Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
Tanulmányi tájékoztató 2013/2014 tanév
A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE ÉS VEZETŐI
KARI TANÁCS
DÉKÁN Dr. Fábián Attila Dékáni Hivatal Dr. Wilfing János
Oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes Dr. Koloszár László
Doktori Iskola Prof. Dr. Székely Csaba
Nemzetközi, innovációs és pályázati ügyekért felelős dékánhelyettes Dr. Happ Éva
Közgazdaságtani és Társadalomtudományi Intézet Dr. Gilányi Zsolt
Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet Dr. Fábián Attila
Vállalatgazdasági Intézet Dr. Juhász Lajos
Pénzügyi és Számviteli Intézet Dr. Vágyi Ferenc
Vezetés-szervezési és Marketing Intézet Dr. Juhász Lajos (mb)
Innovatív Stratégiák Intézet Prof. Dr. Markus Mau
KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KARI VEZETÉS
Dr. Fábián Attila dékán, intézetigazgató egyetemi docens
Dr. Happ Éva mb. nemzetközi, innovációs és pályázati ügyekért felelős dékánhelyettes, egyetemi docens
Dr. Koloszár László oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes, egyetemi docens
Dr. Wilfing János hivatalvezető, egyetemi főtanácsos
oktatási/vizsgahét
hónap augusztus
R/1
szeptember
2
2013 H
K
Sz
CS
P
Szo
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
H
K
Sz
CS
P
Szo
2
3
4
5
6
7
8
3
9
10
11
12
13
14
15
4
16
17
18
19
20
21
22
5
23
24
25
26
27
28
6
30 K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
8
14
15
16
17
18
19
20
9
21
22
23
24
25
26
27
10
28
29
30
31
H
K
Sz
CS
11
4
5
6
7
12
11
12
13
13
18
19
20
14
25
26
H
K
H
október
7
november
NEPTUN zárás: augusztus 21-én 20.00 óra, majd végleges tárgy- és kurzusfelvétel: augusztus 26-án 08. 00-tól augusztus 30-án 12.00 óráig (I. 25 évfolyam levelező tagozat részére szeptember 6-án 12 óráig) 1 Regisztrációs hét : augusztus 26-31. FSZ hallgatók szakmai gyakorlati dolgozatának leadási hatrideje: augusztus 30. Szorgalmi időszak: augusztus 26-december 6. (az első oktatási nap nappali V tagozaton: szeptember 2.) V
Tanévnyitó: szeptember 4. Kérelmek beadási határideje: szeptember 6. 29 Demonstrátori helyek meghirdetése: szeptember 13.
Dékáni szünet Magyar Tudomány Napja: november 6-7.. Keresztfélévben végzős BA hallgatók szakmai gyakorlati dolgozatának és 3 diplomadolgozatának leadási határideje: október 31. 10 Nyílt nap I.: november 6.
P
Szo
V
1
2
8
9
14
15
16
17
21
22
23
24
27
28
29
30
Sz
CS
P
Szo
december
1 2
3
Kari TDK: november 20. Keresztfélévben végző hallgatók diplomatéma választása: november 29.
V
2
3
4
5
6
7
9
10
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
Keresztfélévben végzős BA hallgatók záróvizsga időszaka: november 2530.. Vizsgajelentkezés alapképzés, mesterképzés, FSZ, FOX képzés: november 8 26., minden levelező képzésben november 28. 15 Vizsgaidőszak: december 9-január 24. Keresztfélévben végzős BA hallgatók diplomamásolatának kiadása: 22 december 10-ig
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
15
Keresztfélévben végzős BA hallgatók vizsgaidőszaka (kizárólag CV kurzusok): október 1-11.
hónap
2014 H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
3
4
5
január
4 6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
2
3
4
5
6
7
8
9
3
10
11
12
13
14
15
16
4
17
18
19
20
21
22
23
5
24
25
26
27
28
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
6
3
4
5
6
7
8
9
7
10
11
12
13
14
15
16
8
17
18
19
20
21
22
23
9
24
25
26
27
28
29
30
10
31 K
Sz
CS
P
Szo
V
5 6
március
február
R/1
április
H
Szakirányválasztás: március 3-5.
1
2
3
4
5
6
11
7
8
9
10
11
12
13
12
14
15
16
17
18
19
Demonstrátori helyek meghirdetése: április 15. 20 Dékáni szünet
13
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
H
K
Sz
14
május
Előzetes tárgyválasztás: január 7. Diplomadolgozat beadási határidő 2014. keresztfélévben végző (mesterszakos és szakirányú továbbképzésben résztvevő) hallgatóknál: január 3. Nyílt nap II.: január 29. NEPTUN zárás: január 15-én 20.00 óra, majd végleges tárgy- és kurzusfelvétel: január 27-én 08. 00-tól január 31-én 12.00 óráig Regisztrációs hét: január 27-február 1. Záróvizsga (mesterszak, szakirányú továbképzés): január 27-február 1. Szorgalmi időszak: január 27-május 9. (Az első oktatási nap nappali tagozaton: február 3.) Kérelmek beadási határideje: február 7. Diplomaosztó: február 14.
Vizsgajelentkezés alapképzés, mesterképzés, FSZ, FOX képzésben: április 23., minden levelező képzésben április 25. Hallgatók diplomatéma választása: április 30. CS
P
Szo
V
1
2
3
4
Vizsgaidőszak: május 12-június 21. Valétálás: május 10. Diplomadolgozat/BA szakosok szakmai gyakorlati dolgozatának beadási 25 határideje: május 16.
15
5
6
7
8
9
10
11
1
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
H
K
Sz
CS
P
Szo
4
2
3
4
5
6
7
8
5
9
10
11
12
13
14
15
6
16
17
18
19
20
21
23
24
25
26
27
28
K
Sz
CS
P
Szo
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
2 3
V
június
1
Köztársasági ösztöndíjpályázatok beadásának határideje: június 20. 22 Záróvizsga: június 20-28. 29 Előzetes tárgyválasztás: június 23.
30
július
H
7
V
Diplomaosztó: július 4. Átsoroláskérés a NEPTUN rendszeren keresztül: augusztus 2-10
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Tájékoztató a 2013. évi felvételi eljáráshoz
TARTALOMJEGYZÉK A Közgazdaságtudományi Kar története Az alapképzési szakok érettségi követelményei Ösztöndíjak az önköltséges képzésre felvett alapszakos hallgatók részére Az oklevél megszerzéséhez szükséges nyelvi követelmények az egyes alapszakokon
2 3 4 6
A 2013. ÉVI FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK
Alapképzés Gazdálkodási és menedzsment Gazdálkodási és menedzsment (német nyelven) Kereskedelem és marketing Közszolgálati Nemzetközi gazdálkodási Pénzügy és számvitel
7 8 9 10 11 12
Mesterképzés A mesterszakok felvételi szabályzata A mesterképzés bemeneti alapszakjai Közgazdálkodás és közpolitika Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás Regionális és környezeti gazdaságtan Számvitel Vállalkozásfejlesztés Vezetés és szervezés Közgazdásztanár
13 17 18 20 22 24 26 28 30
Tervezett felsőoktatási szakképzés Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Közszolgálati Nemzetközi gazdálkodási Pénzügy és számvitel Turizmus-vendéglátás
Szakirányú továbbképzés és doktorképzés 1
33 34 35 36 37 38 39
A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNETE A soproni egyetem őse a Selmecbányán III. Károly által 1735-ben alapított Bányatisztképző Iskola, amelyet Mária Terézia 1770ben akadémiai rangra emelt. 1919-ben az intézmény Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola néven Sopronban talált új otthonra. 1962-ben létrejött az Erdészeti és Faipari Egyetem, amelynek keretében Erdőmérnöki, Faipari Mérnöki, és Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar működött. 1996-tól 1999-ig az egyetem hivatalos neve Soproni Egyetem. A felsőoktatásban zajló integráció eredményeképpen 2000. január elsejétől a Soproni Egyetem Nyugat-Magyarországi Egyetem néven, Sopron székhellyel működik. A Nyugatmagyarországi Egyetem tíz karral rendelkező, országos és regionális szerepű, nemzetközileg is jelentős felsőoktatási intézmény, a nyugat-magyarországi régió szellemi, oktatási és kutatási központja. A közgazdászképzés 1995-ben indult Sopronban levelező tagozaton. Az első nappali tagozatos évfolyam 1996. szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Gazdálkodási Szakon. 1998 őszétől a gazdasági főiskolát végzettek számára egyetemi szintre hozó képzés is indult. A Közgazdaságtudományi Kar alapításától kezdve támogatta, hogy hallgatói is magukénak érezzék a soproni egyetemre és elődjére, Selmecbányára oly jellemző hagyományok ápolását és őrzését. Ezek a szép hagyományok elsősorban a hazaszeretetről, a barátságról és az alma materhez kötődő hűségről szólnak, amely tulajdonságok sajnos nem tartoznak a globalizálódó világunk erényei közé. Ugyanakkor az egyetemi évek alatt megszerzett ilyen tapasztalatok hallatlan erőt és energiát adhatnak a világban helyüket kereső fiataloknak. Karunk is ezt a többletet szeretné nyújtani hallgatói és azok számára, akik szimpátiával viseltetnek az itt folyó közgazdasági, gazdálkodási és társadalomtudományi képzés és kutatások iránt.
2
ÉRETTSÉGI KÖVETELMÉNYEK AZ ALAPKÉPZÉSI SZAKOKRA VALÓ FELVÉTELHEZ Közszolgálati, Pénzügy és számvitel alapszakok matematika kötelező és gazdasági ismeretek vagy egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy történelem vagy szakmai előkészítő tárgy (közgazdasági alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek) Gazdálkodás és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Nemzetközi gazdálkodás alapszakok A felvételhez az alábbi tárgyak közül kettő választandó: gazdasági ismeretek vagy egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy egy szakmai előkészítő tárgy (közgazdasági alapismeretek, kereskedelmi és marketing alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek) Az alapszakra és felsőoktatási szakképzésre történő jelentkezésnél benyújtandó dokumentumok (másolat) – az érvényes jelentkezéshez mellékelendő dokumentumok (másolat) – érettségi bizonyítvány – középiskolai bizonyítvány minden olyan oldala, amely a pontszámításhoz szükséges érdemjegyeket alátámasztja – külföldi vagy külföldi rendszerű bizonyítvány vagy oklevél – a felvételi eljárás díjának igazolása – többletpontokat igazoló dokumentumok (másolat) – nyelvvizsga bizonyítvány – tanulmányi versenyeredmények igazolása – felsőfokú végzettséget igazoló bizonyítvány – sporteredmény igazolása – hátrányos helyzet igazolása – fogyatékosság igazolása – gyermekgondozás igazolása A nem magyar nyelven kiállított dokumentumokhoz a hiteles magyar fordítás másolatát is be kell nyújtani. 3
ÖSZTÖNDÍJAK AZ ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSRE FELVETT ALAPSZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE A Közgazdaságtudományi Kar a Soproni Felsőoktatásért Alapítvánnyal összefogva az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentése miatt ösztöndíj alapot létesített. A Közgazdaságtudományi Kar célja, hogy legalább annyi hallgatónak tudjon ösztöndíjat folyósítani, amennyi képzési helyet az állam a korábbi években biztosított. A szeptemberben induló alapképzés hallgatói számára három különböző ösztöndíj típust kínál a Kar, illetőleg az Alapítvány. Az ösztöndíjakra először a 2012. évi általános felvételi eljárásban az alapképzésre felvett és beiratkozott hallgatók pályázhatnak. 1. „Bachelor” ösztöndíj Erre az ösztöndíj lehetőségre a legalább 370 felvételi pontot elért, a felvételkor a 25. életévét be nem töltött hallgatók adhatják be pályázatukat. Ez a pályázati kiírás a felvételi pontszámok mellett a szociális helyzetet is figyelembe veszi, 50-50 százalékos arányban. A Kar minden félév elején közzéteszi a pályázati kiírást. Pályázatokat egy, a Kari Tanács által választott bizottság rangsorolja, és a rendelkezésre álló keret figyelembe vételével osztja ki. Az ösztöndíj összege az önköltséges díjat fedezi, de a hallgató ennek 2/3 részét (150 ezer Ft esetén 100 ezer Ft-ot) kapja meg szeptemberben. A további összegeket akkor utalja át az Alapítvány, ha a hallgató a félév során legalább 25 kreditet teljesített. A vizsgaidőszak lezárása után a tanulmányi eredménytől függően az alábbiak szerint alakul a további összegek juttatása a hallgatók részére:amennyiben a hallgató tanulmányi átlaga eléri legalább a 3,5-ot, akkor 20 ezer Ft-ot; legalább a 4,0-t, akkor 35 ezer Ft-ot; legalább a 4,5-öt, akkor 50 ezer Ft-ot utal át az Alapítvány kiegészítésképpen. A „bachelor” ösztöndíj további folyósítása a szociális helyzet változatlansága, vagy további romlása esetén akkor történhet meg, ha a hallgató legalább 3,0 tanulmányi átlagot ér el a megelőző félévben.
4
2. „Menedzser” ösztöndíj A menedzser ösztöndíjnál a vállalati támogatás játszik lényeges szerepet. Erre az ösztöndíjra a legalább a 380 felvételi pontot elért hallgatók pályázhatnak. A Kar minden félév elején közzéteszi a pályázati kiírást. A támogatást felajánló vállalat a hallgatóval tanulmányi szerződést köthet, ezért az ösztöndíj odaítélésénél a Bizottság mellett a vállalat képviselője is jelen lehet. Ezen ösztöndíj odaítélésénél a felvételi pontszám, illetőleg később a tanulmányi eredmény, valamint a vállalat képviselőjének véleménye kerül figyelembe vételre. A menedzser ösztöndíj összege az önköltséges díjat fedezi, de a hallgató ennek 2/3 részét (150 ezer Ft esetén 100 ezer Ft-ot) kapja meg szeptemberben. A további összegeket akkor utalja át az Alapítvány, ha a hallgató a félév során legalább 25 kreditet teljesített. A vizsgaidő-szak lezárása után a tanulmányi eredménytől függően az alábbiak szerint alakul a további összegek átutalása a hallgatók részére: amennyiben a hallgató tanulmányi átlaga eléri legalább a 3,5-ot, akkor 20 ezer Ft-ot; legalább a 4,0-t, akkor 35 ezer Ft-ot; legalább a 4,5-öt, akkor 50 ezer Ft-ot utal át az Alapítvány kiegészítésképpen. A „menedzser” ösztöndíj akkor nyerhető el újból, ha a hallgató legalább 3,0 tanulmányi átlagot ér el a megelőző félévben. 3. „Kiválósági” ösztöndíj Kiválósági ösztöndíjra azon hallgatók pályázhatnak az egyes félévek lezárása után, akik önköltséges díjukat befizették, vagy hitelt vettek fel tanulmányaik finanszírozására. A pályázóknak a megelőző félév során legalább 25 kreditet kell teljesíteni. A jó, vagy kiváló tanulmányi eredmények alapján a következő összegekre lehet pályázni: amennyiben a hallgató a megelőző félévben legalább 4,0-s tanulmányi átlagot ért el, akkor 25 ezer Ft; legalább 4,5-ös tanulmányi átlagot ért el, akkor 50 ezer Ft ösztöndíjban részesülhet. A pályázatokat a Bizottság rangsorolja. Az elnyert ösztöndíj egy félévre szól.
5
AZ OKLEVÉL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES NYELVI KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES ALAPSZAKOKON
Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Közszolgálati, Pénzügy és számvitel alapszakok esetében: Az alapfokozat megszerzéséhez legalább egy idegen nyelvből államilag elismert középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges. Nemzetközi gazdálkodás alapszak esetében: Az alapfokozat megszerzéséhez legalább két idegen nyelvből államilag elismert középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga – amelyek közül az egyik államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsgával kiváltható – vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges. Gazdálkodási és menedzsment (német nyelven): Az alapfokozat megszerzéséhez nyelvvizsgát nem kell tenni a hallgatónak, az oktatás, a záróvizsga német nyelven folyik.
Tájékoztató anyagainkat folyamatosan frissítjük a kar honlapján:
www.ktk.nyme.hu 6
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPSZAK A képzés célja A gazdálkodás és menedzsment szak képzési célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű közgazdasági, vállalati gazdálkodási, szervezési és vezetési ismeretek megszerzésével alkalmasak lesznek a kis- és közepes vállalatokban, vagy nagyobb gazdasági szervezeteknél felmerülő ágazati és funkcionális középirányítói feladatok ellátására. A gazdálkodási és menedzsment alapszakot azon fiatalok részére javasoljuk, akik a vállalati szférában, kis- és közepes, illetőleg nagyobb vállalatoknál szeretnének elhelyezkedni, vagy saját vállalkozást szeretnének alapítani. A képzés a közgazdasági elméleti és módszertani alapokra építve elsősorban vállalatgazdasági, pénzügyi-számviteli, menedzsment, vezetési, informatikai, továbbá marketing ismereteket nyújt. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 5. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Marketing Nemzetközi tanulmányok Pénzügyi-számviteli Vállalati menedzsment A képzés munkarendje A 6+1 féléves képzés nappali és levelező tagozaton indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek A hallgatók a gyakorlati időszak letöltése után jó eséllyel pályázhatnak kis- és közepes vállalkozások, nagyobb vállalatok, multinacionális termelő, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok különböző középvezetői állásaira. Igény esetén tovább képezhetik magukat a Karon szervezett mesterszakokon, elsősorban a Vezetés és szervezés, illetőleg a Vállalatfejlesztés szakokon. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon. 7
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPSZAK (német nyelven) A képzés célja A német nyelvű gazdálkodás és menedzsment szak képzési célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű közgazdasági, vállalati gazdálkodási, szervezési és vezetési ismeretek megszerzésével alkalmasak lesznek a külföldi (német, osztrák, svájci), vagy vegyes tulajdonú kis- és közepes vállalatokban, vagy nagyobb gazdasági szervezeteknél felmerülő ágazati és funkcionális középirányítói feladatok ellátására. A gazdálkodási és menedzsment alapszakot azon középiskolát végzett fiatalok részére javasoljuk, akik a vállalati szférában, kis- és közepes, illetőleg nagyobb hazai, vagy külföldi vállalatoknál szeretnének elhelyezkedni. A képzés németül folyik, és a közgazdasági elméleti és módszertani alapokra építve elsősorban vállalatgazdasági, pénzügyi-számviteli, menedzsment, vezetési, informatikai, továbbá marketing ismereteket nyújt. Az oktatók német és osztrák tankönyvek alapján fejlesztették ki a tananyagot, egyes specifikus területen (számvitel, jog stb.) osztrák és német egyetemi oktatók tartják az előadásokat. A hallgatók igény esetén párhuzamosan magyar nyelven is hallgathatják a tantárgyakat A képzés munkarendje A 6+1 féléves képzés nappali tagozaton indul. Elhelyezkedési lehetőségek Nyugat-Dunántúlon – csakúgy, mint országszerte - a munkaadók körében növekszik a kereslet az idegen nyelvtudással rendelkezők iránt. A német nyelvű gazdálkodási és menedzsment alapszak végzettjei a gazdaság számos területén - beleértve az EU több országát is - helyezkedhetnek el, külföldi, vagy vegyes tulajdonú vállalatoknál, szervezeteknél. Végzettjeink tanulmányaikat a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszak német nyelvű moduljában is folytathatják. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon (megjelölve azt, hogy a képzés német nyelven folyt)
8
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPSZAK A képzés célja A képzés célja olyan gazdasági és üzleti ismeretekkel, kereskedelmi és marketing szaktudással és készségekkel rendelkező gazdasági szakemberek képzése, akik alkalmasak a különböző termékek és szolgáltatások keresletvezérelt beszerzésére és értékesítésére, kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységének szervezésére és irányítására, továbbá kellő mélységű ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 5. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Marketing Nemzetközi tanulmányok Pénzügyi-számviteli Vállalati menedzsment A képzés munkarendje A 6+1 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A végzett hallgatók marketingszakértői, kereskedelmi vezetői, piacvezetői, értékesítés vezetői, reklámszervezői, területi képviselői, vevőszolgálati vezetői és kommunikációs vezetői munkakörben helyezkedhetnek el. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász kereskedelem és marketing alapképzési szakon
9
KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK A képzés célja Cél gyakorlatorientált gazdaságtudományi, társadalomtudományi, szervezési-vezetési és módszertani felkészültséggel rendelkező gazdasági szakemberek képzése a közszektor mikro-szintű, állami és nem állami intézményei, nonprofit szervezetei, a központi és helyi szintű kormányzati hivatalok, valamint az ágazati közpolitikák kezdeményezésében és megvalósításában szerepet játszó hazai és nemzetközi szervezetek számára. A végzettek ismerik a közszektor gazdaságtanának alapvető összefüggéseit, a közszolgáltató és non-profit szervezetek működési elveit és rendszerét, folyamatait. Elsajátítják a szervezetfejlesztés, szervezeti folyamatok és rendszerek, irányítás, személyzeti menedzsment, kompetencia fejlesztés, intézményi kultúra, tervezési stratégia alapvető szakismereteit, az EU működésének és szakpolitikáinak fő jellemzőit. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 5. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Marketing Nemzetközi tanulmányok Pénzügyi-számviteli Vállalati menedzsment A képzés munkarendje A 6 féléves képzés nappali tagozaton indul. Elhelyezkedési lehetőségek A végzett hallgatók közintézményekben, önkormányzatoknál, közszolgáltatási feladatokat ellátó intézményeknél és non-profit szervezeteknél helyezkedhetnek el. A Kar továbbtanulási lehetőséget is biztosít a különböző mesterszakokon. A közszolgálati alapszakon megszerzett tudás, ismeretetek, készségek elmélyítésére, továbbfejlesztésére a Közgazdálkodás és közpolitika mesterszakunk elvégzése kiváló lehetőséget nyújt. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász közszolgálati alapképzési szakon
10
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPSZAK A képzés célja Cél olyan szakemberek képzése, akik korszerű külgazdasági, nemzetközi kapcsolati, gyakorlati üzleti-tárgyalástechnikai ismeretek megszerzésével alkalmasak lesznek a külkereskedelmet is bonyolító hazai és külföldi vállalatokban, vagy nagyobb nemzetközi szervezeteknél, multinacionális cégeknél felmerülő szakmai és funkcionális középirányítói feladatok ellátására. Az alapszakot azok részére javasoljuk, akik elsősorban a külkereskedelemben, transznacionális cégeknél, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező vállalatoknál és intézményeknél szeretnének elhelyezkedni, vagy saját (külkereskedelmi, tanácsadó) vállalkozást szeretnének alapítani. A képzés a külgazdasági elméleti és módszertani alapokra építve elsősorban megfelelő elméleti alapozást és jól hasznosítható, naprakész általános és specifikus szakismereteket nyújt. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 5. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Marketing Nemzetközi tanulmányok Pénzügyi-számviteli Vállalati menedzsment A képzés munkarendje A 6+1 féléves képzés nappali és levelező tagozaton indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A hallgatók jó eséllyel pályázhatnak külkereskedelmet is bonyolító és/vagy nemzetközi ügyekkel is foglalkozó kisés közepes vállalkozások, nagyobb vállalatok, multinacionális termelő, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok különböző önálló munkaköreire, akár középvezetői állásokra. Igény esetén tovább képezhetik magukat a Karon szervezett mesterszakokon. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász nemzetközi gazdálkodási alapképzési szakon
11
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPSZAK A képzés célja A szak képzési célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott gyakorlati ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak a vállalkozások, pénzintézetek, biztosítók és költségvetési intézmények pénzügyi szervezeteinek kialakítására, működtetésére, valamint számviteli szakfeladatok irányítására, a számítástechnika felhasználásával való fejlesztésére, megszervezésére, a beszámolási kötelezettség teljesítésére, a vállalati pénzügyi és adózási feladatok megoldására. Ismerik a költséggazdálkodás rendszerét, a kontrolling eljárásokat, kellő ismeretekkel rendelkeznek a gazdálkodás elemzésére, értékelésére és ellenőrzésére. Az alapszak jellemzője a gyakorlatorientált oktatás, ugyanakkor a hallgatóknak megalapozott ismereteket biztosít a képzés második ciklusában, a masterképzésben történő folytatáshoz. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 5. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Marketing Nemzetközi tanulmányok Pénzügyi-számviteli Vállalati menedzsment A képzés munkarendje A 6+1 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A szak elsősorban a termelő és szolgáltató vállalkozások pénzügyi és számviteli munkaterületei szakemberigényét hivatott kielégíteni. Az itt végzett hallgatók jó eséllyel tudnak elhelyezkedni gazdasági vállalkozásoknál, pénzintézeteknél, biztosítóknál, önkormányzatoknál, illetve egyéb költségvetési intézményeknél is. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: közgazdász pénzügy és számvitel alapképzési szakon
12
(1)
(2)
(3)
(4)
(1)
(3)
(4)
A MESTERSZAKRA VALÓ FELVÉTELI PONTSZÁMÍTÁS RENDJE (Kivonat a kar Mesterszak felvételi szabályzatából) 6. § Felvételi pontok A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, amelyet a tanulmányi pontok, a felvételi pontok és a többletpontok összegzésével lehet számítani. A felvételi eljárásban a jelentkező összesen a. a tanulmányi pontok alapján 80 tanulmányi pontot, b. egyéb többletteljesítményért legfeljebb 20 többletpontot, c. előnyben részesítés alapján legfeljebb 10 többletpontot szerezhet. A (2) bekezdés b) és c) pontjai alapján adható többletpontok összege legfeljebb 20 pont lehet. A jelentkező abban az esetben is csak 20 pontra jogosult, ha a különböző jogcímek alapján elért többletpontjainak öszszege ezt meghaladná. A jelentkező alapszakon vagy a régi képzési szerkezet szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű képzése során nyújtott tanulmányi teljesítményét pontszámmal kell értékelni (továbbiakban: tanulmányi pont), melynek összege maximum 80 pont. 7. § Tanulmányi pontok A tanulmányi pontokat az alábbiak szerint kell meghatározni: a. a szakmai gyakorlat nélküli utolsó két aktív félév tanulmányi átlagának (kerekítés: 2 tizedesig) 8szoros szorzatával b. az alapképzési szakon szerzett diploma minősítésének 8-szoros szorzatával Amennyiben a jelentkező külföldön vagy külföldi rendszerű felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányokat követően jelentkezik a mesterképzésre, a kar dönt a tanulmányi átlag és az oklevél minősítésének tanulmányi pontként történő figyelembevételéről. A tanulmányi pontok kiszámításakor azokat a tanúsítványokat – oklevél, illetve a felsőoktatási intézmény által az oklevél minősítését tartalmazó igazolás – kell figyelembe venni, amelyeket a jelentkező a jelentke13
zési lapjához mellékel, vagy a meghatározott határidőig beküld. Amennyiben a jelentkező több olyan oklevéllel is rendelkezik, amely alapján részére a tanulmányi pont megállapítható, a jelentkezéskor nyilatkoznia kell arról, hogy mely felsőoktatási tanulmányai alapján kéri a tanulmányi pontok megállapítását.
(1)
(2)
(3)
(4)
8. § Többletpontok meghatározása Mesterképzésre történő jelentkezéskor nem adható többletpont, amennyiben a jelentkező kizárólag egy, államilag elismert vagy azzal egyenértékű közép- vagy felsőfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Ezen túl a következők szerint jár többletpont (max. 10 pont): A Kar legfeljebb két, további államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgáért nyelvvizsgánként: a. középfokú "C" típusú államilag elismert nyelvvizsga 5 pont, b. felsőfokú "C" típusú államilag elismert nyelvvizsga 10 pont. Ha a jelentkező a többletpontokra több nyelvvizsga alapján is jogosult lenne, javára akkor is összesen legfeljebb 10 többletpontot kell figyelembe venni, ha a különböző nyelvvizsgák alapján elérhető többletpontjainak összege ezt meghaladná. A Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményekért többletpont jár: a. Országos Tudományos Diákköri Konferencián vagy más országos szakmai, egyéni versenyen, pályázaton elért helyezés vagy különdíj (max. 10 pont) 1. díj: 10 pont 2. díj: 8 pont 3. díj: 6 pont Különdíj: 5 pont b. Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián vagy más szakmai csapatversenyen, pályázaton elért helyezés vagy különdíj (max. 10 pont) 1 díj: 5 pont 2 díj: 4 pont 3 díj: 3 pont Különdíj: 2 pont A (3) bekezdés pontjai együttesen csak eltérő dolgozatok esetén vehetők figyelembe. 14
(5) Azok a jelentkezők, akik kiemelkedő sportteljesítményt értek el, többletpontra jogosultak: olimpiai sportágban, országos bajnokságban elért legalább harmadik helyezés (max. 5 pont);
(1) (2) (3)
(4)
(5)
(2)
9. § Előnyben részesítés A hátrányos helyzetű jelentkező 10 többletpontra jogosult. A fogyatékossággal élő jelentkező 10 többletpontra jogosult. Az a jelentkező, aki a jelentkezési határidő és a felvételi döntés közötti időszakban gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévő, terhességigyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesül, 10 többletpontra jogosult. Az (2)-(3) bekezdések szerinti jogosultságot (a kedvezményre jogosító feltételek meglétét) a meghatározott határidőig kell igazolni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a FIDE által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián 1-3. helyezést elért jelentkezők felvételi összpontszáma bármely általuk választott szakon 100 pont. Az államközi megállapodás alapján Magyarországon tanulmányokat folytató személyek felvételi összpontszáma 100 pont. Ezeknek a személyeknek a köréről a miniszter által meghatározott módon az OFIK értesíti a Kart.
10. § Kreditelismertetés (1) A mesterszakok esetében a képzési és kimeneti követelmények meghatározzák, hogy a mesterképzésbe történő belépésnél előzményként mely szakok fogadhatóak el, továbbá azt, hogy a mesterképzésbe való felvétel feltételeként meghatározott ismeretkörökből mennyi kredit előzetes teljesítését szükséges igazolni. (2) A felvétel feltételéül meghatározott kreditek elismertetését az Oktatási és Kreditátviteli Bizottságtól (továbbiakban: OKB) kell kérelmezni. A kérelmet a Kar Felvételi szabályzatának 4. számú mellékletét képező 15
(3)
(4) (5) (6)
űrlapon kell benyújtani az ott megjelölt mellekletekkel együtt. Az OKB az űrlapot átadja az illetékes szak szakfelelősének, aki ellenőrzi a mesterképzésbe való felvétel feltételeként meghatározott ismeretkörökből előzetes teljesített kreditek meglétét javaslatot tesz azok elfogadására, illetve a szak KKK-nek megfelelően, javaslatot tesz a még szükséges kreditek megszerzésének előírására. Az OKB a javaslattételt követően határozattal dönt az elfogadott és még teljesítendő kreditek–ről. A döntésről a Kar Dékáni Hivatala 15 napon belül értesíti a jelentkezőt. Amennyiben a jelentkező olyan szakon szerzett oklevelet, amely a képzési is kimeneti követelmények szerint a mesterképzésbe történő belépésnél teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe, a jelentkezőnek elegendő az adott szakon szerzett oklevél másolatát csatolni a jelentkezéséhez, és nem szükséges kreditelismertetési eljárást kezdeményeznie. Ilyen szaknak tekinthetők, különösen a régi képzési szerkezet szerinti gazdasági szakcsoportba sorolt főiskolai vagy egyetemi szintű szakok, szakirányú továbbképzések, illetve a gazdaságtudományi képzési terület új rendszerű alapképzési szakjai.
16
A MESTERKÉPZÉSBE ELŐZMÉNYKÉNT ELFOGADOTT ALAPSZAKOK A KAR ÁLTAL FOLYTATOTT KÉPZÉSEK KÖZÜL TELJES KREDITÉRTÉK BESZÁMÍTÁSÁVAL FIGYELEMBE VEENDŐ ALAPSZAKOK MEGHATÁROZOTT KREDITÉRTÉK BESZÁMÍTÁSÁVAL FIGYELEMBE VEENDŐ ALAPSZAKOK
Közszolgálati Gazdálkodási és menedzsment Nemzetközi gazdálkodási Pénzügy és számvitel
Közgazdálkodás és közpolitika
Nemzetközi gazdálkodási Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel Közszolgálati
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás
Gazdálkodási és menedzsment Közszolgálati Nemzetközi gazdálkodási Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel
Regionális és környezeti gazdaságtan
Pénzügy és számvitel Nemzetközi gazdálkodási Kereskedelem és marketing
Számvitel
Gazdálkodási és menedzsment Nemzetközi gazdálkodási Közszolgálati Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel
Vállalkozásfejlesztés
Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Nemzetközi gazdálkodási Pénzügy és számvitel Közszolgálati
Vezetés és szervezés
Kereskedelem és marketing Nemzetközi gazdálkodási Gazdálkodási és menedzsment Közszolgálati Pénzügy és számvitel
Közgazdász-tanár
17
KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERSZAK A képzés célja A szak képzési célja olyan szakemberek képzése, akik az elsajátított közgazdaságtudományi, társadalomtudományi, vezetéstudományi, jogi, módszertani és szakirányú elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában képesek a közszektor állami és nem állami intézményeiben, non-profit szervezeteiben, a központi és a helyi kormányzatokban, az ágazati közpolitikákat kezdeményező, alakító, és megvalósító hazai és nemzetközi (EU) szervezetekben és szerveződésekben a közpolitikai, közgazdálkodási és közigazgatási problémák szakmailag megalapozott szemléleti keretekben történő elemzésére, tervezési, koordinációs és irányítási feladatok ellátására,, valamint alkalmasak tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Szakirányok és specializációk A hallgatók a 3. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Közintézményi menedzsment Egészségügyi ágazati szakértő Hivatalos statisztika (Officiel Statistics) A "Hivatalos statisztika" modul elsődleges célja, hogy támogassa a nemzetgazdaság és a vállalatok gazdaságstatisztikai igényeinek kielégítésére irányuló szervezett tevékenységet, a statisztikai hivatalok új kihívásaira válaszolva segítse a hatékonyabb munkavégzést, biztosítson megfelelő képzési, továbbképzési lehetőséget az újonnan belépő hivatali munkatársak és az új munkakörbe kerülő munkatársak számára. A képzés a hivatalos statisztikai szolgálat munkatársai, és leendő munkatársai számára egyaránt megteremti a magas színvonalú professzionális szaktudás, szakismeretek megszerzésének lehetőségét. A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul, a levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak.
18
Elhelyezkedési lehetőségek A mesterszakon végzett hallgatók jó elhelyezkedési lehetőséggel rendelkeznek a különböző kormányzati intézményekben, civil szervezetekben (NGO-k) országosan és a nyugat-dunántúli régióban is. A közszektor különböző területein működő szervezetek, a közpolitika alakítását és megvalósítását szolgáló intézmények, közcélú szervezetek, a hazai és az EU-s fejlesztési politikák megvalósításában közreműködő közintézmények a hallgatók számára szakmai kihívásokkal bővelkedő és versenyképes jövedelmet biztosító elhelyezkedési lehetőséget nyújtanak. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: A teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati alapképzési szak. Meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető szakok: a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a nemzetközi tanulmányok, a politológia, a szociális munka, a szociológia, a társadalmi tanulmányok, az igazgatásszervező, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, a nemzetközi igazgatási, a védelmi igazgatási, a katonai gazdálkodási alapképzési szakok, valamint az 1993. évi LXXX. törvény szerinti egyetemi szintű gazdaságmatematikai elemző, közgazdasági, közgazdász tanári, gazdálkodási, gazdálkodási közgazdász tanári, nemzetközi kapcsolatok, pénzügyi szakok és a főiskolai szintű közszolgáltatási közgazdász szak. A meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szakok, amelyeket kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, közgazdálkodás és közpolitika szakon Idegennyelv-ismeret követelményei: lásd: Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszaknál
19
NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK A képzés célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik alapvető nemzetközi, mikro- és makro- gazdasági, nemzetközi politikai, európai integrációs, nemzetközi jogi, regionális és civilizációs/globalizációs, valamint üzleti ismereteik birtokában képesek a gazdasági intézményrendszer különböző területein és szintjein nemzetközi jellegű közgazdasági elemző munkára, önálló munka végzésére a döntés előkészítő, -elemző feladatok megoldásában. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 1. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Európai integráció és globalizáció Nemzetközi pénzügyi, számviteli és controlling Nemzetközi menedzsment (német nyelven) A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton indul, államilag finanszírozott és önköltséges finanszírozási formában. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak a nemzeti, az európai és az egyetemes értékek megjelenítésére a vállalati, regionális, állami és nemzetközi szervezetek világában; összetett szakfunkciók ellátására, szervezésére, irányítására, módszertanok kreatív alkalmazására, szakmailag megalapozott vélemény megfogalmazására, akár felsőszintű döntések előkészítésére és meghozatalára; a szervezeten belüli, ill. a szervezet és környezete közötti összefüggések, kapcsolatok felismerésére, megértésére és alakítására; az e szervezetek működésében megjelenő problémák és az új környezeti jelenségek önálló felismerésére, feladatok kijelölésére és megoldására; tárgyalási, meggyőzési technikák aktív és hatékony alkalmazására, üzleti kommunikációra legalább két idegen nyelven. A mesterképzési szakon végzett hallgatók – megfelelő gyakorlati idő letelte után – nemzetközi intézményeknél vagy közepes, ill. nagyméretű 20
nemzetközi vállalatoknál tölthetnek be vezető beosztásokat. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető alapképzési szakok: a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak. A meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, valamint a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak. A meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapvagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek öszszevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A hallgatónak a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai alapján, az alábbi ismeretkörökből: módszertani alapismeretek (15 kredit), közgazdasági alapismeretek (10 kredit), üzleti alapismeretek (10 kredit), társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit), szakmai ismeretek (15 kredit). A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon Idegennyelv-ismeret követelményei A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
21
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERSZAK A képzés célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik magas szintű elméleti és módszertani ismereteik birtokában alkalmasak a területi és ökológiai folyamatok elemzésére, az összefüggések és problémák felismerésére, regionális és környezeti politikák, stratégiák és programok kidolgozásában való alkotó, innovatív közreműködésre, a regionálisés a környezeti tudomány művelésére. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Szakirányok és specializációk A hallgatók az 1. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Határtudományok modul Klímaváltozás modul Településmenedzsment modul A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul, a levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A végzetteket keresik az állami szervek regionális szintű dekoncentrált szervei, a létrejött regionális fejlesztési tanácsok és azok menedzsment szervezetei (ügynökségek), továbbá az önkormányzatok nagyobb egységei, valamint azok együttműködési rendszerei (kistérségek), a nemzeti parkok s végül, de nem utolsó sorban azok a profitorientált szervezetek, amelyek a regionális és településpolitika megvalósításában látnak egyre nagyobb üzleti lehetőséget. Döntően a nagy-, közép- és dinamikus kisvárosokban, illetve azok térségi rendszereiben is jelentkezik az igény a térbeli, települési gazdaságban eligazodni képes szakemberek iránt. Jelentős igény mutatkozik a profitorientált szervezetek részéről is, hiszen egyrészt működőképességüket, másrészt versenyképességüket alapvetően befolyásolják hálózati kapcsolataik, termékeik, szolgáltatásaik környezetre gyakorolt hatása.
22
A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, a közszolgálati, a turizmusvendéglátás és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok. Meghatározott kreditek: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, az üzleti szakoktató, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szakok. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: – módszertani alapismeretek (15 kredit): matematika, statisztika, informatika; – közgazdasági alapismeretek (10 kredit): mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, környezetgazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan, világ- és Európa-gazdaságtan, közpolitikai ismeretek; – üzleti alapismeretek (10 kredit): emberi erőforrás gazdálkodás, gazdasági jog, marketing, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamatok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, stratégiai tervezés, üzleti kommunikáció; – társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit): EU, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia; – szakmai ismeretek (15 kredit): vállalati gazdaságtan, pénzügy, számvitel, vállalati pénzügyek, kontrolling, adózási ismeretek, vállalatértékelés. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, regionális és környezeti gazdaságtan szakon Idegennyelv-ismeret követelményei lásd: Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszaknál 23
SZÁMVITEL MESTERSZAK A képzés célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi összehasonlításban versenyképes, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítását követően képesek a gazdálkodó egységek számviteli folyamatainak irányítására, ellenőrzésére és elemzésére. Elméleti és gyakorlati, üzleti és módszertani ismereteik, a tudatosan fejlesztett vezetői készségek és képességek birtokában alkalmasak a hazai és a nemzetközi gazdasági élet különböző területein középés felsővezetői feladatok ellátására, a számvitel nemzetközi és hazai szakirodalmának feldolgozására, annak gazdagítására, valamint a doktori képzésben történő részvételre. A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul, a levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A számvitel mesterszakon végzettek kis, közepes és multinacionális termelő vagy szolgáltató vállalatok gazdasági, pénzügyi, számviteli közép- és felsővezetői munkaköreire jelentkezhetnek jó eséllyel. Az egyetemi tanulmányok alatt megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteik segítségével a kifejezetten számviteli vagy ehhez szorosan kapcsolódó tevékenységre szakosodott szervezeteknél is vállalhatnak munkát. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a pénzügy és számvitel alapképzési szak. Meghatározott kreditek teljesítésével vehető figyelembe: a kereskedelem és marketing, a nemzetközi gazdálkodás, a turizmusvendéglátás, az emberi erőforrások, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. 24
A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: – módszertani alapismeretek (15 kredit): matematika, statisztika, informatika; – közgazdasági alapismeretek (10 kredit): mikro- és makroökonómia, pénzügytan, nemzetközi gazdaságtan, környezet-gazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan, világ- és Európa-gazdaságtan, közpolitikai ismeretek; – üzleti alapismeretek (10 kredit): emberi erőforrás gazdálkodás, gazdasági jog, marketing, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamatok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, stratégiai tervezés, üzleti kommunikáció; – társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit): EU, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, filozófia; – szakmai ismeretek (15 kredit): vállalati gazdaságtan, pénzügy, pénzügyi számítások és pénzügyi piacok, vezetői számvitel, pénzügyi számvitel, éves beszámoló összeállítása és elemzése, hitelintézeti és költségvetési számvitel, konszolidált beszámoló, számviteli informatika, vállalati pénzügyek, adózási ismeretek, vállalatértékelés, pénzügyi jog. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon Idegennyelv-ismeret követelményei A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
25
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERSZAK A képzés célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek tevékenységének elemzésére és komplex fejlesztési feladatainak megoldására. Ugyanakkor a magas szintű vállalkozásfejlesztési (innovációs) elméleti és módszertani ismeretanyag, a mester szintű üzleti ismeretek, a tudatosan fejlesztett vezetői készségek és képességek birtokában a mesterszakon végzettek alkalmasak a hazai és a nemzetközi gazdasági élet különböző területein közép- és felsővezetői feladatok ellátására is. Megszerzett ismereteik alapján alkalmasak tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul, a levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A vállalkozásfejlesztési mesterszakon végzettek eséllyel pályázhatnak vállalati közép- és felsővezetői munkakörök betöltésére, pénzügyi, termelési, szolgáltatási, innovációs, minőségügyi, humánerőforrás, gazdálkodási tevékenységi területeken. Sikerrel pályázhatnak a multinacionális vállalatok különböző vezetői posztjainak betöltésére. Hatékonyan végezhetnek vállalkozások számára tanácsadói tevékenységet. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, valamint nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok. A meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. A meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapkép26
zési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A hallgatónak a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – öszszevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: – módszertani alapozó ismeretek: (matematika, statisztika) 8 kredit; –elméleti-gazdaságtani alapozó ismeretek: (mikroökonómia, makroökonómia, pénzügytan): 10 kredit; – egységes üzleti alapozó ismeretek: (marketing, gazdasági jog, vállalatgazdaságtan, számvitel, vállalati pénzügy) 12 kredit. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, vállalkozásfejlesztés szakon Idegennyelv-ismeret követelményei: A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
27
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERSZAK A képzés célja A képzés célja a vállalkozások, valamint a közszféra szervezetei számára olyan szakemberek képzése, akik megalapozott és integrált szakmai ismeretekkel rendelkeznek a menedzsment széles és – a választható szakirányuknak megfelelő – szűkebb területén. Megszerzett tudásuk birtokában képesek elemezni, tervezni, irányítani a versenyszektor és a közszféra szervezeteinek munkafolyamatait, az újonnan felmerülő problémákat felismerni, elemezni és megoldani, miközben az egyéni és szervezeti tanulás ismereteit használják, valamint az innovációra és a kreatív gondolkodásra való képességeiket hasznosítják. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Szakirányok és specializációk A hallgatók a 3. félévtől az alábbi specializációk közül választhatnak a jelentkezi létszám függvényében: Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés Információmenedzsment A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton indul, a levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A mesterszakon végzett hallgatók – megfelelő gyakorlati idő letelte után – közepes és nagyméretű hazai, illetőleg nemzetközi vállalatoknál tölthetnek be fontos menedzseri, vezetői feladatokat. Képzettségük alapján lehetőségük van vezetői információs rendszerek működtetésére, fejlesztésére, illetőleg az emberi erőforrással kapcsolatos szervezési feladatok ellátására. Az egyetemen megszerzett stratégiai, szervezetfejlesztési ismeretek alapján alkalmassá válnak a felső szintű irányítói tevékenységek ellátására is. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak. A meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: a kereskedelem és marketing, a 28
gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrások, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, az üzleti szakoktató, valamint a közszolgálati alapképzési szakok. A meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: – módszertani alapismeretek (15 kredit): matematika, statisztika, informatika; – közgazdasági alapismeretek (10 kredit): mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, környezetgazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan; üzleti alapismeretek (15 kredit): vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, pénzügy, számvitel, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, üzleti kommunikáció, adózási ismeretek, vállalati pénzügyek; – társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit): EUismeretek, közpolitikai ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, filozófia, pszichológia; – szakmai ismeretek (10 kredit): értékteremtő folyamatok menedzsmentje, vezetés és szervezés, üzleti tervezés, vállalkozásmenedzsment, stratégiai tervezés, controlling, emberi erőforrás gazdálkodás, vezetői készségfejlesztés, információs rendszerek. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, vezetés és szervezés szakon Idegennyelv-ismeret követelményei: lásd: Vállalkozásfejlesztés mesterszaknál
29
KÖZGAZDÁSZTANÁR MESTERSZAK ( A NymE Benedek Elek Pedagógiai Kar által meghirdetett képzések között) A képzés célja A képzés célja olyan közgazdásztanárok képzése, akik alkalmasak a közoktatásban, az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben, valamint a felnőttoktatásban a tanulók közgazdasági szemléletének és általános gazdasági, vállalkozási ismereteinek, üzleti szaktudásának megalapozására, a gazdasági üzleti szakképzésben pedig az adott közgazdász-tanári szakképzettségüknek megfelelő szakmai tárgyak elméleti és gyakorlati oktatására, a tanórai és gyakorlóirodai, tanüzleti tanulás szervezésére. Szakirányok és specializációk: A hallgatók a kereskedelem és marketing szakirányra kerülnek felvételre. A képzés munkarendje, finanszírozási rendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul, a levelező tagozaton a szakirányi konzultációk tömbösítve, általában kéthetente péntek-szombaton vannak. Elhelyezkedési lehetőségek A kereskedelem és marketing szakirányon végzett mesterszakos közgazdásztanárok nagy eséllyel helyezkedhetnek el a gazdasági felsőoktatásban, a közgazdasági jellegű szakközépiskolai oktatásban, a felsőoktatási szakképzés rendszerében, a felnőttképzés valamennyi területén oktatóként, tanárként. A gazdasági jellegű képzések száma megnövekedett az utóbbi évtizedekben, azonban ezzel a közgazdásztanár képzés nem tartott lépést. A kiváló elhelyezkedési lehetőséget alátámasztja, hogy a közgazdásztanároknak ma már többféle funkciót kell ellátniuk, szemben az eddigi „egyoldalú” iskolai feladatokkal. Átalakult a korábbi szisztéma és megjelent a felnőttek át- és továbbképzésre épülő munkaerő-piaci képzés is. Továbbá keresettek a kereskedelem területén szakmai gyakorlati oktatóként. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: a) A bemenethez feltétel nélkül elfogadott alapszakok Kereskedelem és marketing- és Nemzetközi gazdálkodás alapszakok 30
b) A bemenethez megadott feltételekkel elfogadott alapszakok: A korábbi, osztatlan képzésben részt vett hallgatók, vagy gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, közszolgálati, pénzügy és számvitel és további egyéb gazdaságtudományi BA alapszakon, vagy közgazdász MA diplomát szerzett hallgatók esetében (egyetemi alapszak) a kreditek átszámítása történik. Ha az alapszakok alapismereti tárgyainak valamelyike a korábbitól eltérő tárgystruktúra miatt nem került teljesítésre, akkor ebben az esetben különbözeti vizsga letétele szükséges. A meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A hallgatónak a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai alapján, az alábbi ismeretkörökből: módszertani alapismeretek (15 kredit), közgazdasági alapismeretek (10 kredit), üzleti alapismeretek (10 kredit), társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit), szakmai ismeretek (15 kredit). A Gazdasági szakoktató diplomával rendelkezőknél a rendelet szerint 25 kreditnyi pedagógiai-pszichológiai egységet be kell számítani az A modulba. c)A bemenethez elfogadott 10 kreditnyi pedagógiaipszichológiai előkészítés, az A modul erre vonatkozó előírásokat tartalmaz. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdásztanár (kereskedelem és marketing) Idegennyelv-ismeret követelményei: A mesterfokozat megszerzéséhez legalább egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezzel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél megszerzése szükséges.
31
TERVEZETT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK Minden felsőoktatási szakképzés 4 féléves, nappali és levelező tagozaton is indul. . FELVÉTELI ELJÁRÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEKRE Érettségi követelmény: bármely két érettségi tárgy.
AZ OKLEVÉL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES NYELVI KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAKOKON
Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Közszolgálati, Pénzügy és számvitel szakok esetében: Alapszintű szakmai idegennyelvtudás szükséges. Nemzetközi gazdálkodás szak esetében: A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges. Turizmus szak esetében: A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges. Tájékoztató anyagainkat folyamatosan frissítjük a kar honlapján:
www.ktk.nyme.hu 32
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja olyan szakemberek képzése, akik megfelelő elméleti megalapozás birtokában képesek a gyakorlati ismeretek elsajátítására, és olyan gyakorlati esettanulmányok megoldására, amelyek szimulálják a vállalkozási gyakorlat folyamatát. Ismerik a vállalkozások tevékenységét szabályozó jogszabályokat, a vállalat piaci alkalmazkodásának legfontosabb pénzügyi feltételeit, továbbá a gazdálkodási és menedzsment folyamatok irányításának, szervezésének, működtetésének alapelveit és módszereit. Tisztában vannak a vállalati gazdálkodás finanszírozási- számviteli- adózási alapjaival, a vállalati finanszírozás alapelveivel, a tevékenységek elemzésének módszertanával, a döntés-előkészítés módszertani alapjaival. Szakirányok és specializációk – Kis- és középvállalkozási szakirány – Projektmenedzsment szakirány A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek – Statisztikai ügyintéző – Konferencia- és rendezvényszervező – Marketing és PR-ügyintéző – Személyi asszisztens – Általános irodai adminisztrátor – Ügyfélszolgálati központ tájékoztatója – Készlet- és anyagnyilvántartó Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése – felsőfokú közgazdász-asszisztens kis- és középvállalkozási szakirányon – felsőfokú közgazdász-asszisztens projektmenedzsment szakirányon
33
KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik képesek általános gazdálkodási és ügyviteli feladatok lebonyolítására, döntések előkészítésére, alkalmasak kisvállalkozások áruforgalmi vagy marketing területen vezetői, nagyobb vállalkozásoknál középvezetők és a felsővezetők mellett kereskedelmi, illetve marketing szakreferensi, asszisztensi tevékenységet folytatni; továbbá megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a képzés következő ciklusban történő folytatásához. Szakirányok és specializációk - Kereskedelmi logisztika szakirány - Kereskedelmi szakirány - Marketingkommunikáció szakirány A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek – Piackutató, reklám- és marketingtevékenységet tervező, szervező – PR-tevékenységet tervező, szervező – Kereskedelmi tervező, szervező – Kereskedelmi ügyintéző – Személyi asszisztens – Készlet- és anyagnyilvántartó – Szállítási, szállítmányozási nyilvántartó – Kereskedő – Telefonos (multimédiás) értékesítési ügynök Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése – felsőfokú közgazdász-asszisztens kereskedelmi szakirányon – felsőfokú közgazdász-asszisztens marketingkommunikáció szakirányon – felsőfokú közgazdász-asszisztens kereskedelmi logisztika szakirányon
34
KÖZSZOLGÁLATI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja olyan szakemberek képzése, akik a közszektor különböző szervezeteinél képesek általános gazdálkodási, ügyviteli feladatok lebonyolítására, különös tekintettel a közfeladatok pénzügyi tervezésére és végrehajtására, a döntések előkészítésében és végrehajtásának ellenőrzésében való részvételre. Szakirányok és specializációk nincs A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek A felsőoktatási szakképzésben végzett hallgatók közintézményekben, önkormányzatoknál, közszolgáltatási feladatokat ellátó intézményeknél, költségvetési szervezeteknél, egyesületeknél, alapítványoknál és egyéb gazdálkodó szervezetnél tudnak elhelyezkedni a megszerzett szakképzettség birtokában. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése – felsőfokú közszolgálati közgazdász-asszisztens
35
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik alkalmasak ügyintézői feladatok ellátására a nemzetközi gazdálkodás különböző területein tevékenykedő elemző, szervező, irányító, stratégiai tervezési feladatokat ellátó szakemberek mellett. Szakirányok és specializációk - Európai uniós üzleti szakirány - Külgazdasági szakirány - Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek – Kereskedelmi ügyintéző – Egyéb, máshova nem sorolható üzleti jellegű szolgáltatás ügyintézője – Általános irodai adminisztrátor – Szállítási, szállítmányozási nyilvántartó – Egyéb, máshova nem sorolható irodai, ügyviteli foglalkozású – Egyéb ügyfélkapcsolati foglalkozású Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése – felsőfokú közgazdász-asszisztens európai uniós üzleti szakirányon – felsőfokú közgazdász-asszisztens külgazdasági szakirányon – felsőfokú közgazdász-asszisztens nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirányon
36
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik elméleti és gyakorlati tudásuk birtokában képesek a gazdasági élet legszélesebb területén: a vállalati, a pénzügyi szolgáltató, az államháztartási és a civil (nonprofit) szektorban működő szervezetekben a feladatok ellátására; a munkaerő-piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodni tudó, pénzügyi-számviteli gyakorlati ismeretekkel, jártasságokkal és készségekkel rendelkeznek, amely megalapozza az élethossziglan tanulást is. Szakirányok és specializációk - Államháztartási szakirány - Nonprofit szakirány - Pénzintézeti szakirány - Vállalkozási szakirány A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. A képzést Sopronban és Szombathelyen tervezzük indítani. Elhelyezkedési lehetőségek A hallgató a tanulmányok elvégzése után kis- és közepes vállalkozások, illetve nagyobb vállalatok; termelő, szolgáltató vagy kereskedelmi cégek különböző pénzügyi területein helyezkedhet el jó eséllyel. Képes lesz ellátni a napi, operatív pénzügyi, adózási, finanszírozási, banki kapcsolattartói és számviteli-könyvviteli feladatokat, önálló dolgozik vagy kisebb csoportvezetői munkakört tölt be. Igény esetén tovább képezhetik magukat a Karon szervezett alapszakokon. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése - felsőfokú államháztartási közgazdász-asszisztens - felsőfokú nonprofit pénzügyi és számviteli közgazdászasszisztens - felsőfokú pénzintézeti közgazdász-asszisztens - felsőfokú vállalkozási közgazdász-asszisztens
37
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A felsőoktatási szakképzés célja A felsőoktatási szakképzés célja a turizmus és a vendéglátás vállalkozásaiban és non-profit szervezeteiben szakmai idegen nyelvet beszélő, gyakorlattal is rendelkező szakemberek képzése. A végzett hallgatók képesek a turizmusban és a vendéglátásban működő mikro- és kisvállalkozások alapítására, vezetésére és működtetésére, valamint közép-, és nagyvállalatok egyes részlegének vezetésére, illetve felsővezetők munkáját segítő szakreferensi és asszisztensi feladatok ellátására. Szakirányok és specializációk - Turizmus szakirány A képzés munkarendje A 4 féléves képzés nappali és levelező tagozaton is indul. A levelező tagozaton a konzultációk tömbösítve vannak. Elhelyezkedési lehetőségek – Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője – Kulturális tevékenységet folytató egység vezetője – Egyéb kereskedelmi, vendéglátó és hasonló szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője – Konferencia- és rendezvényszervező – Egyéb, máshova nem sorolható üzleti jellegű szolgáltatás ügyintézője – Utazási tanácsadó, szervező, idegenforgalmi ügyintéző – Utazásszervező, tanácsadó – Idegenvezető Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése - felsőfokú közgazdász-asszisztens turizmus szakirányon
38
A KAR AKKREDITÁLT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEI, DOKTORI ISKOLA A szakirányú továbbképzés olyan, felsőfokú végzettséget nem biztosító képzés, amelyre alap- és mesterfokozatot, illetve egyetemi vagy főiskolai szintű végzettséget tanúsító oklevéllel lehet jelentkezni, és - általában 2-4 félév alatt - a már meglévő oklevélre épülő, mélyebb szaktudást biztosító szakirányú szakképzettség szerezhető. Karunk az alábbi szakokat akkreditáltatta: egészségturisztikai tanácsadó/szakközgazdász és szakidegenvezető egészségügyi controller tanácsadó/szakközgazdász egészségügyi közigazgatási tanácsadó/szakközgazdász egészségügyi menedzsment specialista/szakközgazdász egészségügyi minőségbiztosítási tanácsadó/szakközgazdász egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó/szakközgazdász Európai Uniós üzleti tanácsadó/szakközgazdász Executive MBA menedzser/szakközgazdász gyógyszerész-közgazdász hivatalos statisztikai tanácsadó/szakközgazdász humánmenedzsment szakközgazdász jogász-közgazdász logisztika-kontrolling marketing tanácsadó/szakközgazdász mérnök-közgazdász nemzetközi infokommunikációs tanácsadó/szakközgazdász nemzetközi kapcsolatok tanácsadó/szakközgazdász orvos-közgazdász pénzügy-, adó-, illeték-, vám pénzügyi kultúra, gazdálkodói kompetenciák fejlesztése a közoktatásban Public Affairs tanácsadó/szakközgazdász stratégiai partner stratégiai tanácsadó/szakmenedzser stratégiai turizmus üzleti tanácsadó vállalatgazdasági tanácsadó
A kar Széchenyi István Doktori Iskolája a Gazdálkodásés szervezéstudományok tudományterületen a következő programokat kínálja az egyetemi végzettséggel rendelkező/mesterszakot végzetteknek: Az emberi erőforrások társadalmi-gazdasági összefüggései program, Közösségi gazdálkodástan program, Marketing program, Nemzetközi gazdálkodás program, Vállalkozás gazdaságtan és menedzsment program 39
JEGYZETEK
40
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM
K ÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI K AR Ü GYRENDJE
S O PR O N 2013
TARTALOMJEGYZÉK
A Kar neve, címe, törvényes képviselője ............................................................................... 3 A Kar bélyegzője, emblémája ................................................................................................ 3 A Kar feladata ........................................................................................................................ 4 A Kar által folytatott képzés................................................................................................... 5 A Kar által alapított kitüntetések ............................................................................................ 6 A Kar szervezeti felépítése ..................................................................................................... 7 A Kari Tanács összetétele, mandátuma.................................................................................. 8 A Kari Tanács bizottságai ...................................................................................................... 9 Dékáni Hivatal...................................................................................................................... 11 Tanulmányi Csoport ............................................................................................................. 11 Doktori Iskola ....................................................................................................................... 12 Öntevékeny csoport, egyéb szervezet .................................................................................. 12 Záró rendelkezések ............................................................................................................... 13
2
1. § A Kar neve, címe, törvényes képviselője 1.
A Kar neve: Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, rövidítése: NYME KTK.
2.
A Közgazdaságtudományi Kar idegen nyelvű megnevezései: angolul: Faculty of Economics franciául: Faculté d'économie németül: Fakultät für Wirtschaftswissenschaften olaszul: Fácolta delle scienze economiche latinul: Magisterium de re oeconomica publica spanyolul: Faculdad de ciencias económicas oroszul: Факультет eкономических наук
3.
A Kar címe: 9400 Sopron, Erzsébet u. 9.
4.
A Kar törvényes képviselője a rektor által kinevezett dékán. Képviseleti joga önálló és általános.
5.
A dékán képviseleti jogát meghatározott ügyekben állandó jelleggel vagy esetileg átruházhatja.
6.
A Kar nevében aláírásra a dékán jogosult, ezt a jogot a dékán-helyettesekre írásban átruházhatja.
2. § A Kar bélyegzője, emblémája 1.
A Kar bélyegzője kör alakú „Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Sopron” feliratú lenyomat, közepén a Magyar Köztársaság címerével. Ezt a lenyomatú bélyegzőt kell használni a cégszerű aláírásnál.
2.
A dékán által aláírt leveleken „Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Dékán” lenyomatú bélyegzőt kell alkalmazni.
3.
A Dékáni Hivatal vezetője intézkedési és aláírási jogkörébe tartozó dokumentumok esetében „Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Dékáni Hivatala Sopron” lenyomatú bélyegzőt kell alkalmazni.
4.
Az egyes intézetek és más szervezeti egységek a nevüket tartalmazó bélyegzőt használhatják. Használata üzletkötésre, vásárlásra szigorúan tilos.
5.
A bélyegzőlenyomatokról a Dékáni Hivatal nyilvántartást vezet. A Kar név-, címer- és bélyegzőhasználatának rendjére vonatkozóan az egyetemi SZMSZ az iránymutató.
3
6.
A Közgazdaságtudományi Kar emblémája és leírása
Leírás: Az embléma: – A latin nyelvű szöveggyűrű, melyben az Egyetem latin nyelvű felirata olvasható, az egyetemi rangra emelés dátumával: UNIVERSITAS HUNGARIAE OCCIDENTALIS, ANNO 1735. – A szöveggyűrűt és ezzel az emblémát is, pontsor övezi. – A szöveggyűrű által körbezárt területen Anjou liliom jelenik meg, utalva Károly Róbert első aranyforintjára. A felirat: – Az embléma megjelenéséhez alkalmazkodva alatta ill. melléje zárva olvasható az Egyetem és a Kar teljes neve, az adott nyelvterületnek megfelelően. – Nyomtatott kiadványokon a Stone Sans és Stone Serif betűtípusok használatosak. – Irodai alkalmazásban Arial és Times típusok alkalmazandók. A Kar hagyománytiszteletből a karalapításkor elfogadott címert is használ(hat)ja.
3. § A Kar feladata (NYME SZMSZ 33. §) 1.
A Kar alapvető feladata, hogy az egyetem SZMSZ-ében meghatározott feladatokat kari szinten megvalósítsa, különösen: a) a Szabályzatban felsorolt tudományterület(ek)en és tudományágakban, a szakindítási engedéllyel rendelkező szakokon, a jóváhagyott képesítési követelmények szerint – nappali, esti és levelező tagozaton, továbbá távoktatásban – kifutó rendszerben egyetemi és/vagy főiskolai alapképzés (kiegészítő alapképzés), alap és mesterképzés, szakirányú továbbképzés, valamint – kifutó rendszerben – felsőfokú szakképzés, felsőoktatási szakképzés és felnőttképzés folytatása, s e képzési formákban oklevél, illetve bizonyítvány kiadása; b) doktori képzés doktori (PhD) fokozat odaítélése és tudományos minősítés, habilitáció; c) Az egyetem a képzéshez kapcsolódó tudományterület(ek)en tudományágakban tudományos kutatási és fejlesztési, valamint tudományszervező tevékenységet végez. d) Az egyetem a nemzeti és az egyetemes kultúra közvetítésével, művelésével és fejlesztésével hozzájárul a hallgatóknak az értelmiségi létre történő felkészítéséhez. e) felsőfokú szakemberképzés költségtérítéses szolgáltatásként; f) az iskolai rendszeren kívüli szakképzés költségtérítéses formában, illetőleg vállalkozási tevékenységként; g) az oktatók, tudományos kutatók és a hallgatók számára biztosítja a tudományos értékű tevékenységek szabadságát, és támogatja azok feltételeinek megvalósulását, megteremti a tudományos kutatás eszköztárát, könyvtári szolgáltatást az Egyetem Központi és kari Könyvtárában biztosít. 4
h)
i) j)
k) l) m)
n)
egyéni, csoportos és intézményi programok indításával, finanszírozásával, tudományos rendezvények szervezésével, a hazai és külföldi tudományos kapcsolatok kiépítésével és fenntartásával, a doktorjelöltek képzésével, tudományos művek kiadásával és más formában segíti a tudományos értékű tevékenységek megvalósulását; az oktatás és a kutatás színvonalas ellátásához szükséges nemzetközi kapcsolatok fenntartása és ápolása; az alaptevékenységi körbe tartozó hallgatók részére saját szervezetében, illetve általa adott megbízásként közhasznú alapítványában tankönyv- és jegyzetellátást, könyvtárszolgáltatást, továbbá olyan szolgáltatásokat, amelyek a hallgatók beilleszkedését, egészséges életvitelét és egészségügyi ellátását szolgálják; az alkalmazásában lévő közalkalmazottakkal kapcsolatos feladatok végzése a vonatkozó jogszabályok szerint; az intézmény infrastruktúrájának fenntartásával és folyamatos fejlesztésével kapcsolatos feladatok, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartájában foglaltak figyelembevételével az anyanyelvi és idegennyelvi ismeretek fejlesztése, a szaknyelvi ismeretek kialakítása, közreműködés a tudásalapú társadalom számítástechnikai és informatikai kultúrájának fejlesztésében.
2.
A Kar jogosult alaptevékenységén kívül költségtérítéses szolgáltatásként, illetve kiegészítő tevékenységként – alapfeladatai ellátásának sérelme nélkül – külső megbízók, megrendelők részére oktatási, kutatási, fejlesztő, szaktanácsadó, szolgáltató és egyéb feladatok ellátására.
3.
A Kar feladatait az oktatók, tudományos kutatók, más foglalkoztatottak és a hallgatók együttműködésével látja el. 4. § A Kar által folytatott képzés
1.
A képzés nyelve magyar, azonban a képzés a közgazdaságtudomány szakterületén elfogadott idegen nyelven is folyhat.
2.
A Kar az oktató tevékenységén belül: a) egyetemi alapképzést (kifutó rendszerben) b) alapképzést c) mesterképzést d) szakirányú továbbképzést e) doktorképzést f) felsőfokú szakképzést (kifutó rendszerben) g) felsőoktatási szakképzést h) felnőttképzést i) különböző keretek között folyó továbbképzést folytat nappali, esti, levelező, távoktatás tagozaton, kihelyezett képzési helyszíneken is.
3.
A Kar költségtérítéses szolgáltatásként alapfeladatai ellátásának sérelme nélkül külső megbízók, megrendelők számára oktatási feladatokat láthat el. A Kar – az iskolarendszeren kívüli oktatás szabályai szerint – felső- és középfokú tanfolyami képzést, továbbképzést, átképzést is folytathat, s ennek megfelelő bizonyítványt adhat ki.
4.
5
5.
A Kar az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott felsőfokú szakképzést a képzési profiljának megfelelő szakterületeken, a felsőoktatási törvényben előírt akkreditáció alapján folytathat.
6.
A Kar a székhelyen kívül (beleértve a határon túli képzést) is folytathat képzést kihelyezett tagozat formájában, a megfelelő jogszabályi feltételek megléte esetén.
7.
A Karon csak a Kar Tanácsának jóváhagyásával indítható és folytatható bármilyen jellegű képzés, oktatás, melyek meghirdetését és lebonyolítását a Kar vagy bármely intézete végezheti. A jóváhagyás előtt előzetesen a Kari Tanács ügyrendjének megfelelően szükséges szakmai (oktatási és költségvetési) anyag benyújtása. Külső résztvevő esetén együttműködési szerződés tervezet is kötelező melléklete a szakmai anyagnak. Bármilyen képzéssel kapcsolatos megállapodás, szerződés csak a Kari Tanács jóváhagyása után köthető. Az ennek ellentmondó szerződések, megállapodások semmisnek tekintendők a Karra nézve nem kötelező érvényűek. A kari vagy karhoz tartozó szervezeti egység karra vonatkozó kötelezettségeket is tartalmazó szerződéseit a Kari Tanácsnak kell jóváhagynia, de mindegyikhez jogi ellenjegyzés kell, és egy aláírt példányt el kell juttatni a Rektori Hivatalba
5. § A Kar által alapított kitüntetések 1.
A Kari Tanács adományozhatja a „Széchenyi István emlékérem” kitüntetést, mely évente egy alkalommal kerül átadásra. A kitüntetést kaphatják: A közgazdasági tudományban hazai vagy nemzetközi elismerést kiváltó tudományos eredményeket elért bel- és külföldi egyetemi oktatók, kutatók és gyakorlati szakemberek, kizárólag kiemelkedő tudományos és oktatási tevékenységük, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar oktatási tevékenységének jelentős fejlesztése alapján.
2.
A Kari Tanács adományozhatja az „Kiváló hallgató emlékérem” kitüntetést, mely évente egy alkalommal kerül átadásra. A kitüntetést kaphatják: A hazai vagy nemzetközi szinten kiváló tudományos vagy közéleti eredményeket elért hallgatók.
1.
A Kari Tanács a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben, a Hallgatói Önkormányzat előterjesztése alapján adományozhatja az „Oktató a Hallgatókért” kitüntetést, mely évente egy alkalommal, egy személynek kerül átadásra, ünnepélyes keretek között a tavaszi szemeszter Diplomaosztó Nyilvános Kari Tanácsülésén. A kitüntetést kaphatja: a Kar azon oktatója, aki az elmúlt években jelentős munkát végzett a Kar hallgatóinak érdekében. Az oktatói, közéleti munkáért, mintaértékűként értékelt oktatói magatartás elismeréséül. A kitüntetésre a Kar bármely oktatóját jelölni lehet. A jelölés nyilvános, mely során a Kar bármely hallgatója jelölést tehet. A kitüntetett jelölt kiválasztása a Hallgatói Önkormányzat Kari Küldöttgyűlése által kerül megszavazásra, minden év áprilisában. A kitüntetés formája: Adományozó oklevél.
2.
A Kari Tanács a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben, a Hallgatói Önkormányzat előterjesztése alapján adományozhatja a „Dolgozó a Hallgatókért” kitüntetést, mely évente egy alkalommal, egy személynek kerül átadásra, ünnepélyes keretek között a tavaszi szemeszter Diplomaosztó Nyilvános Kari Tanácsülésén. 6
A kitüntetést kaphatja: a Kar azon dolgozója, aki az elmúlt években jelentős munkát végzett a Kar hallgatóinak érdekében. A dolgozói, közéleti munkáért, mintaértékűként értékelt dolgozói magatartás elismeréséül. A kitüntetésre a Kar bármely dolgozóját jelölni lehet. A jelölés nyilvános, mely során a Kar bármely hallgatója jelölést tehet. A kitüntetett jelölt kiválasztása a Hallgatói Önkormányzat Kari Küldöttgyűlése által kerül megszavazásra, minden év áprilisában. A kitüntetés formája: Adományozó oklevél. 3.
A Kari Tanács a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben, a Hallgatói Önkormányzat előterjesztése alapján adományozhatja az „Hallgató a Hallgatókért” kitüntetést, mely évente egy alkalommal, egy személynek kerül átadásra, ünnepélyes keretek között a tavaszi szemeszter Diplomaosztó Nyilvános Kari Tanácsülésén. A kitüntetést kaphatja: a Kar azon hallgatója, aki az elmúlt években jelentős munkát végzett a Kar hallgatóinak érdekében. A hallgatói, közéleti munkáért, mintaértékűként értékelt hallgatói magatartás elismeréséül. A kitüntetésre a Kar bármely hallgatóját jelölni lehet. A jelölés nyilvános, mely során a Kar bármely hallgatója jelölést tehet. A kitüntetett jelölt kiválasztása a Hallgatói Önkormányzat Kari Küldöttgyűlése által kerül megszavazásra, minden év áprilisában. A kitüntetés formája: Adományozó oklevél. 6. §1 A Kar szervezeti felépítése Hallgatói önkormányzat
Kari Tanács DÉKÁN
Dékáni Hivatal
Oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes2
Doktori Iskola
Nemzetközi, innovációs és pályázati ügyekért felelős dékánhelyettes3
Közgazdaságtani és Társadalomtudományi Intézet
Pénzügyi és Számviteli Intézet
Innovatív Stratégiák Intézet
Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet
Vállalatgazdasági Intézet
Vezetés-szervezési és Marketing Intézet
1.
A Kar önálló oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységekre, valamint önálló funkcionális szervezeti egységre tagolódik.
2.
A Kar oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységei: – Közgazdaságtani és Társadalomtudományi Intézet – Pénzügyi és Számviteli Intézet – Innovatív Stratégiák Intézet – Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet – Vállalatgazdasági Intézet – Vezetés-szervezési és Marketing Intézet Az Innovatív Stratégiák Intézet elsősorban tudományos kutatási szervezeti egység, a többi elsősorban oktatási szervezeti egység.
3.
A Kar funkcionális szervezeti egysége:
1 2
3
Módosítva a Kari Tanács 53/2011. (06. 15.) sz., valamint a Szenátus 121/2011. (VII. 14.) sz. határozatával Módosítva a Kari Tanács 28/2013. (05. 13.) sz., valamint a Szenátus 96/2013. (V. 15.) sz. határozatával. Módosítva a Kari Tanács 34/2013. (05. 29.) sz. határozatával valamint a Szenátus 117/2013. (VI. 27.) sz. határozatával.
7
–
Dékáni Hivatal
4.
Az oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes feladat- és jogköre:4 − a kar oktatási tevékenységének fejlesztésére és korszerűsítésére vonatkozó koncepciók kidolgozása és végrehajtásának szervezése, − kapcsolattartás a HÖK-kel, az egyetem Központi Könyvtárral, az Idegen Nyelvi Központtal, az Informatikai Központtal, − az oktatásszervezéssel kapcsolatos feladatok felügyelete, ellenőrzése, − a kar akkreditációs munkájának összehangolása, különös tekintettel az indítandó új szakokra, − a Kari Tanács mellett működő Oktatási és Kreditátviteli Bizottság és Tanulmányi Bizottság munkájának irányítása, − a szakok (alapképzés, mesterképzés, felsőoktatási szakképzés, szakirányú továbbképzés) oktatásának összehangolása, felügyelete, − az oktatással összefüggő Kari Tanács ülések napirendjének előkészítése, − a társkarokkal történő oktatási kapcsolatok felügyelete, − a hallgatói szolgáltatások fejlesztésének kidolgozása, a Hallgatói Szolgáltatói Központ megalakítása, és működésének felügyelete.
5.
A nemzetközi, innovációs és pályázati ügyekért felelős dékánhelyettes feladat- és jogköre5: − nemzetközi kapcsolatok ápolása és kiépítése − nemzetközi képzési hálózat kialakítása − a kari tudományos-képzési feladatok innovációjának támogatása − a hallgatói-oktatói-dolgozói mobilitás elősegítése − a vállalati kapcsolatok fejlesztése − a kar pályázati tevékenységének irányítása, fejlesztése, ellenőrzése 7. § A Kari Tanács összetétele, mandátuma (NYME SZMSZ 35. §)
1. 2.
A Kari Tanács szavazati jogú tagjainak száma 19 fő. A Kari Tanácsnak tisztsége alapján tagja (1 fő)6 – a dékán, aki egyben a Tanács elnöke
4
Beillesztve a Kari Tanács 28/2013. (05. 13.) sz., valamint a Szenátus 96/2013. (V. 15.) sz. határozatával. Beillesztve a Kari Tanács 34/2013. (05. 29.) sz., valamint a Szenátus 117/2013. (VI. 27.) sz. határozatával. Eredeti szöveg: A gazdasági dékánhelyettes feladat- és jogköre: − a kar költségvetési tervezetének előkészítése és végrehajtásának nyomon követése, − a kar pénzügyi stratégiájának előkészítése, érvényesítése és képviselete, − likviditás menedzseléssel járó rövidtávú és stratégiai céljának érvényre juttatása, − a kar képviselete gazdálkodással összefüggő témában az egyetemen és külső szervezetek előtt, − a költségtérítéses és államilag finanszírozott képzések és pályázatok gazdasági felügyelete, − pályázati monitoring rendszer felállítása és a pályázati pénzek felhasználásának ellenőrzése, − a gazdálkodást érintő téma esetén a Kari Tanács ülésének előkészítése.
5
1.
2.
6 Eredeti szöveg: A Kari Tanácsnak tisztsége alapján tagja (2fő) – a dékán, aki egyben a Tanács elnöke – a kari HÖK elnöke A Kari Tanácsnak választás alapján tagjai (17fő) – 8 fő az egyetemi tanárok és egyetemi docensek köréből – 4 fő az egyetemi adjunktusok, egyetemi tanársegédek köréből – 1 fő a szakalkalmazottak, az ügyviteli alkalmazottak és fizikai dolgozók köréből – 4 fő a hallgatók és doktoranduszok képviseletében, akiket a HÖK szabályzata alapján választanak meg. A választás jegyzőkönyvi kivonatát a Dékáni Hivatalban a Kari Tanács jegyzőkönyveivel együtt kell őrizni.
8
3.
A Kari Tanácsnak választás alapján tagjai (18 fő) – 12 fő az oktatók köréből, ezen belül a vezetői megbízatással nem rendelkező oktatók képviseletét biztosítani kell – 1 fő az egyéb munkakörben foglalkoztatottak köréből – 4 fő hallgató a Hallgatói Önkormányzat delegálása alapján – 1 fő doktorandusz hallgató a Doktorandusz Önkormányzat delegálása alapján
4.
A Kari Tanács közalkalmazotti státuszban lévő tagjait 4 évre választják, az Egyetem Választási szabályzatában rögzítettek szerint. Ha a megválasztott képviselő helye megüresedik, az új képviselő mandátuma az eredetileg megválasztott mandátummal azonos ideig tart.
5.
A Kari Tanács újjáválasztása utáni első ülésén nyílt szavazással, egyszerű többséggel maga választja meg titkárát.
6.
Kari Tanácsban a dékánt, mint hivatalbóli tagot, a képviseletében megjelenő és írásban megnevezett helyettese szavazati joggal helyettesíti, míg a többi kari tanácstag szavazati joga személyhez kötött.
7.
A dékán Kari Tanács ülésére az egyes napirendi pontok tárgyalásához alkalmanként tanácskozási joggal, a téma előadójának javaslatára, illetve saját kezdeményezésére bárkit meghívhat.
8.
A Kari Tanács munkájában részt vesznek állandó és alkalmankénti meghívottak is. A Közalkalmazotti Tanács képviselőjét a Kari Tanács üléseire mindig meg kell hívni.
9.
A Kari Tanács egyszerű többségű egyetértésével a média képviselője részt vehet a Tanács ülésein.
8. § A Kari Tanács bizottságai 1.
A Kari Tanács saját működésének elősegítésére állandó bizottságokat és munkabizottságokat hoz létre. Az állandó bizottságokat a Kari Tanács saját megbízatásának időtartamára alakítja meg.
2.
A Kari Tanács állandó bizottságai véleményezik a szakterületükre eső előterjesztéseket, előterjesztési javaslatokkal élnek, ellenőrzik a szakterületükre eső határozatok végrehajtását.
3.
A Kari Tanács munkabizottságai adott feladat megoldására létesített időszakos bizottságok, csak véleményezési és előterjesztési joggal rendelkeznek.
4.
A Kari Tanács állandó és munkabizottságaiban – a tagokat és az elnököt dékáni előterjesztés alapján a Kari Tanács választja; – állandó bizottság esetén törekedni kell arra, hogy a tagok közé Kari Tanács tagja is bekerüljön; – a bizottságokban a hallgatókat a HÖK SZMSZ-e szerint delegálják
5.
A bizottságot az egyetemi és egyetemen kívüli szervek előtt az elnök képviseli, illetve megbízásából a titkár. 9
6.
7 8 9 10
A Kari Tanács állandó Bizottságai: − Stratégiai és Fejlesztési Bizottság Elnöke a dékán, 3 tagot a Kari Tanács választ meg, 1 tagot a HÖK delegál. A bizottság a Kari Tanács átfogó javaslattevő, döntés előkészítő és a végrehajtást ellenőrző szervezete. Feladata a kar hosszú-, közép-, rövid távú és programszintű javaslatainak a kidolgozása, a kar működésének és a környezet változásainak folyamatos elemzése és értékelése, s ezek alapján az elfogadott tervek aktualizálásának kezdeményezése. − Minőségbiztosítási Bizottság Elnökét és tagjait a dékán javaslatára a Kari Tanács választja meg, 1 tagot a HÖK delegál. A bizottság feladata a kar minőségbiztosítási rendszerének hatékony működtetése. − Tanulmányi Bizottság Elnöke az oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes7, tagja a Kari Tanács által megválasztott 1 oktató, 2 tagot a HÖK delegál. Szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt. A bizottság a hallgató írásbeli kérelme alapján jár el, a hallgató által kifogásolt, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat rendelkezéseinek megsértésével hozott intézményi döntés, vagy minden egyéb, a tanulmányokkal összefüggő panasz esetében, illetve olyan ügyekben, amelyet a kari és egyetemi szabályzatok a hatáskörébe utalnak. − Kreditátviteli Bizottság Elnöke az oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes8, tagjai a mesterszakok szakfelelősei. A bizottság a hallgatók kreditakkumulációval kapcsolatos ügyeivel, a más intézményekben szerzett kreditek beszámításával kapcsolatos hallgatói kérelmekkel, a helyettesítő és szabadon választható tárgyak elfogadásával, a mesterszakra jelentkező hallgatók kreditelmerési kérelmeivel foglalkozik. − Oktatási Bizottság Elnöke az oktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettes9, a Dékáni Hivatal vezetője, a Kari Tanács által megválasztott 1 oktató, 2 hallgatót a HÖK delegál. A bizottság faladata új szakok indításával kapcsolatos szakmai munka koordinálása, tantervmódosítások- új tantárgyak tematikájának véleményezése, és mindazon feladatok ellátása, amit a kari szabályzatok a hatáskörébe utalnak. − Tudományos Diákköri Tanács (Bizottság) Elnökét és tagjait a dékán javaslatára a Kari Tanács választja meg, 1 tagot a HÖK delegál. A bizottság faladata a hallgatók támogatása az elméleti és gyakorlati kutató munkába való bekapcsolódásba, a kötelező tananyagot meghaladó tudományos igényű önképzés elősegítése, a TDK munka során elért eredmények szakmai nyilvánosságának megteremtése, hasznosításának támogatása. − Gazdasági Bizottság Elnöke a dékán10, tagjait a Kari Tanács választja meg, 1 tagot a HÖK delegál.
Módosítva a Kari Tanács 28/2013. (05. 13.) sz., valamint a Szenátus 96/2013. (V. 15.) sz. határozatával. Módosítva a Kari Tanács 28/2013. (05. 13.) sz., valamint a Szenátus 96/2013. (V. 15.) sz. határozatával. Módosítva a Kari Tanács 28/2013. (05. 13.) sz., valamint a Szenátus 96/2013. (V. 15.) sz. határozatával. Módosítva a Kari Tanács 34/2013. (05. 29.) sz., valamint a Szenátus 117/2013. (VI. 27.) sz. határozatával.
10
7.
8.
A bizottság feladata a karon rendelkezésre álló keretek felosztására vonatkozó javaslattétel, a megvalósulás ellenőrzése, értékelése. − Juttatási és Térítési Bizottság Az Egyetemi SZMSZ Hallgatói követelményrendszer 105.§ szerint. A Kari Tanács bármely tagja tanácskozási joggal részt vehet a tanács állandó- és munkabizottságai ülésein. Az állandó és munkabizottságok az ügyrendjüket és éves munkatervüket – a vonatkozó törvények és szabályzatok szerint – maguk állapítják meg (egyéb szabályozás hiányában –az egyetemi SZMSZ a mértékadó). A Karon működő egyéb szervezeti egységek 9. § Dékáni Hivatal
1.
A dékán mellett a kari igazgatási, tanulmányi, ügyviteli és szervezési, gazdasági jogi és műszaki feladatok ellátására Dékáni Hivatal működik. A Dékáni Hivatal munkáját a dékánnak közvetlenül alárendelt hivatalvezető irányítja.
2.
A dékáni hivatalvezető vezető beosztású egyetemi közalkalmazott, akit a dékán pályázati eljárással vagy anélkül bíz meg és ment fel, a Kari Tanács véleményét kikérve.
3.
A Dékáni Hivatal önálló kari szervezeti egység.
4.
A Dékáni Hivatal feladatai: – a dékán és helyettesei, valamint a Kari Tanács és bizottságai döntési, javaslattételi és véleményezési jogkörébe tartozó ügyek előkészítése, a döntések végrehajtásával összefüggő szervezési, igazgatási munka ellátása; – a Kar irányításával kapcsolatos ügyviteli tevékenység; – a Karra vonatkozó jogszabályok alkalmazásában, a Kari belső utasítások előkészítésében és gondozásában való közreműködés; – a dékán segítése a munkáltatói jogok gyakorlásában, valamint a személyzeti munka ellátásában; – a Kar egyetemi polgárait érintő szociálpolitikai feladatok ellátása; – a Kar irattárainak kezelése; – a döntéshez szükséges információk biztosítása; – a gazdasági ügyek, beszerzések és pénzügyi feladatok operatív lebonyolítása,
5.
A Dékáni Hivatalon belül Tanulmányi Csoport működik.
10.§ Tanulmányi Csoport 1.
A kari tanulmányi feladatok ellátására a Dékáni Hivatalon belül Tanulmányi Csoport működik. A Tanulmányi Csoport munkáját a dékáni hivatalvezetőnek közvetlenül alárendelt tanulmányi koordinátor irányítja.
2.
A Tanulmányi Csoport ellátja különösen: – a Kar felvételi eljárásából adódó igazgatási feladatokat,
11
– – – – – – – –
az oktatás szervezésével kapcsolatos adminisztrációt, statisztikák, nyilvántartások és egyéb dokumentációs anyagok készítését, kezelését; a továbbképzéssel, az emlékdiplomák, kitüntetések adományozásával kapcsolatos adminisztrációt; a hallgatói ösztöndíjak nyilvántartását, kifizetés technikai előkészítését, a hallgatók biztosítási, adó és társadalombiztosítási ügyeinek intézést, hazai és külföldi egyetemeken, főiskolákon való áthallgatással és külföldi gyakorlatokkal kapcsolatos feladatokat, a Karon tanulmányokat folytató külföldi hallgatókkal kapcsolatos ügyintézést, a képzéssel kapcsolatos statisztikai jelentéseket és adatszolgáltatási kötelezettségeket, a diákhitellel kapcsolatos tájékoztatási, hallgatói jogviszony igazolási feladatokat 11.§ Doktori Iskola
1.
A Karon a gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományterületen működik a Széchenyi István Doktori Iskola.
2.
A Doktori Iskola vezetője felelős a Doktori Iskola tudományos színvonaláért és oktatási munkájáért. A doktori iskola vezetőjét az EDT javaslata és a MAB jóváhagyása után a rektor bízza meg és menti fel.
3.
A doktori iskola vezetőjének munkáját a Doktori Iskola Tanácsa segíti, amelyet a Doktori Iskola törzstagjai választanak egyszerű többséggel, tagjait pedig az EDT bízza meg és menti fel. 12. § Öntevékeny csoport, egyéb szervezet (NYME SZMSZ 56-57. §)
1.
A Karon létrejövő öntevékeny csoportokra és egyéb szervezetek vonatkozásában az Egyetem SZMSZ-ban foglaltak szerint kell eljárni.
2.
A Karon és intézményeiben politikai pártok és szekták nem működhetnek: irodát nem tarthatnak fenn, gyűlést nem rendezhetnek.
3.
A szakmai, tudományos, kulturális, sport, egészségügyi, szociális, a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló és egyéb hasonló célú nemzetközi vagy országos egyesületek és helyi tagozatai, a dékán engedélyével a működésükre vonatkozó ügyrend szerint tevékenykedhetnek. (Például: Közgazdászklub, hallgatói öntevékeny szervezetek)
4.
A dékáni engedély kérelméhez csatolni kell a működésre vonatkozó szabályokat, a működés céljait, a szervezet vezetőinek nevét, az időpontokat.
5.
A Kari egyesületek, öntevékeny csoportok működését be kell jelenteni a dékánnak (vagy az általa megbízott személynek). A bejelentéshez csatolni kell a működési szabályzatot (ügyrendet) és a szerveződés vezetőinek névsorát. A bejelentést a tudomásulvétellel egyidőben nyilvántartásba kell venni, erről a bejelentőt írásban értesíteni kell.
12
6.
A szerveződés tudomásulvételét, illetve a bejegyzést a dékán köteles megtagadni, ha a szerveződés ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányával vagy az Egyetem SZMSZével.
7.
A Kar illetve intézetei oktatási, szakmai és tudományos tevékenységük támogatására tudományos tanácsadó testületeket hozhatnak létre.11 a) A tudományos tanácsadó testület tagjai az adott szakterület kiváló képviselői, megbecsült szakemberei. A tudományos tanácsadó testület legalább három főből áll. b)
A Kar mellett működő testület tagjait a dékán, az intézet mellett működő testület tagjait az illetékes intézet igazgatója kéri fel és látja el megbízólevéllel. A testület tagjainak megbízatása határozatlan időre szól. A tudományos tanácsadó testület megalakulását a soron következő Kari Tanács ülésén be kell jelenteni.
c)
A tudományos tanácsadó testület tagja magyar és nem magyar állampolgár is lehet. Nem lehet a tanácsadó testület tagja az, aki a karral közalkalmazotti jogviszonyban áll. A testület tagjai feladataikat tiszteletbeli megbízatásként látják el, de a testületi tagságtól eltérő feladatvállalásukért költségtérítésben részesülhetnek. A tudományos tanácsadó testület saját tagjai közül, a dékán/intézetigazgató javaslatát mérlegelve, elnököt választ.
d)
A testület javaslatai kiterjedhetnek a kutatómunkára, az oktatási és szakmai projektekre, kapcsolatok létesítésére, konferenciák szervezésére, szakmai tanulmányi versenyek meghirdetésére-szervezésére, az oktató- és kutatómunka színvonalának javítására.
e)
A tudományos tanácsadó testület működéséhez térítésmentesen használhatja a Kar infrastruktúráját. Javaslatai előkészítéséhez - a dékán/intézetigazgató engedélye alapján - információt kérhet.
f)
A testület évente legalább egyszer ülést tart. Üléseit informatikai eszközök segítségével is megtarthatja (videokonferencia, elektronikus levelezés a javaslatokhoz.) A testület üléseit az elnök hívja össze. Az ülésről jegyzőkönyvet kell vezetni, és azt az illetékes kar/intézet irattárában el kell helyezni. Az ülések állandó meghívottja a dékán/intézetigazgató. A testület akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagjainak legalább 60%-a jelen van (vagy csatlakozott a videokonferenciához). A testület minden javaslatát nyílt szavazással, a jelenlévők többségi szavazati arányával hozza.
g)
A testület rendelkezhet költségkerettel. A költségkeret származhat külső (pl. alapítványi, stb.), vagy a Kar által jóváhagyott forrásból. A költségkeret felhasználásáról a testület többségi határozattal dönt. 13. § Záró rendelkezések
1.
11
A Kar ügyrendje a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és a Nyugatmagyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. A 7. pontot a Kari Tanács a 69/2011. (08. 29.) számú határozatával iktatta be.
13
2.
Az ügyrend hatálya kiterjed a Kar valamennyi polgárára, továbbá a Karon munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottakra, valamint a Kar valamennyi szervezeti egységére.
3.
A dékán gondoskodik arról, hogy a Kar ügyrendjét az oktatók, alkalmazottak és hallgatók megismerhessék, ezért az ügyrendet a Kar szervezeti egységeiben valamint a Dékáni Hivatalban és a Kari HÖK-nél mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.
4.
A Kar ügyrendjét a Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanács a 49/2010. (05. 12.) számú határozatával, a Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa a 146/2010. (V. 20.) számú határozatával fogadta el.
5.
Az ügyrendet a Kari Tanács az 53/2011. (06. 15.) számú, a Szenátus a 121/2011. (VII. 14.) sz. határozatával módosította. A módosított részek az elfogadás napján lépnek hatályba.
6.
Az ügyrendet a Kari Tanács a 69/2011. (08. 09.) sz. határozatával, a Szenátus a 154/2011. (X. 13.) sz. határozatával módosította. A módosított részek az elfogadás napján lépnek hatályba.
7.
Az ügyrendet a Kari Tanács a 65/2012. (12. 05.) sz. határozatával, a Szenátus a 249/2012. (XII. 12.) sz. határozatával módosította. A módosított részek az elfogadás napján lépnek hatályba.
8.
Az ügyrendet Kari Tanács a 28/2013. (05. 13.) számú határozatával és a Szenátus a 96/2013. (V. 15.) számú határozatával módosította. A módosított részek 2013. július 1. napján lépnek hatályba.
9.
Az ügyrendet Kari Tanács a 34/2013. (05. 29.) számú határozatával és a Szenátus a 117/2013. (VI. 27.) számú határozatával módosította. A módosított részek 2013. július 1. napján lépnek hatályba.
Sopron, 2013. június 27.
___________________ Prof. Dr. Faragó Sándor a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora
___________________ Prof. Dr. Székely Csaba a Közgazdaságtudományi Kar dékánja
P. H.
P. H.
14
Gazdálkodási és menedzsment FV
1
Tárgynév Jogi alapismeretek Vállalati gazdaságtan Informatika Matematika I. Mikroökonómia Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra) Kötelezően választható tárgy
Kredit
Óra
E
GY
2 4 2 4 4 2 4 2
2 2 0 2 2 2 0 0
0
2
0
30 3 3 4 2 4 4 4 3 0 3 0 0 0
26 2 2 3 2 2 3 3 2 0 2 2 2 2
10 2 0 2 0 2 1 2 2 0 0 0 0 0
16 0 2 1 2 0 2 1 0 4 2 2 2 2
5k, 2f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy aláírás aláírás aláírás
30 4 5 6 4 5 3 0
27 2 4 4 3 3 2 0
11 2 2 2 1 2 2 0
20 0 2 2 2 1 0 4
6k, 3f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium aláírás
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Összesen: Menedzsment Marketing Pénzügytan Üzleti informatika Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra) Választható tárgy Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
Számonkérés kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy 2 aláírás aláírás aláírás aláírás
4 6 3 5 6 3 0 3
0 2 2 2 2 0 4 2
2
Összesen: Vezetés és szervezés Számvitel I. Vállalati pénzügyek Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
Választható tárgy Felzárkóztató
3 0 0
2 2 2
0 0 0
30 4 4 3 5 5 3 3 3
24 3 3 2 3 3 2 2 2
11 1 1 2 2 1 2 1 2
17 2 2 0 1 2 0 1 0
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
Összesen:
30 2 4 3 3 3
20 2 2 2 2 2
12 0 0 2 0 1
8 2 2 0 2 1
6k, 2f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
Szakirány
15
10
4
Összesen:
30 3 2 3 2 3 2 15 0
20 2 2 2 2 2 2 8 0
7 0 1 0 2 2 1 6 0
13 2 1 2 0 0 1 2 0
3k, 5f félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
30 30 210
20
12
8
6k, 3f
137
63
82
30k, 18f
5 5 5 5 5 5 30
3 3 4 3 3 2 18
1 1 2 2 2 0 8
2 2 2 1 1 2 10
félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
2 félévközi jegy 2 aláírás 2 aláírás
3
Összesen:
4
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Adózási ismeretek Logisztika Szaknyelvi szakmai tárgy III.
5
6
Üzleti tervezés Gazdasági elemzés Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Tevékenységmenedzsment
Üzleti kommunikáció Stratégiai tervezés Kontrolling Üzleti etika Döntéselmélet Kereskedelemgazdaságtan Szakirány Diploma Összesen:
7
5
6
Szakmai gyakorlat Mindösszesen Vállalati menedzsment modul SZ_V Logisztikai folyamatok elemzése SZ_V Projektmenedzsment SZ_V Vállalati erőforrás gazdálkodás SZ_V Kisvállalkozások gazdaságtana SZ_V Teljesítményértékelés és fejlesztés SZ_V Üzleti szimuláció és esettanulmányok
2. félév
Modul összesen:
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet
6 koll. (1), félévk. (2)
3. félév
Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
dási és menedzsment Előkövetelmény
Matematika I.
Mikroökonómia
Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
Gazdálkodási és menedzsment FV 1
Tárgynév Jogi alapismeretek Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek
Kredit Óra E GY Számonkérés 2 2 2 0 kollokvium 3 4 2 2 kollokvium 3 2 0 2 félévközi jegy
Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Pályázatírás
Összesen: Menedzsment ismeretek Marketing alapjai Pénzügyi alapismeretek Üzleti informatika
2
Munkaerőpiaci ismeretek Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti szimuláció és esettanulmányok Marketingmenedzsment Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok
Összesen:
Vállalati pénzügyek
3 3 2 5 4 5
2 2 2 4 2 2
0 1 0 2 2 0
2 1 2 2 0 2
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
30 3 3 2 4
22 2 2 3 2
9 1 0 2 0
13 1 2 1 2
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
3 2 2 5 4 2
2 3 2 2 3 2
2 0 0 0 3 0
0 3 2 2 0 2
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
30
23
8
15
6
4
4
0 kollokvium
3
3
Értékesítési technikák Menedzsment esettanulmányok Stratégiai tervezés elméleti alapjai Vállalati erőforrások Projektmenedzsment szakirány Projektmenedzsment alapjai Projektfinanszírozás alapjai Üzleti tervezés Kis-és középvállalkozási szakirány Kisvállalkozások gazdaságtana Üzleti tervezés Marketingkommunikáció
5 3 5 4
3 2 2 4
3 2 2 4
0 0 0 0
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium
3 2 2
3 2 2
3 1 0
0 kollokvium 1 félévközi jegy 2 félévközi jegy
2 2 3
2 2 3
1 0 3
1 félévközi jegy 2 félévközi jegy 0 kollokvium
3 Szakmai gyakorlat
37 30
29 23
6 félévközi jegy
2. félév
Összesen: 4
3. félév
Kereskedelem és marketing FV 1
Tárgynév Jogi alapismeretek Vállalati gazdaságtan Informatika Matematika I. Mikroökonómia Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra) Kötelezően választható tárgy
Kredit
Óra
E
GY
2 4 2 4 4 2 4 2
2 2 0 2 2 2 0 0
0
2
0
30 3 3 4 2 4 4 4 3 0 3 0 0 0
26 2 2 3 2 2 3 3 2 0 2 2 2 2
10 2 0 2 0 2 1 2 2 0 0 0 0 0
16 0 2 1 2 0 2 1 0 4 2 2 2 2
5k, 2f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy aláírás aláírás aláírás
30 4 5 6 4 5 3 0
27 2 4 4 3 3 2 0
11 2 2 2 1 2 2 0
20 0 2 2 2 1 0 4
6k, 3f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium aláírás
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Összesen: Menedzsment Marketing Pénzügytan Üzleti informatika Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra) Választható tárgy Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
Számonkérés kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy 2 aláírás aláírás aláírás aláírás
4 6 3 5 6 3 0 3
0 2 2 2 2 0 4 2
2
Összesen: Vezetés és szervezés Számvitel I. Vállalati pénzügyek Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
Választható tárgy Felzárkóztató
3 0 0
2 2 2
0 0 0
30 4 4 3 5 5 3 3 3
24 3 3 2 3 3 2 2 2
11 1 1 2 2 1 2 1 2
17 2 2 0 1 2 0 1 0
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
Üzleti tervezés Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Szolgáltatásmarketing
30 2 4 3 3 3
20 2 2 2 2 2
12 0 0 2 0 1
8 2 2 0 2 1
6k, 2f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
Szakirány
15
10
4
30 3 2 2 3 3 2 15 0
20 2 2 2 2 2 2 8 0
7 0 1 2 2 0 1 6 0
13 2 1 0 0 2 1 2 0
4k, 4f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
30 30 210
20
12
8
6k, 3f
137
63
82
31k, 17f
5 5 5 3 6 6 30
3 3 4 2 2 4 18
1 1 2 2 2 2 10
2 2 2 0 0 2 8
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
2 félévközi jegy 2 aláírás 2 aláírás
3 Összesen: 4
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Marketingkommunikáció Logisztika Szaknyelvi szakmai tárgy III. Összesen:
5
Összesen: 6
Üzleti kommunikáció Stratégiai tervezés Vállalatirányítás Médiagazdaságtan Nemzetközi marketing Kereskedelemgazdaságtan Szakirány Diploma Összesen:
7
5
6
Szakmai gyakorlat Mindösszesen Marketing modul SZ_M Értékesítési technikák SZ_M Fogyasztói magatartás SZ_M Marketingkutatás SZ_M Kereskedelmi jog SZ_M Kereskedelmi marketing SZ_M Marketingtervezés
2. félév
Modul összesen:
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet
6 koll. (2), félévk. (1)
3. félév
Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
Kereskedelem és marketing Előkövetelmény
FV Tárgynév 1 Jogi alapismeretek Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek
Kredit Óra E GY 2 2 2 0 3 4 2 2 3 2 0 2
3 3 2 5 4 5
Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Fogyasztói magatartás
Összesen: Menedzsment ismeretek Marketing alapjai Pénzügyi alapismeretek
30 3 3 2
2 2 2 4 2 2
0 1 0 2 2 1
2 1 2 2 0 1
22 10 2 1 2 0 3 2
12 1 2 1
Matematika I.
Munkaerőpiaci ismeretek Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés
3 2 2
2 3 2
2 0 0
0 3 2
Marketingmenedzsment Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Marketingkommunikáció szakirány Médiagazdaságtan Marketingkommunikáció Kereskedelmi logisztika szakirány Kereskedelmi marketing Logisztikai alapismeretek
4 2
3 2
3 0
0 2
4 5
2 2
2 0
0 2
5 4
2 2
2 0
0 2
27 12
15
Összesen:
Vállalati pénzügyek Mikroökonómia
39
6
4
4
0
Értékesítési technikák Menedzsment esettanulmányok Stratégiai tervezés elméleti alapjai Üzleti tervezés Marketingkommunikáció szakirány Marketingkutatás Marketingtervezés Kereskedelmi logisztika szakirány Árutan Marketingkutatás Nemzetközi marketing
Összesen: Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
Szakmai gyakorlat 2
Összesen:
3 3 5 2
3 2 2 2
3 2 2 2
0 0 0 0
6 5
4 4
0 0
4 4
3 6 2
2 4 2
0 0 0
2 4 2
29 13
16
41 30 30
ng
Turizmus-vendéglátás Számonkérés kollokvium kollokvium félévközi jegy
FV Tárgynév 1 Jogi alapismeretek Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
Kredit Óra E GY 2 2 2 0 3 2 0 2
3 3 2 5 3 3
Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Számvitel alapjai Statisztika I. Bevezetés a turizmusba Turizmus szakirány Idegenforgalmi földrajz (Magyarország) Művelődéstörténet alapjai Összesen:
3 3 30 3 3 2
2 2 2 4 2 2
0 1 0 2 0 2
2 1 2 2 2 0
3 1 2 2 23 10 2 1 2 0 3 2
2 0 13 1 2 1
kollokvium félévközi jegy kollokvium
Menedzsment ismeretek Marketing alapjai Pénzügyi alapismeretek
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy
Munkaerőpiaci ismeretek Vállalkozások működtetése
3 2
2 3
2 0
0 3
Protokoll és etikett
2
2
0
2
Gasztronómiai alapismeretek
3
2
2
0
Turizmus szakirány Idegenforgalmi földrajz (nemzetközi) Falusi-városi turizmus Szabadidő elmélet és intézményrendszer
4 4 4
2 2 2
2 2 2
0 0 0
22 13
9
kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
2
Összesen:
kollokvium
30
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
Prezentáció és íráskészségfejlesztés Adók és támogatások Szállodai alapismeretek Turizmus-vendéglátó marketing Rendezvényszervezés alapjai Értékesítési ismeretek Turizmus szakirány Utazásszervezés és értékesítés Turisztikai térségszervezési alapismeretek Desztinációs marketing
félévközi jegy félévközi jegy
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
2 3 4 4 4 3
2 2 2 3 2 2
0 2 1 1 1 2
2 0 1 2 1 0
3 4 3
2 3 2
0 2 1
2 1 1
20 10
10
3 Összesen: 4
Szakmai gyakorlat Összesen:
30 30 30
Turizmus-vendéglátás Számonkérés kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy
kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
2. félév
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
3. félév
Nemzetközi gazdálkodási FV 1
Tárgynév Jogi alapismeretek Vállalati gazdaságtan Informatika Matematika I. Mikroökonómia Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra) Kötelezően választható tárgy
Kredit 4 6 3 5 6 3 0 3
Óra
E
GY
Számonkérés kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy 2 aláírás aláírás aláírás aláírás
2 4 2 4 4 2 4 2
2 2 0 2 2 2 0 0
0
2
0
Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra) Választható tárgy Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
30 3 3 4 2 4 4 4 3 0 3 0 0 0
26 2 2 3 2 2 3 3 2 0 2 2 2 2
10 2 0 2 0 2 1 2 2 0 0 0 0 0
16 0 2 1 2 0 2 1 0 4 2 2 2 2
5k, 2f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy aláírás aláírás aláírás
Összesen:
30
27
11
20
6k, 3f
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 6 4 5 3 0
4 4 3 3 2 0
2 2 1 2 2 0
2 2 2 1 0 4
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Összesen: Menedzsment Marketing Pénzügytan Üzleti informatika Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia
0 2 2 2 2 0 4 2
2
Számvitel I. Vállalati pénzügyek Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium aláírás
Választható tárgy Felzárkóztató
3 0 0 4
2 2 2 2
0 0 0 2
2 2 2 0
félévközi jegy aláírás aláírás kollokvium
30 4 4 3 5 3 2 3 6
18 3 3 2 3 2 2 2 4
9 1 1 2 2 0 0 1 4
9 2 2 0 1 2 2 1 0
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium (2)
Összesen:
30 2 4 3 2 2 2 15
21 2 2 2 2 2 2 10
11 0 0 2 2 2 0 4
10 2 2 0 0 0 2 6
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy koll. (2), félévk. (3)
Összesen:
30 3 3 3 3 3
22 2 2 2 2 2
10 0 2 2 0 0
12 2 0 0 2 2
5k, 6f félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy
Szakirány
15 0
8 0
6 0
Összesen:
30 30 210
18
10
8
4k, 5f
132
61
75
30k, 22f
4 3 3 3 2 4 4 4 3 30
2 3 2 2 1 2 2 2 2 18
1 1 2 0 0 2 2 2 0 10
1 2 0 2 1 0 0 0 2 8
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat Külgazdasági politika
3 Összesen: 4
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Interkulturális menedzsment Nemzetközi kereskedelem Logisztika Szaknyelvi szakmai tárgy III. (2)
5
Üzleti tervezés Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi pénzügyek Világgazdaságtan Nemzetközi szállítmányozás Szakirány
6
Nemzetközi tárgyalástan Külgazdaságtan Regionális- és várospolitika Projektmenedzsment Helyi gazdaságfejlesztés
Diploma
7
5
2. félév
6
Szakmai gyakorlat Mindösszesen Nemzetközi tanulmányok modul Érdekérvényesítés és lobby az EU-ban Európa gazdasága Európai politikai és gazdasági integráció Pályázatírás Szakszeminárium (kutatómunka) Fenntartható fejlődés Vidékfejlesztés Turizmusfejlesztés és településmarketing Szakszeminárium (terepgyakorlat, tanulmányút) Modul összesen: Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet
2 koll. (2), félévk. (2) 0 aláírás
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy
3. félév
Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Nemzetközi tanulmányok modul ( 2014/15-tól) FV Tárgynév 5 Nemzetközi intézmények Európa gazdasága Nemzetközi jog Pályázatírás Szakszeminárium (kutatómunka) Összesen: 6 Fenntartható fejlődés Civilizációk és kultúrák Közösségi politikák Szakszeminárium (terepgyakorlat, tanulmányút) Összesen: Nemzetközi üzleti tanulmányok modul (angolul) FV Tárgynév 5 Nemezetközi gazdasági folyamatok elemzése Nemzetközi vállalatgazdaságtan Nemzetközi pénzügyi piacok Nemzetközi marketing Összesen: 6 Összehasonlító nemzetközi gazdaságpolitika Nemzetközi vállalati stratégiák Közösségi jog Kontrolling Összesen: Nemzetközi üzleti tanulmányok modul (németül) FV Tárgynév 5 Stratégiai menedzsment Értékteremtı folyamatok menedzsmentje Kontrolling Összesen: 6 Minőségmenedzsment Számvitel elemzés Vállalkozói tréning Marketing menedzsment Összesen: Double degree FV Tárgynév 5 World Markets and Globalization Business Planning Foreign Trade Techniques and Transactions International Finances International Transport and Logistics Human Resource Management Specialisation Összesen: 6 International Negotiation Techniques Regional and Urban Policy Foreign Trade Economics Project Management Local Economic Development Thesis seminar Specialisation
Kredit
Óra
3 4 3 3 2 15 4 4 4 3 15 Kredit 4 4 4 3 15 4 4 4 3 15
Óra
Kredit
Óra
5 5 5 15 4 4 3 4 15 Kredit 3 2 3 2 2 3 15 30 3 3 3 3 3 0 15
E 2 3 2 2 1 10 2 2 2 2 8 E
3 3 2 2 10 2 2 2 2 8
2 2 2 2 2 2 10 22 2 2 3 3 2 0 8
1 2 0 2 1 6 0 0 0 2 2 GY
1 1 2 0 4 2 2 2 0 6 E
2 4 4 10 2 2 2 2 8 Óra
GY 1 1 2 0 0 4 2 2 2 0 6
2 2 0 2 6 0 0 0 2 2 GY
2 2 2 6 2 2 0 2 6 E 2 0 0 2 2 2 4 12 0 2 2 2 2 0 6
0 2 2 4 0 0 2 0 2 GY 0 2 2 0 0 0 6 10 2 0 1 1 0 0 2
Számonkérés félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy
Számonkérés félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
Számonkérés kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
Számonkérés colloquium graded upon course work graded upon course work colloquium colloquium graded upon course work
graded upon course work colloquium colloquium graded upon course work colloquium signature
Összesen:
30
20
14
6
özi gazdálkodási Előkövetelmény
Matematika I.
Mikroökonómia
Statisztika I. Számvitel I.
Előkövetelmény
Előkövetelmény
Előkövetelmény
Előkövetelmény
Nemzetközi gazdálkodási FV Tárgynév 1 Jogi alapismeretek Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek
Kredit Óra E GY Számonkérés 2 2 2 0 kollokvium 3 2 2 0 kollokvium 3 2 0 2 félévközi jegy
Gazdaságföldrajz
3
2
2
0 félévközi jegy
Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Logisztikai alapismeretek Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szakszeminárium I. Külgazdasági szakirány Szakszeminárium I.
3 3 2 3
2 2 2 2
0 1 0 1
2 1 2 1
8
4
4
0 félévközi jegy
8
4
4
0 félévközi jegy
24 16 2 1 2 2 3 2
8 1 kollokvium 0 félévközi jegy 1 kollokvium
Összesen: Menedzsment ismeretek Marketing alapjai Pénzügyi alapismeretek
38 3 3 2
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
Munkaerőpiaci ismeretek Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés
3 2 2
2 3 2
2 0 0
0 kollokvium 3 félévközi jegy 2 félévközi jegy
Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok EU ismeretek Magyarország külgazdasági stratégiája Külgazdaságtan alapjai Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szakszeminárium II. Külgazdasági szakirány Szakszeminárium II.
2
2
0
2 félévközi jegy
3 2 3
2 2 2
2 2 2
0 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium
5
2
2
0 félévközi jegy
2 2 26 17
0 félévközi jegy 9
2
Összesen: Számvitel alapjai
5 35 3
4
2
2 kollokvium
Nemzetközi pénzügyi alapismeretek Világgazdaságtan Külkereskedelmi technikák és ügyletek Szaknyelvi szakmai tárgy Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi vállalatgazdaságtan Vámjog és –eljárás Nemzetközi szállítmányozás Logisztikai rendszerek tervezése, logisztikai kontrolling Külgazdasági szakirány Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi szállítmányozás Árutan Külkereskedelem és devizatechnika 3 Kereskedelmi jog Összesen: 4 Szakmai gyakorlat
2 2 3 3
2 2 2 2
2 2 0 2
0 0 2 0
kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
5 3 3 3 3
2 2 2 2 2
2 2 2 2 2
0 0 0 0 0
kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 32 28
0 0 0 0 0 4
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
5 3 3 3 3 47 30
félévközi jegy
1 2 3
1 2
2. félév
3
3. félév
Pénzügy és számvitel FV 1
Tárgynév Jogi alapismeretek Vállalati gazdaságtan Informatika Matematika I. Mikroökonómia Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra) Kötelezően választható tárgy
Kredit 4 6 3 5 6 3 0 3
Óra
E
GY 2 2 0 2 2 2 0 0
0
2
0
30 3 3 4 2 4 4 4 3 0 3 0 0 0
26 2 2 3 2 2 3 3 2 0 2 2 2 2
10 2 0 2 0 2 1 2 2 0 0 0 0 0
16 0 2 1 2 0 2 1 0 4 2 2 2 2
5k, 2f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy aláírás aláírás aláírás
30 4 5 6 4 5 3 0
27 2 4 4 3 3 2 0
11 2 2 2 1 2 2 0
20 0 2 2 2 1 0 4
6k, 3f kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium aláírás
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Összesen: Menedzsment Marketing Pénzügytan Üzleti informatika Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra) Választható tárgy Felzárkóztató F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
Számonkérés kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium aláírás félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy 2 aláírás aláírás aláírás aláírás
2 4 2 4 4 2 4 2
0 2 2 2 2 0 4 2
2
Összesen: Vezetés és szervezés Számvitel I. Vállalati pénzügyek Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
Választható tárgy Felzárkóztató
3 0 0
2 2 2
0 0 0
30 4 4 3 5 5 3 3 3
24 3 3 2 3 3 2 2 2
11 1 1 2 2 3 2 0 2
17 2 2 0 1 0 0 2 0
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
Üzleti tervezés Gazdasági elemzés Értékelemzés Nemzetközi pénzügyek Számvitel III.
30 2 4 4 2 3
20 2 2 2 2 2
13 0 2 2 2 0
7 2 0 0 0 2
6k, 2f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
Szakirány
15
10
4
30 3 3 3 2 2 2 15 0
20 2 2 2 2 2 2 8 0
10 0 0 0 2 2 2 6 0
10 2 2 2 0 0 0 2 0
5k, 3f félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
30 30 210
20
12
8
5k, 4f
137
67
78
31k, 17f
5 5 5 5 5 5 30
4 3 3 3 3 2 18
2 1 1 2 2 2 10
2 2 2 1 1 0 8
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
2 félévközi jegy 2 aláírás 2 aláírás
3 Összesen: 4
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Pénzügyi és biztosítási ismertek Adózási ismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok Szaknyelvi szakmai tárgy III. Összesen:
5
Összesen: 6
Üzleti kommunikáció Beszámolókészítés Kontrolling Vezetői számvitel alapjai Ellenőrzés Banktan Szakirány Diploma Összesen:
7
5
6
Szakmai gyakorlat Mindösszesen Pénzügyi-számviteli modul SZ_P Adózási gyakorlat SZ_P Pénzügyi informatika SZ_P Vállalati pénzügyi tervezés SZ_P Számvitelszervezés SZ_P Vállalati és banki pénzügyek SZ_P Vállalkozásfinanszírozás
2. félév
Modul összesen:
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet
6 koll. (2), félévk. (1)
3. félév
Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
zügy és számvitel Előkövetelmény
Matematika I.
Mikroökonómia
Statisztika I. Számvitel I.
Számvitel II.
Pénzügy és számvitel 1
Tárgynév Jogi alapismeretek Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek
Kredit Óra E GY Számonkérés 2 2 2 0 kollokvium 3 4 2 2 kollokvium 3 2 0 2 félévközi jegy
3 3 2 5 4 5
Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok
Összesen: Menedzsment ismeretek Marketing alapjai Pénzügyi alapismeretek Üzleti informatika
2
30 3 3 2 4
2 2 2 4 2 2
0 1 0 2 2 1
2 1 2 2 0 1
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
22 10 2 1 2 0 3 2 2 1
12 1 2 1 1
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
Munkaerőpiaci ismeretek Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti szimuláció és esettanulmányok
3 2 2 5
2 3 2 2
2 0 0 1
0 3 2 1
Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Pénzügyi számvitel
2
2
0
2 félévközi jegy
4
2
2
0 kollokvium
30
22
9
6
4
4
Összesen:
Vállalati pénzügyek
13
0 kollokvium
Üzleti tervezés Nemzetközi pénzügyi alapismeretek Gazdasági elemzés Pénzintézeti szakirány Biztosítási alapismeretek Vállalkozásfinanszírozási ismeretek Banki ismeretek Vállalkozási szakirány Adózási gyakorlat Vállalati pénzügyi tervezés Pénzügyi informatika
2 2 5
2 2 2
1 2 2
1 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium
5 5 5
4 4 4
3 3 3
1 kollokvium 1 félévközi jegy 1 félévközi jegy
5 5 5
4 4 4
3 3 3
1 félévközi jegy 1 félévközi jegy 1 kollokvium
3 Összesen: Szakmai gyakorlat
45 30
34 27
7
Gazdálkodási és menedzsment FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan
Kötelezően választható tárgy
1
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
Felzárkóztató
2
3
4
5
6
E
GY 0 10 10 10 10 0
Számonkérés
10 25 25 25 10 15
10 15 15 15 0 15
3
15
0
15 félévközi jegy
3 3 3 3
15 15 15 15
0 0 0 0
15 15 15 15
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
0 0 0
15 15 15
0 0 0
15 aláírás 15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
70
55
Szaknyelvi szakmai tárgy I.
4 4 4 4 3 3 2 3
10 20 25 20 10 10 10 10
10 10 15 10 0 10 0 10
0 10 10 10 10 0 10 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
15 15
0 0
15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
65
65
Szaknyelvi szakmai tárgy II.
5 4 5 6 4 3
20 20 25 25 15 10
10 10 15 15 15 10
10 10 10 10 0 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
15
0
Összesen:
30
125
75
50
Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
20 25 10 20 15 10 15 10
10 10 10 10 5 10 10 10
10 15 0 10 10 0 5 0
Összesen:
30
125
75
50
2 4 3 3 3
10 10 10 10 15
0 0 10 0 10
10 10 0 10 5
Szakirány
15
70
35
35 koll. (1), félévk. (2)
Összesen:
30
125
55
70
3 2 3 2 3 2 15 0
10 20 10 10 10 20 45 0
0 10 0 10 10 10 20 0
10 10 10 0 0 10 25 0
30
125
60
65
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Választható tárgy Felzárkóztató
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Adózási ismeretek Logisztika
Üzleti tervezés Gazdasági elemzés Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Tevékenységmenedzsment
Üzleti kommunikáció Stratégiai tervezés Kontrolling Üzleti etika Döntéselmélet Kereskedelemgazdaságtan Szakirány
Összesen: Szakmai gyakorlat
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
210
SZ_V Logisztikai folyamatok elemzése SZ_V Projektmenedzsment SZ_V Vállalati erőforrás gazdálkodás SZ_V Kisvállalkozások gazdaságtana SZ_V Teljesítményértékelés és fejlesztés SZ_V Üzleti szimuláció és esettanulmányok
Modul összesen:
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
Mikroökonómia
15 aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
6k, 2f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
3k, 5f félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
6k, 3f
750 400 355
30k, 18f
Vállalati menedzsment modul
5 6
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
30
Mindösszesen
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Diploma
7
Óra 4 5 6 6 3 3
5 5 5 5 5 5
25 20 25 20 15 10
10 10 15 10 10 0
15 10 10 10 5 10
30
115
55
60
félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
Kereskedelem és marketing FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan
Kötelezően választható tárgy
1
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
Felzárkóztató
2
3
4
5
GY 0 10 10 10 10 0
Számonkérés
10 15 15 15 0 15
3
15
0
15 félévközi jegy
3 3 3 3
15 15 15 15
0 0 0 0
15 15 15 15
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
15
0
15 aláírás
0 0 0
15 15 15
0 0 0
15 aláírás 15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
70
55
Szaknyelvi szakmai tárgy I.
4 4 4 4 3 3 2 3
10 20 25 20 10 10 10 10
10 10 15 10 0 10 0 10
0 10 10 10 10 0 10 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
15 15
0 0
15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
65
60
Szaknyelvi szakmai tárgy II.
5 4 5 6 4 3
20 20 25 25 15 10
10 10 15 15 15 10
10 10 10 10 0 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
15
0
Összesen:
30
125
75
50
Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
20 25 10 20 15 10 15 10
10 10 10 10 5 10 10 10
10 15 0 10 10 0 5 0
Összesen:
30
125
75
50
2 4 3 3 3
10 10 10 10 15
0 0 10 0 10
10 10 0 10 5
15
70
35
35 koll. (2), félévk. (1)
30
125
55
70
3 2 2 3 3 2 15 0
10 20 10 10 10 20 45 0
0 10 10 10 0 10 35 0
10 10 0 0 10 10 10 0
30
125
75
50
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Választható tárgy Felzárkóztató
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Marketingkommunikáció Logisztika
Üzleti tervezés Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Szolgáltatásmarketing
Üzleti kommunikáció Stratégiai tervezés Vállalatirányítás Médiagazdaságtan Nemzetközi marketing Kereskedelemgazdaságtan Szakirány Diploma
Összesen: Szakmai gyakorlat
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
210
SZ_M Értékesítési technikák SZ_M Fogyasztói magatartás SZ_M Marketingkutatás SZ_M Kereskedelmi jog SZ_M Kereskedelmi marketing SZ_M Marketingtervezés
Modul összesen:
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
Mikroökonómia
15 aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
6k, 2f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
4k, 4f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
6k, 3f
750 415 335
31k, 17f
Marketing modul
5 6
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
30
Mindösszesen
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
0
Összesen:
7
E 10 25 25 25 10 15
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Szakirány
6
Óra 4 5 6 6 3 3
5 5 5 3 6 6
25 20 25 10 15 20
15 10 10 10 15 10
10 10 15 0 0 10
30
115
70
45
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
Nemzetközi gazdálkodási FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan
Kötelezően választható tárgy
1
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
Felzárkóztató
2
3
4
5
GY
Számonkérés
10 15 15 15 0 15
0 10 10 10 10 0
3
15
0
15 félévközi jegy
3 3 3 3
15 15 15 15
0 0 0 0
15 15 15 15
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
15
0
15 aláírás
0 0 0
15 15 15
0 0 0
15 aláírás 15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
70
55
Szaknyelvi szakmai tárgy I.
4 4 4 4 3 3 2 3
10 20 25 20 10 10 10 10
10 10 15 10 0 10 0 10
0 10 10 10 10 0 10 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
15 15
0 0
15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
65
60
Szaknyelvi szakmai tárgy II.
5 4 5 6 4 3
20 20 25 25 15 10
10 10 15 15 15 10
10 10 10 10 0 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
15
0
Összesen:
30
125
75
50
Szaknyelvi szakmai tárgy III. (2)
4 4 3 5 3 2 3 6
20 25 10 20 15 10 15 10
10 10 10 10 0 0 10 10
10 15 0 10 15 10 5 0
Összesen:
30
125
60
65
2 4 3 2 2 2 15
10 10 10 10 10 10 70
0 0 10 10 10 0 35
10 10 0 0 0 10 35
30
130
65
65
3 3 3 3 3
15 20 15 15 15
0 20 15 0 0
10 0 0 10 10
Szakirány
15 0
45 0
35 0
10 koll. (2), félévk. (2) 0 aláírás
Összesen:
30
125
70
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Választható tárgy Felzárkóztató
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Külgazdasági politika
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Interkulturális menedzsment Nemzetközi kereskedelem Logisztika
Üzleti tervezés Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi pénzügyek Világgazdaságtan Nemzetközi szállítmányozás Szakirány
Nemzetközi tárgyalástan Külgazdaságtan Regionális- és várospolitika Projektmenedzsment Helyi gazdaságfejlesztés
Szakmai gyakorlat
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
210
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium (2)
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy koll. (2), félévk. (3)
5k, 6f félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy
40
755 405 335
5 6
4 3 3 3 2 4
15 15 15 15 10 10
10 10 15 0 0 10
Vidékfejlesztés
4
15
15
Turizmusfejlesztés és településmarketing Szakszeminárium (terepgyakorlat, tanulmányút)
4 3
10 10
10 0
30
115
70
Modul összesen:
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
Mikroökonómia
15 aláírás
4k, 5f
30k, 22f
Nemzetközi tanulmányok modul Érdekérvényesítés és lobby az EU-ban Európa gazdasága Európai politikai és gazdasági integráció Pályázatírás Szakszeminárium (kutatómunka) Fenntartható fejlődés
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
30
Mindösszesen
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
0
Diploma
7
E 10 25 25 25 10 15
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Összesen:
6
Óra 4 5 6 6 3 3
5 félévközi jegy 5 kollokvium 0 kollokvium 15 félévközi jegy 10 félévközi jegy 0 kollokvium 0 kollokvium 0 félévközi jegy 10 félévközi jegy
45
Statisztika I. Számvitel I.
Pénzügy és számvitel FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan
Kötelezően választható tárgy
1
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
Felzárkóztató
2
3
4
5
GY 0 10 10 10 10 0
Számonkérés
10 15 15 15 0 15
3
15
0
15 félévközi jegy
3 3 3 3
15 15 15 15
0 0 0 0
15 15 15 15
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
15
0
15 aláírás
0 0 0
15 15 15
0 0 0
15 aláírás 15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
70
55
Szaknyelvi szakmai tárgy I.
4 4 4 4 3 3 2 3
10 20 25 20 10 10 10 10
10 10 15 10 0 10 0 10
0 10 10 10 10 0 10 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
15 15
0 0
15 aláírás 15 aláírás
Összesen:
30
125
65
60
Szaknyelvi szakmai tárgy II.
5 4 5 6 4 3
20 20 25 25 15 10
10 10 15 15 15 10
10 10 10 10 0 0
3
10
0
10 félévközi jegy
0
15
0
15 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
15
0
Összesen:
30
125
75
50
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Pénzügyi és biztosítási ismertek Adózási ismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
20 25 10 20 20 10 10 10
10 10 10 10 20 10 0 0
10 15 0 10 0 0 10 10
Összesen:
30
125
70
55
2 4 4 2 3
10 10 10 10 15
0 10 10 10 0
10 0 0 0 15
15
70
35
35 koll. (2), félévk. (1)
30
125
65
60
3 3 3 2 2 2 15 0
10 10 10 20 10 20 45 0
0 0 0 20 10 10 30 0
10 10 10 0 0 10 15 0
30
125
70
55
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Választható tárgy Felzárkóztató
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
Választható tárgy Felzárkóztató
Üzleti tervezés Gazdasági elemzés Értékelemzés Nemzetközi pénzügyek Számvitel III.
Üzleti kommunikáció Beszámolókészítés Kontrolling Vezetői számvitel alapjai Ellenőrzés Banktan Szakirány Diploma
Összesen: Szakmai gyakorlat
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
210
SZ_P Adózási gyakorlat SZ_P Pénzügyi informatika SZ_P Vállalati pénzügyi tervezés SZ_P Számvitelszervezés SZ_P Vállalati és banki pénzügyek SZ_P Vállalkozásfinanszírozás
Modul összesen:
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment
Mikroökonómia
15 aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
750 415 335
5 5 5 5 5 5
20 20 30 15 20 10
10 10 15 10 10 10
10 10 15 5 10 0
30
115
65
50
Statisztika I. Számvitel I.
6k, 2f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
5k, 3f félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
5k, 4f
31k, 17f
Pénzügyi-számviteli modul
5 6
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
30
Mindösszesen
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
0
Összesen:
7
E 10 25 25 25 10 15
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Szakirány
6
Óra
4 5 6 6 3 3
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
Számvitel II.
Gazdálkodási és menedzsment FV
1
Tárgynév
Kredit
5
6
0 2 2 2 2 0 4
Kötelezően választható tárgy
3
2
0
2 félévközi jegy
3 3 3 3
2 2 2 2
0 0 0 0
2 2 2 2
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
0 0 0
2 2 2
0 0 0
2 aláírás 2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
20
10
10
Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra)
4 4 4 4 3 3 2 3 0
2 3 3 3 2 2 2 2 0
2 1 2 2 0 2 0 2 0
0 2 1 1 2 0 2 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
2 2
0 0
2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
21
11
10
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 4 5 6 4 3 0
4 3 3 4 2 2 0
2 1 2 2 2 2 0
2 2 1 2 0 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
2
0
Összesen:
30
20
11
9
Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
3 3 2 3 3 2 2 2
1 1 2 2 1 2 1 2
2 2 0 1 2 0 1 0
Összesen:
8
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Adózási ismeretek Logisztika
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
20
12
2
2
0
2 félévközi jegy
Gazdasági elemzés Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Tevékenységmenedzsment
4 3 3 3
2 2 2 2
0 2 0 1
2 0 2 1
Szakirány
15
10
4
6 koll. (1), félévk. (2)
Összesen:
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
30
20
7
3
2
0
2 félévközi jegy
Stratégiai tervezés
2
2
1
1 kollokvium
3 2 3 2 15 0
2 2 2 2 8 0
0 2 2 1 6 0
2 0 0 1 2 0
30
20
12
8
Szakmai gyakorlat
13
6k, 2f
Üzleti kommunikáció
Összesen:
3k, 5f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
6k, 3f
30
Mindösszesen
210
121
63 58
30k, 18f
SZ_V Logisztikai folyamatok elemzése
5
3
1
2 félévközi jegy
SZ_V Projektmenedzsment
5
3
1
2 félévközi jegy
SZ_V Vállalati erőforrás gazdálkodás
5
4
2
2 kollokvium
SZ_V Kisvállalkozások gazdaságtana
5
3
2
1 kollokvium
SZ_V Teljesítményértékelés és fejlesztés
5
3
2
1 kollokvium
SZ_V Üzleti szimuláció és esettanulmányok
5
2
0
2 félévközi jegy
30
18
8
Vállalati menedzsment modul
5 6
Modul összesen:
Mikroökonómia
2 aláírás
30
Szakirány
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás
Üzleti tervezés
Kontrolling Üzleti etika Döntéselmélet Kereskedelemgazdaságtan
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Diploma
7
Számonkérés
2 2 2 2 0 2 0
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
4
GY
2 4 4 4 2 2 4
Választható tárgy Felzárkóztató
3
E
4 5 6 6 3 3 0
Felzárkóztató
2
Óra
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra)
10
Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Tárgycsoport Kötelező tárgy Kötelezően választható tárgy Választható tárgy Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Szakmai gyakorlat Összesen:
Kredit
Db 132 3 6 9 30 30 210
1 2 3
Kereskedelem és marketing FV
1
Tárgynév
Kredit
5
0 2 2 2 2 0 0
Kötelezően választható tárgy
3
2
0
2 félévközi jegy
3 3 3 3
2 2 2 2
0 0 0 0
2 2 2 2
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
2
0
2 aláírás
0 0 0
2 2 2
0 0 0
2 aláírás 2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
20
10
10
Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra)
4 4 4 4 3 3 2 3 0
2 3 3 3 2 2 2 2 0
2 1 2 2 0 2 0 2 0
0 2 1 1 2 0 2 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
2 2
0 0
2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
21
11
10
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 4 5 6 4 3 0
4 3 3 4 2 2 0
2 1 2 2 2 2 0
2 2 1 2 0 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
2
0
Összesen:
30
20
11
9
Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
3 3 2 3 3 2 2 2
1 1 2 2 1 2 1 2
2 2 0 1 2 0 1 0
Összesen:
8
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Marketingtmenedzsment Marketingkommunikáció Logisztika
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
20
12
2
2
0
2 félévközi jegy
Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Szervezeti magatartás Szolgáltatásmarketing
4 3 3 3
2 2 2 2
0 2 0 1
2 0 2 1
15
10
4
6 koll. (2), félévk. (1)
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
30
20
7
3
2
0
2 félévközi jegy
Stratégiai tervezés
2
2
1
1 kollokvium
2 3 3 2 15 0
2 2 2 2 8 0
2 2 0 1 6 0
0 0 2 1 2 0
30
20
12
8
210
121
63
58
SZ_M Értékesítési technikák
5
3
1
2 kollokvium
SZ_M Fogyasztói magatartás
5
3
1
2 félévközi jegy
SZ_M Marketingkutatás
5
4
2
2 kollokvium
SZ_M Kereskedelmi jog
3
2
2
0 kollokvium
SZ_M Kereskedelmi marketing
6
2
2
0 félévközi jegy
SZ_M Marketingtervezés
6
4
2
2 kollokvium
30
18
10
Szakirány
Összesen: Szakmai gyakorlat
13
6k, 2f
Üzleti kommunikáció
Diploma
4k, 4f kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
6k, 3f
30
Mindösszesen
31k, 17f
Marketing modul
5 6
Modul összesen:
Mikroökonómia
2 aláírás
30
Vállalatirányítás Médiagazdaságtan Nemzetközi marketing Kereskedelemgazdaságtan
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás
Üzleti tervezés
Összesen:
7
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Szakirány
6
Számonkérés
2 2 2 2 0 2 0
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
4
GY
2 4 4 4 2 2 0
Választható tárgy Felzárkóztató
3
E
4 5 6 6 3 3 0
Felzárkóztató
2
Óra
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra)
8
Statisztika I. Számvitel I.
Marketing
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Tárgycsoport Kötelező tárgy Kötelezően választható tárgy Választható tárgy Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Szakmai gyakorlat Összesen:
Kredit 132 3 6 9 30 30 210
Db 1 2 3
Nemzetközi gazdálkodási FV
1
Tárgynév
Kredit
0 2 2 2 2 0 0
Kötelezően választható tárgy
3
2
0
2 félévközi jegy
3 3 3 3
2 2 2 2
0 0 0 0
2 2 2 2
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
2
0
2 aláírás
0 0 0
2 2 2
0 0 0
2 aláírás 2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
20
10
10
Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra)
4 4 4 4 3 3 2 3 0
2 3 3 3 2 2 2 2 0
2 1 2 2 0 2 0 2 0
0 2 1 1 2 0 2 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
2 2
0 0
2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
21
11
10
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 4 5 6 4 3 0
4 3 3 4 2 2 0
2 1 2 2 2 2 0
2 2 1 2 0 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
2
0
Összesen:
30
20
11
9
Szaknyelvi szakmai tárgy III. (2)
4 4 3 5 3 2 3 6
3 3 2 3 2 2 2 4
1 1 2 2 0 0 1 4
2 2 0 1 2 2 1 0
Összesen:
30
21
11
10
2
2
0
2 félévközi jegy
4 3 2 2 2 15
2 2 2 2 2 10
0 2 2 2 0 4
2 0 0 0 2 6
12
Választható tárgy Felzárkóztató
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Interkulturális menedzsment Nemzetközi kereskedelem Logisztika
Külkereskedelmi technikák és ügyletek Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi pénzügyek Világgazdaságtan Nemzetközi szállítmányozás Szakirány
Összesen:
6
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium (2)
6k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy koll. (2), félévk. (3)
22
10
3
2
0
2 félévközi jegy
Külgazdaságtan
3
2
2
0 kollokvium
Regionális- és várospolitika Projektmenedzsment Helyi gazdaságfejlesztés
3 3 3
2 2 2
2 0 0
0 kollokvium 2 félévközi jegy 2 félévközi jegy
Szakirány
15 0
8 0
6 0
2 koll. (2), félévk. (2) 0 aláírás
Összesen:
30
18
10
Mindösszesen
5k, 6f
8
4k, 5f
30
210
122 63 59
30k, 22f
Nemzetközi tanulmányok modul
5 6
Mikroökonómia
2 aláírás
30
Szakmai gyakorlat
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás
Nemzetközi tárgyalástan
Diploma
7
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Üzleti tervezés
5
Számonkérés
2 2 2 2 0 2 0
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Külgazdasági politika
4
GY
2 4 4 4 2 2 0
Választható tárgy Felzárkóztató
3
E
4 5 6 6 3 3 0
Felzárkóztató
2
Óra
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra)
Érdekérvényesítés és lobby az EU-ban
4
2
1
1 félévközi jegy
Európa gazdasága
3
3
1
2 kollokvium
Európai politikai és gazdasági integráció
3
2
2
0 kollokvium
Pályázatírás
3
2
0
2 félévközi jegy
Szakszeminárium (kutatómunka)
2
1
0
1 félévközi jegy
Fenntartható fejlődés
4
2
2
0 kollokvium
Vidékfejlesztés
4
2
2
0 kollokvium
Turizmusfejlesztés és településmarketing
4
2
2
0 félévközi jegy
Statisztika I. Számvitel I.
6 Szakszeminárium (terepgyakorlat, tanulmányút)
Modul összesen:
3
2
0
30
18
10
2 félévközi jegy
8
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Tárgycsoport Kötelező tárgy Kötelezően választható tárgy Választható tárgy Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Szakmai gyakorlat Összesen:
Kredit 129 3 6 12 30 30 210
Db 1 2 4
Nemzetközi tanulmányok modul ( 2014/15-tól) FV
5
Tárgynév
Kredit
6
GY
2 3 2 2 1
1 1 2 0 0
15
10
4
4 4 4 3
2 2 2 2
2 2 2 0
15
8
6
Fenntartható fejlődés Civilizációk és kultúrák Közösségi politikák Szakszeminárium (terepgyakorlat, tanulmányút)
Összesen:
E
3 4 3 3 2
Nemzetközi intézmények Európa gazdasága Nemzetközi jog Pályázatírás Szakszeminárium (kutatómunka)
Összesen:
Óra
Számonkérés
Előkövetelmény
1 félévközi jegy 2 kollokvium 0 kollokvium 2 félévközi jegy 1 félévközi jegy
6 0 kollokvium 0 kollokvium 0 félévközi jegy 2 félévközi jegy
2
Nemzetközi üzleti tanulmányok modul (angolul) FV
Tárgynév
5
Nemezetközi gazdasági folyamatok elemzése Nemzetközi vállalatgazdaságtan Nemzetközi pénzügyi piacok Nemzetközi marketing
6
Összehasonlító nemzetközi gazdaságpolitika Nemzetközi vállalati stratégiák Közösségi jog Kontrolling
Kredit
Összesen:
Összesen:
Óra
E
GY
Számonkérés
4 4 4 3
3 3 2 2
1 1 2 0
2 2 0 2
15
10
4
6
4 4 4 3
2 2 2 2
2 2 2 0
0 0 0 2
15
8
6
2
Előkövetelmény
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
Nemzetközi üzleti tanulmányok modul (németül) FV
5
Tárgynév
Kredit
Stratégiai menedzsment Értékteremtı folyamatok menedzsmentje Kontrolling
Összesen: 6
E
GY
5 5 5
2 4 4
2 2 2
15
10
6
4 4 3 4
2 2 2 2
2 2 0 2
15
8
6
Minőségmenedzsment Számvitel elemzés Vállalkozói tréning Marketing menedzsment
Összesen:
Óra
Számonkérés
Előkövetelmény
0 kollokvium 2 félévközi jegy 2 kollokvium
4 0 kollokvium 0 félévközi jegy 2 félévközi jegy 0 kollokvium
2
Double degree FV
5
Tárgynév
Kredit
World Markets and Globalization Business Planning Foreign Trade Techniques and Transactions International Finances International Transport and Logistics Human Resource Management Specialisation
Összesen:
6
International Negotiation Techniques Regional and Urban Policy Foreign Trade Economics Project Management Local Economic Development Thesis seminar Specialisation
Összesen:
Óra
E
GY
Számonkérés
3 2 3 2 2 3 15
2 2 2 2 2 2 10
2 0 0 2 2 2 4
0 2 2 0 0 0 6
30
22
12
10
3 3 3 3 3 0 15
2 2 3 3 2 0 8
0 2 2 2 2 0 6
2 0 1 1 0 0 2
30
20
14
6
colloquium graded upon course work graded upon course work colloquium colloquium graded upon course work
graded upon course work colloquium colloquium graded upon course work colloquium signature
Előkövetelmény
Pénzügy és számvitel FV
1
Tárgynév
Kredit
5
0 2 2 2 2 0 0
Kötelezően választható tárgy
3
2
0
2 félévközi jegy
3 3 3 3
2 2 2 2
0 0 0 0
2 2 2 2
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
2
0
2 aláírás
0 0 0
2 2 2
0 0 0
2 aláírás 2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
20
10
10
Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra)
4 4 4 4 3 3 2 3 0
2 3 3 3 2 2 2 2 0
2 1 2 2 0 2 0 2 0
0 2 1 1 2 0 2 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
2 2
0 0
2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
21
11
10
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 4 5 6 4 3 0
4 3 3 4 2 2 0
2 1 2 2 2 2 0
2 2 1 2 0 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
2
0
Összesen:
30
20
11
9
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Pénzügyi és biztosítási ismertek Adózási ismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 5 3 3 3
3 3 2 3 3 2 2 2
1 1 2 2 3 2 0 2
2 2 0 1 0 0 2 0
Összesen:
7
Választható tárgy Felzárkóztató
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
20
13
2
2
0
2 félévközi jegy
Gazdasági elemzés Értékelemzés Nemzetközi pénzügyek Számvitel III.
4 4 2 3
2 2 2 2
2 2 2 0
0 0 0 2
15
10
4
6 koll. (2), félévk. (1)
kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy
30
20
10
3
2
0
2 félévközi jegy
Beszámolókészítés
3
2
0
2 félévközi jegy
3 2 2 2 15 0
2 2 2 2 8 0
0 2 2 2 6 0
2 0 0 0 2 0
30
20
12
8
Szakirány
Összesen: Szakmai gyakorlat
10
5k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium koll. (2), félévk. (1) aláírás
5k, 4f
30
Mindösszesen
210
121 67 54
31k, 17f
Pénzügyi-számviteli modul
5 6
SZ_P Adózási gyakorlat
5
4
2
2 kollokvium
SZ_P Pénzügyi informatika
5
3
1
2 félévközi jegy
SZ_P Vállalati pénzügyi tervezés
5
3
1
2 kollokvium
SZ_P Számvitelszervezés
5
3
2
1 kollokvium
SZ_P Vállalati és banki pénzügyek
5
3
2
1 kollokvium
SZ_P Vállalkozásfinanszírozás
5
2
2
0 félévközi jegy
30
18
10
Modul összesen:
8
Statisztika I. Számvitel I.
6k, 2f
Üzleti kommunikáció
Diploma
Mikroökonómia
2 aláírás
30
Kontrolling Vezetői számvitel alapjai Ellenőrzés Banktan
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás
Üzleti tervezés
Összesen:
7
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
Gazdasági jog Matematika II. Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Szakirány
6
Számonkérés
2 2 2 2 0 2 0
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
4
GY
2 4 4 4 2 2 0
Választható tárgy Felzárkóztató
3
E
4 5 6 6 3 3 0
Felzárkóztató
2
Óra
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Környezetgazdaságtan Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra)
Számvitel II.
3. félév
2. félév
Választható tárgy Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Tárgycsoport Kötelező tárgy Kötelezően választható tárgy Választható tárgy Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Szakmai gyakorlat Összesen:
Kredit 132 3 6 9 30 30 210
Db 1 2 3
Közszolgálati FV
1
Tárgynév
Kredit
4
5
Számonkérés
2 2 2 2 0 2 0
0 2 2 2 2 0 0
Kötelezően választható tárgy
3
2
0
2 félévközi jegy
3 3 3 3
2 2 2 2
0 0 0 0
2 2 2 2
KV_Európai kultúra KV _Gazdaságtörténet KV _Tanulás- és kutatásmódszertan KV_ Gazdaságföldrajz
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
0 0 0
2 2 2
0 0 0
2 aláírás 2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
20
10
10
Gazdasági jog Matematika II. (előfeltétel: Matematika I.) Makroökonómia Pénzügytan Marketing Menedzsment Üzleti informatika Szaknyelvi szakmai tárgy I. Business english/Wirtschaftdeutsch II.(0 kredit+4 óra)
4 4 4 4 3 3 2 3 0
2 3 3 3 2 2 2 2 0
2 1 2 2 0 2 0 2 0
0 2 1 1 2 0 2 0 4
Választható tárgy Felzárkóztató
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Makroökonómia gyakorlat
0 0
2 2
0 0
2 aláírás 2 aláírás
Összesen:
30
21
11
10
Szaknyelvi szakmai tárgy II. Business english/Wirtschaftdeutsch III.(0 kredit+4 óra)
5 4 5 6 4 3 0
4 3 3 4 2 2 0
2 1 2 2 2 2 0
2 2 1 2 0 0 4
3
2
0
2 félévközi jegy
0
2
0
2 aláírás
F_Nemzetközi gazdaságtan gyakorlat
0
2
0
Összesen:
30
20
11
9
Statisztika II. Számvitel II. EU ismeretek Regionális gazdaságtan Közösségi pénzügyek Bevezetés a közgazdasági játékelméletbe Közintézmény jogi ismeretek Szaknyelvi szakmai tárgy III.
4 4 3 5 3 3 5 3
3 3 2 3 3 2 2 2
1 1 2 2 2 1 2 2
2 2 0 1 1 1 0 0
Összesen:
7
Választható tárgy Felzárkóztató
5k, 2f kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
4k, 3f félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium
20
13
3
2
2
0 kollokvium
Gazdasági elemzés Emberi erőforrás menedzsment Költségvetési intézmények számvitele (Előfeltétel: Számvitel I.) Gazdaságpolitika (Előfeltétel: Makroökonómia)
4 3 2 3
2 2 2 2
2 2 0 2
0 0 2 0
15
10
4
6 koll. (2), félévk. (1)
kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
30
20
12
2
2
0
2 félévközi jegy
Nemzetközi tárgyalástan
3
2
0
2 félévközi jegy
Közpolitika elemzés Etika és felelősség a közszolgálatban Összehasonlító közpolitika
3 4 3
2 2 3
0 2 2
2 félévközi jegy 0 kollokvium 1 kollokvium
Szakirány
15 0
8 0
6 0
2 koll. (2), félévk. (1) 0 aláírás
Összesen:
30
19
10
180
8
6k, 2f
Üzleti kommunikáció
Mindösszesen
9
120 67 53
6k, 2f
4k, 4f
31k, 16f
Közintézményi menedzsment modul
5 6
SZ_K Közszolgálati humánerőforrás tervezés
5
2
2
0 kollokvium
SZ_K Állami ösztönzés és szabályozás
5
4
2
2 kollokvium
SZ_K Önkörmányzati gazdálkodás és menedzsment
5
4
2
2 félévközi jegy
SZ_K Költségvetési intézmények szervezete és menedzsmentje
8
4
2
2 kollokvium
SZ_K Jóléti gazdaságtan és gazdálkodás
7
4
2
2 kollokvium
30
18
10
Modul összesen:
Mikroökonómia
2 aláírás
30
Diploma
Matematika I.
6k, 3f félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium aláírás
Államháztartástan
Összesen:
Előkövetelmény
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium aláírás
F_Matematika gyakorlat F_Vállalati gazdaságtan gyakorlat F_Mikroökonómia gyakorlat
Szakirány
6
GY
2 4 4 4 2 2 0
Számvitel I. Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Vállalati pénzügyek Vezetés és szervezés
3
E
4 5 6 6 3 3 0
Felzárkóztató
2
Óra
Jogi alapismeretek Matematika I. Mikroökonómia Vállalati gazdaságtan Informatika Bevezetés a közgazdaságtanba Business english/Wirtschaftdeutsch I.(0 kredit+4 óra)
8
Statisztika I. Számvitel I.
Választható tárgy
3. félév
2. félév
Adatbáziskezelés a gyakorlatban Elemzés és piacfejlesztés Környezetpolitika Nemzetközi kapcsolatok Pénztörténet Piacformák-Piaci játékok Piacszabályozás és fogyasztóvédelem Protokoll és etikett Választható ország gazdaságtana (USA,D,GR,S, E,…) Vállalkozások indítása, működtetése és fejlesztése Adózástörténet Hálózatelmélet és klaszterizáció Magyarország gazdaságföldrajza Menedzsment esettanulmányok Nemzetközi gazdasági szervezetek Projektfinanszírozás Személyi jövedelemadózás gyakorlata Szervezet- és vezetéselmélet Vállalati gazdálkodás informatikai támogatása Webfejlesztés és tartalommenedzsment Tárgycsoport Kötelező tárgy Kötelezően választható tárgy Választható tárgy Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Összesen:
Kredit 132 3 6 9 30 180
Db 1 2 3
Gazdálkodási és menedzsment (német nyelven) FV
1
Tárgynév
Kredit
2 1 2 0 4 0 0
Filozófia
3
2
2
0 kollokvium
Matematika II. Szociológia Makroökonómia Vállalatgazdaságtan II. Számvitel I. Menedzsment Gazdasági jog Wirtschaftsdeutsch II.
Statisztika I. Nemzetközi gazdaságtan Pénzügytan Számvitel II. Basic Business Management I. Marketing Üzleti informatika
30 5 5 5 4 3 4 4
Környezetgazdaságtan Regionális gazdaságtan Statisztika II. Projektmenedzsment Basic Business Management II. Döntéselmélet és módszertan Minőségmenedzsment Számvitel elemzés Üzleti szaknyelvi ismeretek (Választható)
30 3 3 3 4 3 3 4 4 3
30
22 13 4 2 4 2 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2 2 0
20 14 2 4 4 2 2 2 2
1 2 4 2 0 2 0
18 11 2 2 4 2 2 2 2 2 2
2 2 2 2 0 2 2 2 2
20 16
9 6k, 2f 2 kollokvium 0 kollokvium 2 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium 2 félévközi jegy
1 kollokvium 2 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium 2 félévközi jegy 0 félévközi jegy 2 félévközi jegy
0 kollokvium 0 kollokvium 2 kollokvium 0 kollokvium 2 félévközi jegy 0 kollokvium 0 kollokvium 0 félévközi jegy 0 félévközi jegy
0 kollokvium
Vállalati pénzügyek Kontrolling Értékteremtő folyamatok menedzsmentje Vezetés szervezés Stratégiai menedzsment Vezetői információs rendszerek Üzleti szaknyelvi ismeretek (Választható)
5 3 5 4 4 4 3
3 4 3 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2 2
1 kollokvium 2 kollokvium 1 félévközi jegy 0 kollokvium 0 kollokvium 0 kollokvium 0 félévközi jegy
3
2
2
0 kollokvium
Emberi erőforrásgazdálkodás
5
4
2
2 kollokvium
Marketing menedzsment Üzleti etika Üzleti kommunikáció Vállalkozói tréning Marketingkommunikáció Diploma Üzleti szaknyelvi ismeretek (Választható)
4 3 3 3 3 3 3
2 2 2 2 2 2 2
2 2 2 0 1 0 2
0 kollokvium 0 kollokvium 0 félévközi jegy 2 félévközi jegy 1 kollokvium 2 félévközi jegy 0 félévközi jegy
7 Szakmai gyakorlat Mindösszesen
20 13
30
210 122
Számvitel I.
Statisztika I.
Számvitel II.
Számvitel II.
4 6k, 2f
EU ismeretek
30
Wirtschaftsdeutsch I.
4 6k, 3f
2
Összesen:
Vállalatgazdaságtan I.
7 4k,3f
2
20 16
Matematika I.
6 7f, 1f
2
30
Előkövetelmény
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium
Gazdaságpszichológia
Összesen:
6
30 5 3 5 4 4 4 3 2
Összesen:
5
Számonkérés
2 1 2 2 0 2 2
Összesen:
4
GY
4 2 4 2 4 2 2
Összesen:
3
E
5 3 5 4 4 3 3
Összesen:
2
Óra
Matematika I. Informatika Mikroökonómia Vállalatgazdaságtan I. Wirtschaftsdeutsch I. Gazdaságtörténet Jogi ismeretek
7 5k, 4f
34k, 15 f
Marketing
Marketing
Tárgycsoport Kötelező tárgy Üzleti szaknyelvi ismeretek (Választható) Szakmai gyakorlat
Összesen:
Kredit 171 9 30
210
Db 3
Gazdálkodási és menedzsment FV
1
2
Tárgynév
Kredit
GY 10 0 5 0 10 0 10 10 0 45 5
Munkaerőpiaci ismeretek
3
10
10
Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti informatika Üzleti szimuláció és esettanulmányok Marketingmenedzsment Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok
2 3 2 2 4 5 4
15 10 15 10 10 10 15
10 0 0 0 0 0 15
2
10
0
Számonkérés
0 10 5 10 10 10 10 0 10 65 5
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium
0 kollokvium 5 10 15 10 10 10 0
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
10 félévközi jegy
30
115
40
Értékesítési technikák
5
15
15
0 kollokvium
Menedzsment esettanulmányok Stratégiai tervezés elméleti alapjai Vállalati erőforrások
3 5 4
10 10 20
10 10 20
0 félévközi jegy 0 kollokvium 0 kollokvium
Vállalati pénzügyek
6
20
20
0 kollokvium
75
75
0
Szakirány Összesen: 4
E
10 10 10 10 20 10 20 10 10 110 10
Összesen:
3
Óra 2 3 3 2 3 3 5 4 5 30 3
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Pályázatírás Összesen: Menedzsment ismeretek
Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
7 30 30 30 120
75
félévközi jegy
Projektmenedzsment szakirány 3
Projektmenedzsment alapjai
3
15
15
Projektfinanszírozás alapjai Üzleti tervezés
2 2 7
10 10 35
5 0 20
Összesen:
0 kollokvium 5 félévközi jegy 10 félévközi jegy 15
Kis-és középvállalkozási szakirány 3
Kisvállalkozások gazdaságtana Üzleti tervezés Marketingkommunikáció Összesen:
2 2 3 7
10 10 15 35
5 0 15 20
5 félévközi jegy 10 félévközi jegy 0 kollokvium 15
álkodási és menedzsment Előkövetelmény
Projektmenedzsment szakirány
Kis-és középvállalkozási szakirány
Nemzetközi gazdálkodási FV
Tárgynév
Kredit
E
GY
Menedzsment ismeretek
10 10 10 10 10 10 10 10 20 100 10
10 0 5 0 10 0 10 5 20 60 5
Munkaerőpiaci ismeretek
3
10
10
2 3 2 2 3 2 3
15 10 15 10 10 10 10
10 10 0 0 10 10 10
2
10
0
Összesen:
Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés EU ismeretek 2 Magyarország külgazdasági stratégiája Külgazdaságtan alapjai Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Szakirány Összesen: Nemzetközi pénzügyi alapismeretek Világgazdaságtan Külkereskedelmi technikák és ügyletek 3 Számvitel alapjai Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Összesen: 4
Óra
2 3 3 2 3 3 3 3 8 30 3
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások 1 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Gazdaságföldrajz Logisztikai alapismeretek Szakirány
Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
Számonkérés 0 10 5 10 0 10 0 5 0 40 5
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
0 kollokvium 5 0 15 10 0 0 0
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
10 félévközi jegy
5
10
10
30
120
75
45
0 félévközi jegy
2 2 3
10 10 10
10 10 0
0 kollokvium 0 kollokvium 10 félévközi jegy
3
20
10
10 kollokvium
3 17 30 30 30 120
10 50 110
10 50 90
0 kollokvium 20 félévközi jegy
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány 1 2
Szakszeminárium I. Összesen: Szakszeminárium II. Összesen:
Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi vállalatgazdaságtan Vámjog és –eljárás 3 Nemzetközi szállítmányozás Logisztikai rendszerek tervezése, logisztikai kontrolling Összesen:
8
20
20
0 félévközi jegy
8 5 5 5 3 3 3 3 17
20 10 10 10 10 10 10 10 50
20 20 10 10 10 10 10 10 50
0 0 0 0 0 0 0 0 0
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
Külgazdasági szakirány 1 2
Szakszeminárium I. Összesen: Szakszeminárium II. Összesen:
Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi szállítmányozás Árutan 3 Külkereskedelem és devizatechnika Kereskedelmi jog Összesen:
8 8 5 5 5 3 3 3
20 20 10 10 10 10 10 10
20 20 10 10 10 10 10 10
0 0 0 0 0 0 0 0
félévközi jegy
3
10
10
0 kollokvium
17
50
50
0
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
Európai uniós üzleti szakirány 1 2
3
Emberi erőforrás menedzsment Pályázatírás Projektmenedzsment alapjai
8 8 5 5 5 5 3
20 20 10 10 10 10 10
20 20 10 10 10 10 10
0 0 0 0 0 0 0
Projektfinanszírozás alapjai
2
10
10
0 félévközi jegy
2 17
10 50
10 50
0 félévközi jegy 0
Szakszeminárium I. Összesen: Szakszeminárium II. Összesen:
Üzleti tervezés Összesen:
félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy az egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges.
mzetközi gazdálkodási Előkövetelmény
tközi szállítmányozás és logisztika szakirány
Külgazdasági szakirány
Európai uniós üzleti szakirány
zéséhez legalább alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy azzal es.
Pénzügy és számvitel FV
1
2
Tárgynév
Kredit
GY 10 0 5 0 10 0 10 5 10 50 5
Munkaerőpiaci ismeretek
3
10
10
Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti szimuláció és esettanulmányok Üzleti informatika Pénzügyi számvitel Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok
2 3 2 2 5 4 4
15 10 15 10 10 10 10
10 0 0 0 5 5 10
2
10
0
Számonkérés
0 10 5 10 10 10 0 5 10 60 5
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium
0 kollokvium 5 10 15 10 5 5 0
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
10 félévközi jegy
30
110
45
Nemzetközi pénzügyi alapismeretek
2
10
10
0 kollokvium
Gazdasági elemzés Üzleti tervezés Vállalati pénzügyek
5 2 6
10 10 20
10 5 20
0 kollokvium 5 kollokvium 0 kollokvium
15
60
45
15
30 30 30 120
110
90
20
Szakirány Összesen: 4
E
10 10 10 10 20 10 10 10 20 110 10
Összesen:
3
Óra
2 3 3 2 3 3 4 5 5 30 3
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Szervezési alapismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok Számvitel alapjai Összesen: Menedzsment ismeretek
Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
65
Pénzintézeti szakirány Biztosítási alapismeretek 3
Vállalkozásfinanszírozási ismeretek Banki ismeretek Összesen:
5
20
15
5 5 15
20 20 60
15 15 45
5 kollokvium 5 félévközi jegy 5 félévközi jegy 15 5 félévközi jegy 5 félévközi jegy 5 kollokvium 15
Vállalkozási szakirány 3
Adózási gyakorlat Vállalati pénzügyi tervezés Pénzügyi informatika Összesen:
5 5 5 15
20 20 20 60
15 15 15 45
5
20
15
5 5 15
20 20 60
15 15 45
5 félévközi jegy 5 félévközi jegy 15
5 5 5 15
20 20 20 60
15 15 15 45
5 félévközi jegy 5 félévközi jegy 5 kollokvium 15
Államháztartási szakirány
Államháztartási ismeretek 3
Gazdaságpolitikai ismeretek Költségvetési intézmények számvitele Összesen:
3
Ellenőrzés Állami ösztönzés és szabályozás Pénzügyi informatika Összesen:
Nonprofit szakirány
5 kollokvium
Előkövetelmény
Turizmus-vendéglátás FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Statisztika I. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Számvitel alapjai Bevezetés a turizmusba Szakirány
Óra
E
Menedzsment ismeretek
2 3 3 2 3 3 5 3 6 30 3
10 10 10 10 10 10 20 10 15 105 10
10 0 5 0 0 0 10 10 15 50 5
Munkaerőpiaci ismeretek
3
10
10
2 3 2 3 2 12 30 2 3 4 4 4
15 10 15 10 10 30 110 10 10 10 15 10
10 0 0 10 0 30 65 0 10 5 5 5
3
10
10
10 30 30
35 100
15 50
Összesen:
Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Gasztronómiai alapismeretek Protokoll és etikett Szakirány Összesen: Prezentáció és íráskészségfejlesztés Adók és támogatások Szállodai alapismeretek Turizmus-vendéglátó marketing Rendezvényszervezés alapjai Értékesítési ismeretek Szakirány Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen:
GY 0 10 5 10 10 10 10 0 10 65 5
Számonkérés
Előkövetelmény
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium
kollokvium
0 kollokvium 5 10 15 0 10 0 45 10 0 5 10 5
kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
0 kollokvium 20 50
30 120
MINDÖSSZESEN:
Turizmus szakirány 1 Idegenforgalmi földrajz (Magyarország) 1 Művelődéstörténet alapjai Összesen: 2 Idegenforgalmi földrajz (nemzetközi) 2 Falusi-városi turizmus 2 Szabadidő elmélet és intézményrendszer Összesen: 3 Utazásszervezés és értékesítés 3 Turisztikai térségszervezési alapismeretek 3 Desztinációs marketing Összesen:
3
15
5
3 6 4 4 4 12 3 4 3
10 25 10 10 10 30 10 15 10
10 15 10 10 10 30 0 10 5
10 kollokvium 0 10 0 0 0 0 10 5 5
10
35
15
20
kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő államilag elismert
Gazdálkodási és menedzsment FV
1
2
3
4
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Pályázatírás Összesen: Menedzsment ismeretek Munkaerőpiaci ismeretek Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti informatika Üzleti szimuláció és esettanulmányok Marketingmenedzsment Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Összesen: Értékesítési technikák Menedzsment esettanulmányok Stratégiai tervezés elméleti alapjai Vállalati erőforrások Vállalati pénzügyek Szakirány Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
Óra E GY
2 3 3 2 3 3 5 4 5 30 3 3 2 3 2 2 4 5 4
2 2 2 2 4 2 4 2 2 22 2 2 3 2 3 2 2 2 3
2 0 1 0 2 0 2 2 0 9 1 2 2 0 0 0 0 0 3
0 2 1 2 2 2 2 0 2 13 1 0 1 2 3 2 2 2 0
2
2
0
30 5 3 5 4 6 7 30 30 30 120
23 3 2 2 4 4
8 3 2 2 4 4
15 0 0 0 0 0
15 15
0
Számonkérés kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
2 félévközi jegy
kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
félévközi jegy
Projektmenedzsment szakirány 3
Projektmenedzsment alapjai Projektfinanszírozás alapjai Üzleti tervezés Összesen:
3 2 2 7
3 2 2 7
3 1 0 4
0 kollokvium 1 félévközi jegy 2 félévközi jegy 3
Kis-és középvállalkozási szakirány 3
Kisvállalkozások gazdaságtana Üzleti tervezés Marketingkommunikáció Összesen:
2 2 3 7
2 2 3 7
1 0 3 4
1 félévközi jegy 2 félévközi jegy 0 kollokvium 3
Előkövetelmény
Nemzetközi gazdálkodási FV
1
2
3
4
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Gazdaságföldrajz Logisztikai alapismeretek Szakirány Összesen: Menedzsment ismeretek Munkaerőpiaci ismeretek Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés EU ismeretek Magyarország külgazdasági stratégiája Külgazdaságtan alapjai Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Szakirány Összesen: Nemzetközi pénzügyi alapismeretek Világgazdaságtan Külkereskedelmi technikák és ügyletek Számvitel alapjai Szaknyelvi szakmai tárgy Szakirány Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
Óra
2 3 3 2 3 3 3 3 8 30 3 3 2 3 2 2 3 2 3 2 5 30 2 2 3 3 3 17 30 30 30 120
E GY
2 2 2 0 2 1 2 0 2 2 2 0 2 2 2 1 4 4 20 12 2 1 2 2 3 2 2 2 3 0 2 0 2 2 2 2 2 2 2
0
2 2 24 15 2 2 2 2 2 0 4 2 2 2 10 10 22 18
0 2 1 2 0 2 0 1 0 8 1 0 1 0 3 2 0 0 0
Számonkérés
Előkövetelmény
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
2 félévközi jegy 0 9 0 0 2 2 0
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium
4 félévközi jegy
Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány 1 2
Szakszeminárium I. Összesen: Szakszeminárium II. Összesen:
Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi vállalatgazdaságtan Vámjog és –eljárás 3 Nemzetközi szállítmányozás Logisztikai rendszerek tervezése, logisztikai kontrolling Összesen:
8 8 5 5 5 3 3 3 3 17
4 4 4 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 10 10
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
félévközi jegy
8 8 5 5 5 3 3 3 3 17
4 4 4 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 10 10
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
félévközi jegy
Külgazdasági szakirány
1 2
Szakszeminárium I. Összesen: Szakszeminárium II. Összesen:
Emberi erőforrás menedzsment Nemzetközi szállítmányozás Árutan 3 Külkereskedelem és devizatechnika Kereskedelmi jog Összesen:
félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges.
Pénzügy és számvitel FV
1
2
3
4
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Szervezési alapismeretek Pénzügyi számítások és pénzügyi piacok Számvitel alapjai Összesen: Menedzsment ismeretek Munkaerőpiaci ismeretek Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Üzleti szimuláció és esettanulmányok Üzleti informatika Pénzügyi számvitel Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Összesen: Nemzetközi pénzügyi alapismeretek Gazdasági elemzés Üzleti tervezés Vállalati pénzügyek Szakirány Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
Óra
2 3 3 2 3 3 4 5 5 30 3 3 2 3 2 2 5 4 4 2 30 2 5 2 6 15 30 30 30 120
E GY
2 2 2 0 2 1 2 0 4 2 2 0 2 2 2 1 4 2 22 10 2 1 2 2 3 2 2 0 3 0 2 0 2 1 2 1 2 2 2
0
22 9 2 2 2 2 2 1 4 4 12 9 22 18
0 2 1 2 2 2 0 1 2 12 1 0 1 2 3 2 1 1 0
Számonkérés kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium
2 félévközi jegy 13 0 0 1 0 3 4
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
Pénzintézeti szakirány 3
Biztosítási alapismeretek Vállalkozásfinanszírozási ismeretek Banki ismeretek Összesen:
5 5 5 15
4 4 4 12
3 3 3 9
1 kollokvium 1 félévközi jegy 1 félévközi jegy 3
3 3 3 9
1 félévközi jegy 1 félévközi jegy 1 kollokvium 3
Vállalkozási szakirány 3
Adózási gyakorlat Vállalati pénzügyi tervezés Pénzügyi informatika Összesen:
5 5 5 15
4 4 4 12
Előkövetelmény
Turizmus-vendéglátás FV
Tárgynév
Kredit
Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Statisztika I. Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Számvitel alapjai Bevezetés a turizmusba Szakirány Összesen: Menedzsment ismeretek Munkaerőpiaci ismeretek Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Gasztronómiai alapismeretek Protokoll és etikett Szakirány Összesen: Prezentáció és íráskészségfejlesztés Adók és támogatások Szállodai alapismeretek Turizmus-vendéglátó marketing Rendezvényszervezés alapjai Értékesítési ismeretek Szakirány Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
Óra
2 3 3 2 3 3 5 3 6 30 3 3 2 3 2 3 2 12 30 2 3 4 4 4 3 10 30 30 30 120
E
GY
2 2 2 2 2 2 4 2 5 23 2 2 3 2 3 2 2 6 22 2 2 2 3 2 2 7 20
2 0 1 0 0 0 2 2 3 10 1 2 2 0 0 2 0 6 13 0 2 1 1 1 2 3 10
0 2 1 2 2 2 2 0 2 13 1 0 1 2 3 0 2 0 9 2 0 1 2 1 0 4 10
3 2 5 2 2 2 6 2 3 2 7
1 2 3 2 2 2 6 0 2 1 3
2 0 2 0 0 0 0 2 1 1 4
Számonkérés
Előkövetelmény
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium kollokvium
kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
Turizmus szakirány 1 Idegenforgalmi földrajz (Magyarország) 1 Művelődéstörténet alapjai Összesen: 2 Idegenforgalmi földrajz (nemzetközi) 2 Falusi-városi turizmus 2 Szabadidő elmélet és intézményrendszer Összesen: 3 Utazásszervezés és értékesítés 3 Turisztikai térségszervezési alapismeretek 3 Desztinációs marketing Összesen:
3 3 6 4 4 4 12 3 4 3 10
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
A felsőoktatási szakképzésben a szakképzettség megszerzéséhez legalább középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő államilag elismert szaknyelvi vizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél szükséges
Kereskedelem és marketing FV
Tárgynév
Kredit
1 Jogi alapismeretek Kommunikáció alapjai Közgazdasági alapismeretek Szakmai idegen nyelvi alapok Üzleti gazdasági számítások Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek Számvitel alapjai Szervezési alapismeretek Fogyasztói magatartás Összesen: Menedzsment ismeretek Munkaerőpiaci ismeretek Pénzügyi alapismeretek Marketing alapjai Vállalkozások működtetése Üzleti kommunikációs készségfejlesztés Szakirány Marketingmenedzsment Választható készségfejlesztő ismeretek Elemzés és piacfejlesztés Protokoll és etikett Piacformák-piaci játékok Összesen: Értékesítési technikák Menedzsment esettanulmányok Stratégiai tervezés elméleti alapjai Üzleti tervezés Vállalati pénzügyek Szakirány
Óra
E
GY
Számonkérés
2 3 3 2 3 3 5 4 5 30 3 3 2 3 2 2 9 4 2
2 2 2 2 4 2 4 2 2 22 2 2 3 2 3 2 4 3 2
2 0 1 0 2 0 2 2 1 10 1 2 2 0 0 0 2 3 0
0 2 1 2 2 2 2 0 1 12 1 0 1 2 3 2 2 0 2
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium kollokvium félévközi jegy
30 3 3 5 2 6 11
23 3 2 2 2 4 8
10 3 2 2 2 4 4
13 0 0 0 0 0 4
4 5
2 2
2 0
0 félévközi jegy 2 kollokvium
6 5
4 4
0 0
4 félévközi jegy 4 félévközi jegy
5 4
2 2
2 0
0 kollokvium 2 félévközi jegy
3 6 2
2 4 2
0 0 0
2 félévközi jegy 4 félévközi jegy 2 félévközi jegy
kollokvium kollokvium kollokvium félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy kollokvium félévközi jegy
kollokvium félévközi jegy kollokvium félévközi jegy kollokvium
Összesen: Szakmai gyakorlat Összesen: MINDÖSSZESEN:
30 30 120
Marketingkommunikáció szakirány 2 Médiagazdaságtan Marketingkommunikáció szakirány Összesen: 3 Marketingkutatás Marketingtervezés Összesen:
Kereskedelmi logisztika szakirány Kereskedelmi marketing Logisztikai alapismeretek Összesen: Árutan Marketingkutatás Nemzetközi marketing Összesen:
Előkövetelmény
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
2.
3
4
20 20 20 20 20 Kőzösségi gazdaságtan Szintrehozó matematika
Sopron, 2013.07.30
4 5 4 4 4 8 4 4 8 4
15 15
Modultárgy (2 darab) M: Szintre hozó leíró és matematikai statisztika (SPSS és Excel alapismeretek is) M: Statisztikai osztályozások és nomenklatúrák Összesen: Statisztika (mintavétel, súlyozás) Haladó makroökonómia Közösségi gazdaságtan (haladó szint) Közpolitika elemzés (haladó szint) Szintre hozó tárgyak: Államháztartástan Költségvetési intézmények számvitele Modultárgy (2 darab) M:Társadalomstatisztika - Társadalomszerkezet és társadalmi mobilitás M:Adatelemzés (SPSS) Szabadon választható tárgy (1 tárgy) Munkaerőpiac, foglalkozási rétegződés A szegénység mérése Összesen: Demográfia Nemzeti számlák rendszere Statisztikai vizualizáció (táblázás, kiadványszerk.) Diplomamunka I. Szabadon választható tárgy (2 tárgy) Társadalmi ellátórendszerek Idősorelemzés (szezonális kiigazítás) Társadalmi-gazdasági jelzőszámok Gazdaságstatisztika és gazdaságstatisztikai adatgyűjtés Összesen: Magyar és EU statisztika igazgatásrendszere Minőségbiztosítás és adatvédelem Diplomamunka II. Szabadon választható tárgy (3 tárgy) Mezőgazdasági összeírás és mg-i statisztika Térinformatika és területi elemzéssek Környezetstatisztika Népszámlásás, Mikrocensus Árindexek szerepe, Árstatisztika Haladó adatbáziskezelés Összesen: Kötelező tárgy Szabadon választható Modultárgy/szintrehozó tárgy Összesen:
Kreditpont
A tantárgy neve A közügyek elmélettörténeti alapjai A nonprofit szektor gazdaságtana Globális és összehasonlító kormányzás Haladó mikroökonómia Kutatásmódszertan (Kérdőívtervezés) Szintre hozó tárgyak:
1.
KMLKO00
Félévi óraszám
Félév
Közgazdálkodás és közpolitika (KSH)
15 15
Számonkérés jellege kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium
4 kollokvium 29 4 kollokvium 4 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 8 4 kollokvium 4 évközi jegy 8 4 kollokvium 4 évközi jegy 4 4 kollokvium 4 kollokvium 30 5 évközi jegy 5 kollokvium 5 évközi jegy 8 kollokvium 8 4 kollokvium 4 évközi jegy 4 kollokvium 4 kollokvium 31 6 kollokvium 5 kollokvium 7 kollokvium 12 4 kollokvium 4 évközi jegy 4 kollokvium 4 kollokvium 4 kollokvium 4 évközi jegy
20 20 20 20 15 15 15 15 15 15 20 20 20 15 15 15 15 15 20 20 15 15 15 15 15 15 15 30 6 darab 4 darab
80 24 16 120
29/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
30/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1
Kreditpont
KMLKO00 Félévi órazsám
Félév
Közgazdálkodás és közpolitika
A tantárgy neve A közügyek elmélettörténeti alapjai A nonprofit szektor gazdaságtana Globális és összehasonlító kormányzás Haladó mikroökonómia Kutatásmódszertan Szintrehozó tárgyak: Közösségi gazdaságtan Szintrehozó matematika
4 5 4 4 4
15 15
4 kollokvium 4 kollokvium 8
Modultárgy (2 darab) Összesen:
2
3
4
29
Statisztika (kvantitatív módszerek) Haladó makroökonómia Közösségi gazdaságtan (haladó szint) Közpolitika elemzés (haladó szint) Szintrehozó tárgyak: Államháztartástan Költségvetési intézmények számvitele Modultárgy (2 darab) Szabadon választható tárgy Összesen: Szakirány Diplomamunka I. Modultárgy (2 tárgy) Összesen: Szakirány Diplomamunka II. Szabadon választható tárgy Modultárgy (1 tárgy) Összesen:
Kötelező tárgy Szakirány Szabadon választható Modultárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
Számonkérés jellege kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy
20 20 20 20 20
20 20 20 20
4 4 5 5
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
15 15
4 4 8 4 30 15 8 8 31 15 7 4 4 30 120
kollokvium évközi jegy
15
15
2 darab 7 darab
évközi jegy
kollokvium
kollokvium évközi jegy
54 30 8 28 120
31/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
3 3 3 4 4 4
SZAKIRÁNYOK Közintézményi menedzsment szakirány Közintézményi menedzsment Közszolgálati vállalatok gazdaságtana Non-profit intézményi menedzsment Emberi erőforrás menedzsment a közszolgálatban Közösségi pénzügyi menedzsment Közösségi választások elmélete
15 15 20 15 20 20
5 5 5 5 5 5
kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium
3 3 3 4 4 4
Egészségügyi ágazati szakértő szakirány Egészség-gazdaságtan Egészségpolitika és finanszírozás Egészségügyi menedzsment és minőségfejlesztés Egészségügyi marketing Összehasonlító egészségügy Szakellátási gazdálkodás az egészségügyben
15 15 20 15 20 20
5 5 5 5 5 5
kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy
Modultárgy/Szabadon választható tárgy A közpolitika folyamata A közszféra szociológiája Konjunktúra- és piackutatás s közszektorban Költség-haszon elemzés Közigazgatás Közpénzek ellenőrzése Ökonometria Pályázati menedzsment Piacszerkezetek Politológia Regionális- és városgazdaságtan Marketing Egészség-gazdaságtan Politikai földrajz
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
Modultárgyak felvehetők (heti 3 óra, 4 kredit) A) ha nincs szintrehozó tárgykötelezettség: B) ha van szintrehozó kötelezettség:
1-4. szemeszter (7 tárgy) 3-4. szemeszter (3 tárgy)
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
32/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1
2
3
4
Kreditpont
A tantárgy neve Kutatásmódszertan Vállalkozás innováció Társadalmi-gazdasági előrejelzés Üzleti gazdaságtan Marketingmenedzsment Pénzügyi elemzés Összesen: Döntéstámogató rendszerek és módszerek Projektek menedzselése
KMLVA00 Félévi órazsám
Félév
Vállalkozásfejlesztés
15 20 15 15 15 20 20 20
Vállalati startégia
20
Üzleti kommunikáció Vezetői gazdaságtan Vállalatfinanszírozás és pénzügyi szolgáltatások Összesen: Termelés- és innovációmenedzsment Vezetői számvitel és kontrolling Vállalkozás és globalizáció Üzleti tanácsadás Kisvállalkozásfejlesztési politika Választható tárgy (1 darab) Összesen: Szervezetfejlesztés gyakorlata Társasági jog Választható tárgy (1 darab) Diplomamunka Összesen:
15 20 15
Kötelező tárgy Választható tárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
15 20 15 15 15
20 15 15
2 darab
5 5 5 5 5 5 30 5 5
Számonkérés jellege évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
5 kollokvium 5 5 5 30 5 5 5 5 5 5 30 5 5 5 15 30 120
évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
110 10 120
33/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat) Választható tárgyak: Gazdaságpolitika Szervezeti magatartás és vezetés Emberi erőforrás menedzsmenr rendszerek Információrendszerek fejlsztése és menedzselése
15 15 15 15
5 5 5 5
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
34/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1
2
3
4
Nemzetközi jog Mikroökonómia (haladó) Világgazdaságtan Modul Összesen: Statégiai menedzsment Vállalati kommunikáció Fejlődésgazdaságtan Diplomamunka 1. Modul Összesen: Diplomamunka 2. Modul Összesen:
Kötelező tárgy Modul Összesen:
Sopron, 2013.07.30
Kreditpont
A tantárgy neve Gazdaságszociológia Statisztika (kvantitatív módszerek) Makroökonómia (haladó) Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi gazdaságtan (haladó) Nemzetközi pénzügyek Modul Összesen: Nemzetközi gazdasági folyamatok kvantitatív elemzése
KMLNG00
Félévi órazsám
Félév
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás
15 20 20 20 20 20
20
5 4 4 4 5 5 3 30 4
20
5
20 20
4 4 13 30 3 3 3 3 18 30 12 18 30 120
15 15 15 10
20
Számonkérés jellege évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy
évközi jegy
68 52 120
35/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat) MODULOK Nemzetközi pénzügyi, számviteli és kontrolling modul 1 Kockázatok és kezelésük 2 Nemzetközi pénzügyi szakszeminárium Az EU pénzügyei 2 Nemzetközi vállalati pénzügyek 2 2 Nemzetközi fizetések 3 Nemzetközi befektetések és biztosítási ismeretek 3 Nemzetközi számvitel 3 Controlling informatikai eszközökkel 3 Nemzetközi számviteli szakszeminárium 4 Nemzetközi adózás 4 Nemzetközi vállalatok controllingja Nemzetközi összehasonlító adótan 4 Nemzetközi pénzügyi intézményrendszer 4 4 Nemzetközi controlling szakszeminárium
15 25 20 20 15 25 25 20 25 25 25 20 20 25
3 6 4 4 3 4 4 4 6 4 4 4 4 6
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy
3 6 4 3 4 4 4 6 4 4 4 6
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
1 2 2 2 3 3 3 3 4 4 4 4
Európai integráció és globalizáció modul Gazdaság és politikai földrajz Intézményrendszer, érdekérvényesítés és döntéshozatal az EU-ban szakszeminárium Az európai integráció története Európai kultúra a globális gazdaságban Az európai integráció gazdaságtana Komparatív TNC ismeretek Nemzetközi kereskedelempolitika Közösségi jog szakszeminárium Globális kormányzás A kelet-európai átalakulás nemzetközi következményei EU közösségi politikák Nemzetközi vállalati menedzsment szakszeminárium
15 25 20 15 25 25 20 25 25 25 20 25
1 1 2 2 2 2 3 3 3 3 3 4 4 4 4 4
Nemzetközi menedzsment modul (Internationales Management) német nyelven Kockázatok és kezelésük Modul gyakorlat 1. Logisztika Menedzsment információs rendszerek Változtatásmenedzsment Modul gyakorlat 2. Felelős vállalat Tudásmenedzsment Nemzetközi marketing Nemzetközi számvitel és adózás Modul gyakorlat 3. Vezetői készségfejlesztés A HR gyakorlata A szervezetfejlesztés gyakorlata Nemzetközi projekt Modul gyakorlat 4.
15 0 15 20 25 0 25 20 25 25 0 25 20 25 25 0
3 0 3 4 6 0 4 4 4 6 0 4 4 4 6 0
évközi jegy beszámoló évközi jegy évközi jegy évközi jegy beszámoló kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy beszámoló kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy beszámoló
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
36/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1
2
3
4
Kreditpont
A tantárgy neve Gazdaságpolitika Kutatásmódszertan Marketingmenedzsment Szervezeti magatartás és vezetés Matematikai és statisztikai módszerek és elemzések Üzleti gazdaságtan Összesen: Projektek menedzselése Vállalati startégia
KMLVE00 Félévi órazsám
Félév
Vezetés és szervezés
15 15 15 15 20 15 20 20
Szervezetelmélet
15
Döntéstámogató rendszerek és módszerek Változtatás- és tudásmenedzsment Integrált információs rendszerek irányítása Választható tárgy (1 darab) Összesen: Termelés- és innovációmenedzsment Vezetői számvitel és kontrolling Választható tárgy (2 darab) Szakirány Összesen: Szakirány Diplomamunka Összesen:
20 15 15
Kötelező tárgy Szakirány Választható tárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
15 20
20
3 darab
5 5 5 5 5 5 30 5 5
Számonkérés jellege kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
4 kollokvium 5 4 4 3 30 5 5 6 14 30 15 15 30 120
kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
évközi jegy
82 29 9 120
37/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
3 3 3 4 4 4 4
SZAKIRÁNYOK Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés szakirány Emberi erőforrás menedzsment rendszerek Szervezetfejlesztés elmélete, modelljei Szervezeti tanulás és tanuló szervezet Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata Szervezetfejlesztés gyakorlata Szervezeti kultúra vizsgálata és fejlesztése Vezetői kompetencia fejlesztés
15 20 15 20 20 15 20
5 5 4 4 4 3 4
kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
3 3 3 4 4 4 4
Információmenedzsment szakirány Az információs társadalom szerveződése Információrendszerek fejlesztése és menedzselése Internet tartalommenedzsnet Adatbányászat E-business üzleti modellek és alkalmazások Integrált információs rendszerek a gyakorlatban Számítógépes projekttervezés
15 15 20 15 20 20 20
4 5 5 3 4 4 4
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy
3 3 3 4 4 4 4
Emberi erőforrásmenedzsment-információmenedzsment modul Emberi erőforrás menedzsment rendszerek Szervezetfejlesztés elmélete, modelljei Információrendszerek fejlesztése és menedzselése Szervezeti kultúra vizsgálata és fejlesztése Vezetői kompetencia fejlesztés Internet tartalommenedzsment Az információs társadalom szerveződése
15 20 15 20 20 20 15
5 5 4 3 4 4 4
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium
Választható tárgyak: A kisvállalkozások menedzselése Allgemeine Betriebswirtschaftslehre I. Allgemeine Betriebswirtschaftslehre II. Basic Business Management Environmental Economic Advanced Environmental Economic Elementary Munkajog Munkaszervezés Munkaügyi konfliktusok menedzselése Participáció a jogban és a valóságban TQM Üzleti információ gazálkodástan Vezetés módszertan I. Vezetés módszertan II. Számítógépes projekttervezés
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
38/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1
2
3
4
20 20 20 20 20
Szociológia Környezetvédelmi alapismeretek A jogharmonizáció elmélete és gyakorlata az EU-ban
15 15 15
Közigazgatás
15
Összesen: Regionális elemzési módszerek Környezetelemzési módszerek Környezetgazdaságtan Regionális politika Szakszeminárium I. (tanulmányút, kutatási gyakorlat) Szairányú modul Szabadon választható (1/félév) Összesen: A vidékfejlesztés alapjai Regionális- és lokális gazdaságfejlesztés Szakszeminárium II. (tanulmányút, kutatási gyakorlat) Szairányú modul Szairányú modul Szabadon választható (1/félév) Diplomamunka I. Összesen: Szakszeminárium III.(tanulmányút, kutatási gyakorlat) Szairányú modul Szairányú modul Szabadon választható (1/félév) Diplomamunka II. Összesen:
Sopron, 2013.07.30
Kreditpont
A tantárgy neve Közösségi gazdaságtan Statisztika (kvantitatív módszerek) Kutatásmódszertan Politikai földrajz Regionális és városgazdaságtan Szairányú modul
Kötelező tárgy Modul Szabadon választható Összesen:
KMLRG00
Félévi órazsám
Félév
Regionális és környezeti gazdaságtan
20 20 20 20 20
20 20 20
20
3 darab
5 4 5 5 5 6 3 3 3
Számonkérés jellege kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium
évközi jegy
3 30 4 4 4 4 6 6 2 30 4 4 6 6 6 2 2 30 6 3 6 2 13 30 120
évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy
81 33 6 120
39/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat) Szabadon választható Az osztrák-magyar kapcsolatok múltja és jelene Érdekérvényesítés és döntéshozatal az EU-ban Falusi és vidéki turizmus Magyarország és szomszédai a XX-XXI. században Magyarország gazdaságföldrajza Magyarország településföldrajza Regionális gazdaságföldrajz Regionális politikatörténet
15 15 15 15 15 15 15 15
2 2 2 2 2 2 2 2
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
Határtudományok modul Határok a történelemben Nemzetközi migráció és bevándorláspolitika Határtérségek földrajza Államközi és regionális kapcsolatok Határon átnyúló vállalkozásfejlesztés Regionális programozás és menedzsment Turizmusfejlesztés Összehasonlító kultúrtörténet Területfejlesztés a gyakorlatban Konfliktus menedzsment Interkulturális menedzsment tréning
20 20 25 25 25 25 25 25 25 25 25
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
Klímaváltozás modul A klímaváltozás természettudományos alapjai Környezetvédelmi alapismeretek Gazdaság- és természettörténet Környezetszociológia Klímaváltozás, tudomány, társadalom, politika A klímaváltozás gazdasági következményei Környezeti menedzsment és audit Klímapolitika és fenntartható fejlődés Megújuló energiaforrások és energiapolitika Klímaváltozás és lokális alkalmazkodás Környezeti nevelés és etika
20 20 25 25 25 25 25 25 25 25 25
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
Településmenedzsment modul Közigazgatás 20 3 évközi jegy Helyi társadalom 20 3 évközi jegy Településföldrajz 25 3 évközi jegy Településszociológia 25 3 évközi jegy Urbanisztika 25 3 kollokvium Településfejlesztés 25 3 kollokvium Regionális programozás és menedzsment 25 3 kollokvium Turizmusfejlesztés 25 3 évközi jegy Integrált vidékfejlesztés 25 3 kollokvium Település és térségmarketing 25 3 évközi jegy Falusi és vidéki turizmus 25 3 évközi jegy A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
40/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
1.
Kvantitatív döntési módszerek Pénz- és tőkepiacok Vállalati pénzügyek Vállalkozások jogi környezete Haladó vezetői számvitel Matematikai-statisztikai elemzések Vezetéselmélet és módszertan Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Üzleti etika Számviteltörténet Összesen: Nemzetközi számvitel
2.
3.
4.
Pénzügyi kontrolling Haladó vállalati pénzügyek Nemzetközi számvitel szakszeminárium Pénzügyi instrumentumok számvitele A könyvvizsgálat rendszere Összesen: Kutatásmódszertan Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése A számvitel szabályozása Alkalmazott vállalatértékelés Pénzügyi elemzés Vállalkozások adózása és költségvetési kapcsolatok elemzése Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Nemzetközi gazdaságtan Összesen: Ellenőrzési esettanulmányok A számvitel számítógépes támogatása Nemzetközi adózás Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Változtatás-menedzsment Nemzetközi pénzügyi intézmények és tőkepiacok szabályozása Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
Kreditpont
KMLSZ00 Félévi óraszám
Félév
Számvitel
Számonkérés jellege kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
20 20 10 20 10 10 10
5 5 3 5 3 3 3
10
3 kollokvium
25
30 4 kollokvium
20 15 25 10 20 20 20 10 10 20 20
5 5 6 5 5 30 5 5 3 4 5 5
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy
10
3 kollokvium
20 20 25
30 5 évközi jegy 4 kollokvium 3 évközi jegy
15
3 kollokvium 15 évközi jegy 30
41/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (levelező tagozat)
Sopron, 2013.07.30
42/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1.
Kreditpont
4 4 4 4 4 6
2 2 2 2 2
2 2 2 2 2
4 5 4 4 4 8
Kőzösségi gazdaságtan
3
2
1
4
Szintrehozó matematika
3
2
1
4
4 2
2
0
8 4
2
2
0
4
Modultárgy (2 darab) M: Szintre hozó leíró és matematikai statisztika (SPSS és Excel alapismeretek is) M: Statisztikai osztályozások és nomenklatúrák
2.
Gyakorlat
A tantárgy neve A közügyek elmélettörténeti alapjai A nonprofit szektor gazdaságtana Globális és összehasonlító kormányzás Haladó mikroökonómia Kutatásmódszertan (Kérdőívtervezés) Szintre hozó tárgyak:
Elmélet
Heti óraszám
Félév
Közgazdálkodás és közpolitika (KSH)
Összesen: Statisztika (mintavétel, súlyozás) Haladó makroökonómia
4 4
2 2
2 2
29 4 4
Közösségi gazdaságtan (haladó szint)
4
2
2
5
Közpolitika elemzés (haladó szint) Szintre hozó tárgyak:
4 6
2
2
5 8
Államháztartástan
3
2
1
4
Költségvetési intézmények számvitele
3
2
1
4
M:Társadalomstatisztika - Társadalomszerkezet és társadalmi mobilitás
4 3
2
1
8 4
Modultárgy (2 darab) M:Adatelemzés (SPSS)
2 2
0
2
4 4
Munkaerőpiac, foglalkozási rétegződés
2
2
0
4
A szegénység mérése
2
2
0
Szabadon választható tárgy (1 tárgy)
Összesen:
3
4
4 30
Demográfia
4
2
2
5
Nemzeti számlák rendszere Statisztikai vizualizáció (táblázás, kiadványszerk.)
4 4
2 4
2 0
5 5
Diplomamunka I.
2
2
0
8
Szabadon választható tárgy (2 tárgy) Társadalmi ellátórendszerek
4 2
2
0
8 4
Idősorelemzés (szezonális kiigazítás)
2
0
2
4
Társadalmi-gazdasági jelzőszámok Gazdaságstatisztika és gazdaságstatisztikai adatgyűjtés Összesen: Magyar és EU statisztika igazgatásrendszere Minőségbiztosítás és adatvédelem Diplomamunka II.
2 2
2 0
0 2
4 4 2
2 2 2
2 2 0
4 4 31 6 5 7
Szabadon választható tárgy (3 tárgy) Mezőgazdasági összeírás és mg-i statisztika Térinformatika és területi elemzéssek Környezetstatisztika Népszámlásás, Mikrocensus Árindexek szerepe, Árstatisztika Haladó adatbáziskezelés Összesen:
6 2 2 2 2 2 2
2 0 2 2 1 0
0 2 0 0 1 2
Kötelező tárgy Szabadon választható Modultárgy/szintrehozó tárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
6 darab 4 darab
12 4 4 4 4 4 4 30 120 80 24 16 120
1/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő i nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
2/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNKO00
Számonkérés jellege kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
3/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen i területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
4/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
Kreditpont
Gyakorlat
A tantárgy neve A közügyek elmélettörténeti alapjai A nonprofit szektor gazdaságtana Globális és összehasonlító kormányzás Haladó mikroökonómia Kutatásmódszertan Szintrehozó tárgyak:
Elmélet
Heti óraszám
Félév
Közgazdálkodás és közpolitika
4 4 4 4 4
2 2 2 2 2
2 2 2 2 2
4 5 4 4 4
Közösségi gazdaságtan
3
2
1
4
Szintrehozó matematika
3
2
1
4
4
4
0
Modultárgy (2 darab) Összesen:
2
Statisztika (kvantitatív módszerek) Haladó makroökonómia Közösségi gazdaságtan (haladó szint)
4
2
2
4
4 4
2 2
2 2
4 5
Közpolitika elemzés (haladó szint) Szintrehozó tárgyak:
4
2
2
5
3 3
2 2
1 1
4 4
Modultárgy (2 darab)
4
4
0
8
Szabadon választható tárgy
2
2
0
Államháztartástan Költségvetési intézmények számvitele
Összesen:
4
4 30
Szakirány 3
8 29
10
Diplomamunka I. Modultárgy (2 tárgy)
15
2
2
0
4
4
0
8 8
Összesen:
16
6
0
31
Szakirány
11
15
Diplomamunka II.
2
2
0
7
Szabadon választható tárgy Modultárgy (1 tárgy)
2
0
2
4
2
2
0
4
17
4
2
30
Összesen:
120
Kötelező tárgy Szakirány Szabadon választható Modultárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
2 darab 7 darab
54 30 8 28 120
5/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
3 3 3 4 4 4
SZAKIRÁNYOK Közintézményi menedzsment szakirány Közintézményi menedzsment Közszolgálati vállalatok gazdaságtana Non-profit intézményi menedzsment Emberi erőforrás menedzsment a közszolgálatban Közösségi pénzügyi menedzsment Közösségi választások elmélete
3 3 4 3 4 4
2 2 2 2 2 2
1 1 2 1 2 2
5 5 5 5 5 5
3 3 3 4 4 4
Egészségügyi ágazati szakértő szakirány Egészség-gazdaságtan Egészségpolitika és finanszírozás Egészségügyi menedzsment és minőségfejlesztés Egészségügyi marketing Összehasonlító egészségügy Szakellátási gazdálkodás az egészségügyben
3 3 4 3 4 4
2 2 2 2 2 2
1 1 2 1 2 2
5 5 5 5 5 5
Modultárgy/Szabadon választható tárgy A közpolitika folyamata A közszféra szociológiája Konjunktúra- és piackutatás s közszektorban Költség-haszon elemzés Közigazgatás Közpénzek ellenőrzése Ökonometria Pályázati menedzsment Piacszerkezetek Politológia Regionális- és városgazdaságtan Marketing Egészség-gazdaságtan Gazdaság- és politikai földrajz
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
Modultárgyak felvehetők (heti 3 óra, 4 kredit) A) ha nincs szintrehozó tárgykötelezettség: B) ha van szintrehozó kötelezettség:
1-4. szemeszter (7 tárgy) 3-4. szemeszter (3 tárgy)
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő id nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex t általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
6/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNKO00
Számonkérés jellege kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
kollokvium
kollokvium évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
7/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen i területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
8/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
Kutatásmódszertan Vállalkozás innováció Társadalmi-gazdasági előrejelzés Üzleti gazdaságtan Marketingmenedzsment Pénzügyi elemzés Összesen:
2
Kreditpont
Gyakorlat 2 2 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2
5 5 5 5 5 5
24
12
12
30
4
2
2
5
Projektek menedzselése
5
2
3
5
Vállalati startégia
4
2
2
5
Üzleti kommunikáció
4
0
4
5
Vezetői gazdaságtan Vállalatfinanszírozás és pénzügyi szolgáltatások
4 4
2 2
2 2
5 5
25
10
15
30
Termelés- és innovációmenedzsment
4
2
2
5
Vezetői számvitel és kontrolling Vállalkozás és globalizáció
4 4
2 2
2 2
5 5
Üzleti tanácsadás
4
2
2
5
Kisvállalkozásfejlesztési politika
4
2
2
5
Választható tárgy (1 darab)
4
2
2
5
24
12
12
30
Szervezetfejlesztés gyakorlata
4
0
4
5
Társasági jog
4
2
2
5
Választható tárgy (1 darab)
4
2
2
5
Diplomamunka
2
0
2
15
14
4
10
Összesen:
4
4 4 4 4 4 4
Döntéstámogató rendszerek és módszerek
Összesen:
3
Elmélet
A tantárgy neve
Heti óraszám
Félév
Vállalkozásfejlesztés
Összesen:
30 120
Kötelező tárgy Választható tárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
2 darab
110 10 120
9/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat) Választható tárgyak: Gazdaságpolitika Szervezeti magatartás és vezetés Emberi erőforrás menedzsmenr rendszerek Információrendszerek fejlsztése és menedzselése
3 3 3 3
3 2 3 2
0 1 0 1
5 5 5 5
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő id nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex t általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
10/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNVA00
Számonkérés jellege évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
11/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat) kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen i területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
12/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
Gazdaságpolitika Kutatásmódszertan Marketingmenedzsment Szervezeti magatartás és vezetés Matematikai és statisztikai módszerek és elemzések Üzleti gazdaságtan Összesen:
2
Kreditpont
Gyakorlat 3 2 2 2 2 2
0 2 2 1 2 2
5 5 5 5 5 5
22
13
9
30
5
2
3
5
Vállalati startégia
4
2
2
5
Szervezetelmélet
3
3
0
4
Döntéstámogató rendszerek és módszerek
4
2
2
5
Változtatás- és tudásmenedzsment Integrált információs rendszerek irányítása
3 3
2 2
1 1
4 4
Összesen: Termelés- és innovációmenedzsment Vezetői számvitel és kontrolling
4
3 4 4 3 4 4
Projektek menedzselése
Választható tárgy (1 darab)
3
Elmélet
A tantárgy neve
Heti óraszám
Félév
Vezetés és szervezés
Választható tárgy (2 darab)
2
1
1
3
24
14
10
30
4 4
2 2
2 2
5 5
4
2
2
Szakirány
10
Összesen:
22
Szakirány
15
Diplomamunka
3
Összesen:
18
6 14
6
6
0
3
30 15 15 30 120
Kötelező tárgy Szakirány Választható tárgy Összesen:
Sopron, 2013.07.30
3 darab
82 29 9 120
13/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
3 3 3 4 4 4 4
SZAKIRÁNYOK Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés szakirány Emberi erőforrás menedzsmenr rendszerek Szervezetfejlesztés elmélete, modelljei Szervezeti tanulás és tanuló szervezet Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata Szervezetfejlesztés gyakorlata Szervezeti kultúra vizsgálata és fejlesztése Vezetői kompetencia fejlesztés
3 4 3 4 4 3 4
3 4 2 0 0 2 0
0 0 1 4 4 1 4
5 5 4 4 4 3 4
3 3 3 4 4 4 4
Információmenedzsment szakirány Az információs társadalom szerveződése Információrendszerek fejlsztése és menedzselése Internet tartalommenedzsnet Adatbányászat E-business üzleti modellek és alkalmazások Integrált információs rendszerek a gyakorlatban Számítógépes projekttervezés
3 3 4 3 4 4 4
3 2 2 2 2 2 2
0 1 2 1 2 2 2
4 5 5 3 4 4 4
3 3 3 4 4 4 4
Emberi erőforrásmenedzsment-információmenedzsment modul Emberi erőforrás menedzsment rendszerek Szervezetfejlesztés elmélete, modelljei Információrendszerek fejlesztése és menedzselése Szervezeti kultúra vizsgálata és fejlesztése Vezetői kompetencia fejlesztés Internet tartalommenedzsment Az információs társadalom szerveződése
3 4 3 4 4 4 3
3 4 2 2 0 2 3
0 0 1 2 4 2 0
5 5 4 3 4 4 4
Választható tárgyak: A kisvállalkozások menedzselése Allgemeine Betriebswirtschaftslehre I. Allgemeine Betriebswirtschaftslehre II. Basic Business Management Environmental Economic Advanced Environmental Economic Elementary Munkajog Munkaszervezés Munkaügyi konfliktusok menedzselése Participáció a jogban és a valóságban TQM Üzleti információ gazálkodástan Vezetés módszertan I. Vezetés módszertan II. Számítógépes projekttervezés
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő id nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex t általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
14/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNVE00
Számonkérés jellege kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
15/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy
államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen i területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
16/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
Politikai földrajz Regionális és városgazdaságtan Szairányú modul
Kreditpont 1 2 3 1 2
5 4 5 5 5 6
2
2
0
3
2
2
0
3
A jogharmonizáció elmélete és gyakorlata az EU-ban
2
2
0
3
Közigazgatás
2
2
0
23
3 30
Regionális elemzési módszerek Környezetelemzési módszerek
3 3
1 1
2 2
4 4
Környezetgazdaságtan
3
2
1
4
Regionális politika
3
3
0
4
Szakszeminárium I. (tanulmányút, kutatási gyakorlat) Szairányú modul
4 6
0
4
6 6
Összesen:
2
2
24
30
A vidékfejlesztés alapjai
3
3
0
4
Regionális- és lokális gazdaságfejlesztés
3
1
2
4
Szakszeminárium II. (tanulmányút, kutatási gyakorlat)
4
0
4
6
Szairányú modul
6
6
Szairányú modul
6
6
Szabadon választható (1/félév)
2
Diplomamunka I.
0
Összesen:
4
3 2 0 3 2
Szociológia
Szabadon választható (1/félév)
3
4 4 3 4 4 4 Környezetvédelmi alapismeretek
Összesen:
2
Gyakorlat
A tantárgy neve Közösségi gazdaságtan Statisztika (kvantitatív módszerek) Kutatásmódszertan
Elmélet
Félévi órazsám
Félév
Regionális és környezeti gazdaságtan
2 0
0
24
2 30
Szakszeminárium III.(tanulmányút, kutatási gyakorlat)
4
Szairányú modul
3
3
Szairányú modul
6
6
Szabadon választható (1/félév)
2
Diplomamunka II.
1
Összesen:
16
0
4
6
2 0
1
13 30 120
Kötelező tárgy Modul Szabadon választható Összesen:
Sopron, 2013.07.30
3 darab
81 33 6 120
17/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat) Szabadon választható Az osztrák-magyar kapcsolatok múltja és jelene Érdekérvényesítés és döntéshozatal az EU-ban Falusi és vidéki turizmus Magyarország és szomszédai a XX-XXI. században Magyarország gazdaságföldrajza Magyarország településföldrajza Regionális gazdaságföldrajz Regionális politikatörténet
2 2 2 2 2 2 2 2
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
Határtudományok modul Határok a történelemben Nemzetközi migráció és bevándorláspolitika Határtérségek földrajza Államközi és regionális kapcsolatok Határon átnyúló vállalkozásfejlesztés Regionális programozás és menedzsment Turizmusfejlesztés Összehasonlító kultúrtörténet Területfejlesztés a gyakorlatban Konfliktus menedzsment Interkulturális menedzsment tréning
2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
Klímaváltozás modul A klímaváltozás természettudományos alapjai Környezetvédelmi alapismeretek Gazdaság- és természettörténet Környezetszociológia Klímaváltozás, tudomány, társadalom, politika A klímaváltozás gazdasági következményei Környezeti menedzsment és audit Klímapolitika és fenntartható fejlődés Megújuló energiaforrások és energiapolitika Klímaváltozás és lokális alkalmazkodás Környezeti nevelés és etika
2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
1 1 2 2 3 3 3 3 4 4 4
0 0 0 0 0 0 0 0
2 2 2 2 2 2 2 2
2 2 2 2 2 2 2 2
Településmenedzsment modul Közigazgatás 2 3 Helyi társadalom 2 3 Településföldrajz 3 3 Településszociológia 3 3 Urbanisztika 3 3 Településfejlesztés 3 3 Regionális programozás és menedzsment 3 3 Turizmusfejlesztés 3 3 Integrált vidékfejlesztés 3 3 Település és térségmarketing 3 3 Falusi és vidéki turizmus 3 3 A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő id nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex t általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
18/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNRG00
Számonkérés jellege kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium
évközi jegy
évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
19/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat) évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen i területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga, vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
20/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
4
3 4 4 3 4 3
Kreditpont 2 2 1 2 1
5 4 4 4 5 5
23
13
8
30
Nemzetközi gazdasági folyamatok kvantitatív elemzése Nemzetközi jog
3
1
2
4
4
4
Mikroökonómia (haladó) Világgazdaságtan
4
2
3 9
3
Modul Összesen:
3
Gyakorlat 3 2 2 2 2 2
Gazdaságszociológia Statisztika (kvantitatív módszerek) Makroökonómia (haladó) Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi gazdaságtan (haladó) Nemzetközi pénzügyek Modul Összesen:
2
Elmélet
A tantárgy neve
Heti óraszám
Félév
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás
2
3
23
10
Statégiai menedzsment
2
2
Vállalati kommunikáció Fejlődésgazdaságtan
2 2
Diplomamunka 1. Modul Összesen:
5 2
4 13 4
2 2
15 23 15
Összesen:
19
3 3 3 18
4
4
Diplomamunka 2. Modul
30 3
2
2
4
4
30
4
12 18
0
4
30 120
Kötelező tárgy Modul Összesen:
Sopron, 2013.07.30
68 52 120
21/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat) MODULOK Nemzetközi pénzügyi, számviteli és kontrolling modul 1 Kockázatok és kezelésük 2 Nemzetközi pénzügyi szakszeminárium Az EU pénzügyei 2 Nemzetközi vállalati pénzügyek 2 2 Nemzetközi fizetések 3 Nemzetközi befektetések és biztosítási ismeretek 3 Nemzetközi számvitel 3 Controlling informatikai eszközökkel 3 Nemzetközi számviteli szakszeminárium 4 Nemzetközi adózás 4 Nemzetközi vállalatok controllingja Nemzetközi összehasonlító adótan 4 Nemzetközi pénzügyi intézményrendszer 4 4 Nemzetközi controlling szakszeminárium 1 2 2 2 3 3 3 3 4 4 4 4
Európai integráció és globalizáció modul Politikai földrajz Intézményrendszer, érdekérvényesítés és döntéshozatal az EU-ban szakszeminárium Az európai integráció története Európai kultúra a globális gazdaságban Az európai integráció gazdaságtana Komparatív TNC ismeretek Nemzetközi kereskedelempolitika Közösségi jog szakszeminárium Globális kormányzás A kelet-európai átalakulás nemzetközi következményei EU közösségi politikák Nemzetközi vállalati menedzsment szakszeminárium
2 4 3 3 2 4 4 3 4 4 4 3 3 4
0 0 2 1 2 2 2 0 0 2 2 1 3 0
2 4 1 2 0 2 2 3 4 2 2 2 0 4
3 6 4 4 3 4 4 4 6 4 4 4 4 6
2 4 3 2 4 4 3 4 4 4 3 4
0 0 3 2 2 2 1 0 3 4 1 0
2 4 0 0 2 2 2 4 1 0 2 4
3 6 4 3 4 4 4 6 4 4 4 6
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő id nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex t általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
22/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
KMNNG00
Számonkérés jellege évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
kollokvium évközi jegy kollokvium évközi jegy
évközi jegy
Sopron, 2013.07.30
23/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
modul évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen si területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú ettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
24/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
1
2
Gazdaságszociológia Interkulturális menedzsment Ökonometria Makroökonómia (haladó) Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi gazdaságtan (haladó) Nemzetközi pénzügyek Modul gyakorlat 1. összesen: Nemzetközi gazdasági folyamatok kvantitatív elemzése Nemzetközi jog
2
0
2
3 évközi jegy
0
0
0
14
10
1 4
2
4 kollokvium 5 kollokvium
2
2 2
4 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 4 évközi jegy 6 évközi jegy
Logisztika
2
Menedzsment információs rendszerek Változtatásmenedzsment
4 4
2 2
2
0
0
0
14
10
Statégiai menedzsment
24 2
Vállalati kommunikáció
2
Fejlődésgazdaságtan Diplomamunka 1.
2
3
Sopron, 2013.07.30
0 beszámoló 30 3 évközi jegy
2
3 kollokvium 3 évközi jegy 3 évközi jegy 4 kollokvium
2
Felelős vállalat
3
2
Tudásmenedzsment
4
2
2
4 kollokvium
Nemzetközi marketing
4
2
2
Nemzetközi számvitel és adózás
4
2
2
4 évközi jegy 6 évközi jegy
0
0
0
23 4
12
11
Vezetői készségfejlesztés
3
1
4 2
12 évközi jegy 4 kollokvium
Diplomamunka 2.
Kötelező tárgy Modul Összesen:
0 beszámoló 30
2 1
Modul gyakorlat 3.
összesen:
2
2
összesen:
4
évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
24 3
2 3 0
Modul gyakorlat 2.
Kreditpont
Gyakorlat
3
2 2 1 2 1
3
összesen:
Számonkérés jellege 3 2 4 4 4 5 5
4 4
Mikroökonómia (haladó) Világgazdaságtan
KMNNG00
2 2 2 2 2 2 2
2 4 4 3 4 Kockázatok és kezelésük
2
Elmélet
Félév
Heti óraszám
Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német) nemzetközi menedzsment modullal
0 beszámoló 30
A HR gyakorlata
4
1
3
4 kollokvium
A szervezetfejlesztés gyakorlata
4
0
4
Nemzetközi projekt Modul gyakorlat 4.
4 0
0 0
4 0
4 évközi jegy 6 évközi jegy 0 beszámoló
19
2
17
30 120
68 52 120
25/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
A mesterfokozat megszerzéséhez angol nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy másik élő idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú, a képzési területnek megfelelő szaknyelvi nyelvvizsga vagy államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú általános nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.
Sopron, 2013.07.30
26/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
Számvitel
1.
Kvantitatív döntési módszerek Pénz- és tőkepiacok Vállalati pénzügyek Vállalkozások jogi környezete Haladó vezetői számvitel Matematikai-statisztikai elemzések
Kreditpont
Gyakorlat
Elmélet
Félév
Heti óraszám
KMNSZ00
Számonkérés jellege
4 4 2 4 2 2 2
2 2 2 4 2 2 2
2 2 0 0 0 0 0
5 5 3 5 3 3 3
2
2
0
3 kollokvium
22 4
18 2
4 0
30 4 kollokvium
4 4
2 2
2 2
5 kollokvium 5 kollokvium
Nemzetközi számvitel szakszeminárium
4
2
2
6 kollokvium
Pénzügyi instrumentumok számvitele A könyvvizsgálat rendszere
3 4
2 2
1 2
5 kollokvium 5 kollokvium
23
12
9
4
2
2
5 évközi jegy
Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése
4
2
2
5 kollokvium
A számvitel szabályozása Alkalmazott vállalatértékelés
2 3
2 2
0 1
3 kollokvium 4 kollokvium
Pénzügyi elemzés
4
2
2
5 kollokvium
Vállalkozások adózása és költségvetési kapcsolatok elemzése
4
2
2
5 évközi jegy
2
2
0
3 kollokvium
23
14
9
4
2
2
5 évközi jegy
4 2
2 2
2 0
4 kollokvium 3 évközi jegy
2
2
0
3 kollokvium
12
8
4
15 évközi jegy 30
Vezetéselmélet és módszertan
kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium kollokvium
Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Üzleti etika Számviteltörténet Összesen: Nemzetközi számvitel Pénzügyi kontrolling Haladó vállalati pénzügyek 2.
Összesen: Kutatásmódszertan
3.
30
Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Nemzetközi gazdaságtan Összesen: Ellenőrzési esettanulmányok A számvitel számítógépes támogatása Nemzetközi adózás 4.
30
Szabadon választható ( 1 tárgy felvétele ajánlott) Változtatás-menedzsment Nemzetközi pénzügyi intézmények és tőkepiacok szabályozása Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
27/42
A Közgazdaságtudományi Kar mesterszakjainak mintatantervei (nappali tagozat)
Sopron, 2013.07.30
28/42
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ ÉS SZAKIDEGENVEZETŐ Tantárgy
KPLET00
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Turisztikai alapismeretek
15
5 kollokvium
Turizmusföldrajz
15
5 évközi jegy
15 30 25 20 25 145
5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 5 kollokvium 0 aláírás 30
15
4 évközi jegy
15 20 15 20 20 15 25 145
4 kollokvium 4 évközi jegy 4 évközi jegy 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 0 aláírás 30
Turizmus az Európai Unióban Speciális táplálkozási ismeretek Régiók és kultúrák
15 20 15
4 évközi jegy 5 évközi jegy 4 kollokvium
Balneológiai ismeretek
20
5 kollokvium
25 25 25 145
6 kollokvium 6 kollokvium 0 aláírás 30
20 15 25 20 20 20 0 25 145
4 kollokvium 4 évközi jegy 4 kollokvium 4 kollokvium 3 évközi jegy 3 évközi jegy 8 évközi jegy 0 aláírás 30
Művelődéstörténet Egészségügyi szakmai alapismeretek Vállalkozási- adó- és jogi alapismeretek Az egészségturizmus alapjai Idegenforgalmi szaknyelv (választható)* Összesen: II. félév Gasztronómiai alapismeretek Művészettörténet Kommunikáció és konfliktuskezelés Egészségturizmus erőforrásai Humánmenedzsment Egészségturizmus gazdaságtana Nemzetközi etikett és protokoll Idegenforgalmi szaknyelv (választható)* Összesen: III. félév
Területfejlesztés, egészségturisztikai beruházások és pályázatok Idegenvezetés elmélete, módszertana, adminisztrációja Idegenforgalmi szaknyelv (választható)* Összesen: IV. félév Idegenforgalmi marketing Rendezvények és konferenciák Egészségturisztikai intézmények menedzsmentje Gyógykezelések finanszírozása Idegenvezetés és szabadidő-szervezés gyakorlata Egészségturisztikai idegenvezetés Diplomamunka Idegenforgalmi szaknyelv (választható)* Összesen:
Sopron, 2013.07.30
1/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGÜGYI CONTROLLER TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLCO00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Egészséggazdaságtan
20
6 kollokvium
Számvitel alapjai
30
6 kollokvium
20 30 20 120
6 évközi jegy 6 évközi jegy 6 kollokvium 30
Pénzügyi számítások Egészségügyi jog
20 20
4 kollokvium 4 kollokvium
Egészségügyi controlling eszközrendszere II.
30
4 évközi jegy
Egészségügyi finanszírozás Prezentációs tréning Diplomamunka
20 30
4 kollokvium 4 évközi jegy 10 évközi jegy 30
Egészségügyi controlling eszközrendszere I. Controlling informatikai eszközökkel Gazdasági jog alapjai Összesen: II. félév
Összesen: Választható tárgyak Kórházvezetés szimuláció II. Kórházvezetés szimuláció I.
Sopron, 2013.07.30
120 25 25
0 nincs megadva 0 nincs megadva
2/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGÜGYI KÖZIGAZGATÁSI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLKÖ00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Egészségügyi közigazgatási modellek és egészségügyi rendszerek
20
5 kollokvium
Közszolgáltató vállalatok gazdaságtana
15
3 évközi jegy
20 15 20 20 15 125
5 kollokvium 4 évközi jegy 5 kollokvium 5 kollokvium 3 évközi jegy 30
Közpénzek ellenőrzése
20
3 kollokvium
Egészségügyi szolgáltatások finanszírozása Társadalombiztosítás, gyógyszertámogatás Farmaökonómia és egészségtechnológia Szakellátási gazdálkodás az egészségügyben Diplomamunka Kötelezően választott
20 20 20 15 30 125
3 kollokvium 3 kollokvium 3 kollokvium 2 évközi jegy 10 évközi jegy 6 évközi jegy 30
Választható tárgyak Összehasonlító egészségügy Egészség-gazdaságtani elemzések
15 15
3 évközi jegy 3 évközi jegy
Non-profit szervezetek menedzsmentje
15
3 évközi jegy
Közösségi pénzügyi menedzsment Költségvetési intézmények számvitele Közösségi gazdaságtan
15 15 15
3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy
Az egészségügyi igazgatás szervezet- és eszközrendszere Költségvetési pénzügyek A közpolitika, egészségpolitika A közigazgatás jogi alapjai és struktúrája Kötelezően választott Összesen: II. félév
Összesen:
Sopron, 2013.07.30
3/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLMI00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Kommunikáció elmélet és gyakorlat
20
Menedzsment Minőségmenedzsment Projektmenedzsment tréning Integrált irányítási rendszerek Magyar egészségügy ellátási standardok Statisztika (kvantitatív elemzési módszerek az egészségügyben) Összesen:
20 20 15 15 15 20 125
5 kollokvium 5 4 4 4 3 5 30
kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium
II. félév Prezentációs készségfejlesztő tréning Betegbiztosítás Humánmenedzsment és kompetenciafejlesztés Adat- és eszközgazdálkodási irányelvek Minőségügy a gyógyszertárban/szociális otthonban/gyógyfürdőben Mutatószámok és mérésük az egészségügyben Auditori ismeretek és folyamatfejlesztés Diplomamunka
15 15 20 15 20 20 20 Összesen:
Választható tárgyak Retorika és beszédtechnika I. Retorika és beszédtechnika II.
Sopron, 2013.07.30
125 25 25
évközi jegy 2 3 évközi jegy 3 kollokvium 3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 kollokvium 10 évközi jegy 30 0 nincs megadva 0 nincs megadva
4/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSMENT SPECIALISTA/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPEEM00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Közgazdaságtan I. (Mikroökonómia)
20
5 kollokvium
Menedzsment
20
5 kollokvium
20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
20
5 kollokvium
20 20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Gyógyszer- és gyógyszertári gazdálkodás Egészségügyi menedzsment Minőségmenedzsment Egészségügyi finanszírozás
20 20 20 20
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium
Szociálpolitika és támogatási rendszerek
15
4 évközi jegy
Összesen:
15 15 125
3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Összesen:
20 20 20 20 15 15 15 0 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 0 aláírás 30
15 15 15
3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy
Pénzügyi- és bank ismeretek Statisztika és egészségügyi statisztika Társadalombiztosítás Egészségügyi jog Kommunikáció és média kapcsolatok Összesen: II. félév Közgazdaságtan II. (Makro- és egészséggazdaságtan) Vállalatgazdaságtan Döntéselmélet és módszertan Kórházgazdálkodás Vállalkozási- és adózási ismeretek Kórházi és gyógyszertári informatikai rendszerek Menedzser tréning Összesen: III. félév
Számvitel Alternatív tárgy I. IV. félév Vezetői kontrolling Válságmenedzsment Ápolásgazdaságtan Egészségügyi stratégia Projektmenedzsment esettanulmányok Emberi erőforrásmenedzsment és szakemberképzés Alternatív tárgy II. Diplomamunka Alternatív tárgy I.: Csapatépítő tréning Egészségügyi finanszírozás az Európai Unióban Marketing az egészségügyben Alternatív tárgy II.: Üzleti tervezés Epidemiológia Egészségturisztikai intézmények menedzsmentje Logisztika
Sopron, 2013.07.30
15 15 15 15
3 3 3 3
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
5/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EGÉSZSÉGÜGYI SZÓVIVŐ ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLSZ00
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Közszereplés és médiumok kezelése
15
4 évközi jegy
Kommunikációs jog és etika
15
3 évközi jegy
20 20 20 20 15 125
5 kollokvium 4 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 30
Retorika és beszédtechnika
15
2 évközi jegy
Prezentációs készségfejlesztés tréning Íráskészségfejlesztés, stilisztika tréning Kríziskommunikáció és válságkezelés Kommunikáció az egészségügyben II. (helyzetgyakorlatok) Marketingkommunikáció PR és sajtókapcsolatok Diplomamunka
15 15 20 20 20 20
2 évközi jegy 2 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 4 kollokvium 4 kollokvium 10 évközi jegy 30
Szóvivő mesterség Médiagazdaságtan és médiaismeret Kommunikáció az egészségügyben I. Kommunikáció mesterség és gyakorlat A társadalmi szintű tájékoztatás módszertana Összesen: II. félév
Összesen: Választható tárgyak Retorika és beszédtechnika I. (haladó) Retorika és beszédtecgnika II. (haladó)
Sopron, 2013.07.30
125 25 25
0 nincs megadva 0 nincs megadva
6/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EURÓPAI UNIÓS ÜZLETI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLES00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
MÓDSZERTANI MODUL Európai intézményrendszer és döntéshozatal
20
5 kollokvium
EU szakpolitikák
20
5 kollokvium
20 20 20 20 120
4 évközi jegy 5 kollokvium 4 évközi jegy 4 évközi jegy 27
Üzleti kommunikáció és protokoll
20
4 évközi jegy
Pályázatírás, projektmenedzsment
20
4 évközi jegy
20 20 20 20 0 120
5 kollokvium 4 évközi jegy 4 évközi jegy 5 kollokvium 7 évközi jegy 33
EU közösségi jog Az EU helye a globális gazdasági rendszerben Külgazdasági politika Szakszeminárium Összesen: EURÓPAI ÜZLETI MODUL
Konfliktus- és stresszmenedzsment Közösségi jog, a lobbizás jogi keretei Külkereskedelem technika Európai pénzügyek Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
7/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
GYÓGYSZERÉSZ-KÖZGAZDÁSZ
KPLGK01
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Közgazdaságtan I. (Mikroökonómia)
20
5 kollokvium
Menedzsment
20
5 kollokvium
20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
20
5 kollokvium
20 20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Gyógyszer- és gyógyszertári gazdálkodás Egészségügyi menedzsment Minőségmenedzsment Egészségügyi finanszírozás
20 20 20 20
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium
Háziorvosi- és járóbeteg gazdálkodás
15
4 évközi jegy
Összesen:
15 15 125
3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Összesen:
20 20 20 20 15 15 15 0 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 0 aláírás 30
15 15 15
3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy
Pénzügyi- és bank ismeretek Statisztika és egészségügyi statisztika Társadalombiztosítás Egészségügyi jog Kommunikáció és média kapcsolatok Összesen: II. félév Közgazdaságtan II. (Makro- és egészséggazdaságtan) Vállalatgazdaságtan Döntéselmélet és módszertan Kórházgazdálkodás Vállalkozási- és adózási ismeretek Kórházi és gyógyszertári informatikai rendszerek Menedzser tréning Összesen: III. félév
Számvitel Alternatív tárgy I. IV. félév Vezetői kontrolling Válságmenedzsment Ápolásgazdaságtan Egészségügyi stratégia Projektmenedzsment esettanulmányok Üzleti tervezés Alternatív tárgy II. Diplomamunka Alternatív tárgy I.: Közegészségtani gazdálkodás Egészségügyi finanszírozás az Európai Unióban Egészségturizmus Alternatív tárgy II.: Emberi erőforrásmenedzsment és szakemberképzés Farmaökonómia és egészségtechnológia Egészségturisztikai intézmények menedzsmentje Logisztika
Sopron, 2013.07.30
15 15 15 15
3 3 3 3
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
8/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
HIVATALOS STATISZTIKATANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLHI00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Kutatásmódszertan
20
4 kollokvium
Statisztika
20
4 kollokvium
Adatfeldolgozás és elemzés (SPSS) Idősorelemzés, szezonális kiigazítás Statisztikai osztályozások és nomenklatúrák Magyar és EU statisztika igazgatásrendszere Térinformatika és területi elemzések Összesen:
15 20 15 15 15 120
4 4 4 6 4 30
évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
II. félév Nemzeti számlák rendszere
20
Demográfia Minőségbiztosítás Statisztikai vizualizáció Társadalomstatisztika Gazdaságstatisztika Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
20 20 15 15 15 15 120
4 kollokvium 4 4 4 2 2 10 30
évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
9/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
HUMÁNMENEDZSMENT/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLHU00 Óra
Követelmény Kredit Számonkérés
I. félév Üzleti gazdaságtan
20
5 kollokvium
Személyiséglélektan
20
5 kollokvium
20 25 15 20 120
5 kollokvium 6 kollokvium 4 évközi jegy 5 kollokvium 30
Munkagazdaságtan
20
5 évközi jegy
Szociálpszichológia
20
4 kollokvium
20 25 20 25 130
4 évközi jegy 5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 28
25 20 20 25 0 0
6 évközi jegy 5 évközi jegy 5 évközi jegy 6 évközi jegy 0 szigorlat 0 szigorlat
20 20
5 évközi jegy 5 évközi jegy
20 20 130
5 évközi jegy 5 évközi jegy 32
0
15 évközi jegy
20 20 20
5 évközi jegy 5 évközi jegy 5 évközi jegy
20 20 20 60
5 évközi jegy 5 évközi jegy 5 évközi jegy 30
Szociológia Vezetés-szervezés Etika Igazgatási és munkajog Összesen: II. félév
Általános és munkaügyi statisztika Emberi erőforrás menedzsment rendszerek Változtatás- és tudásmenedzsment Üzleti kommunikáció Összesen: III. félév Munka-, vezetés- és szervezetpszichológia Teljesítménymenedzsment Üzleti tanácsadás Szervezetfejlesztés gyakorlata Menedzsment szigorlat Pszichológia-szociológia szigorlat Oktatási menedzsment szakirány Oktatáspolitika/Oktatási intézmények társadalmi felelőssége Költségvetési intézmények gazdálkodása és ellenőrzése Emberi erőforrás menedzsment szakirány Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata Humán-kontrolling Összesen: IV. félév Diplomamunka Oktatási menedzsment szakirány Oktatási intézmények minőségbiztosítása Oktatási projektek és finanszírozásuk Intézményi kapcsolattartás, PR Emberi erőforrás menedzsment szakirány Munkaügyi kapcsolatok és érdekérvényesítés HR informatika Társadalombiztosítás és szociálpolitika Összesen:
Sopron, 2013.07.30
10/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
JOGÁSZ-KÖZGAZDÁSZ
KPEJO00
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Közgazdaságtan I. (Makro- és mezoökonómia)
25
5 kollokvium
Közgazdaságtan II. (Mikroökonómia)
25
8 kollokvium
Környezeti gazdaságtan Üzleti gazdaságtan Vállalati döntéstámogató rendszerek
20 20 15 105
7 évközi jegy 5 kollokvium 5 évközi jegy 30
Marketingmenedzsment ismeretek Változtatás- és tudásmenedzsment
20 20
5 kollokvium 5 évközi jegy
Vezetői kompetenciafejlesztés
20
5 évközi jegy
Összesen:
20 20 20 120
5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 30 6 4 4 8 4 4 30
kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium
Összesen:
25 15 15 30 15 15 115
6 6 6 12 30
évközi jegy évközi jegy évközi jegy évközi jegy
Összesen:
25 25 25 15 90
Összesen: II. félév
Vállalati stratégia Vezetés és szervezés Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata III. félév Vállalati pénzügyek vezetőknek Gazdasági elemzés Számvitel Vezetői gazdaságtan Vállalati esettanulmányok Pénzügy és adózás IV. félév Stratégiai esettanulmányok Tárgyalási stratégiák Kontrolling vezetőknek Diplomamunka
Sopron, 2013.07.30
11/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
LOGISZTIKA-CONTROLLING TANÁCSADÓ Tantárgy
KPLLK00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Loisztikai rendszerek
20
7 kollokvium
Értékteremtő folyamatok
30
7 évközi jegy
20 20 30 120
4 évközi jegy 5 kollokvium 7 évközi jegy 30
Vezetői gazdaságtan Logisztika-kontrolling
30 30
8 kollokvium 5 kollokvium
Kontrolling módszertan és információs rendszerek
30
5 évközi jegy
15 105
12 évközi jegy 30
Üzleti számítások Üzleti gazdaságtan Logisztikai folyamatok pénzügyi elemzése Összesen: II. félév
Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
12/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
MARKETING SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLMA00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
Módszertani modul Általános közgazdaságtan
25
5 kollokvium
Statisztika
15
4 évközi jegy
20 20 20 20 120
5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 6 évközi jegy 30
Marketingtechnikai modul Marketingkutatási módszerek a gyakorlatban
20
6 évközi jegy
Statisztikai módszerek a marketingben
20
6 évközi jegy
20 20 15 15 110
3 kollokvium 3 kollokvium 5 évközi jegy 4 évközi jegy 27
25 20 10 20 25 0
6 kollokvium 3 évközi jegy 2 évközi jegy 6 évközi jegy 3 kollokvium 13 évközi jegy
Üzleti gazdaságtan Marketing Marketingmenedzsment ismeretek Projektek menedzselése Modulban összesen
Értékesítési technikák Nemzetközi- és kereskedelmi marketing Marketingpszichológia Fogyasztói magatartás vizsgálata Modulban összesen Marketinmgstratégiai modul Marketingstratégiai modellek Marketingstratégia Üzleti etika Reklámmenedzsment Marketing pénzügyek Diplomamunka Szigorlat (Nemzetközi- és kereskedelmi marketing, értékesítési technikák, marketingstratégia)
0
Modulban összesen
100
Sopron, 2013.07.30
0 szigorlat 33
13/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
MARKETING TANÁCSADÓ /SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLMT00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Marketing
20
5 kollokvium
Szociálpszichológia
15
4 kollokvium
20 20 15 20 110
5 kollokvium 3 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 27
Marketingkutatás
20
3 kollokvium
Vevőszolgálat és szerviz
15
4 évközi jegy
15 20 15 10 15 0 110
4 évközi jegy 5 kollokvium 2 évközi jegy 2 évközi jegy 3 kollokvium 10 évközi jegy 33
Tanácsadás módszertana Nemzetközi- és kereskedelmi marketing Üzleti kommunikáció Vezetői kompetencia fejlesztése Összesen: II. félév
Szolgáltatásmarketing Marketing menedzsment ismeretek Kommunikációs készségek fejlesztése Üzleti etika Arculattervezés Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
14/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
EXECUTÍVE MBA TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLMB00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Emberi erőforrásmenedzsment rendszerek
30
8
kollokvium
Szervezeti magatartás
30
8
évközi jegy
30 20 110
8 6 30
kollokvium évközi jegy
30 30 20
8 8 8
kollokvium kollokvium évközi jegy évközi jegy
Stratégiai- és változtatás menedzsment Kvantitatív elemzés Összesen: II. félév Transznacionális vállalatok szervezése és irányítása A területfejlesztés vállalati aspektusai Vezetői kompetenciafejlesztés Stratégiai esettanulmányok
25
6
Összesen:
105
30 6 4 7 8 5 30
kollokvium évközi jegy évközi jegy kollokvium kollokvium
Összesen:
25 20 30 30 20 125
Vállalkozásfinanszírozás és pénzpiacok Tárgyalási stratégiák Kontrolling vezetőknek
25 25 25
6 6 6
évközi jegy évközi jegy évközi jegy
Diplomamunka
15
12
évközi jegy
90
30
III. félév Vállalati pénzügyek vezetőknek Vezetői információs és döntéstámogató rendszerek Értékteremtő folyamatok Vezetői gazdaságtan Marketing menedzsment vezetőknek IV. félév
Összesen:
Sopron, 2013.07.30
15/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
MÉRNÖK-KÖZGAZDÁSZ
KPLME00
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Általános közgazdaságtan (Makro- és mezoökonómia)
25
5 kollokvium
Társasági jog
15
5 kollokvium
Gazdaságstatisztika Üzleti gazdaságtan Vállalati döntéstámogató rendszerek Üzleti kommunikáció Összesen:
15 20 15 15 105
4 5 5 5 29
évközi jegy kollokvium évközi jegy évközi jegy
II. félév Marketingmenedzsment ismeretek
20
5 kollokvium
Változtatás- és tudásmenedzsment
20
5 évközi jegy
Vezetői kompetenciafejlesztés Vállalati stratégia Vezetés és szervezés Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata
20 20 20 20 120
5 5 4 5 29
évközi jegy kollokvium kollokvium évközi jegy
Üzleti számítások Gazdasági elemzés Számvitel Vezetői gazdaságtan Vállalati esettanulmányok Pénzügy és adózás
20 15 15 20 20 15
4 5 4 5 5 4
évközi jegy évközi jegy évközi jegy kollokvium évközi jegy kollokvium
Diplomamunka
15
9 évközi jegy
Összesen: III. félév
Összesen:
Sopron, 2013.07.30
100
32
16/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
NEMZETKÖZI INFOKOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
Nemzetközi intézmények és kapcsolatok Nemzetközi média Nemzetközi etikett és protokoll Közvéleménykutatások módszertana Világgazdasági trendek és elemzési technikák Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Tárgyalások módszertana, tárgyalástechnika Média alapismeretek (kommunikációs alapismeretek, tudásmenedzsment, információfeldolgozás) Retorika, beszédtechnika és tolmácstechnika a nemzetközi gyakorlatban Civilizációk és kultúrák EU alapismeretek (EU közigazgatás és közpolitika, uniós jogforrások, versenyjogi ismeretek) Médiagazdaságtan és médiajog Összesen: II. félév Kommunikációs és multimédia technológiák, IKT
KPLNI00
20
4 évközi jegy
20
4 kollokvium
20 20 20 20 120
4 évközi jegy 4 kollokvium 6 kollokvium 5 kollokvium 27
20
4 kollokvium
20
4 kollokvium
20 20 20 20 0 120
4 évközi jegy 4 kollokvium 4 évközi jegy 5 kollokvium 8 évközi jegy 33
17/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLNK00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Geopolitika
20
5 kollokvium
Nemzetközi politika elmélet
20
5 kollokvium
20 20 20 20 120
5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 30
Nemzetközi diplomáciatörténet
20
5 kollokvium
Nemzetközi jog
20
5 kollokvium
20 20 20 20 120
5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 5 kollokvium 30
20 25 20 20 25 0
4 kollokvium 4 kollokvium 4 évközi jegy 4 kollokvium 4 évközi jegy 10 évközi jegy
Nemzetközi gazdaságtan Nemzetközi intézmények és döntéshozatal Nemzetközi etikett és protokoll Civilizációk és kultúrák Összesen: II. félév
Magyar diplomáciatörténet Nemzetközi tárgyalás-elmélet és gyakorlat NGO-k és magánszervezetek a nemzetközi kapcsolatok rendszerében EU közös Kül- és Biztonságpolitika Összesen: III. félév Konfliktusmezők, de-eszkalációs politikák Nemzetközi médiakommunikáció EU dokumentumok kutatásmódszertana Nemzet és kisebbség Európában Európai érdekérvényesítés Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
110
30
18/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
ORVOS-KÖZGAZDÁSZ
KPLOK01
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Közgazdaságtan I. (Mikroökonómia)
20
5 kollokvium
Menedzsment
20
5 kollokvium
20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
20
5 kollokvium
20 20 20 15 15 15 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Gyógyszer- és gyógyszertári gazdálkodás Egészségügyi menedzsment Minőségmenedzsment Egészségügyi finanszírozás
20 20 20 20
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium
Háziorvosi- és járóbeteg gazdálkodás
15
4 évközi jegy
Összesen:
15 15 125
3 évközi jegy 3 évközi jegy 30
Összesen:
20 20 20 20 15 15 15 0 125
5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy 0 aláírás 30
15 15 15
3 évközi jegy 3 évközi jegy 3 évközi jegy
Pénzügyi- és bank ismeretek Statisztika és egészségügyi statisztika Társadalombiztosítás Egészségügyi jog Kommunikáció és média kapcsolatok Összesen: II. félév Közgazdaságtan II. (Makro- és egészséggazdaságtan) Vállalatgazdaságtan Döntéselmélet és módszertan Kórházgazdálkodás Vállalkozási- és adózási ismeretek Kórházi és gyógyszertári informatikai rendszerek Menedzser tréning Összesen: III. félév
Számvitel Alternatív tárgy I. IV. félév Vezetői kontrolling Válságmenedzsment Ápolásgazdaságtan Egészségügyi stratégia Projektmenedzsment esettanulmányok Üzleti tervezés Alternatív tárgy II. Diplomamunka Alternatív tárgy I.: Közegészségtani gazdálkodás Egészségügyi finanszírozás az Európai Unióban Egészségturizmus Alternatív tárgy II.: Emberi erőforrásmenedzsment és szakemberképzés Farmaökonómia és egészségtechnológia Egészségturisztikai intézmények menedzsmentje Logisztika
Sopron, 2013.07.30
15 15 15 15
3 3 3 3
félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy félévközi jegy
19/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
PUBLIC AFFAIRS TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLPA00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Public Affairs tanácsadás az EU-ban
15
5 kollokvium
Szaktanácsadási rendszerek
20
5 kollokvium
20 20 20 25 120
5 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 30
20
5 kollokvium
25
5 kollokvium
15 20 20 20 120
5 évközi jegy 5 évközi jegy 5 kollokvium 5 kollokvium 30
20 20 20 20 20 20
4 kollokvium 4 évközi jegy 4 évközi jegy 3 kollokvium 4 évközi jegy 3 évközi jegy
0
8 évközi jegy
Tematizáció (Agenda Setting) és témaazonosítás (Issues Management) EU intézményrendszer és döntéshozatal Reputáció menedzsment Intézményi kommunikáció alapjai és technikái Összesen: II. félév EU költségvetés és tranzakciós gyakorlat EU Public affairs módszertan (Érdekérvényesítési csatornák és folyamatok az EU intézményrendszerében) Rendezvényszervezési alapismeretek Kampányszervezési alapismeretek Közigazgatási kommunikáció elmélete és gyakorlata Médiakommunikáció és médiakapcsolatok Összesen: III. félév Lobbistratégia Networking (hálózatépítés) Válságkommunikáció, válságkezelés gyakorlata Médiamarketing Fundraising (finanszírozási források gyűjtése) Nemzetközi etikett és protokoll Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
120
30
20/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
STRATÉGIAI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLST00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Stratégiai menedzsment
20
5 kollokvium
Szervezetfejlesztés elmélete és modelljei
20
5 kollokvium
20 20 20 20 120
5 évközi jegy 5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 30
Stratégiai kontrolling
20
5 évközi jegy
Szervezetfejlesztés gyakorlata
25
5 évközi jegy
20 15 20 0 100
4 kollokvium 3 évközi jegy 5 kollokvium 8 évközi jegy 30
Stratégiai elemzési módszerek és alternatívák Innovációs stratégiák Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata Vezetői kompetencia fejlesztés Összesen: II. félév
Pénzügyi stratégiák Projektmenedzsment Vállalati döntéstámogató rendszerek Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
21/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
TURIZMUS SZAKÉRTŐ
KPLTU00
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Pénzügyi, adózási ismeretek
15
4 évközi jegy
Projektek menedzselése
20
6 évközi jegy
25 25 25 110
6 évközi jegy 6 kollokvium 6 kollokvium 28
Diplomamunka Stratégiai menedzsment
0 20
8 évközi jegy 5 kollokvium
Szállodai ismeretek
25
4 évközi jegy
20 25 20 110
5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 32
Turisztikai Desztinációs Menedzsment Turisztikai tervezés, szabályozás Turizmus általános elmélete, turizmusmarketing Összesen: II. félév
Térségi menedzsment Utazási irodai menedzsment Üzleti kommunikáció Összesen:
Sopron, 2013.07.30
22/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
ÜZLETI TANÁCSADÓ/SZAKKÖZGAZDÁSZ Tantárgy
KPLUT00 Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Vállalati stratégia
20
4 kollokvium
Pénzügy és adózás
20
5 kollokvium
15 20 20 15 110
4 kollokvium 5 kollokvium 5 évközi jegy 5 évközi jegy 28
Marketing menedzsment ismeretek
20
5 évközi jegy
Változtatás- és tudásmenedzsment
20
5 kollokvium
20 25 25 0 110
4 évközi jegy 5 évközi jegy 5 évközi jegy 8 évközi jegy 32
Szociálpszichológia Tanácsadási módszerek Emberi erőforrás menedzsment gyakorlata Üzleti kommunikáció Összesen: II. félév
Üzleti számítások Projektek menedzselése Szervezetfejlesztés gyakorlata Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
23/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Üzleti gazdaságtan
25
5 kollokvium
Kisvállalkozások gazdaságtana
15
4 évközi jegy
20 15 25 20 120
4 évközi jegy 5 kollokvium 5 kollokvium 4 évközi jegy 27
Speciális vállalati pénzügyek
15
3 évközi jegy
Vállalati innovációs folyamatok
15
4 kollokvium
Humán-kontrolling Vezetői számítások Üzleti tervezés Vezetés-szervezés Üzletpolitikai esettanulmányok Diplomamunka
15 25 20 15 15 0 120
4 évközi jegy 5 kollokvium 3 évközi jegy 3 kollokvium 3 évközi jegy 8 évközi jegy 33
Vállalati pénzügyek Emberi erőforrás menedzsment rendszerek Vezetői gazdaságtan Kontrolling Összesen: II. félév
Összesen:
Sopron, 2013.07.30
24/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
STRATÉGIAI PARTNER
KPLSP00
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Rendszerelmélet
15
4 Kollokvium
Összesen:
20 20 20 10 15 15 115
5 Kollokvium 5 Kollokvium 5 Kollokvium 3 Évközi jegy 2 Évközi jegy 4 Kollokvium 28
Összesen:
10 5 10 15 20 15 15 15 20 125
2 8 2 3 4 3 3 2 5 32
Tudásrendezés Szervezeti paradigmák Hálózati polgár Forgatókönyvírás A stratégiák története Tudásfolozófia II. félév Üzleti beszédtechnika Diplomamunka Történetmondás Tudásmegosztás Tudás kormányzó Tartalommenedzsment Tanuló szervezetek A tehetség menedzselése Szervezeti identitás
Sopron, 2013.07.30
Évközi jegy Évközi jegy Évközi jegy Kollokvium Kollokvium Kollokvium Kollokvium Évközi jegy Kollokvium
25/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
PÉNZÜGY-ADÓ-ILLETÉK-VÁM
KPLPA00
Tantárgy
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra
I. félév Nemzetközi gazdaságtan
40
8 Kollokvium
EU integrációs ismeretek Kommunikációs ismeretek Üzleti etika Projektmenedzsment
24 20 16 20 120
8 Kollokvium 4 Évközi jegy 3 Évközi jegy 6 Kollokvium 29
Számvitel alapjai Pénzügyi alapvetések
44 40
10 Kollokvium 10 Kollokvium
Üzleti jog Menedzsment alapjai Összesen:
20 16 120
6 Kollokvium 4 Kollokvium 30
Összesen:
40 20 20 20 20 120
7 Kollokvium 4 Kollokvium 5 Kollokvium 8 Kollokvium 4 Évközi jegy 28
Nemzetközi adózás Jövedéki ismeretek
20 20
4 Kollokvium 4 Kollokvium
Adóigazgatás-adóellenőrzés Mérleg- és eredményelemzés Pénzügyi- és gazdasági ellenőrzés Adóinformatika Diplomamunka
20 20 20 20
Összesen: Ii. félév
Iii. félév Adózás és gyakorlata Vám- és vámeljárás Társaságok pénzügyei Pénzügyi számvitel Információ-technológia Iv. félév
Összesen:
Sopron, 2013.07.30
120
5 5 5 5 5 33
Kollokvium Kollokvium Kollokvium Kollokvium Évközi jegy
26/27
A Közgazdaságtudományi Kar szakirányú továbbképzéseinek mintatantervei
PÉNZÜGYI KULTÚRA, GAZDÁLKODÓI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE A KÖZOKTATÁSBAN Tantárgy
KPLTT00
Követelmény Kredit Számonkérés
Óra I. félév
Makroszintű döntések és hatásaik
10
2 Kollokvium
A pénzügyi intézményrendszer működése Pénzügyi döntéseket megalapozó számítások Adók és transzferek Háztartásökonómia Fogyasztói magatartás Fogyasztóvépdelmi szabályok Gazdasági alapismeretek
12 16 12 12 10 8 10 90
4 Kollokvium 4 Évközi jegy 4 Évközi jegy 4 Évközi jegy 3 Évközi jegy 3 Kollokvium 2 Kollokvium 26
10 10 8 8 8 12 8 16 10
3 Kollokvium 2 Kollokvium 2 Kollokvium 2 Évközi jegy 2 Évközi jegy 3 Évközi jegy 3 Kollokvium 4 Évközi jegy 3 Évközi jegy 10 Évközi jegy 34
Összesen: II. félév Gazdasági etikai- társadalmi felelősségvállalás A gazdasági jog alapjai Munkajog Hivatali ügyintézés Önismereti tréning Szakmódszertan A stratégiai gondolkodás alapjai Üzleti gazdaságtan Karriertervezés, önmenedzselése Diplomamunka Összesen:
Sopron, 2013.07.30
90
27/27