R endh ag yó pan nonh al mi borün nep S zen t O rbán ti s z tel e tér e 2015. május 23. szombat
Hosszú évekkel ezelőtt a Pannonhalmi Apátsági Pincészet és a Pannonhalmi Borvidék meghatározó pincészetei elhatározták, hogy választott védőszentjeinkhez – Szent Mártonhoz, Szent Jánoshoz, Szent Vincéhez és Szent Orbánhoz – kapcsolódóan újjáélesztik a napjainkra jórészt feledésbe merült szőlészeti-borászati tradíciókat. Orbán közelgő napjához, május 25-hez ráadásul az egyik legismertebb borünnepünk kötődik, a hagyomány szerint ugyanis ő az utolsó fagyosszentek egyike s mint ilyen, kultuszát többek között annak is köszönheti, hogy ez az időszak a szőlővirágzás ideje és a fagyok ekkor súlyos károkat okozhatnak a későbbi termés szempontjából. Pincészetünk négy éve minden esztendőben egy-egy keresztet emelt a dűlőiben a szent napján, amely eseményt tavaly nyílt nap és borvásár keretezett. Immár mindegyik ültetvényünkön keresztet tudva idén keresztállítás nélkül ugyan, de nem kisebb főhajtással a szent előtt rendezzük meg 2015. május 23. szombaton pincészeti nyílt napunkat és ünnepi programunkat, amelyre minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk. Tesszük mindezt egy igazán régi és igazán új, jobban mondva egy régi-új helyen: a Pannonhalmi Apátsági Múzeumnak otthont adó Apátsági Major Látogatóközpontban. A XVIII. században barokk stílusban emelt Apátsági Major épülete 2014 nyaráig egy funkció nélküli, omladozó, rossz állapotban lévő ingatlan volt Pannonhalma városának egyik központi helyén, a piac mellett, tavalyi felújításának eredményeként azonban XXI. századi igényeket kielégítő kulturális-turisztikai látogatóközpont jött létre. A komplexum regionális kiállítótérként működik, ahol külön gyűjteményi válogatásban kerül bemutatásra az eddig hely hiányában ki nem állított főapátsági tárgyi kulturális örökség, a komoly művészettörténeti jelentőségű középkori kőtár, valamint a pincészeti nyílt napunknak helyet adó, mintegy 422 méter hosszú pincerendszerben installált ”Pannónia szőlőskertje” ezeréves bencés szőlészeti-borászati kiállítás.
A 10.00 és 18.00 óra között zajló nyílt nap során a belépőjegy megvásárlásával minden látogató okostelefont kap a kezébe és megkezdődik a hűvös történelmi pinceágakban a séta, amelynek keretében ”visual guide” segítségével szerezhet ismereteket a szőlőtermesztés és borkészítés történetéről és összetett rendszeréről illetve a pannonhalmi bencések évezredes szőlő- és borkultúrájáról. A letétdíj ellenében átadott s visszaváltható kóstolópohárral a kézben szabad sétálókóstoló formájában juthatunk a pincerendszerben létesített kóstolóállomásokhoz, ahol az Apátsági Pincészet kollégái nyújtanak díjmentes kóstolót és persze információt az egyes tételekről.
A kivezető ágnál alkalmi borboltot és jó idő esetén működő borteraszt létesítünk, ahol kizárólag ezen a napon egységesen 15% kedvezmény érvényesítésével vásárolhatók a Pincészet borai elvitelre és fogyasztásra egyaránt, miközben az ugyanebben az udvarban található PAUSA Apátsági Kávéház borkorcsolyát és egytálételt, valamint jellegének megfelelően sütemény- és fagylaltkülönlegességeket illetve kávét kínál az ünnepre érkezőknek.
A nyílt nap izgalmas, érdekes és egyedi kísérőelemei közé tartozik a Fritz Joe virtuóz klarinétművész és Marosi Zoltán méltán híres tangóharmonikás alkotta duó, amely hol a vendégérkezésnél, hol pedig a pinceágak állomásainál vagy épp a belső udvarban szolgáltat kellemes dallamokat a kóstoláshoz, továbbá a ”Jazz-zenészekről” című portrékiállítás is, amely már a Pincészet által indított jazz-koncertsorozat, a Pannonhalmi Jazz-Nyár 2015-ös szezonjának előfutáraként szerepel ünnepi programunkban.
Bácsay Péter (www.peterbacsay.com) Svájcban élő magyar festőművész jazz-zenészekről készített portréiból összeállított festménykiállítását a Szent Orbán napi ünnepi programunk részeként 16.00 órakor az Apátsági Major rendezvénytermében mutatjuk be a nagyközönségnek a művész személyes részvételével. A kiállítást Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész és író nyitja meg, amelyet követően az alkotó Bácsay Péter tart exkluzív tárlatvezetést illetve meglepetésként egy könnyű énekes-gitáros blues-szólókoncertet, mindezek kísérőjeként s az ünnepi program lekerekítéseként pedig friss pogácsával és új Vis Vitalis bencés ásványvizünkkel vendégeljük meg a kiállításmegnyitóra érkezőket. A megnyitót követően a tárlat szeptember 30-ig naponta 9.00 és 17.00 óra között megtekinthető a Major rendezvénytermében.
PROGRAM 2015. május 23. szombat 10.00 órától 18.00 óráig: Nyílt nap és kedvezményes borvásár az Apátsági Majorban kísérőprogramokkal: -
történelmi pinceséta ”visual guide” segítségével és ingyenes sétálókóstoló,
-
a Főapátság műgyűjteményéből és középkori kőtárából álló állandó kiállítás, valamint a ”Bencés spiritualitás” című időszakos kiállítás megtekintése (kedvezményes kombinált belépőjeggyel)
-
15% egységes kedvezmény a palackos borok vásárlására,
-
jó idő esetén szabadtéri kóstolóterasz a Major belső udvarában,
-
Fritz Joe és Marosi Zoltán duója,
-
PAUSA Apátsági Kávéház finomságai.
16.00 órakor: ”Jazz-zenészekről” – Bácsay Péter Svájcban élő magyar festőművész portrékiállításának megnyitója ÁRAK A nyílt nap részvételi díja mindössze 750,- Ft/fő, amely tartalmazza a történelmi pincerendszer ”visual guide” használatával történő látogatását és a kóstolóállomásoknál történő borpróbákat egyaránt. A kedvezményes kombinált belépőjegy ára 1.500,- Ft/fő, amely a fentieken túl tartalmazza a Főapátság műgyűjteményéből és középkori kőtárából álló állandó kiállítás, valamint a ”Bencés spiritualitás” című időszakos kiállítás megtekintését is. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy e napon kóstoltatás és kiszolgálás kizárólag a rendezvény helyszínén 500,- Ft/db betétdíj ellenében kapható visszaváltható kóstolópohár segítségével történik. A kóstolóteraszon fogyasztott borok árai megegyeznek a csak ezen a napon biztosított kedvezményes palackárakkal, míg a PAUSA Kávéház étel- és italkínálatának aktuális árait a mindenkori árlap tartalmazza.
ÉTKEZÉS A Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyílt napján a Pannonhalma főteréről és a Major udvaráról egyaránt megközelíthető PAUSA Apátsági Kávéház kínál borkorcsolyát és egytálételt, valamint jellegéhez méltó módon sütemény- és fagylaltkülönlegességeket, kávét és bencés ásványvizet, míg az ”á la carte” étkezésre vágyókat a Kosaras-dombon található VIATOR Apátsági Étterem és Borbár csalogatja kulináris kalandra. Éttermi
asztalfoglaláshoz
és
további
tájékoztatáshoz
munkatársaink
készséggel
állnak
rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár Cím:
H-9090 Pannonhalma, Kosaras domb
Tel.:
+36/96/570-200
Mobil: +36/30/213-6000 E-mail:
[email protected] Web: www.viator.co.hu
SZÁLLÁS A Cseider-völgyben található, a VIATOR Étterem és Borbár irányából gyalogosan is megközelíthető Szent Jakab Ház ideális lehetőség azoknak, akik a kora esti órákban vagy a közös borfogyasztás miatt már nem szeretnének útra kelni illetve a szórakoztató program után helyben keresnek pihenőhelyet. Szállásfoglaláshoz és egyéb kérdések esetén, kérjük, keresse fel munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken: SZENT JAKAB HÁZ Cím:
H-9090 Pannonhalma, Cseider-völgy
Tel.:
+36/96/570-252
Mobil: +36/30/260-9920 E-mail:
[email protected] Web: www.szentjakabhaz.hu
INFORMÁCIÓ Felmerülő kérdések esetén pincészeti munkatársaink és rendezvényhelyszíni kollégáink készséggel állnak rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken: PANNONHALMI APÁTSÁGI PINCÉSZET
PANNONHALMI APÁTSÁGI MÚZEUM /
Cím:
9090 Pannonhalma, Vár 1.
APÁTSÁGI MAJOR LÁTOGATÓKÖZPONT
Tel.:
+36/96/570-222
Cím:
9090 Pannonhalma, Mátyás k. u. 1-3.
Fax:
+36/96/570-176
Tel.:
+36/96/570-220
E-mail:
[email protected]
E-mail:
[email protected]
Web: www.apatsagipinceszet.hu
Web: www.bences.hu
FONTOS! Bár kellemes kora nyári időjárásra számítunk, a történelmi pincerendszerben állandó 1012°C hőmérséklet uralkodik, ezért fokozottan kérjük, hogy minden kedves vendégünk megfelelő öltözékről gondoskodni szíveskedjen! Az Apátsági Pincészet Szent Orbán napi rendezvényén túl a Pannonhalmi Borvidék számos borászata a pünkösdi hétvége további napjaira is programot hirdet pincelátogatásokkal, borkóstolókkal és kiegészítő műsorokkal, míg a jogosítványkímélő közlekedést pincéről pincére a győri Hotel Famulus**** szállodától 2 óránként induló borvidéki buszos körjárat biztosítja. A borvidéki buszjárat menetrendjéről, a résztvevő pincészetek ehhez igazított kínálatáról, a különleges programokról és a bejelentkezési illetve menetjegy-vásárlási lehetőségekről összeállított információk a borvidéki programszervezésben és -lebonyolításban segédkező Pannonhalmi Borvidék BorPromo saját honlapján (www.borpromo.hu) a Pannonhalmi Pünkösdi Pincejárás fejezete alatt érhetők el.
Mindenkit nagy szeretettel várunk Szent Orbán ünnepére, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyílt napjára és kedvezményes borvásárjára illetve Bácsay Péter kiállításmegnyitójára, valamint a Pannonhalmi Pünkösdi Pincejárásra!
Illés Tamás marketing- és kereskedelmi vezető