A. 5 ^ dvég Könyvtár

JÜRGEN HABERMAS

7 *

/ A

5 ^ dvég Könyvtár

yá^advég könyvtár

Szociológia Sorozatszerkesztő W essely Anna Csontos László

JURGEN HABERMAS

A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban

Századvég •Gondolat Budapest, 1993

ELŐSZÓ AZ ÚJ KIADÁSHOZ (1990) A z új kiadásnak külsődleges oka van. A Luchterhand Verlag eladása, m ely kiadó köszönetét érdem lő m ódon tám ogatta első könyveim megjelenését, kiadóváltást tett szükségessé. Csaknem harm inc év után a könyv első újraolvasásakor minél erősebb kísértést éreztem a változtatásokra, húzásokra és kiegé­ szítésekre, annál világosabban tudatára ébredtem egy ilyen eljárás lehetetlenségének: m ár az első beavatkozás arra kényszerített volna, hogy m egm agyarázzam , m iért nem fogalm a­ zom újra az egész könyvet. Ez azonban m eghaladná egy olyan szerző erejét, aki időközben m ás dolgok felé fordult, s nem tartott lépést a szerteágazó szakirodalom m al. A vizsgálat m ár annak idején is több tudom ányág alig behatárolható m ennyisé­ gű eredm ényének szintéziséből jött létre. A zt, hogy az elfogyott 17. kiadás változatlan újraközlése m el­ lett döntöttem , két ok igazolhatja. Egyrészt az állandó kereslet egy olyan kiadvány iránt, m ely a különböző egyetem i évfolya­ m okon egyfajta tankönyvvé vált; m ásrészt az az időszerűség, m elyet a nyilvánosság szerkezetváltozásának szem ünk láttára kölcsönzött a Közép- és Kelet-Európában zajló pótló (utolérő) forradalom .1 E tém ának - és perspektivikus tárgyalásának aktualitását jelzi a könyv egyesült államokbeli fogadtatása is, ahol egy angol fordítás’ csak az elmúlt évben jelent m eg.3

1 J. Habermas: Die nachholende Revolution. Frankfurt am Main, 1990. (A könyv részletét magyarul lásd J. Habermas: Pótló forradalom és a baloldali revízió szükséglete. Társadalomtudományi Közlemények, 1991.1-2.) 2 The Structural Transformation o f the Public Sphere. MIT Press, Boston, 1989. 3 Ebből az alkalomból 1989 szeptemberében Chappel Hillben, az Észak-carolinai Egyetemen izgalmas és számomra rendkívül tanulságos konferencia zajlott le, amelyen szociológusok, politológusok és filozófusok mellett történészek, iro­ dalomtudósok, kom m unikációkutatók és antropológusok is részt vettek. A résztvevők gondolatébresztő hozzászólásait ezúton is köszönöm.

7

/

Szeretném m egragadni az új kiadás nyújtotta alkalmat, hogy kom m entárokkal éljek, melyek az emberöltőnyi távolságot nem annyira áthidalni, m int inkább m egértetni hivatottak. A könyv keletkezésének ideje, az ötvenes évek vége s a hatvanas évek eleje óta közism erten m egváltoztak a kutatások és az elméleti kérdésfeltevések; a vége felé járó A denauer-rezsim napjai óta m egváltozott a kortörténeti tapasztalati horizont tudom ányon kívüli kontextusa, amelyből a társadalom tudom ányi m unkák a m aguk perspektíváját is merítik; végül m egváltozott saját elm é­ letem is, persze nem igazán alapvonásaiban, de kom plexitásá­ nak fokát tekintve. M iután az idevágó tém akörökről m egsze­ reztem az első, bizonyára csak felületes benyom ásokat, szeret­ ném legalább illusztratíve - s további tanulm ányok ösztönzése céljából - felidézni az em lített változásokat. Ennek során köve­ tem a könyv felépítését, am ennyiben először kitérek a polgári nyilvánosság történeti keletkezésére és alaprajzára (I—III. feje­ zet), majd a nyilvánosság szerkezetváltozására, m égpedig ab­ ból a két szem pontból, m elyet a jóléti államba való átalakulás, valam int a kom munikációs struktúráknak a töm egkom m uni­ kációs eszközök által történő változása jelent (V. és VI. fejezet). E zt követően tárgyalom a kifejtés elméleti perspektíváját s an­ nak norm atív implikációit (IV. és VII. fejezet); mindeközben főként az érdekel, hogy m it tud hozzátenni ez a tanulm ány a d em o k ráciaelm élet m a újra releván s kérdéseihez. E z volt u gyan is a könyv befogadásának legfőbb szem pontja, nem annyira az első megjelenéskor, de m inden bizonnyal a diáklá­ zad ás, valam int az általa kiváltott neokonzervatív reakció összefüggésében. Ennek során időnként balról és jobbról egya­ ránt polem ikusán dolgozták föl a m űvet.4

4 W. Jaeger: Öffentlichkeit und Parlamentarismus. Eine Kritik an Jürgen Habermas. Stuttgart, 1973. A recenziókkal kapcsolatban vő. R. Görtzen: J. Habermas: Eine Bibliographie seiner Schriften und der Sekundárliteratur 1952-1981. Frankfurt am Main, 1981. 24. és köv. 1.

I. A polgári nyilvánosság keletkezése és alaprajza 1. A m int az az első kiadás előszavából is kiderül, elsődlegesen az volt a célom , hogy a polgári nyilvánosság ideáltípusát a XVIII. és a korai XIX. századi angol, francia és ném et fejlődés történeti összefüggéseiből kibontsam. Egy korszakspecifikus fogalom kidolgozása m egköveteli a jellemző ism érvek stilizáló kiemelését a sokkalta összetettebb társadalm i valóságból. Mint m inden szociológiai általánosítás esetében, a történelm i trendek és példák kiválasztása, statisztikai relevanciája és súlyozása problém át jelent, s főként akkor rejt m agában n agy kockázatot, ha valaki nem a forrásokhoz nyúl vissza, m int a történész, hanem inkább a szekunder irodalom ra tám aszkodik. A történé­ szek joggal vetettek a szem em re bizonyos „empirikus hiányos­ ságokat". N ém i m egnyugtatást jelent szám om ra Geoffrey Eley barátságos megítélése, aki az em lített konferencián alapos és részletesen indokolt hozzászólásában megállapítja: „On reread­ ing the b o o k ... it is striking to see how securely and even im aginatively the argum ent is historically grounded, given the thinness of the literature available at the tim e." (Ú jraolvasva a k ön y vet... m eghökkentő látni, h ogy az érvelés m ennyire bizto­ san, sőt képzeletgazdagon m egalapozott történetileg, tekintet­ tel az akkor hozzáférhető irodalom szűkösségére.)5 H. U. W ehler széles körű irodalom ra tám aszkodó, összefog­ laló leírása igazolja elem zésem alapvonásait. N ém etországban a XVIII. század végéig kialakult egy „kicsiny, de kritikusan vitatkozó nyilván osság".6 M indenekelőtt városi polgárokból és m ás polgári elemekből létrejön a tudósok köztársaságán túl nyúló, általános olvasóközönség, am ely im m ár nem csak né­ hány standard m űvet olvas el újra m eg újra intenzíven, hanem olvasási szokásaiban az állandó új megjelenésekhez igazodik, ezzel pedig m integy a m agánszféra közepéből kiindulva m eg ­ terem tődik a nyilvános kom m unikáció viszonylag sűrű hálója. A z olvasók ugrásszerűen megnövekedett számának megfelelően

5 G. Eley: Nations, Publics and Political Cultures. Placing Habermas in the Nineteenth Century. Kézirat, 1989. 6 H. U. Wehler: D eutsche Gesellschaftsgeschichte. I. köt., M ünchen, 1987. 303­ 3 3 1 .1.

9

jelentősen bővül a könyvek, folyóiratok és újságok termelése, m egszaporodnak az írók, kiadók és könyvkereskedések, s fő­ ként az olvasótársaságok kölcsönkönyvtárakat és olvasóhelyi­ ségeket állítanak föl egy új olvasási kultúra társadalm i csom ó­ pontjaiként. Időközben elismerést nyert a kései ném et felvilágo­ sodásban létrejött egyesületi élet fontossága is; ennek perspek­ tivikus jelentősége inkább szervezeti formái, m int manifeszt funkciói révén terem tődött m eg.7 A felvilágosító társaságok, m űvelődési egyletek, szabadkőm űves titkos szövetségek és illum inátus körök olyan társulások voltak, am elyek alapító tag­ jaik szabad, tehát privát döntése folytán alakultak m eg, tagjaik önkéntesekből toborzódtak, s a szervezeten belül egalitárius érintkezési form ákat, vitaszabadságot, többségi döntéseket stb. honosítottak meg. Ezekben a bizonyára m ég polgáriasán exklu­ zív összetételű társaságokban be lehetett gyakorolni egy jöven­ dő társadalom politikaiegyenlőség-norm áit.8 A francia forradalom aztán azt a hatást váltotta ki, hogy az eleinte irodalm i és m űvészetkritikai m eghatározottságú nyilvá­ nosság a politizálódás irányába m ozdult el. Ez nem csak Fran­ ciaországra9, hanem N ém etországra is érvényes. A XIX. század közepéig a „társadalm i élet politizálódása", a vélem ényalkotó sajtó fellendülése, a cenzúra ellen és a vélem ényszabadságért folytatott harc a nyilvános kom munikáció kiterjedő hálójának funkcióváltozását jelzi.10 A cenzúrapolitika, amellyel a N ém et Szövetség államai a politikai nyilvánosság 1848-ig halogatott intézm ényesülése ellen védekeznek, csakm égbiztosabban von ­ ja be az irodalm at és a kritikát a politizálódás örvényébe. Peter U. H ohendahl az én nyilvánosságkoncepcióm at használja fel, h ogy e folyam atot részleteiben nyom on kövesse; m indenesetre ő m ár az 1848-as foradalom bukásában látja a korai liberális nyilvánosság kezdődő szerkezetváltozásának cezúráját.11

7 R. v. Dülmen: Die Gesellschaft der Aufklárer. Frankfurt am Main, 1986. 8 K. Eder: Geschichte als Lemprozefi? Frankfurt am Main, 1985.123. és köv. 1. 9 Vö. Étienne Francois, Jack Censer és Pierre Rétat írásaival. In: R. KoselleckR. Reichardt (Hg.): Die französische Revolution als Bruch des gesellschaftlichen Bewufitseins. München, 1988.117. és köv. 1. 10 H. U. Wehler: Deutsche Gesellschaftsgeschichte. II. köt., 520-546.1. 11 P. U. Hohendahl: Literarische Kultur im Zeitalter des Liberalismus 1830-1870. München, 1985. (Különösen a II. és III. fejezet.)

10

*

G. Eley az angol társadalom történet újabb kutatásaira hívja föl a figyelm et, melyek jól beleillenek a nyilvánosságelem zés általam javasolt elméleti kereteibe, m ert az osztályform álódás, a városiasodás, a kulturális mobilizálódás és a nyilvános kom ­ munikáció új szerkezetei kialakulásának folyam atait a XVIII. században m egalakult voluntary associations (önkéntes társu­ lások) vonalán12 és a XIX. századi angliai popular liberalism (népies liberalizmus) alapján1’ vizsgálják. A z eleinte a m űvelt polgárságra jellemző, irodalm i m eghatározottságú, kultúráról elm élkedő nyilvánosság átalakulását a töm egkom m unikációs eszközök és a töm egkultúra által uralt szférává mindenekelőtt Raym ond W illiams kom m unikációszociológiai vizsgálatai vilá­ gítják m eg .14 Eley egyúttal m egism étli és alátám asztja azt a kifogását, m ely szerint a polgári nyilvánosság általam történt túlstilizálása in­ dokolatlan idealizáláshoz vezet, ami m ár több is, mint egy olvasm ányokon keresztül közvetített és beszélgetésekben össz­ pontosuló nyilvános kom m unikáció racionális aspektusainak a túlrajzolása. M ég ha abból indulunk is ki, hogy van bizonyos hom ogenitása a polgári közönségnek, m ely a pártharcokat ille­ tően a - bárm ily széttöredezett, de végtére m égiscsak - közös osztályérdekben egy legalább elvileg elérhető konszenzus alap­ ját láthatta, akkor is tévedés a publikumról egyes szám ban beszélni. Eltekintve a polgári közönségen belüli differenciáló­ dásoktól, melyek az optikai távolság változtatásával az én m odellem ben is végrehajthatók, m ás képet kapunk, ha kezdettől fogva konkuráló nyilvánosságokkal szám olunk, s közben figye­ lembe vesszük a dom ináns nyilvánosság által kirekesztett kom ­ m unikációs folyam atok dinamikáját. 2. „K irekesztésről" foucault-i értelem ben akkor beszélhe­ tünk, ha olyan csoportokról van szó, m elyeknek szerepe konsti­ tutív egy bizonyos nyilvánosság form álódása szempontjából. A „kirekesztés" m ás, kevésbé radikális értelm et nyer, ha u gyan ­ azon kom m unikációs szerkezetekben egyidejűleg több színtér

12

-

J. H. Plumb: The Public, Literature and the Arts in the Eighteenth Century. In: M. R. Marrus (Ed.): The Emergence o f Leisure. New York, 1974. 13 P. Hollis (Ed.): Pressurefrom without. London, 1974. ' R. Williams: The Long Revolution. London, 1Q61. Uő.: Communications. London, 1962.

11

alakul ki, ahol a hegem onikus polgári nyilvánosság m ellett m ás szubkulturális vagy osztályspecifikus nyilvánosságok lépnek fel a saját, nem minden további nélkül kom prom isszum képes premisszáikkal. A z első esetet annak idején egyáltalán nem vettem figyelembe, a m ásodikat az előszóban m egem lítettem ugyan, de nem tárgyaltam . A francia forradalom jakobinus fázisa és a chartista m ozga­ lom kapcsán szóltam egy „plebejus" nyilvánosság kezdeteiről, s úgy véltem , hogy ezeket elhanyagolhatom m int a polgári nyilvánosságnak a történelm i folyam at során elnyom ott válto­ zatait. De E. Thom pson úttörő munkája, Az angol munkásosztály kialakulása15nyom án rengeteg tanulm ány jelent m eg a francia és az angol jakobinusokról, Robert O wenről m eg a korai szocialis­ ták gyakorlatáról, a chartistákról s a XIX. század eleji francia baloldali populizm usról, melyek m ás m egvilágításba helyezik a vidéki alsóbb osztályok és a városi m unkásság politikai m obilizálódását. N yilvánosságkoncepcióm m al közvetlenül vitába szállva vizsgálta m eg G ünter Lottes a késő XVIII. század angol radikalizm usának elméletét és gyakorlatát a londoni jakobinu­ sok példáján. Bemutatja, hogyan alakult ki a h agyom ányos népi kultúrából a radikális értelm iség befolyására s a m o d em kom ­ m unikáció feltételei között egy saját szervezeti form ákkal és eljárásokkal rendelkező új politikai kultúra: „A plebejus nyilvá­ nosság létrejötte tehát egy sajátos fázist jelöl ki a kispolgári és a polgárság alatti rétegek életviszonyainak történelm i fejlődésé­ ben. Egyrészt a polgári nyilvánosság egyik változatát jelenti, m ert annak m intájához igazodik. M ásrészt több annál, m ert a polgári nyilvánosság em ancipációs potenciálját új társadalm i összefüggésben bontakoztatja ki. A plebejus nyilvánosság bizo­ nyos fokig olyan polgári nyilvánosság, melynek m egszűntek a társadalm i előfeltételei."16 A kulturálisan és politikailag mobillá vált alsó rétegek kirekesztése m áris előidézi a keletkezőben lévő nyilvánosság pluralizálódását. A hegem onikus nyilvánosság m ellett és vele összefonódva kialakul egy plebejus nyilvános­ ság. 15 E. Thompson: Making o f the English Working Class. London, 1963. Németül: Frankfurt am Main, 1985. 16 G. Lottes: Politische Aufklarung und plebejisches Publikum. München, 1979.110. 1.; vö. még O. Negt-A. Kluge: Erfahrung und Öffentlichkeit. Zur Organisationsanalyse bürgerlicher und proletarischer Öffentlichkeit. Frankfurt am Main, 1972.

12

i

M ásképp m űködik a nép kirekesztése a reprezentatív nyilvá­ nosság hagyom ányos formáiban. Itt a nép azt a díszletet alkotja, am ely előtt az uralkodó rendek, nemesek, egyházi m éltóságok, királyok stb. önm agukat és státusukat megjelenítik. A nép, miközben a reprezentáló hatalom kirekeszti, e reprezentatív nyilvánosság létrehozásánál, feltételei közé tartozik. Továbbra is úgy vélem , hogy a nyilvánosságnak ez (a 2. §-ban csak vázolt) típusa képezi a nyilvános kom m unikáció m od em form áinak történeti hátterét. A z effajta szem besítés m egóvhatta volna Richard Sennettet attól, hogy a polgári nyilvánosság fel­ bomlásáról szóló diagnózisát egy téves modellre építse. Sennett ugyanis a reprezentatív nyilvánosság vonásait beviszi a klasszikus polgári nyilvánosságba; félreismeri a bensőségesség és a nyilvá­ nosság sajátos polgári dialektikáját, mely a XVIII. században irodalmilag is érvényre jut azzal, hogy a polgári intim szférát a m aga privát m ivoltában a közönség elé tárták. M inthogy Sen­ nett nem különbözteti m eg eléggé a nyilvánosság e két típusát, azt hiszi, bebizonyíthatja a „nyilvános kultúra" diagnosztizált végét azzal, hogy a távolságtartóan szem élytelen és cerem onizált önmegjelenítés esztétikai szerepjátéka form ai hanyatlásnak indult. Csakhogy az álarcos megjelenés, m ely a privát érzelm e­ ket, egyáltalán azt, ami szubjektív, elrejti a tekintet elől, egy olyan reprezentatív nyilvánosság m agas fokon stilizált kereté­ hez tartozik, amelynek a konvenciói m ár a XVIII. században széttörnek, am ikor a polgári m agánem berek közönséggé s ezzel a nyilvánosság egy új típusának hordozóivá alakulnak.17 M indenesetre a népi kultúra belső dinamikájára csak M. Bahtyin nagy m űve, a Rabelais és világa (Frankfurt am Main, 1987. M agyarul: M. Bahtyin: Frangois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. E urópa, 1982.) hívta fel a figyelmemet. Ez a kultúra nyilvánvalóan nem csupán díszlet volt, vagyis az uralkodó kultúra passzív kerete, hanem periodikusan visszaté­ rő, fojtott-erőszakos lázadás is a hatalom hivatalos ünnepeket és hétköznapi fegyelmet m agába foglaló hierarchikus világa ellen.18 Csak ezzel a térszerű látással ismerhető fel, hogyan idéz 17 R. Sennett: The Fall o f the Public Man. New York, 1977. 18 N. Z. Davis: Humanismus, Narrenherrschaft und Riten der Gewalt. Frankfurt am Main, 1987. (Különösen a 4. fejezet.) Az ellenkulturális ünnepekhez, melyek messze visszanyúlnak a reneszánsz előtti időkre vö. J. Heers: Vont Mummenschanz zum Machtthealer. Frankfurt am Main, 1986.

elő egy kirekesztő m echanizm us, m ely kizár és elnyom , egyút­ tal nem sem legesíthető ellenhatásokat. H a ugyanilyen pillantást vetünk a polgári nyilvánosságra, a nők kirekesztése ebből a (másfelől) férfiak által uralt világból m ásként jelenik m eg, mint ahogy annak idején láttam. 3. A z egyáltalán nem volt kétséges, hogy a kiscsalád, m ely a polgári társadalom m agánszférájának központját s egyúttal az ö n m a g ára irányu ló szubjektivitás új pszichológiai tap asz­ talatainak forráshelyét alkotja, patriarchális jellegű. Időközben azonban a szaporodó feminista irodalom kifinomította érzéke­ lésünket m agának a nyilvánosságnak a patriarchális jellege iránt is - m ely nyilvánosság ham arosan túlnőtt a nők által is m eghatározott olvasóközönségen, s politikai funkciókat vett át.lv A kérdés az, h ogy a nőket ugyanolyan módon zárták-e ki a polgári nyilvánosságból, mint a munkásokat, parasztokat és a „csőcseléket", tehát a „nem önálló" férfiakat. M indkét kategóriától m egtagadták a politikai vélem ény- és akaratképzésben való egyenjogú, aktív részvételt. A z osztály­ társadalom feltételei között ily m ódon a polgári dem okrácia kezdettől fogva ellentmondásba került önértelm ezésének lé­ nyeges kiindulópontjaival. Ezt a dialektikát m ég m eg lehetett ragadni a m arxista hatalom - és ideológiakritika fogalm aival. Innen nézve vizsgáltam meg, m iként változott nyilvánosság és m agánszféra viszonya annak során, hogy bővültek a dem okra­ tikus részvételi jogok s az osztályspecifikus hátrányok jóléti állami kom penzációi. M indamellett a politikai nyilvánosság­ nak ez a szerkezetváltozása úgy m ent végbe, hogy egészében véve érintetlenül hagyta a társadalom döntően patriarchális jellegét. A XX. században végre kivívott állampolgári egyenjogú­ ság az addig deprivált nők előtt megnyitotta ugyan azt a lehetősé­ get, hogy kiharcolják társadalmi státusuk javulását, de azoknak a nőknek a számára, akik a politikai egyenjogúságon túl a jóléti állam szintjén is élvezni kívánták a javulást, ezzel m ég nem válto­ zott eo ipso ez a nemek bevett különbségéhez tapadó depriváció. A z időközben széles körben hatékonyan beindult em ancipá­ ciós m ozgás, m elyért a feminizm us kétszáz éve harcol, a bérből 19 C. Hall: Private Persons versus Public Someones: Class, Gender and Politics in England, 1780-1850. In: C. Steedman-C. Urwin-V. Walkerdine (Eds.): Language Gender and Childhood. London, 1985.10. és köv. 1.; J. B. Landes: Women and the Public Sphere in the Age o f the French Revolution. Ithaca, 1988.

14

élő dolgozók társadalm i emancipációjához hasonlóan a polgár­ jogok egyetem essé válásának vonalán helyezkedik el. Csak­ hogy az osztálykonfliktus intézm ényesülésétől eltérően a ne­ m ek viszonyában bekövetkezett változások nem csupán a g az­ dasági rendszerbe, hanem a kiscsalád belső terének m agánéleti központjába is behatolnak. Ebből látszik, hogy a nők kizárása olyan értelem ben is konstitutív volt a politikai nyilvánosság szám ára, h ogy az nem csak a belőle való részesedés tekintetében állt a férfiak u ralm a alatt, h an em szerkezetében és a m ag án ­ szférához fűződő viszonyában is határozott nem i jelleget öltött. A deprivált férfiak kirekesztésétől eltérően a nők kizárásának struktúraképző ereje volt. Ezt a tézist képviseli Carol Patem an először 1983-ban megje­ lent, nagy hatású dolgozatában. Patem an lerombolja a dem ok­ ratikus jogállam szerződéselm életi igazolásait, h og y bebizo­ nyítsa: az észjog csak azért bírálta a paternalista hatalom gyakor­ lást, hogy a patriarchátust a férfitestvériség formájában moderni­ zálja. „Patriarchalism has tw o dimensions: the paternal (fa­ ther/son) and the masculine (husband/Wife). Political theorists can represent the outcom e of the theoretical battle as a victory for contract theory because they are silent about the sexual or conjugal aspect of patriarchy, w hich appears as non-political or n atu ral." (A patriarchális viszonynak két dim enziója van: a paternális - apa/fiú - és a hím nem ű - férj/feleség. A z eszm ei harc kim enetelét a politológusok azért tudják a szerződéselm élet győzelm eként bem utatni, m ert hallgatnak a patriarchátus sze­ xuális javagy házastársi oldaláról, am ely úgy tűnik fel, m int ami nem politikai, vagyis term észeti.)20 C. Patem an kételkedik ab­ 20 C. Pateman: The Fraternal Social Contract. In :}. Keane (Ed.): Civil Society and the State. London, 1988. 105. 1. Ugyanezen értelemben A. W. Gouldner: The Dialectic o f Ideology and Technology. New York, 1976. 103.1.: „The integration of the patriarchical family system with a system of private property was the fundamental grounding of the private; a sphere that did not routinely have to give an accounting of itself, neither by providing information about its con­ duct or judification for it. Private property and pa triarchy were thus indirectly the grounding for the public." (A patriarchális családnak a magántulajdon rendszerével való összekapcsolása lényegi alapját teremtette meg a magán­ életnek, annak a szférának, amelynek nem kellett rendszeresen számot adnia önmagáról sem a saját életvezetésére vonatkozó információk, sem annak jogszerűsége tekintetében. A magántulajdon és a patriarchátus alapozta meg tehát közvetve a nyilvánosságot.)

ban, hogy a nők egyenjogúan integrálódhatnak egy olyan poli­ tikai nyilvánosságba, m ely struktúráit tekintve m áig kötődik a nyilvános m egvitatásból kivont m agánszféra patriarchális v o ­ násaihoz. „N ow that the feminist struggle has reached the point w here w om en are alm ost form al civic equals, the opposition is highlighted betw een equality m ad e after a m ale im age and the real social position of w om en as w om en ." (122.1.) (M ost, h ogy a feminista harc elérte azt a pontot, ahol a nők a formális polgárjog tekintetében csaknem egyenlők, napnál világosabban látszik az az ellentm ondás, m ely a férfi képére terem tett egyen­ lőség és a nőknek m int nőknek a valóságos társadalm i helyzete közt fennáll.) E z a m eggyőző fejtegetés persze nem hogy cáfolná a liberális nyilvánosság önértelm ezésébe beépített, korlátlan befogadásra és egyenjogúságra vonatkozó jogokat, hanem éppenséggel tá­ m aszkodik rájuk. Foucault a hatalom diszkurzusának form áló­ dási szabályait kirekesztési m echanizm usokként értelm ezi, m e­ lyek m indenkor m egterem tik a m aguk „m ásik" oldalát. Ezek­ ben az esetekben nincs kom m unikáció a belső és külső szféra között. A diszkurzusban részt vevőknek nincs közös nyelvük a tiltakozó másokkal. Ily m ódon érthető m eg a hagyom ányos hatalom reprezentatív nyilvánosságának viszonya a nép elhá­ rított ellenkultúrájához: a nép kénytelen volt egy másik univer­ zum ban m ozogni s kifejezni m agát. Ezért volt ott kultúra és ellenkultúra annyira összekötve, hogy az egyik a másikkal együtt tűnt le. Ezzel szem ben a polgári nyilvánosság olyan diszkurzusokban fogalm azódik m eg, am elyekhez nem csak a m unkásm ozgalom , hanem a kirekesztett „m ásik", tehát a femi­ nista m ozgalom is csatlakozhatott, hogy belülről alakítsa át azokat, v a la m in t m ag án ak a n y ilv á n o ssá g n a k a stru k tú rá it. A p olgári nyilvánosság univerzalista diszkurzusai kezdettől fogva az önm agukra vonatkoztatott prem isszák jegyében áll­ tak; nem m arad tak érzéketlenek a belülről jövő kritika iránt, m ert a Foucault-féle diszkurzusoktól m egkülönbözteti őket az önátalakítás képessége. 4. M indkét hiányosságnak, m elyre G. Eley figyelm eztetett, következm ényei vannak a polgári nyilvánosság m odelljének ideáltipikus m egfogalm azására nézve. H a a m o d e m nyilvános­ ság sajtótermékek - tehát m űvelődés, tájékoztatás és szórakoz­ tatás - révén közvetített, többé-kevésbé diszkurzíve m egvívott 16

vélem ényharc különböző színtereit foglalja m agában, m elye­ ken nem csak lazán társult m agánem berek különböző pártjai versenyeznek egym ással, hanem elejétől fogva egy dom ináló polgári közönség ütközik egy plebejus közönséggel, s h a továb­ bá kom olyan figyelembe vesszük a kirekesztett m ásik oldal feminista dialektikáját, akkor m eg kell állapítani, hogy az a modell, m elyet a 11. §-ban fejtettem ki a nyilvánosság ellent­ m ondásos intézményesítéséről a polgári jogállam ban, túl m ere­ ven fölépített. A liberális nyilvánosságban tám adó feszültsé­ geknek világosabban kell az önátalakítás képességeként m egje­ lenniük. Akkor az a kontraszt is, m ely a XIX. század közepéig létező korai politikai nyilvánosság és a jóléti állam töm egd e­ mokráciáinak hatalom m al áthatott nyilvánossága között léte­ zik, veszíthet valam it az idealisztikusan fölm agasztalt m últ s a kultúrkritikai szem pontból eltorzult jelen közti ellentét jellegé­ ből. Ez a burkoltan norm atív hasadás sok recenzenst zavart, de - m int erre m ég visszatérek - nem csak az ideológiakritikai indíttatásnak mint olyannak köszönhető, hanem azon szem ­ pontok kikapcsolásának is, am elyeket m egneveztem ugyan, de súlyukat illetően alábecsültem. A helytelen súlyozás azonban m ég nem teszi tévessé fő vonalaiban az átalakulási folyam atról szóló leírásomat.

II. A nyilvánosság szerkezetváltozása - három revízió 1. A nyilvánosság szerkezetváltozása az állam és a gazdaság átalakulásába ágyazódik be. Ezt annak idején egy olyan elméleti keretben fogalm aztam m eg, m elyet először a hegeli jogfilozófia vázolt föl, majd a fiatal M arx dolgozott ki, s am ely a ném et államjog hagyom ányában Lorenz von Stein óta nyert sajátos alakot. A szabadságokat biztosító közhatalom és a m agánjogilag szervezett gazdasági állam viszonyának államjogi konstrukció­ ja egyrészt a V orm árz liberális alapjogelméletének köszönhető - mely világos politikai szándékkal ragaszkodott a közjog és a magánjog éles szétválasztásához - , m ásrészt az „1848-1849-es német kettős forradalom " (W ehler) m eghiúsulásának, vagyis egy dem okrácia nélküli jogállam i fejlődésnek a következm énye. Az állam polgári egyenlőség fokozatos létrehozásának ezt a N é­ 17

m etországban sajátos elhúzódását E. W . Böckenförde a követ­ kezőképp poentírozza. „Az »állam« és a »társadalom« szemben­ állásának kialakulásával fölvetődik az a problém a, hogy a tár­ sadalom m iként részesedik az állami döntéshozatali és végrehaj­ tó hatalom ban... A z állam az egyéneket és a társadalm at a polgári szabadság állapotába helyezte, s az új általános jogrend m egterem tésével és biztosításával tartotta m eg őket benne, de az egyének és a társadalom nem kaptak politikai szabadságot, vagyis részesedést az állam kezében összpontosult politikai döntési hatalom ból, sem intézm ényesített lehetőséget ennek aktív befolyásolására. A z állam m int uralm i szervezet bizonyos fokig m agában állt, vagyis szociológiailag a királyság, a hivatal­ nokság m eg a hadsereg és részben a nem esség hordozta, s mint olyan szervezetileg és intézm ényesen »elvált« a polgárság által képviselt társadalom tól."21 Ez a történelm i háttér m agyarázza azt is, hogy különleges figyelmet kap a nyilvánosság, am ely politikailag csak abban a mértékben válik működőképessé, ahogy a gazdasági polgárokat mint állam polgárokat képessé teszi saját érdekeik kiegyenlítésére, illetve általánosítására s olyan hatékony érvényesítésére, hogy az állam hatalom pusztán a társadalom önszerveződésének eszközévé váljék. Erre célzott a fiatal M arx eszméje az állam visszavételéről egy önm agában politikussá vált társadalom ban. A társadalom szabadon társult tagjainak nyilvános kom munikációban m egterem tett önszerve­ ződése olyan eszm e, am ely megköveteli, hogy (eredeti értelem ­ ben) túllépjünk az állam és a társadalom Böckenförde által fölvázolt „szétválásán". Ehhez az államjogilag m egterem tett szétváláshoz egy másik, általánosabbjelentés is kapcsolódik,nevezetesen a z,h o g y ap iac által szabályozott gazdaság kiválik a politikai uralom prem o­ dern rendjéből, amint ez az újkor eleje óta végigkísérte a tőkés termelési m ód fokozatos érvényre jutását s a m odern állami bürokráciák kialakulását. Ezek a fejlemények a liberalizmus visszatekintésében egy hegeli és m arxi értelem ben vett „polgári társadalom " autonómiájában találják m eg támpontjukat, vagyis

21E. W. Böckenförde: Die Bedeutung der Unterscheidung von Staat und Gesell­ schaft im demokratischen Sozialstaat der Gegenwart. In: uő.: Staat, Gesellschaft, Freiheit. Frankfurt am Main, 1976.190. és köv. 1.

18

egy m agánjogilag szervezett, államjogilag garantált gazdasági társadalom ökonómiai önkorm ányzásában. Állam és társad a­ lom fokozódó szétválásának ez az a modellje, am ely m ár n em ­ csak a XIX. századi ném et államokban végbem ent sajátos folya­ m atokat veszi figyelembe, hanem inkább az angol fejlődés p ro ­ totípusából olvasható ki, és am ely szám om ra háttérül szolgált a XIX. század későbbi éveiben kezdődő trendmegfordulás elem ­ zéséhez. Állam nak és gazdaságnak ez az összefonódása u gyan ­ is kihúzza a talajt a polgári magánjog és a liberális alkotm ányér­ telmezés társadalm i modellje alól.2* A z állam és a társadalom tendenciaszerű szétválásának tényszerű m egszűnését ennek jo­ gi visszatükröződésein keresztül vázoltam föl, egyrészt m int az állam neokorporativista „társadalm asodását", m ásrészt m int a társadalom olyan „állam osodását", m ely egy im m áron aktív állam intervencionista politikái következtében lép fel. M indezt azóta sokkal alaposabban tanulm ányozták m ár. Itt csak arra az elméleti perspektívára emlékeztetnék, am ely akkor tárul föl, h a azt, hogy egy társadalom ban m i a normatív értelme az állam és a gazdasági társadalom szétválását radikális dem ok­ rata m ódon m egszüntető önszerveződésnek, a két rendszer ténylegesen bekövetkező funkcionális összefonódásán vizsgál­ juk m eg. Engem az a szem pont vezetett, hogy feltárjam a társa­ dalm i önszerveződésnek a politikai nyilvánosságban rejlő lehe­ tőségeit, s azok a visszahatások érdekeltek, am elyeket a nyugati típusú társadalm akban a jóléti államba és szervezett kapitaliz­ m usba torkolló kom plex fejlődésfolyamatok gyakoroltak, éspe­ dig - a m ag án szférára és a p riv át autonóm ia társad alm i alap ­ jaira (2.): - a nyilvánosság szerkezetére, valam int a közönség összeté­ telére és m agatartására (3.), végül - m agának a töm egdem okráciának a legitimációs folyam atá­ ra (4.). E h árom szem pontból nézve tűnnek ki leírásom gyengéi az V-V II. fejezetben.

22 D. Grimm: Recht und Staat der bürgerlichen Gesellschaft. Frankfurt am Main, 1987.

19

2. A m o d em term észetjogi elképzelésekben, de a skót m orál­ filozófusok társadalom elm életeiben is, a polgári társadalom (civil society) m indig ú gy áll szem ben a közhatalom m al v agy a korm ánnyal (governm ent) m int egészében véve privát szféra." ' A hivatásrendileg rétegzett kora m odern polgári társadalom önér­ telm ezése szerint m ind az áruforgalom és a társadalm i m unka szférája, m ind a termelési funkcióktól m entesített otthon és család a „polgári társad alom " privát szférájához volt sorolható. M indkettő azonos értelem ben strukturálódott; a m agántulajdo­ nosoknak a term elési folyam atban betöltött helye és rendelke­ zési tere egy olyan p rivát autonóm ia alapját képezte, m elynek a kiscsalád intim szférája m integy a pszichológiai visszája volt. A gazdaságilag függő osztályok szám ára azonban sohasem létezett ez a szoros strukturális összefüggés. De a két szféra, a családi intim szféra és a foglalkozási szféra ellentétes strukturált­ sága csak a XIX. században, az alsó rétegek társadalm i em anci­ pációjának kezdetével és az osztályellentétek töm eges politizá­ lódásával tudatosult a társadalom polgári rétegeinek életvilágá­ ban is. A zt, am it később a „szervezeti társad alom " felé való haladásként, az egyszerű interakciók hálójával szem ben a szer­ vezeti szint önállósulásaként értelm eztek, én a 17. §-ban a „tár­ sadalm i és intim szféra polarizálódásaként" írtam le. A család, a szom szédsági kapcsolatok, a társasági élet, egyáltalán az in­ formális kapcsolatok által m eghatározott privát életszféra nem ­ csak elkülönül, hanem egyidejűleg társadalm ilag rétegspecifi­ kus m ódon változik is az olyan hosszú távú tendenciák n yo­ m án, m int amilyen a városiasodás, a bürokratizálódás, az üze­ m ek koncentrációja, végül a töm egfogyasztásra való átállás a m unkán kívül töltött idő növekedése mellett. De itt m ost nem a tapasztalati élm ényvilág átstrukturálódásának kiegészítésre szoruló, em pirikus vonatkozásai érdekelnek, hanem az az elm é­ leti szem pont, m elyből annak idején a m agánszféra státusválto­ zását ábrázoltam .

23 J. Habermas: Die klassische Lehre von der Politik in ihrem Verháltnis zűr Sozialphilosophie, valamint: Naturrecht und Revolution. Mindkettő in: uő.: Theorie und Praxis (1963). Frankfurt am Main, 1971.48. és köv. old.; 89. és köv. 1.; J. Keane: Despotism and Democracy. The Origins of the Distinction between Civil Society and the Sta te 1750-1850. In: uő.: Civil Society and the State. London, 1988. 35. és köv. 1.

20

A z állam polgári egyenlőségjogok egyetem essé válása után a töm egek p rivát autonóm iája m ár nem alapu lh atott társa d a l­ m ilag a m agántulajdon fölötti rendelkezésen, m iként azoknak a m agánem bereknek az autonóm iája, akik egykor a polgári nyilvánosság társaságaiban állam polgárokból álló közönséggé egyesültek. N yilvánvaló, hogy a kulturálisan és politikailag mobilizált töm egeknek a bővülő nyilvánosságban hatékonyan igénybe kellett volna venniük kom munikációs és részvételi jo­ gaikat ahhoz, h ogy a társadalm i önszerveződésnek az e nyilvá­ nosságban eleve m eglévő potenciálja felszabaduljon. De g azd a­ ságilag önállótlan töm egektől m ég eszm ényien kedvező kom ­ munikációs feltételek között is csak olyan mértékben lett volna várható, hogy hozzájáruljanak a spontán vélem ény- és akarat­ képzéshez, amilyen mértékben szert tesznek valamiféle egyen­ érték re a m agán tu lajd onosok társad alm i függetlenségével szemben. Hiszen a tulajdon nélküli töm egek m agánegziszten­ ciájuk társadalm i feltételeit m ár nem szerezhették m eg azzal, hogy részt vesznek egy magánjogilag szervezett áru- és tőkefor­ galomban. Privát autonóm iájuk biztosítása szociális állami g a ­ ranciákra volt ráutalva. Ez a leszárm aztatott privát autonóm ia azonban a magántulajdon fölötti rendelkezésen alapuló eredeti privát autonóm iával szem ben csak olyan fokban képezhetett volna egyenértéket, amilyenben a polgárok a jóléti állam klien­ seiként olyan státusgaranciákat élveztek volna, m elyeket m int dem okratikus állam polgárok adom ányoztak önmaguknak. Ez viszont akkoriban csak abban a m értékben tűnt szám om ra le­ hetségesnek, amennyiben a dem okratikus ellenőrzés kiterjed a gazdasági folyam at egészére. E m egfontolás hátterét az ötvenes évek egyik kiterjedt állam ­ jogi vitája alkotta, m elynek exponensei E m st Forsthoff és W olf­ gang A bendroth voltak. A tételes jogtudom ány szem pontjából nézve ebben a vitában arról volt szó, hogyan illesztendő be a jóléti állam elve a jogállam elavult szerkezetébe.24 M íg a CarlSchmitt-iskola25 úgy vélte, hogy a jogállam szerkezetét csak azáltal lehet m egőrizni, ha a klasszikus szabadságjogok biztosi24

E. Forsthoff (Hg.): Rechtsstaatlichkeit und Sozialstaatlichkeit. Darmstadt, 1968. ■' E. Forsthoff: Begriff und Wesen des sozialen Rechtsstaates; E. R. Huber: Rechtsstaat und Sozialstaat in der modemen Industriegesellschaft. Mindkettő in: Forsthoff (1968), 165. és köv. 1.; 589. és köv. 1.

tása föltétien előnyt kap a jóléti állam juttatásaira való igények­ kel szem ben, Abendroth a jóléti állam elvét m int az alkotm á­ nyértelm ezés elsődleges m agyarázó elvét s egyúttal m int a politikai törvényhozók szám ára érvényes norm át fogta fel. Sze­ rinte a jóléti állam gondolatának egy radikális dem okrata refor­ m izm us m ozgató rugójául kell szolgálnia, m ely legalábbis nyit­ va hagyja a dem okratikus szocializmusba való átm enet távlati lehetőségét. A N ém et Szövetségi K öztársaság Alaptörvényének A bendroth szerint az a célja, hogy „a dem okráciában a m ateriá­ lis jogállam eszméjét, tehát főleg az egyenlőségi tételt és ennek összekapcsolását az önrendelkezési elv részesedéselvével a gaz­ dasági és társadalm i rendre is kiterjessze" (321.1.). Innen nézve persze a politikai nyilvánosság egy olyan elm életileg és alkot­ m ányjogilag prejudikált törvényhozás előterévé zsugorodik, am ely eleve tudja, hogy a demokratikus államnak milyen m ó­ don kell betöltenie „a társadalm i rend tartalm i kialakításából" álló hivatását, vagyis úgy, hogy „az állam beavatkozik abba a tulajdonba... amely lehetővé teszi a nagy termelési eszközök fölötti m agánrendelkezést s ezáltal a gazdasági vagy társadalm i hatalm i helyzetek fölötti dem okratikusan nem legitimálható u ralm at."26 i Am ennyire kevéssé vette figyelembe a liberális jogállami dogm atikához való ragaszkodás a m egváltozott társadalm i vi­ szonyokat, annyira árulkodott A bendroth vonzó program ja a totalitásfogalmakban való hegeliánus-m arxista gondolkodás gyengéiről. Jóllehet időközben egyre inkább eltávolodtam ettől a kiindulóponttól, ez a körülm ény nem csökkentheti az ajánlás­ ban kifejezett intellektuális és szem élyes lekötelezettségem et W olfgang Abendroth iránt. Csak hát m eg kell állapítanom, hogy egy funkcionálisan differenciálódott társadalom nem ír­ ható le holisztikus társadalomkoncepciókkal. A z állam szocia­ lizmus csődje, melyet m anapság látunk, újra csak azt igazolta, hogy egy m odern, piacvezérelt gazdasági rendszert nem lehet tetszés szerint átállítani pénzről adm inisztratív hatalom ra és demokratikus akaratképzésre anélkül, hogy teljesítőképessége ne kerülne veszélybe. Ezenkívül a saját határaiba ütköző jóléti

26 W. Abendroth: Zum Begriff des demokratischen und sozialen Rechtsstaates. In: Forsthoff (1968), 123. és köv. 1.

állam m al kapcsolatos tapasztalatok érzékennyé tettek bennün­ ket a bürokratizálódás és a jogi túlburjánzás jelenségeivel szem ­ ben. Ezek a kóros hatások lépnek föl, am ikor állami beavatkozás történik a cselekvés olyan szféráiba, melyek nem hozzáférhetők a jogi-adm inisztratív szabályozási m ód szám ára.27 3. A könyv m ásodik felének központi témája m agának a nyilvánosságnak az állam és társadalom integrációjába ágya­ zott szerkezetváltozása. A nyilvánosság infrastruktúrája m eg ­ változott a kibővült, professzionalizálódott és új olvasórétegek­ re szám ító könyvterm elés m eg a tartalm ilag is m ássá lett újságés folyóiratkiadás szervezeti, terjesztési és fogyasztási form ái­ val; majd újra m egváltozott az elektronikus töm egkom m uniká­ ciós eszközök elterjedésével, a reklámok új jelentőségével, a szórakoztatás és informálás egyre teljesebb összeolvadásával, a m inden téren erősödő központosítással, a liberális egyleti élet, az áttekinthető kom munális nyilvánosságok lehanyatlásával stb. Ezeket a tendenciákat bizonnyal helyesen ragad tam m eg, bár időközben m ár részletesebb vizsgálatok is rendelkezésre állnak.28 A kom m unikációs hálózat elüzletiesedésével és sűrűb­ bé válásával, a publikációs intézményekre szánt tőkeráfordítás növek edésével s ezen intézm ények szervezettségi fokának emelkedésével a kom munikációs csatornák irányítottabbá vál­ tak, s a nyilvános kom m unikációhoz való hozzájutás esélyei egyre erőteljesebb szelekciós nyom ásnak lettek kitéve. Ezzel létrejött a befolyásolás új kategóriája, vagyis a m édiahatalom , m ely m anipulative alkalm azva m egfosztotta ártatlanságától a publicitás elvét. A töm egkom m unikációs eszközök által pre­ strukturált s egyidejűleg uralt nyilvánosság egy olyan hatalom ­ m al áthatott színtérré nőtt, ahol a tém ák és m egnyilatkozások útján nem csak befolyásért küzdenek, hanem azért is, hogy lehetőleg elrejtve a stratégiai szándékokat - irányítsák a m ag a­ tartásform áló kom m unikáció folyamatát.

F. Kübler (Hg.): Verrechtlichung von Wirtschaft, Arbeit und sozialer Solidaritat Baden-Baden, 1984; J. Habermas: Law and Morality. In: The Tanner Lectures. VIII. köt., Cambr., Mass., 1988.217-280.1. 1 R. Williams: Television: Technology and Cultural Form. London, 1974; uő.: Keywords: A Vocabulary o f Culture and Society. London, 1983; D. Prokop (Hg.): Medienforschung, I. köt., Konzerne, Macher, Kontrolleure. Frankfurt am Main, 1985.

23

A hatalom m al áthatott nyilvánosság valósághű leírása és elem zése nyilván megtiltja, hogy a vizsgálatba értékelő szem ­ pontokat keverjünk bele ellenőrizetlenül, de nem szabad ezt a fontos különbségek empirikus kiegyenlítésével sem m egválta­ ni. Ezért különböztettem m eg egyrészt az önkorm ányzó, gyen­ ge intézmények által képviselt, horizontálisan is kiterjedt, ink­ luzív és többé-kevésbé diszkurzív jellegű kom m unikációs fo­ lyam atok kritikai funkcióit, m ásrészt azon szervezeteknek a fogyasztók, választók és kliensek döntéseit befolyásolásó funk­ cióit, melyek azért avatkoznak be egy töm egkom m unikációs nyilvánosságba, hogy vásárlóerőt, lojalitást vagy kedvező m a­ gatartást váltsanak ki. Ezek az extraháló beavatkozások egy olyan nyilvánosságba, m elyet m ár csak a mindenkori saját rend­ szer környezeteként érzékelnek, ütköznek az életvilág forrásai­ ból spontán m ódon megújuló nyilvános kom m unikációval.29 Ezt értettem azon a tézisen, hogy „a szociális állam viszonyai között m űködő nyilvánosságot az önm egvalósítás folyam ata­ ként kell felfogni: csak fokozatosan, azon m ásik tendenciával versengve tud berendezkedni, m ely önm aga ellen fordulva, kritikai hatékonyságában redukálja a nyilvánosság elvét a nyil­ vánosság hatalm asan kibővült szférájában." (328.1.) Míg a hatalom m al áth& .jtt nyilvánosság m egváltozott inf­ rastruktúrájának leírásához a m agam részéről nagyjából és egé­ szében véve ragaszkodnék, a közönség m egváltozott m ag atar­ tásának elem zése s m indenekelőtt az ezzel kapcsolatos m egíté­ lésem revízióra szorul. V isszatekintve ennek több okát látom . A választói m agatartás szociológiája, legalábbis N ém etország­ ban, m ég csak a kezdeteknél tartott. Akkoriban saját prim er tapasztalataim at dolgoztam fel azokkal az első választási küz­ delm ekkel kapcsolatban, melyeket közvélem ény-kutatási ered ­ m ények alapján kialakított m arketingstratégiák szerint folytat­ tak. H asonlóan sokkoló tapasztalatokat szerezhetett az NDK lakossága nem régiben a területére behatoló nyugati pártok h ad ­ járatairól. A televíziózás is alig kapott m ég lábra annak idején a Szövetségi Köztársaságban; ezzel csak évekkel később ism er­ kedtem m eg az Egyesült Állam okban, olvasm ányaim at tehát

29 Vö. W. R. Langenbucher (Hg.): Zur Theorie der politischen Kommunikation. München, 1974.

24

nem tudtam első kézből szárm azó tapasztalatokon ellenőrizni. N em nehéz továbbá fölismerni A dorno töm egkultúra-elm életé­ nek erős befolyását. Ráadásul a Diákság és politika30 cím ű kiad­ ványhoz készült és épp akkoriban lezárt empirikus vizsgálatok lehangoló eredm ényei is hozzájárulhattak ahhoz, h ogy alábe­ csüljem a formális, különösen a kibővült középfokú iskolai képzés kritikai érzéket fejlesztő, kulturálisan mobilizáló befo­ lyását; igaz, a Szövetségi Köztársaságban az a folyam at sem indult m ég el, m elyet Parsons később „nevelési forradalom nak" nevezett. Végezetül feltűnő, hogy hiányzik m indannak a di­ menziója, ami időközben „politikai kultúra" néven keltett nagy figyelmet. G. A. A lm ond és S. Verba 1963-ban m ég néhány m agatartásváltozat alapján akarta m egragadni a „civic cultu­ re "^ (az állam polgári kultúrát).31 M ég az értékváltozás széle­ sebb k ö rt átfog ó és R on ald In g leh art The Silent Revolution (A csöndes forradalom . Princeton, 1977.) cím ű m űvére vissza­ nyúló kutatása sem terjedt ki teljes egészében azokra a kulturá­ lis evidenciákká rögzült politikai m entalitásokra, m elyekben a töm egközönség válaszlehetőségei történelm ileg gyökereznek.32 Röviden: diagnózisom , mely szerint egyenes vonalú fejlődés vezet a politikailag aktívtól a privatizáló közönségig, „a kultú­ rán elm élkedő közönségtől a kultúrát fogyasztó közönségig", nem kielégítő. A z osztálykorlátokból kulturális szokásait te­ kintve kilépő, pluralista, befelé erősen differenciált töm egkö­ zönség ellenálló képességét s mindenekelőtt kritikai képességét túlságosan pesszim istán ítéltem m eg annak idején. A zzal, hogy ambivalens m ódon áteresztővé váltak a triviális és a m agaskul­ túra határai, h ogy létrejött a „kultúra és politika közti új intim i­ tá s", m ely szintén kétértelm ű, s nem m erül ki abban, h ogy az inform ációt a szórakoztatáshoz hasonítja, m aguk a megítélés m ércéi változtak meg. A politikai m agatartás szociológiájának szerteágazó irodal­ m ához m ég csak útm utatást sem adhatok, m ert ezt csak szó rv á­

30 J. Habermas-L. v. Friedeburg-Chr. Oehler-F. Weltz: Student und Politik. Neuwied, 1961. 31 The Civic Culture: Political Attitudes and Democracy in five Nations. Princeton, 1963. Vö. G. Almond-S. Verba: The Civic Culture Revisited. Boston, 1980. 32 Vö. ezzel szemben R. N. Bellah és mások: Habits o f the Heart. Berkeley, 1985.

25

nyosan kísértem figyelemmel.33 Éppily fontos a nyilvánosság szerkezetváltozása szempontjából a m édiakutatás, különösen a televízió társadalm i hatásairól folytatott kom m unikációszocio­ lógiai vizsgálatok sora.34 Annak idején rá voltam utalva annak a lazarsfeldi hagyom ányokon nyugvó kutatásnak az eredm é­ nyeire35, m elyet a hetvenes években hevesen bíráltak a kis cso­ portok pszichológiájára korlátozott individualista-viselkedés­ tudom ányi kiindulópontja m iatt.36 Másfelől erősebb empirikus hangsúlyokkal tovább folytatódott az ideológiakritikai alapve­ tés,3" s a kom m unikációkutatás figyelm ét egyrészt a m édiák intézm ényes hátterére,38 m ásrészt a befogadás kulturális össze­ függéseire irányította.39 A z a megkülönböztetés, m elyet Stuart Hall tett a nézők háromféle interpretációs stratégiája között m iszerint vagy alávetik m agukat a kínálat szerkezetének, vagy szem ben állnak vele, vagy szintetizálják a kínálatot saját értel­ mezéseikkel - j ó l mutatja a szem léletváltozást azokhoz a régeb­ bi m agyarázó modellekhez képest, am elyek m ég lineáris hatás­ m echanizm usokkal számoltak. 4. A könyv utuisó fejezetében megkíséreltem összehangolni a két vonulatot: a liberális nyilvánosság szétesésének tapasz­ talati diagnózisát azzal a norm atív szem ponttal, m elyet állam és társadalom objektíve, m integy a résztvevők feje fölött végbe­

33 Lásd például. S. H. Barnes-Max Kaase (Eds.): Political Action - Mass Participa­ tion in Western Democracies. Beverly Hills, 1979. 34 Vö. jubileumi füzet: Ferment in the Field. Journal o f Communication, 33. köt., 1983. Az irodalmi utalásokért Rolf Meyersohnnak mondok köszönetét, aki maga is évtizedek óta dolgozik a tömegkommunikációs eszközök és a tömegkultúra szociológiájának területén. 35 Összefoglalóan J. T. Klapper: The Effects o f Mass Communication. Glencoe, 1960. 36 T. Gitlin: Media Sociology: The Dominant Paradigm; Theory and Society. 6. köt., 1978. 205-253. 1. Vö. még a védelem oldaláról E. Katz: Communication Research since Lazarsfeld. Publ. Op. Quart., 1987. tél, 25-45.1. 37 C. Lodziak: The Power o f Television. London, 1986. 38 T. Gitlin: The Whole World is Watching. Berkeley, 1983. H. Gans: Deciding What's News. New York, 1979; áttekintést ad: G. Tuckmann: Mass Media Institutions. In: N. Smelser (Ed.): Handbook o f Sociology. New York, 1988. 601-625.1. Össz­ társadalmi távlatból tanulságos C. Calhoun: Populist Politics. Communications Media and Large Scale Societal Integration: Social Theory. 6. köt., 1988.219-241.1. 39 St. Hall: Encoding and Decoding in the TV-Divourse. In: uő. (Ed.): Culture, Media, Language. London, 1980.128-138.1. D. Morley: Family Television. London, 1988.

26

m enő funkcionális összefonódásának radikális dem okrata kö­ vetelése és érvényesítése jelent. E két aspektus tükröződik a „közvélem ényről" alkotott ellentétes elképzelésekben. A köz­ vélem ény m int államjogi fikció a norm atív dem okráciaelm élet­ ben tényellentétes egységként szerepel; a m édiakutatás és a kom m unikációszociológia empirikus vizsgálataiban ez az enti­ tás régen felbomlott m ár. Nekünk azonban m indkét aspektussal szám olnunk kell, ha a jóléti állam töm egdem okráciájában tény­ legesen m űködő legitimációs m ódot m eg akarjuk ragadni anél­ kül, hogy lem ondanánk a nyilvános kom m unikáció eredeti, valam int hatalom m al áthatott folyam atainak m egkülönbözte­ téséről. Ezzel a szándékkal m agyarázható, hogy a könyv végén ide­ iglenesen fölvázoltam egy töm egkom m unikációs eszközök ál­ tal uralt színtér modelljét, ahol egym ással ellentétes tendenciák ütköznek össze. A hatalom m al való átitatottság m értékét azon lehet lemérni, hogy m ennyire zárul rövidre az informális, nem nyilvános vélem ények köre, tehát azok a kulturális evidenciák, m elyek a nyilvános kom munikáció életvilágbeli közegét és ta­ laját alkotják, valam int a formális, töm egkom m unikációs eszkö­ zök által előállított kvázi nyilvános vélem ények körfolyam ata, am elyre a gazdaság és az állam m int a rendszerkörnyezet ese­ m ényeire próbál hatást gyakorolni, illetve, hogy milyen m érté­ kű közvetítés jön létre e két szféra között a kritikai publicitás révén. Annak idején csak a belülről dem okratizált érdekszerve­ zeteket és pártokat tudtam elképzelni a kritikai publicitás kép­ viselőiként. Ú gy láttam , hogy a pártokon és érdekszervezeteken belüli nyilvánosságok alkotják egy m ég regenerálható nyilvá­ nos kom m unikáció virtuális kristályosodási pontjait. Ez a kö­ vetkeztetés egy olyan szervezeti társadalom felé tartó m ozgás­ ból adódott, am elyben m ár nem társult egyének, hanem szerve­ zett közösségek tagjai versengenek egy sokközpontú nyilvános­ ságban a passzív töm egek m egnyeréséért, hogy megküzdjenek mind egym ással, mind főként az állami bürokráciák m asszív kom plexum ával a hatalm i és érdekkiegyenlítésért. U gyanezen előfeltevésekkel vázolta föl m ég a nyolcvanas években például N orberto Bobbio a m aga dem okráciaelm életét.40

40 N. Bobbio: The Future o f Democracy. Oxford, 1987.

27

Ezzel a modellel m indenesetre újra feltám adt a kibékíthetet­ len érdekeknek az a fajta pluralizm usa, am ely m ár a liberális teoretikusokat kifogásokra késztette a „többség zsarnoksága" ellen. Tocqueville-nek és J. St. Millnek talán m égis volt némi igazuk, am ikor egy diszkurzív vélem ény- és akaratképzés korai liberális elképzelésében csak a többség burkolt hatalm át vélték felismerni. Ók norm atív szem pontok alapján a közvélem ényt legföljebb hatalom korlátozó intézményként akarták elismerni, de sem miképp nem általában a hatalom lehetséges ésszerűsíté­ sének közvetítőjeként. H a tényleg úgy áll a dolog, h ogy „a strukturálisan feloldhatatlan érdekantagonizm us szűk határo­ kat szab ... a kritikai funkcióiban újjászervezett nyilvánosság­ n ak " (329. 1.), akkor m indenesetre kevés az, h og y - am int a 15. §-ban tettem - csupán kim utattam a liberális elmélet am bi­ valens felfogását a nyilvánosságról.

III. Megváltozott elméleti keret M indazonáltal továbbra is kitartok az eredeti intencióm mellett, am ely egészében véve vezette a vizsgálatot. A jóléti állam tö­ m egdem ok ráciái norm atív önértelm ezésüknek m egfelelően csak addig tekinthetik m agukat folytonosnak a liberális jogál­ lam alapelveivel, am eddig kom olyan veszik a politikailag m ű ­ ködő nyilvánosság parancsát. Akkor viszont m eg kell m utatni, miképp legyen ilyen típusú társadalm ainkban lehetséges, hogy „a szervezetek által m ediatizált k özönség... ezeken a szerveze­ teken keresztül m űködésbe... hozza a nyilvános kom m uniká­ ció kritikai folyam atát." (327. 1.) Ez a kérdésfelvetés vezetett vissza a könyv végén arra a problém ára, am elyet érintettem ugyan, de m ár nem fejtettem ki kellőképp. Az, am ivel A társa­ dalmi nyilvánosság szerkezetváltozása hozzájárult a korabeli de­ m okráciaelm élethez, óhatatlanul kétes m egvilágításba került, h a igaz, h ogy „a konkuráló érdekek feloldatlan pluralizm usa [...] kétségessé teszi, hogy ebből valaha is létrejöhet egy általá­ nos érdek oly m ódon, hogy a közvélem ény ebben találhatná m eg a m aga m értékét". (329.1.) Az akkor rendelkezésem re álló elméleti eszközökkel nem tudtam m egoldani ezt a problémát. Annak az elméleti keretnek a létrehozásához, am elyben m a képes vagyok újrafogalm azni e kérdést, s legalább vázolni tu­ 28

dók egy választ rá, további lépésekre volt szükség. Ennek az útnak az állom ásait szeretném felidézni néhány címszóban. 1. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásáról csak első pil­ lantásra feltételezhető, hogy egy deskriptív, M ax W eber szelle­ mében fogant társadalom történet stílusában íródott; a polgári nyilvánosság dialektikája, am ely a könyv felépítését m egh atá­ ro z z a , azo n n al eláru lja az id eo lóg iak ritik ai k iin d u ló p on tot. A p olgári hum anizm us eszm ényei, melyek az intim szféra és a nyilvánosság önértelm ezését formálják, s olyan kulcsfogalm ak­ ban fejeződnek ki, mint szubjektivitás és önm egvalósítás, raci­ onális vélem ény- és akaratképzés, valam int szem élyes és poli­ tikai önrendelkezés, oly mértékben áthatották az alkotm ányos állam intézményeit, hogy utópikus lehetőségként túl is m u tat­ nak azon az alkotm ányos valóságon, m ely egyszersm ind cáfolja azokat. A történelm i fejlődés dinamikája valószínűleg ebből az eszm ény és valóság közti feszültségből is táplálkozott. Ez a gondolkodásm ód persze nem csak a polgári nyilvános­ ság olyan idealizálására csábít, m ely m eghaladja az idealizálás­ nak az ideáltipikus fogalom alkotásban gyökerező m etodikai értelm ét, hanem , legalábbis implicite, bizonyos történetfilozó­ fiai háttérfeltevésekre is tám aszkodik, m elyekre aztán legké­ sőbb a XX. században rácáfoltak a civilizált barbarizm usok. Am ikor a polgári eszm ényeket visszavonják, amikor a tudat cinikussá lesz, akkor elesnek m indazok a norm ák és értékorien­ tációk, amelyekkel kapcsolatban az ideológiakritikának egyet­ értést kell feltételeznie, ha hivatkozni akar rájuk.41 Ezért javasol­ tam , hogy a kritikai társadalom elm élet norm atív alapjait m élyebbrehelyezzük.42 A kom munikatív cselekvés elméletének fel kell szabadítania egy m agában a kom munikatív m indennapi gyakorlatban rejlő észpotenciált. Ezzel egyszersm ind egyengeti az u tat egy rekonstruktíve m űködő társadalom tudom ány szá­ m ára, m ely teljes szélességükben azonosítja a kulturális és társa­ dalm i racionalizálás folyam atait, s ezeket visszam enőleg követi a m o d em társadalm ak küszöbén túl is; így nem kell többé a

41 A marxi ideológiafogalom kritikájához vő. J. Keane: Democracy and Civil Society. On the Predicaments o f European Socialism. London, 1988.213. és köv. 1. 42 S. Benhabib: Norm, Critique, Utopia. New York, 1987.

29

nyilvánosság csupán egyetlen korspecifikusan fellépő form áci­ ójában nyom ozni norm atív lehetőségek után.43 A z a kény­ szerű ség, h og y stilizáljuk egy intézm ényesen m egtestesült kom munikatív racionalitás egyes prototipikus kifejeződéseit, átadja helyét az empirikus megközelítésnek, am ely feloldja a norm a és valóság közti elvont ellentét feszültségét. Ráadásul eltérően a történelm i m aterializm us klasszikus feltevéseitől, itt kitűnik a kulturális értelm ezési rendszerek és hagyom ányok szerkezeti öntörvényűsége és belső története.44 2. A z a demokráciaelméleti távlat, amelyből a nyilvánosság szerkezetét vizsgáltam , szoros kapcsolatban állt A bendroth el­ képzelésével a demokratikus és szociális jogállam továbbfejlő­ déséről szocialista dem okráciává; általában véve pedig m egra­ gadt a társadalom és a társadalm i önszerveződés időközben kérdésessé vált totalitáskoncepciójánál. Ú gy gondoltam , hogy az önm agát igazgató társadalom nak, mely m inden életszférát azok gazdasági újraterm elését is beleértve - tervkészítő tör­ vényhozás útján előre program oz, a szuverén nép politikai akarata révén kell integrálódnia. A z a feltételezés azonban, hogy a társadalom összességében felfogható úgy, mint egy nagy m éretű társulás, mely a jog és a politikai hatalom közegén keresztül önm agára hat, a funkcionálisan differenciált társadal­ m ak kom plexitásának foka m iatt m inden hitelét elvesztette. A holisztikus elgondolás egy olyan társadalm i egészről, am ely­ hez a társadalm asult eg_ n ek m int egy átfogó szervezet tagjai tartoznak hozzá, főként a piacirányított gazdasági és a hatalom ­ irányított igazgatási rendszer realitásaival ütközik. A Technik und Wissenschaft als „Ideologie" (Technika és tudom ány mint „ideológia", 1968) cím ű írásom ban m ég m egpróbáltam cselek­ véselméleti szem pontból elhatárolni egym ástól állam és g azda­ ság cselekvésrendszereit, m égpedig egyrészt a célracionális vagy sikerorientált cselekvés, m ásrészt a kom m unikatív cselek­

43 J. Habermas: Theorie des kommunikativen Handels. Frankfurt am Main, 1981.548. és köv. 1. (Magyarul részben rövidítve lásd J. Habermas: A kommunikatív cselekvés elmélete. In: A Filozófiai Figyelő és a Szociológiai Figyelő különkiad­ ványa, Budapest, é. n.) 44 J. Habermas: Historischer Materialismus und die Entwicklung normativer Strukturen. In: uő.: Zur Rekonstruktion des Historischen Materialismus. Frankfurt am Main, 1976 ° - 4 8 .1.

30

vés mércéje szerint. A cselekvésrendszereknek és -típusoknak ez a rövidre zárt párhuzam ba állítása értelm etlenségekhez v e­ zetett.45 Ezek indítottak m ár a Legitimationsprobleme des Spatkapitalismus (A kései kapitalizmus legitimációs problém ái, 1973) cím ű könyvem ben arra, hogy az életvilágnak a Logik der Sozial­ wissenschaftenben (A társadalom tudom ányok logikája, 1967) be­ vezetett koncepcióját összekapcsoljam a határait fenntartó rendszer elképzelésével. Innen szárm azik a Theorie des kommu­ nikativen Handelns (A kom munikatív cselekvés elmélete, 1981) cím ű m unkám ban kifejtett a társadalm at mint életvilágot és m int rendszert m eghatározó kétlépcsős elgondolás.46 Ennek vé­ gül döntő következm ényei lettek a dem okráciakoncepció szem ­ pontjából. A zóta a gazdaságot és az állam apparátust úgy tekintem, mint rendszerszerűen integrált cselekvési területeket, m elyeket m ár nem lehet belülről dem okratikusan átalakítani, azaz egy politi­ kai integrációs m ód ra átállítani anélkül, hogy ne károsítanánk rendszerszerű öntörvényűségüket, s ne zavarnánk ezzel m űkö­ dőképességüket. E zt igazolta az állam szocializm us csődje. A radikális dem okratizálás csapásirányát m ost m ár inkább egyfaj­ ta erőeltolódás jelzi egy elvileg fenntartott „hatalom m egosztá­ so n " belül. Ennek során nem az állam hatalm i ágak, hanem a társadalm i integráció különböző erőforrásai közt kell új egyen ­ súlyt létrehozni. A cél többé nem általában a kapitalista m ódon önállósult gazdasági és a bürokratikus m ódon önállósult uralm i rendszer „m egszüntetése", hanem azoknak a túlkapásoknak de­ m okratikus korlátozása, melyekkel a rendszerim peratívuszok az életvilág szféráit gyarmatosítják. Ezzel búcsút m ondunk az objektivált lényegi erők elidegenítéséről és elsajátításáról szóló praxisfilozófiai elképzelésnek. A legitimációs folyam at radiká­ lis dem okrata m egváltoztatása új egyensúlyt akar elérni a tár­ sadalm i integráció hatalm ai között úgy, hogy a szolidaritás társadalom integráló ereje - a „kom munikáció m int term előe­ rő "47- felülkerekedhessen az irányítás két másik forrása, a pénz

45 A. Honneth: Kritik der Macht. Frankfurt am Main, 1985. 265. és köv. 1. 46 A kifogásokkal kapcsolatban lásd válaszomat in: A. Honneth-H. Joas (Eds.): Kommunikatives Handeln. Frankfurt am Main, 1986.377. és köv. 1. 47 Vö. interjúmat H. P. Krügerrel in: J. Habermas (1990), 82. és köv. 1.

31

és az adm inisztratív hatalom felett, s ezáltal érvényesíthesse az életvilágnak használati értékekre orientált követeléseit. 3. A kom munikatív cselekvés társadalom integráló ereje elő­ ször is azokban a partikuláris életformákban és életvilágokban találja m eg a m aga terepét, m elyek m indig konkrét h agyom á­ nyokkal és érdekhelyzetekkel kapcsolódnak össze - H egel sza­ vaival: az „erkölcsiség" szférájában. De ezeknek az életviszo­ nyoknak szolidaritásterem tő energiái nem terjednek át közvet­ lenül a hatalom - és érdekkiegyenlítést célzó dem okratikus eljá­ rások politikai szintjére. Legkevésbé azokban a poszttradicioná­ lis társadalm akban van ez így, ahol nem feltételezhető a háttér­ m eggyőződések hom ogenitása, s ahol a vélhető közös osztály­ érdek átadta helyét az egym ással egyenjogúan konkuráló élet­ form ák áttekinthetetlen pluralizm usának. Igaz, a szolidaritás­ fogalom interszubjektivista változatában, am ely a kölcsönös m egértést egyénített és felelős szubjektumok bírálható érvé­ nyességi igényeihez és ezzel nem et m ondani tudásához köti, eleve m egszűnnek az egység és az egész fogalm ainak szokásos konnotációi. De ebben az elvont felfogásban sem engedhető m eg, hogy a „szolidaritás" kifejezése a rousseau-i akaratképzés­ nek azt a ham is modelljét sugalm azza, m ely a feltételeket hiva­ tott csak rögzíteni ahhoz, hogy az egyes polgárok empirikus akarata közvetlenül átalakulhasson m orális állam polgárok ész­ szerű, a közjót m egcélzó akaratává. Rousseau ezt a (mindig is illuzórikus) feltételezését az erény­ ről arra alapozta, hogy a „bourgeois" és a „citoyen" szerepe elvált egym ástól, ami az autonóm állam polgári státus előfelté­ telévé tette a gazdasági függetlenséget és az esélyegyenlőséget. A jóléti állam m egszünteti ezt a szerepm egosztást. „A m odern nyugati dem okráciákban m egfordult ez a viszony: a dem okra­ tikus akaratképzés lesz egy olyan értelem ben vett társadalm i egyenlőség elősegítésének eszköze, hogy a társadalm i term éket lehetőleg egvenlő arányban osztják el az egyének k ö z ö tt."48 U. Preuss joggal hangsúlyozza, h ogy a politikai folyam atban m a az állam polgár közéleti szerepe összefonódik a jóléti állami

48 U. Preuss: Was heifit radikale Demokratie heute? In: Fórum fü r Philosophie (Hg.): Die Ideen von 1789 in der deutschen Rezeption. Frankfurt am Main, 1989.

bürokráciák kliensének privát szerepével. „ A jóléti állam tö­ m egdem okráciája m egterem tette a tá rsa d a lm a su lt m agán em ­ b e r parad ox kategóriáját, akit általában véve kliensnek n eve­ zünk, s aki abban a mértékben olvad össze az állam polgári szereppel, ahogyan társadalmilag univerzalizálódik." (Uo. 48.1.) A dem okratikus univerzalizm us egy „általánosított partikula­ rizm usba" csap át. A 12. §-ban m ár bíráltam a „nem nyilvános vélem ény Rous­ seau-féle dem okráciájá"-t, mivel ez a közakaratot „inkább a szívek, m int az érvek egyetértésed k ént fogja föl. Ehelyett az erkölcsnek, m elyet Rousseau az állam polgárokról feltételez, s am elyet az egyén indítékai és erényei között helyez el, m agának a nyilvános kom m unikációnak a folyam atában kell gyökerez­ nie. Ez a következtetés készteti B. M anint arra a felfogásra, miszerint: „It is necessary to alter radically the perspective com m on to both liberal theories and dem ocratic thought: the source of legitim acy is not the predeterm ined will of individu­ als, but rather the process of its form ation, that is, deliberation, itself... A legitimate decision does not represent the will of all, but is one that results from the delibaration of all. It is the process by which everyone's will is form ed that confers its legitim acy on the outcom e, rather than the sum of already form ed wills. The deliberative principle is both individualistic and dem ocratic... W e m ust affirm, at the risk of contradicting a long tradition, that legitim ative law is the result of general deliberation, and n ot the expression of general w ill."49 (Szükséges, h ogy radikálisan m eg­ változtassuk a perspektívát, am ely közös m ind a liberális elm é­ letek, mind a dem okratikus gondolkodás szám ára: a legitimitás forrása nem az egyének eleve m eghatározott akarata, hanem sokkal inkább form álódásuk folyam ata, m aga a deliberáció, a tanácskozás. A legitim döntés nem reprezentálja m indenki aka­ ratát, de mindenki tanácskozásának az eredm énye. A mindenki akaratát formáló folyam at az, amelyből az eredm ény legitimi­ tása szárm azik, nem pedig az előzetesen m ár m egform ált aka-

49 B. Manin: On Legitimacy and Political Deliberation, Political Theory. 15. köt., 1987. 351. és köv. 1.: Manin nem kimondottan A társadalmi nyilvánosság szerkezetvál­ tozására hivatkozik, hanem a Legitimationsprobleme... című munkámra. Vö. 367.1. 35. lábjegyzet.

33

rátok összessége. A deliberációs elv egyszerre individualista és dem okratikus... H atározottan állítjuk m ég azon az áron is, ha ezáltal szem bekerülünk egy régi tradícióval, h ogy a legitim jog az általános deliberáció eredm énye, nem pedig az általános akarat kifejeződése.) Ezzel a bizonyítás terhe a polgárok erköl­ cséről a dem okratikus vélem ény- és akaratképzés olyan eljárá­ saira hárul át, m elyeknek m eg kell alapozniuk a feltevést, h ogy ésszerű eredm ényeket tesznek lehetővé. 4. Ezért alkalmas egy norm atív irányú dem okráciaelm élet alapfogalm aként a „politikai nyilvánosság" - m int azon kom ­ m unikációs feltételek gyűjtőfogalm a, am elyek közt létrejöhet az állam polgárok közönségének diszkurzív vélem ény- és akarat­ képzése. Ebben az értelem ben h atározza m eg J. C ohen a „delib­ erative d em o cracy" fogalm át a következőképpen: „The notion of a deliberative d em ocracy is rooted in the intuitive ideal of a dem ocratic association in w hich the justification of the term s and conditions of association proceeds through public argu ­ m ent and reasoning am ong equal citizens. Citizens in such an order share a com m itm ent to the resolution of problem s of collective choice through public reasoning, and regard their basic institutions as legitim ate insofar as they establish a fram e­ w ork for free public deliberation."50 (A deliberatív dem okrácia elképzelése a dem okratikus társulás intuitív eszm éjében gyöke­ rezik, amelyben a társulás fogalm ainak és feltételeinek igazolá­ sa az egyenjogú polgárok nyilvános vitáiban és elm élkedései­ ben formálódik ki. A polgárok egy ilyen rendben osztják az elkötelezettséget a problém ák olyan m egoldása iránt, am ely nyilvános okoskodás nyom án létrejött közös választásból szü­ letik m eg, és alapvető intézm ényeiket annyiban tekintik legi­ tim nek, am ennyiben ők terem tették m eg a szabad, nyilvános tanácskozás keretét.) A dem okráciának ez a diszkurzusfogalm a bízik a kom m unikáció m int term előerő politikai m ozgósításá­ ban és használatáDan. Ekkor azonban m eg kell m utatni, h ogy a konfliktusterhes társadalm i tém ák egyáltalában ésszerűen, azaz

50 J. Cohen: Deliberation and Democratic Legitimacy. In: A. Hamlin-Ph. Pettit (Eds.): The Good Polity. Oxford, 1989.12-34.1.; Cohen sem A társadalmi nyilvá­ nosság szerkezetváltozására hivatkozik, hanem három későbbi (angol nyelvű) publikációmra. Lásd 33.1.12. lábjegyzet.

az érintettek közös érdeke szerint szabályozhatók; m ásodszor pedig m eg kell m agyarázni, m iért alkalmas a nyilvános érvelé­ sek és tárgyalások közege erre az ésszerű akaratképzésre. M ás­ képp igaza lenne a liberalisztikus modellnek, m elynek az a kiindulópontja, hogy a kibékíthetetlenül összeütköző érdekek „kiegyenlítése" csak egy stratégiailag lefolytatott harc ered m é­ n ye lehet. N os, az utóbbi két évtizedben John Rawls és Ronald Dworkin, Bruce Ackerm ann, Paul Lorenzen és K. O. A pel álltak elő érvek­ kel arra nézve, hogyan lehet gyakorlati-politikai kérdéseket, amennyiben azok m orális term észetűek, ésszerűen eldönteni. Ezek a szerzők kifejtették azt a „m orális szem pontot", amelyből pártatlanul m egítélhető, mi a m indenkori általános érdek. Bár­ m ily különbözően is fogalm azták és indokolták m eg az un iver­ zalizálódási és erkölcsi alapelveket, ezekben a kiterjedt vitákban világossá válhatott, hogy az érdekáltalánosítás - s az ilyen általános érdekeket m egtestesítő norm ák megfelelő alkalm azá­ sa51 - j ó alapokra tám aszkodhat. Ezen túlm enően K. O. Apellel52 együ tt kidolgoztam egy olyan diszkurzusetikai kiindulópon­ tot53, am ely az érvelést jelöli m eg m int a m orális-gyakorlati kérdések m egoldására alkalmas eljárást. Ezzel m egválaszoltuk a m ásodikként föltett kérdést is. A diszkurzusetika nem egysze­ rűen azt célozza m eg, hogy az érvelés szükségszerű p ragm ati­ kus előfeltételeinek norm atív tartalm ából egyáltalán általános erkölcsi alapelvet lehessen nyerni. Sokkal inkább arról van szó, h ogy m aga ez az alapelv a norm atív érvényességi igények diszkurzív m egvalósítására vonatkozik; ugyanis a norm ák ér­ vényességét ahhoz köti, hogy lehetővé váljon az összes szám ba jöhető érintett m egalapozott egyetértése, amennyiben ezek az érintettek átveszik az érvelésben részt vevők szerepét. Ezen olvasat szerint a politikai kérdések tisztázása, amennyiben ez érinti m orális lényegüket, a nyilvános érvelés praxisára van utalva. Jóllehet a politika elvi kérdései szinte m indig érintenek erköl­ csi szem pontokat is, term észetesen korántsem morális term é­

51K. Günther: Der Sinn fü r Angemessenheit. Frankfurt am Main, 1987. 52 Vö. most: K. O. Apel: Diskurs und Verantwortung. Frankfurt am Main, 1988. 53 J. Habermas: Legitimationsprobleme im Spittkapitalismus. Frankfurt am Main, 1973.140. és köv. 1. Uő.: Moralbeivufltsein und kommunikatives Handeln. Frank­ furt am Main, 1983.

35

szetű m inden kérdés, am ely intézm ényi definíció szerint bizo­ n yos politikai instanciák döntését igényli. A politikai viták gyakran empirikus kérdésekre vonatkoznak, tényállások in­ terpretációjára, m agyarázatokra, előrejelzésekre stb. M ásrészt a nagy horderejű kérdések, az ún. egzisztenciális kérdések, gyak­ ran egyáltalán nem az igazságosság kérdései, hanem a jó élet kérdéseiként az etikai-politikai önértelm ezést érintik - akár egészében véve a társadalom ét, akár egyes szubkultúrákét. A legtöbb konfliktus végtére is csoportérdekek összeütközéséből fakad, s olyan elosztási problémákkal kapcsolatos, melyeket csak kom prom isszum útján lehet megoldani. A politikai dön­ tést igénylő kérdések szféráján belüli differenciálódás azonban nem teszi kétségessé sem a m orális m egfontolások elsőbbségét, 'e m a politikai kom m unikáció érvelő formáját egészében. Az em pirikus kérdések gyakran nem választhatók el az értékm eg­ állapító kérdésektől, s term észetesen igénylik az érvelő feldol­ gozást.54 Etikai-politikai önértelmezésünknek, m ely arra vonat­ kozik, h ogy egy m eghatározott közösség tagjaiként hogyan akarunk élni, legalább összhangban kell állnia az erkölcsi n or­ mákkal. A tárgyalásoknak az érvek kicserélésére kell tám asz­ kodniuk, s hogy tisztességes kom prom isszum okhoz vezetnek-e, az lényegében az eljárás m orálisan m egítélendő feltételeitől fÜg g ’ A diszkurzuselm életi kiindulópontnak az az előnye, hogy segítségével specifikálhatok azok a kom m unikációs feltételek, melyeknek az érvelés különböző formáiban és a tárgyalásokon eleget kell tenni ahhoz, hogy az ilyen megbeszélések eredm é­ nyei m agukban foglalják az ésszerűség vélelmét. Ezzel em piri­ kus-szociológiai kapcsolódási lehetőségek nyílnak a norm atív elgondolások szám ára. 5. M ivel a dem okrácia diszkurzív fogalm a először is egy norm atív elmélet keretében tisztázható s tehető elfogadhatóvá, nyitva m arad a kérdés, hogy a jóléti állam töm egdem okráciái­ nak viszonyai között hogyan lehet diszkurzív vélem ény- és akaratképzést létrehozni úgy, hogy áthidaljuk a szakadékot a felvilágosult önérdek és a közjóra orientáltság, illetve a kliens

54 J. Habermas: Towards a Communication Concept of Rational Collective Will-Formation. Ratio juris, 2. köt., 1989. júl. 144-154.1.

36

és az állam polgár szerepei között. H iszen m inden érvelési g y a­ korlat kom m unikációs feltételeibe be van építve a pártatlanság feltételezése, valam int az az elvárás, hogy a résztvevők m egkér­ dőjelezzék és transzcendálják a m agukkal hozott m indenkori preferenciáikat; sőt m indkét feltétel teljesítését rutinná kell ten­ ni. Erre a problém ára a m o d em term észetjog azzal válaszolt, hogy bevezette a törvényes jogi kényszert. A zt az ebből fakadó további problém át pedig, hogy miképp fékezhető m eg m oráli­ san m aga a jogkényszerhez szükséges politikai hatalom , K ant a jogállam eszméjével válaszolta m eg. M árm ost a jogállam esz­ méjének diszkurzuselm életi kifejtése abba az elgondolásba tor­ kollik, hogy a jogot újfent önm agára kell vonatkoztatni; annak kell biztosítania m ég azt a diszkurzív m ód ot is, am ely szerint a jogi program ok kialakítása és alkalm azása az érvelés feltételei között m egy végbe. E z olyan jogi eljárások intézm ényesítését je le n ti, m ely ek a tis z te s sé g e s tá rg y a lá s o k h o z s a k én y ­ szerm entes érvelésekhez biztosítják az igényes kom m unikációs feltételek m egközelítő teljesülését. Ezek az eszm ényítő feltéte­ lek m egkövetelik az összes lehetséges érintett teljes bevonását, a felek egyenjogúságát, az interakció kényszerm entességét, a tém ák és hozzászólások iránti nyitottságot, az eredm ények re­ vidiálhatóságát stb. Ebben az összefüggésben a jogi eljárások arra szolgálnak, hogy a valóságos társadalom ban fellépő térbeli, időbeli és dologi term észetű szelekciós kényszereket egy eszm é­ nyinek tételezett kom m unikációs közösségen belül érvényre juttassák.55 így például a többségi szabályt olyan m egállapodásként lehet értelm ezni, m ely a lehetőség szerint diszkurzív, végső soron valóságközpontú vélem ényalkotást összeegyeztethetővé teszi a határidőhöz kötött akaratképzés kényszerűségével. D iszkur­ zuselm életi értelem ben a többségi döntésnek m eg kell őriznie bensőséges kapcsolatát az érvelés gyakorlatával, amiből továb­ bi intézm ényes rendelkezések következnek (mint az indoklási kényszer, a bizonyítási teher m egosztásának szabályai, a tö r­ vényjavaslatok többszöri olvasata stb.). Többségi döntésnek csak ú gy szabad létrejönnie, hogy tartalm a ésszerűen motivált, de nem csalhatatlan eredm énynek szám ítson egy problém a

55 Vö. írásomat in: The Tanner Lectures (1988), 246. és köv. 1.

37

helyes m egoldásáról folytatott vitában, m elyet csak a döntés­ kényszer m iatt zártak le átmenetileg. Ugyancsak a diszkurzív akaratképzés általános kom munikációs feltételeinek jogi intéz­ m ényesítése szempontjából érthetők m eg m ás intézm ények is, például azok a szabályozások, melyek a parlam enti testületek összetételére és m unkam ódjára, a választott képviselők felelős­ ségére és m entelm i jogára vonatkoznak, de a többpártrendszer politikai pluralizm usa s a néppártok azon kötelessége is, hogy különböző érdekhelyzeteket program atikusan egybekapcsolja­ nak. A m eglévő intézm ények norm atív értelm ének diszkurzusel­ méleti feltárása ráadásul olyan ú j intézm ényes m egoldások be­ vezetésének és kipróbálásának perspektíváját is megnyitja, am elyek képesek az állam polgárok klienssé válása ellenében hatni. Ezeknek fokozatosan csökkenteniük kell a két szerep közti távolságot azáltal, hogy megszakítják a rövidre zárt kör­ forgást a saját, közvetlen preferenciák és az egyesületileg szer­ vezett érdekek általánosított partikularizm usa között. Ehhez tartozik a „multiple preference ordering" (többszörös preferen­ ciák szerinti rangsorolás) és a választói szavazat öszekapcsolá­ sának igen eredeti elgondolása is.56 Az ilyen kezdem ényezések­ nek a fennálló m egegyezésekbe beépített gátlások elem zésére kell tám aszkodniuk, m elyek az állam polgárokat apolitikus en­ gedelm ességre szoktatják, s m egakadályozzák abban, h ogy rö­ vid távú önérdekeik észlelésén túlm enően, reflexíve gondol­ kodjanak. M ás szavakkal: a jogállami intézm ények dem okrati­ kus tartalm ának diszkurzuselméleti feltárását ki kell egészíteni azzal, h ogy kritikusan megvizsgáljuk a jóléti állam töm egde­ m okráciáiban ható m indazon m echanizm usokat, m elyek a pol­ gárokat elidegenítik a politikai folyam attól.57

56 Vö. R. E. Goodin: Laundering Preferences. In: J. Elster-A. Hylland (Eds.): Foundations o f Social Choice Theory. Cambridge, 1986. 75-101.1. Erre támasz­ kodva fejti ki Claus Offe ezt az elképzelését gondolatébresztő dolgozatában: Bindung, Fessel, Bremse. Die Unübersichtlichkeit von Selbstbeschránkungsformeln. In: A. Honneth-Th. McCarthy-C. Offe-A. Wellmer: Zwischenbetrachtungen. Frankfurt am Main, 1989. 739-775.1. 57 C. Offe-U. K. Preuss: Can Democratic Institutions Make Efficient Use o f Moral Resources? Kézitat, 1989.

38

6. Egy olyan dem okráciafogalom norm atív tartalm a, m ely nyilvános kom munikációkban zajló, diszkurzív jellegű érték- és norm aképző folyam atokra vonatkozik, term észetesen nem m e­ rül ki a demokratikus jogállam szintjén létező, megfelelő intéz­ m ényes m egállapodásokban, hanem túlm utat a form álisan rög­ zített kom munikációs és döntési folyamatokon. A testületekben szervezett és felelős döntésekhez vezető vélem ényalkotás csak annyiban felelhet m eg a kooperatív igazságkeresés céljának, amennyiben m egőrzi befogadóképességét az őt körülvevő politikai kom m unikáció szabadon csapongó értékei, tém ái, hozzászólá­ sai és érvei iránt. E zt alapjogi szinten lehetővé kell tenni, de nem lehet egészében véve m egszervezni. Az ésszerű eredm ények diszkurzuselm életileg indokolt igénye sokkal inkább arra épít, hogy összjáték van az intézm ényesen rögzített politikai akarat­ képzés s egy olyan nyilvánosság spontán, hatalom m al át nem itatott kom m unikációs áram latai között, am ely nem h atároza­ tok m eghozatalára, hanem feltárásra és problém am egoldásra készült föl, s ilyen értelem ben nem szervezett. H a a n épszuvere­ nitás eszméjét a m agas fokon összetett társadalm akban m ég realisztikusan alkalmazni kívánjuk, akkor el kell szakadnunk attól a konkretizáló értelm ezéstől, m iszerint ez az eszm e egy közösség fizikailag jelen lévő, részt vevő és beleszóló tagjaiban testesül meg. Bizonyos körülm ények között a formális beleszólási és rész­ vételi lehetőségek közvetlen kibővítése csupán „az általánoso­ d ott partikularizm us" intenzívebbé tételéhez vezet, vagyis a helyi és csoportspecifikus különérdekeknek ahhoz a privilegi­ zált érvényesítéséhez, am ely Burke-től W eberig, Schum peterig és a m ai neokonzervatívokig egy dem okratikus elitizm us sz á ­ m ára szállított érveket. Ezt előzheti m eg, ha eljárásszerűen fog­ juk fel a népszuverenitást, m int azon feltételek gyűjtőfogalm át, melyek lehetővé teszik a nyilvános kom m unikáció diszkurzív form ában zajló folyam atát. A teljesen szétszóródott n ép szu ve­ renitás m ár csak azokban a szubjektum nélküli, persze igényes kom m unikációs formákban tud „m egtestesülni", melyek úgy szabályozzák a politikai vélem ény- és akaratképzés folyását, hogy nem csalhatatlan eredm ényei a gyakorlati ésszerűség vé58 J. Habermas: Volkssouveranitat als Verfahren. Ein normativer Begriff der Öffentlichkeit? In: Die Ideen von 1789.1989. 7-36.1.

39

leimével rendelkezzenek.58 A kom munikatíve feloldott szuve­ renitás a nyilvános viták hatalm ában jut érvényre, m elyek össztársadalm ilag fontos tém ákat fedeznek fel, értékeket interpre­ tálnak, hozzájárulnak különböző problémák m egoldásához, jó érveket teremtenek, a rosszakat pedig leértékelik. E vélem é­ nyeknek persze demokratikus testületek határozataiban kell alakot ölteniük, mivel a gyakorlati szem pontból következm é­ nyekkel terhes határozatokért való felelősség m egköveteli az intézm ényesített elszámolást. A diszkurzusok nem uralkodnak. Olyan kom munikatív hatalm at hoznak létre, am ely nem pótol­ hatja, hanem csupán befolyásolhatja az adm inisztratív hatal­ mat. Ez a befolyás a legitimáció m egterem tésére és m egvonásá­ ra korlátozódik. A kom m unikatív hatalom nem helyettesítheti az állami bürokráciáknak azt a szisztem atikus öntörvényűségét, am elyet „ostrom " alá helyez. H a a népszuverenitás ily m ódon eljárásokban oldódik föl, akkor üresen m arad a hatalom szimbolikus forráshelye is, am ely 1789, tehát a paternalista uralmi form ák forradalm i m egszüntetése óta vákuum ot képez, s nem foglalják el azt - ahogy U. Rödel állítja C laude Lefort nyom án - olyan új identifikációs szimbolizációk, m int a nép 59 vagy a nem zet.

IV. Civil társadalom vagy politikai nyilvánosság A z így pontosított és m egváltoztatott prem isszák figyelem be­ vételével végül visszatérhetünk annak a politikai nyilvánosság­ nak a leírásához, am elyben legalább két folyam at keresztezi egym ást: egyrészt a legitim hatalom kom munikatív létrehozá­ sa, m ásrészt a m édiahatalom m anipulatív igénybevétele - tö­ meglojalitás, kereslet és a rendszer im perativusaival szembeni „com pliance" (engedelm esség) m egterem tése céljából. M ár­ m ost azt a n yitva m arad t kérdést, hogy az autonóm nyilvános­ ságokban m i az alapja s mik a forrásai az informális vélem ény­ alkotásnak, nem lehet többé azzal m egválaszolni, hogy utalunk a jóléti állam státusgaranciáira s holisztikus m ódon m egköve­ teljük a társadalom politikai önszerveződését. Inkább arról van 59 U. Rödel-G. Frankenberg-H. Dubiel: Die demokratische Frage Frankfurt am Main, 1989. IV. fejezet.

40

szó, hogy ezen a ponton bezárul a kör a nyilvánosság szerkezet­ változása s azon hoszú távú trendek között, melyeket a kom ­ munikatív cselekvés elmélete az életvilág racionalizálásaként fog föl. E gy politikailag m űködő nyilvánosság nem csak a jogállami intézm ények biztosítékait igényli, hanem rá van utalva a kultu­ rális hagyom ányok és szocializációs minták tám ogatására, a szabadsághoz szokott népesség politikai kultúrájára is. A könyv központi kérdését m a „a civil társadalom újrafelfe­ d ezése" cím en vetik föl. N em elég általában utalni a különféle életvilágok és reflexiós potenciáljuk „kölcsönös közeledésére". Ezt konkretizálni kell, de nem csak a szocializációs minták és a kulturális hagyom ányok tekintetében. A z indítékokból és érték­ orientációkból táplálkozó liberális politikai kultúra persze ked­ vező talaja a spontán nyilvános kom munikációknak. De m ég fontosabbak az érintkezési és szervezeti form ák, a hatalom m al át nem itatott politikai nyilvánosság hordozóinak intézm énye­ sülései. Ehhez kapcsolódnak Claus Offe legújabb elem zései, aki a „társulási viszonyok" fogalm át használja azzal a szándékkal, h ogy „az életforma és életvilág globális kategóriái, m elyek a diszkurzusetika szám ára hivatottak tám aszt biztosítani a társa­ dalm i szférában, szembesüljenek a szociológiához közelebbi kategóriákkal".60 A társulási viszonyok hom ályos fogalm a nem véletlenül ahhoz az „egyesületi tevékenységhez" kapcsolódik, am ely egykor a polgári nyilvánosság társadalm i rétegét kiala­ kította. Em lékeztet a „civil társadalom " kifejezésnek arra az időközben közkeletűvé vált jelentésére is, am ely - eltérően a „societas civilis" „polgári tá rsad alo m ik én t való m o d em , H egel és M arx óta szokásos fordításától - már nem foglalja m agában a m unka, a tőke és a javak piacain keresztül irányított gazdaság szféráját. Az idevágó publikációkban persze hiába keresünk világos m eghatározásokat. A „civil társadalom " intézm ényes m ag vát m indenesetre önkéntes alapon történő, nem állami és nem gazd asági összefogások képezik, m elyek, h ogy ren d ­ szerezés nélkül csak m egnevezzek néhány példát, az egyházak­ tól, kulturális egyesületektől és akadémiáktól, a független m é­ diákon, sport- és szabadidőegyleteken, vitaklubokon, lakossági fórum okon és állam polgári kezdem ényezéseken át a szakmai

60 C. Offe, in: Honneth et al. (1989), 755.1.

41

egyesületekig, politikai pártokig, szakszervezetekig és alterna­ tív intézményekig terjednek. John Keane szerint ezeknek a társulásoknak a feladatuk, illet­ ve funkciójuk: „to m aintain and to redefine the bounderies betw een civil society and state through tw o interdependent and sim ultaneous processes: the expansion of social equality and liberty, and the restructuring and dem ocratization of the state"61 (m eghatározni és újradefiniálni a civil társadalom és az állam közti határokat két kölcsönösen függő és egyidejű folyam at - a társadalm i egyenlőség és szabadság kiterjesztése, valam int az állam újrastrukturálása és dem okratizálása - során). Vagyis vélem ényalkotó társulásokról van szó. Ezek a nagym értékben állam iasodott pártoktól eltérően nem tartoznak h ozzá az adm i­ nisztratív rendszerhez, de publicisztikai befolyásuk révén poli­ tikai hatást érnek el, m ivel vagy közvetlenül részt vesznek a nyilvános kom munikációban, vagy - m int például az alternatív vállalkozások - tevékenységeik program adó jellegénél fogva példájukkal implicite hozzájárulnak a nyilvános vitához. H a­ sonlóképp Offe is azt a funkciót tulajdonítja a társulási viszo­ nyoknak, hogy alkalmas közeget terem tenek egy olyan politikai kom m unikáció szám ára, mely kellően jó érvekkel „felelős cse­ lekvésre" bírja rá az állam polgárokat. „Felelősen cselekedni annyit tesz, hogy a cselekvő saját cselekedeteit egyszerre vizs­ gálja a szakértő, az általánosított másik fél és saját jövőbeni énje szem pontjából, s cselekvése kritériumait ily m ódon érvényesíti ténybelileg, társadalm ilag és időben."62 A civil társadalom fogalm ának konjunktúrája annak a kriti­ kának köszönhető, amellyel főként az államszocialista társadal­ m ak ellenzéki gondolkodói illették a politikai nyilvánosság to­ talitárius m egsem m isítését.63 Fontos szerepet játszik ebben a totalitarizm us H annah A rendt által kialakított kom m unikáció­ elméleti fogalma. E háttér alapján válik érthetővé, m iért foglal­ nak el kitüntetett helyet a civil társadalom ban a vélem ényalkotó társu láso k , am elyek körül au ton óm n yilván o sság o k kris-

M T. Keane: Democracy and Civil Society. 1988.14.1. 02 C. Offe, in: Honneth et al. (1989), 758.1. 63 Vö. J. Rupnik, Vajda M. és Z. A. Pelczynski írásait in: J. Keane (Ed.): Civil Society and the State. 1988. III. rész.

42

tályosodhatnak ki. A totalitárius hatalom a polgároknak épp ezt a kom m unikatív gyakorlatát vetette a titkosszolgálati ap p ará­ tusok ellenőrzése alá. Ezeket az elem zéseket igazolták a Keletés K özép-Európában lezajlott forradalm i változások. N em v é ­ letlen, hogy ezeket egy olyan reformpolitika váltotta ki, am ely a „glasznoszty"-ot írta zászlajára. A z N DK-ban például, akár egy nagyszabású társadalom tudom ányi kísérletben, a békésen ténykedő polgári mozgalmak növekvő nyomása forradalmasította a hatalm i apparátust. És először ezekből a m ozgalm akból ala­ kult ki egy új rend infrastruktúrája, m ely m ár az állam szocializ­ m us romjai között körvonalazódott. A forradalom élenjárói azok a tem plom okban, emberjogi csoportokban, környezetvé­ dő és feminista ellenzéki körökben létrejött önkéntes társulások voltak, m elyeknek látens befolyásával szem ben m indig is erő­ szakkal kellett stabilizálni a totalitárius nyilvánosságot. M ás a helyzet a nyugati típusú társadalm akban. Itt az önkén­ tes társulások a dem okratikus jogállam intézm ényes keretein belül jönnek létre. De fölvetődik egy m ásik kérdés, m elyet csak jelentős empirikus vizsgálatok alapján lehet m egválaszolni: biz­ tosít-e és milyen mértékben biztosít a töm egkom m unikációs eszközök által uralt nyilvánosság a civil társadalom tagjainak lehetőséget arra, hogy reményteljesen keljenek versenyre a b e­ folyásos politikai és gazdasági körök m édiahatalm ával, vagyis h ogy a kívülről bevitt értékek, témák és érvek spektrum át m eg ­ változtassák, a korlátozások alól találékonyan feloldják és kriti­ kusan megszűrjék. Ú gy látom, hogy e problém a tárgyalásához m ég m indig megfelelő analitikus szem pontot kínál a politiku­ sán m űködő nyilvánosság fogalma, m elyet A társadalmi nyilvá­ nosság szerkezetváltozásában kifejtettem. A ndrew A rató és Jean C ohen am a kísérletük során, hogy a civil társadalom fogalm á­ val m egterm ékenyítsék a kortárs dem okráciaelm életet, ezért kapcsolódnak a „rendszernek és életvilágnak" a kom munikatív cselekvés elméletében fölvázolt szerkezetéhez.64 Végezetül utalnék egy igen eredeti tanulm ányra, m elynek tém ája az elektronikus m édium ok hatása az egyszerű interak­

64 A. Arato-J. Cohen: Civil Society and Social Theory. Thesis Eleven, Nr. 21.1988. (Különnyomat a Civil Society versus The State-ből.) 40-67.1. Uők.: Politics and the Reconstruction o f the Concept o f Civil Society. In: Honneth et al. (1989), 482-503.1.

43

ciók átstrukturálódására. Címe - No Sense of Place (A hely iránti érzéketlenség) - azt a m egállapítást tükrözi, m iszerint szétfoly­ nak azok a struktúrák, amelyekben a társadalm asult egyének eddig érzékelték társadalm i pozíciójukat és elhelyezték önm a­ gukat. Ezúttal m ég azok a szociális határok is elmozdulnak, m elyek a tér és a történeti idő elemi életvilágbeli koordinátáit alkották. „M any of the features of our »inform ation age« make us resemble the m ost primitive of social and political forms: the hunting and gathering society. A s nom adic peoples, hunters and gatherers have not loyal relationship to territory. They, too, have little »sense of place«; specific activities are not tightly fixed to specific physical settings. The lack of boundaries both in hunting and gathering and in electronic societies leads to m any striking parallels. Of all known societal types before our own, hunting and gathering societies have tended to be the m ost egalitarian in term s of the roles of males and females, children and adults, and leaders and followers. The difficulty of maintain­ ing m any separate places or distinct social spheres, tends to involve everyone in everyone else's business."65 („Inform ációs korunk" sok vonása hasonlóvá tesz bennünket a legprimitívebb társadalm i és politikai form ához: a vadászó és gyűjtögető társa­ dalom hoz. Mint nom ád népeknek, a vadászoknak és gyűjtögetőknek nincs lojális viszonyuk a területhez. Szám ukra is csekély a „hely jelentősége"; sajátos tevékenységeik nincsenek szorosan hozzákötve sajátos fizikai körülményekhez. A határok hiánya mind a vadászó és gyűjtögető, mind az elektronikus társadal­ makban meghökkentő párhuzam okhoz vezet. A z összes előt­ tünk létezett és ismert társadalm i típus közül a vadászó és gyűjtögető közösségeknek voltak a legegalitáriusabb fogalmaik a férfiak és nők, gyerm ekek és felnőttek, vezetők és vezetettek szerepeit illetően. A szám os elkülönült hely vagy eltérő társa­ dalm i szféra m eghatározásának nehézsége oda vezet, hogy mindenki belekeveredik mindenki m ás dolgába.) E szemléletes tézist m egint csak előre nem látható m ódon igazolták az 1989-es év forradalm i eseményei. Az NDK-ban, Rom ániában és Cseh­ szlovákiában bekövetkezett gyökeres átalakulások egyetlen láncolatot alkottak, m ely nem csupán egy tévé közvetítette

65 J. Meyrowitz: No Sense o f Place. Oxford, 1985. 44

történelm i esem énysor volt, hanem m aga is a televíziós közve­ títés modusában m ent végbe. A töm egkom m unikációs eszközök jelentősége nem csak a „ragály" világm éretű elterjesztése szem ­ pontjából volt döntő. A z utcákon és tereken tüntető töm egek fizikai jelenléte - eltérően a XIX. században és a XX. század elején tapasztaltaktól - szintén csak abban a mértékben tudta kibontakoztatni forradalm i erejét, ahogy a televízió révén m in­ denüttjelen valóvá változott. A nyugati társadalm ak norm alitását tekintve persze túlságo­ san egyenes vonalú J. M eyrow itz tézise a társadalm ilag m egál­ lapított határok töm egkom m unikációs eszközökkel való felszá­ m olásáról. A z ellenvetések kézenfekvőek. A differenciáltság­ nak és strukturáltságnak az a fajta leépülése, m ely életvilágunk­ ban az esem ények elektronikusan m egterem tett m indenütt je­ lenvalóságával s a nem egyidejűségek szinkronizálásával bekö­ vetkezik, nyilván jelentős következm ényekkel jár a társadalm i önérzékelésre nézve. A korlátoknak ez a feloldása azonban szorosan együtt halad azzal, h ogy m egsokszorozódnak az ugyanakkor specifikálódott szerepek, plurálissá válnak az élet­ form ák, és individualizálódnak az életfelfogások. A gyökértelenné válás együtt jár a saját közösségi kapcsolódások és szár­ m aztatások m egterem tésével, az egyenlősödés pedig az átte­ kinthetetlen rendszerszerű kom plexitással szembeni tehetetlen­ séggel. Ezek inkább egym ást kiegészítő és egym ást átható fejle­ mények. A töm egkom m unikációs eszközöknek így m ás dim en­ ziókban is ellentétes hatásaik vannak. Sok m inden szól amellett, h ogy igen ambivalens egy olyan nyilvánosság dem okratikus potenciálja, melynek infrastruktúráját az elektronikus töm eg­ kom m unikáció növekvő szelekciós kényszerei jellemzik. Ezzel azt akarom m ondani, hogy h a m a újra nekifognék a nyilvánosság szerkezetváltozása vizsgálatának, nem tudom , m ire vezetne ez a dem okráciaelm élet tekintetében; talán olyan eredm ényre, mely alkalmat adna a korábbinál kevésbé pesszi­ m ista megítélésre s egy kevésbé dacos, nem csupán posztulátum okat terem tő nézőpont elérésére. Frankfurt, 1990. m árcius J. H. Gl'avina Zsuzsa fordítása

ELŐSZÓ (1961) Jelen vizsgálat feladata annak a típusnak az elem zése, am elyet „polgári nyilvánosság"-nak neveznek. A vizsgálat m unkam ódszerét tárgyának sajátos nehézségei határozzák m eg. M indenekelőtt a tárgy összetettsége teszi lehe­ tetlenné, h ogy egyetlen tudom ányág sajátos eljárásmódjai m el­ lett kötelezzük el m agunkat. A nyilvánosság kategóriáját sokkal inkább azon a tág terepen kell felkutatnunk, am ely egykor a hagyom ányos „politikai" látókörét alkotta;1 ha az egyes társa­ dalom tudom ányi diszciplínák bármelyikének határain belül m aradunk, a tárgy kicsúszik kezünkből. N yilvánvaló a szocio­ lógiai és ökonómiai, államjogi és politológiai, társadalom - és eszm etörténeti szem pontok egyesítéséből adódó problematika: a társadalom tudom ányok differenciálódásának és specializáló­ dásának m ai fokán m ég néhány ilyen tudom ányban sem lehet valaki egykönnyen járatos, nem hogy valam ennyit ismerhetné. A m ódszer m ásik sajátossága abból a kényszerűségből fakad, h ogy egyidejűleg szociológiailag és történetileg kell eljárnunk. A „polgári nyilvánosságot" egy történeti korszak tipikus kate­ góriájaként fogjuk fel; nem lehet az európai kései középkorban létrejövő „polgári társad alom " összetéveszthetetlen fejlődéstör­ ténetéből kiemelni, és ideáltipikusan általánosítva tetszőleges történelm i helyzetek formálisan azonos konstellációira alkal­ mazni. Megkíséreljük majd kimutatni, hogy „közvélem ényről" m eghatározott értelem ben csak Angliában a XVII. század végén és Franciaországban a XVIII. században lehet szó; ugyanígy a „nyilvánosságot" általában történeti kategóriaként kezeljük.

1 Vö. W. Hennis: Bemerkungen zűr wissenschaftsgeschichtlichen Situation der politischen Wissenschaft. In: Staat, Gesellschaft, Erziehung. 5. köt. 203.1. Továbbá W. Hennis: Politik und praktische Philosophic. Neuwied, 1963. Lásd ehhez az én értekezésemet: Die klassische Lehre von der Politik in ihrem Verháltnis zűr Sozialphilosophie. In: Theorie und Praxis. Neuwied, 1963.13.1.

\

Ebben különbözik a m i eljárásunk a limine* a form ális szocioló­ gia m egközelítésétől, am elyet m a elsősorban az úgynevezett strukturális-funkcionalista elmélet képvisel. M ásrészt a törté­ neti fejlődési tendenciák szociológiai vizsgálata az általánosság­ nak olyan fokán m ozog, am elyen egykori folyam atokat és ese­ m ényeket csak példaszerűen lehet felidézni; úgy lehet ezeket értelm ezni, mint az egyedi eseten túlm utató társadalm i fejlődés példáit. A szigorú értelem ben vett történelem től ez a szocioló­ giai eljárás, mint látható, abban tér el, hogy szabadabban m ér­ legeli a történeti anyagot; erre az elem zésre is vonatkoznak azonban az össztársadalm i összefüggések strukturális elem zé­ sénél szokásos szigorú kritériumok. E két előzetes m ód szertan i m egjegyzés u tán m agával a tárggyal kapcsolatban szeretnénk m ég egy fenntartást bejelen­ teni. A vizsgálat a polgári nyilvánosság liberális modelljének struktúrájára és funkciójára, ennek keletkezésére és változására szorítkozik; tehát egy történelm i alakulat uralkodóvá vált v o ­ násait érinti és figyelmen kívül hagyja a plebejus nyilvánosság­ nak a történelm i folyam atban m integy háttérbe szorított válto­ zatát. A francia forradalom nak abban a szakaszában, am ely Robespierre nevével kapcsolódott össze, olyan nyilvánosság kezd m űködni, úgyszólván csak egy villanásnyira, am ely iro­ dalm i köntösét levetette - a nyilvánosság szubjektumát m ár nem a „m űvelt rendek" alkotják, hanem a m űveletlen „nép". M égis, ez a plebejus nyilvánosság is, am ely a chartista m ozga­ lom ban és a szárazföldi m unkásm ozgalom anarchista tradíció­ iban a föld alatt tovább élt, a polgári nyilvánosság szándékaihoz igazodott - hozzá hasonlóan szellemtörténetileg a XVIII. század örököse volt. Ezért szigorúan m eg kell különböztetnünk a sza­ bályozott nyilvánosságnak attól a népszavazásos-közfelkiáltásos formájától, am ely m agasan fejlett ipari társadalm ak dikta­ túráiban alakult ki. Form álisan bizonyos vonásaik közösek; de a m aga m ódján m indegyik különbözik az okoskodó m agánem ­ berek közönségének irodalm ilag m eghatározott nyilvánosságá­ tól - az írástudatlanságban az előbbi, az írásbeliséget m integy m egszüntetve az utóbbi. Bizonyos népszavazásos jelenségfor­ m ák m egegyezése sem hom ályosítja el, hogy a polgár lyilvánossagnak ez a m i összefüggésünkben ném iképp elhanyagolt eleve

48

két változata, a társadalm i fejlődés különböző stádium aiban m egjelenve, különböző politikai funkciók hordozója is volt. Vizsgálatunk stilizálja a polgári nyilvánosság liberális elemeit és ennek a szociális állam ban végbem enő átalakulásait. K öszö­ netét m ondok a N ém et Kutatóközösségnek nagyvonalú tám o­ gatásáért. Ezt a m unkát, a 13. és 14. §-ok kivételével, m ag án ta­ nári dolgozatként beterjesztettem a m arburgi egyetem filozófiai fakultásán. Frankfurt, 1961 őszén J.H .

*

T. A POLGÁRI NYILVÁNOSSÁG TÍPUSÁNAK PROPE DF. ÚTIKAT

1. § A kiindulópont A „nyilvános" és a „nyilvánosság" kifejezésekkel kapcsolatban a szóhasználat a versengő jelentések sokféleségéről árulkodik. Ezek-különböző történeti korszakokból szárm aznak, és az ipa­ rilag előrehaladott, szociális állami berendezkedésű polgári tár­ sadalom viszonyaira való egyidejű alkalmazásaikban egym ás­ sal zav aros kapcsolatokba lépnek. M indazonáltal úgy látszik, hogy bár e viszonyok a hagyom ányos nyelvhasználatnak ellen­ szegülnek, m égis megkövetelik a fenti szavaknak valamilyen : bár zavaros - alkalmazását, sőt terminológiai kezelését is. M ert nem csak a köznapi beszéd, mindenekelőtt a bürokráciák és a ; töm egközlési eszközök zsargonja által m ár befolyásolt köz­ nyelv ragaszkodik szilárdan ehhez; a tudom ányok - így első­ sorban a jogtudom ány, a politika, a szociológia - sem képesek nyilvánvalóan arra, hogy olyan hagyom ányos kategóriákat mint „nyilvános", „m agán ", „nyilvánosság", „közvélem ény" pontosabb m eghatározásokkal helyettesítsenek. Ez a dilemma először is azon a diszciplínán bosszulta meg m agát, amely kifejezetten a közvélem ényt teszi vizsgálat tárgyává: az empiri­ kus technikák megközelítésében m egfoghatatlan m ennyiség­ ként oldódott fel az, am it a public opinion research'-nek tulaj­ donképpen m eg kellene ragadnia,1 a szociológia m égis kitér azon k övetkeztetés elől, h ogy ezeket a kategóriákat általában feladja; a k ö zv élem én y rő l é p p ú g y b eszél m o st is, m in t a z ­ előtt. „K özintézm ényeknek" nevezzük azokat az intézményeket amelyek a zá rt társaságokkal szemben mindenki szám ára hoz-

közvélemény-kutatás “Vö. 342.1. és köv. 1.

51

záférhetők - úgy ahogyan közterületekről és középületekről beszélünk. De m ár am ikor „középületekről" van szó, ez sem csupán ezek általános hozzáférhetőségét jelenti; az sem szüksé­ ges, h ogy a közforgalom szám ára nyitva legyenek; egyszerűen állami létesítm ényeket fogadnak be és mint ilyenek nyilváno­ sak. A z állam a „közhatalom ". A közösség, a nyilvánosság attribútum át annak a feladatának köszönheti, h ogy az állam ­ polgárok közös jólétéről, a közjóról gondoskodik. - Ism ét m ás jelentése van a szónak, ha „nyilvános fogadásról" beszélnek; az ilyen alkalm akkor létrejövő re prezentáció „nyilvánosságába" beleértődik valam i a nyilvános elismerésből. Ismét eltolódik a jelentés, am ikor azt mondjuk, hogy valaki a nyilvánosság előtt hírnévre tett szert; a hír és dicsőség nyilvánossága m ás korszak­ ból szárm azik, mint a „jó társaság" nyilvánossága. M indezzel m ég egyáltalán nem érintettük a kategóriának azt a leggyakoribb alkalm azását, am ely a közvélem ény, a felhábo­ rodott vagy jól értesült nyilvánosság értelm ével kapcsolatos olyan jelentések ezek, am elyek a közönség, a publicitás, a pub­ likálás fogalm ával függnek össze. E nyilvánosság szubjektum a a közönség m int a közvélem ény hordozója; ennek kritikaifunk­ ciójára vonatkozik a publicitás - például a bírósági eljárások nyilvánossága. A töm egkom m unikációs eszközök területén a publicitás jelentése term észetesen m egváltozott. A közvéle­ m ény egyik feladatából annak sajátosságává is alakul, am i a közvélem ényt m agára irányítja: a public relations vagyis az olyan erőfeszítések, amelyeket újabban a „nyilvánosság befo­ lyásolásának" neveznek, ilyen publicity m egterem tésére irá­ nyulnak. A. nyilvánosság m aga egy területként jelenik m eg - a m agánterülettel szemben a nyilvánosság a közterület. Sokszor egyszerűen úgy jelenik m eg mint a közhatalom m al szem benál­ ló közélet. Ettől függően a „nyilvánosság szervei" k özé so ro l­ ják az állam i szerveket v ag y p edig azokat a közegek et, am e­ lyek, m int például a sajtó, a közönség kom m unikációját szo l­ gálják. A „nyilvános" és a „nyilvánosság" jelentésszindróm ájának társadalom történeti elemzése visszavezethetné a különböző történeti nyelvrétegeket szociológiai fogalmukra. M ár a nyilvá­ nosságra való első etimológiai utalás is tanulságos. A ném et nyelvben csak a XVIfl. században képezik a főnevet a régebbi melléknévből, a „nyilvánosból", apublicitéés publicity analógi­ 52

ájára;2 a szó m ég a század végén is oly szokatlan, hogy Heynatz m ég kifogást em elhet ellene. H a a nyilvánosság csak ebben a korban követel m agának nevet, akkor feltételezhetjük, h ogy ez a terület, legalábbis N ém etországban, csak ekkor alakult ki és vette át funkcióját; sajátos m ódon a „polgári társadalom hoz" tartozik, am ely m int az áruforgalom és a társadalm i m unka világa, saját törvények szerint, ugyanebben a korban jön létre. Mégis m ár sokkal korábban, is beszéltek a „nyilvánosról" és arról, ami nem nyilvános, hanem „m agán". G örög eredetű kategóriákról van szó, am elyek róm ai k özve­ títéssel hagyom ányozódtak ránk. A kifejlődött görög v árosál­ lamban a polisz világa, am ely m inden szabad polgár szám ára közös (koine), élesen elválik az oikosz világától, am ely m inden egyes embernek sajátja (idia). A közélet, biosz politikosz, a piactéren, az agorán játszódik le, de sem miképpen sincs lokáli­ san rögzítve: a nyilvánosság éppúgy létrejön a beszélgetésben (lexisz), am ely a bíráskodás és tanácskozás alakját is öltheti, mint a közös cselekvésben (praxisz), legyen ez akár hadviselés, akár hadijáték. (A törvényhozáshoz gyakran idegeneket h ív­ nak; ez tulajdonképpen nem tartozik a közfeladatok közé.) Ismeretes, hogy a politikai rend a patrimoniális formájú rabszolga­ gazdálkodáson nyugszik. A polgárok ugyan mentesek a term e­ lőmunkától, a közéletben való részvétel azonban a házi g azd a­ ság m agánautonóm iájától függ. A m agánéletet nem csak (gö­ rög) neve köti a házhoz; az ingó vagyon és a m unkaerő feletti rendelkezés éppoly kevéssé pótolhatja a család és a háztartás feletti hatalm at, m int ahogyan m egfordítva, a szegénység és a rabszolgák hiánya sem jelent önm agában akadályt a poliszba való bebocsátás szem pontjából - a szám űzetés, a kisajátítás és a ház lerom bolása u gyan azt jelenti. A.poliszban elfoglalt helyzet tehát az oikodespota helyzetén, rangján nyugszik. A z ő u ralm á­ nak oltalm a alatt m egy végbe az élet újraterm elése, a rabszolgák munkája, az asszonyok szolgálata, történik születés és halál; a szükségszerűség és m úlandóság birodalm a a m agánélet h o m á­ lyába m erül. Ezzel szem ben a nyilvánosság úgy emelkedik ki a

2 A Deutsches Wörterbuck der Brúder Grimm „nyilvánosság" cikke. Leipzig, 1889. VII. köt. 1183.1. 3 Weigands Deutsches Wörterbuch. Giessen, 1910. II. köt. 232, í.

görögök öntudatában, mint a szabadság és m aradandóság biro­ dalm a. Az, ami van, csak a nyilvánosság fényében jelenik m eg, csak itt válik minden mindenki szám ára láthatóvá. A polgárok egym ás közti beszélgetésében jutnak szóhoz és nyernek alakot a dolgok; az egyenló'k egym ás közti vitájában em elkednek ki a legjobbak és nyerik el lényegüket - a dicsőség halhatatlanságát. A z oikosz határain belül szégyenlősen el van rejtve az élet kényszerűsége és az élethez szükséges javak m egszerzése, a polisz a megtisztelő kitűnéshez nyújt szabad teret: bár a polgá­ rok mint egyenlők az egyenlőkkel (homoioi) érintkeznek egy­ m ással, de m indegyik arra törekszik, hogy kiemelkedjék (aristóiéin). A zok az erények, amelyeknek katalógusát Arisztotelész kodifikálja, egyedül a nyilvánosság előtt igazolódnak, ott talál­ nak elismerésre. A hellén nyilvánosságnak ez a modellje, ahogyan ez szá­ m unkra a görögök önértelmezésében stilizáltan áthagyom á­ nyozódott, jelenti a m aga úgynevezett klasszicitásában.a-tulajdonképpeni norm atív érvényességet a reneszánsz ótá.egészen napjainkig.4 N em a társadalm i form áció, am ely ennek alapjául szolgál, hanem m aga az ideológiai m inta őrizte m eg évszázad o­ kon keresztül a m aga, éppenséggel szellem történeti kontinuitá­ sát. M indenekelőtt a nyilvánosság m int rés publica, a köz és a m agán kategóriája hagyom ányozódott ránk a róm ai jog definí­ cióiban a középkoron keresztül. Term észetesen jogtechnikai szem pontból hatékony alkalm azásukra csak a m o d em állam és ap olg ári társadalom tőle elválasztott területének keletkezésével kerül sor. Éppúgy szolgálják a politikai önm egértést, m int a sajátos értelem ben vett polgári nyilvánosság jogi intézm ényesí­ tését. Körülbelül egy évszázad óta azonban ennek társadalm i alapjai ism ét felbomlóban vannak; félreismerhefetlenek a nyil­ vánosság felbomlásának tendenciái: am íg a nyilvánosság terü­ lete egyre tágabbra terjed, addig funkciójában egyre erőtlenebbé válik. M égis a nyilvánosság, éppúgy m int azelőtt, m ost is egyik szervező elve politikai rendünknek. A nyilvánosság kétségtele­ nül m ás és több, mint a liberális ideológia egy olyan foszlánya, am elyet a társadalm i dem okrácia károsodás nélkül egyszerűen eldobhatna. H a sikerül azt a kom plexum ot, am elyet m anapság

4 Legutoljára H. Arendtnél: The Human Condition. Chicago, 1958.

54

elég zavarosan a „nyilvánosság" címkéje alá sorolunk be, a m aga struktúráiban történetileg m egérteni, akkor remélhetjük, hogy a fogalom szociológiai tisztázásán túl saját társad alm u n ­ kat is szisztem atikusan megérthetjük egyik központi k ategóri­ ájának szemszögébó'l.

2 .§ A reprezentatív nyilvánosság típusáról A z európai középkor.folyam án a publicus és privatu s5 róm ai jogi ellentétének - habár használatos - nincsen kötelező ereje. Éppen annak a kísérletnek a kétes volta, hogy ezeket a kategó­ riákat a feudális földesúri és hűbérúri tulajdonjogviszonyaira alkalm azzuk, sejteti önkéntelenül is, hogy a nyilvánosság és a m agánélet közti ellentét antik (vagy m od em ) m inta szerint nem J é te z g tt A társadalm i munka gazdasági m egszervezése term é­ szetesen itt is az ű r házát teszi valam ennyi uralm i viszony cen tru m ává; m é gis a családfőnek a term elési f oly am a tban e lfog­ lalt helyét nem lehet az oikodespota vagy a p áter familias „m a­ g án " rendelkezési hatalm ával összehasonlítani. A földesúri vi­ szonyt (és a belőle levezetett hűbérúri viszonyt), valam ennyi egyedi uralm i jog foglalatát, m ég fel lehet fogni jurisdictío g ya­ nánt; a m agán rendelkezés (dom ínium ) és a nyilvános au ton ó­ mia (im perium ) ellentétének sémájába azonban ez nem illik bele. V annak alacsonyabb és m agasabb „felsőbbségek", alacso­ nyabb és m agasabb „jogosultságok", de nincs sem m iféle m a ­ gánjogilag rögzített státus, amelyből a m agánszem élyek vala­ milyen nyilvánosságba m integy előléphetnének. A teljesen a kései középkorban kialakult földesúri viszony csak a XVIII. században válik parasztfelszabadítás és birtok-teherm entesítés útján m agán földbirtokká. A családfői hatalom nem m ag án u ra­ lom , sem a klasszikus, sem a m od em polgárjog értelm ében. H a ennek a kategóriáit olyan társadalm i viszonyokra visszük át, am elyek a közterület és a m agánterület elválasztására nem

s Lásd ehhez Kirchner: Beitrage zűr Geschichte des Begriffs „affenthch " und "öffcntlíchesRecht". Göttingen, 1949.2.1. A rés publica apopulus számára általánosan hozzáférhető tulajdon, a rés extra commercium, amelyre nem vonatkozik a magánszemélyekre (privati) és az ő tulajdonukra érvényes jog; flumen publi­ cum, via publica stb. (uő. 10.1.)

nyújtanak alapot, akkor nehézségek keletkeznek: „H a a földet *“ m int a nyilvánosság sztéráját fogjuk fel, akkor a h áz és a h áz ura által gyakorolt hatalom az országnak föléje rendelt hatalm ához viszonyítva m inden bizonnyal m agánhatalom , de egészen m ás értelem ben m int egy m o d em m agánjogi rendben. így szám om ­ ra érthetőnek látszik, hogy a »m agán«- és »köz«-uralm i jogosít­ v ányok szétválaszthatatlan egységgé olvadnak össze, úgy, hogy m indketten egy egységes hatalom folyom ányát alkotják, hogy a földhöz tapadnak, és szerzett m agánjogok gyanánt fog­ hatók fel."6 Kétségtelenül van hasonlóság a „gem einlich" és a „sonderlich", a „com m on " és a „particular" ógerm án joghagyom ánya, valam int a klasszikus „publicus" és „privatus" között. A z ellen­ tét a feudális termelési viszonyok között közbirtoklási elemekre utal. A közbirtok nyilvános, publica; a kút, a piactér közös haszn álatra nyilvánosan hozzáférhető, loci com m unes, loci pűblici. Ezzel a „közössel", amelytől nveivtörténetileg egyenes vonal vezet a közjó felé (com m on wealth, public w ealth), áll szem ben a „különös". A m agán egyik jelentéseben az elkülöní­ tett - ezt m a is alkalm azzuk a különérdekeknek a m agánérde­ kekkel való azonosításánál. Másrészt a feudális berendezkedés keretein belül a különös arra is vonatkozott, aki különös jogok­ kal, védettségekkel és privilégium okkal volt felruházva; ebben a vonatkozásban a különös, az azilum egyáltalán a földesúri viszonynak és így egyúttal a „nyilvánosnak" is a magja. A germ án és a róm ai jogi kategóriák megfelelése visszájára fordul, m ihelyt am azokat a feudalizmus m agába olvasztja - a com m on m an nem m ás, m int a private m an. Erre a viszonyra emlékeztet az a nyelvhasználat, amelyben a com m on soldier a private soldier értelm ében szerepel: olyan rang nélküli közem berről van szó, aki nélkülözte az akkoriban „nyilvánosnak tekintett parancsnoki jog különösségét. Középkori forrásokban az „úri" kifejezést a publicusszal alkalm azzák szinonim értelem ben; a „publicare" annyit jelent, mint: az úr szám ára lefoglalni.7 A „közösnek" (com m on) m int közösséginek, vagyis m int m in­ denki szám ára (nyilvánosan) hozzáférhetőnek, és m int közön-

6 O. Brunner: Land und Herrschaft. Brünn, 1943.386.1. 7 Kirchner: i. m. 22.1.

56

ségesnek, vagyis minden különös, nevezetesen úri jogból és eg yáltalán m inden (nyilvános) rangból k izártn ak a jelen­ tésambivalenciájában m ind a m ai napig a közösségi szervezet elemeinek a íöldbirtokviszonyon alapuló társadalm i struktúrá­ ba való integrációja fejeződik ki.8 , A nyilvánosságot m int sajátos, a m agánélettől elválasztott területet a késői középkor feudális társadalm ában nem Jehet szociológiailag, vagyis intézményi kritériumok alapján kim u­ tatni. M égsem véletlenül nevezik az uralom jelképeit, például a fejedelmi pecsétet „nyilvánosnak"; az angol király sem véletle­ nül élvez „publicness"*t9 - ez ugyanis az uralom nyilvános reprezentációja. F.*^ repre7.entahVnyilv.ánossáy nem társadal­ m i területként, nem a'rrytivánosság világaként iön létre, hanem - h a szabad ezt a kifejezést alkalm aznom - sokkal inkább státus■ismenetőjel. Ö nm agában véve a földesúri státus, bárm ilyen fTőlcozaton legyen is sem leges a „köz" és „m agán " kritérium ai­ val szem ben; birtok ■sa_azonban nyilvánosan képviseli a s tá tu st:; úgy jelenik m eg, ú gv m utatkozik, m int valam ilyen „m agasabb" 'hatalom m egtestesülése.10 A képviseletnek ez a fogalm a a legú"■jább alkotm ánytanokban is érvényesül. Ezek szerint képviselet­ ről „csak a nyilvánosság szférájában lehet szó... nincs olyan képviselet, am ely »m agánügy« v oln a".11 A képviseletnek pedig S

-

I

Elhanyagoljuk a késő középkori városi uralom problémáját: a városok, ame­ lyek többnyire a fejedelem kincstári birtokához tartoznak, „országos" szem­ pontból úgy jelennek meg, mint a feudalizmus integrált alkotóelemei. A korai kapitalizmusban persze a szabad városok döntő szerepet játszanak a polgári nyilvánosság kialakulásában. Lásd alább a 3. §-t, 67. és köv. 1. 9 The Oxford Dictionary. 1909. VII. köt. 10 A „reprezentáció" fogalomtörténetéhez lásd H. G. Gadamer utalásait (Igazság és módszer. Bp., 1984.412.1.): „Ugyanis a rómaiak számára, megszokott szó az inkamáció és corpus mysticum keresztény gondolatának fényében egészen új jelentést kapott. A reprezentáció immár nem leképezés vagy képi bemuta­ tás..., hanem képviseletet jelent... Arepraesentareielenvalóvá tevési jelent... A reprezentáció jogi [kánonjogi] fogalmában az a fontos, hogy a persona repraesentate csupán megmutatott, s a reprezentáns, aki a reprezentált sze­ m élyjogait gyakorolja, mégis függ tőle. [...] A repraesentatio mint a színpa­ don - s a középkorban ez csak azt jelentheti, hogy vallási játékban - történő bemutatás már a 13. és 14. században felbukkan..." 11 C. Schmitt: Verfassungslehre. Berlin, 1957. 208. és köv. 1. A nyilvánosság e középkori fogalmának szellemtörténeti lokalizációjához lásd: A. Dempf: Sac­ rum lmperium. Darmstadt, 1954., különösen a „nyilvánosság formáiról" szóló második fejezetet (21. és köv. 1.)

57

az az igénye, h ogy az úr jelenvaló szem élyén keresztül egy láthatatlan létet láthatóvá tegyen: „...v alam i Fialuttart, vatetm Kisszerű vagy értéktelen dolgot, valam i alacsonyrendűt nem ' íéhéf képviselni. A z ilyesmi nélkülözi a létnek azt a felfokozott "módját,"amely egzisztenciára, a nyilvános létbe való kiemelke­ désre képes. A kégviseltetésre alkalmas létnek ezt a sajátosságát olyan szavak közelítik m eg, mint nagysag, m agasság, felség, “cfics'oseg, m éltóság és becsület." A képviseletnek m int valam e- ' lyilc n em zet vagy m egn atározott m egbízók képviseletének, sem m i köze ehhez a képviseleti nyilvánossághoz, am ely az úr konkrét egzisztenciájához tapad és tekintélyének „dicsfényt" kölcsönöz. Am ikor a tartom ány ura a világi és egyházi m éltó­ ságokat, a lovagokat, főpapokat és a városok képviselőit m aga köré gyűjti (vagy pedig, ahogyan ez N ém etországban egészen 1806-ig történik, am ikor a császár birodalm i gyűlésbe hívja a fejedelmeket, püspököket, birodalmi grófokat, birodalm i váro­ sokat és apátokat), akkor ez nem Küldöttgyűlés, am ely más_ szem élyeket kepvisel. A m eddig a fejedelem és az országos ren­ dek „alkotják" az országot, ahelyett hogy csak képviselnék, addig bizonyos értelem ben reprezentálhatnak; nem a népért, hanem a nép „előtt" reprezentálják uralmukat. A reprezentatív nyilvánosság kifejtése a szem ély jelképeihez— van kötve: hatalm i jelvényekhez (fegyverek, jelvények), hahitushöz (öltözet, haj viselet )f faglejteshez (koszöntési form a, m o z­ dulat) és retorikához (a m egszólítás formája, általában a form a­ szerű beszéd),12 egyszóval - a „nem es" viselkedés szigorú kó­ d exéhez a kései középkorban az udvari erényrendszerben kristályosodik ki, az arisztotelészi fő erények keresztényiesített formájában, am ely a heroikust lovagiassá, úrivá tompítja. Jel-

12 Carl Schmitt jegyzi meg, hogy a reprezentatív nyilvánossághoz éppúgy hozzátartozik a retorikus formula, mint a polgári nyilvánossághoz a vita: „Éppenséggel nem a vitázó és nem az okoskodó beszéd a döntő, hanem, ha szabad ezt mondani, a reprezentatív... A beszéd a maga architektúrájában mozog anélkül, hogy akár diszkurzussá diktátummá vagy dialektikává válna. Emelkedett dikciója több mint zene; ez a magát formáló beszéd racionalitásá­ ban láthatóvá lett emberi méltóság. Mindennek előfeltétele valamilyen hierarchia mert a nagy retorika szellemi rezonanciája a reprezentációban való hitből ered, amelyet a beszélő magának igényel." (Römische Katolizismus und politische Form. München, 1925.32.1.)

lemző módon a fizikai tényező ezen erények egyikében sem veszti el teljesen a jelentősegét^ mert az erényt meg íceTI teste

(

'■sítflii, nyiK’ífhosa'n kell áb rázoln i. £ z .a reprezentáció kivált Ü*----- 1 RTvkfei tornánál, a lovagi bajvívás m ásánál jut érvényre. Bizo­ nyos, hogy a görög polisz is ismeri az areté agonális b em utatá­ sát, de az udvari-lovagi reprezentáció nyilvánossága, am ely inkább az ünnepnapokon, mint a törvénykezés napjain bonta­ kozik ki teljesen, nem a politikai kom m unikáció világa. M int a feudális tekintély csillogó visszfénye társadalm i státust jelez. E zért nincs is m egadható „helye": a lovagi viselkedési norm a m inden ú r szám ára, a királytól kezdve egészen az utolsó félpa­ raszti lovagig, közös norm a; nem m eghatározott helyeken és m eghatározott alkalmakkor, m integy a nyilvánosságon belül orientálja őket, hanem m indig és m indenhol, ahol csak úri jogaik gyakorlása során reprezentálnak. A z urak közül csak a papok reprezentációjának van, a világi . alkalm akon hí'. m .h a tározott hei vp - az egyház. Keprezentatív nyilvánosság él tovább m ég m a is az egyhazPrituáléban, a liturgiában, misében és körmenetben. Egy ism ert szólás szerint az angol felsőház, a porosz vezérkar, a francia akadém ia és a Vatikán voltak a reprezentáció utolsó pillérei; végül csak az egyház m aradt m eg, „oly egyedül, hogy aki benne csak a külső form át látja, annak epigram m ai gúnnyal azt kell m ondania, h ogy m ár csak a reprezentációt reprezentálja"14. Egyébként a .laikusoknak a papsághoz, való ^viszonya szemlélteti, hogyan tartozik hozzá a „környezet" a reprezentatív nyilvánossághoz es nogyan van m égis kizárva belőle - a környezet abban az “ tTilemDen m agáré ~ahogyan az a bizonyos private soldier a reprezentációból, a katonai méltóságból ki van zárva, holott „ahhoz tartozik". Ennek a kizárásnak egy titok felel m eg a nyilvánosság belső körében: a nyilvánosság arkánum on' alapul; .a m isét és a bibliát latinul. nem a nép n yelvén olvaso k. ~Az udvari-lovagi nyilvánosság repiezentációja legutolsö/ tiszta alakját a XV. század francia és burgundiai udvaraiban éri

u ^ titkos szer, orvosság ^ —" 13 A. Hauser: A művészet és az irodalom társadalomtörténete. Bp., 1969. i. köt. 162.1. 14 C. Schmitt: i. m. 26.1.

^ -

^

^

f2< | - V'AAA** £_«>

I

59

oÁcÁf^Jf O

el.15 A híres spanyol szertartási rend ennek a kései virágzásnak a kövülete. Ebben a form ában m ég évszázadokon keresztül m egm arad a H absburg-udvarokban. A reprezentatív n yilvá­ nosság, a korai kapitalista Észak-Itália városias nem esi kultúrá­ jából kiindulva, eló'ször Firenzében, majd Párizsban és London­ ban formálódik újjá. Éppen a hum anizm ussal m ár elkezdődő polgári kultúra asszimilációján keresztül őrzi m eg erejét: a hu­ m anista m űvelődés világa eleinte integrálódik az udvari élet­ be.16A korai fejedelmi nevelők tevékenységének következtében a hum anizm us, am ely csak a XVI, század folyamán bontakoz­ tatja ki a filológiai kritika tudom ányát, m ár 1400 körül m agának az udvari életnek az átstilizálását szolgálja. A „Cortegiano"-vaI a hum anista m ódon képzett udvari em ber váltja fel a keresztény lovagot. Ennek a típusnak felel m eg később az óangol gentle­ m an és Franciaországban az hőnnéte hom m e. Derűs és ékesszó­ ló társas hajlam jellemzi az új, az udvarra mint középpontjára vonatkoztatott „társaságot".1 A z önálló, földbirtokára tám asz­ kodó vidéki nem esség veszít reprezentatív erejéből; a rep rezen ­ tatív nyilvánosság a fejedelem udvarában összpontosul. Összes

15 J. Huizinga: A középkor alkonya. Bp., 1976. 16 Jacob Burckhardt ismert interpretációjával szemben, lásd Brunner: Adeliges Landleben. Salzburg, 1.949.108.1. h Gadamer kifejti ennek a korai humanista-művelődési tradíciónak az „ízlés" és a sensus communis azon toposzaival való szellemtörténeti összefüggését, amelyeknek szociológiai implikációiból világossá válik az udvari humaniz­ musnak a nyilvánosság kialakulásában betöltött szerepe. Grácián művelődési ideáljáról ezt írja: „Az európai képzésideálok történetében az tünteti ki, hogy független a rendi hovatartozás előzetes adottságától. Egy kultúrtársadalom ideálja... Az ízlés nemcsak olyan ideál, melyet egy új társadalom állít fel, hanem a »jó ízlés« ideáljának a jegyében alakult ki az, amit azóta »jó társaság­ nak"' neveznek. Ez már nem a születés és a rang alapján ismeri fel és legitimálja magát, hanem szigorúan csak ítéleteinek közössége révén, vagy jobban mond­ va azáltal, hogy fölé tud emelkedni bornírt érdekeknek és személyes vonzal­ maknak, és igényt tart arra hogy ítéljen. Tehát kétségtelen, hogy az ízlés fogalma egy bizonyos megismerésmódot jelent. A jó ízlés jegyében történik, hogy képesek vagyunk távolságot tartani önmagunkkal és privát vonzalma­ inkkal szemben. Tehát az ízlés legsajátabb lényege szerint egyáltalán nem privát valami, hanem elsőrendű társadalmi jelenség. Még az egyes egyén hajlamaival is úgy állhat szemben, mint valami ítélkező fórum, egy általános­ ság nevében, melyet jelent és képvisel." (Gadamer: i. m. 48,1.)

m ozzanatai végül m ég egyszer összeolvadnak - érzékletesen és pom pázatosán - a barokk ünnepélyben. A barokk ünnepély a középkor, sőt m ég a reneszánsz világi ünnepeivel szemben is m ár veszített nyilvánosságából. A torna, a tánc és a színház a közterekről a parkok létesítményeibe, az utcákról a kastély term eibe húzódik vissza. A kastély, a park, am ely csak a XVII. század közepén jelenik m eg, utána azonban, tulajdonképpen a francia évszázad architektúrájával, Európaszerte gyorsan elterjed, lehetővé teszi, m agával az ünnepi n agy ­ terem köré épült barokk kastéllyal együtt, a külvilágtól elzárt u dvari életet. De a reprezentatív nyilvánosság körvonalai n em ­ csak m egm arad n ak , h an em m ég világosabban lépnek elő. M adem oiselle de Scudéry Conuersations-jában beszám ol a nagy ünnepélyek m egerőltetéseiről; ezek nem annyira a résztvevők gyönyörűségét szolgálták, m int a nagyság, éppen rendezőik grandeurjének d em o n strációját- a legjobban a nép szórakozott, am elynek csak néznie kellett.18 A nép tehát itt sincs teljesen kizárva, az utcákon m indig jelen van; a reprezentáció m ost is rá van utalva egy környezetre, am ely előtt kibontakozik.’9 Csak a polgári honoráciorbankettek válnak zárt ajtók m ögöttivé, ex­ kluzívvá. „A polgári érzületet az különbözteti m eg az udvaritól, h ogy a polgári házban az ünnepi terem is lakályos, a kastélyban viszont a lakóhelyiség is ünnepélyes. És Versailles óta a királyi hálószoba valóban a kastély m ásodik gyújtópontjává fejlődik. H a az ágy itt ú gy van m egvetve, holm i fekvő trónusként m agas em elvényen, m int a nézőtértől korláttal elválasztott színpad, akkor ez a helyiség valójában íiapi színtere a kelés és fekvés cerem óniáinak, am elyek a legintimebbet nyilvános jelentőségre em elik."20 A reprezentatív nyilvánosság a XIV. Lajos-féle eti­ kettben éri el udvari koncentrációjának kifinomult csattanóját. 18R. Alewyn: Das grosse Welttheater, Die Epoche derköfischen Feste. Hamburg, 1959. 14.1. 19 „Minden nyilvános alkalomkor, győzelmi ünnepek és békekötések esetén a tűzijáték és a kivilágítások csak a végét jelzik egy napnak, amelyet a hajnali szürkületben a mozsárágyúk dörgése és minden toronyból a harsonák zengé­ se nyitott meg, amelyen a város kútjait borral töltötték meg és egész ökröket sütöttek nyilvánosan nyárson, és amelyet a távolról összesereglett tömeg tánca, nevetése, éneke és játéka töltöttbe késő éjszakáig. Ez a barokkban sem volt másképp mint régebben, és csak a polgári korszakban kezdett lassan megváltozni." (Alewyn: i. m. 23.1.) 20 Alewyn; i. m. 43.1.

A z arisztokratikus „társaságnak", amely a reneszánsz társa­ ságból kifejlődik, m ár nem , v agy m ár nem elsősorban a saját uralm át, nevezetesen saját föidbirtokosi uralm át kell reprezen­ tálnia; a m onarcha reprezentációját szolgálta. Ez az udvari-ne­ mesi úri réteg csak akkor tudja ezt a m inden etikettszerűsége m ellett is erősen individualizált társas létet a „jó társaság" sza­ badon lebegő, de világosan elkülönült világává átalakítani a XVIII. században, amikor a korai kapitalista kereskedő-gazda­ ság alapzatán a nemzeti és területi államok m ár kialakultak és az uralom feudális alapjai m egrendültek.21 A reprezentatív nyil­ vánosság utolsó, a m onarchák u dvarára zsugorodott és ugyan­ akkor élesen körvonalazott alakja m ár nem egyéb, m int rezer­ vátum az államtól m agát elválasztó társadalom közepén. Csak ekkor különül el egym ástól a m agán- és a közélet sajátosan m odern értelemben. A ném etben végül is a latin privatusból kölcsönzött „privát" is csak a XVI. század közepe22 óta található m eg, m égpedig azzal a jelentéssel, mint amivel akkoriban az angol „p rivate" és a francia „privé" is rendelkezett. E z annyit jelent m int közhivatal nélküli23, not holding public office or official position24, sans em plois, que 1'engage dans les affaires publiques25. A..„privát" jelenti az állam apparátus szférájából való „kizárást; m ert a „köz" az abszolutizmussal ldalakultállam ravonatkozi^^am ely az-uralkodó szem élyével szem ben objektiválódik. A közönség, the public, le public nem m ás, mint a „m agán üggyel" szem ben a „közhatalom ". A z állami szolgálatban levők közszemélyek, public persons, personnes publiques; nekik közhivataluk van, hivatali ügyleteik közügyek (public office, service public), és középületeknek nevezik a felsőbbség épületeit és intézményeit. A m ásik oldalon vannak m agánszem élyek, m agánhivatalok, m agánügyletek és m agánházak; G otthelf végül m agánem berről beszél. A felsőbbséggel az abból kizárt alattvalók állnak szem -

21 Lásd P. Joachimsen: Zur historischen Psychoiogie des deutschen Staatsgedankens. In: Die Dioskuren. Jahrbuchfür Geisteswissenschaften. 1921.1. kot. 22 Weigands Deutsches Wörterbuch. Uo. 475.1. 23 Grimmsches WÖrterbuch. 2137. L 24 The Oxford Dictionary. 1388.1. 25 Dictionnaire de ía Langue Frangaise. 1875. III. köt. „privé" cikkely.

62

ben; am az, úgym ond, a közjót szolgálja, ezek m agánhasznukat keresik. ' Ism eretesek azok a nagy tendenciák, amelyek a XVIII. század végéig m egvalósultak. A,faudáüs hatalm ak, az egyház, a feje­ delem ség és az úri rend - jmelyekhez a reprezentatív nyilvános­ ság kapcsolódik - a polarizáció folyam atában felbomlanak; v é ­ gül az egyik oldalon m agán-, a másikon nyilvános elemekre esnek szét. A reform ációval összefüggésben m egváltozik az egyház helyzete; az isteni tekintélyhez való kötés, am elyet kép­ visel, vagyis a vallás, m agánüggyé válik. Történetileg az ú gyn e­ vezett-.ygLMgszabadság biztosítja a m agánautonóm ia első terü­ letét; m aga az egyház úgy létezik tovább, m int a közjogi testü­ letek egyike. - A fejedelmi hatalom megfelelő polarizációját először az állam kincstárnak az uralkodó m agánvagyon ától v a ­ ló elkülönítése jelzi. A bürokráciával (s a hadsereggel és részben az igazságszolgáltatással is) a közhatalom intézm ényei objektiválódnak az u d var mindjobban privatizálódó világával szem ­ ben. - Végül a rendek közül a rendi-uralm i elemekből alakulnak ki a közhatalom szervei, a parlam ent (és m ásrészt az igazság­ szolgáltatás); a foglalkozási-rendi elemekből pedig, am ennyi­ ben ezek a városi korporációkban és bizonyos rendi differenci­ álódásokban m ár kialakulóban vannak, a „polgári társad alom " világa,fejlődik ki, am ely az államm al a m agán autonóm ia tulaj­ donképpeni területeként kerül szembe.

Kitérés: A reprezentatív nyilvánosság vége a Wilhelm Meister példáján szemléltetve A reprezentatív nyilvánosság form ái term észetesen egészen a XIX. század küszöbéig nagy hatást gyakorolnak; különösen érvényes ez a gazdaságilag és politikailag visszam arad ott N é­ m etországra, ahol Goethe ekkor írta Wilhelm M eisterének m áso­ dik változatát. Ebben található az a levél26, am ellyel Wilhelm

26 Erre a levélre szociológiai szempontból Werner Wittich hívta fel a figyelmet Der soziale Gehait von Goethes Roman „Wilhelm Meister" című dolgo­ zatában. In: Erinnenmgsgabe fü r Max Weber. München und Leipzig, 1923. II. köt. 279.1.

63

elszakad a polgári serénységnek W em er sógora által m egteste­ sített világától. Ezen a helyen m agyarázza el, m iért jelenti szá­ m ára a színpad a „világot", nevezetesen a nem esség, a jó társa­ ság világát - nyilvánosságot a m aga reprezentatív alakjában: „A polgár szerezhet érdem eket és nagy nehezen kiművelheti szel­ lem ét; szem élyisége azonban odavész, akármilyen helyzetet foglal is el. M inthogy a nem esem bem ek, aki a legelőkelőbbek­ kel érintkezik, kötelessége, hogy előkelő illemre tegyen szert; m inthogy ez az illem - semmiféle ajtó nem lévén zárva előtte szabad illemmé válik; m inthogy akár az. udvarnál van, akár a hadseregnél, alakjával, szem élyével kell fizetnie; van oka, h og y büszke legyen rá, és el is árulja büszkeségét."'' A nem esem ber tekintély, am ennyiben azt képviseli, azt mutatja m eg, kim űvelt szem élyiségében azt testesíti m eg, ennélfogva „szem élye a nyil­ vánosság elé tartozik, s minél kiműveltebbek a m ozdulatai, minél csengőbb a hangja, m inél nyugodtabb és kimértebb egész lénye, annál tökéletesebb,., s m inden egyéb, am i benne és kö­ rülötte van, képesség, tehetség, gazdagság - m ind csupa ráad ás­ nak tűnik fel." Goethe m ég utoljára meglátja a reprezentatív nyilvánosság visszfényét, term észetesen a francia u d vari roko­ kó és a kis ném et operettfejedelmek utánzásának fénytörésében. Annál finomabban emelkednek ki az egyes színek: a rep rezen­ táció következtében „nyilvános" és e nyilvánosságban önm agát dicsfénnyel körülvevő „ú r" gráciává stilizált fellépése. Goethe ism ét a reprezentatív nyilvánosság hagyom ányos értelm ében használja a „nyilvánosság elé tartozó szem ély" kifejezést, am ely az ő korának nyelvhasználatában a közhatalom szolgáját, az állam i szolgálatban levőt is jelentette m ár. M indenesetre a „sze­ m ély" észrevétlenül eltolódik a „kiművelt szem élyiség" irányá­ ba; pontosabban, e levél összefüggésében a nem esem ber fogal­ m a m int valam i érv jelenik m eg a szabadon kibontakozó szem é­ lyiségnek a ném et klasszika újhum anizm usában m ár kialakí­ tott, teljességgel polgári eszméje mellett. Szám unkra G oethének az a m egfigyelése fontos, h ogy a polgárság m ár nem rep rezen ­ tálhat, természeténél fogva m ár nem fejthet ki reprezentatív nyilvánosságot. A nem esem ber az, am it reprezentál, a polgár

Goethe: Wilhelm Meisler tanulóévei- Bp., 1963.262.1. ” Uo. 263. i.

64

az, am it term el; „A nem esem ber személye megmutatásával [ki­ emelés a szerzőtől] m indent odaád - a polgár nem ád, nem ad hat sem m it a szem élyiségével. Á m annak szabad, sőt kell látszania [kiemelés a szerzőtől]; emennek csak lennie kell, s aminek látszani akar, az nevetséges és ízléstelen." A reprezen­ tatív m egjelenés, am elyre a nouveau riche szert kíván tenni, a puszta látszat kom ikum ává válik. Ezért mondja Goethe, h ogy a polgárnak nem szabad m egkérdeznie: „Mi vagy? Csak ezt: Mid van? M ekkora belátásod, m inő ism ereteid, képességeid, m ennyi vagyonod?""* Oly tanács, m ely etm ég N ietzsche arisztokratikus pretenziója is m eg fog fogadni: az em ber ne abban igazolódjék, am it tud, hanem abban, aki ő m aga. W ilhelm beismeri sógorának vágyát, „hogy szem élye a nyil­ vánosságé legyen, és szélesebb körben tudjon tetszeni, hátai". Mivel azonban nem nem esem ber és polgárként sem kíván hiá­ bavaló m ódon azon fáradozni, hogy csupán annak lássék, m int­ egy nyilvánosságpótlékként keresi - a színpadot. Ez az ő szín­ padi küldetésének titka: „A deszkákon a m űvelt em ber éppúgy szem élyesen jelenik m eg a m ag a ragyogásában, m int a felsőbb osztályokban."”* H abár csak a „kiművelt szem élyiség" rejtett kétértelm űsége („az a szükséglet, hogy szellem em et és ízlése­ m et kim űveljem ") és a nem esem berként elképzelt alakban rejlő polgári intenció teszik egyáltalán lehetővé a színpadi ábrázolás és a nyilvános reprezentáció azonosítását; a reprezentatív nyil­ v án o sság p olgári társad alom b an való szétesésének átélése azonban m ásrészről oly találó és a hozzátartozás vágya oly erős, h ogy ennél a felcserélésnél nem lehet megállni. Wilhelm H am ­ letként a közönség elé lép, s először sikere is van. A közönség azonban m ár egy m ásik nyilvánosság hordozója, m elynek a reprezentatív nyilvánossághoz m ár sem m i köze. Ebben az érte­ lemben W ilhelm M eister színpadi küldetésének kudarcot kell vallania. M integy elvéti a polgári nyilvánosságot, amelynek időközben a színház lett a pódium ává: Beaum archais Figarója m ár a színre lépett, s ezzel együtt - N apóleon híres szavai szerint - a forradalom .

* Uo. ** újgazdag *** Goethe; i. m. uő. ** <*U o . 2 64.1.

6*

3. § A polgári nyilvánosság keletkezéséről A kereskedelmi és pénztőkén alapuló korai kapitalizm ussal, am ely a XIII. századtól kezdődően az észak-itáliai városokból Észak- és Nyugat-Európa felé terjedt ki, s amely először a német­ alföldi kikötővárosokat (Brügge, Lüttich, Brüsszel, Gent stb.) majd a távolsági kereskedelmi utak kereszteződésem a nagy vásárokat hozta létre, új társadalm i rend elemei alakulnak ki; igaz, eleinte ezeket a régi uralm i ren d könnyen integrálja. A polgári hum anizm usnak a nem esi u d vari kultúrába való kez­ deti asszimilációját, am elyet példásan figyelhetünk m eg a firen­ zei reneszánsz társadalom keletkezésének folyam án, ebben az összefüggésben kell szem ügyre venni. A korai kapitalizmus konzervatív, nem csak a Som bart által oly elevenen leírt gazda­ sági m entalitásában, a „tisztességes" nyereség elvével vezérelt üzleti gyakorlat27 típusában, hanem politikailag is. A m íg a régi termelési m ód gyümölcseiből él (a röghöz kötött p arasztság feudálisán kötött m ezőgazdasági term eléséből és a városi kéz­ m űipar testületileg korlátok között tartott kisárutermeléséből), anélkül, h ogy átalakítaná,28 addig m agatartása am bivalens m a­ rad: ez a kapitalizmus egyrészt stabilizálja a rendi uralm i v isz o -. nyokat, m ásrészt szabaddá teszi azokat az elemeket, am elyek majd egykor ezeket m eg fogják szüntetni, Á'z új forgalm i öszszefüggés elemeire: az áruforgalomra és hírösszeköttetésre'gondo­ lunk, am elyekéta korai kapitalista távolsági kereskedelem hoz létre. A városoknak term észetesen fennállásuk óta voltak helyi piacaik. A piac azonban, am elyet a céhek szigorúan szabályoz­ tak, sokkal inkább a szűkebb k ö rn y e z e t feletti u ra lo m esz ­ köze m arad t, m int a v áros és falu k özti szab ad áru fo rgalo m ,29

27 W. Sombart: Der moderne Kapitalísmus. München und Leipzig, 1919. II. köt. 23. 1. 28 M. Dobb: Studies in the Development o f Capitalism. London, 1954.160.1. „At any rate, it is dear that a mature development of merchant and financial capital is not of itself a garantee, that capitalist production will develop under its wing." (Mindenesetre világos, hogy a kereskedelmi és pénztőke érett fejlődése önma­ gában még nem garantálja, hogy ennek védőszárnyai alatt a kapitalista ter­ melés is kifejlődik majd.) 29 M. Dobb: i. m. 83.1.

A távolsági kereskedelemmel, amelyben a város - Pirenne m eg­ figyelései szerint - inkább tám aszpont volt, m ásféle piacok jönnek létre. Időszaki vásárokká konszolidálódnak, és a p énz­ tőkével kapcsolatos technikák fejlődésével (Cham pagne-ban m ár a XIII. század vásárain használatos volt a vásári váltó) nem sok ára m int tőzsdék szilárdulnak m eg: 1531-ben A n tw er­ p en „állandó vásárrá" válik.30 E z a csereforgalom olyan szabá­ lyok szerint bonyolódik, am elyeket kétségtelenül a politikai hatalom is befolyásol; m égis a gazdasági függőségeknek széles, horizontális hálózata alakul ki, am elyet elvben m ár nem lehet besorolni a rendi-uralm i rendszernek a zárt házi gazdálkodás form áin alapuló vertikális függőségi viszonyai alá. Az új folya­ m atok, am elyek nem illeszkednek be a fennálló keretek közé, term észetesen nem ingatják meg.a.politikai rendet, amíg a régi u ralkodó réteg ezekben csak m int fogyasztó vesz részt; amikor ez a réteg saját termékének növekvő részét cseréli el a távolsági kereskedelem által hozzáférhetővé vált luxuscikkekre, a régi term elés és ezzel uralm ának alapja ettől m ég nem kerül függő h elyzetbe az új tőkétől. H asonló a helyzet a hírösszeköttetéssel, am ely az áru forga­ lom pályáin bontakozik ki. A kereskedelem kiterjedésével a p iacra épülő kereskedői szám ításnál gyakrabban volt p on to­ sabb inform ációkra szükség térben távoli folyam atokkal kap­ csolatban. Ezért a XIV. századtól kezdve a régi kereskedői levél­ összeköttetés a szakm ai rendi levelezési rendszer egyik m ódjá­ v á épül ki. A z első, m eghatározott napokon induló futárjárato­ kat (O rdinariposten) a kereskedő céhek szervezték saját céljaik­ ra. A n ag y kereskedővárosok egyúttal a hírösszeköttetésnek is központjai.31 Am ilyen mértékben az áruk és értékpapírok for­ galm a perm anenssé válik, úgy lesz a hírösszeköttetés állandó­ ság a is sürgető szükséggé. Ajtőzsdék kialakulásával körülbelül egyidejűleg jön létre a sajtó és a posta, a kom m unikáció és az érintkezés állandó intézményeként. Persze a kereskedőknek elegendő egy szakm ailag-rendileg titokban tartott, a városi és u d vari kancelláriáknak pedig egy, az igazgatáson belül m aradó

30 H. Sée: Die Urspriinge des modemen Kapitalismus. Wien, 194S. 31 Németországban mindenekelőtt Strassburg, Nürnberg, Augsburg, Frankfurt, Köln, Hamburg, Lübeck és Lipcse.

67

inform ációrendszer. A z információ publicitása egyikük szám á­ ra sem fontos. Érdekeiknek sokkal inkább megfelelnek az „írott újságok", a hírkereskedők által hivatásosan szervezett m agánlevelezések32 A z új kom m unikációs terület, a hírösszeköttetés intézményeivel együtt, zökkenőm entesen beilleszkedik a kom ­ munikáció m eglevő form áiba, m indaddig, amíg hiányzik a döntő m ozzanat, a publicitás. A hogyan „postáról" Som bart m eghatározása szerint csak akkor lehet beszélni, am ikor a levél­ továbbítás rendszeres lehetősége a közönség szám ára általáno­ san m egterem tődik,33 éppígy szigorú.értelem ben sajtó is csak azóta van, am ióta a rendszeres tudósítás nyilvános, a közönség szám ára általánosan hozzáférhető.' Erre azonban csak a XVII. század végén kerül sor.'5'1 A ddig a reprezentatív nyilvánosság régi kom munikációs területét a publicisztikus m egh atározott­ ságú nyilvánosság új kom m unikációs területe alapvetően nem fenyegette. Az iparszerűen terjesztett híreket még nem hozzák nyilvánosságra; a szabálytalanul publikált újdonságok m ég nem tárgyiasulnak hírekké.05 ■

32 Velencében erre nagyon hamar sor kerül az ún. avizóírók, scrittori d'avisi révén; Rómában ezeket gazettantinak, Párizsban nouvellistes-nek, London­ ban writers of lettersnek, Németországban pedig Zeitungernek vagy Novellistennek nevezik. A XVI. század folyamán ezek valóságos heti beszámolók szállítóivá, éppen azon írott újságok szállítóivá válnak, melyek közül Német­ országban az ún. Fugger-újságok voltak jellemzőek. (Az 1565 és 1605 közötti évekből származó mintegy 40 000 tudósítás természetesen nem mind ilyen hírirodáktól ered, hanem a Fugger-ház alkalmazottaitól és üzletfeleitől.) 33 W. Sombart: i. m. II. köt. 369.1. Sokáig a strassburgi nyomdász és kereskedő, Johann Carolus tudósítása számított a legrégibb újságnak. Lásd azonban Helmut Frscher vizsgálatát: Die altesten Zeitungén und ihre Verleger. Augsburg, 1936. 35 Az uralom tradicionális formájához tartozott a mindenkor érvényben levő „régi igazság" ismertetésének és értelmezésének hatásköre is. A tényleges történésekre vonatkozó közléseket erre a tradicionális tudásra vonatkoztat­ ták. Az új a többé-kevésbé csodálatos esemény köntösében jelenik meg. A „régi igazság" birodalmában az új tények, ha a szokásosnak egy bizonyos küszöbén éppen csak túllépnek, „megjelöltté" válnak - jelekké és csodákká lesznek. A tények rejtjelekké alakulnak át. Ahol az új és az újonnan tapasztalt, csak a hagyomány által szavatolt tudás helyettesítője lehet, ott ez rejtvénysze­ rűvé válik. Eközben nem különböztetik meg a természeti eseményektől a történelmieket; természeti katasztrófákból és történeti tényekből egyaránt kialakulhatnak csodálatos történetek. Még a XV. század röplapjai és a XVI. században esetről esetre megjelenő, Neue Zeítungennek nevezett egyoldalas

A korai kapitalista forgalm i Összefüggés elemei, az áruforga­ lom és a hírösszeköttetés, csak a m erkantilizm us korában m u ­ tatják m eg forradalm i erejüket, amikor a nemzeti és területi gazdaságokkal együtt a m od em államok is kialakulnak.3*' Am i­ kor a ném et H anzát 1597-ben Londonból végképp kiutasítják, és néhány évvel később H am burgban megtelepszik a M erchant A dventurers társasága, ez nem csak Anglia kereskedelmi és p o ­ litikai felemelkedését jelenti, hanem egyáltalán azt az új lépcső­ fokot, m elyet közben a kapitalizm us elért. A XVI. századtól kezdve a kereskedelmi társaságok kibővített tőkealapokon szer­ veződnek meg, és m ár nem elégednek m eg korlátozott piacok­ kal, mint a régi kereskedők. N agyvonalú expedíciókban új terü­ leteket tárnak fel saját piacuk szám ára.37 H ogy a növekvő tőke­ szükségletnek eleget tegyenek és a növekvő kockázatot m eg ­ osszák, ezek a társaságok csakham ar részvénytársaságok alak­ ját öltik. E zen tú l azonban erős politikai garanciára is szükségük van. A külkereskedelmi piacok joggal szám ítanak „intézm é­ n yes term ékeknek"; a katonai erőszaknak és a politikai erőíeszí-

nyomatok is arról az erőről tanúskodnak, amellyel egy töretlen tradicionális tudás asszimilálhat olyan közléseket, melyeknek duzzadó árja már a nyilvá­ nosságnak egy új alakjára utal. Az ilyen lapok éppúgy közöltek híreket vallási küzdelmekről, a törökkel folytatott háborúkról, pápai döntésekről, mint ver­ és tűzesőkről, torzszülöttekről, földrengésekről, fergetegekről és égi jelensé­ gekről; bullákról, választási kapitulációkról, új földrészek felfedezéséről épp­ úgy, mint zsidó keresztelőkről, boszorkányégetésekről, az ördög büntetései­ ről, istenítéletekről és halottfeltámadásról. A Neue Zeitungén, mint korábban _ a röplapok gyakran, ének- vagy párbeszédes formában jelent meg, tehát elbeszélésre, előadásra, előéneklésre vagy közös éneklésre alkalmasan. Ezzel az újdonságot a „hír" történeti szférájából kiemelik, és mint csoda vagy jel, a reprezentációnak abba a világába kerül, ahol a népnek rituális és szertartásos részvételea nyilvánosságban csakönálló értelmezésre kép Leien helyeslést tesz lehetővé, A NeueZeitungmt olykor jellemző módon teljesen énekek töltik meg, lényegében az úgynevezett történelmi népénekek, s így a politikai napi ese­ mények a hősi eposz szférájába emelkednek. Lásd E. Everth: Die Öffentlichkeit in der Aussenpolitik. Jena, 1931.114.1, Általánosan: Karl Búcher; Die Grundin­ gen desZeitungswesens, In: GesammelteAufsatzezurZcitinigskiinde. Tübingen, 1926.9. és köv. 1. Számos röplap tartalma mind a mai napig gyermeki rigmu­ sok formájában maradt meg. 36 G. Schmoller: Umrisse und Untersuchungen. Leipzig, 1R9S. 37. |. 37 Az 1553-as alapító levélben az „Ad venturers" ismeretlen területek, földrészek, szigetekéshelyek felfedezésére hivatott Kereskedő Kalandorok Társaságának és Testületének nevezik magukat. Lásd Sée: i. m. 67.1.

téseknek eredményei. A város körüli községek régi h ad m ű ve­ leti bázisa ily m ódon az állami terület új bázisává szélesedik ki. Elkezdődik az a folyam at, am elyet £^cksche'i\ m int a városi gazdálkodás nem zetivé válását írt le.35 Term észetesen csak ez­ zel jön létre az, amit azóta „nem zetnek" neveznek - a m o d em állam bürokratikus intézményeivel és növekvő financiális szük­ ségletével, am ely a m aga részéről gyorsítólag hat vissza a m érkantilista p_olitikáxa. Sem az uralkodó és a bankárok közti m a­ gánjellegű kölcsönszerződések, sem a közkölcsönök nem ele­ gendők ennek fedezésére; csak egy hatékony ad órendszer oldja m eg a pénzszükséglet problémáját. A m o d em állafn lényegében adóállam , s egész igazgatásának általában a pénzügyi igazgatás a középpontja. A z uralkodói családi vagyonnak az állam kincs­ tártól3 való ezzel egyidejűleg bekövetkező elkülönítése példá­ san mutatja a személyi uralm i viszonyok tárgyivá válását. A helyi közigazgatást Angliában a békebíró intézm ényén keresz­ tül, a kontinensen pedig, francia m inta nyom án, az intendantúra segítségével helyezik a (elsőbbség ellenőrzése alá... A reprezentatív nyilvánosság korlátozása, am ely a rendi te­ kintélyeknek az uralkodó tekintélyén keresztül történő közve­ títésével végbem egy, teret nyit a közhatalom nak, am ely a m o­ d em értelem ben vett nyilvánossággal v an kapcsolatban. E z az állandó közigazgatásban és az állandó hadseregben objektíválódik; az érintkezések állandóságának, am ely az áruforgalom ­ ban és a hírösszeköttetésben valósul m eg (tőzsde, sajtó), m os­ tantól folyam atos állami tevékenység felel m eg. A közhatalom mint kézzelfogható szembenállás szilárdul m eg azok szám ára, akik pusztán alávetettjei és benne m eghatározásukat m indene­ kelőtt csak negative találják meg. M ert a m agánszem élyek azok, akik, mivel nincs hivataluk, a közhatalom ban való részvételből ki vannak zárva. A „köz" ebben a szűkebb értelem ben az álla­ m ival szinonim ; a jelző m ár nem egy tekintéllyel felruházott szem ély reprezentatív „u d varára" vonatkozik, hanem inkább a

38 Lásd E. F. Heckscher: Merkantilismus. Jena, 1932.1. köt. 108. és köv. 1. A bevett római jog érvényességi területén a kincstár fikciója az uralkodó személyével szemben önállósult államháztartás jogi kifejezésévé válik, amely egyidejűleg az alattvalók számára azt az előnyt is jelenti, hogy az állammal szemben magánjogi követeléseket jelenthetnek be.

39

legitim erőszakalkalm azás m onopólium ával felruházott ap p a­ rátus hatáskörök szerint szabályozott m űködésére. A földesúri viszony „rendészetté" alakul át; az ennek alárendelt m ag án sze­ mélyek alkotják, a közhatalom címzettjeiként, a közönséget. A .m erkantilista, nyom atékosan az aktív kereskedelm i m ér­ legre épülő politika a felsőbbség és az alattvalók viszonyának különleges alakot kölcsönöz. Ismeretes, hogy azon külkereske­ delm i piacok feltárása és kibővítése, amelyeken a privilegizált társaságok politikai nyom ás alkalm azásával m onopolhelyzetet vívnak ki, egyszóval: az új gyarm atosítás, lassanként a belső kereskedelem és ipar szolgálatába lép; ugyanilyen m értékben a m anufaktúratőke érdekei felülkerekednek a kereskedelm i tőke érdekeivel szem ben. Ily m ódon a korai kapitalista érintkezési összefüggés egyik eleme, az áruforgalom , m ost m ár a termelési struktúrát is, forradalm asítja: a behozott nyersanyagnak a saját kész- és félkész term ékekre való kicserélését olyan folyam at függvényeként kell felfognunk, amelyben a régi term elési m ód kapitalista term elési m óddá alakul át. Dobb hívja fel a figyelmet arra, h ogyan fejeződik ki ez a fordulat a XVII. század végének m erkantilista irodalm ában. A külkereskedelem m ár nem szám ít önm agában a gazdagság forrásának; hanem csak olyan m érték­ ben, ahogyan a hazai népesség foglalkoztatását lehetővé teszi em ploym ent created by trade.40 A közigazgatás intézkedéseit egyre inkább a kapitalista termelési m ód érvényesítésének ez a célja h atározza m eg. A^szakmai-rendi testületi privilégium ok helyébe az uralkodó szem élyes privilégium ai lépnek, am elyek­ nek a m eglevő iparokat a kapitalista termelés irányában kel! átalakítaniuk vagy új m anufaktúrákat kell teremteniük. Ezzel kapcsolódik össze m agának a termelési folyam atnak egészen részletekbe m enő szabályozása.41 40 Dobb: i. m. 218. L: Greater export meant greater opportunity for the employ­ ment of labour in home manufacture; and increased employment of labour represented a widened scope for investment of capital in industry." (Nagyobb export nagyobb lehetőséget teremtett a munkaerő hazai manufaktúrákban való alkalmazására; a megnövekedett munkaerő-felhasználás viszont az ipa rí tőkebefektetés számára jelentett nagyobb teret.) 41 Klasszikusan mutatják e z t Colbert-nek a textilmanufaktúra ipari technikáim vonatkozó rendelkezései. De Angliában is egészen a XVOI. század közepéig érvényben vannak rendelkezések, amelyek a nyersanyagra, feldolgozásának módjára és a késztermék minőségére vonatkoznak. Lásd Heckscher: i. in. I. köt. 118. és köv. 1. valamint 201. és köv. 1.

A polgári társadalom a felsőbbség ellenképeként jön létre. Azok a tevékenységek és függőségek,.am elyek eddig a házi gazdálkodás keretei közé szorultak, a háztartás küszöbén át a n yilván o sság fényébe lépnek. Sch u m p eter m eg állap ítása, „hogy elhaltak a régi, az egész szem élyiséget szem élyek feletti célrendszereknek alárendelő form ák, és minden család létének középpontjává egyéni gazdálkodása vált, és hogy ezzel olyan m agánélet alapozódott m eg, am ely a közélettel mint valam i tőle m egkülönböztethetővel került szem be",42 csak a folyam at egyik oldalát, az újraterm elési folyam at privatizálódását érinti, nem érinti azonban ennek új „köz"-jglentőségét. A privatizált gazda­ sági tevékenységnek politikai irányítás és felügyelet alatt álló áruforgalom hoz kell igazodnia; űzök' a gazdasági feltételek, amelyek között ez a tevékenység végbem egy, kívül esnek a saját háztartás korlátain; először válnak általános érdekűvé. A társa­ dalomnak erre a közjelentőségre szert tett magánterületére gondol Hannah A rendt, amikor a nyilvánosság és a m agánélet m od em viszonyát, eltérően antik viszonyuktól, a „társadalm i" keletke­ zésével jellemzi. „A társadalom az együttélésnek azon formája, amelyben az emberek egym ástól való függése sem m i m ásért, csak m agáért az élet kedvéért tesz szert közjelentőségre, és ahol ennélfogva azok a tevékenységek, am elyek pusztán az életfenn­ tartására szolgálnak, nem csak megjelennek a nyilvánosság vi­ lágában, hanem m eg is határozhatják ennek fiziognóm iáját."43 A m egváltozott viszonyok tükröződnek az antikvitásból ránk hagyom ányozódott gazdaságtannak politikai gazdaságtanná való átalakulásában. Valóban, m agának a gazdaságinak a fogal­ m a is, am ely a XVII. századig az oikodespota, a pater familias,

42 J. Schumpeter: D ieKrise des Steuerstaaies. Leipzig, 1918.16.1. 43 H. Arendt: i. m. 431., ill. a német fordítás alapján idézve: Vita Activa. Stuttgart, 1960. 47. 1. „A »Zivilsozietát«, civil society, société civile a XVIII. század nyel vhasználatában természetesen még a »politika « régebbi tradíciójáró! árul­ kodik, amely a vpolgári társadalmad még nem különbözteti meg az »államtóK" Lásd ehhez M.Riedel: AristotelestraditionamAusgangdesl8.]ahrhunderts. In: Festschrift F. O. Brunner. Göttingen, 1962.276. és köv. 1.; és ugyanezen szerző: Hegels Bürgerliche Gesellschaft und das Problem ihres Ursprungs. ,4RS, Be! 4 8 .1962.539. és köv. J. A modem természetjogban sokkal hamarabb találja meg a társadalminak ez az új területe a maga nem politikai fogalmát; lásd az én tanulmányomat: Die klassische Lehre von der Politik in ihrem Verháltnis zűr Sozialphüosophie. In: Theorie und Praxis, i. m. 13. és köv. i.

a h áztartás fejének feladatköréhez volt kötve, csak m ost, a ren­ tabilitás elvei szerint kalkuláló üzleti gyakorlatban kapja m eg m o d em jelentését: a háztartás fejének kötelességei a háztartáson belül a takarékosságra korlátozódnak.4'1A m odern gazdaságtan m ár nem az oikoszra épít, a ház helyébe a piac iép; a g azd aság ­ tan „kereskedői tudom án n yá" válik. A XVIII. század kam eralisztikájában (amely nevét is a cam erától, a földesúri kincses­ kam rától veszi) a politikai gazdaságtannak ez az előfutára jel­ lem ző m ódon a „ ren d észetin ek , a tulajdonképpeni igazgatás­ tannak része, egyrészt a pénzügyi tudom ány, m ásrészt az a g ­ rártechnikának a tradicionális gazdaságtanból kiemelkedő tu ­ dom ánya m ellett; ilyen szorosan rendeződik a polgári társad a­ lom m agánszférája a közhatalom szerveihez. Ezen, a kapitalizmus m erkantilista fázisában átalakult politi­ kai és szociális renden belül, am elynek új alakja részben már abban is kifejezésre jut, hogy benne egyáltalán elkülönülnek a politikai és társadalm i m ozzanatok, a korai kapitalista érintke­ zési összefüggés m ásodik eleme, a sajtó is kifejti a m aga sajátos feszítő erejét. A z első szigorú értelem ben vett újságok, am elye­ ket ironikus m ódon éppen „politikai újságoknak" neveztek, eleinte hetente, a XVII. század közepén m ár naponta m egjelen­ nek. Akkoriban a m agánlevelezések beható és az egész világra kiterjedő tudósításokat tartalm aztak birodalm i gyűlésekről, h á­ borús esem ényekről, aratási term éshozam okról, adókról, ne­ m esfém szállításokról és m indenekelőtt term észetesen a nem ­ zetközi kereskedelm i forgalom ról.45 De ebből a híráradatból ezeknek az „írott" újságoknak a szűrőjén csak egy apró cser­ m e ly ju t el a nyom tatott ú jságok b a,E m agánlevelezések illeté­ kesei nem érdekeltek abban, hogy leveleik tartalm a nyilvánossá váljék.. Ezért nem a politikai újságok vannak a kereskedőkért, hanem fordítva, a kereskedők vannak az újságokért. Ezeket az újságokat a kortársak custodes novellarum nak nevezik - éppen a nyilvános tudósításnak a m agán hírösszeköttetéstől való füg-

O. Brunner: AdeligesLandleben. 242.1. 43 Lásd K. Kempters: Die wirtschaftliche Berichtcrstattwig in dm sog. Fuggcrzátungen. München, 1936.

gése m iatt.46 A kereskedők nem hivatalos hírellenőrzésének és a közigazgatás hivatalos hírcenzúrájának szitáján lényegében külföldi hírek, udvari hírek és a jelentéktelenebb kereskedelm i hírek m ehetnek át; az egylapos nyom atok repertoáijából m eg­ m aradnak a hagyom ányos „újdonságok" - a csodálatos gyó­ gyulások és felhőszakadások, a gyilkosságok, járván yok és m egégetések.47 így a publikálásra kerülő inform ációk az objek­ tíve rendelkezésre álló híranyagnak csupán töredékét jelentik; az azonban m égis m agyarázatra szorul, hogy egyáltalán miért terjesztik és teszik általánosan hozzáférhetővé, sőt éppen nyil­ vánossá ezeket. Kérdéses, vajon elegendő lett volna-e ehhez az avizóíró érdeke; m indenesetre érdekük volt a publikálás. A hírösszeköttetés nem csak az áruforgalom m al összefüggésben fejlődik, m aguk a hírek is árukká válnak. A z iparszerű tudósítás ezért a piac ugyanazon törvényeinek engedelm eskedik, am e­ lyek kialakulásának a m aga létét egyáltalán köszönheti. A nyom tatott újságok nem véletlenül fejlődnek ki gyakran u gyan ­ azokból a levelezési irodákból, amelyek m ár írott újságokkal foglalkoztak. Minden levélbeli inform ációnak ára v an ; kézen­ fekvő ezért, hogy a nyereséget az eladás kiterjesztésével fokoz­ zák. A m eglevő híranyag egy részét m ár em iatt is periodikusan kinyomják és névtelenül eladják - így ez publicitáshoz jut. N agyobb súlya volt azonban az új felsőbbségek érdekének, akik a sajtót csakham ar felhasználták az igazgatás céljaira. A közhatalom címzettjei tulajdonképpen csak akkor válnak iga­ zán „közönséggé", amikor a közhatalom ezt az eszközt felhasz­ nálja parancsok és rendelkezések közzétételére. A politikai új­ ságok kezdettől fogva beszám oltak az uralkodók utazásairól és visszatérésükről, idegen főrangú szem élyek érkezéséről, ünne­ pekről, az ud var „ünnepségeiről", kinevezésekről stb.; ezekkel az udvari hírekkel összefüggésben, am elyek a reprezentációnak a nyilvánosság új alakjává való átalakulásaként foghatók fel, megjelennek „az uralkodónak az alattvalók javát szolgáló ren­

46 Herman Bode: Anfange der wirtschaftlicken Berichterstattung, Heidelberg, 1908. 25.1. „Az újság másodrendű hírforrás volt, míg a levél a XVII. században még egészen általánosan a gyorsabb és megbízhatóbb hírforrásnak számított." Lásd Heinrich Goitsch: Entwicklung und Strukturwandlung des Wirtschaftsteíls der deutschen Tageszeitung. (Disszertáció.) Frankfurt, 1939. 47 O. Groth: Die Zeitung. Berlin-Leipzig, 1928.1. köt. 580.1.

delkezései" is. A sjytót azonban csakliam ar szisztem atikusan alávetették a közigazgatás érdekeinek. M ég abécsi korm ánynak egy 1769 m árciusából szárm azó sajtórendelete is erről a gyak or­ latról tanúskodik: „H ogy az újságíróknak tudom ásuk legyen arról, miféle belföldi intézkedések, rendelkezések és egyéb elő­ forduló ügyek tartoznak a közönségre, azért ezeket a h atósá­ goknak hetente össze kell foglalniuk és le kell adniuk az újságí­ rók szám ára."48 M ár Richelieu-nek is eleven érzéke volt az új eszköz hasznossága iránt, am int ezt H ugo Grotius leveleiből tudjuk, aki akkortájt a párizsi svéd követ v o l f 15 Tám ogatja az 1631-ben Renaudot által alapított állami újságot. Ez a mintaképe az 1665 óta II. K ároly alatt megjelenő Gazette of Londonnak. Két évvel korábban ott jelent m eg a hivatalosan felhatalm azott In­ telligencer, am ely a szórványosan m ár 1643-ban megjelenő Daily Intelligence of Court, City and Countryhez kapcsolódott.50 A zok a hirdetési, újságok, am elyek először Franciaországban jönnek létre m int az ún. Adresscomptoirok és lntelligenzcomptoirok se ­ gédintézm ényei, m indenütt a korm ány kitüntetett instrum en­ tum ává válnak.51 A z Intelligenzcomptoimkát a kormány gyakran átveszi, és a hirdetési lapokat hivatalos lapokká alakítja át. Ennek az intézm énynek, egy 1727-ből szárm azó porosz kabingttrendelet szerint, „a közönség javát" kell szolgálnia és az „érjntkez'est'kellm egkörinyítenie". A „közrendre, a kereskede­ lem re és a m an u fak tú rára" vonatkozó rendelkezések és hirdet­ m ények m ellett megjelennek a gyüm ölcspiacok árfolyam jegy­ zései, az élelm iszeradók, általában a legfontosabb hazai é s be­ hozott term ékek árai; ezenkívül tőzsdei árfolyam ok és közleke­ dési hírek, vízállásjelentések stb. így jelenthetett be a kurpfalzib ajor k orm án y a „kereskedő közön ségnek" egy közlönyt,

48 Idézi Groth: i. m. I. köt. 585.1. 49 E. Everth: i. m. 202.1. 50 Stanley Morrison: The English Newspaper. Cambridge, 1932. 51W. Sombart: i. m. II. köt. 406. és köv. 1. Továbbá K. Bűcher: Gesammeltc Attfsiiize zűr Zeitungskunde. uő. 87. I. Ugyanúgy mint az első hirdetési lapokban, a hirdetések még a XVIII. század közlönyeiben is a szokásos üzleti forgalmon kívül eső árukra és terminusokra, alkalmi árusításokra, könyvekre és gyógy­ szerekre, utazási kíséretre, cselédekre stb. vonatkoznak. Üzleti hirdetéseket, reklámokat nem nagyon terjesztenek: a lokális áru- és munkaerőpiac még face to face [itt: személyes érintkezésen keresztül] szabályozódig

75

„amely a kereskedelem és a közem ber javát fogja szolgálni, hogy mind az időről időre megjelenő uralkodói rendeletekben, m ind pedig a különböző áruk árában kiismerhesse m agát, és áruit annál m agasabb áron adhassa el".5i A felsőbbség közlem ényeit „a" közönséghez címezi, elvben tehát va latnonnyi alattvalóhoz; ezen a m ódon azonban nem éri el a „közem bert", hanem csak a „m űvelt rendeket". A m o d em állam apparátusával együ tt „polgári" réteg jött létre, am ely a „közönségen" belül centrális helyet foglal el. Magjába földesúri közigazgatás tisztviselői, főleg jogászok alkotják (legalábbis a szárazföldön, ahol a bevett róm ai jog technikáját a társadalm i érintkezést racionalizáló eszközként kezelik). Hozzájuk csatla­ koznak az orvosok, lelkészek, tisztek és professzorok, a „tanul­ tak", akiknek a ranglétrája az írnokon és a tanítón át egészen a „népig" terjed.53 Közben ugyanis a tulajdonképpeni „polgárok", a kézm űve­ sek és szatócsok régi szakm ai rendjei szociálisan lesüllyedtek; vesztettek jelentőségükből m agukkal a városokkal együtt, m e­ lyeknek politikai jogain helyzetük alapult. U gyanakkor a n agy ­ kereskedők kinőtték a város szűkebb kereteit, és a társaságokon keresztül közvetlenül az állam hoz kapcsolódtak. Ily m ódon ahol {m int H am burgban) a város nem tudta fenntartani m agát a fejedelem területi hatalm ával szem ben, a „kapitalisták", a kereskedők, a bankárok, kiadók és m anufaktúratulajdonosok is ahhoz a „polgári" csoporthoz tartoznak, am ely hagyom ányos értelem ben éppoly kevéssé polgári, m int a tanultak új rendje.54

52 Groth; i. m. I. köt. 598.1. 53 R. Stadelmann és W. Fischer: Die Bildungswelt des deutschen: Handwerks. Berlin, 1955.40.1. Lásd továbbá Br. Kuske: Der Einfluss des Staates auf die geschichtüche Entwicklung der sozialen Gruppén in Deutschland. Kölner Zeilschriftfür Soziologie, 1949. 2. köt. 193. és köv. 1. 54 Ezt a különbséget hangsúlyozza éppen, Hamburg fejlődését a birodalom többi részéve! összehasonlítva Percy Emst Schramm: Hamburg, Deutschland und die Welt. München, 1943.37.1. „Ez a »polgári« réteg éppen azt vesztette el, ami az igazi polgár lényegét jelentette, nevezetesen a városi közösséghez való tarto­ zásnak a polgári büszkeséggel megerősített érzését... Ezek, akik nem »polgárok«, hanem »polgáriak« voltak, urukat, egyházukat vagy vállalkozójukat szolgálták, vagy pedig »szabadok« voltak, amennyiben egy szabad szakmát folytattak; de egymás közt semmi egyéb közösségük nem volt, mint hogy ^polgári rendűek" voltak - ami nem mondott sokkal többet, mint hogy ez a megjelölés elhatárolta őket a nemességtől, a parasztságtól és a város egyéb

76

Ez.a.„p.olgári" réteg a tulajdonképpeni hordozója a közönség­ nek; ez kezdettől fogva olvasóközönség. Egészében m ár nem lehet a hanyatló barokk nemesi kultúrájába integrálni, m int a m aga idejében a városi nagykereskedőket és tisztviselőket az olasz reneszánsz udvarok nemesi kultúrájába. A polgári társa­ dalom új szférájában elfoglalt uralkodó helyzetük sokkal ink^bb az „u d var" és a „város" feszültségéhez vezet, melynek tip ik us n em zeti m egjelenési fo rm áival m ég foglalkozunk m ajd.55 A felsőbbség ebben, a merkantilista politika által leginkább érintett és igénybe vett rétegben olyan rezonanciát vált ki, am ely a publikum ot, a közhatalom absztrakt ellentétét, mint ellenfelet, m int a m o st keletkező polgári nyilvánosság közönségét ébreszti öntudatra. Ez ugyanis olyan mértékben fejlődik ki, amilyen m értékben a polgári társadalom m agánszférájában a közér­ deket m ár nem csak a felsőbbség tartja szem m el, hanem az alattvalók is m int sajátjukat veszik tekintetbe. A kereskedelmi és pénztőke hordozói mellett a kiadók, m anufaktúratulajdono­ sok és gyárosok egyre növekvő csoportja is a közigazgatás intézkedéseitől függő helyzetbe kerül; m indez egyenesen azzai a szándékkal történik, hogy ipari-vállalkozói tevékenységük­ ben ne csak szabályozzák, hanem rendelkezések útján kezde­ m ényezésre is sarkallják őket. A m erkantilizm us egyáltalán nem részesíti előnyben az állami üzem et, ahogyan ezt a széles körben elterjedt előítélet tartja; ellenkezőleg, az iparpolitika, term észetesen bürokratikus form ában, a kapitalista m ódon dol­ gozó m agánüzem ek ki- és felépítésének kedvez.50 Ily m ódon a felsőbbség és az alattvalók viszonya a m agánkezdem ényezés és a közszabályozás m iatt sajátosan ambivalenssé válik. így az a területválikproblem atíkussá, am elyben a közhatalom folyam a­ tos igazgatási aktusok révén kapcsolódik a m agánszem élyek­

alsó rétegeitől. A régi kifejezés többnyire városi lakóhelyet sem kívánt meg, a vidéken élő lelkipásztor, a mérnök a maga bányakörletében, a hivatalnok a fejedelmi kastélyban - valamennyien »polgári rendííek« voltak. Tágabb érte­ lemben őket is a művelt polgársághoz számították, a burzsoáziához, amely szigorúan elválasztotta magát a néptől, a peuple-től." 55 Lásd alább az 5. §-t. 85. és köv. 1. 56 Heckscher: i. m. I. köt. 258. 1. Továbbá: W. Treue: Das Verhaltnis von Fürst, Staat, Untemehmerin der Zeit des Merkantilismus. Vierieljalmhrftefür Sozittlund Wirtschaftsgeschichte, 1957. 44. köt. 26, és köv. J.

hez. Ez nem csak a kapitalista termelésben közvetlenül érdekel­ tek kategóriájára érvényes. Olyan, mértékben,, ahogy an a kapi­ talista termelés felülkerekedik, összezsugorodik az önellátás és n ő a helyi piacokna.k a területi és nemzeti piacoktól való függé­ se, úgy h ogy a lakosság, főleg a városi lakosság széles rétegeit mint fogyasztókat napi egzisztenciájukban érintik a m erkanti­ lista politika intézkedései. Nem a híres ruhaviseleti szabályok m iatt, hanem árm egállapítások és adók, egyáltalán a közhata­ lom n ak ^ m ag án gazd álk o d ásb a való beavatkozásai m iatt ala­ kul ki .egy kritikai szféra: gabonaínség idején rendeletileg m eg­ tiltják péntek este a kenyérfogyasztást.57 M ivel egyrészt az ál­ lam m al szem bekerült társadalom világosan elkülöníti a közha­ talom tól a m agánterületet; m ásrészt azonban az élet újraterm e­ lését a m agánháztartás korlátain túl közérdekű üggyé teszi, a közigazgatással való folytonos érintkezés zónája abban az érte­ lemben is „kritikaivá" válik, hogy az okoskodó közönség kriti­ káját idézi elő. A -köiönség annál is inkább elfogadhatja ezt a kihívást, mivel csak át kell alakítania funkciójában azt az esz­ közt - a sajtót - , melynek segítségével a közigazgatás a társadal­ m at bizonyos értelem ben m ár közüggyé tette. Az újságok m ár a .XVII. század utolsó h arm adától folyóira­ tokkal egészülnek ki, am elyek elsősorban nem inform ációkat, hanem pedagógiai tanácsokat, sőt kritikákat és recenziókat is tartalm aznak. A tudom ányos folyóiratok eleinte a m űvelt lai­ kusok köréhez fordulnak: Denys de Sallo Journal des Savants-ja (1665), Otto M encken Acta Eruditorumja (1682), és végül Thomasius híres Monatgesprache cím ű folyóirata (1688) a folyóiratok egy egész fajtájának arculatát alakítja ki. A XVIII. század első felében az okoskodás az úgynevezett tudós cikkel vonul be a napi sajtóba. Am ikor 1729-től m ár a Hallenser Intelligenzblatt is tudós cikkeket és könyvrecenziókat jelentet m eg a közlem énye­ ken kívül, így például „az idők m úlásáról egy történelm i tu d ó ­ sítást, m elyet egy professzor szerkesztett", akkor a p orosz király indíttatva érzi m agát, hogy a fejlődés irányítását m ag a vegye a kezébe. M ég az okoskodást m int olyant is alávetik a szabályo­ zásnak. A jogi, az orvosi és a filozófiai fakultás valam ennyi rendes tanárának ugyanis felváltva „be kell küldenie a bejelen­

57 Sombart: i. m. I. köt. 365.1.

tési igazgatósághoz, időben, és legkésőbb csütörtökig egy kü­ lönleges, tiszta és világos stílusban m egírt feljegyzést"'* Egyál­ talán a tudósoknak „használható igazságokat kell közölniük a közönséggel". A burzsoák itt m ég az uralkodó m egbízásából alakítják ki a gondolatokat, m elyek csakham ar az ő saját gon d o­ lataik lesznek és az uralkodó ellen fognak irányulni. II. Frigyes egyik 1784-ből szárm azó leirata így hangzik: „Egy m agán sze­ m ély nincs arra feljogosítva, h ogy az uralkodók és udvarok tárgyalásairól, törvényeiről, rendszabályairól és rendelkezései­ ről, hivatalnokairól, kollégium airól és bíróságairól nyilvános, sőt helytelenítő ítéleteket alkosson, az erről hozzá lejutó híreket közzétegye v agy nyom tatás útján terjessze. A m agánszem ély egyáltalán nem is képes ennek m egítélésére, mivel híján van a körülm ények és m otívum ok tökéletes ism eretének."5 N éhány évvel a francia forradalom előtt Poroszországban, mint valami öntőform ában m egm erevednek azok a viszonyok, am elyek Franciaországban, és m indenekelőtt Angliában m ár a század elején cseppfolyóssá kezdtek válni. A megtiltó tt ítéleteket „nyilvánosnak".,nevezik - tekintettel arra.a nyilvánosságra, am ely korábban m inden további nélkül a közhatalom területének sz á ­ m ított, m ost azonban levált erről; fórum m á vált, s a közönséggé egyesü lt m ag án szem élyek itt kezdték legitim ációra kény­ szeríteni a közhatalm at a..közvélemény előtt. A publikum kö­ zönséggé, a subjecturn szubjektum m á, a felsőbbség címzettje p edig szerződő féllé fejlődik. E jelentős átalakulás n yom ait a nyelvtörténet őrzi. Angliában a X\hl. század közepe óta „public"-rólbeszélnek ott, ahol addig a „w orld " vagy a „m ankind" volt használatos. Éppígy a franci­ ában is megjelenik a public m int annak megjelölése, amely a Grimm-féle szótár szerint, a XVII. században mint „Publikum " Berlinből kiindulva N ém etországban is polgárjogot nyert; ezt m egelőzően az olvasó világról beszéltek vagy egyszerűen a világról {ez m a is m egvan abban az értelem ben, hogy: az egész világ, mindenki, tout le m onde). A delung60 m egkülönbözteti a közönséget, am ely nyilvános helyen egy szónok vagy színész

58 Idézi Groth: i. m. I. k öt 6 2 3 .1. 59 Idézi W. Schöne: Zeitungsívcsen und Statistik. Jena, 1924. 77, I. 60 Wörterbuchderhochdeutschcn Mundart. Wien, 1808. 3. rész, 856.1.

79

körüljön össze, az olvasóközönségtől; de m indkét esetben „ítélő közönségről" van szó. A z angol publicityt a francia publicitéből a XVII. század végén kölcsönzik; N ém etországban a szó a XVIII. században bukkan fel. M aga a kritika a „közvélem ény" alakjá­ ban jelenik m eg - ez az „opinion publique" nyom án a XVIII, század m ásodik felében képzett szó. A ngliában nagyjából ugyanekkor keletkezik a „public o p in io n „ g e n e r a l opinion"ról m ár sokkal ham arabb is beszéltek.

II. A NYILVÁNOSSÁG TÁRSADALMI STRUKTÚRÁI 4. § A z alaprajz A polgári nyilvánosságot előzetesen a közönséggé összegyűlt m agán szem élyek világaként foghatjuk fel; ezek csakham ar igényt form álnak m agával a közhatalom m al szem ben a h atósá­ gilag szabályozottnyilvánosságra, hogy a közhatalom m al m eg ­ vitassák az érintkezés általános szabályait a társadalm i m unká­ nak és az áruforgalom nak alapjában véve m agán, közösségileg azonban jelentős területén. Sajátos és történetileg példa nélküli ennek a vitának a .közege: a nyilvános okoskodás (Rásonnem ent). Ennek a szónak nyelvhasználatunkban m a is félreérthe­ tetlenül kettős polemikus árnyalata van: az észre való hivatko­ zás, és egyidejűleg ennek m egvető lefokozása kicsinyeskedő szőrszálhasogatássá.1Idáig a rendek az uralkodókkal szerződ é­ seket alkudtak ki, amelyekben az egym ással konfliktusba lépő hatalm i igényeket a rendi szabadságjogoknak az uralkodói h a­ tóságok által esetről esetre történő elhatárolása útján egyen sú ­

1 Kant az „okoskodni” és „okoskodás" kifejezéseket naivan a felvilágosodás értelmében használja. Ő -ú g y szó lv án -m é g innen var, a bankádon; Hegel túl van rajta. Az okoskodó gondolkodást amely mint pusztán értelmi vizsgálódás, nem jutel a fogalom konkrétáltalánosságához, Hegel a piaiontkus hagyomány­ hoz hűen a szofistáknál leli fel példaszerűen kiképződött állapotban. Az ő okoskodásukról mondja, „hogy a kötelességet, a teendőt nem a dolog magánés magáért való fogalmából merítik, hanem külső érvek alapján döntenek helyesről és helytelenről, hasznosságról és károsságrói". (Előadások a filozófia történetéről. Bp., 1959. II. kőt, 20.1.) Hegel lefokozza az okoskodást, főképp nyilvános használatában, hogy a poli­ tikai tekintélyt, amelyhez az okoskodó közönség természetesen polemikusán viszonyul, magasabb fejlődési fok mozzanataként igazolja: „az okoskodás, vagyis a reflektáló értelmi vizsgálódás számára a monarcha fogalma a legne­ hezebb fogalom, mert az értelem megáll az egyes meghatározásoknál''. (Rechtsphilosophie. Hg. Gans, Ausgabe Glockner, VII köt. 283.1. 279. §)

81

lyozták.2 Ez a gyakorlat a XIII. századtól először az uralm i rendek és az uralkodó dualizm usához vezet; nem sokára m ár csak a karok és rendek reprezentálják az országot, amellyel az uralkodó szem bekerül.3 Ismeretes, hogy ez a fejlődés m ásképp alakul Angliában, ahol a parlam ent relativizálja az uralkodói hatalm at, és m ásképp a kontinensen, ahol a rendeket a m onarcha közvetíti. A harm adik rend szakít a hatalom kiegyensúlyo­ zásának ezzel a m ódozatával, m ert m ár nem tudja m agát uralm i rendként létrehozni. A cseregazdálkodás alapzatán az uralom m egosztása m ár nem lehetséges a hűbérúri jogok elhatárolása útján (a rendi „szabadságok" is hűbérúri jogok voltak) - a kapitalista m ódon m űködő tulajdon felett a rendelkezési h ata­ lom ugyanis nem politikai. A polgári szem élyek m agánszem é­ lyek; m int ilyenek nem „uralkodnak". Ezért a közhatalom m al szem beni hatalm i igényeik nem az uralom összpontosítása el­ len irányulnak, am elyet „fel kellene osztani"; sokkal inkább a fennálló uralom elvét támadják. A z ellenőrzés elve épp a pub­ licitás, am elyet a polgári közönség az uralom m al szembeállít, s ezt kívánja m egváltoztatni. A nyilvános okoskodásban m egje­ lenő hatalm i követelésnek, am ely eo ipso lem ond az uralm i követelés formájáról, ha m egvalósulna, nagyobb eredm ényt kellene hoznia, mint egy elvben fenntartott uralom legitim áció­ bázisának a puszta m egváltozását (7. §). A z „ész" mértékei és a „törvény" formái, am elyeknek a kö­ zönség az uralm at szeretné alávetni és ezáltal alapvetően m eg­ változtatni, szociológiai értelm üket csak m agának a polgári nyilvánosságnak, főképp pedig annak a ténynek az elem zésé­ ben fedik fel, hogy m agánszem élyek azok, akik a nyilvánosság közegében egym ással mint közönséggel érintkeznek. A nyilvá­ nos okoskodás önértelm ezését sajátos m ódon olyan egyéni ta­ pasztalatok irányítják, amelyek a családi intim szféra közönség­ re vonatkoztatott szubjektivitásából erednek. Ez a történelm i forrásvidéke a család szem élyességének, a m o d em értelem ben kielégített és szabad bensőségességnek. Ú gy látszik, h ogy a

2 Az ilyen státusszerződéseket, melyeket többnyire a hűbéri eskütétel alkalmával kötöttek, természetesen nem lehet összehasonlítani a modem magánjog értel­ mében vett szerződésekkel. Lásd Brunner: Land und Herrscháft. 484.1. 3 Lásd W. Naef: Frühformen des modernen Staates im Spátmittelalter. Historische Zeitschrift, 171. köt. 1951.225. és köv. 1.

82

m agánélet belső körzetéből, a házból, a társadalm i term elés erőfeszítéseivel és függőségi viszonyaival egyetem ben a „pri­ v á t" antik - a létszükségletek m egszabta kényszerűség - értel­ m ét is eltávolítják. A kiscsalád világa olyan m értékben határolja el m ag át a társadalm i újraterm elés birodalm ától, ahogyan az ^'áruforgalom szétfeszíti a házi gazdálkodás kereteit: állam és — társadalom polarizációiának íolyam ata m ég egyszer m egism ét­ lődik a társadalm on belül. A m agánem ber státusában az áru tu ­ lajd o n o s szerepe kombinálódik a családatya szerepével, a tulaj­ donos szerepe a tulajdonképpeni „em berével". A m agánéletnek az intim szféra m agasabb szintjén való m egkettőződése (6. §) nyújt alapot arra, h ogy e két szerepet a „m agán-" közös cím én azonosítsák .végső fokon innen ered a polgári nyilvánosság politikai önértelm ezése is. M ielőtt a nyilvánosság az állam és a társadalom közötti erő­ térben kifejezetten politikai funkciókat venne át, a kiscsaládi intim szférából eredő szubjektivitás úgyszólván kialakítja a sa­ ját közönségét. M ég mielőtt a m agánszem élyek politikai okos­ kodása a közhatalom tól a nyilvánosságot elvitatná és végül teljesen elvenné, ennek leple alatt létrejön a nyilvánosságnak egy nem politikai alakja - a politikailag m űködő nyilvánosság irodalm i előalakja. Ez annak a nyilvános okoskodásnak a g ya­ korlótere, am ely m ég önm aga körül forog - a m agánszem élyek ö n felvilágosításának fo ly am ata azokról az eredeti tap asz­ talatokról, m elyeket új m agánem berségükről szereztek. A poli­ tikai gazdaságtan m ellett ugyanis a pszichológia az a sajátosan polgári tudom ány, am ely a XVIII. században keletkezik. Pszi­ chológiai érdeklődés vezeti azt az okoskodást is, am ely a kultú­ ra nyilvánossá vált képződm ényei körül éled fel: az olvasóte­ rem b en és a szính ázb an, a m ú zeum okb an és a h a n g v e r­ senyeken. Am ikor a kultúra áruform át ölt, és tulajdonképpeni „kultú rád k ént csak ezzel bontakozik ki igazán (olyan valam i­ ként, am ely láthatóan önm agáért létezik), akkor kezdik a v itat­ kozás szabad tárgyaként követelni, melynek alapján a közön­ ségre vonatkoztatott szubjektivitás önm agával m egegyezésre jut. A z irodalm i nyilvánosság term észetesen nem sajátosan pol­ gári; m egőriz valam ilyen folytonosságot az uralkodói u d var reprezentatív nyilvánosságával. A nyilvános okoskodás m ű v é­ szetét a m űvelt középréteg polgári avantgárdja az „elegáns 83

világgal", azzal az udvari-nem esi társasággal való érintkezés­ ben tanulja m eg, am ely term észetesen a m odern állam ap­ parátusnak az uralkodó szem élyével szem ben történő önálló­ sulása folyamán a m aga részéről egyre inkább levált az u d var­ ról, és a városban vált ellensúlyozó erővé. A „város" nem csak gazdaságilag középpontja a polgári társadalom nak; az „ud var­ ral" való kultúrpolitikai ellentétében mindenekelőtt egy korai irodalm i nyilvánosságot jelöl, am ely a kávéházakban (coffee­ houses), a szalonokban (les salons) és az asztaltársaságokban találja m eg a m aga intézményeit. A hum anista-arisztokratikus társaság örökösei, a polgári értelmiségiekkel való találkozás során, társas beszélgetéseiken keresztül - m elyek csakham ar nyilvános kritikává fejlődnek - hidat vernek a széteső udvari nyilvánosság m aradványa és az új polgári nyilvánosság előformája között (5. §). A zzal a szokásos fenntartással, am ely az efféle illusztrációk­ kal együtt járó egyszerűsítés m iatt szükséges, a XVIII. századi polgári nyilvánosság alaprajzát a következőképpen lehet társa­ dalm i területek sémájaként ábrázolni: M agánem berek területe Polgári társadalom (Az áruforgalom és a társadalm i munka területe)

A közhatalom területe politikai nyilvánosság

állam (a „rendészet" birodalm a)

irodalmi nyilvánosság (klubok, sajtó) A kiscsalád belső tere (polgári értelmiség)

(A kultúrjavak piaca)

u d var (nem esi-udvari társaság)

„város" A mi szem pontunkból alapvető, állam és társadalom közti vá­ laszvonal elkülöníti a közterületet a m agánterülettől. A köz birodalm a a közhatalom ra korlátozódik. Ide szám ítjuk m ég az udvart. A m agánszem élyek területéhez tartozik a tulajdonkép­ peni „nyilvánosság" is; m ert ez m agánszem élyek nyilvánossá­ ga. Ezért a m agánszem élyeknek fenntartott területen m egkü84

lönböztetjük a m agánéletet a nyilvánosságtól. A m agánem be­ rek területe fogja át a szűkebb értelemben vett polgári társadal­ m at, tehát az áruforgalom és a társadalm i m unka területét; ebbe van beágyazva a család a m aga intim szférájával. A politikai nyilvánosság az irodalmiból lép elő; az állam ot a közvélem é­ nyen keresztül közvetíti a társadalom szükségleteivel.

5. § A nyilvánosság intézményei Franciaországban a XVII. században közönségnek (le public) nevezik az olvasókat (lecteurs), a nézőket (spectateurs); hallga­ tókat (auditeurs) m int a m űvészet és irodalom fogyasztóit, cím “zéttjeit és kritikusait;4 ezen m ég elsősorban az ud vart értették, azután a városi nem esség egyes részeit, valam int egy szűk polgári felső réteget, am elynek tagjai a párizsi színházak p áh o­ lyaiban ültek. Ehhez a korai közönséghez tehát az u d var és a „v áros" tartozik. E kör teljességgel arisztokratikus társas életé­ ben m o d em m ozzanat alakul ki; az udvari terem helyét, ahol az uralkodó az ünnepeket m egünnepli és m ecénás m ódjára m aga köré gyűjti a m űvészeket a H otel de Rambouillet-val elfoglalja az, am it később szalonnak neveztek.5 Ennek mintájára jöttek létre a finomkodó ruelle-ek, am elyek az udvarral szem ben bi­ zonyos fokig önállóak voltak. N oha m ár itt kirajzolódik a g az­ daságilag im produktív és politikailag funkció nélkül városi arisztokráciának a jelentős, gyakran a polgárságból szárm azó írókkal, m űvészekkel és tudósokkal való, a XVIII. század sz a ­ lonjára jellemző kapcsolata, a becsületesség (honnéteté) uralko­ dó klímájában azonban a szellem m ég nem tud elszakadni a nem es házigazda tekintélyétől, és nem tud olyan autonóm iára szert tenni, am ely a társalgást kritikává, az élceket érvekké változtatná. Csak a versailles-i rezidenciát Párizsba áthelyező O rléans-i Fülöp régensségének idején veszti el az ud var a nyil­

4 E. Auerbach (Dasfranzösische Publikum des XVII. Jahrhunderts. München, 1933.) szerint a szót már 1629-ben használták a színházi közönség értelmében; addig a public főnévi használata kizárólag az államra, illetve a közjóra vonatkozott. ' Akkoriban ezen, teljesen az olasz reneszánsz értelmében, még a dísztermet értették, nem pedig a cabinet-et, a circle-t, a reduite-et stb.

85

vánosságban elfoglalt központi helyzetét, sőt azt a rangját, hogy ő m aga a nyilvánosság, \mikor ugyanis a „ város'-'-eRfteHcnitürális funkcióit átveszi, nem csak a nyilvánosság hordozója vál­ tozik m eg, hanem m aga a nyilvánosság is. A királyi reprezen­ táció vilaga s vele együtt a versailles-i grand goűt fáradságosan fenntartott külsőséggé válik. A régens és két utóda a kis társa­ ságot, sőt egyenesen a családi kört kedveli, s bizonyos m érték­ ben kivonják m agukat az etikett alól. A nagyszerű szertartási rend csaknem polgári intimitásnak engedi át a helyét: „XVI. Lajos udvarában a hét hat napján az összejövetelek m agán tár­ saság jellegűek. A z egyetlen hely, ahol a régensség idején valam i udvartartásféle alakul ki, M aine hercegnő kastélya Sceaux-ban, am ely ragyogó, költséges és nagy találékonysággal m egrende­ zett ünnepségek színterévé, új m űvészeti központtá, a m úzsák igazi otthonává válik. Á m a hercegnő rendezvényei m ár előre­ vetítik az udvari élet végleges felbomlásának árnyékát; átm ene­ tet jelentenek a régi értelem ben vett u d var és a XVIII. századi szalon - az u d var szellemi örököse - k özött."6 Angliában az u d var sohasem tudott úgy uralkodni a város felett, mint a N apkirály Franciaországában.7 M égis a nagy for­ radalom után court és tow n viszonyában hasonló fordulatot lehet megfigyelni, mint egy generációval később cour és vilié viszonyában. A Stuartoknál, egészen II. Károlyig az irodalom és m űvészet a király reprezentációját szolgálta. „A forradalom után m égis elhalványodott az ud var ragyogása. Sem a korona politikai rangja, sem hordozóik szem élyes tulajdonságai nem feleltek m ár m eg a m últ mértékének. A szigorú Vilmos, a szen­ vedő A nna, a G yörgy névre hallgató ném et királyok, a gazdál­

6 Hauser A.: i. m. II. köt. 9.1. 7 London sohasem volt, úgy mint Párizs, közvetlenül alávetve a királynak. Az a város, amely választott tanácsosokon keresztül saját magát igazgatta és a rendőri hatalmat saját milíciáján keresztül gyakorolta, az udvar és a parlament igazságszolgáltatása számára kevésbé volt hozzáférhető, mint az ország bár­ mely más városa. A XVIII. század fordulóján a 12 000 adófizető - csaknem valamennyien a 89 céh és társaság tagjai - 26 tanácsost és 200 tanácstagot választott- ez akkoriban páratlanul széles, csaknem „demokratikus" bázis volt. A nagy forradalom után a court és town [udvar és város] viszonyában mégis olyan fordulat áll be, amelyet hozzávetőlegesen a régensség korabeli fejlődésé­ hez lehet hasonlítani.

86

kodó G yörgy, a házias Viktória: közülük senki sem kívánt E r­ zsébet stílusában u d vart tartani. Ettől fogva az udvar a vissza.vonultan élő királyi család rezidenciája volt, am elyre távolból mutogaTtak", s am elyet csak a közm ondásos unalm ú formális alkalm akkor lehetett nagy nehézségek árán m egközelíteni."8 A „v áros" fölényét azok az új intézmények szilárdítják m eg, am e­ lyek Angliában és Franciaországban, m inden különbözőségük m ellett is, ugyanazokat a társadalm i funkciójukat veszik át: 1680 és 1730 közti virágkorukban a kávéházak, a régensség és a forradalom közti időben pedig a szalonok. Itt is, ott is ezek a központjai az eleinte irodalmi, azután m ár politikaivá is váló kritikának, amelyben az arisztokratikus társaság tagjai és a p olg ári értelm iségiek között kezd kialakulni a kim űveltek egyenjogúsága. A XVII. század közepén, miután m ár nem csak a legelőször elterjedt tea, hanem a kávé és a csokoládé is m egszokott itallá vált (legalábbis a lakosság jóm ódú rétegei szám ára), egy levantei kereskedő kocsisa m egnyitotta az első kávéházat. A XVIII. század első évtizedében Londonban m ár több m int 3000 kávé­ ház van, s mindegyiknek van egy törzsvendégekből álló belső köre.9 A hogyan D ryden W ill's-nél az ifjú írógeneráció körében „antikról és m o d em ről" vitatkozott, ahogyan A ddison és Steele valam ivel később Button's-nál a m aguk little senate-jének ülé­ seit tartották, éppúgy vitázott m ár a Rotaclubban, Milton egyik adlátusának elnökletével, M arvell és Pepys H arringtonnal, aki m inden bizonnyal itt adta elő Oceanájának republikánus eszm é­ it.10 Éppúgy mint a szalonokban, az irodalom nak ezekben a kávéházakban kell igazolódnia, ahol az „értelm iség" az arisz­ tokráciával összetalálkozik. Itt azonban a nagypolgári réteggel összekapcsolódó nemesség birtokában van azoknak a társadalmi funkcióknak, am elyeket a fran cia n em esség elvesztett; ez

8 G. M. Trevelyan: Kultur- und Sozialgeschichte Englands. Hamburg, 1948.327.1. 9 L. Stephen: English Literature and Society in the 18th Century. London, 1903., utoljára 1947. 37. 1. Lásd továbbá H. Reinhold: Zur Sozialgeschichte des Kaffees und des Kaffeehauses. Kölner Zeitschriftfür Soziologie und Sozialpsychologie, 1958.10. köt. 151. és köv. 1. * Valaki mellé rendelt fontos beosztású személy. H. Westerfrölke: Englische Kaffeeháuser als Sammelpunkte der literarischen Welt. lena, 1924. 21. és köv. 1.

87

reprezentálja a landed és m oneyed interestet (birtokos és pénz­ érdek). így az okoskodás, amely m űvészeti és irodalm i alkotá­ sok m egvitatásával kezdődött, csakham ar gazdasági és politi­ kai vitákra is kiterjed; itt azonban nincs m eg az a garancia, m int a szalonok efféle vitáinál, hogy ezek legalábbis közvetlenül következm ények nélkül m aradnak. Valószínűleg ezzel van összefüggésben, hogy a kávéházi társaság kizárólag férfiak szá­ m ára volt nyitva, m íg a szalonstílust, m int általában a rokokót, az asszonyok alakították ki. A londoni társaság m inden este m agukra hagyott asszonyai harcoltak is - szilárdan, de ered­ m ény nélkül - az új intézmény ellen.11 A kávéház nem csak az irányadó körök m egközelítését tette könnyebbé, hanem m inde­ nekelőtt összefogta a középosztály szélesebb rétegeit, beleértve m ég a kézm űvességet és szatócsokat is. Am it N ed W ard a „wealthy shopkeeper"-ről elmond12- hogy ezek naponta többször is jártak kávéházba - , az ép p ú gy vonatkozik a szegén yre is.13

11 Már 1674-ből fennmaradt egy pamflet: The Women's Petition against Coffee, representing to Public Consideration o f the Grand Inconvenciences according to their Sex from the Excessive use o f that Drying, Enfeebling liquor. (Az asszonyok kiáltványa a kávéházak ellen. Nyilvános megfontolásra bocsátják azon nagy hátrányokat, amelyek nemük véleménye szerint e kiszárító és elgyengítő folyadék túlzott használatából származnak.) 12 Trevelyan: i. m. 315.1. lábjegyzete. 13 Lásd a National Review egyik beszámolóját, 8. sz., ahogy Westerfrölke idézi, i. m. 15. 1. „Minden szakmának, minden kereskedő rendnek, osztálynak és pártnak megvolt a maga kedvenc kávéháza. A jogászok jogtudományról és tanultságról vitáztak kritizálgatták a legújabb ügyet vagy elmesélték a leg­ utóbbi Westminster-csemegéket Nando's-nál vagy a Grecianben, a Temple környékén ...A z üzletemberek azért találkoztak Garraway's-nél vagy Jonathan's-nál, hogy a részvények emelkedését vagy esését megbeszéljék, es meg­ állapítsák a biztosítási díjak állását. A lelkészek egyetemi pletykákat cseréltek ki vagy dr. Sacheverell legutóbbi prédikációjáról elmélkedtek, Truby's-nél vagy Child's-nál. A katonák a Charing Cross közelében Old Man's-nél vagy Young Man's-nél gyűltek össze, hogy sérelmeiket megbeszéljék. A whig politikusok főhadiszállása a Smyrna vagy a St. James' volt, míg a toryk a Cocos Tree-t vagy az Ozinda's-t látogatták gyakran - mindezek a St. James Streeten voltak. A skótok Forest's-nál tartották összejöveteleiket. A franciák Giles'-nél vagy Old Slaughter's-nél a St. Martin’s Lantben. A játékosok White's-nál és a Covent Garden környékén levő csokoládézókban kockáztak, a művészek a Gresham College környékét tisztelték meg, a vezető széplelkek pedig Will'snél, Button's-nál vagy Tom's-nál gyűltek össze a Great Russell Streeten, ahol színház után pikéteztek és éjszakáig állt a legnagyobb jókedv... A gazdagabb

88

Ezzel szemben Franciaországban a szalonok sajátos enklávét alkottak. A m íg a polgárság, am ely az állam és az egyház veze­ téséből term észetesen szinte teljesen ki volt zárva, a gazdasági életben lassanként m inden kulcspozíciót m egszerzett m agának, s az arisztokrácia a polgárság anyagi fölényét királyi privilégi­ um okkal és a hierarchiának a társasági érintkezésben való annál szigorúbb kihangsúlyozásával kom penzálta, addig itt a nem es­ ség és a hozzá asszimilálódó nagypolgárság, am ely cTBankárok és főhivatalnokok közül került ki, úgyszólván mint egyenranguakkal érintkezett az „értelm iségiekkel". A plebejus d 'A lem "bert nem kivétel; a nem esi és polgári nagyvilági dám ák szalon­ jaiban hercegek és grófok, órások és szatócsok fiai érintkeznek egym ással.14 A szalonban a szellem m ár nem a m ecénást szol­ gálja; a „vélem ény" m egszabadul a gazdasági függőség kötött­ ségeitől. A szalonok m ég Fülöp alatt is inkább a gáláns élveze­ teknek, m int az értelm es vitáknak a színhelyei voltak, a viták azonban csakham ar összekapcsolódnak a vacsorákkal. D iderot különbségtétele írások és beszédek15 között megvilágítja az új gyülekezési helyek funkcióit. A XVIII. század szinte v ala­ m ennyi nagy írója lényeges gondolatait először ilyen beszédek­ ben, akadém iai előadásokban és mindenekelőtt a szalonokban bocsátotta vitára. A nyilvánosságra hozatal terén a szalonnak úgyszólván monopolisztikus helyzete volt: egy új műnek, m ég a zeneinek is mindenekelőtt e fórum előtt kellett m agát igazol­ nia. Galiani abbénak a gabonakereskedelem ről szóló dialógusai szem léletes képet adnak arról, hogyan keveredik elegánsan a társalgás és a vita, és arról, hogyan tárgyalják m eg a lényegte­ lent, az utazásokat és az egészséget, éppoly ünnepélyesen, am i­ lyen futólagosan kezelik a fontosat, a színházat és a politikát. Ebben a korban N ém etországban nincs „város", am ely az u d var reprezentatív nyilvánosságát a polgári nyilvánosság in­

kereskedők Lloyd's-nál beszélgettek a részvények emelkedéséről és eséséről. Robin's-nál és Mrs. Rochefort's-nál tanácskoztak a bankárok és az idegen követek. A művészetkedvelők Don Salteros kávéházát tisztelték meg Cheyne W alkban..." 14 Hauser A.: i. m. II. köt. 10.1. |t, ' Nos écrits n'opérent que sur une certaine classe de citoyens, nos discours sur toutes. (Írásaink az állampolgároknak csak bizonyos osztályaira hatnak, be­ szédeink mindenkire.)

89

tézm ényeivel felválthatná. H asonló elemeket azonban itt is ta­ lálhatunk, mindenekelőtt a tudós asztaltársaságokban, a XVII. század nyelvtisztító társaságaiban. Ezek term észetesen kevésbé elterjedtek és hatékonyak, m int a kávéház és a szalon. A politi­ kai praxistól m ég szigorúbban el vannak zárva, m int a szalonok; közönségük azonban, éppúgy m int a kávéházaké, produktív m unkát végző m agánszem élyekből verbuválódik: nevezetesen a fejedelmi rezidencia jóravaló városi közönségéből, am elyben az akadém iai képzettségű burzsoák voltak túlsúlyban. A z első „N ém et Társaságok"-at 1727-ben Lipcsében Gottsched alapítot­ ta. Ezek az előző évszázad nyelvi rendjeihez kapcsolódnak, m elyeket m ég az uralkodók hívtak össze, a rendi exkluzivitástól azonban m entesek voltak; azok a későbbi kísérletek, hogy lo­ vagrenddé alakítsák át őket, jellemző m ódon meghiúsulnak. E társaságok arra törekszenek, amint ez az egyik alapító forrásban áll, „hogy ily m ódon rendileg egyenlőtlen szem élyek között egyenlőség és társaság találtassek"16. A z ilyen rendek, kam arák és akadém iák az anyanyelv gondozásának szentelik m agukat, s ezt m ost az emberek közti érintkezés közegeként fogják fel. Itt a társadalm i hierarchia korlátain túl a polgárok a társadalm ilag elismert, de politikailag jelentéktelen nemesekkel „pusztán" m int emberekkel érintkeznek.17 A döntő nem annyira a tagok politikai egyenlősége, m int inkább az abszolutizm us politikai szférájával szem ben exkluzivitásuk általában: a szociális egyen­ lőség eleinte csak m int az államon kívüli egyenlőség lehetséges. A m agánszem élyeknek közönséggé való egyesülését ezért ti­ tokban előlegezik, a nyilvánosságot m ég m esszem enően a nyil­ vánosság kizárásával teremtik m eg. A felvilágosítás arkánum gyakorlata, am ely a szabadkőm űves-páholyokra jellemző, de m ás szövetségekben és asztaltársaságokban is gyakori, dialek­ tikus jellegű. M aga az ész, am elynek a m űvelt emberekből álló közönség racionális kommunikációjában, az értelem nyilvános használatában kell m egvalósulnia, oltalom ra szorul a nyilvá­ nosságra hozatallal szemben, mivel m inden uralm i viszonyt fenyeget. A m eddig a publicitás székhelye az uralkodó titkos kancelláriája, addig az ész közvetlenül nem nyilvánulhat m eg. 16 E. Manheim: Die Tráger der öffentlichen Meinung. Wien, 1923.83.1. 17 A nyelv „a transzcendentális közfelfogás orgánumának", a „nyilvános egyet­ értés eszközének" számít; v. ö. Manheim: i. m. 88. és 92.1.

90

N yilvánosságának m ég titoktartásra van szüksége, közönsége belső m arad. A titokba burkolózott ész fénye fokozatosan d e­ reng fel. Erre emlékeztet Lessing ism ert m ondása a szabadkő­ m űvességről, am ely akkoriban általános európai jelenség: épp­ annyi idős, m int a polgári társadalom - „ha a polgári társadalom nem éppenséggel a szabadkőm űvesség sarja".1' A titkos társaságok olyan mértékben válnak saját ideológiá­ juk rabjává, ahogyan az okoskodó közönség, s vele együ tt a polgári nyilvánosság, melynek ezek előharcosai voltak, a fel­ sőbbség által szabályozott nyilvánossággal szem ben felülkere­ kedik. A polgári közösségi szellem publicisztikus enklávéiból „belső képződményekké válnak, melyeknek alapja az időköz­ ben létrejött nyilvánosságtól való elkülönülés"19. Ezzel szem ben m ás társaságok, főleg azok, amelyek a XVIII. század folyam án polgári honoráciorok köréből jönnek létre, nyílt egyesülésekké bővülnek, melyekbe viszonylag könnyű bejutni, m ég kooptáció alapján is. Ezekben m agától értetődővé vált a polgári társasági stílus, az intimitás és az udvari konvencióval szem beállított m orál, s m ár sem m i esetre sem volt szükség a szertartásos testvériesség m egrendezésére. Bárm ennyire is különbözzenek egym ástól asztaltársaságok, szalonok és kávéházak közönségük méretében és összetételé­ ben, az érintkezés stílusában, az okoskodás légkörében és a tem atikus beállítottságban, ezek mégis tendenciaszerűen állan­ dó vitatkozást szerveznek m agánszem élyek között; ennélfogva több közös intézm ényi kritériumuk is van. Először, a társasági érintkezésnek olyan fajtájára van szükség, am elynek nem előfeltétele a státus egyenlősége, hanem attól általában elvonatkoztat. A rangok szertartási rendjével szem ­ ben tendenciaszerűen felülkerekedik az egyenrangúak közti tapintat: J A z egyenlőség, melynek alapján az érv tekintélye

18 Lessing: Emst und Falk. GesprachejürFreimaurer. 1778. Az egész komplexum­ hoz lásd E. Lenhoff és O. Posner: Internationales Freimaurerlexikon. Zürich, Leipzig, Wien, 1932. és B. Fay: La Franc-Magonnerie el la Revolution intellectuelle du XVlile siécle. Paris, 1935. 19 E. Manheim: i. m. 11.1. 20 H. Plessner a nyilvánosságot, természetesen egy másik összefüggésben, „a tapintat érvényességi szférájaként" határozza meg. Diplomáciai viszonyok, szerepek hordozói között, a tapintat viszonyai természetes személyek között állnak fenn, lásd Grenzen der Gemeinschaft. Bonn, 1924., főleg a 100.1.

91

egyedül képes helytállni és végül felül is kerekedni a társadalm i hierarchiával szem ben, a kor öntudatában a „pusztán em beri" egyenlőségét jelenti. A m agánem berek, les hom m eprivés, pri­ vate gentlemen, nem csak abban az értelem ben alkotják a közön­ séget, h ogy a közhivatalok tekintélye hatályon kívül van helyez­ ve; elvben gazdasági függőségeknek sem lehet hatásuk; a piac törvényei éppúgy fel vannak függesztve, m int az államéi. N em mintha a szalonokkal, kávéházakkal, társaságokkal a közönség eszméje kom olyan m egvalósult volna; m int eszm e azonban objektív igényként m egfogalm azódott és ennyiben, ha nem is valóságosan, mégis hatékony lett. Másodszor, az ilyen közönségen b elü ia vitatkozás előfeltétele olyan területek problematikussá tétele, am elyek eddig nem m i­ nősültek kérdésesnek. „Az általánossal" kapcsolatban, amellyel a közönség kritikailag foglalkozik, az állami és egyházi autori­ tások m ég akkor is fenntartották m aguknak az értelm ezés m o­ nopólium át - nem csak a szószéken, hanem a filozófiában, iro­ dalom ban és m űvészetben is - , am ikor a kapitalizm us fejlődése bizonyos szociális rétegektől m ár információk alapján, éspedig egyre több információ alapján irányított racionális viselkedést követelt m eg. Olyan mértékben azonban, ahogyan a filozófiai és irodalm i m űveket, egyáltalán a m űvészi term ékeket piacra termelik és azon keresztül közvetítik, e kultúrjavak az inform á­ ció korábban tárgyalt fajtájához válnak hasonlatossá: mint áruk elvben általánosan hozzáférhetők. M ár nem az egyházi és u d ­ vari nyilvánosság reprezentációjának alkotórészei; pontosan ezt jelenti dicsfényük elvesztése, egykori szakram entális jelle­ gük profanizálódása. A m agánem berek, akik szám ára a m ű m int áru hozzáférhetővé válik, profanizálják azt, amennyiben a m ű értelm ét autonóm m ódon, az egym ás közti racionális érint­ kezés útján keresik és beszélik m eg, és ezzel ki kell m ondaniuk azt, ami eddig éppen kim ondatlanságában fejthette ki autoritatív érvényét. Egyáltalán a „m űvészet" és a „kultúra", am int ezt Raym ond Williams kimutatja,21 csak a XVIII. században tesznek

21 R. Williams: Culture and Society 1780-1950. New York, 1960. „An art had formerly been any human skill (művészet a mesterségbeli tudás értelmében, J. H.); but Art now signified a particular group of skills, the »imaginitive« or »creative« arts... From... askill,ith ad become... to be a kind of institution, a set body of activities of a certain kind." (Korábban minden emberi mesterség

92

szert m odern jelentésükre, mely szerint ezeken a társadalm i élet újraterm elésétől elkülönült szféra értendő. Harmadszor, ugyanaz a folyamat, melv a kultúrának árufor­ m át ad, és egyáltalán csak ígv teszi m egvitatható kulfurává, a ^“közönség elvi lezáratlanságához vezet. Bármilyen exkluzTv volt' 1— is a közönség, sohasem tudott egészen elzárkózni és klikké m erevedni; m ert kezdettől fogva az összes m agánem ber am a nagyobb közönségén belül helyezkedett el - és így is fogta fel önm agát - , am elynek tagjai mint olvasók, nézők és hallgatók a piacon keresztül m eg tudták szerezni a vitatárgyakat, feltételez­ ve a vagyont és m űveltséget. A m egvitatható kérdések nem csak jelentőségük értelm ében válnak „általánossá", hanem a h ozzá­ férhetőség tekintetében is: kell hogy mindenki odatartozhassék. Ahol a közönség intézm ényesen mint beszélgető partnerek szi­ lárd csoportja hozza létre m agát, ott sem azonosul a közönség­ gel, hanem éppenséggel azt az igényt tám asztja, h ogy mint szószólója, sőt talán mint nevelője, az ő nevében lépjen fel, őt képviselje - ez a polgári reprezentáció új alakja. A z első n em ze­ dékek közönsége ott is egy nagyobb közönség részének tudja m agát, ahol szem élyek m egadható körének formájában jön lét­ re. Potenciálisan ez m indig is publicisztikus testület, m ert v itat­ kozva belülről kifelé fordulhat - erre egy példa a sok közül a Diskurse der M ahlem, am elyet Bodm er és Breitinger 1721-ben Zürichben ad ki. A z a „nagy"-közönség, am ely zavarosan formálódik, a kö­ zönség korai intézm ényein kívül, term észetesen m ég m indig elenyésző a falusi lakosság és a városi „nép" töm egéhez viszo-

művészet volt, most azonban a művészet a mesterségeknek egy meghatáro­ zott csoportját jelentette, az »alkotó« vagy »képzeleti« mesterségeket... Mes­ terségből... egyfajta intézménnyé vált, bizonyos természetű tevékenységek meghatározott rendszerévé.) Ennek felel mega „culture" jelentésváltozása: „It had meant, primarily, the tending of natural growth (a kultúrát a növénykul­ túra értelmében) and then, by analogy, a process of human training (pi. »kultúrember«). But this latter use, which had usually been a culture of something, was changed... to culture as such, a thing in itself." (Ez eleinte a természetes növekedés gondozását, felügyeletét jelentette, és később, analógia alapján, az emberi nevelés folyamatát. De ez a legutóbbi használat, amely rendszerint valaminek a kultúrája volt, átalakult a kultúrává mint olyanná, magánvaló dologgá.) R. Wittram (Das Interesse art der Geschichte. Göttingen, 1958. 40. és köv. 1.) is tesz fogalomtörténeti megjegyzéseket a „kultúrával" kapcsolatban.

93

nyitva. A z elemi iskolai képzés, ahol egyáltalán van, alacsony; sőt az analfabéták szám aránya, legalábbis Angliában, nagyobb, m int a m egelőző, erzsébeti korszakban.22 A XVIII. század elején itt a lakosságnak több m int a fele a létm inim um határán él: a tömegek nem csak m esszem enően írástudatlanok, hanem az elnyom orodásnak is oly fokán van ­ nak, hogy az irodalm at egyáltalán nem tudnák megfizetni. N em rendelkeznek azzal a vásárlóerővel, am ely a kultúrjavak piacán való akármilyen szerény részvételhez is szükséges.23 M égis új társadalm i kategória jön létre e diffúz, a kulturális érintkezés kom m ercializálódásának folyam atában kiformálódó közönség­ gel. A XVII. század udvari arisztokráciája tulajdonképpen nem jelent olvasóközönséget. H abár eltart néhány írót és ezek alkal­ m azottait, a m ecénásokra épülő termelésnek inkább valamiféle conspicuous consum ption (látványos fogyasztás) felel m eg, m int egy érdeklődő közönség kom oly olvasása. Ez csak a XVIII.

22 R. D. Altick: The English Common Reader. A Social History o f the Mass Reading Public. Chicago, 1957. Lásd ennek főképp az első fejezetét, melynek eredmé­ nyeit a 30. oldalon foglalja össze. „If, speculating from such little information as we have, we tried to chart the growth of the reading public in the first three centuries after Caxton, the line would climb slowly for the first hundred years. During the Elizabethian period its rate of ascent would considerably quicken. The line would reach a peak during the civil War and Commonwealth, when interest in reading was powerfully stimulated by public excitments. But during the Restoration it would drop, because of the lessening of popular turmoil, the damage the war had done to the educational system, and the aristocratic domination of current literature in the age of Dryden. A fresh ascent would begin in the early eighteenth century, the time of Addison and Steele and thereafter the line would climb steadily." (Ha megpróbálnánk, a ren­ delkezésre álló kevés információ alapján némi találgatással felvázolni az olvasóközönség növekedését a Caxton utáni első három évszázadban, az első száz évben a vonal lassan emelkednék. Az erzsébeti korszakban az emelkedés sebessége jelentősen meggyorsulna. A vonal a köztársaság és a polgárháború idején érné el egyik csúcspontját, amikor a közéleti izgalmak óriási mértékben ösztönözték az olvasás iránti érdeklődést. A restauráció alatt azonban a nép nyugtalanságának csökkenése, a nevelési rendszernek a háborúban bekövet­ kezett romlása miatt, valamint az aktuális irodalomnak a Dryden-korszakban érvényben levő arisztokrata ellenőrzése következtében a görbe süllyedne. Gyors emelkedés kezdődne a XVIII. század elején, Addison és Steele korában, és attól kezdve a görbe gyorsan emelkednék.) 23 J. Watt: The Reading Public. In: The Rise o f Novel. London, 1957.

94

század első évtizedeiben alakul ki, am ikor a m ecénást m int az író m egbízóját m ár a kiadó helyettesíti, és ő gondoskodik a m űvek piaci úton történő terjesztéséről.24 A z irodalom hoz h a­ sonlóan a színháznak is csak akkor lesz m o d em értelem ben vett közönsége, amikor az udvari és a rezidenciaszínházból, am elye­ ket tipikusan N ém etországban lehet megfigyelni, „nyilvános­ sá " válik. A nép - sőt m ég cselédek, katonák, tanoncok, fiatal írnokok és a „látványosságra" mindig kapható lum penproleta­ riátus is - , a csőcselék, ahogyan a korabeli forrásokban n evez­ ték, Angliában és Franciaországban term észetesen m ár a XVII. század óta látogathatta a színházat, például a G lobe-színházat vagy a Com édie-t. Ezek azonban m ég valam ennyien a nyilvá­ nosság azon másik típusának részét képezik, am elyben a „ran ­ gok" (ennek emlékét színházépületeink diszfunkcionális építé­ szeti m aradványként m ég m a is őrzik) az ujjongó nép előtt reprezentációt fejtenek ki. H ogy m ennyire át kell alakulnia először a „földszintnek" polgári közönséggé, azt szim ptom ati­ kusán m utatják a párizsi rendőrség rendeletei, am elyek az 1641es királyi utasítás óta lárm a és verekedés, valam int betű szerint em berölés25 ellen irányulnak; m ert nem sokára nem csak a páho­ lyok és erkélyek „társaságát" kell a filouktól (csirkefogóktól) m egvédeni, hanem a földszinti közönségnek egy m egh atáro­ zott részét is - a polgárit, am elyet eleinte a St. Denis utca kereskedői példáznak (az újonnan keletkezett divat- és luxus­ üzletek tulajdonosai: ékszerészek, optikusok, hangszerárusok, kesztyűkészítők). A földszinten lassanként az a közönség g yü ­ lekezik, am elyet később majd a m űvelt rendek közé szám ítanak, am ely azonban nem tartozik a szalonokban forgolódó nagyp ol­ gári felső réteghez. Angliában világosabb a cezúra. A népi színház teljesen elpusztult; II. Károly idejében Londonban az

24 Hauser: i. m. II. köt. 43-44.1. „A mecénás helyébe a kiadó lép; az előfizetés, amelyet találóanneveztek kollektív mecénáskodásnak, átmenet a kettő között. A patronálás az író és a közönség közti viszonynak merőben arisztokratikus formája; az előfizetés meglazítja a kötöttséget, de még megőriz bizonyos vonásokat e viszony személyes jellegéből; csak az általános, az író előtt teljesen ismeretlen közönség részére történő könyvkiadás felel meg a polgári társada­ lom struktúrájának, amely az anonim áruforgalmon alapul." Parfaict még egy olyan szerzőről is beszámol, aki darabjának sikerét nagy büszkén azon mérte, hogy a premieren négy ajtónállót megöltek. Lásd Auer­ bach: i. m. 13.1.

95

u d var patronálásával egyetlen színház tartotta m agát, „de en­ nek sem volt köze a polgársághoz, hanem csak a társaságh oz".26 C sak a forradalom utáni korszakban, am ikor D ryden kom édiái­ ról áttérnek C ongreve drám áira, nyílnak m eg a színházak egy olyan közönség szám ára, am elyről G ottsched csak a következő évszázad hatvanas éveiben m ondhatja el: „Ezt a valam it m ost Berlinben közönségnek hívják."27Hiszen Németország, Gottsched és Lessing kritikai erőfeszítései nyom án, csak 1766-ban kap először a „Deutsches N ationaltheater"-rel állandó színházat. A z az eltolódás, melynek következm énye nem a közönség átrétegződése, hanem egyáltalán a „közönségnek"m int olyan­ nak a m egterem tődése, kategoriálisan m ég határozottabban m egragadható a hangversenyközönség, m int az olvasó- és né­ zőközönség esetében. A XVIII. század végéig ugyanis m inden m uzsika a reprezentatív nyilvánosság funkcióhoz volt kötve, m inden zene alkalmi zene volt, ahogyan ezt m a nevezik. T ársa­ dalm i funkciója szerint a zene az istentisztelet áhítatát és m éltó­ ságát, az udvari társaságok ünnepélyességét, egyáltalán az ü n­ nepi színhely ragyogását szolgálta. A kom ponistákat m int egy­ házi, udvari vagy városi zenészeket alkalm azták, m egbízás sze­ rint dolgoztak, akárcsak az alkalm azott írók a m ecénás, az u dvari színészek pedig az uralkodó szám ára. A polgároknak aligha volt alkalmuk, h ogy a tem plom on vagy nemesi társasá­ gon kívül zenét hallgassanak. Eleinte a m agán Collegium M usicum ok em ancipálódtak; ezek nem sokára nyilvános koncert­ társaságokként jelentkeznek. A fizetés fejében történő belépés a zenei előadást áruvá változtatta; egyidejűleg azonban valam i olyasm i is létrejön, amit cél nélküli zenének lehetne nevezni: első ízben gyűlik össze a közönség, hogy a zenét önm agáért hallgassa, egy m űértő közönség, amelynek, ha vagyonnal és m űveltséggel rendelkezik, mindenki tagja lehet.28 A m űvészet,

26 Trevelyan: i. m. 255.1. 27 Idézi Groth: i. m. I. köt. 620.1. 28 Hauser: i. m. II. köt. 84. 1. Lásd továbbá L. Balét: Die Verbürgerlichung der deutschen Kunst. Literatur und M u s i k im 18. Jahrhundert. Leyden, 1938. 38. 1. „Rendszeres nyilvános hangversenyek Frankfurtban 1723 óta, Hamburgban 1724 óta, Strassburgban 1730 óta, Lübeckben 1733 óta voltak, Lipcsében pedig 1743-ban néhány vállalkozó kedvű kereskedő megalapította a »Nagy Koncer­ teket^ amelyek később a híres, ma is meglevő »Gewandhaus-koncertekké« bővültek ki."

96

a társadalm i reprezentáció funkciói alól felszabadítva, a szabad választás és a változó hajlam tárgya lesz. A z „ízlés", am ely m ostantól kezdve m egszabja irányát, a laikusok illetékességtől m entes ítéletében nyilvánul m eg, m ert a közönségben mindenki igényelhet m agának illetékességet. A laikus ítélettel, a közönséggel mint kritikai fórum m al kap­ csolatos vita ott a leghevesebb, ahol valam ilyen „hozzáért „ eddig a különleges illetékességet társadalm i kiváltsággal kap­ csolta össze - a festészetben, am ely lényegében a nem esség szakértő gyűjtői szám ára volt festészet, m íg végül a m űvészek itt is arra kényszerültek, hogy a piacra dolgozzanak. U g y an ­ ilyen m értékben em ancipálódnak a festők a céh, az u d var és az egyház kötöttségei alól; a kézm űvességből, ars liberális lesz, de persze ez is csak állami m onopólium útján. Párizsban 1648-ban Le Brune vezetésével m egalakul a M űvészeti A kadém ia; és m ár három évvel azután, hogy Colbert hasonló privilégium okkal ru házza fel (1667), m int az Académ ie Frangaise-t, a nyilvános­ ság elé lép az első „szalonnal". M égis XIV. Lajos uralkodása alatt legfeljebb 10 ilyen kiállításra került sor.? Csak 1737-től válnak rendszeressé; és ism ét 10 évvel később jelennek m eg La Font híres elmélkedései, h ogy először fogalm azzák m eg az elvet: „Egy kiállított kép- nem m ás, m int a könyv, m elyet a nyom tatás m egvilágításába helyeztek, m int a darab, m elyet a színpadon előadtak - m indenkinek joga van arra, h ogy ítéletet m ondjon ró la."30 A m úzeum ok, akárcsak a színház és a hang­ verseny, intézményesítik a m űvészet laikus megítélését: a vita elsajátításuk közegévé válik. A szalonbeszélgetésekhez kapcso­ lódik a szám talan pamflet, melynek tárgya az uralkodó m ű v é­ szetelm élet kritikája és apológiája, e beszélgetéseknek ugyanak­ kor tém ájává válik a m űvészeti kritika, a társalgás formájában. M ert az új m űvészeti közönség belső körét a XVIII. század első felében is az am ateurs éclairés (tájékozott m űértők) alkotják.

29 E kiállításokat az akadémia évi gyűlései alkalmával a Palais Royal udvarán szabad ég alatt rendezték; az első „szalon" 1699-ben költözik át a Louvre-ba. 1704 után azonban ezek a kiállítások egy nemzedéken át egészen kimennek a divatból. 30 La Font: Réfléxions sur quelques causes de Tétat présent de la peinture. Iaezi A. Dresdner: Die Entstehung der Kunstkritik im Zusammenhang des europaischen Kunstlebens. München, 1915.161.1.

97

Ezek oly m értékben vesztik el pozíciójukat, ahogyan nyilvános kiállítások további köröket vonzanak m agukhoz, s a m űalkotá­ sokat hozzáférhetővé teszik az értőkön túl a széles közönség szám ára is. Funkciójuk azonban nélkülözhetetlenné vált; s ezt m ost a hivatásos műkritika veszi át. H ogy ez tulajdonképpen m ennyire a szalon terméke, az nyom ban m egm utatkozik első és legjelentősebb képviselőjénél: D iderot Szalonbeszámolóit,31 a periodikus akadém iai kiállításokról szóló m űértő kritikáit 1759 óta Grim m irodalm i levelezése szám ára írja, tehát egy olyan folyóirat szám ára, am elyet M adam e d'Epinay híres szalonja inspirált, és am elyet ennek házi használatára állítottak elő. A nagykorú vagy m agát nagykorúnak tekintő közönség lai­ kus ítélete a m űvészeti kritika intézményeiben szerveződik be­ leértve az irodalm i, színházi, és zenekritikát is. Az ennek m eg­ felelő új hivatás a korabeli zsargonban a m űbíráló nevet kapja. Ez sajátosan dialektikus feladatot vállal m agára: egyszerre tartja m agát a közönség m egbízottjának és pedagógusának.32 A m ű ­ bírálók - ez a művészekkel folytatott vitájukban a központi tém a - a közönség szószólóinak foghatják fel m agukat, m ivel az érv tekintélyén kívül sem m i m ás tekintélyt nem ismernek, és mindenkivel együtt éreznek, aki érvekkel hagyja m agát m eg­ győzni. Ugyanakkor m agával a közönséggel is szem befordul­ hatnak, amikor m int szakemberek a „dogm ával" és a „divattal" szem ben a rosszul tájékozottak ítélőképességére hivatkoznak.

31 Főleg az 1765-ös és 1767-es „Szalon" kritikái úttörőek; valamennyit csak a forradalom után tették azonban közzé. 32 Elvileg mindenki, aki csak részt vesz a nyilvános vitában, könyvet vásárol, jelen van a színházban vagy a hangversenyen, megtekint egy kiállítást, fel van jogosítva és fel van szólítva a szabad ítélethozatalra. Az ítéletek vitájában azonban nem zárkózhat el a meggyőző érv elől, meg kell szabadulnia „előíté­ leteitől". Annak a válaszfalnak a megszüntetésével, mely a reprezentatív nyilvánosságban a laikusokat a beavatottaktól elválasztotta, elvileg érvényü­ ket vesztették a speciális illetékességek, akár öröklött, akár szerzett, akár szociális, akár kulturális illetekessegek lettek is légyen. Mivel a vitában először fel kell deríteni az igaz ítéletet, ez az igazság folyamatként, nevezetesen a felvilágosodás folyamataként jelenik meg. Ebben a közönség bizonyos részei előrehaladottabbak lehetnek, mint mások. Ezért a közönség, ha nem is tud kiváltságosokról, elismeri a szakembereket. Ők nevelhetik és kell is, hogy neveljék a közönséget, de csak amíg érvekkel képesek meggyőzni, s amíg jobb érvekkel nem fogják őket magukat is oktatni.

98

A kritikus tényleges állása is ugyanabból az összefüggésből m agyarázható, m int ez az öntudat: akkoriban ez, szigorú érte­ lemben véve, nem hivatásos szerep. A m űbíráló m egőriz v ala­ m it az am ateurből; szakem ber volta visszavonásig érvényes; benne szerveződik m eg a laikus ítélet, de a specializálódás révén is csak egy m agánem ber ítélete m arad az összes többi m agánem ber ítélete között, akik végső soron a saját m agukén kívül senki ítéletét nem tekintik kötelező érvényűnek. Éppen ebben különbözik a m űbíráló a bírótól. Ugyanakkor azonban el kell érniük, hogy az egész közönség - am ely messzebre terjed ki, m int a szalonok, kávéházak és társaságok szűkebb köre m ég virágkorukban is - m eghallgassa őket. C sakham ar a folyóira­ tok, először a kézírásos levelezés, azután a nyom tatott havi és heti folyóiratok válnak e kritika publicisztikai eszközévé. A m űvészet- és kultúrkritikai folyóiratok,33 m int az intézm é­ nyesített műkritika eszközei, tipikus terem tm ényei a XVIII. sz á ­ zadnak. „Elég figyelem re méltó - csodálkozik joggal D resdner - , hogy a műkritika, miután évezredeken keresztül nagyon jól m egvolt nélküle a világ, a XVIII. század közepén egy csapásra a színre lépett."34 Egyrészt a filozófia m ár csak m int kritikai filozófia, az irodalom és a m űvészet pedig m ár csak az irodalm i és m űvészeti kritikával összefüggésben lehetséges; am it m aguk a „m űvek" bírálnak, az csak a „kritikai folyóiratokban" teljese­ dik be. M ásrészt a közönség is csak a filozófia, irodalom és

33 Az egyszerű hírközlés irodalmi újságírássá lép elő, mihelyt a sajtó kritikai funkciókat vesz át. A korai folyóiratoknak, melyeket Monatsgesprdchenek, (havi beszélgetések), Monatliche Unterredungetmek (havi értekezések) nevez­ nek, a homlokukra van írva a társas okoskodásból való eredetük. Elterjedésü­ ket Németországban lehet példaszerűen követni. A Thomasius-féle folyóira­ tok közül elsőként a Gelehrte Anzeigen emelkedik ki, amely referátumokkal és recenziókkal a filozófiát és a tudományokat bocsátja nyilvános vitára. Az ismert Frankfurtische Gelehrte Zeitungen (1736-tól kezdve) szintén a „széptudo­ mányokkal'' foglalkozik. Az irodalomkritikai folyóiratok Gottsched fárado­ zásai nyomán az 1577-ben Berlinben Nicolai által alapított Bibliothek der schönen Wissenschaften und der freyen Kiinste című folyóirattal indultak virágzás­ nak. Lessing és Mylius Beitrage zűr Historie und Aufnahme des Theaters című folyóiratával létrejön a zsumalisztikus színházi kritika. Zenekritikai folyóira­ tokat is alapítanak, habár ritkábban, mint színházi folyóiratokat, miután Adam Hiller először megalkotta a mintát Lipcsében Wöchentlichen Nachrichten und Anmerkungen die Musik betreffend (1767) című folyóiratával. 34 Dresdner: i. m. 17.1.

99

m űvészet kritikai elsajátításán keresztül jut el odáig, h ogy ön­ m agát felvilágosítsa, sőt, hogy önm agát a felvilágosodás eleven folyam ataként fogja fel. Ebben az összefüggésben kulcsjelenséget alkotnak az erkölcsi célzatú heti folyóiratok. Itt m ég együtt léteznek azok a m ozza­ natok, am elyek a későbbiekben szétválnak majd. A kritikai folyóiratok m ár éppúgy leváltak a társas beszélgető körről, mint a m űvekről, am elyekre okoskodásukkal vonatkoznak. A heti folyóiratok ezzel szem ben közvetlenül részét képezik a kávéhá­ zi vitáknak, és m égis az irodalom egy darabjának tekintik m a­ gukat - nem ok nélkül nevezték őket periodikus esszéknek. Am ikor 1709-ben Steele és Addison a Tatler első szám át m eg­ jelentette, m ár oly sok kávéház volt, a kávéház-látogatók körei m ár oly szétágazóak voltak,36 hogy e többezres kör összefüggé­ sét csak egy újságon keresztül lehetett fenntartani.37 U gyanak­ kor az új folyóirat oly bensőségesen összefonódott a kávéházi élettel, hogy ez utóbbit közvetlenül rekonstruálni lehetett az egyes számokból. A z újságcikkek a kávéházi közönség szám ára nem csak vitáik tárgyát jelentik, hanem úgy is tekintik őket, m int vitáik alkotó részét; ezt mutatja a hozzászólások áradata, am ely­ ből a kiadók hetente közölnek válogatást. Am ikor a Guardian felváltja a Spectatort, az olvasói levelek saját intézm ényre tesz­ nek szert: Button kávéházának nyugati oldalán egy oroszlánfe­ jet helyeznek el, m elynek torkába az olvasó leveleit bedobja.38 A z élőbeszéd közelségéről tanúskodik a dialógusform a is, am e­ lyet sok cikk m egőriz. U gyan azt a vitát folytatják egy m ásik

35 L. Stephen, uő. 76. 1. „The periodical essay represents the most succesfull innovation of the day... because it represents the mode by which the most cultivated writer could be brought into effective relation with the genuine interests of the largest audience." (A periodikus esszé jelenti a kor legsikere­ sebb újítását... mivel ez volt az a mód, amivel a legműveltebb írót hatékony kapcsolatba lehetett hozni a legszélesebb hallgatóság \alódi érdeklődésével.) 36 A Tatler kifejezetten „azokhoz az érdemes polgárokhoz" fordul, „akik többet vannak kávéházban, mint boltjukban" (worthy citizens who live more in a coffee-house than in their shops): 1709. V. 17-i szám. 37 A Tatler rövidesen 4000-es példányszámot ért el. Hogy milyen nagy volt az érdeklődés, azt az az általános megrökönyödés mutatja, amely a Tatler 1711 fordulóján történt megszűnését kísérte. Közelebbit lásd Westerfrölke: i. m. 64.1. 38 Attól kezdve a hozzászólások hetente Az oroszlán ordítása cím alatt jelentek meg.

100

közegbe áttéve, hogy azután az olvasásból ism ét visszatérjenek a társalgás eredeti közegébe. A z ilyen heti folyóiratok közül több ráadásul dátum nélkül jelenik m eg, m integy hangsúlyozva a kölcsönös felvilágosítás folyam atának idő feletti kontinuitá­ sát. A z erkölcsi célzatú heti iratokból39 világosabban kiderül a m agukat nagykorúaknak tekintők önm egértési szándéka, mint a későbbi folyóiratokból. Am i csakham ar m űbírálattá speciali­ zálódik majd, az ezekben a heti iratokban m ég egyben m űvészet és műkritika, irodalom és irodalmi kritika. A közönség a Tatlerrel, a Guardiannel, a Spectatonal önm aga elé tart tükröt; m ég nem azon a kerülő úton érti m eg önm agát, am it a filozófiai és irodal­ mi, a tudom ányos és m űvészeti alkotások felett való elmélkedés jelent, hanem azáltal, h ogy önm aga hatol be az „irodalom ba" annak tárgyaként. A ddison censor of m anners and m oralsnak (a szokások és erkölcsök bírájának) tekinti m agát; beszél jóté­ konysági rendezvényekről és a szegények iskolájáról, javaslato­ kat tesz a nevelésügy javítására, a civilizált érintkezés form áira figyelm eztet, éppúgy bírálja a játék vétkét, m int a fanatizm ust és pedantériát, a széplelkek ízléstelenségét éppúgy, m int a tu­ dósok nyakatekertségét; küzd a tolerancia elterjesztéséért, küzd a polgári erkölcsnek a morálteológia, az életbölcsességnek a skolasztikus filozófia alóli felszabadításáért. A közönségnek, am ely efféle dolgokat olvas és vitat m eg, mindebben önm aga a témája.

6 .§ A polgári család és a közönségre vonatkoztatott személyesség intézményesítése A m íg a polgári nyilvánosság intézményei eredetükben az u d ­ varról ^ á r^ n e rn e ^ a rs á s^ á g h o z ta p a d n a Jc addig a színházak­ ban, m úzeum okban es hangversenyeken form álódó „nagykö­ zönség" szociális szárm azása szerint is polgári. Befolyása 1750

39 Az angol minták három nemzedéken keresztül kötelezőek voltak az erkölcsi célzatú heti iratok számára a kontinensen is. Németországban 1713-ban jelent meg Hamburgban a Der Vemünftler. Később ezt a Hamburger Patriot (1724­ 1726) sikerben messze túlszárnyalta. Az egész évszázad folyamán Németor­ szágban e folyóiratok száma 187-re növekszik; Angliában ugyanebben az időben minden bizonnyal 227, Franciaországban 31 ilyen folyóirat volt.

101

táján kerekedik felül. M ár a morális heti iratokban, am elyek egész E u rópát elárasztják, az az ízlés fejeződik ki, ami a közép­ szerű Pamelat a század bestsellerévé teszi. Ez egy polgári olva­ sóközönség igényeiből ered, s ezek az igények később a polgári tragédia és a pszichológiai regény irodalm i form áiban találják m eg igazi kielégülésükét. Sajátos szubjektivitás forrásaiból fa­ kadnak azok a tapasztalatok, melyekkel kapcsolatban az önm a­ gát szenvedélyesen vizsgáló közönség felvilágosítást és egym ás közti m egértést keres a m agánem berek nyilvános okoskodásá­ ban: ezek otthona, betű szerinti értelemben, a patriarchális kis­ család világa. Ismeretes, hogy miután ez kiem elkedett a csa­ ládstruktúrának a kapitalista átalakulással m ár évszázadok óta érlelődő változásaiból, a polgári rétegekben dom ináló típusként konszolidálódik. A városi nem esség term észetesen, kiváltképp a francia fővá­ ros egész Európára nézve m értékadó nem essége, továbbra is „h ázat" tart, és gúnyolja a polgári családi élet bensőségességét. A nem zedékek rendjét és ezzel a kiváltságok öröklését, m ár m aga a név is kielégítően garantálja; ehhez egyszerűen nincs szükség a házastársak közös családi tűzhelyére, akik elég gyak­ ran saját „hotel"-jükben laknak, és néha a szalon családon kívüli világában többet időznek, m int tulajdon családjuk körében. A m aítresse-intézm ény is annak tünete, h ogy a „társasági élet" váltakozó és mégis szigorúan konvencionális viszonyai csak ritkán tesznek lehetővé polgári értelem ben vett m agánéletet. Ahol m égis létrejön a játszi intimitás, ott eltér az új családi élet tartós intimitásától. Ez m ásrészt különbözik a nagycsaládi kö­ zösség régebbi formáitól, ahogyan azokat a „nép", főleg vidé­ ken, a XVIII. századon túl is sokáig m egőrizte, és am elyek abban az értelem ben is polgárság előttiek, hogy rájuk nem alkalm az­ ható a „nyilvános" és „m agán" megkülönböztetése. A jelek szerint azonban m ár a XVII. század polgárosuló angol vidéki nem essége felhagyott ezzel az „egész h ázh oz" kötött életstílussal. A z élet privatizálódását az építészeti stílusváltozá­ son lehet megfigyelni: „Az újonnan épített házakon bizonyos építészeti változtatásokat végeztek. A m agas, tetőgerendázattal ellátott csarn ok ... kiment a divatból. A lakó- és étkezőszobákat m ost az emeletre helyezték át, ezzel szem ben néhány szokásos m éretű helyiség szolgálta azokat a célokat, m elyekre a régi csarnokot használták. A z u d var is, amelyben az életnek oly 102

n agy része játszódott le, összezsu gorodott... épp így az u dvart a h áz közepéből hátsó részébe tették á t."40 A m it itt Trevelyan az angol gentry kúriájáról elm ond, az a kontinensen a következő évszázad polgárházaira érvényes: „A m o d em nagyvárosi m a ­ gánházakban csaknem valam ennyi, az »egész háznak« szolgáló helyiség a legnyom orúságosabban össze van szűkítve: a széles előtereket szegényes, keskeny folyosóvá zsugorították össze, a család és a vendégek helyett a profanizált konyhában csak a cselédek és szakácsnők sürögnek-forognak; különösen az u d v a­ rok ... lettek azonban keskeny, nedves, bűzlő zu go k k á... N éz­ zünk be lakásaink belsejébe, láthatjuk, h ogy a »családi szoba«, a férfi, a nő, a gyerekek és a háznép közös tartózkodási helye egyre kisebb lett vagy egészen eltűnt. Ezzel szem ben egyre több, sajátosan berendezett különszoba van az egyes család ta g o k .... szám ára. A családtag m agánya m agán a házon belül előkelőnek ^számít." 41 ~RIéhI a privatizálódásnak azt a folvam atát e le m z i,' am ely a házat az egyesek szám ára lakályosabbá, az egész család szám ára azonban szűkebbé és szegényesebbé teszi.'2 A lakóte­ rem nagycsaládi „nyilvánossága", melyben a ház asszonya a ház urának oldalán reprezentál a háznép és a szom szédság előtt, átadja helyét a lakószoba kiscsaládi nyilvánosságának, ahol a házastársak kiskorú gyermekeikkel elkülönülnek a szem élyzet­ től. A házi ünnepek társasági estekké válnak, a családi szoba fogadószobává, amelyben a m agánem berek közönséggé gyűl­ nek össze: „Az egész háznak szentelt helyek és csarnokok a lehető legjobban össze vannak szorítva. Ezzel szem ben az előke­ lő polgári házban egy egészen új képződm ény válik a legjelen­ tősebb helyiséggé: a szalo n ... A szalon azonban nem a házért van, hanem a »társaságért«; és a szalonnak ez a társasága távol­ ról sem azonos a ház barátainak szűk, zárt körével."43 A m agán ­ élet és a nyilvánosság közti választóvonal a házon belül is

40 Trevelyan: i. m. 242.1. 41W. H. Riehl: Die Familie. Stuttgart, 1889.174. és 179.1. 42 Uo. 187.1. „A régi házban az egyesnek a családhoz való viszonyát építészetileg az erkély szimbolizálta. Az erkélyen, amely tulajdonképpen a családi szobá­ hoz, a lakóteremhez tartozik, minden egyes családtagnak megvan a maga munka vagy játéksarka, oda visszahúzódhat, de nem zárkózhat el, mert az erkély a szoba felé nyitott." 43 Uo. 185.1.

103

érvényesül. A m agánem berek lakószobájuk intimitásából a sza­ lon nyilvánosságába lépnek elő; ezek azonban szorosan egy­ m áshoz kapcsolódnak., A szalonnak csak a neve em lékeztet arra, hogy a nyilvános okoskodás és a társas vitatkozás a nem esi társaság világából szárm azik. A szalon, a polgári családatyák és feleségeik érintkezésének színhelye, időközben levált erről. A m agánszem élyek, akik itt alakulnak közönséggé, nem oldód­ nak fel „a társaságban"; úgyszólván m indig csak előlépnek egy m agánéletből, am ely a patriarchális kiscsalád belső terében in­ tézm ényes alakot nyert. Ez a helye a pszichológiai em ancipációnak.44 am ely párh u za­ m os a politikai-gazdasági em ancipációval. N oha a családi kör önm agát függetlennek, /alaHiennyi-társadalmi vonatkozástól szabadnak, a tiszta emberiesség világának szeretné hinni, a valóságban a munka és az áruforgalom szférájától függ - m ég a függetlenség tudatát is az intim világnak a piac m agánszférá­ jától való tényleges függőségével lehet m agyarázni. A z árutu­ lajdonosok bizonyos m ódon autonóm nak tekinthetik m agukat. O lyan mértékben, ahogyan az állami direktívák és ellenőrzések alól felszabadulnak, a rentabilitás elve szerint szabadon dönte­ nek, ebben senkinek nem tartoznak engedelm ességgel és csak anonim törvényeknek vannak alávetve, melyek, úgy látszik, a piachoz tartozó gazdasági racionalitás szerint funkcionálnak. E törvényeket az igazságos csere ideológiai garanciája szentesíti, és általában le kell győzniük az erőszakot az igazságosság ré­ vén. A m agánszem élyek olyan autonóm iájának, am ely a tulaj­ don feletti rendelkezésen alapul, és am ely a csereforgalom ban való részvételben bizonyos m értékig m eg is valósul, ilyen auto­ nóm iaként kell is megjelennie. Az em bereknek a családban

44 Lásd Hans Paul Bahrdt: Öffentlichkeit und Privatheit als Grundformen stádtischer Soziirung. Kézirat, 1956.32.1. „A családi élet ápolása és bensőségessé tétele, a legszűkebb tárgyi környezet tudatos alakításában megnyilvánuló lakáskultú­ ra, a művelődési javak magántulajdona és a legkisebb társadalmi csoport által való közös felhasználása, szellemi csere mint a vérrokonok együttélésének szokásos és integráló formája, az egyháztól viszonylag független vallásos élet a családi körön belül, az individuális erotika, a párválasztás szabadsága, mely fejlődésének végső stádiumában már a szülők vétójogát sem ismeri el mindezek tipikus jelenségei a magánélet kiépítésének és ugyanakkor a polgári kultúrának és a jó modornak." (Közben bővített változatban megjelent, in: H. Bahrdt: Die modeme Grofistadt. Hamburg, 1961.36. és köv. 1.)

104

önm agukról alkotott felfogása a tulajdonosod niari-önállósági, nak felel m eg. Ú gy látszik, a család társadalm i kényszertől -— ffientes intimitása á pecsét a versengésben m egvalósított m a­ gánautonóm ia igazságán. A polgári család öntudatát végül is az a m agánautonóm ia adja m eg, am ely tagadja a m aga gazüasági eredetét, és a m agát autonóm nak tartó áruterm elő által egyedül gyakorol* a»t9»ÓH«íi kíuüJ van. Ügy látszik, nogy a családot szabad egyének önként hozzák létre és kényszer nélkül tartják fenn; hogy a házastársak tartós érzelm i közössé­ gén alapul; hogy m indazon képességek öncélú kibontakoztatá­ sát biztosítja, am elyek a kiművelt szem élyiséget jellemzik. A m űvelődés, az önkéntesség és az érzelm i közösség h árom m o z­ zanata olyan hum anitás fogalm ává olvad össze, am elynek az emberi term észetben kell benne lennie, és tényleg először jelenti az emberi term észet abszolút rangját: a saját törvényei szerint létező belsőnek mindenféle külső kényszer alóli emancipációját; ez a „tisztán em beri" vagy „pusztán em beri" kifejezésben m a is érezhető. M indazonáltal ez az eszm e, am elyet a kiscsaládi intim világ önm agáról alkot, m ég a polgári tudaton belül is összeütközésbe kerül a polgári család reális funkcióival. M ert term észetesen a családra is ránehezedik az a kényszer, am elynek a polgári tá r­ sadalom , m int minden m egelőző társadalom , alá van vetve. A család pontosan körülhatárolt szerepet játszik a tőke értékesítési folyam atában. Mint genealógiai összefüggés ez biztosítja a sze­ m élyi kontinuitást, am ely tárgyilag a tőke felhalmozásában nyilvánul m eg és am elyet jogilag a tulajdon szabad öröklésében rögzítenek le. Mint a társadalom ügynöksége, mindenekelőtt annak a fáradságos közvetítésnek a feladatát szolgálja, am ely a szabadság látszatának megőrzésével mégis biztosítja a társadal­ m ilag szükséges követelm ények szigorú betartását. A z apai tekintély intem alizálásának m echanizm usát Freud tárta fel; ta­ nítványai ezt szociálpszichológiailag a patriarchális kiscsalád típusával hozták összefüggésbe.45 M indenesetre annak az önál­ lóságnak, am elyet a tulajdonos a piacon és saját üzem ében élvezett, a feleségnek és a gyermekeknek a családatyával szem -

45 Lásd főleg Erich Frommnál. In: Max Horkheimer: Studien über Autorital und Familie. Paris, 1936. 77. és köv. 1.

105

beni függősége felelt m eg; az ottani m agánautonóm ia itt tekin­ téllyé alakult át; és az egyének állítólagos önkéntességét illuzó­ rikussá tette. M esszem enően fikció volt a házasság m indkét fél autonóm akaratnyilvánítását feltételező szerződésform ája is; a házasságkötésnél ugyanis, amennyiben a család tőketulajdonos volt, nem lehetett eltekinteni a tőke m egtartásától és növelésé­ től. A z a veszély, am ely ezáltal az érzelmi közösség eszméjét fenyegeti, m int a szerelem és az ész konfliktusa, kevésbé elvon­ tan a pénz- és rangházasság, napjainkig foglalkoztatja az irodal­ m at, és nem csak az irodalm at. * Végül a foglalkozás szükségle­ tei is ellentm ondásban voltak a m űvelődés eszméjével, am ely egyetlen célként önm agát ismerheti el. N em sokára azután H e­ gel értette m eg, hogy a m űvelődés lényege szerint továbbra is m ennyire hozzátapad a társadalm ilag szükséges m unkához, ezt azonban polgári m űveltség lévén, nem ismerheti fel. A régi ellentm ondás mind a m ai napig m egm aradt abban a vitában, am elyet egyrészt a személyiségnevelés, m ásrészt a pusztán készségeket közvetítő oktatás hívei folytatnak. H abár ily m ódon a családnak m int a meghittségben létrejövő hum anitás világának öntudatát a polgári társadalom szükség­ letei át- m eg áthatják, a m űvelődésnek, a szabadságnak és a szeretetnek a kiscsaládi m agánélet tapasztalatai alapján kiala­ kuló eszm éi m égsem alkotnak egyszerűen ideológiát. Ezek az eszm ék m aguk is valóságot, a valóságos intézmények alakjába foglalt objektív értelm et jelentenek, am elynek szubjektív érvé­ nyessége nélkül a társadalom nem tudná újratermelni önm agát. A hum anitás specifikus fogalm ával a polgárságon belül olyan felfogás terjed el a fennállóról, am ely teljes m egváltást ígér a fennálló kényszerítő erejétől, anélkül, hogy a túlvilágra hivat­ koznék. A m egőrzött im m anencia transzcendálása az igazság­ nak a polgári ideológiát m agán az ideológián túlemelő m ozza­ nata; a legeredetibben éppen ott, ahonnan a „hum anitás"47 ta­

46 Lásd az én Heiratsmarkt című glosszámat: Zeitschrift Merkúr, 1956. november. 47A reneszánsz humanizmusának szociológiailag más gyökerei vannak, mint az angol és francia felvilágosodás humanizmusának és a német klasszika újhu­ manizmusának, amelyekről itt szó van.

106

pasztalatai szárm aznak: az emberek m int pusztán em berek in­ tim viszonyának hum anitásában, m elyet a család védelm ez.48 A kiscsaládi intimitás világában a m agánem berek m ég g az­ dasági tevékenységük magánszférájától is függetlennek érzik m agukat - éppen m int emberek, akik egym ással „tisztán em be­ ri" viszonyokba léphetnek; ennek irodalm i formája akkoriban a levelezés. A XVIII. század nem véletlenül lesz a levél század á­ vá;49 az individuum szubjektivitása levelek írásával bontakozik ki. A levél, am ely a m od em postai forgalom kezdetén főleg az újdonságok továbbításának eszköze volt, nem sokára szolgála­ tába lép a tudom ányos levelezésnek és a családi illedelmesség­ nek is. De m ég a XVII. század „választékos" családi levele is, am ely a házastársat „mindenekelőtt hitvesi hűségről és szeretetről" tudósítja, az atyát és az anyát pedig gyerm eki engedel­ m ességről biztosítja, száraz közlésekkel, „újságokkal" van tele, s ezek akkoriban külön rovattá önállósultak. H erder m eny­ asszonya ezzel szem ben m ár attól fél, hogy levelei sem m i m ást nem tartalm aznak, „csak elbeszélést", „és Ön képes lesz engem jó újságírónőnek tartan i".50 A z érzelm esség korszakában a leve­ lek inkább „a szív áradásának" m int „a hűvös híreknek" a tartályai, s ez utóbbiak m iatt, ha egyáltalán m egem lítenek ilye­ neket; bocsánatot kell kérni. A levél a korabeli, Gellertnek oly sokat köszönhető zsargonban „a lélek lenyom atának", „lelki látogatásnak" szám ít; a leveleket legszívesebben vérrel im ák,

48 Lásd M. Horkheimer: Autoritát und Familie. i. m. 64. 1. „A családban is folytatódik az embernek a gazdaságban való eldologiasodása egy ökonómiai mennyiség puszta függvényévé, amennyiben az apa pénzkeresővé, a feleség nemi tárggyá vagy házi jobbággyá, a gyerekek vagy a vagyon örököseivé vagy eleve biztosításokká válnak, akiktől az ember később minden fáradságot kamatostól visszavár. Az embernek azonban mindig megvolt a lehetősége, hogy ne csupán funkcióként, hanem emberként cselekedjék a családban, ahol a viszonyokat nem a piac közvetíti és az egyesek nem konkurensekként állnak egymással szemben. Amíg a polgári életben a közös érdeknek lényegében negatív jellege van és a veszélyek elhárításában igazolódik, addig ez a nemi szerelemben és főleg az anyai gondoskodásban pozitív alakot ölt. Ebben az egységben kívánják a másik kibontakozását és boldogságát... Ennyiben a polgári család nemcsak a polgári tekintélyhez vezet, hanem egy jobb emberi állapot megsejtéséhez is." 49 G. Steinhausen: Geschichte des deutschen Briefes. Berlin, 1889. (Főleg a 245. és köv. 1.) 50 Lásd uő. 288.1.

107

vagy egyenesen elsírnák.51 A pszichológiai érdeklődés kezdet­ től fogva az önm agára és a másikra való kettős vonatkozásban fejlődik ki: az önm egfigyelés részben kíváncsiságból, részben részvétből lép kapcsolatra a m ásik Én lelki rezdüléseivel. A napló m agához a feladóhoz cím zett levéllé lesz; az Én-elbeszé­ lés pedig az idegen befogadóhoz cím zett m onológgá; egyaránt a kiscsaládi-intim viszonyokban felfedezett szubjektivitással folytatott kísérletek ezek. Éz, a m agánélet legbelső birodalm aként, m indig is közönség­ hez kapcsolódott. A z irodalm ilag közvetített intimitásnak nem a publicitás az ellentéte, hanem az indiszkréció. A z idegen leveleket nem csak kölcsönzik és lemásolják; sok levélváltást, am int ezt N ém etországban Gellert, Gleim és G oethe példái m utatják, m ár eleve kinyom tatásra szántak. Egy akkoriban használatos fordulat a jól sikerült levél feletti elism erést ú gy is fejezi ki, hogy az „oly szép, hogy akár ki is lehetne nyom tatni", így m agyarázható m eg az évszázad tipikus műfajának és tulaj­ donképpeni irodalm i teljesítményének az eredete a levelezések és naplók közvetlenül vagy közvetve a közönséghez kapcsoló­ dó szubjektivitásából: a polgári regény, a pszichológiai ábrázo­ lás önéletrajzi formában. Korai és hosszú időn át leghatásosabb darabja, a Pamela (1740), egyenesen Richardsonnak abból a szándékából keletkezett, hogy m intalevelek kedvelt gyűjtem é­ n yét h ozza létre. A csupán váznak szánt történet azután a szerző keze alatt vált főüggyé. A Pamela valóban m intává lett, ha nem is a levelek, hanem a levelekben m egírt regény szám ára. N em ­ csak Richardson m arad a Clarissában és a Sir Charles Grandisonban az egyszer m ár m egtalált formánál. Attól kezdve, hogy Rousseau a La Nouvelle Héloise-zal és Goethe Az ifjú Werther keserveivel a levélregény formáját használja, többé nincs m egál­ lás. A végéhez közeledő század biztosan és élvezettel m ozog a szubjektivitásnak a század elején alig kutatott terrénum án. M egváltoznak a szerző, a m ű es a közönség közti kapcsolatok: az „em beri", az önm egism erés és a beleérzés iránt pszichológia­ ilag érdeklődő m agánem berek egym ás közti intim kapcsolatá­ vá válnak. Richaruson éppúgy megsiratja regényeinek szerep­

51 Németországban a szekularizált szentimentalitásnak ezeket a formáit kétség­ telenül előkészítette a pietizmus.

108

lóit, m int olvasói; a szerző és az olvasók m aguk válnak a sze­ replőkké, s „m agukat beszélik ki". A z elbeszélő szerepét külö­ n ösen Sterne finom ítja elm élkedésekkel, m egszólításokkal, szinte rendezői utasításokkal a regényt m ég egyszer színpaddá változtatja az elképzelt közönség szám ára, de nem az elidege­ nítés céljával, hanem hogy a látszat és a valóság különbségét tökéletesen elleplezze.52 A valóságot m int illúziót, m elyet az új műfaj hoz divatba, az angol a „fiction"-nel nevén nevezi: a pusztán kitalált jelleget tagadja ezzel. A pszichológiai regény terem ti m eg először azt a realizm ust, m ely mindenki szám ára lehetővé teszi, hogy az irodalm i cselekvésben m int saját cselek­ vése kiegészítőjében részt vegyen, hogy az alakok közti, v ala­ m int az alakok, a szerző és az olvasó közti kapcsolatokat a valóságot kiegészítő kapcsolatokként fogadja el. A „negyedik fal" bevezetésével a korabeli drám a éppúgy fictionné válik, m int a regény. M adam e de Staél eszm él rá, hogy a szem élyek ö nm agu k és m ások szám ára „sujets de fiction "-n á válnak, u gyanaz a M adam e de Staél, akinek házában m inden képzeletet felülmúló szenvedéllyé vált, hogy az étkezés után a jelenlevők valam ennyien visszavonultak, és egym ásnak leveleket írtak. A közönség szférája a polgárság széles rétegeiben eleinte a kiscsaládi intimitás szférájának kibővítéseként és ugyanakkor kiegészítéseként jön létre. A lakószoba és a szalon egyazon tető alatt vannak; az egyik szem élyessége a m ásik nyilvánosságára van utalva, s a m agánegyén szubjektivitása kezdettől fogva a publicitáshoz kapcsolódik, a „fiction"-né vált irodalom ban is együtt szerepelnek. Egyrészt a beleérző olvasó az irodalom ban bem utatott m agánkapcsolatokat ismétli m eg; a kitalált intimi­ tást a valóságos intimitás tapasztalataival tölti m eg, és am azon próbálja ki ezt. M ásrészt a kezdettől fogva irodalm ilag közvetí­ tett intimitás, az irodalom ra alkalmas szubjektivitás ténylege­ sen egy széles olvasóközönség irodalm ává vált; a közönséggé egyesülő m agánem berek nyilvánosan is az olvasottakról okos­ kodnak, és ezt a felvilágosítás együttesen véghezvitt folyam a­ tának részévé teszik. Két évvel azután, hogy a Pamela megjelenik az irodalom színpadán, m egalapítják az első nyilvános könyv­

52 Lásd Hauser: i. m. II. köt. 74. 1. Az elbeszélő szerepéről lásd W. Kayser: Bntstehung und Krise des modemen Romans. Göttingen, 1954.

109

tárat; könyvklubok, olvasókörök, előfizetéses könyvtárak jön­ nek létre, és akkor teszik a regényolvasást szokássá a polgári rétegekben, amikor, m int 1750 óta Angliában, a napilapok és heti folyóiratok forgalm a s m egduplázódott egy negyedszáza­ don belül.53 E polgári közönséget, mely a kávéházak, szalonok, asztaltársaságok korai intézm ényeit m ár régen kinőtte, m ost a sajtó közvetítő fórum a és hivatásos kritikája tartja össze. Ezek alkotják annak az irodalmi okoskodásnak a nyilvánosságát, am elyben a kiscsaládi-intim eredetű szubjektivitás önm agával összhangra jut.

7. § A z irodalmi nyilvánosság viszonya a politikaihoz A folyam at, melynek során az okoskodó m agánem berek közön­ sége a felsőbbség által szabályozott nyilvánosságot elsajátítja és e nyilvánosság a közhatalom feletti kritika szférájaként jön létre, úgy m egy végbe, m int a vita fórum aival és a közönség intézm é­ nyeivel m ár ellátott irodalm i nyilvánosság funkciójának m eg­ változása. E közvetítésen keresztül a közönséghez kapcsolódó szem élyesség tapasztalatai behatolnak a politikai nyilvánosság szférájába. Az árugazdálkodás m agánbirodalm ának érdekkép­ viseletét olyan eszm ék segítségével interpretálják, am elyek a kiscsaládi intimitás talaján bontakoztak ki: ez a hum anitás ere­ deti helye és nem m aga a nyilvánosság, amint ez görög példa­ képének megfelelne. A „társadalm i" területének keletkezésével, m elynek szabá­ lyozásáért a közvélem ény a közhatalom m al küzd, a m o d em nyilvánosság funkciója az antikhoz képest eltolódott a közösen cselekvő polgárság tulajdonképpeni politikai feladataitól (belül igazságszolgáltatás, kifelé önvédelem ) egy nyilvánosan okos­ kodó társadalom inkább polgári feladatainak irányába (az áru ­ forgalom biztosítása). A polgári nyilvánosság politikai feladata (ellentétben a rés puBliíávsfi a civiltarsadálöm sz a b á ly o z á sa i

53 G. D. Leavis: Fiction and the Reading Public. London, 1932.130.1. Továbbá Altick: i. m. 30. és köv. 1. 54 A societas civilis klasszikus fogalmáról lásd M. Riedel: Aristotelestradition am Ausgang des XVIII. Jahrhunderts. In: Festschrift fü r Otto Brunner. Göttingen, 1962.278. és köv. 1.

110

a m onarchikus tekintéllyel a m integy bensőségessé vált m agán ­ élet tapasztalatai alapján szegül szembe; ebben az értelem ben kezdettől fogva egyidejűleg polemikus és magánjellege van. A nyilvánosság görög modelljénél m indkét vonás hiányzik: m ert a családfő m agánstátusa, melytől neki mint polgárnak a politi­ kai státusa függ, a szabadságnak a bensőségességen keresztül közvetített m indennem ű látszata nélkül az uralm on nyugszik; s a polgárok m agatartása nem a saját korm ánnyal való vitában, hanem csak az egym ással szembeni játékos m érkőzésben antagonisztikus, s ez a külső ellenség elleni harc utánzása. M ár az előző két évszázad folyamán, az abszolút uralom elve körüli államjogi vitában kibontakozott azon polémia dim enzi­ ója, am elyen belül a nyilvánosság a XVIII. században politikai jelentőségre tesz szert. A z állami arkánum ok apologetikus iro­ dalm a azokat az eszközöket említi, amelyeknek segítségével az uralkodó egyedül képes m egőrizni szuverenitását, a jura im perii-t - éppen az arcana imperii, a titkos praktikáknak M achia­ velli által bevezetett egész katalógusa az, am elynek biztosítania kell az uralom m egtartását az éretlen nép felett. Az arkánum gyakorlattal később a publicitás elvét állítják szem be.55 A kora­ beli ellenfelek, a m onarchom achok azt a kérdést vetik fel, h ogy a törvénynek az uralkodók önkényétől kell-e függenie, vagy pedig az uralkodó parancsa csak egy törvény alapján lehet-e érvényes? Törvényhozóként term észetesen a rendi gyűlés lebeg szem ük előtt: a m onarchom achok polémiája m ég az uralkodó és a rendek közti feszültségből táplálkozik, de m ár ugyanazon abszolutisztikus bürokrácia ellen irányul, am elyet azután, a XVII. század végétől kezdve, a polgári polémia is célba vesz. Valóban, a közös ellenséggel szemben a két frontvonal, m ég M ontesquieu-nél is, gyakran a m egkülönböztethetetlenségig összefonódik. A z újabb polém iának a régitől való m egkülön­ böztetésénél az egyetlen megbízható kritérium a törvény szigo­ rú fogalma, am ely nem csak igazságosságot biztosít az öröklött jogok értelm ében, hanem absztrakt és általános norm ák leszögezése útján törvényességet is. Kétségtelen, hogy mind az arisztoteliánus-skolasztikus, mind a m o d em kartéziánus filozófiai tradíció ismeri a lex generális

55 C. Schmitt: Die Diktatur. München-Leipzig, 1928.14. és köv. 1.

111

v agy universalis (általános, illetve egyetem es törvény) kategó­ riáját; a társadalom filozófia és a politika szférájában azonban először csak Hobbes vezeti be implicite, kifejezetten pedig M on­ tesquieu definiálja.56 „És ezért bárm ilyen formája van is az államnak, az uralkodó hatalom nak kihirdetett és elfogadott törvények útján, nem pedig rögtönzött parancsokkal és bizony­ talan értelm ű határozatokkal kell korm ányoznia."57 A törvény­ nek Locke, szem ben a rendelkezéssel és paranccsal, állandó és m aradandó érvényt tulajdonít.58 A következő század francia irodalm ában szabatossá teszik ezt a m eghatározást: „Les lo is... sont les rapports nécessaires qui dérivent de la nature des ch oses."59 (A törvén yek ... azok a szükségszerű viszonylatok, am elyek a dolgok term észetéből következnek.) Ezek bizonyos általánossággal és tartalom m al bíró ész-szabályok. A rendele­ tek és ediktumok útján történő korm ányzást M ontesquieu une m auvaise sorté de législationnak (a törvényhozás rossz fajfajá­ nak) nevezi.60 Ezzel elő van készítve az abszolút uralom Hobbes állam elm életében v égérv én yesen m eg fog alm azott elvének m egfordítása: veritas non auctoritas facit legem (nem a tekin­ tély, han em az igazság teszi a törvényt). A „törv én yb en ", az általános, absztrakt és állandó norm ák összességében, m e­ lyeknek p u szta végreh ajtására kell az u ralm at lefokozni, olyan racionalitás rejlik, m elyben a helyes és az igazságos konvergál. Történetileg az effajta racionalitásnak a fejedelmi tekintély arkánum gyakorlatával szembeni polemikus igénye a m agán­ emberek nyilvános okoskodásával összefüggésben fejlődött ki. Mint ahogy az arkánum ok a voluntasra alapított uralom fenn tartását szolgálják, úgy a publicitásnak a ratióra alapított tör­ vényhozás érvényre juttatását kell szolgálnia. A nyilvánosan kihirdetett törvényt m ár Locke egy com m on consenthez köti

56 A XVIII. század szigorú törvényfogalmáról lásd E. Lask: Fichtes Geschichtsphilosophie. 1902. Jogi szempontból legutóbb E. W. Böckenförde: Gesetz und gesetzgebende Gewalt. Berlin, 1958. 20. és köv. 1. 57 J. Locke: Értekezés a polgári kormányzatról. Bp., 1986.137.1. 58 Uo. 143.1. 59 Montesquieu: A törvények szelleméről. Bp., 1962.1. köt. 118.1. 60 Montesquieu: Oeuvres completes. Paris, 1950. XXIX. 17.289.1.

112

(közös egyetértés); és Montesquieu egyenesen a raison humainere (emberi értelem ) vezeti vissza; de a fiziokratákra m arad, am iről m ég lesz szó,61 h ogy a törvényt explicite a közvélem ény­ ben m egnyilatkozó észhez kapcsolják. A polgári nyilvánossá­ gon belül bontakozik ki az a politikai tudat, mely az abszolút uralom m al szem ben körülhatárolja az általános és absztrakt norm ák fogalm át és követelm ényét, s végül azt is m egtanulja, h ogy e törvények egyetlen legitim forrásának önm agát, n eveze­ tesen a közvélem ényt tekintse. A XVIII. század folyam án a törvényhozói illetékességet a közvélem ény követeli am a n or­ mákkal kapcsolatban, melyek polemikus-racionális fogalm ukat is csak a közvélem énynek köszönhetik. A törvényi n orm át jellemző általánosság és absztraktság kri­ tériumainak sajátos evidenciával kellett rendelkezniök a m agán­ em berek szám ára, akik a bensőségesség világából szárm azó szubjektivitásukat az irodalmi nyilvánosság közlési folyam atá­ ban szerezték m eg maguknak. M ert rájuk mint közönségre m ár érvényes a kim űveltek egyenlőségének kim ondatlan törvénye. E gyedül ennek a törvénynek az absztrakt általánossága b izto­ sítja, hogy a neki absztrakt m ódon és „pusztán em berként" alárendelt egyének éppen általa tárulnak fel szubjektivitásukban. A „szabadság" és „egyenlőség" polgári-forradalm i p ropagan ­ daform ulává m erevedett kliséi itt m ég m egőrzik eleven össze­ függésüket: a polgári közönség nyilvános okoskodása elvben bárm iféle politikailag és társadalm ilag preform ált rangtól füg­ getlenül általános szabályok szerint m egy végbe; e szabályok, m ivel az egyénekhez képest szigorúan külsőlegesek m aradnak, játékteret biztosítanak bensőségük irodalm i kibontakoztatásá­ nak; m ivel általánosan érvényesek, az egyedinek; mivel objektívek, a legszubjektívebbnek; m ivel elvontak, a legkonkrétabb­ nak. Ugyanakkor ésszerűségre is igényt tart az, am i ilyen felté­ telek m ellett a nyilvános okoskodásból eredm ényként adódik; a jobbik érv győzelm éből eredő közvélem ény eszméje szerint azt a m orálisan pretenciózus racionalitást követeli m eg, m ely igyekszik egyben az igazit és a helyeset eltalálni. A közvéle­

61 Lásd alább a 12. §-t, 162. és köv. 1.

m ény m eg kell hogy feleljen a „dolog term észetének".62 Ezért lehetséges, hogy a „törvények", melyeket a közvélem ény m ost m ár a társadalm i szférára is fel kíván állítani, az általánosság és absztraktság formális kritériumai mellett m int materiális krité­ rium ot a racionalitást is m aguknak követelik. Ebben az értelem ­ ben jelentik ki a fiziokraták, hogy csak az opinion publique (közvélem ény) ismeri m eg és teszi láthatóvá az ordre natúréit (a term észetes rendet), hogy azután azt a felvilágosult m onarcha általános norm ák alakjában cselekvésének alapjává tehesse - ezen az úton kell eljutni az ész és az uralom konvergenciájá­ hoz. A politikai nyilvánosságnak a törvényi norm a központi kate­ góriáján bem utatott öntudatát az irodalm i nyilvánosságnak az intézm ényhez illő tudata közvetíti. Egyáltalán a nyilvánosság e két alakja sajátos m ódon átcsúszik egym ásba. M indkettőben olyan m agánem berek közönsége formálódik, akiknek a m agán ­ tulajdon feletti rendelkezésen alapuló autonóm iája a polgári családi életben kíván kifejeződni, és belsőleg a szeretetben, szabadságban és a m űvelődésben, egyszóval hum anitásként kíván m egvalósulni. A piac szféráját nevezzük a m agánszférának; a család szférá­ ját, m int a m agánszféra magját, intimnek. Ez önm agát attól függetlennek tekinti, holott a valóságban mélyen össze van fonódva a piac szükségleteivel. A családtagok állásában fej>. 7,ődik ki a család ambivalenciája, miszerint a család a társadalom képviselője, és bizonyos m ódon m égis a társadalom alóli anticipált em ancipáció a társadalom m al szem ben; egyrészt p atriar­ chális uralom , m ásrészt az emberi intimitás tartja össze. Mint m agánem ber, a polgári szem ély m indkettőt képviseli: javak és szem élyek tulajdonosa és em ber az emberek között, polgári szem ély és hom m e. A m agánszférának ezt az am bivalenciáját m ég a nyilvánosság is m utatja; aszerint, hogy a m agánem berek az irodalm i okoskodásban mint emberek szubjektivitásuk ta­ pasztalatairól, vagy pedig a politikai okoskodásban m int tulaj­

62 A „XVII. század szellemtudományainak természetes rendszeréivel kapcso­ latban lásd Dilthey ismert vizsgálódásait. In: Gesammelte Schriften. II. köt. Göttingen, 1957. A racionalista „természetfogalom" társadalomfilozófiai ér­ telmét és szociológiai összefüggéseit F. Borkenau világítja meg: Der Übergang vomfeudalen zum bürgerlichen Weltbild. Paris, 1934.

114

donosok m agánszférájuk szabályozásáról elmélkednek. A kö­ zönség két formájának szem élyi köre m ég csak nem is fedi egym ást egészen: az asszonyok és önállótlanok a politikai nyil­ vánosságból mind ténylegesen, m ind jogilag ki vannak zárva; m íg a női olvasóközönségnek, sőt a tanoncoknak és cselédeknek is, gyakran nagyobb részük van az irodalm i nyilvánosságban, m int m aguknak a m agántulajdonosoknak és családatyáknak. A m űvelt rendekben a nyilvánosság egyik formája m égis azonos­ nak szám ít a másikkal; a közvélem ény önértelmezésében a nyilvánosság egynek és oszthatatlannak tűnik. Mihelyt a m agán­ emberek nem szubjektivitásukról tudósítják egym ást m int em ­ berek, hanem m int tulajdonosok, közös érdekükben a közhatal­ m at kívánnák m eghatározni, az irodalm i nyilvánosság h u m a­ nitása a politikai nyilvánosság hatékonyságának szolgál közve­ títőül. A kifejlett polgári nyilvánosság a közönséggé összegyűlt magánemBS'rek lutajduniKi és tisztán emberi szerepükben megnyilvá­ n u ló fiktív azonosságán nyugszik. A „tulajdonosok" közönségének az „em berek" közönségével való azonosítása annál is inkább végbem ehet, m ivel a polgári m agánem berek társadalm i státusa rendszerint valóban össze­ kapcsolja a vagyon és a m űveltség ismertetőjegyeit. A z egyetlen nyilvánosság fikcióját azonban főleg az könnyíti m eg, h ogy ez valóban átvesz bizonyos funkciókat a polgári társadalom nak a m erkantilista szabályozás alól, egyáltalán az abszolutista u ra­ lom alól történő politikai em ancipációjával összefüggésben: m i­ vel a publicitás elve a m egalapozott tekintélyek ellen irányul, a politikai nyilvánosság objektív funkciója kezdetben konvergál­ hat ennek az irodalm i nyilvánosság kategóriáiból szárm azó öntudatával, s a m agántulajdonosok érdeke egybeeshet általá­ ban az egyéni szabadság érdekével. Locke-nak a preservation of propertyval (a tulajdon m egtartása) kapcsolatos alapform u­ lája a „tulajdon" címkéje alá habozás nélkül besorolja a life, liberty and estate-et (élet, szabadság és vagyon); így akkoriban - az ifjú M arx egy megkülönböztetése szerint - könnyen azono­ síthatták a politikai em ancipációt az „em berivel".

III. A NYILVÁNOSSÁG POLITIKAI' FUNKCIÓI 8. § Az angol fejlődés modellje Politikailag m űködő nyilvánosság először Angliában jön létre a XVIII. század fordulóján. Azok az erők, m elyek az államhata-. lom ra befolyást kívánnak gyakorolni, az okoskodó közönségre hivatkoznak, h ogy a követeléseket ezen új fórum előtt igazolják, E gyakorlattal összefüggésben alakul át a rendi gyűlés m od em ­ parlam entté - e folyam at term észetesen az egész évszázadon végighúzódik. M ag yarázatra szorul, m iért érlelődnek m eg Angliában m ás országoknál annyival korábban azok a konflik­ tusok, melyeket ily m ódon a közönség részvételével döntenek el. Az irodalmi nyilvánosság a kontinensen is létezik, olyan fórumként, m elyre hivatkozni lehet. O tt azonban politikailag csak akkor válik virulenssé, am ikor a kapitalista termelési m ód a merkantilizm us védelm e alatt olyannyira felülkerekedett, mint Angliában m ár a „dicsőséges fo rrad alom " után. A XVII. század második felében ugyanis itt n agyszám ú új társaság jött létre, melyek főleg a textilm anufaktúrát, a fém ipart és a p apír­ gyártást látták el és bővítették ki. A landed and m oneyed inte­ rest közti hagyom ányos ellentétet - m ely Angliában, ahol a földbirtokos arisztokrácia ifjabb sarjai csakham ar sikeres keres­ kedőkké váltak és a nagyburzsoázia elég földbirtokot is szer­ zett,1 sem m i esetre sem fejlődött éles osztályellentétté - egy új érdekellentét nyom ta el: az egyik oldalon a kereskedelmi és pénztőke restriktív érdekei, a m ásik oldalon az ipari és a m an u ­ faktúratőke expanzív érdekei közti konfliktus.2

1 A legtöbb parlamenti ülés a földbirtokokkal foglalkozott. Lásd K. Kluxen: Das Problem der politischen Opposition. München, 1956. 71.). 2 Dobb: i. m. 193.!.

E konfliktusnak a XVIII. század kezdetén ébrednek tudatára; a com m erce és a trade (kereskedelem) csak azóta nem szám ít szinonim nek minden további nélkül a m anufacture-rei és az industryval (ipar). Ezzel az ellentéttel term észetesen m ár a ka­ pitalista fejlődés korábbi szakaszaira is jellemző antagonizm us ism étlődik m eg egyrészt a régi generáció érdekei között, amely a piacon m ár m egszilárdította a helyzetét, m ásrészt pedig az újabb generáció érdekei között, m elynek a kereskedelem és ipar új ágai szám ára m ég csak ezután kell piacot szereznie. Ha ez a helyzet továbbra is, mint m ég a Tudorok idejében is, csupán a m erchant-princes szűk körét érintette volna, akkor aligha vált volna szükségessé, hogy mindkét p árt a közönség új fórumára hivatkozzék. A forradalom utáni A ngliában azonban a tőkés körökön.túlm utató ellentét éppen abban a m értékben ragadott m agával szélesebb rétegeket, ahogyan a kapitalista termelési m ó d kezdett felülkerekedni; mivel pedig időközben ugyanezek a rétegek okoskodó közönséggé alakultak, a mindenkori gyen­ gébb p á rt szám ára kézenfekvő volt az a gondolat, hogy a poli­ tikai v itát a nyilvánosság elé vigye. így a századforduló táján a p ártv iszály a lakosság választásra nem jogosult részébe is behatolt. A z 1694-1695-ö s években három esem ény áll e fejlődés kez­ detén. A z Angol Bank m egalapítása, eltérően a lyoni és am sz­ terd am ib örzék alapításától, a kapitalizm usnak új fejlődési fokát jelzi; azzal kecsegtet, hogy az eddig csupán a kereskedelmi forgalom révén összetartott rendszert kapitalisztikusan forra­ dalm asított termelési m ód alapzatán erősíti meg.'’ Az előzetes cen zú ra intézm ényének m egszüntetése új lépcsőfokot jelent a n yilvánosság fejlődésében; lehetővé teszi, hogy az okoskodás behatoljon a sajtóba, és ezt olyan eszközzé fejlessze, melynek segítségével politikai döntéseket a közönség új fórum a elé lehet

3 Ismeretes, hogy a modem kapitalizmus specifikus formája oly mértékben kerekedik felül, ahogyan a város és a falu régi termelési módjai (kisáru termelés, feudális mezőgazdasági termelés) először függő helyzetbe kerülnek a kereske­ delmi és pénztó'kétői, majd pedig a bérmunka alapján új termeléssé alakulnak át, Úgy látszik azonban, hogy az áruforgalom kapitalista formái csak ott szilárdulhatnak meg tartósan, ahol a munkaerőárut is cserélik, ahol ennélfogva kapitalista módon termelnek.

vinni. Végül az első korm ány4 új stádium ot jelent a parlam ent fejlődésében; egyike az első lépéseknek az állam hatalom parlam entarizálódásának hosszú útján, m elynek végső eredm énye­ ként m aga a politikailag m űködő nyilvánosság alapozódik m eg állami szervként. A korm ány m ár a XVII. század 70-es éveiben szükségét érezte bizonyos proklam ációk kibocsátásának, m elyek a kávéházi be­ szélgetések veszélyei ellen fordulnak; a kávéházakat a politikai nyu gtalan ság m elegágyainak tekintik: „Men have assum ed them selves to liberty not only in coffeehouses, b ut in other places and m eetings, both public and private, to censure and defam e the proceedings of State, by speaking evil of things they understand not, and endeavouring to create and nourish an universal jealousie and dissatisfaction in the m inds of all His Majesties good subjects."5 (Az emberek arra a szab ad ságra ve­ tem edtek, h ogy nem csak kávéházakban, hanem m ás - mind m agán-, mind nyilvános - helyeken és gyűléseken is az állam eljárásait kifogásolják és becsméreljék, rosszakat m on dván oly dolgokról, m elyekhez nem értenek, azon igyekezvén, hogy Őfelsége jó alattvalóinak elméiben általános gyanakvást és elé­ gedetlenséget szítsanak és tápláljanak.) A Licensing Act 1695ben eltörli az előzetes cenzúrát; a királynő többször is inti a képviselőket a cenzúra helyreállítására, de hiába. Igaz, a sajtó továbbra is alá van vetve a szigorú Law of Libelnek0 és oly korlátozásoknak, m elyek a korona és a parlam ent szám os előjo­ gából fakadnak; az 1712-ben kivetett bélyegadónak7 is átm eneti visszaesés a következm énye: a példányszám ok csökkennek, a

4 A király először egységes whig kormányt nevez ki (1695-1698). A ül. Vilmos trónra lépésétől a hannoveri dinasztiáig terjedő időszak átmeneti korszak, melyben a korona minisztériumát részint szabad belátása szerint választotta, részint az alsóház hangulatának megfelelően nevezte ki. Lásd W. Hasba eh: Die parlamentarischeKabinettsregierung. 1919. 45. és köv. 1. ' 5 C. S. Emderv nyomán idézve; The People and the Constitution. Oxford, 1956. 33.1. Hasonló proklamációkat bocsátottak ki 1674-ben és 1695-ben. - Különben a kávéházak és a „közvélemény" kezdetei között összefüggést teremt Hans Speier: The Historical Development of Public Opinion. In: Social Order and the Risk o f War. New York, 1952. 323. és köv. 1. 6 Melyet csak 1792-ben vált fel a liberális Fox-féle Libel Act. 1A „tudás adója" - ahogyan nevezték - 1855-ig létezett. Vö. L. Hanson: Govern­ ment and the Press (1695-1763). London, 1936.11.1.

118

folyóiratok terjedelme is kisebb lesz, néhány teljesen eltűnik, a tabbjjaurópai-ország sajtójához képest azonban az angol eg ye­ dülálló szabadságjogokat élvez. H arley az első államférfi, aki érti, hogyan kell az új szituációt kihasználni. O lyan irodalm árokat alkalmaz, mint Defoe, akit az első hivatásos újságírónak neveztek, és aki a whigek ügyét nem csak pam fletekben védi, m int eddig, hanem az új folyóira­ tokban is. A „pártszellem et" ő teszi először igazán „public spirit"-té. Defoe Revieiü-ját, Tutchin Observerét, Swift Examtnerjét tárgyalják a klubokban, a kávéházakban és az utcán. Maga W alpole és Bolingbroke is a nyilvánossághoz fordul. Olyan férfiak esetében, m int Pope, Gay, Arbuthnot, Swift sajátos kap­ csolat jön létre irodalom és politika között, mely hasonló az A ddison és Steele irodalm a és újságírása közti kapcsolathoz. A .vezető sajtó ezekben az első évtizedekben term észetesen sohasem volt az ellenzék kezében. A London Gazette, hosszú időn keresztül az egyetlen korm ánylap, mely még a régi, taka­ rékosan a hírekre korlátozott „politikai újság" típusához tarto ­ zik, 1704-ben kiegészül a hetente három szor m egjelenő Revieioval; ennek helyét 1711-ben foglalja el az Examiner. Anna király­ nő uralkodásának vége felé a whigek a British Merchant révén szállnak szem be az 1713-ban alapított Mercatonal. I. György alatt kezdődik azután a whigek évtizedekig tartó uralm a; de a nagystílű politikai újságírást nem ők hozzák létre, akik a London Journallal 1722-ben az akkoriban legjelentősebb és leginkább elterjedt új ságot v ették m eg,8 hanem a m ost ellenzékként fellépő toryk Bolingbroke alatt: „Közvélemény létrehozása volt az az újdonság, am it az ellenzék terem tett. Bolingbroke és társai ké­ pesek voltak arra, hogy olyan egy pontra irányított és egyform a akarati im pulzusokkal rendelkező közvélem ényt alakítsanak ki, amellyel lehetett politikát folytatni. N em a népfelzúdulás és a jelszavak kiáltozása, nem a nyugtalanság és a csődületek alkották az ú ja t... N em is voltak szabályszerű nyilvános gyűlé-

8 Két whig írt Cato álnéven vezércikket; s ezek különösen az ún. Panama-bot­ ránykor estek egybe a „leghangosabb kiáltásokkal az igazságról". Az újságok figyelemfelkeltő szerepet töltöttekbe, amikor 1721 augusztusában nyilvános­ ságra hozták és kommentálták a parlament által létrehozott vizsgálóbizottság tárgyalásait - ez volt a szigorú értelemben vett politikai publicisztika első megnyilvánulása.

m

sek ... Ezt a közvélem ényt sokkal inkább egy m ásik hatóerővel irányították: önálló újságírás m egalapításával, m ely képes volt arra, hogy a korm ánnyal szem ben fenntartsa m ag át és a kritikai kom m entálást, valam int a korm ánnyal szem beni nyilvános el­ lenzéket rendszeres státussá em elje."9 1726Nn yarán jelent m eg, m integy a „hosszú ellenzék" irodalm i nyitányaként, három , Bolingbroke által inspirált korszatíra: Swift Gulliverje, Pope Dunciad)e és Gay Fablesey Bolingbroke ugyanezen év novem be­ rében jelenteti m eg a Craftsman első szám át, am ely ajkiadó franciaországi emigrációjáig (1735) az ellenzék publicisztikai platformja. Tulajdonképpen csak ezzel a folyóirattal, m elyet később a Gentleman's Magazine követ, alapozódik m eg a sajtó igazán m int a politikailag okoskodó közönség kritikai orgánu­ ma, mint fourth estate (negyedik rend). A parlam ent határozatainak, a korona rendelkezéseinek ily m ódon intézm énnyé emelt állandó kom m entálása és kritikája m egváltoztatta a nyilvánosság fórum a elő idézett közhatalm at. Ez kettős értelem ben válik ezáltal „nyilvánossá". A nyilvános­ ságfejlődési fokát ettől fogva a sajtó és az állam közti vita állásán mérik. .Ez a vita az egész évszázadon végighúzódik.10 Igen világosan jelzik a vita állását az ún. Junius-levelek, m elyek, a m aguk nemében mintegy a politikai vezércikk előfutáraiként, 1768. novem ber 21-től 1772. május 12-ig jelentek m eg a Public Advertiserban. A szatirikus cikkeknek ezt a sorozatát a „m od em sajtó úttörőjének"” nyilvánították, m ivel a királyt, m inisztere­ ket, m agas katonai és jogi m éltóságokat nyilvánosan politikai m esterkedésekkel vádolták m eg, politikai jelentőségű titkos összefüggéseket tártak fel, s m indezt oly m ódon, m ely a kritikai sajtó szám ára azóta is példaszerű. A parlam entnek hatásos eszköze, v an az ilyen kritikával szem ben abban a privilégium ban, m ely tárgyalásai titokban tartását biztosítja, s am ely m ég a p arlam ent és az uralkodó közti küzdelem korszakából szárm azik. 1681-ben ugyan felhatalm az­ ták a parlam entet a Vofesnak, a parlam enti tárgyalások bizonyos

9 Kíuxen: i. m. 187.1. 10 Lásd újabban M. Schlenke: England und das Friedrizianische Preussen 1740-1763. Freiburg-München, 1963. u W. Bauer: Die öffentliche Meinung in der Weltgeschíchte. Berlin-Leipzig, 1950.

120

eredm ényeiről szóló eme szórványos híreknek a közzétételére;1' a p arlam en t azonban m akacsul ragaszkodik a tilalomhoz, hogy m ég ezeket se tegyék a nyilvánosság szám ára hozzáférhetővé. A nna királynő trónra lépésétől a The Political State of Great Britain foglalkozik rendkívül óvatosan valam i olyasm ivel, am it p arla­ m enti tudósításnak lehetne nevezni, olyan feladatokkal, m elye­ ket 1716 óta a Historical Register is ellátott. Term észetesen m ind­ két lap a mindenkori korm ányt részesíti előnyben, és az ellen­ zéknek m eg kell elégednie azzal, hogy képviselői legfontosabb b eszédeiről a hetilapok alkalmi tudósításokat közöljenek vagy a beszédek gyűjteménye brosúra alakban jelenjék meg. A h a r­ m incas évek kezdetétől, a politikai kritikának a Craftsman által terem tett új légkörében, a Gentleman's Magazine és nem sokkal ezután ellenfele, a London Magazine is beszám olnak parlam enti vitákról. A parlam ent újból és újból indíttatva érezte m agát, h o g y a közzététel tilalmát megújítsa. Végül 1738-ban a régi rendeletek m egerősítésében odáig m ent, hogy ekkor m ár a vi­ táknak az ülésszakok között történő nyilvánosságra hozatalát is büntetni kellett m int breach of privilege-et (előjog m egsérté­ se),13 Csak W jlkesnek, m int London elöljárójának sikerül elő­ sz ö r 1771-ben a parlam ent privilégium át, ha nem is jogilag, de ténylegesen hatályon kívül helyeznie: az Evening Post breach of privilege m iatt elítélt szerkesztőjén nem hajtják végre a bünte­ tést. M indenesetre a nyilvánosságot m ár nem lehetett tovább kizárni a parlam enti ülésekről14 egy olyan korban, am ikor a M orning Chranicíe-t egy W oodfall nevezetű nagy em lékezőte­ hetségű em ber azzal tette vezető londoni napilappá, hogy tizen­ h at hasábny ipariam én ti beszédet szó szerint vissza tudott adni, anélkül, h ogy az alsóház karzatán jegyzeteket készített volna, am i tiltva volt. A képviselőház elnöke hivatalosan csak 1803^ b an biztosított a karzaton az újságíróknak helyet; csaknem egy évszázad on keresztül illegálisan kellett jelen lenniük. De csak az T834-es tűzvész után, a parlam ent új épületében létesítettek tribünöket a tudósítók szám ára - két évvel azután, hogy az első

12 Általában ezek a parlamenti beszámolok jelentették 1641 óta az első napilapo­ kat. 13 Hanson: i. m. 81.1. 14 Ez ráadásul még az „idegenek kizárására" vonatkozó hagyományos rendsza­ bályra is támaszkodhatott.

Reform Bill a közvélem ény által m ár régóta kritikailag kom m en­ tált parlam entet a közvélem ény szervévé változtatta. Ez az átváltozás csaknem másfél évszázadon keresztül tart. Folytonosságában különösen alkalmas arra, hogy ezen tanul­ m ányozzuk az okoskodó közönség belenövését a politikai el­ lenőrzés funkciójába. A vallási polgárháború befejeződésével egyidejűleg Angliában (a XVII. század végének egyetlen ilyen államaként), olyan alkotm ány lépett érvénybe, m ely ugyan egé­ szében nem valósította m eg m indazt, amit a XVIII. és XIX. század polgári forradalm ai a kontinensen véghez vittek, a jog­ állam bizonyos elemeinek m egvalósításával (Habeas Corpus Act, Declaration of Rights), azonban saját országában a polgári forra­ dalm at feleslegessé tette. A kapitalizm us azon fejlődési szaka­ szában, am ikor az ipari tőke m ár kifejlődőben van ugyan, de m ég a régi termelési viszonyok konzerválásában kétségtelenül érdekelt kereskedelmi tőke u ralm a alatt áll, a m oneyed interest vezető reprezentánsai is a nem ességgel sokszorosan összefonó­ dó nagyburzsoázia konzervatív rétegeiből kerülnek ki. A parla­ mentben m indkét réteg tagjai valamiféle arisztokratikus színe­ zetű társadalm i hom ogenitás talaján érintkeznek egym ással.15 A gazdaságilag és társadalm ilag vezető osztályok ennyiben 1688-ban politikailag is uralom ra jutottak. A rendi gyűlés jelle­ gét azonban az alsóház nem csak azért vesztette el, m ert ahe­ lyett, hogy a testületek képviselőiből tevődött volna össze, egy­ re növekvő m értékben az uralkodó osztályok jelöltjeiből á llt Inkább arról van szó, hogy a protestáns, kereskedelem m el és iparral foglalkozó rend azon rétegei, melyeknek kapitalista é r­ dekeit a forradalom szintén előm ozdította, anélkül, h og y e ré­ tegek a parlam entben közvetlenül képviselve lettek volna, a parlam entnek valamiféle állandóan bővülő előterét kezdték ki­ alakítani. Mint kritikai közönség itt kísérik figyelemmel, h am a­ rosan publicisztikai szem pontból is megfelelő orgánum okkal ellátva, a parlam enti tárgyalásokat és döntéseket, akár a válasz­ tók közé tartoztak, amint ez többnyire Londonban és W estm ins­ terben16 történt, akár nem. A parlam ent funkcióváltozását nem

15 K. Löwenstein: Zur Soziologie der parlamentarischen Representation in Eng­ land. In: Erínnerungsgabefü r Max Weber. I I köt. München-Leipzig, 1923. 94.1. 16 Itt minden adófizető férfi családfőnek volt választójoga.

elég csak arra visszavezetni, hogy a Bill of Rights által m egkötött, korábban szuverén király King in Parliamentté fokozódik le. A korábbi rendszerhez képest a m inőségi különbséget csak a p a r­ lam ent és a nyilvánosság közötti új viszony teremti m eg, mely végül a parlam enti tárgyalások teljes nyilvánosságához vezet. M ost m ár a királynak is - aki a parlam entet nem kapcsolhatja ki - a parlam enten belül kell a m aga szám ára szilárd tám aszt biztosítania. Strukturálisan a különböző társadalmi csoportok objektív érdekeivel hozható összefüggésbe a w hig-tory-ellentétnek itt a „Resistance" (ellenállás) ott a „Divine R ight" (isteni jog) jegyében történő kialakulása, az Exclusion Bill körüli vitában a parlam entnek oly „pártok ra" való szakadása, m elyeknek el­ lentéte egyfelől a parlam ent és a country, másfelől a korona és a councellors közötti régi ellentétet váltja fel. E..„frakciók" parIqmentifejlődését azonban inkább a parlam ent azon új feszültségi teréből lehet m egérteni, m ely a következő évszázadban a kritikai közönség nyilvános okoskodása és a közvetett uralko­ d ásra jutaltjd rály korrum páló hatása között bontakozik ki. A parlam entben alulm aradó kisebbség m indig megteheti, hogy a nyilvánossághoz fordul és a közönségre hivatkozik; a többség, m elyet a m egvesztegetés tart össze1' kénytelen az authorityt (tekintély), m elyetbirtokol, a reason (ész) révén igazolni, melyet a z ellenség elvitat tőle. E z a viszony fejlődik ki a frontok ama sajátos m egfordulása után, m ely a whigek ellenzéki pártját egy em beröltőre korm ányra juttatja, és m egfordítva, a Jakab-pártí legitimistákat, a forradalm i rend talaján, ellenállásra készteti. 1727-től kezdve a hatásosan m űködő Craftsnumnel állandó el­ lenzékjön létre, m ely időnként m ég árnyékkorm ányt is alakít­ va, 1742-ig közvetíti a sajtó és az irodalom útján a parlam ent politikai vitáit a nagyközönséghez. Elméletben a toryk átveszik a régi w higek elveit, a korm ányon levő m odern whigek a g y a­ korlatban veszik át a toryk elveit. Eddig nem zeti síkon a politi­ kai ellenzék csak úgy volt lehetséges, m int az érdekek erőszakos érvényre, juttatásának kísérlete polgárháború vagy fronde formájában; m ost, az okoskodó közönség közvetítésén keresz­

17 Részletesen lásd Löwenstein: i. m. 95.1. * Itt: a fő célkitűzésekkel egyetértő, személyes indulatok által mozgatott ellenzék.

tül, a korm ánypárt és az ellenzéki párt közti tartós vita alakját öltötte fel. E z a vita a napi ügyeken túl kiterjed a „Topics of G overnm ent" alapvető tém áira is, a hatalm i ágak m egosztásán, az angol szabadságjogokon, a patriotizm uson és a korrupción, a p árt és a frakció, az ellenzék és a korm ány közötti új viszony törvényességének kérdésén túl - egészen a politikai antropoló­ gia legalapvetőbb kérdésekig. A harm incas éveknek ebből a publicisztikus okoskodásából ered az ellenzék elmélete is, m e­ lyet pesszim ista antropológiájával összefüggésben m aga Bolingbroke fejtett ki.18 Bolingbroke a private és public interest (m agán- és közérdek) viszonyát úgy ábrázolja m ost, m int a co u rt és country (udvar és ország) viszonyát, m int az „in po­ w e r" (hatalm on belül) és az „out of p o w er" (hatalm on kívül) a pleasure (öröm ) és a happiness (boldogság), a passion (szenve­ dély) és a reason (ész) viszonyát: az ellenzék country-partyként úgy jelenik meg, mint amelynek mindig igaza van az „influence" (befolyás) által korrum pált cou rt-p artyval szemben. A XVIII. század eleje óta válik szokássá, h ogy a hivatalos választási eredményekből leszűrjék azt, am it akkoriban „sense of people"-nek (népérzület) neveztek. Ennek hozzávetőleges m ércéjét a grófsági választások átlagos eredm ényei képezték. Ettől kezdve a sense of the people, the com m on voice (közös vélem ény), the general cry of the people (a nép általános p ana­ sza) és végül: the public spirit (a közszellem ) olyan em bertöm e­ get jelöl, m elyre az ellenzék hivatkozhat; segítségével W alpole-t és parlam enti többségét tényleg többször engedm ényre kény­ szerítette.19A z ilyen esem ényeket term észetesen m ég nem lehet úgy felfogni, m int a közvélem ény uralm ának jeleit. A valóságos hatalm i viszonyokat megbízhatóbban le lehet olvasni az-1680 óta gyakran m egszervezett töm egpetíciók hatástalanságán. Bár 1701-ben és 1710-ben a megfelelő petíciókat ténylegesen a p ar­ lam ent feloszlatása követte, alapjában azonban ezek puszta akklam ációk voltak, m elyeket a király felhasznált. E z derül ki 1768 és 1771 között, m ikor a W ilkes-féle agitációval Összefüg­ gésben szám os grófság, város és település petícióját egyáltalán

16 Kluxen: i. m. 103. és köv. 1. 191733-1734-ben a Septennial Bill kérdésében és 1739-ben a Spanyolország elleni háború kérdésében.

124

nem követte a parlam ent feloszlatása: a királynak nem volt érdeke, hogy - tekintettel a feltétlenül engedelm eskedő parla­ m entre új választás veszélyeinek tegye ki m agát. M ég a p arla­ m ent 1784-es feloszlatása, melynek alkalmából a király egyik ism ertté vált beszédében a com m onok előtt azt a m egállapítást tette, hogy kötelességének érzi to recur to the sense of the people (hogy visszatérjen a népérzülethez), sem e „népvélem ény" n yo ­ m ásának köszönhető elsősorban.20 M égis ezekben az években jönnek létre az olyan nagy napila­ pok m ellett, m int a 'Times (1785), a politikailag okoskodó közön­ ség egyéb intézményei. W ilkesidejében növekszik a nyilvános gyűlések gyakorisága és nagysága. N agy szám ban keletkeznek ez idő tájt politikai egyesületek is. A z a huszonhat county-association (m egyei egyesülés), m elyeket 1779-ben a Yorkshire A ssociation mintájára alapítottak m eg, petíciókkal foglalkozott, a háborús költségvetés, a parlam enti reform stb. kérdéseivel kapcsolatban. Kétségtelen, hogy a parlam enti tagok m ár az XVII. század végén lazább klubokká egyesültek. De például a Gentleman s Magazine m ég 1741-ben sem igen képes rá, hogy a m egválasztott küldötteket politikai irányzatuk szerint jel lemezze, valam ely párthoz való tartozást pedig egyáltalán nem lehet felismerni náluk, Cgak a XVIII. század vége felé tesznek szert a p ártok a parlam enten kívül (outdoors), a petíciókon, nyilvános gyűléseken és politikai egyesüléseken túl is szervezeti bázisra. Első szilárd szervezeti alakjukat a helyi bizottságok m egalapí­ tásával kapják meg, A politikailag okoskodó közönséget a nyilvános kritika funk­ ciójában 1792-ben, három évvel a francia forradalom kitörése után, szentesíti közvetve Foxnak egy, az alsóházban elm ondott beszéde. A parlam entben először esik szó public opinionról, szigorú értelem ben: „It is certainly right and prudent to consult the public opinion... If the public opinion did not happen to square w ith m ine if, after pointing out to them the danger, they conceived that another rem edy was preferable to m ine, I should consider it as m y due to m y king, due to m y C ountry, due to my honour to retire, that they might pursue the plan which they thought better, by a fit instrum ent, that is by a m an w ho though t

20 Lásd Emden megfontolt ítéletét: i. m. 194-196. 1.

with th e m ... but one thing is m ost clear, that I ought to give the public the means of form ing an opinion."21 (Feltétlenül helyes és körültekintő dolog m eghallgatni a közvélem én yt... H a a közvélem ény történetesen nem egyeznék m eg az enyém m el, ha ráirányítván figyelm üket a veszélyre, nem látnák azt ugyanab­ ban a m egvilágításban m int én, vagy ha úgy vélnék, hogy az általam ja vasolttal szem ben egy m ásik orvosságot kell előnyben részesíteni, akkor úgy gondolnám , hogy királyomnak, h azám ­ nak, saját becsületem nek tartoznék azzal, hogy visszavonuljak, hogy végrehajthassák a tervet, m elyet jobbnak tartanak, a m eg ­ felelő eszköz segítségével, vagyis egy olyan em ber révén, aki egyetért v elü k... egy valam i azonban a lehető legvilágosabb, hogy lehetővé kell tennem a közönség szám ára a vélem ény kialakítását.) Mint m aga a m egállapítás, éppoly figyelemre m él­ tó indítéka is: Fox Pitthez fordul, aki 1791-ben O roszország elleni háborús előkészületeit a közvélem ény nyom ására ism ét beszüntette. A közönség politikai okoskodása a XIX. század küszöbére m ár olyannyira m egszerveződött, h ogy az állandó kritikai kom m entátor szerepében kifejezetten m egszüntette a parlam ent exkluzivitását, és a képviselők hivatalosan elfoga­ dott vitapartnerévé fejlődött. Fox a közönséghez fordulva be­ szél, „őket", a public opinion szubjektumait m ár nem tekinti olyan „strangers"-nek (idegeneknek), akiket a tárgyalásokból ki lehetne zárni. A parlam enti abszolutizm usnak fokozatosan m eg kell hajolnia az ő szuverenitásuk előtt. S többé nem is beszélnek „sense of the people"-ről, m ég kevésbé vulgar vagy com m on opinionról. Ezt m ost „public opinion"-nak nevezik, p n ely a nyilvános vitában alakul ki, m iután a közönség a nevelés és a tájékoztatás révén képessé vált arra, hogy m egalapozott véle­ m ényre jusson; innen Fox m axim ája: to give the public the m eans of forming an opinion. Ennek ellenére a választójog kibővítéséről a vita m ég n égy évtizeden keresztül húzódik, végül, két évvel a júliusi forrad a­ lom után, elfogadják a Reform Bilit, m ely revideálja az elavult választókerületi beosztást és a politikai beleszólás jogát a iö z é p réteg felső részének - m elyből egyébként a politikailag okosko­ dó közönség tömegei verbuválódnak - is megadja: így a m in t­

21 29 Parliummtan/ Histon/ 974,

egy 24 millió lakos közül csaknem egymillió választhat. A go­ vernm ent by public opinion (a közvélem ényen keresztül törté­ nő korm ányzás) átmeneti korszakának feltételeit 1834-ben Peel űri. Tamioorth Manifestuma teszi teljessé; először teszí közzé választási program ját valam ilyen párt. A közvélem ény nem kritikátlanul, személyeknek a com m on sense által történő naiv vagy m anipulált közfelkiáltásos elfogadásában vagy elutasítá­ sában alakul ki, hanem az ügy körüli érvek vitájában. Ezért tárgyaként a definiált tényállásra van szüksége és nem a prom i­ nens szem élyekre. A konzervatívok nyilvánosságra hozzák program jukat, ugyanakkor a w higek egy választási felhívásban arra intenek: „Remember that you are now fighting for things, n o t m en - for the real consequences of your re fo rm ."" (Ne felejtsétek, hogy m ost nem szem élyekért, hanem ügyekért h ar­ coltok - reform otok valódi következm ényeiért.)

9. § A kontinentális változatok Franciaországban is létrejön a politikailag okoskodó közönség, b ar kétségtelenül csak a XVIII. század közepétől kezdve. Kriti­ kai im pulzusait azonban m égsem tudja a forradalom előtt oly hatásosan intézményesíteni, am int erre a korabeli Angliában lehelőség nyílt. A cenzúraijóváhagyása nélkül egyetlen sortsem szabád kinyom tatni; a politikai újságírás nem képes fejlődni, a periodikus sajtó egészében véve nyom orúságos m arad. A he­ tente megjelenő hivatalos lapocskának, a M crcure de France-nak, noha ez volt a legelterjedtebb újság, még 1763-ban sem volt 1600-nál több előfizetője. Ezeknek egyharm ada Párizsban la­ kott, 900 pedig vidéken, a többi külföldön élt. Kéz alatt term é­ szetesen olvasták az illegálisan behozott újságokat, különösen a Hollandokat.23

22 Emden: i. ni. 205.1. 23 Már XIV. Lajosnak meg kellett tiltania 1679-ben, 1683-ban és 1686-ban külföldi újságok behozatalát A Gazettes de Hollandé akkoriban vívja ki Európa legsza­ badabb újságjának hírét, melyet az egész XVIII, századon keresztül megőriz. E publicisztikai csatornákon keresztül a Nantes-i Ediktummal elűzött hugenották is befolyást gyakorolnak hazájukra. Lásd E. Everth: DicÖffenthchknl in der Aussenpolitík. i. m. 299, I.

N em csak a kifejlett politikai újságírás hiányzik, hanem a rendi gyűlés is, mely ennek hatása alatt lassanként népképvise­ letté alakulhatott volna át: az általános rendeket 1614 óta nem hívták egybe. A fennálló parlam entek, legfelsőbb bíróságok, m elyek ténylegesen az egyetlen, a királytól nem teljes m érték­ ben függő politikai erőt jelentik, nem a polgárság legfelső réte­ geit testesítik m eg, hanem azokat az elpolgáriasult közbülső hatalm akat, m elyek az abszolutisztikus u ralom centralizm usá­ val szem ben fenn tudtak m aradni. Végül hiányzik az ilyen intézm ények társadalm i bázisa is. Kétségkívül nem hiányzik az iparral és kereskedelemmel foglalkozó polgárság; a spekulán­ sok és bankárok, kereskedelemmel is foglalkozó m anufaktúra­ tulajdonosok, a nagykereskedők és adóbérlők m ár a régensség alatt kialakítják a felsőbb burzsoáziát, m elynek kezében össze­ gyűlik a nem zet gazdagsága. Politikailag azonban nem tudnak hatást gyakorolni a nem zet sorsára, a nem ességgel és a felső tisztviselő réteggel (noblesse de robe)M nem fonódnak össze, mint Angliában, hom ogén felső réteggé, m ely biztos presztízsre tám aszkodva politikailag is képviselhette volna a tőkeképző osztályok érdekeit. A rendi különbségek szigorúak. A g azd ag kereskedők ugyan rendszerint a, harm adik generációban m egszerzik a nem esi cí­ m et, m ely többnyire m agas hivatali állások javadalm aival kap­ csolódik össze, ezzel azonban kiválnak a term elés és elosztás szférájából. A század közepén Coyer abbé La noblesse Commergante cím m el hívja fel erre a problém ára a figyelm et, s röpiratok viharát váltja ki. M ásrészt a nem esség, m ely az iparban, keres­ kedelem ben és a banküzletben m int rendjéhez nem illő foglala­ tosságokban nem vesz részt, gazdaságilag az uralkodótól függő helyzetbe kerül: a produktív m unka polgári álláspontjáról te­ kintve élősdi rend, m elyet politikai jelentéktelenségéért ad ó­ kedvezm ényekkel és királyi pátensekkel fizetnek m eg. A király m esszem enően monopolizálja a közhatalm at. A polgári egyen­ lőség visszája valósul meg: az egyetlen királyon (és hivataln o­ kain) kívül m indenki egyform án alattvaló, m indenki egyfor­ m án puszta alávetettje a felsőségnek - m indenki m agánem ber. Szférájuk, akár polgárok, akár nem , a société civile - olyan

24 Lásd a „noblesse de robe" szociológiai elemzését Borkenaunál: i. m. 172.1.

képződm ény, m elyet a XVIII. század folyam án osztályelm életi szem pontból nem könnyű átlátni. A polgárság úgyszólván még többszörösen bele van ágyazva a rendi államba, am int ezt a polgári parlam entek feudális szerepe, a felső burzsoáziának a nem ességhez való hozzáidom ulása mutatja, s a nem esség a m aga szalonjaiban sokkal inkább nyitott a polgári értelm iségiek felvilágosult gondolkodásm ódja irányába, m int m aguk a polgá rqk. M égis a polgárság, a. nem esség és a korona a státust és a funkciót tekintve olyannyira elkülönültek egym ástól, hogy a „szektorokat", a politikait, a gazdaságit, és ezek közt azt a szektort, m elyet a „társadalom " foglal el, a modellben könnyen el lehet választani egym ástól.25 “A. század első felében a „filozófusok" kritikája, M ontesquieu-i kivéve, elsősorban a vallással, irodalom m al és m űvészettel fog­ lalkozik, a filozófusok m orális törekvése csak az Enciklopédia publikációjának stádium ában válik, főleg közvetve, politikaivá. A z Enciklopédiát nagyszabású publicisztikai vállalkozásként h ozták létre.26 Robespierre később ezt a „forradalom bevezető fejezeteként" ünnepelheti. A század .utolsó harm adában az asszonyok által vezetett Bureaux d'Esprit örökébe klubok lép­ nek^ m élyek a Club de l'Entresol2/ korai, angol eszm éktől inspi­ rált úri társaságának jellegét viselik m agukon; a nyilvános vita kezd em ényezői, a filozófusok, szépírókból közgazdászokká váltak. K özgazdáknak nevezik a fiziokratákat, akik először Q uesnaynél, később Turgot-nál és M irabeau-nál találkoznak,

25 E. G. Barber: The Bourgeoisie in the Í8th Century France. New York, 1959. 26 Először 1750-ben Diderot Prospectusában jelenik meg olyan előzetes híradás, mely csakhamar egész Európában visszhangra talál, egy évvel később pedig D'AJembert DiscoursPrétiminaíre-je, az egész mű ragyogó vázlata. írását kife­ jezetten a public éclairének címezi. A société de gens des lettres nevében beszél. Diderot Voltaire-hez írott egyik levelében emlékeztet a nyilvánosság­ gal szembeni kötelezettségekre: időközben 4000 előfizetője lett a vállalkozás­ nak, két-háromszor annyi, mint ahány előfizetője a legolvasottabb újságnak volt. 27 Az emigráns Bolingbroke ösztönzésére Alary abbénál, aki az enlresolon (félemeleten) lakott (innen a Club de I'Entresol elnevezés) magántársaság alakultmeg, informális akadémia, tudósokból, papokból és hivatalnokokból akik híreket cseréltek ki, terveket szőttek, s az állam alkotmányát éppúgv vizsgálták, mint a társadalom szükségleteit. D'Argenson márki és de St. Pierre abbé mellett Walpole is megfordult itt. Lásd R. Koseileck: Kritik und Krisr. Freiburg-München, 1959. 5 3 .1

klubjuk több mint egy évtizeden át m arad együtt. Tanításukat a Gazette du commerce-ben és a Journal de VAgriculture, du Com­ merce et des Finances-ban védelmezik; egészen addig, míg Turgot-val és Malesherbes-bel 1774-ben két legjelentősebb tagjukat m eghívják a korm ányba - a közvélem énynek m integy az első exponenseiként. Ism eretes azonban, hogy először csak N eckernek sikerül a politikailag m űködő nyilvánosság szám ára az abszolutista rendszeren rést ütnie; ő hozza nyilvánosságra az állami költségvetés m érlegét. H árom hónappal később a király m eneszti a m inisztert.28 M égis a közönség politikai okoskodása bizonyult a kor.mányt ellenőrző fórumnak, m égpedigjellem ző m ódon épp a legkénye-_, sebb polgári érdekek viszonylatában: az állam eladósodásának mértékében vált jelképpé a torz viszony egyfelől a gazdasági hatalom és a politikaihatalom -fosztottság, másfelől a pénzügyi függőség és az abszolutisztikus korm ányzás között. A végső soron politikailag-is .okoskodó közönségnek am a szférája, m ely a kitartott, gazdasági és politikai téren funkció nélküliedé társa­ dalm ilag reprezentatív nem esség kebelén belül felemelkedett értelmiségiek közrem űködésével jött létre, m ost kifejezetten olyan szférává válik, melyben a polgári társadalom reflektálva kifejezésre juttatja saját érdekeit. A Necker-féle Compte Rendű óta ezt a nyilvánosságot politikai funkciójában legfeljebb csak jobban elnyomni lehet, de képtelenség teljesen hatástalanná tenni. A Cahiers de Doléance révén a közönségnek közügyekkel kapcsolatos okoskodását hivatalosan is engedélyezik. Ism ere­ tes, hogy ez vezet az általános rendek összehívásához; a rendi

28 A forradalom előestéjén Necker az, aki a polgári nyilvánosság érettségének mértékét észreveszi: „A társas élet szelleme, a dicséret és megbecsülés iránti előszeretet Franciaországban olyan törvényszéket iktatott be, amely előtt mindenkinek, aki a figyelmet magára vonja, kötelessége megjelenni, ez a közvélemény (opinion publique)." Majd így folytatja: „Az idegenek többsége nem tud egykönnyen helyes elképzelést kialakítani arról a tekintélyről, mely­ nek a közvélemény örvend Franciaországban. Csak nehezen értik meg, hogy van egy láthatatlan hatalom, mely hadsereg, testőrség és pénz nélkül hoz olyan törvényeket, melyeket még magában a királyi palotában is betartanak, és még sincs semmi, ami ennél igazabb volna." Azóta beszélnek „Necker úr közvéleményéről", s ez még a királyhoz írt beszámolókban is előfordul. Idézi Bauer: i. m. 234.1., valamint M. v. Böhm: Rokoko, Frankreich im IS. jahrhunderi. Berlin, 1921. 318.1.

gyűlésnek Angliában m egszakítás nélküli h agyom ányát a tár­ sadalm i fejlődésnek oly fokán újítják fel ismét, m ikor ez m ár csak a m o d em parlam ent szerepét veheti át. A m ihez Angliában több mint száz évig tartó folyam atos fejlődéíTvört szükséges, azt a forradalom Franciaországban egy csap ásra m egterem ti, term észetesen nem olyan tartósan; létre­ jönnek a politikailag okoskodó közönség szám ára az addig hiányzó intézmények. Kialakulnak a klubpártok, melyekből a parlam enti frakciók toborzódnak, létrejön a politikai napi saj­ t ó ” És már. az .általános rendek biztosítják tárgyalásaik nyilvá­ nosságát. A parlam enti tudósítás céljaira augusztus óta naponta megjelenik a Journal des Débattes et des Décrets. A politikai nyil­ v án o sságjo gi norm áinak m egalkotása legalább annyira fontos, m in t tényleges intézm ényesítése: a forrad alm i folyam atot egyú ttal alkotm ányjogilag is értelm ezik és m eghatározzák; iXtinden bizonnyal ezzel függ össze, h ogy a kontinensen a pol­ gári nyilvánosság olyan pontosan tudatában van mind tényle­ ges, m ind lehetséges politikai funkcióinak. Itt terminológiailag világosabban körülhatárolt öntudat alakul ki, mint a korabeli Angliában. A nyilvánosság politikai funkciói a francia forradalmi alkotm ány kodifikációiból csakham ar olyan jelszavakká változ­ nak, m elyek egész Európát bejárják. N em véletlen, hogy a né­ m etben a „nyilvánosság" kifejezést a francia nyom án képezik; abban a gúnyversben, mely a forradalom napjaiban járja be a n ém et tartom ányokat, eredeti alakjában, m int „Publizitát" sze­ repel: Das grosse Losungsw ort, das ein jeder kraltt V or dem in ihren Staatsperücken, Sich selbst des Volkes H áupten bücken, H orch auf! Es heisst - Pubiizitát.j0*

29 Lásd ehhez részletesen Bauer: i. m. XIII. fej. 239.1. A nagy jelszó, így szól a károgás, Melytől az állami paróka A nép előtt földig hajolna Hallgasd csak! A -publicitás. (Radnóti Sándor fordítása.) 30 A vers R. Semdnéi található meg: Zum Problem des Öffentlichen und der Öffentlichkeit. In: Gediichtnisschrift fü r Jetiinek. München, 19S5.

131

A nyilvánosság kom plexum át az 1791-es alkotm ány egészíti ki, m ely a 11. §-ban nagyjából és egészében az 1789. VIII. 26-i Declaration des Droits de l'Homme et du Citoyent veszi át. „A gondolatok és vélem ények szabad közlése az em ber egyik leg­ drágább joga. Ennélfogva mindenki szabadon beszélhet, írhat, nyom tathat, fenntartva a felelősséget az e szabadsággal való visszaélésért, melynek eseteit a törvény h atározza m e g ."31 A z 1793-as alkotm ány a szabad egyesülést kifejezetten a sza­ b ad vélem énynyilvánítás védelm ére vonatkoztatja. „A gondo­ latok és vélem ények akár a sajtó útján, akár m ás m ódon történő közlésének jogát, a békés gyülekezés jo g á t,.. nem szabad m eg­ tiltani", s azután m integy bocsánatot kérve ezért az óvatossá­ gért, az ancien régim e-re vonatkozó utalást fűz hozzá: „E jogok kihirdetését a despotizm us jelenléte vagy eleven em lékezete teszi szükségessé." 2 Abban az időpontban, am ikor ez a cikkely érvényre lép, term észetesen m ár nem felel m eg az alkotm ány valóságának. A z előző év augusztusában, két nappal a Tuileriák ostrom a után a párizsi községtanácsok egyik ediktum ában a forradalom ellenségeit „empoisonneurs de l'opinion publique"ként (a közvélem ény m egm érgezői) bélyegezték m eg, és sajtó­ jukat lefoglalták. 1800. január 17-én, két nappal az állam csíny u tán, N apóleon teljesen m egszünteti a sajtószabadságot, A p o ­ litikai sajtó tilalm át csak 13 név szerint m egh atározott lap ra nem terjesztik ki. 1811-től a hivatalos Moniteurön kívül csak h árom lapot tűr m eg, s azokat is szigorú cenzúra alatt. A visszatért Bourbonok azzal a nyilatkozattal m utatkoznak be, h og y a sajtó szabadságát tisztelni fogják. A z 1814. júniusi chartában is ez áll (8. cikkely): „A franciáknak joguk van arra, hogy nézeteiket nyilvánosságra hozzák és kinyom tassák, h a betartják a törvé­ nyeket, m elyeknek az e szabadságokkal való visszaéléseket kell m eggátolniuk."33 A z ellenzék azonban csak n agyon óvatosan nyilvánulhatott m eg. Csak a júliusi forradalom , m ely jelszavát

31 Die Entwicklung der Menschen- und Biirgerrechte. F. Hartung (Hg.), Göttingen, 1954. 33. és 35. 1. Elsőként ad hasonló biztosítékokat Virginia állam az 1776. VI. 12-i Bill o f Rightsban {12. cikkely): „A sajtószabadság a szabadság egyik legnagyobb védőbástyája, és despotikus kormányzatokon kívül sohasem sza­ bad korlátozni.'' I. m. 27.1. 32 Uo. ' 33 Hartung: i. m. 45.1.

épp a Thiers és M ignet által alapított ellenzéki lapból, a Nation a b ó l veszi,34 adja vissza a sajtónak és a pártoknak, s végül a választási reform által kibővített és teljes nyilvánossággal m ű ­ ködő parlam entnek azt a játékteret, melyet a forradalm i emberi jogöKbiztosítottak. N ém etországban csak a júliusi francia forradalom után, és akkor is csak rövid időre indul meg valami, amit egyáltalán parlam enti életnek lehet nevezni; ez a dél- és délnyugat-ném et területek székhelyein történik,31 ahol az 1815-ös bécsi h atároza­ tok ajánlotta képviseleti testületek bizonyos rendi h agy om á­ nyokhoz kapcsolódtak - később persze ezeket a karlsbadi h atá­ rozatok csaknem mindenhol m egbénították. A ném et viszonyokat az angol viszonyoktól a szárazföldi abszolutizm us által többnyire tovább őrzött rendi korlátok kü­ lönböztetik m eg, különösen a nem esség és a polgárság között; a polgárok a m aguk részéről szigorúan elkülönültek a néptől. A falusi lakosság (a földmunkásoktól kezdve a bérlőkön át a szabad parasztokig) és a voltaképpeni alsó réteg mellett (nap ­ szám osok, katonák és alkalmazottak) a néphez tartoznak a kiskereskedők, a kézm űvesek és a munkások. A „nép" azonos a peuple-lel, olyan kategóriák ezek, melyek a XVIII. század folyam án azonos jelentésre tesznek szert, itt éppúgy, mint ott, a kézi m unka és a bolti pult szám ít a tulajdonképpeni p olgárság­ gal szem ben az elhatárolódás szubjektíve kötelező kritérium á­ nak. Akik egykor polgárok, par excellence városi polgárok, kiskereskedők és kézm űvesek voltak, azokat a polgáriak m ár nem szám ítják a burzsoáziához. Ez utóbbinak a m űveltség á kritérium a; a polgári szem élyek a m űvelt rendekhez tartoznak - üzletem berek és egyetem i végzettségű emberek (tudósok, papok, hivatalnokok, orvosok, jogászok, tanítók stb.). A ném et viszonyok a francia viszonyoktól azonban m égis a nem esség­ nek az udvarral szem ben rendkívül önállótlan helyzetében tér­ n ek el. A nem esség nem volt képes arra, hogy a „társaságnak" m ind gazdasági, m ind politikai funkcióktól elkülönített szféra-

34 „Le roi régne et ne gouverne pás." (A király uralkodik és nem kormányoz.) 35 Lásd a korabeli beszámolót: Schreiben von München betreffend der baverischen Landtag von 1831. Historisch-Polilische Z élsd irifl, Hamburg, 1832. 1. köt. 94. 1.

133

ját a polgári értelmiségiekkel való kom m unikációban az okos- I kodó közönség kulturális szem pontból irányadó szférájává^ala- 1 kítsa.36 1 A. politikailag okoskodó k özönség főleg, a polgáriak m agánba összejövetelein találja m eg a m a g a helyét. A X Y IIl. század utol- 'j só évtizedeiben kivirágzó folyóiratok, a p olitikaiak is, a magár 1 nembergk társas életének valóságos kristályosodási ponHai’ftffM válnak. M aguk a folyóiratok nem csak a felvilágosult korszak 1 „olvasási szenvedélyét", sőt, „olvasási őrületét" tanúsítják;37^ ^ hetvenes évektől kezdve m agán - és üzleti olvasótársi'sngok i terjednek el valam ennyi városban, m ég a kisebbekben is űgv- 1 h ogy általános vita kezdődhet m eg ezen intézmények értékéről. íj A század végének N ém etországában több mint 270 olvasótar- 5 saság volt található.38 Itt többnyire olyan saját helyist gukkel rendelkező egyesületekről van szó, m elyek alkalm at nyújtanaKS folyóiratok és újságok olvasására, és ami éppoly fontos, a2 j olvasottakról való beszélgetésre. A legrégebbi olvasókörök nem í voltak egyebek, mint előfizetői közösségek, m elyek az újságok Jj beszerzését próbálták olcsóbbá tenni. Ezzel szem ben az olvasó-' társaságok m ár nem ilyen pénzügyi indítékokból jöttek lc-tre ~ Ezek az egyesületek, m elyek elnökségüket az alapszabályzat? '% nak megfelelően választják, új tagok felvételéről többségi hatáíís rozattal döntenek, a vitás kérdéseket általában p ar lamenti úto^^S intézik el, a nőket kizárják és a játékokat tiltják, a p o l g á r i j á i g gánszemélyeknek egyedül azt a szükségletét szolgálják^ogj^lj okoskodó köz önségként nyilvánosságot alkossanak: folyóirata- jg kát olvassanak és azokról beszéljenek, szem élyes véleirié t kicseréljék és közrem űködjenek annak m egfogalm azásában^

36 E. Heilbom: Zwischm zwei Revoiutionen. Berlin, 1929. I. köt.; Der Gcisf der Sckinkelzeit 1789 bis 1848.97.1. 37 így például a Journal von und fü r Deutschland, 1790. H. 55.1. vagy a Jemvxhe Allgemeine Literaturzeitung, 1798. Nr. 30. 255. 1. A XVEI. század VL-gtnek Németországában a politikai nyilvánosság keletkezésével kapcsolatban i'ltaIában lásd F. Valjavec: Die Entstehung der politischen Strömungen in Deutschland 1770-1815. München, 1951. 38 Vö. I. Fentsch anyaggazdag értekezésével; Zur Geschichte des Zeitkongressus at Deutschland. Leipzig, 1937. Ugyanez vonatkozik Svájcra is, uő. 33. ! 10. megjegyzés. Lásd még M. Braubach részletes vizsgálódásait: Ein publizistischer Plan der Bonner Lesegesellschaft. In: Festschrift fü r L Bergstráfler. Düsseldorf, 1954. 21. és köv. 1. ‘

134

■* ^ * 'á \ i -> \ ' -

amit azután a kilencvenes évektől kezdve „közvélem énynek" neveznek. Többnyire politikai tartalm ú folyóiratokat tartottak és olvastak: Schlözer Staatsanzeigerijét, W ieland Teutscher Mer^kurját, Archertholz Minerváját, a Hamburger Politische Journalt, a

Journal von und f ü r D eutschlandotf Schlözer folyóirata, m ely -'jglérte a 4000-es példányszám ot, ném iképp részesül az angol r' sajtószabadság hannoveri visszfényében; a „nagyok béte noire"jönak tekintették, m ert ezek féltek attól, hogy akkori szóhaszná- lat szerint, „a Schlözer majd kiszerkeszti őket'"10. A z uralkodók­ . nak &í első politikai publicisták elleni brutális reakciója N ém et­ > aSzSg^délnyugati tartom ányaiban m indenesetre a nyilvános­ : s á g b S o r typs kritikai erejének szim ptóm ája. Mind Wekherlin, aki eJ őszór 1778-banjelentkezik a Felleisennel, mind pedig Schubart,akim árl774"ben ism ertté válik Deutsche Chromkjával, nagy árat fizet. egyik börtönben hal m eg, a másiknak tíz év várfogsággal törik m eg a gerincét; agym osás - egyelőre még

Üírekt módon.41

30, § A polgári társadalom mint a magánautonómia szférája: a magánjog és a liberalizált piac

Az angol és a szárazföldi, politikailag m űködő nyilvánosság kialakulásával kapcsolatos történelm i kitérések elvontak m a­ radnak mindaddig, am íg a közönség, a sajtó, a pártok és a parlament intézm ényes összefüggésére szorítkoznak és arra a feszültségre, m ely az autoritás és publicitás szem besítésének, a

, ® A. Hamburger Harmonie híres olvasószobájában a századforduló idején 47 német, 8 francia és 2 angol folyóirat volt kitéve. Szórakoztató folyóiratok, melyek a légi morális heti iratok nyomán alakultak ki, nem tartoztak a ' tulajdonképpeni repertoárhoz, ezeket az asszonyok olvasták odahaza. a Cf. v . m. I. köt. 706.1. ■s- Lásd ehhez L. Balét: i. ni. 132. 1. „Schubart egy éven át feküdt szalmán (a hohenaspergi erőd) régi tomyánakegyikcellájában. A hálóruhája végül a sajá t te én rothadt szét... 2 V 4 év fogság után engedték meg neki, hogy a szabad h ^-gön mozogjon. Először 1780-ban volt szabad a feleségével és gyermek­ eivel levelet váltania, és ugyanebben az évben változtatták a szoros fogságot Várfogságra. Végül tízévi fogság után engedték szabadon..." Az ifjú Schiller egy ebként ettől a Schubarttól kapta első politikai ösztönzéseit, a maga módján ■a Haramiák dmű darab is a politikai publicisztika kezdeteihez tartozik.

135

korm ányok kritikai ellenőrzése princípium ának következtében jelenik m eg. Bebizonyíthatják, hogy a nyilvánosság ,a XVIII. század folyam án politikai funkciókat vesz át, m agának e funk­ ciónak a sajátosságát azonban csak a polgári társadalom egész fejlődéstörténetének am a specifikus, fázisából lehet -megérteni, m elyben az áruforgalom és a társadalm i munka az állami direk­ tívák alól m esszem enően emancipálódik. Abban a politikai rendben, m ellyel ez a folyam at ideiglenesen lezárul, a nyilvá­ nosság nem véletlenül foglal el központi helyet: a parlam entáris államformájú polgári jogállamoknak valósággal szerv ező elvé­ vé válik, p éld áu l A ngliában az 1832-es n agy Reform Bili után, s u gy an ez érvén yes, ném i korlátozással, az 1830-as belga alkotm án yh oz h ason ló, ú gyn evezett alkotm ányos m o n arch i­ ákra is. A . politikailag m űködő nyilvánosság kapja m eg annak,„aszervnek a norm atív státusát, melynek feladata, h o g y közvetí­ tést hozzon létre m aga a polgári társadalom és a szükségletei­ nek megfelelő állam hatalom között. Ennek a „kiteljesedett" polgári nyilvánosságnak az a tendenciájában liberalizált piac a társadalm i előfeltétele, mely az érintkezést a társadalm i újrater­ melés szférájában, am ennyire csak lehetséges, a m agánem berek egym ás közti ügyévé változtatja, és csak így teszi teljessé a polgári társadalom privatizálódását. A z abszolutizm us korá­ ban a m agánszem élyek területének a m egalapozódásáról főleg csak abban a negatív értelem ben lehetett szó, h ogy a társadalm i viszonyokat m egfosztották kvázi nyilvános jellegüktől, a poli­ tikai, jogi és adm inisztratív funkciókat a közhatalom ban vonták össze. A z a terület, melyet ettől a közhatalom tól elválasztottak, sem mi esetre sem a hatósági szabályozástól való felszabadulás értelm ében volt „m agán "; egyáltalán csak m int m erkantilista m ódon szabályozott terület jött létre..M ásrészt a m erkantiliz­ m us „egységesítő rend szere" m ár az újraterm elési folyam at m agángazd aságivá válásának kezdetét is tételezi, abban a pozi­ tív értelem ben, h ogy ez lassanként autonóm m ódon, a piac saját törv én yei szerin t b on tak ozzék ki. M ert am ily en m érték b en felülről elősegítik a kapitalista term elési m ód térhódítását, olyan m értékben kezdik a társadalm i viszonyokat áru viszo­ nyok közvetíteni. A z.árutulajdonosok a piac birodalm ának ki­ terjed ésével és szab a d d á v á lá sá v a l tesznek sz e rt m a g á n ­ autonóm iára, egyáltalán a „m agán " pozitív értelm e a fcapita136

lis^tikusaniIlűkűdjő..tulajdon feletti szabad rendelkezés fogalma nyom án alakul ki. * H ogy m ennyire előrehalad ez a folyam at m ár a merkantilista korszakban, m utatja az újkor m agánjogának története. A jogi ügyletnek a szabad akaratnyilvánítás által m egalapozott szer­ ződésként való felfogása a szabadon versengő árutulajdonosok cserefolyam ata nyom án alakult ki. Ugyanakkor az a m agánjogi rendszer, m ely a m agánem berek egym ás közti viszonyát elvben m agánszerződésekre vezeti vissza, a szabad áruforgalom tör­ vényei szerint kialakuló csereviszonyokat tartja m érvadóna k. A szerződő felek term észetesen nem minden esetben cserepartne­ rek is egyúttal; a csereviszony azonban mint a polgári társad a­ lom központi viszonya, általában m odellt jelent a szerződéses viszonyok szám ára. - A m agánjogrendszer alapszabadságjogaiyal alakul ki az általános jogképesség kategóriája is; ez a sz e ­ m ély jogLálIásának garanciája, s többé nem a születés és a rend nyom án definiálják. A status libertatist, a status civitatist, és a status familiaet az egyetlen status naturalis váltja fel42 - ami a piacon az árutulajdonosok elvi egyenlőségének, a nyilvános­ ságban pedig a kim űveltek egyenlőségének felel meg. Á polgári jog nagy kodifikációival olyan norm arendszert fejlesztenek ki, m ely szigorú értelemben vett m agánszférát biz­ tosít, vagyis a m agánem berek rendi és állami kikötésektől ten­ denciájában felszabadított érintkezésének szféráját. Garantálják a m agántulajdon intézm ényét és ezzel összefüggésben a szer­ ződés, a foglalkozás és az öröklés alapvető szabadságjogait. M indenesetre a kontinensen a fejlődési szakaszok, éppen a kodifikációk révén, világosabban válnak el egym ástól, m int Angliában, ahol ugyanez a folyam at a Common Lvtu keretében játszódik le; m égis a szabad áruforgalom társadalm ának speci­ ális jogi form ái és intézm ényei43 inkább itt alakulnak ki, mint a

42 E fogalmak jogelméleti történetéről lásd Hermann Coíng: Der Rechtsbegnffdcr menschíichen Person und die Theorie der Mcnschcnrcchtc. SondenvröffenHicinw.g dcrZeitschriftfiirauslandiscb.es andmtcrnalionahs Privuirechi. Berlin und Tubin­ gen, 1950. 191. 1. A XVIIL és XIX. század magánjogi kodifíkációiban „az általános jogképesség" érvényre jutását H, Conrad követi nyomon: Individu­ um und Gemeinschafí in der Privatrechtsordnxng. Heft 18. der Juristisrhen Studiengesellschaft, Karlsruhe, 1956. 43 Nevezetesen: a tőketársaság, a dologi hitel, az értékpapír, a kereskedelmi és hajózási jog elemei, a bányászati jog elemei és az egész versenyjog. 137

róm ai jogíh agyom án y országaiban. Poroszországban az Álta­ lános Országos Jogot 1794-ben, Ausztriában az Általános Polgári Törvénykönyvet 1811-ben teszik közzé; a kettő között jelenikm eg a polgári magánjog klasszikus m űve, az 1804-es Code Civil,_.E törvénykönyvek m indegyikére jellemző, hogy nem csak.a pol­ gári társadalom érdekében jöttek létre, hanem annak specifikus közegében is: többször keresztülm entek a .közönséggé egyesült, m agánem berek nyilvános okoskodásának kontroliján. Pályáza­ tok kiírása és m egkérdezés útján a közönség ott is részese a törvényhozás m űvének, ahol nincsenek parlam enti testületek, v agy ahol, mint a napóleoni Franciaországban, éppen nem m ű ­ ködtek. Akárcsak Bécsben és Berlinben, a törvénykönyv terve­ zetét vélem ényezés végett Párizsban is előszór a nyilvánosság elé terjesztik, mégpedig nem csak a szakem berek belső fórum a elé (1800). Sőt m agukat a tervezeteket m ég csak nem is a juris-" prudentia hagyom ányos hordozói dolgozták ki, hanem a kor­ m ány m űvelt bizalmi emberei, akik bizonyos értelem ben öszszeköttetést teremtettek a mái- politikailag m űködő közönség­ gel, s az alapgondolatokat vitakörökben fejtegették - ilyen volt például a berlini MittwochgeseUschaft, melyhez Suarez tartozott. Az újkor m agánjogi története nem csak a term észetjognak a XVIII. században történő tételes m egfogalm azásával kezdődik. Á m ai£v e.tt róm ai jog, m elyetkezdetben csak az egyházijoggal ellentétben tekintettek m agánjognak, csak a régi uralm i rendek és a városi szakm aLrendek-áthagyom ányozódott jogi form ái­ nak m egszűnésével válik a felszabadított polgári társadalom jogává. A z abszolutizm us korában, mikor ez inkább jogi tech­ nika, mint tulajdonképpeni jog, az uralkodók szám ára eszköz­ ként szolgál a centralizálásra törekvő felsőség és a rendi hatal­ m ak paTtíKürar&mffSa közti vitában.. A polgári társadalm at m entesíteni kell testületi kötöttségeitől és alá kell vetni az ural­ kodó adminisztratív fennhatóságának. A róm ai jog m ég ebben a funkcióban sem szavatolt szigorú értelem ben vett m agánjogi rendet. A_ magánjog m ég ott is, ahol nem oldódik fel egészen rend őrségi előírásokban, hatóságilag kötött m arad ,.gzek az elő­ írások felölelik a „közjóiét" m ellékfeladatait44, valam int a keres­

44 Például a ruházatra, a házasságokra, a paráznaságra, az uzsorára, az istenká­ romlásra, az élelmiszerek hamisítására vonatkozó rendszabályokat lásd F. Wieacker: Privatrechtsgeschichte der Neuzeit. Göttingen, 1952.108.1.

kedelm i, az ipari és a munkajogot is. A d ig está k , amelyek alapján akkoriban a m agánjog uralkodó elmélete orientálódik, a jogi valósággal szemben fikcióvá válnak: „A munkajog terén, a szabad m unkaviszony vonatkozásában a digestákban csak a kevéssé differenciált szolgálati szerződést ismerik, a helyi cse­ lédjog azonban a házközösségből és a családfői hatalom ból, a k ézm űipari jog a szakmai-rendi állásból, a falusi munkajog a paraszti szolgálati kötelezettségekből indul ki. A digesták kötel­ m i joga nagyjában és egészében előfeltételezi a szerződési sz a ­ b ad ságot, a helyi szabályozások tele vannak ármegkötésekkel, adókkal, beszolgáitatási és ajándékozási kötelességekkel, ter­ m elési korlátokkal és kötési kötelességekkel... Az absztrakt, általános és ezért látszólag szabad egyéni-gazdasági jogrenddel szem benáll a hatósági, szakmai-rendi és testületi m egkötések­ nek csaknem elviselhetetlen töm ege, m elyek a szerződési jogot, a m unkajogot, a lakásjogot és az ingatlanjogot, tehát a magánjog valam ennyi társadalm i és gazdasági gyújtópontját átfogják.”'1'' A XVIII. század m ásodik felétől kezdve a m odern m agánjog _alajáíetően felszámolja ezeket a kötöttségeket. De ezután is m ég száz évig tart, m íg a státustól a szerződés felé (from status to contract) irányuló fejlődés áttör m indazokon az akadályokon, m elyek az ipari tőke értékesítését és ezzel egyidejűleg a kapita­ lista termelési m ód felülkerekedését akkoriban akadályozták, m íg a tulajdont átengedik a piaci partnerek szabad csereíorgalm ának, örökítését az egyes tulajdonos szabad akaratának; a foglalkozás kiválasztását és gyakorlását, valam int a foglalkoz­ tatottak kiképzését a vállalkozók belátásának, a m u n k ab érm eg­ állapítását a m unkaadó és m unkás közötti szabad szerződ és­ nek. Angliában 1757-ben, először a textiliparban, veszik el a békebíráktól az állami bérszabályozás feladatát, 1813-ig a sza­ bad bérm unkát valam ennyi iparágban bevezetik, egy évvel később pedig m egszüntetik azt az erzsébeti törvényt, mely a tanoncok szám ára hétéves kiképzési időt írt elő. Ennek felelnek m eg az egyesülésre vonatkozó szigorú tilalmak. Éppígy hódít tért a_XVIII. század közepétől kezdve az iparűzés szabadsága. Fran ciaországban ez a fejlődés a forradalom kitörésével kezdő-

A római jog tételeinek gyűjteménye Justinianus korából 45 F. Wieacker: i. m. 110.1.

dik, 1791-ig a kereskedelemben és iparban m egszüntetnek csak­ n em m inden állam i direktívát és rendi szabályozást. Am i A usztriában m ár II. József alatt érvényre ju th a to tt azt P orosz­ országban az 1806-os vereség után a Stein-H ardenberg-féle reform ok vitték végbe. Sokáig sikeresen védelm ezik a feudális örökösödési törvényeket is. Angliában csak az 1843-as reform ­ törvénnyel kerekedik felül az az individualista felfogás, h ogy az örökösödést a ház- és családközösség kollektív gazdasági egységétől el kell választani és az egyéni tulajdonosra kell v o ­ natkoztatni.46 M ielőtt a nem zetek közti áruforgalm at (ném et viszonyok között a tartom ányok közötti áruforgalm at) m egsza­ badítják a vám korlátoktól, az ipari tőke belül tör m agának szabad utat; e fejlődés végén a javak, a föld, a m unka és m aga a tőke piaca szinte kizárólag a szabad konkurencia törvényeinek engedelmeskedik. A külkereskedelmi viszonyok liberalizálását m agában A n g ­ liában is csak a gabonatörvények 1846-os m egszüntetése után lehetett következetesen m egvalósítani. M agasabb szinten re­ produkálódott a régi ellentm ondás egyrészt a m egalapozott piaci pozíciókhoz kapcsolódó defenzív érdekek, m ásrészt a mindenkori új szektorokba befektetett tőke expanzív érdekei között. Ezúttal azonban ez az ipari forradalom hatalm as erőitől hajtva47 nem csak a régi m onopólium ok ideiglenes fellazulásá­ hoz, hosszabb távon pedig a piacon az uralm i pozíciók puszta m egváltoztatásához vezetett. A z új iparoknak termékeik szá­ m ára kibővített eladási lehetőségekre, termelésük szám ára egy­ re növekvő nyersanyagellátásra volt szükségük, végül pedig bővülő élelm iszer-behozatalra, m ely termelőik, a bérm unkások életszínvonalát alacsonyan tartotta. Az állami szabályozások,

46 L. Brentano: Geschichte der xvirtschaft lichen Entwicklung Englands. Jena, 1928. ül. köt. 223.1 47 W. Ashley: The Economic Organization o f England, An Outline History. London, 1923.141.1. „Long before 1776 by far the greater part of English industry had become dependent on capitalistic enterprise in the two important respects that a commercial capitalist provided the actual workmen with their materials and found a market for their finished goods.” (Jóval 1776 előtt az angol ipar túlnyomó többsége a kapitalista vállalkozástól függő helyzetbe került abban a két fontos vonatkozásban, hogy a kereskedelmi tőkés látta el a tényleges munkást nyersanyagaival és kész termékei számára ő talált piacot.) Lásd továbbá H. O. Meredith: Economic History o f England. London, 1949.221.1.

kiváltságok és ellenőrzések m egszüntetésének ez az objektív érdeke a tengeren és a piacon egyarán t uralkodó korabeli A n g ­ liát olyan helyzetben találja, melyben a laissez faire-en mindent nyerhet és sem m it sem veszíthet. Anglia ipari előnye csak növeli érdekeltségét a szabad kereskedelemben.'18 Az észak-am erikai gyarm atoknak az anyaországtól való felszabadulása után rá ­ adásul m ég ellenőrizni is lehetett ennek helyességét. A kereske­ delem , m elyet egy szabad országgal folytattak, legalább annyira jövedelm ezőnek bizonyult, mint az egy és ugyanazon gyarm ati rendszeren belüli csere.49 Végül is a free trad e30, a szabad konkurenciának az országon belüli és az országok közötti m űködése határozza m eg az egész korszakot, m elyet liberálisnak neveznek. Sőt, az em ber h ozzá­ szokott, h ogy a kapitalizm us lényegét e sajátos formájú ver­ senykapitalizmusból vezesse le. Ezzel szem ben emlékeztetni kell arra, hogy ez a kapitalista fejlődés hosszú történetében csak egy_szerencsés pillanatig tart, m ert abból az egyszeri történeti konstellációból alakul ki, m ely a XVIII. század végén Angliában állt fenn. A többi o rszág m ég a liberális szakasz virágkorában

48 R. Hilferding: A finánctöke. Bp., 1959. 400. 1. 43 „The victory of Trafalgar, and the consequent establishing of the unrivalled maritime power of Britain seemed to render it unnecessary to pay any special attention to the political aspects of national wealth or to raise any question as to what trades were good for the community. All ground for interference on the part of the State with the manner in which a man employed his capital seemed to be taken away, and when the 19th century opened public opinion was inclined to leave the capitalist perfectly free to employ his wealth in any enterprise he chose, and to regard the profit which he secured as the best proof that his enterprise was beneficial to the State." (Úgy látszott, hogy a irafalgari győzelem, és Anglia versenytárs nélküli tengeri hatalmának ezt követő meg­ alapozása, szükségtelenné tette, hogy különösebb figyelmet fordítsanak a nemzeti gazdagság politikai vonatkozásaira, vagy bármilyen kérdést felves­ senek azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen iparágak előnyösek a közösség számára. Úgy látszott, semmi alapja nmcs az állam részéről a töke alkalmazá­ sába való beavatkozásnak, és mikor a 19. század megkezdődött, a közvéle­ mény hajlamos volt a tőkés számára teljes szabadságot biztosítani gazdagsá­ gának bármely általa választott vállalkozásban vaió alkalmazására, és a meg­ szerzett profitot úgy tekinteni, mint annak bizonyítékát, hogy vállalkozása az állam számára hasznos volt.) W. Cunningham: The Progress o f Cnpitalisw in England. Cambridge, 1925-107. 1. 50 A külkereskedelem liberalizálása azzal a szerződéssel kezdődik, melyet 1786ban William Pitt köt Franciaországgal.

- a XIX. század közepén - sem valósította m eg fenntartás nélkül a külkereskedelemben a laíssez fairé elveit. M égis a .polgári társadalom mint m agánszféra egyedül ebben a korszakban sza­ badul fel oly mértékben a közhatalom direktíváitól,51 hogy a politikai nyilvánosság a polgári jogállam ban elérheti teljes ki­ bontakozását.

11. § A nyilvánosság ellentmondásos intézményesítése a polgári jogállamban A p olgári társadalom nak ön m agáról alkotott elképzelése j z e ririt a szabad verseny rendszere képes önm agát szabályozni, sőt m ég azzal is kecsegtet, hogy működésévé]! mindenki szám ára biztosítja a jólétet és az igazságosságot az egyéni teljesítőképes­ ség mércéje .szerint; term észetesen csak azzal az előfeltétellel, h ogy a csereforgalom ba semmiféle gazdaságon kívüirha-tóság nem avatkozik bele. A társadalomi, m elyet egyedül a szabad piac törvényei határoznak m eg, nemcsak.„uralóm tól m entes szférának mutatkozik, hanem erőszakm entesnek általában; va­ lam ennyi á m tulajdonos gazdasági hatalm át olyan nagyságren­ dűnek képzelik el, hogy az árm echanizm usra n em lehet h atá­ suk, s ennélfogva közvetlenül sohasem tudnák m ás árutulajdo­ nosok felett hatalm at gyakorolni. Ez a hatalom a piac erőszak nélküli döntésének engedelmeskedik., s ez a cserefolyam atból anonim és bizonyos értelemben autonóm m ód on adódik.52 G az­ dasági alapberendezkedésének jogi biztosítékai is a tendenciá­

51 Ez Németországra nem ugyanolyan mértékben vonatkozik, mint Angliára és Franciaországra. Poroszországban a XVIII, sz. végén állam és társadalom szétválasztása csak virtuális. Lásd erről W. Conze társadalomtörténeti tanul­ mányát: Staat und Gesellschaft in der frührevolutionaren Epoche Deutschlands. Historische Zeítschrift, 186. köt. 1958. 1-34.1. Lásd továbbá W. Conze (Hg.): Staat und Gesellschaft in deutschen Vormarz. Stuttgart, 1963. 52 „The man who is moved to exploit his consumers through unduly high prices will survive only long enough to discover that they bave deserted him in favor of his numerous competitors. To pay a worker less than the going wage is to invite him to go where the going wage is paid. It requires only a moment's reflection to conclude that a businessman with power neither to overcharge his consumers nor to underpay his labor (and for similar reasons his other suppliers) has very little power to do anybody ill. To minimize the exercise of

jában hatalm i szem pontból sem leges és az uralom alól felszaba­ dított m agánszféra irányába m utatnak. A jogib izton ság, .vagyis azjülam ifü n k ciókn ak általános.norm ákhoz való kapcsolása, a. polgári m agánjog rendszerében kodifikált szabadságjogokkal együtt .a „szabad piac", rendjét védelmezi. A törvény felhatalm azásátnélk ülöző állami beavatkozások, szociológiai értelm ük szerint, elsősorban nem azért elvetendők, m ert m egsértenék az igazságosság term észetjogilag m eghatározott norm áit, hanem egyszerűen azért, m ert nem lehetne őket előrelátni, és ezért pontosan a racionalitás azon jellege és mértéke hiányozna belő­ lük, m ely a kapitalista m ódon ténykedő m agánem bereknek alapvető érdeke, különben ugyanis hiányoznának a „kalkulál­ h ató ság " biztosítékai, melyeket m ár M ax W eber felfedezett az ipari kapitalizm usban; a a profitlehetőségek kalkulálhatósága olyan érintkezést kíván m eg, m ely a kiszámítható .várakozások­ nak m egfelelően játszódik le. A -polgári jogállam 5? kritériumai ennélfogva a hátáskdríés a jogszerűség; szervezetileg pedig a

private power, and especially the opportunity of its misuse, was to remove most of the justification for exercise of government authority over the eco­ nomy (Aki a fogyasztóit méltatlanul magas árakkal igyekszik kizsákmá­ nyolni, csak addig maradhat fenn, míg észre nem veszi: lemaradt számos vetéJytársa mögött. Kevesebbet fizetni egy munkásnak a szokásos bérnél, nem más, mint arra ösztönözni, hogy oda menjen, ahol a szokásos bért fizetik. Egy pillanatnyi elmélkedés elegendő annak belátásához, hogy egy üzletember, akinek nincs lehetősége sem arra, hogy vevőit túlfizettesse, sem arra, hogy munkásait (éshasonló okokból egyéb szállítóit) alulfizesse, igen kevéssé teheti meg, hogy bárkit is tönkretegyen. Ahhoz, hogy a kormánynak a gazdaság felett gyakorolt hatalmát igazolásától lényegében megfosszák, minimálni kel­ lett a magánhatalom gyakorlását és különösen az ezzel való visszaélés lehe­ tőségét.)!. K. Galbraith: American Capitalism Boston, 1952. 3 1 .1. 53 Max Weber: Wirtschaft und Gesellschaft. Tübingen, 1956. II. köt. 651.1. „Szük­ séges, hogy az ipari kapitalizmus... számíthasson a jogrend működésének folytonosságára,biztonságára és tárgyilagosságára, a közigazgatás és az igaz­ ságszolgáltatás racionális, elvileg kiszámítható jellegére." 54 „Polgári jogállamról" mindig meghatározott politikai berendezkedés materiá­ lis érteimében.bes 2 élek, a jogállam fogalmának formalizálása a XIX. század végének német jurisprudentiájában a maga részéről szociológiai magyaráza­ tot igénylő alkalmazkodás, mely a jelzett összefüggésbe tartozik. Egyébként lásd U. Scheuner: Die neuere Entwicklung des Rechtsstaats in Deutschland. In: Festschrift des deutschen Juristcnlages. Karlsruhe, I960. II. köt. 229 !.

„racionális" közigazgatás^és a „független" igazságszolgáltatás?3 az előfeltétel. M agának a törvénynek, m elyhez a végrehajtó hatalom nak és az igazságszolgáltatásnak tartania kell m agát, mindenki szám ára egyform án kötelezőnek kell lennie, feimen: tést és privilegizálást elvileg n em en gedhet m eg. Ennyiben ; felelnek m eg az állam törvényei a piac törvényeinek: az állam ; polgárnak és a m agánem bernek egyik sem enged m eg kivétele; két, a törvények objektívek, az egyesek ugyanis nem m anipu; lálhatják Őket (az ár egyetlen árutulajdonos által sem befolyá. solható), címzettjeik nem m eghatározott egyesek (a szabad piac ! megtiltja a különm egállapodásokat). A_piaci törvények term észetesen m aguktól alakulnak ki, ami nekik a klasszikus közgazdaságtanban az ordre natúréi (term é­ szetes rend) látszatát kölcsönözte, m íg az állami törvényeknek ; kifejezetten szükségük van a leszögezésre. M árm ost törvényho; zóként a fejedelem is szerepelhetne, am ennyiben kész arra, j, h ogy rendeíeteit, egyáltalán az állami tevékenységet általános { norm ákhoz kösse, miközben ezeknek a m aguk részéről a polf gári érintkezés érdekeihez kell igazodníok. A jogállam iság nem í követeli m eg rögtön a nyilvánosság intézm ényesítését egy p ari lamentáris (vagy legalábbis parlam entáris m ódon kötött) kor| m ányform a keretein belül. Ilyesmire gondoltak a fízáokraták is; j: az ő úgynevezett legális despotizm usuk éppen a felvilágosult . \ m onarchától rem élte a közvélem ény uralm át. Csakhogy az ipa| ri tőkével versengő érdekek, mindenekelőtt a landed interest ; (birtokos érdek), akár a nem esi földesurak, akár a polgáriasu k j nagybirtokosok érdekei m ég a liberális szakaszban is olyan l erősek, hogy 1832-ig m agát az angol parlam entet is uralták, és f a gabonatörvények eltörlését további tizennégy évvel elodáz| ták.56 Ezért a fiziokraták felvilágosult m onarchiája m erő fikció |

55Itt az igazságszolgáltatásszükségessé teszi a tudományos jurisprudentiát, lásd Wieacker; i. m. 257. I. „Az önmagának felelős tudományos jurisprudentia semlegességének közvetlen igazságossági funkciója van. Amennyiben a bírót szilárd, a közvélemény által jóváhagyott és ellenőrizhető tételekkel köti meg, a szembenálló, önző politikai, szociális és gazdasági érdekeket visszaszorítja az igazságszolgáltatástól egy olyan társadalomban, meíynek működési elve a szabályozott harc, a verseny. Ezáltal azonban éppen ennek a társadalomnak a játékszabályait valósílja meg, nevezetesen az egyeztetést és a formális igazságot a hatalom érvényesítése helyett." 56 L. Brentano: i. m. 209. í.

! j j i ; i j

m arad , az osztályérdekek konfliktusában a jogállam iság m ag á­ tól m ég nem garantálna olyan törvényhozást, m ely megfelelne a polgári érintkezés szükségleteinek. Ezt a bizonyosságot a m agánem berek közönsége csak m agával a törvényhozási ille­ tékességgel együtt harcolja ki. A jogállam m int polgári jogállam ^politikailag m űködő nyilvánosságot állami szervként alapoz­ za m eg, hogy intézm ényesen biztosítsa a közvélem ény és a törvény összefüggéseit. E szárm azás, következtében azonban sajátos ellentmondás jön létre. Ez mindenekelőtt a törvényfogalom ambivalenciájá­ ban, lepleződik le. „Az erős királyi korm ány elleni politikai harcban egyre erősebben kellett hangsúlyozni a törvény m érv­ a d ó ism ertetőjegyeként a nép képviselet közrem űködését, és végül ennek kellett döntővé válnia. H a a törvényhez politikailag m indenekelőtt a nép képviselet közrem űködése tartozik hozzá, akkor így m eg m ag y arázh ató ... a m egfordítás: ami a népképvi­ selet közrem űködésével létrejön, az törvény. A törvény uralma akkor a népképviselet közrem űködését vagy végül uralm át jelenti."57 Egyrészt tehát a törvénynek m int akaratkifejezésnek a fogalm ába bekerül az erőszakosan érvényesített uralm i igény m ozzanata. M ásrészt azonban a törvénynek mint az ész kifeje­ zéséjiek fogalm a itt is m egőrzi m ás, régebbi m ozzanatait is a közvélem ényből való eredetének, melyet a parlam ent és a kö­ z ö n sé g összefüggéséb en tartan ak m eg. E zért helyezi Carl Schm itt a törvény egyik, politikai m eghatározása elé a másik m eghatározást: „A törvény nem egy vagy több em ber akarata, h anem valam i ésszerű-általános, nem voluntas, hanem ratio."5''’ A törvény uralm ának egyik törekvése általában az uralom m eg­ szüntetése; ez annyiban tipikusan polgári eszm e, h ogy még a politikai uralom alól önm agát felszabadító m agánszféra politi­ kai biztosítéka sem öltheti az uralom alakját. A jogállam polgári eszm éje, m inden állami tevékenységnek norm ák lehetőleg hézagtalan.és-a közvélem ény által igazolt rendszeréhez való kap­ csolódása, általában az állam m int uralm i eszköz m egszünteté­ sére törekszik. A z állam hatalm i aktusok per se apokrifnak szá­ m ítanak.

57 C. Schmitt: Verfassungslehrc. i. m. 148.!. 58 Uo. 139.1.

M ivel a m agánem berek nyilvános okoskodása m eggyőzően hirdeti, hogy erőszakm entesen fel lehet tárni az igazat és a helyeset, a közvélem ényre hivatkozó törvényhozást sem lehet kifejezetten erőszaknak tekinteni, de m égis oly nyilvánvaló, hogy a törvényhozás hatáskörét csak a régi hatalm akkal való kemény harcban vívták ki, hogy a „kényszer" jellegét nem lehet tőle elvitatni: Locke legislative powemek, Montesquieu pouvoirnak nevezi; mindkettőjük szám ára csak az igazságszolgáltatás látszik kényszeméLkülinek, mely az ad ott törvényeket pusztán „alkalm azza'', így szemükben ennek nem is egy m eghatározott szociális kategória a hordozója. M égis a törvényhozó és.végre­ hajtó hatalom különbségét a szabály és a cselekvés,, a rendező értelem és a tevékeny akarat.ellentéte nyomán,, alakították la .59 H abár „kényszerként" van m egalkotva, a törvényhozásnak nem politikai akarat, hanem racionális m egegyezés következ­ m ényének kell lennie. - A z uralkodói szuverenitásnak n ép szu ­ verenitássá való rousseau-i átalakítása sem oldja m eg a dilem ­ m át: a közvélem ény egyenesen szem be van állítva az önkény­ nyel, és oly m ódon van alávetve az okoskodó m agánem berek­ ből álló közönség im m anens törvényeinek, h og y a közvéle­ m énynek szigorúan véve m ég a legfelső, valam ennyi törvény felett álló akaratnak, éppen a szuverenitásnak az attribútum át sem lehet odaítélni. A^kpzvélemény, saját törekvése szerint, nem kíván sem hatalm i korlátozás, sem kényszer, sem v ala­ m ennyi hatalom forrása lenni. Ellenkezőleg, a közvélem ény közegében m agának az uralom nak, a végrehajtó h atalom jelle­ gének kell m egváltoznia. A közvélem ény „u ralm a" saját eszm é­ je szerint olyan rend, am elyben az uralom általában'm egszűnik; veritas non auctoritas facit legem (az igazság és nem a tekintély a jog forrása). A Hobbes-féle tételnek ez a m egfordítása éppúgy elvész annál a kísérletnél, hogy a közvélem ény funkcióját a szuverenitásfogalom segítségével ragadják m eg, m int a h ata­ lom államjogi konstrukciójánál. A politikailag m űködő nyilvá­ n osság a pouvoirt m int olyant teszi kérdésessé. Ennekavoluntast olyan raiióvá kell átalakítania, mely a magánérvek nyilvános versen­ gésében jön létre, megegyezésként arról, hogy a közérdek szempontjá­ ból mire van praktikusan szükség,

59 Böckenförde: i. m. 35.1.

146

Ahol Angliával ellentétben a jogállam rendje nem a gyakor­ latban bontakozik ki a rendi állam régebbi képződm ényeiből, Hanem ahol ezt, m int a kontinensen, kifejezetten szankcionálják Valamilyen alapul vett törvényben, éppen az alaptörvényben vagy alkotm ányban, ott világosan m egfogalm azzák a n yilvá­ nosság funkcióit.60 Azlálápjögok egyik csoportja az okoskodó közönség szférájára (a^véíemény- és szólásszabadság, a sajtó­ szabadság, a gyülekezési és egyesülési szabadság stb.), vala­ mint a m agán em berednek a nyilvánosságban betöltött politikai szerepére vonatkozik (a petíció joga, az egyenlő választó- és szavazati jog stb.). Az alapjogok másik csoportja az egyénnek a patriarchális kiscsalád intim szférájában m egalapozott szabadsagstátusát érinti (személyi szabadság, a lakás sérthetetlensége stb.). Á z alapjogok harm adik csoportja a m agántulajdonosok érintkezésével foglalkozik a polgári társadalom szférájában (törvény előtti egyenlőség, a m agántulajdon védelm e stb.). Az alapjogok biztosítják: a nyilvános és a magánszférát (az utóbbit az intim szférával m int m agjával együtt); egyrészt a közönség intézményeit és eszközeit (sajtó, pártok), m ásrészt pedig a m a­ gánautonóm ia bázisát (család és tulajdon), végül a m agán em ­ b er^ Ju n k tió it, mint állam polgároknak a politikai, mint árutu­ lajdonosoknak pedig a gazdasági funkcióit (és mint „embereknek" az egyéni kom m unikáció funkcióit, például a levéltitok útján).65 yVnyilvánosság m aguknak az állami szerveknek az eljárásá­ ban annak k övetkeztébenvált szervezőelvvé, hogy a nyilvános­ ságot és funkcióit62 aiapjogilag körülhatárolt szféraként határozteLÍc m e g ; eb ben az értelem b en beszélnek p u b licitásró l.

60 Lásd J. Habermas: Theorie und Praxis, i. m. 82.!. 61 Lásd F. Hartung: Die Entwicklung der Menschen- und Biírgcmchtc. i. m. 45. I. 62 Ha az alapjogokat a politikailag működő nyilvánosságnak és a politikailag emancipált magánszférának a jogállamban szokásos összefüggésében fogjuk fel, akkor világosan megmutatkozik ezek genealógiája is. A polgári emberi jogok élesen el varrnak választva a rendi szabadságjogoktól A Magna Chnrtn Libertatumtól (1215) a Petition úfRightson (1628), a Habeas Corpus A den (1679) és a Bili ofRightson (1689) keresztül nem vezet közvetlen út az emberi jogok első deklarációjáig (Virginia állam, 1776). A rendi szabadságjogok lényegében testületek közötti szerződések, melyek a jogilag megengedhető befolyásolás határait rögzítik, de nem bizonyos magánszférák autonómiáját foglalják írás­ ba, melyet a magánemberekből álló közönség politikai funkciói révén, éppen a nyilvánosság által biztosítanak. Amennyiben a polgári társadalom és ennek

A parlam enti tárgyalások publicitása biztosítja a közönség be­ folyását, a képviselők és választók (akik egy és ugyanazon közösség részei) közötti összefüggést. A publicitás körülbelül ugyanekkor63 jut érvényre a bírósági eljárásnál is. M agának a független igazságszolgáltatásnak is szüksége van a közvéle­ m ény ellenőrzésére, sőt, ú gy látszik, hogy függetlenségét a végrehaj tó hatalom m al és a m agánszem élyekkel szemben egyaránt csak a bírálatra kész közönség közegében lehet biztosítani. A nyilvánosság elvével szem ben a leghatékonyabb ellenállást a közigazgatás tanúsította; főképpen persze nem azért, m intha bizonyos folyam atokat egyenesen közérdekből titokban kellett volna tartani, hanem azért, m ert az u ralkodó kezében a hadse­ reg mellett a bürokrácia volt a polgári társadalom érllekeívéí szemben az egyetlen, az abszolutizm us folyamán kialakult h a­ talmi eszköz. Ennek ellenére, m ég a felvilágosult abszolutizm us keretein belül is, a porosz királynak egyik, államm inisztereihez intézett, 1804-ből szárm azó utasítása példaszerűen tanúsítja az éppen elterjedőben levő szem léletet: „az alárendelt hivatalno-

egyik jellegzetes intézménye, a patriarchális kiscsalád kialakulásának folya­ mán az egyház is egyre inkább elveszti a repregentatív nyilvánosság jellegze­ tességét, amennyiben a vallás, a reformációtól kezdve magánüggyé, a vallás egyéni gyakorlása pedig ennélfogva az új intim szféra terévé és egyúttal jelképévé válik, annyiban az úgynevezett vallásszabadság tekinthető törté­ netileg a legkorábbi „alapjognak". Amikor azonban G. Jelíinek (Die Erkliirung der Menschen- und Bürgerrechte. Leipzig, 1909.) az alapjogok eredetét éppen­ séggel a vallási szabadságért vívott küzdelemből vezeti le, akkor olyan szel­ lemtörténeti összefüggést hiposztazál, melyet csak átfogó társadalmi össze­ függés részeként lehet világosan megérteni. Az anyaország és a gyarmatok közötti vitákban, amelyekről az emberi jogok első megfogalmazása szárma­ zik, nem a vallásszabadság játssza a döntő szerepet, hanem a közönséggé egyesült magánemberek politikai beleszólásának kérdése azokba a törvé­ nyekbe, melyek magánszférájukba avatkoznak be: no taxation without repre­ sentation (képviselet nélkül nincs adózás). (Lásd Fr, Hartung bevezető meg­ jegyzéseit, i. m. 2. 1., ahol a Jelűnek körüli vitákat foglalja össze.) Az intim szféra biztosítása (a személyi és.a,vallási kultusz szabadságával) történelmileg korai kifejezése a magánszféra biztosításának általában, mely a.liberalizáit piac korszakában vált szükségessé a kapitalizmus újratermelődése szempont­ jából. Lásd R. Schnur’szöveggyűjteményét: Zur Geschichte der Erkliirung der Menschenrechtc. Darmstadt, 1964. 63 A polgári nyilvánosság jogpolitikai követelményei első pontos kifejeződésü­ ket a napóleoni polgári jogi eljárásban, a Code de Procédure-ben találták meg. A Rajna bal partjára ez közvetlenül érvényes; e maximák 1815 óta azonban a többi német területen is érvényre jutottak.

r

kok hanyagsága és rosszakarata ellen a korm ány és az alattva­ lók szám ára a tisztességes publicitás a legbiztosabb kezesség, és ezért azt érdem es m inden m ódon elősegíteni és védelm ezni","4 Abban a központi cikkelyben, m ely kimondja, hogy minden hatalom nak a nép a forrása, a politikailag m űködő nyilvánosság alkotm ányos rögzítése csak m ég inkább elárulja, hogy itt nehéz­ ségek árán, éppenséggel eró'szakkal kivívott uralmi rendről van szó. Egyébként a poigárijogállam a m űködő nyilvánosság alap ­ ján a_ közhatalom olyan m egszervezésének igényével lép fel, m ely biztosítja, hogy a közhatalm at hatalm i szem pontból sem ­ legesnek-. tekintik és az uralom alól em ancipáltnak tekintett m agánszféra szükségleteinek rendelik alá. A z alkotm ány norn já itjz z e l ap»plgári.társadaloinnak egy olyan modelljéhez szab­ ják,, mely^senmú. esetre sem felel m eg a polgári társadalom v aló ság án ak A kapitalizm us történelm i folyamatából, így pél­ dául liberális korszakából elvonatkoztatott kategóriáknak m a­ guknak is történelm i jellegük van: társadalm i tendenciákat je­ lölnek, de éppen csak tendenciákat. M ert végül is a „m agánem ­ b erek ", akiknek a tulajdon által szociálisan garantált autonóm i­ ájára valam int a belőlük kialakuló közönség m űveltségi kvali­ fikációira a jogállam szám ít, a valóságban elenyésző kisebbséget alkotnak, m ég akkor is, ha a nagyburzsoáziához a kispolgársá­ g ot is hozzászámítjuk. Ö sszehasonlíthatatlanul nagyobb számú a „n ép ", főleg a falusi lakosság. És a kapitalizm us előtti társada­ lom politikai törvényei szerint m ég m indig van hatásuk egy­ részt a hadseregre és a bürokráciára tám aszkodó uralkodóknak, m ásrészt a nagyföldbirtokosoknak, a nemesi földesuraknak. A z új alkotmányok, akár írottak, akár íratlanok, mégis polgá­ rok ra és tulajdonképpeni em berekre vonatkoznak, éspedig

Idézi Groth: i. m. I. köt. 721.1. 65 Az általánosságnak ezen a fokán elhanyagolhatjuk a Németország, Anglia és Franciaország közötti nemzeti különbségeket, melyek egyúttal a kapitalista fejlődésben elért fokozatok különbségei is. Ebben a vonatkozásban termé­ szetesen nem vehet részt az összehasonlításban az USA, ahol a társadalmi struktúrának és a politikai rendnek nem kellett megbirkóznia a feudális földbirtokviszony és az abszolutisztikus uralkodás Európában megőrződött elemeivel. (Az európai viszonyokra épülő elemzésünk általában elhanyagolja az amerikai fejlődés sajátosságait, a politikai rendszerről iásd legutoljára E. Fraenkel: D asamerikanische Regiei-imgssystciii. Köln-Opladen, I960.) 149

m indaddig szükségszerűen, amíg szervezőelvük a „nyilvános­ ság". ‘ A polgári nyilvánosság az általánosj'vozzáférés elyével-áll. v.agy bukik. Olyan nyilvánosság, melyből körülhatárolható cso­ portok eo ipso ki vannak zárva, nem csak tökéletlen, hanem egyáltalán nem is nyilvánosság. A z a közönség, m ely a polgári jogállam szubjektum a lehet, végül is ebben a szigorú értelem ­ ben tartja saját szféráját nyilvánosnak, s m egfontolásaiban elvi­ leg valam ennyi em ber illetékességét előlegezi. A z egyes m agán ­ ember, nevezetesen a morális szem ély, egyúttal tisztán „em ber­ n ek" is szám ít. Megjgloltuk,azt a társadajíni és történelm i p on ­ tot,, ahol ez az öntudat kifejlődött: a patriarchális.-kiscsalád közönséghez kapcsolódó intim, szférájában fejlődik krennek-a, ha úgy tetszik, alaktalan em beriességnek a tudatar Eközben a közönség nagyon is m eghatározott alakot ölt; ez a X Y IÍL sz á z a d polgári olvasóközönsége. Ez a nyilvánosság akkor is kapcsolat­ ban m aiad az irodalom m al, m ikor politikai funkciókat vesz-át; a részvétel_egyik kritérium a a m űveltség - a m ásik a vagyon. Valójában m indkét kritérium m esszem enően u gyan azt a sze­ mélyi kört h atározza m eg, m ert akkoriban az iskolai képzettség a társadalm i státusnak inkább következm énye, m int előfeltétele volt, a státust viszont elsősorban a tulajdonosi helyzet h atározta m eg. A m.űy.elt rendek egyúttal a vagyonos rendek is. A politi­ kailag m űködő n yilván osságb an . való részvételt szabályozó cenzus ezért eshet egybe az adócenzussal; m ár a francia forra­ dalom ezt teszi az aktív és passzív polgárok m egkülönbözteté­ sének m értékévé. A .választójog e korlátozásának azonban m indaddig n em kelletf.egyúttalm agát a nyilvánosságot is korlátoznia, amíg. ezt ú gy lehetett tekinteni m int pusztán jogi ratifikációját a m agán szfé­ rában kivívott stá tusnak, éppen a m űvelt és ugyanakkor v agy o ­ nos m agánem ber státusának. A p o H tik a iJu ^ ció b a n a jogállam által intézm ényesített szféra általános m egközelíthetőségéről eleve a p olgári.társadalom struktúrájának, kell döntenie, nem ­ csak utólag, a politikai alkotm ány útján, m elyet a polgári társa­ dalom ad m agának. A nyilvánosság ..akkor biztosított, ha_.a gazdasági és társadalm i feltételek -mindenki szám ára egyenlő lehetőségeket biztosítanak ahhoz, h ogy eleget tegyen a részvé­ tel kritérium ainak: h ogy .megszerezze a m agánautonóm iának éppen -azokat-a- minősítéseit,, melyek á~vagyonos és m űvelt

embert jellemzik. Ezeket a feltételeket a korabeli politikai gaz­ daságtan fejtette ki; Jerem iás Bentham A dam Smith nélkül nem képzelhető el.66 A klasszikus gazdaságtan elméleti előfel.t.evései.ismeretesek. O lyan rendszert fogalm az m eg, melynek immanens törvényei a.z eg y ^ s z á m á r a szilárd alapot nyújtanak ahhoz, hogy g azd a­ sági tevékenységét racionálisan, a profit m axim álásának m értéEe^szerint.szám ítsa ki. A z ilyen szám ításokat mindenki saját m aga szám ára végzi el, anélkül, hogy másokkal m egbeszélése­ ket folytatna, az áruterm elés szubjektíve anarchikus, objektíve harm onikus. A z első. előfeltevés ennélfogva közgazdasági: a szabad .verseny biztosítása. A második abból indul ki, hogy az áruk valam ennyien „értékük" szerint cserélődnek ki, ezt vi­ szont az áru előállításához társadalm ilag szükséges m unka­ m ennyiséggel kell m érni. Eközben egyaránt árunak számítanak ate rm e lt javak és a term elő m unkaerő is. Mivel ez a feltétel csak akkor teljesül, ha valam ennyi kínáló m aga állítja elő az áruit v agy m egfordítva: h a valam ennyi m unkás birtokolja a term elő­ eszközöket, a m ásodik előfeltevésnek szociológiai előfeltétele van: a kisárutermelő társadalom modellje. Ez, az elsővel annyib artjü g g össze, am ennyiben afüggetlen árképződés gazdasági előfeltételezése szociológiá ik g m agában foglalja a term előesz­ közök.viszonylag^zéles.és egyenletesen szétszórt tulajdonát. A harm adik előfeltevés elméleti, m elyet az idősebb Mill vezet be, s am ely egy későbbi m egfogalm azásban mint a Say-féle törvény h agyom ányozódik tovább: eszerint a termelők, a termékek és a tőke teljes .nvobihtása.esetén a kereslet és a kínálat mindig kiegyeriítődik. Ennélfogva a kapacitások, m indig ki vannak hasz­ n álva, a m unkaerőtartalékok ki vannak m erítve, és a rendszer elvben vá Iságm ént esen egyensúlyban tartja m agát a term elő­ erők mindenkori fejlődési fokának megfelelő m agas színvona­ lon. 'Tizen előfeltevések m ellett, de csakis ezek mellett, mmdenki szám ára egyarán t m egvolna a lehetőség, hogy serénységgel és „szerencsével" (ez az ekvivalense a piaci történés szigorúan

66 A közgazdasági eiméletek tudásszociológiájára] lásd G. Eisermann: Ökonomische Theorie und Sozioökonomische Struktur. In: Zcilschriftf. cl. Ges. Staatswissenschaft, 110. köt. 1954. 457. L

determ inált és mégis áttekinthetetlen voltának) m egszerezze a a tulajdonosi státust és ezzel az „em ber" státusát, a nyilvános­ ságban való részvételre feljogosított m agánem ber jellegzetessé­ geit, a vagyont és a m űveltséget. Ezek sem mi esetre sem telje* sültek m ég a XIX. század első felében sem , am int ez m agának a politikai gazdaságtannak polem ikus funkciójából is látható.67 A liberális m odell annyira m égis m egközelítette a valóságot, hogy a polgári osztály érdekét azonosítani lehetett az általános érdeke­ kel, és a harm adik rend m egalapozódhatott nem zetként - 'a n yilván osságm int a polgári jogállam szervező elve a kapitaliz­ m usnak e fejlődési szakaszában hihető volt. H a mindenkinek lehetősége volt arra, amint a látszat m utatta, hogy „polgárrá" legyen, akkor a politikailag m űködő nyilvánosságban is csak a polgárok szám ára kellett a részvételt- lehetővé tenni anélkül, hogy ezzel a nyilvánosság elve kárt vallott volna. Ellenkezőleg, csak tulajdonosok alkothattak olyan közönséget, „mely, a tör­ vényhozásban a tulajdon fennálló rendjének alapjait m eg tudta védeni, csak nekik voltak m indenkor , olyan m agánérdekeik, melyek végső fokon autom atikusan egybeestek a polgári társa­ dalom m int m agánszféra m egőrzésének közös érdekével. En­ nélfogva csak tőlük lehetett várni a közös érdek hatékony kép­ viseletét, m ert nekik nyilvános szerepük betöltéséhez nem kel­ lett magánegzisztenciájukböl valahogyan kilépniük: a m agán ­ emberben az hom m e és a citoyen között nincs szakadék, amíg az hom m e egyidejűleg m agántulajdonos is, és m int citoyennek a m agántulajdon rendjének stabilitásáról kell gondoskodnia. A közvélem ény alapja az osztályérdek. E szakasz folyam án azon­ ban ennék legalább olyan m értékben egybe kellett esnie objek­ tíve is az általános érdekkel, h og y ez a vélem ény közvélem ény­ nek, a közönség okoskodásán keresztül közvetített és követke­ zésképpen éssz;_erű vélem énynek szám íthatott. E z m ár akkor átcsapott volna erőszakba, h a a közönségnek m int uralkodó osztálynak el kellett volna zárkóznia, s a nyilvánosság elvét el kellett volna ejtenie: az okoskodás d og m áv á, a közvélem ény

67 Polemikus a landed interesttel szemben, lásd például Ricardo vitairatát a magas gabonaárak ellen (An Essay on the Influence o f a Low Price o f Com on the Profits of Stock. London, 1815.), melyben egyenesen arra a következtetésre jut, hogy a földtulajdonos érdeke valamennyi többi társadalmi osztály érdekével ellentétes.

nélkül kialakuló belátás paranccsá vált volna. Am íg a nyilvá­ n osság m int szféra létezett és mint elv funkcionált, addig az, am inek a közönség m agáthitte és amit hite szerint tett, ideológia volt, és .ugyanakkor több is volt m int puszta ideológia. A z egyik osztálynak a m ásik osztály feletti tartós uralm a alapzatán ez m égis olyan intézm ényeket fejlesztett ki, m elyek objektív értel­ m ükként, m agukban foglalták tulajdon m egszüntetésük eszm é­ jét: veritas non auctoritas facit legem, mely az uralm at ebben a könnyed kényszerben oldja fel, s amely csak a közvélem ény kényszerítő belátásán keresztül szerez m agának érvényt. H a az ideológiák nem csak a társadalm ilag szükséges tudatot jelentik a m aga m erő ham isságában, ha van olyan m ozzanatuk is, am ely,igazság, amely a fennállót utópikus m ódon, akárcsak p u sztán igazolás végett is, önm aga fölé emeli, akkor ideológiák egyáltalán csak ettől a korszaktól kezdve léteznek.65 Eredetük a „tulajdonosnak" és a „tisztán em bernek" az azonossága, mind abban a szerepben, m ely a m agánem bereket m int közönséget a polgári jogállam politikailag m űködő nyilvánosságában illeti m eg - a politikai és az irodalmi nyilvánosság azonosításában, m ind pedig m agában a közvéleményben, melyben az osztály érdeke a nyilvános okoskodás közvetítésén keresztül az általá­ nos látszatát öltheti m agára - az uralom nak és puszta ésszé való feloldásának azonosításában. A kifejlődött polgári nyilvánosság társadalm i előfeltételek bonyolult egybejátszásához kötődik; ezek ham arosan m egvál­ toztak , és felszínre kerül a polgári jogállam ban intézm ényesített nyilvánosság ellentm ondása: saját elvének segítségével, mely eszm éje szerint mindenféle uralom m al szem ben áll, oly an poli­ tikai rendet alapozott m eg, melynek társadalm i bázisa az ural­ m a t m égsem tette fölöslegessé.

68 Az ideológiafogalom történetéről lásd legutóbb K. Lénk szöveggyűjteményét: Ideologiekritik und Wissenssoziologie. Neuwied, 1964; ugyanitt irodalmi utalá­ sok is vannak.

IV. POLGÁRI NYILVÁNOSSÁG - ESZME ÉS IDEOLÓGIA 12. § Public opinion - opinion publique - közvélemény: a toposz előtörténetéről1 A polgári nyilvánosság funkciójának öntudata a „közvéle­ m én y " toposza körül kristályosodott ki. Ennek előtörténete, a kései XVIII. században kialakult jelentéséig, term észetesen h osszú és addig csupán nagy vonalakban belátható.2 M égis szám unkra ennek kell bevezetésként szolgálnia a polgári nyil­ vánosság azon eszméjéhez (12. §), m ely a kanti jogtudom ány­ ban kapja m eg klasszikus m egfogalm azását (13. §), melynek problematikáját azután H egel és M arx tárja fel (14. §), és am ely­ nek a XIX. század közepén a liberalizmus politikai elméletében be kell ismernie eszm e és ideológia ambivalenciáját (15. §). A z angolban és a franciában az „opinion" a latin opinio egyszerű jelentését veszi át, a vélekedésnek, a bizonytalan, nem teljesen tisztázott ítéletnek a jelentését. A filozófiai m űnyelv, Platon „d oxá"-jától H egel „vélekedés"-éig ebben pontosan megfelel a köznyelv értelmezésének. A mi összefüggésünk szempontjából m égis az opinion m ásik jelentése fontosabb, ne­

1 Ebben az összefüggésben eltekintünk a „sensus communis" terjengős törté­ netétől; lásd Gadamer: i. m. 37-44.1. Éppígy, az „általános vélemény" fogalmá­ nak közvetítésével, összefüggés áll fenn a „közvélemény" toposza és a „con­ sensus omnium' klasszikus tradíciója között. Lásd Oehler: Der consensus omnium als Kritérium der Wahrheit in der antikén Philosophie und der Patristik. In: Antiké und Abendland. 1961. X. köt. 103.1. Az ilyen, szellemtörténetileg feltétlenül jelentős kapcsolódási vonalak azonban elsiklanak a társadalmi fejlő­ dés specifikus törési helyei mellett, melyek egyúttal a polemikus fogalomkép­ zés kezdeteit is alkotják - ez a helyzet a „véleménynek" „közvéleménnyé" való átalakulásánál is. 2 R. Mischke (Die Entstehung der öffentlichen Meinung im 18. Jahrhundert. Disszer­ táció, Hamburg, 1958.) túlságosan elhanyagolja az angol fejlődést. R. Koselleck kitűnő vizsgálatának (Kritik und Krise. i. m.) sok utalást köszönhetek.

154

vezetesen a „reputation", a hír, a tekintély, az, am it az em ber m ások vélem énye szám ára jelent.3 A z opinio - a bizonytalan vélem ény értelm ében, melynek m ég ki kellene állnia az igazolás próbáját, összekapcsolódik az opinionnal, m ely a töm eg előtti, lényegében kérdéses tekintély értelm ében szerepel. Eközben a szó oly erősen m agán viseli a kollektív vélem ény jelentésszínezetét, hogy m inden, ennek tár­ sadalm i jellegére utaló jelző m int pleonazm us, felesleges. Az olyan összetételek mint: com m on opinion, general opinion, vulgar opinion Shakespeare-nél m ég teljesen hiányoznak; szó sincs public opinionról, sem public spiritről.4 Éppígy a franciá­ ban is az erkölcsöket és szokásokat, általában a divatos elkép­ zeléseket és elterjedt konvenciókat köntörfalazás nélkül „les opinions"-nak nevezik. A z „opinion" term észetesen nem fejlődik egyenes vonalban public opinionné, opinion publique-ké, a kései XVIII. század pontosan körülhatárolt fogalm ává, m ely valam ilyen ítélőképes közönség okoskodásához kapcsolódik; m ert m indkét eredeti jelentés: a puszta vélem ény és a tekintély, am ely a vélem ények tükrében alakul ki, éppen ellentétben áll azzal az ésszerűséggel, am it a közvélem ény igényel m agának. M indenesetre az angol­ ban az opinion és a truth, reason, judgem ent ellentéte nem oly

3 Az árnyalatok például világosan kitűnnek a shakespeare-i nyelvhasználatból. A nagy hírnévtől, sőt dicsőségtől kezdve (Julius Ceasar, 1 ,2,323: all tending to the great opinion that Rome holds of his name - „Mind arra célzók, mily nagy véleménnyel - Vagyon nevéhez Róma" - Vörösmarty Mihály fordítása); egy nemesember jó hírén (Henry IV, V, 4,48: Thou hast redeem'd thy lost opinion - „Visszanyerted elveszett híredet" - Vas István fordítása) és a már-már meg­ vásárolható jóindulaton át, melyet az ember a másiknál élvez (Julius Caesar, II, 1.145: Purchase us a good opinion - „Megszerzi a jó véleményt reánk") egészen a csupán külsőleges érvényű, kétséges és bizonytalan csillogásig (Othello, I, 3, 225: Opinion - a souvereign mistress of effects - „a közvélemény, a siker felséges úrnője" - Kardos László fordítása) a két alapjelentés egymásba folyik. Shakespeare ezeket a „craft of great opinion" és a „great truth of mere simpli­ c i t y " szembeállításával jellemzi (Henry Vili, IV, 41,105). J. Bartlett: A Complete Concordance o f Shakespeare. London, 1956. Lásd „opinion" és „spirit" alatt.

155

pregnáns, mint az opinion és critique szem beállítása a franciá­ ban, m ely a XVII. század folyam án szilárdult m eg.5 Hobbes vezet be először egy fontos közvetítést: a „ c o n s d e n c e " - t , m ely egyben tudatot és lelkiismeretet is jelent, azonosítja az „opinion"-nel. Ismeretes, hogy Hobbes a vallási polgárháború tapasztalataiból vezettetve a Leviathanban (1651) olyan államot vázol fel, mely, csupán az uralkodó tekintélyére tám aszkodva, független az alattvalók véleményeitől és érzületeitől. M ivel az alattvalók ki vannak zárva az állam apparátusban objektiválódott nyilvánosságból, felfogásaik vitája politikailag eldönthetet­ len, sőt, teljesen ki van zárva a politika szférájából - a polgárhá­ ború a vallási szem pontból sem leges felsőség diktatúrájával ér véget. A vallás m agánügy, egyéni érzület dolga; az állam szá­ m ára nincs következm énye: szám ára az egyik éppoly értékes m int a másik, a lelkiismeret vélem énnyé válik.6 Ennek megfele­ lően definiálja Hobbes a „vélemények láncolatát", m ely a faithtől a judgem entig terjed. A hit, az ítélés és az elképzelés vala­ m ennyi aktusát nivellálja a „vélekedés" aktusában. A „co n ­ scien ce" voltaképpen „nothing else but m an 's settled judge­ m ent and opinion".7 (A lelkiismeret nem m ás, m int az em ber eldöntött ítélete és véleménye.) Bármily kevéssé is akarta Hobbes a conscience és opinion azonosításával az utóbbinak adni azt, am it az előzőtől elvett - az igazság igényét - , ezzel m égis szellem történti kom m entárját adta annak a fejlődésnek, m ely a polgári m agánem berek egyéni vélem ényét először segítette iga­ zán érvényre a vallás és a tulajdon m agánüggyé tételével, v ala­

5 Igaz, a „kritika" körülbelül 1600 táján Angliában is bekerült a nemzeti nyelvbe; a humanisták a szót mindenekelőtt forráskritikai tanulmányaik vonatkozásá­ ban használták, filológiai-történelmi összefüggésben; Shaftesbury óta az fog­ lalkozik „kritikával" (criticks), aki tud a jó ízlés szabályai szerint ítéletet alkotni. Az opinion egyedül itt nem kerül ellentétbe a criticismmel. Egyébként a kora­ beli Németországban is a műbírálót és a nyelvhelyesség őrét nevezik „kriti­ k u sin ak . Lásd erről A. Báumler: Kants Kritik der Urteilskraft. Halle, 1923.46.1. 6 Hobbes: Elements o f Law. I, 6, 8. „Men, when they say things upon their conscience, are not therefore presumed certainly to know the truth of what they say. Conscience therefore I define to be opinion of evidence." (Ha az emberek lelkiismeretükről beszélnek, ettől még nem lehet róluk bizonyosan feltételezni, hogy tudják is igaz voltát annak, amit mondanak. A lelkiismeretet ezért úgy határozom meg, mint a bizonyosságról való vélekedést.) 7 Uo. 11,6,12.

156

mint azzal, hogy felszabadította őket az egyház és a rendi állam közbülső hatalm ainak félig nyilvános kötöttségei alól. A való­ ságban a vallási érzület Hobbes-féle leértékelése általában az egyéni m eggyőződés felértékeléséhez vezet.8 Ezért m ár Locke, aki I. Károly lefejezése után három évvel és a Leviathan megjelenése után egy évvel kerül az oxfordi College Christ Churchbe, az isteni és az állami törvény mellett a „Law of O pinion"-t mint egyenértékű kategóriát ábrázolhatja - és védelm ezheti m akacsul Értekezés az emberi értelemről cím ű m ű ­ vének késői kiadásaiban. A Law of Opinion dönt erények és bűnök felett; sőt, az erényt egyenesen a public esteem (nyilvá­ nos m egbecsülés) m éri.9 A m int ezt a Law of Opinion and Repu­ tation teljes m egfogalm azása elárulja, Locke-nál az eredeti jelen­ tés tér vissza: minek m utatkozik az em ber m ások vélem ényé­ ben; m ásrészt ez a vélem ény világosan el van különítve a puszta vélekedés, a külsőleges, sőt m egtévesztő látszat m egbízhatat­ lanságától: a Law of Opiniont m int „m easure of virtue and v ice"-t Philosophical Law -nak is nevezik. A z „opinion" a „folk­ w ay s" (néphitek) informális szövedékét jelenti, m elynek közve­ tett társadalm i kontrollja hatékonyabb, m int az állami és egyh á­ zi szankciókkal fenyegető formális cenzúra. Ezt a törvényt ezért Law of Private Censure-nek is nevezik. Bár ebben m ár m egvan a kollektív szokások és erkölcsök term észet ad ta jellegével szem ben a tudatnak az a m ozzanata, m elyet a „vélem ény" a szem élyessé vált vallásból, a világivá vált m orálból való szár­ m azásának köszönhet - m égis, a public opinion kifejezés nem alaptalanul hiányzik itt. A Law of Opiniont sem m i esetre sem ú gy értik m int a közvélem ény törvényét; m ert az „opinion" nem is nyilvános vitában alakul ki - kötelező érvényét inkább „titkos

8 C. Schmitt: Der Leviathan. Hamburg, 1938.94.1. „Abban a pillanatban, mikor a belső és a külső megkülönböztetését elismerik, a belső fölénye a külső felett és ezzel személyes fölénye a közös felett lényegében eldöntött dolog." A másik összefüggésben, remélem, sikerül kimutatnom, hogyan tolódik el a Luthertól és Kálvintól a Hobbeshoz vezető úton a regnum spirituálé és a regnum politicum reformátori megkülönböztetése, és hogyan határozta meg végül a priva­ tizált társadalom és a politikai felsőség, society és government világi ellentété­ nek értelmét. 9 Locke: Értekezés az emberi értelemről. Bp., 1964. II. köt. 11. §. LásdKoselleck: i. m. 41.1.

157

és hallgatólagos egyetértés útján" nyeri el (by a secret and tacit consent), és az állam törvényeire sincs semmiféle alkalm azása, m ert „a m agánem berek egyetértésében" (consent of private m en) van m egalapozva, „akiknek nincs elegendő hatalm uk a törvényhozáshoz" (who have not authority enough to m ake a law ).10 Végül az opinion, eltérően a public opiniontól, nines a m űveltség (és a vagyon) előfeltételeihez kötve; az opinionhoz való hozzájáruláshoz nem szükséges részt venni az okoskodás­ ban, hanem elegendő azoknak a „szokásoknak" egyszerű ki­ nyilvánítása, melyekkel mint előítéletekkel később majd a köz­ vélem ény szem ben fog állni. Ennek ellenére, a „conscience" -szál való azonosítás közvetí­ tésével az opinion Locke-nál olyan hangsúlyt kap, am ely kiem e­ li ezt a pure prejudice-szel való polemikus-leértékelő összefüg­ gésből; a franciában viszont az „opinion" ehhez tapad. A „filo­ zófiai" törvény Locke kortársa, Bayle szám ára a Law of Opinion helyett a Régime de la Critique (a kritika uralm a).11 Bayle a critique-et elkülönítette filológiai-történelmi eredetétől, tulaj­ donképpeni kritikává változtatta, olyan raisonnak a p ro és contrát (pour et contre) m érlegelő tevékenységévé tette, m ely m in­ denre alkalm azható, s m ely az opiniont m inden alakjában szét­ rombolja. A kritika munkáját term észetesen szigorúan egyéni­ nek tekinti. Bár az igazságot a kritikusok egym ás közti nyilvá­ nos vitájában tárják fel, az ész birodalm a m égis belső, az állami tevék en ység b irod alm ával szém ben álló terület m arad . A raison , m ely befelé kritikai, kifelé alárendelt m arad. A kárcsak Hobbesnál a „conscience", a „critique" Bayle-nál is m agánügy, m elynek a közhatalom ra nézve nincsenek következm ényei. Kü­ lönbséget is tesz egyfelől critique, m ásfelől satires, libelles diffam atoires között; a kritika, m ely elköveti a politikum h atára átlépésének bűnét, pam flettá fajul. Angliában ezzel szem ben ugyanebben az időben fejlődik ki a pam fletból a politikailag okoskodó sajtó. A z enciklopédisták, akik Bayle-re nem csak en­ nek enciklopédikus vállalkozása m iatt hivatkoznak m int előd­ jükre,12 az opiniont a bizonytalanság és üresség szellemi állapo­

10 Locke: i. m. 12. §. 11L. Koselleck: i. m. 89.1. 12 Bayle Dictionnaire historique el critique-\e 1695-ben jelent meg.

158

tának polem ikus jelentésében veszik át.13 Aki az értelm ét (raison) tudja használni, aki ért a critique-hez, az azt is tudja, hogyan rázza le az em ber „le joug de la scolastique, de l'opinion, de l'autorité, en un m ot des préjugés et de la barbarie" (a skolasztika, a vélekedés, a tekintély, egyszóval az előítéletek és a barbárság igáját); a ném et kiadó itt némiképp elham arkodot­ tan fordít: „das Joch der Scholastik, der öffentlichen M einung, der A u toritát" (a skolasztika, a közvélem ény, a tekintély igáját).14 Első ízben egy évvel korábban m ár valóban beszélt egy szerző opinion publique-ről, nevezetesen Rousseau a m űvészetről és tudom ányról szóló híres értekezésében. A z új összetételt ő m ég az opinion régi értelm ében használja; m indenesetre a publique jelző a polém ia fordulópontjáról árulkodik. M ost arról v an szó, hogy a kritikusok aláássák a hit alapjait és m egsem m isítik az erényt, tehetségüket és filozófiájukat az em ber által szentnek tartott dolgok szétrom bolására és aláaknázására fordítják; a közvélem ény ellen fordulnak (c'est de l'opinion publique qu'ils sont ennem is).15 A z angolban a fejlődés útja az opiniontól a public spiriten keresztül halad a public opinionhoz. Friedrich G eorg Forster m ég 1793-ban is az opinion publique ekvivalense gyanánt a public opinion helyett a régebbi public spiritet nevezi m eg, noha akkoriban m ár m indkét szó szinonim értelem ben szerepel a nyelvi forgalomban. A public spirit kifejezést egyes szubjektu­ m ok m agasztos és áldozatkész érzületének jelentése helyett m ár Steele a korszellem objektív m ennyiségének értelm ében, v ala­ miféle general opinion értelm ében használja, m elyet ettől kezd­ ve aligha lehet elválasztani e vélem ény eszközétől, a sajtótól.16 A szót Bolingbroke kapja fel, hogy m egalapozza a politikai ellenzéknek a „sense of the people"-lel való összefüggését. A z 1730-as év Craftsman-cikkeiben az ellenzék által felvilágosított és vezetett nép public spiritjét Bolingbroke a hatalom birtoko­ sainak korrupciójával szem ben Spirit of Libertynek nevezi. „The knowledge of the millions" (a milliók tudása) nem is

13 D'Alembert: Discours Prélimimire. Einleitung zűr Emvklopadie von 1751. (Hg.

Köhler) Hamburg, 1955.148.1. 14 Uo. 149.1. 15 J.-J. Rousseau: Schriften zűr Kulturkritik. (Hg. Weigand) Hamburg, 1955.34.1.

16 Spectator, Nr. 204.1712.

159

nevetséges és nem is m egvetendő, m ivel a lakosság töm egében elevenen él egy igaz érzelem - „if all m en cannot reason, all m en can feel" (ha m inden em ber nem is tud gondolkodni, m indenki tud érezni).17 A public spiritnek ez az értelm e a Locke-féle opinionból m egőrzi a közvetlenség vonásait: a nép m egbízható com m on sense-e (józan ész) bizonyos m értékig csalhatatlan. A későbbi public opinion vonásai közül viszont m ár m agán viseli a felvilágosítás jegyeit: a sense ot the people, miközben ellenzéki szem pontból hatékony public spiritté alakul, nem nélkülözi a politikai újságírást, melynek kialakításában m aga Bolingbroke is közrem űködött. Ennek a konzervatívnak a tudatában, akinek az okoskodó frondeur, és ezzel a m o d em parlam enti taktika értelm ében először az ellenzéki szerep jutott, sajátságos m ódon kapcsolódik össze az előre m egsejtett rousseau-izm us egy m o z­ zanata a nyilvános kritika elveivel. A public spiritben m ég mindkettő együtt van: a helyes és az igaz iránti közvetlenül adott, rom latlan érzék; és az opinionnak judgem ent-té történő fejlődése, ami az érvek nyilvános eldöntésének útján m egy végbe. A z esedékes megkülönböztetéseket először Edm und Burke találta m eg a francia forradalom előtt - m elynek azután m éltó kritikusa lett.18 M indenesetre m ég nem a bristoli választókhoz intézett híres beszédben, melyben példásan fejti ki a virtual representation (lehetséges képviselet) liberális elméletét. H á­ rom évvel később ugyanezen választókhoz levelet ír Am erika ügyeiről (On the Affairs of America). Közben m egtörtént az am e­ rikai gyarm atoknak az anyaországtól való leválása, nyilvános­ ságra hozták a Declaration of Rightsot. „I m ust beg leave to observe that it is not only the invidious branch of taxation that will be resisted, but that no other given p art of legislative right can be exercised w ithout regard to the general opinion of those w ho are to be governed. That general opinion is the vehicle and

17 Craftsman, 1734. VII. 27. 18 Legutóbb D. Hilger: Edmund Burke und seine Kritik der Französischen Revolution. Stuttgart, 1960. 122. 1. Mellőzöm a politikai nyilvánossággal kapcsolatban azokat az érdekes tételeket, melyekkel ugyanebben az időben a skót morálfi­ lozófusok egészítik ki a polgári társadalomról alkotott evolucionisztikus el­ méletüket. Utalások találhatók in: Theorie und Praxis, i. m. 47.1.

160

organ of legislative om nipotence."19 (Engedtessék m egjegyez­ nem , hogy nem csak az adózás bosszantó ügye fog ellenállásba ütközni, hanem a törvényalkotási jog egyetlen m ásik része sem gyakorolható anélkül, hogy tekintettel ne lennénk azok általá­ nos vélem ényére, akiket korm ányozni kell. A törvényhozási teljhatalomnak ez az általános vélem ény a hordozója és szerve.) A közvélem énynek a törvényhozói teljhatalom (vagy szu vere­ nitás) szerveként és hordozójaként való, államjogi szem pontból nem túl világos m eghatározása m égsem hagy sem m i kétséget e „general opinion" fogalm ával kapcsolatban. A z okoskodó kö­ zönség vélem énye m ár nem egyszerűen opinion, m ár nem a puszta inclinationből (hajlam) ered, hanem a közügyek (public affairs) feletti egyéni elmélkedésből, és ezek nyilvános m egvi­ tatásából: „In a free cou n try" - írja Burke néhány hónappal később, - „every m an thinks he has a concern in all public m atters; that he has a right to form and to deliver an opinion on them. They sift, exam ine and discuss them . They are curious, eager, attentive and jealous; and by m aking such m atters the daily subjects of their thoughts and discoveries, vast num bers contract a very tolerable knowledge of them , and som e a very considerable o n e... W hereas in other countries none but m en w hose office calls them to it having m uch care or thought about public affairs, and not daring to try the force of their opinions w ith one another, ability of this sort is extrem ely rare in any station of life. In free countries, there is often found m ore real public w isdom and sagacity in shops and m anufactories than in the cabinets of princes in countries w here none dares to have an opinion until he com es into them. Your whole im portance therefore depends upon a constant, discreet use of your own reason ."20 (Szabad országban mindenki azt hiszi, hogy m inden közügy rátartozik; hogy ezekről joga van vélem ényt formálni és ezt kifejezni. Ezeket megbeszélik, megvitatják és megvizsgálják. Kíváncsiak, figyelmesek, buzgók és éberek; és mivel az ilyen ügyeket nap m int nap gondolataik és felfedezéseik tárgyává teszik, sokan közülük ezekről egészen tűrhető tudást szednek össze, néhányan pedig nagyon k om olyat... Mivel m ás o rszá­

19 Burke's Politics. (Eds. Hoffmann and Levack) New York, 1949.106.1. Bürke: i. m. 119.1.

161

gokban senki sem nagyon törődik és gondol a közügyekkel, eltekintve azoktól, akik ezt hivatalból teszik, és vélem ényük erejét sem merik egym ással összem érni, ez a fajta képesség rendkívül ritka az élet m inden terén. Szabad országokban gyak­ ran az üzletekben és üzemekben több valódi közéleti bölcsessé­ get és okosságot lehet találni, mint olyan országok uralkodói kabinetjeiben, ahol senki sem m er vélem ényt alkotni, m íg be nem jut ezekbe. Ezért a ti fontosságotok teljes egészében saját elm étek állandó, m egfontolt használatától függ.) A Burke-féle general opinion, párhuzam osan a public spirittel, csakham ar a public opinion nevet veszi fel: az első bizonyítékot erre az 1781-es Oxford Dictionary adja. Franciaországban a megfelelő szó m ár a század közepe táján megjelenik; a jelentés azonban akkoriban m ég alig változott az opinionhoz képest. Opinion publique-nek szám ít a népnek a tradíciókban és a bon sens-ban kifejeződő vélem énye, akár úgy, ahogyan Rousseau hivatkozik ennek term észetességére kul­ túrkritikai szem pontból, akár úgy, ahogyan ezt az enciklopédisták ideológiakritikai m ódon igyekeznek m egsem misíteni. Csak am ikor ezt a fiziokraták m agának a publique éclairének tulaj­ donságaként tüntetik fel, veszi fel az opinion publique olyan vélem ény szigorú jelentését, m ely a nyilvánosságban folyó kri­ tikai vita révén tisztul igaz vélem énnyé - benne oldódik fel az opinion és a critique ellentéte. Ismeretes, hogy a fiziokraták, akik a m ost m ár politikailag is okoskodó közönség exponensei, fogalm azzák m eg elsőként a polgári társadalom öntörvényűségét az állami intézkedésekkel szem ben; az abszolutisztikus u ra­ lom viszonylatában azonban apologetikus m ódon viselkednek. Tanításuk, M arx kifejezésével, a feudális rendszer polgári újra­ term eléséhez hasonlít.21 A m erkantilizm usból a liberalizmusba való átm enet idején ragaszkodnak a feudális uralom bázisához, a m ezőgazdasághoz m int az egyetlen produktív m unkához; ezt viszont m ár a kapitalista termelés szem szögéből fogják fel. A m onarchát teszik m eg a term észetes rend (ordre natúréi) védel­ m ezőjévé; itt szám ára a term észetes rend törvényeibe való be­ pillantást a public éclairé közvetíti. Louis Sebastien M ercier, aki

21 Lásd erről Jürgen Kuczynski: Zur Theorie der Physiokraten. In: Grundpositionen derfranzösischen Aufklarung. Berlin, 1955.27.1.

162

az ilyen összefüggések alapján, úgy látszik, elsőként alkotta m eg az opinion publique szigorú fogalm át, és gondolta át tár­ sadalm i szerepét,22 kínosan m eg is különbözteti a korm ányzás­ ban részt vevőket és a tudósokat.23 Ezek határozzák m eg a közvélem ényt, am azok ültetik át a gyakorlatba azt, am i a kö­ zönség szakszerűen irányított okoskodásának eredm ényeképp adódik: „Les bons livres dépendent des lum iéres dans toutes les classes du peuple; ils óm ent la vérité. Ces sont eux qui gouvernent l'Europe; ils éclairent les gouvem em ents sur ses devoirs, sur sa faute, sur son véritable intérét, sur l'opinion publique qu'il dóit écouter et suivre: ces bons livres sont des m aitres patients qui attendent le réveil des adm inistrateurs des États et le calm e de leurs passions."24 (A jó könyvek terjesztik el a világosságot az összes néposztályon belül, ők ékesítik az igaz­ ságot. M ost m ár ezek korm ányozzák Európát; a korm ányt ezek világosítják fel kötelességeiről, hibájáról, valóságos érdekéről; a közvélem ényről, m elyet m eg kell hallgatnia és követnie kell: e jó könyvek türelmes m esterek, akik m egvárják az állam ügyek intézőinek felébredését és a szenvedélyek lecsillapodását.) Az opinion publique a társadalm i rend alapjaira vonatkozó közös és nyilvános reflexió felvilágosult eredm énye; összefoglalja en­ nek term észetes törvényeit; nem uralkodik, de a felvilágosult uralkodónak a közvélem ény belátásaihoz kell m agát tartania. Ezzel a tanítással, m ely a közvélem ény és az uralkodó kettős tekintélyét, a ratiót és a voluntast fejezi ki, a fiziokraták a poli­ tikailag okoskodó közönség helyzetét m ég a fennálló rend korlátain belül értelmezik. Míg a korabeli angolok a public spiritet olyan fórum nak fogják fel, mely a törvényhozókat legitim álásra (uralm uk igazolására) kényszerítheti, Franciaországban annyi­ ban m ég tovább folytatódik a társadalom nak az államtól való izolációja, hogy ezeknek az értelmiségieknek a fejében az opinion publique kritikai funkciója továbbra is m ereven elkülönül a törvényhozó funkciótól. Mégis m ár a közvélem énynek ebbe a korai fogalmába bekerül a politikailag m űködő nyilvánosság

22 R. Mischke: i. m. 170. 1. Erre az összefüggésre már Carl Schmitt felhívja a figyelmet: Die Diktatur. i. m. 109.1. 23 L. S. Mercier: Notions claires sur les gouvemements. Amsterdam, 1787. VI. 1. 24 Uo. VII. 1.

163

sajátos eszméje. Egykor Le H arpe azt m ondhatta Turgot-ról: „II est le prem ier parm i nous quit ait changé les actes de l'autorité souveraine en ouvrages de raisonnem ent et de persu asion ."25 ( ő az első, közöttünk, aki a szuverén hatalom tetteit a rábeszélős és okoskodás dolgává változtatta.) - S ez m ár az uralom racio­ nalizálását jelenti. Turgot azonban, akárcsak a többi fiziokrata, nem kapcsolja össze ezt az eszm ét azzal a dem okratikus garan­ ciával, hogy a m agánem berek, akik a közvélem ényben kialaku­ ló belátásokig eljutnak, ezeknek törvényalkotó érvényességet is tulajdoníthatnak: bár az abszolutizm us m axim áját (auctoritas facit legem) érvénytelenítették; m egfordítását azonban m ég nem hajtották végre. Végül is a közvélem ényben rejlő értelem terem tő funkcióját m ég nem ismerik el. Másfelől Rousseau, aki a közönség dem okratikus önm eghatározását a lehető legna­ gyobb világossággal alapozza m eg, a volonté generale-t olyan opinion publique-hez kapcsolja,mely az elm élkedés közvetíté­ sét nélkülöző opinionnal, a vélem ény nyilvánosság előtti álla­ potával esik egybe. A „társadalm i állapotban" Rousseau is a term észetes rendet kívánja helyreállítani (ordre natúréi); szám ára azonban úgy látszik, h ogy ez nincs m eg im m anensen a polgári társadalom törvényeiben, hanem az eddigi társadalom m al szem ben éppen­ séggel transzcendens. A z egyenlőtlenség és a szabadság hiánya annak a term észetes állapotnak a m egrom lásából ered, m elyben az em berek sem mi m ást nem tettek, m int m egvalósították em ­ beri term észetüket, m íg ezzel szem ben a term észet és a társad a­ lom közti törés m inden egyes embert szétszakít h om m e-m á és citoyenné. A z önelidegenülés őstörténete a civilizatorikus hala­ dás szám lájára írandó. A társadalm i szerződés zseniális fogása arra hivatott, h ogy ezt a szakadást orvosolja: szem élyét és tulaj­ donát valam ennyi jogával együtt mindenki aláveti a közösség­ nek, hogy azután a közakarat közvetítésével mindenki része­ sedjék minden em ber jogaiban és kötelességeiben26 A társadal­

25 Idézi L. Say: Turgot (1891), 108.1. Erre a jellemző helyre Koselleck hívja fel a figyelmet, i. m. 123.1. 26 „Azok a kötelezettségek, melyek a társadalom testéhez fűznek minket, csak azért kötelezők, mert kölcsönösek. Természetüknél fogva olyanok, hogy ha teljesítjük őket, másokért dolgozva, feltétlenül magunkért is dolgozunk." J.-J. Rousseau: A társadalmi szerződés. Bp., 1958. II. rész, 126.1.

164

m i szerződés a jogok fenntartás nélküli átruházását követeli m eg, az hom m e feloldódik a citoyenben. Rousseau a m inden ízében politikai társadalom sem m iképpen sem polgári eszm éjét vázolja fel, melyben az autonóm m agánszféra, az államtól em ancipált polgári társadalom szám ára sem m i hely nincs. Ez alól ennek bázisa sem kivétel: a tulajdon egyidejűleg m agán- és köztulajdon, éppen úgy, ahogy m inden állam polgárnak m int a közakarat részesének m ár csak saját m aga az alattvalója.27 En­ nek következtében a közakarat nem a m agánérdekek versengé­ sében alakul ki; egy ilyen volonté de tous a liberális modellnek felelne m eg, annak a m agánautonóm iának az előfeltételezésé­ vel, m elyet A társadalmi szerződés modellje egyenesen m egszün­ tet. A volonté génerale, m ely a társadalm i állapot viszonyai között a term észeti állapot helyreállításának garanciája, inkább valam ilyen m egőrző emberi ösztönként kerül át ebből amabba, így Rousseau, M ontesquieu ellenében, ú gy látja, hogy az alkot­ m ány szelleme nincs sem m árványba, sem ércbe vésve, hanem az állam polgárok szívében, vagyis az opinionban lakozik - „az erkölcsökről, a szokásokról és főként a közvélem ényről beszé­ lek".28 A Locke-féle Law of Opinion Rousseau A társadalmi szerződésén keresztül válik egyeduralkodóvá. A nem nyilvános vélem ény egy m ásik opinion publique címén emelkedik egyetlen törvén y­ h ozóvá, m égpedig az okoskodó közönség nyilvánosságának kikapcsolásával. A törvényh ozásn ak az az eljárása, m elyet R ousseau elképzel, efelől semmi kétséget nem h agy.29 A közjó felfogásához csak az egészséges emberi értelem re (bon sens) van szükség. A z egyszerű, sőt együgyű em bereket a nyilvános vita politikai fortélyai csak irritálnák; hosszú viták csak partiku­ láris érdekeknek adnának ösztönzést. A gyűlések egyetér­ tésével Rousseau szembeállítja a nagy szónok veszélyes felszó­ lalásait. A volonté générale inkább a szívek, m int az érvek egyetértése.30 A zt a társadalm at korm ányozzák a legjobban, am elyben a törvények (lois) megfelelnek az egyébként is m é­

27 Lásd Weigand megjegyzését a III. 15-höz, i. m. 164.1. 28 Rousseau: i. m. II., 161.1. 29 A következőkhöz lásd Rousseau: i. m. VI. 1. és II. 232. és köv. 1. 30 Rousseau: i. m. III. 1.171-172.1.

165

lyen gyökerező erkölcsöknek (opinions). A z erkölcsök egysze­ rűsége óv m eg a tüskés vitáktól (discussions épineuses).3 Ezzel szem ben a fényűzés m egrontja az egészséges jám borságot, az egyik csoportot a m ásik szolgájává és főleg valam ennyit az előítéletek rabjává teszi (et tous á 1'opinion).32 Ezen a helyen ism ét a versengő nyelvhasználat bukkan fel: az opinion a public éclairének a sajtó és a szalondiskurzusok által közvetített véle­ m én y e; ennek korrum páló befolyásától R ousseau, egészen 1750-es pályam űvének stílusában, teljes határozottsággal külö­ níti el az egyszerű erkölcsök és a jó lelkek opinionját. Ez az opinion kettős funkciójában term észet adta jellege elle­ nére is irányításra szorul. Először, m int konvenciónak közvet­ lenül a társadalm i kontroll a feladata; erre felügyel a cenzor, aki nem elsősorban bírája, hanem inkább szócsöve a népvélem ény­ nek: „A közvélem ény olyan törvény, am elynek a cenzor az ő re." (L'opinion publique est l'espéce de lói dönt le censeur est le m inistre.)33 Ez A társadalmi szerződés egyetlen fejezete, melyben az „opinion publique"-ről van szó. És a kom m entár valóban világossá teszi a Locke-féle Law of Opinionnal való csaknem szó szerinti m egegyezést: „aki az erkölcsök felett ítélkezik, az a becsület felett m ond ítéletet; aki pedig a becsületet ítéli m eg, az a közvélem ényt veszi alapul". (Qui juge des m oeurs juge de l'honneur; et qui juge de l'honneur prend sa lói de l'opinion.)34 Ennek azonban, Locke felfogásától eltérően, feladata a törvény­ hozás is. Itt szintén szüksége van vezetésre, am int hogy az opiniont a társadalm i ellenőrzés funkciójában a censeum ek, a törvényhozás funkciójában a législateum ek kell kialakítania. Ez igen kényes helyzetben van az opinionnal szemben, amely u gyan szuverén, de egyúttal a korlátoltság veszélye is fenyegeti. Sem az erőszakot, sem a nyilvános vitát (ni la force, ni la résolution) nem használhatja fel, ezért a közvetett befolyásolás tekintélyénél kell m enedéket keresnie, „m ely erőszak nélkül tud m agával ragadni és m eggyőzés nélkül rábeszélni" (qui puisse entrainer sans violence et persuader sans convaincre).35

Rousseau: i. m. in. 4.1 8 0 -1 8 1 .1. 32 Uo. 33 Rousseau: i. m. IV. 7. 2bo. 1. 34 Rousseau: i. m. IV. 7.266-267.1. 35 Uo.

166

A nem nyilvános vélem ény Rousseau-féle dem okráciája vé­ gül a hatalom manipulatív gyakorlását posztulálja. A közaka­ ratnak m indig igaza van, olvasható e hírhedt helyen, de nem m indig világos az ezt irányító ítélet; ezért a dolgokat úgy kell szám ára beállítani, ahogyan azok vannak, néha pedig ahogyan szám ára m eg kell jelenniük.36 - De m iért nem nevezi Rousseau a szuverén közvélem ényt egyszerűen opinionnak, m iért azono­ sítja az opinion publique-kel? A m agyarázat egyszerű. A köz­ vetlen dem okrácia megköveteli az uralkodó reális jelenlétét. A volonté générale mint corpus m ysticum az egységesen összegyűlt nép corpus physicum ához kötődik.37 Rousseau szá­ m ára a tartós népszavazás eszméje a görög polisz képében fejeződik ki: ott a nép szinte m egszakítás nélkül gyűlésezett az agorán; így válik Rousseau szem ében is a „piacé publique" az alkotm ány fundam entum ává. Innen kapja az opinion publique jelzőjét, tehát a közfelkiáltás végett összegyűlt állam polgárok­ tól, nem pedig a public éclairé nyilvános okoskodásától. A fiziokraták a kritikai szem pontból hatékony nyilvánosság­ gal kiegészített abszolutizmus m ellett emelnek szót; Rousseau nyilvános vita nélküli dem okráciát akar - és m indkét fél ugyan­ azt a címkét: az opinion publique címkéjét veszi igénybe. Ezért Franciaországban ennek jelentése a forradalom előtt sajátosan polarizálódik. M aga a forradalom azonban egyesíti a közvéle­ m ény két szétválasztott funkcióját, a kritikát és a törvényho­ zást. 18 A z 1791-es alkotm ány összekapcsolja a népszuverenitás

36 W. Hennis (Der Begriff der öffentlichen Meinung bei Rousseau. In: Archív fü r Rechts- und Sozialphilosophie, XLIII. köt. 1957. 111. 1.) nem ismeri fel, hogy Rousseau az opinion publique-et a nem nyilvános véleménnyel azonosítja. Éppen a korabeli fiziokraták által szigorú értelemben használt „közvélemény" (nyilvános vélemény) teljesítményével szembeni kultúrkritikai bizalmatlan­ ság készteti a Contrat social demokratikus eszméjét a diktatúra bizonyos konzekvenciáinak elfogadására. Lásd utoljára I. Fetscher: Rousseaus politische Philosophic. Neuwied, I960., itt további irodalom is található. 37 Rousseau: i. m. ül. lb. 221.1.: „A legfőbb hatalmat... nem lehet képviselni...; valójában maga is a közakarat megnyilvánulása, s az akarat sem képviselhető; az akarat vagy önmaga, vagy másvalaki... Semmis minden olyan törvény, amelyet a nép nem hagyott jóvá szemelyesen." 38 Jellemző erre Sieyés abbé röpirata, mely 1788-ban ielent meg. Német kiadás: ]Nas ist der Dritte Stand? Berlin, 1924. Lásd az én értekezésemet: Naturrecht und Revolution. In: Theorie und Praxis, i. m. 52.1. és különösen az 57.1.

167

elvét a parlam enti jogállam elvével, m ely alapjogilag szavatolja a politikailag m űködő nyilvánosságot. A közvélem ény francia fogalm át az angollal szem ben radikálisabbá teszi; Bergasse kép­ viselő a nemzetgyűlés egyik vitájában, mely az opinion publique államjogi jelentése körül folyt, ennek következő patetikus m eg­ fogalm azását adta: „Vous savez, que ce n'est que p ar l'opinion publique, que vous pouvez acquérir quelque pouvoir pour fairé le bien; vous savez, que ce n 'est que par elle que la cause si longtem ps désespérée du peuple a prévalu; vous savez, que devant elle toutes les autoritás se taisent, tous les préjugés disparaissent, tous les intéréts particuliers s'effa ce n t.",9 (Önök tudják, hogy csak a közvélem ény segítségével szerezhetnek ném i hatalm at ahhoz, hogy a jót cselekedjék; önök tudják, hogy a nép oly sokáig reménytelen ügye csak általa diadalm askodott; önöktudják,hogyelőttevalam ennyitekintélyhallgat,valam enynyi előítélet eltűnik, valam ennyi partikuláris érdek szertefosz­ lik.) Ugyanebben az időben Angliában Jerem y Bentham az alkotm ányozó nem zetgyűlés szám ára egy iratot szerkesztett,40 m ely a közvélem énynek és a nyilvánosság elvének összefüggé­ sét először fejti ki m onografikus formában. Egyrészt a politikai hatalom gyakorlásának, m ivel „csábítá­ sok töm egének van kitéve", a közvélem ény állandó ellenőr­ zésére van szüksége; a parlam enti tárgyalások nyilvánossága biztosítja a „közönség főfelügyeletét", melynek kritikai illeté­ kessége vitathatatlan ténynek szám ít: „Ennek összessége (the public, le corps public) olyan bíróságot alkot, m ely értékesebb, m int valam ennyi törvényszék együttvéve. A z em ber ú gy tehet,

39 Idézi R. Redslob: Staatstheorien derfranzösischen Nationalversammlung. Leipzig, 1912. 65.1. 40 Igaz ugyan, hogy ezek a javaslatok a francia alkotmányozókra semmilyen hatást sem gyakorolhattak. Eredeti nyelve francia; először 1816-banjelent meg Genfben. Az ugyanazon évben készült német fordítás nyomán idézzük: Taktik oder Theorie des Geschaftsganges in deliberierenden Volksstiindeversammlungen. Erlangen, 1817., különösen a harmadik fejezetet: Von der Publizitát. 10. és köv. 1. A sajátos terminusokat angolul [An Essay on Political Tactics. The Works o f Jeremy Bentham. (Ed. Browning) Edinburgh, 1843. II. köt. 299. és köv. 1.] és franciául is megadjuk [Tactic des Assemblies Législatives. (Ed. Dumont) Paris, 1822.], mert a nyelvhasználatban még jellemző különbségek mutatkoznak: a német szövegben a „közvélemény" (öffentliche Meinung) és a „nyilvánosság" (Öffentlichkeit) helyett körülírásokat találunk.

168

m intha dacolna követelményeivel, az em ber beállíthatja úgy m int ingatag és széthúzó vélem ények halm azát, m elyek eg y ­ m ást kölcsönösen feloldják és szétrombolják; mégis mindenki érzi, hogy ez a bíróság, habár ki van téve a tévedés lehetősége­ inek, csalhatatlan; hogy állandóan önm aga felvilágosítására tö­ rekszik, egy nép egész bölcsességét és igazságosságát m agába foglalja, m indig ez dönt az államférfiak (public men, hom m es publiques) sorsáról, és hogy a büntetések, melyeket kiszab, elkerülhetetlenek."41 Ezenkívül az országgyűlés szám ára lehe­ tővé válik, hogy a közönség belátásait felhasználja: - „a n yilvá­ nosság uralm a alatt sem m i sem könnyebb" (under guidance of publicity, sous le régim e de la publicité).42 M ásrészről term é­ szetesen a közvélem énynek szüksége van a parlam enti tárgy a­ lások n yilván o sság ára tájékozódás végett: „O lyan népnél, m elynek m ár hosszabb ideje vannak nyilvános gyűlései, a köz­ szellem (general feeling, esprit général) tónusa emelkedettebb lesz; az egészséges eszm ék általánosabbá válnak, a káros előíté­ letek, m elyek ellen nem szónokok, hanem államférfiak h arcol­ nak, nyilvánosan elvesztik erejüket... A z ész és a kutatás szel­ lem e valam ennyi társadalm i osztályban illendővé v álik ."43 Bentham a parlam ent nyilvános tárgyalásait egyszerűen m int általában a közönség nyilvános tárgyalásainak részét fogja fel. Csak a parlam enten belüli és kívüli nyilvánosság képes a poli­ tikai okoskodás folytonosságát és ennek politikai funkcióját biztosítani: nevezetesen azt, hogy az uralm at - ahogyan Bürke fejezte ki m agát - m atter of willből m atter of reasonné (az akarat ügyéből az ész ügyévé) alakítsák át. A képviselők kijelölése nem lehet vak elhatározás következm énye, hanem ennek m agának az ügy belátáson alapuló eldöntésének kell lennie: „A nép által választott és időről időre megújított gyűlésben a nyilvánosság abszolúte szükségszerű, hogy a választó urak szakértelem m el járhassanak el."44 A közvélem ény eleven ereje kiváltképpen III. G yörgy óta kerekedett felül a holt szabályok ellenében - „since public opinion, m ore enlightened, has had a greater ascendency

41 Bentham: i. m. 11.1. 42 Uo. 15.1. 43 Uo. 14.1. 44 Uo. 16.1.

169

- depuis l'opinion publique plus éclairé a pris plus d'ascendance" (m ióta a felvilágosult közvélem énynek nagyobb tekintélye van); a ném et szövegben ezen a helyen45 m ég m indig „népvéle­ m én yről" van szó. Angliában az eredm ények javát a törvények állandó m egsértése útján érték el: ezért Bentham a „regim e of publicity"-ről úgy beszél, m int ami „still very im perfect and new ly tolerated - le régime de la publicité, trés imparfait, encore et nouvellement toléré" (még igen tökéletlen és újonnan megtűrt). A z egy nemzedékkel fiatalabb Guizot, aki 1820 óta tart előa­ dásokat a polgári jogállam eredetéről és történetéről, a „közvé­ lem ény uralm án ak" m ár klasszikus m egfogalm azását adja: „C 'est de plus le caractére du systém e qui n 'ad m et nulle part la légitimité du pouvoir absolu d'obliger tous les citoyens á chercher sans cesse, et dans chaque occasion, la vérité, la raison, la justice, qui doivent régler le pouvoir de fait. C 'est ce que fait le systéme représentatif: 1. par la discussion qui oblige les pouvoirs á chercher en com m un la vérité; 2. par la publicité qui m et les pouvoirs occupés de cette recherche sous les yeux des citoyens; 3. p ar la liberté de la préssé qui p rovoq u e les citoyens eu xm ém es á chercher la vérité et á la dire au p ou voir." (Annak a rendszernek, m ely sehol sem ismeri el az abszolút hatalom törvényességét, m ég az is jellemzője, hogy m inden p olgárt arra kötelez, h ogy szünet nélkül, és bárm ilyen körülm ények között kutassa a valóságot, az igazságot és a jogosságot, m elyeknek a hatalm at ténylegesen szabályozniuk kell. Ez az, am it a képvise­ leti rendszer tesz: 1. a vita által, m ely a hatóságokat arra készteti, hogy közösen keressék az igazságot; 2. a nyilvánosság által, m ely az ebben a kutatásban elfoglalt hatóságokat az állam pol­ gárok szem e elé tárja; 3. a sajtószabadság által, m ely m agukat az állam polgárokat készteti az igazság keresésére és arra, h ogy azt m egm ondják a hatalom nak.)46

45 Uo. 33.1. Egy másik helyen a „nép védelmében" található oltalomról van sző (ist die Rede von einer Rettung im „Schutze des Volkes"); ehelyett a francia szövegben ez áll (i. m. 28.1.): II n'y a de sauve garde que dans la protection de l'opinion publique. 46 Guizot: Histoire des origines du gouvemement représentatif en Europe. Bruxelles, 1851. II. 10.1. Ennek a helynek a jelentőségére C. Schmitt is felhívja a figyelmet, in: Die geistesgeschichtliche Lagedes Parlamentarismus. München/Leipzig, 1923. 22.1., megjegyzés.

170

Ú gy látszik, Georg Friedrich Forster honosította m eg először N ém etország nyugati részében a kilencvenes évek elején az opinion publique-et mint „közvélem ényt"; m indenesetre a Pá­ rizsi vázlatok, a feleségéhez írt levelek az 1793-as év végéről, a n ém et irodalom ban először tanúskodnak erről az új jelenség­ ről.47 Főképpen Forstem ek a közszellem és a közvélem ény közti fontos m egkülönböztetése mutatja, hogy Angliában és Francia­ országban a politikailag m űködő nyilvánosság fogalma m ár teljesen kialakult, mielőtt ezt N ém etországba exportálják: „7000 írónk van, és ennek ellenére, amint nincs ném et közszellem, éppúgy ném et közvélem ény sincs. M aguk ezek a szavak is olyan újak, olyan idegenek szám unkra, hogy m indenki m ag ya­ rázatokat és definíciókat követel, miközben egyik angol sem érti félre a m ásikat, am ikor a public spiritről, és egyik francia sem a másikat, am ikor opinion publique-ről van szó ."48 H ogy Forsternek m ennyire igaza van, am ikor a kölcsönzött szavakkal kap­ csolatban a m agyarázat szükségességéről beszél,49 azt m egerő­ síti W ieland, akit akkoriban a szélesebb közönség inkább pub­ licistaként ismert, m int klasszikus kiadások várom ányosaként. Fél évtizeddel Forster észrevételei után éppen erről a „közvéle­ m én yről" folytatja a Négyszemközti beszélgetések (Gesprache unter

47 Forster a Párizsi vázlatokban a közvélemény eredetéről ír Franciaországban: „Első változatait alapos megfontolás után még a monarchia utolsó korszakára teszem, mert a főváros nagysága, az ismereteknek, az ízlésnek, az elmésségnek és a képzelőerőnek itt felhalmozódott tömege; az epikureus jellegű csik­ landós felvilágosításnak ugyanitt egyre inkább érződő szükséglete; az a kö­ rülmény, hogy a felső és többé-kevésbé a középső rétegek is megszabadultak az előítéletektől; a parlamenteknek folytonosan az udvar ellen törő hatalma; azok az eszmék a kormányzásról, alkotmányról és republikanizmusról, me­ lyek Amerika felszabadulása és Franciaországnak ebben játszott szerepe ré­ vén kerültek be a forgalomba... mindez oly módon egyengette a gondolatsza­ badság és az akaratszabadság útját, hogy már a forradalom előtt hosszú ideig egész Párizs felett és ebből a középpontból kiindulva egész Franciaország felett csaknem korlátlanul uralkodott egy határozott közvélemény." Idézi Bauer: i. m. 238.1. 48 Georg Forsters samtliche Schriften. (Hg. Gervinus) Leipzig, 1843. V. köt. Über öffentliche Meinung. 249.1. 49 Még Posselt Europiiische Annalenje is, melynek első kötete 1795-ben jelenik meg, egy cikkel: a „Frankreichs Diplomatie oder Geschichte der öffentlichen Meinung in Frankreich" a nyelvhasználat bizonytalanságáról árulkodik.

171

vierA ugen)50 egyikét. W ieland m eghatározásai nem adnak újat. A közvélem ény ott jut érvényre, „ahol a mi közvetlen javunkat vagy kárunkat érintő előítéletek és téveszm ék ... végre enged­ nek az igazság túlerejével szem ben";51 eredm ényében a közvé­ lemény m egegyezik „az ü gy legszigorúbb vizsgálatával, vala m ennyi p ro és kontra érv legpontosabb m érlegelése u tán "; és ham arosan N ém etországban is „törvényerővel kell bírnia".52 A közvélem ény a tanultak köréből indul ki, és „főleg azon osztá­ lyok körében" terjed el, „melyek, ha töm egesen lépnek fel, túlsúlyban vann ak ".53 Ehhez term észetesen nem tartoznak hoz­ zá a „legalsó néposztályok", a sans-culotte-ok, mivel nekik a m unka és a szükség nyom ása alatt sem szabadidejük, sem alkalmuk nincs ahhoz, „hogy oly dolgokkal törődjenek, m elyek nem érintik közvetlen közelről testi szükségleteiket".54 Alkalm asint W ieland elmélkedéseibe rousseau-i elemek is bekerülnek, s ehhez kapcsolódik később, a szabadságharcok idején, a politikai rom antika, hogy a közvélem ényt azonosítsa a ném a népszellem m el.55 Ennek ellenére m agánál W ielandnál a közvélem énynek az a fogalm a dom inál, m ely a ném et felvilá­ gosodás némiképp pedáns tradícióinak m egfelelően, főképpen a papi csalást és a kabinetek titkos ügyeit kívánná a nyilvános okoskodás fórum a elé idézni.56

50 C. M. Wieland: Siimtliche Werke. Leipzig, 1857. 32. köt. 191.1. 51 Uo. 200.1. 52 Uo. 218.1. 53 Uo. 192.1. 54 Uo. 198.1. 55 Uo. 193. 1. Közvélemény az, „ami észrevétlenül hatalmába keríti a legtöbb koponyát, és még olyan esetekben is, amikor nem merészel hangosan meg­ szólalni, akárcsak egy méhkas, mely csakhamar rajzani fog, tompa, de egyre erősebbé váló morajlással ad hírt magáról"; hasonlóan i. m. 212.1. A közvéle­ mény fogalmának és a népszellemtannak főképpen a Napóleon-ellenes pub­ licisztikában kifejlődött összefüggését mutatja ki R. Fiad: Der Begriff der öffentlichen Meinung bei Stem, Am dt, Humboldt. Berlin-Leipzig, 1929. 56 „Amíg a morál a papság kizárólagos hivatala, és a politika az udvarok és kabinetek fennhéjázó titka, mindaddig ezekkel szükségképpen visszaélnek mint a csalás és elnyomás eszközeivel; a nép gyalázatos szójátékok áldozatává válik, a hatalom mindent megenged, és mindent büntetlenül meg is engedhet magának, mivel saját tetszésétől függ, hogy a jogot jogtalansággá, a jogtalan­ ságot joggá keresztelje át, és azt, amitől leginkább fél, az igazság feltárását bűnné tegye, és mint ilyent büntesse. De nem így van, ha az ész ismét hatal-

172

13. § A publicitás mint a politika és a morál közvetítésénekelve (Kant) M ég mielőtt a közvélem ény toposza m eghonosodott volna a ném et nyelvterületen, a polgári nyilvánosság eszméje Kantnál, a publicitás elvének jog- és történelemfilozófiai kifejtésével el­ m életileg érett alakot kap. A kritikai per, m elyet a nyilvánosan okoskodó m agánem be­ rek az abszolutisztikus uralom ellen indítanak, önm agát nem tekinti politikainak: a közvélem ény a politikát a m orál nevében kívánja racionalizálni. A XVIII. században a politikai filozófia arisztotelészi tradíciója jellemző m ódon feloldódik a m orálfilo­ zófiában, m iközben - az akkoriban oly sajátosan hangsúlyozott „social" jelentésével is érintkezve - az „ésszel" és a „term é­ szettel" különben is összefüggésben elgondolt „m orális" m ag á­ ban foglalta a „szociálisnak" épp keletkezőben levő szféráját is. N em véletlenül volt A nemzetek gazdagsága szerzőjének m orálfi­ lozófiai tanszéke. Ebbe az összefüggésbe tartozik a következő tétel: „Az igazi politikus tehát nem tehet egy lépést sem anélkül, h ogy előbb az erkölcs előtt m eg ne hódolt volna. És habár a politika önm agában n agy m űvészet, a m orállal való egyesítése m égsem m űvészet. M ert az erkölcs kettévágja a csom ót, am it a politika nem tud feloldozni, mihelyt egym ással ellentétbe kerül­ n ek ."57 Kant ezt a m ondatot az örök békével kapcsolatos terve­ zetének függelékében írta le. Ebben két, a jogtudom ányban levezetett posztulátum ot ismétel m eg: m inden állam polgári alkotm ányának republikánusnak kell lennie, az államok egy­ m ás közti viszonyának pedig, egy világpolgári föderáció kere­ tein belül, békésnek. A jogi kötelezettségek, m elyek befelé a polgári szabadságot és kifelé a világpolgári békét biztosítják, valam ennyien a tökéletesen igazságos rend eszméjében olvad­ nak össze. A kényszert többé nem lehet szem élyi uralom vagy

mába kerítette örök, elévülhetetlen jogait, hogy újból a napvilágra hozzon minden igazságot, melyeknek megismerésén minden múlik, és megszerezze számunkra a lehető legnagyobb népszerűséget valamennyi múzsa segítségé­ vel, minden elképzelhető alakban és köntösben. Akkor majd a helyesbített fogalmaknak és tényeknek egész tömege kerül be a forgalomba; s mint hályog a szemről, foszlik majd szét az előítéletek töm ege..." (Uo. 208.1.) 57 Kant: Az örök béke. Bp., 1943. 74.1.

173

erőszakos önérvényesítés útján gyakorolni, hanem csak úgy, hogy „egyedül az észnek van hatalm a". M aguk a kizárólagos uralom ra jutott jogviszonyok, melyeket úgy képzel el, m int a mindenki szabadságával általános törvények szerint összhang­ ban levő kényszer lehetőségét, a gyakorlati észből szárm aznak - nyilvánvaló visszavágás az „auctoritas non veritas facit le­ g em " elvnek. Egykor Hobbes ezzel a form ulával szentesíthette az uralko­ dók abszolút hatalm át, m ert a megbékéltetés, nevezetesen a vallási polgárháború befejezése nyilvánvalóan csak azon az áron volt elérhető, hogy a közhatalm at az uralkodó saját kezé­ ben monopolizálja, és a polgári társadalm at lelkiismereti vitájá­ val egyetem ben m int m agánszférát semlegesíti. Egy olyan böl­ csesség sugallataira történő döntéshez képest, m ely az uralkodó szem élyében úgyszólván egzisztenciálisan igazolta m agát, az erkölcsösség szabályai szerinti bármiféle okoskodás politikai következm ények nélküli érzületté fokozódott le. Mikor két év­ századdal később ezt Kant a gyakorlati ész törvényének form á­ jában rehabilitálta, m ikor m ég a politikai törvényhozást is alá kívánta vetni a m oralitás ellenőrzésének, akkor időközben m ár a polgári m agánszem élyek közönséggé form álódtak, és okos­ kodásuk szférája, a nyilvánosság, beiktatódott az állam és a társadalom közti közvetítés politikai funkcióiba. E zért szám ít a Kant-féle publicitás annak az elvnek, mely egyedül képes biz­ tosítani a politika és a m orál összhangját.5 A „nyilvánosságot" a jogrend elveként és egyúttal a felvilágosítás m ódszereként fogja fel. „A kiskorúság - kezdődik a híres értekezés ‘ - nem m ás, mint képtelenség arra, hogy saját értelm ünket m ások vezetése nélkül használjuk. Ez a kiskorúság önhibánkból fakad, ha oka nem az értelem nek, hanem az elhatározásnak és bátorságnak a hiá­ n y a .. A z önhibánkból eredő kiskorúság alól történő felszaba­ dulást nevezik felvilágosodásnak. A z egyén vonatkozásában ez szubjektív m axim át jelent, nevezetesen, hogy m agunk gondol­ kodjunk. A z egész emberiség vonatkozásában objektív tenden­ ciát jelöl, nevezetesen a tökéletesen igazságos rend irányába

58 Uo. 75.1. 59 Immanuel Kants Werke. (Hg. Cassirer) Berlin, IV. köt. 169.1.

174

történő előrehaladást. A felvilágosodást mindkét esetben a nyil­ vánosságnak kell közvetítenie: „M inden egyes em ber szám ára nehéz, h ogy kiküzdje m agát a szám ára csaknem term észetté vált kiskorúságból... H ogy azonban egy közönség önm agát fel­ világosítsa, az inkább lehetséges; sőt, ha csak szabadságot is adunk szám ára, akkor ez majdnem elkerülhetetlen."60 Ennél­ fogva a felvilágosodás vonatkozásában az önálló gondolkodás éppúgy egybeesik a hangos gondolkodással,61 m int az ész h asz­ nálata nyilvános használatával: „Bár egyesek ezt mondják: a beszéd és írás szabadságát ugyan elvehetik tőlünk felsőbb h a ­ talom m al, de sem miképpen sem vehetik el a gondolkodás sza­ badságát. Csakhogy egyáltalán m ennyit gondolkodnánk és m i­ féle helyességgel, h a nem úgyszólván m ásokkal közösségben gondolkodnánk, akikkel közöljük saját gondolatainkat, és akik közlik velünk az övék et!"62 Kant szám ára, akárcsak az enciklopédisták szám ára, a felvi­ lágosodás, az ész nyilvános használata m indenekelőtt ú gy jele­ nik m eg, m int a tudósok ügye, kiváltképpen azoké, akik a tiszta ész princípium aival foglalkoznak, tehát m int a filozófusok ügye. Akárcsak a skolasztikusok disputáiban, a reform átorok híres vitáiban is m ég olyan véleményekről és tanításokról van szó, „melyeket a teoretikus elnevezésű fakultásoknak kell eg y ­ m ás közt elintézniük, s am iről a nép beismeri, hogy sem m it sem ért belőle".63 A fakultások küzdelm e az alsóbb fakultásoknak a felsőkkel való kritikai vitájában m egy végbe. A felső fakultások ugyanis, a teológia, a jogtudom ány és az orvostudom ány v ala­ m ilyen m ódon a tekintélyen alapulnak. Állam i felügyeletnek is alá vannak vetve, mivel ezek képezik ki „a tanultság üzletem ­ b ereit", a papokat, bírókat és orvosokat. Pusztán alkalm azzák a tudom ányt (csak ahhoz értenek, hogyan kell valam it csinálni, savoir fairé). A z alsó fakultásoknak a tiszta észből szárm azó ismeretekkel van dolguk. Ezek képviselői, a filozófusok, a kor­ m ányzat érdekétől függetlenül, csak az észtől vezettetik m ag u ­ kat. Szellemük „az igazság nyilvános ábrázolására törekszik"64.

60 Uo. IV. köt. 170.1. 61 Uo. VI. köt. 389.1. 62 Uo. IV. köt. 363.1. 63 Uo. VII. köt. 344.1. 64 Uo. VII. kot. 343.1.

175

/ A fakultásoknak ebben a vitájában „az észt fel kell jogosítani arra, hogy nyilvánosan beszélhessen, m ivel (különben) az igaz­ ság nem kerülhet n apvilágra".65 M égpedig, teszi hozzá Kant, ez m agának a korm ánynak is kárára lenne. A nyilvánosság azonban, melyen belül a filozófusok kritikai foglalatosságukat űzik, akadém iai középpontja ellenére sem tisztán akadémiai. Mint ahogy a filozófusok vitája a korm ány okulása és vizsgálata végett annak szem e láttára m egy végbe, épp így lejátszódik a „nép" közönsége előtt is, hogy azt saját eszének használatára vezesse. E közönség helyzete kétértelmű: egyrészt kiskorú és a felvilágosodásra m ég rászoruló, m ásrészt m ár olyan érettség igényével jön létre közönségként, m ely képes a felvilágosításra. M ert végül is erre nem csak a filozófus alkal­ m as, hanem mindenki, aki ért elméjének nyilvános használatá­ hoz. A fakultások vitája úgyszólván csak az a tűzfészek, ahon­ nan a felvilágosodás tüze m indig szétterjed, és m indig új erőre kap. A nyilvánosság nem csak a tudósok köztársaságában való­ sul m eg, hanem m indazok elméjének nyilvános használatában, akik ehhez értenek. M agánszférájuk korlátai közül term é­ szetesen úgy kell előlépniük, mintha tudósok volnának: „Saját elménk nyilvános használatán azonban azt értem , ahogyan valaki elméjét tudósként az egész olvasóközönség előtt használ­ ja. M agánhasználatnak azt nevezem , ahogyan valaki elméjét egy bizonyos rábízott polgári hivatalban vagy állásban használ­ h atja... Itt term észetesen nincs m egengedve az okoskodás, h a­ nem engedelm eskedni kell. Amennyiben azonban a gépezetnek ez a része önm agát egy egész közösség, sőt a világpolgári társa­ dalom tagjának tekinti, ennélfogva tudósnak, aki írásokon ke­ resztül egy tulajdonképpeni közönséghez fordul, annyiban fel­ tétlenül o k oskod hat...""6 Ebből következik a nyilvánosságnak mint elvnek a posztulátum a: „Az ész nyilvános használatának m indenkor szabadnak kell lennie, és egyedül ez hozhatja létre az emberek között a felvilágosodást; az ész m agánhasználata azonban gyakran lehet egészen szűkre korlátozott anélkül, hogy ez különösebben akadályozná a felvilágosodás előrehala-

65 Uo. VII. köt. 330.1. 66 Uo. IV. köt. 171.1.

176

d ását."67 Mindenki hivatott „publicista", aki „írásokon keresz­ tül a tulajdonképpeni közönséghez, nevezetesen a világhoz" szól.68 A nyilvánosságot mint szférát nevezi Kant a „világnak", melyben a közönség konstituálódik: Kant beszél világismeietről, említést tesz a világ emberéről. A világi jártasságnak (W eltláufigkeit) ez a fogalm a alakul tovább a világpolgárság fogal­ m ában, és végül a legjobb világ (W eltbeste) fogalm ában egy olyan világ eszm éjévé, m ely talán legvilágosabban a tudom ány „világfogalm ában" jelenik m eg - m ert a világ a m aga tisztasá­ gában értelm es lények kommunikációjában jön létre. M íg a tudom ány iskolai fogalm a csupán „bizonyos célokhoz szüksé­ ges jártasság ot" jelent, a tudom ányok világfogalm a olyan, „m ely arra vonatkozik, ami mindenkit szükségképpen érd e­ kel".69 Ez nem a transzcendentális értelem ben vett világ: am ely, mint valam ennyi jelenség összessége, nem m ás, m int ezek szin­ tézise és ennyiben azonos a „term észettel". Ez a „világ" inkább az em beriségre m int nem re utal, de úgy, ahogyan annak egysé­ ge a jelenségben m egm utatkozik: annak az okoskodó olvasókö­ zönségnek a világa, m ely akkoriban a széles polgári rétegekben épp kifejlődőben volt. Ez az íróemberek világa, de a szalonoké is, m elyekben „a vegyes társaságok" egym ással vitázva eszm e­ cseréket folytatnak; itt, a polgárházakban alapozódik m eg a közönség. „H a a beszélgetés m enetére figyelünk olyan vegyes társaságokban, m elyek nem csak tudósokból és észem berekből állanak, hanem üzletemberekből és asszonynépségből, akkor azt vesszük észre, hogy a beszélgetésen és tréfálkozáson kívül m ég m ás szórakozás, nevezetesen az okoskodás is helyet talál o ttan ."70 A z „em berek" okoskodó közönsége a „polgárokévá" alakul, ahol a „közönség" ügyeiről beszélgetnek. A „köztársasági al­ kotm ányban" ez a politikailag m űködő nyilvánosság lesz a liberális jogállam szervezőelvévé. A polgári társadalom ennek keretein belül a m agánautonóm ia szférájaként jön létre (saját

Uo. IV. köt. 68 Uo. IV. köt. 171.1. 69 Kant: A tiszta ész kritikája. Bp., 1891. 502.1. 70 Kant: A gyakorlati ész kritikája. Bp., 1922.157.1.

177

„boldogságát" mindenki azon az úton keil h ogy kereshesse, m ely szám ára hasznosnak látszik). A polgári szabadságjogokat általános törvények biztosítják; az „em berek" szabadságának megfelel a polgárok törvény előtti egyenlősége (valam ennyi „vele született jog" eltörlése). M aga a törvényhozás „az észből eredő népakaratból" szárm azik: m ert em pirikusan a törvények eredete az okoskodó közönség „nyilvános m egegyezésében" keresendő; ezért Kant ezeket nyilvános törvényeknek is nevezi, m egkülönböztetve a m agántörvényektől, m elyek m int a szokás és az erkölcs, kim ondhatatlanul, tételes m egfogalm azás nélkül követelnek a m aguk szám ára érvényességet.71 „Valamely nyil­ vános törvény azonban, m ely mindenki szám ára m egh atároz­ za, am i jogilag m egengedett vagy tiltott, nyilvános akarat aktu­ sa, melytől m inden jog kiindul, melynek m agának tehát olyan­ nak kell lennie, hogy senkivel szem ben ne követhessen el igaz­ ságtalanságot. Erre azonban sem milyen m ás akarat nem képes, m int az egész nép akarata (mivel mindenki mindenkiről, ennél­ fogva mindenki saját m agáról h atároz)."72 Itt az érvelés egészen a rousseau-it követi, egyik pontján azonban azzal a döntő kü­ lönbséggel, hogy a népszuverenitás73elvét csak az ész nyilvános használatának előfeltételezésével lehet megvalósítani. „M inden közösségben m eg kell lennie ... a szabadság szellemének, m ivel abban a vonatkozásban, ami az általános emberi kötelességet illeti, mindenki az ész útján kíván m eggyőződni arról, hogy ez a kényszer jogszerű, azért, hogy ne jusson önm agával ellent­ m on dásb a." „A nyilvánosság korlátozása - gondolja Kant, te­ kintettel az akkoriban hevesen vitatott szabadkőm űves páho­ lyokra - az indítóoka valam ennyi titkos társaságnak. M ert ter­ m észetes emberi hivatás, h ogy közöljük egym ással kiváltképp azt, am i az em bert általában érin ti."74 Ebben az összefüggésben hangzik el a híres m ondat a toll szabadságáról m int „népsza­ badságjogok egyetlen palládium áról".

71 Ez a megkülönböztetés azonban nem egyezik meg a közjog és a magánjog megkülönböztetésével. Kanti értelemben az egész polgári jog közjog, lásd Metaphysik der Sitten, Rechtslehre. Immanuel Kants Werke. VII. köt. 72 Uo. VI. köt. 378.1. 73 Uo. VI. köt. 389. 1. „Amit egy nép önmagáról nem tud elhatározni, azt a törvényhozó sem határozhatja el a népről." 74 Uo.

178

Kant m ár A tiszta ész kritikájában az egym ás közt okoskodók nyilvános konszenzusának tulajdonította a pragm atikus igazságkontroll funkcióját: „Az igaznak tartás (Fürw ahrhalten) p ró ­ baköve, legyen ez akár m eggyőződés, akár puszta rábeszélés, külsőleg tehát az a lehetőség, hogy ezt közöljük és az igaznak tartást m inden ember esze szám ára érvényesnek találjuk."75 A transzcendentális tudat intelligíbilis egységének megfelel v ala­ m ennyi empirikus tudatnak a nyilvánosságban létrejövő egysé­ ge. Később, a jogfilozófiában, „valam ennyi ítéletnek ez a m eg ­ egyezése a szubjektumok egym ás közti különbsége ellenére", m elyet a publicitás biztosít, s m elyre Kantnál m ég hiányzik a „közvélem ény" elnevezés, pragm atikus értékén túl konstitutív jelentőséget is kap: a politikai, nevezetesen a m ások jogára vonatkozó cselekedeteknek m aguknak csak annyiban kell össz­ hangban állniuk a politikával és a morállal, amennyiben alap ­ elveik közzétételre alkalmasak, sőt erre rászo ru ln a k .6 A nyilvá­ nosság előtt valam ennyi politikai cselekvésnek visszavezethetőnek kell lennie a törvények alapjára, melyek viszont a m aguk részéről a közvélem ény előtt általános és ésszerű törvényekként vannak igazolva. Egy általánosan szabályozott állapot keretein belül (mely a polgári alkotm ányt és az örök békét a „tökéletesen igazságos rendben" egyesíti) az uralom természettörvényét a jogi törvények uralma váltja f e l- a politika elvileg átalakítható morállá. H ogyan lehetne azonban a politika és m orál összhangját m egőrizni, amíg ez a jogállapot m ég nem áll fenn? Ennek m eg ­ terem téséhez m ég az sem elegendő, h a m inden egyes em ber a szabadságprincípium oknak megfelelő törvényes alkotm ány­ ban kíván élni, vagyis nem elegendő m indenki akaratának disztributív egysége; m ég az egyesített akarat kollektív egységére is szükség volna: ezt az állapotot mindenkinek együtt kellene akarnia. Ennek következtében Kant sem hiszi, hogy a jogi álla­ pot kezdetét m ásképp is lehetne remélni, m int erőszak útján. A közönséggé egyesült m agánem berek az erőszak közvetett alkal­ m azását m agát azonban nem tekintik politikainak,77 a polgári

75 „A válásról, a tudásról és hívásról" című szakaszban, i. m. 491.1. 76 Ezt nevezi Kant „a politika és a morál összhangjának a közjog transzcenden­ tális fogalma szerint". Az örök béke. i. m. 75.1. 77 L. Kosselleck: i. m. (Főleg a 81.1.)

179

nyilvánosság morális önértelm ezése azokat az erőfeszítéseket is arra kötelezi, hogy tartózkodjanak a politikai erőszak m ódsze­ reitől, melyek először teremtenek szám ára egyáltalán politikai funkciót, a nyilvánosság ugyanis éppenséggel felszabadítást ígér az erőszak alól. Kant ezt a dilem m át történelemfilozófiailag oldja m eg. Szerinte a belül szabad egyének közrem űködése nélkül is ki fognak alakulni kívül olyan külsőleg szabad viszo­ nyok, melyek között azután a politika tartósan feloldódhat a m orálban. Kant, m int ismeretes, az em beri nemnek és társadal­ m i berendezkedésének előrehaladását p u sztán a term észet kényszere alapján konstruálja m eg, tekintet nélkül arra, am it m aguknak az embereknek a szabadságtörvények szerint tenni­ ük kellene; akkor persze ez az előrehaladás nem a m oralitás növekvő m ennyiségében áll, hanem kizárólag a legalitás term é­ keinek növekedésében.78 H a a term észet a „társadalm i antagonizm ust", a belső h arco­ kat és a népek közötti háborúkat használja fel, hogy az em beri­ ség valam ennyi term észetes hajlamát kibontakoztassa „egy pol­ gári társadalom ban, m ely általában az igazságot valósítja m e g ", akkor ez a „tökéletesen igazságos polgári berendezkedés" m aga m inden bizonnyal „patologikus m ódon kicsikart egyetértés" lesz, am ely csak látszik „m orális egésznek". Ebben fogja gyakor­ lati m egoldását m egtalálni az a problém a, m elyet Kant elm éle­ tileg a következő form ában fogalm az m eg: „Egy értelm es lé­ nyekből álló töm eget, am ely fennm aradása érdekében általános törvényeket kíván, de am elynek minden tagja titokban hajla­ m os kivonni m agát alóluk, úgy rendezni és alkotm ányukat ú gy m egszervezni, hogy, bár egyéni érzelmeik egym ás ellen irányu­ lok, m égis olyannyira ellensúlyozzák egym ást, hogy m egnyil­ vánulásuk eredm énye olybá tűnjék, m intha gonosz indulat nél­ kül valók volnának"79 - változat ez M andeville jelszavára: „pri­ vate vices public benefits". (A m agán bű n ök ered m én ye a közjó.) K ant végül is ennek az alapelvnek m egfelelően fejti ki a politikailag m űködő nyilvánosság m eghatározott szociológiai előfeltételeit: ezek mindegyike a szabadon versengő árutulajdo­

78 Immanuel Kants Werke. VII. köt. 404.1. 79 Kant: Az örök béke. i. m. 51.1.

180

nosok m agánautonóm iájára bízott társadalm i viszonyokhoz kapcsolódik. A politikailag okoskodó közönség tagjai csak m agántulajdo­ nosok lehetnek, m ert ezek autonóm iája az áruforgalom ban gyö­ kerezik, és ezért egybeesik ennek mint m agánszférának a m eg ­ őrzéséhez fűződő érdekkel: „Ehhez, a term észetes m inőségen kívül (hogy az illető ne gyerm ek vagy asszony legyen), egyetlen m inőség szükséges: hogy az illető a m aga ura legyen, ennélfog­ v a legyen valam ilyen tulajdona (melyhez m inden m esterséget, kézm űipart, szépm űvészetet vagy tudom ányt hozzá lehet szá­ m ítani), m ely táplálja; vagyis hogy azokban az esetekben, m ikor a m egélhetés végett valam it m ásoktól kell m egszereznie, akkor ezt csak annak elidegenítésével szerezze m eg, ami az övé, ne pedig m ásoknak ad ott engedély útján, hogy az ő erőit felhasz­ nálják, következésképpen, hogy senki m ást ne szolgáljon m int a közösséget, a szó tulajdonképpeni értelmében. Itt a n agy (vagy kis) vagyonok tulajdonosai és a különböző m esterségeket foly­ tatók egym ással m ind egyen lők ... " 80 Kant, aki észreveszi ennek a m egkülönböztetésnek nem kielégítő voltát - „beismerem, elég nehéz m eghatározni azt a követelm ényt, m elynek alapján v ala­ ki igényt tarthat arra a cím re, hogy ő a m aga u ra " - m égis találóan határolja el a később szabad bérm unkának nevezett jelenséget.81 M íg a bérm unkások arra kényszerülnek, hogy egyetlen árujukként munkaerejüket cseréljék el, a m agántulaj­ donosok egym ás között m int árutulajdonosok javak cseréjén keresztül érintkeznek. Csak ők a m aguk urai, csak őket kell

80 Immanuel Kants VJerke. VI. köt. 378.1. 81 „A házi cseléd, a bolti kiszolgáló, a napszámos, maga a borbély pusztán operarii, nem artifices és nem államtagok, ezért nem is minősülnek polgár­ nak", hanem csupán „védelemben részesülő társak" (Schutzgenossen), akik a törvények jogvédelmét élvezik magához a törvényhozáshoz azonban nincs joguk - „habár az, akinek a tűzifát adom feldolgozás végett, vagy a szabó, akinek szövetet adok, hogy abból ruhát készítsen, látszólag egészen hasonló viszonyban vannak velem, mégis amaz különbözik ettől, mint a borbély a parókakészítőtől (akinek esetleg ehhez adtam hajat is), tehát mint a napszá­ mos a művésztől vagy kézművestől, akinek mindaddig birtokában marad a munkája, amíg nincs megfizetve. Az utóbbi tehát, mint iparűző, tulajdonát adja másnak (opus), az első erőinek használatát engedi át másvalakinek (operám)." Uo. VI. köt. 379.1.

181

szavazati joggal ellátni, csak őket kell példaszerű értelem ben elméjük nyilvános használatára feljogosítani. E z a korlátozás másfelől csak akkor fér össze a nyilvánosság elvével, ha a m agánszférán belül a szabad verseny valóságos m echanizm usán keresztül egyenlő esélyek állnak fenn a tulaj­ don m egszerzésére. Igaz, hogy a szabad áruforgalom „néhány nem zedék folyam án tekintélyes egyenlőtlenséget hozhat létre vagyoni körülményekben egy közösség tagjai között (a zsoldos és bérlő, a földbirtokos és a földm űves szolgák közösségének tagjai között); csak azt nem akadályozhatja m eg, hogy ezek, ha tehetségük, szorgalm uk és szerencséjük m egengedi, ne legye­ nek feljogosítva, h ogy ugyanilyen körülm ények közé em elked­ jenek fel. M ert különben (az egyik a másikat) kényszeríthetné, anélkül, h ogy őt viszont m ások ellenhatásán keresztül kény­ szeríteni lehetn e... M indenkit m inden olyan állapotbanboldognak tételezhetünk fel, am ikor csak tudatában van, h ogy csupán saját m agán (vagyonán vagy kom oly akaratán) múlik, h ogy nem emelkedik fel m ásokkal egyenlő színvonalra vagy olyan körülményeken, melyeket senki m ásnak nem róhat fel, nem pedig m ások ellenállhatatlan akaratán ... akiknek, am i a jogot illeti, sem m i előnyük nincs vele szem ben."83 A nem tulajdono­ sok így ki vannak zárva a politikailag okoskodó m agánem berek közönségéből, anélkül, hogy ezzel a nyilvánosság elvén sérelem esnék. Ebben az értelem ben ők nem is polgárok, hanem olya­ nok, akik majd egykor tehetséggel, szorgalom m al és szerencsé­ vel azzá válhatnak; visszavonásig pusztán védelem ben része­ sülő társak (Schutzgenossen), akik élvezik a törvény védelm ét, anélkül, hogy m aguk is hozhatnának törvényeket. Kant osztotta a liberálisok bizakodását, hogy a polgári társa­ dalom privatizálódásával m aguktól ki fognak alakulni, sőt szin­

82 Más összefüggésben Kant anekdotikus utalást tesz a „laissez fairé" épp akkortájt forgalomba került jelszavára: „Egy francia miniszter magához hiva­ tott néhányat a legtekintélyesebb kereskedők közül, és javaslatokat kért tőlük, hogyan lehetne a kereskedelmet fellendíteni... Miután az egyik ezt, a másik azt a javaslatot tette, megszólalt az egyik öreg kereskedő, aki mindaddig hallgatott Csináljatok jó utakat, verjetek jó pénzt, adjatok azonnal váltójo­ got stb. egyébként pedig hagyjatok bennünket, hadd csináljuk!" Uo. VII. köt. 330.1. ' 83 Uo. VI. köt. 376.1.

182

te m ár ki is alakultak az olyan szociális előfeltételek, m int a jogi állapotnak és a politikailag m űködőképes nyilvánosságnak a term észeti bázisa; és m ivel egy ilyen társadalm i berendezkedés mint ordre natúréi látszólag m ar oly világosan ki is rajzolódott, Kantnak nem esett nehezére, hogy történelemfilozófiailag a jogi állapotot úgy állítsa be, mint ami a term észeti kényszerből fejlődik ki, ez viszont lehetővé teszi szám ára, h ogy a politikát a m orál kérdésévé változtassa. A szabad áruforgalom ban benne rejlő igazságosság fikciója magától értetődővé teszi a bourgeoisnak és az hom m e-nak, az érdekkel bíró m agántulajdonosnak és a tisztán autonóm individuum nak az egyesítését. A m agán ­ szféra és a nyilvánosság specifikus viszonya, melyből az önző bourgeois-nak az önzetlen hom m e alakjában való, és az em pi­ rikus szubjektumnak az intelligíbilis szubjektum alakjában való m egkettőződése szárm azik, a citoyennek, a választójoggal bíró állam polgárnak a legalitás és a m oralitás kettős aspektusában való szem léletét is lehetővé teszi. „Patologikusán kicsikart" viselkedésében egyúttal m orálisan szabad emberként is m egje­ lenhet, m indaddig, am íg a term észet szándéka folytán, vagyis a szabadon versenyző m agántulajdonosok uralm i szem pontból em ancipált és hatalm i szem pontból sem leges társadalm ának alapzatán biztosítva van a politikai nyilvánosságnak s az irodal­ m i nyilvánosságból nyert önértelm ezésének az összhangja - az érdekkel bíró m agánem berek közönséggé összegyűlve, tehát állam polgári minőségükben külsőleg úgy viselkednek, mintha belülről szabad em berek lennének. Olyan társadalm i előfeltéte­ lek esetén, melyek az egyéni bűnöket (private vices) közösségi erényekké (public virtues) alakítják át, empirikusan elképzelhe­ tő a világpolgári állapot, és ezzel a politikának a m orál alá történő besorolása. A citoyen rés publica fenomenonként m eg­ jelenítheti a rés publica noum enont; a tapasztalatnak u gyan ­ ezen a talaján egyesíthet két heterogén törvényhozást, anélkül, h ogy az egyik a m ásikban károsodást okozhatna: a m agán em ­ bereknek m int érzékileg ösztönzött árutulajdonosoknak és mint ugyanakkor szellemileg szabad em bereknek a törvényhozását. Akárcsak a társadalm i szférában, a világra n ézve általában is, a fenomenális és num enális viszonya a tiszta ész harm adik anti­ nóm iájának feloldása szerint fejeződik ki: m inden egyes hatást intelligíbilis okának vonatkozásában szabadnak kell gondolni, em pirikus megjelenésének vonatkozásában viszont egyúttal 183

szükségszerűnek, az érzéki világ valam ennyi esem ényét össze­ kapcsoló általános kauzális összefüggés tagjának is.84 Ezt a szisztem atikus szem pontból centrális m egkülönbözte­ tést Kant term észetesen nem tudja konzekvensen fenntartani a politikai filozófiában - a gyakorlati ész törvényeit nem tudja kom olyan függővé tenni az empirikus feltételektől. A m ennyi­ ben azonban ajogi állapot term észeti bázisa kérdéses, annyiban m egterem tését m agát - mely eddig a m orális politikának előfel­ tételeként szerepelt - kell a politika tartalm ává és feladatává tenni. EzáKal új funkciót kapna a nyilvánosság is, melynek összhangban kell tartania a politikát a m orál törvényeivel; ezt végül is a kanti rendszerben egyáltalán nem lehetne értelm ezni. Bárkik legyenek is a politikailag cselekvő egyének, az uralko­ dó, egy párt, egy vezetésre kijelölt szem ély vagy az egyes állam­ polgárok, ha nem tudnak m ár a fennálló törvényekhez igazod­ ni, hanem egy jogi állapotot csak m ost akarnak létrehozni, akkor nem elegendő arra ügyelni, h ogy megvalósuljon a pusztán negatív összhang a többiek önkényével - ellenkezőleg, a többiek önkényének pozitív befolyásolását kell megkísérelnünk. Ez erő­ szak útján lehetséges és rendszerint így is történik. A többiek önkényének befolyásolása azonban, h a m orálisan történik, olyan orientációt követel m eg, am ely a közönség általános cél­ ját, éppen a polgári társadalom egészének jólétét tartja szem előtt. Egy ilyen politika szférájában ennélfogva valam ely csele­ kedet morális szándékát az érzéki világban lehetséges sikerén kell mérni. A politikai erény szám ára a boldogság nem lehet közömbös: a jog és a m orál összeegyeztetése végett az összes politikai alapelv m árm ost azért igényli a publicitást, m ert ezek­ nek „a közönség általános céljával (a boldogsággal) egyezniük kell", m ert a politika tulajdonképpeni feladata, hogy „a népet saját helyzetével elégedetté tegye".85 Előzőleg viszont ugyaneb­ ben az értekezésben ezt írta: „A politikai m axim áknak nem kell feltétlenül az általuk az egyes államokban előidézett jólétből és boldogságból kiindulniuk; tehát nem abból a célból, am it m in­ denki akaratának tárgyául tűz ki, m int az állambölcsesség leg­

84 Kant: A tiszta ész kritikája. 280. és köv. 1. 85 Kant: Az örök béke. 84.1.

184

főbb elvét, hanem a jogbölcsesség tiszta fogalm ából..., legyenek a fizikai következm ények bármilyenek is."86 A jogi állapot m ár fennálló term észeti bázisának történelem ­ filozófiai előfeltételezése mellett Kant elválaszthatta, sőt el kel­ lett választania az állam üdvét polgárai jólététől, a m oralitást a legalitástól. N em hagyatkozik azonban m indig erre az előfelté­ telezésre; ezt m utatja történelemfilozófiájának ambivalenciája, melyben szám os, a rendszerbe illő, a m oralitást a haladásból kirekesztő és ezt a legalitás termékeinek sokasodására korlátozó m egnyilatkozás m ellett m egtalálható az az ellentm ondó beis­ m erés is, „hogy az emberi nem, m ivel a kultúra mint a m aga term észeti célja felé állandó előrenyom ulásban van, létének morális célja tekintetében is előre halad a jobb felé".87 És ugyan­ ebben az összefüggésben: „Ezenkívül sok bizonyíték található arra, hogy az emberi nem a mi korunkban - valam ennyi m eg­ előzőhöz képest - egészében véve m orális tekintetben valóban előrenyom ult a jobb felé."88 H a m agát a jogi állapotot először politikailag, éspedig a m orállal összhangban tartott politikai útján kell m egvalósítani, akkor a legalitás előrehaladása egye­ nesen függ a m oralitás előrehaladásától, és a rés publica mint fenomenon m agának a rés publicának mint noum enonnak a terméke lesz: „ ...a tehetségek lassanként fejlődnek, az ízlés kialakul, és folyam atos felvilágosítás útján m ég egy olyan gon­ dolkodásm ód m egalapozása is elkezdődik, m ely az erkölcsi m egkülönböztetés iránti nyers term észeti hajlamot idővel m eg ­ határozott gyakorlati elvekké alakíthatja át, és így végre a társa­ dalom patologikus úton kicsikart összhangját morális egésszé változtathatja."89 A fenomenális rés publica és a noum enális rés publica viszo­ nya m ár nem illik bele a lényeg és jelenség elméletileg rögzített viszonyába. „Az em berek term észetes jogával összhangban le­ vő alkotm ány eszméje - olvashatjuk a filozófiai fakultásnak a jogi fakultással való vitájában - , h ogy tudniillik a törvénynek engedelm eskedők kell hogy egyúttal, egyesülve, a törvényho­

86 Uo. 72.1. 87 Immanuel Kants Werke VI. köt. 393.1. 88 Uo. VI. köt. 394.1. 89 Uo. IV. köt. 155.1.

185

zók is legyenek, valam ennyi állam form ának alapjául szolgál, és az ennek m egfelelően tiszta észfogalmakkal elgondolt k ö z ö s lényeg, m elyet platóni ideálnak neveznek (rés publica noum enon), nem üres agyrém , hanem egyáltalán minden polgári al­ kotm ány örök morálja, és ez küszöböl ki minden h áb orú t."90 Idézzük fel hát az „ideál" Kant-féle használatát, m ely az eszm ét in individuo jelenti, vagyis egy egyedi, csupán az eszm e által m eghatározott vagy éppen m eghatározható dolgot.91 E z m ég távolabb van a valóságtól, mint az eszm e; mindkettőnek csak regulatív funkciót lehet tulajdonítani: m int ahogyan az eszm e a szabályt adja, az ideál egy utókép m eghatározásának ősképéül szolgál, és mindig csupán „zsinórm értéke cselekedeteinknek"; éppenséggel különbözik attól az ideáltól, m elyet Platón m int az isteni értelem eszméjét tévesen konstitutív jelentőséggel ruhá­ zott fel. Ez annál is meglepőbb, mivel az általunk idézett szö­ vegrész összefüggésében a rés publica noum enont platóni ide­ álnak nevezi. Ez nem puszta elszólás, m ert utána ez áll: az ezen ideálnak megfelelően „szervezett polgári társadalom nem m ás, m int ennek ábrázolása szabadságtörvények szerint egy tapasz­ talati példa által (rés publica fenom enon), és ezt csak sok harc és küzdelem után lehet fáradságosan kivívni; alkotm ánya azon­ ban, ha egyszer m ár nagyjából kivívták, valam ennyi közül a legjobbnak m inősül". M ár az előző tétel ugyanilyen értelem ben, kijelentő m ódban fejeződött be: „ ... és ez küszöböl ki m inden háborút". Ezzel szem ben az ideál m eghatározásánál általában ez olvasható: „Az ideált pedig egy példában, azaz a jelenségben megvalósítani akarni, mint teszem a bölcset a regényben, nem járja, s azonfölül valam i képtelen és nem igen épületes dolog, m inthogy a term észetes korlátok, m elyek az eszmebeli teljessé­ gen állandóan csorbát ejtenek, egy ilyen kísérletben m inden illúziót lehetetlenné, s ezzel a jót, am i az eszm ében rejlik, m ég gyanússá is és puszta koholm ányhoz hasonlóvá teszik."92 Kant politikai filozófiájában két változatot lehet világosan m egkülönböztetni. A hivatalos változat olyan világpolgári álla­ p ot konstrukcióját használja fel, m ely egyedül a term észeti

90 Uo. VH. köt. 403.1. 91 Kant: A tiszta ész kritikája. 349.1. 92 Uo. 350.1.

186

kényszer hatására jön létre, s melynek előfeltételezésével aztán a jogtudom ány a politikai cselekedeteket a m orális cselekedetek m ódjára vezetheti le: egy am úgy is fennálló jogi állapotban (melynek olyan külső feltétele van, am ely m ellett az embereket valóban részesíteni lehet valam ilyen jogban), a m orális politika nem jelent m ást, m int a pozitív törvények által m eghatározott kötelességből fakadó jogi cselekvést. A törvények uraim ar pub­ licitás útján biztosítják, nevezetesen olyan nyilvánosság révén, m elynek m űködőképessége a jogi állapot term észeti bázisával m ár általában tételezve van. A történelem filozófia második, nem hivatalos változata abból indul ki, hogy a politikának először a jogi állapot m egterem té­ sére kell törekednie. Ezért egy olyan világpolgári állapotnak a konstrukcióját használja fel, mely a term észeti kényszerből és főképp a morális politikából szárm azik. A politikát nem lehet kizárólag m orálisan felfogni, mint pozitíve fennálló törvények szerinti kötelességteljesítő cselekvést: ellenkezőleg, ennek pozi­ tívvá tétele m int a cselekvés tulajdonképpeni célja, azt követeli m eg, hogy tekintettel legyünk a közönség általános céljára, a jólét érdekében kollektíve egyesített akaratra. Ezt ism ét a nyil­ vánosság útján kell biztosítani. M ost azonban a nyilvánosság­ nak specifikus értelem ben kell a m orált és a politikát egyesíte­ nie; benne kell létrejönnie valam ennyi egyén empirikus céljai intelligíbilis egyesülésének - a legalitásnak a moralitásból kell következnie. Ezzel a szándékkal vállalkozik a történelemfilozófia a közön­ ség vezetésére; m ert benne m int a világpolgári állapot propedeutikájában az ész törvényei egyezségre lépnek a jólét szükség­ leteivel: neki m agának kell közvélem énnyé válnia. így jutunk el a történelemfilozófia figyelemre méltó önimplikációjához; a tör­ ténelemfilozófia figyelembe veszi azt a visszahatást, m elyet a történelem elmélete annak saját m enetére gyakorol: „Egy olyan filozófiai kísérletet, m ely az általános világtörténelm et az em be­ ri nem tökéletes polgári egyesülését célul kitűző term észeti terv szerint kívánja feldolgozni, lehetségesnek és m ég e term észeti szándék szempontjából is kedvezőnek kell tekinteni."93 Az előre­ haladó felvilágosodással lassanként egészen a trónokig jut el,

93 Immanuel Kants Werke. IV. köt. 164.1.

187

„egy bizonyos szívbéli érdeklődés, m elyet a felvilágosodott em ber tanúsít elkerülhetetlenül a jó iránt, am it tökéletesen m eg­ é rt"94. így m agának a történelem filozófiájának is a felvilágoso­ dás részévé kell válnia, m elyet azáltal jellemez a történelem filo­ zófia folyam ataként is, hogy ennek ismeretei behatolnak a kö­ zönség okoskodásába. Kant, az em beriség általa adott „jöven­ dőm ondó történelm ével" összefüggésben következetes m ódon külön paragrafust szentel azoknak a nehézségeknek, m elyek „a legjobb világ felé történő előrehaladás érdekében lefektetett m axim ák publicitásával kapcsolatosak".95 A nép nyilvános ta­ nítására a jog szabad oktatóit jelölték ki, éppen a filozófusokat, akiket viszont m int felvilágosítókat az állam ra nézve veszélyes elemek hírébe hoztak. A legjobb világ felé való előrehaladáshoz m égis szükség van az ő tevékenységükre teljes nyilvánosság e l ő t t - „így a publicitás tilalma m egakadályozza egy nép hala­ dását a jobb felé"96. Ebben a történelemfilozófiában - m ely m ég politikai szándé­ kát és hatását is implikálja - a rendszert szétfeszítő következm é­ nyek az általa m egkívánt nyilvánosság kategóriáján m utatkoz­ nak m eg: az ész, m egvalósulásának történelm i útján, az általá­ ban vett tudat intelligíbilis egységének m egfelelően az em piri­ kus tudatok egyesítettségét követeli m eg; am az a nyilvánosság közvetítésén keresztül válik általában vett tudattá; általánossá­ ga az általában vett empirikus tudat általánossága, m elynek majd a hegeli jogfilozófia ad nevet: közvélem ény. A nyilvánosság csak addig illeszkedett be kényszer nélkül a kanti rendszer kategóriái közé, am eddig az empirikus és az intelligíbilis szubjektumnak, általában a fenomenális és a noumenális szférának a politikai szféra szám ára is kötelező elvá­ lasztása szám olhatott a nyilvánosság liberális modelljének szo­ ciális előfeltevéseivel: a bourgeois-hom m e-citoyen klasszikus viszonyával, éppenséggel a polgári társadalom m al m int olyan term észetes renddel (ordre natúréi), m ely az egyéni bűnöket (private vices) közösségi erényekké (public virtues) alakítja át. M ivel a kanti rendszerbe egész sor fikció kerül be, amelyekben

1Uo. IV. köt. 163.1. ’ Uo. VII. köt. 402.1. ’ Uo.

188

a polgári tudat önértelm ezése „közvélem ényként" fogalm azó­ dik m eg, a polgári nyilvánosság eszméje belőle épp abban az összefüggésben olvasható ki, m ely közte és a jogi állapot term é­ szeti bázisának előfeltételezése között fennáll. A nyilvánosság fogalm a nem véletlenül fordul m agának a rendszernek az alap ­ jai ellen, mihelyt többé m ár nem lehet biztos ebben az összefüg­ gésben. M ár H egel kifejezetten kétségbe vonja, hogy a polgári társadalom valaha is képes lesz ilyen term észetes rendként működni. H abár az áruforgalom és a társadalm i munka privatizált szférája a jogi állapot term észeti bázisa, m égis ki van téve annak a veszélynek, hogy saját im m anens konfliktusai folytán felm or­ zsolódik. Ilyen körülm ények között viszont m ár a nyilvánosság sem alkalmas arra, hogy a politika és a m orál közvetítésének princípium a legyen - H egel a közvélemény fogalm ában a p ol­ gári nyilvánosság eszm éjét m ár ideológiaként leplezi le.

14. § A nyilvánosság dialektikájáról (Hegel és M arx) A z okoskodó m agánem berek közönségében kialakul az, am it Kant „nyilvános m egegyezésnek", Hegel „közvélem énynek" nevez; ebben jut kifejezésre „a sokak nézeteinek és gondolatai­ nak empirikus általánossága".97 Első pillantásra úgy látszik, hogy a hegeli m eghatározás csak árnyalatokban különbözik a kantitól: „A formális, szubjektív szabadság, hogy az egyeseknek m int olyanoknak az általános ügyekről tulajdon ítéletük, véle­ kedésük és tanácsuk van, és ezt kinyilvánítják, abban az összes­ ségben (Zusam m en) jelenik m eg, amit közvélem énynek n evez­ n ek ."98 E paragrafust m agyarázva a nyilvánosság funkcióját a XVIII. század m intájára az uralom racionalizálásaként h atároz­

97 H egei: A jogfilozófia alapvonalai. Bp., 1971.324.1. A „sokak" kifejezéshez hozzá­ fűzi Hegel: „az empirikus általánosságot helyesebben jelöli meg, mint a szokásos valamennyi. Mert ha azt mondják majd, hogy magától értetődik, hogy ez a valamennyi nem foglalja magában mindenekelőtt legalábbis a gyerme­ keket, asszonyokat stb., akkor ezzel még inkább magától értetődik, hogy az egészen határozott valamennyi kifejezést nem kellene használni ott, ahol még valami egészen határozatlanról van szó." 98 Hegel: Rechtsphilosophie. (Hg. Hoffmeister) 316. §, 272.1.

189

za meg: „Am inek m ost érvényben kell lennie, az többé nem erőszak útján, nem is annyira szokás és erkölcs útján, hanem inkább okok és belátás útján van érvényben"; és nem sokkal később: „A m odern világ elve megköveteli, hogy, am it m inden­ kinek el kell ismernie, az előtte jogosultként m utatk ozzék."99 És ahogyan Kant az okoskodás nyilvánosságát teszi m eg az igaz­ ság próbakövének, melyen az igaznak tartás m inden em ber esze szám ára érvényesként m utatkozhat m eg, így H egel is a közvé­ leménytől reméli, „hogy egy dolog az, am it valaki otthon a feleségével vagy a barátaival elképzel, és m egint m ás dolog, ami egy nagygyűlésen történik, ahol az egyik okosság felfalja a m ásikat." M ásrészt a közvélem ényhez m égis h ozzátapad a pusztán empirikus általánosság véletlenje, mely önm agán kívül valam i másban találja m eg szubsztanciáját: ez a m egism erés m int puszta jelenség. Am eddig az ész nyilvános használata a tudós ügye, a fakultások Kant-féle vitája, addig a m egism erés több a m aga tulajdon jelenségénél; ezért H egel szám ára a tud o­ m ány kívül esik a közvélem ény szféráján: „H a a tudom ányok ugyanis egyáltalán tudom ányok, egyfelől egyáltalán nem áll­ nak a vélekedés és a szubjektív nézetek talaján, másfelől ha ábrázolásuk sem az elrejtés, a célzás, a félig kim ondás és a fordulatok m űvészetében áll, hanem a jelentés és értelem egyér­ telmű, nyílt és határozott kim ondásában, akkor nem tartoznak abba a kategóriába, ami a közvélem ényt alkotja."101 A közvélem énynek ez a lefokozása kényszerűen adódik a polgári társadalom hegeli fogalmából. Ennek törvényeit ugyan egyszer az ésszerűség ragyogásaként dicséri, utalással Smith, Say és Ricardo politikai gazdaságtanára; de az a belátás, m elyre a szükségletek em e rendszerének egyidejűleg anarchikus és antagonisztikus jellegével kapcsolatban eljut, döntően szétzúz­ za azokat a liberális fikciókat, m elyeken a közvélem énynek m int m erő ésszerűségnek az önértelm ezése nyugszik. H egel m ég m ély hasadást is felfedez a polgári társadalom ban, m ely „nem csak h og y nem oldja fel... a term észettől tételezett... egyenlőtlenséget, h an em ... a képességben, a vagyonban és m a­

99 Kiegészítés a 116. és 117. §-okhoz. (Hg. Glockner) VII. köt. 424. és 426.1. 100 Gans: i. m. 424.1. (Kiegészítés a 315. §-hoz.) 101 Hegel: Rechtsphilosophie. (Hg. Hoffmeister) 277.1. 319. §.

190

gában az intellektuális és morális m űveltségben megnyilvánuló egyenlőtlenséggé fokozza".102 M ert „az em berek között a szük­ ségleteken és az ezekhez szükséges eszközök előállításának és elkészítésének m ódozatain keresztül létrejövő összefüggés az egyik oldalon a gazdagságok felhalm ozódását növeli... a másik oldalon pedig a különös m unka korlátoltságát és elszigetelődé­ sét és így az e m unkához kötött osztály függőségét és n yom o­ rúságát. .. Itt derül ki, hogy a polgári társadalom az aránytalanul n agy gazdagság m ellett sem eléggé gazdag, vagyis hogy saját­ ságos vagyona nem elég ahhoz, hogy a mértéktelen szegénység­ nek és a csőcselék kitermelődésének véget vessen ."103 A polgári társadalom rendjei között a proletariátus pusztán negative h a­ tározódik m eg m int a szegénygondozás egyik kategóriája; de az alulfogyasztás körvonalakban felvázolt elmélete (egy anticipált im perializm us következm ényeivel, lásd a 246. §-t) olyan érdek­ ellentétet állapít m eg, m ely a politikailag okoskodó m agántulaj­ donosok állítólagos közös és általános érdekét pusztán partiku­ láris érdekként diszkreditálja. A közönséggé egybegyűlt m a ­ gánem berek közvéleményének nincs többé alapja egysége és igazsága szám ára; a sokak szubjektív vélekedésének színvona­ lára esik vissza. A közvélem ény ambivalens helyzete szükségképpen követ­ kezik a „polgári társadalom dezorganizációjából". M erth ogyan is festene egy állam, m elyet H egel kifejezésével, „összecserél­ n ek" a polgári társadalom m al, nevezetesen, amelyik „a bizton­ ságba, valam int a tulajdon és a szem élyes szabadság védelm ébe helyezi a m aga m egh atározását?"104 Tendenciaszerűen valóban m ég a polgári jogállam ot is, melynek segítségével a m agán em ­ bereknek az uralm at ésszé kell átalakítaniuk közvélem ényük m értékében, úgyszólván visszaveszik a polgári társadalom ba, azzal „összecserélik". Ahol azonban a m agánrendet m int olyant „felemelik, hogy a törvényhozó hatalom ban, az általános ü gy ­ ben részt v eg y en "105, ott a polgári társadalom dezorganizációja folytatódna az államban. H a a szükségletek antagonisztikus

Uo. 175.1.200. §. 103 Uo. 200.1. 243., 245. §. 104 Uo. 208.1. 258. §. 105 Uo. 264.1. 303. §.

191

rendszere partikuláris érdekekre szakad szét, akkor a m agán, emberek politikailag m űködő nyilvánossága „anorganikus vé­ lekedéshez és akaráshoz, valam int az organikus állammal szem ben pusztán töm egszerű hatalom hoz" vezetne.106 Ennek m egelőzése végett a fenyegető dezorganizációt rendőri óvintéz­ kedések és testületi kötöttségek útján kell megakadályozni. „Minél mélyebbre m erül önző és vak céljába" a kereskedelmi és ipari szabadság érdeke, „annál inkább szüksége van ilyen kö­ töttségre, hogy az általánoshoz visszavezessék, és hogy lerövi­ dítsék és enyhítsék a veszélyes kilengéseket, valam int annak az időköznek a tartam át, melyben a polgári társadalom kollízióinak tudattalan szükségszerűségben ki kell egyenlítődniük",107 A testületi visszacsatolású társadalom nak ezzel a fogalm ával H egel határozottan túllépett a liberalizmuson; a nyilvánosság­ nak, m ely egy ily m ódon korlátozott m agánszférához tartozik, a fogalm a sem lehet többé liberális. A közvélem ény formája az egészséges emberi értelem é, a nép körében előítéletek m ódjára van elterjedve, de m ég ebben a zavarosságban is „a valóság tényleges tendenciáit és igazi szük­ ségleteit" tükrözi.108 A rendi gyűlésben eszm él önm aga tudatá­ ra; itt a polgári társadalom foglalkozási rendjei részt vesznek a törvényhozásban. A „rendi gyűlés n yilv án o sság a"109 ezért nem a parlam enti viták s az állam hatalm at bíráló és ellenőrző közön­ ség politikai okoskodása közti összefüggést szolgálja; inkább a felülről történő állam polgári integráció elve, m ert „az, h ogy ily m ódon alkalom nyílik értesülések m egszerzésére, általánosab­ ban annyit is jelent, hogy a közvélem ény így jut csak először igazi gondolatokhoz s ahhoz, hogy betekintsen az állam és ügyeinek fogalmába és állapotába, és csak ezzel válik képessé, h ogy erről ésszerűbben ítéljen; azután pedig m egism eri és m eg­ tanulja tisztelni az állami hatóságok és hivatalnokok ügyleteit, tehetségeit, erényeit és képességeit. Am int e tehetségek az ilyen nyilvánosságban kapják m eg a fejlődés hatalm as lehetőségét és az elismerés színterét, úgy másfelől ez az egyesek és a töm eg

106 Uo. 263.1. 107 Uo. 198.1. 108 Uo. 273.1. 109 Uo. 272.1.

192

302. 236. 317. 314.

§. §. §. §.

I ujttségének gyógyszere és a m űvelődés eszköze szám ukra, Mégpedig az egyik legnagyobb."110 A „m űvelődési eszközzé" le fo k o z o tt nyilvánosság többé nem minősül m ár a felvilágoso­ dás elvének és a m agát m egvalósító ész szférájának. A nyilvá­ nosság pusztán a szubjektív vélekedés azon objektivitásba való integrációjára szolgál, melyet a szellem önm agának az állam alakjában adott. H egel ragaszkodik az ész m egvalósításának eszméjéhez egy „tökéletesen igazságos rendben"; ebben össz­ hangban van az igazságosság és a boldogság. A közönség poli­ tikai okoskodása, a közvélem ény azonban m ár nem ennek az összhangnak a garanciája; ezt a kezességet per se az állam , az erkölcsi eszm e valósága veszi át, puszta létezése révén: „A közvélemény ezért éppúgy érdem el tiszteletet, m int m egvetést, ezt konkrét tudata és m egnyilvánulása, am azt lényegi alapja nyom án - am ely abban a konkrétban, többé vagy kevésbé za­ varosan, csupán megjelenik. Mivel nincs m eg benne sem a megkülönböztetés m értéke, sem a képesség, hogy a szubsztanciális oldalt határozott tudásra emelje, így a tőle való független­ ség minden nagynak és ésszerűnek első formális feltétele (mind a valóságban, mind a tud om ányb an)."111 Az opinion publique visszaszorul az opinion szférájába; a létező államban m egvalósított ész ezért m egőrzi a szem élyi uralom áthatolhatatlan m ozzanatát, melynek Kantnál fel kellett oldódnia a nyilvánosság közegében és áttetszővé kellett válnia. H egel a közvélem ényről adott elem zését a következő tételben foglalja össze: „A szubjektivitásnak, melynek m int a fennálló állam szervezet felbomlásának a m aga legkülsődlegesebb jelen­ sége a tulajdon véletlenszerűségét érvényesíteni akaró és m agát szétrom boló vélekedésben és okoskodásban van, igazi valósága ellentétében, abban a szubjektivitásban rejlik, mely - azonos lévén a szubsztanciális akarattal - a fejedelmi hatalom fogalm át alkotja."112 A z állam on belül, szinte egy szójáték révén, a szub­ jektív szabadság a m onarcha szubjektumában jut el a jogosult­ sághoz. Ez voltaképpen nem a közönség jogát hajtja végre, m elyben K ant szerint egyedül lehetséges a célok egyesülése.

nu Uo. 272.1.315. §. 111 Uo. 274.1. 318. §. 112 Uo. 278.1. 318. §.

193

A fejedelmi hatalom alapja inkább annak az erkölcsi világnak a közvetlenségében van, amelyből a szubjektumok csak szubjek­ tivitásuk jogáig küzdötték fel m agukat. A m onarcha ugyanis azt tapasztalja, „hogy egy nép szubsztanciális alapja, szellemének lényege és m eghatározott jellege felől nem hagyja m agát m eg­ téveszteni, de am a m óddal kapcsolatban, ahogyan ezt tudja, és oly m ódon, ahogyan cselekedeteit, esem ényeit stb. megítéli m egtéveszti saját m a g á t".113 A z uralm at csak az a népszellem tartja korlátok között, m ely azonos a szubsztanciális erkölcsiség term észet adta rendjével; ezzel szem ben a felvilágosodás biro­ dalm a, melyben a népszellem m agát közvélem ényként tudja, kötelező érvény nélkül m arad. A politika és m orál összhangját H egel általában ham isan feltett kérdésként veti el; az uralom nak a nyilvánosság közvetítésével történő racionalizációjával a nép­ szellemek világtörténelm i létezését helyezi szembe: „Egy idő­ ben sokat beszéltek a m orál és a politika ellentétéről és arról a követelésről, hogy az utóbbinak az előbbihez kell igazodnia. Itt erről általában csak annyit kell megjegyezni, hogy egy állam jólétét egészen m ás igazolja, m int az egyes jólétét, és az erkölcsi szubsztancia, az állam létezése, vagyis joga közvetlenül nem valam ilyen absztrakt, hanem egy konkrét egzisztenciában van, és csak ez a konkrét egzisztencia lehet a cselekvés és viselkedés elve, nem pedig a szám os, m orális parancsnak tartott általános gondolat valamelyike. A z a felfogás, hogy ebben a vélt ellentét­ ben a politika oldalán állítólag mindig igazságtalanságnak kell lennie, inkább azoknak a képzeteknek a felületességén alapszik, melyeket a m oralitásról, az állam term észetéről és ennek a m orális szem pontokhoz való viszonyáról alkottak."114 H egel elveszi a polgári nyilvánosság eszméjének élét, m ert az anarchi­ kus és antagonisztikus társadalom nem m utatja az autonóm m agánem berek érintkezésének azt az uralom alól em ancipált és hatalm i szem pontból sem leges szféráját, m elynek alapján a m a­ gánem berek közönsége a politikai autoritást racionális autori­ tássá alakíthatná át. A polgári társadalom sem tud meglenni uralom nélkül, sőt éppen a dezorganizációra való term észetes tendenciájának mértékében igényli csak igazán a politikai erő­

113 Uo. 274.1.317. §. Lásd továbbá Hegel: A szellem fenomenológiája. Bp., 1961.375.1. 114 Uo. 287.1.337. §.

194

szak útján történő integrációt. H egel rendi-állam i konstrukciója olyan ellentm ondásokra reagál, melyeket ő az angolszász v agy francia mintájú polgári jogállam valóságában m ár nagyon is világosan lát; csakhogy ő ezt a valóságot nem akarta az előre­ h aladott polgári társadalom valóságaként elismerni.115 Ezt látta át az ifjú M arx. Ő tudja, hogy a kapitalizm us előtti társad alom „politikai" rendjei a kapitalista társadalom ban p uszta „szociális" rendekké oldódtak fel; ha m égis ezeknek szánjuk a társadalom és az állam közti közvetítés politikai funk­ cióját, akkor ez azzal a tehetetlen restaurációs kísérlettel egyen­ értékű, „hogy m agában a politikai szférában az em bert vissza­ lökjék m agánszférájának korlátozottságába"116. A p orosz m in­ tájú újrendi alkotm ány, m elyet H egel dicsőít, az állam és társa­ dalom ténylegesen végbem ent elválását egy „rem iniszcencia" révén kívánja sem m issé tenni. M arx látja, hogy a „k öztár­ saságnak", éppen a polgári jogállam formájának ott kell kiala­ kulnia, „ahol a m agánszférák önálló egzisztenciát értek e l"117. Korábban a társadalom nak „közvetlenül volt politikai jellege, azaz a polgári élet elemeit, mint például a birtokot v agy a családot, vagy a m unka módját, a földesúri státus, a rend és a korporáció formájában az állami élet elemeivé emelték. Ebben a form ában ezek m eghatározták az egyes egyénnek az állam ­ egészhez való viszonyát, azaz azt a viszonyt, amelyben az egyén el van választva a társadalom többi alkotórészétől és ki van zárv a belőlük... A politikai forradalom , am ely a politikai álla­ m ot mint általános ügyet, azaz m int valódi állam ot konstituálja, szükségképpen szétzúzta az összes rendeket, korporációkat, céheket, kiváltságokat... A politikai forradalom ezzel m egszü n ­ tette a polgári társadalom politikai jellegét. A polgári társadal­ m at egyszerű alkotórészeire zúzta szét, egyrészt az egyénekre, m ásrészt azokra az anyagi és szellemi elemekre, am elyek az egyének élettartam át, polgári helyzetét alkotják. Kiszabadította a hűbéri társadalom különböző zsákutcáiba m integy szétosz­ tott, szétdarabolt, szétfolyt politikai szellemet; egybegyűjtötte

115 L. M. Riedel: Hegels „bürgerliche Gesellschaft" und das Problem ihres geschichtlichen Ursprungs. ARSP, XLVIII. 4.1962.539.1. 116 Marx-Engels Művei. 1. köt. Bp., 1957. 287.1.

117 u o 233.1.

ebből a szétszórtságból, m egszabadította a polgári élettel való keveredéstől és konstituálta mint a közösségnek, a nép általános ügyének szféráját, eszm ényi függetlenségben a polgári élet eme különös elem eitől."118 M arx, am int az utolsó m ondat elárulja, ironikusan kezeli a politikailag m űködő nyilvánosságot, a m agukat teljesen auto­ nóm embereknek tekintő, okoskodó m agántulajdonosok köz­ vélem ényének „ideális függetlenségét". M égis, hogy ennek ideologikus m ozzanatát m egragadja, a polgári nyilvánosság eszm éjét éppen olyan kom olyan veszi, ahogyan ez Anglia és Franciaország politikailag haladottabb viszonyai önértelm ezé­ sének megfelel. M arx csak azért bírálja a hegeli államfilozófia új rendi alkotm ányát a polgári jogállam alkotm ányának mértéke szerint, hogy a „köztársaságot" saját eszméje előtt m int egzisz­ táló ellentm ondást leplezze le, és a polgári nyilvánosság eszm é­ jével szem ben - mely m ellett szilárdan kitart - m egm utassa azokat a társadalm i feltételeket, melyek ennek egyáltalán nem polgári m egvalósításához szükségesek. M arx a közvélem ényt ham is tudatként leplezi le: ez m int a polgári nsztálvérdek álcája, eltitkolja önm aga előtt igazi jelleget. A politikai gazdaságtan m arxi kritikája valójában azokra az előfeltevésekre vonatkozik, m elyeken a politikailag m űködő nyilvánosság önértelm ezése nyugodott. Eszerint a kapitalista rendszer, m agára hagyva, nem képes válságm entesen „term é­ szetes rendként" újratermelődni. A tőke értékesítési folyam ata továbbá annak az értéktöbbletnek az elsajátításán alapul, m ely a tulajdon munkaerejük m int egyetlen áru felett rendelkező árutulajdonosok többletmunkájából ered - ezért a kisáruterm elők középréteg-társadalm a halyett osztálytársadalom alakul ki, melyben egyre kisebbé válnak annak esélyei, hogy társadalm i­ lag valaki bérmunkásból tulajdonossá emelkedjék fel. Végül a tőke felhalm ozódásának folyam án a piacok oligopolisztikus m ódon deform álódnak, úgy hogy független árképződéssel sem lehet többé szám olni a polgári társadalom em ancipációja a ha­ tósági szabályozás alól nem igen vezet a m agánem berek egym ás közti érintkezésének szférájában a hatalom sem legesítéséhez; ehelyett a polgári szerződési szabadság form áiban új hatalm i

118 Uo. 369.1.

196

viszonyok alakulnak ki, főként a tulajdonosok és bérm unkások között. Ez a kritika m indazokat a fikciókat szétrombolja, m elyekre a polgári nyilvánosság eszméje hivatkozik. Először is nyilvánva, lóan hiányoznak az egyenlő esély társadalm i feltételei - szo rg a­ lom m al és „szerencsével" nem mindenki érheti el a tulajdonosi státust, és ezzel a nyilvánosságban való részvételre feljogosított m agánem ber minősítéseit, a vagyont és a m űveltséget. A z a nyil -nnwág mellyel Marv gyemben találja m agát, ellentmond^ saját, az általános hozzáférhetőséget hirdető elvenek - a közön­ ség többé nem igényelheti, hogy azonos legyen a nem zettel, a polgáiTtársadalom pedig a társadalom m al általában. Éppen így oldódik fel a „tulajdonos" és „em ber" egyenlősége; m ert a tulajdonosok és a bérm unkások osztályának ellentéte révén partikuláris érdekké fokozódik le, s csak a m ások feletti erőszak gyakorlásának útján juthat érvényre az a tulajdonosi érdek, h ogy az áruforgalom és a társadalm i m unka szféráját mint m agánszférát tartsák fenn. Ebből a szem pontból a m agántulaj­ don feletti rendelkezés nem alakulhat át m inden további nélkül autonóm emberek szabadságává. A polgári m agánautonóm ia „m inden em bert arra késztet, hogy a m ásik emberben szab ad ­ ságának ne m egvalósulását, hanem éppen korlátját lássa"119; és azok a jogok, melyek ezt az „egoizm ust" biztosítják, „emberi jogok" az absztrakt em ber értelmében, aki m agánérdekét követ­ ve soha nem emelkedik túl a tulajdonos, a tőke értékesítési folyam ata képviselőjének szolgaságán, s aki m ég akkor sem fejlődik soha az „igazi és valóságos" emberré, mikor bourgeoisem berként citoyeni feladatokat venne át. A z állam és társad a­ lom elválásának megfelel „az embernek a köz em berére és m agánem berre való szak ad ása"120. Bourgeois-ként azonban a m agánem ber éppenséggel oly kevéssé hom m e; ahhoz, hogy az igazán állam polgári érdekek érvényesítésekor polgári valósá­ gából „ki kell lépnie, attól el kell vonatkoztatnia; ebből az egész szervezetb ől ind ivid u alitásáb a kellene v isszah ú z ó d n ia "121. E zért azt a felfogást, m elyben a közönséggé egybegyűlt m agán-

m Uo. 366.1. 120 Uo. 358.1. 1:1 Uo. 324.1.

197

emberek m egegyeznek az érvek és ellenérvek alapján, nem szabad a helyessel és igazzal összecserélni: a harm adik m ozza­ nat - a közvélem énynek az ésszel való centrális azonosítása - is szétfoszlik. A m eddig a társadalm i élet újraterm elésében nem semlegesítik hatékonyan a hatalm i viszonyokat, és m aga a pol­ gári társadalom m ég a kényszeren nyugszik, addig ennek bázi­ sán nem lehet létrehozni a jogi állapotot, m ely a politikai tekin­ télyt racionálissal helyettesíti. így a feudális uralm i viszonyok feloldása az okoskodó közönség közegében végül is nem a politikai uralom m egszüntetése általában, hanem csupán ennek m egörökítése m ás alakban - a polgári jogállam pedig, a nyilvá­ nossággal mint szervezetének centrális elvével együtt, puszta ideológia. A kapitalizmus fejlődésének ezen a fokán éppen a m agán- és a közszférának az elválasztása akadályozza m eg azt, am it a polgári nyilvánosság eszméje ígér. A polgári jogállam m egvalósításáért vívott harc a választójogi küzdelem ben objektiválódott, melynek akkoriban, a harm incas évek elején az egyenlő választójog bizonyos kiterjesztése lett a következm énye Angliában és Franciaországban. M arx azonban jellem ző m ódon m ár ebben is olyan folyam atot lát, m ely szétfe­ szíti a polgári nyilvánosság alkotm ányossá tételét; ugyanebben az összefüggésben ugyanis ez áll: „H ogy a polgári társadalom töm egesen, am ennyire csak lehet egészen behatoljon a törvény­ hozó hatalom ba, hogy a valóságos polgári társadalom a tör­ vényhozó hatalom fiktív polgári társadalm ának helyébe akar lépni, nem egyéb, m int a polgári társadalom arra irányuló kö­ vetelése, hogy politikai létezést adjon m agának, illetve h ogy a politikai létezést a m aga valóságos létezésévé te g y e ."122 A z ifjú M arx, 1848 előtt, a választójog általánossá tételének tendenciáját radikális dem okrata szellemben értelm ezi; m ár előlegezi a pol­ gári nyilvánosság funkciójának átalakulását, m elyet a párizsi m unkások júniusi felkelése után m ég világosabban állapít m eg: „A parlam entáris rezsim a vitából él, hogyan tiltsa hát el a vitát? M inden érdeket, m inden társadalm i intézm ényt itt általános gondolatokká változtatnak, gondolatokként kezelnek, hogyan álljon hát helyt valam elyik érdek, valam ely intézm ény a gondo­ lattal szem ben, s hogyan parancsoljon tiszteletet hitcikkely­

122 Uo. 324.1.

198

ként? A szószék szónoki csatája az újságfirkászok csatáját idézi elő, a parlam enti vitaklub szükségképpen kiegészül a szalonok és a kocsm ák vitaklubjaival, a képviselők, akik folytonosan a közvélem ényhez apellálnak, feljogosítják a közvélem ényt, hogy petíciókban mondja m eg valódi véleményét. A parlam entáris rezsim m indent a többségek döntésére bíz, hogyne akarnának hát a parlam enten kívüli nagy többségek dönteni? H a ti odafent, az állam csúcsán a hegedűt cincogtatjátok, m i m ás várható, mint hogy alant táncra p erdülnek?"12 M arx m ár tíz évvel korábban a fejlődésnek ezt a perspektívá­ ját tartotta szem előtt: olyan m értékben, ahogyan a nem polgári rétegek behatolnak a politikai nyilvánosságba, birtokba veszik ennek intézményeit, ahogyan részeseivé válnak a parlam ent­ nek, a pártoknak és a sajtónak, úgy fordul a publicitás polgárság által kikovácsolt fegyverének éle ugyanezen polgárság ellen. M arxnak az az elképzelése, hogy ezen az úton m aga a társad a­ lom ölt majd politikai alakot; úgy látszik, hogy a választási reform ok a m egalapozott nyilvánosságon belül m ár felbomlá­ sának tendenciáját jelzik: „Azzal, h ogy a politikai létezését v a ­ lóban m int igazi létezését tételezte, a polgári társadalom egy­ szersm ind lényegtelennek tételezte a polgári létezését, annak a politikai létezésétől való különbségében: és az egyik elválasz­ tottál elesik a másik, az ellentéte. A választójogi reform tehát az elvont politikai államon belül ez állam feloldásának, de éppúgy a polgári társadalom feloldásának követelése."124 Történelmileg a polgári nyilvánosság az állam tól elválasztott társadalom m al összefüggésben jött létre: a „társadalm i" olyan mértékben jöhetett létre külön szféraként, ahogyan egyrészt az élet újraterm elése m agánform ákat öltött, m ásrészt azonban m a­ gánszféraként egészben véve, közjelentőségre tett szert. Ezáltal közüggyé váltak a m agánem berek egym ás közötti érintkezésé­ nek általános szabályai. A polgári nyilvánosság abban a közha­ talom elleni küzdelemben jutott el politikai funkciójához, m e­ lyet csakham ar elkezdtek a m agánem berek ezen üggyel kapcso­ latban: a közönséggé egybegyűlt m agánem berek nyilvános té­

123 K. Marx: Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája. MÉM 8. köt. Bp., 1962. 143-144.1. 124 MEM 1. köt. 327.1.

199

m ává tették a társadalom m int m agánszféra politikai m egerősí­ tését. A XIX. század közepén azonban m ár előre lehetett látni, h ogy ezt a nyilvánosságot, tulajdon dialektikája következtében, olyan csoportok fogják hatalm ukba keríteni, melyeknek, mivel a tulajdon feletti rendelkezést és ezzel az egyéni autonóm ia alapját nélkülözik, nem fűződhet érdekük a társadalom nak m int m agánszférának a fenntartásához. H a kibővített közön­ ségként a nyilvánosság szubjektumaiként ők lépnek a polgári közönség helyébe, akkor ennek alapvető strukturális változá­ son kell keresztülmennie. Mihelyt a nem tulajdonosok töm egei a társadalm i érintkezés általános szabályait űz ő nyilvános okos­ k o d ásig témájával emelik, akkor a társadalm i élet újraterm elése m int olyan és m ár nem csak ennek az egyéni elsajá ítás jellemez­ te formája válik általános üggyé. Ezért a dem okratikus m ódon forradalm asított nyilvánosság, „m ely a törvényhozó hatalom fiktív polgári társadalm ának helyébe a valóságos polgári társa­ dalm at akarja tenni", a nyilvános tanácskozás és határozás szfé­ rájává alakul át, s a társadalom újraterm eléséhez szükséges folyam atok vezetését és igazgatását tartja feladatának. A „poli­ tikai társad alom " rejtvénye, m elyet a hegeli államjog kritikájá­ ban M arx állapít m eg, néhány év m úlva a termelési eszközök társadalm iasításának jelszavában oldódik meg. Kom oly form ában csak ezen előfeltételezések m ellett valósít­ hatja majd m eg a nyilvánosság eddigi ígéretét - a politikai uralom nak mint az em ber em ber feletti uralm ának racionalizá­ lását. „H a a fejlődés folyam án az osztálykülönbségek eltűnnek és az egész termelés a társult egyének kezében töm örül, akkor a közhatalom elveszti politikai jellegét. A politikai hatalom igazi értelm ében az egyik osztály részéről a m ásik elnyom ása végett kifejtett szervezett erő szak ."125 M arx m ár Proudhonnal kapcso­ latos vizsgálatát, A filozófia nyomorúságát, ezzel a tétellel fejezte be: „Csak a dolgoknak olyan rendjében nem lesznek a társadalmi evolúciók többé politikai revolúciók, am elyben nem lesznek m ár osztályok és osztályantagonizm usok."12 A „politikai" hatalom ­ nak „köz"-hatalom m á való feloldásával a politikailag m űködő nyilvánosság eszméje m egtalálta szocialista formuláját. Ism ere­

125 Uo. 126 Marx: A filozófia nyomorúsága. MÉM 4. köt. Bp., 1959.174.1.

200

tes, hogy ezt Engels, St. Simon egyik kifejezéséhez kapcsolódva, ú gy értelm ezte, hogy a szem élyek korm ányzása helyébe a dol­ gok igazgatása és a termelési folyam atok irányítása lép m ajd.12' N em a tekintély m int olyan fog eltűnni, de igenis eltűnik a politikai tekintély; a m egm aradó és részben újonnan létrejövő közfunkciók politikai jellegüket adm inisztratívvá alakítják át. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha „a társult term elők ... a term észettel folytatott anyagcseréjüket racionálisan szabályoz­ zák, közös ellenőrzésük alá helyezik, ahelyett hogy vak h ata­ lom ként az uralkodna felettük."128 M arx a polgári nyilvánosság im m anens dialektikájából jut el az ellentétes modell szocialista konzekvenciáihoz - ebben a nyilvánosság és a m agánszféra klasszikus viszonya sajátosan m egfordul. Ott a nyilvánosság kritikája és ellenőrzése a polgári m agánszférának arra a részére is kiterjed, mely a termelési eszközök feletti rendelkezéssel a m agánem berek szám ára volt fenntartva - a társadalm ilag szükséges m unka szférájára. A z új m odell szerint az autonóm ia többé nem a m agántulajdonon alapul; egyáltalán nem is alapozódhat a m ag án szféráb an -alap 'ja Tfiagaa nyilvánosság. A m agánautonóm ia az eredeti autonó­ m ia szárm azéka, ez utóbbit pedig a társadalom -polgárok (Gesellschaftsbürger) közönsége csak a nyilvánosság szocialista m ódon kibővített funkcióinak gyakorlásával hozza létre. In­ kább a m agánem berek tekinthetők egy közönség m agánem be­ reinek, mint a közönség m agánem berek közönségének. A b ou r­ geois és hom m e, m eg a m agántulajdonos és az em ber azonos­ ságának helyére a citoyen és az hom m e azonossága lép; a m a­ gánem ber szabadsága az embereknek m int társadalom -polgá­ roknak a szerepe szerint határozódik m eg; többé nem az állam ­ polgár szerepét határozza m eg az emberek mint m agántulajdo­ nosok szabadsága. A nyilvánosság m ár nem a m agántulajdono­ sok társadalm át közvetíti az államm al, ellenkezőleg, az au to­ n óm közönség biztosítja tagjainak m int m agánem bereknek a szem élyes szabadság, szabadidő és a helyhez nem kötöttség szféráját a társadalom ban feloldódó állam tervszerű alakítása révén. Ebben fog először az emberek közti intim és informális

127 Engels: Anti-Dühring. MÉM 20. köt. Bp., 1963. 276.1. 128 Marx: A tőke. Bp., 1951. III. köt. 888-889.1.

201

érintkezés m int valóban „m agán"-érintkezés felszabadulni a társadalm i munka kényszere alól, m ely mind ez ideig a „szük­ ségszerűség birodalm a" volt. A gazdasági funkcióktól elkülö­ nített intim szférában találhatók példák annak a leszárm aztatott m agánautonóm iának az új formájára, m ely a társadalom -polgá­ rok közönsége eredeti nyilvánosságának köszönhető. A m agán­ tulajdon m egszűnésével elesik - amint ezt Engels A kommunista párt kiáltványát m egelőzően A kommunizmus alapelveiben m ond­ ja - a család régi bázisa és eddigi funkciója, és ezzel együtt az asszonynak a férfitől, a gyermekeknek a szülőktől való függése. Ez „a két nem viszonyát tisztán m agánterm észetű viszonnyá fogja tenni, am ely csak a részt vevő szem élyekre tartozik, és am elybe a társadalom nak sem m ilyen beleavatkozni valója n in cs."129 M arx m á ra Rheinische Zeitungban hasonlóan nyilatkozik: „H a a házasság nem volna a család alapja, akkor éppúgy nem volna a törvényhozás tárgya, m int teszem például a b arátság ."130 M indketten csak akkor tartanak egy viszonyt „m agán "-viszonyként m egvalósítottnak, h a az általában mentesül a jogi szabályozás alól.

15. § A nyilvánosság ambivalens felfogása a liberalizmus elméletében (John Stuart Mill és Alexis de Tocqueville) A polgári nyilvánosság dialektikája nem ú gy végződött, aho­ gyan ezt a korai szocialista várakozások anticipálták. A politikai egyenlőségjogokat m ég ezen az osztálytársadalm on belül sike­ rült valam ennyi társadalm i osztályra kiterjeszteni. A „kibőví­ tett" nyilvánosság alapvetően nem vezetett annak a bázisnak a feloldásához, amelyen a m agántulajdonosok közönsége eleinte m integy a közvélem ény uralm ának m egvalósítására törekedett. M ásrészt a polgári nyilvánosság eszméjére vonatkozó ideológia­ kritikának oly nyilvánvalóan igaza volt, hogy a század közepén a m egváltozott szociális előfeltételek közepette, am ikor a g az­

129 Engels: A kommunizmus alapelvei. MÉM 4. köt. Bp., 1959. 361.1. 130 MEM 1. köt. 149.1.

202

dasági liberalizmus éppen csúcspontját érte el, ennek társad a­ lomfilozófiai reprezentánsai indíttatva érezték m agukat, hogy szinte m ár akkor m egtagadják a polgári nyilvánosság eszm éjét, am ikor m ég ünnepelték. Bár a nyilvánosságnak ez az am biva­ lens felfogása a liberalizmus elméletében nem vallja be m ag á­ nak azt a strukturális társadalm i konfliktust, melyből saját m aga is szárm azik; a szocialista kritikával szem ben azonban e liberá­ lis apológia fölényben van abban a vonatkozásban, hogy általá­ ban kérdésessé teszi azokat a fundamentális előfeltételezéseket, am elyek mindkettőben, mind a polgári nyilvánosság klasszikus modelljében, mind pedig ennek dialektikusán felvázolt ellenmodelljében közösek. A politikai uralom racionalizálásának eszméjét a XVIII. szá­ zad polgári tudata történelemfilozófiai keretben képzelte el; ebből a perspektívából azután a politikailag m űködő nyilvános­ ság társadalm i előfeltételei is egy „term észetes rend" mintájára fogalm azódhattak m eg. A nyilvánosságnak szüksége volt ter­ m észeti bázisra, mely alapjában biztosítja a társadalm i újrater­ m elés elvben harm onikus és autonóm lefolyását. Értnek m egfe­ lelően egyrészt a közvélem ény m entesítve volna strukturális ellentétektől; m ásrészt olyan mértékben, ahogyan a társadalom im m anens m ozgástörvényeit m egism eri és velük szám ot vet, képessé válna arra, hogy kötelező mértékek szerint döntse el: a közérdek szem pontjából gyakorlatilag milyen szabályozásokra van szükség. Ilyen körülmények előfeltételezése m ellett csak az elvi igazság m egtalálására van szükség, s nem akaratkialakítás­ ra a részletes rendelkezések vonatkozásában. A politikai nyil­ vánosságnak az a modellje, m ely a közvélem ény és az ész konvergenciájának igényével lép fel, objektíve lehetségesnek tünteti fel, hogy egy term észetes rend útján vagy am i ugyanazt jelenti, a társadalom nak szigorúan az általános érdekre irányuló m egszerv ezése útján m inim álisra csökkentsék az érdekel­ lentéteket és a bürokratikus döntéseket, és ha ezeket m égsem lehet egészen elkerülni, a nyilvános megítélés m egbízható ellen­ őrzésének vessék alá. - Am íg a szocialisták a polgári nyilvános­ ság eszméjéről kimutatják, hogy ennek alapja nem elégíti ki ezeket az előfeltevéseket (és hogy ezeket kielégítse, egy m ásik alapra kell helyezni), ugyanennek az ellentm ondásnak a jelen­ ségei a liberálisokat arra indítják, h ogy m agának a term észetes bázisnak az előfeltevéseit - melyeken a politikailag m űködő 203

nyilvánosság eszméje általában nyugszik - vonják kétségbe, s azután annál elszántabb szószólói legyenek a polgári nyilvánc sság relativizált alakja konzerválásának. Ezért a liberalizmussal a nyilvánosság polgári önértelm ezése egy com m on-sense-m eliorizm us131javára lemond történelemfilozófiai formájáról - „rea­ listává" válik. A z angol chartista m ozgalom m al, a kontinensen pedig a februári forradalom m al alapvetően m egváltozott m ég a nyilvá­ nosság azon külső megjelenése is, melyből eszméje m ég m indig bizonyos evidenciát szerezhetett. Eddig a közönséget, habár többé-kevésbé szilárdan be volt illesztve a társadalm i rangok hierarchikusan tagolt, kom m unálisán áttekinthető, reprezentá­ ciójába, m égis mint szabad individuum ok közönségét lehetett interpretálni. Az érintkezés a nem esség által befogadott és egyúttal polgári színezetű „társaság" közegében zajlott le az egyenrangúság és nyíltság intakt szabálya szerint, a szívélyes­ ség és önvédelem kódexe alapján. A z a készség, h ogy az adott szerepeket kölcsönösen elfogadják és egyúttal m égis valótlanná tegyék, azon a jogos bizalm on alapult, h ogy a közösségen belül - a közös osztályérdek előfeltételezése m ellett - ténylegesen ki voltak zárva a barát-ellenség viszonyok. Sőt m ár egy bizonyos ésszerűség hallatszott ki a nyilvános vita okos formáiból és a kritika mértékeire valam int a polém ia céljára vonatkozó véle­ m ények konvergenciájából is. Csakhogy a kibontakozott polgá­ ri nyilvánosságon elmélkedő kortársaknak észre kellett venni­ ük, hogyan foszlik szét ez a fátyol: a sajtó és a propaganda elterjesztése útján kibővül a közönség, főleg inform álisan; a közönség társadalm i exkluzivitásának eltűnésével együtt el­ vész az összefüggés a társas érintkezés intézm ényei és a m űvelt­ ség viszonylag m agas színvonala között is. A m agánszférába eddig visszaszorított konfliktusok a nyilvánosság elé nyom ul­ nak; azok a csoportszükségletek, m elyek az önm agát szabályo­ zó piactól semmiféle kielégítést nem rem élhetnek, az állami szabályozást igénylik; a nyilvánosság, m elynek m ost ezeket a követeléseket kell közvetítenie, az erőszakos harc durva form á­ iban zajló érdekküzdelem színterévé válik. A törvényeket, m e­

131 H. Resting: Geschichtsphilosophieund Weltbürgerkrieg. Heidelberg, 1959.24. és 219.1.

204

lyek „az utca nyom ására" jönnek létre, aligha lehet a nyilváno­ san vitázó m agánem berek ésszerű egyetértéséből m egérteni; többé vagy kevésbé leplezetlenül a versengő m agánérdekek kom prom isszum ának felelnek meg. Ebben a helyzetben veszi szem ügyre Mill, hogyan töreksze­ nek az általános választójog elérésére (az USA-ban) a színes bőrűek, a kétkezi népesség és az asszonyok. Kifejezetten helye­ sel m inden m ozgalm at, m ely a pénz, a nem és a faj arisztokrá­ ciája, az árutulajdonosok kisebbségi dem okráciája vagy a n agy ­ polgárság plutokráciája ellen kel fel.132 Tocqueville is, m int el­ lenzéki képviselő a nem zetgyűlésben, néhány nappal a februári forradalom előtt - m elyet pontosan megjósol - kérleli a kor­ m ányt, hogy lassanként a népet is vegye fel a választásra jogo­ sultak közé. „Talán soha egyetlen országban sem volt, az A ssemblée N ationale kivételével, olyan parlam ent, m ely sokolda­ lúbb és ragyogóbb tehetségeket tudott volna felmutatni, m int a m i m ostani parlamentünk. A nem zet többnyire m égis alig figyel arra, am i előtte történik, és szinte sem m it nem hall abból, amit a nyilvános színpadon az ő ügyéről m ondanak; és ú gy látszik, hogy m ég a cselekvő szem élyek, akik ott fellépnek - inkább arra ügyelve, m it rejtsenek el, m int arra, m it tárjanak fel - sem veszik szerepüket túlzottan komolyan. A közélet ténylegesen m ár csak ott zajlik, ahová nem tartozik, ahol pedig az em ber a törvény szerint várná, hogy rátaláljon, ott m ár nem is létezik. H onnan

132 A nőemancipáció kérdéseivel összefüggésben még ezt is mondja [J. S. Mill: ]Nerke. (Hg. Wessel) Leipzig, 1875.]: „Minden dologban előfeltételezni kellene az egyenlőség előnyét. Csak annak kell okát megadni, miért kell egy dolgot az egyik embernek megengedni, a másiknak pedig megtiltani. Ha azonban a kizárás csaknem mindarra kiterjed, amit azok, akiket ez nem érint, a legtöbb­ re becsülnek és amelynek elvonását a legnagyobb sérelemként érzik át, ha nemcsak a politikai szabadság, hanem a cselekvés személyes szabadsága is egy kaszt előjoga, ha még a kereső tevékenységben is csaknem minden foglalkozást, amely igénybe veszi valamely fontos területen a magasabb képessegeket, amely kiemelkedéshez, gazdagsághoz vagy akár csak anyagi függetlenséghez vezet, az uralkodó osztály kirekesztőleges tulajdonaként minden oldalról körülzárva tartanak, míg a függő osztály számára jóformán nincs más ajtó nyitva, csak olyanok, melyeknek mindenki csak megvetően hátat fordítana, ha akárhová máshová is beléphetne; akkor a nyomorúságos célszerűségi okok melyeket egy ily rettenetesen pártos felosztás mentségéül felhoznak, sem képesek arra, még ha nem is lennének tökéletesen tarthatat­ lanok, hogy ennek kiáltó igazságtalanságán változtassanak."

205

ered m indez? Onnan, hogy a törvények a politikai jogok gya­ korlását egyetlen osztályra k orlátozták .. .'A A szabad verseny rendje m ár nem teljesíti m inden kétséget kizáróan azt az ígéretét, hogy a m agántulajdon m egszerzésével - m elyre állítólag mindenkinek egyenlő esélyei vannak - a politikai nyilvánosságot is mindenki szám ára nyitva tartja. A nyilvánosság elve ehelyett azt követeli m eg, hogy a kétkezi osztályok, közelebbről a birtoktalan és tanulatlan töm egek szá­ m ára is tegyék lehetővé a nyilvánosságban való részvételt éppen a politikai egyenlőségi jogok kiterjesztése útján. A XIX. század témája a választási reform, a közönség kibővítése, és m ár nem a publicitás elve mint olyan. A közvélem ény önm agára irányuló vizsgálata abban a mértékben szűnik m eg, ahogyan a korm ányok arkánum gyakorlatával eltűrt k előle a pontosan kö­ rülhatárolt cél és bizonyos m értékig önm aga is diffúzzá válik. A közvélem ény egységét és egyértelm űségét többé nem bizto­ sítja a közös ellenség. Olyan liberálisok, mint Mill és Tocqueville a nyilvánosság elvére való visszahatásai m iatt elvetik azt a folyam atot, m elyet ugyanezen elv kedvéért helyeselnek is. M ert az össze nem békített érdekek, melyek a közönség kibővítésével beáram lanak a nyilvánosság szférájába, egy felszabdalt közvé­ lem ényen belül teremtenek m aguknak képviseletet, és a m in­ denkori uralkodó vélem ény alakjában a közvélem ényt kény­ szerhatalom m á alakítják át, habár ennek egyszer m ár a kény­ szer minden fajtáját fel kellett oldania a kényszerítő belátásban, így Mill egyenesen a „közvélem ény igája", „a közvélem ény m orális kényszerítő eszköze" m iatt panaszkodik; és nagyszabá­ sú védőbeszéde, A szabadságról, m ár egyenesen a nyilvánosság kényszere ellen irányul, mely addig általában az ész erőszak elleni biztosítékának szám ított. „Növekszik a hajlandóság" ar­ ra, hogy „a társadalom hatalm át akár a közvélem ény erejével,... de illetlenül kiterjesszék". A közvélem ény uralm a ú gy jelenik m eg, m int a sokak és a középszerűek uralm a: „A politikában valóságos közhely, hogy a világ uralkodója a közvélem ény. Pedig csak az a hatalom érdemli m eg ezt a nevet, am ely valóban a népnek és annak a korm ánynak a hatalm a, am ely a nép

133 Landshut kitűnően válogatott kiadása nyomán idézek: Tocqueville: Dos Zeitalter der Gleichheit. Stuttgart, 1954.248.1.

206

törekvéseinek szószólója ... Újabb vívm ány az, hogy a töm eg nézeteit m ost m ár nem az egyház vagy az állam vezetőitől kapja, hanem vezető férfiaitól vagy a könyvektől. A töm eg helyett hasonló nézetű emberek gondolkoznak, és ezek az újsá­ gokban nyilvánítanak vélem ényt m inden kérdésben helyet­ te ."134A közvélem ényt Tocqueville is inkább konformitási kény­ szernek, m int kritikai erőnek tekinti: „Olyan mértékben, ah o­ gyan a polgárok egym áshoz idom ulnak és egym áshoz hason­ lókká válnak, valam ennyien egyre kevésbé hajlamosak arra, hogy vakon higgyenek egy m eghatározott embernek vagy egy m eghatározott osztálynak. A tömegbe vetett hit iránti hajlandó­ ság növekszik, és egyre inkább a közvélem ény az, am i a világot k o rm án y o zza... A dem okratikus népeknél tehát a közvéle­ m énynek egyedülálló hatalm a van. N ézeteit nem m eggyőzés, hanem azon kényszer útján vési be az elmékbe, m elyet m ind­ nyájuk óriási szellemi nyom ása gyakorol az egyén értelm ére. Az Egyesült Állam okban a többség veszi át azt a feladatot, h ogy az egyes em ber elé kész vélemények töm egét terjessze, és így felmentse a kötelezettség alól, hogy a tulajdon vélem ényét m aga alakítsa ki. így filozófiai, erkölcsi és politikai kérdésekben n agy ­ szám ú olyan elmélet van, m elyeket a közvéleményben m inden­ ki látatlanul is elfogad ."135 Akárcsak Millnek, Tocqueville-nak is ú gy tűnik, elérkezett az ideje, hogy a közvélem ényt hatalom ­ ként fogják fel, mely a legjobb esetben az erőszak korlátjaként tud szolgálni, mindenekelőtt azonban saját m agát is hatékony korlátozásnak kell alávetni: „Ha az Egyesült Állam okban egy em ber vagy egy párt jogtalanságot szenved el, kihez forduljon? A közvélem ényhez? H iszen éppen ez az, am i a többséget alkot­ ja. A törvényhozó testülethez? Ez a többséget képviseli és vakon engedelmeskedik. A végrehajtó hatalom hoz? Ezt a többség n e­ vezi k i...; a közrendhez? Ez nem egyéb mint a fegyveres több­ ség. A z esküdtekhez? A z esküdtek kollégiuma a töb b ség.. , " 136 Mill szám ára, ugyanebből a kérdésfelvetésből kiindulva, a beszéd és a gondolat szabadságának régi problémája m ásképp jelenik m eg, m int ahogyan az eddig - M ilton híres Areopagitica-

1MMill: A szabadságról. Bp., 1943. 91.1. 135 Tocqueville: i. irt. 263.1. 136

,

207

beszéde óta - m indig is m egm utatkozott a közönségnek a felsőbbséggel való harcában. Ahol az uralkodói hatalom helyébe m agának a közvélem énynek, úgy látszik, nem kevésbé önké­ nyes hatalm a lép, ott a türelmetlenség vádja az uralkodóvá vált közvélem ényt érinti. A tolerancia követelésével hozzá és nem a cenzorokhoz fordulnak, akik ezt valam ikor elnyom ták; és a szabad vélem énynyilvánítás jogának többé nem a közönség kritikai okoskodását kell védelmeznie a rendőrség beavatkozá­ sával szem ben, hanem m agától a közönség beavatkozásától kell m egvédeni a nonkonformistákat: „M a ... m ár az is sokat jelent, ha tagadjuk a szokás m indenhatóságát. A közvélem ény despotizm usa ezt helytelennek tartja, és h ogy ez a despotizm us ne jusson túlsúlyra, feltétlenül szükséges, hogy az emberek külön­ bözők legyenek."137 Mill a nyilvánosság előtt küzdő vélem é­ nyek viszonylatában a vallási küzdelem analógiájára fejti ki toleranciafogalm át. A z okoskodó közönség m ár egyáltalán nem is juthat el ésszerű m egegyezésig, egyetlen közvélem ényig, mi­ vel „az em beri1 sz m ai állapotában csak a vélem ény különbsége teszi lehetővé azt, hogy az igazságot m inden oldalról m eg le­ hessen világítani"138. A nyilvánosság előtt versengő érdekek racionális feloldhatatlansága miatti rezignációt egy perspektivista ismeretelmélet köntösébe bújtatja: m ivel a partikuláris érdeket m ár egyáltalán nem m érik az általánoson, a vélem é­ nyek, melyekké ezek ideologikusán átalakulnak, m egtartják a hitnek egy, m ásra vissza nem vezethető magját. Mill nem kriti­ kát, hanem toleranciát igényel: a dogm atikus m aradványokat, b ár jól el lehet fojtani, m égsem lehet az ész közös nevezőjére hozni. A z ész és a közvélem ény egységéhez nincs m eg az érd e­ kek társadalm ilag m egvalósított összhangjának, egyáltalán egy általános érdek racionális kim utathatóságának az objektív biz­ tosítéka. Bentham m ég m egnevezhette a többséget mint annak kritéri­ um át, h ogy egy döntést az általános érdeknek megfelelően hoztak-e. Ezzel szemben Mill, a chartista m ozgalom m al kapcso­ latos tapasztalatai alapján, arra m utathat rá, hogy a kibővített közönség többsége m ár nem magántulajdonosokból, hanem

137 Mill: i. m. 92.1. 138 Uo. 73.1.

208

proletárokból áll, „akik mind ugyanolyan társadalm i állást fog­ lalnak el, és lényegében ugyanabba a foglalkozási osztályba tartoznak, nevezetesen a rendes kétkezi m unkások osztályába. Ezzel nem teszünk semmiféle szem rehányást; m indaz, am it egy ilyen többség ellenében elm ondunk, éppannyira érvényben m a ­ radna egy iparosokból vagy földbirtokosokból álló szám szerű többség esetében is. Ahol az állás és a szakm ai tevékenység azonos, ott kialakul majd a hajlamok, szenvedélyek és előítéle­ tek azonossága is; és az ilyen osztályok egyikét abszolút h ata­ lom m al felruházni, anélkül, hogy ezt m ásféle hajlamokkal, szenvedélyekkel és előítéletekkel ellensúlyoznánk, sem m i egyebet nem jelent, m int hogy rálépünk a legbiztosabb útra, m ely a javítás m inden kilátását m eg sem m isíti..." A közvéle­ m ény hatalom m á válik m ás hatalm ak között. Mill ezért nem hiheti, „hogy Bentham nagyszerű képességeit a leghasznosabb m ódon értékesítette, amikor az általános választójog segítségé­ vel nem csak uralom ra akarta juttatni a többséget a király és a felsőház nélkül, hanem éleselméjűségének m inden erejét egye­ nesen arra fordította, hogy a közvélem ény igáját a közhivatal­ nokok nyaka körül m inden elképzelhető eszközzel csak m ég szorosabbá teg y e... E gy hatalom ért azonban bizonyára eleget teszünk, ha ú gy megerősítjük, ahogy csak tudjuk; ettől kezdve inkább arra kell ügyelni, nehogy ez a legerősebb hatalom m in­ den m ás hatalm at elnyeljen."1 A politikailag m űködő nyilvánosságra többé nem vonatkozik a hatalom m egszüntetésének eszméje, ellenkezőleg, ennek a hatalom m egosztását kell szolgálnia; a közvélem ény puszta hatalm i korláttá változik. Erről az átértelm ezésről árulkodik Mill vallom ása: ettől kezdve inkább arra kellene ügyelni, h ogy a közvélem ény hatalm a általában ne nyeljen el m inden m ás h a ­ talmat. A polgári jogállam liberális interpretációja re-akciós: arra az erőre reagál, m elyet az okoskodó közönség önm eghatá­ rozásának a jogállam intézményeibe kezdettől beleértett eszm é­ je jelent, mihelyt a közönségbe a birtoktalan és m űveletlen töm egek kezdenek beszivárogni. Egyáltalán nem igaz, h ogy a polgári jogállam az eredetileg liberális m ozzanatok m ellett kez­ dettől fogva demokratikus m ozzanatokat is tartalm azott, tehát

IM

Mill: Werke. X. köt. 176.1.

209

heterogén m otívum okat egyesített volna;140 a polgári jogállam ot először csak a liberalizmus értelm ezi ebből a dualisztikus as­ pektusból. Mill szembefordul a nyilvánosság azon eszm éjével, m ely szerint kívánatos, „hogy a sokak minden politikai kérdést a saját bíróságuk előtt tárgyaljanak, és saját belátásuk szerint döntsenek el, m ert ilyen körülmények között a filozófusok arra kényszerülnek, hogy a töm eget felvilágosítsák és arra ösztönöz­ zék, hogy megtanulja méltányolni a dolgokról való alaposabb felfogásukat". 41 Ő inkább amellett áll ki, „hogy a politikai kér­ déseket ne a tanulatlan töm eg akaratára vagy belátására történő közvetlen vagy közvetett hivatkozással kelljen eldönteni, ha­ nem csupán viszonylag kisszámú, speciálisan erre a feladatra kiképzett szem ély kellő m egfontolás után kialakított nézetei alapján".142 Tocqueville osztja Mill véleményét a „Representative G ovem m ent"-ről: a töm eg szenvedélyei által m eghatározott közvéleménynek szüksége van arra, hogy anyagilag független polgárok m értékadó belátásai segítségével megtisztítsák; a saj­ tó, habár fontos eszköze a felvilágosításnak, nem elegendő eh­ hez. A politikai reprezentációnak term észetesen társadalm i hi­ erarchián kell nyugodnia; Tocqueville emlékeztet a pouvoirs interm édiaires-re, a kapitalizmus előtti, rendileg tagolt társada­ lom testületi hatalm aira, azokra a családokra és szem élyekre, akik a születés, a m űveltség és gazdagság, főleg pedig a földbir­ tok és az azzal kapcsolatos kiváltságok révén „kiemelkedtek és p arancsolásra alkalmasnak látszottak".143 Tudatában annak, hogy a polgári társadalom talaján nem alakul ki egyszerűen új arisztokrácia, „nekem mégis úgy tűnik, hogy az egyszerű pol­ gárok, ha egyesülnek, képesek arra, hogy igen tehetős, igen befolyásos, igen erős képződm ényeket alkossanak, egyszóval: arisztokratikus szem élyeket... Valam ilyen politikai, ipari, ke­ reskedelmi, sőt m ég egy tudom ányos vagy irodalmi egyesülés is egy m űvelt és hatalm as polgár, akit nem lehet sem tetszés

Lásd erről legutóbb E. Fraenkel: Die representative und plebiszitare Komponente im demokratischen Verfassungsstaat. Recht und Staat, 219/20. füzet, Tübingen, 1958. 141 Uo. 251.1. 142 Uo. 247.1. 143 Tocqueville: i. m. 65.1. Lásd továbbá: 67., 76., 81.1.

210

szerint kényszeríteni, sem titokban eln yom n i."144 Született arisztokrácia híján a m űvelt és hatalm as polgároknak kell azt az elit közönséget alkotniuk, melynek okoskodása m eghatározza a közvéleményt. A közvélem énnyel szemben, amely, m int látható, a felszaba­ dítás eszközéből az elnyom ás fórum ává alacsonyodott le, a liberalizmus, saját ratiójának megfelelően, m egint csak a véle­ m ény nyilvánosságát tudja bevetni. M indenesetre ehhez korlá­ tozó intézkedésekre van szükség, hogy az uralkodó vélem é­ nyekkel szem ben biztosítani lehessen a kisebbségbe került köz­ vélem ény befolyását, am elyet ez m agától m ár nem tud m egte­ remteni. H ogy a nyilvánosság elvét m ég egy elködösített köz­ vélem ény erőszakuralm ával szemben is m eg lehessen tartani, annyira át kell itatni a reprezentatív nyilvánosság m ozzanatai­ val, h ogy létrejöhessen a reprezentánsok ezoterikus közönsége. Vele szem ben a közönségnek, amely m agát csak képviseltetheti, arra kellene szorítkoznia, hogy „ítéletének tárgyává ne m agukat a kérdéseket tegye, hanem inkább annak a szem élynek a jelle­ m ét és tehetségeit, akit kijelölt, hogy e kérdéseket önm aga h e­ lyett eldöntse".145 Ezt a tételt Mill m indössze négy évvel azon választási felhívás után írja le, melyben a whigek figyelm eztet­ ték választóikat a politikailag m űködő nyilvánosság szigorú intencióira: rem em ber that you are now fighting for things, not men! (Em lékezzetek arra, hogy m ost nem szem élyekért, hanem ügyekért harcoltok.) Csakhogy az érv és ellenérv pro és kontrá­ ját túl könnyedén elnyomja a megszem élyesítés m echanizm usa, az objektív viszonyok biografikus álruhában jelennek m eg. Mill kiegyezik a töm egközönség szociálpszichológiájával, és egy be­ tű szerint deklasszált, reprezentatív m ódon tagolt nyilvánossá­ got követel. Tocqueville, szárm azására nézve inkább frondeur a XVIII. század m onarchista abszolutizm usa ellenében, mint XIX. szá­ zadi liberális. M égis m intha csak kifejezetten a liberalizmusnak terem tették volna, a régi pouvoirs interm édaires m egsem m isí­ tése m iatt panaszkodik, és új közvetítő hatalm ak létrehozását követeli, hogy a közvélem ény hatékonyan beilleszkedjék a h a­

144 Uo. 105.1. 145 Mill: Werke. X. köt. 249.1

211

talmak m egosztásába és összekapcsolódásába; Mill ezért el is nevezte „korunk M ontesquieu"-jének. A polgárság, m ely m ár nem liberális, a liberalizm usra áttérve a kapitalizmus előtti intézmények biztosítékaiban - a rendi szabadságok védelm i jogaiban, m elyek lényegükben különböznek a polgári em beri jogok szabadságjogaitól - keres tám aszt.146 Annyiban Tocque­ ville m indenesetre túlm egy Millen, h ogy nála a nyilvánosságról 146 Lásd a konzervatív államjogász Friedrich Julius Stahl észrevételét. (Die gegenwartigen Partéién in Staat und Kirche. Berlin, 1863. 73.1.) „A liberális párt az egyenlőség gondolatát hirdeti a nemességgel szemben, valamennyi rend­ del mint olyannal szemben, mivel a forradalom alapja szerint semmilyen organikus tagolódást nem ismerhet el. De ha az egyenlőséget pozitív értelem­ ben teljesen érvényesíteni akarják, ha a birtoktalanok osztályának ugyanazo­ kat a jogokat akarják megadni, akkor ez a párt feladja a gondolatot és politikai jogi különbségeket vezet be a vagyonosok javára. A képviselethez cenzust, a sajtóhoz kauciókat követel meg, a szalonba csak az előkelőket engedi be, és a szegény számára nem adja meg ugyanazt a tiszteletet és udvariasságot, mint a gazdag számára. A forradalom elveinek ez a felemás végrehajtása az, ami a liberálisok pártállását jellemzi." Természetesen ez sajátosan a német viszonyokra érvényes. Bár egy merészebb liberális elmélet a március előtti Németországban is felvázolta a gyér alkotmányos gyakorlattal szemben a nyilvánosság klasszikus eszméjét: „A tökéletes nyilvánosság tehát azt jelenti - így Welcker programszerű definíciója [Staatslexikon oder Enzvklopadie der Staatswissenschaften. 1834-1848. (15 kötetben) 15. kiadás, 1855. „Nyilvánosság és közvélemény" című cikkely] - , hogy mind az összes államügyet, mind az egész államot egészben véve hozzáférhetővé teszik valamennyi polgára számára, mégpedig odafigyelésük és odanézésük lehető legteljesebb engedé­ lyezésével, nyilvános kifejtés útján és a közvélemény összes szervének sza­ badsága útján." És Niebuhr szilárdan kitart az ész és a közvélemény konver­ genciája mellett: „A közvélemény a hatalom birtokosainak félrevezetésére alkalmas személyes behatásoktól érintetlen elmékben magától alakul ki, mégpedig az individualitás minden különbözősége és a legkülönfélébb vi­ szonyok ellenére egybehangzóan; és ha ez valóban általánosan kimondott és ismételt ítélet, akkor az általános ész és igazság reprezentációjának, Isten hangjának tekinthető." Ezt a tételt azonban Bluntschli mégiscsak azért idézi [BluntschlisStaatswörterbuch. (Hg. Löhling) Zürich, 3 kötetben, 1871. „Közvé­ lemény" című cikkely], hogy ezzel szemben kiadja a nemzeti szempontokhoz alkalmazott liberalizmus jelszavát: „Radikális túlzás, ha a közvéleményt tévedhetetlennek nyilvánítják, és jog szerint éppen őt juttatják uralomra. Azok a férfiak, akiknek a politikai életbe és annak szükségleteibe mélyebb bepillantásuk van, mindig kevesen vannak, és nagyon bizonytalan, sikerül-e véleményüket közvéleménnyé emelniük. A tudással rendelkezők és bölcsek kisebbsége semmi esetre sincs mindig összhangban a középosztályok nagy többségével. Még a művelt osztályok közös ítélete is majd mindig felszínes. Nem lehetséges, hogy minden körülményt ismerjenek, és minden okot feltárja­ nak, melyektől fontos ügyekben a döntés függ. A közvéleményt megzavarhatják,

212

adott elem zés nem csak „a közvélem ény erőszakuralm ára" v o ­ natkozik, hanem egy kiegészítő jelenségre, az egyre növekvő m értékben bürokratikus állam despotizm usára is. Tocqueville, aki az ancien régim e elleni rendi ellenzék perspektíváján nevel­ kedett, nagy aggodalom m al figyeli ezt a tendenciát, m elyet a „korm ányzati hatalom központosításának" nevez. A z erős álsőt még mesterségesen is félrevezethetik a tömeg pillanatnyi szenvedélyei. Egyetlen jelentős egyén helyesen láthat ott, ahol körülötte mindenki téved." (I. m. II. köt. 745.1.) Bluntschli a közvéleményt számos osztály közül határo­ zottan az egyikhez kapcsolja („ez kiváltképp a nagy középosztály vélemé­ nye"), szakít tehát a nyilvánosság elvével, nevezetesen annak a szférának az általános hozzáférhetőségével, melyben racionálisan dönteni kell arról, hogy az általános érdek szempontjából gyakorlatilag mire van szükség; ideológi­ ának sorolja be, amennyiben egy természettől adott osztálytársadalom kere­ tein belül jelöli ki szociológiailag a helyét, anélkül, hogy meg meg is bírálná mint ideológiát. Véleménye szerint a kétkezi munkások osztályának illendő­ en távol kell tartania magát a politikai élettől: „Valóban az agymunkának és a kézi munkának, a szellemi és testi tevékenységnek az ellentétén nyugszik az a különbség, melynek oly nagy jelentősége van az állam szervezetére és ennek politikai életére is... A harmadik rend liberális foglalkozásai számára elengedhetetlen követelmény a magasabb műveltség, és ezért rendszerint csak ezeknek a személyeknek van is szabad idejük és képességük, hogy szellemileg dolgozzanak az állam javára. Ezzel szemben azoknál a nagy osztályoknál, melyek többnyire a föld anyagi megművelésével, kézműves­ séggel, kiskereskedelemmel vagy gyári munkával foglalkoznak, tökéletesen hiányzik a szükséges képzettség és szabadidő, hogy állami ügyeknek szen­ teljék magukat." (I. m. III. köt. 879.1.) De a polgárság sem gyakorolja a nép elöl elzárt, valamiféle maradványnyilvánosság politikai funkcióit; a közvéle­ ménynek inkább egy felsőbbség ellenőrzésére és kritikájára kell korlátozód­ nia, mely a földbirtokos nemessegre támaszkodva kezdettől fogva a monarchához tartozik. „Az arisztokrácia természettől fogva alkalmas arra, hogy a monarchával megossza a hatalmat, a harmadik rend pedig arra, hogy kritikát és ellenőrzést gyakoroljon." (Uo. 881.1.) A burzsoázia és a Németországban politikailag még mindig mérvadó feudális hatalmak közötti osztálykompro­ misszum talaján nemcsak a nyilvánosságban való részvétel válik privilégi­ ummá, hanem e nyilvánosság saját magát sem tekinti már ama szférának, melyben az állam és a társadalom között a magánemberekből álló közönség okoskodása révén közvetítés jön létre, melyben a felsőbbség uralmi szubsz­ tanciája feloldódik: „Nem igaz, hogy a közvélemény uralkodik, mivel nem is tud és nem is akar uralkodni. A kormányzást átengedi az ezzel megbízott szerveknek. Nem teremtő, hanem főképp ellenőrző hatalom." (I. m. II. köt. 747.1.) Ennek a deformált liberális ideológiának az összefüggését az állam és társadalom közti specifikus viszonnyal elemzi a XIX. századi Poroszország­ ban és Németországban Th. Schieder: Das Verhaltnis von politischer und gesellschaftlicher Verfassung und die Kritik des bürgerlichen Liberalizmus. HistorischeZeitschrift, 1954.177. évf. 49-74.1.

213

lam hatalm at, m elyre a merkantilizm us hiába törekedett, tény­ legesen a XIX. század liberalizmusa terem tette m eg; ismeretes, hogy Angliában csak a Civil Service-szel hozzák létre a m odern központi közigazgatást. Tocqueville az USA példáján bizo­ nyítja, hogyan fosztják m eg a polgárt önjogúságától: „Vala­ m ennyiük fölé egy óriási gyám hatalom emelkedik, m ely csupán azzal foglalkozik, hogy kényelmüket biztosítsa és létükre ügyel­ jen. Abszolút, részletekbe m enő, szabályszerű, előrelátó és jóté­ kony ez a hatalom. A z atyai hatalom hoz lehetne hasonlítani, ha, éppúgy mint ennél, az volna a cél, hogy felnőtt em berré nevel­ jen; de épp ellenkezőleg arra törekszik, hogy az em bert m egm ásíthatatlanul gyerm eki állapotban tartsa. Szívesen látja, ha a polgárok jólétben élnek, feltéve, hogy nem is gondolnak sem m i m ásra. Szívesen munkálkodik jólétükön; de egyedül ő akar ezért tevékenykedni és egyedül ő akar erről dönteni. G ondos­ kodik biztonságukról; előre látja és kielégíti szükségleteiket, elősegíti élvezeteiket, intézi legfontosabb ügyeiket, szabályozza utódlásukat, elosztja örökségeiket; nem vehetné le róluk teljesen a gondolkodás terhét és az élet n yű g ét?"147 Tocqueville szám ára a szocializm us is csak azoknak a tendenciáknak a m eghosszab­ bítása, melyek végül is az állam által irányított gazdaság ked­ véért eltörlik az adóállam ot és létrehozzák az igazgatott világ szörnyűségét. Ezért 1848-ban, ezúttal a forradalm i korm ány m inisztereként, azzal az érvvel bírálja a követelést, m iszerint a m unkához való jogot az alkotmányban kell biztosítani, hogy ezáltal tartósan az államnak kellene egyetlen ipari vállalkozó­ ként működnie: „Ha ez egyszer m ár így van, akkor az adó többé nem a korm ánygépezet működésben tartásának eszköze, h a­ nem az ipar előm ozdításának fő eszköze. Am ennyiben ily m ó­ don az egyes polgárok összes tőkéjét m agánál halm ozza fel, úgy végül az állam válik az összes dolgok egyetlen tulajdonosává. Ez azonban a k om m u n izm u s..."148 Ugyanebben az időben m ég A kommunista párt kiáltványának forradalom elm élete is csak a liberalizm us k orlátozott állam ­ h atalm áv al szám olt. C sak n éh án y év v el később, elő sz ö r a

147 Tocqueville: i. m. 98.1. 148 Uo. 260.1.

214

III. N apóleon államcsínyéről szóló írásban149 (1852) tám adnak M arxnak kételyei azzal a jelenséggel kapcsolatban, m elynek ő is ugyanazt a nevet adja, mint előtte Tocqueville: „a korm ány­ zati hatalom központosítása". A N em zetközi M unkásszövetség Főtanácsának a Párizsi Kommünnel kapcsolatos üzenete m ár mutatja, hogy M arxot az államhatalom súlyának problémája „m indenütt jelen levő szerveivel, az állandó hadsereggel, a rendőrséggel, a bürokráciával, a papsággal és a bírói karral, e szervekkel, am elyeket a munka rendszeres és hierarchikus m eg­ osztásának terve szerint építettek k i"150- annyira foglalkoztatja, h ogy a szocializm ust, a politikai hatalom átalakítását közhata­ lom m á m ár csak akkor tartja lehetségesnek, ha „a m unkásosz­ tály nem veszi egyszerűen birtokába a kész állam gépezetet".151 A bürokratikus-m ilitarista gépezetet inkább szét kell zúzni - ez az a tétel, m elyet M arx 1871-ben írt Kugelm ann-nak, és melynek m agyarázatára Lenin ismeretes m ódon legfontosabb könyvét írja, mielőtt m ég m ind gazdaságilag, m ind technikailag kény­ szerítv e érezn é m ag át, h o g y a cá r „sz é tz ú z o tt" állam ap ­ parátusát a központi bizottság összehasonlíthatatlanul hatal­ masabb apparátusával helyettesítse. A Gothai program kritikájá­ ba n M arx m ég egyszer összefoglalja a politikailag m űködő nyilvánosság szocialista eszméjét az állam elhalását kifejező szuggesztív m etaforában; ennek m egvalósítását m eg kell előz­ nie a „bürokratikus állam gépezet szétzúzásának". A korm ány­ zati hatalom központosítására vonatkozó liberális figyelm ezte­ tés a szocialisták figyelmét arra a problematikus előfeltevésre irányítja, mely az ő tulajdon eszméjükben a polgári nyilvános­ sággal közös: a társadalm i újraterm elés „term észetes rendjé"re. A kom m unaalkotm ány tervezete esetében, mely előlegezi a polgári parlam entarizm us tanácsrendszerrel történő felváltá­ sát, az a m eggyőződés rejlik a háttérben, hogy a politikai jelle­ gétől m egfosztott közhatalomnak, a dolgok igazgatásának és a termelési folyam atok vezetésének kiterjedt viták nélkül kell majd szabályozódniuk a politikai gazdaságtan egyszer m ár feltárt törvényei alapján. A szocialista m ódon em ancipált köz­

149 Marx: Louis Bonaparte, i. m. 116.1. 150 Marx: A polgárháború Franciaországban. MÉM 17. köt. Bp., 1968. 306.1. 151 Uo.

215

vélem ény kim ondatlanul m ég M arx szám ára is, a fiziokratákhoz hasonlóan, az ordre naturelbe való belátásként jelenik meg. A liberalizmus virágkorát követő száz évben, melyben a ka­ pitalizm us lassanként „m egszerveződik", a nyilvánosság és a m agánszféra viszonya ténylegesen felbomlott; a polgári nyilvá­ nosság körvonalai elmosódnak. Sem a liberális, sem a szocialis­ ta modell nem alkalmas azonban egy olyan nyilvánosság diag­ nózisára, am ely sajátságosán lebegő állapotban m arad e két, modellben m egfogalm azható konstelláció között. Két dialekti­ kusán egym ásra utaló tendencia jelzi a nyilvánosság felbomlá­ sát: a nyilvánosság a társadalom nak mind újabb és újabb szféráit hatja át, és egyidejűleg elveszti politikai funkcióját, nevezetesen azt, h ogy a nyilvánosságra hozott tényállásokat egy kritikai közönség ellenőrzésének vesse alá. M. L. G oldschm idt regiszt­ rálja ugyanezt a „two disturbing tendencies: first a consequent disregard of the individuals right of privacy; and second, a tendency tow ard too little publicity, with a consequent increase of secrecy in a re a s ... considered public"152 (két zavaró tenden­ ciát: először, az egyén m agánélethez való jogának következetes sem m ibevevését; és m ásodszor, a túlzottan kevés nyilvánosság felé való tendenciát, a titkosság következetes növekedésével együtt olyan területeken, m elyek... általánosnak szám ítanak). Ú gy látszik, hogy a nyilvánosság oly mértékben veszti el elvének, a kritikai publicitásnak az erejét, ahogyan mint szféra kiterjed, és a m agánszférát m ég inkább aláássa.

152 M. L. Goldschmidt: Publicity, Privacy and Secrecy. The Western Political Quarterly, VII. évf. 1954.401.1.

V. A NYILVÁNOSSÁG TÁRSADALMI STRUKTÚRAVÁLTOZÁSA :

f : :

16, § A közszféra és a magánszféra tendenciaszerű összefoi iadása

A polgári nyilván osság az állam és a társadalom közötti feszült­ ségi térben bontakozik ki, de úgy, hogy ő m aga a m agánszféra része m arad. E két szféra alapvető szétválasztása, am elyen a nyilvánosság nyugszik, eleinte csak a társadalm i újraterm elés és a politikai hatalom azon m ozzanatainak felosztását jelenti, m elyek a késő középkori uralm i form ákban m ég együtt jelent­ keznek. A p iacgazdaság viszonyainak elterjedésével létrejön a „társadalm i" szférája, m ely áttöri a hűbéri-rendi uralom korlá! tait, és szükségessé teszi a hatósági közigazgatás formáit. A term elés a csereforgalom közvetítésének m értékében felszabadúl a hatósági illetékességek a ló l-é s m egfordítva azad m iniszt| ráció m entesül a produktív munka alól. A nem zeti és területi [ államokban központosított közhatalom a „m agán " társadalom [ fölé em elkedik, bárm ennyire igaz is, h ogy ennek forgalm át f - eleinte hatósági beavatkozások útján irányítják. Ez a m agán ­ ig szféra csak a m erkantilista szabályozás alól történő felszabadu­ ld lásának m értékében bontakozik ki a m agánautonóm ia szférájá­ ig vá. Ezért ennek a tendenciának a m egfordítása, a XIX. század utolsó negyedétől kezdve határozott form ákat öltő növekvő állami intervencionizm us sem vezet rögtön m agától a közszféra I és a m agánszféra összefonódásához: az állam és a társadalom I elválasztásának m egtartásával az intervencionista politika, me\ lyet neom erkantilistának neveztek, anélkül is korlátozhatná a [ m ag án em b erek autonóm iáját, hogy érintené egym ás közti J érintkezésük magánjellegét. A társadalom m int m agánszféra [ csak akkor válik általában kérdésessé, amikor maguk a társadalmi I hatalm ak tesznek szert hatósági illetékességekre. A „neom er[ kantilista" politika ekkor kéz a kézben halad a társadalom í valamiféle „refeudaüzálásával".

A XIX. század végének új intervencionizm usát olyan állam hajtja végre, mely a politikailag m űködő nyilvánosság (N ém et­ országban persze m ég igen korlátozott) alkotm ányossá tétele révén tendenciaszerűen a polgári társadalom érdekeivel össz­ hangban cselekszik. Következésképpen a közhatalom beavat­ kozásai a m agánem berek érintkezésébe olyan im pulzusokat közvetítenek, am elyek közvetlenül saját szférájukból szárm az­ nak. A z intervencionízm us abból szárm azik, hogy az olyan érdekkonfliktusokat, m elyeket a m agánszférán belül m ár nem lehet elintézni, politikai síkra viszik át. így hosszabb távon a társadalm i szférába történő állami beavatkozásnak felel m eg az is, hogy állami hatásköröket m agántestületekre visznek át. Az állami tekintélynek m agánszférákra való kiterjesztése kapcso­ latos azzal az ellentétes folyam attal is, melynek során az állam i hatalm at társadalm ival helyettesítik. Csak az a dialektika, m ely a társadalom előrehaladó államosítása és az állam ezzel egyide­ jűleg érvényesülő társadalm asodása között kifejlődik, rombolja szét lassanként a polgári nyilvánosság alapját - az állam és a társadalom elválasztását. A Jcettö k ö z ö tt úgyszólván m indket­ tőből, kialakul egy repolitizált szociális szféra, m elyre a „köz" és „m ag án " m egkülönböztetese nem atK üm azható. A m a ­ gánszférának azt a specifikus részét is feloldja, am elyben a közönséggé egyesült m agánem berek egym ás közti érintkezé­ sük általános ügyeit szabályozzák, vagyis a nyilvánosságot li­ berális alakjában. A nyilvánosság szétesését, m elyet politikai funkcióinakm egváltozasánm utatun^Ta(V I. fejezet),általában a közszféra és a m agán szféra viszonyának strukturális valtözása alapozza m eg (V. fejezet). ~............... ............. A z 1873-ban kezdődő n agy depresszió óta, a kereskedelm i politiklB arusB eFövetkezett látható forduIattaTvégéhez közele­ dik a liberális korszak. E gy új protekcionizm us kedvéért lassanr ként valam ennjaiepett kapitalista ország feláldozza a free trade szent alapelveit, m elyeket különben is csak a világpiacon u ral­ kodó Anglia követett fenntartás nélkül. M egerősödik a belső piacokon, főleg a centrális iparágakban az oligopolisztikus egyesülésekre való törekvés. Ennek felel m eg a tőkepiac m o z­ gása is. A részvénytársaság N ém etországban éppen ú gy, m int a trust com pany az Egyesült Állam okban a koncentráció h até­ kony eszközének bizonyul. A fejlődés csakham ar A m erikában a trösztellenes, N ém etországban a kartellellenes törvényhozást

váltja ki. Jellem ző m ódon a két fiatal ipari állam ebben túlszár­ nyalja Franciaországot és főleg Angliát, ahol a kapitalizmusnak hosszabb és állandóbb hagyom ányai vannak, és m indenesetre erősebben gyökeredzik az úgynevezett m anufaktúrakorszak­ ban. Ezzel szem ben az éppen akkor egyesített N ém etországban az ipari kapitalizm us csak az imperialista korszaktól kezd „spontánul" fejlődni, s nyom ban annak a kényszernek a hatása alatt, hogy külkereskedelme és tőkeexportja szám ára politikai­ lag privilegizált szférákat biztosítson. A funkcióváltás, főleg pedig azon funkciók megnövekedése, melyeket a kapitalizmus ebben a periódusban az állam gépezettől m egkívánt, egyelőre lehetetlenné tette, hogy N ém etország csatlakozzék a parlam enti jogállam nyugat-európai és észak-amerikai fejlődéséhez.2 A javak piacán a verseny korlátozása nem zetközileg a m últ század utolsó harm adában jut érvényre, akár úgy, hogy a tőkét koncentrálják és a nagyvállalatokat - melyek oligopolisztikus helyzetet foglalnak el - konszem esítik, akár úgy, hogy a piacot az árra és a term elésre vonatkozó m egbeszélések révén közvet­ lenül felosztják. A z expanzív és restriktív tendenciák játéka, m ely m ár a kereskedelmi és pénztőke fejlődése során is m indig lehetetlenné tette, hogy a piaci forgalom liberalizálására sor kerüljön, h atározza m eg az ipari tőke m ozgását is, és a klasszi­ kus ökonómia optikai csalódásával szem ben epizóddá változ­ tatja a liberális korszakot: az 1775 és 1875 közötti periódus a kapitalizmus összfejlődésének perspektívájából csak „hatalmas évszázados fellendülésnek" látszik (vast secular b oom )/1 Am it Say híres törvényével egyenesen a szabadversenyes kapitaliz­ m usnak tulajdonított (a termelés és fogyasztás összgazdasági folyam atában autom atikusan beálló egyensúlyt), az ténylege-

1W. Hallgarten: Vorkriegsimperialismus. Paris, 1935. 2 Lukács György: Németország történelmi fejlődésének néhány sajátossága, in: Az ész trónfosztása. Bp., 1954.29-73.1. Továbbá H. Plessner: Die vcrspiihie Nntion. Stuttgart, 1959. Lásd az én recenziómat: Frankfurter Hcftc, 1959. november. Végül R. Dahrendorf: Demokratie und Sozialstruktur in D e u t s c h l a n d . Europnisches Archív fü r Soziologie, 1960. I. 1. 86.1. 3 Dobb: i. m. 258.1.

sen nem a rendszertől m int olyantól függött,4 hanem konkrét történelm i feltételektől, m elyek m ég az évszázad folyam án m egváltoztak, m égpedig m agában a kapitalista termelési m ód ­ ban m egalapozott antagonizm usnak a befolyására. Egyébként Say törvénye abban a vonatkozásban is csődöt m ondott, hogy a rendszer egyensúlya, a m indenkori válság leküzdése után, sem m i esetre sem jött létre ismét autom atikusan a rendelkezésre álló termelőerők által elérhető legm agasabb színvonalon. A polgári társadalom nak e fejlődés folyam án m ég annak leghalványabb látszatáról is le kell m ondania, hogy hatalm i szem pontból semleges szféra. A liberális m odell, m ely valójá­ ban a kisárugazdaság modellje, csak egyéni árutulajdonosok közötti horizontális csereviszonyokkal szám olt. Független árak és szabad verseny mellett ekkor egyikük sem tehetett szert akkora hatalom ra, m ely lehetővé tenné neki, h ogy m ások felett rendelkezzék. M ost azonban ezekkel a várakozásokkal ellentét­ ben, tökéletlen verseny és függő árak m ellett, m agánkézben

4 Dobb: i. m, 2 5 7 . „An age of technical change which rapidly augmented the productivity of labour also wi tnessed an abnormally rapid increase in the ranks of the proletariat together with a series of events which simultaneously widened the field of investment and market for consumption goods to an unprecedented degree. We have seen how straightly in previous centuries the growth of capitalist industry was cramped by the narrowness of the market, and its expansion thwarted by the low productivity which the methods of production of the period imposed; these obstacles being reinforced from time to time by scarcity of labour. At the industrial revolution these barriers were simultaneously swept away; and instead, capital accumulation and investment were faced, from each pointof economic compass, with everwidening horizons to lure them on." (A technikai változás korával egyidejűleg, mely gyorsan növelte a munka termelékenységét, a proletariátus is rendkívül gyors gyarapodásnak indult, továbbá oly események sorozata következett be, melyek egyidejűleg soha nem látott mértékben kiszélesítették a beruházási lehetőségeket és a fogyasztási javak piacát. Láttuk, hogy a piac szűk volta korábbi évszázadokban mily szorosan behatárolta a kapitalista ipar fejlődését: kiteijedését pedig hogyan hiúsította meg a munka alacsony termelékenysége, melyet a kor termelési módszerei szabtak meg; ezeket az akadályokat időről időre súlyosbította a munkaerő ritkasága. Az ipari forradalom egyidejűleg elsöpörte mindezeket az akadályokat; helyettük a szélrózsa minden irányában a tőkefelhalmozás és beruházás lehetőségével kellett szembenézni, mely egyre táguló horizontokkal csábított.)

társadalm i hatalom halm ozódik fel.3 A kollektív egységek kö­ zötti vertiM fisv'íszonyok szövedékében részint egyoldalú füg­ gőségi viszonyok, részint a kölcsönös nyom ás viszonyai alakul­ nak ki. A koncentrációs folyam atok és a válságfolyam atok le­ rántják az egyenértékek cseréjének leplét a társadalom antagonisztikus struktúrájáról. Minél inkább áttetszővé válik ez mint p u szta kényszerösszefüggés, annál sürgetőbbé válik az erős állam iránti szükséglet. Franz N eum ann az „éjjeliőr állam "f’ liBefáliFönértelm ezésével joggal szegezi szem be a következő ellenvetést: mindig olyan erős volt, am ennyire a polgári érdek szem pontjából a politikai és társadalmi helyzet m egkövetelte/ M indazonáltal, am íg az állam liberális állam volt, éppen ezen érdekek m iatt volt szükséges, hogy nagyjában és egészében az á ru f o r g a lo m és a tá rsa d a lm i m u n k a szférája a m a g á n ­ au ton óm iára legyen bízva (ha csak nem látjuk m ár az általános tan- és honvédelm i kötelezettségben is, mint A chinger,‘s a m a­ gánszférába való beavatkozás kezdetét). A „korm ányzati h ata­ lom központosítása", m ely egyidejűleg vált M arx és Tocque v ille szám ára problém ává, szigorúan véve m ég nem érinti a köz- és a m agánszféra közötti, a polgári jogállam szem pontjából alap­ vető viszonyt. M ég a nagyiparnak az az érdeke is, mely privile­ gizált külföldi piacok m eghódítása és biztosítása végett a kato­ n ai ap p arátus kibővítéséhez fűződik, eleinte csupán a közhata­ lom m eglevő funkcióinak egyikét erősíti. Csak am ikor az állam ú j funkciókat vesz fel, kezdenek m egingani az állam és a társa­ d alom közötti „korlátok". Egyfelől a hatalom összpontosítása az áruforgalom m agán­ szférájában, másfelől az állami szervként m egalapozott nyilvá­

5 Lásd J. H. Bunzel: Liberal Theory and the Problem of Power. The Western Political Quarterly, XIH. kot. 1960.374-388.1. 6 A kifejezést, mely Lassalle-tól származik, mindig Wilhelm v. Humboldt hires értekezésével hozzák összefüggésbe: Ideen zu einem Versuch, die Grenzen der Wirksamkeit des Staates zu bestimmen. In: Werke. (Hg. í. Ftitner) Darmstadt, 1960. 56.1. 7 Fr. Neumann: Der Funktíortswandei des Geseízes im Recht der bürgerlichen Gesellschaft, ZeitschriftfürSozialforschung, VI. kot. 542.1. Fr. Neumann: Ökonomie und Politik. Zeitschrift für Politik, N. F. 11. köt, 1955.1.1. 8 H. Achínger: Sozialpolitikals Gesdlsehaftspohtik. Hamburg, 1958. 155.3.

nosság, az általános hozzáférhetőség intézményes Ígéretével, megerősítették a gazdaságilag gyengébbekben a hajlam ot arra, hogy politikai eszközökkel szánjanak szembe azokkal, akik piaci helyzetük révén fölényben vannak. Angliában 1867-ben és 1883-ban került sor választási reform ra; Franciaországban III. Napóleon vezette be az általános választójogot; ennek népszavazásos konzervatív következm ényeit tartotta Bism arck szem előtt, amikor az alkotmányba, először az Északném et Szövet­ ség, majd az újjáalakult N ém et Birodalom alkotm ányába az általános választójogot felvette. A politikai beleszólásnak eme formálisan elismert lehetőségére tám aszkodva igyekeztek az elnyom orodott rétegek éppúgy, m int az általuk fenyegetett osz­ tályok, olyan befolyásra szert tenni, m elynek politikailag kellett kárpótlást nyújtania a m egsértett gazdasági esélyegyenlőségért, ha ilyesmi egyáltalán valaha is fennállt. A z a kísérlet, h ogy a nyilvánosságot a m agánérdekektől megszabadítsák, rögtön ku­ darcot vallott, m ihelyt m ég azokat a feltételeket is bevonták a szervezett érdekek küzdelmébe, melyek közepette az érdekek privatizálódásának végbe kellett mennie. A szakszervezetek nem csak a m unkapiacon alkotnak szervezett ellensúlyt, hanem a szocialista pártokon keresztül igyekeznek m agára a törvén y­ hozásra is befolyást gyakorolni; a vállalkozók, általában az „államfenntartó erők", ahogyan őket azóta nevezik, ezzel úgy szállnak szem be, h ogy m agánjellegű társadalm i hatalm ukat közvetlenül átváltják politikai hatalom ra. Bism arck szocialista törvénye ennek egyik m intapéldája; a társadalom biztosítás azonban, m elyet egyidejűleg létrehoz, azt is m utatja, h og y a m agánszférába történő állami beavatkozásnál m ennyire figye­ lembe kell vennie az alulról jövő nyom ást. A m agánszférába történő állami beavatkozások alapján a m últ század végétől kezdve fel lehet ism erni, hogy a beleszólásra feljogosított széles töm egeknek sikerül a gazdasági antagonizm usokat politikai konfliktusokká átalakítaniuk: a beavatkozások részint a g azd a­ ságilag gyengébbek érdekeit m ozdítják elő, részben pedig m ég ezek védelm ét is szolgálják. A z egyes esetekben nem m indig könnyű ezeket az egyik vagy a m ásik fél kollektív m agán érd e­ keinek szám lájára írni. M indenesetre általánosságban az állam i beavatkozások, m ég h a az „uralkodó" érdekek ellenében kény­ szerítik is ki őket, a rendszer egyensúlyának m egtartására irá­ nyulnak; ezt ugyanis a szabad piacon keresztül m ár nem lehet 222

biztosítani. Strachey ebből azt a csupán prím a facie paradox következtetést vonja le, „hogy éppen a dem okratikus erőknek a kapitalizm us elleni h arca volt az, amely a rendszer fennm ara­ dását lehetővé tette. M ert nem csak a m unkás életfeltételeit tette elviselhetővé. Egyúttal a késztermékek szám ára fenntartotta azokat a felvevőpiacokat, m elyeket a kapitalizmus öngyilkos előren y om u lása a nem zeti jövedelem növekvő m értékben egyenlőtlen elosztásának irányában egyre inkább szétrombolt vo ln a."9 E z a m echanizm us, m elyet Galbraith a countervailing p o­ w e rs10 (ellensúlyozó erők) aspektusából is elem zett, m agyaráz­ za m egatőkekoncentraciótendenciájái-iak11 és an öv ek vő állami intervencionizm usnak az összefüggését A növekvő állami teveEenységről m aF'áz állami költségvetések nagyságrendjei is felvilágosítással szolgálnak.12 E z a kvantitatív kritérium azon­ ban m égsem elegendő; csak a m agánszférába történő állami beavatkozások kvalitatív felosztása útján lehet világosan felis­ m erni, hogy az állam nem csak kibővíti tevékenységét a régi funkciókon belül, hanem általában egész sor új funkcióra is szert tesz. A hagyom ányos rendező funkciók mellé, melyeket az állam m ár a liberális korszakban is gyakorolt, belül a ren d őr­ ség és az igazságszolgáltatás valam int egy igen óvatosan kezelt ádójpoÜfflSutjaTr'kifele"pedig,'a haderőre tám aszkodva, külpo-

* első pillantásra J. Strachey: Kapitalismus heute und morgen. Düsseldorf, 1957.154. !. 10 J, K, Galbraith: American Capitalism. The concept of countervailing power, i, m. Ennek kritikájával kapcsolatban lásd A. Schweizer: A Critique of Counter­ vailing Power. Social Research, 1954. XXL köt. 2 53.1. 11 Az USA vonatkozásában jól dokumentálja ezt: Berle és Means: The Modem Corporation and Private Property. New York, 1932. The Structure o f the American Economy. I. köt. National Resources Planning Board, U. S. Government Prin­ ting Office, 1939. The Concentration o f Productive Facilities, ua. 1947. /I Survey o f Contemporary Economics, ua. 194S. Németország vonatkozásában: H. König: Konzentration und Wachstum. Eine empirische Untersudumg der westdeutscher Aktiengesellschaften in der Nachkriegszeit. Zeitschrift für die gesamte Staatswissenschaft, 115. köt, 1959. 2 2 9 .1. 12 S. Fabricant: The Trends o f Government Activities in the USA since 1900. New York, 1952. Urs. Hicks: British Public Finances. Their Structure and Development 1880-1952. London, 1954. Már Adolf Wagner beszéi a növekvő kiterjedésű pénzügyi szükséglet „törvényéről". In: Lehrbuch der politischen Őkanonue. Leipzig, 1883. V. köt. 76.1. 9

litíkája útján, m ost alakító funkciók is lépnek.13 M egkülönböz­ tetésük term észetesen annaTkönnyebben sikerül, m inél inkább differenciálódik a XX. század folyam án a szociális állam feladat­ köre. Említettük m ár a védelem , kárpótlás és kiegyenlítés fel­ adatát, m elyet a m unkásokeTaíkalm azottak,bérlők és fogyasz­ tók stb. gazdasági szempontból gyengébb társadalm i csoport­ jainak javára kell végezni (ebbe a szférába tartoznak például a jövedelem újrafelosztása érdekében h ozott intézkedések). M eg­ int m ás feladatot jelent a társadalm i struktúra hosszabb távú változásainak elhárítása, de legalábbis enyhítése, vagy épp el­ lenkezőleg tervszerű tám ogatása, sőt irányítása (ide tartozik például egy olyan kom plexum , m int a középréteg-politika). A m agánberuházási tevékenység súlyos következm ényekkel ter­ hes befolyásolása és az állam iberuházási tevékenység szabályo­ zása m ár az összgazdasági folyam at ellenőrzésének és kiegyen­ súlyozásának további feladatköréhez tartozik. A koncentrációs folyam atok nem csupán életre hívták a konjunktúrapolitikát; a n agy egységek iránti hajlammal m eg is terem tenek bizonyos előfeltételeket, melyek először teszik lehetővé a nagyszabású konjunktúrapolitikát: a gazdaság ugyanis ezek mértékében v á­ lik a népgazdasági összesítő elszám olás ökonom etriai m ódsze­ rei szám ára hozzáférhetővé, am int ezeket röviddel a m ásodik világháború kitörése előtt Angliában, az Egyesült Államokban és Kanadában be is vezették.1 Végül az állam a szokásos hivatali ügyleteken túl olyan szol­ gáltatásokat is átvállal, m elyek addig á m agánkezdem ényezés­ re voltak bízva: akár úgy, hogy m agánszem élyeket közfelada­ tokkal bíz m eg, akár úgy, hogy m agángazdasági tevékenysége­ ket kerettervezés útján koordinál15 vagy saját m aga tevékeny ke-

13 F. Neumark: Wirtscha/ts- und Finanzpolitík des Interventionsstaates. Tübingen, 1961. Jogi szempontból lásd U. Scheuner: Die staatliche Intervention im Bereich der Wirtschaft. Berlin, 1954.1.1. 14 Strachey: i. m. 35.1. 15 Itt a pusztán rendező funkcióktól az alakítókhoz való átmenet cseppfolyós, tendenciájában azonban világos. Jogilag ez a folyamat a régi rendészeti jog kibővítésében és ennek megváltozásábanjutkifejezésre. Lásd ehhez H. Huber: Recht, Staat und Gesellschaft. Bern, 1954. 32.1. „Rendészeti jog az a jog, mely a közrend fenntartása végett a közönséget megóvja a veszélyektől. Ennek ne­ gatív, védelmi jellege van. Egészen a legutóbbi időkig a közjog egyik ága volt,

224

^

H

dik gyártóként és elosztóként. A közszolgáltatások szektora kényszerűen bővül ki, „mivel a fokozódó gazdasági növek ed és­ sel olyan tényezők válnak hatékonnyá, m elyek átalakítják a m agánköltségek és a társadalm i költségek viszonyát.'” 6 A m a­ gánterm elés közköltségei mellett éppígy létrejönnek, a széles töm egek növekvő vásárlóerejével összefüggésben, a m agánfo­ gyasztás közköltségei is.ű A „kollektív létgondoskodás" formulája m ögött a szociális állam új funkcióinak sokfélesége rejlik;18 valam int az egym ást sokszorosan keresztező, kollektíve m egszervezett m agán érd e­ kek, m elyek a funkciók em e m egnövekedésének alapjául szol­ gálnak. A z állam törvényeken és rendelkezéseken keresztül alaposan beavatkozik az áruforgalom és a társadalm i munka szférájába, m ert a társadalm i erők versengő érdekei politikai dinam ikává alakulnak át, és az állami intervene ionizmus köz­ vetítésén keresztül visszahatnak tulajdon szférájukra. Eközben, nagyjából és egészében véve, nem lehet tagadni a „dem okrati­

mely egyenesen hozzáidomult a magánjoghoz. Jelenleg egyre erősebb az a hajlam, hogy a veszélyelhárítást a szociális élet pozitív alakításával pótolják vagy egészítsék ki. így például az építkezési rendészeti jognak egészségi veszélyektől, tűzveszélytől, a közlekedés veszélyeztetésétől kellett óvnia, a természet- és műemlékvédelemnek pedig a helység képének vagy a tájnak az elcsúfításától. Ma a helyi, regionális és az országos tervezések nemcsak a negatívumot kívánják elkerülni, hanem valami pozitívumot is ki akarnak alakítani, nevezetesen a tér kihasználását az ember által, település és kereset céljából" lá JK. Littmann: Zunehmende Staatstdtigkeit und wirtschaftliche Entwicklung. Köln, 1947.164.1. Itt el kell tekintenünk a fegyverkezési költségektől, mivel a katonai védelem m áraz állam klasszikus funkcióihoz is hozzátartozik. 17 Mivel a kapitalista termelés tendenciája az, hogy a magángazdaság] termelés szektorát csak a lehető legkevésbé engedje korlátozni a közszolgáltatások javára, a kettő között megbomlik az egyensúly, amit legutóbb Galbraith elemzett. Lásd tanulmányát: Gesellschaft im Übcrfluss. Düsseldorf, 1959. Továb­ bá A. Downs: Why Government Budget is too small in a Democracy? World Politics, 1960. Xn. köt. 541-563.1. ' 18 E. Forsthoff: Die Verfassungsproblmw des Sozialslmls. München, 1954. W. Fried­ mann (Laiu and Social Clvtnge, London, 1951. 298.1.) öt funkciót különböztet meg: „they result from the activities of the State; firstly, as Protector; secondly, as Dispenser of Social Services; thirdly, as Industrial Manager; fourthly, as Economic Controller; fifthly, as Arbitrator." (Ezek az államnak: először mint Védelmezőnek; másodszor mint a Közjóléti Intézmények Fenntartójának; harmadszor mint Ipari Igazgatónak; negyedszer mint Gazdasági Irányítóna k; ötödször mint Bírónak a tevékenységeiből erednek )

225

kus befolyást" a gazdasági rendre: a nem tulajdonosok töm ege a m agánszférába történő állami beavatkozások útján, m elyek a tőkekoncentráció és az oligopolisztikus szervezet' tendenciája ellen hatnak, el tudta érni, hogy hosszabb távon úgy látszik, a nemzeti jövedelemből való részesedésük nem csökkent, bár századunk közepéig nem is em elkedett lényegesen.19 M inthogy pedig az intervencionizm us ilyen összefüggések­ ből ered, az irttervencionisztikus m ó d on biztosított-szociális szférákat szigorúan m eg kell különböztetni az állam ilag p u sz­ tán szaB Jlyözottjnagánszférától - jórészt m aguk a m agánintéz­ mények öltenek félig nyilvános jelleget; egyenesen a m agán gaz­ dasági egységek kvázi politikai jellegéről lehet beszélni (quasi political character of private econom ic units).20 A polgári társa­ dalom közfontossággal bíró m agánszférájának köréből egy re­ politizált szociális szféra alakul ki, melyben az állami és társa­ dalmi intézmények egyetlenegy, a „köz" és „m agán " kritériu­ mai szerint többé m eg nem különböztethető funkciókapcsolattá folynak össze. Jogilag a korábban elválasztott szféráknak ez az új kölcsönös függősége a klasszikus m agánjogi rendszer áttöré­ sében jut kifejezésre. A szociális-állami berendezkedésű ipari társadalom ban soka­ sodnak azok a viszonyok és kapcsolatok, m elyeket sem a köz­ jog, sem a m agánjog intézm ényeivel nem lehet elégségesen elrendezni; ezek ellenkezőleg, az úgynevezett szociális jogi nor­ mák bevezetését kényszerítik ki. ~~ ~ K polgári jog pusztán formális jellegére vonatkozó szocialista kritika mindig hangsúlyozta, h ogy a m agánjogilag biztosított autonóm ia csak olyan m értékben illethet m eg egyenlően m in­ den jogi szem élyt, ahogyan a gazdasági siker egyenlő esélyei lehetővé teszik a jogilag egyenlő alakító esélyek realizálását.21 Főleg a termelőknek a term elési eszközöktől való elválasztása, az osztályviszony, m elyet a XIX. században az ipari kapitaliz­ mus teljesen kialakított, változtatta át a tőkésekés bérm unkások

19 L. Strachey: i. m. 130-151. í. 20 J. M. Clark: The Interplay of Politics and Economics. In: Berger (Ed.): Freedom and Control in modem Society, New York, 1954. 192.1.; A. Berle: Power without Property. London, 1960. “1Lásd A. Menger: Das bürgerliche Recht unddiebesitzlosen Volksklassen. Tubingen, 1890.

226

közti formálisan egyenlő jogviszonyt tényleges alárendeltségi viszonnyá; magánjogi kifejezése elleplezte kvázi közhatalmi jellegét. A magánjog központi intézm ényét, a termelési eszkö­ zök tulajdonát és ennek kapcsolt garanciáit m int a szerződés, a m esterség és az öröklés szabadságjogait Karl Renner” elemezte ebből a szem pontból, és kim utatta, hogy tényleges funkciójuk alapján a közjog alkotórészeit kellene képezniük: a kapitalista szám ára a magánjog „delegált parancsnoki közhatalm at" bizto­ sít. Legkésőbb az első világháború kitörése óta azonban bizo­ nyos m értékig a jogi fejlődés is követi a társadalm i fejlődést, és a típusok bonyolult keveredését hozta létre, melyet elsősorban a „m agánjog publicizálódásának"13cím szava alatt regisztráltak; később ugyanezt a folyam atot szem ügyre vették a közjog p ri­ vatizálásának fordított szem pontjából is: „A magánjog és a közjog elemei a felismerhetetlenségig és kibogozhatatlanságig összekapcsolódnak egym ással.,M A tulajdonjogokat nem csak a m ár em lített gazdaságpolitikai intervenciók útján korlátozzák, hanem ugyanígy jogi biztosí­ tékok útján is, m elyek arra hivatottak, h ogy a tipikus szociális szituációkban a szerződő felek formális egyenlőségét m ateriáli­ sán is biztosítsák, A kollektív szerződések, melyek, kiváltkép­ pen a m unkajogban, az egyéni szerződések helyére lépnek, a gyengébb fél szám ára adnak biztosítékokat. A bérlő érdekében hozott óvintézkedések a bérbe adó szám ára a bérleti szerződést szinte m ár nyilvános térfelhasználási viszonnyá változtatj ák. És ahogyan a m unkavállalók és bérlők, ugyanígy a fogyasztók is speciális biztosítékokat élveznek. H asonló fejlődés rajzolódik ki az ü zem i alkotmányjogban, a települési jogban és a családjog­ ban is. A közbiztonság szem pontjai néha olyan mértékben kötik az üzem ek, földterületek, épületek stb. tulajdonosait, hogy m ár „felettes köztulajdonról" is beszéltek.25 Liberális államjogászok azzal az utalással utasítják vissza a tulajdonjogok „kiüresítésé-

22K. Renner: Die Rechtsinstitute des Privatrcchts und ihre Funkticm. Tübingen, 1929. 23 Hedemann: Einführung in die Rechtswissenschaft. 1929. 2 2 9 .1. 24 H. Huber: i. m. 34.!. 25 F. Wieacker: Das Sozialmodel! der klassischcn Privatrechtsgesctzbiidicr und die Entwicklung der modemen Gesellschaft. Jurístische Studiengeselíschaft K a r ls r u ­ h e ^ . füzet, Karlsmhe, 1953. 21.1.

227

n ek " ezt a rendjét, h ogy m a form álisan m eghagyják a tulajdo­ n osn ak a tulajdont és m égis kisajátítják, m égp edig kártalan í­ tás és a szabályozott kisajátítási eljárás jogvéd elm e nélkül: „így a kisajátító törvén yh ozás útján a társad alm asítás új for­ m ái jönnek létre, m elyekkel m ég a d ok triner m arxizm u s sem szám olt. "ib A m agánjog központi intézm ényével, a tulajdonnal egyid e­ jű leg term észetesen ennek kapcsolt biztosítékai is sorra ke­ rülnek - m indenekelőtt a szerződ és szab ad sága. A klasszikus szerződ ési viszon y a szerződ ési feltételek m egh atározásáb an feltételezi a teljes függetlenséget. E zt időközben erős k orláto­ zásn ak vetették alá. A m int a jogi viszon yok szociálpolitikai szem pon tból h ason lóvá válnak, m agu k a szerződ ések is sem atizálódn i kezdenek. A szerződési viszonyok n övek vő stand ard izálása n orm ális körülm ények k ö z ö tt a gazdaságilag gyengébb fél szab ad ságát nyirbálja m eg, m íg a kollektív^szer­ ződésn ek m árjem lített; eszköze épp arra h iv atott, h ogy m eg ­ terem tse .a piaci hejy/et..egyenlőségét... A vállalkozói szövet­ ségek és a szak szervezetek közötti kollektív szerződ ések el­ vesztik szigorú értelem ben vett m agán jogi jellegüket; egye­ n esen közjogi jelleget öltenek, m ivel a fogan atosított sorozati szab ályozás törvén yh elyettesítők ént m űködik: „A szövetsé­ gek funkciója egy ö sszm un k aszerződ és m egk ötésén él nem annyira a m agán au ton óm ia gyak orlása, m int inkább a dele­ g á c ió ú tján tö rté n ő j o g a lk o tá s ," 27 A z e r e d e t i m a g á n ­ au ton óm ia m ár jogilag is olyannyira lefokozódott szárm azé­ kos autonóm iává, hogy a szerződések érvényessége szem pont­ jából gyakran m ár nem is tekintik szükségesnek. A tényleges szerződési viszonyokjogi hatása a klasszikus jogi viszonyokhoz hasonlít.28

26 H. Huber: i. m. 3 3 .1. 27 Uo. 37.1. 28 Spiros Simitis: Diefaktischen Vertmgsverhallnisse. Frankfurt, 1958.

V égül a m agánjogi rendszeren réseket üt a m agánszem élyek és a közhatalom közötti szerződések növekvő szám a. A z állam a do ut des alapján szerződik a magánemberekkel; a felek egyenlőtlensége, az egyik függősége a másiktól itt is feloldja a szigorú szerződési viszony alapjait; a klasszikus modellen m ér­ ve inkább m árpszeudoszerződésekről van szó. Ha m anapság a hatóságok a szociális állam feladatainak végrehajtása közben a törvényes szabályozást m esszem enően a szerződés eszközével helyettesítik, akkor az ilyen szerződéseknek magánjogi form á­ juk ellenére kvázi nyilvános jellegük van; m ert „jogrendszerünk tulajdonképpen azon a gondolaton nyugszik, hogy végül is a m agánjogi szerződések a törvény alatt helyezkednek el, nem pedig a törvénnyel azonos szinten, és közjogunk csak annyiban h agy teret szerződések szám ára, am ennyiben mellérendeltségi viszonyok létezn ek .. ." 3Q A zzal, h ogy az állam „kim enekül” a közjogból, és a közigaz­ gatás feladatait vállalatokra, intézetekre, testületekre, a m agán ­ jog félhivatalos ügyvivőire viszi át, m egm utatkozik a magánjog

29 A német jog ismeri a fiskus fikcióját, mely az államot magánjogi személyként és ezáltal magánjogi személyekkel való szerződési viszonyok lehetséges part­ nereként minősíti; ennek az abszolutizmus alatt az a jó értelme volt, hogy az alattvalók számára a törvényhozásban való részvétel biztosítéka nélkül adja­ nak némi jogbiztonságot. Hasonlóan a francia jog is megkülönbözteti az államot mint a gestionsprivées [magánigazgatás] magánjogi szubjektumát az államtól m inta gestions publiques [közigazgatás] közjogi szubjektumától. A liberális korszakban mindkét funkció viszonylag áttetsző volt és ezért kónynyen meg lehetett különböztetni; a megkülönböztetés azonban oly mértékben válikm ind nehezebbé, amint az állam méga társadalom magánszférájában is funkciókat vesz át, és viszonyát az egyéni gazdasági szubjektumokhoz szer­ ződés útján szabályozza: „Predominantly industrial, commercial and mana­ gerial operations, such as the provision of transport, electricity or gas, or the management of health services, are now normally carried out by incorporated public authorities, which are subject to the rules of private law, although responsible to Ministers and Parliaments for the general conduct of operation." (Olyan, főképpen ipari, kereskedelmi és igazgatási tevékenységeket, mint a közlekedésről, gázról, villamosságról való gondoskodás, az egészségügyi szolgáltatások szervezése, most rendszerint bejegyzett állami hatóságok lát­ nak e!, melyek alá vannak vetve a magánjog szabályainak, viszont a minisz­ tereknek és a parlamenteknek is felelősek a tevékenység általános vezetésé­ ért.) Friedmann: i. m. 63.1. Adok, hogy adj. 30 Huber: i. m. 40.1.

publicizálódásának visszája is, vagyis a közjog privatizálódása. A közjog klasszikus kritérium ai leginkább akkor válnak inga­ taggá, ha elosztó, gondoskodó és tám ogató tevékenységeinél m ég m aga a közigazgatás is m agánjogi eszközöket használ.31 M ert például sem a közjogi szervezet nem akadályoz m eg egy közszállítót abban, hogy „ügyfelével" magánjogi viszonyba lépjen, sem pedig az ilyen jogviszony m esszem enő standardizálása nem zárja ki ennek magánjogi jellegét. Sem a m onopol­ helyzet, sem a szerződéskötési kényszer nem írja elő, hogy valam it a közjog területére kell utalni; sem pedig az, ha a jogviszonyt igazgatási aktus alapozza m eg. A közérdek publicisztikus m ozzanatai olyan mértékben kötődnek össze a szer­ ződéses form ulázás m agánjogi m ozzanataival, ahogyan a tőke­ koncentrációval és az intervencionizm ussal az állam társadalm asodásánakés a társadalom állam osításának kölcsönös folya­ m atából új szféra alakul ki. Ezt ésszerűen sem tisztán m agán ­ szféraként, sem valódi közszféraként nem lehet felfogni, és nem lehet egyértelm űen a m agán jog v agy a közjog területéhez sorolni. *

17. § A szociális szféra és az intim szféra polarizálódása Olyan mértékben, ahogyan az állam és a társadalom kölcsönö­ sen áthatja egym ást, a kiscsalád kiválik a társadalm i újraterm e­ lés folyam ataival való összefüggéséből: az intim szféra, mely egykor általában a m agánszféra középpontja voltTamermyibeh ez^n^galire lv e sz ti m agánjelleget, m integy annak perifériájára ~ szo ru lA überaHskorszak polgárai m a g á n é le tü k e tp rő ^ rp E js m ódon a hivatásban és a csaladbaffelték; az áruforgalom és a társadalm i munka szférája éppúgy a m agánszféra volt, m int a gazd aságiTim l^iokt5[~Rozvetlenür m entesített „otthon". Ez a

31 A következőkkel kapcsolatban lásd W. Siebert: Privatrecht im Bereich der öffentlichen Verwaltung. In: Festschrift fü r Hans Niedermeyer. Göttingen, 1953. különösen a 223.1. 32 Ennek az egész komplexumnak beható elemzését adja legutóbb Spiros Simitis: Das Sozialstaatsgrundsatz in seinen Auswirkungen auf das Recht von Familie und Untemehmen. Habiiitationsschrift der Juristischen Fakultat. Kézirat, Frank­ furt, 1963.

230

két területjTxely akkoriban egységesen tagolódott, m ost ellen­ tétesen fejlődik: „éspedig azt lehet m ondani, hogy a csalad mindinkább magánjellegűvé, a m unka és a szervezet világa mindinkább nyilvánossá váBK'"53" A „m unka és szervezet világa" kifejezés m ár elárul valamit az egykor m agánrendelkezés alatt álló szféra objektivitás iránti tendenciájáról; akár a saját rendelkezés szférájáról legyen szó, m int a tulajdonos esetében, akár az idegen rendelkezés szférá­ járól, m int a bérm unkás esetében. A z ipari nagyüzem fejlődése közvetlenül, a bürokratikus n agyüzem é közvetve függ a tőke koncentrációjának állásától. M indkét esetben a társadalm i m un­ ka olyan form ái fejlődnek ki, m elyek specifikusan eltérnek a szak m ai m agán m u nk a típusától. M unkaszociológiai szem ­ pontból m ár nem jelent éles különbséget, hogy egy vállalat a m agánszférához és egy hatóság az állami szférához tartozik. . Bárm ennyire is alá van m ég vetve egy nagyüzem az egyéni tulajdonosok, a nagyrészvényesek vagy igazgatósági tago k ren­ delkezésének, a magánrendelkezésekkel szem ben m égis annyi­ ra objektiválódnia kellett, hogy a „munka világa" a m agánszfé­ ra és az állami szféra között sajátos rendű szférát alkot - mind a m unkások és alkalmazottak, m ind pedig azok tudatában, akik tágabb hatáskörökkel rendelkeznek. E z a fejlődés természetesen azon is nyugszik, h ogy a term elési eszközök tulajdonának for­ m álisan fenntartott autonóm iáját m ateriálisán is m egfosztották magánjellegétől. A nagy tőketársaságok példáján ezt többször is elem ezték a tulajdonosi cím és a rendelkezési funkció elvá­ lasztásának cím szava alatt; itt ugyanis különösen világossá vá­ lik a tulajdonjog közvetlen gyakorlásának korlátozása a csúcs­ igazgatóság és néhány nagyrészvényes javára. A z önfinanszí­ rozás útján az ilyen vállalatok gyakran a tőkepiactól is függet­ lenné válnak; ugyanilyen m értékben m egnövelik önállóságukat a résztőke-tuíajdonosok töm egével szem ben.34 Bármilyen le­ gyen is a gazdasági hatás, a szociológiai hatás példaszerűen

33 H. Schelsky: Schule und Erziehung ín der industrielleu Gesellschaft. Würzburg, 1957. 3 3 .1. 34 Itt nyitva maradhat a kérdés, hogy ha az igazgatásnak a közgyűléssel szemben erős a pozíciója, akkor érvényre jutnak-e a nyereség esetleges növelésének terhére a management specifikus érdekei, teszem azt a vállalat kibővítésének irányába, és aláássák-e már a felhalmozás magánkapitaíista formáját.

m utatja azt a fejlődést, m ely a vállalat formájától függetlenül is, a n agyüzem et általában megfosztja az individuális m agán­ autonóm ia szférájának azon jellegzetességétől, am ely a liberális korszakban az önálló vállalkozók üzletét és m űhelyét jellem ez­ te. R athenau ezt igen korán felismerte, és ezzel a form ulával fejezte ki: a nagyvállalatok „intézm ényekké" alakulnak át. Ezt az ösztönzést fogadta m eg a jogi institucionalizm us és belőle a sajátságos obszervancia elméletét alakította ki.35 H abár a rokon elm életek, m elyek (James Bum ham és Peter R. D rucker m űvei­ ben am erikai viszonyok példáján illusztrálva) n agy publiciszti­ kai sikert arattak a háború után, aligha voltak kevésbé ideologikusak, m égis volt valam ilyen leíró értékük: találóan diagnosz­ tizálják a társadalm i m unka szférájában „a m ag án eltű n ését". M indenekelőtt: a nagyüzem alkalm azottaival és m unkásaival szem ben bizonyos státusgaranciákat vállal el, akár hatáskörök felosztása útján, akár azáltal, hogy bizonyos szociális bizton­ ságot és szolgáltatásokat nyújt, akár azon igyekezet révén bárm ennyire kérdéses is ez az egyes esetekben h ogy elérje a foglalkoztatottaknak a m unkahelyhez való integrációját; de m ég kirívóbbak ezeknél az objektív változásoknál a szubjekti­ vek. A „szolgálattevők" statisztikai gyűjtőkategóriája m ár a nevében árulkodik egy újfajta beállítódásról a m unkához.; elm o­ sódik a m agántulajdon révén egykor szubjektíve is világosan m e gvónt Eíílohbse^azöTc EözofF/aEEnek a saját, és azok között, ákiknt^~m as em berek m a g á n sz fé rá já b a kellett dolgozniuk; fö ly é re X '^ z ő Ig á la ti viszony" lép, m ely a hivatalnokok „köz­ szolgálatától" sem m i esetre sem a jogokat (és kötelességeket) vette át, hanem inkább egy eldologiasodott m unkaviszony sa­ játosságait, m ely a foglalkoztatottat nem annyira egy szem ély­ hez, m int egy intézm ényhez, köti. A nagyüzem m el olyan társa­ dalm i képződm ény válik a társadalm i m unka szervezetének

35 Ez azután a szakszervezetek reformista ideológiájában éppúgy szerepet ját­ szott, mint az úgynevezett munkafront fasiszta praxisában: a nagyvállalat institucionális mozzanatának elszigetelése gazdasági funkcióitól mindkét esetben, habár különböző politikai szándékkal, természetesen annak a tényál­ lásnak az elködösítéséhez vezetett, hogy egy vállalatnak, amennyiben kapita­ lista módon a profitmaximálás alapeíve szerint működik, annyiban magánér­ dekeket is kell szolgálnia; hogy ennélfogva a vállalati cél nem eshet egybe eo ipso a személyzet vagy éppenséggel az egész társadalom érdekeivel.

uralkodó típusává, m ely a m agánszféra és a nyilvánosság elvá­ lasztásával szem ben semleges: „Az ipari üzemek lakásokat épí­ tenek v agy egyenesen háztulajdonhoz segítik hozzá a m unka­ vállalókat, nyilvános parkokat létesítenek, iskolákat, tem plo­ m okat és könyvtárakat építenek, hangversenyeket és színházi estéket rendeznek, továbbképző tanfolyamokat tartanak, gon­ doskodnak az öregekről, özvegyekről és árvákról. Más szavak ­ kal: egy egész sor funkciót, m elyet eredetileg nem csak jogi, hanem szociológiai értelem ben is közintézm ények töltöttek be, olyan szervezetek vesznek át, m elyek tevékenysége nem nyil­ vános. .. E gy nagyvállalat oikosza olykor áthatja egy város életét és a joggal ipari feudalizm usnak nevezett jelenséget idézi e l ő ... U gyanez érvényes m utatis m utandis a m etropoliszok nagy köz­ igazgatási bürokráciáira is, melyek (szociológiai értelem ben) ugyanolyan mértékben vesztik elnyílvános jellegüket, ahogyan nagyüzem ekké váln ak ."36 Am erikai szerzők ennélfogva az úgy­ n evezett „szervezetem ber" szociálpszichológiáját arra való te­ kintet nélkül vizsgálhatják, hogy m agántársaságról, félnyilvá­ nos testületről vagy állami közigazgatásról van szó - a „szerve­ zet" a tulajdonképpeni nagyüzem et jelenti. A XIX. század tipikus m agánvállalatával összehasonlítva a foglalkozás szférája m int kvázi közszféra önállósul a családra összezsugorodott m agánszférával^zem ben^m a a foglalkozá­ son felül m eg m ara3o szab ad id ő egyenesen a m agán rezervátu ­ m ot jelenti, m íg a foglalkozási m unkával a „szolgálat" kezdő­ dik. Ez a folyam at m indenesetre csak a m agántulajdonosok történelm i perspektívájából nézve jelenik m eg úgy, mint a szak­ m ai szféra m agánjellegének m egszűnése; m egfordítva a m u n ­ kások és alkalm azottak szám ára privatizálódásként jelenik m eg, éspedig oly m értékben, ahogyan m ár nem egy p atriarch á­ lis uralom nak vannak kizárólag és szabályozás nélkül alávetve, hanem ehelyett olyan pszichológiai elrendezésnek, m ely az üzem i légkör befolyásolásával egy látszólag szem élyes jó köz­ érzet kialakítása v égett hoz intézkedéseket.'7 A h o gyan a foglalkozás szférája önállósul, úgy húzódik vissza a család szférája önm agába: a liberális korszak óta a család ",s H. P. Bahrdt: Öffentlichkeit und Privatheit als Crundformen stiidtischer Soziicrung. i. m. 43.1. 37 L. v. Friedeburg: Soziologie des Bctriebsklimas Frankfurt am Main, 1963.

struktúraváltozását nem annyira az jellemzi, h ogy a term elő funkciók helyére fogyasztási funkciók lépnek, hanem inkább az, hogy a család egyre jobban kiválik a társadalm i m unka funkciókapcsoíatábórTalfgfótrarrM ar' a polgári típusú p atriar­ chális kiscsalád sem volt régóta term elési közösség; m égis lé­ nyegében a kapitalista m ódon m űködő családi tulajdonon nyu ­ godott. Ennek m egtartása, növelése és átörökítése volt a m agán ­ embernek m int egy szem élyben árutulajdonosnak és családfő­ nek a feladata: a polgári társadalom csereviszonyai m élyen befolyásolták a polgári család szem élyi viszonyait. Alapzatának elvesztésével, azzal, h og y a családi tulajdont felváltja az indivi­ duális jövedelem , a család a termelésben betöltött funJcaöjarT Tavül, m elyet m ár régóta nem gyakorolt, elveszti a termelésért való funkcióját is. A családi tulajdonnak az egyénileg kereső, bérből és fizetésből élő családtagok jövedelm ére való redukció­ ja, m ely mai viszonyok között tipikus, ezenkívül m ég attól a lehetőségtől is m egfosztja a családot, hogy valam ely ínséges állapot vagy öregség esetén önm agáról gondoskodjék. A klasszikus kockázatokat, főleg a m unkanélküliséget, bal­ esetet, betegséget, öregséget és haláleseteket a szociális állam biztosítékai m a m ár m esszem enően csökkentették; ezeknek alapvető szolgáltatások felelnek m eg, rendszerint jövedelm i segély formájában.38 Ezeket a segélyeket nem is a család részére utalják ki, és a családtól nem is várják el, h ogy jelentősebb m értékben pótse­ gélyt nyújtson. A z úgynevezett alapvető szükségletekkel szem ­ ben (basic needs), melyeket egykor a polgári családnak m agán ­ kockázatként kellett viselnie, az egyes családtagok államilag biztosítottak.39 Valójában nem csak a „folyó kockázatok" kataló­

38 A Szövetségi Köztársaságban a lakosságnak több mint a háromnegyed része várományosa biztosítási vagy ellátási járadéknak, már most minden második háztartásra jut legalább egy folyósított járadék. 39 „Az a kérdés, hogy az egyén hogyan boldogul egzisztenciájával, csak a mi korunkban lett szakadatlan közgondoskodás tárgya. Ha ki akarjuk domborí­ tani azokat a változásokat, melyek ebből az egyes ember, pontosabban a magánháztartás életformájára nézve adódtak, akkor a biztosítási, ellátási és gondoskodási, társadalmilag megalapozott szolgáltatások valamennyi for­ máját úgy kell szemügyre vennünk, ahogyan ezek az egyes háztartásban jelentkeznek." H. Achinger: i. m. 79.1.

gusa terjed ki a klasszikus szükségállapot-szituációkon túl m in­ denféle segítségre, m unkaközvetítéssel és lakásszerzéssel kap­ csolatos szolgáltatásokra, szakmai és nevelési tanácsadásra, egészségügyi felügyeletre stb.; ezen kívül a kártalanításokat egyre inkább kiegészítik m egelőző intézkedésekkel, s ezáltal „a szociálpolitikai m egelőzés éppenséggel azzal válik azonossá, h ogy új, korábban a m agánterülethez tartozó szférákba ha tol­ nak b e ".40 A családi tulajdon erősen m egkopott alapzatáért való szociálpolitikai kárpótlás az anyagi jövedelem segélyeként túl funkcionális segélyekre is kiterjed. A tőkeképzésben játszott szerep ével együtt ugyanis a család egyre inkább elveszti a ne­ vetés, a védelem , a gondviselés és irányítás, sőt az alapyető tradíció és orientálá¥Kinkaóit,isj egyáltalán elveszti viselkedésTőrm áló erejét olyan területeken, m elyek a polgári családban az egyének legbensőbb szféráinak szám ítottak. Bizonyos módon tehát a család, ez a p rivát m aradvány is, státusának állami biztosítékai révén elveszti m agánjel]égé t. M ásrészt a család csak m ost bontakozik ki igazán a jövedelem és szabadidő felhaszná­ lójaként, az államilag biztosított kártalanítások és segélyek ha­ szonélvezőjeként: a m agánautonóm ia nem annyira az intézke­ dési, mint inkább a fogyasztói funkciókban m arad m eg; a m a ­ gánautonóm ia nem az árutulajdonosok rendelkezési hatalm át jelenti, hanem inkább a szolgáltatásokra jogosultak élvező ké­ pességét. Ezáltal jön létre a kiscsalád! fogyasztói közösségre összeszorult intim szféra intenzívvé vált szem élyességének lát­ szata. M ásfelől m indkét aspektus a m aga igazát hangoztatja: a státu s állam i biztosítékai a m agánrendelkezés funkcióinak egész sorát helyettesítik; a szociális állam felhatalm azásainak és kötelezettségeinek szűkebb keretein belül azonban az egyéni rendelkezési hatalom elsődleges elvesztése m ásodlagosan m en ­ tesítésként jelentkezik, m ert így annál „szem élyeseb b en " b on ­ tak ozh at ki a jövedelm i, segély- és szab ad id ő-leh etőségek fo gy asztása. Abban a Schelsky által m egállap ított tendenciá­ ban, m ely szerin t egyfelől a publicisztikus tartalom m al m eg ­ töltö tt n agyszervezetek , m ásfelől a privatisztik u san össze­ szűkülő intim csop ortok „a m agán élet és a közélet növekvő

szak ad ásává"41 polarizálódnak, bonyolult fejlődéstörténet fe­ jeződik ki. Abban az arányban, ahogyan a család m entesült gazdasági feladatai alól, ú gy vesztette el ezt kiegészítőén a szem élyes bensőségessé válás erejét is. A belső csalaHTviszonyoKnak'az eldologiasodás irányába m utató tendenciája, m elyet Schelsky állapított m eg, annak a fejlődésnek felel m eg, m elynek során a családra m int a társadalom elsődleges ügynökségére egyre ke­ vésbé van szükség. Ugyanebbe az összefüggésbe tartozik az atyai tekintély sokat em legetett leépítése, a családon belüli te­ kintélystruktúra42kiegyensúlyozásának tendenciája, m ely et v a ­ lam ennyi iparilag fejlett országban megfigyeltek. A z egyes csa­ ládtagok m ost n agy obb m értékben szocializálódnak a családon kívül s közvetlenül a taFsadalcim revén;48! # elégen d ő,h aazd k ra az explicite pedagógiai funkciókra gondolunk, m elyeket a pol­ gári családnak form álisan az iskolára, valójában azonban ano­ nim társadalm i erőkre kellett átruháznia.44 A család, m ely m ind­ inkább kiesik a társadalm i újraterm elés közvetlen összefüggé­ seiből, ennélfogva csak látszólag őrzi m eg az intenzívvé vált szem élyiség belső szféráját: valójában gazdasági feladataival együtt védelm i funkcióit is elveszti; éppen a patriarchális kis­ család külső gazdasági igénybevételének felelt m eg az a bensőségesség szféráját kialakító intézm ényes erő, m ely - egyedül m arad v a, m iközben az egyént családon kívüli fórum ok közvet-

4! H. Schelsky: Wandlungen der deutschen Famüie in der Gegenwart. 1953. 20. 1. (Különösen a 253. és köv. 1.) H. Schelsky: GeseHschaftSicher Wandel. In: Auf der Suche nach Wirklichkeit. Düsseldorf, 1965. 337.1. 42 R. König: Materialien zűr Soziologie der Familie. Bern, 1946. Burgess és Locke: TheFamily. New York, 1953. Winchés Gíniús: Marriage and Family. New York, 1953. 43 Lásd Herbert Marcuse: Triebiehre und Freiheit. In: Frevei in der Gegenwart. Frankfurt, 1957,401-424.1. „Az ifjú nemzedéknek a realitáselvet nem annyira a családon belül, mint a családon kívül tanítják meg; a társadalmilag szokásos magatartásmódokat és reakciókat a család védett magánszféráján kívül tanul­ ja meg." (uő. 413.1.) 44 Közelebbit erről az én dolgozatomban: Pádagogischer Optimismus vor Gericht einerpessimistischen Anthropologie. In: Neue Sammlungen. 1961.1. köt. (Különösen a 253. 1.) Legutóbb J. Köb: Erziehung in Eltemhaus und Schule. Stuttgart, 1963,

lenül ragadják m eg - éppen napjainkban kezdett felbomlani a látszólagos szem élyesség szférájává. A családi intim szférának ez a titkos kiüresedése építészetileg a város- és házépítésben fejeződik ki. A m ag ánház zártsága, m elyet kifelé világosan hangsúlyoz az élőkért és a kerítés, belül pedig a helyiségek sokrétű tagolása és elszigetelése tesz lehető­ vé, m an ap ság éppen úgy m eg van bontva,,.mint ahogy m egfor­ dítva ^szalöm aE T ^ t^ áB an 'a'fógad ószob ák n ak az eltűnésével v e sz ilj^ z te ’f étlel^altnyitgttsága a nyilvánosság társas érintkezeseveTSzémGen. A m agánszférának és a nyilvánosság biztosi­ l ő t t m egközelítésének elvesztése jellemzi ma a városi lakáskul­ túrát és életm ódot, akár azért, m ert a régi nagyvárosi lakófor­ m ákat a technikai-gazdasági fejlődés átalakította, akár, m ert e tapasztalatok alapján új elővárosi lakótelepet fejlesztettek ki, A z ilyen elővárosi világ amerikai modelljét tárja elénk William H . W h yte. A szo m széd sági érintkezés konform ítási k én y­ szerének hatására, m ely építészetileg m ár abban is kifejeződik, h ogy egész sor ház szám ára közös udvarokat létesítenek, a prototípusos kertváros szociálisan hom ogén miliőjében kifejlő­ dik a „gam izonélet civil v áltozata".42 Egyrészt az intim szféra a „csoport szem e láttára oldódik fel: „Ahogyan a házakon belül... eltűnnek az ajtók, u gyan ú gy tűnnek el a szom szédok között a kerítések. A kép, m ely a nagy lakószobai ablakban megjelenik, annak a képe, am i a szobában történik - vagy annak, ami más emberek lakószobáján belül történik."46 A vékony falak szükség esetén m egóvnak m ások tekintetétől, de semm i esetre sem nyúj­ tanak az áthallástól is m entes m ozgási szabadságot; a falak is átveszik a társadalm i kom m unikáció bizonyos funkcióit, m e­ lyeket aligha lehet m egkülönböztetni a társadalm i ellenőrzés funkcióitól. A szem élyesség nem a lakás adott közege, hanem valam i, am it először m indig létre kell hozni: „H ogy az em ber m agánéletét élhesse, ahhoz valam it fenni kell. Egy udvar lakója például támlás székét a ház elülső oldalán helyezi el, ahelyett hogy az udvari oldalra tenné; így jelzi: nem akarja, hogy zav ar­ ják ."47 U gyanolyan arányban, ahogyan a m agánélet nyilvánossá

45 W. H. Whyte: Herr und Opfcr der Organisation.

D ü s s e ld o r f, 1 9 5 8 .

válik, m aga a nyilvánosság intim form ákat Ölt —a „szom széd­ s á g á n '' új aIak6an^őn letre~a p olgárság előtti nagycsalád. Itt ism ét egym ásba m osódnak a m agánszféra és a nyilvánosság m ozzanatai. A refeudalizálódásnak a közönség okoskodása is áldozatul esik. A társas vitaform a enged a m agánvaló közössé­ giség fétisének: „Az ember nem a m agányos, önző szem lélődés­ ben telítődik m eg " - a polgári közönségen belül az egyéni olvasás m indig előfeltétele az okoskodásnak „hanem azáltal, h ogy m ás emberekkel együtt csinálja a dolgokat; hogy m agunk­ ból derék em bert faragjunk, abban m ég az is segít, ha közösen televízió-m űsorokat n ézünk."48 A m agánszféra és a nyilvánosság viszonyának ezt a szétrom bolását azonban nem csak ott lehet megfigyelni, ahol a m o d em városépítészet ezt a fejlődést elősegíti, hanem ott is, ahol ez úgyszólván alám ossa a fennálló architektúrát. Ezt m u tatta m eg Bahrdt a „blokképítkezés" elrendezésével kapcsolatban; ez ko­ rábban, u tcára néző hom lokzatokkal, hátrafelé felosztott ker­ tekkel és udvarokkal, lehetővé tette m ind belül a lakás célszerű beosztását, m ind pedig a város egészének értelm es elrendezé­ sét. M a m ár ez az utcák és terek közlekedéstechnikai funkció­ váltása m iatt is elavult. Sem térbelileg v édett m a gánszférát nem biztosít, sem olyan szabad teret nem terem t a nyilvános kom ­ m unikáció és érm tk ezesszan iara, m ely a m agánem bereket kö­ zönséggé egyesíthetné. Bahrdt így foglalja össze megfigyeléséit: „Á zu rb an izáció folyam atát úgy lehet leírni, m int a társadalm i élet előrehaladó polarizálódását a »nyilvánosság« vagy a m a­ gánszféra szempontjából. Itt észre kell venni, hogy a nyilvános­ ság és a m agánszféra között m indig kölcsönhatás áll fenn. Vé­ delm ező és m egtám asztó m agánszféra nélkül az egyént felszív­ ja a nyilvánosság, mely viszont m ag a is éppen e folyam at kö­ vetkeztében torzul el. Ha m egszűnik a distanciának a nyilvá­ nosság szempontjából konstitutív m o zzan ata, h a tagjai egym ás­ h oz igazodnak, akkor a nyilvánosság töm eggé v áltozik ... A m o d em nagyváros szociális problem atikája pillanatnyilag nem annyira abban rejlik, hogy az élet benne túlságosan városiassá vált, hanem abban, hogy a városi élet lényeges jegyeit ism ét elvesztette. A köz- és a m agánszféra kölcsönhatása m eg van

zavarva. N em azért, m ert a nagyvárosi em ber persze töm egem ­ ber, és ezért nincs m ár érzéke a m agánszféra ápolása iránt, hanem m ert nem sikerül neki az egész város egyre bonyolultab­ bá váíó életét úgy áttekintenie, hogy az szám ára nyilvánossá váljék. Minél inkább egy nehezen áttekinthető dzsungellé vál­ tozik a város egészében, annál inkább visszahúzódik m agán ­ szférájába, m ely egyre jobban kiépül, végül azonban mégis érezni kezdi, hogy a városi nyilvánosság szétesik, nem utolsó­ sorban azért, m ert a köztér a zsarnoki közlekedés rosszul ren­ dezett színterévé alacsonyodott le,"49 A m agánszféra összezsugorodása a funkcióitól m esszem enő­ en m entesített és tekintélyében m eggyengült - kuckónyi bol­ dogság - kiscsalád belső területére csak látszólag jelenti az intimitás tökélyét; m ert abban a mértékben, ahogyan a m agán ­ em berek visszavonulnak kötelező tulajdonosi szerepeikből a szabadidők játékterének tisztán „szem élyes", kötelezettség nél­ küli szerepeibe, közvetlenül félig nyilvános fórum ok befolyása alákerülnek, anélkül, hogy az intézményesen biztosított családi tér m egvédené őket. A szabadidőben tanúsított m agatartás adja m eg az új szféra látszólagos szem élyességének kulcsát; m eg m u ­ tatja, h ogyan veszti el bensőséges jellegét a deklarált bensőségesség. A m i m anapság a foglalkozás önállósult szférájával szem ben a szabadidő területeként határolódik körül, az foglalja el tendenciaszerűen az irodalm i nyilvánosság helyét, amelyhez egykor a polgári család intim szférájában létrejött szubjektivitás kapcsolódott.50

49 H. P. Bahrdt: Von der romantischen GroBstadtkrítik zum urbanen Stádtebau. SchweizerMonatshefte, 1958. 644. ]. 50 Lásd Helmut Plessner: Das Problem der Öffentlichkeit und die Idee der Entfrcmdung. Göttingen, 1960.9.1. „Mivel a tömegkommunikáció egyre intenzívebbé váló eszközei bármilyen propagandisztikus befolyásolás számára rendelke­ zésre állnak és magán a házon belül hoznak létre nyilvánosságot (amire az újság és a könyvek sohasem voltak képesek), a magánszféra elbizonytalano­ dása, legalábbis érzésem szerint, válságot fog előidézni." Ugyanebben az értelemben lásd Goldschmidt: Publicity, Privacy, Secrea/. í. m. 404, I.

239

18. § A kultúrán elmélkedő közönségtől a kultúrát fogyasztó közönségig A közönségre vonatkoztatott szem élyesség am a típusának szo­ ciálpszichológiája, m ely a XVIII. század folyam án a kiscsaládi intim szféra tapasztalati összefüggéséből alakult ki, akárcsak az irodalm i nyilvánosság keletkezéséről, felbomlásának bizonyos feltételeiről is felvilágosítást nyújt; az irodalm i nyilvánosság helyére a kultúra fogyasztásának pszeM ^ ^ van Ő sT vagv lát­ szólag magáns'zfc'Fájí lép. H a akkoriban a m agánem berek mint polgárok (bourgéois)''és'ém berek (hom m e) tudatában voltak kettős szerepüknek, és egyidejűleg hangoztatták a tulajdonos­ nak a voltaképpeni „em berrel" való azonosságát, ú gy ezt az öntudatot annak a ténynek köszönhették, hogy a nyilvánosság m agának a m agánszférának a magjából bontakozott ki. H abár funkciójára való tekintettel ez az irodalmi nyilvánosság csak előképe volt a politikainak, ennek ellenére m ár ez is rendelke­ zett azzal a „politikai" jelleggel, am ely által elkülönült a társa­ dalm i újraterm elés szférájától. A polgári kultúra nem volt puszta ideológia. A m agánem be­ rek okoskodása a szalonokban, klubokban, olvasótársaságok­ ban nem volt közvetlenül alávetve a term elés és fogyasztás körforgásának, az életszükséglet parancsának, ellenkezőleg, volt tisztán irodalm i alakjában is politikai jellege (m ely a szub­ jektivitás új tapasztalatainak önértelm ezése), abban az értelem ­ ben, hogy, akárcsak a görögöknél, az életszükséglet alól történő em ancipációt jelentette. Ezért tudott itt egyáltalán kialakulni az az eszm e - nevezetesen a hum anitás - , mely később ideológiává fokozódott le. A tulajdonos azonosítása a term észetes sze­ méllyel, a voltaképpeni em berrel ugyanis feltételezi a m a ­ gánszférán belül a m agán em b erek et közönséggé összekötő kap csolat elválasztását azoktól az ügyletektől, m elyek et a m ag án em b erek m indnyájan önm agu k ért, életük individuális ú jraterm elése céljából folytatnak. Pontosan ez a küszöb nivellálódik azon b an , m ihelyt és am ennyiben az irod alm i n yilvá­ n o sság belenő a fogyasztási szférába. Az ú gy n evezett szab ad ­ id ő -m ag atartás m á r azért is apolitikus, m ert a term elés és fogyasztás k örforgásáb a b evon va, nem képes létreh ozn i azt a világot, m ely em ancipálódott a közvetlen életszükséglet alól. H a a szabadidő továbbra is hozzátapad a m unkaidőhöz, mint 240

*......— ..................

annak k ieg észítése/1 ak kor b enne m in dig csak a m a g á n ­ ügyekkel való foglalkozás folytatódhat, és nem alakulhat át a m agánem berek egym ás közti nyilvános kommunikációjává. Bár a szükségletek elszigetelt kielégítése a nyilvánosság feltéte­ lei közepette töm egesen is végbem ehet, ebből m ég nem jön létre m aga a nyilvánosság. H a a piac törvényei, melyek az áruforga­ lom és a társadalm i munka területe felett uralkodnak, behatol­ nak abba a szférába is, m ely a m agánem bereknek mint közön­ ségnek van fenntartva, akkor az okoskodás tendenciaszerűen fogyasztássá alakul át, és a nyilvános kom m unikáció teremtette összetartozás az elszigetelt befogadás m indig egyhangú aktu­ saira esik szét. Ezáltal egyenesen saját ellentétébe csap át a közönségre vo­ natkoztatott szem élyesség. A minták, m elyeket egykor an yagá­ ból az irodalom kialakított, m a a szabadalm azott kultúripar kim ondott gyártási titkaiként kerülnek forgalomba. Ennek a töm egközlési eszközök révén nyilvánosan elterjesztett termékei hozzák csak létre a m aguk részéről a fogyasztók tudatában a polgári szem élyesség látszatát. Az intim szféra és az irodalmi nyilvánosság eredeti viszonyának ez a funkcióváltozása szocio­ lógiailag a család szerkezetváltozásával függ össze. E gyrészt a m agánem berek m egszabadulhatnak kettős; em be­ ri (hom m e) és polgári (bourgeois) szerepük ideologikus össze­ kapcsolásától; de az intim szférának a kapitalista m ódon m űkö­ dő tulajdon alapzatáról történő ugyanazon leválasztása, mely az em ancipált m agánem berek nyilvánosságában látszólag lehe­ tővé teszi eszm éjük valóra váltását, új függőségi viszonyokat is kialakított. A m agánem berek autonóm iáját, mely most m ár ere­ detileg nem a m agántulajdon feletti rendelkezésen alapul, csak akkor lehetne a szem élyesség nyilvános státusgaranciáiból le­ szárm aztatott autonóm iaként m egvalósítani, ha az „em berek" (m ár nem mint bourgeois-k, mint korábban, hanem műit citoyenek) a politikailag m űködő nyilvánosság közvetítésével maguk vehetnék kezükbe m agánegzisztenciájuk feltételeit. A z adott körülm ények között ezzel nem lehet számolni. Ha azonban a polgárok családi létükben nem m eríthetnek autonóm iát a m a ­

51 Lásd az én tanulmányomat: Zum Verháltnis von Arbeil und Freízeit. In: Festschrift fü r Rothacker. Bonn, 1958. 219. 1.

gántulajdon feletti rendelkezésből és a politikai nyilvánosság­ ban való részvételből sem, akkor mindkettő elesik: egyrészt nincs többé intézményes biztosíték - a „protestáns etika" min­ tája szerint ~ a személy individualizálódására; m ásrészt olyan szociális feltételeket sem lehet m egállapítani, m elyek a klasszi­ kus bensővé válás útját egy „politikai etika" képzési m ódjával helyettesíthetnék, és ezáltal az individualizációs folyam at szá­ m ára új alapot nyújtanának.3* A polgári ideáltípus azzal szá­ m olt, hogy a közönségre vonatkoztatott szubjektivitás jól m eg­ alapozott intim szférájából irodalm i nyilvánosság fog kialakul­ ni. Ehelyett ez m a kaput nyit ~ a töm egközlési eszközök konzum kulturális nyilvánosságán keresztül - a kiscsalád belső te­ rébe becsem pészett társadalm i erők betörése szám ára. A m a­ gánjellegétől m egfosztott intim szféra publicisztikus m ódon kiüresedik, az irodalmi jellegétől m egfosztott pszeudonyilvánosság valamiféle hipercsalád (Überfamilie) bizalm as övezeté­ vé alakul át. A XIX. század közepétől kezdve m egrendültek azok az intéz­ m ényed. m elveF a közön ségnekm int okoskodó közönségnek a szei^zete^mirLdaddig_.biztQsítoüák. A család elveszti az „j.rod ato T p ro p agan d ak ör" funkcióját; m ár áGárteníaube is az idil­ lik u s átszeŰemítés formája, m elyben a középréteghez tartozó kisvárosi család befogadja és m ég éppenhogy után ozza az előző nem zedékek olvasással foglalkozó nagypolgári családjainak eleven m űvelődési hagyom ányát. A m űvészeti alm anachokat, a költői folyóiratokat, melyeknek hagyom ánya N ém etország­ ban 1770-ben kezdődött a lipcsei és göttingeni alm anachokkal, és am elyeket Schiller, Cham isso és Schwab folytatott a követke­ ző évszázadban, 1850 körül az irodalm i-családi folyóiratnak az a típusa váltja fel, amely ugyan kereskedelm ileg egy szinte m ár ideológiává változott olvasási kultúrát stabilizál az olyan sike­ res kiadói vállalkozásokkal, m int a Westermanns Monatshefte vagy éppen a Gartenlaube, melynek azonban m ég mmdig felté­ tele a család m int az irodalmi rezonancia színtere. Ez azonban időközben m egsem m isült. A program atikus irodalm i folyóira­ toknak, a XIX. század végétől kezdve pedig a divatszerűen váltakozó avantgárd polemikus orgánum ainak sohasem volt

52 Lásd Herbert Marcuse: Eros und Zivilisation. Stuttgart, 1957.

242

kapcsolatuk a kulturálisan érdeklődő polgárság rétegével, és ezt nem is keresték. A polgári család struktúraváltozásával m aguk az irodalm i családi újságok is elavultak. Ezek helyét ma a könyvbaráti egyesületek szélesícörűen terjesztett illusztrált h ir­ detési lapjai foglalják el; ezek - deklarált céljuk, a kön yvforga­ lom növelése ellenére - egy olyan kultúra tanúbizonyságai, mely nem bízik a betű erejében. A m int a család irodalm i kapcsolatát elveszti, divatjam últtá válik a polgári „szalon" is, m ely a XVIII. század olvasóegyesü­ leteit kiegészítette és részben fel is váltotta. „A z alkohol eltűnése eközben gyakran épp fordított szerepet játszott, m in ta társaság­ képző kávé bevezetése Európában a XVII. század végétől kezd­ ve. A férfitársaságok és egyesülések kihaltak, az asztaltársasá­ gok felbomlottak, a klubok kipusztultak; ízetlenné vált a társa­ dalm i kötelezettségek fogalma, mely oly nagy szerepet ját­ szott."53 A társas élet polgári formái századunk folyam án olyan pótlékokat találtak, melyeknek minden nem zeti és regionális különbözőségük ellenére mégis van egy tendenciálisan közös vonásuk: az irod almi és politikai okoskodástól való tartózk o­ dás. A modellben az egyesek társas vitája átengedi a helyét a ' toBbé-kevésbé kötetlen csoporttevékenységeknek. Ezekben is kialakulnak az informális együttlét szilárd formái, m égis hiány­ zik belőlük az intézm énynek az a sajátos ereje, mely egykor biztosította a társas érintkezések összefüggését mint a nyilvá­ nos kom m unikáció szubsztrátum át - csoRoxítevékenységek kö ­ rül (group activities) nem alakul ki közönség. A közönségre vonatkoztatott szem élyesség jellegzetes víszlSnya a közös m o ­ zilátogatásnál, a rádió- és televízió-m űsorok közös b efogadásá­ nál is felbomlott: a kulturális kérdésekben elmélkedő közönség kom m unikációja azokra az olvasm ányokra volt utalva, m elyek­ kel az em ber a házi m agánszféra klauzúrájában foglalkozott. Ezzel szem ben a kultúrát fogyasztó közönség szabadidő-fogla­ latosságai m á r m aguk is szociális légkörben mennek végbe, anélkül, h og y valam ilyen m ódon vitákban folytatódniuk kelle­

53 Lásd L. Schücking: Die Soziologie der literarischcn Ge.schmacksbtíduitg. München, 1923. 6 0 .1. '

243

ne54: az elsajátítás m agánform ájával együtt m egszűnik az elsajátítottakról való nyilvános kom m unikáció is. Ezek dialektikus viszonya egym áshoz a csoporttevékenység szociális keretén belül feszültségm entesen kiegyenlítődik.55 A m ásik oldalon folytatódik a nyilvános okoskodásra való törekvés is. Form álisan úgynevezett beszélgetéseket szervez­ nek, és rögtön be is sorolják a felnőttoktatás alkotórészeként. Felekezeti akadémiák, politikai fórumok, irodalm i szervezetek élnek a kom m entárt igénylő és m egvitatható kultúra m egbeszé­ léséből56: a rádiótársaságok, kiadók, egyesületek virágzó mellék­ ipart űznek a pódium vitákkal. Ily m ódon látszólag gondosan ápolják a vitát, és kiszélesítésének útjába sem m ilyen korlátot nem állítanak. A vita azonban észrevétlenül sajátosan m egvál­ tozott: m aga is fogyasztási cikk alakját öltötte. Egykor a kultu­ rális javaknak a kereskedelmi forgalom ba való Bekerülése az ofessrködáTelSfeííéíefe vofiJlnagá’az^oEősEodasazohban elvileg kívíniinai^t"a~csereviszonyokon/ éppen annak~a szférának a íéjWűmaKehT,~melyBen a m agántulajdonosok m int „emberek, és csakis m int ilyenek, kívántak egym ással találkozni. D urván

54 B. J. Fine (Television and Family Life, A Survey o f two New England Communities. Boston, 1952.} a televíziót néző családot „társalgás nélküli egységként'' (unity without conversation) definiálja. E. E. Maccoby (Television, Its Impact on School Children. Public Opinion Quarterly, XV. köt. 3. füzet, 1951. 421. 1.) az általa vizsgált esetekben arra az eredményre bukkant, hogy 10 család közül 9-ben nem folytatnak „beszélgetéseket": „It appears that the increased family contact brought about by television is not social except in the most limited sense: that of being in the same room with other people. Whether the shared experience of television program gives family members a similar perceptual framework with which to view the world, so that there are fewer differences in point of view among family members and fewer grounds for conflict is a matter which cannot be appraised with the data on hand." (Úgy látszik, hogy a televízió által létrehozott megnövekedett családi érintkezés csak abban a legszűkebb értelemben társadalmi, hogy itt az ember ugyanabban a helyiség­ ben van más emberekkel. Hogy vajon a televízió-műsorok által közvetített tapasztalat a családtagok számára hasonló észlelett keretet ad-e a világszem­ léletéhez, úgy hogy a családtagok között kisebb a nézőpontok különbsége és kevesebb az alap az összeütközésre, ez olyan kérdés, melyet a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet értékelni.) 55 D. Riesman: The Tradition, the written Word and the Screen Image. Antioch College Founders Day Lecture, Yellow Springs, Ohio, 1955, 56 A modern művészet kommentárigényességéről lásd A. Gehlen: Kor-képek. Bp.,

szólva: az olvasm ányért, a színházért, a hangversenyért és a jm feeu m ért } S i 5 u l^ e tt,.d e 7 n é m 'k e lle tt, még^a-■beszélgetésért is, m elyet arról folytattak, am it az em ber olvasott, hallott és T átött/ésam it egészen alkalmasint csak a beszélgetesBéri sajátí­ tott is el. M a a beszélgetést m int olyant m ég adminisztrálják is: m esterségszerű katedrai dialógusok, pódium viták, round table shows" - a m agánem berek okoskodása a rádióban és a televízi­ óban a sztárok m ű sorszám ává válik, lehetővé teszi belépti díjak szedését, s még ott is áruform át ölt, ahol a gyűléseken mindenki „részt tud venni". A vita, m elyet az „üzlet" részévé tettek, form alizáiódik; az ellentétes álláspontok képviselőit eleve köte­ lezik az előadás bizonyos játékszabályainak betartására; a do­ logban való egyetértés m esszem enően feleslegessé válik a tár­ sasági egyetértés következtében. A kérdésfelvetéseket az illem kérdéseiként h atározzák m eg; az összeütközések, melyeket egykor nyilvános polém iában intéztek el, a szem élyes torzsal­ kodás szintjére süllyednek le. A z ily m ódon elrendezett okos­ kodás kétségtelenül fontos szociálpszichológiai funkciókat tölt be, m indenekelőtt a cselekvési pótlék m egnyugtató funkcióját; publicisztikus funkcióját azonban egyre inkább elveszti.5 A kultúrjavak piaca a szabadidőpiac kibővített alakjában új funk­ ciókat vesz át. Egykor az irodalom és m űvészet, a filozófia és a tudom ány m űvei szám ára a nekik szokatlan áruform a oly ke­ véssé volt külsődleges, hogy csak a piacon keresztül jöhettek létre m int a gyakorlattól látszólag elkülönült kultúra autonóm képződm ényei; m ert a közönség, am ely szám ára ezek hozzáfér­ hetővé váltak, úgy viszonyult hozzájuk, m int az ítélet és az ízlés, a szabad választás és a vonzalom tárgyaihoz. Éppen a kereske­ delm i közvetítésen keresztül jöttek létre a m agukat a puszta fogyasztástól függetlennek tudó kritikai és esztétikai vonatko­ zások. Éppen ezért szorítkozik viszont a piac funkciója arra, h ogy a kultúrjavakat elossza, és kiemelje a m ecénások és nemesi connaisseurök (m űértők) kizárólagos használatából. A csereér­ tékek m égsem befolyásolják m aguknak a javaknak a minőségét:

* kerekasztal-beszélgetések 57 Egyelőre hiányzik az evangélikus akadémiákon folyó gy ülésezés szociológiai aspektusainak vizsgálata. Utalásokat ad H. Schelsky: 1st die Dauerreflexion institutionalisierbar?Zeitschrift fürezmngclische E/M, 1957.4. füzet, 153.1.

245

a kultúrj a vakkal foglalkozó üzlethez mind a m ai napig hozzá­ tapad valam i abból az összeférhetetlenségből, am i az efféle term ékekés áruformájuk között m utatkozik m eg. M indenesetre nem véletlen, h ogy ez a tudat, mely egykor az egész ágazatra jellem ző volt, m ár csak bizonyos rezervátum okban tartja m agát; m ert a piac törvényei m ár behatoltak a m űvek szubsztanciájába, éppoly immanenssé váltak számukra, m int az alakítás törvényei. M ár nem csak a m űvek kiválasztása és közvetítése, kiállítása és kivitelezése, hanem - a fogyasztói kultúra tág területein ~ ter­ m elésük m ag a is az eladási stratégia szem pontjaihoz igazodik. Sőt a töm egkultúra éppen azzal_érdemli ki kétes nev é t hogy m egnövekedett forgalm aFa viszonylag alacsony művelődési szinten álló fogvasztorcsö~pőrtok szó rak o zJsi és'RíkápcsöTódási igélTjíéíh&z-való. alkalm azkodás révén éri el, ahelyett hogy felemek\é_amegnövekedettközönscget¥gy^sértel;T{ín''S’z ubsztanciájú kultúrához?* -r " - ——— ------------------A XVIII. század végén a m űvelt rendek közönsége pontosan ezen az o Ji\rátü' niö3orf"terjed ki az iparűző kispolgárság irá­ nyába. Akkoriban a kiskereskedők, akik m int nyílt árusítású üzletek tulajdonosai, a polgári klubokból többnyire ki voltak zárva, sok helyütt m egalapították saját egyesületeiket, m ég el­ terjedtebbek voltak az iparos egyesületek 8, m elyek szinte egé­ szen olvasókörform át öltöttek. Ezekben az esetekben gyakran a polgári olvasóegyesületek lerakatairól van szó: a vezetés s az olvasm ányanyag kiválasztása továbbra is a honoráciorokra volt bízva, akik a m űvelődést, teljesen a felvilágosodás m odorában, el akarták juttatni az úgynevezett alacsonyabb rétegekhez. M ű­ velt az, akinek van egy enciklopédiája - ezt a m értéket lassan­ ként átveszik a szatócsok és kézm űvesek is. A f,n ép et" nevelik M ú ltú já ra, nem pedig a kultú rát szállítják leT n ep K ezT ’ Ennek m egleleloenszIgofuarTküíönH ieget kell tenni a piac funkciói között: attól függően, hogy vajon csupán m egterem ti-e egy közönség szám ára a kultúrjavak hozzáférhetőségét, és az­ után ezt a term ékek olcsóbbá válásának m értékében egy mind nagyobb közönség szám ára gazdaságilag m egkönnyíti; vagy p edig a kultúrjavak tartalm át úgy idom ítja-e saját szükséglete­

58 Egy korabeli forrás szerint Németországban ezekből 1800 körül mintegy kétszáz volt. J. A. Weiss: Überdas Zunftioesen. Frankfurt, 1798. 229.1.

ihez, h ogy a hozzáférhetőséget a széles tömegek szám ára pszi­ chológiailag is megkönnyíti. Ebben az összefüggésben beszél M eyersohn a szabadidőbe való belépés követelményeinek le­ szállításáról (entrance requirements into leisure).59 A kultúra, olyan m értékben, ahogyan nem csak formája, hanem tartalm a szerint is áruvá válik, m egválik azoktól a m ozzanatoktól, m e ­ lyek egy bizonyos tanultságot tételeznek fel - az „értő" elsajátí­ tás ezzel szem ben növeli m agát a képességet is. N em m agának a standardizálásnak a következtében áll a kultűrjavak kom m ercializálódása és bonyolultsága egym ással fordított arányban, hanem a term ékek különös preform áltsága miatt, m ely szám uk ­ ra fogyasztásra való érettséget kölcsönöz, nevezetesen olyan garanciát, h o g y szigorú előfeltételek és persze érezhető követ­ kezm ények nélkül is befogadhatok. A kultúrávalyalóJ^apcsala t fejleszt, m íg a töm egkultúra fogyasztása sem m ilyen nyom ot rién nS gyT olyan fajta tapasztalatot közvetít, mely nem halm oz o d iE ^ E S e m regrediál.61 A kultúrjavak piacanakkét funkciója: a hozzáférhetőség m egkönnyitése pu szrangaizaásági ^gy~pszíffiológiai m ód on , nem tartozik össze szükségképpen. Ez mind a mai napig m egfigyel­ hető azTroctalm i okoskodás szempontjából lényeges szektor­ ban, a könyvpiacon, ahol két kiegészítő jelenség uralkodik. A n agy példányszám ban forgalom ba hozott zsebkönyvsoroza­ tok révén a m űvelt és m űvelődni vágyó olvasók viszonylag szűk rétege szám ára hozzáférhetővé teszik a legm agasabb ren ­ dű irodalm at, m elynek beszerzésére, ha a szokásos kiállításban kínálnák, vásárlóerejük egyébként nem volna elegendő. H abár a reklám technikailag ügyes kiállítás és az eladás jól átgondolt

59 R. Meyersohn: Commercialism and Complexity in Popular Culture. 55. Meeting of American Sociological Association. Kézirat, New York, 1960. ® Meyersohn: i. m. 5 .1. „The avarage American has by now watched for perhaps eighteen hours a week for ten years, but this enormous build up of time has had no apparent consequences for his performance in front of a television set." (Az átlag amerikai most már tíz éve hetente körülbelül tizennyolc órán át nézi a televíziót, de ennek a hatalmas mennyiségű időnek nincs észrevehető hatása a televízió-készülék előtt tanúsított magatartására.) 61 Vö. ehhez Th. W. Adorno: Fétiskarakter a zenében és a zenehallgatás reg­ ressziója. In: Zene, filozófia, társadalom. Bp., 1970. 240. 1. és köv. I. 62 H. M. Enzensberger: Bildung als Konsumgut. Analyse der Taschenbuchpraduktion. In: Einzelheiten. Frankfurt am M a in , 1962. 22.1.

m egszervezése ennek a könyvfajtának, inkább mint bármelyik m ásiknak, a könnyen fogyasztható és gyorsan elkoptatható áru jellegének látszatát kölcsönözte, a piac ebben az esetben mégis m egőrzi a hozzáférhetőség k izáróla^ gJzH aslgT m c'^ őiin yítésenék felszabadító fímkcioját: a zsebkönyvek tartaim áLáJíalában nem érintik a töm egforgalom törvényei, melyeknek elter­ jesztésüket köszönhetik, A zsebkönyvekkel ugyanis - p arad o ­ xon, melyre W olfgang K ayser m utatott rá63 - a m arad an d ó a m uIandóság.JfflMQséfaffljidenik.meg,.ezzel szemben a könyv­ baráti egyesületek (Buchgemeinschaft) könyveinél a m úlandó "jelenik m eg a tartósság köntösében - félbőr kötésben és aranyo­ zott díszítéssel. A könyvbaráti egyesületek, m elyek az első világháború után, először az angolszász országokban, alakultak m eg, és m a m ár a piac legnagyobb részét ellenőrzik,64 szintén a vállalkozói kocká­ zatot csökkentik és olcsóbbá teszik az egyes példányokat; az eladási stratégia és a terjesztés m egszervezése azor\ban, m elyek a könyvkereskedést m egkerülik és a fogyasztók választási lehe­ tőségeit ugyanolyan arányban csökkentik, ahogyan intenzívvé teszik a lektorátus közvetlen érintkezését a töm egízlés szükség­ leteivel, nem csak gazdaságilag könnyítik m eg ezeknek a túl­ nyom órészt alacsonyabb társadalm i rétegekből szárm azó fo­ gyasztóknak az irodalom megközelítését. Ellenkezőleg, a „be­ lépési feltételeket" pszichológiailag úgy enyhítiJk, hogy m ag á­ nak az irodalom nak kell idomulnia e csekélyebb előfeltételeket m egkövetelő és kisebb következm ényekkel járó befogadás ké­ nyelm ességéhez és kellemességéhez. - Ezen a példán egyébként világossá válik, h ogyan függ össze a fogyasztói kultúra szociál­ pszichológiai kritériuma, a nem kum ulatív tapasztalat a nyilvá­ nosság szétrom bolásának szociológiai kritérium ával: a könyv­ baráti egyesületek nem csak a könyvkereskedéstől vonják el a

szépEöHaÍöm]^Ten^jfe^éT^án“émlTEntiká^amárals'hözzá-_ férhetetlehné teszik. A könyvbaráti egyesületek illusztrált, bel­

63 W. Kayser: Das literarische Leben der Gegenwart. In: Deutsche Literatur in unsererZeit, (Hg, Kayser) Göttingen, 1959. 22,1. 64 Kayser (uő., 17. és köv. 1.) a Szövetségi Köztársaság könyvbaráti egyesületei­ nek taglétszámát mintegy 3 millióra becsülik; ezek egy évben körülbelül 30 millió könyvet vásárolnak meg, jóval többet az egész évi szépirodalmi terme­ lés felénél.

ső reklám kiadványa, mint az egyetlen kapcsolat a kiadók és olvasók között, rövidzárlatot idéz elő a kom m unikáció körében. A könyvbaráti egyesületek közvetlenül a kiadón keresztül fog­ lalkoznak vevőkörükkel - távol az irodalm i nyilvánosságtól. M egfordítva, feltehetően ezzel függ össze a kritika helyzetének m eggyengülése (melyben egykor, am ikor még az olyan recen ­ zensek, m int Schiller és Schlegel nem tartották lealacsonyítónak, h ogy ebben a műfajban kiterjedt m elléktevékenységet foly­ tassanak, intézm ényesítve volt az irodalom iránt érdeklődő m agánem berek laikus ítélete). A z .irodalm Lijyilyánosság tendenciaszerű szétesését teljes m értékben persze csak cikkor láthatjuk át, ha az olvasóközönség kiterjedését a népesség csaknem valam ennyi rétegére összevet­ jük a könyvölvasas tényleges, elterjedtségével: a N ém et Szö vet­ ségi K öztársaságban az összes lehetséges olvasónak több műit az egyharm ada egyáltalán nem olvas, több m int kétötöde pedig nem vásárol könyvet;63 ennek megfelelnek az angolszász orszá­ gokra és Franciaországra vonatkozó viszonyszám ok is. Ezért az, ahogyan a kultúrán elmélkedő olvasóközönséget felváltja a kultúrát fogyasztók töm egközönsége, csak elégtelenül tükrö­ ződhet a könyvpiac szféráján belül. Ez a folyam at m ás transz­ form átorokat használ fel, mint a p ar excellence polgári m űvelő­ dési eszközt - a könyvet.66 A z első töm egpéldányszám ú újság, m ely kezdettől fogva több m int 50 000 példányban jelent meg, jellemző m ódon a chartista m ozgalom orgánum a volt - Cobbett Political Regístere, m ely 1816-tól jelent meg. U gyanaz a gazdasági helyzet a zonban, m ely a töm egeket a politikai nyilvánosságban való részvételre sarkallja, m eg is tagadja tőlük azt a m űveltségi színvonalat, m ely lehetővé tette volna szám ukra a részvételt a polgári újság­ olvasók m ódján és az ő szintjükön. Ezért az ún. penny-sajtó, m ely a harm incas évek elején 100-200 ezres példányszám ú ki­

651955-ben a Szövetségi Köztársaság háztartásainak több mint egyharmadában egyáltalán nem voltak könyvek; legalább egy saját könyvvel rendelkeztek a háztartások 58%-ában. Lásd fahrbuch der affenttichen Meinung. AUensbach, 1957.102.1. M A könyvfogyasztás szociológiájáról lásd legutóbb: R. Escarpit: Das Budi und der Leser. Köln, 1963. 120. és köv. i. Gazdasági elemzést ad P. Meyer-Dohm: Der westdeutsche Biichemiarkt. Stuttgart, 1957.

249

adásokat ér el, s a század közepén m ég szélesebben elterjedt hétvégi sajtó csakham ar m egterem ti azokat a „pszichológiai könnyítéseket", melyek azóta jellemzik a kereskedelmi töm eg­ sajtó arculatát. H asonló fejlődés rajzolódik ki Párizsban a júliusi forradalom után Emilé Girardin fellépésével és az USA-ban Benjamin D ay New York Sulijával, Term észetesen m ég eltart egy fél évszázadig, m íg Pulitzer m egszerzi a New York Worldöt, és a milliós határt csakham ar m egközelítő kiadásokban, a „sárga újságírás" m ódszereinek segítségével valóban behatol a széles töm egekbe, mint ahogy ugyanebben az időben ezt a londoni Lloyd's Weekly Newspaper teszi. A „sárga újságírás" nevet a nyolcvanas évek szenzációsajtója a com ics sárga színéről kapja (a „Yellow K id" reprezentatív figurájáról). A cartoon, a new s picture, a h um an interest-story technikái term észetesen a hét­ végi sajtó repertoárjából szárm aznak, m ely a kitalált és igaz történeteket (fictionstories and new s) m ár előzőleg optikailag éppannyira hatásosan, m int amennyire irodalm ilag igénytele­ nül adta elő.67A század vége felé a kontinensen is felülkerekedik a töm egsajtó „am erikai" formája; itt is a hétvégi sajtó és az illusztrált folyóiratok a tulajdonképpeni bulvárlapok szálláscsinálói.

67 R. E. Park: The Natural History of the Newspaper. In: W. Schramm: Mass Communication. Urbana, 1944. 21.1. „It was in the Sunday World that the first seven column cut was printed. Then followed the comic section and all the other devices with which we are familiar for compelling a dull-minded and reluctant public to read. After this methods had been worked out, they were introduced into the daily. The final triumph of the Yellowjournal w as Brisbanes Heart to Heart Editorial - a column of predigested plattitudes and moralizing, with half page deagramms and illustrations to reinforce the text. Nowhere has Herbert Spencers maximé that the art of printing is economy of attention been so completely realized." (ASunday Worlíben az első hét hasáb volt nyomtatva. Azután következett a comic-rovat és az egyéb kellékek, melyeket jól ismerünk, s melyek a vonakodó és tompa elméjű közönséget olvasásra késztették. Mi­ után ezeket a módszereket kidolgozták, ezek bekerültek a napi sajtóba is. A Sárga újság végső diadalát Brisbane Bizalmas Vezércikke jelentette - ez egy hasábnyi közhely és moralizálás volt, féloldalas ábrákkal és illusztrációkkal a szöveg alátámasztására. Herbert Spencer maximáját, hogy a nyomtatás mű­ vészete nem más, mint a figyelemmel való takarékosság, sehol sem valósítottákmeg ilyen tökéletesen. AXIX. századnémettömegfolyóiratairólj. Kirchner számol be: Redaktion und Publikum. In: Publizistik. V. köt. 463. és köv. 1.

A töm egsajtó azon alapul, hogy kommerciális funkcióválto­ záson m ent keresztül széles rétegeknek a nyilvánosságban való részvétele, s ez a töm egek szám ára a nyilvánosságot egyáltalán hozzáférhetővé tette. Ez a kibővített nyilvánosság azzal párhu­ zam osan veszti el politikai jellegét, ahogyan a „pszichológiai m egkönnyítés" eszközei a kom m erciálisán rögzített fogyasztói m agatartás öncéljává váltak. M ár a korai penny-sajtón m eg lehet figyelni, hogyan lesz az eladás m axim alizálásának ára a tartalom politikátlanítása - by eliminating political news and political editorials on such m oral topics as in tem perance arid gam bling68 (a politikai híreket és vezércikkeket olyan m orális témákkal küszöbölve ki, m int a m értékletesség és a szerencse­ játék). A képes újságírás alapelveinek tiszteletre méltó hagyom ánya van. Ezért hosszabb távon nézve, az újságközönség kibővülésé­ vel a politikailag okoskodó sajtó veszít befolyásából; sőt figye­ lemre m éltó m ódon a kultúrát fogyasztó közönség jut uralom ra, mely az irodalm i nyilvánosság örökségét m ég inkább m egta­ gadja, m int a politikaiét.69 A kulturális fogyasztás term észetesen nagym értékben m en­ tesül az irodalm i közvetítéstől; az irodalm i termelés klasszikus form áit kisebb vagy nagyobb m értékben kiszorítják a nem v er­ bális közlem ények vagy az olyanok, amelyeket, m ég ha nem is föMfl&nák le 'lg is z S 'T c é p re és hangra, optikai és akusztikai aláfestéssel tesznek könnyűvé. Ezeket az irányzatokat meg leKeFállápítara, m ég á napisajtóban is, mely ezekhez m ég mindig a legközelebb áll. Erősen fellazított tördelés és sokféle illusztrá­

68 W. G. Bleyer: History o f the American Journalism. Boston, 1927. 69 Egy Németországban néhány évvel ezelőtt elvégzett vizsgálat szerint azon felnőttek közül, akiknek napilapja a megfelelő cikket tartalma zza, 86% olvassa a balesetekről, bűnözésről és „emberi sorsokról" szóló tudósításokat, 85% a helyi részt olvassa, de csak 40% a vezércikket, 52% a politikai híreket a lap belsejében, és 59% a politikai főcikket 1957 végén a felnőtt lakosságnak több mint70%-a a Szövetségi Köztársaságban legalább egy napilaphoz hozzájutott; éspedig 17% rendszeresen bulvárlapot olvasott, 63% helyi lapot, 2,4% pedig egyikét a nagy napilapoknak, melyeket az egész Szövetségi Köztársaság területén terjesztenek. A felnőtteknek csaknem a fele rendszeresen olvas illusztrált hetilapokat és egy további negyedrész egyéb, túlnyomórészt szóra­ koztató magazinokat, hétvégi és női folyóiratokat, rádió- és televíziólapokat. (DIVO: Der westdeutsche Markt in Znhtm. Frankfurt, 1958.145. L)

ció támogatja az olvasm ányt, m elynek spontán játékterét az anyag előzetes form álása (patterning, predigesting) korlátozza. A szerkesztőségi állásfoglalások visszahúzódtak a h írü gy­ nökségi jelentések és a tudósítói beszám olók m ögé; az okosko­ dás eltűnik az anyag kiválasztásáról és bem utatásáról a szer­ kesztőségen belül m eghozott döntések leple m ögött. A zután m egváltozik a politikai vagy politikailag fontos hírek részará­ nya: a közügyek, társadalm i problém ák, gazdasági kérdések, nevelés, egészségügy (public affairs, social problems, econom ic m atters, education, health) - am erikai szerzők70 felosztása sze­ rint éppen a delayed rew ard new s (lassabban kifizetődő hírek) - nem csak háttérbe szorulnak az im m ediate rew ard new s (azonnal kifizetődő hírek), a com ic, korrupció, baleset, kataszt­ rófa, sport, szórakozás, társadalm i esem ények (comic, corrupti­ on, accidence, disaster, sports, recreation, social events, hum an interest) m ögött, hanem - am int ez m ár a jellemző elnevezésből is kiderül - ezjjket ténylegesen is ritkábban és keygseb.hen_olvassák. Végül a hírek általában színes köntöst öltenek, a form átum tóTegészen a stilisztikai részletekig hasonlatossá válnak az el­ beszéléshez (news stories); egyxe^yakratÉiaja-feladják.aíény és a kitalálás (fact és fiction) közötti szigorú m egkülö n b ö ztetést/1 A híreket és tudósításokat, sőt m ég az állásfoglalásokat is fel­ szerelik a szórakoztató irodalom inventárium ával, m íg m ás­ részt a szépirodalm i cikkek szigorú „realizm ussal" az am úgy is klisék alá besorolt fennálló m egkettőzésére vannak szánva, és a m aguk részéről feloldják a regény és a rip ortázs közti h a tá rt.72 A m i a napi sajtóban m ég csak sejthető, az az újabb hírközlési eszközökben m ár előrehaladott állapotban jelentkezik: a publi­ cisztika és irodalom egykor elkülönített szféráinak, nevezetesen az egyik oldalon az inform ációnak és okoskodásnak, a másikon a szépirodalom nak az integrációja a valóság sajátos eltolódását, éppenséggel a valóság különböző síkjainak összefonódását h ozza létre. A z úgynevezett h u m an interest (em beri érdeklő-

70 W. Schramm és D. M. White: Age, Education and Economic Status as Factors in Newspaper Reading. In: Schramm: i. m. 402.1. 7! G. Seldes: The Great Audience. New York, 1951. 72 H. M. Hughes: Human Interest Stories and Democracy. In: Berelson és Janowitz: Public Opinion and Communication. Glencoe, 1950. 317.1.

des) közös nevezőjén kialakul egy tetszetős és ugyanakkor kel­ lemes szórakoztató anyag m ixtum com positum a, mely tenden­ ciájában a valósághoz való hűséget a fogyasztásra való alkal­ m assággal helyettesíti/ és inkább félrevezet a kikapcsolódási ingerek szem élytelen felhasználása felé, mint hogy az ész nyiív á n ^ T ia s z tmtátSrá ösztönözne. A rádió, a televízió és a film egyenesen eltüntetik azt a distanciát, m elyet az olvasónak a nyom tatott betűvel szem ben m eg kell tartania - azt a distanciát, m elyet az elsajátítás magánjellege m egkívánt, m int ahogyan csak ez tette lehetővé az olvasottakról való okoskodó eszm ecse­ re nyilvánosságát. Az új hírközlési eszközökkel m egváltozik a kom m unikációs form a mint olyan; ezek a szó legszigorúbb értelm ében penetránsabban hatnak, mint ahogyan erre a sajtó valaha is képes lett volna.73 A közönség m agatartása a „Don't talk b ack " (Ne beszélj vissza) kényszerének hatására más alakot ölt. A z adások, m elyeket az új közegek kisugároznak, a nyom ­ tatott közlésekhez képest sajátosan megcsonkítják a befogadói reakciókat. A látó és haUgatQ. közönségét bűvkörükbe vonják, ligyanaR ífőr azonban megfosztják.a „nagykorúság" distanciájától, j / a ^ í ö f t S l ^ e s é l y t ő l , hogy beszélhessen és válaszolhas­ son.74 A z olvasóközönség okoskodása tendenciaszerűen áten ­

73 „ T e l e v i s io n a n d r a d io , b e c a u s e th e y a p p e a r , a m o n g a ll o f th e m e d ia , to h a v e m o s t d ir e c t l in e o f c o m m u n ic a tio n to in d iv id u a ls , a r e p e r h a p s th e m o s t i n f l u e n t i a l. A t its b e s t th e n e w s p a p e r e x e r ts a t r e m e n d o u s ly p o w e r f u l in f lu ­ e n c e . B u t it is le s s p e r s o n a liz e d th a n th e b r o a d c a s t (a n d th e p ic tu r e s ) m e d ia , a n d c e r t a i n l y le s s in tim a te in c o n c e p t . T h e p r e s s h o w e v e r a llo w fo r p r iv a c y o f th o u g h t , fo r o n ly o n e p e r s o n c a n r e a d a s p e e c h in th e n e w s p a p e r , b u t s e v e r a l

my watch and listen to

i t ... A te le v is e d s p e e c h is d ir e c t e d

»ta y o u « ,

th e lis te n e r.

T h e s a m e s p e e c h r e p r in te d in th e m o r n in g p a p e r is o n e s te p re m o v e d fro m i m m e d i a c y a n d d ir e c t n e s s ." (T a lá n a te le v íz ió é s r á d ió a l e g b e f o ly á s o s a b b a k , m i v e l ú g y lá ts z ik , h o g y a z ö s s z e s k ö z e g e k k ö z ö tt n e k ik v a n e g y é n e k h e z a l e g k ö z v e t l e n e b b k o m m u n ik á c ió s v o n a lu k . L e g k e d v e z ő b b e s e tb e n a z ú js á g e g é s z e n h a t a l m a s b e f o ly á s t g y a k o r o l. D e k e v é s b é m e g s z e m é ly e s ít e tt, m in t a r á d ió (é s a t e le v íz ió ) , f o g a lm a s z e r in t h a tá r o z o t ta n k e v é s b é m e g h itt. A s a jtó a z o n b a n te k in t e t b e v e s z i a g o n d o lk o d á s m a g á n y o s s á g á t, m e r t a z ú js á g b a n c s a k e g y s z e m é ly o lv a s h a t e g y b e s z é d e t, d e tö b b e n h a llg a t h a t já k é s f ig y e lh e ­ t i k . . . A te le v íz ió s b e s z é d e le k tr o n ik u s a n „ h o z z á d " , a h a llg a t ó h o z v a n ir á n y ít­ v a . H a u g y a n e z a b e s z é d ki v a n n y o m ta tv a a re g g e li la p b a n , a k k o r e g y lé p é s s e l m á r e lt á v o lo d tü n k a z a z o n n a lis á g tó l é s k ö z v e tle n s é g tő l.) C h . S . S te in b e r g .

Mass Communicators. N ew Y o r k . 1 9 5 8 . 122, I. 74 L á s d e r r ő l G . A n d e r s : DieAntiquicrthc.il des Meitschcn. M tin c h e n , L . B o g a r t: The Age o f Television. N e w Y o r k , 1 9 5 8 .

The

1 957, T o v á b b á

253

gedi a teret a fogyasztói „ízléscseré"-nek7S- m ég a fagyasztott­ ról való beszélgetés, „az ízlésbeli ismeretek vizsgálata7' is a fogyasztás részévé válik. A tömegközlési eszközök által létrehozott világ csak látszólag a nyilvánosság; de a m agánszféra integritása is illuzórikus, pedig erről a fogyasztók állandó biztosítékokban részesülnek. A XVIII. század folyam án a polgári olvasóközönség egy irod a­ lom ra alkalm as és közönséghez kapcsolódó szubjektivitás áp o­ lására éppúgy képes volt az intim levélváltásban, m int a levél­ váltásból kifejlődő pszichológiai novella- és regényirodalom ­ ban. Ebben az alakban értelm ezték a m agánem berek új létfor­ m ájukat, m ely voltaképpen a nyilvánosság és a m agánszféra liberális viszonyán nyugodott. A privát lét tapasztalata lehetővé tette a tisztán emberi pszichológiájával a term észetes szem ély absztrakt individualitásával való irodalm i kísérletezést. A m i­ kor m a a töm egközlési eszközök a polgároknak erről az önér­ telm ezéséről lehántják az irodalm i burkot, és a fogyasztói kul­ túra nyilvános szolgáltatásainak közkedvelt form áiként hasz­ nálják fel, akkor visszájára fordul az eredeti értelem . A XVIII. század pszichológiai irodalm ának társadalm asított m intái, m e­ lyekkel a XX. század tényállásait tálalják a hum an interest és az életrajzi jegyzet70 szám ára, egyrészt átviszik a sértetlen m a­ gánszféra és az intakt m agánautonóm ia illúzióit olyan viszo­ nyokra, m elyek m ár régen m egsem m isítették m indkettőnek az alapzatát. M ásrészt ezeket oly mértékben alkalm azzák politikai tényállásokra is, hogy a nyilvánosság m ég a fogyasztóközönség tudatában is privatizáiódik; sőt, a nyilvánosság az egyéni élet­ történetek közzétételének szférájává válik, akár úgy, hogy az úgynevezett kisember v agy a tervszerűen m egterem tett sztárok véletlen sorsa kap publicitást, akár úgy, hogy a közfontosságú fejlődéseket és döntéseket m agánöltözékbe bújtatják és m egsze­ m élyesítés útján a felismerhetetlenségig eltorzítják. A szenti­ mentalitás a szem élyekkel és a megfelelő cinizm us az intézm é­

75 D. Riesman: A magányos tömeg. Bp., 1968.380.1. Lásd erről még a gyűjteményes kötetek tanulmányait: White és Rosenberg: Mass Culture. Nevv York, 1955.; Larabee és Meyersohn: Mass Leisure. New York, 1958. 76 L. Löwenthal: Die biografische Mode. In: Sociologica. Frankfurt, 1955. 363.1. Uő: Literatur und Gesellschaft. Neuwied, 1964.

nyekkel szem ben, m elyek ebből szociálpszichológiai kény­ szerűséggel következnek, azután persze szubjektíve m ég ott is korlátozza a kritikai okoskodás képességét a közhatalom m al szemben, ahol ez objektíve m ég lehetséges volna. A p a l á d i intim szféra egykor védelm ező közege olyannyira felbomlott itiég azo kban a rétegekben is, m ely éké t korább an a ..művelt" rétegek közé soroltak. hogy a regényolvasással és levelezéssel való egyéni foglalkozást márhenvEékíi'itik előfeltéfétnek ahhoz, h ogy valaki-részt-vegyen, az irÖdalihilag közvétffpjrrm W án ossagb an . A polgári olvasóközönség m agatartásá­ nak vonatkozásában eldöntöttnek tekinthető, hogy a töm egkozlési eszközök m egnövekedett közönségén belül a könyvolvasás elterjedése gyorsan csökkent. A levélben való szem élyes érint­ kezés szokása feltehetően legalább ugyanilyen mértékben el­ tűnt. Ezt-.gyakran az helyettesíti, hogy részt vesznek abban a levelezési párbeszédben, m elyet az újság- és folyőirat-szerkesztősegekTvalam int a rádió- és televízió-állom ások folytatnak közönségükkél.'Egyáltaláh a töm egközlési eszközök személyes ’ba^oFeslíéhézségek átvállalóiként, segítségnyújtási szaktekin­ télyként ajánlják m agukat: bőséges mennyiségben nyújtanak alkalm at az azonosulásra - a nyilvános bátorítási és tanácsadási szolgáltatás rendelkezésre álló készletéből, a m agánszféra v ala­ m ilyen regenerálását tűzve ki célul." M egfordul az intim szféra és az irodalm i nyilvánosság eredeti viszonya: a közönséghez kapcsolódó bensőségesség tendenciaszerűen átengedi a teret az intimitáshoz kapcsolódó eldologiasodásnak. A nyilvánosság bizonyos m értékben m agába szívja az egyéni egzisztencia p rob­ lematikáját, s a nyilvános fórum ok felügyelete alatt ha nem is intézi el, de legalább kiteregeti. M ásrészt a szem élyesség tudata éppen az olyan publikálás révén fokozódik, amellyel a töm eg-

77 A nyilvános „segítségnyújtás" bámulatos hatásáról számol be, empirikus vizsgálatok alapján, Elisabeth Noelle: Die Wirkung der Massenmedieu. In: Publizistik. i960. V. köt. 532.1. „Ha a Constanzeegyik számában tanácsot adtak arra nézve, hogyan lehet egy elhasznált inggallért megújítani, akkor e szám olvasónöi közül ezt egymillió ki is próbálja... Az egyik szám olvasónői közül csaknem kétmillióan néhány napon vagy héten keresztül óránként öt percig felpolcolták a lábukat, mert ez benne volí a ConsfuHZíban." Uo. 538.!.

közlési eszközök által létrehozott szféra a m ásodlagos intimitás vonásait veszi fel.78 Ennek a szociálpszichológiai tényállásnak szociológiailag nem olyan közönség felel m eg - am int ezt egy elterjedt előítélet szeretné - am ely magjában, kiváltképpen az új középosztály felső rétegeiben, bizonyos kontinuitást őriz m eg a XVIII. században és a XIX. század elején élt, irodalm ilag okoskodó magánem ber hagyom ányával, és am elyet úgyszólván csak a perifériáján kezd ki és áraszt el a félig írástudatlan fogyasztók tömege. Ekkor ugyanis azt kellene elvárnunk, hogy az új fogyasztói kultúra intézményei és m agatartásm ódjai inkább és jobban el vannak terjedve az alsóbb társadalm i rétegek körében, m int a felsőkben. E gy ilyen feltevésnek a jelenlegi viszon yok nem felelnek m eg; ellenkezőleg, a h étv égi m ag azinok, illusztrált folyóiratok és bulvárlapok o lvasása, a rendszeres raHíohallgatás, televízió-nézés és moziláto gatás is viszonylag'm ég gyakrab­ ban fordul elő a m agasabb státuscsoportoknál és a városi lakosságnál^m int az alacsonyabb státM §csop.ca:tctoff .és.aiaiiisi lakosságnái-ZA kulturá fogyasztásának ez a m ódja csaknem kivétel nélkül, e g y e n é s^ a n v b a n növ ekszik.. a.,s.tá.tussal^-melyet a foglalkozás, a jövedelem és az iskolai végzeftségkritérium ával éppúgy m érhefünkTSim t a városiasodás fo k á v a l.- a falutól kezdve a kis- és közepes városon át egészen a nagyvárosig.75 Egyrészt a közönség kibővülésének irányát nem. lehet minden további nélkül oly m ódon visszavetíteni m ai szociális összetételéből, m intha valam iképpen a „m űvelt rendek" városi-polgári olvasóközönségének körébe m indig új m arginális rétegek kerültek volna be; a tényállás azonban m ásrészről azt az ellentétes változatot is kizárja, m intha a töm egközlési eszközök „alulról", a m unkásságból, és „kívülről", a falusi lakosságból kiindulva,

| | I í. ; f. f:i | \ | I f J; J *

. : í i É íj M |J ' f§ i j § tv

I

78

Egyfelől a „bensőségesség megszűnésének" irányába, másfelől a differencialódás és individualizálódás irányába mutaíó visszahatásukban a személyesség látszatát létrehozó trendeknek ugyanezt a komplementaritását elemzi H. ] . Knebel a társasutazás példáján: Soziologische Strukturwandlungen im modernen Tourismus. Stuttgart, 1960.124. és köv. 1. 79 DIVO: i. m. 145. és köv. 1. és a jahrbuch der öffentlichen Meinung, i. m. 51. és köv. 1. A mozilátogatás gyakorisága elsősorban természetesen az életkortól függ. Az egészről lásd továbbá G. Kieslich: Freizeitgestaltung in einer Sndustriestadt. Dortmund, 1956.

I

lí I; |

i i

I; jj 11

szorították volna vissza és szórták volna szét a régi közönséget. Ellenkezőleg, társadalom történeti m egfigyelések alapján bizo­ nyos m értékig kézenfekvő m ódon lehet a közönség kibővülésé­ ből - m elyet az USA-ban a televízió bevezetésének alkalm ával lehetett megfigyelni az empirikus társadalom kutatás ellenőr­ z é s é v e l-a rra következtetni, hogy a korábbi korszakok kultúrán elmélkedő közönsége egyidejűleg.bovuItlíT, és alakultát kultúrát'Fö'gya'SZTÓ'közon ség g é ' A z USA-ban m egállapították, hogy a InagukafteTevíziókészülék beszerzésére elsőként rászánó cso­ portok körében olyan vásárlók voltak túlsúlyban, akiknél az iskolai végzettség foka nem felelt meg jövedelm ük n agyságá­ nak.80 H a szabad általánosítanunk, akkor azok a fogyasztói rétegek, m elyekbe a töm egkultúra új form ái először hatoltak be, n em tarto zn ak sem a hagyom ányosan m űvelt réteghez, sem az also larsad alm i réteghez, hanem viszonylag gyakran olyan felémélke'dőbén lévő csoportokhoz/akiknek a státusa m ég kultu­ rális igazolásra szorul. 1 Ennek a kezdeti csoportnak a közvetí­ tésével azután az új közeg mindenesetre először a felsőbb társa­ dalm i rétegben terj^ é I7 fjo g y o n n F h la ssacsl
80 C. E. Swanson, R. D. Jones: Television Owning and its Correlates, [oiimnl of Applied Psychology, Oct. 1951. 352. és köv. 1. 81 Ezt az értelmezést adja R. Meyersohn: Social Research in Television. In: M an Culture, i. m. 3 47.1.

eleinte a m űvelt polgárok közönségétől való - fokozódó elszi­ getelődését úgy fogja fel, m int - illuzórikus - em ancipációt a szociális helyzet alól általában, s önm agát „szabadon lebegő értelm iség"-ként interpretálja. Eredetét H auser is a XIX. század közepére teszi: a polgárság csak a forradalom feletti győzelm e és a chartizm us veresége után érezte m agát oly biztosan a hatalom ban, hogy m ár nem voltak lelkiismereti konfliktusai és lelkiism eret-furdalásai, és úgy érezte, nincs önkritikára szüksé­ ge. Ezáltal azonban a m űvelt réteg, különösen pedig annak irodalm ilag produktív része elvesztette azt a m eggyőződését, h ogy hivatást tölt be a társadalom ban. Távol került attól a társadalm i osztálytól, m elynek eddig szószólója volt, teljesen elszigetelve érezte m agát a m űveletlen rétegek és a polgárság között, m ióta annak nem volt rá többé szüksége. Ezzel az érzés­ sel együtt alakult csak ki a korábbi polgári gyökeru~lművelt rétegből a m a ..értelm iségnél?'’ rieve^trtSreáBálm r~fesáp i ^ : K M indenesetre egy évszázaddal később ez az értelm iség szociá­ lisan m ár egészen beilleszkedett;83 a jól m egfizetett kulturális funkcionáriusok csoportja a lum penproletár-szerű bohém ségből a m enedzseri és bürokratikus vezetői réteg tekintélyéig em elkedett fel. M egm aradt az avantgárd m int intézm ény; en­ nek felel m eg az az elidegenedés, mely továbbra is fennáll egyfelől a töm egközlési eszközök nagyközönsége, m ásfelől vi­ szont szakem berek és szakszerű am atőrök produktív és kritikai kisebbsége között, akiJk lépést tartanak a m űvészet, irodalom és filozófia m agasfokú absztrakciós folyam ataival, a m od em ek körének specifikus öregedésével,84és persze a p uszta díszletvál­ toztatással és divatos szem fényvesztéssel is. A z irodalm i nyilvánosság szétesését m ég egyszer összefog­ lalja ez a jelenség: az értelem nyilvános h asználatára nevelt

82 Hauser: i. m. II, köt. 283.1. 83 A szociológusok példáján mutatja eztbe R. König: Wandlungen in der Stellung dersoziaiwissenschaftlichenlntelligenz. In: Soziologie und m odemé Gesellschaft. Verhandlungen des 14. Deutschen Soziologentages, Stuttgart, 1959.53. és köv. 1. Általában Th. Geiger: Aufgctben und Stellung der íntelligenz in der Gesellschaft. Stuttgart, 1949, ’ 84 Th. W. Adorno: Das Altem der neuen Musik. In: Dissonanzen. i. m. 102. és köv. I.

f kulturális réteg m ár nem talál visszhangra; a közönség széísza-

kadFaTtemnyilvS^ I ; |

és an y ílv an o san b efo g ad ó fogyasztók nagy tömegére/*5 Ezzel elvesztette bárm ely közönség kom m unikációs formáját általában. ' ... ..................... .................................

i í

19. § A z elmosódott alaprajz: a polgári nyilvánosság szétesésének feji ödés i i rái n/a

; '

A kultúrán okoskodó közönségtől a kultúrát fogyasztó közön­ séghez vezető úton elvesztette sajátos jellegzetességéi: az, amit egykor mint irodalm i nyilvánosságot még m eg lehetett különböztetni a politikaitól. A töm egközlési eszközök által terjesztett „kultúra" ugyanis integrációs kultúra: nemcsak az információt, és az okoskodást, valam int a pszichológiai szép iroda lom form á­ ival felruházott publicisztikai form ákat ötvözi bele a „lelki segítségbe" és a „hum án interest" által m eghatározott szörakoztatásba; ahhoz is elég rugalm as, hogy egyidejűleg a reklám elemeit is asszimilálja, sőt, hogy super-sloganként szolgáljon, melyet, ha nem lett volna már m eg, a public relations céljából egyenesen fel is találhatták volna a status quo érdekében.11" A nyilvánosság átveszi a reklám funkcióit. Minél inkább bevethető a polítiJkafés”g azB asá^ b efö ly ásö las közegeként, egészében '.annál inkább válik nem politikaivá és látszólag privatizálódik."'

l j f I

í

: í { f

I I f

L á s d A . G e h le n :

Bemerkungen zum Thema „Kulturkonsum und Komumkultur'.

T a g u n g s b e r ic h t d e s „ B u n d e s " , W u p p e r t a i, 19 5 5 . 6. és k ö v . 1. 66 H. M .

Enzensberger: Bew usstseins-lndustrie. In: Emzelheitai. i. itt. 7. é s köv. 1. Zum Problem der Scheinöffentlichkeit, iiiíiaUscmaii/tisch dmgestellt an derBíldzrítung. K é z ir a t, F r a n k f u r t , 1 9 6 0 . A v iz s g á la t a la p já t a H a m ­

67 L á s d W . T h o m s s e n :

b u r g e r B u n d e s a u s g a b e 6 9 ú js á g ja k é p e z te , e z e k k ö z ü l m in d e n c s e lb e n 2 3 p é ld á n y t v e tt e k f ig y e le m b e , m e ly e k e g y e n le te s e n v o lta k s z é ts z ó r v a a 2 / 1 9 5 3 a s , 1 / 1 9 5 6 - o s é s a 2 / 1 9 5 8 - a s fé lé v fo ly a m o k b a n . E z a v iz s g á la t le h e tő v é te sz i, h o g y e g y e x t r é m p é ld á n a d ju k m e g a z e m líte t t te n d e n c ia n a g y s á g r e n d je i : a z e r r e k iv á la s z to tt n a p ila p , a

Bildzcituiig,

a z é r t a lk a lm a s a d ia g n ó z is r a , m e r t ,i

n a p is a jtó n b e lü l, te h á t a p u b lic is z tik a k la s s z ik u s fa jtá já b a n , a f e jlő d é s n e k o ly a n s tá d iu m á t je lö l i, a m i k o r a n a p ila p m á r a n a p o n ta m e g je le n ő m a g a z in f o r m á it ö lti. A tö r d e lé s f e lla z u lá s a o ly a n n y ir a e lő r e h a la d t, h o g y a z ö s s z f e liile t b ő l á tla g o s a n c s a k 4 0 % ju t m a g á r a a s z ö v e g r e ; e g y -e g y n e g y e d r é s z v a n f e n n ta r tv a f e lir a to k n a k é s k é p e k n e k ; a fe n n m a r a d ó teret re k lá m o k fo g la lja k el.

259

A polgári nyilvánosság modellje a köz- és m agánszféra szi­ gorú elválasztásával szám olt, miközben a m agánszférához szá­ m ították m agát a közönséggé egybegyűlt m agánem berek nyil­ vánosságát is, m ely közvetítést hoz létre a társadalom szükség­ letei és az állam között. Ez a modell annyiban válik alkalmaz­ hatatlanná, amennyiben a közszféra a m agánszférával összefo­ nódik. Egy repolitizált társadalm i terület jön ugyanis létre, m e­ lyet sem jogilag, sem szociológiailag nem lehet a köz- és m agán­ kategóriái alá besorolni. Ebben a köztes szférában a politikailag okoskodó m agánem berek közvetítése nélkül hatja át egym ást a társadalom államosított szférája és az állam társadalm asodott szférája. A közönséget e feladat alól m esszem enően mentesítik m ás intézmények: egyrészt olyan szervezetek, melyekben a kollektíve m egszervezett m agánérdekek igyekeznek m aguk­ nak közvetlenül politikai alakot adni; m ásrészt a pártok, m e­ lyek, a közhatalom szerveivel összefonódva, m integy a nyilvá­ n osság - m elynek egykor eszközei voltak - felett alapozódnak

Az egész szövegfelületnek mintegy a felét szolgáltatják a hírek és beszámolók, egynegyedét a szórakoztató írások; sporthírekre 12%, szerkesztőségi közle­ ményekre 7% jut; ezek nem az okoskodást szolgálják, hanem az olvasókkal való közvetlen kontaktust a levélben történő tanácsadás, díjak kiírása, körkér­ dések stb. A híreknek és beszámolóknak alig több mint negyede terjed ki olyan tárgykörökre, melyek - tágabb értelemben - politikailag fontosnak tekinthe­ tők: 19% politikára (beleértve a „vezércikket") és 8% felvilágosító informáci­ ókra. A megmaradó terület a következőképpen oszlik meg: bűnözés, balese­ tek, beszámolók a mindennapi életből (32%), perek (13%), „társaság", film, divat, szépségversenyek stb. (21%), lelki segítség és oktatás (7%). Emellett ezekre az jellemző, hogy e cikkek egyik felénél a szöveg, másik felénél az illusztráció van túlsúlyban. Az egész hírfelületnek csak az egyharmadát fog­ lalják el olyan cikkek, melyek „tárgyi" formában tájékoztatnak; kétharmadát olyanok, melyek stilizáltak és túlnyomórészt a human interest számára ké­ szültek; a címoldal főcikkei között 72%-ra emelkedik azoknak a cikkeknek az aránya, melyeket mint „humán interest stories"~t írtak meg. így nem meglepő a vizsgálat végeredménye sem, mely szerint az összes hírek és beszámolók, melyek „közfontosságúnak'' tekinthetők (beszámolók és állásfoglalások olyan eseményekkel kapcsolatban, melyek súlyuknál fogva a társadalom életfolyamatában az egyedi eseten tó! is jelentőséggel bírnak), nem foglalnak el többet az egész hírterület negyedénél; ez az összes hírek és beszámolók számának mintegy a harmadát teszi ki. Másfelől a címoldal fődkkei között 73%-ra növekszik a nem közfontosságú cikkek aránya, csak azt a 18%-ot lehet „közfontosságúnak" tekinteni, ahol az olvasót nem térítik el a tárgyi tartalom­ tól egy human interest story megírásával. Összesített áttekintést ad a 6. táblázat, i. m. 50.1.

260

meg. A hatalom gyakorlásának és kiegyensúlyozásának politi­ kailag jelentős folyam ata közvetlenül a m agánterület ig azg atá­ sa, a szervezetek, a pártok és az állami közigazgatás között játszódik le; a közönséget mint olyant a hatalom körforgásába csak szórványosan vonják be, és akkor is csak azért, hogy élje­ nezzen. A m agánem bereknek, am ennyiben bérből és fizetésből élnek és szolgáltatások igénybevételére jogosultak, közfontos­ ságú igényeiket kollektive kell képviseltetniük. Azok a d önté­ sek azonban, am elyekkel ők m int fogyasztók és választók m ég egyénileg rendelkeznek, ugyanolyan mértékben kerülnek g az­ dasági és politikai fórumok befolyása alá, ahogy közfontosságra tesznek szert. A m ennyiben a társadalm i újraterm elés m ég függ a fogyasztói döntéstől, a politikai hatalom gyakorlása pedig a választói döntéstől, amennyiben érdek fűződik ezek befolyáso­ lásához - itt azért, hogy az eladást fokozzák, am ott azért, hogy ennek vagy annak a pártnak a szavazati arányát formálisan növeljék v agy bizonyos szervezetek nyom ásának informális úton nagyobb súlyt adjanak. A m agándöntések szociális játék­ terét előre m eghatározzák olyan objektív tényezők, m int a v á ­ sárlóerő és a csoporthoz való tartozás: általában a társadalm i­ gazdasági státus. Ezen a játéktéren belül azonban annál inkább befolyásolhatók, minél inkább m egfordult az intim szféra és az irodalm i nyilvánosság eredeti viszonya, és minél inkább lehe­ tővé teszi ez a m agánszféra publicisztikus kiürítését. így hát a kulturális fogyasztás a politikai és gazdasági propagandának is szolgálatába lép. Míg valam ikor az irodalmi és politikai nyilvá­ nosság viszonya konstitutív volt a tulajdonos és a tulajdonkép­ peni „em ber" centrális azonosításának szem pontjából, anélkül, hogy a kettő ezért egym ásban feloldódott volna, m a az a ten­ dencia érvényesül, hogy a fogyasztói kultúra politikátlanított nyilvánossága elnyeli a népszavazásossá vált „politikai" nyil­ vánosságot. M arx m ég a birtoktalan és tanulatlan töm egek perspektíváját tette m agáévá, akik anélkül, hogy teljesítették volna a részvétel feltételeit, behatoltak a polgári nyilvánosság körébe, hogy a gazdasági konfliktusokat a politikai konfliktus egyedül sikerrel kecsegtető formájává alakítsák át. Véleménye szerint a nyilvá­ nosságnak a jogállam ban intézm ényesített platformját nem arra fogják használni, hogy szétzúzzák a nyilvánosságot, hanem hogy a z zá v áltoztassák , am it liberális látszata m indig is ígért. 261

A valóságban azonban a politikai nyilvánosságnak a nem tulaj­ donosok töm ege által történt elfoglalása állam nak és társada­ lom nak ahhoz az összefonódásához vezetett, m ely a nyilvános­ ságot m egfosztotta régi bázisától, anélkül, hogy újat adott volna neki. A nyilvános és a m agánszféra integrációjának ugyanis azon nyilvánosság dezorganizációja felelt m eg, mely egykor az állam és a társadalom között közvetített. A közvetítésnek ez a funkciója a közönségről olyan intézm ényekre kerül át, melyek, m int a szövetségek a m agánszférából vagy m int a pártok, a nyilvánosságból jöttek létre, m ost pedig belülről, az állam ap­ parátussal összejátszva folytatják a hatalom gyakorlását és ki­ egyensúlyozását; eközben, a m aguk részéről önállósult töm eg­ közlési eszközök révén arra törekszenek, hogy a közvetítő kö­ zönség egyetértsen velük vagy legalábbis m egtűrje őket. A pub­ licitást m integy felülről fejlesztik ki, hogy bizonyos állásponto­ kat a „good will" (jóhírnév) csillogásával övezzenek. Eredetileg a nyilvánosság azt biztosította, hogy a nyilvános okoskodás összefüggjön m ind az uralom törvényhozói m egalapozásával, mind pedig gyakorlásának kritikai felügyeletével. Időközben ez lehetővé teszi a nem nyilvános vélem ény uralm a feletti uralom sajátos ambivalenciáját: ugyanolyan mértékben szolgálja a kö­ zönség m anipulációját, m int az előtte történő legitimációt. A kritikai publicitást elnyom ja a manipulatív. H ogy a publicitás elvével egyidejűleg hogyan változik m eg a politikailag m űködő nyilvánosság eszméje és tényleges funkci­ ója, az m egm utatkozik abban, h ogy felbomlik a jogi norm ának és a nyilvános vitának - a liberalizmus által m ég igényelt összefüggése, és erre n em is m erül fel igény. A nnak a jogi norm ának a fogalm a, m elyhez a végrehajtó hatalom és az igaz­ ságszolgáltatás, h a nem is egyenlő m ódon, de egyenlő m érték­ ben kötődött, m agában foglalta az általánosság és az igazság m ozzanatait (igazságosság = helyesség). Struktúrája a polgári nyilvánosság struktúráját tükrözi, m ert egyrészt szigorú érte­ lemben a törvények általánossága csak addig biztosított, amíg a társadalom nak m int m agánszférának az intakt autonómiája lehetővé teszi, hogy a törvén yh ozás anyagából m inden speciális érdekhelyzetet kihagyjanak, és a szabályozást az érdekek ki­ egyensúlyozásának általános feltételeire korlátozzák. M ásrészt a törvények „igazsága" csak addig biztosított, am íg a parla­ m entben állam szervvé em elt nyilvánosság lehetővé teszi: nyil­

vános vita útján tárják fel azt, ami az általános érdek szem pon t­ jából gyakorlatilag szükséges. H ogy itt ennek az általánosság­ nak éppen a formalitása biztosította az „igazságot" m int helyes­ séget a polgári osztályérdek m ateriális értelmében, az h ozzátar­ tozott e törvényfogalom csakham ar felfedezett dialektikájához, a polgári nyilvánosság dialektikájához. M ivel az állam és a társadalom elválasztása megszűnik, és az állam a társadalm i rendbe gondoskodva, elosztva és igazgatva beavatkozik, a norm a általánosságát m int elvet m ár nem lehet kivétel nélkül feru\tartai\i.ss A szabályozásra szoruló tényállá­ sok m ost szűkebb értelem ben is társadalm i tényállások, ezért konkrétak, ugyanis m eghatározott szem élyi csoportokhoz és változó szituációkhoz kötődnek. Ilyen körülmények között a törvények m ég akkor is, am ikor nem mutatják m agukat kifeje­ zetten törvényi intézkedésnek (hanem nem általános n orm á­ nak},89gyakran az igazgatási részletrendelkezés jellegét öltik fel; a törvény és a rendelkezés közötti különbség elmosódik. A törvényhozás részben kényszerítve érzi m agát arra, hogy konk­ retizálások útján m élyen beavatkozzék a közigazgatás hatáskö­ rébe; gyakrabban a közigazgatás hatásköre olyannyira kibővül,

A p o lg á r i t ö r v é n y f o g a lo m s z ig o r ú é r te lm é b e n a n o r m a „ g e n e r a l i t á s á t " a z á lta lá n o s s á g f o r m á lis k r ité r iu m a m é g n e m b iz to s ítja ; e n n e k a z é r te le m n e k c s a k a k k o r t e s z n e k e le g e t, h a a z á lta lá n o s m e g fo g a lm a z á s , m e ly a f e lm e n té s e ­ k e t é s k iv á lí s á g o k a t k iz á r ja , a d o tt tá r s a d a lm i v is z o n y o k k ö z ö tt té n y le g e s e n s in c s a tá r s a d a lm o n b e iü l e g y m e g h a t á r o z o t t c s o p o r tn a k c ím e z v e. A

materiül is

k r it é r iu m o k s z e r in t á lta lá n o s tö r v é n y jo g h a t á s a n e m le h e t s z e le k t ív ; o ly m ó ­ d o n k e ll „ a la p v e t ő n e k " v a g y „ e lv in e k " le n n ie , h o g y a z ö s s z tá r s a d a lm i te n d a la p ja ir a , é s e n n y ib e n a tá r s a d a lo m

valamennyi

ta g já n a k le h e ts é g e s s z e m é ly i

k ö r é r e v o n a tk o z z é k . A z o k a t a jo g t é t e le k e t , m e ly e k n e m c s a k á lta lá b a n s z a b á ­ ly o z z á k a tá r s a d a lm i é r in tk e z é s e lv e it, h a n e m a z ö s s z tá r s a d a lm i re n d k e r e té n b e l ü l k o n k r é t té n y á llá s o k r a is v o n a t k o z n a k , a z á lta lá n o s t ö r v é n y e k tő l e lt é r ő ­ e n , „ s p e c i f i k u s n a k " n e v e z ik , fü g g e t le n ü l a ttó l, h o g y m e g f o g a lm a z á s u k s z e ­ r i n t á lta lá n o s a k . A p o lg á r i tá r s a d a lo m c s a k a k a p ita liz m u s lib e r á lis f á z is á b a n v á l t e l a n n y ir a a m a g á n a u to n ó m ia s z fé r á ja k é n t a z á lla m tó l, h o g y a t ö r v é n y ­ h o z á s t e n d e n c iá já b a n á lta lá n o s n o r m á k r e n d s z e r é r e k o r lá to z ó d o tt; é s a m e g ­ f o g a l m a z á s á l t a lá n o s s á g á n a k is c s a k e b b e n a fá z is b a n k e lle tt m a g á b a n fo g la l­ n ia a té n y le g e s jo g h a t á s á lta lá n o s s á g á t. L á s d F . N e u m a n n :

del des Gesetzes im Recht der bürgerlichen Gesellschaft,

Der Fiaiklionsuwi-

i. m .; to v á b b á a z én

t a n u l m á n y o m a t a t e r m é s z e t jo g r ó l é s a f o r r a d a lo m r ó l . In :

Theorie und Praxif.

i. m . 5 2 . é s k ö v . I.

9A f o g a lm i m e g k ü lö n b ö z t e té s s e l k a p c s o la t b a n lá s d tö b b e k k ö z ö tt H . S c h n e id e r : Über E in z e lfa llg e s e tz e . In : Festschrift fü r Carl Schmitt. B e rlin , 195s). 197. és k öv . I.

263

h ogy tevékenysége többé m ár aligha tekinthető a törvény pusz­ ta végrehajtásának. Forsthoff összefoglalja azt a h árom tipikus folyam atot, melyekben e két hatalom klasszikus elválasztása és ugyanakkor összefonódása tendenciaszerűen felbomlik. Ez tör­ ténik, am ikor a törvényhozó mintegy m aga lép akcióba, és intézkedéseket hoz; beavatkozik a közigazgatás jogkörébe (az intézkedési törvény esete); am ikor a törvényhozó funkcióját a közigazgatásra viszi át; ez jogot nyer arra, h og y rendeletek útján kiegészítő norm ákat alkosson (a felhatalm azási törvény esete); végül akkor, am ikor a törvényhozó egy szabályozásra szoruló anyaggal kapcsolatban általában eltekint a szabályozástól és szabad kezet ad a közigazgatásnak.90 U gyanolyan mértékben, ahogyan az állam nak és a társada­ lom nak kölcsönös egym ásba hatolása feloldja a m agánszférát (melynek önállósága a törvények generalitását lehetővé tette), m egingott az okoskodó m agánem berek viszonylag hom ogén közönségének talaja is. A m egszervezett m agánérdekek verse­ nye behatol a nyilvánosságba. H a egykor az osztályérdek közös nevezőjén magánjellegük m iatt sem legesített érdekek lehetővé is tették a racionalitás bizonyos m értékét és a nyilvános vita hatékonyságát, ennek helyére m a a versengő érdekek dem onst­ rálása lépett. A nyilvános okoskodásban feltárt egyetértés áten­ gedi a teret a nem nyilvános úton kivívott v agy egyszerűen érvényre juttatott kom prom isszum nak. A z ily m ódon létrejött törvényeket m ár nem illeti m eg az „igazság" m ozzanata, még h a sok esetben m eg is őrzik az általánosság m ozzan atát; a parlam enti nyilvánosság, az a hely, ahol az igazságnak igazo­

90 E. Forsthoff: Lehrbnch der Verwaltungsrecht. München, 1955.1. köt. 9.1. Lásd erről F. Neumann: Funktionsioandel des Gesetzes im Recht der bürgerlichen Ge­ sellschaft. i. m. 577.1. Neumann Carl Schmitt fáradozásainak politikai funkci­ óját is elemzi, melyekkel a Weimari Köztársaság törvényhozása számára restaurálni kívánta a klasszikus törvényfogalom kizárólagos érvényességét. Hasonló funkciói vannak ma a Carl Schmitt-iskola fáradozásainak, melyek az alkotmányjog síkján a jogállam fogalmának kizárólagos érvényességét kíván­ ják restaurálni. Lásd pl. E. Forsthoff: Begriff und Wesen des sozialen Rechts­ staates. In: Veröff. d. Ver. Dt. Staatsrechtslehrer. 12. füzet, Berlin, 1954. XV. tétel: „A szociális állam és a jogállam az alkotmány síkján nem olvaszthatók össze. A szociális állam működésének tere a törvényhozás és a közigazgatás. A szociális jogállam az állam olyan típusmeghatározó megjelölése, mely az alkotm ányt a törvényhozást és a közigazgatást fogja át. Eznem jogi fogalom."

lódnia kellett, szintén szétrom bolódott: „A vita elveszti alkotó jellegét, am int ezt az irodalom ban gyakran részletesen leírták. A beszédek, m elyeket a parlam ent plénuma előtt elm ondanak, többé nem azt a célt szolgálják, hogy m eggyőzzék a m ásképp gondolkodó képviselőket, hanem - legalábbis az alapvető, a politikai életet m eghatározó kérdésekben - közvetlenül a vá­ lasztópolgársághoz fordulnak... A nyilvánosság, mely egykor a parlam enti üléseken végbem ent folyama tokból élt, és ezeknek a m aga részéről különös ragyogást adott, így népszavazásos jelleget k ap ."91 Ezeknek a tényleges változásoknak felel m eg, h ogy m ost m ár m agának a törvényi norm ának a fogalma is - pozitivista m ódon - feláldozza az általánosság és az igazság ismertetőjegyeit. A XIX. század nyolcvanas éveitől kezdve N ém etországban felül­ kerekedik a kettős törvényfogalom tana. Ettől kezdve m ateriális értelemben törvénynek nevezik az összes kötelezően elrendelt jogi norm át, függetlenül attól, hogy általános szabályokról vagy egyes intézkedésekről van-e szó; ezzel szemben formálisan tör­ vényeknek nevezik azokat a jogi tételeket, melyek parlam enti eljárás útján jönnek létre, bárm i legyen is a tartalm uk.92 A poli­ tikailag m űködő nyilvánosság és a törvények uralm a közötti eredeti, Kantnál oly világosan kimunkált összefüggés elvész e két törvényfogalom között. A törvény m egváltozott szerkezeté­ nek tudható be, hogy a politikai uralom racionalizálásának feladatát többé n em a publicitás alapelveitől várják. Bár a m e­ diatizált közönséget a nyilvánosság hatalm as méretekben kibő­ vített szféráján belül összehasonlíthatatlanul sokoldalúbban és gyakrabban veszik igénybe, hogy nyilvánosan helyeseljen, ugyanakkor a hatalom gyakorlásának és kiegyensúlyozásának folyam ataitól m i sem áll távolabb, mint az a gondolat, hogy a nyilvánosság elve m egkövetelheti, sőt mi több, el is végezheti e folyamatok racionalizálását.

9 1 G. L e ib h o lz :

Strukturwandel der modernen Demokratie, In: Struklurproblcmc der Demokratie. Karlsruhe, 1958. 94.!. 92 Lásd Böckenförde: i. m. III. rész. 210.1.

VI. A NYILVÁNOSSÁG POLITIKAI FUNKCIÓVÁLTOZÁSA 20. § Az írogató magánemberek zsurnalizmusától a tömegközlési eszközök által nyújtott közszolgáltatásokig - a hirdetés mint a nyilvánosság funkciója A nyilvánosság elvének funkcióváltozása a nyilvánosságnak m int szférának az átstrukturálódásán alapul; ez legjellegzete­ sebb intézményének, a sajtónak a változásán keresztül ragad ­ ható m eg. Egyrészt a sajtó kom m ercializálódásának m értéké­ ben eltűnik a közönség érintkezése és az áruforgalom kö2ö,tti küszöb: a m agánszférán belül elmosódik a nyilvánosság és a m agánszféra közötti világos eínatárolödás. M ásrészt azonban 'abban i m értékben, ahogyan intézményeink függetlenségét m ár csak bizonyos politikai garanciák révén lehet biztosítani, a nyilvánossá^jnegszűnik kizárólag a m agánszféra része lenni Á zujságírás, m ely a m agánlevelezések rendszeréből jött létre, és am elyet ezek m ég hosszú időn keresztül túlszárnyaltak, ele­ inte kézm űves kisüzemi formákban szerveződött m eg; ebben az első korszakban a szám ítások egy szerény, a korai kapitaliz­ m us tradicionalista határai között tartott profitm axim álás elve­ ihez igazodtak; a kiadó érdeke saját vállalkozásával kapcsolat­ ban tisztán üzleti jellegű volt. Tevékenysége lényegében a hír­ összeköttetés m egszervezésére és a hírek egybevetésére szorít­ kozott. Ehhez a gazdasági m ozzanathoz azonban új, szélesebb értelem ben politikai m ozzanat csatlakozik, mihelyt a hírsajtó szellemi sajtóvá fejlődik, és a hírközlés konkurensre talál az írogató zsum alizm usban. Bücher a következő tétellel jellemzi a n agy fejlődési vonalat: „A z újságok pusztán hírek publikálásá­ val foglalkozó intézményekoöl a közvélem ény hordozóivá és vezetőivé, a pártpolitika harci eszközévé váltak. Ennek az újság:

1 Lásd a fenti sémát a 84. lapon.

266

vállalkozás belső szervezetére nézve az lett a következm énye, hogy a hírek összegyűjtése és publikálása közé új tag, a szer­ kesztőség iktatódott be. Az újság kiadója szám ára viszont ez azzal a jelentőséggel bírt, hogy hírek előadójából közvélem ény­ kereskedővé alakult á t / ^ . _ * —“ ^TíülajH önképpeni fordulat term észetesen m ég nem követke­ zett be a szerkesztőség önállósulásával; ez a kontinensen a „tudós újságírókkal", Angliában a morális heti folyóiratokkal és a politikai folyóiratokkal kezdődött, mihelyt egyes írók felhasz­ nálták a periodikus sajtót, h ogy pedagógiai szándékkal folyta­ tott okoskodásuknak publicisztikai hatékonyságot biztosítsa­ nak. Erről a m ásodik korszakról mint az „írogató zsu m alizm u s" korszakáról beszéltek.3 Ekkor az ilyen vállalkozásoknál a nye­ reség gazdasági célja többnyire háttérbe szorult; sőt gyakran m egsértették a rentabilitás összes szabályát, és kezdettől fogva veszteséggel működtek. A pedagógiai, később pedig egyre in­ kább a politikai im pulzus úgyszólván a csőddel finanszíroztatta m agát. Angliában az ilyenfajta újságok és folyóiratok gyakran „a pénzarisztokrácia vesszőparipái"4 voltak, a kontinensen pe­ dig inkább egyes írók és tudósok kezdem ényezéseiből jöttek létre. Eleinte egyedül ezek viselték a gazdasági kockázatot; saját belátásuk szerint terem tették elő az anyagot, díjazták m unka­ társaikat és tulajdonosai voltak a folyóiratoknak; a folyóiratok szám ai a kiadó szem pontjából egyedi objektumok folyam atos sorát jelentették. A szerkesztő-kiadók (H erausgeber) csak las­ sanként m ondanak le a kiadók (Verleger) javára vállalkozói funkcióikról. Ebből a fejlődésből válik érthetővé a szerkesztő jellegzete! állása, aki ezentúl egy szem élyben volt „szerkesztő­ kiadó" és „szerző". A kiadó és a szerkesztő viszonya akkoriban, a XIX. század fordulóján nem m erült ki az alkalm azotti viszon y­ ban; a szerkesztő gyakran továbbra is részesedett a nyereség­ ben. A z újságvállalkozó hagyom ányos típusa, főleg a régi stílu­

2 K. Bücher: Die Anfange des Zeitungswesens. In: Die Entstehung der Volkswirtschaft. Tübingen, 1917.1. köt. 257.1. 3 D. P. Baumert: Die Entstehung des deutschen Joumalismus. München/Leipzig, 1921. 4 U. de Voider: Soziologie der Zeitung. Stuttgart, 1959. 22.1.

267

sú napilapoknál, melyek tartózkodtak az irodalm i és politikai okoskodástól, m egm aradt egészen a XIX. századig: m ég M ár­ kus D um ont is egy szem élyben volt szerző, szerkesztő, kiadó és nyom dász, amikor 1805-ben átvette a Kölnische Z eitungot A publicisztikailag tevékeny írók egym ással versengő folyóirat­ sajtója azonban, ahol az ilyen vállalkozások konszolidálódtak, főfoglalkozású és önálló szerkesztőségek létesítéséhez vezetett. N ém etországban Cotta* járt elöl jó példával. Posseltet nevezte ki a Neueste Weltkunde felelős szerkesztőjévé; így a „szerkesztő­ kiadó" és a kiadó között elkülönítette a gazdasági és a publicisz­ tikai funkciókat. Ezzel a szerkesztőségi au tonóm iával függ össze, hogy a XIX. század első telében a vezércikk a napisajtó­ ban is érvényre jut. H ogy a szerkesztőségi zsum alizm us új alakjával a vállalkozás rentabilitása mily kevéssé kerekedik felül a publicisztikai szándékon, az üzlet a szellem en, azt ismét C otta példája mutatja, akinek Allgemeine Zeitungja jelentős be­ folyása ellenére évtizedeken keresztül ráfizetéses vállalkozás m aradt. Abban a korszakban, amikor a nyilvánosság m int poli­ tikailag m űködő nyilvánosság érvényre jut, a kiadói m ódon konszolidált újságvállalkozások is azt a szabadságot biztosítják szerkesztőségeiknek, am ely a m agánem bereknek m int közön­ ségnek a kommunikációjára általában jellemző volt. A kiadók biztosították a sajtó kereskedelmi bázisát, anélkül azonban, logy ezzel a sajtót m int olyant kom m ercializálták volna. A sajtó, m elv a közönség okoskodásából fejlődött ki, és pusztán m eghosszaobította a vitát, teljességgel m agának a kö­ zönségnek az intézm énye m aradt: közvetítőként és felerősítő­ ként hatott, m ár nem volt az inform ációátvitel puszta szerve és m ég nem volt a fogyasztói kultúra közege. A sajtónak ez a típusa példásan megfigyelhető forradalm i korszakokban, am ikor a legkisebb politikai csoportosulások és egyesülések újságjai szin­ te a földből nőnek ki - például az 1789-es év Párizsában; Párizs­ ban m ég 1848-ban is m inden valam elyest jelentős politikus megalakítja a m aga klubját, m inden m ásodik pedig a m aga újságját: csupán február és május között 450 klub és 200 lap jön

* Cotta von Cottendorf, túl.: Johann Friedrich Freiherr (1764-1832) - német kiadó, a kor legjelentősebb írói, mindenekelőtt Goethe és Schiller műveinek kiadója.

268

létre!5 A m íg a politikailag okoskodó sajtó puszta léte problem a­ tikus m arad, addig folyam atos önvizsgálatra kényszerül: a p o ­ litikailag m űködő nyilvánosság tartós legalizálásáig egy újság megjelenése és m egm aradása azzal volt egyenértékű, hogy az em ber a nyilvánosságért mint elvért vívott harcban elkötelezte m agát. Kétségtelen, hogy a régi stílusú újságok is szigorúan alá voltak vetve a cenzúrának; de az e korlátokkal szem ben tanúsí­ tott ellenállást addig sohasem lehetett az újság hasábjain kifej­ teni, amíg kizárólag híreket továbbított; a felsőbbségi állam szabályozása a sajtót puszta iparrá fokozta le, ugyanolyan m ér­ tékben, ahogyan a többi ipart is rendészeti előírásoknak és tilalmaknak vetették alá. A szellemi sajtó ezzel szem ben a vitat­ kozó közönség intézményéként elsődlegesen azzal foglalkozi1, hogy a közönség kritikai funkcióját hangoztassa; így a m űkö­ déshez szüksegés tőkebefektetés célja csak m ásodsorban a n y e­ reséges értékesítés - h a ilyesmire egyáltalán gondolnak. Csak a polgári jogállam m egalapozásával és a politikailag m űködő nyilvánosság legalizálásával m entesül az okoskodó >ajtó á világnézeti nyom ás alól; m ost m ár félreteheti a polem i­ k u s állását, és észreveheti a kereskedelmi működésben rejlő kereseti lehetőségeket. Angliában, az USA-ban és FranciaországDan körülbelül egyidejűleg tör utat m agának a világnézeti sajtótól az üzleti sajtóhoz vezető fejlődés. A hirdetési üzlet új alapot teremt a kalkuláció számára: tetem esen csökkentett árak és m egsokszorozódott vevőszám esetén a kiadó azzal szám ol­ hatott, hogy az újságtér megfelelően növekvő részét eladhatja hirdetéseknek. A fejlődésnek erre a harm adik fázisára vonatko­ zik Bücher ism ert definíciója, hogy „az újság vállalkozás jellegét ölti, a hirdetési teret m int árut termeli és a szerkesztőségi rész révén teszi eladhatóvá". A modern üzleti sajtónak ezek az első kísérletei az újságnak visszaadják a m agángazdasági, nyereség­ re term elő vállalkozásjellegét; m ost persze, a régi „kiadók" kézm űvesüzem eivel szemben, a fejlett kapitalista nagyüzem új fokozatán; m ár a század közepén újságvállalkozások egész so­ rát szervezik m eg részvénytársasági alapon.6

5 Groth: i. m. IV. köt. 8.1. 1848-ban Németországban ilyen a Naticmalzeitung, a Kreuzzeitung és a Neue Rheinische Zeitung. Lásd erről Fr. Lenz: Werden und Wesen der öffentlichen Meinung. München, 1956.157.1.

269

H a kezdetben, az elsősorban politikailag m otivált napi sajtón belül, az egyes vállalatok átállása kizárólag kereskedelmi alap­ ra, a nyereséget hozó beruházásnak m ég csak a puszta lehető­ ségét jelentette, úgy ez csakham ar valam ennyi kiadó szám ára szükségszerű lett. A technikai és szervezeti apparátus m egna­ gyobbodása és tökéletesedése ugyanis igényelte a tőkealap ki­ bővítését, a társadalm i kockázat növelését, és kényszerűen azt is, hogy a vállalkozási politikát rendeljék alá az ü zem gazdaság­ tan szempontjainak. A Timest m ár 1814-ben azon az új gyorssaj­ tón nyomják, m ely négy és fél évszázad m últán felváltotta G utenberg fasajtóját. Egy em beröltővel később a távíró feltalá­ lása forradalm asítja a hírhálózat egész szervezetét.7 N em csak saját üzem ének m agángazdasági érdekei tesznek szert azonban nagyobb súlyra; amint az újság kapitalista vállal­ kozássá fejlődik, üzem en kívüli érdekeknek is hatókörébe kerül, s ezek igyekeznek befolyást gyakorolni rá. A nagy napilapok története a XIX. század m ásodik felében bizonyítja, h ogy a sajtó kom m ercializálódásának mértékében m aga is m anipulálhatóva - r a l ik.' MtöTaa szerkeszfőségi7ész"elaaasa Kölcsönhatásban áll a nlrdetési rész eladásával, a sajtó, m ely eddig a m agánem berek­ et 7 A tőzsdei forgalom érdekei, főleg a gyorsan növekvő ipari részvénytőke jegyében, a párizsi Charles Havast, aki 1830 és 1840 között régebbi levelezési vállalkozásokat egyesített a saját kezében, már korábban arra indították, hogy galambpostát létesítsen: főleg a londoni tőzsde híreit terjesztette a bankoknak, cégeknek és újságoknak. 1849-ben használhatta fel az első távíróvonalat. Ugyanekkor a Berliner Nationalzeitung üzleti vezetője, Berndhar Wolff, úgy próbálja lapjának táviratköltségeit csökkenteni, hogy a jelentéseket előfizetéses alapon eladja; így jött létre a Havas-ügynökség után a Wolff-féle táviratiroda; ezt a kettőt követi 1857-ben Londonban a híres Reuter Ltd. Ez a három, eleinte magángazdasági módon megszervezett vállalat uralkodik fél évszázadon ke­ resztül az európai piacon. Először kizárólag gazdasági híreket szolgáltatnak, nemsokára politikaiakat is. (Lásd E. Dofivat: Zeitungslehre. Berlin, 1955.1. köt. 62.1.). Az a csábítás, melvet az ügynökségek a tőzsdei érdekek szamára jelen­ tenek, es néni csupán nagy tőkeszükségletük, vezet csakhamar a távirati irodák Ss a legnagyobb bankok közötti összefonódásokhoz; Wolff szövetkezik Bleich• röderrel, Delbrückkel, á Schickler & Co.-val; Havas a Crédit Lyonnais-vel, Reuter pedig az Union Bank of Scotlanddel, valamint a London and Provincial Bankkel: így az insiderek számára, akik időbeli előnnyel jutottak a fontos hírek birtokába, bizonyos körülmények között spekulációs előnyöket lehetett bizto­ sítani. Ugyanilyen fontosnak bizonyult az ügynökségek informális jösgzefonódása kormányaikkal: időnként ezeket propagandisztikus-teiokra is be lehetett ■ vetni.

270

nek mint közönségnek az intézménye volt, a közönség m egh a­ tározott tagjainak mint m agánem bereknek az intézm ényévé válik - azzá a kapuvá, melyen a privilegizált m agánérdekek beha tcfflram a E aTny flv ánosságb a . ~ Ennelc m egfelelően m egváltozik a kiadó és a szerkesztőség viszonya is. A szerkesztőségi tevékenység a technikailag fejlett hírközvetítés nyom ására irodalm i tevékenységből m ár am úgy Is zsum alisztikus tevékenységgé specializálódott-8 az anyag ki­ választása fontosabb lesz, m inta vezércikk, a hírek feldolgozása f s m egítélése, áü lézesuk és elŐKeszítésük sürgetőbbé válik, mint valam ilyen „vonal" hatékony követése. Különösen a hetvenes évektől kezdve rajzolódik ki az a tendencia, hogy az újságnak többé elsősorban Qem a kiemelkedő publicisták, hanem a tehet­ séges kiadók adnaK rangot és nevet. A kiadó azzal a rem énnyel ' nevezi ki a szerkesztőket, hogy a nyereségre dolgozó vállalat m agánérdekeit szem előtt tartva fognak tevékenykedni.9 A szerkesztő publicisztikai autonóm iáját egyébként a sajtó azoíi faítajánaTis tetem esen korlátozzák, am ely nem enged a piac törvényeinek, hanem elsősorban politikai célokat követ ennyiben inkább az okoskodó folyóiratok írogató zsum alizm usával rokon. A politikai sajtó egy ideig m ég azután is m egőrzi egyéni stílusát, h ogy létrejönnek, először Angliában és Francia­ országban, a parlam enti frakciók és pártok. A pártsajtónak az a típusa, am ely N ém etországban a júliusi forradalom után W irth Deutsche Tribune cím ű lapjával színre lépett, m ég a század kö­ zepén is uralkodik; e publicisták egyik párttól vagy frakciótól sem függtek, ellenkezőleg, m aguk voltak politikusok, akik a

8 Lásd Groth: i. m. IV. köt. 14.1. 9 Ennek az időszaknak a berlini újságpiacára vonatkozóan vannak olyan beszá­ molók, melyek kifejezetten utalnak a szerkesztő pozíciójának meggyengülésére a kiadóval szemben. „Többé nem a szerkesztő az, aki a lap jellegét meghatároz­ za, még csak nem is az úgynevezett főszerkesztő, aki korábban a kiadóval mindennapos, meghitt kapcsolatban állt, és kicserélte vele a nézeteit. Az ő helyére a kiadói igazgató vagy ügyintéző lépett, aki az egész üzleti rész keze­ lését szem előtt tartja, akár a forgalom, akár az általános propagandisztikus célok szempontjából, akár a hirdetési ügyletre való tekintettel. A konferenciá­ kon a kiadó képviselője viszi a szót, kritizálja a már megjelent számokat, és wirányelveket ad a következő számokkal kapcsolatban. (Kari Mischke: Der Berliner Zeitungsmarkt. In: Dos Buchgewerbe in derReichshauptstadt. Berlin, 1914. 129.1.

271

parlam entben híveket töm örítettek újságjuk köré. A párthoz kötött, politikai szervezetek által ellenőrzött sajtó kezdetei m ég­ is a század első feléig nyúlnak vissza, legalábbis Angliában és Franciaországban. N ém etországban ez a hatvanas években fej­ lődik ki, először a konzervatív, azután a szociáldem okrata olda­ lon. 10 A szerkesztő a kiadói igazgató helyett egy felügyelőbizott­ ságnak van alárendelve - itt is, ott is, utasításokhoz kötött alkalmazott. A sajtó struktúraváltozásának üzem szociológiai aspektusait term észetesen nem lehet elválasztani a koncentráció és centra­ lizáció azon általános tendenciáitól, melyek itt is érvényre jut­ nak. A század utolsó negyedében alakulnak m eg az első nagy újságkonszem ek: az USA-ban H earst, Angliában N orthclyffe, N ém etországban Ullstein és Mosse. Ez a m ozgás, term észetesen szabálytalanul, századunkban is folytatódott.11 A hírösszeköt­ tetés eszközeinek technikai fejlődése (a távíró és a telefon után a drót nélküli távíró és a rádió) részben m eggyorsította, részben egyáltalán lehetővé tette a sajtó szervezeti töm örülését és gaz­ dasági összefonódását. A hírszolgáltatásnak a m onopolisztikusan szervezett ügynökségek0 révén történő egységesítéséhez csakham ar csatlakozik a kisebb újságok szerKesztőségi egysé­ gesítése a m ellékletgyárak és lemezlevelezések revén. Először az angolszász országokban alkalm aztak 1870 és 1880 között m atricákat; a századforduló táján a m atricasajtó a kontinensen is felülkerekedik. Ez a technológiai összekapcsolódás többnyire

10 Groth: i. m. II. köt. 335. és köv. 1. 11 Az USA és Nagy-Britannia jelenlegi állapotáról tájékoztatnak a Commission on the Freedom o f the Press (A free and responsible Press, Chicago, 1947. Lásd továbbá R. B. Nixon: Concentration and Absenteeism in Daily Newspaper Ownership. In: Berelson és Janowitz: Public Opinion and Communication. Glen­ coe, 1950. 193. és köv. 1.) és a Royal Commission on the Press (az úgynevezett Ross-Report, London, 1949.) vizsgálatai; Franciaországban és Németország­ ban hiányoznak összehasonlító elemzések; általánosságban azonban a viszo­ nyok nemigen térhetnek el az angolszász viszonyoktól (1932-ben a birodalmi területen 2483 napilap volt, 1956-ban szövetségi területen 1479, lásd a Die deutsche Presse című kézikönyvet, Hg. Institut für Publizistik der Freien Universitát, Berlin, 1956.30.1.). 12 Havas, Reuter, Wolff és az Associated Press csakhamar létrehoztak egy nemzetközi kartellt, mely a világot négy érdekterületre osztotta fel, és a nemzeti határokon belül mindig egy ügynökségnek tartotta fenn még a többi ügynökség híreinek a terjesztését is.

272

újságringekké és -láncokká történő szervezeti egyesüléssel jár együtt; ily m ódon, túlnyom órészt falusi területeken, a lapok ^gazdaságilag is függő helyzetbe kerülnek a szom szédos városi lapoktól és körzeti, valam int mellékszerkesztőségek gyanánt 'csatlakoznak hozzájuk.13 A saitóiparban a gazdasági koncentrációnak és technológiais?^rvezeti_koordinációjának a foka m égis csekélynek látszik a XX. század új közegeihez - a rádióhoz, a hangosfilmhez és a televízióhoz képest. Sőt, a tőkeszükséglet oly jelentősnek, a publicisztikai hatalom ' pedig oly fenyegetőnek látszott, hogy néhány országban ezeknek a közegeknek a létrehozását ism e­ retes m ódon kezdettől fogva állami igazgatás alá vagy állami ellenőrzés alá helyezték. Semmi sem jellemzi feltűnőbben a sajtónak és az újabb köztgeknek a fejlődését, m int ezek az intézkedések: a m agánem berek közönségének m agánintézm é­ nyeit közintézm ényekké teszik. A z államnak ezt a reakcióját, m elyet a társadalm i hatalm ak befolyása alá került nyilvánosság elhatalm asodása váltott ki, m ár az első távirati irodák törté­ netén is tanulm ányozni lehet. A korm ányok eleinte közvetett úton hozták az ügynökségeket függő helyzetbe, és félhivatalos státust kölcsönöztek nekik; nem m egszüntették, hanem kihasz­ nálták kereskedelmi jellegüket. Időközben a Reuter Ltd. az egyesült brit sajtó tulajdona lett; a legfelsőbb bíróságnak az alapszabály-változtatásokhoz szükséges hozzájárulása bizo­ nyos nyilvános jelleget kölcsönöz neki. A H avas-ügynökségből a m ásodik világháború után létrejött’S gen ce France Press állami vállalat, melynek főigazgatóját a korijiáriy nevezi ki. A D eutsche Presseagentur Korlátolt felelősségű társaság; az újságkiadók az alaptőkében m indenkor legfeljebb egyszázalékos részesedéssel rendelkeznek; 10% -nál nagyobb tőkével bírnak azonb an a rádióstársaságok, ezek viszont állam i ellenőrzés alatt á lln a k .14

13 1956-ban szövetségi területen 1479 napilap volt; ezeknek csaknem a fele, az összpéldányszám 28%-ával, ringszövetségekbe van szervezve. Akkor az összes példányszám 53%-át tették ki a 693 törzsújság körzeti és mellékkiadá­ sai; miközben a központi újságok 2,3%-a minden esetben több mint tíz helyi kiadással, az összpéldányszámnak csaknem 16%-át tette ki. 1954-ben csupán 225 olyan lap volt, mely sem törzsújsághoz, sem újságringhez nem csatlako­ zott. Lásd a kézikönyvet: Die deutsche Presse, i. m. 30. és köv. 1. 14 Dofivat: i. m. I. köt. 69. és köv. 1.

273

c _

o

A z újság- és filmipar továbbra is m agánrendelkezés alatt áll.15 M indazonáltal a koncentráció felé tendáló sajtóval kapcsolatos tapasztalatok elegendő ösztönzést adnak ahhoz, hogy m egaka­ dályozzák a rádió és televízió „term észetes m onopólium ainak" a m agángazdasági vállalkozás formáiban való fejlődését - aho­ gyan ez az USA-ban csakugyan m eg is történt. Angliában, Franciaországban és N ém etországban ezeket az új közegeket állami vagy félig állami testületek gyanánt szervezték m eg, m ert m ásképp publicisztikus funkciójukat nem lehetett volna eléggé m egvédeni a m agánkapitalista funkcióval szem ben.16 Ezáltal a publicisztikai intézmények eredeti bázisa, legalábbis ezeken a leghaladottabb területeken, egyenesen m egfordul: a nyilvánosság liberális modellje szerint az okoskodó közöriSÉg I ntézm ényeit épp en a z biztosította aTcőzHataíom beavatkozása­ ival szem ben, hogy ezekfnágankezberi voltak. K om m ercíalizálódásuk, "valamint gazd'aSágí, technológia! és szervezeti kon­ centrációjuk fokozódásával azonban, az utolsó száz év folya­ m án, a társadalm i hatalom nak olyan kom plexum aivá olvadtak össze, h ogy a publicisztika kritikai funkcióját éppen az fenyegSTTe^a m agánkézben m aradt. A liberális korszak sajtójához képest a tömegközlési eszközök egyrészt összehasonlíthatatla­ nul nagyobb hatókörre és hatékonyságra tettek szert - velük együtt m agának a nyilvánosságnak a szférája is kiterjedt. M ás­ részt a tömegközlési eszközök mindinkább túlléptek e szférán és visszahatoltak az áruforgalom nak egykor m agánszférájába; minél nagyobb lett publicisztikus hatékonyságuk, annál inkább hozzáférhetővé váltak m eghatározott, akár egyéni, akár kollek­ tív m agánérdekek szám ára. M íg korábban a sajtó csupán köz­ vetíthette és erősíthette a közönséggé egybegyűlt m agánem be­ rek okoskodását, ezt m ost, m egfordítva, csak a töm egközlési eszközök formálják ki. A z írogató m agánem berek újságírásától a fomegközlési eszközök altal nyújtott közszolgáltatásokig ve­ zető úton m egváltozik a nyilvánosság szférája azoknak a m a-

15 Az önellenőrzés különböző szervezetei, az ízlésbeli kérdésekre vonatkozó cenzúrán túl, nem tettek szert a közérdekből gyakorolt felügyelet központi illetékességére. 16ASzövetségi Köztársaság vonatkozásában ezt a fejlődést legutóbb a szövetségi alkotmánybíróság úgynevezett „televíziós ítélete" erősítette meg.

274

'

f'

gánérdekeknek a beáram lása révén, m elyek benne privilegizált m ódon jutnak kifejezésre - habár ezek m ár sem mi esetre sem reprezentálják eo ipso a m agánem bereknek mint közönségnek az érdekeit. A nyilvánosság és a m agánszféra elválasztása m a ­ gával hozta, hogy a magánérdekek versenye alapvetően &' p!Sc"* szabályozó szerepére volt bízva és a vélemények nyilvános vitájá­ éi ól Ja volt zárva. Amennyiben azonban a nyilvánosságot igénybe veszik az üzleti hirdetés céljaira, magánemberek mint magántulaj­ donosok közvetítés nélkül hatnak a magánemberekre mint közön­ ségre. Eközben a sajtó kommercializálódása kétségtelenül elősegí­ ti, hogy a nyilvánosság a hirdetés közegévé alakuljon át; valójában azonban ezt az üzleti reklám szükségletei lendítik előre, melyek autochton m ódon k övetkezn ek g azd aság i ö sszefüggések b ől. A nyilvánosság elárasztása hirdetési közleményekkel nem m agyarázható a piaci forgalom liberalizálásából, habár a régi stílusú üzleti reklám ok körülbelül ezekkel egyidejűleg kezdtek elterjedni. A tudom ányosan irányított m arketing összehasonlít­ hatatlanul nagyobb erőfeszítései csak a piac oligopolisztikus korlátozásának arányában váltak szükségessé. Főleg az ipari n agyüzem en belül tám ad konfliktus a pénzügyi és a technikai optim um között, s ez m egerősíti az úgynevezett m onopolisztikus verseny tendenciáját. A hogyan ugyanis a technikai ap p ará­ tust átállítják a töm egterm elésre, a termelési folyam at veszít hajlékonyságából - „output can no longer be v a rie d ...; output is dictated by the capacity of the unified m achin e-process."1 (A termékek kibocsátása többé nem v áltoztath ató .. . ; a kibocsátást az egyesített gépi folyam at kapacitása szabja m eg.) Ezért van szükség hosszú távú eladási stratégiára, m ely lehetőleg stabil piacokat és piaci részesedéseket biztosít. A z árakon keresztül történő közvetlen verseny egyre inkább átengedi helyét annal a ’IcSzvefGtl versenynek, m ely a cégnek megfelelő, specifikus vevőkörrel rendelkező piacok létrehozásáért folyik. A piac fokozódó áttekinthetetlensége, m elyet rendszerint" a hirdetés m egnövekedése m otívum ának tartanak,18 valójában jórészt en-

17 Dobb: i. m. 360.1. 18 Újabb állásfoglalásokból természetesen látható, hogy még a hirdetési üzletág is elhatárolja magát attól a házi használatra gyártott ideológiától, hogy a hirdetés elősegíti a piac áttekinthetőségét. Lásd Jahresbericht 1962,Zentralausschuss der Werbewirtschaft. Godesberg, 1963.13.1.

275

} icV a J

Is w a a A

-

nek a következm énye: az árkonkurencia felváltása a hirdetések konkurenciájával hozza Tgázan létre az adott üzem nek m egfe­ léld piacok" atltíkirillitíLtílleii sokféleségét, s látja el ezeket olyan árucikkekkel, m elyekét a gazdasági racionalitás m értéke szerint annál nehezebben lehet egym ás közt összehasonlítani, minél Inkább játszik szerepet csereértékük m eghatározásában a pszi­ chológiai hirdetési manipuláció. Egyfelől a kapitalista n agy­ üzem és a piac oligopolisztikus Korlátozása irányába m utató tendencia, másfelől a közm ondásos soap o p e r a , éppen a töm eg­ közlési eszközök integrációs kultúráját átható hirdetés között áll fenn látható összefüggés.19 Csak a fejlett kapitalizmusban jelenik m eg az üzleti hirdetés, az, am it először Franciaországban neveztek 1820-ban reklám ­ nak20 - bárm ennyire is m agától értetődővé vált ez szám unkra, m int a piaci gazdálkodás szem beötlő tartozéka, em lítésre méltó m éreteket csak az ipari kapitalizmusnak a XIX. század m ásodik felében végbem enő koncentrációs folyam ataival eg yü tt ölt: „előkelő házaknál mélyen a XIX. századba nyúlik vissza a viszolygás m ég az egyszerű üzleti hirdetésektől is; dzleti reklá­ m ok illetlenségnek szám ítanak"21, A XVIII. században a hirde­ tési lapokban és közlönyökben az üzleti hirdetések a terjedelem­ nek csupán körülbelül egyhuszad részét foglalják el; ráadásul csaknem kizárólag kuriózum okra, a szokásos üzleti forgalm on kívül levő árukra vonatkoznak. Ez utóbbi m ég m esszem enően face to face szabályozódoTf; a verseny jórészt az élőszóban folytatott propagandára hagyatkozott. A m últ század közepén hirdetési expedíciók jönnek létre az üzleti reklám alapján; N ém etországban az elsőt Ferdinand Hansenstein alapítja 1855-ben. A sajtóval való szoros együttm űkö­ dés eredm énye gyakran az lett, hogy a nagy hirdetési ügynök­ ségek hirdetési teret béreltek, és így általában a sajtó fontos részét ellenőrzésük alá helyezték. M a a N ém et Szövetségi Köz-

* Soap opera: szappanopera - folytatásos, egy vagy több család életét bemutató rádió- vagy tévéjáték. 19 Galbraith: American Capitalism, i. m. 46.1. 20 H. Wuttke: Die Reklame. In: Die deutschen Zeitschriften und die Entstehung der öffentlichen Meinung. Leipzig, 1875.18. és 44.1. 21W. Sombart: Der Bourgeois, i. m. 204.1.

276

társaságban több mint 2000 cég foglalkozik hirdetéssel, m ely­ nek m ódszerei a gazdasági világválság óta a gazdasági, szociolőgiáTes pSzíchológiai piackutatás m indenkori állásával egvütt tud om ányosan tökéletesednek^2 Eközben az a hirdetési rátordítás, m elyet az ilyen ügynökségeken keresztül használnak fel, körülbelül csak egyharm adát teszi ki az ilyen jellegű összes népgazdasági ráfordításnak. A m ásik kétharm adrészt a vállala­ tok nagyobbrészt külföldi hirdetésekbe közvetlenül fektetik be: erre a célra m inden nagyobb üzem külön hirdetési osztályokat hozott létre. A hirdetésre fordított népgazdasági összkiadáso­ kat az 1 956-o s év re a S zöv etség i K ö z társaság b a n m in te g y 3 m illiárd m árkára becsülik; ez az összes m agánkiadásnak körülbelül 3% -a.23 M ár az előző évben a bruttó népgazdasági termékben, 1,3%-os részesedést ért el, m íg Angliában és az USA-ban az összehasonlítható tételek m ár 1,9 és 2,3% -ot tettek ki.24 A hirdetési ügynökségek tevékenysége, akárcsak régen, m ost is főleg az újságokban és az illusztrált folyóiratokban folytatott, és persze az új közegekkel kibővített hirdetési g ya­ korlatra szorítkozik. Term észetesen a televíziós hirdetés, általá­ ban p kom munikációs eszköz elterjedésének arányában és szer­ vezeti felépítése módjának megfelelően, uralkodó befolyásra tesz szert.l957-b en a rendszeres napilapolvasóknak legalább a fele a Szövetségi K öztársaságban a gazdasági hirdetéseket is olvasta, a rádióhallgatók 65% -a hallgatta a hirdetési m űsort; ezeknek csaknem egyharm ada azt állította, hogy e m űsort n a­ p onta hallgatja.25 M íg általánosságban a töm egkom m unikációs eszközök a magasabD társadalm i rétegeket inkább elérik, m int a mindenkori alacsonyabbakat, itt m egfordul a viszony: a h ir­ d e té s e k és hirdetési adások nagyobb m ennyiségben és gyakrab­ ban jutnak el az alacsonyabb státuscsoportokhoz, m int a m in­ denkori m agasabbakhoz. A felső rétegek egykori javainak szo ­ cializálása nagyobb figyelm et vált ki az ilyen rétegekben, am e­

c

-------------------------------

' .

ft

ÉT

-td -Ú f

G. Töpfer: Mittler der Werbung. In: Die Deutsche Werbewirtschaft. Der Volkswirt, 1952-es évf., 55. füzet, melléklet 40. és köv. 1. 23 Fr. Greiser: Die Kosten der Werbung. i. m. 82.1. 241880 és 1948 között az USA-ban az egy főre eső hirdetési kiadás meghétszereződött, lásd Schramm: i. m. 548.1. 25 DIVO: i. m. 156.1.

277

lyek fogyasztási stílusukban legalább szimbolikusan igyeksze­ nek hasonulni a feisö rétegexnez. ^-hirdetési üzletág azonban nem csak a m eglevő publiciszti­ kai orgánum okat veszi ígenybe; hanem létrehozza saJaFújság­ jait, folyóiratait és füzeteit is.1955-ben a N em et SzÖVetsegi k ó z társasag m inden 5 to 3 i^ M z ta rtá sá b a n legalább egy példány volt m eg a szokásos, gyakran illusztrált brosúrák formájában megjelenő, fényűzően kiállított cégkatalógusokból.26 Emellett létrejött egy sajátos publicisztikai műfaj is; ugyanebben az idő­ ben a gyári és vásárlói folyóiratok szám a a nyugatném et piacon megjelenő összes folyóiratnak csaknem a felét tette ki. Példány­ szám uk m eghaladta az összes folyóiratok példányszám ának egynegyedét; olyan elterjedtség ez, mely több m int a felével túlszárnyalja az összes szórakoztató folyóiratot együttvéve.27 Ehhez járul, hogy m ég ez a szórakozás - m égpedig nem csupán a folyóiratok által közvetített form ában - , valam int a töm egköz­ lési eszközök m űsorainak nem kereskedelmi része is a fogyasz­ tói m agatartást ösztönzi és idomítja m eghatározott mintákhoz. D avid Riesm an a töm egszórakoztató eszközök lényegét egye­ nesen a fogyasztói nevelésber látja; ez m ár a gyerm ekkoruan elkezdődik és a felnőttek életét is végigkíséri: „m a viszont m in­ den kis kölyök jövendő foglalkozása az, hogy »szakképzett« fogyasztó"2". A töm egesen terjesztett integrációs kultúra per se arra indítja közönségét, hogy vélem énycserét folytasson a fo­ gyasztói cikkekről - így a közönséget az állandó fogyasztói tréning gyengéd kényszerének veti alá. M árm ost annak a ténynek, hogy a hirdetési közlem ények gazdaságilag szükségszerű m ódon behatoltak a nyilvánosság szférájába nem kellett volna autom atikusan m aga után vonnia ^nyilvánosság m egváltozását. A hogyan például a m últ század m ásodik harm adától Kezdve a'napilapok szerkesztőségi rész m ellett hirdetési részt kezdtek elkülöníteni, u gyanúgy a publi­ cisztikus funkciók szétválasztása a m agánem berek m int közön­

26 Jahrbuch der öffentlichen Meinung. 1957. i. m. 53.1. 27 Die deutsche Presse című kézikönyv, 1956. i. m. 47.1. Erről a folyóirattípusról lásd H. J. F. Kropff elemzését: Synthese von Joumalismus, industrieller Publizitát und Public Relations. In: Publizistik. 1960. V. köt. 491. és köv. 1. 28 Riesman: A magányos tömeg. Bp., 1973.136.1.

278

ség nyilvános okoskodására és az egyéni v agy kollektív m agán ­ érdekek nyilvános előterjesztésére, lényegében változatlanul hagyhatta volna a nyilvánosságot. Ilyen, a politikai nyilvános­ ságtól m integy elkülönített gazdasági nyilvánosságnak, egy sa ­ ját eredetű hirdetési nyilvánosságnak a kialakulására azonban nem került sor; ellenkezőleg, a privilegizált m agánérdekek nvilvános bem utatása kezdettől fogva összefonódott politikai érd e­ k e k k e l is. Ugyanabban az idobénTaínikor a hirdetésen keresztül ""behatolt a nyilvánosságba az árutulajdonosok érdekeinek eg y ­ m ás közötti horizontális versenye, a pártok m ár kérdésessé tették a kapitalista verseny alapját m int olyant, és a nyilvános­ ság sorom pói közé lépett az osztályok érdekeinek egym ás elleni vertikális konkurenciája is. A többé-kevésbé leplezetlen osztályantagonizm us korszakában, a múlt század közepe táján a two nations* ellentm ondása m agát a nyilvánosságot is szétszakítja így nyer végül is a m agánérdekek nyilvános bem utatása eo ipso politikai jelentőséget. Ebben a nyilvánosságban a nagyszabású üzleti hirdetés csaknem m indig valam i m ást is jelent, m int csupán üzleti hirdetést - m ár csak azért is, m ert az újságok és folyóiratok, sőt az új közegek üzem gazdaságossági kalkuláció­ jában, am ennyiben ezek kereskedelmi alapon m űködnek, p er­ sze ezek jelentik a legfontosabb tényezőt. M indenesetre a g az­ dasági reklám csak a public relations gyakorlatában ébred tu ­ d atára politikai jellegének. Éz a gyakorlat, akárcsak m aga a kifejezés,29 az USA-ból szár­ mazik. Kezdeteit Ivy ^ee-re vezetik vissza, aki a big business, m indenekelőtt az akkoriban bizonyos szociális reform erek által tám adott Standard Qü C om pany es a Pennsylvania Rail Road igazolására a politika alakításának szintjén publicitástechniká­ kat („publicity technique£_on a policy-m aking level") fejlesztett ki!9(rÁ két ,'iláeháboru között néhány nagyvállalat-kezái straté­ giáját a public relations szem pontjaihoz is hozzáidom ítani. Ez az USA-ban hasznosnak bizonyult, kiváltképpen 1940, a hábo-

* Két nemzet - utalás Disraeh mondására, amely szerint Angliában két nemzet, ' egy szegeny és egy gazdag, néz farkasszemet egymással. 29 E. L. Bemays: Crystallizing Public Opinion. New York, 1923. Lásd továbbá St. Kelley: Professional Public Relations and Political Power. Baltimore, 1956. 10 Ch. S. Steinberg: i. m. 16.1.

279

rúba való belépés után a nem zeti egyetértés légkörében. A z új technikák általánosan, s így. Európában is, csak a háború bele-' jezése után terjedtek el; a nyugat fejlett országaiban a legutolsó evtized folyam án vették át az uralm at a nyilvánosság felett, s kulcsfontosságú jelenséggé váltak a nyilvánosság diagnózisa szem pontjából.11A „vélem énygondozás"32 abban különbözik a hirdetéstől, hogy a nyilvánosságot kifejezetten m int politikai nyilvánosságot veszi igénybe. A m agánreklám m indig a többi m agánem berhez fordul, am ennyiben ezek fogyasztóként szá­ m ításba jönnek; a public relations címzettje a „közvélem ény", a f\ m agánem berek m in t közönség, és nem közvetlenül m int fo­ gyasztók. A feladó a közjó iránti érdeklődés szerepe m ögé rejti ^ üzleti szándékait. A fogyasztók befolyásolása azokat a megjelöv' Teselcet veszi kölcsön, m elyek m agánem berek okoskodó közön­ ségének klasszikus figuráját jellemzik, és ezt használja fel ennek igazolására; a nyilvánosságból átvett funkciókat beépítik a szer­ vezett m agánérdekek versenyébe. A hirdetés nagyjában-egészében a reklám eszközére szorítko­ zott. A vélem énygondozás ezzel szemben a „prom otion" és „exploitation" (elősegítés és kihasználás; eszközével túlm egy a reklám on: beavatkozik a közvélem ény folyam atába, am ennyi­ ben tervszerűen újdonságokat hoz létre, vagy kihasználja az érdeklődést kiváltó alkalmakat. Eközben szigorúan" a töm egkozlési eszközökkel kapcsolatos feature- és pictorial-publicity technikájához és pszichológiájához, valam int a hum an interest sokszorosan kipróbált tém áihoz tartja m agát: rom ance, religion, m oney, children, health, anim als (regényes történet, vallás, pénz, gyermekek, egészség, állatok). A tények dram atizált be­ m utatásával és kikalkulált sztereotípiákkal arra törekszik, hogy „a közvélem ényt újraorientálja, olyan új tekintélyek és szim bó­ lumok kialakításával, melyeket elfogadnak m ajd" (reorientation

31 „Industry business and labour realised that they cannot survive in a healthy state and meet therr competitive problems without some means of achieving ..and maintaining the good will of the public." (Az ipari üzlet és a munka rájöttek arra, hogy egy egészséges államban nem tudnak fennmaradni és versenyproblémáikat nem tudják olyan eszközök nélkül megoldani, melyek megszerzik és fenntartják számukra a közönség jóakaratát.) Steinberg: i. m. 16.1. 32 H. Gross: ModemeMeinungspflege. Düsseldorf, 1952. Összefoglalóan C. Hundhausen: Industrielle Publizitiit als Public Relations. Essen, 1957.

280

of public opinion by the form ation of new authorities and symbols which will have acceptance33). A public relations m a­ nagereknek vagy sikerül a megfelelő anyagot közvetlenül be­ csem pészniük a kom munikációs csatornákba, vagy a nyilvá­ nosságon belül olyan specifikus alkalmakat szerveznek, melyek c a kom m unikációs apparátusokat előre látható m odort hozzák m ozgásba; egy tankönyv húsz m ódszert ajánl ilyen fajtájú hírek alkotására és terem tésére (making or creating new s34). H a az ember ezekhez m ég hozzáveszi azoknak az inform áci­ óknak és instrukcióknak a sokféleségét, m elyeket a public rela­ tions irodák „dokum entációként" a legfontosabb „elosztóhe­ lyek" szám ára, kom oly kiállításban rendelkezésre bocsátanak, akkor egyenesen elavultnak tűnnek azok ármegállapítások, m e­ lyek k itartan ak a£ir^ -a.tu id etés.elv álasztásán ak régi szakm ai ideológiája m ellett.35 Ellenkezőleg, a public relations összeol­ v ass tj a az tígyikei a masfkkal: a hirdetésnek m ár nem is szabad egy m agánérdek önábrázolása gyanánt felismerhetőnek lennie. Tárgyának a közérdek íárgy át m egillető tekintélyt kölcsönöz, "amelyről - legalábbis a látszatnak ezt kell m utatnia - az okos­ kodó m agánem berek közönsége szab ad on alkot vélem ényt.

33 Steinberg: i. m. 92.1. Lásd továbbá Marx: A tőke. III. köt. 116.1. 34 Kezdve a szokásos előkészületektől (tudósítások, beszédek, gyűlések, egy bizottság, egy kongresszus megalakítása stb.) bizonyos alkalmak ügyes ki­ használásán át (ünnepségek vagy ünnepnapok, melyekhez speciális kampá­ nyokat lehet társítani), a közönségre hatásos alapítványokon, díjak kiírásán, adományokon, ösztöndíjakon keresztül, egészen újdonságok tervszerű elren­ dezéséig (felvonulások, kiállítások, kerékpárversenyek, táborozások, virágki­ állítások és versenyek, szépségkirálynők választása stb.). Lásd Steinberg: i. m. 237.1. 35 „The press has two major sources of news: its own reporters and the public relation man. The press also has two related audience potentials: the number of readers in the receiving audience who form opinions based on the content in the newspaper and the number of persons in the recieving audience who are motivated to buy the products advertised in the newspaper." (A sajtónak - és nemcsak a sajtónak - két nagy hírforrása van: saját riporterei és a public relations szakember. A sajtónak két lehetséges, egymással összefüggésben levő közönsége is van: a befogadó közönségben azoknak az olvasóknak a tömege, akik az újság tartalma alapján formálnak véleményt és a befogadó közönségben azoknak a személyeknek a tömege, akiket az motivál, hogy vásároljanak az újságban reklámozott termékekből. Steinberg: i. m. 137.1.)

281

A központi feladat az „engineermg..Qf .consent"36 (egyetértés eTöállítáyaT, m ert csak H y en egyetértés prom otion to the public, suggesting or urging acceptance of a person, product, organisation or idea"37 (elérni a közönséget, és egy szem ély, egy termék, egy szervezet vagy egy eszm e elfoga­ dását javasolni vagy ösztönözni). A fogyasztókban kialakított készséget az a ham is tudat közvetíti, hogy ők m int okoskodó m agánem berek felelősen közrem űködnek a közvélem ény for­ málásában. M ásrészt a közérdek szempontjából - látszólag - szükséges m agatartásra vonatkozó egyetértésben ténylegesen van valam i a m egrendezett „közvélem ényből". Bár a public relationsnek m eghatározott javak eladását kell például elősegíteniük, hatá­ suk m égis mindig túlm egy ezen; mivel specifikus áruk szám ára fiktív ájtalános é^dek.kerjilőiitján át terem tenek publicitást, ez nem csak egy m árka jellegzetességét és fogyasztofHcIíéntúráját h ozza létre és biztosítja - ellenkezőleg, a cég, az ágazat, s egy egész rendszer szám ára egyidejűleg kvázi politikai hitelt is m ozgósít, olyan fajta respektust, am elyet az em ber közéleti tekintéjygkIrAnt tanúsít. A7 előállított egyetértésnek term észetesen nem sok köze van ^hnoz a közvélem ényhez, m ely kom oly, kölcsönös felvilágosí­ tás hosszadalm as folyam atának eredm ényeképpen jön létre; m ert a£ ráltalános érdek", m elynek bázisán egyedül lenetséges volt, hogy a nyilvánosan versengő vélem ények racionális össz­ hangja kényszer nélkül kialakuljon, pontosan abban a m érték­ ben tűnt el, ahogyan ezt az általános érdeket a privilegizált m agánérdekek publicisztikai önkifejezései a m aguk szám ára adoptálják. A kettős előfeltétellel: a közönségnek a polgári m a­ gánem berekre való korlátozásával, valam int azzal, hogy okos­ kodásuk csak a polgári társadalom m int m agánrendelkezési szféra alapjaira vonatkozott, m ég a vélem ények konvergenciáján ak rég i alapja is széttört; és azaital m ég nem jön létre új alap, hogv a nyilvánosságba beáram ló m agánérdekek ennek fikciója 'm ellett kitartanak. Egyáltalán az az egyetértés, m elyet egy kita­ lált public interest (közérdek) jegyében állítanak elő raffinált

M The Engineering o f Consent. (Ed. E. L. Bernays) Oklahoma, 1955. 37 Steinberg: i. m. 74.1.

282

I? cÁ aj «*\

1^*0

í-C ^ >

”

opinion-m olding services (vélem ényform áló szolgáltatások) se­ gítségével, nélkülözi az ésszerűség kritérium ait is. A nyilváno­ san m egvitatott tényállások ésszerű kritikája átengedi a helyét h angulati azonosulásnak nyilvánosan bem utatott szem élyek­ kel vagy m egszemélyesítésekkel; a „consent" egybeesik azzal a ” „good w ilr-lel,“m elyet a publicity idéz elő. A publicitás egykor a politikai uralom nak a nyilvános okoskodás előtt történő feltárulását jelentette; a publicity a kötelezettség nélküli jóakarat reakcióit összegezi. A polgári nyilvánosság olyan mértékben, ahogyan a public relations alakító h atása alá kerül, ism ét feu d ális vonalokat ült: az.„ajánlattevők-' roprezantaifo pompába öl ij töznek a követésre kész vevők előtt. A publicitás a szem élyes . presztízsnek és~a természeffélSTtfíékintélynek azt a csillogását ~ utánozza, m elyet egykor a reprezentatív nyilvánosság jelentett. M ég egy másik, pontosabb értelem ben is beszélnünk kell a nyilvánosság refeudalizálásáról. M ert a töm egszórakoztatás­ nak és a hirdetésnek az az int^gEációja, mely a public relations atafejáb^n m ár politikai jelleget ölt, m ég m agát az állam ot is aláveti kódexének.38 M ivel a m agánvállalatok a fogyasztói dön­ téseknél vevőik tudatának állampolgári m inőségét veszik célba, az államnak saját polgáraihoz mint fogyasztókhoz kell „fordul­ nia". így verseng a közhatalom a publicitásért.

21. § A publicitás elvének megváltozott funkciója A húszas évek végén egy ném et szociológuskongresszus a köz­ vélem ény tém ájával foglalkozott.39 Ebből az alkalomból regiszt.rálták először kom petens m ó d ö tra z ra jelenségét, m ely a n yil­ vánosság politikai funkcióváltozásának tünete - a hivatalok,

38 Egy 1953-ból származó tudósítás a Szövetségi Köztársaság viszonylatában több mint száz olvan intézményt jelöl meg, melyek a köz befolyásolásával foglalkoznak, miközben az állampolgári nevelést olykor igen nehéz megkü­ lönböztetni a hirdetésektől. (H. E. Jahn: Verantwortung und Mitarbeit. Oberlahnstein, 1953.) 39 Verhandlungen des 7. Deutschen Soziologentages. Schriften d. Dt. Ges. f. Sóz. Tübingen, W . köt. 1931. Néhány évvel korábban F. Tönnies foglalta össze a régebbi német szociológia vizsgálatait a témával kapcsolatban: Kritik der öffentlichen Meinung. Berlin, 1922.

'

Q,

^

pártok és szervezetek „zsum alisztikus aktiválódását". Brinkm ann ugyan konstruált egy rozoga antitézist a „szabad sajtó" és az állami és m agánigazgatóságok „hivatalos publicisztikája" között („a m o d em újság, azzal, h ogy feltartóztathatatlanul be­ vonta az élet m inden területét »publicitásába«, saját m aga ne­ velte ki csillapíthatatlan információéhségének ellenfelét és talán megfékezőjét a sajtóosztályokban és csoportokban, m elyeknek létrehozására m ost m ár m inden, nyilvánosan m űködő vagy a nyilvánosságot kereső életközpont indíttatva érzi m a g á t"40). Ez a szembeállítás lapos volt, m ert az igazgatásoknak a klasszikus form átum ú publikációkat m essze túlszárnyaló public relations politikája felhasználta a m eglevő töm egközlési eszközöket, és m egszilárdította ezek állását. M indazonáltal m aga a m egállapí­ tás m int olyan, találó: a nagy publicisztikai intézm ények m ellett és velük kapcsolatiban („ e gy appaiá'CU57meIy m axim ális n'yilvánosságot, de igen kevés vélem ényt tükröz"^m ásik apparátus jött létre, am ely az állam és a szövetségek új publicitásszükség­ letének tett eleget (..ott egy m ásik »nyilvános vélem ényt« láthat­ tunk, am ely ugyan sokféle és nagyon m eghatározott dolgot »vél«, ezt azonban akárhogyan, csak éppen nem »nyilvános« m ódon kívánja a társadalm on belül érvényre juttatni és alakíta­ n i"41). A vélem ényirányítás előirányzott formái, m elyekre itt célzás történik, tudatosan eltérnek a nyilvánosság liberális ide­ áljaitól. A z állami bürokrácia ezeket a nagy m agánvállalatok és szövetségi szervezetek m ár m űködő gyakorlatából kölcsönzi, sőt, egyáltalán csak a velük való együttm űködés ad a közigaz­ gatásoknak „publicisztikai jelleget". A közigazgatás hatalm ának m egnövekedése a szociális ál­ lam ban - nem csak a törvényhozóval, hanem m agával a kor­ m ány v52etésével szemben is42 - szem betűnően kiemeli az „önállósulás" m ozzanatát - igaz, hogy m ég a liberális korszak-

40 C. Brinkmann: Presse und öffentliche Meinung. In: Verhandlungen. i. m. 27. és köv. 1. 41 Uo. 30.1. 42 A közigazgatási cselekvés egyre inkább függetleníti magát az általános poli­ tikai programszerűségtől; a változó szituációkhoz való tárgyracionális alkal­ mazkodás leple alatt a kormányt a közigazgatással helyettesíti, úgyhogy a konzervatívok egyenesen az „uralkodó elem elvékonyodásáról" panasz­ kodnak.

284

ban sem m űködött soha a törvény puszta végrehajtója g y a­ nánt.43 A m ásik m ozzanat, az államról a társadalm i csoportokra való hatalom átvitel ellentétes folyam ata, inkább a háttérbe szo­ rul; ugyanis az „alakító belátás" újonnan m egszerzett játékteré­ ben, amelyben a közigazgatás m aga is term elővé, kereskedővé és elosztóvá válik, a végrehajtás látszólag olyan m agatartásra kényszerül, mely a „nyilvánossággal" való m egállapodással egészíti ki és részben m ár helyettesíti is a hatósági tekintélyt. Ez részben a szövetségek nem hivatalos közrem űködéséhez vezet, részben pedig ahhoz, hogy rendszeresen átvisznek adm iniszt­ ratív feladatokat ezek hatáskörébe. W erner W eber megállapítja, h ogy a közigazgatás kiterjedt területeit egészen elveszik az állam tól és „az állam m ellett m űködő rendi igazgatási rendszer alkatrészeivé" teszik.44 A szervezett érdekek feszültségi terében azonban az államnak m ég ott is „alkalm azkodnia" kell, ahol közigazgatási fennhatóságát m egőrzi vagy kiterjeszti. H abár itt a m egállapodásokat a parlam enten kívül, tehát az államilag intézm ényesített nyilvánosság kizárásával keresik (és ezek így is jönnek létre), m égis ezeket m indkét részről nagy hangerővel, az úgynevezett nyilvánosságbefolyásolással készítik elő és fel­ tűnően ezzel is kísérik* A z állam és a társadalom kölcsönös ^ B y jl^ iaossag es vele együtt az altami szprT’k cat m eg alapoz o tt nyilvánosság -a parlam ent, elveszt biy.nnyns közvgtitn funkcióKat. A szakadatlan integrációs folya­ m atot m ás m ódon biztosítják: a parlam ent pozíciója gyengülé­ sének megfelel az állam ot a társadalom m al (közigazgatás) és ” m egfordítva a társadalm at az államm al közvetítő transzform á_ ciós tényezők (szervezetek és pártok) m egerősödése, A publici­ tásra fordított kiadások, a public relations m enedzseri m ód sze­ rekkel történő kifejlesztése azonban azt mutatják, h ogy az ere­ deti funkcióitól m esszem enően m egfosztott nyilvánosság m ost a közigazgatás, a szervezetek és pártok védelm e alatt m ás m ó-

43 Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrecht. I. köt. i. m. 65.1. 44 W. Weber: Spannungen und Kriifte im westdeutschen Verfassungssystem. Stutt­ gart, 1951. 38. és 53. 1. Az érdekszövetségek átfogó irodalm áról lásd O. Stammer: Interessenverbánde und Partéién. Kölner, Zeitschr. f. Sóz. u. Sozialpsych., 1957. IX. köt. 587. és köv. 1. Erről eredetileg: G. Schulz: Über Entstehung und Formen von Interessengruppen in Deutschland seit Beginn der Industrialisierung. Polit. Vierteljahreszeitschrift, II. köt. 124. és köv. 1.

285

don vesz részt az állam és társadalom integrációjának folyam a­ tában. A politikailag m űködő nyilvánosságon belül a konfliktusokat csak azért lehetett elintézni a viszonylag hom ogén érdekek bázisán és a viták viszonylag ésszerű form ái között, a parlam en­ ti döntés elé vitt konfliktusokat csak azért tudták rögzíteni a racionalitás és állandóság igényével, absztrakt és általános ér­ vényű norm ák rendszerében, m ert a m agánszféraként sem lege­ sített forgalom alapján álló társadalom ban a materiális döntések töm egét a piaci m echanizm us közvetítette, és a m eghozott dön­ tések elvben nem politikaiak voltak. A p olitikai nvib'ánngság term észetesen csupán a m agánem berek m int m agántulajdono­ sok közös érdekeinek keretein belül. m i^is~m ervtesult,,az mdr-'^‘ viduális m agánérdekek konkurenciájától; így a politikai kom p- ~ rom isszum szám ára tenntartott donteseKet a politikai okosko­ dás m ódszereivel lehetett meghozni. Ezzel szem ben m ihelyt a m agánérdekek arra kényszerültek, hogy kollektíve m egszerve­ ződve, politikai alakot öltsenek, olyan konfliktusokat is a nyil­ vánosság előtt kellett m egoldani, m elyek alapjában m egváltoz­ tatták a politikai kom prom isszum struktúráját.45 A nyilvános­ ságot az érdekek kiegyensúlyozásának feladatával "terhelik m eg, ami nem illeszthető be a parlamenti m egegyezés és m e g 7" állapodás klasszikus form ái közé; szinte m eg latni lehet rajta, ~Fiogy a piac szférájából eied ^ a.k ieg y en sú ly ozást betű szerinti értelem ben „ki kell alkudni", nyom ás és ellennyomás által az „árverések^m ódjára kell létrehozni, miközben közvetlen tám a­ szul csaK. az állam apparátus és_az ém eiccsoportok közötti hatal­ m i konstelláció labilis egyensúlya szol ál. A politikai döntése­ ket a „bargaining ' (alkudozas) uj formájában hozzak; ez a form a csatlakozik a hatalom gyakorlásának régebbi formáihoz: a hierarchyhoz és a dem ocracyhez.46 Ezzel kibővült ugyan a nyilvánosság illetékességi köre; mivel azonban továbbra is ér­ vényben van az érdekek kiegyensúlyozására nézve a nyilvános­ ság liberális igénye: ennek a közjó ítélőszéke előtt kell igazolód-

45 O. Kirchheimer: Changes in the Structure of Political Compromise. Studies in Philosophy and Social Science, 1941. IX. köt. 456.1. 46 R. A. Dahl: Hierarchy, Democracy and Bargaining in Politics and Economics. In: Research Frontiers in Politic and Government. Washington, 1955. 47. és köv. 1.

286

nia - viszont ezt az igényt sem kielégíteni, sem egészen m eg ta­ gadni nem tudja, a kom prom isszum os alku létrejötte a p arla­ menteken kívüli területekre tolódik; akár úgy, hogy az állami szervek formálisan hatáskörökkel ruháznak fel társadalm i szer­ vezeteket, akár ú gy, hogy informális úton, norm am entesen (vagy akár norm aellenesen is) tényleges hatáskör-eltolódás kö­ vetkezik be. Ahol például, m int a fejlett kapitalista társadalom központi Konfliktusának esetében, a m unkáltatók és m unkavállalók Eö~zott nem .ehet remélni az ;r Jék ek tartós"kiegyens>diyüzását, n m eg kevesbé a norm aeltolódást letrehozo kom prom isszum ok f I helyett a „m egbékélést", ott az ailami j^ iy széreg yeztétes ineg-_ ü - szüntetésével autonóm terüIeteTIehiénüttatni az egym ás ellen Q küzdő társadalmi csoportok kvázi politikai hatalmának gyak. ir­ tásához. Ezután a kollektív szerződésben részt vevő felek m ár nem m agánautonóm iájukat gyakorolva cselekszenek; a politi­ kai nyilvánosságon belül tevékenykednek, és ezért hivatalosan vonatkozik rájuk a demokratikus nyilvánosság kényszere.47 U gyanakkor azonban a kollektív szerződés norm áinak létreho­ zása olyannyira szétfeszíti a régi nyilvánosság ésszerű formáit, az alapul szolgáló érdekantagonizm us objektíve oly kevés lehe­ tőséget nyújt a liberális kritériumok szerint való jogalkotásra, h ogy ezeket a kom prom isszum okat kirekesztik a parlam enti törvényhozás eljárásából, és ezzel egyáltalán az államilag intéz­ m ényesített nyilvánosság illetékességi köréből. Ennek a hivata­ los eltolódásnak felel m eg, hogy a politikai kom prom isszum hatáskörei sokkal nagyobb mértékben kerülnek át a törvényho­ zótól a hatóságok, szervezetek és pártok kapcsolatának körébe. A z állam fokozódó egybeépülése a társadalom m al (m ely azon­ ban nem politikai társadalom ) szükségessé teszi az ideiglenes csoportkom prom isszum ok formájában hozott döntéseket, te­ hát a partikuláris kedvezések és kártalanítások közvetlen kicse­ rélését - a politikai nyilvánosság intézm ényesített eljárásainak kerülő útja nélkül. Ezért m aradnak a szervezetek és pártok alapvetően m agánegyesülések; közülük ném elyek egyszerűen n em is szerveződnek jogképes egyesület formájába, és m égis

47 H. Ridder: Zur verfassungsrechtlichen Stellung der Gewerkschaften im Sozialstaat nach dem Grundgesetz fü r die Bundesrepublik Deutschland. Stuttgart, 1960.

287

részesednek közpozíciókból. Gyakorolják ugyanis a politikai nyilvánosság funkcióit is, és rájuk is vonatkozik a követelés: az állam hatalom ra gyakorolt társadalm i nyom ást, a puszta erő­ szakviszonyokon túl, igazolni kell. így a szervezetek ténylege­ sen szétfeszítették a polgári egyesülési jog korlátait; deklarált céljuk: sok egyes m agánérdekének átalakítása nyilvános közér­ dekké, a szervezetek érdekének általános érdekként való hihető reprezentaciója és bizonyítása.48 Eközben term észetesen a szervezetek - nem magánjellegük ellenére, hanem ennek következtében - rendelkeznek széles körű politikai hatalom m al; főleg a „közvélem ényt" tudják m a­ nipulálni, anélkül, hogy alá kellene vetni önm agukat' a kozvé-~ lemény ellenőrzésének. A szervezeteknek egyfelől szociális hatálmatTcelT gyakorolniuk inásfelől igazolniuk kell m agukat a ténylegesen szétesőben levő polgári nyilvánosság h agyom á­ nyos mércéje előtt. E kettős kényszernek ez az eredm énye: a szervezetek a m ediatizált közönséget vagy kötelezettség nélküli helyeslésrelcésztetik a m esszem enően titokban tartott kom pro­ m isszum os politika iránt.(am ely ugyanakkor rá van utalva a nyilvánosság hitelére), vagy legalább biztosítják m aguknak jóakaratú passzivitását - akár azért, hogy az ilyen egyetértéstpolitikai nyom ássá alakítják át, akár azért, hogy tolerancia alap­ ján sem legesítsék a politikai ellennyom ást.49

48 Lásd J. H. Kaiser: Die Reprasentation organisierter Interessen. Berlin, 1956. 49 A közvéleménynek az a hozzávetőleges mozgósítása a nem nyilvánosan kialkudott kompromisszumok alátámasztására vagy biztosítására, visszahat magának a kompromisszumnak a struktúrájára is. Az „igazi" kompromiszszumra az jellemző, hogy mindkét párt fenntartásokkal él az olyan szilárdan leszögezett célokat illetően, melyek elvileg tartós érdekellentét kibékítetlen érdekhelyzeteit és - irányait tükrözik vissza. Ha az ilyen fenntartásokról lemondanak, akkor a kompromisszumot meg kell ideologizálni: ez a lemon­ dás ugyanis a kompromisszumot az elvileg konfliktusmentes rend kitalált keretei között megkötött státusszerződéssé fokozza le. Az 1958. X. 31-i szövet­ ségi munkajogi bíróság ítéletének példáján elemzik ezeket a tendenciákat többek között: Abendroth, Ramm, Ridder. Lásd pl: W. Abendroth: Innergewerkschaftliche Willensbildung, Urabstimmung und „Kampfmassnahme". Arbeit und Recht, VII. 1959. 261. és köv. 1. Éppoly figyelemre méltó, mint a jogi kritika, az az általa feltárt szociológiai tényállás, melyet a bírált ítélet dokumentál: a szövetségi bürokráciák integrá­ cióra kötelezett együttműködése egy materiálisán rögzített rend keretein belül, s egyben lemondás a kompromisszum tudatáról: arról, hogy az érdekek

288

^ A n yilván osság hpfnlvásnlásának cplia saját poaí^iÓpr^S^tíg.sgrtek erősítése, ^nélkül, nogy m agának q kom prom isszum nak ^ a í. anyaga nyihvinos vita témájává válna: aszervezetek és funk­ cionáriusuk TCjjreZÉrdüCiúi íej Lenek ki. „A nyilvános szervezetek ~~egyáltalán iiem jogi személyekként, Hanem kollektív szerveze­ tekként akarnak fellépni, éspedig azért, m ert - miközben ez a képviselet önállósul a szervezet belső életével szem ben - nem annyira kifelé történő formális képviseletükben hanem tagjainak a nyilvánosság előtti képviseletében vannak érdekelve."50 A repre-

.ellentétének csupán ideiglenes kiegyensúlyozásáról van szó - tartós, antago-nisztikus érdekhelyzet mellett. (Ennek felelnek meg az „ellenzék eltűnésének" O. Kirchheimer által a parlamenten belül is regisztrált jelenségei. The Waining of the Opposition in Parliamentary Regimes. Social Research, XXIV. köt. 1957. 127-156. 1.) Ez a tényállás nemcsak a szociális állam fejlődéséből általában következő, a mi összefüggésünkben elhanyagolt politikai ambivalenciára jellemző (lásd erről az én bevezető fejezetemet, in: Student und Politik. Neuwied, 1961.34. és köv. 1.), hanem specifikusan a nyilvánosság struktúraváltozására is. A tagok közönségével szemben tendenciaszerűen önállósult szövetségi bürokráciák integrációra kötelezett együttműködése ugyanis csak olyan mér­ tékben tud érvényre jutni, ahogyan a politikailag okosodó nyilvánosság, ebben az esetben: a szövetségen belüli szervezeti nyilvánosság formáit háttér­ be szorítja a mediatizált közönség politikátlanított nyilvánossága, melynek kifejezett helyeslését vagy hallgatólagos toleranciáját egy manipulative vagy demonstratíve kifejtett publicitás révén „felülről" hozzák létre. centrációs folyamata kapcsán elemeztünk (lásd fent 272. l.)7először a'pőlitiEái ’ s’ájto centralizálása, miközben az űjsagoK eg^re inkább függenek a pártbürok­ ráciáktól: később a pártsajtó mint olyan pozíciójának meggyengülése; és végül az egész sajtó politikátlanítása. A szociáldemokrata pártra nézve Abendroth megállapítja (Hermann Heller egyik észrevételéhez csatlakozva, Staatslehre. Leiden, 1934.137.1.): „Mikor Heller arra utal, hogy a munkavállalók szellemi­ leg csak saját újságjaik révén maradhatnak ellenállóképesek, akkor nem sza­ bad elfelejteni, hogy a Szövetségi Köztársaságban már nincs meg a demokra­ tikus pártok által alakított pártsajtó, melynek az 1933 előtti időkben Németor­ szágban oly nagy jelentősége volt, és gazdasági valamint technikai okok miatt a régi méretekben valószínűleg nem is jön létre." (Sultan és Abendroth: Bürokratischer Verwaltungsstaat und soziale Demokratie. Hannover, 1955. 92.1. 45. megj.). 1933-ban a német napilapoknak mintegy a fele volt politikailag elkötelezve. 1956-ig ezek részaránya a Szövetségi Köztársaságban körülbelül egy negyedrészre csökkent: az újságok 65%-a pártok felettinek deklarálja magái aieghatárogfeafartfan; ez""jTkét EaTégfifla'réTftlelke’zik az összes példányszám 82%-ával (lásd a Die deutsche Presse kézikönyvet is: i. m. 35. és köv. 1.). 60 R. Altm ann: Zur KecntsSTHTurig der öffentlichen Verbánde. Z./. Politik, N. F. H. köt. 1955.214.1.

289

zentáció nem annyira a szervezet belső struktúrájának eleme, m int a „nyilvánosság igényének kifejezése" 51. Term észetesen nem jön létre újból a régi típusú reprezentatív nyilvánosság: ettől a z o n t- n olyan arculatolkaP_a refeudalizált polgári nvilvá' nösság, m elyet Schelsky megfigyelése szerint az jellemez, h ogy __ a rT a g y a lla m i p s n p m

r

á l l a m i S 7 .e r v P 7 n l f

m p r u ? d z g p lilr p n y í r i n jV

k özzétételét"." A szem élyesen reprezentált tekintély ragyogása a publicitás m ozzanataként tér vissza; ennyiben a m o d em pub­ licity n agyon is rokona a feudális publicnessnek. A pqblic leia.iTons voltaképpen nem a^ u E B c ornrüorjya vonatkoznak, hanem |az opinionra a reputation erte^ii^jan. A nyilvánosság u d varrá j ■ . válik, am elynek közönsége eiott presztízst lehet kifejteni - ahe1 lyett, hogy benne kritikát gyakorolnának. E gyk or a publicitást a m onarch ák arkánum politikájával szem ben kellett érvényre juttatni: a publicitás a szem élyt vagy az ügyet m egpróbálta alávetni a nyilvános okoskodásnak, és a politikai döntéseket a közvélemény fórum a előtt felülvizsgálhatóvá tette. Ezzel szemben m a a publicitást 37 prHpkpltplc arkánumpolitikájának segítségévéi juttatják érvényre: a publi­ citás egy szem élynek vagy egy ügynek nyilvános presztízst" szerez, és ezáltal a nem nyilvános vélem ény légkörében aTEalm assa teafT fikpt a hplvpdés m egszerzésére. M ár a ..nyilvános ság befolyásolása" kifejezés elárulja, hogy a nyilvánosságot, am ely egykor ott adva volt a reprezentánsok pozíciójával, és am elyet a tradíciótól m egszentelt szimbolika is biztosított, kö­ rülm ényesen, esetről esetre elő kell állítani. M a alkalmakat kell terem tem az azonosuláshoz a nyilvánosságot „csinálni" kell, a nyilvánosságTfíár nem egyszerűen „van". Altm ann találóan nevezi ezt la „kom munifikációh Aktusának .53 A publicitás köz­ vetlen hatása>nem jqetüí-kt' olyan nem kommerciális jellegű reklámhatásban, melyet a good will csillogása, az egyetértésre való készség hoz létre. Ez a publicitás a fogyasztói döntés befo­ lyásolásán túl m ost m ár a politikai presszió céljaira is alkalmas, m ert m ozgósítja az artikulálatlan egyetértésre való készség po-

51 Uo. 226.1. 52 Schelsky: Familie. i. m. 357.1. ^ R. D Altmann: A l t m a n i r Das Problem P r n W ím ) A irr Öffentlichkeit und seine Bedeutung fü r die Demokratie. der (Disszertáció) Marburg, 1954.72.1.

290

tenciáját, és ezt szükség esetén át lehet alakítani népszavazásos m ódon definiált helyeslésre. A z új nyilvánosság annyiban m ég m indig kapcsolatban van a polgári nyilvánossággal, am ennyi­ ben a legitimáció intézményes form ái továbbra is érvényben vannak a dem onstratív publicitásnak is csak annyiban van politikai hatékonysága, am ennyiben valószínűvé tudja tenni, hogy tőkét kovácsolt potenciális választói döntésekből, v agy ezt ténylegesen is képes realizálni. A „realizálás" azután persze a pártok feladata. A funkcióváltozás a politikailag m űködő nyilvánosság egé­ szét érinti: a közönség, a pártok és a parlam ent centrális viszo­ nya is alá van ennek v etv e. A liberális korszak politikai nyilvá_ nosságának arculatát, ahogyan P7.t May Wp.hpr lpírta. ' a hnnnrácinrpártokh atározták mpp. A lplkpsypWpctanárr.]^ orvosok, tanítók és patikusok, gyárosok és földbirtokosok veze­ tésével a m űveltség és vagyon körei helyi politikai klubokat, eleinte alkalmi szövetségeket, választási egyesületeket alapítot­ tak, m elyek egységét csupán a képviselők terem tették m eg. A főfoglalkozású politikusok szám a csekély m aradt, s funkciőíR~ —plpintp alárendelt lellecuek^-a ponti Ka larsaaalHll q ^.végzett mellékfoglalkozás. Ehhez az alaktalan m űködéshez, m elyet nem csak a nagyvárosokban fogtak össze külön egyesü­ letek a képviselői beszám olók céljából m egrendezett periodikus összejövetelekkel, egyetlen állandó intézményként csatlakozott a sajtó. A parlam enti ülések és a kom munális vitaközpnntnk között általános a kom munikáció!55 Éppen a - gyakorlatilag csak a parlam entben létező - „trakciópártnak" ez a laza, honoráciorkörök által közvetített kapcsolata a választókkal, felelt

Ö

54 M. Weber: Állam, politika, tudomány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1970.412. és köv. 1. Weber arról beszél, hogy a honoráciorkiválasztás mechanizmusa következté­ ben nagyon korlátozott volt a közvetlenül részt vevők száma, azután viszont b e v a llja :. igen nagy volt a politikai üzemben közvetlenül, elsősorban anya­ gilag érdekelt emberek száma. Mert minden minisztériumi intézkedésben közrejátszott az a szempont, hogy hogyan befolyásolja ez a választási esélye­ ket, s az emberek minden elképzelhető óhajukat a helyi képviselő közvetíté­ sével igyekeztek nyélbe ütni, ugyanis a miniszter..., kénytelen kelletlen eleget tett a kívánságának. A képviselő rendelkezett a hivatalok és egyáltalán min­ den fölött választókerületében, majd pedig mindenképpen igyekezett kapcso­ latot tartani a helyi honoráciorokkal, hogy majd újraválasszák." Uo. 415.1.

291

m eg annak az erőszak nélküli kom munikációnak, m ely az egy­ séges közönségen belül folyt. A hatáskörök felosztása a m űvel­ tek egyenlőségét alapvetően m ég nem tette kérdésessé. A pol­ gári nvil vánncság Worptón kelül magiilf.a_párl-nlr ic ^.vélemények képződm ényének" tekintették m agukat: töm egeik összetartá­ sának c [aj iát politikai vélem ények képezték, am im ezt Rudolf H aym kifejezi a ném et nem zetgyűlésről írott tudósításában. A ugust Ludw ig von Rochau a „pártszellem " szám ára az ítélet olyan objektivitását vindikálja, mely állítólag ellenáll a puszta érdekeknek.56 M indenesetre m ár Treitschke feladja a vélem ény­ p árt tételét: „Különösen a társadalm i osztályok érdekei fonód­ n ak sokkaTszílarflabb an “össze a pártok tan ításáv al,m in t ezt m aguk a pártok bevalliák.^*' Vegul is a száz a a vége télé m ár olvan bizonyítékok vannakJ.amelvek.a qolgári pártok.viszopvlatában is megcáfolják az érdekek sem legességének illúzióját. 'O ly a n emberek, m int Friedrich N aum ann a liberális tábor sza­ m ára egyenesen osztálypártot követelnek, m ert „csak az osz­ tálytudatos liberalizmusban van m eg a szilárdság, h ogy helyt álljon az általános osztályharcban, m ely m a m ár elkövetke­ zett".58 Közben bekövetkezett a polgári nyilvánosság struktúraválto­ zása: a társas-társadalm i érintkezés intézménye.1 m ely ek ,az

okoskoáó knznns^ összetartozását biztosították, elvesztették erejüket vagy teljesen.elpusztultakba kom merciális töm egsajtó irányába tartó fejlődésnek pedig a honoráciorpártok töm ega­ lapra való átállása felelt m eg. A polgári egyenlőségi jogok szo­ cializálása m egváltoztatta a pártok szövedékét. A laza választói egyesületek a m últ század közepétől kezdve egyre inkább áten­ gedik a helyet a tulajdonképpeni pártoknak, m elyek a bürokra­ tikus apparátus segítségével, a helyi szerveket országosan ko­ ordinálva, a széles választói töm egek ideológiai integrációjára és politikai m ozgósítására törekszenek; Angliában Gladstone vezette be a pártválasztm ány rendszerét. A hivatásos politiku-

56 A. v. Rochau: Grundsatze der Realpolitik. Stuttgart 1853.91.1. 57 H. v. Treitschke: Partéién und Fraktionen. 1871. Idézi Schieder: i. m. 194.1. 58 Die Hilfe, 10. évi., 1904. 2. sz.

sok központilag irányított és többé-kevésbé üzem szerűen m eg-izSv^-iEETap^paratusának ezzel a K lepitlsivel'a helyi bizottság _gok elvesztik jelentőségüket. Á pártoknak m ost niár d'z vült a feladatuk, hogy a szavazatleadás céljából új m ódszerek segítsé­ gével „integrálják" az állam polgárok töm egét - akik tulajdon­ képpen m ár nem polgáriak; a választói gyűlés helyét, m elyen a helyi képviselő beszám olót tartott, a rendszeres propaganda foglalta el. Egyáltalán csak m ost iött létre az, am it m odem p r-r^ n rh rn l ' " 1 kezdettől fogva a felvilágosítás és irányítás, az információ és a reklám, a pedagógia és a m anipu­ láció Janus-arcával.59 M egnövekedett a politikailag fontos esem ények kölcsönös függése; a nyilvánosság kom munális bázisával együtt helyét is elvesztette; elvesztette világos elhatárolódását egyfelől a m a ­ gánszférától, másfelől a „világnyilvánosságtól"; elvesztette vi­ lágos átláthatóságát és áttekinthetőségét.60 A z osztálypárt61 al­ ternatívája gyanánt az „integrációs p árt" az előbbitől nem elég világosan m egkülönböztetett formája jött létre; ez a választókat ideiglenesen „ragadja m eg ", és helyeslésre készteti őket, anél­ kül, hogy politikai elm aradottságukat érintené.62 M a a felszínes . integrációnak ez az akkor kplp^ pl7pn^hnrnpgpártja vált uralkodó .típussá. Szám ára az döntő, ki rendelkezik a kényszerítési és nevelési eszközök felett, hogy a lakosság választói m agatartását

59 D. Hilger (Die demokratische Partéién und Parteidemokratie. In: Hamburger Jahrbuchfür Wirtschafts- und Gesellschaftspolitik. 1956.1. köt. 176. és köv. 1.) hívja fel a figyelmet a W. Mommsen (Deutsche Partetprográmme vöm Vormarz bis zűr Gegenwart. München, 1952.) által bemutatott szövegek alapján a megfogalma­ zások változására; a kisszámú művelt rétegnek címzett, olykor-olykor körül­ ményes mérlegelések egyre inkább átengedik a helyüket a politikai jelszónak. 60 H. Plessner: Das Problem der Öffentlichkeit, i. m. 8.1. 61 Ezt a típust, melyet a vilmosi korszak szociáldemokráciája reprezentál, itt figyelmen kívül hagyjuk; a mai pártrendszerre már nem jellemző. Egyébként a modem pártok tipológiájáról lásd M. Duverger: Les Parties Politiques. Paris, 1951. és S. Neumann: Towards a Comparative Study of Political Parties. In: M odem Political Parties. Chicago, 1956.395. és köv. 1. 62 „...semmiféleaktivitást nem tanúsít az egyszerű, semmiféle szervezetre nem ^ tartozó, minden párt altal csanii-nit szavazó, akinek személyes létezéséről csaÉ a valasztasok alkalm ával vesznek tudomást, egyébként csak annyiban létezik, fiogv a ráteendő ha tást tarnak szem előtt, amikor áTSKHmoKar fög'alfnazzák." TWPDer. Ailam, poli'íki, tudomány. 42771.)

293

\

m anipulative vagy dem onstratíve befolyásolja. A pártok az akarat kialakításának eszközei, de nem a közönség, Ka n e m azo'k ~ TTezeben, akik a pártapparátust m eghatározzák.Ezt a m egválto­ zott viszonyt, m ely egyfelől a pártok és a közönség, másfelől a pártok és a parlam ent között áll fenn, tükrözi a képviselők stílusának m egváltozása­ . rjz m ü s gazmgjghez kezdettől fogva hozzátarto­ zott az im peratív m andátum elutasítása, mely a rendi reprezen­ táció m inden rajtájára jellemző volt. Égy alsóházi képviselő m ár 1745-ben ezt a nyilatkozatot teszi: „By our constitution, after a gentlem an is chosen, he is the represantative or, if you please, the attorney of the people of England." (M iután egy úriem bert m egválasztottak, az, alkotm ányunk szerint képviselője, vagy ha tetszik, m eghatalm azottja Anglia népének.) Olyan tétel ez, m e­ lyet egy nemzedékkel később Bürke és Blackstone63 a szabad m andátum klasszikus tanításává dolgoz ki. A zzal a form ulával, m ely a csak a lelkiismeretének és a nép >elös kéj> viselő ruggetlenségét mondja ki az utasításokkal szem ben, ez a tanítás valam ennyi polgári alkotmányba bekerült.64 A liberális jogállam ban ennek az ideológiának valóban m eg is felelt a politikai akarat kialakításának az a folyam ata, m elyet az okos­ kodó közönség vélem ényének kialakítása közvetített. Szocioló­ giai értelm e szerint a szabad m andátum ebben a korszakban nem annyira a képviselőnek a függetlenségét jelentette fé n y ié gesen a képviselő m ég sokkal szorosabb kontaktusban is volt ~Y t1t3SZtftk<*mletévol. mint azóta barmikor; eTIenkezők% ez vala­ mennyi m agánem ber egyenlő helyzetének garanciája az okosko­ d ó közönségen héjul, j - tngy a parlam ent m aga is a közönség része m aradjon és a vita szabadsága intra m uros éppen úgy biztosítva legyen, m int extra m u ro s, a képviselői függetlenség óvintézkedéseinek nem valamiféle privilegizált státust kellett létrehozniuk a közönség többi részével szem ben - a polgárság előtti nyilvánosság reprezentációiának értelm ében - , hanem

63 Blackstone: Commentaries o f the Laws o f England. London, 1783. 64 Lásd Grundgesetz. 38. cikkely. * Falon belül, illetve falon kívül.

294

'H

csupán azt kellett m egakadályozniuk, hogy a delegáció révén a képviselői státus ne h átrányt jelentsen.65 A közönségnek ez az összetartozása term észetesen abban a m értékben szakad m eg, ahogyan a pártoknak, melyek a nyilvá­ nos szövetségek rendszerének exponenseivé lettek, egyre több, a m agánszférából a nyilvánosságba m integy belenövő szerve­ zet érdekeit kell közvetíteniük és képviselniük. Ezek m a ren d ­ szerint nem is osztálypártok (mint a régi szociáldem okrácia) és nem is érdekszövetségek (a BHE m ódjára). Ellenkezőleg, a p á r­ toknak éppen a szervezett érdekek összekapcsolása és ezeknek 'a'polífikai gépezetbe tör ténő hivatalos áttétele adja m eg azt a kiemelkedő állást, mellyel szem ben a parlam ent frakciók bizott­ ságává süllyed - m aga a képviselő pedig „szervezeti-technikai közvetítő taggá a párton belül, akinek konfliktus esetén en ge­ delm eskednie kell a p ártn ak ".66 Kirchheim er megfigyelése sze­ rint ezzel függ össze a jogászok eltűnőben levő parlam enti befolyása.67 A z ügyvéd átengedi a helyét a funkcionáriusnak. A „minisztrábilis" szem élyek kis csoportja m ellett (akik össze­ gyűjtik" Eezíikben a vezető Kivátalolcatf bejut a p arlam entEé n agyszam ú tulajdonképpeni pártfunkcionárius (apparátcsikok, propaganda-szakem berek stb.) és végül a szövetségek sok Köz-" vetett vagy közvetlen képviselője is (jogtanácsosok, összekötők, specialisták stb.). A z egyes képviselő, aki ugyan pártján belül jogosult arra, hogy részt vegyen a többségi h atározat kialakítá­ sában, döntésében végül is kötve van a parlam enti csoporthoz. A szervezett érdekek között állandóan m egism étlődő kom pro-

65 Mindkét óvintézkedés, az immunitás joga és a pénzügyi kárpótlásról való lemondás, csupán élesebben körvonalazza azokat a meghatározásokat, me­ lyek a polgári nyilvánosságban való részvétéit általában minősítik. Hiszen a nyilvánosság úgy tekintette magát, mint a közhatalom alól emancipált, a magánhatalomtól megvédett szférát. Az óvintézkedéseknek parlamenti síkon is meg kell adniuk a képviselőnek a közönséghez tartozó magánemberek státusát, nem pedig valamilyen tekintély reprezentálására kijelölt urak pótló­ lagos minősítéseit kellett biztosítani számukra - a parlamenti nyilvánosság egyenesen ellentéte a „reprezentatívnak". 66 Leibholz: i. m. 97.1. 67 O. Kirchheimer: Majoritaten und Minoritáten in westeuropáischen Regierungen. Die Neue Gesellschaft, 1959.256. és köv. 1.; Uő: Parteistruktur und Massendemokratie in Európa. AÖR, 79. köt. 1954.307. és köv. 1.; Uő.: The Party in Mass Society. New York, 1958.

295

m isszum kényszere a pártot a frakcióval szem ben kényszerítő erővé változtatja, s kifelé biztosítja fellépésének egységét; a képviselő pártjától ténylegesen im peratív m andátum ot kap.'" Ezáltal a parlam ent tendenciájában olvan tórum m á alakul áT ahol utasításokhoz kötött pártm egbízottak találkoznak, hogy m ár m eghozott döntéseket bejegyeztessenek. Ehhez hasonlót figyelt m eg Carl bchmitt m ár a W eimari Köztársaságban.69 A képviselő új státusát m ár nem az jellemzi, hogy részese az általánosan okoskodó közönségnek. F.nnpk m pgfplplnpn a parlan-mnt wifá™ tastülatből d em onst­ ráló tpghilpttp alakult át- rrjprt a zárt ajtók m ögött kialkudott határozatok parlam enti m egerősítése nem csak arra jó, hogy egy formális előírásnak eleget tegyen kifelé; a pártakarat dem onst­ rálását szolgálja. „Egyedi szem élyiségekként, privilegizált réte­ gekből m egválasztott bölcs, egym ást nyilvános vitában, érvek­ kel m eggyőzni akaró férfiak gyülekezetéből, am ely abban hitt, hogy a többség által így hozott döntés a közjó szám ára a helye­ set és igazat jelenti", a parlam ent átalakul „nyilvános em el­ vénnyé, am elyen a korm ány és az őt tám ogató pártok - a televízió és rádió révén specifikus m ódon a nyilvánosságban részt vevő - egész nép előtt kifejtik és védelm ezik politikájukat, az ellenzék viszont ezt a politikát ugyanilyen nyíltsággal tá­ m adja, és alternatív politikát dolgoz ki".70 Friesenhahn leírása term észetesen a folyam atnak csak az egyik oldalát, nevezetesen a publicitás kibővülését ragadja m eg, funkciójának m egváltozá­ sát viszont nem . Míg egykor a tárgyalások nyilvánosságának biztosítani kellett a parlam enten kívüli és a parlam enti vita folytonosságát, a nyilvánosság és a benne kialakuló közvéle­ m ény egységét, egyszóval: a mindenkori parlam entet m int kö­ zéppontot, egyúttal azonban m int az egész közönség részét is, s m íg egy ideig ezt ténylegesen biztosította is, addig m a sem m i ehhez hasonlót nem nyújt; nem is képes ilyesmire, m ert m aga a

68 Erre a tényállásra hivatkoznak azután a pártok is azzal a (jogilag nem megala­ pozott) követelésükkel kapcsolatban, hogy a képviselőtől meg kell vonni a mandátumot, ha kilép a frakcióból. 69 C. Schmitt: Die geistesgeschichtliche Lagedes Parlamentarismus. München, 1923. 70E. Friesenhahn: Parlament und Regierung im modemen Staat. In: Veröff. d. Ver. dt. Staatsrechtslehrer, 16. füzet, Berlin, 1958.31.1.

296

nyilvánosság, a parlam enten belül éppúgy, m int azon kívül, strukturálisan m egváltozott: „H a a Szövetségi Gyűlésből su g ár­ zott közvetítések értelm ét abban látjuk, hogy a hallgatónak (vagy nézőnek) a vevőkészülék m ellett lehetőséget adjon az általa választott népképviselők munkájában való részvételre, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a rádió és tele­ vízió nem képes eleget tenni ennek a célnak, ellenkezőleg: a parlam ent m unkájának m egzavarását jelentik a viták kicsava­ rásával és eltorzításával_Ahogyan a tulajdonképpeni tanácsko­ zás a olénum ról a bizottságokba es a frakciókba iev5dott at, ügy a parlam entben a tdAijt^kU^B tOkglUtUbljl 1^TáttéitJEf BZg r ufc-fl" dokum entálás m ö gö tt."7i_A kibővült nyilvánosság előtt m aguk a tárgyalások is síiow -vá stilizálódtak. A publicitás elveszti kritikai funkcióját, s helyébe dem onstratív funkció lép; m ég az érvek is átalakulnak szimbólumokká, melyekre viszont nem érvekkel, hanem csak azonosításokkal lehet válaszolni. A parlam ent funkcióváltozásán keresztül válik evidenssé a nyilvánosságnak m int az állami rend szervezőelvének kérdé­ sessége: a (közönség részéről gyakorolt) kritika elvéből a publi­ citás átalakult (a dem onstráló fórum ok által - a közigazgatás, a szervezetek és főleg a pártok által) irányított integráció elvévé. A parlam enti nyilvánosság népszavazásos eltorzulásának a fo­ gyasztói kultúrával kapcsolatos jogi nyilvánosság eltorzulása

71 Hogy mennyire meglazult a parlamenti vita és a magánemberek extra muros történő politikai okoskodása közötti kapcsolat, azt H. Haftendom a parlamen­ ti tudósítás trendjein mutatja ki: Das Problem von Parlament und Öffentlichkeit, dargestellt am Beispiel der Parlamentsberichterstattung. (Disszertáció) Frankfurt, 1960.146. és köv. 1. Ismeretes, hogy a parlamenti munka áttevődött a frakci­ ókba és pártgrémiumokba, valamint a parlamenti szakbizottságokba. Ezeket nem szabad a nyilvánosan okoskodó parlament helyettesítőjének tekinteni, mert nem kárpótolnak a parlament nyilvánosságában bekövetkezett veszte­ ségért. Ahol az ügyrend a bizottságokat nyilvánosan tárgyaló intézménynek deklarálja, még ott sem alapozódnak meg ezek a parlamenti nyilvánosság pótszerveiként; szimptomatikus módon éppen „a nyilvánosság növekvő ér­ deklődése tárgyalásaik iránt teszi szükségessé, hogy lehetőséget találjanak a bizalmas érintkezésre. A nyilvánosság csak azért vonja be a maga körébe a bizottsági tárgyalásokat, hogy érdeklődésének tárgya a nem nyilvánosságnak mindig újabb és újabb szférájába kerüljön." Uo. 89.1. Továbbá B. Dechamps: Macht und Arbeit der Ausschiisse. Meisenheim/Glan 1954. Történetileg erről: W. Steffani: Funktion und Kompetenz parlamentarischer Untersuchungsausschüsse. PVS. 1. évf.. 1960.153. és köv. 1.

felel m eg. A büntetőperek ugyanis, melyek elég érdekesek ah­ hoz, hogy a tömegközlési eszközök dokumentálják és kolportálják őket, analóg m ódon fordítják m eg a publicitás kritikai elvét; ez ahelyett, hogy az igazságszolgáltatást alávetné az egy­ begyűlt állam polgárok ellenőrzésének, egyre inkább arra szol­ gál, hogy a bíróság által m egtárgyalt eseteket előkészítse az egybegyűlt fogyasztók tömegkultúrája szám ára. Ezeknek a tendenciáknak az erősségét azokon a revíziós tö­ rekvéseken lehet lemérni, melyeket életre hívtak. M íg a nyilvá­ nosság m int a liberális jogállam szervezeti elve első ékesszóló harcosait a N apóleon utáni N ém etországban találta m eg; míg akkoriban Carl Theodor W elcker és Anselm Feuerbach a parla­ m ent és az igazságszolgáltatás nyilvánosságáért és ezzel együtt a szabadon kibontakozó, politikailag okoskodó napisajtóért szállt síkra.72 m a egyesrk arra készülődnek, hogy a p arlamenti tárgyalásokat és a bírósági pereket megvédjék ajjéps_2avazásí '1 vált nvflvanossaggai szemben. A Szövetségi Gyűlés „Áltestenrat"-ja ajánlotta, hogy a parlam ent üléseiről többé ne adjanak helyszíni közvetítéseket; bűnügyi védők és büntetőjogászok m ind sürgetőbben követelik, hogy használjanak ki m inden jogi lehetőséget, vagy ahol ezek nem elegendőek, változtassák m eg a bírósági eljárás rendjét, azzal a céllal, hogy m egtiltsák a rádióés tévéközvetítést a bírósági teremből: a publicitás elvének m indkét esetben a „közvetlen nyilvánosság" biztosítására kell redukálódnia. Továbbra is m eg kell enppHni a tárgyalácnVra való szabad bejárást; m eg kell azonban akadályozni, hogy a -titokban kia lkudott döntések parlam enti dokumentációiából rtagypartpolitikai tüntetés, a büntetőperből pedig a valójaDan reyzvétten fugyas^ioíT'szántára m egrendezett kirakatper le­ gyen. A z érvelés a liberális m odell népszavazásos elhajlásai ellen irányul. Jellemző erre a nyilvánosság és publicity m egkü­ lönböztetése, m elyet Eberhard Schmidt kívánna bevezetni, m ég „kortárs történeti szem élyeket" érintő büntetőperek vonatkozá­ sában is: „Mit veszít az ember, ha a sajtóban nem láthatja a

72 C. Th. Welcker: Die vollkommene und ganze Pressefreiheit nach ihrer sittlichen, rechtlichen und politischen Notwendigkeit, und ikre Übereinstimmung mit dem deutschen Fürstenwort und nach ihrer völligen Zeitgemassheit. Freiburg, 1830.; A. Feuerbach: Betrachtungen überdie Öffentlichkeit und Mündlichkeit der Gerechtigkeitspflege. Siegen, 1821.

vádlottak és a tanúk képmásait? A nyilvánosság jogosan érdek­ lődhet az iránt, hogy m egtudja, milyen tettekkel vádolnak bizo­ nyos kortárs történeti személyisegeket, m it tisztáznak ebben a vonatkozásban a tárgyaláson, és hogyan hangzik az ítélet. Ezek olyan m ozzanatok, melyeket a közélet iránt érdeklődő állam ­ polgároknak vélem ényük kialakításához fontos m egtudniuk, és am elyeket egy m egbízható törvényszéki tudósítás révén azok­ nak is tudom ására lehet hozni, akik a tárgyaláson nem vesznek részt. A z azonban, hogy a vádlottak és a tanúk m ilyen arcot vágtak a főtárgyalás során, a kihallgatások alkalm ával vagy az ítélethirdetéskor, m inden jogos kíváncsiság szem pontjából tö­ kéletesen közömbös. Itt m ár csak az beszélhet a nyilvánosság jogos információszükségletéről, akit m egragadott a publicity áldatlan irányzata, m ely m anapság m indazt elárasztja, aminek megítélésére a hum ánus gondolkodás m agától értetődően in­ díttatva érzi m agát. N yilvánvaló, h o g v azily p n rpakHv in téz­ kedések nem járu lh atn ak .hozzá, hogy a nyilvánosság ism é t visszakerüljön eredeti funkcióiba. A liberális nyilvánosság res­ taurálásának kísérlete, népszavazásos m ódon kibővült alakjá­ nak redukciója révén, a nyilvánosságnak talán m ég m egm aradt valóságos funkcióit is meggyengítené. A szociális államnak m int töm egdem okráciának az alkotm á­ nya az állami szervek tevékenységét m ég m a is nyilvánosságra kötelezi, hogy a vélem ény- és akaratkialakítás perm anens folya­ m ata legalább a hatalom és uralom gyakorlásának szabadságot garantáló korrekciójaként érvényben m aradhasson: „ennek a folyam atnak a liberális dem okrácia szem pontjából létfontossá­ gú m egnyilvánulásai, m elyek létrehoznak egy valam ennyi el­ ágazásában az állam tevékenységére orientált »közvélem ényt«, teljességgel legitim m ódon alkothatnak egy jogilag nem szente­ sített »hatalm at« is ..., feltéve, hogy ezek is teljes mértékben »nyilvánosak«, és nyilvánosan konfrontálódnak az elvileg tevé­ kenységének nyilvánosságára kötelezett állam hatalom m al."74 A társadalm i szervezetek által kisajátított, a kollektív m agán ér­ dekek n yom ására hatalm assá vált nyilvánosság a politikai

74

E. Schmidt: Öffentlichkeit oder Publicity. In: Festschrift fü r Walter Schmidt. Berlin, 1959.351.1. Ridder: Stellung der Gewerkschaften. i. m. 27.1.

299

kom prom isszum okban való közrem űködésen túl csak olyan mértékben gyakorolhatja a politikai ellenőrzés és kritika funk­ cióit, am ilyen mértékben a publicitás feltételéinek ő m aga is kíméletlenül alá van vetve, vagyis amilyen m értékben ismét szigorú értelem ben nyilvánossággá válik. A m egváltozott vi­ szonyok között úgy lehet m egóvni a klasszikus publicitási kö­ vetelésekben rejlő szándékot a restaurációs m egfordítástól, hogy a régi követelményeket a publicitás nem ortodox követe­ léseivel kiegészítve, a publicitást olyan intézm ényekre is kiter­ jesztik, melyek eddig inkább m ás intézmények nyilvánosságá­ ból éltek, m intsem hogy m aguk is alá lettek volna vetve a nyilvánosság felügyeletének: elsősorban a pártokra, azután pe­ dig a politikailag hatékony tömegközlési eszközökre és a nyil­ vános szövetségekre. Ezek valam ennyien az állam m al kapcso­ latos tevékenységet folytató társadalm i hatalm ak intézm ényei - a társadalom m agánszervezetei, s közfunkciókat gyakorolnak a politikai renden belül. H ogy funkcióiknak a demokratikus vélem ény- és akaratkialakitas ertelmeDen eleget tehessenek, e szervezeteket m indenek­ előtt belső felépítésükben kpll a nyilvánosság <*1v p sz.print mpgszervezni, és intézményesen lehetővé kell tenni a párton belüli, Ille tv e a szövetségen belüli dem okráciát - lehetőséget Kell te­ rem teni az akadálytalan kom m unikációra és nyilvános okosko­ dásra.75 A zután biztosítani kell az ilyen szervezeti nyilvánosság kapcsolatát az egész közönség nyilvánosságával, a belső p árt­ élet és szövetségi élet publicitásának útján.' Végül m aguknak a szervezeteknek a tevékenysége, az állam apparátusra gyako­ rolt nyom ásuk, de egym ással szemben gyakorolt hatalm uk is, éppen ú gy m esszem enő publicitást igényel, m int a változatos függőségi viszonyok és gazdasági összefonódások; ide tartozik

75 O. Stammer és H. Schelsky: Über die „Organisationswirklichkeit", vita a Die Neue Gesellschaftban, II. 2. 1955. 3., 4., 6. füzet; megfelelő utalások, in: O. Stammer: Politische Soziologie- und Demokratie-Forschung. Kölner Zeitschr. f. Sóz. u. Sozialpsychol., Vffl. köt., 1956.380. és köv. 1. 76 Th. Ramm: Die Freiheit der Willensbildung. Stuttgart, 1960. 108. 1. „Azzal a fenyegető veszéllyel, hogy a társadalom szétesik, megszámlálhatatlan, tény­ legesen alig ellenőrizhető különrendre, viszonylag egyszerűen szembe lehet szállni oly módon, hogy a közvélemény tudomást szerez a szövetségen belüli történésekről és azokat a kritika útján befolyásolja."

300

például, hogy a szervezetek a nyilvánosság szám ára betekintést engedjenek pénzügyi eszközeik eredetébe és felhasználásába.77 N ém etországban az alkotm ány lehetőséget nyújt arra, hogy az ilyen publicitási követeléseket a pártokról a nyilvános szövetsé­ gekre 8 is kiterjesszék, m ert ezek a szervezetek, am elyek a „párt­ állam intézm ényes, nyilvános vélem ényszabadságának"79 mint alapjognak védelm e alatt állnak, szintén fel vannak jogosítva arra, hogy a nép politikai véleményének és akaratának kialakí­ tásában közreműködjenek. Mint m inden olyan intézm ényre, m ely a nyilvánosságon belül manipulatív vagy dem onstratív m ódon privilegizált hatást fejt ki, a publicisztikára is vonatkoz­ nia kell a demokratikus nyilvánosság kényszerének. A kárhogy is álljon jogilag a dolog, szociológiai szem pontból az ilyen kö­ vetelések azon társadalm i szervezetek dem okratizálásának egyik fontos dimenziójával szállnak vitába, am elyek az állam ­ m al kapcsolatos tevékenységet folytatnak. M ár nem csak az ál­ lam i szervektől várják el a publicitást, hanem a politikai nyilvá­ n osság összes publicisztikailag hatékony intézm ényétől, m ert a társadalm i hatalom politikai hatalom m á való átalakításának folyam ata éppúgy igényli a kritikát és az ellenőrzést, m int a társadalom feletti politikai hatalom legitim gyakorlása. A nyil­ vánosságnak a szociális állam töm egdem okráciájában és a p ol­ gári jogállam ban egyaránt intézm ényesített eszméje egykor az uralom racionalizációját jelentette a m agánem berek nyilvános okoskodásának közegében. E nyilvánosságot m a m ár csak a szociális és politikai hatalom gyakorlásának - a szervezett m a ­ gánérdekek pluralizm usa mellett term észetesen csak korláto­ zott - racionalizálásaként lehet m egvalósítani, azon versengő

77 A pártfinanszírozás kérdéseiről Németországban lásd Th. Eschenburg: Probleme der modemen Parteifinanzierung. Tübingen, 1961. Továbbá: U. Kitzinger: Wahlkampf in Westdeutschland. Göttingen, 1960.156.1. Végül igen informatív U. Dübber: Parteifinanzierung in Deutschland. Opladen, 1962. Az USA vonat­ kozásában A. Heard: The Costs of Democracy. Univ. of North Carolina, 1960. A jogi oldalt tárgyalja W. Grundmann: Die Finanzierung der politischen Partéién. 7 Ztschr.f. d. Ges. Staatswiss., 115. köt. 1959.113-130.1. Altmann: Rechtsstellung der offentlichen Verbande. i. m. 225.1. ' H. Ridder: Meinungsfreiheit. In: Neumann, Nipperdey és Scheuner: Die Grundrechte. Berlin, 1954. II. köt. 257.1. Lásd továbbá: M. Löffler: Der Verfassungsauftrag der Publizistik. In: Publizistik. 1960. V. köt. 517. és köv. 1. H. Copic: Berufsverbot und Pressefreiheit. JZ, 1963.494.1.

301

szervezetek kölcsönös ellenőrzésével, melyek mind belső fel­ építésükben, m ind pedig az állam hoz és egym áshoz való viszo­ nyukban m aguk is nyilvánosságra kötelezettek.80 A politikai nyilvánosság, akárcsak a m aga idejében a m agán­ emberek polgári közönsége, csak oly mértékben képes létrehoz­ ni a periodikus és szórványos állami választásokon és szavazá­ sokon túl olyan társadalm at, am ely „a koherens és perm anens integráció folyamatában v an ",81 ahogyan az ilyen racionalizáci­ ót megközelíti. H ogy persze ténylegesen m ég m ennyire elm a­ radott ebben a viszonylatban a szociális állam töm egdem okrá­ ciájának politikai nyilvánossága, jobban m ondva: itt m ég egyál­ talán milyen kevés fejlődés látható, azt éppen a választások nyilvános előkészítésén és m agán a választási folyam aton lehet tanulm ányozni. A z ilyenkor ideiglenesen létrehozott, csak át­ menetileg m ozgósított nyilvánosság ugyanis a public relations másik publicitását juttatja érvényre, melyet a szervezetlen kö­ zönség feje felett a szervezetek annál sikeresebben fejthetnek ki, minél inkább kivonják saját m agukat a dem okratikus nyilvá­ nosság kényszere alól. A legfrissebb választási vizsgálat m u tat­ ja, „m ennyire előnyös*egy p árt szám ára, ha egyáltalán nincse­ nek tagjai, hanem rsnpán a választás íHpjpn pIpH fpl pgv reklámre g b e n traiizált m anőverezési képességével, m elynek egvetlen c é lia . w an- a -■ jg ■ . ^ rr p h a jfá c a " a nvilvanos ---- kom m unikációnak az a folyam ata, m ely m aguknak a pártoknak és szervezeteknek a közegén belül bontakozik ki, term észetesen fordított viszonyban áll annak a publicitásnak dem onstratív és manipulatív hatékonyságával, mely a lakosság széles töm egei­ nek, mindenekelőtt politikailag közömbös részének virulens helyeslési készségét szolgálja.

80 U. Lohmar: Innerparteiliche Demokratie. Stuttgart, 1963. Ehhez: W. Abendroth: Innerparteiliche und innerverbandliche Demokratie als Voraussetzung der politischen Demokratie. PVS, 5. évf. 1964. 307. és köv. 1. 81 Ridder: Stellung der Gewerkschaften. i. m. 26.1. 82 Kitzinger: i. m. 67.1.

302

22. § Előállított nyilvánosság és nem nyilvános vélemény: a lakosság választói magatartása A szolgáltatások címzettjének viszonya az államhoz elsősorban nem politikai érdekeltség, hanem általános követelésibeállított­ ság, m ely gondoskodást vár el. anélkül, hogy tulaidonképpen "elöntéseket kívánna érvényre juttatni.Vl Az államm al való érint­ kezés lényegében a közigazgatás tereben és előterében m egy végbe; nem politikai, és az „igényes közöm bösség" jellemzi. A_ szociális államban, m ely mindenekelőtt igazgat, eloszt és on'-doakudik, á l állAnaoan közigazgatási aktusoknak alávetett ál­ lam p olgárok „politikai" érdekei foglalkozási ágakhoz kötőit igényekre redukálódnak. E^ek hatékony képviseletét terme1’ szetesen át kell vinniük a nagy szervezetekre. Am i ezen felül látszólag a saját szavazat iniciatívája szám ára fennm arad, azt a pártok rendezik el a „leszavazásként" m egszervezett választás céljainak megfelelően. H ogy mennyire szétesett a politikai nyil­ vánosság mint a közhatalom ra vonatkozó állandó okoskodás szférája, az lem érhető azon: milyen mértékben válik a pártok valódi publicisztikus feladatává, hogy rendes időközönként egyáltalán előállítsanak valam i nyilvánosságfélét. A választási harcok m ár nem a véleményeknek az intézményesen biztosított nyilvánosság keretein belül am úgy is folyó küzdelméből ad ód ­ nak. M égis, a parlam ^ H v álaszáén!- HamrJ^HL-iic.iyingrnrirlo^- _ se éppen nqy. m ini rpgpn, S7ám n la polgári a y iltá a a s s á g 1Mo­ rális fikcióival. A m agatartási elvárások, am elyek norm ative m ég m a is m eghatározzák a választó állam polgár szerepét, szociálpszichológiailag azokat a viszonyokat tükrözik, m elyek között egykor az okoskodó m agánem berek közönsége kritikai és törvényhozói funkciókat vett át. A választóról feltételezik, hogy bizonyos fokú ismeretekkel és ítélőképességgel, érdeklő­ déssel vesz részt a nyilvános vitában, azzal a céllal, hogy racio­ nális form ában és az általános érdekre orientálódva, segítsen megtalálni a helyeset és igazat mint a politikai cselekvés kötele­ ző mértékét. A demokratikus elméletről és a közvélem ényről

83 L ásd az én értekezésemet a politikai érdekeltség fogalmáról. In: H aberm as, v. Friedeburg és m ások: Student und Politik, i. m. 13. és köv. 1.

szóló egyik dolgozatában (Democratic Theory and Public Opinion) Berelson felsorolja a v álasztó „szem élyiségstruktúrájának" mozzanatait: interest in public affairs; possession of information and know ledge; of stable political principles or m oral stan­ dards: ability of accurate observation; engagem ent in com m u­ nication and discussion; rational behaviour; consideration of com m unity interest 84 (közügyek iránti érdeklődés; inform áció és tudás birtoklása; szilárd politikai elvek vagy m orális standar­ dok birtoklása; pontos megfigyelés képessége; elkötelezettség a vitában és a kom munikációban; racionális m agatartás; a közös­ ség érdekének figyelembevétele). Itt a politikailag m űködő nyil­ vánosság szociológiai szerkezete pszichológiai jellem vonások­ ká alakul át. H a azonban a választásra jogosult lakosság töm ege - am int ezt sok empirikus vizsgálat m egerősítette 25- oly kevéssé fes2 elegét a ^elnoKraOkus'viselirédésí rrunTlnak - m ég ha ezt olyan külsődleges kritériumok szerint mérjük is, m int politikai érdeklődésének, inform áltságának, politikai kezdem ényező­ készségének és aktivitásának, a vitákban való részvételének foka - , akkor ezt az eltérést csak szociológiailag lehet m egérteni, m agának a nyilvánosságnak strukturális és ’f ünkciohalis m eg-— változásával összefüggésben. Látszólag egyelőre m arad t valam i távoli kapcsolat egyfelől a szociális államok tömegdemókí'Scláinak választóícözönsége, másfelől pedig a XIX. század polgári jogállam ainak m agánem -

84 Public Opinion Quarterly, XVI. Fall, 1952.329. > 85 L ásd a köv. gyűjteményes köteteket: Burdick és Brodbeck: American Voting Behaviour. Glencoe, 1959. Eulau, Eldersveld és Janow itz: Political Behaviour. Glencoe, 1*356. Továbbá Lazarsfeld, Berelson és McPhee vizsgálatait: Voting. Chicago, 1954. Cam pbell, Curie és Miller: The Voters Decide. Evonston, 1954. Lazarsfeld, Berelson és Goudet: The People's Choice. N. Y., 1944. A lakosság választói m agatartása Angliában, Franciaországban és N ém etországban am int összehasonlító vizsgálatok ezekben az országokban m utatják, nagyjá­ ban és egészében hasonló az amerikaihoz: M cCallum és Readman: The British General Election o f 1945. London, 1947.; H. G. Nicholas: The British General Election o f 1950. London, 1951. D. E. Butler: The British General Election o f 1955. London, 1955. N icholas és W illiams: The French Election of 1956. In: Political Studies. IV. köt. 1956. H arrison és Kitzinger: The French Election o f 1958. In: Political Studies. VII. köt. 1959.147. és köv. 1. M. Duverger: La particapitation des femmes a la vie politique. Paris, 1955. Hirsch és Weber: Wahler und Gewithlte. Berlin, 1957. Ezenanyagoknagy része fel van dolgozva, in: S. M Lipsefc Political Man. N. Y., 1960. (Különösen Part n. Voting in Western Democracies. 139. és köv. 1.

^ b erek b ől álló közönsége között. Eszm eileg a szavazat leadása csak záróaktusa volt az érvek és ellenérvek folyam atos, nyilvá­ nosan m egvívott küzdelmének; szavazásra az volt jogosult, aki am úgy is részt vehetett a nyilvánosságban: a m agánem berek, m égpedig túlnyom órészt a városi-polgári rétegek háztartásfői, akik vagyonnal és m agasabb iskolai képzettséggel rendelkez­ tek. A z akkoriban egyáltalában választásra jogosult közönség­ nek ez a szociális összetétele talál visszhangra az általános választójoggal rendelkező lakosság aktívabb, választójogával élő részének a szociális összetételében: a férfiak rendszerint gyakrabban választanak, m int a nők, házasok gyakrabban, m int a nem házasok, a felsőbb státuscsoportokhoz tartozók, akik nagyobb jövedelem m el és magasabb fokú m űveltséggel rendel­ keznek, gyakrabban, m int az alacsonyabb szociális rétegekhez tartozók. M egjegyzendő továbbá, hogy üzletemberek, az iparű­ ző középréteghez tartozók viszonylag nagyobb arányban v á ­ lasztanak; az a tény, h ogy a választási részvétel a 35 és 55 év közötti korcsoportokban a legmagasabb, nem csak általában a szakm ai tevékenység jellegének erős befolyását sejteti (mint azoknál a rétegeknél, melyek a polgári m agánem berek utódjai­ nak tekinthetők), hanem a társadalm i m unka alapján történő szakm ai összefonódás döntő befolyását is. Ú gy látszik, hogy m ég a nyilvános okoskodásban való részvételnek is, m ely a m aga idejében a választási részvétel informális előfeltétele volt, m egvan m a a megfelelője abban, h ogy a m agánegyesülések tagjai nagyobb arányban élnek választójogukkal, mint a nem szervezett polgárok .’6- A liberális nyilvánosságnak a lakosság választói m agatartásában konzervált efféle vonásait ki lehet m utatni a politikai kom munikáció folyam atában is; ezt K atz és Lazarsfeld v izsgálta Eltérően a d ijato k , általában a fogyasztói szokások in kflhh jellem 7,1 .>!»■•rjedésétől, a politikai vélpmpnv folyama inkább vertikálinnin nySBfták Fele - az „opinion leaders in public affairs" (akik kozugyekBtjll a Vél&ffTénnye7Yen3ellceznekj rendszerint tehetősebbek és műveltebbek, jobb társadalm i állás-

86 J. Linz: The Social Basis o f German Politics. (Disszertáció phil.) Columbia University, kézirat, 1958. 804.1. Lipset nyomán, i. m. 196.1.

305

y -^ 7

/

sál rendelkeznek, mint az általuk befolyásolt csoportok .87M ás'r é s z r az~is (negallapíihato volt^ liogy a közönségnek ezek a" politikailag érdeklődő, informált és aktív kulcsrétege? m agnk a legkevésbé sem hajlamosak arra, h ogy felfogásaikat kom olyan V' vitára böcsassSR: Az egyszerkiaiakított vélem ény az üyer. égi ' .L. nion laaderet altal közvetített két fokozatú kom m unikációs folyamat, am elv gyakran éppen a horaozöinál m erevedik szo­ kássa. A z okoskodó közönség kom munikációs folyam ata nSÍ- ' kül m ég a nyilvánosságra alkalmas véleményekből sem lesz közvélemény. Az a hitelesen bizonyított tény, h ogy azok, akik viszonylag a legjobban t-ájplcnynttak és a leggyakrabban bocsátkoznak vitaba, csak elképzeléseik kölcsönös m egerősítésére s az esetleges " ■-■abozón és kevésbé érdekeltek befolyásolására ha,ijm osaK - ez ^.a-tény is azt mutaija. milyen kéréssé képesek hozzaiarülm a ! /cözvóíeménv folvam atanoz. R áadásul a politikai viták többnyi­ re in-groupokra szorítkoznak, családra, baráti körre és szom ­ szédságra, m elyek jobbára hom ogén vélem ényklím át hoznak létre. M ásrészt az egyik párttól a m ásikhoz csapódó választót túlnvom órészt a kevéssé informált, kevéssé érdeklődő és apatikus polgárok széles tömegéből kerülnek ki, amennyiben nem viselkednek közömbösen és nem ignorálják a választást .89 En­ nélfogva rendszerint éppen azokat lehet felfogásukban legin­ kább befolyásolni, akik beállítottságuk alapján a leghatározot­ tabban kirekesztik m agukat a vitákban kialakuló közvélem ény­ b ől - ez a befolyásolás azonban m ost m ár a választás m egrendezőinek m anipulatív vagv dem onstratív m ódon előállított nyilvánossága által történik.

87 E. Katz és F. F. Lazarsfeld: Personal Influence. Glencoe, 1955. 88 Berelson: i. m. 319.1. „In m ost cam paign, whether political or informational, the people best informed on the issue are the ones least likely to change their minds. M uch of this represent attitudinal stability; som e of it m ay represent rigidity." (A legtöbb, akár politikai, akár információs kam pány esetén a kérdésben legjobban tájékozott emberek azok, akik a legkevésbé hajlam osak m egváltoztatni gondolkodásm ódjukat. Ennek nagy része m agatartásbeli sta­ bilitást jelent; bizonyos része merevséget.) * Itt: az egyén közvetlen környezetében található személyek. 89 M. Janow itz és D. Marvick: Competition Pressure and Democratic Consent. Michigan, 1956.

^06

U

Q

A választóközönség m int közönség összetartozásának szét­

eséséről árulkodik a választók túlnyomó részének sajátos imjnobilizálódása i&. A z egyik vagy másik part törzsválasztói term észetesen két nagyon különböző csoportból kerülnek ki. A z egyik oldalon áll a némi joggal m ég „aktívnak" nevezhető polgárok csekély kisebbsége, legyenek ezek akár a pártoknak v agy m ás társadalm i szervezeteknek a tagjai, akár nem szerve­ zett, de jól tájékozott és erősen érdekelt választók, akik többnyi­ re opinion leaderkent is befolyással rendelkeznek. A másik oldalt azoknak a polgároknak a döntéseikben term észetesen éppoly szilárd többsége alkotja, akikről - ú gy tűnik - n yom ta­ lanul lepereg a napi politikai viták futóhomokja. Ez a m egrögződés részben csoportérdekeknek jogosult, de sztereotip m ó­ don bevésődött felfogásából ered, részben pedig m agától érte­ tődő kulturális beállítottságokból,mélyen begyökeredzett előí­ téletekből és m agatartásokból, melyek történetileg m esszire visszanyúló, nem zedékeken át közvetített tapasztalatokból szárm aznak .90 A különböző korcsoportok nem zedékükre jel­ lem ző tapasztalaioKtól^aJcülönbóző vallási és etnikai csoportok szintén m egfelelő tapasztalatoktól vezettetik m agukai, úgy nogy a form álisan azonos v ák azlú i dontásekjroó&űtl egésarn heterogén és eiég gyakran ellentétes akarati im pulzusok rejle­ nek, és annál inkább csak fiktív egyetértéssé összegeződnek, minél inkább a nyilvanos_kommunikdCión kívül m aradnak en­ nek m eg nem vitatott előfeltételei. - A két im mobilizált blokk között helyezkednek el, illetve ingadoznak a nem m egállapo­ dott választói csoportok, amelyek, Janow itz egyik felosztása szerint, részben megalkuvókból, részben sem legesekből, ambi­ valensekből és apatikusokból tevődnek össze; aszerint, hogy milyen élesen fogalm azzák m eg ezeket a kritérium okat, ennek a csoportnak a nagyságrendje az összes választásra jogosultak egynegyede és csaknem a fele között ingadozik. Közéjük tartoz­ nak a nem választók és az úgynevezett marginális választók, akik hol az egyik, hol a m ásik párt m ellett, időnként pedig egyáltalán nem mobilizálhatók: non-voters és changers. A nem választóknak m int a viszonylag legrosszabbul inform ált és de-

4

M

.

..

/ .

U (ff

fafrj

^

ilteL S jitx S

m okratikus szem pontból viszonylag legm egbízhatatlanabb csoportnak 91 a jellegzetessége, bizonyos különbségek leszámí­ tásával, az ingadozó szavazatok (floating votes92) h ordozóira is érvényes: „independent voter.4 tend to be those w ho know and care the least '.ni I'A iW n c iit.. bi,dVa/.»~. ie iidfs^grmTazólc. akik a~ legkevesebbet tudnak és a legkevesebbel törődnek). M égis a vaiasztók e csoportja, am ely igen kevéssé alkalmas a közvéle­ m ény folyam atában való részvételre, alkotja a választási m ana­ gerek tevékenységének legfontosabb tárgyat: am ennyire csak lehetséges, m inden párt igyekszik m enteruT'„itat»rozatlanok" tartályából, m égpedig nem felvilágosítás, hanem ahhoz a nem politikai fogyasztói m agatartáshoz való idom ulás útján, mely ebben a rétegben különösen erősen el van terjedve. - Janowitz joggal veti fel a kérdést: „w hether these efforts which rely heavily on m assm edia and other prom otional devices, do not represent a m isuse of limited resources "94 (vajon ezek az erőfe­ szítések, melyek erősen szám ítanak a tömegközlési eszközökre, és m ás segítő berendezésekre, nem jelentenek-e visszaélést a korlátozott erőforrásokkal?). M indenesetre a választási hirdetés visszahat a többi választói csoportra is. így a választási érdekelt­ ség összefüggése a program m atikus célok szerinti orientálódás­ sal sokkal gyengébb, m int a kapcsolódás a vezetőjelöltek reklámtechnikailag hatékonyan bem utatott im ágójához .95 A politikai nyilvánosságnak a választási periódusok szerinti újra m egrendezése term észetesen illeszkedikrt^^ abba az alak­ zatba, m ely a polgári nyilvánosság szétesési formájaként jelent­ kezik. M indenekelőtt m ár m aga a tömegközlési eszközök által készített és elterjesztett integrációs kultúra is, habár értelm e szerint nem politikai, m eghatározott politikai ideológiát ábrá­ zol; ezzel nem konkurálhat sem a politikai program szerűség, általában sem milyen dem onstratív m egnyilvánulás; ellenkező­ leg megfelelésre kell törekednie vele. Ú gy látszik, hogy a politi-

91 S. A. Stouffer: Communism, Conformity and Civil Liberties. N . Y., 1955. 83.1.; H. H. Field: The Non-Voter. Public Opinion Quarterly, VIE. 1944. 175. 1.; F. H. Stanford: Authoritarianism and Liberty. Phil., 1950. 92 Janowitz, in: Political Behaviour. (Ed. Eulan) i. m. 279.1. 93 C. Harris: Election, Polling and Research. P.O.Q., XXI. köt., 1957.109.1. 94 Janowitz: i. m. 280.1. 95 Uo.

308

/

'

' r

'

•«—

i M

.J t - a ü c

kai ideológiáknak M annheim által m ár évtizedekkel ezelőtt diagnosztizált szétesése csak az egyik oldalát ábrázolja annak a folyam atnak, mellyel kapcsolatban Raym ond A ron egyenesen az ideológiai korszak végéről beszél ;96a m ásik oldalon az ideo­ lógia berendezkedik az úgynevezett fogyasztói kultúra alakjá­ ban, és régi funkcióját, a fennálló viszonyokkal való azon osulás kényszerét, úgyszólván egy mélyebb tudati szinten tölti be. E z a ham is tudat m ar nem képzeteknek önm agában összhangban levő kapcsolatából á m int a XIX. század politikai ideológiái, m em viselkedési m ódoknak ilyen kapcsolatából^ gyakorlati' alakot a kívülről irányított fogyasztói szokások rendszerében ölt. Am i ebben m ég tudatként m egm arad, az a fennálló FéTszT- ”* nén annak pszeudorealisztikus leképezése: „H a egy m ondatban akarnánk összesűríteni, hogy tulajdonképpen m it jelent a tö­ m egkultúra ideológiája, akkor ezt a »legyél az, am i vagy« téte­ lének paródiájaként kellene kifejezni: az am úgy is fennálló álla­ p ot felm agasztosító m egkettőzése és igazolása, m inden transzcendencia és kritika megszüntetésével. Amennyiben a társadal­ milag hatékony szellem arra korlátozódik, h ogy m ég egyszer az em berek szem e elé tárja azt, am i am úgy is egzisztenciájuk fel­ tételét alkotja, ugyanakkor azonban ezt a létet tulajdon normája gyanánt proklamálja, ú gy az em bereket egy hit nélküli hitben a p uszta egzisztenciához köti ."97 A m ásik funkció, am elyet a tömegközlési eszközök által m eg­ h atározott nyilvánosság átvett, a hirdetés. Ezért a pártok és segédszervezetek indíttatva érzik m agukat, hogy a választói ” döntéseket publicisztikailag a vásárlói "elöntésekre gyakorolt rekiam hatás analógiájára befolyásoljak; létrejön a politikai _ .m arketing igára. A régi stílusú pártagitátorok és propagandis­ ták átengedik helyüket a pártpolitikai szem pontból sem leges hirdetési szakembereknek, akiket azért alkalm aznak, hogy nem

96 R. Áron: Fin de l'Á ge Idéologique? In: Soziologica. Frankfurt, 1955. L ásd továbbá O. Brunner: Das Zeitalter der Ideologien. In: Neue Wege der Sozialge­ schichte. Göttingen, 1956, különösen a 200.1. 97 T. W. Adorno: Ideologie. In: Exkurse. Frankfurt, 1956. 158. 1. L ásd továbbá Horkheimer és Adorno: Kulturindustrie. In: Dialektik der Aufklarung. Am ster­ dam , 1947. H. H. Flöter: Der m anipulierte Mensch und seine Freiheit. In: Die neue Gesell­ schaft, 1958.4. füzet, 272.1.

309

politikai m ódon politikát adjanak el. Ez a tendencia, párh u za­ m osan a piac- és vélem énykutatás empirikus technikáinak tu­ dom ányos fejlődésével, csak a m ásodik világháború után kere­ kedett felül, habár körvonalai m ár régebben kirajzolódtak. Az az ellenállás, m ely több. pártban csak sorozatos választási vereségek után tört m e g ," arról árulkodik, hogy a választási rende­ zőknek nem csak tudom ásul kell venniük a tulajdonképpeni politikai nyilvánosság eltűnését, hanem teljes tudatossággal ű ; saját m aguknak is elő kell segíteniük ezt. A z időszakosan előál­ lított politikai nyilvánosság csupán m ás célokkal, de ugyanazt a szférát reprodukálja, melynek törvényeit az integrációs kultú­ ra írja elő; szociálpszichológiailag a politikai szférát is beépítik a fogyasztási szférába. A z ilyen nyilvánosságterem tés címzettje a politikai fogyasz­ tónak az a típusa, akinek Riesman „az új közöm bös" elnevezést adta: „többé nem is akarja m agát »független választónak« fel­ tün tetni... fel sem m erül az a problém a, h ogy vajon politikai vélem ényei m egegyeznek-e politikai funkcióival. Politikai véle­ m ényét a kortárs csoporton belül játszott politikai »napihír-fogyasztó« szerepének a betöltésére használja fel. Toleránsnak m utatkozhat tehát m ások vélem ényével szem ben, m éghozzá nem csak azért, m ert a tolerancia egyébként is karakterológiai jellemzője, hanem azért is, m ert ezek »pusztán« vélem ények, am elyek esetleg szórakoztatóak vagy érdekesek, de sem m ikép­ pen nem esnek olyan kom olyan a latba, mintha a vélem ény részben v a g y egészben képviselőjének politikai szerepéből vagy tevékenységéből fakadna ."100 A választópolgárok összességének m int közönségnek a dez­ integrációja kiderül abból, hogy a „szokásos m ódon kezelt " 101 sajtó és rádió úgyszólván hatástalan marad»az előállított nyilvá­ nosság keretein belül) a tömepkozlési eszközök csak hirdetések közvetítőiként használhatók. A p ártok közvetlenül a „néphez" fordulnak, ténylegesen ahhoz a kisebbséghez, m elynek tudati

Ö

99 Jellemző erre az SPD-n belüli vita az 1957-es választási vereség után; a vitát lásd Die Neue Gesellschaft, 1958-as évf., 1. füzet. Willi Eichler: Ylahlermanipu lierung oder sozialistische Politik. TI. és köv. 1. Valamint Jens Feddersen: Politik muss verkauft werden. uő. 21. és köv. 1. 100 Riesman: i. m. 306.1. 101 G. Schmidtchen: Die befragteNation. Freiburg, 1959.139.1.

310

állapotával kapcsolatban a dem oszkópiai vizsgálatok átlagosan 500 szóból álló szókincset m utattak ki .102 A sajtóval eg yü tt a p á rtg v úlés. a vélemányalaJátá.^ második-EIásszikus eszköze is jplpntnspp|pt. Közben az em ber tudja, hogy ezek, „a szokásos m ódon kezelve", esetleg csak arra szolgálhatnak, hogy jelszavakat adjanak ki amúgy is hűséges követők m aroknyi cso­ portja számára. M ár a gyűlések is csak hirdetési rendezvények gyanánt használhatók, melyeken a jelenlevők, fizetetten statiszták­ ként, legfeljebb a televíziós közvetítésben m űködhetnek közre. A közvélem ény helyett a m anipulált nyilvánosságon belül h elyeslésre kész hangulat, véleményklíma alakul ki. Főleg azok ­ n ak az ajánlatoknak a szociálpszichológiai kalkulációja m anip u latív, m elyekkel tudattalan hajlamokat befolyásolnak, és am elyek előrelátható reakciókat váltanak ki, anélkül, h og y b ár­ m ilyen m ódon kötelezni lehetne azokat, akik így a m ag u k szá­ m ára népszavazásos helyeslést biztosítanak: a gondosan kidol­ gozo tt „pszichológiai param éterekkel" vezérelt és kísérletileg kipróbált felszólításoknak annál inkább el kell veszíteniük a politikai program tételekkel vagy akárcsak tárgyi érvekkel való kapcsolatukat, m inél inkább az a feladatuk, h ogy azonosulási szim bólum okként hassanak. Értelm ük annak a fajta n ép szerű ­ ségnek az előidézésében m erül ki, „mely m a a töm egtársad a­ lom ban az egyénnek a politikához való közvetlen viszonyát helyettesíti."' ' Ezért központi szerepet játszik a vezérnek v agy a vezetői.iestüJfitneK a pem utatása; nekik is szükségük van a piacnak m egfelelő kiállításra és csom agolásra. A népszerűségi index egy korm ány szám ára azt m éri, h ogy m ennyire ellenőrzi a népesség nem nyilvános vélem ényét vagy hogy m ennyire kell vezetői testülete szám ára pótlólagosan népszerűséggé átválth a­ tó publicitást teremtenie. A népszerűség m int olyan, nem az o ­

102 N em véletlenül mutatja be Schmidtchen (i. m. 173.1.) a következő esetet mint a korm ány em pirikus leletekre tám aszkodó m agatartásának példáját: „Lehet­ séges, hogy kedvezőtlenül alakul a sajtó reakciója a korm ány m eghatározott törekvéseire v agy döntéseire. U gyanakkor egy felm érés azt m utatja, hogy a lak o sság az eseményekről lényegesen pozitívabb elképzeléseket alkotott m a­ gának. H a ilyen esetekben a korm ány nyilvánosságbefolyásoló m unkájában a sajtó hangjaira tám aszkodna, akkor egy inform ációs kam pány inkább zavart, mint felvilágosítást eredményezne, mert a lakosság az érveket m in­ den bizonnyal jóreszt értetlenül fogadná." 103 Kirchheimer: Majoritaten und Minoritáién, i. m. 265.1.

311

nos a publicitással, de enélkül tartósan nem tartható fenn: a hangulat, m elyet jelöl, az időszakosan előállított nyilvánosság­ nak függő változója, de sem m i esetre sem csak ettől függ. A választási harcban való helytállás érdekében a korm ánypártok nem ok nélkül terem tenek objektív publicitási alkalmakat olyan alakban, hogy a lakosság elvárásainak m egfelelően igazi enged­ m ényeket tesznek - például a töm egélvezeti cikkekre kivetett fogyasztói adók csökkentésével, ami publicisztikailag különö­ sen jövedelm ező intézkedés. H ogy a választók tudom ányosan elem zett m otívum ait, m ég mindig m anipulative, befolyásolni lehessen, időnként olyan intézkedésekre is szükség van - ezek m integy kristályosodási p ontjai az elérendő publicitásnak m e­ lyek valódi szükségleteket elégítenek ki. hnnyiben még a legtaláiékonyabb választási rénHezoseg manipulációjának is m egvan­ nak, ha úgy tetszik, a természetes korlátai. Ebből természetesen nem lenne szabad levonni azt a fordított következtetést, hogy „minél jobban ismertek a választók m otívum ai, annál tartósabban manipulálja a nép a korm ányt ".104 A z adott m otívum ok publicisztikai „kihasználásánál" feltétlenül kell ezekkel is fog­ lalkozni; eközben bizonyos körülmények között olyan kötele­ zettségek formájában lehet szükség publicitási alkalm akat lét­ rehozni, melyek a választók reális szükségleteit elégítik ki. Mi­ nél szorosabbak a m anipuláció „term észetes határai, annál erő­ sebb a kényszer, hogy a tudom ányosan elem zett m otívum okat ne csak kihasználják, hanem ki is elégítsék. Egyértelműen m ég nem nyilatkozhatunk erről. Még ha hipotetikusan fel is tételezzük, hogy igen szorosan megvont manipulációs határok esetén, az időszakonként létrehozott nyilvánosság keretében végbemenő helyeslési eljárás biztosítaná, hogy a kormány kész lenne messzeme­ nően engedelmeskedni a nem nyilvános vélem énynek ,105akkor

104 Schmidtchen: i. m. 166.1. Uő.: Die Bedeutung represantativer Bevölkerungsum fragen für die offene Gesellschaft. In: PVS, 4. évi., 1963.168. és köv. 1. 105 Ez az em pirikusan egyébként megcáfolt feltevés szolgál alapjául a legtöbb kritikának, mely a dem okrácián belüli vélem énykutatás funkciójával kapcso­ latos: ez, úgym ond, a vezetési készség eltűnését eredményezi. J. C. Ramney: Do the Polls serve Democracy? In: Berelson és Janowitz: Public Opinion and Communication, i. m. 132. és köv. 1. Továbbá R. Fröhner: Tragt die M einungsforschung zur Entdem okratisierungbei? In: Publizistik. ID. köt. 1958. 323. és köv. 1. L ásd újabban a K. Sontheimer és G. Schmidtchen közti vitát: Meinungsforschung und Politik. Ztschrft. Der Monat, 16. évf., 1964. április és május.

312

sem teljesülnének a demokratikus vélem ény- és akaratkialakí­ tás feltételei. M ert j^ h ird e tpcpg^rVinlAgiai aélokból-késaíte# ajánlatokat, bárm ennyire célszerűek ic^pm a szubjektumok akarata és tudata Közvetíti (hanem lényegében ~ tu d a ta la ttija)., akaratkialakításnak ez a fajtája inkább a Felsőbbségi szociális állam felvilágosult abszolutizm usába il­ leszkednék bele, m int a szöciáTTs'es‘dem okratikus jogaiíamba: m in aen t a népért, sem m it a nép álfal - nem véletlenül ez a porosz II. Frigyes tétele. Szigorúan véve ennél az eljárásnál m ég a „jólét" sem lenne garantálva. M ert egy közvetve m eghatározó nem nyilvános vélem ény az autonóm ia ismertetőjegyén kívül m ég a racionalitást m int olyant is nélkülözné. Ö nm agában m ég a legszélesebb rétegek bármilyen jól feltárt m otivurppinaV a l-íqIq__gítése sem nyújt biztosítékot arr^ hnsy p7 nhjpVtftr fx<\°Vo\knyk megfelel. A nyilvánosság, saját eszméje szerint, attól még nem volt a demokrácia elve, mert elvileg mindenki egyenlő eséllyel adhatta elő benne személyes hajlamait, kívánságait, érzületeit - opinions; a demokráciát rsak abban a mértékben lehetett megvalósítani, amennyiben ezek a személyes vélemények egy közönség nkns=_ _ kodásában közvélem énnyé fo rm álód h attak - opiny n publí cjm». A z altalános hozzáférhetőség biztosítéka csupán annak a bizto­ sítéknak volt az előfeltétele, m ely a logika törvényeinek m égis­ csak alávetett beszéd és válaszbeszéd igazságára vonatkozott. A z előállított nyilvánosság és a nem nyilvános vélem ény viszonyát néhány olyan intézkedés példáján lehet m egvilágíta­ ni, m elyek az 1957-es szövetségi gyűlési választásokat a kor­ m án yp ártjavára döntötték el. (Csupán a m egbízható dokum en­ táció m iatt - m ely a többi p árt esetében hiányzik m aradunk e példa mellett, m elyen tanulm ányozható, hogyan használja fel m anipulative egy m eghatározott párt a körkérdéses vizsgálat empirikus eredm ényeit .)106N agyjában és egészében négy stra-

106 Kitűnőek Schmidtchen és Kitzinger vizsgálatai, melyek pártpolitikai affilációkkal bizonyára nem gyanúsíthatok; az 1957-es, tudom ányosan irányított szövetségi gyűlési választási harc manipulatív tartalmát interpretálja L. v. Friedeburg: Zum politischen Potential der Um frageforschung. Kölner Zschrf. f. Sóz. u. Sozialpsych., 13. köt. 1961. 201-216.1. A z egyes választói csoportok szociológiai elemzését adja Hartenstein, Liepelt és Schubert: Die Septemberdemokratie. Die Neue Gesellschaft, 1958. 1. füzet; V. G ráf Blücher (Hg.): Der Prozess der Meinungsbildung, dargestellt am Beispiel der Bundestagswahl 1961. Bielefeld, 1962.

tégiai intézkedés volt döntő a választási küzdelem ben győztes párt nyilvánosságbefolyásolásában. A pártvezérnek az 1953-as Szövetségi Gyűlés választási harcban bevált imágóját át kellett stilizálni, h ogy eloszlassák a főleg az életkorával kapcsolatos aggodalm akat: „legénysége" körében m utatták be. A z u tá n a propaganda túlnyom órészt a félelemérzetekre és a b iztonság iránti szükségletekre épített, amennyiben egyrészt az ellenfelet hatékonyan összekapcsolta a „bolsevik veszéllyel", m á sré sz t pedig az állam hatalom birtokában levő és az állam m al m in t olyannal a lehető legnagyobb mértékben azonosított p á rtró l elhitette, hogy mind a katonai, m ind a szociális b iztonságn ak egyetlen biztosítéka. Semmi kísérletezés, ami a tiéd, az a tiéd stb. H arm ad szor a korm ány, hogy az áremelkedésektől v a ló , v á ­ lasztáspolitikai szem pontból kedvezőtlen félelmet csökkentse, az iparral úgynevezett szüneteltetési egyezm ényt kötött, m e ly ­ nek alapján a vállalkozók az áremeléseket leállították, e g é sz e n a választás időpontjáig. Továbbá egy egész sor, m árkás cik k ek et gyártó cég kezeskedett az árszínvonal stabilitásáról a n ap isajtó ­ ban közzétett hirdetések útján; ezt m egelőzte egy kiskereskedő­ szövetség reklámhadjárata. Végül a leghatásosabb in tézk ed és gyanánt törvényt hoztak a nyugdíjreform ról:1957 m á ju sá tó l kezdve m integy 6 millió nyugdíjas kapott m agasabb ille tm é ­ nyeket és pótlólagos fizetéseket; az anyagi és p szich o ló g iai h atást term észetesen nem korlátozták csupán a n yu g d íjaso k ra. Előzőleg mind a négy intézkedést gondosan k ivizsgálták é s k ■Ka [külált hirdetési technikák segítségévéi publicisztikai a g íe fordítottá l -i mi iláma'), illetve kiértékelté k (ío^' lét mindenkinek). A z egyes stratégiai intézkedéseket n e m a sikerre, az elért helyeslés fokára való tekintettel elle n ő riz té k ; súlyukat egym áshoz képest nehéz felbecsülni. Politikai t a r ta l­ m uk szerint világosabban lehet értelm ezni ezeket, m int p r o p a gandisztikus hatásuk szerint; az egyetlen kötelező é rv é n y ű v á l ­ lalást a korm ánypártok azzal"tették, hogy (a választási h a r c o t 'meeeíozopn'i hozzájárultak a nyugdíjreform hoz. A tö rv é n y lé t­ rehozásában éppúgy része volt az ellenzéki pártnak is; e z t a z o n ­ ban, m int határidőre beütem ezett publicitási alkalm at, a k o r ­ m ánypártok (mivel a Szövetségi Gyűlést sok választó a z o n o s í ­ totta a szövetségi kormánnyal) inkább ki tudták h aszn áln i. Egyrészt tehát m agának a politikaiakarat-kialakításnak e z a módja azt eredm ényezi, hogy a nem nyilvános v é le m é n y b iz o 314

n y o s nyom ást gyakorol a korm ányra, hogy az a lakosság roáüc \_ szükségleteinek kielégítésével kerülje el a népszerűség elvesz­ ' tésén ek kockázatát, m ásrészt m egakadályozza a szigorú érte­ lem b en v etT közvélefliéfiy kiálaküíasaf. .AmerínyiBen”ugyanis L ' fo n to s politikai elöntéseket m anipulatív célokból hoznak, anél­ k ü l persze, h ogy ezáltal ezeket tényleges következményeikben is korlátoznák, és am ennyiben ezeket reklám szerűen m int pub­ licisztikai alkalmakat viszik a dem onstratív m ódon előállított n yilván o sság elé, úgy ezek mint politikai döntések hozzáférhe­ tetlen ek m aradnak mind a nyilvános okoskodás, m ind pedig e g y lehetséges plebiszcitér bizalm atlansági szavazás szám ára, naely a szabatosan definiált alternatívák tudatában esetleg sorra k erü ln e: ugyanis, hogy továbbra is ezt a példát használjuk illusztrációként, a nyugdíjreform sem előkészítésének ideje alatt n e m vált szisztem atikusan a nyilvános véleményigalakítas~fo~ l-^am atárpk témájává hahár a napi sajtó ’alaposan tárgyalta" • (tJem oszkópiai vizsgálatok azt m utatták, hogy a lakosság töm e­ gbe a „dinamikus nyugdíj" elnevezéséhez nem kapcsolt m egfe­ le lő képzeteket), s később sem volt kifejezetten témája a válasz­ t á s i harcnak m int központi szociálpolitikai problém a (csak a k ö z v e te tt pszcihológiai kihatásokat lehetett olyan propaganda b ázisak én t értékesíteni, am ely az életszínvonal em elésének d u r­ v a sztereotípiáira épített). A dem onstratív és m anipulatív m ó­ d o n kifejtett nyilvánosság, m elyet közvetlenül a „határozatla­ n o k " erős kisebbsége szám ára rendeznek (akik norm ális eset­ b e n a választás kimenetelét eldöntik), ebben az esetben is az a d o tt m otívum ok és a tételezett szim bólum ok közötti, szociál-pszichológiailag kiszámított és reklámtechnikailag m egrende­ z e tt kom m unikációs folyam atot szolgálta. A z ebből eredő sza­ v azato k együttesen sem adnak közvélemény tiazlníorm alis vé_ Jem én y ek nem racionális úton, vagyis nem m egism erhető tény­ állásokkal való tudatos kaprsolathan_alakii1nak ki felien kezőleg, a nyilvánosán bem utatott szimbólumok gyakran tudatta­ lan, az egyén szám ára m echanizm usukban rejtve m arad ó folya­ m atoknak felelnek m eg); nem is vita közben, nyilvánosan foly­ tatott beszélgetés pro és kontrájában alakulnak ki (ellenkezőleg, a reakciók, habár a csoportvélem ények sokszorosan közvetítik őket, abban az értelem ben m égis m agánreakciók m aradnak, h ogy egy okoskodó közönség keretein belül nem korrigálják őket). így az állam polgárok közönségként dezintegrált közön-

ségét a publicisztikai eszközökkel úgy alakítják, h ogy egyfelől ■igenyhTnhhpt v en n i peJ4frtjff*RfYrtyrnrniss7iiTrink legitim ációia-J io z anélkül, koey -m á&felőí vészi venne a hatékony döntések­ ben. vagy egyáltalán kppps volna a rpszvpt-pTrp! " A nyugdíjreform példája egy m ásik vonafEC&ásban is tanul­ ságos: azon garanciákhoz tartozik, melyeket a szem élyes élet­ kockázatokkal szemben aszociális állam nvúit, s m elyek egykor ~a *nagánautonóm iát rerhelték Az pllor>fm andᣠkézenfekvő: egyrészt ^ S ü p o g n a ^ a mngnnftg'Tic'7)’pncia azon szociális feltétplpj amplypkpf a tar) fenn és biztosít, és am elye­ ket ezért egy politikailag autonóm állam polgári közönség kom ­ m unikációs folyam atában is tisztázni kellene, s éppen a közvé­ lemény tém ájává kellene tenni: m ásrásat -e? a-íócu m am ely objektíve egvre növekvő mértékben szükséges, annál kevésbé 'jfp^i'QiQrnónyi nr-i ■ >..Q>7~iD-1.;.jut ■■ t uTIÍtTkai v ala­ m int a szociális hatalom gyakorlását racionalizálnia m inél in­ kább 'nglipár> Hamnngtrah'yp VRgV m anipulative hoZZ^k lptre az absztrakt szavazatleadás helyeslésre irányuló célkitűzésével, az időszakosan előállított nyilvánosság keretein belül.

23. § A politikai nyilvánosság a liberális jogállam szociális állammá való transzformációjának folyamatában A z a jellemző aránytalanság, amely a politikai nyilvánosság által m a ténylegesen gyakorolt funkciók és azon funkciók kö­ zött áll fenn, melyeket tőle a közszféra és a m agánszféra m eg ­ változott konstellációjában egy dem okratikusan m egszervezett társadalom objektív szükségletei alapján el lehet várni, ott ra ­ gadható m eg, ahol a liberális jogállam nak 107 az úgynevezett szociális állam m á történő transzform ációját norm atív m ódon kifejezetten szabályozzák, és ahol ezt intenciójukban az alkot­ m ányjogi tételeknek mind betűje, mind szelleme elég gyakran m ár előlegezi is. A z első m o d em alkotmányokban az alapjogok katalógusá­ nak egyes csoportjai a polgári nyilvánosság liberális modelljé­ nek m ásolatát alkotják: szavatolják a társadalm at m int a m agán-

107 A nyelvhasználatról lásd a 143.1.54. lábjegyzetét.

316

autonóm ia szféráját; vele szem ben a néhány funkcióra korláto­ zott közhatalm at; és m integy a kettő között a közönséggé öszszegyűlt m agánszem élyek szféráját, akik m int állam polgárok a polgári társadalom szükségleteit közvetítik az állam felé. Azt, h ogy a nyilvánosság Közegében ilyen jellegű politikai hatalom kialakulhasson, saját eszméjük szerint csak úgy lehetett biztosí­ tani a szabad áruforgalom társadalm ának előfeltevése m ellett (m ely a piaci m echanizm us és az egyenértékű csere révén m a­ gában foglalta azt az igazságos elvet, hogy m indenki egyenlő eséllyel szerezhet tulajdont, vagyis: szem élyi függetlenséget és jogot a politikai beleszólásra), ha a m agánem berek érintkezése a piacon és a nyilvánosságban az uralom alól em ancipálva volt. A kisárutulajdonosok társad alm áb an m int az u ralom alól em ancipált szférában valam ennyi hatalm i viszony autom atiku­ san semlegesítődnék. Ezeknek a képzeteknek felel m eg a liberális alapjogok tagadó jellege: m egakadályozzák, hogy az állam beavatkozzék és túl­ kapásokat kövessen el azokon a területeken, am elyeket elvileg fenn kell tartani a jogi kapcsolat általános szabályaihoz kötött m agánem berek szám ára. A társadalm i funkció értelm ében, m e­ lyet az alkotm ányozók akkoriban szem előtt tartottak, az alap­ jogoknak term észetesen nem csupán elhatároló hatásuk volt. Azon az alapzaton, am ely szám ára ezt a politikai rendet m eg ­ szerkesztették, e j ogoknak pozitív biztosítékként kellett m űköd­ niük. Biztosítaniuk kellett az egyenlő esélyű részvételt m ind a közvélem ény, m ind pedig a társadalm i gazdagság létrehozásá­ nak folyamatában. A forgalmon alapuló társadalom összjátékában, am int feltételezték ,108csak közvetve, az államban koncent­ rált hatalom m al szembeni biztosítékok és szabadságjogok útján lehetett biztosítani (a piacon keresztül) a szociális kártalanítá­ sokban és a nyilvánosság politikai intézményeiben való részvé­ tel egyenlő esélyeit. A pozitív hatás csak az alapjogok tagadó hatékonyságán keresztül érvényesülhetett. A jogászok között uralkodó felfogással ellentétben szociológiai szem pontból eb­ ből az adódik, hogy a liberális jogállam alkotm ánya kezdettől fogva sem csupán az államot önm agában és a társadalom hoz fűződő viszonyában kívánta rendezni, hanem a társadalm i

108 L ásd fent 11. §.

317

összefüggés egészét is. Ezért az alapjogilag rögzített közrend m agában foglalta a magánjog rendjét is.'09 Ezáltal m ás m egvilá­ gításba kerül a liberális szabadságbiztosítékok és a dem okrati­ kus részvételi biztosítékok közötti közkeletű m egkülönböztetés is^ Bizonyos, hogy a status negativus és status artivns éppnlv v ilágn saD -saerV öllriasztv a,T ÍS íC atroür^er'is és citoyen, álta­ lában 3. m agánem ber és az állaji’p alg ár funkciói és pozíciói. Viszont, ha az alapjogok m indkét fai tái át szociológiailag an yilvánosság és a m agánszféra eredeti viszonyá~álapian Fogjuk fel, akknr íplt.írnl az elválaszthatatlan kapcsolat: cTstáftKt Irimd'a nyilvánosságon belül, mind a család és a polgári társadalom m agánszférájában tagadó m ódon abban a rem ényben szavatol­ ják hogy 4 pyiteáftosság és a piac m indaddig az elvárásoknakm egfelelően fog m űködni, am íg Itt és ott egyarán t biztosítva lesz a m agánem berek duiorujiiii^i VI pcTá rTarnpr|ffien állam szervkéi. m egszprvpzódntt nyilvánosság is tudatában m arad annak, h o ev a közönség m agánaiitonóm érintkezéséből ered 'M eg a választási jog is, m ely közvetlen részvétén jogként szere­ pel, a nyilvánosságon belüli, elhatárolással biztosított m agán­ érintkezés autom atikus következm énye. A liberális emberi jo­ gok és a demokratikus polgári jogok, akárcsak a m agánjogi rend és az alapjogilag rögzített közrend általában, csak akkor válnak szét a polgári államjog elméletében és gyakorlatában, amikor tudatosul a hipotetikusan alapul vett társadalm i rend fiktív volta, és a polgárság fokozatosan m egvalósított uralm ának am ­ bivalenciája önm aga szám ára is nyilvánvalóvá válik. A liberális jogállam szociális állam m á való átalakulását ebből a kiinduló helyzetből kell megérteni. Ezt ugyanis a folytonos­ ság, nem pedig a liberális tradíciókkal való szakítás jellemzi. A szociális jogállam ot a liberálistól nem az különbözteti m eg, „hogy egy állami alkotm ány azzal a jogilag kötelező igénnyel lép elő: a társadalmi szervezetek alkotm ányát is m eghatározott alapelvek szerint rögzítse"110, ellenkezőleg, inkább fordított a helyzet: a szociális állam éppen a liberális állam joghagyom á-

109 Ebben az értelemben hangsúlyozza Ram m (i. m. 54.1.), „hogy a polgári jog m ég konkrét kialakításában is az ember és polgár jogainak következménye volt". 110 Ridder: Stellung der Gewerkschaften. i. m. 16.1.

nyának folytatójaként kényszerül a társadalm i viszonyok alakí­ tására, m ert ez is a társadalom és állam együttes rendjét akarta biztosítani M ihelvt =»7 m a e a lép elő a társadalm i rend hordozojává, a liberális alapjogok tagadó m eghatározásain túl pozitív útm utatást is kell adnia m agán ak : Hogyan Jaiie*: a szociális-állami beavatkozásban m egvalósítani ■ai ^azságoiíságot."? A m int láttuk, a jogállam törvényfogalm a m indkét m ozzanatában: az egyenlőséget, általánosságot és a helyességet, vagyis igazságosságot szavatoló jellegében oly­ annyira kiüresedett, h ogy formális kritérium ainak teljesítése m ár nem elegendő az új anyag m egfelelő szabályozásához.111 Ellenkezőleg, a formális nelyett m ateriális garanciának kell lét­ rejönnie, m ely program szerűen a Justitia Distributiva szabálya­ it írja elő az érdekkom prom isszum ok szám ára: így például a társadalm i term ék növekm ényének felosztása egyre inkább a politikai fórum ok hatáskörébe tartozik. A nyilvános szerveze­ tek, valam int a törvényhozás és a végrehajtó hatalom között ilyen esetekben az elosztási kulcsokért folyik a küzdelem . Ezért a „szociális kötelezettségű" állam nak ügyelnie kell arra, hogy a létrejövő érdekkiegyensúlyozás az általános érdek keretei kö­ zött m aradjon. H. P. Ipsén ebben az értelem ben fogta fel az alkotm ányban a szociális állam ról szóló záradékot az állam cél m eghatározásául.112 Ez a záradék többet állít, m int néhány fenn­ álló társadalom jogi intézm ény alkotm ányos elism erését; ellen­ kezőleg, „a szociális állam alkotmányjogilag történő elrendelé­ sének norm atív h a tá sa ... valam ennyi állami szervnek abban a kötelezettségében rejlik, hogy a törvényhozás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás révén gondoskodjék a társadalom jogi

111 Lásd fent a 264. oldalon a 90. lábjegyzetet; továbbá Forsthoff: Begriffund Wesen des sozialen Rechtsstaats, i. m. 27.1. „Az állam és a társadalom dualizmusának megszűnésével, melynek a közigazgatás szférájában a beavatkozási közigaz­ gatás felelt meg, a törvényhozás és a közigazgatás is szociális alakító felada­ tokat kapott, melyek elvégzését már nem lehet pusztán formális jogi mérték­ kel mérni. E szociális alakító funkciók szempontjából már nem lehet elegen­ dő, ha megmaradnak az alkotmány és a törvények korlátai között, hanem ezeket tárgyi értelemben igazságosan kell szabályozni és gyakorolni." Lásd továbbá Forsthoff: Verwaltungsrecht, i. m. I. köt. 57.1. 112 H. P. Ipsén: Das Grundgesetz. Hamburg, 1950. Az államjogi vitáról Gerber ad irodalmi áttekintést: Die Sozialstaatsklausel des Grundgesetzes. AÖR, 81. köt. Tübingen, 1956.

319

institúciók »hozzáigazításáról« a mindenkori követelm ények­ h ez ".113 A többi nyugati dem okráciában részben hasonló program té­ telek vannak érvényben; és ahol nem rögzítik őket alkotm ány­ jogilag, ott valamiféle konvencióként érvényesülnek. Néhánv ^esetben m ég jíz alapjogok h agyom ányos katalógusát is kíbov” tették a szociális program nak megfelelően, így prototipikus m odon a W eim ari K öztársaságban .114 M a szociális alapjogok találhatók, az 1946-os likvidált francia alkotm ány pream bulum án kívül, az emberi jogokkal kapcsolatos 1948. decem ber 10-i EN SZ-deklarációban .'15Ezek a szociális szolgáltatásokban való lészes°d és! és i politikai intézményekben való részvételt biztoSÍtjákL„Az elharar. =ql hiytosítntt CTaRarfgág olyan Ijjam ra vonatkozik, m ely önm agának határokat á l l í t m e l y - ^ m ag ára hagyia, társadalm i szituációjával, úgy ahogy v a n ... A részesedés m int jog és igény teljesítő, osztó, elosztó, kiosztó állam ot jelpnT-lnelv az ppvént nmn'ha^ via m aggra társadalm i szituációjával, hanem teljesítésekkel segítségére siet Ez a szo­ ciális állam /'1111 Ez a szembeállítás term észetesen elvon atk oztat”' attól aTórtenélmi kapcsolattól, mely társadalm i funkciók alap­ ján a liberális és szociális alapjogok között fennáll. Bizonyos, hogy az alapjogi szavatosságok, a jogállam tör­ vényfogalm ának megfelelően azon az elhatároláson n yu gsza­ nak, m ely a m agánszférát és a politikailag m űködő nyilvános-

113 Ridder: i. m. 12.1. 114 10. cikkely (A gazd asági élet elrendezése az igazság o sság alapelvei szerint azzal a céllal, hogy mindenki szám ára biztosítva legyen az emberhez méltó élet); 155. cikkely (A föld kiosztása és kihasználása, a visszaélések m egaka­ dályozása mellett); 156. cikkely (M agánvállalatok társadalm asítása, a szövet­ kezetek ügyének tám ogatása); 157. cikkely (A m unkajog szavatolása); 163. cikkely (A m unkavégzés kötelessége és a m unkához való jog); 164. cikkely (A m unkavállalók közrem űködési joga). 115 22-27. dkkelyek: a társadalmi biztonsághoz, a munkához, a megfelelő szabad­ időhöz, a minimális életszínvonalhoz és az egészségügyi ellátáshoz, a neve­ léshez és m űvelődéshez, általában a kultúrjavakhoz való jog. Természetesen több tartományi alkotmányban is vannak szociális program ot kifejező cikke­ lyek: hesseni alkotmány 24-27. cikkely; bajor alkotmány 151. cikkely; rajnapfalzi alkotmány 23. cikkely; brémai alkotmány 37. cikkely; észak-rajnavesztfáliai alkotmány 5-24. cikkely. 116 Forsthoff: Sozialer Rechtsstaat, i. m. 19.1.

320

ságot a közhatalom közvetlen beavatkozásától m egvédi; ezt szolgálták a család és a tulajdon intézm ényes garanciái is. Szo­ ciális alapjogokkal ezeket azonban csak azért egészítik ki, m ert a tagadó hatás pozitív teljesülése „autom atikusan" m ár nem következik be; m ert az államm al szem ben szabad szférák elha­ tárolását az im m anens társadalm i m echanizm usok m ár nem honorálják azzal, hogy „elősegítenék" az akárcsak m egközelí­ tően egyenlő esélyű részesedést a társadalm i kárpótlásokban és a részvételt a politikai intézményekben; ezeket m ost kifejezetten az állam biztosítja. M a, a strukturálisan is m egváltozott nyilvá­ nosság feltételei között, csak így lehet a politikai rendet az egykor a polgári jogállam intézményeiben m egtestesített politi­ kailag m űködő nyilvánosság eszméjének m egtartására kötelez­ ni. - Különösen világosan kim utatható ez a dialektika a liberális alapjogokon, melyeknek, ha eredeti, szó szerinti fogalm azásu­ kat m ég az érvényben levő alkotmányokban is m egőrizték, m eg kell változtatniuk norm atív értelm üket, ha saját intenciójukhoz hűek kívánnak m aradni. A szociális áHam mpgvá 1tnzntt alkot__mánvi valósága is ahhoz a m egfontoláshoz tartja m agát, „hogy' ezeket a liberális úapjo^QKat, melyeket eleinte az állam hata. lom m al szemben elkülönítési jogok gyanánt fogalm aztak m eg _ és gondoltak el, m ost m ár, mivel dem okratikus és szociális

S

jo g á lla m r ó l v an sző, á t kell alakítanCjgszvigtfeii logokká . . > i a 7 alk o tm án y ) ű g v vam»egnw>r1cofiwfvp fínpy.a cfemT^cfarTáhan a

m a te riá lis jo g állam eszm éiét, teh át főleg a z e g y e n lő sé gi tételt, és en n ek ö sszek ap cso lását az orune g h a tá ro zási elv ré sze se d é se l•^ v é v e l. a g a z d a sá g i és tá rsad alm i ren d re is k iterjessze, és e záltal a s?n riális állam psympjpneW re á lis ta rta lm a t k ö lcsö n ö z z ö n . " 11.

M indenekelőtt az’ alápjögölifazon csoportján, melyeK (m int a szólás- és vélem ényszabadság, egyesülési és gyülekezési sza­ badság, sajtószabadság stb.) a politikailag m űködő nyilvános­ ságot szavatolják, lehet kimutatni, hogy a strukturálisan m eg ­ változott nyilvánosság tényleges alakjára alkalm azva ezeket m ár nem pusztán tagadólag kell értelm ezni; ahhoz, h ogy egyál­ talán értelm esen betölthessék eredeti funkciójukat, a részvétel pozitív biztosítékainak kell tekintenünk őket. M ióta társadalm i

117

W. Abendroth, in: Veröffd. Ver. dt. Staatsrechtslehrer, 12. füzet, i. m. 87.1.

321

hatalom m á lettek azok a publicisztikai intézm ények, melyek alkalm asak a nyilvánosságba heáram ló m agánérdekek privilegizálására és bojkottálására, valam int az összes pusztán egyéni vélem ény bekebelezésére, a szigorú értelemben vett közvéle­ m ény kialakulását az m ég nem biztösitid hatékonyan, hogy mindenki scaDadüii Kiny ílváníthatja’v. ,emáD y ét és új sápot ala­ píthat A kn?n nspgm árnerríform álisan és m ateriálisán egyenlő jnrú y7rm rly íV kpznnspgp. Az egyéni vélem ényszabadsag tár­ sadalm i funkciójának következetes értelm ezése során R idder 118 a „nyilvános vélem ényszabadságnak" olyan m egfogalm azásá­ hoz jut el, mely először biztosít egyenlő esélyű részvételt a polgárok szám ára a nyilvános kom munikáció folyam atában; ennek megfelelően a m agánem berek klasszikus sajtószabadsá­ gát kiegészítik azzal, h ogy a publicisztikai szerveket a dem ok­ ratikus és szociális jogállam alaprendjének m egtartására köte­ lezik: „Kézenfekvő, hogy a sajtószabadságot nem lehet indivi­ duális vagy az állami beavatkozásokkal szem beni kollektív ta­ gadó szabadságként megjelölni. A politikai sajtó nyilvános fel­ adata áll előtérben, melynek javára ennek megfelelően szabad­ ságjogok vannak biztosítva ."119 A sajtó útján történő szabad vélem énynyilvánítást m ár nem lehet az egyének m int m agán ­ emberek hagyom ányos vélem énynyilvánítása részeként felfog­ n i .120 M ert az egyenlő esélyű részvételt a nyilvánosságban a7 .összes m agánem ber szám ára csak az állam alakító garanciája biztosítja; a puszta tartózkodás biztosítéka az állam részéről m ár nem elegendő ehhez .125A gyülekezési és egyesűlésíszábad-

118 H. Ridder: Meinungsfreiheit. In: Neumann, N ipperdey és Scheuner: Die Grundrechte. II. köt. i. m. 342. és köv. 1. 119 Uo. 258.1. 120 Uo. 259.1. Ridder természetesen a publicisztikai intézményekre vonatkozó „nyilvános vélem ényszabadság" mellett m eghagyja a vélem énynyilvánítás­ nak a m agánegyénekre vonatkozó klasszikus szabadságát is, anélkül, hogy kifejezetten m egállapítaná, hogy ez am attól függ, és ezzel elveszti liberális alapjog jellegét. 121 Ugyanilyen értelemben lehet interpretálni a szövetségi alkotm ánybíróság idevágó igazságszolgáltatását; különösen a Lüth Harlan-ítéletet (1958), az észak-rajna-vesztfáliai sajtóítéletet (1959), a Schmid/Spiegeí-ítéletet (1961) és a televízió-ítéletet (1961). L ásd összefoglalóan: A. A m dt: Begriff und Wesen der öffentlichen Meinung. In: Die öffentliche Meinung. (Hg. Löffler) München, 1962.1. és köv. 1. és különösen a 11. és köv. 1. H. Lenz: Rundfunkorganisation und öffentliche M einungsbildungsfreiheit. /Z, 1963.338. és köv. 1.

322

ságjogok analóg m ódon változtatják m eg jellegüket. A pártok és nyilvános szövetségek mint bürokratizált óriásszervezetek kezükben tartják a publicisztikailag hatékony és politikailag fontos gyülekezés és egyesülés oligopóliumát. Ennélfogva a gyülekezés és egyesülés szabadságának itt is alakító garanciára v an szüksége, m ely csak azáltal biztosítja az állam polgárok szám ára a politikai nyilvánosságban való aktív részvételt, hogy a szervezeteket m eghatározott feladat teljesítésére és megfelelő belső rend kiépítésére kötelezi. Ennek a kötelezettségnek felel m eg bizonyos követelések szavatolása; ezek az úgynevezett pártprivilégium ban jutnak kifejezésre .122 A z alapjogok m ásik csoportját, melyek a m agántulajdon in­ tézm ényes szavatolásával mint lényegükkel, a m agánjog alap ­ vető szabadságjogait erősítik m eg, és a foglalkozás, a m unka­ hely és az oktatási intézm ény szabad m egválasztását biztosít­ ják, m ár nem lehet a szabadversenyes kapitalizm usra alapozó­ dó m agánszféra garanciájának tekinteni. Ezek részben a részvé­ teli jogok jellegét öltik fel, am ennyiben összefüggésben a m ate­ riálisán értelm ezett egyenlőségi elvvel, m ár úgy kell őket érteni, m int például a teljesítménynek megfelelő m unkahelyre, a ké­ pességeknek megfelelő oktatási intézm ényre stb. vonatkozó szociális igények biztosítékait. Ezeket viszont részben k orlátoz­ zák a szociális állam egyéb garanciái, s ily m ódon elvesztik az elvi elhatárolás jellegét. így például a m agántulajdon feletti szabad rendelkezés nem csak azon szociális fenntartás m iatt ütközik korlátokba, hogy össze kell férnie az egész társadalom érdekeivel; nem csak az a szocialista fenntartás köti, hogy az összesség érdekében köztulajdonná kell átalakítani; a szociális biztosítékok, főleg a munkajog, a bérleti jog és a lakásépítkezési jog terén közvetlen határokat szabnak a tulajdon liberális g aran ­ ciájának. - M ég azok az alapjogok is, m elyek a családi intim szféra integritását és a szem élyes szabadság státusát (élet, sza­ b adság és lakás) biztosítják, a szem élyiség 12 szabad kibontako­ zására vonatkozó m ateriálisán értelm ezett joggal összefüggés­ ben elvesztik azt a tisztán negatív jelleget, melynek egyenesen

122 A pártok szabadságáról az alkotmány m eghatározásai szerint, lásd von der Heydte, in: Grundrechte. i. m. II. köt., 457.1. 123 N ipperdey: D as Recht auf die freie Entfaltung der Persönlichkeit. In: Grund­ rechte. i. m. in . köt. 1. és köv. 1.

323

a prototípusát alkották a régebbi rendi szabadságjogoktól a polgáriakhoz való átm enet idején. A szociális-állam i berendez­ kedésű ipari társadalom fe 1tételerJcozQH íph^ Tn .tositanffogi értékek ved elm efelhárítás és elhatárolásai tjáa, hanem ellenkezőleg, csak úgy,7Ta"5zek"a m aguk részéről rész­ v é t e l i jogokra, szavatolt Wliesitési igényekre tám aszkodhatnak. A szem élyes szabadság kibontakozasa egy olyan m agánszférá­ ban, m ely ténylegesen a család és a szabadidő körére zsugoro­ dott össze a magántulajdon bázisa helyett, m elyet egykor a liberális elhatárolás kielégítően m egvédett, m aga is egy-egy olyan státust igényel, m elyet demokratikus részvétel útján nyil­ vánosan biztosítanak. Ekkor persze a m agánautonóm ia csak leszárm aztatott auto­ nóm iaként lehetséges: m ár a biztonságra, kártalanításra és sza­ bad kibontakozásra vonatkozó szociális, szociális-állami funk­ cióváltozáson átm ent jogok sem alapulnak azon a jogállam isá­ gon, m elyet a polgári áruforgalom érdekei per se stabilizálnak; ellenkezőleg, ezek az összes, állami jelentőségű tevékenységet folytató szervezet érdekeinek integrációjánnyugszanak, m elyet a szociális állam rendelkezésének m értéke szerint dem okratiku­ san m indig végbe kell vinni: „Csak ebből a szem pontból lehet­ séges egym ással összebékíteni a pártatlan bírói döntés által védelm ezett egyéni jogok biztosítékait és a törvény előtti egyen­ lőség m ateriálisán értelm ezett gondolatát." A bendroth ebben az összefüggésben 124 felhívja a figyelmet, hogy a valóságos alternatíva nem abban áll, „hogy vajon m inden egyes ember teljes gazdasági és társadalm i döntési szabadságát akarjuk-e létrehozni, vagy m inden ember alávetését a társadalm at de­ m okratikusan képviselő állam tervező hatalm ának, hanem ab­ ban, vajon a társadalom tagjainak nagy töm egét alávetjük-e a társadalom azon tagjai formális m agánhatalm ának (am ely tehát a partikuláris érdekeket képviseli és nem a közjólétre irányul), akik a társadalom ban a döntő gazdasági hatalm i pozíciók felett rendelkezhetnek, vagy pedig a társadalm i term elésben és a társadalm i életben szükséges és elkerülhetetlen tervezést ki-

124 W. Abendroth: Zum Begriff des demokratischen und sozialen Rechtsstaats im G rundgesetz der Bundesrepublik Deutschland. In: Sultan és Abendroth: Bürokratischer Verwaltungsstaat und soziale Demokratie. H annover/Frankfurt, 1955.97.1.

324

_

emeljük a kis csoportok m agándöntésének véletlenszerűségé­ ből és a társadalom tagjainak közös ellenőrzése alá helyezzük, akik az együttes termelési folyamatban érdekeltek, s akiknek legfelső döntési egységük az állam. M indkét esetben korlátozott lesz azoknak a jogi döntéseknek az előreláthatósága, am elyeket a társadalom tagjai által foganatosított m agánintézkedések kö­ vetkezm ényeivel kapcsolatban hoznak. A m íg azonban egy d e­ m okratikus és szociális jóléti állam tervező intézkedéseinek esetében ez az előreláthatóság, ha nem is a részletekben, de általános irányvonalában m egm arad, és szabályozott eljárás útján, valam int adott esetben kártalanítások nyújtásával elviselhetően alakítható is, addig olyan társadalm i szervezet esetén, m elvet elkerülhetetlenül a m onopólium ok és nligopólinmnlt _ juttatnak érvényre, ez az előreláthatóság... az eevén szem pont­ i Jj __i ából nezve a m agándöntések tökéletesen véletlen színváltozá­ s a i n a k van kitéve... Ezért itt a társadalom gazdaságilag gyengéEETíágjai szociális pozíciójukban újból és újból olyan változá­ soknak vannak kitéve, m elyekért semmiféle kártalanítást nem kapnak. A valósáeban-tehát a jog befolyása nem gyengül, hanem erősödik, ha a nyilvánosan ellenőrzött szféra kitened azza T a s ? ^ _ _ _ rával szembenimply korábban pusztán a magánjoghoz tartazttH." M árm ost Forsthoff joggal utal arra, hogy a szociális állam m int egy polgári társadalom alkotm ánya, szintén adóállam m a ­ rad, és m ég nem tételezi norm ative ennek állam társadalom m á való átalakítását: „a szociális állam, akárcsak a liberális, azon a specifikus alapzaton nyugszik, am elyet az adózási felségjog és a tulajdon alapjogilag biztosított védelm e közötti elhatárolás jelent; ezáltal válnak lehetővé az adózási felségjogon túl a jöve­ delem be és vagyonba való beavatkozások, melyek, ha ugyan­ ilyen intenzitással a tulajdon ellen irányulnának, kisajátításnak m inősülnének, és kártalanítási igényeket váltanának ki."125Ter­ m észetesen a szociális állam fejlődése folyam án egyrészt a v a ­ gyonba és jövedelem be való beavatkozások, m ásrészt a tulaj­ don feletti rendelkezések közötti minőségi különbség fokozati különbséggé degradálódik, úgy hogy éppen az adózás válhat a m agántulajdon ellenőrzésének instrum entum ává. A z adóállam azonban csak akkor oldódna fel véglegesen az állam társada-

O

125 Forsthoff: Sozialer Rechtsstaat, i. m. 32.1.

325

lomban, ha m inden politikailag fontos társadalm i hatalm at de­ m okratikusan ellenőriznének. A polgári nyilvánosság Abendroth-féle ellenmodellje, mely szerint a társadalm i újraterm elés összes folyam atának irányítása és igazgatása alá van vetve az állam polgárok nyilvános vélem ény- és akaratkialakításának, ezért csak egy fejlődési irány célját vázolja fel - miközben a polgári jogállam szociális-állami átalakulására mindenekelőtt nem a cél m int olyan, hanem m aga a fejlődési dimenzió jellemző. A z állam ot m egelőző m agánszféra és a társadalm at az állam­ m al közvetítő, éppen politikailag m űködő nyilvánosság alapjo­ gi rögzítését egy konkuráló alapjogi törvényhozás útján szocio­ lógiai értelm ében és valóságos alkotm ányos funkciójában érté­ kelik át. Ez olyan mértékben történik, ahogyan az állam és a társadalom kölcsönösen áthatják egym ást (és létrehozzák a félig m agán-, félig közviszonyoknak azt a közbülső szféráját, am e­ lyet csak egy m ost kialakuló szociális jog rendez). A m it ugyanis k r.ximfazp p1ha{árnlás úíián m ár nem lehet biztosítani; a szociális szolgáltatásokban való- részesedest es~a politikai nyilvánosság intpzmpnvpihpn való részvéteit, az m ost m ár pozitív "triztosítékokat igényel. U gyanakkor e részesedem illetékességi területé­ nek hatékonnyá válása mértékében kell kiterjednie. Ezért a politikai nyilvánosságon belül az államm al kapcsolatos társa­ dalm i szervezetek tevékenykednek, akár a pártok közvetítése révén, akár közvetlen együttm űködés útján a közhatalom m al. Részben a szűkebb értelem ben vett gazdasági szervezetekről van szó, melyek m ost kollektíve m egszervezik az eredeti m a­ gánautonóm ia alapján cselekvő tulajdonosok egykor egyéni érdekeit; részben pedig töm egszervezetekről, m elyeknek egy társadalom jogilag biztosított m agánstátust kell m egszerezniük és fenntartaniuk, érdekeiknek a nyilvánosság előtt történő kol­ lektív képviseletével, tehát m agánautonóm iát politikai autonó­ m ia révén. A kulturális és vallási erők politikailag hatékony reprezentánsaival együtt a szervezett m agánérdekeknek ez a konkurenciája az intervencionisztikus közigazgatás „neom erkantilizm usával" szem ben a társadalom „refeudalizálásához" vezet. A m agán- és a közszféra összefonódásával ugyanis nem ­ csak politikai fórum ok vesznek át bizonyos funkciókat az áru­ forgalom és a társadalm i m unka szférájában, hanem fordítva is: társadalm i hatalm ak politikai funkciókra tesznek szert. - Ezért a „refeudalizálás"m agára a politikai nyilvánosságra is kiterjed:

326

ebben, lehetőleg a nyilvánosság kizárásával, a szervezetek po­

litikai kom prom isszum okértharcolnak az állam m al és egym ás­

a

sal, eközben azonban a m aguk szám ára a m ediatizált közönségé nél népszavazásQS hpitíegyezéstk^Il biztosítaniuk derp.onstratív ./ap;v m anipulált nuhlintás kifejtése útián. A nyilvánosság mint elv meggyengítésének ezen tényleges irányzatával szemben áll az alapjogok funkcióinak átalakítása a szociális állammal szemben, egyáltalán a liberális jogállamnak szociális jogállammá történő átalakulása; a nyilvánossági kényszert az állami szervekről kiter­ jesztik az összes állami jelentőségű tevékenységet folytató szerve­ zetre. Megvalósulásával az egyénileg érintkező magánemberek többé m ár nem intakt közönségének helyére a szervezett m agán­ emberek közönsége lépne. A párton belüli és a szervezeten belüli nyilvánosság csatornáin keresztül, valamint annak a publicitásnak az alapján, melyei a szervezeteknek az állammal és egymással való érint­ kezése számára életbe léptetnek, csak ők tudnának a mai viszonyok között hatékonyan részt venni a nyilvános kommunikáció folyamatá­ ban. Ebben kellene a politikai kompromisszumok megkötését igazolni. A szociális állam politikai nyilvánosságát két egym ással verspnffőtendéncia f c .m ália ki. Mint a polgári nyilvánosság szétesési képződm énye egy demonstratív és manipulatív nyilvánossagnak ad helyet, mélyét "a szervezetek a m ediatizált közönség feje felett fejlesztenek ki. M ásrészt a szociális állam, am ennyiben m egőrzi a RReralis jogállammal való folytonosságot, kitart a politikailag m űködő nyilvánosság elrendelése mellett. Eszerint a szprve7Jptpk aJlaL aiEtiia Lizáit közönségnek, éppen ezeken a szervezeteken keresztül működésbe kell hoznia a nyilvános kemmurtiKació kritikai folyamatát. A szociális' állam alkotm á­ nyának valóságában a Kritikai publicitásnak ez az alakja h arc­ ib a n áll a m anipulatív célokból pusztán m egrendezett publici­ tással; ’ amilyen mértékben felülkerekedik, az jelzi a szociálisáilam i berendezkedésű ipari társadalom dem okratizálásának m értékét - nevezetesen a szociális és politikai hatalom gyakorlásá-

" ' A kritikai és a m anipulatív publicitás harca nem csak a hatalom gyakorlásának és kiegyensúlyozásának politikailag fontos folyam atára terjed ki; ellenkező­ leg, a fogyasztói-szövetségek szervezeten belüli nyilvánosságában m egvan­ n ak a publicisztikus ellenőrzés kezdetei a fogyasztói javak piaca felett; ennek átteKinthetőségét a m onopolisztikus verseny manipulatív publicisztikája csökkenti (lásd fent 20. §). A nyilvánosság és a m agánszféra közötti küszöb

L.

327

n a k ra d rin p liy n tn c it a szociális állam m egtagadta a liberális jogállam fikcióját: mintha a politikailag m űködő nyilvánosság m ár kom olyan m egvalósult volna állam szervként való m egala­ pozásával. Még a parlam enthez is kezdettől hozzátapadt az az ellentm ondás, hogy bár a politikai hatalom ellen általában irá­ nyuló intézm ény volt, m égis saját m aga is „hatalom ként" ala­ pozódott m eg. Ezzel szem ben a szociális állam viszonyai között m űködő nyilvánosságot az önm egvalósítás folyam ataként kell felfogni: csak fokozatosan, azon másik tendenciával versengve tud berendezkedni, m ely önm aga ellen fordulva, kritikai haté­ konyságában redukálja a nyilvánosság elvét a nyilvánosság hatalm asan kibővült szférájában. Term észetesen az a kérdés, vajon a politikai nyilvánosság szférájában cselekvő hatalm akat milyen mértékben lehet haté­ konyan alávetni a dem okratikus nyilvánosság kényszerének; egyáltalán m ennyire lehetséges a politikai uralom nak és a szo­ ciális hatalom nak a szociális állam által igényelt racionalizáció­ ja, ez a kérdés végül is ahhoz a problem atikához vezet vissza, am ely - amint ez a liberalizmus ambivalens felfogásából kide­ rült - kezdettől fogva benne rejlett a polgári nyilvánosság esz­ méjében. Ez az eszm e objektíve lehetségesnek tüntette fel, h ogy minim álisra csökkentsék az érdekkonfliktusokat és a bürokra­ tikus döntéseket.127 A z egyik problém a technikai, a m ájik gaz­ dasági. M a igazán csak ennek a kettőnek a m egoldhatóságától függ, hogy m ennyire lehet a politikailag m űködő nyilvánossá­ got kritikai intenciójának megfelelően m egvalósítani. Ezen a helyen két előzetes m egjegyzésre szeretnék szorítkozni. U ev látszik. hf»gy a / állam és a t á r s a d a l m igazgatásának n ö vekvő b ürokratizálódásával az erősen specializált szakem ­ berek hatásköreinek, a dolog term észeténélf o e v a . eevre inkább ki kell vonniuk m agukat az okoskodó testületek ellenőrzése

eltűnése, először magán a privátszférán belül, nemcsak ahhoz vezet, hogy a nyilvánosságot a hirdetés céljaira igénybe veszik, hanem megfordítva, ez teszi elvileg lehetővé a piac szférájába való kritikai-publicisztikai behatolást is. Ezek az általában igen gyenge törekvések talán az Egyesült Államokban a legsikeresebbek, ahol a Consumer Union megközelítőleg egymillió taggal rendelkezik, és havonta kitűnően informált Consumer Reportsot jelentet meg; közelebbi erről a szervezet 25 éves fennállása alkalmából kiadott jubileumi füzetben található: Consumer Reports. May, 1961. 258. és köv. 1. 127 Lásd fent 223-224.1.

328

alóLM ax W eber ezt a tendenciát ismeretes m ódon a parlam ent és a végrehajtó hatalom akkor m ár feltétlenül kényes viszonyá­ val kapcsolatban elem ezte.128 Ezzel szem ben tekintetbe kell ven­ ni, h ogy időközben a hatóságoknak m éltó ellenfelük tám adt m agában az igazgatásban: „Az állami-politikai bürokrácia el­ lenőrzése m ár csak a pártok és érdekszervezetek társadalm i-po­ litikai bürokráciája révén lehetséges."129 A zután persze ezeket is ellenőrzés alá kellene helyezni a szervezet belső nyilvánossá­ gának keretein belül. Amennyiben a technikai oldalról van szó, egy és ugyanazon szervezeten belül nem kell strukturális okok­ ból feltétlenül lehetetlennek lennie, hogy megfelelő viszony jöjjön létre a bürokratikus döntések és egy kvázi parlamentáris tanács­ kozás között a nyilvános kommunikáció folyamata révén.130 Bizonyos, h ogy m a ez a problém a elsősorban nem technikai fio b jpma'FiVít TrWrriigyit-' A p-nHiritni-f'ltnnrrr a nagy állami és társadalm i szervezeteken belül, valamint a puBlicitástől való m eneküles az állam es társadalom közötti kapcsolatokban, a konkuráló érdekek feloldatlan pluralizm usából ered, m ely am.ijry t. g?i h agy ebből valaha is létrejöhet egy

J

i1ltnlrtn~M*rrií»hi»ly rmM-íMi, hr r y a közvélem ény ebben találhat­ ná mgg a m aga m érh%pf A strukturálisan feloldhatatlan érdek­ antagonizm us szűk határokat szabna a szociális állam által kritikai funkcióiban újjászervezett nyilvánosságnak: a társadal­ m i hatalom sem legesítése és a politikai uralom racionalizálása a nyilvános vita közegében m ost éppúgy, mint régen egyetér-

128 Lásd különösen: Parlament und Regierung im neugeordneten Deutschland. In: M. Weber: Politische Schrifteti. Tübingen, 1958.294. és köv. 1. Ma a problé­ ma, a tudományosan irányított gazdaságpolitika vonatkozásában még bo­ nyolultabbá vált: mégis a döntés és vita, a bürokrácia és a demokratikus ellenőrzés ezáltal kiélezett antinómiái nem megoldhatatlanok. Lásd erről F. Neumark: Antinomien interventionistischer Wirtschaftspolitik. Ztschr,f. d. ges. Slaatswiss., 108. köt. 1952.576-5921. 129 H. Sultan: Bürokratie und politische Machtbildung. In: Sultan és Abendroth: Bürokratischer Verwaltungsstaat und soziale Demokratie, i. m. 32.1. Lásd továbbá C. J. Friedrich: Der Verfassungsstaat der Neuzeit. Berlin, 1953.57.1. C. Schmittnek a közigazgatási államról egykor kidolgozott modelljét, mely­ nek technikai működési feltételei szemben állnak minden lehetséges demok­ ratizálással, legutóbb H. Schelsky elevenítette fel a szociológiai elemzésben, DerMensch in der verwissenschaftlichen Zivilisation. Arbeitsgem. f. Forschung NRW, 96. füzet, Köln-Opladen, 1961. (Különösen a 20-32.1.; erről kritikailag H. P. Bahrdt: Helmut Schelskys technischer Staat. Atomzeitalter,. Heft 9:1961.195.1.

329

tést tételez fel, valam int a konkuráló érdekek objektív, általános és kötelező kritériumok szerint lehetséges összeegyeztetését.131 Különben a nyom ás és ellennyomás bárm ennyire is nyilváno­ san gyakorolt hatalm i viszonya legjobb esetben is csak labilis, az ideiglenes hatalm i konstelláció által alátám asztott érdek­ egyensúlyt hoz létre, m ely elvileg nélkülözi a racionalitást az általános érdek mércéje szerint. M in Haznnáltal ma világosan kiraizolódik két tendencia, m e­ ly ek^problém áriaklliásiardulaiQ tadhatnak^A z iparilag fellett társadalm ak a term előerők m agas és mind m agasabbra emelke­ dő színvonalán a társadalm i gazdagságnak olyan kiterjesztését érték el, hogy ennek alapján realisztikusnak látszik az egyre erőteljesebben érvényesülő m egfontolás: az érdekeknek to­ vábbra is fennállói ha nem megsokszorozódó~pTuralizmusa kielegítésuK'bélátható khetosege m iátTtom pilhatja az egym ással ' versengő izükacglctctrarítagonisztikus élességét. E s z e rin raT általános 'ér3eS~ abban áft~, ftogy gyorsított ütemben "elő kell „terem teni a „bőség társadalm ának" teltételeit, m ely az~grdekek— . nek a szűkös^ eszk o zőF altal cukrait kiegyenlítését feleslegessé teszi.152 A szüksegietmeietuies techníEüTeszközeivel együtt ről a pusztítás- -esaközei is gyarapodnak. A globális m éretű önm egsem m isítés katonailag alkalm azott potenciálja olyan kockázatokat idézett fel, hogy ennek totalitásán a diver­ gáló érdekeket fáradság nélkül relativizálni lehet: a népek kö­ zötti kapcsolatokban m ég le nem küzdött „term észeti állapot" olyan m értékű általános fenyegetettséget idézett elő, hogy az általános érdek nagyon szabatosan kiderül egy m eghatározott negáció alakjában. M ár Kantnak az volt a vélem énye, h ogy az „örök békét" egy „világpolgári rend b en " kell m eg alap o zn i.133 A kárhogyan is legyen* a politikailag m űködő nyilvánosság két előfeltételét: a bürokratikus döntések objektíve lehetséges .nuiim alitálását és a strukturális érdekkonfliktusok relativizá131 Lásd K. Renner: Wandlungen dermodemen Gesellschaft. Wien, 1953. (Különösen a 223. és köv. 1.) Továbbá K. Mannheim: Freedom, Power and Democratic Planning. Oxford, 1950.41-76.1. 132 Természetesen ez a probléma ma még csak az ipari fejlődés össztársadalmi rendszerei közötti konkurencia nemzetközi keretein belül jelentkezik. Lásd F. Perroux: Feindliche Koexistenz. Stuttgart, 1961. &_nyilvánossáefunkciói----- államok UuúUi-jogállapQt =zámára ugyanazok lennének mint az államon belüli jogrend számára. Amióta Wilson a nemzet—

330

lását a m egism erhető általános érdekjnércéie szerint - m a m ár nem lehet teljesen utópisztikusnak minősíteni. A szociális-álla“m fberendezkedésű ipari társadalm ak dem okratizálásának di­ menzióját nem korlátozza eleve a szociális hatalom és a politikai uralom irracionális viszonyainak teoretikusan belátható vagy em pirikusan bebizonyított kifürkészhetetlensége és feloldha­ tatlansága. A kritikai publicitás és a m an ipul ,ív célokból p u sz­ tán megrericfézett publicitás küzdelm e eldöntetlen; sem m i eset­ re sem bizonyos, hogy a politikai hatalom gyakorlásának és kiegyensúlyozásának a szociális állam által el rendelt n yilván ossaga felülkerekedik a pusztán a helyeslés céljaira előállított nyilvánosságon de, akárcsak a polgári nyilvánosság eszm éje' liberális kibontakozásának korszakában, nem tekinthető puszta ideológiának - talán éppen annak az ideológiává lefokozott eszm ének a dialektikáját valósítja meg. közi követelményhez mint a Népszövetség szankciós eszközéhez magasröprtu~feményeket~füzött, a kormányok ténylegesen növekvő mértékben arra kényszerültek, hogy aj/ilagkozvélemeiiyre legalább propagandisztiküsan

'

Fraenkel: Öffentliche Meinung und international Politik. Recht und Staat, 255/256 füzet, Tübingen, 1962. - Más vonatkozásban, nevezetesen a fegy­ verkezés hatékony ellenőrzésének kérdésével kapcsolatban, a nyilvánosság fontossá vált a nemzetközi viszonyok elveként. Niels Bohr évekkel ezelőtt az Egy esült Nemzetekhez intézett levelekben proklamálta a „nyílt világ" alap­ elvét, Oskar Morgenstem kimutatja a haditechnikai haladás publicitásának öszszefüggését a stratégia követelm ényeivel az atomkorszakban. Lásd O. Morgenstem: Strategie heute. Frankfurt, 1962. (Különösen a 292. és köv. 1.) Hanno Kestingé (Der eschatologische Zwang zűr Rationalitat, in: Ztschr. Merkúr, 179. füzet, 1963. jan. 71. és köv. 1.) az érdem, hogy észrevette a Kanttól Morgenstemig megőrzött történelemfilozófiai összefüggést: a béke eszméjét ma éppúgy, mint akkor összekötik a nyilvánosság elvével, akkor egy morális felelősségű becsületessé válás, ma pedig a nemzetközi érintkezés stratégiai­ lag kikényszerített enyhítésének reményében; a cél azonban ugyanaz maradt a népiek közötti, mind kényesebbé váló természeti állapot likvidálása. Lásd erről R. Áron: Frieden und Krieg. Eine Theorie der Staatenwelt. Frankfurt am Main, 1962. Elhanyagolom a politika és a tudomány közötti új kommunikációs formákat; ebben az összefüggésben a demokratikus nyilvánosság feladatai kibővülnek a technikai haladás ellenőrzésének feladatával. Lásd Krauch: Technische Information und öffentliches Bewusstsein. Zschrft. Atomzeitalter, 1963. 235. és köv. 1. Továbbá J. Habermas: Verwissenschaftlichte Politik und öffentliche Meinung. In: Festschrift F. H. Barth. (Hg. R. Reich) Zürich, 1964. 54. 1. Uő.: Wissenschaft und Politik. Zschrft. Offene Welt, Nr. 86.1964. 413. és köv. 1.

VII. A KÖZVÉLEMÉNY FOGALMÁRÓL 24. § A közvélemény mint államjogi fikció - és a fogalom szociálpszichológiaifelbomlása

'

A „közvélem ény" m ás-m ás jelentést vesz fel, aszerint, hogy úgy veszik-e igénybe m int a szociális és politikai hatalom gyakorla sának kritikai fórum át, melyet norm ative rendelnek el, vagy pedig receptív fórumként használják fel a szem élyek, intézmé­ nyek, fogyasztási javak és program ok érdekében manipulative v agy dem onstratíve elterjesztett publicitással kapcsolatban. A nyilvánosságon belül konkurál egym ással a publicitás két for­ mája, „a" közvélem ény azonban közös címzettjük - de volta­ képpen m i is a közvélem ény? A publicitás és a közvélemény két oldala között n em a norma és a tény viszonya áll fenn - m intha ugyanarról az elvről volna szó, m elynek tényleges hatékonysága csupán elm arad a tőle m egkövetelt hatékonyságtól (és ennek m egfelelően a közönség tényleges m agatartása a tőle elvárttól). Ily m ódon a közvéle­ m ény ideális fogalm át össze lehetne egyeztetni reális alakjával; de nyilvánvalóan nem erről van szó. Ellenkezőleg, a publicitás-' funkciói, a kritikaiak és a m anipulatívak, világosan különböz­ nek egym ástól. Ezek ellentétesen m ozgó társadalm i hatásöszszefüggések részei. A közönséggel szem ben m indkét alak más-; m ás m agatartási elvárást állít: az egyik, h ogy a m ár bevezetett. m egkülönböztetéshez kapcsolódjunk, a közvélem ényhez, a ■ m ásik a nem nyilvános vélem én yh ez fordul. Címzettjével együtt a kritikai publicitás sem tisztán norm a. Bármennyire ‘ m egváltozott is strukturálisan társadalm i alapja a polgári jogál­ lam kezdetei óta, alkotmányjogilag intézm ényesített norma- ' ként m égiscsak jelentős részét szabja m eg azoknak az eljárások-: nak, am elyekhez a politikai hatalom gyakorlása és kiegyensú­ lyozása ténylegesen kötődik. Ez a publicitás „létezik", éppen : úgy, mint cím zettje, mely az általa tételezett m agatartási elvá-

Jfc, rásoknak eleget tesz - term észetesen nem a közönség a m aga * egészében, hanem éppen csak m űködőképes helyettesítője. Az j viszont m ás, m égpedig em pirikus m ódon eldöntendő kérdés, s hogy" a publicitásnak ezek a funkciói milyen területeken vannak í í; érvényben, és a hozzátartozó közönség milyen méretekben és milyen feltételek között létezik m ég m a is. Másfelől a publicitás c konkuráló alakja az ő cím zettjével egyetem ben nem tekinthető g.maradéktalanul ténynek; sajátos önértelm ezés kíséri, melynek ■ normatív, kötelező ereje bizonyos mértékig ellentétbe is kerül­ ' hét a „nyilvánosság befolyásolásának" közvetlen érdekeivel. ■; Jellemző m ódon ez az önértelm ezés éppen publicisztikai ellenu . felétől kölcsönöz néhány elemet. Annak az államjogi és politológiai elemzésnek, m ely az alkot­ mány norm ái és a szociális-állam i töm egdem okráciák aikotmá®íiyának realitása közötti viszonyt tanulm ányozza, ki kell tartani a a közvélem ény intézm ényesített fikciója mellett, anélkül ;azonban, h ogy ezt az állam polgári közönség m agatartásában reális m ennyiségként m ár közvetlenül is azonosíthatná. Azt a nehézséget, m ely ebből adódik, Landshut határozta m eg. E g y ­ részt rögzíti azt a tényt, h ogy „a közvélem ény helyébe a m eg ­ határozatlan, hangulatszerű hajlam lép. Ezt m eghatározott in­ tézkedésekés esem ények útján m indig ilyen vagy olyan irányba vezetik. E z a hangulatszerű hajlam úgy hat, m int a csúszó rakomány egy him bálódzó hajón ."1 M ásrészt emlékeztet arra, jtögy a szociális-állam i töm egdem okráciák alkotm ányos intéz­ ményei intakt közvélem énnyel szám olnak, m ert a politikai u ra­ lom legitimációjának m ég m indig ez az egyetlen elism ert alapja: j,,Amodem állam előfeltétele a népszuverenitás m int saját igaz­ ságának elve. A népszuverenitásnak viszont a közvélem énnyel l&ll azonosnak lennie. H a nem végeznék el ezt a beszám ítást, fia a közvélem ényt nem helyettesítenék be mint az összesség - számára kötelező döntések egész tekintélyének forrását, akkor

Í I í-

,

! Landshut: Volkssouverenitát und öffentliche Meinung. In: Fcstsschrift fü r Lám;. Hamburg, 1953. 583.1. Továbbá H. Huber: Öffentiiche Meinung und Demok1 ralié In: Festgabe fü r Kar! Weber. Zürich, 1950. 34. és köv. I. K, Lohmann: ; ParlamentarismusundPublizisttk. In: TymbosfiirA hlm m n, Berlin, 1952.198. és j köv. 1.

I f. .

333

lo ö ^Ll/fN

MViLu/ifjoSS 'VC,

^£

ta n riffit."2 H a a politikailag m űködő nyi} /ánosságn ak az alkot­ mányjogi norm ákban benne rejlő parancsolatát3 nem akarjuk egyszerűen kiszolgáltatni a szétesőben levő polgári nyilvános­ ság tényszerűségének, akkor anélkül, hogy naiv m ódon kitarta­ nánk az uralom racionalizálásának eszméje m ellett,4 a közvéle­ m ény fogalm ának definiálásához elvileg két ú t kínálkozix. A z egyik a liberalizmus p o zícióihoz vezet vissza, am ely a dezlntegrált nyilvánosság viszonyai között szeretné m egőrizni a nyilvánosságra alkalmas és vélem ényform áló reprezentánsok belső körének kommunikációját, a pusztán helyeslő közönség közepette az okoskodó közönséget. „Érthető, hogy a hangula­ tok, hom ályos vélem ények, népszerűsítő nézetek zagyvalékából, ahogyan ezeket a tömegközlési eszközök elterjesztik, sok­ kal nehezebben tud csak kialakulni a közvélem ény, m int azok­ nak a különböző nagy vélem ényáram latoknak a vitájából, am e­ lyek a polgári társadalom ban viaskodtak egym ással. Ennyiben el lehet ismerni, h ogy a közvélem énynek m a nehezebb érvénye­ sülnie, m int valaha is."5 Hennis ezt a tényállást term észetesen csak azért konstatálja, hogy bizonyítsa sajátos intézkedések

(D

delm ességet biztosítsanak „a viszonylag legjobban informált, legintelligensebb- ésJefim orálisahh polgárok által képviselt ál­ láspontnak"6, gjint közvélem énynek a közönséges vél em énnyel ' szem ben. A nyilvánosság egyik m ozzanatát, m ely az ésszeruséget szavatolja, m ásik m ozzanatának, az általánossáenak az árán ~ Lh

ö Q

M

2 Landshut: i. m. 586.1. 3 Természetesen maga a közvélemény npm tPtpW oR p a m a Sc ° nmrihnn nőm jogi fogalom: implicite azonban a normarenuszer feltételezi mint szociális mennyiséget, amely meghatározott alapjogi garanciák szellemében és egyes pribliLitas-etSirafiok elvárasának megfelelően működik. 4 így A. Sáuvy: Vöm Einfluss der Meinúng'auf die Macht. Diogenes, 14/15. füzet, 1957. 253.1. „Úgy tűnik, hogy a legkevésbé kellemetlen kényszer az igazság, a világosság kényszere, vagyis ellenőrzés egy teljesen felvilágosult közvélemé­ nyen keresztül." Megmarad a politikai uralom racionalizálásának eszméje; a teljes publicitás kívánt rendszere „továbbmegy, mint a hatalmak klasszikus megosztása, mert a hatalom maga osztja meg és szórja szét önmagát". E racionalista elképzelés azonban naivnak bizonyul egy okoskodó közönség materiális előfeltételeivel szemben. 5 W. Hennis: Meinungsforschung und reprásentative Demokratie. Recht und Staat, 22/201. füzet, Tübingen, 1957.56.1. 6 Uo. 26.1.

334

kell m egm enteni (mely az általános hozzáférhetőséget szavatol­ ja). hkozben a reprezentáció hierarchikus m inőségeivé önálló­ sulnak azok a m inősítések, am elyeket m int a közönséghez való tartozás szociális kritériumait a m agánem berek egykor az áru ­ forgalom és a társadalm i munka szférájában m egszerezhettek. A zzal a bázissal m ár nem lehet számolni: ezt a reprezentációt az adott viszonyok között m ár nem lehet szociológiailag kielé­ gítően m eghatározni.7 vA másik út a közvélem énynek ahhoz a fogalm ához vezet, amel^_egészen eltekint az olyan m ateriális kritériumoktól, m int racionalitas es reprezentáció, és intézm ényi kritériumoKra kor­ látozódik. Íg y Fraenkel a közvélem ényt egyenlővé teszi a p a r­ lamentben uralkoaó és a korm ány szám ára kötelező felfogással: „A 'parlam enti vita segítségével a közvélem ény tudom ására h ozza a korm ánynak kívánságait, a korm ány pedig a közvéle­ m énynek politikáját"8 - a közvélem ény uralkodik, de nem kor­ m ányoz. Leibholz elveti a korm ánynak és a parlam entnek mint a közvélem ény szócsövének ezt a szem beállítását: a politikailag szereplő szerződő felek m indig a pártok, a korm ány és az ellenzék szerepében. A pártok akarata m indig azonos a válasz­ tópolgárok akaratával, úgyhogy a közvélem ényt a m indenkori uralkodó párt reprezentálja. „Anogyan a népszavazásos d e­ m okráciában a választópolgárok többségének akaratát azono­ sítják a nép mindenkori összakaratával, úgy a pártokon alapuló állam m űködő dem okráciájában a korm ányban és a parlam ent­ ben mindenkor többségben levő párt akaratát azonosítják a Volonté G énérale-lal."! A nem nyilvános vélem ény mint „köz "vélem ény csak a pártok feldolgozásában tesz szert egzisztenci­ á r a . - M indkét változat szám ot vet azzal a tényállással, h ogy a töm egdem okratikus vélem ény- és akaratkialakítás folyam atá­ ban a közvélem énynek az őt m ozgósító és integráló szerveze­ tektől függetlenül m ár alig van politikailag fontos funkciója. U gyanakkor azonban ebben rejlik ennek az elméletnek a gyen-

7 F. G. Wilson: Public Opinion and the Middle Class. The Review o f Politics, 17. köt. 1955.486-510.1. 8 E. Fraenkel: Parlament und öffentliche Meinung. In: Festgabefü r Herzfetd. Berlin, 1957.182.1. 9 Leibholz: i. m. 94.1.

335

gesége is; amennyiben a közönséget m int a közvélem ény szub: iektumát helyettesíti azokkal a fórum okkal m elyek révén poli­ tikailag még_egvedül cselekvőképes, annyiban a közvélem ény­ nek P7. a f n a a l m a n p t n r ■■ p-7o n a k n 7 v p lp m én yen" nem látszik, hogy nyilvános kom m unikáció v a gy m ediatizálás útján jött-e létre; miközben az is nyitott kérdés m arad, hogy ezen a címen pusztán a m egfogalm azódásra nem is képes töm egszerű hajlam közvetítését kell-e érteni, vagy pedig olyan vélem énynek a lefokozását, am ely nagyon is képes a felvilágo­ sodásra, am elyet azonban erőszakkal helyeslő visszhanggá vál­ toztattak. A közvélem ény államjogi fikcióját m ár a közönség reális m agatartásában sem lehet azonosítani; fiktív jellegét azonban az sem szünteti m eg, ha m eghatározott politikai intézmények velejárójának tekintjük, miközben általában elvonatkoztatunk a közönség m agatartásának szintjétől. Ezért az em pirikus társa­ dalom kutatás pozitivista pátosszal erre a szintre tér vissza, hogy a „közvélem ényt" közvetlenül állapítsa meg. Ez persze fordítva elvonatkoztat az intézményi szem pontoktól, és csakha­ m ar a közvélem ény fogalm ának mint olyannak szociálpszicho­ lógiai feloldásához jut el. A „közvélem ény", m ely m ár a század közepének liberaliz­ m usa szám ára is problém át jelentett, a XIX. század utolsó ne­ gyedében tökéletesen problematikus tényezőként tudatosul. Egy 1879-ből szárm azó, a „közvélem ény értékéről és lényegé­ rő l" szóló értekezésben a késői liberalizmus rezignált stílusában ez olvasható: „így jelenleg a tények újdonsága és a változtatás szükséglete olyannyira döntővé vált, hogy a közvélem ény épp­ ú gy nélkülözi a történelm i hagyom ány szilárd ta rtá sá t... m int azon n agy férfiak gondolati m űhelyének hathatós előm unkála­ tait, akik elvekben hittek és értük m indent feláldoztak. A m i száz évvel ezelőtt a társadalom ban a kortársak hite szerint az egyén­ re nézve kötelező erejű elv volt (nevezetesen a közvélem ény), az az idők folyam án jelszóvá vált, m ely a kényelmes és szelle­ mileg tunya töm egnek ürügyet nyújt arra, hogy az önálló gon­ dolati m unka alól kivonja m ag át."10 Scháffle m ár egy fél évti­

10 F. von Holtzendorff: Wesen und Wert der öffentlichen Meinung. München, 1879. 91. 1. Lásd E. Hölzen: Wandel und Begriff der öffentlichen Meinung im 19. Jahrhundert. (Disszertáció.) Hamburg, 1958.

336

zeddel előbb a közvélem ényt a „töm eg form átlan reakciójának" telalHelLe, és ja z áítaianos vagy valam ilyen speciális közönség nézeteinek, értékítéleteinek vagy akarati hajlamainak kifejezé­ sekére " definiálta.11 Ezzel m egtört az a norm atív varázslat, amellyel az államelmélet a fogalm at körülvette - a közvélem ény a szociálpszichológiai kutatás tárgyává válik. Mint „töm egvéle­ m én y t" - melynek formájában először behatóan T arde12elem ez­ te - kiemelik a politikai intézmények funkciókapcsolatából, és rögtön m eg is fosztják attól a jellegzetességétől, hogy „nyilvá­ n os" vélem ény; a töm egeken belüli kom m unikációs folyam at termékének tekintik, amely nincs is a nyilvános vita elveihez kötve, és am ely a politikai uralom ra nem is vonatkozik. A m ikor egyes állam tudósok, valam ilyen m űködő popular governm ent benyom ásának hatására - m int Angliában Dicey, az USA-ban Bryce13 - mégis m egőrzik ezt az összefüggést a közvélem ény szociálpszichológiailag persze m ár reflektált fo­ galm ával kapcsolatban, akkor kiteszik m agukat a hiányos em ­ pirikus m egb ízh atóság vádjának. Ennek p rototíp u sát alkotja A. F. Bentley korai kritikája, aki hiányolja „a quantitative analy­ sis of public opinion in term s of the different elements of the population" (a közvélem ény kvantitatív elem zését a népesség különböző elemeiben), nevezetesen „an investigation of the exact things really w anted under the cover of the opinion by each group of the people, with time and place and circumstances all taken up into the center of the statem ent" (pontosan azoknak a dolgoknak a vizsgálatát, melyeket a vélem ény leple alatt m inden egyes népcsoport valóban kívánt, megjelölve a helyet, az időt és a körülményeket). Ezért Bentley tétele így hangzik:

11 A. Scháffle: Bau und Leheti des sozialen Körpers. Tübingen, 1896. V. köt. 191.1. 12 G. Tarde: L'Opinion et la Foule. Paris, 1901. 13 A. V. Dicey: Law and Public Opinion in England. London, 1905.; J. Bryce: The American Commonwealth. 1889. 2. kötet, németül: Amerika als Staat und Gesell­ schaft. Leipzig, 1924. Bryce hagyományát követi A. L. Lowell ismert vizsgálata: Public Opinion and Popular Government. N. Y., 1913. Ő is hangsúlyozza: „Public opinion to be worthy of the name, to be the proper motive force in a democ­ racy, must be really public; and popular government is based upon the assumption of a public opinion of that kind." (A közvéleménynek, hogy méltó legyen nevéhez, hogy a demokrácia tényleges mozgatóereje legyen, valóban közvéleménynek kell lennie; és a népi kormány egy ilyenfajta közvélemény feltételezésén alapul.) Uo. 5.1.

337

„There is no public o p in io n .., but activity reflecting or repre­ senting the activity of a grou p or set of g rou p s."14 (Közvélemény n in cs... hanem olyan tevékenység van, am ely egy csoportnak vagy csoportok egy halm azának a tevékenységét fejezi ki vagy tükrözi vissza.) A public opinion bizonyos csoportfolyam atok szociálpszi­ chológiai elemzésének cím évé változott; tárgyát a következő­ képpen határozza m eg: „public opinion refers to peoples atti­ tudes on an issue w hen they are m em bers of the sam e social g ro u p "15 {a közvélem ény bizonyos emberek állásfoglalásaira u tal valam ely kérdéssel kapcsolatban, ha ugyanannak a társa­ dalm i csoportnak a tagjai). A definíció világosan elárulja, hogy a közvélem ény történeti fogalm ából m it emelt ki pozitivista: m ód on az évtizedekig tartó elméleti és főleg empirikus-metodi­ kai fejlődés. Először a publicot, m int a közvélem ény szubjektu­ m át azonosították a m ass-szel, majd a grouppal, m int két vagy; több eg y én k om m u n ik ációs és in terak ció s folyam atának szubsztrátum ával. A „csop ort" elvonatkoztat a szociális és töri ténekni előfeltételek töm egétől, továbbá az intézm ényi eszkö­ zöktől, és teljesen eltekint azon társadalm i funkciók szövedékéi tői, melyek egykor m egh atározó jelentőségűek voltak abban a vonatkozásban, hogy a m agánem berek specifikus m ódon poli­ tikailag okoskodó közönséggé egyesültek. - N em kevésbé el­ vontan fogják fel a „vélem én yt" is. Eleinte az opiniont azonosít­ ják a vitás kérdésben történő m egnyilatkozással (expression on a controversial topic16), később egy m agatartás kifejezésével! (expression of an attitude17) és azután m agával a magatartással* (attitude18). Végül m ár arra sincs szükség, hogy valamilyen vélem ény képes legyen verbaiizálódni; m ár nem csak az elkép-

14 P. A. Palmer nyomán idézve: The Concept of Public Opinion in Political Theory. In: Berelson és Janowitz: i. m. 11.1. 15 L. W. Doob: Public Opinion and Propaganda. N. Y,, 1948. 35.1. Hasonlóan: N.J. Powell: Anatomy o f Public Opinion. N, Y., 1951.1. és köv. 1. 16 W. Albig: Public Opinion. N. Y„ 1938.3.1. 17 M. B, Ogle: Public Opinion and Political Dynamics. Boston, 1950. 48.1. 18 Doob: i. m. 35.1.: „In this sense it might appear as though public opinion exists whenever people have attitudes." (Ebben az értelemben úgy tűnhet, mintha a közvélemény mindig létezne, valahányszor csak az embereknek vannak ‘ magatartásaik.)

Jk zelésekben m egnyilvánuló szokásokat, a vallást, a népszoká: \ fisok, az erkölcs és a közönséges „előítélet"' alakította vélem ényt foglalja m agában, amellyel a XVIII. században a közvélem ényt , ' kritikailag szembeállították, hanem tulajdonképpeni viselkedéi sim ódokat is. A z ilyen véleményt csak azért illeti m eg a nyilváí - nosság attribútum a, m ert csoportfolyam atokkal függ össze. A zt a kísérletet, hogy a közvélem ényt m int egyéni vélemények gyűj­ tem ényét („collection of individual opin ion s") h atározzák r meg,19 h am aro san helyesbítik a csoportviszonyok elemzése alapján: „w en eed concepts of w hat is both fundam ental or deep i - and also com m on to a grou p ",20 (arról kell fogalm at alkotnunk, ami valam ely csoport szám ára alapvető is és alapos is, továbbá 1 közös). A csoportvélem ény akkor szám ít „köz"-vélem énynek, ha szubjektíve felülkerekedett m int uralkodó vélemény: az egyes csoporttagnak van (esetleg téves) elképzelése viselkedét‘ sénekés vélem ényének súlyáról, nevezetesen arról, hogy a többi í tag közül kik és hányán osztják vagy utasítják el az általa képviselt vélem ényt vagy szokást.2, I Lazarsfeld energikusan rám utatott arra, hogy a közvélem ény szociálpszichológiai fogalmáért túl nagy ár volt az összes lénye* gcs szociológiai és politológiai m om entum kiküszöbölése; ezt néhány példán szembeállítja az állam elm életi tradíció'" fogal­ mával, h ogy azután persze ő is megelégedjék a „classical-em pil ricalsynthesis"pusztaposztulálásával.‘'', M égis első lépést jelent | ebbe az irányba a vizsgálat területének kiszélesítése a csoportdinamikán túl a közvélem ény intézm ényeire, nevezetesen a : tömegközlési eszközök és a vélem ényfolyam atok viszonyára, ff' Hogy m ég a kom munikációs struktúrának ezek a vizsgálatai is mennyivel inkább a pszichológiai kapcsolatokat ragadják m eg \ mint az intézm ényi viszonyokat, azt tipikusan mutatja a two-

Í !

jjl

• : jr

19H. L. Child, idézi Poweli; i. m. 4.1. “ Hyman: Towards a Theory of Public Opinion. Public Opinion Quarterly, XXi. é v i , 1. füzet, Spring, 1957.58.1. P. R. Hofstátter: Psychűlogíe der öffentlichen Meinung. Wien, 1949. 53. és köv. I. 22Ld. erről D. W. Minor: Public Opinion in the Perspective of Political Theory. Western Political Quarterly, 13. köt. 1960. 31—44.!. 13 Lazarsfeld: Public Opinion and Classical Tradition. Public Opinion Quarterly, i. m. 39. és köv. 1.

step-flow of com m unication*24 Önmagában érdekes tétele. Csak? akkor történik azonban fontosabb lépés azon az úton, mely aí közvélem ény klasszikus fogalm ának és szociálpszichológiai? szurrogátum ának m egkívánt szintézise felé vezet, am ikor feK|| elevenítik a politikai uralom fórum aihoz fűződő, eddig háttérbe szorított viszonyt. „A közvélemény az uralom korrelátum a... _■ valam i, ami politikailag csak az uralom és a nép közötti mégha-1 tározott viszonylatokban létezik."23 Csakhogy, am ilyen kevéssé öleli fel az informális kommuni­ kációs folyam atok dimenzióját a közvélem énynek az a fogalma/ m ely a politikai hatalom gyakorlásában szerepet játszó intézmé­ nyekhez van kötve, m ásrészről éppoly kevéssé tud a közvéle­ m ény szociálpszichológiailag csoportviszonyokban feloldott fogalm a ism ét ahhoz a dim enzióhoz kapcsolódni, melyben é kategória egyk or stratégiai jelentőségét kibontakoztatta, és am elyben m ég m a is m int államjogi fikció, elkülönült, a szocio­ lógusok által nem túlságosan kom olyan vett létezését folytatja,26 § H a egyszer a közvélem ény szubjektumát - ebben a strukturális változásnak nem csak a fogalm a fejlődik k i - olyan mennyiségre vezették vissza, am ely a nyilvánosság és a m agánszféra különb­ ségével szem ben sem leges: a csoportra; és h a m aga a közvéle­ m ény olyan csoportviszonyban oldódik fel, mely az ésszerű kom m unikáció és az irracionális azonosulás különbségével ! szem ben sem leges, akkor a csoportvélem ények és a közhatalom % viszonyát is csak a közigazgatás segédtudom ányának keretem belül lehet m egfogalm azni; ehhez a definícióhoz v ezet Schmidtch en kísérlete: „Eszerint bármelyik népcsoport m inden olyaii viselkedési m ódját közvélem énynek lehetne nevezni, amely alkalm as arra, h ogy az uralom céljait, struktúráit és praktikáit m ódosítsa vagy konzerválja."27 Ez a fogalom oly tökéletesen ignorálja a politikailag m űködő nyilvánosság igényét - noha a

* a kommunikáció kétlépcsős folyamata 24 Összefoglalóan: E, Katz ugyanilyen című tanulmánya, Public Opinion Quar­ terly, i. m. 61. és köv, 1. Lásd továbbá: Katz és Lazarsfeld: Personal Influence. Glencoe, 1955. 25 Schmidtchen: i. m. 255.1. 26 Lásd H. Schelsky: Gedanken zűr Rolle der Publízistik in der modemen Gesellschaft. In: A u f der Suche nach Wirklickkeit. Düsseldorf, 1965, 310.1.

szociális állam dem okratikus nyilvánossági kényszere mégis csak ehhez kapcsolódik hogy empirikusan kezelve még a nyilvánosság nem létezését sem lehetne kimutatni. A közvéle­ ményt u gyanis úgy minősíti, m int a kormányzási és igazgatási gyakorlat lehetséges súrlódási ellenállását, melyet a közvéle­ mény-kutatás eredm ényeinek és ajánlatainak megfelelően lehet diagnosztizálni és alkalm as eszközökkel manipulálni: ezek ugyanis „képessé teszik a korm ányt és szerveit, hogy olyan realitást vegyen figyelembe, m elyet a politika által leginkább érintettek reakciója hoz létre". A közvélem ény-kutatás azt a feladatot látja el, hogy m egbízható, feed back (visszacsatolás)szerű szúrópróbákat készítsen erről a realitásról azoknak az intézm ényeknek és grém ium ok nak, m elyeknek funkciója: . .összhangba hozni a lakosság viselkedését a politikai célkitű­ zésekkel"28; a s z e r z ő n em m a ra d a d ó s á llítá s á n a k b iz o ­ nyításával.29 A közvélem ényt eleve azon m anipulációra való tekintettel definiálja, melynek segítségével a politikailag ural­ m on levőknek m indenkor m eg kell kísérelniük, „hogy a lakos­ ság diszpozícióit összhangba hozzák a politikai doktrínával és struktúrával, a szakadatlanul folyó döntési folyamat ered m é­ nyeivel és fajtájával".30 A közvélem ény még ott is az uralom tárgya m arad , ahol ezt engedm ényekre vagy újra orientációkra készteti; a közvélem ény nem kötődik sem a nyilvános vita szabályaihoz vagy egyáltalán a verbalizáció form áihoz, sem pedig politikai problém ákkal nem kell foglalkoznia vagy éppen politikai fórum okhoz fordulnia.31 Az uralom hoz való viszony úgyszólván észrevétlenül tartozik hozzá: az autók és hűtőszek­ rények iránti „m agánkívánságok" éppúgy a „közvélem ény" kategóriájába tartoznak, m int bárm ely ik csoport összes viselke­ dési módjai, ha fontosak a szociális állam uralmi és igazgatási funkcióinak gyakorlása szem pon tjáb ól/2

“ Uo. 149.1. 29Uo. 149. és köv. 1. 30 Uo. 265.1. 11 Ebben az értelemben E. Noelle: Die Tráger der öffentlichen Meinung. In: Dir öffentliche Meinung. (Hg. Löffler) i. m. 25. és köv. L Lásd főleg a 29.1. példáját. 32 Lásd e felfogásról kritikailag F. Zweig: A Note on Public Opinion Research. Kyklos, X. köt. 1957.147. és köv. 1.

341

25. § Egy szociológiai tisztázási kísérlet A közvélem ény-kutatás anyaga - tetszőleges népességcsopor­ tok tetszőleges vélem ényei - attól m ég nem minősül közvéle­ m énynek, ha politikailag fontos m egfontolások, döntések és intézkedések anyagává teszik. A kutatás kritériumai által meg­ h atározott csoportvélem ények visszakapcsolása akár a kor­ m ányzás és igazgatás folyam ataira, akár a politikai akaratkiala­ kításra, melyet a dem onstratív vagy m anipulatív m ódon kifej­ tett publicitás befolyásol - nem hidalhatja át a közvélemény államjogi fikciója és fogalm ának szociálpszichológiai feloldása között tátongó szakadékot. A közvélem ény történetileg értel­ m es, elméletileg világos és em pirikusan m eghatározható fogal­ m a, mely kielégíti a szociális állam alkotm ányában normative kifejezett igényeket, csak m agából a nyilvánosság struktúravál­ tozásából, fejlődésének dimenziójából alakítható ki, A publici­ tás két alakjának összeütközését, am ely m a m eghatározza a politikai nyilvánosság arculatát, kom olyan kell venni mint a szociális-állami berendezkedésű ipari társadalom demokratizá­ lásának fokmérőjét.33 N agy szám ban szerepelnek nem nyilvá­ nos vélemények, és „a" közvélem ény valóban fikció; Összeha­ sonlító értelemben m égis ragaszkodni lehet a közvélemény fo­ galm ához. A szociális állam alkotm ányának realitását ugyanis olyan folyam at gyanánt kell felfogni, am elynek során megvaló­ sul a politikailag m űködő nyilvánosság ~ a politikai uralom és a szociális hatalom gyakorlását hatékonyan alávetik a demok­ ratikus nyilvánosság kényszerének. Eszerint a társadalmi-álla­ m i fejlődésnek ebből a dimenziójából lehet azokat a kritériumokát kibontani, melyeknek alapján a vélem ények nyilvánossá­ guk foka szerint m érhetők le; sőt, összehasonlító értelemben a közvélem énynek ilyen em pirikus m egállapítása a legmegbízhatóbb eszköz ahhoz, hogy m egalapozott és összehasonlítható kijelentésekhez jussunk valam ely tényleges alkotm ányi állapot dem okratikus integrációjának értékéről. A modellben két politikailag jelentős kom m unikációs szféra állítható szembe: az egyik oldalon az informális, személyes, nem nyilvános vélemények rendszere, a m ásik oldalon a formá­

33 Lásd fent, 327.1.

342

:

-

'

■

lis, intézm ényi tekintéllyel felruházott vélem ények rendszere. Az informális vélemények kötelező erejük foka szerint külön­ böznek: ennek a kommunikációs terü letiek a legalsó szintjén verbalizálják a m agától értetődő, nem m egvitatott kulturális beállítottságokat, a tulajdon reflexió szám ára rendszerint rejtve m aradó kulturálódási folyam at felettébb tartós eredm ényeit például a halálbüntetéssel, a szexuális morállal stb. kapcsolatos beállítottságot. A m ásodik szinten verbalizálódnak saj át élettör­ ténetünk kevéssé m egvitatott alaptapasztalatai, a reflexió köze­ géből ism ét alám erült szocializálás! sokkok m egm aradó ered ­ ményei - például a békével és háborúval kapcsolatos beállított­ ság, egyes biztonsági kívánságok stb. A harm adik szinten talál­ hatók a kultúripar által nyújtott, gyakran megbeszélt, m agától értetődő élm ények, a tartós publicisztikai perm etezés vagy akár a p ro p ag an d isztik u s m eg d olgo zás m úlékony eredm ényei, amelynek a fogyasztók főleg szabadidejükben vannak kitéve.""1 Azokhoz a m agától értetődő kulturális beállítottságokhoz képest, am elyek valam ilyen történelm i üledék gyanánt hozzászám íthatók a term észetadta „o p in io n '-nak, az „előítéletének szociálpszichológiai struktúrájában aligha m ódosult típusához, a kultúripar által létrehozott m agától értetődő beállítottságok­ nak m esterségesebb és ugyanakkor mulandóbb jellegük van. Ezek a vélem ények a csoport által m eghatározott „ízlés- és hajlam csere" közegében alakulnak ki. A kívülről irányított vé­ lem ények ezen rétegének középpontját általában a család, az : egykorúak csoportja, a munkahelyi vagy szom szédsági ism erő­ sök csoportja alkotja - a vélem énypresztízs és az inform ációirá­ nyítás sajátos struktúráival együtt, melyek a csoportvélem ény kötelező erejét biztosítják.35 A z ilyen csoportok vélem énycseré­ jében m agától értetődő kulturális beállítottságok is szóhoz ju t­ nak; ezek azonban egészen m ás fajtájúak, mint azok a m eggyő­ ződésre tám aszkodó elképzelések, am elyek tulajdon jelentékte­ lenségüket anticipálva, csak ideiglenesen vannak forgalomban. Akárcsak az „opinions", ezek is olyan norm arendszereket al­

34 A „véleményminőségeknek" egy másik megkülönböztetését adja ív Ríezler: What is Public Opinion? Social Research, XI. köt. 1944. W. Martgoid: Gegenstand undMetkode des GntppendiskussionsvcrfahrcnFrank­ furt, 1960. 343

kotnak, m elyek alkalm azkodást követelnek, de inkább a változó szabályai által csak ideiglenes engedelm ességet igénylő „divat" szociális ellenőrzésének módján. Mint ahogy a m élyen gyöke­ rező tradíciók által közvetített, m agától értetődő kulturális be­ állítottságokat irodalom alattiaknak nevezhetnénk, ú gy a kultúripar által létrehozott beállítottságok bizonyos irodalom utáni stádium ot értek el. A kultúripar által irányított véleménytartal­ m ak témájukká teszik a lelki és emberek közötti viszonyoknak azt a tág szféráját, am elyet először a XVIII. században tárt fel a m ag a szám ára a közönséghez kapcsolódó és az irodalomra alkalmas szubjektivitás, az intakt polgári intim szféra keretein belül. Akkoriban a m agánélet szférái m ég akkor is védettek voltak, ha kifejezetten a nyilvánossághoz kapcsolódtak, m ert a n yilvános okoskodás irodalm ilag közvetített m arad t. Ezzel szem ben az integrációs kultúra egy lefokozott pszichológiai irodalom konzervjeit szállítja közszolgáltatások gyan án t a ma­ gánfogyasztás - és a fogyasztásnak a csoport véleménycseréjén belüli kom m entálása szám ára. Ez a csoport éppoly kevéssé közönség, m int a kapitalizm ust m egelőző társadalm ak azon formációi, m elyekben a régi vélem ények a hagyom ányok bizto­ sította m ódon kialakultak, és vita nélkül, egy „law of opinion" hatásával forgalom ban m aradtak. N em véletlen, h og y a cso­ portkutatás és a közvélem ény-kutatás egyidejűleg fejlődött ki: a vélem énynek az a típusa, m ely az ilyen csoportviszonyokből alakul ki, m elyet előre m egfogalm azva vesznek át, m ely a visszaadásnál flexibilis, alig vált belsővé és nem túlságosan kötelező; e „p u szta" vélem ény, m ely am úgy is alkotórésze a small talknak (csevegésnek), term észeténél fogva alkalmas a felderítésre. A csoport kom munikációs folyam atai v agy közvet-, lenül a töm egközlési eszközök befolyása alatt állnak, vagy , ami a gyakoribb eset, az opinion leaderek közvetítésén keresztül történnek. Ezek között gyakran m egtalálhatók azok a szemé­ lyek, akik reflektált, irodalm i és okoskodó viták során kialakí­ tott vélem ényekkel rendelkeznek. A m íg azonban az ilyen véle­ m ények kívül m aradnak az intakt közönség kommunikációs kapcsolatán, addig szintúgy a nem nyilván os vélem ények közé tartozn ak , h ab ár világosan különböznek a h árom másik kategóriától. A nem nyilvános vélem ények kom m unikációs szférájával a kvázi közvélem ény cirkulációs szférája áll szemben. E formális

véleményeket m egnevezhető intézm ényekre lehet visszavezet­ ni; ezeket hivatalosan vagy félhivatalosan jóváhagyják m int hirdetményeket, közzétételeket, nyilatkozatokat, beszédeket stb. Itt elsősorban olyan véleményekről van szó, amelyek a lakosság tömegei felett viszonylag szűk körben cirkulálnak a nagy politikai sajtó, általában az okoskodó publicisztika és a politikai vagy politikailag fontos hatáskörökkel felruházott ta­ nácsadó, befolyásoló, döntést hozó szervek között (kormány, kormánybizottságok, közigazgatási grém ium ok, parlamenti bi­ zottságok, pártelnökségek, szervezetek bizottságai, konszernek igazgatóságai, szakszervezeti titkárságok stb.). Bár lehetséges, hogy ezt a kvázi közvélem ényt a széles közönségnek szánják, mégsem teljesíti a nyilvános okoskodásnak a liberális modell értelmében vett feltételeit. M int intézményileg jóváhagyott v é­ lemények m indig privilegizáltak, és a „közönség" nem szerve­ zett töm egével sohasem alakítanak ki kölcsönös kapcsolatot. Term észetesen a két szféra között m indig fennáll a töm egköz­ lési eszközök által irányított kapcsolat, azon dem onstratív vagy manipulatív m ódon kifejtett publicitás révén, melynek segítsé­ gével a hatalom gyakorlásában és kiegyensúlyozásában érd e­ kelt csoportok igyekeznek népszavazásos követési készséget kialakítani a m ediatizált közönségen beiül. Az irányított publi­ cisztikai befolyásolásnak ezt a m ód ját is a form ális vélem é­ nyek közé soroljuk, de m int „nyilvánosan m an ifesztált" v é ­ lem ényeket m eg kell különböztetni őket a „kvázi nyilvános vélem ényektől". A form ális és inform ális kom m unikációs szféra közötti masszív kontaktuson kívül szórványos kapcsolat létezik az okoskodó publicisztika és azon szem élyek között, akik m ég megpróbálják vélem ényüket irodalm ilag kialakítani: nyilvá­ nosságra alkalmas, de ténylegesen nem nyilvános vélemény. A magánemberek okoskodó közönségének kom m unikációs kap­ csolata szétszakadt; az egykor belőle kialakuló közvélemény részben felbomlik közönség nélküli m agánem berek informális véleményeire, részben a publicisztikaílag hatékony intézm é­ nyek formális vélem ényeiben összpontosul. A nem szervezett m agánemberek közönségét nem a nyilvános kommunikáción keresztül veszik igénybe, hanem a demonstratív vagy a manipula­ tív módon kifejtett publicitás hatásának kitéve, a nyilvánosan m a­ nifesztált vélem ények kom m unikációján keresztül. 345

Ezzel szem ben szigorú értelem ben nyilvános vélem ény csak olyan m értékben jöhet létre, ahogyan ezt a két kommunikációs szférát a m ásik szféra, a kritikai publicitás közvetíti. Termé­ szetesen m a az ilyen közvetítés, szociológiailag jelentős nagy­ ságrendben csak úgy lehetséges, hogy a m agánem berek részt vesznek a formális kom m unikációnak abban a folyamatában, m elyet a szervezeteken belüli nyilvánosságok vezetnek. A ma­ gánem berek kisebbsége m ár tagja is a pártoknak és a nyilvános szövetségeknek. Amennyiben ezek a szervezetek nemcsak a funkcionáriusok és a m enedzserek szintjén, hanem valamennyi szinten lehetővé tesznek valam ilyen belső nyilvánosságot, úgy lehetőség nyílik majd kölcsönös kapcsolatra a magánemberek politikai vélem ényei és a kvázi nyilvános vélem ény között, Lehetséges, hogy ez a tényállás egészében véve egyelőre jelen­ téktelen tendenciát jelöl; empirikus kutatással kell megállapíta­ ni, m ilyen m éretei és milyen tényleges hatásai vannak ennek a tendenciának; egyáltalán haladó v a g y talán retrográd tenden­ ciáról van-e szó. A nyilvános vélem ény szociológiai elmélete szem pontjából azonban ez döntő jelentőségű, m ert megadja annak a dim enziónak a kritérium ait, m elyben a nyilvános véle­ m én y a szociális-állam i töm eg d em ok rácia feltételei között egyedül konstituálódhat. U gyanolyan mértékben, ahogyan a kvázi nyilvános vélemé­ nyek a körükbe kerülő informális vélem ényeket m agukkal ra­ gadják és átalakítják, növekszik, az állam polgárok közönségé­ vel kibővülve, ennek a körnek a nyilvánossága is. M ivel termé­ szetesen a nyilvános vélem ény m int olyan sem m i esetre sem „ad ott", s esetleg csak tendenciákat lehet izolálni melyek az ad ott viszonyok mellett a nyilvános vélem ény kialakulását elő­ idézhetik, ezért a nyilvános vélem ényt csak osszehasonlítólag lehet definiálni. Valamilyen vélem ény nyilvánosságának foka ezen m érhető: milyen mértékben jön létre a tagok közönségének szervezeten belüli nyilvánosságából; m ennyiben kommunikál a szervezeten belüli nyilvánosság olyan külső nyilvánossággal, am ely a töm egközlési eszközökön keresztül alakul ki az állami intézm ények és a társadalm i szervezetek publicisztikai kapcso­ latában? C. W . Mills a „közönség" és a „töm eg" szembeállításából em pirikusan használható kritérium okat olvas ki a nyilvános vélem ény definíciójához: „In a public as w e m ay understand the

term, (1) virtually as m any people express opinions as receive them. (2) Public com m unications are so organized that there is : a chance im m ediately and effectively to answ er back any opini­ on expressed in public. Opinion formed by such discussion (3) readily finds outlet in effective action, even against - if neces­ sary - the prevailing system of authority. A nd (4) authoritative institutions do not penetrate the public, which is thus m ore or less autonom ous in its operation." (Egy közönségben, ahogyan e kifejezést érthetjük, (1) gyakorlatilag mindenki, akivel szemben véleményt nyilvánítanak, m aga is vélem ényt nyilvánít. (2) A nyilvános kom m unikáció felépítése lehetővé teszi, hogy b ár­ mely nyilvánosan kifejezett vélem ényre azonnal és hatékonyan vissza lehet felelni. A z ilyen vélem énycserék során kialakult nézetek (3) akadálytalanul ölthetnek tevőleges form át, ha szük­ séges, m ég az uralm on levő tekintélyi rendszerrel szem ben is. Végül (4) az uralkodó intézmények nem hatolnak be a közönségbe, így az m űködésében többé-kevésbé autonóm .)36 Ezzel szemben a vélem ények oly mértékben veszítenek nyilvánossá­ gukból, am ennyire a „töm eg "37 kom m unikációs kapcsolatához tapadnak: „In a mass, 1. far fewer people express opinions than ■receive them ; for the com m unity of publics becom es an abstract collection of individuals w ho receive impressions from the m ass media. 2. The com m unications that prevail are so organized that it is difficult or impossible for the individual to answ er back immediately or with any effect. 3. The realization of opinion in action is controlled by authorities w ho organize and control! the channels of such action. 4. The m ass has n o autonom y from institutions; on the contrary, agents of authorized institutions penetrate this m ass, reducing any autonom y it m ay have in the formation of opinion by discussion."3k (A tömegben, 1. sokkal kevesebben fejeznek ki vélem ényt mint ahányan befogadnak; "mert a közönség olyan egyének absztrakt gyűjtem ényévé válik, akikre a töm eghírközlési eszközök benyom ásokat gyakorolnak. 2. A fennálló kom m unikáció felépítése olyan, hogy az egyén

36 C. W. Müls: Az uralkodó elit. Bp., 1962. 333.1. 37 A „töm eg" politikai szociológiájáról lásd W. K o r n h a u s e r v iz s g á la tá t : The Politics o f Mass-Society. G le n c o e , 1 9 5 9 . 38 Mills: i. m. 333-334. 1. Uo.: A szociológiai szemlélet. In: Hatalom, politika, technokraták Bp., 1970. 293.1. és köv. 347

szám ára igen nehéz vagy lehetetlen, hogy közvetlenül vagy hatékonyan visszafeleljen. 3. A vélem ények m egvalósítását ellenőrzésük alatt tartják azok a hatalmak, m elyek az üyen cselek-' vés csatornáit szervezik és irányítják. 4. A töm eg nem független ' az intézm ényektől; ellenkezőleg, a hatalm i intézm ények ügynö­ kei beható Inak a töm egbe, s ezáltal meghiúsítanak m inden eset­ leges autonóm iát a vélem ények vita útján történő kialakításá­ ban.) Annak a vélem ényfolyam atnak, mely a nyilvánosság szét­ esésének feltételei között m egy végbe, ezeket az absztrakt meg­ határozásait könnyen beleilleszthetjük fejlődéstörténeti model­ lünk keretei közé:59 a tömegszerű kom m unikáció négy kritériu-' m a olyan m értékben teljesül, ahogyan az informális kommuni­ kációs szféra a form álissal csupán a manipulatív vagy demonst- : ratív m ódon kifejtett publicitás csatornáin keresztül v an össze- ' kötve. Ekkor a „kultúripar által terjesztett m agától értetődő élm ényeken" túl a nem nyilvános véleményeket is integrálják a „nyilvánosan m anifesztált" véleményeken keresztül egy fenn-: álló rendszerbe, anélkül, hogy ezzel szemben bárm ilyen autó- ' nóm ia is m arad n a in the form ation of opinion by discussion (a vita útján történő vélem ényform álás szám ára). Ezzel szemben ; a szociális állam töm egdem okráciájának feltételei között csak úgy alakulhat ki egy közönség kom m unikációs szférája, hogy a „kvázi n yilvános" vélem ény valósággal rövidre zárt körfolya­ m ata és az eleddig nem nyilvános vélem ények inform ális szfé- : rája között közvetítés jön létre a kritikai publicitás révén, melyet 1 a szervezeteken belüli nyilvánosságok élesztenek fel. : H asonló m értékben változnának m eg az egyetértés és konfliktus form ái, m elyek m a m eghatározzák a politikai hatalom gyakorlását és kiegyensúlyozását: az ily m ódon felülkerekedő m ódszer a nyilvános vitában éppúgy fellazíthatná a nyomás ' gyakorlásával kikényszerített egyetértés formáit, m int ahogy enyhíthetné a nyilvánosság elől eddig elrejtett konfliktusok kényszerform áit. A konfliktus és az egyetértés, éppúgy mint m aga az uralom és a hatalom , melyeknek stabilitási fokát ezek analitikusan fejezik ki, nem olyan kategóriák, am elyek felett nyom talanul elsuhan a társadalom történeti fejlődése. A polgári :

39 Lásd H. Blumer: The Mass, the Public and Public Opinion. In: Berelson és Janowitz: i. ni. 34. és köv. 1.

348

nyilvánosság stru k tú rav álto zásán tan u lm án yozh ató, hogy mennyire az ő m űködőképességének fokától és fajtájától függ, hogy vajon az uralom és hatalom gyakorlása m egm arad-e m int­ egy a történelem 'negatív állandója gyanánt - vagy pedig ez is mint történelm i kategória, szubsztanciális változáson niegy ke­ resztül.

Spier, H., The Historical Development of Public Opinion, in: Speier, Social Order and the Risks of War, New York 1952,323. és köv. 1. Tarde, G., L'Opinion et la Foule, Paris 1901 Tönnies, F., Kritik der öffentlichen Meinung, Berlin 1922 Truman, D. B., The Government Process, Political Interests and Public Opinion, New York 1951 Weippert, G., Öffentliche Meinung, in: Handwörterbuch d. Sozialwissenschaften, Gottingen 1961 Wilson, F. G., Public Opinion and the Middle Class, Rev. Pol., 17. köt. 1955,486. és köv. 1. Wuttke, H., Die deutschen Zeitschriften und die Entstehung der öffentlichen Meinung, Leipzig 1875 Zweig, F., A Note on Public Opinion Research, Kyklos, 10. köt. 1957, 147. és köv. 1.

UTÓSZÓ Felkai G ábor Két évtizeddel az első m agyar kiadás megjelenése után veheti kézbe az olvasók új nem zedéke Jürgen H aberm asnak1, a Frank­ furti Iskola m ásodik generációja legszélesebb körben elismerést

1 Jürgen Habermas 1929. június 18-án született Düsseldorfban. Gyermekéveit Gummersbachban tölti. Nagyapja lelkész, apja a helyi ipari és kereskedelmi kamara igazgatója volt. Ebben a kisvárosban éli meg - nem egészen 16 évesen - Németország kapitulációját. A szülői házat az akkori politikai környezethez való alkalmazkodás jellemezte, mellyel a család „nem azonosult ugyan teljesen, de amelyet nem is bírált komolyan" (lásd „Interview mit Jürgen Habermas/' In: D. Horster: Habermas zűr Einführung. Hannover, 1980.70.1.) Az ifjú Habermas megütközve hall a rádióban a nürnbergi perről és ekkortájt látja meg először a koncentrációs táborok borzalmairól készült filmhíradókat. „Hirtelen megláttuk, hogy a rendszer, amelyben éltünk, politikailag bűnös rendszer volt. Ezt sohasem gondoltam volna." (Uo. 71. 1.) Ezekből a tapasz­ talatokból táplálkozott Habermas azon, mind a mai napig fenntartott meggyő­ ződése, hogy az angolszász és a francia típusú parlamentáris demokráciák feltétlenül megőrzendő történelmi vívmányokat jelentenek. De ekkortájt érik azok a benyomások is, amelyek arra hívták fel figyelmét, hogy a demokrácia sérülékeny intézmény még hazájában, s ezért rendkívül fontos az azokat csorbító tendenciák állandó bírálálata. 1949-ben tesz érettségi vizsgát Gummersbachban. Ugyanettől az évtől kezdve 1954-ig - egy Zürichben eltöltött szemesztert leszámítva - Göttingenben, majd Bonnban tanul filozófiát, történelmet, német irodalmat, közgazdaságtant és pszichológiát. A filozófia doktora címet 1954. február 24-én szerzi meg a bonni egyetemen az Erich Rothacker és Oskar Becker opponensek által elbírált Az abszolútum és a történelem - A schellingi gondolkodás ellentmondásosságáról című disszertációjával. Egyetemi tanulmányai befejeztével Habermas empirikus szociológiát tanul, majd 1955 és 1959 között Th. W. Adorno, a Frankfurti Iskola Amerikából hazatért legendás alakjának asszisztenseként dolgozik. Disszertá­ ciójával, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásával, amely az oktatási és politikai reformokat követelő diákság egyik legfontosabb hivatkozási forrásá­ vá, az évek során pedig egyúttal a történeti szociológia egyik alapművévé vált, mégsem Frankfurtban, hanem Marburgban habilitál 1961-ben. E meglepő tény körülményeivel a szélesebb szakmai közönség csak néhány évvel ezelőtt ismer­ kedhetett meg R. Wiggershausnak a Frankfurti Iskola történetéről írott köny­ véből. Eszerint Max Horkheimer, a Társadalomkutató Intézet konzervatív

363

szerzett tagjának ifjúkori (és m ára klasszikussá vált) m ű vét, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozását, melynek itthoni megjelenését elsősorban a tragikusan korán elhunyt Papp Zsolt értő pártfogásának köszönhetjük. fordulatot vett igazgatója, a filozófiai tanszék akkori vezetője akadályozta meg a fiatal társadalomtudós frankfurti habilitálását, mert mind a disszertációt, mind Habermas egyes korábban megjelent írásait - mindenekelőtt az 1957-es irodalmi áttekintést a marxista ihletésű társadalomtudományi teljesítmények­ ről („Literaturbericht", megjelent Habermas Theorie und Praxis [1963] dmű tanulmánykötetében), tűrhetetlenül „balosnak", s ezért őt magát a korabeli politikai konstelláció szempontjából a frankfurti egyetemen nemkívánatos sze­ mélynek nyilvánította. Habilitációja után Habermas 1961 és 1964 között Heidelbergben filozófiát, 1964-től 1971-ig pedig a Frankfurt am Main-i Goethe Egyetemen filozófiát és szociológiát tanít. Az 1968-as diáklázadások résztvevői egyik szellemi atyjukat látták Habermasban, aki azonban hosszas viták után elfordul a mozgalomtól, melynek képviselőit - szimbolikus erőfitogtatásaik okán - felelőtlenséggel vádolja, szóvá tett panaszaikat pedig nem tartja társa­ dalmi méretekben elég általánosaknak (lásd Habermas: Protestbewegung und Hochschulreform. Frankfurt/M., 1971.). Vélhetőleg - nyilván más szempontok mellett - a számára kellemetlen frankfurti események emlékétől szabadulni akar­ ván 1971-ben a München melletti Stambergbe megy, ahol a „tudományos-techni­ kai életfeltételek kutatására" létrehozott Max Planck Intézet egyik igazgatójaként tevékenykedik 1981-ig, amikor váratlanul visszatér a Goethe Egyetemre (lásd erről indoklását: J. Habermas: „Warum ich die Max-Planck-Gesellschaft verlasse?" című cikkében a Die Zát, 1981. május 29-i számának 34. oldalán). Azóta újra Frankfurtban oktat, 1983-tól újra rendes professzorként, később egy ideig az egye­ tem rektoraként, miközben külső munkatársa a müncheni Max Planck Pszicho­ lógiai Intézetnek. Jürgen Habermas számos tekintélyes egyetemen volt vendég­ professzor. 1980-ban a New School for Social Research (New York) díszdokto­ rává, 1983-ban a Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, egy évvel később pedig az American Academy of Arts and Sciences (Cambridge, Mass.) tagjává választják. 1971-ben, 1984-ben és 1986-ban a Princeton, a Cornell, illetve a Harvard Universityn tartott előadás-sorozatot. Munkásságát több alkalom­ mal ismerték el rangos tudományos díjak odaítélésével hazájában és külföldön egyaránt. A hetvenes években a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta őt. A címet azonban Habermas éles hangú levélben vissza­ utasította, mégpedig a hazánkban akkortájt üldözött illetve az ország elhagyá­ sára kényszerített magyar filozófus kollégái (mások mellett Heller Ágnes, Márkus György, Kis János, Vajda Mihály) sorsára hivatkozva, kifejezve azt a szándékát, hogy nem kíván egy totalitárius rendszer kitüntetettje lenni. Haber­ mas politikai írásaiban azóta is szembeszáll az emberi jogok és a demokrácia akár Keleten (lásd: „Wo ist die fünfte Kolonne? Die Intellektuellen der Praxis­ Gruppé werden verfolgt" című cikkét a Die Zeit, 1981. jan. 23-i számának 34. oldalán), akár Nyugaton (lásd a CSU egykori elnöke ellen írt cikkét, újranyom­ tatva: J. Habermas: Kleine politische Schriften I-IV, Frankfurt/M., 1981. 364. és köv. 1.) - előforduló korlátozásainak egyes tendenciáival. - Jürgen Habermas 1992. márciusában látogatott először Magyarországra.

364

A fiatal H aberm as szellemi-elméleti eszm élésének, az őt és korosztályát ért korai eszm ei hatásokról első kézből későbbi visszaemlékezései2 alapján tájékozódhatunk. H aberm as először is a nácizm us által elnyom ott m o d em kul­ túra (expresszionista festészet és irodalom , Bauhaus, sartre-i veretű egzisztencializm us, Franz Kafka, Rilke, Th. M ann, H. H esse stb.) újrafelfedezését és -elsajátítását emeli ki m egh atáro­ zó élményként. A z egyetem re kerülve az ifjú H aberm as egy az 1910-es évek felfogásához kapcsolódó, politikamentes és m eg ­ lehetősen provinciális oktatási gyakorlattal találkozott; az an ­ golszász filozófiai irányzatok, az analitikus filozófiák vagy a nagyobb szociológiai áram latok m ég nyom okban sem voltak föllelhetők a tananyagban. Ez a helyzet néhány em igrációba kényszerített ném et társadalom tudós visszatérésével jelentős mértékben m egváltozott. René König és H elm uth Plessner új lendületet adott a szociológiai gondolkodásnak; E m st Bloch és Th. W . A dorno pedig - H aberm as ítélete szerint - a m arxista tradícióról m utatta m eg, hogy szisztematikus kérdések tisztá­ zására is felhasználható. U gyanez derült ki H aberm as szám ára a pszichoanalízisről is, am elyről M ax H orkheim er és A lexander M itscherlich szervezett előadás-sorozatot 1956-ban Frankfurt­ ban. Kezdtek ismertté válni Rudolf C am ap , Kari Popper és Ludw ig W ittgenstein m űvei is, am elyek a leghatározottabban m egm utatták, hogy „a tudom ánytörténet és a nyelvelem zés olyan m ércét állított fel a m ódszertani fegyelem szám ára, m e­ lyeknek a kontinentális filozófia m ár nem tett eleget"3. A fiatal H aberm as szám ára m égis H eidegger volt az, „akinek filozófiájában éltem "4. H eidegger-hatásról tanúskodik H aberm as Schellingről szóló doktori disszertációja, illetve több, az ötvenes évek elején köz­

2 Habermas életrajzi vonatkozású visszatekintései a következő interjúkban talál­ hatók meg: Habermas: Kleine politische Schriften I-IV. Frankfurt/M., 1981.; uő: Die neue Unübersichtlichkeit. Frankfurt/M., 1985. 213. és köv. 1. j Habermas: Kleine politische Schriften I-IV. 469. és köv. 1. „Interview mit Jürgen Habermas am 23. Márz 1979 in Stamberg." In: Detlef Horster: Habermas zurEinführung. Hannover, 1980.74. és köv. 1. Újranyomtatva: J. Habermas: Kleine politische Schriften I-IV.

365

zétett tanulm ánya is.5 Ez a hatás két területen érhető tetten. Az egyik H eideggem ek a „szám ító" vagy „egyvágányú gondolko­ d ás" és a „ráeszm élő m egfontolás" közti különbségtételével6, m íg a m ásik a technikai haladás értékelésével kapcsolatos. M íg az előbb említett gondolkodás-, illetve szem léletm ód pusztán tervező-kutató viszonyt alakít ki a term észeti (és a szociális) környezettel, m egdolgozandó tárgyként, illetve energiaforrás­ ként kezelve e létszférákat, addig az eszm élő gondolkodás m eg­ kísérli feltárni és a gyakorlatban figyelembe venni a m inden létezőben rejlő értelm et7, ugyanakkor m egfontoltan és felelős­ ségteljesen élni kíván a technikai fejlődés kínálta esélyekkel.8 E zt a szemléletmódbeli szembeállítást, m elynek a fiatal H a­ berm as Schellingnél is n yom ára bukkan9, szerzőnk korai tanul­ m ányaiban a technikai-gazdasági és a szociális racionalizálódás m egkülönböztetésével igyekszik társadalom tudom ányi szem ­ pontból gyüm ölcsözővé tenni.10 Míg a technikai-gazdasági ra­ cionalizálódás csak a term észet alávetéséhez szükséges eszkö­ zök egyre tökéletesebb organizációjának síkján m egy végbe, addig a szociális racionalizálódás tartalm a először a m unka belső követelményei alól „kibújt" szabadidős tevékenységekkeln,

5 Heideggernek a fiatal Habermas gondolkodására gyakorolt hatását érdemben először P. J. van Niekerk dolgozta fel. Lásd Niekerk: Demokratie und Mündigkeit: Eine kritische Auseinandersetzung mit der politischen Philosophie von Jürgen Habermas. Frankfurt/M., 1982. (Doktori disszertáció.) 6 Vö. Heidegger: Gelassenheit. 2. kiad., Pfullingen, 1960.15.1., valamint uő: Was heifit Denken? Tübingen, 1954.55 1. - A Galileitől eredeztethető, matematikai alapokon nyugvó természettudományok módszertani eljárását Heidegger tanítómestere, E. Husserl is „számoláson alapuló technikaként" illetve „tárgyi­ egyoldalú gondolkodásként" emlegeti. Vö. Edmund Husserl: Die Krisis der europaisdien Wissenschaften und die transzendentale Phánomenologie. DenHaag, 1976.46.1. 7 Vö. Heidegger: Gelassenheit. 15.1. 8 Vö. Heidegger: Gelassenheit. 25., 26.1. 9 Vö. Habermas: Das Absolute und die Geschichte. Von der Zwiespdltigkeit in Schellings Denken. Bonn, 1954. (Doktori disszertáció.) Lásd még ehhez: P. J. van Niekerk: i. m. 155.1.14. lj.-ben olvasható idézetet is. 10 Nyilvánvaló a fogalompár rokonsága az instrumentális ész és „az" ész horkheimeri megkülönböztetésének tartalmi alapjával. Lásd Max Horkheimer: Zur Kritik der instrumentellen Vemunft. Frankfurt/M., 1974. - Habermas a könyv angol nyelvű eredetijét ekkor még bizonyára nem ismerte. 11 Lásd Habermas: „Die Dialektik der Rationalisierung." Merkúr, VIII. évf., 8. (1954) 701-724.1.

366

kicsit később a művészettel12, majd pedig a politikai részvétellel13 esik egybe. H aberm as fokozatosan jutott el ahhoz a felfogáshoz, hogy a munka világában - az autom atizáció korában - nem valósíthatóak m eg az emberi szabadság, valam int a szem élyes és közösségi kiteljesedés követelményei, ezért az em berhez m él­ tó élet feltételeit egy olyan szociális dim enzióban remélte bizto­ síthatni, illetve körülbástyázhatni, am ely nem a gazdasági jövedel­ mezőség szem pontjának, hanem a szociális együttm űködés és szolidaritás követelményeinek felel m eg. Ezért a fiatal társad a­ lom tudós szerint a politikai életben való széles körű állam pol­ gári részvétel m o d em társadalm akban alapvető fontosságú kö­ vetelm ény, hiszen az iparosodás következtében a társadalom egyre inkább egy kisszám ú, term elésirányítói és közigazgatási feladatokat ellátó csoportra, és egy szürke, ném a, a bonyolult viszonyok átlátására egyre inkább képtelen többségre szakad, am i hosszú távon soha nem látott h atalom k on cen trációt ered ­ m ényezhet. A társad alm i n yilván osság m int tém a ezekből a m egfontolásokból nőtt ki, s a p roblém a kifejtése H aberm asnál m agában h ord o zza az im ént jelzett d ich otóm n ézőp on tot . 14 is. H aberm as elemzései a nyilvánosságról egyértelm űen az ógö­ rög dem okrácia H . A rendt által közvetített önértelmezéséből indítanak. „[A] nyilvánosság úgy emelkedik ki a görögök öntu­ datában", írja H aberm as, „mint a szabadság és m aradandóság birodalm a. A z, am i van, csak a nyilvánosság fényében jelenik m eg, csak itt válik mindenki szám ára láthatóvá. A polgárok

12

/

Lásd Habermas: „Notizen zum Mifiverhaltnis von Kultur und Konsum." Merkúr, X. évf., 97 (1956) 212-228.1. Lásd Habermas: „Soziologische Notizen zum Verháltnis von Arbeit und Freizeit." In: Gerhard Funke: Konkrété Vemunft. Festschrift fü r Erich Rothacker. Bonn: 1«58.219-231.1. Ezen utószó keretei között nem végezhetem el e dichotómia részletesebb bemutatását, melyet Habermas Hannah Arendt The Human Condition (Chica­ go, 1958.) című alapművéből merít. E könyvben a szerző roppantul érdekfe­ szítően értelmezi Arisztotelésznek a létrehozás (poiészisz) és a cselekvés (praxisz) közti különbségtételét. Lásd erről jelen sorok írójának Habermas társadalomelméletéről szóló megjelenés alatt álló kandidátusi disszertációja vonatkozó részeit. A jelzett arisztotelészi fogalmi megkülönböztetés hatástör­ ténetéről kitűnő tájékoztatást ad Márkus György „Poiészisz és praxisz" című, a Magyar Filozófiai Szemle, 1992.1-2. számában megjelent tanulmányában.

36 7

egym ás közti beszélgetésében jutnak szóhoz és nyernek alakot a dolgok; az egyenlők egym ás közti vitájában emelkednek ki a legjobbak és nyerik el lényegüket - a dicsőség halhatatlanságát. ... A zok az erények, amelyeknek katalógusát Arisztotelész ko­ difikálja, egyedül a nyilvánosság előtt igazolódnak, ott találnak elism erésre." (H aberm as: A társadalmi nyilvánosság szerkezetvál­ tozása. Bp., 1993. 54.1.) A görög nyilvánosság ezen - H annah A rendt-i értelem ben v ett1' - egyenlőséget és szabadságot biztosító közegével a ház­ nép m agánvilága áll szemben. A z előbbi síkján beszélgetések és viták során derül fény a dolgok „igazi" m ivoltára (igazság), illetve a poliszpolgárok tényleges irányultságára (hitelesség, sze­ mélyesség) és - a m ások érdekeivel való sorozatos és nyílt ütköz­ tetésben - kiviláglik szándékaik, törekvéseik „kiválósága" (nor­ matív helyesség), illetve általánosíthatósága (racionalitása).16 Eb­ ben az értelem ben a görög nyilvánosság modellje egyfajta esz­ m ény vagy inkább mérce szerepét tölti be H aberm as vizsgáló­ dásaiban. M értékadó továbbá szám ára a görögök tanítása a politikáról is, am ely része volt m ég az etikának: a politika náluk m ég a jó és igazságos élet kérdéseire kereste a választ. Ennek a kérdésnek sem m i köze sincs a technikai racionalizálódáshoz,

15 Vö. Arendt: A forradalom. Bp., 1991. 39. és köv. 1. 16 A zárójelben kiemelt fogalmak Habermas később kialakított kommunikáció­ elméletének alapkategóriái, amelyek a nyelv, illetve a beszéd kvázi transzcen­ dentális „érvényességi igényeire" utalnak. (Lásd ehhez Felkai Gábor: „Ideális beszédhelyzet és korlátozatlan kommunikációs közösség: Jürgen Habermas és Karl-Otto Apel diszkurzív felelősségetikája", Medvetánc, 1988. 2-3. 33-78. 1.) Meggyőződésem szerint azonban itt nem későbbi fejleményeket vetítek vissza e korai szövegbe, hiszen Habermas már ebben a művében jelezte, hogy az igazság, a (morális) helyesség és a racionalitás mozzanatai voltak konstitu­ tívak a polgári nyilvánosság önmagáról kialakított felfogása számára. (Vö. Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. 197. és köv. 1.) 1964-ben azután Habermas már nem hagy kétséget afelől, hogy az általa képviselt nyilvánosságfogalom kommunikációelméleti implikációkat hordoz. „Minden beszélgetésben egy darab nyilvánosság konstituálódik. Az előbbiben a magán­ emberek közönséggé szerveződnek. [... ] Az állampolgárok akkor viselkednek közönségként, ha fesztelenül, tehát a szabad gyülekezés és egyesülés garan­ ciája mellett általános érdekükben álló ügye.kről tárgyalnak." (Habermas: „Öffentlichkeit" [lexikoncikk, 1964], újranyomtatva in: uő: Kultur und Kritik. Frankfurt/M., 1973.61.1.

368

hiszen - hangsúlyozza H aberm as - „a jellem kiművelése p ed a­ gógiailag, nem pedig technikailag jár e l".17 H aberm as A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásában a könyv címében szereplő kategória és a társadalm i képződm ény történeti alakváltozatait elemzi. A z európai középkorban - ál­ lapítja m eg H aberm as - nem létezett a m agánélettől élesen elkülönült nyilvánosság szférája; ehelyett inkább „az u ralom " státus ismertetőjelek és szimbólumok általi „nyilvános rep re­ zentációjáról" lehet beszélni. (I. m. 57.1.) Lovagi tornák, fejedel­ m ek esküvői vagy bírói tevékenykedése lehetnek példák e rep­ rezentatív nyilvánosság eseteire. „Bizonyos, hogy a görög polisz is ismeri az areté [erény] agonális bem utatását, de az udvari-lo­ vagi reprezentáció nyilvánossága, am ely inkább az ünnepnapo­ kon, m int a törvénykezés napjain bontakozik ki teljesen, nem a politikai kom m unikáció világa." (I. m. 59. 1.) A reprezentatív nyilvánosság olyan társadalm i köm vezet előtt vonultatja fel hatalm ának m éltóságát, am ely jóform án teljesen ki van zárva belőle, s am elyet csak azért hívnak össze, hogy álmélkodjon, rajongjon és önfeledten éljenezzen.18 A 18. század végére jelentős változások játszódtak le Európá­ ban, m elyek - legalábbis N yugaton - a polgári társadalm ak m egszületéséhez vezettek. Ez a fejlődési tendencia először is az állam és társadalom intézm ényi-ügyviteli és vagyoni szétválá­ sát idézte elő. U gyanakkor m egkezdődött, sőt, előrehaladt a „társadalom nak", azaz a m agángazdaságban lokalizálható te­ vékenységeknek és a m agánélet szférájának a polarizálódása is. A m agántulajdonos és a családapa szerepeit a kiscsalád világa köti össze. A polgári politikai nyilvánosság gyökerei H aberm as szerint éppen ide nyúlnak vissza, innen erednek belső norm ái. A polgári család egyrészt a m agánautonóm ia és a kényszer­ m entes szocializáció terepe, m ásrészt viszont nagyon is reális feladatai vannak a tőkeértékesítés folyamatában. A városban nem csak a gazdasági tevékenységek összpontosulnak; az u d var

' Habermas: Theorie und Praxis. Frankfurt/M., 1978.49.1. 18A reprezentatív nyilvánosságnak ezt a rajzát egeszítik ki M. Bahtyin elemzései a fennsőbbséget és uralkodó kultúráját kikacagó és annak mintegy visszájára fordításával eljátszó reneszánsz népünnepélyekről. Lásd Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz kultúrája. Bp., 1982.

369

helyett a városi kávéházak, a szalonok és az asztaltársaságok, N ém etországban - a városok viszonylagos fejletlensége okán a tudós társaságok válnak a kulturális élet tartópilléreivé. A m agánlevelezésből kialakuló sajtó, valam int a politikai akarat­ képzés kibontakozó intézményei pedig fokozatosan m egszer­ vezik a politikai nyilvánosságot. A liberális kapitalizmus rend­ szereiben a polgári nyilvánosság m integy beékelődik az állam és a civil társadalom közé azzal a feladattal, hogy az állam polgá­ rok nyilvános okoskodás útján m egfogalm azott érdekeit becsatom ázzák a politikai rendszer vérkeringésébe. A kapitalizm us e szakaszáról szólva H aberm as különös nyom atékkai emeli ki, h ogy „a kapitalista m ódon m űködő tulajdon felett a rendelke­ zési h atalo m ... nem politikai. A polgári szem élyek m agánsze­ m élyek; m int ilyenek nem »uralkodnak«".(I. m . 82.1.) A koráb­ ban a közhatalom szócsöveként m űködő sajtó elhódításával m egkezdődik az „okoskodó" m agánem berek közönséggé szer­ veződése, akiknek közös érdeke az egyértelm ű és jó előre kiszá­ m ítható gazdasági-politikai viszonyok kikényszerítése az ál­ lam hatalom tól. „Mihelyt a m agánem berek nem szubjektivitá­ sukról tudósítják egym ást m int emberek - írja H aberm as - , hanem m int tulajdonosok, közös érdekükben a közhatalm at kívánnák m eghatározni, az irodalm i nyilvánosság hum anitása a politikai nyilvánosság hatékonyságának szolgál közvetítőül." (I. m. 115.1.) A m o d em nyilvánosság tehát „a közhatalom feletti kritika szférájaként jön létre" (i. m. 110.1.), am ely „a m agánélet tapasztalataiból" táplálkozik. Ezért egyszerre polemikus és ma­ gánjellegű. Ez éles különbséget jelent a nyilvánosság antik m o­ delljéhez képest, amelyből „mindkét vonás hiányzik: m ert a családfő m agánstátusa, melytől neki mint polgárnak a politikai státusa függ, a szabadságnak a bensőségességen keresztül köz­ vetített m indennem ű látszata nélkül az uralm on nyugszik; s a polgárok m agatartása nem a saját korm ánnyal való vitában, hanem csak az egym ással szembeni játékos m érkőzésben antagonisztikus, s ez a külső ellenség elleni harc után zása". (I. m. 111. és köv. 1.) H aberm as a m o d em nyilvánosság modelljét történetileg „az állam hatalom parlam entarizálódásának" elemzése révén, az angol és a kontinentális változatok bem utatásával rekonstruál­ ja, „m elynek végső eredm ényeként m aga a politikailag m űködő nyilvánosság alapozódik m eg állami szervként" (i. m. 118.1.), 370

m íg eszmetörténetileg a liberális term észetjogi törvénykoncepci­ ók és a kanti politikai filozófia belátásainak bevonásával vázolja fel. H aberm as a korabeli politikai gondolkodásban kialakult nyilvánosság-, illetve dem okráciafelfogásokhoz m éri ezen el­ veknek a politikai intézményekben ténylegesen m egvalósult alakjait: úgy látja, hogy a politikailag m űködő nyilvánosság eszménye „ideológia volt és ugyanakkor több is volt m int puszta ideológia" (i. m. 153.1.). „N em m intha a szalonokkal, kávéhá­ zakkal, társaságokkal a közönség eszméje kom olyan m egvaló­ sult volna; m int eszm e azonban objektív igényként m egfogal­ m azódott és ennyiben, h a nem is valóságosan, m égis hatékony lett." (I. m. 92. 1.) A lapvetően félreértenénk tehát H aberm as intencióit, ha a liberális korszak nyilvánosságának rajzát e m o­ dell teljesértékű megvalósulására vonatkozó kijelentésekként ér­ telmeznénk. H aberm as m ind történeti, m ind elméleti kutatása­ iban kitüntetett helyet biztosít a politikai nyilvánosság h até­ kony m űködését akadályozó tendenciák feltárásának és bírála­ tának. Mint fentebb jeleztük, H aberm as - egyebek mellett - a X V IIXVIII. századi természetjogi vitákban kialakult „szigorú tö r­ vényfogalom " elem zése segítségével következtet a titkossági gyakorlaton alapuló abszolutista fejedelmi tekintéllyel szem be­ ni polgári szem beszegülés elméleti-ideológiai sajátosságaira. Locke, M ontesquieu és a fiziokraták a törvények állandó, tartós és kiszámítható jellegének hangsúlyozásával, „a rendeletek és ediktum ok útján történő korm ányzás" bírálatával aláásták és az ellentétébe fordították Hobbes „auctoritas, non veritas facit le­ gem " tételét: ezek a társadalom tudósok egyre inkább a közös egyetértésben, sőt, az emberi észben horgonyozzák le a törvén y­ ek kötőerejét. Ez a folyam at term észetesen nem m ondható zök­ kenőmentesnek; sőt, H aberm as egy helyütt kifejezetten h an g­ súlyozza, hogy: „Angliában az eredm ények javát [ti. a közvéle­ m ény és a nyilvánosság eleven erővé válását a politikai életben] a törvények állandó m egsértése útján érték el" (i. m . 170.1.). A politikai nyilvánosság intézményesülése tehát kétoldalú folyamat. A z állam polgárok egyrészt képessé válnak érdekeik hatékony kialakítására és megjelenítésére, m égpedig törvények biztosította keretek között. M ásrészt éppen ezek az érdekek előre kialakított csatornákba terelve, s így kiszám ítható, kezel­ hető m ódon gyakorolnak nyom ást az állami szervekre, ami 371

feleslegessé teszi a polgárokkal szembeni erőszak alkalm azásá­ ra való állandó készenlétet és növeli a racionális igazgatás esé­ lyeit. Publicitás és nyilvánosság sajátos racionalitását H aberm as szerint Im m anuel Kant tudatosította példaértékűen, am időn az igazságkeresés, a politikai igazságosság (a jogrend), a „nagyko­ rú " szem élyiség és az autonóm emberi közösségek, tehát az „önhibánkból eredő kiskorúságból való kilábalás" (ti. a felvilá­ gosodás) feltételeként egyaránt a kritikai publicitás értelm ében vett nyilvánosság általi közvetítést nevezte m eg. A z észnek ez a nyilvános használata, amelyből a törvények is fakadnak, ugyanakkor Kantnál szigorúan a szabad verseny egyenlő felté­ telei mellett dolgozó magántulajdonosok rétegét illeti m eg. Ezek­ nek a kanti belátásoknak szerez érvényt H aberm as, am ikor így foglalja össze a további kutatásai szám ára zsinórm értékül szol­ gáló alapfogalmat: „A kifejlett polgári nyilvánosság a közönség­ gé összegyűlt m agánem berek tulajdonosi [bourgeois] és tisztán emberi [homme] szerepükben m egnyilvánuló fiktív azonossá­ gán nyugszik. [Ez az azonosítás] annál is inkább végbem ehet, m ivel a pol­ gári m agánem berek társadalm i státusa rendszerint valóban összekapcsolja a vagyon és a m űveltség ismertetőjegyeit. ... [M]ivel a publicitás elve a m egalapozott tekintélyek ellen irá­ nyul, a politikai nyilvánosság objektív funkciója kezdetben kon­ vergálhat ennek az irodalm i nyilvánosság kategóriáiból szár­ m azó öntudatával, s a magántulajdonosok érdeke egybeeshet általában az egyéni szabadság érdekével." (I. m. 115.1. - A z első bekezdés az eredetiben végig kiemelve szerepel; az itteni hang­ súlyok nem az eredetiben.) E - jól tudjuk -fikció kibontakozásának terrénum a m árm ost a parlament; az a szerv, ahol intézm ényesül az okoskodó m agán ­ em berek nyilvános és racionális vitája. Ez azonban nem jelenti azt, h ogy a parlam ent helyettesítené is egyben az okoskodó-érvelő közönséget; annak része m arad , ugyanakkor egyúttal cent­ rum ává válik. Anglia parlam entarizálódását H aberm as a XVII. század vé­ gétől az 1832-es választási reformig („Representation of the People A ct") vázolja föl, am ely „a közvélem énv által m ár régóta kritikailag kom m entált parlam entet a közvélem ény szervévé változtatta". (I. m. 122.1.) A z új választói törvény következtében 372

Angliában 220 000-ről több m int félmillióra nőtt a szavazásra jogosultak szám a; ez a szám azután 1866-ra elérte az egym illi­ ót.19 A reform m eghozta a polgárság szám ára a választójogot; ennek ellenére az arisztokrácia és a dzsentri túlsúlya az alsóház­ ban is megmaradt.20 (Ezt a tényt Habermas is elismeri - vö. l m. 1221.) A z azt firtató döntő fontosságú kérdésre tehát, hogy vajon mivel m agyarázható, hogy a gazdasági liberalizmus „Anglia történetének éppen ebben a korszakában" bontakozott ki a legmarkánsabban, am ikor „az ipari forradalom újgazdagainak" érdekeit - egészen a m ásodik, 1867-ben életbe léptetett válasz­ tójogi reform ig - csak a képviselők egynegyede volt hajlandó képviselni21, H aberm as „a parlam ent és a nyilvánosság közötti új viszony" előidézte nyom ásra hivatkozva válaszol, „mely végül a parlam enti tárgyalások teljes nyilvánosságához vezet[ett]". (I. m. 123. 1.) így „a protestáns, kereskedelem m el és iparral foglalkozó rend azon rétegei, m elyeknek kapitalista ér­ dekeit a forradalom szintén előm ozdította, anélkül, hogy e ré ­ tegek közvetlenül a parlam entben képviselve lettek volna, a parlam entnek valamiféle állandóan bővülő előterét kezdték ki­ alakítani". (Uo.) Ezt a választ A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásának talán legalaposabb kritikusa, W . Jaeger több szem pontból is kétes értékűnek tartja. Jaeger először is arra utal, hogy a tud o­ m ány nem tisztázta m ég kielégítően a nyilvánosság és a g azd a­ sági-politikai élet közti viszonyt. N em ism ertek továbbá eléggé a parlam enten kívüli vélem ényalkotás valóságos m echanizm u­ sai, belső erőviszonyai sem. Jaeger szerint H aberm as elhanya­ golja a „plebejus nyilvánosság" - O. N egt és A. Kluge22 által azóta m ár pótolt - elemzését. Ezeket a m ozgalm akat Jaeger inkább „a »népharag« szenve­ délyes kitöréseivel"23, m intsem a „nyilvánosan okoskodó kö­

19

Vö. Kluxen: Geschichte und Problematik des Parlamentarismus. Frankfurt/M., 20 1983.123.1. Vö. Jaeger: Öffentlichkeit und Parlamentarismus. Eine Kritikán Jürgen Habermas. Stuttgart, 1973.21.1. Vö. Jaeger: i. m. 21.1. Lásd Negt-Kluge: Öffentlichkeit und Erfahrung. Zur Organisationsanalyse von 23 bürgerlicher und proletarischer Öffentlichkeit. Frankfurt/M., 1972. Jaeger: i. m. 22.1.

373

zönség" haberm asi fogalm ával azonosítaná. H aberm as torzítá­ sainak okát a kritikus a két választási reform közti időszak idealizálásában véli felfedezni.24Jaeger bírálata abban a tézisben foglalható össze, hogy H aberm as a ném et viszonyokra jellemző művelt polgárság (Bildungsbürgertum ) modelljét viszi át az an­ gol tulajdonos burzsoázia (Besitzbürgertum ) helyzetére25, vagy h ogy - történeti kontextusba helyezve - hallgatólagosan a né­ m et Vormarz erősen akadémikus és hivatalnoki összetételű (job­ bára az agrárpolgárság érdekeit kifejező) parlamentjének sajá­ tosságait veszi alapul az (ipari körök befolyása alatt álló) angol parlam ent ábrázolásához.'6 Kétségtelen, h ogy H aberm as kutatásaiban a hangsúlyt am a később bizonyos szem pontból illúziónak bizonyult - liberális eszm e elemzésének szentelte, m ely szerint az egyenértékek cse­ réje a társadalmi-politikai igazságosságot is elérhető közelségbe hozza. A z is szem ére vethető, hogy a parlam enten kívüli nyil­ vánosság form áit talán túlságosan is zökkenőmentesen sorolta a kritikai okoskodás fogalm a alá. Ennek ellenére például W alter Bagehot, akit Jaeger H aberm as ellen próbál csatasorba állítani, „a dolgozó osztályok kizárását a hatékony képviseletből" nem tekintette az angol parlam ent gyenge pontjának, arra hivatkoz­ va, hogy ezek az osztályok „szinte sem m ivel sem járulnak hozzá korporatív közvélem ényünk" kialakításához.27 Ez az idé­ zet a H aberm as által elem zett liberális nyilvánosság-fogalom tartalm át látszik alátám asztani. De - m egítélésem szerint - nem állja m eg a helyét az a szem rehányás sem , m iszerint H aberm as túlhangsúlyozza a parlam enti nyilvánosság akár ideológiai, akár valós szerepét. Ismeretes, hogy Bagehot az amerikai elnöki rendszerrel szem beállítva domborítja ki a kabinet általi angol uralom gyakorlás előnyös elemeit. Ilyen elem szerinte először is „a korm ány fölött gyakorolt kritika" intézményesülése. „A tör­ vényhozást" Bagehot egyenesen „a vita nagyszabású helyszíné­ nek, a népnevelés és a politikai kontroverzia m otorjának" neve­ zi, am ely önálló vélem ényalkotásra sarkallja a társadalom tag­

24 Vö. Jaeger: i. m. 18. és köv. 1. 25 Vö. Jaeger: i. m. 36.1. 26 Vö. Jaeger: i. m. 38. és köv. 1. 27 Walter Bagehot: Die englische Verfassung. Neuwied-Berlin, 1971.161.1.

374

jait. „A kabinet általi korm ányzás fordulópontjait a kritikai szavazások jelentik, amelyeket kiváló viták előznek m eg. M ind­ az, ami érdem es arra vagy szükséges, h ogy elmondják, biztosan szóba fog kerülni." Sőt: „A parlam enti vita és szavazás határoz arról is, hogy a korm ány m egy vagy m arad. S erre a szavazásra a házon belüli vélekedés, a társadalom titkos, m indent átható m agatartási hajlandósága jelentős befolyást gyakorol."28 A z angol politika stabilitásának zálogát ugyanakkor Bagehot a m onarchikus korm ányform ában látja, am ely egy másfajta racionalitást testesít m eg, m int a döntés-előkészítés (H aberm as kifejezésével: az akaratképzés) eszközévé emelt parlam enti vita. A m onarchiának ez az erénye Bagehot szerint érthetőségében, átláthatóságában, valam int abban rejlik, h ogy „az utca em bere" is kapcsolódni tud hozzá. „Nekünk nem kell különleges terror­ ral és törvényekkel rabszolgákat kordában tartanunk. De létez­ nek nálunk egész osztályok, am elyek képtelenek felfogni az alkotm ány eszm éjét - képtelenek arra, h ogy akár csak a legki­ sebb fokú kötődést is érezzék szem élytelen törvények irá n t."29 Vélem ényem szerint Bagehot ez utóbbi m egfontolása vet éles fényt Az angol alkotmány szerzőjének am a gondolatára, m elyet Jaeger „az angol és a ném et polgárság önértelm ezése közti különbség'"0 érzékeltetése céljából idéz. „De egyetlen pillanatig sem kívánom a tiszta értelem kép viseletét... A zt állítom, h ogy a parlam entnek az angol nem zet közvélem ényét kell m egteste­ sítenie, am elyet a vagyona nyilván sokkal inkább m eghatároz, m int az értelm e."31 Erre utal a gondolatm enet folytatása is Bagehotnál, m elyet Jaeger m ár nem tartott szükségesnek ism ertet­ ni: „U gyan akk or... olybá tűnik szám om ra, hogy országunk egy kicsit több értelm et is el tudna viselni, s hogy a parlam entben túlteng a jóm ódú ostobaság, am it egy kicsit vissza lehetne szo­ rítani."32 Továbbmenve: m aga Bagehot nevezi az angol alsóházat „az ész h ázának".33 A z alsóház további funkciói Bagehot szerint - a

28

Bagehot: i. m. 59. és köv. 1. 29 Bagehot: i. m. 72.1. 30Jae£er: i. m. 43.1. 1Bagehot: i. m. 163.1., idézi Jaeger: . m. 43.1. 32 Bagehot: i. m. 164.1. 33 Bagehot: i. m. 124.1.

375

korábban m ár m egem lített akaratképzésre való nevelésen kívül - a következők: elnökválasztó testület, a vélem énynyilvánítás és a törvényhozás szerve, panasztevő, illetve informáló fórum , am ely a nyilvános kommunikációból kiszorított esem ényeket, fo­ lyam atokat és problém ákat tematizálja, azaz „bizonyos fokig hallom ásunkra hozza, am it egyébként nem hallanánk".34 N em állítom, hogy Jaeger minden fentebb em lített ellenérve irreleváns; csak annyit kívántam igazolni, hogy a polgári nyil­ vánosság haberm asi konstrukciója aligha értelm ezhető a német polgárság önértelmezésének az angol viszonyokra való puszta átviteleként. A haberm asi fejtegetések nem m ondanak ellent olyan élesen a parlam entarizm uskutatás újabb eredm ényeinek sem , mint azt Jaeger állítja. Kurt Kluxen, aki végképp nem illethető „az önm agát a m ódszertani Kritika alól felmentve érző történetírás"35 vádjával, vagy „transzcendentális álm ok"36 kergetésével, A parlamentarizmus története és problematikája cím ű m űvében úgy látta, hogy az első választási reform utáni Angli­ ában „[a] parlam enti viták az akaratképzés valódi eszközei voltak és egyértelm űen az alsóház vált a döntéshozatal színterévé"37. Térjünk m ost vissza A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozá­ sa cím ű m ű gondolatm enetéhez. A zt, hogy a liberális nyilvánosság eszm énye végső soron beváltatlan, s ezért illúzió vagy - bár hatásos - fikció m aradt, H aberm as m eglátása szerint M arx m utatta m eg a legkövetkezeteseben. H aberm as lényegében a XIX. századi gondolkodót is­ métli, am ikor arról beszél, hogy a vagyonos és m űvelt okoskodó közönség tagjai „a valóságban elenyésző kisebbséget alkottak" (i. m. 149. 1.), s hogy a klasszikus gazdaságtan által vallott elméleti hipotézisek, köztük a szabad versenyhez, a kisárutermelő társadalom modelljéhez, valam int a kereslet és a kínálat autom atikus kiegyenlítődéséhez fűzött rem ények nem váltak valóra m aradéktalanul, s ezért m ég a XIX. század m ásodik feléről sem lehet azt állítani, hogy „mindenki szám ára egyaránt m egvolna a lehetőség, hogy serenységgel és »szerencsével« (ez

34 Bagehot: i. m. 139.1. 35 Jaeger: i. m. 58.1. 36 A kifejezést H. Alberttól vettem át, aki azt Apel munkásságával kapcsolatban alkalmazta. 37 Kluxen: i. m. 126.1.

376

az ekvivalense a piaci történés szigorúan determ inált és mégis áttekinthetetlen voltának) m egszerezze a tulajdonosi státust és ezzel az »ember« státu sát.. " (I. m. 151. es köv. 1.) Sőt, a politikai gazdaságtan m arxi bírálata azt is kim utatta, hogy az egykori hatósági szabályozás felváltása a polgári szerződési szabad­ sággal új hatalmi viszonyok kialakulásához és m egszilárdulásá­ hoz vezet - elsősorban term észetesen a tőkések és a munkások között. Ismeretes, hogy a szocialista ideológia a termelési eszközök társadalm i tulajdonba vételétől, a „társult egyéneknek" a társa­ dalm i-gazdasági újraterm elés folyam atai fölötti közösségi el­ lenőrzésétől várta „a nyilvánosság eddigi ígéretének" (i. m. 200. 1.) beváltását, am időn - Engels m egfogalm azásában - a szem é­ lyek ellenőrzése helyébe a dolgok és a termelési folyam atok irányítása lép.38 Ebben a koncepcióban „az autonóm ia többé nem a m agántulajdonon alapul; egyáltalán nem is alapozódhat a m agánszférában - alapja m aga a nyilvánosság. ... A nyilvá­ nosság m ár nem a m agántulajdonosok társadalm át közvetíti az államai, ellenkezőleg, az autonóm közönség biztosítja tagjainak mint m agánem bereknek a szem élyes szabadság, szabadidő és helyhez nem kötöttség szféráját a társadalom ban feloldódó ál­ lam tervszerű alakítása révén. Ebben fog először az emberek közti intim és informális érintkezés m int valóban »m agán«érintkezés felszabadulni a társadalm i m unka kényszere alól. (I. m. 201. és köv. 1.) A m unka és beszéd, technikai-gazdasági és szociális raciona­ litás, rendelkező, illetve „odahallgató" habitus fogalm i m egkü­ lönböztetéseire tám aszkodó haberm asi gondolati építkezés is­ meretében nem m eglepő, hogy a fiatal társadalom tudós az alig palástolt rokonszenv hangján kapcsolódik a termelés im perati-

38 Ezen elképzelések kijózanító bírálatát - megítélésem szerint máig ható ér­ vénnyel - Jászi Oszkár végezte el. Jászi felhívta a figyelmet arra, hogy a „dolgok irányítása" nem jelent uralommentességet, s hogy a szabadság bizto­ sítása nem várható az egyre terebélyesedő es egyre újabb területekre kiterjedő központi gazdasági vezetéstől, hanem csak az érdekek politikai érvényesítése eszközeinek az összes társadalmi réteg általi megszerzésétől. A társadalom vezetőkre és vezetettekre történő hasadása is osztályviszonyként rögzül, ami oligarchiák kialakulásával fenyeget. Vö. Jászi Oszkár: A történelmi materializ­ mus állambölcselete. Bp., 1903.

377

vusaitól érintetlen közösségi életform ák m arxi utópiájához. „A gazdasági funkcióktól elkülönített intim szférában találhatók példák annak a leszárm aztatott m agánautonóm iának az új for­ m ájára, m ely a társadalom -polgárok közönsége eredeti nyilvá­ nosságának köszönhető." (I. m. 202.1.) A szocialista elvárásokkal szem ben azonban a társadalm i-po­ litikai fejlődésnek nem ez az útja bontakozott ki. Fokozatosan m ég a kapitalista társadalom keretei között sikerült biztosítani az összes osztály szám ára az egyenlő politikai jogokat. U gyanak­ kor a berendezkedő gazdasági liberalizmus olyan új problém á­ kat idézett elő, m elyek láttán „ennek társadalom filozófiai rep­ rezentánsai - elsősorban J. S. Mill és A. de Tocqueville - indít­ tatva érezték m agukat, hogy szinte m ár akkor m egtagadják a polgári nyilvánosság eszméjét, am ikor m ég ünnepelték". (I. m. 203.1.) De vajon m i indokolja ezt a beállítódásváltozást? H aber­ m as a következő tendenciákat teszi ezért felelőssé. 1. A sajtó révén kibővül a nyilvános érintkezés, am ely eleddig „a nem esség által befogadott és egyúttal polgári színezetű »társaság« közegében zajlott le az egyenrangúság és nyíltság intakt szabálya szerint, a szívélyesség és önvédelem kódexe alapján". (I. m. 204.1.) 2. E kibővülés következtében elvész a vagyon, a m űveltség és a nyilvánosságban való részvétel korábbi összefüggése. 3. Olyan új réteg-, illetve csoportszükségletek fogalm azódnak m eg, am elyek a szabad verseny világától nem várhatnak segít­ séget vagy figyelmet. így „a nyilvánosság, melynek m ost ezeket a követeléseket kell közvetítenie, az erőszakos harc d u rva for­ m áiban zajló érdekküzdelem színterévé válik. A törvényeket, m elyek »az utca nyom ására« jönnek létre, aligha lehet a nyilvá­ nosan vitázó m agánem berek ésszerű egyetértéséből m egérteni; többé vagy kevésbé leplezetlenül a versengő m agánérdekek kom prom isszum ának felelnek m eg ." (I. m. 204. és köv. 1.) (Erre a pontra alább m ég visszatérek.) 4. Végül „[a] politikailag m űködő nyilvánosságra többé nem vonatkoztatható a hatalom m egszüntetésének eszméje, ellenke­ zőleg, ennek a hatalom m egosztását kell szolgálnia; a közvéle­ m ény puszta hatalm i korláttá változik". (I. m. 209.1.) Ezeket a tendenciákat teszi tehát H aberm as felelőssé azért, hogy: „A XIX. század témája a választási reform , a közönség kibővítése, és m ár nem a publicitás elve m int olyan." (I. m. 206.1.) 378

Röviden visszatérek a 3. pont alatt a parlam enten kívüli m oz­ galm ak ellentm ondásos megítélésével kapcsolatban foglaltak­ hoz. Korábban azt láttuk, hogy H aberm as a kibontakozó polgári nyilvánosság legitim előtörténetéhez szám ítja a törvények de­ m onstratív m egszegését. Á m a szerző m ost, a liberális korszak tárgyalásakor ugyanezeket a törekvéseket elutasítja, arra h ivat­ kozva, h ogy a m unkásságnak a választójog kiszélesítéséért foly­ tatott harca m ár nem egyeztethető össze a politikai nyilvános­ ság eszméjével. Ez az ambivalencia a fokozatosan hatalom ra került hajdanvolt liberális polgárság önértelm ezésében bekö­ vetkezett változások figyelem bevételével m agyarázható, am e­ lyek az új társadalm i konfliktusok m egszelídítésére a tekintély erejét javasolták bevetni. „A polgárság, m ely m ár nem liberális, a liberalizm usra áttérve a kapitalizmus előtti intézm ények biz­ tosítékaiban a rendi szabadságok védelm i jogaiban, m elyek lényegükben különböznek a polgári em beri jogok szab ad ­ ságjogaitól, keres tám aszt." (I. m. 212.1.) H aberm as nem hagyja megem lítetlenül azt a tényt sem , hogy: „Az erős állam hatalm at, m elyre a merkantilizm us hiába töreke­ dett, ténylegesen a XIX. század liberalizm usa terem tette m eg ." (I. m. 213. és köv. 1.) Ennek h atására jelennek m eg azok a liberális reflexiók, m elyek az illetékességi körét folytonosan kibővítő, gondoskodó, de ezzel az állam polgári aktivitást szab ályozó és k orlátozó, erősen bürokratizálódó állam hata­ lom veszélyével viaskodnak. Ezek a változások a nyilvánosság intézményeit sem kímélték m eg; ezek szám bavételét végzi el és általánosítja A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásának m á­ sodik fele. Az elem zés abból indul ki, h ogy a kritikai nyilvánosság „a liberalizmus virágkorát követő száz év b en ... ténylegesen fel­ bom lott". Ennek jelét kell látnunk abban, hogy „a nyilvánosság a társadalom nak m ind újabb és újabb szféráit hatja át, és egyide­ jűleg elveszti politikai funkcióját, nevezetesen azt, hogy a nyil­ vánosságra hozott tényállásokat egy kritikai közönség ellenőr­ zésének vessék alá. [...] Ú gy látszik, hogy a nyilvánosság oly mértékben veszti el elvének, a kritikai publicitásnak az erejét, ahogyan mint szféra kiterjed és a m agánszférát m ég inkább aláássa." (I. m. 216.1.)

Ezeket a változásokat a XIX. század utolsó negyedétől (az 1873-tól tapasztalható gazdasági válságtól) kezdődő állami in37Q

tervencionizmus idézi elő. Cím szószerű rövidséggel ezen „a tár­ sadalom előrehaladó állam osításának" és „az állam társadal­ m asításának" egym ással ellentétes folyam atait kell értenünk. A z állami beavatkozás H aberm as szerint „abból szárm azik, hogy az olyan érdekkonfliktusokat, m elyeket a m agánszférán belül m ár nem lehet elintézni, politikai síkra viszik á t". Ezzel az állam és a társadalom szétválasztásán nyugvó polgári nyilvá­ nosság felőrlődik, s „[a] kettő között, úgyszólván mindkettőből, kialakul egy repolitizált szociális szféra, melyre a »köz« és a »m agán« megkülönböztetése nem alkalmazható" (i. m. 218.1.; lásd m ég i. m. 226.1.), s amelyben „a politikailag okoskodó magánemberek közvetítése nélkül hatja át egym ást a társadalom állam osított szférája és az állam társadalm asodott szférája" (i. m. 260.1.). Ez a folyam at H aberm as m egítélése szerint végleg szertefoszlatja a polgári társadalom ról m int sem leges szféráról szőtt libe­ rális álmokat. „A liberális modell, mely valójában a kisárugazd aság modellje, csak egyéni árutulajdonosok közötti horizontá­ lis csereviszonyokkal szám olt. Független árak és szabad v er­ seny m ellett ekkor egyikük sem tehetett szert akkora hatalom ra, m ely lehetővé tenné neki, hogy m ások felett rendelkezzék. M ost azonban ezekkel a várakozásokkal ellentétben, tökéletlen ver­ seny és függő árak mellett, m agánkézben társadalm i hatalom halm ozódik fel." (I. m. 220. és köv. 1.) A z állami beavatkozás szám os új, korábban a m agánszféra illetékességi körébe tartozó funkciót (szociálpolitika, betegsegélyezés, nyugdíj, a m agán ­ gazdaság szociális diszfunkcióinak ellensúlyozása, stb.) átvál­ lal, miközben hagyom ányos funkcióit (az állam- és közbizton­ ság szavatolása a rendőrség segítségével, igazságszolgáltatás, külső ellenség elleni védelem hadsereg fenntartásával) töretle­ nül m egőrzi. Ezzel párhuzam osan a liberális állam ot lassanként fölváltó beavatkozó szociális állam szem pontjából jellem zővé válik az a tendencia, hogy „jórészt m aguk a m agánintézm ények öltenek félig nyilvános jelleget" (i. m. 226.1.). A szociális állam tekintetében H aberm as külön hangsúlyozza állam és társad a­ lom összefonódásának tendenciáját, m elyet jól érzékeltet „a súlypont eltolódása a parlam entről a közigazgatásra és a p ár­

39 Habermas: Zum Problem der politischen Beteiligung. In: Friedeburg et alii: Student und Politik. Neuwied - Berlin 1961.13-55.1. Újranyomtatva in: Haber­ mas: Kultur und Kritik. 9-60.1.; az idézet a 21. oldalról való.

380

tok ra"39. H aberm as szerint m ég m a is a XVII. században kiala­ kult petíciójog képezi a törvényhozás és a közigazgatás állam ­ polgári ellenőrzésének és befolyásolásának alapját - csak ezt a jogot m ost a különböző érdekszövetségek (egyebek m ellett a szak­ szervezetek és m ás ipari szövetségek) útján gyakorolják.40 Sőt, egyre inkább m egszokottá válik, hogy az állam lem ond bizo­ nyos funkcióiról e neokorporatista szervezetek javára.41 A z érdekszövetségek a liberális jogállamokban rendkívüli jelentőséghez juttatják a pártokat, m elyek az általuk létrehozott parlam ent előtti politikai térben összehangolják a divergáló érdekeket, s ezáltal egyre szélesebb töm egeket - potenciálisan az egész népet - próbálják m eg képviselni. „Ezáltal a parla­ m en t", írja H aberm as, „olyan színhellyé válik, ahol a pártok utasításokhoz kötött m egbízottai találkoznak, hogy m ár m eg ­ hozott döntéseket bejegyeztessenek."42 Am ilyen mértékben önállósulnak a pártok a parlam enttel szem ben, úgy halad előre a töm egpártoknak a szavazóktól való elszakadása is.43 A M ax W eber44 által leírt ún. honoráciorpártok m ég a népakarat delegálásának eszközei voltak; ezzel szem ben a m o d em töm egpártok m ár nem szócsövei többé a különböző társadalm i csoportoknak, hanem a közvélem ény kialakításának szervezeti racionalitást követő ágensei. „A pártok az akarat kialakításának eszközei ugyan, de nem a nép, hanem azok kezében, akik a pártapparátust uralják."45 M indezek a fejlemények H aberm as szerint ahhoz vezetnek, hogy a nyilvánosságot a XX. század dem okráciáiban előállítják, az m ár nem a „kultúrán elmélkedő közönség" vitáiból jegecesedik ki. A nagyüzem i m unkaszervezés elterjedésével ugyanis m egváltoznak a politikai szocializáció körülm ényei is. A m o ­ dern család végképp elveszti önállóságát m int termelési egység vagy legalábbis mint a családi tőke gyarapítója és áthagyom ányozója; a társadalm i munka így kiválik a m agánszférából és egyre inkább „kvázi közszféraként" (i. m. 233. 1.) önállósul a

40 V. Habermas: i. m. 25.1. 41 Vö. Habermas: i. m. 26.1. ' HaLermas: i. m. 28.1. 43 Habermas: i. m. 29.1. Lásd Weber: Állam, politika, tudomány. Budapest., 1970. Vö. Habermas: Zum Problem der politischen Beteiligung. 31.1.

381

kiscsaláddal szemben. A polgári család egyre inkább állami juttatások és kárpótlások, illetve a piac terem tette j avak haszon­ élvezőjévé, illetve fogyasztójává válik. A m agánautonóm ia m eggyengülésével jár karöltve a m od em kiscsaládban „az atyai tekintély sokat em legetett leépítése", „a családon belüli tekin­ télystruktúra kiegyensúlyozásának tendenciája", továbbá a szo­ cializáció n ak „an on im társad alm i e rő k re " v a ló á tru h á z á sa . (I. m . 236.1.) A nyilvánosságnak ezt a „szerkezetváltozását" vagy „refeud alizáíódását" H aberm as a következőképpen jellemzi össze­ foglalóan: „Am i m anapság a foglalkozás önállósult szférájával szem ben a szabad idő területeként határolódik körül, az foglalja el tendenciaszerűen az irodalm i nyilvánosság helyét, am elyhez egykor a polgári család intim szférájában létrejött szubjektivitás kapcsolódott." (I. m. 239.1.) A XX. század folyam án ugyanis a piac törvényei soha nem látott mélységben behatoltak a m a­ gánszférába és ennek következtében a kritikai okoskodás helyét fokozatosan a töm egkultúra javainak fogyasztása lépett. E z a folyam at azért olyan fájdalmas H aberm as szám ára, m ert - ú gy­ m ond - „[a] kultúrával való kapcsolat fejleszt, m íg a töm egkul­ túra fogyasztása" - tudjuk, ez volt a Frankfurti Iskola vezető teoretikusainak vélem énye is - „sem m ilyen n yom ot nem hagy; olyan fajta tapasztalatot közvetít, m ely nem halm ozódik, h a­ nem regrediál". (I. m. 247.1.) A sajtó, s főleg az új töm egközlési eszközök által terjesztett „integrációs kultúra" (i. m. 259.1.) m ár nem szervez kölcsönös felvilágosítást az állam polgárok között, hanem „a valósághoz való hűséget a fogyasztásra való alkal­ m assággal helyettesíti és inkább félrevezet a kikapcsolódási ingerek szem élytelen felhasználása felé, m int h ogy az ész nyil­ vános használatára ösztönözne." (I. m . 253.1.) Ennek köszönhe­ tő továbbá, hogy „az értelem nyilvános használatára nevelt réteg m ár nem talál visszhangra" (i. m . 258. és köv. 1.), így szinte végérvényesen elválik egym ástól a „m agas" és az „alacsony" kultúra területe. A z ily m ódon privatizálódó nyilvánosság el­ veszti eleven kapcsolatát a politikával és többé nem képes a döntésekben való aktív állam polgári részvétel hordozó alapja­ ként működni. „A közönséget - írja H aberm as - e feladat alól m esszem enően m entesítik m ás intézmények: egyrészt olyan szervezetek, melyekben a kollektíve m egszervezett m agánérde­ kek igyekeznek m aguknak közvetlenül politikai alakot adni; 382

m ásrészt a pártok, melyek, a közhatalom szerveivel összefo­ nódva, m integy a nyilvánosság - melynek egykor eszközei voltak - felett alapozódnak m eg. A hatalom gyakorlásának és kiegyensúlyozásának politikailag jelentős folyam ata közvetle­ nül a m agánterület igazgatása, a szervezetek, a pártok és az állami közigazgatás között játszódik le; a közönséget mint olyant a hatalom körforgásába csak szórványosan vonják be, és akkor is csak azért, hogy éljenezzen." (I. m. 260. és köv. 1. - Kiemelések nem az eredetiben. A kiemelt szövegrészről lentebb lesz m ég szó.) A z elm ondottak legfontosabb következm énye H aberm as szerint az, hogy „felbomlik a jogi normának és a nyilvános vitának a liberalizmus által m ég igényelt összefüggése, és erre nem is m erül fel igény", (i. m. 262.1. - Kiemelések nem az eredetiben.) E negatív tendenciákkal szemben ugyanakkor H aberm as fel­ tételez egy kritikai nyilvánosságot is, am ely a polgári jogállam alkotm ányaiban többé-kevésbé torzítatlanul érvényesül. Ez az ellensúly „amilyen mértékben felülkerekedik, az jelzi a szociális állami berendezkedésű ipari társadalom dem okratizálásának m értékét - nevezetesen a szociális politikai hatalom gyakorlásának racionalizálását". (I. m. 327. és köv. 1.) A z uralom dem okratizálá­ sára v agy racionalizálására vonatkozó kérdés először is annak firtatását jelenti, hogy vajon elképzelhető-e, hogy egy m od em állam szervezetben „m inimálisra csökkentsék az érdekkonflik­ tusokat és a bürokratikus döntéseket". (I. m. 328. 1.) Egyfelől elkerülhetetlennek látszik, hogy a különböző szakbizottságok, tanácsadó szervek kivonják határozataikat a nyilvános m egm érettetes alól, másfelől m égis elm ondható, hogy „időközben a hatóságoknak m éltó ellenfelük tám ad t m agáb an az ig a z g a tá s­ b a n " (i. m. 329.1.), ti. a pártok és m ás érdekszervezetek reflexi­ ójában. A dem okratizálás m ásik feltétele H aberm as szerint a „struk­ turális érdekkonfliktusok" minimalizálása. H aberm as ú gy látja, hogy a tekintélyes termelőerőkkel rendelkező fejlett kapitalista társadalm ak talaján „az érdekeknek továbbra is fennálló, ha nem m egsokszorozódó pluralizm usa kielégítésük belátható le­ hetősége m iatt tompíthatja az egym ással versengő szükségletek antagonisztikus élességét". (I. m. 330.1.) Sőt, ezek a m egfontolások ahhoz az óvatos form ában m egfo­ galm azott rem énynek a kim ondásához vezették H aberm ast, hogy „a politikailag m űködő nyilvánosság két előfeltételét: a

383

bürokratikus döntések objektíve lehetséges m inim álását és a strukturális érdekkonfliktusok relativizálását a m egism erhető általános érdek mércéje szerint - m a m ár nem lehet teljesen utópisztikusnak minősíteni". (I. m. 330. és köv. 1.) *

A polgári nyilvánosság tönkrem enetelét m egrajzoló haberm asi elméletet több oldalról is bírálták. A m ár többször hivatkozott W . Jaeger ellenvetése abban foglalható össze, hogy H aberm as hibás - ideológiát és utópiát m egengedhetetlenül vegyítő m ódszertana m iatt a liberális nyilvánosságot történetileg többékevésbé m egvalósult m érceként ábrázolja, sőt, stilizálja, majd pedig kimutatja, hogy a szociális jogállam korában ez az ideali­ zált nyilvánosság felbomlik. Jaeger szerint a parlam entáris rendszer sosem felelt m eg annak az eszménynek, melyet H aber­ m as kialakított róla; így a liberális kapitalizmus politikai rend­ szere sem m ivel sem áll közelebb ehhez az eszményhez, m int a kései kapitalizmus jogállam áé.46 Niklas Luhm ann, a ném et funkcionalista szociológia legkie­ melkedőbb képviselője, H aberm as egyik legjelentősebb vita­ partnere ezt az ellenvetést azzal toldja m eg, hogy a kétszem é­ lyes interakció (ebben az összefüggésben: a beszélgetés) m odell­ jén nyugvó haberm asi nyilvánosságeszm ény nem felel m eg sem a m ai kom plex társadalm ak közigazgatási, államszervezési igé­ nyeinek, sem pedig valóságának.47 K étségtelen, h o g y H aberm as történeti szociológiájának „m élységélessége" hagy néha kívánnivalót maga után. így pél­ dául m eglepő, hogy H aberm as a polgári nyilvánosság széthul­ lását Rosa Luxem burgnak a bolsevik politikai gyakorlattal kap­ csolatos leleplező szófordulataival érzékeltette. (Lásd i. m. 260. es köv. 1., fentebb kiemelve idézve.) Luxemburg szavai így hangzanak: e politika irányítói (írta a 1917-es forradalom veze­ tőiről) „időről időre gyűlésekre mozgósítják a munkásság elit-

46 Lásd Jaeger: i. m. 47Vö. N. Luhmann: Systemtheoretische Argumentationen. EineEntgegnungauf Jürgen Habermas. In: Habermas-Luhmann: Theorie der Gesellschaft oder Sozialtechnologie? - Was kistél die Systemforschung? Frankfurt/M., 1971.

384

jét, hogy az megtapsolja a vezérek beszédeit és egyhangúlag helyben­ hagyja az előterjesztett határozatokat.. 48 Fentebb ugyanakkor m egm utattuk: nincs igazán okunk két­ ségbevonni, hogy a politikailag m űködő nyilvánosság m int eszm e tényleg hatékony volt, sőt, m a is fontos legitimációs funkciót tölt be. A szakirodalom általában elismeri azt is, hogy v an alapja a parlam entarizm us m eggyengüléséről szóló haberm asi tételnek.49 A luhmanni ellenvetéssel szemben utalni lehet arra a - később m egfogalm azott - haberm asi gondolatra, m iszerint a priori nem lehet megjósolni azt, hogy a m agasan fejlett ipari társadalm ak igazgatási teljesítőképessége és m aguk az állam polgárok m i­ lyen mértékben viselik el a mindenkit érintő döntések dem ok­ ratikus akarategyeztetés útján történő kialakítását.50 Ugyanakkor a nyilvánosság haberm asi elemzésének vannak tanulságos deficitjei is, m elyek közül néhányat saját m aga tár­ gyalt, m űve 1990-es kiadásához írt új előszavában. H aberm as önkritikájának szem pontjai a következő h árom alapelem et emelik ki: 1. A társadalom holista megközelítésm ódja m iatt az elem zés egy „társulás nagyban"-koncepcióhoz kötődött. Ez nem tette lehetővé a szerző szám ára a bonyolult, rendszerszerűen diffe­ renciálódott, s m égis interdependenciák jellemezte szociális al­ rendszerek által vezérelt m o d em ipari társadalm ak kom plexi­ tásfokának kielégítő ábrázolását. 2. A polgári nyilvánosság, illetve közönség túlságosan hom o­ gén egységként történő ábrázolása m iatt H aberm as nem szen­ telhetett elegendő figyelm et a nyilvánosságon belüli és az abból kizárt alternatív vagy ellennyilvánosságok szerepére. 3. Visszatekintve leegyszerűsítőnek látszik a könyvnek a tö­ m egkultúra és a m agas kultúra m erev elválásával, valam int a pusztán kultúrafogyasztó refeudalizált nyilvánosság általános­ sá válásával kapcsolatos szkeptikus előrejelzése.

48 Rosa Luxemburg: Az orosz forradalomról. Bp., 1982.31.1. Itt elsősorban a neokorporatizmus igen kiterjedt irodalmára utalnék. Bibliog­ ráfia található Rolf G. Heinze: Verbandepolitik und „Neokorporatismus". Zur politischen Soziologie organisierter Interessm című könyvében (Opladen, 1981). Vö. Habermas: A jóságos uralkodó utópiája. Magyar Filozófiai Szemle, 1986. XXX. évf., 1-2.

385

Végezetül tegyünk kísérletet e kötet m ódszerének és elméleti alapjainak rövid összefoglalására. A könyv a H aberm as által az ötvenes évek végétől eltervezett „szisztem atikus célzatú törté­ n etírás" egyik darabja. M ár ebben a kötetben feltűnik a kom m u­ nikáció, a kölcsönös m egegyezésre törekvő szolidáris cselekvés kibontása a többi csoport-, illetve társadalm i cselekvéshálóból, és normaként vagy mérceként való kitüntetése. M ár az itt olvas­ ható fejtegetések is arról árulkodnak, hogy a fiatal H aberm as is a kommunikatív viszonyok állapotán m éri le a társadalm ak szabad­ ságát és fejlettségét, s az is jól látható, hogy ezekben a szövegek­ ben a politikailag aktív, önnön érdekeit artikuláló és m ásokkal m egvitató okoskodó közönség és az ezen racionális életform á­ nak kedvező vagy kedvezőtlen társadalm i viszonyok közötti konfliktus válik a társadalomfejlődés hajtóerejévé. E koncepció hallgatólagos (legalábbis szisztem atikusan soha nem igazolt) előfeltételezéseként a homo politicus modellje szolgál alapul ab­ ban az értelem ben, hogy H aberm as a politikai folyam atokban való tudatos részvételt, a politikai döntésekbe való beleszólás lehetőségét tartja az emberi lét autentikus formájának. Term é­ szetesen ez a prekoncepció terem t kiemelkedő helyi értéket a politikai nyilvánosságnak is. Ezzel kapcsolatban kritikai szán­ dékkal lehet hivatkozni bizonyos tapasztalati tényekre, m elyek a politikai apátiát igazolják m ég az évszázados dem okratikus hagyom ányokkal rendelkező országokban is (s kétségtelen, h ogy ez a választásokkal szem ben tanúsított közöny jelenti m a hazánkban is az egyik legdrámaibb problém át). Ezt az ellenér­ v et igen erősnek tartom , m égis elgondolkodtatónak vélem Bibó István fejtegetéseit e tém ával kapcsolatban, am elyek H aberm as előfeltételezéseit látszanak alátám asztani. „Bizonyára csodálkozni fognak azon - írja Bibó h ogy a politikumnak helyenként egész népek lelki habitusát deform áló hatást tulajdonítunk, holott köztudom ású, hogy a világon m in­ den ü tt az em berek többsége apolitikus, sőt politikaellenes. Azonban az a politikum, amiről itt szó van, nem az, am it az em berek a »politikus« nevével szoktak összekapcsolni, s am ivel szem ben valóban többnyire közönyösek vagy ellenségesek, ha­ nem a »polisz«, a közösség ügye, helyzete és viszonya az egyes emberekhez. E z pedig az emberek túlnyom ó részét nagyon is érdekli. Különösen érdekli a XVIII-XIX. század fordulója, v a ­ gyis a m o d em közösségi érzés megjelenése óta, am ióta az állam i 386

közösséghez való viszonyulás m agának az állami közösségnek a m űködése, a m ilyensége és presztízse elvileg mindenkinek a közös és szem élyes ügyévé lett. A közösséghez való viszonynak ez az elvi és érzelmi dem okratizálódása - ami nem feltétlenül jelent m ég dem okráciát - elöntötte egész Európát. Innen az a legújabb kori helyzet, h ogy a nem zeti közösség ügyéből a leg­ különbözőbb közösségi hisztériák szárm aztak ..." 1 A Frankfurti Iskola első („nagy") generációjának képviselői m ég többé-kevésbé nyíltan tagadták az értékm entesség M ax W eber-i elvét rám u tatva arra, hogy az em ancipáció és a struk­ turális szem pontból indokolatlan szükség alóli felszabadulás olyan érdek (és érték), m elyet a kritikai elméletnek m ég akkor is artikulálnia kell, ha ez a „valódi" érdek m ár csak egy szűk értelm iségi körben talált menedéket, m ert ennek elm ulasztása a valóság m egham isításával volna egyenlő.52 E közvetlen érték­ felmutatás és -bevádolás helyett H aberm as e könyvében az érték közvetett, a közgondolkodásból kibontó m ódszerét v á ­ lasztja. A polgári nyilvánosság értékeinek ez a posztulálása és idealizálása, továbbá az ideológiakritikai m ódszer együttes al­ kalm azása sem alapozhatta azonban m eg, írja H aberm as köny­ véhez írt új előszavában, m ég a közösen vallható értékek és norm ák egy m inim um át sem abban az esetben, ha bizonyos politikai erők „visszaszívják" a polgári ideálokat, v agy ha széles körben elterjed a cinikus tudat. Ezért H aberm as a hatvanas évek derekától kezdve m ár nem az empirikusan felkutatható tudat­ teljesítményekből (a filozófiai és a politikai közgondolkodás forrásaiból), hanem a tudat és a viselkedés közös alapjából, azaz a n y elv i, illetve a k om m u n ik atív k om p eten ciáb ól b on tja ki A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásában m egism ert alap­ értékeket.53

51 Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről. In: uő: Válogatott tanulmányok. Bp., 1986.1. köt. 372.1. 52 Vö. Horkheimer: Hagyományos és kritikai elmélet. In: Papp Zsolt (szerk.): Tény, érték, ideológia. Bp., 1976.43-116.1. 53Lásd erről összefoglalóan: Felkai Gábor: Ideális beszédhelyzet és korlátozatlan kommunikációs közösség, i. h.

IRODALOMJEGYZÉK 1. A NYILVÁNOSSÁG (ÉS A PRIVÁTSZFÉRA) TÖRTÉNETÉHEZ í. Társadalomtörténeti szempontból Ashley, W., The Economic Organization of England, London 1923 Barber, E. G., The Bourgeoisie in the 18th Century France, New York 1959 Brentano, L., Geschichte der wirtschaftlichen Entwicklung Englands, III. köt. Jena 1928 Brunner, O., Neue Wege zur Sozialgeschichte, Gottingen 1956 Conze, W. (Hg.), Staat und Gesellschaft im deutschen Vormarz, Stuttgart 1963 Cunningham, W., The Progress of Capitalism in England, Cambridge 1929 Dahrendorf, R., Demokratie und Sozialstruktur in Deutschland, in: Arch. Europ. Soc. I. köt. 1960,86. és köv. 1. Dobb, M., Studies in the Development of Capitalism, London 1954 Galbraith, J. K., American Capitalism, Boston 1952 Heckscher, E. F., Merkantilismus, Jena 1932 Hilferding, R., Das Finanzkapital, Berlin 1955 Horkheimer, M., Autoritat und Familie, Paris 1936 Kuske, B., Der Einfluss des Staates auf die Geschichte der sozialen Gruppén inDeutschland, Köln. Zeitschrift. Soz., 2. köt. 1949/50,193. és köv. L Lukács Gy., Németország történelmi fejlődésének néhány sajátossága, In: Az ész trónfosztása, Bp. 1954. Meredith, H. O., Economic History of England, London 1949 Plessner, H., Die versptttete Nation, Stuttgart 1959 Riehl, W. H., Die Familie, Stuttgart 1897 Schelsky, H., Wandlungen der deutschen Familie, Stuttgart 1955 Schmoller, G., Umrisse und Untersuchungen, Leipzig 1898 Schramm, P. E., Hamburg, Deutschland und die Welt, München 1943 Schumpeter, /., Die Krise des Steuerstaats, Leipzig 1918 Seé, H., Die Urspriinge des modernen Kapitalismus, Wien 1948 Treue, W., Das Verháltnis von Fürst, Staat und Untemehmer in der Zeit des Merkantilismus, Vj.-Zeitschrift Soz. Wirtsch. gesch., 44. köt. 1957, 26. és köv. 1. v. Walterhausen, A. Sartorius, Deutsche Wirtschaftsgeschichte 1815-1914, Jena 1923 Weber, M., Wirtschaft und Gesellschaft, Tübingen 1956 Wirtschaftsgeschichte, Berlin 1958 351

II. Kultúrtörténeti szempontból Alewyn, R., Das grosse Welttheater, Die Epoche der höfischen Feste, Ham­ burg 1959 Altick, R. D., The English Common Reader, A Social History of the Mass Reading Public, Chicago 1959 Arendt, H., The Human Condition, Chicago 1958 Auerbach, E., Das französische Publikum des 17. Jahrhunderts, München 1933 Balét, L., Die Verbürgerlichung der deutschen Kunst, Literatur und Musik im 18. Jahrhundert, Leyden 1938 v. Böhm, M., Rokoko, Frankreich im 19. ]ahrhundert, Berlin 1921 Brunner, O., Adeliges Landleben, Salzburg 1949 Dresdner, A., Die Entstehung der Kunstkritik im Zusammenhang des europaischen Kunstlebens, München 1915 Fay, B., La Franc-Magonnerie et la Revolution intellectuelle de X VIIf siécle, Paris 1935 Hauser A., A művészet és irodalom társadalomtörténete, Bp. 1969; 1980 Heilborn, L., Zwischen zwei Revolutionen, Berlin 1929 Huizinga, ]., A középkor alkonya, Bp. 1976. Kayser, W., Entstehung und Krise des modernen Romans, Göttingen 1954 Kösselek R., Kritik und Krise, Freiburg-München 1959 Leavis, G. D., Fiction and the Reading Public, London 1932 Reinhold, H., Zur Sozialgeschichte des Kaffees und des Kaffeehauses, Sammelrezension, Köln. Zeitschrift Sóz., 10. köt. 1958, 151. és köv. 1. Schmitt, C., Römischer Katholizismus und politische Form, München 1925 Schöffler, H., Protestantismus und Literatur, Göttingen 1958 Schücking, L. L., Die Soziologie der literarischen Geschmacksbildung, Mün­ chen 1923 Stadelmann, R. und Fischer, W., Die Bildungswelt des deutschen Handwerks um 1800, Berlin 1955 Steinhausen, G., Geschichte des deutschen Briefes, Berlin 1889 Stephen, L., English Literature and Society in the 18lh Century, London 1903 Trevelyan, G. M., Kultur- und Sozialgeschichte Englands, Hamburg 1948 Watt, The Reading Public, in: The Rise of the Novel, London 1957 'Westerhö\ke,H.,EnglischeKaffeehííuserals Sammelpunkte der literarischen Welt, Jena 1924 Williams, R., Culture and Society 1780-1950, New York 1960 Wittich, W., Der soziale Gehalt von Goethes Roman „Wilhelm Meister", in: Erinnerungsgabe für Max Weber, II. köt: München-Leipzig 1923,249. és köv. 1. 352

III. Sajtótörténeti szempontból Baumert, O. P., Die Entstehung des deutschen Journalismus, MünchenLeipzig 1921 Bleyer, W. G., History of the American Journalism, Boston 1927 Bode, H., Anfdnge der wirtschaftlichen Berichterstattung, München 1936 Braubach, M., Ein publizistischer Plan der Bonner Lesegesellschaft aus dem Jahre 1789, in: Festschrift für Ludwig Bergstrasser, Düsseldorf 1954,21. és köv. 1. Bücher, K., Die Entstehung des Zeitungswesens, in: Die Entstehung der Volkswirtschaft, L. k. Tübingen 1917 - Gesammelte Aufsdtze zűr Zeitungskunde, Tübingen 1926 Dovifat, E., Zeitungslehre, Berlin 1955 Fischer, H., Die altesten Zeitungen und ihre Verleger, Augsburg 1936 Goitsch, H., Entwicklung und Strukturwandlung des Wirtschaftsteils der deutschen Tageszeitungen, Diss. rer. pol., Frankfurt 1939 Groth, O., Die Zeitung, 4 köt. Berlin-Leipzig 1928 Hanson, L., Government and the Press 1695-1763, London 193b Jentsch, I . , Zur Geschichte des Zeitungswesens in Deutschland um 1800, Diss. phil., Leipzig 1937 Kempters, K., Die wirtschaftliche Berichterstattung in den sog. Fuggerzeitungen, München 1936 Kirchner, J., Redaktion und Publikum, Deutsche Massenzeitschriften im 19. Jahrhundert, in: Publizistik, 5. köt. 1960,463.1. Morrison, St., The English Newspaper, Cambridge 1932 Park, R. E., The Natural History of the Newspaper, in: W. Schramm, Mass Communication, Urbana 1944,21. és köv. 1. de Voider, U., Soziologie der Zeitung, Stuttgart 1959 IV. Jogtörténeti és politikai-tudományos szempontból Böckenförde, E. W., Gesetz und gesetzgebende Gewalt, Berlin 1958 Brunner, L,. Land und Herrschaft, Brünn 1943 Coing, H., Der Rechtsbegriff der menschlichen Person und die Theorie der Menschenrechte, Berlin-Tübingen 1950 Conrad, H., Individuum und Gemeinschaft in der Privatrechtsordnung, Jurist. Studienges. Karlsruhe, 18. f. Karlsruhe 1956 Emden, C. S., The People and the Constitution, Oxford 1956 Evert, E., Die Öffentlichkeit in der Aussenpolitik, Jena 1931 Forsthoff, E., Lehrbuch des Verwaltungsrechts, Allgemeiner Teil, Mün­ chen 1955, Einleitung Fraenkel, E., Das amerikanische Regierungssystem, Köln-Opladen 1960 353

Hartung, F., Die Entwicklung der Menschen- und Bürgerrechte, Göttingen 1954 Hasbach, W., Die parlamentarische Kabinettsregierung, Aachen 1956 Jelűnek, G., Die Erklarung der Menschen- und Bürgerrechte, Leipzig 1909 Kirchner, Beitrdgezűr Geschichte des Begriffs „öffentlich" und „öffentliches Recht", Diss. jur., Göttingen 1949 Kluxen, K., Das Problem der politischen Opposition, Freiburg-München 1956 Löwenstein, K., Zur Soziologie der parlamentarischen Reprasentation in England, in: Erinnerungsgabe fü r Max Weber, II. köt. MünchenLeipzig 1923,85 és köv. 1. Naef, W., Frühformen des modernen Staates im Spátmittelalter, Hist. Zeitschrift, 171. köt. 1951,225. és köv. 1. Redslob, R., Staatstheorien derfranzösischen Nationalversammlung, Leip­ zig 1912 Schieder, Th., Das Verhaltnis von politischer und gesellschaftlicher Verfassung und die Krise des bürgerlichen Liberalismus, Hist. Zeit­ schrift, 177. köt. 1954,49. és köv. 1. - , Die Theorie der Partéi im álteren deutschen Liberalismus, in: Festschrift fü r Ludwig Bergstrasser, Düsseldorf 1954, 183. és köv. 1. Schlenke, M., England und das Friderizianische Preussen 1740-1763, Frei­ burg-München 1963 Schmitt, C., Die Diktatur, München-Leipzig 1928 Valjavec, F., Die Entstehung der politischen Strömungen in Deutschland 1770-1815, München 1951 Weber, M., Staatssoziologie, Berlin 1956 - , Rechtssoziologie, Neuwied 1960 Wieacker, F., Privatrechtsgeschichte der Neuzeit, Göttingen 1952 - , Das Sozialmodell der klassischen Privatrechtsgesetzbücher und die Ent­ wicklung der modemen Gesellschaft, Juristische Studienges. Karlsruhe, 3. f. Karlsruhe 1953

2. A NYILVÁNOSSÁG (ÉS A PRIVÁTSZFÉRA) A MAI TÁRSADALOMBAN I. A nyilvánosság sajátos szempontjából Altmann, R., Das Problem der Öffentlichkeit und seine Bedeutung für die Demokratie, Diss. phil., Marburg 1954 Arndt, H. J., Öffentlichkeit als Staatsersatz, Arch. R. Sozphil, 42. köt. 1956,239. és köv. 1. 354

Bahrdt, H. P., Öffentlichkeit und Privatheit, in: Die moderne Grofistadt, Hamburg 1961,36. és köv. 1. Goldschmidt, M. L., Publicity, Privacy, Secrecy, West. Pol. Quart., 7. köt. 1957,401. és köv. 1. Habermas, J., Öffentlichkeit, (címszó) in: Staat und Politik, Fischerlexikon 3. kiad. 220. és köv. 1. Haftendom, H., Das Problem von Parlament und Öffentlichkeit, Diss. rer. pol., Frankfurt/Main 1960 Plessner, H., Das Problem der Öffentlichkeit und die Idee der Entfremdung, Göttingen 1960 Schmidt, E., Öffentlichkeit oder Publizitát, in: Festschriftfür W. Schmidt, Berlin 1959,35. és köv. 1. Semd, R., Zum Problem des Öffentlichen und der Öffentlichkeit, in: Festschrift für G. Jellinek, München 1954,11. és köv. 1. Sieburg, F., Habén wir noch ein privates Leben?, Universitas, 8. köt. 1953,663. és köv. 1. Weber, M., Verwaltungsöffentlichkeit und Auslese der Führer, in: Gesammelte Politische Schriften, Tübingen 1958,339. és köv. 1. II. Az ipari társadalom és a szociális állam szempontjából Achinger, H., Sozialpolitikals Gesellschaftspolitik, Hamburg 1958 Altmann, R., Zur Stellung der öffentlichen Verbánde, Zeitschrift Pol. NF, 2. köt. 1955,214. és köv. 1. Berle és Means, The Modern Corporation and Privát Property, New York 1932 Beutler, Stein, Wagner, Staat und Verbande (mit Referaten von U. Scheuner und W. Weber), Heidelberg 1957 Clark, J. M., The Interplay of Politics and Economics, in: Freedom and Control in Modem Society, Ed. Bergler, New York 1954 Downs, A., Why Government Budget is too small in Democracy?, World Politics, 12. köt. 1960,541. és köv. 1. Eschenburg, Th., Herrschaft der Verbande, Stuttgart 1955 Forsthoff, E., Verfassungsprobleme des Sozialstaats, M nster 1954 Begriff und Wesen des sozialen Rechtstaats, Veröff. Ver. Dt. Strh, 12. f. Berlin 1954, 36. és köv. 1. Friedmann, W., Law and Social Change, London 1951 Galbraith, J. K., Gesellschaft im Überfluss, Stuttgart 1959 Gerber, H., Die Sozialstaatsklausel des Grundgesetzes, AÖR, 81. köt. 1956,1. és köv. 1. Huber, H., Recht, Staat, Gesellschaft, Bern 1954 Ipsén, H. P., Die Reprasentation der organisierten Interessen, Berlin 1956 Kirchheimer, O., Changes in the Structure of Political Compromise, Studies in Philos, and Soc. Sc., 9. köt. 1941,456. és köv. 1. 355 *

Kornhauser, W., The Politics of Mass Society, Glencoe 1959 König, H., Konzentration und Wachstum, Zeitschrift Ges. Stiviss., 115. köt. 1959. 229. és köv. 1. Littmann, K., Zunehmende Staatstdtigkeit und wirtschdftlicheEntuncklung, Köln 1947 Maiwald, S., Das Recht als Funktion gesellschaftlicher Prozesse, Arch. R. Sozphil., 40. köt. 1952/53,155. és köv. 1. Mills, C. W., Az uralkodó elit, Bp. 1972 Neumann, F., Der Funktionswandel des Gesetzes im Recht der bürger­ lichen Gesellschaft, Zeitschrift Sozforsch., 6. köt. 1938,542. és köv. 1. - , Ökonomie und Politik, Zeitschrift Pol. NF, 2. köt. 1955,1.1. Neumark, F., Wirtschafts- und Finanzpolitik des Interventionsstaats, Tü­ bingen 1961 Renner, K , Die Rechtsinstitute des Privatrechts, Tübingen 1929 - , Wandlungen der modernen Gesellschaft, Wien 1953 Ridder, H., Zur verfassungsrechtlichen Stellung der Gewerkschaften im Sozialstaat, Stuttgart 1960 Scheuner, U., Grundfragen des modernen Staates, in: Recht, Staat und Wirtschaft, III. köt. H. Wandersleb, Düsseldorf 1951 - , Die staatliche Intervention im Bereich der Wirtschaft, Veröff. Ver. Dt. Strl., II. f. Berlin 1954,1. és köv. 1. Schneider, H., Einzelfallgesetze, in: Festschrift für Carl Schmitt, Berlin 1959,197. és köv. 1. Schulz, G., Uber Entstehung und Formen von Interessengruppen seit Beginn der Industrialisierung, Pol. Vj. Zeitschrift, 2. köt. 1961,124. és köv. 1. Schumpeter, J., Kapitalismus, Sozialismus und Demokratie, Bern 1950 Siebert, W., Privatrecht im Bereich der öffentlichen Verwaltung, in: Festschrift für H. Niedermeyer, Göttingen 1953 Strachey, ]., Kapitalismus heute und morgen, Düsseldorf 1957 Weber, W., Spannungen und Krdfte im westdeutschen Verfassungssystem, Stuttgart 1951 - , Das politische Kráftesystem in der wohljahrtsstaatlichen Massendemokratie, Schriften d. Dt. Ind.- u. Handelstages, 39. f. Köln 1956 Whyte, W. H., Herr und Opfer der Organisation, Düsseldorf 1958 Young, K , Society and the State, Am. Soc. Rev.; II. köt. 1946,137. és köv. 1. III. A tömegdemokrácia szempontjából Abendroth, W., Innerparteiliche und innerverbandliche Demokratie als Voraussetzung der politischen Demokratie, PVS, 5. [évf.] 1964, 307. és köv. 1. Aron, R., Fin de l'Áge Idéologique?, Sociologica, Frankfurt. Beitráge zűr Sóz., I. köt. 1955. 219. és köv. 1. 356

Bunzel, J. H., Liberal Ideologies and the Problem of Power, West. Pol. Quart., 8. köt. 1960,374. és köv. 1. Burdick és Brodbeck, American Voting Behaviour, Glencoe 1956 Butler, D. E., The British General Election of 1955, London 1957 McCallum és Readman, The British General Election of 1945, London 1947 Campbell, Gurie, Miller, The Voter decides Zvents, 1954 Dahl, R. A., Hierarchy, Democracy and Bargaining, in: Research Fron­ tiers in Politic and Government, Washington, 1955,47. és köv. 1. Dechamps, B., Macht und Arbeit der Ausschiisse, Meisenheim 1954 Duverger, M., Les Partis Politiques, Paris 1951 Eschenburg, Th., Probleme der Parteifinanzierung, Tübingen 1961 Eulau, Eldersfield, Janowitz, Political Behaviour, Glencoe 1956 Fául, E., Wahlen und Wahler in Westdeutschland, Hamburg 1961 Field, H. H., The Non-Voter, P. O. Quart., 8. köt. 1944,175. és köv. 1. Frenkel, E., Die reprásentative und die plebiszitáre Komponente im demokratischen Verfassungsstaat,Rec/jf und Staat, 219/220. f. Tübin­ gen 1958 v. Friedeburg, L., Zum politischen Potential der Meinungsforschung, Köln. Zeitschrift Soz., 13. köt. 1961,201. és köv. 1. Friesenhahn, E., Parlament und Regierung im modernen Staat, Ver. Dt. Strl., 16. f. Berlin 1958,31. és köv. 1. Fröhner, R., Tragt die Meinungsforschung zűr Entdemokratisierung bei?, in: Publizistik, 3. köt. 1958,157. és köv. 1. Habermas, Friedeburg, Oehler, Weltz, Student und Politik, Neuwied 1961 Harris, R., Election Polling and Research, P. O. Quart., 21. köt. 1957,108. és köv. 1. Hartenstein, Liepelt, Schubert, Die Septemberdemokratie, Die Neue Gesellschaft, 1958,14. és köv. 1. Hirsch és Weber, Wahler und Gewahlte, Berlin 1957 Janowitz és Marvick, Competition, Pressure and Democratic Consent, Mi­ chigan 1956 Kirchheimer, O., Parteistruktur und Massendemokratie in Európa, AÖR, 79. köt. 1954,307. és köv. 1. - , Politik und Verfassung, Frankfurt am Main 1964 Kitzinger, U. W., Wahlkampfin Westdeutschland, Göttingen 1960 Lazarsfeld, Berelson, Gouaet, The Peoples Choice, New York 1944 Lazarsfeld, Berelson, McPhee, Voting, Chicago 1954 Leibholz, G., Strukturprobleme der Demokratie, Karlsruhe 1958 Lipset, S. M., The Political Man, New York 1960 (németül: Neuwied 1962) Lohmann, K., Parlamentarismus und Publizistik, in: Tymbos für Ahlmann, Berlin 1952,198. és köv. 1. 357

Löffler, M., Der Verfassungsauftrag der Publizistik, in: Publizistik, 5. köt. 1960. 517. és köv. 1. Mannheim, K., Freedom, Power and Democratic Planning, New York 1950 Neumann, Nipperdey, Scheuner, Die Grundrechte, II köt. Berlin 1954; III. köt. 1. és 2, Berlin 1958; IV. köt. Berlin 1960 Neumann, S., Modern Political Parties, Chicago 1956. Nicholas, H. G., The British General Election óf1950, London 1951 Ramm, Th., Die Freiheit der Willenshildung, Stuttgart 1960 Riesmann u. Glazer, Changing Meaning of Politics, in: Studies in Leadership, Ed. Gouldner, New York 1950,506. és köv. 1. Rumney, J. C., Do the Polls serve Democracy?, in: Berelson és Janowitz, Public Opinion and Communication, Glencoe. 1950 Schmidtchen, G., Die befragte Nation, Freiburg 1959 Schmitt, C., Die geistesgeschichtliche Lage des Parlamentarismus, München-Leipzig 1923 Stammer, O., Politische Soziologie und Demokratieforschung, Köln. Zeitschrift Soz., 8. köt. 1956,380. és köv. 1. Interessenverbande und Partéién, 9. köt. 1957, 587. és köv. 1. Steffani, W., Funktion und Kompetenz parlamentarischer Unterausschüsse, Pol. Vj. Zschrft., I. köt. 1960,151. és köv. 1. Sultan, H., és Abendroth, W., Bürokratischer Verwaltungsstaat und soziale Demokratie, Hannover-Frankfurt 1955 IV. A tömegkommunikáció szempontjából Adorno, T. W., Democratic Leadership and Mass Manipulation, in: Studies in Leadership, (Ed. Gouldner) New York 1950,118. és köv. 1. - , Ideologie, in: Exkurse, Frankfurt 1956,162. és köv. 1. - , Über den Fetischcharakter der Musik und die Regression des Hörens, in: Dissonanzen, Göttingen 1956 Anders, G., Die Antiquiertheit des Menschen, München 1957 Berelson és Janowitz, Public Opinion and Communication, Glencoe 1950 Bernays, E. L., The Engineering of Consent, Oklahoma 1955 Bird, G. L., Press and Society, New York 1957 Bogart, L., The Age of Television, New York 1958 DIVIO, Der westdeutsche Markt in Zahlen, Frankfurt 1958 Ellul, I., Propagandes, Paris 1962 Enzensberger, H. M., Einzelheiten, Frankfurt am Main 1962 Escarpit, R., Das Buch und der Leser, Köln-Opladen 1961 Feldmann, E., Theorie der Massenmedien, München 1962 Fine, B. J., Television and Family Life, Boston 1952 Gehlen, A., Bemerkungen zum Therm Kulturkonsum und Konsumkultur, Tagungsberichte des „Bundes”, Wuppertal 1955, 6. és köv. 1. Kor-képek, Bp. 1987 358

Horkheimer és Adorno, Kulturindustrie, in: Dialektik der Aufkliirung, Amsterdam 1947,144. és köv. 1. Hundhausen, C., Industrielle Publizitdt als Public Relation, Essen 1957 Institut für Demoskopie, Jahrbuch der öffentlichen Meinung, Allenbach, I. köt. 1953, II. köt. 1957 Institut für Publizistik d. Fr. Univ. Berlin, Handbuch der Deutschen Presse 1956, Berlin 1956 Kayser, W., Das literarische Leben der Gegenwart, in: Deutsche Literatur in unserer Zeit, Hg. Kayserm, Göttingen 1959,22. és köv. 1. Kelley, St., Professional Public Relation and Political Power, Baltimore 1956 Kieslich, G., Freizeitgestaltung in einer Industriestadt, Dortmund 1956 Kirchner, H. M., Der Markt der Illustrierten gestern und heute, in: Publizistik, 3. köt. 1958, 323. és köv. 1. Knebel, H. ]., Soziologische Strukturen im modemen Tourismus, Stuttgart 1960 Kropff, H. J. F., Synthese von Joumalismus, industrieller Publizitát und Public Relations, in: Publizistik, 5. köt. I960,491. és köv. 1. Larabee és Meyersohn, Mass Leisure, New York 1959 Lazarsfeld és Katz, Personal Influence, Glencoe 1955, (németül: Mün­ chen 1962) Löwenthal, L., Die biographische Mode, Sociologica, Frankf. Beitr. zűr Soz., I. köt. Frankfurt 1955,363. és köv. 1. Mangold, W., Gegenstand undMethodedes Gruppendiskussionsverfahrens, Frankfurt 1960 Meyersohn, R., Commercialism and Complexity in Popular Culture, 55. Meeting of Am. Soc. Assoc., New York 1960 (kézirat) Noelle, E., Die Wirkung der Massenmedien, in: Publizistik, 5. köt. 1960, 532. és köv. 1. - , Umfragen in der Massengesellschaft, Hamburg 1963 Peterson, Th., Magazines in the 20a' Century, Urbana 1956 Riesman, D., A magányos tömeg, Bp. 1968 - , The Oral Tradition, the written Word and the Screen Image, Yellow Springs/Ohio 1955 Sauvy, A., Vom Einfluss der Meinung auf die Macht, Diogenes, 14/15. f. 1957,224. és köv. 1. Schelsky, H., Gedanken zur Rolle der Publizistik in der modernen Gesellschaft, in: Auf der Suche nach Wirklichkeit, Düsseldorf 1965,310. és köv. 1. Schramm, W., Mass Communication, Urbana 1944 Seldes, G., The Great Audience, New York 1951 Steinberg, Ch. S., The Mass Communicators, New York 1958 Swanson, C. E., Television Owning and its Correlates, Journ. ofAppl. Psych., 1951,352. és köv. 1.

359

Thomsen, W., Zum Problem der Scheinöffentlichkeit, inhaltsanalytisch dargestellt an der Bildzeitung, Inst. f. Sozialf, Frankfurt 1960 (kézirat) Whyte és Rosenberg, Mass Culture, New York 1955

3.

A „KÖZVÉLEMÉNY" FOGALMÁHOZ ÉS TÖRTÉNETÉHEZ

Albig, W., Public Opinion, New York 1938 Bauer, W., Die öffentliche Meinung und ikre geschichtlichen Grundlagen, Tübingen 1914 Die öffentliche Meinung in der Weltgeschichte, Berlin-Leipzig 1930 Berelson, B., Communication and Public Opinion, in: Berelson és Jano­ witz, Public Opinion and Communication, Glencoe 1950,448. és köv. 1. - , Democratic Theory and Public Opinion, in: P. O. Quart., 16. köt. 1952, 313. és köv. 1. Blumer, H., The Mass, the Public and Public Opinion, in: Berelson és Janowitz, i. m. 43. és köv. 1. Brinckmann, C., Presse und öffentliche Meinung, in: Verh. des 7. Dt. Soziologentages, Tübingen 1931,27. és köv. 1. Centre de Sciences Politiques de l'Institut d'Etudes Juridiques de Nice, L'Opinion Publique, Paris 1957 (gyűjteményes kötet) Dicey, A. V., Law and Public Opinion in England, London 1905 Doob, L. W., Public Opinion and Propaganda, New York 1951 Fiad, R., Der Begriff der öffentlichen Meinung bei Stein, Arndt, Humboldt, Berlin-Leipzig 1929 Fraenkel, E., Parlament und öffentliche Meinung, in: Festschrift für Herzfeld, Berlin 1957,163. és köv. 1. Öffentliche Meinung und internationale Politik, Recht und Staat, 255/256. f. Tübingen 1962 Glickman, H.. Viewing Public Opinion in Politics, P. O. Quart., 23. köt. 1959,495. és köv. 1. Habermas, J., Verwissenschaftlichte Politik und öffentliche Meinung, in: R. Reich (Hg.), Festschrift f. H. Barth, Zürich 1964,54. és köv. 1. Hennis, W., Der Begriff der öffentlichen Meinung bei Rousseau, Arch. R. Sozphil., 43. köt. 1957,111. és köv. 1. - , Meinungsforschung und representative Demokratie, Recht und Staat, 200/201. f. Tübingen 1957 Hentig, H., Gedanken zűr öffentlichen Meinung, Zschrft. Merkúr, Febr. 1963,113. és köv. 1. Hofstátter, P. R., Psychologie der öffentlichen Meinung, Wien 1949 Holtzendorff, F., Wesen und Wert der öffentlichen Meinung, München 1879 " Holzen, E., Wandel und Begriffder öffentlichen Meinung im 19. Jahrhundert, Hamburg 1958 (disszertáció) 360

Huber, H., Öffentliche Meinung und Demokratie, in: Festschrift für K. Weber, Zürich 1950,34. és köv. 1. Hyman, H. H., Toward a Theory of Public Opinion, P. O. Quart, 21. köt. 1957,54. és köv. 1. Katz, Cartwright, McLung Lee, Public Opinion and Propaganda, New York 1954 Landshut, S., Über einige Grundbegriffe der Politik, Arch. Sozwiss. Sozpol, 54. köt. 1925,36.1. Különösen Abschn. 11. 59. és köv. 1.: Der circulus vitiosus der öffentlichen Meinung als entscheidender Instanz -, Volkssouveránitat und öffentliche Meinung, in: Festschrift für Laun, Hamburg 1953,579. és köv. 1. Lasswell, H. D., Democracy by Public Opinion, in: Berelson és Janowitz, i. m. 469. és köv. 1. The Impact of Public Opinion Research on our Sociaty, P. O. Quart., 21. köt. 1957,33. és köv. 1. Lazarsfeld, P., Public Opinion and Classical Tradition, P. O. Quart., 21. köt. 39. és köv. 1. Lee, A. M., Sociological Theory in Public Opinion and Attitude Studies, Am. Soc. Rev., 12. köt. 1947,312. és köv. 1. Lenz, F., Werden und Wesen der öffentlichen Meinung, München 1956 - , Die politischen Faktorén der Meinungsbildung, in: Publizistik, 5. köt. 1960,505. és köv. 1. Lippmann, W., Public Opinion, N. Y., 1961 Loffler, M. (Hg.), Die öffentliche Meinung (mit Beitragen von A. Amdt, E. Noelle-Neumann, W. Haacke et al.), München-Berlin 1962 Lowell, A., Public Opinion and Popular Government, New York 1913 Manheim, E., Die Trciger der öffentlichen Meinung, München 1923 Minor, D. W., Public Opinion in the Perspective of Political Theory, West. Pol. Quart., 13. köt. 1960,31. és köv. 1. Mischke, R., Die Entstehung der öffentlichen Meinung im 18. Jahrhundert, Diss. rer. pol., Hamburg 1958 Ogle, M. B., Public Opinion and Political Dynamics, Boston 1950 Oncken, H., Politik, Geschichtsschreibung und öffentliche Meinung, in: Historisch-Politische Aiifsatzeund Reden, 1. köt. Berlin-München 1914, 203. és köv. 1. Palmer, P. A., The Concept of Public Opinion in Political Theory, in: Berelson és Janowitz, i. m. 11. és köv. 1. Powell, N. J., Anatomy of Public Opinion, New York 1951 Riezler, K., What is Public Opinion?, Social Research, II. köt. 1944, 397. és köv. 1. Schmidtchen, G., Eine Revision des Begriffs der öffentlichen Meinung, in: Befragte Nation, 326.1. Seidel, H., Vöm Mythos der öffentlichen Meinung, Aschaffenburg 1961 361

TARTALOM ELŐSZÓ A Z ÚJ KIADÁSHOZ (1990) ELŐSZÓ (1961) ( l %A POLGÁRI NYILVÁNOSSÁG TÍPUSÁNAK ' PROPEDEUTIKAI ELHATÁROLÁSA 1. § A kiindulópont 2. § A reprezentatív nyilvánosság típusáról Kitérés: A reprezentatív nyilvánosság vége - a W ilhelm M eister példáján szem léltetve 3. § A polgári nyilvánosság keletkezéséről II. A NYILVÁNOSSÁG TÁRSADALMI STRUKTÚRÁI 4. § A z alaprajz 5. § A nyilvánosság intézményei 6. § A polgári család és a közönségre vonatkoztatott szem élyesség intézményesítése 7. § A z irodalmi nyilvánosság viszonya a politikaihoz Ili A NYILVÁNOSSÁG POLITIKAI FUNKCIÓI 8. § A z angol fejlődés modellje 9. § A kontinentális változatok 10. § A polgári társadalom m int a m agánautonóm ia szférája: a magánjog és a liberalizált piac 11. § A nyilvánosság ellentmondásos intézményesítése a polgári jogállam ban IV. POLGÁRI NYILVÁNOSSÁG - ESZM E X ÉS IDEOLÓGIA 12. § Public opinion - opinion publique közvélem ény: a toposz előtörténetéről

7 47

51 51 55 63 66 81 81 85 101 110 116 116 127 135 142

154 154

13. § A publicitás mint a politika és a m orál közvetítésének elve (Kant) 14. § A nyilvánosság dialektikájáról (Hegel és M arx) 15. § A nyilvánosság ambivalens felfogása a liberalizmus elméletében (John Stuart Mill és Alexis de Tocqueville)

v. a n y il v á n o s s á g t á r s a d a l m i _.S t r u k t ú r a v á lt o z á s a 16. § A közszféra és a m agánszféra tendenciaszerű összefonódása 17. § A szociális szféra és az intim szféra v polarizálódása I 18. § A kultúrán elmélkedő közönségtől a kultúrát fogyasztó közönségig 19. § A z elm osódott alaprajz: a polgári nyilvánosság szétesésének fejlődési iránya VI. A NYILVÁNOSSÁG POLITIKAI FUNKCIÓVÁLTOZÁSA 20. § A z írogató m agánem berek zsum alizm usától a töm egközlési eszközök által nyújtott közszolgáltatásokig - a hirdetés m int a nyilvánosság funkciója 21. § A publicitás elvének m egváltozott funkciója 22. § Előállított nyilvánosság és nem nyilvános vélem ény: a lakosság választói m agatartása 23. § A politikai nyilvánosság a liberális jogállam szociális állam m á való transzform ációjának folyamatában

173 189

202

217 217 230 240 259

266

266 283 303

316

VII. A KÖ ZV ÉLEM ÉN Y FOG ALM ÁRÓL X . § A közvélem ény m int államjogi fikció - és a fogalom szociálpszichológiai felbomlása 25. § Egy szociológiai tisztázási kísérlet

332

IRODALOMJEGY'ZEK

351

UTÓSZÓ (Felkai Gábor)

363

NÉVMUTATÓ

389

332 342