Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete Mezőberény Város Önkormányzata és intézményei 2014. évi költségvetésének teljesítéséről, zárszámadásáról Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§ Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el: (1) Az önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetési beszámolójának főösszege intézményfinanszírozással: Bevételek: 5.093.926 EFt. Kiadások: 4.216.749 EFt. A teljesített intézményfinanszírozás összege: 918.678 EFt. Az önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetési beszámolójának főösszege intézményfinanszírozás nélkül: Bevételek: 4.175.248 EFt. Kiadások: 3.298.071 EFt. (2) A rendelet tekintetében a teljesített bevételi és kiadási címeket és alcímeket az alábbiak szerint határozza meg: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
cím: cím: cím: cím: cím: cím:
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Mezőberény Város Óvodai Intézménye Városi Közszolgáltató Intézmény Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Orlai Petrics Soma Kulturális Központ
2.§ A rendelet 1. §-ban meghatározott teljesített bevételeit az alábbiak szerint részletezi: (1) Az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésének összes bevételét 5.093.926 eFt-ban határozza meg.
1
(2) Az Önkormányzat 2014. évi költségvetési és finanszírozási bevételeit forrásonként az alábbiak szerint határozza meg: Bevételek I.
adatok eFt-ban
Költségvetési bevételek:
2.041.088
1. Működési költségvetés bevételei 1.812.297 1.1. Működési célú támogatások ÁHT-n belülről 1.061.322 1.1.1. Önkormányzatok működésének támogatásai 746.513 1.1.1.1. Helyi önk. működésének ált. tám. 244.932 1.1.1.2. Települési önk. egyes köznev. fel. tám. 154.728 1.1.1.3. Települési önk. szoc. és gyj. felad. tám. 290.223 1.1.1.4. Települési önk. kult. felad. tám. 12.262 1.1.1.5. Működési célú központosított előirányzatok 15.227 1.1.1.6. Helyi önk. kiegészítő támogatásai 29.141 1.1.2. Elvonások, befizetések bevételei 0 0 1.1.3. Műk.-i c. garancia- és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n b. 1.1.4. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n bel. 0 1.1.5. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök igénybevét. ÁHT-n b. 0 1.1.6. Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről 314.809 1.1.6.1. ÁHT-n belüli szervektől, műk.-i célból, végleges j. k. b. 314.809 1.2. Közhatalmi bevételek 326.515 1.2.1. Jövedelemadók 0 1.2.2. Szociális hozzájárulási adó és járulékok 0 1.2.3. Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók 0 1.2.4. Vagyoni típusú adók 88.564 1.2.4.1. Építményadó 10.229 1.2.4.2. Épület után fizetett IFA 0 1.2.4.3. Magánszemélyek kommunális adója 77.502 1.2.4.4. Telekadó 833 1.2.5. Termékek és szolgáltatások adói 227.268 1.2.5.1. Értékesítési és forgalmi adók 202.829 1.2.5.2. Fogyasztási adók 0 1.2.5.3. Pénzügyi mon. nyer. terhelő adók 0 1.2.5.4. Gépjárműadók 21.341 1.2.5.5. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 3.098 1.2.6. Egyéb közhatalmi bevételek 10.683 1.2.6.1. Igazgatási szolgáltatási díjak 6.257 1.2.6.2. Környezetvédelmi bírság 0 1.2.6.3. Természetvédelmi bírság 0 1.2.6.4. Építésügyi bírság 0 1.2.6.5. Szabálys.-i pénz és h.-i bírs. és közl. szabsz. u. b. önk.-i r. 0 1.2.6.6. Egyéb bírságok 4.426 1.3.
Működési bevételek
421.088 2
1.3.1. 1.3.2. 1.3.3. 1.3.4. 1.3.5. 1.3.6. 1.3.7. 1.3.8. 1.3.9. 1.3.10. 1.4.
Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások ellenértéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott ÁFA ÁFA visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek
443 201.824 37.030 0 104.849 49.717 8.853 9.802 0 8.570
Működési célú átvett pénzeszközök 3.372 1.4.1. Műk. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. 0 1.4.2. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív.688 1.4.3. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 2.684
2. Felhalmozási költségvetés bevételei 228.791 171.495 2.1. Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről 2.1.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 11.238 Felhalmozási célú központosított támogatások 938 2.1.1.1. Címzett támogatások 0 2.1.1.2. Céltámogatások 0 2.1.1.3. Vis maior támogatások 0 10.300 2.1.1.4. Egyéb felhalmozási célú támogatások 2.1.2. Felhalm.-i c. gar. és kezességváll. szárm . megtér. ÁHT-n belül 0 2.1.3. Felhalm.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök visszatér. ÁHT-n b. 0 2.1.3.1. Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0 2.1.3.2. Társ.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. 0 2.1.4. Felhalm.-i c. visszatér. tám., kölcs. igénybevét. ÁHT-n belülről 0 2.1.5. Egyéb felhalm.-i célú támogatások bev. ÁHT-n belülről 160.257
II. 1.
2.2. Felhalmozási bevételek 2.1.1. Immateriális javak értékesítése 2.1.2. Ingatlanok értékesítése 2.1.3. Egyéb tárgyi eszköz értékesítése 2.1.4. Részesedések értékesítése 2.1.5. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek
46.472 0 46.446 26 0 0
2.3. 2.3.1. 2.3.2. 2.3.3.
10.824 0 0 10.824
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felh. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. Felh. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
Finanszírozási bevételek
3.052.838
Belföldi finanszírozás bevételei Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről 1.1.
3.052.838 0 3
1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 2.
3.
Belföldi értékpapírok bevételei Maradvány igénybevétele összesen Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei
Külföldi finanszírozás bevételei 2.1. Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 2.2. Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 2.3. Külföldi értékpapírok kibocsátása 2.4. Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
0 566.365 21.040 0 918.678 1.546.755 0 0 0 0 0 0 0
(3) Az Önkormányzat összesített működési és felhalmozási, együttesen költségvetési bevételeit kiemelt előirányzatok szerint az 1. számú melléklet tartalmazza. (4) Az Önkormányzat, mint 1. cím, részletes, egységes rovatrend szerinti bevételeit az 1/a mellékletben állapítja meg. (5) Az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának részletes, egységes rovatrend szerinti bevételeit (2. cím) az 1/b melléklet részletezi. (6) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező Óvodai Intézmény (3. cím) részletes, egységes rovatrend szerinti bevételeit az 1/c mellékletben határozza meg. (7) Mezőberény Város Önkormányzatánál vállalkozási tevékenység nem folyik. A vállalkozási tevékenység bevételeit és kiadásait értelem szerint az 5. számú melléklet nullásan szemlélteti. (8) Mezőberény Város Önkormányzat finanszírozási bevételeit egységes rovatrend szerint a 16/a. számú melléklet határozza meg. (9) Mezőberény Város Önkormányzat összevont, a címrendnek és az egységes rovatrendnek megfelelő bevételeit a 17/a. számú mellékelt részletezi. (10) Az Önkormányzat kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban a 18/a számú melléket határozza meg. (11) A Polgármesteri Hivatal kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban 18/b számú melléklet tartalmazza.
4
(12) Az Óvodai Intézmény kiemelt előirányzatonkénti bevételeit funkciónkénti bontásban 18/c számú melléklet részletezi. 3.§ A rendelet 1. §-ban teljesített kiadásait az alábbiak szerint részletezi: (1) Az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésének összes kiadását eFt-ban határozza meg.
4.216.749
(2) Az Önkormányzat 2014. évi költségvetési és finanszírozási kiadásait az alábbiak szerint határozza meg: adatok eFt-ban I. Költségvetési kiadások:
2.119.525
1.
Működési költségvetési kiadások 1.838.558 1.1. Személyi juttatás 757.074 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 186.396 1.3. Dologi kiadások 724.505 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatása 101.389 1.5. Egyéb működési célú kiadások 69.194 0 1.5.1. Nemzetközi kötelezettségek 1.5.2. Elvonások, befizetések 22.369 1.5.3. Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n bel. 0 1.5.4. Műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása ÁHT-n belülre 0 1.5.5. Műk.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törlesztése ÁHT-n belülre 0 1.5.6. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre22.615 1.5.7. Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n kív 0 1.5.8. Műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre10.000 1.5.9. Árkiegészítések, ártámogatások 0 1.5.10. Kamattámogatások 0 1.5.11. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 14.210 1.5.12. Tartalékok 0
2.
Felhalmozási kiadások 280.967 2.1. Beruházási kiadások 176.111 2.2. Felújítási kiadások 75.934 2.3. Egyéb felhalmozási kiadások 28.922 2.3.1. Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n bel. 0 2.3.2. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n belülre 0 2.3.3. Felh.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törlesztése ÁHT-n belülre 0 2.3.4. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre12.992 2.3.5. Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n kív. 0 2.3.6. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre12.000 0 2.3.7. Lakástámogatás 5
2.3.8. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 3.930 II.
Finanszírozási kiadások 1. Belföldi finanszírozás kiadásai 1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 1.3. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása 1.4. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 1.5. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 1.6. Pénzeszközök betétként elhelyezése 1.7. Pénzügyi lízing kiadásai 1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai 2. Külföldi finanszírozás kiadásai 3. Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek
2.097.224 2.097.224 0 0 0 21.040 918.678 1.178.546 0 0 0 0
(3) A Mezőberény Város Önkormányzat 2014. évi működési és felhalmozási, együttesen költségvetési kiadásait kiemelt előirányzatok szerint a 2. számú melléklet határozza meg. (4) Az Önkormányzat (1. cím) részletes, egységes rovatrend szerinti kiadásait a 2/a melléklet állapítja meg. (5) Az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának (2. cím) részletes, egységes rovatrend szerinti kiadásait a 2/b melléklet részletezi. (6) Az Önkormányzathoz, mint fenntartóhoz, kapcsolódó önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező Óvodai Intézmény (3. cím) részletes, egységes rovatrend szerinti kiadásait a 2/c melléklet rögzíti. (7) Az Önkormányzat kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban a 15/a számú melléket határozza meg. (8) A Polgármesteri Hivatal kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/b számú melléklet tartalmazza. (9) Az Óvodai Intézmény kiemelt előirányzatonkénti kiadásait funkciónkénti bontásban 15/c számú melléklet részletezi. (10) Mezőberény Város Önkormányzat finanszírozási kiadásait egységes rovatrend szerint a 16/b. számú melléklet határozza meg. (11) Mezőberény Város Önkormányzat összevont, a címrendnek és az egységes rovatrendnek megfelelő kiadásait a 17/b. számú mellékelt részletezi. (12) Mezőberény Város Önkormányzat, a Mezőberényi Polgármesteri Hivatal, valamint a Mezőberény Város Óvodai Intézménye beruházási kiadásait részletesen a 19. számú melléklet tartalmazza. 6
(13) Mezőberény Város Önkormányzat, a Mezőberényi Polgármesteri Hivatal, valamint a Mezőberény Város Óvodai Intézménye felújítási kiadásait részletesen a 20. számú melléklet tartalmazza. 4.§ A rendelet 1. §-ban meghatározott címekre, alcímekre vonatkozó teljesítési adatokat különkülön és együttesen az alábbiak szerint részletezi: (1) Mezőberény Város Önkormányzat működési, felhalmozási és finanszírozási bevételi és kiadási előirányzatainak jogcímcsoport szerinti bontását kiemelt előirányzatonként kötelező nem kötelező feladatellátás tekintetében a 3. számú melléklet szemlélteti. (2) Mezőberény Város Önkormányzat költségvetési teljesített létszámkeretét a 4. számú melléklet mutatja be. (3) Mezőberény Város Önkormányzat működési, felhalmozási, finanszírozási célú bevételi és kiadási előirányzatait mérlegszerűen a 6. számú melléklet szemlélteti. (4) Mezőberény Város Önkormányzat költségvetési tartalékainak állományát és célonkénti bontását a 8. számú melléklet mutatja be. (5) Az Önkormányzat teljesített hosszú lejáratú kötelezettségeinek alakulását, több évre kiható kötelezettségvállalását a 9. számú melléklet tartalmazza. (6) Mezőberény Város Önkormányzat adósságállományáról készített kimutatást a Képviselőtestület 9/A melléklet szerint hagyja jóvá. (7) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projekteket a 10. számú melléklet részletezi. (8) Mezőberény Város Önkormányzat teljesített előirányzat-felhasználási ütemtervét a 11. számú melléklet mutatja be. (9) A 2014. évi költségvetés eredeti előirányzatait intézményenkénti bontásban az intézményfinanszírozással együttesen a 12. számú melléklet tartalmazza. (10) A közvetett támogatásokat szöveges indoklással részletezve a 13. számú melléklet tartalmazza. 5. §. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatás elszámolását az 14/a. számú melléklet szerint jóváhagyja. Az Önkormányzat által visszafizetendő a helyi önkormányzatok 7
általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatás összegét 15.162.980. Ftban állapítja meg, melyből mutatószám szerinti visszafizetési kötelezettség: 4.262.947 Ft, felhasználás szerinti visszafizetési kötelezettség: 10.900.033 Ft. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. Központosított előirányzat és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását, a 14.sz melléklet szerint jóváhagyja. Az Önkormányzat által visszafizetendő 2014. Központosított előirányzat és egyéb kötött felhasználású támogatások összegét 541.603 Ft-ban állapítja meg, melyből Egyes jövedelempótló támogatások kieg.:439.901 Ft, Szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék: 98.102 Ft, A közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása:3.600 Ft. 6. §. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi maradványának elszámolását a 14. számú melléklet szerint jóváhagyja, a ténylegesen felhasználható maradvány összegét 877.177 E Ftban állapítja meg, melyből az önálló intézmények részére jóváhagyott maradvány 243.441 E Ft, a Mezőberény Város Önkormányzata részére jóváhagyott maradvány 633.736 eFt. 7. §. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi összevont vagyonkimutatását, a 2014. évi egyszerűsített mérlegét, a 2014. évi egyszerűsített maradványát, a 2014. évi vállalkozási tevékenység Eredmény-kimutatását, 2014. évi alaptevékenység Eredmény-kimutatását és a 2014. évi költségvetési jelentését a 7. számú melléklet szerint elfogadja. 8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és 2020. december 31. napjával hatályát veszti.
Mezőberény, 2015. április 27.
Siklósi István polgármester
Dr. Földesi Szabolcs jegyző
Jelen rendeletet a mai napon kihirdettem: Mezőberény, 2015. április 28. Dr. Földesi Szabolcs jegyző
8
9
1. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételi forrásai
Feladat szerinti bontás
Előir. neve
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
adatok eFt-ban Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
1.
Előir.csop.sz.
Alcím sz.
1.
Jogcím csop.sz.
Cím sz.
Működési költségvetés -bevételek
Teljesítés Mód. Ei. 2014. dec. 2014.12.31 31.
Teljesítés %-a
állami feladat
kötelező feladat
önként vállalt feladat
Mezőberény Város Önkormányzata 1
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
938 552
928 544
98,93%
0
844 024
84 520
2.
Közhatalmi bevételek
B3
304 197
326 030
107,18%
0
326 030
0
3.
Működési bevételek
B4
52 626
44 421
84,41%
0
25 761
18 660
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
4. 1.
Önkormányzat összesen
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal 1
1 688
1 311
77,67%
0
563
748
1 297 063
1 300 306
100,25%
0
1 196 378
103 928
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
6 824
6 813
99,84%
0
6 813
0
2.
Közhatalmi bevételek
B3
816
485
59,44%
0
485
0
3.
Működési bevételek
B4
3 495
4 491
128,50%
0
4 290
201
4.
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
0
0
0
0
0
11 135
11 789
105,87%
0
11 588
201
9 302
8 631
92,79%
0
8 631
0
0
0
0
0
6 790
0
0
0
0
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal összesen
3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye 1
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
2.
Közhatalmi bevételek
B3
0
0
3.
Működési bevételek
B4
6 791
6 790
4.
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
0
0
16 093
15 421
95,82%
0
15 421
0
101,38%
0
35 666
0
0
0
0
0
231 522
11 948
3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye összesen
4.
Városi Közszolgáltató Intézmény 1
99,99%
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
35 180
35 666
2.
Közhatalmi bevételek
B3
0
0
3.
Működési bevételek
B4
241 239
243 470
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
4. 4.
Városi Közszolgáltató Intézmény összesen
5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat 1
100,92%
0
0
0
0
0
276 419
279 136
100,98%
0
267 188
11 948
100,05%
0
52 727
12 200
0
0
0
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
64 897
64 927
2.
Közhatalmi bevételek
B3
0
0
3.
Működési bevételek
B4
105 603
106 209
100,57%
0
14 427
91 782
4.
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
1 852
1 861
100,49%
0
1 772
89
172 352
172 997
100,37%
0
68 926
104 071
16 536
16 741
101,24%
0
16 021
720
5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat összesen
6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ 1
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
10
2.
Közhatalmi bevételek
B3
0
0
3.
Működési bevételek
B4
14 658
15 707
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
4. 6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ összesen
1.
0
0
0
107,16%
0
14 597
1 110
200
200
100,00%
0
200
0
31 394
32 648
103,99%
0
30 818
1 830
Mezőberény Város Önkormányzata Önkormányzat és intézményei 1
1.
Működési költségvetés -bevételek 1.
Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
1 071 291
1 061 322
99,07%
0
963 882
97 440
2.
Közhatalmi bevételek
B3
305 013
326 515
107,05%
0
326 515
0
3.
Működési bevételek
B4
424 412
421 088
99,22%
0
297 387
123 701
4.
Működési célú átvett pénzeszközök
B6
3 740
3 372
90,16%
0
2 535
837
1 804 456
1 812 297
100,43%
0
1 590 319
221 978
Működési költségvetés -bevételek összesen 1. számú melléklet 1.oldal
11
1. számú melléklet Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételi forrásai
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir. neve
Teljesítés Mód. Ei. 2014. dec. 2014.12.31 31.
Teljesítés %-a
állami feladat
kötelező feladat
önként vállalt feladat
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
B2
291 285
171 495
58,88%
0
158 964
12 531
2.
Felhalmozási bevételek
B5
42 783
46 446
108,56%
0
0
46 446
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
11 145
10 824
97,12%
0
62
10 762
345 213
228 765
66,27%
0
159 026
69 739
B2
0
0
0
0
0
0
0
26
0
0
0
0
0
26
1.
Önkormányzat összesen
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal 2.
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
2.
Felhalmozási bevételek
B5
26
26
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
0
0
26
26
0
0
0
0
0
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal összesen
3.
100,00%
100,00%
Mezőberény Város Óvodai Intézménye 2.
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
2.
Felhalmozási bevételek
B5
0
0
0
0
0
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3.
B2
Mezőberény Város Óvodai Intézménye összesen
4.
Városi Közszolgáltató Intézmény 2.
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
2.
Felhalmozási bevételek
B5
0
0
0
0
0
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
4.
B2
Városi Közszolgáltató Intézmény összesen
5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat 2.
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
2.
Felhalmozási bevételek
B5
0
0
0
0
0
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat összesen
6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ 2.
6.
Feladat szerinti bontás
adatok eFt-ban
Önkormányzat 2.
1.
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
1.
Előir.csop.sz.
Alcím sz.
1.
Jogcím csop.sz.
Cím sz.
Felhalmozási költségvetés -bevételek
B2
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
2.
Felhalmozási bevételek
B5
0
0
0
0
0
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ összesen
B2
Mezőberény Város Önkormányzata
12
Önkormányzat és intézményei 2.
1.
Felhalmozási költségvetés -bevételek 1.
Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
B2
291 285
171 495
58,88%
0
158 964
12 531
2.
Felhalmozási bevételek
B5
42 809
46 472
108,56%
0
0
46 472
3.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
B7
11 145
10 824
97,12%
0
62
10 762
345 239
228 791
66,27%
0
159 026
69 765
Felhalmozási költségvetés -bevételek összesen 1. számú melléklet 2. oldal
13
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
1/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Önkormányzat ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01
02
03
04 05
Önkormányzati hivatal működésének támogatása A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása Közvilágítás fenntartásának támogatása Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása Közutak fenntartásának támogatása Településüzemeltetéshez kapcsolódó támogatás Egyéb önkormányzati feladatok támogatása (adóerő-képesség szerinti) A települési önkormányzatok működésének támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása Óvodaműködtetési támogatás Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Szoc. tv. 37. § (1) a)-d) szerint kifizetett rendszeres szociális segélyekre kapott támogatás Szoc. tv. 38. § (2) és (5) alapján járó laásfenntartásra kifizetett összegekre járó támogatás Szoc. tv. 35. § (1) alapján folyósított FHT után kifizetett összegekre járó támogatás Óvodáztatási támogatás Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz Családsegítés támogatása Gyermekjóléti szolgálat támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatainak támogatása Szociális étkeztetés támogatása Házi segítségnyújtás támogatása Falugondnoki, vagy tanyagondnoki szolgáltatás támogatása Időskorúak nappali intézményi ellátásának támogatása Gyermekek napközbeni ellátásának támogatása (bölcsődei ellátás) Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása Intézmény-üzemeltetési támogatás Az önk. által az idősek átmen-i és tartós, ill. a hajléktalan szem. részére nyújtott tartós szoc. ell. fel. tám. A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása Gyermekétkeztetés támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok
B111
B112
B113
B114 B115
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %a
Mód. Ei. 2014.12.31
4. 123 935 14 910 34 410 100 16 075 65 495 55 502 244 932 0 244 932 138 432 16 296 154 728 12 264 18 867 39 396 1 180 71 707 0 4 249 4 249 8 498 2 547 4 060 625 3 270 21 740 40 740 72 969 11 794 84 763 26 487 66 526 93 013 290 223 12 262 0 12 262 12 262 15 227
123 935 14 910 34 410 100 16 075 65 495 55 502 244 932 0 244 932 138 432 16 296 154 728 12 264 18 867 39 396 1 180 71 707 0 4 249 4 249 8 498 2 547 4 060 625 3 270 21 740 40 740 72 969 11 794 84 763 26 487 66 526 93 013 290 223 12 262 0 12 262 12 262 15 227
100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 100,00% 100,00%
Feladat szerinti bontás állami feladat
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
123 935 14 910 34 410 100 16 075 65 495 55 502 244 932 0 244 932 138 432 16 296 154 728 12 264 18 867 39 396 1 180 71 707 0 4 249 4 249 8 498 2 547 4 060 0 3 270 21 740 40 115 72 969 11 794 84 763 26 487 66 526 93 013 289 598 12 262 0 12 262 12 262 15 227
önként vállalt feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 625 0 0 625 0 0 0 0 0 0 625 0 0 0 0 0
14
06 07 08 09
10 11
12 13
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+03+04+05+06) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése helyi önk.-októl és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése társulásoktól és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervektől működési célú támogatások bevételei Központi kezelésű szervtől működési célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2 Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok társfin. miatt műk.-i c. támogatások bevétele Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei Fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei TB pénzügyi alapjaitól működési célú támogatások bevételei Elkülönített állami pénzalaptól működési célú támogatások bevételei Helyi önkormányzattól és azok ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Társulástól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Térségi fejlesztési tanácstól ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Államháztartáson belüli szervektől, működési célból, végleges jelleggel kapott bevételek Államháztartáson belüli szervezetek számára működési célból, végleges jelleggel nyújtott támogatások és más ellenérték néküli kifizetések a kiadás elszámolását követő években történő visszafizetéséből származó bevételek Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+08+09+10+11+12)
B116 B11 B12 B13
B14 B15
B16 B1
29 141 746 513 0 0 0 0 0 0 22 086 645 43 075 0
29 141 746 513 0 0 0 0 0 0 22 087 645 35 610 0
100,00% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 100,00% 82,67% #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
28 296 745 043 0 0 0 0 0 0 13 919 0 0 0
845 1 470 0 0 0 0 0 0 8 168 645 35 610 0
43 075
35 610
82,67%
0
0
35 610
0 43 075 0 126 233 0 0 0 0 192 039
0 35 610 0 123 689 0 0 0 0 182 031
#ZÉRÓOSZTÓ! 82,67% #ZÉRÓOSZTÓ! 97,98% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 94,79%
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 85 062 0 0 0 0 98 981
0 35 610 0 38 627 0 0 0 0 83 050
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
192 039 938 552
182 031 928 544
94,79% 98,93%
0 0
98 981 844 024
83 050 84 520
1/a számú melléklet 1. oldal
14 15
16 17
Felhalmozási célú központosított támogatások Címzett támogatások Céltámogatások Vis maior támogatások Egyéb központi felhalmozási célú támogatások (Lakossági közműfejlesztési tám.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű szervtől felhalmozási célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2 Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok hazai társfin.-a miatt felhalmozási c. tám-i bev. Támogatás 1 Támogatás 2 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele TB pénzügyi alapjaitól felhalmozási célú támogatások bevétele
B21 B22
B23 B24
1/a számú melléklet 938 0 0 0 10 300 11 238 0
938 0 0 0 10 300 11 238 0
938 0 0 0 10 300 11 238 0
100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
0 0 0 11 273 0 229 774 0
0 0 0 8 968 0 138 907 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 79,55% #ZÉRÓOSZTÓ! 60,45% #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 8 968 0 126 376 0
0 0 0 0 0 12 531 0
229 774
138 907
60,45%
0
126 376
12 531
0 0 0 229 774 0
0 0 0 138 907 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 60,45% #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0
0 0 0 126 376 0
0 0 0 12 531 0
15
18 19 20 21 22 23 24
25
26 27 28
29
30 31
Elkülönített állami pénzalaptól felhalmozási célú támogatások bevétele Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i célú támogatások bevétele Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalmozási célú támogatások bevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+15+16+17+18) Magánszemélyek jövedelemadói (SZJA, jogvisz. megszűnéséhez k. különadó, termőföld bérbeadásából származó jöv. utáni SZJA) Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Építményadó Épület után fizetett idegenforgalmi adó Magánszemélyek kommunális adója Telekadó Vagyoni tipusú adók ÁFA Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Értékesítési és forgalmi adók Fogyasztási adók (jövedéki, regisztrációs, energiaadó) Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók (játékadó) Belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része Belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része Gépjárműadók Környezetterhelési díj Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó Talajterhelési díj Korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+27+28+29+30) Igazgatási szolgáltatási díjak Környezetvédelmi bírság Természetvédelmi bírság Építésügyi bírság
0 39 000 0 280 047 291 285
0 12 382 0 160 257 171 495
#ZÉRÓOSZTÓ! 31,75% #ZÉRÓOSZTÓ! 57,23% 58,88%
0 0 0 0 0
0 12 382 0 147 726 158 964
0 0 0 12 531 12 531
B311
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
B312 B31 B32 B33
0 0 0 0 10 000 0 75 622 1 700 87 322 0 180 564 0 180 564 0 0 0 21 178 21 178 0 1 290 1 500 143 2 933 204 675 6 700 0 0 0
0 0 0 0 10 229 0 77 502 833 88 564 0 202 829 0 202 829 0 0 0 21 341 21 341 0 1 452 1 620 26 3 098 227 268 6 218 0 0 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 102,29% #ZÉRÓOSZTÓ! 102,49% 49,00% 101,42% #ZÉRÓOSZTÓ! 112,33% #ZÉRÓOSZTÓ! 112,33% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 100,77% 100,77% #ZÉRÓOSZTÓ! 112,56% 108,00% 18,18% 105,63% 111,04% 92,81% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 10 229 0 77 502 833 88 564 0 202 829 0 202 829 0 0 0 21 341 21 341 0 1 452 1 620 26 3 098 227 268 6 218 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
5 500 12 200 304 197 0 0 16 472 0 0 16 472 5 312 350 5 662 0 0 0
3 980 10 198 326 030 0 0 15 788 0 0 15 788 4 455 416 4 871 0 0 0
72,36% 83,59% 107,18% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 95,85% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 95,85% 83,87% 118,86% 86,03% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 980 10 198 326 030 0 0 15 787 0 0 15 787 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 1 0 0 1 4 455 416 4 871 0 0 0
B25 B2
B34
B351 B352 B353
B354
B355 B35
Szabálysért.-i pénz- és helysz.-i bírság és a közl. szabályszeg. után kiszabott közig. bírság helyi önk.-i rész 32 33 34
35
36
Egyéb bírságok Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek (=22+23+24+25+31+32) Áru- és készletértékesítés ellenértéke Alkalmazottak térítési díjbevétele Bérleti és lízing díjbevétel Út használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj Egyéb szolgáltatások nyújtása miatti bevétel Szolgáltatások ellenértéke Államháztartáson belülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Államháztartáson kívülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Közvetített szolgáltatások értéke Önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, kezelésbe adásból származó bevétel Önkormányzati vagyon koncesszióból származó bevétele Önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel
B36 B3 B401
B402
B403
16
37
Önkormányzati vagyon bérleti és lízing díjbevétele (lakbér, helyiségbérleti díj, tárgyi eszköz bérleti díja) Önkormányzati vagyon haszonbérbe adásából származó bevétel Vadászati jog bérbeadásából származó bevétel Önkormányzati lakások cseréjéből származó bevétel Egyéb önkormányzati tulajdonosi bevételek Önkormányzati alrendszer tulajdonosi bevételei Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék Egyéb önkormányzati osztalékbevétel Egyéb önkormányzati hozambevétel Önkormányzati alrendszer osztalékbevételei Tulajdonosi bevételek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 5 138 11 552 16 690 0 0 0 0
0 0 0 0 5 286 1 074 6 360 4 235 0 0 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 102,88% 9,30% 38,11% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
0 7 880 0 0
0 6 506 0 0
#ZÉRÓOSZTÓ! 82,56% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0
0 0 0 0
0 6 506 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
7 880 7 880 0 5 922 52 626 4 429 38 354 0 0 0 42 783 0 0 0 0 859 0 0
6 506 6 506 0 6 661 44 421 0 46 446 0 0 0 46 446 0 0 0 0 688 0 0
82,56% 82,56% #ZÉRÓOSZTÓ! 112,48% 84,41% 0,00% 121,10% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 108,56% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 80,09% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 452 25 761 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 506 6 506 0 5 209 18 660 0 46 446 0 0 0 46 446 0 0 0 0 688 0 0
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
Egyéb külföldiektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
B404
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1/a számú melléklet 2. oldal
38
39 40
41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
Intézményi ellátási díjak bevételei Tanulók, hallgatók által fizetett költségtérítés díjbevételei Egyéb ellátási díjak bevételei Ellátási díjak Kiszámlázott egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolgáltatások ÁFÁ-ja Kiszámlázott egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFÁ-ja Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Államháztartáson belüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belül értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson belülről kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson kívülről kapott kamatbevételek Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B405
B406 B407
B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5 B61
1/a számú melléklet 0 0 0 0 0 0 0 0 4 287 999 0 1 074 4 287 2 073 4 235 0 0 0 0 0 0 0
17
52
53 54 55
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól működési célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől működési célú átvett pénzeszközök EU-tól működési célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B62
B63 B6 B71
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése 56
57 58 59
Egyéb külföldiektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől felhalmozási célú átvett pénzeszközök EU-tól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)
B72
B73 B7 B1-B7
859 0 0 0 769 60 0 0 0 829 1 688 0 0
688 0 0 0 563 60 0 0 0 623 1 311 0 0
80,09% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 73,21% 100,00% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 75,15% 77,67% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 563 0 0 0 0 563 563 0 0
688 0 0 0 0 60 0 0 0 60 748 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ!
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
#ZÉRÓOSZTÓ!
0
0
0
0 0 0 0 5 824 5 321 0 0 0 0 11 145 11 145 1 642 276
0 0 0 0 5 824 5 000 0 0 0 0 10 824 10 824 1 529 071
#ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 100,00% 93,97% #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! 97,12% 97,12% 93,11%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 62 0 0 0 0 0 62 62 1 355 404
0 0 0 0 5 762 5 000 0 0 0 0 10 762 10 762 173 667
1/a számú melléklet 3. oldal
18
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
1/b melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Polgármesteri Hivatal ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01
02
03
04 05 06
Önkormányzati hivatal működésének támogatása A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása Közvilágítás fenntartásának támogatása Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása Közutak fenntartásának támogatása Településüzemeltetéshez kapcsolódó támogatás Egyéb önkormányzati feladatok támogatása (adóerő-képesség szerinti) A települési önkormányzatok működésének támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása Óvodaműködtetési támogatás Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Szoc. tv. 37. § (1) a)-d) szerint kifizetett rendszeres szociális segélyekre kapott támogatás Szoc. tv. 38. § (2) és (5) alapján járó laásfenntartásra kifizetett összegekre járó támogatás Szoc. tv. 35. § (1) alapján folyósított FHT után kifizetett összegekre járó támogatás Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz Családsegítés támogatása Gyermekjóléti szolgálat támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatainak támogatása Szociális étkeztetés támogatása Házi segítségnyújtás támogatása Falugondnoki, vagy tanyagondnoki szolgáltatás támogatása Időskorúak nappali intézményi ellátásának támogatása Gyermekek napközbeni ellátásának támogatása (bölcsődei ellátás) Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása Intézmény-üzemeltetési támogatás Az önk. által az idősek átmen-i és tartós, ill. a hajléktalan szem. részére nyújtott tartós szoc. ell. fel. tám. A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása Gyermekétkeztetés támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
B111
B112
B113
B114 B115 B116
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %a
Mód. Ei. 2014.12.31
4. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
Feladat szerinti bontás állami feladat
önként vállalt feladat
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
19
07 08 09
10 11
12 13
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+03+04+05+06) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése helyi önk.-októl és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése társulásoktól és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervektől működési célú támogatások bevételei Központi kezelésű szervtől működési célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2 Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok társfin. miatt műk.-i c. támogatások bevétele Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei Fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei TB pénzügyi alapjaitól működési célú támogatások bevételei Elkülönített állami pénzalaptól működési célú támogatások bevételei Helyi önkormányzattól és azok ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Társulástól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Térségi fejlesztési tanácstól ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Államháztartáson belüli szervektől, működési célból, végleges jelleggel kapott bevételek Államháztartáson belüli szervezetek számára működési célból, végleges jelleggel nyújtott támogatások és más ellenérték néküli kifizetések a kiadás elszámolását követő években történő visszafizetéséből származó bevételek Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+08+09+10+11+12)
B11 B12 B13
B14 B15
0 0 0 0 0 0 0 4 857 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 4 846 0 0 0
0 0 0 0 0 1 967 0 0 0 6 824
6 824 6 824
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 4 846 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 ###########
0
0
0
########### ########### ########### ########### 100,00% ########### ########### ########### 99,84%
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 1 967 0 0 0 6 813
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 ###########
0
0
0
99,84% 99,84%
0 0
6 813 6 813
0 0
1/b számú melléklet 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 1 967 0 0 0 6 813
0 B16 B1
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 99,77% ########### ########### ###########
6 813 6 813
1/b számú melléklet 1. oldal
14 15
16 17
Felhalmozási célú központosított támogatások Címzett támogatások Céltámogatások Vis maior támogatások Egyéb központi felhalmozási célú támogatások (Lakossági közműfejlesztési tám.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű szervtől felhalmozási célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2 Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok hazai társfin.-a miatt felhalmozási c. tám-i bev. Támogatás 1 Támogatás 2 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele TB pénzügyi alapjaitól felhalmozási célú támogatások bevétele Elkülönített állami pénzalaptól felhalmozási célú támogatások bevétele
B21 B22
B23 B24
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ###########
20
18 19 20 21 22 23 24
25
26 27 28
29
30 31
Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i célú támogatások bevétele Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalmozási célú támogatások bevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+15+16+17+18) Magánszemélyek jövedelemadói (SZJA, jogvisz. megszűnéséhez k. különadó, termőföld bérbeadásából származó jöv. utáni SZJA) Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Építményadó Épület után fizetett idegenforgalmi adó Magánszemélyek kommunális adója Telekadó Vagyoni tipusú adók ÁFA Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Értékesítési és forgalmi adók Fogyasztási adók (jövedéki, regisztrációs, energiaadó) Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók (játékadó) Belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része Belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része Gépjárműadók Környezetterhelési díj Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó Talajterhelési díj Korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+27+28+29+30) Igazgatási szolgáltatási díjak Környezetvédelmi bírság Természetvédelmi bírság Építésügyi bírság
B25 B2
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
B311
0
0 ###########
0
0
0
B312 B31 B32 B33
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 39 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 39 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 100,00% ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 39 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
###########
0
0
0
777 816 816 3 0 30 0 404 434 1 437 14 1 451 0 0 0 0
446 485 485 2 0 27 0 404 431 2 207 14 2 221 0 0 0 0
57,40% 59,44% 59,44% 66,67% ########### 90,00% ########### 100,00% 99,31% 153,58% 100,00% 153,07% ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
446 485 485 0 0 0 0 369 369 2 207 0 2 207 0 0 0 0
0 0 0 2 0 27 0 35 62 0 14 14 0 0 0 0
B34
B351 B352 B353
B354
B355 B35
Szabálysért.-i pénz- és helysz.-i bírság és a közl. szabályszeg. után kiszabott közig. bírság helyi önk.-i rész 32 33 34
35
36
Egyéb bírságok Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek (=22+23+24+25+31+32) Áru- és készletértékesítés ellenértéke Alkalmazottak térítési díjbevétele Bérleti és lízing díjbevétel Út használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj Egyéb szolgáltatások nyújtása miatti bevétel Szolgáltatások ellenértéke Államháztartáson belülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Államháztartáson kívülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Közvetített szolgáltatások értéke Önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, kezelésbe adásból származó bevétel Önkormányzati vagyon koncesszióból származó bevétele Önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel Önkormányzati vagyon bérleti és lízing díjbevétele (lakbér, helyiségbérleti díj, tárgyi eszköz bérleti díja)
B36 B3 B401
B402
B403
21
37
Önkormányzati vagyon haszonbérbe adásából származó bevétel Vadászati jog bérbeadásából származó bevétel Önkormányzati lakások cseréjéből származó bevétel Egyéb önkormányzati tulajdonosi bevételek Önkormányzati alrendszer tulajdonosi bevételei Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék Egyéb önkormányzati osztalékbevétel Egyéb önkormányzati hozambevétel Önkormányzati alrendszer osztalékbevételei Tulajdonosi bevételek
B404
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 741 0 741 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### 139,29% ########### 139,29% ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
########### ########### ########### 101,95% 128,50% ########### ########### 100,00% ########### ########### 100,00% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 021 4 290 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 75 201 0 0 26 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0
0 ########### 0 ###########
0 0
0 0
0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1/b számú melléklet 2. oldal
38
39 40
41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
Intézményi ellátási díjak bevételei Tanulók, hallgatók által fizetett költségtérítés díjbevételei Egyéb ellátási díjak bevételei Ellátási díjak Kiszámlázott egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolgáltatások ÁFÁ-ja Kiszámlázott egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFÁ-ja Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Államháztartáson belüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belül értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson belülről kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson kívülről kapott kamatbevételek Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B405
B406 B407
B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5 B61
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése 52
Egyéb külföldiektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
B62
0 0 0 0 532 0 532 0 0 0 0
0 0 0 1 075 3 495 0 0 26 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 096 4 491 0 0 26 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0
1/b számú melléklet 0 0 0 0 693 0 693 0 0 0 0
0 0 0 0 48 0 48 0 0 0 0
22
53 54 55
Pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól működési célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől működési célú átvett pénzeszközök EU-tól működési célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B63 B6 B71
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése 56
57 58 59
Egyéb külföldiektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől felhalmozási célú átvett pénzeszközök EU-tól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)
B72
B73 B7 B1-B7
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 11 588
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 227
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 11 161
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 11 815
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 105,86%
1/b számú melléklet 3. oldal
23
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS
1/c melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Mezőberény Város Óvodai Intézménye ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01
02
03
04 05 06
Önkormányzati hivatal működésének támogatása A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása Közvilágítás fenntartásának támogatása Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása Közutak fenntartásának támogatása Településüzemeltetéshez kapcsolódó támogatás Egyéb önkormányzati feladatok támogatása (adóerő-képesség szerinti) A települési önkormányzatok működésének támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Óvodapedagógusok és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása Óvodaműködtetési támogatás Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Szoc. tv. 37. § (1) a)-d) szerint kifizetett rendszeres szociális segélyekre kapott támogatás Szoc. tv. 38. § (2) és (5) alapján járó laásfenntartásra kifizetett összegekre járó támogatás Szoc. tv. 35. § (1) alapján folyósított FHT után kifizetett összegekre járó támogatás Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz Családsegítés támogatása Gyermekjóléti szolgálat támogatása Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatainak támogatása Szociális étkeztetés támogatása Házi segítségnyújtás támogatása Falugondnoki, vagy tanyagondnoki szolgáltatás támogatása Időskorúak nappali intézményi ellátásának támogatása Gyermekek napközbeni ellátásának támogatása (bölcsődei ellátás) Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása Intézmény-üzemeltetési támogatás Az önk. által az idősek átmen-i és tartós, ill. a hajléktalan szem. részére nyújtott tartós szoc. ell. fel. tám. A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása Gyermekétkeztetés támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
B111
B112
B113
B114 B115 B116
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %a
Mód. Ei. 2014.12.31
4. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
Feladat szerinti bontás állami feladat
önként vállalt feladat
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24
07 08 09
10 11
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+03+04+05+06) Elvonások és befizetések bevételei Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése helyi önk.-októl és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások kölcsönök visszatérülése társulásoktól és ktgv-i szerveitől Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervektől működési célú támogatások bevételei Központi kezelésű szervtől működési célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2
B11 B12 B13
B14 B15
Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok társfin. miatt műk.-i c. támogatások bevétele
12 13
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei Fejezeti kezelésű előirányzattól működési célú támogatások bevételei TB pénzügyi alapjaitól működési célú támogatások bevételei Elkülönített állami pénzalaptól működési célú támogatások bevételei Helyi önkormányzattól és azok ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Társulástól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Térségi fejlesztési tanácstól ktgv.-i szervétől működési célú támogatások bevételei Államháztartáson belüli szervektől, működési célból, végleges jelleggel kapott bevételek Államháztartáson belüli szervezetek számára működési célból, végleges jelleggel nyújtott támogatások és más ellenérték néküli kifizetések a kiadás elszámolását követő években történő visszafizetéséből származó bevételek Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=07+08+09+10+11+12)
0 0 0 0 0 0 0 0 0 483 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 383 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 79,30% ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 383 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
483
383
79,30%
0
383
0
0 483 0 3 592 5 227 0 0 0 9 302
0 383 0 3 021 5 227 0 0 0 8 631
########### 79,30% ########### 84,10% 100,00% ########### ########### ########### 92,79%
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 383 0 3 021 5 227 0 0 0 8 631
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 ###########
0
0
0
92,79% 92,79%
0 0
8 631 8 631
0 0
1/c számú melléklet 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 B16 B1
9 302 9 302
8 631 8 631
1/c számú melléklet 1. oldal
14 15
16 17
Felhalmozási célú központosított támogatások Címzett támogatások Céltámogatások Vis maior támogatások Egyéb központi felhalmozási célú támogatások (Lakossági közműfejlesztési tám.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről Központi ktgv.-i szervtől felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű szervtől felhalmozási célú támogatások bevételei Projekt 1 Projekt 2 Fejezeti kezelésű előirányzattól EU-s programok és azok hazai társfin.-a miatt felhalmozási c. tám-i bev. Támogatás 1 Támogatás 2 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele Központi kezelésű előirányzattól felhalmozási célú támogatások bevétele TB pénzügyi alapjaitól felhalmozási célú támogatások bevétele Elkülönített állami pénzalaptól felhalmozási célú támogatások bevétele Helyi önk.-toktól és azok ktgv.-i szervétől felhalm.-i célú támogatások bevétele
B21 B22
B23 B24
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
25
18 19 20 21 22 23 24
25
26 27 28
29
30 31
32 33 34
35
36
Társulástól és ktgv.-i szervétől felhalmozási célú támogatások bevétele Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=14+15+16+17+18) Magánszemélyek jövedelemadói (SZJA, jogvisz. megszűnéséhez k. különadó, termőföld bérbeadásából származó jöv. utáni SZJA) Társaságok jövedelemadói Jövedelemadók (=20+21) Szociális hozzájárulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Építményadó Épület után fizetett idegenforgalmi adó Magánszemélyek kommunális adója Telekadó Vagyoni tipusú adók ÁFA Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó Értékesítési és forgalmi adók Fogyasztási adók (jövedéki, regisztrációs, energiaadó) Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók (játékadó) Belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része Belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része Gépjárműadók Környezetterhelési díj Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó Talajterhelési díj Korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók Termékek és szolgáltatások adói (=26+27+28+29+30) Igazgatási szolgáltatási díjak Környezetvédelmi bírság Természetvédelmi bírság Építésügyi bírság
B25 B2
0 0 0
0 ########### 0 ########### 0 ###########
0 0 0
0 0 0
0 0 0
B311
0
0 ###########
0
0
0
B312 B31 B32 B33
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Szabálysért.-i pénz- és helysz.-i bírság és a közl. szabályszeg. után kiszabott közig. bírság helyi önk.-i rész
0
0
###########
0
0
0
Egyéb bírságok Egyéb közhatalmi bevételek Közhatalmi bevételek (=22+23+24+25+31+32) Áru- és készletértékesítés ellenértéke Alkalmazottak térítési díjbevétele Bérleti és lízing díjbevétel Út használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj Egyéb szolgáltatások nyújtása miatti bevétel Szolgáltatások ellenértéke Államháztartáson belülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Államháztartáson kívülre továbbszámlázott közvetített szolgáltatások bevételei Közvetített szolgáltatások értéke Önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, kezelésbe adásból származó bevétel Önkormányzati vagyon koncesszióból származó bevétele Önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel Önkormányzati vagyon bérleti és lízing díjbevétele (lakbér, helyiségbérleti díj, tárgyi eszköz bérleti díja) Önkormányzati vagyon haszonbérbe adásából származó bevétel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
B34
B351 B352 B353
B354
B355 B35
B36 B3 B401
B402
B403
26
37
Vadászati jog bérbeadásából származó bevétel Önkormányzati lakások cseréjéből származó bevétel Egyéb önkormányzati tulajdonosi bevételek Önkormányzati alrendszer tulajdonosi bevételei Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék Egyéb önkormányzati osztalékbevétel Egyéb önkormányzati hozambevétel Önkormányzati alrendszer osztalékbevételei Tulajdonosi bevételek
B404
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
1/c számú melléklet 2. oldal
38
39 40
41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
Intézményi ellátási díjak bevételei Tanulók, hallgatók által fizetett költségtérítés díjbevételei Egyéb ellátási díjak bevételei Ellátási díjak Kiszámlázott egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolgáltatások ÁFÁ-ja Kiszámlázott egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFÁ-ja Kiszámlázott általános forgalmi adó Általános forgalmi adó visszatérítése Államháztartáson belüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belül értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson belüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson belülről kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli betétek után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli értékesített hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott kamatbevételek Államháztartáson kívüli adott kölcsön, visszatérítendő tám., egyéb követelés jellegű bevételek utáni kamat Államháztartáson kívülről kapott kamatbevételek Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek (=34+…+43) Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek (=45+…+49) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B405
B406 B407
B408 B409 B410 B4 B51 B52 B53 B54 B55 B5 B61
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése 52
Egyéb külföldiektől működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök
B62
4 449 0 0 4 449 1 201 0 1 201 1 135 0 0 0
99,98% ########### ########### 99,98% 100,00% ########### 100,00% 100,00% ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 6 0 0
0 ########### 6 100,00% 0 ########### 0 ###########
0 0 0 0
0 6 0 0
0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
100,00% 100,00% ########### ########### 99,99% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 6 0 0 6 790 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0
0 ########### 0 ########### 0 ###########
0 0 0
0 0 0
0 0 0
6 6 0 0 6 791 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 448 0 0 4 448 1 201 0 1 201 1 135 0 0 0
1/c számú melléklet 4 448 0 0 4 448 1 201 0 1 201 1 135 0 0 0
6 6 0 0 6 790 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27
53 54 55
Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól működési célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól működési célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől működési célú átvett pénzeszközök EU-tól működési célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől működési célú átvett pénzeszközök Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök (=51+52+53) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Háztartásoktól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Egyházi jogi személytől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése EU-tól felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
B63 B6 B71
Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatérülése 56
57 58 59
Egyéb külföldiektől felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről Pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pénzügyi vállalkozástól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Háztartásoktól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Nonprofit szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyházi jogi személytől felhalmozási célú átvett pénzeszközök EU-tól felhalmozási célú átvett pénzeszközök Kormányoktól és nemzetközi szervezetektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb külföldiektől felhalmozási célú átvett pénzeszközök Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=55+56+57) Költségvetési bevételek (=13+19+33+44+50+54+58)
B72
B73 B7 B1-B7
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 421
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 093
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 421
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 95,82%
1/c számú melléklet 3. oldal
28
2. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Mezőberény Város Önkormányzat és Intézményei 2014. évi működési költségvetés kiadásai adatok eFtban
1. 1.
Rovat
Előir. neve
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
Működési költségvetés -kiadások
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
állami önként kötelező felada vállalt feladat t feladat
Önkormányzat Működési költségvetés kiadások
1.
K1
152 438
142 877
93,73%
0
97 557 45 320
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
25 242
23 363
92,56%
0
16 124
3.
Dologi kiadások
K3
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
357 470 11 547
217 998 7 888
60,98% 68,31%
0 0
106 365 317
K5
131 066
69 194
52,79%
0
677 763
461 320
68,07%
0
274 567
186 753
1.
5. 1.
Önkormányzat összesen
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal Működési költségvetés kiadások
1.
7 239 111 633 7 571
54 204 14 990
K1
107 843
106 113
98,40%
0
105 943
170
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
3.
Dologi kiadások
K3
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
32 423 42 601 105 594
30 355 34 464 93 501
93,62% 80,90% 88,55%
0 0 0
30 309 34 464 93 501
46 0 0
K5
0
0
0
0
0
288 461
264 433
91,67%
0
264 217
216
1.
5.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal összesen 3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye Működési költségvetés kiadások
1.
K1
145 339
133 433
91,81%
0
133 433
0
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
3.
Dologi kiadások
K3
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
37 641 40 885 0
92,97% 85,54%
4.
40 488 47 797 0
0 0 0
37 641 40 885 0
0 0 0
K5
0
0
0
0
0
233 624
211 959
0
211 959
0
1.
5. 3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye összesen
4.
Városi Közszolgáltató Intézmény 1.
Mód. Ei. 2014.12.31
Feladat szerinti bontás
90,73%
Működési költségvetés -
29
kiadások K1
163 202
155 765
95,44%
0
144 304 11 461
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
40 634
38 805
3.
Dologi kiadások
K3
477 632
268 634
95,50% 56,24%
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
0
0
0 0 0
35 884 2 921 253 586 15 048 0 0
K5
0
0
0
0
0
681 468
463 204
67,97%
0
433 774
29 430
114 852
1.
5. 4.
Városi Közszolgáltató Intézmény összesen Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Működési költségvetés kiadások
5. 1.
K1
178 738
175 104
97,97%
0
60 252
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
47 296
45 552
3.
Dologi kiadások
K3
114 447
113 693
96,31% 99,34%
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
0
0
0 0 0
16 246 29 306 34 237 79 456 0 0
K5
0
0
0
1.
5. 5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat összesen
6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Működési költségvetés kiadások
1.
340 481
334 349
98,20%
0
110 735
K1
43 998
43 782
99,51%
0
40 349
3 433
2.
K2
10 890
10 680
3.
Dologi kiadások
K3
49 018
48 831
98,07% 99,62%
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
0
0
0 0 0
9 981 42 713 0
699 6 118 0
K5
0
0
0
0
0
103 906
103 293
0
93 043
10 250
175 236
5. 6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ összesen
1.
99,41%
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei Működési költségvetés kiadások
1.
K1
791 558
757 074
95,64%
0
581 838
2.
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K2
186 396
94,63%
0
3.
Dologi kiadások
K3
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
196 973 1 088 965 117 141
724 505 101 389
66,53% 86,55%
0 0
146 185 40 211 212 512 250 255 93 818 7 571
K5
131 066
69 194
52,79%
0
54 204 14 990
2 325 703
1 838 558
79,05%
0
1.
5. 1.
0 223 614
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1.
1.
0
Önkormányzat és intézményei összesen
1 388 295
450 263
30
Azaz 1.
1.
Működési költségvetés -kiadások összesen K1
791 558
757 074
95,64%
0
581 838
2.
K2
186 396
94,63%
0
3.
Dologi kiadások
K3
4.
Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K4
196 973 1 088 965 117 141
724 505 101 389
66,53% 86,55%
0 0
146 185 40 211 212 512 250 255 93 818 7 571
K5
131 066
69 194
52,79%
0
54 204 14 990
2 325 703
1 838 558
79,05%
0
5. 1.
1.
175 236
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1.
Működési költségvetés -kiadások mindösszesen
1 388 295
450 263
2. számú melléklet 1. oldal
31
2. sz. melléklet Mezőberény Város Önkormányzat és Intézményei 2014. évi felhalmozási költségvetés -kiadások adatok eFtban
1. 1.
Rovat
Előir. neve
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
Felhalmozási költségvetés- kiadások
Mód. Ei. 2014.12.3 1
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
Feladat szerinti bontás
állami felad at
kötelező feladat
önké nt vállalt felada t
Önkormányzat Felhalmozási költségvetés kiadások
2.
27,20%
0
139 488
56 836
62,30%
0
30 224
18 900
16 540
87,51%
0
972
19 548 26 612 15 568
694 870
232 412
33,45%
0
170 684
61 728
11 676 13 060 0
7 421 9 029 0
63,56% 69,13%
0 0 0
7 421 9 029 0
0 0 0
24 736
16 450
66,50%
0
16 450
0
4 511 0 0
3 645 0 0
80,80%
0 0 0
3 645 0 0
0 0 0
4 511
3 645
80,80%
0
3 645
0
0 0 0
2 670 5 893 12 382
160 0 0
584 738 159 036
1.
Beruházási kiadások
K6
2.
Felújítások
K7
91 232
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
1.
Önkormányzat összesen
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal Felhalmozási költségvetés kiadások
2. 1.
Beruházási kiadások
K6
2.
Felújítások
K7
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
2.
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal összesen
3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye Felhalmozási költségvetés kiadások
2. 1.
Beruházási kiadások
K6
2.
Felújítások
K7
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
3.
Mezőberény Város Óvodai Intézménye összesen
4.
Városi Közszolgáltató Intézmény Felhalmozási költségvetés kiadások
2. 1.
Beruházási kiadások
K6
5 995
2 830
2.
Felújítások
K7
6 100
5 893
K8
39 000
12 382
47,21% 96,61% 31,75%
51 095
21 105
41,31%
0
20 945
160
2 851
2 851
100,00%
0
277
2 574
3. 4. 5. 2. 1.
Egyéb felhalmozási kiadások Városi Közszolgáltató Intézmény összesen Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Felhalmozási költségvetés kiadások Beruházási kiadások
K6
32
0 0
810 0
0 0
3 661
100,00%
0
1 087
2 574
328 3 493 0
328 3 366 0
100,00% 96,36%
0 0 0
328 1 501 0
0 1 865 0
3 821
3 694
96,68%
0
1 829
1 865
28,87%
0
153 829
Felújítások
K7
810
810
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
0
0
3 661
5.
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat összesen
6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Felhalmozási költségvetés kiadások
2. 1.
Beruházási kiadások
K6
2.
Felújítások
K7
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
6.
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ összesen
1.
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei Felhalmozási költségvetés kiadások
2.
1.
100,00%
2.
1.
Beruházási kiadások
K6
610 099 176 111
2.
Felújítások
K7
114 695
75 934
66,21%
0
47 457
3.
Egyéb felhalmozási kiadások
K8
57 900
28 922
49,95%
0
13 354
782 694 280 967
35,90%
0
214 640
Felhalmozási költségvetés -kiadások összesen
22 282 28 477 15 568 66 327
2. számú melléklet 2. oldal
33
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS RÉSZLETES KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
2/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Önkormányzat ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
4.
01
Törvény szerinti illetmények, munkabérek
K1101
130 859
122 379
02
Normatív jutalmak
K1102
0
0
03
Céljuttatás, projektprémium
K1103
0
0
04
Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat
K1104
588
350
05
Végkielégítés
K1105
0
0
06
Jubileumi jutalom
K1106
0
0
Étkezési hozzájárulás
96
0
Üdülési hozzájárulás
0
0
608
608
Széchenyi Pihenő Kártya
0
0
Iskolakezdési támogatás
0
0
Önkéntes biztosító pénztárakba befizetés
0
0
Egyéb béren kívüli juttatások
0
0
Erzsébet-utalvány
07
Béren kívüli juttatások
K1107
704
608
08
Ruházati költségtérítés
K1108
0
0
09
Közlekedési költségtérítés
K1109
50
50
10
Egyéb költségtérítések
K1110
0
0
11
Lakhatási támogatások
K1111
0
0
12
Szociális támogatások
K1112
0
0
Belföldi napidíj
15
0
Külföldi napidíj
0
0
Biztosítási díj
0
0
Kereset-kiegészítés fedezete
0
0
Foglalkoztatottakat megillető munkáltatói kártérítési kiadások, egyéb kiegészítések
0
0
2 055 2 070 134 271 0
1 801 1 801 125 188 0
13 14
Egyéb sajátos juttatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+02+03+04+05+06+07+08+09+10+11+12+13) Közjogi méltóságok juttatásai
K1113 K11
Feladat szerinti bontás
Teljesítés %-a
93,52% ########## # ########## # 59,52% ########## # ########## # 0,00% ########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # ########## # 86,36% ########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # 0,00% ########## # ########## # ########## # ########## # 87,64% 87,00% 93,24% ##########
0
84 234
önként vállalt feladat 38 145
0
0
0
0
0
0
0
350
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
552
56
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
552
56
0
0
0
0
0
50
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0
1 250 1 250 86 386 0
551 551 38 802 0
állami feladat
kötelező feladat
34
Országgyűlési képviselők juttatásai
0
0
9 641
9 587
0
0
9 641 1 312 1 368 2 680
9 587 1 312 1 022 2 334
Prémiumévek programban résztvevők juttatásai
0
0
Egyszerűsített foglalkoztatás alá tartozó munkavállalók személyi juttatásai
0
0
Bolyai Ösztöndíj, MTA doktori tiszt. díj, akadémikusok és a Magyar Műv.-i Akadémia tagjai tiszt. díj
0
0
További munkaviszonyt létesítők juttatásai
128
128
Felmentett munkavállalók egyéb juttatásai
0
0
85
85
0
0
578 5 055 5 846 18 167 152 438 24 167
500 5 055 5 768 17 689 142 877 22 477
0
0
407 366
389 220
Korkedvezmény-biztosítási járulék
0
0
Rehabilitációs hozzájárulás
0
0
302
277
0
0
25 242 1
23 363 1
0
0
100
0
Folyóirat-beszerzés
0
0
Egyéb információhordozó-beszerzés
0
0
712 813
63 64
0
0
250
120
0
0
2 828 1 161
2 183 1 109
Önkormányzati képviselők, polgármesterek, közgyűlés elnökök, tagjainak juttatásai Egyéb választott tisztségviselők juttatásai 15
16
Választott tisztségviselők juttatásai Állományba nem tartozók megbízási díja Állományba nem tartozók tiszteletdíja, szerzői díja, honoráriuma, újítási és találmányi díja Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások
K121
K122
Nem foglalkoztatottaknak adományozott kitüntetések, díjak, pénzjutalmak Fegyveres erők, testületi, rendvédelmi szervek állományába nem tartozók juttatásai
17 18 19
Reprezentációs kiadások Egyéb különféle külső személyi juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Szociális hozzájárulási adó
K123 K12 K1
Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) Egészségügyi hozzájárulás Táppénz hozzájárulás
Munkáltatót terhelő SZJA Egyéb munkaadókat terhelő járulékok 20
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Gyógyszerbeszerzés
K2
Vegyszerbeszerzés Könyvbeszerzés
21
Egyéb szakmai anyagbeszerzés Szakmai anyagok beszerzése Élelmiszer-beszerzés Irodaszer-, nyomtatványbeszerzés, sokszorosításhoz kapcsolódó anyagbeszerzés Tüzelőanyag-beszerzés Hajtó- és kenőanyag-beszerzés Munkaruha, védőruha, formaruha egyenruha beszerzés
K311
# ########## # 99,44% ########## # 99,44% 100,00% 74,71% 87,09% ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## # 100,00% ########## # 86,51% 100,00% 98,67% 97,37% 93,73% 93,01% ########## # 95,58% 60,11% ########## # ########## # 91,72% ########## # 92,56% 100,00% ########## # 0,00% ########## # ########## # 8,85% 7,87% ########## # 48,00% ########## # 77,19% 95,52%
0
0
0
0
9 587
0
0
0
0
0 0 0 0
9 587 0 1 022 1 022
0 1 312 0 1 312
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
128
0
0
0
0
0
85
0
0
0
0 0 0 0 0 0
500 62 562 11 171 97 557 15 336
0 4 993 5 206 6 518 45 320 7 141
0
0
0
0 0
388 125
1 95
0
0
0
0
0
0
0
275
2
0
0
0
0 0
16 124 0
7 239 1
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
63 63
0 1
0
0
0
0
120
0
0
0
0
0 0
1 525 822
658 287
35
22
Egyéb üzemeltetési, fenntartási anyagbeszerzés Üzemeltetési anyagok beszerzése
10 245 14 484
6 389 9 801
Árubeszerzés
0
0
Göngyölegbeszerzés
0
0
0
0
15 297
9 865
23
Árubeszerzés
24
Készletbeszerzés (=21+22+23)
K312
K313 K31
62,36% 67,67% ########## # ########## # ########## # 64,49%
0 0
2 877 5 344
3 512 4 457
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
5 407
4 458
2/a számú melléklet 1. oldal 2/a számú melléklet Számítógépek, számítógépes rendszerek tervezési, tanácsadási, üzembe helyezési szolgáltatásai Számítástechnikai szoftverekhez, adatbázisokhoz kapcsolódó informatikai szolgáltatások
0
0
45
45
Informatikai eszközök, szolgáltatások bérleti, lízing díja
0
0
Informatikai eszközök karbantartási szolgáltatási díja
0
0
30
29
0
0
75 565 614 1 179 1 254 30 682 13 372
74 545 613 1 158 1 232 20 886 12 592
0
0
Adatátviteli célú távközlési díjak Egyéb különféle informatikai szolgáltatás díja 25
26 27
Informatikai szolgáltatások igénybevétele Nem adatátviteli célú távközlési díjak (telefon, telefax, telex, mobil-díjak; telefonkártyák díja) Egyéb különféle kommunikációs szolgáltatások Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Villamosenergia-szolgáltatási díjak Gázenergia-szolgáltatási díjak
K321
K322 K32
Távhő- és melegvíz-szolgáltatási díjak 28
Víz- és csatornadíjak Közüzemi díjak
K331
801 44 855
763 34 241
29
Vásárolt élelmezés
K332
0
0
0
0
893 893 644 7 132 1 249 8 381 3 642
818 818 618 5 508 1 250 6 758 3 245
0
0
29 336 32 978 2 232 8 039 640 84 966 95 877 183 628 521
23 500 26 745 2 210 6 065 322 72 975 81 572 150 752 402
PPP konstrukcióhoz kapcsolódó szolgáltatási díjak 30 31
32
Egyéb bérleti és lízing díjak Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Államháztartáson belüli közvetített szolgáltatások Államháztartáson kívüli közvetített szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Vásárolt közszolgáltatások
K333 K334
K335
Számlázott szellemi tevékenység 33
34 35
Egyéb szakmai szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Biztosítási szolgáltatási díjak Pénzügyi, befektetési szolgáltatási díjak Szállítási szolgáltatási díjak Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+29+30+31+32+33+34) Belföldi kiküldetések
K336
K337 K33
########## # 100,00% ########## # ########## # 96,67% ########## # 98,67% 96,46% 99,84% 98,22% 98,25% 68,07% 94,17% ########## # 95,26% 76,34% ########## # ########## # 91,60% 91,60% 95,96% 77,23% 100,08% 80,63% 89,10% ########## # 80,11% 81,10% 99,01% 75,44% 50,31% 85,89% 85,08% 82,10% 77,16%
0
0
0
0
45
0
0
0
0
0
0
0
0
29
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0
74 533 0 533 607 20 886 12 248
0 12 613 625 625 0 344
0
0
0
0 0
727 33 861
36 380
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0
25 25 603 0 0 0 3 245
793 793 15 5 508 1 250 6 758 0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
80 3 325 2 182 6 046 122 22 755 31 105 68 919 18
23 420 23 420 28 19 200 50 220 50 467 81 833 384
36
Külföldi kiküldetések 36 37 38
39
40
41
42
0
0
521 433 954 1 424 40 821 42 245 4 142 9 046 98 161 111 349
402 118 520 929 31 686 32 615 4 142 0 17 247 21 389
Államháztartáson belüli kamatkiadások
0
0
Államháztartáson kívüli kamatkiadások
0
0
0
0
Valutakészletek, devizaszámlán lévő devize forintra átváltásakor realizált árfolyamveszteség
0
0
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (vissza)vásárlásakor realizált árfolyamveszteség
0
0
Külföldi pénzértékre szóló befektetésekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség
0
0
Külföldi pénzértékre szóló kötelezettségekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség
0
0
Egyéb különféle pénzügyi műveletek kiadásai
0
0
0
0
0
0
Díjak, egyéb befizetések Késedelmi kamathoz, pótlékhoz, kötbérhez, perköltséghez, egyéb szankcióhoz kapcsolódó kiadás
1 663
1 583
0
0
Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó működési bevétel visszafizetéséhez kapcsolódó kiadás
0
0
0
0
Behajthatatlanná vált adott előlegekhez kapcsolódó kiadás
0
0
Vásárolt követelésekhez kapcsolódó kiadás
0
0
1 080 2 743 156 337 357 470
42 1 625 55 629 217 998
0
0
Családi pótlék
0
0
Anyasági támogatás
0
0
Gyermekgondozási segély
0
0
Gyermeknevelési támogatás
0
0
Gyermek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése
0
0
Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított levonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított le nem vonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolg.-ok áfabefizetése miatti kiadás Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immat. javak áfabefizetése miatti kiad. Kiszámlázott, fordított adózású vásárolt termékek, igénybe vett szolg.-ok áfabefizetése miatti kiad. Fizetendő általános forgalmi adó
Kamatkiadások
Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai
K341 K342 K34
K351
K352
K353
K354
Helyi adók, egyéb vám, illeték és adójellegű befizetések
Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó negatív előjelű közhatalmi bevétel év végén elszámolt kiadása
43 44 45
Egyéb különféle dologi kiadások Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+40+41+42+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44)
K355 K35 K3
46
Társadalombiztosítási ellátások
K41
########## # 77,16% 27,25% 54,51% 65,24% 77,62% 77,20% 100,00% 0,00% 17,57% 19,21% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 95,19% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 3,89% 59,24% 35,58% 60,98% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ##########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 0 18 0 14 647 14 647 4 142 0 11 016 15 158
384 118 502 929 17 039 17 968 0 0 6 231 6 231
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 567
16
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0
42 1 609 31 414 106 365
0 16 24 215 111 633
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
37
Életkezdési támogatás
0
0
Otthonteremtési támogatás
0
0
Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások
0
0
Gyermektartásdíj megelőlegezése
0
0
GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása
0
0
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása (Gyvt. 20/A. §)
0
0
Kiegészítő gyermekvédelmitámogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka (Gvt. 20/B. §)
0
0
Óvodáztatási támogatás(Gyvt. 20/C. §)
0
0
3 245
2 127
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 18. § (5))
0
0
Természetben nyújtott gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 20/C. § (4))
0
0
3 245
2 127
Helyi megállapítású rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 21. §)
47
Családi támogatások
K42
# ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 65,55% ########## # ########## # 65,55%
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 127
0
0
0
0
0
0
0
0
2 127
2/a számú melléklet 2. oldal 2/a számú melléklet 48
49
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések
0
0
Kormányhivatalok által folyósított ápolási díjak
0
0
Fogyatékos támogatás és vakok személyi járadéka
0
0
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása
0
0
Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása
0
0
Megváltozott munkaképességűek, illetve egészségkárosodottak kereset-kiegészítése
0
0
Kormányhivatalok által folyósított közgyógyellátás (Szoctv. 50. § (1) és (2))
0
0
Cukorbetegek támogatása
0
0
Helyi megállapítású ápolási díj (Szoctv. 43/B. §)
0
0
Helyi megállapítású közgyógyellátás (Szoctv. 50. (3))
0
0
0
0
Nemzetközi Foglalkoztatási Alapból folyósított passzív, ellátási típusú támogatások
0
0
Korhatár előtti ellátás és a fegyveres testületek volt tagjai szolgálati járandósága
0
0
Munkáltató befizetésből finanszírozott korengedményes nyugdíj
0
0
Átmeneti bányászjáradék
0
0
Szénjárandóság pénzbeli megváltása
0
0
Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások
K43
K44
########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## #
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
38
50
Mecseki bányászatban munkát végzők bányászati kereset-kiegészítése
0
0
Mezőgazdasági járadék
0
0
Foglalkoztatást helyettesítő támogatás (Szoctv. 35. § (1))
0
0
Polgármesterek korhatár előtti ellátása
0
0
0
0
Hozzájárulás lakossági energiaköltségekhez
0
0
Lakbértámogatás
0
0
Lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 38. § (1) a) és b))
0
0
Adósságcsökkentési támogatás (Szoctv. 55/A. § (1) b))
0
0
Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 47. § (1) b))
0
0
Adósságkez.-i szolg. keretében gáz-, vagy áramfogy.-t mérő készülék biztosítása (Szoctv. 55/A. § (3))
0
0
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások
K45
51
Lakhatással kapcsolatos ellátások
K46
0
0
52
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai
K47
0
0
0
0
0
0
Átmeneti pénzbeli segély (Szoctv. 45. §)
5 300
3 617
Temetési pénzbeli segély (Szoctv. 46. §)
0
0
500 2 002 7 802
317 1 377 5 311
0
0
Természetben nyújtott átmeneti segély (Szoctv. 47. § (1) c))
500
450
Természetben nyújtott temetési segély (Szoctv. 47. § (1) d))
0
0
Köztemetés
0
0
Rászorultságtól függő normatív kedvezmények (Gyvt. 151. § (5))
0
0
Önk. által saját hatáskörben (nem szoc. és gyermekvéd.-i ellátások alapján) adott természetbeni ellátás
0
0
500 8 302 11 547
450 5 761 7 888
0
0
22 371
22 369
A költségvetési maradványt és a vállakozási maradványt terhelő befizetési kötelezettség
0
0
A tervezettet meghaladó többletbevétel után teljesítendő befizetés
0
0
Központi alrendszerből nyújtott egyéb nem intézményi ellátások Rendszeres pénzbeli szociális segély (Szoctv. 37. § (1) a)-d))
Köztemetés Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított pénzbeli juttatás Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi pénzbeli ellátások Természetben nyújtott rendszeres szociális segély (Szoctv. 47. § (1) a))
53 54
Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi természetbeni ellátások Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+47+48+49+50+51+52+53)
K48 K4
55
Nemzetközi kötelezettségek
K501
A helyi önk. és a nemzetiségi önk. és a társulás részére a központi ktgv. Áht. 14. § (3) szerinti fejezetből folyósított támogatás jogosulatlan igénybvétele miatt a következő éveben visszafizetett összeg
########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 68,25% ########## # 63,40% 68,78% 68,07% ########## # 90,00% ########## # ########## # ########## # ########## # 90,00% 69,39% 68,31% ########## # 99,99% ########## # ########## #
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3 617
0
0
0
0 0 0
317 0 317
0 1 377 4 994
0
0
0
0
0
450
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 317 317
450 5 444 7 571
0
0
0
0
22 369
0
0
0
0
0
0
0
39
Az Áht. 47. §-a szerinti befizetési kötelezettség
0
0
56
Elvonások és befizetések
K502
22 371
22 369
57
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre
K503
0
0
Központi költségvetési szervnek működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Központi kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.)
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
TB pénzügyi alapjainak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Elkülönített állami pénzalapnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Társulásnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása
0
0
0
0
Központi költségvetési szervnek működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Központi kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.)
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
TB pénzügyi alapjainak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Elkülönített állami pénzalapnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Társulásnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése
0
0
0
0
50
50
Központi kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás (EU-s pr.)
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás
0
0
TB pénzügyi alapjainak egyéb működési c. támogatás
0
0
Elkülönített állami pénzalapnak egyéb működési c. támogatás
0
0
58
59
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek egyéb működési c. támogatás
K504
K505
########## # 99,99% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## #
0
0
0
0
22 369
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
50
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
40
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás
19 784 3 102 80
19 784 2 701 80
0
0
60
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre
K506
23 016
22 615
61
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K507
0
0
100,00% 87,07% 100,00% ########## # 98,26% ########## #
0 0 0
19 040 1 948 50
744 753 30
0
0
0
0
21 038
1 577
0
0
0
2/a számú melléklet 3. oldal 2/a számú melléklet Pénzügyi vállalkozásnak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
10 172
10 000
Egyházi jogi személynek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0
EU-nak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0
0
0
0
0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak működési c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Háztartásoknak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása Egyéb külföldieknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása 62
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
K508
10 172
10 000
63
Árkiegészítések, ártámogatások
K509
0
0
64
Kamattámogatások
K510
0
0
0
0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása
0
0
480 480
480 480
0
0
12 770 3 841
9 889 3 841
EU-nak egyéb működési célú támogatások nyújtása
0
0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb működési c. tám.-ok nyújtása
0
0
Egyéb külföldieknek egyéb működési célú támogatások nyújtása
0
0
17 091 58 416
14 210 0
Pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési célú támogatások nyújtása
Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb működési célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb működési célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb működési célú támogatások nyújtása
65 66
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok
K511 K512
########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 98,31% ########## # ########## # ########## # ########## # 98,31% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% 100,00% ########## # 77,44% 100,00% ########## # ########## # ########## # 83,14% 0,00%
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
10 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
10 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
480 480
0
0
0
0 0
6 956 3 841
2 933 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
10 797 0
3 413 0
41
67
Egyéb működési célú kiadások (=55+56+57+58+59+60+61+62+63+64+65+66) 1 Immateriális jav
K5
2 Immateriális jav 68
69
70
Immateriális javak beszerzése, létesítése 1 Ingatlan 2 Ingatlan Ingatlanok beszerzése, létesítése 1 Informatikai eszköz 2 Informatikai eszköz Informatikai eszközök beszerzése, létesítése 1 Egyéb tárgyi eszköz 2 Egyéb tárgyi eszköz 3 Egyéb tárgyi eszköz 4 Egyéb tárgyi eszköz
K61
K62
K63
5 Egyéb tárgyi eszköz
131 066 5 512
69 194 1 555
0
0
5 512 486 735 30 709 517 444 787 2 969 3 756 21 218 2 166 787 200
1 555 111 334 9 749 121 083 0 2 514 2 514 16 582 2 022 0 200
0
0
71
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése
K64
24 371
18 804
72
Részesedések beszerzése
K65
0
0
73
Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások
K66
0
0
74 75
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+69+70+71+72+73+74) 1 Ingatlan 2 Ingatlan
K67 K6
33 655 584 738 71 514 500
15 080 159 036 41 386 500
3 Ingatlan
0
0
4 Ingatlan
0
0
72 014
41 886
1 Informatikai eszköz
0
0
2 Informatikai eszköz
0
0
0
0
1 Egyéb tárgyi eszköz
6 233
6 233
2 Egyéb tárgyi eszköz
0
0
3 Egyéb tárgyi eszköz
0
0
76
77
Ingatlanok felújítása
Informatikai eszközök felújítása
K71
K72
78 79 80
Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+77+78+79)
K73 K74 K7
6 233 12 985 91 232
6 233 8 717 56 836
81
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre
K81
0
0
Központi költségvetési szervnek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.)
0
0
0
0
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
52,79% 28,21% ########## # 28,21% 22,87% 31,75% 23,40% 0,00% 84,67% 66,93% 78,15% 93,35% 0,00% 100,00% ########## # 77,16% ########## # ########## # 44,81% 27,20% 57,87% 100,00% ########## # ########## # 58,16% ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## # ########## # 100,00% 67,13% 62,30% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## #
0 0
54 204 0
14 990 1 555
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 101 674 9 749 111 423 0 2 514 2 514 10 554 1 833 0 200
1 555 9 660 0 9 660 0 0 0 6 028 189 0 0
0
0
0
0
12 587
6 217
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0
12 964 139 488 23 211 0
2 116 19 548 18 175 500
0
0
0
0
0
0
0
23 211
18 675
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
885
5 348
0
0
0
0
0
0
0 0 0
885 6 128 30 224
5 348 2 589 26 612
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
42
82
83
Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása
0
0
Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása
0
0
0
0
Központi költségvetési szervnek felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.)
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése
0
0
Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése
0
0
0
0
610
610
Központi kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás (EU-s pr.)
0
0
Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
TB pénzügyi alapjainak egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Elkülönített állami pénzalapnak egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás
0
0
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre
K82
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre
K83
Központi költségvetési szervnek egyéb felhalm.-i c. támogatás
84
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre
K84
610
610
85
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K85
0
0
########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## #
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
610
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
610
0
0
0
0
2/a számú melléklet 4. oldal 2/a számú melléklet
43
0
0
0
0
0
0
2 000
2 000
########## # ########## # ########## # 100,00%
2 000
2 000
100,00%
0
0
10 000
10 000
Egyházi jogi személynek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0
EU-nak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0
0
0
0
0
Pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Háztartásoknak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása Egyéb külföldieknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása 86
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
K86
12 000
12 000
87
Lakástámogatás
K87
0
0
0
0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása
0
0
500 500 1 419 3 871 500
500 500 98 2 832 500
EU-nak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása
0
0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb felhalm.-i c. tám.-ok nyújtása
0
0
Egyéb külföldieknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása
0
0
6 290 18 900 1 372 633
3 930 16 540 693 732
Pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása
Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása
88 89 90
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+82+83+84+85+86+87+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89)
K88 K8 K1-K8
########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% ########## # ########## # ########## # ########## # 100,00% 100,00% 6,91% 73,16% 100,00% ########## # ########## # ########## # 62,48% 87,51% 50,54%
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 000
0
0
2 000
0
0
0
0
0
10 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
12 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0
0 0 62 300 0
500 500 36 2 532 500
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
362 972 445 251
3 568 15 568 248 481
2/a számú melléklet 5. oldal
44
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS RÉSZLETES KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
2/b melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Polgármesteri Hivatal ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02 03 04 05 06
07 08 09 10 11 12
13 14
15
16
Törvény szerinti illetmények, munkabérek Normatív jutalmak Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Végkielégítés Jubileumi jutalom Étkezési hozzájárulás Üdülési hozzájárulás Erzsébet-utalvány Széchenyi Pihenő Kártya Iskolakezdési támogatás Önkéntes biztosító pénztárakba befizetés Egyéb béren kívüli juttatások Béren kívüli juttatások Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítések Lakhatási támogatások Szociális támogatások Belföldi napidíj Külföldi napidíj Biztosítási díj Kereset-kiegészítés fedezete Foglalkoztatottakat megillető munkáltatói kártérítési kiadások, egyéb kiegészítések Egyéb sajátos juttatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+02+03+04+05+06+07+08+09+10+11+12+13) Közjogi méltóságok juttatásai Országgyűlési képviselők juttatásai Önkormányzati képviselők, polgármesterek, közgyűlés elnökök, tagjainak juttatásai Egyéb választott tisztségviselők juttatásai Választott tisztségviselők juttatásai Állományba nem tartozók megbízási díja Állományba nem tartozók tiszteletdíja, szerzői díja, honoráriuma, újítási és találmányi díja Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások Prémiumévek programban résztvevők juttatásai Egyszerűsített foglalkoztatás alá tartozó munkavállalók személyi juttatásai Bolyai Ösztöndíj, MTA doktori tiszt. díj, akadémikusok és a Magyar Műv.-i Akadémia tagjai tiszt. díj További munkaviszonyt létesítők juttatásai Felmentett munkavállalók egyéb juttatásai Nem foglalkoztatottaknak adományozott kitüntetések, díjak, pénzjutalmak
K1101 K1102 K1103 K1104 K1105 K1106
K1107 K1108 K1109 K1110 K1111 K1112
K1113 K11
K121
K122
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
4. 77 206 0 170 120 0 2 597 29 0 3 861 2 170 0 320 447 6 827 0 964 60 0 0 37 0 0 0 0 6 464 6 501 94 445 0 0 8 030 0 8 030 2 282 2 309 4 591 0 0 0 0 340 0
76 957 0 170 0 0 2 597 0 0 3 860 2 169 0 319 0 6 348 0 934 0 0 0 0 0 0 0 0 6 465 6 465 93 471 0 0 8 016 0 8 016 2 221 2 001 4 222 0 0 0 0 0 0
Feladat szerinti bontás
Teljesítés %-a
99,68% ########### 100,00% 0,00% ########### 100,00% 0,00% ########### 99,97% 99,95% ########### 99,69% 0,00% 92,98% ########### 96,89% 0,00% ########### ########### 0,00% ########### ########### ########### ########### 100,02% 99,45% 98,97% ########### ########### 99,83% ########### 99,83% 97,33% 86,66% 91,96% ########### ########### ########### ########### 0,00% ###########
állami feladat
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 957 0 0 0 0 2 597 0 0 3 860 2 169 0 319 50 6 398 0 934 0 0 0 0 0 0 0 0 6 414 6 414 93 300 0 0 8 016 0 8 016 2 222 2 001 4 223 0 0 0 0 0 0
önként vállalt feladat 0 0 170 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 170 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45
17 18 19
20
21
22
23 24
25
26 27
28 29
Fegyveres erők, testületi, rendvédelmi szervek állományába nem tartozók juttatásai Reprezentációs kiadások Egyéb különféle külső személyi juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Szociális hozzájárulási adó Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) Egészségügyi hozzájárulás Táppénz hozzájárulás Korkedvezmény-biztosítási járulék Rehabilitációs hozzájárulás Munkáltatót terhelő SZJA Egyéb munkaadókat terhelő járulékok Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Gyógyszerbeszerzés Vegyszerbeszerzés Könyvbeszerzés Folyóirat-beszerzés Egyéb információhordozó-beszerzés Egyéb szakmai anyagbeszerzés Szakmai anyagok beszerzése Élelmiszer-beszerzés Irodaszer-, nyomtatványbeszerzés, sokszorosításhoz kapcsolódó anyagbeszerzés Tüzelőanyag-beszerzés Hajtó- és kenőanyag-beszerzés Munkaruha, védőruha, formaruha egyenruha beszerzés Egyéb üzemeltetési, fenntartási anyagbeszerzés Üzemeltetési anyagok beszerzése Árubeszerzés Göngyölegbeszerzés Árubeszerzés Készletbeszerzés (=21+22+23)
Számítógépek, számítógépes rendszerek tervezési, tanácsadási, üzembe helyezési szolgáltatásai Számítástechnikai szoftverekhez, adatbázisokhoz kapcsolódó informatikai szolgáltatások Informatikai eszközök, szolgáltatások bérleti, lízing díja Informatikai eszközök karbantartási szolgáltatási díja Adatátviteli célú távközlési díjak Egyéb különféle informatikai szolgáltatás díja Informatikai szolgáltatások igénybevétele Nem adatátviteli célú távközlési díjak (telefon, telefax, telex, mobil-díjak; telefonkártyák díja) Egyéb különféle kommunikációs szolgáltatások Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Villamosenergia-szolgáltatási díjak Gázenergia-szolgáltatási díjak Távhő- és melegvíz-szolgáltatási díjak Víz- és csatornadíjak Közüzemi díjak Vásárolt élelmezés
K123 K12 K1
K2
K311
K312
K313 K31 2/b számú melléklet 1. oldal
K321
K322 K32
K331 K332
0 437 0 777 13 398 107 843 27 286 0 1 444 793 0 1 558 1 342 0 32 423 30 0 114 397 266 104 911 0 2 968 0 1 000 708 2 801 7 477 0 0 0 8 388
0 979 0 0 229 0 1 208 1 074 0 1 074 2 282 1 525 2 800 0 228 4 553 0
0 404 0 404 12 642 106 113 26 318 0 1 431 80 0 1 205 1 321 0 30 355 5 0 94 329 220 58 706 0 2 234 0 734 309 2 216 5 493 0 0 0 6 199
0 949 0 0 176 0 1 125 803 0 803 1 928 1 492 2 227 0 204 3 923 0
########### 92,45% ########### 51,99% 94,36% 98,40% 96,45% ########### 99,10% 10,09% ########### 77,34% 98,44% ########### 93,62% 16,67% ########### 82,46% 82,87% 82,71% 55,77% 77,50% ########### 75,27% ########### 73,40% 43,64% 79,11% 73,47% ########### ########### ########### 73,90%
########### 96,94% ########### ########### 76,86% ########### 93,13% 74,77% ########### 74,77% 84,49% 97,84% 79,54% ########### 89,47% 86,16% ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 404 0 404 12 643 105 943 26 272 0 1 430 80 0 1 205 1 322 0 30 309 6 0 94 329 220 58 707 0 2 234 0 734 309 2 216 5 493 0 0 0 6 200
0 0 0 0 0 170 46 0 0 0 0 0 0 0 46 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/b számú melléklet 0 948 0 0 176 0 1 124 803 0 803 1 927 1 492 2 227 0 204 3 923 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
46
30 31
32
33
34 35
36 37 38
39
40
41
42
43 44 45 46
PPP konstrukcióhoz kapcsolódó szolgáltatási díjak Egyéb bérleti és lízing díjak Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Államháztartáson belüli közvetített szolgáltatások Államháztartáson kívüli közvetített szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Vásárolt közszolgáltatások Számlázott szellemi tevékenység Egyéb szakmai szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Biztosítási szolgáltatási díjak Pénzügyi, befektetési szolgáltatási díjak Szállítási szolgáltatási díjak Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+29+30+31+32+33+34) Belföldi kiküldetések Külföldi kiküldetések Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított levonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított le nem vonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolg.-ok áfabefizetése miatti kiadás Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immat. javak áfabefizetése miatti kiad. Kiszámlázott, fordított adózású vásárolt termékek, igénybe vett szolg.-ok áfabefizetése miatti kiad. Fizetendő általános forgalmi adó Államháztartáson belüli kamatkiadások Államháztartáson kívüli kamatkiadások Kamatkiadások Valutakészletek, devizaszámlán lévő devize forintra átváltásakor realizált árfolyamveszteség Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (vissza)vásárlásakor realizált árfolyamveszteség Külföldi pénzértékre szóló befektetésekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség Külföldi pénzértékre szóló kötelezettségekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség Egyéb különféle pénzügyi műveletek kiadásai Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai Helyi adók, egyéb vám, illeték és adójellegű befizetések Díjak, egyéb befizetések Késedelmi kamathoz, pótlékhoz, kötbérhez, perköltséghez, egyéb szankcióhoz kapcsolódó kiadás Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó működési bevétel visszafizetéséhez kapcsolódó kiadás Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó negatív előjelű közhatalmi bevétel év végén elszámolt kiadása Behajthatatlanná vált adott előlegekhez kapcsolódó kiadás Vásárolt követelésekhez kapcsolódó kiadás Egyéb különféle dologi kiadások Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+40+41+42+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) Társadalombiztosítási ellátások Családi pótlék Anyasági támogatás Gyermekgondozási segély
K333 K334
K335
K336
K337 K33
K341 K342 K34
K351
K352
K353
K354
K355 K35 K3 K41
0 0 0 2 620 1 467 17 1 484 0 0 0 0 478 1 200 100 10 589 12 367 21 024 2 075 0 2 075 0 2 075 441 6 355 6 796 496 0 0 496 0 0 0 0 0 0 0 0 0 770 221 0 0 0 0 0 549 1 540 8 832 42 601 0 0 0 0
0 0 0 2 035 1 087 14 1 101 0 0 0 0 353 881 0 10 455 11 689 18 748 1 539 0 1 539 0 1 539 307 5 179 5 486 236 0 0 236 0 0 0 0 0 0 0 0 0 284 22 0 0 0 0 0 22 328 6 050 34 464 0 0 0 0
########### ########### ########### 77,67% 74,10% 82,35% 74,19% ########### ########### ########### ########### 73,85% 73,42% 0,00% 98,73% 94,52% 89,17% 74,17% ########### 74,17% ########### 74,17% 69,61% 81,49% 80,72% 47,58% ########### ########### 47,58% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 36,88% 9,95% ########### ########### ########### ########### ########### 4,01% 21,30% 68,50% 80,90% ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 2 035 1 087 14 1 101 0 0 0 0 353 880 0 10 455 11 688 18 747 1 539 0 1 539 0 1 539 307 5 180 5 487 236 0 0 236 0 0 0 0 0 0 0 0 0 284 22 0 0 0 0 0 22 328 6 051 34 464 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
47
47
Gyermeknevelési támogatás Gyermek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése Életkezdési támogatás Otthonteremtési támogatás Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások Gyermektartásdíj megelőlegezése GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása (Gyvt. 20/A. §) Kiegészítő gyermekvédelmitámogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka (Gvt. 20/B. §) Óvodáztatási támogatás(Gyvt. 20/C. §) Helyi megállapítású rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 21. §) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 18. § (5)) Természetben nyújtott gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 20/C. § (4)) Családi támogatások
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 280 0 0 7 755 9 035
K42
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 280 0 0 7 755 9 035
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 100,00% ########### ########### 100,00% 100,00%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 280 0 0 7 755 9 035
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/b számú melléklet 2. oldal
48
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 59 524 0 59 524 0 0 23 062 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 49 958 0 49 958 0 0 20 867 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 83,93% ########### 83,93% ########### ########### 90,48% ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/b számú melléklet 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 49 958 0 49 958 0 0 20 867 0 0 0
K46
23 062
20 867
90,48%
0
20 867
0
K47
0 0 13 973 0 0 0 0
0 0 13 641 0 0 0 0
########### ########### 97,62% ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0
0 0 13 641 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések Kormányhivatalok által folyósított ápolási díjak Fogyatékos támogatás és vakok személyi járadéka Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása Megváltozott munkaképességűek, illetve egészségkárosodottak kereset-kiegészítése Kormányhivatalok által folyósított közgyógyellátás (Szoctv. 50. § (1) és (2)) Cukorbetegek támogatása Helyi megállapítású ápolási díj (Szoctv. 43/B. §) Helyi megállapítású közgyógyellátás (Szoctv. 50. (3)) Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások Nemzetközi Foglalkoztatási Alapból folyósított passzív, ellátási típusú támogatások Korhatár előtti ellátás és a fegyveres testületek volt tagjai szolgálati járandósága Munkáltató befizetésből finanszírozott korengedményes nyugdíj Átmeneti bányászjáradék Szénjárandóság pénzbeli megváltása Mecseki bányászatban munkát végzők bányászati kereset-kiegészítése Mezőgazdasági járadék Foglalkoztatást helyettesítő támogatás (Szoctv. 35. § (1)) Polgármesterek korhatár előtti ellátása Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások Hozzájárulás lakossági energiaköltségekhez Lakbértámogatás Lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 38. § (1) a) és b)) Adósságcsökkentési támogatás (Szoctv. 55/A. § (1) b)) Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 47. § (1) b)) Adósságkez.-i szolg. keretében gáz-, vagy áramfogy.-t mérő készülék biztosítása (Szoctv. 55/A. § (3))
K43
51
Lakhatással kapcsolatos ellátások
52
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai Központi alrendszerből nyújtott egyéb nem intézményi ellátások Rendszeres pénzbeli szociális segély (Szoctv. 37. § (1) a)-d)) Átmeneti pénzbeli segély (Szoctv. 45. §) Temetési pénzbeli segély (Szoctv. 46. §) Köztemetés Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított pénzbeli juttatás
49
50
K44
K45
48
53 54 55
56 57
58
59
60
Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi pénzbeli ellátások Természetben nyújtott rendszeres szociális segély (Szoctv. 47. § (1) a)) Természetben nyújtott átmeneti segély (Szoctv. 47. § (1) c)) Természetben nyújtott temetési segély (Szoctv. 47. § (1) d)) Köztemetés Rászorultságtól függő normatív kedvezmények (Gyvt. 151. § (5)) Önk. által saját hatáskörben (nem szoc. és gyermekvéd.-i ellátások alapján) adott természetbeni ellátás Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi természetbeni ellátások Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+47+48+49+50+51+52+53) Nemzetközi kötelezettségek
13 973 0 0 0 0 0
97,62% ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0
13 641 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 13 973 105 594 0
0 ########### 13 641 97,62% 93 501 88,55% 0 ###########
0 0 0 0
0 13 641 93 501 0
0 0 0 0
A helyi önk. és a nemzetiségi önk. és a társulás részére a központi ktgv. Áht. 14. § (3) szerinti fejezetből folyósított támogatás jogosulatlan igénybvétele miatt a következő éveben visszafizetett összeg
0
0 ###########
0
0
0
A költségvetési maradványt és a vállakozási maradványt terhelő befizetési kötelezettség A tervezettet meghaladó többletbevétel után teljesítendő befizetés Az Áht. 47. §-a szerinti befizetési kötelezettség Elvonások és befizetések Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Központi kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása TB pénzügyi alapjainak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Elkülönített állami pénzalapnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Társulásnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Központi kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése TB pénzügyi alapjainak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Elkülönített állami pénzalapnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Társulásnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek egyéb működési c. támogatás Központi kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás TB pénzügyi alapjainak egyéb működési c. támogatás Elkülönített állami pénzalapnak egyéb működési c. támogatás Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K48 K4 K501
K502 K503
K504
K505
K506
13 641 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
49
61
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K507 2/b számú melléklet 3. oldal
65 66 67
68
69
70
71 72 73
0 ###########
0
0
0
0
0
0 ###########
0
2/b számú melléklet 0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak működési c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Háztartásoknak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Egyházi jogi személynek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása EU-nak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 196 647 0 0 0 5 843 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Pénzügyi vállalkozásnak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
62 63 64
0
Egyéb külföldieknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési célú támogatások nyújtása Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb működési célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb működési célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb működési célú támogatások nyújtása EU-nak egyéb működési célú támogatások nyújtása Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb működési c. tám.-ok nyújtása Egyéb külföldieknek egyéb működési célú támogatások nyújtása Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok Egyéb működési célú kiadások (=55+56+57+58+59+60+61+62+63+64+65+66) 1 Immateriális jav 2 Immateriális jav Immateriális javak beszerzése, létesítése 1 Ingatlan 2 Ingatlan Ingatlanok beszerzése, létesítése PH számítástechnikai eszközök beszerzése 2 Informatikai eszköz Informatikai eszközök beszerzése, létesítése PH bútorok beszerzése Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése 3 Egyéb tárgyi eszköz 4 Egyéb tárgyi eszköz 5 Egyéb tárgyi eszköz Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése Részesedések beszerzése Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások
K508 K509 K510
K511 K512 K5
K61
K62
K63
K64 K65 K66
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 362 0 2 362 5 511 1 320 0 0 0 6 831 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 196 647 0 0 0 5 843 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 0,00% ########### 0,00% 94,28% 49,02% ########### ########### ########### 85,54% ########### ###########
50
74 75
76
77
78 79 80 81
82
83
84 85
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+69+70+71+72+73+74) PH belső felújítása PH Tüo laktanya felújítása PH Városháza tetőfelújítás PH felújítás akadálymentesítés Ingatlanok felújítása 1 Informatikai eszköz 2 Informatikai eszköz Informatikai eszközök felújítása 1 Egyéb tárgyi eszköz 2 Egyéb tárgyi eszköz 3 Egyéb tárgyi eszköz Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+77+78+79) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek egyéb felhalm.-i c. támogatás Központi kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás TB pénzügyi alapjainak egyéb felhalm.-i c. támogatás Elkülönített állami pénzalapnak egyéb felhalm.-i c. támogatás Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K67 K6
2 483 11 676 2 362 55 4 766 3 100 10 283 0 0 0 0 0 0 0 2 777 13 060 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K71
K72
K73 K74 K7 K81
K82
K83
K84 K85
1 578 7 421 2 362 0 4 766 0 7 128 0 0 0 0 0 0 0 1 901 9 029 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63,55% 63,56% 100,00% 0,00% 100,00% 0,00% 69,32% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 68,46% 69,13% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 578 7 421 2 362 0 4 766 0 7 128 0 0 0 0 0 0 0 1 901 9 029 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/b számú melléklet 4. oldal
51
0
0 ###########
0
2/b számú melléklet 0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Háztartásoknak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Egyházi jogi személynek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása EU-nak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 280 667
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 216
Pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
86 87
88 89 90
Egyéb külföldieknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Lakástámogatás Pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása EU-nak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb felhalm.-i c. tám.-ok nyújtása Egyéb külföldieknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+82+83+84+85+86+87+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89)
K86 K87
K88 K8 K1-K8 2/b számú melléklet 5. oldal
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 313 197
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 280 883
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 89,68%
52
0
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS RÉSZLETES KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
2/c melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE Mezőberény Város Óvodai Intézménye ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02 03 04 05 06
07 08 09 10 11 12
13 14
15
16
Törvény szerinti illetmények, munkabérek Normatív jutalmak Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat Végkielégítés Jubileumi jutalom Étkezési hozzájárulás Üdülési hozzájárulás Erzsébet-utalvány Széchenyi Pihenő Kártya Iskolakezdési támogatás Önkéntes biztosító pénztárakba befizetés Egyéb béren kívüli juttatások Béren kívüli juttatások Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítések Lakhatási támogatások Szociális támogatások Belföldi napidíj Külföldi napidíj Biztosítási díj Kereset-kiegészítés fedezete Foglalkoztatottakat megillető munkáltatói kártérítési kiadások, egyéb kiegészítések Egyéb sajátos juttatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+02+03+04+05+06+07+08+09+10+11+12+13) Közjogi méltóságok juttatásai Országgyűlési képviselők juttatásai Önkormányzati képviselők, polgármesterek, közgyűlés elnökök, tagjainak juttatásai Egyéb választott tisztségviselők juttatásai Választott tisztségviselők juttatásai Állományba nem tartozók megbízási díja Állományba nem tartozók tiszteletdíja, szerzői díja, honoráriuma, újítási és találmányi díja Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások Prémiumévek programban résztvevők juttatásai Egyszerűsített foglalkoztatás alá tartozó munkavállalók személyi juttatásai Bolyai Ösztöndíj, MTA doktori tiszt. díj, akadémikusok és a Magyar Műv.-i Akadémia tagjai tiszt. díj További munkaviszonyt létesítők juttatásai Felmentett munkavállalók egyéb juttatásai Nem foglalkoztatottaknak adományozott kitüntetések, díjak, pénzjutalmak
K1101 K1102 K1103 K1104 K1105 K1106
K1107 K1108 K1109 K1110 K1111 K1112
K1113 K11
K121
K122
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
4. 124 104 0 0 0 0 9 780 0 0 4 432 0 0 0 0 4 432 157 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 050 1 050 139 623 0 0 0 0 0 943 0 943 0 0 0 0 4 773 0
117 478 0 0 0 0 9 779 0 0 4 432 0 0 0 0 4 432 0 63 0 0 0 0 0 0 0 0 906 906 132 658 0 0 0 0 0 775 0 775 0 0 0 0 0 0
Feladat szerinti bontás
Teljesítés %-a
94,66% ########### ########### ########### ########### 99,99% ########### ########### 100,00% ########### ########### ########### ########### 100,00% 0,00% 63,00% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 86,29% 86,29% 95,01% ########### ########### ########### ########### ########### 82,18% ########### 82,18% ########### ########### ########### ########### 0,00% ###########
állami feladat
kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
önként vállalt feladat
117 478 0 0 0 0 9 779 0 0 4 432 0 0 0 0 4 432 0 63 0 0 0 0 0 0 0 0 906 906 132 658 0 0 0 0 0 775 0 775 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53
17 18 19
20
21
22
23 24
25
26 27
28 29
Fegyveres erők, testületi, rendvédelmi szervek állományába nem tartozók juttatásai Reprezentációs kiadások Egyéb különféle külső személyi juttatások Egyéb külső személyi juttatások Külső személyi juttatások (=15+16+17) Személyi juttatások (=14+18) Szociális hozzájárulási adó Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) Egészségügyi hozzájárulás Táppénz hozzájárulás Korkedvezmény-biztosítási járulék Rehabilitációs hozzájárulás Munkáltatót terhelő SZJA Egyéb munkaadókat terhelő járulékok Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Gyógyszerbeszerzés Vegyszerbeszerzés Könyvbeszerzés Folyóirat-beszerzés Egyéb információhordozó-beszerzés Egyéb szakmai anyagbeszerzés Szakmai anyagok beszerzése Élelmiszer-beszerzés Irodaszer-, nyomtatványbeszerzés, sokszorosításhoz kapcsolódó anyagbeszerzés Tüzelőanyag-beszerzés Hajtó- és kenőanyag-beszerzés Munkaruha, védőruha, formaruha egyenruha beszerzés Egyéb üzemeltetési, fenntartási anyagbeszerzés Üzemeltetési anyagok beszerzése Árubeszerzés Göngyölegbeszerzés Árubeszerzés Készletbeszerzés (=21+22+23)
Számítógépek, számítógépes rendszerek tervezési, tanácsadási, üzembe helyezési szolgáltatásai Számítástechnikai szoftverekhez, adatbázisokhoz kapcsolódó informatikai szolgáltatások Informatikai eszközök, szolgáltatások bérleti, lízing díja Informatikai eszközök karbantartási szolgáltatási díja Adatátviteli célú távközlési díjak Egyéb különféle informatikai szolgáltatás díja Informatikai szolgáltatások igénybevétele Nem adatátviteli célú távközlési díjak (telefon, telefax, telex, mobil-díjak; telefonkártyák díja) Egyéb különféle kommunikációs szolgáltatások Egyéb kommunikációs szolgáltatások Kommunikációs szolgáltatások (=25+26) Villamosenergia-szolgáltatási díjak Gázenergia-szolgáltatási díjak Távhő- és melegvíz-szolgáltatási díjak Víz- és csatornadíjak Közüzemi díjak Vásárolt élelmezés
K123 K12 K1
K2
K311
K312
K313 K31 2/c számú melléklet 1. oldal
K321
K322 K32
K331 K332
0 0 0 4 773 5 716 145 339 37 053 0 738 406 0 1 447 844 0 40 488 0 0 100 120 100 559 879 0 350 0 60 0 938 1 348 0 0 0 2 227
0 0 0 0 700 0 700 639 0 639 1 339 1 548 6 786 0 977 9 311 21 856
0 0 0 0 775 133 433 34 210 0 738 402 0 1 447 844 0 37 641 0 0 32 119 4 201 356 0 314 0 52 0 732 1 098 0 0 0 1 454
0 0 0 0 471 0 471 470 0 470 941 1 103 5 547 0 959 7 609 20 202
########### ########### ########### 0,00% 13,56% 91,81% 92,33% ########### 100,00% 99,01% ########### 100,00% 100,00% ########### 92,97% ########### ########### 32,00% 99,17% 4,00% 35,96% 40,50% ########### 89,71% ########### 86,67% ########### 78,04% 81,45% ########### ########### ########### 65,29%
########### ########### ########### ########### 67,29% ########### 67,29% 73,55% ########### 73,55% 70,28% 71,25% 81,74% ########### 98,16% 81,72% 92,43%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 775 133 433 34 210 0 738 402 0 1 447 844 0 37 641 0 0 32 119 4 201 356 0 314 0 52 0 732 1 098 0 0 0 1 454
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/c számú melléklet 0 0 0 0 471 0 471 470 0 470 941 1 103 5 547 0 959 7 609 20 202
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
54
30 31
32
33
34 35
36 37 38
39
40
41
42
43 44 45 46
PPP konstrukcióhoz kapcsolódó szolgáltatási díjak Egyéb bérleti és lízing díjak Bérleti és lízing díjak Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások Államháztartáson belüli közvetített szolgáltatások Államháztartáson kívüli közvetített szolgáltatások Közvetített szolgáltatások Vásárolt közszolgáltatások Számlázott szellemi tevékenység Egyéb szakmai szolgáltatások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások Biztosítási szolgáltatási díjak Pénzügyi, befektetési szolgáltatási díjak Szállítási szolgáltatási díjak Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Szolgáltatási kiadások (=28+29+30+31+32+33+34) Belföldi kiküldetések Külföldi kiküldetések Kiküldetések kiadásai Reklám- és propagandakiadások Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=36+37) Működési célú előzetesen felszámított levonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított le nem vonható ÁFA Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített termékek, nyújtott szolg.-ok áfabefizetése miatti kiadás Kiszámlázott, egyenes adózású értékesített tárgyi eszközök, immat. javak áfabefizetése miatti kiad. Kiszámlázott, fordított adózású vásárolt termékek, igénybe vett szolg.-ok áfabefizetése miatti kiad. Fizetendő általános forgalmi adó Államháztartáson belüli kamatkiadások Államháztartáson kívüli kamatkiadások Kamatkiadások Valutakészletek, devizaszámlán lévő devize forintra átváltásakor realizált árfolyamveszteség Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (vissza)vásárlásakor realizált árfolyamveszteség Külföldi pénzértékre szóló befektetésekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség Külföldi pénzértékre szóló kötelezettségekhez kapcsolódó realizált árfolyamveszteség Egyéb különféle pénzügyi műveletek kiadásai Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai Helyi adók, egyéb vám, illeték és adójellegű befizetések Díjak, egyéb befizetések Késedelmi kamathoz, pótlékhoz, kötbérhez, perköltséghez, egyéb szankcióhoz kapcsolódó kiadás Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó működési bevétel visszafizetéséhez kapcsolódó kiadás Előző ktgv.-i év(ek)hez kapcsolódó negatív előjelű közhatalmi bevétel év végén elszámolt kiadása Behajthatatlanná vált adott előlegekhez kapcsolódó kiadás Vásárolt követelésekhez kapcsolódó kiadás Egyéb különféle dologi kiadások Egyéb dologi kiadások Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=39+40+41+42+43) Dologi kiadások (=24+27+35+38+44) Társadalombiztosítási ellátások Családi pótlék Anyasági támogatás Gyermekgondozási segély
K333 K334
K335
K336
K337 K33
K341 K342 K34
K351
K352
K353
K354
K355 K35 K3 K41
0 20 20 486 0 0 0 0 0 50 50 0 306 0 1 438 1 744 33 467 241 0 241 0 241 5 465 4 408 9 873 100 0 0 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 50 0 0 0 0 0 500 550 10 523 47 797 0 0 0 0
0 15 15 399 0 0 0 0 0 17 17 0 202 0 1 369 1 571 29 813 229 0 229 0 229 5 455 2 993 8 448 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 448 40 885 0 0 0 0
########### 75,00% 75,00% 82,10% ########### ########### ########### ########### ########### 34,00% 34,00% ########### 66,01% ########### 95,20% 90,08% 89,08% 95,02% ########### 95,02% ########### 95,02% 99,82% 67,90% 85,57% 0,00% ########### ########### 0,00% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 0,00% ########### ########### ########### ########### ########### 0,00% 0,00% 80,28% 85,54% ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 15 15 399 0 0 0 0 0 17 17 0 202 0 1 369 1 571 29 813 229 0 229 0 229 5 455 2 993 8 448 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 448 40 885 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55
47
Gyermeknevelési támogatás Gyermek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése Életkezdési támogatás Otthonteremtési támogatás Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások Gyermektartásdíj megelőlegezése GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása (Gyvt. 20/A. §) Kiegészítő gyermekvédelmitámogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka (Gvt. 20/B. §) Óvodáztatási támogatás(Gyvt. 20/C. §) Helyi megállapítású rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 21. §) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 18. § (5)) Természetben nyújtott gyermekvédelmi támogatás (Gyvt. 20/C. § (4)) Családi támogatások
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K42
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/c számú melléklet 2. oldal
48
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/c számú melléklet 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K46
0
0 ###########
0
0
0
K47
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések Kormányhivatalok által folyósított ápolási díjak Fogyatékos támogatás és vakok személyi járadéka Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása Megváltozott munkaképességűek, illetve egészségkárosodottak kereset-kiegészítése Kormányhivatalok által folyósított közgyógyellátás (Szoctv. 50. § (1) és (2)) Cukorbetegek támogatása Helyi megállapítású ápolási díj (Szoctv. 43/B. §) Helyi megállapítású közgyógyellátás (Szoctv. 50. (3)) Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások Nemzetközi Foglalkoztatási Alapból folyósított passzív, ellátási típusú támogatások Korhatár előtti ellátás és a fegyveres testületek volt tagjai szolgálati járandósága Munkáltató befizetésből finanszírozott korengedményes nyugdíj Átmeneti bányászjáradék Szénjárandóság pénzbeli megváltása Mecseki bányászatban munkát végzők bányászati kereset-kiegészítése Mezőgazdasági járadék Foglalkoztatást helyettesítő támogatás (Szoctv. 35. § (1)) Polgármesterek korhatár előtti ellátása Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások Hozzájárulás lakossági energiaköltségekhez Lakbértámogatás Lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 38. § (1) a) és b)) Adósságcsökkentési támogatás (Szoctv. 55/A. § (1) b)) Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 47. § (1) b)) Adósságkez.-i szolg. keretében gáz-, vagy áramfogy.-t mérő készülék biztosítása (Szoctv. 55/A. § (3))
K43
51
Lakhatással kapcsolatos ellátások
52
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai Központi alrendszerből nyújtott egyéb nem intézményi ellátások Rendszeres pénzbeli szociális segély (Szoctv. 37. § (1) a)-d)) Átmeneti pénzbeli segély (Szoctv. 45. §) Temetési pénzbeli segély (Szoctv. 46. §) Köztemetés Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított pénzbeli juttatás
49
50
K44
K45
########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
56
53 54 55
56 57
58
59
60
Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi pénzbeli ellátások Természetben nyújtott rendszeres szociális segély (Szoctv. 47. § (1) a)) Természetben nyújtott átmeneti segély (Szoctv. 47. § (1) c)) Természetben nyújtott temetési segély (Szoctv. 47. § (1) d)) Köztemetés Rászorultságtól függő normatív kedvezmények (Gyvt. 151. § (5)) Önk. által saját hatáskörben (nem szoc. és gyermekvéd.-i ellátások alapján) adott természetbeni ellátás Önkormányzatok által nyújtott egyéb nem intézményi természetbeni ellátások Egyéb nem intézményi ellátások Ellátottak pénzbeli juttatásai (=46+47+48+49+50+51+52+53) Nemzetközi kötelezettségek
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
A helyi önk. és a nemzetiségi önk. és a társulás részére a központi ktgv. Áht. 14. § (3) szerinti fejezetből folyósított támogatás jogosulatlan igénybvétele miatt a következő éveben visszafizetett összeg
0
0 ###########
0
0
0
A költségvetési maradványt és a vállakozási maradványt terhelő befizetési kötelezettség A tervezettet meghaladó többletbevétel után teljesítendő befizetés Az Áht. 47. §-a szerinti befizetési kötelezettség Elvonások és befizetések Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Központi kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása TB pénzügyi alapjainak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Elkülönített állami pénzalapnak működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Társulásnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Központi kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése TB pénzügyi alapjainak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Elkülönített állami pénzalapnak működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Társulásnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének működési c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek egyéb működési c. támogatás Központi kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb működési c. támogatás TB pénzügyi alapjainak egyéb működési c. támogatás Elkülönített állami pénzalapnak egyéb működési c. támogatás Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb működési c. támogatás Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K48 K4 K501
K502 K503
K504
K505
K506
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
57
61
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K507 2/c számú melléklet 3. oldal
65 66 67
68
69
70
71 72 73
0 ###########
0
0
0
0
0
0 ###########
0
2/c számú melléklet 0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak működési c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Háztartásoknak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Egyházi jogi személynek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása EU-nak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek működési c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 399 471 0 0 0 2 870 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Pénzügyi vállalkozásnak működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
62 63 64
0
Egyéb külföldieknek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési célú támogatások nyújtása Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb működési c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb működési célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb működési célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb működési célú támogatások nyújtása EU-nak egyéb működési célú támogatások nyújtása Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb működési c. tám.-ok nyújtása Egyéb külföldieknek egyéb működési célú támogatások nyújtása Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok Egyéb működési célú kiadások (=55+56+57+58+59+60+61+62+63+64+65+66) 1 Immateriális jav 2 Immateriális jav Immateriális javak beszerzése, létesítése 1 Ingatlan 2 Ingatlan Ingatlanok beszerzése, létesítése 1 Informatikai eszköz 2 Informatikai eszköz Informatikai eszközök beszerzése, létesítése Udvari járékok beszerzése Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése 3 Egyéb tárgyi eszköz 4 Egyéb tárgyi eszköz 5 Egyéb tárgyi eszköz Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése Részesedések beszerzése Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások
K508 K509 K510
K511 K512 K5
K61
K62
K63
K64 K65 K66
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 402 1 150 0 0 0 3 552 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 399 471 0 0 0 2 870 0 0
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 99,88% 40,96% ########### ########### ########### 80,80% ########### ###########
58
74 75
76
77
78 79 80 81
82
83
84 85
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Beruházások (=68+69+70+71+72+73+74) 1 Ingatlan 2 Ingatlan 3 Ingatlan 4 Ingatlan Ingatlanok felújítása 1 Informatikai eszköz 2 Informatikai eszköz Informatikai eszközök felújítása 1 Egyéb tárgyi eszköz 2 Egyéb tárgyi eszköz 3 Egyéb tárgyi eszköz Egyéb tárgyi eszközök felújítása Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó Felújítások (=76+77+78+79) Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás, kölcsön nyújtása Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i célú visszatérítendő támogatás kölcsön nyújtása Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Központi kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése TB pénzügyi alapjainak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Elkülönített állami pénzalapnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Társulásnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás, kölcsön törlesztése Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének felhalm.-i c. visszatérítendő támogatás kölcsön törlesztése Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre Központi költségvetési szervnek egyéb felhalm.-i c. támogatás Központi kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás Fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás (EU-s pr.) Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatnak egyéb felhalm.-i c. támogatás TB pénzügyi alapjainak egyéb felhalm.-i c. támogatás Elkülönített állami pénzalapnak egyéb felhalm.-i c. támogatás Helyi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Társulásnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Nemzetiségi önk.-nak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Térségi fejl. tanácsnak és ktgv.-i szervének egyéb felhalm.-i c. támogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre
K67 K6
959 4 511 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
K71
K72
K73 K74 K7 K81
K82
K83
K84 K85
775 3 645 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
80,81% 80,80% ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ###########
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
775 3 645 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2/c számú melléklet 4. oldal
59
0
0 ###########
0
2/c számú melléklet 0
Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb vállalkozásnak visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i c. visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
Háztartásoknak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Nonprofit szervezeteknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Egyházi jogi személynek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása EU-nak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
0 0 0 0
0 0 0 0
########### ########### ########### ###########
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
Kormánynak és nemzetközi szervezetnek felhalm.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök nyújtása
0
0 ###########
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 215 604
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Pénzügyi vállalkozásnak felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása
86 87
88 89 90
Egyéb külföldieknek felhalm.-i célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre Lakástámogatás Pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Önk.-i többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb vállalkozásnak egyéb tám. nyújtása Egyéb nem pénzügyi vállalkozásnak egyéb felhalm.-i c. támogatás nyújtása Háztartásoknak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Nonprofit szervezeteknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Egyházi jogi személynek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása EU-nak egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Kormánynak és nemzetközi szervezetnek egyéb felhalm.-i c. tám.-ok nyújtása Egyéb külföldieknek egyéb felhalm.-i célú támogatások nyújtása Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Egyéb felhalmozási célú kiadások (=81+82+83+84+85+86+87+88) Költségvetési kiadások (=19+20+45+54+67+75+80+89)
K86 K87
K88 K8 K1-K8
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 238 135
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 215 604
########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### ########### 90,54%
2/c számú melléklet 5. oldal
60
0
3. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételei és kiadásai össszesítő Feladat szerinti bontás
1
Előir. neve
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
adatok eFt-ban
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
állami feladat
kötelező feladat
önként vállalt feladat
1. 2. 3. 4.
Működési költségvetés -bevételek Működési célú támogatások ÁHT-n belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Működési költségvetés -bevételek összesen
B1 B3 B4 B6
1 071 291 305 013 424 412 3 740 1 804 456
1 061 322 326 515 421 088 3 372 1 812 297
99,07% 107,05% 99,22% 90,16% 100,43%
0 0 0 0 0
963 882 326 515 297 387 2 535 1 590 319
97 440 0 123 701 837 221 978
1. 2. 3.
Felhalmozási költségvetés -bevételek Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási költségvetés -bevételek összesen
B2 B5 B7
291 285 42 809 11 145 345 239
171 495 46 472 10 824 228 791
58,88% 108,56% 97,12% 66,27%
0 0 0 0
158 964 0 62 159 026
12 531 46 472 10 762 69 765
2 149 695
2 041 088
94,95%
0
1 749 345
291 743
B81 B82
1 969 548 0
3 052 838 0
155,00%
0 0
1 275 763 0
1 777 075 0
B83 B8
0 1 969 548
0 3 052 838
155,00%
0 0
0 1 275 763
0 1 777 075
4 119 243
5 093 926
123,66%
0
3 025 108
2 068 818
K1 K2 K3 K4 K5
791 558 196 973 1 088 965 117 141 131 066 2 325 703
757 074 186 396 724 505 101 389 69 194 1 838 558
95,64% 94,63% 66,53% 86,55% 52,79% 79,05%
0 0 0 0 0 0
581 838 146 185 512 250 93 818 54 204 1 388 295
175 236 40 211 212 255 7 571 14 990 450 263
K6 K7 K8
610 099 114 695 57 900 782 694
176 111 75 934 28 922 280 967
28,87% 66,21% 49,95% 35,90%
0 0 0 0
153 829 47 457 13 354 214 640
22 282 28 477 15 568 66 327
3 108 397
2 119 525
68,19%
0
1 602 935
516 590
1 010 846 0 0 1 010 846
2 097 224 0 0 2 097 224
207,47%
0 0 0 0
768 645 0 0 768 645
1 328 579 0 0 1 328 579
1. 2.
1.
Költségvetési bevételek összesen
3. 1. 2. 3. 1.
Finanszírozási bevételek Belföldi finanszírozás bevételei Külföldi finanszírozás bevételei Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek összesen
Bevételek mindösszesen
I. 1. 1. 2. 3. 4. 5. 1. 2. 1. 2. 3.
I.
Költségvetési kiadások Működési költségvetés -kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások Működési költségvetés -kiadások összesen Felhalmozási költségvetés -kiadások Beruházási kiadások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási költségvetés -kiadások összesen Költségvetési kiadások összesen
II 1. 2. 3. II.
Mód. Ei. 2014.12.31
Finanszírozási kiadások Belföldi finanszírozás kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai Finanszírozási kiadások összesen
K91 K92 K93 K9
207,47%
61
Kiadások mindösszesen
4 119 243
4 216 749
102,37%
0
2 371 580
1 845 169
3. számú melléklet 1. oldal
62
63
4. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelet Mezőberény Város Önkormányzat és Intézményei 2014. évi létszáma
Feladat szerinti bontás
Megnevezés
1 Önkormányzat . Közalkalmazott (mezőőr) Közalkalmazott (tanyagondnok) Mt. hatálya alá tartozó fizikai (TÁMOP) Mt. hatálya alá tartozó fizikai (TÁMOP utáni) Közfoglalkoztatott "Mintaprogram" Közfoglalkoztatott rövid idejű alkalmazás Közfoglalkoztatott hosszabb idejű alkalm. Közfoglalkoztatá s téli MT hatálya alá tartozó foglalkoztatott 1 Összesen: . 2 Polgármesteri . Hivatal Polgármester Jegyző
Teljesí tés 2014. dec. 31.
Mód. Ei. 2014.12.31
6
6
1
1
0
0
0
0
43
43
0
0
48
36
50
39
1
1
149
126
1
1
1
1
Teljesít és %-a
100,0 0% 100,0 0%
100,0 0%
75,00 % 78,00 % 100,0 0% 84,56 %
100,0 0% 100,0 0%
álla mi fela dat
kötelező feladat
önké nt válla lt felad at
0
6
0
0
0
1
0
0
0
0
0
0
0
0
43
0
0
0
0
36
0
0
39
0
0
0
1
0
81
45
0
1
0
0
1
0
64
Aljegyző Osztályvezető Köztisztviselők I. besorolási o. Köztisztviselők II. besorolási o. Köztisztviselők III. besorolási o. Fizikai alkalmazottak Közfoglalkoztatott rövid idejű alkalmazás Közfoglalkoztatott hosszabb idejű alkalm. 2 Összesen: . 3 Mezőberény Város Óvodai . Intézménye Intézményvezető Intézményvezetőhelyettes Tagóvodavezető óvónő Óvónő Dajka/gondozó takarító Határozott időre dajka/gondozó (2014.07.01-12.31) Fizikai alkalmazott
(D)
Óvodatitkár
(D)
Pedagógiai asszisztens Közfoglalkoztatott részmunkaidős
1
1
1
1
16
16
15
13
1
1
4
3
0
0
0
0
40
37
1
1
2
2
3
3
20
19
15
14
1
1
1
1
1
1
4
4
0
0
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 86,67 % 100,0 0% 75,00 %
92,50 %
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 95,00 % 93,33 % 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0%
0
1
0
0
1
0
0
16
0
0
13
0
0
1
0
0
3
0
0
0
0
0
0
0
0
37
0
0
1
0
0
2
0
0
3
0
0
19
0
0
14
0
0
1
0
0
1
0
0
1
0
0
4
0
0
0
0
65
Teljes munkaidős közfoglalkoztatott 3 .. Összesen: 4 Városi Közszolgáltató . Intézmény Igazgató Gazdasági vezető Egyéb vezető Fizikai alkalmazott Ügyviteli alkalmazott Szezonális fizikai Részmunkaidős fizikai Közfoglalkoztatott részmunkaidős Téli közfogl telj munki 4 . Összesen: 5 Városi Humánsegítő és Szociális . Szolgálat Igazgató Igazgatóhelyettes Gazdasági vezető Ügyviteli alkalmazott Vezető gondozó Gondozó
3
3
51
49
1
1
1
1
3
3
54
53
10
10
6
6
5
5
18
19
11
10
109
108
1
1
1
1
1
1
3
3
1
1
6
6
100,0 0% 96,08 %
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 98,15 % 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 105,5 6% 90,91 % 99,08 %
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0%
0
3
0
0
49
0
0
1
0
0
1
0
0
3
0
0
50
3
0
9
1
0
3
3
0
4
1
0
19
0
0
10
0
0
100
8
0
0
1
0
0
1
0
0
1
0
0
3
0
0
1
0
6
0
66
Ápoló-gondozó Ápoló Szakápoló Családgondozó Védőnő Főnővér Gyógyszeres nővér Kisgyermeknevel ő Mentálhigiénés asszisztens Fizikai alkalmazott Részmunkaidős közalkalmazott Közfoglalkoztatott részmunkaidős 5 . Összesen:
10
10
10
10
1
1
6
5
5
5
2
1
2
2
6
6
2
2
17
16
10
10
13
10
97
91
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 83,33 % 100,0 0% 50,00 % 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 94,12 % 100,0 0% 76,92 % 93,81 %
0
0
10
0
0
10
0
0
1
0
5
0
0
5
0
0
0
1
0
0
2
0
6
0
0
0
2
0
2
14
0
1
9
0
10
0
0
35
56
4. számú melléklet 1. oldal 4. sz. melléklet
Feladat szerinti bontás
Megnevezés
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesí tés 2014. dec. 31.
Teljesít és %-a
álla mi fela dat
kötelező feladat
önké nt válla lt felad at
6 Orlai Petrics Soma Kulturális
67
.
Központ Igazgató
1
1
Osztályvezető Gazdasági vezető Fizikai közalkalmazott Ügyviteli alkalmazott
2
2
1
1
2
2
1
1
Könyvtáros
3
3
Etnográfus Közművelődési szakdolgozó Portás,recepciós technikus
1
1
2
2
1
1
1
1
2
2
1
1
1
1
19
19
1
1
10
10
6
6
Informatikus Teljes munkaidős közfoglalkoztatott Részmunkaidős fizikai közalkalmazott Részmunkaidős közfoglalkoztatott 6 . Összesen:
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0% 100,0 0%
0
1
0
0
2
0
0
1
0
0
2
0
0
1
0
0
3
0
0
0
1
0
2
0
0
1
0
0
1
0
0
2
0
0
1
0
0
1
0
0
18
1
0
1
0
0
10
0
0
6
0
Polgármesteri Hivatal szervezeten kívüli Alpolgármester Képviselők Bizottsági tagok
100,0 0% 100,0 0% 100,0 0%
68
17
17
100,0 0%
0
17
0
Mezőberény Város Önkormányzat létszáma összesen
482
447
92,74 %
0
337
110
Létszám bizottsági tagok és képviselők nélkül
465
430
92,47 %
0
320
110
Összesen
4. számú melléklet 2. oldal
69
Mezőberény Város Önkormányzata
5.melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Vállalkozási tevékenység 2014. évi kiadásai és bevételei Önkormányzat
adatok eFtban Sorszám
Megnevezés
1
Rendszeres személyi juttatás Nem rendszeres személyi juttatás Külső személyi juttatás Személyi juttatás összesen Munkaadókat terhelő járulékok Anyag és kisértékű tárgyi eszk. besz. Egyéb dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Dologi kiadások összesen Egyéb műk.c.támogatás Működési költségvetés összesen
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
15
Felhalm.célú pe.átadás Felújítás Intézményi beruházási kiadások Felhalmozási költségvetés összesen
16
Vállalkozási tevékenység kiadásai összesen
12 13 14
17 18 19 20 21 22
Intézményi működési bevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Pénzforgalom nélküli bevételek Vállalkozási tevékenység bevételei összesen
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0
0
0
70
6. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételei és kiadásai mérlegszerűen
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
Működési költségvetés -bevételek Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
B1
1 071 291
1 061 322
99,07%
Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök
B3 B4 B6
305 013 424 412 3 740
326 515 421 088 3 372
107,05% 99,22% 90,16%
1 804 456
1 812 297
100,43%
291 285 42 809 11 145 345 239
171 495 46 472 10 824 228 791
58,88% 108,56% 97,12% 66,27%
2 149 695
2 041 088
94,95%
B81 B82
1 969 548 0
3 052 838 0
155,00%
B83
0 1 969 548
0 3 052 838
155,00%
4 119 243
5 093 926
123,66%
Költségvetési bevételek összesen
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
K1
791 558
757 074
95,64%
K2 K3 K4 K5
196 973 1 088 965 117 141 131 066
186 396 724 505 101 389 69 194
94,63% 66,53% 86,55% 52,79%
2 325 703
1 838 558
79,05%
610 099 114 695 57 900 782 694
176 111 75 934 28 922 280 967
28,87% 66,21% 49,95% 35,90%
3 108 397
2 119 525
68,19%
K91 K92
1 010 846 0
2 097 224 0
207,47%
K93
Finanszírozási kiadások összesen
0 1 010 846
0 2 097 224
207,47%
Kiadások mindösszesen
4 119 243
4 216 749
102,37%
Működési költségvetés -kiadások összesen Felhalmozási költségvetés -kiadások
B2 B5 B7
Költségvetési bevételek összesen Finanszírozási bevételek Belföldi finanszírozás bevételei Külföldi finanszírozás bevételei Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek összesen
KIADÁSOK Működési költségvetés -kiadások
Működési költségvetés -bevételek összesen Felhalmozási költségvetés -bevételek Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről Felhalmozási bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási költségvetés -bevételek összesen
Rovat
BEVÉTELEK
Rovat
adatok ezer forintban
Beruházási kiadások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási költségvetés -kiadások összesen
K6 K7 K8
Költségvetési kiadások összesen Finanszírozási kiadások Belföldi finanszírozás kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai
6. számú melléklet 1. oldal
71
72
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója Összevont költségvetési jelentés E Ft-ban Megnevezés 1
2
1 2
Személyi juttatások összesen (K1) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) Dologi kiadások (K3) Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4) Nemzetközi kötelezettségek (K501) Elvonások és befizetések (K502) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre (K503) Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre (K504) Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre (K505) Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=155+…+164) (K506) Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre (K507) Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (K508) Árkiegészítések, ártámogatások (K509) Kamattámogatások (K510) Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (K511) Tartalékok (K512) Egyéb működési célú kiadások (1+…+16) (K5) Beruházások (K6) Felújítások (K7) Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8)
3 4 5 6 7
8
9
10
11
12
13 14 15 16 17 18 19 20
21 Költségvetési kiadások (1+...+4+17+...+20) (K1-K8) 22 Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (K911) 23 Belföldi értékpapírok kiadásai (K912) 24 Államháztartáson beüli megelőlegezések visszafizetése (K914) 25 Pénzeszközök betétként elhelyezése (K916) 26 Belföldi finanszírozás kiadásai (22+…+25) (K91) 27 Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása (K921) 28 Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása (K922)
7. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Eredeti Előirányzat Teljesítés előirányzat Módosított 3 4 5 721 922 181 020
791 558 196 973
757 074 186 396
882 056 172 650 0 0 0
1 088 965 117 141 0 22 371 0
724 505 101 389 0 22 369 0
0
0
0
0
0
0
4 307
23 016
22 615
0
0
0
172
10 172
10 000
0 0 16 171
0 0 17 091
0 0 14 210
20 380 41 030
58 416 131 066
0 69 194
436 481 143 731 16 727
610 099 114 695 57 900
176 111 75 934 28 922
2 595 617
3 108 397
2 119 525
0
0
0
0 0
0 21 040
0 0
0 0
0 21 040
1 178 546 1 178 546
0
0
0
0
0
0
73
29 Külföldi értékpapírok beváltása (K923) 30 Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése (K924) 31 Külföldi finanszírozás kiadásai (27+…+30) (K92) 32 Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai (K93)
0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
33 Finanszírozási kiadások (26+31+32) (K9)
0
21 040
1 178 546
2 595 617 3 129 437
3 298 071
Kiadások összesen (21+33) 34 (K1-K9) 35 Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) 36 32-ből: Önkormányzatok működési támogatásai (B11) 37 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) 38 Közhatalmi bevételek (B3) 39 Működési bevételek (B4) 40 Felhalmozási bevételek (B5) 41 Működési célú átvett pénzeszközök (B6) 42 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7)
43 Költségvetési bevételek (35+37+…+42) (B1-B7) 44 Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (B811) 45 Belföldi értékpapírok bevételei (B812) 46 Maradvány igénybevétele (B813) 47 Államháztartáson beüli megelőlegezések (B814) 48 Betétek megszüntetése (B817) 49 Belföldi finanszírozás bevételei (44+…+48) (B81) 50 Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (B821) 51 Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése (B822) 52 Külföldi értékpapírok kibocsátása (B823) 53 Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele (B824) 54 Külföldi finanszírozás bevételei (50+…+53) (B82) 55 Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei (B83)
56 Finanszírozási bevételek (49+54+55) (B8)
Bevételek összesen (43+56) 57 (B1-B8)
1 075 894
1 071 291
1 061 322
799 302
746 513
746 513
117 539
291 285
171 495
291 059 387 487 42 783 919 3 449
305 013 424 412 42 809 3 740 11 145
326 515 421 088 46 472 3 372 10 824
1 919 130
2 149 695
2 041 088
0
0
0
0 676 487 0
0 958 702 21 040
0 566 365 21 040
0 676 487
0 979 742
1 546 755 2 134 160
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
676 487
979 742
2 134 160
2 595 617 3 129 437
4 175 248
74
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója Egyszerűsített maradvány - Kimutatás E Ft-ban # 1 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Megnevezés 2 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) 05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei 06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) 07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei 08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) C) Összes maradvány (=A+B) D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,1) G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)
7.sz. mell. EM. Összeg 3 2 041 088 2 119 525 -78 437 3 052 838 2 097 224 955 614 877 177 0 0 0 0 0 0 0 877 177 311 492 565 685 0 0
75
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója Eredmény-kimutatás Vállalkozási tevékenység E Ft-ban
7. sz. mell váll. m.
#
Megnevezés
1
2
01 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 02 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei 03 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 04 I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) (04=01+02+03) 05 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 06 05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke 07 II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) (07=±05+06) 08 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 09 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10 08 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek 11 III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08) (11=08+09+10) 12 09 Anyagköltség 13 10 Igénybe vett szolgáltatások értéke 14 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16 IV Anyagjellegű ráfordítások (=09+10+11+12) (16=12+...+15) 17 13 Bérköltség 18 14 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19 15 Bérjárulékok 20 V Személyi jellegű ráfordítások (=13+14+15) (20=17+...+19) 21 VI Értékcsökkenési leírás 22 VII Egyéb ráfordítások 23 A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) (23=04±07+11-(16+20+21+22)) 24 16 Kapott (járó) osztalék és részesedés 25 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=18a) (26>=27) 27 18a - ebből: árfolyamnyereség 28 VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=16+17+18) (28=24+...+26) 29 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30 20 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése 31 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=21a) (31>=32) 32 21a - ebből: árfolyamveszteség
Előző Módosítások Tárgyi időszak időszak 3 4 5 0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0
0 0
0 0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0
0
0
0
0
0
76
33 IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=19+20+21) (33=29+...+31) 34 B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) (34=28-33) 35 C) SZOKÁSOS EREDMÉNY (=±A±B) (35=±23±34) 36 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37 23 Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38 X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek (=22+23) (=36+37) 39 XI Rendkívüli ráfordítások 40 D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY(=X-XI) (40=38-39) 41 E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±C±D) (41=±35±40)
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
77
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója Eredmény-kimutatás Alaptevékenység E Ft-ban
7. sz. mell alap. m.
#
Megnevezés
1
2
Előző Módosítások Tárgyi időszak időszak 3 4 5
01 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 02 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei 03 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 04 I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) (04=01+02+03) 05 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 06 05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke 07 II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) (07=±05+06) 08 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 09 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10 08 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek 11 III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08) (11=08+09+10) 12 09 Anyagköltség 13 10 Igénybe vett szolgáltatások értéke 14 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16 IV Anyagjellegű ráfordítások (=09+10+11+12) (16=12+...+15) 17 13 Bérköltség 18 14 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19 15 Bérjárulékok 20 V Személyi jellegű ráfordítások (=13+14+15) (20=17+...+19) 21 VI Értékcsökkenési leírás 22 VII Egyéb ráfordítások
0 0
0 0
321 686 352 007
0
0
0
0
0
673 693
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0
0
0
0
1 673 801 307 079
0 0
0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
56 003 2 036 883 152 758 378 785 0 38 820 570 363
0 0 0 0
0 0 0 0
663 497 93 566 185 434 942 497
0 0
0 0
23 A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) (23=04±07+11-(16+20+21+22)) 24 16 Kapott (járó) osztalék és részesedés 25 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=18a) (26>=27) 27 18a - ebből: árfolyamnyereség 28 VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=16+17+18) (28=24+...+26) 29 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30 20 Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése 31 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=21a) (31>=32)
0
0
326 442 1 230 453 -359 179
0 0
0 0
0 9 801
0
0
0
0 0
0 0
0 9 801
0 0
0 0
106 0
0
0
16 348
78
32 21a - ebből: árfolyamveszteség 33 IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=19+20+21) (33=29+...+31) 34 B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) (34=28-33) 35 C) SZOKÁSOS EREDMÉNY (=±A±B) (35=±23±34) 36 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37 23 Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38 X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek (=22+23) (=36+37) 39 XI Rendkívüli ráfordítások 40 D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY(=X-XI) (40=38-39) 41 E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±C±D) (41=±35±40)
0 0
0 0
0 16 454
0
0
-6 653
0 0
0 0
-365 832 182 257
0 0
0 0
366 413 548 670
0 0 0
0 0 0
17 051 531 619 165 787
79
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója
Mezőberény Város Önkormányzatának Egyszerűsített mérlege 7. sz mell mérleg
ezer Ft Előző év Jogszabály auditált i egyszerűsítet változások t beszámoló miatti záró adatai eltérések (+ - )
A. Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök
B.
C.
D.
E.
F.
III. Befektetett pénzügyi eszközök IV Koncesszióba, . vagyonkezelésbe adott eszközök Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök I. Készletek II. Értékpapírok Pénzeszközök I. Hosszú lejáratú betétek II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek III. Forintszámlák IV Devizaszámlák . V. Idegen pénzeszközök Követelések I. Költségvetési évben esedékes követelések II. Költségvetési évet követően esedékes követelések III. Követelés jellegű sajátos elszámolások Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások Aktív időbeli elhatárolások
Eszközök összes e n:
Jogszabályi változások miatti korigált Előző év auditált egyszerűsítet t beszámoló záró adatai
Tárgyévi ktgvetési beszámol ó záró adatai
Auditálás i eltérések
Tárgyév auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
(+ -)
8 170 735 39 448
6 274 423
-22 020 0 1 781 756
8 056 179
7 969 624 19 257 7 875 259
172 608
-97 500
75 108
75 108
75 108
1 706 276
-1 706 276
0 1 751 1 751
1 922 1 922
1 922 1 922
978 248
916 962
916 962
250 964 069
167 910 379
167 910 379
8 192 755 39 448
2 028 2 028 978 248
-277 -277 0 0
7 969 624 19 257 7 875 259
0 250 964 069
0 0 0
13 929 80 080
0 97 521
13 929 177 601
6 416 196 104
6 416 196 104
80 080
-460
79 620
63 686
63 686
97 500
97 500
131 297
131 297
481
481
1 121
1 121
-481
1 343
23
23
690
690
9 085 325
9 085 325
1 824
0
9 254 935
74 743
9 329 678
80
G Saját tőke összesen . I. Nemzeti vagyon induláskori értéke II. Nemzeti vagyon változásai III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai IV Felhalmozott . eredmény V. Eszközök értékhelyesbítéséne k forrása VI Mérleg szerinti . eredmény H. Kötelezettségek I. Költségvetési évben esedékes II. Költségvetési évet követően esedékes III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások I. Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások J. Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások K. Passzív időbeli elhatárolások Forrásokösszese n:
8 770 153 7 809 845
74 743 8 844 896 2 979 742 10 789 587 0
9 010 683 10 789 587
0 -
9 010 683 10 789 587
-
4 011 960 308
964 319 -2 909 010 0
-2 909 010
964 319 -2 909 010
964 319 -2 909 010
0 0 465 018
5 835
0 470 853
165 787 66 423
465 018
-4 318
460 700
6 666
0 -
165 787 66 423 6 666
0
19 764
0
0
41 565
41 565
10 153
10 153
18 192
18 192
-5 835
13 929
6 416
0
0
0
1 803
9 254 935
74 743
9 329 678
6 416
9 085 325
1 803
0
9 085 325
81
Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. beszámolója
Mezőberény Város Önkormányzatának Összevont Vagyonkimutatása 7.sz.mell. Mérleg_bontva E Ft-ban Korlátozottan Forgalomképe Forgalomképtel forgalomképe s en s
A Nemzeti vagyonba . tartozó befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV Koncesszióba, . vagyonkezelés be adott eszközök B Nemzeti vagyonba . tartozó forgóeszközök I. Készletek II. Értékpapírok C Pénzeszközök . I. Hosszú lejáratú betétek II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek III. Forintszámlák IV Devizaszámlák . V. Idegen pénzeszközök D Követelések . I. Költségvetési évben esedékes követelések
4 758 769
516 575
18 689
568
4 664 972
516 007
2 694 280
Tárgyév auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
7 969 624 19 257
2 694 280
75 108
7 875 259
75 108
0
0
0
1 922 1 922
0
1 922 2 028 80 080
0
916 962
0
916 962 0
167 910 379
167 910 379 0
6 416
0
196 104
6 416
0
196 104
63 686
82
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések III. Követelés jellegű sajátos elszámolások
131 297
1 121
E Egyéb sajátos . eszközoldali elszámolások
23
23
F. Aktív időbeli elhatárolások
690
690
Eszközök össz e s e n:
4 758 769
1 632 276
2 694 280
9 085 325
83
8.melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi tartalékok részletezése
adatok eFt-ban Megnevezés
Teljesí tés 2014. dec. 31.
Teljesí tés %a
0
0
0
0
0
0
Teljesí tés 2014. dec. 31.
Teljesí tés %a
2 000
0
0
2 000
0
0
Mód. Ei. 2014.12 .31
Működési tartalék eredeti előirányzata Általános működési tartalék
Általános működési tartalék összesen
31 974 31 974
Működési céltartalék Elkülönített tartalék önk döntés alapján (2013. febr. 11-i ülés) Egyéb elkülönített tartalék Működési céltartalék összesen Működési tartalék eredeti előirányzata összesen
Megnevezés
5 000 19 442 24 442 56 416
Mód. Ei. 2014.12 .31
Felhalmozási tartalék eredeti előirányzata Fejlesztési céltartalék célonként Teljesítési biztosíték
Fejlsztési céltartalék összesen Felhalmozási tartalék eredeti előirányzata összesen
2 000
84
Tartalékok mindösszesen
58 416
0
0
85
9. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Mezőberény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetés hosszú lejáratú kötelezettségek
Kötelezettség megnevezése összesen A banki igazolás alapján 2013. december 31-én az önkormányzat adósságállománya: 1 445 455,44 CHF forint összege 350 190 489 Ft volt. Ft/CHF 242,27 E Ft
2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024 2025 2026 2027 2028 összesen
350190 E Ft
0
Magyarország 2014. évi központi költségvetési törvény rendelkezései alapján Mezőberény Város Önkormányzat fennálló adósságállományát a 2014. évi konszolidációban 2014. február 28-ig átvállalta a Magyar Állam. A költségvetési rendelettervezet készítésekor került aláírásra az önkormányzat képviselői által az adósságátvállalásra vonatkozó megállapodás. Az aláírás indokán a kötvénytartozásból eredő, több évre vonatkozó fizetési kötelezettséget már nem szerepeltettük. Az adósságállomány végleges törlésére a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (KELER Zrt.) igazolása alapján 2014. március 06-án került sor.
86
A fizetési kötelezettség a Mezőberény Kötvény visszaváltása kapcsán a K&H Bank Zrt.-vel szemben a törvényi előírásoknak megfeleően megszűnt. Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete más hosszú lejáratú adósságállománnyal nem rendelekezett a 2014. év vonatkozásában.
87
Mezőberény Város Önkormányzat 2014. évi adósságállományról készült kimutatása
9/a. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Ezer forintban
2013. évi záró állomány Szociális kölcsön állomány Fht túlfizetés „Élő” szociális kölcsön állomány RÁT előleg Behajthatatlannak minősített * Összesen:
4 159 461 4 504 115 160 980 2 317 973 11 142 529
2014. évi korrekció
0
0 0 0 0 0
2014. évi 2014. évi állomány növekedés törlesztés
Ért.vesztés
1 420 685 -1 418 930 2 527 000 -2 377 560 0 -28 750 0 0 3 947 685 -3 825 240
-3 770 940 -2 663 010 -132 230
2014. évi záró állomány
-6 566 180
390 276 1 990 545 0 2 317 973 4 698 794
Lakáshitel állomány „Élő” lakáshitel állomány „Élő” belvizes lakáshitel állomány Behajthatatlannak minősített * Összesen:
625 800 137 400 129 270 892 470
0 0 0 0
0 0 0 0
0 -38 400 0 -38 400
-625 800 -99 000 0 -724 800
0 0 129 270 129 270
Vevő állomány Közüzemi díjak Egyéb tartozás Telek értékesítés Összesen:
0 27 188 186 371 000 27 559 186
0
0 0 0 0
0 2 338 531 0 2 338 531
0 0 -251 000 -251 000
0 -4 657 362 0 -4 657 362
0 24 869 355 120 000 24 989 355
Összes tartozás:
39 594 185
0
0
6 286 216 -4 114 640
-11 948 342
29 817 419
* Behajthatatlannak minősített tételek nem szerepelhetnek a mérlegben Év Előző évek 2014. évi növekedés 2014. évi törlesztés Összesen: Értékvesztés: Mérleg szerinti érték:
Adóhátralék 133 724 861 319 237 683 -326 029 719 126 932 825 -89 269 402 37 663 423
88
Mezőberény Város Önkormányzata
10. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek 2014. évben Önkormányzati megvalósítás
Adatok E Ft-ban 2014. év
Megnevezés/projektcím
2014. előtti megvalósítás összege
Pályázat végösszege
317 081
BELVÍZRENDEZÉS AZ ÉLHETŐBB TELEPÜLÉSEKÉRT
2014. utáni teljesítés
2014. összesen EU támogatás
Hazai támogatás
Saját erő
123 127
88 087
0
15 545
103 632
90 322
TÁMOP-5.4.9-11/1-2012-0017 Szociális szolgáltatások hálózati együttműködésének fejlesztése Mezőberény szociális ellátási területén*
34 124
5 217
28 526
0
195
28 721
186
ÁROP-1.A.5-2013-2013-0039 A Mezőberényi Önkormányzat szervezetfejlesztése a szolgáltató önkormányzat megvalósítása érdekében
20 053
0
13 095
0
0
13 095
6 958
6 394
0
0
1 394
1 394
5 000
8 968
8 794
155 810
111 260
A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztése Boldishát erdőtelepítés 61483 EURO, 2012. dec 31-i árfolymon **
17 762 Összesen
8 968
395 414
128 344
138 676
0
17 134
*A TÁMOP -5.4.9-11 projekthez 2014. évben 25.236 E Ft EU támogatás érkezett, a különbözet az előző évben kiutalt előleg terhére került elszámolásra. **A Boldisháti erdőtelepítésnél 495 EURO megvonásra került a termőterületen a 3%-ot nem meghaladó kiesés miatt.
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek 2014. évben Városi Humánsegíítő és Szociális Szolgálat 2014. év Megnevezés/projektcím
2014. előtti megvalósítás összege
Pályázat végösszege
TÁMOP 6.1.2-11/1-2012-0872 / Munkahelyi egészségre hangolva'
9 996
TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 / A hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának javítása
2 498
Összesen
9 996
Hazai támogatás
7 498
2 498
Saját erő 0
0
0
2014. utáni teljesítés
2014. összesen EU támogatás
0
7 498
0
0
0
7 498
0
0 7 498
0
0
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek 2014. évben Orlai Petrics Soma Kulturális Központ 2014. év Megnevezés/projektcím
Pályázat végösszege
TÁMOP-3.2.4 A-11/1-2012-0003 " A mezőberényi városi könyvtár nem formális és informális szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében" TÁMOP-3.2.12/1-2012-0019 "Kulturális szakemberek továbbképzése Békés Megyében" TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0489 "Óvodától a gimnáziumig - három nemzetiség szellemi örökségének nyomában" Összesen
24 598
2014. előtti megvalósítás összege 20 005
4 060 23 228 51 886
2014. összesen EU támogatás 4 593
Hazai támogatás
Saját erő 0
2 426 19 783
3 445
0
39 788
10 464
0
0
2014. utáni teljesítés
4 593
0
2 426
1 634
3 445
0
10 464
1 634
A táblázatban a beruházási menedzsmenttel egyeztetett adatok szerpelnek ezer forintban.
89
11. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Mezőberény Város Önkormányzata
Előirányzat felhasználási ütemterv 2014. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről intézményfinanszírozással hó Bevétel
Kiadás
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
223 778
187 581
227 364
280 924
268 824
1 151 584
4,39%
3,68%
4,46%
5,51%
5,28%
22,61%
4,18%
12,22%
6,23%
4,19%
3,73%
209 167
211 900
223 392
273 423
264 721
270 293
245 778
598 681
229 070
232 730
4,96%
5,03%
5,30%
6,48%
6,28%
6,41%
5,83%
14,20%
5,43%
5,52%
212 800
622 407
317 443
213 607
189 800
XII. 1 197 814
Összesen 5 093 926 100,00%
270 718
23,51% 1 186 876
4 216 749
6,42%
28,15%
100,00%
90
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételei és kiadásai intézményfinanszírozással 12. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Előir. neve
Működési költségvetés -bevételek Működési célú támogatások ÁHT-n belülről
1 . 2 . 3 . 4 .
Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök Működési költségvetés -bevételek összesen
1. 2 .
Felhalmozási költségvetés -bevételek Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
1 . 2 . 3 .
Felhalmozási bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási költségvetés -bevételek összesen
1.
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Előir.sz.
1
Cím neve
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Cím sz.
Alcím sz.
adatok eFt-ban
3 .
Óvod ai Intéz mény
Óvod ai Intéz mény
Közszol gáltató Intézmé ny
Közszol gáltató Intézmé ny
Közszol gáltató Intézmé ny
Teljesíté s 2014. dec. 31.
Teljesíté s %-a
Mód. Mód. Ei. Teljesíté Teljesíté Ei. 2014.12 s 2014. s %-a 2014.1 .31 dec. 31. 2.31
Teljes ítés 2014. dec. 31.
Teljes Mód. Ei. ítés 2014.12. %-a 31
Teljesíté s 2014. dec. 31.
Mód. Teljesít Teljesíté Ei. és s %-a 2014.12 2014. dec. 31. .31
938 552
928 544
98,93%
6 824
6 813
99,84%
9 302
8 631
304 197
326 030 107,18%
816
485
59,44% 128,50 %
0
0
Mód. Ei. 2014.12. 31
B1 B3 B4
52 626
B6
1 688 1 297 063
291 285
44 421
84,41%
3 495
4 491
1 311 77,67% 1 300 306 100,25%
0
0
171 495
58,88%
B5
42 783
46 446 108,56%
B7
11 145
10 824
97,12%
11 135
11 789
0
0
26
26
0
0
345 213
228 765
66,27%
26
26
1 642 276
1 529 071
93,11%
11 161
11 815
1 895 621 255,75%
302 036
269 689
92,79 %
35 180 0
35 666 101,38% 0
64 897
64 927
0
0
Orlai Orlai Humán Orlai Önkorm Petric Petric Önkormá segítő Petrics ányzat s s nyzat és Soma és és Soma Soma Intézmén Szociáli Kultur Intézmé Kultur Kultur yei s ális nyei ális ális összese Szolgál Közpo összese Közp Közp n at nt n ont ont Telje Mód. sítés Telje Mód. Ei. Teljesíté Teljesít Ei. 2014. sítés 2014.12. s 2014. és %-a 2014.1 dec. %-a 31 dec. 31. 2.31 31. 1 061 322
Önkorm ányzat és Intézmé nyei összese n
Teljesíté s %-a
100,05 % 16 536
16 101,2 741 4%
1 071 291
0 100,57 % 14 658 100,49 % 200 100,37 % 31 394
0 15 107,1 707 6% 100,0 200 0% 32 103,9 648 9%
305 013
326 515 107,05%
424 412
421 088
99,07%
6 791
6 790
99,99 %
0 105,87 % 16 093
0 15 421
95,82 %
0
0
0
0
0
0
0
0
291 285
0
0
0
0
0
0
0
0
42 809
46 472 108,56%
0
0
0
0
0
0
0
0
11 145
10 824
97,12%
0
0
0
0
0
0
0
0
345 239
228 791
66,27%
105,86 % 16 093
15 421
95,82 %
276 419
279 136 100,98% 172 352 172 997
100,37 % 31 394
32 103,9 648 9%
2 149 695
2 041 088
94,95%
222 042
201 845
90,90 %
456 144
444 562
96,16% 76 333
75 99,47 932 %
1 969 548
3 052 838 155,00%
282
282
100,0 0%
225 086
225 086 100,00%
100,00 % 12 499
12 100,0 499 0%
958 702
100,00 %
100,00 %
241 239 0 276 419
243 470 100,92% 105 603 106 209 0
1 852
1 861
279 136 100,98% 172 352 172 997
3 740 1 804 456
99,22%
3 372 90,16% 1 812 297 100,43%
171 495
58,88%
Finanszírozási bevételek 1 .
Belföldi finanszírozás bevételei Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről Belföldi értékpapírok bevételei
1. 2. 3. 4. 5. 2 . 3 . 1.
Óvoda Polgárm Polgárm Polgárm i esteri esteri esteri Intézm Hivatal Hivatal Hivatal ény
Önkorm ányzat
Költségvetési bevételek összesen
Humán segítő és Szociáli s Szolgál at
Önkorm ányzat
Önkorm ányzat
B2
Humán segítő és Szociáli s Szolgál at
Maradvány igénybevétele Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei Külföldi finanszírozás bevételei Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek összesen
B8 1 B8 11 B8 12 B8 13 B8 14 B8 15 B8 16 B8 17 B8 18 B8 2 B8 3 B8
741 203
720 163 21 040
327 826
45,52%
0
741 203
97,46% 171 790 165 189
672
672
21 040 100,00%
21 040
302 036 0
89,29%
269 689
89,29%
221 760
201 563
90,89 %
231 058
219 476
94,99% 171 118 164 517
96,14% 63 834
63 99,37 433 %
1 546 755
1 895 621 255,75%
302 036
269 689
89,29%
222 042
201 845
90,90 %
456 144
444 562
97,46% 171 790 165 189
96,16% 76 333
75 99,47 932 %
566 365
21 040 100,00%
0
0
989 806 0
918 678 1 546 755
0
0
0
0
0 1 969 548
59,08%
92,81%
0 3 052 838 155,00%
91
2 383 479
Bevételek mindösszesen
1.
1 .
1 . 2 .
281 504
89,88%
238 135
217 266
91,24 %
98,40%
145 339
133 433 37 641 40 885
91,81 % 92,97 % 85,54 %
107 727
732 563
723 698
98,79% 344 142 338 186
98,27%
163 202
155 765
95,44% 178 738 175 104
97,97% 43 998
40 634
38 805
95,50%
45 552
96,31% 10 890
477 632
268 634
56,24% 114 447 113 693
99,34% 49 018
0
0
0
0
0
0
0
0 103 906
108 100,7 580 9%
4 119 243
5 093 926 123,66%
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K1
152 438
142 877
93,73%
107 843
106 113
K2
25 242
23 363
92,56%
32 423
30 355
93,62% 40 488
Dologi kiadások
K3
357 470
217 998
60,98%
42 601
34 464
80,90% 47 797
Ellátottak pénzbeli juttatása
K4
11 547
7 888
68,31%
105 594
93 501
88,55%
0
0
Egyéb működési célú kiadások Működési költségvetés -kiadások összesen
K5
131 066
69 194
52,79%
0
0
0 211 959
0
0
90,73 %
681 468
463 204
80,80 %
5 995
2 830
47,21%
2 851
2 851
6 100
5 893
96,61%
810
810
39 000
12 382
31,75%
0
0
677 763
461 320
68,07%
288 461
264 433
91,67%
0 233 624
47 296
67,97% 340 481 334 349
98,20%
43 99,51 782 % 10 98,07 680 % 48 99,62 831 % 0 0 103 99,41 293 %
791 558
757 074
95,64%
196 973 1 088 965
186 396
94,63%
724 505
66,53%
117 141
101 389
86,55%
131 066 2 325 703
69 194 1 838 558
52,79%
610 099
176 111
28,87%
114 695
75 934
66,21%
57 900
28 922
49,95%
782 694
280 967
35,90%
3 108 397
2 119 525
68,19%
1 010 846
2 097 224 207,47%
79,05%
Felhalmozási költségvetés -kiadások 1 . 2 . 3 .
Beruházási kiadások
K6
584 738
159 036
27,20%
11 676
7 421
63,56%
4 511
3 645
Felújítások
K7
91 232
56 836
62,30%
13 060
9 029
69,13%
0
0
K8
18 900
16 540
87,51%
0
0
0
0
Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási költségvetés -kiadások összesen
1.
Költségvetési kiadások összesen 3 .
694 870
232 412
33,45%
24 736
16 450
66,50%
4 511
3 645
80,80 %
1 372 633
693 732
50,54%
313 197
280 883
89,68%
238 135
215 604
90,54 %
2 097 224 207,47%
0
0
0
0
51 095
21 105
732 563
484 309
0
0
100,00 % 100,00 %
0
3 661
100,00 %
66,11% 344 142 338 010
98,22%
41,31%
3 661
100,0 0% 96,36 % 3 493 3 366 328
328
0
96,68 3 821 3 694 % 107 727
106 99,31 987 %
Finanszírozási kiadások 1 . 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 2 . 3 .
1.
313 197
Működési költségvetés -kiadások 1 . 2 . 3 . 4 . 5 .
1.
3 424 692 143,68%
Belföldi finanszírozás kiadásai Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre Belföldi értékpapírok kiadásai Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai Külföldi finanszírozás kiadásai Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai Finanszírozási kiadások összesen
Kiadások mindösszesen
K9 1 K9 11 K9 12 K9 13 K9 14 K9 15 K9 16 K9 17 K9 18 K9 2 K9 3 K9
1 010 846
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
21 040
0
0,00%
21 040
0
0,00%
989 806
918 678 1 178 546
92,81%
989 806
92,81%
0
918 678 1 178 546
0
0
0
0
0
0
0
1 010 846
2 097 224 207,47%
0
0
2 383 479
2 790 956 117,10%
313 197
280 883
89,68%
0
0
238 135
215 604
90,54 %
0
0
732 563
484 309
0
0
66,11% 344 142 338 010
0
98,22%
107 727
0
106 99,31 987 %
0 1 010 846
0 2 097 224 207,47%
4 119 243
4 216 749 102,37%
92
13. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Mezőberény Város Önkormányzat 2014. évi közvetett támogatásai Adatok Ft-ban Adónem Magánszemélyek kommunális adó HIPA
Önkormányzati rendeletben foglalt kedvezmény, mentesség megnevezése 49/2012.(XI.27.) önkorm. r. 5.§ (1),(3)-(5) bek. 49/2012.(XI.27.) önkorm. r. 9.§ (1) bek.
Összesen
2 416 500 Ft 0 Ft
2 416 500 Ft
Adónem Magánszemélyek kommunális adó Késedelmi pótlék
Összesen
2014. évi adóbevétel-kiesés és támogatás összege
helyi adóknál, gépjárműadónál méltányossági jogkörben gyakorolt kedvezmények,mentességek Art. 134.§
2014. évi adóbevétel-kiesés és támogatás összege 105 000 Ft 174 380 Ft
279 380 Ft
93
94
14.melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
A 2014. évi maradvány jóváhagyása Ft-ban
E Ft-ban
835 338 580 -913 776 918
835 339 -913 776
-78 438 338
-78 437
-201 602 496 1 157 218 129
-201 603 1 157 217
Finanszírozási egyenleg összesen:
955 615 633
955 614
Összes maradvány:
877 177 295
877 177
243 441 211
243 441
239 389 027
239 389
1 662 048
1 662
621 740
621
Pénzmaradvány elszámolás Városi Önkormányzat alaptevékenységének költségvetési egyenlege: Intézmények alaptevékenységének költségvetési egyenlege: Alaptevékenység költségvetési egyenlege összesen: Városi Önkormányzat finanszírozási egyenlege: Intézmények finanszírozási egyenlege:
Önálló intézmények részére jóváhagyott pénzmaradvány: Városi Közszolgáltató Intézmény Jóváhagyott pénzmaradvány
Mezőberény Város Óvodai Intézménye Jóváhagyott pénzmaradvány
Polgármesteri Hivatal Jóváhagyott pénzmaradvány
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ
95
Jóváhagyott pénzmaradvány 1 592 775
1 593
175 621
176
633 736 084
633 736
Általános tartalék feltöltés //Zárolt./ Elkülönített bevételek/Fejl./
2 000 000
2 000
Általános tartalék feltöltés /Zárolt/ Elkülönített bevételek/Műk./ ebből: - Önkormányzati környezetvédelmi alap elszámolási számla: - Támogatási program előlegének célelszámolási számlája (Körösök lágy ölén) - Közérdekű kötelezettségvállalás - Beruházáshoz kapcsolódó garanciák/Fejl/
8 221 216
8 221
Humánsegítő és Szociális Szolgálat Jóváhagyott pénzmaradvány
Mezőberény Város Önkormányzatának felhasználható pénzmaradványa:
Mezőberény Város Önkormányzata részére jóváhagyott pénzmaradvány: - ebből:
Zárolt elkülönítet/bevételek
8 208 215
8 208
11 001
11
2 000 2 000 000
10 221 216
2 2 000
10 221
Számlaegyenlege: Ebből:- Működési: 8221216 Ft ~ 8221 E Ft
96
- Fejlesztési: 2000000 Ft ~ 2000 E Ft Működési célú tartalék feltöltés Működési célú tartalék feltöltés (2015.03.31.) Önkormányzat dologi kiadások emelése Elkülönített tartalék intézményi átszervezéshez
6 688 000
6 688
15 000 000
15 000
8 785 001
8 786
39 391 867
2015. évi költségvetés tervezett felhasználás - Fejlesztési maradvány - Fejlesztési tartalék - Tervezett fejlesztési felhasználás
- Működési maradvány - Működési tartalék - Nettó finanszírozás előlege miatti kötelezettség - Tervezett működési felhasználás
39 391
453 000 000 100 906 000 352 094 000
453 000 100 906 352 094
100 650 000 19 787 000 21 039 682 59 823 318
100 650 19 787 21 040 59 823
14. sz. melléklet Az állami költségvetés felé történő visszafizetési kötelezettségének fedezete a 2015. évi költségvetésben kiadásként biztosításra került (Működési célú pénzmaradvány beállítása terhére)
15 704 583
15 705
97
- 11/C. űrlap:A helyi önkormányzatok ált. működéséhez, és ágazati feladataihoz kapcsolódó tám. elszámolása alapján, az önkormányzat által fizetendő különbözet: ebből:- Mutatószám eltérés: 4262,947 E Ft - Felhasználás szerinti eltérés: 10900,033 E Ft -11/A. űrlap Az önkormányzat által visszafizetendő Központosított előirányzat és egyéb kötött felhasználású támogatások
15 162 980Ft
541 603
ebből: - Egyes jövedelempótló támogatások kieg: 439 901 Ft - Szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék: 98 102 Ft -A közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása: 3 600 Ft
98
14/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez A 2014. évi a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolása Az önkormányzatot megillető feladatalapú támogatások jogcíme
fajlagos terveze támogatá tt s mértéke mutató
Mutatószámváltozás
tényleg es mutató
I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA I.1.a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása 27,06 0 27,06 I.1.b) Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen 0 0 0 I.1.ba) A zöldterületgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása 0 0 0 I.1.bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása 0 0 0 I.1.bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása 0 0 0 I.1.bd) Közutak fenntartásának támogatása 0 0 0
Mutatószám eltérés (tényleges -módosított)
Évközi Ténylege Tervezett támogat s támogat ás támogat ás (Ft) változás ás* (Ft)
123 934 800
0
123 934 800
65 494 920
0
65 494 920
14 909 780
0
14 909 780
34 410 000
0
34 410 000
100 000
0
100 000
16 075 140
0
16 075 140
Eltérés Eltérés mutatósz Eltérés felhasznál ám és mutatósz ás felhasznál ám szerint*** ás szerint** (Ft) összesen (Ft)
0
99
I.1.c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása
0
0
0
V. Info Beszámítás
0
0
0
29 041 200 23 027 943
0
29 041 200 23 027 943
2 942 134
68 471 467
0
II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA II.1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2013. évben 8 hónapra II.1. (1) 1 óvodapedagógusok elismert létszáma L1 (1) gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el L1 (2) gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy meghaladja Vk 1 vezetői órakedvezményből adódó létszámtöbblet a 2. melléklet Kiegészítő szabályok 3. b) pontja szerint V 1 a Közokt. tv.-ben elismerhető vezetői létszám (vezetők és vezetőhelyettesek együttesen) Vi 1 a Közokt. tv.-ben elismerhető vezetőlétszám kötelező nevelési óraszámának összege II.1. (2) 1 óvodapedagógusok nevelő munkáját
2674667
25,1
30
-10 30
-0,6
67 134 133
10
0
0
268
19 275
-12
0
0
2,13
0 2,13
0
0
0
0 6
0
0
0
124
0 124
0
0
0
19
0 19
0
22 800 000
6
1200000
1,1 25,6
0
22 800 000
-1 604 800
-1 604 800
0
100
közvetlenül segítők száma a Köznev tv. 2. melléklete szerint II.1.a(2)1 óvodatitkár (intézményenként, ahol a gyermekek létszáma eléri a 100 főt ; továbbá 450 gyermekenként -1fő) II.1.b (2) 1 dajka vagy helyette gondozónő és takarító együtt (csoportonként - 1fő) II.1.c(2)1 pedagógoai asszisztens (3 óvodai csoportonként - 1fő) 2013. évben 4 hónapra II.1. (1) 2 óvodapedagógusok elismert létszáma L2 (1) gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el L2 (2) gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy mehaladja Vk 2 vezetői órakedvezményből adódó létszámtöbblet a 2. melléklet Kiegészítő szabályok 3. b) pontja szerint V 2 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetői létszám (vezetők és vezetőhelyettesek együttesen)
1337333
1
0 1
0
0
0
14
0 14
0
0
0
4
0 4
0
0
1,5 24,9
0
31 293 600
24
11 35
0
0
0
250
13 263
0
0
0
2,13
0 2,13
0
0
0
0 6
0
0
0
23,4
6
2 006 000
33 299 600
0
101
Vi 2 a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetőlétszám kötelező nevelési óraszámának összege II.1. (3) 2 Óvodapedagógusokeli smert létszáma (pótlólagos összeg) II.1. (2) 2 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma a Köznev. tv. 2. melléklete szerint II.1.a.(2)2 óvodatitkár (intézményenként, ahol a gyermekek létszáma eléri a 100 főt, továbbá 450gyermekenként - 1 fő) II.1.b (2) 2 dajka vagy helyette gondozónő és takarító együtt (csoportonként - 1fő) II.1.c(2)2 pedagógoai asszisztens (3 óvodai csoportonként - 1fő)
124
0 124
0
0
0
34400
23,4
1,5 24,9
0
804 960
51600
856 560
0
600000
18
1 19
0
10 800 000
600 000
11 400 000
0
1
0 1
0
0
0
13
1 14
0
0
0
4
0 4
0
0
0
-373333 1 119 997
II.2. Óvodaműködtetési támogatás 2014. évben 8 hónapra II.2. (1) 1 gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el II.2. (2) 1 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek
37333
30
-10
30
10 1 120 000
30
-10
30
10
0
373 330
373 330
0
102
száma II.2. (8) 1 gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy mehaladja II.2. (9) 1 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma II.2. (11) 1 a Köznev. Tv. 47.§ (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma 2014. évben 4 hónapra II.2. (1) 2 gyermekek nevelése a napi 8 órát nem éri el II.2. (2) 2 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma II.2. (4) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma II.2. (8) 2 gyermekek nevelése a napi 8 órát eléri vagy mehaladja II.2. (9) 2 nem sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek száma
37333
18666,67
18666,67
259
16
266
-9 9 669 333
250
13
257
-6
0
0
9
3
9
-3
0
0
24
10
34
0
448 000
24
9
33
0
0
0
0
1
1
0
0
0
250
-1
249
0 4 666 667
-18 667 4 648 000
241
-6
235
0
0
597334 9 930 670
186667
634 667
-335 997
-335 997
0
0
0
103
II.2. (10) 2 a Köznev. tv. 47. §-a szerinti azon sajátos nevelési igényű gyermekek száma, akiknek nevelése nem a többi gyermekkel együtt történik II.2. (11) 2 a Köznev. tv. 47. § (7) bekezdése alapján két főként figyelembe vehető sajátos nevelési igényű gyermekek száma
Az önkormányzatot megillető feladatalapú támogatások jogcíme
9
-9
0
0
0
0
0
14
14
0 14. sz melléklet 1. oldal
0
0
fajlagos terveze támogatá tt s mértéke mutató
Mutatószámváltozás
tényleg es mutató
Mutatószám eltérés (tényleges -módosított)
Évközi Ténylege Tervezett támogat s támogat támogat ás ás (Ft) változás ás* (Ft)
14. sz. melléklet Eltérés Eltérés mutatósz Eltérés felhasznál ám és mutatósz ás felhasznál ám ás szerint*** szerint** összesen (Ft) (Ft)
III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz III.2. - V Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz beszámítás után
0
0
0
49 488 647
49 488 647
0
0
0
0
26 460 704
26 460 704
0
III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása III.3.a (1) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai - családsegítés
104
III.3.aa (1) 70 000 fő lakosságszámig működési engedély nélkül - családsegítés
1975000
2,1512
0
2,1512
0 4 248 620
III.3.a (2) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai - gyermekjóléti szolgálat III.3.aa (2) 70 000 fő lakosságszámig működési engedély nélkül - gyermekjóléti szolgálat 1975000 2,1512 0 2,1512 0 4 248 620 III.3.c (1) szociális étkeztetés 55360 49 -3 43 -3 2 712 640 III.3.d (1) házi segítségnyújtás 145000 32 -4 27 -1 4 640 000 III.3.e falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen működési 208333,33 0 3 3 0 0 III.3.e (2) tanyagondnoki szolgáltatás 0 3 3 0 0 III.3.f Időskorúak nappali intézményi ellátása III.3.f (1) időskorúak nappali intézményi 30 ellátása 109000
0
30
0 3 270 000
0 4 248 620
0
0 4 248 620
0
-166080 2 380 480
-166 080
-166 080
-580000 3 915 000
-145 000
-145 000
625000
625 000
0
0
0 3 270 000
0
III.3.j Gyermekek napközbeni ellátása III.3.ja Bölcsődei ellátás III.3.ja (1) bölcsődei ellátás - nem fogyatékos, nem hátrányos helyzetű gyermek III.3.ja (2) bölcsődei ellátás - nem fogyatékos, hátrányos helyzetű gyermek
494100
29
15
40
518805
8
-8
0
7 411 500
19 764 000
-1 976 400
0 4 150 440 4150440
0
0
-4
14 328 900
-1 976 400
105
III.4. A települési önkormányzatok által az idősek átmeneti és tartós, valamint a és hajléktalan személyek részére nyújtott tartós szociális szakosított ellátási feladatok támogatása A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása III.4.a A számított segítői munkatárs létszámhoz kapcsolódó bértámogatás 2606040 27 1
28
0
70 363 080
2 606 040
Az időskorúak átmeneti és tartós, valamint a hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeiben ellátottak száma L (1) időskorúak ápológondozó otthoni ellátása nem demens személyek 81 -12 67 -2 0 L (2) időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása demens személyek 21 12 35 2 0 III.4.b Intézményüzemeltetési 10 918 támogatás 0 0 0 000 876 000 III.5. Gyermekétkeztetés támogatása III.5.a) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók 27 695 -1 207 1632000 16,97 bértámogatása -0,74 15,98 -0,25 040 680 III.5.b) Gyermekétkeztetés 9 922 üzemltetési 56 603 0 560 támogatása 0 0 0 610
72 969 120
0
0
0 11 794 000
0
26 079 360
-408 000
66 526 170 751 924 465 -4262947
Mindösszesen
Kapott támogatás Felhasznált (Ft) támogatás (Ft)
-408 000
-10 900 033
-10 900 033
-10 900 033
-15 162 980
Visszafizetendő összeg (Ft) 106
Szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék (ebből:) Mezőberény Város Önkormányzata (tanyagondnok) Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat
8 708 525
8 562 417
98 102
48 006
48 006
0
8 660 519
8 562 417
98 102
14. sz melléklet 2. oldal
107
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
15/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Önkormányzat
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció
Feladat szerinti bontás
011130-0 011130-3 011130-4 011220-0 018010-0
6. 7. 8. 9. 1 0. 1 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 1 8. 1 9. 2 0. 2 1. 2 2. 2
018030-0 013350-0 031030-0 041232-0 041233-0
34 782
4 785
0
0
0
0
0
0
39 567
0 39 567
0 39 567
041237-1
17 940
2 481
4 525
0
0
0
0
0
24 946
0 24 946
0
0 24 946
041237-3
8 279
1 178
1 067
0
0
0
0
0
10 524
0 10 524
0
0 10 524
041237-4
8 977
1 098
1 515
0
0
0
0
0
11 590
0 11 590
0
0 11 590
045120-1
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-4
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-7
0
0
0
0
0
0
6 000
0
6 000
0
6 000
0
6 000
0
045120-8
0
0
0
0
0
0
8 836
0
8 836
0
8 836
0
8 836
0
045120-17
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
047410-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
051030-0
0
0
0 58 497
0
10 000
0
0
0
68 497
0 68 497
0
0 68 497
051050-0
0
0
3 200
0
0
0
0
0
3 200
0
3 200
0
3 200
0
051060-0 052020-1
0 0
0 0
2 550 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 62
2 550 62
0 0
2 550 62
0 0
2 550 62
0 0
Sorszám 1. 2. 3. 4. 5.
Költségvetési kiadások Finanszírozási kiadások Munkaad Adósság ókat hoz nem Kiadás Ellátotta Egyéb Egyéb Költségve Belföldi Külföldi kapcsoló Finanszíro Személ terhelő Dolog ok k működé Beruházá Felújítá felhalmo finanszíro finanszíro yi járulékok i dó tési zási összese pénbeli si célú származé kiadások sok sok zási zás zás juttatás és kiadás kiadások n juttatása kiadáso kos ok szociális ok kiadások összesen kiadásai kiadásai összesen k i ügyletek hozzájárul kiadásai ási adó 47 124 12 096 3 130 411 0 45 478 3 984 0 12 036 124 135 0 135 4 993 1 348 5 070 0 0 1 975 0 0 13 386 0 13 386 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 097 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 097 224 2 097 224 224 0 0 483 0 0 12 382 0 0 12 865 0 12 865 7 859 2 219 2 932 0 0 2 328 0 0 15 338 0 15 338 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Azonosító száma
Megnevezése
álla kötele önként mi ző vállalt felad feladat feladat at
0 0 0 0 0 0 0 0 0
107 061 17 074 0 13 386 0 0 0 0 0 0 768 1 328 645 579 12 382 483 15 338 0 0 0 0
108
3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2. 3 3. 3 4. 3 5. 3 6. 3 7. 3 8. 3 9. 4 0. 4 1. 4 2. 4 3. 4 4. 4 5. 4 6. 4 7. 4 8. 4 9. 5
052020-2
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
052020-4
0
0
0
0
153
75 480
0
0
75 633
0 75 633
0 75 633
0
063080-0
0
0
0
1 299
0
0
0
1 299
064010-0
0
0
0 22 213
0
0
1 299
0
0
0
0
0
0
22 213
0 22 213
0 22 213
0
066020-0
0
0
5 858
0
0
0
0
1 000
6 858
0
6 858
0
5 858
1 000
066020-2
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-4
0
0
0
0
0
0
8 764
0
8 764
0
8 764
0
8 764
0
066020-6
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-8
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-9
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-10
0
0
4 055
0
0
0
0
0
4 055
0
4 055
0
0
4 055
066020-11
0
0
1 576
0
0
0
0
0
1 576
0
1 576
0
0
1 576
066020-16
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-17
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-18
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-24
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-27
1 149
310
0
0
0
0
0
0
1 459
0
1 459
0
0
1 459
066020-31
0
0
0
0
0
0
0
2 032
2 032
0
2 032
0
0
2 032
066020-33
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-35
0
0
0
0
7 833
0
0
7 833
0
7 833
0
7 833
0
066020-36
0
0
0 18 002
0
0
0
0
0
18 002
0 18 002
0 18 002
0
066020-38
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-40
0
0
3 681
0
0
0
14 440
0
18 121
0 18 121
0
0 18 121
066020-41
0
0
0
0
0
13 106
0
0
13 106
0 13 106
0 13 106
0
066020-44
0
0
0
0
0
0
0
610
610
0
0
610
0
066020-48 066020-54
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
3 152 18 898
0 0
0 0
3 152 18 898
0 3 152 0 18 898
0 0
0
0
1 299
610
0 3 152 0 18 898
0
109
0. 5 1. 5 2. 5 3. 5 4. 5 5. 5 6. 5 7. 5 8. 5 9. 6 0. 6 1. 6 2. 6 3. 6 4. 6 5. 6 6. 6 7. 6 8. 6 9. 7 0. 7 1. 7 2. 7 3. 7 4. 7 5. 7 6. 7
066020-55
0
0
2 550
0
0
9 718
0
0
12 268
0 12 268
0
0 12 268
066020-57
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-58
0
0
0
0
0
0
3 986
0
3 986
0
3 986
0
3 986
0
072112-0
0
0
3 245
0
0
0
0
0
3 245
0
3 245
0
3 245
0
081041-0
0
0
0
0
4 174
0
0
300
4 474
0
4 474
0
4 474
0
081043-0
0
0
0
0
722
0
0
0
722
0
722
0
722
0
081045-0
0
0
0
0
170
0
0
0
170
0
170
0
170
0
084031-0
0
0
0
0
837
0
0
0
837
0
837
0
370
467
084032-0
0
0
0
0
2 520
0
0
0
2 520
0
2 520
0
1 570
950
084040-0
0
0
0
0
0
0
0
500
500
0
500
0
0
500
096010-0
0
0
0
0
2 789
0
0
0
2 789
0
2 789
0
2 789
0
096020-0
0
0
0
0
1 052
0
0
0
1 052
0
1 052
0
1 052
0
101150-0
0
0
0
1 377
0
0
0
0
1 377
0
1 377
0
0
1 377
101222-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-63
0
0
0
0
0
0
0
222
0
222
0
0
222
102021-1
2 337
596
222 25 029
0
0
0
0
0
27 962
0 27 962
0
0 27 962
104051-0
0
0
0
2 127
0
0
0
0
2 127
0
2 127
0
0
2 127
107053-0
0
0
2 312
0
0
0
0
0
2 312
0
2 312
0
0
2 312
107055-0
802
204
645
0
0
0
0
0
1 651
0
1 651
0
0
1 651
107060-0
0
0
0
4 384
0
0
0
0
4 384
0
4 384
0
317
4 067
900070-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
013350-4
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
900020-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-52
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
042120-0
0
0
0
0
0
2 561
0
0
2 561
0
2 561
0
2 561
0
041140-0 066020-59
0 0
0 0
44 0
0 0
0 0
6 349 0
0 0
0 0
6 393 0
0 0
6 393 0
0 0
0 0
6 393 0 110
7. 7 8. 7 9. 8 0. 8 1. 8 2. 8 3. 8 4. 8 5. 8 6. 8 7. 8 8. 8 9. 9 0. 9 1. 9 2. 9 3. 9 4. 9 5. 9 6.
066020-60
0
0
0
0
0
0
6 711
0
6 711
0
6 711
041233-1
43 663
6 014
1 316
0
0
0
0
0
50 993
0 50 993
0 50 993
0
066020-62
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-61
0
0
0
0
0
1 270
5 461
0
6 731
0
6 731
0
0
6 731
102021-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-64
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-65
0
0
0
0
0
0
2 638
0
2 638
0
2 638
0
2 638
0
066020-66
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-67
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
042210-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 2 790 956
0
1 213 896
1 577 060
Összesen
142 877
23 363
217 998
7 888
69 194
159 036
56 836
16 540
693 732 2 097 224
0
0
0
2 097 224
6 711
0
111
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Polgármesteri Hivatal
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
15/b melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció Sorszám
Azonosító száma
011130-0 1. 011130-1 2. 011130-2 3. 011130-3 4. 011130-8 5. 011130-9 6. 011220-0 7. 013350-0 8. 016010-0 9. 1 016010-1 0. 1 016010-2 1. 1 016030-0 2. 1 031030-0 3. 1 105010-0 4. 1 044310-0 5. 1 109010-0 6. 1 106020-0 7. 1 104051-0 8. 1 9. 016016-0-1 2 0 0. 2 1. 2 2.
Megnevezése
Költségvetési kiadások
Személ yi juttatás ok
37 736 0 0 30 616 0 15 193 9 359 0 1 286
Feladat szerinti bontás
Finanszírozási kiadások
Munkaad Adósságh Kiadás ókat oz nem ok terhelő Dolog Ellátotta Egyéb Egyéb Költségve Belföldi Külföldi kapcsoló Finanszíro összese járulékok i k működés Beruházá Felújítá felhalmo finanszíro finanszíro dó zási tési származé kiadások n és kiadás pénbeli i célú sok sok zási zás zás kiadások kos szociális ok juttatásai kiadások kiadások összesen kiadásai kiadásai összesen ügyletek hozzájárul kiadásai ási adó 11 548 25 308 0 0 1 822 9 029 0 85 443 0 85 443 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 387 4 728 0 0 0 0 0 43 731 0 43 731 0 1 381 0 0 0 0 0 1 381 0 1 381 4 152 2 042 0 0 5 599 0 0 26 986 0 26 986 2 611 148 0 0 0 0 0 12 118 0 12 118 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 359 100 0 0 0 0 0 1 745 1 745 0
önké álla kötele nt mi ző vállal t felad felada at t felad at
0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 227 0 0 43 731 1 381 26 986 12 118 0 1 745
216 0 0 0 0 0 0 0 0
1 082
296
74
0
0
0
0
0
1 452
0
1 452
0
1 452
0
1 102
302
74
0
0
0
0
0
1 478
0
1 478
0
1 478
0
0
0
229
0
0
0
0
0
229
0
229
0
229
0
1 841
514
158
0
0
0
0
0
2 513
0
2 513
0
2 513
0
0
0
0
63 599
0
0
0
0
63 599
0
63 599
0 63 599
0
685
191
106
0
0
0
0
0
982
0
982
0
982
0
7 087
1 959
96
0
0
0
0
0
9 142
0
9 142
0
9 142
0
0
0
0
20 867
0
0
0
0
20 867
0
20 867
0 20 867
0
0
0
0
9 035
0
0
0
0
9 035
0
9 035
0
9 035
0
126
36
20
0
0
0
0
0
182
0
182
0
182
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 112
2 3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2. 3 3.
Összesen
106 113
30 355 34 464
93 501
0
7 421
9 029
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 280 883
280 883
0
0
0
0
0
280 667
216
113
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
15/c melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
Óvodai Intézmény
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció Sorszám
Azonosító száma
1.
041233
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 1 0. 1 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 1 8. 1 9. 2 0. 2 1. 2 2.
091110 091140 096010-0 0 0 0 0 0
Megnevezése
Költségvetési kiadások
Finanszírozási kiadások Munkaad Adósságh Kiadás ókat oz nem Ellátotta ok Egyéb Költségve Belföldi Külföldi kapcsoló Finanszíro Személ terhelő Dolog Egyéb k összese működé Beruházá Felújítá felhalmo finanszíro finanszíro yi járulékok i dó tési zási pénbeli származé kiadások n sok sok zási zás zás juttatás és kiadás si célú kiadások juttatása kos kiadások kiadások összesen kiadásai kiadásai ok szociális ok összesen i ügyletek hozzájárul kiadásai ási adó 3 227 439 0 0 0 0 0 0 3 666 0 3 666 128 169 183 36 778 467 0 0 3 645 0 0 169 073 0 073 2 023 424 14 761 0 0 0 0 0 17 208 0 17 208 0 0 25 657 0 0 0 0 0 25 657 0 25 657 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Feladat szerinti bontás önké álla kötele nt mi ző vállal felad felada t at t felad at 0
3 666
0
169 0 073 0 17 208 0 25 657 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 114
2 3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2. 3 3.
Összesen
133 433
37 641 40 885
0
0
3 645
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0 215 604
215 604
0
0
0
0
0
215 604
0
115
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
16/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02 03 04 05 06 07 08 09
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (=01+02+03) Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása Belföldi értékpapírok bevételei (=05+..+08) Működési maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Maradvány igénybevétele (=10+11) Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei Belföldi finanszírozás bevételei (=04+09+12+…+17) Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Külföldi finanszírozás bevételei (=19+…+22) Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei Finanszírozási bevételek (=18+23+24)
B8111 B8112 B8113 B811 B8121 B8122 B8123 B8124 B812
B8131 B8132 B813 B814 B815 B816 B817 B818 B81 B821 B822 B823 B824 B82 B83 B8
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %a
Mód. Ei. 2014.12.31
4.
0
0
0 394 573 564 129 958 702
0 394 573 171 792 566 365
100,00% 30,45% 59,08%
958 702 21 040
566 365 21 040
59,08% 100,00%
989 806 0
918 678 1 546 755
92,81%
1 969 548
3 052 838
155,00%
0
0
1 969 548
3 052 838
állami feladat
0
0
0
0
0 373 757 112 321 486 078
0 20 816 59 471 80 287
486 078 21 040
80 287
768 645
150 033 1 546 755
0 0
0
0 155,00%
önként vállalt feladat
kötelező feladat
0
1 275 763 1 777 075
0
0
1 275 763 1 777 075
116
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
16/b melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
ezer forintban Sorszám
Rovat megnevezése
Rovat száma
1.
2.
3.
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (=01+02+03) Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása Belföldi értékpapírok kiadásai (=05+…+08) Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása Pénzeszközök betétként elhelyezése Pénzügyi lízing kiadásai Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai Belföldi finanszírozás kiadásai (=04+09+…+15) Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása Külföldi értékpapírok beváltása Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése Külföldi finanszírozás kiadásai (=17+…+20) Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai Finanszírozási kiadások (=16+21+22)
K9111 K9112 K9113 K911 K9121 K9122 K9123 K9124 K912 K913 K914 K915 K916 K917 K918 K91 K921 K922 K923 K924 K92 K93 K9
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés 2014. dec. 31.
Teljesítés %-a
4.
állami feladat
önként vállalt feladat
kötelező feladat
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
21 040 989 806 0
918 678 1 178 546
1 010 846
2 097 224
0
0
1 010 846
2 097 224
0,00% 92,81%
207,47%
0 768 645
0
0 207,47%
0
150 033 1 178 546
768 645 1 328 579
0
0
768 645 1 328 579
117
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi bevételei címrend szerinti összesítő 17/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Feladat szerinti bontás
I. 1 1. 1.
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
adatok eFt-ban
Előir. neve
Költségvetési bevételek Működési költségvetés -bevételek Működési célú támogatások ÁHT-n belülről Önkormányzatok működésének támogatásai
Teljesítés Mód. Ei. 2014. dec. 2014.12.31 31.
Teljesítés %-a
állami feladat
önként vállalt feladat
kötelező feladat
B1
1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési felad. tám. Települési önkormányzatok szociális és gyj. felad. tám. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak tám. Működési célú központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
B111 B112 B113 B114 B115 B116
244 932 154 728 290 223 12 262 15 227 29 141
244 932 154 728 290 223 12 262 15 227 29 141
100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00% 100,00%
0 0 0 0 0 0
244 932 154 728 289 598 12 262 15 227 28 296
0 0 625 0 0 845
1. 2.
Önkormányzatok működésének támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n bel. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n bel. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök igénybevét. ÁHT-n b. Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről
B11 B12
746 513 0
746 513 0
100,00%
0 0
745 043 0
1 470 0
B13
0
0
0
0
0
B14
0
0
0
0
0
B15
0
0
0
0
0
28 213 645 62 640 0 28 710 178 950 25 620 0 0 0
28 203 645 55 100 0 28 710 176 096 26 055 0 0 0
99,96% 100,00% 87,96%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
19 315 0 19 490 0 22 704 136 772 20 558 0 0 0
8 888 645 35 610 0 6 006 39 324 5 497 0 0 0
B16 B1 B3
324 778 1 071 291
314 809 1 061 322
96,93% 99,07%
0 0
218 839 963 882
95 970 97 440
B31 B32 B33
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
10 000 0 75 622 1 700
10 229 0 77 502 833
102,29% 102,49% 49,00%
0 0 0 0
10 229 0 77 502 833
0 0 0 0
87 322
88 564
101,42%
0
88 564
0
3. 4. 5. 6. 6.1.
6. 1. 2.
Államháztartáson belüli szervektől, műk.-i célból, végleges j. k. b. Ebből: Központi ktgv.-i szervektől műk.-i célú támogatások bev. Központi kezelésű szervtől műk.-i célú támogatások bev Fejezeti kez. előir.-tól EU.-s pr. és társfin. miatti műk.-i c. tám. Egyéb fejezeti kez. előir.-tól műk.-i c. támogatások bev. TB pénzügyi alapjaitól műk.-i c. támogatások bev. Elkülönített állami pénzalaptól műk.-i c. támogatások bev Helyi önkorm.-tól és azok ktgv.-i szervétől műk.-i c. tám. bev. Társulásoktól és azok ktgv.-i szervétől műk.-i c. tám. bev. Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől kapott műk.-i c. tám Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől kapott műk.-i c. t. Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről össz Működési célú támogatások ÁHT-n belülről összesen Közhatalmi bevételek
1. 2. 3. 4.
Jövedelemadók Szociális hozzájáulási adó és járulékok Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók Vagyoni típusú adók
4.1. 4.2. 4.3. 4.4.
Építményadó Épület után fizetett IFA Magánszemélyek kommunális adója Telekadó
4. 5
Vagyoni típusú adók összesen Termékek és szolgáltatások adói
B34
100,00% 98,41% 101,70%
118
5.1
5. 6.
Értékesítési és forgalmi adók B351 Ebből: ÁFA Állandó jelleggel végzett iparűzési tev. után fiz. helyi IPA Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tev. után fiz. helyi IPA Fogyasztási adók B352 Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók B353 Gépjárműadók B354 Ebből Belföldi gépjárművek adójának központi ktgv.-t megillető része Belföldi gépjárművek adójának helyi önk.-t megillető része Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók B355 Ebből Környezetterhelési díj Tartózkodás után fizetett IFA Talajterhelési díj Korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó fiz.-ből bef. bev. Termékek és szolgáltatások adói összesen B35 Egyéb közhatalmi bevételek
6.1 6.2 6.3 6.4 6.5 6.6
Igazgatási szolgáltatási díjak Környezetvédelmi bírság Természetvédelmi bírság Építésügyi bírság Szabálys.-i pénz és helysz.-i bírs. és közl. szabsz. u. b. önk.-i r. Egyéb bírságok
5.2 5.3 5.4
5.5
6.
Egyéb közhatalmi bevételek összesen Közhatalmi bevételek összesen
2.
B36 B3
180 564
202 829
0 180 564 0 0 0 21 178
0 202 829 0 0 0 21 341
0 21 178 2 933
112,33%
0
202 829
0
100,77%
0 0 0 0 0 0
0 202 829 0 0 0 21 341
0 0 0 0 0 0
0 21 341 3 098
100,77% 105,63%
0 0 0
0 21 341 3 098
0 0 0
0 1 290 1 500 143 204 675
0 1 452 1 620 26 227 268
112,56% 108,00% 18,18% 111,04%
0 0 0 0 0
0 1 452 1 620 26 227 268
0 0 0 0 0
6 739 0 0 0 0 6 277
6 257 0 0 0 0 4 426
92,85%
70,51%
0 0 0 0 0 0
6 257 0 0 0 0 4 426
0 0 0 0 0 0
13 016 305 013
10 683 326 515
82,08% 107,05%
0 0
10 683 326 515
0 0
112,33%
17/a számú melléklet 1. oldal 17/a. számú melléklet Feladat szerinti bontás
3.
Előir. neve
Működési bevételek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
3. 4.
Áru- és készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolgáltatások ellenértéke Tulajdonosi bevételek Ellátási díjak Kiszámlázott ÁFA ÁFA visszatérítése Kamatbevételek Egyéb pénzügyi műveletek bevételei Egyéb működési bevételek Működési bevételek összesen Működési célú átvett pénzeszközök
1. 2.
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
adatok eFt-ban
Teljesítés Mód. Ei. 2014. dec. 2014.12.31 31.
Teljesítés %-a
állami feladat
önként vállalt feladat
kötelező feladat
B4 B401 B402 B403 B404 B405 B406 B407 B408 B409 B410
303 196 696 41 515 0 105 217 57 347 4 620 11 251 0 7 463
443 201 824 37 030 0 104 849 49 717 8 853 9 802 0 8 570
146,20% 102,61% 89,20%
B4 B6
424 412
421 088
0 0 0
Műk. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. B61 Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. Pü.-i váll.-tól műk.-i c. visszatér. tám.-ok, kölcsönök visszatér. Egyéb nem pü.-i váll.-tól műk.-i c. visszatér. tám., kölcs. vissz.
114,83%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
441 188 388 28 915 0 19 610 44 708 8 853 3 251 0 3 221
2 13 436 8 115 0 85 239 5 009 0 6 551 0 5 349
99,22%
0
297 387
123 701
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
99,65% 86,70% 191,62% 87,12%
119
2. 3.
3. 4. 1. 2.
Működési költségvetés bevételei összesen Felhalmozási költségvetés bevételei Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről
1. 1.
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5.
Felhalmozási c. központosított támogatások Címzett támogatások Céltámogatások Vis maior támogatások Egyéb központi felhalmozási célú támogatások
1. 2. 3.
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások összesen Felhalm.-i c. gar. és kezességváll. szárm . megtér. ÁHT-n belül Felhalm.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök visszatér. ÁHT-n b.
3.1. 3.2.
Helyi önk.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszatér. tám., kölcs. v. Társ.-tól és azok ktgv.-i sz. felh. c. visszatér. tám., kölcs. v.
3. 4. 5.
5. 1.
Házt.-tól műk.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcs.-k visszatér. Nonprofit sz.-től műk.-i célú visszatér. tám., kölcs. visszatér. Egyházi j. szem.-től műk.-i c. visszatér. tám., kölcs. visszatér. EU-tól műk.-i célú visszatérítendő tám., kölcs. visszatérülése Korm.-októl és nemz.-i sz.-től műk.-i c. v. tám., kölcs. visszatér. Egyéb külf.-től műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcs. visszatér. Műk. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. B62 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök Pü.-i váll.-tól műk.-i célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pü.-i váll.-tól műk.-i c. átvett pénzeszközök Házt.-tól műk.-i c. átvett pénzeszközök Nonprofit sz.-től műk.-i célú átvett péneszközök Egyházi j. szem.-től műk.-i c. átvett pénzeszközök EU-tól műk.-i célú átvett pénzeszközök Korm.-októl és nemz.-i sz.-től műk.-i c. átvett pénzeszközök Egyéb külf.-től műk.-i c. átvett pénzeszközök Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B63 Működési célú átvett pénzeszközök B6
0 688 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 688 0 0 0 0
859
688
0
0
688
0 0 2 052 769 60 0 0 0 2 881 3 740
0 0 2 061 563 60 0 0 0 2 684 3 372
93,16% 90,16%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 1 972 563 0 0 0 0 2 535 2 535
0 0 89 0 60 0 0 0 149 837
1 804 456
1 812 297
100,43%
0
1 590 319
221 978
938 0 0 0 10 300
938 0 0 0 10 300
100,00%
0 0 0 0 0
938 0 0 0 10 300
0 0 0 0 0
11 238 0
11 238 0
100,00%
0 0
11 238 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
11 273 0 229 774 0 0 0 39 000 0
8 968 0 138 907 0 0 0 12 382 0
79,55%
0 0 0 0 0 0 0 0
8 968 0 126 376 0 0 0 12 382 0
0 0 12 531 0 0 0 0 0
280 047 291 285
160 257 171 495
57,23% 58,88%
0 0
147 726 158 964
12 531 12 531
80,09%
80,09%
100,44% 73,21% 100,00%
B2 B21
B21 B22
100,00%
B23
Felhalm.-i c. visszatér. tám., kölcs. visszatér. ÁHT-n belülről össz B23 Felhalm.-i c. visszatér. tám., kölcs. igénybevét. ÁHT-n belülről B24 Egyéb felhalm.-i célú támogatások bev. ÁHT-n belülről Ebből Központi ktgv.-i szervektől felh.-i célú támogatások bev. Központi kezelésű szervtől felh.-i célú támogatások bev Fejezeti kez. előir.-tól EU.-s pr. és társfin. miatti felh.-i c. tám. Egyéb fejezeti kez. előir.-tól felh.-i c. támogatások bev. TB pénzügyi alapjaitól felh.-i c. támogatások bev. Elkülönített állami pénzalaptól felh.-i c. támogatások bev Helyi önkorm.-tól és azok ktgv.-i szervétől felh.-i c. tám. bev. Társulásoktól és azok ktgv.-i szervétől felh.-i c. tám. bev. Nemzetiségi önk.-tól és ktgv.-i szervétől kapott felh.-i c. tám Térségi fejl.-i tanácstól és ktgv.-i szervétől kapott felh.-i c. t. Egyéb felhalm.-i célú támogatások bev. ÁHT-n belülről Felhalmozási célú támogatások ÁHT-n belülről összesen
0 859 0 0 0 0
B25 B2
60,45%
31,75%
17/a számú melléklet 2. oldal 17/a. számú melléklet
120
Feladat szerinti bontás
2.
Előir. neve
Felhalmozási bevételek 1. 2. 3. 4. 5.
2. 3.
Immateriális javak értékesítése Ingatlanok értékesítése Egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási bevételek összesen Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
1. 2.
2. 3.
3. 3. 2.
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
adatok eFt-ban
Felh. c. garancia és kezességváll.-ból szárm. megtér. ÁHT-n kív. Felh. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. Pü.-i váll.-tól felh.-i c. visszatér. tám.-ok, kölcsönök visszatér. Egyéb nem pü.-i váll.-tól felh.-i c. visszatér. tám., kölcs. vissz. Házt.-tól felh.-i c. visszatérítendő tám.-ok, kölcs.-k visszatér. Nonprofit sz.-től felh.-i célú visszatér. tám., kölcs. visszatér. Egyházi j. szem.-től felh.-i c. visszatér. tám., kölcs. visszatér. EU-tól felh.-i célú visszatérítendő tám., kölcs. visszatérülése Korm.-októl és nemz.-i sz.-től felh.-i c. v. tám., kölcs. visszatér. Egyéb külf.-től felh.-i c. visszatérítendő tám., kölcs. visszatér. Felh. c. visszatérítendő tám.-ok, kölcsönök visszatér. ÁHT-n kív. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Pü.-i váll.-tól felh.-i célú átvett pénzeszközök Egyéb nem pü.-i váll.-tól felh.-i c. átvett pénzeszközök Házt.-tól felh.-i c. átvett pénzeszközök Nonprofit sz.-től felh.-i célú átvett péneszközök Egyházi j. szem.-től felh.-i c. átvett pénzeszközök EU-tól felh.-i célú átvett pénzeszközök Korm.-októl és nemz.-i sz.-től felh.-i c. átvett pénzeszközök Egyéb külf.-től felh.-i c. átvett pénzeszközök Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
0 46 446 26 0 0
0,00% 121,10% 100,00%
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 46 446 26 0 0
B5 B7
42 809
46 472
108,56%
0
0
46 472
0
0
0
0
0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
B72
0
0
0
0
0
B73 B7
0 0 5 824 5 321 0 0 0 0 11 145 11 145
0 0 5 824 5 000 0 0 0 0 10 824 10 824
97,12% 97,12%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 62 0 0 0 0 0 62 62
0 0 5 762 5 000 0 0 0 0 10 762 10 762
345 239
228 791
66,27%
0
159 026
69 765
2 149 695
2 041 088
94,95%
0
1 749 345
291 743
B811 B812
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
B813 B814 B815 B816 B817 B818
958 702 0 958 702 21 040 0 989 806 0 0
566 365 0 566 365 21 040 0 918 678 1 546 755 0
0 0 0 0 0 0 0 0
486 078 0 486 078 21 040 0 768 645 0 0
80 287 0 80 287 0 0 150 033 1 546 755 0
B71
B1+…+B7
II.
Finanszírozási bevételek
B8
3. 4. 5. 6. 7. 8.
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről Belföldi értékpapírok bevételei Maradvány igénybevétele Előző év költségvetési maradványának igénybevétele Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele Maradvány igénybevétele összesen Államháztartáson belüli megelőlegezések Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése Központi, irányító szervi támogatás Betétek megszüntetése Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei
önként vállalt feladat
kötelező feladat
4 429 38 354 26 0 0
Költségvetési bevételek összesen
1. 2. 3.
állami feladat
B51 B52 B53 B54 B55
I.
Belföldi finanszírozás bevételei
Teljesítés %-a
B5
Felhalmozási költségvetés bevételei
1.
Teljesítés Mód. Ei. 2014. dec. 2014.12.31 31.
100,00% 93,97%
B81
59,08% 59,08% 100,00% 92,81%
121
1. 2. 1. 2. 3. 4. 2. 3. II.
Belföldi finanszírozás bevételei összesen Külföldi finanszírozás bevételei
B81 B82
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Külföldi értékpapírok kibocsátása Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele Külföldi finanszírozás bevételei összesen Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei
B821 B822 B823 B824 B82 B83
Finanszírozási bevételek
B8
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
1 969 548
3 052 838
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
1 969 548
3 052 838
4 119 243
5 093 926
155,00%
0
1 275 763
1 777 075
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
155,00%
0
1 275 763
1 777 075
123,66%
0
3 025 108
2 068 818
17/a számú melléklet 3. oldal
122
Mezőberény Város Önkormányzata és Intézményei 2014. évi kiadásai címrend szerinti összesítő 17/b. melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez Feladat szerinti bontás
I. 1. 2. 3.
4. 5. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
1.
Rovat
Kiem.ei. név
Ei.csop.neve
Jogcím csop.n.
Nemzetközi kötelezettségek Elvonások, befizetések Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n bel. Műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása ÁHT-n belülre Műk.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törlesztése ÁHT-n belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Műk.-i c. garancia- és kezességvállalásból szárm. kifiz. ÁHT-n kív Műk.-i c. visszatérítendő tám., kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre Árkiegészítések, ártámogatások Kamattámogatások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Tartalékok
Felhalmozási költségvetés -kiadások Beruházási kiadások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások
1. 2. 3.
Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n bel. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n belülre Felh.-i c. visszatér. tám., kölcsönök törlesztése ÁHT-n belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Felh.-i c. garancia- és kezességvállalásból származó kifiz. ÁHT-n kív. Felh.-i c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása ÁHT-n kívülre Lakástámogatás Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Önkormányzat és intézményei felhalmozási kiadások összesen
Költségvetési kiadások összesen
Mód. Ei. 2014.12.31
Teljesítés Teljesítés 2014. %-a dec. 31.
állami feladat
kötelező feladat
önként vállalt feladat
791 558 196 973 1 088 965
757 074 186 396 724 505
95,64% 94,63% 66,53%
0 0 0
581 838 146 185 512 250
175 236 40 211 212 255
K353 K4 K5
110 117 141 131 066
106 101 389 69 194
96,36% 86,55% 52,79%
0 0 0
0 93 818 54 204
106 7 571 14 990
K501 K502 K503 K504 K505 K506 K507 K508 K509 K510 K511 K512
0 22 371 0 0 0 23 016 0 10 172 0 0 17 091 58 416
0 22 369 0 0 0 22 615 0 10 000 0 0 14 210 0
83,14% 0,00%
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 22 369 0 0 0 21 038 0 0 0 0 10 797 0
0 0 0 0 0 1 577 0 10 000 0 0 3 413 0
2 325 703
1 838 558
79,05%
0
1 388 295
450 263
K6 K7 K8
610 099 114 695 57 900
176 111 75 934 28 922
28,87% 66,21% 49,95%
0 0 0
153 829 47 457 13 354
22 282 28 477 15 568
K81 K82 K83 K84
0 0 0 39 610
0 0 0 12 992
32,80%
0 0 0 0
0 0 0 12 992
0 0 0 0
K85 K86 K87 K88
0 12 000 0 6 290
0 12 000 0 3 930
62,48%
0 0 0 0
0 0 0 362
0 12 000 0 3 568
782 694
280 967
35,90%
0
214 640
66 327
3 108 397
2 119 525
68,19%
0
1 602 935
516 590
K1 K2 K3
Önkormányzat és intézményei működési kiadások összesen
2.
I.
Előir. neve
Költségvetési kiadások Működési költségvetés -kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ebből Kamatkiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadások
1.
2.
Alcím neve
Cím neve
Előir.sz.
Kiem.ei.sz.
Előir.csop.sz.
Jogcím csop.sz.
Alcím sz.
Cím sz.
adatok eFt-ban
99,99%
98,26% 98,31%
100,00%
123
II.
Finanszírozási kiadások 1.
Belföldi finanszírozás kiadásai Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre Belföldi értékpapírok kiadásai Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Központi, irányító szervi támogatások folyósítása
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 2. 3. II.
K91 K911 K912 K913 K914 K915
Pénzeszközök betétként elhelyezése
K916
Pénzügyi lízing kiadásai Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai
K917 K918
Külföldi finanszírozás kiadásai Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai
K92 K93
Finanszírozási kiadások összesen
K9
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
1 010 846
2 097 224 0 0 0 0 918 678 1 178 546 0 0 0 0 2 097 224
4 119 243
4 216 749
1 010 846 0 0 0 21 040 989 806 0 0 0 0 0
207,47%
0 0 0 0 0 0
768 645 0 0 0 0 768 645
1 328 579 0 0 0 0 150 033
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
1 178 546 0 0 0 0
207,47%
0
768 645
1 328 579
102,37%
0
2 371 580
1 845 169
0,00% 92,81%
17/b számú melléklet 1. oldal
124
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Önkormán yzat
INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
18/a melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció
Költségvetési bevételek
Feladat szerinti bontás
Finanszírozási bevételek Adósságh
Sorszám
Azonosító száma
Megnevezése
Működés oz nem Bevétel Felhalmo Felhalmoz i célú Közhatal Működ Működési Költségvet Belföldi Külföldi kapcsoló Finanszíro ek zási célú Felhalmo ási célú támogatá mi ési célú átvett finanszíro finanszíro ési dó zási összese támogatás zási átvett származé bevételek pénzeszkö zás zás sok bevétele bevétel bevételek n ok ÁHT-n bevételek pénzeszkö kos ÁHT-n zök k ek összesen bevételei bevételei összesen belülről zök ügyletek belülről
álla kötelez önként mi ő vállalt felad feladat feladat at
bevételei
0 15 899 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0
60 0 0 0
0 0 0 0
17 744 13 094 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
3 052 838 0 0 0
17 744 13 094 0 0 765 511 3 052 838 59 903 12 102 0
11 238
0
0
0
0
0
765 511
0
0 0 5 321 0
0 12 382 0 0
0 0 6 218 0
0 1 075 0 0
0 46 446 0 0
0 0 563 0
0 0 0 0
0 3 052 838 59 903 12 102 0
041233-0
37 354
0
0
0
0
0
0
37 354
0
37 354
0 37 354
041237-1
20 842
0
0
1 665
0
0
0
22 507
0
22 507
0
0 22 507
041237-3
7 558
0
0
0
0
0
0
7 558
0
7 558
0
0
7 558
041237-4
8 819
0
0
0
0
0
0
8 819
0
8 819
0
0
8 819
045120-1
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-4
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-7
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-8
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
045120-17
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
047410-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
051030-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
051050-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
051060-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
011130-0 011130-3 011130-4 011220-0
1 785 11 119 0 0
0 1 975 0 0
5. 018010-0
754 273
018030-0 013350-0 031030-0 041232-0
1. 2. 3. 4.
6. 7. 8. 9. 1 0. 1 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 1 8. 1 9. 2 0. 2 1. 2 2.
0 0 0 0 0
6 226 11 518 0 13 094 0 0 0 0 764 041 1 470 1 275 1 777 763 075 12 382 47 521 12 102 0 0 0 0
125
2 3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2. 3 3. 3 4. 3 5. 3 6. 3 7. 3 8. 3 9. 4 0. 4 1. 4 2. 4 3. 4 4. 4 5. 4 6. 4 7. 4 8. 4 9.
052020-1
0
0
0
0
0
0
62
62
0
62
0
62
0
052020-2
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
126 376
0
0
0
0
0
126 376
0
0
0 126 376
0
052020-4
0 126 376
063080-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
064010-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-0
461
0
0
0
0
0
0
461
0
461
0
461
0
066020-2
0
0
0
0
0
0
5 762
5 762
0
5 762
0
0
5 762
066020-4
0
0
0 19 798
0
0
0
19 798
0
19 798
0 19 798
0
066020-6
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-8
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-9
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-10
0
0
0
4 186
0
0
0
4 186
0
4 186
0
0
4 186
066020-11
0
0
0
528
0
0
0
528
0
528
0
0
528
066020-16
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-17
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-18
0
0
0
0
0
688
0
688
0
688
0
0
688
066020-24
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-27
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-31
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-33
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-35
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-36
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-38
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-40
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-41
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-44
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-48
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
126
5 0. 5 1. 5 2. 5 3. 5 4. 5 5. 5 6. 5 7. 5 8. 5 9. 6 0. 6 1. 6 2. 6 3. 6 4. 6 5. 6 6. 6 7. 6 8. 6 9. 7 0. 7 1. 7 2. 7 3. 7 4. 7 5. 7 6.
066020-54
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-55
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-57
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-58
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
072112-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
081041-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
081043-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
081045-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
084031-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
084032-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
084040-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
096010-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
096020-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
101150-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
101222-0
8 168
0
0
0
0
0
0
8 168
0
8 168
0
0
8 168
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
102021-1
24 491
0
0
0
0
0
0
24 491
0
24 491
0
0 24 491
104051-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
107053-0
0
0
0
1 156
0
0
0
1 156
0
1 156
0
0
1 156
107055-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
107060-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
900070-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
013350-4
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 319 812
0
0
0
0
319 812
0
0
0 319 812
0
900020-0
0 319 812
066020-52
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
042120-0
0
8 968
0
0
0
0
0
8 968
0
8 968
0
8 968
0
041140-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-63
0
127
7 7. 7 8. 7 9. 8 0. 8 1. 8 2. 8 3. 8 4. 8 5. 8 6. 8 7. 8 8. 8 9. 9 0. 9 1. 9 2. 9 3. 9 4. 9 5. 9 6.
066020-59
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-60
0
0
0
0
0
0
5 000
5 000
0
5 000
0
0
5 000
47 708
0
0
0
0
0
0
47 708
0
47 708
0 47 708
0
066020-62
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-61
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
102021-0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-64
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-65
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-66
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
066020-67
0
0
0
114
0
0
0
114
0
114
0
0
0
645
10 556
0
0
0
0
0
11 201
0
11 201
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
171 495 326 030 44 421
46 446
1 311
10 824
3 052 838
4 581 909
0
2 631 053
1 939 541
041233-1
042210-0
Összesen
928 544
1 529 071 3 052 838
0
0
128
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
Polgármesteri Hivatal
18/b melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció
Költségvetési bevételek
Feladat szerinti bontás
Finanszírozási bevételek Adósságh
Sorszám
Azonosító száma
Megnevezése
Bevétel Működés oz nem Felhalmoz Felhalmo ek i célú Közhatal Működ Működési Költségve Belföldi Külföldi kapcsoló Finanszíro zási célú Felhalmo ási célú összese támogatá célú átvett finanszíro finanszíro mi ési tési dó zási támogatás zási átvett származé bevételek n sok bevétele bevétel pénzeszkö zás zás bevételek ok ÁHT-n bevételek pénzeszkö kos ÁHT-n k ek zök összesen bevételei bevételei összesen belülről zök ügyletek belülről
önké álla kötele nt mi ző vállal felad felada t at t felad at
bevételei
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 1 0. 1 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 1 8. 1 9. 2 0. 2 1. 2 2. 2
011130-0 011130-1 011130-2 011130-3 011130-8 011130-9 011220-0 013350-0 016010-0
1 967 0 0 0 0 0 0 0 1 734
0 0 0 0 0 0 0 0 0
485 0 0 0 0 0 0 0 0
1 245 0 0 0 2 777 0 0 0 0
26 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 723 0 0 0 2 777 0 0 0 1 734
82 341 0 0 43 731 -1 396 26 986 12 118 0 11
82 341 0 0 43 731 -1 396 26 986 12 118 0 11
86 064 0 0 43 731 1 381 26 986 12 118 0 1 745
0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 837 0 0 43 731 1 381 26 986 12 118 0 1 745
227 0 0 0 0 0 0 0 0
016010-1
1 452
0
0
0
0
0
0
1 452
0
0
1 452
0
1 452
0
016010-2
1 478
0
0
0
0
0
0
1 478
0
0
1 478
0
1 478
0
016030-0
0
0
0
469
0
0
0
469
-240
-240
229
0
229
0
031030-0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 513
2 513
2 513
0
2 513
0
105010-0
0
0
0
0
0
0
0
0
63 599
63 599
63 599
0 63 599
0
044310-0
0
0
0
0
0
0
0
0
982
982
982
0
982
0
109010-0
0
0
0
0
0
0
0
0
9 142
9 142
9 142
0
9 142
0
106020-0
0
0
0
0
0
0
0
0
20 867
20 867
20 867
0 20 867
0
104051-0
0
0
0
0
0
0
0
0
9 035
9 035
9 035
0
9 035
0
182
0
0
0
0
0
0
182
0
0
182
0
182
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
016010-0-1 0
129
3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2.
Összesen
6 813
0
485
4 491
26
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
11 815
269 689
0 0 0 281 504
0 0 0 281 277
0
0
269 689
0
227
130
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA INTÉZMÉNY/SZERV MEGNEVEZÉSE
Óvodai Intézmény 18/c melléklet a 18/2015.(IV.28.) önkormányzati rendelethez
A költségvetés funkció szerinti csoportosítása, adatok ezer forintban. Funkció Sorszám
Azonosító száma
Feladat szerinti bontás
Finanszírozási bevételek
Működés Felhalmo Felhalmo i célú zási célú Közhata Működ Működési Költségv Belföldi zási célú Felhalmo támogatá támogatá lmi ési célú átvett finanszír etési átvett zási sok sok bevétele bevétel pénzeszk ozás bevételek bevételek pénzeszk özök ÁHT-n ÁHT-n k ek összesen bevételei özök belülről belülről
Adósság hoz nem Bevéte Külföldi kapcsoló Finanszíro lek finanszír dó zási összese származé bevételek ozás n kos bevételei összesen ügyletek bevételei
3 021
0
0
0
0
0
0
3 021
2 307
2 307
0 5 610 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 6 6 784 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 5 616 6 784 0 0 0 0 0
169 073 11 592 18 873 0 0 0 0 0
169 073 11 592 18 873 0 0 0 0 0
5 328 169 073 17 208 25 657 0 0 0 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 0
0 0
1. 041233 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 1 0. 1 1. 1 2. 1 3. 1 4. 1 5. 1 6. 1 7. 1 8. 1 9. 2 0. 2 1. 2 2. 2
Megnevezése
Költségvetési bevételek
091110 091140 096010-0 0 0 0 0 0
állami feladat
kötelező feladat
önké nt válla lt felad at
5 328 169 073 17 208 25 657
131
3. 2 4. 2 5. 2 6. 2 7. 2 8. 2 9. 3 0. 3 1. 3 2.
Összesen
8 631
0
0
6 790
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0 0 0
0 0 0
0 0 0
15 421
201 845
0 0 0 217 266
0
0
201 845
0
217 266
0
132