I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Balkán
2007. március 9. 9.
A BalkánBalkán-félszigettől a „Balkánig” Hajdú Zoltán4
1. Bevezetés Voltak és vannak területek az európai kontinensen, melyek időnként a nemzetközi politikai, tudományos, gazdasági stb. közérdeklődés előterébe kerültek, majd hosszabbrövidebb időre eltűntek. A Balkán-félsziget, majd a „Balkán” többször megjárta az európai közfigyelem és hatalmi játékok „libikókáján” ezt a fajta „föl-le” mozgást. A görög kultúra és civilizáció révén a Balkán-félsziget déli részei az európai kultúra bölcsőjeként fogalmazhatóak meg, ennek ellenére, senkinek sem jut eszébe, hogy a görög fénykort „balkáninak” nevezze, illetve tekintse. A Római és a Bizánci Birodalom regionális történetének elemzésekor sem beszélünk a „Balkánról”. A Velencei Köztársaság nagyhatalomként a „fényt terjesztette” a Balkánfélsziget mediterrán területein. A Török Birodalom sem „balkáni”, de már vele kapcsolatban, különösen a XIX. század elejétől kezdve, majd strukturáló hatásait tekintve megjelenik az „eredendő bűn kérdése”, nevezetesen, hogy a törökök tették volna hosszú uralmuk által a „Balkán-félszigetet Balkánná”. Ez a folyamat sokkal bonyolultabb, többszereplős „játék” eredményeként játszódott le, szerepe volt benne a török hatalomnak, az elnyomott kis népek szabadságvágyainak, majd egymással kapcsolatos konfliktusaiknak, s végül, de korántsem utolsó sorban a korabeli nagyhatalmaknak, melyek egymással versenyezve, mintegy „játék-babaként” kezelték a kis népeket, s végül a közös tevékenység korántsem pozitív következménye a „puskaporos hordó” lett. A XX. század sok tekintetben megerősítette a „Balkán” negatív értelmezését, a félsziget népei közül kevesen vállalták, hogy ők „Balkániak” lennének, avagy a „Balkánon” élnének. A nemzetközi politika, illetve politikai földrajz mégis önálló fogalmat (balkanizáció) kreált a térség folyamatait általánosítva.
2. A földrajztudomány „örök vágya”: Osszuk fel Európát mindenki számára elfogadható természeti egységekre (tájakra, régiókra stb.) A földrajztudomány fejlődésének tulajdonképpen a kezdetektől megjelenő dilemmája az, hogy a rövid időn belül is változékonynak mutatkozó politikai egységekkel (államokkal stb.) szemben, hogyan lehet olyan, időtálló, közmegegyezésre támaszkodó felosztást kialakítani, amely mindenki számára elfogadható. Kezdetben a nagy folyók medencéi (vízgyűjtő területei stb.) kívánkoztak felosztási alapként, de rövid időn belül kiderült, hogy a folyók túlságosan vonzzák a mindenkori hatalmak „határcsinálóit”, így nem lehet a felosztást illetően mindenki számára elfogadható végeredményre jutni.
4
DSc, egyetemi docens, PTE TTK Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék.
10
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Balkán
2007. március 9. 9.
A XIX. század elejétől, részben a természetföldrajz jelentős, fogalmi pontosításra törekvő formálódása, illetve az iskolai oktatás fejlődése, követelményeinek a szigorodása vezetett el Európa szigetekre, félszigetekre, medencékre, hegységrendszerekre stb. tagolásához. (Még ha a kategória lehatárolásával egyet is értettek, több esetben vitatottá vált a lehatárolt nagytér megnevezése.) A Földközi-tengerbe nyúló három nagy európai félsziget, így a Balkán-félsziget „tiszta természetföldrajzi” lehatárolása Zeune nevéhez fűződik, aki ekkor még „német hatalmi dominancia”, avagy „arrogancia” nélkül, a tiszta tudományos térfogalmak kialakítása szándékával tehette ezt meg. A lehatárolás minden esetben szaktudományi alapú volt, de a Balkán-félsziget esetében már szinte azonnal megjelent a vita „a nyak”, az észak felé való elhatárolást illetően. Egészében véve a viták „kezelhetőek” voltak abban a gondolatkörben, hogy a Balkánfélsziget egy sajátos esete a félszigetnek, széles nyakkal kapcsolódik a belső területekhez. Ezzel együtt megjelent az a tény, hogy a Balkán-félszigetet, mint félszigetet, nem lehet rendesen, mindenki számára elfogadható, mindenkit kielégítő módon lehatárolni. A Balkán-félsziget így a félsziget-fogalom különleges, vitatott, egyedi jellegzetességgel bíró képviselője maradt. A lehatárolás már a természeti földrajz szempontjából sem tekinthető „lényegtelen dolognak”, hiszen arról van szó, hogy a fogalmi apparátussal dolgozó tudomány csak világosan meghatározott fogalmi rendben tud, számára „értelmesen lehatárolt” egységeket elemezni. (Ez az oka annak, hogy a Balkán-félsziget lehatárolása szinte „örökzöld téma” a természeti földrajzon belül, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy a politikai folyamatok, a térközösség-vállalások – éppen a sokszínű nemzeti és nemzetközi érdekeltség és érintettség miatt nem múlt el nyom nélkül a természeti-földrajz, illetve geográfusok felett sem.)
3. A „Sötét Balkán” Balkán” létrejötte A Török Birodalom európai területeinek jobb megismerése a kontinens nyugati felének utazói, diplomatái, kereskedői, majd geográfusai részéről a XVIII. század második felétől egyértelműen erősödött. A birodalomban megjelenő szabadságmozgalmak nagy szimpátiával találkoztak a különböző keresztény államok hatalmi köreiben. (Nem csak a politikusok, de az újságírók, irodalmárok stb. is szimpatizáltak ezekkel a mozgalmakkal, különösen a görögök szabadságvágyával. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Görögország már 1821-1829 között is az európai nagyhatalmak sajátos „játékterévé vált”.) Ebben a korszakban a publikációk és a sajtó révén már viszonylag széles „közvélemény” kezdett kialakulni. A Török Birodalom tudatosan negatív színben való feltűntetése (nem kellett a valóságos állapotokhoz képest nagyon sokat rontani a „festőknek”) fokozatosan „jellegadóvá vált” az európai területeit illetően. (Az ázsiai és afrikai területeit sem tűntették fel túlságosan pozitívan.) Az „Európa Beteg Embere” megközelítés a nagyhatalmi játszmákban született meg inkább, amely azt volt hivatott kifejezni, hogy a Török Birodalom – különösen az európai területein – már meglehetősen rossz állapotban van, megindulhat a „gyógyítása”, az európai területeinek az elvétele, felosztása.
11
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Balkán
2007. március 9. 9.
A nagyhatalmak és az évszázadokon keresztül elnyomott kis népek érdekei a török hatalom visszaszorítását és „felosztását” illetően egybeestek, az igazi gondot az jelentette, hogy a „gyógyítás során” kinek az érdeke érvényesüljön a legerősebben, kinek a valós, vagy vélt szövetségese (a szerepek viszonylag gyakran cserélődtek kezdetben) kapjon nagyobb és értékesebb darabot a felosztás (feldarabolások) során. A „Sötét Balkán” kép valójában 1878-1913 között született meg, s vált „értékelő és jellegadó megközelítéssé” a térséget illetően. A „Balkán” a fejletlenség, a kegyetlenség, az árulás, a vérbosszú, a korrupció, a nagyhatalmi játékosok operettbe illő, helyi mellékszereplői okán vált e nem éppen pozitív minősítés „tulajdonosává”. A nagyhatalmak egymás közötti alkui (Berlini Kongresszus), a még alig felszabaduló országok új uralkodói (idegen származású, nem mindig a helyi közösségek érdekeit képviselő), az új állam fővárosaiban és közigazgatási központjaiban formálódó, korrupt bürokrácia mind hozzájárult ahhoz, hogy a Balkán a „civilizált Európa uralkodó és értelmiségi köreiben” lenézetté, sőt megvetetté váljon. Az „Orient Expressz”, illetve a nagy nemzetközi vasúti útvonalon történtek, azok nemzetközi kommunikációja a napi sajtóban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Balkán a közvélemény viszonylag szélesebb köre számára jelenjen meg valami veszélyes, kriminális állapotú térségként. A Balkánt is magába foglaló „Délkelet-Európa” földrajzi, illetve politikai térfogalom a német földrajzban és politikában jelent meg, s volt egy olyan eleme is, hogy „kikerülje” a több közösség számára sértő „Balkán” fogalmat. Délkelet-Európa területe és határai szinte ugyanúgy bizonytalanok, illetve lebegtetettek voltak, mint a Balkáné. Az I., de különösen a II. balkáni háború eseményei azt „bizonyították” a fejlett nyugati országok számára, hogy a kis balkáni népek nem csak a törökökkel, de egymással is ölre mennek egy kis területi előnyért. A felszabadultak egymás közötti konfliktusainak a rendszere szinte áttekinthetetlenné vált azok számára, akik maguk is jelentős mértékben részesei voltak a „kavarásnak”. Az I. világháború az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia vitájának megoldatlansága okán tört ki formálisan, de ez lényegében csak a szikrát jelentette az „európai hatalmi robbanóelegy” számára, lényegében ürügyet szolgáltatott a háború formális kirobbanásához. A két világháború közötti időszakban a félsziget országai gazdaságilag több tekintetben modernizálódtak, de az egymás közötti történeti traumákat, valamint a két balkáni háború kollektív élményeit tovább hordozták, sőt építették. Az olasz fasizmus „szemet vetett a térségre”, de 1940-ben súlyos kudarcokat szenvedett Görögországban. A náci Németország részben az olasz szövetséges segítségére társult be a balkáni küzdelembe. Míg a két fél katonai megjelenése után a leigázott társadalmak egy része kollaborációra kényszerült (avagy azt vállalta hosszú távú előnyök reményében), addig az adott társadalmak másik része a hódítókkal szembeni fegyveres harcot (partizánmozgalom) vállalta. A nagyhatalmi hódítással szembeni ellenállás során a térség népei (különösen a jugoszláv és a görög) körében megteremtődött a hősiesség új formája, tartalma (részben a mítosza is). A II. világháború alatti és utáni események csak részben kaptak „balkáni jelzőt” a térségben, hiszen Európa korábban civilizáltnak mondott területein is – minden korábbi politikai bűnöket, fogalmakat megszégyenítő - szörnyűségek történtek.
12
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Balkán
2007. március 9. 9.
A jugoszláv partizánok vajdasági magyarellenes és isztriai, valamint dalmáciai olaszellenes tömegmészárlásai (az eseményeknek mintegy 40 ezer magyar, valamint 1520 ezer olasz áldozata volt) már nem voltak egyszerűen a „háború rovására írhatók”, valójában a háború utáni berendezkedést szolgálták, nevezetesen, hogy „megtisztítsák” az adott térségeket a számukra nem kívánatos politikai és gazdasági tényezőktől. A görög polgárháború nem kevésbé véres jelleggel folyt, a szereplők nem etnikai, hanem politikai céloktól vezéreltetve irtották egymást. A vesztes baloldaliak tömegesen menekültek el a győztesek korántsem alaptalanul feltételezett megtorlásai elől. A hidegháborús korszak részben „tiszta és európai állapotokat teremtett a Balkánfélszigeten is”, a táborok stabilitását Jugoszlávia el nem kötelezetté válása, majd Albánia sajátos vargabetűi kezdték ki. Jugoszlávia „rendszerközi” küzdelem fókuszában állt szinte a korszak egészében, Albánia esetében a szovjet-kínai rivalizálás is megjelent.
4. A nemzetközi világrend összeomlása, a véres belső konfliktusok „újrakezdése” A hidegháború utolsó szakaszában kialakult enyhülési folyamat oldotta a „rendszerközi feszültségeket a Balkán-félszigeten”, ugyanakkor Tito jugoszláv elnök 1980. évi halála a térségen belüli bizonytalanságokat fokozta. A rendszerváltások eltérő módon, különböző módszerekkel és következményekkel mentek végbe a térség volt szocialista országaiban, de ezek a változások szükségszerűen érintették a térség tőkés országait is. Korántsem véletlen, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai, hatalmi, államszerkezeti stb. rendszerváltás a szocialista föderációként szervezett Jugoszlávia területén nem ment végbe, s több tekintetben még napjainkra sem fejeződött be, gondoljunk csak a Koszovó körüli folyamatokra. Jugoszlávia összeomlásában külső és belső folyamatok, hatások és szereplők egyaránt megjelentek. Az általános körülmények tekintetében a korábbi világrend összeomlása teremtette meg a nemzetközi politikai feltételeket a belső szétválási folyamatok és törekvések megerősödéséhez, de a folyamatok polgárháborús szintűvé válása inkább a belső elitek és a helyi szereplők felelősségeként fogalmazható meg. (Feltehetően egyetlen nemzetközi erőtényezőnek sem volt érdeke, hogy ilyen véres, egész Európát megrázó folyamatok bontakozzanak ki a térségben.) A belső véres folyamatokba először érdemben Bosznia és Hercegovina területén avatkozott be a nemzetközi közösség saját erőkkel, majd 1999-ben a Szerbia és Montenegró elleni légitámadások jelezték, hogy a térségben a nemzetközi közösség elkötelezte magát a koszovói albánok védelmében, majd Koszovó nemzetközi (ENSZ) irányítás és igazgatás alá került. A nemzetközi közösség, különösen az Európai Unió (a katonai beavatkozások után, a politikai állapotok valamilyen jellegű rendezése, de legalább befagyasztása után) sokat tett a térség gazdasági konszolidációjáért, a stabilitás megteremtéséért. Új politikai térkategóriák születtek (Nyugat-Balkán), de a térség egészének konszolidációja és beillesztése az európai integrációs folyamatba még várat magára.
13
I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Balkán
2007. március 9. 9.
5. Összegzés A Balkán-félsziget és a „Balkán” közötti viszonyrendszer egyes elemeinek a felvillantása után azt kell megállapítanunk, hogy a világ közvéleménye és a nemzetközi közösség számára inkább a „Balkán” jelent és jelenik meg ma is „érthető és értelmezendő” kategóriaként. A történeti és a közelmúlt folyamatai, valamint Koszovó megoldatlan helyzete szükségessé teszi annak a kérdésnek a feltevését, hogy képes lesz-e az Európai Unió „európaizálni” a térséget, avagy sem. Ennek elmaradása esetén kialakulhat annak a veszélye, hogy a balkáni megoldatlan helyzetek és folyamatok fogják részben destabilizálni az EU délkeleti területeit.
14
