2014: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

1. Alapelvek

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2 - 1

7/2014:10000

1. ALAPELVEK 1.1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Az Alapelvek az Európai Gyógyszerkönyv valamennyi cikkelyére és fejezetére érvényesek. Az Európai Gyógyszerkönyv hivatalos szövege angolul és franciául jelenik meg, de az Európai Gyógyszerkönyvi Egyezményt aláíró országok más nyelvre is lefordíthatják. Kétséges vagy vitás esetekben kizárólag az angol és a francia változat a mérvadó. Az Európai Gyógyszerkönyv szövegeiben a jelző nélkül álló „Gyógyszerkönyv” szó az Európai Gyógyszerkönyvet jelenti. Az Európai Gyógyszerkönyv jelölésére a Ph. Eur. hivatalos rövidítés használható. Valamely cikkely címének vagy alcímének használata azt a tényt is magában foglalja, hogy a szóban forgó terméknek meg kell felelnie a vonatkozó cikkely követelményeinek. Amikor a Gyógyszerkönyv valamely szövegben cikkelyekre hivatkozik, a cikkely címe és sorszáma dőlt betűkkel szedett. A gyógyszerkészítményeknek teljes felhasználhatósági időtartamuk alatt, azaz lejárati idejük végéig, meg kell felelniük a cikkely követelményeinek; az illetékes hatóság a kinyitott vagy felbontott gyógyszerkészítményekre vonatkozó, külön lejárati időt és/vagy specifikációt is megállapíthat. Az egyéb cikkelyek tárgyát képező termékeknek felhasználásuk során kell megfelelniük. A felhasználhatósági időtartamot, valamint azt az időpontot, amelytől ezt az időtartamot számítani kell, az illetékes hatóság határozza meg, ill. hagyja jóvá a stabilitási vizsgálatok kísérleti eredményeinek ismeretében. Ha az Alapelvekben vagy a cikkelyekben nincs más utalás, a cikkelyekben közöltek kötelező erejű követelményeket képeznek. Az általános fejezetek akkor válnak kötelezővé, amikor egy cikkely hivatkozik rájuk, kivéve, ha a hivatkozás utal arra, hogy a szöveg idézésének célja nem annak kötelező erejűvé tétele, hanem csak tájékoztatás. A cikkelyekben leírt hatóanyagok, segédanyagok, gyógy-szerkészítmények és egyéb termékek mind ember-, mind állatgyógyászati célra használhatók (kivéve, ha használatukat kifejezetten az egyik területre korlátozzák). Minőségügyi rendszerek. A cikkelyek által megjelenített minőségi standardok csak abban az esetben érvényesek, ha a kérdéses cikkelyek tárgyát képező termékeket megfelelő minőségügyi rendszer keretében állítják elő. A minőségügyi rendszernek biztosítania kell a termék következetes gyógyszerkönyvi megfelelését. Alternatív módszerek. A Gyógyszerkönyvben előírt tartalmi meghatározások és egyéb vizsgálatok képezik azokat a hivatalos módszereket, amelyeken a Gyógyszerkönyv követelményei alapulnak. Az illetékes hatóság jóváhagyásával más vizsgálati módszerek is alkalmazhatók az ellenőrzésben, feltéve, ha ezen módszerek alapján egyértelműen eldönthető, hogy a hivatalos módszerek alkalmazása esetén teljesülnének-e a cikkely követelményei. Kétes vagy vitás esetben kizárólag a Gyógyszerkönyv vizsgálati módszerei mérvadók. A Gyógyszerkönyvnek való megfelelés igazolása (1) Egy termék akkor tekinthető gyógyszerkönyvi minőségűnek, ha a cikkelyben előírt valamennyi követelménynek megfelel. Ez nem jelenti azt, hogy egy cikkely összes vizsgálatának elvégzése szükségszerű előfeltétele annak, hogy a gyártó a termék felszabadítása előtt megállapítsa a Gyógyszerkönyvnek való megfelelést. A gyártó bizonyosságot kaphat a termék gyógyszerkönyvi minőségéről annak tervezésére, ellenőrzési módjára és pl. a gyártási folyamat validálási vizsgálataiból származtatott adatokra alapozva is.

1. Alapelvek


(2) A minőségellenőrzésben, a mélyebb folyamatismeret eredményeképpen, a végtermék vizsgálat kizárólagosságával szemben PAT és valós idejű felszabadítási vizsgálatokat (beleértve a parametrikus felszabadítást) is végezhetünk. A valós idejű felszabadító vizsgálatok hatóság általi elfogadása nem zárja ki a Gyógyszerkönyvnek való megfelelés szükségességét. (3) Az állatok felhasználásának minimalizálása: az Európai Gyógyszerkönyv, megfelelve a Kísérleti és egyéb Tudományos célra felhasználható Gerinces Állatok védelméről szóló Európai Egyezményben kiadott 3R (Replacement, Reduction, Refinement) elvnek, elkötelezett arra, hogy folyamatosan korlátozza a vizsgálatokra felhasznált állatok számát. A Gyógyszerkönyvnek való megfelelés igazolására, amint azt az (1)-el jelölt részben jeleztük, a gyártók az előállítás állandóságának monitorozására más módszert is alkalmazhatnak. A z illetékes hatósággal egyetértésben, azon vizsgálati módszer kiválasztása – mely a Gyógyszerkönyv állatokon végzett vizsgálatokra vonatkozó előírásainak megfelel – oly módon történjen, hogy a felhasznált állatok száma a lehető legkevesebb legyen. Az anyagok minősége. Egyes, a Gyógyszerkönyvben hivatalos anyagok, különböző felhasználási célnak megfelelően különböző minőségfokozatban fordulhatnak elő. Ha a cikkely nem rendelkezik másként, a benne foglalt követelmények az anyag összes minőségi fokozatára vonatkoznak. Tájékoztatás céljából néhány cikkelyhez, különösen a segédanyagokéhoz, az anyag felhasználása szempontjából lényeges sajátságokat tartalmazó lista csatlakozik. A cikkely – szintén tájékoztatás végett – esetleg egy vagy több ilyen lényeges sajátság vizsgálatára alkalmas módszert is megad. Általános cikkelyek. Az egyedi cikkelyekben szereplő anyagokkal és készítményekkel szemben követelmény, hogy megfeleljenek a rájuk vonatkoztatható általános cikkelyek követelményeinek is. Az egyedi cikkelyekben általában nem található utalás az alkalmazandó általános cikkelyekre. Az általános cikkelyek minden olyan anyagra és készítményre vonatkoznak, amelyek az általános cikkely „Definíció” részében leírtaknak megfelelnek, kivéve, ha az általános cikkely bevezető része (preambuluma) például a Gyógyszerkönyvben egyedi cikkellyel rendelkező anyagokra és készítményekre korlátozza alkalmazásukat. A gyógyszerformákkal foglalkozó általános cikkelyek minden olyan készítményre vonatkoznak, amelyek az ott meghatározott típusokhoz tartoznak. Ezek nem szükségszerűen tartalmazzák az egyedi készítményekre vonatkozó összes követelményt, az illetékes hatóság azonban az általános cikkelyben foglaltakon túlmenően további követelményeket is előírhat. Az általános és egyedi cikkelyek kiegészítik egymást. Amennyiben egy általános cikkely rendelkezései nem érvényesek egy adott termékre, akkor ezt az egyedi cikkely egyértelműen közli. A gyógyszerkönyvi módszerek validálása. A cikkelyekben és általános fejezetekben szereplő vizsgálati módszereket az elfogadott tudományos gyakorlattal és az analitikai validálásokra vonatkozó aktuális ajánlásokkal összhangban validálták. A vizsgálatokat, hacsak az adott általános fejezetben vagy a cikkelyben nincs más előírás, az analitikusnak nem szükséges validálnia. Gyógyszerkönyvi módszerek alkalmazása. Gyógyszerkönyvi módszer alkalmazása esetén a felhasználónak értékelnie kell, hogy a releváns cikkelyek, általános fejezetek és minőségügyi rendszerek alapján szükség van-e, és ha igen, milyen mértékben, a módszer alkalmasságának igazolására az adott körülmények között. Hagyományos kifejezések. Az „illetékes hatóság” azt a nemzeti, nemzetek feletti vagy nemzetközi testületet, ill. szervezetet jelenti, amely az adott kérdésben döntéshozói hatalommal rendelkezik. Ilyenek lehetnek pl. a nemzeti gyógyszerkönyvi hatóság, a gyógyszerengedélyező hatóságok vagy a hivatalos gyógyszerellenőrző laboratóriumok. Az „indokolt és engedélyezett esetek kivételével” kifejezés azt jelenti, hogy a készítménynek meg kell felelnie a követelményeknek, hacsak az illetékes hatóság egyedi, megindokolt esetben nem engedélyezi a követelmény módosítását vagy nem ad felmentést az alól. Egyes cikkelyekben vagy egyéb gyógyszerkönyvi szövegekben az „alkalmas” vagy „megfelelő” kifejezés használatos bizonyos reagensek, mikroorganizmusok, vizsgálati módszerek, stb. megjelölésére.

1. Alapelvek


Ha a cikkely nem közli az alkalmassági kritériumokat, az alkalmasságot az illetékes hatóság számára bizonyítani kell. Gyógyszer. Gyógyszernek nevezünk a) minden olyan anyagot vagy azok keverékét, melyről azt közlik, hogy rendelkezik az emberek és/vagy állatok betegségeinek kezelésére vagy megelőzésére alkalmas tulajdonságokkal b) minden olyan anyagot vagy azok keverékét, amelyet embereknek és/vagy állatoknak azzal a céllal adhatnak, hogy farmakológiai, immunológiai vagy metabolikus hatása által helyreállítsa, javítsa vagy módosítsa azok élettani folyamatait, vagy, hogy az orvosi diagnózist lehetővé tegye. Gyógynövény-készítmény. Minden olyan gyógyszer, amely hatóanyagként kizárólag egy, vagy több gyógynövényt, vagy gyógynövény-készítményt, vagy gyógynövény és gyógynövény-készítmény kombinációját tartalmazza. Hatóanyag. Hatóanyagnak nevezünk minden anyagot, amelyet gyógyszer előállítására szánnak, és amely ily módon felhasználva a gyógyszer hatékony (aktív) alkotórésze lesz. Ezen anyagokat farmakológiai vagy egyéb közvetlen hatás kifejtésére használják a betegségek diagnosztizálásában, gyógyításában, enyhítésében, kezelésében, illetve megelőzésében, vagy annak érdekében, hogy a szervezetet és annak működését befolyásolják. Segédanyag. A hatóanyag kivételével a gyógyszer valamennyi összetevőjét segédanyagnak nevezzük. Így például segédanyagok az adjuvánsok, a stabilizáló szerek, a mikrobiológiai tartósítószerek, a hígító anyagok, az antioxidánsok. Kölcsönösen felcserélhető módszerek. Néhány általános fejezetben utalás található arra, hogy a kérdéses szöveget egyeztették a Japán és/vagy az Amerikai Gyógyszerkönyv megfelelő szövegeivel, és ezek a szövegek kölcsönösen felcserélhetők. Ez azt jelenti, hogy az anyag vagy készítmény akkor is megfelel az Európai Gyógyszerkönyv követelményeinek, ha a vizsgálatokat a nevezett gyógyszerkönyvek vizsgálati módszerével végeztük. Bármely kétség vagy vita felmerülése esetén egyedül az Európai Gyógyszerkönyv a mérvadó. Szabályozó dokumentumokra történő utalások. A cikkelyek és általános fejezetek hivatkozhatnak a gyógyszerhatóságok által kiadott dokumentumokra, például az Európai Unió irányelveire és útmutatásaira. Ezek a hivatkozások a Gyógyszerkönyv felhasználói számára tájékoztatásként szolgálnak. Az ilyen utalások nem változtatják meg a hivatkozott dokumentum státuszát, amely egyaránt lehet kötelező vagy útmutató jellegű. 1.2. AZ ÁLTALÁNOS FEJEZETEKRE ÉS A CIKKELYEKRE VONATKOZÓ EGYÉB RENDELKEZÉSEK Mennyiségek. A számszerű határértékekhez kötött vizsgálatokhoz és a tartalmi meghatározásokhoz előírt anyag mennyisége közelítő értéknek tekintendő. A ténylegesen felhasznált anyagot, amelynek mennyisége legfeljebb 10 százalékkal térhet el a megadottól, pontosan kell tömeg vagy térfogat szerint bemérni, és az eredményt erre a pontos bemérésre kell kiszámolni. Olyan vizsgálatok esetén, amelyekben nincs előírt számszerű határérték, hanem csak az azonos körülmények között vizsgált összehasonlító anyag viselkedéséhez viszonyítunk, a megadott anyagmennyiséget kell bemérni. A reagenseket az előírt mennyiségben kell alkalmazni. Az anyagmennyiségeket a jelzett pontosságnak megfelelően kell bemérni. Tömegméréskor a pontosság ±5 egység az utolsó megadott számjegy után (pl. 0,25 g-ot 0,245 és 0,255 g közé esőnek kell tekinteni). Térfogatméréskor, ha a tizedesvessző utáni számjegy nulla vagy a szám tizedesvessző utáni része nullára végződik (pl. 10,0 vagy 0,50 ml), a térfogatot célszerűen kétjelű hasas pipettával, mérőlombikkal vagy bürettával kell mérni; egyébként mérőhengert vagy osztott pipettát használhatunk. A mikroliterben megadott térfogatokat mikropipettával vagy mikrofecskendővel mérjük be. Előfordul, hogy egyes esetekben az előiratban megadott mennyiségek pontossága nem felel meg a követelményben megadott értékes számjegyek számának. Ilyen esetben mind a tömeg-, mind a térfogatmérést kielégítően megnövelt pontossággal kell végezni.


1. Alapelvek

Készülékek és eljárások. A térfogatmérő üvegeszközöknek a vonatkozó Nemzetközi Szabvány „A” osztályú követelményeinek kell megfelelniük; ez utóbbiakat a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization, ISO) állapítja meg. Ha más előírás nincs, az analitikai vizsgálatokat 15–25 °C hőmérsékleten kell elvégezni. Az összehasonlító vizsgálatokhoz – hacsak más előírás nincs – színtelen, átlátszó és semleges üvegből készült, lapos aljú, egyforma kémcsöveket használunk; az előírt folyadéktérfogatokat 16 mm belső átmérőjű kémcsövekre adják meg. Nagyobb belső átmérőjű kémcsövek is használhatók, ekkor azonban a folyadéktérfogatot arányosan meg kell növelni (2.1.5). Az összehasonlítandó folyadékok azonos térfogatait fehér vagy szükség esetén fekete alap felett, felülnézetben vizsgáljuk. A vizsgálatot szórt fényben végezzük. Ha egy vizsgálat vagy tartalmi meghatározás során indikátort kell alkalmaznunk, az oldószert az előírt indikátorra nézve előzetesen semlegesítenünk kell, hacsak üres kísérletet nem írtak elő. Vízfürdő. A „vízfürdő” kifejezés, hacsak más hőfokú víz nincs előírva, forrásban lévő vizet jelent. A melegítésnek más módja is lehetséges, feltéve, hogy a hőmérséklet megközelíti, de nem haladja meg a 100 °C-ot vagy az előírt hőmérsékletet. Szárítás és izzítás tömegállandóságig. A „tömeg-állandóságig szárítunk” és a „tömegállandóságig izzítunk” kifejezések azt jelentik, hogy két, egymást követő mérés eredménye legfeljebb 0,5 mg-mal különbözhet egymástól. A második mérés előtt az anyagot tovább szárítjuk vagy izzítjuk; ennek időtartama a visszamaradó anyag minőségétől és mennyiségétől függ. Ha a szárítási művelet leírásában az „exszikkátorban” vagy „vákuumban” kifejezés szerepel, azt a Szárítási veszteség (2.2.32) című fejezetben leírt módon végezzük. Reagensek. A Gyógyszerkönyvben leírt analitikai eljárások megfelelő elvégzése és az eredmények megbízhatósága részben a felhasznált reagensek minőségétől függ. A reagenseket a 4. általános fejezet írja le. Kizárólag analitikai tisztaságú reagensek használhatók; néhány reagens esetében a reagens alkalmasságának megállapítására vizsgálatokat írnak elő. Oldószerek. Ahol az oldószer neve nem szerepel, ott az „oldat” kifejezés vizes oldatot jelent. Ha a gyógyszerkönyvi analitikai eljárásokhoz vagy reagensek készítéséhez víz használatát írják elő, akkor azon a Tisztított víz (0008) cikkelynek megfelelő minőségű vizet kell érteni, figyelembe véve, hogy bizonyos esetekben a bakteriális endotoxinvizsgálat (Letöltetlen tisztított víz) és a mikrobiológiai szennyezésvizsgálat (Letöltött tisztított víz) követelményeinek való megfelelés nem lényeges. A „desztillált víz” kifejezés desztillálással tisztított vizet jelent. A külön megjelölés nélküli „etanol” kifejezés vízmentes etanolt jelent. A külön megjelölés nélküli „alkohol” kifejezés 96 %V/V-os etanolt jelent. Az etanol egyéb hígításait az „etanol” vagy „alkohol” kifejezés után a megfelelő etanol (C2H6O) térfogatszázalék adat jelöli. A koncentráció kifejezése. A koncentráció megjelölésére utaló „százalék” kifejezés (illetve %-jel) az alábbi két lehetőség valamelyikét jelenti: –

%m/m (tömegszázalék) az anyag grammjainak száma 100 gramm végtermékben,

–

%V/V (térfogatszázalék) az anyag ml-einek száma 100 ml végtermékben.

A „milliomodrész” („parts per million” ill. „ppm”) kifejezés, ha más előírás nincs, tömeg/tömeg arányra utal. Hőmérséklet. Ha valamely analitikai eljárás előiratában a hőmérséklet számérték nélkül szerepel, akkor az általános kifejezések a következőket jelentik: –

mélyhűtőben:

–15 °C alatt

–

hűtőszekrényben:

2–8 °C

–

hideg vagy hűvös helyen:

8–15 °C


1. Alapelvek

–

szobahőmérsékleten:

15–25 °C

1.3. ÁLTALÁNOS FEJEZETEK Gyógyszeres tartályok. A gyógyszeres tartályokhoz használatos anyagokat a 3.1. általános fejezet írja le. Az egyes anyagokra, különösen a műanyagokra használt általános nevek mindegyike egész sor olyan terméket jelöl, amelyek nemcsak a fő alkotórész sajátságaiban, hanem az adalékanyagokat tekintve is különböznek egymástól. A vizsgálati módszerek és a határértékek az összetételtől függnek, és így csak azon anyagokra alkalmazhatók, amelyeknek összetétele megfelel a követelmények bevezető részében megadottaknak. Az ettől eltérő összetételű anyagok használatát, a rájuk vonatkozó vizsgálati módszerekkel és határértékkel együtt, az illetékes hatóság engedélyezheti. A tartályokra vonatkozó követelményeket a 3.2. általános fejezet úgy fogalmazza meg, hogy azok az adott csoportba tartozó tartályokra általánosan alkalmazhatók. A beszerezhető tartályok sokfélesége és a további fejlődés miatt viszont az adott követelmények közzététele indokolt esetben nem zárja ki olyan tartályok felhasználását, amelyek más előírásoknak felelnek meg, ha ehhez az illetékes hatóság hozzájárul. A Gyógyszerkönyv cikkelyei a tartályokat illetően utalhatnak a 3.2. fejezetben található definíciókra és specifikációkra. A gyógyszerformák általános cikkelyei a „Definíció” ill. az „Előállítás” címszó alatt írhatják elő bizonyos típusú tartályok használatát, bizonyos egyéb cikkelyek pedig az „Eltartás” címszó alatt jelzik a használatra javasolt tartálytípust. 1.4. CIKKELYEK CÍM A cikkelyek főcíme az Európai Gyógyszerkönyvben a termék angol, ill. francia neve, ez alatt szerepel alcímként a latin név. (A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben a cikkelyek főcíme a latin, alcíme pedig a magyar név – a szerk.) RELATÍV ATOMTÖMEG ÉS RELATÍV MOLEKULATÖMEG A relatív atomtömeg (Ar) vagy a relatív molekulatömeg (Mr) minden cikkely elején megtalálható, ahol az indokolt. A relatív atomtömeg és molekulatömeg, valamint az összegképlet és szerkezeti képlet nem jelent analitikai követelményt. CHEMICAL ABSTRACT SERVICE (CAS) REGISZTRÁCIÓS SZÁM A CAS Regisztrációs Számok adott esetben tájékoztatásként vannak feltüntetve, hogy a felhasználónak lehetővé tegyék a hasznos információk kényelmes elérését. A CAS Regisztrációs Szám (CAS Registry Number®) az Amerikai Vegyészeti Társaság (American Chemical Society) bejegyzett védjegye. DEFINÍCIÓ A „Definíció” címszó alatt a cikkely tárgyát képező gyógy-szeranyag, gyógyszerkészítmény, ill. egyéb termék hivatalos meghatározása található. Tartalmi határértékek. Ha a cikkely tartalmi határértékeket ír elő, akkor ezek a „Tartalmi meghatározás” cím alatt előírt módszerrel kapott értékre vonatkoznak.

1. Alapelvek


Növényi drogok. A növényi drogok cikkelyeiben a definíció például azt is jelzi, hogy az egész drog, vagy pedig annak porított formája képezi a cikkely tárgyát; ha a cikkely a drognak több formájára, például mind az egész drogra, mind a porítottra vonatkozik, a definíció ezt is rögzíti. ELŐÁLLÍTÁS Az „Előállítás” cím alatt közölt előírások a gyártási folyamatok bizonyos szempontjaira kívánják a figyelmet felhívni, de nem feltétlenül terjednek ki minden részletre. Ezek – hacsak nincs más előírás – kötelező követelmények a gyártó számára, és vonatkozhatnak például a kiindulási anyagokra, magára a gyártási folyamatra, annak validálására és ellenőrzésére, a gyártásközi ellenőrzésre vagy a végtermék vizsgálatára, melyet a gyártó felszabadítás előtt – akár kiválasztott tételekkel, akár minden egyes gyártási tétellel – köteles elvégezni. Ezen előírások betartását független analitikus a végtermékből vett minta alapján nem feltétlenül igazolhatja. Az illetékes hatóság pél-dául a gyártótól kapott adatok értékelésével, a gyártás ellenőrzésével vagy a megfelelő minták vizsgálatával állapíthatja meg, hogy követték-e az utasításokat. Amennyiben az „Előállítás” rész hiányzik, abból még nem következik, hogy az előzőekben vázolt szempon-tok figyelmen kívül hagyhatók. A vakcinatörzs és a vakcina összetételének kiválasztása. Egy adott cikkely „Előállítás” része definiálhatja a vakcinatörzset vagy a vakcina összetételét. Az ezen sajátságok igazolására szolgáló módszerek, hacsak nincs más előírás, az alkalmas módszerek példáiként szerepelnek és tájékoztatásul szolgálnak. Az illetékes hatóság hozzájárulásával más vizsgálati módszerek is használhatók, anélkül, hogy a cikkelyben megadott módszerre keresztvalidálást kellene végezni. LEHETSÉGES HAMISÍTÁSOK Az egyre terjedő tisztességtelen tevékenység és a hamisítási esetek növekvő száma miatt a hamisított anyagok (ti. hatóanyagok, segédanyagok, köztitermékek, letöltés előtti késztermékek és végtermékek) felismeréséhez az Európai Gyógyszerkönyv a felhasználói számára segítséget nyújthat. E célból az olyan anyagok esetében, amelyekkel kapcsolatban korábban hamisítási eset történt vagy amelyeknél a szándékos szennyezés kockázata fennáll, az egyedi cikkely ezen része a potenciális szennyezők kimutatására alkalmas módszereket tartalmazhat, a releváns határértékekkel együtt, továbbá egy emlékeztetőt is, arra vonatkozóan, hogy az előállításnak és a kiindulási anyagok beszerzésének egyaránt egy megfelelő minőségbiztosítási rendszer részét kell képezniük. A gyártók vagy a felhasználók által végzett ellenőrző vizsgálatok gyakoriságának (pl. köztitermék-, letöltés előtti késztermék- és, ahol ez lényeges, végtermékgyártók) kockázatbecslésen kell alapulnia, mely figyelembe veszi a nemzeti követelményeket és a teljes ellátórendszerről rendelkezésre álló ismeretek szintjét. Ez a szakasz a gyártótól a felhasználóig, a teljes ellátórendszerre vonatkozóan (pl. köztitermék-, letöltés előtti késztermék- és, ahol ez lényeges, végtermékgyártók,) tartalmaz követelményeket. E bekezdés hiánya nem jelenti azt, hogy a fent említett sajátosságok nyomon követése ne lenne szükséges. SAJÁTSÁGOK A „Sajátságok” cím alatt leírtakat nem kell szigorúan értelmezni, és azok nem tekintendők vizsgálati követelményeknek. Oldékonyság. A „Sajátságok” címszó alatt az oldékonyság jellemzésére használt kifejezések 15–25 °C közötti hőmérsékletre vonatkoznak és jelentésük a következő:


1. Alapelvek Kifejezés

1 g oldott anyagra vonatkoztatott megközelítő oldószertérfogat milliliterben

Nagyon bőségesen oldódik

<1

Bőségesen oldódik

1–10

Oldódik

10–30

Mérsékelten oldódik

30–100

Kevéssé oldódik

100–1000

Alig oldódik

1000–10 000

Gyakorlatilag nem oldódik

>10 000

A „részben oldódik” kifejezés rendszerint olyan keverék leírásában szerepel, amelynek csak egyes alkotórészei oldódnak. Az „elegyedik” kifejezés olyan folyadékra vonatkozik, amely minden arányban elegyedik a megadott oldószerrel. AZONOSÍTÁS A vizsgálatok célja. Az „Azonosítás” címszó alatt leírtak nem a termék kémiai szerkezetének vagy összetételének maradéktalan igazolására szolgálnak, hanem arra, hogy elfogadható biztonsággal megerősítsék, hogy a termék megegyezik azzal, amit a címke feltüntet. Első és második azonosítások. Egyes cikkelyekben az azonosítás „Első azonosítás” és „Második azonosítás” címen két részre oszlik. Az első azonosítást képező vizsgálat(ok) minden esetben alkalmazható(k) a termék azonosítására. A második azonosítást képező vizsgálat(ok) gyógyszertárakban alkalmazható(k) azonosításra, olyan esetekben, amikor igazolható, hogy az anyag, ill. készítmény egyértelműen olyan gyártási tételből származik, amelyről bizonylat igazolja, hogy megfelel a cikkely összes többi követelményének. Egyes cikkelyek az azonosítási vizsgálatok két vagy több – egyenértékű és egymástól függetlenül alkalmazható – kombinációját írják elő az első azonosítás céljára. Ezen kombinációk közül egy vagy több rendszerint utalást tartalmaz a cikkely „Vizsgálat” című részében található valamelyik vizsgálatra. Ez felhasználható az azonosítást és az előírt vizsgálatokat egyaránt elvégző analitikus munkájának egyszerűsítésére. Például az azonosítási vizsgálatok egyik kombinációja egy „Enantiomer tisztaság” vizsgálatra hivatkozik, míg a másik egy „Fajlagos optikai forgatóképesség” vizsgálatra. A két vizsgálat célja ugyanaz, nevezetesen a meg-felelő enantiomer jelenlétének megerősítése. Porított növényi drogok. A növényi drogok cikkelyei tartalmazhatják a porított drog sematikus rajzát. Ezek a rajzok a megfelelő azonosítási vizsgálatban található leírást egészítik ki. VIZSGÁLATOK ÉS TARTALMI MEGHATÁROZÁSOK A vizsgálatok célja. A követelmények nem terjednek ki valamennyi lehetséges szennyező figyelembevételére. Nem engedhető meg például olyan szennyező jelenléte, amely az előírt vizsgálati módszerekkel ugyan nem mutatható ki, de a józan felfogás és a jó gyógyszerészi gyakorlat megköveteli kizárását. Lásd még a „Szennyezők” címszó alatt leírtakat. Számolás. Ha valamilyen vizsgálat vagy tartalmi meghatározás eredményét szárított vagy vízmentes anyagra, ill. egyéb megadott alapra vonatkoztatva kell kiszámolni, akkor a szárítási veszteség, a víztartalom vagy egyéb jellemzők meghatározását a cikkelyben előírt megfelelő vizsgálati módszer szerint kell elvégezni. A „szárított anyagra” vagy „vízmentes anyagra” kifejezéseket, az eredmény után, zárójelben kell feltüntetni.

1. Alapelvek


Amennyiben oldószermaradvány meghatározást végzünk anélkül, hogy a szárítási veszteséget mérnénk, úgy a hatóanyag-tartalom, a fajlagos optikai forgatóképesség és a fajlagos abszorpciós koefficiens meghatározásánál az oldószermaradvány mennyiségét kell figyelembe venni. Határértékek. Az előírt határértékek az általános analitikai gyakorlat során nyerhető adatokon alapulnak; figyelembe véve a szokványos analitikai hibákat, a gyártási folyamat elfogadható ingadozásait, valamint a megengedhető mértékű bomlást. Az előírt határértékeken túli engedmények nem tehetők, ha azt kívánjuk megállapítani, hogy a vizsgált termék megfelel-e a kérdéses cikkely követelményeinek. Annak megállapítására, hogy egy anyag megfelel-e valamilyen számszerű határértéknek, a vizsgálat vagy meghatározás kiszámolt eredményét mindenek-előtt a követelményben megadott számérték utolsó értékes számjegyéig kerekítjük, amennyiben más előírás nincs. Ha az első elhagyandó számjegy 5 vagy 5-nél nagyobb szám, az utolsó számjegyet eggyel megnöveljük, ha viszont az első elhagyandó szám 5nél kisebb, az utolsó számjegyet változatlanul hagyjuk. A szennyezők megengedett határértékének jelölése. A rokon vegyületekre vonatkozó elfogadási követelmények kifejeződése az egyedi cikkelyekben vagy a csúcs alatti területek összehasonlításával (összehasonlításon alapuló vizsgálat), vagy számszerű érték megadásával történik. Az összehasonlításon alapuló vizsgálatoknál a megengedett szennyező, ill. a szennyezők összegének megadott megközelítő mennyisége, melyet zárójelben jelölnek, csak tájékoztató jellegű. Az elfogadás ill. elutasítás alapja az előírt vizsgálat követelményeinek való megfelelés vagy meg nem felelés. Ha valamilyen megnevezett szennyező kimutatásához nincs előírva a szennyező referenciaanyagának használata, a szennyező mennyisége – ha nincs más előírás – a cikkelyben megadott összehasonlító oldat készítéséhez használt anyag névleges koncentrációjában fejezhető ki. Növényi drogok. Növényi drogok esetében – ha a cikkelyben nincs más rendelkezés – a szulfáthamut, az összes hamut, a vízben oldódó részt, az alkoholban oldódó részt, a víztartalmat, az illóolaj-tartalmat és a hatóanyag mennyiségét a külön szárításnak alá nem vetett drogra vonatkoztatva számoljuk. Egyenértéktömeg. Ahol az egyenértéktömeg meg van adva, ott gyógyszerkönyvi célokra csakis ezt szabad alkalmazni az eredmények kiszámolásához. Táptalajok. A cikkelyekben és általános fejezetekben leírt táptalajokat az adott célra megfelelőnek találták. Ugyanakkor a táptalajok összetevői, különösen a biológiai eredetűek, változó minőségűek lehetnek, így az optimális teljesítőképesség érdekében szükségessé válhat egyes összetevők koncentrációjának módosítása, különösképpen a következőké: –

peptonok, illetve hús- vagy élesztőkivonatok, tápértékük figyelembevételével;

–

tompító anyagok;

–

epesók, epekivonat, dezoxikolát és festékek, szelektivitásuk alapján;

–

antibiotikumok, aktivitásuk alapján.

ELTARTÁS Az „Eltartás” címszó alatt található információk és ajánlások nem jelentenek gyógyszerkönyvi követelményeket; az illetékes hatóság azonban előírhat különleges eltartási körülményeket, amelyek azután kötelező erejűek. A Gyógyszerkönyvben hivatalos termékeket úgy kell eltartani, hogy szennyeződésüket és bomlásukat – amennyire csak lehetséges – megakadályozzuk. Ha különleges eltartási körülmények javasoltak – beleértve a tartályok típusát (lásd jelen fejezet 1.3 Általános fejezetek részét) és a hőmérsékleti határokat is – ezeket az egyes cikkelyek tüntetik fel. A cikkelyek „Eltartás” részében használt alábbi kifejezések értelmezése a következő. A légmentesen záró tartályban kifejezés azt jelenti, hogy a kérdéses terméket légmentesen záró tartályban (3.2) kell tartani. Ha a tartályt magas páratartalmú légtérben nyitjuk ki, akkor megfelelő

1. Alapelvek


elővigyázatossági intézkedések szükségesek. Szükség esetén az alacsony nedvességtartalom a tartályba helyezett szárítóanyaggal biztosítható. A szárítóanyag nem érintkezhet közvetlenül a tárolt anyaggal. A fénytől védve kifejezés azt jelenti, hogy a kérdéses terméket olyan tartályban kell eltartani, amelynek anyaga megfelelő mértékben elnyeli a bomlást előidéző fénysugarakat, vagy olyan tartályban, amely fényvédő burkolattal van ellátva. Megoldás lehet az is, hogy olyan helyen tartjuk a terméket, ahol minden károsító fényhatás kizárható. FELIRAT A gyógyszerkészítmények feliratozását általában nemzetek feletti és nemzeti előírások, valamint nemzetközi megegyezések szabályozzák. A „Felirat” címszó alatt közölt adatok ennek folytán nem képeznek mindenre kiterjedő felsorolást, és gyógyszerkönyvi szempontból csak azon adatok feltüntetése kötelező, amelyek nélkülözhetetlenek annak igazolására, hogy a termék megfelel vagy nem felel meg a cikkely követelményeinek. Minden egyéb, a „Felirat” címszó alatt közölt információt ajánlásnak kell tekinteni. Ami-kor a Gyógyszerkönyv a „Felirat” szót használja, a feliratnak a tartályra, a csomagolásra, a kísérőiratra vagy a termékhez mellékelt analitikai bizonylatra kell kerülnie, aszerint, hogy az illetékes hatóság hogyan határoz. FIGYELMEZTETÉSEK A cikkelyekben leírt anyagok és a gyógyszerkönyvi használatra előírt reagensek károsak lehetnek az egészségre, ha a szükséges óvintézkedéseket nem tartjuk be. A Helyes Minőségellenőrzési Laboratóriumi Gyakorlat (GCLP) irányelveit és a megfelelő rendelkezéseket mindig szem előtt kell tartani. Egyes cikkelyek szövegében külön figyelmeztetés utal bizonyos speciális veszélyekre, a külön figyelmeztetés hiánya azonban nem jelenti azt, hogy kockázat nem áll fenn. SZENNYEZŐK Egyes cikkelyek felsorolják azokat az ismert és lehetséges szennyezőket, amelyeket a cikkelyben szereplő vizsgálatokkal biztosan ki lehet mutatni. Lásd még A gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet. A szennyezőket az ábécé betűivel jelölik. Ahol egy adott betű hiányzik, ott az általa jelölt szennyezőt a cikkely közzétételét megelőző kidolgozási fázis vagy a cikkely felújítása során törölték a listáról. A SEGÉDANYAGOK FELHASZNÁLÁST BEFOLYÁSOLÓ SAJÁTSÁGAI A segédanyagok cikkelyei tartalmazhatnak egy, a felhasználást befolyásoló sajátságokra vonatkozó részt. Ezen sajátságok, valamint a meghatározásuk céljára szánt módszerek és tűréshatáraik tájékoztató jellegűek és nem tartoznak a kötelező érvényű követelmények közé, mindazonáltal fontosak lehetnek az adott segédanyag felhasználásának szempontjából (lásd még az 1.1 Általános tudnivalókat). REFERENCIASTANDARDOK Egyes cikkelyek referenciastandardok (kémiai referenciaanyagok, biológiai referenciakészítmények, gyógynövény eredetű referenciaanyagok, referenciaspektrumok) alkalmazását írják elő. Lásd még az 5.12. fejezetet. A hivatalos referenciastandardokat az Európai Gyógyszerkönyvi Bizottság hozza létre; döntővizsgálatok esetén kizárólag ezek tekinthetők mérvadónak. A referenciastandardok az Európai Gyógyszerminőségi és Egészségügyi Igazgatóságtól (EDQM) szerezhetők be. A beszerezhető referenciastandardokról szóló információ, valamint a tételek érvényességére vonatkozó nyilatkozat az EDQM honlapján keresztül érhető el.


1. Alapelvek

1.5. ÁLTALÁNOS RÖVIDÍTÉSEK ÉS JELEK A

Abszorbancia

A 1% 1cm

Fajlagos abszorpciós koefficiens

Ar

Relatív atomtömeg

20D

Fajlagos optikai forgatóképesség

fp

Forráspont

BRP

Biológiai Referenciakészítmény

CRS

Kémiai referencianyag

d 20 20

Relatív sűrűség

NE

Nemzetközi Egység (IU)

λ

Hullámhossz

HRS

Gyógynövény eredetű referencianyag

M

Molaritás

Mr

Relatív molekulatömeg

op

Olvadáspont

n D20

Törésmutató

Ph. Eur. E.

Európai Gyógyszerkönyvi Egység (Ph.Eur.U)

ppb

Billiomodrész (mikrogramm/kilogramm)

ppm

Milliomodrész (milligramm/kilogramm)

R

A 4. Reagensek című fejezetben definiált anyag vagy oldat jelölése

RF

Visszatartási (retenciós) faktor (lásd 2.2.46. fejezet)

Rst

Az anyag által megtett út és a referenciaanyag által megtett út hányadosának jelölése a kromatográfiában

RV

A térfogatos meghatározásban használatos titeralapanyag jelölése (4.2.1 fejezet)

Az immunglobulinok, immunsavók és vakcinák cikkelyeiben használatos rövidítések

elhullását

Valamely anyag statisztikai módszerekkel meghatározott azon mennyisége, mely az előírt módon alkalmazva, adott időtartamon belül várhatóan a kísérleti állatok 50%-ának okozza

MLD

Legkisebb halálos adag (Dosis letalis minima; DLM)

LD50

L+/10 dózis Az a legkisebb toxinmennyiség, mely az előírt vizsgálati körülmények között, 0,1 NE antitoxinnal elegyítve és az előírt módon alkalmazva, adott időtartamon belül a kísérleti állatok elhullását okozza L+ dózis

Az a legkisebb toxinmennyiség, mely az elő-írt vizsgálati körülmények között, 1 NE antitoxinnal elegyítve és az előírt módon alkalmazva, adott időtartamon belül a kísérleti állatok elhullását okozza

lr/100 dózis

Az a legkisebb toxinmennyiség, mely az előírt vizsgálati körülmények között, 0,01 NE antitoxinnal elegyítve és intrakután alkalmazva, adott időtartamon belül a beadás helyén jellegzetes reakciót vált ki


1. Alapelvek

Lp/10 dózis

Az a legkisebb toxinmennyiség, mely az előírt vizsgálati körülmények között, 0,1 NE antitoxinnal elegyítve és az előírt módon alkalmazva, adott időtartamon belül a kísérleti állatok bénulását okozza

Lo/10 dózis

Az a legnagyobb toxinmennyiség, mely az előírt vizsgálati körülmények között, 0,1 NE antitoxinnal elegyítve és az előírt módon alkalmazva, a megadott időtartamon belül nem okoz toxikus tüneteket a kísérleti állatokon

Lf dózis

A toxin vagy toxoid azon mennyisége, amely 1 NE antitoxinnal a legrövidebb időn belül flokkulál

CCID50

Az a statisztikai módszerekkel meghatározott vírusmennyiség, amely sejtkultúrákhoz adagolva, várhatóan azok 50%-át megfertőzi

EID50

Az a statisztikai módszerekkel meghatározott vírusmennyiség, amely előkeltetett tojásokba oltva, várhatóan azok 50%-át megfertőzi

ID50

Az a statisztikai módszerekkel meghatározott vírusmennyiség, amely a kísérleti állatokba oltva, várhatóan azok 50%-át megfertőzi

PD50

Az a statisztikai módszerekkel meghatározott vakcinamennyiség, amely az előírt vizsgálati körülmények között várhatóan a kísérleti állatok 50%-át megvédi azon mikroorganizmus vagy toxin felülfertőző (provokációra használt) dózisával szemben, amely ellen a vakcinát alkalmazzák

ED50

Az a statisztikai módszerrel meghatározott vakcinamennyiség, amely az előírt vizsgálati körülmények között várhatóan a kísérleti állatok 50%-ában fajlagos ellenanyagképződést eredményez az adott vakcina antigénnel szemben

PFU

Pock- vagy plakk-képző egység

SPF

Meghatározott mikroorganizmusoktól mentes

Mikroorganizmus-gyűjtemények ATCC

American Type Culture Collection 10801 University Boulevard Manassas, Virginia 20110-2209, USA

C.I.P.

Collection de Bactéries de l’Institut Pasteur B.P. 52, 25 rue de Docteur Roux 75724 Paris Cedex 15, France

IMI

International Mycological Institute Bakeham Lane Surrey TW20 9TY, Great Britain

I.P.

Collection Nationale de Culture de Microorganismes (C.N.C.M.) Institut Pasteur 25, rue du Docteur Roux 75724 Paris Cedex 15, France

NCIMB

National Collection of Industrial and Marine Bacteria Ltd 23 St Machar Drive Aberdeen AB2 1RY, Great Britain

NCPF

National Collection of Pathogenic Fungi London School of Hygiene and Tropical Medicine Keppel Street, London WC1E 7HT, Great Britain

NCTC

National Collection of Type Cultures Central Public Health Laboratory Colindale Avenue, London NW9 5HT, Great Britain

1. Alapelvek


NCYC

National Collection of Yeast Cultures AFRC Food Research Institute Colney Lane, Norwich NR4 7UA, Great Britain

NITE

Biological Resource Center Departement of Biotechnology National Institute of Technology and Evaluation 2-5-8 Kazusakamatari, Kisarazu-shi, Chiba,292-0818 Japan Statens Serum Institut 80 Amager Boulevard, Copenhagen, Denmark

S.S.I.


1. Alapelvek

1.6. A GYÓGYSZERKÖNYVBEN HASZNÁLATOS NEMZETKÖZI MÉRTÉKEGYSÉGRENDSZER (SI) EGYSÉGEI ÉS EGYENÉRTÉKŰSÉGÜK MÁS EGYSÉGEKKEL A NEMZETKÖZI MÉRTÉKEGYSÉGRENDSZER (SI) A nemzetközi mértékegységrendszer egységei három osztályba sorolhatók: alapegységek, származtatott egységek és kiegészítő egységek1. Az alapegységeket és definícióikat az 1.6-1. táblázat foglalja össze. A származtatott egységek az alapegységekből képezhetők a megfelelő mennyiségek közti algebrai összefüggések felhasználásával. Néhány ilyen származtatott egységnek speciális elnevezése és jele van. Az Európai Gyógyszerkönyvben használatos, alapegységeken kívüli SI-egységek az 1.6-2. táblázatban találhatók. Néhány fontos és széleskörűen használatos, de az SI-rendszerbe nem tartozó mértékegységet az 1.6-3. táblázatban tüntettünk fel. Az 1.6-4. táblázat azoknak a prefixumoknak a gyűjteménye, amelyekkel az SI-egységek tizes többszöröseit és törtrészeit képezzük. MEGJEGYZÉSEK 1. A Gyógyszerkönyvben a Celsius fokokban kifejezett hőmérséklet (jele t) használatos. Ezt a t = T - T0 egyenlet definiálja, ahol T0 = 273,15 K (definíció szerint). A Celsius hőmérsékletet Celsius fokokban (jele °C) fejezzük ki. A Celsius fok és a Kelvin, mint egységek, azonosak. 2. A koncentráció megadására a Gyógyszerkönyvben használatos gyakorlati kifejezések definíciói az Alapelvek című fejezetben találhatók. 3. A radián a kör két azon sugara által bezárt síkszög, melyek által kimetszett körív hossza egyenlő a sugár hosszával. 4. A Gyógyszerkönyv a centrifugáláshoz szükséges gyorsulást a nehézségi gyorsuláshoz ( g) viszonyítva adja meg. A nehézségi gyorsulás értéke: g = 9,80665 m·s–2 5. Gyógyszerkönyvben előfordulnak dimenzió nélküli mennyiségek, pl. a relatív sűrűség (2.2.5), az abszorbancia (2.2.25), a fajlagos abszorbancia (2.2.25) és a törésmutató (2.2.6). 6. Az enzimaktivitás egysége a mikrokatal. Egy mikrokatal az az enzimaktivitás, amely meghatározott körülmények között másodpercenként 1 mikromól szubsztrátum átalakulását (pl. hidrolízisét) eredményezi.

1 Az SI-egységek definíciói a Bureau International des Poids et Mesures, Pavillon de Breteuil, F-92310 Sevres

által kiadott „Le Système International d’Unités (SI)” címû kiadványban találhatók.


1. Alapelvek

1.6-1. táblázat – SI alapegységek Mennyiség neve

jele

Mértékegység neve jele

Definíció

A méter annak az útnak a hosszúsága, amelyet a fény vákuumban 1/299 792 458 másodperc alatt tesz meg. A kilogramm a nemzetközi kilogramm-etalon Tömeg m kilogramm kg tömegével azonos. A másodperc az alapállapotú 133Cs atom két hiperfinom energiaszintje közti átmenetnek Idő t másodperc s megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama. Az amper az állandó áramerősség, amely két végtelen hosszúságú, egyenes, párhuzamos, Elektromos elhanyagolhatóan kicsi körkeresztmetszetű, I amper A áramerősség egymástól 1 m távolságban vákuumban elhelyezett vezetőben áramolva, a két vezető között méterenként 2·10-7 newton erőt hoz létre. Termodinamikai A kelvin a víz hármaspontja termodinamikai T kelvin K hőmérséklet hőmérsékletének 1/273,16-szorosa. A mól valamely rendszer azon anyagmennyisége, amely annyi részecskét tartalmaz, Anyagmennyiség n mól mol amennyi a 0,012 kilogramm 12C-ben lévő atomok száma.* A kandela annak a fényforrásnak a fényerőssége adott irányban, amely 540·1012 hertz Fényerősség Iv kandela cd frekvenciájú monokromatikus sugárzást bocsát ki, és energiájának intenzitása ebben az irányban 1/683 watt/szteradián. *Ha a mólt használjuk egységként, a részecskéket meg kell nevezni; ezek lehetnek atomok, molekulák, ionok, elektronok, egyéb részecskék, ill. e részecskék meghatározott csoportjai. Hosszúság

l

méter

m

1.6-2. táblázat. – Az Európai Gyógyszerkönyvben használatos SI-egységek és kifejezésük más egységekben Mennyiség Neve Hullámszám Hullámhossz Terület Térfogat Frekvencia Sűrűség Sebesség

Mértékegység Kifejezése SIJel Neve Jele alapegysége ben -1 reciprokméter 1/m m  mikrométer m 10-6 m  nanométer nm 10-9 m A, négyzetméter m2 m2 S V köbméter m3 m3 hertz Hz s-1  kilogramm/kö kg/ kg·m-3  bméter m3 v

méter/szekund m/s um

m·s-1

Kifejezése egyéb SIegységben

Átalakítás egyéb egységből SI-egységgé

1 ml = 1 cm3 = 10–6 m3 1 g/ml = 1 g/cm3 = 103 kg·m–3


1. Alapelvek Mennyiség

Erő

F

newton

Mértékegység Kifejezése SIJele alapegységben N m·kg·s-2

Nyomás

p

pascal

Pa

m-1·kg·s-2

N·m–2

Dinamikus viszkozitás



pascal szekundum

Pas

m-1·kg·s-1

N·s·m-2

Kinematikus viszkozitás



négyzetméter per szekundum

m2/s m2·s-1

Neve

Jel e

Neve

Kifejezése egyéb SIegységben

Pa·s·m3·kg– 1

N·m·s·kg–1 N·m

Energia

W

joule

J

m2·kg·s-2

Teljesítmény Sugárzott teljesítmény

P

watt

W

m2·kg·s-3

N·m·s-1 J·s-1

Elnyelt sugárdózis Elektromos feszültség, elektromotoro s erő Elektromos ellenállás Elektromos töltésmennyiség Radioaktív anyag aktivitása Koncentráció, Moláris koncentráció Tömegkoncentráció

D

gray

Gy

m2·s–2

J·kg–1

U

volt

V

m2·kg·s-3·A- W·A-1

Átalakítás egyéb egységből SI-egységgé 1 din = 1 g·cm·s–2 = 10–5 N 1 kp = 9,806 65 N 1 din/cm2 = 10–1 Pa = 10–1 N·m–2 1 atm = 101 325 Pa = 101,325 kPa 1 bar = 105 Pa = 0,1 MPa 1 Hgmm =133,322 387 Pa 1 Torr = 133,322 368 Pa 1 psi = 6,894 757 kPa 1P =10–1 Pa·s =101 N·s·m-2 1 cP = 1 mPa·s 1 St = 1cm2·s-1 = 10–4 m2·s–1 1 erg = 1 cm2·g·s-2 = 1 din·cm = 10-7 J 1 cal = 4,1868 J 1 erg/s = 1 din·cm·s–1 = 10-7 W = 10-7 N·m·s-1 = 10-7 J·s-1 1 rad = 10–2 Gy

1

R

ohm

Ω

m2·kg·s-3·A- V·A-1 2

Q

coulomb

C

A·s

A

becquerel

Bq

s-1

c

mól/köbméter mol/ mol·m-3 m3

1 Ci = 37·109 Bq = 37·109 s-1 1 mol/l = 1M = 1 mol/dm3 = 103 mol·m– 3



kilogramm per köbméter

kg/ m3

kg·m-3

1 g/l = 1 g/dm3 = 1 kg·m–3


1. Alapelvek

1.6-3. táblázat – Az SI egységeken kívül használatos egyéb mértékegységek Mértékegység

Mennyiség

Neve Idő

Síkszög

perc óra nap fok

Térfogat Tömeg Fordulatszám

liter tonna fordulat/perc

SI egységben kifejezve

Jele min h d

1 min = 60 s 1 h = 60 min = 3600 s 1 d = 24 h = 86 400 s

 l t r/min

1 = (/180) rad 1 l = 1 dm3 = 10-3 m3 1 t = 103 kg 1 r/min = (1/60) s-1

1.6.-4. táblázat – Az egységek tizes többszöröseinek és törtrészeinek jele Szorzószá m 1018 1015 1012 109 106 103 102 101

Előtag

Jele

Szorzószám

Előtag

Jele

exa peta tera giga mega kilo hekto deka

E P T G M k h da (dk)

10-1 10-2 10-3 10-6 10-9 10-12 10-15 10–18

deci centi milli mikro nano piko femto atto

d c m  n p f a

Fizikai és fizikai-kémiai vizsgálatok

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.4. – 2.2.32.-1

2.2.32. SZÁRÍTÁSI VESZTESÉG Szárítási veszteségnek a tömegszázalékban (% m/m) kifejezett tömegveszteséget nevezzük. Vizsgálat. A vizsgálandó anyag előírt mennyiségét a vizsgálandó anyagra előírt körülmények között előzetesen kiszárított és lemért szárítóedénybe mérjük. Az anyagot az alábbi módszerek egyikével tömegállandóságig vagy az előírt ideig szárítjuk. Ahol a szárítási hőmérséklet konkrét értékkel és nem tartománnyal van feltüntetve, abban az esetben a szárítást az előírt hőmérsékleti érték ± 2 C0-on végezzük. a)

„exszikkátorban”: a szárítást R foszfor(V)-oxid felett, légköri nyomáson és szobahőmérsékleten végezzük,

b)

„csökkentett nyomáson” („vákuumban”): a szárítást R foszfor(V)-oxid felett, 1,5-2,5 kPa nyomáson és szobahőmérsékleten végezzük,

c)

„csökkentett nyomáson, meghatározott hőmérsékleten” („vákuumban, meghatározott hőmérsékleten”): a szárítást R foszfor(V)-oxid felett, 1,5-2,5 kPa nyomáson és a cikkelyben előírt hőmérséklettartományban végezzük,

d)

„szárítószekrényben, meghatározott hőmérsékleten”: a szárítást a cikkelyben előírt hőmérséklettartományban, szárítószekrényben végezzük; a készülék verifikálására minőségi bizonylattal rendelkező referenciaanyagot (pl. CRS verifikálásra szánt amoxicillin-trihidrát) használunk.

e)

„erősen csökkentett nyomáson” („nagy vákuumban”): a szárítást R foszfor(V)oxid felett, 0,1 kPa-t nem meghaladó nyomáson, a cikkelyben előírt hőmérsékleten végezzük.

Amennyiben a szárítást más körülmények között kell végezni, a követendő eljárást a megfelelő cikkely részletesen előírja.

2.4.27. Vizsgálat nehézfémekre növényi drogokban és növényi drogkészítményekben

Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.8.2.-1

07/2014:20427

2.4.27. VIZSGÁLAT NEHÉZFÉMEKRE NÖVÉNYI DROGOKBAN ÉS NÖVÉNYI DROGKÉSZÍTMÉNYEKBEN Figyelmeztetés: a zárt, nagynyomású roncsolóedények és a mikrohullámú laboratóriumi eszközök használata megköveteli a gyártó által mellékelt, biztonsági előírások és a használati utasítás alapos ismeretét. KÉSZÜLÉK A készülék általában a következő részekből áll: –

a politetrafluoretilén (PTFE), prefluoralkoxi (PFA)-polimer, kvarcüveg vagy üveg, 20–150 ml térfogatú roncsolóedények, légmentes zárást biztosító záróelemmel, a tartály belsejében uralkodó nyomás szabályozására szolgáló szeleppel, valamint a gáz kiengedésére alkalmas politetrafluoretilén-csővel,

–

olyan rendszer, amely biztosítja valamennyi lombik azonos torziós erővel történő, légmentes lezárását,

–

programozható mikrohullámú sütő (pl. 2450 MHz magnetronfrekvenciás, 1%-os fokozatonként 0 W és 1500±70 W között változtatható kimenő teljesítményű), valamint egy szabályozható sebességű szívóventillátorral, forgatható lemeztányér-rendszerrel és füstelszívó vezetékrendszerrel ellátott, politetrafluoretilén-borítású, mikrohullámú tér,

–

atomabszorpciós spektrométer (2.2.23), induktív csatolású plazma atom atomemissziós-spektrométer (2.2.57), vagy induktív csatolású plazma-tömegspektrométer (2.2.58).

VIZSGÁLAT A vizsgálatot atomabszorpciós spektrometriás (AAS) (2.2.23), induktív csatolású plazma atomemissziósspektrometriás (ICP-AES) (2.2.57), vagy induktív csatolású plazma-tömegspektrometriás (2.2.58) módszerrel végezzük. Az alább leírt mintaelőkészítési és mérési paraméterektől való eltérés megengedett, amennyiben azok megfelelnek a validálási követelményeknek, továbbá ha a mérés napján a rendszeralkalmassági vizsgálat is megfelelő. Mintaelőkészítés Használat előtt minden üvegárut és laboratóriumi eszközt R tömény salétromsav 10 g/l töménységű oldatával tisztítunk. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag előírt mennyiségét (kb. 0,50 g porított növényi drogot (1400) (2.9.12) roncsolólombikba mérjük, majd 4 ml R nehézfémmentes tömény sósavat és 6 ml R nehézfémmentes tömény salétromsavat adunk hozzá. A lombikot légmentesen lezárjuk. Hét roncsolólombikot – a vizsgálati oldattal –mikrohullámú sütőbe helyezünk. A roncsolást 3 lépésben hajtjuk végre, a következő program szerint: 15 percig 80%-os, 5 percig 100%-os, 20 percig 80%-os teljesítmény. Ezután a lombikokat levegőn, vagy vízben hagyjuk lehűlni. A lehűlt roncsolólombikokat kinyitjuk és a kapott tiszta, színtelen oldatokat 50 ml-es mérőlombikokba visszük át. A roncsolólombikokat 2×15 ml R nehézfémmmentes tömény salétromsavval átmossuk és a mosófolyadékokat is a mérőlombikokba öntjük, majd a mérőlombikokat R vízzel jelretöltjük. Szükség esetén alkalmazhatunk módosító szereket (pl. elektrotermikus atomizáció esetében R magnézium-nitrát 10 g/ml koncentrációjú oldatának 1,0 ml-ét és R ammónium-dihidrogén-foszfát 100 g/l töménységű oldatának 1,0 ml-ét.) „Vak” oldat. 4 ml R nehézfémmentes tömény sósav és 6 ml R nehézfémmentes tömény salétromsav és elegyét roncsolólombikban a vizsgálati oldattal azonos módon kezeljük.



ARZÉN, KADMIUM, RÉZ, NIKKEL ÉS ÓLOM MEGHATÁROZÁSA ELEKTROTERMIKUS ATOMIZÁCIÓS AAS (2.2.23) MÓDSZERREL Az arzén-, kadmium-, réz-, nikkel- és ólomtartalmat közvetlen kalibrációs módszerrel (2.2.23/I. módszer), vagy standard addiciós módszerrel (2.2.23, II. módszer) határozzuk meg, melyhez az egyes nehézfémek összehasonlító oldatait és a 2.4.27.-1. táblázatban feltüntetett műszerparamétereket alkalmazzuk. A “vak” oldat abszorbanciáját kivonjuk a vizsgálati oldatra kapott értékből. 2.4.27.-1. Táblázat – elektrotermikus atomizáziós AAS műszerparaméterek As

Cd

Cu

Ni

Pb

hullámhossz

nm

193,7

228,8

324,8

232

283,5

résszélesség

nm

0,5

0,5

0,5

0,2

0,5

lámpaáram

mA

10

6

7

10

5

fűtési hőmérséklet

°C

1400

800

800

800

800

atomizálás hőmérséklete

°C

2600

1800

2300

2500

2200

gázáramlási sebesség

l/perc

3

3

3

3

3

ARZÉN ÉS HIGANY MEGHATÁROZÁSA HIDEGGŐZ VAGY HIDRID ATOMZÁCIÓS (2.2.23) MÓDSZERREL Az arzén- és higany-tartalmat közvetlen kalibrációs módszerrel (2.2.23/I. módszer), vagy standard addiciós módszerrel (2.2.23, II. módszer) határozzuk meg, melyhez arzén- vagy higany-összehasonlító oldatokat és folyamatos áramlási rendszerű, automata hidrid-generátort használunk. A “vak” oldat abszorbanciáját levonjuk a vizsgálati oldatra kapott értékből. Arzén Mintaoldat. A vizsgálati oldat, illetve a fentebb leírtak szerint készített “vak” oldat 19,0 ml-éhez R káliumjodid 200 g/l töménységű oldatának 1 ml-ét adjuk. Az oldatot szobahőmérsékleten kb. 50 percig, vagy 70 °Con kb. 4 percig állni hagyjuk. Savas reagens. R nehézfémmentes tömény sósav. Redukáló reagens. R nátrium-[tetrahidro-borát(III)] 6 g/l-es oldata, mely R nátrium-hidroxid 5 g/l töménységű oldatával készült. A 2.4.27.-2. táblázatban feltüntetett műszerparamétereket alkalmazhatjuk. Higany Mintaoldat. A vizsgálati oldat, illetve a “vak” oldat, melyek készítését ld. fent. Savas reagens. R nehézfémmentes tömény sósav 515 g/l töménységű oldata. Redukáló reagens. R ón(II)-klorid 10 g/l töménységű oldata, amelyet R nehézfémmentes hígított sósavval készítünk. A 2.4.27.-2. táblázatban feltüntetett műszerparamétereket alkalmazhatjuk.



2.4.27.-2. Táblázat – hideggőz vagy hidrid atomizációs AAS műszerparaméterek As

Hg

hullámhossz

nm

193,7

253,7

résszélesség

nm

0,2

0,5

lámpaáram

mA

10

4

savas reagens áramlási sebessége

ml/perc

1,0

1,0

redukáló reagens áramlási sebessége

ml/perc

1,0

1,0

kvarc (fűtött)

kvarc (nem fűtött)

0,1

0,1

abszorpciós cella N2-gáz áramlási sebessége

l/perc

ARZÉN, KADMIUM, RÉZ, HIGANY, NIKKEL ÉS ÓLOM MEGHATÁROZÁSA ICP-AES (2.2.57) MÓDSZERREL Az arzén-, kadmium-, réz-, higany-, nikkel- és ólomtartalmat közvetlen kalibrációs módszerrel (2.2.23/I. módszer) határozzuk meg, melyhez az egyes nehézfémek összehasonlító oldatait, vagy az összes meghatározandó fémiont együttesen tartalmazó oldatot és a 2.4.27.-3. táblázatban feltüntetett műszerparamétereket alkalmazzuk. A “vak” oldat emisszióját levonjuk a vizsgálati oldatra kapott értékből. ARZÉN, KADMIUM, RÉZ, HIGANY, NIKKEL ÉS ÓLOM MEGHATÁROZÁSA ICP-MS (2.2.58) MÓDSZERREL Az arzén-, kadmium-, réz-, higany-, nikkel- és ólomtartalmat közvetlen kalibrációs módszerrel (2.2.23/I. módszer) határozzuk meg, melyhez az egyes nehézfémek összehasonlító oldatait, vagy a 2.4.27.-4. táblázatban javasolt analitikai izotópokat és egyéb tömegeket alkalmazzuk. A “vak” oldat emisszióját levonjuk a vizsgálati oldatra kapott értékből. RENDSZERALKALMASSÁG A mérés napján rendszeralkalmassági vizsgálatot kell végezni, hogy bebizonyítsuk a mintaelőkészítés és a mérőrendszer megfelelőségét. A mintaoldat megfelelőségének elfogadási követelménye: a kapott oldat tiszta legyen. A mérőrendszer megfelelőségének elfogadási követelménye: a kalibrációs görbe által meghatározott koncentráció-tartományon belüli standard oldat mért koncentrációja az adott fémre legfeljebb 20%-ban térhet el az elméleti értéktől. VALIDÁLÁSI KÖVETELMÉNYEK Az alkalmazott analitikai eljárást a megfelelő általános fejezetben (AAS (2.2.23), ICP-AES (2.2.57), ICPMS (2.2.58)) leírt módszerrel kell validálni. Ezen felül az alább leírt követelményeknek is meg teljesülniük kell. SPECIFIKUSSÁG



A módszer specifikussága annak bizonyítását jelenti, hogy a mintaelőkészítés és a mérési módszer a mérendő fém(ek) megbízható meghatározását teszi lehetővé, az elvárhatóan jelen levő egyéb komponensek (pl. vivőgáz, szennyezők, mátrix) mellett. Elfogadási követelmény: az eljárásnak képesnek kell lennie minden mérendő nehézfém egyértelmű meghatározására a várhatóan jelenlevő komponenesek mellett (beleértve egyéb nehézfémeket, mátrixkomponenseket és egyéb, interferenciót okozó anyagokat); a specifikusság igazolható legyen a meghatározandó fémre vonatkozó pontossági (accuracy) követelményeknek való megfeleléssel.

KALIBRÁCIÓS TARTOMÁNY A módszer linearitási tartományába essen mindegyik vizsgált fémion kalibrációs tartománya; a kalibrációs tartományon kívül eső fémkoncentrációjú oldatokat úgy kell hígítani, hogy a végső koncentráció a kalibrációs tartományba essen. Elfogadási követelmény: a visszanyerési követelményeknek való megfeleltetéssel adjuk meg a kalibrációs tartományt. TORZÍTÁSMENTESSÉG (ACCURACY) A torzítatlanságot bizonylattal ellátott referenciaanyag (CRM), vagy visszanyerési vizsgálat segítségével ellenőrizzük. Visszanyerési vizsgálat. A visszanyerés megadható a vizsgálati mintához ismert mennyiségű referenciaanyag hozzáadásával (a célkoncentráció 50–150%-os tartományában, legalább három koncentráció értéknél, még akkor is, ha a referencia anyag eredeti koncentrációja a várt értékkel egyezik); három párhuzamos mérést végzünk. Elfogadási követelmény. A hozzáadott standard visszanyerése mindegyik mért koncentrációnál, a mérések átlagára vonatkoztatva, 70–150% közé essen. ISMÉTELHETŐSÉG Vizsgálati minták: 6 független vizsgálandó minta egy megfelelő referenciaanyag hozzáadásával a megfelelő koncentrációban, vagy 3 eltérő koncentrációban, 3–3 párhuzamost mérve. Elfogadási követelmény: A relatív szórás (RSD) mindkét esetben nem lehet nagyobb a 2.4.27.-5. táblázatban feltüntetett értéknél. KÖZTES PONTOSSÁG Vizsgálni kell a véletlenszerű események (laboratóriumon belüli) hatását az analitika módszer pontosságára. A köztes pontosság bizonyításához elegendő az alábbi három kísérlet valamelyikének való megfelelés: ismételt mérés eltérő napokon, eltérő műszereken, vagy különböző analitikusok által végrehajtva. A háromból egy paraméter végrehajtása elegendő a köztes pontosság ellenőrzésére. Elfogadási követelmény: A relatív szórás (RSD) nem lehet nagyobb a 2.4.27.-5. táblázatban feltüntetett értéknél.

MAGHATÁROZÁSI HATÁR



Határozzuk meg a legkisebb koncentrációt az elfogadási követelményeknek megfelelve. Használjuk a visszanyerés vizsgálat eredményeit. Elfogadási követelmény: a maghatározási határértéknek a specifikációs határ alatt kell lennie. 2.4.27.-3. Táblázat – ICP-AES műszerparaméterek As

Cd

Cu

Hg

Ni

Pb

hullámhossz

nm

193,696/ 167,197/ 189,042

214,438/ 226,502/ 228,802

324,754/ 327,396/ 224,700

184,950/ 253,652/ 435,835

231,604/ 231,997/ 352,454

220,351/ 283,306/ 168,215

Ar, Monitorline

nm

430,010

430,010

430,010

430,010

430,010

430,010

Plazmaenergia

W

1200

1200

1200

1200

1200

1200

igen

igen

igen

igen

igen

igen

Csúcsalgoritmus háttérkorrekcióval

2.4.27.-4. Táblázat – ICP-MS mérésekhez javasolt analitikai izotópok és egyéb tömegek Izotóp

Elem

75

Arzén

106, 108, 111, 114

Kadmium

63, 65

Réz

202

Higany

60, 62

Nikkel

206, 207, 208

Ólom

2.4.27.-5. Táblázat A mérendő fém koncentrációtartománya (mg/kg)

Ismételhetőség (RSD) (%)

Köztes pontosság (RSD) (%)

0,01–1

20

32

>1

10

16

KIMUTATÁSI HATÁR (HATÁRÉRTÉKVIZSGÁLATOK ESETÉN ALKALMAZANDÓ) Meghatározzuk azt a legkisebb koncentrációt, amelyhez tartozó jel egyértelműen különbözik az "üres" oldat jelétől. Elfogadási követelmény: a kimutatási határ nem lehet nagyobb, mint a specifikációs határhoz tartozó koncentráció 0,1-szerese.

2.5.12. Víztartalom meghatározása félmikro-módszerrel


01/2013:20512

2.5.12. VÍZTARTALOM MEGHATÁROZÁSA FÉLMIKROMÓDSZERRREL A víz félmikro-meghatározása a víz, a kén-dioxid és a jód közötti kvantitatív reakción alapul, amely megfelelő vízmentes közegben, kellő tompító kapacitással rendelkező bázis jelenlétében megy végbe. Készülék A készülék titráló edényből áll, amelynek részei: 

kettős platinatüske-elektród;



szorosan záró nyílások az oldószer és a reagens bejuttatására;



nyílás a levegő szárítóanyagon keresztüli bevezetésére;



dugóval, folyadékok esetében szeptummal ellátott nyílás a minta bejuttatására.

Bemenetrendszer csatlakoztatható továbbá a száraz nitrogén bevezetésére vagy az oldószerek beszívására. A titrálás során figyelembe vesszük a készülék gyártójának használati utasításait. A meghatározás tartama alatt a reagenseket és az oldószereket óvni kell a légnedvességtől. A végpontot két egyforma indikátorelektród alkalmazásával határozzuk meg. Az elektródok olyan elektromos forráshoz csatlakoznak, amely a két elektród között állandó áramerősséget (2.2.65. Voltammetriás titrálás) vagy állandó feszültséget (2.2.19. Amperometriás titrálás) biztosít. Ha közvetlen titrálást végzünk (Amódszer), akkor a titráló reagens hozzáadása állandó áramerősség fenntartása esetén feszültségcsökkenést okoz, abban az esetben viszont, ha a feszültséget tartjuk állandó értéken, áramerősség-növekedést idéz elő mindaddig, míg a végpontot el nem érjük. Gyakran használatosak a végpontot automatikusan regisztráló készülékek is. A készülék verifikálása megfelelő, minőségi bizonylattal ellátott referenciaanyag (pl. CRS verifikálásra szánt amoxicillin-trihidrát ) használható. A vízegyenérték meghatározása. A titráló edénybe R metanolt  szükség esetén száraz formában  vagy a titráló reagens előállítója által ajánlott oldószert juttatunk. Ha az alkalmazott készülék lehetővé teszi, a víznyomokat eltávolítjuk a titráló térből, vagy előtitrálást végzünk. Ezután megfelelő mennyiségű vizet juttatunk be kellő formában (R víz vagy bizonylattal ellátott referenciaanyag formájában), majd a szükséges ideig tartó keverés alkalmazásával elvégezzük a titrálást. A vízegyenértéknek az előállító által jelzett érték legalább 80%-át el kell érnie. A titráló reagens vízegyenértékét az első felhasználás előtt, és azután megfelelő időközönként meg kell határozni. Ha nincs más előírás, az A-módszert alkalmazzuk. A-módszer. A titráló edénybe R metanolt, vagy a vonatkozó cikkelyben előírt, illetőleg a titráló oldat előállítója által javasolt oldószert juttatunk. Ha az alkalmazott készülék lehetővé teszi, a víznyomokat eltávolítjuk a titráló térből, vagy előtitrálást végzünk. A vizsgálandó anyagot ezután késedelem nélkül bejuttatjuk, és elvégezzük a titrálást; a víz kivonása céljából szükséges ideig tartó keverést alkalmazunk. B-módszer. A titráló edénybe R metanolt, vagy a vonatkozó cikkelyben előírt, illetőleg a titráló reagens előállítója által javasolt oldószert juttatunk. Ha az alkalmazott készülék lehetővé teszi, a víznyomokat eltávolítjuk a titráló térből, vagy előtitrálást végzünk. A megfelelő mértékben elporított vizsgálandó anyagot ezután késedelem nélkül bejuttatjuk. A rendszerhez pontosan mért térfogatú, annyi titráló reagenst adunk, hogy az előírt térfogathoz viszonyítva kb. 1 ml feleslegben legyen. A folyadékot fénytől védve 1 percig vagy az előírt ideig tartó keverés közben állni hagyjuk. Ezután a titráló reagens feleslegét pontosan ismert mennyiségű vizet tartalmazó R metanollal vagy előírt oldószerrel titráljuk.

2.5.12. Víztartalom meghatározása félmikro-módszerrel


Alkalmasság. Az adott titrálószerrel történő meghatározás pontosságát a vizsgálandó anyagtitrálószer-oldószer minden egyes kombinációja esetén igazolni kell. A következő, példaként szolgáló eljárás 2,525 mg vizet tartalmazó minták esetében alkalmazható. Meghatározzuk a vizsgálandó anyag víztartalmát a választott reagens/oldószer rendszer felhasználásával. Ezután egymás után többször (legalább ötször) ugyanabban a titráló edényben, ismert mennyiségű vizet (amely a vizsgálandó anyag víztartalmának kb. 50–100%-a) adunk a rendszerhez, és a víztartalmat minden hozzáadás után meghatározzuk. A százalékos visszanyerést (r) minden hozzáadás után a következő képlettel számítjuk ki: r  100

W2 W1

ahol W1 =

a hozzáadott víz mennyisége, milligrammban;

W2 =

a mért víz mennyisége, milligrammban.

Kiszámítjuk a százalékos visszanyerés átlagát ( r ). A reagens/oldószer rendszer alkalmasnak tekinthető, ha r étéke 97,5102,5% között van. Meghatározzuk a regressziós egyenest. Az x-tengelyen az egyesített hozzáadott víztartalmat az ytengelyen pedig az anyag meghatározott kezdeti víztartalmának (M) és a minden hozzáadás után meghatározott egyesített víztartalom összege található. Kiszámítjuk az egyenes meredekségét (b), továbbá metszéspontját az y-tengellyel (a) és az extrapolált kalibrációs görbe metszéspontját az xtengellyel (d). A százalékos hibák (e1 és e2) kiszámításához az alábbi képleteket használjuk:

e1  100 e2  100

a-M M d -M M

ahol a

=

metszéspont az y-tengelyen, a víz milligrammjában;

d

=

metszéspont az x-tengelyen, a víz milligrammjában;

M =

az anyag víztartalma, a víz milligrammjában.

A reagens/oldószer rendszer alkalmasnak tekinthető, ha: 

e1 és e2 nem nagyobb 2,5%-nál;

–

b értéke: 0,9751,025.

Nukleinsav-amplifikációs módszerek

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2

07/2014:20621

2.6.21. NUKLEINSAV-AMPLIFIKÁCIÓS MÓDSZEREK

1. BEVEZETÉS A nukleinsav-amplifikációs módszerek két különböző elven alapulnak: 1. egy cél-nukleinsavszekvencia amplifikációja, például polimeráz láncreakció (PCR), ligáz láncreakció (LCR) vagy izoterm ribonukleinsav-(RNS)amplifikáció alkalmazásával, 2. egy hibridizációs szignál amplifikációja, például dezoxiribonukleinsav (DNS) esetében az elágazó DNS (bDNS) módszer alkalmazásával. Ebben az esetben a szignál-amplifikációt anélkül érjük el, hogy a nukleinsavat ismétlődő amplifikációs ciklusoknak vetnénk alá. Ez az általános fejezet a PCR-módszert írja elő referenciamódszerként. Egyéb módszerek is alkalmazhatók, amennyiben az alábbiakban előírt minőségi követelményeknek megfelelnek. 2. ALKALMAZÁSI TERÜLET E fejezet rögzíti a minta előkészítésére, a DNS-szekvenciák in vitro amplifikációjára és a specifikus PCR-termék kimutatására vonatkozó követelményeket. A PCR segítségével ki tudunk mutatni meghatározott DNSszekvenciákat. RNS-szekvenciákat is ki tudunk mutatni, ha a ribonukleinsavat fordított átírással (reverz transzkripcióval) átalakítjuk a komplementer DNS-sé (cDNS), és ezt követően vetjük alá amplifikációnak. 3. A MÓDSZEREK ELVI ALAPJAI



A PCR olyan eljárás, amely lehetővé teszi DNS-szakaszok és RNS-szakaszok specifikus in vitro amplifikációját, utóbbiakét cDNS-sé történt fordított átírásuk után. A kettős szálú DNS egyszálúvá denaturálása után két, ellentétes polaritású, szintetikus oligonukleotid primert (indító molekulát) rákapcsolunk az amplifikálandó DNS megfelelő komplementer szekvenciáira. A primerek és a komplementer DNS-szekvencia közti specifikus bázispár-képződés eredményeként kialakult, rövid, kétszálú szakaszok behatárolják az amplifikálandó DNS-szakaszt és kiindulási pontokat kínálnak egy hőre stabil DNS-polimerázzal végzendő in vitro DNS-szintézishez. A DNS-amplifikáció a következő szakaszokban (ciklusokban) zajlik le:

− a nukleinsav (célszekvencia) denaturálása hővel két szimpla szállá, − a primerek specifikus rákapcsolása a célszekvenciára megfelelő körülmények között;

− a két szimpla szálra kapcsolt primer meghosszabbítása DNS-polimeráz közreműködésével, megfelelő hőmérsékleten (DNS-szintézis). A ciklusok – a hővel történő denaturálás, a primerek rákapcsolása és a DNSszintézis – ismétlése a primerek által behatárolt DNS-szakaszok exponenciális amplifikációját eredményezi. A specifikus PCR-termék – az u.n. amplikon – számos, megfelelő specifitású és érzékenységű módszerrel detektálható. A multiplex PCR-meghatározások során több olyan primer-párt használnak, amelyeket a különböző célszekvenciák egyidejű, egyetlen reakcióban lezajló amplifikációjához terveztek. 4. VIZSGÁLATI ANYAG A PCR rendkívüli érzékenysége miatt a mintákat óvni kell attól, hogy idegen célszekvenciákkal szennyeződjenek. A vizsgálandó anyag mintavételéhez, eltartásához és szállításához olyan körülményeket kell biztosítani, hogy a célszekvencia bomlásának lehetőségét minimálisra csökkentsük. RNScélszekvenciák esetében speciális óvitézkedésekre van szükség, mert az RNS rendkívül érzékeny a ribonukleázok lebontó hatásával szemben. Tekintettel arra, hogy a hozzáadott reagensek – pl. antikoagulánsok, tartósítószerek – némelyike szintén zavarhatja a vizsgálat menetét, megfelelő gondossággal kell eljárni.



5. VIZSGÁLATI MÓDSZER 5.1. A szennyeződés megelőzése A szennyeződés kockázata indokolja, hogy a munkaterületeket – az alkalmazott anyagtól és technológiától függően – szigorúan elkülönítsük egymástól. Figyelembe kell venni a személyzet mozgását, a munkaruházatot, az anyagáramlást, a szellőztetési rendszert, valamint a szennyezések eltávolítására alkalmazott eljárásokat. A rendszert munkaterületekre (zónákra) kell osztani, ilyenek pl.

− a „master-mix” zóna (az a terület, ahol kizárólag templátmentes anyagokkal, pl. primerekkel, tompító oldatokkal, stb. dolgoznak);

− elő-PCR zóna (az a terület, ahol reagensekkel, mintákkal és kontrollokkal dolgoznak);

− PCR-amplifikáció zóna (az amplifikált anyagot zárt rendszerben kezelik); − utó-PCR detektáló zóna (a detektálás helye; az egyetlen terület, ahol az amplifikált anyagot nyitott rendszerben kezelik) Amennyiben zárt rendszert alkalmaznak, az egyes munkafolyamatok tereinek szigorú elkülönítése nem követelmény. 5.2. A minta előkészítése A minta előkészítése során az amplifikációra szánt célszekvenciát hatékony eljárással, reprodukálható módon kell kivonni, ill. felszabadítani a vizsgálandó anyagból, mégpedig úgy, hogy az amplifikáció a választott reakciókörülmények között kivitelezhető legyen. E célra számos fizikai-kémiai nukleinsav izoláló eljárás és/vagy dúsítási eljárás alkalmazható. A vizsgálandó anyagban jelenlévő adalékanyagok zavarhatják a PCR-t. A vizsgálandó anyagból származó inhibitorok jelenlétének ellenőrzésére a 7.3.2. pontban előírt eljárásokat kell alkalmazni. RNS-templátok esetében ügyelni kell a ribonukleáz-aktivitás kizárására. 5.3. Amplifikáció



A célszekvencia PCR-amplifikációjának ciklusait meghatározott körülmények között kell végrehajtani; ilyenek a kettősszálú DNS denaturálásához, a primerek rákapcsolásához és meghosszabbításához alkalmazandó hőmérséklet-profil, a választott hőmérsékleteken végzett inkubációk időtartama, a felfűtés sebessége. Ezek különböző tényezőktől függnek. Ilyenek pl.:

− a primerek és a célszekvenciák hossza, valamint bázis-összetétele; − a DNS-polimeráz típusa, a tompítóoldat összetétele és a reakcióelegy térfogata az amplifikáció folyamán;

− az alkalmazott termociklizáló készülék típusa, valamint a készülék, a reakcióedény és a reakcióelegy hővezetőképesség-viszonyai. 5.4. Kimutatás A PCR segítségével létrehozott amplikont mérete, szekvenciája, kémiai átalakítása, ill. ezen paraméterek kombinálásával azonosíthatjuk. A méret szerinti kimutatásra és jellemzésre alkalmas a gélelektroforézis (agaróz- vagy poliakrilamid-géllemezek alkalmazása vagy kapillárelektroforézis) vagy az oszlopkromatográfia (pl. folyadékkromatográfia). A szekvencia-összetétel alapján történő azonosításra és jellemzésre alkalmas a célszekvenciához illeszkedő, komplementer szekvenciával rendelkező próbafragmensek specifikus hibridizációja, vagy az amplikon hasítása célspecifikus támadáspontú, restrikciós-enzimmel. Azonosítás és jellemzés kémiai átalakítással is lehetséges, pl. egy fluorofór csoport bevitele után az amplikonok fluoreszcencia-gerjesztéssel detektálhatók. Az amplikonok kimutatása fluoreszcens vagy izotóppal jelölt próbafragmensekkel végzett reakció után kemilumineszcenciával, radioaktivitást mérő vagy enzimes immunanalitikai módszerekkel történhet. 6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE ÉS INTERPRETÁLÁSA Egy vizsgálat csak akkor ad értékelhető eredményt, ha a pozitív kontroll(ok) egyértelműen pozitív(ak) és a negatív kontroll(ok) egyértelműen negatív(ak). Minthogy a PCR módszer rendkívül érzékeny, de éppen emiatt a szennyeződés kockázata is nagy, a pozitív eredményeket meg kell erősíteni: a teljes vizsgálati eljárást – párhuzamosakkal – meg kell ismételni, és az ismételt vizsgálatot – amennyiben megoldható – a minta egy újabb részletével kell lefolytatni. A mintát pozitívnak tekintjük, ha az ismételt vizsgálatok közül legalább egy pozitív eredményt adott. Mérhető célszekvencia-határérték megállapítása esetén kvantitatív vizsgálati rendszerre van szükség.



7. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS 7.1. A PCR vizsgálati rendszer validálása A validációs programnak a műszerek validálását és az alkalmazott PCR-módszer validálását egyaránt magában kell foglalnia. Ezzel kapcsolatban referenciaként az ICH-Q2(R1) Analitikai módszerek validálása: Szöveg és módszerek c. irányelvet kell alkalmazni. Amennyiben elérhető, akkor a PCR-vizsgálat validálásához megfelelő hivatalos referenciakészítményeket vagy olyan „házi” referenciakészítményeket kell alkalmazni, amelyeket Nemzetközi Standardok alapján a vizsgált célszekvenciákra állítottak be. 7.1.1. A pozitív határérték (pozitív „cut-off” pont) meghatározása A minőségi vizsgálatok validálása folyamán meg kell határozni a pozitív határértéket, melynek definíciója: célszekvenciák azon legkisebb száma a minta térfogategységére vonatkoztatva, mely a vizsgálati menetek 95 %-ában detektálható. Ez a határérték több, egymást kölcsönösen befolyásoló tényezőtől függ; ilyen a kivont minta térfogata és az extrakciós módszer hatékonysága, az átírandó RNS transzkripciója a komplementer DNS-sé, az amplifikációs folyamat és a kimutatási módszer. Amikor a PCR-rendszer kimutatási határát definiáljuk, akkor meg kell állapítani mindegyik célszekvencia pozitív „cut-off”-pontja alapján a referenciát, valamint a vizsgálatnak e határérték feletti és alatti teljesítőképességét. 7.1.2. A mennyiségi meghatározás módszerei A mennyiségi meghatározások validálása folyamán a következő teljesítményjellemzőket kell megállapítani: torzításmentesség, pontosság, specificitás, a legkisebb meghatározható mennyiség, linearitás, mérési tartomány és robusztusság. 7.2. A reagensek minőségének ellenőrzése Minden olyan reagenst, amely az eljárás szempontjából döntő fontosságú, ellenőrizni kell, mielőtt a rutinszerű alkalmazás során felhasználásra kerülne. Elfogadásukat/visszavonásukat előre megállapított minőségi követelményekre kell alapozni.



A primerek döntő fontosságú alkotóelemei a PCR-meghatározásnak, ezért tervezésük, tisztaságuk és felhasználásuk validálása a PCR-meghatározásban különös gondosságot igényel. Az amplikon specifikus kimutatása érdekében a primerek átalakíthatók (pl. konjugálás fluorofórral vagy antigénnel), ha az átalakítás nem gátolja a célszekvencia amplifikációjának pontosságát és hatékonyságát. 7.3. Sorozatellenőrzések 7.3.1. Külső kontrollok Annak érdekében, hogy a szennyeződés lehetőségét a legkisebbre csökkentsük, és a megfelelő érzékenységet biztosítsuk, minden PCR-vizsgálathoz szükség van a következő külső kontrollokra:

− pozitív kontroll: a pozitív kontroll meghatározott számú célszekvencia másolatot tartalmaz; ez a szám közel esik a pozitív határértékhez (pozitív cutoff értékhez közeli érték), megállapítása minden PCR-rendszerre egyedileg történik, és a vizsgálati rendszer pozitív cut-off értékének többszöröseként adják meg,

− negatív kontroll: megfelelő – a célszekvenciákat bizonyítottan nem tartalmazó – mátrixból vett minta. 7.3.2. Belső kontrollok A belső kontrollok olyan meghatározott nukleinsav-szekvenciák, amelyek, hacsak nincs más előírás, a primer kötőhelyeket tartalmazzák. A belső kontrollokat meghatározott hatékonysággal kell amplifikálni, és az amplikonoknak egyértelműen felismerhetőknek kell lenniük. A belső kontrolloknak ugyanolyan nukleinsav-típust (DNS-t vagy RNS-t) kell tartalmazniuk, mint a vizsgálandó anyagnak. A belső kontrollt célszerű a nukleinsav izolálása előtt adni a vizsgálandó anyaghoz; ebben az esetben a vizsgálat egészének (kivonás, reverz transzkripció, amplifikáció, kimutatás) kontrolljaként működik. 7.3.3. Határérték-kontroll A mennyiségi meghatározásokra vonatkozó határérték-kontroll olyan vizsgálati minta, amelyben a vizsgálandó alkotórész koncentrációja jelenti azt a határértéket, amelyet nem lehet átlépni. Az ilyen vizsgálati mintát – amelyben a vizsgálandó alkotórész NE-ben kifejezett mennyiségben van jelen – a mennyiségi meghatározások minden egyes menetében párhuzamosan kell vizsgálni a mintával. 7.4. Külső minőségellenőrzés



Külső minőségellenőrzési programokban való részvétel minden laboratórium és minden vizsgáló személy részére fontos PCR-minőségbiztosítási eljárás. A következő rész tájékoztató jellegű.

A hepatitisz-C-vírus-ribonukleinsav (HCV-RNS) plazmakeverékekben történő kimutatására szolgáló nukleinsavamplifikációs módszerek (NAT) validálása; útmutatók 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET A nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárások többsége nukleinsav kimutatására alkalmas kvalitatív (kvantális) vizsgálat. Ezeket egészíti ki néhány, akár „házon belül” kifejlesztett, akár kereskedelemből beszerzett készlettel végzett kvantitatív vizsgálat. A plazmakeverékek HCV-RNS-szennyezésének kimutatására megfelelőek a kvalitatív vizsgálatok. Ezek a Pharmeuropa Szakmai útmutató a cikkelyek kidolgozására c. kiadvány (1999, december, III. fejezet „Analitikai eljárások validálása”) által definiált szennyezés határérték-vizsgálatnak tekinthetők. A plazmakeverékek HCV-RNS-szennyezésének becsléséhez az útmutató csak a kvalitatív nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárásokra ír elő validálási módszereket. Az ilyen analitikai eljárások validálásához a specifitás és a kimutatási határ tekinthető a két legfontosabb jellemzőnek. Ezen túlmenően az analitikai eljárás robusztusságát is értékelni kell. Mindamellett, jelen útmutató a nukleinsav-amplifikáció validálásához általánosságban alapot képezhet. A cél egy komplett analitikai eljárás körvonalazása, kezdve a nukleinsav kivonásától egészen az amplifikált termékek kimutatásáig. Ha az analitikai eljárás egy részéhez vagy egészéhez kereskedelmi forgalomban kapható készletet (kit) használunk, a készlet gyártója által már elvégzett, dokumentált validációs vizsgálatokat már nem kell elvégezni. Mindazonáltal, a készletnek az adott célra vonatkozó teljesítőképességét (pl. kimutatási határ, robusztusság, kereszt-szennyeződés) a felhasználónak bizonyítania kell. 2. SPECIFITÁS



Specifitásnak nevezzük a nukleinsav egyértelmű becslésének lehetőségét a várhatóan jelenlévő, egyéb összetevők jelenlétében. A nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárás specifitása függ a primerek és a próbafragmens megválasztásától (a végtermék analízise esetében) és a vizsgálati körülmények szigorúságától (mind az amplifikációs, mind a kimutatási szakaszt illetően). A primerek és a próbafragmensek megtervezésekor a primerek és próbafragmensek kimutatásának specifitását, azaz azt, hogy a vizsgálattal csak a HCV-RNS-t mutatjuk ki, a kiválasztott szekvenciákat adatbankokban publikált szekvenciákkal összehasonlítva kell vizsgálni. A HCV esetében a primereket (és a próbafragmenseket) a HCV-genomnak rendszerint az összes genotípusra nézve rendkívül állandó, 5’ nem-kódoló részének szakaszaiból választjuk. Az amplifikált terméket a számos módszer egyikével – pl. beillesztett primerekkel végzett amplifikációval, restrikciós enzim-analízissel, szekvencia-analízissel vagy adott specifikus próbafragmenssel történő hibridizációval – egyértelműen azonosítani kell. Az analitikai eljárás specifitásának validálása érdekében legalább 100 HCV-RNSnegatív plazmakeveréket kell megvizsgálni és inaktívnak találni. Inaktív plazmakeverékekből származó, megfelelő minták az Európai Gyógyszerminőségi Igazgatóságtól (European Directorate for the Quality of Medicines & HealthCare (EDQM)) szerezhetők be. Szintén a primerek, a próbafragmensek és a módszer paramétereinek megválasztásától függ, hogy az analitikai eljárás alkalmas-e az összes HCVgenotípus kimutatására. Az alkalmasságot jól jellemzett referenciakészítményekkel kell bizonyítani. Mindazonáltal, néhány genotípus (pl. a 6-os genotípus) mintájának beszerzési nehézségei miatt a leggyakoribb genotípusokat (Európában pl. az 1-es és a 3-as genotípust) kell megfelelő érzékenységgel kimutatni. 3. KIMUTATÁSI HATÁR Adott egyedi analitikai eljárás kimutatási határának nevezzük valamely mintában a nukleinsav azon legkisebb mennyiségét, amely kimutatható, de mennyiségileg nem feltétlenül határozható meg. A nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárással, amelyet plazmakeverékekben HCV-RNS kimutatására alkalmazunk, általában kvalitatív eredményeket kapunk. Csak kétféle eredmény lehetséges: pozitív vagy negatív. Noha ajánlott a kimutatási határ megállapítása, a nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárás gyakorlati céljaira inkább a pozitív cut-off pontnak nevezett határértéket kell meghatározni. Ez a



határérték, mint azt a 2.6.21. általános fejezetben definiáltuk, a vizsgálati menetek 95 %-ában detektálható célszekvenciák legkisebb száma, a minta térfogategységére vonatkoztatva. Ezt a határértéket befolyásolja a vizsgált egyedi mintákban lévő vírus-genomok megoszlása és az olyan tényezők, mint pl. az enzim-hatékonyság. Ennek következtében az egyedi analitikai vizsgálati menetekre különböző 95 %-os cut-off értékek adódhatnak. A pozitív cut-off pont meghatározása céljából munkastandardból reagens oldatsorozatból vagy WHO HCV Nemzetközi Standardra beállított BRP hepatitisC vírusból készült hígítási sorozatokat kell különböző napokon vizsgálni, hogy megállapíthassuk az egyes vizsgálati menetek közti ingadozásokat. Legalább három, egymástól független hígítási sorozatot kell vizsgálni, elegendő számú párhuzamossal, úgy, hogy minden hígításra összesen 24 vizsgálati eredményt kapjunk, amely már lehetővé teszi a statisztikai értékelést. Például, egy laboratóriumban 3 hígítási sorozatot vizsgálhatnak különböző napokon, hígításonként 8 párhuzamossal, vagy 4 hígítási sorozatot különböző napokon, hígításonként 6 párhuzamossal, vagy 6 hígítási sorozatot különböző napokon, hígításonként 4 párhuzamossal. Annak érdekében, hogy a hígítások számát ésszerű, kezelhető értéken tartsuk, egy előzetes vizsgálattal (pl. a plazmakeverék-minta logaritmikus hígításaival) meg kell határozni a közelítő pozitív cut-off értéket (vagyis azt a legnagyobb hígítást, amely még pozitív jelet ad). Ezek után a hígítási tartományt az elővizsgálattal meghatározott cut-off pont köré választhatjuk (pl. a logaritmikus skálán 0,5 vagy ennél kisebb hígítási faktort és hígítási mátrixként egy negatív plazmakeveréket választva). Ezután megfelelő statisztikai módszerrel kiszámíthatjuk azt a HCV-RNS-koncentrációt, amelyet a vizsgálati menetek 95 %-ban ki tudunk mutatni. Ezek az eredmények alátámaszthatják az analitikai eljárásnak egy meghatározáson belüli és napok közötti ingadozását is. 4. ROBUSZTUSSÁG Valamely analitikai eljárás robusztussága annak a mértéke, hogy a módszer paramétereinek kicsi, de szándékos változtatásai mennyire hatástalanok az eljárásra; a robusztusság egyben jelzi a módszer megbízhatóságát is a normális alkalmazás során. A robusztusságot a kifejlesztés szakaszában kell megállapítani. Igazolni kell az analitikai eljárás megbízhatóságát a módszer paramétereinek szándékos változtatásaival szemben. Az NAT-ra nézve a módszer paramétereinek kis változtatásai is döntőek lehetnek. Mindazonáltal, a módszer robusztussága



igazolható a kifejlesztés folyamán, ha a kémszerek, reagensek (pl. MgCl2, primerek vagy dNTP) koncentrációinak kis változtatásainak hatását vizsgáljuk. A robusztusság bizonyítására legalább 20, véletlenszerűen választott HCV-RNSnegatív plazmakeveréket, melyeket az előzetesen meghatározott 95%-os cut-off érték háromszorosáig terjedő koncentrációban HCV-RNS-sel szennyeztünk, meg kell vizsgálni és pozitívnak kell találni. A robusztussággal olyankor is gondok keletkezhetnek, amikor a módszer alkalmazásakor egy kezdeti centrifugálásra van szükség, még a vírus-RNS kivonása előtt. Az ilyen módszerek robusztusságának vizsgálatára legalább 20 olyan plazmakeveréket kell megvizsgálni és pozitívnak találni, amelyek különböző mennyiségű HCV-RNS-t tartalmaznak, de a HCV-specifikus antitestek hiányoznak belőlük. A „kereszt-szennyeződések” megelőzését olyan, 20 mintából álló sorozat gondos detektálásával kell igazolni, amely váltakozva tartalmaz negatív plazmakeverékmintákat és olyan mintákat, amelyek HCV-vel erősen szennyezett (a 95 %-os cutoff értéknek legalább százszorosát vagy legalább 104 NE/ml-t tartalmazó) negatív plazmakeverékekből állnak. 5. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS Az olyan biológiai vizsgálatok esetében, mint pl. a NAT, speciális problémák merülhetnek fel, amelyek mind a validálást, mind az eredmények értelmezését befolyásolhatják. A vizsgálati eljárásokat részletesen le kell írni „Szabványos műveleti eljárások” (SOPs)1 formájában. Ezeknek tartalmazniuk kell a következőket:

− a mintavétel módja (a tartály típusa, stb.), − a mini-plazmakeverékek készítése (adott esetben), − az eltartás körülményei az analízis előtt, − a vizsgálati körülmények, beleértve a vírus-RNS kereszt-szennyeződésének vagy lebomlásának megakadályozására tett elővigyázatossági intézkedések, a reagensek és az alkalmazott referenciakészítmények pontos leírása,

− az alkalmazott készülék pontos leírása, − az eredmények kiszámítására alkalmazott összefüggések részletezése, beleértve a statisztikai értékelést is. 1

standard operating procedures



A megfelelő sorozatellenőrzés (pl. megfelelő hígítású BRP hepatitis-C vírus vagy WHO HCV Nemzetközi Standardra beállított HCV-mintával „szennyezett” plazma alkalmazásával) kielégítő rendszeralkalmassági ellenőrzésnek tekinthető és minden körülmények között biztosítja az analitikai eljárás megbízhatóságát. A technikai felszerelés minősítése: a felhasznált berendezés minden lényeges részét megfelelő beüzemelési és működési minősítési program szerint kell ellenőrizni. Lényeges eszköz (pl. termociklizáló) cseréje után ismét dokumentálni kell az analitikai eljárás teljesítőképességét, mégpedig egy, az előzetesen meghatározott 95%-os cut-off érték háromszorosáig terjedő koncentrációban HCV-RNS-sel szennyezett plazmakeverékből vett, 8 párhuzamos minta vizsgálatával. Valamennyi eredménynek pozitívnak kell lennie. A vizsgáló személy minősítése: A vizsgálat munkálataiba bevont valamennyi személynek megfelelő minősítő programot kell teljesítenie.

NUKLEINSAV-AMPLIFIKÁCIÓS MÓDSZEREK a B19 VÍRUS (B19V) DNA KVANTITATÍV KIMUTATÁSÁRA PLAZMAKEVERÉKEKBEN: ÚTMUTATÓK 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET

Az Európai Gyógyszerkönyvben követelmény, hogy egyes termékek gyártásánál használt plazma keverékekben a B19 vírus (B19) DNS az ellenőrző vizsgálatot követően a határérték koncentrációt nem haladhatja meg. Végezzük el a javasolt, mennyiségi (kvantitatív) NAT vizsgálatokat, hogy a követelménynek eleget tegyünk. A mennyiségi NAT vizsgálati eljárás validálásának legfontosabb jellemzői a torzításmentesség, pontosság, specifitás, mennyiségi határérték, linearitás, és tartomány. Ráadásul, az analitikai eljárás robusztusságát is értékelni kell. Jelen útmutató az ICH útmutatók alapján plazma keverékek B19V DNA szennyeződésének vizsgálatára vonatkozó NAT analitikai módszereket írja le. Ez a dokumentum a kvantitatív NAT vizsgálatok általános validálásának alapjául is szolgál. A dokumentumban egy olyan teljes analitikai eljárás meghatározása szerepel, amely a nukleinsavak izolálásától az amplifikált géntermékek kimutatásáig bezárólag mindent tartalmaz. Ahol kereskedelmi forgalomban elérhető reagens csomagokat (kit) használnak az analitikai



eljárás minden részénél, abban az esetben a gyártó által dokumentált validálás elegendő, helyettesítheti a felhasználó által kiadott validálást. Ugyanakkor, a reagens csomag (kit) teljesítményét a teljeskörű használatát figyelembe véve a felhasználónak kell meghatározni (például: pontosság, torzítás-mentesség, tartomány, robusztusság). 2. TORZÍTÁSMENTESSÉG A torzításmentesség kifejezi a hagyományosan valódiként elfogadott érték vagy a referenciaként elfogadott és egy kapott érték közötti megegyezésnek való megfelelés legnagyobb mértékét. Egy mérőrendszer torzításmentessége a mérőrendszer kalibrálásától, és a mérés különböző lépéseinek varianciájától függ. Javasolt megállapítani a torzításmentességet az analitikai eljárás specifikus tartománya révén, a torzítás legfontosabb megítélése a küszöbérték koncentráció tartományán belül van. A B19V NAT mérése esetén használt plazmakeverékeknél javasolt megállapítani a kalibrált mérőrendszer torzításmentességét a B19 vírus DNS NAT vizsgálatára BRP vagy más anyag legalább 5 koncentrációjával (0,5 higítási faktor, log10), melyeket NE egységben, a WHO B19 DNS Nemzetközi Standardja alapján történő kalibrálás alapján adunk meg. Ez a koncentrációnak egy aktuálisan ajánlott küszöbértéktartománya 10.0 NE/μL B19V DNA (e.g. 105 NE/mL, 104,5 NE/mL, 104 NE/mL, 103,5 NE/mL és 103 NE/mL), higításonként legalább 3 ismétléssel. A torzításmentességet a B19 DNS különböző koncentrációira %-ban kifejezve adjuk meg a B19 DNS ismert mennyiségével való összehasonlításnak megfelelően. Adott mérőrendszer technológiájának szintjét tükrözi, amelyet például együttműködő tanulmányokban is meg kell határozni. 3. PONTOSSÁG A pontosság kifejezi a homogén mintából nyert többszörös mintavétel útján kapott mérések sorozata közti megegyezésnek való megfelelés legnagyobb mértékét. A pontosságot 3 szinten határozzuk meg: - ismételhetőség (egy mérésen belüli pontosság) egy rövid időtartamon belül azonos munkakörülmények mellett kifejezi egy mérés 3 ismétlésének, megfelelően kalibrált B19V DNS pozitív mintájának NE-ben kifejezett, megfelelő higítással kapott értékelését, mely a mérés teljes mennyiségi



tartományát lefedi; az egyes minták variációs koefficiensét (egy mérésen belüli variabilitás) kiszámítjuk; – intermedier pontosság kifejezi az egy laboron belüli variációt (mérések közötti pontosság); meghatározása a B19 DNS pozitív minták NE-ben kifejezett, megfelelő hígításainak a mérés teljes kvantitatív tartományát lefedő, különböző körülmények mellett (például különböző napokon, különböző analitikusok, eltérő berendezések, elértő reagensekkel) végzett mérések rutinszerűen végzett ismétlésével történik; az egyes minták variációs koefficiensét kiszámítjuk; - az ismételhetőség kifejezi a különböző laborok közötti pontosságot (laborközi pontosság); a B19V DNS-NAT mérései, amit például Jártassági Vizsgálati Sémák mennyiségi együttműködési tanulmányaiban való részvétellel határozzuk meg, ahol elérhető, a mennyiségi eredmények összehasonlító elemzését is magában foglalva. 4. SPECIFITÁS Specifitásnak nevezzük a nukleinsav egyértelmű becslésének lehetőségét a várhatóan jelenlévő, egyéb összetevők jelenlétében. A nukleinsav-amplifikációs analitikai eljárás specifitása függ a primerek és a próbafragmens megválasztásától (a végtermék analízise esetében) és a vizsgálati körülmények szigorúságától (mind az amplifikációs, mind a kimutatási szakaszt illetően). A primerek és a próbafragmensek megtervezésekor a primerek és próbafragmensek kimutatásának specifitását, azaz azt, hogy a vizsgálattal csak a B19V DNS-t mutatjuk ki, a kiválasztott szekvenciákat adatbankokban publikált szekvenciákkal összehasonlítva kell vizsgálni. A B19V DNS-től eltérő szekvenciákkal jelentkező homológiát nem szabadna találni. Az amplifikált terméket a számos módszer egyikével – pl. beillesztett primerekkel végzett amplifikációval, restrikciós enzimanalízissel, szekvencia-analízissel vagy adott specifikus próbafragmenssel történő hibridizációval – egyértelműen azonosítani kell. Az analitikai eljárás specifitásának validálása érdekében legalább 20 B19V DNA-negatív plazmakeveréket kell megvizsgálni és inaktívnak találni.

Parvovirus B19 genotípus. A Nemzetközi Vírustaxonómiai Egyesület a humán B19 parvovírus 3 genotípus törzsét osztályozta. Az 1-es genotípus képviseli a B19V prototípust, a 2-es genotípus képviseli az A6-oshoz hasonló virális szekvenciákat, a 3-as genotípus képviseli a V9-



hez hasonló szekvenciákat. A B19V genotípus nukleinsav adatbázisban elérhető szekvenciájának azonosításánál a primereket, és próbafragmenseket próbákat úgy tervezzük, hogy mennyiségileg következetesen meghatározzák a különböző humán parvovírus B19 genotípusokat. A választott megközelítési mód ellenőrzéséhez referencia anyagokat kell alkalmazni. Minthogy a biológiai referencia készítményeket néhány genotípus esetében nehéz beszerezni, megfelelő plazmid készítmények vagy szintetikus nukleinsavak is szolgálhatnak egy jellemzett célszekvencia forrásként. Noha ezek az extrakciós eljárásnál nem használhatók a validáláshoz. 5. MENNYISÉGI HATÁRÉRTÉK A mennyiségi határérték azon legkisebb nukleinsav mennyisége a mintában, amely mennyiségileg meghatározható megfelelő pontossággal és torzításmentesen. Az ismételhetőség és az intermedier pontossági tanulmányokat a B19V NAT mérés mennyiségi határértékének meghatározásakor a higítási eljárások határértékeinek meghatározásával végzik. A célnukleinsavak legkisebb koncentrációjának mennyisége megfelelő pontossággal és adott torzításmentességgel adható meg. 6. LINEARITÁS Egy mérés linearitása azon képesség, hogy a méréssel kapott eredmények a nukleinsavak koncentrációjával egyenes arányban vannak-e. A B19V NAT mérés linearitása az ismételhetőséggel és az intermedier pontosság vizsgálatokkal határozható meg a higított minták ismétléseivel a teljes mennyiségi tartományt lefedő koncentrációk vizsgálatával. A célnukleinsavaknak a legkisebb és legnagyobb koncentrációk közti tartománya az, ahol a vizsgálati eredmények egyenes arányban vannak a megadott koncentrációkkal. 7. TARTOMÁNY Egy mérés tartománya a nukleinsav legnagyobb és legalacsonyabb koncentrációja közti terjedelem mintája, amelyre nézve kimutatták, hogy az eljárás a pontosság, torzításmentesség és linearitás megfelelő szintjén van. A B19V NAT mérési tartomány értékelése az ismételhetőséggel és az intermedier pontosság vizsgálatokkal a higított minták ismétlésének



ellenőrzésével történik. A legnagyobb és legkisebb koncentrációk közti tartomány az, amely elfogadható szintű torzításmentességgel és pontossággal meghatározható.

8.

ROBUSZTUSSÁG

Egy analitikai eljárás robusztussága azon kapacitás mérése, hogy az milyen mértékben marad változatlan a mérési paramétereket szándékosan kis mértékben történő megváltoztatást követően és az általános alkalmazás esetén megbízható alkalmazást tesz lehetővé. A robusztusság megbecslését a fejlesztési szakaszban kell figyelembe venni. Az analitikai eljárás megbízhatóságát kell mutatnia a módszer paramétereiben szándékosan végrehajtott változtatások esetén. A NAT vizsgálatok esetén a módszer paramétereiben végrehajtott kismértékű szándékos változtatások is jelentősek lehetnek. Mindazonáltal a NAT robusztussága a módszer feljesztési szakaszában kimutatható, amikor a reagensek, például MgCl2, primerek, dNTP koncentrációiban bekövetkező kis változtatásokat ellenőrzik. A robusztusság kimutatásához legalább 20 db B19V DNS-sel szennyezett B19V DNS-negatív plazma keverék mintát kell megvizsgálni és elfogadható mennyiségi értékűnek találni. A keresztszennyeződés megelőzésére pontosan ki kell mutatni legalább 20 mintából álló csoportot, mely a plazmakeverékek alternatív mintáiból áll B19V DNS nélkül vagy a határérték koncentráció alatt (10 minta), és magas koncentrációjú B19V DNS szennyezéssel (legalább a határértéket 102-szeresen meghaladó szinten, 10 minta) bíró plazmakeverékekből. 9. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS Olyan biológiai vizsgálati módszereknél, mint a NAT, speciális problémák léphetnek fel, melyek mind a validálást, mind az eredmények interpretálását befolyásolják. A vizsgálati eljárásokat részletesen le kell írni „Szabványos műveleti eljárások” következőket:

(SOPs)

formájában.

Ezeknek

− a mintavétel módja (a tartály típusa, stb.), − a mini-plazmakeverékek készítése (adott esetben), − az eltartás körülményei az analízis előtt,

tartalmazniuk

kell

a



− a vizsgálati körülmények, beleértve a vírus-RNS kereszt-szennyeződésének vagy lebomlásának megakadályozására tett elővigyázatossági intézkedések, a reagensek és az alkalmazott referenciakészítmények pontos leírása,

− az alkalmazott készülék pontos leírása, − az eredmények kiszámítására alkalmazott összefüggések részletezése, beleértve a statisztikai értékelést is. A megfelelő határérték ellenőrzés (pl. B19V DNS-sel szennyezett plazma megfelelő, a WHO NE Nemzetközi Standardra beállított alkalmazásával) kielégítő rendszeralkalmassági ellenőrzésnek tekinthető és minden körülmények között biztosítja az analitikai eljárás megbízhatóságát. A technikai felszerelés minősítése: a felhasznált berendezés minden lényeges részét megfelelő beüzemelési és működési minősítési program szerint kell ellenőrizni. Lényeges eszköz (pl. termociklizáló) cseréje után ismét dokumentálni kell az analitikai eljárás teljesítőképességét, mégpedig a B19V DNS-sel a határértékhez közel eső koncentráció körüli értékű szennyezett plazma keverék 8 párhuzamos mintájának vizsgálatával. Valamennyi eredménynek elfogadhatónak kell lennie és tükrözni kell a mérés tulajdonságait, amint azt a validálás szakaszában meghatározták. A vizsgáló személy minősítése: A vizsgálat munkálataiba bevont valamennyi személynek megfelelő minősítő programot kell teljesítenie.

A humán XI. véralvadási faktor hatóértékének meghatározása


07/2014:20722

2.7.22. A HUMÁN XI. VÉRALVADÁSI FAKTOR HATÓÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA A mérés lényege a humán XI. véralvadási faktor készítmény hatóértékének meghatározása abból a célból, hogy a IX. faktor hiányos plazma véralvadási idejét csökkentsük. A reakció fokozható foszfolipid tartalmú reagens és kontakt aktívátor, például kaolin, szilika vagy ellágsav hozzáadásával. A hatóértéket úgy határozzuk meg, hogy a vizsgálandó anyag dózis-függő görbéjét összehasonlítjuk a vérplazmában lévő XI. véralvadási faktor Nemzetközi Standardjához viszonyított, kalibrált referenciaplazmával. A vizsgálandó készítményt és az összehasonlító készítményt állítsuk külön össze a címkén leírtnak megfelelően és azonnal használjuk fel. A BRP plazma V, VIII, XI és XIII koagulációs faktorok megfelelőek referencia készítményként történő felhasználásra. Ahol alkalmazható, határozzuk meg a jelenlévő heparin mennyiségét és semlegesítsük a heparint, például R protamin-szulfát hozzáadásával (10 µg protamin-szulfát semlegesít 1 NE heparint). A vizsgálandó készítményből és a XI. faktor-hiányos plazmából (például R3 plazma szubsztrát) készítsünk egy előzetes hígítást, olymódon, hogy 0,5-2,0 egység/ml koncentrációjú oldatokat kapjunk. Készítsünk legalább 3 megfelelő hígítást minden egyes anyag esetén, lehetőség szerint két párhuzamossal dolgozva, egy megfelelő pufferoldat alkalmazásával (pl. R imidazol-tompítóoldat (pH 7,3)), mely 10 g/l koncentrációjú szarvasmarha vagy humán albumint tartalmaz. Az oldatokat késedelem nélkül használjuk fel. Véralvadási idő mérésére alkalmas készüléket használjunk, vagy a mérést 37 ºC-os vízfürdőben tartott inkubációs csövekkel végezzük. Vigyünk minden egyes csőbe 0,1 ml XI. faktor-hiányos plazmát (például R3 plazmaszubsztrátot) és 0,1 ml-t a referenciaoldat valamely hígításából vagy a vizsgálandó készítményből. Adjunk minden egyes csőbe 0,1 ml megfelelő, foszfolipidet és kontakt aktivátort tartalmazó (APTT) aktivált parciális tromboplazmin idő reagenst és az elegyet inkubáljuk egy javasolt időtartamig 37 ºC-on, majd minden csőbe juttassunk R kalcium-klorid 37 ºC-ra előmelegített, 3,7 g/l koncentrációjú oldatából 0,1 ml-t. Valamilyen időmérő eszközt alkalmazva mérjük a véralvadási időt, tehát a kalcium-klorid hozzáadásának pillanatától a fibrin első megjelenéséig eltelt időintervallumot. A fentiekben megadott térfogatok az alkalmazott APTT reagensre és a használt készülékre értelmezhetők. Számítsuk ki a hatóértéket az általában alkalmazott statisztikai módszereket alkalmazva (pl. 5.3.)

2.7.4. A humán VIII. véralvadási faktor hatóértékének meghatározása

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. - 1

07/2014:20704

2.7.4. A HUMÁN VIII. VÉRALVADÁSI FAKTOR HATÓÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA A VIII. humán véralvadási faktort azon biológiai hatása alapján határozzuk meg, hogy kalciumionok és foszfolipidek jelenlétében kofaktorként vesz részt az aktivált IX. (IXa) faktor X. faktor által történő aktiválásában. A VIII. faktor-aktivitás plazma készítményekben és terápiás koncentrátumokban (plazmából előállított és rekombináns) mérhető. Valamely VIII. faktor-készítmény hatóértékének meghatározásakor a készítménynek és a Nemzetközi Standardnak – vagy egy Nemzetközi Egységekre beállított referenciakészítménynek – azon mennyiségeit hasonlítjuk össze, amelyek a X. faktor aktiválásában részt vevő anyagokat tartalmazó reakcióelegyben a Xa faktor megadott képződési sebességének eléréséhez szükségesek. A VIII. faktor Nemzetközi Egységekben kifejezett hatóértékének plazma készítményekben történő meghatározására VIII. véralvadási faktor plazma Nemzetközi Standard használható és referencia készítményként BRP plazma V., VIII., XI., és XIII humán véralvadási faktor is alkalmas lehet. A VIII. faktor Nemzetközi Egységekben kifejezett hatóértékének terápiás koncentrátumokban történő meghatározására VIII. véralvadási faktor koncentrátum Nemzetközi Standard használható, és referencia készítményként BRP koncentrátum humán VIII. véralvadási faktor is alkalmas lehet. A színképzésen alapuló meghatározás két egymást követő lépésből áll: a X. faktornak a VIII. faktorhatására bekövetkező aktiválásából a tisztított komponensekből álló véralvadási faktor-elegyben, valamint a Xa faktor kromogén szubsztrátumának enzimatikus bontásából, amelynek során spektrofotometriásan mérhető kromofór keletkezik. Megfelelő mérési feltételek között a Xa faktor képződési sebessége és a VIII. faktor-koncentráció között lineáris összefüggés áll fenn. A meghatározás elve vázlatosan: 1. lépés X. faktor

Xa faktor

2. lépés kromogén szubsztrátum

peptid + kromofór

A két lépés reagensei számos kereskedelmi forrásból beszerezhetők. Jóllehet, a reagensek összetétele kissé eltérhet egymástól, lényeges tulajdonságaikat az alábbiakban megadjuk. Ehhez képest megengedhetők bizonyos eltérések, amennyiben VIII. véralvadási faktor Nemzetközi Standardot alkalmazva bizonyítást nyert, hogy az eredmények nem különböznek szignifikánsan. Fontos, hogy validálás révén igazoljuk a felhasznált készlet alkalmasságát, különös tekintettel a Xa faktor-képződés időbeli lefolyásának ellenőrzésére, amire azért van szükség, hogy meghatározzuk a maximális Xa faktor-képződés 50%-ának eléréséhez szükséges időt. REAGENSEK A véralvadási faktor reagens humán- vagy szarvasmarha-eredetű tisztított fehérjékből áll, és X. faktort, IXa faktort és egy VIII. faktor-aktivátort, rendszerint trombint tartalmaz. Ezek a fehérjék részben – lehetőleg legalább 50%-ban – tisztítottak, és nem tartalmazhatnak olyan szennyezőket, amelyek zavarják a VIII. faktor vagy a X. faktor aktiválását. A trombin protrombin prekurzor formában is jelen


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. - 2

lehet, amennyiben a reagensben bekövetkező aktivációja elegendően gyors ahhoz, hogy csaknem azonnali VIII. faktor-aktivációt biztosítson a hatóérték-meghatározás során. A foszfolipidnek, amely természetes forrásból nyerhető vagy szintetikus úton állítható elő, túlnyomórészt foszfatidilszerinből kell állnia. A teljes reagens komponensei többnyire legalább két külön reagens formájában állnak rendelkezésre, amelyek közül önmagában egyik sem képes a Xa faktor képzésére. Az egyik reagens kalciumionokat tartalmaz. A feloldást követően a reagensek egyesíthetők, feltéve, hogy a VIII. faktor hiányában nem képződik számottevő mennyiségű Xa faktor. A végső inkubáló elegyben a VIII. faktor lehet az egyetlen sebességkorlátozó összetevő. A 2. lépés a képződött Xa faktor mennyiségének meghatározását foglalja magában. A meghatározás egy, a Xa faktorra specifikus kromogén szubsztrátum felhasználásával történik, amely általában egy kromofór csoporthoz kapcsolt, 3–5 aminosavat tartalmazó rövidláncú peptidszármazék. A peptidről történő lehasadás révén, a kromofór csoport fényelnyelését olyan hullámhosszra tolja el, ahol spektrofotometriás kvantitatív meghatározása lehetővé válik. A szubsztrátumnak olyan megfelelő inhibitorokat (pl. komplexképző ágenseket) is tartalmaznia kell, amelyek megakadályozzák a további Xa faktor-képződést, illetve elnyomják a trombin-aktivitást. A HATÓÉRTÉK MEGHATÁROZÁSA A terápiás koncentrátumok hatóértékének meghatározásakor, a referencia és a vizsgálandó készítményekhez előhígító folyadékot mérünk olyan mennyiségben, hogy 0,5–2,0 NE/ml aktivitású oldatokat nyerjünk. Az előhígító hemofilia A plazmát tartalmaz, vagy. alkalmazható elegendő mennyiségű von Willebrand faktort tartalmazó, mesterségesen előállított reagens is, amely a hemofilia plazmához képest nem ad szignifikánsan eltérő eredményt. Az előhígított készítményeknek a hatóérték meghatározás ideje alatt stabilnak kell lenniük. Plazma-készítményekben a VIII. véralvadási faktor hatóértékének meghatározásakor a hemofília A plazmával történő előhígítás nem követelmény. Az előhígított referencia és vizsgálati koncentrátum-készítményekből (vagy referencia és vizsgálati plazma-készítményekből) 1% humán vagy szarvasmarha albumint tartalmazó, nem kelátképző, megfelelően pufferolt oldattal (pl. trometamol vagy imidazol) hígításokat készítünk. Az egyes készítményekből legalább 2–2, egyenként legalább 3 további hígításból álló hígítási sort készítünk. A hígításokat úgy készítjük, hogy a reakcióelegyben – a Xa faktor-képződés során – a végső VIII. faktorkoncentráció lehetőleg 0,01 NE/ml-nél kisebb legyen. Kontrolloldatot is készítünk, amely a VIII. faktor kivételével az összes komponenst tartalmazza. Minden oldatot műanyag kémcsőben készítünk, és késedelem nélkül felhasználunk. 1. lépés. A VIII. faktor referenciakészítmény és a vizsgálandó készítmény előmelegített hígításait az előmelegített véralvadási faktor reagenssel, illetve annak egyesített összetevőivel elegyítjük. Az elegyet műanyag kémcsövekben vagy mikrotiter lemez mélyedéseiben 37 °C-on inkubáljuk. A X. faktor aktivációjára megfelelő időt hagyunk. A reakciót akkor állítjuk le (2. lépés), amikor a Xa faktor koncentrációja eléri a maximális érték (plató) kb. 50%-át. A megfelelő aktiválási idő rendszerint 2–5 perc. 2. lépés. Az aktivációt egy előmelegített, kromogén szubsztrátumot tartalmazó reagens hozzáadásával leállítjuk. A szubsztrátum bomlásának sebességét, amelynek a Xa faktor koncentrációjával egyenes arányosnak kell lennie, megfelelő hullámhosszon, az abszorbanciaváltozás spektrofotometriás mérésével határozzuk meg. Az abszorbanciát vagy folyamatosan mérjük, ami lehetővé teszi a szubsztrátum kezdeti bomlási sebességének kiszámítását, vagy alkalmas időpontban megszakítjuk a hidrolízist, oly módon, hogy az elegy pH-ját megfelelő reagens (pl. ecetsav 50 %V/V-os oldatával vagy 1 M citrát–tompítóoldattal (pH 3)) hozzáadásával csökkentjük. A hidrolízis reakcióidejét úgy állítjuk


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. - 3

be, hogy a kromofór képződése és az eltelt idő között lineáris összefüggés legyen. A megfelelő hidrolízis reakcióidő általában 3–15 perc, de ettől eltérhetünk, amennyiben ezzel a dózis-válasz görbék linearitását javítjuk. A vizsgálati készítmény hatóértékét a szokásos statisztikai módszerek segítségével (pl. 5.3) számítjuk ki.

2.8.13. Növényvédőszer-maradványok

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

07/2014:20813

2.8.13. NÖVÉNYVÉDŐSZER-MARADVÁNYOK Definíció. Gyógyszerkönyvi szempontból növényvédőszernek, peszticidnek tekintünk minden olyan anyagot vagy anyagkeveréket, amelyet a növények termesztése, feldolgozása, tárolása, szállítása és értékesítése során károkat okozó vagy a növényi drogok minőségét egyéb módon befolyásoló kórokozók, nemkívánatos növényfajok és állati kártevők megjelenésének megelőzésére, elpusztítására és elszaporodásának meggátlására alkalmaznak. Ez a meghatározás magában foglalja a növekedésszabályozókat, a lombtalanító szereket, a szárítóanyagokat (deszikkánsokat) és bármely más anyagot, amelyet a betakarítás előtt vagy után alkalmaznak a termés tárolás és szállítás alatti megvédésére a fenti károsító hatásoktól. A növényi drogokban és a növényi drogkészítményekben előfordulhatnak növényvédőszer-maradványok, ezért ezekre ellenőrző vizsgálatokat kell végezni. Határértékek. A vizsgálandó növényi drognak meg kell felelnie a 2.8.13.-1. táblázatban feltüntetett határértékeknek, hacsak az egyes cikkelyek másként nem rendelkeznek. A 2.8.13.-1. táblázatban nem szereplő, de bármely okból feltételezhetően előforduló növényvédőszerek határértékeire a hatályos Európai Unió 396/2005 sz. Szabályozását kell alkalmazni, függelékeivel és kiegészítéseivel együtt. Azon növényvédőszerek megengedett határértékeit, amelyek sem a 2.8.13.-1. táblázatban, sem az Európai Unió irányelveiben nincsenek feltüntetve, a következő képlettel számoljuk ki:

ADI  M , 100 MDDHD ahol ADI

= a FAO-WHO által közölt, milligrammg/testtömegkilogrammban,

megengedhető

M

= testtömeg, kilogrammban,

MDDHD

= a növényi drog napi adagja, kilogrammban (60 kg).

napi

bevitel,

A növényvédőszer-maradványok növényi drogkészítményekre vonatkozó határértékeit a következő képletek segítségével számoljuk ki: Ha DER ≤10: MRLHD · DER

Ha DER >10:

ADI  M , 100 MDDHP ahol MRLHD

= a növényi drogban megengedett növényvédőszer-maradvány határértéke a 2.8.13.-1. táblázat szerint vagy az EU-irányelvek szerint vagy a fenti képlet alapján számolva;

DER

= drog/kivonat arány, vagyis a növényi drogkészítmény előállításához felhasznált növényi drog mennyisége és a kapott növényi drogkészítmény mennyisége közti arány;

MDDHP

= a növényi drogkészítmény napi adagja, kilogrammban.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Az illetékes hatóság teljes vagy részleges felmentést adhat a vizsgálat alól, ha a tétel kezelésének egész folyamata (a felhasznált növényvédőszerek sajátsátságai és mennyisége, a termesztés során és a betakarítás után végzett valamennyi kezelés időpontja) ismert és pontosan ellenőrizhető a helyes mezőgazdasági és begyűjtési gyakorlat (GACP) irányelvei szerint. 2.8.13.-1. Táblázat

Acefát

Határérték (mg/kg) 0,1

Alaklór

0,05

Aldrin és dieldrin (összesen)

0,05

Azinfosz-etil

0,1

Az anyag neve

Azinfosz-metil

1

Bromofosz-etil

0,05

Bromofosz-metil

0,05

Brómpropilát

3

Klórdán (cisz-, transz- és oxiklórdán összesen)

0,05

Klórfenvinfosz

0,5

Klórpirifosz-etil

0,2

Klórpirifosz-metil

0,1

Klórtál-dimetil

0,01

Ciflutrin (összes)

0,1

λ-Cihalotrin

1

Cipermetrin és izomerjei (összesen)

1

DDT (o,p'-DDE, p,p'-DDE, o,p'-DDT, p,p'-DDT, o,p'-TDE és p,p'-TDE összesen)

1

Deltametrin

0,5

Diazinon

0,5

Diklofluanid

0,1

Diklórvosz

1

Dikofol

0,5

Dimetoát és ometoát (összesen)

0,1

Ditiokarbamátok (CS2-ben kifejezve)

2

Endoszulfán (izomerek és endoszulfán-szulfát összesen)

3

Endrin

0,05

Etion

2

Etrimfosz

0,05

Fenklorofosz (fenklorofosz és fenklorofosz-oxon összesen)

0,1

Fenitrotion

0,5

Fenpropatrin

0,03

Fenszulfotion (fenszulfotion, fenszulfotion-oxon, fenszulfotion-oxon-szulfon és fenszulfotion-szulfon összesen)

0,05

2.8.13. Növényvédőszer-maradványok Az anyag neve

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3 Határérték (mg/kg)

Fention (fention, fention-oxon, fention-oxon-szulfon, fention-oxon-szulfoxid, fention-szulfon és fention-szulfoxid összesen)

0,05

Fenvalerát

1,5

Flucitrinát

0,05

τ-Fluvalinát

0,05

Fonofosz

0,05

Heptaklór (heptaklór, cisz-heptaklórepoxid és transz-heptaklórepoxid összesen)

0,05

Hexaklórbenzol

0,1

Hexaklórciklohexán (α-, β-, δ- és ε-izomerek összesen)

0,3

Lindán (γ-hexaklórciklohexán)

0,6

Malation és malaoxon (összesen)

1

Mekarbám

0,05

Metakrifosz

0,05

Metamidofosz

0,05

Metidation

0,2

Metoxiklór

0,05

Mirex

0,01

Monokrotofosz

0,1

Paration-etil és Paraoxon-etil (összesen)

0,5

Paration-metil és Paraoxon-metil (összesen)

0,2

Pendimetalin

0,1

Pentaklóranizol

0,01

Permetrin és izomerjei (összesen)

1

Foszalon

0,1

Foszmet

0,05

Piperonil-butoxid Pirimifosz-etil Pirimifosz-metil (pirimifosz-metil és N-dezetil-pirimifosz-metil összesen)

3 0,05 4

Procimidon

0,1

Profenofosz

0,1

Protiofosz

0,05

Piretrum (cinerin I., cinerin II., jazmolin I., jazmolin II., piretrin I. és piretrin II. összesen) Kinalfosz Kvintozen (kvintozen, pentaklóranilin és metil-pentaklórfenil-szulfid összesen)

3 0,05 1

S-421

0,02

Teknazen

0,05

Tetradifon

0,3

Vinklozolin

0,4


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

Növényi drogok mintavétele. A mintavételt a 2.8.20. Növényi drogok: mintavétel és a minta előkészítése általános fejezet előírása szerint kell végezni. A növényvédőszer-maradványok minőségi és mennyiségi elemzése. Az alkalmazott analitikai eljárásokat validálni kell (pl. a SANCO/10232/2006 sz. előírás szerint). E módszereknek különösen a következő követelményeknek kell megfelelniük: –

a választott módszer, különösen a tisztítási eljárás alkalmazható legyen a növényvédőszermaradvány/vizsgálandó anyag kombinációjára, és ne legyen érzékeny az együtt kivont kísérőanyagokra;

–

egyes összetevők természetes előfordulását (pl. a diszulfidokét a Cruciferaceae esetében) az eredmények értelmezésénél figyelembe kell venni;

–

a vizsgálati és az összehasonlító oldat koncentrációját úgy kell megválasztani, és a készüléket úgy kell beállítani, hogy a növényvédőszer-maradványok mennyiségi meghatározásához alkalmazott válaszok a detektor dinamikus tartományán belül legyenek. Azokat a vizsgálati oldatokat, amelyekben a növényvédőszer-maradvány szintje túllépi a dinamikus tartományt, a kalibrációs tartományon belül maradva hígíthatjuk, feltéve, ha az oldatban a mátrix koncentrációját a mátrixnak megfelelő kalibráló oldatokkal állítottuk be;

–

valamennyi növényvédőszer 70-110%-ban visszanyerhető legyen;

–

a módszer ismételhetősége: az RSD ne legyen nagyobb, mint a 2.8.13.-2. táblázatban feltüntetett érték;

–

a módszer reprodukálhatósága: az RSD ne legyen nagyobb, mint a 2.8.13.-2. táblázatban feltüntetett érték. 2.8.13.-2. Táblázat A növényvédőszer koncentrációtartománya (mg/kg) 0,001 - 0,01 > 0,01 - 0,1 > 0,1 -1 >1

Ismételhetőség (RSD) (%) 30 20 15 10

Reprodukálhatóság (RSD) (%) 60 40 30 20

4. Reagensek


07/2014:40101

4.1.1. REAGENSEK L-Hisztidin.

1187900. [71-00-1]. (2S)-2-Amino-3-(1H)imidazol-4-il)propánsav.

Lizil-endopeptidáz. 11880000. [78642-25-8]. Achromobacter endopeptidáz I. Lizil-kötés specifikus proteináz. (EC 3.4.21.50). A szerin-endopeptidáz családba tartozik. Kezdetben az Achromobacter lycitusból izolálták. Azonos specificitású enzimeket a Lysobacter enzymogenes (Ly-C endoproteináz) és a Pseudomonas aeruginosa (Ps1) termel. Nagy specifikussággal bontja a karboxi-terminálid lizin- és S-aminoetilcisztein kötéseket. Az enzim 1-amidáz egysége (U) az a mennyiség, amely hatására N-benzoil-DL-lizin-p-nitroanilinből percenként 1 μmol p-nitroanilin keletkezik 30 °C-on pH 9,5-nél. Salétromsav, tömény. 1058400. Salétromsav, híg, nehézfémmentes. 1058410. Az anyag feleljen meg az R híg salétromsavra előírt követelményeknek és a nehézfémekre vonatkozó alábbi határértékeknek: As: 0,005 ppm; Cd: 0,005 ppm; Cu: 0,001 ppm; Fe: 0,02 ppm; Hg: 0,002 ppm; Ni: 0,005 ppm; Pb: 0,001 ppm; Zn: 0,01 ppm. Pikrotin. C15H18O7. (Mr 310,3). 1188100. [21416-53-5]. (1R,3R,5S,8S,9R,12S,13R,14S)-1-hidroxi-14-(2-hidroxipropán-2-il)-13-metil-4,7,10-trioxapentaciklo[6.4.1.1.9,12.03,5.05,13]tetradekán-6,11-dion. Fehér vagy színtelen kristályos por vagy kristályok, forrásban lévő vízben és etanolban (96%) oldódik, diklórmetánban gyakorlatilag nem oldódik. op.:248–250 °C. Pikrotoxinin. C15H16O6. (Mr 292,2). 1188200. [17617-45-7]. (1R,3R,5S,8S,9R,12S,13R,14R)-1-hidroxi-13-metil-14-(prop-1-én-2-il)-4,7,10trioxapentaciklo[6.4.1.1.9,12.03,5.05,13]tetradekán-6,11-dion. Fehér vagy színtelen kristályos por vagy kristályok, diklórmetánban és etanolban (96%) és lúgokban oldódik. op.: 207–210 °C. Poliaminnal oldalláncban kopolimericált polivinil-alkohol (ojtott kopolimer). 1188300. Poli(vinil-akohol)hoz kovalensen kötött poliamin kopolimer gyöngyök. A szemcseméret az egyes vizsgálati előírásokban a reagens neve után szerepel. Szilikagél AGP, királis kromatográfia céljára (szánt). 1148700. Lsd. R királis elválasztásra szánt, α-1-glikoproteinsavval bevont szilikagél. Szilikagél, királis elválasztásra szánt, α-1-glikoproteinsavval bevont. 1148700. Kromatográfiás célra szánt, α-1-glikoproteinsavval bevont gömbrészecskékből álló, nagyon kis szemcseméretű szilikagél. A szemcseméretet az egyes vizsgálati előírások a reagens neve után tüntetik fel.

4. Reagensek


Szilikagél, kromatográfiás célra (szánt), oktadecilszililezett, utókezelt. 1188400.

kompatibilis

100%-ban

vizes

mozgófázisokkal,

Nagyon kis szemcseméretű, oktadecilszilil-csoportokat tartalmazó szilikagél, amely nagy víztartalmú, beleértve a 100%-os vizes mozgófázisok használatához is alkalmas. A bázisos vegyületekkel való kölcsönhatások minimalizálásához a visszamaradó szilanol-csoportok zömét gondosan utókezelik. A szemcseméret az egyes vizsgálati előírásokban a reagens neve után szerepel.

Szilikagél, kromatográfiás célra (szánt), oktadecilszililezett, sűrű keresztkötésű, utókezelt. 1188500. Nagyon kis szemcseméretű, oktadecilszilil-csoportokkal sűrű keresztkötésekkel a felületén módosított szilikagél. A bázisos vegyületekkel való kölcsönhatások minimalizálásához a visszamaradó szilanolcsoportok zömét gondosan utókezelik. A szemcseméret az egyes vizsgálati előírásokban a reagens neve után szerepel. Finom, fehér vagy csaknem fehér, egynemű por. Vízben és etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. Kénsav, tömény. 1086800. 5 M kénsav. 1086809. 28 ml R tömény kénsav R vízzel készült 100 ml térfogatú oldata. 1,2,4-Trimetilbenzol. C9H12. (Mr 120,2). 1188600. [95-63-6]. Pszeudokumén. 07/2014:40102

4.1.3. TOMPÍTÓOLDATOK Foszfáttompítóoldat (pH 3,25). 4014900. R kálium-dihidrogén-foszfát kb. 1,36 g-ját 1000 ml R vízben oldunk, és pH-t R hígított foszforsavval 3,25±0,05-re állítjuk be. A kapott oldatot 0,45 μm, vagy annál kisebb pórusméretű membránszűrőn szűrjük. 3 M-os Trometamol-sósav–tompítóoldat (pH 8,8). 4015000. 363,3 R Trometamolt 500 ml R vízben oldunk, majd a pH-t R tömény sósavval beállítjuk, végül az oldat térfogatát 1 literre kiegészítjük.


Coriandri fructus

07/2014:1304

Koriandertermés CORIANDRI FRUCTUS DEFINÍCIÓ A drog a (kerti) koriander – Coriandrum sativum L. szárított ikerkaszattermése.

Tartalom: legalább 3 ml/kg illóolaj (szárított drogra). AZONOSÍTÁS A. Az ikerkaszattermés barna vagy világosbarna, többé-kevésbé gömbölyű és 1,5-5 mm átmérőjű. Az ovális formájú termések hossza 26 mm. A résztermések egymással rendszerint szorosan összekapcsoltak. A csupasz felszínű termés 10 kevésbé kiemelkedő főbordával és 8 egyenes, erőteljesen kiemelkedő mellékbordával rendelkezik. A merikarpiumok belső felszíne konkáv alakú. A termés felső részén található a kihegyezett bibepárna. A terméskocsány rövid darabja a termésen maradhat. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23) A drogpor barna színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldat alkalmazásával vizsgálva, a drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (1304.-1 ábra): számtalan olajcsepp [B] mellett az endospermium töredékek [A] apró, vastag falú, szabályos sejtjeit láthatjuk, melyek kalcium-oxalát összetételű mikrokristályokat, rozettákat [Aa] és olajcseppeket [Ab] tartalmaznak. Láthatók továbbá az endokarpium (felszíni nézet [C, J], keresztmetszeti sík [H]) parkettaszerűen elrendeződő, nagyon keskeny sejtjei [Ca, Ha], melyek általában a mezokarpiumból származó, téglalap alakú, vékonyfalú [Cb, Hb] vagy vastagabb falú [Ja] szklereidák rétegével kapcsolódnak össze. A mezokarpium erősen megvastagodott, gödörkés falú sejtekből álló szklerenchima rétegének töredékei [G], melynek fuziform sejtjeihez merőlegesen kapcsolódnak a szomszédos sejtrétegek. A mezokarpium parenchima töredékei (keresztmetszeti sík [E]) apró, enyhén megvastagodott falú sejtekkel [Ea]; alkalmanként kiválasztó csatorna maradványokkal [Eb] és szklereidákkal [Ec]. Az epikarpium töredékei (felszíni nézet [F] vékony falú soklapú sejtekkel, melyek közül néhány kálcium-oxalát hasáb kristályokat tartalmaz [Fa]. Ritkán a kiválasztó csatornák töredékei láthatók barna sejtekkel (felszíni nézet [D]), és edénynyaláb kötegek töredékei észlelhetők alkalmanként [K].


Coriandri fructus

C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 0,50 g frissen porított droghoz (355) (2.9.12) 5 ml R metanolt adunk. Ultrahangos vízfürdőben 10 percig kezeljük a kivonatot, majd centrifugáljuk vagy szűrjük. A felülúszót vagy szűrletet használjuk fel. Összehasonlító oldat. 10 l R linaloolt és 2 l R geranilacetátot oldunk 1,0 ml R toluolban. Lemez: R VRK F254 szilikagél lemez (5-40 µm) [vagy R VRK F254 szilikagél lemez (2-10 µm)]. Kifejlesztőszer: R etil-acetát – R toluol (5+95 V/V %) Felvitel: 10 l vagy [2 µl] 15 mm-es vagy 8 mm-es sávok formájában. Kifejlesztés: 10 cm vagy [6 cm] fronttávolságig. Szárítás: levegőn 5 percig. Előhívás: a lemezt R ánizsaldehidoldattal bepermetezzük, és 100105 Con 5 percig melegítjük; az értékelést nappali fénynél végezzük. Értékelés: lásd az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendjét. További halvány zónák jelenhetnek meg a vizsgálati oldat kromatogramján.

A lemez teteje Kékes ibolyaszínű zóna

Geranil acetát: ibolyáskék zóna

Linalool: intenzív ibolyaszínű zóna

Ibolyaszínű zóna (linalool) Ibolyáskék zóna

Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

Coriandri fructus


1304.-1. ábra – Illusztráció a koriander porított növényi drog azonosításához (lásd B azonosítási vizsgálat)

Coriandri fructus


VIZSGÁLATOK Idegen anyagok (2.8.2). Feleljen meg a vizsgálat előírásainak. Egyetlen ikerkaszattermésen sem mutatkozhat ízeltlábúak által okozott perforáció. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%. 1,000 g porított drogot (355) (2.9.12) 2 órán keresztül szárítószekrényben 105 C-on szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 8,0%.

TARTALMI MEGHATÁROZÁS Illóolaj (2.8.12.) 500 ml-es gömblombikot használunk; a desztilláló folyadék 200 ml R víz; a beosztott mérőcsőbe 0,5 ml R xilolt töltünk. A drogot durván elporítjuk, és a meghatározáshoz a frissen porított drog 30,0 g-ját mérjük be. 2– 3 ml/perces sebességgel 2 órán át desztillálunk.

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2. - 1

Millefolii herba

07/2014:1382

MILLEFOLII HERBA Közönséges cickafark virágos hajtás

DEFINÍCIÓ A drog a közönséges cickafark – Achillea millefolium L. egész vagy aprított, szárított virágzó hajtásvégeiből áll. Tartalom: 

illóolaj: legalább 2 ml/kg (szárított drogra),



proazulének, kamazulénben (C14H16; Mr 184,3) kifejezve: legalább 0,02% (szárított drogra).

AZONOSÍTÁS A. A lomblevelek zöld vagy szürkészöld színűek, színi oldalukon gyengén, fonáki oldalukon erőteljesen szőrözöttek, kétszeresen, háromszorosan szárnyasan szeldeltek; a keskeny levélszeletek hegyes, fehér csúcsban végződnek. A fészekvirágzatok bogernyőbe rendeződnek a hajtás csúcsán. A 3-5 mm átmérőjű virágzatok fészekpikkelylevelekből, virágzati tengelyből (vacok), többnyire 4-5, a virágzat szélén lévő nyelves virágból, és 3-20, a virágzat középső részén található csöves virágból állnak. A zöld színű, lándzsás, szőrökkel borított, barnás vagy fehéres, száraz, hártyás szélű fészekpikkelylevelek három sorban, tetőcserépszerűen elrendeződve állnak. A domború virágzati tengelyen, fészekpelyvalevelek hónaljában ülnek a három cimpájú, fehéres, vagy vöröslő színű, nyelv alakú pártával rendelkező nyelves virágok, és a sárgás vagy világosbarnás színű, sugaras szimmetriájú, öt cimpájú pártával rendelkező csöves virágok. A szár legfeljebb 3 mm átmérőjű, zöld színű, részlegesen barna vagy ibolyaszínű, szőrözött, hosszanti irányban barázdált, és világos színű bélszövettel rendelkezik. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23). A drogpor zöld vagy szürkészöld színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldatban vizsgálva, a drog a következő diagnosztikus jegyekkel rendelkezik (1382.-1. ábra): A szár epidermisz

Millefolii herba


töredékei (felszíni nézet [K]) sima felszínű kutikula réteggel és anomocitikus sztómákkal (2.8.3.). A levél és fészekpikkelylevél epidermisz részleteiben (felszíni nézet [B]) hullámos és szabálytalanul megvastagodott sejtfalú sejtek, finoman barázdált kutikula és anomocitikus sztómák figyelhetők meg (2.8.3.). Szórványosan elhelyezkedő, rövid nyelű, két sorban 3-5 sejtből álló, hólyag alakú membránnal körülvett fejecskével rendelkező mirigyszőrök láthatók [H]. Előfordulnak továbbá olyan fedőszőrök [A], melyek egy sorban 4-6 kicsiny, többé-kevésbé izodiametrikus sejtből álló nyélből, és egy vastag falú, mintegy 400-1000 m hosszú, gyakran megcsavarodott végsejtből állnak. A nyelves virágok töredékeinek epidermisze papillás felszínű [D]. A pártacső töredékei vékony, barázdált kutikula réteggel borított epidermiszsejteket (felszíni nézet [F]), kisméretű parenchimasejtjei pedig kalcium-oxalát rozettákat tartalmaznak [E]. A fészekpikkelylevelek fásodott, gödörkésen vastagodott falú sejtjeinek csoportjai is megtalálhatók a drogban [G]. A mintegy 30 m átmérőjű, kerekded pollenszemek három csírakapuval, és csapos exinével rendelkeznek [C]. Láthatók a szár szklerenchimaszövetének rostnyalábjai, és spirálisan, vagy gyűrűsen megvastagodott falú edénynyalábjai [J].

Millefolii herba


1382.-1. ábra. - Illusztráció az elporított közönséges cickafark növényi droghoz (lásd B azonosítás)

C. 2,0 g porított droghoz (710) (2.9.12) 25 ml R etil-acetátot adunk. A keveréket 5 percig rázogatjuk, majd megszűrjük. Vízfürdőn szárazra párologtatjuk, és a

Millefolii herba


maradékot 0,5 ml R toluolban oldjuk (A-oldat). Az oldat 0,1 ml-ét 2,5 ml R8 dimetilaminobenzaldehid–oldattal elegyítjük és vízfürdőn 2 percig melegítjük. Hűlni hagyjuk, 5 ml R petrolétert adunk hozzá, és az elegyet erőteljesen összerázzuk. A vizes fázis kék vagy zöldeskék színű lesz.

D. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A C azonosítás során elkészített A-oldatot használjuk a vizsgálathoz. Összehasonlító oldat. 10 mg R cineolt és 10 mg R gvajazulént 20 ml R toluollal oldunk. Lemez: R VRK szilikagél. Kifejlesztőszer: R etil-acetát – R toluol (5 + 95 V/V). Felvitel: 20 l, sávok formájában. Kifejlesztés: 10 cm-es fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R ánizsaldehid–oldattal bepermetezzük, majd 100–105 Con 5–10 percig melegítjük; nappali fényben értékeljük. Értékelés: az összehasonlító oldat kromatogramjának felső részén vörös zóna (gvajazulén) és középső részén kék vagy szürkéskék zóna (cineol) jelenik meg. A vizsgálati oldat kromatogramján a következő zónák láthatók: az összehasonlító oldat kromatogramján látható gvajazulén-zónához képest kissé feljebb egy ibolyaszínű zóna, ez alatt egy vöröses-ibolya színű zóna, mely alatt egy vagy két, nem teljesen elkülönülő szürkésibolya – szürkés zóna (amely néhány óra után zöldesszürkére változik); az összehasonlító oldat kromatogramján látható cineol-zónához képest kissé feljebb vörösesibolyaszínű zóna látható. További halvány zónák is megjelennek.

VIZSGÁLATOK Idegen anyagok (2.8.2): legfeljebb 5% 3 mm-nél nagyobb átmérőjű szár; legfeljebb 2% egyéb idegen anyag. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 12,0%. 0,500 g porított drogot (355) (2.9.12) szárítószekrényben 105 °C-on 2 órán keresztül szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 10,0%.


Millefolii herba

Sósavban nem oldódó hamu (2.8.1): legfeljebb 2,5%.

TARTALMI MEGHATÁROZÁS Illóolaj (2.8.12). 20,0 g aprított drogot mérünk be, 1000 ml-es gömblombikot használunk; a desztilláló folyadék 1 térfogatrész R víz és 9 térfogatrész R etilénglikol elegyének 500 ml-e; a beosztott mérőcsőbe 0,5 ml R 1,2,4-trimetilbenzolt töltünk. 3-4 ml/perc sebességgel 4 órán át desztillálunk. A desztillálás végén a hűtést leállítjuk és a desztillálást addig folytatjuk, míg a vízgőzzel illó, kék komponensek elérik a hűtő alsó végét. Ekkor haladéktalanul újraindítjuk a hűtést, annak érdekében, hogy elkerüljük az elválasztó tér melegedését. A desztillációt 10 perc múlva leállítjuk. Proazulének. Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb vizet mérjük be, az „Illóolaj” vizsgálat során nyert kék illóolaj-R 1,2,4-trimetilbenzol elegyet R xilol kis részleteivel mossuk át egy 50 ml-es mérőlombikba, a készülék beosztással ellátott mérőcsövét átmosva R xilollal és az elegyet R xilollal hígítva 50,0 ml-re. Az így nyert oldat abszorbanciáját 608 nm-en határozzuk meg (2.2.25), kompenzáló folyadékként R xilolt használunk. 1% A kamazulénban kifejezett, megadott százalékos proazuléntartalmat A1cm = 23,8 fajlagos abszorpciós koefficienst alapul véve a következő egyenlet segítségével számoljuk ki:

2,1A , m ahol A = a 608 nm-en mért abszorbancia, m = a vizsgálandó drog tömege grammban.

Salviae trilobae folium


07/2014:1561

SALVIAE TRILOBAE FOLIUM Hármaslevelű zsálya levél DEFINÍCIÓ A drog a Salvia fruticosa Mill. (S. triloba L. fil.) egész, vagy aprított, szárított levele. Illóolaj-tartalom: – –

aprítatlan drog esetén: legalább 18 ml/kg (vízmentes drogra); aprított drog esetén: legalább 12 ml/kg (vízmentes drogra)..

SAJÁTSÁGOK A drog dörzsölve fűszeres, eukaliptuszolajra emlékeztető illatú. AZONOSÍTÁS A. A levéllemez három lebenyű, ép szélű, hosszúkás tojásdad-lándzsás 8-50 mm hosszú, és 4-20 mm széles. A levél mindkét felszíne sűrűn szőrös, emiatt a levéllemez szélének finom csipkézettsége és hullámossága csak nehezen figyelhető meg. A levélváll tompa, és 1-2 erősebben vagy kevésbé fejlett cimpát visel. A levél színi oldala szürke, nemezes, úgyszintén a fonáki oldal is a felszínt sűrűn beborító szőröktől fehér. Az erezet csak nehezen felismerhető. A mintegy 1 mm átmérőjű levélnyél sűrűn szőrözött, fehér, nemezes tapintású. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.) A drogpor szürkészöld színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldat alkalmazásával vizsgáljuk. A drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (1561.-1. ábra): nagy számban fordulnak elő elszórtan, vagy epidermisz darabokhoz tapadva egész [A, D, G, H], vagy töredékes fedő- és mirigyszőrök [B, C, E, F]; tagolt, egysejtű [Ab] vagy soksejtű, vastag falú, tompán elkeskenyedő fedőszőrök [Ad], melyek a színi epidermiszen egyenesek [Ga], a fonáki oldalon hosszabbak, hajlottak és sűrűn állók [Da]. Két fajta mirigyszőr látható: egysejtű [Hd] vagy soksejtű nyéllel [Ca, Gb, He] és egysejtű [Cd] vagy soksejtű fejjel



[Hd], mások azonban egysejtű nyéllel és 8 – 12 sejtű, kör alakban elrendeződő, felemelkedő kutikulával borított fejjel rendelkeznek [Ae, B]. A színi epidermisz sejtjei (felszíni nézet [A] keresztmetszet [G]) többékevésbé sokszögletesek, gödörkésen vastagodott falúak [Aa], gyöngyfüzérszerűek, köztük ritkán előfordulnak diacitikus típusú gázcserenyílások (2.8.3) és szőrsejtek [Ab, Ad, Ga] vagy hegei [Ac] és mirigyszőrök [Ae, Af, Gb]. A fonáki epidermisz (felszíni nézet [H], keresztmetszet [D]) öblös vagy hullámos falú sejteket tartalmaz [Ha], számos diacitikus sztómát [Hb] (2.8.3.), mirigyszőröket [Db, Hd, He] és fedőszőröket [Da, Hc], melyek közül néhány egysejtű, rövid, végükön gödörkés falvastagodású.



1561.-1. ábra.Illusztráció az elporított hármaslevelű zsálya levél droghoz (lásd B azonosítás) C. A „Tujon” vizsgálata során nyert kromatogramot értékeljük. Értékelés: A vizsgálati oldat kromatogramján megjelenik a cineolnak megfelelő kék zóna, amely  méretét és intenzitását tekintve  megegyezik vagy nagyobb, mint az összehasonlító oldat kromatogramján látható zóna. További zónák is megjelennek.



VIZSGÁLATOK Tujon. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 0,3 g frissen porított drogot (355) (2.9.12) 5,0 ml R vízmentes etanollal 5 percig rázogatunk. Összehasonlító oldat. 20 l R tujont és 25 l R cineolt 20 ml R vízmentes etanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R etil-acetát – R toluol (5+95 V/V). Felvitel: 20 l, sávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm-es fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás. R foszfomolibdénsav R etanollal készült 200 g/l koncentrációjú oldatával bepermetezzük, és 100-105 C-on 10 percig melegítjük. Az értékelést nappali fényben végezzük. Értékelés: az összehasonlító oldat kromatogramjának középső részén egy kék zóna (cineol), a felső részén egy rózsaszínes-kék zóna (tujon) látható. A vizsgálati oldat kromatogramján nem, vagy csak nagyon halványan látható a rózsaszínes-kék, tujonnak megfelelő zóna. Idegen anyagok (2.8.2). A növényi száras hajtásoknak legfeljebb 8 %-a; idegen eredetű szennyezések: legfeljebb 2 % . Víztartalom (2.2.13): legfeljebb 100 ml/kg. 20,0 g anyagot vizsgálunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 10,0 %. TARTALMI MEGHATÁROZÁS A Növényi drogok illóolaj-tartalmának meghatározása (2.8.12) c. fejezetben előírt vizsgálatot végezzük el. A meghatározáshoz 500 ml-es gömblombikba 20,0 g – szükség esetén közvetlenül a vizsgálat előtt aprított – drogot mérünk be; a desztilláló folyadék 250 ml R víz; a beosztott mérőcsőbe 0,50 ml R xilolt töltünk. 2-3 ml/perc-es sebességgel 2 órán át desztillálunk.

Serpylli herba


07/2014:1891

SERPYLLI HERBA Mezei kakukkfű virágos hajtás DEFINÍCIÓ A drog a mezei (keskenylevelű) kakukkfű - Thymus serpyllum L.s.l. egész vagy aprított, szárított virágos hajtása. Tartalom: legalább 3,0 ml/kg illóolaj (vízmentes drogra). AZONOSÍTÁS A. A mintegy 1,5 mm átmérőjű szár többszörösen elágazó, hengeres vagy tompán négyszögletes, zöld, vöröses, vagy bíbor színű; az idősebb szárak barnák és fásodottak, a fiatalabbak szőrökkel borítottak. A 3-12 mm hosszú és legfeljebb 4 mm széles levelek keresztben átellenesek. Alakjuk elliptikus vagy ovális-lándzsás, tompa csúcsúak, ékvállúak és rövid nyelűek. A levélszél ép és feltűnően szőrözött, különösen a levélváll közelében. A levél színi és fonáki oldala többé-kevésbé szőrös, és kifejezetten pontozott. A virágzatok 6-12 virágból állnak, melyek kerekded, vagy ovális végálló álörvöket alkotnak. A virágok csészéje cső alakú, kétajkú, a felső ajak 3, az alsó ajak 2 cimpájú, hosszú szőrökkel szegélyezett. A csésze belső felszíne erősen szőrös, a szőrök a csésze csövének nyílását elvirágzás után elzárják. A párta bíbor-lila vagy vöröses színű, kétajkú, az alsó ajak 3 cimpájú, a felső ajak rovátkolt, belső felszíne erősen szőrös. A pártához nőtt 4 epipetál porzó a pártából kiáll. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23). A drogpor szürkészöld – zöldesbarna színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldat alkalmazásával vizsgálva, a drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (1891.-1. ábra): a levélepidermisz darabjai [A, B, F] hullámos falú sejtekkel rendelkeznek, az antiklinális sejtfalak enyhén gödörkések [Aa, Ba, Fa], a sztómaapparátusok pedig diacitikus (2.8.3) [Ab, Bb, Fb] szerkezetűek. A levél színi oldalán az epidermiszsejtek [B] fala hullámos, szabálytalanul vastagodott, antiklinális sejteket hordoz [Ba], a levél mindkét oldalának epidermisze és széle számos fedőszőrt tartalmaz, néhány sejt nagyon kisméretű kálcium-oxalát kristályt hordoz [Af, Ca, Fd]. Ezek legtöbbje rövid, kúp alakú, egysejtű, bibircses falvastagodású (felszíni nézet [Bc], oldalnézet [Fc]). A minta tartalmaz bíbor-lila színű pártatöredékeket, melyek belső epidermisze papillás [D], külső barázdált, lebenyes sejtfalvastagodású [Ea] epidermiszét [E] pedig egysejtű [Eb] vagy soksejtű [Ec] egysejtsoros fedő- és


Serpylli herba

mirigyszőrök tömege borítja, melyek egysejtű fejjel és egysejtből álló nyéllel rendelkeznek [Ed], illetve lamiaceae típusú mirigyszőrök. Megfigyelhetők továbbá 30 μm átmérőjű, gömbölyű, vagy elliptikus pollenszemek is, melyek finomszemcsés exinével és 6 csírakapuval rendelkeznek [G]. C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 0,5 g porított drogot (355) (2.9.12) 5 ml R diklórmetánnal 10 percig ultrahangos vízfürdőben kezelünk, majd centrifugáljuk vagy szűrjük. A felülúszót vagy szűrletet használjuk. A Összehasonlító oldat. 1 mg R rutint és 1 mg R rozmaringsavat 5 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél F254 lemez. (5-40 μm) vagy (2-10 μm). Kifejlesztőszer: R hangyasav-R víz-R etil-acetát (1+1+15 V/V). Felvitel: 20 µl [vagy 5 µl] 20 mm [vagy 8 mm]-essávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm-es [vagy 6 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt 100 ºC hőmérsékleten melegítsük 3 percig, majd a még forró lemezt először R aminoetil-difenilbórsav R etil-acetáttal készült 5 g/l töménységű oldatával, ezt követően, R makrogol 400 R diklórmetánnal készült 50 g/l töménységű oldatával kezeljük, és 365 nm-es ultraibolya fényben vizsgáljuk. Értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbiakban látható. További halvány fluoreszcens zónák lehetnek jelen a vizsgálati oldat kromatogramján. A lemez teteje Piros fluoreszcens zóna Rozmaringsav: kék fluoreszcens zóna

Kék fluoreszcens zóna (rozmaringsav) 1 vagy 2 kék fluoreszcens zónák Citromsárga vagy fluoreszcens zóna

Rutin: narancs – citromsárga zóna


narancsszínű

Zöld vagy kék fluoreszcens zóna lehetnek jelen

Vizsgálati oldat

Serpylli herba


1891.-1 ábra – Illusztráció az elporított mezei kakukkfű virágos hajtás droghoz (lásd B azonosítás) VIZSGÁLATOK

Serpylli herba


Idegen anyagok (2.8.2): legfeljebb 3%. 30 g drogot vizsgálunk. Thymus vulgaris L. vagy Thymus zygis L. Az idegen anyag lehet pl. tűszerű

vagy szálas-lándzsás, erősen ívelt szélű levél, melynek színi oldalán bibircses sejtfalú és hegyes, fog alakú fedőszőrök vannak, fonáki oldalán pedig többféle bibircses felszínű fedőszőr látható. Ezek lehetnek egysejtűek és egyenesek, vagy kissé görbültek, két- vagy háromsejtűek és gyakran könyök alakban hajlottak, továbbá két- vagy háromsejtűek és csaknem egyenesek (Thymus vulgaris, Thymus zygis). Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%. 1,000 g porított drogot (355) (2.9.12) szárítószekrényben 105 C-on 2 órán keresztül szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 10,0%. Sósavban nem oldódó hamu (2.8.1): legfeljebb 3,0%. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Illóolaj (2.8.12.). 50,0 g aprított drogot mérünk be; 1000 ml-es gömblombikot használunk; a desztilláló folyadék 500 ml R víz. 23 ml/perces sebességgel 2 órán át desztillálunk; a beosztással ellátott mérőcsőbe nem töltünk R xilolt.


Hederae folium

04/2014:2148

HEDERAE FOLIUM Borostyánlevél

DEFINÍCIÓ A drog a közönséges borostyán – Hedera helix L. tavasszal és nyáron gyűjtött, megszárított, egész, vagy aprított levele. Tartalom: legalább 3,0% hederakozid C (C59H96O26; Mr 1221) (szárított drogra). AZONOSÍTÁS A. A levelek bőrneműek, szíves vállúak, méretük hosszában és szélességben 4-10 cm. A levéllemez tenyeresen 3-5 karéjú, a karéjok többé-kevésbé háromszögletesek, ép szélűek. A levelek színi oldala sötétzöld, a sugarasan szétágazó erezet közelében világosabb árnyalatú; fonáki oldaluk szürkészöld, jól láthatóan kidomborodó erezettel. A levélnyél hosszú, hengeres, 2 mm átmérőjű, hosszában barázdált. A levélnyélen és a fiatal levelek felszínén elszórtan fehér szőrök találhatók, az idősebb levelek kopaszak. Alkalmanként előfordulnak ép, tojásdad-rombos, vagy lándzsás, 3-8 cm nagyságú levelek is, melyek a virágzatok közeléből származnak. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.). A drogot elporítjuk (355). A drogpor zöld színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldatban vizsgálva, benne a következő diagnosztikai jegyek láthatók (2148.-1. ábra): a levéllemez töredékeinek színi oldalán lévő epidermisz sejtek (felszíni nézet: [F]) antiklinális fala megvastagodott, gödörkés, kanyargós-hullámos [Fa]. Ezalatt oszlopos parenchima szövetréteg látszik [Fb], melyben kálciumoxalát típusú, rozettás szerkezetű kristályokat tartalmazó néhány sejt foglal helyet [Fc]. A levéllemez töredékeinek fonáki oldalán lévő epidermisz sejtek (felszíni nézet: [E]) fala szabálytalanul megvastagodott, gödörkés [Ea]. A gázcserenyílások főleg anomocitikus [Eb], ritkán anizocitikus (2.8.3) szerkezetűek, melléksejtjeik közül néhánynak felszínén a kutikula alig láthatóan barázdált. A fonáki oldal epidermisze alatt szivacsos parenchima szövetréteg [Ec] figyelhető meg, kálcium-oxalát rozetta kristályokat tartalmazó sejtekkel [Ed]. Elszórtan előfordulhatnak 4-8 ággal rendelkező csillagszőrök, melyek soksejtűek, és kétsejtsoros nyéllel rendelkeznek (felszíni nézet: [B], oldal nézet: [A]). Elszórtan [C] vagy az

Hederae folium


teljes mezofillumban [Ed, Fc] 40 µm nagyságú kalcium-oxalát rozettakristályok fordulnak elő. Láthatók az erezetből származó, fásodott falú edénynyalábszöveti elemek is [D].

2148.-1. ábra. Illusztráció az elporított borostyánlevél droghoz (lásd B azonosítás) C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27).


Hederae folium

Vizsgálati oldat. 0,50 g porított drogból (355) (2.9.12.) 5 ml R metanollal visszafolyóhűtő alkalmazásával 60 °C-os vízfürdőben 30 percig kivonatot készítünk, majd lehűtjük és megszűrjük. Összehasonlító oldat. 1,0 mg R hederakozid C-t és 1,0 mg R -hederint 1,0 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R vízmentes hangyasav  R metanol  R aceton  R etilacetát (4+20+20+30 V/V). Felvitel: 20 l, 15 mm-es sávok formájában. Kifejlesztés: 12 cm-es fronttávolságig. Szárítás: 100105 °C-on. Előhívás: a lemezt R alkoholos kénsavoldattal bepermetezzük, 10 percig 100105 °C-on melegítjük, majd nappali fényben értékeljük. Értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbi ábrán látható. A vizsgálati oldat kromatogramján további zónák is megjelenhetnek. A lemez teteje Zöld zóna ––––––

––––––

-Hederin: bíborszínű zóna

Nagyon halvány bíborszínű zóna (hederin) Széles sárga zóna 2-3 bíborszínű vagy zöld zóna

––––––

––––––

Hederakozid C: bíborszínű zóna Összehasonlító oldat

Bíborszínű zóna (hederakozid C) Vizsgálati oldat

VIZSGÁLATOK Idegen anyagok (2.8.2): legfeljebb 10% elszíntelenedett levelek, legfeljebb 10% szárrész és legfeljebb 2% egyéb idegen anyag.

Hederae folium


Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%, 1,000 g porított drogot (355) (2.9.12) 105 °C-on szárítószekrényben 2 órán át szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 10,0%. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Oldószer: R víz, R metanol (20:80 V/V%). Vizsgálati oldat. 250 ml-es gömblombikba mért 1,00 g porított droghoz (355) (2.9.12.) 20 térfogatrész R víz és 80 térfogatrész R metanol elegyéből előállított oldószer 50 ml-ét mérjünk. A folyadékot visszafolyóhűtő alkalmazásával 80 °C-os vízfürdőben 1 órán át melegítjük, majd lehűtés után vattadugón keresztül 100 ml-es mérőlombikba szűrjük. A maradékból a vattadugóval együtt 20 térfogatrész R víz és 80 térfogatrész R metanol elegyének 30 ml-ével visszafolyóhűtő alkalmazásával 30 percen át ismét kivonást végzünk. A kivonatot megszűrjük, és a szüredékeket egyesítjük. A gömblombikot és a vattát 20 térfogatrész R víz és 80 térfogatrész R metanol elegyével átmossuk, és ezzel a folyadékkal a mérőlombik tartalmát pontosan 100,0 ml-re egészítjük ki. Felhasználás előtt az oldatot alkalmas membránszűrőn szűrjük. Összehasonlító oldat. HRS borostyánlevél szárított kivonat 20,0 mg hederakozid C-nek megfelelő mennyiségét R metanollal 5,0 ml-re oldjuk és tíz percig ultrahangos vízfürdőben kezeljük. Membránszűrőn átszűrjük (névleges pórusméret 0,45 µm.) Oszlop: −

méretei: l = 0,125 m, Ø = 4 mm,

−

állófázis: megfelelő R kromatográfiás oktadecilszililezett szilikagél (5 μm).

célra

szánt

utókezelt

Mozgófázis: −

A-mozgófázis: R acetonitril  R víz (14+88 V/V) elegye, amelyet R tömény foszforsavval pH 2,0-re állítottunk be,

−

B-mozgófázis: R tömény foszforsav  R acetonitril (0,2+99,8 V/V%),


Hederae folium

Idő

A-mozgófázis

B-mozgófázis

(perc)

(% V/V)

(% V/V)

0–5

100

0

5–6

100  94

06

6 – 40

94  60

6  40

40 – 41

60  0

40  100

41 – 55

0

100

Áramlási sebesség: 1,5 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 205 nm-en. Injektálás: 20 μl. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: −

retenciós idő: hederakozid C kb. 20 perc.

Szükség esetén a grádiens időtartamát változtathatjuk. A szárított drogra vonatkoztatott százalékos hederakozid-C-tartalmat a következő képlettel számítjuk ki:

ahol A1 =

a hederakozid C csúcsterülete a vizsgálati oldat kromatogramján,

A2 =

a hederakozid C csúcsterülete az összehasonlító oldat kromatogramján,

m1 =

a vizsgálati oldat előállításához szükséges vizsgálandó drog tömege, grammban,

m2 =

a az öszehasonlító oldat előállításához szükséges HRS borostyánlevél szárított kivonat tömege , grammban

p=

a HRS borostyánlevél szárított kivonat hederakozid C százalékban kifejezett tartalma.


Carthami flos

01/2008:2386 javított 6.4

CARTHAMI FLOS Sáfrányos szeklice virág

DEFINÍCIÓ A drog a sáfrányos szeklice (kerti pórsáfrány) – Carthamus tinctorius L. szárított virága. Tartalom: legalább 1,0% összes flavonoid, hiperozidban (C21H20O12; Mr 464,4) kifejezve (szárított drogra). AZONOSÍTÁS A. A fészekvirágzat tengelyéről leválasztott virágok narancssárga vagy narancsvörös színűek, csövesek, kétivarúak, aktinomorf szimmetriájúak; 1 cm hosszúságú, vékony pártacsőből állnak, melyet öt darab egyforma nagyságú, 0,5 cm hosszú, keskeny lándzsás pártacimpa épít fel. A pártacső torkából kiemelkedik a hengeres formájú, sárga portokcső, amelyben felnövekedik a szálas bibeszál és megvastagodik a portokcső csúcsa közelében. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.) A drogpor narancssárga színű. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldatban vizsgálva, a drogpor a következő diagnosztikai jegyeket mutatja (2386.-1. ábra): a pártacső töredékei láthatók [E], megnyúlt, vékony falú, barázdált, lobuláris szélű epidermiszsejtekkel [B, Ea, J]. A parenchima kicsi, sokszögletű, kálcium-oxalát prizmás szerkezetű kristályokat tartalmazó sejteket tartalmaz [Eb]. A külső epidermisz glanduláris trichómákat visel, melyek metszettek, csak az alapi részük van jelen az epidermiszben [Ja]. Ezek az izolált, külön álló növényi szőrök két sejtsorosak, amulticelluláris nyelűek, fejük bicelluláris [C]. A pártacimpák töredékein az apikális részen számos kiemelkedő, kicsi lekerekített, papilla figyelhető meg [G]. A parenchima edénynyaláb kötegeit [Ed] vörösesbarna váladékot tartalmazó kiválasztó csatornák vesznek körül [Ec]. A portoktöredékek filamentumai megnyúlt, jellegzetes falvastagodású, üreges sejtekből állnak [K]. A porzó töredékeinek rétege jellegzetes, kötegekben megvastagodott [H]. A bibeszál

Carthami flos


darabjai megnyúlt sejtekből épül fel, csúcsán pedig igen hosszú, kúpos, egymáshoz hajló papillás bibében végződik [D]. Körülötte lekerekített vagy elliptikus pollenszemek láthatók, melyek legfeljebb 60 µm átmérőjűek, három csírakapuval és csapos vastagodású exinével rendelkeznek [A]. Kalcium-oxalát hasábkristályok is megfigyelhetőek [F].

2386.-1. ábra. Illusztráció az elporított sáfrányos szeklice virág droghoz (lásd B azonosítás)


Carthami flos

C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 1,0 g porított droghoz (355) (2.9.12) 10 ml R metanolt adunk. A keveréket 10 percen át ultrahangos vízfürdőben kezeljük, majd centrifugáljuk. Összehasonlító oldat. 1 mg R rutint és 5 mg R kvercetin–dihidrátot 50 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez (5-40 m) [vagy R VRK szilikagél lemez (2-10 m)]. Kifejlesztőszer: R vízmentes hangyasav – R ecetsav – R víz – R etil-acetát (11+11+27+100 V/V). Felvitel: 25 l, 15 mm-es sávok formájában [vagy 10 l, 8 mm-es sávok formájában]. Kifejlesztés: 12 cm-es [vagy 7 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. A-előhívás: értékelés nappali fényben. A-értékelés: az összehasonlító és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje a következő ábrán látható. A vizsgálati oldat kromatogramján további halvány zónák is megjelenhetnek.

A lemez teteje Kvercetin: halványsárga zóna

Rutin: halványsárga zóna Vörös zóna

Sárga zóna Sárga zóna


Vizsgálati oldat


Carthami flos

B-előhívás: a lemezt 3 percig 100 C-on melegítjük; a még forró lemezt R 2aminoetil-difenilborinát R metanolos, 10 g/l töménységű oldatával, majd R makrogol 400 R metanolos, 50 g/l töménységű oldatával permetezzük be. Ezután kb. 30 percig levegőn hagyjuk száradni, majd 365 nm-es ultraibolya fényben értékeljük. B-értékelés: az összehasonlító és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje a következő ábrán látható. A vizsgálati oldat kromatogramján további halvány zónák is megjelenhetnek. A lemez teteje Kvercetin: narancsszínű zóna Kék zóna

Zöld zóna Barna zóna

Zöld zóna

Rutin: sárga zóna Sárga zóna

Zöld zóna Barna zóna


Vizsgálati oldat

VIZSGÁLATOK Abszorbancia (2.2.25). A. Sárga pigment. A porított drog (355) (2.9.12) 0,1 g-jából macerátumot készítünk, 150 ml R vízben áztatva, 1 órán át kevertetjük. A keveréket zsugorított üvegszűrőn (40) megszűrjük (2.1.2), a maradékot R vízzel mossuk, és a mosófolyadékkal egyesített szüredéket R vízzel 500,0 ml-re hígítjuk. Az így nyert oldat abszorbanciája 401 nm-en legalább 0,40 legyen.


Carthami flos

B. Vörös pigment. A porított drog (355) (2.9.12) 0,25 g-ját 20 térfogatrész R víz és 80 térfogatrész R aceton elegyének 50 ml-ét 90 percen át 50 C-on, vízfürdőn melegítjük. A lehűlt keveréket zsugorított üvegszűrőn (40) megszűrjük (2.1.2). A maradékot 20 térfogatrész R víz és 80 térfogatrész R aceton elegyével mossuk úgy, hogy a mosófolyadékkal együtt 100,0 ml-re hígítjuk az oldószereleggyel egyesített szüredéket. Az így nyert oldat abszorbanciája 518 nm-en legalább 0,40 legyen. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 11,0%. A porított drog (355) (2.9.12) 1,000 g-ját szárítószekrényben 105 C-on 2 órán át szárítjuk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 10,0%. Sósavban oldhatatlan hamu (2.8.1): legfeljebb 3,0%. TARTALMI MEGHATÁROZÁS A-oldat. A porított drog (180) (2.9.12) 0,250 g-ját 95 ml R metanollal 250 ml-es lombikban, visszafolyóhűtőt alkalmazva, 30 percig vízfürdőn melegítjük. A lehűlt keveréket megszűrjük. A szűrőt 5 ml R metanollal mossuk, és a mosófolyadékkal egyesített szüredéket mérőlombikban R metanollal 100,0 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. Az A-oldat 5,0 ml-ét mérőlombikban R alumínium-klorid R metanolos, 20 g/l töménységű oldatával 20,0 ml-re hígítjuk. Kompenzáló oldat. Az A-oldat 5,0 ml-ét mérőlombikban R metanollal 20,0 ml-re hígítjuk. A vizsgálati oldat abszorbanciáját pontosan 15 perc múlva mérjük 420 nm-en, a kompenzáló oldattal szemben (2.2.25). A hiperozidban kifejezett összes flavonoid százalékos tartalmát a következő kifejezés alkalmazásával számoljuk ki, figyelembe véve, hogy 420 nm-en a hiperozid fajlagos abszorpciós koefficiense % (A 11cm ) = 400:

A , m ahol A = a vizsgálati oldat abszorbanciája 420 nm-en; m = a vizsgálandó drog tömege, grammban.

Piperis longi fructus


07/2014:2453

INDIAI HOSSZÚ BORS Piperis longi fructus DEFINÍCIÓ A drog a Piper longum L. vagy Piper retrofractum Vahl (syn. P. chaba Hunter és P. officinarum (Miq.) C. DC.) vagy mindkét faj érett, vagy majdnem érett szárított gyümölcsfűzére. Tartalom: - illóolaj: legalább 6,0 ml/kg (szárított drogra vonatkoztatva) - piperin: (C17H19NO3; Mr 285.3): legalább 3 százalék (szárított drogra vonatkoztatva). AZONOSÍTÁS A. P. longum. A gyümölcsöző fűzérek hengeresek vagy szabálytalanul henger alakúak, 1-2,5 cm hosszúak (ritkán hosszabbak 2,5 cm-nél), 3-5 cm átmérőjűek, feketés-barnák vagy majdnem feketék. A fűzérek meglehetősen kompaktak, fásak, kis gyümölcsökből állnak, melyek a vacokon szilárdan szabályos vagy ferde sorokba rendeződve rögzülnek. A bogyók szférikusak, 1 mm átmérőjűek. A murvalevelek feketék, kicsik, csúcsosak, a szomszédos bogyók között lehajlóak. A kocsánymaradványok a henger alapján lehetnek jelen. A fűzérek törékenyek, a törés mentén szabálytalanok és szemcsések. P. retrofractum. A gyümölcsöző fűzérek a P. longum-éhoz hasonlóak, de annál egyértelműen robusztusabbak, egyenesek és hengeresek, 2,5-4 cm hosszúak (ritkán kisebbek 2,5 cm-nél), 5-8 mm átmérőjűek, barnák vagy vörösesbarnák. A bogyói szintén a vacokon szilárdan rögzülnek, de a P. longum-éval ellentétben határozott spirális sorokba rendeződnek. A murvalevelek kiemelkedőbbek, mint a P. longum-nál. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.) A drogpor szürke, vagy világosbarna. Vizsgáljuk mikroszkóp alatt R klorál-hidrát–oldatban. A drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (2453.-1. ábra): az endokarpium maradványai (felszíni nézet [A]), mely szklereidákat tartalmaz, többé-kevésbé elongált, körülbelül 75 µm hosszúságú, szabálytalanul vastagodott, gödörkés sejtfalakkal és széles csatornákkal [Aa], melyek nem különváló sejtekkel csatlakoznak a maghéj vörösesbarnán pigmentált rétegéhez [Ab], és négyszögletes, barna, vékony falú sejtekkel csatlakozik a belső maghéjhoz [Ac]. Az endokarpium maradványai



(keresztmetszeti síkban [D]) az alsó oldal három rétegén szabálytalanul vastagodott belső falú szklereidákat mutat [Da], ez rendszerint a maghéjjal van összetapadva (nevezetesen nem különálló sejtek pigmentált rétegével [Db] és a maghéj belső rétegével [Dc]). A mezokarpium parenchima szövetének maradványai [B, C] több-kevesebb izolált [Ba], vagy csoportos [Bb] sokszögletű szklereidát tartalmaz, és 50 µm átmérőjű olajsejteket [Ca]. A mag parenchima szövete számos sokszögletű vagy tojásalakú sejtet tartalmaz [Dd]. Az epikarpium töredékei [F] vékony falú sejtekkel, és a fűzér központi részének töredékei [E] látszanak, melyek parenchima sejteket [Eb] és legfeljebb 400 µm hosszúságú elongált szklereidákat tartalmaznak [Ea]. Az érszövet néhány töredéke [H] spirális vagy barázdált edényekkel [Ha] és rostok [Hb] láthatók. Vizsgáljuk mikroszkóp alatt R glicerin 50 %V/V-os oldatát alkalmazva. A keményítő lekerekített, szemcsés szerkezetű, minden egyes rész körülbelül 20 µm átmérőjű [Ga], apró külön álló szemcsékből, tojás alakú vagy összenyomva soklapú, szabadon [Gb] vagy a mag parenchima sejtjei között [G] helyezkedik el.



2453.-1. ábra – Illusztráció az elporított indiai hosszú bors növényi droghoz (lásd B azonosítás)



C. Vékonyréteg kromatográfia (2.2.27.) Vizsgálati oldat. 0,5 g porított növényi droghoz (355) (2.9.12.) 5 ml R metanolt adunk. Ultrahangos vízfürdőben 10 percig kezeljük, majd centrifugáljuk és a felülúszót használjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg R borneolt és 15 mg R piperint 10 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél F254 lemez (5–40 μm) [vagy R VRK szilikagél F254 lemez (2–10 μm)]. Kifejlesztőszer: R etil-acetát - R cikohexán (30+50 %V/V). Felvitel: 10 µl [vagy 5 µl] 10 mm [vagy 8 mm] sávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm-es [vagy 6 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. A-előhívás: ultraibolya fényben, 254 nm-en. A-értékelés: az összehasonlító oldattal és a vizsgálati oldattal kapott kromatogram zónáinak sorrendje látható. További halvány kioltási zónák jelennek meg a vizsgálati oldat kromatogramján.



A lemez teteje

Két erős kioltási zóna Egy kioltási zóna

Egy kioltási zóna Piperin: egy kioltási zóna


Egy erős koltási zóna (piperin)

Vizsgálati oldat

B-előhívás: a lemezt R ánizsaldehid-oldattal kezeljük és 100 ºC-on 5 percig melegítjük; nappali fényben értékeljük. A-előhívás: az összehasonlító oldattal és a vizsgálati oldattal kapott kromatogram zónáinak sorrendje látható. További halvány zónák jelenhetnekmeg a vizsgálati oldat kromatogramján.



A lemez teteje Egy lilásszürke zóna

Egy lila zóna Borneol: egy sárgás-barna zóna

Egy ibolyaszínű zóna Egy lilásszürke zóna

Piperin: egy zöld vagy barnás zóna

Egy zöld vagy barnás zóna (piperin)


Vizsgálati oldat

VIZSGÁLATOK

Idegen anyagok (2.8.2): legfeljebb 3 %. Szárítási veszteség (2.2.32.) legfeljebb 11,0%, 1,000 g frissen porított növényi drogot (355) (2.9.12) 2 órán keresztül, 105 ºC-on szárítószekrényben szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 5%.

TARTALMI MEGHATÁROZÁS Illóolaj (2.8.12). 25,0 g friss, durván porított növényi drogot (1400) (2.9.12), 1000 ml-es gömblombikot, desztilláló folyadékként 400 ml R vizet használunk. A beosztással ellátott mérőcsőbe 0,5 ml R xilolt mérünk. 2–3 ml/perc sebességgel 3 órán keresztül desztillálunk.



Piperin. Folyadékkromatográfia (2.2.29). A vizsgálatot fénytől védve végezzük. Vizsgálati oldat. 0,250 g porított növényi drogot (355) (2.9.12) 40 ml R etanolban (96%) eloszlatunk. 20 percig ultrahangos vízfürdőben kezeljük majd megszűrjük. Az edényt és a szűrőt 5 ml R etanollal (96%) mossuk, majd a szűrletet elegyítjük a mosófolyadék-részletekkel, és a kapott elegy térfogatát R etanollal (96%) 50,0 mlre egészítjük ki. Az így kapott oldatot membránszűrőn (névleges pórusméret 0,45 µm) átszűrjük. Összehasonlító oldat (a). 15,0 mg CRS piperint 100,0 ml R etanolban (96 %) oldunk . Összehasonlító oldat (b). 0,250 g HRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt indiai hosszú borsot (355) (2.9.12) 40 ml R etanolban (96%) eloszlatunk. 20 percig ultrahangos vízfürdőben kezeljük, majd megszűrjük. Az edényt és a szűrőt 5 ml R etanollal (96%) mossuk, majd a szűrletet elegyítjük a mosófolyadék-részletekkel, és a kapott elegy térfogatát R etanollal (96%) 50,0 ml-re egészítjük ki. Az így kapott oldatot membránszűrőn (névleges pórusméret 0,45 µm) átszűrjük. Oszlop: - méret: l = 0.15 m,  = 4.6 mm - állófázis: R kromatográfiás célra szánt utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 μm). Mozgófázis: -A-mozgófázis: R víz - B-mozgófázis: R acetonitril

Idő (perc) 0–5 5 - 20 20-22

Mozgó fázis A (% V/V) 50 50 → 5 5→0

Mozgó fázis B (% V/V) 50 50 → 95 95 → 100



Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 343 nm-en. Injektálás: 10 l. A csúcsok azonosítása: a piperin-, és a 2-es csúcs azonosításához a HRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt indiai hosszú bors kromatogramját és a b) összehasonlító oldat kromatogramját alkalmazzuk. Retenciós idő: piperin kb. 10 perc. Rendszeralkalmassági vizsgálat: b) összehasonlító oldat - hegy – völgy arány: legalább 4, ahol Hp a 2-es csúcs alapvonaltól mért magassága, és Hv a piperin csúcsát a 2-es csúcstól elválasztó görbeszakasz minimumának alapvonaltól mért távolsága. Számítsuk ki a piperin százalékban kifejezett tartalmát a következő kifejezés segítségével A1 × m2 × p A2 × m1 × p A1 = a piperin-csúcs területe a vizsgálati oldat kromatogramján A2 = a piperin-csúcs területe az a) összehasonlító oldat kromatogramján m1 = a vizsgálati oldat készítéséhez szükséges növényi drog mennyisége, grammban kifejezett m2 = az a) összehasonlító oldat készítéséhez szükséges CRS piperin mennyisége, grammban kifejezve p = a CRS piperin -százalékban kifejezett piperin-tartalma.

Anamirta cocculus ad praeparationes Homoeopathicas Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2 - 1

07/2014:2486

COCCULUS HOEMOPÁTIÁS KÉSZÍTMÉNYEKHEZ Anamirta cocculus ad praeparationes homoeopathicas DEFINÍCIÓ A drog az Anamirta cocculus (L.) Wight & Arn. (syn. A. paniculata Colebr.) növény érett, szárított termése. Tartalom: legalább 0,80 % pikrotoxinin (C15H16O6; Mr 292.3) (szárított drog). AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B, D. Második azonosítás: A, B, C. A. A termések sötétek, szürkés barnák vagy feketék, vesealakúak, vagy szubszférikusak, körülbelül 6-10 mm átmérőjűek és 9-12 mm hosszúak. A külső felszín szabálytalanul ráncos, 4-6 mm hosszúságú, a pelyvapikkelyek között futó gerinccel, kör alakú hegszövettel, melyet a szár és a bibe horgas szálmaradványa hagy maga mögött. A perikarpium kemény, körülbelül 1 mm vastag, és fás. Keresztmetszeti síkban a termés különálló, csésze formájú magot mutat egy mélyedésben, melybe a mezokarpium és endokarpium benövése terjed. Hosszanti irányban elvágva az endospermium két keskeny mélyedést mutat, melyek mindegyikében egy-egy levélalakú sziklevél helyezkedik el bezártan. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.) Porítsuk a drogot (710) (2.9.12). A drogpor barnaszínű. Vizsgáljuk mikroszkóp alatt R-klorál-hidrát–oldatban. A drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (2486.-1 ábra): az epikarpium töredékei (felszíni nézet [D]) vékony falú sokszögű sejtekből állnak, melyek 30-50 µm átmérőjűek [Da], anomocitikus sztómával rendelkeznek (2.8.3) [Db], melyet 4-6 enyhén megvastagodott falú, a közepén gödörkés sejtek mintázata vesz körül [Dc]. Az epikarpium töredékei és a mezokarpium külső rétege (keresztmetszeti sík [C]) az epikarpium kutikulával finoman borított rétegét [Ca] és a mezokarpiumot mutatja, mely tojás alakú, vagy lekerekített, közülük néhány kálcium-oxalát hasáb kristályokat [Cb] tartalmaz. A mezokarpium és endokarpium belső rétegei [A] szklereidákat [Aa] és rövid gödörkés falvastagodású rostokat [Ab] tartalmaznak.


Az endokarpium maradványai változatos irányú rostrétegekből állnak (felszíni nézet [E]), szklereidákat és különálló rostokat mutatnak [B]. Az edénynyaláb kötegeket (hosszanti sík [F]) rostok kísérik [Fa]. Az endokarpium maradványai [G, H] láthatók, melyek számos kisméretű tűkristályokat tartalmaznak. C. Vékonyréteg kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 2,00 g porított növényi droghoz (710) (2.9.12) 20 ml R etanolt (90%) adunk, 2 órán keresztül rázatjuk, majd centrifugáljuk (1000g-vel). A felülúszót használjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg R pikrotint és 10 mg R pikrotoxinint 10 ml R etanolban (96%) oldunk. Lemez: VRK szilikagél (5-40 µm) [vagy VRK szilikagél (2-10 µm)]. Kifejlesztőszer: R metanol - R etil-acetát - R heptán (10+40+50 V/V %). Felvitel: 40 µl 20 mm-es, [vagy 10 µl 10 mm-es] sávok formájában. Kifejlesztés: legalább 10 cm-es [vagy 6 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: R ánizsaldehid–oldattal bepermetezzük a lemezt, 105 ºC-on 5-10 percig szárítószekrényben melegítjük, majd haladéktalanul nappali fény mellett értékeljük. Értékelés: az összehasonlító oldattal és a vizsgálati oldattal kapott kromatogramon megjelenő zónák sorrendjét lsd. alul. A vizsgálati oldat kromatogramján a pikrotoxininnal kapott zóna felett szabad szemmel látható sötétrózsaszín vagy ibolyaszínű zóna is megjelenhet.


A lemez teteje

Pikrotoxinin: egy kék zóna

Egy kék zóna (pikrotoxinin)

Pikrotin: egy kék zóna

Egy kék zóna (pikrotin)


Vizsgálati oldat

2486.-1. ábra – Illusztráció a cocculus elporított növényi drog azonosításához (lásd B azonosítás) D. A tartalmi meghatározás során kapott kromatogramokat értékeljük. Értékelés: retenciós idejüket tekintve a vizsgálati oldat kromatogramján a pikrotoxinin és pikrotin csúcsok megegyeznek az összehasonlító oldat kromatogramján levő megfelelő csúcsokkal. VIZSGÁLATOK Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0 %, 1,000 g porított növényi drogot (710) (2.9.12) 105 ºC-on 2 órán keresztül szárítószekrényben szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 6,0%. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 2,000 g porított növényi droghoz (710) (2.9.12) 20,0 ml R etanolt (90%) -adunk, 2 órán keresztül rázatjuk, majd 1000 g-n 5 percig centrifugáljuk. A felülúszó 2,0 ml-ét a mozgófázissal 20,0 ml-re hígítjuk, majd membránszűrőn (névleges pórusméret 0,45 µm) átszűrjük.


Összehasonlító oldat. 5,0 mg CRS pikrotint és 5,0 mg CRS pikrotoxinint 10,0 ml R acetonitrilben oldunk. Az így kapott oldat 2,0 ml-ét a mozgófázissal 20,0 ml-re egészítjük ki. Oszlop: - méret: l = 0.125 m, Ø = 4.0 mm - állófázis: R kromatográfiás célra szánt oktadecilszililezett szilikagél (5 µm). Mozgófázis: R1 kromatográfiás célra szánt acetonitril - R víz (30+70 V/V%). Áramlási sebesség: 0,5 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel 200 nm-en. Injektálás: 10 µl. Kromatografálási idő: a CRS pikrotoxinin retenciós idejének kétszerese. Retenciós idő: pikrotin kb. 6 perc; pikrotoxinin kb. 9,5 perc. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: -

felbontás: legalább 2,0, a pikrotin és pikrotoxinin között.

Számítsuk ki a pikrotoxinin tartalmat százalékban kifejezve a következő összefüggést használva:

A1 × m2 × p × 2 A2 × m1

A1 = a pikrotoxinin-csúcs területe a vizsgálati oldat kromatogramján; A2 = megjelenő kromatogramján,

a

pikrotoxinin-csúcs

területe

az összehasonlító

oldat


m1 = a vizsgálati oldat készítéséhez szükséges vizsgálandó növényi drog grammban kifejezett mennyisége, m2 = az összehasonlító oldat készítéséhez szükséges CRS pikrotoxinin grammban kifejezett mennyisége, p = a CRS pikrotoxinin százalékban kifejezett pikrotoxinin tartalma.

ŐSTINKTÚRA Az őstinktúra feleljen meg a „Homeopátiás készítmények előállítására szánt őstinktúrák (2029)” általános cikkelyben megfogalmazott követelményeknek. DEFINÍCIÓ Tartalom: 0,07 - 0,15 m/m % pikrotoxinin (C15H16O6). ELŐÁLLÍTÁS Az őstinktúra az A. cocculus (L.) Wight & Arn.szárított, érett terméséből készül a „Homeopátiás ősanyagok előállítási és potenciálasi módszerei (2371)” c. cikkelyben leírt, az alábbiakban ismertetett módszereknek megfelelően: - 1.1.8. módszer: a porított növényi drogot (710) (2.9.12) és etanolt (90 v/v %) alkalmazunk. A négyszeres decimális hígításhoz 70 V/V %-os etanolt, majd a következő hígításokhoz 50 V/V %-os etanolt alkalmazunk. 1.1.10. módszer: kb. 2-3 mm méretű darabokra morzsolt drog,) etanol (90%) és kb. 3 hét macerálási idő. SAJÁTSÁGOK Küllem: sárga vagy sötétsárga folyadék. AZONOSÍTÁS A. Vékonyréteg-kromatográfiás (2.2.27) vizsgálatot végzünk a C azonosításban leírtak szerint, az alábbi módosítással.


Vizsgálati oldat. A vizsgálandó őstinktúra. B. A tartalmi meghatározás során kapott kromatogramokat értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramján látható pikrotoxinin és pikrotin csúcsok megegyeznek az összehasonlító oldat kromatogramján levő megfelelő csúcsokkal.

VIZSGÁLATOK Relatív sűrűség (2.2.5): 0.830 - 0.845 (1.1.8 módszer). Etanol (2.9.10): 85 - 95 V/V% (1.1.10 módszer). Szárítási maradék (2.8.16): legalább 0,7%. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfiás vizsgálat ot végzünk (2.2.29) a növényi drog vizsgálatánál leírtaknak megfelelően, a következő módosításokkal. Vizsgálati oldat. 0,500 g vizsgálandó őstinktúrát a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítunk és membránszűrőn átszűrjük (névleges pórusméret 0,45 µm). Kiszámítjuk a százalékban kifejezett pikrotoxinin-tartalmat az alábbi összefüggés segítségével: A1 × m2 × p A2 × m1 × 10 A1 = a pikrotoxinin-csúcs területe a vizsgálati oldat kromatogramján, A2 = a pikrotoxinin-csúcs területe az összehasonlító oldat kromatogramján, m1 = a vizsgálati oldat készítéséhez szükséges, vizsgálandó őstinktúra grammban kifejezett mennyisége


m2 = az összehasonlító oldat készítéséhez szükséges CRS pikrotoxinin grammban kifejezett mennyisége, p = a CRS pikrotoxinin százalékban kifejezett pikrotoxinin tartalma.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Alaninum

07/2014:0752

ALANINUM Alanin

C3H7NO2

Mr 89,1

[56-41-7] DEFINÍCIÓ (2S)-2-aminopropánsav Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Fehér vagy csaknem fehér, kristályos por, illetőleg színtelen kristályok. Oldékonyság: Vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) alig oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B. Második azonosítás: A, C, D. A. Az anyag feleljen meg a „Fajlagos optikai forgatóképesség” vizsgálat követelményeinek (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS alaninnal. C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 10 mg-ját R vízzel 50 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS alanint R vízzel 50 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ecetsav- R víz – R butanol (20+20+60 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: levegőn. Előhívás: R ninhidrinoldattal bepermetezzük, majd 105 oC-on 15 percig melegítjük.

Alaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltjai – helyüket, nagyságukat és színüket tekintve – egyezzenek meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjaival. D. Az anyag 0,5 g-ját 0,25 ml R1 sósav, 0,5 ml R nátrium-nitrit 100 g/l-es oldat és 1 ml R víz, elegyében oldjuk. Összerázzuk az oldatot. Gázképződés észlelhető. Az oldathoz 2 ml R hígított nátrium-hidroxidoldatot, majd 0,25 ml R kálium-jodidjódoldatot elegyítünk. Kb. 30 perc múlva sárga csapadék képződik. VIZSGÁLATOK S oldat. 2,5 g anyagot R desztillált vízzel 50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a BS6 színmértékoldaté (2.2.2, II. módszer). 10 ml S oldatot R vízzel 20 ml-re hígítunk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +13,5 és +15,5 között (szárított anyagra) A vizsgálandó anyag 2,50 g-ját R1 sósavval 25,0 ml-re oldjuk. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R1 hígított sósav, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 mlét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat. A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analizátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −

csúcsfelbontás: legalább 1,5, az izoleucin és a leucin csúcsai között.

A százalékos tartalmi értékek kiszámolása: –

bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat alaninkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

–

bármely 440 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: a b) összehasonlító oldat prolinkoncentrációjára vonatkoztatjuk; ha egy anyag mindkét hullámhosszon a jelentési érték feletti csúcsot ad, az 570 nm-en kapott érték alapján adjuk meg annak mennyiségét.

Követelmények:

Alaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

– bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,1%; – szennyezők összesen: legfeljebb 0,5%; – jelentési küszöbérték: 0,05%. Klorid (2.4.4): legfeljebb 200 ppm. A vizsgálathoz 5 ml S oldatot R vízzel 15 ml-re hígítunk. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. A vizsgálathoz 10 ml S oldatot R desztillált vízzel 15 ml-re hígítunk. Ammónium. Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: –

ammónium, 570 nm-en: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,02%), figyelembe véve az üres oldat kromatogramján megjelenő ammóniumcsúcsot is.

Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. Választótölcsérben 1,0 g anyagot 10 ml R hígított sósavban oldunk. Az oldatot 3 x 10 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk. Az egyes kirázások ideje 33 perc. Az egyesített szerves réteghez 10 ml R vizet adunk, majd 3 percen át rázzuk. A vizes réteggel végezzük a vizsgálatot. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot R vízzel 20 ml-re oldunk, és az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólommértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 105 szárítunk.

o

C-on

Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 80,0 mg-ját 3 ml R vízmentes hangyasavban oldjuk. Az oldathoz 30 ml R vízmentes ecetsavat elegyítünk, majd potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsavmérőoldattal 8,91 mg C3H7NO2 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket

Alaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B.

A. (2S)-2-aminobutándisav (aszparaginsav),

B.

(2S)-2-amino-pentándisav (glutaminsav).


Amikacini sulfas

07/2014:1290

AMIKACINI SULFAS Amikacin-szulfát

C22H47N5O21S2 [39831-55-5]

Mr 782

DEFINÍCIÓ [6-O-(3-Amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamínium-bisz(szulfát). Kanamicin-A-ból előállított antibiotikum. Fermentációs termék félszintetikus származéka. Tartalom: 96,5–102,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér por. Oldékonyság: vízben bőségesen oldódik; acetonban és etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS amikacin-szulfáttal. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot R vízzel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 25 mg CRS amikacin-szultátot R vízzel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 5 mg CRS kanamicin-monoszulfátot a vizsgálati oldat 1 ml-ében oldunk, majd az oldatot R vízzel 10 ml-re hígítjuk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R diklórmetán – R ammónia–oldat – R metanol (25+30+40 V/V) Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság háromnegyedéig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R1 ninhidrin–oldattal bepermetezzük, majd 5 percig 110 °C-on melegítjük. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat:


Amikacini sulfas

–

a kromatogramon két, egymástól jól elkülönülő folt látható.

Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján látható főfolttal. C. Az anyaggal a szulfátion a) pont szerinti azonossági reakcióját (2.3.1), elvégezve az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK pH (2.2.3): 2,0–4,0. A vizsgálathoz 0,1 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 10 ml-re oldunk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +76 és +84 között (szárított anyagra). A vizsgálathoz 0,50 g anyagot R vízzel 25,0 ml-re oldunk. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 33 mg vizsgálandó anyagot az A-mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot az A-mozgófázissal 100,0 ml-re hígítunk. Összehasonlító oldat (b). 1,0 ml a) összehasonlító oldatot az A-mozgófázissal 10,0 ml-re hígítunk. Összehasonlító oldat (c). 5 mg CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt amikacint (amely A-, B-, F- és H-szennyezőt tartalmaz) az A-mozgófázissal 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (d). 6,6 mg CRS amikacin-I-szennyezőt az A-mozgófázissal 20,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét az A-mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m; ∅ = 4,6 mm;

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 µm);

–

hőmérséklet: 40 °C.

Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátrium-oktánszulfonátot, 20 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 1,4 %V/V R tetrahidrofuránt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz;

–

B-mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátrium-oktánszulfonátot, 28 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 1,4 %V/V R tetrahidrofuránt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz; Idő (perc)

A-mozgófázis (%V/V)

B-mozgófázis (%V/V)

0–3

100

0

3–38,0

100  30

0  70

38,0–38,1

30  0

70  100

38,1–68

0

100

Áramlási sebesség: 1,0 ml/min. Oszlop utáni oldat: 1 térfogatrész R karbonátmentes nátrium-hidroxid–oldat és 24 térfogatrész előzetesen gázmentesített R szén-dioxid-mentes víz elegye, amelyet 375 l-es polimer keverőhurok segítségével pulzálásmentesen adagolunk az oszlopról lejövő oldathoz. Oszlop utáni áramlási sebesség: 0,3 ml/perc.

Amikacini sulfas


Detektálás: pulzáló amperometriás detektorral, vagy ezzel egyenértékű arany indikátor-elektród és ezüst/ezüst-klorid összehasonlító elektród alkalmazásával, a cellatestet képező rozsdamentes acél segédelektróddal, az alkalmazott potenciálprogram: + 0,05 V mérő, + 0,75 V oxidációs és – 0,15 V redukciós potenciál, az alkalmazott műszernek megfelelő pulzus-időtartammal. Injektálás: 20 µl. Szennyezők azonosítása: az A-, a B-, az F- és a H-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt amikacinhoz mellékelt kromatogramot és a c) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk; az I-szennyező azonosításához a d) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók az amikacinra (retenciós ideje kb. 28 perc) vonatkoztatva: I-szennyező kb. 0,13; Fszennyező kb. 0,92; B-szennyező kb. 0,95; A-szennyező kb. 1,62; H-szennyező kb. 1,95. Rendszeralkalmasság: c) összehasonlító oldat: –

hegy-völgy arány: legalább 5, ahol Hp a B-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv a B-szennyező csúcsát az amikacin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának az alapvonaltól mért távolsága; szükség esetén módosítjuk a mozgófázisban a tetrahidrofurán mennyiségét.

Százalékos tartalom számolása: –

I-szennyező mennyiségét a d) összehasonlító oldat I-szennyező koncentrációja segítségével számítjuk.

–

minden egyéb szennyező esetén (az I-szennyezőt kivéve) az a) összehasonlító oldat I-szennyező koncentrációját használjuk a számításhoz.

Követelmények: –

A-, B-, F- és H- és I-szennyező: csúcsterületük egyenként legfelejebb 0,5%;

–

egyéb szennyezők: csúcsterületük egyenként legfelejebb 0,5%;

–

szennyezők összesen: legfelejebb 1,5%;

–

jelentési határ: 0,1%.

Szulfát: 23,3–25,8% (szárított anyagra). 0,250 g anyagot 100 ml R vízben oldunk, és az oldat pH-ját R tömény ammónia–oldattal 11-re állítjuk be. 10,0 ml 0,1 M bárium-klorid–mérőoldat és kb. 0,5 mg R ftaleinbíbor hozzáadása után az oldatot 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal titráljuk. Amikor az indikátor színváltozása megkezdődik, 50 ml R etanolt (96%) elegyítünk az oldathoz, és a titrálást az ibolyakék szín eltűnéséig folytatjuk. 1 ml 0,1 M bárium-klorid–mérőoldattal 9,606 mg szulfát (SO4) egyenértékű. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 13,0%. 0,500 g anyagot szárítószekrényben 3 órán keresztül 105 °C-on, legfeljebb 0,7 kPa nyomáson szárítunk. Pirogének (2.6.8). A parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánt anyag – abban az esetben, ha a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a pirogének eltávolítására megfelelő eljárást – feleljen meg e vizsgálat követelményének is. A vizsgálathoz használt nyulakba testtömegkilogrammonként a vizsgálandó anyag R injekcióhoz való vízzel készített, 25 mg/5 ml töménységű oldatának 5 ml-ét injektáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat. 50,0 mg CRS amikacin-szulfátot a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m; ∅ = 4,6 mm;

Amikacini sulfas


–


–


Mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátriumoktánszulfonátot, 20 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 5,8 %V/V R1 acetonitrilt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz. Áramlási sebesség: 1,0 ml/min. Detektálás: spektrofotométerrel, 200 nm-en. Injektálás: 20 l. Kromatografálási idő: az amikacin retenciós idejének 1,3-szerese. Retenciós idő: amikacin kb. 30 perc. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

szimmetriafaktor: legfeljebb 1,5, az amikacin csúcsára számolva; szükség esetén módosítjuk az R1 acetonitril mennyiségét a mozgófázisban; ha a retenciós idő túl rövid, csúcshasadás fordulhat elő;

–

ismételhetőség: 6 injektálás után a szórás legfeljebb 1,5%.

A százalékos C22H47N5O21S2-tartalmat a CRS amikacin-szulfát deklarált tartalmának figyelembe vételével számítjuk ki. ELTARTÁS Ha az anyag steril, légmentesen záró, steril, garanciazáras tartályban. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, F, H, I. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): C, D, E, G.

A. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

Amikacini sulfas


B. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1,3-N,Nbisz[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

C. 4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-[3-[[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino]-3dezoxi-α-D-glükopiranozil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

D. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-2dezoxi-D-sztreptamin (kanamicin),

E. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-[6-[[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino]-6dezoxi-α-D-glükopiranozil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

Amikacini sulfas


F. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-[6-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino-6dezoxi-α-D-glükopiranozil]-1-N-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

G. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N[(2R)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

H. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-4-O-(2,6diamino-2,6-didezoxi-α-D-glükopiranozil)-2-dezoxi-D-sztreptamin,

I.

(2S)-4-amino-2-hidroxibutánsav.


Amikacinum

07/2012:1289

AMIKACINUM Amikacin

C22H43N5O13 [37517-28-5]

Mr 585,6

DEFINÍCIÓ 6-O-(3-Amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)-4amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamin. Kanamicin-A-ból előállított antibiotikum. Fermentációs termék félszintetikus származéka. Tartalom: 96,5–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér por. Oldékonyság: vízben mérsékelten oldódik; metanolban kevéssé oldódik; acetonban és etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS amikacinnal. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot R vízzel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 25 mg CRS amikacint R vízzel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 5 mg CRS kanamicin-monoszulfátot a vizsgálati oldat 1 ml-ében oldunk, és az oldatot R vízzel 10 ml-re hígítjuk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R diklórmetán – R ammónia–oldat – R metanol (25+30+40 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság háromnegyedéig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R1 ninhidrin–oldattal bepermetezzük, majd 5 percig 110 °C-on melegítjük.


Amikacinum

Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –


Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján látható főfolttal. VIZSGÁLATOK pH (2.2.3): 9,5–11,5. A vizsgálathoz 0,1 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 10 ml-re oldunk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +97 és +105 között (vízmentes anyagra). A vizsgálathoz 0,50 g anyagot R vízzel 25,0 ml-re oldunk. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot az A-mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot az A-mozgófázissal 100,0 ml-re hígítunk. Összehasonlító oldat (b). 1,0 ml a) összehasonlító oldatot az A-mozgófázissal 10,0 ml-re hígítunk. Összehasonlító oldat (c). 5 mg CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt amikacint (amely A-, B-, F- és H-szennyezőt is tartalmaz) az A-mozgófázissal 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (d). 5,0 mg CRS amikacin-I-szennyezőt az A-mozgófázissal 20,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét az A-mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m; ∅ = 4,6 mm;

–


–


Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátriumoktánszulfonátot, 20 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 1,4 %V/V R tetrahidrofuránt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz;

–

B-mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátriumoktánszulfonátot, 28 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 1,4 %V/V R tetrahidrofuránt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz; Idő (perc)



0–3

100

0

3–38,0

100  30

0  70

38,0–38,1

30  0

70  100

38,1–68

0

100

Áramlási sebesség: 1,0 ml/min. Oszlop utáni oldat: 1 térfogatrész R karbonátmentes nátrium-hidroxid–oldat és 24 térfogatrész előzetesen gázmentesített R szén-dioxid-mentes víz elegye, amelyet 375 l-es polimer keverőhurok segítségével pulzálásmentesen adagolunk az oszlopról lejövő oldathoz. Oszlop utáni áramlási sebesség: 0,3 ml/perc. Detektálás: pulzáló amperometriás detektorral, vagy ezzel egyenértékű arany indikátor-elektród és ezüst/ezüst-klorid összehasonlító elektród alkalmazásával, a cellatestet képező rozsdamentes acél

Amikacinum


segédelektróddal, az alkalmazott potenciálprogram: + 0,05 V mérő, + 0,75 V oxidációs és – 0,15 V redukciós potenciál, az alkalmazott műszernek megfelelő pulzus-időtartammal. Injektálás: 20 µl. Szennyezők azonosítása: az A-, a B-, az F- és a H-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt amikacinhoz mellékelt kromatogramot és a c) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk; az I-szennyező azonosításához a d) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók az amikacinra (retenciós ideje kb. 28 perc) vonatkoztatva: I-szennyező kb. 0,13; Fszennyező kb. 0,92; B-szennyező kb. 0,95; A-szennyező kb. 1,62; H-szennyező kb. 1,95. Rendszeralkalmasság: c) összehasonlító oldat: –

hegy-völgy arány: legalább 5, ahol Hp a B-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv a B-szennyező csúcsát az amikacin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának az alapvonaltól mért távolsága; szükség esetén módosítjuk a mozgófázisban a tetrahidrofurán mennyiségét.


I-szennyező mennyiségét a d) összehasonlító oldat I-szennyező koncentrációja segítségével számítjuk.

–

minden egyéb szennyező esetén (az I-szennyezőt kivéve) az a) összehasonlító oldat I-szennyező koncentrációját használjuk a számításhoz.


A-, B-, F- és H- és I-szennyező: csúcsterületük egyenként legfelejebb 0,5%;

–

egyéb szennyezők: csúcsterületük egyenkéntlegfelejebb 0,5%;

–


–


Víztartalom (2.5.12): legfeljebb 8,5%. 0,200 g anyagot vizsgálunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,5%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat. 50,0 mg CRS amikacint amozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m; ∅ = 4,6 mm;

–


–


Mozgófázis: R szén-dioxid-mentes vízzel készült, gázmentesített elegy, amely 1,8 g/l R nátriumoktánszulfonátot, 20 g/l R1 vízmentes nátrium-szulfátot, 5,8 %V/V R1 acetonitrilt és R hígított foszforsavval pH 3,0-ra beállított, 5 %V/V R 0,2 M kálium-dihidrogén-foszfát–oldatot tartalmaz. Áramlási sebesség: 1,0 ml/min. Detektálás: spektrofotométerrel, 200 nm-en. Injektálás: 20 l. Kromatografálási idő: az amikacin retenciós idejének 1,3-szerese. Retenciós idő: amikacin kb. 30 perc. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat:

Amikacinum


–

szimmetriafaktor: legfeljebb 1,5, az amikacin csúcsára számolva; szükség esetén módosítjuk az R1 acetonitril mennyiségét a mozgófázisban; ha a retenciós idő túl rövid, csúcshasadás fordulhat elő;

–

ismételhetőség: 6 injektálás után a szórás legfeljebb 1,5%.

A százalékos C22H43N5O13-tartalmat a CRS amikacin deklarált tartalmának figyelembe vételével számítjuk ki. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, F, H, I. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): C, D, E, G.

A. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)-4amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

B. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1,3-N,Nbisz[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

C. 4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-[3-[[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino]-3-dezoxiα-D-glükopiranozil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

Amikacinum


D. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-2-dezoxi-Dsztreptamin (kanamicin),

E. 4-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-6-O-[6-[[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino]-6-dezoxiα-D-glükopiranozil]-2-dezoxi-L-sztreptamin,

F. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-[6-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]amino-6-dezoxi-αD-glükopiranozil]-1-N-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

G. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-4-O-(6-amino-6-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2R)-4amino-2-hidroxibutanoil]-2-dezoxi-D-sztreptamin,

H. 6-O-(3-amino-3-dezoxi-α-D-glükopiranozil)-1-N-[(2S)-4-amino-2-hidroxibutanoil]-4-O-(2,6-diamino2,6-didezoxi-α-D-glükopiranozil)-2-dezoxi-D-sztreptamin,

I.

(2S)-4-amino-2-hidroxibutánsav.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Arginini hydrochloridum

07/2014:0805

ARGININI HYDROCHLORIDUM Arginin-hidroklorid

C6H15ClN4O2 [1119-34-2]

Mr 210,7

DEFINÍCIÓ (2S)-2-amino-5-guanidino-pentánsav–hidroklorid. Fermentációs termék, fehérje-extraktum, vagy hidrolizátum. Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: Fehér, vagy csaknem fehér, kristályos por vagy színtelen kristályok. Oldékonyság: Vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) alig oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B, E. Második azonosítás: A, C, D, E. A. Az anyag feleljen meg a “Fajlagos optikai forgatóképesség” vizsgálatban előírt követelményeknek (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS arginin-hidrokloriddal. C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 10 mg vizsgálandó anyagot 50 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS argini hidrokloridot 50 ml R vízben oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ammónia-oldat – R 2-propanol (30+70 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: 105 °C-on melegítjük az ammónia teljes eltávozásáig.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. D. Kb. 25 mg anyagot 2 ml R vízben oldunk. Az oldathoz 1 ml R 1-naftol–oldatot és 2 ml olyan elegyet adunk, amely azonos térfogatú R tömény nátrium-hipoklorit–oldatot és R vizet tartalmaz. Az oldat vörösre színeződjék. E. A kloridion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK S oldat. Az anyag 2,5 g-ját R desztillált vízzel 50 ml-re oldjuk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a BS6 színmértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +21,0 és +23,5 között (szárított anyag). A vizsgálathoz az anyag 2,00 g-ját R1 sósavval 25,0 ml-re oldjuk. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R víz, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 mlét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analízátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −



bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat argininkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

–



bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,2%;


–

szennyezők összesen: legfeljebb 0,5%;

–

jelentési küszöbérték: 0,05%.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

A Gyógyszeranyagok (2034) cikkely „Rokon vegyületek” pontjában (2034.-1. táblázat) megadott határértékek erre a cikkelyre nem vonatkoznak. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. A vizsgálathoz az S oldat 10 ml-ét R desztillált vízzel 15 ml-re hígítjuk. Ammónium Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: –


Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. Választótölcsérben 1,0 g anyagot 10 ml R hígított sósavban oldunk. Az oldatot 310 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk; egy-egy kirázás időtartama 3 perc legyen. Az egyesített szerves fázishoz 10 ml R vizet adunk; ismét 3 percig tartó kirázást végzünk. A vizsgálathoz az így nyert vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. Az anyag 2,0 g-ját R vízzel 20 ml-re oldjuk, s az így kapott oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 105 °C-on szárítunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,180 g-ját 3 ml R vízmentes hangyasavban oldjuk. Az oldathoz 30 ml R vízmentes ecetsavat adunk, majd potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 21,07 mg C6H15ClN4O2 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C.


A. (2S)-2,6-diaminohexánsav (lizin).

B.

(2S)-2-amino-5-(karbamoilamino) pentánsav (citrullin)

C. (2S)-2,5-diaminopentánsav (ornitin),

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Argininum

07/2014:0806

ARGININUM Arginin

C6H14N4O2 [74-79-3]

Mr 174,2

DEFINÍCIÓ (S)-2-Amino-5-guanidinopentánsavFermentációs termék, fehérje-extraktum, vagy hidrolizátum. Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: Fehér vagy csaknem fehér, kristályos por, illetve színtelen kristályok, nedvszívó. Oldékonyság : Vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) alig oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, C. Második azonosítás: A, B, D, E. A. Az anyag feleljen meg a „Fajlagos optikai forgatóképesség” (lásd Vizsgálatok) pontban előírt követelményeknek. B. Az S oldat (lásd Vizsgálatok) erősen lúgos kémhatású (2.2.4). C. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS argininnel. Amennyiben a kapott spektrumok eltérőek, a vizsgálandó anyagot és a referenciaanyagot 105 °C-on szárítjuk, majd új spektrumokat veszünk fel. D. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27); Vizsgálati oldat. 10 mg vizsgálandó anyagot R tömény sósav 10,3 g/l-es oldatával 50 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS arginint R tömény sósav 10,3 g/l-es oldatával 50 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ammónia-oldat – R 2-propanol (30+70 V/V). Felvitel: 5 µl.

Argininum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: 105 °C-on melegítjük az ammónia teljes eltávozásáig. Előhívás: R ninhidrinoldattal bepermetezzük, majd 100105 oC-on 15 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja  helyét, színét és méretét tekintve  egyezzék meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. E. Kb. 25 mg anyagot 2 ml R vízben oldunk. Hozzáadva 1 ml R 1-naftololdatot, továbbá R tömény nátrium-hipokloritoldat és R víz egyenlő térfogatarányú elegyének 2 ml-ét, piros színeződés képződik. VIZSGÁLATOK S oldat. 2,5 g anyagot R desztillált vízzel 50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a BS6 színmértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +25,5 és +28,5 között. 2,00 g anyagot R1 sósavval 25,0 mlre oldunk és az eredményt a szárított anyagra vonatkoztatjuk. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R víz, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 mlét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analízátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −



bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat argininkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

–


Követelmények:

Argininum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

–

bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,2%;

–


–

jelentési küszöbérték: 0,05%.

A Gyógyszeranyagok (2034) cikkely „Rokon vegyületek” pontjában (2034.-1. táblázat) megadott határértékek erre a cikkelyre nem vonatkoznak. Klorid (2.4.4): legfeljebb 200 ppm. 5 ml S oldatot 0,5 ml R hígított salétromsav hozzáadása után R vízzel 15 ml-re hígítunk. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. 10 ml S oldatot 1,7 ml R hígított sósav hozzáadása után R desztillált vízzel 15 ml-re hígítunk. Ammónium Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: – ammónium, 570 nm-en: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,02%), figyelembe véve az üres oldat kromatogramján megjelenő ammóniumcsúcsot is. Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. 1,0 g anyagot rázótölcsérben 10 ml R hígított sósavban oldunk, majd az oldatot 3  10 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk. Egy-egy kirázás időtartama legalább 3 perc legyen. Az egyesített szerves fázist 10 ml R vízzel 3 percig rázzuk. A vizsgálathoz a vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot R vízzel 20 ml-re oldunk és az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom−mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 105 oC-on szárítunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,150 g-ját 50 ml R vízben oldjuk. majd potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 1 M sósavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M sósav−mérőoldattal 17,42 mg C6H14N4O2 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C.

Argininum

(2S)-2,6-diaminohexánsav (lizin),

A. (2S)-2-amino-5-(karbamoilamino) pentánsav (citrullin),

C. (2S)-2,5-diaminopentánsav (ornitin).

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

07/2014:0993

CHOLESTEROLUM Koleszterin

C27H46O

Mr 386,7

[57-88-5] DEFINÍCIÓ Koleszt-5-én-3β-ol. Tartalom: − koleszterin: legalább 95,0% (szárított anyagra); − összes szterin: 97,0–103,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; acetonban és etanolban (96%) mérsékelten oldódik. Fényre érzékeny. AZONOSÍTÁS A. Olvadáspont (2.2.14): 147–150 °C. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Az oldatokat közvetlenül felhasználás előtt készítjük. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 10 mg-ját R diklóretánnal 5 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS koleszterint R diklóretánnal 5 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél G lemez. Kifejlesztőszer: R etil-acetát – R toluol (33+66 V/V). Felvitel: 20 µl. Kifejlesztés: késedelem nélkül, fénytől védve, 15 cm-es fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: R antimon(III)-klorid–oldattal háromszor bepermetezzük; 3-4 percen belül értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja, helyét, színét és méretét tekintve, egyezzen meg az összehasonlító oldat kromatogramján látható főfolttal.

C. Kb. 5 mg anyagot 2 ml R diklórmetánban oldunk. Az oldathoz 1 ml R ecetsav-anhidridet és 0,01 ml R tömény kénsavat elegyítünk és összerázzuk. Az oldat rózsaszínűre, majd gyorsan vörösre, azután kékre, végül smaragdzöldre színeződik. VIZSGÁLATOK Oldékonyság etanolban (96%). 0,5 g anyagot üvegdugós lombikban 50 ml R etanolban (96%) 50 °Con oldunk, és az oldatot 2 órán át állni hagyjuk. Nem keletkezhet sem üledék, sem zavarosság. Savasság. 1,0 g anyagot 10 ml R éterben oldunk, és az oldatot 10,0 ml 0,1 M nátrium-hidroxid– mérőoldat hozzáadása után kb. 1 percig rázzuk. A folyadékot az éter elűzése céljából enyhén melegítjük, majd 5 percig forrásban tartjuk. Az elegyet lehűtjük, 10 ml R vizet és 0,1 ml R fenolftalein–oldatot adunk hozzá, majd 0,1 M sósav–mérőoldattal – erőteljes keverés közben – addig titráljuk, míg az oldat rózsaszíne éppen eltűnik. Üres kísérletet is végzünk. A két titrálásban fogyott 0,1 M sósav–mérőoldat különbsége legfeljebb 0,3 ml lehet. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,3%. 1,000 g anyagot vákuumban 60 °C-on 4 órán át szárítunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Gázkromatográfia (2.2.28). Belső standard oldat. 0,100 g CRS pregnenolon-izobutirátot R heptánnal 100,0 ml-re oldunk. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 25,0 mg-ját a belső standard oldattal 25,0 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat. 25,0 mg CRS koleszterint a belső standard oldattal 25,0 ml-re oldunk. Oszlop: − anyaga: kvarcüveg; − méretei: l = 30 m, ∅ = 0,25 mm; − állófázis: R poli(dimetil)sziloxán (filmvastagság 0,25 µm). Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 2 ml/perc. Mintaáram-elosztási arány: 1:25. Hőmérséklet: − oszlop: 275 °C; − injektor: 285 °C; − detektor: 300 °C. Detektálás: lángionizációval. Injektálás: 1,0 µl. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 10,0, a pregnenolon-izobutirát és a koleszterin között;

–

szimmetriafaktor: legalább 0,6 a koleszterin csúcs esetén.

A CRS koleszterin deklarált tartalmának ismeretében kiszámítjuk az anyag százalékos tartalmát. Az összes szterin-tartalmat a koleszterin és mindazon anyagok tartalmának összeadásával számoljuk ki, amely anyagok csúcsának retenciós ideje a koleszterin retenciós idejének másfélszeresével egyenlő,

vagy annál kisebb. A belső standard és az oldószer csúcsát nem vesszük figyelembe. ELTARTÁS Fénytől védve. FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni a gyártás kiinduló anyagát (pl. szarvasmarha agy- és gerincvelő, gyapjúviasz vagy tyúktojás). SZENNYEZŐK

A. 5α-koleszt-7-én-3β-ol (latoszterin),

B. koleszta-5,24-dién-3β-ol (dezmoszterin),

C. 5α-koleszta-7,24-dién-3β-ol.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Cilastatinum natricum

07/2014:1408

CILASTATINUM NATRICUM Cilasztatin-nátrium

C16H25N2NaO5S [81129-83-1]

Mr 380,4

DEFINÍCIÓ Nátrium-[(Z)-7-[[(2R)-2-amino-2-karboxietil]szulfanil]-2-[[[(1S)-2,2-dimetilciklopropil] karbonil]amino]hept-2-enoát]. Tartalom: 98,0–101,5% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy világossárga, amorf, nedvszívó por. Oldékonyság: vízben és metanolban nagyon bőségesen oldódik; vízmentes etanolban kevéssé oldódik; dimetil-szulfoxidban alig oldódik; acetonban és diklórmetánban gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Fajlagos optikai forgatóképesség (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS cilasztatin-nátriummal. C. A nátriumion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK S oldat. 1,0 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 100 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az S6 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). pH (2.2.3): 6,5–7,5. Az S oldatot vizsgáljuk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +41,5 és +44,5 között (vízmentes anyagra). A vizsgálathoz 0,250 g anyagot 1 térfogatrész R tömény sósav és 120 térfogatrész R metanol elegyével 25,0 ml-re oldunk. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Az oldatokat közvetlenül felhasználás előtt készítjük.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2


Vizsgálati oldat. 32 mg vizsgálandó anyagot R vízzel 20,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 mlét R vízzel 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 3 mg CRS 1 rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt cilasztatint (amely A-, B-, E-, F-, G- (epimer 2) és H-szennyezőt tartalmaz) 2,0 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat (c). 3 mg CRS 2 rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt cilasztatint (amely C- és G- (epimer 1) szennyezőt tartalmaz) 2,0 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat (d). 32 mg R mezitil-oxidot (D-szennyező) 100,0 ml R vízben oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R vízzel 50,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: 

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm,



állófázis: R kromatográfiás célra szánt oktadecilszililezett szilikagél mely kompatibilis 100%-ban vizes mozgófázisokkal (5 µm),




Mozgófázis: 

A-mozgófázis: R foszfáttompítóoldat (pH 3,25)



B-mozgófázis: R1 acetonitril - R foszfáttompítóoldat (pH 3,25) (50:50, V/V), Idő

A-mozgófázis

B-mozgófázis

(perc)

(%V/V)

(%V/V)

0–3

100

0

3 – 28

100  90

0  10

28 – 38

90

10

38 – 63

90  50

10  50

63 – 78

50  30

50  70

78 – 88

30

70

Áramlási sebesség: 2,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 210 nm-en. Injektálás: 20 µl.

Szennyezők azonosítása: az A-, B-, E-, F- G- (2. epimer) és a H-szennyező azonosításához a CRS 1 rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt cilasztatinhoz mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk; a C- és a G-szennyező (2. epimer) azonosításához a CRS 2 rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt cilasztatinhoz mellékelt kromatogramot és az c) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk; a D-szennyező azonosításához a d) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a cilasztatinra (retenciós ideje kb. 50 perc) vonatkoztatva: E-szennyező kb. 0,2; Aszennyező (1. epimer) kb. 0,60; A-szennyező (2. epimer) kb. 0.62; D-szennyező kb. 0.9; F-szennyező kb. 0.98; G-szennyező (1. epimer) kb. 1.02; G-szennyező (2. epimer) kb. 1.05; H-szennyező kb. 1.06; B-szennyező kb. 1.17; C-szennyező kb. 1.23. Rendszeralkalmasság: 

hegy-völgy arány: legalább 10,0, ahol Hp az F-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv ezen szennyező csúcsát és az c) összehasonlító oldat cilasztin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának az alapvonaltól mért távolsága.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3




hegy-völgy arány: legalább 2,5, ahol Hp az G-szennyezőnek (1. epimer)- megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv ezen szennyező csúcsát és az c) összehasonlító oldat cilasztin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának az alapvonaltól mért távolsága.

A százalékos tartalom számolása: –

minden egyes vonatkoztatjuk.

szennyező

esetében

–

korrekciós faktor: a szennyezők mennyiségének kiszámításához csúcsterületüket a következő korrekciós tényezőkkel szorozzuk: C-szennyező 1.3; E-szennyező 3.3; G-szennyező (1. epimer) és G-szennyező (2. epimer) 1.6.

c)

összehasonlító

oldat

cilasztin-koncentrációjára

Követelmények: 

A-szennyező (az epimerek együttesen): legfeljebb 0,5%;



C-szennyező: legfeljebb 0,4%;



E-szennyező: legfeljebb 0,3%;



B-, F-, H-szennyező: egyenként legfeljebb 0,1%;



G-szennyező: epimerenként legfeljebb 0,1%;



jelentési határérték: 0,05%; a d) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő D-szennyező csúcsát nem vesszük figyelembe.

D-szennyező, aceton és metanol. Gázkromatográfia (2.2.28). Belső standard oldat. 0,5 ml R 1-propanolt R vízzel 1000 ml-re oldunk. Vizsgálati oldat. 0,200 g vizsgálandó anyagot R vízben oldunk, hozzáadunk 2,0 ml belső standard oldatot, majd R vízzel 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 2,0 ml R acetont, 0,5 ml R metanolt és 0,5 ml R mezitil-oxidot (D-szennyező) R vízzel 1000 ml-re oldunk. A kapott oldat 2,0 ml-éhez 2,0 ml belső standard oldatot mérünk, majd az elegyet R vízzel 10,0 ml-re hígítjuk. Az így kapott oldat milliliterenként 316 µg acetont, 79 µg metanolt és 86 µg D-szennyezőt tartalmaz. Oszlop: 

anyaga: kvarcüveg,



méretei: l = 30 m, Ø = 0,53 mm,



állófázis: R makrogol 20 000 (filmvastagság 1,0 µm).

Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 9 ml/perc. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő

Hőmérséklet

(perc)

(C)

0 – 2,5

50

2,5 – 5

50  70

5 – 5,5

70

Injektor

160

Detektor

220

Detektálás: lángionizáció.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4


Injektálás: 1 µl. Az alábbi képlet segítségével kiszámítjuk az aceton, a metanol és a D-szennyező százalékban kifejezett mennyiségét: C  W

  RU    RS

  

ahol: C =

az oldószer mennyisége az összehasonlító oldatban, µg/ml-ben,

W =

a vizsgálati oldat cilasztatintartalma, milligrammban,

Ru =

az oldószercsúcs területének az 1-propanol csúcsterületéhez viszonyított aránya, a vizsgálati oldat kromatogramján,

Rs =

az oldószercsúcs területének az 1-propanol csúcsterületéhez viszonyított aránya, az összehasonlító oldat kromatogramján.


aceton: legfeljebb 1,0 %m/m,



metanol: legfeljebb 0,5 %m/m,



D-szennyező: legfeljebb 0,4 %m/m.

Nehézfémek (2.4.8/C): legfeljebb 20 ppm. Oldószer: R metanol. 1,0 g anyagot vizsgálunk. Az összehasonlító oldatot 2,0 ml R ólom–mértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Víztartalom (2.5.12): legfeljebb 2,0%. 0,50 g anyagot vizsgálunk. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 0,17 NE/mg. A parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánt anyag – abban az esetben, ha a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a bakteriális endotoxinok eltávolítására alkalmas eljárást – feleljen meg e vizsgálat követelményének is. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,100 g-ját 30 ml R metanolban oldjuk, majd 5 ml R vizet elegyítünk hozzá. A kapott oldathoz annyi 0,1 M sósavat mérünk, hogy pH-ja kb. 3,0 legyen. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal titráljuk. A görbén három potenciálugrás figyelhető meg. Leolvassuk az első és a harmadik inflexiós pont közötti mérőoldatfogyást. 1 ml 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal 19,02 mg C16H25N2NaO5S egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, 2-8 C-on. Ha az anyag steril, akkor légmentesen záró, garanciazáras, steril tartályban. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C, D, E, F, G, H.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 5


A. (Z)-7-[(RS)-[(R)-2-amino-2-karboxietil]szulfinil]-2-[[[(1S)-2,2dimetilciklopropil]karbonil]amino]hept-2-énsav,

és C epimere

B. (Z)-7-[[(2R)-2-karboxi-2-[[(1RS)-1-metil-3-oxobutil]amino]ethil]szulfanil]-2-[[[(1S)-2,2dimetilciklopropil]karbonil]amino]hept-2-énsav,

C. (Z)-7-[[(2R)-2-karboxi-2-[(1,1-dimetil-3-oxobutil)amino]etil]szulfanil]-2-[[[(1S)-2,2dimetilciklopropil]karbonil]amino]hept-2-énsav,

D. 4-metilpent-3-én-2-on (mezitil-oxid).

E. 7-[[(2R)-2-amino-2-karboxietil]szulfanil]-2-oxoheptánsav,

F. (Z)-7-[[(2R)-2-amino-2-karboxietil]szulfanil]-2-[(2,3-dimetilbut-3-enoil)amino]hept-2-énsav

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 6


és C epimere

G. (E)-(2RS)-7-[[(2R)-2-amino-2-karboxietill]szulfanil]-2-[[[(1S)-2,2dimetilciklopropil]karbonil]amino]hept-3-énsav

H. (Z)-7-[(2-aminoetil)szulfanil]-2-[[[(1S)-2,2-dimetilciklopropil]karbonil]amino]hept-2-énsav.


Coriandri aetheroleum

07/2014:1820

CORIANDRI AETHEROLEUM Korianderolaj DEFINÍCIÓ A Coriandrum sativum L. terméséből vízgőzdesztillálással előállított illóolaj. SAJÁTSÁGOK Küllem: tiszta, színtelen vagy halványsárga folyadék.

AZONOSÍTÁS Első azonosítás: B. Második azonosítás: A. A. Vékonyrétegkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.27). Vizsgálati oldat. 10 µl vizsgálandó anyagot 1,0 ml R toluolban oldunk. Összehasonlító oldat. 10 µl R linaloolt és 2 µl R geranil-acetátot 1,0 ml R toluolban oldunk.

Lemez: R VRK F254 szilikagél lemez [5-40 μm vagy 2-10 μm]. Kifejlesztőszer: R etil-acetát – R toluol (5+95 V/V). Felvitel: 10 µl, 15 mm-es sávok formájában [2µl, 8 mm-es sávok formájában]. Kifejlesztés: 10 cm fronttávolságig [vagy 6 cm]. Szárítás: levegőn 5 percig. Előhívás: a lemezt R ánizsaldehid–oldattal bepermetezzük, 100 – 105°C-on 5 percig melegítjük, majd haladéktalanul értékeljük. Az értékelést nappali fényben végezzük. Értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje alább látható. További halvány zónák megjelenése látható az összehasonlító oldat kromatogramján.



A lemez teteje _________

_________

Geranil-acetát: ibolyáskék zóna

Ibolyáskék zóna (geranil-acetát)

_________

_________

Linalool: intenzív ibolyaszínű zóna

Intenzív ibolyaszínű zóna (linalool)

Ibolyáskék zóna Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

B. A „Kromatográfiás profil” vizsgálat kromatogramjait értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramján látható jellegzetes csúcsok – retenciós idejük tekintetében – megegyeznek az összehasonlító oldat kromatogramján látható csúcsokkal. VIZSGÁLATOK Relatív sűrűség (2.2.5): 0,860 – 0,880. Törésmutató (2.2.6): 1,462 – 1,470. Optikai forgatóképesség (2.2.7): +7 ° és +13 ° között. Savszám (2.5.1): legfeljebb 3,0. A vizsgálandó anyag 5,00 g-ját vizsgáljuk. Kromatográfiás profil. Gázkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.28); a normalizációs eljárást alkalmazzuk. Vizsgálati oldat: a vizsgálandó anyag. Összehasonlító oldat (a). 1 ml R heptánban oldjuk a következő anyagokat: 10 µl R α-pinén, 10 µl R limonén, 10 µl R γ-terpinén, 10 µl R p-cimol, 10 mg R kámfor, 20 µl R linalool, 10 µl R α-terpineol, 10 µl R geranil-acetát és 10 µl R geraniol. Összehasonlító oldat (b). 5 µl R geraniolt R heptánnal 10 ml-re oldunk. Oszlop: –

anyaga: kvarcüveg,



–

méretei: l = 60 m, Ø = 0,25 mm,

–

állófázis: R makrogol 20 000 (filmvastagság 0,25 µm).

Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Mintaáram-elosztási arány: 1:65. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő (perc)

Hőmérséklet (°C)

0 – 10 10 – 75 75 – 120

60 60 → 190 190

Injektor

220

Detektor

240

Detektálás: lángionizációs detektor. Injektálás: 0,2 µl. Az elúciós csúcsok megjelenésének sorrendje: az a) összehasonlító oldat készítésénél megadott sorrendben. Regisztráljuk ezen anyagok retenciós idejét. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a linalool és a kámfor csúcsai között.

Az a) összehasonlító oldat kromatogramja alapján meghatározott retenciós idők felhasználásával megállapítjuk az a) összehasonlító oldat komponenseinek helyét a vizsgálati oldat kromatogramján. Meghatározzuk mindezen komponensek százalékos tartalmát; ezek a következő határok közé esnek: –

α-pinén: 3,0 – 7,0 %,

–

limonén: 1,5 – 5,0 %,

–

γ-terpinén: 1,5 – 8,0 %,

–

p-cimol: 0,5 – 4,0 %,

–

kámfor: 3,0 – 6,0 %,

–

linalool: 65,0 – 78,0 %,

–

α-terpineol: 0,1 – 1,5 %,

–

geranil-acetát: 0,5 – 4,0 %,

‒

geraniol: 0,5 – 3,0 %,



elhanyagolási határ: a b) összehasonlító oldat kromatogramján látható csúcsterülete (0,05 %). Királis tisztaság. Gázkromatográfia (2.2.28). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 0,02 g-ját R pentánnal 10 ml-re odjuk. Összehasonlító oldat. 10 µl R linaloolt és 5 mg R borneolt R pentánnal 10 ml-re oldunk. Oszlop: –

anyaga: kvarcüveg,

–

méretei: l = 25 m, Ø = 0,25 mm,

–

állófázis: R királis kromatográfiás célra szánt, módosított ß-ciklodextrin (filmvastagság 0,25 µm).

Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 1,3 ml/perc. Mintaáram-elosztási arány: 1:30. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő (perc)

Hőmérséklet (°C)

0 – 65

50 → 180

Injektor

230

Detektor

230

Detektálás: lángionizáció. Injektálás: 1 µl. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 5,5, az (R)-linalool (1. csúcs) és az (S)-linalool (2. csúcs) között, és legalább 2,9, az (S)-linalool és a borneol (3. csúcs) között.

Követelmény: az (R)-linalool százalékos mennyiségét a következő kifejezéssel számítjuk ki:

100

AR AS  AR



ahol AS = az (S)-linalool csúcsterülete, AR = az (R)-linalool csúcsterülete. – (R)-linalool: legfeljebb 14%. ELTARTÁS Színültig töltött, légmentesen záró tartályban, fénytől védve és 25°C-ot meg nem haladó hőmérsékleten.

Croci stigma ad praeparationes homoeopathicas

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur. 8.2

07/2014:1624

CROCI SATIVI STIGMA AD PRAEPARATIONES HOMOEOPATHICAS Jóféle sáfránybibe homeopátiás készítményekhez

DEFINÍCIÓ A drogot a jóféle sáfrány – Crocus sativus L. szárított háromágú bibéi adják, melyek általában az alapjuknál rövid bibeszálban kapcsolódnak össze. SAJÁTSÁGOK A sáfrány jellegzetes, aromás illatú.

AZONOSÍTÁS A. A sötét téglavörös bibeágak csövesek, hosszuk száraz állapotban 20-40 mm, vízben áztatás után 35-50 mm. E csövek a csúcsukon fokozatosan kiszélesednek, egyik oldalukon pedig bemetszettek, továbbá a felső szegély nyitott és finoman csipkézett. A hármas bibét összekapcsoló bibeszál halványsárga, és nem hosszabb, mint 5 mm. B. Mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldatban vizsgálva a következő ismertetőjegyeket figyelhetjük meg: hosszúkás epidermiszsejtek láthatók, melyek középen gyakran rövid papillát viselnek; vízben sárga színanyagot bocsátanak ki; a bibe felső szegélyén ujj alakú papillák vannak, melyek hossza 150 m-ig terjed; ezek között magányos, gömbölyded virágporszemek találhatók, átmérőjük mintegy 100 m és exinéjük finoman gödörkés; szállítónyalábok is megfigyelhetők, melyeket kicsiny, spirálisan vastagodott edények alkotnak, rostok nélkül. C. A drog néhány darabkáját óvatosan durvább részecskékre morzsoljuk, majd 0,2 ml R foszfor-molibdénsav–oldattal megnedvesítjük. A részecskék 1-2 percen belül kékre színeződnek, vagy körülöttük kék színeződés jelenik meg. D. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27).



Vizsgálati oldat. 0,1 g drogot üvegbottal óvatosan összetörünk. Az összetört drogot 0,2 ml R vízzel megnedvesítjük, majd 3 perc elteltével 5 ml R metanolt adunk hozzá. A keveréket 20 percig fénytől védett helyen állni hagyjuk, majd üveggyapoton keresztül megszűrjük. Összehasonlító oldat. 5 mg R naftolsárgát 5 ml R metanolban oldunk, majd az oldathoz 5 mg R szudánvörös G 5 ml R diklórmetánnal készített oldatát elegyítjük. Lemez: R VRK szilikagél F254 lemez. Kifejlesztőszer: R víz – R 2-propanol –R etil-acetát (10+25+65 V/V). Felvitel: a vizsgálati oldatból 10 µl, az összehasonlító oldatból 5 µl, sávok formájában. Kifejlesztés: 10 cm-es fronttávolságig. Szárítás: levegőn. A-előhívás: nappali fényben. A-értékelés: a vizsgálati és az összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbiakban látható. A lemez teteje Vörös zóna Sárga zóna Két sárga zóna Intenzív sárga zóna (krocin) Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

B-előhívás: 254 nm-es ultraibolya fényben. B-értékelés: a vizsgálati és az összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbiakban látható. A lemez teteje Vörös zóna

1 vagy 2 kioltási zóna

Sárga zóna

Egy kioltási zóna Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

C-előhívás: a lemezt R ánizsaldehid–oldattal bepermetezzük, majd 100–105 C-on 5–10 percig melegítjük; nappali fényben értékeljük. A-értékelés: a vizsgálati és az összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbiakban látható.



A lemez teteje Vörös zóna

1 vagy 2 vörös – vörösesibolya zóna

Kék – kékeszöld zóna

Vörös – vörösesibolya zóna 2 kék – kékeszöld zóna Intenzív kék – kékeszöld zóna (krocin)


Vizsgálati oldat

E. A vizsgálati oldat (lásd Azonosítás D pont) 0,1 ml-ét 1 ml R metanollal hígítjuk. A kapott oldat 0,1 ml-ét szűrőpapírra cseppentjük, és hagyjuk megszáradni. A megszáradt foltot R 2-aminoetil-difenilborinát R metanollal készített, 10 g/l töménységű oldatával permetezzük be, majd 365 nm-es ultraibolya fényben vizsgáljuk. A folt intenzív narancssárgán fluoreszkál.

VIZSGÁLATOK Színező képesség. 0,10 g droghoz 5 ml-es mérőlombikban 5,0 ml R desztillált vizet adunk. A lombikot lezárjuk, majd 8 órán keresztül félóránként megrázogatjuk, és ezután 16 órán keresztül állni hagyjuk. A megadott idő letelte után az oldat 1,0 mlét R desztillált vízzel 500,0 ml-re hígítjuk. 440 nm-en a hígított oldat abszorbanciája (2.2.25) legalább 0,44. A kompenzáló folyadék R desztillált víz. Idegen anyagok (2.8.2). A drog, mikroszkóp alatt vizsgálva, nem tartalmazhat durva sejtfaltöredékeket, kristályokat és három csírakapuval rendelkező pollenszemeket. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%. 0,200 g drogot szárítószekrényben 105 C-on szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 7,0%. A „Szárítási veszteség” vizsgálatban nyert maradékot vizsgáljuk.

07/2014:0547

CYANOCOBALAMINUM Cianokobalamin

C63H88CoN14O14P [68-19-9]

Mr 1355

DEFINÍCIÓ [α-(5,6-Dimetilbenzimidazol-1-il)kobamid]-cianid. Tartalom: 96,0–102,0% (szárított anyagra). Ez a cikkely a fermentációval előállított cianokobalaminra alkalmazandó. SAJÁTSÁGOK Küllem: sötétvörös, kristályos por vagy sötétvörös kristályok. Oldékonyság: vízben és etanolban (96%) mérsékelten oldódik; acetonban gyakorlatilag nem oldódik. A vízmentes anyag erősen nedvszívó. AZONOSÍTÁS A. Ultraibolya és látható spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat. 2,5 mg anyagot R vízzel 100,0 ml-re oldunk.

Hullámhossztartomány: 260–610 nm. Abszorpciós maximumok: 278 nm-en, 361 nm-en és 547–559 nm-en. Abszorbancia-arányok: A361 / A547-559 = 3,15–3,45; A361 / A278 = 1,70–1,90. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). A vizsgálatot fénytől védett helyen végezzük. Vizsgálati oldat. 2 mg vizsgálandó anyagot R etanol (96%) és R víz azonos térfogatarányú elegyének 1 ml-ében oldunk. Összehasonlító oldat. 2 mg CRS cianokobalamint R etanol (96%) és R víz azonos térfogatarányú elegyének 1 ml-ében oldunk. Lemez: R VRK szilikagél G lemez. Kifejlesztőszer: R hígított ammónia–oldat – R metanol – R diklórmetán (9+30+45 V/V). Felvitel: 10 µl. Kifejlesztés: telítetlen kamrában, a lemezmagasság kétharmad részéig. Szárítás levegőn. Előhívás: nappali fényben. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. VIZSGÁLATOK Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 10,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Az oldatot 1 órán belül felhasználjuk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 3,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Az oldatot 1 órán belül felhasználjuk. Összehasonlító oldat (b). A vizsgálati oldat 5,0 ml-ét a mozgófázissal 50,0 ml-re hígítjuk, majd az így nyert oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Az oldatot 1 órán belül felhasználjuk. Összehasonlító oldat (c). 25 mg vizsgálandó anyagot – szükség esetén melegítés közben – 10 ml R vízben oldunk. Lehűlés után az oldathoz R klóramin 1,0 g/l töménységű oldatának 5 ml-ét és 0,5 ml 0,05 M sósavat adunk, majd az így nyert elegyet R vízzel 25 ml-re hígítjuk. Az oldatot összerázzuk, majd 5 perc állás után az oldat 1 ml-ét a mozgófázissal 10 ml-re hígítjuk, és a hígított oldatot késedelem nélkül injektáljuk. Oszlop: – méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4 mm; – állófázis: R kromatográfiás célra szánt, oktilszililezett szilikagél (5 µm). Mozgófázis: R metanol (26,5 térfogatrész) és R dinátrium-hidrogén-foszfát-dodekahidrát R tömény foszforsavval pH 3,5 értékre beállított 10 g/l töménységű oldatának (73,5 térfogatrész) elegye. A mozgófázist 2 napon belül felhasználjuk. Áramlási sebesség: 0,8 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel 361 nm-en. Injektálás. 20 µl. Kromatografálási idő: a cianokobalamin retenciós idejének háromszorosa. Rendszeralkalmasság:

– a c) összehasonlító oldat kromatogramján 2 főcsúcs látható; – csúcsfelbontás: legalább 2,5, a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható 2 főcsúcs között – jel/zaj viszony: legalább 5, a főcsúcsra számolva, a b) összehasonlító oldat kromatogramján. Követelmények: – szennyezők összesen: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint az a) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (3%); elhanyagolási határ: a b) összeasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (0,1%). Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 12,0%. 40,00 mg anyagot vákuumban, 2 órán keresztül 105 °C-on szárítunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS 100,0 mg anyagot 500,0 ml R vízben oldunk. Az így kapott oldat 25,0 ml-ét R vízzel 200,0 ml-re hígítjuk. Az oldat abszorbanciáját a 361 nm-es maximumon határozzuk meg (2.2.25). % A C63H88CoN14O14P-tartalmat a fajlagos abszorpciós koefficiens ( A 11cm =207) alapján számoljuk ki.

ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve.


Diclofenacum kalicum

07/2014:1508

DICLOFENACUM KALICUM Diklofenák-kálium

C14H10Cl2KNO2 [15307-81-0]

Mr 334,2

DEFINÍCIÓ Kálium-[[2-[(2,6-diklórfenil)amino]fenil]acetát]. Tartalom: 99,0–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy enyhén sárgás, kristályos por. Kissé nedvszívó. Oldékonyság: vízben mérsékelten oldódik; metanolban bőségesen oldódik; etanolban (96%) oldódik; acetonban kevéssé oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, D. Második azonosítás: B, C, D. A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS diklofenák-káliummal. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot R metanollal 5 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 25 mg CRS diklofenák-káliumot R metanollal 5 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 10 mg R indometacint az a) összehasonlító oldattal 2 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél GF254. Mozgófázis: R tömény ammónia–oldat – R methanol – R etil-acetát (10+10+80 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság feléig. Szárítás: levegőn. Értékelés: 254 nm-es ultraibolya fényben. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat:





a kromatogramon két jól elkülönülő folt látható. Követelmény: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét és méretét tekintve – egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával.

C. Kb. 10 mg anyagot 10 ml R etanolban (96%) oldunk. Az oldat 1 ml-éhez R kálium-[hexacianoferrát(III)] 6 g/l töménységű oldatát és R vas(III)-klorid 9 g/l töménységű oldatát egyenlő térfogatarányban tartalmazó, frissen készített elegy 0,2 ml-ét elegyítjük. Fénytől védett helyen 5 percig állni hagyjuk, majd R tömény sósav 10 g/l töménységű oldatának 3 ml-ét adjuk hozzá. Fénytől védett helyen 15 percig állni hagyjuk. Kék színeződés keletkezik és csapadék képződik. D. 0,5 g vizsgálandó anyagot 10 ml R vízben szuszpendálunk. Keverés közben annyi R vizet adunk a szuszpenzióhoz, hogy az anyag éppen feloldódjék. Az oldathoz 2 ml R1 sósavat adunk, 1 órán keresztül kevertetjük, majd a csapadékos oldatot vákuum alatt szűrjük. A szüredéket R nátrium-hidroxid–oldattal semlegesítjük. A kapott oldattal a káliumionok b) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. 1,25 g anyagot R metanollal 25,0 ml-re oldunk. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). 440 nm-en az oldat abszorbanciája (2.2.25) legfeljebb 0,05 lehet. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 2,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk, majd a hígított oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissa 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). Egy üvegcse CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt diklofenák tartalmát (Aés F-szennyezőt tartalmaz) 1,0 ml mozgófázisban oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm.

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt utókezelt oktilszililezett szilikagél (5 µm).

Mozgófázis: literenként 0,5 g R tömény foszforsavat és 0,8 g R nátrium-dihidrogén-foszfátot tartalmazó, R tömény foszforsavval pH 2,5-re beállított oldat (34 térfogatrész) és R metanol (66 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 254 nm-en. Injektálás: 20 µl. Kromatografálási idő: a diklofenák retenciós idejének 1,6-szereséig. Szennyezők azonosítása: az A- és F-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt diklofenákhoz mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a diklofenákra (retenciós ideje kb. 25 perc) vonatkoztatva: A-szennyező kb. 0,4 perc; Fszennyező kb. 0,8. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 4,0 az F-szennyező és a diklofenák között.


korrekciós faktorok: a szennyezők mennyiségének számításához csúcsterületüket a következő korrekciós tényezőkkel szorozzuk: A-szennyező: 0,7; F-szennyező: 0,3;

–

minden szennyező esetén az a) összehasonlító oldatban lévő diklofenák koncentráciját használjuk.


A- és F-szennyező: legfeljebb 0,15%;



–

egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: csúcsterületük egyenként legfeljebb 0,10%;

–


–


Nehézfémek (2.4.8/H): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot 20 ml R metanolban oldunk. A kapott oldatot vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom mértékoldat (100 ppm Pb) R metanollal történő hígításával készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 3 órán keresztül 105 Con szárítunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,250 g-ját 60 ml R vízmentes ecetsavban oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsav–mérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 33,42 mg C14H10Cl2KNO2 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, F. Egyéb kimutatható szennyezők: (az alábbiakban felsorolt szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb szennyezőkre, illetve a nem-specifikált szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) c. általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges azonosítani az anyag megfelelő voltának bizonyításához. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) c. általános fejezetet): B, C, D, E.

A. 1-(2,6-diklórfenil)-1,3-dihidro-2H-indol-2-on,

B. 2-[(2,6-diklórfenil)amino]benzaldehid,

C. [2-[(2,6-diklórfenil)amino]fenil]metanol,


D. 2-[2-[(2-bróm-6-klórfenil)amino]fenil]ecetsav,

E. 1,3-dihidro-2H-indol-2-on.

F. N-(4-klórfenil)-2-(2,6-diklórfenil)acetamid.



Diclofenacum natricum

07/2014:1002

DICLOFENACUM NATRICUM Diklofenák-nátrium

C14H10Cl2NNaO2 [15307-79-6]

Mr 318,1

DEFINÍCIÓ Nátrium-[[2-[(2,6-diklórfenil)amino]fenil]acetát]. Tartalom: 99,0–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy enyhén sárgás, kristályos por. Kissé nedvszívó. Oldékonyság: vízben mérsékelten oldódik; metanolban bőségesen oldódik; etanolban (96%) oldódik; acetonban kevéssé oldódik. op: kb. 280 °C, bomlás közben. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, D. Második azonosítás: B, C, D. A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS diklofenák-nátriummal. B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot R metanollal 5 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 25 mg CRS diklofenák-nátriumot R metanollal 5 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 10 mg R indometacint az a) összehasonlító oldattal 2 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél GF254. Mozgófázis: R tömény ammónia–oldat – R methanol – R etil-acetát (10+10+80 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság feléig. Szárítás: levegőn. Értékelés: 254 nm-es ultraibolya fényben. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat:


–


a kromatogramon két jól elkülönülő folt látható.

Követelmény: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét és méretét tekintve – egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. C. Kb. 10 mg anyagot 10 ml R etanolban (96%) oldunk. Az oldat 1 ml-éhez R kálium-[hexacianoferrát(III)] 6 g/l töménységű oldatát és R vas(III)-klorid 9 g/l töménységű oldatát egyenlő térfogatarányban tartalmazó, frissen készített elegy 0,2 ml-ét elegyítjük. Fénytől védett helyen 5 percig állni hagyjuk, majd R tömény sósav 10 g/l töménységű oldatának 3 ml-ét adjuk hozzá. Fénytől védett helyen 15 percig állni hagyjuk. Kék színeződés keletkezik és csapadék képződik. D. 60 mg vizsgálandó anyagot 0,5 ml R metanolban oldunk, majd az oldathoz 0,5 ml R vizet adunk. A kapott oldattal a nátriumionok b) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. 1,25 g anyagot R metanollal 25,0 ml-re oldunk. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). 440 nm-en az oldat abszorbanciája (2.2.25) legfeljebb 0,05 lehet. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 2,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk, majd a hígított oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissa 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). Egy üvegcse CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt diklofenák tartalmát (Aés F-szennyezőt tartalmaz) 1,0 ml mozgófázisban oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm.

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt utókezelt oktilszililezett szilikagél (5 µm).

Mozgófázis: literenként 0,5 g R tömény foszforsavat és 0,8 g R nátrium-dihidrogén-foszfátot tartalmazó, R tömény foszforsavval pH 2,5-re beállított oldat (34 térfogatrész) és R metanol (66 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 254 nm-en. Injektálás: 20 µl. Kromatografálási idő: a diklofenák retenciós idejének 1,6-szereséig. Szennyezők azonosítása: az A- és F-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt diklofenákhoz mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a diklofenákra (retenciós ideje kb. 25 perc) vonatkoztatva: A-szennyező kb. 0,4 perc; Fszennyező kb. 0,8. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 4,0 az F-szennyező és a diklofenák között.


korrekciós faktorok: a szennyezők mennyiségének számításához csúcsterületüket a következő korrekciós tényezőkkel szorozzuk: A-szennyező: 0,7; F-szennyező: 0,3;

–

minden szennyező esetén az a) összehasonlító oldatban lévő diklofenák koncentráciját használjuk.


A-szennyező: legfeljebb 0,2%;

–

F-szennyező: legfeljebb 0,15%;



–

egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: csúcsterületük egyenként legfeljebb 0,10%;

–


–


Nehézfémek (2.4.8/H): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot 20 ml R metanolban oldunk. A kapott oldatot vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom mértékoldat (100 ppm Pb) R metanollal történő hígításával készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 3 órán keresztül 105 Con szárítunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,250 g-ját 60 ml R vízmentes ecetsavban oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsav–mérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 31,81 mg C14H10Cl2NNaO2 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, F. Egyéb kimutatható szennyezők: (az alábbiakban felsorolt szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb szennyezőkre, illetve a nem-specifikált szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) c. általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges azonosítani az anyag megfelelő voltának bizonyításához. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) c. általános fejezetet): B, C, D, E.

A. 1-(2,6-diklórfenil)-1,3-dihidro-2H-indol-2-on,

B. 2-[(2,6-diklórfenil)amino]benzaldehid,

C. [2-[(2,6-diklórfenil)amino]fenil]metanol,


D. 2-[2-[(2-bróm-6-klórfenil)amino]fenil]ecetsav,

E. 1,3-dihidro-2H-indol-2-on.

F. N-(4-klórfenil)-2-(2,6-diklórfenil)acetamid.



Selegilini hydrochloridum

01/2014:2641 javított 8.2

DUTASTERIDUM Dutaszterid

C27H30F6N2O2 [164656-23-9]

Mr 528,5

DEFINÍCIÓ N-[2,5-Bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17β-karboxamid. Tartalom: 97,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy halványsárga por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; diklórmetánban bőségesen oldódik; vízmentes etanolban oldódik vagy mérsékelten oldódik. AZONOSÍTÁS A. Fajlagos optikai forgatóképesség (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS dutaszteriddel. VIZSGÁLATOK Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +33,0 és +39,0 között (vízmentes anyagra). 0,100 g anyagot R vízmentes etanollal 20,0 ml-re oldunk. Rokon vegyületek A. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Oldószerelegy: R kromatográfiás célra szánt víz – R1 acetonitril (40+60 V/V).



Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot az oldószereleggyel 100,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét az oldószereleggyel 100,0 ml-re hígítjuk. A kapott oldat 1,0 ml-ét az oldószereleggyel 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 5 mg CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt dutaszteridet (A-, B-, C-, E-, F-, G-, H- és I-szennyezőt tartalmaz) az oldószereleggyel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (c). 50,0 mg CRS dutaszteridet az oldószereleggyel 100,0 ml-re oldunk. Oszlop: 

méretei: l = 0,25 m; ∅ = 4,6 mm;



állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt, oktadecilszililezett szilikagél (5 µm);




Mozgófázis: 0,25 térfogatrész R trifluorecetsav, 480 térfogatrész R kromatográfiás célra szánt víz és 520 térfogatrész R1 acetonitril elegye. Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 220 nm-en. Injektálás: 20 µl a vizsgálati oldatból, valamint az a) és b) összehasonlító oldatokból. Kromatografálási idő: a dutaszterid retenciós idejének 1,6-szerese. Szennyezők azonosítása: az A-, B-, C-, E-, F- és G-szennyezőket a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt dutaszteridhez mellékelt kromatogram, valamint a b) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk. Relatív retenciók a dutaszteridre (retenciós ideje kb. 36 perc) vonatkoztatva: A-szennyező kb. 0,10; B-szennyező kb. 0,11; C-szennyező kb. 0,4; E-szennyező kb. 0,9; F-szennyező kb. 1,1; Gszennyező kb. 1,2. Rendszeralkalmasság: 

csúcsfelbontás: legalább 1,5 az E-szennyező és a dutaszterid között, valamint legalább 1,5 az A-szennyező és a B-szennyező között, a b) összehasonlító oldat kromatogramján.



jel/zaj viszony: legalább 30, az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő dutaszterid csúcsra vonatkoztatva.

A százalékos tartalmi értékek kiszámítása: 

korrekciós faktorok: a szennyezők mennyiségének számításához csúcsterületeket a következő korrekciós tényezőkkel szorozzuk: B-szennyező 0,7, F-szennyező 3,0;



minden egyes szennyező esetében az a) összehasonlító oldat dutaszterid-koncentrációját vesszük figyelembe.


F-szennyező: legfeljebb 0,4%;



E- és G-szennyező: egyenként legfeljebb 0,3%;



A- és C-szennyező: egyenként legfeljebb 0,2%;



B-szennyező: legfeljebb 0,15%;



egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: egyenként legfeljebb 0,10%;




B. Folyadékkromatográfia (2.2.29), az A pontban előírtaknak megfelelően, az alábbi módosításokkal.



Oszlop: 

méretei: l = 0,15 m; ∅ = 4,6 mm;



állófázis: R kromatográfiás célra szánt, fenilszililezett szilikagél (5 µm);

Mozgófázis: R kromatográfiás célra szánt víz – R1 acetonitril (20+80 V/V). Injektálás: 10 µl a vizsgálati oldatból, valamint az a) és b) összehasonlító oldatokból. Kromatografálási idő: a dutaszterid retenciós idejének 5-szöröse. Szennyezők azonosítása: a H- és I-szennyezőket a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt dutaszteridhez mellékelt kromatogram, valamint a b) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk. Relatív retenciók a dutaszteridre (retenciós ideje kb. 4 perc) vonatkoztatva: H-szennyező kb. 3,4; I-szennyező kb. 3,9. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: 

csúcsfelbontás: legalább 2,0, a H-szennyező és az I-szennyező között.

A százalékos tartalmi értékek kiszámítása: 

minden egyes szennyező esetében az a) összehasonlító oldat dutaszterid-koncentrációját vesszük figyelembe.


I-szennyező: legfeljebb 0,5%;



H-szennyező: legfeljebb 0,3%;



a dutaszterid után eluálódó, egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: egyenként legfeljebb 0,10%;




Követelmény: 

szennyezők összesen (A és B vizsgálat): legfeljebb 1,5%.

Víztartalom (2.5.32): legfeljebb 0,2%. Az anyag 0,100 g-ját elpárologtatási technikával vizsgáljuk: 

hőmérséklet: 180 °C;



felfűtési idő: 4 perc.

Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1 g-ját platinatégelyben vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29), a „Rokon vegyületek” vizsgálat A pontja szerint, az alábbi módosítással. Injektálás: 10 µl, a vizsgálati oldatból és a c) összehasonlító oldatból. A százalékos C27H30F6N2O2-tartalmat a CRS dutaszterid deklarált tartalma alapján számítjuk ki. ELTARTÁS Fénytől védve, 2–8 °C-on.



SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C, E, F, G, H, I. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): D.

A. 3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17β-karbonsav,

B. N,N-dimetil-3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17β-karboxamid,

C. etil-(3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17β-karboxilát),



D. N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-azaandroszt-1,5-dién-17α-karboxamid,

E. N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17α-karboxamid,

F. N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-1α-klór-3-oxo-4-aza-5α-androsztán-17β-karboxamid,

G. N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-azaandroszt-1,5-dién-17β-karboxamid,



H. N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-[3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17α-karbonil]-4-aza-5αandroszt-1-én-17β-karboxamid (dutaszterid dimer 1),

I.

N-[2,5-bisz(trifluormetil)fenil]-3-oxo-4-[3-oxo-4-aza-5α-androszt-1-én-17β-karbonil]-4-aza-5αandroszt-1-én-17β-karboxamid (dutaszterid dimer 2).

Esomeprazolum magnesicum dihydricum


07/2014:2787

Esomeprazolum magnesicum trihydricum Ezomeprazol-magnézium-trihidrát

C34H36MgN6O6S2. 2H2O [217087-10-0]

Mr 749,2

DEFINÍCIÓ Magnézium-bisz[5-metoxi-2-[(S)-(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-1H-benzimidazol-1-id]– dihidrát. Tartalom: 98,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy kissé színes, enyhén nedvszívó por. Oldékonyság: vízben kevéssé oldódik; metanolban oldódik; heptánban gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS ezomeprazol-magnézium–dihidráttal. Amennyiben a spektrumok eltérőek, avizsgálati mintát és a referencia anyagot külön-külön R metanolban feloldjuk, az oldatokat szárazra párologtatjuk és az így kapott szárítási maradékokkal újra felvesszük a spektrumokat. B. Enantiomer tisztaság (lásd Vizsgálatok). C. Kb. 0,5 g vizsgálandó anyagot a "Szulfáthamu" vizsgálatban előírtak (2.4.14) szerint elégetünk. A maradékot 10 ml R vízben oldjuk. Az oldat 2 ml-ével a magnéziumion azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. D. Víztartalom (lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK Abszorbancia (2.2.25): 440 nm-en legfeljebb 0,20. 0,500 g anyagot R metanollal 25,0 ml-re oldunk. Az oldatot 0,45 m névleges pórusméretű membránszűrőn megszűrjük. Enantiomer tisztaság. Folyadékkromatográfia (2.2.29): a normalizációs eljárást alkalmazzuk. Tompítóoldat (pH 6,0). R nátrium-dihidrogén-foszfát–dihidrát 156,0 g/l töménységű oldatának 70 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 20 ml-ével elegyítjük. Az elegyet R vízzel 1000 ml-re hígítjuk, majd ezen oldat 250 ml-ét R vízzel 1000 ml-re tovább hígítjuk.



Tompítóoldat (pH 11,0). R trinátrium-foszfát–dodekahidrát 95,0 g/l töménységű oldatának 11 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 22 ml-ével elegyítjük, majd az elegyet R vízzel 1000 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. 40 mg vizsgálandó anyagot 5 ml R metanolban oldunk, majd az oldatot a pH 11,0-es tompítóoldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Az oldat 1,0 ml-ét a pH 11,0-es tompítóoldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 2 mg CRS omeprazolt a pH 11,0 -es tompítóoldattal 50,0 ml-re oldunk, majd az oldat 1,0 ml-ét a pH 11,0-es tompítóoldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,1 m, Ø = 4,0 mm;

–

állófázis: R királis elválasztásra szánt, α-1-glikoproteinsavval bevont szilikagél (5 m).

Mozgófázis: R acetonitril – tompítóoldat (pH 6,0) (13+87 V/V); Áramlási sebesség: 0,6 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 302 nm-en. Injektálás: 20 μl. Relatív retenciók az ezomeprazolra (retenciós idő kb. 5 perc) vonatkoztatva: F-szennyező kb. 0,7. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 3,0, az F-szennyező és az ezomeprazol között.


F-szennyező: legfeljebb 0,2%; az F-szennyező és az ezomeprazol csúcsán kívül egy csúcsot sem veszünk figyelembe.

Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). A normalizációs eljárást alkalmazzuk. Az oldatokat közvetlenül felhasználás előtt készítjük. Vizsgálati oldat. 14 mg vizsgálandó anyagot. a mozgófázissal 100,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1 mg CRS omeprazolt és 1 mg CRS omeprazol-D-szennyezőt a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 3 mg CRS csúcsazonosításra szánt omeprazolt (amely E-szennyezőt tartalmaz) a mozgófázissal 20,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (c). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re tovább hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,125 m, Ø = 4,6 mm;

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt oktilszililezett szilikagél (5 m).

Mozgófázis: R acetonitril (27 térfogatrész) és R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát R tömény foszforsavval pH 7,6-ra beállított, 1,4 g/l töménységű oldatának (73 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 280 nm-en. Injektálás: 40 μl. Kromatografálási idő: az ezomeprazol retenciós idejének négyszerese. Szennyezők azonosítása: az E-szennyezőt a CRS csúcsazonosításra szánt omeprazolhoz mellékelt kromatogram és a b) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk; a D-szennyezőt az a) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk.



Relatív retenciók az ezomeprazolra (retenciós ideje kb. 9 perc) vonatkoztatva: E-szennyező kb. 0,4; Dszennyező kb. 0,7. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 3,0, a D-szennyező és az omeprazol között.


D- és E-szennyező: egyenként legfeljebb 0,15%;

–


–


–

elhanyagolási határ: a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének fele (0,05%).

Magnézium: 3,30–3,55% (vízmentes anyagra). 0,400 g vizsgálandó anyagot 25 ml R metanolban oldunk, majd teljes oldódásig ultrahangos fürdőbe helyezzük az elegyet. A kapott oldathoz 25 ml R vizet, 10 ml R tömény ammónia–oldatot, 20,000 ml 0,05 M nátrium-edetát–mérőoldatot adunk és kb. 50 mg R eriokróm fekete T–porhígítás hozzáadása után a nátriumedetát felesleget 0,05 M cink-szulfát–mérőoldattal mérjük vissza, míg az indikátor tiszta kékből ibolyára nem változik. Üres mérést is végzünk. 1 ml 0,05 M nátrium-edetát–mérőoldat 1,21525 mg Mg-mal egyenértékű. Víztartalom (2.5.32): 6,2–8,0%. Az anyag 0,200 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Tompítóoldat (pH 11,0). R trinátrium-foszfát–dodekahidrát 95,0 g/l töménységű oldatának 11 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 22 ml-ével elegyítjük, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. 10,0 mg vizsgálandó anyagot kb. 10 ml R metanolban oldunk. Az oldatot 10 ml tompítóoldat (pH 11,0) hozzáadása után R vízzel 200,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 10,0 mg CRS omeprazolt kb. 10 ml R metanolban oldunk. Az oldatot 10 ml tompítóoldat (pH 11,0) hozzáadása után R vízzel 200,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,125 m, Ø = 4 mm;

–


Mozgófázis: R acetonitril (35 térfogatrész) és R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát R tömény foszforsavval pH 7,6-ra beállított, 1,4 g/l töménységű oldatának (65 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 280 nm-en. Injektálás: 20 μl. Kromatografálási idő: az ezomeprazol retenciós idejének 1,5-szerese. Retenciós idő: ezomeprazol kb. 4 perc. A százalékos C34H36MgN6O6S2-tartalmat a CRS omeprazol deklarált tartalma alapján számoljuk ki. 1 g omeprazollal 1,032 g ezomeprazol-magnézium egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve.



SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: D, E, F. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C.

A. 5-metoxi-1H-benzimidazol-2-tiol,

B. 2-[(RS)-(3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-5-metoxi-1H-benzimidazol,

C. 5-metoxi-2-[[(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metil]szulfanil]-1H-benzimidazol (ufiprazol),

D. 5-metoxi-2-[(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfonil]-1H-benzimidazol (omeprazol-szulfon),

E. 4-metoxi-2-[[(RS)-(5-metoxi-1H-benzimidazol-2-il)szulfinil]metil]-3,5-dimetilpiridin-1-oxid,

F. 5-metoxi-2-[(R)-(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-1H-benzimidazol ((R)-omeprazol).

Esomeprazolum magnesicum trihydricum


07/2014:2372

Esomeprazolum magnesicum trihydricum Ezomeprazol-magnézium-trihidrát

C34H36MgN6O6S2. 3H2O [217087-09-7]

Mr 767,2

DEFINÍCIÓ Magnézium-bisz[5-metoxi-2-[(S)-(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-1H-benzimidazol-1-id]– trihidrát. Tartalom: 98,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy kissé színes, enyhén nedvszívó por. Oldékonyság: vízben kevéssé oldódik; metanolban oldódik; heptánban gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS ezomeprazol-magnézium–trihidráttal. B. Enantiomertisztaság (lásd Vizsgálatok). C. Kb. 0,5 g vizsgálandó anyagot a "Szulfáthamu" vizsgálatban előírtak (2.4.14) szerint elégetünk. A maradékot 10 ml R vízben oldjuk. Az oldat 2 ml-ével a magnéziumion azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. D. Víztartalom (lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK Abszorbancia (2.2.25): 440 nm-en legfeljebb 0,20. 0,500 g anyagot R metanollal 25,0 ml-re oldunk. Az oldatot 0,45 m névleges pórusméretű membránszűrőn megszűrjük. Enantiomer tisztaság. Folyadékkromatográfia (2.2.29): a normalizációs eljárást alkalmazzuk. Tompítóoldat (pH 6,0). R nátrium-dihidrogén-foszfát–dihidrát 156,0 g/l töménységű oldatának 70 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 20 ml-ével elegyítjük. Az elegyet R vízzel 1000 ml-re hígítjuk, majd ezen oldat 250 ml-ét R vízzel 1000 ml-re tovább hígítjuk. Tompítóoldat (pH 11,0). R trinátrium-foszfát–dodekahidrát 95,0 g/l töménységű oldatának 11 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 22 ml-ével elegyítjük, majd az elegyet R vízzel 1000 ml-re hígítjuk.



Vizsgálati oldat. 40 mg vizsgálandó anyagot 5 ml R metanolban oldunk, majd az oldatot a pH 11,0-es tompítóoldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Az oldat 1,0 ml-ét a pH 11,0-es tompítóoldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 2 mg CRS omeprazolt a pH 11,0 -es tompítóoldattal 50,0 ml-re oldunk, majd az oldat 1,0 ml-ét a pH 11,0-es tompítóoldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,1 m, Ø = 4,0 mm;

–

állófázis: R királis elválasztásra szánt, α-1-glikoproteinsavval bevont szilikagél (5 m).

Mozgófázis: R acetonitril – tompítóoldat (pH 6,0) (13+87 V/V); Áramlási sebesség: 0,6 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 302 nm-en. Injektálás: 20 μl. Relatív retenciók az ezomeprazolra (retenciós idő kb. 5 perc) vonatkoztatva: F-szennyező kb. 0,7. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 3,0, az F-szennyező és az ezomeprazol között.


F-szennyező: legfeljebb 0,2%; az F-szennyező és az ezomeprazol csúcsán kívül egy csúcsot sem veszünk figyelembe.

Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). A normalizációs eljárást alkalmazzuk. Az oldatokat közvetlenül felhasználás előtt készítjük. Vizsgálati oldat. 14 mg vizsgálandó anyagot. a mozgófázissal 100,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1 mg CRS omeprazolt és 1 mg CRS omeprazol-D-szennyezőt a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 3 mg CRS csúcsazonosításra szánt omeprazolt (amely E-szennyezőt tartalmaz) a mozgófázissal 20,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (c). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re tovább hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,125 m, Ø = 4,6 mm;

–


Mozgófázis: R acetonitril (27 térfogatrész) és R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát R tömény foszforsavval pH 7,6-ra beállított, 1,4 g/l töménységű oldatának (73 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 280 nm-en. Injektálás: 40 μl. Kromatografálási idő: az ezomeprazol retenciós idejének négyszerese. Szennyezők azonosítása: az E-szennyezőt a CRS csúcsazonosításra szánt omeprazolhoz mellékelt kromatogram és a b) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk; a D-szennyezőt az a) összehasonlító oldat kromatogramja alapján azonosítjuk. Relatív retenciók az ezomeprazolra (retenciós ideje kb. 9 perc) vonatkoztatva: E-szennyező kb. 0,4; Dszennyező kb. 0,7. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat:


–


csúcsfelbontás: legalább 3,0, a D-szennyező és az omeprazol között. Szükség esetén módosítjuk a mozgófázisban a vizes összetevő pH-ját vagy az acetonitril térfogatarányát. A pH növelése javítja a felbontást.


D- és E-szennyező: egyenként legfeljebb 0,15%;

–


–

szennyező összesen: legfeljebb 0,3%;

–

elhanyagolási határ: a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének fele (0,05%).

Magnézium: 3,30–3,55% (vízmentes anyagra). 0,400 g vizsgálandó anyagot 25 ml R metanolban oldunk, majd teljes oldódásig ultrahangos fürdőbe helyezzük az elegyet. A kapott oldathoz 25 ml R vizet, 10 ml R tömény ammónia–oldatot, 20,000 ml 0,05 Mos nátrium-edetát–mérőoldatot adunk és kb. 50 mg R eriokróm fekete T–porhígítás hozzáadása után a nátrium-edetát felesleget 0,05 M-os cink-szulfát–mérőoldattal mérjük vissza, míg az indikátor tiszta kékből ibolyára nem változik. Üres mérést is végzünk. 1 ml 0,05 M nátrium-edetát–mérőoldat 1,21525 mg Mg-mal egyenértékű. Víztartalom (2.5.32): 6,2–8,0%. Az anyag 0,200 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Tompítóoldat (pH 11,0). R trinátrium-foszfát–dodekahidrát 95,0 g/l töménységű oldatának 11 ml-ét R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát 179,1 g/l töménységű oldatának 22 ml-ével elegyítjük, majd az elegyet R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. 10,0 mg vizsgálandó anyagot kb. 10 ml R metanolban oldunk. Az oldatot 10 ml tompítóoldat (pH 11,0) hozzáadása után R vízzel 200,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 10,0 mg CRS omeprazolt kb. 10 ml R metanolban oldunk. Az oldatot 10 ml tompítóoldat (pH 11,0) hozzáadása után R vízzel 200,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,125 m, Ø = 4 mm;

–


Mozgófázis: R acetonitril (35 térfogatrész) és R dinátrium-hidrogén-foszfát–dodekahidrát R tömény foszforsavval pH 7,6-ra beállított, 1,4 g/l töménységű oldatának (65 térfogatrész) elegye. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 280 nm-en. Injektálás: 20 μl. Kromatografálási idő: az ezomeprazol retenciós idejének 1,5-szerese. Retenciós idő: ezomeprazol kb. 4 perc. A százalékos C34H36MgN6O6S2-tartalmat a CRS omeprazol deklarált tartalma alapján számoljuk ki. 1 g omeprazollal 1,032 g ezomeprazol-magnézium egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve. SZENNYEZŐK



Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: D, E, F. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C.

A. 5-metoxi-1H-benzimidazol-2-tiol,

B. 2-[(RS)-(3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-5-metoxi-1H-benzimidazol,

C. 5-metoxi-2-[[(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metil]szulfanil]-1H-benzimidazol (ufiprazol),

D. 5-metoxi-2-[(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfonil]-1H-benzimidazol (omeprazol-szulfon),

E. 4-metoxi-2-[[(RS)-(5-metoxi-1H-benzimidazol-2-il)szulfinil]metil]-3,5-dimetilpiridin-1-oxid,

F. 5-metoxi-2-[(R)-(4-metoxi-3,5-dimetilpiridin-2-il)metánszulfinil]-1H-benzimidazol ((R)-omeprazol).

07/2014:1211

FENTICONAZOLI NITRAS Fentikonazol-nitrát

és enantiomere

C24H21Cl2N3O4S [73151-29-8]

Mr 518,4

DEFINÍCIÓ [1-[(2RS)-2-(2,4-Diklórfenil)-2-[[4-(fenilszulfanil)benzil]oxi]etil]-1H-imidazolium]-nitrát. Tartalom: 99,0–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; dimetilformamidban és metanolban bőségesen oldódik; vízmentes etanolban mérsékelten oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: C, D. Második azonosítás: A, B, D. A. Olvadáspont (2.2.14): 134–137 °C. B. Ultraibolya és látható abszorpciós spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat. 20,0 mg anyagot R vízmentes etanollal 100,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét R vízmentes etanollal 10,0 ml-re hígítjuk. Hullámhossztartomány: 230–350 nm. Abszorpciós maximum: 252 nm-en. Abszorpciós váll: kb. 270 nm-en. Abszorpciós minimum: 236 nm-en. Fajlagos abszorpciós koefficiens az abszorpciós maximumon (): 260–280. C. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24).

Összehasonlítás: CRS fentikonazol-nitráttal. D. A nitrátion azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1), az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK Optikai forgatóképesség (2.2.7): –0,10° és +0,10° között. 0,10 g anyagot R metanollal 10,0 ml-re oldunk. Rokon vegyületek. Folyadékromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 25,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 25,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 200,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). Az a) összehasonlító oldat 10,0 ml-ét a mozgófázissal 25,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). Az a) összehasonlító oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). A vízsgálati oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. CRS fentikonazol-D-szennyező 1 üvegcséjének tartalmát ezen oldat 1,0 ml-ében oldjuk. Oszlop: – méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4 mm; – állófázis: R kromatográfiás célra szánt oktadecilszililezett szilikagél (5–10 µm). Mozgófázis: 70 térfogatrész R1 acetonitrilt 30 térfogatrész foszfát–tompítóoldattal elegyítünk. A foszfát–tompítóoldat készítése: 3,4 g R kálium-dihidrogén-foszfátot 900 ml R vízben oldunk; a pH-t R tömény foszforsavval 3,0-re állítjuk be, és az oldat térfogatát R vízzel 1000 ml-re egészítjük ki. Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 229 nm-en. Injektálás: 10 µl. Kromatografálási idő: a fentikonazol retenciós idejének 5,5-szerese. Rendszeralkalmasság: – csúcsfelbontás: legalább 2,0, a D-szennyező és a fentikonazol között, a d) összehasonlító oldat kromatogramján; – jel/zaj viszony: legalább 5, a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcsra számolva. Követelmények: – A-, B-, C-, D- és E-szennyező: csúcsterületük egyenként nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területe (0,2%); – szennyezők összesen: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területe (0,5%); – elhanyagolási határ: a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (0,05%); a nitrátionnak megfelelő csúcsot (amely megfelel az oszlop holttérfogatának) nem vesszük figyelembe. Toluol. Statikus gőztér (head-space) gázkromatográfia (2.2.28); a standard addíciós módszert alkalmazzuk. Vizsgálati oldat. 10 ml-es üvegcsében 0,2 g vizsgálandó anyagot 5 ml R vízben eloszlatunk. Összehasonlító oldat. 4 mg R toluolt R vízzel összekeverünk, és a keveréket R vízzel 1000 ml-re hígítjuk. Az oldat 5 ml-ét 10 ml-es üvegcsébe mérjük. Oszlop:

– méretei: l = 25 m, ∅ = 0,32 mm; – állófázis: R poli(cianopropil)(7)fenil(7)metil(86)sziloxán (filmvastagság 1,2 µm); Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Mintaáram-elosztási arány: 1:25. Oszlop elején alkalmazott nyomás: 40 kPa. A statikus gőztér javasolt körülményei: – egyensúlyi hőmérséklet: 90 °C; – egyensúlybeállítási idő: 1 óra. Hőmérséklet: – oszlop: 80 °C; – injektor: 180 °C; – detektor: 220 °C. Detektálás: lángionizációval. Injektálás: 1 ml; a gőzfázisból. Követelmény: – toluol: legfeljebb 100 ppm. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját vákuumban, 60 °C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,450 g-ját R vízmentes ecetsav és R etil-metil-keton azonos térfogatarányú elegyének 50 ml-ében oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsav–mérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 51,84 mg C24H21Cl2N3O4S egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C, D, E.

és enantiomere

A. (RS)-1-(2,4-diklórfenil)-2-(1H-imidazol-1-il)etanol,

és enantiomere

B. 1-[(2RS)-2-(2,4-diklórfenil)-2-[[4-(fenilszulfinil)benzil]oxi]etil]-1H-imidazol,

és enantiomere

C. 1-[(2RS)-2-(2,4-diklórfenil)-2-[[4-(fenilszulfonil)benzil]oxi]etil]-1H-imidazol,

és enantiomere

D. [1-[(2RS)-2-(2,4-diklórfenil)-2-hidroxietil]-3-[4-(fenilszulfanil)benzil]imidazolium]-nitrát,

és enantiomere

E. [1-[(2RS)-2-(2,4-diklórfenil)-2-[4-(fenilszulfanil)benziloxi]etil]-3-[4(fenilszulfanil)benzil]imidazolium]-nitrát.

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2-1

Fibrini glutinum

07/2014:0903

FIBRINI GLUTINUM Fibrin ragasztó készlet

DEFINÍCIÓ Plazmafehérje-frakciókból előállított steril, fagyasztva szárított, fagyasztott vagy folyékony készítmény, mely lényegében két összetevőből áll: fibrinogén koncentrátumból (1. összetevő), amely humán fibrinogént tartalmazó fehérjefrakció, és humán trombint tartalmazó készítményből (2. összetevő). A két felolvasztott vagy feloldott összetevő elegyítésekor rövid idő alatt fibrin alvadék alakul ki. A készítményhez más alkotóelem, (pl. humán XIII. véralvadási faktor, fibrinolízisgátló vagy kalciumion) és stabilizáló anyag (pl. Humán albumin oldat (0255)) is adható. A humán alkotóelemeket olyan plazmából nyerik, amely megfelel a Humán plazma frakcionálás céljára (0853) cikkely követelményeinek. A címkén feltüntetett előírás szerint végzett felolvasztást vagy feloldást követően az 1. komponens legalább 40 g/l alvadó fehérjét tartalmaz; a 2. komponens trombin-aktivitása széles határok között változik (kb. 4– 1000 NE/ml). ELŐÁLLÍTÁS Az előállítási eljárást úgy tervezték meg, hogy a komponensek funkcionális integritása ne sérüljön. Olyan lépéseket kell magában foglalnia, amelyekről igazolták, hogy ismert fertőző ágensek eltávolítására vagy inaktiválására alkalmas. Ha az előállítás során vírusinaktiváló anyagokat használnak, az azt követő tisztítási folyamat validálásával igazolni kell, hogy ezen anyagok koncentrációja elfogadható szintre csökken, és az esetleges maradvány nem csökkenti a készítmény ártalmatlanságát. Az alkotóelemeket vagy ezek elegyét baktériumszűrőn bocsátják át, és aszeptikusan steril tartályokba töltik le. A készítményhez mikrobiológiai tartósítószer vagy antibiotikum nem adható. Az alkotóelemeket vagy azok keverékét baktériumszűrőn bocsátják át, majd aszeptikus körülmények között steril tartályokba töltik. A fagyasztva szárított alkotóelemeket tartalmazó tartályokat vákuum alatt zárják le, vagy lezárás előtt oxigénmentes nitrogénnel vagy más megfelelő inert gázzal töltik fel. Amennyiben az 1. komponens humán XIII. véralvadási faktor tartalma több, mint 10 NE/ml, a „Tartalmi meghatározás” XIII. faktorra vonatkozó vizsgálatát is el kell végezni. SAJÁTSÁGOK Küllem: –

fagyasztva szárított összetevők: fehér vagy halványsárga, nedvszívó por vagy porlékony szilárd anyag,

–

fagyasztott összetevők: színtelen vagy halványsárga, opálos szilárd anyag,

–

folyékony összetevők: színtelen vagy halványsárga folyadék.

A fagyasztva szárított vagy fagyasztott alkotóelemeket, közvetlenül az „Azonosítás” és a „Vizsgálatok” elvégzése előtt, a címkén feltüntetett módon fel kell oldani, ill. olvasztani, az „Oldékonyság” és a „Víztartalom” vizsgálatok kivételével.


Fibrini glutinum

1. összetevő (fibrinogén koncentrátum) AZONOSÍTÁS A. A készítmény feleljen meg a „Tartalmi meghatározás” rész fibrinogénre vonatkozó követelményeinek. B. A készítmény adott esetben feleljen meg a „Tartalmi meghatározás” rész XIII. faktorra vonatkozó követelményeinek. VIZSGÁLATOK Oldékonyság. A fagyasztva szárított koncentrátumoknak a címkén megjelölt oldószertérfogatban és hőmérsékleten, csaknem színtelen, tiszta vagy enyhén zavaros oldat keletkezése közben, 20 percen belül fel kell oldódniuk. pH (2.2.3): 6,5–8,0. Az oldat stabilitása. A felolvasztást vagy feloldást követő 120 perc alatt szobahőmérsékleten gélképződés ne legyen megfigyelhető. Víztartalom. A megfelelő módszerrel, például félmikro-vízmeghatározással (2.5.12), a szárítási veszteség mérésével (2.2.32) vagy közeli infravörös spektrofotometriával (2.2.40) mért víztartalomnak az illetékes hatóság által jóváhagyott határértéken belül kell lennie. Sterilitás (2.6.1). A készítmény feleljen meg a sterilitási vizsgálat követelményeinek. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Fibrinogén (alvadó fehérje). Az alvadó fehérje milligrammban mért mennyisége a címkén megjelölt érték 70–130%-a legyen. A feloldott készítmény 0,2 ml-ét 2 ml megfelelő tompítóoldattal (pH 6,6–7,4) elegyítjük, amely elegendő R humán trombint (kb. 3 NE/ml) és kalciumot (0,05 mol/l) tartalmaz. Az elegyet 20 percen keresztül 37 C-on tartjuk, a csapadékot centrifugálással (5000 g, 20 percig) elválasztjuk, R nátrium-klorid 9 g/l töménységű oldatával alaposan átmossuk, majd a fehérjetartalmat a nitrogéntartalom mérése útján, kénsavas roncsolásos módszerrel (2.5.9) meghatározzuk. A fehérjetartalom kiszámításához az eredményt 6,0-del megszorozzuk. Bizonyos készítmények esetében előfordulhat, hogy a módszer nem alkalmazható, ilyenkor más validált eljárást kell használni a fibrinogén meghatározására. Humán XIII. alvadási faktor. Olyan összehasonlító plazmát használunk, melyet plazma XIII. véralvadási faktor Nemzetközi Standardra kalibráltak. Az olyan készítmények esetén, amelyeknek a feliraton feltüntetett humán XIII. véralvadási faktor aktivitása nagyobb 10 NE/ml-nél, a mért aktivitásnak a címkén jelzett aktivitás 80–120%-ka között kell lennie. A felolvasztott vagy feloldott tömény készítmény, illetve az összehasonlító készítmény legalább 3–3 megfelelő hígítását készítjük el, a hígításhoz XIII. véralvadási faktor-hiányos plazmát vagy más megfelelő pldószert használva. Összehasonlító készítményként BRP plazma V, VIII, XI és XIII véralvadási faktor használható. Mindegyik hígításhoz megfelelő mennyiségben a következő reagenseket adjuk: –

aktivátor reagens, mely szarvasmarha vagy humán trombint, megfelelő tompítóanyagot, kalciumkloridot, illetve megfelelő inhibitort, pl. Gly-Pro-Arg-Pro-Ala-NH2-t tartalmaz, amely megakadályozza a minta alvadását, de nem akadályozza meg a XIII. véralvadási faktor trombin általi aktiválódását,

–

detektáló reagens, mely megfelelő XIIIa-faktor-specifikus peptid szubsztrátumot, pl. Leu-Gly-Pro-GlyGlu-Ser-Lys-Val-Ile-Gly-NH2-t, illetve második szubsztrátumként glicin-etil-észtert tartalmaz, megfelelő tompítóoldatban,

–

NADH reagens, mely glutamát-dehidrogenázt, -ketoglutarátot, és NADH-t tartalmaz, megfelelő tompítóoldatban.


Fibrini glutinum

Elegyítés követően, a reakció lineáris szakaszának elérése után, 340 nm-es hullámhosszon mérjük az abszorbancia változását (A/perc). A vizsgálati készítmény aktivitását a szokásos statisztikai módszerekkel (pl. 5.3) számítjuk ki. A megbízhatósági tartománynak (P = 0,95) a becsült aktivitás 80 és 125%-a között kell lennie.

2. összetevő (trombin készítmény) AZONOSÍTÁS A készítmény feleljen meg a „Tartalmi meghatározás” rész trombinra vonatkozó követelményeinek. VIZSGÁLATOK Oldékonyság. A fagyasztva szárított készítményeknek a címkén megjelölt oldószertérfogatban, csaknem színtelen, tiszta vagy enyhén zavaros oldat keletkezése közben, 5 percen belül fel kell oldódniuk. pH (2.2.3): 5,0–8,0. Víztartalom. A megfelelő módszerrel, mint pl. félmikro vízmeghatározással (2.5.12), a szárítási veszteség mérésével (2.2.32) vagy közeli infravörös spektrofotometriával (2.2.40) mért víztartalomnak az illetékes hatóság által jóváhagyott határértéken belül kell lennie. Sterilitás (2.6.1). A készítmény feleljen meg a sterilitási vizsgálat követelményeinek. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Trombin. A becsült aktivitás a címkén feltüntetett aktivitás 80–125%-a legyen. Amennyiben szükséges, a feloldott vizsgálandó készítményt kb. 2-20 NE trombin/ml töménységűre hígítjuk; a hígításra megfelelő tompítóoldatot (pH 7,3–7,5), pl. 10 g/l R humán albumint vagy R szarvasmarha albumint tartalmazó R imidazol–tompítóoldatot (pH 7,3) használunk. A hígítás megfelelő térfogatához megfelelő térfogatú 37 C-ra melegített fibrinogén oldatot (1 g/l alvadó fehérje) elegyítünk, és az alvadási időt azonnal mérni kezdjük. A műveletet egy Nemzetközi Egységekben kalibrált összehasonlító trombin készítménynek a fent megadott tartományba eső legalább 3 hígításával is elvégezzük. A vizsgálati készítmény aktivitását a szokásos statisztikai módszerekkel (pl. 5.3) számítjuk ki. A megbízhatósági tartomány (P = 0,95) a becsült aktivitás 80 és 125%-a között legyen. ELTARTÁS Fénytől védve, a liofilizált készítményeket légmentesen záró tartályban. FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: 

a tartályban levő fibrinogén mennyiségét (alvadó fehérje, milligrammban), a trombin (Nemzetközi Egységben), illetve a XIII. véralvadási faktor mennyiségét, ha ez utóbbi 10 NE/ml-nél több,



adott esetben, a komponensek feloldására használandó oldószer nevét és mennyiségét.

Fludeoxyglucosi (18F) solutio iniectabilis

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur. 8.2 - 1

01/2014:1325 javított 8.2

FLUDEOXYGLUCOSI (18F) SOLUTIO INIECTABILIS Fludezoxiglükóz(18F) injekció

C6H1118FO5

Mr 181,1

DEFINÍCIÓ A készítmény a nukleofil szubsztitúcióval előállított 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükopiranóz (2[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz) steril oldata; emellett 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannózt is tartalmazhat. Tartalom: −

fluor-18: a deklarált fluor-18 radioaktivitásnak 90110%-a, a feliraton feltüntetett napon és időpontban.

−

2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz: legfeljebb 0,5 mg a milliliterben kifejezett, legnagyobb ajánlott dózisban.

SAJÁTSÁGOK Küllem: tiszta, színtelen vagy enyhén sárga oldat. A fluor-18 felezési ideje és sugárzásának jellemzői: lásd Az Európai Gyógyszerkönyvben hivatalos radionuklidok fizikai jellemzőinek táblázata (5.7). AZONOSÍTÁS A. Gamma-spektrometria. Értékelés: a spektrumban a legintenzívebb gamma foton csúcsok 0,511 MeV energiájúak, valamint, a mérési geometriától függően egy 1,022 MeV energiájú összegző-csúcs is megjelenhet. B. Mintánként legalább három radioaktivitás-mérés alapján, ugyanazon geometriai feltételek között, alkalmas időtartamon (pl. 30 percen) belül meghatározzuk a felezési idő közelítő értékét. Értékelés: 105115 perc. C. A "Radiokémiai tisztaság" A pontja (lásd Vizsgálatok) szerinti kromatogramokat értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat radiokromatogramján megjelenő főcsúcs retenciós ideje egyezzék meg az a) összehasonlító oldat radiokromatogramján látható főcsúcs retenciós idejével.



VIZSGÁLATOK Egyes kémiai tisztasági vizsgálatok elhagyhatók, ha a feltüntetett anyagokat nem használják az előállításhoz, vagy nem is képződhetnek a gyártási folyamat során. pH (2.2.3): 4,58,5. 2-Fluor-2-dezoxi-D-glükóz és A-szennyező. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény. Összehasonlító oldat (a). 1,0 mg R 2-fluor-2-dezoxi-D-glükózt R vízzel 2,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét R vízzel V térfogatra hígítjuk, ahol V a milliliterben kifejezett, legnagyobb ajánlott dózis. Összehasonlító oldat (b). 1,0 mg R 2-klór-2-dezoxi-D-glükózt (A-szennyező) R vízzel 2,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét R vízzel V térfogatra hígítjuk, ahol V a milliliterben kifejezett, legnagyobb ajánlott dózis. Összehasonlító oldat (c). 1,0 mg R 2-fluor-2-dezoxi-D-mannózt R vízzel 20,0 ml-re oldunk. Az oldat 0,5 ml-ét az a) összehasonlító oldat 0,5 ml-ével elegyítjük. Oszlop: −

méretei: l = 0,25 m,  = 4,0 mm;

−

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, erősen bázisos anioncserélő gyanta (10 m);

−

hőmérséklet: 25oC

Mozgófázis: R nátrium-hidroxid R szén-dioxid-mentes vízzel készített, 4 g/l töménységű oldata, levegőtől védve a kromatográfiás vizsgálat alatt. Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: a kívánt koncentráció-tartományban működő szénhidrát-detektorral, pl. pulzáló amperometriás detektorral, valamint hozzákapcsolt radioaktivitás-detektorral. Injektálás: 20 l. Kromatografálási idő: a 2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz retenciós idejének kétszerese. Relatív retenciók a 2-fluor-2-dezoxi-D-glükózra (retenciós ideje kb. 12 perc) vonatkoztatva: 2-fluor-2dezoxi-D-mannóz kb. 0,9; A-szennyező kb. 1,1. Rendszeralkalmasság: c) összehasonlító oldat, a szénhidrát-detektort alkalmazva: −

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a 2-fluor-2-dezoxi-D-mannóz és a 2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz csúcsai között;

−

jel/zaj viszony: legalább 10, a 2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz csúcsára vonatkozóan.

Követelmények: a szénhidrát-detektor alkalmazásával kapott kromatogramon: −

2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint az a) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,5 mg/V);

−

A-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,5 mg/V).

B-szennyező. Cseppanalízis. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény 100 l-ét 400 l R vízzel összekeverjük. Összehasonlító oldat (a). R víz.



Összehasonlító oldat (b). 11,0 mg R aminopoliétert (B-szennyező) R vízzel 25,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét R vízzel V térfogatra hígítjuk, ahol V a milliliterben kifejezett, legnagyobb ajánlott dózis. Lemez: R aminopoliéter vizsgálatra szánt VRK szilikagél lemez. Felvitel: 2,5 l; továbbá, 2,5 l vizsgálati oldatot és utána 2,5 l b) összehasonlító oldatot is felviszünk ugyanarra a pontra. Értékelés: a felvitel után egy perccel a foltokat vizuálisan hasonlítjuk össze. Rendszeralkalmasság: −

a vizsgálati oldat és a b) összehasonlító oldat egymást követő felviteléből származó folt  küllemét és a koncentrikus körök számát tekintve  megegyezik a b) összehasonlító oldat foltjával; a legbelső, esetlegesen kékesfekete gyűrűvel körülvett, sötétebb kör intenzitása arányos a B-szennyező koncentrációjával; ezen a körön kívül sötét, külső szegéllyel körülvett, világosabb gyűrű látható;

−

az a) összehasonlító oldat foltján a belső, barnás-rózsaszínű kör diffúzabb, és nem különül el határozottan a külső, világosabb gyűrűtől;

−

a b) összehasonlító oldat foltja egyértelműen különbözik az a) összehasonlító oldat foltjától.

Követelmény: −

a vizsgálati oldat foltjának középső része kevésbé intenzív legyen, mint a b) összehasonlító oldat foltjának megfelelő része (2,2 mg/V).

C-szennyező. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény. Összehasonlító oldat (a). 0,170 g R tetrabutilammónium-hidroxidot R vízzel 20,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R vízzel V térfogatra hígítjuk, ahol V a milliliterben kifejezett, legnagyobb ajánlott dózis. Összehasonlító oldat (b). 80,0 mg R tetrabutilammónium-hidroxidot R vízzel 10,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R vízzel 25,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: −

méretei: l = 0,10 m,  = 4,6 mm;

−

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, oktadeciliszililezett szilikagél (3 m);

Mozgófázis: R toluolszulfonsav 0,95 g/l töménységű oldata  R acetonitril (25+75 V/V). Áramlási sebesség: 0,6 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 254 nm-en. Injektálás: 20 l. Kromatografálási idő: a C-szennyező retenciós idejének kétszerese. Retenciós idő: C-szennyező kb. 3,3 perc. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: −

jel/zaj viszony: legalább 10, a főcsúcsra vonatkozóan.

−

szimmetriafaktor: legfeljebb 1,8, a főcsúcsra vonatkozóan.

Követelmény:


−


C-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a megfelelő csúcs területe az a) összehasonlító oldat kromatogramján (2,6 mg/V).

D-szennyező. Ultraibolya és látható abszorpciós spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény. Összehasonlító oldat. 20,0 mg R 4-(4-metilpiperidin-1-il)piridint (D-szennyező) R vízzel 100,0 ml-re oldunk. Az oldat 0,1 ml-ét R vízzel V térfogatra hígítjuk, ahol V a milliliterben kifejezett legnagyobb ajánlott dózis. A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldat abszorbanciáját a 263 nm-es abszorpciós maximumon mérjük. Követelmény: a vizsgálati oldat abszorbanciája nem lehet nagyobb, mint az összehasonlító oldaté. Oldószermaradványok. A követelményeket az 5.4 fejezet irányelveinek megfelelően kell megállapítani. A készítmény a vizsgálat befejezése előtt felszabadítható. Sterilitás. Az injekció feleljen meg a Radioaktív gyógyszerkészítmények (0125) cikkelyben előírt „Sterilitás” vizsgálat követelményeinek. A készítmény a vizsgálat befejezése előtt felszabadítható. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 175/V NE/ml, ahol V a milliliterben kifejezett legnagyobb ajánlott dózis. A készítmény a vizsgálat befejezése előtt felszabadítható. RADIONUKLIDOS TISZTASÁG A készítmény a B vizsgálat befejezése előtt felszabadítható. Fluor-18: az összes radioaktivitásnak legalább 99,9%-a. A. Gamma spektrometria. Követelmény: a regisztrált gamma-spektrumban megjelenő csúcsok, melyeknek energiája különbözik a 0,511MeV vagy a 1,022MeV energiáktól, legfeljebb az összes radioaktivitás 0,1%-a lehet. B. Gamma spektrometria. Meghatározzuk a fluor-18 és a 2 óránál hosszabb felezési idejű radionuklid-szennyezők mennyiségét. A szennyezők kimutatásához és meghatározásához a vizsgálandó készítményt legalább 24 órán át állni hagyjuk, hogy a fluor-18 radioaktivitása olyan alacsony szintre csökkenjen, amely lehetővé teszi a szennyezők kimutatását. Követelmény: a radionuklid-szennyezőkből származó összes radioaktivitás legfeljebb 0,1%. RADIOKÉMIAI TISZTASÁG A. Folyadékkromatográfia (2.2.29) a "2-fluor-2-dezoxi-D-glükóz és A-szennyező" vizsgálatban leírtak szerint. Amennyiben szükséges, a vizsgálati oldatot R vízzel úgy hígítjuk, hogy a kapott oldat radioaktivitása radioaktivitás-detektor alkalmazásával mérhető legyen. Injektálás: vizsgálati oldat, valamint a) és c) összehasonlító oldat. Relatív retenció a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükózra (retenciós ideje kb. 12 perc) vonatkoztatva: 2[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz kb. 0,9. A két vegyület részlegesen vagy teljesen acetilezett származékai a kromatografálás körülményei között hidrolizálnak és mint 2-[18F]fluor-2-dezoxi-Dglükóz és 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz eluálódnak. A 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz csúcsának azonosításához az a) és a c) összehasonlító oldatoknak a szénhidrát-detektorral regisztrált kromatogramjait használjuk.




fluor-18, 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz formájában: az összes radioaktivitásnak legalább 95%-a;



2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz: a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükózból és a 2-[18F]fluor-2dezoxi-D-mannózból eredő összes radioaktivitásnak legfeljebb 10%-a;

B. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény. Összehasonlító oldat. 30 mg R 1,2,3,4-tetra-O-acetil--D-glükopiranózt és 20 mg R glükózt enyhe melegítéssel 1 ml R vízben oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R víz  R acetonitril (5+95 V/V). Felvitel: kb. 5 l. Kifejlesztés: 8 cm-es fronttávolságig. Szárítás: 15 percig levegőn. Előhívás: megfelelő detektorral meghatározzuk a radioaktivitás eloszlását; ezután a lemezt R tömény kénsav R metanollal készített, 75 g/l töménységű oldatába merítjük, és onnan kiemelve meleg légárammal, vagy 150°C-on addig szárítjuk, míg az összehasonlító oldat kromatogramján a sötét foltok meg nem jelennek. Retenciós faktorok: [18F]-fluorid kb. 0; 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és 2-[18F]fluor-2-dezoxi-Dmannóz kb. 0,45; a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz részlegesen vagy teljesen acetilezett származékai kb. 0,80,95. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: 



fluor-18, 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz formájában: az összes radioaktivitásnak legalább 95%-a;



fluor-18, fluorid vagy a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-glükóz és a 2-[18F]fluor-2-dezoxi-D-mannóz részlegesen vagy teljesen acetilezett származékai formájában: az összes radioaktivitásnak legfeljebb 5%-a.

RADIOAKTIVITÁS A radioaktivitást kalibrált készülékkel mérjük. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C, D, E.



A. 2-klór-2-dezoxi-D-glükopiranóz (2-klór-2-dezoxi-D-glükóz),

B. 4,7,13,16,21,24-hexaoxa-1,10-diazabiciklo[8.8.8]hexakozán (aminopoliéter),

C. N,N,N-tributilbután-1-aminium (tetrabutilammónium),

D. 4-(4-metilpiperidin-1-il)piridin, E. [18F]fluorid.

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur.8.2 – 1

Fulvestrantum

07/2014:2443

FULVESTRANTUM Fulvesztrant

és S-epimere

C32H47F5O3S [129453-61-8]

Mr 607

DEFINÍCIÓ 7-[9-[(RS)-(4,4,5,5,5-Pentafluorpentil)szulfinil]nonil]ösztra-1,3,5(10)-trién-3,17-diol. Tartalom: 97,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; etanolban (96%) és diklórmetánban bőségesen oldódik; AZONOSÍTÁS Az A és a B vagy a B és a C pont szerinti vizsgálatot végezzük el. A. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): 365 nm-en és 25 °C-on mérve +108 és +115 között (vízmentes anyagra). 0,50 g anyagot R metanollal 25,0 ml-re oldunk. B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS fulvesztranttal. C. Sztereokémiai tisztaság (lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). 0,1 g anyagot R etanollal (96%) 10 ml-re oldunk. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot R1 metanollal 5,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 50,0 mg CRS fulvesztrantot R1 metanollal 5,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 10 mg CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt fulvesztrantot (amely A-, B-, C-, D- és F-szennyezőt is tartalmaz) 1,0 ml R1 metanolban oldunk.


Fulvestrantum

Összehasonlító oldat (c). 1,0 ml vizsgálati oldatot R1 metanollal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R1 metanollal 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,15 m, Ø = 4,6 mm;

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt, oktilszililezett szilikagél (3,5 m);

–


Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R2 metanol – R1 acetonitril – R kroamtográfiás célra szánt víz (27+32+41 V/V);

–

B-mozgófázis: R kromatográfiás célra szánt víz – R2 metanol – R1 acetonitril; Idő (perc)



0 – 25

100

0

25 – 55

100  0

0  100

55 – 65

0

100

Áramlási sebesség: 2 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 225nm-en. Injektálás: 10 μl; vizsgálati oldat, valamint b) és c) összehasonlító oldat. Szennyezők azonosítása: az A-, a B-, a C-, a D- és az F-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt fulvesztranthoz mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a fulvesztrantra (retenciós ideje kb. 23 perc) vonatkoztatva: F-szennyező kb. 0,4; Aszennyező kb. 1,1; B-szennyező kb. 1,2; C-szennyező kb. 1,7; D-szennyező kb. 1,9. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a fulvesztrant és az A-szennyező között.


korrekciós faktorok: a következő szennyezők mennyiségének kiszámításához a megfelelő csúcsterületeket a következő faktorokkal szorozzuk: D-szennyező 0,7; F-szennyező 0,3;

–

D-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének hatszorosa (0,6%);

–

C-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének háromszorosa (0,3%);

–

B-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének kétszerese (0,2%);

–

F-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének 1,5-szerese (0,15%);

–

egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: csúcsterületük egyenként nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (0,10%);

–

szennyezők összesen: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének tízszerese (1,0%);

–

elhanyagolási határ: a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének 0,5-szerese (0,05%).

Sztereokémiai tisztaság. Folyadékkromatográfia (2.2.29): a normalizációs eljárást alkalmazzuk.

Fulvestrantum


Vizsgálati oldat. 20,0 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 20,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat. 5 mg CRS fulvesztrantot a mozgófázissal 5,0 ml-re oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm;

–

állófázis: R királis elválasztás céljára szánt szilikagél AD (10 m);

–


Mozgófázis: R vízmentes etanol – R 2-metilpentán (12+88 V/V). Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 280 nm-en. Injektálás: 10 μl. Kromatografálási idő: a fulvesztrant-B-epimer retenciós idejének 1,75-szöröse. Csúcsazonosítás: a fulvesztrant-A-epimer és a fulvesztrant-B-epimer azonosításához a CRS fulvesztranthoz mellékelt kromatogramot és az összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenció a fulvesztrant-B-epimerre (retenciós ideje kb. 26 perc) vonatkoztatva: fulvesztrant-A-epimer kb. 1,1. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,3, a fulvesztrant-B-epimer és a fulvesztrant-A-epimer között.

Követelmény: –

fulvesztrant-A-epimer/fulvesztrant-B-epimer arány: 42:58 és 48:52 között.

Nehézfémek (2.4.8/H): legfeljebb 20 ppm. Oldószer: R etanol (96%). Az anyag 0,250 g-ját vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot 0,5 ml R ólommértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Víztartalom (2.5.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 50 mg-ját vizsgáljuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. Az izziítást platinatégelyben végezzük. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 1,25 NE/mg. A parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánt anyag – abban az esetben, ha a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a bakteriális endotoxinok eltávolítására megfelelő eljárást – feleljen meg e vizsgálat követelményének is. Vizsgálati oldat. A vizsgálati minta 0,1 g-ját 1 ml R etanolban (96%) oldunk, majd 80 ml BET-vízzel hígítjuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29) a "Rokon vegyületek" vizsgálat előírásai szerint, a következő módosítással. Injektálás: vizsgálati oldat és a) összehasonlító oldat. A százalékos C32H47F5O3S-tartalmat a CRS fulvesztrant deklarált tartalma alapján számoljuk ki. ELTARTÁS Fénytől védve, 2–8 °C-on. Amennyiben az anyag steril, akkor steril, légmentesen záró, garanciazáras tartályban.


Fulvestrantum

FELIRAT Adott esetben a feliraton fel kell tüntetni, hogy az anyag alkalmas parenterális felhasználásra szánt készítmények előállítására. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: B, C, D, F. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): A, E.

és S-epimere

A. 7-[9-[(RS)-(4,4,5,5,5-pentafluorpentil)szulfinil]nonil]ösztra-1,3,5(10)-trién-3,17-diol (7-fulvesztrant),

B. 7-[9-[(4,4,5,5,5-pentafluorpentil)szulfonil]nonil]ösztra-1,3,5(10)-trién-3,17-diol,

C. 7-[9-[[9-[(4,4,5,5,5-pentafluorpentil)szulfinil]nonil]szulfinil]nonil]ösztra-1,3,5(10)-trién-3,17-diol,

D. 7,7'-nonán-1,9-diilbisz[ösztra-1,3,5(10)-trién-3,17-diol],

Fulvestrantum


E. 7-[9-[(4,4,5,5,5-pentafluorpentil)szulfinil]nonil]ösztra-1,3,5(10),6-tetraén-3,17-diol (6-fulvesztrant),

F. 7-[9-[(4,4,5,5,5-pentafluorpentil)szulfinil]nonil]-3,17-dihidroxiösztra-1,3,5(10)-trién-6-on (6-ketofulvesztrant).

Histidini hydrochloridum monohydricum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

07/2014:0910

HISTIDINI HYDROCHLORIDUM MONOHYDRICUM Hisztidin-hidroklorid-monohidrát

C6H10ClN3O2. H2O [5934-29-2]

Mr 209,6

DEFINÍCIÓ (2S)-2-Amino-3-(1H-imidazol-4-il)propánsav hidroklorid-monohidrát. Fermentációs termék, fehérje-extraktum, vagy hidrolizátum. Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Fehér vagy csaknem fehér kristályos por vagy színtelen kristályok. Vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) kevéssé oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B, C, F. Második azonosítás: A, B, D, E, F. A. Fajlagos optikai forgatóképesség (lásd Vizsgálatok). B. pH vizsgálat (lásd Vizsgálatok). C. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS hisztidin-hidroklorid-monohidráttal. D. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 10 mg vizsgálandó anyagot 50 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS hisztidin-hidroklorid-monohidrátot 50 ml R vízben oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ecetsav- R víz – R butanol (20+20+60 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: levegőn. Előhívás: R ninhidrinoldattal bepermetezzük, majd 105 oC-on 15 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

E. 0,1 g anyagot 7 ml R vízben oldunk, és az oldathoz R nátrium-hidroxid 200 g/l töménységű oldatának 3 ml-ét adjuk. 0,1 ml R tömény sósav és 10 ml R víz elegyében 50 mg R szulfanilsavat oldunk és az oldathoz 0,1 ml R nátrium-nitritoldatot elegyítünk. A második oldatot az elsőhöz adva, az elegy narancsvörösre színeződik. F. A kloridion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. Kb. 20 mg anyagot vizsgálunk. VIZSGÁLATOK S oldat. 2,5 g anyagot R desztillált vízből készített R szén-dioxid-mentes vízzel 50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a BS6 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). pH (2.2.3): 3,0  5,0. Az S oldatot vizsgáljuk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): 9,2 és 10,6 között (szárított anyagra). 2,75 g anyagot 12,0 ml R1 sósavban oldunk, majd az oldatot R vízzel 25,0 ml-re hígítjuk. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R víz, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 ml-ét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analizátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −



bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat hisztidinkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

–


Követelmények:


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

– bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,2%; – szennyezők összesen: legfeljebb 0,5%; – jelentési küszöbérték: 0,05%. A Gyógyszeranyagok (2034) cikkely „Rokon vegyületek” pontjában (2034.-1. táblázat) megadott határértékek erre a cikkelyre nem vonatkoznak. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. A vizsgálathoz az S oldat 10 ml-ét R desztillált vízzel 15 ml-re hígítjuk. Ammónium Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: –


Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. 1,0 g anyagot, rázótölcsérben, 10 ml R hígított sósavban oldunk, majd az oldatot 3x10 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk. Egy-egy kirázás időtartama 3 perc legyen. Az egyesített szerves fázist 10 ml R vízzel 3 percig rázzuk. A vizsgálathoz a vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot R vízzel 20 ml-re oldunk. Az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): 7,0  10,0%. 1,000 g-ot szárítószekrényben 145  150 °C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,160 g-ját 50 ml R szén-dioxid-mentes vízben oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldattal 19,16 mg C6H10ClN3O2 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A.


A.

(2S)-2-amino-3-(4-hidroxifenil)propánsav (tirozin).

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Histidinum

07/2014:0911

HISTIDINUM Hisztidin

C6H9N3O2 [71-00-1]

Mr 155,2

DEFINÍCIÓ (S)-2-Amino-3-(imidazol-4-il)propánsav. Fermentációs termék, fehérje-extraktum, vagy hidrolizátum. Tartalom: 98,5101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér, kristályos por vagy színtelen kristályok. Oldékonyság: vízben oldódik; etanolban (96%) alig oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B. Második azonosítás: A, C, D. A. Az anyag feleljen meg a “Fajlagos optikai forgatóképesség” vizsgálatban előírt követelményeknek (lásd Vizsgálatok). B.

Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS hisztidinnel Amennyiben a kapott spektrumok eltérőek, a vizsgálandó anyagot és a referenciaanyagot különkülön R vízben feloldjuk, az oldatokat 60 °C-on szárazra párologtatjuk, majd a maradékokból új spektrumokat veszünk fel.

C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 10 mg vizsgálandó anyagot 50 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS hisztidint 50 ml R vízben oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ecetsav- R víz – R butanol (20+20+60 V/V). Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig.

Histidinum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Szárítás: levegőn. Előhívás: R ninhidrinoldattal bepermetezzük, majd 105 oC-on 15 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. D. 0,1 g anyagot 7 ml R vízben oldunk, az oldathoz és R nátrium-hidroxid 200 g/l töménységű oldatának 3 ml-ét adjuk. 0,1 ml R tömény sósav és 10 ml R víz elegyében 50 mg R szulfanilsavat oldunk és az oldathoz 0,1 ml R nátrium-nitritoldatot elegyítünk. A második oldatot az elsőhöz adva, az elegy narancsvörösre színeződik. VIZSGÁLATOK S oldat. 2,5 g anyagot R desztillált vízzel  vízfürdőben melegítve  50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a BS7 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): 11,4 és 12,4 között (szárított anyagra). A vizsgálathoz 2,75 g anyagot 12,0 ml R1 sósavban oldunk, majd az oldatot R vízzel 25,0 ml-re hígítjuk. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R víz, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 mlét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analizátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −


A százalékos tartalmi értékek kiszámolása: – bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat hisztidinkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

Histidinum

–

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3


Követelmények: – bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,2%; – szennyezők összesen: legfeljebb 0,5%; – jelentési küszöbérték: 0,05%. A Gyógyszeranyagok (2034) cikkely „Rokon vegyületek” pontjában (2034.-1. táblázat) megadott határértékek erre a cikkelyre nem vonatkoznak. Klorid (2.4.4): legfeljebb 200 ppm. A vizsgálatokhoz az S oldat 5 ml-ét R vízzel 15 ml-re hígítjuk. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. A vizsgálathoz az S oldat 10 ml-ét R desztillált vízzel 15 ml-re hígítjuk. Ammónium Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: – ammónium, 570 nm-en: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,02%), figyelembe véve az üres oldat kromatogramján megjelenő ammóniumcsúcsot is. Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. Rázótölcsérben 1,0 g anyagot 10 ml R hígított sósavban oldunk, majd az oldatot 310 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk. Egy-egy kirázás időtartama 3 perc legyen. Az egyesített szerves fázist 10 ml R vízzel 3 percig rázzuk. A vizsgálathoz a vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot 3 ml R hígított sósav és 15 ml R víz elegyében, szükség esetén enyhe melegítéssel oldunk, majd az oldatot R vízzel 20 ml-re hígítjuk. Az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 105 °C-on szárítunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,130 g-ját 50 ml R vízben oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M sósavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M sósavmérőoldattal 15,52 mg C6H9N3O2 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve.

Histidinum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A.

A.

(2S)-2-amino-3-(4-hidroxifenil)propánsav (tirozin).


Hydroxypropylbetadexum

07/2013:1804 javított 8.2

HYDROXYPROPYLBETADEXUM Hidroxipropilbetadex

R = [CH2-CH(CH3)-O]n-H

n = 0, 1, 2...

C42H70O35(C3H6O)x, ahol x = 7 MS DEFINÍCIÓ A hidroxipropilbetadex (β-ciklodextrin, 2-hidroxipropil-éter) a betadex részlegesen szubsztituált poli(hidroxipropil)-étere. Tartalom: – az anhidroglükóz egységekre jutó hidroxipropil-csoportok száma moláris szubsztitúcióban (MS) kifejezve 0,40–1,50 és ennek a számnak a feliraton jelzett értékkel 10%-on belül egyeznie kell. SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, amorf vagy kristályos por. Oldékonyság: vízben és propilénglikolban bőségesen oldódik. AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS hidroxipropilbetadexszel. Értékelés: a vizsgálandó anyag spektruma a CRS hidroxipropilbetadex spektrumával azonos abszorpciós sávokat mutatja. Az anyag szubsztitúciójában mutatkozó különbségek miatt egyes abszorpciós sávok intenzitása eltérő lehet. B. „Az oldat külleme” (Lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK S oldat. Az anyag 5,0 g-ját R desztillált vízből készített R szén-dioxid-mentes vízzel 50,0 ml-re oldjuk. Az oldat külleme. Az oldat tiszta (2.2.1) és színtelen legyen (2.2.2, II. Módszer), és szobahőmérsékletre hűtés után is ilyen maradjon. A vizsgálathoz 5,0 g anyagot 10,0 ml R vízben melegítéssel oldunk.



Elektromos vezetés (2.2.38): legfeljebb 200 µS·cm–1. Az S oldat elektromos vezetését mérjük, eközben az oldatot mágneses keverővel lassan kevertetjük. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 0,600 g vizsgálandó anyag R vízzel 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 60,0 mg CRS betadexet (A-szennyező) R vízzel 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b), (c), (d), (e), (f): Az a) összehasonlító oldat megfelelő részletét úgy hígítjuk R vízzel, hogy CRS betadexre nézve rendre 0,09 mg/ml, 0,45 mg/ml, 0,90 mg/ml és 1,20 mg/ml töménységű oldatot kapjunk. Összehasonlító oldat (g). 0,15 g CRS hidroxipropibetadexet (A-szennyezőt tartalmaz) R vízzel 10 mlre oldunk. Oszlop: – méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4,0 mm. – állófázis: R kromatográfiás célra szánt, 4-nitrofenilkarbamidszilil szilikagél (5 μm). – hőmérséklet: 30 °C. Mozgófázis: – A-mozgófázis: R kromatográfiás célra szánt víz. –B-mozgófázis: R kromatográfiás célra szánt víz – R metanol (10+90 V/V). Idő (perc)



0–5

52

48

5 – 15

52  0

48  100

15 - 20

0

100

Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: elpárologtatáson alapuló, fényszórás elvén működő detektor (Evaporative Light Scattering Detector, ELSD); az alábbiakban leírt beállítások alkalmasnak bizonyultak; más beállítások alkalmazása esetén, azok olyanok legyenek, hogy a detektor megfeleljen a rendszeralkalmassági követelményeknek. Kétállású, 6 utas szelep alkalmazása javasolt, hogy a detektort megkíméljük a beinjektált nagy mennyiségű hidroxipropilbetadextől: –

vivőgáz: R nitrogén;

–

áramlási sebesség: 1,5 ml/perc;

–

elpárologtatási hőmérséklet: 70 °C.

Injektálás: 20 µl. Retenciós idő: A-szennyező kb. 4,2 perc. A hidroxipropilbetadex, az A-szennyező után, egy nagyon széles csúcsként, vagy több csúcsként eluálódik. Más jellemző szennyezők az A-szennyező csúcsa előtt eluálódnak egy széles csúccsal, vagy egy csoportban több csúcsként eluálódnak. Rendszeralkalmasság: –

csúcsfelbontás: legalább 2,0 az A-szennyező és a hidroxipropilbetadex első csúcsa között a g) összehasonlító oldat kromatogramján; ha szükséges módosíthatjuk az oszlop hőmérsékletét (a hőmérséklet csökkentése növeli a felbontást);

–

a b), c), d), e) és f) összehasonlító oldat A-szennyező-koncentrációinak logaritmusa függvényében ábrázoljuk a hozzájuk tartozó csúcs területének logaritmusát. A számoláskor figyelembe vesszük a CRS betadex deklarált tartalmát; a korrelációs koefficiens legalább 0,950 legyen.



A fenti függvényt használva kiszámoljuk a szennyezők százalékos tartalmát a száraz anyagra viszonyítva. Követelmények: az A-szennyező után eluálódó csúcsokat nem vesszük figyelembe: –

A-szennyező: legfeljebb 1,5%;

–

szennyezők összesen az A-szennyező kivételével: legfeljebb 1,0%;

–

jelentési határérték: 0,05%.

B-szennyező: Gázkromatográfia (2.2.28). Belső standard oldat. 62,5 mg R etilénglikolt R etanollal (96%) 10,0 ml-re hígítunk. Az oldat 1,0 ml-ét R etanollal (96%) 50,0 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálati anyagot 10,0 ml R etanolban (96%) oldunk. Összehasonlító oldat. 62,5 mg CRS propilénglikolt (B-szennyező) 50,0 ml R etanolban (96%) oldunk.. Az oldat 1,0 ml-ét R etanollal (96%) 10,0 ml-re hígítjuk. A kapott oldathoz 1,0 ml belső standard oldatot adunk és R etanollal (96%) 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

anyaga: kvarcüveg;

–

méretei: l = 30 m, Ø = 0,32 mm;

–

állófázis: R makrogol 20 000 (filmvastagság 1μm).

Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 1,4 ml/perc. Mintaáram-eloszlási arány: 1 : 35. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő (perc)

Hőmérséklet (OC)

0  10

150  200

10  11

200  240

Injektor

220

Detektor

240

Detektálás: lángionizáció. Injektálás: 2 μl; a fecskendőt R etanollal (96%) alaposan mossuk át, hogy elkerüljük a tű eltömődését. Relatív retenció az etilénglikolra vonatkoztatva (retenciós ideje kb. 7,5 perc): B-szennyező kb. 0,9. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 4,0 a B-szennyező és az etilénglikol csúcsa között;

–

szimmetriafaktor: legfeljebb 2,0 a propilénglikolra vonatkoztatva.

A százalékos tartalom számolása: a belső standard eljárást alkalmazzuk. Követelmények: –

B-szennyező: legfeljebb 2,5%.

Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 20 ppm. Az S oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (2 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 120 °C-on 2 órán át szárítunk. Mikrobiológiai szennyezés



Ha az anyagot parenterális gyógyszerkészítmények előállítására kívánják felhasználni: TAMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU/g (2.6.12). Ha az anyagot nem kívánják parenterális gyógyszerkészítmények előállítására felhasználni: TAMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU/g (2.6.12). TYMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU/g (2.6.12). Escherichia coli nem lehet jelen (2.6.13). Salmonella nem lehet jelen (2.6.13). Bakteriális endotoxin (2.6.14): kevesebb, mint 10 NE/g. Ha az anyagot parenterális gyógyszerkészítmények előállítására kívánják felhasználni és a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a bakteriális endotoxinok eltávolítására alkalmas eljárást, feleljen meg e vizsgálat követelményének is. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Mágneses magrezonancia spektrometria (2.2.33). A moláris szubsztitúciót (MS) a hidroxipropil-csoport részét képező metil-csoport 3 protonjának jele és az anhidroglükóz egységek C1 szénatomjához kapcsolódó protonjának (glikozidos proton) jele közti arányból számítjuk ki. Vizsgálati oldat. Legalább 10,0 mg szárított anyagnak megfelelő vizsgálandó anyagot 5 mm-es – forgatható mintatartóval ellátott – NMR-csőbe viszünk, hogy a spektrumot forgatás közben vehessük fel. A cső tartalmához kb. 0,75 ml R1 deutérium-oxidot adunk. A csövet lezárjuk, majd miután tartalmát homogenizáltuk, a mintatartóba illesztjük. Készülék: Legalább 250 MHz frekvenciájú, Fourier-transzformációs mágneses magrezonancia spektrométert használunk, amely 25 °C vagy efölötti hőmérsékleten is alkalmas protonspektrum felvételére és mennyiségi analízis elvégzésére. H-NMR spektrum felvétele. Beállítjuk a megfelelő műszerparamétereket (frekvencia, erősítés, digitális felbontás, mintaforgatás, korrekciós tekercsek, mérőfejhangolás, felbontás/adatpontok, vevőerősítés, stb.), hogy mennyiségi elemzésre alkalmas spektrumot kapjunk (megfelelő FID, a Fouriertranszformáció és a fáziskorrekció után ne legyen jeltorzulás a spektrumban). A relaxációs késleltetést az impulzusszöghöz kell igazítani, hogy két impulzus között teljes legyen a megfigyelt protonok relaxációja (pl.: 10 mp 90°-os impulzushoz). 1

Legalább 8 mérésből rögzítjük a FID-et; a spektrumablakot úgy állítjuk be a készüléken, hogy az legalább a 0 ppm és +6,2 ppm közti tartományt magába foglalja. A ppm-skálát az oldószer könnyen cserélhető protonjainak jeléhez (+4,8 ppm) igazítjuk (25 °C). Az adatgyűjtés méretéhez képest legalább háromszoros zéruspont feltöltést és 0,2-et nem meghaladó (LB≤0,2) apodizációs szorzófüggvényt alkalmazunk, Gauss-féle felbontásnövelés nélkül (GB=0). A FID-et spektrummá transzformáljuk. A fázis- és az alapvonal-korrekció után +0,5 ppm és +6,2 ppm között integráljuk a csúcsterületeket. Megmérjük a metil-csoportoktól származó dublett területét +1,2 ppm-nél (A1) és a glikozidos protonoktól származó +5 ppm és +5,4 ppm közötti jelek területét (A2). A moláris szubsztitúciót (MS) az alábbi egyenlet segítségével számítjuk ki: A1 3  A2 

ahol A1 = a hidroxipropil-csoportok részét képező metil-csoportok 3 protonjától származó jel területe,



A2 = a glükóz-anhidrid egységek glikozidos (C1-szénatomhoz kapcsolódó) protonjaitól származó jelek területe. A szubsztitúció foka: egy β-ciklodextrin molekulára jutó hidroxipropil-csoportok száma, amelyet úgy kapunk meg, hogy az MS értékét 7-tel szorozzuk. FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: a moláris szubsztitúciót (MS), adott esetben, hogy az anyag parenterális gyógyszerkészítmények előállítására alkalmas. SZENNYEZŐK

A. Ciklo-α-(1→4)-D-heptaglükopiranozid (betadex vagy ciklomaltoheptóz vagy β-ciklodextrin),

és enantiomere B.(R,S)-propán-1,2-diol (propilénglikol). A FELHASZNÁLÁST BEFOLYÁSOLÓ SAJÁTSÁGOK Az alábbiakban tájékoztatás található azokról a sajátságokról, amelyeket a segédanyagként használt anyag egy vagy több funkciójának fontos ellenőrző paramétereként tartanak számon (lásd az 5.15. általános fejezetet). A „Felhasználást befolyásoló sajátságok” pontban szereplő egyes sajátságok, amennyiben maguk is kötelező minőségi követelményeket jelentenek, a cikkely kötelező érvényű részében is jelen lehetnek. Ilyen esetekben a „Felhasználást befolyásoló sajátságok” pontban hivatkozás található a kötelező érvényű részben szereplő megfelelő vizsgálatra. A sajátságok ellenőrzése hozzájárulhat a gyógyszer minőségéhez, azáltal, hogy növeli az előállítási eljárás megbízhatóságát és a gyógyszer felhasználáskor mutatott teljesítőképességét. Az itt megadott ellenőrző módszerek megfelelőnek bizonyultak erre a célra, de más módszerek is alkalmazhatók. Egy adott sajátságra kapott eredmény közlésekor az alkalmazott ellenőrző módszert is fel kell tüntetni. Az alábbi sajátságok lényegesek lehetnek az oldékonyság-növelőként használt hidroxipropilbetadex esetében. Szubsztitúciós fok. (Lást Tartalmi meghatározás).


Indometacinum

07/2014:0092

INDOMETACINUM Indometacin

C19H16ClNO4 [53-86-1]

Mr 357,8

DEFINÍCIÓ [1-(4-klórbenzoil)-5-metoxi-2-metilindol-3-il]ecetsav. Tartalom: 98,5–100,5% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy sárga, kristályos por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; etanolban (96%) mérsékelten oldódik. Polimorfiára hajlamos (5.9). AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, C. Második azonosítás: A, B, D, E. A. Olvadáspont (2.2.14): 158–162 C. B. Ultraibolya és látható abszorpciós spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat. 25 mg vizsgálandó anyagot 1 térfogatrész 1 M sósav és 9 térfogatrész R metanol elegyével 100,0 ml-re oldunk. Az oldat 10,0 ml-ét 1 térfogatrész 1 M sósav és 9 térfogatrész R metanol elegyével 100,0 ml-re hígítjuk. Hullámhossztartomány: 300–350 nm. Abszorpciós maximum: 318 nm-en. 1% Az abszorpciós maximumon mért fajlagos abszorpciós koefficiens ( A1cm ): 170–190.

C. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS indometacinnal. Az anyagokat átkristályosítás nélkül vizsgáljuk. D. 0,1 g anyagot – szükség esetén enyhe melegítéssel – 10 ml R etanlban (96%) oldunk. Az oldat 0,1 mléhez R hidroxilamin-hidroklorid oldata (250 g/l) és R hígított nátrium-hidroxid–oldat frissen készített,


Indometacinum

1:3 térfogatarányú elegyéből 2 ml-t adunk. Az oldat 2 ml R hígított sósav és 1 ml R2 vas(III)-klorid– oldat hozzáadására ibolyás-rózsaszínű lesz. E. Az azonosítás D pontjában készített alkoholos oldat 0,5 ml-éhez 0,5 ml R2 dimetilaminobenzaldehid– oldatot elegyítünk. Csapadék válik le, amely rázogatásra feloldódik. Vízfürdőn melegítve, az oldat kékeszöld színű lesz. A melegítést még 5 percig folytatjuk, majd az oldatot jeges vízben 2 percig hűtjük. Csapadék keletkezik, az oldat színe pedig világos szürkészöldre változik. 3 ml R etanol (96%) hozzáadására az oldat feltisztul és ibolyás-rózsaszínű lesz. VIZSGÁLATOK Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Oldószerelegy. R acetonitril – R kromatográfiás célra szánt víz (50+50 V/V). Vizsgálati oldat. 25,0 mg vizsgálandó anyagot az oldószereleggyel 25,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot az oldószereleggyel 100,0 ml-re hígítunk, majd a kapott oldat 1,0 ml-ét az oldószereleggyel tovább hígítjuk 10,0 ml-re. Összehasonlító oldat (b). CRS indometacin szennyező keverék (I és J-szennyezőt tartalmaz) egy üvegcséjének tartalmát 1,0 ml oldószerelegyben feloldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,15 m, Ø = 4,6 mm,

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, fenilhexilszililezett utókezelt szilikagél (3 m).

–


Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R ecetsav 10 g/l töménységű oldata.

–

B-mozgófázis B: R acetonitril. Idő (perc)



0–2

70

30

2–11

70 → 50

30 → 50

11–12

50

50

12

50 → 70

50 → 30

12–21

70 → 30

30 → 70

21–27

30

70

Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 254 nm-en. Injektálás: 20 l. Kromatografálási idő: az atomoxetin retenciós idejének 2,5-szerese. Szennyezők azonosítása: az I- és J-szennyező csúcsának azonosításához a CRS indometacin szennyező keverékhez mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenció az indometacinra (retenciós ideje kb.1/8 perc) vonatkoztatva: I-szennyező kb. 1,3; Jszennyező kb. 1,4. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5 az I- és J-szennyező között.

Indometacinum


Százalékos tartalom számítása: –

az a) összehasonlító oldat indometacin koncentrációját vesszük alapul az egyes szennyezők mennyiségének számításához.


egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők egyenként: legfeljebb 0,10%;

–


–


Nehézfémek (2.4.8/C): legfeljebb 20 ppm. Az anyag 2,0 g-ját vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot 4 ml R ólom–mértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben, 105 °C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,300 g-ját 75 ml olyan R acetonban oldjuk, melyen előzetesen 15 percig szén-dioxid-mentes R nitrogént áramoltattunk át. Az oldatot, a nitrogén egyenletes áramoltatását fenntartva, 0,1 ml R fenolftalein– oldat jelenlétében 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal titráljuk. Üres kísérletet is végzünk. 1 ml 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal 35,78 mg C19H16ClNO4 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C, D, E, F, G, H, I, J.

A. 4-klórbenzoesav.

B. (5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il)ecetsav,

Indometacinum

C. 4-klór-N-(4-metoxifenil)benzamid,

D. [1-(2-klórbenzoil)-5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]ecetsav,

E. [1-(3-klórbenzoil)-5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]ecetsav,

F. 4-klór-N'-(4-klórbenzoil)-N-(4-metoxifenil)benzohidrazin,

G. [1-(3,4-diklórbenzoil)5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]ecetsav,

H. metil[1-(4-klórbenzoil)-5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]acetát,


Indometacinum

I.


etil[1-(4-klórbenzol)-5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]acetát,

J. 4-klór-N'-[[1-4-klórbenzoil)5-metoxi-2-metil-1H-indol-3-il]acetil]-N-4-(metoxifenil)-benzohidrazin.

07/2014:1440

INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA Tömény gamma-1b-interferon-oldat C734H1166N204O216S5

Mr 16 465

DEFINÍCIÓ A tömény gamma-1b-interferon-oldat a gamma interferon N-terminális metionint tartalmazó formájának oldata. Ezt a fehérjét antigén által stimulált humán T-sejtek termelik és választják ki vírusfertőzések és egyéb indukáló tényezők hatására. Specifikus immunmoduláló tulajdonsága van, így pl. hatékonyan aktiválja a fagocita sejteket. A fehérje két azonos monomer nem kovalensen kapcsolódó dimerjéből áll. A monomer összetétele a következő:

A gamma-1b-interferon hatóértéke legalább 20·106 NE/mg fehérje. A tömény gamma-1binterferon-oldat milliliterenkénti gamma-1b-interferon tartalma legalább 30·106 NE. ELŐÁLLÍTÁS A tömény gamma-1b-interferon-oldatot rekombináns DNS technológián alapuló módszerrel baktériumokban termelik. A gyártási körülményeket úgy kell kialakítani, hogy a mikrobiológiai szennyezés minimális legyen. A tömény gamma-1b-interferon-oldatnak meg kell felelnie továbbá az alábbi követelményeknek is. Gazdasejt eredetű fehérjék. A határértéket az illetékes hatóság állapítja meg. Gazdasejt és vektor eredetű DNS. A határértéket az illetékes hatóság állapítja meg. SAJÁTSÁGOK Tiszta, színtelen vagy enyhén sárgás színű folyadék. AZONOSÍTÁS A. A készítmény rendelkezik a várt biológiai aktivitással (lásd a „Tartalmi meghatározás” részt). B. Megvizsgáljuk „A gamma-1b-interferon molekulatömegétől eltérő molekulatömegű szennyezők” vizsgálat során kapott elektroferogramokat. A vizsgálati oldattal kapott elektroferogram fősávjának helyzete egyezzen meg az a) összehasonlító oldattal kapott elektroferogram fősávjának helyzetével. C. Peptidtérkép-vizsgálatot végzünk. A-oldat. Literenként 1,2 g R trometamolt, 8,2 g R vízmentes nátrium-acetátot és 0,02 g R kalciumkloridot tartalmazó oldatot készítünk, majd R hígított ecetsavval az oldat pH-ját 8,3-re (2.2.3) állítjuk be. Az oldathoz annyi R poliszorbát 20-at elegyítünk, hogy koncentrációja 0,1 %V/V

legyen. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítmény 1 mg fehérjét tartalmazó térfogatát alkalmas eljárással sómentesítjük. Alkalmas eljárás lehet pl. az, hogy az oldatot mikrocentrifuga csőbe szűrjük és 500 µl A-oldattal feloldjuk. Az oldathoz R peptidtérkép-vizsgálatra szánt tripszin R vízzel frissen készített, 1 mg/ml töménységű oldatának 10 µl-ét adjuk, és a folyadékot a cső megfordításával finoman összekeverjük. A cső tartalmát 24 órán keresztül 30–37 °C-on inkubáljuk, majd a hidrolizált mintához ml-enként 100 µl R tömény foszforsavat elegyítünk, és a cső megfordításával finoman összekeverjük. Összehasonlító oldat. A vizsgálati oldattal egyidejűleg, azonos módon készítjük, de a készítéshez CRS gamma-1b-interferon R vízzel készült és 1mg/ml töménységűre hígított oldatát használjuk. Folyadékkromatográfia (2.2.29). A kromatográfiás vizsgálat javasolt körülményei: – 0,15 m hosszú és 4,6 mm belső átmérőjű, R kromatográfiás célra szánt oktadecilszililezett szilikagéllel (10 µm) töltött rozsdamentes acél oszlop, – mozgófázis (áramlási sebessége 1,0 ml/perc): A-mozgófázis (0,05 M nátrium-foszfát–tompítóoldat (pH 3,3)). I. oldat: 7,80 g R nátriumdihidrogén-foszfát-dihidrátot R vízzel 1000,0 ml-re oldunk. II. oldat: 0,33 ml R tömény foszforsavat R vízzel 100,0 ml-re hígítunk. 920 ml I. oldatot 80 ml II. oldattal elegyítünk. Szükség esetén módosítjuk az oldat pH-ját (2.2.3). B-mozgófázis. R kromatográfiás célra szánt acetonitril. A kromatografálást a következőképpen végezzük (szükség esetén a gradiens módosítható azért, hogy a hidrolizátumban lévő peptidek jobban elváljanak): Idő (perc)



100 → 80

0 → 20

30–50

80 → 60

20 → 40

50–51

60 → 30

40 → 70

51–59

30

70

0–30

– detektorként 214 nm-en regisztráló spektrofotométert használunk. Az oszlop hőmérsékletét 40 °C-on tartjuk. Az oszlop egyensúlyát a mozgófázis kezdeti összetételének legalább 15 perces áramoltatásával állítjuk be. Az elválasztás előtt vakpróbát végzünk a fent említett gradienssel. Az oszlopra 100 µl vizsgálati oldatot és 100 µl összehasonlító oldatot injektáljunk. A vizsgálat csak abban az esetben értékelhető, ha mindkét oldat kromatogramja hasonló a megfelelő CRS gamma1b-interferonhoz mellékelt kromatogramhoz. A vizsgálati oldat kromatogramjának profilja feleljen meg az összehasonlító oldattal kapott kromatogram profiljának. D. N-terminális szekvenciaanalízist végzünk. Az eljáráshoz automatizált, szilárd fázisú szekvenáló berendezést használunk, a gyártó utasításainak figyelembevételével. Megfelelő módszer alkalmazásával beállítjuk az egyensúlyt 100 µg-nak megfelelő gamma 1b-

interferonra, R ammónium-hidrogén-karbonát (pH 9,0) 10 g/l töménységű oldatával. Minden szekvenáló ciklus után fordított fázisú folyadékkromatográfiával azonosítjuk a felszabadított feniltiohidantoin(PTH)-aminosavakat. A PTH-aminosavak elválasztását a szekvenáló berendezés gyártója által javasolt oszlop és reagensek használatával végezhetjük. Az elválasztási eljárást a következők felhasználásával kalibráljuk: – a gyártó által rendelkezésre bocsátott PTH-aminosav-keverékkel, az összes aminosav optimális elválasztására beállított gradiens feltételekkel, – minta nélküli szekvenálóciklusból származó, a készülék gyártójának javaslata alapján nyert mintával. Az első 15 aminosav a következő: Met-Gln-Asp-Pro-Tyr-Val-Lys-Glu-Ala-Glu-Asn-Leu-Lys-Lys-Tyr. VIZSGÁLATOK Küllem. A vizsgálandó készítmény tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az S7 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). pH (2.2.3). A vizsgálandó készítmény pH-ja: 4,5–5,5. Kovalens dimerek és oligomerek: legfeljebb 2%. Méretkizárásos kromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.30). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítményt a mozgófázissal 0,1 mg/ml töménységűre hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). CRS gamma-1b-interferont a mozgófázissal 0,1 mg/ml töménységűre hígítunk. Összehasonlító oldat (b). A következő molekulatömeg standardokból (szarvasmarha albumin, ovalbumin, tripszinogén és lizozim) keveréket készítünk úgy, hogy mindegyik összetevő koncentrációja 0,1–0,2 mg/ml legyen. A kromatográfiás vizsgálat javasolt körülményei: – 0,3 m hosszú, 7,8 mm belső átmérőjű, 10 000–500 000 molekulatömegű globuláris fehérjék elválasztására alkalmas R kromatográfiás célra szánt hidrofil szilikagéllel (5 µm) töltött rozsdamentes acél oszlop, – mozgófázis (0,2 M nátrium-foszfát–tompítóoldat, pH 6,8): I. oldat: 31,2 g R nátrium-dihidrogénfoszfát-dihidrátot és 1,0 g R nátrium-dodecil-szulfátot R vízzel 1000,0 ml-re oldunk. II. oldat: 28,4 g R vízmentes-dinátrium-hidrogén-foszfátot és 1,0 g R nátrium-dodecil-szulfátot R vízzel 1000,0 ml-re oldunk. 450 ml I. oldatot 550 ml II. oldattal elegyítünk. Szükség esetén módosítjuk az oldat pH-ját (2.2.3). Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. – detektor: 210–214 nm-en regisztráló spektrofotométer. Minden oldatból 200 µl-t injektálunk. Az eljárás csak abban az esetben értékelhető, ha a b) összehasonlító oldat molekulatömeg standard komponensei megfelelő mértékben elváltak, és az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs retenciós ideje a b) összehasonlító oldat kromatogramján a tripszinogén és a lizozim csúcsokra meghatározott retenciós idők közé esik. Összehasonlítjuk a vizsgálati oldat és az a) összehasonlító oldat kromatogramját. A vizsgálati oldat kromatogramján nem lehetnek olyan csúcsok vagy vállak, melyek az a) összehasonlító oldat kromatogramján nem találhatók meg. Kiszámítjuk a százalékos kovalens dimer- és oligomertartalmat. Monomerek és aggregátumok: legfeljebb 2%. Méretkizárásos kromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.30). A-oldat. Elkészítjük a következő összetételű oldatot: literenként 0,59 g R borostyánkősavat és 40 g R

mannitot tartalmazó oldat, melynek pH-ját R nátrium-hidroxid–oldattal 5,0-re állítottuk be (2.2.3). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítményt az A-oldattal 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítjuk. Összehasonlító oldat. CRS gamma-1b-interferont az A-oldattal 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítunk. Csúcsfelbontás-ellenőrző oldat. Az A-oldattal 500 µl 0,04 mg/ml R szarvasmarha albumint és 0,2 mg/ml CRS gamma-1b-interferont tartalmazó oldatot készítünk. Az oldatot a készítés után 24 órán belül felhasználjuk. A kromatográfiás vizsgálat javasolt körülményei: – 0,3 m hosszú, 7,8 mm belső átmérőjű, 10 000–300 000 molekulatömegű globuláris fehérjék elválasztására alkalmas R kromatográfiás célra szánt hidrofil szilikagéllel (5 µm) töltött rozsdamentes acél oszlop, – mozgófázis: R kálium-klorid 89,5 g/l töménységű oldata (1,2 M); áramlási sebesség 0,8 ml/perc, – detektor: 214 nm-en regisztráló spektrofotométer. 20 µl csúcsfelbontás-ellenőrző oldatot injektálunk. A kapott kromatogramon a natív gamma-1binterferon dimerhez tartozó főcsúcs retenciós ideje kb. 10 perc, a szarvasmarha albumin főcsúcsra vonatkoztatott relatív retenciós ideje kb. 0,85. Az eljárás csak abban az esetben értékelhető, ha a szarvasmarha albuminhoz és az gamma-1b-interferonhoz tartozó csúcsok közötti felbontás legalább 1,5. 20 µl vizsgálati oldatot és 20 µl összehasonlító oldatot injektálunk. A kromatogramok főcsúcsai azonos retenciós időket mutatnak. A monomerek és aggregátumok százalékos arányát a vizsgálati oldat kromatogramján a monomercsúcs és a natív gamma-1b-interferon csúcs előtt eluálódó csúcsok területe alapján számítjuk ki, a normalizációs eljárás segítségével, figyelmen kívül hagyva az oldószer eredetű csúcsokat. Dezamidált, oxidált formák és heterodimerek. Folyadékkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.29). A dezamidált és oxidált formák mennyisége legfeljebb 10%. A heterodimerek mennyisége legfeljebb 3%. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítményt R vízzel 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). CRS gamma-1b-interferont R vízzel 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítunk. Összehasonlító oldat (b). CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt gamma-1b-interferon 1 üvegcséjének tartalmát R vizzel 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítunk A kromatográfiás vizsgálat javasolt körülményei: – 0,075 m hosszú, és 7,5 mm belső átmérőjű, megfelelő erős kationcserélő hidrofil polimetakrilát géllel (10 µm, 100 nm) töltött rozsdamentes acél oszlop, – mozgófázis, 1,2 ml/perc áramlási sebesség mellett: A-mozgófázis (0,05 M ammónium-acetát–tompítóoldat, pH 6,5). R ammónium-acetát 3,86 g/l töménységű oldata, amelynek pH-ját R hígított ecetsavval 6,5-re állítjuk be. B-mozgófázis (1,2 M ammónium-acetát–tompítóoldat, pH 6,5). R ammónium-acetát 92,5 g/l töménységű oldata, amelynek pH-ját R hígított ecetsavval 6,5-re állítjuk be. A kromatografálást a következőképpen végezzük (szükség esetén, az elválasztás javítása érdekében a gradiens módosítható):

Idő (perc)



0–1

100

0

2–30

100 → 0

0 → 100

31–35

0

100

– detektor: 280 nm-en regisztráló spektrofotométer. Az oszlop hőmérsékletét 35 °C-on tartjuk. 25 µl b) összehasonlító oldatot injektálunk. A kapott kromatogramon a főcsúcs retenciós ideje kb. 26 perc. A dezamidált és oxidált formák együtt eluálódnak, a főcsúcsra vonatkoztatott kb. 0,95 relatív retencióval. Az eljárás csak abban az esetben értékelhető, ha a csúcsfelbontás, amit a dezamidált és oxidált formák csúcsmagasságának és az ezen csúcsot a főcsúcstól elválasztó görbeszakasz minimuma alapvonaltól mért távolságának arányával definiálunk, legalább 1,2. 25 µl vizsgálati oldatot és 25 µl a) összehasonlító oldatot injektálunk. A kapott kromatogramok főcsúcsai azonos retenciós időket mutatnak. A vizsgálati oldat kromatogramján a százalékos dezamidált és oxidált gamma-1b-interferon-tartalmat a főcsúcs területének százalékában fejezzük ki. A heterodimerek főcsúcsra vonatkoztatott relatív retenciója 0,7 és 0,85. A heterodimerek százalékos tartalmát az összes csúcs területösszegének százalékában számítjuk ki. A gamma-1b-interferon molekulatömegétől eltérő molekulatömegű szennyezők. Poliakrilamid gélelektroforézissel vizsgáljuk (2.2.31). A vizsgálatot redukáló és nem redukáló körülmények között is elvégezzük. Az elválasztáshoz 15 százalékos akrilamid gélt használunk, a detektálást ezüstfestéssel végezzük. Minta–tompítóoldat (nem redukáló körülmények). 3,78 g R trometamolt, 10,0 g R nátrium-dodecilszulfátot és 0,100 g R brómfenolkéket R vízben oldunk. Az oldathoz 50,0 ml R glicerint adunk és R vízzel 80 ml-re hígítjuk. Az így kapott oldat pH-ját R tömény sósavval 6,8-re beállítjuk (2.2.3), majd térfogatát R vízzel 100 ml-re kiegészítjük. Minta–tompítóoldat (redukáló körülmények). 3,78 g R trometamolt, 10,0 g R nátrium-dodecil-szulfátot és 0,100 g R brómfenolkéket R vízben oldunk. Az oldathoz 50,0 ml R glicerint adunk és R vízzel 80 ml-re hígítjuk. Az így kapott oldat pH-ját R tömény sósavval 6,8-re beállítjuk (2.2.3), majd térfogatát R vízzel 100 ml-re kiegészítjük. Közvetlenül a felhasználás előtt 250 mM végkoncentráció eléréséig R ditiotreitolt adunk az oldathoz. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítményt R vízzel 1 mg/ml fehérje töménységűre hígítjuk. Az oldat 150 µl-ét 38 µl minta–tompítóoldattal elegyítjük. Összehasonlító oldat (a). A vizsgálati oldattal azonos módon készül, de a vizsgálandó készítmény helyett CRS gamma-1b-interferont használunk. Összehasonlító oldat (b) (5 ng-os ellenőrző oldat). R szarvasmarha albumin 0,01 mg/ml töménységű oldatának 50 µl-ét 2000 µl R vízzel hígítjuk és 450 µl minta–tompítóoldatot elegyítünk hozzá. Összehasonlító oldat (c) (2 ng-os ellenőrző oldat). R szarvasmarha albumin 0,01 mg/ml töménységű oldatának 20 µl-ét 2000 µl R vízzel hígítjuk és 450 µl minta–tompítóoldatot elegyítünk hozzá. Összehasonlító oldat (d). Az SDS poliakrilamid gélek kalibrálására alkalmas molekulatömeg hitelesítő oldatot használunk, a 10–70 kDa mérettartományban. Az oldatokat tartalmazó kémcsöveket 15 percig szobahőmérsékleten tartjuk, majd jégen tároljuk. Az oldatok 25 µl-ét a dúsítógél mélyedéseibe pipettázzuk. Az elektroforézist a berendezés gyártója által javasolt körülmények között végezzük. A fehérjéket a gélben ezüstfestéssel tesszük láthatóvá. Az eljárás csak abban az esetben értékelhető, ha a validálási feltételek (2.2.31) teljesülnek, és a b) és c) összehasonlító oldatok elektroferogramján még látható festett sáv.

A vizsgálati oldat elektroferogramján a fősáv intenzitása egyezzen meg az a) összehasonlító oldat elektroferogramján látható fősáv intenzitásával. A vizsgálati oldat elektroferogramján nem lehetnek olyan jelentős sávok, amelyek nincsenek jelen az a) összehasonlító oldat elektroferogramján (0,01%). Jelentősnek azokat a sávokat tekintjük, amelyek intenzitása nagyobb vagy egyenlő a c) összehasonlító oldat elektroferogramján megjelenő sáv intenzitásával. Norleucin: legfeljebb 0,2 mól norleucin/mól gamma-1b-interferon. Aminosav-analízist végzünk. Vizsgálati oldat. 2,5 ml vizsgálandó készítményt fehérjék sómentesítésére alkalmas oszlopra viszünk, amelyet korábban 25 ml 10 %V/V-os R ecetsavval egyensúlyba hoztunk. A mintát további 2,5 ml 10 %V/V-os R ecetsavval eluáljuk az oszlopról. Az eluátum fehérjetartalmát a „Tartalmi meghatározás” „Fehérje” pontjában leírt módon, az abszorbancia mérésével határozzuk meg. Három reakcióedény mindegyikébe 100 µg gamma-1b-interferonnak megfelelő térfogatot pipettázunk, és a mintákat csökkentett nyomáson szárazra párologtatjuk. A három minta hidrolízísét a következő módon végezzük. Minden reakcióedénybe R tömény sósav 50 %V/V-os, 1 %V/V R fenolt tartalmazó oldatának 200 µl-ét mérjük. A mintákat légmentesítjük, nitrogénnel telítjük és a gázfázisban hidrolizáljuk. A reakcióedényeket 22 órán keresztül 110 °C-on tartjuk. A hidrolízis után a mintákat csökkentett nyomáson szárazra párologtatjuk. A minták származékképzését a következő módon végezzük. Közvetlenül felhasználás előtt 2 térfogatrész R etanolt, 1 térfogatrész R vizet és 1 térfogatrész R trietil-amint elegyítünk. Ebből az elegyből minden reakcióedénybe 50 µl-t mérünk és az edények tartalmát finoman összerázzuk. A reakcióelegyeket ezután csökkentett nyomáson szárazra párologtatjuk. Ezt követően minden edénybe a következő elegy 50 µl-ét pipettázzuk: 7 térfogatrész R etanol, 1 térfogatrész R víz, 1 térfogatrész R trietil-amin és 1 térfogatrész R fenil-izotiocianát. Az edények tartalmát finoman összerázzuk és szobahőmérsékleten 15 percig állni hagyjuk, majd a mintákat csökkentett nyomáson szárazra párologtatjuk. A mintákat végül 250 µl A-mozgófázisban feloldjuk. Norleucin törzsoldat. R DL-norleucinból 0,01 M sósavval 250 nmol/ml töménységű oldatot készítünk. Az oldat 4 °C-on 2 hónapig eltartható. Leucin törzsoldat. R leucinból 0,01 M sósavval 250 nmol/ml töménységű oldatot készítünk. Az oldat 4 °C-on 2 hónapig eltartható. Összehasonlító oldat. A három reakcióedény mindegyikében 10 µl norleucin törzsoldatot 100 µl leucin törzsoldattal elegyítünk, majd az oldatokat csökkentett nyomáson szárazra párologtatjuk és elvégezzük rajtuk a „Vizsgálati oldat” pontban leírt származékképző eljárást. Folyadékkromatogfáfiás vizsgálatot végzünk (2.2.29). A kromatográfiás vizsgálat javasolt körülményei: – 0,15 m hosszú és 3,9 mm belső átmérőjű R kromatográfiás célra szánt oktadecilszililezett szilikagéllel (4 µm) töltött rozsdamentes acél oszlop – mozgófázis, áramlási sebessége 1,0 ml/min: A-mozgófázis. R nátrium acetát 19 g/l töménységű, 0,05 %V/V R trietil-amint tartalmazó, R hígított ecetsavval pH 6,4-re beállított oldata (70 térfogatrész) és B-mozgófázis (30 térfogatrész) elegye, B-mozgófázis. 40 térfogatrész R víz és 60 térfogatrész R acetonitril elegye, Idő (perc)

Amozgófázis (%V/V)


Megjegyzés

0–7

100

0

izokratikus

7–7,1

100 → 0

0 → 100

lineáris gradiens

7,1–10

0

100

mosás

10–10,1

0 → 100

100 → 0

lineáris gradiens

10,1–15

100

0

egyensúly visszaállítása

– detektor: 254 nm-en regisztráló spektrofotométer. Az oszlop hőmérsékletét 43 °C-on tartjuk. Minden oldatból 50 µl-t injektálunk. A vizsgálati oldat kromatogramján azonosítjuk a leucinnak és norleucinnak megfelelő csúcsokat. A norleucin retenciós ideje 6,2–7 perc. A norleucin tartalmat (mól norleucin/mól gamma-1b-interferonban kifejezve) az összehasonlító és a vizsgálati oldatok kromatogramján megjelenő leucin és norleucin csúcsterületekből számítjuk ki, figyelembe véve, hogy a leucin mennyisége 10 mól/1 mól gamma-1b-interferon. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 5 NE, 20·106 NE gamma-1b-interferont tartalmazó térfogatban. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Fehérje (2.2.25). A vizsgálandó anyagot R vízzel 1 mg/ml töménységűre hígítjuk. 200 nm és 340 nm között rögzítjük az oldat abszorbciós spektrumát, majd a 280 nm-es maximumon meghatározzuk az oldat abszorbanciáját. Az értéket az oldat zavarosságából származó fényszórással korrigáljuk, a 316 nm-nél mért érték segítségével. A gamma-1b-interferon koncentrációt a fajlagos abszorpciós koefficiens (=7,5) alkalmazásával számítjuk ki. Hatóérték. A gamma-1b-interferon készítmény hatóértékének becsléséhez a vizsgálati gamma-1binterferon-oldat azon hatását mérjük, amely tenyésztett sejtek felszínén fokozza a humán-leukocitaantigén-DR (HLA-DR) kifejeződését. Az eredményt a humán rekombináns gamma interferon megfelelő Nemzetközi Standardja vagy egy Nemzetközi Egységben kalibrált összehasonlító készítmény azonos hatásához hasonlítjuk. A Nemzetközi Egység a megfelelő Nemzetközi Standard meghatározott mennyiségének aktivitása. A Nemzetközi Standard Nemzetközi Egységekben kifejezett értékét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állapítja meg. A tartalmi meghatározást alkalmas módszer segítségével, a következők alapján végezzük: A vizsgálathoz a szokásos körülmények között tenyésztett COLO 205 sejteket használunk. A 3-5 napja tenyésztésben lévő COLO 205 sejtpopulációt tripszinnel kezeljük, és egy 1,0·106 sejt/ml töménységű sejtszuszpenziót készítünk. 96 lyukú mikrotiterlemez minden mélyedésébe 100 µl hígító táptalajt mérünk. A vakpróbára szánt mélyedésekhez újabb 100 µl táptalajt adunk. Minden vizsgálandó oldatból 100 µl-t viszünk a lemez egy-egy mélyedésébe, és felező hígítási sort készítünk mindegyikből azért, hogy az adatokból kalibrációs görbéket készíthessünk. Ezután a minden mélyedésbe 100 µl sejtszuszpenziót mérünk, és a lemezt sejttenyésztésre alkalmas körülmények között inkubáljuk. A tenyésztés után a táptalajt eltávolítjuk, a sejteket mossuk és fixáljuk. Minden mélyedésbe a gamma1b-interferon hatására termelt HLA-DR kimutatására alkalmas ellenanyagot viszünk, és a lemezt megfelelő körülmények között inkubáljuk. A lemez mosása után az anti-HLA-DR ellenanyag kimutatására alkalmas, jelzőenzimhez kapcsolt ellenanyagot viszünk a mélyedésekbe. Inkubálás után a lemezt mossuk és az enzim jelenlétének kimutatására alkalmas szubsztrát oldatot viszünk a mélyedésekbe. A reakciót leállítjuk és megmérjük az oldat abszorbanciáját. A vizsgálandó készítmény hatóértékét az általánosan használt statisztikai módszerek segítségével számítjuk ki.

A becsült fajlagos aktivitás a deklarált hatóérték 80–125%-a legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P=0,95) 70–140% között legyen. ELTARTÁS Légmentesen záró edényben, fénytől védve, –70 °C hőmérsékleten.

07/2014:1484

LEVOCABASTINI HYDROCHLORIDUM Levokabasztin-hidroklorid

C26H30ClFN2O2 [79547-78-7]

Mr 457,0

DEFINÍCIÓ [(3S,4R)-1-[cisz-4-Ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav]– hidroklorid. Tartalom: 98,5–101,5% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér por. Oldékonyság: vízben gyakorlatilag nem oldódik; metanolban mérsékelten oldódik; etanol (96%) és nátrium-hidroxid 2 g/l töménységű oldatában kevéssé oldódik. AZONOSÍTÁS A. Fajlagos optikai forgatóképesség (lásd Vizsgálatok B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS levokabasztin-hidrokloriddal. C. 50 mg anyagot 0,4 ml R ammónia–oldat és 2 ml R víz elegyében oldunk. Az oldatot megkeverjük, 5 percig állni hagyjuk, majd szűrjük. Az R hígított salétromsavval megsavanyított szüredékkel a kloridion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK S oldat. 0,250 g anyagot, R metanollal 25,0 ml-re oldunk.

Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az S7 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): –106 és –102 között. Az S oldatot vizsgáljuk. Az eredményt a szárított anyagra vonatkoztatjuk. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.47). A vizsgálatot fényvédelem mellett végezzük. Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot 10,0 ml R1metanolban oldunk. Összehasonlító oldat (a). CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt levokabasztin 1 (A-, B-, E-,Jés K-szennyezőt tartalmaz) egy üvegcséjének tartalmát 1,0 ml R1 metanolban odjuk. Összehasonlító oldat (b). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét R1 metanollal 20,0 ml-re higítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R1 metanollal 10,0 ml-re továbbhígítjuk. Oszlop: –

méretei. l=0,10 m, ∅ = 2,1 mm;

–

állófázis. R kromatográfiás célra szánt, utókezelt, fenilszililezett szilikagél (1,7 µm);

–

hőmérséklet: 60 0C

Mózgófázis. –

A-mozgófázis. R tetrabutilammónium-hidrogén-szulfát 17 g/l-es oldata;

–

B-mozgófázis. R1 acetonitril;

Áramlási sebesség: 0,45 ml/perc. Detektálás. spektrofotométerrel 214 nm-en. Injektálás. 2,0 µl. A szennyezők azonosítása. az A-, B-, E-, J és K-szennyező azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt levokabasztin 1 kromatogramját és az a) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Az A-, C-, és D-szennyező azonosításához a c) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a levokabasztinre (retenciós idő: kb. 6,5 perc) vonatkoztatva: A-szennyező: kb. 0,85; J-szennyező kb. 0,86; B-szennyező kb. 0,90; E-szennyező kb. 0,94; K-szennyező kb. 1,07.

Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

hegy/völgy arány: legalább 2,9, ahol Hp a K-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv a K-szennyező csúcsát a levokabasztin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának alapvonaltól mért távolsága; legalább 5,0, ahol Hp a J-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága, és Hv a J-szennyező csúcsát az A-szennyező csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának alapvonaltól mért távolsága.

A százalékos tartalom kiszámítása: –

minden egyes szennyező esetén a b) összehasonlító oldat levokabasztin koncentrációját kell alkalmazni.

Követelmények: -

E-szennyező: legfeljebb 0,4 %;

-

A-szennyező: legfeljebb 0,2 %;

-

B-szennyező: legfeljebb 0,15 %;

-

nem specifikált (egyedi határértékhez nem kötött szennyezők): minden egyes szennyező esetén: legfeljebb: 0,10 %;

-

összes szennyező. legfeljebb 0,6 %;

-

jelentési határ: 0,05 %.

C-szennyező. Folyadékkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.29). A vizsgálatokat fényvédelem mellett végezzük. Vizsgálati oldat. 50 mg vizsgálandó anyagot 10,0 ml R1 metanolban oldunk. Összehasonlító oldat (a). CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt levokabasztin 2 (C-szennyezőt tartalmaz) 1 üvegcséjének tartalmát 1,0 ml R1 metanolban oldjuk. Összehasonlító oldat (b). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét R1 metanollal 20,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét R1 metanollal 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l=0,15 m, ∅ = 2,1 mm;

–

állófázis. R kromatográfiás célra szánt, utókezelt, oktadecilszililezett szilikagél (1,8 µm);

–

hőmérséklet: 35 oC.

Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R tetrabutil-ammónium-szulfát 17 g/l töménységű oldata;

–

B-mozgófázis: R1 acetonitril;

Áramlási sebesség: 0,30 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel 214 nm-en. Injektálás: 2,0 µl. A szennyezők azonosítása: a C-szennyező csúcsának azonosításához a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt levokabasztin 2 és az a) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók: a levokabasztinra (retenciós ideje kb. 16 perc) vonatkoztatva: C-szennyező: kb. 0,98. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

hegy/völgy arány: legalább 10,0, ahol Hp a C-szennyezőnek megfelelő csúcs alapvonaltól mért magassága és Hv a C-szennyező csúcsát a levokabasztin csúcsától elválasztó görbeszakasz minimumának alapvonaltól mért távolsága.

Százalékos tartalom kiszámítása: –

a C-szennyezőhöz a b) összehasonlító oldat levokabasztin-koncentrációját használjuk.

Követelmény: –

C-szennyező: legfeljebb 0,3%.

Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 105 °C-on szárítunk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. 1,0 g anyagot platinatégelyben vizsgálunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,175 g-ját 50 ml – előzetesen R fenolvörös–oldattal semlegesített – R etanolban (96 %) oldjuk és 5,0 ml R vizet adunk hozzá. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal titráljuk. A második inflexiós ponthoz tartozó mérőoldat-fogyást olvassuk le. 1 ml 0,1 M nátrium-hidroxid–mérőoldattal 22,85 mg C26H30ClFN2O2 egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C, E. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával

kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): D, F, G, H, I, J, K, L.

(3S,4R)-1-(cisz-4-ciano-4-fenilciklohexil)-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

B. (3S,4R)-1-[cisz-4-ciano-4-(2-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

C. (3S,4R)-1-[cisz-4-ciano-4-(3-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

D. 1-[cisz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

E. (3S,4R)-1-[transz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

F. (3S,4R)-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

G. (3S,4R)-1-[cisz-4-karbamoil-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav,

H. 1-(4-fluorfenil)-4-oxociklohexánkarbonitril,

I. (3S,4S)-1-[cisz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav.

J. (3S,4S)-1-[cisz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-4-(3-hidroxifenil)-3-metilpiperidin-4-karbonsav.

K. 1-[cisz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin.

L. (3S,4S)-1-[cisz-4-ciano-4-(4-fluorfenil)ciklohexil]-3-metil-4-fenilpiperidin-4-karbonsav-1-oxid.


Lini oleum virginale

07/2014:1908

LINI OLEUM VIRGINALE Natív lenolaj

DEFINÍCIÓ A natív lenolajat a Linum usitatissimum L. érett magvaiból hideg sajtolással állítják elő. Megfelelő antioxidánst is tartalmazhat. SAJÁTSÁGOK Küllem: sárga vagy barnássárga, tiszta folyadék; színe levegő hatására sötétedik, sűrűsége fokozatosan nő. Lehűtve, kb. –20 °C-on, lágy tömeggé alakul. Oldékonyság: alkoholban alig oldódik; petroléterrel elegyedik. Relatív sűrűség: kb. 0,931. Törésmutató: kb. 1,480. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: B, C. Második azonosítás: A, B. A. Zsíros olajok vékonyréteg-kromatográfiás azonossági vizsgálata (2.3.2). A vizsgálat során nyert kromatogram egyezzék meg a lenolajra jellemző kromatogrammal. B. Az anyag feleljen meg „Jódszám” vizsgálat követelményének (lásd Vizsgálatok). C, Az anyag feleljen meg „Zsírsavösszetétel” vizsgálat követelményeinek (lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK Savszám (2.5.1): legfeljebb 4,5. Jódszám (2.5.4): 160–200. Peroxidszám (2.5.5): legfeljebb 15,0. Szappanszám (2.5.6): 188–195. Az elszappanosítás időtartama 1 óra. El nem szappanosítható rész (2.5.7): legfeljebb 1,5%. 5,0 g anyagot vizsgálunk. Zsírsavösszetétel. Gázkromatográfia (2.4.22, C-módszer). A 2.4.22.-3. táblázat szerinti kalibráló keveréket használjuk. Az olaj zsírsavfrakciójának összetétele: 

C16 -nál rövidebb szénláncú zsírsavak: legfeljebb 1,0%,



palmitinsav: 3,0–8,0%,

Lini oleum virginale




palmitoleinsav (polietilénglikol-adipáton mért szénlánchossz-egyenértéke 16,3): legfeljebb 1,0%,



sztearinsav: 2,0–8,0%,



olajsav (polietilénglikol-adipáton mért szénlánchossz-egyenértéke 18,3): 11,0–35,0%,



linolsav (polietilénglikol-adipáton mért szénlánchossz-egyenértéke 18,9): 11,0–24,0%,



linolénsav (polietilénglikol-adipáton mért szénlánchossz-egyenértéke 19,7): 35,0–65,0%,



arachinsav: legfeljebb 1,0%.

Kadmium: legfeljebb 0,5 ppm, a 2.4.27. Vizsgálat nehézfémekre növényi drogokban és növényi drogkészítményekben általános módszerben leírtak szerint vizsgálva. Víztartalom (2.5.32): legfeljebb 0,1%. 0,50 g anyagot vizsgálunk. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve.

07/2014:1234

MACROGOLI STEARAS Makrogol-sztearát DEFINÍCIÓ A makrogol-sztearát makrogolok, főként sztearinsavval (oktadekánsavval) és/vagy palmitinsavval (hexadekánsavval) alkotott mono- és diésztereinek keveréke. Etoxilezéssel vagy makrogolok sztearinsav-50-nel (I. típus), illetve sztearinsav-95-tel (II. típus) történő észterezésével állítható elő (lásd Sztearinsav 1474). Szabad makrogolokat is tartalmazhat. Az átlagos polimerhosszúság molekulánként 6–100 etilén-oxid egységnek felel meg (névleges érték). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy enyhén sárgás, viasszerű tömeg. Oldékonyság: alkoholban és 2-propanolban oldódik. A molekulánként 6–9 etilén-oxid egységnek megfelelő makrogol-sztearát vízben gyakorlatilag nem oldódik, de benne bőségesen diszpergálható; zsíros olajokkal és viaszokkal elegyedik. A molekulánként 20–100 etilén-oxid egységnek megfelelő makrogol-sztearát vízben oldódik; zsíros olajokban és viaszokban gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Az anyag feleljen meg a „Szappanszám” vizsgálatban előírt követelménynek (lásd Vizsgálatok). B. Az anyag feleljen meg a „Zsírsavösszetétel” vizsgálatban előírt követelményeknek (lásd Vizsgálatok). VIZSGÁLATOK Lúgosság. 2,0 g anyagot R alkohollal 20 ml-re oldunk. Az oldat 2 ml-éhez 0,05 ml R fenolvörös– oldatot elegyítünk. Az oldat nem lehet vörös színű. Olvadáspont (2.2.15). Lásd az 1234.-1. táblázatot. A vizsgálathoz kb. 10 g anyagot 80–90 °C-on megolvasztunk. A kapilláris jelenség révén elegendő mennyiségű olvadékot juttatunk a nyitott kapilláriscsőbe, hogy a kapillárisban előírt magasságú oszlop keletkezzen. A megtöltött kapillárist 2 órán át 0 °C-on tartjuk. Savszám (2.5.1): legfeljebb 2,0. Az anyag 2,0 g-ját vizsgáljuk. Hidroxilszám (2.5.3, A-módszer). Lásd az 1234.-1. táblázatot. Jódszám (2.5.4): legfeljebb 2,0. Szappanszám (2.5.6). Lásd az 1234.-1. táblázatot.

1234.-1. táblázat

Zsírsavösszetétel. Gázkromatográfia (2.4.22, C-módszer). Az anyag zsírsavfrakciójának összetétele:

Etilén-oxid és dioxán (2.4.25): legfeljebb 1 ppm etilén-oxid és legfeljebb 10 ppm dioxán. Nehézfémek (2.4.8/C): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot vizsgálunk. Az összehasonlító oldatot 2 ml R ólom–mértékoldat (10 ppm Pb) felhasználásával készítjük. Víztartalom (2.5.12): legfeljebb 3,0%. 0,50 g anyagot vizsgálunk. Oldószerként R vízmentes metanol és R diklórmetán azonos térfogatarányú elegyét használjuk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 0,3%. 1,0 g anyagot vizsgálunk. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban.

FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: – az molekulánkénti etilén-oxid egységek számát (névleges érték), – a makrogol-sztearát típusát.

Ph.Hg.VIII. – Ph. Eur. 8.2 - 1

Magaldratum

07/2012:1539 javított 8.2

MAGALDRATUM Magaldrát Al5Mg10(OH)31(SO4)2.xH2O [74978-16-8]

Mr 1097 (vízmentes anyag)

DEFINÍCIÓ A magaldrát alumínium és magnézium hidroxidjaiból és szulfátjaiból áll. Összetétele közelítőleg megfelel az Al5Mg10(OH)31(SO4)2.xH2O képletnek. Tartalom: 90,0–105,0 % (szárított anyagra). Változó mennyiségű vizet tartalmaz. SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por. Oldékonyság: vízben és etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. Híg ásványi savak oldják. AZONOSÍTÁS A. 0,6 g anyagot 20 ml R 3 M sósavban oldunk, majd kb. 30 ml R vízzel való elegyítés után az oldatot forrásig melegítjük. Az oldat pH-ját R1 hígított ammónia–oldattal 6,2-re állítjuk be, majd a folyadékot további 2 percig forrásban tartjuk, azután szűrjük, és a csapadékot valamint a szüredéket félretesszük. A szüredék 2 ml-éhez 2 ml R ammónium-klorid–oldatot adunk, majd semlegesítjük. A semlegesítéshez szükséges oldat készítése: 2 g R ammónium-karbonátot 2 ml R1 hígított ammónia–oldat és 20 ml R víz elegyében oldunk. A semlegesítés során csapadék nem képződik. Az oldathoz ezután R dinátrium-hidrogén-foszfát–oldatot adunk; fehér, kristályos csapadék képződik, amely R1 hígított ammónia–oldatban nem oldódik. B. Az „Azonosítás” A pontjában nyert csapadékkal az alumínium azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. C. Az „Azonosítás” A pontjában nyert szüredékkel a szulfátion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK Oldódó klorid: legfeljebb 3,5%. 0,5 g anyaghoz 25 ml R higított salétromsavat adunk és a teljes feloldódásig rázogatjuk. Az oldathoz 10,0 ml 0,1 M ezüst-nitrát–mérőoldatot és indikátorként 3 ml R2 vas-ammónium-szulfát–oldatot

Magaldratum


adunk. Az oldatot – erőteljes rázogatás közben - 0,1 M ammónium-rodanid mérőoldattal titráljuk addig, amíg maradandó barnásvörös színeződést nem kapunk. . 1 ml 0,1 M ezüst-nitrátmérőoldat 3,545 mg kloridot mér. . Oldódó szulfát: legfeljebb 1,9%. 0,5 g anyagot eloszlatunk 25 ml R vízben, 5 percig forraljuk, majd lehűtjük, ezután térfogatát R vízzel 25,0 ml-re kiegészítjük, összerázzuk és szűrjük. A szüredék 2,5 ml-éhez 30 ml R vizet adunk, majd az oldatot, R kék lakmuszpapírt alkalmazva indikátorként, R tömény sósavval semlegesítjük. Ezután 1 M sósav, és R bárium-klorid 120 g/l töménységű oldatának 3-3 ml-ét elegyítjük hozzá, majd R vízzel 50 ml-re hígítjuk. A folyadékot összerázzuk, majd 10 percig állni hagyjuk. A vizsgálati oldat opálossága nem lehet erősebb, mint az egyidejűleg és azonos módon készített összehasonlító oldaté. Az összehasonlító oldatot 2,5 ml szüredék helyett 1 ml 0,01 M kénsavval készítjük. Szulfát: 16,0–21,0% (szárított anyagra). 0,875 g anyagot 5 ml R tömény ecetsav és 10 ml R víz elegyében oldunk, majd az oldatot R vízzel 25,0 ml-re hígítjuk. Előkészítünk egy 1 cm belső átmérőjű, 15 ml R kationcserélő gyantával (150–300 µm) töltött, előzőleg 30 ml R vízzel átmosott kromatográfiás oszlopot. A vizsgálandó oldat 5,0 ml-ét visszük fel az oszlopra, majd 15 ml R vízzel eluáljuk. Az eluátumhoz R magnézium-acetát 53,6 g/l töménységű oldatából 5 ml-t, 32 ml R metanolt és 0,2 ml R alizarin S–oldatot adunk. Bürettából kb. 4,0 ml 0,05 M bárium-kloridmérőoldatot, és további 0,2 ml R alizarin S–oldatot elegyítünk hozzá, majd a csapadékos elegyet lassan addig titráljuk, amíg a sárga szín eltűnik, és ibolyásvörös színárnyalat válik láthatóvá. 1 ml 0,05 M bárium-kloridmérőoldattal 4,803 mg SO4 egyenértékű. Alumínium-hidroxid: 32,1–45,9%, szárított anyagra vonatkoztatva. 0,800 g anyagot, vízfürdőn melegítve, 10 ml R hígított sósavban oldunk. Lehűtés után az oldatot R vízzel 50,0 ml-re hígítjuk. Az oldat 10,0 ml-éhez addig adunk R1 hígított ammónia–oldatot, amíg éppen csapadék kezd képződni. Hozzáadjuk a csapadék oldásához szükséges legkisebb mennyiségű R hígított sósavat, majd az oldatot R vízzel 20 ml-re hígítjuk. Az alumíniumot komplexometriásan titráljuk (2.5.11). 1 ml 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal 7,80 mg Al(OH)3 egyenértékű. Magnézium-hidroxid: 49,2–66,6% (szárított anyagra). 0,100 g vizsgálati mintát 2 ml R hígított sósavban oldunk, majd R víz segítségével 500 ml-es gömblombikba mossuk. Az oldat térfogatát R vízzel 200 ml-re egészítjük ki, majd rázogatás közben 20 ml R trietanolamint, 10 ml R ammónium-klorid–tompítóoldatot (pH=10,0) és kb. 50 mg R eriokrómfekete-T–porhígítást adunk hozzá. Az oldatott 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal addig titráljuk, míg az ibolyaszínű oldat tiszta kékre nem változik. 1 ml 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal 5,832 mg Mg(OH)2 egyenértékű. Nátrium: legfeljebb 0,10%. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. módszer). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 2,00 g-ját 100 ml-es mérőlombikba mérjük, jeges vízfürdőbe helyezzük, 5 ml R tömény salétromsavat adunk hozzá, majd rázogatással megkeverjük. A folyadékot szobahőmérsékletűre hagyjuk melegedni, majd R vízzel 100 ml-re hígítjuk. Amennyiben szükséges, megszűrjük, hogy tiszta oldathoz jussunk. A szüredék 10,0 ml-ét R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk.

Magaldratum


Összehasonlító oldatok. Az összehasonlító oldatok készítéséhez R nátriummértékoldatot (200 ppm Na) R hígított salétromsavval megfelelő mértékben hígítunk. Fényforrás: nátrium vájtkatód lámpa. Hullámhossz: 589 nm. Atomizáló egység: levegő–acetilén láng. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 30 ppm. 2,0 g anyagot 30 ml R1 sósavban oldunk, majd a kapott oldatot 50 ml R izobutil-metil-ketonnal 2 percig rázzuk. A keveréket állni hagyjuk, majd a vizes fázist elválasztjuk és szárazra párologtatjuk. A maradékot 30 ml R vízben oldjuk. A vizsgálathoz ezen oldat 12 ml-ét használjuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (2 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): 10,0–20,0 %. 1,000 g anyagot szárítószekrényben 200 °C-on 4 órán keresztül szárítunk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS 1,500 g anyaghoz 50,0 ml 1 M sósavmérőoldatot adunk. A sósavfelesleget 1 M nátriumhidroxidmérőoldattal pH 3,0 eléréséig titráljuk; potenciometriás végpontjelzést alkalmazunk (2.2.20). Üres titrálást is végzünk. 1 ml 1 M sósavmérőoldattal 35,40 mg Al5Mg10(OH)31(SO4)2 egyenértékű.

07/2014:2161

MAGNESII GLUCONAS Magnézium-glükonát

C12H22MgO14.xH2O

Mr 414,6 (vízmentes anyag)

DEFINÍCIÓ Vízmentes vagy víztartalmú magnézium bisz[2R,3S,4R,5R)-2,3,4,5,6-pentahidrohexanoát] (vízmentes vagy víztartalmú magnézium di(D-glükonát)). Tartalom: 98,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, nedvszívó, kristályos vagy amorf, illetve szemcsés por. Oldékonyság: vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) kevéssé oldódik; diklórmetánban alig oldódik. AZONOSÍTÁS A. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 20 mg vizsgálandó anyagot 1 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat. 20 mg CRS kalcium-glükonátot 1 ml R vízben, szükség esetén 60 °C-os vízfürdőben melegítve, oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez (5–40 µm) [vagy R VRK szilikagél lemez (2–10 µm)]. Kifejlesztőszer: R tömény ammónia–oldat – R etil-acetát – R víz – R etanol (96%) (10+10+30+50 V/V). Felvitel: 1 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság háromnegyedéig. Szárítás: a lemezt 105 °C-on 20 percig melegítjük, majd szobahőmérsékletűre hagyjuk lehűlni. Előhívás: a lemezt egy R hígított kénsavval készített, literenként 25 g R ammónium-molibdenátot és 10 g R cérium(IV)-szulfátot tartalmazó oldattal bepermetezzük, azután 105 °C-on kb. 10 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzen meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. B. 10 ml S oldathoz (lásd Vizsgálatok) 3 ml R ammónium-klorid–oldatot elegyítünk. Az oldat enyhén opálossá válhat. 10 ml R dinátrium-hidrogén-foszfát–oldat hozzáadására fehér csapadék keletkezik, amely 2 ml R1 hígított ammónia–oldattól nem oldódik.

VIZSGÁLATOK S oldat. 1,0 g anyagot R vízzel 50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az S7 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Szacharóz és redukáló cukrok. 0,5 g anyagot 2 ml R1 sósav és 10 ml R víz elegyében oldunk. Az oldatot 5 percig forraljuk, lehűlés után 10 ml R nátrium-karbonát–oldattal elegyítjük, majd 10 perc várakozás után R vízzel 25 ml-re hígítjuk, és megszűrjük. A szüredék 5 ml-ét R réz(II)-tartarát–oldat 2 ml-ével elegyítjük, 1 percig forraljuk, majd 2 percig állni hagyjuk. Nem keletkezhet vörös csapadék. Klorid (2.4.4): legfeljebb 500 ppm. 5 ml S oldatot R vízzel 15 ml-re hígítunk. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 500 ppm. 2,0 g anyagot 10 ml R tömény ecetsav és 90 ml R desztillált víz elegyében oldunk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot 20 ml R vízben oldunk. Az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom– mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Víztartalom (2.5.32): legfeljebb 12,0%. Az anyag 80 mg-ját vizsgáljuk. TAMC: elfogadási követelmény: 103 CFU/g (2.6.12) TYMC: elfogadási követelmény: 102 CFU/g (2.6.12) TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,350 g-ját 100 ml R vízben oldjuk. A magnéziumot komplexometriás titrálással határozzuk meg (2.5.11). 1 ml 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal 41,46 mg C12H22MgO14 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban.

07/2014:2162

MANGANI GLUCONAS Mangán-glükonát

C12H22MnO14.xH2O

Mr 414,6 (vízmentes anyag)

DEFINÍCIÓ Vízmentes vagy víztartalmú mangán(II)-bisz[(2R,3S,4R,5R)-2,3,4,5,6-pentahidroxihexanoát] (vízmentes vagy víztartalmú mangán(II)-di(D-glükonát)). Tartalom: 98,0–102,0% (vízmentes anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy halvány rózsaszínű, kissé nedvszívó, kristályos por. Oldékonyság: vízben oldódik; vízmentes etanolban gyakorlatilag nem oldódik; diklórmetánban nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 20 mg vizsgálandó anyagot 1 ml R vízben oldunk. Összehasonlító oldat. 20 mg CRS kalcium-glükonátot 1 ml R vízben, szükség esetén 60 °C-os vízfürdőben melegítve, oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez (5–40 µm) [vagy R VRK szilikagél lemez (2–10 µm)]. Kifejlesztőszer: R tömény ammónia–oldat – R etil-acetát – R víz – R etanol (96%) (10+10+30+50 V/V). Felvitel: 1 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság háromnegyedéig. Szárítás: a lemezt 105 °C-on 20 percig melegítjük, majd szobahőmérsékletűre hagyjuk lehűlni. Előhívás: a lemezt egy R hígított kénsavval készített, literenként 25 g R ammónium-molibdenátot és 10 g R cérium(IV)-szulfátot tartalmazó oldattal bepermetezzük, azután 105 °C-on kb. 10 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzen meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával. B. 50 mg anyagot 5 ml R vízben oldunk. Az oldatból 0,5 ml R ammónium-szulfid–oldattól halvány rózsaszínű csapadék válik le, amely 1 ml R tömény ecetsav hozzáadására feloldódik. VIZSGÁLATOK S oldat. 1,0 g anyagot R vízzel 50 ml-re oldunk.

Az oldat külleme. Az S oldat opálossága nem lehet erősebb, mint a II. számú összehasonlító szuszpenzióé (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint a színárnyalatban hozzá legközelebb álló 6-os számú szín–mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Szacharóz és redukáló cukrok. 0,5 g anyagot 2 ml R1 sósav és 10 ml R víz elegyében oldunk. Az oldatot 5 percig forraljuk, lehűlés után 10 ml R nátrium-karbonát–oldattal elegyítjük, majd 10 perc várakozás után R vízzel 25 ml-re hígítjuk, és megszűrjük. A szüredék 5 ml-ét R réz(II)-tartarát–oldat 2 ml-ével elegyítjük, 1 percig forraljuk, majd 2 percig állni hagyjuk. Nem keletkezhet vörös csapadék. Klorid (2.4.4): legfeljebb 500 ppm. 5 ml S oldatot R vízzel 15 ml-re hígítunk. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 500 ppm. 2,0 g anyagot 10 ml R tömény ecetsav és 90 ml R desztillált víz elegyében oldunk. Cink: legfeljebb 50 ppm. 10 ml S oldathoz 1 ml R tömény kénsavat és 0,1 ml R kálium-[hexaciano-ferrát(II)]–oldatot elegyítünk. Az oldat opálossága 30 másodperc múlva nem lehet erősebb, mint azé az összehasonlító oldaté, amelyet 1,0 R cink–mértékoldat (10 ppm Zn), 9 ml R víz, 1 ml R tömény kénsav és 0,1 ml R kálium-[hexaciano-ferrát(II)]–oldat elegyítésével készítünk. Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 10 ppm. 2,0 g anyagot 20 ml R vízben, szükség esetén 60 °C-os vízfürdőben melegítve, oldunk. Az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot R ólom–mértékoldattal (1 ppm Pb) készítjük. Víztartalom (2.5.32): legfeljebb 9,0%. Az anyag 80 mg-ját vizsgáljuk. Mikrobiológiai szennyezés. TAMC: elfogadási követelmény: 103 CFU/g (2.6.12). TYMC: elfogadási követelmény: 102 CFU/g (2.6.12). TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,400 g-ját 50 ml R vízben oldjuk. Az oldathoz 10 mg R aszkorbinsavat, 20 ml R ammónium-klorid–tompítóoldatot (pH 10,0) adunk, majd R eriokrómfekete T R trietanolaminnal készített, 2 g/l töménységű oldatának 0,2 ml-ét elegyítjük hozzá. Az ibolyaszínű oldatot 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal addig titráljuk, míg tiszta kék színűre nem változik. 1 ml 0,1 M nátrium-edetát–mérőoldattal 44,52 mg C12H22MnO14 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Mannitolum

01/2014:0559 javított 8.2

MANNITOLUM (1) Mannit

C6H14O6 [69-65-8]

Mr 182,2

DEFINÍCIÓ D-Mannit. Tartalom: 97,0–102,0% (szárított anyagra). ♦

SAJÁTSÁGOK

Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristály vagy por. Oldékonyság: vízben bőségesen oldódik; etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. Polimorfiára hajlamos (5.9). ♦ AZONOSÍTÁS Első azonosítás: C. ◊

Második azonosítás: A, B, D.

A. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +23 és +25 között (szárított anyagra). 2,00 g vizsgálandó anyagot és 2.6 g R dinátrium-tetraborátot kb. 20 ml R vízben 30 °C-on oldunk, majd az oldatot 15–30 percen keresztül további melegítés nélkül folyamatosan rázogatjuk. A kapott tiszta oldatot R vízzel 25,0 ml-re hígítjuk. B.

Olvadáspont (lásd Vizsgálatok) ◊

C.

Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS mannittal. Amennyiben a szilárd anyagok spektrumai eltérőek, 25 mg vizsgálandó anyagot és 25 mg referenciaanyagot külön-külön, két üvegcsében 0,25 ml R desztillált vízben melegítés nélkül oldunk. Tiszta oldatokat kell kapnunk, melyeket mikrohullámú szárítóberendezésben, 20 percen át 10001300 W teljesítményt alkalmazva, vagy egy órán át szárítószekrényben, 100 C-on majd fokozatosan

(1)

Ez a cikkely gyógyszerkönyvi harmonizáción esett át. Lsd az 5.8. Gyógyszerkönyvi harmonizáció c. általános fejezetet.

Mannitolum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

vákuumot használva, szárazra párologtatunk. A maradékokból, amelyek nem ragacsos, fehér vagy sárga port képeznek, új spektrumokat veszünk fel. ◊

D. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 25 mg-ját R vízzel 10 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat (a). 25 mg CRS mannitot R vízzel 10 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 25 mg R mannitot és 25 mg R szorbitot R vízzel 10 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél G lemez. Kifejlesztőszer: R víz – R etil-acetát – R propanol (10+20+70 V/V). Felvitel: 2 l. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R 4-aminobenzoesav–oldattal bepermetezzük, majd hideg levegőáramban az aceton eltávozásáig szárítjuk. Ezután 15 percig 100 °C-on melegítjük. Lehűlés után R nátriumperjodát 2 g/l-es oldatával bepermetezzük, majd hideg levegőáramban szárítjuk, végül 15 percig ismét 100 °C-on melegítjük. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: 


Követelmények: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltja – helyét, színét és méretét tekintve – egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjával.◊ VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. Az oldat tiszta (2.2.1) és színtelen legyen (2.2.2, II. módszer). 5,0 g anyagot R vízzel 50 ml-re oldunk. Elektromos vezetés (2.2.38): legfeljebb 20 S·cm-1. 20,0 g anyagot R desztillált vízből készült R szén-dioxid-mentes vízben 40–50 C-ra melegítve oldunk, majd az oldatot ezen oldószerrel 100,0 ml-re hígítjuk. Lehűtés után mágneses keverővel folytatott, lassú keverés közben megmérjük az oldat elektromos vezetését. Olvadáspont (2.2.14): 165–170 °C. Redukáló cukrok: legfeljebb 0,1% (glükózban kifejezve). 7,0 g anyaghoz 13 ml R vízet adunk, majd az így kapott oldatot 40 ml R réz(II)-tartarát–oldattal 3 percig óvatosan forraljuk, utána 2 percig állni hagyjuk. Csapadék keletkezik, melyet R diatomfölddel bevont zsugorított üvegszűrőn (16) (2.1.2) vagy zsugorított üvegszűrőn (10) (2.1.2) megszűrünk. A csapadékot meleg (kb. 50 - 60 C) R vízzel addig mossuk, amíg a mosófolyadék már nem lúgos, majd a mosófolyadék részleteket ugyanazon a zsugorított üvegszűrőn átszűrjük. A szüredéket elöntjük. Ezt követően a csapadékot azonnal 20 ml R vas(III)-szulfát–oldattal feloldjuk, az így kapott oldatot ugyanazon a zsugorított üvegszűrőn átszűrjük és a szűrőt 15-20 ml R vízzel átmossuk. A mosófolyadékrészletekkel egyesített szüredéket 80 °C-ra felmelegítjük és 0,02 M kálium-permanganát–mérőoldattal megtitráljuk. A titrálás során legfeljebb 3,2 ml mérőoldat fogyhat, a végpontban az oldat színe zöldről rózsaszínűre változzon, és e szín legalább 10 másodpercig maradjon meg. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfiás vizsgálat (2.2.29). Vizsgálati oldat. 0,5 g vizsgálandó anyagot 2,5 ml R vízben oldunk, majd az oldatot R vízzel 10,0 ml-re hígítjuk.

Mannitolum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

Összehasonlító oldat (a). 0,50 g CRS mannitot 2,5 ml R vízben oldunk, majd az oldatot R vízzel 10,0 mlre hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). A vizsgálati oldat 2,0 ml-ét R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). A b) összehasonlító oldat 0,5 ml-ét R vízzel 20,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 0,25 g R mannitot és 0,25 g R szorbitot (A-szennyező) 5 ml R vízben oldunk, majd az oldatot R vízzel 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (e). 0,5 g R maltitot (B-szennyező) és 0,5 g R izomaltitot (C-szennyező) 5 ml R vízben oldunk, majd az oldatot R vízzel 100 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 2 ml-ét R vízzel 10 ml-re hígítjuk. Oszlop: 

méretei: l = 0,3 m, Ø = 7,8 mm,



állófázis: R erősen savas kationcserélő gyanta (kalcium-formában) (9 m),



hőmérséklet: 85±2 C.

Mozgófázis: gázmentesített R víz. Áramlási sebesség: 0,5 ml/perc. Detektálás: állandó hőmérsékleten tartott refraktométer (például 40 C). Injektálás: 20–20 l-t a vizsgálati oldatból, valamint a b), a c), a d) és az e) összehasonlító oldatból. Kromatografálási idő: a mannit retenciós idejének 1,5-szerese. Szennyezők azonosítása: az A-szennyező csúcsának azonosítására a d) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk, a B- és C-szennyezők csúcsainak azonosítására a e) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a mannitra (retenciós ideje: kb. 20 perc) vonatkoztatva: C-szennyező (első csúcsa) kb. 0,6; B-szennyező kb. 0,7; C-szennyező (második csúcsa). 0,73; A-szennyező kb. 1,2. A C-szennyező két csúcsként eluálódik. Előfordulhat a B-szennyező és a C-szennyező második csúcsának koeluciója. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat: 

csúcsfelbontás: legalább 2, a mannit és az A-szennyező között.


A-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területe (2,0%);



B- és C-szennyező összesen: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területe (2,0%);



egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők egyenként: csúcsterületük egyenként nem lehet nagyobb, mint a c) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területének kétszerese (0,10%);



szennyezők összesen: csúcsterületük nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő főcsúcs területe (2,0%);



elhanyagolási határ: a c) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (0,05%).

Nikkel (2.4.15): legfeljebb 1 ppm. 10,0 g vizsgálandó anyagot 30,0 ml R higított ecetsavban szuszpendálunk majd R vízzel 100,0 ml-re hígítjuk. Vízzel telített R izobutil-metil-ketont használjunk. Nehézfémek: legfeljebb 5 ppm.

Mannitolum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

Vizsgálati oldat. Az anyag 5,0 g-ját szín-összehasonlító csőbe tesszük, majd 40 ml R vízzel oldjuk, majd hozzáadunk 2 ml R1 hígított ecetsavat és R vízzel 50 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 2,5 ml R ólom–mértékoldatot (10 ppm Pb) 50 ml-es szín-összehasonlító csőbe teszünk majd hozzáadunk 2 ml R1 hígított ecetsavat és R vízzel 50 ml-re hígítjuk. 50-50 μl R1 nátrium-szulfid–oldatot adunk a vizsgálati oldathoz és az összehasonlító oldathoz majd alaposan összekeverjük, és 5 percig állni hagyjuk. A csövekben lévő oldatot, egy fehér háttért használva, horizontálisan vagy vertikálisan vizsgáljuk. A vizsgálati oldat színe nem lehet intenzívebb, mint az összehasonlító oldaté. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben 105 oC-on 4 órán át szárítjuk. Mikrobiológiai tisztaság Amennyiben az anyagot parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánják: 

TAMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU /g (2.6.12).

Amennyiben az anyagot nem parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánják: 

TAMC: elfogadhatósági követelmény: 103 CFU /g (2.6.12),



TYMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU /g (2.6.12),



Escherichia coli nem lehet jelen (2.6.13),

◊

– Salmonella nem lehet jelen (2.6.13).◊

♦

Bakteriális endotoxinok (2.6.14). A parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánt anyag – abban az esetben, ha a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a bakteriális endotoxinok eltávolítására alkalmas eljárást: 

legfeljebb 4 NE/g, amennyiben a parenterális készítmény 100 g/l vagy ennél kisebb töménységben tartalmaz mannitot,



legfeljebb 2,5 NE/g, amennyiben a parenterális készítmény 100 g/l-nél nagyobb töménységben tartalmaz mannitot. ♦

TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfiás vizsgálat (2.2.29) a „Rokon vegyületek“ vizsgálatban előírtak szerint, a következő módosítással. Injektálás: a vizsgálati oldatból és az a) összehasonlító oldatból. Az anyag százalékos D-mannit tartalmát a csúcsterületek és a CRS manniton deklarált tartalom alapján számítjuk ki. FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: –

adott esetben az anyag maximális bakteriális endotoxin koncentrációját,

–

adott esetben, hogy az anyag alkalmas parenterális gyógyszerkészítmények előállítására.

SZENNYEZŐK

Mannitolum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 5

Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, B, C.

A. D-glucit (szorbit),

B. 4-O-α-D-glükopiranozil-D-glucit (D-maltit),

C. 6-O-α-D-glükopiranozil-D-glucit és 1-O-α-D-glükopiranozil-D-mannit keveréke (izomaltit). A FELHASZNÁLÁST BEFOLYÁSOLÓ SAJÁTSÁGOK Az alábbiakban tájékoztatás található azokról a sajátságokról, amelyeket a segédanyagként használt anyag egy vagy több funkciójának fontos, ellenőrző paramétereként tartanak számon (lásd az 5.15. általános fejezetet). Néhány sajátság, amelyet A felhasználást befolyásoló sajátságok című rész előír, a cikkely kötelező erejű részében is előírás, mivel ezek kötelező minőségi követelményeket fejeznek ki. Ilyen esetekben A felhasználást befolyásoló sajátságok című rész utalást tartalmaz a kötelező részben található vizsgálatra. E sajátságok ellenőrzése hozzájárulhat a gyógyszerkészítmény minőségéhez, azáltal, hogy növeli az előállítási eljárásnak és a gyógyszer felhasználáskor mutatott teljesítőképességének a megbízhatóságát. A hivatkozott ellenőrző módszerek megfelelőnek bizonyultak erre a célra, de más módszerek is alkalmazhatók. Egy adott sajátságra kapott eredmény közlésekor az alkalmazott ellenőrző módszert is fel kell tüntetni. Az alábbi sajátságok lényegesek lehetnek a tablettákban és kapszulákban töltőanyagként használt mannit esetében. Részecskeméret-eloszlás (2.9.31 vagy 2.9.38). Porfolyás (2.9.36).

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Neostigmini bromidum

07/2014:0046

NEOSTIGMINI BROMIDUM Neosztigmin-bromid

C12H19BrN2O2 [114-80-7]

Mr 303,2

DEFINÍCIÓ [3-[(Dimetilkarbamoil)oxi]-N,N,N-trimetilanilinium]-bromid Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér, kristályos por vagy színtelen kristályok; nedvszívó. Oldékonyság: vízben nagyon bőségesen oldódik; alkoholban (96%) bőségesen oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: B, D. Második azonosítás: A, C, D. A. Ultraibolya és látható abszorpciós spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat: 20 mg anyagot 0,5 M kénsavval 100 ml-re oldunk. Hullámhossztartomány: 230–350 nm. Abszorpciós maximumok: 260–266 nm. 1% Fajlagos abszorpciós koefficiens ( A1cm ) az abszorpciós maximumon:



260 nm-en: kb. 16;



266 nm-en: kb. 14.

B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS neosztigmin-bromiddal. C. Kb. 50 mg anyagot 0,4 g R kálium-hidroxid és 2 ml R etanol (96%) elegyével vízfürdőn 3 percig melegítünk, az elpárolgott etanol (96%) mennyiségét pótoljuk. Az elegyet lehűtjük, majd 2 ml R vizet és R1 diazobenzolszulfonsav—oldat 2 ml-ét elegyítjük hozzá. Narancsvörös színeződés képződik. D. A bromidion azonossági reakcióit elvégezve (2.3.1) az előírt változások észlelhetők. VIZSGÁLATOK


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

S oldat. Az anyag 2,5 g-ját R desztillált vízzel 50 ml-re oldjuk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta (2.2.1) és színtelen (2.2.2, II. módszer) legyen. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). egy üvegcse CRS neosztigmin szennyező keverék (A- és B-szennyező) tartalmát 1,0 ml mobilfázisban oldunk. Összehasonlító oldat (c). 1,0 ml mobil fázist és 1.0 ml a) összehasonlító oldatot elegyítünk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4,0 mm,

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt dezaktivált utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 µm),

–


Mozgófázis: 710 ml R kálium-dihidrogén-foszfát R tömény foszforsavval pH 3,2-re beállított, 3,6 g/l töménységű oldatához 4,3 g R nátrium-dodecilszulfátot és 290 ml R1 acetonitrilt adunk. Áramlási sebesség: 1,6 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 220 nm-en. Injektálás: 50 µl. Kromatografálási idő: a neosztigmin retenciós idejének 2-szerese. Szennyezők azonosítása: az A-, és B-szennyező azonosításához a neosztigmin szennyező keverékhez mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a neosztigminre (retenciós ideje kb. 20 perc) vonatkoztatva: B-szennyező kb. 0,56; A-szennyező kb. 0,61. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a b) összehasonlító oldat kromatogramján a B- és az A-szennyező csúcsai között;

–

jel/zaj viszony: legalább 25, a főcsúcsra számolva, a b) összehasonlító oldat kromatogramján.

A százalékos mennyiségek kiszámítása: –

valamennyi szennyező esetében az a) összehasonlító oldat neosztigmin-koncentrációját vesszük alapul;

–

korrekciós faktor: a B-szennyező csúcsterületét 0,5-del szorozzuk.

Követelmények:

− B-szennyező: legfeljebb 0,01%; − egyedi határértékhez nem kötött (nem-specifikált) szennyezők: egyenként legfeljebb 0,10%; − összes szennyező: legfeljebb 0,3%; − jelentési határérték: 0,05%, a B-szennyezőnek megfelelő csúcsot nem vesszük figyelembe. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 200 ppm. Az S oldatot vizsgáljuk. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 1,0%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben 105 ˚C-on szárítjuk.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,225 g-ját 2 ml R vízmentes hangyasavban oldjuk. Az oldathoz 50 ml R ecetsav-anhidridet elegyítünk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav-mérőoldattal 30,32 mg C12H19BrN2O2 egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: B. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, C.

A. 3-hidroxi-N,N,N-trimetilanilínium,

B. 3-(dimetilamino)fenil,

C. 3-(dimetilamino) fenil dimetilkarbamát.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Neostigmini metilsulfas

07/2014:0626

NEOSTIGMINI METILSULFAS Neosztigmin-metilszulfát

C13H22N2O6S [51-60-5]

Mr 334,4

DEFINÍCIÓ [3-[(Dimetilkarbamoil)oxi]-N,N,N-trimetilanilínium]-metilszulfát. Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por vagy színtelen kristályok; nedvszívó. Oldékonyság: vízben nagyon bőségesen oldódik; etanolban (96%) bőségesen oldódik. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, C. Második azonosítás: A, B, D, E. A. Olvadáspont (2.2.14): 144 – 149 ˚C. B. Ultraibolya és látható abszorpciós spektrofotometria (2.2.25). Vizsgálati oldat: 50 mg anyagot 0,5 M kénsavval 100,0 ml-re oldunk. Hullámhossztartomány: 230–350 nm. Abszorpciós maximumok: 260 és 267 nm-en. Felbontóképesség (2.2.25): legalább 1,9, az abszorbancia-aránynál. Abszorbanciaarány: A267 / A261 = 0,84 és 0,87 között. C. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS neosztigmin-metilszulfáttal. D. 50 mg anyagot 0,4 g R kálium-hidroxid és 2 ml R etanol (96%) elegyével vízfürdőn 3 percig melegítünk és az elpárolgott etanol (96%) mennyiségét pótoljuk. Az elegyet lehűtjük, majd 2 ml R vizet és R1 diazobenzolszulfonsav-oldat 2 ml-ét elegyítjük hozzá. Az oldat narancsvörösre színeződik.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

E. 0,1 g anyagot 5 ml R desztillált vízben oldunk. Az oldatot 1 ml R1 bárium-klorid-oldattal elegyítve, nem képződhet csapadék. Az oldathoz ezután 2 ml R tömény sósavat elegyítünk és az elegyet vízfürdőben 10 percig melegítjük. Finom, fehér csapadék képződik. VIZSGÁLATOK S oldat. 2,5 g anyagot R desztillált vízzel 50 ml-re oldunk. Az oldat külleme. Az S oldat tiszta (2.2.1) és színtelen (2.2.2, II. módszer) legyen. Savasság, lúgosság. Az S oldat 4,0 ml-éhez 6,0 ml R vizet és 0,1 ml R1 fenolftalein-oldatot elegyítünk. Az oldat színtelen legyen. 0,3 ml 0,01 M nátrium-hidroxid-mérőoldattól az oldat vörösre színeződjék. 0,4 ml 0,01 M sósav-mérőoldat hozzáadására az oldatnak el kell színtelenednie. 0,1 ml R metilvörös-oldattól az oldat pirosra vagy sárgás-pirosra színeződjék. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 50 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). egy üvegcse CRS neosztigmin szennyező keverék (A- és B-szennyező) tartalmát 1,0 ml mobilfázisban oldunk. Összehasonlító oldat (c). 1,0 ml mobil fázist és 1.0 ml a) összehasonlító oldatot elegyítünk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4,0 mm,

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt dezaktivált utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 µm),

–


Mozgófázis: 710 ml R kálium-dihidrogén-foszfát R tömény foszforsavval pH 3,2-re beállított, 3,6 g/l töménységű oldatához 4,3 g R nátrium-dodecilszulfátot és 290 ml R1 acetonitrilt adunk. Áramlási sebesség: 1,6 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 220 nm-en. Injektálás: 50 µl. Kromatografálási idő: a neosztigmin retenciós idejének 2-szerese. Szennyezők azonosítása: az A-, és B-szennyező azonosításához a neosztigmin szennyező keverékhez mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Relatív retenciók a neosztigminre (retenciós ideje kb. 20 perc) vonatkoztatva: B-szennyező kb. 0,56; A-szennyező kb. 0,61. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a b) összehasonlító oldat kromatogramján a B- és az A-szennyező csúcsai között;

–

jel/zaj viszony: legalább 25, a főcsúcsra számolva, a b) összehasonlító oldat kromatogramján.

A százalékos mennyiségek kiszámítása: –

valamennyi szennyező esetében az a) összehasonlító oldat neosztigmin-koncentrációját vesszük alapul;

–

korrekciós faktor: a B-szennyező csúcsterületét 0,5-del szorozzuk.


Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3

Követelmények:

− B-szennyező: legfeljebb 0,01%; − egyedi határértékhez nem kötött (nem-specifikált) szennyezők: egyenként legfeljebb 0,10%; − összes szennyező: legfeljebb 0,3%; − jelentési határérték: 0,05%, a B-szennyezőnek megfelelő csúcsot nem vesszük figyelembe. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 200 ppm. 15 ml S oldatot vizsgálunk. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,00 g-ját szárítószekrényben 105 C˚-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,300 g-ját 150 ml R vízben oldjuk, majd az oldathoz 100 ml R hígított nátrium-hidroxidoldatot elegyítünk. Az elegyet, R bórsav 40 g/l töménységű oldatának 40 ml-ét alkalmazva felfogóként, addig desztilláljuk, amíg a szedő-edényben az oldat térfogata kb. 250 ml nem lesz. A szedőedényben lévő oldatot, 0,25 ml R metilvörös-indikátorkeverék-oldatot alkalmazva indikátorként, 0,1 M sósav-mérőoldattal titráljuk. Üres titrálást is végzünk. 1 ml 0,1 M sósav-mérőoldattal 33,44 mg C13H22N2O6S egyenértékű. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: B. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, C.

A. 3-hidroxi-N,N,N-trimetilanilínium,

B. 3-(dimetilamino)fenil,


C. 3-(dimetilamino) fenil dimetilkarbamát.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

Ononidis radix


07/2014:1879

ONONIDIS RADIX Tövises iglice gyökér

DEFINÍCIÓ A drog a tövises iglice – Ononis spinosa L. egész vagy aprított, szárított gyökere. AZONOSÍTÁS A. A gyökér barna színű, többé-kevésbé lapított, csavarodott és elágazó, mélyen barázdált és hosszában ráncos. A keresztmetszet metszési felületén vékony kéreg és feltűnően sugaras szerkezetű farész látható. A gyökér törése rövid és rostos. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23.) A drogpor világosbarna vagy barna színű. A drogport mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát–oldatban vizsgáljuk. A drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (1879.- 1. ábra): a paraszövet vékony falú, sokszögletű sejtekből álló barna töredékei (felszíni nézet [G]) láthatók. Vastag falú, vékony rostok csoportjai is megfigyelhetők, melyeket gyakran kísérnek hasáb alakú kalcium-oxalát kristályokat tartalmazó parenchimatikus sejtek [C]. Edénynyaláb töredékek vannak jelen [D, E], melyek sejtfalát számos kicsiny vermes-gödörkés vastagodás jellemzi. Körülötte gödörkés vastagodású fásodott rostok helyezkednek el [Ea]. A kéreg vékony falú parenchima sejtjei, melyek közül néhány magányos, hasáb alakú kalcium-oxalát kristályokat tartalmaz [H]. A fásodott parenchima sejtek enyhén, és gödörkésen vastagodott sejtfallal [A, B] rendelkeznek. Ezek közül néhány kálcium-oxalát hasáb kristályokat tartalmaz [Aa], számos kálcium-oxalát hasábkristály szabadon helyezkedik el [F]. Mikroszkóp alatt, R glicerin 50 %V/V-os oldatában vizsgálva a drogport, benne számos, kerek, 5-10 m átmérőjű keményítőszemeket észlelhetünk. Ezek egyszerűek vagy 2-4 részből állnak, szabadon [J] vagy a parenchima sejteken belül [K] vannak.

Ononidis radix


1879.-1. ábra – Illusztráció a tövises iglice gyökér porított droghoz (lásd B azonosítás) C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 1,0 g porított drogot (180) (2.9.12) 15,0 ml R metanollal, visszafolyóhűtőt alkalmazva 30 percen át forralunk. A kivonatot hűtjük és megszűrjük. Összehasonlító oldat. 10 mg R rezorcint és 50 mg R vanillint 10 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél F254 lemez (5-40 μm) vagy (2-10 μm).


Ononidis radix

Kifejlesztőszer: R etanol (96%)  R diklórmetán  R toluol (10+45+45 V/V). Felvitel: 20 l, 15 mm-es sávok formájában vagy 5 µl, 8 mm-es sávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm fronttávolságig (vagy 6 cm). Szárítás: levegőn. „A” előhívás: 254 nm-es és 365 nm-es ultraibolya fényben. „A” értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbi táblázatban látható. A vizsgálati oldat kromatogramjának középső harmadában további fluoreszkáló zónák is lehetnek.

A lemez teteje Vanillin: 254 nm-en látható zóna ________

________

Rezorcin: 254 nm-en látható zóna

Intenzív, kéken fluoreszkáló, 365 nm-en látható zóna ________

________ Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

„B” előhívás: a lemezt R ánizsaldehidoldattal bepermetezzük, és 100105 C-on 510 percig melegítjük. A kromatogramot nappali fényben értékeljük. „B” értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbi táblázatban látható.

A lemez teteje Vanillin: szürkésibolya zóna Ibolyaszínű zóna (onokol) Rezorcin: vörös zóna Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

VIZSGÁLATOK Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 10,0%. 1,000 g porított drogot (355) (2.9.12) szárítószekrényben 105 °C-on 2 órán keresztül szárítunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 8,0%.

Ononidis radix


Kivonható anyagok: legalább 15,0%. 2,00 g porított drogot (250) (2.9.12) 8 g R víz és 12 g R etanol (96%) elegyében, gyakori rázogatás közben 2 órán keresztül áztatunk. A kivonatot megszűrjük, a szüredék 5 g-ját vízfürdőn szárazra párologtatjuk, majd 2 órán keresztül, 100105 °C-on szárítószekrényben szárítjuk. Az így kapott szárított maradék tömege legalább 75 mg legyen.


Pancreatis pulvis

07/2014:0350

PANCREATIS PULVIS Pankreász-por

DEFINÍCIÓ A pankreász-port emlősállatok friss vagy fagyasztott hasnyálmirigyéből állítják elő. Különböző  fehérjebontó, zsírbontó és keményítőbontó aktivitással rendelkező  enzimeket tartalmaz. 1 mg pankreász-por összes fehérjebontó aktivitása legalább 1,0, zsírbontó aktivitása legalább 15, keményítőbontó aktivitása legalább 12 Európai Gyógyszerkönyvi Egység (Ph. Eur. E.). SAJÁTSÁGOK Küllem: enyhén barna, amorf por. Oldékonyság: vízben részben oldódik; etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. AZONOSÍTÁS A. 0,5 g anyagot 10 ml R vízzel eldörzsölünk, és indikátorként 0,1 ml R krezolvörösoldatot használva, a pH-t 0,1 M nátrium-hidroxidoldat hozzáadásával 8-ra állítjuk be. A szuszpenziót két egyenlő részre osztjuk (a) szuszpenzió és b) szuszpenzió). Az a) szuszpenziót felforraljuk. Mindkét szuszpenzióhoz 10 mg R fibrinkongóvöröst adunk, a keveréket 3840 °C-ra melegítjük, és 1 órán át ezen a hőmérsékleten tartjuk. Az a) szuszpenzió színtelen vagy enyhén rózsaszínű, a b) szuszpenzió ennél kifejezetten vörösebb színű. B. 0,25 g anyagot 10 ml R vízzel eldörzsölünk, és indikátorként 0,1 ml R krezolvörösoldatot használva, a pH-t 0,1 M nátrium-hidroxidoldat hozzáadásával 8-ra állítjuk be. A szuszpenziót két egyenlő részre osztjuk (a) szuszpenzió és b) szuszpenzió). Az a) szuszpenziót felforraljuk. 0,1 g R oldódó keményítőt 100 ml forrásban levő vízben oldunk. Az oldatot 2 percig forraljuk, majd lehűtés után R vízzel 150 ml-re hígítjuk. Az így kapott keményítőoldat 75 ml-éhez az a) szuszpenziót, másik 75 ml-éhez a b) szuszpenziót elegyítjük. Mindkét keveréket 3840 °C-ra melegítjük és 5 percig ezen a hőmérsékleten tartjuk. Mindkét keverék 1 ml-éhez 1010 ml R2 jódoldatot adunk. Az a) szuszpenziót tartalmazó keverék intenzív kékes-ibolya színű lesz; a b) szuszpenziót tartalmazó keverékben csupán a jódoldat színe észlelhető. VIZSGÁLATOK Zsírtartalom: legfeljebb 5,0%. 1,0 g anyagon extraháló készülékben R1 petroléterrel 3 órán át kivonást végzünk. Az oldószert elpárologtatjuk; a maradékot 2 órán át 100105 °C-on szárítjuk. A maradék tömege legfeljebb 50 mg lehet. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 5,0%. 0,50 g anyagot 4 órán át, legfeljebb 670 Pa nyomáson, 60 °Con szárítunk. Mikrobiológiai szennyezés TAMC: elfogadhatósági követelmény: 104 CFU /g (2.6.12). TYMC: elfogadhatósági követelmény: 102 CFU /g (2.6.12).

Pancreatis pulvis


Escherichia coli nem lehet jelen (2.6.13). Salmonella nem lehet jelen (2.6.13). TARTALMI MEGHATÁROZÁS Összes fehérjebontó aktivitás. A pankreász-por összes fehérjebontó aktivitását úgy határozzuk meg, hogy a kazein–oldat-szubsztrátumból percenként felszabadított, R triklórecetsav 50 g/l töménységű oldatától nem kicsapódó peptid mennyiségét összehasonlítjuk azzal a peptidmennyiséggel, amit a BRP pankreász-por (proteáz) azonos szubsztrátumból, azonos körülmények között felszabadít. Kazein–oldat. BRP kazein 1,25 g szárított anyagnak megfelelő mennyiségét 5 ml R vízben szuszpendáljuk. (A BRP kazein víztartalmát előzetesen vákuumban, 60 °C-on, 4 órán át tartó melegítéssel határozzuk meg.) A szuszpenziót 10 ml 0,1 M nátrium-hidroxidoldattal 1 percig keverjük. 60 ml R víz hozzáadása után a keverést mágneses keverő alkalmazásával addig folytatjuk, míg az oldat gyakorlatilag tiszta nem lesz. A pHt 0,1 M nátrium-hidroxidoldattal vagy 0,1 M sósavval 8,0-re állítjuk be, majd az oldatot R vízzel 100,0 mlre hígítjuk. Az oldatot a készítés napján fel kell használni. Enterokinázoldat. 50 mg BRP enterokinázt R 0,02 M kalcium-kloridoldattal 50,0 ml-re oldunk. Az oldatot a készítés napján fel kell használni. A vizsgálati mintát, illetve a referencia készítményt tartalmazó tartályt felnyitás előtt szobahőmérsékleten tartjuk, hogy a kondenzálódó víz abszorpcióját elkerüljük. A vizsgálati szuszpenziót és az összehasonlító szuszpenziót, valamint ezek hígításait 04 °C-on készítjük. Vizsgálati szuszpenzió. 0,100 g vizsgálandó anyagot részletekben adagolt R 0,02 M kalcium-kloridoldat 25 ml-ével 5 percig eldörzsölünk. A szuszpenziót R 0,02 M kalcium-kloridoldattal maradék nélkül 100 ml-es mérőlombikba visszük és jelig kiegészítjük. A szuszpenzió 10,0 ml-ét 10,0 ml enterokinázoldattal elegyítjük és 350,5 °C-on 15 percig vízfürdőn melegítjük. Lehűtés után a szuszpenziót R boráttompítóoldattal (pH 7,5) úgy hígítjuk, hogy a feltüntetett aktivitás alapján számított, végső koncentráció kb. 0,065 Ph.Eur.E./ml összes fehérjebontó aktivitás legyen. Összehasonlító szuszpenzió. BRP pankreász-porból (proteáz) a vizsgálati szuszpenziónál leírtak szerint, de enterokináz hozzáadása nélkül készítjük. A szuszpenziónak a feltüntetett aktivitás alapján számított, ismert végső koncentrációja kb. 0,065 Ph.Eur.E./ml összes fehérjebontó aktivitás legyen. Két-két kémcsövet T, Tb, S1, S1b, S2, S2b, S3, S3b és egy kémcsövet B jelzéssel látunk el. A kémcsövekbe R boráttompítóoldat (pH 7,5) alábbiak szerint megadott mennyiségeit mérjük: B: 3,0 ml. S1 és S1b: 2,0 ml. S2, S2b, T és Tb: 1,0 ml. Az összehasonlító-szuszpenzióból a kémcsövekbe az alábbi mennyiségeket mérjük: S1 és S1b: 1,0 ml. S2 és S2b: 2,0 ml. S3 és S3b: 3,0 ml. A T és a Tb jelű kémcsövekbe a vizsgálati oldatból 2,02,0 ml-t mérünk. A B, S1b, S2b, S3b és Tb jelű kémcsövekbe R triklórecetsav 50 g/l töménységű oldatából 5,05,0 ml-t mérünk, és tartalmukat rázással összekeverjük. A kémcsöveket és a kazein–oldatot tartalmazó lombikot 35  0,5 °C-os vízfürdőbe helyezzük. Mindegyik kémcsőbe üvegbotot teszünk. A hőmérsékleti egyensúly beálltakor a B, S1b, S2b, S3b és a Tb jelű kémcsövek mindegyikébe 2,0 ml kazein–oldatot mérünk, és tartalmukat összekeverjük. Az S1 kémcsőbe 0 időpontban, ezt követően az S2, S3 és a T jelű kémcsövekbe egymás után, 30 másodpercenként 2,02,0 ml kazein–oldatot adunk, és a kémcsövek tartalmát azonnal összekeverjük. A kazein–oldat hozzáadásától számított pontosan 30


Pancreatis pulvis

perc elteltével  az előírt időközök betartása mellett  az S1, S2, S3 és a T jelű kémcsövek mindegyikébe R triklórecetsav 50 g/l töménységű oldatából 5,0 ml-t mérünk, és az elegyeket összekeverjük. A kémcsöveket a vízfürdőből kivesszük, és szobahőmérsékleten 20 percig állni hagyjuk. Mindegyik kémcső tartalmát kétszer megszűrjük ugyanazon a megfelelő, előzetesen R triklórecetsav 50 g/l töménységű oldatával, majd R vízzel átmosott és szárított szűrőpapíron. A szűrőpapír alkalmasságát a következő vizsgálattal igazoljuk: fehér szűrőpapír 7 cm-es korongján R triklórecetsav 50 g/l töménységű oldatából 5 ml-t szűrünk át. A szüredék 275 nm-en mért abszorbanciája (2.2.25) kisebb legyen, mint 0,04. Kompenzáló folyadékként szűretlen triklórecetsav-oldatot használunk. A 0350.-1 táblázat a vizsgálat vázlatos menetét szemlélteti. 0350.-1 táblázat

Tompítóoldat Összehasonlítószuszpenzió Vizsgálati szuszpenzió Triklórecetsavoldat Keverés 35 °C-os vízfűrdő Kazein-oldat Keverés Kazein-oldat Keverés 35 °C-os vízfűrdő, 30 perc Triklórecetsavoldat Keverés Szobahőmérséklet, 20 perc Szűrés

S1 2 1

S1b 2 1

S2 1 2

5

+

2 + +

+ + 2 +

+

5

Kémcsövek S2b 1 2

S3

S3b

3

3

5

+

2 + +

+ + 2 +

+

5

T 1

Tb 1

2

2

5

+

2 + +

+ + 2 +

+

5

+

2 + +

B 3

5

5

+ + 2 +

+ + 2 +

+

+

5

+ +

+

+ +

+

+ +

+

+ +

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

A szüredékek abszorbanciáját 275 nm-en mérjük (2.2.25). Kompenzáló folyadékként a B jelű kémcső tartalmának szüredékét használjuk. Az S1, S2 és S3 kémcsőből származó szüredékek átlagos abszorbancia-értékeit az S1b, S2b és S3b kémcsőből származó szüredékek megfelelő, átlagos abszorbancia-értékeinek levonásával korrigáljuk. A korrigált értékeket az összehasonlító szuszpenzió térfogatának függvényében kalibrációs görbén ábrázoljuk. A vizsgálandó anyag aktivitását a vizsgálati szuszpenzióra kapott korrigált abszorbancia-értékből (TTb)  a kalibrációs görbe segítségével és a hígítások figyelembevételével  számítjuk ki. A vizsgálat csak akkor értékelhető, ha a korrigált abszorbancia értékek 0,15 és 0,60 közé esnek. Zsírbontó aktivitás. A zsírbontó aktivitást úgy határozzuk meg, hogy a sebességet, amellyel a pankreászpor szuszpenziója az olivaolaj-emulzió-szubsztrátumot hidrolizálja, összehasonlítjuk azzal a sebességgel, amellyel a BRP pankreász-por (lipáz) szuszpenziója az azonos szubsztrátumot, azonos körülmények között hidrolizálja. A vizsgálatot nitrogén-atmoszférában végezzük. Olivaolaj-alapemulzió. Egy 800 ml-es, 9 cm átmérőjű főzőpohárba 40 ml R olivaolajat, 330 ml R arabmézgaoldatot és 30 ml R vizet mérünk. A főzőpohár aljába elektromos keverőt teszünk. A poharat hűtés céljából R etanolt (96%) és elegendő jeget tartalmazó edénybe helyezzük. A keverőt 10002000 r/perc átlagos sebességgel működtetve, az olajat emulgeáljuk. Az elegyet 510 °C-ra lehűtjük, majd a keverés sebességét 8000 r/perc-re emeljük. A keverést 30 percig folytatjuk és a hőmérséklet 25 °C alatt tartásáról úgy gondoskodunk, hogy a hűtőfolyadékba folyamatosan jeget adagolunk. (Hűtőkeverékként kalcium-klorid és összezúzott jég keveréke is megfelelő.) Az így készült alapemulziót hűtőszekrényben tároljuk, és 14 napon belül felhasználjuk. Az emulzió nem különülhet el két rétegre. Az emulzió gömbrészecskéinek átmérőjét mikroszkópos vizsgálattal ellenőrizzük. A részecskék átmérőjének legalább 90%-a 3 m-nél kisebb legyen;


Pancreatis pulvis

egy részecske átmérője sem lehet 10 m-nél nagyobb. A szubsztrátumként használt emulzió készítése előtt az alapemulziót alaposan összerázzuk. Olivaolaj-emulzió. Tíz meghatározáshoz szükséges mennyiséget a következő oldatok megadott sorrend szerinti keverésével készítünk: 100 ml alapemulzió, 80 ml R1 trometamololdat, BRP nátrium-taurokolát frissen készített, 80 g/l töménységű oldatának 20 ml-e és 95 ml R víz. Az emulziót készítése napján fel kell használni. Készülék. Kb. 50 ml-es reakcióedényt használunk a következő felszerelésekkel: –

hőmérsékletszabályozó, amely 370,5 °C-ot biztosít,

–

mágneses keverő,

–

nyílásokkal ellátott fedél, amelyen át megoldható az elektródoknak, a büretta hegyének, a nitrogéngáz bevezetésére alkalmas csőnek az elhelyezése és a reagensek adagolása.

Automata vagy kézi kezelésű titráló berendezés egyaránt használható. Utóbbi esetben a büretta 0,005 ml-es beosztással, a pH-mérő széles leolvasási skálával rendelkezzen; üveg–kalomel vagy üveg–ezüst/ezüst-klorid elektródpárt alkalmazunk. A reakcióedényt minden vizsgálat után szívatással ürítjük ki és R vízzel többször átmossuk, olyan módon, hogy a mosófolyadékot is szívatással távolítjuk el. A vizsgálati mintát, illetve a referencia készítményt tartalmazó tartályt felnyitás előtt szobahőmérsékleten tartjuk, hogy a kondenzálódó víz abszorpcióját elkerüljük. A vizsgálati szuszpenziót és az összehasonlító szuszpenziót, valamint ezek hígításait 04 °C-on készítjük. Vizsgálati szuszpenzió. 04 °C-ra hűtött, kis mozsárban a vizsgálandó anyag kb. 2500 Ph.Eur.E. zsírbontó aktivitással egyenértékű mennyiségét 1 ml R maleáttompítóoldattal (pH 7,0) (lipáz-oldószer) gondosan addig dörzsöljük, amíg nagyon finom eloszlású szuszpenziót nem kapunk. Ezután a szuszpenziót R maleáttompítóoldattal (pH 7,0) hígítjuk, majd kvantitatíven mérőlombikba visszük, végül térfogatát a tompítóoldattal 100,0 ml-re egészítjük ki. A mérőlombikot a titrálás folyamán jeges vízfürdőben tartjuk. Összehasonlító szuszpenzió. A szuszpenziót BRP pankreászpor (lipáz) kb. 2500 Ph.Eur.E.-vel egyenértékű mennyiségével a vizsgálati szuszpenzióra előírtak szerint készítjük. A titrálásokat a vizsgálati szuszpenzió és az összehasonlító szuszpenzió elkészítése után késedelem nélkül végezzük, a következő módon. A 370,5 °C-ra beállított reakcióedénybe 29,5 ml olivaolaj-emulziót mérünk. Az edényhez csatlakoztatjuk az elektródokat, a keverőt és a bürettát (a büretta hegyének az olivaolajemulzióba kell érnie). A készüléket lefedjük, és a pH-t 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldat keverés közbeni, óvatos adagolásával 9,2 értékre állítjuk be. Ezután gyorskifolyású osztott pipettával az előzetesen homogenizált összehasonlítószuszpenzióból kb. 0,5 ml-t viszünk be az edénybe, a stopperórát elindítjuk, és a 9,0 pH-érték fenntartásához 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldatot adagolunk folyamatosan az elegyhez. Pontosan 1 perc elteltével feljegyezzük a fogyott 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldat térfogatát. A mérést négyszer megismételjük. Az első leolvasást nem használjuk, a többi négy mérés átlagát (S1) feljegyezzük. További két meghatározást végzünk (S2 és S3). Kiszámítjuk az S1, S2 és S3 átlagát. A fogyott 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldat térfogatának átlaga percenként kb. 0,12 ml legyen; az értékeknek 0,08 és 0,16 ml közé kell esniük. A vizsgálati szuszpenzió felhasználásával azonos módon három meghatározást végzünk (T 1, T2 és T3). Ha a 0,1M nátrium-hidroxidmérőoldat percenként fogyott térfogata a 0,08 és 0,16 ml határértékeken kívül esik, a meghatározást a vizsgálati szuszpenzió alkalmasabb, de 0,4 és 0,6 ml közé eső mennyiségével megismételjük. Másrészről változtathatjuk a vizsgálandó anyag mennyiségét is úgy, hogy az jobban megfeleljen a vizsgálat körülményeinek. Kiszámítjuk a T1, T2 és T3 átlagát. A zsírbontó aktivitás Ph.Eur.E.-ben kifejezett, milligrammonkénti értékét az alábbi összefüggésből számítjuk ki:

n  m1 A n1  m ahol


Pancreatis pulvis

=

a vizsgálati szuszpenzió titrálása során percenként fogyott 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldat térfogatának átlaga,

n1 =

az összehasonlító szuszpenzió titrálása során percenként fogyott 0,1 M nátrium-hidroxidmérőoldat térfogatának átlaga,

m =

a vizsgálandó anyag tömege, milligrammban,

m1 =

a referenciakészítmény tömege, milligrammban,

A

a BRP pankreász-por (lipáz) Ph. Eur. E.-ben kifejezett, milligrammonkénti aktivitása.

n

=

Keményítőbontó aktivitás. A keményítőbontó aktivitást úgy határozzuk meg, hogy a sebességet, amellyel a pankreász-por szuszpenziója a keményítőoldat-szubsztrátumot hidrolizálja, összehasonlítjuk azzal a sebességgel, amellyel a BRP pankreász-por (amiláz) szuszpenzió az azonos szubsztrátumot azonos körülmények között hidrolizálja. Keményítő–oldat. BRP keményítő 2,0 g szárított anyagnak megfelelő mennyiségét 10 ml R vízzel elkeverjük. (A BRP keményítő víztartalmát előzetesen 120 °C-on 4 órán át tartó melegítéssel meghatározzuk.) A keményítő-szuszpenziót folyamatos keverés közben 160 ml forrásban levő R vízhez öntjük. Az edényt R víz 10 ml-es részleteivel többször átmossuk, és a mosófolyadékokat a forró keményítőoldathoz öntjük. Állandó keverés közben az oldatot forrásig melegítjük, majd szobahőmérsékletre lehűtve R vízzel 200 ml-re hígítjuk. Az oldatot a készítés napján fel kell használni. A vizsgálati mintát, illetve a referencia készítményt tartalmazó tartályt felnyitás előtt szobahőmérsékleten tartjuk, hogy a kondenzálódó víz abszorpcióját elkerüljük. A vizsgálati szuszpenziót és az összehasonlító szuszpenziót, valamint ezek hígításait 0–4 °C-on készítjük. Vizsgálati szuszpenzió. A vizsgálandó anyag kb. 1500 Ph.Eur.E. keményítőbontó aktivitással egyenértékű mennyiségét 60 ml R1 foszfáttompítóoldattal (pH 6,8) 15 percig eldörzsöljük. Ezután a szuszpenziót kvantitatíve mérőlombikba visszük, és a tompítóoldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító szuszpenzió. A szuszpenziót BRP pankreászpor (amiláz) kb. 1500 Ph.Eur.E.-vel egyenértékű mennyiségével a vizsgálati szuszpenzióra előírtak szerint készítjük. Egy 200×22 mm méretű, üvegdugós kémcsőbe 25,0 ml keményítőoldatot, 10,0 ml R1 foszfáttompítóoldatot (pH 6,8) és R nátrium-klorid 11,7 g/l töménységű oldatából 1,0 ml-t mérünk. A kémcsövet lezárás után összerázzuk és 25,00,1 °C-os vízfürdőbe helyezzük. A hőmérsékleti egyensúly beállta után a kémcső tartalmához 1,0 ml vizsgálati szuszpenziót adunk, és elindítjuk a stopperórát. Összekeverés után a kémcsövet a vízfürdőbe tesszük. Pontosan 10 perc elteltével a kémcső tartalmához 2 ml 1 M sósavat adunk, és a keveréket kvantitatíve egy 300 ml-es üvegdugós Erlenmeyer-lombikba visszük. Állandó rázogatás közben 10,0 ml 0,05 M jódmérőoldatot, majd azonnal 45 ml 0,1 M nátrium-hidroxidoldatot elegyítünk hozzá. A lombikot 15 percre 1525 °C hőmérsékletű, fénytől védett helyre tesszük. Ezután 1 térfogatrész R tömény kénsav és 4 térfogatrész R víz elegyének 4 ml-ét adjuk a lombik tartalmához. A jód feleslegét mikrobüretta alkalmazásával 0,1 M nátrium-tioszulfátmérőoldattal titráljuk. Üres kísérletet is végzünk oly módon, hogy a 2 ml 1 M sósavat a vizsgálati szuszpenzió hozzáadása előtt adjuk a reakcióelegyhez. Az összehasonlító szuszpenzióval a fent leírtakkal azonos módon végezzük a vizsgálatot. A vizsgálat csak abban az esetben értékelhető, ha mind n' , mind n'1 n1 értéke 1.9 ml és 3,6 ml közé esik. A keményítőbontó aktivitás Ph.Eur.E.-ben kifejezett, milligrammonkénti értékét az alábbi összefüggésből számítjuk ki: ( n' n )  m1 A ( n'1 n1 )  m

ahol n

=

a vizsgálati szuszpenzió titrálása során fogyott 0,1 M nátrium tioszulfátmérőoldat térfogata, milliliterben,

Pancreatis pulvis


n1 =

az összehasonlító szuszpenzió titrálása során fogyott 0,1 M nátrium tioszulfátmérőoldat térfogata, milliliterben,

n’ =

a vizsgálati szuszpenzió üres titrálása során fogyott 0,1 M nátrium-tioszulfát–mérőoldat térfogata, milliliterben,

n’1 =

az összehasonlító szuszpenzió üres titrálása során fogyott 0,1 M nátrium-tioszulfátmérőoldat térfogata, milliliterben,

m =

a vizsgálandó anyag tömege, milligrammban,

m1 =

a referenciakészítmény tömege, milligrammban,

A

a BRP pankreász-por (amiláz) Ph. Eur. E.-ben kifejezett, milligrammonkénti aktivitása.

=

ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban.

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 1

Phenylalaninum

07/2014:0782

PHENYLALANINUM Fenilalanin

C9H11NO2 [63-91-2]

Mr 165,2

DEFINÍCIÓ (S)-2-Amino-3-fenilpropánsav. Fermentációs termék, fehérje-extraktum, vagy hidrolizátum. Tartalom: 98,5–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: Fehér vagy csaknem fehér, kristályos por, illetve fénylő, fehér lemezek. Oldékonyság: Vízben mérsékelten oldódik; etanolban (96%) alig oldódik. Híg ásványi savak és híg alkálilúgok oldják. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B. Második azonosítás: A, C, D. A. Fajlagos optikai forgatóképesség vizsgálatot végzünk (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS fenilalaninnal. C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 10 mg-ját R tömény ecetsav és R víz azonos térfogatarányú elegyével 50 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS fenilalanint R tömény ecetsav és R víz azonos térfogatarányú elegyével 50 ml-re oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R tömény ecetsav- R víz – R butanol (20+20+60 V/V).

Phenylalaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 2

Felvitel: 5 µl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig. Szárítás: levegőn. Előhívás: R ninhidrinoldattal bepermetezzük, majd 105 oC-on 15 percig melegítjük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramjának főfoltjai – helyüket, nagyságukat és színüket tekintve – egyezzenek meg az összehasonlító oldat kromatogramjának főfoltjaival. D Kb. 10 mg anyaghoz 0,5 g R kálium-nitrátot és 2 ml R tömény kénsavat adunk. Az elegyet vízfürdőn 20 percig melegítjük, majd hűlni hagyjuk. R hidroxilamin-hidroklorid 50 g/l töménységű oldatának 5 ml-ét elegyítjük hozzá, és jeges vízben 10 percig állni hagyjuk. Az oldat R tömény nátrium-hidroxid– oldat 9 ml-ének hozzáadására ibolyásvörösre vagy ibolyásbarnára színeződik. VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. 0,5 g anyagot 1 M sósavval 10 ml-re oldunk. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az BS6 szín–mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): –35,5 és –33,0 között (szárított anyagra). A vizsgálathoz 0,50 g anyagot R vízzel 25,0 ml-re. Ninhidrin-pozitív vegyületek. Aminosav analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldatok koncentrációját a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazíthatóak. Minden oldat koncentrációját úgy állítjuk be, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, és az oldatok töménységének aránya minden esetben az előírtaknak megfelelő legyen. A-oldat: R1 hígított sósav, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat. 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 1,0 ml vizsgálati oldatot A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 ml-ét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az Aoldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). 6,0 ml R ammónium–mértékoldat (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat. A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analizátorba. A fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: d) összehasonlító oldat. −


Phenylalaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 3


bármely 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat fenilalaninkoncentrációjára vonatkoztatjuk;

–


Követelmények: – bármely ninhidrin-pozitív anyag: minden egyes szennyező legfeljebb 0,2%; – szennyezők összesen: legfeljebb 0,5%; – jelentési küszöbérték: 0,05%. Klorid (2.4.4): legfeljebb 200 ppm. Az anyag 0,25 g-ját 3 ml R hígított salétromsavban oldjuk, és az oldatot R vízzel 15 ml-re hígítjuk. A vizsgálatot, további salétromsav hozzáadása nélkül végezzük. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. Az anyag 0,5 g-ját 5 térfogatrész R hígított sósav és 25 térfogatrész R desztillált víz elegyével 15 ml-re oldjuk. Ammónium. Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, c) összehasonlító oldat, üres oldat. Követelmények: –


Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. 1,0 g anyagot, rázótölcsérben, 10 ml R hígított sósavban oldunk, majd az oldatot 310 ml R1 izobutilmetil-ketonnal kirázzuk. Egy-egy rázás időtartama 3 perc legyen. Az egyesített szerves fázist 10 ml R vízzel 3 percig rázzuk. A vizsgálathoz a vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/D): legfeljebb 10 ppm. Az anyag 2,0 g-ját vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot 2 ml R ólommértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben 105 C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,100 mg-ját 3 ml R vízmentes hangyasavban oldjuk. Az oldathoz 30 ml R vízmentes ecetsavat elegyítünk, majd potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsavmérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav-mérőoldattal 16,52 mg C9H11NO2 egyenértékű.

Phenylalaninum

Ph. Hg. VIII. – Ph. Eur. 8.2. – 4

ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): A, B, C, D.

A. (2S)-2-amino-4-metilpentánsav (leucin),

B.

(2S)-2-amino-4-(metilsulfanil)butánsav (metionin),

C.

(2S)-2-amino-3-(4-hidroxifenil)propánsav (tirozin),

D. (2S)-2-amino-3-metilbutánsav (valin).

Plasma humanum coagmentatum conditumque ad exstinguentum virum


07/2014:1646

PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTINGUENDUM VIRUM Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt DEFINÍCIÓ A kevert és vírus inaktiválás céljából kezelt humán plazma olyan fagyasztott vagy fagyasztva szárított, steril, pirogénmentes készítmény, amelyet azonos AB0 vércsoportba tartozó donoroktól származó humán plazmából nyernek. Használat előtt a készítményt – infúziós oldat készítése céljából – felolvasztják vagy feloldják. A felhasznált humán plazma feleljen meg a Humán plazma frakcionálás céljára (0853) című cikkely előírásainak. ELŐÁLLÍTÁS A felhasználandó plazmaegységeket a sejtek elkülönítése után hat órán belül, és minden esetben a vérvétel után 24 órán belül, –30 °C-ra vagy alacsonyabb hőmérsékletre kell hűteni. A kevert plazmát úgy hozzák létre, hogy azonos AB0-vércsoporthoz tartozó plazmaegységeket elegyítenek. A kevert plazmát megfelelően érzékeny és specifikus módszerekkel hepatitisz B felületi antigénre (HBsAg) és HIV antitestekre is vizsgálni kell. A kevert plazmának ezekre a vizsgálatokra negatív eredményt kell adnia. Hepatitisz A vírus RNS. A kevert plazmát vizsgálni kell hepatitisz A vírus RNS-re, validált nukleinsav-amplifikációs módszerrel (2.6.21). A vizsgálat egy 1,0·102 NE/ml hepatitisz A vírus RNS pozitív kontrollt, és az inhibitorok vizsgálatához egy belső kontrollt is tartalmaz, melyet úgy készítenek, hogy a plazmakeverék mintájához megfelelő jelzőanyagot adnak. A vizsgálat nem értékelhető, ha a pozitív kontroll negatív eredményt ad, vagy ha a belső kontrollal kapott eredmény inhibitorok jelenlétére utal. A kevert plazma megfelel a vizsgálat követelményének, ha a vizsgálat a hepatitisz A vírus RNS-re negatív eredményt ad. Hepatitisz C vírus RNS. A kevert plazmát vizsgálni kell hepatitisz C vírus RNS-re, validált nukleinsav-amplifikációs módszerrel (2.6.21). A vizsgálat egy 1,0·102 NE/ml hepatitisz C vírus RNS pozitív kontrollt, és az inhibitorok vizsgálatához egy belső kontrollt is tartalmaz, melyet úgy készítenek, hogy a plazmakeverék mintájához megfelelő jelzőanyagot adnak. A vizsgálat nem értékelhető, ha a pozitív kontroll negatív eredményt ad, vagy ha a belső kontrollal kapott eredmény inhibitorok jelenlétére utal. A kevert plazma megfelel a vizsgálat követelményének, ha a vizsgálat a hepatitisz C vírus RNS-re negatív eredményt ad. Pozitív kontrollként BRP NAT-vizsgálat céljára szánt hepatitisz C vírus RNS alkalmazható. A plazmaelegyek potenciális B19 vírus szennyezésének korlátozása érdekében a plazmaelegyet validált nukleinsav-amplifikációs módszerrel (2.6.21) B19 vírusra is vizsgálni kell. B19 vírus DNS: legfeljebb 10,0 NE/µl a plazmaelegyben. A vizsgálat egy µl-enként 10,0 NE B19 vírus DNS-t tartalmazó pozitív kontrollt és az inhibitorok vizsgálatához egy belső kontrollt is tartalmaz, melyet úgy készítenek, hogy a plazmakeverék



mintájához megfelelő jelzőanyagot adnak. A vizsgálat nem értékelhető, ha a pozitív kontroll negatív eredményt ad, vagy ha a belső kontrollal kapott eredmény inhibitorok jelenlétére utal. Pozitív kontrollként BRP NAT-vizsgálat céljára szánt B19 vírus DNS alkalmazható. Az előállítási eljárást úgy kell megtervezni, hogy bármely véralvadási faktor aktivációja a lehető legkisebbre csökkenjen (a trombogén hatás lehetőségének minimalizálása érdekében). A folyamatnak olyan lépéseket is tartalmaznia kell, melyekről igazolták, hogy az ismert fertőző ágensek eltávolítására vagy inaktiválására alkalmasak. Ha speciális anyagokat használnak vírusinaktiválásra, a soron következő tisztítási folyamat validálásával igazolni kell, hogy ezen anyagok koncentrációja elfogadható szintre csökken, és az esetleges maradék nem csökkenti a készítmény biztonságosságát a betegek szempontjából. Inaktiválási eljárás. A lipoidburokkal rendelkező vírusok inaktiválásának jellegzetes módszere az oldószer-detergens eljárás, amelyben a kezelést tributil-foszfát és oktoxinol-10 kombinációjával végzik. A reagenseket ezután olajos vagy szilárd fázisú extrakcióval eltávolítják, úgy, hogy a végtermék tributil-foszfát-tartalma kevesebb legyen 2 µg/ml-nél, illetve oktoxinol-10-tartalma 5 µg/ml-nél. Mikrobiológiai tartósítószer nem alkalmazható. Az oldatot baktériumszűrőn bocsátják át, aszeptikusan letöltik a végső tartályokba, majd azonnal fagyasztják, esetleg fagyasztva szárítják. A műanyag tartályoknak meg kell felelniük az Emberi vér és vérkészítmények tárolására szánt steril műanyagtartályok (3.2.3) fejezet követelményeinek. Az üvegtartályoknak követelményeinek.

meg

kell

felelniük

a

Gyógyszeres

üvegtartályok

(3.2.1)

fejezet

SAJÁTSÁGOK A fagyasztott készítmény a felolvasztás után tiszta vagy enyhén opálos, szilárd és kocsonyás részecskéktől mentes folyadék. A fagyasztva szárított készítmény csaknem fehér vagy enyhén sárga por vagy porlékony szilárd anyag. A vizsgálandó készítményt a címkén feltüntetett módon közvetlenül az azonossági vizsgálatok, a tisztasági vizsgálatok, ill. a tartalmi meghatározás előtt oldjuk fel vagy olvasztjuk fel. AZONOSÍTÁS A. Elektroforézis (2.2.31), az összehasonlításhoz humán normál plazmát alkalmazunk. Az elektroferogramokon azonos sávok láthatók. B. A készítmény megfelel az anti-A- és anti-B-hemagglutinin vizsgálat (lásd Vizsgálatok) követelményeinek. VIZSGÁLATOK pH (2.2.3): 6,5 és 7,6 között. Ozmolalitás (2.2.35): legalább 240 mosmol/kg. Összes fehérje: legalább 45 g/l. A készítményt R nátrium-klorid 9 g/l töménységű oldatával hígítjuk, úgy, hogy 2 ml oldat várhatóan kb. 15 mg fehérjét tartalmazzon. Kerek aljú centrifugacsőben az oldat 2,0 ml-éhez R nátriummolibdenát 75 g/l töménységű oldatának 2 ml-ét, valamint 30 térfogatrész R víz és 1 térfogatrész R



nitrogénmentes tömény kénsav elegyének 2 ml-ét adjuk. Az elegyet összerázzuk, 5 percig centrifugáljuk, majd a felülúszó folyadékot leöntjük, és a fejjel lefelé fordított csövet szűrőpapírra helyezzük, hogy az felszívja a maradék nedvességet. A csapadék nitrogéntartalmát kénsavas roncsolásos módszerrel (2.5.9) határozzuk meg; a fehérjetartalmat az eredményt 6,25-dal szorozva számítjuk. Aktivált alvadási faktorok (2.6.22). A készítmény feleljen meg az aktivált véralvadási faktorokra irányuló vizsgálat követelményeinek. A vizsgálatot a tízszeres és százszoros hígítások helyett a vizsgálandó készítmény 0,1 ml-ével végezzük el. A vizsgálandó készítményt tartalmazó kémcsőben az alvadási idő legalább 150 másodperc legyen. Anti-A és anti-B hemagglutinin (2.6.20, A-módszer). A hemagglutinin (anti-A vagy anti-B) jelenléte feleljen meg a címkén megjelölt vércsoportnak. Hepatitisz A vírus antitestek: milliliterenként legalább 1,0 NE. A vizsgálatot megfelelő immunkémiai módszerrel (2.7.1) végezzük. Összehasonlító készítményként BRP humán hepatitisz A immunglobulin alkalmazható. Irreguláris vörösvérsejt antitestek. A hígítatlan vizsgálandó készítményben indirekt antiglobulin teszttel irreguláris vörösvérsejt antitestek ne legyenek kimutathatók. Citrát. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó készítményt R nátrium-klorid 9 g/l töménységű oldatának azonos térfogatrésznyi mennyiségével hígítjuk. Az oldatot 0,45 µm pórusméretű szűrővel szűrjük. Összehasonlító oldat. 0,300 g R trinátrium-citrátot R vízzel 100,0 ml-re oldunk. Oszlop: 

méretei: l = 0,3 m, ∅ = 7,8 mm,



állófázis: R kationcserélő gyanta (9 µm).

Mozgófázis: R tömény kénsav 0,51 g/l töménységű oldata. Áramlási sebesség: 0,5 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 215 nm-en. Egyensúly beállítása: 15 perc. Injektálás: 10 µl. Retenciós idő: citrát kb. 10 perc. Követelmény: – citrát: legfeljebb 25 mmol/l. Kalcium: legfeljebb 5,0 mmol/l. Atomabszorpciós spektrometria (2.2.23, I. Módszer). Fényforrás: kalcium vájtkatód lámpa; lehetőleg 0,5 nm spektrális sávszélességet alkalmazunk. Hullámhossz: 622 nm. Atomizáló egység: levegő-acetilén vagy levegő-propán láng. Kálium: legfeljebb 5,0 mmol/l. Atomemissziós spektrometria (2.2.22, I. Módszer). Hullámhossz: 766,5 nm.



Nátrium: legfeljebb 200 mmol/l. Atomemissziós spektrometria (2.2.22, I. Módszer). Hullámhossz: 589 nm. Víztartalom. A fagyasztva szárított termék esetén a megfelelő módszerrel, pl. félmikro vízmeghatározással (2.5.12), a szárítási veszteség mérésével (2.2.32) vagy közeli infravörös spektrofotometriával (2.2.40) mért víztartalomnak az illetékes hatóság által jóváhagyott határértéken belül kell lennie. Sterilitás (2.6.1). A készítmény feleljen meg a sterilitási vizsgálat követelményeinek. Pirogének (2.6.8) vagy bakteriális endotoxinok (2.6.14). A készítmény feleljen meg a pirogén vizsgálat, illetve indokolt és engedélyezett esetben lehetőleg egy validált in vitro vizsgálat, például a bakteriális endotoxin vizsgálat követelményeinek. A nyulaknak testtömegkilogrammonként legalább 3 ml-t fecskendezünk be. Ha a bakteriális endotoxin vizsgálatot alkalmazzuk, a vizsgálati készítmény endotoxintartalma kevesebb legyen, mint 0,1 NE/ml. TARTALMI MEGHATÁROZÁS VIII. faktor. Elvégezzük a humán VIII. véralvadási faktor hatóértékének meghatározását (2.7.4). Olyan összehasonlító plazmát használunk, amelyet a plazmában található VIII. véralvadási faktor Nemzetközi Standardjára van beállítva. A becsült hatóérték legalább 0,5 NE/ml legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–120%-a között legyen. V. faktor. Elvégezzük a humán V. véralvadási faktor alább leírt hatóérték-meghatározását. Olyan összehasonlító plazmát használunk, amely a plazmában található V. véralvadási faktor Nemzetközi Standardjára van beállítva. R imidazol–tompítóoldatot (pH 7,3) használva elkészítjük a vizsgálandó készítmény 3 felező hígítását, a tízszerestől a negyvenszeres hígításig. Lehetőleg két-két párhuzamost készítünk. Az egyes hígításokat a következőképp vizsgáljuk: 1 térfogatrész R V. faktor-mentes plazmaszubsztrátumot, 1 térfogatrész vizsgálandó hígítást, 1 térfogatrész R tromboplasztint és R kalcium-klorid 3,5 g/l töménységű oldatának 1 térfogatrészét elegyítjük. Ezt követően megmérjük az elegyek alvadási idejét, azaz a kalcium-klorid oldat hozzáadásának pillanatától a fibrin képződésének első jeléig eltelt időt. A fibrinképződést vizuálisan vagy megfelelő segédeszközzel észleljük. Hasonló módon meghatározzuk a humán normál plazma – ugyancsak R imidazol–tompítóoldattal (pH 7,3) készült – négy felező hígításának alvadási idejét (a tízszerestől a nyolcvanszoros hígításig). Az általánosan alkalmazott statisztikai módszerekkel (pl. 5.3) ellenőrizzük a vizsgálat érvényességét, és kiszámítjuk a vizsgálati készítmény hatóértékét. A becsült hatóérték legalább 0,5 NE/ml legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–120%-a között legyen. XI. faktor. Elvégezzük a humán XI. véralvadási faktor hatóértékének meghatározását (2.7.22). Olyan összehasonlító plazmát alkalmazunk, amely a plazmában található XI. véralvadási faktor Nemzetközi Standardjára van beállítva. A becsült hatóérték legalább 0,5 NE/ml legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–125%-a között legyen. A BRP plazma véralvadási faktor V, VIII, XI és XIII készítmények referenciaként alkalmazhatók az alaábbi hatóérték-meghatározásoknál.



Humán C-fehérje hatóérték-meghatározás. (2.7.30). Olyan összehasonlító plazmát használunk, amely a plazmában található humán C-fehérje Nemzetközi Standardjára van beállítva. A becsült hatóérték legalább 0,7 NE/ml legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–120%-a között legyen. Humán S-fehérje hatóérték-meghatározás. (2.7.31). Olyan összehasonlító plazmát használunk, amely a plazmában található humán S-fehérje Nemzetközi Standardjára van beállítva. A becsült hatóérték az adott termékre jóváhagyott határértékek között legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–120%-a között legyen. Humán Plazmin inhibitor (α2-antiplazmin) hatóérték-meghatározás. Olyan összehasonlító plazmát alkalmazunk, amely a humán normál plazmára van beállítva. A humán plazmin inhibitor egy egysége 1 ml humán normál plazma aktivitásával egyenlő. A humán normál plazmát úgy készítjük, hogy legalább 30 donor plazmáját elegyítjük, és –30 °C-on vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten tároljuk. A becsült hatóérték legalább 0,2 NE/ml legyen. A becsült hatóérték megbízhatósági intervalluma (P = 0,95) a becsült hatóérték 80–120%-a között legyen. Részlegesen aktivált tromboplasztin idő (APTT). A vizsgálathoz az alvadási idő mérésére alkalmas berendezést vagy 37 °C-os vízfürdőbe helyezett inkubációs kémcsöveket használunk. A kémcsövekbe a vizsgálandó készítmény és a megfelelő APTT reagens (foszfolipidet és kontakt aktivátort tartalmaz) előzetesen 37 ºC-ra melegített oldatából 0,1–0,1 ml-t mérünk, majd az elegyet 37 ºC-on az ajánlott ideig inkubáljuk. A kémcsövek mindegyikébe előzetesen 37 ºC-ra melegített R kalcum-klorid 3,7 g/l töménységű oldatából 0,1 ml-t mérünk. Stopperórát alkalmazva mérjük a véralvadási időt, azaz – a vízuálisan, vagy megfelelő készüléket alkalmazva megfigyelt – a kalcium-klorid hozzáadása és a fibrinképződés kezdete között eltelt időt. A fenti térfogatok a vizsgálathoz használt APTT reagensnek és a használt berendezésnek megfelelően módosíthatók. A véralvadási idő feleljen meg a termék specifikációjában megállapított értéknek. FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: 

az AB0 vércsoportot,



a vírusinaktiválásra használt módszert.

07/2014:1063

ALLERGÉN TERMÉKEK Producta allergenica

Ez a cikkely nem alkalmazható: olyan vegyületekre, melyeket kizárólag kontakt dermatitisz diagnózisában alkalmaznak, szintetikus készítményekre, rDNS módszerrel előállított allergénekre. A cikkely nem vonatkozik szükségszerűen az állatgyógyászatban használatos allergén termékekre. DEFINÍCIÓ Az allergén termékek természetes eredetű allergéneket tartalmazó forrásanyagok kivonataiból származó gyógyszerkészítmények, melyeknek hatóanyagai allergiás (túlérzékenységi) megbetegedést okoznak, vagy elősegítik annak kialakulását. Az allergén komponensek leggyakrabban fehérje természetű anyagok. Az allergén termékek in vivo diagnózis céljára, vagy az adott allergénnek tulajdonítható allergiás (túlérzékenységi) betegség kezelésére szolgálnak. Az allergén termékek végtermékként, vagy végső, de felhasználás előtt még átalakítást igénylő formában érhetők el. Az allergén termékek parenterális készítményként, szemészeti készítményként, belégzésre szánt készítményként, bevételre szánt készítményként, szublingvális készítményként és bőrpróbára alkalmazott készítményként állnak rendelkezésre. Az in vivo diagnosztikai célra alkalmazott allergén készítmények általában a kezeletlen extraktumok 50 %V/V-os glicerines oldatai, melyekkel „bőr-szúrásos” allergiatesztet (allergiás bőrpróbát) végeznek. Intradermális diagnózis illetve az orr, szem vagy hörgők vizsgálatára irányuló provokációs tesztek céljára az allergén készítményekből, a vizes vagy glicerines extraktumok megfelelő hígításával, vagy a módosítatlan liofilizált kivonatoknak közvetlen felhasználás előtti feloldásával készíthetők. Az immunterápiában alkalmazott allergén termékek lehetnek módosítatlan extraktumok, vagy kémiailag módosított és/vagy különböző hordozók felületére (pl. alumínium-hidroxid, kalcium-foszfát, tirozin) adszorbeált extraktumok. ELŐÁLLÍTÁS FORRÁSANYAGOK Az allergén termékek forrásanyagai állati vagy növényi eredetűek, leggyakrabban pollenek, penészgombák, atkák, állati hámsejtek és hámeredetű növekmények (pl. haj, tollak) és/vagy korpa, hártyásszárnyúak mérge, rovarok illetve bizonyos élelmiszerek lehetnek. Amennyiben az allergén termékeket emberi vagy állati eredetű anyagok felhasználásával állították elő, az 5.1.7 Vírusmentesség fejezet követelményeit alkalmazni kell. A forrásanyagokat eredetük, természetük, gyűjtésük módja vagy az előállítás és előkezelésük szerint osztályozzák. Az azonossággal és tisztasággal kapcsolatban ellenőrző módszerek és elfogadási követelmények állnak rendelkezésre. Az elfogadási követelményeknek olyanoknak kell lenniük, hogy biztosítsák az allergén-forrásanyagok állandóságát mind minőségi, mind mennyiségi szempontból. A forrásanyagokat, a stabilitási adatok által meghatározott, kontrollált körülmények között kell tárolni. A forrásanyagok gyűjtése, előállítása és kezelése is olyan legyen, hogy amennyire lehetséges, tételről tételre biztosítsa az egységes összetételt. Az oldószermaradványokat, a nehézfémek és növényvédőszerek mennyiségének meghatározását a mintavételi tervben rögzített tételszámmal kell elvégezni. Az oldószermaradványokra és a

növényvédőszerekre vonatkozó határértékeket a 2.4.24 Oldószermaradványok azonosítása és ellenőrzése c., és a 2.8.13. Növényvédőszer-maradványok c. általános fejezetek határozzák meg.

Pollenek. A lehetséges kémiai szennyezőanyagok – mint a peszticidek vagy a nehézfémek – mennyiségét a minimumra kell csökkenteni. Mikroszkópos vizsgálattal ellenőrizve az összpollen legfeljebb 1% idegen pollent, és az egyes pollenekből 0,5 %-kot tartalmazhat. A kimutatható penészgomba spórák nem haladhatja meg az 1%-ot. A pollenektől eltérő, a növényből származó egyéb szennyező- részecskék mennyiségét minimalizálni kell. A maximálisan megengedett szennyezést indokolni kell.

Penészgombák. A biológiailag aktív szennyezők – úgymint a mikotoxinok a penészgombákban – mennyiségét minimálisra kell csökkenteni, és jelenlétüket indokolni kell. Megfelelő méréseket kell alkalmazni, hogy kizárjuk az idegen penészgomba törzsek jelenlétét. Gondoskodni kell a penészgombák – mint forrásanyagok – tenyésztéséhez használt táptalaj allergén tartalmának minimalizálásáról. Azok a táptalajok, melyek emberi vagy állati eredetű anyagokat tartalmaznak, indokoltak kell legyenek és ha kell megfelelően kezeltek, hogy biztosítva legyen az inaktiválás vagy kizárható legyen a lehetséges kórokozók átvitele. Az előállítási módszert validálják annak igazolására, hogy az allergén termékek penészgombákból származnak, és parenterális célra alkalmazzák őket. Amennyiben ilyen célra alkalmaznák őket, akkor meg kell felelniük „A vizsgálat abnormális toxicitásra” (2.6.9) általános fejezet követelményeinek.

Atkák. Megfelelő méréseket kell alkalmazni, hogy kizárjuk az idegen atkatörzsek jelenlétét. Gondoskodni kell az atkák – mint forrásanyagok – tenyésztéséhez használt táptalaj allergén tartalmának minimalizálásáról. Azok a táptalajok, melyek emberi vagy állati eredetű anyagokat tartalmaznak, indokoltak kell legyenek és ha kell megfelelően kezeltek, hogy biztosítva legyen az inaktiválás vagy kizárható legyen a lehetséges kórokozók átvitele.

Állati hámsejtek és hámeredetű növekmények és/vagy korpa. Az állati hámsejteket válogatott, egészséges állatokból kell kinyerni, hogy a lehetséges betegség átvivő ágenseket kizárjuk. Hártyásszárnyúak mérge. Azokat a hártyásszárnyú fajokat, amelyekből a méreg származik azonosítani és specifikálni kell. A rovarok gyűjtését és a méreg kivonását előírás szerint kell végezni, és biztosítani kell a forrásanyagok megfelelő minőségét. Élelmiszerek. Az állat-, és növényfajok tudományos paramétereit (faj, nemzetség, törzs stb) és a felhasznált részeket jelezni kell. Az élelmiszereknek emberi fogyasztásra alkalmasnak kell lenniük. Az élelmiszerek eredetét és a feldolgozási műveletet fel kell tüntetni.

GYÁRTÁSI FOLYAMAT Az allergén termékek előállítását a forrásanyagból, mely többnyire extrakcióval történik és tisztítási lépést is tartalmazhat, az allergén komponensek biológiai tulajdonságainak megőrzésére alkalmas eljárással végzik. Azon allergének esetében, ahol nincs elegendő páciens a teljes allergiás aktivitás in vivo vagy in vitro meghatározására, a kivonási arány, ami az allergén forrásanyagok és oldószerek relatív hányadát (m/V) jelzi, jelenti a minimális követelményt. Azon allergén termékeket, melyek parenterális készítményekben, szemészeti készítményekben, belégzésre szánt készítményekben és a bőr vizsgálatára szánt készítményekben jelennek meg aszeptikus körülmények között kell gyártani. A gyártóhelyen, az egyéb úton történő alkalmazásra szánt allergén termékek csomagolása, tárolása és forgalmazása során, megfelelő ellenőrző mérésekkel biztosítják a mikrobiológiai minőséget, az 5.1.4. Nem steril gyógyszerkészítmények és gyógyszeranyagok mikrobiológiai tisztasága c. fejezet előírásainak megfelelően. Minden allergén termékek gyártását úgy kell megtervezni, hogy az exogén és endogén enzimatikus lebontó folyamatokat minimalizálják. Minden tisztítási eljárást úgy kell tervezni, hogy azzal az irritáló hatású kis molekulatömegű, illetve nem allergén komponensek mennyisége minimalizálható legyen. Az allergén termékek megfelelő mikrobiológiai tartósítószert is tartalmazhatnak. A konzerválószert és alkalmazott koncentrációját indokolni kell.

A gyártási eljárás során különféle állapotok jelennek meg: – forrásanyag; – hatóanyag, ez általában módosított, vagy nem módosított allergén-kivonat; ahol alkalmazható, ezeket olyan körülmények között tárolják, ahol legjobban megőrzik stabilitásukat, pl. fagyasztva szárítva; – végtermék. A gyártási eljárás során jelentkező egyéb állapotokat köztiteméknek tekintjük. „HÁZI” REFERENCIA KÉSZÍTMÉNYEK „Házi” Referencia Készítménynek (in house reference preparations, IHRP) egy megfelelően reprezentatív anyagot kell választani, azt jellemezni kell és a gyártási tételek állandóságának ellenőrzésére kell felhasználni. Az IHRP-t megfelelő alikvot részletekben és olyan körülmények között kell tárolni, hogy stabilitása biztosított legyen, például liofilizált állapotba.

A „Házi” Referencia készítmények jellemzése. Az IHRP jellemzésének mértéke az allergén kiindulási anyag természetétől, az allergén komponensek ismeretétől, a megfelelő reagensek hozzáférhetőségétől és az alkalmazási területtől függ. Egy jól jellemzett IHRP referenciaként alkalmazható a kiindulási allergén kivonatok, köztes allergén termékek, vagy amennyiben lehetséges a végső allergén készítmények gyártási tételeinek ellenőrzése során. A „Házi” Referencia Készítmény (IHRP) jellemezhetők fehérje-tartalmuknak és fehérje–profiljuknak meghatározásával, megfelelő eljárásokat alkalmazva, mint pl. izoelektromos fókuszálás, poliakrilamid– gélelektroforézis, immunelektroforézis, kapilláris elektroforézis, kromatográfiás technikákák vagy tömegspektrometria. Az allergén komponensek megfelelő módszerekkel – mint az immunblot vagy kétdimenziós radioimmunelektroforézis – határozhatók meg. Az allergén komponensek jellemzése magába foglalhatja a releváns allergének szerológiai vagy más technikákkal történő azonosítását, melyhez allergiás betegek egyedi vagy összegyűjtött szérumát, vagy az adott allergénre specifikus poliklonális vagy monoklonális antitesteket használnak. A releváns allergének mennyiségi meghatározását, ahol lehetséges, meg kell valósítani. A meghatározást – amennyiben lehetséges – egyedi allergén-specifikus referencianyagok felhasználásával kell végezni. A releváns allergén-komponensek kiválasztását indokolni kell. Az egyes allergéneket azonosítani kell és, ahol lehetséges, nemzetközileg megállapított nomenklatúra szerint kell elnevezni őket. Az első IHRP biológiai hatóértékét a pacienseken „in vivo” módszerekkel (pl. bőrpróbák) kell meghatározni, és biológiai aktivitási egységekben kell kifejezni, kivéve, ha nem áll elegendő számú páciens rendelkezésre. Ebben az esetben az első IHRP meghatározása in vitro módszerrel történik. Ebből kifolyólag a további IHRP –k biológiai hatóértékének meghatározása is in vitro módszerrel történik, az eredményt összevetve az első IHRP meghatározásakor kapottal. Az in vitro hatóérték meghatározása megvalósulhat alkalmas immunmeghatározási módszerek alkalmazásával (pl. specifikus IgE típusú ellenanyag kötőkapacitásának gátlásán alapuló) AZONOSÍTÁS Az azonosítási vizsgálatokat a gyártási eljárás legkésőbbi szakaszában kell elvégezni. Abban az esetben, ha a termék a végső, de felhasználás előtt még átalakítást igénylő formában van, a vizsgálatot a hatóanyaggal és/vagy a hatóanyag és véglegminta közötti köztitermékkel kell elvégezni. Az azonosság – az IHRP-vel összevetve és megfelelő eljárást, mint pl. izoelektromos fókuszálást, nátriumdodecil-szulfát poliakrilamid-gélelektroforézist, immunelektroforézist, immunblot-módszert, folyadékromatográfiát, vagy tömegspektrometriát alkalmazva – a fehérje-profil meghatározásával igazolható. Kivételes esetekben, ha IHRP nem áll rendelkezésre, egy jellegzetes példa tétel felhasználható az azonosítás igazolására.

Az azonosítást – amennyiben lehetséges – egyedi allergén-specifikus referenciaanyaggal összehasonlítva kell végezni. VIZSGÁLATOK A vizsgálatokat a gyártási eljárás lehető legkésőbbi szakaszában kell elvégezni. Abban az esetben, ha a termék a végső, de felhasználás előtt még átalakítást igénylő formában van, a vizsgálatot a hatóanyaggal és/vagy a hatóanyag és véglegminta közötti köztitermékkel kell elvégezni. Számos biokémiai és immunológiai vizsgálatot fejlesztettek ki az allergének minőségi és mennyiségi jellemzésére. Azokat az eseteket, melyekben ezek a módszerek (főleg az allergiás aktivitás és az allergén és vagy fehérje-profil meghatározás) nem használhatók, indokolni kell.

Víztartalom (2.5.12 vagy 2.532) A fagyasztva-szárított termékekben legfeljebb 5% lehet. Szájon keresztül alkalmazott liofilizátumok esetében a víztartalom meghaladhatja az 5%-ot, amennyiben ez indokolt és engedélyezett.

Sterilitás (2.6.1) A parenterális, szemészeti, belégzésre vagy bőrpróba alkalmazásra szánt készítményként alkalmazott allergén készítmények feleljenek meg a sterilitási vizsgálatok követelményeinek. Mikrobiológiai szennyezők. A nem-steril allergén szennyezőknek teljesíteniük kell az 5.1.4. Nem steril gyógyszerkészítmények és gyógyszeranyagok mikrobiológiai tisztasága c. fejezetben előírtakat.

Fehérjetartalom (2.5.33): a névleges fehérjetartalom 80–120%-ka, hacsak nincs más előírás. Amennyiben a biológiai hatóérték meghatározható, a fehérjetartalom meghatározása tételenkénti konzisztencia-vizsgálatként valósul meg, és a fehérjetartalomnak a névleges fehérjetartalom 50-150%-ka között kell lennie. Amennyiben a végtermék fehérjeszerű segédanyagokat tartalmaz, a fehérjetartalom meghatározását az előállítás során a lehető legkésőbb, a fehérjeszerű segédanyagok hozzáadása előtt kell elvégezni.

Fehérjeprofil. A fehérje összetétel meghatározásra az IHRP jellemzésére megfelelő, alkalmas módszert kell használni. A releváns allergén-komponensek jelenlétét, amennyiben lehetséges, igazolni kell. A vizsgálandó releváns allergén komponensek kiválasztását indokolni kell.

Az allergén termékektől függően, különféle egyre növekvő szelektivitású kiegészítő vizsgálatok alkalmazhatók, azonban minden olyan esetben, amikor az allergén terméket terápiás célból használják, a biológiai hatóérték validált módszerekkel történő mérését kell alkalmazni, legyen az a teljes allergizáló aktivitás, vagy az egyedi allergének meghatározása ill. egyéb indokolt vizsgálat, minden esetben el kell végezni. Alumínium (2.5.13) Ha adszorbensként alumínium-hidroxidot vagy alumínium-foszfátot alkalmazunk, az alumínium tartalom – az indokolt és engedélyezett esetek kivételével – a névleges érték legalább 80%-a, de legfeljebb 120%-a lehet, de a humán dózisonkénti 1,25 mg-ot nem haladhatja meg.

Kalcium (2.5.14) A névleges érték legalább 80%-a, de legfeljebb 120%-a lehet, amennyiben adszorbensként kalcium-foszfátot használnak.

Allergén profil. A releváns allergén komponensek azonosítását megfelelő módszert alkalmazva, allergénspecifikus humán antitestek felhasználásával kell végezni.

Teljes allergén aktivitás. Az aktivitásnak a névérték 50 és 150%-a között kell lennie specifikus IgE ellenanyagok kötőkapacitásának gátlásával vagy más megfelelő, egyenértékű „in vitro” módszerrel mérve. Egyedi allergének. A meghatározást megfelelő módszerrel végezve, a névleges érték 50 és 200%-a között legyen minden releváns allergén komponens esetében. ELTARTÁS Az adszorbeált allergén termékek fagyasztása nem megengedett, az indokolt és engedélyezett esetek kivételével.

FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni: – az allergén termék nevét; – a biológiai hatáserősséget és/vagy a fehérjetartalmat és/vagy az extraktum koncentrációját; – a beadás módját és az alkalmazási területet; – az eltartási körülményeket; – adott esetben a termékhez adott mikrobiológiai tartósítószer nevét és mennyiségét; – adott esetben, liofilizált készítmények esetén: – az oldáshoz használt folyadék nevét, összetételét és térfogatát; – azt az időtartamot, amelyen belül a feloldott készítményt fel kell használni; – adott esetben azt, hogy a készítmény steril; – adott esetben az adszorbens nevét és mennyiségét.

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur. 8.2- 1

Rifamycinum natricum

07/2014:0432

RIFAMYCINUM NATRICUM Rifamicin-nátrium

C37H46NNaO12 [14897-39-3]

Mr 720

DEFINÍCIÓ Nátrium-[(2S,12Z,14E,16S, 17S,18R,19R,20R,21S, 22R,23S,24E)-21-(acetiloxi)-6,9,17,19tetrahidroxi-23-metoxi-2,4,12,16,18,20,22-heptametil-1,11-dioxo-1,2-dihidro-2,7(epoxipentadeka[1,11,13]trienoimino)nafto[2,1-b]furán-5-olát]. A rifamicin-nátrium a rifamicin SV mononátrium sója. Az anyagot a rifamicin B kémiai átalakításával nyerik. A rifamicin B-t az Amycolatopsis mediterranei egyes törzsei termelik növekedésük folyamán. A rifamicin SV az A. mediterranei egyes mutánsaiból közvetlenül is előállítható. Hatóérték: legalább 900 NE/mg (vízmentes anyagra). ELŐÁLLÍTÁS Olyan gyártási eljárással állítják elő, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az a vérnyomáscsökkentő anyagok mennyiségét minimálisra csökkentse, vagy jelenlétét kizárja. A gyártási módszert validálni kell annak igazolására, hogy az anyag, amennyiben vizsgálnák, megfelelne a következő vizsgálatnak. Abnormális toxicitás (2.6.9). Valamennyi egérbe 0,5 ml R injekcióhoz való vízben oldott 4 mg anyagot fecskendezünk be. SAJÁTSÁGOK Küllem: finom vagy enyhén szemcsés, vörös színű por. Oldékonyság: vízben oldódik; etanolban bőségesen oldódik.



AZONOSÍTÁS A. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Mintakészítés: R kálium-bromiddal pasztillává sajtolt anyag. Összehasonlítás: CRS rifamicin-nátriummal. B. 70 mg vizsgálandó anyagot 0,5 ml R vízben szuszpendálunk. Az oldathoz R metoxifenilecetsav– reagens 1,5 ml-ét elegyítjük. Egy tiszta piros oldatot keletkezik. 30 percen át jeges vízben hűtjük. Csapadék keletkezik. A csapadékos folyadékot 20 °C-os vízfürdőbe helyezve, 5 percen át keverjük. A csapadék nem tűnik el, de 1 ml R1 hígított ammónia–oldat hozzáadásakor feloldódik, és 1 ml R ammónium-karbonát–oldattól sem válik le újból. VIZSGÁLATOK pH (2.2.3): 6,5–8,0. A vizsgálathoz 0,5 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 10 ml-re oldunk. Abszorbancia (2.2.25). 20,0 mg anyagot 5 ml R metanolban oldunk, majd az oldatot frissen készített R1 foszfát–tompítóoldattal (pH 7,0), amelyben közvetlenül felhasználás előtt literenként 1g R aszkorbinsavat oldottunk, 100,0 ml-re hígítjuk. Ezen oldat 5,0 ml-ét az aszkorbinsav-tartalmú foszfát– tompítóoldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Az így kapott oldatot 30 percig állni hagyjuk. Az oldat spektrumát vizsgálva, 445 nm-en abszorpciós maximum található. Az abszorpciós maximumon a vízmentes 1% anyagra vonatkoztatott fajlagos abszorpciós koefficiens ( A1cm ): 190–210. Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Az oldatokat közvetlenül felhasználás előtt készítjük. Oldószerelegy. 50 térfogatrész R nátrium-dihidrogén-foszfát–dihidrát 3,9 g/l töménységű oldatából, melynek pH-ját előzetesen R tömény foszforsavval 3,0-ra beállítottuk, 50 térfogatrész R acetonitrillel elegyítünk. Vizsgálati oldat. 50,0 mg vizsgálandó anyagot az oldószereleggyel 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 10,0 mg CRS rifamicin B-t (A-szennyező) és 40,0 mg CRS rifamicin S-t (Bszeny-nyező) az oldószereleggyel 200,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 5,0 ml-ét az oldószereleggyel 50,0 mlre hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 25 mg vizsgálandó anyagot és 8 mg CRS rifamicin S-t az oldószereleggyel 250,0 ml-re oldunk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4,6 mm;

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, oktadecilszililezett szilikagél (5 µm).

Mozgófázis: –

A-mozgófázis. R acetonitril 10 térfogatrészét R nátrium-dihidrogén-foszfát–dihidrát – R hígított nátrium-hidroxid–oldattal előzetesen pH 7,5-re beállított – 3,9 g/l töménységű oldatának 90 térfogatrészével elegyítjük,

–

B-mozgófázis. R acetonitril 70 térfogatrészét R nátrium-dihidrogén-foszfát–dihidrát – R hígított nátrium-hidroxid–oldattal előzetesen pH 7,5-re beállított – 3,9 g/l töménységű oldatának 30 térfogatrészével elegyítjük,

–

hőmérséklet: legalább 20 °C;


Rifamycinum natricum Idő (perc)

A-mozgófázis (% V/V)

B-mozgófázis (% V/V)

0–40

80→20

20→80

40–45

20

80

45–47

20→80

80→20

Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 254 nm-en. Injektálás: 20 µl. Elúciós sorrend: A-szennyező, rifamicin SV, B-szenynyező. Rendszeralkalmasság: b) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 5,0, arifamicin SV és a B-szennyező között.


B-szennyező: csúcsterülete nem haladhatja meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő mefelelő csúcs területét (2%);

–

A-szennyező: csúcsterülete nem haladhatja meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő megfelelő csúcs területét (0,5%);

–

szennyezők összesen, az A- és B-szennyező kivételével: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint az a) összehasonlító oldat kromatogramján a B-szennyezőnek megfelelő csúcs területe (2%);

–

elhanyagolási határ: az a) összehasonlító oldat kromatogramján a B-szennyezőnek megfelelő csúcs területének 0,05-szorosa (0,1%).

Nehézfémek (2.4.8/C): legfeljebb 10 ppm. Az anyag 2,0 g-ját vizsgáljuk. Az összehasonlító oldatot 2 ml R ólom–mértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Víztartalom (2.5.12): 12,0–17,0%. Az anyag 0,200 g-ját vizsgáljuk. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 0,50 NE/mg. A parenterális gyógyszerkészítmények előállítására szánt anyag – abban az esetben, ha a készítmény előállítása során nem alkalmaznak a bakteriális endotoxinok eltávolítására alkalmas eljárást – feleljen meg e vizsgálat követelményének is. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az Antibiotikumok mikrobiológiai értékmérése (2.7.2) fejezetben leírtak szerint járunk el. ELTARTÁS Légmentesen záró tartályban, fénytől védve, 2–8 °C-on tároljuk. Ha az anyag steril, steril, légmentesen záró, garanciazáras tartályban tároljuk. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhet kötött (specifikált) szennyezők: A, B. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi



határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10) című általános fejezetet): C.

A. rifamicin B,

és C* epimere

B. rifamicin S,

és C* epimere

C. rifamicin O.



07/2014:1260

SELEGILINI HYDROCHLORIDUM Szelegilin-hidroklorid

C13H18ClN [14611-52-0]

Mr 223,7

DEFINÍCIÓ [N-metil-N-[(1R)-1-metil-2-feniletil]prop-2-in-1-amin]–hidroklorid. Tartalom: 99,0–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por. Oldékonyság: vízben és metanolban bőségesen oldódik; acetonban és etil-acetátban kevéssé oldódik. Kb. 143 C-on megolvad. AZONOSÍTÁS Az A, B és D, vagy a B, C és D vizsgálatot végezzük el. A. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): –12,0 és –10,0 között (szárított anyagra). 2,00 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 20,0 ml-re oldunk. B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS szelegilin–hidrokloriddal. C. Enantiomer tisztaság (lásd Vizsgálatok). D. A kloridion a) pont szerinti azonossági reakcióját elvégezve (2.3.1) az előírt változás észlelhető. VIZSGÁLATOK pH (2.2.3): 3,5–4,5. A vizsgálathoz 0,20 g anyagot R szén-dioxid-mentes vízzel 10 ml-re oldunk. Enantiomer tisztaság. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 20,0 mg vizsgálandó anyagot 10μl R butilamin és 1 ml R 2-propanol elegyében oldunk, majd a kapott oldatot a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). 8,0 mg CRS (RS)-szeleginin–hidrokloridot 10μl R butilamin és 1 ml R 2propanol elegyében oldunk, majd a kapott oldatot a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk.



Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm,

–

állófázis: R királis elválasztásra szánt, cellulózszármazék szilikagél.

Mozgófázis: R 2-propanol – R ciklohexán (0,2+99,8 V/V). Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerre, 220 nm-en. Injektálás: 20 μl. Relatív retenciók az (R)-szelegilinre (retenciós ideje kb. 6 perc) vonatkoztatva: E-szennyező kb. 0,9. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: leglább 1,5 az E-szennyező és az (R)-szelegilin csúcsa között; szükség esetén a mozgófázis 2-propanoltartalmát módosítjuk.


E-szennyező: csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján látható megfelelő csúcs terüte (0,5%).

Rokon vegyületek. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Butilammónium-acetát–tompító oldat. 4 ml R butil-amint 900 ml R vízben oldunk, az oldat pH-ját R ecetsavval 6,5-re állítjuk be, majd az oldatot R vízzel 1000,0 ml-re hígítjuk. Vizsgálati oldat. 20 mg vizsgálandó anyagot a mozgófázissal 10,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a). 50 mg CRS szelegilin–hidrokloridot és 10 mg R butil-parahidroxibenzoátot a mozgófázissal 50,0 ml-re oldunk. Az oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 20,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). A vizsgálati oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk, majd a kapott oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm,

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt oktilszililezett szilikagél (5 µm).

Mozgófázis: R acetonitril – butilammónium-acetát–tompítóoldat (50+50 V/V). Áramlási sebesség: 1 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 215 nm-en. Injektálás: 20 µl. Kromatografálási idő: a szelegilin retenciós idejének 1,7-szerese. Relatív retenció a szelegilinre (retenciós ide kb. 14 perc) vonatkoztatva: butil-parahidroxibenzoát kb. 0,8. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 3,0 a butil-parahidroxibenzoát és a szelegilin között.


egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezők: csúcsterületük egyenként nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területe (0,1%),

–

szennyezők összesen: csúcsterületük összege nem lehet nagyobb, mint a b) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének ötszöröse (0,5%),



–

elhanyagolási határ: a b) összehasonlító oldat kromatogramján látható főcsúcs területének 0,5szerese (0,05%).

Nehézfémek (2.4.8/A): legfeljebb 20 ppm. 2,0 g vizsgálandó anyagot R vízzel 20 ml-re oldunk. Az oldat 12 ml-ét vizsgáljuk. Az összehasonlító oldat készítéséhez 2 ml R ólommértékoldatot (2 ppm Pb) használunk. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját 60 C-on, 0,5 kPa-t meg nem haladó nyomáson 3 órán át szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Az anyag 0,180 g-ját 50 ml R ecetsav-anhidridben oldjuk. Az oldatot, potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsav–mérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 22,37 mg C13H18ClN egyenértékű. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: E. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem-specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): A, B, C, D, G.

és enantiomere A. (2RS)-N-metil-1-fenilpropán-2-amin [(RS)-metamfetamin],

B. (2R)-1-fenilpropán-2-amin (amfetamin),

és enantiomere C. (1RS,2RS)-2-amino-1-fenilpropán-1-ol (fenilpropanolamin),



D. N-[(1R)-1-metil-2-feniletil]prop-2-in-1-amin (dezmetilszelegilin),

E. N-metil-N-[(1S)-1-metil-2-feniletil]prop-2-in-1-amin [(S)-szelegilin].

és enantiomere G. (2EZ)-klór-N-metil-N-[(1RS)-1-metil-2-feniletil]prop-2-én-1-amin.


Terebinthinae aetheroleum

07/2014:1627

TEREBINTHINAE AETHEROLEUM Terpentinolaj

DEFINÍCIÓ Pinus pinaster Aiton és/vagy Pinus massoniana D.Don csapolásával nyert balzsamból, vízgőzdesztillációval előállított, és 180 °C alatti hőmérsékleten finomított illóolaj. Az anyag megfelelő antioxidánst tartalmazhat. SAJÁTSÁGOK Küllem: tiszta, színtelen vagy halványsárga folyadék. α-pinénre és β-pinénre emlékeztető szaga van. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: B. Második azonosítás: A. A. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 1 ml-ét R toluollal 10 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 10 l R  -kariofillént és 10 l R kariofillén-oxidot R toluollal 10 ml-re hígítunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez (5–40 μm) [vagy R VRK szilikagél lemez (2–10 μm)]. Kifejlesztőszer: R etilacetát – R toluol (5+95 V/V). Felvitel: 10 l [vagy 2 l] 10 mm-es [vagy 8 mm-es] sávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm [vagy 6 cm] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R ánizsaldehid–oldattal bepermetezzük, és 100–105 C-on 5–10 percig melegítjük. A kromatogramokat nappali fényben értékeljük. Értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendje az alábbi táblázatban látható. További halvány zónák is megjelenhetnek a kariofillén foltja altt a vizsgálati oldat kromatogramján. A lemez teteje β-karifillén: rózsaszínű zóna __________ kariofillén-oxid: rózsaszínű zóna __________


rózsaszínű zóna __________ rózsaszínű zóna (kariofillén-oxid) __________ barnás-ibolya zóna Vizsgálati oldat



B. A „Kromatográfiás profil” vizsgálat során nyert kromatogramokat értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő csúcsok retenciós ideje egyezzék meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő csúcsok retenciós idejével. VIZSGÁLATOK Relatív sűrűség (2.2.5): 0,856–0,872. Törésmutató (2.2.6): 1,465–1,475. Optikai forgatóképesség (2.2.7): –40 és –28 között. Savszám (2.5.1): legfeljebb 1,0. Peroxidszám (2.5.5, B módszer): legfeljebb 20. Zsíros olajok és elgyantásodott illóolajok (2.8.7). Az anyag feleljen meg a – Zsíros olajok és elgyantásodott illóolajok kimutatása illóolajokban – fejezetben leírt vizsgálatnak. Kromatográfiás profil. Gázkromatográfia (2.2.28); a normalizációs eljárást alkalmazzuk. Vizsgálati oldat. A vizsgálandó anyag 1,0 ml-ét R heptánnal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). 30 l R -pinént, 10 mg R kamfént, 20 l R  -pinént, 10 l R kar-3-ént, 10 l R  mircént, 20 l R limonént, 10 l R longifolént, 10 l R  -kariofillént, és 10 mg R kariofillén-oxidot 1,0 ml R heptánban oldunk. Összehasonlító oldat (b). 5 l R  -kariofillént R heptánnal 10,0 ml-re oldunk. Az oldat 0,1 ml-ét R heptánnal 1 ml-re hígítjuk. Oszlop: –

anyaga: kvarcüveg,

–

méretei: l = 60 m,  = 0,25 mm,

–

állófázis: R makrogol 20 000 (filmvastagság: 0,25 m).

Vívőgáz: R kromatográfiás célra szánt hélium. Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Mintaáram – elosztási arány: 1:200. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő (perc) 0 – 10 10 – 80

Hőmérséklet (°C) 60 60  200

80 – 120

200

Injektor Detektor

200 250

Detektálás: lángionizációval. Injektálás: 1,0 l. Elúciós sorrend: az a) összehasonlító oldat készítésénél megadott sorrend; regisztráljuk a komponensek retenciós idejét. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat.


–


csúcsfelbontás: legalább 1,5, a kar-3-én és a -mircén között az a) összehasonlító oldat kromatogramján.

Az a) összehasonlító oldat kromatogramjából megállapított retenciós idők felhasználásával a vizsgálati oldat kromatogramján azonosítjuk az a) összehasonlító oldat komponenseit. Meghatározzuk az azonosított komponensek százalékos mennyiségét. A százalékos értékek az alábbi határok közé essenek: –

-pinén: 70,0–85,0%,

–

kamfén: 0,5–2,0%,

–

 -pinén: 5,0–20,0%,

–

kar-3-én: legfeljebb 1,0%,

–

 -mircén: 0,4–1,5%,

–

limonén: 1,0–7,0%,

–

longifolén: 0,2–4,0%,

–

 -kariofillén: 0,1–3,0%,

–

kariofillén-oxid: legfeljebb 1,0%,

–

elhanyagolási határ: a b) összehasonlító oldat kromatogramján megjelenő csúcs területe (0,05%).

Bepárlási maradék (2.8.9): legfeljebb 2,5%. A bepárlást megelőzően a mintát 3 órán át vízfürdőn melegítjük. ELTARTÁS 25 C-ot meg nem haladó hőmérsékleten.

Ph.Hg.VIII. – Ph.Eur. 8.2. - 1

Thymi herba

07/2014:0865

THYMI HERBA Kerti és spanyol kakukkfű levél és virág

DEFINÍCIÓ A drog a Thymus vulgaris L., a Thymus zygis L., vagy e két faj keverékének előzetesen megszárított hajtásáról leválasztott teljes levele és virága. Tartalom: –

illóolaj: legalább 12 ml/kg (szárított drogra vonatkoztatva),

–

timol- és karvakroltartalom összesen (mindkettő C10H14O; Mr 150,2): az illóolaj legalább 40%-a.

SAJÁTSÁGOK Erős, timolra emlékeztető illatú. AZONOSÍTÁS A. A Thymus vulgaris levele általában 4-12 mm hosszú és legfeljebb 3 mm széles, ülő vagy nagyon rövid levélnyéllel rendelkezik. A levéllemez merev, ép szélű, lándzsás-tojásdad és mindkét oldalán szürkén vagy zöldesszürkén szőrös; a levélszél a fonáki oldal irányában jól láthatóan begöngyölt. A főér a színi oldalon besüllyedt, a fonáki felszínen erőteljesen kidomborodó. A csésze zöld, csöves, gyakran lila foltok láthatók rajta; a cimpák 2 ajakra különülnek, melyek közül a felső visszahajlik és a végén 3 lebenyt visel, az alsó hosszabb és 2 szőrös foggal rendelkezik. Elvirágzás után a csészetorok hosszú, merev szőrökből kialakuló koszorúval záródik le. A csészénél körülbelül kétszer hosszabb a párta száraz állapotban, és általában barnás színű és enyhén kétajkú. A Thymus zygis levele általában 1,7-6,5 mm hosszú és 0,4-1,2 mm széles; alakja tűszerűtől szálaslándzsásig terjed, a levélszélek jól láthatóan begöngyöltek a fonáki oldal irányában. A levéllemez mindkét felszíne zöld vagy zöldesszürke, a főér néha lila. A levélszéleken, főleg a levélalapon hosszú, fehér szőrök vannak. A szárított virágok nagyon hasonlítanak a Thymus vulgaris virágához. B. Mikroszkópos vizsgálat (2.8.23). Mindkét faj drogpora szürkészöld vagy zöldesbarna színű. A drogport mikroszkóp alatt, R klorál-hidrát-oldatban vizsgáljuk. A drogpor a következő diagnosztikus jegyeket mutatja (0865.-1 és 0865.-2 ábra): a párta külső epidermiszrétegének töredékei látszanak (felszíninézet [A, C, F]), hullámos, enyhén megvastagodott [Fc] vagy normális vastagságú [Ac] sejtfallal. Az epidermiszt számos egysejtsoros, multicelluláris vagy glanduláris szerkezetű trichóma fedi. Előbbi gyakran egy benyomódott sejttel [Aa] kezdődik, utóbbi egysejtből álló feji résszel, és uni- [Ca, Fb], vagy multicelluláris nyéllel [Ab] rendelkezik. A diacitikus sztómák (2.8.3.) [Fa] és általában 12 sejtből álló glanduláris trichómák [D] láthatók. A párta alapjának epidermiszsejtjei izodiametrikusak enyhén megvastagodott falú sejtekkel [C]. A virágporszemek ritkán figyelhetők meg, gömb alakúak és sima felszínűek, hat hasíték alakú csírakapuval rendelkeznek, átmérőjük mintegy 35 m [B]. A T.zygis drogpora számos vastag rostköteget is tartalmaz, melyek a nagyobb erekből és a szár törmelékeiből származnak. A levelek epidermiszét [felszíni nézet G, K] gyöngysorszerűen (gödörkésen) vastagodott, hullámos falú sejtek [Ga, Ka] és diacitikus sztómaapparátusok (2.8.3) alkotják. Számos mirigypikkely látható, melyek mindegyike 12 (8+4) kiválasztó sugársejtből épül fel, s kutikulájuk a szekréció miatt általában hólyagszerűen felemelkedő, gömb alakú vagy ovális borítást képez [Kb]. A mirigyszőrök egysejtű nyéllel és gömbös vagy ovális feji résszel rendelkeznek [Kc]. A levelek színi oldalán mindkét fajnál általánosan előfordulnak fedőszőrök; ezek sejtfala bibircses, alakjuk hegyes foghoz hasonló [Gc]. Ehhez általában az alatta lévő oszlopos parenchima réteg kapcsolódik [Gd, Kd]. A fonáki felszínen [keresztmetszet H, L] látható szemölcsös fedőszőrök több típusba sorolhatók: egysejtű, egyenes [Ha, La] illetve két- vagy háromsejtes és enyhén, gyakran könyökszerűen görbült [Hb, J] (Thymus vulgaris),

Thymi herba


továbbá két- vagy háromsejtes, többé-kevésbé egyenes [N] vagy nagy, soksejtű [M] (Thymus zygis), a levéllemez alapján lévő fedőszőrök fordulnak elő. A csésze töredékei számos egysoros fedőszőrrel borítottak, melyek 5 vagy 6 sejtből állnak és kutikulájuk kissé ráncos [felszíni nézet E].

0865.-1. ábra. –Illusztráció a Thymi herba drogporának B. pont szerinti azonosításához

Thymi herba


0865.-2. ábra. – Illusztráció a Thymi herba drogporának B. pont szerinti azonosításához C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 0,5 g porított drogot (355) (2.9.12) 5 ml R metanollal 10 percig ultrahangos fürdőben kezeljük, majd centrifugáljuk; vagy szűrjük; a vizsgálathoz a felülúszót vagy a szűrletet használjuk. Összehasonlító oldat. 1 mg R rutintt és 1 mg R rozmaringsavat 5 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél F254 lemez (5–40 μm) [vagy R VRK szilikagél F254 lemez (2–10 μm)]. Kifejlesztőszer: R vízmentes hangyasav – R víz – R etil-acetát (1+1+15 V/V). Felvitel: 20 l [vagy 5 l] 20 mm-es [vagy 8 mm-es] sávok formájában. Kifejlesztés: 15 cm-es [vagy 6 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt 100 °C-on 3 percen (át melegítjük, és a még meleg lemezt R 2-aminoetildifenilborinát R etil-acetáttal készült 5 g/l töménységű oldatával, majd R makrogol 400 R diklórmetánnal készült 50 g/l töménységű oldatával bepermetezzük, végül a lemezt 365 nm-es ultraibolya fényben vizsgáljuk. Értékelés: az összehasonlító oldattal és a vizsgálati oldattal kapott kromatogram zónáinak szekvenciái láthatók. További halvány fluoreszcens zónák jelennek meg a vizsgálati oldat kromatogramján.


Thymi herba

A lemez teteje 2 vörös fluoreszcenciás zóna rozmaringsav: kék fluoreszcenciás zóna

kék fluoreszcenciás zóna (rozmaringsav)

___________

___________ 1 vagy 2 kék fluoreszcenciás zóna

___________

___________ 2 sárga vagy narancs színű fluoreszcenciás zóna egy zöld fluoreszcenciás zóna megjelenhet

Rutin: narancssárga színű fluoreszcenciás zóna Összehasonlító oldat

Vizsgálati oldat

D. A „Timol és karvakrol” vizsgálat során nyert kromatogramot értékeljük. Értékelés: a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő jellemző csúcsok, retenciós idejüket tekintve, egyezzenek meg az a) összehasonlító oldat kromatogramján látható csúcsokkal. VIZSGÁLATOK Idegen anyagok (2.8.2). Szárak: legfeljebb 10%; egyéb idegen anyag: legfeljebb 2%. A szár átmérője legfeljebb 1 mm, hossza legfeljebb 15 mm lehet. Thymus serpyllum L. A T. serpyllum L.-lel (mezei kakukkfű) történő hamisítást jelzi, ha a levélalapnál hosszúak a szőrök, míg máshol enyhén molyhosak a levelek. Víztartalom (2.2.13): legfeljebb 100 ml/kg. 20,0 g porított drogot (355) (2.9.12) vizsgálunk. Összes hamu (2.4.16): legfeljebb 15,0%. Sósavban nem oldódó hamu (2.8.1): legfeljebb 3,0%.

TARTALMI MEGHATÁROZÁS Illóolaj (2.8.12). 30,0 g drogot mérünk be, 1000 ml-es gömblombikot használunk; a desztilláló folyadék 400 ml R víz. 23 ml/perc-es sebességgel, 2 órán át desztillálunk; a mérőcsőbe nem töltünk R xilolt. Timol és karvakrol. Gázkromatográfiás vizsgálatot végzünk (2.2.28): a normalizációs eljárást alkalmazzuk. Vizsgálati oldat. Az „Illóolaj” vizsgálat során nyert illóolajat kis mennyiségű R vízmentes nátrium-szulfáton keresztül megszűrjük, majd  a desztilláló készüléket és a vízmentes nátrium-szulfátot átöblítve  R heptánnal 5,0 ml-re hígítjuk. A szűrlet 100 μl-nyi mennyiségű illóolajának megfelelő részletét R heptánnal 5,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). 0,20 g R timolt és 50 mg R karvakrolt R heptánnal 5,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (b). 10 μl R karvakrolt R heptánnal 10,0 ml-re hígítunk. A kapott oldat 100 μl-ét R heptánnal tovább hígítjuk 10,0 ml-re. Oszlop: –

anyaga: kvarcüveg,

–

méretei: l = 3060 m, Ø = 0,25 mm,

–

állófázis: R makrogol 20 000 (filmvastagság 0,25 m).

Vivőgáz: R kromatográfiás célra szánt nitrogén, vagy R kromatográfiás célra szánt hélium.


Thymi herba

Áramlási sebesség: 12 ml/perc. Mintaáram-eloszlási arány: 1:100. Hőmérséklet:

Oszlop

Idő (perc)

Hőmérséklet (C)

0  45

40  220

Injektor

190

Detektor

210

Detektálás: lángionizációs detektorral. Injektálás: 0,2 l. Elúciós sorrend: az a) összehasonlító oldat készítésénél megadott sorrend. Regisztráljuk az anyagok retenciós idejét. Rendszeralkalmasság: a) összehasonlító oldat: –

csúcsfelbontás: legalább 1,5, a timol és a karvakrol csúcsok között.

Az a) összehasonlító oldat kromatogramjából megállapított retenciós idők alapján azonosítjuk a vizsgálati oldat kromatogramján az összehasonlító oldat összetevőit. Meghatározzuk a timol és a karvakrol százalékban kifjezett mennyiségét. Az oldószer csúcsát és a b) összehasonlító oldat kromatogramjának főcsúcsánál kisebb csúcsokat nem vesszük figyelembe (0,05%).


Tyrosinum

07/2014:1161

TYROSINUM Tirozin

C9H11NO3 [60-18-4]

Mr 181,2

DEFINÍCIÓ (2S)-2-Amino-3-(4-hidroxifenil)propánsav. Fermentációs termék, fehérje extraktum vagy hidrolizátum. Tartalom: 99,0–101,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy csaknem fehér, kristályos por vagy színtelen kristályok. Oldékonyság: vízben alig oldódik; etanolban (96%) gyakorlatilag nem oldódik. Híg ásványi savak és híg alkálilúgok oldják. AZONOSÍTÁS Első azonosítás: A, B. Második azonosítás: A, C, D, E. A. Fajlagos optikai forgatóképesség (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometria (2.2.24). Összehasonlítás: CRS tirozinnal. C. Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 10 mg vizsgálati mintát 1 ml R2 hígított ammónia–oldatban oldunk, majd R vízzel 50 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat. 10 mg CRS tirozint 1 ml R2 hígított ammónia–oldatban oldunk, majd R vízzel 50 ml-re hígítjuk. Lemez: R VRK szilikagél lemez. Kifejlesztőszer: R1 tömény ammónia-oldat – R propanol (30+70 V/V). Felvitel: 5 μl. Kifejlesztés: a lemezmagasság kétharmadáig.

Tyrosinum


Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R ninhidrin-oldattal bepermetezzük, majd 105 °C-on 15 percen át melegítjük. Értékelés: a kromatogramon a vizsgálati oldat főfoltjának helye, színe és mérete azonos kell legyen az összehasonlító oldat főfoltjának helyével, színével és méretével. D. Kb. 50 mg anyaghoz 1 ml R hígított salétromsavat adunk. Az oldat 15 percen belül sötétvörösre színeződik. E. Kb. 30 mg anyagot 2 ml R hígított nátrium-hidroxid–oldatban oldunk. Az oldathoz 3 ml-t adunk a következő reagensből, amelyet közvetlenül felhasználás előtt készítünk: R nátrium-nitrit 100 g/les oldatát és 0,5 g R szulfanilsavnak 6 ml R1 sósav és 94 ml R víz elegyével készült oldatát azonos térfogatarányban elegyítjük. Az oldat a reagens hozzáadására narancsvörösre színeződik. VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. Az oldat tiszta legyen (2.2.1). Színe nem lehet erősebb, mint az S7 szín– mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). 0,5 g anyagot R hígított sósavval 20 ml-re oldunk. Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7):–12,3 és –11,0 között (szárított anyagra). A vizsgálathoz 1,25 g anyagot R hígított sósav és R víz azonos térfogatarányú elegyével 25,0 ml-re oldunk. Ninhidrin-pozitív anyagok. Aminosav-analízis (2.2.56, I. módszer). A vizsgálati oldat és az összehasonlító oldat koncentrációja a méréshez használt készülék érzékenységéhez igazítható. Minden oldat koncentrációja olyan legyen, hogy a 2.2.46 általános fejezetben leírt rendszeralkalmassági követelmények teljesüljenek, az alább leírtaknak megfelelően a koncentrációarányokat megtartva. A-oldat: R1 hígított sósav, illetve az alkalmazott készülékhez megfelelő, mintakészítéshez használt tompítóoldat. Vizsgálati oldat: 30,0 mg vizsgálandó anyagot az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Összehasonlító oldat (a): 1,0 ml vizsgálati oldatot az A-oldattal 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 2,0 ml-ét az A-oldattal 10,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b): 30,0 mg R fenilalanint (A szennyező) az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c): 30,0 mg R prolint az A-oldattal 100,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 250,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d):6,0 ml R ammónium–mértékoldatot (100 ppm NH4) az A-oldattal 50,0 ml-re hígítunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (e):30 mg R izoleucint és 30 mg R leucint az A-oldattal 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az A-oldattal 200,0 ml-re hígítjuk. Üres oldat: A-oldat. A vizsgálati, összehasonlító és üres oldatokból megfelelő és egyenlő térfogatokat injektálunk az aminosav analizátorba. Fiziológiás aminosavak meghatározásához alkalmas programot futtatunk. Rendszeralkalmasság: e) összehasonlító oldat. –

csúcsfelbontás: legalább 1,5 az izoleucin és a leucin csúcsai között.

Tyrosinum


Százalékos mennyiségek számolása: –

A-szennyező: a b) összehasonlító oldat A-szennyező koncentrációjára vonatkoztatjuk;

–

bármely, 570 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: az a) összehasonlító oldat tirozin koncentrációjára vonatkoztatjuk;

–

bármely, 440 nm-en detektált ninhidrin-pozitív anyag: a c) összehasonlító oldat prolin koncentrációjára vonatkoztatjuk; ha egy anyag mindkét hullámhosszon a jelentési érték feletti csúcsot ad, az 570 nm-en kapott érték alapján adjuk meg annak mennyiségét;


A-szennyező 570 nm-en: legfeljebb 0,5%;

–

bármely ninhidrin-pozitív anyag: egyenként legfelejebb 0,2%;

–


–


A Gyógyszeranyagok (2034) cikkely „Rokon vegyületek” pontjában (2034.-1. táblázat) megadott határértékek erre a cikkelyre nem vonatkoznak. Klorid (2.4.4): legfeljebb 200 ppm. A vizsgálathoz 0,25 g anyagot 3 ml R hígított salétromsavban oldunk, és az oldatot R vízzel 15 ml-re hígítjuk. Az így kapott oldattal további salétromsav hozzáadása nélkül végezzük el a vizsgálatot. Szulfát (2.4.13): legfeljebb 300 ppm. A vizsgálathoz 0,5 g anyagot enyhe melegítéssel 5 ml R hígított sósavban oldunk, majd az oldatot R desztillált vízzel 15 ml-re hígítjuk. Ammónium. Aminosav analízis (2.2.56). A ninhidrin-pozitív vegyületek vizsgálatánál leírt módszer szerint, a következő módosításokkal. Injektálás: vizsgálati oldat, d) összehasonlító oldat és üres oldat. Követelmény: –

570 nm-en detektált ammónium: Csúcsterülete nem lehet nagyobb, mint a d) összehasonlító oldat kromatogramján a megfelelő csúcs területe (0,02%), figyelembe véve az üres oldat ammónium csúcsát.

Vas (2.4.9): legfeljebb 10 ppm. Rázótölcsérbe mért 1,0 g anyagot 10 ml R hígított sósavban oldunk. Az oldatot 3×10 ml R1 izobutil-metil-ketonnal kirázzuk; egy-egy kirázás időtartama 3 perc. Az egyesített szerves fázist 10 ml R vízzel 3 percig rázzuk. A vizsgálathoz a vizes fázist használjuk. Nehézfémek (2.4.8/G): legfeljebb 10 ppm. 0,5 g anyagot vizsgálunk. Az összehasonlító oldatot 0,5 ml R ólom–mértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 0,5%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben, 105 C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS 0,150 g anyagot 5 ml R vízmentes hangyasavban oldunk. Az oldatot 30 ml R vízmentes ecetsavval elegyítjük, majd potenciometriás végpontjelzést alkalmazva (2.2.20), 0,1 M perklórsav–mérőoldattal titráljuk. 1 ml 0,1 M perklórsav–mérőoldattal 18,12 mg C9H11NO3 egyenértékű.

Tyrosinum


ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem-specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): B, C.

A. (2S)-2-amino-3-fenilpropánsav (fenilalanin),

B. (2S)-2,6-diaminohexánsav (lizin).

C. 3,3'-diszulfándiilbisz[(2R)-2-aminopropánsav] (cisztin).

Vaccinum rabiei ex cellulis ad usum humanum


07/2014:0216

VACCINUM RABIEI EX CELLULIS AD USUM HUMANUM Veszettség elleni vakcina, embergyógyászati célra (sejttenyészetekben előállított) DEFINÍCIÓ Az embergyógyászati célra, sejttenyészetekben előállított veszettség elleni (rabies) vakcina a fix veszettség vírus megfelelő törzséből előállított, fagyasztva szárított készítmény. A vírust szövettenyészeten szaporítják, és validált módszerrel inaktiválják. A vakcinát közvetlenül a felhasználás előtt, a feliraton feltüntetettek szerint kell reszuszpendálni; az így kapott tiszta vagy opálos folyadék sav-bázis indikátor jelenléte miatt színes lehet. ELŐÁLLÍTÁS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK A vakcina előállítása vírus oltócsíra-rendszeren, illetve amennyiben a vírusszaporítás sejtvonal felhasználásával történik, sejtbank-rendszeren alapszik. Bizonyítani kell, hogy az előállítás módszere állandóan olyan vakcinát eredményez, amely megfelel az immunizáló képességre, az ártalmatlanságra és a stabilitásra vonatkozó követelményeknek. Indokolt és engedélyezett esetektől eltekintve, a kész gyártási tételben található vírus nem származhat az oltócsíra-törzstételtől számított nagyobb számú átoltásból, mint a klinikai vizsgálatokban a biztonságosság és hatásosság szempontjából megfelelőnek talált vírus, az átoltások száma azonban a hatóságilag jóváhagyott kivételes esetekben sem haladhatja meg az ötöt, a klinikai vizsgálatokban alkalmazott átoltási szinthez képest. Az előállítást validálni kell annak igazolására, hogy a termék, amennyiben vizsgálnánk, megfelelne az emberi felhasználásra szolgáló immunszérumokra és vakcinákra előírt abnormális toxicitási vizsgálat (2.6.9) követelményeinek. A VÍRUS SZAPORÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ SZUBSZTRÁTUM A vírust humán diploid sejtvonalon, az illetékes hatóság által elfogadott, folyamatosan fenntartott sejtvonalon (5.2.3), vagy meghatározott kórokozóktól mentes csirkeállományból származó csirkeembrió sejteken (5.2.2) szaporítják. OLTÓCSÍRA-TÉTELEK Az alkalmazott rabies vírustörzset az adott törzs eredetére és az izolálást követő műveletekre vonatkozó feljegyzések alapján azonosítják. Az oltócsíra-szaporítótétel az oltócsíra-törzstételből számított legfeljebb öt átoltásból készül. Vírusszaporításra csak az az oltócsíra-szaporítótétel alkalmas, amely megfelel az alábbi vizsgálatok követelményeinek. Azonosítás. A rabies vírust minden egyes oltócsíra-szaporítótételben fajlagos ellenanyagok felhasználásával kell azonosítani. Vírustartalom. A termelés állandóságának bizonyítására minden egyes oltócsíra-szaporítótétel vírustartalmát sejttenyészeten immunfluoreszcens módszerrel meg kell határozni.



Idegen kórokozók (2.6.16). Az oltócsíra-szaporítótétel feleljen meg a vírus oltócsíra-tételekre vonatkozó követelményeknek. Amennyiben a vírust egéragyban oltották át, speciális, egérvírusok kimutatására szolgáló vizsgálatokat kell végezni. VÍRUSSZAPORÍTÁS ÉS ARATÁS A sejtbankkal és az abból származó sejttenyészetekkel végzett valamennyi tevékenységet aszeptikus körülmények között kell végezni, olyan területen, ahol más sejtekkel nem dolgoznak. Jóváhagyott állati (de nem humán) szérum a tápfolyadékban használható, de az utolsó tápfolyadék, amely a vírusszaporítás során a sejttenyészet fenntartására szolgál, nem tartalmazhat állati szérumot. A tápfolyadékok humán albumint tartalmazhatnak. A sejtszuszpenziók és tápfolyadékok készítésénél használt szérum és tripszin igazoltan mentes legyen fertőző idegen mikroorganizmusoktól. A tápfolyadékok tartalmazhatnak savbázis indikátort, például fenolvöröst, és jóváhagyott antibiotikumokat, a legkisebb hatásos mennyiségben. A vakcina előállításához használt sejttenyészet legalább 500 ml-ét mint nem fertőzött (kontroll) sejtkultúrát félre kell tenni. A vírustartalmú folyadék egy vagy több alkalommal aratható az inkubáció ideje alatt. Az ugyanazon termelő sejttenyészetről folyamatosan leöntött aratások összegyűjthetőek és egyszeri különálló aratásnak tekinthetőek. Csak az az egyszeri aratás használható inaktivált vírusaratás előállítására, amely megfelel az alábbi követelményeknek. Azonosítás. Az egyszeri aratásban a rabies vírust fajlagos ellenanyagok felhasználásával kell azonosítani. Vírustartalom. A fertőző vírust szövettenyészeten kell titrálni, a titerérték a termelés állandóságának követésére alkalmas. Kontrollsejtek. Az egyszeri aratáshoz használt termelő sejttenyészet kontrollsejtjei feleljenek meg az azonosítás és az idegen kórokozókra vonatkozó vizsgálat (2.6.16) követelményeinek. TISZTÍTÁS ÉS INAKTIVÁLÁS A vírusaratás alkalmas eljárással koncentrálható és/vagy tisztítható. A vírusaratást validált módszerrel kell inaktiválni a folyamat jól meghatározott, mindig azonos szakaszában, a tisztítás és koncentrálás előtt, alatt, vagy után. A rabies vírus inaktiválás módszerének hatékonyságának bizonyítására, a vírus inaktíválását megelőző minden lépésénél biztosítani kell a vírus aggregálódásához vezető mindennemű körülmény elkerülését. A készítményben jelenlévő bármely inaktiválandó aggregátumot azonnal el kell távolítani az inaktiválási folyamat megkezdése előtt, például egy megfelelő szűrési módszerrel. A módszerről a folyamatvalidálási értékelő jelentésben igazolni kell, hogy állandóan hatékony a rabies vírus inaktiválására oly módon, hogy biztosítsa annak állandó immunogén aktivitását. Az állandóság kimutatása a következőkön alapul: -

az inaktiválás kinetikája állandónak bizonyul legalább egymást követő 5 tétel esetén. A megfelelő időpontokban gyűjtött vírusmintákat egy érzékeny szubsztrátba beoltjuk az inaktiválási görbe létrehozásához. Amennyiben szükséges, az inaktiváláshoz használt ágenst oltás előtt semlegesítik;

-

a teljes inaktiváláshoz szükséges időtartamot, a követelt inaktiválási idő meghatározásához állapítjuk meg. A maradék fertőző vírus vizsgálatát alkalmazzuk erre a célra. A rutinszerű termeléskor alkalmazott teljes inaktiválási időtartamnak legalább kétszer annyinak kell lennie, mint amennyi a teljes vírus inaktiváláshoz szükséges.

Amennyiben béta-propiolaktont használnak, annak koncentrációja a folyamat során nem haladhatja meg az 1:3500 V/V-t.



Csak az az inaktivált vírust tartalmazó szuszpenzió alkalmas letöltés előtti késztermék vakcina előállítására, amely megfelel az alábbi követelményeknek. Maradék fertőző vírus. A maradék fertőző rabies vírus kimutatására közvetlenül az inaktiválás végeztével, vagy az inaktiválás után azonnal lefagyasztott és –70 C-on tárolt mintából amplifikációs vizsgálatot kell végezni. Az inaktivált vírusszuszpenzió legalább 25 adag vakcinának megfelelő mennyiségét a vakcina termelésére használt sejttenyészettel azonos sejttenyészetre vagy más jóváhagyott sejttípusra kell felvinni. A vizsgálathoz használt sejteknek optimális érzékenységűnek kell lenni a maradék fertőző rabies vírusra való tekintettel, például Vero, BHK-21 vagy neuroblasztóma sejtekre, melyek az alkalmazható rabies vírusra köztudottan nagyfokú érzékenységgel bírnak. Más sejtek használata esetén azoknak legalább ugyanolyan fokú érzékenységgel kell rendelkezni, mint az erre a célra meghatározottaknak. Átoltás 7 nap elteltével végezhető. A tenyészeteket összesen 21 napig kell fenntartani, majd a sejttenyészetek rabies vírustartalmát immunfluoreszcens módszerrel vagy más összehasonlítható érzékenységű módszerrel kell vizsgálni. Az inaktivált, learatott vírus megfelel a vizsgálatnak, amennyiben nem mutatható ki replikálódó vírus. Maradék gazdasejt eredetű DNS. Amennyiben folyamatos sejtvonalat használnak a vírus szaporítására, a maradék gazdasejt eredetű DNS mennyisége egy alkalmas módszerrel meghatározva emberi adagonként legfeljebb 10 ng lehet. LETÖLTÉS ELŐTTI KÉSZTERMÉK VAKCINA A letöltés előtti késztermék vakcina egy vagy több inaktivált vírusszuszpenzióból készül. A letöltés előtti késztermék vakcinához jóváhagyott stabilizátor adható, annak érdekében, hogy a termék aktivitása a fagyasztva szárítás folyamata alatt és után megmaradjon. Csak az a letöltés előtti késztermék vakcina használható fel a kész gyártási tétel előállítására, amely megfelel az alábbi követelményeknek. Glikoprotein-tartalom. A glikoprotein-tartalmat megfelelő immunkémiai módszerrel (2.7.1), például egyszerű radiális immundiffúzióval, enzimhez kapcsolt immunszorbens meghatározással vagy ellenanyagkötő vizsgálattal kell meghatározni. A tartalomnak az adott termékre elfogadott határértékek közé kell esnie. Sterilitás (2.6.1). A letöltés előtti késztermék vakcina feleljen meg a sterilitási vizsgálat követelményeinek. A vizsgálatot minden táptalaj esetében 10 ml vakcinával végezzük. KÉSZ GYÁRTÁSI TÉTEL A letöltés előtti késztermék vakcinát aszeptikus körülmények között steril tartályokba töltik le, és a vakcina stabilitásának kedvező nedvességtartalom eléréséig fagyasztva szárítják. A tartályokat ezután úgy kell lezárni, hogy az anyag a szennyeződéstől és a nedvesség behatolásától védve legyen. Csak az a kész gyártási tétel szabadítható fel, mely megfelel az alábbi, „Azonosítás”, „Vizsgálatok” és „Hatóérték-meghatározás” pontokban előírt követelményeknek. Amennyiben a szarvasmarha szérumalbuminra vonatkozó vizsgálat a letöltés előtti késztermék vakcinában megfelelő eredménnyel zárult, ezek a vizsgálatok a kész gyártási tétel esetében elhagyhatók. AZONOSÍTÁS A vakcinában a rabies antigén – megfelelő immunkémiai módszerrel (2.7.1), fajlagos, lehetőleg monoklonális ellenanyag alkalmazásával vizsgálva – kimutatható a vizsgálat a vakcina azonosítására is használható.



VIZSGÁLATOK Glikoprotein-tartalom. A glikoprotein-tartalmat megfelelő immunkémiai módszerrel (2.7.1), például egyszerű radiális immundiffúzióval, enzimhez kapcsolt immunszorbens meghatározással vagy ellenanyagkötő vizsgálattal kell meghatározni. A tartalomnak az adott termékre elfogadott határértékek közé kell esnie. Szarvasmarha szérumalbumin: legfeljebb 50 ng emberi adagonként, alkalmas immunkémiai módszerrel (2.7.1) meghatározva. Sterilitás (2.6.1). A vakcina feleljen meg a sterilitási vizsgálat követelményeinek. Bakteriális endotoxinok (2.6.14): kevesebb, mint 25 NE egyszeri emberi adagonként. Pirogének (2.6.8). A pirogének vizsgálatát csak abban az esetben kell elvégezni, amennyiben a nem endotoxin jellegű pirogén anyagok jelenléte bizonyított. A vakcina feleljen meg a vizsgálat követelményeinek. Indokolt és engedélyezett esetek kivételével minden egyes nyúlnak 1 ml egyetlen humán adagot kell beadni a vakcinából, tízszeresére-százszorosára hígított térfogatban. Víztartalom (2.5.12): legfeljebb 3,0%. HATÓÉRTÉK-MEGHATÁROZÁS A veszettség elleni vakcina hatóértékét úgy határozzák meg, hogy az egereknek intracerebrálisan beadott veszettség vírus halálos adagja hatásának kivédéséhez szükséges adagot egy referenciakészítmény azonos védettséget nyújtó adagjával hasonlítják össze. Ehhez az összehasonlításhoz egy Nemzetközi Egységben kalibrált hatóértékű rabies vakcina referenciakészítmény és egy megfelelő, felülfertőzésre használható rabies víruskészítmény szükséges. Állatvédelmi okok miatt, alternatívaként a natív glikoprotein-tartalom meghatározására egy validált szerológia hatásvizsgálat vagy immunkémiai vizsgálat (2.7.1.) elvégzése javasolt. Az alternatív módszer validált a felülfertőzés vizsgálatra és az illetékes hatóság által, egy adott termékre elfogadott. A Nemzetközi Egység a Nemzetközi Standard meghatározott mennyiségének aktivitása. A Nemzetközi Standard Nemzetközi Egységben kifejezett egyenértékét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állapítja meg. A következőkben leírt felülfertőzési vizsgálat a párhuzamos egyenesek módszerét használja, a vizsgálandó vakcina, illetve a referenciakészítmény esetében egyaránt legalább három-három pontot felvéve. Amennyiben az analitikusnak egy adott vakcinára vonatkozóan már van tapasztalata a módszerrel, egyszerűsített vizsgálat is végezhető, a vizsgálandó vakcina és a referencia készítmény egyetlen hígítását alkalmazva. Az ilyen vizsgálat lehetővé teszi az analitikus számára annak megállapítását, hogy a vakcina hatóértéke a megkövetelt legalacsonyabb értéknél szignifikánsan nagyobbe, de nem ad teljes körű felvilágosítást az egyes egyedi hatóérték meghatározások érvényességéről. Az egyetlen hígítást alkalmazó egyszerűsített vizsgálat ugyanakkor lehetővé teszi a vizsgálathoz szükséges állatok számának jelentős csökkentését, és ezt a Kísérleti és egyéb tudományos célokra felhasznált gerinces állatok védelméről szóló európai egyezmény (European Convention for the protection of vertebrate animals used for experimental and other scientific purposes ) rendelkezéseivel összhangban minden laboratóriumnak figyelembe kell vennie. A vizsgálati állatok kiválasztása és csoportosítása. A vizsgálathoz kb. 4 hetes, egészséges, 11-15 g súlyú, azonos tenyészállományból származó nőstény egereket használunk. Az egereket hat, a vizsgálat érvényességéhez elegendő számú egyedből álló csoportra osztjuk, illetve a felülfertőző szuszpenzió titrálására négy darab, öt egyedből álló csoportot hozunk létre.



A felülfertőző szuszpenzió elkészítése. Az egereket a veszettség vírus CVS törzsével intracerebrálisan oltjuk, és amikor az egerek már a veszettség tüneteit mutatják, de még mielőtt elhullanának, leöljük az állatokat, eltávolítjuk az agyukat, és az agyszövetből megfelelő hígító folyadékban homogenizátumot készítünk. A durva darabos részeket centrifugálással eltávolítjuk, és fertőző szuszpenzióként a felülúszó folyadékot használjuk. A szuszpenziót kis térfogatokban ampullákba osztjuk, leforrasztjuk, és –60 C alatti hőmérsékleten tároljuk. A szuszpenzióból egy ampullányit felolvasztunk, és megfelelő hígító folyadékban hígítási sorozatot készítünk belőle. Mindegyik hígítással egy öt egérből álló csoportot intracerebrálisan oltunk. Az adott hígításból minden egyes egérnek 0,03 ml-t adunk be. Az állatokat 14 napon át megfigyelés alatt tartjuk. Az 5. és a 14. nap között elhullott, vagy a veszettség jeleit mutató állatok száma alapján kiszámítjuk az egyes hígításokból a hígítatlan szuszpenzió LD50 értékét. A vizsgált vakcina hatóértékének meghatározása. A vizsgálandó vakcinából, illetve a referenciakészítményből egyaránt három hígításból álló, ötszörös léptékű hígítási sorozatot készítünk. A hígításokat olyan módon készítjük el, hogy azok, amelyek a vakcina legnagyobb mennyiségét tartalmazzák, várhatóan a vele oltott állatoknak több mint 50%-át megvédjék, azok pedig, amelyek a legkisebb mennyiséget tartalmazzák, az oltott állatoknak várhatóan kevesebb, mint 50%-át védjék meg. Az így elkészített hat hígítást hat állatcsoporthoz rendelve, minden egyes állatnak 0,5 ml-t adunk be intraperitoneálisan az illető csoporthoz rendelt hígításból. 7 nap elteltével a vizsgálandó vakcinából, illetve a referenciakészítményből a fentiekben leírtak szerint újra három-három, a korábbival azonos hígítást készítünk, és az oltásokat ezen hígításokkal megismételjük. A második oltást követően 7 nappal a felülfertőző vírusból szuszpenziót készítünk olyan módon, hogy az előzetes titrálás alapján a szuszpenzió 0,03 ml-enként kb. 50 LD50-nel egyenértékű mennyiséget tartalmazzon. Minden egyes vakcinázott egérnek ebből a szuszpenzióból intracerebrálisan 0,03 ml-t adunk be. A felülfertőző szuszpenzióból három megfelelő hígításból álló sorozatot készítünk. Az öt-öt egeret tartalmazó négy kontrollcsoporthoz 1-1 hígítást rendelünk hozzá, és az egereket a megfelelő hígítás 0,03 ml-ével intracerebrálisan oltjuk. Mindegyik csoportot 14 napon át megfigyelés alatt tartjuk, és csoportonként feljegyezzük az elhullott vagy a veszettség tüneteit mutató állatok számát a fertőzést követő 5. és 14. nap között. A vizsgálat csak abban az esetben értékelhető, amennyiben 

mind a vizsgált vakcina, mind a referenciakészítmény esetében, az 50%-os védelmet nyújtó adag az egereknek beadott legnagyobb és legkisebb adagok értékei között van



a felülfertőző szuszpenzió titrálása azt mutatja, hogy a szuszpenzió 0,03 ml-e legalább 10 LD50-et tartalmaz



a statisztikai elemzés szerint a dózis-válasz görbék meredeksége szignifikáns, és eltérésük a linearitástól és a párhuzamosságtól nem szignifikáns



a konfidenciaintervallum (P = 0,95) a becsült hatóérték 25–400%-a közé esnek.

A vakcina megfelel a vizsgálat követelményeinek, ha a becsült hatóérték legalább 2,5 NE emberi adagonként. Alternatív végpontok alkalmazása. Amennyiben valamely laboratórium a fenti vizsgálati módszert rutinszerű alkalmazásra meghonosította, az elhullás, mint végpont, helyettesíthető a klinikai tünetek megfigyelésével, így az elhullás időpontjánál korábbi végpont alkalmazásával az állatok szenvedése lerövidíthető. Az alábbiak példaként szolgálhatnak. Az intracerebrális oltást követően a veszettség-fertőzés kifejlődése egerekben a klinikai tünetek alapján 5 fokozattal jellemezhető: 1. fokozat: felborzolt szőr, púpos hát,



2. fokozat: lelassult mozdulatok, az éberség csökkenése (előfordulhatnak körkörös mozdulatok), 3. fokozat: rázó mozgás, reszketés, rángások, 4. fokozat: bénulásszerű állapot és bénulás tünetei, 5. fokozat: moribund állapot. Az egereket a fertőzés utáni 4. naptól kezdve legalább naponta kétszer meg kell figyelni. A klinikai tüneteket a 0216.-1 táblázathoz hasonló táblázatban kell feljegyezni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a 3. fokozat végpontként való alkalmazásával egyenértékű vizsgálati eredményeket kapunk, mint ha az elhullást alkalmazzuk végpontként. Ezt minden laboratóriumban igazolni kell megfelelő számú, mind a klinikai tüneteket, mind az elhullást, mint végpontot alkalmazó vizsgálat pontozása alapján. 0216.-1 táblázat. - Példa a veszettség elleni vakcina hatóértékének megállapítására szolgáló vizsgálat klinikai tüneteinek feltüntetésére szolgáló táblázatra Klinikai tünetek Felborzolt szőr, púpos hát

4

5

6

Napok a fertőzés után 7 8

9

Lelassult mozdulatok Az éberség csökkenése Körkörös mozgás Rázó mozgás Reszketés Rángások Bénulásszerű állapot Bénulás Moribund állapot

FELIRAT A feliraton fel kell tüntetni a vakcina készítéséhez használt sejtek biológiai eredetét.

10

11


Valerianae extractum hydroalcoholicum siccum

07/2014:1898

VALERIANAE EXTRACTUM HYDROALCOHOLICUM SICCUM Valeriána száraz kivonat, vizes-alkoholos DEFINÍCIÓ A kivonatot Macskagyökérből (0453) állítják elő. Tartalom: legalább 0,25 %m/m szeszkviterpénsav, valerénsavban (C15H22O2; Mr 234,3) kifejezve (vízmentes kivonatra). ELŐÁLLÍTÁS A kivonatot a drogból etanol (30–90 %V/V) vagy metanol (40–55 %V/V) alkalmazásával, megfelelő eljárással készítik. SAJÁTSÁGOK Küllem: barna, nedvszívó por. AZONOSÍTÁS Vékonyréteg-kromatográfia (2.2.27). Vizsgálati oldat. 1 g vizsgálandó kivonatot 10 ml R metanolban szuszpendálunk; a szuszpenziót 10 percig ultrahangos fürdőben kezeljük. A felülúszót membránszűrőn (0,45 µm) megszűrjük. Összehasonlító oldat. 5 mg R acetoxivalerénsavat és 5 mg R valerénsavat 20 ml R metanolban oldunk. Lemez: R VRK szilikagél lemez (5–40 µm) [vagy R VRK szilikagél lemez (2–10 µm)]. Kifejlesztőszer: R tömény ecetsav – R etil-acetát – R ciklohexán (2+38+60 V/V). Felvitel: 20 µl [vagy 5 µl], 10 mm-es [vagy 8 mm-es] sávok formájában. Kifejlesztés: 10 cm-es [vagy 6 cm-es] fronttávolságig. Szárítás: levegőn. Előhívás: a lemezt R ánizsaldehid–oldattal kezeljük, majd 100–105 °C-on 5–10 percig melegítjük; nappali fényben értékeljük. Értékelés: az összehasonlító oldat és a vizsgálati oldat kromatogramján megjelenő zónák sorrendjét lásd alább. A vizsgálati oldat kromatogramján további, ibolyaszínű zónák is megjelenhetnek. A lemez teteje Valerénsav: ibolyaszínű zóna

ibolyaszínű zóna (valerénsav)

Acetoxivalerénsav: ibolyaszínű zóna

ibolyaszínű zóna (acetoxivalerénsav) 2 halvány vagy nagyon halvány ibolyaszínű zóna


Vizsgálati oldat

VIZSGÁLATOK Víztartalom (2.5.12): legfeljebb 5,0%. 0,5 g anyagot vizsgálunk.

Valerianae extractum hydroalcoholicum siccum


TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat. 1,00 g vizsgálandó kivonatot 50,0 ml R1 metanolban szuszpendálunk, majd a folyadékot, ultrahangos fürdőben történő 10 perces kezelés után membránszűrőn (pórusméret 0,45 μm) megszűrjük. Összehasonlító oldat. 0,5 mg valerénsavnak megfelelő mennyiségű HRS valeriána száraz kivonatot R1 metanollal 10,0 ml-re oldunk. Az oldatot ultrahangos fürdőben történő 10 perces kezelés után membránszűrőn (pórusméret 0,45 μm) megszűrjük. Oszlop: –

méretei: l = 0,25 m, ∅ = 4,6 mm;

–

állófázis: R kromatográfiás célra szánt, oktadecilszililezett szilikagél (5 µm).

Mozgófázis: –

A-mozgófázis: R1 acetonitril – R tömény foszforsav 5 g/l töménységű oldata (20+80 V/V);

–

B-mozgófázis: R tömény foszforsav 5 g/l töménységű oldata – R1 acetonitril (20+80 V/V); Idő (perc)



0–5

55

45

5–18

55 → 20

45 → 80

18–22

20

80

Áramlási sebesség: 1,5 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 220 nm-en. Injektálás: 20 µl. Csúcsazonosítás: a hidroxivalerénsav, acetoxivalerénsav és a valerénsav csúcsának azonosításához felhasználjuk a HRS valeriána száraz kivonathoz mellékelt kromatogramot és az összehasonlító oldattal kapott kromatogramot. Rendszeralkalmasság: összehasonlító oldat: –

relatív retenció a valerénsavra (retenciós ideje kb. 19 perc) vonatkoztatva: hidroxivalerénsav kb. 0,2; acetoxivalerénsav: kb. 0,5.

A szeszkviterpénsavak valerénsavban kifejezett százalékos mennyiségét a következő kifejezés felhasználásával számítjuk ki: ( A1  A2  A3 )  m2  p  5 , A4  m1

ahol A1 =

a hidroxivalerénsav csúcsterülete a vizsgálati oldat kromatogramján;

A2

=

a acetoxivalerénsav csúcsterülete a vizsgálati oldat kromatogramján;

A3

=

a valerénsav csúcsterülete az összehasonlító oldat kromatogramján;

m1

=

a vizsgálati oldat készítéséhez bemért vizsgálandó száraz kivonat tömege grammban;

m2 = az összehasonlító oldat készítéséhez használt HRS valeriána száraz kivonat tömege grammban; p

=

a valerénsav százalékos tartalma a HRS valeriána száraz kivonatban.


Zidovudinum

07/2014:1059

ZIDOVUDINUM Zidovudin

C10H13N5O4 [30516-87-1]

Mr 267,2

DEFINÍCIÓ 1-(3-azido-2,3-didezoxi-β-D-eritro-pentofuranozil)-5-metilpirimidin-2,4-(1H,3H)-dion. Tartalom: 97,0–102,0% (szárított anyagra). SAJÁTSÁGOK Küllem: fehér vagy gyengén barnás színű por. Oldékonyság: vízben mérsékelten oldódik; vízmentes etanolban oldódik, heptánban gyakorlatilag nem oldódik. Polimorfiára hajlamos (5.9). AZONOSÍTÁS A. Fajlagos optikai forgatóképesség vizsgálatot végzünk (lásd Vizsgálatok). B. Infravörös abszorpciós spektrofotometriás vizsgálatot végzünk (2.2.24). Összehasonlítás: CRS zidovudinnal. Amennyiben a szilárd anyagok spektrumai között eltérés mutatkozik, a vizsgálandó anyagot és a referenciaanyagot külön-külön a szükséges legkisebb mennyiségű R vízben feloldjuk; az oldatokat exszikkátorban erősen csökkentett nyomáson R foszfor(V)-oxid felett szárazra párologtatjuk, majd a maradékokból új spektrumokat veszünk fel. VIZSGÁLATOK Az oldat külleme. Az oldat opálossága nem lehet erősebb, mint az I. számú összehasonlító szuszpenzióé (2.2.1) és színe nem lehet erősebb, mint a BS5 szín-mértékoldaté (2.2.2, II. módszer). 0,5 g anyagot 50 ml R vízben, szükség esetén melegítéssel oldunk.


Zidovudinum

Fajlagos optikai forgatóképesség (2.2.7): +60,5 és +63,0 között (szárított anyagra) 25 °C-on vizsgálva. A vizsgálathoz az anyag 0,50 g-ját R vízmentes etanollal 50,0 ml-re oldjuk. Rokon vegyületek A. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Oldószerelegy: 4 térfogatrész R acetonitrilt, 20 térfogatrész R metanolt és 76 térfogatrész R ammónium acetát 2 g/l töménységű oldatát, melynek pH-ját előzetesen R hígított ecetsavval 6,8-ra beállítottuk, elegyítjünk. Vizsgálati oldat (a). A vizsgálandó anyag 20,0 mg-ját az oldószereleggyel 20,0 ml-re oldjuk. Vizsgálati oldat (b). Az a) vizsgálati oldat 10,0 ml-ét az oldószereleggyel 50,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). 2 mg R timin (C-szennyező) és 2 mg CRS zidovudin-B-szennyezőt az oldószereleggyel 50,0 ml-re oldjuk. Ezen oldat 1,0 ml-ét az oldószereleggyel 20,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (b). 5 mg CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt zidovudint (amely A-, G- és H-szennyezőt tartalmaz) az a) összehasonlító oldattal 5,0 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat (c). 1,0 ml a) vizsgálati oldatot az oldószereleggyel 100,0 ml-re hígítunk. Ezen oldatot 1,0 ml-ét az oldószereleggyel 50,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (d). 20,0 mg CRS zidovudint az oldószereleggyel 20,0 ml-re oldjuk. Ezen oldatot 10,0 ml-ét az oldószereleggyel 50,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (e). 1 mg CRS zidovudin-D-szennyezőt 4 térfogatrész R acetonitril, 40 térfogatrész R metanol és 56 térfogatrész R ammónium acetát 2 g/l töménységű oldat (melynek pH-ját előzetesen R hígított ecetsavval 6,8-ra beállítottuk) elegyével 50,0 ml-re oldunk. Ezen oldat 5,0 ml-ét az oldószer keverékkel 10,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: 

méretei: l = 0,25 m, Ø = 4,6 mm,



állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 μm).

Mozgófázis: – A-mozgófázis: R ammónium acetát 2 g/l töménységű oldata, melynek pH-ját előzetesen R hígított ecetsavval 6,8-ra beállítottuk; –

B-mozgófázis: R acetonitril; Idő (perc)



0–3

95

5

3 – 18

95  85

5  15

18 – 28

85  30

15  75

28 – 43

30

70

Áramlási sebesség: 1,5 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 265 nm-en. Injektálás: 20 μl, az a) vizsgálati oldatból, illetve a b), c) és e) összehasonlító oldatból. Szennyezők azonosítása: az A-, B-, C-, G- és H-szennyező azonosítására a CRS rendszeralkalmassági vizsgálatra szánt zidovudinhoz mellékelt kromatogramot és a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk; az D-szennyező azonosítására az e) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk.

Zidovudinum


Relatív retenciók a zidovudin retenciós idejére (kb. 16 perc) vonatkoztatva: C-szennyező kb. 0,2; A-szennyező kb. 0,5, H-szennyező kb. 0,95; B-szennyező kb. 1,05; G-szennyező kb. 1,5; Dszennyező kb. 2,0. Rendszeralkalmasság: c) összehasonlító oldat: 

csúcsfelbontás: legalább 2,0, a H-szennyező és a zidovudin csúcsai között; legalább 2,0 a zidovudin és a B-szennyező csúcsai között.

A százalékos tartalom számítása: –

korrekciós faktor: a szennyezők mennyiségének számításához a C-szennyező csúcsterületét 0,6-tal szorozzuk.

–

minden szennyező esetén az c) összehasonlító oldatban lévő zidovudin-koncentrációt használjuk.


G-szennyező: legfeljebb 0,5%;



A- és C-szennyező: egyenként legfeljebb 0,15%;






elhanyagolási határ: 0,05%; a D-szennyező csúcsát és e szennyező után eluálódó valamennyi csúcsot nem vesszük figyelembe.

B. Folyadékkromatográfia (2.2.29). Vizsgálati oldat (a). 0,5 g vizsgálandó anyagot 10 ml R acetonitrillel oldunk majd a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (a). 5,0 mg CRS zidovudin-D-szennyezőt R1 acetonitrillel 10,0 ml-re oldjuk. Összehasonlító oldat (b). Az a) összehasonlító oldat 1,0 ml-ét a mozgófázissal 100,0 ml-re hígítjuk. Összehasonlító oldat (c). Az a) összehasonlító oldat 1,0 ml-ét a vizsgálati oldattal 50,0 ml-re hígítjuk. Oszlop: 

méretei: l = 0,15 m, Ø = 4,6 mm,



állófázis: R kromatográfiás célra szánt, utókezelt oktadecilszililezett szilikagél (5 μm).

Mozgófázis: R kromatográfiás célra szánt víz – R 1 acetonitril (30+70 V/V). Áramlási sebesség: 1,0 ml/perc. Detektálás: spektrofotométerrel, 210 nm-en. Injektálás: 20 μl, az a) vizsgálati oldatból, illetve a b) és c) összehasonlító oldatból. Kromatografálási idő: a zidovudin retenciós idejének 10-szerese. Szennyezők azonosítása: a D-szennyező azonosítására a b) összehasonlító oldat kromatogramját használjuk. Rendszeralkalmasság: c) összehasonlító oldat: 

csúcsfelbontás: legalább 5,0, a zidovudin és a D-szennyező csúcsai között.

A százalékos tartalom számítása: – minden szennyező esetén az b) összehasonlító oldatban lévő D-szennyező-koncentrációt használjuk.

Zidovudinum






elhanyagolási határ: 0,05%, a D-szennyező előtt eluálódó valamennyi csúcsot nem vesszük figyelembe.

Követelmény: 

összes szennyező az A. és a B. pont szerinti vizsgálat alapján: legfeljebb 1,0%

Nehézfémek (2.4.8/H): legfeljebb 10 ppm. Oldószerkeverék: R víz, R vízmentes metanol (20:80 V/V) 1,00 g anyaggal végezzük a vizsgálatot. Az összehasonlító oldatot 1 ml R ólom-mértékoldattal (10 ppm Pb) készítjük. Szárítási veszteség (2.2.32): legfeljebb 1,0%. Az anyag 1,000 g-ját szárítószekrényben 105 °C-on szárítjuk. Szulfáthamu (2.4.14): legfeljebb 0,1%. Az anyag 1,0 g-ját vizsgáljuk. TARTALMI MEGHATÁROZÁS Folyadékkromatográfia (2.2.29) a „Rokon vegyületek” A pontban leírtak alapján, az alábbi módosításokkal. Injektálás: b) vizsgálati oldat és d) összehasonlító oldat. A C10H13N5O4-tartalmat a CRS zidovudin deklarált tartalma alapján számítjuk ki. ELTARTÁS Fénytől védve. SZENNYEZŐK Rokon vegyületek A pont szerinti vizsgálat: A, B, C, E, F, G, H. Rokon vegyületek B pont szerinti vizsgálat: D, J, K. Egyedi határértékhez kötött (specifikált) szennyezők: A, C, G. Egyéb kimutatható szennyezők (a következő szennyezők a cikkely valamelyik vizsgálatával kimutathatók, ha bizonyos határon felüli mennyiségben vannak jelen. Határértéküket az egyéb/egyedi határértékhez nem kötött (nem specifikált) szennyezőkre vonatkozó általános követelmény és/vagy a Gyógyszeranyagok (2034) általános cikkely előírásai határozzák meg. Ezért ezeket a szennyezőket nem szükséges a megfelelés bizonyítása céljából azonosítani. Lásd még a Gyógyszeranyagok szennyezésvizsgálata (5.10.) című általános fejezetet): B, D, E, F, H, J, K.

A. 1-[(2R,5S)-5-(hidroximetil)-2,5-dihidrofurán-2-il]-5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)-dion,

Zidovudinum


B. 1-(3-klór-2,3-didezoxi-β-D-eritro-pentofuranozil)-5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)-dion,

C. 5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)-dion (timin),

D. trifenilmetanol.

E. 1-(2-dezoxi-β-D-eritro-pentofuranosil)-5-metilpirimidine-2,4(1H,3H)-dion (timidin),

F. 1-(2-dezoxi-β-D-treo-pentofuranozil)-5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)-dion,

Zidovudinum


G. 1-[(2R,4S,5S)-4-azido-5-(hidroximetil)tetrahidrofurán-2-il]-3-[(2S,3S,5R)-2-(hidroxymetil)-5-(5metil-2,4-dioxo-3,4-dihidropirimidin-1(2H)-il)tetrahidrofurán-3-il]-5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)-dion, H. ismeretlen képlet,

J. 1-[3-azido-2,3-dideoxi-5-O-(trifenilmetil)-β-Deritro-pentofuranosil]-5-metilpirimidin-2,4(1H,3H)dion (tritil zidovudin),

K. 1,1’,1”-(metoximetánetriil)tribenzol (metil tritil éter).

2014: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Recommend Documents