6. A TÁPLÁLKOZÁSSZABÁLYOZÁS TÉNYEZŐI: AZ ÉTEL MINŐSÉGE, VALAMINT AZ INTEROCEPTÍV JELZÉSEK IRÁNTI ÉRZÉKENYSÉG

6.

A TÁPLÁLKOZÁSSZABÁLYOZÁS TÉNYEZŐI: AZ ÉTEL MINŐSÉGE, VALAMINT AZ INTEROCEPTÍV JELZÉSEK IRÁNTI ÉRZÉKENYSÉG

Cél: A táplálékszabályozás szintjeinek megbeszélése, az étel minősége, illetve a belső ingerek iránti érzékenység szerepének bemutatása. Időtartam: 30 perc. Eszközök: Minden párosnak 3 különböző ízű keksz egy-egy (A, B és C jelű) műanyag pohárban, azonos mennyiségű legyen mindegyikben, és ügyeljünk arra, hogy csak a k.sz. vehessen belőle a vizsgálat végéig; ízítélet űrlap; (ld. „Melléklet”); páronként két egyforma vizespohár és egy edény (vagy tál), víz, legalább egy mércés pohár. Melléklet: Ízítélet űrlap. Jelleg: Páros munka, közös megbeszélés. Az eljárás menete: A gyakorlat elején a hallgatókat párokba osztjuk. A páros k.v. tagját instruáljuk a vizsgálat menetéről, és arról, hogy a kimondott vizsgálati célon túl az elfogyasztott kekszek számát is regisztrálnia kell. A k.v. a következő instrukciót adja a k.sz.-nek: (az ízítélet űrlapra csak azonosító jeligét írjanak, hogy a csoportos értékelésnél anonim maradhasson mindenki): „Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a különböző étkezési szokások milyen kapcsolatban állnak az ízek megítélésével. Ehhez először a 3 különböző kekszet (A, B és C pohárból) kell megkóstolnod. Arra kérünk, próbáld meg kitalálni, hogy ezek milyen alkotóelemekből készültek, majd egy hétfokú skálán ítéld meg, hogy mennyire ízlik Neked az A, B, ill. C jel ű pohárban lévő keksz (1= nagyon nem ízlik, 7= nagyon ízlik, 2–6-ig közbülső értékek). Kérlek, nagyon gondosan fontold meg a válaszod! A pontos ítélethez olyan sorrendben és annyi kekszet vehetsz a poharaidból, amilyen sorrendben, és amennyit akarsz.” A k.v. az ízítélet űrlapba jegyzi a k.sz. válaszait (ld. „Melléklet”), félreteszi a poharakat, de még nem számolja meg, mennyi keksz maradt, csak majd a gyakorlat legvégén. (A gyakorlat ezen fázisába illeszthető „Az étkezési szokások mérése tesztekkel” c. gyakorlat.) Utána a két vizespohárba egyforma mennyiségű vizet tölt a k.v., de ne legyen tele a pohár. Az egyiket odaadja a k.sz.-nek: „Légy szíves, csukd be a szemed, és igyál egy kicsit ebből a pohár vízből, de csak akkor nyisd ki a szemed, ha szólok”. A k.sz. iszik, majd a k.v. elteszi a k.sz. elől a poharat úgy, hogy k.sz. ne láthassa, és elébe teszi a másik érintetlen poharat és az edényt. „Jó, kinyithatod a szemed. Most légy szíves önts ki ebből a pohárból az edénybe annyi vizet, amennyit az előbb megittál.” A k.v. megméri, hány ml eltérés van a ténylegesen megivott víz és a kiöntött víz mennyisége között és megszámolja a félretett kekszeket, melyik ízűből hány maradt. Értékelés: az elfogyasztott kekszek számát összehasonlítjuk azzal, hogy a.) mennyire ízlett keksz: korrelációs pontdiagramon ábrázoljuk az ízítélet és az elfogyasztott kekszek számának összefüggését. (Elvileg nem kell több kekszet megenni a 7-es ítélethez, mint az 1-eshez.) Amennyiben a szünetben a tesztkitöltést elvégeztük: b.) hány pontja van az étkezési szokásokat felmérő teszteken (EAT, BCDS): ezt is fenti módon ábrázoljuk. A ténylegesen megivott víz mennyisége és a kiöntött víz mennyisége közötti eltérést összehasonlítjuk azzal, hogy hány pontja van az étkezési szokásokat felmérő teszteken (EAT, BCDS): ezt is fenti módon ábrázoljuk. (A kekszek becsült alkotóelemeivel nem csinálunk semmit, az az elterelést szolgálta.) Elméleti háttér: Az emberek többsége nem számolja a kalóriákat, mennyit eszik és mennyit mozog, mégis meglepően stabil a testsúlya. A táplálékszabályozásnak több szintje van: 1. Fiziológiai szabályozás:

PDF created with FinePrint pdfFactory Pro trial version http://www.pdffactory.com

a. rövid távon: az aktuális éhségszintnek megfelelő viselkedést meghatározó tényezők: – Vércukorszint (amennyiben csökken: gyengének, éhesnek érzi magát az ember) – Gyomortelítettség és egyéb zsigeri, interoceptív ingerek: az evés megindulásában és leállításában egyaránt fontosak. Egyéni eltérések vannak abban, hogy ki mennyire érzékeny ezen jelzésekre, ez az ún. „belső pásztázó" (internal scanning) vagy ön-monitorizáló (selfmonitoring) funkció (HEILBRUN ÉS BLOOMFIELD, 1986). A kövérek általában kevésbé érzékenyek, kevésbé jól diszkriminálnak belső ingereiket illetően. A gyakorlaton elvégzett „vízivásos” helyzet ezt a belső letapogató-képességet mérte. Hellbrun és munkatársa az önmonitorozás képességét a megivott és kitöltött víz mennyisége közötti eltérésben mérte (milliméterben), és azt találták, hogy ebben a helyzetben a bulímiások (egyfajta táplálkozási zavar, ld. „Az étkezési szokások mérése tesztekkel” c. gyakorlatot), és az alkoholisták a normál kontrollhoz képest jóval pontatlanabbul ítélkeztek, tehát belső ingerekre való érzékenységük rosszabb. – Testhőmérséklet, de ezen belül az agy hőmérséklete különösen fontos (vö. melegben illetve lázas állapotban keveset eszünk). b. Hosszú távú szabályozás: stabil testsúlyért felelős. A táplálkozásszabályozásban kulcsfontosságúak a hipotalamusz ventromediális (VM) és laterális (LM) magjai. A VM (ún. telítettségi központ) és LM (ún. éhségközpont) magok működése reciprok módon tartják fenn a stabil testsúlyt. Patkánykísérletekben VM-lézió után az állat meghízik egy adott szintig, és ott beáll a súlya, LM-lézió után pedig lefogy és egy alacsonyabb szinten stabilizálódik a testsúlya. Nisbett (idézi RUDERMAN, 1986) hipotézise szerint mindenkinek van egy biológiailag egyénileg meghatározott, homeosztatikusan védett ideális testsúlya vagy beállítási pontja (set point), ez magyarázná a normál esetben stabil testsúlyt. A beállítási pontot a zsírsejtek száma határozna meg, amit viszont genetikai tényezők és korai táplálkozási hatások szabnak meg – ezt pedig felnőtt korban nem lehet már változtatni. 2. Környezeti ingerek: – A látvány és az illat fontos incentívek, kiválthatják az evést, de ha a hipotalamikus központok épek, akkor ezek szerepe nem alapvető az evés fenntartásában. Az incentív „elragadó” erejét mutatja, ha a kekszes feladatban a „finomabbnak” ítélt kekszből eszik többet a k.sz. A feladat szempontjából (megítélni a kekszek összetételét) ugyanis nem kellene, vagy nem pont abból kellene többet enni. Az ilyenfajta kísérletekben az a tapasztalat, hogy általában a kövérek esznek többet az általuk kellemesnek ítélt ételből (függetlenül attól, hogy mi a feladat az étellel), a soványak „elvégzik” a feladatot, és a különféle minőségű ételből megközelítőleg egyforma mennyiséget esznek (amennyi az adott feladat szempontjából szükséges). – a tanulásnak fontos szerepe van bizonyos ízű ételek iránti étvágy ill. averzió kialakulásában, főleg az averzió nagyon tartós lehet, akár életre szóló (ennek nyilvánvaló a biológiai jelentősége). 3. Társadalmi, kulturális tényezők: – Megszabják, mikor, mit, mennyit „kell” enni (már gyermekkorban is). Fontos kulturális hatás az adott korban közvetített „testideál” is: korunkban például a „karcsúságideál” van soron (manökenek, Barbie baba, stb.), bár épp az AIDS-félelem miatt talál elmozdulás észlelhető az „erőideál” irányába (kisportolt, izmos, erős testalkat a „divatosabb”). Kóros szabályozás: A testsúly alakulásával kapcsolatos alapvető összefüggés: energiafelhasználással egyenlő energia-felvétel = állandó testsúly, energiafelhasználásnál nagyobb energia-felvétel = hízás energiafelhasználásnál kisebb energia-felvétel = fogyás. Tehát az egyensúly megbillenhet akár úgy, hogy a táplálék felvétele változik, akár úgy, hogy csak a felhasználás, akár a kettő bármilyen kombinációja esetén. Az egyensúly kibillenésének sokféle kiváltó ok lehet, ezek közül néhány: Plusz bevitelhez vezethet: – megoldatlan emocionális problémák: „ki vannak éhezve a szeretetre”. A kövérek inkább hajlamosan érzelmi problémáikat evéssel kompenzálni, de nem csak ők. Nincs biztos személyiségkorrelátuma a kövérségnek.


– A kövérek külső kulcsingerekre, szituációs tényezőkre jobban reagálnak (finomabb ételből többet esznek, jobban befolyásolja őket az idő múlása, és emiatt esznek, nem az éhségérzet miatt), de vannak ilyen normás súlyúak is. Néhány szempont az energiafelhasználással kapcsolatban: – anyagcserére az energiafelhasználás 2/3-a megy el, – zsírszövet fenntartásához kevesebb energia kell, – éhezésre csökken az anyagcsere sebessége: ez adaptív – tényleges aktivitásra (mozgásra) az energiafelhasználás 1/3-a megy el, – a mozgás közvetlenül felhasználja a tápanyagot (növeli az anyagcserét), – rendszeres mozgás közvetve is szabályoz: az alapanyagcserét növeli (a rendszeresen mozgó szervezet nyugalomban is több energiát használ fel). Kóros étkezési szokások: – A kövérség korrelátumainak vizsgálatai során került a figyelem fókuszába, hogy magának a diétázásnak (fogyókúrázásnak) fontos szerepe lehet a táplálékfelvétel szabályozásában. Herman és Mack az 1970-es évek közepén alkotta meg az „evési korlátozás” kifejezést: a táplálékfelvételt befolyásolja a táplálék felvételére irányuló vágyat elősegítő fiziológiai tényezőknek és az ennek a vágynak a legyőzésére irányuló erőfeszítésnek az egyensúlya. Ez a kognitíve közvetített küzdelem az evés ingerének legyőzésére, az ún. „evési korlátozás” (restraint). Korlátozó evők, akik állandóan aggódnak azért, hogy mit esznek, küzdenek a diétázással, és megpróbálnak ellenállni az evésnek. Az ilyenek normál súlyúak is lehetnek. Sok vizsgálatban, ahol a kövér és normál súlyúak között nem találtak szignifikáns különbséget, pedig várható lett volna, a „korlátozó” és „nem korlátozó” csoportosításban az elemzés szignifikánsabb különbséget mutatott pl. inkább a korlátozókra, és nem a kövérekre jellemző, hogy az ízletes ételből többet esznek (részletesebben ld. RUDERMAN, 1986). Tájékozódó irodalom: HEILBRUN, A. B. AND BLOOMFIELD, D. L. (1986). Cognitive differences between bulimic and anorexic females: self control deficits in bulimia. International Journal of Eating Disorders, 5, 209–222. RUDERMAN, A. J. (1986). Dietary restraint: a theoretical and empirical review. Psychological Bulletin, 99, 247–262. TÚRY F., KOLLÁR M. ÉS SZABÓ P. (1991). Táplálkozási attitűdök középiskolások között. Ideggyógyászati Szemle, 44, 173–181. TÚRY F., SZABÓ, P. ÉS SZENDEREY G. (1990). Evészavarok prevalenciája egyetemista populációban. Ideggyógyászati Szemle, 43, 409–418. Ismeretterjesztő fogyókúrás könyvek: MCMENEMY KERÉNYI G. (1989). Végleges fogyás fogyókúra nélkül. Az ideális testsúly lélektani megközelítése, Budapest. PADOS GY. (1990). Elhízás, koleszterin, fogyókúrák. Unió Könyvkiadó, Budapest. YUDKIN, J. (1973). Ez a korszerű fogyókúra. Medicina, Budapest.


7.

ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK MÉRÉSE TESZTEKKEL

Cél: (1) Az étkezési szokások tesztekkel való mérésének bemutatása, (2) az étkezési zavarok néhány alapvető típusának megbeszélése, az ezekre való hajlam előrejelzése. Időtartam: A tesztkitöltés összesen kb. 15 perc. Eszközök: Mindenkinek egy EAT teszt (közli TÚRY, SZABÓ ÉS SZENDEREY, 1990) és egy BCDS teszt (közli TÚRY, KOLLÁR ÉS SZABÓ, 1991). Jelleg: Egyéni tesztkitöltés, közös megbeszélés. Az eljárás menete: Minden hallgató egyénileg töltse ki az EAT és a BCDS skálát. A tesztkitöltést megelőzően kérjük meg a hallgatókat, hogy őszintén válaszoljanak a tesztre. Ezt azzal is elősegíthetjük, hogy előre közöljük, hogy nem kell beadniuk a teszteket, nem kell nyilvánosságra hozniuk az eredményeiket. Közösen beszéljük meg a tesztek kiértékelésének módját (ld. „Elméleti háttér”), minden hallgató önmaga határozza meg saját pontszámát mindkét teszten. Közösen beszéljük meg a kérdéskör elméleti vonatkozásait. Miután az egyetemista populáció az egyik leginkább veszélyeztetett csoport a mért evészavarok tekintetében (ld. „Elméleti háttér”), jó előre felkészülni arra, hogy azokat akik ezt igénylik, orvos és/vagy pszichológus kollégához tudjuk irányítani. Elméleti háttér: Az evési viselkedés zavarai az utóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe kerülnek mind nemzetközi, mind hazai körben (ld. pl. B LUNDELL ÉS HULL, 1986; H ALMI, FALK ÉS SCHWARTZ, 1981; LACEY, 1986). A táplálkozási zavarokkal küzdők aránya egyre nagyobb, hazánkban például a felnőtt lakosság egyharmada (más kritériumok szerint: fele) elhízottnak tekinthető. Az anorexia nervosa, a kóros soványság meglehetősen furcsa kórkép: annak ellenére, hogy a beteg rendkívül sovány, mégis kövérnek érzi magát, fél az elhízástól, különféle testsúlycsökkentő manővereket hajt végre. Ez a viselkedés, illetve maga a fogyás oda vezethet, hogy a nőknél pl. kimarad a menstruáció. A bulímia legfőbb jellemzője az időszakonként megjelenő falási roham. Ez gyakran megjelenik az anorexiásoknál is, ezért sokáig ezt a kórképet is oda sorolták, míg 1980-tól önálló kórképpé nem vált a bulímia. A falásrohamokban a beteg nem tudja kontrollálni a táplálékfelvételt, a hatalmas mennyiségű, hirtelen bevitt táplálékot önhánytatással, hashajtókkal, vízhajtókkal távolítja el a szervezetéből. A beteget normál testsúly mellett is állandó, túlzott törődés jellemzi a saját alakjával, testsúlyával. A falásroham (binge eating) legfőbb jellemzője ?? Az evészavarok (obesitás, vagyis a kóros elhízás, a bulímia és az anorexia nervosa) „kontinuumhipotézise” szerint ezek a kórképek egyetlen spektrumot alkotnak, sok a közös jellemzőjük, egymásba átalakulhatnak (a nagy külsődleges eltérések ellenére). Mindegyik evészavar komoly szövődményekhez vezethet, gyakran életveszélyes szintre fokozódhat. Bulímiásoknál például a falási roham következtében előfordulhat a gyomor szétrepedése. Az evészavarok megjelentek hazánkban is, és előfordulásuk megközelíti a nyugati tanulmányokban közölt arányokat. E zavarok szempontjából az egyik leginkább veszélyeztetett réteg a gimnazista és egyetemista korosztály. Hazánkban egyetemisták körében végzett felmérés szerint például a férfiak 0,8%-a, a nők 1,3%-a bizonyult bulímiásnak. Jóval nagyobb azok aránya, akiknél ugyan még nem fejlődött ki a teljes kórkép, azonban néhány kedvezőtlen tünet már stabilan fenn áll: például a kontrollálatlan falási epizódok az egyetemista nők 17,4%-ánál, a férfiak 18,9%-ánál jelentkeznek. (E vizsgálatokról, illetve a részletesebb adatokról ld. T ÚRY, KOLLÁR ÉS SZABÓ, 1991, T ÚRY, SZABÓ ÉS SZENDEREY 1990; SZABÓ, 1992). Azok aránya is egyre nagyobb, akik ugyan még nem érik el az anorexia diagnosztikai kritériumait, ám testsúlyukat kényszeresen kontrollálják, állandóan fogyókúráznak, tehát anorexiás attitűdűek. Riasztó adatokról számolnak be az evészavarokkal foglalkozó tanulmányok: például amerikai 14 éves diákok 25%-a aktuálisan diétázik, és majd 3/4-ük már diétázott életében. Szintén amerikai illetve kanadai adatok szerint a 15 éves diákok 13%-ánál rendszeres a hashajtózás, vízhajtózás, önhánytatás.


Az evészavarokra való hajlam előrejelzésének igényével több papír-ceruza teszt készült. Ezek közül kettőt mutattunk be e gyakorlaton. A korai szűrést sürgeti az is, hogy a bulímiások rendszerint titkolják tüneteiket (pl. éjjel, egyedül esznek rengeteget), és a normális testsúlyuk miatt sem gyanúsak a külső szemlélő számára. Az „Eating Attitude Test” (EAT) 40 tételes, amelyen a tételeket a megfogalmazott tünet előfordulási gyakoriságától függően 6 fokozaton („soha”-tól „mindig”-ig) ítéli meg a v.sz.. A pontozása: a szélsőséges válaszokra 1, 2 ill. 3 pontot adunk. Az 1, 18, 19, 23, 27 és 39-es tételek esetében a „néha”, „ritkán” és „soha” válaszok kapnak 1, 2 ill. 3 pontot, a többi tételnél a „gyakran”, „nagyon gyakran” ill. „mindig” válaszok kapnak növekvő pontot. Így összesen 120 pont érhető el a teszten. A teszt alkotói szerint annál, aki 29 pontnál többet ér el e teszten, már anorexiás hajlamról beszélhetünk (G ARDNER ÉS GARFINKEL, 1979). Fontos, hogy mindez hajlamot, prediszpozíciót jelezhet csak, klinikai diagnózisra nem alkalmas a teszt. Ugyancsak alkalmatlan a teszt a bulímia és az anorexia (hajlam) elkülönítésére: amikor az EAT-t alkották, még nem volt önálló kórkép a bulímia. A BCDS, a Bulímia Kognitív Disztorziós Skála 25 tételes. A bulímiára jellemző kognitív torzulásokat 2 faktorban méri: a. a test alakjára és külső megjelenésére vonatkozó tételek: az 1, 3, 5, 6, 12, 13, 18, 20, 25. b. az evési szokásokat illetve az evési viselkedést a többi 16 tétel méri. Minden tétel „egyenesen” már: amelyik pontszámot bekarikázza a v.sz., annyi pontot kap az adott tételek, a 25 tételre adott pontszám összege a BCDS összpontszám (ami 25 és 125 közötti lehet). 60 pontnál magasabb érték utal bulímiára való hajlamra. Hazai adatok szerint is a férfiak körében mind az anorexiás attitűd, mind a bulímiára való hajlam szignifikánsan ritkább, mint a nőknél. A nők „karcsúságideált” követő tendenciája – és az ezzel járó helytelen táplálkozási szokások előfordulása – annál erőteljesebb, minél iskolázottabb a nő. A saját testsúllyal kb. egyenlő arányú (22% körüli) az elégedetlenség a középiskolás fiúk és lányok körében, bár a nők inkább túlsúlyuk, a férfiak inkább alacsony súlyuk miatt elégedetlenek. Ez arra utal, hogy a középiskolában (főképp annak felsőbb osztályaiban) már megjelenik a kultúránkban közvetített karcsúságideál (lányoknál), illetve erőideál (fiúknál) hatása. Az evési szokások zavara egyetemista korra még kifejezettebbé válik: pl. az EAT teszten a nők 3,6%-a, a férfiak 1,5%-a mutatott anorexiás attitűdre utaló értéket – ld. még a korábban említett adatokat a falási rohamok előfordulási arányáról (T ÚRY, SZABÓ ÉS SZENDEREY,1990). Tájékozódó irodalom: BLUNDELL, J. E. AND HULL, A. (1986). Biopsychological interaction underlying the study and treatment of obesity. In Christie, M. J. and Mellet, P. G. (Eds.) The psychosomatic approach: contemporary practice on whole-person care. pp. 115–138. GARDNER, D. AND GARFINKEL, P. E. (1979). The Eating Attitude Test: an index of the symptoms of anorexia nervosa. Psychological Medicine, 9, 1–7. GARDNER, D., OLMSTEAD, M. P. AND POLIVY, J. (1983). Development and validation of a multidimensional eating disorder inventory for anorexia nervosa and bulimia. International Journal of Eating disorders, 2, 15–34. HALMI, K. A., FALK, J. R. AND SCHWARTZ, E. (1981). Binge eating and vomiting: a survey of college population. Psychological Medicine, 11, 697–706. LACEY, J. H. AND BURTCHNELL, S. A. (1986). Abnormal eating behavior. In Christie, M. J. and Mellet, P. G. (Eds.) The psychosomatic approach: contemporary practice on whole-person care. pp. 139–168. SZABÓ, P. (1992). Egy modern betegség: bulimia nervosa. Természet Világa, 123(6), 252–254. TÚRY F., KOLLÁR M. ÉS SZABÓ P. (1991). Táplálkozási attitűdök középiskolások között. Ideggyógyászati Szemle, 44, 173–181. TÚRY F., SZABÓ, P. ÉS SZENDEREY G. (1990). Evészavarok prevalenciája egyetemista populációban. Ideggyógyászati Szemle, 43, 409–418. WILLIAMS, P., HAND, D. AND TARNAPOLSKY, A. (1982). The problem of screening for uncommon disorders – a comment on the Eating Attitudes Test. Psychological Medicine, 12, 431–434.


6. A TÁPLÁLKOZÁSSZABÁLYOZÁS TÉNYEZŐI: AZ ÉTEL MINŐSÉGE, VALAMINT AZ INTEROCEPTÍV JELZÉSEK IRÁNTI ÉRZÉKENYSÉG

Recommend Documents