VI. évfolyam
2012/3.
ÉPÍTŐIPAR
06 .com/axialkft
AKTUÁLIS „...az építőipar is elkezd lassan kilábalni a gödörből, amibe került és ezzel együtt megnő majd az eszközbeszerzési kedv is.”
ÉS
10
ANYAGMOZGATÁS
HIDROMEK „...ez nem pusztán ráncfelvarrás, hanem komoly fejlesztői munka!”
20
PARTNER „...azért dolgozunk külszíni fejtéssel, mert az elmúlt húsz esztendőben gazdaságosan csak így lehet működni”
www.axial.hu
BEVEZETŐ
„A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye!” Henry Ford
TISZTELT OLVASÓK!
KÖVECS BÁLINT építőgép-üzletág igazgató
IMPRESSZUM
KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG AXIÁL KFT. H-6500 Baja, Szegedi út 147. Tel.: 36 79 525 400 Fax: 36 79 525 447 E-mail:
[email protected]
Szeptembert írunk, az ősz nemcsak a naptár szerint köszöntött be, hanem az időjárás is zordabb lett. A szabadságolásoknak jórészt vége, az élet visszatért a mindennapi kerékvágásba. Az ősz számunkra 2 évente nagy jelentőséggel bír, hiszen ekkor kerül megrendezésre az ÉBSZ, azaz az Építőgép forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége által szervezett építőgép kiállítás. Kollégáimmal izgatottan készülünk, hogy a nagy napra minden apró részlet a helyére kerüljön. A kiállítás egyedülállónak mondható a maga nemében, hiszen a gépek a kiállítás helyszínén, egy Délegyházához közeli kavicsbányában, valós munkakörülmények között ki is próbálhatók. Cégünk 8 mozgó, azaz kipróbálható, és 15 álló géppel, valamint további kiegészítővel várja a kilátogatókat, gyakorlatilag az Axiál Kft. teljes építőipari gépkínálata megtekinthető lesz. A mozgógépes flotta részét képezi Magyarország egyik legkedveltebb gépe, a Hyundai R140W9/2PC típusú gumikerekes kotrógép, és kipróbálható lesz a teleszkópos rakodógépek egyik speciális típusa, a Manitou MRT 2150 Privilege forgóvázas rakodógép is. Különféle eszközbeszerző pályázatok még nyitva állnak, sőt továbbiak nyitása is várható, így érdemes azoknak is ellátogatniuk, aki esetleg csak tervezik, hogy akár a közelebbi, akár a távolabbi jövőben pályázati forrásbevonással gépet, eszközt vásárolnak.
FELELŐS VEZETŐ Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető FELELŐS SZERKESZTŐ Sasi Gábor marketingigazgató
A különféle pályázatokon való indulás valóban nagy körültekintést igényel egy-egy cég, vállalkozás esetében, hiszen akár 3-5 éves periódusról beszélünk. Azonban szinte soha vissza nem térő időszak a mostani, hiszen 100 forintból – pályázattól függően – akár 30-60 Ft-ot az Unió áll helyettünk. Magazinunk hasábjain is már számos olyan vállalkozás bemutatkozott, akik sikeresen pályáztak és éltek ezzel a lehetőséggel. Elavult géppark megújítására, vállalkozásunkban rejlő lehetőségek kiaknázására különféle konstrukciók állnak rendelkezésükre. A beruházás pedig akár már rövidebb időszak alatt is megtérül, hiszen egy modernebb géppark üzembiztonsága lényegesen magasabb. Ezek a korszerű gépek megfelelnek már a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, továbbá az üzemanyag fogyasztásuk is lényegesen kedvezőbb. Ezáltal éves szinten akár több-százezer forintnyi üzemanyag megtakarításunk is jelentkezhet. Találkozzunk Délegyházán!
TERJESZTÉS: AXIÁL KFT. által postai úton PÉLDÁNYSZÁM: 9 000 db
NYOMDAI MUNKA Gyomai Kner Nyomda Zrt. H-5500 Gyomaendrőd, Kossuth u. 10-12.
TÖRDELÉS, NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS IlluminART Kreatív Műhely -
[email protected]
FELELŐS VEZETŐ Fazekas Péter vezérigazgató
3
RÖVID HÍREK HYUNDAI ⊳
3
ÜZEMANYAGCELLÁS JÁRMŰ A HYUNDAITÓL
24 H!BA
BEVEZETŐ
5 RÖVID HÍREK Érdekességek az építőgépek és az anyagmozgatás világából
9 RÖVID HÍREK Érdekességek az építőgépek és az anyagmozgatás világából
6
10
AKTUÁLIS Öllős Gáborral
HIDROMEK A Mester 2.0
12
GEHL ▼
PRECÍZIÓS FÖLDMUNKÁS Karlovitz Kristóf HYUNDAI-t tesztelt
A KIRÁLY VISSZATÉR
15 OLAJOZOTT GÉPEZETEK 2. rész
16 KIEGÉSZÍTŐK
10
18
A MESTER 2.0
MANITOU A NEVEM M
20 PARTNER ORMOSSZÉN Kft.
15
OLAJOZOTT GÉPEZETEK 2. rész
A Hyundai bemutatta legújabb generációs hidrogén tüzelőanyagcellás technológiáját a londoni „Investing in Future Transport” konferencián. Az ix35 az üzemanyagcellás Hyundai autók harmadik generációjába tartozik, és komoly vetélytársa lesz a hétköz-
A GEHL SL 7810 típus megszűnéséig a világ legnagyobb kompaktrakodója címmel büszkélkedhetett. Az „utód”, a V400 típus a közelmúltban mutatkozott be az Egyesül Államokban. Az új típus bevezetésével ismét a GEHL márka tudhatja magáénak a címet. A rakodó vertikális emelőszerkezettel, 1814 kg teherbírással és 3647 mm emelési magassággal bír. A GEHL V400 az elődhöz hasonlóan Cummins dízelmotort kapott. A QSB 4.5, 4,5 literes, 99 LE-s teljesítményre képes, és megfelel a hatályos környezetvédelmi előírásoknak is. A jól bevált GEHL megoldások, mint a hydraglide gém-csillapítórendszer szintén a felszereltség részét képezi, illetve az ún. „high-flow”, nagyteljesítményű hidraulikarendszer is. A magyarországi ügyfelek várhatóan 2013 I. félévétől kezdve vásárolhatják meg a „kompaktrakodók urát”.
napi autóknak, hiszen biztonságos, kényelmes, és nem pöfög tonnányi szennyezőanyagot a levegőbe. A 100 kW-os üzemanyagcella és a két hidrogéntartály segítségével az iX35 FCEV körülbelül 520 kilométert képes megtenni, végsebessége pedig 160 km/h.
AXIÁL ▼
AXIÁL CARTOON CONTEST 65 ország 335 versenyzője mérettette meg magát az Axiál Nemzetközi Karikatúra Pályázaton. Az összes beérkezett rajz közül körülbelül 300 felelt meg a versenykiírás feltételeinek, ezek közül választotta ki a szakmabeliekből és az Axiál Kft. képviselőiből álló zsűri a 10 legjobbat. A nyertesek: I. Tovirac Zoran Toco – Szerbia, II. Doru Axinte – Románia, III. Steiner Máté – Magyarország. A képek az Axiál Kft. Facebook oldalán megtekinthetők.
23 KEZELŐI TIPP Géptulajdonosok véleménye
24 H!BA 1. rész
26 GEHL Mondd, te kit választanál?
RAJZ: LAKI BALÁZS
AXIÁL ⊳
29
EGÉSZSÉGÉRE!
ALKATRÉSZ eni I-Sigma
20
ORMOSSZÉN KFT.
30 HASZNÁLTGÉP-MELLÉKLET
2012. 3. SZÁM
Immáron hagyomány, hogy cégünk tulajdonosai az Axiál Szakmai Napok bevételéből származó összeget a Bajai Szent Rókus Kórháznak ajánlják fel. Az idei évben a Traumatológiai Osztály számára az ún. MCR fixateur externe csontrögzítő eszköz midi és mini sorozatának megvásárlását támogatták 1 000 000 forinttal. A támogatást Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője adta át a korház dolgozóinak.
5
6
AKTUÁLIS
AKTUÁLIS
FOTÓ: NAGY NÓRA SZÖVEG: VAS MAGDOLNA
Aktuális ÖLLŐS GÁBORRAL,
az Axiál Financial Services ügyvezetőjével
„...A BERUHÁZÁS NETTÓ ÉRTÉKÉNEK AKÁR 50 SZÁZALÉKÁT A MÜKÖDŐKÉPES ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÁSOK (KKV) FEJLESZTÉSE TOVÁBBRA IS KIEMELT HELYEN SZEREPEL AZ UNIÓ ÉS A MAGYAR ÁLLAM TÁMOGATÁSI POLITIKÁJÁBAN. A 35-65%-OS TÁMOGATÁSOK MELLÉ ELŐBB-UTÓBB A PIACNAK IS MEG KELL ERŐSÖDNIE, HISZEN TÖBB MILLIÓ IPARI ÉS LAKÓINGATLAN VAN MAGYARORSZÁGON, AMELY A JÖVŐBEN BIZTOSAN REKONSTRUKCIÓRA SZORUL.
Mit lehet elmondani az építőipar finanszírozásáról? Sok pályázati pénz áll rendelkezésre, amit még el lehet osztani, amit fel lehet használni? Vannak még Uniós források, úgyhogy mi készülünk a pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokkal. Igaz az is, hogy nem lehet rózsás képet festeni az építőipar finanszírozási helyzetéről. Ha megnézzük a napi statisztikákat, hogy hány építőipari céget törölnek, mennyi megy csődbe, rögtön látjuk a komoly problémákat ebben az ágazatban. Az Uniós források felhasználásának feltétele, hogy az építőiparban is legyenek biztos munkák, megrendelések, hogy a pályázók úgy érezzék, igen, érdemes hitelt felvenni, mert meg fog térülni. A gazdasági közhangulat évek óta nagyon negatív, a válság gyakorlatilag a hétköznapjaink meghatározó tényezőjévé vált. Kifejezetten az építőiparral kapcsolatban azt látjuk, hogy az ágazat teljesítménye folyamatosan csökken. Amikor egy cég elnyer valamilyen pályázatot, akár jelentős, 60-65 százaléknyi támogatással, az igen negatív finanszírozói közhangulat miatt még az ilyen projektekhez sem mindig könnyű finanszírozót találni. Az odáig még rendben lenne, hogy a vállalkozó megvalósítja a beruházást, megigényli, elnyeri és meg is kapja a támogatást, sőt, még be is törleszti a gép finanszírozásába. Viszont még mindig marad egy jelentős tőkeelem, amit saját teljesítményként kell tudni
ÖLLŐS GÁBOR ⊳ Okleveles közgazdászként végzett 2004-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Az Axiál Financial Services Kft.ügyvezetői pozícióját 2009 óta tölti be.
IS MEGKAPJA TÁMOGATÁSKÉNT.”
kitermelni, és sokszor még ezeknek a terheknek a fedezete sem biztosított a cég működése szempontjából. A finanszírozók 2008-2009 óta nem enyhítettek a hitelfelvételi követelményeken. Az ő szempontjaik szerint – pont a sok megszűnő vállalkozás miatt – elsődleges a kockázatkerülés. A bankoknak meg kellene tudni szabadulni a „rossz” hitelektől, amit magukkal cipelnek, de ez nagyon nehéz feladat, ami mellett az új kihelyezések a kedvezőtlen ágazati hangulatban nehezen indulnak meg. Nehéz a vállalkozóknak forrást találni, hiszen a bankok nagyon magasnak ítélik jelen pillanatban is az ágazat kockázatát. Mi pedig abban segítünk, hogy ebben a gazdasági környezetben is finanszírozóhoz jusson a pályázó. A másik oldalról megközelítve olyan vállalkozást is nehéz találni, amely meg tud felelni az általános finanszírozói elvárásoknak a több éves kiegyensúlyozott működésre vonatkozóan, ami nem is feltétlenül kell, hogy folyamatosan növekvő árbevételt jelentsen, hanem egyszerűen csak azt, hogy
nincsenek a forgalomban drasztikus visszaesések. A pénzintézetek ugyanis ezen adatok alapján hozzák meg döntéseiket, így nagyon kemény, szigorú feltételeket határoznak meg, ami pedig az ügyfelek szempontjából sok esetben teljesíthetetlenek. Nehezen fogadható el egy hiteligénnyel jelentkező ügyfél szempontjából, hogy akkor, amikor a beruházás nettó értékének akár 50 százalékát is megkapja támogatásként, amit aztán hiteltörlesztése fordít, miért kérnek a hitelező pénzintézetek mégis magasabb önerőt. Ez persze a pénzintézet oldalán megjelenő szempont, amely azt szeretné, hogy a kifolyósított hitel a folyósítás pillanattól kezdve a biztosítékok által fedezett legyen, megtérülését biztonságban tudja adott esetben akkor is, ha a hitelfelvevő nem tudna törleszteni. A közhangulat alapján a legrosszabb esetre kell nekik készülni. Azáltal, hogy minden egyes hiteligény kapcsán több pénzintézetet versenyeztetünk, az a célunk, hogy enyhítsük a terheket, és az ügyfeleknek a lehető legkedvezőbb hitelbiztosítéki, illetve fedezeti rendszerrel közvetítsünk finanszírozást. De hát azt látjuk, hogy jóval nehezebb most, mint 5-6 évvel ezelőtt, amikor túlkínálat volt a finanszírozási piacon. Mostanra a kínálati oldal jelentősen beszűkült.
Mik a legkedveltebb hitelkonstrukciók? Igazából, ha a pályázati rendszerrel kapcsolatban vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor azt látjuk, hogy törvényileg meghatározott, hogy az adott pályázat révén megvalósított beruházásnak vagy megvásárolt eszköznek a támogatást elnyerő a tulajdonosa kell, hogy legyen. Ezért elmondható, hogy a lízing konstrukció nem vehető igénybe EU-s források igénybevétele esetén. Alternatívaként tehát csak a hitelkonstrukció marad, amit a finanszírozók kockázatosabb finanszírozási formának tekintenek, mert míg a lízingkonstrukciónál a finanszírozó tulajdonosa a finanszírozott eszköznek, az előbbi esetekben ez nem igaz. Így nehezebb egy esetlegesen bedőlő finanszírozás kapcsán kielégíteni a hitelintézet keletkező követelését. Hitel esetén, ha egy cég felszámolás alá kerül, akkor hiába van a finanszírozónak jelzálog joga, attól az az eszköz bekerülhet a felszámolandó, felosztandó vagyonelemek közé, és egyáltalán nem biztos, hogy a finanszírozó fogja megkapni majd annak az ellenértékét.
7
8
AKTUÁLIS És ha nem pályázatokról beszélünk? A nem pályázatos gépberuházás nem népszerű az építőiparban, de ott természetesen a zárt vagy nyílt végű lízingkonstrukció a jellemző. A zárt végű lízingkonstrukció már a finanszírozás igénybevételének pillanatában határozott tulajdonszerzési szándékot is jelent. A futamidő lejártával, az utolsó lízingdíj megtérítésével a korábbi lízingbe vevő automatikusan tulajdonosává válik a finanszírozott eszköznek. A nyílt végű konstrukció esetén a lízingbe vevőnek elővásárlási, illetve vevőkijelölési joga van. Eldöntheti, hogy ő meg kívánja-e vásárolni az eszközt a maradványértékén, vagy felkínálja harmadik fél számára megvásárlásra. Az eszközfinanszírozás egyik leggyakoribb módja a lízing. Lízing esetén a lízingbe adó és a lízingbe vevő meghatározott időre kötnek egymással szerződést, amely futamidő alatt a lízingbe vevő lízingdíj fizetése ellenében jogosult az adott eszköz használatára. A futamidő végén a lízingbe vevő általában jogosult az eszközt maradványértéken megvásárolni, vagy az automatikusan a tulajdonába kerül.
RÖVID HÍREK nál alapfeltétel, hogy legyen 2 lezárt gazdasági év, amelynek a beszámolóját el is kérik. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor már azon kell gondolkodni, hogyan lehet kiváltani ezt a feltételt. Ilyenkor megfelelő kezest kell keresni, és akkor azt a kezest minősítik úgy, mintha az lenne a hitelfelvevő. A folyamatot meggyorsítandó, mi speciálisan azokkal a pénzintézetekkel vagyunk kapcsolatban, akik kifejezetten eszközfedezetű finanszírozási megoldásokat kínálnak. Jelenleg a finanszírozói szektor a mezőgazdaságot jobban kedveli, mert úgy gondolják, hogy az egy stabilabb, kiszámíthatóbb ágazat. Hiszen „enni mindig kell”, a világ népessége folyamatosan nő, a művelhető földterület korlátos, és ráadásul új szereplőként az energiaipar is bekapcsolódott a mezőgazdaság produktumaiért folytatott versenybe. Ilyen húzóerőt az építőipar vonatkozásában sajnos most még nem látunk, de nagyon bízunk abban, hogy az építőipar is elkezd lassan kilábalni a gödörből, amibe került, és ezzel együtt megnő majd az eszközbeszerzési kedv is.
Miért forduljanak az AFS-hez az ügyfelek, milyen előnyük származik ebből? Mi ebben a nagyon negatív piaci környezetben is igyekszünk mindig megtalálni a megfelelő megoldást. Ha egy ügyfél hozzánk fordul a finanszírozási igényével, akkor ezt tekintheti úgy, hogy egyszerre 6 pénzintézettel tárgyal. Igyekszünk ezt a finanszírozási igényt ott elhelyezni, ahol az ügyfél elképzeléseihez legközelebbi megoldást tudjuk megtalálni. Egységes finanszírozási kérelmi dokumentációval dolgozunk, nem kell annyiféle kérelmi adatlapot és különböző mellékleteket összegyűjteni, ahány helyre ezeket a finanszírozási kérelmeket benyújtjuk, hanem egy dokumentációval gyakorlatilag az összes, velünk kapcsolatban álló pénzintézetnél el tudjuk kezdeni a minősítési procedúrát. Szóval, ha a körülmények megkövetelik, akár 6 helyre beadjuk a kérelmet, és az ügyfél választja ki a neki legjobban megfelelőt. Sajnos manapság, ebben a gazdasági helyzetben nem is igazán arról van szó, hogy kondíciók versenyeznek egymással, sokkal inkább az, hogy egy olyan törlesztési ütemezést és biztosítékrendszert találjunk, amit az ügyfél is tud vállalni, ahol nem jelent nehézséget a feltételeknek való megfelelés.
„...AZ ÉPÍTŐIPAR IS ELKEZD LASSAN KILÁBALNI A GÖDÖRBŐL, AMIBE KERÜLT, ÉS EZZEL EGYÜTT MEGNŐ MAJD AZ ESZKÖZBESZERZÉSI KEDV IS.” Mennyi idő egy ilyen hitelelbírálás? A folyamat első szakaszában az ügyfél a segítségünkkel összeállítja a dokumentációt. Tájékoztatjuk, hogy milyen dokumentumon kellenek, segítünk a kérelmi adatlapot kitöltésében. Ez egy nap alatt bőven meglehet, de természetesen előfordulhat, hogy ha valamilyen melléklet hiányzik, annak a beszerzése elhúzódik. Amikor hiánytalanul rendelkezésünkre áll a kérelmi anyag, akkor a finanszírozóknál 3-4 munkanapra tehető az az időintervallum, amíg meghoznak egy finanszírozási döntést. Ez persze a hiteligény nagyságától is függ. Például egy 50 millió forint feletti finanszírozási igény már minősített esetnek számít, ahol egy hét is lehet a jóváhagyás. Szinte minden finanszírozó-
AXIAL FINANCIAL SERVICES ⊳ Országos hálózatunk révén pénzügyi tanácsadó munkatársaink segítségével Partnereink kényelmesen az Axiál Kft telephelyein vagy akár saját székhelyükön érhetik el a termelőeszköz finanszírozásban aktív pénzügyi szolgáltatók, lízingcégek legversenyképesebb termékeit.
AVANT ▼
ÚJ TERMÉK A PALETTÁN Az importőr Verbis Kft.-vel együttműködve megkezdtük a finn Avant univerzális mini rakodók forgalmazását hat különböző méret- és teljesítménykategóriában. A rakodók kis méretüknek és fordulékonyságuknak köszönhetően szűk terekben is nagyszerűen használhatók, így kiválóan alkalmasak állattartási, kert- és parképítési és gondozási, továbbá építőipari munkákra is. Teherbírásuk típustól függően 350-1400 kg-ig terjed, és a munkagépekhez több mint százféle adapter közül lehet választani. MANITOU ▲
IF TERMÉK DESIGN DÍJ 2012 Az 1953 óta létező IF Termék Design Díj a világ egyik legelismertebb formatervezési versenye, melyen a nemzetközi zsűri a megjelenés minősége, a kidolgozás, az anyagválasztás, az innováció mértéke és a funkcionalitás alapján értékeli a jelölteket. Idén 4322 termékből 1218-at választottak ki 44 kategóriában, melyek közül a legjobb száz részesülhetett „IF GOLD” minősítésben. A „speciális gépesítés-mezőgazdaság-építőipar” kategóriában a gépesítés területén a Manitou BF gyártó MLT 625 75H típusú kompakt teleszkópos rakodógépe arany minősítést kapott. Ezzel a típussal a Manitou BF egy teljesen új rakodógép-kategóriáját indított el, hiszen ezeket a gépeket nem a korábbi termékek továbbfejlesztéseként, hanem az alváztól a gémig az alapoktól kezdve alakítják ki.
AXIÁL ▼
HYUNDAI ▼
EGYÜTTMŰKÖDÉS
KÖZÖS VÁLLALAT
Az előzetes előkészítő tárgyalásoknak megfelelően 2012. augusztus 14-én a Mecsekkörnyék Hitelszövetkezet rendkívüli közgyűlése ellenszavazat nélkül elfogadta az Axiál Kft.-vel való stratégiai együttműködést. Az együttműködés célja olyan pénzügyi szolgáltatások és termékek közös kifejlesztése és bevezetése, melyek hatékonyan járulhatnak hozzá az Axiál ügyfelek banktechnikai kiszolgálásához, a mezőgazdasági és építőipari vállalkozások finanszírozásához, illetve részükre egyedi betételhelyezési feltételeket kínál.
A világ egyik vezető földmunkagép gyártója, a Hyundai Heavy Industries és a Cummins megalapították a Hyundai Cummins Engine Company elnevezésű közös vállalatot, melynek fő célja a két alapító vezető cég fejlesztéseire, tudásbázisára alapozva földmunkagépek motorjainak gyártása. A 2014-ben induló vállalkozás éves szinten 50 000 motor gyártását tervezi. „Úgy véljük, a Hyundai Cummins Engine Company döntő szerepet játszik majd piaci jelenlétünk bővülésében. Célunk, hogy 2016-ig a 3 legjobb földmunkagép-gyártó közé kerüljünk, 9,1 milliárd dolláros forgalommal.” nyilatkozta Mr. Choe Byeong-ku, a Hyundai HHI ügyvezető igazgatója.
9
10 HIDROMEK
HIDROMEK A külsőségekben hajlamosak vagyunk elveszni, még akkor is, ha egy munkagépről van szó. Más megközelítés szerint egy munkagép esetében a funkcionalitás az elsődleges, a dizájn másodlagos. Az igazság valahol félúton van. A Hidromek Maestro szériája 2008-ban mutatkozott be a nagyközönségnek. A 2010-es BAUMA szakkiállításra már a Maestro széria továbbfejlesztett változata érkezett Münchenbe. Ez nem pusztán „ráncfelvarrást” takart, hanem komoly műszaki fejlesztői munkát is.
A HIDROMEK KOTRÓ-RAKODÓGÉPEK KÖZEL 30 ÉVES GYÁRTÓI TAPASZTALAT EREDMÉNYEI. A MAESTRO SZÉRIA TOVÁBBFEJLESZTÉSEKOR NAGY HANGSÚLYT FEKTETTEK A HIDROMEK TULAJDONOSOK VISSZAJELZÉSEIRE.
„ EZ NEM PUSZTÁN RÁNCFELVARRÁS, HANEM KOMOLY FEJLESZTŐI MUNKA! ”
SZERELÉKEK ⊲
HOMLOKRAKODÓ
MÉLYÁSÓ
Hidromek kotró-rakodónkat a szerelékek széles tárházával ruházhatjuk fel, a teljesség igénye nélkül:
- hidraulikus gyorscsatlakozó - tolólapok - raklapvillák - különféle megfogók, kanalak
- gyorscsatlakozók - talajfúrók - hidraulikus bontókalapácsok - profil- és speciális markoló kanalak - ripper köröm
„A HMK MAESTRO KOTRÓ-RAKODÓK ELŐDJEIKHEZ
MAGAS TERMELÉKENYSÉG, ALACSONYABB FOGYASZTÁSETT
KÉPEST MAGASABB SZÍNVONALAT KÉPVISELNEK MIND A TELJESÍTMÉNYT, MIND A KÉNYELMET TEKINTVE.”
KÖNNYŰ KEZELHETŐSÉG, PRECÍZ MUNKA TÖBB HELY, NAGYOBB KOMFORT Az ügyfelek visszajelzései alapján a először a kabint alakították át. A Hidromek kotró-rakodók kategóriájukban a legtágasabb kezelőfülkével rendelkeznek. A nagy tér, kényelmes kilátással és ergonomikus kialakítással párosul. Az esztétikum fontos tényező volt, de nem szorította háttérbe a funkcionalitást, így a fülkében helyet kaptak az olyan kényelmi megoldások, mint a hűthető doboz, kényelmes kezelőszervek, erős igénybevételre tervezett ülés, fém kabintálca, valamint az osztatlan, könnyen nyitható hátsó szélvédő. A fejlesztéseknek köszönhetően elnyerték a „Turkey-Design – Superior Design” elnevezésű díjat. A „Superior” címet azok a termékek érdemlik ki, amelyek kategóriájukban innovatívak, esztétikusak, mégis kialakításuknak köszönhetően hozzájárulnak nemcsak az egyén, hanem a társadalom fejlődéséhez is.
Kiindulásnak van egy jó nevű komponensekből álló hajtásláncunk, egy strapabíró alvázunk, valamint egy komfortos kezelőfülkénk, manapság azonban ennél több kell. Ezzel a Hidromek is tisztában van, így a „Mestert” is felruházták azokkal a technológiai megoldásokkal, amelyek mára szinte elengedhetetlenek. Ezek közül a különféle mozgáscsillapító rendszerek emelhetők ki. A Hidromek kotró-rakodók homlokrakodó szereléke az ún. MSSrendszerrel szerelt, amely lényegét tekintve egy, a munkahengerekbe beépített lengéscsillapító rendszer. Az MSS igazi előnye rossz terepviszonyok között kerül előtérbe.
Alkalmazása kevesebb szóródó anyagot, valamint magasabb haladási sebességet eredményez. Ezen túlmenően a munkahengerek alapból rendelkeznek egy csillapító rendszerrel, amelynek köszönhetően végállásban csökken az ütés ereje, ezáltal a munkahengerek élettartama megnövekszik. A dupla fékpedál alkalmazása egyrészről lehetővé teszi a könnyű lágy fékezést, másrészről lehetőségünk nyílik a bal- és jobboldali kerekek egymástól független fékezésére is. A kotró szerelék igény szerint különféle csövezéssel, teleszkópgémmel is elérhető.
A közelmúlt változásaink köszönhetően a hatékonyság, termelékenység felértékelődött. A Hidromek ezt a piaci követelményt felismerve, összehangolta gépei karakterisztikáját, felhasználhatóságát, illetve a gépekben található erőforrásokat. A tudatos munkának köszönhetően a robusztusabb kialakítású, négy egyforma méretű kerékkel szerelt HMK 102 S típus Perkins motort kapott, még a mozgékonyabb, precízebb munkavégzésre alkalmas, első tengelyen kisebb kerekű HMK 102 B JD motorral szerelt. Mindkét motor 4400 cm-es, négyhengeres 75 kW teljesítményű. A JD motor alkalmazása jobb stabilitást eredményezett a 102 B típusnál. Ez többek között a motor nagyobb súlyának (kb. 100 kg), valamint nagyobb fizikai méreteinek köszönhető. A Perkins motor ezzel szemben egy kompaktabb erőforrás (közel 40%-kal kevesebb helyet foglal el a JD motornál), könnyebb súllyal, így az alapból stabilabb 102S további „kisúlyozására” már nem volt szükség. A két típus, a 102 B és 102 S közötti különbségeket (eltérő első kerék méret és motortípus) ezzel fel is soroltuk. Mindkét típus egy 5 sebességes (+ 3 hátra) ZF, automataváltót kapott. Továbbá az elérhető négy-kerék meghajtás növeli a vonóerőt, különösen nehéz terepviszonyok között. Üzemanyag-takarékosság szempontjából 3-4-5. sebességben az összkerék hajtás automatikusan kikapcsol, ezáltal javul a fogyasztás.
11
12 TESZT
TESZT 13
MIÉRT HYUNDAI? Közben az is felkelti az érdeklődésemet, hogy egy nagy gépkereskedő cég, mint az Axiál, miért éppen egy adott márka, jelen esetben a Hyundai mellett tette le a garast, a sok közül? Traktorból háromféle, kotrógépből csak egy, holott vannak néhányan a piacon. Nos, az elemzés azt mutatta, hogy a hajóés hajómotor-gyártásával világhírűvé és világelsővé lett koreai cégnek ez az üzletága állítja elő a legjobb költség-érték arányú gépeket, amelyek minőségben hozzák azt, amit a legjobbak, de kedvezőbb áron. A másik, nem kevésbé fontos szempont, hogy a korszerű műszaki megoldások és Cummins motorok jóvoltából ezek nagyjából fele annyit fogyasztanak, mint egy hasonló teljesítményű egyéb típus. A most próbált gép például 5-8 liter gázolajjal dolgozik üzemóránként, míg a vetélytársai tízet is elfüstölnek. A magyar vásárlók méltányolják ezeket az érveket, amit jelez, hogy Hyundai kotróival e piaci szegmens meghatározó szereplője az Axiál. Nehezebb kategóriában a lánctalpasokat, a könnyebbikben a kerekes modelleket forgalmazza, főképp csatornázási és útépítési feladatokra, ahol fordulékonyságra, kis helyigényre és ügyes mozgásra van szükség.
FOTÓ: MATKOVITS IVÁN SZÖVEG: KARLOVITZ KRISTÓF
TECHNIKAI ADATOK Cummins közös nyomócsöves befecskendezésű hathengeres turbódízel, 6700 cm3
TELJESÍTMÉNY
109 kW/146 LE 2100/percnél, nyomaték 600 Nm 1500/percnél
ÜZEMANYAGTANK
270 liter
ERŐÁTVITEL
Hidrosztatikus, két-két fokozat előre és hátra
HIDRAULIKA
Két fő szivattyú, 2x168 l/perc, változtatható szállítási mennyiségű, axiál dugattyús hidraulikaszivattyú a vezérlőkörben, hidraulikatartály 124 liter (a hidraulikus rendszerben összesen 210 liter)
SAJÁT TÖMEG
15 700 kg
CSÚCSSEBESSÉG
37 km/óra
MÉRETEK
Hosszúság vonulási helyzetben 6090 mm, szélesség 2500 mm, magasság vonulási helyzetben 3980 mm, maximális ásási magasság 9560 mm, maximális ásási mélység 5410 mm
ÁSÁSI ERŐ
10 400 kg
PÉLDÁT VEHETNÉNEK AZ AUTÓTERVEZŐK
„ÚGY ÉRZEM, HOGY EZZEL A KOTRÓGÉPPEL VIRÁGOT TUDNÉK ÜLTETNI, OLYAN PRECÍZEN IRÁNYÍTHATÓ, UGYANAKKOR NAGYON TERMELÉKENYEN LEHET DOLGOZNI VELE. JÓ ERGONÓMIÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN EGY NAP GYAKORLÁSSAL TALÁN FELCSAPHATNÉK KUBIKOSNAK – MINDENESETRE ÉRDEKES LENNE MEGPRÓBÁLNI.”
MI VONZOTT MINDIG A KOTRÓGÉPEKBEN? VALÓSZÍNŰLEG AZ ELLENÁLLHATATLANSÁGUK. HA EGY ILYEN NEKIÁLL ÁRKOT ÁSNI VAGY ÉPÜLETET BONTANI, OTT EGYKETTŐRE ÁROK VAGY ÜRES TELEK LESZ. NEM SZÁMÍT, HA KEMÉNY A TALAJ, BETONT KELL FELTÖRNI, VAGY EGYKÉT GERENDÁT ELCSIPEGETNI, ELBÁNIK MINDENNEL. PERSZE KISSÉ DURVA FICKÓ EGY ILYEN, NAGYOKAT ZÖKKENVE FORDUL, RÁNTÁSSZERŰ MOZDULATOKKAL HARAP AZ ANYAGBA. ERRE MOST EGY OLYANON ÜLÖK, AMELY ÉRZÉKENYEN, FINOMAN REAGÁL, CENTIS PONTOSSÁGGAL ENGEDELMESKEDIK, ÉS OLYAN FINOMAN VÁJ BELE A FÖLDBE, MINT AZ AKNÁT KERESŐ TŰZSZERÉSZ. EGYRE NAGYOBB KEDVET ÉRZEK A MUNKÁHOZ.
MOTOR
KARLOVITZ KRISTÓF ▲ Magyarország egyik legismertebb autós újságírója. Kíváncsiak voltunk, hogyan értékeli a közlekedésmérnök szakember – aki nem napi használója az építőipari gépeknek – ezeket az eszközöket.
Az ismerkedést a név dekódolásával kezdve, a Robex fantázia-típusnév (robosztus excavator), a 140 a gép súlya mázsákban, a W arra utal, hogy gumikerekes (wheel), a 9 pedig a típusgenerációt árulja el. A Hyundaitól eddig csak személyautókkal találkoztam, amelyek szépek és jók, viszonylag kedvező árral – és a buta divatnak megfelelő „trendi” design-részletekkel, mint a fényezett lökhárító, a széleken át nem látszó üvegfelület, a hátrapillantást akadályozó és a kocsi sarkait a vezetőülésből elrejtő karosszériaforma. Ez a Hyundai viszont egészen más! Mindene masszív, sérüléstől védett, az üvegek közel függőelegesen állnak, így minimális a fülke felmelegedése a napon, nem kell izomból járatni a klímát, a kilátás
tökéletes, amihez hozzájárul a nagy és tiszta képet adó tolatókamera. Ha adhatok egy jó tanácsot a koreai autótervezőknek, lessenek el ezt-azt a kotrógépes kollégáiktól! Nagyon jó a gép hozzáférhetősége, könnyű a napi karbantartás. A hűtők előtt leakasztható drótháló, csak ki kell rázogatni a faleveleket, ha eltömik. A másik oldalon a hidraulikaszivattyúk ellenőrizhetők egyetlen pillantással, elöl az akkumulátor, és ott található a szivattyú is, amellyel hordóból lehet üzemanyagot vételezni – elfelejthetjük a marmonkannát és a tölcsért. A burkolatok olyan szilárdak, hogy akárhol lehet állni, járni rajtuk, így feltehető, hogy egyegy lehulló kődarab sem tesz túlzott kárt bennük. A fülke pedig masszív bunkerként védi a kezelőt.
HYUNDAI
GPS-KÖVETŐ RENDSZER Régebben az a mondás járta, hogy parázs és mozdony kivételével mindent lopnak. Ma már nincs kivétel... könnyen elvihetnek egy ilyen 35 millió forint körül kóstáló gépet. Csakhogy rajtaveszthetnek. A Hi-mate távfelügyeleti rendszer révén a tulajdonos állandóan látja a számítógépén a gép földrajzi helyzetét (GPS jeladóval működik), követheti munkavégzését, leolvashatja a diagnosztikai adatokat, így egy kanna gázolajjal sem lehet svindlizni.
ALKATRÉSZ 15
VONULÁS Gépkezelői pályafutásomat egy gödör kiásásával kezdem. Először oda kell jutni a helyszínre. A vezetés pofonegyszerű: a jobboldali kormányoszlop kar (autókon az ablaktörlőé van ott) előre, forgógyűrűje a második fokozatba a kettő közül (az egyes centizésre való), üzemkapcsoló T azaz travel (vonulás) helyzetbe, gázadás, és megy a gép. Kormánya érzéketlen, nézni kell állandóan, hogy hová tartunk, viszont eléggé direkt, és kis helyen lehet megfordulni. Rugózás nincs, csak a gumikerekeké, de az első tengely billenni tud, ez sok mindent kiegyenlít. Akár messzebbre is el lehetne közlekedni így, 37 km/óra a csúcssebesség, minden KRESZszerelvény megvan, vizsga- és rendszámképes járműről van szó, csak nem gazdaságos hosszabban használni a hidromotorokat, olcsóbb trélerezni.
GÖDÖRÁSÁS Jöhet a munka. Üzemkapcsoló W, azaz work (munka) állásba, első sebességfokozat, beállok a kiszemelt pontra. A kormányoszlopot előre lehet hajtani, hogy ne legyen útban. A jobboldali panelen megnyomok néhány gombot, balkézről meghúzok egy kis kart, és már meg is emel a két első talp, illetve a hátsó tolólap – ezek válaszható szerelvények. Letalpalás nélkül is lehetne dolgozni, hidraulikusan kimerevítve az első hidat. A munka vezérlésére két joystick szolgál. A baloldali a kanálszárat mozgatja előre-hátra, illetve a felépítményt forgatja jobbra-balra, a jobboldali a gém emelésére-süllyesztésére, illetve a kanál mozgatására való. Előszörre kissé fura a „nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal” játék, de mivel minden kézmozdulat hatása azonnal látszik odakint, hamar megszokható. És csakugyan úgy van, ahogy ígérték: centiméteres pontossággal lehet dolgozni, és abszolút érzéssel. Érdekes lenne kipróbálni, mondjuk egy
csipegető kanállal, hogy meg lehet-e gyújtani vele egy szál gyufát, a dobozon végighúzva. Könnyen lehet, hogy egy rutinos kezelő megnyerhetne vele fogadáson néhány láda sört. Tény és való, hogy jól hangszigetelt a fülke, szépen illeszkedve csukódik az ajtó, tehát por egy szem sem jön be, míg a laza talajt rakodom, de a motor zúgása és a hidraulika sivítása, ha letompítva is, állandóan ott van. Persze nem muszáj egyedül ezt hallgatni, van rádió beépítve. Egyébként is kiváló a kényelem, jó a textilhuzatú ülés, és minden adat leolvasható a nagy képernyőről. Sok funkciót automatizáltak, így aligha lehet elrontani valamit. Hamarosan szép gödör mélyül ügyködésem eredményeképp. Egyetlen csalódásom, hogy rögtön, még a szemem láttára betemetik kubikos-pályafutásom eddigi fénypontját, arra hivatkozva, hogy beleeshet valaki. Inkább mutogathatnák, hogy lám, ilyet ásott, pillanatok alatt, egy teljesen kezdő ember, a Hyundai 140-nel...
AMIT A KENŐANYAGOKRÓL TUDNI ÉRDEMES
2. rész SZÖVEG: TANÁCS ZOLTÁN
GYAKORLATI TANÁCSOK A hazai gépjárműpark lassú ütemben, de folyamatosan fiatalodik. Ma már egyre kevesebben végzik el az olajcserét a korábban elfogadott módon, otthon a garázsban. Ennek ellenére hadd szolgáljunk néhány tanáccsal azoknak, akik saját maguk szeretik gondozni járműveiket. - Minden esetben a gépgyártó által előírt minőségű és viszkozitású olajat használjunk, attól jelentősen eltérni nem célszerű. Az alacsonyabb minőségű olaj gyorsabb elhasználódást eredményez, az előírtnál hígabb olaj (pl. 0W, 5W) pedig a többletköltségeken túl egyéb károkat is okozhat. A túl vékony olaj szintén kenési elégtelenséghez vezethet. Megnő az olajfogyasztás és ezzel egy időben a motor kopása is intenzívebbé válik. - Nagy olajfogyasztás (idősebb, kopottabb jármű) esetén célszerű valamivel sűrűbb (például 20W-50-es) olajat használni. A legtöbb forgalmazó kínál kifejezetten kopott motorba használható „vastagabb” és megfelelően adalékolt kenőanyagokat (MOL Botond SAE 20W-50, OMV Start F 20W-50, Agip SHD Extra...) - Mindig üzemmeleg motornál cseréljünk olajat. Célszerű a motoröblítő használata is. - Olajcsere alkalmával - egyéb előírás hiányában - minden esetben cseréljünk olaj- és levegőszűrőt is. Ez az olaj diszpergens hatása miatt különösen fontos. A friss olaj a használt szűrőből kioldja a szennyeződéseket, és pár üzemóra elteltével az olajunk ugyanolyan szennyezett lesz, mint az előző. - Egyre divatosabb az olajcsere periódusok kitolása. Nem árt tudni, hogy minden esetben a gépgyártó által megadott futásteljesítményt kell alapul venni. Még akkor is, ha a kenőanyag elméletileg jóval többet is kibírna.
„EGYETLEN CSALÓDÁSOM, HOGY RÖGTÖN, MÉG A SZEMEM LÁTTÁRA BETEMETIK KUBIKOS-PÁLYAFUTÁSOM EDDIGI FÉNYPONTJÁT...”
- Ügyeljünk a megfelelő mennyiségre is. A nívó alatti töltés kenési elégtelenségekhez vezethet, a többlet pedig a motor túlzott igénybevételét eredményezheti. - A fáradtolaj és szűrők veszélyes hulladéknak minősülnek, és ennek megfelelően kell kezelni őket. A legtöbb töltőállomáson ma már lehetőség van a lakossági fáradtolaj leadására.
ADALÉKOK ÉS CSODASZEREK: ÓVATOSAN! A piacon rendszeresen feltűnnek korábban még sohasem látott-hallott cégek különféle termékeikkel, illetve adalékaikkal, amelyek a tájékoztató szerint akár a fizika törvényeit is meghazudtolva képesek csodákat tenni az öreg járműveinkkel. Természetesen mindenkinek szíve joga eldönteni azt, hogy mit hisz el ezekből a sok esetben tudományosan nem bizonyított ígéretekből. Egy fontos dolgot azonban meg kell jegyezni: a korszerű kenőanyagok eleve tartalmaznak különféle adalékokat. Ezeket úgy válogatják össze, hogy ne lépjenek egymással kémiai reakcióba. Az utólagosan bevitt adalékkal ez a vegyi összhang szinte biztos, hogy felborul, és elképzelhető, hogy a „csodaszer” alkalmazásával többet ártunk a motornak (és persze a pénztárcánknak), mint gondolnánk. Ilyen esetekben érthető módon mind a gépgyártó, mind pedig a kenőanyaggyártó elhatárolja magát felelősségtől és a kártérítéstől.
16 KIEGÉSZÍTŐK
KIEGÉSZÍTŐK 17 LOADRITE
KANÁLMÉRLEG A Loadrite 2180 a rakodómérlegek új generációja, mely ötvözi az egyedülálló pontosságot a könnyű kezelhetőséggel. A világújdonságnak számító FACTTM mérési technológiának köszönhetően ez a kanálmérleg kétszer olyan pontosan képes mérni, mint a piacon kapható egyéb kanálmérleg típusok. Nagyfelbontású grafikus kijelzője nagyban megkönnyíti a használatát, és megnövelt adatbázis kapacitása segítségével bármilyen körülmények között, kezelőtől függetlenül is pontosan mérhet.
5 500 Eur + áfától
KRÄNZLE
1152 TST
EDGE
MULCSOZÓ ADAPTER A vastagabb fás- és lágyszárú növények aprítására egyaránt alkalmas. Rövidebb és közepes ideig tartó használatra, kertészeteknek, tereprendező munkákra ajánljuk. Bozótos, cserjés területen is alkalmazható, a növényeket egészen apró darabokra aprítja. A mulcsozást követően egy talajlazítóval a földet kezelésbe véve gyepesítésre tökéletesen alkalmas aprómorzsás, jól előkészített talajt kapunk.
További információlért keresse a területileg illetékes kollégáinkat!
A Kränzle új nagynyomású hidegvizes mosóberendezését mind háztartási, mind ipari célokra is ajánljuk. 230 V áramellátással és 130 bar üzemi nyomással működik, óránként 600 liter víz kijuttatására képes. A 1152 TST mind kinézetét, mind funkcióit tekintve megújult; a gép elején megnövelték a szennymarófej, a Vario-Jet-lándzsa és a biztonsági markolat tárolására szolgáló fakkokat, illetve az egyéb alkatrészek tároló helyét is. Így minden, például az elődjéhez képest hosszabb, 15 méteres locsolótömlő is kényelmesen elfér. Az egy darabban kiöntött vázszerkezeten a fedlap egyszerűen fel- és leszerelhető, a tápkábel helyzete könnyen változtatható. Próbálja ki és meglátja, valóban a részletek teszik a különbséget!
135 000 Ft + áfa
PIUSIBOX
ÁTFEJTŐ MEGOLDÁS A nehéz környezeti feltételek között végzendő újratankolás a PIUSIBOX segítségével rutinfeladattá válik. A készlet egy erős, könnyen szállítható dobozban tartalmaz minden, az üzemanyag átfejtéshez szükséges kelléket tartalmaz (átfejtő tömlők, szivattyú, védőeszközök). A PIUSIBOX fő előnye, hogy tisztán tartja azokat a részeket, amelyek érintkezésbe kerülnek az üzemanyaggal, így abba nem jut szennyeződés. Mezőgazdasági- és építőipari gépekhez, hajókhoz ajánljuk, segítségével az üzemanyag átfejtés gyorsan és biztonságosan elvégezhető. Elérhető 12 és 24 V-os kivitelben
12 V-os kivitel ára: 95 860 Ft + áfa
DRAGFLOW
IPARI SZIVATTYÚK A olasz Dragflow gyár több mint 25 éve gyárt bányászati és építőipari felhasználásra különféle szivattyúkat. Szivattyúik megoldást kínálnak a maximum 70 % szárazanyag tartalmú folyadékok kitermelésére, szállítására. Elektromos kivitelek 30 m3/h-tól 1200 m3/h teljesítményre, míg a hidraulikus működtetésűek akár 1500 m3/h-ra kapacitásra is képesek. Utóbbi típusok akár kotró, bontó fejjel is szerelhetők, így kiválóan alkalmasak folyóvizek mederkotrására is.
18 MANITOU
MANITOU 19
MIKOR VAN SZÜKSÉGE MANITOU M TARGONCÁRA? A speciális technika általában magasabb költséggel jár, mint az alapkivitel. A Manitou M szériás tereptargoncákat azoknak ajánljuk, akik valóban mostoha körülmények között dolgoznak, hiszen elsősorban ezeknél a munkáknál térül meg a magasabb bekerülési érték. Ellenben egyáltalán nem elhanyagolható szempont az, hogy az adott munkafolyamatot el tudjuk látni, vagy sem. A speciális felszereltség indokolt lehet olyan területeken, ahol egyedi igények jelentkeznek, mint például a mezőgazdaság vagy a gyümölcs- és zöldségtermesztés. Ugyanakkor építkezéseken, TÜZÉP telepeken is indokolt lehet egy Manitou M szériás targonca beszerzése.
AZ ARZENÁL A Manitou M szériás targoncák alapfelszereltsége azt a célt szolgálja, hogy a gép és kezelője nehéz körülmények között is maximálisan helyt álljon. A terepi körülmények feltételezik a sarat, hideget, esőt, így alapból jár a zárt, fűtött fülke. A biztonságos működtetés érdekében a gép a kezelő jelenlétét érzékelő rendszerrel is ellátott, ezen túlmenően pedig a gép teljes közúti világítással szerelt. Az alapfelszereltségen túl számos, a munkát nagyban megkönnyítő kiegészítő, opció közül választhatunk. Alapesetben a gép 4 kerék meghajtás esetén mezőgazdasági mintázatú abronccsal, míg a 2 kerék meghajtású M30 elől mezőgazdasági, hátul ipari gumiabronccsal szerelt, de opcióban többféle abroncs közül választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt. Más targoncákhoz hasonlóan a Manitou M széria is rendelhető villa-oldalmozgatóval, különféle villákkal, hidraulikus működtetésű adapterekkel.
SZÖVEG: KRASCSENICS NELLI
MÍG JAMES BOND A VILÁGURALOMRA TÖRŐ GAZFICKÓK, ADDIG MANITOU M A SÁROS, INGOVÁNYOS, MOSTOHA TEREP ELLEN VESZI SIKERESEN A HARCOT. A FRANCIA GYÁRTÓ A DURVA, TEREPI ANYAGMOZGATÁS SPECIALISTÁJA. TELESZKÓPOS RAKODÓI MELLETT TEREPTARGONCÁI IS HELYTÁLLNAK MÉG A LEGNEHEZEBB KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS.
„MINDKÉT TÍPUSÚ GÉPBEN EGY 95 LE-S PERKINS MOTOR DOLGOZIK, NYOMATÉKVÁLTÓVAL KIEGÉSZÜLVE.” A Manitou, sok versenytársával ellentétben, elsősorban nem az „általános” felhasználásra kínál targoncát, hanem a nehézipari, terepi anyagmozgatást helyezi előtérbe. Az 5 típuscsalád közül az M széria tagjai valódi, nehézterepi viszonyokra épített gépek.
M30 ÉS M50
A TÁRSAK
A Manitou cégcsoport, racionalizálva kínálatát, az M széria korábbi 6 típusa helyett jelenleg 3, az MI, az M és az MC típust kínálja. A nehézterepi kivitelű M szériát két 3 és egy 5 tonna teherbírású targoncatípus alkotja. Az M30 500 mm, míg az M50 600 mm-es teherközéppont mellett teljesíti az adott teherbírást. Mindkét típusú gépben 95 lóerős Perkins motor dolgozik, nyomatékváltóval kiegészülve.
Az MC széria tagjai egy vegyes burkolatú (aszfalt, murva) telephelyen jelentkező összes anyagmozgatási feladat ellátására képesek. Az MC targoncák nagy előnye, hogy nem igényelnek szilárd, jó minőségű burkolatot, nehezebb körülmények között is megoldják a feladataikat.
A gépek alapváltozatban 3,7 méteres emelési magassággal érkeznek, de triplex típusú oszlop segítségével maximálisan 6 méteres emelési magasság is elérhető. A kisebb, 3 tonnás gépek igény szerint 2 és 4 kerék meghajtású változatban is választhatók, míg a Manitou M50 csak négykerék meghajtással rendelhető. Míg egy „átlagos” ipari targonca hasmagassága körülbelül 20 centiméter, addig a Manitou M típusoknál ez 40-50 centiméter.
Az MH jelzésű gépek elsősorban kompakt méretüknek köszönhetik sikerességüket. Az egyik legnagyobb előnyük, hogy alaphelyzetben a magasságuk nem éri el a 2 métert, így akár konténerekbe is minden gond nélkül beállnak. Valahol félúton helyezkednek el a terepés az ipari targoncák között. A nehézipari anyagmozgatás specialistái az MSI és az MI 60/70 H típusok. A gépek robusztus kialakításuknak köszönhetően az igazán nagy igénybevételű ipari munkákhoz lettek kifejlesztve, mint például az öntödei, fémipari anyagmozgatás.
20 PARTNER
PARTNER 21
A BÁNYÁSZ ÉS JOGA „Azért dolgozunk külszíni fejtéssel, mert az elmúlt húsz esztendőben gazdaságosan csak így lehet működni” – kezdi Huszti Béla, az Ormosszén Kft. ügyvezetője. Emlékeztet arra, hogy régebben mélyműveléses bányák voltak, államilag meghatározott szénárakkal. Ezek mára már bezártak – mind az állami, mind pedig a magántulajdonban lévők. Az első időkben a nagyon jól prosperáló bányáknak azért kellett felhagyni a termeléssel, mert sok kolonccal a „nyakukban” működtek. A sportegyesületektől a különböző társadalmi szervezeteken keresztül gyakorlatilag mindent ők finanszíroztak abban a térségben, ahol működtek. Így felduzzasztva pedig már nem voltak gazdaságosak. „Ami a 90-es évek második felére maradt belőlük, azt 2005-ben a környezetvédelmi előírások szigorítása tette tönkre. Sem a bányák, sem pedig az üzemek nem tudtak ezzel lépést tartani. Ebben az időszakban beruházni kellett volna, de egy forint sem érkezett ide húsz éve.”
SZÖVEG: RUSKÓ BEATRIX
AZ EGYKORI MISKOLCBÓL MÁRA NEM SOK MARADT. A LEÁLLT ÜZEMEK ROZSDÁS ACÉLSZERKEZETEI MÉG AZÉRT EMLÉKEZTETNEK AZ EGYKORI IPARI FELLEGVÁRRA, A HEGYEK PEDIG UGYANÚGY KÖRBEÖLELIK A VÖLGYET ITT IS, MINT MÁSÜTT. MUNKA PERSZE ALIG VAN. AZ EGYIK BIZTOS MUNKAADÓ A KÖRNYÉKEN AZ ORMOSSZÉN KFT., AMELYNEK BÁNYÁI SAJÓKAZÁN ÉS FELSŐNYÁRÁDON TALÁLHATÓK, MINDKÉT HELYEN KÜLSZÍNI FEJTÉST VÉGEZNEK.
A fotó illusztáció!
SZERENCSE FEL, SZERENCSE LE…! Az Ormosszén Kft.-t szakemberek alapították, akik a Borsodi Szénbányáktól jöttek át. A kezdetben 15-20 fős cég mára már 100 embernek ad munkahelyet, a szállítmányozással együtt pedig 200250 családot foglalkoztat közvetlenül. „Az alkalmazottak száma folyamatosan nő. Minél stabilabb a cég, és minél nagyobb az általunk kitermelt szén mennyisége, annál biztosabban lehet tervezni a munkákat, és felvenni embereket. Mi nem küldjük el dolgozóinkat, hiszen van olyan, akit 1994 óta foglalkoztatunk” – mondja Huszti Béla. A foglalkoztatottak másik csoportját az alvállalkozók teszik ki, az ő munkájukat a piac és a meddőzési igény nagysága befolyásolja. Például, ha nagyobb takaróréteggel rendelkező bányarészben kell dolgozni, akkor az alvállalkozóktól is nagyobb kapacitást várnak. Az eszközökhöz, foglalkoztatáshoz és alvállalkozókhoz kapcsolódó piac adott, hiszen fűteni kell. Az Ormosszén Kft. nagyrészt barnaszénbányászattal foglalkozik, ezen kívül megtalálható még a kínálatukban a humusz, a homok, a kavics és a meddő. Utóbbit útépítéshez használják fel. Átlagos évi szénkitermelésük 51 600 tonna, ami függ a kereslettől is. Az említett mennyiséget 98 százalékban a magyar piacon értékesítik, ahol egyre nagyobb a kereslet
a szénre. A cég éves nettó árbevétele 800 millió és 1 milliárd forint körül mozog. Bár nem veszteséges az ágazat, mégis sorra fogynak a bányák ebből a térségből: régebben a Borsodi Szénmedencében 4-5 bányászati vállalat működött, mára ezekből összesen kettő maradt, az egyik az Ormosszén. „Nagyon fontos, hogy ne legyenek olyan szabályozók, amelyek irracionálisan határozzák meg a fűtőanyagok árát” – magyarázza az ügyvezető. Ezeket az árakat az befolyásolja, hogy mekkora az előállítási költségük. Ez főleg a gázra érvényes, hiszen a magyar lakosság 90 százalékánál bevezették a gázfűtést akkor, amikor a gáz köbéterenkénti ára 13 forint volt. „Ma ez 130-140 forint körül mozog, és csak most kezd közelíteni a reális értékéhez. Emiatt növekszik a lakossági szén és fa felhasználás, és lassan kialakul egy egészséges megoszlás a fűtőanyagok között. Azon, hogy 90 százalékban gázt használunk, mindenki csak kacag. Oroszországban például csak a vegyiparban használnak gázt. Nem beszélve arról, hogy a gáz kitermelése és felhasználása együttesen sokkal jobban szennyezi a környezetet, mint mondjuk a széné, a szén ára pedig fűtőérték-arányosan a fa árának is csak 75 százaléka.”
„ A REKULTIVÁCIÓT A TÁJBA ILLŐEN VÉGEZZÜK EL. ”
Az Ormosszén Kft. művelésbe vont területe átlagosan 1-2 hektár. Az utakkal és osztályozókkal együtt az összterület 3-4 hektáros. Mivel Magyarországon (szemben az amerikai rendszerrel) csak a föld felszínét lehet használni a tulajdonosnak – egyébként semmi nem az övé – bányajáradékot kell fizetni. A humusz, a meddő mind-mind az állam tulajdona. Huszti Béla ennek ellenére érdemesnek tartja a bányászati területet megvásárolni: „Amióta itt dolgozom, azt preferálom, hogy legyen adásvételi szerződésünk az adott területekre, mert ha esetleg valaki a tulajdonosok közül meghal, az örökösök nem fognak aggályoskodni azon, hogy az elődeik milyen jognyilatkozatokat tettek. A vásárlás nyomán a helyzet teljesen tiszta és végleges.” A föld megvásárlásához kivonási határozattal kell rendelkezni, mely azt tartalmazza, hogy a földet nem minősítik termőföldnek. Ez az eljárás a lakóparkok építésénél is. Innentől a föld beruházási területté válik. A bányászterület évről-évre folyamatosan „mozog”, hiszen amikor végeztek a jelenlegi 1-2 hektárral, a mellette levőt kezdik művelni, az előtte levőt pedig alkalmassá teszik az újrahasznosításra. „A rekultivációt a tájba illően végezzük el” – magyarázza Huszti Béla. „Lehet esztelenül, össze-vissza bányászni, ahogy régebben csinálták, de lehet ésszerűen, minimális többletköltséggel is dolgozni. Sajnos az elődeink sokszor olyan helyre rakták le a meddőt, ahol lenne ásványi anyag, de már nem éri meg kitermelni, mert akkora mennyiségű a »fedő« fölötte.” A cégnek mostanában fognak alakulni újrahasznosítható területei, amelyekre erdőt fognak telepíteni, mert ez „végzi el” leggyorsabban a biológiai rekultivációt. „Az avar és humusz ott képződik leggyorsabban, és nem lehet erózió sem.” Az, hogy ezeket a területeket milyen módon hasznosítják újra, nincs megszabva, csupán azzal kell számolni, hogy a szóban forgó talajrétegek még körülbelül 15 évig folyamatosan mozogni fognak. Mivel a bányászat nagy tőkeigényű vállalkozás, tetemes összegű befektetés szükséges hozzá. A cég életében kétszer fordult elő hosszabb futamidejű hitelkonstrukció. Mivel a rendszerváltás után az egész bányászati ágazatot hitelképtelenné nyilvánították, innentől kezdve csak a rövid lejáratú kölcsönökre és lízingekre támaszkodhatnak.
22 PARTNER
KEZELŐI TIPP 23
ITT A GÉP KITELJESEDIK A bányákban a gépek viszonylag hamar amortizálódnak, a cégnél már a negyedik generációt nyűvik. „A kezdetben használt Volvo 290-es kotrót, egy 350-es Fiat Hitachi követte a sorban. Utána még legalább két alvállalkozónak amortizálódott le a kotrókészlete és a szállítókapacitása.” Az Ormosszén Kft. ezeket a beruházásokat az árbevételéből finanszírozza. „Nincsen ezzel gondunk, mert ha mi jól dolgozunk, akkor megveszik a szenet. Miután letakarítjuk a szenet, vigyázunk rá, hogy ne törjük össze nagyon. Ebben a régióban a nagy darabos szenet keresik a vásárlók.” A Mercedes és Volvo típusú szállítójárművekkel az alvállalkozók rendelkeznek, az Ormosszén Kft. saját gépkészlete kotrókból, aggregátorokból, dózerből, homlokrakodókból tevődik össze. Utóbbiból nemrég vásároltak egy Hyundai 760-asat. Ezen kívül van még a készletben 2, 3 és 5 köbméteres szivattyú, valamint fúró apparátus is. Erre azért van szükség, hogy tudjanak kutató fúrásokat végezni. A szintén a cég tulajdonában lévő kotrók hetes és kilences szériás Hyundai 290-esek. Azért esett ezekre a választás, mert nagyon jó az ár-érték arányuk. „A Caterpillar tartósabb lett volna, de sokkal lassabban lehet vele dolgozni, a Komatsu pedig a könnyített vázszerkezetnek
köszönhetően kevesebbet fogyaszt, de irreálisan drága. Az Axiál Kft. nagyon jó ár-érték aránnyal dolgozik, így nem sokat gondolkodtunk a Hyundai vásárlásakor” – mondja az ügyvezető. Hozzzáteszi: az Ormosszén Kft. még öt szénosztályozóval és két Ok dömperrel is rendelkezik.A bányában járva aztán egy szempillantás alatt kiderül: ez az a hely, amit a kotrógép szeret, hiszen itt nem vizesárkot vagy szennyvíz elvezető csatornát szükséges kiásni, aztán pihenhet. Itt bizony folyamatosan kotorni kell az évezredek, milliók alatt lerakódott rétegeket.Sok munka
mellett nem csoda a kis kopás, meghibásodás, az alkatrészre pedig manapság sokszor bizony egy hónapot is várni kell. Az is előfordult már, hogy a hibás géppel egyáltalán nem lehetett dolgozni ebben az időszakban. Huszti Béla elmondása szerint volt már rá példa, hogy Koreából vártak Hyundai alkatrészeket, két hétig. „Sajnos nagyon sűrűn változtatják az alkatrészek típusait, így többféle hidraulika tömbbel szerelnek akár negyedévente is kotrókat, és ezek Magyarországon rendszerint hiánycikknek számítanak. FOTÓ: BENKÓ IMRE
Amikor az utángyártott alkatrészek szóba kerülnek, az ügyvezető nem rejti véka alá véleményét, miszerint a japánok és koreaiak folyamatosan fejlesztenek, olyan sűrűn cserélgetik a gépek összetevőit, hogy azokat nem tudják utángyártani ilyen rövid idő alatt. Arról nem is beszélve, hogy a gyártók minden elektromos alkatrészt, amit csak lehet, megpróbálnak gyantával kiönteni, hogy ne lehessen sem másolni, sem pedig javítani a paneleket. „Persze az országban még így is van 4-5 ember, aki meghibásodott alkatrészek szerelésével foglalkozik, de ezek manapság már inkább csak tétova próbálkozások, mintsem üzlet.
„AZ AXIÁL KFT. NAGYON JÓ ÁR-ÉRTÉK ARÁNNYAL DOLGOZIK, ÍGY NEM SOKAT GONDOLKODTUNK A HYUNDAI VÁSÁRLÁSAKOR.”
Kerüljön gépbe! BŐVEBB INFORMÁCIÓ a gépekről az Axiál Kft. weboldalán található! www.axial.hu ▼
PÁLFI ANDRÁS – tulajdonos
FÜLÖP SÁNDOR – tulajdonos
IMRE SZABOLCS – tulajdonos
PAKORD Kft. BÁRÁND
FL TÜZÉP Kft. KISKUNMAJSA
IMV-TRANSZ Kft. VÉRTESSZŐLŐS
építőanyag kereskedelem, árufuvarozás, magas- és mélyépítés
építő- és tüzelőanyag kereskedelem
közúti fuvarozás, anyagmozgatás, gépi földmunka, bontás
HIDROMEK 102 B kotró-rakodógép
Az 1998-ban családi vállalkozásként indult cégünk fő tevékenysége a kezdetekben az építőanyag kereskedés és az árufuvarozás volt, ez mára magasés mély, valamint útépítéssel bővült ki. A tevékenységünk változásával szükség volt a hozzá kapcsolódó gépek, eszközök beszerzésére. Az egyik így szerzett gépünk egy Hidromek univerzális földmunkagép volt, amely azóta nálunk már a gyakorlatban is bizonyított. Nem kíméljük, szezonban szinte minden nap dolgozunk vele. Három fő tevékenységet végzünk vele: árokásást, tükör készítést, valamint különféle rakodási munkákat. A 100 LE-s Perkins motorja kellő erőt biztosít ezekhez a munkálatokhoz, üzemanyag fogyasztása pedig a kemény munkához képest megfelelő. Kezelése nem okoz különösebb problémát. Cégünknél már 4 éve dolgozik, eddig műszaki hiba nélkül. Azoknak a cégeknek ajánlom, akik hasonló kivitelezést végeznek, vagy földmunkával foglalkoznak.
MANITOU MLT 731 T teleszkópos rakodógép
1994-ben kezdtük meg tevékenységünket, mára pedig Kiskunmajsa és vonzáskörzete egyik meghatározó TÜZÉP telepévé váltunk. Az ügyfelek gyorsabb és színvonalasabb kiszolgálása érdekében 2008-ban érett meg az igény egy olyan gép beszerzésére, amely megbirkózik a telepen található raklapos és ömlesztett anyagok rakodásával, illetve esetenként az építési területen is megállja a helyét, ha az építő anyagot a födémre, vagy magasabb szerkezetekre kell feljuttatni. Ezen szempontok alapján esett a választásunk erre a rakodógépre, melynek négykerék hajtása és négykerék kormányzása mindkét terület adottságaival könnyedén megbirkózik. 7 m-es emelési magassága mellé 3100 kg-os maximális teherbírása is elég az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Mindenkinek ajánljuk ezt a gépet, aki hasonló tevékenységet folytat, mert ez egy valóban megbízható, univerzális gép.
GEHL 4640 SXT 2SPEED kompakt rakodógép
Elsődleges célunk, hogy folyamatosan fejlődő, magas színvonalon álljunk megrendelőink szolgálatára. A korábban bérelt kompaktrakodó cseréjekor a piacon szinte az összes gyártó kínálatát végignéztük, kipróbáltuk, mérlegeltük a szállíthatóságot, az árakat. Így esett a választás a GEHL SL 4640 SXT 2speed típusú kompaktrakodóra, raklapvillával és egy INDECO HP 200 bontókalapáccsal. A gép szinte folyamatosan, megbízhatóan, kis méretéhez képest meglepő hatékonysággal látja el a feladatait, legyen az földmunka, tereprendezés, bontás, anyagmozgatás. Rendkívül kényelmesen kezelhető, a második sebességi fokozat bekapcsolásával pedig a kicsit távolabbi (5-10 km) munkahelyek is gyorsan, tréler nélkül is elérhetővé váltak. A gép igazi erőssége az ereje, a mas�szívsága és az extra felszereltsége.
HIDROMEK 102 B
MANITOU MLT 731 T
GEHL 4640 SXT 2SPEED
24 SZERVIZ
SZERVIZ 25 HAJTÁSOLDÓ RENDSZER ⊳
EGYES MEGHIBÁSODÁSOK KIJAVÍTÁSA NAGYON SOKBA KERÜL, DE MINIMÁLIS ODAFIGYELÉSSEL MEG LEHET ELŐZNI ŐKET. EBBEN A SZÁMUNKBAN EGY HYUNDAI R 140W-9-ES HOMLOKRAKODÓN MUTATUNK BE NÉHÁNYAT.
NE IKTASSUK KI A HAJTÁSOLDÓT!
VEZÉRLŐK ▼
FOTÓ: MATKOVITS IVÁN SZÖVEG: VERÉB ATTILA
VÁLTÓOLAJ SZŰRŐ ▼
A VÁLTÓOLAJ SZŰRŐJÉT MINDEN KÖTELEZŐ SZERVIZ ALKALMÁVAL KI KELL CSERÉLNI.
VÁLTÓ OLAJSZINT ELLENŐRZÉSE ▲
HA HEGESZTÜNK VALAMIT A GÉPEN, MINDIG HÚZZUK LE A VEZÉRLŐK CSATLAKOZÓIT! Ha valamit hegesztenek a gépen, akkor a gépvezérlő, a váltóvezérlő és a motorvezérlő, illetve a Hi-Mate egység elektronika csatlakozóit le kell húzni! A fém géptest ugyanis képes átvinni a magas áramerősséget, amit a hegesztés generál, ez pedig az elektronikus vezérlőegységek károsodásához vezethet.
A váltóolaj szűrőjét minden kötelező szerviz alkalmával ki kell cserélni. Előfordul azonban, hogy a szűrő az előírt csereperióduson belül is eltömődik, ilyenkor a kezelő a BA hibajelzést látja a kijelzőn. Amikor ez a hibajelzés megjelenik, lehetőség szerint minél előbb meg kell állni, és a szűrőt ki kell cserélni, még azelőtt, hogy a váltóolajba került szennyeződés tönkretenné a kuplungot! Ezt a gép kezelője egyébként maga is nagyon egyszerűen el tudja végezni. Az a probléma egyébként, hogy amikor a váltóolaj szűrője eltömődik, akkor nem szabad, hogy a gép azonnal leálljon - esetleg terhelés alatt, vagy közúti közlekedés közben – hiszen ez nagyon balesetveszélyes lenne. Ilyenkor egy kis tolattyú a váltóolajat egy kerülő útra tereli, ezt jelzi a szenzor, ami a hibajelet küldi. Az olaj azonban ilyenkor szűretlenül kering, a kisebb-nagyobb szennyeződéseket a váltóban keringtetve. Minél később cserélik ki a szűrőt, annál nagyobb az esélye, hogy a szennyeződés tönkreteszi a váltószerkezetet, milliós károkat okozva.
HŰTŐ ▲
ÁLLÍTSUK A HŰTŐTISZTÍTÓT AUTOMATA MŰKÖDÉSRE! Ez az első olyan gép, amelyikben meg lehet fordítani a hűtő forgásirányát, így fújatva ki a hűtőből a szennyeződést. A forgásirány megváltoztatását automatizálni lehet, be lehet állítani, hogy milyen időközönként, és mennyi időre forduljon meg a ventilátor. Ezeken az értékeken menet közben lehet finomítani, változtatni, ha úgy látjuk, a munkakörülmények ezt szükségessé teszik. Én mindig azt javaslom, hogy állítsák a hűtőtisztítót automatára, így nem lesz elfelejtve, nem kell vele törődni, viszont nem koszolódik be a hűtő. Annak eltömődésekor ugyanis meg kell állni, ki kell azt fújni, és ez nagyon megnöveli az állásidőt, ráadásul hibákat is okozhat, például túlmelegedik a hűtővíz. A kapcsoló M irányba történő lenyomásával arra az időre, amíg a kapcsolót nyomva tartjuk, megfordul a ventilátor, így időnként lehet kicsit tisztítani a hűtőn, ha szükséges.
EZT A MŰVELETET MINDEN ESETBEN JÁRÓ MOTORRAL TEGYÜK MEG! A váltóolajszint-jelzőn kétféle jelölést láthatunk, egy kék és egy piros csíkot. 30 °C alatt a kék csíkig, a fölött pedig a piros csíkig kell tölteni a váltóolajat. Figyeljünk a megadott hőmérsékleti adatokra, amit a kezelési tájékoztatóban találunk. Én már többször láttam olyat, hogy a nem megfelelő hőmérsékletet figyelembe véve túltöltötték az olajat, de miután az felmelegedett az üzemi hőmérsékletre, kitágult, és szétnyomta a szimmeringeket, a tömítéseket. Hidegben mindig sűrűbb az olaj, kisebb a térfogata! Álló motornál figyeljünk arra, hogy akkor mindig tele van a szintjelző kémcső, ilyenkor ne engedjük le az olajat a jelzésig, mert ahogy járni kezd a motor, az olaj úgy már kevés lesz!
A hajtásoldó feladata, hogy amikor a fékre lépünk, akkor oldja a hajtást a váltó és a hidak között. Ennek a rendszernek három fokozata van, light (L), medium (M), high (H) illetve a hajtásoldó kiiktatása. Az L állásnál csak kicsit, az M-nél jobban, a H-nál pedig szinte teljesen be kell nyomni a fékpedált ahhoz, hogy oldja a hajtást. Ez attól függ, milyen munkát végzünk, ha például a géppel sokat megyünk emelkedőn, és ott kell állandóan fékezni, akkor a H-ba érdemes tenni, mert úgyis nagy erővel nyomjuk be a pedált. De a lényeg az, hogy a hajtásoldó be legyen kapcsolva, mert sokan használják a gépet ennek a kiiktatásával. Ebben az esetben folyamatosan továbbítódik a hajtás a kerekekre, és ez elkezdi a váltóban melegíteni az olajat, az pedig emiatt hamarabb veszíti el a kenőképességét. Vészhelyzetben ki lehet kapcsolni a hajtásoldót, hogy gyorsabban fogjon a fék, de az a tanácsom, hogy normál munkakörülmények között legyen legalább L álláson.
KARDÁNCSAPÁGY ZSÍRZÁSA ⊲
KÉPEZZE A NAPI KARBANTARTÁS RÉSZÉT! 8-10 munkaóránként „kellene” ezt elvégezni. Nem egy nagy feladat, hiszen minden ki van vezetve a zsírzópontok körül, hogy könnyű legyen a napi zsírzást elvégezni. Ne feledkezzünk meg róla, komoly gondoktól kímélhetjük meg magunkat!
26 GEHL
GEHL 27
EMELÉSI MAGASSÁG
TEHERBÍRÁS
A kompaktrakodó jellemző emelési magassága a pótkocsik, teherautók platómagasságától, illetve a plató oldalfal magasságától függ. Kis platós teherautók esetében a platómagasság kb. 110 cm körül alakul. Ezt a GEHL rakodók bármely típusa megoldja. A nagyobb teherautók platóinak oldalfal magassága ezzel szemben 2 méter feletti emelési magasságot igényel például depózott anyagok (homok, sóder, stb.) szállításához. Ezt a szintet már a GEHL SL 3840-4240 és 4640-es is teljesíti, ugyanakkor a zökkenőmentes rakodáshoz az SL 5640/ V270 gépet ajánljuk. Ezek a típusok a döntött kanál alsó élénél mért 2,42,5 méteres emelési magasságra képesek. Bár már az SL5240 csapszegmagassága is nagyobb, mint három méter, de ha a géppel csak elvétve pakolunk nagy teherautókat, és a kisebb emelési magasság is megfelelő számunkra, felesleges a nagyobb gépet választani.
Talán a legfontosabb szempont a mozgatandó teher, áru súlya. A GEHL márka 387-1814 kg-os tartományban kínál gépet. Az építőipari felhasználás során az „alapkövetelmény” az 1 raklapnyi súly mozgatása. Ez jellemzően cserép, térkő, amely nagyságrendileg 1-1,4 tonna. Ennek a kritériumnak az SL 5240 típus, illetve az annál nagyobb gépek felelnek meg. A gép stabilitását, teherbírását pótsúlykészlettel javíthatjuk.
A GEHL kompaktrakodók esetében túl sok különbségről nem beszélhetünk. A teherbírás– emelési magasság–méretek hármasban ki is merül a jelentős eltérések felsorolása. Ezek mentén haladva nézzük meg, hogy egy adott felhasználási területre mely típusok ajánlottak.
MANAPSÁG A GAZDASÁG SZÁMOS TERÜLETÉN – BELEÉRTVE AZ ÉPÍTŐIPART IS – FELÉRTÉKELŐDNEK A SOKOLDALÚ, MULTIFUNKCIONÁLIS GÉPEK, ESZKÖZÖK. A GEHL RAKODÓK TÖKÉLETESEN MEGFELELNEK ENNEK A „SZEMÉLYLEÍRÁSNAK”. TARTSUK AZONBAN SZEM ELŐTT, HOGY BÁR EZEK A GÉPEK SOKOLDALÚAK, FONTOS, HOGY AZ IGÉNYEINKNEK LEGINKÁBB MEGFELELŐT VÁLASSZUNK. MELY TÍPUSOKAT AJÁNLJUK (ÉPÍTŐ)IPARI FELHASZNÁLÁSRA? ÍME!
MÉRETEK Első pillantásra a teherbírást és az emelési magasságot mondhatnánk mérvadónak. Ugyanakkor számos gépberuházás során a problémát a gép fizikai méretei okozzák. Túl magas, túl széles, túl nagy sugárban fordul. Ha a géppel belső bontási munkákat végzünk, akkor elsősorban célszerű a gép szélességére és építési magasságára odafigyelni. Szinte a teljes kínálat szélessége kisebb, mint 2 méter, de a legkisebb GEHL, az SL 1640 szélessége az 1 métert se éri el! A közkedvelt típusok, mint például az SL 4640 1680 mm, az SL 5240 pedig 1760 mm széles. A gép magassága lehet még kritikus pont. A vízválasztó itt is az SL 4640 és SL 5240 között van. Az előbbi 1981 mm magas, míg utóbbi maximum 10”-os gumival képes 2 méterbe beférni, az alap 12”-os helyett. Nem elhanyagolható a gép önsúlya sem. Bizonyos mérethatár felett a gép szállítása problémát jelenthet. Ebből a szempontból az SL 5240 jelenti a határt, hiszen ezen típusig bezárólag a rakodó akár kisteherautóval is szállítható. Az SL 5640-es már önmagában is 3,5 tonnához közelít, így közúti szállítása már speciális eszközt igényel.
„A GÉP STABILITÁSÁT, TEHERBÍRÁSÁT PÓTSÚLYKÉSZLETTEL JAVÍTHATJUK.”
28 GEHL
ALKATRÉSZ 29
SXT VAGY DXT? Az előbb taglalt 3 paraméter mellett még további két kérdésben kell döntenünk, hogy a munkánkhoz, elvárásainknak legmegfelelőbb rakodógépet választhassuk. Az egyszerűbb döntés talán az, hogy egy vagy kétsebességes gépet válasszunk. A különbség a két típusváltozat között csupán a végsebességben rejlik. Alapesetben (egysebesség) a gépek 10-12 km/h-s végsebességre képesek. A kétsebességes változat ellenben 19-20 km/h-ra képes. Ezt az opciót akkor érdemes megfontolnunk, ha a géppel jellemzően nagy távolságokat kell megtennünk. Az SXT, illetve DXT betűhármas a gép hidraulika teljesítményére utal. Az SXT az alapváltozatot takarja, a DXT jelzés a növelt hidraulika teljesítményt jelöli. DXT verziónál a szivat�tyú teljesítménye nagyságrendileg 50 százalékkal nagyobb. A speciális, hidraulikusan működtethető adapterekhez elengedhetetlen a nagyobb szállítási sebesség. Célszerű megfontolni, hogy ha most nem is, de a jövőben jelentkezhet-e igény például talajfúró, mulcsozó, stb. használatára, mert ezek az adapterek nagyobb hidraulika teljesítményt igényelnek. Ez pedig olyan opció, amit már gyárilag érdemes a géphez rendelni, hiszen a gép utólagos átalakítása is megoldható, ez azonban nem olcsó mulatság. Mind a kétsebességes változat, mind a DXT verzió az SL 4640-es géptől érhető el.
„...MERŐBEN ÚJ, MODERN, A MAI KOR IGÉNYEIT TELJESSÉGGEL KIELÉGÍTŐ...”
„INGOVÁNYOS TALAJ ESETÉBEN CÉLSZERŰ A GUMIHEVEDERES VÁLTOZATBAN GONDOLKODNI.”
MI A JÓ VÁLASZTÁS? Bármennyire is sokoldalú masinákról beszélünk, mindenképpen célszerű a felhasználás körét átgondolni. Milyen munkákat szeretnénk vele ellátni, mely munkafolyamatok az elsődlegesek, melyek azok, amelyeket más gépekkel esetleg hatékonyabban tudunk ellátni. A munkaterület speciális jellemzőit, például a belmagasság, talajszerkezet kérdését is célszerű átgondolni. A talaj is fontos tényező lehet, hiszen ingoványos talaj esetében például célszerű a gumihevederes változatban (RT széria, vagy VTS rendszer) gondolkodni. Ezt követően mérlegelhetjük, hogy szükségünk van-e erősebb hidraulika rendszerre vagy éppen gyorsabb gépre. Ha ezeket a kérdéseket helyesen, körültekin-
tően válaszoltuk meg, akkor nagy valószínűség szerint valóban az igényeinknek leginkább megfelelő típust sikerül választanunk. Az GEHL SL 5240-es sok tekintetben ideális választás lehet. Méreteiben kisebb gép, közúti szállítása viszonylag egyszerű. DXT és kétsebességes opció is elérhető hozzá, és mind a teherbírást, mind az emelési magasságot vizsgálva ideális teljesítményre képes. Ahol igazán nagy erőre és teljesítményre van szükség, ott az SL 5640 vagy a V270-es típusok jöhetnek szóba. Figyeljünk arra, hogy ezek a gépek már jóval nagyobbak, mint az SL 5240. Olyan esetekben, mikor a méretek megkötik a kezünket, az SL 4640 jelentheti a „végállomást”.
A kor kihívásainak, a gépjármű motorok egyre növekvő teljesítmény-növelésének, illetve a kipufogógáz károsanyag tartalmának csökkentésére irányuló törekvéseknek megfelelően az ENI a személygépjármű motorolaj választék után a haszongépjármű motorolaj kínálatát is megújította. Ez nem az eddigi motorolaj választék átnevezését, hanem merőben új, modern, a mai kor igényeit teljességgel kielégítő kenőanyag választék kifejlesztését jelentette. A termékkör megtartotta a nemzetközi szinten ismert és elfogadott „Sigma” márkanevet, a személygépjármű választékból más ismert, az innovációra utaló „i” előtaggal kiegészítve. Az új motorolaj választék négy, egymástól a teljesítményszintek és a felhasználási körülmények szerint jól elkülöníthető csoportból áll.
Csúcstechnológiájú termékcsalád, amely a nagy igénybevételnek kitett tehergépjárművek minden igényét, valamint az ágazat vezető autógyártói által kialakított legszigorúbb teljesítmény-követelményeket is kielégíti. Ez a termékcsalád olyan kenőanyagokat is tartalmaz, amelyek kifejezetten a hatékonyságuk fenntartása érdekében speciális adalékanyagokat igénylő, kipufogógázutókezelő rendszerekkel felszerelt új generációs Euro V motorok számára lettek kifejlesztve. A TOP MS kenőanyagokat a gyártó által ajánlott leghosszabb olajcsere-periódus lejártáig lehet használni.
TOP MS 10W-30
TOP MS 10W-40
TOP MS 15W-40
Legújabb generációs, szintetikus technológián alapuló, nagyteljesítményű motorolaj a tehergépjárművek számára. Euro V és korábbi motortípusokban alkalmazható. Ideális a kipufogógázutókezelő rendszerekben történő használatra, és optimális üzemanyag-fogyasztási, valamint kitűnő hidegindítási tulajdonságokkal rendelkezik. Kiemelkedő teljesítményt nyújt a motor tisztántartása és védelme érdekében.
Legújabb generációs, szintetikus technológián alapuló, nagy teljesítményű motorolaj a tehergépjárművek számára. Euro V és korábbi motortípusokban alkalmazható. Ideális a kipufogógázutókezelő rendszerekben történő használatra, és optimális üzemanyag-fogyasztási, valamint kitűnő hidegindítási tulajdonságokkal rendelkezik. Kiemelkedő teljesítményt nyújt a motor tisztántartása és védelme érdekében.
Legújabb generációs, szintetikus technológiát alkalmazó motorolaj a tehergépjárművek számára. Euro V és korábbi motortípusokban alkalmazható. Speciális adalékanyaga ideálissá teszi kipufogógáz-utókezelő rendszerekben történő használatra, és hatékonyságot, valamint hosszú élettartamot biztosít. Optimális motor- és dugattyútisztítási, valamint kitűnő kopásállósági tulajdonságokkal rendelkezik.
A legújabb típusú, különösen kipufogógáz-utókezelő rendszerekkel felszerelt tehergépjárművek dízelmotorjaiban (Euro III – Euro V) történő használatra alkalmas, új generációs motorolaj. Nagy igénybevételt jelentő üzemi környezetben történő használatra is alkalmas. A gyártó által ajánlott olajcsere-periódusnak megfelelően alkalmas a periódus meghosszabbítására. Ideális motorolaj Volvo és Caterpillar motorok számára. Kitűnő motortisztító tulajdonságokkal rendelkezik.
API CJ-4/SN ACEA E6, E7, E9 MB 228.51, MB 228.31 MTU Type 3.1 MAN M 3477, 3271-1 Volvo VDS-4 MACK EO-O PP, EO-N, EO-M Plus JASO DH-2 CAT ECF-3 Deutz DQC IV-10 LA Renault RXD, RLD-3, RLD-2, RGD
ACEA E7, E9 API CJ-4 MB 228.31 MAN M 3575 MTU type 2.1 VOLVO VDS-4 Renault RLD-3 JASO DH-2 CAT ECF-3 Cummins 20081
API CI-4 ACEA E4, E6, E7 MB 228.51, MB 228.5, 226.9 MAN M 3477, 3271-1 MTU Type 3.1 VOLVO VDS-3 Renault RXD Scania LA
API CJ-4/SM ACEA E9 MB 228.31 MAN M 3575 MTU Type 2.1 VOLVO VDS-4 Renault RLD-3 Cat ECF-3,2,1-a Deutz DQC III-05 Mack EO-O PP Cummins 20081 DD 93K218
OLAJCSEREPERIÓDUS
●●●●●
●●●●●
●●●●●
●●●●●
UTÓKEZELŐ RENDSZEREKBEN VALÓ ALKALMAZHATÓSÁG
●
●
●
●
HIDEGINDÍTÁSI TULAJDONSÁGOK
●●●●●
●●●●●
●●●●●
●●●●●
MOTORVÉDELEM
●●●●●
●●●●●
●●●●●
●●●●●
ÜZEMANYAGTAKARÉKOSSÁG
●●●●●
●●●●●
●●●●●
●●●●●
MULTI OEM
●●●●●
●●●●●
●●●●●
●●●●●
I-SIGMA ⊳ A termékcsalád számos kenőanyagának összetételét kifejezetten az üzemanyagfogyasztás csökkentése és a környezet fokozott védelme érdekében hoztak létre. Az i-Sigma még a legmostohább üzemeltetési körülmények között is, bármilyen éghajlati és hőmérsékleti viszony mellett megvédi motorját.
TOP MS 5W-30
ENI I-SIGMA TOP MS
HASZNÁLTGÉP-MELLÉKLET
WWW.AXIAL.HU
ÉPÍTŐGÉPEK NISSAN FD 25
LIEBHERR 900
BŐVEBB INFORMÁCIÓ ▼ SZABÓ LÁSZLÓ (
[email protected]), mobil: +36 30 525 1993, fax: 06 79 526 439
MANITOU MSI 30 D
HYUNDAI R 160 LC-7
MITSHUBISHI FG25-T11
A Hyundai minikotrókhoz most C.L.M. alumínium rámpát adunk ajándékba.* HIVATKOZÁSI SZÁM: 5961 ÉVJÁRAT: 2005 TELJESÍTMÉNY: 58 LE ÜZEMÓRA: 5626 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: D, KAB, EM3.3, ET2.5, DUX, VH1100, VO ELHELYEZÉS: Nyíregyháza – Axiál (213)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 6041 ÉVJÁRAT: 1988 TELJESÍTMÉNY: 91 LE ÜZEMÓRA: 13642 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, TL, MK0.8 ELHELYEZÉS: Csorna – Axiál (206)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7279 ÉVJÁRAT: 2001 TELJESÍTMÉNY: 50 LE ÜZEMÓRA: 1840 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, D, ET3.0, EM3.3, VO, VH900 ELHELYEZÉS: Baja – Axiál (201)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 6254 ÉVJÁRAT: 2007 TELJESÍTMÉNY: 126 LE ÜZEMÓRA: MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, KL ELHELYEZÉS: Szolnok - Axiál (204)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7763 ÉVJÁRAT: 2003 TELJESÍTMÉNY: 50 LE ÜZEMÓRA: 9414 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, EM3.7, ET2.5, DUX, VH1100 ELHELYEZÉS: Csorna – Axiál (206)
CATERPILLAR TH 62
MANITOU MSI 30 D
HIDROMEK HMK 102 S
CATERPILLAR 320
HYUNDAI HDF 20-5
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7442 ÉVJÁRAT: 2001 TELJESÍTMÉNY: 102 LE ÜZEMÓRA: 7259 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, KL, RV ELHELYEZÉS: Szolnok – Axiál (204)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7280 ÉVJÁRAT: 2006 TELJESÍTMÉNY: 50 LE ÜZEMÓRA: 5740 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, D, EM3.3, ET3.0, VO, VH1800 ELHELYEZÉS: Baja – Axiál (201)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 6408 ÉVJÁRAT: 2008 TELJESÍTMÉNY: 101 LE ÜZEMÓRA: 1643 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: KAB, RV, MK500 ELHELYEZÉS: Csorna – Axiál (206)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7327 ÉVJÁRAT: 2003 TELJESÍTMÉNY: 158 LE ÜZEMÓRA: 12272 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: GKAB, KL, LSZ600, MK1.0 ELHELYEZÉS: Üllő – Axiál (209)
HIVATKOZÁSI SZÁM: 7724 ÉVJÁRAT: 2006 TELJESÍTMÉNY: 60 LE ÜZEMÓRA: 495 MINŐSÉG: ● ● ● ● ● FELSZERELTSÉG: D,EM3.3,ET2.0,VH110 ELHELYEZÉS: Baja – Axiál (201)
2
HASZNÁLTGÉP-
KISOKOS
3
MAGYARÁZAT ▼ 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Használtgép kategóriák Ide írhatja a gép hivatkozási számát A kiválasztott gép jellemzői Kép a kiválasztott gépről További képek a gépről További lehetőségek Árajánlatot kérhet a kiválasztott gépről
4 1 6
5
Ha még nem döntött, tegye a gépet parkolóba, hogy ne kelljen újra megkeresnie
A CLM rámpák típusa a plató magasságának függvényében változhat! Az akció 2012.08.20. utáni megrendelés esetén a készlet erejéig vagy az akció visszavonásáig érvényes!
Összehasonlíthatja a megjelölt termékek paramétereit A kiválasztott géppel foglalkozó munkatársunk elérhetőségei
7. Utoljára megtekintett gépek
Akciónkban a Hyundai R16-9 minikotró megvásárlásakor egy CLM 11.35 típusú, a Hyundai R27Z-9 minikotróhoz egy CLM 125.35 típusú, és a Hyundai R35Z-9 minikotróhoz egy CLM 155.35 típusú alumínium rámpát adunk ajándékba.
7
i-Sigma: csúcstechnológia és megbízhatóság bármilyen üzemeltetési körülmény között
i-Sigma: az eni research fejlesztése Haszongépjárművek számára gyártott, csúcstechnológiájú, átfogó kenőanyagtermékcsalád. A termékeket úgy alakították ki, hogy a legváltozatosabb üzemeltetési körülmények között is tisztán tartsák a motort, és megóvják az elhasználódástól. Használd az i-Sigma top MS 5W-30 motorolajat, amely védelmet biztosít az utókezelő rendszerekkel felszerelt, legújabb generációjú motorok számára. Kérd az i-Sigma-t kenőanyagokra szakosodott haszongépjármű kereskedődnél, vagy az Agip, illetve eni töltőállomásokon.
eni kenőanyagok a világ, amely veled együtt halad eni.com/hu