Ünnepség határon túli baráti községeink delegációival
2015. június 6. szombat 17.00 óra Összetartozás tere Ünnepi beszédet mond: Babják Zoltán–Beregszász polgármestere Közreműködők: Férfi Dalárda, Fehér László tárogatóművész, Echo zenekar, Höcögő néptáncegyüttes, iskolásaink, óvodásaink Az ünnepség keretében megkoszorúzzuk emlékműveinket, felavatjuk az új közösségi teret, és átadásra kerül a Gyermelyért Érdemérem. Az ünnepi hétvége lezárásaként 7-én, vasárnap, 11.00 órától ünnepi istentiszteletet tartunk a református templomban Igét hirdet: Zsukovszky Miklós esperes/ Beregi református egyházmegye Ünnepi alkalmainkra Gyermely Község Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom! Kókai Rita - polgármester
Polgármesteri beszámoló
Gyermely Község Önkormányzata nevében szeretettel köszönöm meg azt a szép, élvezetes gyermeknapot, amit Juhász Anna, Bederna Borbála és Takács Brigitta dajka nénik és az őket segítő Szülők rendeztek az elmúlt szombaton, a község játszóterén! Csodásra sikeredett! Reméljük lesz folytatás jövőre is!
Beregszászi gyerekek táboroztatása Önkormányzatunk szponzorok bevonásával évek óta szervez focitábort, amelyre kürti és székelyhídi gyerekeket szoktunk vendégül látni. Idén emellett Beregszász Község Önkormányzatával egyeztetve az ottani gyerekeknek – akiknek sorsa rosszabbra fordult mostanában - szeretnénk felejthetetlen, élményekben gazdag 1 hetes kikapcsolódást biztosítani Gyermelyen, nyári gyerektáborainkban. Vendégeink részt vesznek majd a gyermelyi iskolásokkal együtt a táborok programjában és családoknál vagy a sportcsarnokban, iskolában helyezzük el őket. Sokkal jobb lenne számukra, ha családokhoz kerülhetnének erre a rövid időszakra. Kérjük, akinek módja van rá, hogy elhelyezésüket biztosítsa, jelentkezzen! Várjuk családok, nyugdíjasok segítségét, akik be tudnák fogadni a gyerekeket. A segítséget előre is köszönjük. Jelentkezni Tóth Ágnesnél (30/773-3054, szervezes@gyermely. hu) lehet. Kedves Gyermelyiek! Szeretettel várom községünk Lakosságát a Nemzeti Összetartozás Napjára. Jöjjenek el, ünnepeljünk együtt!
projektzáró órát. Ismét a hetedikesek és a nyolcadikosok dolgoztak együtt. Három fontos néphagyományt elevenítettek fel: a májusfaállítást, illetve a pünkösdi király- és királynőválasztást. Ezt követően egy rögtönzött televíziós stúdió műsorát láthattuk, melynek során megismerhettük a hagyományos sváb lakodalom menetét, majd bepillantást nyerhettünk egy majdnem sváb lakodalomba, amelyet a Gyermelyről tudósító stáb „filmezett le”. Hallhattunk vicces meghívásokat a lakodalmi kikiáltók tolmácsolásában, láthattuk a templomi esküvő egyik részletét, és még a vacsorára is benézhettünk, ahol az ételeket szintén viccesen rímes német szövegekkel szolgálták fel, mindezt tanulóink előadásában. Amikor már kellő hangulatba került a násznép, táncos lábú hetedikeseink csodás polkával kápráztattak el bennünket. Az óra végén pedig az előző nap sütött túrós és meggyes rétest fogyasztották el a gyerekek. A projektet Balog Edina és Vargáné Heike Kramp tanárnők vezették.
Büszkén mondhatjuk, hogy az egész tanév során folytatott projektoktatás meghozta a kívánt eredményt. A kezdeti ellenkezések után diákjaink egyre lelkesebben és vidámabban vesznek részt a közös munkában. Minden alkalommal nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, a hozzánk ellátogató iskolák tanárai elismerően nyilatkoznak németes kollégáink munkájáról.
Kókai Rita polgármester
Segítségnyújtás a banki károsultaknak
Banki károsultak és eladósodott családok részére INGYENES segítségnyújtási lehetőség. Segítjük a lakosságot a banki elszámoltatással kapcsolatos feladataiban. A több mint 90 napot meghaladó tartozással rendelkező ügyfelek részére ingyenes válságkezelési tanácsadás. Az eladósodott családok részére tanácsadás most, illetve a későbbi magáncsőd eljárások során. Vállalkozások részére a vállalkozói hitelek (nem támogatott hitelek) esetében pénzügyi visszatérítési és könnyítési segítség. (Ez határidős, csak az elkövetkező 2 hónapban van rá lehetőség.). Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület 70/253-2910, 70/432-8868
[email protected]
Iskolai hírek
A május is nagyon eseménydús hónap volt az iskola számára. Május 21-én került megrendezésre mentoriskolai programunk záróeseménye. Meghívásunkat rendkívül sok iskola fogadta el, így újra vendégek előtt tartottuk meg a
Több iskola jelezte már, hogy szívesen átvenné egész éves programunkat, egy iskolával már alá is írtuk az együttműködési szerződést. Hisszük, hogy ennek a munkaformának jövője van, hogy a tanításban e módszerek segítségével megújulhatunk, eredményesebbek lehetünk, és így több sikerélményhez segíthetjük diákjainkat. Miután kiderült, hogy a Gyermelyi Diákolimpia megrendezésére benyújtott pályázatunk forráshiány miatt nem nyert, Gyermely Község Önkormányzata felajánlotta, hogy a Sport Éve rendezvénysorozat keretében anyagi támogatást nyújt számunkra, hogy megszervezhessük régóta dédelgetett álmunkat, a kistérségi diákolimpiát. Nyiri Hajnalka és Vargáné Heike Kramp szervezték meg a verseny lebonyolítását.
Az Önkormányzat jóvoltából feltöltésre került az új távolugró gödör, szuper futószőnyeget kaptunk, és sok-sok olyan eszközt, amelyeket a verseny lebonyolításához használtunk fel. Közel száz érmet rendeltünk, mivel Gyermelyen kívül több település iskolásait vártuk, akik négy évfolyamon, négy számban versenyeztek egymással, felső tagozatos évfolyamonként három fiú és három lány. Nagyon sajnáljuk, hogy a szomoriak az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. Az első időpontot május 26-ára tűztük ki, de sajnos a több napos eső miatt annyira eláztak a pályák, hogy el kellett halasztanunk a versenyt. Hála a napos időjárásnak, június 1-jén izgatottan vártunk a kezdésre. Egymás után érkeztek a vendégiskolák, akiket szintén Önkormányzatunk szállíttatott a helyszínre. Iskolai diákolimpiáink lebonyolításában évek óta kitartó segítőink a szülők, akik most is a csoportok kísérőiként jegyzőkönyvet vezettek, vagy a versenyszámok eredményeinek mérésében segítették kollégáink munkáját. Idén a vendégiskolák testnevelői is segítségünkre voltak. 9 órakor közös bemelegítéssel indult a torna, aztán a csapatok két helyszínen versenyeztek egymással a négy számban. Minden iskola kiváló versenyzőkkel képviseltette magát, akik lelkesen és nagyon sportszerűen mérték össze tudásukat. Megbizonyosodhattunk róla, hogy iskolánkon kívül a bajnai, a tarjáni és a sárisápi iskolában is komolyan veszik a sportot. Öröm volt látni, ahogy kisebbek és nagyobbak izgatottan hajtottak, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Önkormányzatunk által minden résztvevő számára biztosított finom ebéd után tartottuk az eredményhirdetést, ahol Kókai Rita polgármester asszony adta át az érmeket. Iskolánk legeredményesebb versenyzője Molnár Dorina, aki a hatodikos lányok között minden számban aranyérmet nyert. (Részletes eredmények a www.gyermelyiiskola.hu honlapon) Az iskolák közötti pontszerző versenyben a Tarjáni Nemzetiségi Általános Iskola került az élre, a sok érmen kívül idén a Diákolimpia Kupát is ők vihették haza. Minden résztvevő remekül érezte magát. Reméljük, jövőre is sikerül hasonló találkozót rendeznünk!
Amíg a felsősök sportoltak, alsó tagozatosaink is remek programokon vehettek részt. Filmet néztek, utána pedig az ügyességi játszótéren töltötték a délelőtt további részét. Újabb nyertes pályázatról számolhatunk be! Az Iskolavezetés sikerrel pályázott a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázatán, melynek eredményeként 12 millió Ft-ot fordíthatunk pedagógiai programunkban megfogalmazott céljaink megvalósítására. Tehetséggondozó német tábort szervezünk a 3-4. osztályosok legjobb németeseinek részvételével Tarjánban, értékes, többcélú és sokoldalú pedagógus továbbképzésekhez segítjük hozzá kollégáinkat a nyári szünetben, erdei iskolában fogunk egy hetet eltölteni szeptember elején a felső tagozatosokkal, és nagyszabású egészségnapot tervezünk szeptember
végére. Minden tervezett programot, tevékenységet le kell bonyolítanunk szeptember végéig. Reméljük, mindannyiunk számára kellemes és hasznosak lesznek a pályázati forrásból megvalósítható események! Versenyeredmények Májusban is kiváló eredményekkel szerepeltek iskolásaink a különféle versenyeken. Alsó tagozatosaink körében kedvelt tudáspróba a Bendegúz Levelezős Tudásbajnokság. A megyei döntőt Tatán rendezték még áprilisban, ennek az eredményényéről számolunk most be. Az első osztályosok versenyében Nagy Flóra környezetismeretből 2. helyet ért el. A második osztályosok között Bencz Benedek matematikából 11. helyezést ért el, Szopkó Ármin pedig matematikából 34., nyelvtanból 27. és környezetismeretből 19. helyezést ért el. A harmadik osztályosok között Lénárt Áron környezetismeretből 4. helyezést ért el. Felkészítő tanárok: Borsos Zsoltné (1. o.), Kovács Ilona (2. o.), Bokros Erika (3. o.). Még áprilisban zajlott a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei döntője, ahonnan végre megérkeztek az eredmények. Gárdi Réka 7. osztályos tanulónk az ötödik helyen, Regőczi Nóra 6. osztályos tanulónk pedig a tizedik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Tirpák László. Május 7-én iskolánk négy tanulója vett részt a Mányon meghirdetett német regionális versenyen. A versenyt a régió 10 iskolája között, 4. osztályosok számára rendezték meg. A tanulók négy fős csapatokban oldottak meg a témához kapcsolódó játékos, és nyelvtani feladatokat. A verseny témája az állatvilág volt. Előzetes feladatként a részt vevő csapatoknak témaplakátot kellett összeállítania egy szabadon választott állatról. A gyerekek osztályfőnökük, Kalaposné Kurucz Márta bevonásával és segítségével kreatív megoldást nyújtottak be. Az iskolánkat képviselő 4. osztályos csapat 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Balogh Krisztián, Lévai Bálint, Kocsis Dénes és Török Zulejka. Felkészítő tanáruk Lovas Andrea. Lezárult az „Olvass és alkoss” képzőművészeti pályázat, amelyen egy kiválasztott könyv elolvasása után megadott témának megfelelő alkotás elkészítése volt a feladat. Könyvenként a legjobb 3 vizuális mű alkotója könyvjutalmat, a következő 3 helyezett oklevelet kapott. Könyvjutalomban részesültek: Bederna Szonja, Bederna Zoé és Lukácsi Janka 2. osztályos és Tóth Sarolta 7. osztályos tanulók. Oklevelet kapott Máté Borbála 2. osztályos és Bederna Kincső 7. osztályos tanulónk. Különdíjban részesült Gárdi Réka 7. osztályos tanuló. Felkészítő tanárok: 2. osztályban Kovács Ilona és Tirpákné Varga Zsuzsanna a 7. osztályban. A piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskola a Madarak, fák és gépek napja kapcsán meghirdetett rajzpályázatán Bederna Kincső 7.o. tanuló 2 helyezést ért el. Felkészítő tanára Tirpákné Varga Zsuzsanna. Május 27-én iskolai alsó tagozatos helyesírási versenyt szerveztünk. Első helyen Kiss Regő második osztályos tanuló, második helyen Tóth Violetta második osztályos tanuló, harmadik helyen pedig Török Zulejka negyedik osztályos tanuló végzett. A negyedik helyet megosztva kapta Bederna Zoé és Máté Borbála a második osztályból, az ötödik helyet pedig Regőczi Bálint és Kocsis Dénes kapta megosztva a negyedik osztályból. Felkészítő tanárok: Kovács Ilona (2. o.) és Kalaposné Kurucz Márta (4. o.). Szeretettel gratulálunk a szép eredményekhez, és további sok sikert kívánunk! Köszönjük kollégáink lelkiismeretes és eredményes munkáját, reméljük, a továbbiakban is számíthatunk rájuk! Köszönjük Petróczy Mátyás 8. osztályos tanulónak, hogy
lelkesen fényképezi rendezvényeiket. Köszönjük Gyermely Község Önkormányzatának és a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy folyamatos támogatásukkal segítik munkánkat! Köszönjük a szülők lelkes és folyamatos segítségét. Köszönjük Puzsár Ildikónak, Széchenyiné Villányi Gabriellának, Obergessen Erikának, Németh Évának, Karika Évának és Batháziné Kovács Máriának, hogy évek óta számíthatunk rájuk a Diákolimpián. Külön köszönjük Kiss Irén és Bertalan Miklósné egészségügyi dolgozóknak, hogy a Diákolimpián egész délelőtt rendelkezésünkre álltak. Szerencsére semmilyen beavatkozásra nem volt szükség. Hátralévő programok: Június 8-10. Június 11. Június 13. 11.00 óra Június 15. Június 19. 17.00 óra
Tanulmányi kirándulások Német nyelvi kompetencia mérés a 6. és 8. osztályosoknak Ballagás Diákönkormányzat napja Tanévzáró ünnepély
Valamennyi rendezvényünkre szeretettel várjuk a szülőket, hozzátartozókat és minden kedves érdeklődőt! Iskolavezetés
Nyári táboraink
Beregszászon jártunk
Karika Éva képviselőasszony cikke előző lapszámunkból kimaradt. Ezúttal azonban különös aktualitást ad az írásnak, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából községünk vendége a beregszászi delegáció is. Az ünnepi beszédet Babják Zoltán, Beregszász polgármestere tartja, a vasárnapi ünnepi istentiszteleten pedig a küldöttséggel érkező beregi egyházmegyei esperes hirdet igét. Kis küldöttségünk ottjárta óta sajnos a kárpátaljai helyzet nem javult, Karika Éva cikke ma is aktuális.
Kókai Rita, Végh Zsigmond és én kísértük a gyermelyi lakosok által összegyűjtött, és a Gyermelyi Zrt által felajánlott élelmiszer – és pénzadományt.
A Gyermelyi Zrt. 3,5 tonna lisztet és tésztát, Gyermely Község Önkormányzata 200.000 Ft értékű tartós élelmiszert, tisztálkodó szereket és pénzadományt, a lakosság pedig közel 200.000 Ft pénzadományt gyűjtött össze a felhívásra! Testvérvárosunkban, Beregszászon, Zán Fábián Sándor református püspök és Nagy Béla főgondnok úr fogadtak meleg szeretettel. Meséltek az ottani helyzetről, és tájékoztattak a református egyház szeretetszolgálatának kemény és áldozatos munkájáról. Mivel Kárpátalja az utóbbi évtizedekben is Ukrajna kevésbé támogatottabb vidéke volt, a jelenlegi politikai-gazdasági helyzet, az ukrán/orosz háború még nehezebb életkörülményeket hozott létre az egyének, családok életében. A magyarság nagyjából fele munkanélküli vagy minimál bérből élő. Ott ez nagyjából havi 12.000 Ft-ot jelent, ami talán egy közműszolgáltatás kifizetésére elég. Munkalehetőség elenyésző. Aki teheti, minden más módon keres valamicske pénzt családjának: földművelés, kereskedelem, bérmunka stb. A férfiakat a katonai behívó veszélye fenyegeti, sokan bujkálnak. Kb. ezer emberről nincs híre a családoknak, ennyien tűntek el a háborúban. Beregszászon él egy 6-8000 fős cigány kolónia is, akiknél a pénzhiány miatt az orvosi ellátás, csecsemők beoltása szóba sem jöhet. Ez nem jár alanyi jogon. A tbc jelent fenyegető problémát. Sok törvényi szigorítás, szabályozás is nehezíti az adományozást. Pl. ha egy ember 10.000 Ft –nál több adományt kap, a 70% után adót kell fizetni. Ilyen és ehhez hasonló súlyú nehézségek és megoldandó feladatok között a Református Szeretetszolgálat vezérelve: „ország az országban”. Azaz adományokból, segítségekből teremtettek meg egy ingyen konyhát, ahol napi szinten főznek. Működtetnek egy anyaotthont és egy idősek otthonát, rendszeresen visznek élelmiszert a városban élő hajléktalan családoknak. Folyamatosan terveznek, építkeznek, fejlesztenek, azzal a céllal, hogy a magyar emberek életét megkönnyítsék, vagy sok esetben megmentsék. Kókai Rita szavai jól kifejezik érzéseinket: „Szívszorongató, szomorú élményekkel tértünk vissza, magunkkal hozva azt a szeretetet, odaadást és kedvességet, amit kárpátaljai testvéreinktől kaptunk. Mi, idehaza, az anyaország határain belül el sem tudjuk képzelni, miként élnek Ők, megküzdve a létért, a magyarság megmaradásáért. Megtiszteltetés, hogy 2012ben testvérközösségekké lehettünk, megtiszteltetés, hogy a gyermelyi összefogás küldötteiként oda utazhattunk! Ezúton tolmácsolom Mindazoknak, akik segítettek, beregszászi testvéreink hálás köszönetét! „
Júniusban, az Összetartozás napján nagy szeretettel várjuk kis delegációjukat! Karika Éva - képviselő
Innovációs pályázat
A Rugalmasságot növelő helyi innovatív kezdeményezések támogatása című TÁMOP projekt keretében azon dolgozunk, hogy a lakosság segítségével olyan lehetőségeket alakítsunk ki, amely megkönnyítik, megszépítik az itt élők életét. Ennek a munkának a keretein belül merült fel az az igény, hogy az időstársadalom és a fiatalabb nemzedék minél több területen tudjon együttműködni. Fontosnak tartjuk közelebb hozni egymáshoz ezeket a generációkat, hiszen így tudjuk elérni, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, hogy megismerjük egymás értékeit, illetve, hogy tanuljunk egymástól. Európában és Magyarországon is számos olyan kezdeményezés született, ami a generációk közötti szakadékok áthidalását és a kapcsolatok fejlesztését igyekszik segíteni. Ilyenek például a nagyszülő-unoka programok, a közös táboroztatások, nyaralások. Az önkéntes idősek segíthetik a kisiskolásokat, együtt tanulhatnak, gyakorolhatják az olvasást, beszélgethetnek stb. - egy egész tanéven át. Az idős generáció tagjai a személyes, megélt történelmi élményeiket adják át, vagy éppen valamilyen praktikus tudásukat, például valamely mesterségben, kézművességben való jártasságukat. Ezekben a kapcsolatokban az igazi élmény az együttesség, és nem a kívülről, mesterségesen egymás mellé irányítottság. Kedves az óvodások műsora az idősek karácsonyán, de igazán szívet melengető a közös sütögetés régi fényképek nézegetése, vagy a néprajzi, helytörténet gyűjtőmunka is. Ennek érdekében olyan programoknak, alkalmaknak adnánk teret, ahol lehetne közösen alkotni - bármilyen művészeti ágban, közös szabadidős tevékenységekben - ( pl. közös kirándulás, gasztronómiai ismeretek átadása, fiatalok által tartott számítógép kezelői képzés időseknek ). Fontosnak tartjuk az egymás segítését is, épp ezért szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy a segítésre szorulók megtalálják egymást. (pl. gyerekfelügyelet vállalás, nehezen tanulók segítése, házkörüli munkavégzésbe való besegítés stb.) Programunk úgy lehet sikeres, a teljes lakosság érdekeit szolgáló, ha minél többen kapcsolódnak be a megvalósításba. Az ötleteket, jelentkezéseket a gyermely.hungary facebook oldalán a ‚Gyermelyen élni jó! ‚ csoportban, vagy emailben, személyesen várjuk. Kérjük, akik érdeklődését felkeltette programunk, segítsék munkánkat észrevételükkel, véleményükkel! Aki szívesen részt vállalna a felsoroltakban, kérjük, jelezze!
A Nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképpen kifejezni. Ennek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja. 1247-ben ülték meg először az ünnepet Lüttichben. Krisztus annak idején ugyanis látomásban adta tudtul az ágoston rendi lüttichi Szent Juliannának, hogy szeretetének ezt a titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék. Az ünneplést IV. Orbán pápa 1264-ben az egész egyházra elrendelte. A liturgikus szövegeket és a szentmise szekvenciáját Aquinói Szent Tamás írta meg. A szentmise végén az Oltáriszentséggel a kézben körmenetben a pap elindul, és négy oltárt érintve körbehordozzák a köztünk élő Eucharisztikus Krisztust. Somlai Anikó
A Református Egyházközség hírei
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁSRA EMLÉKEZÜNK ….. a 2015.június 7-én 11 órakor kezdődő istentiszteleten. Az igehirdetés szolgálatát a Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregi Egyházmegyéjének esperese, Zsukovszky Miklós tartaja. HITTANOS TANÉVZÁRÓ Szeretettel hívjuk Önöket, hittanos gyermekeiket június 14-én (vasárnap), a 11 órakor kezdődő hittanos tanévzáró istentiszteletünkre a református templomba. TÁBOROZNI MEGYÜNK ! A Gyermelyi Református Egyházközség Balatonfenyvesen szervezett tábora 2015. június 22-26-ig tart. A Vakációs Bibliahét címe: RAGYOGJ CSILLAG, RAGYOGJ! Témája: Gyermekkorunk egyik legnagyszerűbb játéka az, hogy királyfiak vagy királylányok vagyunk. Kamaszkorunk egyik legnagyobb vágya, hogy valahogyan kiemelkedjünk a szürke tömegből. Hívő életünk egyik legnagyobb áldása pedig az, hogy minden álmunk valóra válhat: a nagy Király gyermekeiként nemcsak lehetőségünk van „ragyogni”, hanem egyenesen erre kapunk elhívást: „feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik kö-
Tóth Ágnes - kulturális referens
A Római Katolikus Egyházközség hírei
Vasárnap (2015. 06. 07.) Úrnapja lesz, melyet reggel 8 órakor tartandó Szentmisével ünneplünk Gyermelyen. A mise végén körmenet lesz, melyben sziromszórásra várjuk a gyermekeket, ezért kérjük hozzanak magukkal kosárban virágszirmot. Az ünnep teljes neve: Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja. Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk.
zött ragyogtok, mint csillagok a világban.” (Fil 2,15) „Tele van a világ sztárokkal, azt mondják ők a híres csillagok”, hangzik az egyik ismert szerző énekében. Valóban nagyon sok „celeb” vesz körül bennünket, ezrek, milliók rajonganak értük.
Ők határozzák meg a divatot, a közfelfogást, a viselkedést. Valóban méltók a követésre? És valóban az különleges, aki evilági normákat követ? Eszter királynő története az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet valaki „csillag” azzal, hogy betölti a neki rendelt feladatot. Beszél arról, hogy egy szürke pórleány is királynévá válhat Isten rendelése folytán. Szól hűségről és gyűlöletről, bátorságról és alattomosságról, győzelemről és meglakolásról….. Minden nap egy történetet dolgozunk fel, imádság, aranymondás, beszélgetés, kézműves feladat, csoportjáték, kottás ének segítségével…..és nagyon sokat fürdünk a Balatonban! A JELENTKEZŐKNEK TÁBORI MEGBESZÉLÉS A 2015. JÚNIUS 14-ÉN 11 ÓRAKOR KEZDŐDŐ ISTNENTISZTELET VÉGÉN!!! Petro Klaudia - református lelkész
Önkéntes munka Gyermelyen
Önkéntesség minden olyan tevékenység, amelyet anyagi ellenszolgáltatás nélkül, jóakaratból végeznek, amelynek mozgatórugója a jó szándék és ezzel együtt a közös érdeklődési kör gyakorlása. Az önkéntesen végzett munka jobbá teszi a környezetet és a közösséget, a társadalmi szolidaritás legnemesebb formája. Jó az egyénnek is, mert segíti a társadalmi beilleszkedést, segít hasznos tagjává válni a közösségnek, megismerni annak törvényszerűségeit és megtalálni benne a helyüket, segít új kapcsolatok kialakításában, a már meglévőek elmélyítésében, a tapasztalatszerzésben. A gyerekek szocializációja, oktatása, nevelése során például fontos cél, hogy később közösségük aktív tagjaivá legyenek. A fiatalok, pályakezdők szempontjából előnyös, ha első munkahelyi gyakorlatukat segítő környezetben végzik, ahol a felelősséget még mások viselik helyettük. A fiatalok, felnőttek körében növekvő tartós munkanélküliség tendenciáit figyelembe véve még nagyobb a társadalmi felelősség: sokan karrierjük első vagy későbbi állomásaként passzivitásba kényszerülnek. Különösen fontos a nők munkaerőpiacra való vissza- és bekerülésének elősegítése. A nyugdíjas önkéntesek számára a magány, a passzivitás, a betegségekbe menekülés és az elszegényedés elkerülésének lehetősége jelenthet vonzást. Napjaink társadalmában és közösségeiben egyre nagyobb hangsúly esik az önkéntességre. A mi kis közösségünkben, Gyermelyen is van hagyománya az önkéntességnek. Rendezvényeinken – pl. a Falunapon – mindig van egy maroknyi csapat, aki azért dolgozik az előkészítésben és a program alatt a háttérben, hogy a résztvevők jól érezhessék magukat. Nélkülük a programok elképzelhetetlenek és kivitelezhetetlenek lennének. A továbbiakban szeretnénk önkénteseinket még jobban megbecsülni, kifejezni feléjük, hogy önkormányzatunk fontos partnernek tartja őket. Ezért önkénteseinkkel szerződést szeretnénk kötni. Ennek előnye, hogy pl. álláskeresésnél, iskolába való jelentkezésnél igazolható a közhasznú tevékenység rendszeres folytatása. Szakmai tapasztalatot, referenciát jelenthet. Önkormányzatunk számára pedig azért előnyös, mert ha így kötjük magunkhoz önkénteseinket, munkájukat tudatosabban, rendszeresebben végezhetik, így biztosabban számíthatunk rájuk. A következő nagy akciónk, amely során sok önkéntesre lesz szükségünk, a Falunap. Kérjük, hogy akit érdekel a lehetőség, szívesen bekapcsolódna, jelentkezzen Tóth Ágnesnél! www.onkentes.hu
Álláshirdetés
Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet pénzügyi-gazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: 2822. Szomor, Vörösmarty M.u.3. A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012.(III.7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: 1.sz. melléklet I/16. pénzügyi igazgatással kapcsolatos feladatok. Ellátandó feladatok: A Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó valamennyi költségvetési szerv főkönyvi könyvelésével kapcsolatos feladatok, analitikus nyilvántartások vezetése, számlázási feladatok végzése, vagyongazdálkodással kapcsolatos nyilvántartások vezetése, részvétel a költségvetési szervek költségvetésének és zárszámadásának elkészítésében, részvétel a gazdálkodást érintő testületi döntések előkészítésében, banki utalások végzése, egyéb bérjellegű juttatások számfejtése és a bérnyilvántartó program kezelése, kapcsolattartás a Magyar Államkincstárral, kötött felhasználású támogatások igénylése és a hozzá kapcsolódó nyilvántartások vezetése. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: főkönyvi könyveléssel kapcsolatos feladatok, költségvetési tervezés, beszámolás, nyilvántartás, vagyongazdálkodás. Jogállás, illetmény, juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kttv., valamint a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadóak. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság - cselekvőképesség - büntetlen előélet - vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása - középiskolai végzettség és közgazdasági szakképesítés, vagy középiskolai végzettség és pénzügyi számviteli szakképesítés. - felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazás) Mike Hajnalka - jegyző
JÓGA Gyarmatpusztán
Keddenként 18 órától jóga Sáfrán Ildikóval a természet lágy ölén, Gyarmatpusztán. Találkozó a színpad mellett. Rosszabb idő esetén az erdei iskolában tartjuk. Akinek gond a kijutás Gyarmatpusztára, jelezze és megszervezzük. Kényelmes ruha, polifoam vagy takaró szükséges. / Tóth Ágnes /
Makofka Laura - Takács Orsolya formációja aranyérmet szerzett. - Serdülő páros kategóriában, a felsősök mezőnyében az első osztályos Fazekas Júlia és a negyedik osztályos Lévai Bálint párosa ezüst érmet kaptak. Fashion dance táncműfajban: - Balogh Krisztián és Lévai Bálint duója - a népes, nagyrészt lányokból álló versenyzőtársak lelkes szurkolása mellett - ezüst éremmel fejezte be a versenyt. - Mini kategóriában Fazekas Júlia és a héregi Pető Jázmin ös�szeállítású duó aranyéremmel büszkélkedhetnek. A Rocknebulók csapata az őszi versenyekre a nyári edzőtáborban folytatja a felkészülést.
MeseEst
Szász Judit csoportvezető
Rajzversenyünk nyertese: Bula Jázmin 477 szavazattal . Gratulálunk Jázmin a szép munkához.
Közelgő programok
Péntek esti csődület A pénteki nyárestéket szeretnénk színesíteni az új színpadról szóló élő zenével. Szívesen várjuk amatőr zenekarok jelentkezését, akik szívesen bemutatkoznának Gyermely szívében. Az aktuális programról plakátokon értesítjük a közönséget. Új kenyér, körhinta és utcabál búcsúkor Augusztus 19-én, Szent István napjának előestéjén Gyermelyi Búcsúba invitálunk mindenkit. Aki nosztalgiával emlékszik a régi búcsúk hangulatára, aki barátaival szeretne együtt lenni, finom ízekre, kellemes hangulatra vágyik, azokat várjuk a színpadhoz estefelé. A pontos programról később, de ami biztos: kenyeret sütünk a falu új kemencéjében, lesznek körhinták és térzene… Falunap - szeptember 5. Gyermely legnagyobb közösségi ünnepe, a Falunap idén szeptember 5-én, szombaton kerül megrendezésre. Szokás szerint bemutatkoznak gyermelyi csoportjaink, tehetségeink, fellépők a környékből, lesz kirakodóvásár és sok meglepetés. Sztárvendégünk: Wolf Kati! Tóth Ágnes - kulturális referens
Büszkeségeink
A gyermelyi Rocknebulók Tánccsoport az elmúlt hétvégén Budapesten vett részt az évad utolsó akrobatikus rock and roll és fashion dance táncversenyén. Az 1200 főből álló versenyző gyerekseregből a gyermelyi táncosok szép eredményekkel tértek haza Rock and roll táncműfajban. - A legkisebbek a mini kategóriában bronz minősítést értek el: Balogh Dávid - Komáromi Dóra - Lévai Szabolcs. - Start B kategóriában Komáromi Anna - Kovács Zsuzsa
A mesék, egy jó könyv olvasása közben megáll körülöttünk a világ. Eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el, és nem hagy el soha. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse maga a szülő. Az olvasás áthidalja az idő, a tér közötti szakadékot. Az olvasás csendes módja annak, ahogyan valamit szóhoz engedünk jutni. Megváltoztatja az életed. Az olvasás legyen kaland és szórakozás! A mese fejleszti a fantáziát. A gyerekek nem készen kapják a világot. Belső képeket készítenek. Fantázia képeket. Én meséken nőttem fel. A mai napig él bennem a hangulat, mely a mesék világán keresztül jutott el hozzám. Ezt szeretném átadni szeretettel. Következő MeseEstünk 2015. június 20. szombat – Erdei Iskola Gyarmatpuszta Program: A gyerekek nem csak hallgatják majd a mesét, hanem elkészítik a szereplőket és drámatanár segítségével el is játsszák majd a szülőknek. 3 alkalmon keresztül készülünk fel az előadásra. Részletek a plakátokon. Sztrelkó Mónika, Drahota Andrea
Impresszum: Gyermelyi Forrás, I évfolyam, 4. szám, Felelős kiadó: Gyermely Község Önkormányzata, 2821 Gyermely, Petőfi tér. 1. Kiadásért felel: Kókai Rita polgármester Szerkesztésért felel: Tóth Ágnes Szerkesztésben közreműködik: Sztrelkó Mónika EE-mail:
[email protected] Honlap: http://www.gyermely.hu Következő szám: 2015. július 4. Lapzárta: 2015. június 29.