A 20. század végére tanulságok

2011.10.18.

Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fszt. 1. Telefon: 463-1181/5900

Fejlődés, visszafejlődés és cirkularitás. Morfológia és struktúra.

4. TANULÁS ÉS TUDÁS.  Határmunkálatok

A 20. század végére tanulságok • A 19. századtól megnő az igény a tudományos (megbízható) és nem  tudományos (megbízhatatlan) tudás elkülönítésére.  • A 20. században ez, az ún. „demarkációs kritérium” kereséseként a  tudományfilozófia egyik központi kérdésévé válik • A 20. század utolsó harmadára kiderül, hogy sikertelenek az  egyértelműként feltüntetett filozófiai elhatárolási próbálkozások – az „áltudomány” nem egységes kategóriája, éppúgy ahogy a  „tudomány” is sokféle, nem meghatározható a célok, módszerek,  elköteleződések, hagyományok és források vagy akár az intézményes keretek  sokszínűsége miatt

• A tudomány határai nem előre megállapítottak vagy eldöntöttek,  hanem viták, társadalmi konfliktusok réven konstruálódnak. – Nézzük meg most azokat a vitákat, amelyek a tudomány határait  jellemzik és alakítják!

Miért állít a tudós határokat? • Nem zárható ki eleve, hogy egy kutatási program hasznot  fog hozni – miért nem hagyja érvényesülni? • Mert érdeke fűződik hozzá: – ha az adott terület erőforrásokat akar elhódítani a tudós diszciplínájától – ha az adott terület erőforrásai elhódíthatók a saját diszciplína javára

• Erőforrások: – szaktekintély, ‘kognitív autoritás’: ki a szakértő – állások, pozíciók, intézményes hatalom – anyagi támogatás, materiális előnyök

• /Nem kell rosszindulatot feltételezni: egy orvos őszintén hiheti, hogy a  kuruzslással kevésbé hatékonyan lehet gyógyítani, így ellenzi annak  támogatását – de e hite alapján fel fogja használni erőforrásait/

Határmunkálatok

Esettanulmány 1: John Tyndall

• A demarkáció nem pusztán elméleti kérdés: Tét: kinek hiszünk, ki kap támogatást, állást… • Tudósoknak, nem tudósoknak érdeke, hogy a határok  nekik tetsző módon legyenek kijelölve • Határmunkálatok [boundary work]: a tudomány  felruházása bizonyos jellemzőkkel annak érdekében,  hogy szociálisan lehatároljuk a tudományt a nem‐ tudományról (Thomas Gieryn)

• Tyndall (1820‐93): tudománynépszerűsítés Angliában → előadások a tudományról • Kettős fenyegetés a tudománnyal szemben:

– Cél: szakmai autonómia védelme vagy hatókör kiterjesztése – Eszköz: valamilyen retorika – Célközönség: szélesebb társadalom, döntéshozók

– Vallás: Darwin után a feszültség feléled • Pl.1: vita az ima hatásáról: míg szokás nemzeti gondok megoldásához a  hívők imájának segítségét kérni, T. szemében ez a tudomány fejlődését  gátló babona → javaslata: imádkozzanak egy kórházért tartósan, és nézzék meg a  hatását a halálozási adatokra • Pl.2: oktatás: az egyház határozza meg a tananyagot, így a fizikai  tudományokat nem engedik az egyetemre → hangoztatja: a természeti jelenségekhez nem lehet köze vallásos  kérdéseknek

1

2011.10.18.

Vallás és tudomány különbsége • Technológia (mérnökség): túl nagy a sikere az ipari forradalomban – nem világos, mi köszönhető a tudománynak: „Az angol mérnökség egyik legfigyelemreméltóbb sajátossága az, hogy legfőbb eredményeit nem természetfilozófusok vagy matematikusok érték el, hanem többnyire önmagukat képző egyszerű emberek” (Samuel Smiles, 1874) – Sőt: a tudomány hátráltató lehet: „A mély gondolkodásnak nincs helye a vasutak és gőzhajók, nyomdák és fonógépek világában” (William Sewell) – Így a támogatást nem a tudomány érdemli meg – Ráadásul vitás kérdésben a tudósnak egyre kisebb a szava a mérnökkel  szemben

2. A tudomány empirikus, nem metafizikai – –

A természet tényeit kísérletezés által figyeli meg A vallás tanai láthatatlan, spirituális erőkön múlnak, nem  pedig igazoláson „Vajon nem az-e a helyzet, hogy míg a tudomány emberének legfőbb öröme, ha bizonyíthatja elmélet és tény harmóniáját, addig vallás embere abban leli élvezetét, hogy imádkozhat, mindenféle bizonyítást megelőzően, és az ebbe az irányba tett erőfeszítések pusztán megzavarják békéjét?”

1. A tudomány gyakorlati haszonnal bír: –

–

a technológiai fejlődést elősegíti, a nemzet materiális  feltételeit javítja: „a tudomány prófétái, papjai és királyai olyan tudást kínálnak, melyet a világ ‘hasznos tudásnak’ nevez, miáltal felfedezéseit dicsőn alkalmazza” A vallás érzelmi kérdésekben nyújt támaszt: „képes a költészet és érzelmek területén belső teljességgel és méltósággal felruházni az embert”

3. A tudomány szkeptikus, a vallás  dogmatikus –

–

A tudomány nem tisztel más tekintélyt, csak a természet  tényeit: „A siker első feltétele: türelmes iparkodás, becsületes fogékonyság, és hajlandóság arra, hogy elvessünk minden előzetes feltevést, bármily kedves is, ha ellentmond az igazságnak” A vallás vakon ragaszkodik idejétmúlt ötletekhez és  kitalálóik tiszteletéhez: „A vallási gondolkodás vezetői által elkövetett legsúlyosabb hiba az, ha olyan elképzeléseket erőltetnek a korukra, melyek ideje lejárt, és korábban már elérkeztek természetes végükhöz”

Technika és tudomány különbsége

4. A tudomány objektív, a vallás szubjektív – –

A tudomány érzelem‐, érdek‐ és előítélet‐mentes A vallás érzelmes és előítéletektől terhes „Ha a vallás tüzét kell felizzítani a lélekben, hadd legyen minden szerep a szenvedélyeké… Ám a természeti tényekre való hivatkozás mit sem ér, ha szenvedélyek veszik körül: a legkomolyabb szubjektív igazság egy szinten található a legsúlyosabb objektív tévedéssel” „Amikor az érzelmek objektív álruhába bújnak, és az idealisztikus és poétikus fogalmakat a tények és pozitív tudás birodalmába csempészik – ez ellen visel hadat a tudomány”

1. A tudomány a technikai fejlődés forrása és  feltétele, de maga nem haszonelvű „Mielőtt a gyakorlati emberek megjelentek a színen, felfedezték az erőt és törvényeit; a jelenségek teljes uralmát sikerült elérni, mielőtt alkalmazták volna a telegráf megépítésére: olyan emberek tették ezt, kiknek fáradozását egyedül a kutatás izgalma, a természeti igazság felfedezésének öröme koronázta” „Vajon első vizsgálataikban ösztönözte őket a hasznosság kiszámítása? Egyiküket sem!”

2

2011.10.18.

2. A tudomány módszeresen kísérletezik, a technika  próba‐szerencse alapon halad „Mostanáig nem volt oly alapos és tudományos beszámoló, mely segíthette volna a serfőzdék munkáját… Ez idáig a serfőző mestersége és gyakorlata a mérnökére hasonlított, mert mindkettő empirikus megfigyelésen alapul. Vagyis a tények megfigyelésén, azon elvektől függetlenül, melyek megmagyarázzák őket és szellemi uralmat adnak fölöttük. A serfőző a siker feltételeinek hosszas tapasztalatából tanult, nem pedig azok okaiból…”

3. A tudomány teoretikus – a technika praktikus, mert  nem keresi a láthatatlan erőket és okokat „A fizika tudományának egyik legfontosabb feladata…, hogy képessé tesz bennünket arra, hogy a természet érzékelhető folyamatainak segítségével megragadhassuk az érzékelhetetlent” „A tudomány a látható világot egy láthatatlan világ szimbólumává teszi. Nem magyarázhatjuk a tapasztalat tárgyait anélkül, hogy segítségül hívjuk azokat a dolgokat, melyek a tapasztalat látómezején kívül esnek”

Attól függ, honnan nézem 4. A tudomány több, mint haszonelvű gyakorlat, így  nem kell az alkalmazásokra hivatkoznia, hogy  igazolja magát „Mi Homérosz Iliászának gyakorlati értéke? Önök mosolyognak, és talán azt gondolják, hogy az Iliásznak elegendő, hogy kulturális értéke legyen. Ez a lényeg. Azok, akik gyakorlati hasznot kérnek számon a tudományon, elfelejtik vagy nem tudnak róla, hogy ennek szintén óriási kulturális értéke van: hogy e csodálatos univerzum ismerete már önmagában megtérül, és nincs szüksége gyakorlati alkalmazásra ahhoz, hogy érdemeit igazolja”

• A tudomány egymással ellentétes jegyeket kap: – – – –

empirikus (↔ vallás), teoretikus (↔ technika) haszonelvű (↔ vallás), öncélú (↔ technika) láthatót keresi (↔ v), és a láthatatlant (↔ t) költészet‐ellenes (↔ v), de homéroszi (↔ t)

• Ha ezek ismertető jegyek, akkor tökéletesen  inkonzisztens vállalkozás • De persze a határok különböző irányokba hatnak: a  vallást támadja (tudomány kiterjesztése), a technika  ellen védekezik (tudomány megtartása) • A határmunkálatok retorikai eszközök

Esettanulmány 2: Frenológia

• 18. sz. vége: Franz Joseph Gall: – az agy az elme szerve – az agy különböző szervekből áll, melyekhez különböző  mentális képességek tartoznak (pl. harciasság, jóindulat, tisztelet, időérzék, számérzék,  zeneérzék, humor) – egy ilyen szerv mérete arányos a mentális képesség  erősségével – az ember jelleme megállapítható a koponya alakja, a  „dudorok” alapján – ez születéskor nagyjából eldől

3

2011.10.18.

Vita a frenológiáról Edinburgh‐ban • 1803, Edinburgh Review: „súlyos tévedések és túlzó abszurditások keveréke” „valóságos tudatlanság, valódi képmutatás” „szemét, alávaló csiricsáré bóvli” • Anatómusok támadják mint tudománytalant • 1820-ig legitim tudomány marad, művelői tiszteletnek örvendenek (Johann Spurzheim, George Combe) • Sokáig kérdéses a státusza: vitatott, hogy teljesen téves-e, vagy ‘van benne valami’ • Jelképes vég: 1836-ban nem Combe kapja meg a logika tanszéket, hanem William Hamilton (korábbi támogatóból lett ellenző)

Frenológia vs anatómia 2. • Comte szerint a tapasztalat mindenek felett, a  kvantitatív, elméleti pontosság csak másodlagos:  ‘közelítő tudomány’ • Az anatómusok szerint ez nem tudományos: – Nem eléggé tisztázott. Pontosan hány szerv van? Miért pont  annyi? Miért nincs szervünk, amelyik a lovak szeretetéért  felelős? – Nincsen kalibrálva. Pontosan mekkora egy nagy szerv vagy  egy kicsi? Hogyan mérhető a tulajdonság mennyiségileg?

A határok megvonása • A frenológia nem tudományellenes, hanem tudományos  retorikát alkalmaz:  – redukcionista (vallás tudományosan magyarázható) – empirikus (a tapasztalat minden felett) – antidogmatikus (a szakértők tiltakozása nem érv)

• Anatómusok érdekeltek abban, hogy kiűzzék: – területeket, állásokat, támogatást hódítana el – „nyílt tudomány” eszméje fenyegeti a szakértőket – a vallás elleni támadás az egész tudomány elleni elsöprő  visszatámadást idézhet elő

Frenológia vs anatómia 1. • Combe szerint  – mivel a vallásosság az egyik agyi szerv funkciója,  tudományosan vizsgálható: „a frenológia kezében van minden tudás kulcsa, és filozófiai alapot nyújt a kereszténység igaz vizsgálatához” – ugyanez a politikára – ezekben a kérdésekben lehet tudományosan dönteni

• Az anatómusok szerint ezzel kilép a tudomány  területéről (békés együttélés a vallással)

Frenológia vs anatómia 3. • Anatómusok szerint a szakértők mind egyetértenek  abban, hogy a frenológia hülyeség, tehát hülyeség • Combe szerint a szakértők – elfogultak: védik a saját területüket és tudásukat – konzervatívak: minden nagyobb elméleti újítás (Galilei,  Newton…) a szakértők tiltakozásába ütközött

• Így Combe szerint a laikus emberek győződjenek meg a  frenológia igazságáról saját tapasztalatuk alapján • Az anatómusok szerint a laikusok nem elég kifinomultan  gondolkodnak a kérdés eldöntéséhez

A saját szakmádban hol találkoztál  hatásmunkálatokkal? • HF: hol támadnak elméleteket? Példát keress,  ahol konfliktus van két ismereted közt,  amelyet hivatalosan „tanultál” • Hol van konfliktusod saját tapasztalataid és  tanult ismereteid között?

4

2011.10.18.

Nyelv és diskurzus

Reprezentáció elméletek 7.Nyelv, beszéd, diskurzus

Nyelv és diskurzus • A diskurzus a 20. sz. 80‐as éveitől Jürgen Habermas a kommunikatív  cselekvés elméletéről írott munkája (1962) ill. (magyarul 1971.) A  társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása  c. írása nyomán került a  társadalomtudományok, elsősorban a szociológia érdeklődésének előterébe. Habermas szerint a nyelvben sajátos kötőerő rejlik: aki mond valamit,  kijelentésével egyúttal mintegy garanciát is vállal a mondottak igaz  voltáért, elköteleződik mellettük. (V.ö. még: Polányi Miháky: Személyes  tudás,1994), ill. ilyen látszatot kelt. A nyelvi közlés ui. igazságképes, mivel  reprezentál, a világra vonatkozó kijelentések tehetők benne. Az emberek  más emberek feletti hatalmának ezért egyik legfontosabb módja, ha rá  tudják kényszeríteni másokra a világ állapotára vonatkozó kijelentéseit. A  diskurzus‐elemzés egy fő célja az ilyen típusú, ideológikus  megnyilvánulások vizsgálata is.       

Nyelv és diskurzus A filozófia nyelvi fordulatának talaján álló diszkurzív megközelítés szerint  a nyelv nem csak közvetítő, nem csak jelentésadó, reprezentatív funkciója van, hanem egyben a kommunikátorok társas viszonya,  interakciója és közös valóság‐konstruálásának eszköze. • A diskurzu‐elemzés három fő területe: 1. A diskurzus mint interakció, cselekvés‐orientált megközelítése. 2. A diskurzus a természeti és társadalmi viszonyokat illető reprezentatív  funkciójának elemzése. 3. A diskurzus, a beszéd,  valóság‐konstruáló szerepének, és egyúttal  konstruált jellegének elemzése. Minden vonatkozásra számos példa hozható fel:a köznapi beszédből is pl.  címek, rangok használata, eltérő köszönések, narratívákban pozitív és  negatív konnotációjú leírások használata. •

• A ‘diskurzus’ a kortárs társadalomtudomány egyik  alapfogalma. • A diskurzus olyan specifikus kommunikatív esemény, amely  magában foglal társadalmi cselekvőket (beszélő/író és  hallgató/olvasó szereplőket), akik sajátos körülmények között  (hely, idő, társadalmi szituáció) részt vesznek egy közös,  kommunikatív cselekvésben, amelynek nem‐verbális un.  meta‐kommunikatív aspektusai is vannak.  • A diskurzus alapvetően nyelvi aktusok végrehajtása és  kölcsönös cseréje a kommunikáció résztvevői között.

Nyelv és diskurzus A kommunikatív cselekvés elméletének előzményeiként említhető: • A filozófia nyelvi fordulata: a logikai pozitivizmus, az ideális tudományos  nyelv keresése a Bécsi Kör  (Schlick, Carnap, Ayer) a 20.sz 30‐50‐es  éveiben. Céljuk a nyelv megtisztítása az értelmetlen (csak látszólag  jelentés‐teli), ideologikus, metafizikai elemektől. • Az analitikus filozófia, a mindennapi nyelv elemzése és a már korábban  említett beszéd‐aktus elmélet (Austin, Searle). Eszerint nem csak a szavak  puszta jelentését kell figyelembe venni a beszéd, a diskurzus értékelésekor,  hanem azt a tágabb fizikai és társadalmi környezetet is, amelyben a nyelvi  megnyilvánulás történik. (Igy pl. az, hogy „Ígérem, hogy eljövök.” nem  egyszerűen egy igaz/hamis állítás, hanem egy aktus: egy morálisan is  értékelhető kötelezettség vállalása.)   

Diskurzus‐elemzés Mindhárom területen belüli kutatásoknak van: episztemológiai  (ismeretelméleti) és ontológiai dimenziója is. • Episztemológiai: pszichológiai és logikai vonatkozásban. A megismerésben  játszott szerep vizsgálata. A tudás előállításának,  elfogadásának/elfogadtatásának, tárolásának/rögzítésének és átadásának  folyamata a vizsgálat területei. • Ontológiai:   a diskurzusban reprezentált és konstruált természeti és  társadalmi valóság (valóság‐kép, világkép) tudományfilozófiai elemzése. A  természet‐ ill. társadalomtudományok alapvető elképzeléseinek és ezek  diszkurzív interakciókban való fenntartásának kérdései a vizsgálat  területei. (A természetfelfogásban szerepet játszó tényezőkről egy későbbi  előadásban még lesz szó.)

5

2011.10.18.

Diskurzus‐elemzés • 1. 2. 3.

A diskurzus, a  beszéd nyelvi aspektusának az említett 3  megközelítés: cselekvésorientáció, reprezentáció és  konstruktivitás szerinti diszciplináris vizsgálata. A beszéd mint interakció és cselekvés: szociolingvisztika, kultúr‐ antropológia, etno‐metodológia. A diszkurzív nyelvhasználat mint individuális és szociális, identitásképző,  közösség‐ és én‐reprezentáció: szociálpszichológia, pszicholingvisztika,  etológia, antropológia. A nyelvkritikai diskurzus‐elemzés (CDA) a diskurzus társadalmi valóság‐ konstruáló szerepét, mindenek előtt az ideológiai vonatkozásokat  vizsgálja: szociológia, tudomány‐ és tudás‐szociológia.

Diskurzus‐elemzés 1.1. A szociolingvisztika: Szakít azzal az aszociális, formális és univerzalisztikus nyelv felfogással, amely  (mint korábban említettük) N. Chomsky nevéhez fűződik. A  szociolingvisztika a nyelvhasználat pragmatikai aspektusát és  szociológiai dimenzióját vizsgálja.(Bermnstein kezdeményezi a 70‐es  években) Összefüggéseket állapít meg a társadalmi státusz és a  nyelvhasználat módja között. Pl. hogy: • bizonyos grammatikai hibák : a magyarban ilyen a „suk‐sük”özés,  • a beszéd kontextus‐függősége: az un. kidolgozott vagy nem‐kidolgozott  kódban való beszélés, • az érzelmi töltetű szavak erős használata, stb. és a szociális helyzet között szoros összefüggés áll fenn.

A továbbiakban ezek rövid jellemzését adjuk.

Diskurzus‐elemzés 1.2.A beszéd‐etnográfia a kultúr‐antropológia részeként: A Sapir‐Whorf hipotézisre építve az újabb kutatásokban Dell Hymes nyomán  azt azt vizsgálja, hogy a beszédmódok sokfélesége milyen szimbólikus  jelentéssel és jelentőséggel bír a közösségi kommunikáció fenntartásában  és alakításában.(Pl. a „szent” és a „profán” beszéd, a sértő és barátságos  nyelvhasználat.) 1.3. Az etnometodológia: Azokat a folyamatokat és technikákat kutatja, amelyek segítségével az  emberek az őket körülvevő világot értelmezik és kölcsönhatásba lépnek  vele. Azokat a kategóriákat és módszereket vizsgálja, amelyeket a  közösség, a társadalom tagjai a közösen elfogadott világ‐értelmezések  összehangolásában a diskurzus révén használnak. Pl.: tabuk, viselkedési  normák a diskurzusban. ( Az etnometodológiai módszert a modern tudományos tevékenység  kutatásában használja pl. B.Latour és Woolgar 1979. Erről még egy későbbi  előadásban lesz szó).

Diskurzus‐ele,zés

Diskurzus‐elemzés 1.4.A társalgás‐elemzés: A ’90‐es évek új fejleménye (H.Sacks 1992.): a beszédmódok nemek (gender  férfi/nő), életkor (öreg/fiatal), szubkultúrák(pl. punkok, yuppik,rockerek)   és intézmények (hivatalok, cégek) szerinti különbözöségét vizsgálja és  elemzi.

2.1. A diskurzus pszichológiája: pszicholingvisztika A ’70‐80‐as években körvonalazódott és érdeklődése fókuszába a nyelvi  rendszer mentális reprezentációja került. A nyelvi struktúrák belső,  pszichológiai ( racionális‐logikai és emócionális) jellemzőivel foglalkozik.  (V.ö.: Pléh 1980.) Kísérleti módszerekkel vizsgálja a szociális kontextus  nyelvhasználatra s ezzel: az attitüdökre, érzelmekre, memóriára,  gondolkodásra gyakorolt hatását. (Pl. az előítéletes beszéd, a környezet befolyásoló hatása a  diskurzusra,sztereotípiák, nyelvi panelek használata, stb.)

Diskurzus‐elemzés

2.2. A beszéd szociológiája: szociálpszichológia

3.1. A kritikai nyelvészet:

A diskurzus csoportképző szerepét vizsgálja. A közös nyelvhasználat mint az  összetartozás értelmi, érzelmi tényezője jelenik meg. A nyelv és a  beszédmód szemantikai standardizálásának eszközeként vizsgálja a   közösségi‐, csoport‐viselkedés pszichológiai összetevőit és hatását az  individuális viselkedésre, mentalitásra. Az individuális és a kollektívában  való viselkedés különbségei és ezek kifejeződése a diskurzusban, valamint  hatása az ön‐identitásra. Pl. rasszista beszédmód értelmi érzelmi hatásai; nyelvi megnyilvánulás  ellenséges közegben, tömeg előtti beszéd, stb.  (L.: László J. Bevezetés a  narratív pszichológiába,2005.)   

A diszkurzív nyelvhasználatnak a társadalmi egyenlőtlenségek  reprezentálásában és fenntartásában játszott szerepét vizsgálja. (Alapítói: Kress, Fowler, Hodge, a ’70‐es években.) Ezzel megnyitja az utat a  társadalomkritikához: a nemi, gazdasági és szociális egyenlőtlenségek  finomabb, globális és lokális szintű elemzéséhez is.  Pl. Fairclough 2005. összehasonlítja egy kelet‐ és egy nyugat‐európai nemzet‐ stratégiai kiadvány nyelvezetét, és jellemző különbségeket állapít meg a  konkrét/absztrakt, specifikus/általános, stb, dimenziók mentén.

6

2011.10.18.

Diskurzus‐elemzés 3.2. A társadalmi tudat  és az ideológia kritkai elemzése: A ‘társadalmi tudat’ (gesellschaftliches Bewusstsein) és a ‘tudatformák’  (vallás. Művészet, tudomány) a 19.sz.‐ban Marxnál kap hangsúlyos  kifejtést, különösen az ideológiai vonatkozásokban (V.ö.: A német ideológia). Marx az ideológiát hamis tudatnak minősítette. Az újabb (70‐80‐as években megjelenő)  társadalmi tudat (social cognition,  social imagery) vizsgálódások (Th.van Dijk,Woodak) szerint a társadalmi  tudat a társadalmi berendezkedésnek, a csoportok kapcsolatának  elfogadott reprezentációit jelenti. „A kognitív hatalmat a meggyőzés, a színlelés vagy a manipuláció eszközeivel   vagy más stratégiai eszközökkel gyakorolják azért, hogy valakinek az  érdekei miatt megváltoztassák mások gondolkodását.” (Th. van Dijk, 2000.)

Diskurzus‐elemzés

Diskurzus‐elemzés Az ideológia általánosságban a társadalmi csoportok érdekei és céljai valamint  társadalmi tudatai közötti érintkezési felület, egy társadalmi csoport tagjai  által közösen elfogadott szociális reprezentációk alapja és kerete. Lehetővé teszi a csoport(réteg) tagjai számára, hogy a világot hasonlóan  lássák, hiedelmeiket összehangolják, aszerint, hogy mi jó és mi rossz (erkölcsi és érzelmi tekintetben is), mi helyes és mi helytelen számukra.  Legitimálja a fennálló társadalmi rendet és benne a csoport helyét és szerepét  (életmódját).  Döntő szerepet játszik a ‘mi’ és az ‘ők’ reprezentációjában. A pozitív és a  negatív ‘másik’ reprezentációjában a szociális polarizáció jelenik meg. Ezt a  nyelv szemantkai szintje fejezi ki. 

Esettanulmány 3: Kísérleti pszichológia

Az ideológia egyfajta virtuális valóságot konstruál: olyannak láttatja a z  természeti és társadalmi valóságot, ami ezek újratermeléséhez,  fenntartásához vezet.  Magyarázatot és igazolást nyújt a fennállóra, annak elfogadását erősítve,  erkölcsileg és érzelmileg legitimálva azt. Az ideologikus diskurzus valóság‐konstruáló társadalmi cselekvés. Pl.  • a vallásos ideológia az isten által elrendeltnek állítja be a társadalom adott  struktúráját. (király, nemes, közember, stb.) • A modern párt ideológiák a társdalom helyzetét (gazdasági, szociális)  állapotát diszkurzív eszközökkel (média, rendezvények, plakátok)  érzelmileg töltött virtuális valóságként jelenítik meg.  (L. még: Némedi /szerk./: Modern szociológiai paradigmák,2008.)

• Határmunkálatok nemcsak a tudomány külső határainál:  két tudományos (intézményesült) diszciplína is kerülhet  érdekellentétbe • Filozófia és pszichológia, 19/20. sz. fordulója, Németo.:  ugyanazt a területet (az emberi megismerést) különböző  eszközökkel magyaráz • Kísérleti Ψ: új tud.ág, a Φ (és a humántudományok)  kérdéseit veti fel, de a term.tud.ok módszereivel keresi a  választ (mérések, laborkísérletek)! → hol a helye a tudományok (nemrégiben újrarajzolt)  térképén?

A filozófia elpszichológiásodása

A filozófia visszavág

• Eredmény: a kísérleti pszichológusokat filozófusként  alkalmazzák

• „a mi tudományunk [a Φ] érdekeit súlyosan károsítja az, hogy egyik filozófia tanszéket a másik után kínálják a pszichofizikusoknak […] elsőosztályú filozófus-státuszok birtoklói lealacsonyítják a tudományt egy olyan közönség szemében, amely képtelen maga ítélni a kérdésben” (Dilthey) • „már azzal majdnem kiérdemelte valaki a filozófiai professzorátust, ha megtanulta, hogyan kell módszeresen nyomkodni az elektromos gombokat” (Windelband) • 1913: petíció 107 filozófus aláírásával: ne adjanak több  filozófiai állást pszichológusnak Németországban, Ausztriában  és Svájcban • (1930: pszichológusok petíciója: független állasokat a  filozófusoktól!)

(1873: 1, 1892: 3, 1900: 6, 1913: 10 professzor kb. 40‐ből)

• A Ψ‐usok kulturális (és társadalmi) autoritást  próbálnak szeretni a Φ felett: – „Vegyük észre, hogy korunk kis számú önálló filozófiai kutatása főként a pszichológia területére tartozik.” (Wundt) – U.ő: a tudományok szervezését a Φ helyett a Ψ végzi – „Talán csak a pszichológia nyújthat gyógyírt arra a hanyatlásra, amely időről időre megszakítja a kultúra folyamatos előrehaladását.” (Brentano)

7

2011.10.18.

Hatások 1: a módszer‐vita

Hatások 2: antinaturalizmus

• Pozitivizmus: egységes módszertani alapok a tud.oknak • ↔ a szellemtudományok képviselői szerint ezek módszereiben  eltérnek a term.tudományoktól:

• Pszichologisták: mivel a gondolkodás tudománya a Ψ, az egész  Φ, és benne a logika, redukálható Ψ‐ra • ↔ Frege és Husserl: a logika biztosabb és általánosabb, mint a  Ψ, ezért nem vezethető vissza rá (sőt, fordítva?) • A pszichologizmus egyfajta naturalizmus: a megismerés  alapkérdéseire tudományos válasz adható • A 20. sz‐i Φ zöme (pl. Frege és Husserl nyomán)  antinaturalista: a legalapvetőbb kérdések megelőzik a  tudományt, és csak Φ segítségével vizsgálhatók

Szellemtud. • „idiographikus”: egyedi körülményekre és  eseményekre koncentráló • „megértő”

Term.tud. • „nomothetikus”: egyetemes törvények alá rendelő • „magyarázó”

• A különbség tehát nem a tárgyban van (mert akkor Φ és Ψ egybeesne), hanem a módszerben • A vita a „két kultúra” elválasztás egyik modern bázisa

• A Φ/Ψ vita nemcsak intézményes határokat érintett,  hanem tartalmi döntéseket motivált: szakmai  érdekek és válaszok összefonódása!

Esettanulmány 4: A tudományháború • Vitasorozat, 1990‐es évek, főként USA, majd egyéb  angol nyelvterületek • Felek: – tudósok, tudományfilozófusok, a tudomány „védelmezői” – posztmodern, relativista tudományelemzők, szociológusok,  filozófusok

• Tét: vajon tudományellenesek‐e a relativista,  „posztmodern” tudományelemzések? Aláássák‐e a  tudomány állításait és presztízsét?

Nicsak, ki beszél… 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. •

Peter Medawar (immonológus), James Conant (vegyész),  Lewis Wolpert (biológus), Richard Lewontin (genetikus) Erwin Chargaff (biokémikus) Niels Bohr (fizikus) Albert Einstein (☺) Jacob Bronowski (matematikus) Brian Petlley (fizikus) Richard Lewontin (genetikus) Richard Lewontin (genetikus), Steven Rose  (neurobiológus) és Leon Kamin (pszichológus) Nem névtelen kis tudósok, hanem nagyágyúk. A  kortársak sokan részt vettek a tud.háb‐ban a  szociológusok ellen…

Mit nem „szabad” mondani a tudományról? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Nincs olyan dolog, hogy a Tudományos Módszer A modern tudomány napról napra él, sokkal inkább  hasonlít tőzsdei spekulációra, mint a természeti igazság  keresésére A szokásos, fizikai értelemben nem tulajdoníthatunk  független létezést se a jelenségeknek, se a megfigyelőnek A fizikai fogalmi alapjai az emberi elme szabad alkotásai A tudósok nem találnak rendet a természetben, hanem ők  teszik bele A modern fizika a hit belső működésén alapul A tudósközösség tolerálja a megalapozatlan történeteket Hogy mi számít elfogadható tudományos magyarázatnak,  annak mindig vannak társadalmi meghatározói és funkciói

A tudományról tett állítások • Persze más tudósok mást mondanak: változatos • De: nem az számít, mit mondunk, hanem ki mondja

→ „magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más  mondja…”

• Feltéve, hogy nem az a helyzet, hogy egyik tudós téved, a másiknak  igaza van: nincs a tudománynak „lényege”, amit néhány állításban ki  lehet fejezni • Egyébként nem az a tudós feladata, hogy a tudományról beszéljen,  hanem a tudományos munka

Lakatos: „a legtöbb tudós alig tud többet a  tudományról, mint a halak a hidrodinamikáról” De: a tud.szociológusnak éppen ez a feladata • Tudományról „kívülről” beszélni nem tudományellenes

8

2011.10.18.

Miért beszél a tudós a tudományról?

Miért beszél a szociológus  a tudományról? • Elemei érdekünk, hogy megértsük a tudományt – a mai civilizáció egyik lényeges eleme – ezért vizsgálja a science studies (tudomány‐ tanulmányok)

• Ehhez azonban nem mítoszok, sikertörténetek  kellenek, hanem tárgyilagos leírás • Cél: olyan képet nyújtani, amely segít a tudomány  társadalmi funkcióinak megértésében, és segítséget  nyújthat a tudománnyal kapcsolatos döntések  meghozatalában – akár a politikában, akár a  mindennapi életben

Összefoglalás

• A tudomány határai, módszerei nem kőbe vésett igazságok,  hanem kulturális fejlődésünk termékei – Még ha a viták során gyakran a szembenálló felek mind azt állítják,  hogy álláspontjuk csak a kőbe vésett igazság ismertetése

• A társadalmi dimenzió feltárása nem jelenti azt, hogy a  tudomány rossz/megbízhatatlan/szubjektív lenne – Jelenleg ez a legfejlettebb társadalmi intézményünk, amely fő céljának  a megbízható tudás megszerzését tartja

• A tudomány (és a kutatás) módszerei változnak – A módszerről tartó évszázados vita során új álláspontok merültek fel,  amelyek elterjedtek és amelyek mai világképünk szerves részei (pl.  statisztikus szemlélet)

• Koronként változik az, hogy mi számít megbízható tudásnak, mi  tudomány és mi nem, mi a „helyes” módszer – De ez nem kritika, hanem tény és nem ad okot félelemre, amíg a  tudomány fő célja a tudás megszerzése

A csupasz majom – Közös eredet – Biológiai lény – Adaptív és exaptív tulajdonságok vizsgálhatósága – Tanulási ösztön – Nyelv, kommunikáció – Társas lény

• Mióta gondoljuk így?

• Általában azért hogy valamilyen képet sugalljon: érdeke, hogy  fenntartsa az általános pozitív megítélést (érintett, nem pártatlan  megfigyelő) – A másik oldalon a szociológusoknak is érdeke legitimálni saját  tevékenységüket

• A tudományháborúban határmunkálatok folynak:  „tudományellenes”, „irracionális”, „értelmetlen”: retorikai eszközök – A sci.stud. által empirikusan szerzett tudást a tudományról gyakran állítják be  tudományellenesnek  ‐ és okolják a társadalmi bizalom megrendülésében és a  tudomány anyagi támogatásának csökkentésében – hangyából elefánt?

– A sci.stud. művelői magukat (társadalom)tudósoknak tartva a  tudomány indokolatlan „mitologizálását” tartják tudománytalannak

• A hagyományos tudomány normái Merton szerint – – – –

univerzalizmus: nem a tudás forrás számít, hanem az érvényesség → az igazolás a valódi kérdés kommunalizmus: nem titkolózik, bárki ellenőrizheti az állításokat, „nyílt lapokkal” játszik érdekmentesség: nem azért mondja, mert az neki jó, hanem az jó neki, ha úgy mondja, ahogy az van szervezett szkepticizmus: csak akkor fogadjuk el, ha már senki nem tud meggyőzően kételkedni benne

• Az utóbbi évtizedekben azonban a tudományt egyre  inkább profitorientált cégek támogatják ‐> Ez az ún „posztakadémikus” tudomány (John Ziman) PLACE – – – – –

magántulajdonon alapuló [proprietary],  lokális [local],  autoriter [authoritarian],  megbízott [commissioned]  szakértői [expert]

• A kutatási célok meghatározásában a társadalmi‐ gazdasági hatalmak bírnak a legfőbb autoritással. 

Az ember helye a kozmoszban • Az arisztotelészi világegyetem • Lények hierarchiája – növény – állat – ember

• A keresztény világkép a kora újkorban – teremtés – közös eredet (Ádám) – egy emberi faj

9

2011.10.18.

Carl Linnaeus (1707-1778) • A természeti világ sokfélesége – és az emberi kultúrák és formák változatossága • rendszerezés mai alapjai (1735 Systema naturae) – Homo sapiens • alkategóriák ~ Americanus, ~ Asiaticus, ~Africanus, ~Europeanus

– de Homo troglodytes – ma Pan troglodytes

• A sokféle kategória mind közös eredetű? vagy fejlődés eredménye, vagy külön „származott”?

A felvilágosodás: létállapotok létrája • Reményeink az emberi nem jövendőbeli állapotáról három fontos pontra szorítkozhatnak: az első a népek közti egyenlőtlenség kiirtása; a másik, ugyanabban az egy népben, az egyenlőség fejlődése; a harmadik az ember valóságos tökéletesedése. Vajjon az egyes nemzetek elérik-e majd egy napon a civilizációnak azt a fokát, aminőre a legszabadabb, az előítéletektől legmentesebb s a legfelvilágosultabb népek jutottak, mint például a franciák vagy az angol-amerikaiak? El fog-e tűnni lassanként az a roppant távolság, amely e népeket elválasztja a királyoknak szolgáló nemzetektől, a barbár afrikai néptörzsektől, a még tudatlan vadaktól? – Condorcet: AZ EMBERI SZELLEM HALADÁSÁNAK TÖRTÉNELMI VÁZLATA TIZEDIK KORSZAK: AZ EMBERI SZELLEM JÖVENDŐ HALADÁSÁRÓL

A főemlősők

Egyház, társadalom, biológia • Ha az ember nagyrészt állat

• mi a kapcsolat a taxonok között? • a pszichológiai és kulturális különbségek a biológiai különbségekre vezethetők vissza? • mi lesz így a moralitásból?

– hogyan jött létre – fenntartható-e a „teremtés létrája” – mi a különböző kultúrák kapcsolata – moralitás hogyan elvárható/magyarázható

• 19. sz. végére kialakulnak – a fejkeletkezési és emberleszármazási modellek – a „humán” tudományok • pszichológia, antropológia, szociológia …

A darwini forradalom

Rasszizmus, poligenisták

Nem forradalom, ahogyan ma látjuk, de fontos és erős érvek Ma alapvetően meghatározza a világról való gondolkodásunkat a kultúráról

• 1. •

• A poligenista eredetelmélet egyben legitimálta pl. az amerikai rabszolgatartást – Josiah Nott, George Gliddon 1854

2.

segít kulturális és kognitív folyamatok megértésében, még a tudományok esetében is

A gondolatmenetet alapvetően meghatározta a kultúra •

„túlélésért folyó küzdelem” – mint a kor közgazdaságából átvett kép

10

2011.10.18.

Szociáldarwinizmus • • • •

a küzdelem a haladás és fejlődés kulcsa? Darwinra nagyban hatott Thomas Malthus Herbert Spencer: evolúciós filozófia eugenika – náci Németország, Czeizel Endre – egészen különböző célokra használni a biológiai ismereteket – „belenyúlni” a természet rendjébe – klónozás, szövettenyészetek

Kitekintő 1. • Tudomány hat a kultúránkra • Kultúránk hat a tudományra – Az így kialakított kép segítségével próbáljuk a többi kultúrát érteni és értelmezni

• A tudományos normák – a tudomány ethosza (Merton) – mi a kapcsolata más társadalmi intézménnyel?

Etológia, humánetológia • Az etológia az állatok, • a humánetológia az ember fenotípusának viselkedési kategóriáival foglalkozik • Charles Darwin (1809-1882), • Konrad Lorenz (1903-1989) – ember,mint az állatvilág egyik tagja

• érdemes legközelebbi rokonainkat megfigyelni, ha az emberre jellemző tulajdonságokat szeretnénk megérteni

A primáták jellemzői 1. • A primáta: főemlős – orángután, gorilla, gibbon (törpecsimpánz), csimpánz.

• Fontos: – csoportszerkezet – csimpánzkultúrák – intelligencia

• Csoportszerkezet: -döntő jelentőségű a táplálék megszerzésének módja, a védelem. • Rangsor kialakulása –csoporton belüli konfliktus kezelése • csoporton belüli agresszió • A csimpánzoknál és bonobóknál megjelenik a békítő viselkedés. • Megfigyelhető a más csoportokkal szemben tanúsított ellenséges magatartás.

Egy kortárs kísérlet • 1973 Orvosi – fiziológiai Nobel-díj – Karl von Frisch, – Konrad Lorenz, – Nikolaas Tinbergen

• Csányi Vilmos. 1999. Az emberi természet Humánetológia Vince Kiadó, Tudomány – Egyetem sorozat –

(részben Bánitzky Anita, Tar Balázs fóliái – kösz!)

– mire jó az etológia?

A primáták jellemzői 2.

• Az emlősökre jellemző kapcsolatok kétpólusúak – (pl.: hím-hím, hím-nőstény, anya-kölyök)

• Itt megjelennek a hárompólusú kapcsolatok is. – (játszótársi kapcsolatok)

• új irányzat csimpánzok viselkedésének etológiai vizsgálatában: kultúrák, kulturális tradíciók. • Csimpánzkultúrák: - Jane Goodall, Teleki Géza és a Bosch házaspár – fészeképítési szokások – eszközhasználat vadászó viselkedésnél érdekes a kooperáció mértéke

11

2011.10.18.

A primáták jellemzői 3. Intelligencia: - a csimpánzoknál fejlett a hosszú távú memória - képesek hosszabb oksági láncok felismerésére - intelligenciájuk legmagasabb fokát a társas kapcsolatokban, a szociális világban - A szociális intelligencia komplexitásban messze felülmúlja a fizikai intelligenciát, és fajspecifikus. - a primátákra jellemző: elsődleges agyi reprezentációk míg az embernél a másodlagos és harmadlagos reprezentációk is. - Az eddig felsoroltak lényeges feltétele valamilyen szintű kommunikáció.

A szavannateória • A szavannateória szerint az emberszabásúaktól történt elválásunk után a szavannára kerültek távoli őseink. Így viszont a csuklójárás nehézkessé vált, emellett a nagy távolságok megtétele, a ragadozók okozta fenyegetettség, a napsütés és a teherhordás a két lábon járást követelte meg. A szavannateória nagy problémája, hogy nem sikerül választ adnia arra a kérdésre, hogy ugyan miért hagyták el őseink a biztonságot, táplálékot adó esőerdőt, ahol egyik rokonunk, a csimpánz azóta is jól megvan. Emellett ez a teória sok különös állítást tartalmaz. Azt állítja, hogy az ember a szavannai nagy meleg miatt vesztette el szőrét, noha a ma ott élő állatok kibírják. Zsírszöveteinket azzal magyarázza, hogy szigetelés céljából alakultak ki, ha esetleg hideg van ( a szavannán!?) vagy hiányzik a szőr. Az izzadságmirigyek hatalmas száma pedig a hő levezetésére szolgál. Elég különös és ellentmondó logika, ha jól belegondolunk.

Az emberi csoportok

• Kialakulásuk döntő • A csoportméret állandóan növekedett, – emellett a csoportszerkezet is sokkal szorosabbá vált. Különböző kapcsolódási szinteket különböztethetünk meg. – Az emberi csoportokban kialakult a szociális vonzódás. – Az egyedek igénylik a testi kontaktust, szeretnek fajtársaik közelében lenni. – Csökkent a csoporton belüli agresszió, megjelent a táplálékmegosztás.

Az ember evolúciója Az emberszabású majmoktól a modern emberig terjedő evolúciós történet 6- 6,5 millió évet fog át. 4 millió évvel ezelőttre tehető az a időszak, amelyet kritikusnak tekinthetünk, mivel nem maradtak fenn fosszíliák. Erre az időszakra tehető ősünk két lábra emelkedése. Mivel nincsenek meg a szükséges adatok, így többféle elmélet látott napvilágot, például: • szavannateória, • vízimajom-elmélet

A vízimajom- elmélet

• A felegyenesedés másik lehetséges magyarázata a vízimajom-elmélet. Az ötlet kidolgozója Sir Alister Hardy – http://en.wikipedia.org/wiki/Aquatic_ape_theory

• Lényege: az ember számos anatómiai jellege elüt a rokon főemlősökétől, és inkább hasonlít a tengeri emlősökéhez, amelyek előzetes szárazföldi életmód után részlegesen vagy teljesen alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz. • Feltevés: a csimpánzoktól törtét elválásunk után az emberszabásúak • egy csoportja kiszorult erdei élőhelyeiről, és 1-2 millió évet egy tengerrel körülvet szigeten töltött – ( Leon P. Lumiere:Északkelet-Afrikát 1,5-3 millió évre elárasztotta a tenger, a hegyekből szigetek képződtek, ahol maradhattak főemlősök) ahol a tengerben kereste táplálékát.

• Hatás: csupaszság; sós könnyek; erősen izzad; orra kiemelkedik és orrlyukai lefelé néznek; képes levegővételét szabályozni; magzatainak 3 hónapos korig merülési reflexe van, hogy imádja a vizet. – a csimpánzokat elég egy 1 méteres vizesárokkal elválasztani a nézőktől, mert képtelen átgázolni rajta.

• A két lábon járás annak köszönhető, hogy a primáta teste alkalmazkodott az úszáshoz.

Az ember utódai Az ember utódai a születés után gondozásra szorulnak. Így minden újszülött mindent megtesz azért, hogy anyja jelenlétét biztosítsa. Ekkor a legfontosabb a szoros kötődés kialakítása, amelynek alapja a testi kontaktus, az ölelés, a simogatás. Ennek kialakításánál legfontosabb az első 3 év. Szakemberek bebizonyították, hogy akiknél nem alakult ki ez a kötődés,a problémák már 5-6 éves kor körül jelentkeznek. Ők nehezen vagy nem tudnak idegen társaságban feloldódni, mindig anyjukat keresik. Az árva gyermekeknél ez a folyamat éppen ellenkező. Náluk az idegenektől való félelem is minimális. A csecsemőknél az idegenektől való félelem az 5., 6. hónap környékén jelenik meg, ez egyébként felnőtt korban is jelen van (pl.: a villamoson).

12

2011.10.18.

Az imitáció Valódi imitációra valószínűleg csak az ember képes, ez a képesség már a születés utáni első percekben kimutatható. Imitációnak tekintjük a divatot, az öltözködést, a berendezést. Tehát azt, amikor az ember hasonlítani akar másokhoz. Az éneklés, a zene, a tánc is imitáció, de itt már jelen van a szinkronizáció jelensége Is. (Az éneklő emberek hihetetlenül pontosan tudják viselkedésiek elemeit összehangolni.) Az imitáció mellett fontos jelenség a tanítás, azonban nagy különbség van közöttük! Az imitáció során, akit imitálunk, nemigen törődik azzal, hogy mit csinál az imitátor. Ezzel ellentétben a tanulás sajátossága, hogy a tanár ellenőrzi a tanítványt. Emberi sajátosság a megtanult dolgok gyakorlása, tökéletesítése, másokkal való megosztása. Ezen jelenségek rokonainknál nem figyelhetőek meg.

A nyelv - valamikor az evolúció során a mimetikus kultúrákban megjelent a beszéd és a nyelv - a beszélt nyelv az ember vokalizációján alapszik, az ember kb. 200 fonéma kiejtésére képes, de ebből az egyes nyelvek csak 20-40 tagú csoportokat használnak. A csecsemők még valamennyi fonémát képesek helyesen kiejteni (gügyögés), idővel azonban az anyanyelvtől idegen fonémák lekopnak. - a nyelv teszi számunkra lehetővé, hogy egy dolgot, jelenséget egészen apró elemekre bontsunk, új állításokat, leírásokat rakjunk össze. - hatalmas az előrelépés a tanulás terén is a nyelv segítségével, hiszen akkora tudásanyag szerezhető meg ezáltal, amire önállóan talán több ezer év alatt sem tehetnénk szert, ha saját tapasztalatainkra lennénk utalva. - az emberi csoportok tevékenységét irányító szabályok nagy része kizárólag a nyelvi modellek segítségével fogalmazhatók meg.

A csoportviselkedés összehangolása • Az emóciók szinkronizációja: empátia • Viselkedési szinkronizáció: imitáció, másolás, tanítás, fegyelmezés; szabálykövetés • Érzelmi és viselkedési szinkronizáció: ritmus, ének, zene, tánc, rítus

• A rendszerszervező tulajdonság – – – –

Közös hiedelmek Közös akciók Közös konstrukciók Önfeláldozás

• A konstrukció képessége – Mímelés – Nyelvhasználat – Virtuális realitás (absztrakciós készség) – Tárgyak használata és készítése

1. A csoportélettel kapcsolatos viselkedési formák • Szociális vonzódás, zárt csoportok • Csökkent és szabályozott belső agresszió • Idegengyűlölet • Táplálékmegosztás • Több funkciójú szexualitás • Szülői gondoskodás • Csoporthűség

Konstrukciós képesség Az ember legbonyolultabb, legátfogóbb, legmeghatározóbb tulajdonsága az élete minden területén megnyilvánuló konstrukciós képessége. Egy mesterséges, „csinált” világban élünk (pl. táplálékunk jó része már fel sem ismerhető), melyben a tárgyak, a nyelv, a gondolkodás és a szabályrendszerek szétválaszthatatlan rendszert képeznek. Szociális életünk is mesterséges konstrukciókban zajlik: - politikai vezetőinket személyesen nem is ismerjük - gyermekeink iskolákban nevelkednek - az ideakonstrukciók előállításának képessége óriási ugrást hozott az ember evolúciójában, ezáltal egy teljesen újfajta környezetmodellhez jutott.

Megszaladási jelenségek • A „megszaladás” biológiai, evolúciós jelenség, akkor fordul elő, ha valamilyen szelekciós hatás egy tulajdonságot optimális paraméterein túl, minden korlát nélkül változtat, növel. (időnként egy faj kihalásához is vezethet!!!) • Erre példa a pávakakasok farktollazata. A színes, hatalmas tollazatot a nőstények preferálták, de a ragadozókkal szemben hátrányt jelent. Mégis, ha egy díszes egyed életben marad, akkor az sok nőstény kegyeit nyerheti el, és utódai tovább örökítik a feltűnő díszítményt. • Az emberek esetében is megfigyelhetők megszaladási jelenségek (pl. töménytelen mennyisében fogyaszthatunk cukrot, csokit, drogokat, vehetünk a szükségesnél nagyobb autót, stb.). • A mai társadalmakban gondot jelent a hatalom megszaladása. A civilizáció előtti ember esetében a státusz, a rangsor a kultúra szerves része volt. A kis csoportok terjedelme magától korlátozta az elnyerhető hatalom mértékét. A modern társadalmak számtalan hatalmi pozíciót hoztak létre, de ezek tényleges hatalma minimális. A hatalomvágynak nincs biológiai értelemben vett felső határa.

13

2011.10.18.

Az egyszemélyes csoport • Az emberre jellemző a szociális vonzódás, szeretne kis személyes csoportokban élni, azok tagjait jól ismerni. Ennek pótlására ma már ott vannak a mesterséges klubok, és a TV!!! • A modern társadalom legmélyrehatóbb beavatkozása az volt, hogy lerombolta a kis kultúrákat elválasztó határokat. Már teljesen elvesztettük viszonyítási alapjainkat, mindenki kénytelen önállóan felismerni a jót és a rosszat, mert ebben a csoport már nem segíti. • A csoportméret mára 1 főre redukálódott Csányi szerint, az önmegvalósítás lett a cél. Korábban a személyiség harmonikusan illeszkedett a csoporthoz, a csoport kultúrájához, most nincs mihez illeszkedni, a szocializáció nem biztosítja mindezt. A modern személyiség saját maga válogatja ki környezetéből azokat a komponenseket, amelyeket képes befogadni, amelyek nincsenek ellentmondásban korábbi ismereteivel.

A memória művészete • Már az ókorban megkülönböztették a természetes és a mesterséges  (mesterség/művészet révén tökéletesített) emlékezetet • A „mesterséges memóriának” vagy a „memória művészetének” az a  lényege, hogy elképzelünk egy épületbelsőt, és ebbe a képzeletbeli  térbe elhelyezzük a megjegyezni kívánt dolgok képeit (vagy a  megjegyezni kívánt szavakra utaló képeket) abban a sorrendben,  amelyben fel akarjuk őket idézni (pl. egy elmondandó szónoklat  témáinak, érveinek sorrendjében) • A képek összetettek is lehetnek, ahogy az alábbi példa mutatja, de  mindenképp meglepőnek, szokatlannak kell lenniük • Példa (Rhetorica ad Herennium): Egy ügyvéd meg akarja jegyezni egy  eset körülményeit, amelyben a vádlottat azzal gyanúsítják, hogy az  örökségért megmérgezett valakit. A képen az áldozat fekszik az ágyon, a  vádlott mellette ül, jobb kezében egy kupa, bal kezében táblák és egy  kos heréi. A kupa a mérgezésre emlékeztet, a táblák az örökségre, a  herék pedig homonímia révén (testes = herék, tanúk) arra, hogy az  esetnek voltak tanúi

Kritika

A könyv néhány ellentmondásos gondolata: • A könyv szerint a kezdeményező- és válaszkészség alapvetően emberi tulajdonságok. Ennek cáfolatára található példa a könyvben is (egy kutya, mely keresi gazdájával a kapcsolatot, felhívja figyelmét, jelzi jelenlétét). • Az előbb említett két tulajdonság alapozza meg azt a nagy újítást, amely az egyéves életkor körül jelenik meg, és ami egyértelműen megkülönböztet bennünket a primátáktól. A könyv más részeiben, pl. a primáták intelligencia-vizsgálatánál ezzel szemben elhangoztak más adatok is, amelyek szerint egy jól fejlett, intelligens csimpánz akár egy 4 éves ember szintjét is elérheti. • Csányi Vilmos a csoporthoz tartozás definiálásakor lényeges elemként említi a csoportot összetartó közös eszméket, közös akciókat és a hűséget. Ezzel szemben az egyszemélyes csoportok korában az ember egyszerre több csoport tagja, de ezek már más értelemben vett csoportoknak tekinthetők, ezekre már nem jellemző a lojalitás, a közös akciók is korlátozottak. Mégis emberi csoportokról ír a könyv.

F.C. Bartlett kísérletei • Frederick C. Bartlett (1886‐1969) angol pszichológus híres  emlékezettel kapcsolatos kísérleteiben a résztvevőknek képeket  ill. történeteket kellett emlékezetből felidézniük – változó idő elteltével – különböző időközönként többször – mások által felidézettet felidézve • Példa: Egy észak‐amerikai népmese memorizálása; mindegyik  résztvevő kétszer olvasta el a történetet, az első felidézés 15  perccel követte az olvasást; a visszaemlékezés során a történet  jelentősen lerövidül, elsősorban kihagyások révén; a kifejezések  modernizálódnak, „zsurnalisztikussá” válnak (pl. „családi  kapcsolatokra hivatkozva”, „heves harc kezdődött”); a történet  összefüggőbbé, következetesebbé válik, a hiányosnak tűnő  részeket kiegészítik • Vagy: egy afrikai maszkra emlékeztető rajzot kellett többször,  lerajzolással felidézniük; minél távolabb volt időben egy  visszaemlékezés, annál inkább hasonlított a maszk egy emberi  arcra  

A séma • Az emlékezést Bartlett kifejezésével a „jelentésre törekvés”  vezérli, vagyis „a [látott] minta összekapcsolása valamilyen  kerettel vagy sémával”; az emberi arc pl. ilyen séma: a maszkot e  séma hatására emberi arcként jegyezték meg • A séma határozza meg, hogy mi fog feltűnni az észlelt tárgyon,  majd ennek a kiugró részletnek megfelelően a séma ad értelmet  az észlelt tárgy egészének.  • A séma szerveződése részint az egyén korábbi élményeitől,  tapasztalataitól, ismereteitől függ, részint pedig kultúrájának  sajátosságaitól • Például az Angliába látogató szvázi törzsi vezetők számára  legmaradandóbb élményt a forgalmat feltartott kézzel irányító  rendőr jelentett ‐ a szvázik ugyanis feltartott kézzel üdvözlik  egymást   • „Minden korban, minden csoportnál s szinte minden  témaváltozatnál javarészt a társadalom által szentesített  értékekkel bíró tendenciák, érdeklődések és tények  következménye az, hogy mi tűnik kiindulásként kiugrónak, s ezt  követően mire emlékezünk.” 

14

2011.10.18.

Egyéni és kollektív emlékezet

Kommunikatív és kulturális emlékezet

• A közösen megélt eseményeknek csak töredéke marad meg a  saját elménkben  • Az események egészének visszaidézéséhez szükségünk van  azokra, akik velünk együtt élték át és a miénkkel megegyező  perspektívából látták az eseményeket.  • M. Halbwachs szerint az események a maguk teljességében csak  a kollektív emlékezetben élnek, de részleteiket is csak úgy tudjuk  felidézni ha azonosulunk azzal a csoporttal melynek részeként a  kérdéses eseményt átéltük.  • A régi diákjával találkozó tanár, bár részese volt ugyanazoknak az  eseményeknek, képtelen élő emlékképekkel összekapcsolni a diák  szavait, mert ő nem volt annak a csoportnak (az osztálynak) tagja,  mely számára az esemény emlékezetes volt.  • Az egyéni emlékezet pusztán különféle kollektív emlékezetek  metszéspontja ‐ azon csoportok emlékezete találkozik benne,  mely csoportoknak az egyén visszaemlékezése pillanatáig tagja  volt. 

• Jan Assmann (1938 –) német egyiptológus fogalmi  megkülönböztetése • Kommunikatív emlékezet: nemzedéken belül és  nemzedékek között átadott személyes emlékek,  tapasztalatok összessége; időbeli korlátait az egyszerre élő  generációk száma jelöli ki, vagyis 3‐4 generáció, tehát a  mindenkori jelentől számítva 80‐100 év • Kulturális emlékezet: a kommunikatív emlékezet időbeli  határán túli eseményekre, tapasztalatokra vonatkozó  emlékek összessége; összegyűjtésük, rendszerezésük és  megőrzésük minden kultúrában erre szakosodott  szakemberek (történészek, írnokok, bárdok, igricek) feladata  • A kommunikatív emlékezet spontán jelenség, a kulturális  emlékezetet viszont tudatosan fenn kell tartani

Identitás • Jan Assmann az identitás három típusát különbözteti meg – egyéni: az a minden kultúrában, minden mentálisan egészséges  egyénben kialakuló meggyőződés, hogy ő mindenki mástól  különböző, egyedi lény – személyes: az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyére  vonatkozik  – kollektív: a társadalmi csoportok önmagukról kialakított képe,  amellyel tagjaik azonosulnak • A személyes identitás nem feltétlenül egyedi; a modern ember  individualizmusa azt jelenti, hogy ez is egyedivé válik • G. Simmel (1858‐1918) német szociológus szerint a modern  individualizmus történeti előfeltétele az, hogy az egyén számos  egymástól független társadalmi csoportnak legyen a tagja, vagyis  egyszerre különböző társadalmi szerepeket töltsön be (pl. apa,  belgyógyász, sakkversenyző stb.) • Az így kialakuló identitás egyediségét az adja, hogy a  csoporttagságok kombinációja egyénenként más és más

15

2011.10.18.

Emlékezet és identitás • Identitás = azonosság; ez mindenek előtt azt jelenti, hogy az  egyén azonos önmagával – különböző időpillanatokban („az vagyok, ki voltam”), és – különböző társadalmi csoportokban / helyzetekben („az apa,  a belgyógyász, és a sakkversenyző ugyanaz a személy”) • Az időbeli azonosság, vagyis a folytonosság, előfeltétele az  emlékezet (klasszikus filmtéma: az amnéziás ember elveszíti  személyes identitását, nem tudja,hogy kicsoda) • A kollektív identitás lényege úgyszintén a folytonosság, az hogy a  csoport önképének alapelemei ugyanazok ma, mint régen voltak • Ezért a kulturális emlékezet az intézményesült, hosszabb ideig  fennmaradó csoportok (vallási közösségek, szakmai közösségek,  nemzetiségek, népek stb.) identitásának, összetartozásának az  alapja

Kulturális koherencia

Rítus és kulturális emlékezet

• A kulturális emlékezet nem pusztán az identitás előfeltétele,  hanem ahhoz is szükséges, hogy az adott kultúrában élők értsék  egymást • A kultúrának értelmes egészként kell nemzedékről nemzedékre  reprodukálódnia; ezt jelenti a kulturális koherencia fogalma (Jan  Assmann) 

• Az év meghatározott napjain, az ünnepeken, újra és újra  ugyanazokat a mozdulatokat végzik, ugyanazokat az eszközöket  használva és ugyanazokat a szavakat kimondva – ez a rítus • A rítus alkotóelemeinek ugyanakkor jelentése is van, valamit  elbeszélnek, megjelenítenek (pl. a kenyér és a bor a keresztény  istentiszteletben Krisztus szenvedésére utal); a jelentés ugyan  értelmezést igényel, de az értelmezés az ismétléshez képest  másodrendű • Assmann szerint, ha a kulturális koherenciát elsősorban rítusok  biztosítják, akkor rituális koherenciáról beszélünk • A rituális koherencia előnye, hogy a kultúra stabil reprodukcióját  teszi lehetővé; kevéssé van kitéve az értelmezés  bizonytalanságainak, a potenciális egyet nem értésnek, a  kritikának

– az idegen, az utazó számára a újonnan megismert kultúra nem alkot  értelmes egészet; idegenül hat, nem érti, hogy ki mit miért csinál – a kulturális koherencia sérülését jelzi, hogy az öregek nem értik „a mai  világot” vagy „a mai fiatalokat” 

• A kulturális koherencia megteremtésének két legalapvetőbb  eljárása az ismétlés és az értelmezés • Az ismétlés biztosítja a kulturális emlékezet tartalmainak  lehetőleg változatlan fennmaradását, az értelmezés pedig az  érthetővé tételét • A kulturális emlékezet két legfőbb hordozója a  rítus és a szöveg;  a kulturális koherencia ezeken keresztül jut érvényre

Szöveg és kulturális emlékezet

A kánon fogalma

• A kulturális koherencia alapszövegeken (szent szövegeken,  klasszikusokon, nemzeti irodalmon, alapvető jogszabályokon stb.)  keresztül is érvényre juthat • Itt is megvan, mind az ismétlés, mind pedig az értelmezés  összetevője, de itt az ismétlés (templomban, iskolában, bíróságon  stb.) válik másodrendűvé az értelmezéshez képest • Ha a kulturális koherenciát elsősorban szövegek (alapszövegek)  biztosítják, akkor textuális koherenciáról beszélünk • A szöveg – az értelmezés révén – sokkal rugalmasabban  alakítható a változó körülményekhez, mint a rítus • Ugyanakkor a textuális koherencia sokkal jobban ki van téve az  értelmezés eltéréseiből, ill. az alapszövegek készletének  változásaiból eredő konfliktusoknak, mint a rituális  

• Az alapszövegek számának a megnövekedése, illetve az  értelmezésükkel kapcsolatos konszenzus sérülése veszélyezteti a  kulturális koherenciát • Ekkor korlátozni kell az alapszövegek számát és rögzíteni kell  értelmezésük helyes módját: ez a kánonképződés jelensége  • A „kánon” görög/latin kanna/canna = nád szóból ered; eredeti  jelentése: építészetben használt egyenes oszlop, mérőléc,  vonalzó • Metaforikus jelentése (már az ókorban): minta, norma, szabály,  előírás ill. mintaadónak, mértékadónak tekintett (pl. irodalmi  kánon) vagy egyedül helyes (pl. bibliai kánon) alkotások  összessége • Jan Assmann szerint a fenti tág kánonfogalom mellett meg lehet  határozni egy szűkebb kánonfogalmat is • A szűkebb kánonfogalom az alapszövegek (és értelmezésük)  korlátozásnak arra a radikális formájára utal, amely kizárja az  alternatívákat, szemben a klasszikával, amely az alternatívákat  csak másodrendűvé fokozza le

16

2011.10.18.

„Hideg” és „forró” emlékezés

Múlt és jelen

• Claude Lévi‐Strauss (1908 ‐ ) francia antropológus  megkülönböztetése szerint egyes társadalmak, sajátos  intézményeik révén egyensúlyra, változatlan fennmaradásra  hajlamosak – ezeket nevezi „hidegeknek” – mások pedig  folytonos előrehaladásra, fejlődésre vannak hangolva – ezek a  forró társadalmak.  • Jan Assmann szerint ez e megkülönböztetés megfeleltethető a  kulturális emlékezet két fajtájának is. Az egyik a változatlanra, a  tipikusra, az állandóan visszatérőre emlékszik, a másik pedig az  újra, a különlegesre, az egyszerire • Egy társadalmon belül is lehetnek az emlékezéshez való viszonyuk  szerint eltérő, „hideg” illetve „forró” intézmények; az előbbire  jelentenek példát az egyházak vagy az iskolák, míg az utóbbira a  tudományos kutatóintézetek vagy a gazdasági vállalatok 

• Jan Assmann megközelítésében a mítosz olyan múltra vonatkozó  tudás, amelyből kiindulva ill. amelyre hivatkozva egy csoport  jelenbeli identitását és értékeit meghatározza • A mítosz egy funkció; bármilyen múltra vonatkozó ismeretből  (függetlenül attól hogy igaz‐e vagy sem) mítosz válhat,  amennyiben így használják • A mítosz hozzájárulása a jelen alakításához a „mitomotorika” • A mitomotorika két fajtája: – megalapozó: a múltra vonatkozó tudást ekkor a jelenbeli  viszonyok helyességének, értelmességének, vagy akár  szükségszerűségének igazolására használják – kontraprezentikus: az emlékezés ekkor a jelenbeli viszonyok  megkérdőjelezésének alapjává válik általában egy a jelen felett  álló hőskorra vagy aranykorra hivatkozva

Legitimáció és emlékezet • A kulturális emlékezet fenntartása nemcsak a csoport hosszú távú  fennmaradásának feltétele, hanem a csoporton belüli uralmi  viszonyok fenntartásának is – A hagyományos társadalmakban az uralkodó közvetlenül abból nyeri  legitimitását, hogy „emberemlékezet óta” ősei uralkodnak az adott  területen, akik ráadásul tetteikkel érdemesnek is mutatkoztak az  uralkodásra  – Többek között ezért készíttetnek családfákat, krónikákat: őseik tetteinek  feljegyzése saját uralmukat legitimálja, saját tetteik feljegyzése pedig  leszármazottaik uralmát fogja alátámasztani – A modern társadalmakban is számos uralmi viszonyt a hagyomány  legitimál: pl. szülő‐gyerek viszony – Sőt: megalapozó mítoszokra a modern demokráciáknak is szükségük van,  még akkor is, ha a kormányok legitimációja nem közvetlenül a  hagyományból, hanem a jogrendből következik

• Ugyanakkor a múlt bizonyos elemeinek elfelejtése ill. szándékos  kitörlése a kulturális emlékezetből szintén hozzájárulhat az uralmi  viszonyok fennmaradásához; pl. a sztálinizmusra vonatkozó tudás  elhallgatása a háború utáni kommunista rendszerekben

17