BESZÁMOLÓ NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI, GYERMEKVÉDELMI ÉS LAKÁSÜGYI FELADATAINAK 2005. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL
I.
ÜGYIRATFORGALMI ÉS ÜGYFÉLFORGALMI ADATOK
ÜGYIRATFORGALOM ALAKULÁSA 2003-2005-IG A SZOCIÁLIS OSZTÁLYON Iktatott iratok 2003-ban Iktatott iratok 2004-ben Iktatott iratok 2005-ben 24136 23874 39832 Az ügyiratforgalom változásaiból – figyelembe véve a 2003-at megelőző időszakot is – megállapítható, hogy a 2005-ös év a korábbi évekhez viszonyítva ugrásszerű ügyiratforgalom növekedést hozott, melynek oka a családtámogatási rendszer átalakításával, és a szociális kedvezmények kibővülésével kapcsolatos többletfeladatok megjelenése. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy ebben a növekedésben még nem szerepel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. alkalmazásából származó többlet ügyiratszám. A 2005-ÖS ÜGYIRATFORGALOM MEGOSZLÁSA, ÉS VISZONYÍTÁSA A HIVATAL TELJES ÜGYIRATFORGALMÁHOZ Iktatott iratok főszám alszám gyűjtőszám összesen 32.108 59.994 66.362 Polgármesteri Hivatal 158.464 (db) 12.155 25.895 1822 Szociális Osztály (db) 39.832 25% 38% 43% 3% %-os arány A táblázatból kiolvasható, hogy 2005-ben a Polgármesteri Hivatalban a fő-, al-, és gyűjtőszámon iktatott ügyiratok pontosan ¼-e a Szociális Osztályon keletkezett. A főszámos ügyiratok esetében ez az arány még magasabb! Az egy ügyintézőre jutó iratok átlagos száma 2845. A fenti ügyiratmennyiségnek önmagában az adminisztrációja, ügykezelése is jelentős feladatot jelent, érdemi ügyintézése pedig az ügyintézőktől folyamatosan feszített munkatempót követel meg. Különösen problémás az ügyfélkör egyes csoportjait érintő kampányjellegű, határidős munkák elvégzése (pl. egyszeri gyermekvédelmi támogatások megállapítása), amelyek elvégzése mellett még túlmunka elrendelésével is nehéz az elintézési határidők megtartása, különös tekintettel arra, hogy a szociális igazgatásban számos ügytípusra 8 napos elintézési határidő vonatkozik, az ügyiratok kb. felét kitevő gyermekvédelmi igazgatásban pedig a határidő soron kívüli.
1
ÜGYFÉLFORGALOM 2005
regisztrált ügyfelek 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0
Szociális ügyek 15518 fő Lakásügy 2445 fő 1
2
3
4
5
6
7
8 hónap
9
10
11
12
Lakásügy 2445 fő
Szociális ügyek 15518 fő
A Szociális Osztály ügyfélfogadójában szociális és lakásügyekben 2005-ben összesen 17.963 ügyfelet regisztráltak, ez a megelőző évhez képest (16.035 fő) 12 %-os növekedést jelentett. A szociális ügyekben látható három kiugróan magas ügyfélforgalmi adat a mozgáskorlátozott támogatások (február), a beiskolázási támogatások (szeptember) és az év végi támogatások (november) időszakában megnövekedett forgalmat jelzi. Lakásügyben a nagyobb ügyfélforgalom a bérlakás-pályázatok benyújtásának időszakaiban mérhető.
2
II.
SZOCIÁLIS OSZTÁLY MŰKÖDÉSE
A Szociális Osztály a 2003. október 1-jével kialakított alábbi szervezeti struktúrában végezte tevékenységét. Az osztály szervezeti felépítése: Munkakör megnevezése
létszám (fő)
főbb feladat
osztályvezető
1
osztályvezető helyettes
1
szervezési ügyintéző
1
adminisztrátor
1
jegyzői hatáskörű gyámügyi ügyintéző lakásügyi csoport segélyezési csoport (3+3+3 fő)
1
testületi anyagok, koncepciók előkészítése, önkormányzati projektek gondozása, az osztály szakmai irányítása hatósági ügyintézői feladatok, ügymenetek operatív irányítása, testületi anyagok előkészítése, intézmények ellenőrzése bizottsági ülések szervezése és adminisztrációja, az osztály és a vezetés munkáját segítő teljes körű koordináció belső nyilvántartások vezetése, segélyezési csoport adminisztratív feladatainak ellátása gyermekjóléti alapellátások, hatósági feladatok
mindösszesen:
2 9
önkormányzati lakásügyek mindennapos ügyfélfogadás biztosítása, államigazgatási, önkormányzati hatósági ügyek
16
A jelenlegi szervezeti megoldás célja, hogy - figyelemmel az önkormányzat célkitűzéseire és a jogszabályi előírásokra - a lehető legmagasabb színvonalon képes legyen megfelelni az elvárásoknak. A folyamatos önellenőrzés érdekében heti osztályértekezleteken értékelik az elvégzett munkát, kiemelt figyelmet fordítva a panaszos ügyek kezelésére. III.
SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE
Bizottsági ülések száma Határozatok száma Közgyűlési előterjesztések száma
2003. évben 17 286 27
2004. év 19 255 33
2005. év 20 297 27
A Bizottsági ülésekkel kapcsolatban a Szociális Osztály készítette a testület elé kerülő előterjesztések jelentős részét, valamint elvégezte a testület működésével kapcsolatos szervezési és adminisztrációs feladatokat.
3
IV.
SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK
1. Segélyezés Az alábbi táblázatokban az egyes segélytípusokat igénybevevők száma szerepel, 2003-2005 évi összehasonlító adatokkal. Az adatok a rendszeres juttatások esetében havi átlagszámokat jelentenek (1. sz. táblázat), míg az egyszeri illetőleg eseti juttatások adatai éves szinten összesen szerepelnek (2. sz. táblázat). Az egyéb, nem önkormányzat által folyósított, de a szakosztály által megállapított támogatásokat igénylők számát a 3. táblázat tartalmazza. A 4. számú táblázat a szociálpolitikai feladatokra fordított kiadásokat mutatja. 1. számú táblázat A rendszeres pénzellátást igénybevevők kimutatása Segély típusa Támogatásban részesülők átlagszáma(fő/hó) 2003. év 2004. év 2005. év Aktív korú nem fogl. szociális segélye 517 440 592 67%-os rokkantak szociális segélye 10 13 18 Időskorúak járadéka 23 23 15 Ápolási díj 246 263 292 Lakásfenntartási támogatás 188 323 766 Rendszeres gyógyszertámogatás 184 2. számú táblázat Egyszeri, illetőleg eseti juttatásokat igénybevevők száma Segély típusa esetszám 2003. év 2004. év Közlekedési támogatás 658 585 Alanyi jogú közgyógyellátás 1296 1370 Normatív közgyógyellátás 216 203 Méltányossági közgyógyellátás 78 106 Gyógyszertámogatás (pénz.+ természetbeni) 505 610 Köztemetés 18 15 Felnőtt átmeneti (pénzbeli + természetbeni ) 853 1091 Rendszeres ellátottak egyszeri juttatása 1729 1068 Egyszeri kompenzáció 336 396
2005. év 544 1331 214 111 263 27 1206 1492 425
3. számú táblázat Egyéb, nem önkormányzat által folyósított, de az osztály által megállapított ellátások igénylése Ellátás megnevezése Igénylők száma 2003. év 2004. év 2005. év Hadigondozás (hadiárva, hadiözvegy) 30 4 6
4
4. számú táblázat Szociális segélyezéssel, valamint gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos kiadások Eredeti előirányzat 448.532.000,- Ft
Módosított előirányzat Felhasznált összeg 438.083.000,- Ft 434.247.000,- Ft
Felhasználás 99 %
Az önkormányzati költségvetés egyensúlyának javítása érdekében a szakosztály a törvényesség és a jogbiztonság szempontjai mellett kiemelt figyelmet fordított a szociálpolitikai célú pénzeszközökkel való időarányos és takarékos gazdálkodásra, a szigorú segélyezési fegyelem kialakítására és a jogosulatlanul felvett ellátások visszakövetelésére is. 2005. évben a segélytípusú ellátásokat érintően nagyszabású változások kezdődtek meg, részben a családtámogatási rendszer reformja, részben a szociális ellátások területén. Ennek hatására olyan mértékű és mélységű többletfeladatok keletkeztek, amelyek – a megvalósításukra kitűzött határidőkre tekintettel – esetenként még az alapfeladatok intézését is háttérbe szorították. Ilyen feladatok voltak pl.: -
-
egyszeri gyermekvédelmi támogatások megállapítása határozattal (több ezer kiadmány elkészítése, postázása), közgyógyellátási igazolványok felülvizsgálata, cseréje, fokozott ápolást igénylő személyeket ápolók ápolási díjának bevezetése, 2005. szeptember-december hónapban a rászorult gyermekeknek külön térítési díj megállapítása, havonta(!!!) egyedi határozattal (összesen kb. 1600 határozat), a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatálybalépésével kapcsolatos többletfeladatok (ügymenetmodellek, iratminták kidolgozása), családtámogatási rendszer átalakításának 2005. év végén felmerült feladatai.
Figyelembe véve az ismert jogszabályokat, és a szakterületet érintő további fejlesztési elképzeléseket, a 2006-os és azt követő évekre a feladatok további növekedése, a jogi szabályozás egyre bonyolultabbá válása, és az ügyintézés további bürokratizálódása prognosztizálható. 2. Szociális szolgáltatások A szociális szolgáltatások területén a Szociális Osztályhoz az alábbi intézmények fenntartói feladatköre tartozik: Egyesített Szociális Intézmény Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 10/2004. (I.29.) számú határozatával meghatározta a 2004-2007. évekre szóló szociális szolgáltatástervezési koncepcióját. A koncepció részletesen foglalkozik az intézmények feladatellátásának jelenlegi és jövőbeni helyzetével. Ütemtervet határozott meg az egyes hiányzó, kötelezően ellátandó feladatok megszervezésére, valamint önként vállat feladatok megvalósítását is kitűzte. Mindezekhez határidőt és finanszírozási lehetőségeket is megjelölt. Az alábbi táblázat tartalmazza a koncepcióban eredetileg meghatározott ütemtervet. A táblázat utolsó oszlopában feltüntettük az elmúlt 2 év során lejárt határidejű feladatok teljesítését.
5
KÖTELEZŐEN BIZTOSÍTANDÓ SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOK S Z O C I Á L I S S Z O L G Á L T A T Á S O K
TÖRVÉNYI BESOROLÁS FELADATELLÁTÁS MÓDJA 1. 2. 3.
4.
5.
6.
7.
Közösségi pszichiátriai ellátás Támogató szolgálat Szenvedélybetegek nappali intézménye (nappali ellátást nyújtó intézmény) Pszichiátriai betegek nappali intézménye (nappali ellátást nyújtó intézm.) Fogyatékosok gondozóháza (átmeneti elhelyezést nyújtó intézm.) Pszichiátriai betegek átmeneti otthona (átmeneti elhelyezést nyújtó intézm.) Szenvedélybetegek átmeneti otthona (átmeneti elhelyezést nyújtó intézm.)
fenntartóként
MEGVALÓSÍTÁS HATÁRIDEJE 2005. december 31.
TÉNYLEGES MEGVALÓSULÁS 2005. december 31.
fenntartóként
2005. június 30.
fenntartóként
2006. december 31.
határidő nem járt le
fenntartóként
2006. december 31.
határidő nem járt le
fenntartóként
2005. június 30.
szerződéskötés útján
2007. december 31.
szerződéskötés útján
2007. december 31.
2005. június 30.
2005. június 2.
határidő nem járt le
határidő nem járt le
ÖNKÉNT VÁLLALT SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FEJLESZTÉSEK S Z O C I Á L I S
TÖRVÉNYI BESOROLÁS FELADATELLÁTÁS MÓDJA
S Z O L G Á L T A T Á S O K
4.
GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS
8.
1.
2.
3.
Jelzőrendszeres segítségnyújtás
házi
Fogyatékosok részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Fogyatékos személyek otthona (új) Idősek Otthona bővítése demencia ellátó részleggel Hajléktalanok Otthona
6.
Szegénység Elleni Program – közfürdő és önkiszolgáló mosoda
9.
fenntartóként 2006. december 31.
5.
7.
MEGVALÓSÍTÁS HATÁRIDEJE
Szegénység Elleni Program – szociális depó Belvárosi Bölcsőde csoportbővítése Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti központtá szervezése
TÉNYLEGES MEGVALÓSULÁS 2005. december 31-ig megvalósult, működési engedélyezése folyamatban
fenntartóként 2006. december 31.
határidő nem járt le
fenntartóként
2005. június 30.
2005. június 2.
fenntartóként
2006. december 31.
határidő nem járt le
ellátási szerződéssel
2007. december 31.
határidő nem járt le
fenntartóként
2004. június 30.
2005. december
fenntartóként
2005. június 30.
nem valósult meg
fenntartóként
2004. december 31.
fenntartóként
2004. december 31.* 2005. június 30.
2004. augusztus 31.
* megvalósítás határidejét jogszabályváltozás 2005. június 30-ra módosította
6
A táblázatból megállapítható, hogy a koncepcióban kitűzött célok megvalósítása egyértelműen sikeres volt, szinte valamennyi szolgáltatást sikerült a vállat határidőre, vagy annál is korábban beindítani. Kivételt jelent ez alól a Szegénység Elleni Program végrehajtása, melynek keretében a Tisztasági Fürdő és Mosoda szolgáltatás másfél éves késéssel kezdhette meg működését. Ennek oka, hogy a megvalósítás forrásául pályázott támogatást az önkormányzat 2004-ben nem nyerte el. A fürdő megvalósításának késedelme miatt a Szegénység Elleni Programban tervezett szociális depó sem valósult meg határidőre. Megjegyzendő, hogy ezek a szolgáltatások az önkormányzat önkéntes vállalásai, a szociális törvény ezeket a szolgáltatásokat nem tartalmazza, ezért az önkormányzat feladat ellátási kötelezettsége nem sérült a késedelem miatt. Megjegyzendő továbbá az is, hogy bár a koncepcióban nem szerepelt, önkéntes fejlesztéssel, pályázati forrásból megvalósult a Csellengők Háza is, mely a gyermekvédelem területén nyújt a kötelező feladatokon túl többletszolgáltatást. A megelőző időszak jogszabályváltozásai megkövetelték a szolgáltatásokat szabályozó helyi rendelet átfogó felülvizsgálatát. Ennek nyomán az osztály előkészítésében a Közgyűlés egy korszerű, új szolgáltatás rendeletet alkotott (Nagykanizsa MJV Közgyűlésének 10/2005. (III.7.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról). A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 92/B. §. b) és d) pontja alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény állami fenntartója ellenőrzi az intézmény működésének törvényességét, továbbá ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét. Az ellenőrzést éves ellenőrzési ütemterv alapján a Szociális Osztály elvégezte és arról 2006. márciusában beszámolt a Közgyűlésnek. A szociális szolgáltatások és gyermekjóléti szolgáltató tevékenységek működési engedélyezésével kapcsolatban 2005. évben Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője illetékességi területén 14 új szociális szolgáltató részére adtak ki működési engedélyt, 4 szolgáltatás engedélyét módosították, és 4 szolgáltató működését ellenőrizték. Gyermekjóléti szolgáltatótevékenységek közül 2 új szolgáltató kapott működési engedélyt, és 2 szolgáltatótevékenység működési engedélyét módosították.
7
V.
GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOK
Gyermekvédelmi gondoskodás A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) abból az elvből indul ki, hogy a gyermekek és a családok védelme egyaránt az állam kötelessége. Ezt a kettős védelmet pedig akkor tudja teljesíteni, ha a gyermek családban történő nevelését és gondozását biztosítja, és a családot alapvető funkciójától csak a legvégső esetben fosztja meg a gyermek kiemelésével. Városunkban a hátrányos helyzetű gyermekek száma növekszik. A születendő gyermekek száma alacsony, de egyre nagyobb hányada szociális problémákkal küzdő családokba érkezik. Magas az egyszülős családban élő gyermekek aránya is. 2005. őszén 1228 családban 2171 gyermek részesült rendszeres gyermekvédelmi támogatásban. Az állami szociálpolitika az utóbbi években jelentősen bővítette a rászoruló gyermekek nyújtandó támogatást. Az önálló életet kezdő fiatalok ma nagyobb támogatást igényelnek, mint korábban, hiszen gyakran hiányzik az a szülői, családi háttér, amely anyagi, erkölcsi támaszt nyújthatna. Az ellátórendszert az önkormányzat részben saját forrásból, részben pedig állami finanszírozásból működteti. Nagykanizsa Város Önkormányzata az elmúlt évben a gyermekvédelmi ellátásokat a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló a többszörösen módosított 22/2000. (V. 31.) sz. helyi rendeletében biztosította. A gyermekek és ifjúság helyzete a városban - Nagykanizsán a 0-24 éves korosztály létszáma 13640 fő. Ez az összlakosságon belül 25%-ot tesz ki, vagyis a város lakosságának egynegyed része.
Nagykanizsa lakosságának életkor szerinti összetétele
25%
0- 24 éves korosztály 25-
75%
8
Az 13640 fő megoszlása életkorok tekintetében:
ÉLETKOR
GYERMEKEK SZÁMA
0-4
1876
5-9
2213
10-14
2751
15-19
3132
20-24
3668
ÖSSZESEN
13640
Szociális és mentálhigiénés intézkedések A Családsegítő Szolgálat 1987. október 1-én kezdte el munkáját, amely különálló szakmai egységgel, a Gyermekjóléti Szolgálattal bővült 1997. decemberében. A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. Az önkormányzatnak a törvényben foglaltak szerint biztosítani kell a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat, a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, a gyermekek átmeneti gondozását. A családsegítő szolgáltatás olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és fejlődéséhez. A gyermekjóléti szolgáltatás olyan a gyermekek érdekeit védő szolgáltatás, amely szolgálja a gyermekek test és lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából gyermek visszahelyezését. 2005. július 1-én az intézmény Gyermekjóléti Szolgálata Gyermekjóléti Központtá alakult és tevékenységük utcai és lakótelepi szociális munkával, készenléti szolgálattal és kapcsolattartási ügyelettel is kiegészült. Utcai és lakótelepi szociális munka: Utcára kivitt, önálló speciális gyermekjóléti szolgáltatás, a felderítetlen és ellátatlan gyermekek és gyermekcsoportok részére. Érintettjei a gyermekek ellátásával és segítségével foglalkozó intézmények, intézmény rendszerek lakókörén kívül eső, a magatartásával testi, lelki, értelmi fejlődését veszélyeztető, szabadidejét az utcán töltő, kallódó, valamint a lakásból kitett ellátás és felügyelet nélkül maradó gyermekek, továbbá az iskolából kimaradt, munkahellyel nem rendelkező csellengő gyermekek és fiatal felnőttek.
9
Gondozásban lévő gyerekek és családjaik száma 2005-ben a Központban:
MEGNEVEZÉS Gyerekek száma
Családok száma
Gondozási esetek összesen
289
158
Alapellátásban gondozás
207
104
Védelembe vétel
68
41
Utógondozás
14
13
történő
2005. szeptemberétől a Csellengők Háza is várja a fiatalokat. A pályázati pénzből megvalósított program alapján egy, a gyermekvédelmi törvényben meghatározott ellátási formák közé nem besorolható, speciális közösségi klub jött létre, mely azokra a fiatalokra koncentrál, akik az éjszakáikat különböző okok miatt az utcán töltenék. Az itt lévő szakemberek segítséget nyújtanak problémáik megoldásában. A csellengő fiatalok érdekében indult 1999-ben az ifjúságvédelmi őrjárat, mely 2005-ben kiegészült a „Terelgető akció”-val. A Gyermekjóléti Központ, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, a Közterület Felügyelet munkatársai és az ifjúságvédelmi felelősök nemcsak a tanórák idején, hanem tanévkezdéskor a reggeli órákban koncentráltan is ellenőrizték a gyermekek iskolába járását. Ez 30 alkalommal történt, melynek során 165 gyermeket talált az őrjárat az iskolákon kívül. Városunkban az észlelő és jelzőrendszer tagjai között kialakult együttműködés elősegíti a gyermekek mentális, szociális problémáinak megoldását, a fiatalok megfelelő helyre irányítását. - egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények (védőnők, orvosok) - Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Ifjúságvédelmi szakemberek - Nevelési és oktatási intézmények - Rendőrség - Bíróság ügyészség - Pártfogói felügyelet - Jegyző - Gyámhivatal - Tegyesz A gyermekek körében a leggyakrabban észlelt problématípusok: az alkohol, magatartási zavarok, szexuális zaklatás, iskolai hiányzások, szabálysértések, betegség, nevelési gondok, erőszak.
10
Napközbeni ellátás A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátása megszervezhető bölcsődében, óvodában, iskolai napközis foglalkozás keretében. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az oktatás-nevelési feladatokhoz kapcsolódó törvényi kötelezettségének 9 óvoda (12 óvodai egység), 10 alap- és 5 középfokú intézmény (ebből 1 nem önkormányzati) 1 kollégium, 1 alapfokú zene- és művészeti iskola és 1 nevelési tanácsadó működtetésével tesz eleget. Folyamatosan nő a továbbtanulók, az érettségizők száma, egyre több fiatal vesz részt a felsőoktatásban. (A Veszprémi Egyetem Kihelyezett képzési helyén a hallgatói létszám ma már meghaladja az 550 főt.) Az önkormányzat Egyesített Bölcsődét működtet székhelyén és 2 telephelyén, összesen 180 férőhellyel. A bölcsődei nevelés egyik alapvető tevékenysége a gondozás. A kisgyermek olyan szükségletét elégíti ki, ami elősegíti a növekedését, egészséges életmódjának kialakulását, egyben hozzájárul személyisége fejlődéséhez is. Tekintettel arra, hogy ezek a gyermekek még teljes mértékben a környezetüktől függenek, igen fontos a jól megszervezett munkarend, a jól kialakított napirend, a személyi állandóság biztosítása, a békés, nyugodt légkör kialakítása. Nagy odafigyelést igényel ennek a korosztálynak az étkeztetése. Eltérő igényeik figyelembevétele (mint pl. nagyobb folyadékszükségletük, koruknak megfelelő állagú főétel). . Nagykanizsán 9 óvoda működik 1373 férőhellyel. Az alapoktatást 10 általános iskola biztosítja Nagykanizsán. 2005. szeptember 1-jén 3973 tanuló indult el általános iskolába. Közoktatási intézményeink az oktatási feladataikon túl a gyermekek nevelését, foglalkoztatását is ellátják, biztosítják a gyermekétkeztetést. A nevelési – oktatási intézmények közreműködnek a gyermekek, tanulók veszélyeztetettségének megelőzésében és megszűntetésében, ennek során együttműködnek a gyermekjóléti szolgálattal illetve jelzőrendszer tagjaival. Nagykanizsán 5 középiskola, 4736 tanulói létszámmal működik.
11
Átmeneti gondozás Átmeneti gondozás keretében – a szülő egészségügyi körülményei, életvezetési problémái vagy egyéb akadályoztatás miatt – ideiglenesen felügyelet nélkül maradt gyermek teljes körű ellátásáról kell gondoskodni. Az átmeneti gondozás megvalósulhat gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona fenntartásával vagy helyettes szülő alkalmazásával. Városunkban 1 fő helyettes szülő működik 2002 óta, határozatlan időre szóló engedéllyel. Az elmúlt évben 1 esetben került sor az igénybevételére, ekkor az édesanya kórházi ellátásra szorult, ezért a gyermek azonnali elhelyezésére került sor, amelyhez az édesanya is hozzájárult. Az ellátási forma kihasználatlanságának alapvető oka, hogy ritka esetben kérelmezi a gyermek nevelésére alkalmas szülő gyermeke átmeneti elhelyezését. Helyettes szülőnél pedig csak a szülő kérelmére és beleegyezésével helyezhető el a gyermek. Az otthontalanná vált vagy családi problémák elől menekülő szülőknél a megoldást a családok átmeneti otthona jelenti. Ez az ellátási forma biztosítja, hogy a család együtt maradhasson. Különösen előtérbe kerülő feladat ez a családon belüli erőszak megfékezése, a családi tragédiák megelőzése érdekében. Nagykanizsán 40 férőhellyel működik a Családok Átmeneti Otthona, melyet a Magyar Vöröskereszt tart fenn.
VI.
GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM, DROGPREVENCIÓ
Gyermekvédelmi hatósági intézkedések A gyermekvédelmi hatósági intézkedések megtételére első fokon a jegyző, illetve a gyámhivatal illetékes. Az önkormányzat feladata a működésükhöz, eljárásukhoz szükséges feltételek biztosítása. A jegyzői hatáskörben a Szociális Osztályon belül 1 munkatárs látja el a feladatokat immár hatodik éve, szükség szerinti helyettesítését az osztályvezető végzi. Az I. fokú gyámhatóság felett szakmai irányítást és felügyeletet, illetve másodfokú hatósági jogkörébe eljárva teljeskörű vizsgálatot tartott a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. A vizsgálat célja gyámügyi hatósági tevékenység jogszerűségének 4 éves ciklus ellenőrzése. A hatósági intézkedések vizsgálata során az alábbi összegző megállapítás született: az I. fokú gyámhatóság az eljárásokat a vonatkozó törvényi előírásokat maximális betartásával folytatta le, törvénysértés nem történt.
12
A hatósági intézkedések számukban, összetételükben a következőképpen alakultak az elmúlt és a tavalyi évben:
Megnevezés Iktatott ügyiratok: főszám alszám összesen
2004 évben 727 1171 1893
2005 évben 798 1194 1992
Védelembe vételi eljárások
204
175
családi jogállás rendezése
134
172
Ügygondnoki kirendelés
265
306
térítési díjkedvezmények
88
132
Ideiglenes elhelyezés
hatályú
18
4
Társhatósági megkeresés (környezettanulmány készítés
61
56
Társhatósági megkeresés
Ideiglenes hatályú elhelyezés
Térítési díjkedvezmények
2004 2005 Ügygondnoki kirendelés
Családi jogállás rendezése
350 300 250 200 150 100 50 0
Védelembe vételi eljárások
A két év között észrevehető, hogy minden ügytípusban emelkedett az ügyiratok száma. Tényként megállapítható, hogy a meglévő problémákat nem pusztán a családok jövedelmi helyzete befolyásolja, hanem a családon belüli morál, értékrend és egészségügyi helyzet romlása.
13
Nagykanizsa Város Önkormányzata mind az alapellátásban, mind pedig a hatósági ügyintézésben biztosítja a gyermekvédelem helyi ellátásrendszerét. Az önkormányzatnak a jogi előírások betartása mellett biztosítania kell a személyi és tárgyi feltételek folyamatos javulását, színvonalának emelését, a hatékony munkavégzés elősegítését. A hatékony és színvonalas munkavégzés pedig a gyermekvédelem minden szerepvállalójának felelősségteljes feladata. Erre néhány példa az észlelő- jelzőrendszer közös munkájából 2005-ben: Őrjárat és terelgető akció, fejlesztő pedagógus foglalkoztatása a Gyermekjóléti Központban, jogi tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, rendőrség kihelyezett fogadó órája. Az elmúlt években önálló témává vált a drogkérdés Nagykanizsán. A Nemzeti Stratégia alapján működik a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, melyben a Szociális Osztály is képviselteti magát. Fontos lenne a kortárssegítő hálózatok működésének segítése, fejlesztése, mert a fiatalok ezeken keresztül kérnének segítséget problémáik megoldásához szakembertől segítséget. Számos drog prevenciós program működik Nagykanizsán: - DADA program , melyet a rendőrség működtet, - kortárs segítő hálózat 2005. november 11-15-ig megrendezésre került az „Egy hét gyermekeink biztonságáért, Útvesztők és Útkeresők akadályversenye. A rendezvény színhelye a Hevesi Sándor Művelődési Központ volt, ahol 65 osztály (9. és 10. évfolyam hallgatói) 2500 tanulója járta végig a verseny több állomáshelyét. A verseny tapasztalatai alapján megállapítható, hogy megvalósult a komplex felvilágosítás, információátadás, a közösségek erősítése. A megyei döntőre 2006. tavaszán kerül sor, melynek házigazdája Nagykanizsa városa lesz. Egy nagykanizsai vállalkozó az idei évben is 100 mikulás csomagot ajánlott fel gyermekes családok részére, melyet a Szociális Osztály dolgozói osztottak ki. 2005-ben elkészült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ifjúságpolitikai Koncepciója Javaslat a gyermekek helyzetének javítása érdekében: - gyermekpszichiátria - iskolai pszichológus - drogambulancia - teljes státuszú ifjúságvédelmi felelős munkakör a középiskolákban - szabadidős programok szervezése
14
VII.
LAKÁSÜGYI FELADATOK
A bérlakások pályáztatásával kapcsolatos előterjesztéseket a Szociális Osztály készíti a Szociális és Egészségügyi Bizottság részére, illetve a Közgyűlés számára. A feladat végrehajtását nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló lakáskeret, hiszen egyazon keretből többféle lakhatási problémát kell megoldani: - kiürítéssel összefüggő elhelyezési kötelem, - új, jogos igénylők kérelme, - mobilitást elősegítő törekvések. 2005. évben három kategóriában hirdetett a Szociális és Egészségügyi Bizottság pályázatot: - 1 db nyugdíjasházi lakás bérleti joga, - 11 db garzonházi elhelyezés, - 60 db megüresedett bérlakás szociális bérleti joga. A kiírásokra összesen: 696 db pályázat érkezett. A bizottság saját hatáskörében eljárva az alábbi egyéb, bérlakások bérletével kapcsolatos döntéseket hozta: kérelem tárgya hozzájárulás bérleti jogv. folytatásához bérleti szerződés időtart. hosszabbítása tartási szerződéshez hozzájárulás
2003. év 12 24 14
esetszám 2004. év 8 52 8
2005. év 5 37 5
2005. májusában az önkormányzat rendeletet alkotott a lakbértámogatási programról, és pályázatott nyújtott be a részben helyi, részben központi forrásból nyújtandó albérleti támogatás biztosítására. A programban olyan rászoruló családok vehetnek részt, akik saját lakást vásárolni nem tudnak, és önkormányzati bérlakásra is sikertelenül pályáznak, ezért kénytelenek albérletben élni. 2005-ben a programra 3 kérelem érkezett, közülük kettő részesült támogatásban. VIII. EGYÉB FELADATOK KÖZÜL: 2005. december hónapban került megrendezésre a rászoruló fiatalok ruházkodását támogató Jótékonysági Gála és Bál, melynek szervezésében a Szociális Osztály közgyűlési határozat alapján koordinációs feladatot látott el. Részt vett az „Idősekért Nagykanizsán” ünnepi hét, valamint az Útvesztők és Útkeresők novemberi egy hetes városi rendezvényének megrendezésében. Az osztály képviseltette magát a szakterületéhez tartozó intézmények, valamint a város valamennyi kiemelt rendezvényén. A Szociális Osztály előadásokkal vett részt szakmai fórumokon (Pl. Nagykanizsa MJV által szervezett szociális konferencia 2005, Bölcsődei Szakmai Nap 2005). A 2005. évtől bevezetett újszülöttek és házasok támogatási formájában 160 házasságot kötő pár és 330 újszülött részesült, az ezekkel kapcsolatos határozathozatalt a Szociális Osztály végezte.
15