6. BOLDOGASSZONY ANYÁNK

Bevezető

265

6. BOLDOGASSZONY ANYÁNK…

„Alkotó munkája elején teremtett az Úr, Ősidőktől fogva, mint legelső művét.” (Péld 8,22)

BEVEZETŐ A Kárpát-medence a Boldogasszony kertje. Csíksomlyóhoz kötődik a Napba öltözött Boldogasszony alakja. Ő idézi fel őseink hitét. Boldogasszony-kegyhely és -zarándokhely körülöttünk több van: Máriapócson, Máriaradnán, Máriazellen, Chestochován stb. A Boldogasszony kifejezés is csak a mi népünknél található meg. A magyar hagyományok istenasszonya, a Boldogasszony, a természetfeletti tulajdonságokkal bíró istenszülő a mi védelmezőnk. Őseink vallása az Ő alakjában mentődött át napjainkig. Ugyancsak nemzeti sajátosságunk a nagyszámú Boldogasszony: Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós, Havas, Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony, Fájdalmas, Olvasós, melyek megannyi ünnepet varázsolnak életünkbe. A Boldogasszony hét ünnepe a földi élethez igazodó munkálatokhoz és ősi rítusokhoz kötődik. Összefüggésben van a Nap járásával, illetve az évszakokkal, valamint női jellegénél fogva a Hold fázisaival is. Ezen ünnepek ugyanakkor időjelzők. Nemcsak hitéletünk, hanem az egész földi élet megszervezéséhez szükség volt az idő meghatározására. A hét Boldogasszony napja az élet fenntartásához szükséges munkálatok elvégzésének időzítéséhez kötődött, vagy épp az ég felé fordulásról szólt. Mindegyik alkalmat teremtett kultikus szertartások megtartásához, télen a sötét napok feloldásában vagy tavasszal meg nyáron a munkák megkezdésénél a segítségkéréshez. Népünk emlékezete a keddet tartja a Szűzanya napjának, de a Boldogasszonyt összefüggésbe hozza az újholddal és a teleholddal is. A telehold a Babba vagy Babba Mária. Nagyanyám, Baricz Márta Babbának hívta. A kilenc keddi ima az engesztelés imája. Népünk szájhagyományban őrzi, hogy Szent Anna, Mária anyja kedden született, és ugyancsak kedden hunyt el. Szűz Mária szintén kedden született. A Boldogasszony-ünnepek között van az Ég Királynője, a Nagyboldogasszony, melynek ünnepe a királyi hónapban, augusztusban van. Nem lehet véletlen, hogy Szent István épp a Nagyboldogasszony kegyébe ajánlotta az országot. Ezen esemény időzítése ősi hitünk alapjaiban rejlik. A kereszténység előtti korokban az Ég Királynőjének nagy szerepe lehetett életünkben. Hozzá szállt őseink imája, őt magasztalták, minden bajban őt hívták segítségül. A Nagyboldogasszony-tisztelet oly mélyen benyomult életünk minden területére, hogy ekkor gyűltek össze régi királyaink „törvényt ülni”. A Boldogasszony-ünnepek közül a Nagyboldogasszony volt a királynő, a mindenható vezető. Azért, hogy királynői mivolta teljes legyen, ünnepnapja az Oroszlán havához kötődött. Erre mindenképpen szükség volt, mert a régi időkben a mai értelemben vett kalendárium nem létezett. A nagy időjelzőn, a Napon kívül a Holdnak is szerepe lehetett a megfelelő időszak pontosítására. A régi kalendáriumok tanúsítják, hogy augusztusban hány különböző dátumhoz kötődött Nagyboldogasszony meg Szent István napja. Napjainkban a naptár segítségével egyszerűen augusztus 15-ét nevezzük Nagyboldogasszony napjának, 20-át pedig Szent István napjának. A rovásos régi feljegyzések szerint az Istenanyától augusztusban kapta az ember a szentként tisztelt tüzet. Ennek emlékére Aranyasszony hónapnak hívták augusztust, és minden évben több hétig tartó ünnepet tartottak leányvásárral egybekötve. [42]

266


Régi vallásos énekeink tanúsítják a „Mennyek Királynője” tiszteletét. Ma ezeket az énekeket „Máriaénekek” címszó alatt találjuk meg kottáskönyveinkben. Ő a „mennyek királyné asszonya”, az „égi nagy pátrónánk”, a mi „boldogasszony anyánk” stb. A keresztény Szűz Mária-ünnep szeptember 8-án van, születésének napján. Ez Kisboldogasszony ünnepe vagy ahogy népünk szokta mondani: Kisasszony napja. Így a Nagyboldogasszony napja elkülönül Kisasszony napjától. A Boldogasszony nyelvünkben, hitünkben, mindennapjainkban annyira élő lehetett még a kereszténység előtti korokban, hogy a nyugat-római kereszténység hittérítésekor felhasználták a Szűz Máriakultusz kialakítására. A Néprajzi Lexikon „Boldogasszony” szócikke írja: „Boldogasszony 1.: feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták, így Mária, Szűzanya törzsökös szinonim szava lett. Archaikus népi imádságaink, ráolvasásaink, ünnepneveink kedveltebb invokációja Mária helyett az ünnepélyesebb Boldogasszony. 2. Énekes gyermekjáték, fogyó-gyarapodó körjáték kerülő formája.” Népünk Istenanya tisztelete nagyon régi gyökerű, a kereszténység előtti korokra vezethető vissza. Szent Gellért feljegyzéseiből tudjuk, hogy a Kárpát-medence lakóinak milyen szép Boldogasszony-énekei voltak még a kereszténység felvétele előtti korokból, valamint őslakosai mennyire ragaszkodtak a kis Istenanyaszobrokhoz. A népi hagyományunk alapján és a mi kérésünkre a szabolcsi zsinaton (XI. sz.) a keresztény ünnepek közé emelték a Gyeryaszentelő- és a Gyümölcsoltó Boldogasszony-ünnepet. Később a kereszténység lassan mind magába fogadta a Boldogasszony-ünnepeket. Az élet megjelenését, a tavaszi újjászületést hagyományosan az Istenanyához, a Boldogasszonyhoz kötötte népünk. Így Húsvétot egy rovásírásos botnaptáron Boldogasszony-ünnepnek jelölték meg. [45] Erdélyt a régi rovásokon „Ilona Aranyröges Birodalmának” nevezik. Az Istenanyát népünk ősei Ilonának hívták. [42] Ma meséink őrzik Tündér Ilona emlékét. A csángók amikor valakinek a gyógyításáért imádkoznak, vagy ahogy ők mondják: ráolvasnak, a Szűzanyát kérik segítségül, akit hol Szűz Ilonának, hol Szent Ilonának vagy Babba Máriának hívnak. Szent Ilonához fordultak segítségért a kis Jézus gyógyulása érdekében is. [43, 48, 49] Az ősmagyar istenfogalomról keveset tudunk. A XI. századi magyar törvények az ősi szkíta vallás gyakorlását eltiltották. Ezek a forrásoknál, kutaknál, fáknál történő áldozatok tiltásáról szóltak. Az ősi szertartásokat eleink nagyon régi rendszer szerint tartották, melyeket végigkísért a Szűzanya, a Boldoganya kultusza. A Boldogasszony-tudat annyira beivódott a népünk életével kapcsolatos szertartásokba, hogy még a tridenti zsinat 1567-es határozatának szigora közepette is a magyar nyelvű írásos bizonyítékok szerint a házassági esküt „az Istenre és a Boldogasszonyra tették” a magyar nyelvterületen. [11] Ma az eskütételnél „az Istenre és a boldogságos Szűz Máriára” kifejezést használjuk. Az ősi anyaistennő tisztelete ugyanakkor átlépi nemcsak a népek, hanem a kontinensek határait is: a csíksomlyói, a medzsugorei, a guadalupai, a fatimai Szűz mai embernek megjelenő alakja köré megannyi lélekemelő zarándokhelyet varázsoltak. Aki megteszi nap nap után a maga útját az Ég Királynője felé, aki részt vesz a zarándoklaton, akinek különös élmény adatik meg a Szűzanyával, az tudja, milyen nagy Égi Pátrónánk Ő. A Szűzanya-tisztelet elsősorban a kereszténység jellemzője, de a mi népünk a tiszteleten túl az Ég Királynőjeként, mindannyiunk édesanyjaként tartja számon. Ő számunkra az égi nagy Pártfogónk, a nagy hatalmú Szent Szűz, az Angyalok Királynője, Istennek szent Anyja, a Menny Ékessége, a titkos értelmű Rózsa és még sok-sok szebbnél szebb, titokzatosabbnál titokzatosabb jellemzővel ellátott Szűz. Az 1. ábrán a Napbaöltözött Csíksomlyói Szűzanyát láthatjuk. Nem lehet véletlen, hogy a Kárpátmedence és ezen belül Erdély a Szűzanya kertje lett, és Csíksomlyó népünk értékes és fontos zarándokhelye. Dicsfény övezi a Boldogasszony alakját a különböző ábrázolásokon is. Talán az sem véletlen, hogy épp Dicső mellett jelent meg újra. Közép-Erdélyben Dicső mellett van Még Décse és Decs településnevünk. Szőkefalván a Fény Királynője küldte hozzánk a dicsfényből üzeneteit 2000 és 2005 között.

6.1. A teremtő Istenanya

267

6.1. A TEREMTŐ ISTENANYA „Égen menő szép madár, Nem madár, szárnyas angyal, Szárnya alatt korona, Koronában igaz hit, Igaz hitben Boldogasszony…” [49] Archaikus imáink szerint az Istenanyában való hit igaz hit. Számos nyelvben az anya szó nyelvtörténetileg összekapcsolódik az anyag szóval, amelyből minden dolog származik. A Szűzanya-tisztelet nemcsak a mai kereszténység jellemzője, hanem megtaláljuk Egyiptomban és a kánaáni népeknél is az Ég Királynőjeként. Ő volt az Istenanya, a későbbi napistenszülő. A teremtő istennő volt a jóságos, a szeplőtlen, a szűzi tiszta lélek, hatalmas termetű, testét levelek borították. Ő volt mindenek alkotója. Az anyaság és a termékenység a régi ábrázolásokon egészen a kőkorszakig nyúlik vissza. A régi keleti és a világ különböző táján élő természeti népek vallása anyaközpontú volt. Az istenanyához tartozott a nap, a hold és a csillagok ereje is. Ezt tükrözi a régi képírás, a Biblia is erről beszél. Az istennő termékenységét a régi agyagszobrokon is megformált hatalmas mell és comb jelzik. Jeremiás próféta írja le, hogy a zsidók is a babiloni fogság előtt az Ég Királynőjét imádták (Jer 44,15– 17). Ez ősi tudás alapú hit magyarázata szerint a világot Istenanya szülte. Ugyanakkor őseinknél az Istenanya köré kiépült hitvilág napközpontú világkép volt. A Nap (Nabu, Nebo, Nip, Nap) az Istenanya gyermeke volt, akárcsak a többi égitest. A Nap mint elsőszülött volt a földi élet éltetője. Az Egyiptomi Halottaskönyv szerint az istenanya szült mindent, még a Napot is. Nebo napisten így nyilatkozik: „Én vagyok az egyetlen. Én NU-ban születtem. Én vagyok az Úr, aki kezdetben keletkeztem, aki ura vagyok annak, amit teremtettem.” [1] A 2. ábrán Nut (Nu, Eneth) ősistennőt láthatjuk egy egyiptomi belső falrajzon, ahogy a Napot vagy a világtojást szüli meg. Az egyiptomiak ezt az ősanyát androgünnak, azaz kétneműnek és hatalmasnak tartották. Ő volt az ősi Nő (Nu), az utak megnyitója. Talán nevéből erednek a nyíl, nyúl, nyit és nedű szavaink. Mágikus és gyógyító erőket tulajdonítottak neki. Jelvényei harci jelvények voltak: pajzs és két keresztbe tett nyíl. Trónszékén Szaiszban egy felirat található: „Én vagyok mindaz, ami volt, ami van és ami lesz. A ruhámat még egyetlen halandó sem lebbentette fel.” [1] A hun teremtéstörténetben Edda istennő az arany tojásból költötte ki a Napot és az ezüst tojásból a Világosságot. [42] A skandináv hitregében (Edda) az ősszülő szintén androgün, kétnemű volt. Gyermekei a hónaljából jöttek a világra. Hónalj és hon szavaink egyazon szótőből erednek. A keleti népek képírásukban a Nap és a Hold együttesét honnak nevezik. A kínaiaknál ez fényt jelent, a japánoknál pedig a teremtett világot. A Honból eredtek a hunok a rovásírásos történet szerint. Az Anyaisten volt a kozmikus Ős, mely a világ egyik végétől a másikig ért, ahogy a hindu és a héber legendák ma is őrzik. A hindu hagyomány szerint az igazi ős betölti a kozmoszt, de az ember belsejében is él alvó állapotban. Csak akkor ébred fel, ha az ember felismeri őt. Erről beszélt Szent Ágoston is, amikor a bennünk levő isteni szikrát említette. A Rigvédában Purusa-nak nevezik a világot alkotó szellemet, akinek csak a negyede látható itt lenn a fizikai világban, a nagyobb része láthatatlan: „Purusa minden, ami van… Halhatatlanság ura ő… Háromnegyed része égbe nyúl, Negyede az, ami létrejött, Majd ebből terjedt szét Élő és élettelen.” (Rigvéda, X. 90)

268


A régi kínaiak Pan-ku-nak nevezték azt a kozmikus őst, melyből az élet származott, testét levelek borították. A hagyomány szerint akkora volt, hogy a mennytől az alvilágig minden élőt és élettelent magába foglalt. A kínai mítosz szerint 18000 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az őstojásból Pan-ku kikeljen. A kozmikus ős az űrben vagy a vizekben lebeg, mielőtt a tojásból kikel. Ezért a teremtési mítoszokban a tojásrakó állatokat szentnek tartják, így a madarat vagy a kígyót. Egyes kelta, germán vagy kínai mondákban a kígyót sárkány helyettesíti. „A régi korokban az anyaisten megnevezésére az Úr szót használták Úr, Ar, Er, Ra alakban. E szó értelmét a szaktudomány nem tudja megállapítani. Mi magyarok ma is használjuk. Az anyaistent ősrégi szerepe miatt sokféleképpen hívták. Alakjában összpontosult mindaz, ami számunkra mély értelemmel bír, amit a szeretet, az igazság, a harmónia, a szerelem, a termékenység szóval fejezünk ki. Ő volt az életet adó édesanya, a gondos néni, az önfeláldozó nőtestvér, az otthon fénye, a kedves, a szerelmes, egyszóval a régi kánaáni idők imádottja. Szerepéről költeményeket írtak, alakja köré mítoszokat fontak. Ilyen istenszülő volt az egyiptomi Ízisz, a sumer Inanna, Anina, Istár, a turáni Anahita, karthágói Tanit stb.” [1] A 3. ábra az egyiptomi Istenszülőt, Íziszt ábrázolja, „ank”-kal a kezében, amiből később kialakult a pásztorkereszt. Ízisz, az ősi Istenanya a Nap sugarától termékenyült meg, és Istenszülőnek nevezték. Ízisz a Tejúttal társított Nut hasonmása, aki a magyar menny szimbóluma. Nut személye az esti mennybolthoz fűződik, a csillagokhoz. Az egyiptológusok szerint Nut párja Geb. Geb elsősorban földisten. Nyelvünk alapján ő lehetett a mag, a gabona. Ízisz személye a földhöz kapcsolódik és a napsugártól termékenyül meg. Az istenszülő fogalomtársítás fennmaradt egyik régi imánkban, melynek címe Uram, irgalmazz (199. ének). A Szűzanya a 3. versszakban „Istennek szent anyja”, az 5. vers pedig „Teremtőnk szent anyjának” nevezi Őt: „Szűz virág szent anya, Szeretetre méltó anya, Csodálatos anya, Teremtőnk szent anyja, Könyörögj érettünk.” Etimológiai szempontból figyelemre méltóak a mítoszok istennőinek nevei. Nagyon sok közülük rokon kiejtésű az anya szóval, illetve Ana névvel. Anat nevet visel Baál anyja, aki feltámasztja fiát. A sumer Inanna, Anina, Anu szóban is benne van az anyára emlékeztető Ana szó. A görög Attisz anyja neve Nana. A babiloni Szemúrnő neve Szmirna. Az egyiptomi Nu és a kínai Nu-Wa, az indián Amana, az ausztráliai Ni is a Nő szóval rokon hangzású. A vizes földből született, a tóhoni anyaistennő neve Diana vagy a mindent elfedő, betakar, temet szóval rokon kis-ázsiai Tiamat vagy a görög Démétér. Régi imáink szerint Mária anyja, Anna égi származású. Nevében is benne van az anyára utaló Anna szó: „Föld szülte eget, Ég szülte Annát, Anna szülte Máriát, Mária szülte az Isten fiát…” [49] Az istenszülő tisztelete a legrégebbi kortól megszakítás nélkül folytatódik és átnyúlik a keresztény korba. Az ősi hitvilág később fokozatosan a természethez igazodik. I. e. 3000 után a Napra hárították át a földi világhoz tartozó jellemzők égi képviseletét, mindazt, ami az ősanya elképzelésbe nem fért bele. Így lett a Nap képében megnyilatkozó Isten az ember világának központi tényezője, a teremtő, a kormányzó. Egyiptomban így imádták: „Oh, te egyetlenegy, oh, te tökéletes”. „Dicsőség neked, oh te, aki jöttél mint az Úr képe” (Khepe Ra). Mezopotámiában is benne bíztak: „Ember, ki ezután születsz, bízzál Neboban és ne bízzál semmi más Úrban.” [1] Az ókori népek imádottja így fokozatosan a Nap által képviselt fiú Isten lett, aki szintén az istenanyától származik. Az Egyiptomi Halottaskönyvben így írják: „Oh, Te, aki önmagadtól születtél, Te egy, hatalmas egy, kinek millió a megnyilvánulása. Te vagy a hon ura, az örökkévalóság ura és kormányzója. Te vagy a Magúr, az isteni gyermek, az örökkévalóság örököse, aki önmagától fogant és jött a világra, a föld királya, Te, aki eredsz a vízből, aki születtél Nu istenanyától.” [1]


269

Ez az istenfiúság-képzet megtalálható a középkori magyar nyelvemlékekben is: „Ez szűz anya és leány Önnön atyját szülé…” (Winkler codex Nytár, II. 1980) Egy apokrif ima változata Nógrádmegyerről így szól: „Szent mátkáját karján hordozza…” (Erdélyi 1976, 596.) Dante az Isteni színjátékban a teremtő–teremtettség társítási képzetét így fejezi ki: „Óh szűz Anyánk, leánya ten Fiadnak, teremtményeknél nagyobb és szerényebb, ős célja az örök határozatnak …” Archaikus népi imáinkban a Nap és a Hold az ősi Szűz Istenanyától származik, akárcsak az egyiptomi teremtéstörténetben. A kereszténységben ez a képzet Máriára ruházódott át: „Hajnal, hajnal, piros hajnal, Kiben Mária nyugodék, Nap tüled származék, Hold tetüled születék…” [49] A magyarság hitében az égitestek szerepet kaptak. Jézus is a Hajnalcsillagot ígéri igaz híveinek (Jel 2,28) és saját magát is vele azonosította (Jel 22,16). Eredetmondáink is a csillagmítosz köré helyezhetők. Balladáinkban, meséinkben a szent háromban a Napot és a Holdat a csillag köti össze. Aranyrétünk a Nap színét, ezüstrétünk és erdőnk a Hold színét, bronzrétünk a csillag színét ölti magára. A magyar nép hite szerint mindenkinek van egy csillaga, mely születésekor jön fel az égre. Amikor jól megy sora, akkor rásüt a Nap, illetve feljött a napja. Régi imáinkban előforduló szövegek szerint népünk Isten csillagvárát követte minden szokásában. Egyik régi énekünk úgy kezdődik, hogy: „Gyászba borult Isten csillagvára” (67b. ének). Josephus Flavius írta az esszénusokról, hogy a Naphoz ősi imádságokat intéznek. Szentegyházán ma is mondják a reggeli Nap imáját: „Ragyogva fénylik már a Nap, az Úrhoz szálljon énekünk, Hogy minden ártót űzzön el, járjon ma mindenütt velünk…” Nemcsak reggel, hanem napközben is a Nap felé fordulunk imáinkban. A 254. énekünk, a „Fölkelt a Nap már…” kezdetű így hangzik: „Mint a napraforgó egész napon át, Tefeléd fordítjuk a mi orcánk.” Az esti ima a 358. ének szerint így szól: „A fényes Nap immár lenyugodott A Föld színe sötétben maradott…” A csángóknál minden gyűjtő találkozott azzal a közismert szokással, hogy reggel a Nap fele fordulva imádkoznak és napközben is a Nap felé fordulnak imádkozáskor: „Drága áldott fényes nap, segéjj meg a mái nap.” [53] A felkelő nap, a reggeli ima és a kelet fogalma népünk hagyományában összetartozik. A templomok szentélye keletre néz. A halottakat fejjel keletre temetik. A házak keleti homlokzatára napfaragásokat helyeznek. Az Ég Királynője sok ősi nép hitvilágában megtalálható. A Kos korszakát megelőző bronzkor elejére tehető Bika korszak matriarchátusát többek között bikaszarvval szimbolizálták. A bikaszarvat később a holdsarló váltotta fel. A keresztény ábrázolásoknál a holdsarló máig is fennmaradt a Szűzanya lábánál. A rábaközi tudók hagyatéka szerint Ukkó Istenanyától származik minden: az égitestek, a Föld, az őrszellemek is. Minden „az egek Ősrostjából teremtetett. Minden Istenek által van, az örök Egyből két értőérző két Istenféllé testesült szellemanyagából.” A magyar hagyomány szerint a teremtés hasonló az egyiptomi képhez. Amikor az „ég kereke elmozdult”, egy finom „szellemanyag” lebegett, mely olyan volt, mint „vajúdásra váró terhes asszony”. Ő volt maga az Istenanya, aki Boldogasszony képében egy vízi liliomon megtestesült. Az Istenanya ősrostjából teremtetett a Nap, az égitestek és a Föld. Amikor ezek elkészültek,

270


létrejött az Istenatya. Az Istenanya „Holddal ékes”, az Istenatya pedig „naporcájú”. Az Istenanya neve Yotengrit, majd Ukko, aki maga a magyarok Boldogasszonya. Az Istenatya neve Gönüz. A teremtő Istennő tengernyi hatalmas méretű: „Tenger szellem, tenger anyag, Tengernyi teremtés, Mindent magába rejtő Ős Ige. Idők kezdetét megelőzően Vajúdását váró terhes asszony, Homlokán Holddal ékes Ukkó Föld-istenanyánkban, Tüzek őrében, Boldogasszonyunkban, Naporcájú Gönüz Ég-istenatyánkban Szellem-nősténnyé, szellem-hímmé testesült.” [52] A teremtett világ állandó mozgásban van, ikerörvénylésben. Az örvény alakú „Lét-tengelyű” világot egy „Nemlét-tengelyű” ellen-világ léte tartja egyensúlyban. A duális világ olyan, mint két „vízörvény” vagy két „forgószél” tánca. [52] „A gondolkodó ember kialakulásával együtt jelenik meg a halál és az újjászületés jelenségeinek felismerése. A vágy vagy a félelem, ami a földi létezés és az ettől független, örökkévalóságot sugalló másvilág között fennáll, a nappal és az éjszakai álomvilág kapcsolatában ismerhető fel, a női elv mind a két témakörnek a központi szereplője.” [8] „A patriarchális világ visszautasítja a sötétséget mint az ősi világ eredetét. A női elvű jin márpedig sötét tónusú. Szükségesnek tartja a magasabb származás tudatát, pedig ismeretes, hogy minden élet forrása az ősóceán. Ez a sötétség az éjszakai Anya, mely a világosságot szüli, a napot, a csillagokat és holdat. Neumann szerint mindez megelőzi a világosságot. Az éjszakai ég, a föld, az alvilág és az óceán a női elvvel van összefüggésben, amely eredetileg mint a sötétséget, a sötétedést magába foglaló jelenik meg. Ennek a természeti jelenségnek a megszemélyesülése a kezdet, az éjszaka Nagy Istennője.” [8] Létezik fénytelen, létezik sötét és léteznek lelkünk sötét foltjai. A túl sok fény is lehet lelki folt, mert harmóniahiányt teremthet a nagy gőggel. Ezek mind nagyon közel állnak egymáshoz, a teremtésben emberközelben maradtak: „Isten bennünk, mink Istenben. Ki ha elfordul a JÓ-tól, Naporcájú Gönüz Ég-istenatyánktól, Homlokán Holddal ékes Ukkó Föld-istenanyánktól, Ki Boldogasszonyunkban emberközelre testesült, Az ÁRMÁN-hoz, a kísértőhöz gyalulódik.” [52] Az ókor népe az Istenanya alakját összekapcsolta az életfával. Ízisz templomának egyik igen tisztelt ereklyéje egy faoszlop volt. Az életfa volt az Istenanya maga. Nut Istenanya faként táplálta az embert. A régi egyiptomiak hite szerint Nut istenanyától született minden, ami van: a nap, a bolygók, az ember. Magát a csillagos égboltot is az istenanyával ábrázolták (4. ábra). A nap és más égitestek bárkák alakjában úsznak a csillagos égen. Legendáinkban mi magyarok Nutot Enethnek hívjuk. Kézai Simonnak köszönhető, hogy feljegyezte egyik fontos ősi legendánkat: „Ménrot, az óriás, a nyelvek összezavarodásának a kezdete után Eviláth földjére költözött, amely vidéket ez idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született: Hunor és Magor…” [5] A hunok történetét leíró Arvisura szerint világunkat a Föld-anya szülte. A Föld-anya az életfa ötödik szintjén lakik. Az ő legkisebbik fia az Istenfiú, a Világfelügyelő, aki időnként lejön a Földre az emberek megsegítésére. [42] Meséink, mítoszaink, szimbólumaink az ember eredetét a sötétséghez, a Nagy Istennőhöz kötik. A sötétség szüli a világosságot, a holdat, a napot és a csillagokat. Minden élet forrása az ősóceán, a nap sugarainak hatására megtermékenyülő éjszakai anya. Az éjszaka sötétsége az ősi víz sajátosságait mutatja. A sötétséggel az egész világ gyermeki módon áll kapcsolatban.


271

Az ősanya jele a Hold, az éjszakai nap, illetve a Hold bárkája. A nemiség is a holdfázishoz van kötve. A születés, halál, újjászületés misztériuma szintén a Holdhoz, az anyai oldalunkhoz, az érzelmekhez, a szeretethez kapcsolódik. A magyar nyelv szavai is kifejezik az ősi tudást. Hagyományainkban a menny és a föld egységet mutat az éggel szemben. Más nyelvekben az ég és a menny ugyanazon szóval fejeződik ki. A magyarban a végtelenből az M és N által lehatárolt titokzatos terület a MenNy, a mennyország. Az M a M-ag égi gyökere, az N a N-őiség, N-ene vagy N-éni, a N-övekedés, a meleget adó N-ap, az anyóst jelentő N-apa. A magyar „menny” szó női jellegű, az éjszakai égboltra, a sötétségre utal. Nyelvtudományunk megállapítja, hogy az ég szavunkkal jelölt fogalom az a hely, ahol a kereszténység tanítása szerint Isten, az angyalok és az üdvözültek élnek. A menny szó azonban nem egyetlen fogalmat fejez ki. „A menny fogalom a magyarhoz hasonló széles körű használatban nem szerepel egyik európai nyelvben sem… Hittérítéskor… az idegen caelum, Himmel, nebo kifejezés a magyar nyelvben szükségszerűen összetett szóhasználatot kívánt: éjszakai ég, ami zavaró, a magyar nyelvben fölöslegesnek érezzük. Megoldásként a keresztény fogalom világos elkülönítésére szükségesnek látták összetett szót alkotni: a mennyország kifejezést, ami már a Halotti beszédben megjelenik 1192 táján. A lakodalmi szertartás egyetlen főszereplője a menyaszszony, aki szó szerint az »éjszaka sötétségének királynője«. Mindez női szerepkörének és tulajdonságának lényegét fogalmazza meg. Érdekes párhuzam: a sámán keleten az átváltozás női tulajdonsága következtében elsősorban női foglalkozás, s a szertartás ott is az éjszakához kötődik.” [8] Ipolyi szerint monnó szavunk a világ-mindenség anyagi-anyai oldalára vonatkozik, de egységben szemléli azt. Az örök változás jelképe a Mén holdas jellege. Több nyelvben a Hold nevében M és N betű található. A teremtés eredete a mony, a világtojás. Az égi tér alakja is mony, akárcsak a Föld pályája a Nap körül. Mindegyik az istennői oldal, az anyavilágegyetem és a sötét tartozéka. Hasonló szerepkörből adódóan használjuk a mennyezet, menyegző, méh szavakat. A menyét és menyhal is rokon szó. Ezek fő jellegzetességei: az átváltozó képesség, az éjszakai vagy sötét helyen való élet. Mindketten képesek a kígyóval megbirkózni. Rajtuk kívül csak a nagy istennő madarai, a sasok ölik meg a kígyót. Régi imánkban ez áll: „Boldogságos Szűzanya, Ki a kígyó fejét taposta, Kérünk, légy oltalmunkra.” [49] A belső szemlélődés, az átváltozás, az elrévülés a befelé forduláshoz, a belső mennyhez, a sötétséghez kapcsolódik. A lélek magába szállása is sötét felé fordulást igényel. Sokan úgy gondolják, hogy az emberi rossz csak sötétséget jelent. Pedig az igazi fény a sötétségből bontakozik ki. Amikor a legsötétebbek a napok, Karácsony táján, akkor kell a bennünk lévő szeretetmag felé közeledni, kibontani, kitisztítani, növelni. Ez a fénymag, ez a szeretetmag a Fények Fénye, a Világ Világossága. A téli sötétség jelképesen a sötét birtokosa. Ilyenkor szórják a mákmagot, festik feketére magukat a krampuszok, eregetik a sötét színű sólymot, feláldozzák a sötét színű lovat, égetik a Luca-széket, a gyertyákat a fény fáján, a fenyőn, vagy a dombról legördülő kerekeket: „A Sötétség és a fény egy természetű… Mindkettő egyazon forrásból származik. A Sötét nem más, mint rendezetlenség, A Fény pedig rend. Az átváltoztatott rendezetlenségből lesz A Fények Fénye. Léted célja ez: A Sötétség Fénnyé alakítása.” (Atlantiszi smaragdtáblák) A rábaközi tudók szerint helyesebb, ha a sötét és fény fogalma helyett a fényes és fénytelen fogalmát használjuk, mert mindegyik nagyon fontos és mindegyik ugyanazon forrásból származik. [52] Az ősi népeknél megtalálható volt az ún. fekete törzs, a szertartásokat végző sámánpapok rendje. A törzs vezetője, a sámán egyben a nép lelki vezetője is volt. A fehér törzs biztosította a védelmet, vezetője a fejedelem. A régi magyaroknál is kettős fejedelemség volt. Árpád magyarjai fehér magyarok, a Gyulák népe

272


fekete magyarok voltak. Köztudott, hogy Szent István idejében Magyarországot Fehér Magyarországnak, Erdélyt Fekete Magyarországnak nevezték. [5] A fadíszítés szokása az istenanyához rendelődik. A régi hitregék szerint a Faanya hozta létre a világot és táplálja, gyógyítja gyermekeit. Az ősi istenanyát életfaként ábrázolták Mezopotámiában, Kínában, Indiában, Egyiptomban. A babiloni életfát pálmafaként az Igazság fájának nevezték. Ő alkotta és tartja fenn a világot. Az ógörögöknél pálma volt Létó Tejút-istennő földi alakja. A kaukázusi őshaza központjában, Magyarkán az Egy Igaz Isten templomának szentélyén egy életfa volt ábrázolva. A templomot Hunor, Magyar és Kurd fejedelmi ifjak Magya fejedelem kívánságára kezdték építeni i. e. 4020-ban. [42] A magyar rovásírásokban az Istenanya-tisztelőket (Anahita-tisztelőket) életfa-tisztelőknek nevezik. A magyar ősi Istenanyák nevei: Ilona, Anahita, As, Is, Joli. [42] A honfoglalás kori vérszerződésben ez áll: „9. pont. Az uruk-mani egyistenhívők, az Öreg Ősten hívőkkel és az életfa-tisztelőkkel kötelesek a Tíznyíl Szövetségben Nimród–Gilgames–Álmos tanításai alapján a hazát tíz vezéri birodalomra felosztani és minden fontos ügyben a fejedelem döntésével kormányozni.” [42] Az ősi faistennő nemcsak betölti a világmindenséget és teremt, hanem gyógyító erővel is rendelkezik. Az 5. ábrán Nutot (Neith, Eneth) mint faistennőt láthatjuk, ahogy az élet vizét hinti híveire egy egyiptomi bronzedényen. A Földön kialakult élet fenntartása is az ősanya hatáskörébe tartozott. A 6. ábrán Nut Faanya szoptatja Egyiptom királyát, ahogy egy i. e. XVI–XIV. századi thébai faliképen ábrázolták.

6.2. A SZELLEMANYAG „A mi istentestünk világokra terjedő, Szitáló ködnél finomabb szellemanyag, Egy akarat irányítja cselekedeteinket mégis Az ÖRÖK ÖRVÉNYLÉS csigavonala mentén.” [52] A hun hagyományban egy ideális „szellemanyagból”, illetve „vajúdásra váró terhes asszonyból” jött létre a világ. [52] Idők folyamán több nevet adtak neki: Boldogasszony, Föld-anya, Hold-anya, Kőjó, Ukkó, Faanya stb. Népmeséinkben a Boldoganyafa az égig érő fa, a világfa, mely azonos a Tejúttal, Tündér Ilona lakhelyével. A Tejút a népek mitológiájában több istennővel azonosítható: Galateiával (Kelőtej-a), Leukoteával (Élőkútej-a), Hérával teje és aranyalmája révén, Rével (Úrjó), Eurünoméval (Űrnőm), aki világra hozta a Nap és a Hold tojását, Létó pálmaistennővel, aki a napistent, Apollónt és a holdistennőt, Artemiszt szülte; a hinduk Varunája (Úr-anya) szülte a kecskefi Mitrászt. Ahogy a fák készítették elő a Föld talaját és éghajlatát a magasabb rendű élet befogadására, úgy ma is ők adják az éltető levegőt, a gyógyításra használt gyógyszerek nagy részét. A fa anyagában és jelképes szerkezetében az ősanyaggal, az ősanyával rokon. Népek hagyománya őrzi az életfa gyógyító szerepét. Az ősanya-fa teremtő üreggel, gyógyító odúval rendelkezik. A Mexikóból származó mixték kódex miniatúráján ősanya-fát láthatunk odúval és a tetején madárral (7. ábra). Hasonló szerkezetet mutat a Parthus Birodalomból származó életfa is (8. ábra). A szakrális geometriában ábrázolt életfa vagy ősanya-fa szerkezete hasonlóan mértani idomokból épül fel. Az élet, illetve az ősi életfa kapcsolatban állt a vízzel. Az esszénusok életfája a tenger egyik szigetén volt. Ezt a képzetet megtaláljuk régi imáinkban: „Széles tenger partján az aranyfának aranyága, arra járt asszonyunk, Szűz Mária…” vagy: „Tengernek közepébe egy aranyfa…” [49] Az istenanyát életfaként ábrázolta az ókor embere, olykor levelekkel a testén. Ennek az emléke megőrződött régi imáinkban, ahol az ősanya-fát az anyát jelképező Szent Anna jelenti. Az életfát és Szent Annát is az ég szülte nekünk:

6.2. A szellemanyag

273

„Én kimenek én ajtómba, Föltekintek magas égbe, Láttam Máriát, Máriának bimbólját, Leveles színű Szent Annát…” [49] A Szent Anna-tisztelet a székelységnél ma is megtalálható. A szentként tisztelt életfa vezet vissza az Egyhez, az isteni harmóniába. Ezáltal gyógyító erővel bír. Egyes helyeken a beteg gyermeket fa odván vagy összenőtt fán bújtattak át, hogy meggyógyuljon. „Beteg gyermeket odvas fa nyílásán háromszor is áttettek.” Olykor a fa koronáját hajtották le a földre és alatta vitték át a beteget. [5] Az életfa szerkezete a világ és az ember mibenlétét mintázza le. Régi imáinkban a gyógyító ráolvasáskor a beteget nevezik életfának: „…Kezében hozza az aranycsészét, Belemeríti a Jordán vizébe az életfát, Annak az életfának a neve … (a beteg neve) Vegye le errül a szívrül az ijedést…” [49] A sumeroknál szintén szakrális erővel bírt a faoszlop, akárcsak az egyiptomiaknál. Az oszlop az ősanyát, az életfát, a teremburát tartó világoszlopot jelképezte. A 9. és 10. ábrán világoszlopokat láthatunk, tetejében a Nappal. A Tejút a Boldogasszony, az ősanya-fa. A Nap a Tejút tetején a téli napfordulókor látható. A Nap a teremtő atyát is jelképezheti. Az ősi Istenanya, a Boldogasszony az Ég Királynője. Neve napja, a Nagyboldogasszony az Oroszlán havában van. Királynői mivoltát az őt kísérő oroszlánok fejezik ki. A 9. ábrán emberfejű és oroszlántestű lények vannak az oszlop mellett vagy szárnyas oroszlánok őrzik. Az oszlopot esetenként ezek a mitikus kevert lények tartják (10. ábra). A kettős oszlop, a két sasfa napfigyelő kapu, a menny kapuja. Azon a kapun mindig nehéz átjutni. Az istenanyák kígyóját már az ókorban a Skorpió csillagképpel azonosították. Skorpió őrzi a sumer istenanyákhoz vezető kaput, az Inninhez, Inannához, Anuhoz, Aninához való bejutást. A mezopotámiai epikus hős, Gilgames szintén skorpióemberek által őrzött kapun jut be a lelkek birodalmába. Az atlantiszi Smaragdtáblák szerint a felső világ kapujában kutyaszerű csaholó állat várja az odaérkezőt. Ismeretes, hogy a Skorpió és a Farkas csillagkép a Tejút alján egymáshoz közel helyezkedik el. Az életfaoszlopok az ókorban néha férfias jelleggel bírtak: az egyiptomi dzsed oszlop, a mezopotámiai Aséra vagy a görög herma. Léteztek fa- és kőoszlopok, de fémből készült alakzatok is, a menhirek. Mai leszármazottaik az obeliszkek és a kopjafák. Ugyanakkor női karakterű oszlop volt az egyiptomi Dendera és az athéni Erekhtheion (Öröktejhon), valamint az epheszoszi Artemisz oszlopa. A fa teljességében vezető utat szimbolizál. Az életfa és a fejfa az égbe irányul, a Tejút Királynője felé. A mennyországba vezet. A fizikai világból a szellemvilágba való feljutás egy szent egyesülés. Mennyei egyesülés a lélek harmóniába való jutása és a halál is. A feljutás megkönnyítésére az életfának emeletei vannak, a fejfának pedig rovátkái. Faragott faoszlop volt a kánaáni Aséra, az egyiptomi Ised fa is. A rábaközi tudók hagyatéka szerint az ember ősi idők óta emelt szobrot vagy obeliszket az isteneinek, az őrszellemeknek. Ezek neve ORU, az Úré, az Úr földi hasonmása. A helyi őrszellemek szobrát vagy oszlopát ünnepeiken körbe járták, tűzi szertartások végzésekor kérték segítségét. Az őrzők vasból készült emlékhelyeit hívták Vas Oru-nak. Az őrszellemek égi másai a csillagképek. A Boldogasszony égi mása, égi Oru-ja a Szűz csillagkép, amelyet még Nőszirom csillagképnek is hívtunk. A magyarok ősi Istenének napja az Oroszlán és a Szűz csillagjegy találkozásánál van. [52] Régi hagyomány az augusztus 20-ai ünnep megtartása. A királyi hónapban van Nagyboldogasszony ünnepe ma is. Augusztusban ünnepeltek és ültek törvényt eleink. Augusztus 20-án ajánlotta fel az országot és a koronát Szent István a Szűzanyának. A Bibliában is megtaláljuk a szent oszlopot és az életfát: „A győztest oszloppá emelem Isten templomában” (Jel I. 3,12). „Boldog ember, aki megtalálta a bölcsességet. Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, És akik megtartják boldogok.” (Péld 3,13 és 3,18)

274


A bölcsesség az élet fája, tartja az ókor bölcselete. Az életfa maga az erénylétra, melyen felfelé csak fokozatosan haladunk. Belső szemlélődéssel, meditálással, a bennünk levő szellemanyagba való bemerüléssel, az Istennő segítségével juthatunk el a béke és öröm harmóniájához. A kozmikus ősanya gyakran mint faanya jelenik meg. Az ókori hagyományoknak megfelelően a keresztény művészetben Máriát is állították oszlopra vagy fára. A Mária-jelenéseknél a Szűzanya gyakran a fák tetején jelenik meg. Nálunk Fertőszentmiklóson tartják az Oszlopos Szent Szűz búcsúját. Spanyolországban Zaragozában van az Oszlopos Miasszonyunk (Nuestra Senora del Pilar) kegyhelye. Faragott faoszlop, illetve tuskó található egyes helyeken a nagypénteki liturgiában. Rákoskeresztúron a nagypénteki fakorpuszt Keresztúrnak hívják, mint Jézus fatuskóval helyettesített mását. Nagypénteken az Úrkoporsóba helyezik a korpuszként szolgáló tuskót, feltámadáskor meg kiveszik onnan. Pünkösdkor a korpuszt felhúzzák a szentélyben az oltár fölé. A férfi szellemét ábrázoló botot szúrtak le még nem is olyan rég Mérában a fiú kapuja elé. Ezt a botot Húsvétkor templomba menet megmozgatták, hogy maguk felé csábítsák a fiút. A szent fát mint faoszlopot nemcsak Egyiptomban és a sumeroknál, hanem a mai népi szimbolikában is megtaláljuk. A palócok Bódoganyának nevezték a házaikban levő oszlopot. [5] Ez az oszlop a lakóházban az Istennel, a mennyel való érintkezést szolgálta (11.1. ábra). Régi népi imáinkban a ház szentélyét az életfát jelentő kereszt képezte, vagy épp a tűzhely. Mindkettő a Boldogasszonyhoz kapcsolódik: „Fehér rózsa Mária, Szobám közepén szent kereszt…” „…Boldogasszony tűzhelyemen…” [49] Az ókorban szokás volt nemcsak a belső Boldogasszony-oszlop, hanem a külső tartópillérek ilyenszerű megjelenítése is. A 11.3. ábrán a dór építészet remekművéből, az Akropoliszból látunk egy részletet, mely az i. e. V. századból származik. A képen a Kariatida-csarnok Boldoganya-oszlopait láthatjuk. Az épületek külső homlokzatán az újkorban is használtak hasonló díszítőelemeket, melyek Európa városaiban gyakoriak. A tartóoszlopoknál, illetve az élet szellemi támaszainál megfigyelhető a négyes szerkezet. Az ógörög teremtésmítoszban az ember az alvilág négy legmélyebb üregében született meg. A hun bölcseletben az életnek négygerezdes alapköve van. A Boldoganya-oszlopok népünk hite szerint angyalként őrzik a házat. Egy Erdélyi Zsuzsanna által lejegyzett régi esti imában a Boldogasszony ágyát négy angyal őrzi: „A mi házunk négyszögletes, Négy szép angyal őrizkedik. Angyalok, őrizzetek, Keresztek, forogjatok, Hadd aludjam Boldogasszony ágyában…” [49] Magyar hagyomány, hogy az újszülött szobájában négy tartóoszlopra feszítenek ki spárgát és arra színes varrottasokat raknak, amíg az anya a Boldogasszony ágyát, a gyerekágyat fekszi. A négyes szerkezet jellemző az ideális szellemanyag őserőire. Ezek az őserői princípiumok a négy elemi erő: tűz, víz, föld, levegő. A magyar népi gyógyászatban fellelhetők ezen elemi erők használatának módjai. [53] Ezekből szövődött fizikai testünk. Az elemi erők magukba foglalják nemcsak a fizikai anyag jellemzőit, hanem mélyebb szellemi értelmük is van. Mindegyik őserői hatás egy-egy égtájhoz rendelődik. A tibeti hagyományban minden égtájat egy-egy szellemlény őriz. Az ógörög zunyi mítoszban az ember az alvilág négy legmélyebb üregében született meg. [59] A kogi indiánok szerint a Föld a Világ-anya méhe. A föld üregei az Anya testének nyílásai. A halott is az anyaméhbe tér vissza. A kultikus ház és a lakóház is az Anya méhe. Az afrikai bennszülöttek a vasolvasztó kemence nyílását Anyának nevezik. Az ókor hitvilágában a kövek a Föld-anya gyermekei. Nálunk a lakóházban van a Boldogasszony oszlopa és tűzhelye is. A négyes szerkezet nemcsak az égtájakat és a négy eredeti elemi erőt jelenti. Négyes szerkezetű kocka a föld-elem jele is még az ókortól kezdődően. A négyes szerkezetű köbös kristályrács szerint kristályosodik a legtöbb ásványi anyag. A megalitikus korokban a Föld-anya imádata helyén a kocka, kör vagy oszlop alakú kő volt a szakrális térben elhelyezve. Az istenanya menny szava egyesekben fel is lelhető. Az oszlopot

6.2. A szellemanyag

275

menhirnek, illetve mennyhirnek hívták, a kör alakú déli napállás megfigyelésénél is használt dolmen pedig délmenny szavunkkal rezonál. Létezési terünknek, a Földnek azt mondjuk, anyaföld, a természeti népek Gaiája. Ő a mítoszok jó földje, jó köve, ő az ős Kőjó (Gaia, Keó, KÉ, Pan-ku, Pangajo, Gojómart, Gu, Ku, Kumarbi, Ulikummi, Ku-bu, Nu-kua), az ó kő, Ukkó Istenanyánk. Ő a megigazulás felé vezető KőÚT, az igazi út, a Tao. Talán még a kolozsvári Kőmál melletti Nap-ókő domb is az ő imádatának a helye. Ma tűzköveknek hívják a földbe beágyazott gömbölyű köveket. A különböző népek mítoszaiban is megtalálható kő, illetve szikla szavunk. Ha Kő az Istennő, akkor fia Kő-fi, a Kút-fi a mindenek kútfeje, a Kőszál. Kefu az afrikai bennszülöttek istennője. Kumarbi mezopotámiai istenség egyesül a sziklatömbbel. A görög Papasz istenség megtermékenyít egy Agdos (Égdísz) nevű követ és fia születik. Mitrász a sziklából emelkedik ki. A filozófusok petra genitrixe az Ősanya gyerekéhez kapcsolódik. A kő és hon szavunkkal rokon a hawaii bennszülöttek öreg bölcsének a neve: kahuna. Minden foglalkozásnak, mesterségnek van titkos mindentudó kahunája, melyek legtöbbször a nagymamákból kerülnek ki. Az Isten-ős imáinkban a szent Jó, a szent Kőtrón. Archaikus imáinkban szent Kőtrón a neve. Befogadó jellegű. Szükség esetén betakar, védelmez, eltemet. Több isteni ős nevében megtalálható a tum, töm szavunk: a mezopotámiai Tum, Tiamat, Gojomart, az ógörög Démétér, az egyiptomi Atum, a tibeti Damkan. Az ősanya és a föld fogalma a világ népeinek eredetmítoszában összekapcsolódik. A termőtalajt az ősanyával azonosítják. A növények termesztése a természeti népeknél ma is a nők feladata. Mi úgy tudjuk: porból lettünk és porrá válunk. Nemcsak mi mondjuk: anyaföld, hanem a hindu Rigvédában is ez található: „Térj békességgel már az anyaföldbe / a széles, mély ölű, kedves szülőbe” (Rigvéda, X, 18,10). Ka (Ké) a neve a Tem (Tiamat) mellett a mezopotámiai teremtéstörténet istenanyjának is. A rábaközi tudók hagyományában az Istenanya neve Ukkó, akitől a világ származik. Ez az Ó-kő kapcsolatban lehet a teremtéskori ősdombbal, a világtengeren levő kiemelkedő kősziklával és életfával, valamint a kristályok rezgésmintáival. Több archaikus imánkban a ház mestergerendáját fenntartó Boldoganya-oszlop helyett „kőláb” található. A bronzkori kis kőszobrok is az ősanya-imádat kultikus emlékei. A szibériai vadászó törzsek ezeket a kis szobrokat dzuli-nak hívják. Szerintük törzsük tőle származik, aki védi őket életük során. Az ógörögök a téli napfordulókor tartott fényünnepeiken az ünneplő menet elején kőből készült obeliszket vittek, ezzel hódolva az istenanyának. A kőoszlop nevében rejtve megtalálható jó és kő szavunk: Jakkosz. Népünk szkíta törzsei a ház négy sarkán sasfákat állítottak fel. Nem véletlen, hogy a kaput és a kerítést is sasfák tartják. Az elnevezés bizonyára az ősi Szűz lélekmadarára, a sasra utal. A világfát a régi mezopotámiaiak is sasfának nevezték. [5] A kánaáni népek a faragott szent faoszlopot Asherának hívták. Jeremiás próféta szerint Ashera ruhája kék és vörös színű. A kék szín gyakran társul a teremtő Istenanyához. A maja ősanya, Mahan, aki a kozmikus tojáson trónolt, kék színűre volt festve. A maják királyaikat és királynőiket is kék színnel ábrázolták. Az óegyiptomi falfestményeken az égi hajók és a teremtő Nu is kék színű. Az óind Visnu istennőt is kék színnel jelenítik meg. Az ógörög gondolkodók szerint az első lény, a Nagy Anya androgén volt. [7] Ez „a Szűz nem született és örök: Isten bölcsessége és hasonmása”. Az ógörög hagyomány szerint e „tiszta lény” maga Szophia, a Szent Bölcsesség. Szophia volt a görögök Ízisze. A 14. ábrán Szophia középkori ábrázolását láthatjuk, több fejjel. [8] Ez az ábrázolási mód hasonlít az egyiptomi Amonra és az óind Brahmára, akiket szintén négy fejjel jelenítettek meg. Szophia jellegzetes színei a kék és vörös. A vörös a földi szerelem, a szeretet, a kék pedig az égi szerelem, az elragadtatás színe. A görögök az elragadtatást nevezték el philosophiának, Szophia szerelmének és lázasan keresték az Ég Királynőjének, az Íziszből átalakult Szophiának a kegyét, azt az erőt, amelyet ő képvisel. A képen az Isztambulban található legrégibb keresztény templomot, a Hagia Szophiát láthatjuk. Az észak-afrikai bennszülött maszájok ünnepi viselete és ruhadíszei a kék és vörös színen alapul. Itt maradt le három hajó népe a hunok nagy vízi körútján i. e. a XVII. században. [42] Gyakran a székelykapukat és a kopjafákat kék és vörös színűre festik. [5]

276


A színhasználat az egyiptomiaknál is megtalálható. Az egyiptomiak a sírba a szent életű ember mellé faragott vagy vörösre festett madárfigurákat tettek. Ezeket az embereket Uares-nek nevezték, ami nyelvünkön vöröst vagy úrőst jelenthet. A fáraók fejdísze kék színű volt, aranyozott csíkokkal díszítve. Régi népi imánk a Szűzanyához kapcsolja a piros és kék színt: „Kimegyek kapum elejibe, Ott látok egy aranyágast, Azalatt a Szűzanya, Kék köténbe, piros vérbe…” [49] Ez a színkultúra az élet szerkezetét fogalmazza meg, akár az életfa. A fizikai és a szellemi világ egyaránt rezgő hullámokkal jellemezhető, mert mindegyik energiából szövődik. Az elektromágneses hullámok pedig a szivárvány színei szerint sorolhatók fizikai jellemzőik szerint. Az egymástól jól elkülönülő szín a két szélén épp a piros és a kék. Címereinkben gyakran jelenik meg a piros-kék együttes használata. A szép fogalma az ősi hithez kötődik. „…már kezdettől fogva az Istent kereső ember elsősorban a szépségekben látta meg az Istent… A minden szépségek forrását, a Szép Nagy Istent, az ember által elképzelt legszebbet, a Szépek Szépével, a Babbával, az ősanyával ábrázolták a legérthetőbben… Ezért van nekünk Szép Szűz Mária.” [32] „Talán még a szent fogalma áll legközelebb Isten tisztaságához. A régi kínaiak és a japánok együtt értelmezték a szentet és a tisztát. Az a kínai jel, amit ma is használunk a szent leírására, eredetileg tisztát jelentett… A szépség nem szorítkozik az érzékek világára. Sőt, mint láthatatlan, rejtett szépség százszorta felülmúlja a szemmel látható világ minden pompáját.” [31] A modern korba is átmentődött a régi faistennő tisztelet. Az ember és a világ szerkezetére utaló életfa hét emelete megtalálható nemcsak a meséinkben, hanem díszítőelemként is. Az életfa hét szintjét az istennő mellett álló emberek, illetve állatok szemléltetik. Régi imáinkban hét oltár jelzi az élet hetes szerkezetét, akár az életfa hét szintje: „Reggel, ha felkelek, Napkeletre tekintek, Ott látom a mennyország ajtaját, Kívül aranyos, belül irgalmas, Benne vagyon hét oltár…” [49] Ugyancsak „hétsinges olvasója” van imáinkban Jézusnak, szent Antalnak. [43, 48, 49] A reimsi székesegyház (Franciaország, 1170) homlokzatán a Boldogasszonyt életfaként ábrázolják. Testéből leveles ágak nőnek ki, tetején egy nyilazó emberalak látható, a fa alatt pedig hét szellem szobra; a strasbourgi Boldogasszony-templom homlokzatán az Ég Királynője mindkét oldalán 7-7 szobor található egy-egy oroszlánon. A történelem előtti időkből származik a Willendorfi Vénusz néven ismert kőszobor, melyet a sámán dobokon is megjelenítettek (15.1. ábra). A Willendorfban előkerült szobrocska nőalakja nagy és kövér. Alakja után nevezték el a régi idők hitformáját termékenységi vallásnak. Ugyancsak a régi korokból, a bronzkorból származik a tordosi Istenanya-szobor és valószínűleg a kibédi madárlány is (15.3. ábra). Alakja a vízözön előtti korok madáristennőire emlékeztet. [55] A történettudomány szerint a megalitikus korokban az Istennőt tisztelők kőoszlopokat állítottak a rituális helyekre. Az ógörögök a téli napfordulóhoz kötődő ünnepeiken egy kőobeliszket vittek az ünneplő menet elején. Erdélyben van Kőboldogasszony falunevünk és valamivel nyugatabbra van Boldogkővárunk. A hun teremtéstörténetben Ukko istenanyánk szerepel. A babiloni Gaia Föld-istennő is a Kőjó szavunkkal rezonál. Archaikus imáinkban ennek emléke megmaradt. Egy veszprémi imában a szoba közepén a Boldogasszony-oszlop helyett kőláb áll: „Az én szobám közepén Kőláb kőlábon, Aranyág aranyágon.” [49] Egy csongrádi imában a kőláb és a Szűzanya összekapcsolódik: „Házunk közepén egy kőláb, A kőlábon van szent oltár, Kerülj csak körül, Szűzanyám…” [49]

6.3. Madár Istenanyák

277

A legrégibb ma is a templomban használt erdélyi Boldogasszony-szobor Tordatúrról származik 1330ból és jelenleg a gyulafehérvári székesegyházban őrzik. Istenanya-ábrázolást találunk több címerünkben: a Dicsőszentmárton melletti Erzsébetváros régi címerében, Gyula, Csík vármegye és a Pázmány Péter által alapított Nagyszombat címerében, a Mindszenty József címerében, a Magyar Tudományos Akadémia címerében stb.

6.3. MADÁR ISTENANYÁK „Én elmenek én utaimon Két szárnyas angyal a vállamon.” (Népi ima [49]) A korai ősanyaképzetek között számos állat isteni segítő szerepével találkozunk. Ezek tudata jelen van archaikus imáinkban és népmeséinkben is. A madárral ábrázolt ősanyák igen elterjedten megtalálhatók a régészeti leletek között. A madár az égi eredet, a szent szellem, az ősanya jelképe. A sas az égbe emelkedés, a menny és a föld közötti kapcsolattartás szimbóluma. A tavaszi újjáéledést jelző madarak megjelenése, az őszi hervadáskor való távozása az emberi élet ritmikusságát jelzi. A régi ember úgy gondolhatta, hogy az emberből eltávozó lélekmadár is ezt az utat járja. A „gólya hozza a gyermeket” képzet is a madár-istennőtől eredezteti az embert. A magyarok egyik eredetmondája is a turultól származtatja hős királyait. A rábaközi tudók hagyatéka szerint az Istenanya a teremtéskor változott át madárrá. Miután a csillagok járását is elrendezte, az elbújt Nap után kellett a tenger alá merüljön. Ekkor búvárkacsa vagy kara-katona képében lemerült a víz alá és felhozta a Napot, amelyik nem akart a neki mért úton maradni. Amikor a Nap az ég tüzei felé menekült, akkor a Boldogasszony sas, kara-ülü (kerecsensas) képében utána repült. Csillagokból szekeret készített és arra kötözte ki a Napot. [52] Mi magyarok a Nagy Göncölt Boldogaszszony társzekerének hívjuk, a sasmadár pedig a Boldogasszony madara. Az egyiptomiaknál elterjedt volt a szárnyas nap jelkép. A szárny is, a madár is az égi eredet szimbóluma. Az egyiptomiak a napmadarat, a szárnyas napot mint isteni őst tisztelték. A sumer időkben magát az Ég Királynőjét is madárral azonosították. [3] A madár jelentette az isteni hatalmat és magát a napot is. Zarathusztra idejében így imádkoztak a Szent Lélekhez, amelyet madár jelképezett: „Imádjuk a Szent Leheletet, Amely magasabban lebeg, mint Az összes teremtett dolog.” [4] A 16. ábrán madárfejű istennő-szobrokat láthatunk i. e. 4000-ből, melyek Mezopotámiában kerültek elő. Durant [3] erre alapozza azt az állítását, hogy az ős időkben az Ég Királynőjét madárral azonosították. Ugyancsak ebből a korból került elő a tordosi lelet, mely hasonló a mezopotámiai madaras Istár ábrázoláshoz (17. ábra). A madaras ábrázolásoknál jelentős hangsúlyt kap a szem. A SZEM ősszülőtől eredeztetik ősi törzseink magukat. Innen a szumir, szabir, szopor törzsek neve. Az ősszülő istenség volt a Szemúr, akihez fohászkodtak. Ő volt az ókori Samas istenség is. A szemmotívum volt az alapja annak a bronzkori vallás nevének Mezopotámiában, mely adta a summer – Szemúria – elnevezést. Ma templomaink díszítőeleme az a mintázat, amit Isten Szeme néven ismerünk. Ez nem más, mint a szemet tartalmazó körbe írt egyenlő szárú háromszög vagy a nap sugaraival körbevett háromszög. Rendszerint közepén emberi szem is ábrázolva van. A háromszög különben az emberi szem geometriájában az uralkodó mértani forma. A tudománytörténetből ismeretes, hogy az egyenlő szárú háromszög volt az ókor Istennőjének egyik jele. Ha a régi Szemúrunkról meg is feledkeztünk, de népi hagyományunkban fellelhetjük a nyomait. Van Szamária, Sziméria, Szavér, Szavária, Szemerja, Szemere hely- és névnevünk. Madáristennőket ábrázoló lelet került elő Szombathely mellől, mely hasonlít a krétai ábrázoláshoz (18. ábra). Elgondolkodtató, hogy itt a Kárpát-medencében a mezopotámiai lelethez hasonló és ugyanolyan régi ábrázolási mód került elő. A szakértők szerint legalább 6000 évvel előtti hitvilág jelképezője, akárcsak a tatárlaki agyagtáblácskák. [1]

278


Egy régi iráni templom romján szintén madárfejű istennő-ábrázolás látható, amely az i. e. V. évezredből származik az ősi Ur városából (19. ábra). Mellén madár és szarvas jelkép található. A kereszténység első évszázadaiból is napvilágra kerültek olyan istenanya-ábrázolások, melyeken az ősi madárjelképek találhatók meg. Madáristennő látható a permi bronzleleten is (20.1. ábra) és a Madridi Múzeumban a vízi gótoktól származó aranyfibulán is (20.2. ábra). Ezeken az aranycsatokon a madarakat karmok nélkül, ruhával ábrázolják. Stílusuk a szkíta díszítőművészetre vezethető vissza. [13] Hasonló ábrázolással a sólyom a sámándobokon is megjelent. A magyar eredetmondák egy része összekapcsolja a madármotívumot és az ősszülőt. A Turul-nemzetség eredetéről két monda is maradt ránk. Anonymus szerint: „Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében… Ügek feleségül vette Dentumogerben Eunedbelianus vezérnek Emesu nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában csodás látomás jelent meg héja (astur) képében és mintegy reászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak (torrens) fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát a sompnium („álom”) neve a magyar nyelvben almu, és az ő születését álom jelezte előre, ezért hívták őt Álmosnak (Almus). Vagy azért hívták Álmosnak (Almus), azaz latinul szentnek, mivel nemzetségéből szent királyok és hercegek voltak születendők.” [11] Egy XIV. századi krónikánkban a turul-monda egy másik változata jelenik meg: „Ügyek (Vgeg) fia Előd (Eleud) Eunodbilia leányától Szkítiában fiat nemzett, akit Álmosnak (Almus) neveztek azért, mert anyjának álmában tudomására jutott egy turulmadár jővén, midőn terhes volt, és hogy méhéből forrás fakad, és nem saját földjén sokasodik el. És ez azért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak.” [11] A víz az élet eleme. A vízből, folyóból való születés és az oda visszatérés az ősi hagyományban gyakran fellelhető. A teremtési mondákban az Istenanya mellett mindig ott található a víz. A víz-elemhez mint őserői princípiumhoz az érzelmek rendelődnek. Az érzelmek közül a szeretet az, amelyik összeköt és mindent áthat, akár a víz. Álmos tehát folyóból született. A neve is kapcsolatban van a folyóval. A latin almus magyar éretelme tápláló, áldásos. Almo pedig folyóistent jelent. A folyótisztelet nőelvű őseink hitvilágához tartozott. Attilát is folyóba temették. „A vízbe való temetés az anyaméhbe való visszatérést és így a nagy királyok reinkarnációját is célozta.” [14] A Thuróczy-krónika örökített meg egy szertartást, amely őseink folyó-, illetve víztiszteletének emléke: „Árpád pedig övéinek jelenlétében megtöltötte ivókürtjét Duna-vízzel és minden magyar színe előtt kérte a mindenható Isten kegyelmét… kérte, hogy adja nekik az Úr mindörökre ezt a földet. Szavainak végeztével minden magyar felkiáltott: Isten, Isten, Isten – háromszor egymás után. Ez a szokás innen eredt és meg is maradt mindmáig a magyaroknál.” [15] A dákoknál is hasonló szokás volt. Servius írja: „…a dákoknak az a szokásuk, hogy amikor harcba indulnak, addig nem látnak hozzá dolgaikhoz, amíg meg nem ittak az Istros vizéből, úgy, mintha szentelt borból ittak volna.” [16] Ősanyánk, Emese álma rejtélyt takar. Az álom a meditáció, az elrejtezés, a halál testvére. Ausztrália őslakosai „örök álomidőnek” nevezik a láthatatlan élet forrását. Tehát az álomidő örökkévaló, akár a lélek. Aki az álom ura, az a Szent Szellem ura. A héber olám örökkévalóságot jelent. A magyarok a révülést, az álomba merülést elrejtezésnek nevezték. Aphrodité és Tündér Ilona aranyalmáit csak éjszaka, elrejtezéssel lehetett megszerezni. Az aranyalma az est csillaga, a Vénusz. Alma szavunk is rokon az Álmos névvel. Énekeink, meséink gyakori eleme az alma. Tündér Ilonánk aranyalmái is a fizikai világon túlmutatnak. Almaszerű tórusz alakú az ember erőtere és a Föld mágneses tere. Ugyanilyen alakja van az emberi zigótának az ötödik sejtosztódás után. Az aranyalma a tökéletes teremtmény, az almafa–életfa a lelki harmónia, a boldogság útja. „A honfoglaló eleinktől ránk maradt páratlan szépségű rakamazi korongokon a turulmadár kisebb madarakat tart a karmaiban. A szimmetrikus elrendezés a jelenet szimbolikus jelentőségére utal: az Emese álmában is megjelent turul viheti gyermekeit arra a földre, ahol az álom ígérete szerint belőlük dicső királyok lesznek… A turul-monda a boldogabb új haza ígéretét hordozza, akár a csodaszarvashoz fűződő történet…” [11]

6.4. Szárnyas Istenanyák

279

Még szemléletesebb az iráni ezüsttálon található motívum-együttes, mely a szkíta korból maradt ránk. A turul az anyát tartja lábaival, aki őt egyben eteti is. A madár két szárnya mellett kétfelől két emberalak, az egyik íjat, a másik fokost tart a kezében. Mintha Hunor és Magor nézne vissza ránk (21. ábra). A vigyázó két szem-motívum népünknél nem ment feledésbe és fellelhető az avar korból származó övcsaton és a mai népi hímzéseken is (22. ábra). A madár szavunkhoz közelálló Maat-Ar egyiptomi istennő neve, aki az isteni igazságot képviselte. Fején tollal ábrázolták, máskor meg szárnyakat is társítottak hozzá (23. ábra). A régi uralkodók tollkoronái a madárhoz kötődő szimbolikához tartoznak. A madártoll az isteni világhoz való tartozás, az égi hatalom jelképe. Tollas fejdíszt hordtak a szentnek tartott királyok, vezetők, gyógyítók: az indiánoknál, a szibériai népeknél és a szkítáknál is. A madártollas mindentudó emléke maradt meg egy székely népmesében is. A daru tollát eleinte a magyar nemesek, később a vadászok is szívesen viselték kalapjukra tűzve. A keresztény művészetben három tollal a fejükön ábrázolják a védelmező arkangyalokat. Nemzetünk madara a Turul-madár. A régi Mezopotámiában a sast Turullunak hívták. Kézai szerint Attila címerén koronás turul volt. Ez a sas azonos azzal, akitől a mondánk szerint népünk származik. A sas a Vénusz szent madara. A Vénusz pedig a Szűzanya csillaga. A kapusas a Boldoganya-oszlop megfelelője az anyai védelmező erejével. Így tartozik össze az Ég Királynője, a Boldogasszony, az életfa és a sas.

6.4. SZÁRNYAS ISTENANYÁK „A Fény minden dolog forrása. Fényt kibocsátó Rend a Szó. A Szóból lesz az élet És minden létező.” (Tót smaragdtáblái) Az ókor népe Ősanyától, Istenanyától származtatta a világot. A teremtéshez és a mai világ összetartásához őserői energiák járultak hozzá. Az elemi őserők: a föld, tűz, víz, levegő. A szellemmel együtt adták azt az ideális ősködöt, amit „szellemanyagnak” neveznek. [52] Ez a szellemanyag volt a teremtő Istenanya. Az életet az elemi őserőkből a Szent Lehelet csiholta ki. A levegő-elem képezi a légzés és a lélek alapját. A levegő-elemhez a madár rendelődik. „Kezdetben volt az Ige” – áll Bibliánkban (Jn 1,1). A levegő-elem energiájához rendelődő hang, illetve a szó rendet teremtett és erőt hozott a rendezetlenségbe. Ezért nem véletlen, hogy a madár az ókor istennőinek kísérője. Az özönvíz előtti sumer népeknél az Anyaistennő imádata található meg. Ő volt a tisztelt Föld-anya, a Szűzanya, aki életet adott, védett és gyógyított. A Szűzanya fogalma kezdetben Inanna alakjában terjedt el, de szerepel Anahita, Anina, Istár, Mama Wata, Amma, Nehellenia, Mahan, Anu, Nut, Nun és Artemisz néven is (24. ábra). Az imádott Istenanya szerepét vette később át a görög Szophia, Démétér, Aphrodité, Athéné, valamint a római Minerva és Venus. A fény, a szeretetfény minden dolog forrása. Az Ég Királynőjéhez a Nap társul. A Nap szimbolikus állatmegfelelője az oroszlán, valamint a madár. Az Oroszlán csillagkép a Nap háza. A Föld-anya, Inanna oroszlánpáron áll, mellette baglyok, az isteni tudás jelképei. Inannát és Anahitát szárnyakkal ábrázolták mint igazi isteni eredőket. Az istennő oroszlánon való ábrázolási módja mai napig is fennmaradt a színészet múzsája ábrázolásánál, ahol az életágat tartó múzsa oroszlános szekéren látható. Egyik szép példája a kolozsvári színház tetőzetén a két szép oroszlános szekéren ülő múzsa alakja. A madárfejű istennők ábrázolásai a világ több részén előfordulnak: Indiában, Japánban Egyiptomban, még a majáknál is. A maják Can királyának feleségét is madárfejjel ábrázolták. Palotájuk helye egy vízparton, Ux-mali, azaz Ős-mál volt. A 25. ábrán a karthágói Tanith istennő sztéléjét láthatjuk, aki a menny és az állatöv szárnyas istennője. A Napot és a Holdat tartja a kezében. Oldalt láthatjuk az egyiptomi mérő rudakat, a szkíta életfák szimbolikus Nagy Istenanya-ábrázolását. Ez az életfás Istenanya-ábrázolás az egyiptominál régibb. [1]

280


Egyiptomban az oroszlántestű Szfinx is az ősi hit jelképe. A Szfinxnek szárnya volt, fején napkorongból álló korona. Régi neve az eredeti honunkat sugallja: Hun. A sumer Inanna később Istár nevet kapott. A Kárpát-medencében az Istár-Ister név maradt fenn Esztergom nevében is. Mindkét nevet az Esthajnalcsillag jelképezi. A Vénusz az egyetlen égitest, amely törvényszerűen változtatja a Földről látható állapotát. Megjelenik hajnalban 240 napon át, utána eltűnik, hogy megjelenjen újra kilenc hónap múlva és az esték legragyogóbb csillagaként tündököljön. Ez a 240 nap épp a földi anyasághoz szükséges idő, kilenc holdforduló. Hitünkben a Szűzanya-tiszteletnek régi gyökerei vannak. A sumer Bau-dug-an a mi Boldoganyánk is. Szibériai rokonaink a manysik. Hagyományuk szerint a Szíriuszról jött Kaltes Istenanya lehelt lelket az emberbe. Őt a hajnali fény hasadtakor köszöntötték és imádták. A keleti népek anya-szélnek nevezik az ember lelkét, mely halálakor eltávozik. A keresztény szimbolikában szárnyakkal ábrázolják az arkangyalokat és az őrzőangyalokat. Régi imáinkban, ahol védelemért folyamodnak, Szent Benedekhez szárnyat társítanak: „Elindula szűz leán Szen’ Margit, Hónya alatt viszi aranymedencéit, Jézusnak harminchat csepp vérit, Bódugságos Szűz Máriának fátyolát, Szen’ Benedek szárnyát, szárnyékát, Szent Antalnak kötelit, hétsing olvasóját…” [49]

6.5. SZKÍTA–HUN ISTENNŐK ÉS UTÓDAIK „Áll a rózsa középmezőn, De nem a rózsa, Hanem a Boldogasszony…” [49] A nem is olyan távoli őseink a szkíták. A hun–szkíták magukkal hozták és megőrizték a régi korok hagyományait, tudását. A hun rovásos történetírás részletesen taglalja régi törzseink vándorlásának történetét. Bemutat hagyományt, jellemet és szabaddá tevő istentudatot. A hunokat bölcs emberek vezették. Ők az őstudást képviselő beavatottak. Tanközpontjaik voltak, ahol a világ tanítására képezték ki a végzetteket. Ők tanították az őslakosokat a földi megélhetésre, szántás-vetésre, állattartásra, a Teremtő megismerésére. Ők voltak a sumer alapítók, ők építették Ménes déli birodalmát, a peremeseket. Ők voltak Jézus kortársai, Attila katonái, a szent királyok leszármazottai. „A szkíták ugyanúgy megfordultak a Kárpát-medence pusztaságain, mint a távoli Keleten. A feljegyzett pusztai emlékeik, a nőiség sajátosságainak vonatkozásában, sok hasonlóságot mutatnak a magyar hagyományokkal… A szarmatákról – akiket Hippokratész (555,1) és Sztrabón (7,926) a skythák közé sorol, s akiknek eredetét Hérodotosz (4,110–114) anyai ágon az amazonokra vezeti vissza…, Nikolaos ezt az észrevételt teszi (460,1): »Mindenki a nőknek engedelmeskedik mint úriasszonyoknak.« … Arisztotelész (Pol 2,6): »A legtöbb harcias és vitézkedő néptörzs nőuralom alatt áll… Bátran szembeszállni az ellenséggel és szolgálni az asszonyt, ez az ifjúi erőtől duzzadó népek mindenkor együtt járó ismertetőjegye.«” [8] A hun hagyomány egyik ága a rábaközi táltosok által őrződött meg: „Hímség nősténységből vétetett, férfi a nőből. Yotengrit, Ős-Egy Istenünk Hímben meg nőstényben testesült Teremtő istenekké.” [52] A nő(uralom) kapcsolata a férfiak harci vállalkozókedvével Bachofen írásaiban másik oldalról is beigazolódik. „Az ősidőkben, amikor a férfiak oly kizárólagos harcias életmódot folytatnak, s ez irdatlan meszsziségbe ragadja el őket, csak a nő rendelkezhetett gyerekekkel és javakkal, s ezek többnyire az ő kizárólagos gondviselésére maradtak. Ilyen állapotokról a régi híradások a legvilágosabb képet a skytha törzs távoli hódító hadjáratainak kapcsán adnak, ahogy ezt Iustinus (2,3), Hérodotosz (4,1,11:1,103,150, 6–15), Sztrabón (1,61:11,511,15,687) ábrázolásaiban láthatjuk. Huszonnyolc esztendeig voltak a sky-

6.5. Szkíta–hun istennők és utódaik

281

thák hazájuktól távol. Portyázásaikat kiterjesztették egészen Egyiptomig. Róluk nevezték el Palesztinában Skytopolist, melyről Josephus Flavius gyakran tesz említést (Solin, 36). Vadászat, portyázások és háborúk töltik be a férfi életét, tartják távol asszonytól, gyermektől. A nőre marad a család, a szekerek, a csordák, a rabszolgasereg gondja (Hérodotosz 4,114). [8] A Yotengrit hasonló képet hoz elénk: „Réges-régen anyák kormányoztak. Hajlék királynője ma is az asszony, A tűzhely őre, családok belső rendjének rendezője.” [52] „A kutatás bebizonyította, hogy az élelem raktározásában nagy szerepet játszó edény kialakítása, magának az élelemnek a kémiai feldolgozása, az anyagok kikészítése, megfestése, a vesszőből összerakott és a szövés technikáját is megalapozó házkészítés mind női tevékenység eredménye. A női közösségek közreműködtek a technikai eszközök felkutatásán és megvalósításán kívül a szellemvilág képzeteinek „gondozásában” is. A gondolkodó ember kialakulásával együtt jelenik meg a halál és az újjászületés jelenségeinek felismerése.” [8] A történettudomány a régi ókori időket női uralom alatt álló matriarchális világnak tekinti. „Réges-régen nők uralkodtak, de ostoba nők zsarnokoskodása miatt föllázadtak a férfiak. Attól kezdve ostoba férfiak zsarnokoskodtak. Az Égnek így sem tetsző, úgy sem tetsző. A nemek közt nincsen verseny, nincsen háborúság. Feladatuk más: kiegészítik egymást egész emberré.” [52] Egyik népcsoportunk kényszerű vándorlása során hajós nép volt. Ennek emlékét őrzi a 201. énekünk, amely a Szűzanyát „tengerjárók szép csillagának” nevezi. A 194. énekben ő a „hajnalcsillag” és a „vigaszteljes esti csillag”. [5] Szkíta emlékkörbe sorolható a Khorezmnél talált Istennő-ábrázolás (27.1. ábra). A négykarú Boldogasszony a kezében tartja a Napot és a Holdat. A Szűzzel mint a Vénusz csillaggal megvalósul a mezopotámiai Nap–Hold–Csillag hármasság. Ég Királynői mivoltára utal a kezében tartott jogar. A kezében a könyvet az égi tudás és hatalom birtokosaként tartja, ahogy az oroszlános trónon ül. Egy tipikus Nagyboldogasszony-ábrázolás, míg Szophiát négy fejjel, ezt a madonnát négy karral ábrázolták. Ugyanarra négyes szerkezetre utal, mely az ideális szellemanyagot jellemzi, a teremtő Istenanyát. Hasonlóan több karú istennőket ábrázolnak a tibetiek is a szent irataikban. A kígyós istenpár a hinduknál is megtalálható a Nadák ábrázolásainál. Ismeretes, hogy a fény és a szellemi energia terjedési és rezgési módja hullámszerű. Elektromágneses hullámokként a Fibonacci-spirál szerint haladnak. Így válhatott a csigavonal vagy a kígyózó vonal az energia terjedésének szimbólumává. A történettudomány kígyós istennőknek nevezi azokat az istenanya-szobrokat, melyek kezében vagy épp mellettük kígyó található. A kígyós és madárfejű istennők a világ több részén fellelhetők: Krétán, Indiában, Sumerban, Japánban, Egyiptomban, Görögországban, de még Polinéziában és a majáknál is. A maja indiánok Égi Anyjának jelképe a tollas kígyó, mely Vénusz szülötte. Még az egyiptomi kultúrkörből ismeretes, hogy az Égi Szűznek áll csak hatalmában a kígyó fejét eltiprani. Ugyanakkor a kígyó nemcsak a gonosz gondolatok, hanem az életerő szimbóluma is. Testének csigavonala az energia terjedési módját, rezgési jellemzőit szemlélteti. A kígyó a legrégibb és legösszetettebb jelképek egyike. Fényből szövődtünk. Az anyag is energia, a szellem is. A fény terjedési módja spirális, mint minden elektromágneses rezgésé. Ilyen típusú rezgés a hang is. A fizikai anyag atomi részecskéi is haladásukban spirális utat követnek. Az atomfizikában az is ismeretes, hogy a részecskék előrehaladási forgásának iránya az óra járásával ellentétes. Ilyen irányú a női gyökérközpont energiájának a forgása. Nem véletlen, hogy anya szavunk a gyökere az anyag szónak. Az anyagba szállt szellem az ember maga. Nekünk ezért van Föld-anyánk. Az ősi mítoszokban a Föld-anya volt a nagy Istennő. A régi bölcselet szerint a kígyózó energiaörvény a lélek erejének természetes formája az emberi testben. Mielőtt földünk tojás vagy gömb alakúvá vált volna, mint kozmikus pornak vagy tűzködnek hosszú uszá-

282


lya kígyóként mozgott és csavarodott. Ez, mondja a magyarázat, az Isten szelleme volt, amely addig mozgatta a Káoszt, amíg annak lélegzete a kozmikus anyagokat kikeltette és kényszerítette őket, hogy a kerek formát magukra öltsék.” A kígyózó örvény a teremtő fényt megjelenítő energia képe. A fényhez hasonlóan spirálisan nyilvánul meg a lélek energiája is mindkét irányban. Metafizikai értelemben a kígyó az emberi gyökérközpont őrzője. A két kígyó az istennők kezében a kettős természetünket jelképezi, és annak egyensúlyban tartását hangsúlyozza. A hun rovásos történetírás szerint a tüzet az Istenanya adta az embereknek segítségül. Ugyancsak Anahita Istenanya tanította az embereket a lelki-szellemi fejlődés útján. Anahita ábrázolásaihoz tartoznak a két kígyós díszítmények. [42] Duális világunkban a kettősségünket a harmónia irányába kell hogy fejlesszük. Az atlantiszi Tót smaragdtábláin olvasható [37]: „Tudd meg, hogy alakod kettős, a kettő között egyensúly áll fenn, míg alakod állandó. … Tudd meg, hogyha az egyensúly teljes, a halál ujja nem érinthet. A baleset is az egyensúly felborulása miatt jön. … Tudd meg, hogy egyensúlyban befejezett vagy, és azért létezel, mert pólusaid egymással arányban vannak. … Szellemed forrása a föld szívéből jön, mert alakodban egy vagy vele. Ha megtanultad magad egyensúlyban tartani, a föld egyensúlyával leszel egy.” Fényből és sötétségből szövődtünk mint két egyenrangú küzdő félből. Ahhoz, hogy sötétségünkből a fényt kibonthassuk, harcolnunk kell a lehúzó erőkkel, az önző vágyainkkal és indulatainkkal. Harmóniára kell jutnunk saját magunkban. A jónak és rossznak vélt felünk harca lényegében egy harmóniára való törekvésünk. A hun rovásos történetírás szerint a hunok tudáson alapuló hite Anahita Istennő tanításai alapján alakult ki. Testi-lelki egészségünk alapja a belső béke. Duális világunkban harmóniára kell törekednünk, hogy belső békénket elérhessük. A kígyós Istennők Anahita tanainak ábrázolásai is lehetnek. Mind az életfa, mind az Istenanya díszítő motívumoknál az élet kettős szerkezetének ábrázolásaival találkozunk. Ezt többféle módon lehet feltalálni: két kígyóval, Nappal és Holddal, vagy egy világos és egy sötét színű állattal jelenítik meg. Két kígyóval, illetve két sárkánykígyóval ábrázolják a teremtő istenpárt a hinduk és a kínaiak. A 27.1. ábrán szkíta istennőt láthatunk egy domborított aranylapon, kígyóval mindkét oldalán. Ugyanez a motívum található egy másik szkíta ereklyén, ugyancsak a mai Oroszország területéről a 27.3. ábrán. A görög mitológiában is találkozunk kígyós istennőkkel. Itt a kígyó hol pozitív, hol negatív értelemben jelenik meg. A 28. ábrán egy, a minószi kultúra vallási és szellemi életéről ránk maradt bonyolult jelkép értelmű kígyós istennőt láthatunk. Kezében jobb és bal oldalon is kígyót tart. Az egyensúlyt és a bölcsességet a fején található madár sugallja. A késői minószi korból származó díszes terrakotta alkotás a Krétai Múzeumban található. A 62. ábrán Démétért láthatjuk, amint kalászokat ad Triptolémosznak, aki kígyók által vontatott szekéren jön. A görög alvilági istennőt, Hekatét is kígyókkal szokták ábrázolni (31. ábra). A mezopotámiai hitrege istenanyját, Tiamatot (Tmt), aki önmagából a földből teremtett mindent, szintén kígyóval ábrázolták. Nevében benne van a mi töm, temet szavunk. Vele rokon hangzású az egyiptomi teremtő Atum és Amon, akiket szintén kígyóval jelenítettek meg. Több nép mítoszában a kígyó közvetítő a felső világ és az alsó világ között mint a kozmikus életfa egyik kísérője. Az egyiptomiaknál Apofisz óriáskígyó személyesítette meg a halál utáni lét forgatagát a Duaton keresztül.

6.5. Szkíta–hun istennők és utódaik

283

A kígyó az ősi istenanyák kezében a világ kettősségét és annak harmóniáját jelenti. Kígyó mellett ábrázolták az ókori mezopotámiai ősanyát, Anahitát, majd Istárt, az indiai Anantát, az indián Nandát és a hindu Visnut. A körré összefonódó kígyó, az ureousz az örökkévalóság szimbóluma. Az egyiptomi fáraók isteni származásuk jelképeként koronájukon viselték az ureousz kígyót. Az aztékok teremtő Istenét jelképezi a Kecalkoatl nevű szárnyas kígyó. Az afrikai törzsek az őskígyót a szivárvánnyal azonosítják. A szivárványkígyó az ausztráliai bennszülötteknél is nagy szerepet játszik. Körbe tekeredett, farkába harapó sárkánykígyó van például a Bocskai-, a Garai-címerben, valamint Hajdú és Szatmár vármegye régi címerében. A köpeci templom festett kazettáin is megtalálható az ureousz kígyó alakja. A fény pályája spirálisan kígyózó. Gondolataink is ugyanilyen pályán mozgó elektromágneses rezgések. Lelkünk-szellemünk rétegzettségét az életfa szimbolizálja. Hun őseink szivárványhídnak nevezik az életfa emeletein keresztül járható spirális utat. Ez a lelkek fejlődésének útja. Ezen az úton jár le a lelkeket megsegítő Istenfiú az emberek közé. [42] Amint a betegségek lelki eredetűek, úgy a gyógyulás útja is spirális út lehet. Az ostor is spirális ívet lépez le. Bajelhárítóként tartja a nép számon. A hun bölcseletben „Isten hét csillagból ostort készített” és elkergette az ártó szellemeket a háza tájékáról. [52] A kígyó alakban futó spirálnak a nép gyógyerőt tulajdonított. A kígyós kehely a gyógyszerészek alapvető jelképe. A botra tekeredett kettős kígyó a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak a jelképe. A szkíta lemezekhez hasonló kapubálvány és láda faragása látható a 32. és 33. ábrán. Ezek már az ősi szerepkörben jelennek meg, védvén tulajdonosukat. Ugyancsak az ősi madáristennő szerepében véstek kőbe a gyerőmonostori templomban egy madárlányt kígyókkal (34. ábra). Bal kezében szárnyas kígyót tart. Ez az ábrázolás hasonlít a sumer Inanna megjelenítéséhez, aki a jobb kezében kígyót és a bal kezében madarat tart. A gyerőmonostori kígyós madárlányhoz hasonló kígyós madárlány-ábrázolás látható a prágai Szent Vitus-székesegyház belső falán egy régi kőtáblán. A keresztény ábrázolásoknál is a Szűz lábai alatt gyakori a kígyó, a középkori imakönyvekben és szobrokon. A szkíták legszebb istenanya-ábrázolását a 35. ábrán mutatjuk be. Szkíta őseink is megőrizték az Ég Királynője tiszteletét. Az Azovi-tenger mellett, Kercs közelében végzett ásatásoknál találták meg a 35. ábrán látható szárnyas istenanyát, akinek két nyolcszirmú rozetta van a fején. Ez az aranyból készült kincs az Ermitázs tulajdona. Az avar idők falfestményeinek esztergomi oroszlánjain is ez a rozetta maradt fenn. A nyolcágú rozetta gyakori díszítőmotívuma faragott és festett tárgyainknak és épületeinknek is. Az életadó Faanya ábrázolása is napvilágra került a szkíta kincsek között. Egyik értékes ősi leletünk egy arany övcsat, mely jelenleg az Ermitázsban található (36. ábra). A szkíta övcsatnak csak a jobb oldali darabja került elő és a Krím-félsziget környékére vezet. Papp Gábor az övcsat jelrendszerébe beágyazódva látja egész teremtéstörténetünket. [40] László Gyula a Molnár Anna-, illetve a Szent László-balladánk előképének látja ezt a lovas-fás ábrázolási módot. A két csat együttes vizsgálatára Falvay Károly is tett kísérletet. [8] „Az övcsat elveszett tükörképének rekonstruálásával a kompozíció teljes kozmológiai egységet mutat. A kompozíció egyetlen főszereplője az életfával egybenőtt leány, aki hol balra, hol jobbra néz. Az életfa a Nagy Istenanyát ábrázolja. A fákon lógó tegez szintén női szimbólum. Mindkét oldalon két-két pár ló áll kipányvázva. A lovak előtt férfi ül meditációs törökülésben. A másik férfi a lány ölébe hajtja a fejét, vagy halott. A két férfi azonos megfogalmazása és szerepköre fantasztikus tömörséggel idézi a természeti jelenség ciklikus napfény-változásának látványát… A leány a két fa között (anyja a Nagy Istenanya) hol a világosság, hol a sötétség emelkedését biztosító férfi (Nap) felé fordul. A látványban a férfiábrázolások azonossága általánosítja a férfi (Nap) szerepkört, aki mindkét esetben fény kapcsolatú. Ilyen férfi kettősség csak a világosodó és sötétedő fénynyel azonosulhat, ami az év első és második felének téridőt jellemző kettős természeti, napfordulóval összefüggő jelensége. E megfigyelés alapot szolgáltathat Boldogasszony-képzetünk régiségének megerősítéséhez.” [8] Hasonló motívum jelenik meg a templomi freskókon a Szent László-legendák megörökítésénél. Azon kívül, hogy a világosság harcol – Szent László a fehér lovon – a sötétséggel – a kun sötét ruhában sötét

284


lovon – az utolsó jelenetben Szent László a lány (Szűzanya) ölébe hajtja a fejét megpihenni. Ezt a jelenetet a sarokban mintegy tükörszerűen ábrázolták, megkettőződve, mint a szkíta övcsat életfa-lányát. A népi művészetben a kígyó széles körben alkalmazott motívum. A szkíta kígyós Istenanyához hasonló ábrázolás van a tibeti kultikus hagyományból ismert, a könyörületesség, irgalmasság szimbolikájában (27.2. ábra). A mindent átható teremtő szeretet ezersugarú megnyilvánulása a halhatatlan örök élet biztosítéka. Hasonlóak Szervátiusz Jenő szobrainak sugallatai (38. ábra). Régi imáink tanúskodnak népünk Boldoganya-tiszteletéről. Bornemissza imádsága így kezdődik: „Nemes asszonyom, Boldoganya Beméne szent templomába, Leüleplék az ő áldott aranyszékibe.” [49] A szkíta név gyökere a szék: széki-ta. Az ókor istenanyjának ülő alkalmatossága a szék volt. Az istennőt imádó hunokat széki hunoknak nevezték. Az istennő volt a Székúr, és fejedelmi éke volt a szekerce, a mai székely népjellemző fokos. Hérodotosz sigurnak nevezi, a dákoknál secure. Szék szavunk nemcsak a székely székek elnevezésében maradt fenn. Megtalálható több településünk nevében: Székesfehérvár, Kőszeg, Zalaegerszeg, Szilágyszeg, Szárszeg (Bihar m.), Bakonyszeg, Körösszeg, Borszeg, Szeghalom, Temesszékás, Krassószékás, Kemenceszék (Hargita m.), Székesút és Székudvar (Arad m.), Szikfa és Szék (Kolozs m.), Háromszék, Borszék, Bükkszék, Magyarszék, Fehérszék, Bátaszék, Rónaszék, Segesvár, Hátszeg, Szeged stb. Szék szavunk maradt fenn az egyiptomi hitregékben az istennők legnagyobbika, az Ég Királynőjének nevében: Szekmeth. A Math-Meth volt az igazság szelleme, mely a királyi augusztus hónapban osztotta ítéleteit. A legrégebbi piramisok Sakkarában (Szék-ura) épültek, ahol szintén a Nagy Istennőt imádták. A maják székhelyének nevében szintén benne foglaltatik szék szavunk: Sacbe. Istenük neve pedig Chak. Őseink augusztusban tartották a Nagyboldogasszonnyal kapcsolatos ünnepeket, amikor ítéleteket is hoztak. Ennek egyik emléke a perkői búcsú.

6.6. A KOZMIKUS LÉNY „A kezdet kezdete volt az Ős-ok, Amiből minden létező keletkezett. Te magad vagy az okozat És oka a következő okozatnak.” (Tót smaragdtáblái) Népművészetünk, népmeséink mind arról szólnak, hogy őseink élete és műveltsége teljesen a hitre épült. Minden cselekedetnek megvolt a vallási vonatkozása is. A létfenntartáshoz szükséges szántás, vetés, aratás, szüret mind megszentelt tevékenységek voltak. Az ókori rokon népeknél ugyanez szintén megfigyelhető. Papp Gábor írja, hogy „a magyar népi műveltség három nagy emlékcsoportja – az épületek, öltözékek, illetve a készségek – egyszerre tölt be használati és rituális szerepkört.” [40] Az ősi istenszemlélet úgy vélte, hogy a világ energetikailag egységes. Az istenerő a világmindenség minden részébe szétosztatott és minden égitestnek meg van a hivatása. A mezopotámiai Nap–Hold–Csillag hármas ábrázolás nemcsak a kozmikus egyensúlyt jelentette, hanem az alkotó szellemi egyensúlyt is. Az égitestek földre ható harmonikus ereje tartalmazza mindazt az égi gondoskodást, ami a földi élethez szükséges. A teremtő és alkotó szellemben pedig benne foglaltatik az aktív apai, a befogadó anyai oldal és az új istenfiúság vagy a kibontható lélekesszencia is. Sumeria városaiban templomok épültek a különböző megszemélyesített istenerő tiszteletére. Ur városában a főkultusz a Holdat uraló isteni erőkhöz volt kapcsolva. Ugyanez Sippárban és Nippurban a naptemplomokban érvényesült. Egy templom lehetett a Hold vagy a naperő jelképe, de azt az Ég Királynője, a Szűzanya, az Istenszülő Inanna tisztelete uralta. A napkultusz követői az Ég Királynője lába alá oroszlánokat vagy a földgolyó gömbjét helyezték, a holdkultuszt gyakorlók bika vagy kosszarvat fektettek elébe. Ebből alakult ki később a holdsarló. A naptemplomok kerek alakúak, a holdtemplomok félkör alakúak voltak.

6.6. A kozmikus lény

285

A Bibliában is megtaláljuk a sas, az oroszlán, a bikaszarv jelképeket. A Jelenések Könyvében olvashatjuk, hogy az Isten királyi széke körül álló „lelkes állatok” feje hasonlatos „az oroszlánéhoz, a borjúhoz, az emberéhez és a saséhoz” (Jel IV. 7, 1, 5–14). Nimród a szakirodalom szerint a Szűzanya legmegbízhatóbb vezére volt. Neve a Bibliában is szerepel, mint Noé fiának, Kámnak a leszármazottja. A Genezisben írja: „Nimród volt az első uralkodó a Földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt.” Az arabok egyik régi mondája szerint a bábeli tornyot Nimród építtette. Szent Izidor állítja, hogy Nimród tanította meg a perzsákat a tűz imádatára. A közös imáikat tűzszertartás mellett végezték. A későbbi másképp gondolkodók a hunok rítusairól és tudásáról elmarasztaló képet festettek. Szent Epifánes írja: „Nimród, a fekete Kus fia fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz tanait.” Népünk tudja, hogy Attila és Árpád vezérünk Nimród leszármazottjának tekintette magát. A Napbaöltözött Boldogasszony a Nappal, az uralkodói jelleggel kapcsolatos. A déli állásában a Nap mozdulatlan egy ideig, még mielőtt pályáján tovább mozdulna el. Nemcsak a sumerok, hanem az egyiptomiak és a perzsák is szentélyükre a szárnyas napot ábrázolták. Ahura Mazda, a perzsák napistene mindig délben áldozott. Szerintük az újjászületés és a feltámadás is délben lesz. A Fatimai Szűz is délben jelent meg egy tölgyfán. A mezopotámiai életfa-ábrázolásokon rendszerint a Holdat is ott találjuk a Nap vagy a szárnyas nap mellett. A Nap, a Hold és a csillag hármas jelenléte jellemzője volt a mezopotámiai kultúrának. Régi énekeinkben a Szűzanya fogalma mindhárom égitesthez kapcsolódik. A 192. számú „Ó, dicsőséges…” kezdetű énekben ő a „Nap dicső sugara”, „a Nap mosolygása”, az „Éj tiszta holdja”, az „Égi sark erője”, de egyben ő a „Pálma sudára”, „fűszer illat árja”, „Menny ékessége”, „Föld liliomja”. Ő a Hajnalcsillag is. Az életfa, az ősanyafa szintén a Nagyboldogasszony jelképe, akárcsak a Vénusz. János Jelenéseinek égi asszonya a Nagyboldogasszony lehet: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló korona.” (Jel 12,1) Testünk egyik végén a Hold, másik végén a Nap pólusa található. János evangéliumában olvasható: „Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól.” (Jn 20,11–12) A magyarok nemcsak fejfát, hanem lábfát is állítottak régen a sírokra. A Tejút az égbolton két szélső csillagkép között ível át, és az alakja emberre hasonlít. Az egyiptomiak szerint az Ősanyának, Nutnak a teste van kifeszülve az égboltra. A Tejút lábánál a Nyilas jegy van, aminek a Hold a bolygója, tetején pedig az Ikrek jegy található a Nappal. A Tejút az ősi hitben a kozmikus folyó, az égig érő fa, a Nagyboldogasszony. Régi csillagneveink tanúsága szerint az ősi tündér lehetett ősvallásunk Istenanyja. A Kis Göncölt Tündérasszony csillagának, a Nagy Göncölt Nagyboldogasszony csillagának vagy társzekerének neveztük. A Tündérek útja volt a Tejút, a Tündérek fordulója a Tejút-hasadék. Mi itt Erdélyben a Hadak útjának nevezzük a Tejutat. Úgy tartjuk, hogy Csaba királyfi azon a csillagösvényen járt a seregeivel. Csaba a fia volt Attila hun vezérnek. A székelyek a hunok leszármazottjai. A Tejútnak más népies neve is van: Tündérek útja, Isten-útja, Szentmihály útja, Jézus útja, Vadludak ösvénye. A keleti népek Ég Anyjának nevezik a Tejutat. Ezzel az elképzeléssel mi is kapcsolatban állunk. A mi meséinkben égig érő faként Tündér Ilona palotájába visz a csillagösvény. Ilona tejtava is ott található. Meséink három világa a Tejút mentén helyezkedik el. A Tejút maga a Nagy Tündér, az égig érő fa, az életfa. Az égig érő fa köti össze szimbolikusan az eget a földdel. Ég és föld átjárásához a mesehősnek sok próbát kell kiállnia. A nyári esték legkorábban felfénylő csillaga a Vénusz. Mi Esthajnalcsillagnak hívjuk. Azért, mert hol este, hol hajnalban látszik elsőként az égen. A nép a szélhez kapcsolja a Vénuszt. A pásztormesékben mint Szél csillaga jelenik meg. A mesehős kereső útjában találkozik Szél-anyjával, Nap-anyjával, Hold-anyjával. Tündér Ilonánkhoz is a Vénusz kapcsolódik. Tündér Ilona csodapalotájába kora hajnalban lehet eljutni. A Hajnalcsillag Tündér Ilona csillaga. Tündér Ilona tükre vagy aranyalmája az égig érő fa tetején található. Az ősanya, illetve Istenanya volt a világ szépe, a Babba. A telehold nekünk Babba Mária. Babilon nevében Babba Ilonánk rejtőzik, akárcsak Bábolna, Lóna vagy Léna neveinkben is. A Bucegi-hegységben a Babele szintén az ősi istenanya-imádatra vezethető vissza. Erdély volt Ilona Aranyröges Birodalma. [42]

286


Mind az ókori emlékekben, mind a máig fennmaradó rituális áldozati jelképekben a nőiség szimbolikája különös fajsúllyal bír. Csak anyja van, az Istenanya, a Föld-anya, a mezopotámiai napistennek, az egyiptomi Ozirisznek, a krétai Zeusznak, a mi Jézusunknak. Népünk tudata a Szűzanya fogalmát a Vénuszon kívül mindkét égitesthez, a Naphoz és a Holdhoz is kapcsolja. A tudomány is arra a következtetésre jutott, hogy az emberi test felső részének energiamezejét a Nap, alsó testének energiamezejét pedig a Hold uralja. Még Leonardo da Vinci idejéből származik a kozmikus ember rajza és a csillagtetraéderbe behelyezett ember erővonalai. Férfi és nő között a különbség a csillagtetraéderek irányultságában van (40, 41. ábra). Mindkettőnél a felső tetraéder a nap-, az alsó tetraéder a holdhatást jellemzi. A kozmikus ember körbe írható. Az élet első sejtje gömb alakú. A női gömb alakú petesejtet szépen fénylő corona radiata sejtek veszik egyik oldalon körül, mint egy korona a menyasszony fején. A hím ivarsejtek hosszúkásak, farkban végződnek és állandó rohanásban vannak. Nem az jut be, aki elsőnek ér oda. Fel kell sorakoznia 12 hím ivarsejtnek, hogy egy be tudjon hatolni. A petesejt választja ki a bejutót. A teremtés energiája a körnek megfelelő 12 osztat. Hét nap szükséges a petesejt beágyazódásához, akár a teremtésnél. Az osztódások száma 46, akár a kromoszómáinké. Az emberi petesejt megtermékenyítés és osztódás után négy sejtből létrehozza az első tetraédert, mert az eredeti petesejt körében létezik. További osztódással a kettős tetraéder alakul ki, szintén a kör alakú petesejtbe foglalva. Ezek a szabályos mértani testek nemcsak a mikrovilágban, hanem a makrovilágban is megtalálhatók. Az univerzum mérőpálcája maga az emberi test és annak geometrikus felépítése. Gömbbe írhatók a szabályos mértani testek: a sík háromszögének megfelelő tetraéder, a négyszögnek megfelelő oktaéder stb. Az ásványok szerkezeti felépítését is ezek a körbe írható szabályos mértani testek képezik. Ugyanakkor a létezés energiái szintén ezeknek a mértani testeknek megfelelő interferencia vonalakat képezik le. A fény, a hang és még a gondolataink találkozásából keletkezett visszaverődő energiák mértani vonalak szerint találkoznak, rezonálnak egymással és továbbítódnak. Minden ismert életforma gömb alakból indul ki és geometriai mintázatokra épül. A geometriai vonalak és számok adják meg a világ mintázatának összhangját és szellemi alapját. A geometriai vonalak összefüggései a fizikai világ mögött rejlő szerkezethez tartoznak. A tudati teremtés mindenben benne van és megismétlődik minden új sejt osztódásakor. Az első lépésben az egy osztódik ketté, de úgy, hogy létezik köztük egy közös metszési rész. Az átfedési tartományban feszültség keletkezik. A két gömb energiája a feszültség kiegyenlítésére törekszik. E munka eredménye a következő osztódás. Az osztódás, a teremtési aktus mindaddig folytatódik, amíg az oktáv irányában el nem éri a hét lépcsőt. Az első gömb alakú sejt osztódással 2, 4, 8, 16 stb. számrendszerű sorozatot képez. A sejtek egymással kapcsolatban vannak, metszik egymást. Ez látható a 44. ábrán az életmagon. Az életmag az ún. életvirág belseje, mely hasonló, csak két körrel többet tartalmaz. Az első négy sejt alkotja a tetraédert. A következő osztódási lépésben a nyolc sejt két tetraédert alkot, mely csillagtetraéderként egymással szemben helyezkedik el, ugyanakkor egymást metszi, akár a gömbök. Valódi természetünk ebben az eredeti nyolc sejtben rejlik. A modern fizika tudja, hogy az anyag is az energia, a fény egyik természete. Az anyag rezgésmintája szerint olyan, mint egy állóhullám. Az atommag, az elektronok is hullám természetet mutatnak. A 43. ábrán az elektron mozgási pályáját láthatjuk felülnézetből. A térben ez bonyolultabb. A nátrium atom például 34 állóhullámból álló fénycsomag. Az állóhullámok természetéhez tartozik, hogy csak akkor működnek, ha energiát kapnak. Bölcs isteni elgondolás szerint épülnek fel sejtjeink ugyanolyan anyagból, mint a körülvevő anyagi világ. Az ember sejtjeinek anyagába a nagyobb frekvenciájú energia is bele van szőve. Az atomok energetikai felépítése azonos az élet virágának rajzolatával. Az élet virágának rajzolata megjelenik mint díszítőelem épületeinken, népi festett tárgyainkon is (33. ábra). Az élet virága szimbóluma a világ minden részén megtalálható. A virág elnevezést nemcsak azért kapta, mert formája virágra emlékeztet, hanem mert az almafa sajátos ciklusa nyer kifejeződést benne. Egy öt lépésből álló ciklus fut körbe a fától a virágon, a gyümölcsön, a magon át egy új fáig. Az öt képviseli az anyagba zárt szellemet. Nem lehet véletlen, hogy az életet adó Ősanyát ötágú csillaggal ábrázolták. Az

6.6. A kozmikus lény

287

ötödik osztódási vagy teremtési lépésben a 16 sejt almaszerű tóruszt alkot. Az alma és magházának alakja a földi élet anyatermészetére utal. Almaszerű alakja van az ember erőterének és a Föld mágneses terének. Népmeséink aranyalmája, mely az égig érő fa tetején az Esthajnalcsillag megjelenésekor szedhető, erről beszél. Nem véletlen, hogy az alma és almafa sok hitrege, rítus és monda témáját képezi. Halnak, ősmagnak, mandorlának nevezik az élet virágának mintázataiban foglalt körök metszési felületeit. Két kör egymással való metszésével alakul ki ez a mintázat. Több nép mítosza szerint az első lelkes lény hal alakú volt. Hal szavunk több jelentést hordoz. Jelenti a lélekhalat, meséink aranyhalacskáját, mely segít életünk során. A Halak csillagképet két halacska szemlélteti, valószínű kettősségünknek megfelelően. Rokon rezgésű a hal és a halál szavunk. A hal némasága az örök csenddel kapcsolatos. Aki átmegy a lélek világába, az olyan, mint a hal, mintha meghalna. Az alvilág olyan, mint a halvilág. Mélyen a csendben található. Amikor Jézus az eljövendőről beszél tanítványainak, a cethal által elnyelt Jónáshoz hasonlítja magát, ahogy át fogja járni a Föld szívét (Mt 12,40). Tüdővel lélegző hal több ókori barlangrajzon látható. Ilyen egy afrikai dogon rajz (46. ábra). A rajz Nommot, az Őst ábrázolja, aki a dogonok szerint elhozta az életet a Földre a Szíriuszról. A képen mindkét szemét feltüntették, így valószínűleg felülnézeti ábrázolásról van szó. A vízfelszín határozottan meg van jelölve, azt sejtetve, hogy a Nommo tüdővel lélegzik. Az uszonya vízszintes, akár a delfineké. A Szíriusszal számos ősi kultúra foglalkozott, és meglepően sokat tudtak róla. Az ősi egyiptomiak kultikus tiszteletet tanúsítottak a Szírusz iránt, amelyet feltehetően az atlantisziaktól vettek át. Az egyiptomi leletek között van egy, a Szíriusz keltén alapuló naptár. E naptár évi ciklusokat mutat harminckétezer évre visszamenőleg. A dogonok mítoszai megelőzve a mai tudományt a még hipotézis fázisában lévő Szíriusz C-ről (EmmeYa-Tolo) és annak holdjáról (Nyan-Tolo) beszélnek. Az utóbbiról a tudomány még semmit sem tud. A dogonok mítoszai szerint Nommo, az istenember egy bárkán érkezett a Földre a Szíriuszról. Az afrikai Maliban élő dogon törzs pontos és alapos ismeretekkel rendelkezik a Szíriuszról, annak pályájáról, gravitációjáról. A Szíriusz A-t Tblonak, a Szíriusz B-t pedig Po-Tblonak hívják. A Szíriusz B ötvenévenként megkerüli a Szíriusz A-t, amit a dogonok megünnepelnek. E szertartásokhoz több száz (nem kevesebb, mint ötszáz) éves kellékeket használnak. Tudnak a fehér törpe óriási tömegéről és kicsi méretéről. Nos, a nyugati tudománynak csak 1844 óta van róla tudomása, Wilhelm Bessel königsbergi csillagász felfedezésének köszönhetően. A dogonok teremtésmítoszában megtalálható az égből jött szent kovács, aki lehozta a tudást és a gabonák magjait. Őt Amma istennő küldte a földre, hogy tanítsa az embereket. A kovács találta fel a tüzet is. Másik változatban Nommo hal-isten kováccsá változott, hogy az embereket segítse és tanítsa. [59] A legrégibbnek tartott babiloni teremtésmonda, a Gilgames eposz címében is megtalálható a hasonló hangzású név: Enuma elish. A sumerok nagy istennőjének neve Nammu, aki „az Eget és a Földet világra hozó Anya”. A római őstörténetben is szerepel egy hasonló nevű felvilágosult uralkodó: Numa. Etimológiai és eszmei értelemben az indiánoknál találkozunk egy hasonló nevű teremtővel. A maiduk indiánok hitregéjében a legfelső teremtő neve Wonomi, aki szintén a vízhez kapcsolódik. Wonomi csónakban ül és énekkel tartja össze a világot. [58] A hunok rovásos történetírásában a teremtéssel kapcsolatos hitregében találkozunk Numi istenséggel, aki az életfa ötödik emeletén lakik és a Föld-anya társa. A hitrege szerint Numi energiái fogják össze az ötödik eget. A hét fia és menyei felügyelik a világ hét egét. [42] Az 47. ábrán a mezopotámiai Ab-Gel látható, akit a nép Istennek tartott, és a vízre szállt alá. Ábrázolásainál testét halpikkely borította. [38] A mezopotámiai agyagtáblák szerint elsőként Enlil érkezett a Földre, de a vízre szállt le, nem a szárazföldre. Amikor elhatározta, hogy szárazföldre lép, alakja félig ember, félig hal volt. Emberi alakját később vette fel. A mezopotámiai agyagtáblákon is megjelenik a halfarokban végződő ember. Az agyagtáblákon található szövegrészekből az Oannes legendák szerint légi járművön érkeztek a segítő Istenek. Vezetőjük Oannes (Honős?). A járművük a tengeren szállott le. Onnan a vízben úszva jöttek ki a partra. Halfarkuk volt, de emberi hangon beszéltek. Az Oannessel érkezőket AB-Galoknak (Hab-Kel) nevezték. Az ősi Istenanya-tisztelők hol halfarokkal ábrázolták őket, hol éppen halként.

288


A rovásos történetírásban a Szíriuszról jöttek magasabb fejlettségű emberi lények i. e. a XIV. és az i. e. VI. évezredek között, hogy segítsék a Földön lakókat. A tengeren állomásozó járműjükről halfarokkal úsztak ki a partra. A leírás azt is megjegyzi, hogy másnapra eltűnt a halfarok róluk. Egyik istennőjük neve Anahita, aki tanította az embereket. Hozzá is kapcsolódik a régi Istennő-kultusz elterjedése. Ugyancsak a Szíriuszról jövők hoztak magukkal növényi magvakat és tanították az embereket. [42] A tudománytörténet nefilineknek nevezi a Földön kívülről érkező segítőket. Az is elfogadott tény, hogy a régmúltban évezredek során többször el-eljöttek a Földre. A British Múzeumban a mezopotámiai domborműveken a segítők karján karóraszerű kerek szerkezet látható. A feltételezések szerint a Nibiru bolygóról jöttek hozzánk. Az első általuk alapított várost Eridunak nevezték el, mely most a tengerparttól távolabb található. Ez az újonnan lakott földterület magyarul Eredő, németül Erde, kurdul Erd, arabul Arath. Akkor a perzsa öböl mélyebben nyúlt be a szárazföldbe. [38] A világ teremtéséről szóló hitregékben kezdetben a víz-elem uralkodott. A hal a víznek megfelelő legfejlettebb élőlény. A víz-elem a női elvhez tartozik. A víz hármas szerkezetű, az Istennőt pedig az ókorban háromszöggel ábrázolták. Ezért nem véletlen, hogy a víz és a hal a teremtő istennőkhöz és a termékenységhez kapcsolódik. Hal a jelképe a legrégebbi hitregének, a sumer Ea és Dumuzi istennőknek. A skandináv mitológiában Friggéhez, a termékenység istennőjéhez tartozik. Kínában szintén ajándékként a hal termékenységet hoz az új párra. Az óind művekben Visnu istennő is halból lépett ki a szárazföldre (48. ábra). Az embereket a jó tündérek segítették. A hindu vízi tündér neve magyarítva lápit jelent, Ulupi. Az ógörög Poszeidónt az útján halfarkú emberek, tritonok (hármasok) segítették. Az óind Mahábhárata című eposzban a hal Brahman megtestesülése. Az Új-Zéland-i maorik hite szerint a bálnák és a delfinek a mi felmenőink. A cetfélék alkották meg az emberiséget. Szakrális képeiken úszóhártyával ábrázolják a szenteket. Nem véletlen, hogy a történettudomány a maorikat ősi keltáknak nevezi. A keleti Khmer dinasztia ötös templomainál is megtalálható a halfarkú istenanya, akitől származtatták magukat. Egyes népmesékben az embereknek valamikor kemény pikkelyes bőrük volt. Az óind Karnának a pikkelyszerű bőrpáncélja beépült a testébe, amiért sebezhetetlen volt. A német Siegfried és a görög Akhilleusz történetében is szerepel ez a testi sajátosság. Jónás és a bálna története az Ószövetségben a halál és az újjászületés szinonimája. Eredete egy régi babiloni hitrege, amelyben a tengeri nagy szörny lenyelte Mardukot, a napistent. Az indiánok szerint az ember ősei tengerből származó emberi alakot öltő lények voltak. Nemcsak a dogonoknál, hanem a kisebb népeknél, mint a szigetvilági őslakosoknál is a hal vagy bálna volt az embereket segítő szent lények jelképe. Az eszkimók a festett bálnauszonyokat vagy bálnamaszkokat jótékony hatást keltőként viselik bizonyos esetekben. Az Új-Zéland-i maoriknál a bőség áldását jelentik a bálnák. A bálna alakjával díszítik élelmiszerraktáraikat. A bálna száját spirálok alkotják, utalva a világot teremtő energiára. A bálna, a delfin és a lazac az angolok három legendás szent állata. A delfineket az indiánok felhasználják a halászatban. Tudnak kommunikálni velük. A delfinek mutatják meg nekik, merre vannak a nagyobb halrajok, vagy éppen a hálójukba terelik őket. Az állatok társalgását az ember minden korban megfigyelte. Még Arisztotelész felhívta a figyelmet a delfinek hangjára. A XVII. században Montaigne úgy vélekedett, leginkább az ember hiányossága, hogy nem tud az állatokkal kommunikálni, s így valószínűleg ugyanúgy látnak minket, ahogyan mi őket. Az ókori nép számára olykor a delfin jelképezte a halat. Az ógörögök és az ausztráliai bennszülöttek úgy tartják, hogy a delfinek és az emberek szellemi rokonságban vannak egymással. Hitregéik szerint a delfin hozta el hozzánk a Földre az istenek és az emberek lelkét. Az indiánok hitében két világunk, a valódi és a szellemi világ között a delfinnek jut a küldönc szerepe. A kelták a delfint a bölcsességgel társították, és annak evésével áldásban részesültek. Az ógörög mitológiában a világot működésbe hozó Teremtő erőhöz kapcsolódik a delfin alakja. A Teremtőt, akit Ókeanosznak (Kőjó, Tem) neveztek, delfinekkel körülvéve ábrázolták, ahogy egy IV. századi ezüstlapon látható (50. ábra), ugyanakkor Apollón napistent is a delfinnel hozták kapcsolatba. A delfin egyesíti a férfias szoláris világot a nőivel, a vízi környezettel. A delphis mint delfin és a delphys mint anyaméh hasonlóan hangzik. A görög napisten szentélye a Delphüné istennőről elnevezett köldök nevet viselő helyen volt. Japánban a Jó Szerencse hét istenének egyike hal. A hun teremtésmonda szerint vízből származunk:

6.7. Boldogasszonyok

289

„Az ember vízi állat volt, Mert az istenek háborúi És ügyetlenkedései korában Ukkó Istenanyánk vízbe rejté magzatait. Abban az időben vízben éltek-haltak, Vizekben szaporodtak. Meleg vizekben.” [52] A hal régi hun jelkép. Már a bronzkor elején egyes nemzetségek zászlaján ékeskedett. [42] A Kárpátmedencében több helyen a templomok festett kazettáin látunk haldíszítést, mellette a négylevelű lóherére vagy egyenlő szárú keresztre hasonlító szent tűz jele (51.1. ábra). A Károlyi család címerében halfarkú Istenanya látható, akár a Wesselényi-címerben. Halmotívumot tartalmaz Bereg, Békéscsaba, Bihar vármegye, Varsó, Nagykároly város régi címere. Totemállatként a halak közül a lazac játszott szerepet a keltáknál és az indiánoknál (51.2. ábra). Ezek nagy távolságra vándorolnak fel a gyors iramú folyókon az ikrák lerakása céljából. A vízeséseken rendszerint kettesével ugrálnak fel. A kvakutl törzs indiánjai úgy tartották, hogy a lazac az ikergyerekek védője. A cimsián indiánok szerint az ikrek kérésére a víz mélyéről előjön a lazac. A keltáknál a vízből kiugró lazac termékenységet jelképez, de szellemi segítséget is. A csibész Loki egyszer lazac alakjában menekült meg Thór haragjától. A druidák a lazacot szellemi bölcsességgel társították, akár a vaddisznót. A hős Culwch és Olwen történetében a lazac a világ legidősebb állata. Fintan, a bölcsesség lazaca szerintük olyan öreg, hogy a vízözön előtt is élt. Mivel egyaránt megél sós és édes vizekben is, valamint az árral szemben tud úszni, a lazac különös erővel megáldott teremtmény. A legendás druidák ették és felvették a lazac alakját. Taliesin szintén lazac alakjában menekült meg a veszélytől. [41] A szamurájok kardhüvelyét is hal díszíti. A kínaiak legendás hala, amely a teremtési regékben jelenik meg, az angolna. Valószínűleg testének kígyózó alakja az energia áramlását jelképezi. Érdekes megjegyezni, hogy egy mezopotámiai gyászdal az Ég Királynőjét Lil-Halval, galambbal azonosítja. [3] Deimel a Sumerische Gramatikban a 132. ékjellel jelzi a galamb szót, mely egy vízszintesen úszó hallal van a képíráson feltüntetve. A Lil szónak kunstvoll jelentést tulajdonít, ami magyarul talán lelkesnek mondható. Ezek szerint a galambot egy lelkes hallal ábrázolták. [12] A Lil név más nevekkel összecseng. Én-lil volt a babiloni lélek-isten. Az ókor a teremtést az Istennőhöz kötötte. A hun rovásos történetírás szerint a földi életet is az Istennő vigyázza fel. A Föld-anya királynői minőségével kapcsolatban olyan nevek ismeretesek, mint a hunok Ilonája, az úzok Jó-LI Istennője, a mezopotámiai Én-LIL-je. Az életfa is maga az Istenanya. Az ősi életfa alakja az Élet virágán az első kozmikus lénnyel, egy hallal mutat hasonlóságot. A hal egyik ősmagyar szimbólum. A hunok rovásos történetében halfarkú Istenanya és halfarkú Istenek szálltak ki a partokra még a történelem előtti korokban. Ők tanították az embereket a földi élethez szükséges munkákra, és hoztak magvakat elvetni a földbe. A halfarkú Istenanya ábrázolása ma is megtalálható a Wesselényi- és a Károlyi-címerben. [42] Halfarokban végződő ember vagy hal található sok régi és mai címerünkben. Még i. e. 4010-ben, Kerka vezérrel is jött a Kárpát-medencébe egy halas címerű vitéz. A tatárok is szentnek tekintették a halszimbólumot. A tatárjárás idején egy Kopácsi nevű beavatottnak címere halat tartalmazott. Ezt kitűzték a város falára, és a tatárok elkerülték a környéket. [42]

6.7. BOLDOGASSZONYOK „A tér nem határtalan. Angyalok és görbületek határolják.” (Tót smaragdtáblái) A Boldogasszony alakját a magyarok nagy tisztelete övezi. A magyar néphit is hét Boldogasszonyról tud. Bódog szavunk is a Bau-Dug sumer névből jön. A Bau, Ba, Baba mind a régi Ősanyához kapcsolódó hithez tartozik. A gyimesi csángók és a székelyek magát a holdat Babbának mondják. Bau-Bau istennő,

290


Babba Mária, Boldogasszony adja a lelket, az életet a földi lényeknek. Ábrázolásaikat kíséri a nap, a hold, csillag vagy madár. Az anyaföld szavunk is ősanyánkra utal. Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben a Boldogasszonyhoz mint királynőhöz szól, aki „szülte urát”: Musa, Te, ki nem rothadó zöld laurusból Viseled koronádat, sem gyönge ágbul: Hanem fényes mennyei csillagokbul, Van kötve koronád holdbul és napbul. Te, ki szűz anya vagy, és szülted uradat, Az ki örökkön volt, s imádod fiadat Úgy, mint istenedet és nagy monárkhádat, Szentséges királyné, hívom irgalmadat. A magyarság életének ütemét, ünnepeit a Nap és a Hold járásához viszonyította. A Nap szavunk azonos az égitest nevével, míg az indogermán népek nagy része e fogalmat az éjt jelentő szóval jelöli. Az angol Sun is a Holdat jelentő Szín-hez áll közelebb. A sötét, a menny, a Hold nálunk az Istennőhöz rendelődik. Szín szavunk található a Sínai-hegy, Szinérváralja, Sinfalva és számos más település nevében. Az ősi hit szerint a világot Istenanya szülte. Ó volt a Föld-anya, a faanya, a nagy Anya. A világmindenség teremtőjét öröktől fogva létezőnek, nagyméretűnek és halhatatlannak tartották. Az anyaisten volt a kozmikus ős, amely a világ egyik végétől a másikig ért, ahogy az egyiptomi, a hindu és a héber mitológia őrzi. A Nap (Nabu, Nebo, Nip, Nap) is az istenanya gyermeke, akárcsak a többi égitest. Egy egyiptomi falrajzon Nut (Eneth) látható, ahogy a Napot szüli meg. Ő volt az utak megnyitója, az ősanyafa, aki nedvével táplálja gyermekeit. Ő volt a Tejút is. Segítő, tápláló, oltalmazó és gyógyító erőket tulajdonítottak neki. Archaikus imáinkban az Istenanyától származik a világ is: „Urunk tőle született, Világ tőle származott…” Ugyancsak az Istenanyától származik világunknak az életfa által ábrázolt szerkezete, maga az Istenfiú családfája is. Az Istenanya és a az életfa a kecskével együvé tartozik a mezopotámiai pecséthengerek rajzolata szerint is. Az ég, illetve az Istenanya fája mellett ott található a kecske is. Ő volt az ókor Istenfia, a kecskefi. Az embereket segítő Istenfiú az életfa ötödik emeletén lakik a Föld-anyával együtt mint a Föld-anya legkisebbik gyereke. A hunok december hónapját az Istenfiúk hónapjának hívták. Úgy tartották, hogy ekkor jön le az égből az embereket segítő isteni lény az életfa szivárványhídján. Az ókori famotívumok, a fa-istennő és a népek hitregéi hét vagy kilenc emeletű fákról szólnak. Hét lépésben teremtette Isten a világot, hét lépésben osztódnak az élő sejtek, hétféle kristályrendszer létezik stb. Hét kör metszéséből alakul ki az anyavilágegyetem szimbóluma, az élet virága. Ebbe írható az ókori Földistennő képjelét képező kocka, vagyis a hexaéder. A Föld-anyának a hun hitrege szerint hét fia volt. Az egyik közülük a segítő Istenfiú. A természeti népek ma is a Föld-anyától származtatják a világot. A mondákban a Föld-anya szűznemzéssel hozza létre a gyermekeit, az embereket. A mítoszokban Tiamat, Démétér, Szekmeth, Amateraszu, Gojómart mind ősanya-istennőként jelennek meg. Az anyaisten tisztelete a legrégebbi koroktól megszakítás nélkül folytatódik egészen a mai időkig. Az ősi istenanyák közül nemcsak az egyiptomi Nutot és Íziszt nevezték istenszülőnek. A természeti népek Nagy Anyától származtatták a világot. A különböző népek mitológiájában a nő először anyaként jelenik meg, a férfi először fiúként. Minden istenfiúnak anyját Istenanyának hívták. Több Boldogasszony-ünnepet ismerünk. A Nagyboldogasszony, az Ég Királynőjének hét lánya a létfenntartáshoz szükséges földi tevékenységeket szentelte meg. A Nap növekedésének, az újrakezdésnek az ünnepe a Karácsony és Újév közti Két Karácsony ideje. Ilyenkor hozta vissza az Istenanya szarvas vontatta szekéren az elszökött Napot. A Karácsony is a világot és Istenfiát létrehozó Istenanya ünnepe:


291

„Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak, Hét fából, kilenc fából rakatik új máglya. Kara-Csánra is gondolunk ekkor, Ukkó Föld-istenanyánkra, Ki sötétségből, meleg öléből Hím Isten párját teremté, a Naporcájút.” [52] A téli sötét napokban kell legjobban a fény. Belső fényünket magunkból kell kibontanunk. Az út a szereteten át vezet. Karácsony a szeretet ünnepe. A Teremtő szeretete küldi le hozzánk fiát. Ez az Istenfiúvárás a legrégibb időktől tart napjainkig. A mezopotámiai agyagtáblákon látható kép legalább hatezer éves (55. ábra). December végén legkisebb a fény. Bensőnk fénye rejtve van saját sötétségünkben. Az atlantiszi Smaragdtáblák szerint a sötétből kell kibontani a fények fényét. Az ókor bölcselete érzelmeinket rendeli a sötéttel jellemzett részünkhöz. Az ókor népe a Föld-anyától származtatta a világot. Az Istenanya és fia a Bak jegyébe tartozik, mely a föld-elem energiáihoz rendelődik. A föld-elem egyik jellegzetes színe a fekete. Karácsonykor sötét színű lovat áldoztak őseink. Híres fekete madonnánk Chestohovában található. A hetes felosztás az ünnepeket megelőző időkre vonatkozik. A régi magyar hitkönyvekben megtalálható a nagy ünnepek előtt a hetvened, hatvanad, ötvened vasárnap bejegyzés. Az utolsó négy hét a fontosabb lelki előkészülést, a böjti időszakot ölelte fel. Még a XX. század közepén is tartottuk a hetvened vasárnapot az ünnepek előtt és után. Régi imakönyveink mind őrzik ennek az emlékét. Ezt a beosztást az ünnepek nyolcadának nevezték el. Ez a módszer hasonló a zenei hangsor hét hangjának oktáv megnevezésével. Az első hang, illetve vasárnap ismétlődik a második oktávnál, illetve nyolcadnál. Az ünnepekhez kis és nagy nyolcad is kapcsolódott. A nagy nyolcad hét hetet ölelt fel, a kis nyolcad hét napot. Karácsony kis nyolcadának utolsó napja volt az újév, a Kiskarácsony. Míg Karácsony a földi születéshez kapcsolódik, addig Húsvét a halál utáni szellemi létről szól. Húsvét után hét hétre van Pünkösd. Nem véletlen, hogy Úrnapja esetében már kilenc hétről van szó, mert ez Isten szelleméről szól. Az új évet kezdő január hónap a Szűzanya hónapja ma is. Az emberiség az Istenanyától kapta a tüzet, melynek jele a négylevelű lóherére hasonlító egyenlő szárú kereszt. Az Istenanya volt a Föld-anya, jele a kereszt. Ez az egyenlő szárú kereszt néven ismert szimbólum templomaink, kapuink gyakori díszítőeleme. [42] Vízkereszt (január 6.) napja a rovásírásos naptáron Szentkereszt néven szerepel. [45] Az Istenanya áldó vizével való meghintés a szent rítusok velejárója volt. A hun bölcselet szerint a régi magyar újév tavasszal kezdődött. Ma is a kínai zodiákus év kezdetén van a mi Gyertyaszentelő Boldogasszony-ünnepünk, amely egymagában fényt, virrasztást, imát jelent, és február másodikára esik. Az Újszövetség szerint ezen a napon mutatták be Jézust a templomban és találkozott Simeonnal. A Karácsony utáni nyolcad épp Gyertyaszentelő Boldogasszonyra esik. Ez is a karácsonyi idők ünnepe. Gyertyaszentelő Boldogasszony szintén a fényről szól, a gyertya gyújtásával szaporodó fény győzelméről. Nem véletlen, hogy a farsangi idők krampuszai szintén a karácsonyi sötétséghez kapcsolódó képzetekből erednek. Ahogy Svájcban a Mikulást ún. Fekete Péterek kísérik, nálunk a szalmabábu égetésekor jelennek meg a korommal való bekenéssel fenyegető krampuszok. Gyertyaszentelő Boldogasszony a régi eleink szerint a Törvény ünnepe. Ez a nap az alapvető törvények isteni eredetére emlékeztet. Ínséges hideg időkben a teremtés után jégkorszakok váltották egymást. Ilyenkor a Föld-anya a barlangokba rejtette el gyermekeit, és a tűz segítségével védelmet nyújtott a teremtményeinek. Ezért mondják ma is, hogy „hajlékok fejedelme az asszony. Ő a tűzhely királynéja.” A sumer Asan, asszony szavunk is az őshon szavunkkal rezonál. Ekkor gyulladt fel a szellem fénye az emberben. [52] A gyertya a téli vagy az ember mélyében rejlő sötétségben jelképesen fényt gyújt. Ez a karácsonyi szerepkörhöz tartozó szakrális cselekedethez tartozik. A szeretet kiteljesedéséhez idő és sok belső munka kell. A hun hagyományból fennmaradt, hogy Karácsony előtt hét héttel elkezdődött a felkészülés az ünnepre. A régi imakönyveinkben az első ünnepi jel a hetvened vasárnap, amely Szent Márton körül esett. Utána következett a hatvanad és majd az ötvened vasárnap. Az utolsó négy hét a böjti időszakot képezte, ami a mai adventnek felel meg. A legszebb téli ünnep után is hét hét következett, ami szintén Karácsonyhoz tartozott.

292


A rábaközi tudók hagyatékában ez áll: „Karácsonyt megelőzendő hét héttel, Karácsonyra következő hét hétben Regösök szólamlanak, Mesemondók köré gyűlik hallgatóság.” A köszöntők pedig emígy szólnak: „Adjon Isten szekeret, szekerünkbe kereket”. „Emlékezvén Ég-istenatyánkra, Ki szarvast fogván a Göncölbe Arra nyűgözvén visszahozá a megszökött Napot.” (Yotengrit [52]) Karácsony nagy nyolcadának végén található a Gyertyaszentelő Boldogasszony. A gyertyák szentelése a kereszténység előtti korból származik, amikor Szaturnusz- meg Pluto-ünnepnek hívták. Ilyenkor égő gyertyákkal kerülték a várost, hogy a betegségek, a rontások elkerüljék. [8] Nemcsak a csángóknál, hanem a Kárpát-medence más részein is szokás gyógyítás céljából égő gyertyával háromszor megkerülni a beteget és közben imádkozni az egészségéért. [43, 48, 49] Az esküvő utáni asszony-beavatásnál gyertyával a kézben háromszor megkerülik az oltárt az óramutatóval ellentétes irányban. Én magam is elvégeztem ezt a rítust Szentegyházán. Bod Pétertől maradt fenn egy régi ima a gyertyaszentelésről: „Tsuda ereje Gyertyáknak Zűrzavar időt le-szállítnak, Menny dörgéseket meg-állítnak, Ördögöket el-hajtanak, Krisztusra nints mit bízzanak.” A tavaszi napéjegyenlőség, a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe jelezte a tavasz kezdetét, a teremtés idejét és az újjáéledést. Ez ma március 25-e. A hun bölcseletben: „Gyümölcsoltó Boldogasszony A fakadás, a feslés, a születés ünnepe.” [52] A magyar táltos hagyaték szerint ilyenkor Ég-istenatyánk és Föld-istenanyánk első teremtését ünnepeljük: „Naporcájú Gonüz Ég-istenatyánk, Homlokán Holddal ékes Ukko Föld-istenanyánk Két Örvénylésének első összefonódását ünnepeljük, Az első teremtést, rügy fakadását.” [52] A tavasz a termékenység évszaka. Gyümölcsoltó Boldogasszony a fiatalok ünnepe: „Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Lányok meg legények tombolnak gyümölcsfák körül. Gyümölcsoltó-kor tűz rakatik, E tüzön gyümölcsök égettetnek Az előző év eltett gyümölcseiből.” [52] A teremtéshez kapcsolódó kezdet napja a qumrániaknál szerdára esett, a Nap és a Hold teremtésének a napjára. [5] A tavasz kezdete, az élet megindulása és a teremtés kapcsolatban állnak egymással. A teremtéssel kapcsolatos hitregék nagy része a tavaszi napéjegyenlőség idejére teszi a nagy ünnepet. Ilyenkor szállt le a földre az Ég kereke, a Teremtő jele. A Kolozsvári Szent Mihály-templom egyik régi kövén a Boldogasszony áll a keréken (58. ábra). Őseinknél a legfőbb ünnep a tavaszi teremtés ideje volt. Egykori tiszteletére utal a húsvéti hímes tojás. Honfoglalás kori és avar sírokban is találtak tojásokat. Legtöbbször három tojás volt egymás mellett. László Gyula írta: „A tojás… a néphitben… az újjászülető életnek a jelképe… A hímes tojások pedig arról tanúskodnak, hogy a termékenység évente megújuló varázslásakor nálunk is szerepet kapott a tojás.” [36] Iránban még ma is festett tojást tesznek az asztalra újévkor. A hunok rajzási vonalán szerda volt az égi erő magasztalására és az élet állandó megújítására közösen végzett rítusok napja. A perzsák sok régi hagyományt őriznek ma is. A perzsák tűzszertartása volt eredetileg a szerda (a szer) ünnepe. Az irániak ma is az


293

év utolsó szerdáján tüzet raknak, majd keresztülugrálnak rajta és éneklik: „Sápadtságom tied legyen, /Pirosságod enyém legyen.” A tojás kerekded alakja a teremtő erő végtelen körére, a teremtő energiákra utal. A tojásos motívum gyakori a tavaszhoz köthető életkezdéshez kapcsolódó rítusoknál. Ugyanakkor szerepet játszik a halottas szokásoknál is. Például tojást tesznek ősszel a feldíszített sírokra. Három tojást adtunk tavaszi jó kívánságként Gergely napján, március 12-én a tanítónknak Gyergyóújfaluban. Ugyancsak három tojás járt a papnak házszenteléskor. A tavasz, az élet kezdete a Boldogasszonyhoz kötődik. Húsvétot egy 1300 körülről származó rovásos botnaptáron Boldogasszony-ünnepnek jelölték meg. [45] A kihajtott ág, az életfa része, a Boldoganya megfelelője. Népünk hagyománya szerint a kihajtott ággal való érintés termékenységnövelő hatású. A pásztorok rügyes ággal csapkodták meg állataikat, látogatták meg rokonaikat, hogy áldást hozzon rájuk. Ilyenek a Katalin-, Borbála- vagy Luca-napi ágak vagy a virgácsok és a májusfa. A hajlékony fűzfavesszőt nád is helyettesítheti. Innen eredhet a meghegedülés és nádi hegedű kifejezésünk. A virgácsot a lányok, a májusfát a fiúk szokták feldíszíteni. Őseink tavaszi szertartásainak egyik ránk maradt emléke a tavaszi határkerülő. Ez az ősi Föld-anyatisztelet utórezgése. Ezt nevezik határszentelésnek vagy búzaszentelésnek, amelyet a csángók és a székelyek máig megőriztek. Nálunk a nyári aratáshoz tartozó ünnep koronázott királynéja a Sarlós Boldogasszony. A csíksomlyói napvárta kő és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült templom ennek a hagyománynak a bizonyítéka. A felkelő napot reggel köszöntötték és figyelték az égbolton való elmozdulását. Ezt a hagyományt a csíksomlyói búcsún ma is ápolják a csángók és a székelyek. Ilyenkor jártak sarlós és kardos táncot őseink. A nyári napfigyeléssel egybekötött ünnepeken szokás volt a kardos és a sarlós tánc, amit a fiatalok jártak. „Kard-táncban tombolódnak Sarlós Boldogasszony ünnepén. Sarlós táncokat is lejtenek, És kőkorsókból csorgatva Vizet áldoznak Ukkónak, Ősanyánknak, Földistenünknek.” [52] Az aratás egyik szerszáma, a kasza szintén a kard, illetve a holdsarló alakját veszi fel. Az aratás a beért termés leszedése, az elmúlás jellegét viseli magára. Nem véletlen, hogy a kasza lett a keresztény értelmezésben a halál képjele. A hunok Zöld Bibliája szerint az Istenanya nyáron aratással összeszedte istenpárjának magjait, és magához az égbe vitte őt: „Úgy regélik, aranyos sarló jelent meg az égen, Ukkó Istenanyánk Holdsarlója, Avval magához aratá Földi teste tarlójáról Örök Szerelmesét, És hét hattyú vontatta csillagszekéren égbe vivé.” [52] A sarló alakja az Istenanya ékéhez hasonló. Kalotaszegen a nők fejfájára is festettek sarlót vagy olvasót. Régen sarlóval arattak. A nyári napfordulókor, Sarlós Boldogasszony ünnepe után kezdődött az aratás. A búza, illetve a növények magva Isten ajándéka. A Boldogasszony arat, de a konkolyt a búzától Krisztus választja el. A székelyek a búzát ma is életnek hívják. Krisztus az isteni mag, ég és föld nászából keletkezett. Az Oltáriszentség maga Krisztus teste. Július másodika Sarlós Boldogasszony ünnepe. Ez az ősi nyári ünnep is a Nap járásának megfigyelésével járt. A Csíksomlyón feltárt naptárkő i. e. 1800 körülről származó ősi megfigyelésre utal. A napjárás megfigyelésére szolgálhattak a régészek szerint rejtélynek számító tatárlaki agyagtáblák is (Temes megye), amelyek i. e. 5200-ból valók. [9] Az agyagtáblák mellett alabástrom istenanya szobrokat is találtak, akárcsak Tordosnál (53, 54. ábrák). A nyári napforduló régi ünnepeinek örököse július elején az Ezer székely lány ünnepe Csíksomlyón. A nyári napfordulókor tartott ünnepeken őseink tüzet raktak, gyümölcsöket, illatos füveket, virágokat füstöltek, melyeket gyógyításra használtak. Egy mondóka is maradt erről fenn:

294


„Füstöld meg füvecském, Tisztesíd meg, hasznosíd meg.” [5] Népünk hagyománya szerint a nyári napfordulóhoz kötött ünnepekkor áldják meg a kutakat, forrásokat, és virággal díszítik a díszkapukat. A hét-, illetve a kilencféle fából szentelt tűzbe vizet öntenek a Boldogasszony tiszteletére: „Erdő-mező vadjainak Ekkor eledelt raknak ki. Istenek rendelése szerint Magaslatok, Völgyek, Források, Folyók Őrszellemeinek Ilyenkor ajándékot visznek.” [52] A rábaközi tudók szerint ekkor látták el élelemmel egy évre az özvegyeket, árvákat, rokkantakat, a nép elöljáróit, védőit. A régi szokás hagyománya ma is él. Ezért tartják ma is, hogy Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyja és királynéja, aki gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők pártfogója, a halottak oltalmazója. A nyári napforduló utáni hónap az anyai jellegű Rák havához tartozik. Nem véletlen, hogy a nép Sarlós Boldogasszonyt a várandós édesanyák vigyázójának is tartja. A nyári időszak másik Szűzanyája a Havas Boldogasszony, augusztus hatodikán. Ekkor történt Jézus színeváltozása a tanítványok előtt. Ilyenkor különleges bolygóállás jön létre, jellegzetes kozmikus erők uralkodnak. Havas Boldogaszony napja után nálunk hidegebbek lesznek az éjszakák. Augusztus végén tartjuk az új kenyér ünnepét. A kalász az ókor Föld-anyjához kapcsolódik (62.1. ábra). Az őszi napforduló a szürethez kapcsolódik és így a szüreti ünnepeket idézi fel. Ekkor volt Egyiptomban a legnagyobb ünnep, mert ők a szőlőt az élet fájának tekintették. Ezt az időszakot Kisboldogasszony ünnepe nyitja meg szeptember 8-án, majd követi a Hétfájdalmú Szűz napja szeptember 16-án. Néprajzosaink, nyelvészeink nem találják véletlennek, hogy a szőlő és a szülő szavak hasonlatosak. Az ősz és az ős szavak összefüggése az igazságra utal, a Mérleg jegyéhez van közel. A zsidó hagyományban az engesztelés napja október első dekádjának végén van, amikor nálunk a Rózsafüzér Királynője (október 7.) és Magyarok Nagyasszonya (október 8.) ünnep van. A Mária-ünnepek közül a Szeplőtelen Fogantatás (december 9.) ünnepe esik a téli időszak elejére. A téli napfordulókor őseink karácsonyi szertartásának középpontjában feltehetően a sólyomröptetés állott, valamint a magvak csíráztatása, a „Luca-búza”, amelynek Szíriában és Egyiptomban megtalálni a nyomát. A Karácsony madara a kerecsen- és a kabasólyom. Őseink a sólyomröptetéssel ünnepelték és várták a téli Nap növekedését, az Istenfiúk születését. A hun bölcseletben a kerecsensólyom segített a teremtéskor az Istenanyának a Napot felvinni az égre. [52] Szibéria ősnépei, a manysik, a chantik, a jakutok minden sólyomszerű ragadozó madarat kultikus tisztelettel öveztek, akárcsak a szkíták. Míg a nyári napfordulónál Magyar Ilona jelenik meg, a téli napfordulónál a Fekete Madonna uralkodik. Szőcs István népi gyűjtéskor talált egy mondókát, ami összeköti a nyári Virág Ilonát a téli Gyöngy Pannával: „Szentiváni tiszta búza, aki aztat learatja, övé lesz a Luca Panna.” [55] A téli rövid nap, a nőelvű menny, az elrévülés, a sötétség az ősi istenanyával kapcsolatos. A templomainkban ma is meglévő Fekete Mária-ábrázolások gyakorisága nem lehet a véletlen játéka. A chestohovai Mária-képet Nagy Lajos ajándékozta a lengyel népnek. Ugyancsak ő ajándékozta a mariazelli és a Márianosztra zarándokhelyekké alakult kolostoroknak a másik két Fekete Madonna-képet is. Népünk valami titokzatos összefüggést érezhetett ez irányban. Egyébként a Fekete Mária tisztelete az Énekek Énekében gyökerezik: „Nigra sum, sed formosa” (Fekete vagyok, de szép). Az égi király, a napkirály jegyében fogant a nyári Nagyboldogasszony (augusztus 15.) ünnepünk, aki ma is az Ég Királynője, a magyarok Nagyasszonya. Régen és ma is népünk különös tisztelete övezte alak-


295

ját. Régen az Árpád-házi királyok ekkor ültek törvényt, ítélkeztek a letartóztatottak felett. [8] Ma is akkor tartják Háromszéken a perkői búcsút. A mai Nagyboldogasszony-ünnep régi hun ünnephez kapcsolódik. Az egyik ünnep augusztus 20-a, a Magyarok Istenének napja. A rábaközi tudók hagyatéka szerint a Magyarok Istenének ünnepe békeidőben az Oroszlán és a Szűz csillagkép találkozóján van. A Szűz csillagkép Boldogasszonyunk égi mása, ORU-ja. [52] A rovásírások szerint régi eleink augusztust Aranyasszony hónapjának is nevezték. A hagyomány szerint ebben a hónapban kapta meg az ember a szentnek tartott tüzet az Istenanyától. Ennek emlékét minden évben megünnepelték, leányvásárral egybekötve. Ez az ünnepsor hetekig eltartott. [42] A hunok ősi istenanyját Ilonának hívták. Nem lehet véletlen, hogy neve napja augusztus 18-án van, az Aranyasszony hónapjában. Népmeséink Tündér Ilonája őrzi a nevét. Ilona ősanyánk neve népünk hagyományában a népmeséken kívül is felbukkan. A gyógyító ráolvasó imákban a beteg Kisjézust Szűz Ilona gyógyítja meg. [43] Ugyancsak a ráolvasó imákban Kárpát-medence-szerte gyakran megjelenik Szent Ilona, aki pecsétjével gyógyít: „…Szűz szent Margit parancsával, Szent Ilona pecsétjével…” [49] Ilonával kapcsolatban régi gyökereink vannak. Az ősanya, illetve Istenanya volt a világ szépe, a Babba. Babilon nevében Babba Ilonánk rejtőzik, akárcsak Bábolna, Lóna vagy Léna neveinkben is. A Bucegi hegységben található Babele szintén az ősi istenanya-imádatra vezethetők vissza. Erdély volt Ilona Aranyröges Birodalma. [42] A Magos a rutafa című híres párosító énekben a gyöngykoszorús Magyar Ilonáról van szó, az ősi Nap és Vénusz istennőjéről, a magyarok ősanyjáról. Szép Ilona ismeretes volt az Ida-hegy környékén is. Ő volt a trójai Szép Heléna. Tróját a görögök Ilionnak, az egyiptomiak Ilunának nevezték. Ilona szavunk fedezhető fel a zunyi indiánok hitregéjében. A zunyik a világot teremtő és a mindent magába foglaló istennőjüket Awonawilona-nak (Hona-Ilona) nevezik. A kogi indiánok Föld-anyjának neve Aluna. [58] Talán a peruiak Chichen Itza-ja is az ő nevéhez, a hun hagyományhoz kötődik. Az életfa, a rutafa, a Ruda-fa szerkezete az ősi Istenanyára utal: „Magos a rutafa, ága elágazik, Selyem sárhaja, Magyar Ilona, Haján föjü gyöngy, koszorúja gyöngy, Még a tengeren is átalhajladozik.” [5] A rovásos leírásokban a Föld-anya az életfa ötödik szintjén lakott. Ruda, a Föld-anya gyereke volt, aki a földi élethez szükséges mindentudással rendelkezett. Innen eredhet a Rutafa neve, illetve Ruda fája. A Nagyboldogasszony-tisztelet és -ünnep mélyen vésődött bele népünk kultúrájába még a kereszténység felvétele előtt. Szent Gellért feljegyzéseiből tudjuk, hogy a kereszténység felvételekor a Kárpát-medence őslakosai mennyire ragaszkodtak a kis Istenanya-agyagszobrokhoz és milyen szép Boldogasszony-énekeik voltak. [44] Ezen a napon ajánlotta fel Szent István az országot a Nagyboldogasszonynak. A jelenetet Hartwik püspök így írja le: „Szemeit és kezét a csillagok felé emelve így kiáltott fel: Mennyek Királynője, a világ dicsőséges megújítója, a Te oltalmadba, a Te legmagasabb könyörgésedbe ajánlom a szent egyházat püspökeivel és papságával, a birodalmat előkelőivel és népével, mindnyájuknak búcsút mondva, a Te kezedbe ajánlom lelkemet.” [8] A Nagyboldogasszony egyesíti a Nap és a Hold szerepkörét az ősi kultikus jelképekben. A holdsarlón állva ábrázolják, fájának tetején van a nap. A Nap és Hold hatását, életteremtő erejét jelképesen fejezi ki Paradicsom kőkertjében című régi, a Szűzanyához gyógyítás céljából intézett imánk. A Napot aranyalma, a Holdat aranyvessző jelképezi: „…Jobb kezében aranyalma, Bal kezében aranyvessző…” [49] Ez a jelképes megjelenítés hasonló a nap-holdas Istenanya-ábrázolásokhoz. Az Ég Királynője a mi örökös édesanyánk, az édes Szűzanya, az Istenszülő, a mi égi Nagy Pátrónánk, a Mennynek Királynő-asszonya, mennyek ékessége, az ég gyönyörűsége, mennyei ékes virágszál, mennyei szép rózsa, az angyalok királynéja. A szebbnél szebb Mária-énekeinkre mondta nagy gondolkodónk: „Ami

296


mélységet, finomságot, örömöt, erőt, bensőséget fektetett az Isten a Szent Szűzbe, az most kitör belőle mint ihlet és ének.” (Prohászka) „Mária az, a boldog anya, áldott az asszonyok között. Mária néhány évvel Krisztus földi halála után átment a másik létformába és egy ideig a Nap szférájában élt, ahol pihent és szíve teljes odaadásával szolgálta az Örök Király dicsőségét. De lelkében néha felzsongtak az emlékek és felhőként szállt át rajta a Föld fiainak szenvedése. Mária sajnálta és szerette egykori embertestvéreit, és tiszta szívében vágy támadt, hogy őket tovább is segíthesse. Újból visszatért tehát a Föld szférájába és kiválasztott magának egy népet, amely akkor még Lebédia sivatagjain kereste földi rendeltetésének rejtett értelmét. Ez a nép források mellett fehér lovat áldozott a tűz istenének és harcos szellemmel ment eléje minden veszedelemnek, mintha megsejtette volna, hogy Isten bölcs rendelése szerint edzenie kell magát még nagyobb gyötrelmek elszenvedésére. A magyarok megérezték, hogy a hófehér angyalszellem, aki minden szülőanyának is védőszelleme ezen a Földön, velük van s lelkéből melegséget sugároz le reájuk. Még pogányok voltak, amikor szívükben kivirágzott a Boldogasszony kultusza: gyöngéd gyermeki ragaszkodás egy tiszta, láthatatlan lényhez, olyan sejtelemszerű, halk megérzés emléke, amelyhez hasonlót a világ egyetlen népénél sem találunk. Mária vezette védettjeit a keresztfa árnyékába, ő tanította meg a kemény szívű harcosokat az evangélium mély igazságainak átérzésére s ezért lett ez az ország, ama finoman megcsendülő lelki harangszó zengésének örök emlékére, Regnum Marianum, ezért hangzik fel még ma is oly sok szívben a lágy csengésű, zsolozsmás ének: Boldogasszony-anyánk, régi nagy pátrónánk!…” [61] Nagyasszonyunk nemcsak az évszakokhoz, hanem a napszakhoz is kötődik. Népmeséink Aranyhajú Ilonája korán kel, a felkelő nap fényénél fürdik és hallgatja a madarak énekét. [30] Hajnalka volt a másik ősi hajnal-istennőnk. Mindegyiknek hosszú aranyszínű haja volt. A felkelő nap az aranyhajnal. Mintha a hajnal és a haj szavunk egy tőből keletkezett volna. Hajnalkának „különösen hajnalban volt nagy az öröme, mert akkor szebb volt az erdő, jószagú volt a virág, s a madarak olyan szépen énekeltek… Fel is kelt minden hajnalban, és ment a napfelkeltét nézni meg a madárdalt hallgatni. Haja volt takarója testének, de az olyan dúsuló szép volt, mintha arannyal lett volna betakarva.” [30] A rokon manysik Kaltes Istennőjüket csodálatosan szép fiatal lánynak ábrázolják. Kaltes lehel lelket a teremtett emberbe. Kaltes a mi Kelet szavunkkal rokon. [34] Ő a keletről felkelő Nap, a Hajnalcsillag, a Vénusz, a Szél, a Szent Szellem, a Szent Lélek. A magyar mondákban a hajnalkert az aranykert, az Istenkert, „ahol Pünkösdkor láng tör ki”. [56] A 34. Mária-énekünk szép hajnalnak nevezi a Boldogasszonyt: „Óh, fényességes szép hajnal, Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy teljes malaszttal.” A csángó ima szerint Jézus maga a felkelő Fény gyermeke. A hajnal szülője a zöld leveles faistennő: „Mikor reggel felkelek, Napkeletre tekintek. Ott látok egy aranyágat, Aranyágon zöldességet. Ott van Krisztus…” [49] A hajnali nap figyelése, tisztelete, a hajnali elmélkedés, meditáció kell ezen imák mögött álljon. Azt tarthatták, hogy a lelki-szellemi segítő a felkelő Nap fényéből jön vagy épp a Hajnalcsillagtól. A tibeti Köztes Lét könyvében az ember szellemének őrzője a napkeltei Fehér Égi Anya. [54] A felkelő nap virága a fehér rózsa. Nem véletlen tehát, hogy több archaikus népi imánk úgy kezdődik: „Fehér rózsa, Mária, Reggel mikor felkelek, Napkeletre tekintek…” [48] Népdalunkban is összekapcsolódik a rózsa a hajnallal: „Hajnalban, hajnal előtt / rózsafa nyílik a házam előtt.” Az egyiptomiak szerint kelet, illetve a hajnal a mennyei léthez való emelkedés ideje. Mesehőseink is hajnalban kell hogy elinduljanak a csodafát megmászni és Tündér Ilona honába jutni. Az esszénus tanítás a reggeli egyesülésekre, imára és meditálásra hívja fel a figyelmet:

6.8. A gyógyító

297

„A fény gyermekei a Törvény szolgálói. Pirkadatkor csodálja a felkelő Napot, Beszívja az illatos levegőt, És örömmel üdvözli a Föld-anyját.” [4] Nemcsak reggel, hanem délben is van Nagyasszonyunk. Meséinkben a Nap kapuja délben nyílik meg és akkor jön elő Tündér Ilona kísérőivel. A Déli Baba, a Délibáb azonos a Szép Ilonával, a Déli Ilával, Delilával. „A dél az áldozat bemutatásának legideálisabb ideje, hiszen Ahura Mazda is ekkor áldozott. Az újjászületés és feltámadás is délben lesz.” [28] Baba szavunkkal cseng össze a keleti Kárpát-kanyarhoz közel eső Babe sziklák. Régen Ba kövének, Bakauka-nak nevezték. Az egyiptomi szfinxet a helybeliek Abu Hunként említik. Takács György szerint „Babba, a tündöklő Nagyasszony ezek szerint eredetileg valószínű Napistennő, akinek alakjában a kereszténységen túlra, népünk ősvallásának világába tekinthetünk, önmagunk régi arcát vizsgáljuk.” [29] Az ún. Szűzanya-jelenéseket is mindig nagy fény kísérte, állítják a látók. Ez történt Fatimában, Guadalupában, Csíksomlyón, Szőkefalván és minden búcsújáró helyen. Szőkefalván a hang a fényből a Fény Királynőjének nevezte magát. Az Ég Királynője mindig fényözönben jelenik meg azoknak, akiknek van belső látásuk, belső fényük A belső látás megvilágosodás élmény is. Csak az arra hivatottaknak, az arra érdemeseknek adatik meg. Az Egerben kétévenként tartott fény konferencia az igazi fényre, a belső fényre hívja fel a figyelmet. [39]

6.8. A GYÓGYÍTÓ „Óh, te szent törvény, Az életnek fája, Amely az örök óceán közepén áll. Azt hívják a gyógyítás fájának. Minden gyógyítás fája.” [4] Az ősanyát ábrázoló életfának minden nép gyógyító erőt tulajdonított. Lagas sumer város Istennőjét Baba, Bawn, Bau-Bau-nak hívták. Innen eredhet a mi Boldoganyánk. Mint életadót, gyógyítót és mindenek anyját tisztelték. A hagyomány szerint Bawnnak hét lánya volt. Bobula szerint Bawn a fű, fa, az aratás Istennője volt. Ezt megerősítik azok az összefüggések, amelyek a magyar fa, fű, fi, a német fa – Baum és a Bau név között fennállnak. Az Istenanya védője volt a szülőasszonyoknak is. Innen a bába név és a bab szavunk. A hun bölcseletben segítségért hozzá kiáltanak: „Érted kiáltok hangtalan, Téged szólítlak szótalan, Színe-váltó Örök Szent Bába! Mert Te vagy az élet, a szeretet, A boldogság Égi Őre, Tebenned bízunk, Égi Szent Anya!” [52] A ránk maradt rovásírásos emlékek szerint a régi korok istenanyját Ilonának hívták. [42] A mezopotámiaiaknál is ő lehetett a Bab-Ilona, a Babilon szó eredője, nálunk meg a Bábolna gyökere. A csángóknál ma is alkalmazott gyógyító ráolvasásokban a gyógyító Istenanyát Szent Ilonának hívják. Az imaszövegek szerint a beteg kis Jézust is Szent Ilona vagy Szűz Ilona gyógyította meg. [43] Az inkáknál is, akár az ősi mezopotámiai népeknél, élt az Istennőhöz hasonló felső hatalom tisztelete. „A földet az inkák népe a mindenség anyjának tekintette…és anyaföldnek nevezte… A termés első gyümölcseit áldozták szimbolikus képmása előtt. Az istenanya védőistene volt a szülőasszonyoknak is, és kultusza a természet örökös megújulásával, az ember, az állatok és növények sokasodásával, bőségével és termékenységével ugyancsak kapcsolatban állott… A harmadik elképzelés az volt, hogy a szellemekből lehetnek újból emberek, ha babba, dióba vagy halakba költöznek és leendő anyjuk megeszi őket.” [25]

298


Az ógörögök a gyermek születését, a szellemek reinkarnálódását összekapcsolták a babbal. Püthagorasz tiltotta a híveinek a bab evését. [35] A magyar és a finn hagyomány szerint Jézus a szőlőszemtől fogant, egy fától. A finn Marja bogyót jelent. A Kalevala utolsó énekében Marjatta, a tiszta szűz, szamócát, áfonyát eszik és attól foganja gyermekét: „Nem háltam se nőtelennel, Sem pediglen nős emberrel. A szirten szamócát szedtem, Piros áfonyára leltem, Bogyót kaptam kedvemre is, Másodízben nyelvemre is, Az nekem ínyemre szökkent, Onnan a hasamba röppent, Tőle gyűlt meg, tőle telt meg, Tőle kaptam ezt a terhet.” László Gyula [36] hívta fel a figyelmet a magyaroknál máig fennmaradt egyik népi jóslási formára, a babvetésre, illetve „bobolás”-ra. A babszemek elmozdulását figyelik és abból ítélik meg a helyzetet. „A bobolásnál a 41-es szám valamiképpen az ősök tiszteletével függ össze.” A csángók is őrzik e hagyományt. [43] Ipolyi írja le, hogy népünk sok helyen a varázslást „babicsolás”-nak nevezi. A bábu, báb jelképes értelme szerint képmás, mely az ábrázolt szellemet, őst vagy az Istent helyettesíti. Néprajzosaink szerint a bábu elnevezés vallásos bábjátékból ered és Szűzanyát (Máriát) jelent. A báb lehet a felső szellemi hatalmaknak tett felajánlás, rituális áldozat vagy fogadalmi ajándék. A magyarok régi szokása volt a szalmabábuk elégetése: „A halott emlékére, őt átkísérendő Szalmából meg nemezből bubákat készítenek… Meg öt kutyát szalmából, Őt az öt égtáj felől őrizendő. Ezeket temetéskor elégetik.” [52] Az ember szellemére halála után is gondjuk van az égieknek. A hun bölcseletben az őrszellemek öten vannak, akár a tibetieknél. A kutya jelenléte is a szellemvilágra utal, mint az őrzők jelképe. A szalmakutya elégetése lehet, hogy kapcsolódik valamely régi mítosszal. Az afrikai bennszülöttek hitvilágában az istennő kutyája nagy tiszteletnek örvend, mert ő hozta el a tüzet az embereknek, hogy az élet fenntartását megsegítse. A régi európai szokás szerint az emberáldozatot is helyettesítették a húshagyatkor elégetett bábuk, az aratáskor levágott utolsó kéve stb. A rituális lakoma étke volt a mézesbábu, a mai mézeskalács elődje. A bábu szolgálhatott és ma is szolgálhat gyógyító varázslatra, imára. A tordosi és a tatárlaki madonna-szobrocskák igen régi rituális imaszokások emlékjelei. A babok, a magok, a gyöngyök a termékenységre utalnak. A gyöngy elvetés jelképesen megtermékenyülést, bőséget von maga után, akár a növénymag elvetése. Meséinkben nekünk van Borsószem királykisasszonyunk, Babszem Jankónk, Mákszem Vitézünk. A gyöngyös füzér, a gyöngyös bokréta, a párta vagy a koszorú nemcsak a népviseletben gyakori, díszítőelem ma is. A drágakövekből nyert gyöngynek különleges hatása van az élő szervezetre. A természetgyógyászatban ismeretes a kristályok hatása az ember szervezetére. A modern fizika mérőeszközeivel meg lehet mérni a kristályok erőterét, akár az ember erőterét. Rezgő hullámaink összeadódhatnak, rezonálnak egymással. A rovásos emlékekben [42] több mint ötezer éves gyöngyös pártáról van szó. A gyöngyök anyagának hatására a megtisztult szellemű ember tud kommunikálni az isteni világgal. A gyöngyöket inkább öltözetünk díszítőelemeiként tartjuk számon. Többnyire a lányok nyakán díszeleg. Ugyanakkor a legtöbb népi viseletnél rendszerint nélkülözhetetlen kellék a gyöngyfüzér. Nemcsak gyöngyös pártájuk, pántlikájuk, mellényük és kötényük van a lányoknak, hanem a fiúk kalapját, mellé-

6.8. A gyógyító

299

nyét és kabátját is szokta a gyöngy díszíteni. Több színben, alakban és nagyságban található gyöngyszem, füzér vagy épp virágmintákat utánozó alakzatban. A gyöngykagyló a nevét az általa termelt apróbb-nagyobb szemcsékről kapta. A tengeri kagylóba bekerült idegen szilárd anyag köré gyűlt zománcos réteg alakítja ki a gyöngyszemet. A hindu Atharvéda szerint a kagyló gyöngye mágikus démonűző amulett. A IV. könyv 10. himnusza a gonosz erők ellen ajánlott kagylógyöngy használatáról szól. Az ősi Kínában az indiaiakhoz hasonlóan gyógyításra és termékenységvarázslásra használták a kifúratlan gyöngyöt. A női oldalhoz, a jinhez sorolták a Holddal együtt. A Hold maga „az éjjel ragyogó gyöngy” volt, a „tökéletesség gyöngye”. Így a gyöngy, akár a Hold, a megvilágosodást segítette elő. A perzsák az ősi állapot, az Egység jelképét látták a gyöngyben. Életadónak, a születést és halált hozó mindenhatónak tekintették. A gyöngy, akár az égből hulló harmatcsepp, termékeny csíraként tekinthető. Nekünk is van Gyöngyöt síró Tündérünk a mesékben. A gyöngy kerek alakja a végtelen kört mintázza le. A kör, akárcsak a tojás, a Teremtőre, a teremtő és összetartó energiára vonatkozik. Kezdet és vég nélküli a Teremtő, a Világ és a kör is. A kör a mértani alakzatok közül a leggazdaságosabb, a legtökéletesebb forma. Úgy is mondhatjuk, hogy elemében van. A teremtő energiájának megfelelő kör a Kő-úR, a KÖR, az ő útja az igazi út. Az igazi út pedig Kő-ÚT, a kút és a víz szentségéhez, a virágok illatához kötődik. Minden idők bölcseletében a kerek forma az anyai oldalunkhoz rendelődött. A világ és az ember anyatermészetű. A kör egy Ősegység, az Egy jele. Az ókorban a várakat, a településeket kör alakban építették. A kezdeti napfigyelésre is szolgáló imahelyek körtemplomok voltak. A régi térképek a lakóterületet is kör alakban tüntették fel. Az ókor népe a kör kerületének megfelelően járta a körtáncot, az úrét, a hórát, a napkelte órájának táncát. A körtánc, a körmenet mind az ősi napkultusz máig fennmaradt jellegzetességei. A természeti népek nemcsak a teremtéssel kapcsolatos rítusaikban, hanem esőért és védelemért is járják a körtáncot. Tavasszal a határszentelésnél körbejárja a mezőt a falu népe. Régi rítusok emlékét őrzi az, hogy szóhasználatunkban ma is táncra kerekedünk. Kör alakú nemcsak a gyöngy, hanem a gyűrű vagy a kapu. Az aranygyűrű, akár az aranykapu, napjelkép, áldásos jellegű. Mindkettő az anyai oldalunkkal, az istenanyával, az érzelmeinkkel kapcsolatos. Anyavilágegyetemben élünk és az ember is anyatermészetű. A gyöngyöt kör alakja tette a Teremtő energiához hasonlatossá. Nemcsak világított, mint a Nap, csillogott és ékes ékként ragyogott. Kör alakjával mint isteni eredetű forma létezik. Ezért hittek a gyógyító, a segítő erejében. Mára ebből a szépérzékünk őrizte meg a formát. A többi tartalom elveszett, lekopott. Az abszolút Teremtő jelképéből értéktárgy lett. A kör alakú gyöngy a teremtő fényt mintázza le. A Föld kőzeteinek zöme köbös kristályrácsú. A kocka az ókori bölcselet szerint a Föld-anyának a jele. Geometriai szempontból a kockába beírható minden szabályos mértani test. A növekedési energiákat geometriai mintázatokkal lehet leírni. Ezeket ma fraktáloknak nevezzük. Például a hópehely olyan geometriai fraktál, amely háromszögű részek ismétlődésével növekszik. Az igazgyöngyök szerkezete kristályos. A föld kristályai szintén mértani idomok vonalai szerint képződnek. A gyöngy alakú végtelen energiamezőben létezünk. Az ókortól ismeretes, hogy a mező energiáinak mintázata a szabályos mértani testek alakját veszi fel. Geometriai vonalak szerint nyilvánul meg az ember életereje és a világ energiamezeje is. Értékesnek tartjuk az igazgyöngyöket. Finom fizikai mérések igazolják, hogy az igazgyöngy erőtérrel rendelkezik. Kimutatható, hogy ennek a térnek jótékony hatása van a növényekre. Ebből következik, hogy az ember élő sejtjeire is jó hatással kell lennie. A kagylóőrleményt mindig is gyógyításra használta a keleti népi gyógyászat. Azt is kimutatták, hogy minden mélytengeri állat kiváló táplálék az ember számára, mert a fehérjén kívül az ember idegrendszerét erősítő anyagokat tartalmaz. A gyöngyőrlemény hosszú időn át jelentős szerepet játszott az orvoslásban, nemcsak a keletiben, hanem a nyugatiban is. Gyönggyel gyógyították a szembajokat, a vérzést és a sárgaságot. Az óind Kathászaritszágárában található meg, hogy a gyöngy elűzi a mérget, az öregséget és a betegséget. A Harsacsarita szerint a gyöngy lunáris eredetű, a Hold-istennő könnyeiből született. Mivel a Hold öröktől fogva a gyógyító ambrózia forrása, ezért minden méreg ellenszere. A kínai és arab hagyományban is orvoslásra használják a gyöngy anyagát. [58]

300


A gyöngy ismert az európai orvoslásban is, akárcsak az alkímiában. Geiger alkimista orvos Margaritologia című művében a gyöngy gyógyhatásával foglalkozik epilepszia, az őrület és melankólia esetében. Francis Bacon azon szerek közé sorolja, amelyek segítenek a magas kort megérni. Albertus Magnustól is maradt ránk ilyen információ. [58] Nemcsak a gyöngy, hanem a kagyló is az ókori istennőkhöz rendelődött. A termékenység jelképei voltak. A tengeri kagylóknak olyan mágikus erőt tulajdonítottak, mint az anyaméhnek. A görögök istennője, Aphrodité, Venus-kagylóban született, mint az igazgyöngy. Őt „gyöngyök asszonyának” is nevezték. A mezopotámiai utódnépeknél az istennő „gyöngyös hölgy” vagy Margarito. A gyöngyökből vagy kagylókból készült nyakékek nemcsak termékennyé teszik a nőket, hanem megvédik az ártó hatalmaktól. Ezért a gyöngy volt mindig a legnépszerűbb nászajándék. Az óind Atharvéda egyik himnusza (IV. 10) így szól: „Te szélből, villámból, fényből s aranyból született kagyló, te gyöngy, te meg tudsz védeni minket a félelemtől. Ő a mi ékszerünk, ő hosszabbítja meg életünket. Hozzá kötlek egész életedre, hogy tested és lelked tőle nyerjen erőt, hogy hosszú életű légy és száz őszt megélj. Óvjon téged a gyöngy.” Drágakövekből vagy féldrágakövekből is szoktak gyöngyöket csiszolni. Ennek léte is egyidős lehet az emberiséggel. A drágakövek erőtere még hatásosabb az ember szervezetére, mint az igazgyönggyé. A drágakövekből nyert gyöngynek különleges hatása van az élő szervezetekre. A kristályterápia a kristályok által sugárzott energiát használja fel. A természetgyógyászatban ismeretes, hogy más-más színű kövekkel segítik elő a különböző betegségek gyógyulását. A modern fizika mérő eszközeivel meg lehet mérni a kristályok erőterét, akár az ember erőterét. Rezgő hullámaink összeadódhatnak, rezonálnak egymással. Ezáltal az ember erőterében megrekedt gócokat lehet a kristályok erejével felszámolni. A hunok rovásos történetírásában [36] több mint ötezer éves gyöngyös pártáról van szó. Ezt a pártát csak a magas képzettségű beavatottak tehették fel. A gyöngyök anyagának hatására a megtisztult szellemű ember holdtöltekor tudott kommunikálni az isteni világgal. Régi imánkban az istenanyához, a Boldogasszonyt megtestesítő Máriához kapcsolódik a gyöngy: „Fehér rózsa, Mária, gyöngyökkel gyökereztél, arannyal bimbóztál…” [48] Az imagyöngyök szimbolikus láncokként kötik az embert az isteni világhoz. Imagyöngyöket használnak a különböző népek a szent rítusaikban. Nekünk rózsafüzérünk van. A katolikusok imafüzért használnak, amikor Mária örömeiről és bánatáról elmélkednek. A rózsafüzért nagyobb és kisebb gyöngyszemek alkotják, melyekre más-más imát mondunk. A kisebbek egy Üdvözlégy imát jelentenek, a nagyobbak egy-egy Miatyánkot. Rendszerint 60 gyöngyszemből áll a mi rózsafüzérünk. Úgy tartjuk, hogy a Szűzanyától maradt ránk. Máriának rózsafából vagy épp rózsákból készített füzére volt. Úgy tudjuk, hogy az ókeresztények nem használták, hanem egy évezreddel később a szerzetesek hatására terjedt el. Erről a tudomány még szolgálhat újabb felfedezésekkel. Ugyanis a régi népi imáinkban a gyöngy gyakran szerepel. Rendszerint a reggeli imákban található meg. Az Istenfiúról pedig az áll, hogy hétsinges olvasója van: „Jézus kimene szent kertjibe, / Leüle aranyos székibe, / Előveszi hétsinges olvasóját, / Abból imádkozik vala.” [30] A hinduk is használnak imáik sorolásához gyöngyfüzért, a mantrákhoz. Ezt malának hívják. A mala többféle lehet aszerint, hogy békéért, bőségért vagy gyógyításért végzik az imafüzért. A leghíresebb a rudraksha mala, melyet az eukaliptusz magjaiból készítenek. Vele Rudra istenükhöz imádkoznak. A rud szavuk azt jelenti: sírni. A kínaiak és japánok régi vallásai, valamint a buddhisták hosszabb gyöngyfüzért használnak. Az ő füzérük 108 szemből áll. A templomaik bejáratánál a füzért az imamalom forgatható korongjai helyettesítik. Azt is tudjuk, hogy Buddha lelki gondozója és tanítója szkíta volt. A szkíták pedig a mi őseink. Van valami kapcsolat az ő szent számuk és köztünk. A hunoknál is a 108-as szám szent volt. A tudománytörténetből tudjuk, hogy 108 törzs alkotta a Kárpát-medencébe bejövő magyarokat. A keleti népek úgy tartják, hogy a gyöngyfüzérek a megvilágosodottak jelvényei. Gyöngyfüzérrel ábrázolják a Bódhiszattva Guanyint, Avalokitésvarát és a fény Buddháját, Amithábát. Kínaiul ez Omi to fo, japánul pedig Amido. A muszlimok imafüzérei harminchárom, illetve kilencvenkilenc szemet tartalmaznak.

6.9. Szent állatok

301

Az Ószövetségben a gyöngy drága ékszerként jelenik meg. Az Énekek Énekében a tökéletességre és a szépségre utal, az Újszövetségben a világi értékre, amikor János apostol „gyöngyökkel ékesnek” mondja Babilont (Jel 18,12). Origenész és Szt. Makár Krisztust a gyönggyel azonosítja. Szerinte csak a király viselheti a gyöngyöt, aki Isten gyermeke. Szent Efrém a keresztelő misztériumát a gyöngyhöz hasonlítja, amit csak egyszer lehet megszerezni. Az aszkézist második keresztelésnek nevezi, amit a gyöngyhalász vízbe való alámerüléséhez hasonlóan embert próbálónak nevez. [58] Mindegyikhez hozzátartozik a víz, az ősi istennői energia jelenléte. A gyöngy egykor a vízben rejlő energiák, a Hold-istennő, a nemzőerők jelképe volt. A Hold-vízistennő pedig a Teremtő erők egyik aspektusa. Ez abból a tudásból ered, hogy a víz-elem mint őserő ott volt a teremtés kezdeteinél. Hozzá kapcsolódnak a csigavonalat mintázó kígyók. A keleti népek hitregéiben a gyöngyök a kígyók fejéből hullanak ki, vagy a sárkányok torkában találhatók. A kínai mitikus képek a sárkányt gyönggyel a fogai közt ábrázolják. [58] A víz szentsége a kagylókkal és gyöngyökkel mindig az istennőkhöz rendelődött. Átvitt értelemben ez a világ és az ember anyatermészetére utal. A víz-elem energiái az ember érzelmeihez rendelődnek. A legszentebb érzelem a szeretet, mely teremtette és összetartja a világot. A mesebeli Tündér Ilonánk hozza el az élet vizét, mely mindent meggyógyít, akárcsak az egyiptomi Ízisz. Lépte nyomán zöldbe borul a természet, madár alakban jár, stb. Több Boldogasszony-növényünk ismeretes. Ezek között találhatók szépítő füvek, mint a Boldogaszszony rózsája vagy a Boldogasszony lapu, de legtöbbjük gyógyerővel bír: Boldogasszony tenyere, Boldogasszony fű, Boldogasszony papucsa. Boldogasszony ága, Boldogasszony szilva, Boldogasszony ága, Boldogasszony káposztája stb. Léteznek rontó erejű Boldogasszony-füvek is. A Boldogasszony nemcsak testünket, hanem lelkünket is gyógyítja. Imával, nyílt szívvel kell rábízzuk magunkat. A Rózsafüzér Királynője nevében benne rejlik, hogyan kell őt segítségül hívni. Higgyünk benne és bizalommal imádkozzunk hozzá. „Asszonyunk, Szűzanyánk, üdvözlünk tégedet, kérünk, ó meg ne vesd pártfogolt népedet. Te, kiben tiszteli honunk védasszonyát, Őrizd és gyámolítsd a jó magyar hazát. Kinek István király fejdelmi ékeit, S ezekkel átadá egyszersmind népeit. Hazánk Nagyasszonya! Kérünk, ó el ne hagyj, bú és örömnapon népeddel maradj. Annyi csapás után ezer vészek között, Melyekkel szép hazánk halálra küszködött, Te voltál és Te vagy legerősebb védfalunk. Légy a jövőben is jó reménycsillagunk.” [43]

6.9. SZENT ÁLLATOK „A benned található világok kulcsát egyedül magadban leled. Mert az ember a titok kapuja És a kulcs is egyben.” (Tót smaragdtáblái) A régi hitregék szerint a teremtés elsődleges állatai a madarak voltak. A teremtésmítoszokhoz a madarakon kívül egyes állatok is hozzátartoztak, mint például a medve, a bika vagy tehén, a ló, a szarvas, disznó, oroszlán, tigris, kecske, kos, elefánt. Ezek az állatok nem voltak imádás tárgyai, hanem mint totemállatok jelentek meg, gyakran természetfölötti tulajdonságokkal felruházva. Az állatjelképek elvi jellegű üzeneteket is jelenthetnek. A bronzkor előtti ember az emlősállatokat szentnek tartotta. A szkíták a szarvastól, a türkök a farkasanyától, a kirgizek a pusztába üldözött nő és az uhu-madár nászából, a mongolok a kékesszürke farkastól, a hinduk a tehéntől származtatták magukat. Mi egyik eredetmondánk szerint

302


Emese, emse anyánktól és a turulmadártól, a másik szerint Eneh szarvasanyától, Hunor és Magor anyjától származunk, az apa pedig a lóra emlékeztető Ménrót. [57] Az őskor embere szentnek tartotta az emlősállatokat, és nem ette meg a húsát. Eurázsiában ismeretesebb volt a medve-, a ló- és a szarvas-kultusz, Indiában és Egyiptomban a tehén-, illetve a bika-, valamint az elefántkultusz. Egyes régi mítoszokban az állatokat az ember őseiként tartják számon. Az indiánok szerint az emberek és állatok anyagi lényege azonos. A létfenntartásért vívott küzdelemben az ember fokozatosan kezdte megenni az emlősállatok húsát is. Az Arvisura [42] szerint időszámításunk V. évezredében az éhínség leküzdéséért ették meg az addig szentnek tartott medve húsát a régi hunok egyes törzsei. Ekkor kezdték számolni az új időszámítás szerint a medvetoros éveket. Ugyanígy került sorra a szarvas, a vaddisznó, a juh stb. Utánuk nevezték a megfelelő hónapot medvetor havának (december), szarvastor havának (január), sertéstor havának (február), bölénytor havának (március), báránytor havának (április) stb. Még a bronzkor előtt minden hun nemzetségnek megvolt a szent állata. Az állatok alakjait jelkép gyanánt továbbra is zászlajukon hordták. Az időszámításunk előtti negyedik évezred elején a hun nemzetségek felvonulásánál volt 7 turulsasos zászló, 5 oroszlános, 2 medvés, 2 szarvasos, 2 vadkanos, 2 kecskés, 2 halas, 1 tigrises és 1 bölényes zászló. [42] A tehén az indiaiaknál ma is szent állatnak számít. Athén és Pallasz Athéné nevében benne van, hogy valamikor az ógörögöknél is hasonló képzet létezett, nemcsak a hinduknál. A világkorszakokat is állatokkal jelölik. Kozmikus értelemben a bika világkorszaka a bronzkor előtti időkbe tehető, az időszámításunk előtti V. és VI. évezredbe. Az ősi istennő egyes ábrázolásánál a lába alá bikaszarvakat vagy bikafejet helyeztek. Ezeket az utókor Hold típusú jelképeknek tartja, mivel a szarvak a Hold alakját idézik. Innen eredhet az, hogy később az Istennőt holdsarlón is ábrázolták. Kozmikus időhatározói szempontból a bikafej vagy bikaszarv, a holdsarló a bronzkor előtti időkre is utalhat, a bika világévre. A bikafej egyes állami vagy nemesi címerben ma is megtalálható. A máig fennmaradt népi hagyományaink különbözően őrizték meg elődeink állatjelképeit. 6.9.1. A SZARVAS A szarvas az időnként lehullatott és újranövesztett agancsa révén megújulási jelkép. A szarvas az életfa hasonmása. A Kalevala szarvasát növényi elemekből teremtik elő az ördögök. A szarvas a kígyóhoz hasonlóan tavasszal vedlik. Ugyanakkor a szarvas a kígyó ősi ellensége, akár a sas. Ez a képessége ősanyai tulajdonságot idéz. Halhatatlannak, gyógyítónak, Krisztus szimbólumának tartják. A maják szarvasok országának nevezték szülőföldjüket. A birodalmukat életfával ábrázolták. Királyi díszük a szarvasbőr, akár Árpád apánknak. Mint minden patás állat, a szarvas is a téli napfordulóhoz kötődik, ezért időjelző is. A Mikulás szánját csak szarvasok húzzák. A buddhisták hagyománya szerint Buddha előző életében szarvas volt. Arisztotelész szerint, ha a megvénült szarvas lenyel egy kígyót, akkor hasonló képességekre tesz szert, levedli bőrét és megifjodik. A hosszú élettel együtt a szarvas a bőség, a termékenység jelképe. A magyar csodaszarvas-monda és más népek különböző szarvas-regéi részint ilyen értelműek. A vad űzése nálunk a honalapítás emlékét idézi. A régészeti emlékek alapján a szkíták a szarvasok népe voltak. A hunok a történeti források szerint ismerték a csodaszarvas mondáját. Más népeknél a vadászat a leányrablást és a házasságot jelképezi. Egyes mondaváltozatban az űzött vad nővé változik. A mondabeli ünő a régi magyar Eneh az ősvallások nagy istennői: Nut, Nanna, Anina, Artemisz, Heléna Tündareósz, a mi Tündér Ilonánk. A szarvasság elvarázsoltságot, magasabb lelkületet, illetve halotti állapotot jelent. A kelták Cernunnosa, jóllehet örökifjú, mégis alvilági Isten, és több hősük halála után szarvassá változik. A szarvas csak úgy fiatalodhat meg a lenyelt kígyó után, ha tartózkodik a vízivástól. Cernunnos sem ihat a folyók vizéből, különben meghal. Az önuralom gyakorlása a lélek felemelésében segít. A Bartók által megzenésített népi legenda, A szarvasokká vált fiúk valami más világba távoztak, mert nem ihatnak az otthoni pohárból, csak a „tiszta forrásból”. A vadászmondák űzött szarvasa mindig vízen túlra vezeti üldözőit.

6.9. Szent állatok

303

Keresztény értelmezésben a szarvas az igaz hitre áhítozó lelket, a forrás a keresztvizet jelképezi (Zsolt 42,2). Egy dozmati regösénekben a kozmikus szarvas jelenik meg: „Szarvam vagyon, ezer vagyon, Szarvaim hegyén vannak százezer sövények…” [49] Az eurázsiai népek a szarvast szintén a fénnyel azonosították. A sámán fejdísz gyakori eleme a szarvasagancs. Nem véletlen, hogy az életet jelképező ág és agancs szavaink egy tőből erednek. Ágas korona díszíti a szerzetesek szobrát Egerben. A kozmikus Ősanya a Tejút. Ázsiai rokonaink, az evenkik a Nagy Göncölt Szarvas csillagképnek tartották és a cseremiszek a Kis Göncölt Rén csillagzatnak. A törökök az Oriont a három fényesebb csillaga után Három Szarvasnak hívták. Az indek az Oriont szintén Szarvasnak mondták, melyet egy vadász, a Nagy Kutya csillagkép üldöz. A lappok jávorszarvasa szintén a Tejúton jár, a Kassziopeia csillagkép pedig a szarvas agancsa. Az alföldi pásztorok hagyománya szerint a magyarok vezércsillaga a Kassziopeia. A népi díszítőművészeti ábrázolásokon a szarvas és a kecske alakja a szarvak által olykor hasonló. Nem lehet véletlen, hogy az egyiptomi és a kelta hagyomány a mennyország kapuját a Bak kapujának tartja. Karácsonykor nyílnak meg az egek, és járhatnak a tisztult lelkek le és fel. [47] A Tejút és az Ősanya összekapcsolódik a szarvason keresztül. A hunok egyik csodaszarvas-mondájában a szarvas-ősanya így regél: „Szarvam gyullad gyújtatlan, Lángja alszik oltatlan. Szól a fűben a haris, Asszony vagyok magam is. Nem fog rajtam bűbáj, átok, Anya vagyok, ősanyátok.” [52] Egyik karácsonyi archaikus köszöntőben is megtalálható a „gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék” kifejezés. Krónikáinkban fennmaradt a csodálatos szarvasünő alakja, melytől népünk nemcsak származik, hanem új hazába is vezetett bennünket. Egy kozmikus méretű szarvas ős jelenik meg egy délvidéki regösénekben. Olyan hatalmas, hogy a Naptól a Holdig ér, de ott van mellette az ősanya-fa tengere is: „Napot láttam én fennkelni, Hódikát láttam én lemenni, A kettő közt szarvast láttam. Az egyik szarva a Napba vót, Másik meg a Hódikába, Egyik lába az erdőbe, Másik meg a tengerbe…” [22] Legendáink, népmeséink őrzik totemállataink mitikus emlékét. A mesehős rendszerint egy szarvast kerget, és úgy találja meg a gyermekeit vagy az elvarázsolt palotát. Az aranyszarvas legenda népünk történetéről szól: „…a csodaszarvas-mondában Kézai szerint a magyarság magát eredetileg (szarvas)ünőtől eredeztette – írja Kristó Gyula –, amely utóbb Ené formában megszemélyesült, s Pais óvatos megfogalmazása szerint az szintén jelenthet valamit, hogy az ősanya nevévé lett közszó török jövevény. Tudjuk, hogy a sztyeppei népek közül a hunok a nőstényszarvastól (ünőtől), a türkök nőstényfarkastól származtatják magukat.” [5] A krónikás így ír: „A magyarok elterjedésének kezdete Szittyaország keleti részén. Történt azután egy napon, hogy vadászat okából kiszálltak: a kietlenben szarvasünő bukkant elébük. Ezt Meótisz ingoványaiba üldözték. Futott előlük, ott azonban teljességgel eltűnt. Sokáig keresték, de semmiképpen fel nem lelhették. Bebolyongták azután ezt a mocsárvidéket, és úgy találták, hogy alkalmas a nyájak legeltetésére. Visszatértek hát atyjukhoz és tőle engedelmet kapván, minden jószágukkal bementek a meótiszi mocsarakba. Ott is maradtak, és legeltették nyájaikat. Meótisz vidéke pedig Perzsaországgal határos, egyetlen gázló kivételével mindenfelől tenger övezi, folyóvizekben, növényekben, erdőkben, halban, vadban, madarakban bővelkedik, ki-bejárni ott bajos dolog.

304


Elérkezvén tehát a meótiszi mocsarakba, nyugton megültek ott öt évig. A hatodik esztendőben pedig kimentek. A pusztaságban, a sátrak alatt a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, amint férjeik nélkül a kürt ünnepét ülték és történetesen éppen zene hangjai mellett táncot jártak. Jószágostul gyorsan elragadták őket a Meótisz ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első rablás. Úgy esett, hogy ama csatában a lányok között Dul alán fejedelemnek két lányát is elragadták. Egyiket Hunor, másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól erednek mind a hunok, mind a magyarok. Történt ezután, hogy a meótiszi ingoványok közt igen erős nemzetséggé kezdtek gyarapodni s ama föld már be sem fogadhatta, nem is táplálhatta őket.” [8] Etimológiai értelemben Ené (Eneth, Nu) ősanyánk neve összecseng az ünő névvel, és nem lehet török jövevényszó. A magyar hagyományokban a szkíta–alán rokonság csak úgy maradhatott meg olyan hosszú időn keresztül, ha azonos felfogású világképpel rendelkeztek. A csodaszarvas-mondák szemléletesen tárják elénk népünk eredetét. Ősanyánk neve: Ené, Ünő, Eneth, Nut mind egy szócsaládhoz tartozik. Nut az egyiptomi mitológiában az ég istennője, akinek teste boltívként feszül a Föld fölé. Hasonló helyzetben áll a szkíta és a hatti szarvassal ábrázolt világmodell szarvasa. Az egyik turul-mondában ősanyánkat Emsének hívták, aki lényegében azonos Enével, a mai Emesével. Egy másik szarvas-mondánk arról szól, hogyan jött át keletről Hunor és Magor, utána meg az egész népünk a Pannon-medencébe, ahogy a szarvast vadászat közben üldözték. Nem csoda, hogy a szarvaslegenda több népnél található meg, más-más változatban. A szarvas ősrégi totemállatként megtalálható a legrégibb madár-istennő ábrázoláson is, mely Ur városából származik. Akárcsak a 19. ábrán látható madárfejű Istár istennő, ugyanúgy Urban került elő az a régi relief, melyen oroszlánfejű madár látható két szarvas között (66. ábra). A szkíta szarvas-ábrázolásokon legtöbbször két kilencágú agancs jelenik meg. Meglehet, hogy kilencágú életfával rokon képzetet jelent. A szarvas agancsának a száma a szarvval rendelkező tehén esetén is visszatükröződik. A Dés melletti Mánya községben élő szokás szerint, hogy a tehénnek sok teje legyen, a szarvát borjúzáskor kilenc helyen megfúrják. A hetes, illetve a kilences szám a világ szerkezetét és az ember lelki-szellemi rétegeit mintázza le. A rábaközi tudók hagyatéka szerint a Naporcájú Istenatya kilencágú agancsú eszgil, illetve jávorszarvas képében győzte le a gonosz Ármán hideget hozó telét: „Orcáján Nappal ékes Gönüz, más néven Yotengrit Istenatyánk, kilencágú aganccsal ékes eszgil szarvassá változván legyűrte Ármán öldöklő telét.” [52] Ugyancsak a rábaközi hagyatékból tudjuk, hogy az első testvérpár egyikének, Má-nak a felesége, Anik szarvas-nő volt. A szarvasünőre emlékeztető ősanya, Anik „híres nép szép leányának” nevezte magát. A szarvas a téli égbolt jelképe is. A téli napfordulóra, a Bak havára, illetve az istenfiúk havára is utalhat. Bajban az Istennő madara segíti az Istenfiút. Szükség esetén az égi madár felkapja a szarvast és magával viszi. A 68. és 69. ábrán ilyen elragadási jelenet látható, mindkettő szaka (szkíta) lelet az i. e. IV. századból. A 70. ábrán láthatjuk egy mellpáncél aranydíszén, hogy a szkíták ősszülőknek tartották mind a szarvast mind a turulmadarat. A kincs a Hét testvér kurgánból származik. A szarvaskultusz a pusztai népeknél maradt fenn. A vadászatból élő ember élelemforrása és igavonó állata volt egészen a lótenyésztés elterjedéséig. 6.9.2. AZ OROSZLÁN Az oroszlánt az állatok királyának tartják. A macska típusú nagy ragadozó a meleg égövön él. Nyílt füves területen tanyázik, ahol a nagy növényevők élnek. Valójában csak a nőstény oroszlán vadászik. A hím uralkodik a sajátnak hitt területe fölött és védi a családját. Királyi mivoltát fenséges sörénye is kihangsúlyozza. A magyar nyelv szavai nagyon kifejezők tudnak lenni. Nyelvünkben a természeti kép és a név egyet jelent. Az oroszlán nevében benne van saját természete. Az oroszlán leselkedve, orozva ejti el áldozatát. Ő maga egy oroz-lény. A nőstények oroznak és nem a hímek, tehát oroz-lány is. Innen eredhet az oroszlán neve. Aki oroszlánrészt kap, annak nagy adag jut. Az oroszlánszáj nevű virágunk jellegzetesen nagyra tát-

6.9. Szent állatok

305

ja a száját. Az oroszlánhaj nevű növény magasan elágazó és selymes felső sörényű fűféle, mely valósággal csillog a napfényben. Az oroszlán királyi volta születésétől fogva megnyilvánul. Az oroszlánkölykök rendszerint július végén vagy augusztus elején születnek meg. Ez az oroszlán jegyéhez tartozik. Az Oroszlán csillagjegy pedig a Napot és a királyi hónapot jelöli. Az oroszlán képe a régi barlangrajzokon is megjelenik. Az ókori leírásokból és a Bibliából tudjuk, hogy Nimród volt a legnagyobb oroszlánvadász. Nimródot vallotta ősének Árpád apánk és Attila vezér is. Rovásírásos történetírásunk szerint az állatok a nemzetségek jelképeiként ismeretesek még a bronzkorban. Minden nemzetség egy-egy állat alakjával díszítette eszközeit. A nagy vadász hírében álló Nimród oroszlános zászlóval vonult be az ünnepélyre, akárcsak Midasz, Meli és Kubin vezérek is. A leírás szerint turulmadár volt a legtöbb zászlón, de volt oroszlánfejű sas is. Nimród után magunkénak valljuk az oroszlános díszítéseket. Közel állnak szívünkhöz Pesten a Lánchíd oroszlánjai is. A királyi oroszlán és a királyi hónap együvé tartozik. Az ókor hite kapcsolódott az oroszlános hintón járó Ég Királynőjéhez. Az ősi Istenanya, a Boldogasszony az Ég Királynője, a Mennyország Királynője. Ünnep- és neve napja az Oroszlán havában van, augusztusban. Királynői mivoltát az őt kísérő oroszlánok is kihangsúlyozzák. A sumer Inanna istennőt mindig oroszlánokon állva ábrázolták. Ünnepe augusztusban volt. Ma augusztusban van Nagyboldogasszony ünnepünk. Augusztus a fény, a Nap hónapja. A fény, a szeretetfény minden dolog forrása. Az Ég Királynője mindannyiunk szerető anyja. Ő a Napba öltözött Boldogasszony. A Nap szimbolikus állatmegfelelője az oroszlán, valamint a madár. Az ókor Királynőjét nemcsak oroszlánon állva, hanem olykor szárnyakkal ábrázolják, akárcsak a hunok istennőjét Anahitát. A történeti leleteken a sumer Boldoganya-oszlopokat és az ég oszlopát szárnyas oroszlánok őrzik. Egyiptomban az oroszlántestű Szfinx is az ősi hit jelképe. A Szfinxnek szárnya volt, fején napkorongból álló korona. Oroszlánon ábrázolták az ókor többi nagy istennőit is: Istárt, Kübelét, Szekmetet, Amateraszut. Az istennői imádathoz tartoztak a Kő, illetve a Kő-úR szavaink. A Teremtő köre anyai jellemzőkkel bír. Kezdet és vég nélküli, tehát hatalmas. Ugyanezt jelentik a Nagy, Nad, Mag, Mah, Ma-úr szavaink. Kő és Maur szavaink rejtőznek egyes istenek neveiben. Észak-Afrikában a dogonok főistene a Khimaira, akit kőszoborként ábrázolnak, mint a Kő-Maurt, KŐ-Mah-Úrt, Kő-Mag-Úrt oroszlán és kos együttesében, akárcsak az etruszkok. A mezopotámiai eredetmondában Kumarbi a neve az Istenfiúnak. A mongolok segítő Istenének neve: Kiimori, az irániak égi segítője Kaimor. A nyugati törzsi társadalom Márki-ja olyan vezető volt, aki kővárban lakott és a hely biztonságáért felelt. A márkik címereiben oroszlán található, akárcsak a régi uralkodók címereiben. A Magyarok Istenének ünnepe augusztushoz kötődik, az Ég Királynőjének hónapjához. Őseink istennő-imádatának ez az egyik jellegzetessége. A Nagyboldogasszony hónapjában tartották a hun törzsek az évi nagy Kör-Szalájukat. Ilyenkor gyűltek össze Ázsia és Európa hun törzsei egyeztetni a napfigyeléseik adatait és új döntéseket hozni. A döntéshozó szerv a 24 tagból álló öreg bölcsek tanácsa volt. Augusztusban volt és van ma is a hálaadás ünnepe az évi termésért, az új kenyér felszentelése. Ennek képjele az érett kalász. A kalász régen a Föld-anya egyik jele volt. Hozzá fordultak a bő termésért és hálával is aratás után. A Föld-anya ünnepei ezért kapcsolatban vannak a földjegyű hónapokkal. A kalász ma az augusztus 21–22-én kezdődő Szűz jegyhez tartozik. Ugyancsak ide sorolódik a kékliliom is. A Szűz jegyet egyes hun törzsek a Nőszirom csillagképhez sorolták. A kékliliom volt a Nagboldogasszony egyik jellegzetes virága is. Ezért nem véletlen, hogy a Magyarok Istenének ünnepe összekötötte a királyi státust megjelenítő oroszlánt és a föld termékenységét és szüzességét jelző kékliliomot. A Magyarok Istenének, Má-nak az ünnepe augusztus 21-én volt. Ilyenkor még tartott a hun törzsek nyári találkozója. Má tiszteletére körmenetekre került sor, lóáldozatra, lovas versenyekre. [42, 52] A sumer Inanna később Istár nevet kapott. A Kárpát-medencében az Istár-Ister név maradt fenn Esztergom nevében is. Nem véletlen, hogy olyan híresek az esztergomi oroszlános falfestmények. A mi koronázási palástunkon az oroszlánok szintén az életfa mellett találhatók. A koronázási paláston és az esztergomi kápolna freskói oroszlánjainak hátsó combján csillag fénylik. Az oroszlános ábrázolási mód mai napig is fennmaradt a színészek múzsájának ábrázolásánál. Az életágat tartó múzsa rendszerint oroszlános szekéren látható. Ilyen például a kolozsvári színház tetőzetének szoboregyüttese.

306


A világ más részein is találunk oroszlános díszítéseket a hunok vándorlási vonalán. Ha utaztok Európában, sokfelé fellelhetitek az oroszlános díszítéseket. Gyakran láthattok a kapuk bejáratánál oroszlánszobrokat nemcsak Európában, hanem Ázsiában is. Minden nép védelmező erőt és bőséget hozó áldást tulajdonít neki. Egyes uralkodók nevében jelző értékű: például Oroszlánszívű Richárd vagy Oroszlán Henrik. Harcias és kemény uralkodói vonások váltották ki ezt a megnevezést. Az uralkodó rendek nevében is megtalálható a királyi állat neve. Nyugat-Európában nagyon elterjedt az Oroszlános rend. Ezek a rendek királyi vagy hercegi kitüntetéseket osztogatnak polgári érdemek jeleként. Németalföldön létezett oroszlán-tallér is. Népünk szóbeli hagyományában, balladákban, énekekben nem találunk oroszlánnal kapcsolatos történeteket. Meséinkben ritkán jelenik meg az oroszlán. Ha igen, akkor igazságot oszt a kis állatok között. Van olyan eset is, amikor megeszi őket. Címereinken annál gyakrabban találunk oroszlánokat. A mai hímzéseinken is előfordul az oroszlán mintázata. 6.9.3. A LÓ A ló holdállat. Mint a hold képviselője az ókori istennőkhöz rendelődött. A ló patái a holdsarlót mintázzák le. Etimológiai értelmezés szerint is a ló holdas jellegű. A Hold latin neve Luna (Lónő). Az ókori magyarok a fényes, jupiteri természetű teleholdat nevezték a hím ló nevével Mén-nek. A mén és a menny szavunk egy tőből ered. Utalnak a lélek fejlődésére, a befelé fordulásra, az elrévülő egyesülésre, amelyek mind a nőelvhez állnak közel. A Jupiter a Nyilas jegy uralkodója. A Nyilas jegy a keleti Ló-nak felel meg. A Jupiter istennév a Ju (ló, jó) gyök és a piter (atya) eredője: Jó-atya, Lóatya. A ló, akárcsak a szarvas, a Faistennő, a Föld-anya állatmása. Fényjelkép, de inkább az éjszakai fény, a téli napforduló, a Hold fényét jelenti. Ugyanakkor a nyári Rák jegy bolygója szintén a Hold. A ló a Holdistennő állata. A Rák jegy az igazi anyai tulajdonságok hordozója. A mari hiedelemrendszerben a ló a feleség metaforája. A ló és lovasa viszonylatában a ló a női félt jelenti. A teremtésmítoszokban az istennők mellett megjelent ló világunk anyatermészetét jelzi. A hindu teremtésmítoszban a világ szerkezete egy kerékhez hasonló. Világunk anyai jellegét a LÓ képjelezi. Világunkat egy hármas agy irányítja. A mezopotámiai jelrendszerben a „kozmikus rend” hármassága maga a szeretet. [62] A háromszöget is az ókor istennőjéhez sorolták. „Az Egykerekű kocsiba bekötnek Heten egy lovat, hét neve van ennek. Minden létező rajta a keréken, Agya három van, nem vénül, nem áll meg.” (Rigvéda, I. 164) Az ókori népek hitrendszerében gyakran megjelenik a ló. A babiloni kultúrkörben Mitrász és Marduk napisten szekerét húzza. A görög Szeléné Hold-istennőhöz fehér ló társul. A hindu hagyományban a fehér ló az istennők jelképe. A burját bölcseletben a jó istenek, a fehér Tengrik tanították meg az embereket és küldték le nekik segítségül a mindentudó kovácsot egy lányával és kilenc fiával. Azóta is fehér lovat áldoznak neki. A turáni és altaji népeknél a lóáldozat szokásos volt. Anonymus krónikája szerint a nagy ünnepeken a magyarok lovat áldoztak fel. A lóáldozatot megtaláljuk az irániaknál, a germánoknál, a görögöknél, a rómaiaknál, az örményeknél és a dalmatáknál is. A lóáldozat legtöbb esetben az Újév ünnepén volt. A lóáldozat a legjelentősebb áldozat a védikus hindu rítusban. A lóáldozatot, az asvamédát (Ős-a-méd) csak a győzelmes király mutathatta be. Ez hasonlít az Újévkor bemutatott évet szentelő áldásos újrakezdés rítusával. „Így tehát a lóáldozat azonos a Nap melegével” (Brihadáranjaka upanisad, I. 2). Az áldozathoz tartozott a víz is. A feláldozandó mént először egy vizes tócsán vezették át. A teremtést ismétli meg az áldozat. A Föld-anya jelképeként a feláldozott mén mellett megjelenik a négy (király)nő. A lóhoz kapcsolódik a nagy istennő Varuna (Aditi), a víz istene, Jama és a levegő istene, Szóma. Az istennő szerepe azzal is kihangsúlyozódik, hogy tehenet is áldoztak fel a ló mellett. A rítusokban a királynő – egy beöltöztetett lány – mindig ott kell álljon a feláldozott állat mellett. A ló jelkép a Víznő Visnu mellett is megtalálható.

6.9. Szent állatok

307

Visnu utolsó inkarnációját fehér ló alakjában képzelik el, amely megváltást és békét hoz a földre. Az óind Tirját szintén fehér ló alakjában ábrázolták. Harappában ma is látható a lóáldozati oltár. A fehér ló spirituális motívuma tovább élt a keleti hagyományban. Buddha egy fehér lovon indult el a Nagy Útra. Ő az ősmagyar hithez kapcsolódik, mert spirituális irányítója egy szkíta sámán volt: Szkitianos. A fehér ló motívuma a mohamedánoknál is ismert. Az iszlámok Mohamedet fehér lovon várják vissza. A görögök szárnyas lova, a Pegazus Hold-ló volt, félkör alakú patával ábrázolták. A Hold pedig az istennők égiteste. A régi Athénban a dögvész megszűnéséért fehér lovat áldoztak fel. Az ókori lóábrázolások közül fennmaradt két szobor vagy annak mintázata: Laokoóné és Marcus Aureliusé. Lóval ábrázolták a trójai fejedelmet, Laokoónt, akit a falóval bejuttatott harcosok győztek le. Ugyancsak felemelt lábú lovon mintázták meg Marcus Aureliust, a bölcs római császárt. Rovásos történelmi leírásunkból tudjuk, hogy magát velünk rokonnak vallotta. Itt a Duna mentén írta filozofikus műveit, és valószínűleg itt érezte otthon magát. Különben a római vallásban fehér lovak csak Jupiternek (Jó-Botúr) jártak. [33] Lovas szobor a régi időkben csak kivételes szellemi alkatú személynek járt. A hunoknál csak a beavatott sámán lovas fejedelmeket ábrázolták lovon. A római császárok közül csak Nagy Konstantin emlékére állítottak lovas szobrot. A későbbi korokban a nagyobb régiófejedelmeknek volt lovuk. Innen alakulhatott ki az angloszaxon lord szó is. A görög hagyományban lovakon jártak a nagy szellem-gyógyítók, a Gorgók népe Larissza tartományban. A tartomány mai címerében is ló látható. A gyógyító Médek mad-, mat-madár szavainkkal rokon hangzásúak. Nevük megtalálható a Meteora szikláira épült remetéknél. Nekünk magyaroknak három lovas szentünk is van: Szent György, Szent Márton és Szent László. A hunok a fiatalok képzésénél nagy szerepet szántak a lovaglás megtanításának. Külön kiképző központjaik voltak a többszintű tanügyi rendszerükben. [42] A ló és lovasa motívum megtalálható Skandináviában, Németországban, Japánban is a régi mítoszokban a fiatal fiúk beavatásánál. Egy spirituális beavatásról van szó. A kovács patkolja a lovakat, a táltos ló pedig szellemi segítő. A beavatáson a fiút patkolási rítuson vezetik át, melynek során jelképesen meghal és utána feltámad. [56] A szibériai népeknél a ló lélekvezető. Itt is a beavatáshoz kapcsolódik. A sámán dobja áldozati fehér ló bőréből készül. Népünket az ókori és középkori időkben lovas nemzetnek tartották. A ló és a nyíl együvé tartoznak. A zodiákus szerinti besorolásban Nyilas nemzet vagyunk. A lónak megfelelő szerepkör a Nyilasé, azaz a mienk. [40] A Magyarok Istenének neve Má vagy Mén, fehér lovon ül. A fehér lónak szarva volt. „A lovak szent égi ördöge szép, tündöklően fehér ló volt, homlokán kék lángú szarvval.” Má istenség, miután legyőzte a lovak szellemét, megragadván azt szarva által, változott át a lovak földi őrévé. A lovak fején egy bütyök tanúsítja, hogy volt szarva valamikor. Attól kezdve az emberek lovakat terelgettek és használták őket a földi megélhetéshez. Hadak járása idején őseink Má-nak áldoztak. [52] „Ő a mi oltalmazó Istenünk, kinek körmenetekben Megáldozott fehér lovat vezetnek, Veretes nyergű, szövött takarójú, Ékköves szerszámú fehér mént. Nevesembiztos fejedelemhős atyánk volt ő valaha. Egyik így mondja: MÁ, amaz MAR-t vagy MÉN-t. Nemzetünkre ügyelő, a Kettős Világörvény Körein Minket szemmel tartó Őrszellemünk Egekből vigyáz ránk, mint kotlós csibéire.” [52] A Szíriusz csillag jele a fehér ló, ugyanakkor a Kárpát-medence szimbóluma is. [46] A székelyeknél a nemzetségfők „lófők” voltak. Népünk életében nagy szerepet játszott a ló. A magyarok a lovat folyókhoz társították, mert a ló főnév is a jó (fő-jó, folyó) egyik alakja. A honfoglaló magyarságnál az ázsiai népekhez hasonlóan szokás volt a lovas, valamint a folyóba való temetkezés. A szkíta fejedelmi sírokból előkerülő lótetemek a régi lókultusz tanúi. A sírokban többnyire a ló koponyáját és a patáit tették. A ló a Magyarok Istenének, Má-nak volt az állata. A nyári ünnepsoron vetélkedőket tartottak:

308


„Má ünnepén a fiatalok Birokra kelnek, birkóznak, És fegyverekkel vetélkednek. Kardtáncot Má ünnepén is járnak.” [52] A Magyarok Istene legyőzte az egyszarvút, és ő az, akit fehér lovon ábrázoltak. A magyarok lovas istenétől féltek a keleti népek. Nagy hatalommal bírónak és igazságosnak tartották. „Ő ott találkozott Má Isten-ősünkkel is, És látta, hogy lova fehér, íja aranyos, drágaköves, De láta ő ott más égi ősöket is, más színű lovakon. Má-nak ennek okáért Manó óta fehér lovat áldanak, De közénk valóra áldoztatnak ama égi ősök is, Kik annyira valóságos nagy Égi Őrszellemek, Hogy még a názárok szent könyvei is Tisztelettel szólnak róluk és félelemmel.” [52] A magyar hagyományban a fehér lóról szóló monda több változatban maradt meg. A Thuróczy-krónika szerint az Árpád vezette magyarok a szláv hercegnek aranyozott lószerszámos fehér lovat küldtek. Amikor a herceg mégis a magyarok ellen vonult, a Dunába veszett. [15] Anonymus egyik elbeszélése szerint a magyarok ellen vonuló görögök és bolgárok szintén egy folyóban, a Tiszában lelték halálukat. A Tisza és a fehér ló kapcsolatát egy iráni-óind rege is tartalmazza. Tistrja, illetve az óind Tiszja, az eső istene, a Szíriusz csillag megtestesítője, az éjszakai égbolt vezére egy csodálatos aranyzablájú fehér ló alakjában harcol. [26] A Tisza név lehet a Tiszja Kárpát-medencei változata. Szicíliában régi hun hagyományok fedezhetők fel a népzenében, népviseletben. Az olasz csizma déli sarkán fekvő területen folyik egy Tusa-Tisia nevű folyó. A trákoknál és a magyaroknál a fehér ló az uralkodó jellegzetes eleme volt. Hérodotosz ír a szkíták lóáldozatairól. Anonymus krónikájában említi Ond, Ketel és Tarcal fehér ló áldozatát a pogány szokás szerint. A magyar honfoglalás mondáiban megtalálható, hogy Ménmarót is lovat áldozott minden nagyobb ünnepen. A bronzkor előtti és a bronzkori Kárpát-medencei széki hun fejedelmek: Parajd, Nemere, Tardos, Temere, Tisza mind lovas fejedelmek voltak. [42] Címereinkben ma is megtalálható a ló mint jelkép. A lovas temetkezések szintén őseink hunjaira jellemzőek. Mátyás király lovát Holdasnak hívták. A ló népünk hagyományában mint áldozati állat maradt fenn. Arra vonatkozóan, hogy a lóáldozatot az év melyik szakában végezték, a tudomány még nem adott választ. A feláldozott lovat megsütötték, és a lakomán szétosztották. Ez a vallásos szertartással egybekötött rítus az alapja a magyar áldomásnak. Azt tudjuk, hogy királyi őseink fehér lovon jelentek meg nagy alkalmakkor. A palócok hagyományában összekapcsolódik az Istenanya életfájának hetes szintje és lovának áldozata. Ők a gyógyítás céljából feláldozott lovat hét vagy tizennégy részre darabolják, akár az egyiptomi és a spártai hagyományban. [50] A csángóknál a gyógyító ráolvasó szövegekben a Szűzanya áldozza fel a lovat a beteg meggyógyításáért. [51] A rábaközi tudók hagyatéka szerint a magyarok ősének tartott Má vitéz egy „hasán öt csillagos” medve után vadászott, ahogy mind távolabbra került el a hazájától. A medve legyőzte Má-t, a lova pedig addig búsult utána, hogy az is kimúlt a világból. Fejéből és bőréből egy citeraszerű hangszert készítettek és azzal búcsúztatták el a vitézt. A citera szép hangja segítségével Má lelke az égbe ment. Onnan fehér ló alakjában ölt testet és úgy segíti a magyarokat. [52] A csikófejű citera nyomai ma is fellelhetők. Van a mongoloknál egy marinhur nevű zeneszerszám, amely emlékeztet a csikófejre. Az indiánok szokása a lófejből származó csonttal zenélni, dobolni. A táltosok citerája és dobja is emlékeztet a csikófejre. A nagy tűzgyújtásos ünnepek ideje a tavaszvég, illetve a nyárelő, mert ez a szellem ünnepe. Ma mi pünkösdi időnek nevezzük. A keresztény hitben ez a szentlélek ünnepe. A magyar tudók hagyományában ez Ispiláng (Ősfiláng) ünnepe, annak emlékére, hogy a teremtéskor a tiszta lánggal égő szellem a testbe

6.9. Szent állatok

309

zárt lelkünk mellé adta a halhatatlan felső énünket. Annak a hitnek az ünnepe, hogy „az Ég még adand nekünk szitáló ködnél finomabb szellemanyagából”, ahogy adta nekünk „Josuá”-t. „Ég Istene, naporcájú Yotengrit-atyánk tiszteletére Fehér lovat vágtak és ettek őseink…” [52] A lélek pünkösdi ünnepe, Ispiláng a nagy lófuttatások ünnepe. A versenyben győztes lovat megáldozzák és az év többi ünnepén azt vezetik a körmenetekben. Aki gondozta és nyergelte, az a Pünkösdi Király: „Ispiláng a nagy tűzgyújtások hete is. Ősei áldomását rendezi ki-ki ekkortájt. Ez a nagy lófuttatás ideje is. Ekkor döntik el versenyben, melyik ló áldoztatik MÁ-nak, a Magyarok Istenének. Azt a lovat megáldozzák és attól kezdve Azt vezetik körmenetekben.” [52] A fehér ló és a női istenségre vonatkozó magyar emlékezés a Fehérlófia mese, mely egyenesen a fehér lótól származtatja hősét. Ez is bizonyítja, hogy az Istenanya-tisztelet és a holdkultusz összefügg. Meséinkben ismertebb a ló táltos szerepköre. A táltos ló viszi a mesehőst át a különböző világokon, segíti a harcában és védelmezi. A táltos ló csak a hétpróbás mesehőst segíti. Etetni kell, olykor parázzsal. A parázs a tűz-elem kísérője, mely lehet belső lelki láng is. Az előrehaladáshoz áldozat kell. A ló feláldozásának motívuma található meg a csíkszentdomokosi lakodalmas szokásoknál. A ló a nőelemhez és az ősökhöz kapcsolódik. Akárcsak az útlezárás, a lakodalmas menet szórakoztatására szolgál a ló álarcába öltözött nő. A szöveg a lóvásárról szól. Mivel nem tudnak megegyezni, a lovat leütik, és az álarcot viselő idősebb asszony előbújik nagy vigadalom közepette. [59] 6.9.4. A KAN A világ teremtéséről szóló regékben a sertés is megtalálható, akárcsak a tehén, a szarvas, a ló, a medve stb. A létfenntartásért vívott küzdelemben az ember fokozatosan kezdte megenni az emlősállatok húsát is. Nagyobb ünnepeken állatokat áldoztak fel, és közös lakomán elfogyasztották. A feláldozott állatnak megfelelően nevezték a megfelelő hónapot medvetor havának (december), szarvastor havának (január), sertéstor havának (február), bölénytor havának (március), báránytor havának (április) stb. Tudjuk, hogy Nimród ősünk zászlaján oroszlán volt, mert ő volt a legnagyobb oroszlánvadász. Feltehetően ilyen módon is kerülhetett be egy-egy állat az illető nemzetség címerébe. A vadkanvadászat nagy ügyességet igényelt. A vadkan nagyon gyorsan és nagy erővel támad vissza. Nagy támadási sebessége miatt döfése szinte kivédhetetlen. A vadkant az indiánok a bátorsága miatt a harcosokkal társítják. Japánban a visszavonulást megtagadó szamurájokat vadkan-szamurájnak nevezik. Vadkan volt a jele a perzsák győzelem-istenének, Verethragnának. Az északi skandináv harcosok, Freyr és Freyja páncélját vadkan alakja díszítette. A mondabeli vadkan, Szachrimmir többször feláldozta magát Odin mellett, hogy táplálékot biztosítson a harcosoknak. A kelta harcosok vadkan képével díszítették sisakjukat és kürtjeiket. A győzelmet vadkantorral ünnepelték meg. A feláldozott vad húsának legjobb részét „a bajnok jussának” nevezték. Arthur is a legendás vadászatán a vadkant győzi le, akárcsak a görögöknél Héraklész. A görög harcosok istenének, Arésznek az ünnepén is vadkant áldoztak fel. A kelták és az északi népek Nagy Anyjához, Brigithez szintén a vadkan társul. A mondabeli Brigit koronáját is vadkan díszítette. A hinduknál a vadkan a teremtésnél segített az istennőnek. Visnu istennő vadkan képében hordta fel a földet a vízből és teremtett rajta életet. Egyiptomban a disznó szent jelképnek számított és az istennőhöz kapcsolódott. A fekete vadkan a Hold állata volt. Disznót áldoztak fel Ízisz és Ozirisz ünnepein. Az ég istennőjét, Nut, égi kocának nevezték, aki életet adott égnek és földnek. A termékenységet, az élet soha ki nem apadó forrását koca és malac amulettel jelenítették meg. Az Egyiptomhoz közeli és a gólyok által lakott Galliában a disznó szintén jelképként használt állat. Ott a moccus nevet viselte, ami a mi makkos szavunkkal rokon.

310


Talán a kocák és az ősi istennői imádat magyarázza a disznókra vonatkozó tabukat a sémi népeknél, akik hitükben elfordultak az Ég Királynőjétől. A vadkan harcias modora negatív jellemzőként is szolgálhatott. A görög regékben vadkan ölte meg Venus szeretőjét, Adóniszt. Az alkimisták a vadkant a király feláldozásával társították, amikor a nigredo szakaszába léptek be a kísérlet során. Több királyi család címerén vadkanfej látható a kelták vonalán, Walesben, Skóciában, Cornwallban, és Írországban. A nagyszentmiklósi, a hun–avar kincsen szintén feltűnik a vadkanos fejedelem. A kínai zodiákus tizenkettedik jegye a disznó. Az ekkor születtek a dolgosak, őszinték, bátrak. Egyes hun törzsek zászlaján a jelképként alkalmazott állat a vadkan volt még a bronzkor elején. [42] Az Emese név emlős mellett sertést is jelent. A kan szavunk a hon szavunkkal rokon. Az eredeti honunk az ősanya, Emese. Ő a díszes, dísz nő, amivel a disznó szavunk rokon hangzású. Az avaroktól maradtak ránk vadkanos díszítésű leletek. Az ázsiai népek vezetőiket kánnak hívták. Egyesekkel nekünk magyaroknak is nehéz dolgunk volt. A maják első királyának is Can volt a neve. A rábaközi tudók szerint ősapánkat Gönüznek hívták, amely szintén a Kanősre vezethető vissza. Az első ember felesége Emese, mely a nőstény emse megfelelője. Emese az égi Nagyasszonytól szükség esetén így kért segítséget: „Egekben lakozó ősök, borostás agyaras hősök, Hozzátok fohászkodom. Futok oltalmatok alá, mint csibe kotlós alá. Emse ősanyám, Vadkan ősapám, Védelmezzetek minket.” [52] A fokos mint fejedelmi ék fennmaradt egyes, a kannal való szókapcsolatokban is. A fokos volt az istennőtől kapott uralkodói szerszám. A Kárpát-medence egyes vidékein fokosnak, pallosnak, bárdnak hívják, de az Alföldön kanászbalta a neve. A disznótor ünnepélyessége régi áldozati hagyományra utal. A tor ünnepet jelölt. 6.9.5. A MEDVE A medvét a hun őseink égi eredetűnek tartották, akárcsak az indiánok. Szerintük az Ég Atya megtiltotta a medvék vadászatát. Kemi istennő első fia volt a medveszerű fiú. A medve és társai az életfa melletti barlangban éltek a hetedik égben. Egy medvét bírául küldtek le a földre, hogy igazságot tegyen a hozzáforduló emberek között. Ezzel a megbízatással azonban a medve visszaélt, mert a panaszosokat széttépte. Az atya azzal büntette meg a medvéket, hogy az emberek leüthetik őket. Télen pedig ünnepet rendeznek számára és a medvék a közös toron fejezik be életüket. A medvetorokat januárban, a medvetor havában kellett tartani. A medveevéseknek évente egyszeri alkalmát az évek számolásához használták fel. A hunok Törzsszövetsége a medvetoros éveket i. e. 4040-től kezdte számolni. A medveevések közti időtartam elnevezése lerövidült medve évre, majd csak évre. Innen is eredhet az evés és az év szavunk hasonló gyökere. Az ember az élet fenntartásához és az ünnepeihez állatokat szokott feláldozni. A sertésvágást is disznótor kíséri. Bizonyára hallottatok a hortobágyi ökörsütésről. Ez mindig egy közös lakoma és ünnepi jelleget ölt. Ugyanez történik egy-egy nagyobb majálison, amikor birkát, disznót vagy borjút vágnak le. Ilyenkor együtt ünnepel a vidék apraja-nagyja. A medvék tisztelete és imádata nyomán terjedt el a medvetor. A medvekultusz ismeretes Szibéria és Észak-Amerika őslakosainál. Ők a medvét bűvös erejű lénynek tartják. Szerintük a medve a táltoshoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Rítusaikkal hívogatják a medvét az erdőben és az eléjük jövő medvét feláldozzák. Úgy vélik, hogy a sült medvehús evésével mindenki részesül a medve bűvös erejéből. Az élő medvét értelmes lénynek tartják. Szerintük, ha szeretettel közeledik az ember feléje, akkor a medve nem bántja. Úgy tartják, hogy csak a rosszindulatú vagy félelemmel teli embert támadják meg a medvék. Csillagképünk is van a medvével kapcsolatban. A legismertebb a Göncölszekér. A hunok vándorlási vonalán a görögöktől maradt ránk a Göncöl Medve neve. A görög hitrege szerint Zeusz az istennőt vitte fel az égbe a Nagy Medve csillagképbe. Tudjuk, hogy kettő is van belőle: Kis Medve és Nagy Medve. Négy csillag alkotja a négy kereket, és hozzájuk kapcsolódik a kormányrúd három csillaga. Népiesen mi Boldogasszony társzekerének hívjuk a Göncölt. Ez a képzet is a régi idők Ég-anyjára utal. A hun teremtés-

6.9. Szent állatok

311

mondában a Nap nem akart a neki kijelölt úton menni és elbújt a víz alá. A Napot teremtő Boldogaszszony ezen a hét hattyúval vontatott szekéren vitte fel a Napot az égre. Ott kikötözte, hogy a kijelölt úton járjon. Népi tárgyainkon ritkán találhatjuk meg a medve alakját. Annál gyakrabban a medve címerállatként szerepel egyes nemzetségek, grófok, vitézek jegyeiben. Megfigyelhetitek, hogy az erdélyi Mikó gróf címerében három kis maci feje található. A rábaközi tudók hagyatéka szerint a medve említése a teremtésre nyúlik vissza. A teremtő Boldogaszszony maga a Föld-istenanya. Az első embert OS-nek nevezik, aki inkább medvére emlékeztet. Az első nőt JOL-nak, aki kecses és hajlékony, mint a kígyó. A rovásos történetírásunkban az istenanya neve Joli, illetve Jolán. Az első ikergyermek egyike medve, a másik csikófiúcska volt: „Első anyánk, Jol, Ágyat vetett ott két ikerfiának, Bor-nak meg Má-nak, akit Mén-nek is emlegetnek. Bor nagy alvó, derék medvefiúcska volt, Má pedig izgő-mozgó éber csikófiúcska. Jol anyánk ott melengette őket, óvta őket, míg Os apánk vadak nyomán járt.” [52] Az első ember-gyerekek közül Borhoz kapcsolódik az Istenanya ötös csillaga, aki „hasán öt csillaggal ékes egek medvéje unokája”. Nagyobb korában „hasán ötgombos vadölő vad” lesz belőle. [52] A medve vagy a medvefej több nemesi család címerében megjelenik. A régi földrajzi egységek közül medve található a Székelyföld régi címerében, Komárom, Árva, Krassó, Szepes, Marosvásárhely, Szeben, Szepes, Székelyudvarhely címerében. Az Arvisurából tudjuk, hogy a szentnek tartott medvéket az éhség leküzdésére kezdték enni az emberek. A nagy medvevadászok zászlajukra medvét rajzoltak. [42] A mackó amilyen közkedvelt játék, a mesékben annál ritkábban szerepel. A medve csak kevés állatmesében fordul elő. A kedves és kicsit buta Micimackót a többi állat irányítja. A mesékben a medve rendszerint a kis állatokon a nagy erejével segít, vagy épp befogadja őket télen az odújába. Valami hasonló figyelhető meg a természetben is. Mellette vészelik át a tél hidegét a kis állatok. A medve neve gyakran szerepel az élővilág elnevezései között. Például lomha mozgásukról nevezték el a medveállatkáknak hívott apró, pókszerű teremtményeket. A nagyméretű mackó hasonlata adja meg bizonyos állatoknak vagy növényeknek a nevét. A medvefóka a legnagyobb a fókafajták közül, akár a medvemajom, a medvenyest vagy a medvelepke. A medvegomba a nagyra növő húsos tinórú másik neve. A medvecukor alatt az édesgyökérből kivont nagyobb méretű édességeket értjük. A medvelapu a nagy leveléről, a medveszőlő pedig bogyójáról ismert növény. Az amerikai Nagy Medve-tó és a Medve folyó ugyancsak nagysága miatt viseli a nevét. Hogy miért is hívhatják a szovátai sóstavat Medve-tónak? Lehet azért, mert a kis tó barlang beszakadásával keletkezett, miután a víz kioldotta a sós rétegeket. A barlang pedig a medvék tanyája. Az állatbőr értékes ruházati kellék volt mindig az ember számára. Nagy mérete miatt a medvebőr többet ért, mint a kisebb állatok bőre. Medvét vadászni pedig veszélyes cselekedet. Van egy szólásmondásunk ezzel kapcsolatban. Adás-vételnél vagy fogadásnál áldomást szoktak kötni. Ha előre isznak a medve bőrére, bizony az elég kockázatos. Azt jelenti, hogy a még el nem ért eredményre időnap előtt fogadunk. 6.9.6. A TEHÉN „Az zörög itt, mi a tehént takarja. A szikrázó tűzre tett visszabőg rá.” (Rigvéda, I. 164) A tehén a tápláló anya, az anyaföld állat-jelképe. A tehén és a kétszarvú nagyobb állatok a különböző népek hagyományában a Félhold állatai. A Holdistennő a gyógyító, a tápláló és a védő. A tehén típusú állatok ezért kapcsolatban állnak a teremtéssel, a termékenységgel, az újjászületéssel és a megélhetéssel. A termékeny tehén maga a telihold, a szarva a holdsarlóval kapcsolatos. Az állatok szarvaival képzett fejdísz a természeti népeknél a sámánok szellemi hatalmát jelöli. Ez a szokás megtalálható mind a szibériai népeknél, mind az indiánoknál és Ausztráliában is. Szarvval a fején ábrázolták a nagy istennőket: Ízisz,

312


Hathor, Nut, az isteneket: Assur, Beél, és a nagy hősöket a keltáknál: Cernunnos, a görögöknél Pán, Faunus. Az istennői gyógyító erőt olykor az állat szarvának porrá törésével nyert anyag szolgáltatta egyes törzsi hagyományokban. Keleten a rinocérosz agancs porát elixirnek tartják ma is. Az állatok szarva rítusos áldozati edényként is szolgált. Szarvból készült a zsidó királyok felkenésére a szent olaj tartóedénye, a libatio (1Sam 16,13), az ivókürt és a hangot adó sófár is. A kelta és a szibériai sámánok szarvakkal ékesített koronát hordtak. Olykor a szerzetesek szobrán láthatunk szarv fejéket. Az istenségek ékessége később uralkodói fejdísszé, hatalmi jelképpé vált. Mint hatalmi jelkép került be szóhasználatunkba is. Ha valaki parancsolóan lép fel, azt mondjuk, hogy kinőttek a szarvai. Ha valakit hatalmaskodásától megfosztunk, úgy is szoktuk kifejezni: letörték a szarvát. Európában az ellenség megfélemlítésére szolgált a szarvval ellátott sisak. A Félhold és az azt idéző szarv a világot teremtő Istennő jellemzője, akárcsak a tehén. Europé Hold-istennő a Nap-bika hátán lovagol. Ő teremtette az embereket, akárcsak az óskandináv Edda-mítoszban szereplő tehén. Az északi mitológiában Audumla, az őstehén a tejével táplálta az alvó óriást, Ymirt, és a jégből nyalta ki Odin apját, Burit. Nagy istennőjüket, Brigitet egy tehén szoptatta. Az egyiptomi anyaistennőt, Hathort, a szarvai közt napkorongot tartó tehénként ábrázolták. A tehén Nuthoz és Íziszhez is társul, aki az „Égi Tehén” volt. Az ő hátán hagyta el a napisten az emberek világát és felemelkedett az égbe. Ezáltal szűnt meg a kapcsolat ég és föld között. Ptah isten volt az egyiptomi Ápisz bika. A templomaiknál teheneket tartottak szent állatként, akárcsak a görögök, és évente bikaáldozatokat mutattak be nekik. Az áldozati bika vérét a tarlóra öntötték a gabonatermés növelése céljából. A lelkek istenét, Oziriszt egy tehén alakú koporsóba fektették, hogy újjászülethessen. A kínai kultúrában a tehén női jellegű, Jin, és Föld természetű. A tehén a hinduk szent állata. A hinduk a mennyei tehéntől származtatták az embert. Az égi tehén tejéből köpülték az istenek az élővilágot. Hitük szerint a tehén vezeti a holtak lelkét a Boldogok Királyságába. A lélekvezető tehenek feketék, míg a fehér tehén az élőkhöz kapcsolódik. A védák szerint az „égi Vizek tartálya” maga a szent tehén. Életében táplálja az embert, mint egy anya, és halála után is segíti. A védikus hagyomány szerint a haldokló mellé tehenet vezetnek, hogy segítse át a túlvilágra. A tehén az isteni sugallat és az emberi természet kapcsolódásának lehetőségét biztosítja. Krisnához és Indrához is kapcsolódik a tehén. Sivához fehér bikát társítottak. A hinduknál a tehén a termékenység és a bőség jelképe. Ma is szent állatnak számít. A hindu teremtéshimnuszban az égi madár jelzi az élet leheletét a világ kialakulásának kezdetén. A madár után megjelenik a tehén: „Szóljon az, aki ezt megérti, Rejtett útját a szeretett madárnak! A tehenek teje ömlik a fejből, Mit lábuk ivott, a víz köntösük lesz.” (Rigvéda, I. 164) A görög hitregékben is a tehén a világ teremtéséhez és a termékenységhez társul, illetve az istennőkhöz. Zeusz egy tehén alakú nőbe szerelmes. Héra tehénszemű. Az akkád Szín napisten is egy tehénszerű lénybe szeret bele. A zsidóság számára a tehén szent áldozati állat volt (Szám 19,1–10). Nem véletlenül öntötte ki a nép aranyból, amíg Mózes a hegyen tartózkodott. A hím szarvasmarha nagy teste és ereje révén az erő megtestesítője. A megtermékenyítő férfiasság is társul hozzá. Zoroaszter követői a fehér bikát tartották az első állatnak, aminek a magjából keletkeztek a különböző élőlények. A bikakultusz kezdetei az őskőkorra nyúlnak vissza. Ekkor az élet megindulásának tavaszi ideje a Bika hónapjába esett. A sumer Hold-istent arany bikafejjel és lazurkő szakállal ábrázolták. Szoláris, férfias és a rendteremtő uralkodói tartalom társul a bikához, akárcsak az alvilági rossz pusztító erő is. Mint holdállat vált a sötétség jelképévé és a pusztító erők hozójává. A bika és a tehén már az ókorban a víz-elem, a Hold szimbóluma. Így lehetett az egyiptomi Ré, a görög–római Zeusz-Jupiter, a hindu Rudra, Indra és az északi Thor szent állata. A védikus Vrisaba bika vontatja körbe a világ kerekét. Salamon templomának réztengelyét 12 bika hordozza (1Kir 7,23). Az altaji népeknél szintén bika húzza a világ tengelyét.

6.9. Szent állatok

313

Félhold alakú szarva a bikát is Hold-jelképnek sorolja be. A harcias istennőket és isteneket szintén bikán lovagolva ábrázolták: Astartét, Sívát, Mitrászt, Enkudut, a kelta Belit stb. Mitrász győzte le az első bikát, akinek kifolyt véréből termékenyült meg a föld. A bikához társul a mezopotámiai Innin istennő és Dumuzi násza az Élet násza és a Dumuzu ölelése című sumer költeményekben. Az ország termékenységét a szent nászukban örökítik meg: „Ölem öntözött föld, bikámat várja.” A bika az életerő szimbóluma. Régi babiloni ábrázolásokon Gilgames két bikával küzd meg. Marduk és Baál fehér bikaként küzd az élet romboló erőivel. Marduk nevét a „Napisten borja” kifejezésből eredeztetik. Az asszír paloták kapuit szárnyas bikaszobrok őrizték. A minószi Kréta vallásában is fellelhető a bikakultusz. A király bikaőstől származtatta magát. A krétai régészeti leletek között több bikaábrázolás található. A görögöknél a bikával való küzdelem jelentette a felkészülést a vezetői vagy királyi hivatásra. Héraklésznek is le kellett győznie Poszeidón fehér bikáját, Iaszón meg az aranygyapjú megszerzése érdekében küzdött meg a rézbikákkal. A bika Zeusz és Dionüszosz történeteihez is társul. Az Ószövetségben is megtalálható a bikaáldozat (Kiv 29,10–14). A bika szent jelképnek számított Jeroboám idejében (1Kir 12,28–29). Ezért nem véletlenül öntött aranyborjút a várakozó nép. Mózes a József törzséhez intézett utolsó áldásában mondja: „mint az elsőszülött bika, legyen tele méltósággal” (MTörv 33,17). A fekete bika vagy a fekete bölény szintén az ókor isteneinek és istennőinek állata volt. Az altaji tatárok a holdsarlón álló fekete bikának áldoznak évente fekete szarvasmarhát. Ázsia több részén a halált fekete bika testesíti meg. Kettős természetének megfelelően a bika mindkét oldalon állhat. A különböző színű bikák küzdelme az ellentétpárok összecsapását jelzi a keltáknál, az ázsiai népeknél és a magyar táltos bikáknál. Az indiánok szerint kapcsolat van a nők termékenysége és a fekete bölények között. A hajadonok is a bölény védelme alatt állnak. A sziú indiánok nagy istennője a Fehér Bölény Szűz, aki védelmezi őket. Tőle kapták a békepipát, amelyet szükség esetén gyújtanak meg az ellenséges erőkkel a tárgyalás idején. Indiában áldozati állatnak tartották a fekete bikát és a bölényt. A hitregékben inkább harcosan férfias természetű. Durgó isten bölény formájában harcolt és ölte meg Mahisaszurát. Jáma a lelkek világában bölény hátán lovagol. Ázsiában több régióban áldozati állatnak számít a bölény. A kínai bölcset, Lao-t is bölényen vagy ökrön lovagolva ábrázolják. Az ökör a kínai zodiákus második jegye. A görög mitológiában az ökör jelképezte az erőt és az önfeláldozást, a kitartó kemény munkát. A szárnyas ökör Szt. Lukács szimbóluma. Mintha neve és mestersége összefoglalná az ókori hitet. Az ember belső hiányaiból eredő betegségeket gyógyította, fizikai és lelki problémák orvosa volt. A perzsa Firdauszi Sáhnámájának Firedunisa nevű hőse egy csodás tehén fiaként jelenik meg. A tehén és a fa, az életfa, illetve az erénylétra összekapcsolódik a történetben. Mindkettő ősanyai jellegű. Miután anyja elpusztul, egy tehénfejű husánggal győzi le az ellent. A népi szájhagyomány megőrizte a tehén kultuszát. A Fehérlófia mesénkhez hasonlóan van egy Tehénfia Iván című szláv mese, ahol a hős tehéntől származik. Nekünk is van tehén ősünk a Veres tehénfia, Barna tehénfia című meséinkben. 6.9.7. A KUTYA ÉS A FARKAS „A halott emlékére, őt átkísérendő, Szalmából meg nemezből bubákat készítenek… Meg öt kutyát szalmából, Őt az öt égtáj felől őrizendő. Ezeket temetéskor elégetik.” (Yotengrit [52]) A kutyát az ember hű társának tartjuk. A kutyára az őrző szerepét ruháztuk. A kutya az éjszaka állata, így a Holdhoz kötődik. Mint Hold-állat lélekőrző szerepet kapott. A mítoszokban a kutya a halálon túli világhoz kötődik mint lélekvezető vagy a halál jelképe. Ő vezeti és őrzi a lelkeket a túlvilágon. Az egyiptomiak nemcsak a halállal, hanem a megújulással is kapcsolatba hozták. A Nílus áradásával jövő bőséget a kutya hátán ülő Ízisszel ábrázolták.

314


A hitregékben a kutya ugyan őrző és lélekkísérő, de kapcsolata van a rosszal. Olykor ő is a gonoszhoz van besorolva. Népi hagyományunkban a szellemvilág őreit ördögöknek is nevezik. Nagyanyámtól hallottam, hogy vannak jó ördögök és rossz ördögök. Nyelvészeink szerint (Ipolyi) ördög szavunk az őr és dög összetétele. Őseink csillagmítoszában ismeretes volt, hogy a Bak kapuján jut be a lélek a szellemvilágba. A Bak csillagkép mellett található a Kutya (Farkas) csillagkép, amelyik az ég bejáratánál levő őrszellem. A kapuőr veszélyes meg ijesztő alakú lehet, hogy a neve őr dög. A rábaközi tudók hagyatéka szerint az ördög régi jelentése őrző. Az angolszász nyelvekben dog a kutya neve. Ma is őrzőként alkalmazza a kutyát az ember. A néphagyományban a kutya egyben a túlvilág őre is. A guineai aszmat bennszülöttek hitében a repülőkutya a túlvilág szelleme. A manysik az ördögöt hullák zabálójának is nevezik. Szőrös ugatásnak mondják az osztjákok és a vogulok a betegséget okozó rosszat. Régen a kutya mint pozitív tulajdonságú az istennők kísérője volt. Az ókori ábrázolásoknál a Holdistennőket, mint Diana, Hekaté, olykor kutya kíséri. A kutya vagy sakálfejű Annubisz istenség volt az égi utak vigyázója, a halottak vezetője az ítélet csarnokában. A temetési szertartásaiknál a túlvilág segítő szellemét farkasfejjel ábrázolták. Annubisz a víz-istennő volt, magyarul jól érthető Anu-víz. A halottak lelkei az istennő áldásával járták be a lelkek útját. Kút szavunkkal rezonál a híres sumer papkirály, Gudia is. Őt ábrázolják az élet vize hintésével a régi domborműveken. Később az Istennő kútja a négyszögű kolostorudvarok szent kelléke volt és az udvar közepén helyezkedett el. Talán nem véletlen, hogy kút és kutya szavunk hasonló gyökerű. Mindkettő az istennők velejárója. A hunok regéiben is megtalálható, hogy a holtak a menny kiemelt szféráiba csak az Istennő vizével megáldva juthatnak be. A görögök Hékaté éj-Hold-víz istennője a túlvilág kutyáinak felügyelője volt. A mindentudó Tótot is szokták kutyafejjel vagy sakálfejjel ábrázolni. Az egyiptomiak szerint kutyák őrzik az istenek szellemét is. A Nílus áradásával a kutya-motívum a Szíriusz csillaghoz (Szóthisz) kapcsolódik, mely épp a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga. A rovásos történetírásból tudjuk, hogy a Szíriuszról jött segítők hoztak az embereknek a Földre különböző növényi magokat és a kutyát is. [42] A kutya mint lélekvezető megjelenik a hindu Mahábháratában, és a szibériai népek hitvilágában is. Neki kellett volna vigyáznia a teremtés után az emberre, de az ördög becsapta. A vigyázatlan kutya megjelenik a legtöbb szibériai nép hitregéiben és a magyaroknál is. Az iszlám népek hullák zabálóinak tartják a kutyát, de szakrális lényként is tisztelik. Úgy tartják, hogy hét élete van és nyugtalanság elleni orvosságnak hiszik a kutyahúst. A görög Aszklépiosz orvos-istenség kíséreteként is megjelenik a kutya. Az ír Nuada istenszerű királyt, aki a vadászattal és a gyógyítással foglalkozott, kutyával jelenítik meg. Nem véletlen, hogy a kutya-motívumhoz olykor a hármas szerkezet kapcsolódik. A víz-elemet is a hármasság jellemzi. Kutya az egyik képi velejárója a kelta Hármas Istennőnek, akihez a termékenység rítusa kapcsolódik. Ez a hármasság megtalálható a görög hitregékben is. Ott az alvilág őre a háromfejű Kerberosz, a kutyafejű Hekaté állata. A mezopotámiai ábrázolásokon Nergal istenséget kíséri a háromfejű kutya és a kígyó. A perzsák hitében a halott lelke – lány képében – a kutyák kíséretében három égi szférán kell áthaladjon (Aveszta, Hádokht. 15). A farkas a kutyafélék családjába tartozik. A vadsága, a falánksága és nagy üzekedési vágya miatt válhatott totemállattá. A világ több táján élő nép eredetmondájában tőle származik a törzs őse. Így találhatjuk meg a kínaiaknál, a mongoloknál, az irániaknál, rómaiaknál stb. A baskírok, törökök, kelták, jakutok az égi termékenység állatát látták benne. Kamcsatkában ma is egy farkasszoborhoz imádkoznak a falu lányainak termékenységéért. Az éjszaka is látó és vadászó farkas a Holdhoz, illetve az ősanyához kapcsolódó állattá válhatott. Apollón görög napisten így győzhette le a farkast mint az éjszaka sötétségét. Aphroditét farkas alakjában is tisztelték. Az éjszakai Hold állataként a farkas az emberi lelkek segítője is. A görög Hadész farkasbőrt viselt. Feláldozása a szakrális rítusok egyik eleme. A farkasáldozat ismert volt nemcsak a rómaiaknál, hanem a szibériai és ősi indoeurópai népeknél is. A kutyához hasonlító farkas az amerikai indiánok hitregéiben gyakran szerepel. A farkas vagy coyote (prérifarkas) a teremtésmondákban található meg. Farkas volt a világot teremtő Manabush istennő testvére. Miután a harc során megölték a farkast, az istennő elrendelte, hogy őrködjön a halottak fölött. Egyes teremtésmondákban a farkas az Istennő helyébe lép és hozza létre a világot. A maiduk indiánoknál a teremtő Wonomi egy csónakban ül a Farkassal. Wonomi az énekével tartja össze a világot, Coyote pedig

6.9. Szent állatok

315

hegyeket teremt. A yuki indiánoknál Taikomol istenség szintén az énekével tartja fenn a világot, és Coyote a madárpihéből teremti az embereket, a vizeket, majd a Napot is ő hozza létre. Az észak-amerikai soson indiánok szerint a farkas a holtak ösvényeit őrzi. Farkas harcosok társasága létezik szintén az észak-amerikai indiánok körében. A kolumbiai indiánok szerint a Teremtő küldte le a farkast, hogy tanítsa az embereket. A farkasmotívum az európai hagyományban is megtalálható mint a harchoz szükséges jellemző erő. Morrigan kelta istennő farkas alakját öltve győzte le saját kutya alakját. Hitük szerint a kelta hősöket haláluk után kutyák kísérik útjukon. A legendás kelta hős, Cuchulain – Kutyalény – azért kapta a nevét, mert legyőzte a mitikus kovács kutyáját. Arthur királyt Cabal nevű kutyája segítette a tengerbe űzni a vadkant. A kelta tengeristen, Mannanan kutyái szintén vadkanra vadásztak, amikor a víz Tündérkirálynője magába nem vonzotta őket. A kelta vízi tündért, Nehalenniát szintén kutyákkal ábrázolták. A víz és kutya kapcsolata nemcsak az egyiptomiaknál, az északi népeknél is megtalálható. Az ír napisten, Lugh kutyája vízben fürdött és azt borrá változtatta. Az ír druidák mennybeli – Túlvilági abák lakhelyét – Emmaine Ablac – tudását Fehér farkas bölcsességének nevezték. Merlint egy öreg farkas kísérte útján. A monda szerinti ír királyt, Cormát farkas szoptatta és uralkodása idején farkasokkal őriztette a várát. Egyes északi mítoszban a rend ellen támadó sötét erő megtestesítője. A görögöknél a farkas Apollón szent állata. Nagy ünnepeiken, harcba menetel előtt és később a római időkben is farkast áldoztak fel Arésznek, Marsnak. Az északi Odinnak, a megölt harcosok istenének két farkasa volt. Az északi népeknél a farkas egyike volt a Három harcos istenségnek, amelyek hol a jó győzelmét, hol a gonoszt jelentették. A japánoknál is a farkas kettősséget jelentett: hol szent védelmet, hol veszélyes erőket. Az irokézeknél a minden évben megtartott teremtési rítusban az egyik csoport embernek a neve Farkas. A másik táncoló csoport neve Szarvas. A Szarvas mint jávorfa teremtette a világot. Coyote farkas is kettős lény: hol segít és teremt, hol árt az embernek. Ugyanakkor tudással ajándékozza meg azokat az embereket, akik készek nevetni magukon és átlátni számításaikon. A római hagyományban is megjelenik a két farkas. A hun rovásos történetírás szerint a Vejuli lukomó lányának Barna Farkas nevű széki vitézzel születtek ikrei, Romulus és Remus, akik később Róma megalapítói lettek. A lány apja haragjában az Apó hegységébe küldte őket, és ott nevelkedtek a gyerekek. Az anyjuk halála után egy megsebesült farkas is szoptatta őket. Így Romulus és Remusnak a farkas az apjuk neve révén is totemállata. [42] A perzsáknál Aura Mazda állata, a rossz szellemek elűzője volt a kutya. Az Ószövetségben Tóbiás és Lázár védője és kísérőjeként pozitív szereplő. A későbbi szövegekben tisztátalan állatként jelenik meg. A görögöknél Diogenésznek, a cinikus filozófia mesterének a ragadványneve Kutya volt. A tarotkártya 0 számozású kártyáján a vándor mellett jelenik meg a kutya. A vándor az Bolond is. Nem törődik a világgal, vagy épp állandó keresésre adja a fejét. A kereszténység egyik sajátos alakja Szent Kristóf, akit kutyafejjel szoktak ábrázolni. Ő az utazók védőszentje. Az Újszövetség szerint Kristóf a vízen viszi át Jézust. A kereszténységben a kutya az elhivatott szerzetesek kísérő képjele, és a farkas inkább a gonosz megtestesítője. Szent Domokos ábrázolásainál gyakrabban megtalálható a kutya. A legenda szerint anyjának álmában fáklyás kutya jelent meg, mintegy előre jelezvén, hogy nagyérdemű fia születik. A Domonkosrend jelképe is fehér-fekete foltos kutya lett. Szent Domonkosra utal a szájában fáklyát tartó kutya alakja is. A Bibliában az ószövetségi Tóbiás kísérője (Tób 62), és falánk, megbízhatatlan ősként szerepel Izajásnál. [56, 10] A Bibliában a farkas a gonosz megtestesítője (Ez 22,27; Szof 3,3). Olykor Szent Ferencet farkassal együtt ábrázolják. Ő volt az, aki az üldözött gubbiói farkast megvédte. A kísérletező alkímia a kettős természetű folyamatokra alkalmazta a kutya és a farkas képjelet. Az antimon elemet szürke farkasnak nevezték, mert olvadt állapotban magába tud elnyelni más fémet. A kutya és a farkas a filozófiai higanyhoz hasonló kettős természetű jelkép. Népünk a tatárokat kutyafejű tatároknak nevezi. Valószínűleg a harci eszközeiken kutya- vagy farkasfej volt ábrázolva. A magyar nyelv körülírja az állatot mint farokkal rendelkező lényt: farkas. Olyan tapintatosan, mintha nagy energia kapcsolódna hozzá. A farkassá vált ember képzete az ókortól még él a néphagyományban. Meséinkben a kutya szintén negatív előjellel utal a mesefigurára. A Köles című mesében a gonosz egyik

316


megjelenési alakja a féktelen Kutyaszemű Jankó. A Hamujutka Jancsi című mesében a hős a Kutyafejű királlyal kell hogy megvívjon. [5] Népdalunkban a kutya és a lelki utazás összekapcsolódik: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ott vannak a szőrös kutyák, abból lesznek a jó dudák.” Meséinkben a farkas mindig ártó lényként jelenik meg. Maga a burkus-fa is veszélyt rejt magában. A magyar táltos hagyományban a jelöltnek meg kellett birkóznia a farkassal mint lehúzó erővel. A hit szerint a táltosnak hatalma volt a farkasok felett. A segítségre küldött farkas fehér farkas vagy épp szakállas farkas néven volt ismeretes. Valószínű a legyőzendő erőkkel vívott egyéni spirituális küzdelem szent aktus volt. Nem lehet véletlen, hogy a hunok spirituális központja és magasiskolájának helyszíne épp Ordosz nevű helységben volt. A magyar néphitben még ismeretes a farkaskoldus, aki az üldözött juhászból lett és bárányt rabolva áll bosszút a pásztoron. Ismeretes, hogy a világ minden táján az Istennőt a Holdhoz társították. A Hold állata a kutya. Nem véletlen, hogy Közép-Ázsiában és a Nyárád mentén is a Hold foltjaiban kutyát vélnek felfedezni. A Holdhoz a víz-elem, az érzelmeink rendelődnek. A Hold-bárka az égi vizeken úszik, és a szellemvilággal kapcsolatos. A kutya és a kút vize szintén a lelkek segítője és kísérője. Az egyiptomi vízisten nevében benne található kút szavunk: neve Hekaté. Archaikus imáinkban időnként a víz segítségével kérjük a gyógyulást: „Kergessétek el az Ártót, Pokolbéli fene-gyártót! Az örök Szent Vizek nevében parancsolom!” [49] Az éjjeli fényhez, a Holdhoz kapcsolódik a víz-elem és a kutya is. 6.9.8. A KECSKE Az ókor népeinek hitében kecske volt a világot létrehozó istennő, és kecske-fi volt a neve a segítő Istenfiúnak, aki időnként lejött a földre az emberek segítségére. Egyiptomban a nők gyermekáldásért folyamodtak imáikkal a kecske-istenséghez. A görögök úgy tartották, hogy a kecske bőre védőpajzsként borul a világ fölé. Az aigiszt Amaltheia, Athéné vagy Artemisz köpenyének is nevezték. Mi ma a Boldogasszony védő köpenyének mondjuk. A keresztény templomokban számos köpenyes madonnánk van. Úgy tartották, hogy a bőségszaru annak az Amaltheia (Melltej-a) kecskének a szarva, amely a gyermek Zeuszt szoptatta. A kecskével ábrázolt Pán is az istennő fia. Kecske volt a gyermek Zeusz és Pán anyja, valamint kecskefi volt az istengyermek is. Így válhatott a kecske testének egyes része: szarva, bőre, gyapja gyógyító, védő, bőség- és termékenységnövelő hatással felruházott szakrális kelléké. A téli napforduló idején tartották az ókorban az Etana és a Mitrász istenfiúk születésének ünnepét. Kecske-finak ábrázolták a hinduk Rohita napistent, a görögök Dionüszoszt és Pánt, Leukotheia Fehér istennő mellett. Ez a születési mítosz megtalálható a világon az egymástól távol eső népek kultúrájában. A decemberi Istenfiú születésének hagyománya a történelem előtti korokra tehető. A világ teremtésmondáiban a születendő új mindig a Nap újra növekedésének idején jön elő. A Bak hónapjában kezdődik el a teremtés és az újrateremtés. A földi természetben a Nap újbóli növekedése indítja el az új minőség megjelenésének mozzanatát. Az ókor szemlélete szerint a Bak jegyében születettek a mindenkori segítő Istenfiúk. Ezért jelölték az Istenfiúkat kecske képjellel. Az Istenfiú segítő és védelmező ereje az afrikai bennszülött lakosságnál ma is élő hagyományként létezik. Egyiptomban jártamkor a buszkaravánok megálló-pihenő sivatagi őrhelyén a beduinok gyerekei kis gidákkal az ölükben fogadták a turistákat. Szüleik pedig feldíszített tevéket tartottak kötőféken. A kecske alakja az ősanya révén egyben a termékenység szimbóluma is. A kecskeszőrből készült duda lett a szerelmi vágyat növelő rítusok hangszere. Még az ókorban a kecske neve maga is a szerelemmel kapcsolatos. Az Énekek Énekében a vadkecske és a kecskenyáj a szerelmes visszatérés hasonlatához tartozik. A szerelem istene volt Dionüszosz vagy Bacchus. Dionüszosz halálát széttépet gödölyéhez hasonlították. Tiszteletére kecskeáldozatokat mutattak be és dudaszóval kísérték éneküket. Ezeket kecskeénekeknek nevezték. Ő volt a bor istene. A bor szállítására a Földközi-tenger mellékén kecskebőr tömlőket használ-

6.9. Szent állatok

317

tak. Bacchus és Huno szent növénye a „tejelő füge”, ahonnan a „kecskefügefa” képzete származik (Caprificus [6]). A Bak hónapját a Szaturnusz bolygó uralja. Az ókorban a szatírok a Szaturnusz-Bak jegyhez tartozóan a termékenységet szimbolizálták. Ők kecskebőrbe öltözve, kecskepatával és kecskefüllel énekelték a kecskedalt. Nagy istennőjüknek, Artemisznek, valamint Athénének is vadkecskét áldoztak. A bak szent állatnak számított. Ovidius szent baknak nevezi a termékenységet hozó kecskét (Fasti, II. 441). A reneszánsz művészetben is megtalálható a szakrális kecske. Aphrodité és Dionüszosz szekerét kecskék húzzák, ugyanakkor kecskefülű szatírok kísérik. A germánoknál kecskék húzták Thornak, a villámlás istenének szekerét. Az Ószövetségben a bikával és a kossal-báránnyal együtt áldozati állatként szerepel a kecske. Engesztelésért a papság kecskebakokat áldozott fel. A Bibliában Azazél is, az ókori nép teremtő és éltető energiáját adó istenség, kecske alakját öltötte. Lelkileg segíti az embereket, mert „a bak elviszi minden bűnüket” (Lev 16,21). A lelki segítő képzete és annak feláldozása adta meg az alapját a bűnbak kifejezésnek. Dániel látomásában a bak a görög–makedón birodalom jelképe (Dán 8, 5, 8). A korai kereszténységben a halfarkú kecske Jézus jelképe is, aki a bak hónapjában született. És az új korszak kezdetét hozta el. A későbbi keresztény kultúra szerint a kecske alakja a pogányság hagyományainak hordozójaként, negatív előjellel a bujaság és az ördög képjele lett. A hunok december hónapját az Istenfiúk hónapjának hívták. Úgy tartották, hogy ekkor jön el a Bak jegyében az embereket segítő isteni lény. A hun történetírás foglalkozik az embert segítő Istenfiú eljövetelével, aki az életfa ötödik emeletén lakik a Föld-anyával együtt mint a Föld-anya legkisebbik gyereke. Ez a Istenfiú időről időre lejön az égből a szivárványhídon segíteni az embereket. Az istenfiúk születésének mítosza az égre van felírva. A keleti népek a Tejutat Ég Anyjának nevezik. A Tejút a Hadak útja, Isten útja, Isten barázdája, Lelkek útja. A Tejút másik neve, a Hajnal hasadéka elnevezés arra utal, hogy a régi hit szerint a Napot a Tejút istennő szülte. A Tejút alsó elágazó részénél van a Nyilas csillagkép, a Bak mellett. Ott van a nyílás, amelyen a világok között át lehet járni: a Tejút Hasadéka, ahol az Istenfiú világra jön. Karácsonykor imáink szerint megnyílik az ég: „Az angyal énekel, / Tekints az égre fel, / Napvilágos lett az éj, / Megszakadt az ég / És a második személy / Most a földre lép.” (25. ének) Az Istenfiú az égi segítő. Az egyiptomi hagyományban a mennyben az égi bárkán utazik az ember lelke. A falfestményeken az égi bárka a Hold. A világot szülő Nut istennő maga a Tejút. A hold-bárkán az Istenfiú segíti a lelkeket. Az isteni segítő maga az égi bárány. Ezek a mi Karácsonyunk gyökerei. Ma is kecske álarccal ünnepelünk és várjuk az újévet, illetve az új életkezdést. Gyökere a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Ezért történhet meg, hogy mindegyik nép az Istenfiú születését az év legsötétebb időszakában, a Bak hónapjában ünnepli. A téli ünnepeken a kecske álarc használata szinte általánosan elterjedt. Amikor a Nap fénye kevésbé világít, akkor a legsötétebb a világ, és akkor kell a fényt elhozni. Átvitt értelemben a szeretet elűzi a sötétséget. Ezért az ünnepeink közül a Karácsony a szeretet ünnepe. Mi is égi báránynak nevezzük Jézust. A keresztény művészetben Jézust olykor bárkában szokták ábrázolni. Régi népi imáinkban Jézus „aranyos bárkában” jelenik meg. Az alig megszülető új pedig a téli Istenfiú által a Bak hónapjában valósul meg. A tavaszi újraéledést a bárány, a kos jelzi és annak hónapja jeleníti meg. 6.9.9. AZ EGYSZARVÚ Az ókorban élő állatnak tartották az egyszarvút. Őshazájának Indiát és Afrikát jelölték meg. Az egyszarvút az oroszlán ellentétpárjának tartják. Míg az oroszlán férfias jellegű, addig az egyszarvú a nőies, az anyai elvvel kapcsolatos. Az egyszarvú a mondák legkecsesebb és legköltőibb teremtménye. A hold típusú jellemzők közé sorolják, akár a víz-elemet. A világ népeinek regéiben az egyszarvú a szarvashoz, a lóhoz és a kecskéhez kötődik. A különböző népek regéi az egyszarvút a teremtéskori ősállapothoz rendelik. A legrégebbinek tartott mezopotámiai regékben az egyszarvú, akár a ló, a szűz hold-istennőkhöz tartozott. A teremtő szeretet egyik jelképe volt. Az egyiptomi hagyományban az erények összességét jelenti. Ezért történhetett meg, hogy a régi Kínában az egyszarvú jelentése a sárkányokéhoz rendelődik. Ők mint sárkányt képzelték el,

318


de szarvas testtel ábrázolják. Ez a tiszta és egyensúlyban levő energia alkotta és tartja fenn a világegyetemet. A taoizmusban a világot alkotó öt elemi erő összességét fogja egybe. Nemes állat, még a fűre sem lép rá. Az egyszarvú neve a keleti népeknél a mi kő szavunkkal rezonál, ami az Istenfiú régi neve: kilin a kínaiaknál és kirin a japánoknál. Megjelenéséhez bőség és uralkodói hatalom kapcsolódik. Az egyszarvú ugyanakkor az eső ura, aki szárazság idején az egyensúly érdekében harcba száll a Nappal. Ősz felé járja el a táncát, amikor az esős évszaknak kell megérkeznie. A Jó harcos jellege miatt az uralkodók címerállatává vált Indiában és Kínában. Női jellege ellenére az egyszarvú a bronzkorba a hatalmon levő erőkhöz kapcsolódott. Lénye az Istentől eredő nagyságot, a hosszú életet, a hatalmat és a pompát testesíti meg. A görög–római kultúrában is a nőies jelleghez sorolták be. Ők az egyszarvút a holdsarlóval azonosították mint a holdistennő szimbólumát. Szerintük ő hozta létre az évszakok váltakozását. Nagyon régi hun regék kapcsolódnak az egyszarvúhoz, melyek a világ teremtése előtti állapotról szólnak. A hun eredetmonda szerint a földi létezés előtt az ég népesült be. A kezdetekkor az égben a fehér lónak egy hosszú szarva volt. Má istenség miután legyőzte a lovak szellemét, megragadván szarva által, változott át a lovak földi őrévé. A küzdelemben letörött a ló egyetlen szarva. A lovak fején egy bütyök tanúsítja, hogy volt szarva valamikor. Má a Magyarok Istene lett és jele a fehér ló. Később Má népe a földön terelgette a lovakat. A magyarok lovas istenétől féltek a keleti népek. Nagy hatalommal bírónak és igazságosnak tartották. Az állatok közül az egyszarvúval szoros kapcsolatban vannak a tündérek. A tündérek a földi élettel kapcsolatos erőkhöz rendelődnek. Az elemi erőkkel kapcsolatosak. Tündére van minden őserőnek: a víznek, levegőnek, tűznek, levegőnek. Ezenkívül tündére van a bőségnek, bizalomnak, hálának, jámborságnak, kiengesztelésnek, barátságnak, újjászületésnek, életörömnek, felszabadultságnak, ihletnek, sejtelemnek, a megértésnek és valós ismeretnek. A Bibliában az egyszarvú az Ótestamentumban jelenik meg mint egyszarvú kecske. A kecske alakja az ókorban az Istenfiúhoz kapcsolódott. Dániel látta „ahogy egy kecskebak jöve napnyugat felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet, és ennek a baknak tekintélyes szarva volt az ő szemei között”, azután legyőzte a kétszarvú kost (Dán 8,5–7). Az egyszarvú kedvelt témája az európai vallásos művészetnek, irodalomnak és képzőművészetnek. Egyetlen középen elhelyezkedő szarva a szent lelki egyensúlyt szemlélteti, ahová csak nagyon kevesek juthattak el. Az egyszarvú az Egység középpontjába vezető úttal hozható párhuzamba és a testi erények megmintázásához tartozik. A tisztaság, a szüzesség, a gyengédség jelképe. Rendszerint a Szűz Mária-ábrázolásoknál jelenik meg, de megtalálható antiochiai Szent Jusztina képeinél is. A festményeken a szüzet egy elzárt kertben az egyszarvúval az ölén ábrázolják. A keresztény művészetben ez a kép az angyali üdvözletet jelenti. Az egyházi vallásos ábrázolásoknál szűzi és magányos állatként a szerzetesi élet jelképévé is vált. Tiszta és szűzi jellege a földi élet más területén is megmaradt. A középkorban az egyszarvút olyan szent állatnak tartották, amelyet csak egy szűzlány segítségével foghat el a vadász. A festményeken a szűz szelídíti meg az egyszarvút. Az egyszarvú ábrázolása rendszerint szent helyekhez, templomokhoz kötődik. 6.9.10. A SKORPIÓ A skorpiónak áramvonalas alakja van, akár a kígyónak. A pókok családjába tartozó meleg égövi skorpió nem a kedvelt állatok közé tartozik. Mérges mirigyű tüskéje van. Aki közeledik feléje, hamar beledöfi a hosszú fullánkját. Az ember inkább tartózkodik tőle. Ragadozó volta, mérgező fullánkja és viselkedése miatt félelemkeltő állatnak számít. Ugyanakkor átvitt értelemben a skorpió mélyebb tartalommal bír. Van Skorpió csillagképünk és az állatövbe is bekerült mint a kígyóforma lények jegye. A skorpió jegy múltával várható a régi elhalása, a nap újbóli növekedése és a decemberi Istenfiú. A skorpió jegy a harc istenségeinek hatása alatt áll. Erőit és színét a Mars és a Pluto bolygó uralja. Ezért is lehetett az ókorban a védelmező és a támadó erő jelképe. A skorpió kígyózó vonala az ókor népeinek kedvelt jele volt. Ez nem véletlen, mert a kígyó testének csigavonala jelenti az élet energiáinak útját. A kígyózó vonal legtöbbször a régi istennőkhöz társul. A skorpió a világ teremtéséhez kapcsolódik. Ő az a kígyóforma szörny, akivel az istenség harcol és a harc

6.9. Szent állatok

319

eredménye a világ megtermékenyítése. Nemcsak a napistenhez, hanem az ókor legnagyobb istennői mellé rendelődik a skorpió. A mezopotámiai Innin és Istár istennők kísérő jegye a skorpió. A regékben a skorpió akár a kígyó, sárkány, béka, kettős jellemmel jelenítődik meg: hol a legjobb védelmező, hol a legnagyobb ártó lény. A nagyon régi korokban a skorpiót az őrző szereppel is felruházták. Fontos szerep jutott neki nemcsak Mezopotámiában, hanem Egyiptomban is. Mezopotámiában úgy tartották, hogy a Föld-anya méhét skorpió íjászok őrzik. A babiloni Gilgames eposzban skorpióemberek őrzik a Nap, illetve a lelkek kapuját. Ezen a kapun jár naponta ki és be Samas napisten. Skorpiók őrzik Kelet szent hegyeit is. Védelmező szerepe később is megmaradt. Az asszír városok kapuit is skorpióemberek őrzik. Egyiptomban szintén védelmező erőként tűnik fel. Ízisz istennőt hét skorpió kísérte útján Ozirisz keresésében. Az egyiptomiak Ozirisz istenségét Szelket skorpióistennő védte, akárcsak a halottak szarkofágját és belső szerveit. Szelket istennő olyannyira őrizte a lelkeket, hogy a házasság védnöke is ő volt. Ugyancsak Egyiptomban baljóslatú jelként is feltűnik, és a romboló erejéről híres Szeth istennő mellett ábrázolták a skorpiót. Afrikában a hirtelen támadás rossz jelének vélték. Úgy tartották, hogy nevének kiejtése a rossz erők elszabadulásával járhat. Az ugyancsak afrikai dogonok a házasság veszélyét vélték a skorpió női aspektusában fellelni. A görögöknél a skorpiót kettős szerep jellemzi, hol az istenekkel, hol az istennőkkel társították. A skorpió a vadászat istennőinek – Artemisz, Diana – az állata, valamint a háború és a halál – Arész, Hadész, Pluto – antik istenségeinek az állata. A mitikus skorpió lényeket a görögök íjásznak képzelték el az akkori leggyorsabban ható erőnek megfelelően. Távol-keleten a romboló ereje kihangsúlyozódik. Kínában a legfőbb öt rosszat jelképező mérges állat egyike a skorpió. A regék az ókor egyik napistenét, Mitrász istenfiút is skorpióhoz kötik. Mitrász istenfiú ünnepe Karácsonykor volt. A hunok regéiben a segítő Istenfiú szintén a csigavonalas úton jár le az életfán az égből az emberekhez. A skorpió testének áramvonalas alakja, a kígyózó csigavonal megjelenítése a karácsonyfán ünnepünk velejárója ma is. Az Ószövetségben fájdalmat okozó állat a skorpió, de az igazság szolgálatában áll. Sirák fia könyvében ez áll: „A ragadozó vadak, skorpiók, viperák és a bosszú kardja az istentelenek vesztére szolgálnak” (39,30). A keresztény művészetben a skorpió a Jézus keresztre feszítésén részt vevő katonák lobogóin jelenik meg. Lukács evangéliumában az árulás és Júdás jelképe. A hét szabad művészet ábrázolásain a skorpió az éleselméjűség jele, és a kígyót helyettesíti. A középkorban az irigység, az eretnekség és Afrika allegorikus alakjainak kísérőjegye. Goethénél pozitív értelemben jelenik meg: a skorpió típusa Faust jellemében tűnik elő. A skorpió az anyai önfeláldozás szimbóluma. Ez a természetből vett képből eredhet. A skorpió elevenszülő, egyszerre 20–30 egyedet szül. Jártában-keltében kicsinyeit a hátán hordozza. Akár a kígyó vagy a sárkány, a skorpió is női elvű jelkép. A vizes jegyekhez tartozik. A belső koncentrálás, a misztikus hajlamok, a szenvedélyesség tulajdonságát társítják hozzá. A népmesékben ritkán jelenik meg a skorpió. Jó tudnunk, hogy valamikor az istennők és istenfiúk kísérője volt mint az ókor szent és félelmetes állata. A díszítőelemeknél is gyakoribb a skorpiónak megfelelő kígyó- és sárkánymotívum megjelenése. 6.9.11. RÁK, BÉKA, HAL A vízi állatok, akár a víz, a különböző népek regéiben a Tündérekhez tartoznak. A víz áldásos ereje a mesékben élet vizeként jelenik meg. Ez mindig a Tündérek, a Királynők országában lévő tóban vagy kútban található. A zenélő kút vagy a tejtó is Tündér Ilonánk palotájában van. A zene is a Tündérek fennhatósága alatt áll. Nem véletlen, hogy a hangszereinken, orgonáinkon gyakran megtaláljuk valamelyik vízi állat mintázatát. Meséinkben a víziállatok gyakran kettős szerepkörben jelennek meg. Ez nem véletlen, mert a természetben is a vízi állatokat gyakran a kettősség jellemzi. Kétéltű például a béka, de a halak egy része is tüdővel lélegzik. Ez a kettősség megtalálható a jellemükben is. Meséink vízi állatai is hol segítenek, hol ártanak a hősnek. Egyesek közülük a félelmeinkhez kapcsolódnak. Így a meséink boszorkánya kígyót, békát eszik. A királylányt vagy a mesehőst békává varázsolják el. Más vízi állat a mesehős kérésére segítségadással válaszol. A cet és a teknősbéka elviszi a hőst a kívánt helyre. Az aranyhalacska mindig segít az arra érdemesnek.

320


A csángók hitében a világ kettőssége úgy fejeződik ki, hogy a földet a vízen ikerhalak tartják. A vízjegyű hal a világ összetartó erejének, a szeretetnek is lehet a szimbóluma. Hal szavunk több is jelentést hordoz magában. Jelenti a lélekhalat, meséink aranyhalacskáját, mely segít életünk során. A Halak csillagképet két halacska szemlélteti, valószínűleg világunk kettősségének megfelelően. A hal némasága az örök csenddel is kapcsolatos. Az alvilág az olyan, mint a halvilág. Mélyen a csendben található. A csendes emberre mondjuk, hogy néma, mint a hal. Aki átmegy a lélek világába, az olyan, mint a hal, vagy mintha meghalna. Több nép mítosza szerint az első lelkes lény hal alakú volt. Tüdővel lélegző hal több ókori barlangrajzon látható. Ilyen az afrikai dogonok rajza, ahogy az életet adó Őst ábrázolják. A mezopotámiai agyagtáblákon is megjelenik a halfarokban végződő ember. A leírás szerint az isteni segítő, Ab-Gel a vízre szállt le. Ábrázolásainál testét halpikkely borítja. Amikor elhatározta, hogy szárazföldre lép, alakja félig ember, félig hal volt. Emberi alakját később vette fel. Egyes népmesékben az embereknek valamikor kemény pikkelyes bőrük volt. Az óind Karnának a pikkelyszerű bőrpáncélja beépült a testébe, amiért sebezhetetlen volt. A német Siegfried és a görög Akhilleusz történetében is fellelhető ez a testi sajátosság. Az indiánok szerint az emberek ősei tengerből származó emberi alakot öltő lények voltak. A rák, hal és béka a vízhez kapcsolódik. A víz-elem mint az őserők egyike érzelmeinkhez rendelődik. Érzelmeink pedig anyai oldalunk sajátos jellemzői. Ezért az ókor istennőinek kísérőjele volt a béka, a rák, a skorpió és a hal is. Az emberi hang és a zene átalakító erővel rendelkezik, mert érzelmeket ébreszt bennünk. Ezért nem véletlen, hogy a zeneszerszámainkon gyakran vízi állat mintázata található. 6.9.12. A KÍGYÓ A festett és faragott tárgyainkon, épületeinken a csigavonal mintázata igen gyakori. A kígyózó vonal az ókor népének kedvelt jele volt. A természeti népek törzseinél a csigavonal ma is szent jelképnek számít. Ez nem véletlen, mert a kígyó testének csigavonala jelenti az élet energiáinak útját. Naprendszerünk is az energia csigavonalát követi. A botra tekeredő kígyó ma is gyógyászati jelkép. A természeti képhez hasonlóan a kígyó, illetve a csigavonal kettős értelmet takar. Egyes kígyók a kétéltűekhez tartoznak, hol vízben, hol szárazon élnek. Ez a kettős jellemzés található meg regéinkben, meséinkben is. A kígyó hol az okosság képviselője, hol ártó lényként szerepel. A világ mondáiban a kígyó közvetítő a felső és az alsó világ között. Legtöbbször az életfán jár le a földre segíteni az embereket. A magyar népmesékben gyakrabban jelenik meg sárkánykígyó képében. Ez nem véletlenül történik. Kozmikus értelemben a kígyó csillagjegye a Sárkány csillagkép. Nálunk a sárkány legtöbbször a nehézségek megtestesítője. A mesehősnek rendszerint a sárkányt le kell győznie, hogy célját elérhesse. Meséinkben a sárkány nyomában sötétség támad, elrabolja a Napot, a Holdat vagy a csillagokat. A kígyó helyett a sárkány több kultúrában ismert. Kínában a sárkány nemcsak a termékenység istennőjét ábrázolja, hanem a Föld energiáját is alakítja. Új épület elhelyezésénél figyelembe veszik a helyi sárkányok energiáját is. A sárkány nemcsak a kínai császárok őrállata, hanem a germán és kelta uralkodóké is. A germán hős Szigurd vagy Beowulf sárkánnyal kellett megküzdjön, hogy célját elérje. Sárkány volt az egyik szimbóluma Ozirisznek, az alvilág egyiptomi urának. Ő idézte elő a Nílus évi áradását, amitől a föld termékenysége függött. Népi hagyományunkban a sárkány és a víz kapcsolata jelenik meg. Az elpárolgott víz olykor felhőszakadásként esik le a földre. A viharos esőfelhőket sárkányfaroknak nevezi egyes helyeken a nép. A körkörös alakban ábrázolt kígyó vagy sárkánykígyó címerekben is megjelenik, így a Garai- és Bocskai-címerben, valamint Hajdú és Szatmár vármegye régi címerében. A lét energiájának kígyózó ábrázolása nagyon régi időkbe vezet vissza. Több nép hitregéjében a teremtés fő mozgatója a kígyó, illetve a kígyózó energia. Az egyiptomi Amon bárkáját éjszaka a kígyón keresztül vontatják át. A hinduk a Tejutat kígyók ösvényének nevezik. Kígyó mellett ábrázolták a sumer Ősanyát, Istárt, Samast és az indiai Ősanyát, Anantát. A hindu Visnu a bölcsesség kígyóján lovagol. Az egyiptomi fáraók isteni származásuk jelképeként viselték koronájukon a szent ureusz kígyót. Az aztékok teremtőjé-

6.10. Irodalom

321

nek jele a tollas kígyó. A görög mitológiában a Nap a kígyók vagy hosszú farkú sárkányok vontatta hintón kocsikázik. A pápua indek ősszülőjét, Nit, illetve Hannát is kígyóval ábrázolják. A kígyó az egyik legősibb és legösszetettebb jelkép. Jelképes értelemben a kígyót olykor a skorpió helyettesíti, mert a kígyó csillaga maga a Skorpió csillagkép. Egyes mondákban a kígyó a sötét erők megtestesítője. Az afrikai törzsek a Nap sugarainak romboló hatását kígyóval ábrázolják. A hunok tudás alapú hite az égi eredetű Anahita Istennőtől származik. Az ő ábrázolásainak tudhatók be a történettudományunk által ismert ún. kígyós Istennők. Az ógörög Démétér földistennő kocsija kígyóabroncsú kerekeken gördül. Az ősi istennő és a kígyós képzet megtalálható a kínai ősként számon tartott Nu-Wa istennő ábrázolásain. Ugyanakkor a napos oldal körrel és fekete madárral van ábrázolva. A holdas oldal a holdas vizes rák jellegnek megfelelő békával és a téli napforduló négylábú állatával jelképezett. Az egyiptomi Amon bárkáját éjszaka a kígyón keresztül vontatják át. Több nép mítoszában, így a görögöknél, az indiánoknál, a kínaiaknál a kígyó közvetítő a felső és az alsó világ között mint az ősanyát ábrázoló életfa egyik kísérője. Még az egyiptomi kultúrkörből ismeretes, hogy az ősanyának, az ég Királynőjének, az égi Szűznek áll csak hatalmában a kígyó fejét eltiporni. Az ókor népe az Ég Királynőjétől várta mindig a segítséget, a gyógyulást. Ennek a hagyománynak ma is folytatása van. A keresztény díszítőművészet a festményeken, szobrokon, a templomokban és az imakönyvekben a Szűzanya lábánál gyakran kígyót jelenít meg. A csángók bölcseletében minden embernek van védőszelleme, mely kígyó alakját ölti fel. Amikor az ember meghal, a kígyó szokott kopogó hangot hallatni akkor éjszaka. A kígyózó csigavonal megjelenítése ünnepeink velejárója Karácsonykor és Húsvétkor. Az ostor megsuhintásával is kígyózó vonalat képezünk le. A kígyózó vonal áldásos képzete rejlik a virgácsolás és a kihajtott ággal való megcsapkodás rítusa mögött. Az írásos tojásokon nagyon gyakori a csavarvonal. A húsvétfa egyik díszítőeleme a papírból készült spirál.

6.10. IRODALOM 1. Baráth T.: Magyarok őstörténete. Somogyi Zoltán kiadása, 1988. 2. Rundle C. R. T.: Myth and Symbol in Ancient Egypt. London, 1959. 3. Durant: Das Geschichte der Zivilisation. Bern, 1952. 4. Zarathusztra: Zend Aveszta. Élő Föld Kiadó, Érd, 2000. 5. Bíró L.: Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, 2001. 6. Hoppál M, Jankovics M, Nagy A, Szemadám Gy.: Jelképtár. Helikon, Budapest, 2000. 7. Hamvas B.: Silentium. Medio Kiadó, Szentendre. 8. Falvay K.: Boldogasszony. Tertia Kiadó, Budapest, 2001. 9. Badiny Jós F.: A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása. Budapest, 1999. 10. Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka. Mandala Véda, Budapest, 2000. 11. Varga G.: A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999. 12. Badiny Jós F.: Jézus Király a pártus herceg. Budapest, 1998. 13. A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000. 14. Roheim G.: A bűvös tükör. Budapest, 1984. 15. Thuróczy J.: A magyarok krónikája. Budapest, 1980. 16. Popescu A.: A géta-dák kultúra. Bukarest, 1987. 17. Diószegi V.: A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1978. 18. Graves R.: Héber mítoszok. Szeged, é. n. 19. Finnugor–szamojéd regék és mondák. II. Budapest, 1984. 20. Nagy G.: I. m. Budapest, 1895. 21. Zöld Vitéz és Virág Péter. Budapest, 1985. 22. Penavin O.: Népi kalendárium. Újvidék, 1988. 23. Kákossy L.: Egyiptomi és antik csillaghit. Budapest, 1978.

322


24. Makkay J.: Attila kardja – Árpád kardja. Szeged, 1995. 25. Graves R.: Görög mítoszok. Budapest, 1981. 26. Mitológiai enciklopédia. Budapest, 1988. 27. Pócs E.: Tündérek, démonok, boszorkányok. Budapest, 1989. 28. Györfi J.: Az óperzsa birodalom tündöklése és bukása. Budapest, 2000. 29. Takács Gy.: Babba Mária. Országépítő, 1993/4. 30. A sárkányölő vitéz. Budapest, 1957. 31. Béky G.: Szép Szűz Mária. Budapest, 1994. 32. Daczó Á.: Csíksomlyó titka. Csíkszereda, 2000. 33. Köves-Zulauf T.: Bevezetés a római vallásba. Budapest, 1995. 34. Vértes E.: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Budapest, 1990. 35. Donini L.: Korok, vallások, istenek. Budapest, 1961. 36. László Gy.: A honfoglaló magyar népélet. Budapest, 1994. 37. Az atlantiszi Tót smaragdtáblái. Mandala Véda, Budakeszi, 2001. 38. Zecharia S.: Az istenek városai. Édesvíz, Budapest, 1996. 39. Molnár Gy.: Mária a történelemben. Transsylvania, 2002. 40. Pap G.: Hazatalálás. Püski, Budapest, 1999. 41. Saunders N. J.: Állatszellemek. Magyar Könyvklub, Helikon, Budapest, 1996. 42. Paál Z.: Arvisura. Püski, Budapest, 2002. 43. Antal M.: A gyímesvölgyi csángó magyarok hiedelmei. General Press, Budapest, 2004. 44. Szabó M.: A magyarok csillagai. Cheiron, Budapest, 2005. 45. Für Z.: A magyar rovásírás ABC-s könyve. Püski, Budapest, 2004. 46. Berta T.: Az időkód. Budapest, 2002. 47. Dobrovits A.: Irodalom és vallás az ókori Egyiptomban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 48. Tánczos V.: Csapdosó angyal. Pro-Print, Csíkszereda, 1999. 49. Erdélyi Zs.: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Kalligram, Pozsony, 1999. 50. Crescenzo L. de: Heléna, szerelmem, Heléna. Budapest, 1993. 51. Takács Gy.: Erre ülj fel, ne a csikó hátára. Turán, 1999. 52. Máté I.: Yotengrit. I–II. Palatia, Győr, 2004–2005. 53. Bernád I.: Egészségünkért. Uránia, Sepsiszentgyörgy, 2004. 54. A köztes lét könyvei. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1998. 55. Szőcs I.: Selyemsárhajó. Kriterion, Bukarest, 1979. 56. Eliade M.: Kovácsok és alkimisták. Budapest, 2004. 57. Varga Zs.: Általános vallástörténet. I. Budapest. 58. Eliade M.: Az eredet bűvöletében. Fríg Kiadó, Budapest, 2002. 59. Balázs L.: A vágy rítusai – rítusstratégiák. Scientia, Kolozsvár, 2006. 60. Grossinger R.: Pólusváltás. Danvantara Kiadó, Budapest. 61. Domokos L.: A szellem élete. 1928. 62. Székely E. B.: Az Esszénus Béke Evangélium. I–IV. Élő Föld Kiadó, Érd, 1999.

6.11. ÁBRÁK 1. 1. A Napbaöltözött Csíksomlyói Szűzanya; 2. Boldogasszony, Szent Mihály-templom, Kolozsvár; 3. Boldogasszony-szobor, Cordoba; 4. Boldogasszony, Gyulafehérvár; 5. Boldogasszony, Ferences-templom, Kolozsvár; 6. Főoltár, Bártfa 7. Főoltár, Kisárva 2. Nut, az ősanya szüli a Napot 3. Ízisz, az Istenszülő és a keresztek 4. Óegyiptomi világkép, a csillagos égen úszó napbárkákkal 5. Nut mint faistennő az élet vizét hinti híveire. Egyiptomi bronzedény 6. Faanya szoptatja Egyiptom királyát. Thébai falikép, i. e. XVI–XIV. sz. 7. Ősanya-fa. Részlet egy mixték kódex miniatúráján, Mexikó, 1350.

6.11. Ábrák

323

8. Életfa a Pártos Birodalomból 9. A világoszlop csúcsa a Nap. Sumér dombormű 10. Hettita világkép ábrázolása: bikaemberek tartják az eget 11. Boldoganya-oszlopok: 1. A ház középoszlopa; 2. Freskórészlet az esztergomi vár Vitézkápolnájából; 3. Az Akropolisz Boldoganya-oszlopai, i. e. V. sz.; 4. Kübele, termékenység-istennő 12. 1. Oszloptartók, Losonc; 2. Oszloptartók, Sopron; 3. Oszloptartók, Kolozsvár 13. 1. A Nap–Hold erőterének színei; 2. A Gyulafehérvári Egyházmegye címere; 3. Hagia Szophiatemplom és a Szűzanya-kép 14. Szófia középkori ábrázolása 15. Ősi Boldogasszonyok: 1. A willendorfi Vénusz a sámándobokról; 2. Ősanya-szobor, Dordogne, i. e. 20 000 [6]; 3. Kibédi madáranya [55] 16. Özönvíz előtti madárfejű istennőszobrok 17. Istenanya-szobrocska Tordosból, i. e. 4000 18. Krétai (i. e. 1500) és séi (i. e. 5000, Szombathely mellett) madáristennők 19. Madárfejű kétszemű istennő Urból, i. e. 5000 20. 1. Madáristennő, permi bronz, i. u. VI–IX. sz.; 2. Hun aranyfibula 21. Aranyozott ezüst melldísz, Rakamaz, 10. sz. 22. Ezüsttál, Irán, 6. sz. 23. Math-Ar, az igazság szelleme a fáraó előtt 24. 1. Innana; 2. Anahita, Mezopotámia 25. A karthágói Tanith istennő 26. A Kolozsvári Nemzeti Színház múzsája 27. Szkíta kígyós istennők: 1. Négykarú istennő Tok-halából (Khorezm); 2. Tibeti istennő; 3. Argimpasza, szkíta istennő. Domborított aranylap, Kul-Oba, i. e. IV. sz.; 4. Anahita, mezopotámiai istennő 28. Krétai kígyós és madaras istennő, i. e. 1600. 29. Kígyótestű istennő, szkíta lószerszám, i. e. IV. sz. 30. A kínai teremtő istennő, Nu-Wa 31. Hekaté alvilági istennő 32. Kapubálvány-faragás a Székelyföldről 33. Faragott székely láda 34. 1. Gyerőmonostori madárlány kígyókkal; 2. Hindu ábrázolás; 3. Bánffyhunyadi kazetták 35. Szkíta istennő 36. Szkíta övcsat 37. Szervátiusz Jenő szobrai 38. Ég (Nap) és Föld (Hold) összekapcsolódása 39. Leonardo kozmikus embere 40. Nő a csillagtetraéderben 41. Férfi a csillagtetraéderben 42. Az élet virága 43. Az elektron mint állóhullám 44. Életmag faragott kapun 45. Egyiptomi életfa 46. Dogon barlangrajz 47. Mezopotámiai Ab-Gel 48. 1. Visnu, indiai miniatúra; 2. Templomi kazetta, Szilágylompért; 3. Szirén, Pávia; 4. Templomi kazetta, Gyerővásárhely 49. Wesselényi-címer 50. A görög Teremtő, Okéánosz a delfinekkel [41] 51. 1. Festett templomi kazetta, Oklánd; 2. Az indiánok lazacos maszkja 52. Csíksomlyói naptárkő, i. e. 1800 53. Tatárlaki agyagtáblák, i. e. 5200 54. Istenanya szobrocskák: 1. Tordos; 2. Tatárlak; 3. Fából készült lapp szobrocska

324


55. Istenanya és fia mezopotámiai agyagtáblákon 56. Chestohovai Mária-kép 57. Áldó keresztjel, templomablak, Tar 58. Boldogasszony a napkerékkel, Kolozsvár, Szent Mihály-templom 59. Oltár, Gyergyószentmiklós 60. Sarlós Boldogasszony, Ferences-templom, Kolozsvár 61. Sarlós Boldogasszony, Futásfalva 62. Kisboldogasszony, a kalászos Démétér. Démétér istenanya kalászokat ad Triptomélosznak, aki kígyós (sárkányos) kocsival jelenik meg 63. Gyógyító bábuk: 1. Egyiptomi jelkép, „ank”, az élet szimbóluma; 2. Gyógyító bábu 64. Bánffyhunyadi mézeskalács 65. Szkíta aranyszarvas, Zöldhalompuszta 66. Mezopotámiai szarvas és madár: relief turullal és szarvasokkal Ur városából 67. Templomi kazetta, Técső 68. Szarvast felragadó turul, szaka aranylemez, i. e. IV. sz. 69. Szarvast markoló sas, szaka nemezrátét, i. e. IV. sz. 70. Az Igazság fája, Babilon 71. Szárnyas oroszlán, szkíta érem 72. A pálosok életfája 73. Eget tartó oszlop, Babilon 74. Táltosló, szaszanida tál 75. Táltosló, nagyszentmiklósi kincs 76. Pegazus, görög érem 77. Szkíta övcsat 78. Vadászó hun vitéz 79. Mátyás király és Holdas lova, Kolozsvár 80. Címer, betléri kastély 81. Szent Lukács evangélista képjele 82. Mennyezeti pecsét, Szent Mihály-templom, Kolozsvár 83. Kutyafejes szkíta fokos 84. Templomi kazetta, Técső 85. Szebeni címer 86. Ungvári címer 87. Ursus kapu, Kolozsvár 88. Templomi kazetta, Szilágylompért 89. Címer, Árvavára 90. Kornis címer 91. Szepes vármegye címere 92. Egyszarvú, Técső 93. Kapudísz, Krakkó

6.11. Ábrák

325

4.

2.

5.

7.

11.1.

6. 8.

11.2.

9.

10.

326


11.3.

11.4.

15.1.

15.2.

14.

15.3.

18.

21.

19.

16.

20.1.

22.

6.11. Ábrák

327

20.2.

24.1.

23.

24.2.

25.

27.1.

27.2.

27.3.

30.

28.

31.

33.

29.

32.

328


36.

34.1.

34.2.

38.

37.

35. 39.

42.

43.

47.

6.11. Ábrák

329

46.

40.

41.

48.3.

53.

51.2.

50.

52.

54.2.

54.3.

54.1.

330


55.

63.1.

63.2.

64.

65.

56.

58.

66.

68.

62.

70.

69.

71.

72.

6.11. Ábrák

331

73.

76.

74.

78.

83. 85.

75.

81.

332


6.11. Ábrák

333

1.1.

1.2.

1.3.

1.5.

1.6.

1.4.

12.1. 1.7.

3.

12.2.

12.3.

334


13.2.

13.1. 13.3.

17.

26.

27.4.

44.

45. 34.3.

6.11. Ábrák

335

48.2.

48.4.

51.1.

57.

59.

67.

60.

77.

48.1.

49.

61.

336


79.

80.

84.

86.

82.

87.

89. 88.

90.

84.

91.

93.

6. BOLDOGASSZONY ANYÁNK

Recommend Documents