38. ÉVI ÁSATÁSOK EREDMÉNYÉRŐL ÉS AZ ŐSGERINCES OSZTÁLY MŰKÖDÉSÉRŐL

JELENTÉS AZ 1936/38. ÉVI ÁSATÁSOK EREDMÉNYÉRŐL ÉS AZ ŐSGERINCES OSZTÁLY MŰKÖDÉSÉRŐL írta: M o t t l

M á r i a d r.

(24 drb szövegközí fényképábrával, 1 táblázattal és számos barlangtérképpel.)

1913-ban volt utoljára, hogy dr. K a d i c O. ny. m. kír. főgeológus a m. kir. Földtani Intézet megbízásából a Szeleta-barlangban ásatásokat végzett. Akkor a barlang lerakódásait már hetedik éve tárta fel rend­ szeresen és az 1906— 13. ásatási periódus eredményeit 1915-ben meg­ jelent nagy munkájában ismertette. (A Szeleta-barlang kutatásának ered­ ményei. A m. kir. Földtani Intézet Évkönyve. 1915.) 1927-ben L o u i s G. C l a r k , a cambridgei Néprajzi Múzeum igazgatója dr. S a á d A. és dr. H i l l e b r a n d j. társaságában xo napon át kutatta a barlangot. 1928-ban H i l l e b r a n d J. és S a á d A. ásattak a Szektában (Über eine neue Aurignacien-Lanzenspitze „á base fendue“ aus dem ungarischen Paläolithikum. Eiszeit u. Urgesch. Bd. V. 1928, Leipzig és A Bükk-hegységben végzett újabb kutatások eredményei) és azóta a bar­ lang kutatása szünetelt. 193Ú júniusában a m. kir. Földtani Intézet rendszeres barlang­ ásatásai során a Szektában újabb ásatásokat végeztettem. Június 10-től július 3-ig hat begyakorlott munkaerővel a barlangban tekintélyes terü­ letet tártam fel. Sajnos, az 1906— 19 13. évi régi szintek és profilok már csak nagyon elmosódott és helyenként megbolygatott peremekként maradtak fenn, ami munkámat nagyon megnehezítette, hiszen főcélom az volt, hogy a régi, megkezdett térképeket kiegészítve és folytatva, erről az első, rendszeresen átkutatott barlangunkról szintek szerinti pon­ tos alaprajzokat és szelvényeket készítsek el. Alapos bemérések után si­ került is néhány olyan fix-pontot találnom, amelyekből kiindulva, a régi térképezési négyszögek kicövekelhetők voltak. A rendszeres mun­ kát az is megnehezítette, hogy a barlang keskeny bejárója a régi ásatá­ sokból kikerült kövekből meredek fallal burkolt, míg a kis Előtérről az

1514

M O TTL

országikra néző hegyoldal annyira meredek, hogy anyagfelhalmozásra egyáltalán nem alkalmas. Ezeket a tehnikai nehézségeket úgy hidaltam át, hogy embereimet elosztva, mindig két, egymástól távoleső helyen dolgoztattam és a kiásott anyagot az Előcsarnok jobboldali, már kiásott sziklafenekére és széles padkájára talicskáztuk. Ezáltal a még bolygatatJan részek elfedését is elkerültük. Az Előcsarnoknak e jobboldali (ke­ leti), már a régi kutatások alkalmával mélyre ásott szintjét tovább csá­ kányozva, kb. i m mélységben feneket értünk. A barlangnak ebből a legalsó, sötétbarna, igen zsíros és helyenként finoman rétegzett agyagából csak nagyon kevés és félig már elmállott medvecsont került ki. Ebben a lerakódásban paleolit sem itt, sem a többi felásott részen nem volt. Általában is úgy vettem észre, hogy lefelé a rétegek leletekben mind szegényebbek. Nagyon érdekes, hogy az Előcsarnok erősen mállott sziklafenekét helyenként valóságos cseppkőkéreg borította. Az ásatási munkálatokat úgy osztottam be, hogy a rendelkezé­ semre álló idő alatt a barlang minden szakaszának legalább néhány négyszöge feltárásra kerüljön. Az Előcsarnok (B) nyugati részének 33, 34, 35, 36, 37-es négyszögeit a IV. szinttől a V III. szintig, 38., 39. négyszögeit a IV —V I. szintig, 12., 13. négyszögeit a IV — X . szintig, 16., 17., 18., 19., 20-as négyszögeit pedig a V I I —V III. szintig, 14., 15-ös négyszögeit pedig a V I— X . szintig ástuk le. Megbolygattuk a közvetlenül a bejáratnál lévő 2-es négyszöget is, innen kifelé azonban sajnos, a meredek kőfalak miatt már lehetetlenné vált az ásatás, pedig a barlang bejárati szakaszának felásatásából még igen sok kőeszközt re­ mélhetünk. A kőfalak lehordása azonban olyan hosszadalmas, meddő munka, hogy a 3 hét alatt nem is gondolhattam rá. A z Oldalfolyosó elülső szakaszában (E) a 22. és 26-os négyszö­ geknél még világosszürke, javasolutréen lerakódást találtam. Ezt le­ hordva, szépen megmunkált, középnagyságú, de sajnos, letörtvégű babér— levélhegy és széles diszkosztöredék került elő. A Főfolyosóban 3 helyen ásattam. Az elülső szakasz (C) keleti részének 6. és 64-es négyszögeit V II—V III. szintig, a 8., 10., 12-es négyszögeknek pedig a V III. szintjét hordattam le. A N y-i rész 38., 39., 40-es négyszögeit a I I —V I. szintig, 42., 43., 45., 46-os négyszögeit a II— IV . szintig tártuk fel. Erről a területről több paleolit és igen sok medvecsont került elő, utóbbiak feltűnően ép állapotban. Érdekes, hogy a leletek legnagyobb része egy, a világosbarna agyagban lévő zöldes­ szürke zsíros agyagcsíkban feküdt.

1936—38.

ÉVI Á SATÁSO K

. 1515

A Főfolyosó hátsó szakaszában (D) a io., 14., 30., 34. és 43. számú négyszögek II— V. szintje került ásatásra. A feltárás túlnyomóan a világosbarna mészkőtörmelékes agyag­ ban haladt, csak a Főfolyosó hátsó részében ástunk a felette lévő sö­ tétszürke rétegben is. A barlang feneke úgy az Oldal-, mint a Főfolyo­ sóból hirtelen lejtéssel az Előcsarnok felé esik, ahol széles, mély meden­ cévé bővül. Az innen kikerült csontok is erősen koptatottak. A májusi nagy esőzések következtében a barlang erősen csepegős volt és hátsó mélyéből kristálytiszta forrás fakadt. Június közepén hőmérsékletméré­ seket is végeztem. A barlang bejáratában d. e. 10 órakor 350, az Elő­ csarnokban i2°, a Főfolyosó elülső szakaszában 9— io"-ot, a hátsó kis cseppkőves teremben pedig 7° 0 -t mértem. A külső és belső hőmérsék­ let közötti különbség, amint látjuk, tekintélyes volt, ami elsősorban a barlang nagy nedvességének tudható be. Az 1936. évi ásatás alkalmával kikerült paleolitok közül elsősor­ ban azokról a kis szakócaszerű kőeszközökről kell megemlékeznem, amelyek a hazai solutréen kultúrának jellegzetes formái. Mindkét olda­ lukon gyengébben kidolgozott, többnyire széles, aljukon lekerekített vagy kihegyezett, szabályos vagy szabálytalan típusok, de van közöttük olyan is, amelynek mindkét vége letompított. Egynek az oldala fúróvá kihegyezett, miáltal a Balla-barlangi, K a d i c O.-tól „trapézidomú tö­ redék fúróheggyel“ -ként leírt paleolittal egyezik. Mindkét kőeszköz alaptípusa tulajdonképpen a régibb paleolitikum egy formája, a ,,Doppelhohlschaber mit Spitze“ . A szeletai ipar új eszközei között említésre méltó egy nagyon szép, részben még magas-szilánkolással, tehát nem a jellegzetes lapos solutréen-retussal kidolgozott, szabályos protosolutréen-levélhegy, amely­ nek mindkét vége lecsapott, továbbá egy ugyancsak mindkét oldalán megmunkált széles alapú eszköz. Előkerült még két szép nukleus, kicsi fúró, több penge és hegyis. A z egyik penge széles, nagyméretű, peremretussal jól kidolgozott eszköz, míg a másik kettő kicsi, lapos penge. A hegyek általában széles és ke­ véssé megmunkált darabok kalcedonból és porfirtufából. Alsó végük vagy hegyes, vagy lecsapott, széles bázisú. Az egyik hegy mindkét ol­ dalán gyengén megmunkált. A széles alapú hegyek peremszilánkolással (Kantenretusche) ellátottak, mint a mousterien-hegyek. Az egyik nagy, széles, durva hegy a belgiumi Trou du Sureau (Montaigle) mousterienkorú hegyéhez nagyon hasonlít. Magas szilánkolással kiformált, de felső vége lekerekítettebb, mint a belga példányé. A hátán lapos homo­ rúját húzódik végig, amit az ősember valószínűleg a kézben való bizto-

1516

M O TTL

1. ábra. — Abb. 1.

3. ábra. — Abb. 3.

Dekadens szakóca. Szeleta^barlang. Protosolutréen. Term. nagys.

Kétoldalún megmunkált vakaró-eszköz. Szeleta^barlang. Protosolutréen. Term. nagys.

Dekadenter Faustkeil. Sze!eta=Höhíe. Protosolutréen. Nat. Gr.

Beiderseitig bearbeitetes Schabergerät. Szeleta=Hőhle. Protosolutréen. Nat. Gr.

2. ábra. — Abb. 2.

4. ábra. — Abb. 4.

jellegzetes protosoíutréenHevélhegy. Szeleta^barlang. Term. nagys.

Középnagyságú fcalcedonHiegy. Szeíeta« barlang. Protosolutréen. Term. nagys.

Charakteristische Protoso!utréen=Blatt= spitze. SzeletaHTöhle. N at. Gr.

Mittelgrosse Chalzedonspitze. Szeleta» Höhle. Protosolutréen. N at. Gr.

1936-38. ÉV I Á SATÁSO K

1517

5. ábra. — Abb. 5. Durva, széles, mélyített hátú hegy. Szeíeta=bar!ang. Protosoíutréen. Term. nagys. Grobe, breite Spitze mit eingetieftem Rücken. Sze!eta=Höhle. Protosoíutréen. Nat. Gr, <

sabb tartás végett mélyített. Fent említett kőeszközökön kívül embereim; még kis gyalukaparót és nagy, durván megmunkált árvésőt is találtak.; Valamennyi eszköz, — utóbbi kivételével, — a szeletai protosolutréen-v, ben már eddig is ismert volt. Mint már a régi begyűjtéseknél, úgy most i? feltűnő a mousterien és aurignacien jellegű formák gyakorisága. H. B r e u i 1 abbét is éppen ez a körülmény késztette arra a feltevésre,. hogy a solutréen nálunk esetleg a mousterienből fejlődött ki. A proto-. típusok ez esetben a kis szakócák lennének. H i l l e b r a n d J . egy ré-. gebbi értekezésében (Barlangkutatás II. k. 1914.) arra utalt, hogy ezek a kis szakócaszerű eszközök a felső aurignacienben a mousterien for­ máktól függetlenül is kifejlődhettek. J. B a y e r a babérlevélalak kezdeti , alakjainak a meredek szilánkolású durva aurignacien pengéket tartotta. Legújabb összefoglaló munkájában H i l l e b r a n d J. (Magyarország őskőkora. Archaeol. Hung. 1935) azt a nézetét fejti ki, hogy a mou­ sterien és á protosoíutréen valahonnan ÉK-ről kiindulva azonos ván­

1518

M O TTL

dorlásirányban terjedt el DN y-nak (Franciaországnak), míg az aurignacien kézművesség éppen DN y-ról haladt ÉK-nek és közben hazánkban is a solutréen törzsekkel keveredhetett. Az adatok többsége azonban ma amellett szól, hogy a Homo primigenius, a mousterien kőipar hordozója D felől, a kedvező éghajlat következtében terjedt el É-nak, míg A. J u r a (Das Aurignacien in Polen. „Quartär“ Bd. i, 1938) a régi Klaatsch-féle magyarázathoz hasonlóan H e r b e r t K ü h n és H i l l e b r a n d J . fel­ fogásával szemben az aurignacient ÉK-ről, az Ural felől származtatja, ahonnan Lengyelországon és a Dunavölgyén át haladt Franciaország felé. Az aurignacien tehát szerinte északi kultúra volt és nem A frika a ha­ zája, mivel V a u f r e y kutatásai bebizonyították, hogy a capsien az aurignaeiennél fiatalabb. Az egyes kultúrák közötti, egyes területeken kimutatható rokonvonások azonban valószínűleg keverődéseknek tulaj­ doníthatók. Amire a protosolutréen-kézművesség tárgyalásánál még rá sze­ retnék mutatni, az az a jelenség, hogy nálunk a protosolutréenből hiányzik a nyugateurópai, elsősorban a franciaországi lelőhelyekre oly jellemző „pointe ä pejdoncule“ ( = Stielspitze = nyeles hegy), mint ahogy késősolutréeünkben a „pointe ä cran“ -nak ( = Kerbspitze = hornyolt hegy) sincs nyoma. F. W i e g e r s a nyeles hegy hiányát a keleteurópai solutréenben igen fontos jelenségnek tartja, mivel „die Stielspitze von La Font Robert ist nach Bardon und Bouyssonie nicht nur eine Über­ gangsform, sondern charakteristisch für die unteren Solutréen-Niveaus in Belgien und in der Dordogne. Aus der Stielspitze aber entwickelt sich durchaus sinngemäss die Weidenblatt- und die Lorbeerblattspitze, so dass an der Eigenentwicklung des französischen Solutréen kein Zweifel bestehen kann, um so weniger, als Stiel- und Weidenblattspitze ost­ rheinisch fast nicht Vorkommen.“ (Diluviale Vorgeschiche des Menschen, Stuttgart, 1928, p. 184.) Tudjuk, hogy ezzel a felfogással szemben áll H i l l e b r a n d J.nak az a véleménye, hogy a solutréen hazánkból terjedt DNy-nak, vagyis, hogy a franciaországi solutréen a Szeleta-iparral genetikailag összefügg. Ezt azzal is igazoltnak látja, hogy a dordognei Laugeriehaute alsó rétegeiből sikerült néhány, a hazai protosolutréenre jellemző kőeszközt is begyüjtenie. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy a hazai és a franciaországi babérlevélhegyek között a tehnikai megmunkálás te­ kintetében eltérések vannak, mert pl. a dordognei Grotte de l’Eglise, Laugerie-basse és Volgu lelőhelyekről előkerült eszközök feltűnően apró, finom szilánkolású megmunkálásához képest még szép javasolutréen lándzsahegyeink is szinte durva kidolgozásúakhak mondhatók. A fran­

1519

1936-38. ÉV I ÁSATÁSO K

ciaországiakhoz leghasonlóbb szilánkolású és a Grotte de i ’Eglise egy eszközével formailag is nagyon megegyező a miskolci Petőfi-utcai klet, amelynek a kora viszont sztratigráfiailag ma sincs eldöntve. A nyeles hegy protosolutréenünkből valóban hiányzik, viszont a szektái javasolutréenben egy-két fűzfalevélhegy ( = Weiden blattspitze = fenille a saule) is van. Még érdekesebb, hogy egy nyeles hegyet H i H e ­ fa r a n d J. a Jankóvich-barlang magdalenienjéhől ismertet. Alakra nézve (hosszú, keskeny hegyű, rövid nyelű) ez a lelet eltér a jellegzetes La Font Robert-i (széles, rövidhegyű, hosszúnyelű) pointe á pedoncule-től, viszont a belga Trou de Chakux eszközével (v. ö. Werth: Der fossile Mensch, Berlin, 1928 p. 590) jól egyezik. Mint említettem, a hazai késősolutréenben a jellegzetes „Kerb­ spitze“ sem fedezhető fel. Mindössze egyetlen olyan levélhegyet találtam a puskaporosi iparban, amelynek jobboldalán erősebb kicsorbulás van és ezáltal a pointe á cran-típus egy kezdetleges formájául tekinthető. Ezzel szemben a szektái 1936-os ásatáskor a protosolutréen rétegekből olyan csonthegy került elő, amely a délfranciaországi Grotte du Placard. solut-

7. ábra. — Abb. 7. Csontgomb. Szeleta-barlang. Protosolu* tréen. Term. nagys. Knochenknopf. Szeleta-Höhle. Protosolu^ tréen. Naí. Gr.

6. ábra. — Abb. 6. 8. ábar. — Abb. 8.

Csontból készült hornyoltdiegy típus. Szeleta=bar!ang. Protosolutréen. Term. nagys.

Kicsi csontfúró. Szeleta^barlang. Proto­ solutréen. Term. nagys.

Knochengerät vom Typus pointe a cran, Szeleta^Höhle, Protosolutréen. Nat. Gr.

Kleiner Bohrer aus Knochen. SzeletaHöhle. Protosolutréen. Nat. Gr.

1520

MOTTL

réenjéből leírt hornyolthegy-típusnak teljesen megfelel. Anélkül, hogy a tipológiai fogalmakat zavarni akarnám, talán nem érdektelen felemlíte­ nem, hogy a Mussolini-barlang késömousterienkorú csonteszközei között van egy olyan erősen használt kicsi hegy is, amely, ha egymagában talál­ tuk volna, nyugodtan a Laugerie-haute pointe á cran-típusáboz lett volna sorolható.* A szeletai protosolutréen csontiparában még több középnagyságú, széles bázisú, erősen használt hegy is van, továbbá fúrók, kiskevélyi fogpengék és egy „csontgomb“ is. Hasonló csontgombokat a Mussolini-barlang java- és későmousterienjéből is ismerünk. Tömegesen ilyen „eszközök“ a veldeni Petershöhle mousterienjéből váltak ismere­ tessé. A. Schmidt (Die Petershöhle bei Velden in Mittelfranken. Abhandl. d. Naturhist. Ges. zu Nürnberg, Bd. X X IV , H. 2, 1933) ezeket két cso­ portba osztotta. A „Knochenknopf Typus I.“ formának megvan még a hídja míg a „Pseudocsontgombok“ -nál a compacta-híd közbülső része letörött és csak két befelégörbülő vége maradt meg. A szeletai csont­ gomb utóbbi típushoz tartozik. Schmidt szerint az ősember ezeket a csont­ gombokat nem használta valóban gomboknak, mivel a híd belső fala sohasem koptatott, vagyis nem mutatja használat nyomait, ami viszont okvetlenül megmaradt volna, ha állati innal vagy béllel valamihez hozzá­ erősítették volna. Ezek a „csontgombok“ szerinte néhány heves ütés következtében jöttek létre, amit friss csontokon végzett kísérletekkel (tér­ den vagy kemény alzaton heves ütéssel széttört csont közepéből „gombszerű“ töredék ugrik ki) maga is igazolt. /. Bayer e csontgombokat ter­ mészetes csonttöredékeknek tekintette. A Mussolini-barlang csontgombja olyan jellegzetes, szép példány, hogy okvetlenül valódi gombnak kell tekintenünk. A szeletai, mivel hídja még a talajban mállott le és kopott simára, nem olyan jellegzees, de érdekessége, hogy mindkét vége behasított. Mint említettem, az Oldalfolyosó 22. és 26-os négyszögének javasolutréenjéből nagy diszkosztöredéket és nagyon szép babérlevélhegyet ástak embereim a felszínre. A babérlevélhegy hosszú, karcsú, alsó végén kihegyezett, szépen retusozott darab, felső vége azonban sajnos, letörött. Végül még arról a rengeteg feltört és koptatott csontról kell meg­ emlékeznem, amelyek a barlang minden részéből előkerültek. Hogy ezek ősemberi eszközök voltak-e vagy sem, e probléma úgy hazai, mint kül­ földi szakembereket foglalkoztatott. Ma már kétségtelen, hogy nem csont­ eszközök, de tény, hogy legnagyobb részük elsődlegesen valóban feltört * L. F. Z o t z a berlini ősrégészeti intézet igazgatójának szóbeli közlése sze­ rint hasonló hornyolthegy-típus, csak jóval nagyobb alak a vágvölgyi aurignacienből is ismert és az oroszországi a u rig n acien ben is előfordul.

1936 - 38. É V I Á SATÁSO K

1521

9. ábra. — Abb. 9. Szabályos, finoman pattintott, de letörtvégű babéríevélhegy. Szeíeta^baríang. Javasolutréen, Terin, nagys. Symmetrische Blattspitze von feiner Ausführung mit abgebrochenem Ende. Szeleta»Höh(e. Hochsolutréen. Nat. Gr.

csont. Vannak közöttük természetesen olyan darabok is, amelyek az agyagban maguktól mállottak szét. Mindkét fajta csonttöredéket másod­ lagosan a víz koptatta simára. E koptató, csiszoló munkánál saját meg­ figyeléseim szerint is, a folyóvízen kívül a csepegő víznek is nagy szerepe lehetett, mert a barlang erősen csepegős részein a mennyezetről lecsepegő víz az ásatások ideje alatt is tekintélyes mélyedéseket vájt ki és mállasztotta egyúttal a felszínre hozott csontokat. H i l l e b r a n d J . fel­ fogásához így mindenképen csatlakozom. A protosolutréen rétegekből az 1936. évi ásatáskor a következő állatfajok csontjait gyűjtöttem be: U rsu s sp ela eu s

R o s e n m . (a faunának

99%-a) v a r. fo ss . F e lis spela ea G o l d f . H y a e n a sp ela ea G o l d f . U rsu s

a rctos L .

C a n is lu p u s

L.

M a rtes m a rtes

L.

C e r v u s (e la p h u s)

L.

M egaceros g igan teu s

B lm b . B lm b .

R b in o ce ro s a n tiq u ita tis

1522

MOTTL

Az 1906— 13-as ásatások faunalistájában még V u lp e s v u lp e s

L.

R a n g ife r taran du s

B ison priscu s

L.

B o j.

E le p k a s p rim ig e n iu s

B lm b .

szerepeltek, viszont a barnamedve, az orrszarvú és a nyuszi hiányoztak. A régebben begyűjtött rókamaradványok között a sötétbarna rétegből van egy orsócsonttöredék, amely annyira kicsi, hogy a skandináviai, sőt még a récens hazai alfaj variációs szélességéből is teljesen kiesik. Ezzel szem­ ben a sarkiróka orsócsontjaival teljesen megegyezik. A régi fajnévsorhoz így még az Alopex lagopus L. fajt is hozzá kell vennünk. A barlangimedvecsontok mellett a barnamedve és a hiéna a leg­ gyakoribb. Hogy a régi meghatározások között a barnamedve nem sze­ repel, az annak tudható be,- hogy a barnamedve-metapodiumok egy részét a barlangimedvéhez, másik részét a barlangi oroszlánhoz sorolták. Ez a nagy szektái barnamedvefaj ugyanaz, mint amelynek csontjait a Mussolini-barlang (Subalyuk) java- és későmousterienjében és az Istállóskői-barlang kései javaaurignacienjében is kimutattam. A Kecskésgalyaibarlang és a tatai mousterienkori, a büdöspesti solutréenkori, valamint a Peskő-barlang magdalenienkori barnamedvemaradványai ezzel szemben már a kistermetű barnamedve alakkörébe tartoznak, amely faj a neolit­ kori harnahúmuszok barnamedvefajában folytatódik és a récens kárpáti medvéhez vezet át. A szektái nagymedve valószínűleg yalamelyik kon­ tinentális észak- v. belsőázsiai Arctos fajhoz lesz sorolható és a barlangi­ medvével együtt inkább steppeelemnek vehető. . Kimondottan erdőlakó faj a szektái protosolutréen-faunában csak a nyuszi, míg a sarkiróka és a taránd már tundrafajok. A nyuszt-tibia a récens fajénál csak vala­ mivel erősebb. H a a szektái faunát a többi hazai protosolutréen-faunához hason­ lítjuk, az eredmény a következő:I.

I. Balla-barlanv. o U rsus spelaeus V u lp e s v u lp e s C a n is liípu s

K o sen m . L.

L.

L. H y a e n a sp ela ea G o 1 d f . F elis spelaea. G o 1 d f . R a n g ife r ta ra n d u s L. M ustela

erm in ea

M egaceros gigan teu s C a p re o lu s ca p reo lu s B ison priscu s Equus

B 1 m b. L.

B o j.

sp.

Lagopus

albus

L a g o p u s m utus

K e y s . B la s . M ö n t.

1936-3S. ÉV I ÁSA T Á SO K

157.3

II. Lökvölgyi-barlang. Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Ursus spelaeus R o s e n m . Martes martes L. Meies meles L. Felis spelaea G 0 1 d f.

Felis silvestris S c h r e b. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Lepus sp. Cervus elapbus L. Rupicapra rupicapra L. Bison priscus B 0 j. I I I . Kiskevélyi-barlang.

Ursus spelaeus R o s e n m . Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Martes martes L. Meles meles L. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Felis spelaea G 0 1 d f . Lynx lynx L. L.epus timidus L.

IV. Ursus spelaeus R o s e n m . Canis lupus L. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Cervus (canadensis asiaticus)

Cervus elapbus L. Capreolus capreolus L. Megaceros gigantcus B 1 m b. Hangi fér tarandus L. Rupicapra rupicapra L. B''. primigenius B 0 j. Equus sp. Coelodonta antiquitatis B 1 m b.

Szelim-barlang (C réteg). Rangifer arcticus R i c h. Equus sp. Coelodonta antiquitatis B 1 m b. Elephas primigenius B 1 m b.

V. Diósgyőri-barlang. Ursus spelaeus R o s e n n t . Ursus arctos L. Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Sus serofa L. Rangifer arcticus R i c h. Cervus elapbus L.

Megaceros giganteus B 1 m b. Bison priscus B 0 j. Bős primigenius B 0 j. Equus ferus P a l i . Equus cf. germanicus N e h r. Coelodonta antiquitatis B 1 m b. Elephas primigenius 3 1 m b.

V I. Pálffy-barlang.1 Erinaceus europaeus L. Sorex araneus L. Talpa europea L. Ursus spelaeus R o s e n m . Mustela (Lutreola) robusta1

Mustela erminea L. Mustela nivalis L. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Canis lupus L. Alopex lagopus L.

1 M o t t l M.: Néhány adat pleisztocén nagytermetű görényünk faji hovátartozóságához. (Földt. Közi. i - 3. f. 1937, Budapest.) 96

1524

M O TTL

Felis spelaea G o 1 d f. Lynx lynx L. Citellus citellus L. Citellus (Colobotis) rufescens Keys.

Blas.

Evotomys glareolus S c h r e b. Microtus arvalis P a l l . Microtus agr estis L. Microtus ratticeps K e y s . B l a s . Microtus nivalis M a r t .

Microtus gregalis P a l l . Arvicola terr. amphibius L. Lemmus obensis B r a a t s Dicrostonyx torquatus P a l l . Ockotona pusillus P a l l . Castor fiber L. Lepus (timidus L.) Cervus (canadensis asiaticus L y d.) Rangifer tarandus L. Equus ferus P a l l .

A Balla-, Lök völgyi-, Szelim-, Kiskevélyi- és Diósgyőri-barlang állattársaságaival amint látjuk, a szeletai fauna nagyon jól egyezik. A Pálify-barlang lemminges faunája azonban valamennyitől elüt és már feltűnően Magdalenien I. állattársaságainkkal (Peskő-barlang, felső réteg, Szelim-barlang, felső réteg, Jankovich-b. felső réteg, Kiskevélyi-b. felső réteg) egyezik, amire már egy megjelent szaktanulmányomban rámutat­ tam.1 A Pálffy-barlangi „protosolutréen“ -fauna sajátosságát méginkább emeli az a tény, hogy lemmingek egyetlenegy solutréen faunánkból sem ismeretesek, akár proto-, akár kora-, java- vagy késősolutréenünket is nézzük. Ezekben az állattársaságokban a domináló barlangi medve mellett a még nem nagyon gyakori rén, ritkán a sarkiróka és hófajdok az arktikus elemek, viszont sok az erdőlakó faj is. A stepperágcsálók, amelyek a későmousterienben és az aurignacien második felében a hazai pleisz­ tocén faunának oly érdekes jelleget adnak, csak a késősolutréenben buk­ kannak fel ismét csoportosabban. H a a régebbi leírásokat áttanulmá­ nyozzuk, azt látjuk, hogy H i l l e b r a n d 2 a Pálffy-barlang legalsó szürke rétegében néhány pengén kívül egy hasítottvégű csonthegyet talált, miért is ezt a lerakódást a javaaurignacienbe sorolta. Ebben a rétegben szerinte nagyrészt barlangimedve-csontok feküdtek, míg rén és arktikus kisemlős-csontok hiányoztak. Sajnos, ennek a rétegnek a pontos faunalis­ táját egyik leírásban sem tudtam felfedezni. A szürke agyag fölötti vörösesbarna, arktikus mikrofaunás réte­ get mindössze egyetlenegy babérlevélhegy avatta „protosolutréenkori“ -vá. A Pálffy-barlang rétegeinek revízióját egy későbbi munkájában maga H i l l e b r a n d J. is felveti (1928) és a szeletai csonthegy alapján lehet­ ségesnek tartja, hogy talán a Pálffy-barlang lelete is protosolutréenkorí. 1 M o t t l M.: tär, Bd. I. 1938. s Hillebrand

Faunen, Flora und Kultur des ungarischen Solutréen. Quar­ J.: Barlangkutatás, II. k. 120 oldal.

1525

1935-3S. ÉV I ÁSATÁSO K

Ha tekintetbevesszük azt, hogy hazánk jellegzetes aurignacien lelőhelyeiről (Istállóskő, Peskő) eddig pointe d’aurignac á base fendue-t nem ismerünk, hogy a Pálffy-barlangi lelet a jellegzetes franciaországi hasítottvégű csonthegyektől (Aurignac, Les Cottés) erősen eltér, viszont ugyanilyen csonteszköz a Szeleta-barlang protosolutréenjéből került elő, továbbá, hogy a Pálffy-barlang „protosolutréen“ rétegének a faunája többi solutréen-faunánktól teljesen elüt, úgy valószínűbbnek látszik, hogy a Pálffy-barlang protosolutréen-hegye is eredetileg a szürke réteg­ hez tartozott, csak valamiképen a vörösesbarna anyaghoz keveredhetett, vagyis, hogy a szürke réteg kora tulajdonképen nem aurignacien, hanem protosolutréen. Az a néhány penge és simított csontdarab, amely a szürke rétegből még előkerült, ennek a valószínűségnek egyáltalán nem mond ellent, mivel ilyenek a szektái és a Jankovich-barlangi proto- ill. korasolutréenben is vannak. A vörösesbarna és a felette lévő sárga agyagréteg faunája úgy H i 11 e b r a n d, mint É h i k és K o r m o s szerint egyön­ tetű, arktikus állattársaság, amely előbb felsoroltakat tekintetbevéve a Magdaknien I.-be tehető. A hazai protosolutréen-fauna így teljesen egységes erdő-steppe jellegű állattársaság, amelyben még a barlangimedve dominál és az ark­ tikus fajok is csak szórványosak. A Lökvölgyi-barlang faunájában még rénszarvas sincs. Az 1936. évi ásatáskor a Szeleta-barlang főfolyosójának hátsó szakaszából (D), a sötétszürke rétegből, faszénmaradványokat is gyűj­ töttem. Erről a hátsó, vékony rétegről különben is az a benyomásom, hogy egykori nagykiterjedésű tűzhely maradéka. S á r k á n y S., aki az elhunyt H o l l e n d o n n e r F. vizsgálatait teljes odaadással folytatja, volt szíves a faszéndarabokat megvizsgálni. Meghatározása szerint Picea vagy Larix (luc- vagy vörösfenyő) megszenesedett darabkáiról van szó.1 K a d i c O. szóbeli közlése szerint a szeletai régi ásatás javasolutréenjéből is voltak faszénmaradványok, amelyek meghatározásra annakidején H o l l e n d o n n e r F.-hez kerültek. Sajnos, ezeknek a meghatározásá­ ról irodalmi adat nem áll rendelkezésünkre, mivel H o l l e n d o n n e r annakidején csupán szóbelileg közölte K a d i c O.-al, hogy egy fenyőfaj és pedig valószínűleg a hegyi fenyő, Pinus montana maradványai. A Diósgyőri-barlang protosolutréenjéből H o l l e n d o n n e r F. erdei fenyőt, vörös- és lucfenyőt (Pinus silvestris, Larix és Picea) állapí1 S á r k á n y S. : A Szeleta-barlang faszénmaradványai. (Botanikai Közleméjiyek, X X X V . k., 3—4. f., 1938, Budapest.)

96

1526

M O TTL

tott meg, míg a Szelim-barlang C rétegéből gyűjtött fosszilis széndarabbóí feltételesen barkócafára, Sorbus torminálisra következtetett. A növénymaradványok vizsgálatából nyert következtetéseket és eredményeket jelentésem végén még majd behatóbban tárgyalom.

Az 1937. évi ásatási munkaprogram célja az ősemberleleteiről híressé vált Mussolini-barlang (Subalyuk) környékén lévő üregek átku­ tatása volt. Ásatásaimat a Cserépfalu határában 383 m abs.-m.-ban fekvő Kecskésgalyai barlangban kezdtem meg, ahol a barlang hátsó részének a kiásatása kerül sorra, mivel a barlang elülső és középső szakaszának lerakódásait K a d i c O. már 1932-ben feltárta. A barlang rendkívül száraz, helyenkint cseppköves bekérgezésű, szenilis állapotú üreg, amely a Kecskésgalya oldalából N y-ra, a Kecskésgalyát a Kispiliskétől elvá­ lasztó Vereskő-völgybe néz. A barlang jelenlegi pitvara is beszakadással létrejött nyílás, a beszakadás azonban már nagyon régi keletű. A bar­ lang mennyezetét vasas és mangános szivárgó vizek tarkára festették. A cseppkőképződés ma is folyamatos, mivel a mennyezetről több nyitott cseppkőoszlopocska csüng lefelé. A mészkő felülete sok helyen erősen mál­ lóit. A barlang N y —K -i irányú törésvonal mentén inkább korrózió útján indult fejlődésnek. Mészköve, amely a barlang nyílásában 29°-os dőlésű, erősen összetöredezett. A barlangból kiágazó kis folyosó É K -i irányú. A barlang hátsó részében a húmusz és a világosbarna agyag közé világos­ sárga, löszös agyag települ, amelynek felső határán a barlang egész szé­ lességében mintegy 5 cm vastagságban tűzhelyréteg húzódott. Ebből több faszéndarabot gyűjtöttem, egyéb lelet a sárga rétegben nem volt. A vilá­ gosbarna, erősen mészkőtörmelékes agyag alatti sötétszürke réteg erősen riolittufás, amit a mousterien időszak idején DDny-i irányú szél hozha­ tott a barlangba. A barlangtól D-re lévő dombvidék ugyanis jórészt riolittufa. A rétegek mészkőtörmeléke természetes felaprózódás útján létrejött törmelék, a mállás folytán lekerekített darab ritka. A barlang­ kitöltés legalsó tagja vörösesbarna, zsíros agyag, amelyből csak néhány erősen átkalcitosodott csontdarab került elő. A barlangfenék beöblösödéseit mindenütt vastag kalcitréteg bélelte ki. A világosbarna agyagból a következő fajok maradványait gyűj­ töttem : Ursus spelaeus R o s e n m . Vrsus arctos L. Canis lupus L.

Vulpes (crucigera) B e c h s t. Hyaena spelaea G o 1 d f. Lepus sp.

19 * - 3 8 . ÉVI ÁSATÁSOK

Megaceros giganteus B 1m b. Rangifer tarandus L. Rupicapra rupicapra L

1527

Bison priscus B o j. Equus mosbachensis-abeli csoport Coelodonta antiquitatis B 1m b.

Az 1932. évi ásatási anyaggal szemben a borz, a hörcsög és a nyírfajd ezúttal nem került elő. A világosbarna rétegben a barlangi­ medve és a hiéna uralkodik, de szép számmal van óriásgím, ősbölény és orrszarvú-maradvány is. A ló és a barnamedve is gyakori. Előbbi az E. mosbachensis-abeli csoportba való, vagyis a Subalyuk lófajával azonos, örvendetes, hogy az óriásgímnek végtagtöredékei is felszínre kerültek. A barnamedve a jégkorszaki lerakódásainkból ismert kisebb fajtához sorolható. A rénszarvas, mint az 1932. évi anyagban, most is csak szór­ ványos előfordulású. A rókacsontok a pleisztocén törzsfajának (Vulpes vulpes vulpes L.) maradványainál kisebbek (Mi hossza: 15.2 mm), a récens Vulpes v. crucigera Bechst. méreteivel azonban egyeznek. A Kecskésgalyai-barlang rókafaja tehát ugyanaz, mint a Subalyuk javamousterienjéé. A sötétszürke agyagból a következő fajok maradványai kerül­ tek elő: Ursus spelaeus R o s e n m Canis lupus L. Hyaena spelaea G 0 1 d f. Felis spelaea G o 1 d f. Lepus sp. Cricetus cricetus L.

Cervus ( Marall) Rupicapra rupicapra L. Bison priscus B o j. Equus mosbachensis-abeli csoport Coelodonta antiquitatis B 1m b.

Ebben a rétegben is a barlangimedve és a hiéna dominál. A sötét­ szürke réteg faunajegyzékét még az 1932-ben gyűjtött róka, óriásgím és tarándmaradványok egészítik ki, amely fajok csontjai az ezévi ása­ táskor nem kerültek felszínre. összességében a Kecskésgalyai-barlang faunája, mint arra már az 1932—35. évi jelentésemben1 rámutattam, olyan erdő-steppe jellegű állattársaság, amelyben a szórványosan megjelenő rén az egyetlen tundra­ elem. Más sarkvidéki vagy szélsőségesebb steppe-faj csontmaradványai nincsenek benne, így a késő- és posztglaciálisunkat jellemző kisemlősök sem. Ezzel szemben a barlangimedve és a hiéna, a nagytermetű ló és az óriásgím uralkodnak benne, amiből arra következtethetünk, hogy a barlang üledékei a felsőpleisztocénnek régibb szintjébe sorolhatók. A lera­ kódások állattársasága a Subalyuk faunájával több vonatkozásban meg­ egyező, de szorosan véve teljesen egyik rétegcsoportjával sem egyeztet­

1528

M OTTL

hető. A Subalyuk alsó rétegcsoportjával azért nem, mert abban a rén­ szarvasnak nyoma sincs és uralkodó faja a Capra (Aegoceras) severtzowiibex kőszálikecske-faj, amely viszont a Kecskésgalyai-barlang faunájából hiányzik. Márpedig, ha a subalyuki javamosuteriennel megegyező földtörténeti korú lerakódásról lenne szó, lehetetlen, hogy a kecskésgalyai ősember ne vadászott volna kőszálikecskére, amely faj a Subalyuk százakramenő leleteit tekintve, a Bükkhegységben akkoriban nagy egyén­ számban élt. A Subalyuk felső rétegcsoportjából érdekes rágcsáló-faunát

10. ábra. — Abb. 10. Középnagyságú, széles hegy, fúrószerű végződéssel. Kecskésgalyai-barlang. Mousterien. Term. nagys. Mittelgrosse, breite Spitze mit Bohrerende. Kecskésgalyaer-Höhle. Moustérien. N at. Gr

és szélsőséges steppelemeket határozhattam meg, amely fajok, a hörcsög kivételével, — a Kecskésgalyai-barlang állattársaságából hiányoznak, — különben a két fauna egyezik. Ezért tisztán összetétele alapján, 1932— 35-ös jelentésemben a Kecskésgalyai-barlang faunáját időrendileg a subalyuki java- és későmousterien közé helyeztem. A világosbarna rétegből az 1937. évi ásatás alkalmával is több ősemberi eszköz került elő. A kőeszközök közül legszebb a középnagy­ ságú obszidián hegy széles szögletes bázissal, szabálytalanul lekerekített peremekkel. Az eszköz felső vége gondos, lapos szilánkolással tompa, fúrószerű heggyé kidolgozott. Az oldalak felé legömbölyített domború mellső felület baloldali része csak a perem mentén, a jobboldali felületrész úgyszólván teljesen szilánkolt. A két felületrészt éles gerinc osztja ketté. Az eszköz sima, kissé homorú alsó lapja csak a szélein retusozott,

1529

1936-38. É V I Á SATÁSO K

míg alsó részében nagy bulbus domborul."' A másik eszköz lapos obszidián gyalukaparó, alsó pereme kicsit homorúan lecsapott, míg a felső perem oválisán görbült. A peremek finom ütésekkel pattintottak,, a jobboldali felületrészt durva szilánkolás borítja. Az eszköz hátlapján csupán egyetlen, lapos, széles iitési . felület van, különben sima. Egy másik, ugyancsak obszidiánból készült kőeszköz lekerekített háromszög­ alakú. Alsó pereme csak kevéssé szilánkolt. Felületének alsó része sima, míg felső része hosszanti pattintásokkal kidolgozott. A felül csúcsban összefutó jobb- és baloldali perem magasszilánkolással tompított. Az esz-

11. ábra. — Abb. 11.

12. ábra. - Abb. 12.

M agas kaparó. Kecskésgalyai-barlang. Mousterien. Term, nagys.

DekadensLevallois^penge.Kecskésgalyaíbarlang. Mousterien. Term. nagys.

Hochkratzer. Primitive Form. Kecskés^ galyaer=Hőfde. Mousterien. Nat. Gr.

Dekadente Levaííois-Klinge. Kecskés^ ga(yaer=Höhle. Mousterien. N at. Gr.

köz alsó lapja sírna és tulajdonképpen lekerekített háromszögű vakaró ’ nak tekinthető. Nagyon érdekes a kicsi magaskaparó és a körkaparó. Anyaga mindkettőnek obszidián. Előbbi eszköz a javaurignacienre jel­ lemző típusoknál laposabb, de a központi kis lapos felületből sugarasan kiinduló meredek szilánkolása már jelllegzetes „Kanellierretusche“ . Alsó lapján csak a bázison van nagyobb ütési felület. Hasonló magaskaparó Les Bouffia mousterienjéből is ismeretes, (H. O b e r m a i e r : Die Stein­ geräte des französischen Altpaläolitikums. Mitteil. d. prähist. Komiss. d. kgl. Akad. d. Wiss. 1908, Fig. 128.) A körkaparó kicsi, lekerekített* * Ez az érdekes kőeszköz az ehringsdorfi „meleg mousterien“ egyik eszközé­ vel, a „zweiseitig retuschierte Moustérienspitze“ -vel jól egyezik. (Lásd: E. W e r t h : Der fossile Mensch. Berlin 1928, Fig. 362.)

1530

MOTTL

négyszögalak, peremei magas szilánkolással szépen megmunkáltak, alsó vége -sajnos, letörött. Az 1937. évi ásatás eszközei között mindössze két kalcedonból készült eszköz van. Az egyik széles, lapos penge, élei körös­ körül durván pattintottak. Felületén tompa él fut végig, amelyet alsó részében bemélyített, hosszanti, homorú felület határol. Az eszköz alsó lapja sima, bulbusa erős. H a ezt az eszközt H. B r e u i 1, Y . C o m m o n t és H. O b e r m a i e r Levallois-pengetípusaival hasonlítjuk össze, a megegyezés feltűnő. Egészen hasonló ezközöket, mint Clactonienpengéket R. G r a h m a n n (Abschläge von Clactonienart in Mittel-, deutschland. Quartär, Bd. I. Taf. X III, Fig. 4.) Gross-Quenstedt lelő­ helyről ismertet. Míg azonban az eredeti Levallois-pengék (LevalloisPerret, Montiéres-les-Amiens, St. Acheul, Gross-Quenstedt) teljes hoszszúsága a 9— 10 cm körül ingadozik, addig a kecskésgalyai kultúra pen­ géje mindössze 4.7 cm hosszú. Ilyen dekadens Levallois-pengéket a bajorországi Schulerloch mousterienjében is találunk, tovább élnek azonban Északfranciaországban is. ( R o s k a M.: Az ősrégészet kézikönyve. Cluj, 1926, p. 112.) A Kecskésgalyai-barlang világosbarna rétegéből néhány csont­ hegy is előkerült. Valamennyi terminális fúróheggyel ellátott. Az 1932. évi ásatáskor gyűjtött eszközökről: a nagyon szép, finoman megmun­ kált, barna-fehérfoltos kalcedonból készült jellegzetes mousterien-hegyről, az ugyancsak barnás kalcedonból kiformált, kétoldalán kivájt és szélein magasszilánkolású vakarópengéről (La Micoque-Klinge mit Schaberkerben), a finoman szilánkolt lapos, obszidián pengehegyről, az egyszerűbb kivitelű, közepes kalcedonhegyről és a pointe-racloir-szerű csonteszközről már 1932— 35-ös jelentésemben megemlékeztem. Amint látjuk, a Kecskésgalyai-barlang eszközei nagyon vegyesek. A jellegzetes, finoman kidolgozott mousterien hegyek mellett már egé­ szen aurignacienszerű kaparok jelennek meg, míg a kivájt vakarópenge és a dekadens Levallois penge a régi paleolitikumra emlékeztet. A kőesz­ közöknek ez a vegyes tipológiája eleinte zavart okoz, viszont, ha az idevágó irodalmat jól átnézzük, azt látjuk, hogy vannak lelőhelyek,, ahol ugyanaz az eset. Ilyen pl. La Micoque, Montiéres-les-Amiens (alsó terrasszok) és Ehringsdorf. Ennek a kőiparnak vegyes jellegét W e r t h és W i e g e r s is kiemeli és az ú. n. „meleg (interglaciális) mousterienhez“ sorolja J. A n d r é e „Der eiszeitliche Mensch in Deutschland und seine kulturen“ (Stuttgart, 1939) című nagyon érdekes, hatalmas összefoglaló munkájában az ehringsdorfi kőiparról a következőket írja: „Obwohl in Ehringsdorf selbst bereits Aurignacienformen und gute klingen vorhan­ den sind, möchte ich die Kultur doch noch zur Handspitzenkultur rech-

1936 -3 8 . EV I Á SA T Á SO K

1531

nen.“ (74. o.) . . .„Das Fundmaterial sagt uns zugleich auch, dass hier der Übergang zum Aurignacien zu suchen ist." (1130 .) A Penck—Brückner jégkorszakkronológiában ez a kultúra foko­ zat a Riss—Würm jégközi időszakba esik, vagyis ahová a Subalyuk alsó kultúráját is soroltuk. A kecskésgalyai eszközök azonban a subalyukiakkal sehogysem egyeztethetők össze. A kecskésgalyaiak a maguk nemében szebben megmunkáltak és látszik rajtuk, hogy egy, a subalyukitól eltérő tehnikájú ősembertörzs készíthette őket. Fentemlített kül­ földi lelőhelyekhez viszonyítva nagyobb megegyezést különösen Ehringsdorffal találunk, azonban a kecskésgalyai eszközök között az acheuli hegyes szakócákra emlékeztető forma már nincs meg. N agy a különbség a faunák összetételében is, mivel Ehringsdorf, La Micoque és Montiéres üledékéből Elephas antiquus és Coelodonta mercki ismeretes, míg a subalyuki javamosuterienből és a Kecskésgalyaibarlangból egyik faj maradványai sem kerültek elő. Az aurignacienszerű kaparok ellenére is a kecskésgalyai kőipart a mous terien be kell sorolnunk, márcsak a szép hegyek és széles pengék alapján is. A La Micoque-jellegű vakarópenge és a dekadens Levallois-penge jó bizonyítékai annak, hogy ezek az ősibb eszköztípusok a magyarországi mousterienben is tovább éltek. A subalyuki ősrégészeti anyagnak a külföldi mousterien eszközök­ kel való összehasonlításakor kitűnt (lásd a Mussolini-barlang monográ­ fiájában lévő ősrégészeti részemet, Geol. Hung. Ser. Palaeont. 14, 1938), hogy ősibb! jellegű eszközök a bükki mousterienben különben sem ritkák és ké» sídalukon finoman megmunkált hegyek és vakarok alakjában még a tatai későmousterienben is fellelhetők. Ennélfogva azt hiszem, min­ denképpen megokolt, ha 1932— 35-ös jelentésemben foglalt megállapítá­ saimat az újabb leletekkel megerősítve, — a kecskésgalyai kevert jellegű kultúrát a subalyuki java- és későmousterien közé, vagy tágabb értelem­ ben véve, — a későmousterien elejére helyezzük. Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a tatai, a subalyuki és a kecskésgalyai mousterien között finomabb megegyezések nincsenek, habár mindhárom kézművesség hatá­ rozottan mousterien. A második, 1937-ben átkutatott üreg, a Kúthegyi-sziklaüreg a Hórvöigyből kiemelkedő Kúthegy meredek oldalába 301 m abs. m-ban mélyül. Bejárata kb. 1 m széles és 0.75 m magas, kis darabon ferdén lefelé vezet, majd hirtelen letörik és a belső kis Csarnok oldalfalában folytatódik. A mészkő korróziós beöblösödéseit vastag, sugaras szerke­ zetű kalcitréteg béleli ki, míg az üreg nyílását pizolitok díszítik. Az üreg jobboldalt folyosószerűen folytatódik, míg DNy-nak kis szikla­ padkát alkot, amelyre guanó rakódott. Az üreget először D a n c z a

1532

MOTTL

J á n o s kereste fel, térképezte is, de nem ásatott benne. A kitöltés tete­ jén kutya, fóka és őzcsontok hevertek. Az üreget kitöltő barnásvörös, nyirokszerű kalcitos agyag teljesen meddő volt és amint környezettanul­ mányaimból láttam, a barlang nyílása tulajdonképpen csak robbantásnak köszönheti létét. Teljesen meddő volt a Perpác-hegy teteje alatt nyíló Tarái Gyurka-lyuka vörösagyaga is. Ez az üreg töbörszerű besüppedás alján nyílik, bejárata kicsi nyílás, míg belső része két kisebb üregre tagolódik. A Tardi Gyurka-lyuka alatt 319 m abs magasságban Ugyancsak a Per­ pác oldalában, bokrok, sziklák közé a Per pác-sziklaüreg mélyül. Érde­ kes, ferde T formájú, kb. 4 m hosszú kis barlang, amely két egymást keresztező hasadéit mentén alakult ki. Jobboldalt kis kürtő vezet a szik­ lák közé, menyezetét helyenkint pizolitok borítják. Kitöltése 4 rétegre tagolódott: a barlang hátsó részében közvetlenül a fenékre vékony, meddő, homokos lőszréteg, míg a barlang elülső részében élénkvörös, zsí­ ros agyag települt, Arionta arbustorum héjjakkal és barnamedve, vala­ mint zergecsontokkal. A barlang hátsó részében e két réteg közé sárgásszürkés-barnás agyag ékelődött barnamedve, róka, vadmacska, zerge és rénszarvas maradványokkal. E rétegeket vörösesbarna, kissé húmuszos agyag fedte, amelyre fekete, neolitos cserépedényeket tartalmazó húmusz települt. A vörösesbarna lerakódás két érdekessége a benne talált jelleg­ zetes sarkiróka-állkapcsok (Mi hosszuk: 13.3 mm, M2 hosszuk: 6 mm) és a beléágyazott vastagfalú, símafelületű, összetöredezett nagy, durva agyagedény. A sarkiróka csontokon kívül még barnamedve, vadmacska, nyúl, pocok és sakálszerű lábközépcsonttöredék és ujjperc feküdtek ebben a rétegben. Az edénycserepeket T o m p a F. egyetemi magántanár­ nak vittem el, aki azokat javaneolitkorúnak határozta meg. Mivel a neolit-korból sarkirókacsontokat nem ismerek, nagyon valószínű T o m p a F.-nek az a nézete, hogy mivel az edény olya^n szépen beágyazottan feküdt az agyagban, valószínűleg másodlagos elásás útján került oda. Rétegzavarnak mindenesetre semmi nyomát nem találtam, ha azon­ ban mégis erről van szó, úgy a vörösesbarna réteget, mivel a tulajdon­ képpeni neolitcserepeket tartalmazó húmusz alatt feküdt, — mezolitikusnak tekinthetnénk. A mezolitikum a posztglaciális időszak második felébe ill. a jégkorszak végére esik (lásd a Mussolini-barlang monográ­ fiájában lévő időrendi beosztásomat). A rénszarvas és sarkiróka jelen­ léte a hazai mezolitikumban nem lenne nagyon feltűnő, hiszen, — habár a franciaországi és általában a délnémetországi azi 1ien-1ardenoisienbő 1 már valamennyi jégkorszaki ill. sarkvidéki faj hiányzik, — a rénszarvast a bajorországi Kaufertsberg tardenoisienjében mégis megtaláljuk és a

1936-38. É V I Á SÁ T Á SO K

1533

belga mezolitikumban a rénszarvason kívül a sarkiróka és a havasi nyúl is képviselt. A kaukázusi mezolitikumból (F r. H a n c a r : Urgeschichte Kaukasiens. Leipzig, 1937) Adzi Koba lelőhelyről még rénszarvast és hiénát, G v a r d z i l a s K i d é lelőhelyről pedig rozsomákot és bar­ langimedvét említenek. A kaukázusi azilien faszénmaradványai: tölgy (Quercus), juhar (Acer) és nyír (Betula), míg a tardenoisienből H a n c a r Sorbus aucupariát ír le. A Perpác sziklaüreg vörösesbarna agyagrétegé­ ben szerencsére faszéndarabokat is találtam, amelyeknek a meghatározása döntő jelentőségű lesz. Az avasi protocampignienből H o l l e n d o n n e r F. tölgy, hárs (Tilia), mogyoró (Corylus), kőris (Fraxinus) és barkócafa (Sorbus torminalis) maradványait határozta meg. A mezolkikus flóra mindenesetre elüt a még rénszarvast és sarkirókát tartalmazó mezolitikus faunától, ha azonban ezeket az arktikus fajokat mint a java- és késő­ glaciális időszakból a posztglaciálisba átmentődött, kipusztulófélben lévő állatokat tekintjük, jelenlétük csak azt bizonyítja, hogy az északi tájakra való visszahúzódásuk vagy kipusztulásuk igen hosszú időn át történt. Abban az esetben, ha a vörösesbarna réteg töredezett agyagedényét mint elsődleges lelőhelyen találtat tekintjük, a rénszarvasnak és a sarkiróká­ nak a fennmaradását egyes vidékeken egészen a neolitikum közepéig kellene feltételeznünk. A Perpác-sziklaüreg alatt a Perpác-barlang nyílik. Szenilis álla­ potú üreg, teteje beomlott és az ásatást a nagy kődarabok elhordása a legnagyobb mértékben megnehezítette. A barlang bejáratában elég vál­ tozatos rétegsorra találtunk: 1. fekete húmusz, 2. barna húmusz, 3. vilá­ gosbarna agyag, 4. zöldesszürke és 5. sárga, homokos agyagra, de lelet csak a világosbarna rétegből került elő. Ezek a következők: Ursus arctos L., Vulpes vulpes L. ?, Hyaena, Cricetus cricetus L., Lepus sp., Rangifer tarandus L., Rupicapra rupicapra L., Bős v. Bison sp. Mivel a meredek lejtőn a rengeteg kőtörmelék elhelyezése és az omladozó barlangból való kihordása nagyon sok időpazarlással járt, viszont az ásatási idő mind­ össze egy hónapra szólt, a Perpác-barlang ásatását félbeszakítva még a Subalyukkal szemközt lévő Perpác-kőfülkét kutattam át, hogy ezzel a Flórvölgy alsó szakaszának barlangjait véglegesen elintézzem. A Perpáckőfülke mintegy 2 m hosszú, 1 m széles üreg, amelyet vastag húmusztakaró és világosbarna agyag töltött ki. Utóbbi üledékben barnamedve, róka, nyuszt, hörcsög, ürge, gímszarvas és szarvasmarha csontjai feküd­ tek. A velük előkerült cseréptöredékek n'eolitikusak. A Mussolini-barlanggal szemközt lévő Perpác-hegy oldalába nyiló üregek átkutatása barlangfejlődéstajii szempontoknál fogva is érdekes volt. Ezekben az üregekben u. is, noha a Perpác-sziklaüreg pl. a Suba­

1534

MOTTL

lyuknál jóval magasabban fekszik, — a Perpác-sziklaüreg legalsó vékony, homokos löszrétegén kívül, seholsem találtam glaciális lerakódásokat. Mindez arra vall, hogy a Hórvölgy kevésbbé sziklás jobboldalába nyíló barlangok, habár magasabb szintben is vannak, — genetikailag sokkal fiatalabb megnyílásúak, mint a Hórvölgy meredek, sziklás baloldalába mélyülő Müssolini-barlang, amelynek a kialakulását legalább a középső­ vagy az ópleisztocénbe kell helyeznünk és abban nagyobb szerepe a patakvíz eróziájának is volt. Ezzel szemben a Perpác üregek megnyílása csak a jégkorszak vége felé indulhatott meg és kialakulásuknál a Hór-patak vize közvetlenül semmiféle szerepet nem játszhatott. Keletkezésük kis repedések mentén a beszivárgó esővíz és a keringő karsztvíz oldó és részben eróziós hatásának tulajdonítható. Ezek a kioldott, kivájt karsztüregek eleinte zártak lehettek és csak később, a Hórvölgy partfalainak természetes lepusztulásával nyíltak meg. A partfalak denudálódásánál természetesen a patak lassúbb vagy gyor­ sabb bevágódásának ill. oldali eróziójának is jelentős szerepe volt. Mind­ ebből arra is következtethetünk, hogy kedvező fekvés esetén természetes denudáció folytán zsombolyból is keletkezhetik barlang, míg a terraszbarlangok kürtője barlangfejlődéstani szempontból a barlangüreg kiala­ kulásánál fiatalabb jelenség. Fenti megfigyeléseim tehát azt mutatják, hogy még egyugyanazon völgyszakaszban is a barlangüregek kialaku­ lásánál különböző okok játszhatnak közre. A Hórvölgynek ezután középső szakaszát jártam végig. Itt a Vécsverő oldalából a Hidegpataki-völgybe nyíló Vécsverői-sziklaüregben végeztettem próbaásatást. Tulajdonképpen 4 m hosszú, 2.5 m széles be­ omlott üreg volt, amelyet húmusz és meszes sárga agyag töltött ki. Saj­ nos, vadmacskacsontokon kívül egyebet itt nem találtunk. Az ásatásokat ezután É-nak haladva, a Balla-völgyben folytat­ tam, ahol először a Balla-völgy alsó szakaszából nyíló Csúnya-völgy már régebben említett üregét néztük meg, amely azonban zsomboly volt. Az ásatási idő hátralévő részét az innen nem messze lévő Ballavölgyi-sziklaüreg rendszeres ásatására használtam fel. Ez a mintegy 8 m hosszú, befelé-lefelé erősen kibővülő, szépen korrodált falú és menyezetfí barlang a Ballavölgy talpa felett 10 m-re, a Kövesvárad-hegy D N y-i oldaláról tekint a sötét, szűk Bállá-völgybe. A 45°-os dőlésű vastag mész­ kőpadok között a barlang kialakulása É K — D N y-i irányú hasadékok mentén indult meg. A barlang vastag kitöltésének csak egy részét áshat­ tam ki. A leásott III. szintig a rétegsor a következő volt: 1. fekete hú­ musz, 2. szürkésbarna húmusz, 3. világos (sárgás) barna agyag. A fekete húmuszból denevérek, farkas, róka, borz, vadmacska és házimacska,

1936-38. É V I Á SA T Á SO K

1535

mókus, erdei egér, mezei- és kószapocok, hörcsög, nyúl, őz, szarvas és házisertés csontjai kerültek elő. A szürkésbarna humusz állatfajai a kö­ vetkezők: Erinaceus sp., Ursus arctos L., Vulpes vulpes L., Martes mat­ tes L., Criceltus cricetus L., Lepus sp., Capreolus capreolus L., Cervus elaphus L., Sus sp., denevércsontok. Az emlőscsontokkal szép neolit­ gyöngy és sok cserép került felszínre. A sárgásbarna agyagból a követ­ kező fajok maradványait határozhattam meg: Ursus spelaeus R o s e n m . Vulpes vulpes (crucigera) B e c h s t. Canis lupus L. Alopex lagopus L. Cricetus cricetus L. Citellus citellus L. Rangifer tarandus L.

Capra ibex sp. Rupicapra rupicapra L. Bison priscus B o j. Lagopus albus K e y s . B l a s . Lagopus mutus M o n t . Tetrao tetrix L. Asio accipitrinus P a l i .

Ebben a társaságban a barlangimedve uralkodik, de sok a rén­ szarvascsont is. Nagyon érdekes, hogy a rókamaradványok kisméretűek, miért is nem a faj törzsalakjával, hanem a kisebb crucigera-alfajjal azo­ nosíthatók. Egy igen kisméretű felkarcsonttöredék és szemfog alapján a. sarkiróka is kimutatható. A farkasnak nagyon szép hímtagcsontja került elő. A madármaradványok közül a havasi- és sarkihófajd, továbbá a mezei fülesbagoly hideg éghajlatra vallanak. A világosbarna rétegből két vastag, meredek peremszilánkolású vakarópenge is felszínre került. Mindkettő obszidiánból készült, de belő­ lük sajnos, kultúrafokra következtetni nem nagyon lehet. Az ásatást itt még okvetlenül folytatni kell.

1938 nyarán a m. kir. Földtani Intézet megbízásából a festői szépségű szilvásváradi Szalajka-völgyben, a már régóta ismert Istállóskői barlangban folytattam rendszeres ásatásokat. Aurignacien lelő­ helyünk u. is nagyon kevés van, így mindenképpen fontos volt, hogy az Istállóskői-barlang általános őslénytani és ősrégészeti viszonyairól össze­ foglaló képet nyerjünk. . A 46 m hosszú és átlagosan 1 5 m széles barlangban a rendszeres ásatást 1912-ben H i l l e b r a n d J . kezdte meg.1 Kutatásait 1913-ban 1 H i l l e b r a n d J . : A pleisztocén ősember újabb nyomai hazánkban. (Bar­ langkutatás, I. k. 1913.)

1536

MOTTL

Os

és 1916-ban folytatta.2 Később rövid ideig 1925-ben3 ásatott a barlang­ ban. 1927-ben a Borsod—miskolci Múzeum anyagi támogatásával S a á d A.4 folytatta H i l l e b r a n d feltáró munkáját, majd 1929-ben K a d i O. ásatott hosszabb ideig a barlangban és azt ugyanakkor pontosan tér­ képezte is. Az Istállóskői-barlang egyike legérdekesebb barlangjainknak. Típusa u. is a tektonikai mozgások következtében létrejött barlangok­ nak. Baloldali fala meredek dőlésű (79°) pados mészkő, míg jobboldali fala tulajdonképpen egyetlen hatalmas boltozatba gyűrt mészkőtömb. Az erős nyomás következtében itt a mészkő finom palásán rétegzett, erősen mállott és a hatalmas boltozat még finom, másodlagos kis redőkkel is csipkézett. Az eróziós kimosások ezen a gyűrt, repedezett, mállott falon nagyarányúak, míg a meredek, táblás baloldali falon ritkák. Korróziós hatásnak kevés a nyoma. A barlang D N y—ÉK-i irányú hasadék mentén ott alakult ki, ahol a meredek dőlésű mészkőtáblák az erősen gyűrt mész­ kőtömbre rátolódtak. Ilyen nagyobbmérvű mozgás nyomai a szomszé­ dos Balogh Miklós-völgy üregeiben is mindenütt kimutathatók. A palásodott mészkövet az éghajlati behatások, elsősorban a fagy természetesen kettőzött mértékben pusztítják. Ezzel a sarkos mészkőmálladékkal különben az egész barlangkitöltés tele van. Kavicsot Csak elvétve találunk, az is gömbölyű, keveset koptatott. A barlang falaitj helyenként szép cseppkőfüggönyök díszít'k és sok a nyitott kis cseppkőoszlop. Érdekes, hogy a cseppkőképződés külö­ nösen a neolit! kor után volt erős, mert a barna humuszra helyenkint vastag cseppkőoszlopok és széles kéregrészletek rakódtak. Az aneroidállás a barlangnál V II. 23—V III. 6-a közötti időben 7 9 5 — 822 között ingadozott. A középértéket véve alapul, az Istállóskőibarlang abs. magassága 550 m. A barlang kitöltése a hátsó szakaszban bolygatott volt és ezért az ásatást olyan helyen kezdtem el, ahol még érintetlen kitöltés maradt fenn., Ilyen volt a jobboldali Oldalsó Fülke (28— 30, 36— 38, 46— 47 négyszögek), a Középső Szakasz jobboldali falmelletti (54, 61, 68, 76, 85) és egész hátsó területe (93— 97, 100— 103, 106— 108), valamint a barlang leghátsó részében fennmaradt 129. sz. négyszög lerakódása. Ezeket a ki2 H i l l e b r a n d J.: 1913. évi barlangkutatásaim eredményei. (Barlangkutatás, II. k. 1914.) 3 H i l l e b r a n d .J: Ober neuere Funde a. d. ungarländischen Pah'olithikum. (Die Eiszeit, Bd. IIL , H. 1., 1926.) 4 S a á d A.: Die Ergebnisse der Ausgrabungen in der Istállóskőer-Höhle im Jahre 1927. (Die Eiszeit, Bd. IV., 1927.)

1936-33. É V I ÁSATÁSO K

1537

töltésrészleteket először a II. szintig hordattam le, majd a 28— 29-es és a 96, 102-es négyszögek területén a IV . szintig 2 nnes próbaárkot mé­ lyítettem le. (Lásd a csatolt alaprajz bevonalozott négyszögeit.) A barlangkitöltés első pontos rétegsorát S a á d A. adta meg. Meg­ állapításaim, amint azt a 26. sz. szelvény is mutatja, az ő adataival úgy­ szólván teljesen egyeznek. A lerakódás felső része, a helyenkint erősen guánós barna humusz, valamint az alatta lévő szürke, mészkőtörmelékes agyag, neolitkoriak, sok szépmintájú cseréptöredékkel és főleg a szürke rétegben számos embercsonttal. Ezzel kapcsolatban kell megálla­ pítanom, hogy habár az Istállókői-barlangból 1913-ban előkerült ember­ csontokat diuviálisaknak gondolták, azok mind csak neolitkoriak. A bar­ lang középső szakaszában e két réteg között nagy kiterjedésben vastag tűzhelyréteg húzódott, széles hamusávval. A neolit tűzhelyből is sok faszenet gyűjtöttem. Ezt a felső, neolit rétegösszletet a barlang középső, baloldali sza­ kaszában alul, erősen tufás mészkőbreccsa határolta, amelyből barnamedve, hiúz és kőszálikecskecsontok kerültek ki. A barlangkitöltés alsó része vastag, jégkorszaki lerakódás, amely sárgásbarna, porhanyós, átlagosan 1 m vastag barlangi agyagréteggel kez­ dődik. Helyenkint [sötétbarna, zsírosabb agyagcsíkok és finom, szürke rétegecskék tarkítják, amely utóbbiaknak szabályos váltakozása egészen azt a benyomást kelti, mintha nyugodt vízből lerakodott üledék lenne. A barlang elülső és hátsó részében, általában a száraz barlangszakaszok­ ban ez a réteg felfelé egészen kisárgul és különösen sok hófajd ás rág­ csálócsontot tartalmaz. A sárgásbarna rétegből sok jó állapotban lévő faszéndarabot is gyűjtöttünk. Lefelé a sárgásbarna réteg mindinkább piszkos-szürkésbarna, erősen köves, meddő agyaglerakódásba megy át. Alul tűzhelyréteg osztja ketté, amely a H i l l e b r a n d és S a á d emlí­ tette aurignacien felső tűzhelyrétegnek felel meg, azonban úgy a barlang középső, mint oldalsó szakaszában sem kőeszközöket, sem csontokat nem tartalmazott. A barlang középső szakaszában e tűzhelyréteg alatt a vö­ rösesbarna, porhanyós agyagréteget még megtaláltam, míg az Oldalsó szakasz rétegsorában már hiányzott. A H i l l e b r a n d és S a á d kutatta aurignacien alsó tűzhelyrétegnek sem a barlang középső, sem jobboldali elülső szakaszában nem akadtam nyomára. Az aurignacien felső tűzhely­ réteg alatt mindenütt ismét a szürkésbarna, köves, meddő agyag követ­ kezett. A fentemlített, érintetlen barlangkitöltés lehordása után a hátsó, már H i l l e b r a n d és S a á d ásatta területet tovább kutattam és a régi próbaárkot a 124. és 127. sz. négyszögek szélességében jó 1 m-el mélyí­

1538

MOTTL

tettem. Itt mindkét tűzhelyrétegre rátaláltam, de belőlük néhány kiskevélyi fogpengén és egy elefántcsontból készült pálcatöredéken kívül semmiféle érdemleges kő- vagy csonteszköz nem került napfényre. A vörösesbarna agyagban ezzel szemben rengeteg teljesen ép barlangimedvecsont feküdt. Az 1938. évi ásatáskor, mint említettem, paleolitokra kizárólago­ san csak a sárgásbarna rétegben találtunk. Mivel a barlang középső és elülső részéből már csak szórványosan került napfényre egy-egy paleolit, viszont a leletek zöme a barlang hátsó termében feküdt (lásd a régi ása­ tásokat), valószínű, hogy ott volt az ősember kedvenc tartózkodási helye is. Ásatásaim folyamán a következő kőeszközökre találtunk: 1. Nagy, durván megmunkált, de köröskörül szilánkolt vakaró­ pengékre. 2. N agy pengehegyekre, amelyek közül az egyik terminálisán fínomanpattintott és gyönyörűen kidolgozott, míg bázisa egyenesre leütött. 3. Közepes, lapos pengékre ,amelyek meredek retussal szépen szilánkoltak. 4. Széles vakarópengékre. j. Kicsi, lapois pengékre, amelyeken peremi pattintás nincs. 6. Obszidiánból készült kőmagra. A csonteszközök közül említésreméltó egy közepes, vastag, mind­ két végén heg}rben végződő penge, a már említett sima elefántcsontpálcatöredék, két érdekes, farkasbordából készült nyeles eszköz, egy csontár vagy lyukasztó, amelyet alsó végével valamihez hozzáerősítve használ­ hattak, mivel ott erősen lekopott, azonkívül nagyon sok kiskevélyi fog­ penge. A csontárhoz hasonló eszközt a németországi Bockstein-barlang koraaurignacienjéből ismerek. A kiskevélyi fogpengék közül az egyik oldalt erősen bevölgyelt, kivájt. Az előbbi évek ásatási anyagához viszonyítva új eszköztípus nem került elő. A kiskevélyi fogpengéknek egész sorozatára találtam. A még alig használt, csak éppen lehasított nagy daraboktól kezdve a szinte már csak cm-nyi, teljesen elkoptatott darabkákig az elhasználásnak úgyszól­ ván valamennyi fokozatát fellelhetjük ezeken a pengéken, amelyek na­ gyon jól bizonyítják, hogy az ősember valóban eszköznek, még hozzá valamiféle állandó használatban lévőnek készítette őket. Az istállóskői kultúra nagyon szép pengekézművesség, amelyben úgy a nagy, durván megmunkált, egyenes vagy hajlotthátú pengéket és közepes, karcsú, finom, meredek szilánkolású pengehegyeket, mint a széles-zömökebb, terminális, legyezőszerű pattintással lekerekített vakaró­ pengéket és ezek átmeneteit egyaránt fellelhetjük. Már a Mussolini-barlang monográfiájában írt ősrégészeti összehasonlító tanulmányomban

1539

1936-38. É V I Á SATÁSO K

13. ábra. — Abb. 13. Elefántcsontból készült pálcatöredék. IstálíóskőHbarlang. Kései javaaurig» nácién. Term. nagys. Stäbchenbruchstück aus Elfenbein. Istálíóskő=HöhIe. Spätmittelaurig« nácién. Nat. Gr,

14. ábra. — Abb. 14. Farkasbordából készült csonteszközök. IstállóskőFbarlang. Kései javaaurignacien. Térni, nagys. Knochengeräte aus Wolfsrippen zugerichtet. Istállóskő^Höhle. Spätmittelaurignacien, Nat. Gr.

16. ábra. — Abb. 16. 15. ábra. — Abb. 15. Csontár vagy lyukasztó. IstállósköE barlang. Kései javaaurignacien. Term. nagys. Knochenpfriem. Istállóskő=Höhle. Spätmittelaurignacien. N at. Gr.

Bevöígyelt kiskévelyi fogpenge. Istállóskői'barlang. Kései javaaurignacien. Term. nagys. Eingekerbte Kiskevélyer Zahnklinge. Istá!lóskő=Hőhle. Spätmittelaurignacien. Nat. Gr. 97

1540

MOTTL

17. ábra. — Abb. 17. Kískevélyi fogpengék az elhasználás különböző stádiumában. IstáílóskőUbarlang. Kései javaaurígnacien. Term. nagys. Kískevéíyer Zahnklingen in verschiedenen Gebrauchsstadien. ístállóskő-Höhíe. Spätmlttelaurignacien. Nat, Gr.

utaltam arra, hogy a Mussolini-barlang javamo-usterienjének karcsú, fiíktm szilánkolású pengehegyei egészen olyanok, mint a mentonei Grotte des Enfants, Willendorf és az Istállóskői-barlang aurignacien pengehegyei. Ezt az érdekes jelenséget mostani vizsgálataimmal csak méginkább támogathatom. Valamennyi istállóskői kőeszköz között legszebb az 1938. évi ásatás már említett, gyönyörűen szilánkok, szabályos, nagyméretű pengehegye. N agy számban találhatók az Istállóskői kézművességben a bevölgyelt pengék (vagy kivájt pengék, Klingen mit seitlichen Kerben, lames étranglées) is. Ez a kivájás, hornyolás hol félholdalakúan mélyül a penge egyik vagy másik oldalába vagy egészen kikanyarítja a pengehegy több-

1936- 38. ÉVI ÁSATÁSOK

18.

ábra. — Abb. 1 8 .

1541

19 .

ábra. — Abb. 1 9 .

N agy, durván megmunkáít penge. Istáílóskői-barlang. Kései javaaurignacien. Term. nagys.

Gyönyörűen szilánkod pengehegy. Istállóskői=barlang. Kései javaaurignacien. Térni, nagys.

Grosse, grob behauene Klinge. IstáKóskő'Höhte. Spätmittelaurignacien. N at. Gr.

W underschön retuschierte Spitzklinge. IstálIóskő^Hőhle. Spätmittelaurignacien. Nat. Gr.

nyire baloldalának alsó részét, úgyhogy tulajdonképen hornyolt hegy (Kerbspitze) lesz belőle, amelynek a nyele tehát, mint a késősolutrénre jellemző point á cran-é is, egyoldali kivájással kiformált ellentétben a pointe á pedoncule-el (nyílhegy), amelynek a nyelét kétoldali egyforma kivájással alakították ki. Nagyon érdekes tehát, hogy amíg hornyolt­ hegy a hazai késősolutréenben nincs, addig aurignacienünkben van. Az árvéső az istállóskői eszközök közt nagyon ritka, míg magas­ kaparó (grattoir carené) és íves-hegy (Chátelperron- vagy Bogenspitze) 97 *

1542

MOTTL

20.

ábra. — Abb. 20.

Hornyolt hegy. IstáílóskőíH>arlang, Kései javaaurígnacíen. Term. nagys. Kerbspitre. IstálIóskő'Höhle. Spätmittelaurignacien. Nat. Gr.

21. ábra. - Abb. 21.

22. ábra. - Abb. 22.

Karcsú, meredek pattintással kiformált penge. Istál(óskői=barlang. Kései javaatirignacien. Term. nagys.

Hasított, lapos penge. Istállóskői* barlangi Kései javaaurignacien. Term. nagys.

Schlanke, mit Steilretusche ausgeformte Klinge. Istállóskő=Hőhle. Spätmittelaurig= nácién. N at. Gr.

Rohe, flache Klinge. ístálIóskő=Höhle. Spätmittelaurignacien. Nat. Gr.

1936-38. É V I Á SA T Á SO K

1543

•egyetlenegy sincs közöttük. S a á d A. ezzel szemben a barlang hátsó Tűzhelyrétegében egy Gravette-típusú keskeny pengét talált. Feltűnő, hogy pointe d’aurignac á base fendue sem most, sem a régi ásatások alkal­ mával nem került elő. Az Istállóskői-barlangtól nem messze fekvő Paskő-barlang (74J m abs. m.) aurignacien eszközei az istállóskői kultúrával teljesen egyez­ nek. A Peskő-barlang kultúrájára még külön jellemző, hogy fejlett csont­ ipara is van, amit számos, elefántcsontból és bordából készült lapos, jól simított, helyenként rovátkolt és a használattól már erősen lekopott ■ csontpálca bizonyít. Hasonló csonteszközök a Jankovich-barlang korasolutréenjéből is ismertek. Az istállóskői aurignacienből eddig csontból készült dárdahegyeIset és rovátkás kis csontpálcát ismertünk, amelyekhez új ásatásaim leletei, de különösen a kis elefántcsontpálca-töredék szerencsés kiegészítésképen járul. A csákvári barlang-kultúra leleteinek aurignacien vagy solutréen-kora még ma sem tisztázott. A Peskő-barlang érdekes kézművessége mint javaaurignacien sze­ repel. Az istállóskői kultúrát H i l l e b r a n d eleinte a későaurignacienbe sorolta, míg K a d i c , 1 O b e r m a i e r és B r e u i l középső aurignacienr.ek mondja. Legutóbbi összefoglaló munkájában H i l l e b r a n d az istál­ lóskői állomásról mint kései javaurignacienről emlékezik meg. Ehhez a felfogáshoz magam is csatlakozom, mert bár az istállókői kultúrából mindeddig hiányzik ugyan a hasítottvégű csonthegy és a magaskaparó, azonban sok benne a bevölgyelt vagy kivájt penge, míg a nagy, hajlott­ hátú pengék, továbbá a finom, meredek szilánkolású, karcsú, hegyesvégű pengék úgy a mentonei, mint a sirgensteini, wildscheueri, willendorfi kul­ túrának és a franciaországi javaaurignaciennek is jellemző eszközei. A z egyetlen Gravette-hegy alapján pedig még nem kell későaurignacienre következtetnünk, tekintve, hogy árvéső alig van az eszközök között. Sajnos, a csontipar alapján sem lehet pontosan eldönteni, hogy javavagy későaurignacienről van szó, mivel a simított dárdahegyek és a lapos, széles pálcák, valamint csontárak a koraaurignacientől a korasolutréenig egyaránt fellelhetők. Barlangi aurignacien állomásainkon kívül még két nyilttéri lelő­ helyünk is van: Ipolyság és Magyarbodza. Az ipolysági leletek mind­ eddig szórványos, felületi leletek, részben durva kidolgozású, nagy, haj­ lotthátú, részben mikrolitikus pengék, de van közöttük Gravette-típusú A K a d ic Évkönyve 1934.)

O.:

Der Mensch zur Eiszeit in Ungarn. (A m. kir. Földt. Int.

1544

M OTTL

penge és egy csonteszköz is. A háromszékmegyei T e u t s c h gyűjtötte (15) i o — 11) kézművességben az árvésők a leggyakoribbak, de sok a vé­ kony, hasított penge (minden finomabb szilánkolás nélkül), mikrolitikus penge, kivájt penge és fúró is. Úgy az ipolysági, mint a magyarbodzai kőipart H i l l e b r a n d a későaurignacienbe sorolta. Eddigi benyomásaim szerint a Hermán O.-barlang kézművessége is aurignacien, amelyben a nagy, durva, széles pengék uralkodnak, de van benne egy-két Chátelperron-jellegű hegy is. K a d i e (1934) és B r e u i 1 szintén aurignaciennek tartja, míg H i l l e b r a n d inkább a protosolutréennel egyezteti, habár benne babérlevélbegyek egyáltalán nincsenek. A hazai aurignacien a külföldi kultúrák közül leginkább a men­ tőnek a kremsi és willendorfi, továbbá a Z o t z ismertette1 Moravány-i későaurignaciennel egyeztethető, azzal a megállapítással, hogy az alsó­ ausztriai és a mentonei aurignacien szebb tehnikájú, mint a miénk és hogy az istállóskői aurignacienben egészen olyan homyolthegy is van, mint amilyen Z o t z szerint a vágvölgyi aurignacienre jellemző és amely típus az oroszországi aurignacienben is fellelhető. Az istállóskői nagy, durva, hajlotthátú pengék rokonalakjait a németországi Bockstein és Widscheuer kora, iU. javaaurignacienjében találjuk meg. A z 1 9 3 8 . é v i á s a tá s k o r a z I s t á lló s k ő i- b a r la n g b a n a k ö v e t k e z ő em ­ lő s fa jo k m a r a d v á n y a ir a b u k k a n t a m : I.

Cervus (forma major) Rangifer tarandus L. Rupicapra rupicapra L. Bison priscus B o j. Equus sp. Lagopus albus K e y s . B l a s . Lagopus mutus M o n t . Tetrao tetrix L. Tetrao urogallus L.

Ursus spelaeus R o s e n m . Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Martes martes L. Felis spelaea G o l d f . Felis silvestris S c h r e b. Lynx lynx L. Lepus sp. Arvicola (terrestris) L. Sus serofa L. II.

Ursus spelaeus R o s e n m . Canis lupus L. Vulpes vulpes L. L. F. Z o t z :

Sárgásbarna réteg.

Vörösesbarna réteg. Rupicapra rupicapra L. Lagopus albus K e y s . B l a s .

Das Paläolithikum des unteren Waagtales. (Quartär, Bd, II.,

1936-38. É V I Á SATÁSO K

1545

Mindkét réteg állatvilágában, a barlangimedve uralkodik. A vö­ rösesbarna agyag kísérőfaunája nagyon szegény és indifferens jellegű, míg a sárgásbarna rétegé már gazdagabb és benne alpin és sarkvidéki fajok előfordulása jellemző. Érdekes a vadmacska jelenléte is, mivel ez a raga­ dozó jégkorszaki állattársaságunkban nagyon ritka. Sajnos, úgy a ló, mint a nyúlleletek fajilag pontosan meg nem határozhatók. A taránd jellegzetes magdalenien-rénszarvasunkkal egyezik. A nagy elaphoid szarvasnak csupán egyetlen ujjperce került elő. Nagyon érdekes, hogy a madárcson­ tok között úgy a nyír-, mint a siketfajd képviselt. A z elefántcsontból készült pálcatöredék és egy kiskevélyi fogpenge alapján a sárgásbarna rétegben még a mammut és a hiéna jelenlétére is következhetünk. Általában a sárgásbarna rétegnek ez a faunája túlnyomóan erdősteppe jellegű, amelyet csak néhány alpin és arktikus állatfaj tarkít. Mint említettem, a barlang elülső és hátsó szakaszában a sárgás­ barna réteg felfelé helyenként egészen kisárgul és kissé plasztikusabb lesz. Hillebrand 19 12 és 1916-ban a sárgásbarna rétegnek ebből a felső részé­ ből is gyűjtött faunát, míg jómagam 1938-ban ennek a kimondottan sárga agyagnak nyomára már nem akadtam. Annakidején a Hillebrand gyűj­ tötte faunát pontosan nem határozták meg, annál inkább örültem, ami­ kor most meghatározásaim során a következő állattársaság alakult ki belőle: Talpa europaea L. Vulpes vulpes L. Putorius putorius L. Mustela erminea L. Mustelct nivalis L. Lepus (timidus) L. Cricetus cricetus L. Microtus arvalis P a l i . Microtus gregalis P a l i .

Microtus ratticeps K e y s . B l a s . Arvicola terrestris L. Ocbotona pusillus P a l i . Rangifer tarandus L. Lagopus albus K e y s . B l a s . Lagopus mutus M o n t . Tetrao tetrix L Tetrao urogallus L. Cerchneis tinnunculus L.

Ez a faunajegyzék 1938. évi gyűjtésemet nagyszerűen kiegészíti. A pockok' és a füttyentőnyúl jelenléte a faunának már steppeszerűbb jel­ leget ad. A rágcsálóknak ezt a jellegzetes csoportját eddig a Mussolinibarlang későmousterienjéből, a Peskő-barlang javaaurignacienjéből, a Herman-kőfülke későisolutréenjéből és Magdalenien II. (Puskaporosi-kőfülke, Bervavölgyi-sziklaüreg, Vaskapu-barlang stb.) lelőhelyeinkről ismerjük. A füttyentőnyúl a későmousterienben és az aurignacienben még szórványos, míg Magdalenien I. lelőhelyeink állattársaságában a lemminggel együtt tömeges. Az Istállóskői-barlang sárga agyagjának régen pontosan még meg nem határozott rágcsáló-hófajdos állattársasága volt

154b

M OTTL

az alapja annak, hogy a lerakódásnak ezt a felső részét különválasztották és magdaleniennek vették. Hozzájárult ehhez az is, hogy a régi ásatások alkalmával az eszközök túlnyomó részben az alsó tűzhelyrétegekből és nem a sárgásbarna agyagból kerültek ki. 1938-ban ezzel szemben vala­ mennyi kőeszközt a sárgásbarna barlangi agyagban találtam és amint az a tipológiai részletezésnél jól kitűnt, ezek az eszközök a régi gyűjtések ősrégészeti anyagával nagyon jól egyeznek és a magdalenienbe semmi­ képen nem sorolhatók. Azonkívül a felső, sárga agyagréteg rágcsáló­ faunájából a lemming teljesen hiányzik és így' a magdaleniennek vélt rágcsálófauna ugyanolyan összetételű, mint a Peskő-barlang zöldesbama rétegének aurignacien állattársaságáé. A régi ásatások során a sárgásbarna rétegből kikerült csontok kö­ zött ugyancsak a barlangimedve a leggyakoribb, míg a kísérőfaunában a hiúz, a nyuszt, a barlangi oroszlán, a farkas, a nyúl és a vadmacska ma­ radványait állapíthattam meg. Az aurignacien tűzhelyrétegek állatmarad­ ványai a következők: Ursus spelaeus R o s e n m . U tsus arctos L. (forma major) Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Lynx lynx L.

Felis spelaea G o 1 d f . Equus sp. Rupicapra rupicapra L. Rangifer tarandus L.

Meg kell említenem, hogy az Istállóskői-barlangból előkerült róka­ csontok közül csak egy-kettő üti meg a rendes Vulpes vulpes vulpes ív ­ méreteket, míg a legtöbb a récens Vulpes vulpes ersteigeret B e c h s t. va­ riációs szélességén belül marad. Érdekes a régi ásatások anyagában a nagy bamamedve-faj, amely a hazai későmousterientől a protosolutréenig kimutatható. A z a lsó v ö r ö s e s b a r n a ré te g á lla t v ilá g á b a n a ré n és a h ó f a jd s z ó r­ v á n y o s , m íg a fe ls ő ré te g b e n m á r v a l a m iv e l g y a k o r ib b a k .

Az Istállóskői-barlang rétegsorának és faunájának a tisztázása rendkívül fontos, mivel hazánkban kevés az aurignacien lelőhely és közü­ lük tulajdonképen az Istállóskői-barlang az egyetlen, amelynek kitöltésé­ ből úgy ősállati és ősnövényi, mint ősrégészeti leletek együtt kerültek elő. Faunával jellemzett aurignacient a Peskő-barlángon kívül még a Görömböly—Tapolcai sziklaüreg sárgásbarna rétegéből és a Herman-barlangból ismerünk, míg a Pálffy-baríang „javaaurignacien“ -jére már a Szeletebarlang faunatárgyalásánál mutattam rá, a csákvári aurignacien pedig fölötte bizonytalan. Fenti aurignacien lelőhelyek állatvilága a következő:

1936 -3 8 . É V I Á SATÁSO K

1547

Peskö-barlang. Talpa europaea L. Desmana moschata hungarica K o r í n . Ursus spelaeus R o s e n m . (dominál) Canis lupus L. Vulpes vulpes L. Mcles meles L. Martes martés L. Mustela erminea L. Mustela nivalis L. Hyaena spelaea G o 1 d f. Felis spelaea G o 1 od f. Lynx lynx L.

Cricetus cricetus L. Microtus arvalis P a l i . Micro tus gregalis P a l i . Arvicola terr. amphibius L a c e p. Ocbotona pusillus P a l i . Lepus sp. Rangifer tarandus L. Cervus elaphus L. forma major Rupicapra rupicapra L. Lagopus albus K e y s . B l a s . Lagopus mutus M o n t .

Herman-barlang. Ursus spelaeus Ro s e n m. (dominál) Canis lupus L. Hyaena spelaea G o 1 d £. Castor fiber L. Cervus elaphus L.

Alces alces L. Megaceros giganteus B l m b . Rupicapra rupicapra L. Ibex sp. Bős sp.

Görömböly— tapolcai sziklaüreg. Ursus spelaeus R o s e n m . (dominál) Hyaena spelaea G o 1 d f.

Cervus (elaphus) L. Rangifer tarandus L.

Ipolyságról és Magyarbodzáról emlősmaradványok nem ismeretesek. Fenti faunajegyzékekből azt látjuk, hogy aurignacien faunánk az egész pleisztocénünkön végigvonuló nagyemlősöktől (Felis spelaea, Hyaena spelaea, Rangifer tarandus, Canis lupus stb.) eltekintve a barlangimedve tömeges fellépésével és azokkal a kis, steppejellegű rágcsálókkal jellem­ zett, amelyek közül több már a hazai későmousterienben is fellép. A taránd még nem elterjedt. A hazai aurignacien steppelakó fajai így csak további bizonyítékai annak, hogy a későmousterien kontinentális éghaj­ lata az aurignacienben is folytatódott. Nagyon érdekes, hogy a lengyelországi aurignacienben a barlangimedve a mammiit és a vadlóval szem­ ben erősen háttérbeszorul. 1938. évi ásatásaim során az Istállóskői-barlang kitöltéséből igen sok faszenet is gyűjtöttünk, amelyeket S á r k á n y S. határozott meg. Ebben az anyagban a következő fajok képviseltek: Pinus silvestris, Picea, Larix, Quercus cf. robur vagy sessiliflora, Acer cf. pseudoplatanus, Sor-

Í548

M OTTL

bus cf. au cu p aria, am ely fa jo k ta la j- és fényigén ye, v a lam in t fö ld ra jz i elterjedése hűvös-m érsékelt, k on tinen tális ég h a jla tra v a ll, v a g y is a fa u n a ­ v izsg álato k b ó l nyert eredm ényeket teljesen alátá m a sz tja.

Sorbus-maradványt a Szelim-barlang C-rétege is szolgáltatott. Mivel azonban ezt a leletet H o l l e n d o n n e r feltételesen terminális­ nak határozta meg, ami a fauna jellegével nem nagyon egyezett, meg­ kértem S á r k á n y S.-t, hogy a szóbanforgó maradványt vizsgálja felül. Később azután erről a leletről be is bizonyosodott, hogy nem barkócafa, hanem madárberkenye (S. aucuparia), amely faj F e k e t e—B 1 a 1 1 n y szerint a Kápátokban mint jellegzetes havasi cserje 1987 m-ig is meg­ található. H a az újabb őslénytani eredményeket az eddigiek közé soroljuk, úgy a következő klimagörbét nyerjük: 1. a túloldali táblázatot. Mindenekelőtt azt látjuk, hogy a mousterien előtti és a javamousterien időszak enyhe-mérsékelt éghajlata a későmousterienben hideg­ kontinentális kiimává változott, — cirbolyafenyővel, hegyifenyővel és szélsőséges steppelemekkel. (Alactaga, E. hemionus.) A hegyifenyő (P. montana) ezután csak a korasolutréentől kezdve uralkodik ismét egészen a magdalenien közepéig. A hazai java-későaurignacien és protosolutréen faunája és flórája alapján e két időszak közé mint viszonylagosan enyhébb, oszcillációs időszak illeszkedik,1 amely időszak a Würm I. és II. közötti 1 interstadiálissal, az ú. n. Aurignac Schwankung-gzl egyeztethető. Rendkívül érdekes tehát, hogy amíg az ausztriai12 és a vágvölgyi rokonjellegű aurignacien nagyrészt lösz­ ben van (Jüngerer Löss II.), addig hazánkban aurignacien-lösztelepet mindezideig nem ismerünk. A. Jura3 szerint a lengyelországi kora- és javaaurignacien azonban interstadiálisba való, vagyis ai lengyelországi kutatások eredményei e tekintetben a mi adatainkból nyert következteté­ sekkel a legszebben egyeznek, Fentiek alapján tehát az acheuléentől kezdve hazánkban eddig a következő klimagörbét állíthatjuk fel: 1. enyhe-mérsékelt, humidus, 2. hideg, száraz, 3. hűvös-mérsékelt, valamivel nedvesebb, 4. hideg, eleinte száraz, a végén nedvesebb, 3. enyhülő, általában kontinentális kiima, majd mindinkább nedvesebb. A 2. pont hidegelőretörését a flórá1 M o t t l M.: Volt-e aurignacien interstadiáiis hazánkban? (Föld. Közi. 69. k., 10—12 f. 1939.) 2 G. G ö t z i n g e r : Das geologische Alter des österreichischen! Paläolithikums. (Report of the X V I. Internat. Congr. Washington, 1933.) 3 A. J u r a : D a5 Aurignacien in Polen. (Quartär, Bd. II., 1939-)

1936-38. É V I Á SA T Á SO K

K ultúra

L előh ely

Flora

? Meleg acheuléen

? Süttő

Celtis australís

Java* mousterien

Késő* mousterien

Fauna

Erdő»steppe jelleg, előbbi még túlsúlyban

Cotinus, Cornus, Subalyufc, Carplnus, alsó retegek Pinus silvestris Subalyuk, Pinus cembra, felső rétegek ,■ Larix,Szelim* barlang

K 1i m a

Enyhe* mérsékelt (humidus)

Szélsőséges steppeele* Hideg* mek. Rén és hófajdok kontinentális első megjelenése

Pinus montana Pinus silvestris, Acer cf.pseudo* platanus, Larix, Sorbus cf, aucu* paria, Quercus cf, robur vagy sessiíiflora

1549

O

Steppejelleg továbbra is CJ túlsúlyban, de az erdei u. fajok számaránya ked* Kései java^ Istállóskői* barlang aurignacien vezőbb, Arktikus ala* H űvös* kok még nem gyakoriak mérsékelt > (valamivel "O humidusabb, w Szeieta* Picea mint a késő* B barlangá­ vagy Larix; Jellegzetes glaciális mousterien) CK nagyemlősök uralkodá* széból* Proto' Sorbus C barlang (C ); aucuparia,solutréen « sa. A steppejelleg a solutréen elején gyen* Diósgyőri Pinus silvestris, gébb, a végén ismét barlang Picea, Larix CJ erősebb. Arktikus ala* kok továbhí megjelené* Jankovich* Kora* Pinus montana se, de nem nagy egyén* solutréen barlang számú jelenléte. Lem* Szeieta* ming még nincs Java* Hideg* barlang, Pinus montana solutréen kontinentális felső réteg (a végén Szelim* Erdőjelleg egészen háttérbe humidusabb) Pinus montana; szorul. Erős steppejelleg és barlang Magdaleníen (felső ré eg); í. az arktikus fajok nagy
Magdaleníen I.
Pilisszántói kőfülke

Eleinte még lemmingek, de Enyhülő, ál* az időszak második felében tatában kon* llfmus, Quercus, már az arktikus alakok hát* tinentálís Juniperus, térbeszorulása és steppe*, kiima, majd Fraxinus majd erdőjelleg érvénye* humidusabb sülése

1550

MOTTL

bán a cirbolyafenyő, a faunában pedig a steppejelleg gyors érvényesülése mutatja, míg a 4. pont hideghullámát a hegyifenyő szinte kizárólagos uralma és a fauna tundra-jellege fejezi ki. A kimutatott Würm-interstadiális viszonylagosan enyhébb kii­ mája az állatvilágra kisebb kihatással volt, mindössze az erdei fajok számaránya lett kedvezőbb. 1938-ban még az Isitállóskővel határos Balogh Miklós-völgy nehe­ zen megközelíthető üregeit is sorra kutattam. Kisebb üregek, mészkövük

23. ábra. — Abb. 23. Jégkorszaki farkas csontváza. Igric*barlang. Későmousterien. Skelett eines eiszeitlichen Wolfes. Igric-Höhle. Spátmoustéríen.

erősen palásodon, fagytól pusztított, kitöltésük pedig törmelékes, teljesen meddő humusz. Az 1936— 38. év folyamán az ősgerinces gyűjtemény anyagából H a b é r i V. preparátorral két újabb csontvázat állítottam ösisze. Az Igric-barlang K o r m o s gyűjtötte (1913) anyagából egy farkascsontvá­ zat (későmousterien), míg a Subalyukban 1932-ben K a d i c gyűjtötte anyagból egy kőszálikecske csontvázat. (Javamousterien.) A belföldi ősgerinces-gyüjtemény csontállománya az 1938. év vé­ gén 12.663 drb., vagyis,az 1935. évi állománnyal szemben 1493 drb. a gyarapodás. Az ősemberi kőeszközök leltározott darabszáma 3624 darab volt.

1936 -38. É V I Á SATÁSO K

1551

24. ábra. — Abb. 24. Jégkorszak! kőszálíbecske csontváza, Mussolin'-'barlang. (Subalyuk.) Javamousteríen. Skelett eines eiszeitlichen Steinbockes. (Capra severtzovrMbex Gruppe,) Mussolínb'Höhle. Hochmoustérien.

MOTTf.

1552

Szeíeta^H ő/jíe. Hinterer Abschnitt des Hauptganges.

SZELETA-BARLANG HÁMOR (Borsod megye) I. sz. alaprajz (0—0'50 m) az 1936. évi ásatások bejelölésével. K adic Ottokár dr. felvételeit kiegészítve készítette: MOTTL MÁRIA Dr.

SZELETA-HÖHLE HÁMOR (Komitat Borsod) Grundriss No. I. mit Einbezeichnung der Grabungen im Jahre 1936. Die Aufnahmeskizzen von Dr. Ottokár Kadic ergänzend verfertigt von: Dr. MÁRIA MOTTL.

JELMAGYARÁZAT: - ZEICHENERKLÄRUNG:

A = Bejárat Eingang B = Előcsarnok Vorhalle C—D — Főfolyosó Hauptgang E—F = Oldalfolyosó Nebengang A M. KIR. HONVÉD TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET NYOMÁSA. — 174.-941. F

KECSKÉSGALYAI BARLANG CSERÉPFALU (Borsod megye) 383 m absz. m. Felvették 1932. és 1937. évben:

KADIC OTTOKÁR Dr. és MOTTL MÁRIA Dr.

KECSKÉSGALYAER HÖHLE CSERÉPFALU (Komitat Borsod) 383 m ü. d. M. Aufgenommen in den Jahren 1932 und 1937 von:

Dr. OTTOKÁR KADIC und Dr. MÁRIA MOTTL

1 = Fekete humusz Schwarzer Humus 2 = Sárga löszös agyag Gelber lössartiger Höhlenlehm 3 = Világosbarna agyag Hellbrauner Höhlenlehm 4 = Sötétszürke agyag Dunkelgrauer Höhlenlehm M. KIR HONVÉD TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET NYOMASA. — 174.-941. F

5 = Vörösesbarna agyag Rotbrauner Höhlenlehm 6 = Szürke plasztikus agyag Grauer plastischer Höhlenlehm 7 = Mészpor Verwitterter Kalktuff 8 — Kalcitbekérgezés Kalcitkruste

Hossz -szelvény. Längsschnitt:

Mérték

Masstab

4szJ(ereszhze/vény.

16sz.keresz/sze/vény

10sz. ü e re s z /s z e /v é n y .

Querschnitt. N r16.

Q uerschnitt Nr. 10.

Q u ersch n ittNr. h .

26sz.keresztszelvény. Q u ersch n itt N r 26.

f / SZINT

HORIZONTi.

Q u ersch n itt Nr. 38.

’ H.SZIN T HORIZONTH.

A laprajz Grundriss.

Mérték — Masstab

26 sz.kersszhze/vény Q u ersch n ittN r. 26.

ISTALLOSKOI BARLANG SZILVÁSVÁRAD (Borsod megye) Felvette 1929. évben: KADIC OTTOKÁR Dr., 1938. évben: MOTTL MÁRIA Dr.

/ SZINT HORIZONT!. = H. SZINT

ISTALLOSKOER HÖHLE

HORIZONT H.

SZILVÁSVÁRAD (Komitat Borsod) Aufgenommen m Jahre 1929 von: Dr. OTTOKÁR KADIC, im Jahre 1938 von: Dr. MÁRIA MOTTL

\ M. KIR HONVÉD TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET NYOMÁSA. — 174.-941. F

RÉTEGSOR: - SCHICHTENFOLGE: 1 = Szürkésbama, meddő barlangi agyag Graubrauner, fundleerer Höhenlehm 2 = Vörösesbarna barlangi agyag Rotbrauner Höhlenlehm 3 = Sárgásbarna, porhanyós agyag Gelblichbrauner, mürber Höhlenlehm 4 — Szürke, mészköves agyag (neolit) Grauer, Kalkschutt führender Lehm (Neolith)

5 = Barna humusz Brauner Humus 6 = Guano Fledermausguano 7 = Törmelékkúp Schuttkegel

III.SZ IN T HORIZONTH i. ÍV. SZINT HORIZONTnr.