2016. március 12. napjától hatályos szöveg (egységes szerkezetben)
KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Kisvárda Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladat körében eljárva, a következőket rendeli el: 1.§ (1)1 Kisvárda Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) az önkormányzat a) bevételi főösszegét 9 666 978 ezer forintban, b) kiadási főösszegét 9 666 978 ezer forintban, állapítja meg. (2)1 Az (1) bekezdésben meghatározott főösszegen belül az önkormányzat a) költségvetési bevételét 7 280 514 ezer Ft-ban, b) költségvetési kiadását 9 295 655 ezer Ft-ban, c) költségvetési egyenlegét -2 015 141 ezer Ft-ban, d) ebből működési - 579 273 ezer Ft-ban, e) felhalmozási -1 435 868 ezer Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a költségvetési hiány finanszírozásának érdekében az előző évi költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el. 2.§ A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegét előirányzat – csoportok, kiemelt előirányzatok szerint az 1. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 3.§.(1)Az Önkormányzat által ellátott kötelező feladatok: településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés,( köztemetők, kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása), a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése, egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás), óvodai ellátás (társulás keretében), kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység támogatása, szociális gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások (társulás keretében), idősek, fogyatékkal élők szociális ellátása nappali intézményben, lakás- és helyiséggazdálkodás, a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, helyi közfoglalkoztatás, helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok, a kistermelők, őstermelők számára értékesítési lehetőségeinek biztosítása, sport, ifjúsági ügyek, nemzetiségi ügyek, közreműködés a település közbiztonságának biztosításában, hulladékgazdálkodás, távhőszolgáltatás, víziközmű-
1
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
szolgáltatás, óvodai étkeztetés, iskolai étkeztetés, szociális étkeztetés, köznevelési intézmények működtetése. (2)Az Önkormányzat által ellátott önként vállalt feladatai: kiadói tevékenység, intézményi dolgozók étkeztetése, időskorúak bentlakásos szociális ellátása, esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód megvalósulását célzó tevékenységek, civil szféra, civil szervezetek megerősödését célzó tevékenységek, programok, támogatások, közös képviselet, mezőőri tevékenység, amatőr sportegyesületek, valamint utánpótlás nevelés támogatása, állatvásár, társulás keretében: hajléktalanok átmeneti szállása, családi napközi, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. 4.§ A Képviselő-testület az önkormányzat működési célú bevételeinek és kiadásainak mérlegét a 2. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 5.§. A Képviselő-testület az önkormányzat felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlegét a 3. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 6.§ A Képviselő-testület az önkormányzat által irányított költségvetési szervek bevételeit és kiadásait előirányzat – csoportok, kiemelt előirányzatok szerint a 4. melléklet szerinti részletezettségben állapítja meg. 7.§. A Képviselő-testület az önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát, külön bemutatva a köz-foglalkoztatottak létszámát az 5. melléklet szerint hagyja jóvá. 8.§. A Képviselő-testület az önkormányzat fejlesztési célú bevételeit és kiadásait, a beruházások beruházásonkénti részletezését, felújítások felújításonkénti részletezését a 6. melléklet tartalmazza. 9.§. A Képviselő-testület az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait a 7. melléklet szerint hagyja jóvá. 10.§.(1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit 8. melléklet részletezi. (2) Az önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 9. melléklet tartalmazza. (3) Az önkormányzat 2014. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait a 10. melléklet részletezi. 11.§. Az Önkormányzat által adott céljellegű támogatásokat a 11. melléklet szerint határozza meg. 12.§. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak kötelező, önként vállalt, államigazgatási feladatok szerinti felosztását a 12. melléklet tartalmazza. 13.§. Az Önkormányzat 2014. évi állami támogatását a 13. melléklet részletezi. 14.§. A készpénzben teljesíthető kiadások kimutatását a 14. melléklet tartalmazza. 15.§.(1) A Képviselő-testület a költségvetési szervek jutalom előirányzatát maximum a rendszeres személyi juttatások 4%-ban engedélyezi. A köztisztviselők illetményalapja 2015. évben 38 650.-Ft, az illetmény kiegészítés középfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselő ügyintézők esetén 10%, felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében 30%-ban állapítja meg.
16.§.2 A Képviselő-testület a gazdálkodás biztonsága, a fizetőképesség megőrzése, és az adósságállomány újratermelődésének elkerülése érdekében a felhalmozási és az általános tartalékot a rendelet 1. mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá. Az általános tartalékból az elmaradt bevételek, a működési többletfeladatok, többletigények, az állammal szembeni visszafizetési kötelezettségek teljesítését 5 000 e Ft alatt a polgármester, 5 000 e Ft fölött a Képviselő-testület engedélyezi. A felhalmozási tartalékból az előre nem látható feladatok, évközi többletigények, adósságszolgálat teljesítése, pályázati saját erő biztosítása céljára használható fel. A fejlesztési célok megvalósíthatósága érdekében (szükséges tervek, tanulmányok megrendelése) 100 millió forint keretösszegig a polgármester rendelkezik, a felhasználásról utólag tájékoztatja Képviselő-testületet. A 100 millió forint feletti kerettel való rendelkezés joga kizárólag a Képviselő-testület hatásköre. 17.§.(1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. (2)Az önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester a felelős. 18.§.(1)Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a Képviselő-testület dönt. (2) A Képviselő-testület az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 5 000 e Ft értékhatárig a polgármesterre átruházza. Egyéb esetekben a Képviselő-testület a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát fenntartja magának. (3)A (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat módosítási jogkör 2015. december 31-ig gyakorolható. 19.§3 (1) A polgármester a forrásfelhasználásról ügyletenként nettó 8 000 e Ft értékhatárig dönt, melyről a döntését követő ülésen tájékoztatja a Képviselő-testületet. (2) A polgármester jogosult az Önkormányzat költségvetési rendeletében jóváhagyott előirányzatok terhére ügyletenként nettó 8 000 e Ft értékhatárig kötelezettséget vállalni. 20.§. A finanszírozási célú pénzügyi műveletek hatásköre a Képviselő-testületet illeti, kivéve a munkabér hitel felvétele, melyet 100 millió forintig a polgármesterre ruház át. 21.§. (1) Ez a rendelet alkalmazandó.
kihirdetését követő napon lép hatályba, de 2015. 01. 01-től
Egységes szerkezetbe foglalva:
Kisvárda, 2016. március 12.
Barabás Jánosné dr. sk. jegyző 2 3
20/2015.(VII.03.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos 2015. július 4-től. 29/2015.(XI.02.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos 2015. november 3-tól.
1. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez4 Kisvárda Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének pénzügyi mérlege 1. Bevételek
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 4
A
B
Rovat
Bevételek
B3-B4 B4 B3 B 34 B 34 B 34 B 354 B 36 B 11 B 111 B 112 B 113 B 114 B 115
B 116 B5
B1-B2
B6-B7 B 61 B 71 B 72 B1-B7 B 813 B 8131 B 8131
B 811 B 8112
B8
I. Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek OEP finansz. intézmény működési bevétel 2. Közhatalmi bevételek Iparűzési Kommunális Idegenforgalmi Átengedett központi adó gépjármű Egyéb közhatalmi bevételek Egyéb sajátos bevétel II. Támogatások Állami hozzájárulás (norm.) -ált. tám. Egyes köznevelési faladatok tám. Települési Önk. Szoc. És gyermekjóléti fa. Tám. Települési Önkorm. Kulturális fa. Tám. Központosított szociális támogatás Központosított Központosított felhalmozási Egyéb felhalm.célú tám. (adóssákonsz.) Egyéb működési célú tám. Adósságkonsz.) Felhalmozási ktgvetési támogatás Önkormányzatok kiegészítő támogatása Vis maior támogatás III. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 2. Önkormányzat sajátos tőke jellegű bevétele 3. Pénzügyi befektetések bevételei 4. Egyéb felhalmozási célú bevételek IV. Támogatás értékű bevétel 1. Támogatás értékű működési bevétel ebből OEP-től átvett 2. Támogatás értékű felhalmozási bevétel ebből OEP-től átvett V. Véglegesen átvett pénzeszköz 1. Működési célú pénzeszköz államháztartáson kívülről 2. Felhalmozási pénzeszköz államháztartáson kívülről VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése Költségvetési bevételek összesen I+II+III+IV+V+VI VII. Hiány belső finanszírozása 1.1. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétel működési 1.2. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétel felhalmozási 2. Előző évek vállalkozási maradvány igénybevétele VIII. Értékpapírok értékesítése, kibocsátása 1. Forgatási célú értékpapírok bevételei 2. Befektetési célú értékpapírok bevételei IX. Kötvények kibocsátásának bevétele X. Hitelek Működési célú hitel felvétele Naptári éven belüli hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele XI. Függő, átfutó bevételek XII. Államháztartáson belüli megelőlegezés Finanszírozási célú műveletek bevétele VIII+IX+X+XI+XII Bevételek összesen 40+41+56
C 2015. évi terv
D 2015. évi módosított
E 2015. VI. módosítás
1 295 119 176 979 640 1 117 500 1 010 000 50 000 2 000 45 000 10 500
1 460 313 234 611 8 202 1 217 500 1 110 000 50 000 2 000 45 000 10 500
1 460 313 234 611 8 202 1 217 500 1 110 000 50 000 2 000 45 000 10 500
728 224 88 816 273 067 335 938 30 403
839 609 88 816 267 092 359 765 32 064 550 38 087 53 235
832 339 90 683 270 482 359 765 24 145 550 33 479 53 235
23 000 3 000
90 188 3 000
90 188 3 000
20 000 689 366 689 366 148 600
87 188 4 605 222 1 113 848 155 174 3 491 374
87 188 4 779 306 1 133 107 155 174 3 646 199
2 115 106 310 190 1 804 916 6 000
33 729 33 729 0 84 639
33 729 33 729 0 84 639
4 856 815 1 940 000 240 000 1 700 000
7 113 700 2 015 141 310 626 1 704 515
7 280 514 2 015 141 310 626 1 704 515
350 000
350 000
350 000
350 000
350 000
350 000
350 000 7 146 815
21 323 371 323 9 500 164
21 323 371 323 9 666 978
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
1. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez5 Kisvárda Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének pénzügyi mérlege 2. Kiadások
58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108.
5
A
B
Rovat
Kiadások
K1-K5
K1 K2 K4 K3 K 502 K 353 K5 K5 K508
K6 K7 K 353 K 86 K8
K 512
K1-K8 K 911
K 912
C 2015. évi terv
D 2015. évi módosított
E 2015. VI. módosítás
I. Működési kiadások Intézményi kiadások OEP intézmény Önkormányzat Közös Önkormányzati Hivatal Ebből: Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulék Ellátottak pénzbeli juttatásai Dologi és egyéb folyó kiadások Normatív visszafizetés Kamat kiadás Támogatásértékű kiadás, működési pénzeszköz átadás Társadalom- és szociálpolitikai juttatás Kölcsönök nyújtása Működési c. visszatér. tám. nyújtása és visszafizetése Garancia- és kezességvállalás kiadásai
3 253 875 177 897 153 070 2 553 137 369 771
3 782 891 287 727 187 408 2 852 745 455 011
4 031 389 287 727 187 408 3 101 243 455 011
895 617 204 122 135 017 1 031 238
982 865 213 834 136 381 1 293 950 375 5 000 1 028 347
982 865 213 834 136 509 1 542 320 375 5 000 1 028 347
7 000 115 139
7 000 115 139
II. Felhalmozási kiadások Beruházások Felújítások Felhalmozási célú kamatkiadások Támogatásértékű és felhalmozási pénzeszköz átadás Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása Egyéb felhalmozási célú kiadások Pénzügyi befektetések kiadásai Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás
2 721 103 2 286 987 417 316
4 604 275 3 077 712 1 473 520
4 563 277 2 667 456 1 842 778
11 800 5 000
48 043 5 000
48 043 5 000
821 837
741 675
700 989
26 294 795 543
31 962 709 713
32 776 668 213
6 796 815 350 000
9 128 841 350 000
9 295 655 350 000
350 000
350 000
350 000
350 000 7 146 815
21 323 371 323 9 500 164
21 323 371 323 9 666 978
-1 940 000 0 0
-2 015 141 0 0
-2 015 141 0 0
III. Tartalék Céltartalék Általános tartalék Felhalmozási tartalék IV. Egyéb kiadások Költségvetési kiadások összesen I+II+III+IV V. Hitelek törlesztése Felhalmozási célú hitel törlesztése Működési célú hitel törlesztés Hosszú lejáratú hitel törlesztése Naptári éven belüli hitelek törlesztése Kötvény törlesztés VI. Értékpapírok beváltása, vásárlása Forgatási célú értékpapír beváltása, vásárlása Befektetési célú értékpapír beváltása, vásárlása VII.Függő, átfutó kiadások VIII. Államháztartáson b. megelőleg. visszafiz. Finanszírozási célú műveletek kiadása V+VI+VII Kiadások összesen 91+103 KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY, TÖBBLET 40-91 PÉNZMARADVÁNY NÉLKÜLI KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY 106+41 FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ MŰVELETEK EGYENLEGE 56-103
5 000 982 881
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
2. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez6
Működési célú bevételek és kiadások mérlege adatok e Ft-ban
1. 2. 3. 4. 5. 6.
A
B
Rovat
Bevétel megnevezése
B4 B3 B 11 B1-B2 B6 B 62
Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Támogatások, kiegészítések Támogatásértékű bevételek Működési célú pénzeszköz átvétel Működési célú kölcsön visszatérülése
C 2015. évi terv 177 619 1 117 500 728 224 689 366 310 190
D E F 2015. évi 2015. VI. Rovat módosított módosítás 242 813 242 813 K 1 1 217 500 1 217 500 K 2 786 374 779 104 K 3 1 113 848 1 133 107 33 729 33 729 K 353 78 639 78 639 K 4
7. 8. 9. 10.
K5 K5 K 508
11. 12. 13. B1-B7 14. B 8131 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
B 8113 B 8112 B 8111 B 8122 B 8121 B 8124 B 8123
B8
6
Költségvetési bevételek összesen: Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétel Rövid lejáratú hitelek felvétel Naptári éven belüli hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Forgatási célú értékpapírok kibocsátása Forgatási célú értékpapírok értékesítése Befektetési célú értékpapír kibocsátása Befektetési célú értékpapírok értékesítése Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Államháztartáson belüli megelőlegezés Finanszírozási bevételek (16+…+24) ÖSSZES BEVÉTEL (13+14+15+25) Költségvetési hiány:
3 022 899
3 472 903
240 000
310 626
350 000
350 000 3 612 899 257 270
350 000
21 323 371 323 4 154 852 341 950
K 512 3 484 892 K1-K8
310 626 K 9113 K 9112 K 9111 350 000 K 9122 K 9121 K 9124 K 9123
21 323 371 323 K 9 4 166 841 579 273
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 3. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
G Kiadás megnevezése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék Dologi és egyéb folyó kiadások Normatív visszafizetés Működési célú kamatkiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű kiadás,pénzeszköz átadás Társadalom- és szociálpolitikai juttatás Garancia- és kezességvállalás kiadásai Működési célú kölcsön nyújtása Műk.célú visszatér. tám. nyújt és visszafiz. Tartalékok Költségvetési kiadások összesen:
H 2015. évi terv 895 617 204 122 1 031 238 5 000 135 017 982 881
I J 2015. évi 2015. VI. módosított módosítás 982 865 982 865 213 834 213 834 1 293 950 1 542 320 375 375 5 000 5 000 136 381 136 509 1 028 347
1 028 347
7 000
7 000
26 294 3 280 169
115 139 31 962 3 814 853
115 139 32 776 4 064 165
350 000
350 000
350 000
21 323
21 323
371 323 4 186 176
371 323 4 435 488
Rövid lejáratú hitelek törlesztése Naptári éven belüli hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Forgatási célú értékpapír beváltása Forgatási célú értékpapírok vásárlása Befektetési célú értékpapír beváltása Befektetési célú értékpapírok vásárlása Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Államházt. b. megelőleg. visszafiz.
Finanszírozási kiadások (14+…+24) ÖSSZES KIADÁS (13+25) Költségvetési többlet:
350 000 3 630 169
3. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez7
Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege adatok e Ft-ban
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
7
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
Rovat
Bevétel megnevezése
2015. évi terv
2015. évi módosított
2015. VI. módosítás
Rovat
Kiadás megnevezése
2015. évi terv
2015. évi módosított
2015. VI. módosítás
B5 B5
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási bevételei Pénzügyi befektetésekből származó bevétel
B5
Felhalmozási célú kamatbevételek Egyéb felhalmozási célú bevétel Felhalmozási önkormányzati támogatás Vis maior támogatás Állami támogatásokból felhalm. tám. Támogatásértékű bevételek Átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről Kölcsönök visszatérülése Fejlesztések visszaigényelhető áfája
B 21
B1-B2 B6 B 72 B1-B7
Költségvetési bevételek összesen:
B 8131 B 8113 B 8112 B 8111 B 8122 B 8121 B 8124 B 8123
Előző évi felh. célú pénzm. igénybev.
B8
Finanszírozási célú bevétel (15+…+22)
3 000
3 000
3 000 K 6 K7
10 000 10 000
10 000 77 188 53 235
10 000 77 188 53 235 K 512 K 86
1 804 916 6 000
3 491 374 0 6 000
3 646 199 K 353 0 6 000
1 833 916 1 700 000
3 640 797 1 704 515
3 795 622 K1-K8 1 704 515 K 9131
Rövid lejáratú hitelek felvétele Naptári éven belüli hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Forgatási célú értékpapír kibocsátása Forgatási célú értékpapírok értékesítése Befektetési célú értékpapír kibocsátása Befektetési célú értékpapírok értékesítése Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (13+14+24) Költségvetési hiány:
K 9113 K 9112 K 9111 K 9122 K 9121 K 9124 K 9123
0 3 533 916 1 682 730
0 5 345 312 1 673 191
0 K9 5 500 137 1 435 868
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 4. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
Intézményi beruházás Felújítás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás Pénzügyi befektetések kiadásai Tartalékok Kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Felhalmozási célú kamatkiadások Egyéb kiadások
2 286 987 417 316 2 150 9 650
Költségvetési kiadások összesen:
3 516 646
5 313 988 5 231 490
0 3 516 646
0 0 5 313 988 5 231 490
795 543 5 000
3 077 712 2 667 456 1 473 520 1 842 778 2 350 2 350 45 693 45 693 709 713 5 000
668 213 5 000
Rövid lejáratú hitelek törlesztése Naptári éven belüli hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Fejlesztési célú kötvény törlesztése Forgatási célú értékpapír beváltása Forgatási célú értékpapírok vásárlása Befektetési célú értékpapír beváltása Befektetési célú értékpapírok vásárlása Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Finanszírozási célú kiadás (14+...+22)
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+24) Költségvetési többlet:
4. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez8
Az önkormányzat és intézményeinek tervezett bevételei és kiadásai A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
BEVÉTELEK
Saját
Normatí va
Közpon to-sított támogat ás
B3-B4
B111;B 112;B11 3;B144
B 116
Intézmény neve
1.
Városi Könyvtár
2.
Várszínház és Művészetek Háza
3.
Rétközi Múzeum
8.
Egészségügyi Alapellátás Intézmény összesen Kisvárda Polg. Hivatal Kékcse Kirendeltség Közös Polg. Hivatal
9.
Önkormányzat
4. 5. 6. 7.
Önkorm ány-zati támogat ás
Pénzmaradvány
Támogatá s értékű és átvett pénzeszköz
B 813
B1-B2; B61
P
adatok e Ft-ban T U
Q
R
Felhalm ozás
Tartalék
Hitel és megelő legezés
K353; K6; K7; K8; K86
K 512
K 9112
KIADÁSOK
Kölcsön ök visszaté r.
Felhalmozás
Hitel és megelőle -gezés
B1-B2; B5; B71
B 8112
Összesen
Személ yi
Járulékok
Dologi és támogatá s
Ellátottak juttatásai
K1
K2
K3; K353; K5
K4
Kölcsön ök nyújt.
2 843
31 836
4 573
7 725
64 324
36 508
10 071
16 747
998
64 324
32 818
9 956
1 484
38 564
9 581
112 596
204 999
40 897
10 869
151 233
2 000
204 999
460
10 491
199
10 789
113
22 052
13 710
3 529
4 163
650
22 052
2 932
0
22 613
156 746
190 993
69 690
18 080
99 638
3 585
190 993
482 368
160 805
42 549
271 781
0
7 233
438 666
246 110
66 694
69 504
53 329
3 029
19 374
14 247
3 692
1 435
8 702 49 371
30 403
7 458
81 189
36 880
277 067
0
17 977
106 032
3 094
296 839
2 689
11 006
1 029
16 549
395
17 977
122 581
3 489
1 392 965
585 995
29 560
0
2 430 296 839
2 689
13 436
1 975 572
918 707
7 000
0
0
1 460 313
738 979
40 507
378 028
2 015 141
1 209 210
7 000
19 374
1 029
0
458 040
260 357
70 386
70 939
53 329
3 823 858
371 323
9 104 980
561 703
100 899
2 328 961
83 180
3 824 887
371 323
10 045 388
982 865
213 834
3 050 091
482 368 438 666
26 500
3 029
0
0
458 040
4 553 015
700 989
371 323
8 726 570 378 410
378 410
Mindösszesen
Összesen
9 956
7 391
10. 11.
O
136 509
26 500
4 563 277
700 989
371 323
10 045 388 9 666 978
8
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 5. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
5. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez9
A költségvetési intézmények 2015. évi engedélyezett létszámkerete (álláshely)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
9
A
B
C
D
E
Sorszám
Megnevezés
2015. évi terv
2015.04.01-től
2015.05.15-től
14 16 28 52 78 73 5 5 500
13 15 27 52 81 76 5 5 500
13 15 27 53 68 63 5 5 500
693
693
681
1. 2. 3. 4. 5. 5/A 5/B 6.
Városi Könyvtár Várszínház és Művészetek Háza Városi Egészségügyi Alapellátás Önkormányzat Közös Önkormányzati Hivatal Kisvárda Polgármesteri Hivatal Kékcse kirendeltség Rétközi Múzeum Közfoglalkoztatottak
Összesen
15/2015.(V.28.) önkormányzati rendelet 6. §-a módosította. Hatályos 2015. május 29-től.
6. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez10
1. Az önkormányzathoz tartozó intézmények felhalmozási bevételei adatok e Ft-ban A Bevételek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Ingatlan értékestítés bevétele Nemzeti Stadionfejlesztési Program-Sporöltöző pénzmaradványból Nemzeti Stadionfejlesztési Program-Stadion Roma Kulturális Integrációs program Városközpont funkcióbővítő fejl. EU tám. Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése támogatás KAPU - KultHáz és egyéb KözhHelyek - funkcióbővítő városfejlesztés KAPU 2 - Az Északi Kertváros Szociális Jellegű Városrehabilitációja Rugalmas munkakörök, családbarát munkahely támogatás Modellkísérlet a szoc. Alapszolg.feladatok funkcionális összekapcsolására Támogatás értékű felhalmozási bevétel (közfoglalkoztatás) Csillag-közi Közp. Társ. Óvoda felújítására központosított támogatás Somogyi R. Ált. Iskola felújítására központosított támogatás II.ütemű szennyvízberuházás szállítói utófinanszírozás
3 000 120 609 800 000 595 425 56 540 3 508 146 848 158 507 11 160
KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Mátyás k. úti - kerékpárút támogatás
KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Árpád úti - kerékpárút 16. támogatás 17. KEOP kiemelt természetvédelmi fejlesztések projekt támogatás 18. KEOP Szociális, egészségügyi, oktatási, köznevelési épületek felújítása támogatás 19. KEOP nádas tó pályázat támogatás 20. KEOP Uszoda technológiai hő- és villamos energia igényeinek kielégítése 21. Család és Gyermekjóléti központ kiépítésére központosított támogatás 22. Egészségügyi Alapellátás épület felújítás 23. Egészségügyi Alapellátás épület felújítás pénzmaradványból saját erő 24. Közös Önkormányzati Hivatal informatikai eszköz beszerzés pénzmaradványból 25. Várday István Könyvtár tárgyi eszköz beszerzés pénzmaradványból 26. Várszínház Művészetek Háza tárgyi eszköz beszerzés pénzmaradványból 27. Egészségügyi Alapellátás tárgyi eszköz beszerzés pénzmaradványból 28. Múzeum érdekeltségnövelő támogatás 29. Könyvtári érdekeltségnövelő támogatás 30. Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 31. Kölcsönök visszatérülése 32. Felhalmozási célú kamatbevételek 33. Egyéb felhalmozási célú bevétel ( szennyvízhálózat bérleti díj) 34. Bérlakás vásárlás pénzmaradványból 35. Ingatlankezelés épületfelújítás pénzmaradványból 36. VKT hitel kezességvállalásból származó megtérülés 37. Szent L. u. 57. (Bagolyvár) felújítása pénzmaradványból 38. 1826/2014.(XII.23) Korm. hat. alapján pénzmaradványból 39. Beruházásokhoz tervek készítése pénzmaradványból 40. Önkormányzat pénzmaradvány (kötvény, elkülönített számla) 41. Összesen:
10
B 2015. évi terv
32 928 25 943
6 000 10 000 26 000 8 445 10 000 350 000 330 000 100 000 739 003 3 533 916
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 6. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
C 2015. évi módosított
D 2015. VI. módosítás
3 000 120 609 800 000 595 425 56 540 3 508 146 848 158 507 1 029 11 160 14 200 30 000 19 955 19 303 185 368
3 000 120 609 800 000 595 425 56 540 3 508 146 848 158 507 1 029 11 160 14 200 30 000 19 955 19 303 185 368
178 704 150 000 937 854 200 000 2 000 32 928 25 943 1 000 200 1 000 2 315
178 704 150 000 926 679 200 000 166 000 2 000 32 928 25 943 1 000 200 1 000 2 315
1 000 280 6 000 10 000 67 188 26 000 8 445 10 000 350 000 330 000 100 000 739 003 5 345 312
1 000 280 6 000 10 000 67 188 26 000 8 445 10 000 350 000 330 000 100 000 739 003 5 500 137
6. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez11 2. Az önkormányzathoz tartozó intézmények felhalmozási kiadásai A Kiadások 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 11
Beruházási felhalmozási kiadások : Nemzeti Stadionfejlesztési Program- Sportöltöző Nemzeti Stadionfejlesztési Program- Stadion Roma Kulturális Integrációs program Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése KAPU - KultHáz és egyéb KözhHelyek - funkcióbővítő városfejlesztés KAPU 2 - Az Északi Kertváros Szociális Jellegű Városrehabilitációja Sportöltözőhöz és Stadionhoz kapcsolódó közművek kivitelezése Rugalmas munkakörök, családbarát munkahely Közfoglalkoztatással kapcsolatos tárgyi eszköz beszerzés II.ütemű szennyvízberuházás KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Mátyás k. úti - kerékpárút KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Árpád úti - kerékpárút KEOP Nádas tó KEOP kiemelt természetvédelmi fejlesztések projekt támogatás KEOP Uszoda technológiai hő- és villamos energia igényeinek kielégítése 1826/2014.(XII.23) Korm. hat. alapján - ingatlan vásárlás, önkorm.tulajdonú ing. építés, felúj., funkcióbővítési kiadásai
- Színpad, hang és fénytechnika vásárlása - Jármű vásárlás - Rendezvények szervezése, lebonyoltása, faházazak beszerzése - Technikai eszköz, bútor beszerzés - Informatikai rendzserek, térfigyelő kamerarendszer kialakítása Számítástechnika eszközök beszerzése Úrna fal kialakítása köztemetőbe Várszínház és Művészetek Háza gépbeszerzés Rétközi Múzeum számítástechnikai eszköz beszerzés Közös Önkormányzati Hivatal informatikai eszköz beszerzés
B 2015. évi terv 2 286 987 120 609 800 000 595 425 3 508 146 848 158 507
330 000 190 000 50 000 40 000 30 000 20 000 2 000 2 700 1 000 390
Várday István Könyvtár tárgyi eszköz, számítástechnikai eszköz beszerzés
Várszínház Művészetek Háza tárgyi eszköz beszerzés Egészségügyi Alapellátás tárgyi eszköz beszerzés Egészségügyi Alapellátás épületének klíma szerelése Beruházásokhoz tervek készítése Bérlakás vásárlás Felújítási felhalmozási kiadások : Egészségügyi Alapellátás épületének felújítása, akadálymentesítése Csillag-közi Közp. Társ. Óvoda felújítására központosított támogatás Somogyi R. Ált. Iskola felújítására központosított támogatás Egészségügyi Alapellátás felújítási költsége Roma Kulturális Integrációs program 1826/2014.(XII.23) Korm. hat. Alapján ingatlanok, épületek felújÍtása Szennyvízhálózaton végzett felújítás KEOP Szociális, egészségügyi, oktatási, köznevelési épületek felújítása támogatás Szent L. u. 57. (Bagolyvár) felújítása Ingatlankezelés épületfelújítás Egyéb felhalmozási kiadások : Kölcsönök nyújtása ISZC tám. Várfürdő felújítás Szociális és Gyermekjóléti Int.fenntartó Társ. felhalm. támogatása Óvodai Feladatot Ellátó Int.fenntartó Társ. felhalm. támogatása Intézményműködtető Kft tám. (Üst vásárlás konyhára) Ingatlan vásárláshoz 4 főnek nyújtott támogatás ingatlan alap terhére Várda Sport Egyesület részére nyújtott támogatás (TAO önerő) Kisvárdai Várfürdő Fejlesztő nonprofit Kft. Törzstőke biztosítása Tartalék (kötvényből, elkülönített pénzeszközökből) Összesen:
100 000 26 000 417 316 58 871
350 000 8 445 812 343 5 000 7 650 2 150 2 000
795 543 3 516 646
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 6. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
adatok e Ft-ban C D 2015. évi 2015. VI. módosított módosítás 3 077 712 2 667 456 120 609 120 609 800 000 800 000 595 425 166 179 3 508 3 508 146 848 146 848 158 507 141 334 29 372 29 372 1 029 1 029 14 200 14 200 19 303 19 303 185 368 147 579 178 704 141 309 200 000 159 847 150 000 150 000 207 500 330 000 274 000 190 000 198 572 50 000 31 000 40 000 40 000 4 428 30 000 20 000 1 000 1 000 2 700 2 700 1 000 1 000 1 897 1 897 2 000 2 000 998 998 1 000 1 000 2 378 2 378 5 866 5 866 100 000 100 000 26 000 26 000 1 473 520 1 842 778 58 871 49 277 30 000 30 000 19 955 19 955 1 207 1 207 350 463 39 564 67 188 67 188 937 854 350 000 8 445 762 756 5 000 7 650 2 150 200 2 000 2 800 30 243 3 000 709 713 5 313 988
926 679 350 000 8 445 721 256 5 000 7 650 2 150 200 2 000 2 800 30 243 3 000 668 213 5 231 490
7. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez12
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok bevételei és kiadásai adatok ezer forintban A Feladat megnevezése
B Beruházás összköltsége
C
D
Előző évek ráfordítása
E
Városközpont funkcióbővítő fejlesztése
2. 3.
Kerékpárral Kisvárda és Ajak között Öveges Program keretében a Bessenyei Gy. Gimnázium Dr. Béres József laboratórium korszerűsítése és fejlesztése
4. 5.
H
I
Saját erő
Saját erő
Összesen Támogatás
Összesen
1 215 129
1 215 129
0
0
0
0
0
0
175 239
174 339
0
900
900
0
0
0
326 474
284 393
42 081
0
42 081
0
0
0
Modellkísérlet
31 637
31 637
0
0
0
0
0
0
Egészségügyi Alapellátás épületének felújítása
85 053
23 378
35 732
25 943
61 675
0
0
0
6.
Szervezetfejlesztás ÁROP-1.A.5
21 999
19 900
2 099
0
2 099
0
0
0
7.
KAPU- KultHáz és egyéb KözHelyek
218 378
52 432
165 946
0
165 946
0
0
0
8.
KAPU 2.- Északi Kertváros Szociális városrehabilitáció
311 621
105 834
205 787
0
205 787
0
0
0
9.
Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése
149 690
149 689
0
0
0
0
0
0
10.
Roma Kulturális Integrációs program
699 900
0
699 900
0
699 900
0
0
0
11.
10 286
0
10 286
0
10 286
0
0
0
200 000
0
200 000
0
200 000
0
0
0
13.
Rugalmas munkakörök, családbarát munkahely KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Mátyás k. úti - kerékpárút támogatás KÖZOP Térségi Elérhetőségi Javítás project - Árpád úti kerékpárút
193 337
0
193 337
0
193 337
0
0
0
14.
KEOP kiemelt természetvédelmi fejlesztések projekt
150 000
0
150 000
0
150 000
0
0
0
15.
200 000
0
200 000
0
200 000
0
0
0
981 869
0
981 869
0
981 869
0
0
0
17.
KEOP Nádas tó project KEOP Szociális, egészségügyi, oktatási, köznevelési épületek felújítása KEOP Uszoda technológiai hő- és villamos energia igényeinek kielégítése
166 000
41 500
207 500
18.
Összesen
2 056 731
3 053 037
0
0
0
12.
16.
12
G
2016. évi kiadás
Támogatás 1.
F
2015. évi kiadás
207 500 5 178 112
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 7. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
68 343 2 913 880
8. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez
Kisvárda Város Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei
adatok ezer Ft-ban A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
Megnevezés
Felvett hitel összege
Jelenleg fennálló hitel tartozás 2014.12.31.
Fennálló hitel árfolyamveszteséggel korrigálva
Lejárat időpontja
2015
2016
2017
2018
2019-2028
1. Folyószámlahitel (Naptári éven belüli)
250 000
0
0
2015.12.31
250 000
2. Munkabérhitel (Naptári éven belüli)
103 850
0
0
2015.12.31
100 000
3. Éven belüli hitelek összesen
353 850
0
0
-
350 000
0
0
0
0
4. Mindösszesen:
353 850
0
0
-
350 000
0
0
0
0
9. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez
Kisvárda Város Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához adatok ezer forintban A Bevételi jogcímek 1.
Helyi adók
2.
Osztalékok, koncessziós díjak, hozam
3.
Díjak, pótlékok bírságok Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel
4.
B 2015. évi előirányzat 1 054 500
5.
Részvények, részesedések értékesítése
6.
Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek
7.
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés
8 000 39 400
10 000
8.
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* 1 111 900 *Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2.§ (1) bekezdése alapján.
10. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez
Kisvárda Város Önkormányzata 2015. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai A Fejlesztési cél leírása
adatok ezer forintban B Fejlesztés várható kiadása
1. 2. 3. 4.
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE
-
11. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez13
Az államháztartáson kívülre nyújtott támogatások részletezése
adatok ezer forintban A
B
C
D
E
Támogatott szervezet neve
Támogatás célja
2015. évi terv
2015. módosított
2015. IV. mód.
1.
Civil szervezetek támogatása
közösségi tevékenység
2 700
2 700
2 700
2.
Sportegyesületek támogatása
sporttevékenység
31 000
66 243
66 243
3.
Polgárőrség támogatása
közbiztonság
100
100
100
4.
ISZC KFT támogatása (műk.:60 000, felh.: 7 650)
sport és önk. vagyonon végzett felújítás
67 650
67 650
67 650
5.
Rendőrség támogatása
közbiztonság
500
500
0
6.
Intézményműködtető Kft. Támogatása (műk.:262 000, felh.: 2 000)
közokt. int. működtetés, közétkeztetés
264 000
264 000
264 000
7.
Ugat-lak Alapítvány támogatása
állategészségügy
500
1 321
1 321
8.
Közművelődési tevékenységek támogatása
oktatás, kultúra, kiadványok
4 000
5 000
5 000
9.
Kárpátaljai magyarok támogatása
határon túli magyarok megsegítése
1 500
1 500
10.
Házi orvosok támogatása
eü. alapellátási tevékenység
1 800
1 800
1 800
11.
Összesen
372 250
410 814
410 314
13
36/2015.(XII.10.) önkormányzati rendelet 8. §-a módosította. Hatályos 2015. december 11-től.
12. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez14
Az önkormányzat 2015. évi költségvetési bevételei-kiadásai a kötelező és önként vállalt feladatok felosztása szerint A Tevékenység / Intézmény megnevezése ebből: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46.
Önkormányzat: igazgatási tevékenység szociális tevékenység (Önk.) városgazdálkodási tevékenys. óvodai étkeztetés iskolai étkeztetés köznev.tan. lakhatásának bizt. utak fenntartása, üzemeltet. lakás- és helyiséggazd. közmunka ellátása erdőgazdálkodás, mezőőri tev. köztiszt., települési hull. gazd. parkfenntart., zöldterületkez. állategészségügyi tev. köztemető fenntartás települési vízellátás, vízgazd. közvilágítási feladatok munkaegészségügyi ellátás szennyvíz, csapadékvíz ellátás sport és ifjusági feladatok nemz. ünnepek, állami rendv. okt.,közműv.tev.tám, tehetség. civil szerv.tám, nemzetk. kapcs.
B
C
D
E
F
G
H
adatok e Ft-ban I
bevételek kiadások kötelező önként vállalt kötelező önként vállalt önkormányállamönkormányállamönkormányállamönkormányállamzat igazgatási zat igazgatási zat igazgatási zat igazgatási feladatok feladatok feladatok feladatok
230 669
73 407 676 330 774 14 200 46 400 0
4 806 26 500
2 463 467 640
18 950 470 332
58 294 -9 628 909 261 34 000 111 200 0 21 700
4 806 22 500
87 377
18 390 544 012 5 268 40 230 56 185 2 410 2 000 4 000 18 451 4 000 3 939
8 000 6 903 200 6 900
650
650
24 097 6 960 4 900 3 700
Önk.,Eu, Ogy. Nemzetiségi képviselő választás
közös képviselet kiadói tevékenység helyi adóbevételek, pótlék, bírság nemzetiségi Ökt.
800 4 500 1 213 500 1 950
Közös Önk.Hiv. igazgatási tevékenység
igazgatási tevékenység kv. Kékcse szociális tevékenység (hiv.) Intézmények Várday István Könyvtár Várszínház és Művészetek Háza Rétközi Múzeum Egéyzségügyi Alapellátás
19 726 2 430
75 564 16 944 45 871
3 833
369 218 19 374 53 329
11 674 40 000 460 7 440
16 739 116 854 10 689 160 940 275 248
4 373 8 581 113 26 543
58 238 194 418 21 288 161 580 316 777
óvodai ellátás támogatása (Társulás) szociális tevékenység támogatása (Társulás)
Felhalmozási kiadások Beruházás Felújítás egyéb felhalm. Tartalék működési tartalék pénzmaradvány felhalmozási tartalék47. pénzmaradvány 48. Pénzmaradvány 49. naptári éven belüli hitel államházt. belüli. megelőleg. és visszafiz.
50. 51. Összesen:
14
219 157
38 309
252 511
2 708 320 976 634 96 188
2 667 456 1 842 778 53 043
310 626
32 776
1 704 515
668 213 350 000
21 323 6 605 964 2 638 936
381 306
73 618
350 000 40 772
21 323 6 351 754 2 724 748
5/2016.(III.11.) önkormányzati rendelet 8. §-a módosította. Hatályos 2016. március 12-től.
427 531
162 945
13. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez
Összesítő táblázat (Ezer forintban) a 2015. évi állami támogatásokról a 2014. évi C. törvény alapján. Lakosok száma:17467 fő (2014.évi jan.) 2015. évi I. A helyi önkormányzat ált. működésének és ágazati feladatainak támogatása Önkormányzati hivatal működésének támogatása 88 816 Hivatal Hivatal, -I.1.c. egyéb kötelező önkormányzati fa.tám. 0 Önkorm. összesen: 88 816 II. A települési önkorm. köznevelési feladatainak támogatása II.1. -óvodaped., az óvodaped.nevelő. Munk. Seg.bértámogatása 233 038 Óvoda II.2.óvodaműködtetés támogatás 33 693 II.5.Kieg.tám. Óvodaped. Minősít. többletkiadásához 6 336 összesen: 273 067 III. Települési önk. Szociális és gyermekjóléti fa. feladatok -III.2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz 0 Hivatal - III.3.Egyes szoc. és gyermekjóléti feladatok támog. 204 161 Szoc.Szolg. - III.4. A tel.önk. által az idősek átmeneti és tartós személyek ellátásának tám. 18 940 -III.5.a. Gyermekétkeztetés bértámogatása 64 089 Önk.+szoc.sz -III.5.b. Gyermekétkeztetés üzemeltetés támogatása 13 603 önk. összesen: 300 793 IV. A települési önkormányzat kulturális feladatainak támogatása Városi Könyvtár, Várszính. és -IV.I.d. tám. a nyílvános könyvtári és közműv. fa. 19 912 Műv.Háza - I.e.Települési önkorm.múzeális int. Feladataira 10 491 Múzeum összesen: 30 403 Támogatás mindösszesen I.+II.+III.+IV. 693 079 Kékcse -16 351 676 728
14. melléklet a 6/2015.(III.12.) önkormányzati rendelethez
Készpénzben teljesíthető kiadások kimutatása
1 2 3 4 5 6 7 8
A
B
Készpénzes kifizetés megnevezése
Kifizetés értékhatára 100 000 forint / fő 20 000 000 forint / hó 100 000 forint / fő/alkalom 200 000 forint/fő/alkalom 500 000 forint / fő/alkalom 500 000 forint / fő/alkalom 100 000 forint / alkalom 500 000 forint /alkalom
10
Bérek kifizetése Segélyek kifizetése Útiköltség elszámolás Belföldi kiküldetési kiadások Külföldi kiküldetési kiadások Karbantartási anyagok vásárlása Hajtó, kenőanyag vásárlás Kis értékű tárgyi eszközök beszerzése Egyéb készletbeszerzés (ellátmány, postai bélyeg, tisztíószer stb.) Szolgáltatások kifizetése
11
Reprezentációs kiadásokra
300 000 forint / alkalom
9
200 000 forint / alkalom 500 000 forint / szolgáltatás