Szóval akkor az erősítőkről. Bár különleges hangfal a Jamo Oriel, de őrá is ugyanazok a szabályok érvényesek, így általános megfontolásokat fogok tenni, de a topic témája miatt a Jamo Oriel-re adaptálva. Írásomban arra keresem a választ, hogy hogyan is van az, hogy egyes erősítőknek ki kéne hajtani az Oriel-t, de nem teszik, mások meglepő módon egész jól szólnak vele, míg megint mások szólnak, hajtják, de "elfogy az energia". Megpróbálok egyfajta útmutatót adni arra, hogy hogyan lehet az erősítők adatlapján álló számokat értelmezni, és hogy Lászlónak milyen paraméterek azok, amikre szüksége van. Az írás technicista, ugyanis célom olyan összefoglalót adni Lászlónak, ami alapján ki tudja választani azon erősítőket, melyeket érdemes meghallgatnia. Hangsúlyozandó, hogy a meghallgatás mindig felülírja az elméletet (ennek van "technicista" magyarázata is: bár sok mindent tudunk az elektronikák és hangfalak viselkedéséről valamint a hallás mechanizmusáról, korántsem tudunk mindent, illetve valós zenei helyzetet modellezni és mérni a lehetetlennel megegyező kihívás) Ha valamelyik erősítő beválik, teljesen mindegy, mi van az adatlapján, és megfordítva: teljesen mindegy milyen ígéretesnek tűnik papíron, ha a meghallgatáson elvérzik. Elnézést kell kérnem azoktól, akik menekülnek a fizikai fogalmaktól, de be kell látnunk, hogy ha meg akarunk dolgokat érteni, akkor bizonyos szakkifejezések használata megkerülhetetlen. Azért gondolom, hogy ez így helyénvaló lesz, mert a topic korábbi hozzászólásai alapján az a benyomásom van, hogy László szereti megérteni a dolgokat, és logikus kérdéseket tesz fel. Írásomban nagyon sok egyszerűsítést fogok tenni az érthetőség érdekében, kérem, azok, akiknek a lentiek evidensek, ne bombázzanak megjegyzéseikkel, hogy ez meg az milyen nagyfokú leegyszerűsítés, meg, hogy ez meg az hogyan függ a fázistól, frekvenciától, visszacsatolástól, meg hogy a hangfal különböző paramétereitől. Én ezeket tudom. A célom a dolgok célszerű leegyszerűsítésén keresztül "értelmezni" az erősítőket abban bízva, hogy mindez valamennyire segíteni fog Lászlónak az erősítő kiválasztásában. Írásom során (végén) önkritikát is kellett gyakorolnom. Átolvasva rájöttem, hogy túl sok a technikai részlet és számítás benne, és az egészet a töredékére vágtam vissza (mint a fórumon is írtam, nem könyvet akartam én írni). Így már talán "emészthető", mind a tartalom technikai oldala, mind a hossza. Írásom saját termék, nem copy-paste, minden benne található hibáért a felelősség engem terhel. Ez persze egyidejűleg fel is hatalmaz arra, hogy az olvasók számára szabadon, bárhol és bármilyen formában felhasználhatóvá tegyem. Lévén semmilyen olyan dolgot nem tartalmaz, amire én jöttem volna rá, még csak nem is kell rám hivatkozni. Ja, és változtatás és tévedés joga fenntartva :-)
1/9
Szóval erősítőkkel kapcsolatban teljesítményben, watt-ban szoktunk gondolkodni. Ezzel szakítani kell. Az erősítőre úgy kell tekinteni, ami a bemenetére adott feszültségből elállítja a kimeneti feszültséget. Ha kimenetére hangfalat kötünk, akkor a hangfal ellenállásától (impedanciájától) függően "szívja meg" árammal az erősítőt, amit az erősítő lead, ha tud. Ha nem tudja leadni, nem adja le. Ha alacsonyabb ellenállású hangfalat kötünk ugyanakkora feszültségű kimenetre, az jobban megszívja az erősítőt. Ideális esetben fele akkora ellenálláshoz kétszer akkora áram tartozik, mely az azonos feszültség mellett kétszeres teljesítményt ad. A dolog persze nem ilyen ideális, ugyanis az erősítőnek van kimeneti ellenállása, mely a kimenettel soros kapcsolású. Ha hangfal nélkül (terheletlenül) jár az erősítő, kimenetén nagyobb feszültség mérhető, mint ami majd a hangfalra fog jutni. Ez azért van, mert amint elkezd áram folyni a kimeneten (hangfal van csatlakoztatva), a belső ellenálláson az árammal arányos feszültség fog esni, mely csökkenti a hangfalra jutó feszültséget és így a teljesítményt is. Nagyobb áram esetén nagyobb a belső ellenálláson eső veszteség, és így fele akkora ellenállású hangfalra nem fog kétszer akkora teljesítmény jutni. Például ha van egy erősítőnk ami 8 ohm-ra mondjuk 100 W-ot ad le, 4 ohm-ra jó ha lead 150160 W-ot. Ebből a veszteség származtatott mennyiség a damping factor. A damping factor egész pontosan az erősítő kimenetén terheletlen állapotban mérhető feszültség és a terhelés hatására bekövetkező feszültségesés hányadosa. Vagyis minél nagyobb a damping factor annál kisebb a fentiekben részletezett veszteség. Egyszerűen fogalmazva: minél közelebb van a 4 ohm terhelés mellett leadott teljesítmény a 8 ohm terhelés melletti teljesítmény duplájához, annál nagyobb a damping factor. A hangfalak impedanciája a frekvencia függvényében változik. Könnyen belátható, hogy egy erősítő annál pontosabban képes teljesítményben ezt lekövetni, minél közelebb van a 4 ohmra leadott teljesítménye a 8 ohm-os eljesítmény duplájához. A damping factor magyarul csillapítási faktor. Neve onnan ered, hogy a nagyobb damping factor-ral rendelkező erősítő a hangszóró kilengéseit jobban kontrollálja, fékezi. (Hogy pontosan miért, jelen írásomban nem fogok belemenni, kéretik ezt most bizonyítás nélkül elfogadni. Igazándiból az egész damping factor megérne egy külön misét.) Milyen kilengésekre gondolok? Képzeljük el, hogy van egy rövid, intenzív dob beütés. A membrán intenzíven kilendül, reprodukálja a jelet. Viszont ha megszűnik a jel, a hangszóró még tovább akar lengeni. Miért? Mert van saját tömege, mozgási energiája és a hangfal rugalmas felfüggesztésén, tovább lengene/rezgene. Vagyis a membrán tovább leng, mint a jel tart, a különböző jelek egymással átlapolódnak. Az intenzív, rövid dob beütés elmosódik, szétkenődik, kontrollálatlanná válik. Ez persze elsősorban a professzionális hangosítási hangfalak esetében jelentkezik, ahol a membrán (tömege) is nagyobb. Azonban egy bizonyos határon túl a magas damping faktor már csak játszadozás a számokkal. A túl magas damping faktor nem "kihasználható", melynek oka a valós hangszórók soros ellenállása, a kábelek ellenállása, a csatlakozók ellenállása, stb.
Tipp 1: Magas damping factor kontrolláltabb, "kottázhatóbb" basszust eredményez. A nem hangosításra szánt erősítőknél a damping factort nem szokták megadni. Ha mégis, akkor legyen minél nagyobb. 100-as érték már jó, 200-as érték már igen kiváló. Vannak 2/9
cégek - pl. Crown - akik nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a magas damping factor-ra és több ezres damping factor-ral rendelkező erősítőket is gyártanak. Ennek már nincs értelme, a gyakorlatban ilyen alacsony kimeneti ellenállás kihasználhatatlan és további előnnyel nem jár. (Ebbe most nem fog belemenni, hogy miért) Ha nincs megadva a damping factor, akkor minél közelebb van a 4 ohm-os teljesítmény a 8 ohm-os teljesítmény duplájához, annál kontrolláltabb basszusra számíthatsz.
A slew rate szintén egy olyan fogalom, amit nem szeretnek megadni. A slew rate azt adja meg, hogy az erősítő kimenetén milyen gyorsan tud nőni (illetve csökkenni; bár a kettő érték általában különbözik, a különbség nem jelentős, így beszélhetünk egy értékről). Legtriviálisabban akkor látszik, hogy miről van szó, ha négyszögjellel hajtjuk az erősítőt. Ekkor a bemenetre olyan feszültséget kapcsolunk, ami (elméletileg) zérus idő alatt ugrik fel 0V-ról egy bizonyos értékre, majd bizonyos idő után vissza. (szabályosan ismétlődő négyszögjel esetén természetesen rendelhető frekvencia is a jelhez és így beszélhetünk például 1 kHz-es, 10 kHz-es négyszögjelről). A kimeneti feszültség a bemeneti jel zérus idő alatt bekövetkező végtelen feszültségnövekedését nem tudja lekövetni, és lejtősen emelkedik (és csökken). Ennek az emelkedésnek a meredeksége a slew rate. Dimenziója feszültség per idő, praktikus okokból (hogy ne legyenek túl nagyok a számok) V/µs-ben adják meg. Az, hogy a kimeneten a feszültség nem nő végtelen sebességgel, tulajdonképpen a kimeneti sávszélesség, teljesítmény sávszélességgel korlátozottságából adódik illetve ezt okozza. A négyszögjel Fourier transzformáltja egy végtelen spektrumú jel (a frekvencia növekedésével egyre csökkenő amplitúdóval), ahol az alapfrekvencia megegyezik a négyszögjel frekvenciájával, majd a magasabb frekvenciák egyre kisebb amplitúdóval négyszögesítik a sinus hullámot. Ha az erősítő nem tud bizonyos frekvencia fölé menni, akkor azok "négyszögesítő hatása" hiányzik, és laposabban emelkedik a jel. A slew rate frekvencia jellegű tartalma azonban sinus-os jel esetében is tetten érhető. A sinusgörbe legnagyobb meredekségű pontja a nullátmenetben van (sinus deriváltja a cosinus, aminek abszolútértéke ott maximális, ahol a sinus nulla). Ha felrajzolunk különböző frekvenciájú és amplitúdójú sinus görbéket, láthatjuk, hogy minél nagyobb a frekvencia és az amplitúdó annál nagyobb a meredekség (mind a frekivel, mind az amplitúdóval egyenesen arányos; a levezetéstől eltekintek). Vagyis minél nagyobb teljesítményt és minél szélesebb teljesítménysávszélességet várunk el, annál magasabb slew rate (SR) kell: = 2 Nézzünk egy erősítőt ami 200 Wrms teljesítményt ad le 8 ohm-on. Ekkor az effektív kimenő feszültség 40 V (√8 ∗ 200). Ez csúcstól csúcsig kb 56,5 V (40 ∗ √2) Várjunk el 50 kHz sávszélességet, vagyis 50 kHz nél várjunk el fele akkora kimenő teljesítményt. 3/9
∗√
Ekkor a csúcstól csúcsig mért feszültség pont 40 V lesz ( ) √ Vagyis az elméleti minimum (ebben a konkrét esetben) 12,5 V/µs. Ez persze az elméleti minimum, ennél a több csak jobb.
Tipp 2: A slew rate az erősítő magasfrekvenciás viselkedésével arányos mennyiség (négyszögjelet nem szoktunk hallgatni). Két azonos erősítő közül amelyiknek nagyobb a slew rate-je, annak nagyobb a teljesítmény sávszélessége és (valószínűleg) kisebb a nullátmeneti torzítása magasabb frekvenciákon.
Mint mondottam volt az erősítőre úgy tekints, mint ami egy bementi feszültségből állítja elő a kimeneti feszültséget (megint: nem "watt-ban" gondolkozunk), vagy ha úgy tetszik, kimeneti teljesítményt. Na itt a következő, amire figyelni kell. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy az erősítő mekkora bemeneti feszültség esetén produkálja a névleges kimeneti teljesítményét. Nagyon sok kutyus szokott itt elásva pihenni. Pedig pont ez az erősítő lényege, itt történik az erősítés. Legyen két erősítőnk, A és B. Legyen mindkettő teljesítménye 8 ohm-on 100 Watt. Mondjuk A erősítő névleges bemeneti feszültsége 0.7V, B erősítőé 1.4 V. Mindkettőből ki tudjuk venni a 100 W-ot? Persze. Akkor két "ugyanolyan erős" erősítőnk van? Messze nem. Miért? Ahhoz, hogy az erősítő 8 ohm-ra le tudja adni a 100 W-ot kb. 28 V kimenő feszültséget kell produkálnia. Vagyis A erősítő 0,7 V-ból csinál 28 V-ot, míg B 1,4 V-ból. Vagyis az A erősítő kétszer akkorát erősít! Hogy is van ez? Nem "ugyanakkora" a két erősítő, noha mindkettő 100 W-os? De nem ám! Adjunk mindkét erősítőre 0,7 V-ot. Az A erősítő kimeneti feszültsége 28 V, míg B kimenetén arányosan a fele kimeneti feszültség mérhető. Viszont a teljesítmény ugye négyzetes arányban van a teljesítménnyel, és míg az A erősítő leadja a maga 100 W névleges teljesítményét, B még mindig csak 25W-nál jár! Így lesz egy 100 W-os erősítő 25 W-os, vagy egy 200W-os hirtelen 50 W, és "nem hajtja meg", "leszólja a másik", "elfogy". A lényeg tehát itt is feszültségerősítés. "Csúnya" szóval szólva: a gain. A gain értéke dB-ben megadja, hogy az erősítő mekkorát erősít a bemenő jelen. Nem mondom, hogy a kimeneti teljesítmény nem fontos, de a gain értéke ugyanolyan fontos. Sajnos ezt sem szokták megadni. Profi erősítőknél már inkább.
Tipp 3: Ha van két erősítőd, ami ugyanakkora teljesítményű, akkor a nagyobb gain értékkel rendelkező, alacsonyabb névleges bemeneti feszültséggel rendelkező erősítő fog nagyobbat szólni és fogja leszólni a másikat. Vigyázat: a gain dB-ben van megadva, 3 dB-el nagyobb gain kétszeres kimeneti teljesítményt jelent.
4/9
A névleges bementi feszültséget megadhatják: mV/Veffektiv vagy mV/Vrms (ugyanaz) vagy dBu és dBV rendszerben. 0 dBu = 0,775 Vrms = -2,2 dBV 0 dBV = 1 Vrms = +2,2 dBV Pl.: -10dBV = 0,316Vrms (konzumer elektronikák esetén) és +4dBu = 1,228 Vrms (professzionális készülékek) Persze alacsonyabb bemeneti névleges feszültséggel rendelkező erősítőt túlvezérelni is könnyebb, tehát erre ezért figyelni kell. A túlvezérlés jelentkezhet bemeneti oldal felől (bementi klippelés: túl nagy bementi jel, mert bár később a hangerő-szabályozóval csillapítva bár, de torzítva, klippelve jut tovább a kimeneti fokozatra) és kimeneti oldal felől (bár a bementi jel nem klippel, a kimenet bár nem tudja a bemenetnek megfelelő kimeneti feszültséget létrehozni, a tranyók teljesen kinyitnak és a tápfeszültség "kiül" a kimenetre), vagy a kettő kombinációjakként. És itt van a következő gyakori félreértés, amit tisztázni kell. Az erősítő, és a hangfal legfőbb ellensége a túlvezérlés, nem pedig a túl nagy teljesítmény. Egy hangfalat sokkal könnyebben tönkrevághatsz egy túl kicsi teljesítményű erősítővel amit túlvezérelsz, mint egy túl nagy teljesítményű erősítővel (persze azért ez sem lehetetlen...). Ha az erősítőt túlvezérled (klippeled), akkor a kimenetén kivezérlési csúcsokban egyenfeszültség jelenik meg (a kimeneten nem tud tovább nőni a kimeneti feszültség, és a hullámforma teteje le lesz vágva). A klippelő jel Fourier spektruma igen jelentős energiájú magas frekvenciájú komponenseket tartalmaz. Ráadásul ezek nem zenei jellegű hullámok, igen kellemetlen menetűek, és mind menetük, mind frekvenciájuk, mind amplitúdójuk miatt jelentős terhelést jelentenek a magas sugárzó számára (házibuliban először mindig a magas füstöl el) Egyenfeszültség esetén minden változik. A hangváltóban a tekercsek megszűnnek tekercsnek lenni, ohm-ikusan kezdenek el viselkedni. A kondenzátorok megszűnnek vezetni és szakadásként jelennek meg. Az egyenfeszültség teljesen "átrajzolja" a hangváltót. És így a ráadásul nagy feszültség oda jut, ahova nem kéne. És hopp, ugrott is egy, esetleg több hangszóró. Persze az, hogy a tekercs megszűnik tekercsként viselkedni a hangszóró lengőtekercsére is igaz. Ohmikus ellenállásként melegszik, melegszik, majd megsül. Ha az erősítő nem klippel, akkor előbb kezd el a hangszóró úgy torzítani, hogy úgyis visszaveszed a hangerőt. Persze ez elsősorban a mély- és középhangszóróra igaz. A magas hangszóró (ilyen jellegű) torzítását nehezebb meghallani, pusztán azért, mert a torzítás során megjelenő felharmonikusak a nem hallható tartományban lesznek/lennének.
5/9
De ha nem olyan zenét hallgatsz, amiben a magas túlreprezentált (tucc tucc zene) és a hangfalban jól el van osztva a magas, közép és mély hangszóró teljesítménye, akkor a mély és középhangszóró torzítása figyelmeztetni fog. Persze, nem azt mondom, hogy a hangfalnál nagyobb teljesítményű erősítővel nem lehet "hazavágni" a hangfalat. Dehogynem.
Tipp 4: A szükségesnél inkább nagyobb teljesítményű erősítőt válassz, ne kisebbet.
De akkor hány wattos erősítő is kell? Itt persze először is jegyezzük meg, hogy az a watt valós watt legyen, értsd az a 100 Watt ne 25W legyen (lásd fentebb). A teljesítményt sokféleképpen meg lehet adni, van rms, zenei teljesítmény, de vannak egyéb szűrt átvitel mellett, IEC, DIN szerinti teljesítmény. (Most itt a kínai műanyag csodákon szereplő PMPO és egyéb értékekről nem beszélek, te nem olyan erősítőt fogsz venni) Manapság leggyakrabban az rms és zenei teljesítményt szokták megadni. Az erősítő zenei teljesítménye kétszerese az rms teljesitménynek. Az rms teljesítmény a sinus jel esetén leadott teljesítmény, míg a zenei valós zenei jel esetén kivehető teljesítmény. A kettő között azért van különbség, mert a sinusos jel folyamatos terhelést jelent, míg a zene lüktető, folyamatosan változó terhelés.
Tipp 5: Folyamatos terhelés (rms) esetén egyensúlyi helyzet alakul ki az erősítő teljesítménybemenete (táp) és teljesítménykimenete (hangfalkimenet) között, vagyis az rms kimenő teljesítmény nem lehet nagyobb mint a bemenő teljesítmény a táp felől. Sőt a különféle veszteségekkel kb. 70-80% hatásfokot feltételezve (te biztosan nem fogsz Aosztályú erősítőt venni 87 dB érzékenységű hangfalhoz), a tápnak 25-40%-al magasabb teljesítményűnek kell lennie. Nagyon sok erősítő lebukik valós rms teljesítményét illetően, ha az ember vet a hátoldalára egy pillantást és megnézi a biztosíték, illetve áramfelvétel értékét.
Tipp 6: A zenei teljesítmény lehet nagyobb, mint a táp teljesítménye. Az erősítőben lévő kondenzátorok töltést tárolnak, ahonnan rövid ideig többet is kivehet az erősítő, mint amennyit az erősítő beletáplál. Mivel a zene lüktető jel, a kivehető teljesítmény túllépheti a táp teljesítményét.
Tipp 7: Az, hogy az erősítő rövid ideig mekkora áramot tud leadni, az erősítő áramerőssége. Minél áramerősebb egy erősítő, annál inkább tud rövid csúcsokat lekövetni. Áramerős erősítők több ezer wattot is le tudnak rövid ideig adni. Itt nagyon rövid csúcsokról beszélünk, tehát nem úgy fog hallatszani, hogy akkora hangja van, mint egy többezer watt-os koncerterősítők, de dinamikusabb, élőbb, "gyorsabb" lesz a hang.
6/9
Tipp 8: Ha nem tudod eldönteni, hogy rms vagy zenei teljesítmény ami fel van tüntetve, gyanakodj, hogy a zenei van megadva (hiszen az nagyobb, jobban mutat)
Így lehet tehát a 100W-os erősítőből 12,5 W-os: A feltüntetett 100 W nem rms, hanem zenei teljesítmény, ami valójában 50 W rms, ami alacsonyabb gain miatt 12,5 W is lehet (lsd. fenti példa az A és B erősítőről) Fontos, hogy a hangszórókra ne jusson nagyobb teljesítmény, mint amit elbírnak. Az Eton 7-375/32 HEX teljesítménye az adatlap szerint 80W. Ez úgy van feltüntetve, hogy nominális, vagyis névleges teljesítmény, ami az rms szinonimája. A feltüntetett teljesítmény nem azt jelenti, hogy annyival szól szépen, hanem hogy ennyit bír el károsodás nélkül. Válasszuk a terhelés felső határát 60 W rms-nek. Az erősítő teljesítményigénye függ attól, hogy milyen zenét hallgatsz. Az Oriel esete abban is különleges, hogy a középmély hangszóró 100 Hz-től (szokásosnál alacsonyabb érték) dolgozik 3 kHz-ig. Csak két szélsőséges példa: az emberi hang teljesítményspektrumának csak kis része megy 3 kHz fölé és 100 Hz alá. Így mondjuk ha beszédet hallgatsz, egy kb. 90 W rms-s erősítő teljesen kihajtja az Oriel-t. Ha olyan zenét hallgatsz, ahol a teljes kivezérlés esetén "megszólal" a "teljes" spektrum, akkor több. Általánosságban ha 60 W lehet 100 Hz és 3 kHz között, akkor 3 kHz feletti rész kb. 20-30 W és a 100 Hz alatti rész kb. 100-130 W. Vagyis a teljes spektrum kihajtásához kb. 180-220 Wrms kell.
Tipp 9: Az hogy 90 W rms - 220 W rms között mekkora teljesítmény kell, a hallgatott zenétől és a kívánt hangnyomástól függ. Ha általánosan használható rendszert akarsz, akkor a tartomány felső tartománya, vagy több (lásd tipp 4) ajánlott.
Mire számíthatsz? Vegyük a standard 1 kHz-es sinus jelet. Ezt a mélyközépsugázó dolga, vagyis a hangfalad maximum 60 W rms teljesítményű jellel terhelhető. Kétszeres teljesítmény 3 dB hangnyomás emelkedéssel jár. Így a 60 W terheléssel a 87 dB érzékenységű hangszóró kb. 104 dB 60). hangnyomásra képes (87 + 3 ∗ Csak az összehasonlítás kedvéért: tölcséres hangfalaknál nem ritka a 97-100 dB/W/m érzékenység. 100 dB érzékenységű hangfallal a 104 dB hangnyomás 2,5 W-al elérhető, 97 dB-nél 5 W-al. Ez a kisteljesítményű csöves erősítő nagy érzékenységű hangfallal való párosításának tipikus esete (aminek jelentős tábora van, főleg azért mert ilyen kis teljesítmény mellett könnyebb jó hangú erősítőt készíteni, és ismét elő lehet venni a single ended csöves erősítőket... De jelen írásnak nem ez a témája).
Tipp 10: Kb. akkora hangnyomásra számíthatsz mint egy nagyérzékenységű hangfal 2-5 W-al hajtva.
7/9
Nem beszéltünk még a torzításokról. Ebbe nem fogok most belemenni, mivel az iromány elsődleges célja az volt, hogy "teljesítmény" felől közelítsük meg a kérdést. Általánosságban elmondható, hogy kétféle torzítást szoktak elsősorban vizsgálni: a harmonikus torzítást és az intermodulációs torzítást. Az erősítő nem teljesen lineáris működésű, és egy adott frekvenciájú jellel hajtva megjelennek a kimeneten az adott jel felharmonikusai. Azt, hogy a kimeneti jelben mennyi a bemeneti jelben eredetileg jelen nem lévő felharmonikusok aránya, fejezi ki a harmonikus torzítás értéke. A harmonikus torzítással kapcsolatban meg kell említeni, hogy - mint minden erősítő rendszer - a fülünk is termel felharmonikusokat, fülünknek is van harmonikus torzítása. Ennek két következménye is van: egyrészt lehetőséget ad arra, hogy csecsemőknél objektíven (értsd a gyermek együttműködése nélkül) meg lehessen állapítani, hogy hall-e rendesen, ugyanis a felharmonikusok visszasugárzódnak a külvilág felé (fülbe illesztett mini hangszóróval beküldenek egy tiszta frekvenciájú jelet, majd ugyanabba a fülbe illesztett mikrofonnal nézik, hogy visszajönnek-e a felharmonikusok. Ha igen, akkor hall a gyermek, és a szülők megnyugodhatnak.) A másik következménye, hogy bizonyos felharmonikusok "kellemesek" a fülnek - értsd "belesimulnak" a természetes torzításba, míg mások nem. Így lehet, hogy egyes (jellegzetesen csöves) erősítők akár több százalékos torzítását is kellemesnek, sőt zenei jellegűnek tartjuk, míg más erősítők akár 3-4 nagyságrenddel kisebb torzítását is "kellemetlennek", "hidegnek", "tranzisztorosnak" halljuk. Egy erősítőn ritkán hallgatunk sinus jelet. Általában zenét hallgatunk, ami jellegzetesen különböző frekvenciájú (és amplitúdójú) jelek kavalkádja. Fontos, hogy egy erősítő mit kezd a különböző frekvenciájú jelekkel. Ezt fejezi ki az intermodulációs torzítás. Amikor egyidejűleg két különböző frekvenciájú jellel vezérlünk egy erősítőt, akkor a két jel mellett megjelenik kettőjük különbözete illetve annak felharmonikusai. Ezen jelek kimeneti jelhez viszonyított arányát adja az intermodulációs torzítás. A fülünk az intermodulációs torzításra érzékenyebb, mint a harmonikusra (mint fentebb írtam, több százalékos torzítás még a fülnek kifejezetten kellemes is lehet, de több százalékos intermodulációs torzítás már kifejezetten zavaró), a különbözeti jel nincs zenei viszonyban az eredeti jellel. Persze van még más torzítás is, pl. termikus torzítás, meg egyebek, de a fenti kettő az amit meg szoktak adni az adatlapokban Mint mondtam, a torzításba nem megyek bele (nem ez volt a cél), de legyen minél alacsonyabb, és az intermodulációs torzításra különösen figyelj.
8/9
Összefoglalva:
Csatornánként kb. 200 W rms, esetleg kicsit nagyobb teljesítményű erősítő teljesen kihajtja. Másik oldalról megközelítve: ennyi szinte ajánlott is, lévén alacsony az érzékenység; a 104 dB hangnyomás azért nem annyira magas, hogy ne szerepeljen célként is.
Mindenképpen nézd meg az erősítő áramfelvételét. 2 x 200 W rms + veszteség miatt legalább 500 W - 600 W áramfelvétel (230 V mellett 2,17 - 2,6 amperes biztosíték)
Az erősítő bemeneti feszültsége legyen az előtte lévő készülékek névleges kimeneti szintjéhez illesztett, annál nem sokkal nagyobb, és a gain értéke legyen minél nagyobb, legalább 30 dB.
A damping faktor lehetőleg legyen 100-200 (ennél nagyobb értékek további előnnyel nem járnak), illetve ha nincs megadva, akkor a 4 ohm-os teljesítmény legyen minél közelebb a 8 ohm-os teljesítmény duplájához, de legalább legyen 50-60%-al több.
A teljesítményből adódva a slew rate legyen legalább 20 V/µs.
Lehetőleg legyen áramerős, 25A, vagy több.
Figyeld az intermodulációs torzítást.
Ha hoznak neked olyan vasat ami ezeknek megfelel, akkor az erősítő ki fogja hajtani az Orielt. Onnantól már "csak" a hangkarakter számít, arra meg úgysem adhatok tanácsot, azt neked kell meghallgatni és eldönteni. A meghallgatás fontosságát nem tudom eléggé hangsúlyozni. A zene lényegének, szövetének, "valóságosságának" nincs meg (egyelőre) az elektronikai megfelelője. Pusztán az adatlap alapján nem lehet megmondani, hogy melyik erősítő zenél, és melyik az amelyik csak mint szorgalmas eminens teszi a dolgát és kitolja a jelet, esetleg technikailag maximálisan korrektűl, de úgy, hogy elveszik a zenéből az élet. Másik oldalról viszont igenis fontosak a paraméterek, és segítségükkel ki lehet szelektálni azokat az erősítőket, amik szóba jöhetnek, és amiket aztán meg kell hallgatni. Remélem irományom segít a potenciális jelöltek kiválasztásában. Dezső
9/9
