Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II.22.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete (a továbbiakban: Képviselõ-testület) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Kadarkút Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) 2013. évi költségvetésérõl az alábbi rendeletet alkotja:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselõ-testületére és szerveire, a polgármesteri Hivatalra, valamint az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre terjed ki. (2) A rendelet 1. sz. mellékletében feltüntetett költségvetési szervek közös megjelöléseként e rendelet az önkormányzati költségvetési szerv megnevezést használja. (3) E rendelet hatálya kiterjed továbbá a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülõre. Címrend 2.§
(1) A címrendet e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (2) A költségvetés címrendjében Kadarkút Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet.
2 (3) E rendelet tartalmazza Kadarkút Város Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait elõirányzat-csoportok, kiemelt elõirányzatok és kötelezõ feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban. (4) A költségvetési egyenleg mûködési és felhalmozási cél szerint elkülönítve került kimutatásra. (5) Az elõirányzat-csoportok kiemelt elõirányzatokra tagozódnak. (6) A felhalmozási feladatok európai uniós és nem európai uniós támogatásból megvalósuló jogcímekre tagozódnak. A jogcímeken belül az egyes feladatok tételesen megjelöltek.
II. FEJEZET A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI A bevételek és kiadások fõ összege, a hiány/többlet mértéke 3. § (1) 1A Képviselő-testület Kadarkút Város Önkormányzata, a Kadarkúti Polgármesteri Hivatal, a Kadarkúti Közös Önkormányzati Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2013. évi összesített költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
1.312.382 e Ft-ban, 422.939 e Ft-ban, 889.443 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 1.247.567 e Ft-ban, -a nem kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 9.411 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 55.404 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Működési célú költségvetési kiadását ebből: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulék és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat - az ellátottak pénzbeli juttatásait - egyéb működési célú kiadásokat bb) Tartalékokat ebből: 1
1.317.536 e Ft-ban, 422.908 e Ft-ban, 175.091 e Ft-ban, 46.959 e Ft-ban, 129.402 e Ft-ban, 62.972 e Ft-ban, 2.575 e Ft-ban, 5.909 e Ft-ban,
Hatályon kívül helyezte a 7/2013.(IV.30.) Ökr.1.§-a. Hatályon kívül helyezve 2013.05.01.
3 - az általános tartalékot - a céltartalékot
bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását Ezen belül: - az intézményi beruházások összegét - a felújítások összegét - az egyéb felhalmozási kiadások összegét - a lakástámogatás összegét - a lakásépítés összegét A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelező feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
1.500 e Ft-ban, 4.409 e Ft-ban,
894.628 e Ft-ban, 894.628 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
1.252.721 e Ft-ban, 9.411 e Ft-ban, 55.404 e Ft-ban,
állapítja meg.. c) Tárgyévi költségvetési hiányát Ezen belül: ca) a működési célú költségvetési hiányát cb )a felhalmozási célú költségvetési hiányát
5.154 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 5.154 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
15.000 e Ft-ban,
Ezen belül: da) a működési célú hiány finanszírozását szolgáló (tervezett) pénzmaradványát
15.000 e Ft-ban,
db) a felhalmozási célú hiány finanszírozását szolgáló (tervezett) pénzmaradványát e) A finanszírozási célú műveletek bevételét
0 e Ft-ban, 5.154 e Ft-ban,
Ebből: ea) a működési célú finanszírozást szolgáló műveletek bevételét
0 e Ft-ban,
eb) a felhalmozási célú finanszírozást szolgáló műveletek bevételét f) A finanszírozási célú műveletek kiadását
5.154 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
Ebből: fa) a működési célú finanszírozást szolgáló műveletek kiadását
0 e Ft-ban,
fb) a felhalmozási célú finanszírozást szolgáló műveletek kiadását
0 e Ft-ban
4 állapítja meg. (2) A Képviselõ-testület az önkormányzat irányítása alá tartozó Kadarkúti Gyermekkert Óvoda 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) mûködési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
65.171 e Ft-ban, 65.171 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 65.171 e Ft-ban, -a nem kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Mûködési célú költségvetési kiadását ebbõl: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat bb) Tartalékokat ebből: - az általános tartalékot - a céltartalékot bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
65.171 e Ft-ban, 65.171 e Ft-ban, 42.038 e Ft-ban, 11.234 e Ft-ban, 11.306 e Ft-ban, 593 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 593 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
65.171 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belsõ finanszírozására szolgáló elõzõ év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
0 e Ft-ban,
e) A finanszírozási célú mûveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú mûveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg.
5 (3) A Képviselõ-testület az önkormányzat irányítása alá tartozó Szociális Alapszolgáltatási Központ 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) mûködési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
72.847 e Ft-ban, 72.847 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 72.847 e Ft-ban, -a nem kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Mûködési célú költségvetési kiadását ebbõl: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat
72.847 e Ft-ban, 72.847 e Ft-ban, 28.479 e Ft-ban, 7.660 e Ft-ban, 36.708 e Ft-ban,
bb) Tartalékokat
0 e Ft-ban,
bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását
0 e Ft-ban,
A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
72.847 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belsõ finanszírozására szolgáló elõzõ év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
0 e Ft-ban,
e) A finanszírozási célú mûveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú mûveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg. (4) A Képviselõ-testület az önkormányzat irányítása alá tartozó Id. Kapoli Antal Mûvelõdési Ház 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) mûködési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
14.668 e Ft-ban, 14.668 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
6 A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 12.818 e Ft-ban, -a nem kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 1.850 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Mûködési célú költségvetési kiadását ebbõl: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat bb) Tartalékokat ebből: - az általános tartalékot - a céltartalékot bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
14.668 e Ft-ban, 14.668 e Ft-ban, 5.304 e Ft-ban, 1.432 e Ft-ban, 7.632 e Ft-ban, 300 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 300 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
12.818 e Ft-ban, 1.850 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belsõ finanszírozására szolgáló elõzõ év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
0 e Ft-ban,
e) A finanszírozási célú mûveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú mûveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg. (5) A Képviselõ-testület az önkormányzat irányítása alá tartozó Városi Könyvtár 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) mûködési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
3.000 e Ft-ban, 3.000 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 3.000 e Ft-ban, -a nem kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban,
7 b) Tárgyévi költségvetési kiadását
3.000 e Ft-ban,
Ezen belül: ba) Mûködési célú költségvetési kiadását
3.000 e Ft-ban,
ebbõl: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat
2.329 e Ft-ban, 629 e Ft-ban, 42 e Ft-ban,
bb) Tartalékokat
0 e Ft-ban,
bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását
0 e Ft-ban,
A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
3.000 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belsõ finanszírozására szolgáló elõzõ év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
0 e Ft-ban,
e) A finanszírozási célú mûveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú mûveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg. (6) 2A Képviselő-testület a Kadarkúti Polgármesteri Hivatal 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
18.370 e Ft-ban, 18.370 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 18.370 e Ft-ban, -a nem kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül:
2
18.339 e Ft-ban,
Hatályon kívül helyezte a 7/2013.(IV.30.) Ökr.1.§-a. Hatályon kívül helyezve 2013.05.01.
8 ba) Működési célú költségvetési kiadását ebből: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat
18.339 e Ft-ban, 12.755 e Ft-ban, 3.168 e Ft-ban, 2.416 e Ft-ban,
bb) Tartalékokat
0 e Ft-ban,
bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását
31 e Ft-ban,
A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelező feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
18.370 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
0 e Ft-ban,
e) A finanszírozási célú műveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú műveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg. (7) A Képviselõ-testület Kadarkút Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) mûködési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
1.078.377 e Ft-ban, 189.124 e Ft-ban, 889.253 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 1.015.412 e Ft-ban, -a nem kötelezõ feladatok ellátására biztosított bevételeket 7.561 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 55.404 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Mûködési célú költségvetési kiadását ebbõl: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulék és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat - az ellátottak pénzbeli juttatásait - egyéb mûködési célú kiadásokat
1.083.531 e Ft-ban, 189.124 e Ft-ban, 44.619 e Ft-ban, 11.868 e Ft-ban, 62.074 e Ft-ban, 62.972 e Ft-ban, 2.575 e Ft-ban,
9 bb) Tartalékokat ebből: - az általános tartalékot - a céltartalékot bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását Ezen belül: - az intézményi beruházások összegét - a felújítások összegét - az egyéb felhalmozási kiadások összegét - a lakástámogatás összegét - a lakásépítés összegét A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelezõ feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
5.016 e Ft-ban, 1.500 e Ft-ban, 3.516 e Ft-ban, 894.407 e Ft-ban, 894.407 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
1.020.566 e Ft-ban, 7.561 e Ft-ban, 55.404 e Ft-ban,
állapítja meg.. c) Tárgyévi költségvetési hiányát Ezen belül: ca) a mûködési célú költségvetési hiányát cb )a felhalmozási célú költségvetési hiányát
5.154 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 5.154 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belsõ finanszírozására szolgáló elõzõ év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát
15.000 e Ft-ban,
Ezen belül: da) a mûködési célú hiány finanszírozását szolgáló (tervezett) pénzmaradványát
15.000 e Ft-ban,
db) a felhalmozási célú hiány finanszírozását szolgáló (tervezett) pénzmaradványát e) A finanszírozási célú mûveletek bevételét
0 e Ft-ban, 5.154 e Ft-ban,
Ebbõl: ea) a mûködési célú finanszírozást szolgáló mûveletek bevételét
0 e Ft-ban,
eb) a felhalmozási célú finanszírozást szolgáló mûveletek bevételét f) A finanszírozási célú mûveletek kiadását
5.154 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
Ebbõl: fa) a mûködési célú finanszírozást szolgáló mûveletek kiadását fb) a felhalmozási célú finanszírozást szolgáló
0 e Ft-ban,
10 mûveletek kiadását
0 e Ft-ban
állapítja meg. (8)3 A Képviselő-testület a Kadarkúti Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének a) Tárgyévi költségvetési bevételét Ezen belül: aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
59.949 e Ft-ban, 59.759 e Ft-ban, 190 e Ft-ban,
A fentiekhez kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 59.949 e Ft-ban, -a nem kötelező feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, -az állami feladatok ellátására biztosított bevételeket 0 e Ft-ban, b) Tárgyévi költségvetési kiadását Ezen belül: ba) Működési célú költségvetési kiadását ebből: - a személyi juttatások kiadásait - a munkaadókat terh. járulékot és szoc hozzájárulási adót - a dologi kiadásokat bb) Tartalékokat bc) Felhalmozási célú költségvetési kiadását A b) ponthoz kapcsolódóan: -a kötelező feladatok ellátásának kiadásait -a nem kötelező feladatok ellátásának kiadásait -az állami feladatok ellátásának kiadásait
59.949 e Ft-ban, 59.759 e Ft-ban, 39.567 e Ft-ban, 10.968 e Ft-ban, 9.224 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 190 e Ft-ban,
59.949 e Ft-ban, 0 e Ft-ban, 0 e Ft-ban,
állapítja meg. c) Tárgyévi költségvetési hiányát
0 e Ft-ban,
d) A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző év(ek) felhasználható (tervezett) pénzmaradványát e) A finanszírozási célú műveletek bevételét
0 e Ft-ban,
f) A finanszírozási célú műveletek kiadását
0 e Ft-ban,
állapítja meg.
3
0 e Ft-ban,
Kiegészítette a 7/2013.(IV.30.) Ökr.2.§-a. Hatályos 2013.05.01.
11 Az önkormányzat bevételei és kiadásai 4. § (1) A Képviselő-testület a tárgyévi költségvetési bevételeket forrásonként, továbbá a kiadási elõirányzatokat - kiemelt elõirányzatonkénti bontásban - az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre vonatkozóan összesítve a 2. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. (2) A Képviselõ-testület az önkormányzat összevont költségvetési mérlegét e rendelet 3. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (3) A Képviselõ-testület az Önkormányzat, az önállóan mûködõ és gazdálkodó Polgármesteri Hivatal és az önállóan mûködõ költségvetési szervek mûködési bevételeit és kiadásait kiemelt elõirányzatonként elkülönítve e rendelet 4. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (4) A Képviselõ-testület az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek költségvetési kiadásait címenként és szakfeladatonként, továbbá a felújítási elõirányzatokat célonként e rendelet 5. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (5) A Képviselõ-testület az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek központilag szabályozott bevételeit összesítve e rendelet 6. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (6) A Képviselõ-testület az önkormányzat felhalmozási bevételeit feladatonként e rendelet 7. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (7) A Képviselõ-testület az önkormányzat felhalmozási kiadásait feladatonként e rendelet 8. sz. melléklete szerint állapítja meg. (8) A Képviselõ-testület az önkormányzat éves létszám-elõirányzatát - összesen és költségvetési szervenként és szakfeladatonként elkülönítve – e rendelet 9. sz. melléklete szerint hagyja jóvá. (9) A Képviselõ-testület a közfoglalkoztatottak éves létszám-elõirányzatát e rendelet 10. sz melléklete szerint állapítja meg. (10) A Képviselõ-testület az európai uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, e rendelet 11. sz. melléklete szerint hagyja jóvá.
A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelmûveletekkel kapcsolatos hatáskörök 5. § (1) A Képviselõ-testület a bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtése érdekében maximum évi 5.154 e Ft forrás kiegészítõ hitel felvételét hagyja jóvá. Ezen belül a felhalmozási célú hitel összege 5.154 e Ft, mûködési célú hitel összege: 0 Ft.
12 (2) A számlavezetõ pénzintézettõl folyószámlahitel, valamint egyéb rövid és hosszú lejáratú hitel felvételével kapcsolatos hatáskörök kizárólagosan a Képviselõ-testületet illetik meg. Finanszírozási bevételek, a bevételi többlet és az átmenetileg szabad pénzeszközök kezelése 6. § (1) Az önkormányzat gazdálkodása során az év közben létrejött bevételi többletet, valamint a fizetési számláján lévõ átmenetileg szabad pénzeszközöket a kincstár által értékesített, értékpapírszámlán, értékpapír-letéti számlán nyilvántartott állampapírok vásárlásával hasznosíthatja, betétként kizárólag a fizetési számlájához kapcsolódó alszámlán kötheti le. (2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerzõdések, illetve pénzügyi mûveletek lebonyolítását 2.000 E Ft-ig a Képviselõ-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a fentiekkel kapcsolatosan megtett intézkedésérõl következõ képviselõ-testületi ülésen tájékoztatást ad. (3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselõ-testület annak felmerülését követõ testületi ülésén esetenként dönt. (4) Az önkormányzat a jóváhagyott bevételi elõirányzatain felüli, a többletfeladatokkal összefüggõ többletbevételét - a Képviselõ-testület egyidejû tájékoztatásával, a tényleges többletnek megfelelõ összegû, saját hatáskörû egyidejû elõirányzat-módosítás után mûködési célú kötelezõ feladatai ellátására használhatja fel. (5) Az önkormányzat a Képviselõ-testület jóváhagyása nélkül személyi juttatások elõirányzatából származó megtakarítást év közben, továbbá a pénzmaradvány, illetve elõirányzat-maradvány jóváhagyását követõen felhasználhatja - a személyi juttatások eredeti elõirányzatának megállapításakor számításba vett létszám elõirányzat, létszámösszetétel, illetményszükséglet vagy a munkaidõ alap évközi, tartós hatású csökkentésébõl származó megtakarítás összegének mértékéig - személyi juttatások kifizetésére. A személyi juttatások elõirányzatának átmeneti megtakarítása terhére tartós kötelezettség nem vállalható.
Általános és céltartalék 7. § (1) A Képviselõ-testület az önkormányzat 2013. évi a) általános tartalékát b) mûködési céltartalékát c) felhalmozási céltartalékát
1.500 e Ft összegben, 4.409 e Ft összegben, 0 e Ft összegben,
Ezen belül: ca) felújítási céltartalékát 0 e Ft összegben, cb) beruházási céltartalékát 0 e Ft összegben e rendelet 13. sz. mellékletében felsorolt célokra állapítja meg.
13
(2) A Képviselõ-testület az általános tartalékot zárolással biztosítja. (3) Az általános tartalék és a céltartalék felhasználásáról a Képviselõ-testület dönt.
Többéves kihatással járó feladatok, adósságot keletkeztetõ ügyletek
8. §
(1) A Képviselõ-testület a többéves kihatással járó feladatokból, valamint a Magyarország stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. Törvény (a továbbiakban: Stabilitási tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztetõ ügyletekbõl és kezességvállalásból fennálló kötelezettségeit az ügyletek futamidejének végéig, éves bontásban és összesítve e rendelet 12. sz. melléklete szerint fogadja el. (2) Az önkormányzat az adósságot keletkeztetõ ügyletekhez történõ hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011.(XII.30.) Korm rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti saját bevételeinek várható összegeit e rendelet 12. sz. melléklete szerint állapítja meg. (3) Az önkormányzat 2013. évi azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztetõ ügylet megkötése válik, vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztetõ ügylet várható összegével együtt e rendelet 11. sz. melléklete tartalmazza. (4) Az önkormányzat (3) bekezdés szerinti tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztetõ ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladhatja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50 %-át. (5) A többéves kihatással járó feladatok várható kötelezettségeit e rendelet 14. sz. melléklete tartalmazza. Elõirányzat felhasználási terv 9. § A Képviselõ-testület az önkormányzat 2013. évi várható bevételi és kiadási elõirányzatainak teljesülésérõl készített elõirányzat felhasználási tervet e rendelet 15. sz. melléklete szerint hagyja jóvá.
Támogatások 10. § (1) A Képviselõ-testület az önkormányzat által nyújtott közvetlen támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 16. sz. melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá.
14
(2) A Képviselõ-testület az önkormányzat által az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerint nyújtott közvetett támogatásokról e rendelet 17. sz. mellékletében foglaltaknak megfelelõen döntött.
III. FEJEZET A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI 11. § (1) A helyi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenõrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a polgármesteri hivatal gondoskodik. 12. § A költségvetési rendelet módosítása a Képviselõ-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik. 13. § (1) A helyi önkormányzat nevében Kadarkút Város Önkormányzata alcímen belül az alábbi jogcímekhez tartozó elõirányzatokra kötelezettségvállalási jogkörrel a jegyzõ rendelkezik: rendszeres szociális segély közgyógyellátás óvodáztatási támogatás gyermekvédelmi kedvezmény foglalkoztatást helyettesítõ támogatás (2) Külön jogszabály alapján a jegyzõ döntési hatáskörébe utalt elõirányzatok, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 2. §-ának hatálya alá tartozó választások helyi, elõkészítésére, lebonyolítására felhasználandó pénzeszközök felett kötelezettségvállalásra a jegyzõ jogosult. (3) Kadarkút Város Önkormányzata által 2013. évben a lakosságnak folyósítandó támogatások, szociális, rászorultság jellegû ellátások tervezett összegeit e rendelet 18. számú melléklete tartalmazza.
14. §
(1)
(2)
Az önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerûségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért - az alapfeladatok sérelme nélkül – a költségvetési szerv vezetõje a felelõs. Az önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított a költségvetési támogatások és saját bevételei terhére úgy köteles
15 megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezõen ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja. (3)
Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél a tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási elõirányzatok – amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be – nem teljesíthetõk.
(4)
Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegû támogatás rendeltetésszerû felhasználására vonatkozóan.
(5)
Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek kizárólag a Képviselõtestület elõzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.
(6)
Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a Képviselõ-testület jóváhagyásával vállalhatnak.
(7) A költségvetési szervek támogatását a Képviselõ-testület a költségvetési szervek pénzellátási rendje szerint biztosítja
A költségvetési szervek pénzmaradványa 15. §
(1) A költségvetési szervek pénzmaradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével egy idõben állapítja meg. (2) A Képviselõ-testület gazdasági szükséghelyzetben az önkormányzatot megilletõ, elõzetes kötelezettségvállalással nem terhelt pénzmaradvány felhasználását korlátozhatja. Gazdasági szükséghelyzetnek minõsül különösen az, amikor az önkormányzat mûködése fizetésképtelenség miatt veszélybe kerül. (3) A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a Képviselõ-testület hagyja jóvá.
Az elõirányzatok módosítása, átcsoportosítása
16. §
(1) Az önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenõ bevételek és kiadások módosításáról a Képviselõ-testület dönt.
16 (2) Az év közben engedélyezett központi pótelõirányzatok felosztásáról - ha az érdemi döntést igényel – a Képviselõ-testület dönt a polgármester elõterjesztésére a költségvetési rendelet egyidejû módosításával. 17. § (1) Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek bevételi és kiadási elõirányzatai év közben megváltoztathatók az elõirányzatok átcsoportosításával is. (2) A Képviselõ-testület Kadarkút Város Önkormányzata cím, mûködési elõirányzat csoport dologi kiadások elõirányzatai között 500 E Ft-ot meg nem haladó mértékû elõirányzat átcsoportosítás jogát a polgármesterre ruházza, aki az elõirányzat átcsoportosításról a legközelebbi képviselõ-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni. (3) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetõ elemi csapás, illetõleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti – Áht. rendelkezéseitõl eltérõ - intézkedést hozhat, amelyrõl a Képviselõ-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia. (4) A (3) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az elõirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási elõirányzatok teljesítését felfüggesztheti, valamint a költségvetési rendeletben nem szereplõ kiadásokat is teljesíthet. (5) Az önkormányzat által irányított önállóan mûködõ költségvetési szervek saját hatáskörû elõirányzat módosítást nem hajthatnak végre. (6) Az önkormányzatnál a személyi juttatások év közbeni változtatásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a megállapított létszám-elõirányzat költségvetési szervi hatáskörben nem léphetõ túl. (7) A Képviselõ-testület a költségvetési rendeletének módosítására, valamint annak határidejére vonatkozóan az Áht. 34. § (5) bekezdésében foglaltakat változtatás nélkül alkalmazza Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos elõírások 18. § (1) Az önkormányzat a 2013. évi költségvetésében jutalom kifizetésére elõirányzatot nem tervez. (2) A költségvetési szerv vezetõje önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani. (3) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidõs, részmunkaidõs, valamint a megbízási díjas, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) elõirányzat nem léphetõ túl.
17
A közvetlen támogatások odaítélésének, folyósításának és elszámolásának rendje 19. § (1) A Képviselõ-testület a kulturális, közmûvelõdési, sportcélú és egyéb támogatásokról saját hatáskörében, a benyújtott támogatási kérelem alapján dönt. (2) A Képviselõ-testület a nem kötelezõ feladatokhoz tervezett támogatások folyósításához csak a kötelezõ feladatok ellátásának pénzügyi feltételei maximális biztosítottsága esetén járul hozzá. A támogatás odaítélésérõl a Képviselõ-testület külön határozatban dönt. (3) A támogatás pozitív elbírálását követõen a támogatást igénylõ és a támogatást nyújtó támogatási szerzõdést köt. A támogatási szerzõdésben konkrétan rögzíteni kell a támogatás felhasználásának célját, valamint a felhasználásról való elszámolás határidejét. A támogatások átadása elõtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni. A támogatási szerzõdésben meg kell határozni: a) a támogatott tevékenység konkrét meghatározását, b) a támogatás összegét, c) a támogatás felhasználásának célját, d) a támogatás idõtartamát, felhasználásának határidejét, e) a támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését, f) a beszámolással, továbbá az ellenõrzéssel kapcsolatos szabályokat, g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét, h) a támogatással kapcsolatos iratok, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körû megõrzésének határidejét, i) a támogatott tevékenység megvalósításában közremûködõk bevonásának lehetõségét, a közremûködõk által megvalósítható tevékenységeket, j) a támogatás nyújtásához szükséges adatok és az azokban bekövetkezõ változások támogató felé történõ bejelentésének kötelezettségét, k) a támogatási szerzõdéstõl való elállás, felmondás okait, valamint a támogatás visszavonásának okait. (4) A támogatás folyósítására a támogatási szerződés aláírását követően – a Képviselőtestület határozatában foglaltak szerint - kerül sor. (5) A támogatásban részesülõ elszámolási kötelezettséggel tartozik a támogatást odaítélõ szerv felé. (6) A támogatás összegének célhoz rendelt felhasználását a támogatott nevére kiállított számviteli bizonylattal kell igazolni. A támogatott elszámolási kötelezettségének a támogatás folyósítását követõ év február 28. napjáig köteles eleget tenni. (7) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítõ illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás 2 évig nem ítélhetõ meg. (8) Amennyiben az önkormányzati támogatás csoportmentességi rendelet, illetve a csekély összegű támogatásokra vonatkozó bizottsági rendelet hatálya alá tartozik, a támogatás folyósítását megelõzõen a támogatási szerzõdést az Európai Közösséget létrehozó
18 Szerzõdés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképrõl szóló 85/2004.(IV.19.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése alapján elõzetesen be kell jelenteni a nemzetgazdasági miniszternek.
Szolgáltatási szerzõdés 20. §. Az önkormányzatnál, a Polgármesteri Hivatalnál, az önkormányzat által irányított költségvetési szerveknél szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerzõdéssel, számla ellenében történõ igénybevételének szabályai: (1) A szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzése szolgáltatási szerzõdéssel, számla ellenében külsõ személy vagy szervezet az e §-ban meghatározott feltételekkel vehetõ igénybe. (2) A szolgáltatási szerzõdést írásban kell megkötni. (3) A szerzõdéskötés feltétele, hogy a.) a költségvetési szerv az adott feladat ellátáshoz megfelelõ szakértelemmel rendelkezõ személyt nem foglalkoztat, vagy b.) eseti, nem rendszeres jellegû feladat ellátása szükséges és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelõ szakértelemmel rendelkezõ személy átmenetileg nem áll rendelkezésre. (4) Jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és mûködési szabályzatában meghatározott vezetõi feladat ellátására szolgáltatási szerzõdés nem köthetõ. (5) A feladat ellátásának – a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv szervezeti és mûködési szabályzatban határozza meg. (6) A szerzõdésnek tartalmaznia kell különösen: a.) az ellátandó feladatot, b.) a díjazás mértékét, c.) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn, d.) a szerzõdés idõtartamát, e.) szervezettel kötendõ szerzõdés esetén azt, hogy a szervezet részérõl személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, valamint f.) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.
19 Önkormányzati biztos kirendelése 21. §
Az önkormányzati biztos kirendeléséhez kapcsolódóan a Képviselõ-testület az Áht. 71. § (1)(4) bekezdéseiben meghatározottakat változtatás nélkül alkalmazza.
IV. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 22. § (1) A Képviselõ-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti idõszakban tett intézkedéseirõl (bevételek beszedése, az elõzõ évi kiadási elõirányzatokon belül a kiadások idõarányos teljesítése) szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti idõszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek. (2) E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba.
Karsai József polgármester
Kihirdetési záradék: E rendelet kihirdetésre került: 2013. február 22-én.
Dr. Horváth Zsolt jegyzõ
Dr. Horváth Zsolt jegyzõ
+,-.,/012234215/6/+789+:,/;<<,88,=/-.>0?/@1AB1215C1.
567689 8 982669 $1287( 012 34 567689 8 98266 334828 66 6 297 ! 6797 9!! 8" 3334567689 )82998 *76 6 297 9!! 8" 3 4#$ %6&6 5&6 297 9!! 8"
474 56& %6 '7! 5& 6 297 9!! 8"
34 8 58 6 297 9 !! 8"
vwxywz{|}}~}|zzv
wzwvvwzxy{z||}||y
bY8Y 6i1V W9r06W 3V042Y101234567:96519;975967Y8V9Y7Y;Y6;V9V ; tUttb
/01523504735678597:96519;96 * @ !"!# $ ()# $ *$ " $) N" -. R " $ /01523504735678597:96519;9679929990< b72[Y1Y;37:96519;96 R""H! #B @ )A #B ^B$$M) $ @)"A #B& b72[Y1Y;37:96519;9679929990< r06W 3V042Y1W66671V3WXY1V9Y O!$J "A$" - !. # $" RL! )$$." G)H@!!I. # $J KI )$B. # $ RL"AT#. # $" L@BB "$ M r06W 3V042Y1W66671V3WXY1V9Y79929990 UV3WXY1V95 156535678597:96519; N" )$A"A$L#N @$B N" )$A"A$O!$)"! $B N" )$A"A$PH!$ Q RL@!B N" )$A"A$RRST UV3WXY1V95 156535678597:96519;7992990< UV3WXY1V95 1565Z9;[Y;3W2V97:96519; \$L"A)@!$L R]^S?SSC_ )! " ` .))$ MT" _ )! .)#M. UV3WX5 1565Z9;[Y;3W2V97:96519;79929990< b7;c9707667992Y15 d;599oU66d; f; lJSIk$LIL! )Q b7;c9707667992Y15 d;59979929990 e9;[Y;3W2597591f69g9;;9X5:96519;96 h"T)" B .J e9;[Y;3W2V97591f69g9;;9X5:96519;79929990< e9;[Y;3W2V97c5;i[719;c9Y1W 0V[W2 j5023Y Y86V04 PA$L#Ik lJ "Ik j5023Y Y86V0479929990< tUttbrppstptu<
# $)lS ! 012345679 4974
%&&' + ,&+ +%' =203> ?' +C ? '?%C ,' 3DEDE F33F= ?,? ,? C%'C &+&C CC% &++&C 31F2>2 ?%? + ?? 0>3D0 C'+, 'C'%% ,'? +%,? DFaEF3 ? F11 '+ a1D1 a2a= ' 2a111 232a>Fa
bY8Y 6i1V W9r06W 3V042Y101234567:96519;975967Y8V9Y7Y;Y6;V9V ; b/mnopqb
567859767Y8V9W6 K"H $ PH!$ B)JT)H$$ $ #$ KIH $ PA$Ik@!$ # 567859767Y8V9W679929990< UY 1Y;56 - ! ) $ _ ) $ UY 1Y;56W679929990< e9;[Y;3W2V9767Y8V9W6 lkM ()HJ ()HJ. e9;[Y;3W2V9767Y8V9W6 b/mnopqbrppstptu<
# $)lS ! 01234569 4974 ?'C &,C'C ??, ,C? '?' =2a3aE ' &&C aE1E ?&'? C' DE==1F 232a>Fa
}~~
}~~~ 0 8M5b98Ko 839 59
JKK 2 53842Z2^^ 2N2
$$'5)U'?($= `25241247189 5
1 1 282251 282251 0123245247189 5 15 247189 5 247189 5 !"#$%&'()*')" +,-./ ,0-12 /103+ 4$%&'56()*')" 3-311 /2+72 31/7!"#"'8*)''&658$'&49:; +01,/1 ,013,. 32.1+1 !"#&'*)''<=>)>> 1/+3+- 11+11/ 0+370 ?)((@"ABC?'@"&'*)'' 12712 12,77 11222 !"#<=>6$D$*&=E 1-,/. 1,1,/ 1,222 !"#F')"G)"*')" 1-..+ 120..7 HIJK1L4MN25242JKK 2K2 O PQR RSP STR U)"F$"65>&'@)%)"")8()*')" 307/ 330++ ,272 4$%&'5G)"F$"65>&'@)%)"")8()*')" .,37 .,22 .,22 U)"F$"65>&!"#&'*)''<=>)>> 10-/3. /-/22 7.,-.3 U)"F$"65>&!"#"'8*)''&658$'& -320 U)"F$"65>&!"#"!='D")>' +-2 ..2 .22 U)%")>'F')" /01, 12222 ,1,/ U)"F$"65>&<=>6$D$*&=E 3//13 V24W 43 9K1L4MN25242JKK 2K2 O RRRXP PT RPSSX VYZZ795[\5]^12Z2 24_57N25242 TX `abcdaefaegfhijklmdHfjnopplapajO TP PSPPQP QTXQ 01 9K1247189 5 15 2821 2821 0123245247189 5 4>)6"E%q''$'&5 /3/3// 3-.3.1 1.,2-1 q=$$r$'')DF)"@%&Dq"5 110.1/ 12+030 /+-,s5"58$&5 0/12,. 0+7.,. 10..+0 !"#<=>)>>&'$&t'&658$'& 002. 3/,0 0,., 4>5!&"%q''$'&5 +-0+.1.11 +0-.0 u"'$"&=5'$D'$" 1,22 v"'$D'$" 1,22 //2HIJK1L4M1 9KJKK 2K2 O RQPQP RSP STR U)"#%w'&?&G&*$" -01-7 U)%")>'?&G&*$" /7-10 +.+7, 7-//2. x<)t()D)=)>)tG)">)D)")*&&D"&$ 32/17 +3, U)"F$"65>&!"#"!==E#%'& 7+7 y')"'D")>' 1.7.2 1+//7 z$6$'G>)' 13.210,22 {w>=8w%$ 1--3 0-73 {w>=8w%$$6$'$ -12 +7, v"'$D'$" V24W 43 9K1L4M1 9KJKK 2K2 O TRXR PT RPSSX VYZZ7^95[\5]^12Z2 4_571 9K |QQX 0fmnipfaegfhijklmdHfjnopplapajO QRPR PSPPQP QTXQ
[\]^_\]`abbcdbae]f]ghijgk\]lmm\ii\n]^_o`p]qarsabaeta_
$& '(#)*+,-.*(/0" @,'A.- B"#$C0"0' $G(- ++"$HC,!0 8I/,J#.'#B$K'0LB/,'A.'"0".B#$MN/L,*" 8 #!%$M0L,'#$K*"0'$$OPC'Q!RB#$MN/L,*"$ 8 S.,B#$MN*(C". 00 707
00 70 130
4141 9
0 3 0 2441430
9 70 34130
130
47 23 9
0 79 2441430
00 70 678947
9 1183
8 431430
141 678947
VWXYXVZ
01234 678947
678947
348744 70
uvuwxyW8zw{| Vx{wzVZYuWzVux}x~vX|XWX|xuvz|u
!"#$#%$!"#$#%$!"#$#%$!"#$#%$!#%$"#$!"#$#%$!"#$#%$!"#$#%$!"#$#%$!#%$"#$!"#$#%$!"#$#%$!"#$#%$
12$321 4$122545$166 57$13858$2229:;9<= 33$>57 55$?>? >1$263 1$868 >1$761 317 1$336 64$463 12? DE=F: 81$411 53$54> 52$222 >$63? 8>$>>? 5$688 EF9D9 31$24? 55$143 55$42> 12$2?8 3$647 31$?37 8$563 D<:=D 1?$367 6$>>2 4>$62? 412 51$43? 1$222 9=EE: 8$423 5$341 6$>41 1$226 774 TUUU 1$417 >17 31 =9
8$25>9:;9<= DE=F: 874 EF9D9 D<:=D 422 9=EE: TUUU F;U;=<9<E:
0134156778976 1113416676 64
cGcSR UGRAT USGA?S cU@ U@GA_c RG@RU
?_A
1-:1= 66> 6>(3 __A @AT STU RS? cSS =1= 6(>71 UAGAAA >>>> TGRTT @GRUT ->6 Rc@ UGScT SSGQRR UGU?@ -67>: ?G_T@ 37:( UAA UAA UAA UAA U?A UGSAA :3> 3->1 1-( 76-( @GS@c R@c Q@ (-(= 6(= 1(
77> 116= ?@GS@@ 3(-(( S?G@?? RG_TS 1(>-: U@GA@c UUG_TA @GSS? @GSS? (:17= ?GSAQ 3->1
(>: :6: UQGUSR 1-6 cGQQQ UG_cA (-1 SG@AQ SGUQT RSA R_T 766> UGQS@ 1-(
Q@A
8)
=; ,& ,"% %8+
:; 9#<%'
6%&+%& *
7*8 58) )!9#%'
1673-1 (:=73 1-= 11 6377 >(: 16>>( QGUU? 3>:> 177 -3(1 :7: :7> 1=( >31-(6= 1616 3>> (>> 3>> (>> 1>> ->> 13 :367: -3= (>:3 7:1 3>> =>> =-736 13 =-(-= 7613: 7613: 3--:7 7:1 637 3=(3 6-(6 -61- 163 7(:17 (:: (:: >> >> >> >> 3> ->> :3> 166: ->>> ->>>
?GAUR
@US Qc@
UAG?QS SG@Rc QUGA_R ?AA @AA ?AA @AA QAA SGUAA (3 3=7:: 3>6 UGQ?A UG_TQ ?AA cAA 13> -:1 (373 6(=7( 3>6 3=3=-
SAA ->>
->>
73>= 16=3= (776( (373 6(=7( 3=>=
;# %
QRS _G?SQ @GRTS UAGc@A QSQ @GAc_ QQU SG?@Q UUR SG@RU SAGRR@ cR? Q__ SG?@Q UGRQ@ TU? UGR?_
; ,& /'""5/2/+% >; ,& *&&%%8+
?@@AAABCDEFGHIJKGKJLMJNIJLIOPJ RTAAAUVJWOIGXJYEGMZLCDIGFNYJIDJNG[JP\N]P^IOP `OL]PGZPGKa\PPZYYJ\bODK]bOP TQUQAS dVVe__QGMHP\Gf\CgCDICIZPC hCNbiLPZYFGYZjWOLgkGf\CgCDICIZP TQUU@R l]DYOLgmaNKmKZjXFPCDiKGnCDJbJI]K TcAQQUda\n]YDJDK]\IJIOP ?R@cUSoECLgCKZIKC\ICIZP SRAAAApCDCjfDZPFGX^\CDDOIOP cRASA@da\ICgCIiGnCNNIJLIOP TQUQA@da\XFDOY^IOP TRcAQU`ZbiNiFGP\]DYODJI TR@UAUBO\F]LX]PFGP\]DYODJI STUUASpCDCjfDZPFG[HDDJbZKKC\CDZP TT@UUSqJKOPnCNNIJLIOPFGN]LgJI^XGIOg]YJIOP " TT@UUUshCBpNbP\CLCPGP\]rFODFPGPCYZDE TT@U@@tIgCNCIFGPCYZDE TT@U@SpCgCIZPFGPCYZDE TT@@A@da\YEuYECDDOIOP TT@@ASda\ICgCIZP TT@UUcvX]bO\IJIOPFGIOg]YJIOP TT@UU_oECLgCKXZbCDgFGKCbXC\gZNE *8% w; &.&%/*8) TRcAS_qJM]L cSUcASxOP[]XJGNCgGP]L]DIGPj]LIICXZKCNEPZY TT@UURxZDIONE]PPOYFy[CDEFzGOj]DOPFGb^W dJgJIgCNICPGP\]rFODFPGKaDrPaN {|hV} TQUQASpk\]DIuP\CLIOL )*8% w; &.&%/*8) 8)*/+')!&% JIOPFGICXZKCNEPZY "" TQUU@R ~2Y/J\Y0'+ %","&%& T?UAUU vX]bJedJbJLKI vX]bJexFKC """/.&8 ) TTcc@@ BO\FGPCY^IPZYNEWIOP TTcc@Q PJDObPCY^IZP V\]rFODFPGZIKC\ICIZP "TTTTcUAc@UUU J jjJDFGCDDOIOP &*; &.&%/*8) cUA?A@xkXCDibZPFGBO\ *8% w; &.&%/*8) EHYb^WJPGNZjbJDKaL ZjbJDKaL V\KJNbCLP\JK]P\IODE cUA?A@ ~nWHPOYFGKDHM `OL]PNJj ptxlGSm@mSeAT
Ue@AAceAASQGDCI[]PP\FYG IJNHDOPGyxkXmBO\z )*8% w; &.&%/*8) ,'8) cUAU@S daNEXIOL "*8)!%'+ 8) ;# %* $ Q@@UAA dle_mUm@mAme@AAcGPJI]LNJ ;# %*8) ").8)
1%'/0+% '%&./%% 2)* 32)4)" /5"' " #$%%&%'
0)
-./ /0" *"&.'
;
($)*%+, #'+$ *
5<
!" #$%%&%'
*8." w"+')!&%5/2/+%
%'¢;w£
* 8¡(>-
>
>
>
T U UA S
(( U
(U_ 7 @U S (1 T _ U U 7 @ (
( U
TcAG@c@ :=>(=( :=>(=( :=>(=( > :=11>7 -3673 :1
©£ª«¬¤®¯¡°± 023456789 85 9 44 8 97839 6346896
!"#$
&3456789 85( %9) #70014)966 24 ( I b h j m o p b h j m o p b h j m o p b h j m o p b b b b bb bh bj bm
02 = 24 9 973>3?92 4673@(
%&9'( *+,-+./ 345678,9*,:;4<:*: ,-,.
A6BCDE F77GHB 7GJE4 K3833 # ?L@ M@ N:*:4O8F<56PEJ
344 634 9 MMMb MMM0#!v!}~vMI%wKuI 0#w% wMuvMy!K!%v#ML!v0x0#0MI0% #uKwy0#u0 !!I joo MMM XR
lmnompqrsstusrvpwpxyz{x|mp}~~mzzmpnoqprrsrv
ro
[ f B=gBF103FBE3h2 3 695Zi;jk EF21; ; 3 01 76"0#$2%46&66'(96)#*43 +#6,1-&. 0112134 : 121;<=>3212?2? @ABC> ;D3;C1EFG 1 HIJ8#K#L#8!8!!!M23'02 O,4P,(2Q0222)622R$ ,6,4#+023Q "3, HT0&2U3QQ46'#23'02+023Q "3, VE@ABC> ;D3;C1EFG 1 W023Q 0U3Q12322U096)$26 0112134 [?<1?3;112 B\1 ]043'40026 264P+P
0112134 :;3 312\BF21;E^ 76"0#+$_+$"26+023Q "3, 0112134 bcVd0e@@V4
010234672890
!! !/! 56789
MKNN M/KS LS K/LNS 8X7YXZ !! X99 K` 757a 8Yaa9X
PQRSQTUVWWXYWVZT[T\]^_\`QTabbQ^^QcTRSdUeTfVghVWVZiVS
jklm!Il!6nloNpqrs t 6! lk 010234672890
!" #$%&8'()(*(8+8*++,-.023/ 096/01232. 5 6!" 7839:#3..0218;24<=3>0[email protected]0(D316EF( I J
4,+*,* G))H KLMMNO
hijkilmnoopqonrlsltuvwtxilyzzivvi{ljk|m}l~nnonrnk
[d efZfg0 [383B4a9bBA@ 4AB 2391 79246B6962345673839A 4 9cA 9c3 0102345673839
6 6 62 ! "#$%&'(&)*+,&&(--.,/#0*%/#& 12!3 4.5%$ d1 12 "(/6768)&,%0-#0.9 2 :+,;%-0.0*%,9.9#& <1=2! >9*?,9?9(& @ 4AB 239C266 D =1 E%0-#$F?&9?$8)G8H.9.0 dd1IA7B6 96BJ 3937C266 D LH%/.8)M?H?0(& ddd1N6
f0Yg [
f@00Y0
1 9 7925 ! K = P 3 \ =
K`
@ABCDBEFGHHIJHGKELE@MNA@OBEPQQBENNBRECDSFTEUGVWGHGKXGD
69457612899169:35;<=>?79 31 9135562
523695 01223456749 31 9135562 523695 756749 31 9135562 523695 !"#$%&'$%'$%(#$%&'$#'#)'(* +,-,"./0*1"2,!"!.3 !4"!.5%
::;<=>;M?N
lmnopqprs
50516 2137 321 &56 $tu58 v8t7 61234561775 24S5t7$t u34523w u36 #S 68 7 8501758t k S# 81 &56 6#5 85017 TS 6 36 24S& 7 0123456178 84 ! '()*)(+ ,-)*./- -(+*,(, "75635 #$%1&17 50516 2137 '*4'/ 375635#$%1&17 %86
55657 8! ! ! 8 9! ! UVWXXYZ[\*]^_^\]^`\^\a*bZc_^\*dYefg\W*hXX`^Z^i'4'/*^*j\
0124567879
9 0102211245299 9 95
J*+*2-U6)X12>/)I?->231?'0*6*)1&6*&)6%24%0%66)/*B16).%456%&%-)L//0%F%()5/)-%0%//5F41&&*&1/>-.,&)/0123*0,)-L6%&%0%66/5F%( E%456%&)3%F?%4%05/% ! " # ! " # S(?+L//0%/%? $%&'()*+,-.,&)/0123*0,)178 19 1: 1; 1; 1; 1; 0 0 0 1 1 1 1 8 ! .%456%& ?@%//0(,/) D: D: D: D: D: D: D: D: D: D: D1 D1 D1 D1 D1 D8 D8 D8 D8 DD DD DD # +AB=)C>0*3.%456%& EA2/1F=)G,6&5-H)5/) 9 9 : 9 9 9 9 9 9 9 9 7 7 7 7 D D D D D D D ! +AB.%456%& I//0%/%? " !" "" !" !" !" !" !" !" !" # " " " !" !# !# !# "# # # " J%0%//5F41&&*&1/>-.,&) K%??1&&,))-L6%&%0%66/5F%-M
N)J*G>/3%?6() $O&&*+5-F*0+1&->+1/() I?->231?'0*6()P12/O&1/)1&6*&)*) QR(-%2%/)S*F'*2>2/01F526Q) I?->231?'0*6() T?K2*/62O-6U2*K%B&%/065/() $(6%&G2>F2*3)-%2%65?).%&V&) K%&4%66)C(6%&C%0)4*&,) L?->231?'0*6()-5/0K(0%6W) -%0%//5F41&&*&1/
"! " #" # #" " " !
!" ! ! " " " # # #
"
9:;<=;>?@AABCA@D>E>9FGH9:;>IJJ;GG;K><=L?M>N@OP@A@DQ@=
R,S,-.T+/UV-W1/X4.W-YV4Z2,+/[6\]^/)_`/a)*+,-+,*)., 0123456789 4 9 35
26 7447 629 7 093 "# 7447 $84 9%9 33 8 #4 9 ()*+,-+,*)./01123134
3 !3 &'3 556738+
CDEFGHEFIJKKLMKJNFOFCPQRCSFTUUEQQEVFGHWIXFYJZ[JKJN\JH
67898: &;&)<='-)(<()>-?&'-&<'@**AB 010234672890
!""##$ 55 %&'()&*)+,-- ./01 2334 ./01 2334 55
jklmnolmpqrrstrqumvmjwxyjzlm{||lxxl}mno~pmqqrquqo
_ $9['9* $'"
$9
9 99$(9" (9:I8;g9( +,4-1./0961.26264 =0>?23/961.26264 E-22/.F162./02?G3F02?/ K21622L. M6/M4-M-4 E-2Q/- 10//M02.RS2./961.262 762T02G3M?/08./2U46>6226F, V. MG0R011? W 70 0 /MXR3M?/0G,1626264 YZ[\]Z^Z_9*!!`Z!Z& =M6G.2W0>a2202?/34 +a 4001b0>?Ra2.4 c323F04001?/ V. M6/M4-M?201?/./2?G3F02?/ 76>26/M2./ d0R202.434 _e)!#_9*!!`Z!Z& YZ[f_e)g9ZhiZ&^ZhZ
!" 3435 3435 3435 3435 3435 3435 3435 3435 3435 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A 3@4A @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH @BBAH 563@ @@HB NHOO6A N4A65O N4A65O @NHN63 BO BO BO BO BO BO BO BO BO N@H6 N@H6 N@H6 ;D9<7: ;79<8P :88987D ;;9<8I ;:9;7I 8C897IC ;;9<8I 8C897IC :7D977; N456N N4BA6 N4BA6 3AN5 3AN5 3AN5 N654H N654H N654H B45@ B45@ B45@ N4A65O B6N5 ;D9<7: ;79<8P 8C;9
N4BA6 N4BA6 N4BA6 3AN5 3AN5 3AN5 N654H N654H N654H B45@ B45@ B45@ N4A65O BA3 ;79<8P ;79<8P 8C79:J< :<97<8 :798C< :89;8C
N4BA6 3AN5 N654H B45@
010234672890
#$% &'(" )" * 3435 3435 3446 789:;< 3@4A 3@4A 3@B6 ;C9DCD @BBAH @BBAH @BBA4 ;IJ98<8 @66666 DI:9;PP BO BO 5@ JII N@H6 P9ICI NB666 8P9III BNB4 P98P7 :;;9<8I 7J9;7I ;J9PII 89;8P9<JP
N4BA6 N4BA6 N4BA6 3AN5 3AN5 3AN5 N654H N654H N654H B45@ B45@ B45@ N4A65O N4A65O N4A65O
N4BA6 3AN5 N654H B45@
N4BA6 8JP9ID8 3OO3 7<9DPD N654B 8:J9J<: B45B
ghijklijmnoopqonrjsjgtuvgwijxyyiuuizjkl{m|j}n~nonrnl
O010P*Q,)R4P2)"*2P(4"S0,)4-,0-)TU,2V,2,,)*+W!,-!"),4(250,42*)M%=XY) ZWT!" [\]^_`abcdef_da O+,!-!.)/!-010,2*32),4(250,4 012345678 2 7
6 5 48 78384 126 !!"#
$%&
'!()*+,!-!.)/!-010,2*32),4(250,4 617 2 4
7 731267346 78 656968:417 73126734 88 65; 742 <734 341 8 !!"# =)>$% ?2@A64 ?6 ; ?6 ; 656B 45614573 CDAE4328 9 GH'IJJKLJL')#
88 88 88 88 !!"# F%% M)N$&
ghijklijmnoopqonrjsjgtjuvgwijxyyiuuizjkl{m|j}n~nonrnl
7d`,b,_c 7<^ \ . <".- J 081-/ 010234672890
! "# $ %&'(2&)*1(+04 ,-./- ".$ 01223 %&'(2&)*1(+24536024) 7".- ".$ 8 9 . !:. ; < :.< =>?6 461@6A5& ? ?B+24)420CDEDF&@*4G>2)&6@62&)96 6526'@6A2H4F I J ! KJ /.-. ".J$ 7L J M61@6A5& ?645*022*N)G446 2&)O ,-./- ".$ P388 Q! KJ M61@6A5& ?645*022*N)G446 2&) D R6 26))&6645*022*N)G446 2&)O CSD ,-./- ".$ 3P1T 7".- ".$ 038 I .".":. /J . .J/- /# < -.$ U6>?*)&6649&'96014)0VW0)A 3)(24)0XYYYFFF* 602>0 34ZO D = 6?6 6)W0)A 4>029001322* 602>0 34&@6)9&'>62*1(+0O D 7".- ".$ 8 /<-.-" [" $ = 602>0 &'2&46)(2&)X>044)34Z@&26>4'0O D M61@6A5& ?645*022*N)G446 2&)O D ,-./- ".$ D 7".- ".$ D 7\]^,,,,_`aQb,_ca7`def\cc]ce$ 038
01245267889 87 0 0222456778775
*c*4<8/,4&(
y2<&4:,2.)*8*/,-8*-/*/-*<&((,'2*
%&'()*+,-./*-*01,2/*-*2.3/1&'&2/1,456/3--7897/2&4:*8;9/8,:&'*8,(&<= > $?@A??@BCDEC??FGEH !FEE@D?MEH?NODPFD? > $?@A?FHAP UGEPCU@PG$H VUD@D?CDPFD? WD?X$$AD?CDPFD? Z[@P G? %&'()*+,-./*-*01,2/\&-.5(;8&88/8,:&'*8,(/](()7(72= ``a b7-.3/]2<&4:,2.)*83/472c7-78/*-*01,2/\&-.5(;8&88/8,:&'*8,(&<= dP $C?FGEH eP G?C?FGEH fGED$H??DFCDgED?CNh ZPP $??@BCDEC?[EB?[$ Z[@FHjFHEEDD?kPGED$H??DFCl mn>opDPFD? b7-.3/]2<&4:,2.)*83/472c7-78/*-*01,2/\&-.5(;8&88/8,:q/](()7(72= tquttqvtwxyzz{|z|w= pX$C#OE "DEEPCkDEEPCF@FD?ClXECD? "[$G$UDEEEXECD?
!"#$
IJKL QRSTK IRSS QSS /RSYQI JSS ^_/^__
YSS /JSS RTiQ YSS YSS LSS r/s_r }~/~ YiaYii IaRiQ