X. 1920-as évek: Horthy kormányzóvá választása után visszavonult a mindennapi politikai életből.1 Elsőként Teleki Pált tette meg miniszterelnökké, aki megkezdte a helyzet konszolidálását. A különítmények nagy részét feloszlatta (nem egyszer katonai akció keretében számolta fel központjaikat). Nagyatádi Szabó István kisgazda földművelésügyi miniszter földreformot hirdetett. A reform érintetlenül hagyta a nagybirtokokat, azonban körülbelül 2 millió embert földhöz juttatott (1920. évi XXXVI. törvénycikk2). Ez többnyire 1–5 holdas birtokot jelentett. Az országtól elcsatolt területekről hazánkba menekülő értelmiségiek tízezreit munkához kívánta juttatni3, ezért fogadtatta el az országgyűléssel a numerus clausus („zárt szám”) törvényt, aminek értelmében a nemzetiségek csak etnikai arányuknak megfelelő arányban lehetnek jelen az értelmiségi pályákon (1920. évi XXV. törvénycikk 3.§). 4 A törvényt, amely elsősorban a zsidóságot sújtotta, a Bethlen-kormányzat 1928-ban hatálytalanította (1928. évi XIV. törvénycikk).5 A kommunista mozgalmat az állami és társadalmi rend védelmének érdekében törvényen kívül helyezték (1921. évi III. törvénycikk).6
Teleki ugyanis 1921-ben belebukott az I. királypuccsba, ekkor a szintén mérsékelt konzervatív irányzatot képviselő Bethlen István lett a miniszterelnök (1921–1931). 1921. április 14-én Bethlen István alakított kormányt. Horthy Miklós benne bízott, hogy az alkotmányos rendet helyreállítja és az államháztartás megingott pénzügyi egyensúlyát az infláció után rendbehozza. Külpolitikai sikerként könyvelhetik el, hogy a nagyhatalmak hozzájárultak Sopron hovatartozásának népszavazással való eldöntésére. A szavazás során Sopron országunkhoz csatolódott. Horthy Miklós megalapítja a Vitézi Rendet, melynek története a távlatokba nyúlik vissza7. 1921. augusztus 20-án 143 legénységi és 61 tiszti állományú tagot avattak vitézzé. A Vitézi Rend gondolata az ezeréves történelmi múlt alapjára épült, gyökerei visszanyúlnak nemzeti fejlődésünk legrégibb korszakaiba. A vitézi tetteket Magyarország királyai Szent István óta nemességgel és földbirtokkal jutalmazták. – Horthy Miklós kormányzó jogköréből kimaradt a nemesség adományozása. – Szent István hűbéri rendszerében az adománybirtok célja a katonai szolgálat biztosítása volt. II. Endre megkezdte a kisbirtokos vitézi osztály kialakítását, IV. Béla megerősítette a harcoló hűbéres vitézi elemet. Igen sok érdemes harcost emelt vitézi rangra. Az Árpádok alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a hadirendszer és ezzel párhuzamosan a vitézi osztály is. 1
Pritz 2001. 1920. évi XXXVI. törvénycikk a Netjogtáron 3 Magyarország a XX. században. A vándorlás (migráció) (Menekülés rész) 4 1920. évi XXV. törvénycikk 3.§ a Netjogtáron 5 1928. évi XIV. törvénycikk a Netjogtáron 6 1921. évi III. törvénycikk a Netjogtáron 7 http://www.vitezirend.co.hu/index_2.htm 2
Rövid háromszáz esztendő alatt kialakult egy közjogi jellegű nemesi rend. IV. Béla már erre az erős nemességre támaszkodhatott az ország felépítésének munkájában. A lovagi szellem már az Anjouk korában nagy tért hódított. Róbert Károly 1326-ban ötven vitézzel megalapította a Szent György lovagrendet, amely a király, a haza és az egyház védelmére alakult. Zsigmond király 1408-ban alapította a magyar vitézségen alapuló második rendet, a magyar Sárkány rendet. A lovagok fő feladatuknak a lovagi szellem ápolását, a belső viszályok, a pártoskodások elhárítását és a hit védelmét tekintették. A középkor a vitézi magatartást és megjelölést a legelső világi tisztségnek tekintette. Az igazi vitéz az özvegyek és árvák védője és az igazság bajnoka, valamint istenfélő ember volt. A székelység, a szabad hajdúk, a jászok és a kunok hősi magatartásuk alapján különleges kiváltságban részesültek. A katonai és vitézi teljesítménnyel egybekötött földbirtok gondolata a történelem folyamán alakult ki. A vitézi eszme tovább emelkedett a történelmünkben. Így a Vitézi Rend életre hívása is a magyar történelem alakulásának természetes folytatása. Az első világháború ismét időszerűvé tette a vitézi magatartás jutalmazását, ezért vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó (1920-1944) a hősi magatartás erényére emlékeztetve, a VITÉZI REND (V. R.) megalapításával újjáélesztette a hagyományokat. Olyan egyéneket avattak vitézzé, akik a harctereken és a nemzeti felkelések alatt példaadó, személyes bátorsággal állták meg a helyüket, magas kitüntetésben részesültek, vagy önfeláldozó bátorsággal párosult kiváló nemzetszolgálatban tűntek ki. Az igénylőket vitézi telekkel is jutalmazta. Társadalmi állásra és rangra való tekintet nélkül a Vitézi Rend tagjai lehettek mindazok, akik az előírt feltételekkel rendelkeztek. A követelmények, a jogok és kötelességek egyenlőek voltak, a rend tagjai egyforma jelvényt viseltek, és ezáltal a Vitézi Rend nemes értelemben demokratikus jelleget is nyert. A Vitézi Rend kerete, a vitézi cím, az avatás és a vitézi telekadományozás, valamint a várományosi jog a régi lovagrendek hű másaként felelevenítette azok hagyományait is. A szovjet megszállást követően a Vitézi Rend Magyarországon nem működhetett, tevékenységét 1945-ben a kormány betiltotta. A győztes hatalmak Horthy Miklóst tanúként hallgatták ki a nürnbergi perben. Vádat ellene nem emeltek. Sztálin sem. Emigrációs tevékenységéről önként mondott le "a megosztás elkerülése érdekében". A Vitézi Rend hontalanságban történő újjászervezését 1953-ban vitéz Sónyi Hugó8, az NSZK-ban lakó ny. vezérezredes, a honvédség volt főparancsnoka kezdeményezte, akit Horthy 1956. június 18-án megbízott a főkapitány helyettesi teendők ellátásával. amikor a lengyelek megmozdulása felvetette a magyar forradalom kitörésének lehetőségét. A kormányzónak a forradalmunk leverése után bekövetkezett halála és Sónyi súlyos betegsége s elhalálozása új helyzetet teremtett a hontalanságban élő vitézek előtt. Horthy Miklós 1957 februárjában bekövetkezett halála után a Vitézi Rend Nyugaton élő tagjainak kezdeményezésére – 1921. augusztus 21-én elsőként avatott vitéz – József Ágost tábornagy királyi herceg9 összehívta a Rend elérhető tagjait. Az emigrációban élő tagok újraválasztották a Vitézi Széket, József Ágost főherceget választották meg a Rend második főkapitányának. A főherceg szervező munkájának gyümölcseként a Vitézi Rendet 1962-ben felvették a nemzetközi lovagrendek sorába. A Vitézi Rend törvényhozó testületének, a Vitézi Széknek megválasztását követően a Rend újra megkezdte tevékenységét. A Vitézi Szék vitéz József Ágost tábornagyot választotta meg a Rend főkapitányának. Az ő érdeme, hogy a Vitézi Rendet 1962-ben felvették a nemzetközi lovagrendek sorába.
8
Sónyi Hugó, Solarcz (Waltensdorf, 1883 – Ratingen, 1958. jún. 7.): vezérezredes, a honvédség főparancsnoka. A bécsújhelyi katonai akadémia elvégzése után még Bécsben elvégezte a u. és királyi hadiiskolát és vezérkari tiszt lett. Az I. világháború alatt a szerb és az olasz harctéren teljesített szolgálatot. A honvédség újjászervezése után a honvédelmi minisztériumba rendelték be, és ott az elnöki osztályt vezette. 1936-tól 1940-ig a honvédség főparancsnoka, utána nyugalomba vonult. 1939-től a Felsőház tagja volt. 1944-ben Ny- Németországba távozott, ott halt meg. 9 Habsburg–Toscanai József Ágost főherceg (Erzherzog Joseph August Viktor Klemens Maria von Österreich; Alcsút, 1872. augusztus 9. – † Rain bei Straubing, NSZK, 1962. július 6.), József nádor unokája, osztrák főherceg, magyar királyi herceg, honvéd tábornagy, felsőházi tag. 1918-ban királyi helytartó, 1919-ben kormányzó, 1936–44-ig az MTA elnöke.
A Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus és az annak hatáskörébe tartozó Lovagrendek Nemzetközi Bizottsága 1962-ben Edinburghban nemzetközileg elismerte a Vitézi Rendet és hivatalos kiadványában a Register of Orders of Chivalry-ben 1964-ben ezt kihirdette. Hivatalos elnevezése: The Knightly Order of Vitéz (A Vitézek Lovagrendje). Jogforrásul, illetve legfőbb védnökéül a magyar Szent Koronát ismerte el. A második főkapitány halála után a Vitézi Szék a Tatár-hágó II. Világháborús védőjét, főcserkészt, az 1938. évi Eucharisztikus Világkongresszus szervezőjét, vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredest választotta meg főkapitánynak, aki 85 éves korában, 1977-ben erről a tisztségről betegsége miatt lemondott. A Magyar Vitézi Szék 1977. december 3-án József főherceg tábornagy unokáját, vitéz József Árpád királyi herceget, az addigi főkapitány-helyettest választotta meg a Vitézi Rend negyedik főkapitányává, aki ezt a tisztségét 1993. július 1.-éig viselte és ezután előbb a Vitézek Lovagrendjének Nagymestere, majd a Vitézi Rend Legfőbb Előjárója címet adományozta részére. A Vitézi Szék 2003. február 4-én tartott ülésén meghozott határozatával visszatért a Rend eredeti vitéz nagybányai Horthy Miklós által megteremtett – szervezeti állapotához, mely szerint a Rend vezetője a főkapitány és ezzel egyidejűleg a legfőbb előjárói tisztséget megszüntette. A Vitézi Szék 1983. szeptember 17-én - a Vitézi Rend eredeti jellegének megtartása mellett nemzetvédelmi tagozatot létesített. Ebbe a tagozatba kívánta felvenni mind a hazánkban, mind a külföldön élő magyarság kiváló, a nemzet szempontjából értékes személyiségeit, akik a Rendért is értékes szellemi munkát végeztek. Az ötödik főkapitány személyében vitéz Radnóczy Antal nyugállományú dandártábornok főkapitányra a Rend hazatelepítésének nehéz feladata hárult. A főkapitányi tisztséget 1993. július 10.-től 2003. április 28-án bekövetkezett haláláig töltötte be. A Vitézi Szék 2003. szeptember 25-én vitéz Hunyadi László helyettes főkapitányt választotta a Rend hatodik főkapitányának.
1921. augusztus 22. – A magyar hadsereg bevonul az addig szerb megszállás alatt álló pécs-baranyai területre. 1921-ben a kommunista mozgalmat törvényen kívül helyezték. 1921. decemberében létrejött a Bethlen-Payer-paktumban megegyezett a kormány és az MSZDP. A paktum értelmében a szociáldemokraták legálisan működhettek, ám visszafogták tevékenységüket.10 A miniszterelnök az erős kormánypárti többség létrehozása érdekében néhány támogatójával együtt 1922-ben belépett a a Keresztény Nemzeti Egységpárttal egyesült Kisgazdapártba, amit röviden Egységes Pártnak hívtak.11 Ezzel sikerült létrehoznia az 1932. október 27-éig kormánypártként működő Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Pártot. Egy 1922-ben hozott miniszterelnöki rendelet garantálta az EP fölényét: vidéken visszaállította a nyílt szavazást, ami manipulálhatóvá tette a választásokat (1925-ben Sopronban, Székesfehérváron és Baján is), és jelentősen szigorított a cenzuson.12 A szabályozás 1939ig maradt érvényben.13 1922. szeptember 18-án lépett be hazánk a Népszövetségbe14, ahonnan 1923ban nagyarányú hitelt vett fel, mellyel megkísérelte talpraállítani a magyar gazdaságot: 1924-ben felállították a Magyar Nemzeti Bankot, amely rendelkezett a bankjegykibocsátás kizárólagos jogával. A kormánypártból kiváló elégedetlenkedők 1924-ben létrehozták a Fajvédő Pártot, melynek élére Gömbös Gyulát választották. Ezzel a kormányzat jobboldali radikális ellenzéke lett. A baloldali radikálisok továbbra is ragaszkodtak a proletárdiktatúrához, de felismerték, hogy ez így megvalósíthatatlan, ezért demokratikus köztársaság jelszavával próbáltak legális pártot szervezni. 1926-ban magalakította a kétkamarás országgyűlést. A háborús hősök kitüntetésére létesítette a Vitézi Rendet, 1929 október 11-én a Corvin-láncot és koszorú kitüntetést. Az 1926-os népiskolai törvénnyel elérték, hogy 1930-ra a hat éven felüli lakosság 90 %-a tudott írni és olvasni.
10
A szociáldemokraták titkos kiegyezése: 85 éves a Bethlen-Peyer paktum (Múlt-kor.hu). Encyclopaedia Humana Hungarica. Az elszigeteltség esztendei. 12 Parlamenti választások és politikai rendszer a Horthy-korszakban. 13 A politikai akaratnyilvánítás törvényi korlátozása a magyarországi képviselőválasztásokon 1920-1947. 14 Magyarország a XX. században. A külpolitika mozgásterei. 11
Frankhamisítási ügy15: Magyarország az első világháborút (1914-1918) vesztesként fejezte be. A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) után az ország politikai elitje annak revízióját tekintette elsődleges céljának. A sérelemért – amelyet Magyarország a békeszerződés értelmében elszenvedett –, Franciaországot tekintették felelősnek. A revízió propagálását hamis frank előállításával próbálták katonatisztek, politikusok és közéleti személyiségek finanszírozni. A pénzhamisításnak a labilis gazdasági-pénzügyi állapot külön kedvezett. A trianoni szerződés felülvizsgálatának anyagi támogatása mellett gyengíteni kívánták a francia gazdaságot, befolyásolni a csehszlovák választásokat. A hamis frankokat – köszönhetően a rossz minőségnek – nem Franciaországban, hanem más nyugat-európai országokban, Hollandiában, Olaszországban kívánták beváltani. A terv szerint a hamis 1000 frankosokat különböző nagyvárosok bankjaiban váltották volna be. Az így befolyt összeget pedig az irredenta propaganda költségeinek fedezésére használták volna fel. A frank hamisításával évek óta foglalkoztak, kísérletezgettek, hogy bosszút álljanak Franciaországon. 1922 és 1925 között nagy mennyiségű hamis francia 1000 frankos készült a budapesti Térképészeti Intézetben Budapesten, a Retek utcában, amely a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott. A kísérletezések a vezetőség tudomásával folytak. Gerő László őrnagy, a hamisítás technikai vezetője jó kapcsolatot tartott fenn német intézetekkel és gyárakkal. Az ő segítségével érkezett papír Németországból. Megfelelő papírt ugyanis nehéz volt találni, mert a francia bankjegypapírban olyan rostok is voltak, amelyet csak a francia gyarmatokról lehetett beszerezni. Az eszközök – gép, papír, sajtó, boríték – főleg Németországból és Ausztriából érkeztek. A szükséges kellékek birtokában a legnagyobb címletűt, az 1000 frankost kezdték gyártani. A végeredmény 30000 darab hamis ezerfrankos, amely közül 4400 jó, 9000 közepes és 16000 rossz minőségű született. A hamisítás végeztével a gépeket megsemmisítették. Az első próbanyomat 1924 karácsonyára készült el. Az eredeti bankjegyekről nagyított fényképeket készítettek. A színek miatt bizonyos részleteket külön kellett fotózni, majd hosszú retusálási munka következett. A nyomtatást egy bécsi cégtől rendelt automata számozószekrénnyel ellátott tégelysajtón végezték. A teljes mennyiség 1925 szeptemberére készült el. Egy francia banktisztviselő segítségével sikerült olyan borítékhoz is hozzájutni, amelyet a francia jegybank kizárólag belső levelezésében használt. Ezt is hamisították és sokszorosították a Térképészeti Intézetben. Ilyen borítékokkal akarták igazolni a beváltandó bankjegyek hitelességét. A nyomtatáshoz szükséges gépeket és alkatrészeket Bécsből és Németországból rendelték meg. A mintegy 30 000 darab hamisítvány elkészülte után a gépeket összetörték, s a fémeket fémkereskedőknek adták el. Teleki Pál feljegyzései szerint az adott körülmények között e mennyiségnek legfeljebb a dupláját lehetett volna legyártani, s a költségek levonása után megmaradó mintegy 60 000 000 frank nem lett volna elég ahhoz, hogy a francia frank értékét megingassa. A hamisítványokat minőségük szerint válogatták. A jónak minősítettek száma körülbelül 4400, a közepeseké 9000, a rosszaké 16 000 volt. Ez utóbbiak egy részét elégették. 1925. december 14-én Jankovics Arisztid, nyugalmazott vezérkari ezredes Hágában lebukott, amikor megpróbált hamis frankost beváltani. A rendőrség az ő és két társa bőröndjében összesen 10 millió frank névértékű hamisítványt talált. A holland bíróság Jankovicsot három, társait két-két évig terjedő szabadságvesztésre ítélte. Rövid időn belül Európa számos nagyvárosában, Milánóban, Hamburgban, Koppenhágában is sikerült földeríteni terjesztőket. Végül sem Magyarországon, sem külföldön nem sikerült egyetlen hamis bankjegyet sem értékesíteni. Bár vigyáztak arra, hogy a hamisítványok használtnak tűnjenek (taposták, gyűrték őket), arra nem gondoltak, hogy Franciaországban a magasabb címletű bankjegyekből már két darabot is erre rendszeresített vékony tűre szúrnak fel. 15
Történettudományunk már több mint két évtizede kiadta a frankhamisítás dokumentumait (Az ellenforradalmi rendszer gazdasági helyzete és politikája Magyarországon 1924–1926. Bev.: Nemes Dezső, Összeáll.: Karsai Elek. [Iratok az ellenforradalom történetéhez 3. kötet] Bp. 1959. 442– 597. l.). Romsics Ignác most új, eddig ismeretlen iratokra bukkant a francia külügyi levéltár (Archives Diplomatiques, Paris) egyik újonnan megnyitott sorozatában (Internationale Y, 234–236. doboz).
A használt bankjegyeken több tűszúrásnak kell lennie. A hamisítványokról azonban hiányzott a tűnyom. A hamis és a valódi, de a hamisítványok egyes példányai között is számos különbség figyelhető meg. (rajzolat, árnyékolás, súly stb.) Külön nehézséget jelentett a vízjel utánzása. A hamisítás során azt a problémát kellett megoldani, hogy – az eredetivel ellentétben – utólag vigyék be a papírba. Magyarországon őrizetbe vették Windischgraetz Lajos herceget és titkárát, Rába Dezsőt, továbbá Nádosy Imrét, országos rendőrfőkapitányt. Őrizetbe vették továbbá a Térképészeti Intézet számos munkatársát is. A hamisításban közreműködött Windischgraetz társa, Arthur Schultze is. A botrány hamarosan elérte a magasabb köröket is: Bethlen István miniszterelnököt, Teleki Pál volt miniszterelnököt, akiknek közvetlen közreműködésük nem, de tudomásuk volt az ügyről. A magyar bíróság előtt a vádlottak hazafias tettnek vallották cselekedetüket, ez enyhítette büntetésüket. Windischgraetz Lajost négy évre ítélték, ennek egy részét szanatóriumban és szállodákban töltötte le. Társa, Arthur Schultze idő előtt elhunyt. Nádosy Imre rendőrfőkapitányt 3 és fél évre ítélték el, de időközben kormányzói kegyelemben részesült és szabadon engedték. A feltűnően enyhe ítéletek kiszabása után a károsult Francia Nemzeti Bank jelképes 1 frankot kért. A nyomozás költségeinek nagy részét a magyar fél viselte. Az 1 frankon kívül a bíróság a Banque de France-nak ítélte a több ezer darab hamisítványt és a nyomtatáshoz szükséges köveket. Sajnálatos, hogy a hamisítványokból, sőt az eredetiekből is alig maradt fenn néhány. A korabeli forrásokból is sok megsemmisült. Részben maguk az elkövetők tüntettek el nyomokat részben a politikai okokból még 1926-ban. Horthy – és általában a magyarországi pártok – fő külpolitikai törekvése a diktátumnak tekintett trianoni békeszerződés revíziója volt. Az ügy támogatására szövetségesekre volt szükség. A környező kisantant-államok természetesen mindvégig ellenségesen viszonyultak Magyarországhoz, és mivel elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia felé orientálódtak, a meggyőződéses antikommunista Horthyék számára a Szovjetunió pedig nem jöhetett szóba partnerként, mindössze Olaszország és (a későbbiekben) Németország maradt meg potenciálisan támogató szándékú nagyhatalomnak. Benito Mussolini ugyanis a Duna-medencében akart olasz befolyási övezetet kialakítani, elsősorban Ausztriában és Magyarországon. A Bethlen-kormány 1927 márciusában kötötte meg a magyar–olasz örök barátsági és együttműködési szerződést, majd 1928 végén magyar-lengyel szerződés is született Piłsudski marsall lengyel államfővel16 (1926 májusában puccsal Lengyelország de facto diktátora lett), aki biztosította Magyarországot a revízió támogatásáról. Józef Klemens Piłsudski (Zułów, 1867. december 5. – Varsó, 1935. május 12.) lengyel államférfi, tábornagy, a második Lengyel Köztársaság első államfője (1918–1922), majd az 1926–1935 közötti tekintélyuralmi rendszer irányítója, a hadsereg vezetője.
Magyarországon 1927. január 1-jén új, értékálló pénzt vezettek be, a pengőt, amely aranyfedezetű valuta volt.17 1946. július 31.-éig volt törvényes fizetőeszköz. Váltópénze a fillér volt (1 pengő = 100 fillér). Bevezetése az első világháborút és Trianont követő gazdasági válság utáni stabilizációs program része volt, a második világháborút követően mégis a világtörténelem legsúlyosabb hiperinflációját szenvedte el. 1929. május 26-án, Budapesten József főherceg és Orsenigo Cesare18 pápai nuncius jelenlétében felavatták a Nemzeti Hősök Országos Emlékkövét. Az önkormányzatok vagy a tehetősebb polgárok már az első világháború elején több faluban emléktáblát emeltek az elesetteknek. 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), ám a szervezet által propagált, a magyar önfeláldozást hirdető szimbólumot sajnos kevés helyen állították fel. Az ünnepet eredetileg az 1917. évi VIII. törvényre jelölte ki, amelyet báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezett.
16
Buskó András Józef - Piłsudski (1867-1935); http://www.leki17.hu/pdf/pilsudski.pdf Encyclopaedia Humana Hungarica. Küzdelem a népszövetségi kölcsönért. 18 pápai diplomata, szül. 1873. dec. 13. Villa San Carloban (Milano közelében). 1896. szentelték papá, 1922. Németalföldön, 1925. Magyarországon, 1930. a német birodalomban lett pápai nuncius. 17
1917. évi VIII. törvénycikk a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről 1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében. 2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel. A részletes szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. 3. § Ezt a törvényt a belügyminiszter hajtja végre. Ez arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. Az 1917-es törvény nyomán 1938 végéig 1086 világháborús emlékművet emeltek Magyarországon. Ez nem csupán szobor lehetett: helyenként fákat ültettek, másutt neveket felsoroló táblákat helyeztek el. Az emlékművek mellett nagyon sok helységben létrehozták a hősök kertjét, ahol fejfákat állítottak az ismeretlen, illetve távoli helyeken eltemetett katonáknak. Az 1924. évi XIV. törvény március 15-e és augusztus 20-a mellett, mint nemzeti ünnepet, bevezette a Hősök emlékünnepét, május utolsó vasárnapját jelölve meg annak időpontjául. Először a mindenszentek, illetve a halottak napját szemelték ki időpontként, de ezeket – lévén katolikus ünnepek – a többi vallásfelekezetre való tekintettel végül elvetették. Május utolsó vasárnapjára praktikus szempontok alapján esett a választás: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonják el a gazdákat az ünnepléstől, viszont a sírok díszítéséhez már elegendő virág áll rendelkezésre. A kormány feloszlatta a HEMOB-ot, s létrehozta helyette a Hősi Emlékműtervek Bírálóbizottságát, amely a Vallásés Közoktatásügyi Minisztériumban működött. 1929. május 26-án az Andrássy út végén álló ezredévi emlékmű előtt Bethlen István miniszterelnök – Horthy Miklós kormányzó jelenlétében – felavatta a nemzeti hősök országos emlékkövét (tervezte Kertész K. Róbert). Ennek utódja itt az Ismeretlen Katona sírja. 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is. A második világháború utáni első években még megtartották a Hősök emlékünnepét, sőt emlékművek is készültek. Az ünnep azonban fokozatosan elhalt, mivel a Horthy-hadseregben szolgált katonákat egy fasiszta hadsereg tagjainak minősítette a mindinkább a kommunisták által uralt politika. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság is azt követelte a kormánytól, hogy szüntesse meg az emléknapot. 1956-ban kicserélték a Hősök terén 1929-ben elhelyezett emlékkövet, s a Gebhardt Béla által tervezett magyar hősök emlékkövét állították a helyére. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, csak nem május utolsó vasárnapján, hanem halottak napján. Az Országgyűlés által 2001. június 19-én, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről elfogadott LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékezünk az elmúlt ezredév magyar hőseire. A 2001-ben már ismét megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért. 2001. augusztus 18-án a millennium jegyében Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, átadták az ezredéves emlékmű megszépült szobrait, és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a hősök emlékkövét, amely köré - védelme érdekében - korhű megjelenésű, öntöttvasból készült kerítést emeltek.
2001. évi LXIII. törvény a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam. A Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének érzi, hogy tisztelettel adózzék azok emléke előtt, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért. Emlékük megörökítésére, a ma élő és a jövő nemzedékeknek példájuk felmutatására a következő törvényt alkotja:
1. § A Magyar Köztársaság Országgyűlése - tisztelettel adózva a hősök emléke előtt - a haza szabadságáért és függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékét e törvényben megörökíti. 2. § A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánítja. 3. § A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azon meggyőződését, hogy az állami szervek, a helyi önkormányzatok, az egyházak, a társadalmi szervezetek, a magyar nemzet fiai és leányai minden évben, a Magyar Hősök Emlékünnepén méltó megemlékezés keretében leróják hálájukat és kegyeletüket az elmúlt ezredév magyar hőseinek. 4. § (1) A Magyar Köztársaság Országgyűlése elismeréssel adózik az elődöknek, akik a budapesti Hősök terén a Millenniumi Emlékmű és a Hősök Emlékköve felállításával méltó emléket állítottak a Haza megmentőinek, megtartóinak és hőseinek. (2) A Magyar Köztársaság Országgyűlése a Millenniumi Emlékművet és a Hősök Emlékkövét nemzeti emlékhellyé nyilvánítja. (3) Felhatalmazást kap a Fővárosi Közgyűlés, hogy a budapesti Hősök tere közterület-használati rendjét rendeletben oly módon szabályozza, hogy a tér köznapi, ünnepi, idegenforgalmi és protokolláris használati módja összhangban álljon a tér műemléki védettségével, a nemzeti emlékhely szellemével, továbbá kifejezésre juttassa a nemzet kegyeletét hősei iránt. 5. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.
Az 1930-as évek: A túltermelési világválság 1929 októberében a New York-i tőzsde összeomlásával kezdődött. Ez Magyarországon 1930-tól érezhetővé vált. Elsősorban azokat az iparágakat sújtotta, amelyek a termelőeszközöket állította elő, az élelmiszeripar visszaesése kisebb mértékű volt. A könnyűipari ágazatok helyzetét javította, hogy a külföldi behozatal elakadt, így változatlan kapacitással dolgozhattak tovább. 1931 nyarán a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer összeomlása hazánkat is elérte. A nagy gazdasági világválság hatására mindaz, amit Bethlen majdnem tíz évig épített, összeomlott. A gazdaság tönkrement, az egységes kormánypárt felbomlott (az „örökös” kisgazda miniszter, Mayer János lemondott). Bethlen 1931. augusztus 19-én kénytelen volt lemondani, a kormányzó pedig Károlyi Gyulát nevezte ki miniszterelnökké. 1931. augusztus 24-én alakult meg az új kormány, melynek személyi összetételén alig változtatott. Nagykárolyi gróf Károlyi Gyula (Nyírbakta, 1871. május 7. – Budapest, 1947. április 23.) politikus, Magyarország miniszterelnöke volt.
Magyarországon a gazdasági katasztrófa elhúzódó agrár- és hitelválságként jelentkezett. Mivel a magyar export nagy részét a mezőgazdasági termékek jelentették, melyek ára a világpiacon elérte a 50-70%-os mélyrepülést, a hazai mezőgazdaság és a parasztság helyzete katasztrofálissá vált, de az ipar és kereskedelem is megszenvedte a válság hatásait. Károlyi nagyszabású takarékossági programmal akarta csökkenteni az állami kiadásokat. Az 1931. augusztus 31-én kiadott kormányrendelet értelmében csökkentették az állami alkalmazottak (vasutasok, postások, tisztviselők, a honvédség, csendőrség, a folyamőrség és a vámőrség) fizetését. Tovább szűkítették a szociális juttatásokat és mérsékelték a nyugdíjakat is. A súlyos gazdasági problémákra azonban ez nem volt megoldás. Az sem segített sokat, hogy Károlyi önmagát és minisztertársait sem kímélte, és megvonta az állami gépkocsik használatának jogát, ami azt jelentette, hogy neki, miniszterelnökként, távoli pesti lakásából gyalog kellett feljárnia a budai várban lévő hivatalába. A biatorbágyi merénylet (korábban torbágyi merénylet) 1931. szeptember 13-án, 0 óra 30 perckor történt, amikor Matuska Szilveszter felrobbantotta a sínszálat a biatorbágyi vasúti viadukton19. Ennek 19
BUSKÓ András: Közfeltűnést keltő vasúti balesetek a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon. = Vasúthistória évkönyv. 2000. 243-260.; Buskó András: Biatorbágy Műemlékek, természeti értékek, TKM 383 füzet (1990)
hatására a Károlyi-kormány 1931. szeptember 19-én kelt rendeletével bevezette a statáriumot20, korlátozta a gyülekezési jogot, betiltott minden politikai jellegű népgyűlést, felvonulást, körmenetet. A szervezkedő kommunista mozgalom vezetőit (Fürst Sándor, Sallai Imre és Karikás Frigyes) elfogták és Fürst Sándort és Sallai Imrét 1932-ben kivégezték. A szükségállapot azonban nem javított a helyzeten, amellett nem volt olyan tömegmozgalom, amely reális fenyegetést jelenthetett a fennálló rendszerre nézve. A gazdasági válság közepette, melyet a miniszterelnök megszorító intézkedései továbbra sem tudtak enyhíteni, fokozódott az elégedetlenség mind a társadalom széles rétegeiben, mind a hatalmi elit berkein belül is. Az ellenzék a szabadságjogok kiterjesztését, az általános és titkos választójog bevezetését és a bérből élők kézzelfogható, hatásosabb védelmét, míg az agrárlobbi az agrárválság csökkentésére „gazdavédelmet” és piacok szerzését követelte. Miután itt sem születtek konkrét eredmények, ez a csoport is a miniszterelnök ellen fordult. A kormánypártban döntő befolyással bíró Bethlen, látva Károlyi kormányzásának csődjét, 1932 szeptemberében nyílt levélben szólította fel a lemondásra. Károlyi Gyula, aki a kormányzást kezdettől fogva vonakodva vette át, ennek mondhatni örömmel tett eleget (már 1931 végén beadta lemondását Horthynak, aki akkor még maradásra bírta). 1932. szeptember 21-én lemondott és ismét visszavonult Szatmár vármegyei birtokaira gazdálkodni. Emellett a világválság hatására megerősödtek a szélsőségek is. 1931-ben Böszörményi Zoltán újságíró megalapította a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, tagjait röviden kaszáskereszteseknek nevezték. 1932-ben Meskó Zoltán (korábban egységes párti politikus) pedig megalapította a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspártot. Politikai súlyuk azonban ekkor jelentéktelen volt.21 A válságból Gömbös Gyula dinamizmusa és 95 pontból álló Nemzeti Munkaterve tűnt kiútnak22, így Horthy régi harcostársát, a diktatórikus ambíciókat dédelgető, feltétlenül olaszbarát politikust tette meg miniszterelnöknek (1932–1936). Vitéz jákfai Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26. – München, 1936. október 6.), magyar katonatiszt: császári és királyi (k.u.k.) vezérkari tiszt, magyar királyi szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, politikus, országgyűlési képviselő, magyar királyi titkos tanácsos, magyar királyi honvédelmi miniszter, Magyarország miniszterelnöke.
Gömbös kinevezését nagy várakozások kísérték. Helyzetét előnyösen befolyásolta, hogy neki nem kellett bizonygatnia reformkészségét, hogy felfogása gyökeresen szemben áll a Bethlen-féle, alapvetően restaurációs politikával. Személye széles körök számára az „erős kéz” politikusát testesítette meg, aki határozottan irányítja majd a kormány munkáját és össze tudja fogni az egymással marakodó és hatalmi harcokkal elfoglalt egységes párti képviselőket. Bethlen, miután maga nem vállalta a kormányfőséget, rákényszerült arra, hogy nagyobb mozgásszabadságot biztosítson Gömbösnek, mint ette azt Károlyi Gyulával. Ha mindehhez hozzászámítjuk Horthy támogatását, akkor úgy tűnhet, hogy az új miniszterelnök igencsak kedvező körülmények között kezdhetett hozzá a munkához. A konzervatív tábor, a hagyományos vezető réteg azonban – joggal – tartott a volt fajvédő politikus hatalomra jutásától. Ha vesztettek is valamelyest lendületükből, ahhoz elég erősek voltak, hogy kételyeiknek nyomatékot adjanak. A különböző szakmai és gazdasági intézményeken keresztül a szellemi és a gazdasági élet jelentős részét még mindig ellenőrzésük alatt tartották. Gömbös nem is arra kapott megbízást, hogy keresztülvigye a teljes „őrségváltást”, vagy a bethleni politikai rendszeren érdembeli változásokat eszközöljön. Feladata az volt, hogy – dinamikus stílusával, néhány kisebb reformmal, személycserékkel egyes vezető posztokon – az országot kivezesse a válságból. Gömbös ugyan nem adta fel eredeti elképzeléseit, ám a miniszterelnöki poszt megszerzése érdekében messzemenően kompromisszumkésznek mutatkozott. Ígéretet tette, hogy nem csinál radiális földreformot, s kinyilvánította, hogy módosította álláspontját a zsidókérdésben. Döntőnek mégis az bizonyult, hogy nem oszlathatta fel a parlamentet. Ezzel a kormánypárt irányítása továbbra is legfőbb riválisa, Bethlen István kezében maradt, aki így állandó kontroll alatt tudta tartani a pártban mindössze 20
Magyarország a XX. században. Új kormány – régi módszerek (1931). Magyarország a XX. században. Változó viszonyok – változó kormány. 22 Magyarország a XX. században. A Gömbös-kormány programja és belpolitikája. 21
másfél tucat képviselő támogatásával rendelkező Gömböst. Nem kapott szabad kezet miniszterei kiválasztásában sem. El kellett fogadnia kormánytagnak a nagytőke embereként számon tartott Imrédy Bélát pénzügy-, Fabinyi Tihamért kereskedelemügyi miniszterként. A bethlenista Kállay Miklósból földművelésügyi, Keresztes-Fischer Ferencből – Károlyi Gyula felfedezettjéből – pedig belügyminiszter lett. Nem sikerült bevinnie a kormányba számos, hozzá közelálló személyt, így Kozma Miklóst, az MTI vezérigazgatóját sem. Egyik legfontosabb tanácsadója, Antal István „csak” a miniszterelnöki hivatal sajtóosztályának vezetője lett. A kormány mindezekkel együtt többségében színvonalas, képzett szakemberekből állt, amit tovább erősített, hogy 1933 februárjától Kánya Kálmán foglalta el a külügyminiszteri posztot. Bethlen elégedett volt a kompromisszummal, s talán le is becsülte ellenfelét. Pedig rosszul tette. Gömbös 1923-ban Bethlentől elszenvedett veresége óta sokat tanult, és tapasztalt politikussá nőtte ki magát. Maga mögött tudva néhány valóban tehetséges hívén túl a középosztályi tömegek nagy részének támogatását, a megegyezés betartását a pillanatnyi erőviszonyoktól kívánta függővé tenni. A miniszterelnöki bársonyszék elfoglalása után társadalmi bázisának kibővítését, megszilárdítását, az erőgyűjtést, valamint a lakosság megnyugtatását tűzte ki célul. Egyik első lépése a Károlyi Gyula miniszterelnöksége alatt bevezetett statárium felszámolása volt, mivel helyesen ismerte fel, hogy a szükségállapot felesleges, hiszen nem alakult ki tömegmozgalom a fennálló rendszer ellen. Enyhítette a gyűléstilalmat is. Kormányra lépését követően kidolgozta kormányprogramját, a 95 pontos Nemzeti Munkatervet (kritikusai elnevezésével „Álmoskönyv”-et), amit publikált is pontokba szedve, világos, közérthető stílusban tárta a nagyközönség elé. A Nemzeti Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági, kulturális stb. berendezkedés átalakítását, racionalizálását és korszerűsítését hirdette meg, szociális, és a parasztság helyzetét javító intézkedéseket helyezett kilátásba, egyben lépéseket tett a tekintélyuralmi állam kialakítására (elsősorban olasz mintára). Törekvései egy részének – legalábbis átmenetileg – sikerült megnyernie a harmincas években meginduló falukutató mozgalom sok reprezentánsát, szélsőjobboldali csoportok mellett az ún. népi baloldal egy részét is. A részben Mussolini ihlette program nagyrészt nem valósult meg, azonban kezdeti támogatást biztosított Gömbös számára az egyszerű néptömegek körében. Jóllehet a 95 pontos Nemzeti Munkaterv elkészítésében hozzáértő szakemberek vettek részt, az igencsak demagóg ízűre sikeredett. Mindenkinek ígértek valamit, anélkül, hogy az egymásnak gyakran ellentmondó célkitűzések megvalósításának módjait konkretizálták volna: támogatást a kisiparnak és a mezőgazdaságnak, az államháztartási egyensúly fenntartását, titkos választójogot, de „a nemzeti érdekek legmesszemenőbb megóvásával”. A program mégis elérte célját, a bizalom erősítését. A lényeg ugyanis az volt, hogy a kormányfő demonstrálja elkötelezettségét a reformok iránt. Ilyen értelemben még az ismert baloldali publicistát, Zsolt Bélát is sikerült megtéveszteni. Sokan fontosnak tekintették azt a tényt is, hogy ez volt a korszak első olyan kormánya, amelybe nem került be egyetlen arisztokrata sem. Hatásosnak bizonyult Gömbös régi-új jelszava a „nemzeti öncélúság” gondolatának meghirdetése, mivel ez a gazdasági nehézségek közepette a szűk osztályérdekek képviseletén felülemelkedni tudó politika lehetőségét csillogatta meg. Programját népszerűsítendő végigjárta az országot és elsőként szólt az emberekhez rádión keresztül. A kormánypolitikát támogatandó 1933 elején új, olcsó bulvárlap jelent meg az utcákon, Függetlenség címmel. Hasonló feladatokat látott el az 1934-től megjelenő Új Magyarság is, amely az igényesebb, főleg középosztályi olvasóközönségnek szólt. A kormányfő szinte kezdettől fogva, valójában soha fel nem adott szélsőjobboldali nézetei megvalósítására törekedett, ami a politikai szabadságjogoknak, valamint a parlament szerepének radikális csökkentését és a nyíltan diktatórikus jellegű államberendezkedés kiépítését foglalta magába. Ennek első lépcsőfokaként kísérletet tett arra, hogy az Egységes Pártot belső átszervezéssel fokozottabb mértékben irányítása alá vonja. Elérte, hogy annak elnökévé Sztranyavszky Sándort, ügyvezető főtitkárává pedig Marton Bélát válasszák meg. Az újító szándékot demonstrálandó a kormánypárt hivatalos nevét átkeresztelték Nemzeti Egység Pártjára és hozzákezdtek a NEP tömegpárttá alakításához. Fizetett pártszervezőket alkalmaztak. A közigazgatási apparátus támogatásával megkezdték a helyi NEP szervezetek kiépítését, az országos tagtoborzást. A
párttagoknak még külön jelvényt is csináltattak. Az akciót nagy propaganda-hadjárat kísérte, melynek kapcsán mindinkább napvilágra kerültek Gömbös hatalmi ambíciói. A baloldal és a konzervatívok egyaránt kritikusan szemlélték ezeket az ambiciózus terveket, kigúnyolták a kormányfő körül kialakuló „vezérkultuszt”, rámutattak a reformígéretek gyakran demagóg jellegére. A legnagyobb veszélyt mégis az jelentette, hogy amennyiben a kormány nem tud kézzelfogható eredményeket felmutatni, elvesztené hitelét és viszonylagos népszerűségét a lakosság széles rétegei előtt. Gömbös maga is érezte: a személyével kapcsolatban kialakult bizalom mennyire ingatag alapokon nyugszik. Ügyes taktikai húzásokkal, s minden politikai rutinját összeszedve próbálta elhárítani a lehetséges buktatókat. 1932-ben került sor Erzsébet királyné (1837-1898) szobrának felavatására. Az 1898-ban gyilkosság áldozatává vált királyné emlékszobrának felállításáról még ugyanebben az évben döntöttek. Az első pályázatot 1900-ban írták ki - és csak az ötödik, 1919-ben lebonyolított pályázat lett sikeres. Az évek folyamán, 1925-ig ugyancsak öt elhelyezési terv született. A Zala György által készített Erzsébet királyné (Ferenc József felesége) szobrot eredetileg 1932-ben állították fel a nevét viselő híd pesti hídfője, az Eskü (ma Március 15.) téren. (Ma a budai hídfőnél látható.) Zala György megformálásában magas kőtalapzaton, késő római stílusú bronzpadon ül a királyné. 1953-ban lebontották, Kiscellen raktárban őrizték. 1986-ban állították fel újra, immár mai helyén. Gömbös Gyula 1933 elején már a közhangulatot fékezőleg lépett fel, s meghirdette programjának 96. pontját: a türelmet. Eközben mind ő, mind miniszterei komoly erőfeszítéseket tettek a gazdasági nehézségek leküzdésére. Pénzügyi vonalon lényegében az előző kormányok módszereit követték: fenntartották a kötött devizagazdálkodás rendszerét, s felár fizetésével jelentős támogatásban részesítették az exportot. Egyes országok – Ausztria, Németország – viszonylatában pedig áttértek a klíring-elszámolásra. Ez azt jelentette, hogy az áruszállítások értékét a kétoldalú kapcsolatokban kölcsönösen jóváírták, s pénz kifizetésére csak az év végi egyenleg elkészítésekor, annak alapján került sor. A pénzügyi helyzetre már tényezők is kedvező hatást gyakoroltak. Még 1932 nyarán a lausanne-i konferencián eltörölték a jóvátételi kötelezettségeket, 1933 elején pedig sikerült elérni a korábban felvett kölcsönök után fizetendő kamat- és tőketartozások mérséklését. 1933. május 18-án avatták fel Budapest háziezredének, a volt cs. és kir. 32. Mária Terézia gyalogezrednek első világháborús hősi emlékművét. A húszas években a németek igyekeztek együttműködni a franciákkal, csak a nagy gazdasági világválság hatására 1933-ban hatalomra kerülő nácik foglaltak állást a versailles-i békék ellen. A Gömbös-kormány alakított ki először jó kapcsolatot Berlinnel: 1934-ben a német piac megnyílt a magyar termékek előtt. Adolf Hitler kijelentette, hogy csak a Csehszlovákiával szembeni revíziós igényeket hajlandó támogatni, ez pedig nem volt elegendő a politikai elit számára – így továbbra is jelentős maradt az olasz kötődés, sőt gazdasági érdekek miatt a Szovjetunióval is felvették a kapcsolatot. Gömbös a gazdaság helyzetén protekcionizmussal és exportösztönzéssel kívánt javítani, amiben nagy segítségére voltak tehetséges szakminiszterei, a gazdasági tárcát vezető Imrédy Béla és a külügyek élén álló Kánya Kálmán. Első külföldi útja Rómába vezetett, ahol nemcsak Mussolini, de XI. Piusz pápa rokonszenvét is sikerült elnyernie. 1933-ban kereskedelmi egyezmény született Ausztriával, 1934-ben pedig a római jegyzőkönyvek révén megszületett az osztrák-olasz–magyar hármas szövetség. A legtöbb figyelem a mezőgazdaságot kísérte. (Károlyi is ebbe bukott bele.) A német–magyar kereskedelmi egyezmény 1933-as I. majd egy év múlva II. pótegyezménye, majd az 1934 márciusában, a római jegyzőkönyvek keretében Olaszországgal és Ausztriával megkötött megállapodások jelentősen enyhítették, sőt, távlatilag meg is szüntették a magyar agrártermékek elhelyezési gondjait. A mezőgazdaság helyzetén tovább javított a belföldi vasúti szállítási díjak csökkentése, valamint az, hogy az állam két ízben is – 1933-ban és 1935-ben – újraszabályozta a gazdaadósságok visszafizetésének feltételeit, s a terhek egy részét magára vállalta. Adolf Hitler hatalomrakerülésekor a miniszterelnök sietett gratulálni az újdonsült kancellárnak, majd 1933 júniusában elsőként a vezető európai politikusok közül Berlinbe utazott, ahol kereskedelmi
egyezményt kötött Németországgal. Piacszerzés reményében a közép-európai térségben elsőként a magyar állam felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval 1934. április 12-én, miután ezt Magyarország előtt 1933. november 16-án az Egyesült Államok, a nagyhatalmak közt utolsóként, megtette. Erre azért nyílhatott lehetőség, mert a Szovjetunió mérsékelte a versailles-i békék elleni kritikáját, és Németország sakkban tartása végett ki akart törni diplomáciai elszigeteltségéből. Ez a kezdődő magyar-szovjet barátság azonban hamarosan, az 1935-ös szovjet-francia szövetség és az 1936-os Antikomintern Paktum létrejöttével a két állam szembekerült egymással 1939 nyaráig, a német-szovjet viszony rendezéséig. Mindezek eredményeképp a külkereskedelmi mérleg 1933-tól újra pozitív lett és 1934/35. gazdasági évtől a fellendülés jelei kezdtek mutatkozni. Ahol nem sikerült ilyen eredményeket felmutatni, ott legalább demonstratív intézkedésekkel jelezték a tenni akarást. Hóman Bálint kultuszminiszter akciót szervezett annak érdekében, hogy az állam átmeneti jelleggel vegyen fel állástalan diplomásokat kisegítő munkaerőként. Az osztrák, olasz és német piac megnyílása segített a magyar gazdaságnak kilábalnia a válságból. Ennek kézzelfogható eredményei voltak a megindult beruházások, a kommunális és szociális fejlődés, a lakosság életkörülményeinek javulása. A külpolitikai sikerek pedig részben enyhítették a trianoni kudarcélményt. Érdekes módon Gömbös a revízió ügyét csak kevéssé használta fel politikájában. Ezirányú elképzelései meglepően enyhék voltak a korabeli elképzelésekhez képest: mindössze a nagyrészt magyarok lakta határmenti területekre szorítkoztak igényei. A Gömbös Gyula miniszterelnök, hogy elhárítsa magától a vezéri ambícióival kapcsolatos bírálatokat és egyúttal biztosítsa Horthy támogatását, 1933-ban elfogadtatta az országgyűléssel a kormányzói jogkör újabb kibővítéséről szóló törvényjavaslatot. (1933. évi XXIII. tc.) Ez szinte korlátlan lehetőséget adott az országgyűlés elnapolását, berekesztését és feloszlatását illetően az államfőnek.
1933. évi XXIII. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. tc. 13. §-ának újabb módosításáról 1. § Az országgyűlés elnapolásának, berekesztésének és feloszlatásának a királyi hatalomban foglalt joga - ugyanazokkal a korlátozásokkal, amelyeket e tekintetben az 1848:IV. és az 1867:X. törvénycikk Ő Felsége a király jogára nézve megállapít - a kormányzót is megilleti. Ha az országgyűlés által alkotott törvény kihirdetésének elrendelésére az 1920:I. tc. 13. §-ának második bekezdésében megszabott hatvan napi határidő alatt a kormányzó az országgyűlést feloszlatta vagy ha e határidő alatt az országgyűlésnek törvényben megállapított tartama letelt, a kormányzó újabb megfontolás végett az újonnan összehívott országgyűlésnek küldheti meg, összeülésétől számított tizenöt napon belül. Az 1920:I. tc. 13. §-a második és harmadik bekezdésének a jelen törvénnyel ellenkező rendelkezései, úgyszintén az 1920:XVII. tc. 1. §-a hatályát veszti. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba.
Gömbös egyelőre saját parlamenti hátterén belül sem kívánta túlságosan kiélezni a feszültségeket. A pártszervezési akció többnyire csak formális eredményeket hozott, s a párt irányítása Sztranyavszky és Marton helyett lényegében továbbra is a Bethlen híveiből álló pártelnökség – Ráday Gedeon, Pesthy Pál – kezében maradt. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy utóbbiaknak is szükségük volt a válság leküzdésében figyelemre méltó agilitást mutató Gömbösre. A konzervatív tábor képes volt a miniszterelnök ellenőrzésére, aki viszont – némi joggal – pártjának képviselőit tehette meg bűnbaknak a reformok késlekedéséért. Bethlen maga is érezte a vele szemben tovább élő negatív közhangulatot és már csak ezért sem vállalta az újbóli kormányfőséget. Így azután, mivel a konzervatívok nem tudtak a presztízsét ügyesen őrző Gömbössel szemben megfelelő potenciális ellenjelöltet felléptetni, kénytelenek voltak őt támogatni, megelégedve azzal, hogy a korábban megkötött kompromisszum folyamatos betartására szorítják. Ez a kompromisszum érdemben először 1933 végén, 1934 elején ingott meg. Gömbös a fővárosi törvényhatóságot jelölte meg olyan területnek, ahol számottevő előrelépést lehet és kell elérnie. A konfliktus árnyékát előrevetítette, hogy Ripka Ferenc Budapest főpolgármestere, megismerve Gömbös centralizációs elképzeléseit, az együttműködés helyett viszonylag hamar, 1932 novemberében
lemondott posztjáról. Helyét az egyelőre megbízhatónak tűnő Huszár Aladár foglalta el. Még az 1920as években alakult ki az a gyakorlat, hogy a főváros életét irányító pártok mindegyike kapcsolódott ugyan valamely hasonló országos szervezethez, de ezen túlmenően igen nagy önállóságot élvezett. Gömbös ezt az állapotot úgy kívánta megszüntetni, hogy a kormánypártot addig helyileg képviselő, jórészt bethlenisták által kézben tartott Községi Polgári Pártot felszámolja, és helyette saját emberei irányításával létrehozza a NEP fővárosi tagozatát. A kísérlet 1933 őszén felemás eredménnyel zárult. A Községi Polgári Párt formailag a NEP budapesti szervezete lett, valójában viszont megőrizte önállóságát. Ezt követően – 1934 januárjában – a kormány olyan törvénytervezetet terjesztett a nyilvánosság elé, amely a főváros autonómiáját, ezen belül a közgyűlés hatalmát a minimálisra csökkentette volna. A tervezettel az érintettek, az erősen jobboldali Wolff-párttól a Községi polgári Párton át a baloldali erőkig mindenki szembefordult, sőt, megalakították az ún. alkotmányvédő szövetséget. A miniszterelnököt – a fent említett okok miatt – Bethlen mentette meg a leszavazástól, akinek sikerült összehoznia egy mindkét oldal által elfogadható kompromisszumot. Az 1934. évi XII. tc. így is jelentős korlátozásokat eredményezett: megnövelte a polgármester hatáskörét a tisztviselők kinevezésének jogával. A főpolgármestert pedig ezentúl a közgyűlés három jelöltjéből a kormányzó nevezhette ki. A fővárosi törvény vitájakor tűnt szembe először igazán, hogy Gömbös hatalomra kerülése után lényegében az 1920-as évek régi fajvédő eszméit akarja megvalósítani. Annak ellenére, hogy külső körülmények kényszere folytán ezt lepleznie kellett, a nyilvánosság előtt mindig elhárította magától a diktatúra vádját. Utóbb gyakran vontak párhuzamot a gömbösi nézetek és a korabeli fasiszta ideológia között. Bizonyos kapcsolat kétségtelenül kimutatható, elsősorban a Marton Béláék által gerjesztett „vezérkultusz”, valamint a miniszterelnök azon elképzelése révén, hogy a korporációs rendszert – olasz mintára – Magyarországon is meghonosítsa. Ezentúl azonban a különbségek ár számottevőek. Gömbös a rendszert nem kívülről, hanem belülről akarta meghódítani és átformálni, ő mindig reformoktól és nem forradalomról beszélt. Tervei megvalósításához a szervezett, bármikor mozgósítható tömegpárt nem volt olyan elengedhetetlen, mint Hitler vagy Mussolini esetében, arra pedig sohasem gondolt, hogy saját párthadsereget hozzon létre. Politikai eszköztára kevésbé volt terrorisztikus, úri mentalitása pedig megakadályozta, hogy – mint az előbbiek – vérbeli populista politikusként arasson sikereket. Gömbös feltehetőleg nem egy náci vagy olasz típusú fasizmust, hanem elsősorban a hagyományos erőkre – állami bürokrácia és hadsereg – támaszkodó diktatórikus-autoriter rendszert akart. Nem is rokonszenvezett a náci mintát közvetlenül utánozni igyekvő hazai nemzeti szocialista mozgalmakkal. Részben persze azért sem, mert lehetséges vetélytársakat látott bennük. Elhatárolta magát tőlük, sőt, 1933-ban Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel betiltatta a horogkeresztes jelvény használatát. Úgy tűnt, hogy Gömbös kísérlete végül sikerrel jár: a parlamentet és a fejlődő hadsereg vezetését is támogatóival, híveivel töltötte fel, és az adminisztrációs rendszer modernizációja is folytatódott. Azonban az átalakítás összességében nem hozta meg a várt eredményt. Hagyományos eszközökkel a magyar politikai rendszerben nem lehetett a totális uralom kialakításának zálogául szolgáló tömegpártot létrehozni a NEP-ből. Ráadásul a tekintélyuralmi állam kialakítását Horthy és a hagyományos vezetőréteg is ellenezte. 1934-ben pedig titkos paktumot kötött a kisgazdákkal, akik támogatásukról biztosították a Bethlenklikkel szemben – cserébe a titkos választások bevezetését kérték. 1935-ben átalakította kormányát, ahova saját híveit (például Kozma Miklós, Darányi Kálmán, Bornemisza Géza) ültette. Elérte, hogy Horthy 22 tábornokot nyugdíjaztatott, így a hadsereg fiatal, Gömbössel rokonszenvező náci szellemű tisztekkel töltődött fel. Márciusban Horthy feloszlatta az Országgyűlést, mire Bethlen és csoportja kilépett a NEP-ből. Gömbös ügyes taktikával a titkos szavazás bevezetése előtt írta ki a választásokat, amin – igen durva, erőszakos eszközökkel, ld. endrődi sortűz – pártja és támogatói elsöprő győzelmet arattak mind a konzervatív, mind a baloldali erők felett. 1936 elején Gömbös Gyula már bukott politikus volt. Menesztését Horthy csak a miniszterelnök halálos betegségére való tekintettel halogatta. Vesebetegsége végül 1936. október 6-án végzett vele, amikor éppen Münchenben tartózkodott kezelésen. Bár Gömbösnek nem sikerült kialakítania a a
tekintélyuralmi államot, az általa véghezvitt intézkedések nagyban befolyásolták a későbbi eseményeket, így a magyar–német viszony alakulását és a szerepvállalást a II. világháborúban. Gömbös fajvédő múltja miatt a zsidósághoz kapcsolódó nézeteinek nyilvános felülvizsgálatára kényszerült. A pénzügy tekintetében az is megkönnyítette a dolgát, hogy 1932 nyarán a Lausanne-ban megtartott konferencián Magyarország jóvátételi kötelezettségeit eltörölték. Gömbös a kapcsolatok erősítésére törekedett Németországgal és Olaszországgal, valamint 1934-ben felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval. A német és az olasz kapcsolatok gazdasági sikert hoztak, azonban a Szovjetunió esetében nem sikerült kihasználnia a kapcsolatban rejlő lehetőségeket az ideológiai különbségek miatt.23 A gazdaságot fasiszta mintára korporatív (hivatásrendi) rendszerbe akarta kényszeríteni. Emellett igyekezett a kormánypárt Bethlen vezette mérsékeltebb köreit kiszorítani az országgyűlésből, amit jelzett Imrédy Béla és Kállay Miklós miniszterek eltávolítása is. 1935-ben elérte, hogy a kormányzó feloszlassa a parlamentet, majd a csalásokban és terrorban (endrődi sortűz) bővelkedő választásokon igyekezett visszaszorítani az FKgP-, így a mandátumok 70%-át pártja szerezte meg az újjáalakuló parlamentben. A „demokratikus centralizmus” elvén felépült, az élet minden területére behatolni igyekvő fizetett alkalmazottakkal megnövekedett tömegpártok a diktatúrák legalkalmasabb kiszolgálói. Hatalmi ambícióit és egyéb törekvéseit mind a munkásságot képviselő szociáldemokrata, mind a kisiparosok és az állami alkalmazottak egy részét képviselő keresztényszociális szakszervezetek is elutasították.24 Bethlen és köre kibuktatásával azonban Gömbös kivívta Horthy ellenszenvét is, a miniszterelnököt csak azért nem mondatta le a kormányzó, mert az halálos beteg volt, és 1936-ban el is hunyt.25 Horthy 1936. augusztus 22-ei berchtesgadenben látogatást tett Hitlernél. A magyar diplomácia ügyelve a látszatra – úgy szervezte meg a kormányzó első külföldi útját, hogy azt nem hivatalos, hanem kikerülhetetlen udvariassági látogatásnak tüntette fel. Merthogy Horthy éppen azon az ausztriai, Salzburg közeli területen vadászott zergékre, amely közel volt Hitler Sasfészek néven elhíresült házához, a házigazda pedig "véletlenül" ott tartózkodott. Hitler és jobbkeze, Joseph Goebbels propagandaminiszter meglehetős tiszteletet tanúsított "az osztrák haditengerészet egykori legbátrabb tisztjével" szemben, naplójában Goebbels azt jegyezte fel, hogy a hírekkel ellentétben a Trianonban elvesztett magyar területek visszaszerzését legfőbb céljának tekintő Horthy "egyáltalán nem gyepesedett be". Az ekképpen méltatott kormányzó ugyanakkor "mértéktartó, okos államférfiként" jellemezte a világuralmi terveit egyáltalán nem titkoló "szíves vendéglátóját". Igaz, ekkor a német diktátor még türelmesen végighallgatta Horthy hosszas, tanácsokkal és anekdotákkal bőven megspékelt monológját. Az Október tizenötödike című kétkötetes alapművében Carlyle Aylmer Macartney angol történész rekonstrukciója szerint a kormányzó arra is felhívta vendéglátója figyelmét, eszébe ne jusson ujjat húzni a tengeri nagyhatalom Angliával. Mi több - állítja Macartney -, azt is kifejtette: "természetellenes volna, ha Magyarország karba tett kézzel nézné" a Szudéta-vidék körüli német-cseh konfliktust, merthogy az idő megérett arra, hogy "Európa rákos daganatát", Csehszlovákiát a német és magyar haderők közösen rohanják le. Mivel a nemzetközi események bebizonyították, hogy Olaszország a hitleri Németország segítségére szorul, egyértelművé vált, hogy Gömbös tevékenysége a Harmadik Birodalom érdekszférájába sodorta Magyarországot. Gömbös halála után a kormányzó utasította Darányi kormányát, hogy igyekezzen elhatárolódni a németektől, így az a brit és olasz kapcsolatot ápolgatta.26 Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán (Budapest, 1886. március 22. – Budapest, 1939. november 1.): politikus, miniszterelnök. Darányi Kálmán a forradalmak után Győr és Komárom vármegyék és Győr város kormánybiztosa, majd 1923-tól főispánja. 1927-től országgyűlési képviselő. 1935-től földművelésügyi miniszter. Politikai tevékenysége mellett mindig irányító szerepet játszott a gazdatársadalmi mozgalmakban. Emellett a református egyházi életben is szerepet játszott, mint az egyetemes konvent és zsinat tagja. 1936-ban titkos tanácsosi címet kap. Gömbös Gyula halála után, Horthy 1936. október 12-én őt nevezte ki miniszterelnöknek. Darányi az alkotmányos rend megőrzésének programjával úgy akart visszatérni a bethleni alapokhoz, hogy nem fordult élesen 23
Magyarország a XX. században. Nagyhatalmi tervek a Duna-medencében. Magyarország a XX. században. Az 1935. évi választás és következményei. 25 Gergely 2001. 26 Magyarország a XX. században.Az európai hatalmi viszonyok átrendeződése. 24
szembe Gömbös "politikai végrendeletével" sem. Fenntartotta a titkos választójog ígéretét, de előbb a kormányzói jogkört és a felsőház szerepét akarta növelni. A harmincas évek eseményei, melyek elszigetelték Olaszországot, az egyelőre szövetséges nélkül álló Németország felé orientálták a Duce külpolitikáját. 1936-ban Németország elismerte az Olasz KeletAfrikai Birodalom megalakulását, és egyre több tárgyalásra került sor a két fél között. Végül Mussolini 1936. október 24-én mondott beszédében bejelentette a Berlin-Róma tengely megalakulását27. III. Viktor Emánuel olasz király (1869–1947) [uralkodott (1900–1946)-ig, Etiópia császára 1936–1943-ig, Albánia királya 1939–1943-ig] és Benito Mussolini tengerészeti miniszer 1936 novemberében, Rómában és Nápolyban fogadta Horthy Miklós kormányzót, Kánya Kálmánt és Darányi Kálmánt is. Benito Amilcare Andrea Mussolini (1883. július 29. – 1945. április 28.) olasz fasiszta politikus, Olaszország diktátori hatalmú miniszterelnöke 1922–1943 között, 1943–1945 között a nemzetiszocialista Németország által fenntartott bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke. Partizánok ölték meg.
III. Viktor Emánuel 1937-ben látogatást tett Budapesten. 1937 májusában az olasz király, Viktor Emánuel látogat Magyarországra. Lázár Károly testőrparancsnok javaslatát elfogadva Horthy Miklós kormányzó a királyt a Keleti pályaudvarról lovas fogatokkal viteti fel a várba. Az első javaslat szerint az eseményt az összes állami ménes által összeállított fogatok segítségével rendezték volna. PettkóSzandtner Tibor, aki ekkor a bábolnai ménes parancsnoka, kiváló, nemzetközi sikerekkel rendelkező fogathajtó, emellett az ősi magyar fogathajtás minden titkának kiváló ismerője, amit 1931-ben megjelent, Magyar kocsizás című kitűnő könyvével is bizonyított, másként vélekedik. Ő azt állítja, ha ezt a javaslat szerint rendezik, akkor ez az egész esemény olyan lesz, mint egy falusi lakodalom, ahová mindenki a saját fogatával érkezik. Az ő javaslatát fogadják el, miután vállalja a fogatok összeállítását és kiképzését is. Végül – valamennyi szürke arab és lipicai lovakkal fogatolt – öt ötös és tizennégy négyes fogat viszi fel a várba a vendégeket és magyar kísérőiket. A fogatokat a lovas testőrség lovasai kísérték. Pettkó-Szandtner Tibor írta emlékirataiban erről az eseményről: „Mátyás király óta nem látott Buda vára ilyen magyar királyi bevonulást, mert bár a bécsi udvar spanyol és osztrák parádéi gazdagabbak, s pompásabbak voltak, de ez valóban az utolsó, kis, legapróbb részletéig is, még az oldalt varrott magyar csizmákig is tiszta, hamisítatlan tiszta stílusban rendezett magyar felvonulás volt.” A visszautat ugyan autóval tervezték, de az olasz király az utolsó napon megjegyezte, alig várja, hogy ismét láthassa a szép lovakat és élvezhesse a kocsikázást, így meglepetésszerűen igen rövid idő alatt újra kellett szervezni az egész felvonulást, amely simán, sikeresen zajlott le. Darányi Kálmán miniszterelnöksége (1936–1938) kezdeti időszakában elhatárolta magát a jobb- és baloldali szélsőségektől egyaránt. Kormányának már nemcsak a nácik, hanem a magyarországi támogatóik, a különféle nyilas és nemzetiszocialista mozgalmak fenyegetésével is meg kellett birkóznia. 1937 áprilisában betiltotta a Nemzet Akaratának Pártját (NAP) és ugyanebben a hónapban a bíróság Szálasi Ferencet 3 éves börtönbüntetésre ítélte. Németország fokozódó nyomásának ellensúlyozására Darányi és Kánya Kálmán külügyminiszter kísérletet tettek a Londonhoz és Párizshoz fűződő kapcsolatok erősítésére. (A nyugati hatalmak e törekvések iránt nem mutattak nagy fogadókészséget.) Ugyanakkor a magyar külpolitika nagy gonddal ápolta a magyar–olasz barátságot, főleg mivel Rómában ebben az időszakban ismét felújították a Róma-Belgrád-Budapest-Varsó együttműködés gondolatát. A Darányi-kormány működése alatt negyedik alkalommal bővült a kormányzói jogkör. A kormányzó innentől egy évvel késleltethette a törvényjavaslatokat, valamint az országgyűlés nem vonhatta őt felelősségre többé. Emellett a felsőház jogköre is bővült: kétszer küldhette vissza a törvényeket újratárgyalásra. Darányi Kálmán kormánya bevezette a 44 órás munkahetet a köztisztviselőknél és a 48 órásat az ipar egyes területein. Valamint kiterjesztette a Bethlen-kormány által bevezetett nyugdíjrendszert a mezőgazdasági dolgozókra. 27
1936. október 25. – Berlin-Róma-tengely létrejötte a német-olasz egyezmény aláírásával. November 1. – Benito Mussolini bejelenti, hogy Olaszország és Németország egyezményt írtak alá, amellyel megalkották Európa „tengelyét”.
1938. februárjában Ignacy Mościcki (1867-1946), a Lengyel Köztársaság elnöke (1926-1939) és Ridgz-Smigły marsall fogadja Horthy Miklós kormányzót Varsóban. Darányi Kálmán miniszterelnök a magyar haderő tarthatatlan állapotára reflektálva a 1938 márciusában hirdette meg – az Imrédy Béla által kidolgozott – hadseregfejlesztésre irányuló győri programot, amely egymilliárd pengőt áldozott a trianoni békeszerződésben kikötötteknek megfelelően kis létszámú és katasztrofális felszereltségű magyar hadsereg fejlesztésére.28 Ez az összeg öt évre volt előirányozva, de két év alatt felhasználták. A program költségvetésének 60%-a hadsereg (míg a maradék 40% infrastrukturális) fejlesztésére lett felhasználva, ennek ellenére a győri programnak nem a katonai, hanem a gazdaságélénkítő hatása az igazán jelentős. A tervet 1940-re vitték véghez, ám a királyi honvédség továbbra is igen alacsony szinten állt, és kis erőt képviselt. A fordulat politikájában az Anschluss után következett be. 1938-ban Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolták a náci uralom alatt. Ez az esemény volt az első lépés Hitler régi álmában, a Harmadik Birodalom kiterjesztésében, amely megelőzte a Szudéta-vidék Németországhoz csatolását és Csehszlovákia megszállását 1939-ben, és végül Lengyelország megtámadásával a második világháborúhoz vezetett. Bár 1938. március 12-én a Wehrmacht bevonult Ausztriába, harcokra nem került sor, részben mert Németország előzőleg politikai nyomást gyakorolt az országra, de főleg azért, mert az előző napon, március 11-én Bécsben az osztrák náci párt előre megfontolva megbuktatta a fennálló osztrák kormányt. Magyarország 1938. március közepén a Német Birodalom szomszédjává vált és ezzel egy időben megindult az országban az erőteljes náci propaganda. Ezen fenyegetések hatására Darányi a jobbratolódást választotta, a kormányba németbarát politikusokat vett be és innentől rendszeresen hangoztatta a német kapcsolatok fontosságát. Darányi a hazai szélsőjobb megosztásának szándékával titkos tárgyalásokat kezdett Hubay Kálmánnal, akivel megállapodott, hogy a törvényes út tiszteletben tartásáért cserébe a "nyilasok" parlamenti mandátumokhoz juthatnak. Ezt a kétes értékű egyezséget és a politikai eltolódását bizalmatlanul fogadták a parlament konzervatív erői, s miután Horthy is kifejezte elégedetlenségét, Darányi 1938. május 11-én lemondott. Horthy végül azért mondatta le Darányit, mert az tárgyalni kezdett a nyilasokkal és parlamenti képviseletet ígért nekik (a cél az volt, hogy ezzel megszelídítsék őket, ám nem értek el eredményt).29 Darányi nevéhez fűződik még az első zsidótörvény szorgalmazása és előkészítése. Ennek törvényjavaslatát még miniszterelnöksége alatt nyújtották be a parlamentnek, de azt már csak a helyére lépő Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt emelkedett törvényerőre május 28-án. Imrédy Béla, a Darányit követő miniszterelnök (1938–1939) – bár a létező mozgalmaktól és pártoktól külön úton – a szélsőjobb irányába sodródott (a „csodás forradalom” megvalósítása az általa alapított Magyar Élet Mozgalomra várt volna).30 Az eseményeket nyugtalanul figyelő Teleki–Bethlen–Horthycsoport végül 1939-ben leváltotta a német érdekeknek megfelelően politizáló miniszterelnököt. Magyarázatként azt hozták fel, hogy egyik dédszülője zsidó származású. A sors fintora, hogy épp Imrédy alatt fogadták el a I. zsidótörvényt, amely vallási alapon maximálta az egyes értelmiségi pályákon a zsidók létszámát, illetve ekkor terjesztették be a másodikat, ami már nemzetiségi alapon szigorította az előző intézkedést. 1938. május 25-én ünnepélyes külsőségek közepette megkezdődik Budapesten a 34. Eucharisztikus Világkongresszus. Az eucharisztia magyarul oltáriszentséget jelent, a kongresszusi mozgalom ennek jegyében Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban való valóságos jelenlétét hirdeti. Ennek az eszmének a tiszteletére szervezi meg a katolikus egyház 1881 óta a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat. 1938-ban a 34. Világkongresszus rendezésének jogát Budapest nyerte el. Ez – messze túlmutatóan annak egyházi jelentőségén – óriási elismerésnek számított. Volt már egyszer hazánkban ilyen kongresszus, de akkor még Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként volt rendezője, s a kongresszus Bécsben volt. A kongresszust óriási szervezőmunka előzte meg, a hazai szervezők 28
Ungváry 2001. Magyarország a XX. században.A Darányi-kormány bukása. 30 Sipos 2001. 29
demonstrálni akarták, hogy a külpolitikailag és gazdaságilag is bezárt Magyarország képes "világraszólóan" megrendezni az eseményt. Ezen túlmenően - természetesen - az 1938. május 25-29. között lezajlott istentiszteletek, ünnepségek, kongresszusi ülések és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét és a világegyházzal való egységét kívánták bizonyítani. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa (aki korábban, 1933-ban megkötötte Hitlerrel a sikertelennek bizonyult birodalmi konkordátumot, s aki később XII. Pius néven lett pápa) és a résztvevők többsége - kimondva, kimondatlanul - úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak. Mindez annyira jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét. A "másik" oldalra is volt azonban üzenete, a másik fő ellenség, "pogány" bolsevizmus felé. Az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a 30-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként a szentté avatott király 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni.
1938. évi XXXIII. törvénycikk Szent István király dicső emlékének megörökítéséről Kilencszáz esztendeje, hogy az Úr magához szólította Magyarország első királyát, Szent Istvánt. A magyar nemzet az elmúlt évszázadok alatt - a viszontagságok és a megpróbáltatások legsúlyosabb idejében is - változatlan, hálás kegyelettel őrízte meg a dicső uralkodó el nem múló emlékezetét. Halálának kilencszázadik évfordulóján a magyar törvényhozás az isteni Gondviselés iránt érzett bensőséges hálával kíván hódolni a magyar királyságot megalapozó s a magyarságot az európai küldetés útjára elvezető nagy magyar fejedelem és apostol halhatatlan szellemének. Mélységes tisztelettel emlékezik meg a nemzet első királyunknak, a szentnek, az államalkotónak, az uralkodónak és a hadvezérnek máig ható, dicsőséges tetteiről és maradandó történelmi alkotásairól. Ezek a tettek és ezek az alkotások örök időkre hirdetik az ő csodálatos emberi nagyságát, kimagasló uralkodói erényeit és mélységes államférfiúi bölcsességét. Új szellemi és társadalmi formát adott a magyarság életének, de ugyanakkor tisztelte és óvta az ősi értékeket. A krisztusi hit elterjesztésével, a keresztény erkölcsök meghonosításával megnyitotta a keletről jött magyarság előtt a nyugati művelődés kapuit s államépítő munkájával megvetette a magyar nemzet életének és fejlődésének szilárd alapjait. Azzal, hogy az egyházat hazánkban más államok egyházfőitől függetlenül szervezte meg, biztosította az ország sajátos szellemi és erkölcsi fejlődését, míg azzal, hogy a magyarság belső erőit céltudatosan összefogta, megteremtette a nemzeti függetlenség hatalmi és erkölcsi előfeltételeit. A királyi tanács, a királyi vármegye, a királyi törvénynapok, a királyi udvar felállításával megalkotta a nemzet mai alkotmányos törvényhozási, kormányzati, bírói és közigazgatási berendezkedésének első kereteit s a nemzet gondolatának kifejlesztésével a magyarság egymást követő nemzedékeinek lelkébe mélyen belevéste a magyar állam szuverénitásának, a magyar nemzet szabadságának s a magyarság magasabb európai küldetésének tudatát és akaratát. E nagyszabású uralkodói, államférfiúi, hadvezéri, nemzetépítő, társadalomszervező és apostoli tevékenység olyan örökérvényű és örökértékű történelmi teljesítmény, amely a hódoló és emlékező mai és jövő nemzedék felé egy ezredév távlatából is magasztos fénnyel sugárzik. Az országgyűlés, hogy a nemzet hálájának és hódolatának ünnepélyes kifejezést adjon, két házát külön törvényrendelkezéssel Székesfehérvár szabad királyi városba a mai napra összehívta és ott, a nagy király alkotásait továbbépítő dicsőséges Árpádház királyi törvénynapjainak és országgyűléseinek történelmi színhelyén az ország Kormányzójának személyes jelenlétében megtartott ünnepi együttes ülésén a következőképpen rendelkezett: 1. § Az országgyűlés Szent István király dicső emlékét a magyar nemzet örök hálájának és mélységes hódolatának bizonyságául törvénybe iktatja. 2. § Az országgyűlés augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánítja. 3. § Ez a törvény kihirdetése napján lép életbe.
Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta reprezentálni, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni évszázados "kereszténység védőbástyája" szerepkörét, amely megint csak "két pogány között" maradt rá.
Az ünnepségek (ahogy az akkori sajtó írta, a "kettős szent év" rendezvényei) egyúttal kifelé és befelé egyaránt demonstrálták - mint tudjuk az utolsó békeévben -, hogy Magyarország még mindig a "béke szigete Közép-Európában". Az események erőteljes hazai is külföldi propagandájáról külön bizttságok gondoskodtak, az Eucharisztikus Kongresszusnak pl. külön ügyészségi engedéllyel többnyelvű emlékalbuma jelent meg alig pár héttel az események lezárultával. A kongresszus fővédnöke, a református Horthy természetszerűleg nem lehetett, így a római katolikus kormányzóné kapta ezt a feladatot. A kortárs megfigyelők szerint a politikusok közül inkább Imrédy miniszterelnök szereplése dominált, akinek egyébként a Kongresszus előtti hetekben történő kinevezésében nem kevessé játszott szerepet közismerten elkötelezett katolikussága. A Szent István-év legfőbb védnöke azonban már Horthy volt, aki tudatosan igyekezett is felvállalni ezt az örökséget. A két esemény, de elsősorban a kongresszus elképesztő színpompával és nagyszabásúan került megrendezésre. A küldöttek és vendégek 33 országból érkeztek, mintegy 50 ezren, a hazai résztvevők száma néhol elérte a félmilliót is. Több tízezres körmenetek, különleges éjszakai szentségimádások, majd félmilliós szentmisék, pazar budapesti díszkivilágítás, hatalmas és díszes vendégsereg tette emlékezetessé hívőknek és nem hívőknek egyaránt az eseményeket. 1938 augusztusában Adolf Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és Imrédyt. Augusztus 21.-én Horthy Miklós németországi tárgyalásain Adolf Hitlerrel tárgyalt a Csehszlovákia–ellenes fellépés összehangolásáról. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, aminek fejében Szlovákia teljes területét felajánlotta Magyarország részére. Ezt Horthyék egyhangúlag elutasították.31 Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler ezt követően kiabálni kezdett vele. Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Hitler nyugodt, tiszteletteljes hangnemre váltott, azonban ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában.32 Az úri társaságban elképzelhetetlen "szobafestői udvariatlanság" után a vérig sértett kormányzó köszönés nélkül távozott a tanácsteremből, s csak a küldöttség többi tagjától értesült arról a német álláspontról, miszerint "aki enni akar az asztalnál, annak a konyhában is segítenie kell". A magyar sajtóban a kormányzó diadalútjaként tálalt esemény utóéletéhez persze az is hozzátartozik, hogy Hitler szemében Horthy ekkortól vált bátor tengerészből "cselekvőképtelen, csak cigányzenét hallgató" politikussá. Más kérdés, hogy a kormányzónak a látszatsemlegességet és a revíziós igényeket egyidejűleg érvényesíteni célzó taktikája 1938-ban, majd 1940-ben az úgynevezett bécsi döntésekkel látványosan visszaigazolódott. 1938. év eseményei:
31 32
augusztus 21. – Horthy Miklós németországi tárgyalásain megegyezik Adolf Hitlerrel a Csehszlovákia–ellenes fellépés összehangolásáról. augusztus 23. – A bledi (Jugoszlávia) konferencián a „kisantant államok” elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. augusztus 24–25. – Edvard Beneš csehszlovák elnök fogadja a szudétanémetek képviselőit és a német autonómiaprogramhoz közelálló tervezetet ajánl megegyezési alapul. A tervezet 4., végső variánsa szinte mindenben megfelel a szudétanémetek Karlovy Vary-i programjának, kivéve a náci ideológia szabad terjesztésének engedélyezését. szeptember 29–30. – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország képviselőinek értekezlete Münchenben (Müncheni egyezmény); megegyezés jön létre, hogy Németország megkapja a Csehszlovákiához tartozó, németek lakta Szudéta-földet. október 2. – Lengyel csapatok elfoglalják a Csehszlovákiához tartozó Teschent. október 5. – Edvard Beneš csehszlovák köztársasági elnök lemond, majd Angliába távozik (22-én). október 6.
Magyarország a XX. században.Revízió és külpolitika (1938–1939). John Flournoy Montgomery: Hungary, The Unwilling Satellite.3: Admiral Horthy's Position as Regent.
Zsolnán, az Andrej Hlinka vezette Szlovák Néppárt (HSL’S) által irányított tanácskozáson a HSL’S és a főbb szlovákiai politikai pártok képviselői megállapodnak az autonóm szlovák kormány létrehozásában. o A zsolnai tanácskozást követően létrejön az autonóm Szlovákia, ahol a hatalom tényleges birtokosa a Szlovák Néppárt, melynek politikáját – kezdettől fogva – a radikális szeparatizmus és a totalitarianizmus jellemzi. október 7. – Az újonnan megalakuló szlovák kormány élére Jozef Tiso kerül. október 9–13. – Magyar–csehszlovák tárgyalások Komáromban a szlovákiai magyarlakta területek sorsáról; a magyarok a szóban forgó terület egészének a visszacsatolását követelik, amit a részleges engedményekre hajlandó csehszlovák fél visszautasít. november 2. – A német és az olasz külügyminiszterek döntőbírósági határozatot hoznak Bécsben a Felvidék déli részének visszacsatolásáról Magyarországhoz (az első bécsi döntés). november 19. – A prágai Nemzetgyűlés jóváhagyja a Szlovákia és Kárpátalja autonómiájáról szóló törvényt, az ország hivatalos elnevezése Cseh–Szlovákiára (Česko–Slovensko) változik. december 11. – Parlamenti választások a Jugoszláv Királyságban, ami a kormánypárt szerény győzelmével záródik. (Az egyesült ellenzék a szavazatok 45%-át szerzi meg!) december 18. – Parlamenti választások Szlovákiában. o
Horthy Miklós Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt végül az időközben szövetkezett német és olasz politika támogatójává vált, főleg miután az I. bécsi döntés értelmében részleges revízióra került sor a Felvidéken Hitler és Mussolini áldásával. 1938. november 6-án Horthy Miklós kormányzó seregei élén bevonul Komáromba, november 11-én Kassa városába. Az itthon is hatalmi pozíciót kereső Imrédyt Teleki Pál váltotta a miniszterelnöki poszton. Az ő idején szállta meg a Wehrmacht a cseh és morva területeket, Szlovákia függetlenedett, a magyar haderő pedig – kihasználva az alkalmat – megszállta az inkább stratégiai, mint etnikai szempontból fontos Kárpátalját.33 A magyarországi zsidóság jogegyenlősége először 1920-ban sérült az ún. numerus clausus törvény bevezetésével. Ez előírta, hogy az egyetemeken tanuló fiatalok összetételének meg kell felelni az egyes felekezetek, ill. népcsoportok össznépességen belüli arányának. Bár a törvényt 1928-ban enyhítették, a zsidó vallású egyetemisták aránya ezt követően is csak 10–12% körül mozgott, szemben a háború előtti 30–34%-kal. Részben a hazai antiszemitizmus, részben a náci Németország nyomásának engedve a magyar törvényhozás 1938-tól kezdődően további zsidóellenes törvényeket fogadott el. Az ún. I. zsidótörvény (1938. évi XV. tc.), amely még vallási alapon állt, 20%-ban maximálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a különböző értelmiségi pályák izraelita vallású tagjainak a számát.
1938. évi XV. törvénycikk a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról 1. § Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítása végett szükséges és halaszthatatlanul sürgős intézkedéseket, - ideértve az értelmiségi munkanélküliség leküzdése végett szükséges intézkedéseket is, - a jelen törvény kihirdetésétől számított három hónap alatt az alábbi §-okban megjelölt tárgykörben és alapelvek szerint rendeletben tegye meg abban az esetben is, ha az intézkedés egyébként a törvényhozás ügykörébe tartoznék. 2. § Utasíttatik a m. kir. minisztérium, hogy: a) akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársai részére sajtókamara; b) színművészek, filmszínészek, színházi és filmrendezők, úgyszintén színművészeti és filmművészeti ügyvezetők és ügykezelők, valamint színházaknál és a filmiparban alkalmazott művészi segédszemélyzet (karszemélyzet) részére színművészeti és filmművészeti kamara felállításáról gondoskodjék. A sajtókamara, illetőleg a színművészeti és filmművészeti kamara feladata: az újságírás és a lapkiadás, illetőleg a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs 33
Ablonczy 2004/2.
követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása, a kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása, a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme és kötelességeik teljesítésének ellenőrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetőleg a színművészetre és a filmművészetre vonatkozó kérdésekben. Akár időszaki, akár nem időszaki lap kiadója, szerkesztője, vagy a lapnak állandó munkaviszonyban álló munkatársa csak az lehet, aki a sajtókamara tagja. Színháznál, mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó vállalatnál az első bekezdés b) pontjában meghatározott foglalkozások körében rendezőként, előadóként vagy művészeti segédszemélyzet tagjaként csak azt szabad alkalmazni, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter indokolt esetben közérdekből kivételt tehet. 3. § A sajtókamarának, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamarának tagja csak magyar állampolgár lehet. A tagság egyéb feltételeit a m. kir. minisztérium rendeletben állapítja meg. 4. § A sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani: a) a hadirokkantat, a tűzharcost, továbbá hősi halált halt szülőnek gyermekét és a hadiözvegyet; b) azt, aki az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt tért át valamely más bevett felekezetbe és megszakítás nélkül ugyanennek a felekezetnek a tagja; c) a b) pont alá eső szülőnek olyan leszármazóját, aki nem az izraelita felekezet tagja. 5. § Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál állandó munkaviszonyban álló munkatársul a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk az állandó munkaviszonyban álló munkatársak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármely címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az ilyen munkaviszonyban álló összes munkatársak bármely címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát. Ezeket a rendelkezéseket a munkaadó az 1939. évi december hó 31. napjáig köteles végrehajtani. A m. kir. miniszterelnök a végrehajtás módjára utasításokat adhat és közérdekből indokolt esetben a jelen § rendelkezései alól kivételt tehet. Akár időszaki, akár nem időszaki lapnál a kiadóhivatali személyzet, úgyszintén a szerkesztőségi segédszemélyzet tagjaként alkalmazottakra a 8. § rendelkezései irányadók. A 4. § második bekezdését a jelen § rendelkezései tekintetében is megfelelően alkalmazni kell. A jelen § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a lapokra, amelyek kizárólag hitéleti kérdésekkel és a felekezet ügyeivel foglalkoznak. 6. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg, hogy az egyes színházaknál, úgyszintén a mozgófényképet előállító és kölcsönzés útján vagy másként forgalombahozó egyes vállalatoknál milyen arányszámban lehet a 4. § első bekezdése alá eső személyeket a 2. § első bekezdésének b) pontjában meghatározott munkakörben alkalmazni. 7. § Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarák tagjaiul a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban lehet felvenni, hogy számuk az összes tagok számának húsz százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg az egyéb kamarai tagok arányszáma az összes tagok számának nyolcvan százalékát el nem éri, a 4. § első bekezdése alá eső személyt a kamara csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel. Az illetékes miniszter a kamara felterjesztésére indokolt esetben közérdekből kivételt tehet. A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is meglehetősen alkalmazni kell. 8. § Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, a 4. § első bekezdése alá eső személyeket csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg; bármi címen kifizetett illetményük évi összege pedig nem haladhatja meg az értelmiségi munkakörben alkalmazottak bármi címen járó illetményei évi összegének húsz százalékát. Az a vállalat, amelynél az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számában a 4. § első bekezdése alá eső személyek száma az előző bekezdésben meghatározott arányszámnál nagyobb, a 4. § első bekezdése alá eső személyt értelmiségi munkakörben csupán az újonnan felvett tagok öt százaléka erejéig vehet fel mindaddig, amíg a 4. § első bekezdése alá eső személyek száma az értelmiségi munkakörben az előző bekezdésben meghatározott arányszámot meghaladja. Az arányszám egyenletes elérésének részletes szabályait a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja meg olyképpen, hogy szabály szerint el kell érni az előbbi bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi június hó 30. napjáig, ezt a határidőt a m. kir. minisztérium az illetékes miniszter
előterjesztésére indokolt esetben közérdekből az 1948. évi június hó 30. napjáig meghosszabbíthatja. A m. kir. minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére a jelen bekezdésben meghatározott rendelkezések alól indokolt esetben közérdekből kivételt tehet. Az 1937:XXI. törvénycikk hatálya alá eső olyan vállalatnál, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb, a 4. § első bekezdése alá eső alkalmazottaknak a többi alkalmazottakkal szemben az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a 4. § első bekezdése alá eső személyek javára megváltoztatni nem szabad. Az 1938. évi március hó 1. napja után keletkezett vállalatokra az első bekezdés rendelkezése irányadó. A 4. § második bekezdését a jelen § esetében is megfelelően alkalmazni kell. 9. § Az 1931:XXVI. törvénycikkben a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseknek rendeleti úton megtételére adott és legutóbb az 1937:X. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazásnak az 1938. évi június hó 30. napján lejáró határideje az 1939. évi június hó 30. napjáig megmeghosszabbíttatik, mégpedig azzal a kiegészítéssel, hogy a felhatalmazás kiterjed a termelés folytonosságának biztosítását célzó rendelkezések megtételére is. Az 1931:XXVI. törvénycikknek az 1932:VII. törvénycikkel kiegészített rendelkezései egyébként változatlanul hatályban maradnak és hatályban marad az 1937:X. tc. 2. és 3. §-a is. 10. § A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a m. kir. minisztérium gondoskodik. Felhatalmaztatik a m. kir. minisztérium, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett, valamint az értelmiségi munkanélküliség leküzdésére szolgáló intézkedések végett adatszolgáltatási kötelességet állapítson meg, hogy gondoskodjék az adatszolgáltatás helyességének ellenőrzéséről, továbbá, hogy rendelkezésének megszegését vagy kijátszását kihágásnak minősíthesse s hogy a kihágás büntetésére az 1931:XXVI. tc. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket állapíthassa meg, végül arra is, hogy a rendelkezéseket megszegő vagy kijátszó vállalat élére a vállalat költségére vezetőt rendeljen mindaddig, amíg a rendelkezéseknek a vállalat eleget nem tett.
1939. március 28-án, Hamburgba érkezik, Hitler 50. születésnapjára rendezett ünnepségre. A II. zsidótörvény (1939. évi IV. tc.), amely már faji alapra helyezkedett, az iparban és a kereskedelemben 12%-os, az értelmiségi pályákon 6%-os, az állami alkalmazottak körében pedig 0%os kvótát állapított meg. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt.
1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról 1. § A jelen törvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait. Az előző bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságból származik, ha szülői közül csak az egyik és nagyszülői közül is legfeljebb kettő volt az izraelita hitfelekezet tagja és ha 1. mindkét szülője már a házasságkötéskor valamely keresztény hitfelekezet tagja volt és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy 2. szülőinek házasságuk megkötése előtt a törvényben meghatározott módon kötött megegyezése értelmében a keresztény szülő vallását követi és a házasság megkötésekor izraelita vallású szülő az 1939. évi január hó 1. napja előtt valamely keresztény hitfelekezetre tért át és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, vagy 3. születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja volt, vagy élete hetedik évének betöltése előtt keresztény hitfelekezet tagjává lett, izraelita vallású szülője az 1939. évi január hó 1. napját megelőzően vált valamely keresztény hitfelekezet tagjává és mind őmaga, mind a szülője ezentúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt. Az első bekezdésben meghatározott személyek közül nem lehet zsidónak tekinteni azt sem, aki a) az 1919. évi augusztus hó 1. napja előtt lett keresztény hitfelekezet tagjává és azontúl is keresztény hitfelekezet tagja maradt, ha zsidó szülői illetőleg zsidó szülője - amennyiben pedig szülői az 1848. évi december hó 31. napja után születtek, ezek zsidó felmenői - az 1849. évi január hó 1. napja előtt Magyarország területén születtek; b) a jelen törvény értelmében zsidónak nem tekintendő személlyel az 1939. évi január hó 1. napja előtt kötött házasságot, ha ebből a házasságból született vagy születendő gyermekei közül egyiket sem kell a jelen törvény értelmében zsidónak tekinteni;
c) a jelen § értelmében zsidónak nem tekintendő ivadéka; d) legkésőbb az 1939. évi január hó 1. napja óta valamely keresztény hitfelekezet kötelékébe tartozó és egyébként az a) pontban meghatározott személyi kellékeknek megfelelő szülőknek olyan ivadéka, aki születésétől kezdve keresztény hitfelekezet tagja. A második és a harmadik bekezdés rendelkezései nem terjednek ki arra, aki a jelen törvény hatálybalépése után a jelen § értelmében zsidónak tekintendő személlyel köt házasságot. A jelen § rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekekre is megfelelően alkalmazni kell. A harmadik bekezdés a), valamint d) pontjában meghatározott személyekre és ivadékaikra az 5. § első bekezdésében, a 6., a 7., a 10., a 15., a 16. §-okban és a 19. § második bekezdésében megállapított korlátozó rendelkezéseket alkalmazni kell. Utasíttatik a minisztérium, hogy - amennyiben annak szüksége felmerül, hogy egyes személyek a jelen törvény hatálya alól megfelelő intézmény felállítása útján, a nemzet különleges érdekéből kivételesen mentesíttessenek - ily intézmény létesítésére az országgyűlésnek megfelelő előterjesztést tegyen. 2. § Amennyiben a jelen törvény máskép nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni: 1. olyan tűzharcosra (1938:IV. tc. 1. §), vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült; 2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki; 3. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült, valamint ennek gyermekeire; 4. arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor hetvenöt vagy száz százalékban hadirokkant; 5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke; 6. arra, aki az 1918. és 1919. évi forradalmak idején az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban résztvett, ha ezzel életet kockáztatta, vagy e miatt szabadságvesztést szenvedett, valamint ennek feleségére és gyermekeire, aki ilyen tevékenysége miatt életét vesztette; 7. a belső titkos tanácsosokra, a m. kir. titkos tanácsosokra, továbbá arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor valamelyik tudományegyetem vagy a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem tényleges vagy nyugdíjas nyilvános rendes tanára; 8. arra, aki keresztény hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora; 9. arra, aki a nemzetközi olimpiai bizottság által rendezett olimpiai versenyen bajnokságot szerzett. A jelen §-ban megállapított mentesség a mentesített személy ivadékaira nem terjed ki. Az első bekezdés 1-5. pontjának rendelkezéseit az 1914-1918. évi háború befejezése után az országért vívott harcokban résztvettekre is megfelelően alkalmazni kell. 3. § Honosítás, házasságkötés vagy törvényesítés által zsidó magyar állampolgárságot nem szerezhet. Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy hatálytalanítsa a honosítás (visszahonosítás) útján az 1914. évi július hó 1. napja után magyar állampolgárrá lett annak a zsidónak honosítását (visszahonosítását), akit életviszonyai nem utalnak arra, hogy az ország területén maradjon. Hatálytalanítani kell a honosítást (visszahonosítást), ha a honosításnak (visszahonosításnak) a törvényben meghatározott előfeltételei nem állottak fenn, vagy ha a magyar állampolgárságnak honosítás (visszahonosítás) útján való megszerzése érdekében bűncselekményt vagy fegyelmi vétséget követtek el vagy a hatóságot megtévesztették. A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanítása kiterjed a honosított (visszahonosított) személynek vele együttélő feleségére és atyai hatalma alatt álló kiskorú gyermekeire is, ha a határozat eltérően nem rendelkezik. A honosítás (visszahonosítás) hatálytalanításával együtt a névváltoztatás engedélyezését is hatálytalanítani kell. 4. § Zsidót nem lehet az országgyűlés felsőházának tagjává megválasztani, kivéve az izraelita hitfelekezet képviseletére hivatott lelkészeket. Zsidónak csak akkor van országgyűlési, törvényhatósági és községi választójoga és zsidót csak akkor lehet országgyűlési képviselőnek, törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagnak megválasztani, ha ő maga és szülői - amennyiben szülői az 1867. év december hó 31. napja után születtek, ezeknek szülői is Magyarországon születtek és a törvényben meghatározott egyéb előfeltételeken felül hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.
Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. Zsidó mint legtöbb adófizető nem lehet a községi képviselőtestület tagja. Zsidót a törvényhatósági és a községi legtöbb adófizetők névjegyzékébe nem lehet felvenni. Az, akit az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékébe felvettek, ha őt a jelen törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles ezt bejelenteni. Zsidó csak akkor gyakorolhat választójogot, ha igazolja, hogy őt ez a jog a második bekezdés értelmében megilleti. Egyébként a zsidók választójogára vonatkozó részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. A jelen törvény kihirdetésének napját követő négy hónap alatt tartott választás esetében annál a zsidónál, aki a törvényben a választójogra megszabott egyéb előfeltételeken felül igazolja azt, hogy ő maga és szülői amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek, ezek szülői is - Magyarországon születtek, a második bekezdésben meghatározott választójogosultság szempontjából vélelmezni kell, hogy szülői vagy - amennyiben szülői az 1867. évi december hó 31. napja után születtek - ezek felmenői az 1867. évi december hó 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak. 5. § Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. Ez a rendelkezés a társadalombiztosító intézetek szerződött és ideiglenesen megbízott orvosaira is irányadó. A biztosító intézet elnöke az intézet zsidó szerződött orvosainak szerződéses jogviszonyát egy évi felmondással megszüntetheti. A közép-, a középfokú és a szakiskolákban oktatást végző zsidó tanárokat, a népiskolákban oktatást végző zsidó tanítókat, továbbá a zsidó községi jegyzőket (körjegyzőket) az 1943. évi január hó 1. napjáig, a zsidó kir. ítélőbírákat és a kir. ügyészségek zsidó tagjait az 1940. évi január hó 1. napjával nyugdíjazni kell, illetőleg az erre irányadó szabályok szerint a szolgálatból végkielégítéssel el kell bocsátani. Nem terjed ki ez a rendelkezés arra, aki az előbb meghatározott időpont eltelte előtt a közszolgálat más ágában nyer alkalmazást. A jelen § rendelkezéseit a 2. § első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell. Az izraelita hitfelekezeti vallástanárokra (vallástanítókra) és az izraelita hitfelekezet szervezeteinek, intézményeinek és intézeteinek alkalmazottaira a jelen § rendelkezései nem terjednek ki. Felhatalmaztatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy rendelettel szabályozza az izraelita hittanító iskolák és tanfolyamok számát, szervezetét, működését és felügyeletét, valamint általában az úgynevezett héber tantárgyak oktatását. 6. § Zsidót kir. közjegyzőnek, hites tolmácsnak, állandó bírósági vagy más hivatalos szakértőnek (becsüsnek) kinevezni, közjegyzői helyettesnek kirendelni, zsidónak szabadalmi ügyvivői jogosítványt adni nem lehet. Ezt a rendelkezést a 2. § első bekezdésében meghatározott személyekre is alkalmazni kell. Hites könyvvizsgálatra képesítő vizsgára zsidót mindaddig nem lehet bocsátani, amíg a zsidó hites könyvvizsgálók száma az összes hites könyvvizsgálók számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken. 7. § Az egyetemek és a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát, a József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdasági karának közgazdasági és kereskedelmi osztályán a hallgatók számának tizenkét százalékát ne haladja meg. Ez a rendelkezés nem terjed ki az egyetemek hittudományi karának és a hittudományi főiskoláknak a hallgatóira (növendékeire). 8. § A társadalombiztosító intézetek önkormányzati szerveinek választásánál érvényesen csak olyan lajstromot lehet ajánlani, amelyen a jelöltek hat százalékánál több zsidó nem szerepel. Az egyes ajánló csoportok lajstromára jutott tagsági helyeknek legfeljebb hat százaléka tölthető be zsidóval. Ennélfogva az egyes lajstromokra jutott tagsági helyek - a hat százalék kimerítése után - a lajstrom sorrendjében esetleg következő zsidóknak figyelmen kívül hagyásával, a sorrendben következő nemzsidó jelölteket illetik. Nem lajstromos választás esetében, ha az egyes választócsoportok csak egy rendes tagot választanak, zsidót megválasztani nem lehet. 9. § Ügyvédi, mérnöki, orvosi kamarába, sajtókamarába, úgyszintén színművészeti és filmművészeti kamarába zsidót tagul csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó tagok száma az illető kamara összes tagjai, ha pedig a kamara szakosztályokra vagy foglalkozási csoportokra tagozódik, az egyes szakosztályok, illetőleg foglalkozási csoportok tagjai számának hat százalékát ne haladja meg. Mindaddig, amíg a zsidó kamarai tagok száma az illető kamara összes tagjai számának hat százalékát kitevő szám alá nem csökken, zsidót kamarai tagul felvenni nem lehet. A 2. § első bekezdése alá eső személyt az időközönként felvehető tagok számának három százaléka erejéig, úgyszintén az 5. § második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személyt, valamint azt a zsidót, aki az 1939. évi január hó 1. napja előtt közjegyzőhelyettes volt, kamarai tagul fel lehet venni akkor is, ha a kamara zsidó tagjainak száma a fentemlített hat százalék alá még nem is csökkent. A kamarai tagul felvételre jelentkező zsidó hadirokkantat (1933:VII. tc. 2. § A) pont), valamint tűzharcost (1938:IV. tc. 1. §) a többi zsidó jelentkezőkkel szemben előnyben kell részesíteni.
A 2. § első bekezdése alá eső személyeket kamarai tagul az összes kamarai tagok számának három százaléka erejéig azután is fel lehet venni, miután a zsidó kamarai tagok száma - a 2. § első bekezdése alá eső személyeket nem számítva - hat százalék alá csökkent. Az előző bekezdések rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a helyettes ügyvédekre, valamint az ügyvédjelöltekre (1937:IV. tc. 67. és 70. §), úgyszintén a mérnökhelyettesekre (1923:XVIII. tc. 10. §) is. Az első bekezdésben felsorolt kamarák tisztikarának és választmányának tagja zsidó csak a tisztikar, illetőleg a választmány tagjai hat százalékának erejéig lehet. Ha a kamara tisztikarának, illetőleg választmányának tagjai közt a zsidók száma a jelen törvény hatálybalépésekor a hat százalékot meghaladja, a zsidó tisztviselők, illetőleg választmányi tagok megbízatása megszűnik és helyüket a törvény hatálybalépésétől számított harminc nap alatt új választás útján kell betölteni. Az ebben a tekintetben esetleg szükséges részletes szabályokat az illetékes miniszter rendeletben állapítja meg. Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy az 1938:XV. tc. 2. és 3. §-ában és a jelen §-ban foglaltaknak szem előtt tartásával művészeti kamarák felállításáról gondoskodjék. 10. § Akár időszaki, akár nem időszaki lap szerkesztésében állandó munkaviszonyban álló munkatársul zsidókat csak az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottakra megállapított szabályoknak (17. §) megfelelően lehet alkalmazni. Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja, vagy a lap szerkesztésében egyébként irányító befolyást gyakorol. Ezt a rendelkezést a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. Az előző bekezdések rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra az időszaki lapokra, amelyek kizárólagosan izraelita hitfelekezeti, zsidó művelődési, gazdasági vagy más zsidó társadalmi célokat szolgálnak és ezt a jellegüket a lap címében (alcímében) határozottan feltüntetik. A miniszterelnök nem magyar nyelvű időszaki lapokra a jelen § rendelkezései alól kivételt tehet. 11. § Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabja, a színház művészi személyzetének alkalmazásában vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorol. Az előző bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a mozgófényképet előállító, forgalombahozó vagy előadó vállalatok igazgatóira és az igazgatási tennivalókat ellátó művészi ügyvezetőire, ügykezelőire és egyéb olyan alkalmazottaira, akik a mozgófénykép előállításában, forgalombahozatalában vagy a műsor megállapításában irányító befolyással közreműködnek. Mozgófényképet előadó vállalatnál alkalmazott igazgató, vagy igazgatási tennivalókat ellátó ügyvezető csak az lehet, aki a színművészeti és filmművészeti kamara tagja. Színházi előadások üzletszerű rendezésére (tartására) zsidó vagy jogi személy hatósági engedélyt nem kaphat. A jelen § rendelkezéseit a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. 12. § Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznothajtó olyan egyéb, jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni. A jelen törvény hatálybalépése előtt zsidóknak kiadott (zsidók által megszerzett) ilyen engedélyeket (jogosítványokat) a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt, dohánynagyárudai és dohánykisárudai engedélyt, saját termésű bornak kismértékben eladására jogosító engedélyt, továbbá megyei városban, úgyszintén nagy- és kisközségben fennálló italmérési és italeladási engedélyt, a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt, gyógyszertári jogot a törvény hatálybalépésétől számított három év eltelte után kezdődő öt év alatt meg kell vonni. Az állami egyedáruság alá eső cikkek előállítására vagy feldolgozására és értékesítésére vonatkozó engedélynek (jogosítványnak) az előző bekezdés szerinti megvonását vagy az engedély meghosszabbításának (megújításának) megtagadását mellőzni lehet, ha az engedély (jogosítvány) alapján folytatott üzem megszűnése az adott időpontban a termelést, a közfogyasztást, vagy a munkaviszonyokat jelentős mértékben károsan befolyásolná. Az első bekezdés alapján visszavont gyógyszertári jognak újból engedélyezése esetében az új engedélyes köteles a korábbi engedélyesnek, illetőleg örökösének kívánságára a gyógyszertár berendezését és anyagkészletét az Országos Közegészségügyi Tanács megfelelő szaktanácsa által a tényleges viszonyok figyelembevételével megállapított becsértékén átvenni, ezenfelül a gyógyszertári jogosítvány ellenértékét is megfizetni. A gyógyszertári jogosítvány ellenértékéül azoknak az összegeknek egy évre eső átlagát kell tekinteni, amelyek az elvonás évét megelőző öt évben a vagyonadó kivetésének alapjául szolgáltak. A becsértéknek és a gyógyszertári jogosítványért járó ellenértéknek megfizetésére a határidőt, továbbá a fizetés módozatait a belügyminiszter állapítja meg. Reálgyógyszertári jogot zsidó élők közötti jogügylet alapján egyáltalában nem, végintézkedés alapján vagy törvényes örökösödés jogcímén pedig csak abban az esetben szerezhet, ha az örökhagyónak egyenes ágon rokona vagy házastársa.
A belügyminiszter a mozgófényképüzemekre vonatkozóan kiadott összes mutatványengedélyeket a jelen törvény végrehajtása céljából bármikor felülvizsgálhatja és a felülvizsgált bármelyik engedélyt megvonhatja. Nem kaphat állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén az első bekezdés alá eső egyéb jogosítványt az, aki a maga neve alatt zsidó részére kísérelte meg az engedély, illetőleg a jogosítvány megszerzését. Az első bekezdés alá eső jogosítvány hasznosítása tárgyában zsidóval kötött társulási szerződést jóváhagyni nem lehet, a törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott ilyen szerződést a miniszter felhívására meg kell szüntetni; a társulási szerződés ilyen esetben egyévi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés ezt kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. 13. § Közszállítást (1931:XXI. tc. 21. §) zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege együttvéve a hatóság, hivatal, intézet, vállalat, üzem vagy más intézmény évi költségvetésébe, úgyszintén megállapított beruházási tervébe (munkatervébe) a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek az 1939. és az 1940. években húsz, az 1941. és az 1942. években tíz, az 1943. évtől kezdve pedig hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb. Nem szabad közszállításban részesíteni azt, akit a bíróság a jelen törvényben meghatározott vétség miatt jogerősen elítélt. Nem szabad közszállításban részesíteni azt a nemzsidót, aki a maga neve alatt zsidó részére, úgyszintén azt a zsidót, aki nemzsidónak a neve alatt a maga részére szerez meg közszállítást vagy ezt megkísérli. 14. § Ipar gyakorlására zsidónak iparigazolványt, illetőleg iparengedélyt mindaddig nem lehet kiállítani, amíg az illető községben a zsidóknak kiadott iparigazolványok és iparengedélyek együttes száma a községben fennálló összes iparigazolványok és iparengedélyek számának hat százaléka alá nem csökken. A kereskedelem- és közlekedésügyi, illetőleg az iparügyi miniszter közérdekből kivételt tehet. Foglalkozást közvetítő irodára, továbbá hitelhírszolgálatra és hiteltudósításra zsidó iparengedélyt nem kaphat. Foglalkozást közvetítő irodára a jelen törvény hatálybelépése előtt zsidónak adott iparengedély az 1940. évi december hó 31. napján megszűnik. 15. § Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant zsidó élők közötti jogügylet útján csak árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során és csakis a hatóság engedélyével tett vételi ajánlat alapján szerezhet. Az előző bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki arra az esetre: a) ha az ingatlant gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fenntartása céljára szerzik meg és a szerző fél az ingatlan fekvése szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara által kiállított nyilatkozattal igazolja, hogy az ingatlan megszerzése az említett célra szükséges; b) a megszerezni kívánt ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a szerző fél hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített ingatlana nincsen. Az első bekezdésben említett körülmények igazolásának módját, az első bekezdés értelmében szükséges hatósági engedély megadására, illetőleg hatósági bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot és ennek eljárását, úgyszintén a telekkönyvi hatóság eljárására vonatkozó szabályokat az igazságügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg. 16. § Zsidót az egyébként fennálló korlátozásokra tekintet nélkül lehet összes mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni. Ezt a rendelkezést arra a mezőgazdasági ingatlanra is alkalmazni kell, amelyet zsidó az 1937. évi december hó 31. napja után és a jelen törvény hatálybalépése előtt élők közötti vagy halál esetére szóló jogügylettel bárkire átruházott; ennek a rendelkezésnek alapján azonban átengedésre kötelezésnek nem zsidóra átruházott ingatlan tekintetében csak az átruházástól számított három év alatt van helye. Az első bekezdés alapján nincs helye átengedésre kötelezésnek, ha a) az ingatlan a 15. § második bekezdésének a) pontjában megjelölt célra szolgál és ezt az illetékes hatóság igazolja; b) az ingatlan házhely céljára alkalmas, 600 négyszögölnél nem nagyobb és a tulajdonos hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy házhelye vagy lakóházzal beépített más ingatlana nincs. A második bekezdésben foglaltak tekintetében a 15. § harmadik bekezdése megfelelően irányadó. Ha zsidó mező- vagy erdőgazdasági ingatlanát átruházza, az átruházáshoz, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, hatósági hozzájárulás szükséges. Ily esetben az állami elővásárlási jogot, tekintet nélkül az ingatlan területére és a szerző fél személyére, gyakorolni lehet vagy pedig az ingatlant elidegenítő jogügylet tudomásulvételét az elővásárlási jog gyakorlása nélkül meg lehet tagadni. 17. § A közszolgálat körén kívül akár természetes személy, akár jogi személy által fenntartott ipari (kereskedelmi), bányászati, kohászati, bank- és pénzváltóüzleti vállalatban, biztosítási magánvállalatban, közlekedési vállalatban és mezőgazdasági (kert- és szőlőgazdasági) üzemben, továbbá bármiféle más kereső foglalkozásban tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben zsidót csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy a 2. § első bekezdése alá nem eső zsidó alkalmazottak száma a vállalatnál (kereső foglalkozásban) értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenkét százalékát, az összes zsidó
alkalmazottak száma pedig - ideszámítva tehát a 2. § első bekezdése alá eső alkalmazottakat is - az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának tizenöt százalékát ne haladja meg. Ha az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tizenötnél kevesebb, de négynél több, legfeljebb két, ha pedig az alkalmazottak száma ötnél kevesebb, legfeljebb egy alkalmazott lehet zsidó. Ennek a rendelkezésnek a szempontjából a 2. § első bekezdésében meghatározott mentességet nem lehet figyelembevenni; a 2. § első bekezdése alá eső személyeket azonban - egyébként egyenlő előfeltételek mellett - az alkalmazás és a szolgálatban megtartás szempontjából előnyben kell részesíteni. Az első és a második bekezdés rendelkezései megfelelően irányadók az alkalmazottak illetményei (akár pénzben, akár természetben bármely címen élvezett juttatások) összegének arányára is. Az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arányszámot az 1943. évi január hó 1. napjáig kell elérni. A csökkentést félévenkint minden évben június hó 30. és december hó 31. napjáig legalábbis egyenletesen akként kell végrehajtani, hogy az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arány az 1943. évi január hó 1. napjáig eléressék. Az olyan vállalat, amelynél az utolsó három évben a közszállítások az évi forgalom húsz százalékát meghaladták, az előző bekezdésekben meghatározott kötelezettségnek az 1941. évi június hó 30. napjáig tartozik eleget tenni. A negyedik bekezdésben meghatározott határidőt a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére két évvel meghosszabbíthatja az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát külföldre szállítja, három évvel pedig az olyan vállalat tekintetében, amely évi termelésének legalább harminchárom százalékát szabadon átváltható devizák ellenében szállítja külföldre. A zsidó alkalmazottak számának és illetményeinek az összes alkalmazottak számához és illetményeinek összegéhez viszonyított, az 1938. évi március hó 1. napján fennállott arányszámát a zsidó alkalmazottak javára megváltoztatni nem szabad. Ez a rendelkezés az 5. § második bekezdése értelmében nyugdíjazott vagy a szolgálatból az említett rendelkezés értelmében egyébként elbocsátott személy alkalmazását nem zárja ki. A jelen § értelmében megüresedő helyekre külföldi állampolgárt csak az illetékes miniszter előzetes hozzájárulásával lehet alkalmazni. Azokat a zsidókat, akik valamely keresztény hitfelekezet tagja, az előző bekezdésekben meghatározott arányszám tekintetében legalább is annak egynegyed részéig kell - egyébként egyenlő előfeltételek közt - figyelembevenni. A zsidó hadirokkantat (1933:VII. tc. 2. § A) pont), valamint tűzharcost (1938:IV. tc. 1. §) az előző bekezdésekben meghatározott arányszám keretében más zsidókkal szemben - egyébként egyenlő előfeltételek közt - előnyben kell részesíteni. A minisztérium rendeletben rendelkezhetik arról, hogy a jelen § alapján megüresedett és nem a vezető állások körébe tartozó állások egy részét csak az erre a célra összeállított hivatalos névjegyzékben feltüntetett jelentkezők sorából szabad betölteni. Ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörben zsidó - amennyiben a munkakör ellátására alkalmas nemzsidó magyar állampolgár rendelkezésére nem áll - az előző bekezdésekben meghatározott arányszámon felül és meghatározott időre alkalmazásba maradjon. A jelen § alkalmazása szempontjából az utazókat (üzletszerzőket, ügynököket) a többi alkalmazottól elkülönítve kell figyelembevenni; az illetékes miniszter az utazók (üzletszerzők, ügynökök) tekintetében a jelen § rendelkezéseinek alkalmazása alól közérdekből kivételt tehet. A jelen § rendelkezéseit alkalmazni kell a kir. közjegyző, a bírósági végrehajtó és a szabadalmi ügyvivő alkalmazottaira. 18. § Ha vállalat közfogyasztás céljára szolgáló árut bizományosi vagy más néven létesített szervezet útján hoz forgalomba, a szervezetben zsidók csak olyan arányban vehetnek részt, hogy számuk a szervezetben résztvevők együttes számának, jutalékuk vagy más hasonló jellegű jövedelmük pedig az összes résztvevők jutalékának vagy más hasonló jellegű jövedelmének tizenkét százalékát - a 2. § első bekezdése alá eső személyeket is figyelembevéve, tizenöt százalékát - ne haladja meg. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az iparügyi miniszterrel egyetértve állapítja meg azokat az árukat, amelyeket forgalombahozó vállalatok tekintetében az előző bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell és határozza meg azt az időt - lehetőleg a 17. § negyedik, ötödik és hatodik bekezdésében foglaltaknak megfelelő figyelembevételével - amely alatt az előző bekezdés rendelkezéseit végre kell hajtani. A szervezetben részvételre zsidóval kötött szerződés egy évi felmondással akkor is megszüntethető, ha a szerződés a felmondást kizárja vagy hosszabb felmondási időhöz köti. A szerződésnek az egy évi felmondás következtében megszűnése miatt a szerződés vagy a felmondási idő hosszabb tartamára alapított kártérítési követelést nem lehet érvényesíteni. 19. § A 17. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az 5. § rendelkezései alá nem eső bármely egyesület (érdekképviselet), vagy bármily más megjelölésű szervezet, úgyszintén alapítvány tisztviselőire, valamint értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottaira.
Munkásegyesület vagy más munkásszervezet intézőszervének vagy tisztikarának tagja, munkaközvetítéssel foglalkozó szervezetnek tisztviselője vagy értelmiségi munkakörben foglalkoztatott egyéb alkalmazottja zsidó nem lehet. Ezeket a rendelkezéseket a 2. § első bekezdésében megjelölt személyekre is alkalmazni kell. A jelen § rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra a szervezetekre és alapítványokra, amelyek kizárólagosan a 10. § harmadik bekezdésében meghatározott célokra alakulnak, vagy ilyen célokra állanak fenn és amelyeknek alapszabályaik vagy más szervezeti szabályaik szerint csakis zsidó tagjai lehetnek. 20. § A 12-16. §-ban a zsidókra megállapított rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni jogi személyekre és a társasági jogviszony körében azon az alapon, hogy a vezetők többsége, az igazgatóság vagy a felügyelőbizottság tagjainak többsége, illetőleg a tulajdonostársak többsége zsidó. A részletes szabályokat a minisztérium rendeletben állapítja meg. 21. § Ha a zsidó alkalmazottat a jelen törvény rendelkezései következtében kell elbocsátani, a szolgálati viszonyt felmondás útján a törvényes felmondási idő elteltétől számított hatállyal meg lehet szüntetni még akkor is, ha a szolgálati szerződés szerint a szolgálati viszony határozott időre szól. Ilyen esetben az alkalmazottat a javadalmazásnak a törvényes felmondási időre eső része, valamint a törvényes végkielégítés illeti meg. Ezt meghaladó végkielégítés vagy egyéb kártalanítás az alkalmazottnak nem jár. Ha az alkalmazottnak a szolgálati szerződés vagy az alkalmazottakra irányadó szolgálati szabályzat szerint akár a vállalattól, akár a vállalat elismert nyugdíjpénztárától nyugdíjra van igénye, ezt az igényét az elbocsátás nem érinti. Ha a vállalatra, illetőleg a vállalat elismert nyugdíjpénztárára a jelen törvény alapján elbocsátott alkalmazott nyugdíjának vagy végkielégítésének fizetése következtében elviselhetetlen teher hárulna, a nyugdíj vagy a végkielégítés összegét a méltányosságnak megfelelően csökkenteni lehet. Ugyanebből az okból a méltányosságnak megfelelően a végkielégítés fizetésére halasztást lehet adni vagy a végkielégítésnek meghatározott részletekben való megfizetését lehet megengedni. A csökkentés, úgyszintén a halasztás és a részletekben való fizetés megengedése tárgyában a közérdekeltségek felügyelőhatósága bírói út kizárásával határoz. A felügyelőhatóság határozata elleni panaszra megfelelően kell alkalmazni a felügyelőhatóság egyéb határozatai ellen benyujtható panaszra fennálló jogszabályokat. 22. § Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a zsidók kivándorlásának előmozdítására és a zsidók vagyonának ezzel kapcsolatban kivitelére egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket rendeletben tehessen meg. Rendeletben állapíthatja meg a minisztérium azokat a vámjogi és egyéb szabályokat is, amelyek a zsidók kivándorlásának előmozdításával kapcsolatban a nemzeti vagyon védelme végett szükségesek. 23. § Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy a jelen törvény végrehajtása végett adatszolgáltatási kötelezettséget állapítson meg, és hogy az adatszolgáltatás ellenőrzéséről is gondoskodjék. A minisztérium a jelen törvény rendelkezéseit megszegő vagy kijátszó vállalat vagy más szervezet élére vagy ellenőrzése végett, a kötelezett költségére a törvény rendelkezéseinek végrehajtása végett vezetőt állíthat mindaddig, amíg a vállalat vagy más szervezet a kötelességének eleget nem tett. A vezető jogkörének részletes szabályait a minisztérium rendeletben állapítja meg. 24. § A jelen törvény végrehajtása körében eljárni hivatott hatóságokat és szervezeteket - amennyiben ebben a tekintetben ez a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik - a minisztérium rendeletben állapítja meg. 25. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő: 1. aki a jelen törvény alapján elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási vagy jelentkezési kötelességnek nem tesz eleget vagy a hatóság ellenőrzését máskép akadályozza; 2. aki zsidót a jelen törvény 10. §-ának első bekezdése, 17. vagy 19. §-a rendelkezésének megszegésével alkalmaz, alkalmazásban megtart vagy zsidó alkalmazottainak juttatott illetményekkel a törvényben megengedett mértéket túllépi; 3. aki külföldi állampolgárt a 17. § rendelkezésének megszegésével alkalmaz. A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb összege nyolcezer pengő. A pénzbüntetés behajthatatlansága esetére megállapított elzárásbüntetés tartamára az 1931:XXVI. törvénycikk 3. §-a harmadik bekezdésének, a kihágás elévülésére e § negyedik bekezdésének rendelkezése irányadó. A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. rendőrség működése területén a m. kir. rendőrségnek mint rendőri büntető bíróságnak hatáskörébe tartozik. 26. § Vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő: 1. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt annak ellenére követte el, hogy kötelességére a hatóság figyelmeztette; 2. aki a 25. §-ban meghatározott cselekményt elköveti, ha ilyen kihágás miatt már megbüntették és büntetésének kiállása óta két év még nem telt el; 3. aki a jelen törvényvégrehajtása körében a hatóságot fondorlattal megtéveszti vagy megtéveszteni törekszik;
4. aki a 10. § rendelkezésének megszegésével időszaki lap felelős szerkesztőjének, kiadójának, főszerkesztőjének, a lap szellemi irányát megszabó vagy a lap szerkesztésében irányító befolyást gyakorló munkatársának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja; 5. aki a 11. § rendelkezésének megszegésével színház igazgatójának, művészeti titkárnak, dramaturgjának, a színház szellemi vagy művészeti irányát megszabó vagy a színház művészeti ügyvitelében egyébként irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának, mozgófényképet előállító, forgalombahozó vagy előadó vállalat igazgatójának, illetőleg a 11. § második bekezdésében említett irányító befolyást gyakorló alkalmazottjának zsidót alkalmaz, úgyszintén az a zsidó, aki az ilyen alkalmazást elfogadja; 6. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére az állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt vagy hatósági engedélytől függő egyéb jogosítványt a törvény rendelkezésének kijátszásával megszerez, vagy ilyen engedély vagy egyéb jogosítvány megszerzését a törvény rendelkezésének kijátszásával megkísérli; 7. az a nemzsidó, aki a maga neve alatt zsidó részére, vagy az a zsidó, aki nemzsidó neve alatt a maga részére a 13. § rendelkezésének megszegésével szerez meg közszállítást vagy közszállítás megszerzését megkísérli. A 3. pontban meghatározott cselekmény bűntett és büntetése három évig terjedhető börtön, hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, ha az 1. § harmadik bekezdésének a) vagy d) pontjában meghatározott személyi körülmények igazolása végett követik el. A pénzbüntetésre az 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók, a pénzbüntetés legmagasabb mértéke húszezer pengő. 27. § Ha a 26. §-ban meghatározott bűntettet vagy vétséget vállalat alkalmazottja vagy megbízott követte el és a vállalat tulajdonosát (üzletvezetőjét), illetőleg a megbízót a hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, a vállalat tulajdonosa (üzletvezetője), illetőleg a megbízó vétség miatt a 26. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. 28. § A 26. és a 27. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt való elítélése esetében el kell rendelni az ítéletnek az elítélt költségén hírlapban közzétételét. 29. § A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938:XV. tc. 4-8. §-a hatályukat vesztik. Azokat a rendelkezéseket, amelyeket jogszabály az 1938:XV. tc. 4. §-a első bekezdésében meghatározott személyekre állapít meg, a jelen törvény hatálybalépése után a zsidókra kell megfelelően alkalmazni. A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a minisztérium gondoskodik, a törvény végrehajtása során a visszacsatolt területekre vonatkozóan - amennyiben az ottani viszonyokhoz képest szükséges - átmenetileg eltérő szabályokat állapíthat meg.
1939. év eseményei:
február 4. – Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása. február 5. – Dragiša Cvetković alakít kormányt Jugoszláviában. február 12. – Vojtech Tuka, a Szlovák Néppárt (HSL’S) radikális, nácibarát szárnyának vezéralakja Adolf Hitlerrel tárgyal és segítséget kér az önálló szlovák állam megteremtéséhez. február 16. – Magyarországon megalakul gróf Teleki Pál második kormánya. február 24. – Magyarország csatlakozik az antikomintern paktumhoz. március 7. – A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává. március 10. o A prágai kormány bevezeti Szlovákiában a katonai diktatúrát. o Lemond Jozef Tiso az autonóm szlovák kormányfői posztról. március 13. – Jozef Tiso német meghívásra Berlinbe utazik, ahol Adolf Hitlerrel és Joachim von Ribbentroppal tárgyal, akik értésére adják, hogy amennyiben Szlovákia nem nyilvánítja ki függetlenségét, sorsára hagyják az országot és kiszolgáltatják szomszédjainak: Magyarországnak és Lengyelországnak. március 14. – Jozef Tiso tájékoztatja a pozsonyi parlamentet a Berlinben folytatott tárgyalásokról. A parlament megszavazza az önálló szlovák állam létrehozását. március 15. o Német csapatok bevonulnak Prágába és létrejön a Cseh–Morva Protektorátus. o Kárpátaljára bevonulnak a magyar hadsereg egységei. március 23. – Szlovák–német „védelmi és együttműködési szerződés”. március 24. – Kárpátalja visszacsatolása során, Szobránc légterében összecsap a szlovák és a magyar légierő, melynek eredményeként kilenc szlovák repülőgép semmisül meg a légi
harcban. Még ezen a napon magyar bombázókötelékek támadást intéznek az iglói repülőtér ellen. április 28. - Kárpátalja kormányzói biztosává báró Perényi Zsigmondot nevezik ki. május 5. – A második zsidótörvény. május 28–29. – Országgyűlési választások Magyarországon (titkos választójog alapján). július 7. – Kárpátalján megszűnt a katonai közigazgatás, hatályba lépett a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet. július 21. – A pozsonyi parlament elfogadja a szlovák állam alkotmányát, az ország hivatalos elnevezése Szlovák Köztársaság (Slovenská republika). július 30–31. – Fegyveres incidens történt a magyar–román határon Técső körzetében. augusztus 23. – A Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása Moszkvában. augusztus 26. – Dragiša Cvetković jugoszláv kormányfő és Vladko Maček HSS-elnök megállapodása a szerb–horvát kiegyezésről. (Horvátország autonóm bánsággá alakul!) augusztus 28. – A szlovák kormány mozgósítást rendel el Lengyelország ellen. szeptember 1. 4:55 – Németország megtámadja Lengyelországot.
