Vécsey Alapfokú Művé _____________ 6320 Solt, Koss Tel.: 78/486
A SOLTI VÉCSEY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIRENDJE
2013/2014. Solt, 2013. március 27. Sánta Edit sk. igazgató
1
2
1. Bevezető rendelkezések 1.1. A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának joga és kötelessége! 1.2. A Házirendet az iskola igazgatója készíti el, és a nevelőtestület fogadja el. A házirend elfogadásakor, illetve módosításakor a szülői közösség/szervezet és a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol. 1.3. Ezen házirend: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról továbbá az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. 1.4. A házirend területi hatálya kiterjed a Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményeiben folyó iskolai élet egészére az intézménybe való érkezéstől az onnan való távozásig, valamint az intézmény által szervezett, az intézmény területén kívüli rendezvényekre, programokra (Pl. osztálykirándulás, táboroztatás, erdei iskola). 1.5. A házirend személyi hatálya: A házirend szabályai, mint a törvény felhatalmazásán alapuló iskolai belső jogi normák - kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban álló minden személyre, tanulóra, pedagógusra és más alkalmazottra, a tanulók szüleire egyaránt. 1.6. A házirendből a helyiséghasználatra, a berendezésekre és az eszközök használatára vonatkozó szabályok betartása kötelező az intézmény szolgáltatásait igénybe vevők számára is. (A sportcsarnok, tornaterem külső használói, bérleti díj fejében oktatás céljából szervezett tanfolyam hallgatói)
2. Az intézmény adatai neve: Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító 027867 székhelye: 6320 Solt, Kossuth Lajos u.60. telephelye: 6320 Solt, Nagymajori út 24. fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
3. Az iskola nagyobb tanulóközösségei: A tanulók nagyobb közössége telephelyenként a tanulói létszám 50 %-a +1 fő. A tanulók nagyobb közösségét érintő döntések meghozatala előtt az iskolavezetés kikéri a Diákönkormányzat véleményét, javaslatát, lehetővé teszi az ilyen témájú tantestületi értekezleteken való részvételüket.
3
4. Jogok és kötelességek 4.1. A tanulók jogai: A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre. Beiratkozott tanulóként joga van a nyári iskolai rendezvények látogatására, az intézmény létesítményeinek használatára. Csak az adott tanév kezdetétől érvényesíthető a választási jog és az egyetértési jog. 4.1.1. A tanulónak joga, hogy meggyőződjön az iskola által tárolt személyes adatairól és azok helyességéről. Az iskolatitkárság tárolja, és kezeli a tanuló személyes adatait. A tanuló az iskolatitkárságon az ügyfélfogadási idő alatt személyesen vagy törvényes képviselője által ellenőrizheti adatait, kérhet törlést vagy helyesbítést. 4.1.2. Az iskola által történő olyan adatfeldolgozás, amelyet nem törvény rendel el, csak az érintett beleegyezésével történhet. 4.1.3. Véleményt mondjon, javaslatot tegyen, tájékozódjon és kezdeményezzen az iskola életével kapcsolatos kérdésekben, s ezekre érdemi választ kapjon. 4.1.4. Véleménynyilvánítási jogával élhet a kötelező és a választott foglalkozásokon az órát/foglalkozást vezető pedagógus által irányított keretek között, alkalmazkodva az óra menetéhez és felépítéséhez. 4.1.5. Vallási és világnézeti meggyőződésének megfelelően hit- és vallásoktatásban részesülhet, ezt valamint etnikai önazonosságát kifejezésre juttathatja, elvárhatja annak tiszteletben tartását, feltéve, ha e joga gyakorlása nem ütközik jogszabályba, s nem korlátozza társai hasonló jogait, tanuláshoz való viszonyát. 4.1.6. A tanulónak joga van rendszeres egészségügyi felügyeletre és ellátásra, ami az iskolaorvos, fogorvos, a védőnői szolgálat és az osztályfőnök koordinálásával tanítási időben történik. Az iskolaorvos és az iskolafogászat rendelési ideje és helye a faliújságon olvasható. Az iskola szülői értekezleten és írásban közli az iskola által szervezett egészségügyi vizsgálat célját és időpontját, amelyről a törvényes képviselő nyilatkozni köteles. Tiltakozását írásban közli. 4.1.7. Személyiségét, önazonosságát, emberi méltóságát tiszteletben tartsák, védelmet biztosítsanak neki. Az iskola a tanuló családi és utónevét semmilyen módon nem változtathatja meg. 4.1.8. A tanulónak joga van kezdeményezni diákkörök létrehozását: szakkörök, művészeti csoportok, énekkar, s annak munkájában aktívan részt venni. 4.1.9. A tanuló levelezéshez való joga nem érvényesülhet a tanítási órákon és a tanórákon kívüli foglalkozásokon. 4.1.10. Amennyiben a tanuló azt tapasztalja, hogy őt általános emberi és állampolgári jogainak gyakorlásában korlátozzák, illetve ezen jogai sérülnek, a tanuló/szülő írásban panaszt nyújthat be, felülvizsgálat kérése céljából. Jogszabálysértés esetén a tanuló/szülő törvényességi kérelmet adhat be az igazgatóhoz. Amennyiben a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező 15 napon belül nem intézkedik, abban az esetben a felettes szervhez fordulhat. A felettes szerv köteles 15 napon belül kivizsgálni a panaszt, azt érdemben elbírálni és értesíteni az érintetteket.
4.2. A tanulói jogok gyakorlása Az iskola minden tanulójának joga, hogy: 4.2.1. Színvonalas oktatásban részesüljön, abban aktívan részt vegyen. 4.2.2. Szüleivel történt megbeszélés alapján napközi otthoni vagy menzai ellátásban részesüljön.
4
4.2.3. Igénybe vegye az iskola létesítményeit - könyvtár, számítástechnika terem, sport-és szabadidő létesítmények - a tanintézet nyújtotta tanulmányi és egyéb kedvezményeket (korrepetálás, tanfolyam, szakkör, sportkör, énekkar, az intézményben működő alapfokú művészeti oktatás). 4.2.4. Szervezze az iskola közéletét, működtesse tanulói önkormányzatát, ehhez a tantestület, az iskolavezetés segítségét kérheti. 4.2.5. Választó és választható legyen a diákközösség bármely szintjén. 4.2.6. Képviselői útján részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában. 4.2.7. Válasszon a választható tantárgyak és foglalkozások közül. 4.2.8. Részt vegyen különböző szabadidős programokon, pályázatokon, sport- és tanulmányi versenyeken. 4.2.9. Jutalmat és elismerést kapjon. 4.2.10. Egyéni, közösségi problémái megoldásához, illetve jogsérelem esetén kérje tanárai, osztályfőnöke, az iskolavezetés, bizonyos esetekben az iskolaorvos, illetve a védőnő segítségét. 4.2.11. Kérheti átvételét más osztályba/ iskolába. 4.3. A diákönkormányzat 4.3.1. Létszáma osztályonként 2-2 fő a felső tagozat évfolyamaiból. 4.3.2. Az ülései nyilvánosak. 4.3.3. A diákönkormányzatnak véleményezési joga van olyan kérdésekben, amelyek az adott telephely nagyobb tanulói közösségét érintik (Pl. 1 tanítás nélküli munkanap programjának eldöntése) 4.3.4. A tanuló saját személyét vagy közösségét ért sérelem orvoslását kérheti a DÖKképviselőktől. 4.3.5. Az iskola belső jogorvoslati fóruma a DIÁKPANASZ –BIZOTTSÁG, ennek vezetője a mindenkori DÖK-titkár, a bizottság tagjait a titkár kéri fel. A panasz benyújtása történhet írásban névvel vagy név nélkül. 4.4. Dolgozatírással kapcsolatos jogok 4.4.1. Dolgozatnak minősül minden olyan írásbeli munka, amely egész órát ölel fel, s a számon kért anyag 3 vagy annál több óra anyagát öleli fel. 4.4.2. Egyetlen tanítási napon sem kötelezhető a tanuló 2-nél több témazáró, felmérő dolgozat megírására. 4.4.3. A pedagógus dolgozatírási szándékát a megírás előtt 1 héttel korábban köteles a tanulók tudomására hozni; az osztály diákképviselője jelezze a szaktanárnak, ha az adott napra már 2 dolgozatot jeleztek. 4.4.4. Hiányzás esetén a szaktanárral történő megbeszélés szerint a tanuló köteles a témazáró dolgozatot megírni. 4.4.5. A tanulónak joga, hogy dolgozatát a megírástól számított 10 munkanapon belül kijavítva és értékelve megtekinthesse. 4.4.6. A tanuló dolgozatával kapcsolatos kérdéseit a tanár köteles meghallgatni, s azokra választ adni. 4.4.7. A témazáró dolgozatok kivételével a tanulónak joga, hogy dolgozatát hazavigye. 4.4.8. A szülőnek joga a gyermeke írásbeli munkáinak megtekintése a szaktanár fogadóóráján. 4.5. Diákkörök létrehozása, részvétel a munkában
5
4.5.1. a kezdeményezők létszáma legalább a 10 főt érje el 4.5.2. a diákkört csak pedagógus vezetheti, amennyiben adottak a személyi és anyagi feltételek az intézmény illetve a fenntartó részéről 4.5.3. tevékenysége harmonikusan illeszkedjen az intézmény hatályos pedagógiai programjához: az iskolában csak tantárgyi, kulturális, sportkörök alakulhatnak 4.5.4. Jelentkezés módja: szeptemberben, a faliújságon elhelyezett jelentkezési lapon 4.5.5. Túljelentkezés esetén elsőbbségi jogot élvez az, aki • az előző évben is tagja volt a diákkörnek • jobb tanulmányi eredményt ért el • előbb leadta a jelentkezési lapját
5. A tanulók kötelességei Minden tanuló kötelessége, hogy: 5.1. Ismerje és betartsa az iskolai házirendet, az intézmény szabályzatainak rendelkezéseit mind tanítási órákon, mind a délutáni foglalkozások ideje alatt, beleértve az iskola helyiségeinek és az iskolához tartozó területek használatára vonatkozó szabályokat (sportudvar, kerékpártároló, ebédlő). 5.2. Tartsa tiszteletben az intézmény vezetőit, pedagógusait, alkalmazottait, valamint tanulótársait és emberi méltóságukat, jogaikat ne sértse. 5.3. Részt vegyen a tanórákon, a kötelező foglalkozásokon és az általa választott foglalkozásokon. 5.4. Rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással eleget tegyen - képességeinek megfelelően - tanulmányi kötelezettségének. 5.5. Az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott, az oktatás során használt eszközöket, védje az iskola felszereléseit, létesítményeit, a kulturált környezetet, a tanuló által okozott kárt – egyértelmű bizonyítás esetén – köteles megtéríteni. 5.6. Tájékoztató füzetét minden órára hozza magával. Érdemjegyeit napra készen vezesse. A szülő a tanuló ellenőrzőjét naponta, de legalább hetente nézze át, írja alá. Az tájékoztató füzet okmánynak minősül, hamisítása, megrongálása fegyelmi intézkedést von maga után. 5.7. A tanuláshoz szükséges felszerelést (pl.: tornaruha, rajzfelszerelés, stb…) hozza magával , olyan eszközt, ami nem tartozik a tanuláshoz, ne hozzon az iskolába. 5.8. Segítse intézményünk feladatainak teljesítését, hagyományainak ápolását és továbbfejlesztését. 5.9. Óvja saját és társai, valamint az intézményben dolgozók testi épségét, egészségét és biztonságát.
6. Az iskola munkarendje • • • •
A tanulók és a pedagógusok az első tanítási órát megelőzően 10 perccel kötelesek az iskolába érkezni. Tanulóknak a tanítás kezdete előtt legalább 5 perccel az órarend szerinti tanterem előtt kell lenniük. A tanítási órák 7.55-kor kezdődnek és a csengetési rend szerint tartanak. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola 7.30 órától a tanítás végéig, illetve a tanórán kívüli foglalkozások idejére tudja biztosítatni (szaktanárok, szakkörvezetők, napközis nevelők).
6
• •
• •
A tanulók a tantermekbe csak váltócipőben léphetnek be (a délutáni foglalkozásokon is). Az iskolát szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon – az iskola igazgatója által engedélyezett rendezvények kivételével – zárva kell tartani. A szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az iskola igazgatója adhat engedélyt írásbeli eseti kérelem alapján. A szülők a tanítás előtt és azt követően az iskolaudvaron vagy a bejárati ajtó előtt várakozhatnak Amennyiben a szülő a gyermekét tanító pedagógussal szeretne beszélni, csak a tanítási óra, délutáni foglalkozás zavarása nélkül teheti meg.
Belterületen: • Az iskola nyitva tartása: 7 órától 18 óráig. • Tanítás előtti gyülekezés idő: 7.30-7.40, hely: az iskola földszintje, udvara • A felső tagozaton a tanulók az ellenőrzőjük felmutatása és telefonjuk leadása után az ügyeletes tanár engedélyével mehetnek fel az emeleti folyosókra Külterületen: • Az iskola 7 órától 18 óráig tart nyitva. • Az intézménybe a tanulók –az ügyeletesek kivételével- nem léphetnek be 7.30-nál korábban • Rossz idő esetén a tanulók a két bejárat előterében tartózkodhatnak. • A tanítási órák az alsó tagozaton 7.50-kor, kezdődnek. • Az iskolai büfé szolgáltatásait csak 7.30 órától lehet igénybe venni.
6.1. Csengetési rend A csengetés rendje a tanítási órák és az óraközi szünetek időtartamát határozza meg. A tanítási órák időtartama: 45 perc. A csengetés időrendje 6.1.1. Belterületen: Tanítási óra 1.óra 2.óra 3.óra 4.óra 5.óra 6.óra
Időtartam 7,55 – 8,40 8,55 – 9,40 9,55 – 10,40 10,50 – 11,35 11,45 – 12,30 12,40 – 13,25
Szünetek 15 perc 15 perc 10 perc 10 perc 10 perc 20 perc – ebédidő
A 7. és a 8. órát igény szerint össze lehet vonni, ekkor a foglalkozás 13 45 órától 15 15 óráig tart. 6.1.2. Külterületen: Tanítási óra 1.óra alsó tagozat 2.óra 1.óra felső tagozat 2.óra
Időtartam 7,50 – 8,35 8,55 – 9,40 7,55 – 8,40 8,55 – 9,40
szünetek 20 perc 20 perc 15 perc 20 perc
7
3.óra 4.óra 5.óra 6.óra
10,00 – 10,45 10,55 – 11,40 11,50 – 12,35 12,45 – 13,30
10 perc 10 perc 10 perc 30 perc – ebédidő
A délutáni foglalkozások 14 órakor vagy utána kezdődnek.
6.2. Az óraközi szünetek rendje • • • • • •
Becsengetés után a tanulók fegyelmezetten várják a pedagógust az órarend szerint kijelölt szaktantermek előtt. Vagyonvédelmi okokból az interaktív táblával ellátott, valamint a helyben szokásos tantermeket minden óra / foglalkozás után a pedagógus bezárja. Az alsóbb évfolyamokon a szellőztetés idejére - a balesetek megelőzése érdekében csak a hetesek lehetnek a tantermekben! Épületen kívüli tartózkodáshoz az időjárásnak megfelelő öltözéket kell felvenni, de a váltócipő cseréje minden esetben kötelező. A levegőzés alatt pedagógus felügyeletével tartózkodnak a szabadban a tanulók. Rossz idő esetén az ügyeletes nevelő dönt a tartózkodás helyéről. délutáni foglalkozásokon ill. az arra való várakozás idején a tanulók kötelesek fegyelmezetten viselkedni.
6.3. A tízóraizás és levegőzés rendje Belterület 1. szünet 2. szünet
alsó tízórai levegőzés
felső levegőzés tízórai
Külterület alsó tízórai levegőzés
felső tízórai/levegőzés
Külterületen • A 2. szünetben pedagógus felügyeletével, jó idő esetén a hátsó udvaron és a sportgrundon, rossz idő esetén a sportcsarnokban tartózkodnak a tanulók. Ennek eldöntése az ügyeletes nevelő joga. • A tízóraizást befejező tanulók csatlakoznak társaikhoz.
6.4. Napközis foglalkozások rendje •
• • • •
•
A napközi otthonos foglalkozások az utolsó tanítási órák után kezdődnek és 16 óráig tartanak. Ettől eltérhet a bejáró tanulók munkarendje, ill. a szülő írásban alkalmanként kérheti gyermeke napközis foglalkozás alóli felmentését. Kötelező tanulási sáv: 14,00- 15,40 óráig, a 7. számú csoportban 14 órától 15.45-ig. A szülők ebben az időszakban nem zavarhatják a foglakozást. A kötelező irányított szabadidős sávot a délutáni foglalkozások ismeretében a napközis nevelők határozzák meg. A napközis tanulók a tanulási sáv idején az intézmény által szervezett szakkörökön, sportfoglalkozásokon, zenei irányú képzéseken csak a szülők beleegyezésével vehetnek részt úgy, hogy a szülő biztosítja a tanuló másnapi felkészülését. Az uzsonna időpontja a 15.45 óra, a 7. sz csoportban 15.50 óra.
8
•
A napközibe tanulót be- illetve kiíratni csak hónap elején lehet.
6.5. Ügyelet rendje Az ügyeletes tanulók és a hetesek az iskola tisztségviselői, akik a házirend biztosítása érdekében felelősségteljes szolgálatot látnak el a kijelölt területen. Munkájuk zavarása, utasításaik megszegése súlyos fegyelmi vétségnek minősül. Ugyanaz a tanuló ügyeletes és hetes nem lehet egyszerre. • A tanulói ügyeletet Belterületen a 6-8. osztályos, Külterületen csak felső tagozatos tanulók láthatják el. • Az ügyeletesi beosztást az osztályfőnök és a diák-ügyeletvezető irányításával készíti el az osztály. • Az ügyeletesek névsorát hétfőnként a faliújság erre kijelölt pontján kell kifüggeszteni, a felügyelt terület megjelölésével. • Az ügyeletesi munka időtartama: Belterületen 7.30-7.55, Külterületen 7.25-7.55, valamint valamennyi óraközi szünet. • Az ügyeletes nevelők és ügyeletes tanulók 7.20 perckor bejöhetnek az épületbe és 7.30kor már az ügyeleti helyükön állnak. • Feladataik: - betartani és betartatni a házirendben foglaltakat, megszegése esetén a vétkest emberi hangnemben figyelmeztetni, problémás esetekben a felnőtt ügyeletesek segítségét kérni. - a rájuk bízott közös területek tisztaságáért és rendjéért is felelősek. - segédkeznek abban, hogy a többi tanuló időben kimenjen az udvarra. - munkájukat az osztályfőnök értékeli. Külterületen: - munkájuk ellátása során a rendbontókat kötelesek az ügyeletesi füzetbe felírni: dátummal, névvel a vétséget röviden ismertetni, előtte egyeztetve azt az ügyeletet ellátó nevelőkkel. - a munkájuk során tapasztalt pozitív tanulói viszonyulást is jelezhetik. (önkéntes szemétszedés, rendezett öltözőszekrények) - ügyeleti tevékenységükről a hétfői sorakozón számolnak be. - az ügyeletes füzetben rögzített tanulói vétségek negyedév elteltével elévülnek.
6.6. A hetesek feladatai: • •
A hetesek megbízását az osztályfőnök adja, melyet az osztálynaplóban rögzít. Ha a hetes hiányzik, helyette a névsorban utána következő tanuló veszi át a hetesi feladatokat. Feladataik: - Ellenőrzik és jelentik a nevelőnek a hiányzókat. - Amennyiben az órát tartó tanár 5 perccel a becsengetés után még nem érkezett meg, jelentik az igazgatónak/ helyettesének, ill. a nevelői szobában. - Szükség esetén segítséget kérhetnek a tanterem közelében ügyelő pedagógustól, tanulótól
9
6.7. Étkezések rendje: Általános szabályok, amelyek érvényesek a tantermekben vagy folyosón elfogyasztott tízóraira, az ebédlői étkezésekre, a napköziben az uzsonnára, ill. Külterületen a büfé előtt / a folyosón elhelyezett asztaloknál történő étkezésekre: • Étkezni csak kulturáltan, fegyelmezetten lehet. • A szalvéta használata elemi követelmény. • Ügyelni kell a tisztaság megőrzésére, az étkező asztalokat tisztára kell törölni. • A tanév első hetében kialakított étkezési-, ülés-, és felelősi rendet be kell tartani. • Az ebédeltetés az órarend alapján kialakított étkezési rend szerint zajlik. • Az ebédet a tanuló az utolsó órája (ide értendő az 5. vagy 6. órai korrepetálás is) után, legkésőbb a 6. óra után fogyaszthatja el. • Ebéd idején az ebédlőben csak a befizetett étkezők tartózkodhatnak. • Az étkezők az ebédlőbe nem vihetnek be táskát, kabátot. Azokat az arra kijelölt helyen kötelesek elhelyezni, hogy ne akadályozzák a közlekedőket. Belterületen: -
A diákok az ebédlőben tízóraizhatnak. Azok a tanulók, akik otthonról hozzák tízóraijukat, a folyosókon kihelyezett ülőhelyeken (alsó tagozatosok a tantermükben) vagy az ebédlőben fogyaszthatják el ennivalójukat. - A napközisek nevelőjük felügyeletével ebédelhetnek. - A menzás diákok egyénileg ebédelnek, ügyeletes tanár jelenlétében - Az ebédeltetés ideje: 11.45-13.45. - Az étkezési díjak befizetése havonta az előre írásban megadott időpontokban a Vécsey Károly Óvoda titkárságán történik. Külterületen: - Az ebédeltetés ideje: 11.30-13.45 - Az étkezési díjak befizetése havonta az előre írásban megadott időpontokban a titkárságon történik
6.8. Az öltözőszekrények rendje •
• •
Az öltözőszekrényeket az osztályok beosztása szerint kell használni. Az osztályközösség dönthet arról, hogy szekrényeit zárja-e. Az intézmény ennek anyagi finanszírozását nem vállalja. A szekrények rendjéért, tisztaságáért az azt használó tanulók a felelősek. Az osztályfőnök, ill. az ügyeletes nevelők, esetenként az egészségnevelők jogosultak a szekrényrend ill. a rendeltetésszerű használat ellenőrzésére a szekrényt használó diákok jelenlétében.
6.9. A tankönyvtámogatás elve Az iskolai tankönyvellátás megszervezése az iskola feladata. Ha a tanuló számára biztosított ingyenes tankönyv a kölcsönzése során a szokásos használatot meghaladó mértéken túl sérül, a tankönyvet a tanuló elveszti, megrongálja, a tanuló szülője az okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Az okozott kár mértékét az igazgató – a tankönyvek beszerzési árát figyelembe véve – határozatban állapítja meg.
10
Az iskola faliújságon illetve a tanári hirdetőtáblán valamint az iskola honlapján elhelyezett hirdetményben teszi közzé a normatív kedvezményen túli további kedvezmények körét, feltételeit, az igényjogosultság igazolásának formáját és az igénylés elbírálásának elveit. A normatív kedvezményeken túli támogatásnál (amennyiben a fenntartó erre lehetőséget ad) a szülő írásos kérésének beérkezése után előnyben kell részesíteni azt, • akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) másfélszeresét. • szociális helyzete rosszabb • és tanulmányi eredménye jobb.
6.10.
Mulasztások, késések
6.10.1. Eljárás késés esetén • • • • • • •
A késés a becsengetés utáni beérkezést jelenti az órára. A későn érkező tanulót az órát tartó pedagógus „K” jelöléssel jelzi a naplóban, a késés időtartamának megjelölésével. Ha egy alkalommal a tanuló 30 percnél többet késik, az óra igazolatlannak minősül. A késések összeadódnak, 45 perc késedelmi idő esetén írható be egy igazolatlan óra. Sorozatos, legalább 3 alkalombeli késés esetén az osztályfőnök értesíti a szülőket az tájékoztató füzeten keresztül. A bejárók közlekedési okok miatti késése igazolható. Csak az iskolai kötelességteljesítés vagy egészségügyi ok miatti késés igazolható!
6.10.2. Mulasztások igazolása, távolmaradási, távozási engedélyek • • • •
• •
•
•
Ha a tanuló a kötelező foglalkozásról távol marad, akkor mulasztását igazolnia kell. Az orvosi és egyéb igazolást az Tájékoztató füzetbe, vagy orvos által kiállított igazoló lapra kell íratni. A tanév folyamán a szülő 3 napot igazolhat. Rendkívüli családi vagy hivatalos távolmaradási engedélyt 3 napig az osztályfőnök, 3 napnál hosszabb távolmaradás esetén az igazgató adhat a szülő előzetes írásbeli kérelmére. A mulasztás igazolásának elfogadására az osztályfőnök jogosult. A tanuló a hiányzást követő 3 napon belül köteles mulasztását orvos vagy szülő által igazolni. Kérjük, hogy a szülő jelezze a hiányzás első napján gyermeke távolmaradását, ha az 1 hetet meghaladja. A hiányzások, késések házirendi szabályozásai egyaránt érvényesek a kötelező tanórai és nem kötelező tanórán kívüli foglalkozásokra, valamint a napközis foglakozásra is. A távollét alatti tanulmányi elmaradást a tanulónak pótolnia kell az osztálytanító/szaktanár által megszabott határidőig.
6.10.3. Eljárás igazolatlan mulasztások estén: • •
Igazolás hiányában a mulasztás igazolatlannak minősül. Az iskola köteles a szülőt értesíteni, ha a tanuló első alkalommal igazolatlanul mulaszt. 11
• •
• •
Ismételt igazolatlan mulasztás esetén az iskola értesíti a gyermekjóléti szolgálatot, és rajtuk keresztül ismét értesíti a szülőt. Ha az igazolatlan hiányzások száma eléri a tíz órát, az igazgató értesíti a tanuló tényleges tartózkodási helye szerinti gyámhatóságot, a kormányhivatalt, a gyermekjóléti szolgálatot; gyermekvédelmi szakellátásban részesülő tanuló esetén a gyermekvédelmi szakszolgálatot. Ha az igazolatlan mulasztás eléri a harminc órát, az iskola tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot és a gyermekjóléti szolgálatot. Ha mulasztás egy tanéven belül eléri az ötven órát, az iskola igazgatója haladéktalanul értesíti a tanuló tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhivatalt és kormányhivatalt
6.11. • • •
•
Osztályozó vizsgák
A vizsgaidőszakot a Munkatervünkben, a tanév helyi rendjében rögzítjük, és arról írásban tájékoztatjuk az érintett tanulókat, illetve szüleiket. A tanulmányok alatti vizsga követelményeit, részeit (írásbeli, szóbeli) és az értékelés rendjét a helyi tanterv határozza meg, Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan hiányzása együttesen meghaladja a 250 tanítási órát, vagy a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a 20 tanítási órát, egy adott tantárgyból a tanítási órák 30 %-át, és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, akkor a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. Ha a tanuló igazolt és igazolatlan hiányzása együttesen már az első félév végére meghaladja a tanévre meghatározott értéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető, félévkor osztályozó vizsgát kell tennie.
7. A jutalmazás elvei és formái 7.1. A tanulói teljesítmények elismerése 7.1.1. Intézményi elvárások, a dicséret elvei A nevelőtestület az európai kultúra társadalmi szabályaihoz igazodó magatartást vár el a tanulói jogviszonyban álló diákoktól, az életkori fejlettségüknek megfelelő módon. Az elvárt viselkedési normáknak kell megfelelni az intézményen belül, valamint az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvényeken. Iskolánk dicséretben részesíti, jutalmazza azt a tanulót, aki képességeihez mérten • tanulmányait kiemelkedően végzi • kitartóan szorgalmas • példamutató közösségi magatartást tanúsít • eredményes kulturális tevékenységet folytat • kimagasló sportteljesítményt ér el • jól szervezi és irányítja a közösségi életet • tartós vagy kiváló eredményű közösségi munkát végez • egyéb módon hozzájárul az iskola jó hírnevéhez.
12
7.1.2. A dicséret formái A dicséretes tanulók neve közzétehető - Belterületen: a faliújságon, az iskolarádióban és a sorakozón - Külterületen: a faliújságon és a hétfői sorakozón. Írásos dicséretek: • tanítói, szaktanári dicséret • osztályfőnöki dicséret (iskolai/körzeti versenyen való jó szereplésért) • igazgatói dicséret (körzeti/megyei szintű versenyen jó eredmény elérésekor) • nevelőtestületi dicséret (országos versenyen történő sikeres szereplésért) A tanév végén: Oklevél: • a szakköri munkáért, • jeles tanulmányi munkáért az alsó tagozatos tanulóknak. Könyvjutalom- vagy tárgyjutalom: • a tanulmányi és kulturális versenyek győzteseit, • 8. év végén a kitartó szakköri munkáért • a nyolc év jó tanulóját és sportolóját (4-es tanulmányi átlag fölött) javasoljuk a „Jó tanuló jó sportoló” címre: - Belterületen: Vécseys Diákokért Alapítványhoz - Külterületen: Kis-Solti Gyerekekért Alapítványhoz • Jó sportoló címre a kiemelkedő sporteredményeket elért tanulókat javasoljuk a Vécseys Diákokért Alapítványhoz a Belterületen. • Kitüntető elismerés • 8 évig tartó kiemelkedő közösségi munkájáért és kitűnő/jeles tanulmányi eredményéért az iskola Aranykönyvébe írhatja be a tanuló a nevét; valamint a neve felkerül az Aranykönyves Vécseysek (Belterület), Aranykönyves Rákóczisok (Külterület) emlékfalára. Az elismerésre javasolt tanulók nevét osztályfőnökük a tantestület elé terjeszti, s az mérlegelés után elfogadhatja vagy elutasíthatja. • a 8 évig kitűnő/jeles tanulókat javasoljuk a Soltért Alapítvány Kuratóriumának
8. A tanulók fegyelmezése Az általános emberi együttélési szabályokat mindenkinek kötelessége megtartani. Tartózkodni kell az önbíráskodástól, mások jogainak megsértésétől.
8.1. Fegyelmi intézkedések Az a tanuló, aki kötelességeit, a házirendben foglaltakat megszegi, igazolatlanul mulaszt, nem hozza magával a tájékoztató füzetét, tanulóhoz nem méltó, vagy tiltott magatartást tanúsít, (engedély nélkül elhagyja az iskola területét, eltulajdonítja, megrongálja az iskola vagy a tanulótársak tulajdonát képező tárgyakat, megszegi a dohányzási tilalmat, szeszesitalt, kábítószert fogyaszt), fegyelmi intézkedésben részesítendő. Az írásos fegyelmi intézkedések a következők: • tanítói, szaktanári figyelmeztetés 13
• • • • • • •
tanítói, szaktanári intés osztályfőnöki figyelmeztetés osztályfőnöki intés igazgatói figyelmeztetés igazgatói intés nevelőtestületi figyelmeztetés nevelőtestületi intés
Két azonos fegyelmi intézkedés után a következő fokozatot kapja a szabályok ellen vétő tanuló. A fegyelmi intézkedéseket a tanuló tájékoztató füzetébe és az osztálynaplóba kell beírni. Az igazgatói és a tantestületi írásbeli figyelmeztetést, intést az osztályfőnök kezdeményezi.
8.2. Fegyelmi büntetések Az intézmény – az intézményi Szülői Közösség/Szervezet és az intézményi Diákönkormányzat közös kezdeményezésére – biztosítja a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőző egyeztető eljárás működtetését. Az egyeztető eljárás célja: a kötelességszegéshez elvezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegő és a sértett közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében. Az egyeztető eljárás rendje: • A fegyelmi eljárás kezdeményezéséről az intézmény értesíti a Szülői Közösség/Szervezetet és a Diákönkormányzatot minden olyan esetben, ahol a tanulói kötelezettségszegés meghatározott személlyel szemben valósul meg. • A sértettet (vagy kiskorú sértett esetén a szülőt) tájékoztatni kell a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőző egyeztető eljárás lehetőségéről, céljáról, az eljárás rendjéről és az elérhető eredményekről. • Amennyiben a sértett (vagy kiskorú sértett esetén a szülő) írásban hozzájárul az egyeztető eljárás indításához, az egyeztető eljárás lefolytatásának lehetőségéről a kötelességszegő tanulót (kiskorú tanuló esetén a szülőt) a fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítésben tájékoztatni kell. • A kötelességszegő tanuló – kiskorú esetén a szülő – a fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítés kézhez vételétől számított öt tanítási napon belül, írásban bejelentheti, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását. • Ha az egyeztető eljárás lefolytatásával mindkét fél (sértett és kötelességszegő) egyetért, az eljárás befejezéséig a fegyelmi eljárás nem folytatható. • Ha a kötelességszegő és a sértett az egyeztető eljárás során megállapodott a sérelem orvoslásában, közös megegyezésükre a fegyelmi eljárás, a sérelem orvoslásához szükséges időre, de legfeljebb három hónapra felfüggesztésre kerül. Ha a felfüggesztés ideje alatt a sértett – kiskorú esetén a szülő – nem kéri a fegyelmi eljárás folytatását, a fegyelmi eljárás megszűnik. • A sérelem orvoslására a felek között írásbeli megállapodást kell kötni. • Az egyeztető eljárás megállapításait és a megállapodásban foglaltakat a kötelességszegő tanuló osztályában az osztályfőnök irányításával meg lehet vitatni. • A fegyelmi eljárást le kell folytatni, ha az egyeztető eljárás lefolytatását nem kérik, továbbá, ha a kérés intézménybe történő megérkezésétől számított tizenöt napon belül az egyeztető eljárás nem vezet eredményre. Az egyeztető eljárás lefolytatásáért felelős személyek:
14
• • • • •
az igazgató vagy igazgatóhelyettes az igazgató által megbízott személy(ek) az intézményi Szülői Közösség/Szervezetének képviselője az intézményi Diákönkormányzat képviselője az intézmény Ifjúságvédelmi felelőse
A fegyelmi eljárás • A fegyelmi eljárás során lebonyolított fegyelmi tárgyalás nyilvános, melynek korlátozását az igazgató – a tanuló ill. törvényes képviselője kérésére – elrendelheti. • A fegyelmi tárgyalás során a fegyelmi bizottság fegyelmi büntetési határozatot hoz, melyet a nevelőtestület véglegesít. • A tanuló gondatlan, vagy szándékos károkozása esetén a tanuló szülője vagy gondviselője jogszabályokban előírt módon és mértékben kártérítésre kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a körülmények figyelembe vételével az iskola igazgatója határozza meg. A fegyelmi bizottság tagjai • az igazgató vagy igazgatóhelyettes, • a tanuló osztályfőnöke, • gyermek és ifjúságvédelmi felelős, • a diákönkormányzat képviselője, • az igazgató által megbízott pedagógus. A fegyelmi büntetés lehet: • megrovás, • szigorú megrovás, • áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba, iskolába,
8.3. Tiltott tanulói magatartás: Ezek a szabályok érvényesek az intézményben tartott összes foglakozásra, rendezvényre, valamint minden programra, mely nem az intézményben, de az intézmény szervezésében történik. • • • • •
• • • •
Tilos alkoholt, drogot fogyasztani, dohányozni, energiaitalt fogyasztani! A trágár beszéd, a testi durvaság is fegyelmező szankciókat von maga után! Tilos a tanítási órákon étkezni, innivalót, rágógumit fogyasztani! Kerékpárt fához, falhoz, kerítéshez támasztani tilos! Az iskolában nemcsak a pénzért folytatott üzletelés tiltott, hanem tilos bármilyen tárgyak egymás közötti csereberéje! (Kivételt képez a DÖK szervezésében működő Bolhapiacon lévő tárgyak cseréje, cserebere börze.) Nem köthető fogadás, melynek bármilyen anyagi (pénz, tárgy) tétje van. Napraforgót, tökmagot az iskolába hozni és fogyasztani tilos, kivéve az egészségnapok programját! Bármilyen hang – és képfelvétel tanórán és tanórán kívül csak igazgatói engedéllyel készíthető. Ha felső tagozatos diák 5 alkalommal nem hozza magával az ellenőrzőjét, akkor osztályfőnöki figyelmeztetésben részesül.
15
•
•
9.
A házirend ellen többszörösen vétő tanulók figyelmeztetést kapnak a rendbontás súlyosságára tekintettel. Az a tanuló, aki 1 negyedéven belül legalább 10 alkalommal vétett a házirend szabályai ellen, osztályfőnöki figyelmeztetésben részesül. Az iskolai büfét és az italautomatát csak szünetekben vehetik igénybe, de hosszú szünetben nem.
Óvó-védő rendszabályok 9.1. Tanuló az intézmény területén csak szervezett foglalkozások ideje alatt tartózkodhat. 9.2. A tanuló köteles megtartani a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások rendjét, az iskola helyiségeinek és az iskolához tartozó területek használatára vonatkozó szabályokat. 9.3. Ismernie kell és be kell tartania testnevelés órán a baleset-megelőzési előírásokat, technika és rajz és informatika órákon a munkavédelmi szabályokat. 9.4. Saját testi épsége érdekében technika és testnevelés órákon ne használjon ékszert, körme legyen visszavágott! 9.5. A tantermekben elhelyezett készülékeket tilos bekapcsolnia, működtetnie! 9.6. A pedagógus által rábízott iskolai vagyontárgyakért, szemléltető eszközökért felelősséggel tartozik. 9.7. A folyosókon, tantermekben, lépcsőkön a balesetek elkerülése érdekében a futás megengedhetetlen. 9.8. A folyosói ablakokat a tanulók nem nyithatják le/ki. 9.9. Szigorúan tilos a tűzoltó készülékekhez és a fűtési berendezésekhez nyúlni! 9.10. Nem megengedett az udvaron kerékpározni, avval versenyezni! Külterületen biciklizni csak a hátsó udvaron lehet pedagógus felügyeletével. 9.11. Haladéktalanul jelenteni kell a felügyeletet ellátó pedagógusnak vagy más, közelben lévő felnőttnek, ha saját vagy mások testi épségét veszélyeztető állapotot, tevékenységet, balesetet észlel! (alkohol, cigaretta, drog, petárda, verekedés, stb.) 9.12. Ezek betartása saját és társai testi épsége, biztonsága, egészsége érdekében minden tanulónak kötelező! 9.13. Ha mások testi épségét veszélyezteti és súlyos kárt okoz, fegyelmi eljárás indul ellene! A károkozásért szülei kártérítésre kötelezhetőek! (1993. évi LXXIX törvény 77.§ (2) bekezdés és a 11/1994. MKM rendelet 33. §) 9.14. Tűz vagy veszély esetén az épületben található riadóterv alapján kell eljárni! A rendkívüli esemény észlelése után az igazgató vagy az intézkedésre jogosult felelős vezető utasítására az épületben tartózkodó személyeket hosszú, szaggatott csengetéssel kell értesíteni, valamint haladéktalanul hozzá kell látni a veszélyeztetett épület kiürítéséhez. A tanulócsoportnak a veszélyeztetett épületből való kivezetéséért és a kijelölt területen történő gyülekezésért, valamint a várakozás alatti felügyeletért a tanulók részére tanórát vagy más foglalkozást tartó pedagógusok a felelősek.
10. Az iskolába behozható tárgyak feltételhez kötése, korlátozása, tiltása •
•
Az oktatáshoz nem tartozó tárgyakért – pl. ékszer, magnó, rádió, telefon, készpénz, márkás drága ruházat az iskola felelősséget nem vállal. Ezek saját felelősségre hozhatók be! Rádiót, magnót, mobiltelefont tanórán és tanórán kívüli foglalkozásokon tilos használni és bekapcsolva tartani! Amennyiben a tanuló telefonját használja órán, azt köteles átadni az óraadó tanárnak, amit a tanítási nap végén kap vissza.
16
• •
Az iskola területén talált tárgyakat az igazgatói irodában kell leadni, ahol 15 napig őrzik. Az iskolában őrzött kerékpártárolásra nincs mód, azokért az intézmény nem vállal felelősséget. A kerékpárját mindenki saját érdekében zárja le az erre kijelölt tárolóban!
11. A tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabálya A tanuló jogutódjaként az iskola szerzi meg a vagyoni jogokat minden olyan, a birtokába került dolog felett, amelyet a tanuló állított elő a tanulói jogviszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben, illetve a tanulói jogviszonyhoz kapcsolódó, azonban az abból származó kötelezettségekhez nem kötődő feladatok teljesítésekor készített.
12. Általános szabályok Ünnepi öltözék: Iskolai ünnepélyeken, megemlékezéseken a tanuló öltözéke legyen az ünnephez méltó! (fehér blúz/ing/pulóver, sötét szoknya/nadrág, ) Jelen szabályzat a tanulók és dolgozók kinézetére, magatartására nem fogalmaz meg etikai és esztétikai szabályokat (hajfestés, öltözék, smink, fülbevaló viselés…), ezekre vonatkozó ideális elvárásokat a házirendtől független iskolai illemkódex tartalmazza, amelyet tanév elején az iskola és a diákönkormányzat vezetősége, szülői közössége áttekint, majd az osztályfőnökök ismertetnek a tanulókkal. Az iskola elvárja a tanulóitól, hogy azonosuljanak, és betartsák az etikai kódex pontjait, törvényi szabályozásból kifolyólag azonban nem teszi kötelezővé. A illemkódex nyilvános, és bárki által javasolható a módosítása. Az iskola létesítményeinek szabályzatai tartalmaznak egyéb olyan megszorító előírásokat, melyek jelen házirendben nincsenek szabályozva, amelyeket a tanulóknak be kell tartaniuk: könyvtár, számítástechnika terem, a kötelezően zárandó tantermek. Ezek a szabályzatok a mellékletei a házirendnek.
13. A szülők tájékoztatása, véleménynyilvánítás •
• •
• •
A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója a szülői szervezet választmányi ülésén minden tanév elején tájékoztatja. A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: Szóban: - a családlátogatásokon, - szülői értekezleteken, - a nevelők fogadóóráin - a nyílt tanítási napokon, - a tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken, Írásban: - a Tájékoztató füzeten keresztül. A szülői értekezletek és a nevelők fogadóóráinak időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza.
17
•
A szülők a tanulók és a saját jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján az intézmény igazgatóságához, az adott ügyben érintett gyermek osztályfőnökéhez, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz vagy a fenntartóhoz fordulhatnak.
14. A házirend megismerhetősége Az iskola házirendjéről a tanulók az első osztályfőnöki órán, a szülők az első szülői értekezleten kapnak tájékoztatást. A házirend kivonatát minden első osztályba beíratott tanuló megkapja. Egy példányát az alsó szinten, egyet pedig a felső szinten kifüggesztve lehet tanulmányozni. A könyvtár szabad polcán elhelyezett példány nyitvatartási időben bárki számára hozzáférhető.
Záró rendelkezések Hatályba lépésének ideje: 2013. szeptember 1.
18
A Solti Vécsey Károly Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE,
az alapfokú művészeti iskolára
vonatkozólag
Készítette: Fuchs Attila Nevelőtestület elfogadta: 2013. március hó 27 nap.
Tervezett felülvizsgálat: 2015/2016. tanév I. félév
19
I. A házirend célja: A házirend a Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, művészetoktatásban részt vevő tanulói és tanárai számára készült. Célja, hogy tájékoztassa az érdekelteket jogaikról, kötelezettségeikről, az intézménnyel kapcsolatos rendelkezésekről. II. Általános tudnivalók: 1. A tanulói jogviszony a beiratkozással – a beíratás napján – jön létre, a tanulókat a jogok ezen időponttól illetik meg, kötelezettségeik pedig ezen időponttól terhelik. A beiratkozást a zeneművészeti ágra felvételi meghallgatás előzi meg. A meghallgatás előtt „Iratkozási lapot” és különböző nyilatkozatokat kell kitölteni! (Lásd: Iratkozási lap, 1. sz. melléklet) A felvételi meghallgatás három részből áll: 1. – egy a tanuló által ismert gyermekdal vagy népdal eléneklése 2. – ritmus visszatapsolása hallás után 3. – rövid dallam, hangköz visszaéneklése ének vagy zongorahang után. A zene tanulása heti 4 tanóra elfoglaltságot jelent. (heti 2 x 30 perc főtárgy és 2 x 45 perc kötelező tárgy: szolfézs, vagy a szolfézs tanulmányok befejezése után kötelezően választható kórus, fúvószenekar, gitárzenekar, furulyazenekar, zenetörténet, „B” tagozatos szolfézs.) A többi művészeti ágban heti 4 x 45 perc elfoglaltság. Minden újabb felvett művészeti tantárgy, heti 4 x 45 perccel növeli a tanuló elfoglaltságát. 2. A tanulók felvétele, osztályba sorolása: - Zenei tanszakokra, csak felvételi vizsga alapján kerülhet be a növendék. (Kivétel, ha másik művészeti intézményből – pl. családi ok, lakhelyváltozás miatt – kéri átvételét.) A felvételi vizsgákat általában június közepén kell megtartani. Szeptember első hetében az esetleges üres helyek betöltésére, pótfelvételit lehet tartani. - Új tanuló felvételéről az igazgató, a felvételi bizottság javaslatát figyelembe véve dönt. A felvétel eredményét az intézmény hirdetőtábláján kell a tanulókkal, szülőkkel, gondviselőkkel – a továbbiakban: szülő – közölni, amely augusztus 25-e után tekinthető meg. Ha egy hangszer tanulására több jelentkező van mint férőhely, a jelentkezőket a vizsga eredménye és az alkati megfelelés alapján kell rangsorolni. - A képző – és iparművészeti, a táncművészeti ágak tanszakaira a felvétel, a csoport létszámától függ. - A különböző tanszakokra a felvételi, beiratkozási lehetőséget, a munkatervben meghatározott időpont előtt 30 nappal a helyi médiákban és az intézmény hirdetőtábláján közzé kell tenni. - A tanulók osztályba sorolására – a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény alapján – a felvételi bizottság tesz javaslatot. A hangszeres és a kötelezően választható tantárgy osztályba sorolása eltérhet egymástól. 3. A tanulói jogviszony megszűnésére a Köznevelési Törvény 53.§ (2)/f vonatkozó szabályai irányadóak. - A házirend megsértése fegyelmező intézkedést, vagy fegyelmi büntetést von maga után. - Nem kötelező intézmény lévén, a tanulmányi kötelezettségek teljesítése önkéntes, bármikor abbahagyható, a szülő írásbeli kérésére.
- Megszűnik a tanulói jogviszony, ha a szülő, illetve a nagykorú tanuló bejelenti, hogy kimarad az intézményből, a bejelentésben megjelölt napon, továbbá az utolsó alapfokú évfolyam utolsó napján, ha a tanuló nem tesz művészeti alapvizsgát, valamint az utolsó továbbképző évfolyam záróvizsga letételének napján, ha a tanuló nem tesz záróvizsgát, az utolsó évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány kiállításának napján. - Megszűnik a tanulói jogviszony, ha fizetési hátralék miatt az igazgató a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló eredménytelen felszólítása és a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján. - Az óráról való távolmaradást a tanuló vagy kiskorú tanuló esetén a szülő, a tanárnak lehetőség szerint előre jelezze, erről utólag igazolást kell hoznia. (A tájékoztatófüzet: „Mulasztások igazolása” oldalkán, vagy „Az iskola és a szülő értesítései, kérései” oldalán.) Az órarend szerinti foglalkozásról való távolmaradást 2 (kettő) napon belül igazolni kell. Igazolást a szülő, az orvos, az iskola pedagógusa adhat. - A tanuló előzetes engedély nélkül, csak indokolt esetben (betegség, iskolai elfoglaltság, közlekedési nehézségek, halaszthatatlan családi ok, stb.) maradhat távol a főtárgyi és a kötelező tárgyi órákról, foglalkozásokról.
- Ha a távolmaradást nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. A kiskorú tanuló második igazolatlan mulasztása esetén, a szülőt írásban értesíteni kell. Az intézmény, illetve a tanár, akinél a mulasztások történnek, ajánlott levélben értesíti a növendék szüleit, és figyelmezteti őket a mulasztások következményeire.
20
- A tanuló igazolt és igazolatlan óráinak számát, a főtárgyi és a kötelező tárgyi naplóban vezetett mulasztások alapján összesíteni kell. Nem lehet érdemjeggyel értékelni a tanítási év végén a diákot, amennyiben alapfokú művészetoktatási intézményben a tanítási órák 1/3-áról igazoltan, vagy igazolatlanul hiányzik. 4. A tanítás rendje: A tanítási év rendjét az aktuális tanítási évre vonatkozó, az EMMI rendelet határozza meg. (A tanítási év kezdete, vége, tanítási szünetek.) Ezt az adott tanév munkatervében rögzíteni kell. Az intézményben folyó szakmai munka rendjét, beosztását, időtartamát – tanszakonkénti tantervét és óratervét – külön jogszabály írja elő. A tanulók óráit úgy kell beosztani, hogy ne ütközzenek iskolájuk tanítási óráival, illetőleg munkaidejükkel. A csoportos órákat szünet közbeiktatásával kell megtartatni. Kivételes esetekben – a helyi körülményektől függően – az igazgató másként is rendelkezhet. Az órarend szerinti tanítási napnak, órának kell tekinteni a tanterv által előírt meghallgatásokat, a tanév végi beszámolót, a növendékhangversenyeket, a bemutatókat, a közös órákat is, ha azon a tanuló részvétele kötelező. Pedagógiai célra öt munkanapot – tanítás nélküli munkanapként – használhat fel az intézmény. Az alapfokú művészeti iskolákban a szorgalmi idő első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg. Az alapfokú művészeti iskolákba a szorgalmi idő utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az intézményvezető határozza meg. Az intézmény a rendezvények, szünetek, ünnepek rendjét, az éves munkaterv alapján, mindenki számára hozzáférhető helyen (az intézmény hirdető tábláján) közli, a tanév megszokott rendjétől eltérő változásokról írásban tájékoztat. Az intézmény nyitva tartási ideje: hétfőtől szombatig 08 órától – 20 óráig. A nyitva tartás hangversenyek, szülői értekezletek előre meghatározott napjain az igazgató engedélyével és rendelkezése szerint meghosszabbítható. 20 óra után bármilyen munka, csak az intézményvezető tudtával és engedélyével folytatható. Nyári ügyelet szerinti nyitva tartás: szerda délelőtt 08 órától – 12 óráig. 5. Tanórán kívüli tevékenységek szabályozása - Az művészeti iskolákban tanulmányi kirándulásnak minősülnek az egyes csoportok kölcsönös látogatásai, cserehangversenyei, a zenei intézmények, kiállítások stb. szervezett látogatásai. A tanulmányi kirándulásokat tervezni kell a költségek miatt. Teljesítése az intézmény részéről csak akkor lehetséges, ha van rá pénzügyi fedezet. - Tanítási napon szervezett tanulmányi versenyek esetében a tanulók részvételéhez az általános iskolák igazgatójának, a gimnázium igazgatójának hozzájárulása szükséges. Vitás esetekben a szakmai irányító szerv dönt (tanítási órák védelme).
21
6. Vegyes rendelkezések: - A művészetoktatási intézményben azonos hangszercsoport hangszerein tanulók, illetve a szakágon tanulók közösségei alkotnak egy főtanszakot. A főtanszak annyi tanszakból áll, ahány tanár azon a bizonyos főtanszakon tanít. - A szülők tanszakonként (illetve tanáronként) szülői munkaközösségi képviselőt választhatnak. A szülői képviselő választása a szülői értekezleten történik. A szülői munkaközösség tagjai véleményt nyilváníthatnak az intézmény minden olyan kérdésében, amit jogszabály szabályoz (pl. igazgató választás, pedagógiai program, házirend). - A szülők az intézmény által kijelölt fogadóórákon, egyéb esetekben pedig időpont egyeztetés után kereshetik fel az intézmény tanárait. A Fogadóórák időpontjait a tájékoztató füzet tartalmazza. - Az intézmény hirdetőtábláján megjelenő közérdekű információkat, mindenkinek figyelemmel kell követni. III. A tanulók jogai: A Köznevelési Törvény 27. fejezete tartalmazza a tanulók jogaira vonatkozó rendelkezéseket. A Köznevelési Törvényben rögzítetteken túlmenően, a tanulók jogai a következők: 1.) A tanuló vallási, világnézeti vagy más meggyőződését, nemzeti vagy etnikai önazonosságát tiszteletben kell tartani. 2.) A tanuló jogszabályban meghatározott módon, mértékben, szociális helyzetéből adódóan kérhet térítési díj fizetése alóli mentességet. (Ha a szülő a tanuló után gyermekvédelmi támogatásban részesül.) A több tanszakon tanuló növendék, csak egy szakon kérhet térítési díj fizetése alóli mentességet. 3.) A tanuló az iskolai életét vagy tanulói érdekeket szolgáló javaslatot tehet, kezdeményezhet. Az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthat minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, továbbá tájékoztatást kaphat személyét és tanulmányait érintő kérdésekről. Írásban kérdést intézhet az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz, és arra legkésőbb a megkereséstől számított 30 napon belül érdemi választ kell kapnia. 4.) Részt vehet iskolai versenyen, pályázatokon, a főtárgy tanár javaslatára, annak felkészítésével. 5.) A tanulónak joga van diákönkormányzatot létrehozni, annak munkájában közreműködni. (Tanszakonként 1 tanulót választhat.) A diákönkormányzat dönt saját működéséről, illetve
22
véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet az intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. 6.) A tanítás időszakára iskolalátogatási bizonyítványt kérhet. 7.) Megtagadhatja a túlságosan nagy anyagi terheket támasztó iskolai rendezvényeken a részvételt. (Zenei-, művészeti tábor, külföldi út.) Erről a szülőnek írásban kell nyilatkoznia. 8.) Valós vagy vélt sérelem esetén, kérheti az intézmény vezetésének a segítségét. 9.) A főtárgy tanár tudtával, felkészítésével, részt vehet iskolán kívüli rendezvényeken. 10.) Szaktanári javaslat alapján, két év anyagából, összevont vizsgát tehet. 11.) Kérheti átvételét másik azonos, vagy hasonló típusú művészetoktatási intézménybe. 12.) Kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, példás szorgalmáért, területi-, országos versenyen való részvételért dicséretet kaphat. Az évközi jutalmak formái: Szaktanári dicséret szóban Szaktanári dicséret írásban Igazgatói dicséret írásban Az év végi jutalmak formái: Oklevél Tárgyjutalom 13.) Tanulmányai befejezésével jelentkezhet közép- vagy felsőfokú zenei -, művészeti intézményekbe. Amennyiben a továbbképző évfolyamon akarja folytatni tanulmányait Művészeti Alapvizsgát kell tennie, illetve a továbbképző évfolyamok elvégzése után, Művészeti Záróvizsgát tehet. IV. A tanulók kötelességei A Köznevelési Törvény 27. fejezete tartalmazzák a tanulók kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseket. A Köznevelési Törvényben rögzítetteken túlmenően a tanulók kötelességei a következők:
23
1.) A művészeti iskola közoktatási feladatokat ellátó alapfokú oktatási intézmény. A tanulónak az EMMI által kiadott zene – és művészeti iskola tanszakaira vonatkozó tantervi követelményeknek és előírásoknak kell megfelelnie. Ennek megfelelően a tanuló a tanítási óra megkezdése előtt legalább 5 perccel, pontosan, felkészülten, felszereléssel együtt, (Tájékoztatófüzet, kották, stb.) tisztán, rendesen érkezzen. Az intézmény rendezvényein alkalomhoz illő öltözetben (sötét nadrág/szoknya – fehér ing) köteles megjelenni. 2.) A tanórák rendje az év elején megbeszéltek alapján rögzített órarend szerint történik, ettől eltérni csak indokolt esetben a főtárgy tanár beleegyezésével lehet. 3.) Az iskola térítésköteles intézmény, a tanuló térítési díjat/tandíjat köteles fizetni, minden félévben. 3/1. A díjfizetésekről általában: - Az alapfokú művészeti iskolák sajátossága, hogy szolgáltatásaikat, térítési díj fizetése ellenében lehet igénybe venni. A térítési díj ellenében igénybe vett heti tanórai foglalkozások összes időtartama nem haladhatja meg a háromszáz percet. - Ha a tanuló több művészeti képzésben vesz részt (több tanszakra jár), a tanulónak, kiskorú tanuló esetén a szülőnek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy melyik tanszakon vesz részt művészeti képzésben térítési díj-fizetési kötelezettség mellett. Az intézmény vezetője, köteles a szülőtől a nyilatkozatot beszerezni. - A heti hat órát meghaladó foglalkozásokért a tanulónak tandíjat kell fizetni. 3/2. Térítési díj ellenében igénybe vehető szolgáltatások: - Heti hat tanórai foglalkozás (háromszáz perc), a főtárgy gyakorlatának és elméletének elsajátításához. Évenkénti egy meghallgatás (vizsga, művészeti alapvizsga, művészeti záróvizsga) és egy művészeti előadás (hangverseny). Egy alkalommal – tanulmányi eredmények nem teljesítése miatt – az évfolyam megismétlése, egy művészeti képzésben való részvétel esetén. - Az intézmény létesítményeinek, felszereléseinek igénybevétele, használata e szolgáltatások körében. 3/3. A térítési díj fizetése: A térítési díj alapja tanévenként, a szakmai feladatra – tanévkezdéskor számított – folyó kiadások egy tanulóra jutó hányada. A Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a térítési díjakat, Solt város Képviselőtestülete határozta meg, amely 2012-es tanév első félévére 8.510.-Ft/ tanuló. Térítési díj fizetése alól mentesül, a gyermekvédelmi támogatásban részesülő szülő gyermeke, ha érvényes jegyzői határozatot mutat be. 4.) A tanuló köteles megőrizni, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelni a rábízott, vagy az oktatás során használt eszközöket, óvni az iskola létesítményeit, felszereléseit.
24
A nem megfelelően ápolt hangszerért, és a rongálásból eredő kárért, a tanuló köteles fizetni. 5.) A tanuló az iskola területén köteles minden tanárral és felnőttel (szülővel) illedelmesen viselkedni. A tanuló köteles mindenkor az iskola vezetői, tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani. 6.) A tanuló köteles évente 1 meghallgatáson, 1 vizsgán és hangversenyen felkészülten, az alkalomhoz illően öltözve részt venni. A táncművészet, képző-és iparművészet tagozaton tanulók, a tanév végén, kiállításokon, bemutatókon adnak számot fejlődésükről. A művészeti iskolán kívüli rendezvényen a tanuló, csak a főtárgy tanár beleegyezésével és felkészítésével vehet részt. 7.) Nagyobb összegű pénzt, értéktárgyat, mobiltelefont, mindenki csak saját felelősségre hozhat az intézménybe. Tanórán a tanuló a mobiltelefonját, kikapcsolt állapotban köteles tartani. 8.) A házirend megsértése esetén a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott fegyelmező intézkedéseket alkalmazza az intézmény: - szóbeli figyelmeztetés - írásbeli figyelmeztetés - írásbeli intés - igazgatói intés Fegyelmi eljárás lefolytatása után megállapítható fegyelmi büntetésék: - megrovás - szigorú megrovás - meghatározott kedvezmények csökkentése, illetve megvonása - eltiltás a tanév folytatásától - kizárás az intézményből - áthelyezés másik tanulói csoportba vagy intézménybe. Mások testi épségének veszélyeztetése, a szándékos agresszió esetén el lehet tekinteni a fegyelmi fokozatok betartásától. Ha a tanuló tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben a nevelési, oktatási iskolának, illetve a gyakorlati képzés szervezőjének jogellenesen kárt okoz, a Magyar Köztársaság Polgárjogi Törvényének szabályai szerint kell helytállnia. A tagintézmény vezetője a károkozás körülményeit köteles megvizsgálni, az okozott kár nagyságát felmérni és lehetőség szerint a károkozó és a felügyeletét ellátó személyét megállapítani. Ha a vizsgálat megállapítása szerint a kárt az intézmény tanulója okozta, a vizsgálatról a tanulót, kiskorú tanuló esetén a szülőt haladéktalanul tájékoztatni kell. A tájékoztatással egyidejűleg a szülőt fel kell szólítani a – Köznevelési Törvényben meghatározott keretek között – az okozott kár megtérítésére. Ha a felszólítás nem vezet eredményre, vagy a szülő illetőleg a tanuló a károkozás tényét, vagy mértékét nem ismeri el, az intézmény igazgatója a tanuló, illetőleg a szülő ellen pert indíthat. V. A tanulókra vonatkozó védő, óvó előírások, szabályok:
25
- A tanulót a tanár év elején balesetvédelmi és tűzvédelmi tájékoztatásban részesíti, felhívja a figyelmét az iskolában elvárható fegyelmezett magatartás szabályaira. - A műhelymunkák órái alatt a fokozottabb balesetveszély miatt fegyelmezetten kell viselkedni, a műhelyt elhagyni csak tanári engedéllyel, rövid időre szabad. - Az iskola és a telephelyek egész területén a tanulóknak dohányozni, szeszes italt fogyasztani tilos! - Az iskolán kívüli iskolai rendezvényeken ugyancsak tilos a dohányzás és a szeszes ital fogyasztása. - Ugyancsak tilos az iskola udvarán és az épület előtti járdán kerékpározni! - Baleset vagy tűz esetén azonnal szólni kell a legközelebbi tanárnak! - Tűzriadó vagy bombariadó esetén a tanulóknak és tanároknak a tűzriadó-terv alapján kell az épületet mielőbb elhagyni! - A tanuló óvja saját és társai testi épségét, egészségét, sajátítsa el és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátón pedagógusoknak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet illetve balesetet észlelt, továbbá ha megsérült! - Az iskolai tantermek, folyosók, udvar tisztaságára minden tanuló figyeljen, mindennemű rongálásért anyagilag felelős! (ablakok, ajtók, zárak, szekrények, berendezési tárgyak, mosdóhelyiségek, és ami a tanulótársak tulajdona) - Őrizetlenül hagyott tárgyakért az iskolavezetés nem vállal felelősséget. - Várakozás a földszinti és emeleti előtérben lehetséges. Az iskola területén csak az ara illetékesek tartózkodhatnak. A folyosókon, lépcsőkön és az udvaron szaladgálással, hangoskodással mások óráját nem szabad zavarni! VI. Egyéb záró rendelkezések 1. A házirend ismertetése - A házirendet ismertetni kell minden tanulóval, a tanulók szüleivel és az intézmény összes dolgozójával. - A házirend másolatának egy példányát minden újonnan beiratkozó tanuló, illetve a tanuló szülője és munkavállaló megkapja, amit a tanuló szülője a beiratkozáskor az erre a célra készített nyomtatványon, a munkavállaló a munkaköri leírás átvételekor aláírásával igazol. A házirend egy példánya az iskola főépületének földszinti folyosóján kifüggesztve található. 2. A házirend hatálya - A házirend előírásait be kell tartani a művészeti iskolával jogviszonyban álló tanulónak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és alkalmazottainak is.
26
- A házirend előírásai vonatkoznak az iskolai és az iskolán kívüli tanítási időre, illetve azokra a tanítási időn kívül szervezett programokra (pl. rendezvények, tanulmányi kirándulások, hangverseny látogatások), amelyeket az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. - A házirend a tantestület elfogadása után az igazgató jóváhagyásával lép hatályba és hatályos a következő felülvizsgálatot követő módosítás jóváhagyásáig. (Felülvizsgálat kettő évente.) - Jelen Házirend módosítása, csak a nevelőtestület elfogadásával és a Köznevelési Törvény által meghatározott közösségek egyetértésével, valamint a fenntartó jóváhagyásával lehetséges.
Solt, 2013. március 27. Fuchs Attila igazgatóhelyettes
27
Elfogadó határozat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet értelmében a házirend módosításához a szülői szervezet és a diákönkormányzat egyetértését beszereztük, a törvényben biztosított jogunknál fogva a Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjét elfogadjuk. A nevelőtestület nevében:
………………………………………….. A nevelőtestület képviseletében Solt, 2013. március 27.
Egyetértés a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény értelmében biztosított jogunknál fogva kijelentjük,hogy a Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjének tartalmával egyetértünk. A szülői szervezet nevében: ……………………………..……. szülői szervezet elnöke
……………………………..……. szülői szervezet elnöke
Solt, 2013. március 27. A diákönkormányzat nevében: …………………………………………….. diákönkormányzat elnöke
…………………………………………….. diákönkormányzat elnöke
Solt, 2013. március 27. 28
Jóváhagyás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény értelmében biztosított jogunknál fogva kijelentjük,hogy a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kissolti telephelyének házirendjét mellékleteivel együtt a 20___.__________ ___-i ülésen hozott ________________számú határozatával jóváhagyjuk. A fenntartó szerv nevében: ………………………………………………. A fenntartó képviselője
………………………..2013. ……………………..
29
Elfogadó határozat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet értelmében a házirend módosításához a szülői szervezet és a diákönkormányzat egyetértését beszereztük, a törvényben biztosított jogunknál fogva a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjét elfogadjuk. A nevelőtestület nevében:
………………………………………….. A nevelőtestület képviseletében Solt, 2013. szeptember 2.
Egyetértés a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény értelmében biztosított jogunknál fogva kijelentjük,hogy a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjének tartalmával egyetértünk. A szülői szervezet nevében: ……………………………..……. szülői szervezet elnöke
……………………………..……. szülői szervezet elnöke
Solt, 2013. szeptember 2. A diákönkormányzat nevében: …………………………………………….. diákönkormányzat elnöke
…………………………………………….. diákönkormányzat elnöke
Solt, 2013. szeptember 2. 30
Jóváhagyás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény értelmében biztosított jogunknál fogva kijelentjük,hogy a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kissolti telephelyének házirendjét mellékleteivel együtt a 20___.__________ ___-i ülésen hozott ________________számú határozatával jóváhagyjuk. A fenntartó szerv nevében: ………………………………………………. A fenntartó képviselője
………………………..2013. ……………………..
31
1. számú melléklet
Az informatika terem rendje
1. A számítógépteremben és az adatrögzítő helyiségekben a jogosultakon kívül más nem tartózkodhat. Más személyek benntartózkodását a ................................. engedélyezheti. 2. Üzemidőn kívül az ajtókat zárva kell tartani és a kulcsokat le kell adni. A gépterem kulcsát csak a külön listán szereplő személyek kaphatják meg. Idegen személy csak felügyelet mellett tartózkodhat a gépteremben. A gépterem helyiség áramtalanításáért a kijelölt személy a felelős. 3. A gépteremben az esztétikus, higiénikus, folyamatos munkavégzés feltételeit kell megőrizni. A géptermi rend megtartásáért és a biztonságos műszaki üzemeltetésért a kijelölt személy a felelős. 4. A gépterembe ételt, italt bevinni és ott elfogyasztani szigorúan TILOS! 5. A gépteremben tüzet okozó tevékenységet folytatni szigorúan TILOS! 6. A gépterem takarítását csak az arra előzőleg kioktatott személyek végezhetik. 7. A berendezések belsejébe nyúlni TILOS! Bármilyen nem a gépkezeléssel összefüggő beavatkozást csak a gépterem kezelője és a szervizek szakemberei végezhetnek. 8. A számítógépeket csak rendeltetésszerűen lehet használni. 9. Az elektromos hálózatba más - nem a rendszerekhez, illetve azok kiszolgálásához tartozó - berendezéseket csatlakoztatni nem lehet. 10. A gépteremben elhelyezett jelzőberendezések (klíma, tűz- és betörésjelző) műszaki állapotát folyamatosan figyelni kell az ott dolgozóknak és bármilyen rendellenességet azonnal jelenteni kell a működésükért felelős megbízottaknak.
11. A számítógép javításoknak, illetve bármilyen beavatkozásoknak minden esetben ki kell elégíteni a szükséges műszaki feltételeken kívül a balesetmentes használat, a szakszerűség, a vonatkozó érintésvédelmi szabályok és az esztétikai
32
követelményeket. Nem végezhető olyan javítás, szerelés, átalakítás vagy bármely beavatkozás, amely nem elégíti ki a balesetvédelmi előírásokat. 12. Tilos: • a számítógépek hardver és szoftver beállításait módosítani, a telepített operációs rendszer és más alkalmazói program működési paramétereit, jellemzőit megváltoztatni, • mások adatait és munkáit elolvasni, letörölni, módosítani, és illetéktelenül adatokhoz hozzáférni, valamint bármilyen módon a jogosultságokat kijátszani, a védelmi rendszert feltörni. 13. Bármilyen meghibásodás vagy rendellenes működés esetén azonnal értesíteni kell a szaktanárt. A fenti rendelkezések megsértése esetén az elkövetővel szemben felelősségre vonás kezdeményezhető.
33