2Móz 20,1-26 A tízparancsolat

-1-

2Móz 20,1-26 A tízparancsolat „És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyed íziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkűl, a ki az ő nevét hiába felveszi. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé. Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala. És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak. Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged. Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt. Lépcsőkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon.” Bevezetés A tízparancsolatot nem Mózes hirdette ki, hanem Isten maga. A hegy rengett, füstölgött, rázkódott, és erős kürtzengés volt. A nép annyira félt, hogy hátrább állt (18. v.), és azt mondta Mózesnek: „…Te beszélj velünk […] de az Isten ne beszéljen velünk, mert meghalunk” (19. v.). Az első versben azt olvastuk: „…szólá Isten mindezeket az igéket…” Miért adta Isten a törvényt és a tízparancsolatot, amely a törvény magva? 1.) Mihez hasonló a törvény? Olyan, mint a tükör Megmutatja először azt, hogy milyen szent Isten, másodszor pedig, hogy milyen romlott az ember. Isten azt is mondta később, hogy aki nem marad meg a törvény cselekedeteiben az átkozott, és azokra megfelelő büntetés jön (5Móz 27,26). A tükör azt is

-2megmutatja, milyenek vagyunk mi. Amikor elé állunk, látjuk azt, amit eddig nem tudtunk magunkról. Szellemi értelemben azt, hogy bénák, görbék, eldeformálódottak, mocskosak, szennyesek, szakadozott ruhájúak vagyunk. Nem a törvény, nem Isten tesz ilyenné, csak megmutatja, hogy ilyenek vagyunk. Mindazt, amit Isten kíván az embertől, valahol mindenki megszegi. Azt is mondja az Ige, hogy aki a törvénynek csak egy pontját is megszegi, az összesnek megrontásában vétkes (Jak 2,10). Hasonlít a lámpáshoz A lámpás az éjszakában világít. Fényénél lehet látni, hogy mi rejtőzik a sötétben, amit az eddig eltakart. Isten törvénye is rámutat, mi rejtőzik az ember szívében. Egyik helyen azt mondja az Ige, hogy a kívánságról se tudnék, de a törvény azt mondja, ne kívánd (Róm 7,7). Felfedi, milyen kívánságok vannak a szívünkben. Hasonlít a mérleghez Megmutatja az emberben a hiányt. Dániel könyvében olvasunk a falon egy írásról: „…megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál” (Dán 5,27). Megméri az életünket. Valahol valamennyien híjával találtattunk. 2.) A tízparancsolat két oldala A parancsolatok két nagy részre oszthatók. Az első négy parancsolat arról szól, milyen viszonyban kellene lennie az embernek Istennel. A további hat arról szól, hogy milyen viszonyban kellene lennie egyik embernek a másik emberrel. Az Úr Jézus Krisztus is erre a két részre választotta szét a törvény parancsolatait. Amikor Hozzá ment egy írástudó, és megkérdezte: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22,36-40). Szó szerint így nem olvassuk a tízparancsolatban leírva egyiket sem, de az első négynek ez a lényege, ez az értelme: „…Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22,37). Aki Istent szereti, annak nincs idegen istene. Nem csinál magának bálványokat, faragott képeket. Nem veszi szájára hiába az Úr nevét, és van nyugalma, szombatja (3-8. v.). Ez az első négy parancsolat. A további hat parancsolatot pedig az tölti be, aki úgy szereti felebarátját, mint önmagát. Akkor: tiszteli apját, anyját; nem öli meg a másikat; nem lesz parázna; nem lop; nem kívánja azt, ami a másé; megelégszik azzal, amije van (12-17. v.). Pál apostol így foglalja össze a törvényt: „Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5,14). Ennek is megvan az értelme: „…a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?” (1Jn 4,20). Már itt megbukik az ember: „…Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22,39). Ki tudja ezt betölteni? Nem beszélve arról, hogy amikor eljött az Úr Jézus Krisztus, Aki betöltötte a törvényt, felemelte a mércét. Azt mondta: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, […] Én pedig azt mondom néktek…” (Mt 5,21. 22. 27. 28. 34. 39. 44). Azt mondta a tanítványoknak, hogy ne úgy szeressék egymást, mint magukat, hanem ahogyan Ő, Krisztus szerette őket. Itt a tükör. Itt a fény, és itt a mérleg, amelyik megmér bennünket. 3.) Nézzünk a tükörbe! Az egész törvényt nem akarom egyenként magyarázni, mert úgyis bele van az írva a szívünkbe. Azonban mindegyik parancsról szeretnék néhány szót szólni csak azért, hogy jobban rávilágítson az életünkre, hogy meglássuk, miben vagyunk mi, és miben az egész világ. Hogy meglássuk, mennyire nagy Isten türelme. „Kinek szava akkor, megrendítette a földet,

-3most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is” (Zsid 12,26). Isten megrázta a földet, a Sínai-hegyet (18. v.), de megrázza egyszer még az eget is (2Pt 3,10). Isten nagyon hosszan tűrt eddig, még nem rázta meg úgy a földet és az eget, ahogy megérdemelnénk, ami a bűneinknek a következménye kellene, hogy legyen. 1. parancsolat „Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem” (2-3. v.). Ezek az Igék nem a világban élőknek szólnak, mert azok még Egyiptomban vannak, a Sátán uralma alatt. Azoknak szól, akiket Ő kihozott a szolgaság házából (2. v.). Mégis, mi is azt fedezhetjük fel magunkban, hogy nem lakik bennünk jó (Róm 7,18). Nem változott a testünk, ugyanaz maradt, mint amikor a szolgaság házában voltunk. A világban azt látjuk, hogy egyáltalán nem fogadják el, hogy Isten az Uruk. Nemcsak más isteneik vannak, hanem Isten nem tekintély előttük. Más isten a tekintély. „…Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). A világban a mammon a tekintély, a pénz az isten. „…minden rossznak a gyökere a pénz szerelme…” (Tim 6,10). Erre mi is hajlamosak vagyunk, A pénz szeretete minket is megkísért. 2. parancsolat „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyed íziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (4-6. v.). Az ember, elsősorban a vallásos ember, rengeteg faragott képet csinált szó szerint is. Először a templomok, a kultuszhelyek voltak tele faragott képekkel, amivel Istent, vagy a mennyeieket akarták utánozni. A szobrászat, festészet és általában a művészetek eleinte mind ilyeneket ábrázoltak. Isten helyébe valami más lépett. Az ember a maga alkotását kezdte imádni. Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levelében olvassuk, hogy „…a teremtett dolgokat [imádták] tisztelték és szolgálták a teremtő helyett…” (Róm 1,25). A világban most ez van. A teremtett dolog, amit az ember létre tud hozni, az lesz a veszte is. A Rómaiakhoz írott levélben olvassuk, hogy Istent az alkotásaiból megismerték, de „…nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak…” (Róm 1,21). Ezért adta oda Isten őket még nagyobb romlásra. A legnagyobb romlást abban állapítja meg az Ige, hogy asszonyok asszonyokkal, férfiak férfiakkal fertelmeskednek (Róm 1,26-27). Most odáig jutottunk el a világban, hogy ha felvonulnak a homoszexuálisok, jogaikat is követelik. Sok helyen az egyház is melléjük áll azzal, hogy igen, ők a másképpen gondolkodók. Nem látják, hogy ez Isten súlyos büntetése az emberen, mert más istent imádtak, és a teremtett dolgokat imádták az Isten helyett (Róm 1,25). 3. parancsolat „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkűl, a ki az ő nevét hiába felveszi” (7. v.). A világban nem számít a káromkodás, szitkozódás, esküdözés Isten nevével. Van ennek egy mélyebb tartalma is. A Rómaiakhoz írott levélben azt olvassuk a zsidó népről akiknek Isten a törvényt adta, és akik nem tartották meg azt -, hogy „…az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között […] a ki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é? A ki azt mondod, ne paráználkodjál paráználkodol-é?...” (Róm 2,24. 21-22). Aki ezt, és azt mondja, mert a törvényből megtanulta, de máshogy cselekszik, emiatt káromoltatik Isten neve. A

-4keresztyénség nem ugyanígy van-e? Még jobban! A keresztyén azt jelenti, hogy krisztusi. Krisztusról neveztetik, de hiába vette fel a krisztusi nevet. Hiába, mert nem krisztusi, csak a neve az. Ha Isten neve a zsidó nép miatt, akkor Krisztus neve a keresztyénség, a névleges, vallásos keresztyénség miatt káromoltatik (Róm 2,24). Isten ezt nem hagyja büntetés nélkül. 4. parancsolat „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (8-11. v.). Nem akarok a szombatra kitérni, hanem csak a szombat szellemi jelentésére. „…És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől” (Zsid 4,4). Amint Isten megnyugodott az Ő cselekedeteitől, azt akarja, hogy mi is nyugodjunk meg a magunkéitól. Ahogyan a hetedik nap megáldott és megszentelt nap volt, a nyugalom napja, a mi életünk is nyugalomban, békességben, áldásban és szentségben legyen. Ide csak az jut el, aki tudja, hogy Isten mindent elvégzett az üdvösség és a megszentelés érdekében is. A világban hol van nyugalom? Örökös a hajtás. A hívő ember tudhatja, hogy van nyugalma, van szombatja az Isten népének. Ezeknek a parancsoknak a gyökére valóban az, hogy szeretjük-e az Urat. Hogyan tudjuk szeretni teljes szívünkből, teljes lelkünkből (Mt 22,37)? Csak úgy, ha valamiképpen az Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe. Másképpen nem megy. Ezeken a parancsolatokon lemérhetjük, hogy ott van-e az Isten szeretete a szívünkben, vagy nincs. A másik hat parancsolatnál is - ami az embertársainkhoz való viszonyunkat mutatja (12-17. v.) - minden azon dől el, hogy ott van-e a szeretet feléjük, vagy nincs. 5. parancsolat „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked” (12. v.). Ez van az emberhez a legközelebb. Méltán szeretheti az ember a szüleit, mert az édesanyja szülte, gondozta, szerette, és az édesapja gondoskodott róla, nevelte és szerette. Mit olvasunk az utolsó időkről? „…lesznek az emberek magukat szeretők […] szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok” (2Tim 3,2). Persze a másik oldalt is mondhatnám. Sokszor a szülő sem úgy viszonyul a gyermekhez, ahogy kellene. Vagy imádja, ajnározza a gyermekét, és az ilyen gyerek soha nem fogja tisztelni a szüleit; vagy eldobja, és nem törődik vele. A gyermeknek azonban nem azt kell néznie, hogy a szülei mit tesznek vele. A gyermeknek ez szól: „Tiszteld atyádat és anyádat…” (12. v.). Mentséget és kifogást minden törvény ellen lehet hozni, hogy: „én azért nem teszem ezt, mert…”, de mentség nincs. 6. parancsolat „Ne ölj” (13. v.). Már Ádám első gyermeke is ölt (1Móz 4,8), vallási okból (1Móz 4,3-5). Azóta mennyi háború és gyilkosság történt, kezdve onnan, hogy az abortuszok során az anyaméhen belül megölik a saját magzataikat, egészen odáig, hogy az egyik ember gyűlöli a másikat. „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna ő benne” (1Jn 3,15). Sokakat a gyűlölet vagy a közömbösség szó szerint, fizikailag is megöl.

-5-

7. parancsolat „Ne paráználkodjál” (14. v.). Az utolsó időkben „…lesznek az emberek magukat szeretők […] tisztátalanok […] a jónak nem kedvelői […] inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői” (2Tim 3,2-4). Ilyen tisztátalan, szexuális őrület megy végig a világon. Szenny, szenny mindenfelé: a televízióban, a képeslapokban, a videó-kazettákon. Az Úr Jézus azt mondta: „…valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (Mt 5,28). 8. parancsolat „Ne lopj” (15. v.). Kicsi lopásoktól a nagyokig, mindenre vonatkozik. Nagyon elterjedt ez a bűn egészen odáig, hogy amikor lopnak, a törvényesség látszatát keltik. Olyan törvényeket hoznak, hogy milliárdokat összeharácsolhassanak. Isten tudja, látja ezt. Arra sem lehet hivatkozni, hogy én azért lopok, mert a másik milliószor annyit szerez. A törvény csak megmutatja, hogy mi van a szívben, mutatja a romlottságunkat, de nem tud jobbá tenni. 9. parancsolat „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” (16. v.). Hamis tanúbizonyság nemcsak a törvény előtti hamis tanúzás, hanem mindenféle hazugság. Az emberek hazudnak a maguk védelmében, amivel árthatnak a másik embernek. Sokszor azért mondanak valótlant, mert ezzel szándékosan akarnak a másiknak ártani. 10. parancsolat „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé” (17. v.). Ez az utolsó parancsolat, de nagyon fontos, a szív mélyébe vágó törvény: „Ne kívánd…” (17. v.). Most mi van? Az egész reklámipar arra épül, hogy felkeltse az ember kívánságát és vágyait. Megmutatják a portékájukat, hogy kívánd meg, vegyél, fogyassz! Kívánd a bűnt! Kívánd a rosszat! Kívánd a világot! Kívánd a pénzt! Kívánd a gazdagságot! Kívánd a bűnös életet! Itt a tükör. Megméri az Úr a világot is, de főleg minket. „…megmérettél a mérlegen…” (Dán 5,27). „…a törvénynek betöltése a szeretet”, valamint a „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (Róm 13,10; 1Kor 16,14) Igékkel szemben olvashatjuk a Prédikátor könyvéből, hogy „És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irigységből rendeli;…” (Préd 4,4). Nem a felebarátja iránti szeretetből, ahogy Isten kívánja, hanem a felebarátja iránti irigységből. Nagy szó az irigység a Bibliában. „A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irígység előtt?” (Péld 27,4). Az irigységben annyi gyűlölet, szeretetlenség, önmagam szeretete van; annyi csak magamnak, semmit a másiknak, és mindent csak el a másiktól. Annyi kérdés, hogy: Neki miért van? Csak én, és ő nem. „És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irígységből rendeli…” (Préd 4,4). 4.) A törvény feltárja a bűnt, de nem tud segíteni Itt a tükör! A törvénynek, mint tükörnek az a tulajdonsága, hogy megmutatja azt, ami a valóság, feltárja a bajt. Rávilágít, mint a fény, hogy ez van elrejtve a sötétben. Megméri, mint a mérleg az embert. A tükör nem tudja megoldani a bajt, csak megmutatni. Diagnózist ad. Ez a betegség, halálos betegség. „…Minden fej beteg, minden szív erőtlen […] csupa seb és dagadás és kelevény […] nincsen csak egy igaz is […] Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek…” (Ézs 1,5-6; Róm 3,10. 12). Meggyőződhetünk arról, amikor

-6belenézünk ebbe a tükörbe, hogy igaz Isten Igéje, de nem tud megoldást adni. Megállapíthatjuk, hogy nagy hiányok vannak, óriási nagy hiányosságok, de a hiányt a törvény nem képes pótolni. Bevilágít a mélybe, a sötétbe, hogy milyen titkos bűnök, mennyi szenny, gonoszság van a szívben, de nem tudja jóvátenni. A tükör nem tud felöltöztetni tiszta, új ruhába, és a mocskot nem tudja lemosni rólam. Nem tudja kiegyenesíteni az embert, hogy felfele nézzen, és ne kétfelé sántikáljon. Ugyanígy a törvény sem. A törvény átok alá helyez Van, amit tud a törvény. Azt tudja, amit az Igében olvasunk, hogy elátkozza, elmarasztalja az embert. „Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal 3,10). Nem kell az egyik embernek megátkoznia a másikat, sem átkokat szórni. Azt mondja Isten Igéje, maga a törvény jelentette ki, Isten jelentette ki, hogy mindaz átkozott, aki nem marad meg a törvény cselekedeteiben (Gal 3,10). Aki nem cselekszi, aki megszegi egy pontján is a törvényt, az átkozott (Jak 2,10). Ezt meg tudja tenni a törvény. Megmutatja ki vagy, és megmondja a végeredményt: bűnös vagy, elveszett vagy, ráadásul Istentől távol való, átkozott, és átok alatt vagy. Nem ad megoldást. A törvény Krisztusra vezérlő mester A törvénynek van jó oldala is. Nem véletlenül adta Isten. Nemcsak azért adta, hogy kétségbe ejtse, és elátkozza az embert. „Az Úrnak [Istennek] minden útja kegyelem és hűség…” (Zsolt 25,10). Azért adta, hogy ha az ember őszinte, és eljut odáig: elveszett vagyok; bűnös vagyok; velejéig romlott ember vagyok; „…nem lakik én bennem […] jó…” (Róm 7,18); nem tudok az Isten törvényének megfelelni, akkor tegye fel a kérdést, és kiáltson fel Istenhez: Nincs menekülés? Nincs kiút? Nincs szabadulás? Azért is kell a törvény, hogy az ember próbáljon meg az önmaga erejéből szabadulni a bűntől. Próbálja meg cselekedni a törvényt, mert csak a maga baján jön rá, hogy nem tudja. Százszor, ezerszer elhatározza: megváltozom, így csinálom, jobb leszek, mégis visszazuhan. Igazat kell adnia Isten törvényének: átkozott vagyok, mert akárhogy próbálom, nem megy. Nincs menekülés? Nincs kiút? Így kell az átok alatt maradnom? „A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek […] Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg” (Gal 3,21-22. 24). Ez a törvénynek a nagyon-nagyon jó szerepe és célja, amiért Isten adta, hogy „…Krisztusra vezérlő…” (Gal 3,24) legyen. Ehhez az kell, hogy őszintén álljunk meg a tükör előtt és a mérlegen. Ne hunyjuk be a szemünket, amikor megmutatja, hogy milyenek vagyunk. Ne takarjuk el a mérleget. Láttam már kövér embereket, hogy amikor ráálltak a mérlegre, letakarták a mutatót. Nem is akarták tudni a valóságot! Így takarja el sokszor az ember is a szemét. Nem akar tudni a bűneiről! Akarjunk tudni! Akarjuk megcselekedni a törvényt őszintén, és képmutatás nélkül. A farizeusoknak az lett a bajuk, hogy nem tudták a törvényt betartani, de képmutatóskodtak, mintha betöltötték volna. Külső dolgokat tettek a lényeg helyett. Aki őszinte, és őszintén szembenéz a bűneivel, és őszintén kiált fel: „Óh én nyomorúlt ember! [Nincs szabadító?] Kicsoda szabadít meg...” (Róm 7,24)? - annak a törvény rámutat a Szabadítóra. „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert megvan írva: Átkozott minden, a ki fán függ” (Gal 3,13). Csak Krisztusban van megoldás!

-7Befejezés Nagyon érdekes, ahogy befejeződik ez a rész. „És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak. Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged. Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt. Lépcsőkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon” (22-26. v.). Isten oltárról beszél, ahol véres áldozatot lehet majd bemutatni. Tudjuk, hogy a vér a bűn eltörlésére kell. Áldás Egy nagyon érdekes és fontos félmondat a 24. vers végén: „…elmegyek tehozzád és megáldalak téged.” Hová megy el az Úr? „…Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek,” – oda. Ahol Ő akarja, nem ahol az ember akar emlékezni Róla. „…Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged” (24. v.). Végső soron hol volt ez a hely? A Golgotán. Ott jött el Isten Krisztusban, ott emlékezett meg rólunk, Benne áldott meg minket. Azt akarja, hogy mi is ott emlékezzünk meg az Ő nevéről. A Golgota oltára Különös oltárról beszél az Ige: „Földből csinálj nékem oltárt…” (24. v.). Ez volt az első földből készült oltár. Volt egy másik is, amelyet isten készített: a Golgota. Ott Ő mutatta be az egyetlen, igazi és érvényes áldozatot. Az a domb Isten oltára volt. Nem volt cicomás, csillogó-villogó oltár, és nem díszítette cirádás arany sem. Földből volt. Nem volt rajta csak egy fa. Ez is meg van írva: „…Átkozott minden, a ki fán függ” (Gal 3,13). Figyelemre méltó a 25. vers is: „Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből…” Úgy, ahogy van a kő, úgy rakják egyrakásra, mert: „…a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt” (25. v.). Isten olyan oltárról beszél, amihez nem kell emberi ügyesség, emberi erőfeszítés, mestermunka, hanem amilyet bárki meg tud csinálni. Azt is mondja, ne legyen olyan magas, hogy lépcsőkön kelljen felmenni (26. v.). Ne kerüljön erőfeszítésbe, mert mihelyt elkezd erőlködni az ember, csak a mezítelensége, a szemérme látszik ki (26. v.). Oltár, amihez nem kell emberi ügyesség és erő, az a Golgota oltára, ahol mindent Isten cselekedett. Ez az a hely, ahol eljött hozzánk és megáldott minket (24. v.). A Golgota oltárát és Krisztus áldozatát csak az értékeli, aki belenézett a törvény tükrébe. A kegyelem, az irgalom, ami Krisztusban jött, a bűnbocsánat, a vér csak annak érték, aki őszintén látja: végem van, elvesztem. Annak mutatja meg az üdvösség útját Isten Krisztusban. Ámen. Debrecen, 1995. július 16.