2010. MÁRCIUS / 72. szám
BEKÖSZÖNTŐ Rengeteg olyan szókapcsolatot ismerünk, amelyekben az „idő” szó szerepel. Ilyenek például: jó idő, rossz idő, rohan az idő, az idő segít, nincs időm, időtlen időkig, és még sorolhatnánk… Két véglet létezik. Fiatalabb korban, mikor az ember még gondtalan, előfordul, hogy unatkozik, nem tud magával mit kezdeni, és alig várja, hogy teljen már az idő, de a percek mintha nem peregnének. Majd idővel, ahogy telnek-múlnak az évek, rádöbben, hogy mennyi időt elszalasztott, mennyi mindent lehetett volna csinálni azokban a tétlen percekben, s az idő és a lehetőségek kihasználásával mennyi helyre lehetett volna eljutni. Ahogy öregszünk, egyre jobban felértékeljük az idő nagyságát, érezzük, hogy az bizony gyorsan megy, de ezt valahogy közben nem vettük észre. Az idő, az évek elszaladtak… Bizonyára elgondolkodtak már azon, hogy milyen lenne, ha megtudnánk állítani az időt egy általunk választott másodpercben. Ha nem öregednénk, nem váltakoznának az évszakok, minden maradna a régiben, és az élmény is örök lenne. Fura dolog ez, mert ha belegondolunk, igazából megtudjuk állítani az időt! Méghozzá itt, belül. Minden emlék, jó, s rossz -bár azok idővel halványulnak- itt élnek bennünk. Felidézhetjük őket ahányszor csak szeretnénk, kutakodhatunk közöttük, de szereplőjük mindig kortalan marad, nem öregszik. Látott már olyan idős embert, aki úgy beszélt a régi szép időkről, hogy közben nem érezte magát fiatalabbnak? Nem! Mert ezek a történetek örökök, s mind-mind „megállított időként” él bennünk. Ezeken keresztül adhatják tovább gyermekeiknek, unokáiknak a sok régi, szép emléket. S ezeken keresztül ismerhetjük meg idős ismerőseink, nagyszüleink fiatalkorát, s fiatalkori énjét. Talán nincs is jobb érzés annál, mikor egy idős embert látunk elmosolyodni egy jó kis sztori elmesélésekor. Becsüljük meg ezeket a történeteket, hiszen az emberiség is csak addig létezik, míg van mondanivaló, van múlt, jelen, s jövő…
Molnár Fanni
2
FALUHÁZ PROGRAM MÁRCIUS Március 20. – Hagyományőrző disznóvágás Zeneiskola: Hétfő: 16.30 – 18.15 zongora Kedd: 12.30 – 14.30 fúvós 15.30 – 16.15 fúvós 16.00 – 17.30 zongora Szerda: 15.45 –16.30 fúvós Péntek: 11.30 – 13.30 fúvós 13.30 – 14.15 szolfézs 16.45 – 18.25 zongora Néptánc: Szerda: 15.00 – 17.00 óvodás és gyermek tánccsoport Szombat: 10.00 ifjúsági tánccsoport Német Kultúregyesület Dalköre: Péntek: 18.00 Hagyományőrző Nyugdíjas Klub: Minden hónap második szerdája: 17.00 Aerobic: Szerda: 17.45 Rock zenekar: Kedd: 17.30 Vasárnap: 16.00 Öregfiúk foci: Hétfő: 18.00 Kézimunkakör: Csütörtök: 17.00 Zenés torna: Szerda: 17.00 Fociedzés: Kedd: 16.30 Szerda: 18.00 Csütörtök: 18.00 Péntek: 16.30
3
NAPTÁR MÁRCIUS Tavaszelő, Böjtmás hava Utolsó negyed Újhold Első negyed Teli hold
7-én 15-én 23-án 30-án
16 óra 42 perckor 22 óra 01 perckor 12 óra 00 perckor 04 óra 25 perckor
Március 1.
445 éve Estácio de Sá spanyol gyarmatosító ezen a napon alapította meg Rio de Janeiro városát, amely 1765-től 1960-ig Brazília fővárosa volt.
Március 6.
535 éve született Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő.
Március 10.
475 éve ezen a napon fedezte fel Tomás de Berlanga püspök Ecuadortól 965 km-re nyugatra a 13 nagyobb, 6 kisebb szigetből és 107 sziklából álló Galápagosszigeteket. 80 éve ezen a napon született Iharos Sándor atléta, aki 1955-ben, amikor hat világcsúcsot futott, a világ legjobb sportolója volt.
Március 15.
25 éve ezen a napon jegyezték be symbolics.com néven a világ első internetes domainnevét.
4
NAPTÁR MÁRCIUS Március 22.
115 éve mutatta be a Nemzeti Ipart Támogató Társaságnak Auguste és Louis Lumière a mozgóképet. Az első nyilvános vetítésre 1895. december 28-án került sor, amivel feltalálták a mozit.
Március 23.
100 éve született Akira Kuroszava japán filmrendező. A vihar kapujában (1951), A hét szamuráj (1955) és Derszu Uzala (1975) című filmjeiért Oscar-díjat kapott.
Március 31.
110 éve született Szabó Lőrinc költő.
Február 20-tól március 20-ig a Halak jegy uralkodik, köszöntjük a csillagjegy szülötteit!
Lassan új évszak köszönt ránk! A tavasz kezdete: március 20-án 17 óra 32 perckor. 5
100 DARAB GYERTYA 2010. március 8-án ünnepli 100. születésnapját falunk legidősebb lakója, Kluber Józsefné, született Hetlz Teréz. Nagy öröm ez annak, akit köszöntenek e jeles napon, s nagy öröm azoknak is, akik köszönthetik Teri nénit. 1910. március 10-én született Várgesztesen, Hetzl Mátyás és Trompos Anna gyermekeként. 1935-ben kötött házasságot Kluber Józseffel (1907-2004), aki idén ünnepelné 103. születésnapját. Nyolc gyermekük született: Katalin, József, Mihály, Mátyás +, Júlianna, Anna, János, Mária. Az évek során 15 unokával, és 16 dédunokával bővült a népes család.
„Születésnapja alkalmából nem kívánunk egyebet, csendes lépteit kísérje szeretet, szívében béke, lelkében nyugalom, legyen boldog ezen a szép napon!” A Gesztesi Csengő valamennyi készítője nevében kívánunk Boldog Születésnapot Családja, Szerettei körében, még sokáig! Isten éltesse!
6
BOLDOG NŐNAPOT! 100 éve ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot Mottó: „A nő átmeneti lény az ember és az angyal között.” (Balzac) A Nemzetközi Nőnapot a történelmet átalakító nők ünnepeként ismerik szerte a világon. A nők évszázadok óta tartó – ma is folyó – küzdelmében gyökerezik. Március 8. kezdettől fogva a nők egyenjogúságáért, a békéért vívott harcot szimbolizálja. Eszméje először 1907-ben Clara Zetkin tanárnő javaslatára egy nemzetközi konferencián vetődött fel. Később 1910. augusztusában Koppenhágában március 8-át végleg deklarálták annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New York-ban 40 ezer textilmunkásnő sztrájkolt az egyenlő bérért és a munkaidő csökkentéséért. Vannak olyan vélemények is, melyek idejétmúltnak tartják a Nőnapot a létrehívásával kapcsolatos előzmények miatt. Ám többen úgy vélik, mégis csak jó, hogy van minden évben egy ilyen nap, amely felhívja a férfitársadalom figyelmét. Hajtsunk fejet a feleségek, anyák, a nagy- és dédmamák, a kedvesek – egyszóval a NŐK – előtt, és köszöntsük őket virággal! A Nőnap egyben, egyúttal a tavasz hírnökének is felfogható! Gallai Rezső 7
FELHÍVÁS Kedves Támogatók! Bizonyosan mindannyian tudják, hogy a törvények biztosítják az adózók számára azt a lehetőséget, hogy az adóévben bevallott és befizetett személyi jövedelemadójuk 1+1%-át felajánlják különböző szervezetek részére. A személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében 1%-ot valamely társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, míg a második 1%-ot a bíróság által bejegyzett, technikai számmal rendelkező egyház részére lehet felajánlani. Amennyiben a Várgesztesért Közalapítvány részére kívánja felajánlani 2009. évi személyi jövedelemadójának 1%-át, úgy kérem mellékelje az alábbi rendelkező nyilatkozatot adóbevallásához, illetve elektronikus adóbevallás esetén a Várgesztesért Közalapítvány adószámát írja be a rendelkező nyilatkozatba.. A Közalapítvány a felajánlott összegből továbbra is a várgesztesi civil szervezeteket (a gyermek tánccsoportot, a helyi sportot, az egyházat, a dalkört), valamint egyéb helyi rendezvényeket, és programokat szeretne támogatni. Amennyiben van olyan nem falubeli ismerőse, aki szívesen tenne hasonló felajánlást Közalapítványunk részére, kérem juttassa el részére az alábbi nyilatkozatot.
Köszönjük támogatását!
8
RENDELKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL A kedvezményezett adószáma: A kedvezményezett neve:
1 8 6 0 2 8 2 7 - 1 - 1 1
Várgesztesért Közalapítvány
Ezzel a nyilatkozattal a Várgesztesért Közalapítvány javára rendelkezhet. Erre a nyilatkozatra ne írjon semmit, különben rendelkezése érvénytelenné válik. Tennivalók: 1. Ezt a nyilatkozatot tegye az általunk mellékelt borítékba. 2. Töltse ki a borítékon megadott rovatokat. 3. Zárja le a borítékot, és írja alá a hátoldalon úgy, hogy aláírása átnyúljon a ragasztáson. 4. A borítékot küldje be, vagy adja le, a túloldali rövid útmutató szerint.
9
VERS MINDENKINEK egymásból következők esőktől fénylik ez a világ foszlott köteleken zokognak soha meg nem száradó ruhák bárhová lépek: tópart, nádas, rézsű, erdő és árok: te ott sétálsz mögöttem és én is mindig a nyomodban járok néma-hidegek ostroma alatt már csak téged églek magamban mint hontalanok vigyázunk a nyárra, ha őszbe is hajlik rémült szíve: napjai el ne múljanak hiába kábultan sodródnak az emlékek: koravén cseresznyefaleveleket szöktet a szél az egyikük fent marad: de a nap mögött reszketve vigaszt tovább nem remél fogyó évek fűszerezik az estéinket szótlanabb a világ de hús-mélyére vág a csend barlang-rideg gondolatokból érces álmokat teremt: ereszthetünk-e gondokat a szélnek lélegezni az utolsó sejtekig szabadon vagy ízzé-porrá zúz minket az élet maradt-e ép a rothadó avarban hol pattan majd új remény ha az íze is halál a földnek csak a fény sugdos egy árny után: érj utol - álld az utam - és törj meg
10
minduntalan újrateremtelek naponta ruhát váltok: a hajnalon keresztül átbújok a sötétből a fénybe és a lelked egyik tágas terméből a másikba érve a falakon önmagam látom: belekereteztél az Örökbe csupasz vagyok előtted, nincstelen a véremmel - mert az ízét már oly jól ismered - festek a fekete magányunk csendjében: a börtön én lettem, de a rács te vagy nyugodhatunk békében e vád alatt légy a fejfám, de előbb ezt a megkövült vágyat velem együtt temesd el én kiengedlek magamból, de élned akkor is neked kell
Csécsei János tollából
11
EGYHÁZI OLDAL Gyümölcsoltó Boldogasszony Gyümölcsoltó Boldogasszony, Urunk Megtestesülésének hírüladása, egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Az ünnep tartalma, hogy Szűz Mária, Jézus édesanyjává lett. Mária ünnepként tartjuk számon, de természetesen elsősorban Jézus Krisztusról szól az ünnep. Ugyanis Jézus világba lépése, a hírüladás rejtett eseményével kezdődött el. A tegnapi napon az Úrangyalát követő beszédében Benedek pápa is erről elmélkedett a szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt. Azt mondta: „Az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumának elbeszélésében egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant és általa új korszak kezdődött a történelemben…...” Mária megértette Isten akaratát, és igent mondott a Szentlélektől való foganásra. A Szentírás magyarázók szerint, Máriának az a mondata, hogy „történjék velem a te szavaid szerint” egy örömteli sürgetést jelentett, egy készenlétet arra, hogy Isten akarata minél előbb megvalósuljon. Mária erénye a hit és az engedelmesség volt. Nyitott volt az isteni kegyelemre, befogadta azt és együttműködött vele. Erre a bűntelen, kegyelmi állapota tette képessé. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meghozhassa élete legnagyobb döntését. Ő volt Istennek az a teremtménye, aki teljesen szabadon, tiszta szívvel ajándékozta oda magát Isten elgondolásának. Szintén Benedek 12
pápa beszél arról, hogy „valójában Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött, ahogy a Zsidókhoz írt levél idézi a 39. zsoltárt: „Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10,7)”….. „Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével.” Nagyböjtben vagyunk. Most valahogy fogékonyabbak, kellene, hogy legyünk a vallásos élet dolgaira. Most Isten, az Egyházon keresztül még bővebben megajándékoz az ő kegyelmével. A nagyböjti gyakorlatok, mint a keresztút, szentmise, gyónás-áldozás, lelkigyakorlatok, bőséges kegyelmi források. Mindezek segítenek, hogy nyitottabbak és befogadóbbak lehessünk arra, amivel Isten meg akar ajándékozni. Mária példaképünk és közbenjárónk segít, hogy ne szalasszuk el a kegyelmi lehetőségeket, hogy kihasználhassuk az alkalmas időt. A nagyböjti szentidőnek hátra levő része legyen egy buzgón megélt időszak, amelyben mintegy válaszolunk Isten kegyelmi ösztönzéseire. Zárjuk Benedek pápa szavaival: „A nagyböjti időszakban gyakrabban elmélkedünk a Szűzanyáról, aki a Kálvárián megpecsételte Názáretben kimondott igenjét. Jézussal, az Atya szeretetének tanújával egyesülve Mária megtapasztalta a lélek vértanúságát. Kérjük bizalommal az ő közbenjárását, hogy az egyház, küldetéséhez hűen, bátran tanúságot tegyen Isten szeretetéről az egész világnak.” További emléknapok Március 7. Nagyböjt 3. vasárnapja Március 14. Nagyböjt 4. vasárnapja Március 19. Szt. József Március 21. Nagyböjt 5. vasárnapja Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony Március 28. Virágvasárnap
13
RÁZD MEG MAGAD ÉS LÉPJ EGYET FELJEBB! A paraszt és a csacsi Egy nap a paraszt szamara belesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott, és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
14
FAKANÁL ROVAT Receptkártya márciusra Parasztleves (6 személyre)
Hozzávalók: 4 nagyobb krumpli, 6 db répa, 2 db póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 6 szelet friss sertésdagadó, vaj, őrölt bors, száraz kenyér Tisztítsuk meg és szeleteljük fel a zöldségeket. A vöröshagymát vágjuk apróra és hámozzuk meg a fokhagymagerezdeket is. Kevés vajon pirítsuk aranyszínűre a hagymát. Adjuk hozzá a többi zöldséget, kevergessük öt percig. Öntsük föl másfél deci hideg vízzel. Forraljuk föl. Egy serpenyőben, kevés vajon süssük aranyszínűre a húst mindkét oldalán. Amikor a zöldség vize forr, tegyük bele a húst és a fokhagymát. Fedjük le, és lassú tűzön főzzük 45 percig. Félidőben sózzuk, a végén borsozzuk. Sütőrácson aranybarnára pirított száraz kenyérkockákkal tálaljuk. Elkészítés: 15 perc Főzés: 45 perc Tipp: A kenyérkockákat dörzsöljük be fokhagymával, és kevés sózott vajon pirítsuk ropogósra.
15
FAKANÁL ROVAT Receptkártya márciusra Görög sajtos lepény (6 személyre)
Hozzávalók: 1 csomag kész, kinyújtott leveles tészta (Fanny), 20 dkg natúr tejszínkrémsajt, 10 dkg feta sajt, 4 tojás, 20 dkg parajlevél, 3 dkg fenyőmag, olívaolaj, só
A leveles tésztával kibélelünk egy tortaformát, ráhelyezünk egy darab sütőpapírt, és rászórunk valami nehezéket (pl. sütőbabot). 210 fokra emlőmelegített sütőbe toljuk és 10 percig elősütjük. Közben a natúr tejszínkrémsajtot kikeverjük a szétmorzsolt feta sajttal és a tojássárgájával. Végül belevegyítjük a kemény habbá vert tojásfehérjét is. Az elősütött tésztát kivesszük, a nehezéket és a papírt eltávolítjuk. A hőmérsékletet 180 fokra csökkentjük. A tésztába simítjuk a krémet és további 20 percre visszatoljuk a sütőbe. A tetejét kirakjuk a megtisztított, megmosott parajlevelekkel, és meglocsoljuk kevés olajjal. Megszórjuk a fenyőmaggal és további 5-8 percig sütjük.
16
KISTÁNCOSOSOK NAPLÓJA Kedves Naplóm! Új hónapot köszöntünk! Meghívót kaptunk Gábor Klárától (Örökség egyesület) a Nagyigmándi 11. Mátyás-napi Tavaszváró Néptáncfesztiválra, amit mind a két csoport elfogadott. Utazunk a nagyokkal együtt!! 2010. február 3. A próba elején összedugtuk a fejünket, hogy megbeszéljük, Nagyigmándon mivel lépjünk fel. Úgy döntöttünk, ha addig nem lesz sok megbetegedés, és tudjuk az új táncot gyakorolni, akkor a „Polkára fel!” táncunkkal együtt azt adjuk elő. Igaz, most is vannak hiányzók, de még behozhatják a lemaradásukat. Kezdődjön hát a felkészülés.
Na, így kell tartani a kezed!
2010. február 10. Sajnos ma is vannak hiányzók! 1 fő igazolatlanul van távol. Karol, Gábor és a Balázs is otthon nyomja az ágyat! Eszter pedig élvezi a hófödte hegyek sípályáit. Egy kicsit irigyeljük, de féltjük is. Azért a sok hiányzó ellenére a többiek elgyakorolták az új táncot és a szambát. Kluber Balázs sajnálattal közölte, hogy nem fog tudni velünk eljönni a Mátyásnapra, mert szombattól egy hétig ő lesz a sípályák ördöge.
17
Jó utazást, és jó havat kívánunk neki. Reméljük, hogy Kelemen Zoli révén ő is élvezheti majd a fellépést. Már nekünk is jól megy!
2010. február 17. Ma is kevesebben voltunk próbán. Még mindig vannak betegeink. Nagyon reméljük, hogy szombatra meggyógyulnak. A próba elején megbeszéltük, hogy mely táncokat fogjuk előadni, mivel az új táncot a hiányzók miatt nem tudjuk kellően begyakorolni. Ezek a Kreutz és a Vogelschlag polkák lesznek. Gőzerővel álltunk neki a gyakorlásnak. 2010. február 24. Sajnos ma sincs ki a csapat. 4 gyermek megbetegedett, ketten pedig igazolatlanul hiányoznak. Nelli néni nem adta fel, új táncot tanított a kis csapatnak. Kis részenként vette át velük a lépéseket (köztük az un. rida lépést is), majd a végén már egybefüggően, zenével együtt, Nelli néni instrukcióival táncolták el. Jól el is fáradtak. Lassan itt a március, vele együtt pedig a Bakonyi Fesztivál, amire jó lenne már az új tánccal elmenni. Reméljük, a betegeink meggyógyulnak, s a csapat hiánytalanul tud bemutatkozni. Kedves Naplóm! Végére értünk a februárnak, így egy fejezetet most bezárok. Márciusban újból jövök, s mesélek tovább!
Laub KlárI 18
11. MÁTYÁS NAPI TAVASZVÁRÓ NÉPTÁNC FESZTIVÁL 2010. február 20-án Nagyigmándon jártunk, ahol a 11. Mátyás napi Tavaszváró Néptánc Fesztiválon léptünk fel. A Fesztivált két részre osztották. Délelőtt a gyermekek, délután az ifik és a felnőttek mutatták be produkcióikat.
A kicsik a délelőtti műsorrész záró fellépői voltak. A Kreutz és a Vogelschlag polkát adták elő. Egy kicsit féltünk, mert csak 7 fővel tudtak kiállni, a többiek megbetegedtek. Azért ügyesek voltak! A szünetben zsíros kenyeret, sütit, és teát kaptunk.
19
A délutáni műsorrészt 13.40-kor kezdődött, ahol az ifik másodikként léptek fel. Ők a Zicke-Zacke-t, a Kezdődjék a tánc-ot és a Bajor sörtáncot adták elő, és mint mindig, most is fergeteges hangulatot teremtettek. Sajnos Gyula és Ádám hiányoztak. Szandra még pihentette a lábát és Andi is beteg lett. Ők, ha nem is táncoltak, azért ott szurkoltak a nézők között.
Laub Klári
20
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET"?" Idéző jelbe tettem a kérdőjelet, mert magam sem tudom eldönteni vajon hétköznapi a történet, avagy sem? Döntsön az Olvasó belátása szerint! Nemrég az egyik megyei lapban olvastam elszörnyedve a Tappancs állatmenhely vezetőjének szomorú beszámolóját megkínzott, megfagyott, éheztetett és megvert kutyákról. Személyes ismeretségünk elég alapot biztosít számomra, hogy tudjam ő mindent megtesz a "kivert kutyákért"! De vissza a kérdőjeles címhez! 14 éve iszunk házi szódát, 14 éve szerdánként fontos feladat az üres üvegeket kitenni és várni a szódást! Hoppá most jut eszembe, neve is van Sándor János, de azt hiszem, megbocsát nekem, ha őt csak Szódásnak titulálom, ugyanúgy mint mindenki a faluban. A szörpöt, bort vagy csak magában szódát fogyasztókon kívül, van még egy igen komoly tábor, akik naptár és óra nélkül tudják mikor van szerda és három óra. Ők azok a kutyák akik nem kivertek. Gesztesi portákat őriznek, szóval koszt és kvártély van! Ha kedd akkor Belgium szólt a régi mondás, én megtoldanám, ha szerda akkor nápolyi! Az üres szódás üvegek cseréje együtt jár a házőrzők nassoltatásával. 2-3 db nápolyi, csokis vagy vaníliás, bedobva, kézből etetve, na ez ami SZÓDÁSUNK csupa nagybetűvel. Így megy ez már évtizedek óta. De mint a mesében, történt minap valami! A jótevő otthon felejtette a nápolyit. Na zengett is a falu, a kritikájukat véka alá nem rejtő ebektől. Az alsó utcai kutyák, akik tudják, hogy csak visszafelé kaphatnak a finom édességből már odafelé is csaholtak. Nálunk sem kímélték a kutyusok Sándor urat, aki megsokallta mindezt, hátra arcot csinált és pár perc múlva megjelent a nápolyival! Mert neki a "kuncsaft" a fontos. Legyen az ember vagy állat! A történet tanúsága: Az a gazda, aki üti, veri, éhezteti kutyáját az nem EMBER! Az az állat, aki hű társ egy életen át, az az ember BARÁTJA! Gallai Edina
21
MESE, MESE, MÁTKA
22
23
24
25
26
27
28
SPORT ROVAT A Várgesztesi Sportcsarnok két rangos teremlabdarúgó tornának is helyszíne volt februárban. Az ifjúsági, majd az egy hétre rá sorra kerülő felnőtt kupán a következő eredmények születtek: Milton Vértes Kupa Ifjúsági Teremlabdarúgó Torna 2010. február 7. 1. Környe-Várgesztes 2. Dad-Bokod 3. Környe-Vértessomló 4. Várgesztes-Bokod 5. Dad-Vértessomló 6. Környe-Bokod 7. Várgesztes-Vértessomló 8. Környe-Dad 9. Vértessomló-Bokod 10. Várgesztes- Dad
A torna végeredménye:
1-4 5-1 1-2 2-7 0-3 2-5 2-2 2-1 1-3 6-2
1. Bokod
2. Várgesztes 3. Vértessomló 4. Környe 5. Dad
Milton Vértes Kupa Felnőtt Teremlabdarúgó Torna 2010. február 14. 1. Környe-Dad 2. Várgesztes-Bokod 3. Környe-Vértessomló 4. Dad-Bokod 5. Várgesztes-Vértessomló 6. Környe-Bokod 7. Dad-Vértessomló 8. Környe-Várgesztes 9. Bokod-Vértessomló 10. Dad-Várgesztes
2-3 1-4 3-6 2-6 1-4 3-3 1-1 0-2 3-0 2-3
29
SPORT ROVAT A torna végeredménye:
1. Bokod 2. Vértessomló
3. Várgesztes 4. Dad 5. Környe
Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 14. forduló: 2010. március 14. 12.30 és 14.30 óra Várgesztes – Ászár KSE 15. forduló: 2010. március 21. 13 és 15 óra Kömlőd KSK – Várgesztes 16. forduló: 2010. március 28. 13 és 15 óra Várgesztes – Csolnoki SZSE 17. forduló: 2010. április 4. 14.30 és 16.30 óra Dunaszentmiklós SE - Várgesztes
Pillmann Zoltán
30
Gesztesi Csengő Várgesztesi Önkormányzat Tájékoztató Havi lapja Alapítva: 2003. november Megjelenik évente 11 szám Előlap: P. Bogdándy Kornélia Szerkesztés:
Gallai Edina Pillmann Zoltán Geiszt Róbert Kelemen Zoltán Krüpl Gábor Molnár István Csécsei János Laub Klára Pillmann József Molnár Fanni
Elérhetőség:
[email protected] Nyomda: Micropont Nyomda 2800 Tatabánya, Fő tér 34. Tel./fax: 34/511-105; 511-106 E-mail:
[email protected] Web: www.micropont.hu
31
32