RENDŐRKAPITÁNYSÁG NYÍREGYHÁZA 4400 Nyíregyháza, Stadion utca 1-5. 4401. Nyíregyháza, Pf.: 196.
Tel. BM: (03/32) 35-00 Városi: (06/42) 524-600/35-00 Fax. BM: (03/32) 35-02 Városi: (06/42) 524-667
BESZÁMOLÓ NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN 2013. ÉVBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL
Nyíregyháza, 2014. február 20.
Tisztelt Közgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A Nyíregyháza Rendőrkapitányság – úgy, mint maga Nyíregyháza városa is - Szabolcs-Szatmár Bereg megyében kiemelt helyet foglal el, hiszen az itt dolgozók létszáma, az illetékességi terület nagysága, az itt elért eredmények jelentős kihatással vannak a megye egészének bűnügyi helyzetére, megítélésére. A Megyei Jogú Város a közel 119.000 lakosával nemcsak mennyiségében, de minőségében is más rendőri szemlélet követel, mint a megye egyéb városai. Területünkön megtalálható 10 városban és 35 egyéb településen a közrend és a közbiztonság fenntartását, a bűncselekmények felderítését szervezeti struktúránk szerint 9 rendőrőrs és az ún. központi állomány végzi. 2013. évben is az önkormányzatok és a szakmai vezetés előtt vállaltuk, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete javuljon, az intézkedések aktivitása és a Rendőrkapitányság eredményessége növekedjen. Összességében megállapítható, hogy a Rendőrkapitányság az értékelt időszakban a számára célul kitűzött feladatokat végrehajtotta. Az elért eredményeink úgy a megyén belüli, mint egyéb nagyvárosokkal bátran összehasonlíthatóak, szakmai szempontból megállják helyüket. Feladatainkat az illetékességi területünkhöz tartozó járási hivatalokkal, önkormányzatokkal, társszervekkel, civil szervezetekkel, polgárőr egyesületekkel közösen együttműködve hajtottuk végre.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
1
Nyíregyháza város közbiztonságának alakulását 2013. évben az alábbi tematika szerint szeretném bemutatni.
I.
A Bűnügyi helyzet
II.
Közrendvédelmi szakterület
III.
Közlekedésrendészet
IV.
Rendőrkapitányság egyéb szakterületeinek tevékenysége - Igazgatásrendészeti tevékenység - Bűnmegelőzési tevékenység - Együttműködés
I. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
2
BŰNÜGYI HELYZET A megyeszékhelyen végzett bűnügyi munkát 2013. évben a folyamatos, minőségi javulás jellemezte. Jelentős előrelépéseket értünk el a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló bűncselekmények ( Pl: lopások, betöréses lopások) felderítése terén, a bevezetett új módszerek hatására minőségi változás történt a bűnüldözésben. A közterületi állomány eligazítását tisztek végzik, hatékonyabbá, folyamatossá vált az információáramlás a közrendvédelmi és bűnügyi szolgálatok között, a kiemelt bűncselekmények helyszínén osztályvezető szintű parancsnok irányítja a munkát, valamint az azt követő forrónyomos tevékenységet. Külön intézkedési terveket készítettünk az állampolgárokat leginkább zavaró cselekmények (betörések, gépkocsi feltörés, kerékpárlopás, prostitúció) megelőzésére, felderítésére, és a megnövelt, célirányos közterületi jelenlét ( mozgóőri szolgálat ) pozitív hatása is érezhető a bűnügyi számokban. A regisztrált bűncselekmények: A regisztrált bűncselekmények száma 2013. évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 21.027ről 17.594-ra csökkent, 16,3 %-os változást produkálva. A Nyíregyháza Rendőrkapitányság által folytatott bűntetőeljárásokban a regisztrált bűncselekmények alapján egy kisfokú emelkedés figyelhető meg, amely 8.168-ról 8.270-re növekedett. A helyzet annak tükrében mondható jónak, hogy a tavalyi évben fejeztünk be egy 550 bűncselekmény magába foglaló okirat hamisítási ügyet, valamint egy csalás-sorozatot több mint 400 bűncselekménnyel. Nyíregyháza megyei jogú város tekintettében viszont csökkenés állapítható meg, ez a szám 5.084-ről 4.864-re változott. (-4 %)
21027
20294 20000
10000
19109
18338
7970 4813
9098 6169
17594
8093 5375
8168
8270
Megye Nyh.Rk. Ny.háza város
4864
5084
0 2009
2010
2011
2012
2013
Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények elkövetés helye szerint
A megyében elkövetett bűncselekmények jelentős része ( 47% ) továbbra is az illetékességi területünkön történik.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
3
100
57,9 55,5
50 43,2
41,3
2010
2011
Eredm. Mutató
37,4
0 2009
2012
2013
Összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények nyomozási eredményességi mutatója Nyíregyháza Rendőrkapitányságon.
A Rendőrkapitányság a megyén belül a nyomozás eredményessége alapján számított rangsort illetően 2012. évhez viszonyítva egy helyet előre lépett, így a 7. helyet foglalja el. Ez a helyezés a bűncselekmények számát, struktúráját és a rendelkezésre álló erőket, eszközöket figyelembe véve úgy gondolom nagyon reális.
Bűncselekmények száma
Nyomozás eredményességi mutató %-ban
Kapitányságok
2012
2013
2012
2013
Fehérgyarmat Kisvárda Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza Tiszavasvári Vásárosnamény Záhony Összesen Mrfk -val
806 1445 2289 4990 8168 1129 1135 1025
999 1387 2033 1591 8270 967 1243 948
57,36 49,38 53,44 73,29 37,37 44,78 41,98 57,55
64,9 60,6 60,9 48,5 55,5 58,8 64,9 61,0
22277
17699
53,06
58,0
A nyomozás eredményességi mutatók alakulása a megyei nyomozószerveknél
Nyíregyháza teljesítményét ugyanakkor nem a megyén belüli, hanem hasonló nagyvárosok kapitányságainak eredményéhez célszerű hasonlítani. 2013. évben országosan kimutatható volt egy jelentős csökkenés a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények tekintetében.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
4
Bűncselekményszám Eredményesség 2012
2013
2012
2013
Székesfehérvá r
19728
9623
67,75
68,9
Miskolc
11273
10267
45,58
54,8
Debrecen
10312
6737
33,21
47,0
Szeged
10402
7028
27,71
45,7
Kecskemét
11223
6361
26,91
39,0
Győr
9491
6372
32,56
44,8
Nyíregyháza
8168
8270
37,37
55,5
Pécs
8019
6403
36,4
51,6
Szolnok
6580
6065
22,39
53,6
Eger
4175
5412
26,71
63,1
Kaposvár
3971
4257
34,93
43,1
Szombathely
3673
2561
41
55,3
Zalaegerszeg
3612
2534
35,12
55,4
Tatabánya
3339
2063
37,17
52,1
Békéscsaba
3055
2327
36,58
53,4
Veszprém
2831
1808
51,3
51,1
Szekszárd
2658
2391
46,93
51,1
Salgótarján
2584
1915
45,51
54,02
A nyomozás eredményességi mutatók alakulása a megyeszékhelyeken
A táblázatból kitűnik, hogy kapitányságunk a megyeszékhelyek közötti felderítés eredményességi rangsorban a 2012. évi 7. helyről 2013. évben a 3. helyre emelkedett, mely nagyon jónak mondható, különösen a minimum 6.000 bűncselekményt feldolgozó nyomozószervek rangsorában. A szám annak tükrében is kiemelkedik, hogy a nyomozás eredményesség országos átlaga 47,4 % volt tavaly Az eddigi tendenciával szakítva a nyomozószervek rangsorában sikeresen megelőztük a hasonló ügyleterheltségű, de évek óta remek eredményeket elérő Miskolc és Debrecen városokat.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
5
A fenti eredményhez nagyban hozzájárul a Rendőrkapitánysághoz tartozó 9 Rendőrőrs, melyből mindegyik folytat nyomozati munkát. Az őrsök közül a legtöbb ügyet feldolgozó őrs továbbra is Baktalórántháza és a város közigazgatási határán belüli Érkert Rendőrőrs. A központi állomány évek óta a Kapitányság bűnügyeinek 60-65 %-át vizsgálja. Az arány, 2013. évben 65 % volt, mely jól mutatja, hogy a bűnözés továbbra is inkább a nagyvárosra koncentrálódik. Bűnügyi fertőzöttség alakulása: A 100.000 lakosra számított bűnügyi fertőzöttség megyénkben a 2012-es bázisra vetítve 3379ről 3390-re növekedett, ami nem mondható jelentősnek. Az országos adatokkal összevetve kijelenthető, hogy megyénk ebben a tekintetben a bűnügyileg közepesen fertőzött közigazgatási területek közé tartozik. Több évre visszamenőleg is igaz, hogy a mutató az országos átlag alatti.
Regisztrált bűncselekmények az elkövetés helye szerint, a bűnügyi fertőzöttség alakulása és megoszlása az egyes település típusok között 2009
2010
2011
2012
2013
8133
9492
8450
8097
8149
3348,24
3921,28
3506,21
3379,07
3390,02
18338
20294
19109
21027
17594
3243,79
3621,15
3439,99
3810,13
3121,42
Megyei jogú város
4813
6169
5375
5084
4864
Egyéb város
2072
1816
1702
1618
1623
Község
1248
1507
1373
1395
1662
Nyíregyháza Rendőrkapitányság területén 100.000 lakosra számított bűnügyi fertőzöttség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 100.000 lakosra számított bűnügyi fertőzöttség Az elkövetés helye a település típusa szerint
Közterületen elkövetett bűncselekmények alakulása: A nagyvárosi jellegből adódóan magas számban ( kb 25%) dominálnak a közterületi bűncselekmények a megyeszékhelyen. Ezek visszaszorítása érdekében erősítettük a közterületi jelenlétet, mozgóőri, és nyomozói portya szolgálatokat vezettünk be, valamint több önkormányzattal együttműködve térfigyelő kamerarendszerek kialakítása, fejlesztése is megtörtént, melynek hatása 2013. évben már érzékelhető volt. Kiemelten kezelt bűncselekmények: Ez a kategória 12 olyan bűncselekményt tartalmaz, melyek a lakosság hangulatát, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásolják, és amelyeket az országos és helyi médiák is előszeretettel szerepeltetnek címlapjaikon. A bűnügyi helyzet bemutatását ezeken keresztül célszerű tehát elvégezni. A Nyíregyháza Rendőrkapitányság illetékességi területén egy kisebb emelkedés figyelhető meg a kiemelten kezelt bűncselekmények tekintetében, de ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk ezen ügyek felderítésére, kezelésére, melyet az eredményességi mutató is alá támaszt. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
6
60
10000 9000 8000 7000
37,6
6000 5000
42,4
41,6
4392
4905
38,6 4487
36,7 4693
50 40
4804
4000
30
Bcs. Szám Eredményesség
20
3000 2000
10
1000
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Kiemelten kezelt bűncselekmények
A kiemelt bűncselekmények közül a testi sértések számában évről évre emelkedés tapasztalható. A cselekményekre általában a személy elleni – akár elhúzódó, akár ismeretlenül, de hirtelen fellépő - konfliktusok adnak okot. A családi, rokoni, szomszédi, baráti, de munka, vagy iskolatársi viszony is egyre gyakrabban fajul el, és a vita rendezésének mind többen választják ezt a formáját. Igen gyakori a szórakozóhelyeken, vagy azok környékén történő elkövetés is. A leggyakoribb elkövetési mód a fejre ököllel, vagy eszközzel mért ütés, mely effektív sérülés okozása nélkül is alkalmas a bűncselekmény kísérletének megállapítására 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0
80,5 518
2009
79,5
76,5
77,9
438
470
2011
2012
580
2010
79 545
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Bcs.szám Eredményesség
2013
Testi sértések alakulása 2007-2013. évben
A felderítési eredményesség emelkedést mutat, mely annak is betudható, hogy sok esetben tettenérésre kerül az elkövető már a bűncselekmény helyszínén, vagy annak közelében. Nyíregyháza Város belvárosi területén található térfigyelő rendszer 2013. évben történő fejlesztése nagyban elősegítette az elkövető személyének beazonosítását. Garázdaság, önbíráskodás: A köznyugalom elleni bűncselekményeken belül az önbíráskodások száma 20-ról 16-ra csökkent, míg a garázdaságok száma a tavalyi 377-ről 441-re változott. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
7
800 700 600
82 75,2
82,3
74,4
78,1
500
70 60 50 40 30
441
400 300
100 90 80
270
265
318
377
200
Bcs. Szám Eredményesség
20 10 0
100 0 2009
2010
2011
2012
2013
Garázdaságok alakulása 2009-2013. évben
A garázdaságok tekintetében a bűncselekmény szám emelkedés mellett egy kismértékű eredményességi mutató csökkenés is jelentkezik. Az ügyek jelentős többségében ismertté válik az elkövető az eljárás alatt, de sok esetben, ezen cselekmények megszüntetésre kerülnek és szabálysértési eljárást szükséges kezdeményezni. A megnövekedett közterületi jelenlétnek köszönhetően nő a tettenérések száma, de ezeket a cselekményeket gyakran szórakozóhelyek környezetében, ittasan követik el és sajnos még a rendőri jelenlét sem tart vissza egyes elkövetőket. 2012-ben és 2013-ban is volt olyan intézkedésünk, mely során egy disco előtt verekedőkkel szemben intézkedő rendőrjárőr közvetlen közelében újabb, az előzőtől független verekedés tört ki. A garázdaságokat tekintve továbbra is feladatunk, hogy vizsgálni kell azokat a helyeket, ahol leggyakrabban előfordulnak ezek a bűncselekmény fajták. Tekintettel ezen bűncselekményekre továbbra is fontos a város önkormányzatának segítsége, a szórakozóhelyek nyitva tartási rendjének felülvizsgálata és azon helyek fokozottabb ellenőrzése, ahol a legtöbb ilyen jellegű cselekmény történik. Nyíregyháza illetékességi területén egy csökkenő önbíráskodás-szám tapasztalható, melyhez átlagunk feletti felderítési mutató ( 57% ) tartozik. Szintén kiemelten kezeljük ezen bűncselekményi kategóriát, az elért eredmény évekre visszamenőleg a legmagasabb. 60 50 40
43,2
57,1
18
40 20
19
60 50
31,6
30 20
50
46,3
13
30 16
10
Bcs. Szám Eredményesség
20 10
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Önbíráskodás
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
8
Kiskorú veszélyeztetése: Ezen kategória tekintetében évek óta stagnál a bűncselekmény szám, de a felderítést itt is kiemelten kezeli a kapitányság együtt működve a gyermekjóléti szolgálatokkal. Minden estben vizsgáljuk a családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozó deliktumok esetén, hogy az elkövető megvalósította-e a kiskorú veszélyeztetését és az eljárás megindítása mellet értesítjük a fenti szervet is. 100
89,2
140 77,6 120
78,7
78,7
90
78,6
80 70
100 80
60
80 69
71
66
Bcs. Szám Eredményesség
50
66
60
40 30
40
20 20
10
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Kiskorú veszélyeztetése
Visszaélés kábítószerrel: A kábítószer fogyasztása és terjesztése továbbra is élénkebben foglalkoztatta a közvéleményt. Egyre többen jelezték 2013. évben is, hogy családi, iskolai, ismeretségi körben kábítószer fogyasztásra gyanakodnak. A felfedett kábítószer terjesztők tekintettében csökkenés tapasztalható, és az eredményesség is a korábbitól lefelé tér el. 40
120 100
93,3
100 78,6
30
80 62,5 20
50
14 11 10
60
Bcs. Szám Eredményesség
40
8 4
4
2012
2013
0
20 0
2009
2010
2011
Visszaélés kábítószerrel ( terjesztői magatartások tekintetében ) Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
9
Ez egyrészt annak tudható be, hogy az olyan – nagy számban beazonosított – fogyasztókkal szembeni eljárásokat, akik saját adagjuk „kitermelésének” érdekében kisebb adagokat terjesztenek környezetükben, az Ügyészség – élve a törvény adta lehetőségekkel – nem vádemeléssel, hanem egyéb ügyészi intézkedéssel ( elterelés, vádelhalasztás stb.) fejezi be, ami a statisztikában nem jelenik meg eredményként. Másrészt – és ez a fő ok - területünkre egyre inkább jellemző az úgynevezett „Herbál” termékek forgalmazása és használata. Ezen szerek, a hozzájuk kapcsolódó vegyi anyagok interneten keresztül is beszerezhetőek, rendelhetőek büntetlenül, majd házi praktikákkal készülnek az egészségre különösen veszélyes modern bódítók. Egy-egy akció vagy realizálás során nagy számban kerülnek ilyen dizájner drogok feltalálásra. A felderítést elsősorban a terjesztőkre, és nem a fogyasztókra koncentráljuk, megpróbálva ezzel már az elosztás előtt lecsapni a szállítmányokra, de az összesített táblázatból is jól látszik a kábítószer szokások átalakulása megváltozása. Kapitányságunk által lefoglalt kábítószerek
2011
Fajta
Mennyiség gramm
2012
Piaci érték
Mennyiség Piaci gramm érték
2013 Mennyiség Piaci gramm érték
Marihuána
372
930.000 Ft 2884
7.210.000 348,5
871.250
Anfetamin
203
710.500 Ft 1410
4.921.000 601
2.105.600
Kokain
60
1.200.000
1.665.00
52,9
1.058.000
2420
2.429.020
111
Ft Ópium származék
2.939 liter massza 7.986.000 Mák darálék
43.176.610
Új pszihoaktív Lopások alakulása:
Az összbűncselekményi struktúrát vizsgálva megállapítható, hogy jelentősebb változás nem történt az elmúlt évekhez képest. Továbbra is a vagyon elleni cselekmények dominálnak ( 45 % ) egy elenyésző csökkenés mellett, de a felderítési mutatót az országos számadat felett sikerült zárnunk.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
10
5000
30,2
29,7 4500
30
26,7 23,7
24,8
25
4000 3555 3500
3473
3466
3256
3141
35
20
Bcs. Szám Eredményesség
15
3000
10
2500
5
2000
0 2009
2010
2011
2012
2013
Lopások alakulása Nyíregyháza Rendőrkapitányság illetékességi területén 2009-2013. évben
A leginkább támadott értékek továbbra is a táskák, ruhaneműkbe rakott irattárcák, valamint a kisebb elektronikai eszközök (mobiltelefon, MP3 lejátszók). Az elkövetési helyek tekintetében még mindig vezető helyen vannak az áruházak, bevásárló-helyek, általános és középiskolák, lakások és a piacok, és a tömegközlekedési eszközök. Az alkalmi lopások legjellemzőbb elkövetési helyei a szórakozóhelyek, ahol a felelőtlenül, általában ittasan hátrahagyott, lerakott táskák, kabátok könnyű célpontot nyújtanak az elkövetőknek. Úgyszintén könnyű célpontok az iskolák, munkahelyek közös helyiségei, tantermek, öltözők, ahova szabadon bárki bejuthat, annak ellenére, hogy a sértettek abban a tudatban vannak, hogy biztonságban vannak értékeik. Sláger továbbra is a kerékpárlopás, melynek során összesen 18 fő elkövetőt sikerült azonosítanunk Volt olyan fiatalkorú elkövető, aki saját lakásának lépcsőházából és közös tároló helyiségéből tulajdonított el kerékpárokat, majd értékesítette. Gyakori még a mobiltelefonok eltulajdonítása, ez főleg iskolák és nagyszámban a szórakozóhelyekre koncentrálódnak 2013. évben is. Mobiltelefonok vonatkozásában továbbra is sikeresek a nyomozásaink, segíti alkalmanként a felderítésünket az, hogy az „okos” telefonok nagy része már GPS nyomkövetővel van ellátva. Ezen esetekben már nagyobb a kármegtérülés, mert a telefon használója azonosítható. Besurranásos lopások tekintetében megállapítható, hogy előszeretettel a magánlakásokat támadják az elkövetők, de előfordul még intézményi besurranás is. Továbbra is a bevásárló központok és piacok környéke a melegágya a zseblopásoknak, mely csökkenő tendenciát mutat, tekintettel arra, hogy a 2013. évben sikerült elfogni és előzetes letartóztatásba helyezni egy személyt, aki a város tömegközlekedési eszközein hajtotta végre cselekményeit.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
11
A nagyvárosi jelleg számlájára írható, hogy több, országot járó elkövetői csoport külön azért érkezik a városba, hogy időskorúak sérelmére, hiszékenységüket, jóindulatukat kihasználva sérelmükre ún. trükkös lopásokat követnek el. A korábbi évek jellemző módszere a faárusítással, házalással egybekötött figyelemelterelés, megtévesztés, mikor a fa lepakolása közben az egyik elkövető átkutatta a sértettek házát. Gyakori hogy nonprofit szervezet vagy közműszolgáltató nevében adománygyűjtőként, illetve ál-vállalkozóként kérezkednek be a lakásokba. 2013. évben több elkövetői kört sikerült eljárás alá vonnunk, így Nyíregyháza illetékességi területén nagyon lecsökkent ezek száma. Személygépkocsi lopás: Illetékességi területünkön hasonló a gépkocsi lopások száma az elmúlt évhez képest, de itt egy magas felderítést lehet hozzá párosítani. 2013. év elején realizálásra került egy autóbontó műhely ahol Mercedes típusú lopott gépkocsikat szereltek szét külföldi értékesítésre, melyeket mindenhonnan, Nyíregyháza területéről, Budapestről, de Németországból, Olaszországból és Ausztriából is hoztak. Ezen ügyben több személy került előzetes letartóztatásra, az eljárást a Sz.-Sz.-B.Mrfk folytatta le. 26,3
70 60
19,2 13,3
50
9
10
40 30
25
20
14
15
2010
2011
19
18
2012
2013
10 0 2009
30 25 20 15 10 5 0 -5 -10 -15 -20 -25 -30
Bcs. Szám Felderítési mutató
Személygépkocsi lopás
Lakásbetörések: A vagyon elleni deliktumok közül a lakosság közérzetét legjobban és negatív irányba befolyásoló deliktum, a lakás betörések száma 445-ről 460-ra változott.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
12
800 700
15,7
600 500
23,4
20,8
21,8 13,2
551 431
405
445
460
2012
2013
400 300 200 100 0 2009
2010
2011
30 25 20 15 10 5 0 -5 -10 -15 -20 -25 -30
Bcs. Szám Eredményesség
Lakásbetörés
A nyomozások eredményessége ugyanakkor jelentősen emelkedett, melyet 2012. évben célul is tűztünk ki. 2013. évben akcióterv kiadására és azzal együtt szoros feladat meghatározásra is sor került e területen, helyi szinten külön nyomozó csoportot hoztunk létre, az őrsök tekintetében pedig szigorítottuk a szakirányítást. Az eredményekre nem sokat kellett várnunk, mivel több elkövetői kört sikerült azonosítani és velük szemben eljárást kezdeményezni. Érdekességként említeném meg az egyik elkövetői kört. Budapestről más ügyben kapitányságunkra érkeznek személyek tanú kihallgatásra és míg a tanúk kihallgatása folyik az Őt elkísérő 3 személy 2 lakást tör fel területünkön. A gyors reagálásnak köszönhetően az elkövetőket elfogtuk és őrizetbe vettük. Az illetékességi területünkön továbbra is magánlakások sérelmére követtek el leggyakrabban a betöréseket, főleg lakótelepeken, családi házak, tanyák, kertvárosi jellegű városrészeken. Az elkövetés időpontja megint módosult a korábbi évek délelőtti-napközbeni gyakorlatához képest, mivel azok már nem egy időpontra koncentrálhatók, hanem már megtalálható a délelőtti, délutáni, éjjeli elkövetés is. A támadott értékek tekintetében ma már csak készpénzt, ékszert, és a műszaki cikkek közül is csak a lap-topokat és fényképezőket viszik magukkal a tettesek. A cselekményeket jól szervezett csoportok (figyelők, olykor rádiós kapcsolattal) követik el, akik a cselekmény elkövetés céljából érkeznek ide, valamennyi ellenük felhasználható klasszikus bizonyítékra figyelnek (ruházat, ujjnyomok, eszközök, telefonok, gépkocsik stb.). Több ilyen elkövetői kör (csapat) került feltérképezésre már más megyebeli kapitányságokkal együttműködve, azonban a tettenérés esetét kivéve a bizonyítás ellenük nagyon megnehezedett éppen a specializálódásuk kapcsán. Az elkövetői körből kikerültek úgy a városunkban élő, mint szomszéd megyében élők is, de tetten értünk több olyan elkövetőt, aki kifejezetten Budapestről érkezett a cselekmény elkövetése végett.
Rablások: Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
13
Az adatok alapján megállapítható, hogy a városunkban a rablások évek óta tartó tendencia szerint közel azonos felderítés mellett folyamatosan csökkenő számban fordulnak elő. 70 60
63,2
62,7
70 58,9
58,7
59,6 60
52 46
50
44
40
40
42
50 40
30
30
20
20
10
10
0
0 2009
2010
2011
2012
Bcs. Szám Eredményesség
2013
Rablás
Az elkövetők az utcán főleg sötétben elkövetett cselekményeket részesítik előnyben, de volt kisbolt sérelmére elkövetett rablás is, ami lopásnak indult. Az elkövetés módszere általában az útonállásszerű, utcán történő támadás, ahol a cél a táskák, kézben tartott értékek megragadása, kitépése, mely sikertelenség esetén átcsap bántalmazásba. A leszakítani kívánt táskát a sértettek nem eresztik, és így további erőszakhoz folyamodik az elkövető. 2013. évben a rablásokban kimondottan jó eredményeket értünk el. Több elkövető személyt sikerült a rablást követő 24 órában elfognunk és eljárni vele szemben. Ezen ügyekben a forrónyomos reagálással egy időben az elkövető elfogása érdekében bevonásra kerül a bűnügyi osztály szakalosztálya is, és minden esetben vezető ( osztályvezető, vezető ügyeletes) irányítja a helyszíni munkát. Sajnos viszont meg kell állapítani, hogy egyre több a fiatalkorú személy, aki a pénzszerzésnek ezen „könnyű” formáját választja meggondolatlanul. A rablások sértettjeire sajnos még mindig jellemző, hogy a hatóságot csak későbbi időpontban értesítik, így jelentős késéssel kell az elkövető nyomába erednünk. Továbbá jellemzően előfordul, hogy az ittas állapotban lévő és így kiszolgáltatott sértettek, az alkoholos befolyásoltságuk múlásával fogják csak fel, mi történt velük így szintén később szerez hatóságunk tudomást a bűncselekményről. Kifosztások: Mint az adatokból is kiderül sajnos emelkedett a kifosztások száma, de a felderítési eredményességről ez nem mondható el. A jogszabályi változások hatására már kifosztásnak minősül a bűncselekményt idős kora miatt elhárítani képtelen személyektől történő elvétel, ami korábban más bűncselekmény (lopás) volt. 2014. év egyik fő feladata, hogy ezeket a cselekményeket is visszaszorítsuk, a felderítést pedig emeljük. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
14
70 70
55,6
57,1
60
60 50
50 33,3
40
30
30
35,3
40
31
30 20
17
20
Bcs. Szám Eredményesség
12
10
10
5
3
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Kifosztás
Zsarolások: Mint az adatokból is kiderül sajnos kisebb emelkedés tapasztalható a zsarolások számában, de vele együtt a nyomozási eredményesség mutató is jelentős javulást mutat. Ezen ügyekben általában a sértett keresi meg a nyomozóhatóságokat, amikor már nem bírja a rá nehezedő nyomást és kéri a segítséget. Az ilyen jellegű ügyekben a felderítést nagyban segíti a sértett együttműködése és a jól megszervezett tettenérés.
150
100 85,7
76,5 69,6
100
64,3
52,9 50
58
Bcs. Szám Eredményesség
50 21
17
20
2011
2012
28
0
0 2009
2010
2013
Zsarolás
Rongálások: Rongálások tekintettében egy kisebb csökkenés tapasztalható, mely köszönhető szintén a Nyíregyháza Város területén és Rendőrőrseink tekintettében is a több helyen kialakított Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
15
térfigyelő rendszereknek. A rongálások nagy számát még mindig a motiválatlan garázda jellegű cselekmények szélesítik. Szórakozóhelyről hazafelé tartó fiatalok erejüket fitogtatva rongálnak játszótereket, kirakatokat és volt példa, hogy az útszélén leásott hulladéktárolót húzták ki a helyéről. Rongálások tekintettében az elkövetések másik nagy szeletét az elhúzódó, két fél közötti vitákból adódó vagyontárgy, például gépjárműrongálás adja. 500 40
35,1 400
31,7
32,5 28,5
300 233
30
24,3
279
242 20
175
200
Bcs. Szám Eredményesség
137 10
100 0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Rongálás
Orgazdaságok: Minden vagyon elleni bűncselekmény tekintettében vizsgáljuk az értékesítés lehetőségét, a megszerzett lopott dolgok pénzzé tételének útját, vagyis az orgazdaságot. Sajnos e téren a bűncselekményszám emelkedése mellett a felderítési mutató egy kismértékben visszaesett. Ez annak tudható be, hogy a felderített elkövetői körök a bejáratott „kajfert” nem árulják el, mivel a későbbiekben is ők lesznek az értékesítési útjaik. A kapcsolatok feltérképezése során több személyhez is eljutottunk, de gyakorlatilag a tettenérés, eredményes házkutatás eseteit kivéve igen nehéz ezeknek a bizonyítása, a vételi szándék „csalárdságát” előre megbeszélt formulákkal védik ki.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
16
100
70 60
90
81,1
80
50 59,5
59,5
53,1
40 30
27
70
60
60 50
24
26
Bcs. Szám Eredményesség
40
20
14
18
30 20
10
10
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Orgazdaság
Jármű önkényes elvétele: Ezen bűncselekmény típus nem jellemző illetékességi területünkre, valamint nagyban segíti a felderítést, hogy a sértett általában tudja azt, hogy ki az, aki elvitte a gépkocsiját vagy megszerezte annak indítókulcsát. . 70 60
100 80 71,4
68,8
50 40
80
71,4
70 60
50
50
30 21
Bcs. Szám Eredményesség
40
21
20
90
14
30 12
10
10
20 10
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Jármű önkényes elvétele
Nyomozások időszerűsége: A nyomozások időszerűségét az elrendelést követően az országos átlag alatt fejezi kapitányságunk, mely jónak mondható. Kifejezetten jó az együttműködésünk a Járási Ügyészséggel, mely során tudatos, aktív elemzőértékelő-feladatmeghatározó munkával, rendszeres vezetői megbeszélésekkel az időtényező rövidítését tűztük ki célul. Évek óta hasonló ügyszám mellett kimutathatóan javul az előterjesztések színvonala, ugyanakkor csökken a nyomozás hosszabbítások száma, a bíróság elé állítások lehetőségét mindkét szerv folyamatosan vizsgálja. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
17
250
200
179,6
200
142 135,8 117,8
150 118,9
110,7
150
107,5
94,6
100
169,6
125,2
100
Nyh. Rk. Országos átlag
50
50
0
0 2009
2010
2011
2012
2013
Nyomozások elrendeléstől a befejezésig átlagnapok száma
Vádemelés és bíróság elé állítás: Jelentős emelkedést tudhat be a Kapitányság a korábbi évekhez képest a vádemelési javaslattal megküldött ügyekben is. 5000
4423 3883
3765
4000
2827
3000
2588 Vád BEÁ
2000 1000
225
241
234
234
360
0 2009
2010
2011
2012
2013
Vádemelés és bíróság elé állítás
Az eljárások során a csökkenő tendenciát mutatnak azon eljárások, amikben az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Ezen csökkenő tendenciát a 2014. évben is szeretnénk folytatni.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
18
8000 7000 6000 4624
5000
4275
4648 Nem áll.meg az elköv.
4000 3031
2835
3000 2000 1000 0
2009
2010
2011
2012
2013
Személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés Az elkövetett cselekmények súlyára tekintettel rendszeresen éltünk az őrizetbe vétel lehetőségével is, majd ezen esetekben indítványoztuk az előzetes letartóztatást az Ügyészség irányába. Együttműködve a Járási Ügyészséggel, sok esetben élünk a Bíróság elé állítással történő személyes szabadság korlátozó intézkedéssel is.
250 200
211 190 159
150
2011 2012 2013
121 93 78
100 50
2 0
őrizet
előzetes let.
2
2
lah.eh.til.
2
1
1
háziőrizet
Elkövetői körök: A vizsgált időszakban az előző évhez képest akárcsak a bűncselekmények számában, a Kapitányságon (Őrsök is beleértve) vizsgált elkövetők számában is növekedés következett be, hiszen a magasabb felderítési arány több eljárás alá vont személyt is jelent.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
19
4000
3000
2943
3055 2788
2968 2572 Elkövető
2000
1000
0 2009
2010
2011
2012
2013
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
20
III. KÖZRENDVÉDELMI SZAKTERÜLET A közrendvédelmi állomány a rendőrségnek azon szervezeti egysége, amelynek feladatában leginkább előtérbe kerül a közbiztonság és a belső rend védelme. A munkánk minőségével párhuzamban a lakosság közvetlenül érzékeli az elkövetett bűncselekmények előfordulását, és az ebből származó személyes tapasztalatok alkalmasak lehetnek arra, hogy rontsák a biztonságérzetet és csökkentsék a rendőrségbe, mint szervezetbe vetett bizalmat. A lakosság, az önkormányzatok és a szakmai vezetés elvárása volt, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete javuljon. E cél érdekében a Rendőrkapitányság igen nagy erőfeszítéseket tett, melynek eredménye remélhetőleg nem csak a statisztikában, hanem az állampolgárok biztonságérzetben is jelentkezik. A közrendvédelmi területen dolgozó közterületi szolgálatot ellátó állomány irányába történő szakmai elvárások és lakossági elvárások miatt a közterületi rendőrt terheli a legtöbb irányból és a legszélesebb skálájú rendőri feladat. Hiszen az állampolgár számára közterületi rendőr teremti Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
21
meg a rendőrséget, ezért sok múlik azon, hogy az első benyomás (fellépés, határozottság, kulturáltság, szakmai felkészültség, stb.) milyen az intézkedő rendőr vonatkozásában. Ugyanakkor a legfiatalabb állomány-csoportról beszélünk és az iskolából alig kikerülve rögtön egy igen komoly és felelősségteljes feladattal bízza meg a rendőrség azt a személyt, akiről a későbbiek folyamán általános képet alkot esetenként a szakma, de a lakosság mindenféleképpen. A Nyíregyháza Rendőrkapitányság rendőrei 2013. évben 24.120 fővel 236.424 órát töltöttek a közterületek közbiztonságának a megteremtése érdekében az utcákon. A 2013. évben bevezetett és új alapokra helyezett közrendvédelmi statisztikai az ún. HIIKK statisztikai rendszer a közterületen eltöltött időt a korábbiakhoz képest pontosítja, konkretizálja, több olyan szolgálati formát nem tekint közterületi tevékenységnek, melyet korábban annak vettünk. ( Pl: Helyszínbiztosítás, csapaterős tevékenységek) Nagy eredményeket értünk el a célirányos közterületi jelenlét alkalmazásával. A lakossági visszajelzések is igazolják a mozgóőri szolgálat bevezetésének sikerét Nyíregyháza belvárosában, ami naponta 06.00-tól 22.00-ig folyamatos gyalogos jelenlétet biztosított. Úgyszintén pozitív visszajelzést kapott, hogy az állomány szolgálatának felét a gépkocsikból kiszállva, gyalogosan teljesítette, valamint, hogy az idegenforgalmilag frekventált helyeken ( Pl: Sóstó, különböző helyi kulturális, sport és városnapi, falunapi rendezvények) egységes, kulturált ruházatban, a résztvevők között ténylegesen megjelenve gyalogoltak. Külön kiemelendő a lovas járőr szolgátok szerepe a nyári időszakban Sóstón, valamint télen a tanyabokrok területén. Az ilyen rendőri szolgálatok közvetlen hatást gyakoroltak a lakosság szubjektív biztonságérzetének javulására. A szolgálatok ellátottsága megkülönböztető jelzéssel ellátott gépkocsikkal biztosított, ezek a rendőrség saját tulajdonát képező új beszerzésű autók. A 2013. márciusi hóhelyzet kapcsán a terepjáró képességgel is rendelkező Skoda Yetik megteremtették annak lehetőségét, hogy biztosítsuk a folyamatos járőrözést, a lakosságot – együttműködve a társszervekkel – tájékoztassuk és eljussunk az elzártabb településrészekhez. A kapitányságon dolgozó közrendvédelmi állomány tevékenységét jó színvonalon látja el, a változó jogszabályi környezet megfelelő gyorsasággal hatályosul a közterületeken, kollégáink folyamatosan sajátítják el az új rendelkezéseket, és igazítják a napi munkához. A szolgálatszervezésnél valamennyi parancsnok törekszik a közterületi rendőri jelenlét fokozására, hogy a reagáló képesség ez által objektíven is megfelelő és a lakosság igényeit kielégítő mértékű legyen. Ez a szervezettség és hatékony reagáló képesség mutatkozott meg a már említett 2013 márciusában kialakult időjárási viszonyok során végrehajtott feladatok során. A hirtelen kialakult nehéz helyzetben a Nyíregyháza Rendőrkapitányság jelentősen kivette részét mind a mentési feladatokban, mind pedig a közbiztonság fenntartásában. Napokig több településen nem volt áram és rövid idő alatt tucatnyi baleset helyszínelést kellet elvégezni, de járművükkel hóban rekedt emberek kimenekítését is végezték rendőreink. A mentési feladatokban résztvevő honvédség és katasztrófavédelem egységeinek, járműveinek a gyors célba jutása is komoly feladatot szabott ránk, gyakran 15-20 órán keresztül folyamatosan. Mindezen feladatok kiemelkedő szintű elvégzése rávilágít arra, hogy gyorsan szervezetten és hatékonyan tudunk reagálni váratlan helyzetekben is, segítve az állampolgárokat, amikor arra szükség van. A közrendvédelmi mutatók alakulása Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
22
A kapitányságon a közrendvédelmi mutatók összességében javultak, mely első sorban a hatékonyabb munkaidő kihasználtságnak és a tudatosabb szolgálatszervezésnek köszönhető, intenzívebben nagyobb odafigyeléssel végzik munkájukat a rendőrök 50000
45599
48422
40679
40000
37850
35648 30194
30000 24434
Össz.int.
20000 10000 0
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság együttes intézkedési mutatói
2013. évben az elfogások tekintetében a korábbi évekhez képes egy 18%-os emelkedés prognosztizálhatunk, ami elsősorban abból adódik, hogy akinek őrizetbe vételét rendelték el azon személyek elfogására kiemelt figyelmet fordítottunk. 1200
1041
1007
991
1000
921
902
800
761
899
2012
2013
600 400 200 0
2007
2008
2009
2010
2011
Elfogások alakulása
Az előállítások vonatkozásában évek óta emelkedés figyelhető, meg ami egyrészt az elzárással szankcionálható szabálysértésekből és a bűncselekmény gyanúja miatti előállításból illetve ezek fokozásából adódik.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
23
4000 3500
3459
3592
2011
2012
2013
2957
3000 2500 2000
3375
2042
2268
2460
1500 1000 500 0
2007
2008
2009
2010
Előállítások alakulása
Az előállítások számának emelkedése is mutatja, hogy a közrendvédelmi állomány fogékony és végrehajtja azon parancsnoki elvárásokat, amely a gyorsított eljárások tekintetében szakmai követelményként támasztottuk irányukba. 2500
2356
2000
2102
2061
2010
2011
2012
2246
1641
1500 1000
2079
1009
500 0
2007
2008
2009
2013
Büntető feljelentések alakulása
A büntető feljelentések száma gyakorlatilag évek óta 2000 és 2100 körül mozog. E kapcsán megjegyezni kívánom, hogy a közterületi járőrszolgálat is egyre jobban bűnügyi szemléletűvé válik és nemcsak az intézkedések gépies teljesítését tekintik feladatuknak. 2013. évben több olyan sikeres intézkedést is dokumentáltunk, melyből a bűnügyi szolgálat akár rögtön információt meríthetett. Egyre több „rutin” gépkocsi ellenőrzés során bukkantak fel gyanús feszítőeszközök, gumikesztyűk, ruházatok, maszkok, illetve gyanús növényi származékok. 14000 12347
12000
12481
10907
10000
11539
8000 6000
7046
6748
2012
2013
5445
4000 2000 0
2007
2008
2009
2010
2011
Szabálysértési feljelentések alakulása Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
24
A szabálysértési feljelentések csökkenése az új szabálysértési törvénnyel egyértelműen magyarázható. Egyfajta elvárás is volt, hogy a szabálysértési hatóságot tehermentesítsük, de az új törvény adta lehetőségeket kihasználva gyakrabban éltek kollégáink a helyszíni bírságolás, illetve differenciáltan a figyelmeztetés ( +55% ) lehetőségével. 24856
25000
24728
20000 15000
18518
19932 16962
14897
13780 HB/fő
10000 5000 0
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
Helyszíni bírságok alakulása
A helyszíni bírságok számában mutatkozó emelkedés az intézkedési aktivitást mutatja a kollégák részéről. Elvárás volt az, hogy amit lehet azt a „helyszínen” szankcionáljuk, ezáltal sok munkaidőt tudunk megspórolni és a megtakarított munkaidőt pedig a lakossággal való kapcsolattartásra tudjuk fordítani.
12000
11458
10000
7581
8000 6000
2346
4000
3674
"K" pontos szabályszegések
2000 0
2010
2011
2012
2013
Közigazgatási szabályszegések
A közigazgatási bírságok emelkedése ismét az aktív szolgálatellátást mutatja. Külön eredményként értékelendő, hogy a Nyíregyháza Rendőrkapitányság rendőreinek aktív intézkedései több megyei főkapitányságot is maga mögé utasított. Elzárással büntethető szabálysértések Az elzárással sújtható szabálysértések vonatkozásában - ezen belül a tulajdon elleni szabálysértések esetén - a Nyíregyházi Rendőrkapitányság már évek óta egységes álláspontot képvisel, amelyben a fő hangsúlyt az elzárásra helyezte. A tulajdon elleni szabálysértések esetén az őrizetbe vételt a Nyíregyházi Kapitányság 2005. évtől napjainkig folyamatosan alkalmazza. Míg korábban a tulajdonelleni szabálysértések esetében csak a terménylopásnál lehetett szabálysértési őrizetbe venni valakit, addig 2007-évtől már értékhatártól függően lehetett alkalmazni ezt. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
25
2012. év Összes eljárás Összes őrizet Elzárással büntethető szabálysértések Tulajdon elleni szabályértések Tiltott prostitúció Garázdaság Rendzavarás
2013. év Összes eljárás Összes őrizet
2516
192
2787
465
2138 77 44 13
129 31 14 7
2340 86 91 12
337 60 21 7
A 2012-es évben 192 fővel szemben alkalmaztunk szabálysértési őrizetet, míg ez a 2013. évben 465 fő volt. A jelentős őrizetbe vételek száma hatalmas leterhelést jelentett a kollégáknak, de megfelelő szolgálatszervezéssel sikeresen abszolváltuk a feladatot. Nagyon fontos megjegyeznünk az eljárások során a felderítési eredményünket, amely 41.5% ami országos viszonylatban is kiemelkedő. A 2014-es évben törekednünk kell a kialakult gyakorlat szinten tartására, bár meggyőződésem, hogy a generális prevenció hatására a jogsértések száma csökkeni fog. Szorosan kapcsolódik a szabálysértési őrizetekhez a közterületi prostitúció kérdése. Nyíregyháza városában a prostitúció megjelenése elsősorban olyan környékeken érzékelhető, mint a vasútállomás, Móricz Zs. u., Debreceni u., Arany J. u., Huszár sor (továbbiakban déli alközpont), Kállói út, valamint a Nyíregyházáról kivezető főutak 36-os, 41-es melletti kereszteződések, parkolók. A lakosságot ez, valamint a hozzá kapcsolódó „élősdiek” megjelenése, viselkedése nagyban zavarja, egyre nehezebben tolerálják, erkölcsi és morális szempontból elfogadhatatlannak tartják, igénylik a hatóság fellépést, a jelenség megszüntetését. A tavalyi évben is több akció végrehajtása mellett napi szinten kerül meghatározásra a végrehajtó állománynak, hogy a tiltott kéjelgést elkövető személyeket visszatérően ellenőrizzék, tegyék meg velük szemben a szükséges intézkedéseket. A prostituáltak visszatérő ellenőrzésével, a szinte folyamatos rendőri jelenléttel sikerült azt eléri, hogy a közterületen a prostituáltak jelenléte nagyobb mértékben csökkent. Míg a korábbi években (2005-2009) a már említett déli alközpont térségében egy este 20-25 prostituáltat is meg lehetett számolni, addig ez napjainkban kb. 3-6 fő közé esett vissza.
Tiltott kéjelgés szabálysértése
2008
2009
2010
2011
2012
2013
Szabálysértési feljelentés
1308
1170
640
377
77
86
Szabálysértési őrizet
73
70
56
41
31
60
Előállítás
171
158
72
62
47
68
A Nyíregyháza Városi Bíróság az egyre kifinomultabbá váló védekezési taktikák ellenére sikeresen alkalmazza az előállított lányokkal szemben az elzárás jogintézményét. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
26
A KMB szolgálat A Körzeti Megbízotti szolgálat a Rendőrség azon szolgálata, amelyben a legtöbb irányú felkészültséget és a legtöbb szakterület integrálódik. Éppen ezért feladatukat igen nehéz összetett módon kell, hogy ellássák nemcsak a lakosság, hanem a szakmai vezetés elvárásának megfelelően. A körzeti megbízottak azok, akik közvetlen kapcsot jelentenek a területen élők és a rendőrség között, éppen ezért nagyon fontos, hogy képzett, tapasztalt és viszonylag hosszú ideje a rendőrségnél szolgáló kollégák kerüljenek erre a beosztásra. Vitatott kérdés, hogy a nagyváros egyes részein lehet-e olyan mély és hatékony együttműködést elérni a lakossággal, mint egy kis település viszonylag zártabb közösségében. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban egyértelművé tették, hogy a lakosok és a városrészek civil szervezeteinek képviselői igénylik ezt a rendőri szolgálatot, akihez lehet bizalommal fordulni olyan gondokkal is, amely nem minden esetben igényel rendőri segítséget. Az iskolák, egyházak, civil és egyéb társadalmi szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszéd visszajelzései folyamatosan beépülnek a KMB szolgálat feladataiba, a napi szolgálatvezénylésbe, így a lehető legrugalmasabban tudunk reagálni egy településrész, vagy kisebb közösség aktuális problémáira. által Körzeti megbízottak KMB által KMB feldolgozott általános száma feldolgozott ügyek száma (2013. évi adatok) bűnügyek száma Sóstó KMB (5 fő) 34 189 Oros KMB (5 fő) 61 346 Nagycserkesz KMB 72 538 (6fő) Nyírtelek KMB 43 336 (6 fő) Belváros KMB 1413 (6 fő) Összesen 210 3149
Különösen az Őrsök tekintetében megállapítható, hogy a bűnügyi felderítés szempontjából jelentős tartalékok vannak e szolgálati ágban, azonban az is tény, hogy a körzeti megbízottak 75%-os közterületi jelenlét biztosítása a bűnügyi tevékenység csorbulását eredményezi, ami viszont legalább annyira hátrány, is mint előny. Kényszerítő eszközök alkalmazásának gyakorlata, jogszerűsége A vizsgált időszakban a Nyíregyházi Rendőrkapitányság rendőrei 2947 esetben alkalmaztak kényszerítő eszközt, míg az elmúlt évhasonló időszakában ez a szám 3119 volt. A kényszerítő eszközök alkalmazása során rendőrbot 3 vegyi eszköz 4 (könnygázszóró spray) alkalommal került használatra. Az intézkedő rendőrök 2456 esetben bilincset, 491 esetben testi kényszert alkalmaztak. Alkalmazásuk a parancsnoki kivizsgálás során jogszerűnek és szakszerűnek minősült. A kényszerítő eszközök jog és szakszerű alkalmazásával meg tudjuk előzni a hivatalos személy elleni támadásokat. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
27
Hivatalos személy elleni erőszak a tavalyi évhez képest csökkenést mutat (7-ről 4-re). Továbbra is elvárás az állomány felé, hogy ne halogassák az eszköz alkalmazását, így az intézkedés alá vontnak ne adjanak lehetőséget valamilyen erőszakos ellenálláson gondolkodni. A parancsnoki kivizsgálások valamennyi esetben megfelelnek a jogszabályi elvárásoknak, azok tartalmazták a további eljáráshoz szükséges tényszerű adatokat. A helyzetek megítélése döntően reálisak voltak, a tett intézkedések megfeleltek az előírásoknak. Jelentősen csökkent ugyanakkor a rendőri intézkedések ellen benyújtott panaszok, beadványok száma, ami a szakszerűbb, jogszabályoknak megfelelő munkavégzés felé történő eltolódást mutatja. Rendezvénybiztosítás gyakorlata A rendezvénybiztosításokon belül kiemelném elsősorban, hogy a nyíregyházi labdarúgó csapat hanyatlásának köszönhetően rendszeres, kiemelkedő sport rendezvényünk nem volt, bár meg kell említenünk a DVSC által városunkban játszott nemzetközi mérkőzést. Ezen biztosítási feladatot sikeresen abszolváltuk és hatékonyan, eredményesen, rendbontástól mentes nemzetközi szintű rendőri biztosítást tudtunk végrehajtani. Másik kiemelkedő rendezvénybiztosításunk a Michelin kulturális rendezvény volt, amely szintén jelentős feladatokat jelentett a kapitányság életében és e rendezvénysorozatot is sikerült jelentősebb probléma nélkül megoldani. Egyébként az egyéb nagyobb tömegeket megmozgató rendezvényeken a megfelelő felkészülésnek köszönhetően jó színvonalú a rendezvények biztosítása. (pl. május 1.-i rendezvények, és a különböző települések által szervezett falunapok, rendezvénysorozatok). Itt szeretném megjegyezni, hogy a társosztályok - bűnügy, közlekedés, őrsök - oly mértékben segítik ezeknek a rendezvényeknek a lebonyolítását, - elsősorban létszám és technika biztosításával - hogy jelentős könnyebbséget jelent a közrendvédelmi osztály számára. Hajléktalanokkal szembeni intézkedés szám
2010. év 2011. év
2012. év
2013. év
Közlekedési szabálysértési feljelentés
173
192
202
97
Közlekedési bírság
helyszíni
419
378
640
145
szabálysértési
265
207
168
133
187
167
107
30
szabálysértési
Koldulás miatt feljelentés Előállítás
tett
A bevezetett intézkedések kapcsán a belvárosban, valamint az útkereszteződésekben kéregető személyek száma csökkent, kiszorultak a nagyáruházak közforgalom számára megnyitott magánterületén lévő, forgalmas parkolóiba. A probléma sajnos visszatérő, amíg a kéregető személyek az állampolgároktól pénzt kapnak, addig e személyek ott lesznek a város különböző pontjain, az így szerezhető bevétel mellett a hatályos intézkedési lehetőségek nem biztosítanak kellő visszatartó erőt. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
28
Új problémaként merült fel, hogy a hajléktalan szállókon, azok környezetében a Bv. intézetekből szabadult, perifériára szorult személyek ellátásra jelentkeznek, azonban a magatartási szabályokat nem tartják be, az intézet sajátos szubkultúráját próbálják környezetükben megvalósítani. Az ellátó szolgálatokkal együttműködve a rendőri jelenlétet, demonstratív jelleggel növeltük ezeken a területeken.
IV. KÖZLEKEDÉSRENDÉSZET A Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén a közlekedésbiztonsági helyzet jónak mondható, annak ellenére, hogy a bekövetkezett balesetek száma emelkedett. Közútjainkon a forgalom folyamatos, a területünkön átmenő tranzitforgalom zavartalan, baleseti „gócpontok” nem alakultak ki, nincsenek kiemelten veszélyes útszakaszok. Illetékességi területünkön a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek az alábbiak szerint alakultak:
személyi sérüléssel járó balesetek összesen 420
413
420 393
400
384
380
362
360 340 320 2009
2010
2011
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
2012
2013
29
A 2013. évben bekövetkezett személyi sérüléssel járó balesetek adatait értékelve megállapíthatjuk, hogy a vizsgált időszakban összesen 413 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset következett be az előző időszakban lévő 362-el szemben, ami 14,09 %-os emelkedést jelent. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 857 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, melynek 48 %-át a Nyíregyházi Rendőrkapitányság dolgozta fel. 300
278
274
267
259
261
250 200 150
128
113
128
112
50 0
19
14 2009
2010
súlyos
84
100 13 2011
halálos 11
11 2012
könnyű
2013
A mutatók közül a legfontosabb, hogy a közvéleményt legjobban befolyásoló halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek számában nem történt növekedés. Évek óta folyamatos a csökkenés, és a személyi sérüléses baleseteknek csak kis százalékát teszik ki. Az elmúlt évben, Nagykállóban, egy rallye versenyen történt halálos tömegszerencsétlenség, ami a közvéleményt leginkább borzolta. Ebben az ügyben az MRFK Közlekedésrendészeti Osztályán a vizsgálat még jelenleg is folyik. A halálos közúti közlekedési baleseteket vizsgálva megállapítható, hogy hat esetben maga a szabályszegő járművezető vesztette életét, míg öt alkalommal a vétlen személy halálozott el. A bekövetkezési helyeket vizsgálva megállapítható, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Városban csak egy halálos baleset történt, az összes többi a rendőrsök illetékességi területén fordult elő. / Újfehértó, Nagykálló, Ibrány/ Halálos kimenetelű balesetben két alkalommal volt érintett kerékpáros, az egyikben okozóként, a másikban részesként. Gyalogos részvételével egy ilyen közúti baleset történt. Az elmúlt öt év adatait vizsgálva megállapítható, hogy a súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma közel azonos. Csak a 2012-es évben figyelhető meg nagyobb arányú csökkenés, egyébként stagnál. A könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetek számában minimális /2 %-os/ növekedés tapasztalható, azonban az elmúlt öt évet vizsgálva, hasonlóan a súlyos sérülésesekhez, közel azonosak az adatok. Az esetek többsége Nyíregyháza belvárosára koncentrálódik. Nyíregyháza esetében számottevő a bekövetkezésük a 41-es számú főút, illetve 4911-es út /Kállói út/ városi szakaszán, de a rendőrőrsök illetékességi területén is sűrűn előfordulnak. Továbbra is nagy figyelmet kell szentelni a sérüléses közúti közlekedési balesetek megelőzésére, visszaszorítására.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
30
Anyagi káros balesetek 800
735
709
753 625
592
2011
2012
600 400 200 0 2009
2010
2013
A Rendőrkapitányság illetékességi területén 2013-ban összesen 753 anyagi káros közlekedési baleset történt. Ennek nagy részét, előfordulásukból adódóan a közlekedésrendészeti osztály és a közrendvédelmi osztály dolgozta fel, kisebb részét pedig a rendőrőrsök beosztottai szemlézték és dokumentálták. A rendőrőrsök közül a legnagyobb területtel és átmenő forgalommal rendelkező Baktalórántháza Őrs illetékességi területén fordulnak elő gyakrabban. A számadatok az elmúlt öt évben változó képet mutatnak, 2011-ben és 2012-ben nagyobb arányú csökkenés tapasztalható, míg 2013-ra ismét elérte a 2009, 2010-es adatokat. Az ilyen baleseteket elemezve megállapítható, hogy amikor az adatok csökkenést mutatnak, nem feltétlenül csökkent az anyagi káros balesetek száma, csak kevesebbet hoztak a hatóság tudomására. Ennek oka arra vezethető vissza, hogy a korábbi jogszabály a helyszíni bírság kiszabását a tettenéréshez kötötte, ami a balesetek jelentős részében nem valósult meg, hiszen az ilyen esetekben a bejelentést, nem pedig az észlelést követően került sor rendőri intézkedésre, majd szabálysértési eljárásra. Tekintettel erre a balesetben érintett felek igyekeztek rendőr nélkül a helyszínen megegyezni a felelősség kérdésében, gyorsítva ezzel a kárrendezést, és természetesen elkerülve a szabálysértési eljárás során kiszabandó szankciót. A 2012. évi jogszabály módosítás már nem kötötte tettenéréshez a helyszíni bírság kiszabását, így az anyagi káros balesetek helyszínén is alkalmazhatóvá váltak. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen balesetek résztvevői újra igénylik a rendőri intézkedést, mivel az az esetek többségében kisebb szankcióval jár, így szinte valamennyi balesetet bejelentenek. Ehhez hozzájárul az is, hogy a biztosító társaságok a közelmúltban a rendőri intézkedés nélküli balesetek esetében akadályokat gördítenek a kárrendezés folyamatába, aminek következtében csak hosszú idő elteltével kerül sor a kárrendezésre.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
31
Balesetet előidéző okok 31 27
gyorshajtás 101
elsőbbségi jog figyelmetlenség
59
előzés követési távolság
17
kanyarodás
23
gyalogos hiba
99
egyéb ok
56
A baleseti okok tekintetében megállapítható, hogy az arányok minden évben közel azonosak. A rendőrkapitányság illetékességi területén a legtöbb baleset oka továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbségi jog szabályainak a megszegése és a figyelmetlenség. 2013-ban a személyi sérüléses közlekedési balesetek 12,83 %-ban, 53 esetben volt ittas az okozó. Az ittasan okozott balesetek tekintetében nem a balesetek számának, hanem annak van jelentősége, hogy a balesetek milyen arányban vezethetők vissza ittas járművezetésre. Az ilyen baleseteket vizsgálva megállapítható, hogy az okozók tekintetében az ittas kerékpárosok vannak többen, illetve, hogy ezek a balesetek „vidékre” jellemzőek. Tekintettel erre a jövőben legfontosabb feladatunknak tartjuk és fokozni kívánjuk a kerékpárosok ilyen irányú ellenőrzéseinek a számát a rendőrőrsök előre szervezett bevonásával. Az ittas állapotban okozott balesetek megelőzése azonban egy rendkívül összetett és nehéz feladat, hiszen még mindig rendkívül nagy a látencia. Mindenképpen szólni kell a külföldiek által okozott balesetekről is. Az elmúlt évben célul tűztük ki az általuk okozott balesetek csökkentését. Ebben sikert értünk el, mivel a 2012. évi 16-al szemben 2013-ban összesen 7 személyi sérüléssel járó közlekedési balesetben volt az okozó külföldi járművezető. Ebben segítségünkre volt a Schengeni ellenőrzésre történő felkészülés is, melynek során az állomány – külföldiekkel szemben történő intézkedés - ismeretei felfrissítésre kerültek, azok bővültek, így a rendőrök bátrabban és többször vonták ellenőrzés alá a külföldi járművezetőket.
Balesetet okozók 22
6
27
személygékocsi tehergépkocsi motorkerékpár
73
kerékpár 234
smkp egyéb jármű
16
gyalogos 35
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
32
A balesetet okozók tekintetében a személygépkocsi vezetők vannak továbbra is az első helyen. Őket követik a kerékpárosok, akik az elmúlt években nagyobb számban okoztak közlekedési balesetet, valamint a tehergépkocsi vezetők. A feladatok tervezésénél meg kell megvizsgálni, hogy a balesetek a nap mely időszakában következnek be. Az adatok alapján egyértelmű következtetés vonható le, a legkevesebb baleset a legkisebb forgalom mellett az éjszakai órákban, míg a legtöbb a délelőtti, délutáni csúcsidőszakban következik be. A vizsgált időszakban a lakosságot leginkább a kerékpárosok és gyalogosok által okozott közlekedési balesetek, valamint a közlekedés ezen résztvevői által elkövetett szabálytalanságok foglalkoztatták. Kerékpáros közlekedés: Területünkön az elmúlt években a kerékpárút-hálózat jelentős mértékben fejlődött, - és fejlődik jelenleg is – köszönhetően a kerékpározás elterjedésének, továbbá azoknak a felismeréseknek és támogatásoknak, melyek az infrastruktúra kialakításához elengedhetetlenek voltak. A kerékpáros közlekedés rohamos elterjedésével sajnos a fokozott közlekedési kockázat is együtt jár.
Kerékpáros balesetek alakulása 2013-ban 97
73 24
kerékpáros személyi sérüléses balesetek összesen
kerékpáros volt az okozó
kerékpáros volt a részes kerékpáros személyi sérüléses balesetek
120 100 80 60 40 20 0
kerékpáros volt az okozó
A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek adatait elemezve megállapítható, hogy 23 %-ban, 97 esetben a baleset résztvevője kerékpáros volt. Az ilyen balesetek nagy részében maga a kerékpáros volt az okozó és megállapítható az is, hogy legtöbbször csak magának okozott sérülést. Tekintettel erre folyamatosan ellenőriztük és a jövőben is ellenőrizni fogjuk a kerékpárosok közlekedését. Alapvetően két módon lépünk fel a kerékpáros közlekedés biztonságának javítása érdekében. Egyrészt célzott ellenőrzéseket hajtunk végre, melynek során szankcionáljuk a szabályszegéseket, másrészt nagy hangsúlyt kell fektetnünk a baleset-megelőzésre is. A kerékpáros baleseteknek számos oka van, de a legjellemzőbb okot az emberi tényezőben, a járművezetői magatartásban kell keresnünk. Sajnálatos módon sok kerékpáros helyezi előtérbe a "tiltott utat", azaz a gyorsabb előrehaladás érdekében szándékos, és sokszor igen durva szabálysértések elkövetésétől sem riadnak vissza. Ezzel azonban jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot vállalnak, veszélyeztetik saját maguk életét és testi épségét, valamint a közlekedés többi résztvevőinek a biztonságát. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
33
Közúti balesetek esetén a kerékpárosok jóval kiszolgáltatottabbak a gépjárművekben ülő személyeknél, így a legkisebb hiba is súlyos következményeket vonhat maga után. A jóval intenzívebb nagyvárosi veszélyhelyzetet jól tükrözi, hogy a legtöbb személyi sérüléses kerékpáros közúti baleset a városban történik. A rendőri ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a városban a fiatalabb korosztály közlekedik kerékpárral, míg vidéken a rendőrőrsök területén a korosztályok között már megosztottabb a helyzet. Az idősebb korosztály képviselői a kerékpárt főleg munkába járáshoz, illetve a napi bevásárlásokhoz, ügyintézéshez használják, míg a fiatalok között az egyik legdivatosabb közlekedési eszközzé vált.
Gyalogos közlekedés:
Gyalogos balesetek alakulása 2013-ban 80 60 40 20 0
69
42
27
gyalogos személyi sérüléses balesetek összesen gyalogos volt a részes
gyalogos személyi sérüléses balesetek
gyalogos volt a részes
gyalogos volt az okozó
gyalogos volt az okozó
A gyalogosok részvételével bekövetkezett balesetek a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek 16 %-t teszik ki. A kerékpárosokkal ellentétben ők gyakrabban csak elszenvedői a balesetnek, de nem elhanyagolható az általuk okozott balesetek száma sem. A rendőri ellenőrzések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a gyalogosok a közlekedési szabályok jól átgondolt rendszerét többnyire ismerik, azonban csak nagyon kevesen használják, tartják be azokat. Annak ellenére, hogy a gyalogosok a legsérülékenyebb résztvevői a közlekedésnek, a sérülések kimenetelét vizsgálva megállapítható, hogy az elmúlt évben a 69 baleset során csak öt esetben következett be súlyos sérülés, a többi alkalommal csak könnyű sérülést szenvedtek. Forgalomellenőrzés Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
34
A forgalomellenőrzés a közlekedési rendőri feladatok közül az egyik legfontosabb tevékenység. Célja a baleset megelőzés, és a forgalom folyamatosságának biztosítása. Ennek során álló és mozgó ellenőrzést végzünk. Forgalomellenőrzés során az alábbi intézkedések kerültek végrehajtásra: Megnevezés Szolgálatba vezényelt / fő Saját kezdeményezésű büntető feljelentések -közlekedésből ittas vezetés Kezdeményezett közigazgatási eljárások száma összesen Helyszíni bírság összesen / fő / összeg (ezer ft) / egy főre jutó átlag / összeg Közlekedési baleset helyszínén intézkedés összesen Alkohol szonda alkalmazása összesen - pozitív
2011 2360 311 41 27949 1390 7.948
2012 3142 192 22 9548 1749 11.872
2013 2976 241 41 4824 1762 13.404
5718 593 918 60
6788 589 865 30
7607 751 1512 54
Sebességellenőrzés: A balesetet előidéző okok között kiemelt helyet foglal el a gyorshajtás. Ez a legnagyobb baleseti kockázat. Amellett, hogy fokozott baleseti kockázatot jelent, baleset bekövetkezése esetén növeli a súlyos sérülések valószínűségét. A vizsgált időszakban a korábbiakhoz hasonlóan kiemelt hangsúlyt fektettünk a sebességellenőrzések folyamatosságára. Az év során két sebességellenőrző berendezés állt rendelkezésünkre felváltva. A nappali órákban az SCS103-al un. „objektíves” mérést, míg az éjszakai órákban a FAMA III Light-al leállításos mérést hajtottunk végre. Az ellenőrzések tapasztalatai továbbra is azt támasztják alá, hogy folyamatos leállításos ellenőrzéseknek nagyon jó visszatartó, megelőző hatása van, hiszen a gépkocsivezetők a nap minden szakában, a város különböző pontjain találkozhatnak sebességellenőrzéssel. Az ilyen irányú ellenőrzést és szankciót a közlekedés résztvevői sokkal jobban elfogadják, és sajátjuknak érzik, könnyebben belátják vétkes magatartásukat A folyamatos ellenőrzéseknek köszönhetően érezhetően lassult illetékességi területünkön a közlekedés. Balesetmegelőzés A rendőrkapitányságon önálló Baleset-megelőzési Bizottság működik, mely tevékenységét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatervében szereplő feladatok alapján látja el. A központilag meghatározott feladatokon túlmenően a bizottság feladatainak tervezése során figyelembe vesszük az illetékességi területünkön kialakult baleseti helyzetet, az értékelő-elemző tevékenységet követően határozzuk meg sajátos feladatainkat. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
35
A vizsgált időszakban 39 alkalommal tartottunk baleset-megelőzési előadást oktatási, nevelési intézményekben, továbbá számos alkalommal óvodákban, iskolákban technikai bemutatókkal népszerűsítettük a rendőrség munkáját. Részt vettünk a térségben megrendezésre kerülő rendezvényeken, színesítve a programokat vetélkedőkkel, versenyekkel. A rendezvényeken próbáltuk a célcsoport figyelmét lekötni. Vetélkedőket, kvízjátékokat írásbeli totókat, KRESZ teszteket szerveztünk, valamint vezetéstechnikai pályákat építettünk. Az iskolai tanév kezdetén minden reggel és a déli órákban, lehetőség szerint rendőri jelenlétet biztosítottunk az oktatási intézmények környékén található, fokozottan veszélyeztetett kijelölt gyalogos átkelőhelyek mellett. A megelőzés területén a tömegkommunikáció-tájékoztatás jónak értékelhető, a helyi médiákkal nagyon jó a kapcsolatunk, rajtuk keresztül juttatjuk el a térségbe a figyelemfelkeltő felhívásainkat, intelmeinket, sokkoló baleseti híreinket.
Bűnügyi munka értékelése: Megállapítható, hogy a vizsgált közlekedési bűncselekmények legnagyobb részét az ittas járművezetés teszik ki. Az ittas vezetéssel kapcsolatos nyomozást a rendőrőrsök is önállóan végzik, azonban, ha az közúti balesettel párosul, akkor átvesszük a vizsgálatot. A járművezetés ittas állapotban vétség ügyében a nyomozás jórészt egyszerű, és lehetőség nyílik a bíróság elé állításra. Az ittas vezetők kiszűrése során szorgalmaztuk a SERES ETHYLOMETER, valamint a Drager légalkohol mérő készülék használatát, hiszen ezen vizsgálati módszer alkalmazásával soron kívül és nem utolsó sorban a költségeink kímélésével tudjuk a gyorsított eljárásokat preferálni. A fenti előnyökön túl a rövid időn belül meghozott ítéletek köztudottan jelentős visszatartó erőt képviselhetnek. A Közlekedésrendészeti Osztályra 2013-ban kiosztott bűnügyek kétharmad része zárult eredményesen. A vizsgálók ezeket az ügyeket a rendelkezésre álló 60 napos határidőn belül befejezték. A nyomozói munka vonatkozásában a 2013-as év legfontosabb célkitűzése volt a bíróság elé állítások számának növelése. Ezt sikerült teljesíteni, hiszen az elmúlt évekhez viszonyítva megduplázódott a számuk.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
36
Bíróság elé állítás alakulása 140 120
122
100 80 60 40
69
66
67
2010
2011
2012
45
20 0 2009
2013
IV.
Rendőrkapitányság egyéb szakterületeinek tevékenysége Igazgatásrendészeti tevékenység Az igazgatásrendészeti tevékenység még mindig azon tevékenységek közé sorolható, ahol az állampolgár az esetek nagy részében, mint ügyfél kerül kapcsolatba a rendőrséggel. Ebből következik az, hogy az osztályon szolgálatot teljesítő hivatásos rendőrök és közalkalmazottak ügyféllel való viszonyából messzemenő következtetéseket vonnak le a rendőrkapitányságról. Az itt folyó munkamennyiséget jól tükrözi, hogy míg 2009. évben a Hivatal által leosztott ügyek száma 49.508 db volt, 2010-ben 52.064, 2011-ben 52.934, 2012-ben 53.594 ügy került leosztásra, 2013-ban az alszámos iktatási rendszer adatai szerint 88.290 ügy került leosztásra.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
37
88290
90000 80000 70000 60000
49508
52064
52394
2009
2010
2011
53594
50000 40000 30000 20000 10000 0
2012
2013
Szabálysértések A szabálysértési feljelentések alapján iktatott ügyek száma 3,4 %-kal 6.784-ról 6.551-re csökkent, a feljelentett személyek száma 26 %-kal, 7.037-ről 6800-ra redukálódott. A statisztikai adatokból megállapítható, hogy a szabálysértési feljelentések száma csökkent, azonban ez a közigazgatási bírság valamint a helyszíni bírság hatékony alkalmazásával teljes mértékben magyarázható.
12000 10000
9363
10087 9500 9027 6784 7037
8000
6551
6800 ügyszám feljelentett személy
6000 4000 2000 0
2010
2011
2012
2013
Szigorodott a szankcióalkalmazási gyakorlatunk, figyelmeztetést 2010-ben 2.914 esetben alkalmaztunk, míg 2011-ben 2.698, 2012-ben 1.575, 2013-ban 1448 esetben történt meg, ami az előző évhez képest 8,1%-os csökkenést jelent.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
38
Az egy főre kiszabott bírságátlag 37.375 forint (2012-ben 23.323 Ft) volt, közlekedési szabálysértések esetében 73,2 %-kal 39.507 forintra növekedett, a közrend elleni szabálysértések esetében pedig 54,5 %-kal, 47.444 forintra növekedett. Egy főre kiszabott bírságátlag 37375 40000 30000
23323 18149
20000 10000 0
2011
2012
2013
Jelentős eltérést mutat a közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése miatt indult eljárások száma, amely 345-ről 2093-ra növekedett, mely 600 %-os változást jelent. Ennek oka a 326/2011. Kormányrendelet 102.§-a, amely az okmányirodák részére a késedelmes átiratás esetében kötelezettségként kimondja a szabálysértési hatóság értesítését. A benyújtott kifogások száma 470-ről 298-ra, 36,6-%-kal csökkent. Ezen csökkenés azért következett be, mert a jogszabályoknak maximálisan megfelelve folyik valamennyi eljárásunk, másrészt következetesen a megfelelő bírságösszeg kerül megállapításra. Mindezek mellett érezhető az eljárás alá vont személyektől egyfajta időhúzási szándék (néhány esetben el is mondják), amely arra irányul, hogy minél később fizessék be a jogerős pénzbírságot. A meghallgatásokat többnyire a kiszabott pénzbírság összegének mértéke miatt kérik, ritkábban vitatják a terhükre rótt cselekményt. 2013-ban 385 esetben tartottak tárgyalást különböző szabálysértési ügyekben. A bíróság a felterjesztett kifogások száma 2012-ben 125, 2013-ban 82 volt. Rendészet Az alosztályon dolgozó munkatársak 2012-ben 9208, 2013-ban 13289 ügyiratot állítottak elő. Feladatként továbbra is jelentkezett az üzletek engedélyezéséhez szükséges szakhatósági értesítés, mely 2010-ben 1208 db, 2011-ben 1121 db, 2012-ben 1217, 2013-ban 1329 volt. Ezen értesítéseket a Rendőrség tudomásul veszi a jelenlegi jogszabályi környezet alapján. 2011-ben új feladatként jelentkezett a zenés, táncos rendezvények tartásával kapcsolatos 23/2011. Kormányrendelet által előírt szakhatósági együttműködés keretében végzett ellenőrzési kötelezettség. Ennek kapcsán 11 esetben vettünk részt szakhatósági engedélyező ellenőrzésen, utóellenőrzés keretein belül 17 alkalommal, melynek során 2 alkalommal tettünk javaslatot az rendezvény tartásának felfüggesztésére. Fegyver engedélyügy Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
39
A fegyvertartási (viselési) engedélyek hatósági engedélyezési eljárásánál a korábbi évek tendenciája folytatódott, a kiadott engedélyek száma növekedett. A természetes személyeknél engedéllyel tartott lőfegyverek, gáz-riasztó fegyverek száma 2,1 %-kal (5003-ról 5107-re) növekedett, míg a jogi személyek részére kiadott engedélyek száma 168-ről 199-re, 18,5 %-kal növekedett. Azonban az engedélyesek körét vizsgálva kiderül, hogy a természetes személyek száma, tehát azok, akik engedéllyel tartják lőfegyvereiket, gáz-riasztó fegyvereiket 2638-ről 2683-ra növekedett, míg a jogi személyek száma nem változott a 2010. valamint 2011. évekhez képest (8 maradt). Ezen növekedés annak köszönhető, hogy a fegyvertartást szabályozó jogszabályok megváltoztak és folyamatosan változnak. A kapitányság illetékességi területén az alábbi épített ill. állandó lőterek találhatóak. Kálmánházi lőtér; Nyíregyházi Polgári Lövészegyesület lőtere; Székelyi lőtér; Napkori lőtér, valamint a Nyíregyháza - Kecskésdülő (Munkás VT.) lőtér. Az egy fő birtokában lévő engedélyezett vadászlőfegyverek száma átlagában változatlan maradt. Az elmúlt évben társas vadászatok ellenőrzésére 9 alkalommal került sor, un. vadászbaleset nem történt. Bevezetésre került, hogy minden őrs megkapta az illetékességi területét érintő vadászati ütemtervet is a gyakoribb ellenőrzések érdekében. Az ellenőrzések során nyomatékosan megköveteljük az igen szigorú szabályok maradéktalan betartását, minden egyes alkalommal végighallgatjuk a vadászaton résztvevők számára tartott eligazítást, balesetvédelmi oktatást. Bűnmegelőzési tevékenység
A bűnmegelőzési tevékenység helyzete, folyamatban lévő programjai A bűnmegelőzési tevékenység széles kört érint, amelyben megtalálható a gyermek- és ifjúságvédelem, az időskorúak-, a nők-, külföldiek- és a hajléktalanok védelme, a vagyonvédelem, a kisebbséggel és a prostitúcióval és emberkereskedelemmel kapcsolatos tevékenység. A prevenciós tevékenységre mindig is nagy szükség volt, és az igények évről évre magasabb számban jelennek meg. Az elmúlt évhez képest emelkedett a bűnmegelőzéssel kapcsolatos előadások száma a leginkább veszélyeztetett gyermek- és időskorú személyek részére. Ezt a korcsoportot érintő bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet folyamatosan végezzük. A gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység értékelése Az ifjúságvédelemben a rendőrség 3 prevenciós programja zajlik folyamatosan illetékességi területünkön. (Ovi-Zsaru, D.A.D.A. és az Iskola rendőre program) Az Ovi-Zsaru programba a kapitányság illetékességi területéről eddig összesen 14 óvoda vett részt. Ez a szám 2013-ban további 3 óvoda csatlakozásával tovább bővült. A D.A.D.A. programban a 2012-2013 tanévben 4 iskola 5 osztályában 125 diák vett részt egy oktató által tartott foglalkozásokon. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
40
A 2013/2014-as tanévben összesen 4 db iskolában, 4 db osztályban, 112 fős tanuló létszámmal, 1 fő rendőrrel végezzük az oktatást. D.A.D.A. foglalkozások megtartására 2013-ban 45 esetben került sor. Ifjúságvédelmi témakörben 67 esetben került sor bűnmegelőzési előadásra. Ezek az előadások érintették az áldozattá- és bűnelkövetővé válás megelőzésével kapcsolatos témákat, de igény volt drogprevencióval, iskolai erőszakkal és az internet veszélyeivel kapcsolatos előadások megtartására is. Összesen körülbelül 1860 általános és középiskolás diák vett részt. Összességében elmondható, hogy a diákokat érdekli az őket érintő előadások, azokon aktívan vettek részt, gyakran előfordult, hogy egy tanóra kevésnek bizonyult, és a kérdéseik megválaszolására a szünetet is igénybe kellett venni. Az iskolákkal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, így több szülői értekezletre is meghívták az előadót a szülőket és gyerekeket érintő problémák megbeszélésére. Ilyen előadásra 5 esetben került sor. A pedagógusokat érintő kérdésekre külön történt tájékoztatás, erre 2013-ban 4 esetben került sor. A gyermeknapon a kapitányság munkatársai szóróanyagokkal és kisebb ajándékokkal lepték meg a gyerekeket, amely átadása során kipróbálhatták a szolgálati gépkocsikat, és néhány fontos tanácsot is meghallgathattak. Nyári táborokra 3 esetben hívták meg az előadót, amely során a nyár veszélyeivel kapcsolatos előadások hangzottak el. A kapitányságon nyílt nap megtartására is sor került két alkalommal, amikor olyan gyerekek látogatták meg a rendőrség épületét, akik részt vesznek a D.A.D.A Programban. Ősszel került sor a VIII. Megyei D.A.D.A. találkozóra, amelyre 30 gyereket készítettünk fel. A játékos vetélkedőn eredményesen szerepeltek csapataink.
A családon belüli erőszak helyzete, áldozatvédelem A családon belüli erőszak kategóriába tartozó cselekmények közül a tárgyalt időszakban is – csakúgy, mint korábban – a legjellemzőbb a testi sértés elkövetése. A bántalmazások esetében az egy háztartásban élők sérelmére történik a legtöbb bűncselekmény elkövetése, és ilyenkor a legveszélyeztetettebb helyzetben a gyerekek, nők és az időskorúak vannak. A bűnmegelőzési előadások során az áldozattá válás témakörében ismertetésre kerül a családon belüli erőszak megelőzése, az áldozattá válás elkerülése téma is. A sértettek jogairól, valamint a kárenyhítés lehetőségéről a kapitányság épületében kihelyezett szórólapokon, plakátokon tájékozódhatnak a bűncselekmények sértettjei, továbbá a panaszfelvevő illetve az ügyben eljáró nyomozó a jegyzőkönyv felvételekor tájékoztatja a sértettet a kárenyhítési lehetőségekről, továbbá a szükséges tájékoztató lapot is átadja. A Főkapitányság „Ne légy áldozat” pályázatának keretében az áldozatvédelmi referensek képzésen vettek részt, amellyel hatékonyabban láthatják el feladatukat az áldozatvédelem területén. Az ebben a pályázatban készült szóróanyagok, oktató filmek is felhasználásra kerültek az áldozatvédelmi előadásokon. Folyamatban van a fiatalok önismereti és önvédelmi képzésének szervezése, amely során a kapitányság területén lévő 3 középiskolában tanuló fiatalok kapnak lehetőséget foglalkozások keretében részt venni a képzéseken. 2013. évben a rendőrkapitányság továbbra is pályázatok keretében készített kiadványok útján tájékoztatta az időskorúakat és a fiatalkorúakat az áldozattá válás megelőzési lehetőségeiről. Az Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
41
időskorúaknak folyamatosan működik a látogató program, amely keretében személyesen kerül átadásra a kiadvány, amellyel kapcsolatban a helyszínen egy rövid tájékoztatást is kaptak. A helyi médiában az áldozatvédelem terén figyelemfelhívó újságcikkek, interjúk jelentek meg. Munkatársunk kapcsolatban áll a Kelet-Magyarország megyei napilap újságírójával, valamint a helyi rádió és televízió munkatársaival, és rendszerességgel tájékoztatja a lakosságot az éppen aktuális bűncselekmény-fajtákról, esetekről, illetve ezek megelőzéséről. Nem csupán a súlyos bűncselekmények megelőzésére helyeztük a hangsúlyt, de a lopásokkal, betörésekkel, zseblopásokkal, gépkocsi feltörésekkel is kellően foglalkoztunk. A „Vidor” fesztiválon a zsebtolvajlás megelőzése érdekében szórólapok kiosztására került sor, továbbá a helyi médiában is megjelent figyelem felhívó cikkek. Mindenszentek alkalmával a temetők környékén figyelemfelhívó plakátokat helyeztünk el, és a temetőbe látogató gépkocsivezetőket apró ajándékkal és szórólappal figyelmeztettük a gépkocsik lezárására. Az időskorúak védelme érdekében lakcíműkön felkerestük a nyíregyházi 70 év feletti nyugdíjasokat, akiknek az aktuális veszélyekre hívtuk fel figyelmüket, továbbá szórólapokkal is elláttuk őket. Megelőző vagyonvédelem A vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása érdekében folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot a rájuk leselkedő veszélyekről, azok elhárításának lehetőségeiről. A körzeti megbízottak és az őrsök jó kapcsolatot ápolnak a polgárőr szervezetekkel, kölcsönösen tájékoztatják egymást a területükön észlelt cselekményekről. A polgárőrök segítséget nyújtanak abban is, hogy a megelőzéssel kapcsolatos tájékoztató anyagokat is eljuttatják a területükön élők részére. A polgárőrséggel kapcsolatos együttműködés eredményeként több esetben kerültek tettenérésre fatolvajok, terménytolvajok. Hajléktalanok részére vagyonbiztonságról, áldozattá és elkövetővé válásról került sor előadásokra, amelyeknek az Oltalom Szeretetszolgálat intézményei szolgáltak helyszínűl. Az egy személyt foglalkoztató kereskedelmi egységek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére, összeírásra került az üzletek címei, így célzottan lehet nekik a szükséges tájékoztatásokat megadni. A Nemzeti Dohányboltok is összeírásra kerültek az illetékességi területen, továbbá a járőrútirányok is érintik trafikokat, az egyenruhás rendőrök rendszeresen látogatják is az üzleteket, és megelőzési tanácsokkal látják el az ott dolgozókat. A drogprevenció helyzete Az iskolákban a drogprevenciós előadások megtartására nagy igény mutatkozik, hiszen nagyon sok fiatal lehet érintett benne. Az előadásokon bemutatásra került az előző éven készített „Gina, az örök barátnő” című prevenciós film, továbbá más drogprevenciós anyagok. A szülőknek megtartott előadásokon is kiemelésre kerültek a drog veszélyei. Az iskolák részéről megtartott egészségnapokon részt vett az előadó, és játékos feladatokkal, drog totóval hívta fel a figyelmet a drogok veszélyei. A Bem József Általános Iskolában évek óta megrendezésre kerül a drogprevenciós vetélkedő, amely 2013. évben több iskola csapatainak meghívásával került megrendezésre.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
42
Baleset-megelőzési tevékenység A baleset-megelőzési tevékenység során elsősorban a gyermekek aktív bevonása a fő cél, hiszen leginkább ez a korosztály van veszélyeztetve. Közlekedéssel kapcsolatos órák megtartására került sor általános iskolákban és óvodákban is. Ezen alkalmakkor közlekedési szabályok megbeszélése és tesztlapok kitöltésére került sor. A kapitányság megrendezte a roma fiatalok kerékpáros ügyességi vetélkedőjét, amelyben felsőtagozatos diákok vettek részt, és több alkalommal került sor a versenyt megelőzően a felkészítésükre. A verseny legjobbjai részt vehettek a megyei versenyen, amelyen jó eredményeket értek el. Az óvodások és általános iskolások 1-2 osztályos korosztályát felölelő országos Pindúr-Pandúr Ki Mit Tud versenyre a kapitányság 8 csapatot készített fel, akik közül több csapat is értékes nyereményekkel tértek haza. Az óvodák részéről folyamatosak a megkeresések bemutatók és játékos vetélkedők megtartásával kapcsolatban. A kapitányság az ősszel megrendezett nyílt napon is képviseltette magát, amelyen a város iskoláiból érkeztek alsó tagozatos diákok és óvodások is. A nyílt nap megtartására a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány támogatásával került sor. Az iskola rendőre program értékelése Nyíregyháza Rendőrkapitányság illetékességi területén 61 iskolában 48 iskolarendőr lát el szolgálatot. A rendőrök az évnyitókon, tantestületi üléseken, esetmegbeszéléseken részt vettek. Sok iskola szervezett egészségnapot, sport napot, és vetélkedőket, amelyeken a rendőrök részt vettek, sokszor úgy, hogy a szabadidejükből jelentek meg a rendezvényen, és a saját személyi felszerelésükkel tartottak bemutatót és a fegyverzetüket, testpáncéljukat mutatták be a gyerekeknek. Az intézményekben elsősorban a felső évfolyam tanulói kerültek előtérbe. Az osztályfőnöki órák alkalmával a program ismertetését követően a közlekedés szabályaira, illetve bűnmegelőzésre irányultak, valamint az áldozattá válás körülményeire. Az intézményekben, illetve az adott településeken megtartott rendezvényeken az iskola rendőrök részt vettek. A tanév során balesetmegelőzési és bűnmegelőzési oktatásokat tartottunk valamennyi iskolarendőrrel rendelkező általános iskolákban. Ezek megvalósítása elsősorban a helyi állomány közreműködésével valósult meg. Az órán rövid filmbejátszásokkal kerültek szemléltetésre egyes bűncselekmények, amelyet figyelemmel kísértek és szemmel láthatóan tanulságos volt a diákok számára. A folyamatos kapcsolattartás és a rendőri jelenlétnek köszönhetően az iskolákban törvénybe ütköző magatartások csökkenő tendenciát mutatnak. A tanév során KRESZ vetélkedők és kerékpáros ügyességi vetélkedők megtartására került sor Nyíregyháza több iskolájában, és valamennyi rendőrőrsön is egy-egy iskolában. Az iskolai tanévkezdési akciókban jelentős létszámmal vettek részt a polgárőrség munkatársai is. Bűnmegelőzési tanácsadók tevékenységének jellemzése A gyermek- és ifjúságvédelem iskolai kereteken belüli hatékonyabb működése érdekében létrehozott bűnmegelőzési tanácsadó hálózat Nyíregyháza Rendőrkapitányságon történő kiépítése megtörtént. Ennek kapcsán a Bencs László Szakiskola és Általános Iskola között, a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium között, Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
43
az Inczédy György Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium között, és a Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény között került megkötésre együttműködési megállapodás. A program beindítása sikeresnek mondható, az iskolák megelégedéssel fogadták a tapasztalt kollégák napi jelenlétét az iskolákban. A tanév során folyamatosan tartják a kapcsolatot az intézményvezetéssel, a tanárokkal és a diákokkal. Gyakran töltik be a híd szerepét a rendőrség és az intézmények között, megkönnyítve és felgyorsítva a hatékony ügyintézést. Alapos gyakorlati tapasztalattal és tudással, valamint mély szakmai ismerettel rendelkező kollégákat ismertek meg az iskola vezetői, akik kiválóan alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz, és jó pedagógiai érzékkel oldják meg a rájuk bízott feladatokat.
Együttműködés Nyíregyháza közbiztonságának fejlesztésében a leginkább érdekelt, a kapitánysággal több szálon is együttműködő szervezet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2013. évben is 5 millió forint összeggel támogatta a kapitányságot, melyből anyagi technikai eszközöket (10%), és hétvégi, esti közterületi túlszolgálatokat ( „disco-s túlóra” ) fedeztünk. A város település felújítási törekvéseivel összhangban az év elején átadásra került a huszártelepi KMB Iroda, amely azóta is rendszeresen fogadja a terület lakosságát. Sikeresen segítettük a településrész polgárőr szervezetének megalakulását, a résztvevők felkészítését. Az Önkormányzattal együtt sikeresen fejlesztésre került a térfigyelő rendszer, a belvárosban 10 míg a Jósavárosban 2 új kamera került felszerelésre. Sikeres pályázatnak köszönhetően felújításra került az Érkert Rendőrőrs épülete, ahol a korszerűsítésnek köszönhetően kollégáink kulturáltabb, komfortosabb körülmények között végezhetik munkájukat. Új intézkedésként bevezettük valamennyi, kapitányságunk területét érintő járásszékhelyen a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumokat, ahol nemcsak a közrend fenntartásáért, javításáért felelős szervezetek, de civil szervek, iskolák, egyházak képviselői is egyeztethettek az aktuális problémáik kapcsán. A közterületi szolgálat kapcsán mégis a leginkább látható együttműködési lehetőségünk a közterület felügyelettel, a polgárőr, halőr, vadőr és mezőr szervezetekkel végzett közös szolgálatok. Évek óta kiváló összhang van valamennyiükkel, azonban ezt 2013. évben aktívabb szolgálategyeztetéssel sikerült még szorosabbá tennünk. Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
44
Nyíregyháza Rk.
Összesen:
Rendőrséggel közös szolgálat ellátása Rendőri Polgárőr létszám létszám Eset fő fő Óra
Eset
Fő
Óra
1730
1793
3977
18260
2848
2883
13086
Polgárőrség önálló szolgálat ellátása
Kimutatás a közös feladatok ellátásában résztvevő egyes rendészeti feladatot ellátók létszámáról 2013-as évben Szervezet megnevezése Közterület - felügyelet Hivatalos vadász Jogosult erdészeti személyzet Halászati őr Mezőőr Összesen
Alkalom 56 50 30 19 98 1043
Fő 64 50 30 19 98 261
Óraszám 344 202 120 19 358 1043
Sikeresen részt vettünk bűnügyi és rendészeti ismeretek oktatásával a „Felkészült polgárőr, nagyobb biztonság” projektben, mely az országban egyedülálló kezdeményezésként a polgárőrség szakmai tudásának emelését célozta meg. Tisztelt Közgyűlés! Beszámolóm végén szeretnék ez évi tervezett fő feladatainkról néhány szót szólni. Azt az eredményt, amit a bűncselekmények visszaszorítása területén értünk el szeretnénk megtartani. Az első két havi adatok biztatóak, de arról biztosíthatom Önöket, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy Nyíregyháza városa az elmúlt évhez hasonlóan is egy nyugodt körülmények között élő, jó közbiztonsággal rendelkező város legyen. Fő hangsúlyt továbbra is a kiemelt és a sorozat jellegű bűncselekmények visszaszorítására fordítjuk, a közterületen elkövetett, a lakosság szubjektív biztonságérzetét zavaró cselekmények esetében a felderítési eredményesség növelése, az eljárások gyorsítása a célunk. Kiemelt célunk a közterületi garázdaságok, és a kábítószer bűnözés mutatóinak javítása. Biztosítjuk a város teljes területén az állandó rendőri jelenlétet, a területi felelősség elve alapján tevékenykedő rendőrt, a bűnügyileg és közbiztonságilag frekventált területeken a fokozott rendőri megjelenést. Az új tevékenységirányítási rendszerünknek köszönhetően javítani szeretnénk a reagáló képességet, rövidíteni a bejelentés utáni helyszínre érkezési időt. Kezdeményezzük különösen az idegenforgalmi idényben Sóstófürdő területén a kerékpáros, valamint a lovas szolgálat bevezetését, fokozását. A bokortanyák közbiztonságának javítására a lovas szolgálat fejlesztése és a KMB szolgálat további technikai eszközökkel történő ellátása, folyamatos képzésük nyújthat megoldást.
Nyíregyháza Rendőrkapitányság 2013. évi Önkormányzati beszámolója
45