Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Dolniczky Lászlóné Készítette: vezető-főtanácsos
JAVASLAT az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítására
Kazincbarcika, 2014. június 27.
2
Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat a 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet 5.§ (1), (2), (3), (4), (5) bekezdésében, a 6.§ és 7.§-ban meghatározottak szerint átvett pénzeszközökkel, számlánkra érkezett támogatásokkal, illetve belső átcsoportosítások miatt folyó évi költségvetésünket módosítani szükséges, a változásokat át kell vezetni. A gazdálkodásról szóló jogszabályban foglaltaknak megfelelően a képviselő-testület – az első negyedév kivételével – negyedévenként, de legkésőbb a költségvetési szerv számára a költségvetési beszámoló irányító szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a költségvetési rendeletének ennek megfelelő módosításáról.
I. Működési támogatások, államháztartáson belülről működési és felhalmozási célú támogatások, működési és felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1) Az önkormányzatok működési támogatásaként (központosított előirányzat) 2014. évi bérkompenzáció – előleg és I-IV hó – került átvételre 12.745 E Ft összegben. A támogatással az alábbi előirányzatok kerültek módosításra: Ft-ban
Intézmény Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Kazincbarcikai Összevont Óvodák Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Egressy Béni Városi Könyvtár Polgármesteri Hivatal Intézmények összesen Önkormányzat Mindösszesen
Összesen
ebből: Személyi juttatás
Munkaadót terh.jár.
2.289
1.859
430
1.995
1.620 5.129
375
6.325 296 1.077 11.982 763 12.745
238 870 9.716 618 10.334
1.196 58 207 2.266 145 2.411
3
Önkormányzat − Bevétel •
Önkormányzat működési támogatása
12.745 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
• •
munkaadókat terhelő járulék finanszírozási kiadások (irányítószervi támogatás folyósítása)
618 E Ft 145 E Ft 11.982 E Ft
Intézmények − Bevétel •
Finanszírozási bevételek (irányítószervi támogatás)
11.982 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
9.716 E Ft
•
munkaadókat terhelő járulék
2.266 E Ft
2) Az önkormányzatok működési támogatásaként (központosított előirányzat) a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjaként – 12. hónap után járó részlet – 2.951 E Ft támogatásban részesültünk az alábbiak szerint:
Önkormányzat − Bevétel •
Önkormányzat működési támogatása (központosított előirányzat)
2.951 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
•
munkaadókat terhelő járulék
•
finanszírozási kiadások (irányítószervi támogatás folyósítása)
146 E Ft 40 E Ft 2.765 E Ft
Intézmények − Bevétel •
2.765 E Ft
Finanszírozási bevételek (irányítószervi támogatás) =
Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete
456 E Ft
=
Kazincbarcika Összevont Óvodák
466 E Ft
=
Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ
=
Egressy Béni Városi Könyvtár
68 E Ft
=
Polgármesteri Hivatal
253 E F
1.522 E Ft
4
− Kiadás •
személyi juttatás
2.177 E Ft
=
Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete
358 E Ft
=
Kazincbarcikai Összevont Óvodák
367 E Ft
=
Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ
=
Egressy Béni Városi Könyvtár
=
Polgármesteri Hivatal
− Munkaadókat terhelő járulék
1.199 E Ft 54 E Ft 199 E Ft 588 E Ft
=
Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete
98 E Ft
=
Kazincbarcika Összevont Óvodák
99 E Ft
=
Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ
=
Egressy Béni Városi Könyvtár
14 E Ft
=
Polgármesteri Hivatal
54 E Ft
323 E Ft
3) E – útdíj bevezetésével kapcsolatos önkormányzatoknál keletkező bevételkiesés ellentételezésére 396 E Ft központosított előirányzatban részesült önkormányzatunk, mellyel javasoljuk az általános tartalék előirányzatát megemelni. 4) Az önkormányzatok működési támogatásaként a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati pótlék kifizetéséhez kapcsolódóan 10.911 E Ft (I-II negyedév) átvétele valósult meg (ágazati pótlék). A támogatással kapcsolatosan a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ előirányzata módosul az alábbiak szerint: − Bevétel •
Finanszírozási bevételek (irányítószervi támogatás)
10.911 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
8.591 E Ft
•
munkaadókat terhelő járulék
2.320 E Ft
5) Önkormányzatok működési támogatásaként (központosított előirányzat) 1.126 E Ft támogatásban részesültünk helyi szervezési intézkedésekhez (2013. évi IV, 2014. évi I. ütem prémiumév). A támogatással a Polgármesteri Hivatal igazgatási tevékenység kormányzati funkciójának személyi juttatásai (887 E Ft) és munkaadókat terhelő járulékai (239 E Ft) növekednek. 6) A felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül – felhalmozási célú önkormányzati támogatás – 10.132 E Ft központosított előirányzatban részesültünk, mely továbbutalásra került a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési
5
Önkormányzati Társulásnak a települési szilárdhulladék – gazdálkodási rendszer fejlesztésére. 7) A „Közkincs hitel” támogatásként (egyéb működési célú támogatás ÁH-n belülről) 360 E Ft átvétele valósult meg NKA igazgatóságtól, mellyel az általános tartalék előirányzatát javasoljuk megemelni.
8) Pótlólagos állami támogatásként (51-es űrlap) 16.173 E Ft – egyéb működési célú támogatás államháztartásban belülről – bevételünk keletkezett, mellyel kapcsolatosan az alábbi belső átcsoportosítás vált szükségessé: − Bevétel •
-16.173 E Ft
Finanszírozási bevételek =
•
előző évi költségvetési maradvány igénybevétele
Működési célú támogatások államháztartáson belülről =
16.173 E Ft
egyéb működési célú támogatások bevételei
9) A Polgármesteri Hivatalnál az Országgyűlési választásokkal kapcsolatosan összesen 5.882 E Ft átvétele valósult meg az alábbiak szerint: • • •
5.274 E Ft 241 E Ft 367 E Ft
normatíva OEVI vezető díja többletköltség
Az átvett pénzzel az alábbi előirányzatok módosulnak: − Bevétel •
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (egyéb működési célú támogatás)
5.882 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
3.706 E Ft
•
munkaadókat terhelő járulék
1.027 E Ft
•
dologi kiadás
1.149 E Ft
Az önrészként biztosított fedezet (1.986 E Ft) az általános igazgatási tevékenység kormányzati funkcióról kerül átcsoportosításra az alábbiak szerint: Önk. és Önk. hiv. jogalkotó és általános igazg. tevékenység kormányzati funkció −
személyi juttatás
− −
Országgyűlési képviselő választás kormányzati funkció
- 1.428 E Ft
1.428 E Ft
munkaadókat terhelő járulék
- 430 E Ft
430 E Ft
dologi kiadás
- 128 E Ft
128 E Ft
6
10) A Polgármesteri Hivatalnál az Európai Parlament kapcsolatosan 4.543 E Ft normatíva átvétele valósult meg.
tagjainak
választásával
Az átvett pénzzel az alábbi előirányzatok módosulnak: − Bevétel •
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (egyéb működési célú támogatás)
4.543 E Ft
− Kiadás •
személyi juttatás
3.206 E Ft
•
munkaadókat terhelő járulék
1.008 E Ft
•
dologi kiadás
329 E Ft
Az önrészként biztosított fedezet (967 E Ft) az általános igazgatási tevékenység kormányzati funkcióról kerül átcsoportosításra az Európai Parlamenti választás kormányzati funkcióra az alábbiak szerint: Önk. és Önk. hiv. jogalkotó és általános igazg. tevékenység kormányzati funkció
Európai Parlamenti választás kormányzati funkció
−
személyi juttatás
- 829 E Ft
−
személyi juttatás
829 E Ft
−
munkaadókat terhelő járulék - 121 E Ft
−
munkaadókat terhelő járulék
121 E Ft
−
dologi kiadás
−
dologi kiadás
- 17 E Ft
17 E Ft
11) Működési célú átvett pénzeszközként 281 E Ft átvétele valósult meg, mellyel javasoljuk az általános tartalék előirányzatát megemelni (Női Röplabda Club 2013. évi támogatásának visszafizetése)
12) Az Államkincstár által megadott „kötelező számmal” 1 E Ft-tal módosult az eredeti előirányzat az alábbiak szerint: Önkormányzat − Bevétel •
Önkormányzat működési támogatása (önkormányzat, szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása)
- 1 E Ft
− Kiadás •
dologi kiadás
- 1 E Ft
13) A 2014.évi költségvetési törvény szerint adósságkonszolidációval érintett önkormányzatoknak nyújtott törlesztési célú állami támogatásként önkormányzatunk 14.130 E Ft kiegészítő támogatásban részesült, mellyel javasoljuk finanszírozási kiadásokat megemelni.
7
II. Egyéb bevételek, belső átcsoportosítások 1) A dologi kiadásról 1.382 E Ft átcsoportosítására került az egyéb működési célú kiadásokhoz (egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2014. évi oktatási normatívája került átadásra. 2) A céltartalékról 2.220 E Ft került átcsoportosításra az egyéb működési célú kiadásokhoz (egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre) a BAZ. megyei Rendőr-főkapitányság támogatásaként. 3) A céltartalékon rendezvényekre betervezett előirányzatról 5.000 E Ft került átadásra a Barcika Art Kft-nek a „Magyar Kultúra Napja” és a „Barcika 60 éves” rendezvény fedezetére (egyéb működési célú támogatás ÁH-n kívülre). 4) A városüzemeltetési feladatok dologi kiadásairól 9.800 E Ft átcsoportosításra került a felhalmozási költségvetési kiadások egyéb felhalmozási kiadásaira (egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre) az alábbi feladatokra: Barcika Park Kft-nek 2.000 E Ft
játszóeszközök felújítása
7.800 E Ft
utcabútorok beszerzése
5) A céltartalékon belül elkülönített egyéni képviselői céltartalékról 200 E Ft átcsoportosításra kerül az egyéb felhalmozási kiadásokhoz (egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre) Herbolya városrész –Barak település rész – vízmentesítésére a Barcika Park Kft-nek. 6) A gyermekorvosi ügyelet működtetésére a céltartalékon 2.000 E Ft betervezésre került, mely átcsoportosításra került a háziorvosi ügyeleti ellátás kormányzati funkció dologi kiadásaihoz. 7) A Képviselő – testület a 2014.V.28-ai ülésén döntött arról, hogy a Barcika Park Kftvel kötött városüzemeltetési szolgáltatási szerződésben zöld felület fenntartása címen vállalt feladatok kiegészülnek a teljes Völgy – park kertészeti munkáival, valamint a parkfenntartási munkák elvégzésével. A feladat ellátására a város – és községgazdálkodási egyéb feladatok kormányzati funkció dologi kiadásairól 20.000 E Ft, míg az általános tartalékról 5.705 E Ft kerül átcsoportosításra a zöldterület-kezelés kormányzati funkció dologi kiadásaihoz. 8) A Képviselő - testület jóváhagyó határozatával 6.200 E Ft összegben fejlesztési támogatást nyújt a Barcika Park Kft-nek utcabútorok beszerzésére, melynek a fedezete az általános tartalék.
8
9) A Képviselő – testület hozzájárult, hogy a Kazincbarcikai városközpontban elhelyezkedő Völgy-parkhoz és a Mezey István Művészeti Központhoz kapcsolódó térszakasz rendezésre kerüljön. A feladattal kapcsolatosan az általános tartalékról került 35.000 E Ft átcsoportosításra a felhalmozási költségvetés kiadásaihoz (beruházás).
10) A Képviselő – testület a Strandfürdő 2014. évi nyitásához elkerülhetetlenül szükséges felújítási és karbantartási munkáihoz 12.000 E Ft-ot biztosít a 2014. évi általános tartalékból. általános tartalék egyéb működés célú támogatás ÁH-n kívülre
-12.000 E Ft 12.000 E Ft
11) Az 53/2014 III.04-ei határozat alapján a céltartalék kötvény kötelezettséggel nem terhelt részéből 2.621 E Ft az Egressy Béni Városi Könyvtár, míg 9.000 E Ft a Barcika Art Kft-nek kerül biztosításra a Mezey István Művészeti Központ üzembe helyezéséhez és működtetéséhez szükséges forrás. Önkormányzat • • •
általános tartalék egyéb felhalmozási célú kiadás (egyéb felhalmozási célú támogatás ÁH-n kívülre) finanszírozási kiadás (irányítószervi támogatás folyósítása)
- 11.621 E Ft 9.000 E Ft 2.621 E Ft
Egressy Béni Városi Könyvtár − Bevétel •
Finanszírozási bevételek (irányítószervi támogatás)
2.621 E Ft
− Kiadás •
felhalmozási kiadás
2.621 E Ft
12) A céltartalékon került elkülönítésre 19.822 E Ft a települési önkormányzatok köznevelési feladatainak egyéb támogatása, mely átadásra kerül a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének – mint feladat ellátónak - . A támogatással az intézmény előirányzata az alábbiak szerint módosul: − Bevétel •
Finanszírozási bevételek (irányítószervi támogatás)
19.822 E Ft
− Kiadás •
dologi kiadás
19.822 E Ft
13) A céltartalékon elkülönített központosított előirányzatok –2.993 E Ft - (üdülőhelyi és lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása) átcsoportosításra kerülnek az Önkormányzat jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége kormányzati funkciói dologi kiadásaihoz.
9
14) A felhalmozási költségvetés kiadásain belül az alábbi belső átcsoportosítás vált szükségessé: Egyéb felhalmozási kiadások •
lakástámogatás
•
visszatérítendő támogatás, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre
- 12.900 E Ft 12.900 E Ft
15) A vállalkozások 2013. évi iparűzési adóbevallásainak feldolgozása alapján az önkormányzatnak adó-visszafizetési kötelezettsége keletkezett. Ennek következtében az iparűzési adó visszafizetéssel, elszámolással kapcsolatosan a céltartalékon elkülönített 83.771 E Ft zárolásra kerül, ezzel egyidejűleg a közhatalmi bevételek helyi adók előirányzata (termékek és szolgáltatások adói) is csökkentésre kerülnek. 16) A 93/2014 III. 31.-ei határozat alapján a kötvény kötelezettséggel nem terhelt részéből (céltartalék) 3.318 E Ft átcsoportosításra kerül a felhalmozási költségvetési kiadások beruházási soraihoz (útszegély és járda korrekciók, vízelvezetési rekonstrukció). 17) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényből adódó feladatok helyi szabályairól szóló 44/2013 (XII.19.) sz. rendelet módosítása kapcsán felmerülő többlet kiadásokhoz szükséges forrás – 500 E Ft – az általános tartalék sorról kerül biztosításra, mellyel az Önkormányzat ellátottak juttatásainak előirányzata növekszik (adósságcsökkentési támogatás önrésze).
18) A céltartalékon betervezett polgármesteri keretről 624 E Ft átcsoportosítása vált szükségessé az alábbiak szerint: Egyéb működési célú támogatás ÁH-n kívülre •
Shotokan Karate Egyesület Kazincbarcikai OPEN CUP verseny költségeire
Egyéb működési célú támogatás ÁH-n belülre •
64 E Ft
Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény útiköltség támogatása
Dologi kiadás •
70 E Ft
440 E Ft
uszodabérlet vásárlása (Tűzoltóság, Mentőszolgálat)
Dologi kiadás
50 E Ft
Kazincbarcikai Összevont Óvodák ovis gála megrendezésének támogatása
19) A felhalmozási költségvetés kiadásain belül a beruházásról (Svájci projekt) 11.600 E Ft kerül átcsoportosításra az egyéb felhalmozási kiadásokhoz (egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre).
10
20) A felhalmozási költségvetési kiadások beruházásainál az EU-s forrásokból megvalósuló beruházások 145.124 E Ft-tal növekednek. 21) A Képviselő – testület döntött arról, hogy a Védőnői Szolgálat a Barcika Szolg Kft tulajdonában álló Rákóczi tér 4. fszt/1 szám alatti épületbe kerüljön ideiglenesen elhelyezésre. Ezzel kapcsolatosan az alábbi belső átcsoportosítások váltak szükségessé: Önkormányzat − dologi kiadás (család- és nővédelmi egészségügyi gondozás kormányzati funkció) − felújítás
-2.200 E Ft 2.200 E Ft
22) A felhalmozási költségvetési kiadáson belül az alábbi belső átcsoportosítás vált szükségessé: − beruházás (LA ért. számla) − egyéb felhalmozási célú kiadás (lakástámogatás)
-9.100 E Ft 9.100 E Ft
23) A felújítási kiadásokon betervezésre került 8.000 E Ft a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ épületének tető felújítására. A felújítással kapcsolatosan az intézmény és az önkormányzat előirányzata az alábbiak szerint módosul: Önkormányzat − felújítás − finanszírozási kiadás (irányítószervi támogatás folyósítása)
-8.000 E Ft 8.000 E Ft
Intézmény − −
Bevétel • finanszírozási bevétel (irányítószervi támogatás) Kiadás • felújítás
8.000 E Ft 8.000 E Ft
24) A felhalmozási költségvetés kiadás beruházásainál betervezett „közvilágítási rendszer tervezése, karbantartása, felújítása, építése, áram-vételi pontok kialakítása, kábelcserék, trafó kiváltása” feladatnál a „karbantartás” megnevezés törlésre kerül. 25) A költségvetésbe betervezett feladatok megvalósulását áttekintettük, valamint az eltelt időszakban felmerült, szükséges többlet feladatokat számba vettük, melynek következtében a költségvetésen belül az alábbi átcsoportosítások szükségesek: (Az átcsoportosítások vonatkozásában az érintettekkel az egyeztetés megtörtént)
11
Többletigények:
Összeg E Ft
A Hámán Kató úti épület bontására az eredetileg betervezetten (20.000 E Ft) és a 2013. évi pénzmaradványból (4.000 E Ft) biztosított összegen felül további forrás biztosítása szükséges, ami a Barcika Szolg Kft kivitelezésében fejlesztési célú pénzeszköz átadással megvalósulhat. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után állt rendelkezésünkre a végleges bontási költség. A költségnövekmény kiváltó oka a nagy mennyiségű –összesen 3000 m3 – vegyes építési hulladék, mely a három épület bontása következtében keletkezett.
7.000 E Ft
A beérkezett igényeket figyelembe véve az út, és járda felújításokhoz további fedezet biztosítása vált szükségessé. Az út felújításokhoz 10.000 E Ft, a járda felújításokhoz 6.000 E Ft a többletforrás igény.
16.000 E Ft
A lakossági bejelentésekre való gyors, és hatékony reagálás elkerülhetetlenné teszi az útkarbantartási feladatokra elkülönített 10.000 E Ft kiegészítését további 10.000 E Ft-tal.
10.000 E Ft
A Csónakázó-tó működtetéséhez, ahhoz kapcsolódó feladatok ellátására, pl. a tavaszi csapadékos időjárás végett megnövekedett szúnyogok földi és légi irtásához működési célú támogatás biztosítása a Barcika Park Kft. részére
6.000 E Ft
Mindösszesen:
39.000 E Ft
Források (átcsoportosítások): Barcika Park Nonprofit Kft. törzstőke emelésére betervezett összeg maradványa.
5.000 E Ft
A KSK központi épület felújítására a Barcika Art Kft. részére biztosított 20.000 E Ft-ból 2.000 E Ft átcsoportosítható más feladatokra.
2.000 E Ft
Általános tartalékból is javaslunk átcsoportosítást.
16.000 E Ft
A Polgármesteri Hivatal informatikai fejlesztés és villamoshálózat felújítása feladatánál várható megtakarításból lehetőség nyílik átcsoportosítani. A beruházásokon belül az alábbi feladatoknál van lehetőség átcsoportosításra. •
Parkoló tervezése, felújítása, építése
10.000 E Ft
•
Egressy úton villanyoszlopok cseréje
1.000 E Ft
•
BC lakótelepi játszótér építése
3.000 E Ft
2.000 E Ft 14.000 E Ft
A BC lakótelepi játszótér építésére fennmaradó 12.000 E Ft támogatási szerződés keretében fejlesztési célú támogatásként a Barcika Park Kft. részére átadásra kerül, hogy az elmúlt időszak bevett gyakorlatának megfelelően ezzel is hozzájáruljunk a városban élők munkalehetőségeinek bővítéséhez.
Mindösszesen:
39.000 E Ft
12
Források Tartalék •
-16.000 E Ft
Általános tartalék
Felhalmozási költségvetési kiadások ¾ Beruházások
-23.000 E Ft -21.000 E Ft
•
Parkoló tervezése, felújítása, építése
-10.000 E Ft
•
Egressy úton villanyoszlopok cseréje
-1.000 E Ft
• •
BC lakótelepi játszótér építése Polgármesteri Hivatal informatikai fejlesztése és villamoshálózat felújítás
-3.000 E Ft
•
Törzstőke emelés összegének maradványa
¾ Egyéb felhalmozási kiadás ÁH-n kívülre •
Barcika Art Kft-nek KSK épület felújítására
-2.000 E Ft -5.000 E Ft
-2.000 E Ft -2.000 E Ft
A fent nevesített megtakarítások az alábbi feladatok finanszírozására kerülnek felhasználásra: Dologi kiadás •
Útkarbantartási feladatok
10.000 E Ft 10.000 E Ft 6.000 E Ft
Egyéb működési célú kiadás ÁH-n kívülre •
Csónakázó-tó működtetéséhez, az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátásához támogatás biztosítása a Barcika Park Kft-nek
6.000 E Ft
Felhalmozási költségvetési kiadás ¾ Beruházás • Úttervezése, felújítása, építése • Járdák tervezése, felújítása, építése • BC lakótelepi játszótér építése ¾ Egyéb felhalmozási kiadások (egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre) • Hámán K. úti épületek bontása • BC lakótelepi játszótérépítés fedezet Barcika Park Kft-nek
23.000 E Ft 4.000 E Ft 10.000 E Ft 6.000 E Ft -12.000 E Ft 19.000 E Ft 7.000 E Ft 12.000 E Ft
13
III. Intézmények által kért átcsoportosítás 1) Kazincbarcikai Összevont Óvodák Bevételek -
Működési célú támogatás ÁH-n belülről •
-
egyéb működési célú támogatás bev.
1.739 E Ft 1.739 E Ft
Működési bevételek •
130 E Ft 130 E Ft
közvetített szolgáltatás értékei
Összesen:
1.869 E Ft
Kiadás -
Dologi kiadások
1.869 E Ft
Összesen:
1.869 E Ft
2) Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó szervezte Bevételek -
Működési bevételek •
-
közvetített szolgáltatás értékei
134 E Ft 134 E Ft
Működési célú átvett pénzeszközök •
egyéb működési célú átvett pénzeszközök
1.003 E Ft 1.003 E Ft
Összesen:
1.137 E Ft
Kiadások -
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés kiadásai •
beruházások
Összesen:
3.500 E Ft 1.241 E Ft -6.945 E Ft 3.341 E Ft 3.341 E Ft
1.137 E Ft
3) Egressy Béni Városi Könyvtár Bevételek -
Működési célú támogatások ÁH-n belülről
4.773 E Ft
14
ebből:
-
•
egyéb működési célú támogatás
4.773 E Ft
•
EU-s
4.641 E Ft
Működési bevételek • •
szolgáltatások ellenértéke kiszámlázott általános forgalmi adó
3.725 E Ft 2.933 E Ft 792 E Ft
Összesen:
8.498 E Ft
Kiadások -
Személyi juttatás Munkáltatókat terhelő járulékok Felhalmozási költségvetés kiadásai •
beruházás
1.817 E Ft 428 E Ft 6.253 E Ft 6.253 E Ft
Összesen:
8.498 E Ft
4) Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Bevétel -
Működési célú támogatások ÁH-n belülről •
-
4.985 E Ft
Működési bevétel •
-
egyéb működési célú támogatások bevételei
4.985 E Ft
egyéb működési bevételek
241 E Ft 241 E Ft
Működési célú átvett pénzeszköz •
egyéb működési célú átvett pénzeszköz
50 E Ft 50 E Ft
Összesen:
5.276 E Ft
Kiadások -
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási költségvetés kiadásai •
beruházások
Összesen:
1.534 E Ft 1.257 E Ft -2.015 E Ft 4.500 E Ft 4.500 E Ft
5.276 E Ft
Kérem a Tisztelt Képviselő – testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg, a javasolt módosításokat, valamint a mellékelt rendelet – módosítást fogadja el.
Kazincbarcika, 2014. június 27.
KIMUTATÁS a kiadások változásairól
1. melléklet az ... /2014. (......) önkormányzati rendelethez
ezer Ft-ban Működési költségvetés kiadásai
Működési Sorszám
Felhalmozási
költségvetés
Személyi
Munkaadókat
Dologi
Ellátottak
Egyéb műk.
kiad.össz.
juttatás
terh.járulék.
kiadás
juttatásai
célú kiadások
I/1
12745
10 334
2 411
I/2
2951
2 323
628
Felhalmozási költségvetés kiadásai
ebből:
költségvetés
ÁH-n belülre
ÁH-n kívülre
Elvonás befiz.
Beruházás
kiad.össz.
ebből:
Felújítás
EU
Tartalék ebből:
Egyéb felh.
EU
célú kiadás
ebből: ÁH-n belülre
Céltartalék ÁH-n kívülre
Lakástám.
Kölcsön nyújt.
Finanszí-
Mind-
Általános
rozási
összesen
tartalék
kiadások
12 745 2 951
I/3
396
I/4
10911
8 591
2 320
I/5
1126
887
239
396 10 911 1 126
I/6
10 132
10 132
10 132
10 132
I/7
360
360
I/8
0
I/9
5882
3 706
1 027
1 149
I/10
4543
3 206
1 008
329
5 882 4 543
I/11 I/12
281 -1
-1
-1
I/13
14 130
II/1 II/2
-1 382 2220
II/3
5000
II/4
-9800
1 382
1 382
2 220
2 220
5 000
5 000
-9 800
II/6
2000
II/7
-20000
-20 000
II/7
25705
25 705
9 800
9 800
9 800
200
200
200
-2 220
0
-5 000
0
-200
0
0
2 000
-2 000
-25 705 25 705
6 200
II/9
35 000
35 000
11 621
2 621
12000
12 000
6 200
6 200
12 000
II/11
-6 200
0
-35 000
0
-12 000 9 000
9 000
0 0
II/12
19822
19 822
-19 822
2993
2 993
-2 993
II/14
-12 900
0
-11 621
II/13
0
12 900
II/15
0 -83 771
II/16
3 318 500
II/18
624
3 318
490
-83 771
-3 318
500
0 -500
134
64
70
0
-624
II/19
-11 600
II/20 II/21
0 -5 705
II/8
II/17
11 600
0
11 600
0
145 124 -2200
14 130
0
II/5
II/10
281
-2 200
2 200
II/22
0 2 200
-9 100
0 9 100
9 100
0
II/23
-8 000
-8 000
-8 000
II/23
8 000
8 000
8 000
II/24 II/25 II/25
16000
10 000
III/1
1869
III/2
-2204
3 500
1 241
III/3
2245
1 817
428
III/4
776
1 534
1 257
-2 015
Összesen:
95707
35 898
10 559
22 014
6 000
6 000
-23 000
-21 000
-2 000
-2 000
23 000
4 000
19 000
19 000
-16 000
-39 000
3 341
3 341
1 137
6 253
6 253
8 498
4 500
4 500
5 276
92 565
17 333
39 000
1 869
1 869
-6 945
500
26 736
3 666
23 070
145 124
2 200
73 032
21 732
42 200
-3 800
12 900
-131 569
-74 368
14 130
-3 535
2. melléklet az ... /2014. (......) önkormányzati rendelethez
KIMUTATÁS a bevételek változásairól
ezer Ft-ban Működési célú támogatás ÁH-n belülről
Önkorm. Sorszám
működési
Elvonás
támogatás
Felh.célú támogatás ÁH-n belülről
Egyéb
ebből:
Felh.célú
Egyéb felh.
befiz.
műk. célú
EU
önk.tám.
célú tám.
bevételek
támogatás bevétele
ebből:
Közhatalmi
Működési
bevételek
bevételek
Készlet
Szolg.
Közvetített
Tulajd-i
Ellátási
Kiszáml.
ÁFA
Kamat
Egyéb
Egyéb
összesen
ért.bevétel
ellenértéke
szolg.ellenértéke
bevétel
díjak
ÁFA
visszat.
bevétel
pénzügyi
működési
célú
bevétel
bevétel
átvett pénz
EU
Működési bevételek
bevétel
Finanszí-
Mind-
Egyéb
ebből:
rozási
össze-
kölcs.
felh.c.
EU
bevételek
sen
visszatér.
átvett pénz.
Felhalmozási
Műk. c.átvett pénzeszk.
Felh.célú átvett pénzeszközök
bevételek
Egyéb műk.
Felh-i célú
ebből: EU
I/1
12 745
12 745
I/2
2 951
2 951
I/3
396
396
I/4
10 911
10 911
I/5
1 126
1 126
I/6
10 132
I/7
360
I/8
16 173
I/9
5 882
I/10
4 543
10 132 360 -16 173
4 543
I/11 I/12
0 5 882
281
281
-1
-1
I/13
14 130
14 130
II/1
0
II/2
0
II/3
0
II/4
0
II/5
0
II/6
0
II/7
0
II/8
0
II/9
0
II/10
0
II/11
0
II/12
0
II/13
0
II/14
0
II/15
-83 771
-83 771
II/16
0
II/17
0
II/18
0
II/19
0
II/20
0
II/21
0
III/1
1 739
III/2 III/3
4 773
III/4
4 985
Összesen:
28 128
38 455
4 641
130
130
134
134
3 725
2 933
1 869 1 003
241
4 641
24 262
-83 771
4 230
2 933
1 137
792
264
792
8 498 241
50
241
1 334
5 276
-16 173
-3 535
1
KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2014. ( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendeletének módosításáról (tervezet)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bek. második fordulata alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdése, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. §. /1/ bekezdése, annak végrehajtási rendelete és Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény önkormányzatokra vonatkozó része alapján Kazincbarcika Város Önkormányzata a 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja:
1. § /1/ A 3/2014. (II.14.) rendelet 2. §-ában megjelölt összes bevételek 9.222.538 E Ft-ról 3.535 E Ft-tal 9.219.003 E Ft-ra módosulnak. Az Önkormányzat működési támogatása 1.457.409 E Ft-ról 28.128 E Ft-tal 1.485.537 E Ft-ra változik. Azon belül az önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 766.978 E Ft-ról 1 E Ft-tal 766.977 E Ft-ra, a működési célú központosított előirányzatok 22.815 E Ft-ról 17.218 E Ft-tal 40.033 E Ft-ra, az ágazati pótlék pedig 10.911 E Ft-ra módosult. A működési célú támogatások államháztartáson belülről 130.152 E Ft-ról 38.455 E Fttal 168.607 E Ft-ra módosult. Ezen belül az egyéb működési célú támogatások bevételei 130.152 E Ft-ról 38.455 E Ft-tal 168.607 E Ft-ra, azon belül az EU-s támogatás 4.641 E Ft-ra növekszik. A felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről bevételek 1.113.333 E Ftról 24.262 E Ft-tal 1.137.595 E Ft-ra módosulnak. Ezen belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások 24.262 E Ft-ra módosulnak. A közhatalmi bevételek 2.684.559 E Ft-ról 83.771 E Ft-tal 2.600.788 E Ft-ra változnak. A közhatalmi bevételen belül a helyi adók 2.614.929 E Ft-ról 83.771 E Ft-tal 2.531.158 E Ft-ra, azon belül a termékek és szolgáltatások adói 2.056.815 E Ft-ról 83.771 E Ft-tal 1.973.044 E Ft-ra csökkennek.
2
A működési bevételek 1.352.473 E Ft-ról 4.230 E Ft-tal 1.356.703 E Ft-ra módosulnak, ezen belül a szolgáltatások ellenértéke 348.482 E Ft-ról 2.933 E Ft-tal 351.415 E Ft-ra, a közvetített szolgáltatások értéke 25.336 E Ft-ról 264 E Ft-tal 25.600 E Ft-ra, a kiszámlázott általános forgalmi adó 215.366 E Ft-ról 792 E Ft-tal 216.158 E Ft-ra az egyéb működési bevételek pedig 2.000 E Ft-ról 241 E Ft-tal 2.241 E Ft-ra módosulnak. A működési célú átvett pénzeszközök 1.334 E Ft-ra módosulnak, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök 1.334 E Ft-ra növekednek. A maradvány igénybevétel előirányzata 2.314.998 E Ft-ról 16.173 E Ft-tal 2.298.825 E Ft-ra csökken. Ezen belül az előző évi költségvetési maradványának igénybevétele 2.314.998 E Ft-ról 16.173 E Ft-tal 2.298.825 E Ft-ra csökken. A többi tétel változatlan marad. /2/ A 3/2014. (II.14.) rendelet 2. §-ában megjelölt összes kiadások 9.222.538 E Ft-ról 3.535 E Ft-tal 9.219.003 E Ft-ra módosulnak. A működési kiadások összege 5.044.858 E Ft-ról 95.707 E Ft-tal 5.140.565 E Ft-ra növekszik. Ezen belül a személyi juttatások összege 1.306.126 E Ft-ról 35.898 E Ft-tal 1.342.024 E Ft-ra, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 378.763 E Ft-ról 10.559 E Ft-tal 389.322 E Ft-ra, a dologi kiadások 2.321.005 E Ft-ról 22.014 E Ft-tal 2.343.019 E Ft-ra, az ellátottak pénzbeli juttatásai 622.350 E Ft-ról 500 E Ft-tal 622.850 E Ft-ra, az egyéb működési célú kiadások 416.614 E Ft-ról 26.736 E Ft-tal 443.350 E Ft-ra. Az egyéb működési célú kiadásokon belül az egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 24.501 E Ft-ról 3.666 E Ft-tal 28.167 E Ftra, az egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 375.474 E Ft-ról 23.070 E Ft-tal 398.544 E Ft-ra. A felhalmozási költségvetés kiadásai 3.641.705 E Ft-ról 92.565 E Ft-tal 3.734.270 E Ft-ra módosul. Azon belül a beruházások 3.239.414 E Ft-ról 17.333 E Ft-tal 3.256.747 E Ft-ra, ezen belül az EU-s forrásból megvalósuló beruházás 1.507.972 E Ft-ról 145.124 E Ft-tal 1.653.096 E Ft-ra változik. A felújítások 139.230 E Ft-ról 2.200 E Fttal 141.430 E Ft-ra változik. Az egyéb felhalmozási kiadások 263.061 E Ft-ról 73.032 E Ft-tal 336.093 E Ft-ra módosulnak, ezen belül az egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 243.061 E Ft-ról 42.200 E Ft-tal 285.261 E Ftra, a lakástámogatás 20.000 E Ft-ról 3.800 E Ft-tal 16.200 E Ft-ra, a visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 12.900 E Ft-ra, míg az egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 21.732 E Ft-ra változik. A tartalékok összege 535.975 E Ft-ról 205.937 E Ft-tal 330.038 E Ft-ra módosul, ezen belül az általános tartalék 109.438 E Ft-ról 74.368 E Ft-tal 35.070 E Ft-ra, a céltartalék 426.537 E Ft-ról 131.569 E Ft-tal 294.968 E Ft-ra módosul.
3
A finanszírozási kiadások 14.130 E Ft-ra növekednek, azon belül a hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre 14.130 E Ft-tal módosul, ezen belül a hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése 14.130 E Ft-tal növekszik. A többi tétel változatlan marad. 3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kazincbarcika, 2014. június 27.
Dr. Szuromi Krisztina jegyző
Szitka Péter polgármester
A kihirdetés napja: 2014. június
Dr. Szuromi Krisztina jegyző