Egységes szerkezetben
Módosítva a: a 16/2013. (VI. 27.) rendelet rendelettel bezárólag
Balatonfőzfı Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2005. (III.31.) számú rendelete Balatonfőzfı Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérıl Balatonfőzfı Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (3) bekezdés a) pontjában, illetıleg a 7. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat hatálya és alkalmazása 1. §.1 2 /1/345 E rendelet hatálya az a)-k) melléklet szerinti Szabályozási tervlapokon szabályozott területekre terjed ki. /2/6 7 8 Fogalom meghatározások 1/A. §9 1. Építménymagasság: az építmény valamennyi, a telek beépítettsége meghatározásánál figyelembe veendı építmény kontúrvonalára állított függıleges felületre vetített homlokzati vetületi-felület összegének (F) valamennyi, e vetületi-felület vízszintesen mért hosszának összegével (1) való osztásából (F/L) eredı érték. Az építménymagasság megállapítása során: a) az egyes homlokzati vetületi-felületeket az adott felületi síknak és a legfelsı teljes építményszint záró szerkezetének felsı síkjának metszésvonala vagy érintıvonala és a síknak a rendezett tereppel való metszésvonala közötti magassággal kell megállapítani, legfeljebb 6,0 m magasságú két oromfal kivételével, amelyek nem az építmény hosszoldalán állnak, b) az egyes homlokzatfelületekhez hozzá kell számítani - a kémény, a tetıszerelvények, a 0,5 m2-t meg nem haladó felülető padlásvilágító ablak és az 1,0 m2-t meg nem haladó felülető reklámhordozók kivételével - mindazoknak az építményrészeknek (attikafal, torony, kupola, tetı, tetırész vagy egyéb építményrész) a felületét, amelyek az a) pont szerinti metszésvonalra vagy érintıvonalra az építmény irányában emelkedı 45° alatt vont sík fölé emelkednek, 1
Módosította a: 3/2008 (II.01.) sz. rendelet Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 3 Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 4 Módosította a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 5 Módosította a 16/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet 6 Módosította a 18/2012. (V. 18.) önkormányzati rendelet 7 Módosította a 25/2012 (IX.04.) önkormányzati rendelet 8 Hatályon kívül helyezte a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 9 Kiegészítette a 2/2003. (I. 28.) önkormányzati rendelet 2
ezen építményrészeknek az illetı homlokzat felületi síkjára ugyancsak 45° alatt vont - az elızıvel párhuzamos - síkkal történı vetítéssel meghatározott magasságával, c) a négy oldalról körülhatárolt légakna, légudvar, belsı udvar homlokzatfelületeit, valamint a loggiák belsı oldalfelületeit és azok vízszintesen mért hosszait figyelmen kívül kell hagyni, d) az egy telken álló több épület magasságát külön-külön kell figyelembe venni. Az épület egy homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani. 2. Szabályozási elemek 2. § /1/
/2/
/3/
A Szerkezeti terv módosításával is járó szabályozási elemek: - övezethatár, ha különbözı területfelhasználási egységeket választ el - területfelhasználási egység besorolása - a Szabályozási Terven jelölt belterület határa A Szabályozási Terv módosításával járó szabályozási elemek: − szabályozási vonal, − övezeti/ építési övezeti besorolás és annak paraméterei, − védıtávolság, − helyi értékvédelmi terület határa, − sajátos jogintézmények határvonalai, − elıkert, építési hely, építési vonal, Azoknak a szabályozási elemeknek a módosítása, melyek nem az Önkormányzat hatáskörébe tartoznak csak a magasabb szintő jogszabályok megváltozása esetén vagy az illetékes hatóságok egyetértésével lehetséges. (pl. utak védıtávolsága, Nemzeti Park határa stb).
3. Telekalakítás és építés engedélyezése 3.§. /1/
/2/
Az 1.§. (1) bekezdésben meghatározott területen telekalakítás és építés csak a Szabályozási Tervben jelölteknek megfelelıen, az Étv. és a végrehajtására alkotott jogszabályok valamint a 2000. évi CXII. Tv. (BTSZ) alapján történhet. Építési engedély csak rendezett telekre adható ki. Rendezettnek tekinthetı egy telek, ha a Szabályozási Tervekben elıírt telekalakítási eljárást (közterület céljára való területlejegyzés stb.) maradéktalanul elvégezték, s azt végrehajtották (kerítésáthelyezés, épületbontás, stb.)
/3/ /4/
/5/
10
A belterületként szabályozott minden területfelhasználási egységben új épület csak teljesen közmővesített építési telken létesíthetı. 10 Új építési telkek minimális telekszélessége: − oldalhatáron álló beépítés esetén: 16 m, − szabadon álló beépítés esetén: 18 m, hétvégiházas üdülıterületen 16 m. Azokon a területeken, ahol az építés feltételei (terület-elıkészítés, vízrendezés, elıközmővesítés, elektromos vezeték áthelyezés stb. hiánya miatt) nem biztosítottak, építési engedély csak jelen HÉSZ szerint szükséges teendık elvégzése után, az építési feltételek rendelkezésre állását követıen adható ki.
Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet
/6/
A kertvárosias lakóterület és a hétvégiházas üdülıterület építési övezeteiben a már kialakult telekosztású tömbökben telekosztás esetén a telekméretek 10 %-ban eltérhetnek az építési övezetek elıírt legkisebb telekméreteitıl, de új telket kialakítani, telket megosztani csak az elıírt telekméreteknek megfelelıen lehet. Az eltérı mérető telkek az övezeti paraméterek betartásával építhetık be. /7/ Az 1998. január 1-je elıtti jogszabályok alapján kialakított úszótelkek esetén telekhatárrendezés csak akkor engedélyezhetı, ha azzal az úszótelkek az építésügyi elıírásoknak jobban megfelelnek. /8/ Bármilyen telekalakításnál figyelembe kell venni, hogy az új telkek beépítése illeszkedhessen a meglévı és tervezett beépítés által kialakuló városképbe, ily módon is figyelembe véve a rendezett, esztétikus városkép kialakítására irányuló elvárásokat. /9/ A közterületszabályozásokkal érintett ingatlanokra építésügyi hatósági engedély - a meglévõ épületek rendeltetésének megváltoztatását és felújítását engedélyezõ kivételével - mindaddig nem adható ki, míg az egyes kötelezõ érvényő telekalakításokat az érdekeltek végre nem hajtják. /10/ A telekalakítási eljárás során a kialakuló új, vagy módosuló telkek paramétereinek új és meglévı beépítés esetén is meg kell felelnie az övezeti elıírásoknak és jelen rendelet vonatkozó rendelkezéseinek. /11/ A városi fıépítész által vezetett önkormányzati tervtanács szakmai állásfoglalását ki kell kérni a az építési engedélyezési tervdokumentáció benyújtása elıtt a következı esetekben: a) Helyi védelemre javasolt, illetve helyi védett épületeket érintı építési munkák esetében; b) A gazdasági terület kivételével minden építési övezetben: - minden 200 m2 alapterületnél nagyobb, - minden 6,0 m-nél magasabb építménymagasságú épületek elhelyezése esetében. 1112 A kisvárosias lakóterület építési övezeteiben, a településközpont vegyes terület Vt1, Vt2, c) Vt3, Vt4, Vt5, Vt6, Vt7 jelő építési övezeteiben valamint hétvégiházas üdülıterület Üh1, Üh2, Üh3 jelő építési övezeteiben jelő történı bármely építési engedély illetve bejelentés köteles építési munkánál valamint rendeltetésmódosításnál.” d) a településközpont vegyes terület építési övezeteiben fı rendeltetéső épület elhelyezése, bıvítése esetében; e) Üdülıházas üdülıterületen, különleges terület 12-18.§ szerinti építési övezeteiben épület elhelyezése, bıvítése esetében; f) Gazdasági területen: - minden 500 m2 alapterületnél nagyobb, - minden 7,5 m-nél magasabb építménymagasságú létesítmények elhelyezése esetében. g) a városi intézmények (iskolák, óvodák stb.) építési, bıvítési munkái és rendeltetésmódosítás esetében; h) a 38.§ (9), a 39.§ (2), (3) és (5) bekezdések szerinti esetekben. i) 13A Kü építési övezetben elhelyezésre kerülı épületek terveit - látványterv készítésének kötelezettségével - a területi tervtanácson is véleményeztetni kell. Az építési engedély iránti kérelem benyújtásakor a tervezınek csatolni kell a tervtanács állásfoglalását, továbbá nyilatkozni arról, hogy az abban foglaltaknak milyen módon tett eleget, illetve megindokolni az attól eltérı álláspontját.
11
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 13 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 12
/12/ Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen, településközpont vegyes területen, különleges területeken, üdülıházas üdülıterületen használatbavételi engedély akkor adható ki, ha az építési övezetekre kötelezıen elıírt zöldfelületi aránynak megfelelı, továbbá a kötelezıen elıírt zöldfelületnek megfelelı több színtő növényzet telepítése megtörtént (gyepszint, cserjeszint, lombkoronaszint). /13/ Az építési övezetekben ill. övezetekben telek közmőterület céljára az övezet elıírásaitól eltérı nagyságban is kialakítható. /14/ A település közigazgatási területén 2500 m2-nél nagyobb összes szintterülető, csarnok jellegő épület csak az Ipari gazdasági területen és Kereskedelmi szolgáltató gazdasági területen létesíthetı. /15/ Az építési tevékenységekhez szükséges ásványi nyersanyagokat (homok, kavics, agyag, stb.) érvényes hatósági engedéllyel rendelkezı kitermelıhelyrıl (bányából) kell beszerezni. /16/ Azokon az építési telkeken, ahol a Szabályozási terv építési helyet jelöl, épületet elhelyezni csak a kijelölt építési helyen belül lehet. 14 15 16 /17/ A Szabályozási terven jelölt „B” csúszásveszélyes területbe tartozó építési övezetekben (Lke5, Lke6, Üh5, Üh6, Üh10, Üh12, Üh14), a Kilátó utcától délnyugatra esı Z0 övezetben, a Keü övezetben valamint a 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 15/2, 15/3, 15/4, 16/1, 16/2, 150/2, 151/1, 155/1 hrsz-ú telkeken történı építé-si munkákhoz geotechnikai dokumentációt kell elızetesen készíteni, a Veszprémi Bányakapitányságot az eljárásba be kell vonni. /18/17
14
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 16 Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 17 Hatályon kívül helyezte a: 28/2008. (X.31.) sz.rendelet 15
II. FEJEZET TERÜLETFELHASZNÁLÁS 4. Beépítésre szánt területek 4 §. /1/
Balatonfőzfı területén a beépítésre szánt területek az építési használatuk általános jellege valamint sajátos építési használatuk szerint a következı területfelhasználási egységekbe sorolandók: - Kisvárosias lakóterület - Kertvárosias lakóterület - Településközpont vegyes terület - Üdülıházas üdülıterület - Hétvégiházas üdülıterület - Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület - Ipari gazdasági terület - Különleges terület - Sportterület - Strand - Kemping - Szabadidıközpont - Szabadidı- és üdülıközpont - Különleges terület Horgászkikötı18 - vízi-közlekedési, sport és turisztikai célú terület - Temetı - Garázstelep - Hulladékudvar - Komposztáló - Szennyvíz- és zagytározó - Szennyvíztisztító
(Lk) (Lke) (Vt) (Üü) (Üh) (Gksz) (Gip) (Ksp) (Kst) (Kk) (Kszk) (Kü) (Khi) (Kki) (Kt) (Kg) (Khu) (Kko) (Kz) (Ksz)
5. Kisvárosias lakóterület – Főzfıgyártelepi lakótelep 5.§ /1/
/3/ /4/
18
Kisvárosias lakóterület a Szabályozási Terveken Lk jellel szabályozott területfelhasználási egység – a Főzfıgyártelepi lakótelep , mely elsısorban sőrő beépítéső, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, 12,5 m-es épületmagasságot meg nem haladó lakóépületek elhelyezésére szolgál. A kisvárosias lakóterületen az OTÉK 12. §. szerinti épületek – kivéve üzemanyagtöltı helyezhetık el. Az építési övezetek telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméret, a telkek legnagyobb beépítettsége, továbbá az építhetı építménymagasság mértéke a következı:
Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet
AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
Lk1 Lk2 Lk3
SZ
25
SZ
30
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
4,5 1000 A (10) bekezdés szerint** 9,5 1000
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
0,4
50
1,2
50
SZ - szabadonálló beépítés * - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma ** - az övezetben a beépítés úszótelkes, és további beépítés nem lehetséges.
/5/
A kisvárosias lakóterületeken a kialakult összefüggı zöldfelületek nem beépíthetık, parkszerő kialakításuk megtartandó. /6/ Az övezetekben bármely építési engedélyköteles munkára építéshatósági engedély, csak a 3.§ (11) szerint adható ki. 19 /7/ Az övezetben a meglévı garázsok felújíthatók, de nem bıvíthetık. A garázsok rendeltetésének megváltoztatása nem lehetséges. /8/ A kisvárosias lakóterületen a melléképítmények közül a következık helyezhetık el: - közmő-becsatlakozási mőtárgy, - hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal és max. 4 m2 alapterülettel), - kerti lugas, - kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökıkút, pihenés és játék céljára szolgáló mőtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedı lefedés nélküli terasz), /9/ Az Lk1 jelő építési övezetre vonatkozó elıírások: a) a kialakult telkek további telekosztása nem lehetséges; b) telekhatárkorrekció az övezetben elıírt legkisebb telekméret betartásával engedélyezhetı, amennyiben a létrejövı telekhatár a kialakult telek területét legfeljebb 10 %-ban érinti. c) A telkeken a fı rendeltetést kiegészítı vagy kiszolgáló funkciójú építmény, épület nem helyezhetı el. d) A helyi védett épületek tekintetében a vonatkozó önkormányzati rendelet szerint kell eljárni. e) Kerítés csak az eredeti kerítés mintájára, azzal egy magasságban, azonos kialakítással engedélyezhetı. /10/ Az Lk2 övezet tömbtelkes (úszótelkes) beépítéső terület, mely városképi jelentıségére való tekintettel jellegében megtartandó. Az övezetre vonatkozó részletes elıírások a következık: a) Az övezetben további úszótelket kialakítani nem lehet. b) Az övezetben további új épület nem helyezhetı el. Meglévı épület elbontása esetén, annak helyén azonos alapterülető épület építhetı, azonos szintszámmal, a környezetbe illeszkedı (lapos- ill. magastetı) kialakítással. c) Meglévı épületeken a magastetıráépítés ill. a tetıtérbeépítés lehetıségét a Szabályozási terv „T” jellel jelöli. A tetıtérbeépítés kizárólag 1 szintben történhet, max. 1,0 m magas térdfallal. Új magastetı hajlásszöge legfeljebb 45 fok lehet. d) A Szabályozási terven „T*”-al jelölt épületek tetıtéri beépítése csak egységes 19
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet
e) f)
koncepció, egységes tervek alapján történhet. A tetıtéri szintráépítés, tetıtérbeépítés engedélyezése csak a 3.§ (11) bekezdés alapján történhet. A nem védett épületeken sem engedélyezhetı az erkélyek, loggiák beépítése, a homlokzat – eredeti állapothoz képest – jelentıs átalakítása.
g) 20 h) A lakásoknak és közös helyiségeknek a lakhatással nem összefüggı célra való használata csak abban az esetben engedélyezhetı, ha ez a meglévı lakások használatát nem zavarja (pl. jelentıs ügyfélforgalom, zaj, szemét, stb.), és a tevékenység folytatásához jogszabályok szerinti feltételek biztosíthatók. i) A meglévı fı rendeltetést kiszolgáló épületek (garázsok) felújíthatóak, de nem bıvíthetıek. A felújítások során korszerő építési anyagok alkalmazandók. j) A garázsok rendeltetését megváltoztatni nem lehet. k) A meglévı épületek (úszótelkek) közötti zöldfelületeket közparkként kell kialakítani és fenntartani. Elhelyezhetık a szabadidı eltöltését – a pihenést, játékot, sportolást – szolgáló, épületnek nem minısülı építmények, sétaút, kerékpárút, továbbá köztárgyak. l) A területek le ill. elhatárolása - amennyiben indokoltan szükséges - csak élısövénnyel történhet. /11/ Az Lk3 jelő építési övezetre vonatkozó elıírások: a) A kialakult telkek további telekosztása nem lehetséges. b) Az övezetben épületelhelyezés az Lke2 jelő övezethez igazodó módon történhet, a telkek be nem épített részét összefüggı zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani. c) Az övezetben kerítés nem létesíthetı, a telkek elválasztása legfeljebb élısövénnyel lehetséges. d) A telkeken a fı rendeltetést kiegészítı vagy kiszolgáló funkciójú építmény, épület nem helyezhetı el. 6. Kertvárosias lakóterület (Lke) 6. §. /1/
/2/ /3/ /4/
20
Kertvárosias lakóterület a Szabályozási Terveken Lke jellel szabályozott területfelhasználási egység, mely laza beépítéső, összefüggı nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál. Az építési övezetek telkei csak teljes közmővesítettség esetén építhetık be. A Kertvárosias lakóterületen az OTÉK 13. §. szerinti épületek – kivéve üzemanyagtöltı - helyezhetık el. Az építési övezetek telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméret, a telkek legnagyobb beépítettsége, továbbá az építhetı építménymagasság mértéke a következı:
Hatályon kívül helyezte a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet
AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Lke1 Lke2 Lke3 Lke4 Lke5 Lke6 Lke7 Lke8 Lke9 Lke10 Lke11
SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ O O O
25 25 25 20 25 25 30 25 25 25 25
6,5 5,5 7,5 4,5 4,5 4,5 4,5 4,5 4,5 4,5 4,5
4000 2000 1500 1500 1000 800 700 700 1000 800 700
0,6 0,6 0,6 0,4 0,6 0,6 0,6 0,6 0,6 0,6 0,6
50 50 50 50 50 50 50 50 50 50 50
O - oldalhatáron álló beép. SZ - szabadonálló beép. maximuma
* - az összes bruttó szintter. és a telekter. hányadosának
/5/
Ha az építési övezetekben a teleknagyság legalább 50 %-kal meghaladja a legkisebb kialakítható telekterület nagyságát, abban az esetben az ezen felüli területrészre az övezetben elıírt beépítettség 50 % -a engedélyezhetı, de a kialakuló beépítés így sem haladhatja meg a minimális teleknagyság esetében engedélyezhetı beépítettség kétszeresét. /6/ A Kertvárosias lakóterület építési övezeteiben terepszint alatti építményként csak támfalgarázs a telekterület max. 10 %-ában helyezhetı el. Pinceszint a fı rendeltetés szerinti épülettel összeépítve, maximum a földszinti beépítés mértékéig építhetı. /7/ A kialakult beépítéső építési övezetekben új épület építése a kialakult állapothoz igazodva ill. a tömbben kialakult elıkerttel lehetséges. Az ettıl eltérı eseteket ill. az újonnan beépülı lakóterületek elıkert méretét a Szabályozási terv jelöli. /8/ A kertvárosias lakóterület valamennyi építési övezetében az épületkialakítás feltételei 39. §-ban foglaltakon túlmenıen a következık: a. Tetıtérbeépítés csak 1 szintben létesíthetı. b. Kerítés áttört kivitelő lehet, max. 60 cm lábazattal, max. 1,80 m magassággal. Tömör kerítés – indokolt esetben- a 3.§ (11) bekezdés alapján építhetı. /9/ Az építési övezetekben elhelyezhetı épületen kívül, azt kiszolgáló vagy kiegészítı funkciójú önálló épületként: − háztartással kapcsolatos tárolóépület − barkácsmőhely − mőterem − a környezetet nem zavaró kézmőipari tevékenység mőhelye − a családi szükséglet mértékét nem meghaladó mezıgazdasági tevékenység gazdasági épületei (a helyi állattartási rendelet szerint) helyezhetık el. /10/ Az állattartó épületek összes alapterülete legfeljebb 12 m2 lehet. Állattartás az állattartásról szóló helyi rendeletben meghatározott területeken és az ott meghatározott feltételekkel lehetséges.
/11/ A telek közterületi határvonalától 15 m mélységő területrészén állattartó épület, építmény állatkifutó, trágyatároló és egyéb - az állattartással összefüggı építmény nem létesíthetı. /12/ Új épület elhelyezése esetén gépkocsitároló csak a fı rendeltetéső épülettel egy tömegben ill. ahhoz telepítve alakítható ki. /13/ Az Lke5, Lke6 jelő építési övezetekben építési munka csak a 3.§ (18) és (19) bekezdése szerinti feltételekkel engedélyezhetı. /14/ Az Lke5 építési övezetben, a 805/4 hrsz-ú telken létesítendı új utca felıl kialakítható telkek kötelezı 5 m-es elıkerttel építhetık be, a délre esı tömb Szabályozási terven „telek be nem építhetı része” jellel jelölt területén (gázvezetékkel védıtávolságával érintett terület) semminemő épület, építmény nem helyezhetı el, a terület szabadon hagyandó. /15/21 Az Lke6 építési övezet Jánoshegyi út menti 155/2 hrsz-ú telkén a Szabályozási terven jelölt „be nem építhetı terület” területén az eróziógátlás miatt értékes faállomány csak szálalóvágással ritkítható. 7. Településközpont vegyes terület (Vt) 7. §. /1/
A településközpont vegyes terület a Szabályozási Terveken Vt jellel szabályozott területfelhasználási egység, mely több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó és olyan helyi városi szintő igazgatási-, kereskedelmi-, szolgáltató, vendéglátó-, szálláshely szolgáltató-, egyházi-, oktatási-, egészségügyi-, szociális épületek, valamint sportlétesítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetıen nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra. /2/ Az építési övezet telkei teljes közmővesítettség esetén építhetık be. /3/ A településközpont vegyes területen az OTÉK 16. §. szerinti épületek – kivéve üzemanyagtöltı - helyezhetık el. /4/ Az építési övezetekben terepszint alatti építmény nem helyezhetı el. Pinceszint a fı rendeltetés szerinti épülettel összeépítve, maximum a földszinti beépítés mértékéig építhetı. 22 23 Az építési övezet telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméret, a /5/ telkek legnagyobb beépítettsége, továbbá az építhetı építménymagasság mértéke a következı: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
Vt1 Vt2 Vt3 Vt4 Vt5 Vt6 Vt7 Vt8 21
beépítés módja
SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ
legnagyobb beépítettsége %
50 30 25 30 25 25 20 25
épületek max. építménymagassága (m)
10,5 6,0 4,5 9,0 7,5 12,5 7,5 5,5
Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 23 Módosította a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 22
legkisebb területe m2
3000 1000 3000 1000 5000 5000 5000 2000
max. szintter. mutató*
2,4 0,8 0,6 1,2 1,2 1,6 1,2 0,6
minimális zöldfelületi aránya %
20 30 40 30 45 45 40 45
Vt9 Vt10 Vt11 Vt12 Vt13 Vt14 Vt15 Vt16 Vt17 Vt18 Vt19
SZ SZ SZ O O SZ SZ SZ SZ SZ SZ
25 30 30 30 25 30 20 15 25 25 15
4,5 4,5 6,0 6,0 5,5 13,5 7,5 7,5 5,5 7,5 12,5
1000 500 800 800 700 2000 5000/1 ha 4000 1000 1 ha 1 ha
0,6 0,8 0,8 0,8 0,8 1,2 0,45 0,45 1,0 1,0 1,0
45 40 40 40 45 30 50 50 30 30 30
SZ - szabadonálló beépítés *- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/6/24 25 Új lakóépület csak a Vt8, Vt11, Vt12, Vt13, Vt14 és a Vt15 jelő építési övezetekben helyezhetı el. A felsorolt építési övezetekben - a Vt 15 építési övezet kivételével – az elhelyezhetı épületeken kívül, kiszolgáló vagy kiegészítı funkciójú önálló épületként: a) háztartással kapcsolatos tárolóépület b) mőterem, a környezetet nem zavaró kézmőipari tevékenység mőhelye helyezhetı el a kialakult jellegnek megfelelıen telepítve. /7/
Újonnan kialakuló telkeken épület elhelyezéséhez a 3.§ (11) bekezdés szerint kell eljárni. /8/ A településközponti vegyes terület övezeteiben a meglévı épületek felújítására, rendeltetésének megváltoztatására a kialakult paraméterek övezeti elırásoktól való eltérése esetén is adható engedély, de épületbıvítés, új épület elhelyezés csak az övezeti paraméterek betartása esetén engedélyezhetı. A Vt5 övezetben meglévı a 10 emeletes épületen a földszint kivételével az épület külsı megjelenését befolyásoló építési munka nem engedélyezhetı. /9/ A Vt2 jelő építési övezetben kialakult úszótelkek felszámolandók. (10) 26 A Vt14 jelő építési övezet Gip1 építési övezettel határos telkén a minimális zöldfelületet háromszintő növényzettel kell biztosítani, melyet legkésıbb a használatbavételi engedély megkéréséig az építtetınek el kell telepítenie, emellett szükség esetén zajvédı funkciójú kerítés létesítendı. 27 (11) A Vt9 építési övezetben elhelyezendı, átalakítandó létesítményeknél a kertvárosias lakóterületre vonatkozó környezetvédelmi határértékek veendık figyelembe. (12)28 A Vt15 és Vt16 jelő építési övezetek speciális elıírásai a következık: a) A Vt 16 jelő építési övezetben elhelyezésre kerülı épületben lakó funkció is kialakítható. b) A Vt15 jelő építési övezetben 1 ha-nál kisebb, de min. 5000 m2 telek kizárólag az öböl (lagúna) mentén a kikötıhöz kapcsolódóan alakítható ki, amennyiben a vonatkozó szabályok szerinti megközelítés magánúttal biztosításra kerül, de építés csak a szabályozási terven jelölt építési határvonal betartásával lehetséges.
24
Módosította a 25/2012. (IX. 04.) önkormányzati rendelettel Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 26 Kiegészítette a 18/2012. (V. 18.) önkormányzati rendelet 27 Kiegészítette a 25/2012. (IX. 04.) önkormányzati rendelet 28 Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 25
c)
Épületek csak az SZT-1/2a jelő szabályozási terven feltüntetett építési helyen belül helyezhetık el d) A Vt 15 jelő építési övezetben lakó (apartman) épületek legnagyobb homlokzatmagassága 7,5 m, az egyéb fı rendeltetéső épületek legnagyobb homlokzatmagassága 10,0 m. e) A Vt 16 jelő építési övezetben az elhelyezésre kerülı épület homlokzatának legnagyobb tagolatlan hossza legfeljebb 60 m lehet, az épület legnagyobb homlokzatmagassága max. 10,0 m, a Balaton felé fıhomlokzatot kell kialakítani. f) A Vt16 jelő építési övezetben és a Vt15 és jelő építési övezet déli részén 100 m-es sávban az épületek elhelyezésénél a Balaton felé a rálátási, kilátási szempontoknak érvényesülnie kell, melynek igazolására látványterv készítendı. g) Az elıírt minimális zöldfelületet háromszintő növényzettel kell kialakítani. h) A zöldfelület kialakításához kertépítészeti terv készítése szükséges. i) Az övezetekben csak olyan növények telepíthetık, melyek a balatoni és a Balatoni környéki természetes növényállományra nem gyakorol negatív hatást, genetikai állományát nem veszélyezteti. j) A növénytelepítés során faiskolázott (2xi) tájhonos, a területre jellemzı lombhullató fafajok alkalmazásával történhet, k) Dísztó csak természetközeli kialakítással, a tervezett területfelhasználás zöldfelületének részeként hozható létre, amennyiben a tó létesítése a szomszédos Balaton víztestre és élıvilágára nem gyakorol káros hatást. (13)29 A Vt17 jelő építési övezetben telekalakítás, építési munka csak az övezet területének a vízmő teljes területére kiadott vízjogi üzemeltetési engedélybıl történı törlése után lehetséges. A meglévı, használaton kívüli vízmő épület épülete megtartandó, átalakítása, felújítása a 42.§ (7) bekezdésben foglalt elıírások szerint lehetséges. (14)30 A Vt 18 és Vt19 jelő építési övezetben biztosítani kell az itt található részben feltárt régészeti leletek bemutathatóságát, a Vt 19 jelő építési övezetben lehetıséget kell adni turisztikai piac elhelyezhetıségére valamint közösségi funkciók (kulturális központ, dísztér, városi közpark stb.) kialakítására. (15)31 A Vt18 és Vt19 jelő építési övezetekre vonatkozó speciális elıírások: a) az övezetekben a tervezett vasúti nyomvonaltól számított - a szabályozási terven is jelölt - 9-9 m széles területsávot a szabályozott feltáró út kialakítása kivételével szabadon kell hagyni, a kisajátításig a telek zöldfelületeként lehet használni. b) az övezeteket kelet-nyugat irányból keresztezı nagynyomású gázvezeték szabályozási terven jelölt védıtávolságán belül semmilyen építési munka nem végezhetı, a terület a telkek zöldfelületeként kezelhetı, de azon cserjét és fát ültetni nem lehet. c) a jelentıs régészeti érintettség miatt elızetes elvi engedélyezés keretében kell az építési helyet meghatározni pl. mőszeres lelıhely felderítés alapján, de az elıkert-oldalkerthátsókert legalább. 10 m kell legyen. d) A városközponti funkcióhoz, közösségi létesítményekhez szükséges parkoló a szabályozási terven jelölt helyen alakítandó ki. e) A fıutak (710-es és 72-es, 71-es fıút) felıl a rálátási szempontoknak érvényesülni kell, ezek igazolására látványterv készítendı a fıutak illetve a Nike körút felıl. f) a zöldfelület kialakításához kertépítészeti terv készítése szükséges. g) a minimális zöldfelületet háromszintő növényzettel kell biztosítani, melyet legkésıbb a használatbavételi engedély megkéréséig az építtetınek el kell telepítenie.
29
Kiegészítette a (IV. 30.) önkormányzati rendelet Kiegészítette a (IV. 30.) önkormányzati rendelet 31 Kiegészítette a (IV. 30.) önkormányzati rendelet 30
h) A növénytelepítés faiskolázott (2xi) tájhonos, a területre jellemzı lombhullató fafajok alkalmazásával történhet. i) vízfelület a zöldfelületi arányba beszámítható. j) Az épületek legnagyobb homlokzatmagassága a Vt18 jelő építési övezetben az 9,0 m, a Vt 19 jelú építési övezetben 15 m. 8. Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz) 8. §. /1/
/2/ /3/32
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület a Szabályozási Terveken Gksz jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol az az OTÉK 19.§-a szerinti épületek – kivéve üzemanyagtöltıállomás - helyezhetık el. Az építési övezet telkei teljes közmővesítettség esetén építhetık be. Az építési övezetben az építményelhelyezés feltételei a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Gksz1 Gksz2 Gksz3 Gksz4 Gksz5 Gksz6 Gksz7 Gksz8
SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ
30 20 20 20 25 30 50 30
9,5 7,5 6,0 9,5 9,5 7,5 14,0 6,0
5000 5000 5000 5000 3000 3000 1 ha 1000
1,0 1,0 1,0 1,2 1,2 1,0 1,0 1,0
25 25 25 25 25 20 30 20
SZ - szabadonálló beépítés maximuma
/4/ /5/
/6/
*
- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának
Az építmények magassága a megadott értékeknél csak akkor lehet nagyobb, ha azt az alkalmazott üzemi technológia elengedhetetlenül szükségessé teszi. Az építési övezetben önálló terepszint alatti építmény/építmények elhelyezhetık, de ezek által elfoglalt terület nem lehet töb b a telek max. 5 % -ánál. Pinceszint legfeljebb a földszinti alapterülettel megegyezı lehet. A minimális zöldfelületi mértéken belül a telekhatárok mentén fa- és cserjesor telepítése kötelezı. 9. Ipari terület (Gip) 9. §.
/1/
/2/ /3/
32
Ipari terület a Szabályozási Terveken Gip jellel szabályozott területfelhasználási egység, melyen belül környezetet nem károsító gazdasági célú ipari (szolgáltatási, kereskedelmi) létesítmények helyezhetık el. Az építési övezet telkei teljes közmővesítettség esetén építhetık be. Az építési övezetben az építményelhelyezés feltételei a következık:
Kiegészítette a 16/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet
AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Gip1 Gip2 Gip3 Gip4 Gip5 Gip6 Gip7
SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ
30 20 30 30 30 30 30
9,5 14,0 14,0 14,0 7,5 14,0 18,0
5000 5000 5000 3000 2000 1500 3000
1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0
40 40 40 40 40 40 40
SZ - szabadonálló beépítés maximuma
/4/ /5/
/6/
*
- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának
Az építmények magassága a megadott értékeknél csak akkor lehet nagyobb, ha azt az alkalmazott üzemi technológia elengedhetetlenül szükségessé teszi. Az építési övezetben önálló terepszint alatti építmény/építmények elhelyezhetık, de ezek által elfoglalt terület nem lehet több a telek max. 10 % -ánál. Pinceszint legfeljebb a földszinti alapterülettel megegyezı lehet. A Gip 1, 3, 5 jelő építési övezetekben a minimális zöldfelületi mértéken belül a telekhatárok mentén fa- és cserjesor telepítése kötelezı. 10. Üdülıházas üdülıterület (Üü) 10. §
/1/
/2/ /3/33
Üdülıházas üdülıterület a Szabályozási terven Üü jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol szabadidıs, üdülési, rekreációs-egészségmegırzı és turisztikai funkcióval összefüggı létesítmények helyezhetık el. Az építési övezetek telkei teljes közmővesítettség kiépítése esetén építhetık be. Az építési övezetben az építményelhelyezés feltételei a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK
övezeti jele
Üü1 Üü2
beépítés módja
SZ SZ
legnagyobb beépítettsége %
épületek legkisebb legnagyobb területe építmény-magassága m2 (m)
20 20
6,5 6,5
3000 900
max. szintter. mutató*
0,4 0,4
minimális zöldfelületi aránya %
60 60
SZ - szabadonálló beépítés *- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/4/
/5/ (6)34
33 34
Az építési övezetben önálló terepszint alatti építmény/építmények elhelyezhetık, de ezek által elfoglalt terület nem lehet több a telek max. 5 % -ánál. Pinceszint legfeljebb a földszinti alapterülettel megegyezı lehet. Az építési övezetben épületelhelyezés min. 10 m-es elıkert betartásával és a 3.§ (11) szerintieknek megfelelıen történhet. Az ÜÜ1 és Üü2 jelő építési övezetekben az elıkert mérete min 10 m, a hátsókert min, 5 m.
Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet
(7)35 Az Üü2 jelő építési övezetben a kialakult telkek önállóan nem építhetık be, építési telekként csak a minimális telekméret szerint kialakított telek vehetı figyelembe. 36 (8) Az Üü2 építési övezetben az elıírt minimális zöldfelületet háromszintő növényzettel kell kialakítani. 11. Hétvégiházas üdülıterület (Üh) 11.§.37 /1/ /2/
/3/
/4/38
/5/ /6/ /7/42
Hétvégiházas üdülıterület a Szabályozási terven Üh jellel szabályozott területfelhasználási egység. A hétvégiházas üdülıterületen elhelyezhetı − max. két üdülıegységes üdülıépület − kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület max. 50 m2 hasznos alapterülettel. A hétvégiházas üdülıterületen nem helyezhetı el: − a terület rendeltetésszerő használatát zavaró egyéb gazdasági építmény, ipari, kézmőipari létesítmény. − üzemanyagtöltı állomás, 39 40 41 Az építési övezet telkein a fı rendeltetés szerinti funkció kizárólag egy épületben nyerhet elhelyezést. Kivétel ez alól az Üh8* jelő és Üh16 jelő építési övezet, ahol egy telekre több épület is kerülhet a meglévı épületekhez szükséges telekalakítás során, azonban beépítetlen telken csak egy épület létesíthetı. A fı rendeltetést kiszolgáló vagy kiegészítı funkciójú különálló épület az övezet területén nem helyezhetı el. Az építési övezetben épület csak teljes közmővesítettség esetén helyezhetı el. Az építési övezet területén az építményelhelyezés feltételei a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK
35
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Üh1 Üh2 Üh3 Üh4 Üh5 Üh6 Üh7 Üh8 Üh9 Üh10
SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ SZ
12 12 12 15 15 15 20 15 20 15
5,5 4,5 5,5 4,5 5,5 4,5 4,5 4,5 4,5 5,5
1500 1500 1000 1000 800 800 600 600 500 500
0,3 0,3 0,3 0,3 0,3 0,3 0,35 0,3 0,35 0,3
60 60 60 60 60 60 60 60 60 60
Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 37 Módosította a: 3/2008 (II.01.) sz. rendelet 38 Módosította a: 3/2008. (II.01) sz. rendelet 39 Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 40 Módosította a 7/2011. (III. 11.) rendelet 41 Módosította a 13/2011. (V. 13.) rendelet 42 Kiegészítette a 13/2011. (V. 13.) rendelet 36
Üh11 Üh12 Üh13 Üh14 Üh5* Üh15
SZ SZ SZ SZ SZ SZ
20 15 20 20 15 20
5,5 4,5 4,5 5,5 5,5 4,5
600 500 250 1500 800 1000
0,4 0,3 0,35 0,4 0,3 0,3
Üh 8*
SZ
15
4,5
600
0,3
Üh 16
SZ
15
SZ - szabadonálló beépítés maximuma
4,5
400
0,25
60 60 60 60 60 60 6043
60
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának
/8/44 45 A hétvégi házas üdülıterületen a meglévı épületek rendeltetése kivételes esetekben, ha az a szomszédos telkek használatát nem korlátozza, lakó célúra is megváltoztatható, ill. kivételesen lakóépület is építhetı a tényleges területhasználat során így kialakult tömbökben az Állami Fıépítész 08-58-10/2010 sz. hozzájárulása alapján a Az Üh5, Üh5*, Üh6, Üh10, Üh11 és Üh12 - HÉSZ 1. sz. mellékletében lehatárolt - építési övezetekben. 46 /9/ Az Üh1, Üh2 és az Üh3 jelő építési övezetben - a terület tájképi, településképi jelentıségére való tekintettel - mindennemő építési engedély és bejelentési köteles munka esetében a 3. § (11) alapján kell eljárni. /10/ Az építési övezetekben önálló terepszint alatti építmény/építmények elhelyezhetık, de ezek által elfoglalt terület nem lehet több a telek max. 5 % -ánál. Pinceszint legfeljebb a földszinti alapterülettel megegyezı lehet. /11/ Új épület elhelyezése esetén gépkocsitároló csak a fı rendeltetéső épülettel egy tömegben ill. ahhoz telepítve alakítható ki. /12/47 Az Üh5, Üh6, Üh10, Üh12, Üh14 jelő építési övezetekben 3.§ (17) bekezdése szerint kell eljárni. /13/48 /14/49 Az Üh5* építési övezetben az elıkert mérete 3,0 m. A telekalakítást megelızıen a beépítés feltételeit tisztázó geotechnikai dokumentáció készítése szükséges a Veszprémi Bányakapitányságot az eljárásba be kell vonni. (15)50 A hétvégi házas üdülıterület építési övezetiben kerítés csak áttört kivitelő lehet, max. 60 cm lábazattal, max. 1,80 m magassággal. 51 52 (16) Az Üh8* és Üh16 jelő építési övezetre vonatkozó elıírások: a) Az építési övezetben terepszint alatti beépítés nem alakítható ki, önálló terepszint alatti létesítmény (pince) nem létesíthetı. b) Új épület építésénél az elıkert és a hátsókert mérete 3,0 m. c) Kivételes esetben a b) pont elıírásától el lehet térni, abban az esetben, ha azt a meglévı, építési elıírásoknak megfelelıen épített épület megtartása indokolttá teszi, az egyéb távolságok tarthatók és a szomszédos telkek az elıírások szerint 43
Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet 45 Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 46 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 47 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 48 Hatályon kívül helyezte a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 49 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 50 Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 51 Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 52 Módosította a 13/2011. (V. 13.) rendelet 44
beépíthetık; azonban bıvítés, újjáépítés csak a meghatározott építési helynek megfelelıen történhet. d) Az építési övezetet határoló utakat – a Kilátó utcától délre fekvı csúszásveszélyes terület megóvása érdekében – a vízelvezetés, csatornázást követıen azonnal szilárd burkolattal kell ellátni. A vízvezetékeken kerti csap nem létesíthetı. e) A telkeken keletkezı csapadék visszatartása érdekében 25 m2 vízszintes tetıfelületi vetületként valamint 25 m2 burkolt felületenként 1 m3 esıvíztároló (ciszterna) kialakítása szükséges.” 12. Különleges terület – Sportterület (Ksp) 12.§. /1/
/2/ /3/
A terület a Szabályozási terven Ksp jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol sportolási célú létesítmények épületei, szabadidı eltöltésére szolgáló építmény, továbbá az ezekhez kapcsolódó vendéglátó, kereskedelmi, kiszolgáló építmények helyezhetık el. Az építési övezet telkei csak teljes közmővesítettség esetén építhetık be. Az épületek elhelyezésének övezeti elıírásai a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Ksp1 Ksp2 Ksp3
SZ SZ SZ
15 15 15
7,5 7,5 4,5
2,0ha 1,0 ha 1,0 ha
0,2 0,3 0,15
50 50 50
SZ
- szabadonálló
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/4/
Az építési övezetekben épületelhelyezés min. 10 m-es elıkert betartásával és a 3.§ (11) szerintieknek megfelelıen történhet. 13. Különleges terület – Szabadidıközpont (Kszk) 13.§.53 14. Különleges terület – Strand (Kst) 14.§.
/1/
/2/ /3/
/4/ 53
A strand területén − a strand kiszolgáló épületei (zuhanyzók, WC-k, kabinok, öltözık stb.) − a területet használók ellátását szolgáló vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató létesítmények helyezhetık el. A strand beépítését úgy kell megoldani, hogy a strandolási funkció és az ellátási funkció elválasztásra kerüljön. A meglévı strand átépítése, felújítása esetén a tervezett funkciónak megfelelıen az OTÉK 34.§. alapján a parkolást és a megfelelı szociális kiszolgáló épületeket biztosítani kell. A területen új épület csak teljes közmővesítettség esetén helyezhetı el.
Hatályon kívül helyezte a 16/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet
/5/54 Az épületek elhelyezésének övezeti elıírásai a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Kst1 Kst2
SZ O
8 8
4,5 4,5
2,0 ha 1,0 ha
0,5 0,5
80** 80**
SZ - szabadonálló * - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma ** a strandok területének min. 65 %-át növényzettel fedetten kell kialakítani.
/6/ /7/
A strand telekhatárán létesíthetı kerítés csak áttört kialakítású és 1,8 m magasságú lehet. A strand terület rendeltetésszerő használatához elıírt mennyiségő és fajtájú jármővek elhelyezésére önálló tömbparkolók létesítendık a szabályozási terv szerint a strand területén kívül. 15. Különleges terület –Kemping (Kk) 15.§.
/1/
Az építési övezetben − a kemping kiszolgáló épületei (zuhanyzó-WC blokkok, öltözık stb.) − a területet használók ellátását szolgáló vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató létesítmények helyezhetık el. /2/ Az építési övezetekben új épület a Balaton partvonalától 30m széles sávon belül nem helyezhetı el. /3/ A meglévı kemping átépítése, felújítása esetén a tervezett funkciónak megfelelıen a parkolást és a megfelelı szociális kiszolgáló épületeket biztosítani kell. /4/ A területen új épület csak teljes közmővesítettség esetén helyezhetı el. /5/ Az övezetben terepszint alatti építmény nem helyezhetı el. /6/55 56 Az épületek elhelyezésének övezeti elıírásai a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
Kk
beépítés módja
SZ
SZ - szabadonálló
legnagyobb beépítettsége %
10
épületek építmény-magassága (m)
3,5
legkisebb területe m2
2000
max. szintter. mutató*
0,2
minimális zöldfelületi aránya %
60
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
16. Különleges terület – üdülı és szabadidıközpont (Kü) 16.§.57 (1) A Balaton törvény szerint Ü-1 Minıségi turizmus fejlesztési övezetbe sorolt terület üdülési, szálláshely szolgáltató, közösségi, szórakoztató, kulturális, sportolási, egészségügyi, vendéglátó funkciókat tartalmazó épületek, sport és játék céljára szolgáló építmények és azok kiszolgáló létesítményei elhelyezésére szolgál. Az építési övezetben
54
Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 56 Módosította a (IV. 30.) önkormányzati rendelet 57 Módosította a 15/2010. (VII. 02.) rendelet 55
építmények elhelyezése, csak a 1058/3 hrsz-ú telek zöldterületi részének lejegyzése után történhet meg. (A 2000. évi CXII. Törvény 18.§ (1) bekezdése alapján)
(2) Az építési övezetben az építményelhelyezés feltételei a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
Kü
SZ
Legnagyobb beépítettsége % épületek Terepszint Terepszint legnagyobb építményfelett alatt magassága (m)
10
20
7,5 (12,5)
legkisebb területe
minimális zöldfelületi aránya %
5 ha
60
(3) Az elıkert, oldalkert, hátsókert legkisebb mértéke 10,0 m, illetve a Szabályozási terven jelölt érték. (4) A Szabályozási terven jelölt IV. jelő építési helyen elhelyezhetı épület(rész) esetében a legnagyobb építménymagasság legfeljebb 10,5 m, a homlokzatmagasság ÉK-DK irányban legfeljebb 7,5 m; a II. jelő építési helyen elhelyezhetı épület(ek) esetében a legnagyobb építménymagasság 12,5 m és a legmagasabb épületszint padlóvonala a II. építési hely legfeljebb 30 %-án, legfeljebb 22 m-el lehet magasabb az épület alatti rendezett terephez képest. A legfelsı épületszint belmagassága 4 m-nél magasabb nem lehet. (5) Terepalakítás legnagyobb mértéke legfeljebb az eredeti meglévı terepszint ± 2,5 m lehet, mely nem terjedhet ki a Szabályozási terven jelölt építési határvonalon kívüli területre. (6) Az épületek elhelyezésénél a Balaton felé a rálátási, kilátási szempontoknak érvényesülnie kell, melynek igazolására látványterv készítendı. (7) Az építési övezetben az elıírt minimális zöldfelületet háromszintő növényzettel kell kialakítani. A zöldfelület kialakításához kertépítészeti terv készítése szükséges. A növénytelepítés során faiskolázott (2xi) tájhonos, a területre jellemzı lombhullató fafajok alkalmazásával történhet. (8) A beültetési kötelezettséggel érintett telkeken új épületek használatbavételi engedélye megadásáig a beültetési kötelezettség szerinti zöldfelületet ki kell alakítani, illetve a fasort el kell telepíteni. A beültetési kötelezettség a 15 m-es sáv esetében legalább két sor 6×6 m-es kötésben telepített elınevelt fákból álló fasort és legalább egy cserjesort jelent. A 25 m széles beültetési kötelezettség esteében legalább négy sor 6×6 m-es kötésben telepített elınevelt fákból álló fasort és legalább három cserjesort jelent. (9) A beültetési kötelezettségő területet a kötelezı zöldfelületi arányba be lehet számítani. (10) A 71-es út felıl kerítés csak a meglévı nagyközép-nyomású gázvezeték biztonsági sávján (5-5 m) kívül helyezhetı el. (11) Az építési övezetben épületek ill. rendeltetési egységek engedélyezési tervének benyújtása elıtt tisztázandó a rendeltetési egységekhez történı megközelítés biztosítása. A Kinizsi utca zsákutca szakaszt (1048 hrsz), illetve a 1040/8 hrsz-ú útról történı feltárási lehetıséget használva összesen legfeljebb 50 parkolóhely biztosítását igénylı rendeltetési egység volumen hozható létre. Az építési övezetben épületek (rendeltetési egységek) létesítésére/elhelyezésére/módosítására vonatkozó engedélyezési eljárásokban, illetve földhivatali eljárásokban ez a korlátozás kötelezıen betartandó feltételt képez. Ezen felül csak a Szabályozási terven jelölt 71-es út illetve 1058/3 hrsz-ú út felıl biztosítható a telek/telkek gépjármővel történı megközelítése. (12) A 71-es fıút tengelyvonalától számított 100 m-en belül üdülı-, kereskedelmi szállásépület, egészségügyi, vendéglátó létesítmény nem létesíthetı.
17. Különleges terület – Vízi közlekedési, sport- és turisztikai célú terület (Kki) 17.§. /1/ A területen a funkciónak megfelelı épületek és építmények helyezhetık el. /2/58 Az építési övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméreteket, azok legnagyobb beépítettségét, továbbá az építhetı építménymagasság mértékét a következı táblázat szerint kell meghatározni: övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Kki
SZ
10
7,5
3000
0,2
60
SZ
- szabadonálló * - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma A 283/2002. (XII.21.) Korm.rendelet alapján
18. Különleges terület Horgászkikötı (Khi)59 18.§. /1/60 A terület a horgászturizmussal összefüggı építmények elhelyezésére szolgál. A területen a horgászturizmussal és a kikötıi funkciókkal összefüggı épületek és építmények helyezhetık el. 61 /2/ Az építési övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekmérteket, azok legnagyobb beépítettségét, továbbá az építhetı építménymagasság mértékét a következı táblázat szerint kell meghatározni: övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. minimális Mutató* zöldfelületi aránya %
Khi
SZ
10
5,5
3000
0,2
SZ
- szabadonálló
60
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
(3)62 Az övezetben a Z-1 jelő övezet határán épített kerítés csak a kapukhoz csatlakozó 10-10 m-es telekhatár-szakaszokon létesíthetı, az egyéb telekhatárok mentén a kerítés helyett csak növényzettel vagy természetközeli vízfelülettel lehet a szükséges lehatárolásokat megoldani.
19. Különleges terület – Hulladékudvar (Khu) 19.§. /1/ /2/
58
A területen a funkciónak megfelelı épületek és építmények helyezhetık el. A hulladékudvar kialakítására vonatkozó jogszabály az 5/2002. (X.29.) KvVM rendelet Az építési övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméreteket, azok legnagyobb beépítettségét, továbbá az építhetı építménymagasság mértékét a következı táblázat szerint kell meghatározni:
Módosította a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet Módosította a: 3/2008 (II.01.) sz. rendelet 60 Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet 61 Módosította a 13/2011. (V. 13.) sz rendelet 62 Kiegészítette a 13/2011. (V. 13.) sz. rendelet 59
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Khu
SZ
10
4,5
1500
0,2
40
SZ
- szabadonálló
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximum
20. Különleges terület – Komposztáló (Kko) 20.§. /1/
/2/
A területen csak zöldhulladék komposztálható, és a funkciójának megfelelı épületek és építmények helyezhetık el. Zöldhulladék: olyan növényi hulladék, amely kertekbıl, parkokból származik (fanyesedék, ág, gally, fő, lomb, főrészpor, faforgács stb.) a külön jogszabályban meghatározott úttisztításból származó hulladék kivételével. 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet alapján Az építési övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméreteket, azok legnagyobb beépítettségét, továbbá az építhetı építménymagasság mértékét a következı táblázat szerint kell meghatározni:
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Kko
SZ
20
4,5
5000
0,3
50
SZ
- szabadonálló
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
21. Különleges terület – Szennyvíz- és zagytározó (Kz) 21. §. /1/ /2/
/3/
A Különleges - szennyvíz- és zagytározó terület (KZ) a papíripari szennyvízülepítık és zagytározók területe. A területen csak a mőködésükhöz szükséges technológiai építmények helyezhetık el, a szennyvíz ülepítı medencékbe csak a papíripari szennyvíz vezethetı be és csak a papírgyár mőködése során keletkezı zagy helyezhetı el. Felhagyott zagytározók folyamatos rekultivációjáról, a tereprendezésrıl és erdısítésérıl a tulajdonos, üzemeltetı köteles gondoskodni. 22. Különleges terület – Szennyvíztisztító (Ksz) 22.§.
/1/
A területen a funkciónak megfelelı épületek és építmények helyezhetık el. 23. Különleges terület – Szennyvízátemelı (Kszá) 23.§.
/1/
A területen a funkciónak megfelelı épületek és építmények helyezhetık el. 24. Különleges terület - Temetı (Kt) 24.§.
/1/
A terület a Szabályozási terven Kt jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol a temetı funkciójának megfelelı építmények helyezhetık el.
/2/ /3/
A telek teljes közmővesítettség esetén építhetı be. Az épületek elhelyezésének övezeti elıírásai a következık:
övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb beépítettsége %
AZ ÉPÍTÉSI TELEK épületek legnagyobb építménymagassága (m)
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató*
minimális zöldfelületi aránya %
Kt
SZ
5
4,5
1 ha
0,15
20
SZ
- szabadonálló
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/4/
A Szabályozási terven jelölt telekhatárok mentén fasor telepítendı. 25. Különleges terület – Garázstelep (Kg) 25.§.
/1/
A sorgarázsok területén (Kg) csak személygépkocsi tárolására szolgáló garázsok létesíthetık. A meglévı garázsok rendeltetését megváltoztatni nem lehet. A garázsok elhelyezésének övezeti feltételei:
övezeti jele
beépítés módja
Kg1
SZ
AZ ÉPÍTÉSI TELEK legnagyobb épületek beépítettsége % legnagyobb építménymagassága (m)
30
3,0
legkisebb területe m2
max. szintter. mutató
minimális zöldfelületi aránya %
1000
0,5
40
SZ
- szabadonálló
* - az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/2/
Az övezet területén az úszótelkes beépítés megszőnése esetén a kialakítható telekméret 1000 m2.
26. BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK 26. §.63 6465 Balatonfőzfı területén a beépítésre nem szánt területek az építési használatuk általános jellege valamint sajátos építési használatuk szerint a következı területfelhasználási egységek közé sorolandók: Különleges terület - kulturális rendezvénypark (Kkrp) - Egészségügyi terület (Keü) Zöldterület (Z) Erdıterület - védelmi (Ev) elsıdlegesen védelmi, másodlagosan (Ev(e)) turisztikai (Ee) - turisztikai Vízgazdálkodási terület (V,V*) Közlekedési terület - vasút (KÖk) - közút (Köu) Vízgazdálkodási terület (V,V*) 26/A. Különleges terület - Egészségügyi terület (Keü)66 26/A.§. (1) A terület a Szabályozási terven „Keü” jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol az egészségügyi rendeltetést és a rekreációt szolgáló egészségügyi, szabadidıs, sportolási, szálláshelyszolgáltatási, kilátói, vendéglátó (pl. kávézó, fagyizó) funkciók és kiszolgáló létesítmények épületei valamint az ezekkel összefüggı szükséges építmények (pl. gk. beálló) helyezhetık el. (2) Az épületek elhelyezésének részletes feltételeit geotechnikai szakvélemény alapján kell meghatározni. (3) Az épület elhelyezésének övezeti elıírásai a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
beépítés módja
legnagyobb épületek legkisebb beépítettsége % legnagyobb építmény- területe magassága (m) m2
max. minimális szintter. zöldfelületi mutató* aránya %
Keü
SZ
5 **
0,3
6,0
5000
50
SZ - szabadonálló *- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma ** A Somogy Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatal Állami Fıépítész XV-D-08/149-8/2012 számú hozzájárulásával.
(4) A terepszint alatti beépítés mértéke legfeljebb 20 % lehet, a felszíni létesítményekkel egybeépítetten az építési helyen kívülre is kiterjedhet.
63
Módosította a 13/2011. (V. 13.) önkormányzati rendelet Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 65 Módosította a 11/2013. (IV.30) önkormányzati rendelet 66 Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 64
(5) A domboldalon épület csak teraszosan helyezhetı el, úgy, hogy a legfelsı szint teteje zöldtetı legyen és ennek magassága a kilátás zavartalansága érdekében nem haladhatja meg a dombtetı magasságát (161 mBf). (6) A dombtetıre vonatkozó elıírások: a) a szabályozási terven ábrázolt építési helyen csak a kilátó és ahhoz kapcsolódó funkciók helyezhetık el. b) építményt csak a rézső éltıl számított min. 5,0 m-re lehet elhelyezni, c) építménykialakítás: a rálátás szempontjai figyelembevételével max. 12,0 m magassággal, csillogásmentes felületekkel, d) a kilátóépítmény 8 m-nél magasabb (lomkoronaszintet elérı) szakaszának tagolatlan hossza legfeljebb 10 m lehet, e) a kilátóépítmény alatt vendéglátó, ill. sportlétesítmények is elhelyezhetık (7) Az övezetben építményeket elhelyezni csak környezetbe illı megjelenéssel lehet, melyet látványtervekkel igazolni kell a rálátó pontok (Balaton, a 71-es út ill. a Sirály sétány, Zombori út, stb.) felıl. (8) A Keü övezetben tereprendezés, a meglévı fás szárú növényzet átalakítása (fakivágás, cserjeirtás, fák és cserjék telepítése) csak szaktervezı által készített kertészeti terv alapján végezhetı. A faállomány csak szálalóvágással ritkítható. (9) A felszíni vízelvezetı árkokat mérnökbiológiai módszerekkel kell megtervezni a kertészeti tervek részeként/ vagy azzal párhuzamosan és legkésıbb az épület használatbavételéig meg kell építeni. (10) A domboldal beépítéséhez a parkolást az Iglói utca felıli oldalon, a kilátóhoz a Szegfő utca felıli oldalon, a domb aljában kell megoldani. 27. Zöldterület 27. §. /1/
/2/
/3/
/4/
/5/
/6/ /7/ /8/ (9)68 67
Zöldterület a Szabályozási Terveken Z jellel szabályozott közhasználatú, meghatározóan növényzettel fedett közparkok területe, ahol a növényzettel borított terület aránya 60 %-nál kevesebb nem lehet. A Z-0 jellel szabályozott zöldterületeken épület nem létesíthetı. Elhelyezhetık a szabadidı eltöltését – a pihenést, játékot, sportolást – szolgáló, épületnek nem minısülı építmények, sétaút, kerékpárút, továbbá köztárgyak. A Z-1 és Z-2 jellel szabályozott zöldterületeken a (2) bekezdés szerinti építmények továbbá a zöldterület funkciójához illeszkedı vendéglátó, sport-, szabadidıs létesítmények épületei is kialakíthatóak. A Z-1 övezet beépítettsége legfeljebb 2 % lehet, az épületek szabadonállóan a) a Szabályozási terven jelölt építési helyeken legfeljebb 6,0 m építménymagassággal; b) egyéb helyeken legfeljebb 3,5 m építménymagassággal alakíthatók ki. A Z-2 övezet beépítettsége legfeljebb 4 % lehet, az épületek legfeljebb 3,5 m építménymagassággal alakíthatók ki, kivétel ez alól a Z-2* övezet ahol az építménymagasság legnagyobb mértéke: 5,0 m.67 Zöldterület létesítése, rekonstrukciója kertépítészeti terv alapján történhet. Zöldterületen épület csak teljes közmővesítéssel létesíthetı. Az 1495/229 hrsz-ú telken (Z-1) terepszint alatti építmény is elhelyezhetı. A Máma-tetı Z-0 jelő zöldterület övezetében a csúszásveszély miatt a meglévı faállomány védelmét biztosítani kell. Fa kivágása csak akkor lehetséges, ha a fa
Módosította a 15/2010. (VII. 02.) rendelet
kivágása a balesetveszély közvetlen elhárítása, vagy a fa egészségi állapota miatt elengedhetetlenül szükséges. 69 70 (10) A „Nike” öböl menti zöldterületek (1024/10, 1024/5, 1025, 1026 hrsz.) és a Főzfıi öböl keleti partján lévı zöldterületek (351/1, 352/4, 352/6, 352/7, 352/8, 357/17, 357/23, 357/24, 357/26, 357/27, 357/62, 1694, 1695, 1696/2, 1697, 1698, 1699/1, 1699/2, 1708/1, 1708/2, 1709, 1710, 1711/2, 1712, 1713, 1714/1, 1714/2, 1723/1, 1723/2, 1724/1, 1724/2, 1725, 1726/2, 1727, 1728/1, 1728/2, 1729, 1738, 1739/1, 1739/2, 1740/1, 1740/2, 1741/2, 1746, 1747, 1748/1, 1748/2, 1749/1, 1750, 1751, 1752, 1760, 1761, 1762, 1763 hrsz) speciális elıírásai a következık: a) A területeken fák és bokorfüzesek csak abban az esetben vághatók ki, amennyiben azt a növényegyedek egészségi állapota, vagy baleset-megelızési szempontok szükségessé teszik, és a szükségességet szakértıi vélemény alátámasztja. b) A területeken csak szilárd burkolatú parkoló létesíthetı. c) A zöldterületek fejlesztése és fenntartása csak a természetes állapothoz való közelítéssel végezhetı. d) A vízfolyások medervonalát és a mellette levı kísérı természetes növényzetet meg kell ırizni. e) A közlekedési infrastruktúra-hálózatok a természetes élıhelyek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok mőködését nem akadályozó mőszaki megoldásokkal létesíthetık. f) A területeken belül a térbútorozás elemei, az információs rendszer építményei csak természetes anyagokból létesíthetık. 27/A. „Különleges terület - Kulturális rendezvénypark (Kkrp)71 27/A.§. /1/ A terület a Szabályozási terven Kkrp jellel szabályozott területfelhasználási egység, ahol a szabadtéri kulturális és egyéb rendezvényekhez szükséges építmények helyezhetık el. /2/ A szükséges kiegészítı funkciókat (pl. öltözı, mosdó, raktár, büfé, stb.) egy épületben kell elhelyezni. Az épület a telekhatároktól min. 10 m-re helyezhetı el. /3/ Az épület elhelyezésének övezeti elıírásai a következık: AZ ÉPÍTÉSI TELEK övezeti jele
Kkrp
beépítés módja
SZ
SZ - szabadonálló
legnagyobb épületek beépítettsége % legnagyobb építménymagassága (m)
2
6,5
legkisebb területe m2
1 ha
max. szintter. mutató*
0,15
minimális zöldfelületi aránya %
80
*- az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosának maximuma
/4/ Az elhelyezésre kerülı építmények telepítésénél a meglévı faállományt figyelembe kell venni.
68
Kiegészítette a 13/2011. (V. 13.) rendelet Kiegészítette a 13/2011. (V. 13.) rendelet 70 Módosította a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 71 Kiegészítette a 11/2013. (IV.30) önkormányzati rendelet 69
28.Erdıterület 28. § /1/
/2/
/3/
/4/ (5)72
Az erdıterület az építmények elhelyezése szempontjából: a) védelmi (Ev), b) elsıdlegesen védelmi, másodlagosan turisztikai rendeltetéső erdıterület. (Ev(e)) c) turisztikai (Ee) Védelmi rendeltetéső erdıterület övezetében épületet létesíteni nem lehet. Az OTÉK 32.§ szerinti építmények csak akkor alakíthatók ki, ha az erdıt a védelmi rendeltetésének betöltésében nem akadályozza meg. Az (1) bekezdés b. és c. pontja szerinti övezet területén kialakíthatók az erdei turizmust, a szabadidı eltöltését szolgáló, épületnek nem minısülı építmények (pihenıhely, erdei tornapálya, sportolási létesítmény, turistaút, kerékpárút, esıbeálló stb.). Turisztikai rendeltetéső erdıterületként szabályozott övezetben (Ee) a (3) bekezdés szerinti építmények a Gip1 építési övezet határával megegyezı telekhatártól legalább 100 m távolságon kívül helyezhetık el. Az Ev(Ee) övezet (1024/22 hrsz.) speciális elıírásai a következık: a) Kerítést létesíteni csak ideiglenesen, természetvédelmi és erdıgazdálkodási célból szabad. b) Az erdıterületen vadaskert nem létesíthetı, terepmotorozás, terepautózás nem végezhetı. c) Az erdıterületen természetvédelmi oktatási célú építmények (madárfigyelı torony stb.) elhelyezhetık. d) Az erdıterület határán lévı 30 m-es sávban fákat csak szálalóvágással szabad kivágni, amennyiben arra a fák egészségi állapota miatt szükség van. 29. Vízgazdálkodási terület 29. §73
/1/74 Vízgazdálkodási terület a. a Balaton vízmedre b. a vízfolyások medre c. vízmőterület d. Balaton parti sávja (V*) /2/ A Balaton vízmedrében a strandolási és kikötıi létesítmények alakíthatók ki a nádasok védelmének biztosításával a vízpart rehabilitációs tanulmánytervvel összhangban. /3/ A vízmőterületen csak a rendeltetésének megfelelı építmények létesíthetık. /4/ A vízfolyások területén a vízgazdálkodás, vízkárelhárítás létesítményei helyezhetık el. /5/ A Vízgazdálkodási terület – Balaton parti sávja (*t) övezetében a Balaton vízgazdálkodásával összefüggı építmények és a vízgazdálkodással összeegyeztethetı, strandolással összefüggı létesítmények – épületek kivételével – helyezhetık el. A nádasok védelme érdekében építmények a nádas parti határától csak legalább 2 m-re létesíthetık. (6)75 Az új vasúti terület kialakításánál a meglévı vízfolyás szakaszok rendezése illetve a nyomvonal korrekciók során a vízfolyás medre csak meanderezı nyomvonallal, természetközeli kialakítással módosítható. 72
Kiegészítette a 13/2011. (V. 13.) sz. rendelet Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet 74 Módosította a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet 75 Kiegészítette a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 73
29/A. Kertes mezıgazdasági terület (Mk)76 29/A.§77 30. Közlekedési és közmőterületek 30. §. /1/
/2/
/3/ /4/ /5/
A város területén közlekedési és közmőterületeket kialakítani, közlekedési létesítményt megvalósítani csak az OTÉK, a hatályos jogszabályok, szakági elıírások és a szabályozási elıírások szerint lehet. Közlekedési és közmőterületen csak a közút létesítményei, berendezései, és kiszolgáló építményei tömegközlekedést kiszolgáló létesítmények (váróhelység, esıbeálló,) valamint közmővek helyezhetık el. A közlekedési- és közmő területeken az OTÉK 26. §-ában nevesített építmények helyezhetık el. A közmővek új utaknál úgy rendezendık a szabályozási szélességen belül, hogy az utak mellett legalább egy oldalon fasor legyen telepíthetı. A Közigazgatási területen a közúthálózat elemei számára az alábbi szabályozási szélességő építési területet kell biztosítani: a) gyorsforgalmi út: 60 m tervezett M8 autópálya b) országos fıút: 40 m. 71. sz. fıút 72. sz. fıút c) országos mellékutak: 30 m, 7213 jelő út d) győjtıutak: 14-16 m - 72111 jelő bekötı út átkelési szakasza, - Főzfı: Árpád utca, Aradi utca, Papkeszi utca, Zombor u., Jókai utca, Kilátó utca, Főz utca, József Attila utca, Gyári út,78 - Tobruk: Radnóti utca, Kazinczy utca strandig levezetı útnyomvonal. - Gyártelep: a belsı NIKE körút, Gagarin utca. e) lakó utak, kiszolgáló utak: 8 (meglévı) - 14 m, f) egyirányú, vegyes forgalmú utak: 6 (meglévı) - 12 m, g) gyalogút: 3-6 m h) kerékpárút: min. 3,20 m i) az a-h pontoktól eltérı szabályozási szélességet a Szabályozási terv határozza meg. j) 79Új magánút zsákutcaként, forduló nélkül legfeljebb 6 telek kiszolgálására min. 6 m-es szélességgel létesíthetı; 6 teleknél több telek kiszolgálására csak min. 8 m szélességő út létesíthetı, zsákutca esetében a vonatkozó szabványoknak megfelelı fordulási sugarú forduló kialakításával.
/6/ /7/
76
A terven jelölt szabályozási szélességek minimumként értelmezendık. Azon szabályozási vonalak, melyek útszélesítést, útvonal korrekciót jelölnek, nem azonnali bontást, kisajátítást és telekalakítást jelölnek. Az érintett építési telek tulajdonosa és az út tulajdonosának megegyezésétıl függıen a végrehajtás folyamatos. Azonban a szabályozással érintett telkeken telekalakítási-, építési engedély csak a tervezett szabályozás figyelembevételével. adható ki.
Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet Hatályon kívül helyezte a 13/2011. (V. 13.) rendelet 78 Módosította a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 79 Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 77
/8/
Az országos közutak beépítésre nem szánt területen lévı szakaszai mentén az alábbi védıtávolságokat kell biztosítani az út tengelyétıl számítva: gyorsforgalmi utaknál 100 – 100 m, országos fıutaknál, országos mellékutaknál 50 – 50 m. Védıtávolságon belül építmény csak az út kezelıjének hozzájárulásával helyezhetı el. /9/ Az országos közutak, települési fıutak és győjtı utak mellett mindkét oldalon, a lakóutak esetében legalább egyoldali gyalogjárdát kell kialakítani. /10/ Gazdasági területen közforgalom számára megnyitott ill. meg nem nyitott magánutak is kialakíthatók. Ezek szabályozási szélessége egyirányú út esetén is minimálisan 12,0 m. A vízelvezetést az út megépítésével egyidejőleg meg kell oldani. /11/ A koncentrált parkolási igények kielégítésére jelentıs szintbeli gépjármőtárolókat létesítendık közlekedési célú közterületen és/vagy a parkolási igényt teremtı beépítésre szánt területeken: a Szabályozási terven jelölt helyeken. /12/80 /13/81 Az új, Hajmáskér-Balatonfőzfı között tervezett vasútvonal belterületen húzódó szakaszát (a 710-es út és 71-es fıút között) mélyvezetésben kell kialakítani, erre a nyomvonaltól számított 9-9 m széles sávot kell fenntartani. A külterületi szakaszokat bevágásban, a szabályozási terven jelölt szélességgel kell kialakítani, mely szélességbe beleértendı a rézső, a vízelvezetés és fenntartási sáv is. A védıtávolság a nyomvonaltól számított 100100 m-es területsáv. A Séd patakkal való keresztezésének, ill. annak a 710-es úton történı átvezetésének technikai megoldását a vasút részletes tervezésénél kell figyelembe venni. /14/ A közút és vasút szintbeni keresztezésénél a 20/1984. (XII.21.) KM rendeletben meghatározott rálátási háromszög területén belül az út és vasút szintjétıl számított 50 cm-nél magasabb építményt elhelyezni, 50 cm-nél magasabb fát, növényzetet ültetni tilos. /15/ A parkolóhelyeket 5 parkolóhely fölött fásítani kell: 4 parkolóhelyenként legalább 1db lombos fa ültetendı. 82 /16/ /17/ Tömegközlekedési megállókban autóbusz öblök lehetıség szerint kialakítandó. /18/ A kerékpárút hálózatot a Szabályozási terven jelölt nyomvonallal kell kialakítani, a következı feltételekkel: - A Balatonparton végigmenı kerékpárút nyomvonal önálló kerékpárútként építendı szakaszaihoz területsáv biztosítandó. - A 72111 jelő bekötıút mentén önálló kerékpárút nyomvonalának biztosítandó a Gyártelep, és azon keresztül a városközpont felé. - Kerékpárút hálózat biztosításához a lakóutakon – ha kerékpárútvonal – kerékpárútvonal jelzı táblák kihelyezése szükséges. /19/83 A Mámatetı helyi kiszolgálóútjainak tervezési kategóriák szerinti besorolása: B.VI. d-D.
80
Hatályon kívül helyezte a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet Kiegészítette a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 82 Hatályon kívül helyezte a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 83 Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet 81
31. EGYÉB ELİÍRÁSOK Közmővekre vonatkozó általános elıírások 31.§ /1/
/2/ /3/
/4/ /5/ /6/
/7/ /8/
/9/
/10/
/11/
/12/
/13/
A település bel- és külterületén lévı, illetve azt érintı közmővezeték hálózatok, azok mőtárgyai és létesítményei a nyomvonaltengelytıl mindkét irányban értendı − a törvényerejő rendeletekben és a vonatkozó szabványokban rögzített − biztonsági övezettel rendelkeznek, melyen belül meghatározott tilalmak és korlátozások érvényesek. A meglévı közmőhálózat védelmét biztosítani kell, szükség esetén szakfelügyelet igénylésével. A közmő létesítmények elhelyezésénél a településképi megjelenésre, illetve a környezetvédelmi szempontokra (zaj, rezgés, szag) figyelemmel kell lenni, lehetıség szerint föld alatti elhelyezéssel, tájhonos fajtákból álló zöldtakarással. A közmőhálózatot közterületen kell megépíteni a folyamatos hozzáférhetıség biztosítása mellett az MSz 7487/2. sz. szerint. A megvalósításra kerülı új létesítményeket teljes közmővesítéssel kell ellátni. A közmőhálózatok, közmőépítmények védıtávolságát közterületen, vagy közmő üzemeltetı telkén belül kell biztosítani. Ettıl eltérı esetben – ha a vezeték és a védıtávolság magánterületre esik – a közmővezeték nyomvonalára a szolgalmi jogot a Földhivatalnál be kell jegyeztetni. A szolgalmi jogot és a szükséges védıtávolságot az építési engedély kiadásánál figyelembe kell venni. Amennyiben csak a védıtávolság esik magánterületre, azt csak az építési engedély kiadásánál kell figyelembe venni. A közmővesítésre kerülı telkeknek a közterületi hálózathoz önálló bekötésekkel és mérési helyekkel kell csatlakozni. Közmőhiányos ingatlant ellátó, más telkén átvezetett bekötıvezeték nyomvonalára a szolgalmi jogot a Földhivatalnál be kell jegyeztetni. A szolgalmi jogot és a szükséges védıtávolságot az építési engedély kiadásánál figyelembe kell venni. Új út építésénél a tervezett közmővek egyidejő megépítésérıl, a csapadékvizek elvezetésérıl, belterületen a közvilágítás megépítésérıl, útrekonstrukciónál a meglévı közmővek szükséges egyidejő felújításáról gondoskodni kell. A meglévı közmővek egyéb építési tevékenység miatt szükségessé váló kiváltásakor a feleslegessé vált közmővet el kell bontani, az indokoltan földben maradó vezeték tömedékelését szakszerően meg kell oldani. A közmővezetékek átépítésekor és új vezeték fektetésekor a gazdaságos területhasználatra figyelmet kell fordítani. Utak alatt a közmővek elrendezésénél mindig a távlati összes közmő elhelyezési lehetıségét kell biztosítani. A beépítésre szánt területeken a területet kiszolgáló közmővezetékek nyomvonalát és helyét úgy kell elrendezni, hogy az utcákban egyoldali, kedvezı esetben kétoldali fasor telepítését ne akadályozzák meg. Amennyiben fasor telepítésére közterületen helyhiány (kis szabályozási szélesség, bevágás) miatt nincs lehetıség, úgy az a szabályozási vonalon kívül (magánterületen) is megvalósítható. A területen tereprendezési és feltárási munkát csak hatósági engedély alapján szabad végezni.
/1/ /2/ /3/ /4/ /5/ /6/ /7/ /8/ /9/
32. Vízellátás - tőzvédelem 32.§ A beépített, illetve beépítésre szánt területen építési engedély csak a vezetékes vízellátás ingatlanra történı bekötését követıen adható. A csatornahálózat megvalósulását követıen házi vízbekötés csak az elválasztott rendszerő szennyvízcsatorna hálózatra történı rákötést követıen engedélyezhetı. A mértékadó külsı tőzivíz szükségletet a 35/1996. (XII. 29.) BM rendeletben foglalt Országos Tőzvédelmi Szabályzat (OTSz) szerint a hálózaton biztosítani kell. Új utak tervezése esetén a vízvételi helyek mellett úgy kell felállítási helyet biztosítani, hogy a tőzoltó gépjármővek mellett legalább egy forgalmi sáv szabadon maradjon. A szükséges oltóvizet az egyes létesítmények használatbavételével egyidejőleg kell biztosítani. Az ivóvízhálózaton föld feletti tőzcsapokat kell telepíteni. A tőzcsapokat a védeni kívánt létesítménytıl max. 100 m közúton mért megközelítési távolságra kell elhelyezni. A közterületi hálózatot a kétoldali betáplálás biztosítása érdekében körvezetékként kell kiépíteni. Védıtávolságok a MSz 7487/2 szerint: Ivóvízvezeték (épület alapjától) – D 300 mm-ig 3,0 m - D 301-700 mm-ig 5,0 m 33. Szennyvízelvezetés 33.§
/1/ /2/ /3/ /4/
/5/
A közigazgatási területen a szennyvizek szikkasztása szigorúan tilos! A meglévı szennyvízelvezetı hálózat mentén fekvı ingatlanokat kötelezni kell a rákötésre és ezzel egyidejőleg a meglévı közmőpótló berendezéseket el kell bontani! A csatornahálózat megvalósulását követıen házi vízbekötés csak az elválasztott rendszerő szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés után engedélyezhetı! Védıtávolságok − Gravitációs csatorna (épület alapjától) 3,0 m − Szennyvíz nyomócsı – D 300 mm-ig 3,0 m Az átemelık környékén jelentkezı szaghatás kiküszöbölésérıl az üzemeltetınek gondoskodni kell. 34. Csapadékvíz elvezetés 34.§
/1/
/2/ /3/
/4/
Csapadékvíz a szennyvízcsatorna hálózatba nem vezethetı! Gazdasági területeken csapadékvíz a környezetvédelmi hatóság engedélye alapján az ipari szennyvízcsatornába is vezethetı. A fejlesztési területek csapadékvíz-elvezetését nyílt csapadékvíz-elvezetı árok, illetve folyóka kombinációjával kell megoldani. A kiemelt szegéllyel építendı parkoló felületekrıl és a szennyezéssel veszélyeztetett belsı útakról az összegyőlı csapadékvíz csak környezetvédelmi mőtárgyon (olajiszapfogó) keresztül vezethetı a befogadóba. A Balatonba történı csapadékvíz bevezetés elıtt minden esetben az elıbbi mőtárgyat kell alkalmazni.
/5/
Védıtávolságok – Csapadékcsatorna (épület alapjától) – Felszíni vízfolyás
3,0 m egyik part mentén 6,0 m széles szabadon hagyandó sáv.
35. Villamosenergia-hálózatok 35.§ /1/
A villamos energia szállítására és átalakítására szolgáló föld feletti távvezetékek, villamos szabadvezetékek, erımővek, alállomások és villamosmővek az IpM 11/1984 (VIII.22.) sz. rendelet, a 2001. évi CX. törvény és a 108/2002. (VIII.23.) Korm. rendelet, illetve a vonatkozó törvényerejő rendeletekben, továbbá az MSz 151, MSz 172, MSz 7487 számú magyar szabványokban rögzített biztonsági övezettel rendelkeznek /2/ 20 kV-os villamos távvezeték hálózat esetében a védıtávolság a vezeték nyomvonala mentén mindkét oldalon a nyugalomban lévı legszélsı vezetıktıl mért külterületeken 5,0 – 5,0 m-es belterületen, kettıs felfüggesztés esetében 2,5 - 2,5 m-es függıleges síkokig terjed. A tengelyvonaltól mért biztonsági övezet: külterületeken (1-1 m-es kartávolság + 5-5 m-es védıtávolság) 6,0 – 6,0 m belterületeken (1-1 m-es kartávolság + 2,5-2,5 m-es védıtávolság) 3,5 – 3,5 m /3/ Föld feletti 0,4 kV-os villamos szabadvezeték hálózat esetében a vezeték nyomvonala mentén mindkét oldalon a nyugalomban lévı legszélsı vezetıktıl mért 1,0 – 1,0 m-es függıleges síkokig terjed. A tengelyvonaltól mért biztonsági övezet: (1-1 m-es kartávolság + 1-1 m-es védıtávolság) 2,0 – 2,0 m /4/ Föld feletti 0,4 kV-os légkábel hálózatok esetében a nyomvonal két oldalán szükséges biztonsági sáv a tengelyvonaltól mérve 1,0 – 1,0 m-es Szigetelt vezeték esetén 0,5 - 0,5 m-es függıleges síkokig terjed. /5/ A föld alatti villamos 20 kV-os, 0,4 kV-os, jelzı-, mérı-, mőködtetı-, optikai kábel vagy alépítmény biztonsági övezete a nyomvonal két oldalán, arra merılegesen 1,0 méteres távolságú függıleges síkokig terjed. /6/ 20/0,4 kV-os transzformátorállomások telepítésénél ki kell építeni a közvetlen közterületi kapcsolatot, a teherautóval történı megközelítést, önálló épület esetében a körüljárhatóságot, és itt 5 méteres védıtávolságot kell figyelembe venni. /7/ A középfeszültségő hálózatok és berendezések további tervezési és kivitelezési munkái során be kell tartani a vonatkozó a 2001. évi CX. törvény és a 108/2002. (VIII.23.) Korm. rendelet elıírásait. /8/ Az intenzív jellegő beépítési és intézményi területeken – új építés, vagy rekonstrukció során – mind a közép-, mind a kisfeszültségő hálózatot földkábelként kell kialakítani. /9/ A közvilágítást az MSZ 20.154 külsıtéri világítási szabvány szerint kell kialakítani.
36. Távközlési hálózatok 36.§ /1/
/2/
/3/
/4/
/5/
/6/
/7/ /8/ /9/
/1/
/2/
Föld feletti távközlési légkábel hálózatok esetében a nyomvonal két oldalán szükséges biztonsági sáv a tengelyvonaltól mérve 1,0 méteres távolságú függıleges síkokig terjed. Föld alatti távközlési hálózatok, kábelek és alépítmények az MSz 7487. szabvány elıírásai szerint rögzített biztonsági övezete a nyomvonal mindkét oldalán, arra merılegesen 1,0 méteres távolságú függıleges síkokig terjed. A vonatkozó jogszabályi háttér: az 1997. évi LXXVIII. Törvény, a 253/1997. (XII.20.) Kormány rendelet, a 2001. évi XL. sz. Távközlési Törvény és a 29/1999. (X.6.) sz. KHVM rendelet, a 46/1997. (XII.29.) sz. KTM rendelet (a 12/2003 III. 24. sz. BM rendelettel módosított változata); a 32/2000. (XI. 16.) sz. EüM rendelet, valamint az OTÉK idevonatkozó rendelkezései. Hálózatbıvítések esetében a területfejlesztés igényeihez igazított, a jelenlegi adottságoknak megfelelıen a MSz 7487. szabvány elıírásai szerint a közterületeken a meglévı távközlési alépítmények felhasználásával, és/vagy új csıhálózat/oszlopsor kiépítésével és megszakító létesítmények telepítésével nyílik lehetıség. A tervezett alépítményi csıszámnak és megszakító létesítményeknek a tervezési terület 100%-os ellátását kell szolgálnia. A rendelkezésre álló terület, a telekhatárok és az útburkolatok között húzódó járdák és zöldsávok a távközlési alépítmények, földkábelek, oszlopsorok elhelyezésére alkalmas területsávja. Ide kell elhelyezni az alközpontokat összekötı törzs- és átkérı kábelhálózatokat is. A távbeszélı állomásokhoz csatlakozó elosztóhálózatok részére a gyalogos közlekedés területsávjában az alépítményi mőtárgyak kiépíthetık minden utcában. Nyilvános távbeszélı állomás elhelyezését a tervezett kereskedelmi-szolgáltató épületek közterületi frontján lehet megvalósítani. Légvezetékes távközlési hálózat a 0,4 kV-os villamos és a kábel TV hálózattal közös tartószerkezeten építhetı. Mobil távközlésre szolgáló jelentıs újabb bázisállomások vagy adótornyok közterületi elhelyezése nem tervezett. 37. Gázvezeték hálózatok 37.§ Földgázszállító vezetékhálózatok, gázfogadó állomások, körzeti és ipari gáznyomásszabályozó berendezések biztonsági övezeteit az IpM 6/1982. (V.6.) számú törvényerejő, valamint a GOMBSZ rendeletei, továbbá a MSz 7084. és a MSz 7487. számú szabványok a nyomásfokozatoktól (nagynyomású hálózatoknál + a csıvezetékek névleges őrméretétıl) függıen a csıvezeték tengelyvonalától mindkét irányban terjedıen az alábbiak szerint rögzíti: nagynyomású hálózat (kijelölve) 30,0 – 30,0 m nagyközépnyomású hálózat 5,0 – 5,0 m középnyomású hálózat 4,0 – 4,0 m gáznyomás-szabályozó berendezés 10,0x10,0 m-es terület A biztonsági övezeten belül a fent hivatkozott IpM 6/1982. (V.6.) számú törvényerejő rendeletben rögzített szigorú tilalmak és korlátozások érvényesek, melyek betartása minden esetben kötelezı jellegő!
/3/
/4/
A földgáz hálózatok és berendezések további tervezési és kivitelezési munkái során be kell tartani a vonatkozó IpM 6/1982. (V.6.) számú törvényerejő, valamint a GOMBSZ rendeleteiben, továbbá a MSz 7084. és a MSz 7487. számú szabványokban rögzített elıírásokat. Földgázhálózatok részére a közutak burkolata alatt a MSz 7487. számú szabványban rögzített, az útpálya tájolása szerinti „hideg” oldali közmősávot az egyéb közmővezetékektıl 1,0-1,0 méteres védıtávolsággal biztosítani kell. Távhıellátó hálózat
/5/
Védıtávolság épület alapjától – D 300 mm-ig - D 301-700 mm-ig
3,0 m 5,0 m.
III. FEJEZET ÉPÍTMÉNYEK ELHELYEZÉSE 38. Általános elıírások 38. § /1/ /2/
Építmények elhelyezése, ha a HÉSZ elıírásai szigorúbb szabályokat nem állapít meg, az OTÉK vonatkozó elıírásai szerint történhet. Az OTÉK 32.§ szerinti építmények, ha a beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területekre vonatkozó elıírások másként nem rendelkeznek, valamennyi építési övezetben, övezetben elhelyezhetık. /3/ Az épületek elı-, oldal- és hátsókertjeinek minimális méreteit illetıen az e rendeletben nem szabályozott területeken az OTÉK elı-, oldal- és hátsókert elıírásairól szóló 35. §-ában foglaltak a mérvadóak. Azoknál a telkeknél, ahol a szélesség legalább 50 %-kal túllépi a mélységet, a hátsókert méretére az oldalkert elıírásai vonatkoznak.”84
/4/ /5/
/6/ /7/
84
Az elıkert méretének meghatározásánál kialakult beépítés esetén – ha a SZT külön nem jelöli - a területen jellemzı méreteket kell alkalmazni. Az elıkertben - kerti építmény (hinta, csúszda, szökıkút, a terepszintnél 0,5 m-nél magasabbra nem kiemelkedı lefedés nélküli terasz) - közmőbecsatlakozás építménye - kerítéssel egybeépített, vagy azzal összekapcsolt hulladéktartály, tároló helyezhetı el. Az oldalhatáron álló beépítés esetén az épületeket a telekhatáron vagy attól max. 1,0 mre kell elhelyezni. A meglévı, oldalhatáron álló beépítéső építési övezetekben, ha a kialakult telek – a szomszédos telkeken álló vagy elhelyezhetı épületek miatt – az elıírt építmények közötti legkisebb távolság hiánya következtében nem volna beépíthetı, a D-E tőzveszélyességi osztályába tartozó I-III. tőzállóságú fokozatú épületek közötti távolság 4 m-ig csökkenthetı. A távolság csökkentésének feltétele továbbá, hogy az épületek oldalkert felé esı homlokzatainak magassága 6,0 m-nél nem magasabb és a szomszédos
Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet
/8/ /9/85
telken álló épület ezen oldalkert felé nézı homlokzatán legfeljebb az OTÉK 37. § (4) bek. szerinti szellızınyílások vannak. Tőzfalas kialakítás esetén a távolság korlátlanul csökkenthetı. Ez esetben elvi építési engedélyezési eljárás során kell a távolságot meghatározni az illetékes önkormányzati tőzoltóság szakhatósági állásfoglalása szerint. A meglévı épület használati módját csak úgy lehet megváltoztatni, ha a használati mód megváltozásával nem jön létre olyan állapot, amely az OTÉK és a HÉSZ elıírásaival ellentétes. A város területén 10 m-nél magasabb építmények elhelyezése esetén, az építési engedély iránti kérelemhez tájesztétikai vizsgálatot és látványtervet kell mellékelni. Ezenkívül a tervet a 3.§ (11) bekezdés alapján a helyi tervtanácson is be kell mutatni. KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK A TELEPÜLÉSKÉP ALAKÍTÁSÁRA, AZ ÉPÍTETT ÉS A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉRE 39. Általános építészeti elıírások 39.§.
/1/
/2/
/3/
/4/ /5/86
/6/ /7/
A város belterületén elhelyezhetı és felújításra kerülı építményeket a város építési hagyományainak megfelelı megjelenéssel és a környezetükkel összhangban kell kialakítani. A város közigazgatási területén belül az elhelyezendı, átépítésre kerülı épületek homlokzati felületeinek anyagai: tégla, kı, fa, vakolat pasztell színben lehet, az ettıl eltérı anyagok használata a 3.§ (11) alapján engedélyezhetı. A beépítésre szánt területen tetıfedésként alkalmazhatók az alábbi építıanyagok: nád, hagyományos cserép, betoncserép (kizárólag a hagyományokhoz illeszkedıen a vörös és a vörösesbarna árnyalataiban), korcolt lemezfedés (vörös, vörösbarna színben), bitumenes zsindely (vörös, vörösbarna, barna és sötétzöld színben) Az ettıl eltérı anyagok használata a 3.§ (11) alapján engedélyezhetı. A város közigazgatási területén belül az iparterület kivételével nem alkalmazható tetıhéjazatként: hullámpala, szürke tónusú pala, mőanyag hullámlemez, ipari fémlemezfedés. Balatonfőzfı közigazgatási területén magastetıs épület - a kereskedelmi, szolgáltató és az ipari gazdasági területek kivételével - 37-45 fok dılésszöggel engedélyezhetı. Ettıl alacsonyabb dılésszögő magastetı ill. lapostetıs épület elhelyezése csak a 3.§ (11) alapján lehetséges. A település területén többszintes tetıterő épület - a meglévı manzárdtetıs épületek kivételével - nem alakítható ki és tömör kerítés nem építhetı. Terepszint alatti építmények — nyomvonal jellegő építmények és mőtárgyaik kivételével — csak abban az építési övezetben, övezetekben létesíthetık, ahol erre az övezeti elıírások külön lehetıséget adnak. 40. Reklám, hirdetıtábla 40.§.87
/1/
85
A 2m² méretet meghaladó cégér(ek), reklám- és hirdetıtábla(k) kihelyezése esetén a 3. § (11) szerint kell eljárni. Kivételt képeznek ez alól a kulturális rendezvényt, mûsort hirdetõ plakátok, az arra állandósított és engedélyezett hirdetıberendezésen a választási
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet Módosította a 16/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet 87 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 86
/2/
/3/
kampánnyal kapcsolatos hirdetmények, az arra vonatkozó külön rendelkezés szerint.. Új épület elhelyezésénél, meglévı épület átalakításánál, funkcióváltásánál, homlokzati felújításánál az intézmények cégéreinek, hirdetıtábláinak méretét és elhelyezését a homlokzattal együtt kell kialakítani és engedélyeztetni. Utólagosan cégér vagy hirdetıtábla a már kialakított homlokzat architektúráját figyelembe véve, helyezhetı csak el. A Helyi értékvédelmi területen bárminemő reklám, cégér, felirat elhelyezése csak a 3. § (11) pont figyelembevételével lehetséges. Önálló reklámtábla, reklámépítmény a területen nem helyezhetı el. 41. Közterületek, közterek kialakítása 41. §.
/1/
/2/ /4/ /5/88
/6/89
Közterületen, illetve közhasználat céljára átadott területen, köztéren (továbbiakban: közterület) elhelyezett építmények és köztárgyak nem akadályozhatják a jármû és gyalogos közlekedést. Közterületen építmény, berendezés, köztárgy csak abban az esetben helyezhetõ el, ha közlekedésre és a közterületre vonatkozó más jogszabályok teljesülnek. Közterületen pavilon, árusító fülke a Z-1 jelő zöldterület kivételével nem helyezhetõ el. Közterületen és közhasználat céljára átadott területen elhelyezhetık: - a zöldterületek (Z) és a közlekedési területek elıírásaiban meghatározott építmények, köztárgyak, - idegenforgalmi és információs tájékoztató táblák, - telefonfülke, óra, - idıszakosan mőködı vendéglátó terasz. 42. Mővi értékvédelem 42.§.
/1/ /2/ /3/
Az országos védelem alatt álló épületek felsorolását, 1. sz. függelék a) pontja tartalmazza. Az országos védelem alatt álló mővi értékek kezelésére, megırzésére vonatkozóan a hatályos országos rendelkezések irányadók. A mőemlék épületeket érintı építési munkák esetén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal építésügyi hatóságként jár el. (A Kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV. törvény 63. § (1) bekezdése alapján.)
/4/
A mőemlék jellegét, megjelenését tartósan érintı beavatkozások esetén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyét kell kérni. (A Kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV. törvény 63. § (2) bekezdés b.) pontja alapján.)
/5/
A mőemléki környezet a Szabályozási terv ábrázolja, a telkek hrsz-os listáját az 1. sz. függelék sorolja fel. Mőemléki környezetben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatóságként jár el. (A Kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV. törvény 63. § (4) bekezdésalapján.)
/6/
88 89
A helyi építészeti örökség védelmét az FVM 66/1999. sz. Építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló rendeletének megfelelıen az Önkormányzat külön rendelet keretében szabályozza, melyben meg kell határozni és elı kell írni az épületek paraméterei mellett az építmények helyi építészeti hagyományokhoz illeszkedı megjelenését meghatározó elemeket és a helyi építészeti hagyományoknak megfelelı építési anyagok használatát.
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet Hatályon kívül helyezte a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet
/7/
/8/ /9/
A helyi védett és a Szabályozási terven védelemre javasolt épületeken bármilyen külsı változtatást érintı építési tevékenység bıvítés, átépítés (homlokzatvakolás, színezés, nyílászáró-csere, tetı felújítás, tetıtér beépítés.) csak részletes értékvizsgálatokon alapuló engedélyezési terv alapján lehetséges, a helyi tervtanács véleményével. A helyi védett és a védelemre javasolt épületeket az 1. sz. függelék b) pontja tartalmazza. A régészeti örökség védelmérıl a kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV. tv. szerint kell gondoskodni. Nyilvántartott régészeti lelıhelyeken a ± 1,0 m-t meghaladó földmunkákkal járó tevékenységek során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az engedélyezési eljárásban szakhatóságként vesz részt. (A Kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV. törvény 63. § (4) bekezdés a. pont alapján.)
/10/ Ha a földmunkák során váratlan régészeti emlék, lelet kerül elı, a 2001. évi LXIV. tv. 24. §-a alapján kell eljárni. /11/ Régészeti érdekő területen (1058/4 hrsz) földmunkával járó építési munka csak régészeti megfigyelés mellett végezhetı, mely elvégzésére a helyileg illetékes múzeum jogosult. („A régészeti örökség elemei a régészeti érdekő területekrıl vagy a régészeti lelıhelyrıl csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. Amennyiben a feltáráson elıkerülı régészeti leletek a helyszínen nem ırizhetık meg, azokat elsısorban a feltárást végzı illetékes múzeumban vagy országos szakmúzeumban kell elhelyezni”. A kulturális örökség védelmérıl szóló 2001. évi LXIV tv. 19.-§ (2)”)90
43. Helyi értékvédelmi terület 43.§. /1/ A helyi értékvédelmi terület határát a Szabályozási terv jelöli. /2/91 A helyi értékvédelmi területen a területrész szerkezete, úthálózata, telekstruktúrája megırzendı, annak megváltoztatását célzó tevékenység csak az 5.§ elıírásai szerint lehetséges. /3/ A kialakult zöldterületi-zöldfelületi rendszer megtartandó. /4/ A zöldterületeken meglévı kiépített gyalogutak megtartandók. 44. Táji és természeti értékek védelme 44.§ /1/ /2/92
/3/
/4/
90
Országosan védett természeti területen építmények elhelyezése jelen rendelet alapján a nemzeti park igazgatósága egyetértésével történhet. Közterületen fák kivágása, csonkolása akkor lehetséges, ha a) a fa egészségi állapota b) baleset - elhárítás c) vagy közegészségi szempontok feltétlenül szükségessé teszik. Adótorony, távközlési magasépítmény csak a 72-es úttól keletre gazdasági területen vagy erdıterületen (Ev) tájesztétikai vizsgálattal megalapozott látványterv alapján létesíthetı lakó, üdülı és vegyes területtıl legalább 300 m védıtávolság biztosításával. Új közutak, utcák kialakításánál legalább egyoldali fasor telepítéséhez területet kell biztosítani.
Kiegészítette a 15/2010. (VII. 02.) rendelet Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 92 Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 91
/5/93 Fasor telepítésénél a gyorsan öregedı, szemetelı vagy allergiakeltı pollenő és terméső fafajok (pl. nyárak) nem telepíthetık. A fafajok kiválasztásánál elınyben kell részesíteni a levegıszennyezést tőrı fafajokat. /6/ Gyümölcsfák utcai fasorként csak a kis forgalmú lakóutcákban ültethetık. Közterületek fásításánál elsısorban a tájra jellemzı honos lombhullató fafajok és azok faiskolai fajtái, változatai alkalmazhatók. /7/ Légvezeték alatt csak olyan kis növéső fák ültethetık, amelyek rendszeres csonkolása nem szükséges. /8/ Erdıterületen, védett természeti területen önálló reklámtábla, reklámépítmény nem helyezhetı el. /9/ Az általános tájvédelem érdekében a külterületi utak menti fasorok, mezsgyék, erdısávok védelmérıl gondoskodni kell. /10/ Az erdıtelepítések során csak a termıhelyi adottságoknak megfelelı honos fafajok alkalmazhatóak. Törekedni kell a természetközeli elegyes erdıállományok kialakítására. /11/ A balatoni nádasok védelmét biztosítani kell. A nádasokban járatok, horgászállások, napozóstégek, kikötıhelyek nem létesíthetık. /12/ Védett természeti területen tervezett közpark kialakításánál törekedni kell a természeti értékek megırzésére, a honos faállomány megtartására és a közpark természetközeli kialakítására. A közpark kialakítása csak a Nemzeti Park Igazgatósága által elfogadott kertépítészeti terv alapján történhet. 45. Környezetvédelem 45.§. /1/
Balatonfőzfı teljes igazgatási területe ökológiailag sérülékeny területnek minısül. A város területén csak olyan létesítmények üzemeltethetık, illetve építhetık, továbbá olyan tevékenységek folytathatók, amelyek légszennyezıanyag kibocsátása nem okozza a légszennyezettség ökológiai határérték túllépését. Új helyhez kötött diffúz légszennyezı forrás csak zárt térben létesíthetı. (Vonatkozó jogszabály: 2000. évi CXII. tv. 15.§, 21/2001. (II.14) Korm rend; 14/2001. (V.9.) KÖM-EüMFVM rendelet)
/2/
/3/
Levegıtisztaság védelmi szempontból a környezetvédelmi felügyelıség által kijelölt védelmi övezeten belül új lakóépületek, oktatási-, egészségügyi és üdülési célt szolgáló létesítmény nem alakítható ki. Meglévı és tervezett lakó-, üdülı- és vegyes területtıl levegıvédelmi szempontból védıtávolság igényő üzemi létesítmény csak úgy létesíthetı, ha az a lakó-, üdülı- illetve vegyes terület területfelhasználást és beépíthetıséget nem korlátozza. (21/2001. (II.14.) Korm. rendelet alapján)
/4/
A település területén az üzemi telephelytıl, berendezéstıl, technológiától valamint kulturális, szórakoztató, sport-, reklámcélú, közösségi, továbbá minden hangosítást igénylı rendezvénytıl és egyéb helyhez kötött külsı zajforrástól származó zaj terhelési határértéke nappal 45 dB, éjszaka 35 dB. A határértékeknek a zajtól védendı területen kell érvényesülnie. (Vonatkozó jogszabály 2000. évi CXII. tv. 15.§, a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet 1. számú melléklet elsı sora)
/5/
93
A település teljes területén állattartás az Önkormányzat állattartási rendelete és jelen elıírások együttes betartásával lehetséges. Az állattartás során keletkezı trágya a telek, telephely területén csak átmeneti jelleggel tárolható, úgy hogy környezetében bőzhatást nem okozhat. A tárlolás csak szivárgásmentesen kialakított trágyatárolóban történhet.
Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet
/6/
/7/ /8/
Technológiai eredető szennyvíz, illetve az üzemek területén összegyőjtött csapadékvíz közcsatornába csak akkor vezethetı, ha elıtisztítása a vonatkozó jogszabályokban és hatósági elıírásokban meghatározott mértékben az üzem területén megtörtént. Vízfolyások, csatornák, vízelvezetı árkok rendszeres karbantartásáról, tisztításáról az üzemeltetı köteles gondoskodni. Vízfolyások felsı rézsőélétıl számított 6-6 m széles parti sávban csak olyan építmények helyezhetık el, amelyek a vízgazdálkodási szakfeladatok ellátását, a meder megközelítését nem akadályozzák. (A 46/1999. (III.18.) Korm. rendelet alapján.)
/9/ /10/ /11/
/12/ /13/
/14/
/15/ /16/
/17/
/18/
/19/
/20/
A Balaton partvonalától számított 30 m területsávon belül épületet létesíteni nem lehet, kivéve a kikötıi létesítményeket. Olyan épület, amelynek funkciójához vízbekötés szükséges csak a közcsatornára való rákötéssel, illetve az ipari szennyvíztisztítóra való rákötéssel létesíthetı. Talajmozgatással járó tevékenység során, továbbá a beépítendı területeken a termıréteg védelmét, elkülönített tárolását és újrahasznosítását biztosítani kell. Feltöltés csak szennyezıdésmentes talajjal történhet. A nem veszélyes hulladék elhelyezésérıl vagy feldolgozásáról az üzemeltetınek kell gondoskodnia. Veszélyes hulladék tárolása a vonatkozó jogszabályok szerint a talaj, talajvíz szennyezése nélkül történhet. Az üzemek területén csak a saját tevékenységükbıl származó veszélyes hulladékok tárolhatók. A keletkezı kommunális szilárd hulladék szervezett, intézményes elszállítását biztosítani kell. Kommunális szilárd hulladék csak zárt térben, vagy zárt győjtıedényben tárolható. Veszélyes hulladékok ártalmatlanítását végzı telephely, kommunális hulladéklerakó telep, állattartótelep a település igazgatási területén nem létesíthetı. A zöldhulladék komposztálását szolgáló teleptıl 300 m védıtávolságon belül lakóépület, üdülıépület, egészségügyi, oktatási célú épület, gyermekintézmény, vendéglátó és élelmiszerkereskedelmi létesítmény nem alakítható ki. A zöldhulladék komposztálását szolgáló teleptıl 300-500 m között a (16) bekezdés szerinti építmények csak akkor helyezhetık el, ha a telep olyan technológiával üzemel, mellyel a szaghatás csökkenthetı. Állattartó építmények élelmiszertároló, feldolgozó és forgalmazó létesítményektıl, továbbá bölcsıde, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény és gyógyszertár telekhatárától, üdülıterülettıl 50 méter védıtávolságon belül nem építhetık. Temetı 50 m védıtávolságán belül, lakóépület, állattartó építmény nem építhetı, továbbá kegyeletsértı tevékenység, zajos, bőzös tevékenység nem folytatható, vendéglátó, sportolási, szórakoztató célú létesítmény nem alakítható ki . Az igazgatási területen bányatelket kialakítani, bányanyitáshoz engedélyt adni nem lehet. (2003. évi XXVI. Törvény 11.§ felhatalmazása alapján).
/1/
46. SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK 46. § A település területének rendezése során a következı sajátos jogintézmények alkalmazandók: a. elıvásárlási jog b. helyi közút céljára történı lejegyzés c. változtatási tilalom
/2/
Elıvásárlási jog illeti Balatonfőzfı Önkormányzatát az SZT-1 tervlapon jelölt, alább felsorolt telkek esetében: 039, 040/1, 040/2, 041, 042, 238/1-2, 239, 240/1, 240/3, 242/13, 242/14, 351/2, 352/1, 352/4, 354/4, 354/5, 354/8, 354/11, 357/49, 357/53, 357/73, 357/75, 1024/2, 1024/9, 1024/15, 1024/21, 1024/22, 1033/19, 1915, 1916, 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1927 hrsz.
/3/94 /4/ Változtatási tilalom terheli a Szabályozási terven jelölt városközponti (07/15-16, 09, 010, 012, 914/34-40, 914/58, 916, 917/2-5, 1494,1495/16, 1495/328-334, 1495/348-361 hrsz), a város délnyugati részén fekvı, Balatonkenesétıl átcsatolt (035/1-7, 036/1-36, 037/1-14 hrsz) területet valamint a 032 hrsz-ú telket. A változtatási tilalom a Szabályozási terv elkészültéig illetve az Étv. vonatkozó elıírásai szerint tartható fenn. 47. Átmeneti rendelkezések 47.§. 95 96 Az önkormányzati tervtanács mőködési rendjét az önkormányzat külön rendeletben szabályozza. Az önkormányzati tervtanács létrehozásáig a 3. § (11) bekezdésben meghatározott esetekben az építési engedélyezési tervek illetve a bejelentés benyújtása elıtt a fıépítész véleményét ki kell kérni. 47/A. §97 98 99 A HÉSZ mellékletei: (1) 1. melléklet – Lakóépület elhelyezését is megengedı Hétvégiházas üdülıterületi építési övezetek lehatárolása (2) Szabályozási tervek: a) SZT-1/1 jelő Szabályozási terv 1:2000 (a város közigazgatási területe, kivéve a b-i) pont szerinti területek) b) SZT-1/1a jelő Szabályozási terv 1:2000 (közigazgatási határ – 1498/257 hrsz-ú út – 1495/253 hrsz-ú parkoló – Nike körút – 1495/388 hrsz – 1498/224 hrsz – 1498/225 hrsz által határolt terület) c) SZT-1/1b jelő Szabályozási terv 1:2000 (a Bartók Béla utca – Árpád utca – Zombor utca – Aradi utca által határolt terület) d) SZT-1/1c jelő Szabályozási terv 1:2000 (Jánoshegyi út – Balaton utca – Iglói utca – Kilátó utca – Szegfő utca által határolt terület) e) SZT-1/1d jelő Szabályozási terv 1:2000 (a 71-es út – 1018/16 hrsz - Séd patak – 1018/49 hrsz által határolt terület) f) SZT-1/2 jelő Szabályozási terv 1:2000 (Vízpartrehabilitációs követelményekkel érintett terület, azaz a vasút és a Balatonalmádival ill. Balatonkenesével határos közigazgatási határ által határolt terület) g) SZT-1/2a jelő Szabályozási terv 1:2000 (a 355 hrsz – vasút – Sirály utca – 349/1 hrsz-ú árok Sétány út - Föveny strand (300 hrsz, 352/10 hrsz) – Balaton által határolt terület) 94
Hatályon kívül helyezte a: 3/2008. (II.01.) sz. rendelet Módosította a: 28/2008. (X.31.) sz. rendelet 96 Módosította a 13/2011. (V. 13.) sz. rendelet 97 Kiegészítette a 2/2013. (I. 28.) önkormányzati rendelet 98 Kiegészítette a 11/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet 99 Kiegészítette a 16/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelet 95
h) SZT-1/3 jelő Szabályozási terv (a 71-es fıút – Rákóczi utca – vasút – közigazgatási határ által határolt terület), i) SZT-1/4a jelő Szabályozási terv (Máma-tetı: közigazgatási határ – 28 hrsz – Kilátó utca – 1562-2566 hrsz-ú telkek keleti telekhatára által határolt terület) j) SZT-1/5 jelő Szabályozási terv (Városközpont és a vasút környéke, azaz a 72-es út – közigazgatási határ (Királyszentistván) – közigazgatási határ (Litér II) – közigazgatási határ (Papkeszi) – 710-es út – Hegyalja út – 805/27 hrsz-ú utca – Gyári utca – Árpád utca – új közterület - 973/2 hrsz-ú út – vasút – Berzsenyi Dániel utca – 1013/3 hrsz – 1409 hrsz-ú út – 71-es út – 1490/3 hrsz –ú út – 1489/1 hrsz – 72-es út. k) SZT-1/6 jelő Szabályozási terv (71-es út – Nike körút – Uszoda út – Fürst Sándor utca által határolt terület). Záró rendelkezések 48.§. /1/
/2/
Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba és ezzel egyidejőleg hatályát veszti az 1994. évi 20. számú és az azt módosító 21/1998. (07.27.), a 20/1998. (07.27.) számú rendelet, valamint az 1996. évi 19. számú rendelet és az azt módosító 25/1998. (09.29.) számú rendelet. Jelen rendelet rendelkezéseit a hatályba lépést követıen indított ügyekben kell alkalmazni.
Balatonfőzfı, 2005. március 29.
Dr. Varjú Lajos polgármester
Dr. Kecskés Ferenc jegyzı
Kihirdetve: 2005. március 31.
Dr. Kecskés Ferenc jegyzı
1. sz. Melléklet
1. sz. függelék
a) Országos védelem alatt álló épületek Mámai templomrom: HRSZ 530 5419 Mőemléki környezet : 390, 392/1, 392/2, 587, 588, 589, 592, 593/2, 593/1 törzsszám: 6654 b.) Helyi védett épületek: 1. NIKE körút 1. (1495/133) 2. NIKE körút 3. (1495/80) 3. NIKE körút 10. (1495/106) 4. NIKE körút 11. (1495/49) 5. NIKE körút 13. (1495/48) 6. NIKE körút 15. (1495/47) 7. NIKE körút 17. (1495/46) 8. Bugyogóforrás utca 16. (1495/84) 9. Bugyogóforrás utca 18. (1495/63) 19. Jókai utca, „öregépület” (603 hrsz)100 c.) Helyi védelemre javasolt épületek: Hrsz.: Cím: 1495/14 Főzfı tér 5. 1495/65 Főzfı tér 4. 1495/66 Főzfı tér 6. 1495/67 Főzfı tér 7. 1495/68 Bugyogó forrás u. 8. 1495/78 Nike körút 6. 1495/79 Nike körút 7. 1495/81 Nike körút 5. 1495/82 Nike körút 4. 1495/83 Bugyogó forrás u. 4. 1495/124 Sorház u. 7. 1495/134 Forgalomirányító épület 50 52 215 163/1 590 593/2 594 596 100
Felsıvillasor u. 65. Felsıvillasor u. 61. Felsıvillasor u. 42. Balaton utca 2. Jókai utca 41. Jókai utca 37. Jókai utca 37. Jókai utca 33.
Kiegészítette a 24/2010. (XII. 03.) rendelet
törzsszám:
393, 394, 560, 561, 562, 563/3, 563/4, 563/2, 586,
10. Bugyogóforrás utca 19. (1495/105) 11. Bugyogóforrás utca 27. (1495/28) 12. Bugyogóforrás utca 31. (1495/56) 13. Bugyogóforrás utca 33. (1495/53) 14. Bugyogóforrás utca 35. (1495/52) 15. Bugyogóforrás utca 37. (1495/51) 16. Bugyogóforrás utca 39. (1495/50) 17. Országzászló 18. Doktorkert kıfal
674/2 691 712 789
Bartók Béla utca 20. Bartók Béla utca 5. József Attila utca 3. Hegyalja út 38.
d.) Régészeti területek: Régészeti területek érintett telkei: 1.2.: 388/1, 390, 391/1, 392/1, 392/2, 393-395, 560-562, 563/3, 563/4, 565, 582-590, 592, 593/1, 593/2, 594-596, 3.: 57/2, 57/3, 57/4, 57/5, 57/6, 57/7, 58/4, 58/5, 58/6, 78, 1522, 1527-1529, 1531-1536, 1539, 1541, 1542, 4.: 027/42, 027/44, 027/46, 029/1, 029/4, 034/48, 1780, 1787, 1800/1, 1800/2, 5.: 914/57, 917/2-5, 918/1-6, 1005-1012, 1014, 1494, 1495/348-357 6.: 1498/34, 1498/48, 1498/69, 1498/138, 1498/140-142, 1498/145 7.: 1488, 1495/22, 1495/26-29, 1495/31-32, 1495/190, 1495/192, 1495/202, 1495/287-299, 1495/311, 8.: 1498/66, 1498/158, 1498/159 9.: 1485/13, 1487/1, 1488, 1498/3 10.: 1018/53, 1020/1, 1021/1 11.: 1500/9, 1500/41, 1500/50, 1500/60-61, 1505 12.: 1498/71, 1498/100, 1498/106, 1498/147-149, 498/185-186 13.: 1482, 1485/4, 1485/7, 1485/9 14.: 365/1, 365/2, 366/1, 366/3 15.: 515/6 16.: 1058/4; 1039/1-2; 1906-1910101
101
Kiegészítette a 15/2010. (VII. 02.) rendelet
BALATONFÛZFÕ
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV SZABÁLYOZÁSI TERV AA 16/2013. 16/2013. (VI.27.) (VI.27.) ,, aa 11/2013. 11/2013. (IV.30.), (IV.30.), AA 2/2013. 2/2013. (I.28.), (I.28.), AA 25/2012. 25/2012. (IX.04.), (IX.04.), aa 18/2012. 18/2012. (V.18.), (V.18.), aa 13/2011. 13/2011. (V.13.) (V.13.) ÉS ÉS AA 23/2008 23/2008 (II.01.) (II.01.) SZ. SZ. RENDELETTEL RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT MÓDOSÍTOTT 11/2005 11/2005 (III.31). (III.31). SZ. SZ. RENDELET RENDELET 47/A. 47/A. §§ (2) (2) a-k) a-k) MELLÉKLETE MELLÉKLETE
GENERÁLTERVEZÕ:
12
5
6
7 10
14
15
11 16
17
18
19
20
21
22
23
24 28
25
26
29 33
30
31
34 36
35 37
27
32
MUNKATÁRSAK: Horváth Laura Valkusz Mátyás Czotter Dániel
SZABÁLYOZÁSI TERV
4
3
9
VEZETÕ TELEPÜLÉSRENDEZÕ TERVEZÕK:
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
2
8 13
VÁROS VÁROS ÉS ÉS HÁZ HÁZ BT. BT. 1143 1143 Budapest, Budapest, Gizella Gizella út út 24-26. 24-26. Tel/fax: Tel/fax: 06-1-340-2382 06-1-340-2382 Email: Email:
[email protected] [email protected] www.varoseshaz.hu www.varoseshaz.hu Ügyvezetõ: Ügyvezetõ: Bárdosi Bárdosi György György
Bárdosi Andrea TT1 01-4073/01 Lázár Tibor TT1 01-5041/02 Bárdosi György
1
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
JELMAGYARÁZAT VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
0
PP
Tervezett szabályozási vonal
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK
Lke Függõleges homokfal, meredek rézsû
Építési övezet jele
Beépítési korlátozás (védõtávolság)
Javasolt telekhatár
Meglévõ belterületi határ
Mûemléki környezet határa
Lk
Kisvárosias fûzfõi lakóterület
Vt
Településközpont vegyes terület
Üü
Üdülõházas üdülõterület
Üh
Hétvégiházas üdülõterület
Tervezett belterületi határ
Régészeti terület határa
Tervezett új szabályozási partvonal
Helyi értékvédelmi terület határa
Gksz Gip
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület ipari gazdasági terület
Meglévõ telekhatáron vezetett új szab.-i partvonal Nemzeti Park határa (tervezett)
Lk1 Lk1
SZ SZ 25 25 4,5 4,5 1000 1000
Vt9 Vt9
SZ SZ 25 25 4,5 4,5 1000 1000
Gip3 Gip3
SZ SZ 30 30 5000 14,0 14,0 5000
SZ 20 20 Üh15 Üh15 SZ 4,5 4,5 1000 1000
Lk3 Lk3
SZ SZ 30 30 9,5 9,5 1000 1000
Vt10 Vt10
SZ SZ 30 30 4,5 4,5 500 500
Gip4 Gip4
SZ SZ 30 30 3000 14,0 14,0 3000
SZ 15 15 Üh16 Üh16 SZ 4,5 4,5 400 400
Lke1 Lke1
SZ SZ 25 25 4000 6,5 6,5 4000
Vt11 Vt11
SZ SZ 30 30 6,0 6,0 800 800
Gip5 Gip5
SZ SZ 30 30 7,5 7,5 2000 2000
SZ Ksp1 Ksp1 SZ
Lke2 Lke2
SZ SZ 25 25 5,5 5,5 2000 2000
Vt12 Vt12
O O 30 30 6,0 6,0 800 800
Gip6 Gip6
SZ SZ 30 30 1500 14,0 14,0 1500
Ksp2 Ksp2 7,5 7,5 11 ha ha
Lke3 Lke3
SZ SZ 25 25 7,5 7,5 1500 1500
Vt13 Vt13
O O 25 25 5,5 5,5 700 700
SZ Gip7 Gip7 SZ
Lke4 Lke4
SZ SZ 20 20 4,5 4,5 1500 1500
Vt14 Vt14
SZ SZ 30 30 2000 13,5 13,5 2000
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT KÜLÖNLEGES TERÜLETEK Megõrzendõ természetes partvonal
Csúszásveszélyes terület határa Közigazgatási határ Építési hely/éptési hely határa
ÉPÍTÉSI ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK ÖVEZETEK PARAMÉTEREI PARAMÉTEREI
Kertvárosias lakóterület
Kilátópont
Övezet határa
Lke2 Lke2
Parkoló létesítési lehetõség
Natura 2000 Élõhelyvédelmi terület
nem beépíthetõ terület
Ksp
Sporterület
Kst
Strand
SZ SZ
Kk
Különleges terület, kemping
kialakult közök - Máma tetõ (szabvány alatti minõségi osztály)
Kü
Üdülõ és szabadidõközpont
kialakult használati viszonyok (Máma tetõ 2008)
Kszk
Szabadidõközpont
Helyi mûvi érték/mûemlék Mûemlék telke
+
T
alaptérképen nem szereplõ, geodéziailag nem bemért épület (Mámatetõ 2008)
Kki
magastetõ ráépíthetõ, tetõtér beépíthetõ
Kt Khi
Vízi-közlekedési, sport és turisztikai célú terület Temetõ
Garázstelep
Kötelezõ fásítás/telepítendõ fasor
Khu
Hulladékudvar
Védett fasor
Kko
Komposztáló
T*
tetõtérbeépítés csak egységes koncepció alapján történhet.
beültetési kötelezettséggel érintett terület
Kz
Szennyvíz- és zagytározó
megtartandó/kialakítandó zöldfelület
Ksz
Szennyvíztisztító
kötelezõen megtartandó zöldfelület
Kszá
Szennyvízátemelõ
zajvédõ funkciójú kerítés (szükség esetén)
BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK
Gyalogút Kerékpárút Kerékpárút és gyalogút Parti sétány Gyalogos vasúti átjáró Vasúti átjáró Kikötõ létesítési lehetõség
Megszüntetõ jel
100,0
Védõtávolság
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
Z, Z* Ev Ee Vv V V* KÖk KÖu Keü Kkrp
Zöldterület (közpark)
Vízgazdálkodási terület, vízmû Vízgazdálkodási terület (vízfolyás, tó) Vízgazdálkodási terület Balaton parti sávja Közlekedési terület - Vasút Közlekedési terület - közút
SZ 20 20 Üü1 Üü1 SZ 6,5 6,5 3000 3000
Kk Kk
SZ SZ 10 10 3,5 3,5 2000 2000
SZ 20 20 Üü2 Üü2 SZ 6,5 6,5 900 900
Kki Kki
SZ SZ 10 10 7,5 7,5 3000 3000 SZ SZ 10 10 5,5 5,5 3000 3000
Üh1 Üh1
SZ SZ 12 12 5,5 5,5 1500 1500
Khi Khi
Lke7 Lke7
SZ SZ 30 30 4,5 4,5 700 700
Vt17 Vt17
SZ SZ 25 25 5,5 5,5 1000 1000
Üh2 Üh2
SZ SZ 12 12 4,5 4,5 1500 1500
SZ 10 10 Khu Khu SZ 4,5 4,5 1500 1500
Lke8 Lke8
SZ SZ 25 25 4,5 4,5 700 700
Vt18 Vt18
SZ SZ 25 25 7,5 7,5 11 ha ha
Üh3 Üh3
SZ SZ 12 12 5,5 5,5 1000 1000
Kg1 Kg1
Lke9 Lke9
O O 25 25 4,5 4,5 1000 1000
Vt19 Vt19
SZ SZ 15 15 12,5 12,5 11 ha ha
SZ 15 15 Üh4 Üh4 SZ 4,5 4,5 1000 1000
SZ SZ 30 30 3,0 3,0 1000 1000 SZ SZ
88
O O
88
SZ SZ
20 20
Kst1 Kst1 4,5 4,5 22 ha ha
25 Lke10 Lke10 OO 25 4,5 4,5 800 800
SZ 30 30 SZ SZ 15 15 Gksz1 Gksz1 SZ Üh5, Üh5* Üh5* 5,5 9,5 9,5 5000 5000 Üh5, 5,5 800 800
Kst2 Kst2 4,5 4,5 11 ha ha
O O 25 25 Lke11 Lke11 4,5 4,5 700 700
SZ Gksz2 Gksz2 SZ
20 20 7,5 7,5 5000 5000
Üh6 Üh6
SZ SZ 4,5 4,5
15 15 800 800
Kko Kko 4,5 4,5 5000 5000
Üh7 Üh7
SZ SZ 4,5 4,5
20 20 600 600
Kt Kt
Vt1 Vt1
SZ SZ 50 50 3000 10,5 10,5 3000
Gksz3 Gksz3 6,0 6,0 5000 5000
Vt2 Vt2
SZ SZ 30 30 6,0 6,0 1000 1000
Gksz4 Gksz4
SZ SZ 20 20 9,5 9,5 5000 5000
Vt3 Vt3
SZ SZ 25 25 4,5 4,5 3000 3000
SZ 25 Gksz5 Gksz5 SZ 25 9,5 9,5 3000 3000
SZ Üh9 Üh9 SZ 4,5 4,5
Vt4 Vt4
SZ SZ 30 30 9,0 9,0 1000 1000
SZ 30 30 Gksz6 Gksz6 SZ 7,5 7,5 3000 3000
SZ 15 15 Üh10 Üh10 SZ 5,5 5,5 500 500
Vt5 Vt5
SZ SZ 25 25 7,5 7,5 5000 5000
SZ Gksz7 Gksz7 SZ
SZ 20 20 Üh11 Üh11 SZ 5,5 5,5 600 600
Vt6 Vt6
SZ SZ 12,5 12,5
SZ 30 Gksz8 Gksz8 SZ 30 6,0 6,0 1000 1000
SZ Üh12 Üh12 SZ
Vt7 Vt7
SZ SZ 20 20 7,5 7,5 5000 5000
SZ Gip1 Gip1 SZ
SZ 20 20 Üh13 Üh13 SZ 4,5 4,5 250 250
Vt8 Vt8
SZ SZ 25 25 5,5 5,5 2000 2000
Gip2 Gip2
SZ Üh14 Üh14 SZ
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
SZ 15 15 Ksp3 Ksp3 SZ 4,5 4,5 11 ha ha
SZ SZ 15 15 7,5 7,5 4000 4000
Különleges terület - egészségügyi terület Különleges terület - kulturális rendezvénypark
55
Vt16 Vt16
Védelmi célú erdõ Egészségügyi-szociális, turisztikai erdõ
20 20
SZ SZ
SZ SZ 25 25 4,5 4,5 800 800
Horgászati célú szabadidõközpont
Kg
megtartandó fa
SZ SZ
SZ SZ 20 20 Vt15 Vt15 7,5 7,5 5000/1ha 5000/1ha
15 15 7,5 7,5 22 ha ha
Lke6 Lke6
Nem közlekedési célú közterület Közlekedési célú közterület és magánút
25 25
Lke5 Lke5 4,5 4,5 1000 1000
30 30 18,0 18,0 3000 3000
4,5 4,5 1000 1000
25 25 5000 5000
SZ SZ
20 20
9,5 9,5 3000 3000
50 50 14,0 14,0 11 ha ha
30 30 9,5 9,5 5000 5000 SZ SZ 20 20 14,0 14,0 5000 5000
Üh8, Üh8, Üh8* Üh8*
SZ SZ 15 15 4,5 4,5 600 600 4,5 4,5
20 20 500 500
5,5 5,5 500 500
SZ SZ 55 4,5 4,5 11 ha ha SZ SZ
10 10
Kü Kü 7,5(12,5) 7,5(12,5) 55 ha ha Keü Keü
SZ SZ 55 6,0 6,0 5000 5000
SZ 22 Kkrp Kkrp SZ 6,5 6,5 11 ha ha
5,5 5,5 600 600
15 15 4,5 4,5 500 500
Megjegyzés: Az Lk2 övezet beépítési paraméterekkel nem rendelkezõ építési övezet. (HÉSZ 5.§ (10))
4,5 4,5 250 250 20 20 5,5 5,5 1500 1500
JELMAGYARÁZAT VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
J
Ev 1500/14
22
1498
tt eess úú 7722-- /308
áánn v v t t s s ttii n n e e sszz y y l l á á KKiirr
Ev
Ksp2
SZ 5 7,5 1 ha
1500/81 9 0/7 150
SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
18
Ksp2
4
3 18
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
1
0m m
44
18 2
184
183
187
186
189
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
188
18 7 186
189 188
191
Ev
1500/36
1500/38
áánn ssttvv nnttii sszzee áállyy KKiirr
KK iirráá llyy sszz eenn ttiiss ttvv áánn
1500/37
1500/35 1500/39
Gip2
SZ 1500/4020 14,0 5000
/42 00 5 1
Ev 1500/14 11
11
33
1500/41
1500/77
Ev
Ev
1500/68
1500/48
SZ Gip5 7,5
1500/74 /28 00 5 1
1500/46
SZ 20 Gip2 14,0 5000 1500/47
225500,,00 m m
Ev
1500 /1
1
0 50
1500
Gip5
1500 /1 1500 /1
/3 0
1500
6
7
8
1500
/21
1500/61
SZ 20 Gksz2 7,5 5000
1 0/5 50
1500/50
Ev Kök
Ev
1503/2
1500/49
Gip2
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
/19
/20
55 1500/66
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
30 2000 1500/9
/52 00 15
Ev
1500/78
1500/71
1 /53 00 15
Kök
2
22
Gip5
Gip5 /19
/20
1500/6 1500/22
1500/7 6
1500
áánn ssttvv nnttii sszzee áállyy KKiirr
1500
SZ 30 7,5 2000 1500 /23
1500
/21
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
3
189 188 18 7 186
17 9
18 1
3 18
225500,,00 m m
4 18 2
Ksp2
183
184
187
18
186
189
188
11
17
8 17 6
7 17
17 2 17 1
17
173
4
1498/309
Ev
,00 5500,
7
169 168
Ev
166
T ER VEZ E TT M 8 GY ORS FOR G
16
,00 5500,
1500/82
ALM I
ÚT 55
18 4 18 183 18 2 1
187
186
188
189
191
192
19 1
Kz
ág sz or
198
1500/11
1498/217
k os
19 192
1
179
L it é r I.
út öz 1499
178 17 7
1498/218
Gksz3 1500/43
1498/85
176 193
174
192
SZ 20 6,0 50001500/69
172 17 1
173
1498/235
174
176
Gip1
SZ 30 9,5 5000
17 9 178 177
1498/108
1498/234
1498/110
0/25 150 1500/63
191
18 9
1498/173 18 4
173
2 3 18 18 18
1
149 8 /3
1498/175
12
1500/64
Gksz2 SZ 20 7,5 5000
1498/279 18 9
Kko
1498/174
1498/161 18 7
18 8
1507
SZ 30 Gip6 14,0 1500
1498/205
18 4
18 6
1498/83
3 1498/113 18
182
189
181
188 187 186
184
1498/112 189
Gip6
Khu 1507/2
14 98 /45
66 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
/1
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
8/3 11
07 15
188 187
SZABÁLYOZÁSI TERV
1498/280
179 8 17 7 17 6 17
149
4
1500/66
Gip2
1500/67
Ev
3/1
Ev
22
1500/49
150
225500,,00 m m
Ev
1505
Ev
Ev
1500/73
148
Kz or
s go á z s
t zú ö k
1506/8
1506/1 147
Gksz1
1506/6
1506/5
01 15
1504
166
16
7
168
149
SZ 30 9,51506/95000
1506/7 1500/72
1502
1506/3
02
Kök
1500/11 03
L2
20 5000
LLiittéé rr III
SZ
Gksz2 SZ 7,5
1506/10
1506/4
vvöölg lgyyhhíd íd 886688 m m
44
6 14
1500/64
Kök
Ev
3300,,00 Ev 5500,,00 144
Ev
3 14
a R4
Khu 1507/2
14 1
SZ 20 1507/5 1507/3 5000
Kko SZ 4,5
14 2
04/3
Ev 1507/4
139
04/ 4
07 15
77
/1
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
5
1498/280
179 8 17 7 17 6 17
186
184
44
1498/112 189 07 15
188 187 186
/1
1498/114
184
9 178 17
1498/221
183
182
18 1
Gip1 179 8 17 7 17
1498/206
1498/109 1498/126 6 17
1498/24
1498/208
1498/127 1498/128
1
SZ 30 Gip614,0 1500
4 17
1498/124
1498/164 1498/120
2222 ,,00
1495/317
SZ 30 14,0 1500
1498/191
143
SZ 30 Gip6 14,0 1500 1498/210
1498/254 144
1498/101
Ev
142
1498/178 1498/117
1498/56
141
Gip6
1498/220
1498/102
Gksz5
14 98 /59
1498/253
07
1498/303
14 98 /25 1
SZ 25 9,5 300
148
14 98 /2
1498/167
Gksz5
1495/402
1498/252
Lit é
r I.
77
1498/302
147
SZ 30 Gip6 14,0 1500
10
14 9
89
SZABÁLYOZÁSI TERV
kö rú t
7
14 95 /15 9
1495/371
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
Gksz6 SZ
30
146
1495/370
14 7
1495/320
14 95 /16 14 0 95 /37 2
93
1498/132
99
143
4 /39
1495/369
Vt1 14 95 /3
149
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
95
Ni ke
14 98 /43
1495/368
14
1498/298
1498/61
14 98 /10 4
141
1495/367
149
8/3
0
30 3000
Gksz6 14 9
1498/133
8/4 2
14 98 /13
7
SZ Gip7 18,0
5/1 5
15 1
1498/60
1498/105
20 5000 144
Gksz4 SZ 9,5
1498/281 1498/301
142
14
98 /1
1498/77
148
1498/268
14 9
1498/299
8/3 0
0
146
1498/255
14 98 /3
1498/256
1498/2 84
1498/123 1498/122
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
6
139
1507/4
55
07 15 13
8
/1 13
7
04/5
b
Ev 1498/127 1498/128
6
149
144
13
1 5/ 40
Ev
3 14 14
2
141
2222 ,,00
c
1495/317 13 9
13 8
141
Ev
R4
04/9
Ev
13
04/8 06/1 07/23
7
R R4 06/2
137
138
66 R
Gksz5
R4 07/24
SZ 25 9,5 3000
07/2
E2
136
141
13 7
07/25
Ev
Litér Litér IIII
13 8
139
R4
07/27
10 10 E3
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
7
1498/23
1498/292 39 8/1 9 14
1498/291
Gip7
1498/269
1498/142
I. r é t Li
1498/270
1498/140
1498/144 1498/46 1498/48
Gip4 1498/259
1498/143 30 SZ 14,0 3000
1498/276 1498/69
99
1498/261 1498/160
SZ Gip4 14,0
30 3000
1498/317
1498/146
Gip4
Gip1
202 201
192
194
193
199 198 197 196
1498/162
13 13 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
1498/263
149 8/2
7
199
202 201
204 203 206
1498
1498/271
SZ 30 14,0 3000
1498/17
8/10
SZABÁLYOZÁSI TERV
74
1498/71
1498/ 23
149
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
1498/145
/257 1498
Gip4 Gip1
1498/275 1498/15
1498 /258
1498/262
1498/106
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
8
1495/371
Gksz6 SZ
14 14
egységes szerkezetben
9
95
14
9
0 /17 /17 95 14
2
95 147
134
14
95
/ 15
6
14
95
/ 15
5
14
95
/ 15
14
4
95
136
/ 15
14
1
7
13
14
/ 15
1
14
95
95
/ 15
14
0
95
/ 14
95 14
8
14
8
/ 14
95
14
1495/68
tca 14
TT
Lk2
5/54
149
TT
10 10
TT
95 /2
36
Lk2
1495/178
Z-0 1495
Lk2
1495/179 1495/180
141
149
1495/234
Bugyogó forrás utcaLk2
142
Lk2
149 5/
TT
1495/233
TT
Lk2 1495/58
57
Lk2
Z-0 5/55
forr 144 ás u tca Bug yog ó
Vt31495/238
Z-0 1495/237
142
143
7 /16 95
95 /1 14 149
14 8
Lk2
ás u
park
143
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei
144
14 9 1 14 5/18 495 95 8 /16 /36 4 5 14 1 4 95 /37 149 95/1 5/3 8 5 66 9
95
47
14
14
95
/ 14
6
/ 18
4
14 95 /14 14 3 95 /14 14 4 95 /14 5
14 9
1495/224
/16
5/3
84
/14
5
1495/219
1498/2 47 14 95 /25 4
95
14
14 95 /9
park
2200 ,,00
5/10
14 95 /26 3
14 95 /21 5 /68 14 98
6 8 /3
148
1495/245
138
Kg1
1495/59
66,,00
TT
óf o rr
Z-0
Vt4
Z-2
2 /10 95 14 7 /17 95 14
1495/61
1495/242
1495/129
6 14
Kg1
1495/239
1495/106
1495/209
142
1495/60
1495/100
Lk2
147
1495/128
14 9
1495/99
1495/97
1495/66
Z-1 park
6
1495/6
park
149 5/2 23
Vt3
park
1495/243 Z-1
Vt4
5 149 /127 5/24 8
Bu gy og
1495/240
1495/244
t ÷ltÚs
/6 2 95 14
4 15 153 152 51 1
4 5/8 149
Z-0 Vt4
1495/65
/20
8
148
2 5/13 149
149
151
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
Lk2
149
Vt14
Z-1
156
5/1 6
139
Z-0 14149595/181/182
1495/14
Lk2 1495/126 Lk2 Lk2
1498/38
Gip1
95
149
park
1495/64
14
Doktor kert
1495/241
Vt3
Z-0 park
1495/125
1495/273 1495/274
Lk2
Lk2
Lk2 park
9
1495/247
Lk2
Lk2
/6 3
Vt14 1498/241
1495/250
18 1495/1
tca zu
9
1495/122
14
1495/386
1498/37
SZABÁLYOZÁSI TERV
Vt41495/123
Z-0
Lk2
1495/121
5 149
1498/249
t 5/251 körú 149
1498/17
Nike
3 5/25
1498/ 237
149
8/12 149
1498/250
1498/248
1495/124
ÁTHELYEZENDÕ ÁTHELYEZENDÕ SOROMPÓ SOROMPÓ
TERVEZETT TERVEZETT SOROMPÓ SOROMPÓ
Lk2
1495/1
TERVEZETT TERVEZETT BEJÁRAT BEJÁRAT
Lk2
park 1495/252
1495/89
2
park
14
1495/272 1495/275
/26 95 14
1495/256
Vt3 1497
t÷l tÚ s
1495/235
1495/284
Lk2
park
1495/117
9
0 /12 95 4 1
/246 tca 1495 su rrá /249 ófo 1495 og gy Bu
Gip4 SZ1498/239 30 14,0 3000
park
/1 1
Lk2
14 95 /69
1495/271
Z-0
s
1495/67
1495/259
1495/255
Gip4
Z-01495/261
park
1498/211
14 95
rhá So
30 3000
tÚ
park 1495/267
1498/316
1498/238
1498/317
t÷l
58 5 /2 7 1 4 9 9 5 /2 5 14
SZ 14,0
4
1495/260
t÷l tÚ s
Lk2 1495/83
1495/266
^ ^
1498/315 1498/212
a
Lk2 1495/72
tca76 óforrás1u495/2 Bugyog
1495/71
88
14 a 95 /26 8
14 9
141
1495/96
1495/74
1495/75
utc
1495/277
park
1495/265
14 95 /26
Gip4
14 95 /92
9
Kg1
1495/70
149 8/2 73
Z-0
ut c
Gksz4
63 5/1 9 14
3 /28 95 14
1498/48
Vt1 1495/88
gó fo rrá s
1495/77
1495/76
park
rrá s
Bu Lk2 gy Z-0 3 o
5/7
1495/95
1495/269
gó fo
Lk1
Sz áll ás ut 14 ca 95 /
149
/ 39 149 8
1498/314
Lk1 1495/79
30 7,5 3000
1495/285 1
0
Vt2
95
1495/91
14 95 /1
Bu gy o
Lk2 Lk2
14 9
1495/78
Z-0
Vt1
1498/276
14 95 /93
5/8
14 9
1498/296
1498/293
/14
SZ 930 5/3 85 6,0 1000
4
Ni ke 0
/ 40
149 8
14 95 /27 0
Lk2
1498/44
1495/82
1495/81
8
1498/313
1495/27
SZ 30 Gip7 18,0 3000
14
kö rú t
4 149 8 /2 9
1498/292
95
14
9
Vt1
1498/297
/13
1498/31
14
/16
14 95 /3
1498/295
1498/41
146
1495/370
1495/320
14 95 /13 1495/279 8
1498/23
14 95 /16 14 0 95 /37 14 2 95 /16 14 1 95 148 / 37 14 3 95 / 16 2 14 14 95 7 /37 4
1498/132 93
149
66
14 95 /15 9
1495/98
8/4 2
Vt1
Lk2 1495/231
/56 1495
Vt6
1495/53
Lk2
1495/230
Z-0
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
9
77
07/27
E3
1495/399
Gksz4
1495/400
141
142
143
E
E
Ev
Ev
,0 1166,0
142
13 9
országos közút
Z-2
13
8
137
07/26 08
/17 95
Li Lité térr IIII
07 /4
0
138
136
134
14
95
/17
14
1
136
Kg1
134
07/5 133
13 3
R3
133
134
2 13
13 2
,0 4400,0
Ev
99
1
11 11
Ev
50,0 50,0
13
Ev
07/6
07/28
13
Kök
1
2 /10 95 14 /7 07
1495/178
9 12
Ev
129
Z-0
07/29 07/30
128
1495/103
R R4
Lk2
127
/1 0 07
07/31
129
126
12
8
a 127
SZ 25 1495/173 12,5 5000
07/3052
Vt6
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
b
110000,,00
15 15 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
10
IIII r r é é t t i i LL
Ev 017
10 10
016/2
PPaappkkeesszzii
E 1 018
Ev 16 16
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
11
209
I. r é Lit 209
Ev 13 13
Balat onalm
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
ádi
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
12
192
193
194
197 196
204 206
88
149
Gip1
8/10
1498/263
194
196
199 198 197
204 203 202 201
7
1498/106
192
Gip4
191
189
1498/264 1498/148
Gip4
187 186
30 5000
1498/1
00
1498/186
1498/182
183
184
1498/149
216
181
182
183
194 193 19291 1
214
213
212
211
209
202 1 20
204 203 202 201
207 206
Gip1
SZ 9,5
30 5000
1498/147
188
Gip1
SZ 9,5
199 8 19 197 9 1 6
209
208
193
1498/184
21 7 187
188 188 189 191
192
192
8 17 177
182
183
SZ 30 9,5 5000
186
Gip1
187
189
188
184
191
176
1498/265
192
181
193
194
197
204
199
198
196
169
1498/266
17 9
202
201
14 14
169
203
187
186
209 208 207 206
1 1 84 18 83 18 2 1
12 12
171 172
174 173
/156
182
182
181
179
184
178 177
Ev
183
184
176
149 8
183
18 6
179
3 18 182 1 18
184
Balaton almádi
1 183 84 182
181
181
183
184
1498/158
17 17
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
13
149 5/2 23
park
Z-0 Nike körút
1495/130
1495/388 1495/136
11 5/2 14 9
142
143
5/54
149
Vt5
1498/5
Z-1
Lke7
SZ 25 7,5 5000 1495/17
Z-1
123
122
1495/312 1495/
121
SZ 4,5
Fûz utc a
SZ 30 Lke7 4,5 7001495
1495/302
9 11
14 9
176
181
18 3
14 9
18 2
181
182
179 178
177
14 9
18 18 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
14 9
14 9
/3 3 8
5/3 37
5/3 36
1495/335
SZ 15 7,5 1 ha
30 700
5
SZABÁLYOZÁSI TERV
15 15
1495/194
1495/311
/300
149
154 153 152 151 156
157
159 158
161
162
163
1495/195
1495/192
1495/86 15 15
1495/114
7 /30 95 14
164
Vt5
1495/113
93 5/1 149
6
169 168 167 166
1495/1
park
/30
171
tca ános u Irinyi J 96
/30
183
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
1495/205
Z-0 park 1495/204 1495/199 1495/198
95 14
172
Lk2
1495/25
95 14
Ksp1
1495/
Lk21495/24
04 1495/3
173
TT
03 1495/3
174
rú t
1495/186
124
14 95 /31 0
Vt5
1495/43
8 /30 95 14
1488/3
kö
1495/42
Z-0
1495/301
144
148 147
146
17 4
Ni ke
T* T*
tca Gagarin u T* T*
park1495/203 TT
1495/202
93
3
1495/313
Lk2
T* T* 5/38 149
1495/44
149
park 14 89 /5
T* T*
T* T* 5 5/4
89
17
Z-0
Lk2 07
T* T*
1495/197
/2 1495
92
90
1495/190
30 700
91
/2 1495
172 171
/2 1495
169
1498/266
/2 1495
SZ Lke7 4,5
Z-0 ^ ^
/2 1495
/288 1495
14 95 /29 6
144 143 2 4 1 141
Vt3
Lk3
2 SZ 30 5 /2 149 Lk3 9,5 1000
Lk2
149 5/2 06
1495/7
Ee
Z-0
14 95 /29 14 4 95 /29 5
149 148 147 146
152 151
154 153
159 158 157 6 15
163 16261 1
27 1495/
/28
park
T* T*
1495/2
Lk2
1495/39
1495/41
2
1495 1495/208
T* T* 5/29 149 park
Lk2
T* T*
T* T* 1495/37
T* T* 95/30 14
0 5/21 149
T* T*
a n utc T* T*
1495/2
13 13
149
Z-0
1495/35
/21 95 14
ri Gaga T* T* 6
Lk2 3 5 /3
149
2 TT Lk2 5/3 1 TT 14Lk2 95/3
Z
TT
14 Lk2
/5 1
14
1495/90
t körú Nike
30 5000
Lk2
T* T* 1495/40
108 95/
Lk2 5/361495/228 9
27
/2 1 4
1495/46
Lk2 5
149
5/2
1495
Gip1
SZ 9,5
Z-0
park
1495/213
1498/246
Lk2 Z-0
1495/134
1498/245
Z-0 park
1495/110
1495/13
/47 95 4 1
1495/109
9 14
148
Lk1
1495/131
1495/107
Lk2 1495/52
1495/226
1495/34
149
146
1495/220
147
park
1495 /48
park
Z-1
Vt3
14 95 /29 8
4
s t÷ltÚ
1495/222
15
park
43
1495/49
153
1495/221
Lk2
1495
151
152
Z-0
Z-0
1495/230
1495/50
96 14
8/2
Lk2
1495/224
5 /22 95 14
3 5/13 149
149
Vt6 1495/53
1495/201
Vt4
1495/387
TT
park
14 95 /29 9
Z-1
Z-0 1495/237
park 99
149 5/20 0
Z-0
Vt14
1498/37
149 5 149 /127 5/24 8
14 95 /11 1
2 5/13 149
Gip1
5/3 39
5/3 40
11
8
Z-0
5/3 42 1 49 14 5 95 /34 /343 4
14 9
5/3 41
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
14
110000 ,,00
128
127
12
8
SZ 25 1495/173 12,5 5000
07/3052
Vt6
R
10 10
07/9
E
110000,,00
E
Vt6
E1 011 /1
127
07/33 R2 E1
1495/40
015/1
015/4
141
138
E
Ev
R4 E1 122
Vt5
1495/186
134
124
Z-1
1495/229 L2
123
07/37
1495/42
133
013/6
132
07/38
131
E
129
Ev
128
R
137
136
Ev
126
8,0 8,0
Lk2
127
1495/41
T* T*
139
014/2
07/13
Lk2
E1 121
1495/185
1495/205
Z-0 park 1495/204 1495/199
14 14
14 9
5 /3 21
Vt5
1495/197
1495/86
07/19
E1
40 40,0 ,0
1495/322
1495/115
16 16
E1
E1 013/2
1495/194
015/7
1495/314
013/4
1495/383
118
K krp
1495/362
1495/333
914/3
Ee
Ee
914/3
SZABÁLYOZÁSI TERV
1
021/2
2 01
914/2
Ev 805/36
9
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
800
0
1495/361
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
1166,,00 m m
E
19 19
1495/16
Kt
4/1 01
11
1495/332
E1
801
013/7
00 1166,, 07/20 011 /2
Vt18
1495/381
1495/382
07/17
Ev
Ev
5/6 01 5/5 01
1886
1495/379
R4
F E1 1
3 /5
E1
Ev
Lke4
F1
01
5/3 37
5/3 36
1495/335
14 9
1166,,00
1495/377
50,0 50,0
11 9
1495/380
14 9
802
40,0 40,0
Z-0
1495/312
X
50,0 50,0
07/18
6 /1 01
E1
X
25 95 /3 14
1495/315
R4
Gyári utca
Lke7
02
Sz 4
1495/316
X
804
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
15
11 11 E
Ev E1
144
143
019/1 149
152
153
151
141
147
148
146
142
139
138
159
158
157
156
154
.1 F.t 0 02
E1
E 9/2 01
Ev
Sz 4
3 021/
Sz 4 Sz 4
a
/8 021
/7 021 R 3 /9 021
Gy 3 K2 a
/1 0 021b R3
Sz
/1 1 021
SZ 12 . F.t Üh1 5,5 1500 4 Sz Gy
R
15 15
1 /1 02 1/2 02
b Sz 4 79 / 1 2 0
m Sz 4 1122,,000m 0 21/8
Sz 3
/1 3 021
X
6 4 /1Sz 021
Sz 3
Üh1 SZ 5,5
Sz 4 81 021/
/1 4 021
Sz 3 SZ 20 Lke4021/14,5 9 1500 Sz 3
12 1500
Sz24 021/8
1886
021/18 83 021/
021/20
X
1144,,00 021/27
SZ 12 Üh3 4,5021/291000Sz 4
Gy 4021/3
021/28
Sz 4 02
1/31
Sz 3
m BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1100,,00 m
SZABÁLYOZÁSI TERV
0
K4 021/33 Gy 4
796/10
R3
4 021/2
K2 K2
Sz 3 021/26
X
2 021/2
021/23
Sz 2
021/25
Sz 3
021/4
1166,,00 m m
Sz 4
021/34
Sz 5
20 20 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
16
3 18 182 181
18 6
181
182
183
184
179
13 13
Gip1
7 18
181
6 18
Balaton almádi
2 18
183
181
18 1
6 17
4 17
184
6 18
182
187
179 178 7 17
183
188
182
Ev
1498/159
17 173 2 171
182
183
183
18 184
184
187
3
184
186
187
189 188
186
la Ba
Ev
18 18
1498/225
a ton i ád lm
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
17
182
14 14
18 2
181
14 9
183 182
18 4
Gip1
SZ 15 7,5 1 ha
Ksp1
^ ^ 1498/3 1498/224
5/3 41
11
7
4400,,00 116
Ksz
Ksp1
1488/4
14 9
1486/2
/4 89 14
Ee
1488/5
5/3 40
Z-0
5/3 42 14 149 5 95 /34 /343 4 14 95 /3 4 14 5 95 /3 4 6
181
18 3
183
179
14 9
183
182
181
179 178 7 17
14 95 /3 4 7
1489/1
6 17
2222,,00
1488/2
14 90 /2
4 17
1489/3
1 17 73 2 171
1487/2 115
Ev
1487/1
SZ Vt7 12,0
138 137 136
133
134
1498/2
4 11
Z-0
20 50001486/1
1492/4
113
Z-0
14 85 /16 12 9
Vt8 Vt17
8
126
128 12 7
14 85 /1
148
119
90 /3
Vv
118
14
117
1016
SZ 30 14,0 5000
6 11
Gip3
8800 ,,00
1485/5
11
1
. 110
Vt8
5 /9
77,,00
Gksz6
SZ 30 7,51485/8 3000
14 8
1100 ,,00
113
Gip3
5/1 4 14 90 /1
50 2 ha
Építési hely: 21580 m2
1498/4
1491
1485/12
121
123
Ev
122
124
SZ Gksz7 7,5
Ev
19 19
1492/1
1485/17
1498/225
113
1492/5
131
132
17 17
114
11
1 10018 1 8 /1 4 /1 5
1485/4
0
1
4400,, 00 BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
Ev
21 21 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
1 10 018/1 18 8 /1 9
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
10 1 1 10 018/ 10 18 1 1 8 /1 2 /1 3
18
X 798/8
798/7
798/4
,0 1100,0
m 1100,,00 m
,0 1166,0
Hegya lja utca 797/1
ca Ságvári
805/15
812
836/2
846
844
847/2
848
849
837
845
850
853
4
05
10 0
10 06
10
0/2 102
128
O 25 4,5 1000
127
Lke5 852
10 07
809
810
126
egységes szerkezetben
6/2 O 8025 808 800 4,5
124
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei
789
805/16
806/3
123
904
910
Lke5
835
122
25 922 22 22 1000
4
811
E. utca
121
tca
O 4,5
805/1
834/2
119
7 92
Ár pá du
911/1
118
5/2 92
0 92
911/ 2
silinszk y
805/13
860/1
117
Lke11
9 /1 91
Lke9
834/1
791/1
805/12
860/2
116
Lke11
5/1 92
110
O 25 Lke9 94,5 1000 13
utca
2 100
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
8 /7 91
Rózsa Ferenc
18 /1 8
9 /2 91
3 100
Bajcsy -Z
914/1
915
109
SZ 25 5,5 2000
8 /1
Vt8
.5
831
833/2
833/1
914/2
8 /6 91
91
109
832
854
Gksz8
918/2
110
SZ 30 6,0 1000
827 830
914/3
917/6
813
829
858
10 10
10 09
10 08
10 11 10 12
10 13
O 25 5,5 700
828
914/4
112
805/11
826
914/5
112
.5 112
110
10 1 10 8/1 18 1 / 0 0 1 18 2 11 10 018/4/3 10 18/5 18 /6 10 18 /7 10 109.5 18 /8 10 101 1 18 8/ 10 018/ /10 9 10 18 11 1 8 /1 2 /1 3
O 25 Lke9 914/64,5 1000
113
nk ör út
109
10
10 17
914/57
/ 55
805/10
806/1
Vt8
110.5
914
1 11
Vt13
.5 110
Z-2
914/56
Lke5 20 20
805/9
821
824
112.5
1016
10 14
10 15
149 3/3
Ba lat o
3.5 11
917/5 R3
799
805/8
818
822 25 SZ Lke5823 1000 4,5 825
859
2233,, 00
113
11 4
1493/2
805/7
817
820
857
.5 114
1493/1
3
3
856
115
11
797/2
Z-1
805/17
814
819
4
914/1 2 914/1 1 914/1 0 914/9 914/8 914/7
797/3
7
113
914/1
798/2
14 /17 791/ 791 6 805/
15 1 ha
815
816 914/1
914/54
SZ 1494 12,5
18 18
3 914/4 4 914/4 5 914/4 6 914/4 7 914/4 8 /4 4 1 9 9 914/4 0 /5 4 91 1 9144/5 2 /5 91
914/53
1493/4 114
1122,, 00
Ee
917/4
113
O 25 4,5 1000
855
916
115.5
Vt19
914/58
798/5
805/18
805/3
Gyá8r0i3 utc a
11 7
116
9
0
861
mééll m yyvvaass úútt ss zzáám m X áárraa bbiizz ttoossíítt aannddóó tteerrüü lleett
115
1492/3
Lke9
14/42
805/19
9
25 1000
798/9
795/ 2
917/3
1
914/1 8 914/1 7 914/1 6 914/1 5
2 914/3
805/35
40 914/ 1 914/4
805/34
914/1
7 /2
1493/5
914/2
91
X
/39 914
Z-0
805/22
Z-2
^ ^
914/2
2
SZ805/21 25805/20 Lke54,5 1000
805/23
09
914/2
805/24
SZ 25 1495/349 7,51495/3481 ha 1489/2 1495/350
0 01
O 4 25 3 4,5 1000 914/2
914/2
SZ Lke5798/64,5
805/27
805/25
L2
Lke9
5
805/26
Vt18
Lke5
805/33
1489/1
gázátadó 7 állomás 4/3 91 tervezett 8 4/3 91 helye
914/2
6
914/33
1495/355 1495/354 1495/353 1495/352 1495/351
4 4/3 91 5 4/3 91 6 4/3 91
914/2
SZ 25 4,5 1000
805/32
1495/358 1495/357 1495/356
Ee
7
805/31
4400,,00 116
K krp
8
805/29
1495/359
X
804
805/28
1495/360
9
805/30
914/2
7 11
02
805/36
Endre ut
914/2
Ev
836/1
914/2
1495/361
1495/334
7
800
0
851
2 01
1495/16 11
914/3
1144,,00
Ee1515
Ee
1495/362
1495/333
838/2
M= 1:2000
838/1
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
19
1144,,00
K4
021/27
m 1100,,00 m 796/9
SZ 25798/3 Lke5798/64,5 1000 798/7
6 021/3
796/6
Üh3
798/2
m 1122,,00 m
791/7
/3 023 Sz 4
X
57 021/
K3 /4 023
022
R3
Üh2
SZ 12 Sz 4 4,5 1500 a 6 023/
021
/64
/60
021 5
SZ Üh3 5,5 Sz 4 Sz 3
/61 021 2 1/6 02
Árok utca
3 1/6 02
782/2
Sz 3
/2 023
021/59
169 168 167 166
164 163 162 161
159 158
157 156
151
152
154
153
/5 023 Sz 4
172
171
5
Sz 4 K3
1122,,00
4 17
173
58 021/
5 021/
148
149
146
147
X
782/1
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
SZ 12 4,5 1500
144
142
2
1
778/5
Sz 5
6
Sz 4
143
141
784/
784/
778/6
/1
Üh2
SZ 12 Üh1 Sz 45,5 1500
5 021/
54 021/ 9 13
783/3
tca
78 778/1 1
023
136
836/1
3 021/5 R3
783/1
Árok u
2
a 1c122,,00 b Gy 4 R 3
X
128
127
126
131
132
836/2
790/9
790/8
790/7
25 800
783/4
837
137
133
785/2
SZ 4,5785/1
134
Lke6
021/5
K3
8 13 786/8
786/7
786/6
786/2
838/1
787/ 6
787/5
786/4
810
786/5
786/3
1 021/5 Sz 4
Gy 4
t utca Harma
809
Sz 5 5 021/4
R3
X
787/4
786/1
838/2
790/6
790/5
790/2
787/2
806/1
6/2 O 8025 4,5 800
SZ 25 Lke6 4,5 800 790/1
789
805/16
sár út Pap7v90á/10
790/4
790/3
805/13
791/4
0
791/16
805/12
791/5
791/1
791/11
2 791/1
791/13
14 /17 791/ 791 6 805/
5 791/1
791/8
SZ 25 4,5 1000
Lke5
791/6
794/1 792
Gy 4
8 021/4 9 021/4
m 1100,,00 m
794/2
793
Gy 4 7
4 021/4 Sz 5
m ,0 m 1122,0
021/4
794/3
799
6
02 1 /6
m 1100,,00 m 795/ 2
021/4
Z-1
R3 0 021/5
Gy 4
tca F ü rj u
Lke5
Sz 4
795/3
Z-1
19 19
Sz 5 85 021/
Z-1
0 021/4
zzii kkeess PPaapp
796/1
K2
Sz 4
1 021/4
795/1
m 1122,,00 m
796/3
ca
/ 42 021
796/4
SZ Sz 5 124 /8 021 5,5 1500
Üh1
SZ 12 Sz 4 9 5,5021/31000
796/5
t yes u Megg
021/38
K2
K2
796/2
796/7
Z-1
32
R3
Lke5
797/3
021/
021/37
796/8
798/5
797/2
Sz 5 5 021/3
X
798/8
796/10
798/9
798/4
021/34
021/33 Gy 4
X
16 16
Sz 3
12 K 3 1000K 3
Üh1 R3
b R4
1122,,00
Sz 4 7 023/ 8 023/
Sz 4 6 1 /7 02
23 23
021/75
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
20
4400 ,,00
Ev
Ev
SZ 14,0
Gip3
30 5000
Gksz6
14 85 /2
18 18
10 1 10 018 10 18 1 8 /1 /1 3
Ev
1485/7
Kök
alm ád i
1480
10
ton
10
10 18 /3 8
10
Ba la
18 /3 9
10 10
11 3
1482
10
10
18 /3 5
18 /3 7 10
18 /4 0
Ev
18 /3 6
18 /5 5
116
117
119
18 /5 4
18 /3 4
1417
118
121
122
124
123
126
128
127
129
131
132
10
18 /3 1 10 18 /3 2
kö zú os 140
106
18 /5 0
1018/53
18 /5 2
Z-0
02
13 97
38 9
2
15 500 139
13 73
13 7
5
13 74
13 76
13 77
37 9
SZ 4,5
icz Zs . u § (2) a)-k) mellékletei A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. tca egységes szerkezetben
1391
ut 1 ca
Üh12
96
139 3
78
13
13 94
13
J.
13 95
Kr úd 1382 yG yu la 1
Mó r
Ev
1019/3
Kr 1 úd 399 yG yu la
14
Ar an y
13ut 80ca
13 84 13 81
83
13
24 24
18 /4 8
18 /4 9
14 13ut 00 98 c a
14 01
6
140 5
1 38
138 8
138 6
7
138
8
14 1
Lke6
/14
22 22
18 /5 1
Üh12
/15
Ev
Lke6
140 4
140 7
140 9
a u tc Mar ga r é ta
14 63
SZ 15 4,5 500
/16
18 /4 1
5
146 6
140 8
146 7
146 2
14 64
145 9 9
141 0
141 0
SZABÁLYOZÁSI TERV
SZ 15 4,5 500
Üh12
141
142 0
142 1
142
2
Ev
Üh12
146 1
146
0
145
7
145 6
145 8
145 5
145 4
3
Ev
10
1019/4
141 0
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
10
1481/1
146 8
146 9
147 0
145 3
145 2
145 1
SZ 25 4,5 800
142
142 4
10
146 5
5
142
10
147 1
147 2
147 3
ut c a
143 4
10
10
00 5500,,
SZ 25 4,5 800
Lke6
or s zág
147 4
147 5
á nd or
145 0
144 7
rst S
144 14 45 8
4/2
4/1
144
144
144 6
144 3
tca
6
142 7
142 8
Lke6
re u 142
144 2
143 9
9 142
143 0
143 1
Há rsa sú t
Sa llai Im
Fü
Ev
144 9
144 1
144 0
143 7 143 8
143 5
Lke6
143 2
143 3
SZ 25 4,5 800
10 1 10 8/43 10 18/4 18 4 /4 5 10 18 / 4 6 10 18 /4 7
3
6
SZ 25 4,5 800
147
143 6
Lke6
1481/2 R4
140
147
7
t
147
8
147 9
133
134
136
4400 ,,00
18 /3 3
108
107
10 4 11
1 10 018/1 10 18/1 8 1 9 10 8/20 18 /2 1 1 1 01 10 018/8/22 1 18 2 1 0 1 /2 3 10 018/8/25 4 10 18/2 26 18 7 /2 8 10 18 /2 9 10 18 /3 0
1023
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
21
zút s kö ágo 108
107
8 97
SZABÁLYOZÁSI TERV
845
844
847/2
848
851
852
855
Z-2 b
355
708
25 25
841
842
Hegyalja utca
872/2
867
868
875
872/1
871
870
865 886/2
895
894
893
890
889
886/1
879
878
877
876
675/1
674/2
673 672
SZ 25 670/2 4,5 1000 669
670/1 689/2
686/2
688/1
668/1 706/1
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
Vt9*
684
709
^ ^
843
847/1
881/1 880
707/2
1 6 ,0
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
689/1
0/5 36
354/15 354/14
691
690/1
677
119
690/2
710
971
,,00 5500
Z-0
1024/10
5,0
693 692/1
711
a R4
692/2
114
973/1
113
713/2
970
SZ 25 696/1 4,5 1000
121
694
678
696/2
122
Lke5
112
/2 974
712 1 11
00 5500,,
P40
695
713/1
969
679
697/2
8 96
5 97
682
698
116
Vt12
697/1
123
976
KÖk
897
715
23 23
683
699
718
SZ 25 4,5714 1000
716
887
118
7 97
Lke5
117
/1
903
700
720/1 717/2
888
utca
702/3
720/2 719/1 717/1
866/1
702/1
719/2
6 96
O 30 67 6,0 8009
Árpá d
702/2
866/2
701/1
z ors
Vt12
891
688/2
/3
1022/3
Z-0
SZ723/1 30 6,0 800
3/1 96
4 96
892
869
tca
O 25 4,5 700
Lke11
896
723/3
5 96
0 98 9 97
3/2 96
1/2 96
Vt11
2 96
8
Koss 73 uth L ajos u
Bartók Béla utc a
t örú
2 98 1 98
974
900
864/1
74
nk 972
/2 22 10
Üü1
SZ 1022/4 20 1022/5 6,5 3000
6/2 95
972/1
4 98
1021/1 R4
723/4
9 95
1/1 96
5 98 3 98
8 95
87 885 4/1
701/3 701/2
ato
2/1
7 95
O 25960 6/1 4,595 800 961/3
Bal
7 8 98 25 6 O 98 98 4,5 700
874/2
9 10
2 972/
10 2
Z-0
21 21
Lke11
0 99 9 98
902
Lke10
4 95
864/4
884/4
955/3
5/1 95
2 95
1 99
955/4
3
öz 95 k d pá Ár
2 99
16,0
884/3
0 95
1 95
3 99
O 25 Lke11 4,5 700
9 94
898
973/2 /25 1021
102 102 1/15 102 1/14 1 10 /13 106 21/1 2 10 10221/11 1 102 /10 102 1/9 1/ 102 8 1 10 /7 1 21/ 100221/56 10 1/4 102 21/3 1/2
883/2 884/1
840/1
Kis utca
4 99
905
8 94
7 94
883/1
840/2
863 864/2
5 99
Ev
Ev
3 94 1 4/ 94 6 94
6 99
1/16
Lke9
Lke5
r u tc a 862
899
10 20 /1
102
107
882/2
906
6 93
Petô fi Sá ndo
882/ 1
907
0 94 O 25 1 8 4 3 9 9 Lke11 939 4,5 94700 2 5 94
7 99
838/1
864/3
102 1 102 /19 1 / 102 18 1/17
107
908/2
5 93 4 93 7 93
8 99
1/20
4
721
102
92
3 93
9 99
1/21
838/2
839
881/ 2
102
1/22
2 93
923
722
102
Z
1/1 93 2 / 31 /39
1/4
Ev
108
1/23
00 10
1 93
93
Kök
102
9 92
1000
909
704
0 93 10 10 18/1 18 6 /1 7
Lke5 4,5
921
8 92
utca
1/24
910
901
6 92
1 100
tca
911/1
József Attila
102
7 92
O 191925 922 4,5 1000
119
Lke11
9 /1 91
118
2 100
18 /1 8
Ár pá du
5/2 92
117
5/1 92
Lke11
116
5,5 2000 109
10
109
renc utca
10 101 10 18/1 8/9 0 1 1 10018 8/11 1 8 /1 2 /1 3
686/3
668/2
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
22
653
651
650
649
643
637
64 5
635
886/1
02
6/2
0/2 1 1/ 03 L 2 169
654 655
652
636
03
Z-0 0 17
658
638
X
01 18
/2
L2
09 18
3 /X 031
98 17
97 17
96 17
Üh8 M= 1:2000 11 18
/4 031
3
0 /1 44
4 179
1 44
R3
3 179
0/3 44 /2 0 44
8 7/4 02
/2 91 17
99
640/2
a R3
17
7/2 44
05 18
/9
9/1 179
624
029/4
8 02
89 17
a 92 utc 17
or ut c a
04 18 7 178
Zomb
X
tc4a6 u g 4 3 44
2/1
8 /1 44
03 18
0/7 45
0/3 45
44
SZ 612 7 /4 3 4,5 02R1500
/3
ng ari zm Ro
0/8 45
46
egységes szerkezetben
0
0 45
88
8/2
á vir a z Bú A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei
26 26
/2 88 17
/1 1 83 17
0/6 45
0/2
4 7 /4 02 R3
1800/4 SZ 90 7 Üh8 1 1/1 15 4,5 600 9 17 1800/3
SZ 15448/3 Üh11 5,5 60047/1 4 0/5 4 45 50/ 4
45
a ed z Re
a utc
Üh2
8/1 178
17
0/1 45
0/1 45
2
1800/2
/4
1781/2 5 1 /1 45
/12 451
3 46
83
/2 83 17
88,,00 51/7 4
/3
/5 726
Üh11
17
/3 83 17 82 17
/15 726 2
726
/4 726
utc a
/6 83 17
66 17
2
/ 726
6 /1
45 1/6 R 451 e z /14 /13 ed 451 a
/7 83 17
SZ 15 4 5,5 600178
1781/1
/4 27
R3
b 86 17
b
Z-2
R3 0 R3
3/8
ca80 ut17
/1 0 83 17
tca
6 /9 72
lá ka r a Sz
Üh11
8/4
8 17
1767/1
Üh11
4 46
7 17
1777 1776
029/1
02 18
bu
5 177
029/2
L2
alá a rk Sz
1767/2
1778/2
1778/1
12 1500
029/3
0 7 /4 02 R3
88,,00
1769
SZ 1774 4,5
Üh2
0 6/1 72
1 6/1 72
72
Üh11 4 47
6/8 72
ut
025/26
/ 28 025
726/6
ca 8 ut 462/
5/1 47
a iol
025/25
X V
46
SZ 25 BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
SZABÁLYOZÁSI TERV
632
633 /2
2 /6 6 7 4
utca Aradi
726 /14
1773/2
025/27 L2 b L
R3
X
X
/3 1773
451/11
642
6 634 33/1
629/4
628 625
72
8 /3
3
646
631
88,,00
621
utca627
641
25 630/2 800
647
46
Zen62t6a
629/3
SZ 4,5
648
452/1
1772 1773/1
SZ 15 5,5 600
Üh11 a c
0 al 2 /1 t 46An ák m er Cs 2 /7
629/1
Lke6
72
8 /7
tc a u pa Pi
8/2 72
2/9 46
630/1
671
/1 1 728
661
672
cu tca
8/1 72
6 /1
639
zt F ere n
/20 025
673
8 /6 72
72
640/1
728/10
025/35 Gy 4
X
1770
/9
674/1
Lis
025/21 Sz 4
R3
L2
a
a R3
b Gy 4
025/22 Gy 4
9
2 025/3 R X3
728
674/2
/12 728
656/2
SZ 25 4,5 800
9 /2 72
0/9 73
025/1
/13
Lke6
656/1
675/2
/15
675/1
730/14
/5
123
122
657
728
124
676
730/13
Üh2
1122,,00 Sz 4
SZ 9/1 25 /4 72 729 4,5 800 728/4
Lke6
SZ 025/2415 Gy 4 4,5 1500
4
8 72
Vt9*
659
/4 730
660
678
1
728
/1 730
/16 728
2
/6 730
/10 730 /7 730
/ 731
680
utc
/5 730
/4 731
679
668/2
jcs e l e ef
88,,00
73
731/1
25 670/2 1000
/17 728
736
737
740
741 743
744
745
746
731/3
681
677
N
/3 1 /6 7 3 0
/1 728
/8 7a31
731/7
731/5 2 73
X
734
733
742
747
682
739
Lke10
887 22 22
O 25 4,5 800
738
749
a c748 e ut r d En Ady
25/34 0Sz
025/7
735
757
756
754
751
750
752
753
755
X
Sz 4 025/6
758
761
763
764
X
866/1
759
762
025/3 Sz 3
1122,,00
760
765
1778 /3
865
út Hegyköz 766
zzii s s e e kk PPaapp
025/5 Sz 4
44 9
770
767
Sz 3
72 6/1 6
769
Lke10
023/11
023/10 R4
Sz 4
L2
024
a
863 864/2
768
864/1
02 1/7 2
Sz 4
12 1500
021/73
025/2
O 25 4,5 800771
773/4
46 2/5
773/3
773/5
O 25 Lke10Sz4,5 3 800 025/1 ,0 1100,0
772
/7 1
72 u 5 tc
775/6 773/8
773/7
864/3
864/4
021
1122 ,,00
775/5
774
Üh2 SZ 4,5
Sz ar ka láb
776/4
/11
Tölgyfa utca
SZ 12 Üh1 Sz 4 5,5 021/78 1500 L2
46 2
780/3 775/4
3/9 Sz 402
021 /69
775/3 775/2
8
7
Sz 3
780/6
021/77Sz 4
021 /70
775/ 1
780/5
776/3
644
840/2
780/4
779
Sz 4
1122 ,,00 Sz 4
Sz 3 02 1/6
Hegyalja utca
e5
780/1
778/4
776/1
X
X
776/2
Sz 3
Sz 4
021/75
6 1 /7 02
46 5
Árok utca
778/5
839
5
782/2
8 023/
20 20
6
778/6
Sz 3
782/1
K3
1000
Sz 4
02 1/6
78 778/1 1
K3
02 1/6
838/1
tca
Üh3 5,5
02 1 /6
Árok u
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
23
117 6
7
1
25 6
116
1391
2 139
1390
13 73 13 71 137 0 136 8 136 9 136 7 136 136 5 6
13 72 118
136 3
1362
1364
114 7
121 6
7
121
121 8
2
122
28 28
1139/7
1139/9
1139/10
Vt3* SZ 5
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
1361
l ut1c36a0
Berzs enyi 1036
1029/1
135 9 135 8
2t2c1 a
on
Z-1
121 9
R
25 800 Kazinczy Ferenc tér
Z-1
R3
KÖk Ev
1030/1
Ev(e) 1031/3
1030/2
1031/5
Üh2 SZ 15 4,5 1500
1024 /13
113
112
111
119
12
43
1355
6
122 0
Lke6 SZ 4,5 1139/8
d
114
1354
1353
135
Sim
122 3
122 4 114 6
Dánie
utca 9/2
Jank 132ovics
121
124 5
123 3
122 6
122 7
Lke6
V
1352
7 135
122 5
114 5
114 3/2 114 3/1
Ev(e) 2525
1351
123 4
123 2
122 9 4
1028
Ev
1
ca ál u t si P
114
R3
1342
utc a
116 7/
Kin iz
Lke6
13 74 5 13 7
124
4
124
122
1123 249
8
128
2
128 3
va 1 u2t5c0 a llai É Ká
125 1 117
117 4
251236 1800 235
a utc 116 8
13 77
37 9
0/4
13 05 /2 124
127 9
127 8
7
125 2
119 3
119 4
5
SZ
9
Üh12
123 9
123 8
113 9/5
0
116
0
118
Lke6
117
125 5
125 8
125 7
126 0
125 6
118 1
117 3
116
9
SZ
1341
1343
R
1027
1349
123 7
2
1340
1350
2 124
1 124
Lás zló 12u4 t0ca
Lke6 4,5
121 5
117 0
tvá n
ény iM 117
Do bó Is
118 4
5
122 8
125 9
126 2
126 3 126 1 119
119 6
119
8
119 3
128 4
128 5
127 6
126
128 6
128 7
128 8
128 9
127 4
127 127 5
127
127 0
126 6 126 4
126 5
0 9
120
118
123 1
124 6
1338
1348
Szé che nyi Istv án
SZABÁLYOZÁSI TERV
128
129
129 2/1
126 9
126 7
120 1
120 2
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
117
5
ikl1ó 1s97 utc a
n1c214 utc a
ey Fe re
4 106 8 106 9
106
8
Na gy
123 0
ut c a
117
124 7
1339
SZ 1344 15 1345 1347 4,5 500 1346
132 8
128 0
119 1
86
118
lós
Lke6
119 119 0 SZ 252 118 118 9 7 4,5 800 1 18 11
118 2
8
106
Be rcs
10 63 /1
106 106 1
Ev
Lke1
Mik
132 5
132 7
1337
/6
106 2
2
120 6
120 9
óti
132 4
1336
1 103
106 3/
Ra dn
20 SZ1321 1325 1322 1323 4,5 800 132 6
128 1
1334
1319
/4
Ev Lke8
SZ 25 120 1 74,5 205800
SZ 1210 25 6,5 4000
3/3
141 6/3
129 0
129 1
4400 ula ,,00 utc a Gy Ku lich 126 8 1/2 141
Vt10
271
1333 1335
Lke6
1318
1 103
SZ 1416/430 4,5 500
1416/8
Kö l cs
1416/5
3
120 4
120 8
Lás zló utc 1a
1331
c
Z-1
1416/9
Lke6
1316/1 1316/2
1317
1332
1330
1315
1 2 9 ut 2/2 ca 1294
SZ 25 4,5 800
1314
1313
1295
tz K12 ár9o3 ly
1026 1019/2
/12 24 10
1416/10
Lo
3z12
ó kö1 Sikl
97
SZ 251254 Lke6 4,5 800 125 3
Lke6
120
dy Gy ula utc a Kr ú
Ba la 13 1
25 1299 Vt10 SZ1298 800 1410/5 Széchenyi tér 4,5 1296 12
KÖk
Ev
1029/2
SZ1414 25 141 5 800 4,5
141
ton al
má di
1300
1306
141 3
1
Lke6 130
SZ 15 4,5 500
1025
1
utca
2
3
1302
127 2
Na gy
4 130
nyos
141 1/1
Lke6 141
3
SZ1309 25 132 9/1 4,5 1310800 131
1023
Üh12
tca
0/1 141
141 0/7
141 0/6
127
08 13
13 05 /1
0 13
/3
/2 10 14
141 0/8
s. u
Lke6 10
Á Jedlik
2255,, 00
14
25 800
icz Z
Istv án 1u
SZ 13 141 4,5 0/1 1 1410/171 410 /9
Mó r
13 76
Lke6
141 0/1 2
Z-1
21 21
/15
/14
141 0/
141 0/1 0
Üh12
/16
13 07
141 0
141 0
Kr úd yG yu la 1
141 0
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
24
3366,,00
686/3 686/4
705/1
705/4
705 /3
6 4 /1 35
354/6
359/2
667/2
Lke5
665
Lke6 1/2 36
664
Aradi utc a
25 800
5 /2 36
615
/1 368
/2 368
369
t ór u ai M
/2 370
2200,,00 354/7
614 613
SZ 25 612 4,5 800 611/2 / 610
/1 611
ca
371 /2 372
Khi
Lke6
616
/2 366 /3 366
662
617
6 /1 36
Jók
KÖk
5 /1 36
öz tk sú 4 Va 36 363
SZ 20 7,5 5000/1ha
2 36
SZ 4,5
55,,00
Vt15
24 24
666
Vt9*
686/1
5/2 68
361/1
/7 359
00 2288,,
Z-1
Ev(e)
667/1
Béke tér
356/4
Z-0
686/5 686/6
668/2
687
663
356/2
1024/5
688/2
668/1 706/1
3355,,00
a
4,5 1000 669
688/1
685/3
,0 0 1
354/17
686/2
1188,,00
354/13
1 6 ,0
Z-2
Vv
V
354/19
Z-0
355
0/5 36
354/15 354/14
689/2
708
22 22
686/7
00 5500,,
Z-2
Z-0
Lke6
610/1
/1 372
608
SZ 25 4,5 800 373
374
l 605/126 26 Isko60
375
N1 376
359/3
354/9
357 /
360/4 377/2
Z-0
357/44
3,0 3,0
359/1
Üü1
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
357/73
KK
29 29
SZ 10 3,5357/712000
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
KK
Üü1
Üü2
35 7/6 7
2200 ,,00
17 56 17 55 17 17 431 5 74 17 4 2 53 17 44 17 17 17 52 45 51 17 1 7 50 46
Üü2
17 41 /1
KK
a utc
354/12
5500,,00
Vv
35 9/5
357/41
357/77
3355 ,,00
ötõ Kik
Kk
KK KK
Ev(e)
Üdülõtelep
357/70 354/11
354/8
b
9/4 35
SZ 15 7,5 1 ha
360/2
SZ 357/4320 6,5 3000
6 7/7 35
Vt16
SZ 10 7,5 3000
E2
357/46
K
Kki
1100,,00
17 aló 62 z kö 17 61 17 z 3 63 57 /40 17 60 17 64 17 59 17 65 17 1 7 57 58
1024/22
Jókai park
0/3 36
354/10
17 35 17 34 173 3
Z-0
1100,,00 55,,00
E
357/45
72
354/18 N
Ev(e)
1
V
Lke6 6
607
Üü2
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
25
52 4
köz Tem 592 plo m
5 59193/2
1808
Kökény utca
7 18 0
ut ca ro ny
43 8/8
43 8/1
172
173
42 1
1100,0 ,0
579 577
581
/1
576 /2
578
5 82
580
585
581 /2
392 /2
392 /1
39 2/5
165
5/ 2
7 165
0 166
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
Üh12
1576
1561 169 168
39 2/4
/2 391
Ví zt o
/12 46 2
583
/1 39 1
390
/1
586
584
/1 388
388 /2
5/1 165
174
Üh5 161362
Üh5 Üh5* 6 10
1577 172
SZ 15 8 10 5,5 800 7 10
1653
1615
389
44 9
/11
5 87
593
594
/1
596
597 /
1
598 /1
386
387
/2 387
46 2
2
597 /
/2
599
/1 385
382
384 /2
386 /2
1
385 /2
3
1578
utca
11
12
0 158
0
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei
25 9 12 800 8
0 13
1
Üh12
1649
9/3
3 14
9/1
1 14
2 158
1645
11
384 /1
Üh5 1647
s11
109/2
158
3 164
irág
383
1 164
Üh5
10
10
576 /1
/1 599
/2
600 /1
/1 601
381
46 2/5
624
/2 601 602
600
595
or ut c a Zomb 378 379
4 158 3 8 5 1
9 163
17
380
/4 031
19 18
5 158
1638
Hóv
utca tetô
4/1 11
z k2ö
6
173.5
a Mám
1623
4/2 11
tca
ac Pip
7
5 163
7 163
Üh5* y y 1622
3 11
óu lát
17 34 173 3 173 2
3 /X 031
tca au zs dró Va
0
Ki
1
15
169
8 16 7 16
6 163
7
6 11
158
158
1633
156
154 153
152 151
149 148
147
12
1
11
1
8
4 16 6 3 1 162 161
157
6 14
4 40 8
158
163
5
144
141
3 40 02 4
162
12
2
8
1 13
SZ Lke6142 4,5
egységes szerkezetben
36 18
9
6 16
143 142
40
12
3 15
162
1613
0 54
40 tca
2 13
0 14
20 18
7
8 53
9 53 3 13
7 13
30 30
8 13
160
9 13
5 13
4/3 57
25 800
4/7 57
SZ 4,5
4/4 57 0 40
98 17
40
11
6 13
ton a l Ba
a utc
21 18
35 18
2 161
8
4 13
4/5 57
4/6 57
Lke6
25 800
3 17
3
/2
97 17
14
1
3 57
34
1611
SZ 15 Üh5 5,5 80019 1
2 57
590
/1
SZ
Lke6 SZ 4,5
0 57
6 56
57
1 57
Mámai Mámai templomrom templomrom
6/2 56
3/1
18
6 159
6/2
9
40
u ófa i D
9 56
5 56
58 8
z k5ö67 ó l át Ki
95 17
7
40
1
54
/4
3/2
5
2 18 SZ 15 2 3 18 24 18 4,5 1833 600 1823
0 41
3 54 2 54
8 56
3 56
58 9
56
5 55
3/3
172
53
6/1 54
1 55
18 18
7 159
139
4 55
56
96 17 171
160
17 18
Üh8
1591
5 159
141
548
7
4 159
1 41
SZ 15536/2 1 6/ 5,5544 600 53
2 55
2 56
6/ 1
160
7 160
2 41
tc a
tca 0 55
3 /1 55
25 800
15
8 160
au
4/6 53
142
5 43
160
159
43
4 43
4 41
óf Di
4/2 53
4/5 53
óu lát
3 /2 55
Lke6 SZ 4,5 6 55
15 2 159 5,5 800 3/3 93 169
/2
SZ 15 1815 13 18 14 600 4,5 18 26 18
31 18
6 43
168
433
7 42
4/1 53 4/7 53 7 54
Ki
6/3 53
30 18
Üh5 SZ
3 41
144
29 18
12 18
10 18
28 18 2 18
7 16
460/4
/5
0/8
5 54
7 43
Üh8 11 18
173
164
163
7 15 6 15
9
6 42
14 6
Üh11
172
162
1 16
159 8 15
45 0 46
46
4 /3
4/4 53
33/1
7 41 15 SZ 6 800 41 5,5 15
6/4 53
6 /2 54
2 43
09 18
4 179
9/1 43
4
159
1 43
4
4
53
3 179
44
3 45
4 45 5 45 6 45
0
138
559
Vt5
3 44
3
149 7 41548
0/2
399
0/4 45
2/1
147
46
/1
út eszi k p a P
561
Bal ato nk BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI örú TERVE t
SZABÁLYOZÁSI TERV
146
530
549
557
357/2
2 5 /1 50
8 505/
560
25 4,5 800
484
9 505/
8 55
KÖk
1144,,00
5 /7 50
5
532
1 5 /1 50
5 /6 50
531
0
5 /5 50
25 1500 531/2
575
25 4,5 1000
/3
0/1
a
Lke5 SZ
46
utc
25 527 80028
SZ 438/7 15 Üh11 8/5 8/4 5,5 600 43 43
16 6
14 9
148
3 48
15 4 15 3
15 2
15 1
148
0/9 46
Üh5
8 41
14 9
147
0 5 /1 50
529
531/4
0/7
ul a
4 50
526
531/8
46
nd Ma
ö /3 r k531
2 48
43
5 42
533
0 /1 44
8/6 43
8/9 0 43 38/1 4 8/2 43
88,,00
4 42
9 41
46 0/3
1 44
9 42
3 42
2 42
0/3 44 0 /2 44
tc4a6 u g 4
452/2
/6
5 /3 50
3 50
á vir a z Bú 5 44
0 42
13 7
0 48 1 48
8 /1 44
452/3
/1
0 46
5 /2 50
2 50
132
143
1 50
138
a utc
8
525
Lke3 SZ 7,5
ru tca
9 47
5 /1 50
134
50
Mó
6
0 46
139
133
3 52
bo
Lke6 SZ 4,5
Jó kai
385
Üü2
9 12
kai park
9 51
118
116
Vt5
8 5/1 51 9 5/1 51
ca20 ut 5
m Zo
Zo mb or utc a
11 9
8 12
521
0 50
131
25 800
6 12
4
z a kö
/1
/8
SZ 2 2 Lke8 5 4,5 z
rô tö t Ú
12
123
/2
2 12
7 51
605/2
603
7 51
121
Lke6 117
8 51
12
606
25 25 sko0l4 605/1 I 6
12 7
/ 515
/14 515 /15 515
609
607
1 5/1 51
5/2 51 5/1 51
/2 610
s
a utc
SZ Á Lke8 4,5 a rny
5 51
25 8 49 700499 13
4
5/7 51
0 5/1 51
/17 515 /16 515
25 612 800 611/2
/5 515
613
/4 515
514
Lke8
SZ 6 49 4,597
SZ 462/1 15 4 Üh11 45 8 /2 5,5 1 600 6 4
8 47
5 49
/2
/1 61
n ltá Zo 5 ly 48 dá
9/1
511
3 49
4/
Ko
50
Lke8
614
SZ 25 4,5513 700 515/6
49
8/2 44
0/3 45
1
/3 509
510
49
492
4 /1
2 46
4 14
9/2
71
/3
14
50
491
4
2 46
2 14
662
8/2 48
SZ 477 15 5,5 600 2
/4
45
0/2
46
0 49
619/2
1
2 46
2 47
476/1
8/3 48
619/1
3 47
6/2 47
8/ 48
5/2 47
Üh11
6 48
666
9 48
4 47
5/1 47
618 7 48
SZ 25 800 4,5 620/2
620/ 1
utca Aradi
/12 451
23 23
3 46
ca 8 ut 462/
628 625
Üh11
4 46
46
629/4
623
622
Lke6
667/2
utca
632
631
2 /6 6 7 4
621
627
633 /2
46
Zen62t6a
88,,00
668/2
4,5 800
629/3
0 al 2 /1 t 46An ák m er Cs 2 /7
000
5 SZ 15715 4,5 500
26
Lke8 106 2
105 9
Ev
Lke8 121
7/6
I.
Ba la
1122 ,,00
1155,, 00
RREE
ton
alm ád i
28 28
105
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
7/4
5500,, 00
Kü Ma x. é p Ma x. é ítmén ym pítm ény agas ság ma gas 7 ság ,5 m 12, 5
5500,,00 2222,,00 RREE
7 1 -E S FÕ ÚT
Erk el F .ut ca
1155,,00
105
2255 ,,00
105
105 7 /5
/1
105
RREE
105 8
RREE
1122,,22 00
105 8/2
7/7
Ho mo ku tca
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
8/3
27
110 0/1 0
103 8/2
112 1
112 2
zy F eren c ut ca
1024 /13 1032 /2
103 7/4
44
103 7/2
103 7/3
0
1033 /2
tc a
Üh6
15 800
Ev(e) 29 29
Z-0
9
10 39 /2
33 /1
6
10
19 K163 17
R4 03 9
19
040
K3 19
18
1155
Üh6 15 Z-0 K3
V
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
102 4/
V*
/2
17
10 24 /19
g
O
O Kst2 4,5 102 4/
9
21
Z-0 R
R3
10 24 /15
8 1102ha 4 /2
040 /1
ton al m ád i
1111
102 4/
10 24 /18
Ksp3
4455
4455
10
24 /1
RREE 14
Ev(e)
^ ^
19 15
SZ192 13 K 4,5 800
19
V
15 800
Fáy And rás u
110 5
10 39 /1
104
a vo lsá g
Üh6
103 103 3/3 3/2 103 5 103 3/2 3 /4 6 103 103 3/2 3 /5 7 103 1 3/ 2 033 8 /6 103 3/2 103 9 3 /7 103 103 3/3 0 3/8 103 3/ 3 103 1 3/9 103 103 3/3 3/1 2 0 103 3/3 10 3 33 /1 103 103 1 3 /3 4 3/1 2 103 103 3 /3 3/1 5 3 103 3 /3 103 6 3/1 4 1024/14 103 103 3/3 7 3/1 103 5 3/3 103 8 3/1 6 103 3 1033/43 /1 7 103 3/1 8
Kszá
19 19 19 20 b a K3
ut c a
R3
103 103 3/40 3 /4 1
R3
õ tá vé d sú t
va
103 3 /1
103 3/2 3 103 3/2 4
SZ 4,5
R
1033/42
19K1 3 0 K3 190 9
4 03
Ny árf a
Z-0
f
2
5500 ,,00
0/8
10 40 /7
40 /6
10
5500 ,,00 1038/1
Üh6
1K903 7
103 3 /2
SZ 4,5
110 8 /2
191 1
15 3 4,5 1K90800 8
1035 25 1 800 033/21
Ev
110 9
3 19K1 2 2
Z-2* SZ
MM BBee aaxx .. éé ééppíítt ppíítt ééss mméé mm nnyy éérrttéé mmaa kkee ggaa :: 44 ssssáá %% KKÖÖ gg:: 55 ,,00 kk mm
103 f u 7/1 tc a
SZ 15 4,5 1500 1032/1
1037/5
Kaz inc
111 2
SZ 4,5
110 7
112 5
112 3
112 4
nyi t 1 Szé ér 128 che ny i u tc a 7
ch e Sz é
112 6
111 7
4 110
110 0/7 110 0/8
110
0/6
110
0/4
10 40 /5
104
0/3
112
ózs e
Üh6
111 8
191
111
K3 1 b 906 a K 1K903 32 32 5
ös J
112 0
111 3
0/9
/2 104
111 9
3
110 2
/5
110 0
0/1 104
104 0
Lke
Eö tv
110 6
RREE
5500,, 5555,, 00 00
III.
utc a Szé che nyi Istv án
113 9/5
110 1
109 9
110 0/4
110
0
0/9
104
1155,, 00
10 5 ha
1100 ,,00
SZABÁLYOZÁSI TERV
113 9/1 113 9/2
Be mJ 114 óz 1 sef utc a
109 8
109 7
109
6
SZ 25 4,5 700
Z-1
SZ1115 15 111 6800 4,5 111 4
111 1 111 0
1
104 2
3
104
Kü
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
112
si /2 110 0
110
Lke8
SZ 25 4,5 700 104
104 4
SZ 7,5 (12,5)
114
Ma x. é pí Ma x. é tmén ym pítm ény agas ság ma gas 1 ság 2,5 m 7,5 m
8/3
Z-0
112 9
110 0/3
6
SZ 4 15 113 113 3 800 1 113 4,5 0
109 5
109 4
109 1
0
7
113 6
1058/4
II.
5
113
115 7
Vt3*
113
113 2
109 2
108 9
108 8
6
Lke8
IV.
Üh6 113
109 0
108 7
108 6
4
5 108
nyi Mik 1158 lós utc a
104 5
104
115 9
a
106
7 104
Kin iz 0 116
116 3 116 116 2/1 2/2 116 1
108
108
t ca
si u
Kin iz
107
104 8
104 9
utc
115
Üh2
Ferenc tér
SZ 1139/45 4,5 800
113 8
113
Ma x. é p Ma x. é ítmén ym pítm ény agas ság ma gas 7 ság ,5 m 12, 5m 105
SZ 25 115 5 4,5 800 Zrí
3
108 2 2/1 3
108 107 2
/11
107 2
/10
107 2 /9
0 105
ren c
114 8
114 114 9/1 9 115 /2 115 2/1 2 /2 115 3
115 4
1
108 0
107 9
107
2/8 107
107 2/7
2 /6
107
105 3
105 2
105 1
i Fe
1139/10
Lke6
8
107
7
107 6
107
5
Rá kóc z
1139/9
114 7
115 1
/1
2/1 2
24 24
114 6
115 0
64
110 8
4
107
Telekterület: 148 160 m2 Kü építési övezet: 133 440 m2 Z-2 övezet: 14720 m2 Építési hely: 94 021 m2
1
114 5
0/1
Do bó I
117 5
117 6
117
7
Lke6
Ma Ma x. ép x. é ítm 116 pítm ény ény mag ma ass gas ág ság 10,5 m 12, 5m
27 27
116 7/
SZ 1125 66 116 5 800 4,5 11
0
118
7 11
Lke6
109 3
117
118
105
105 7/
SZ 25 4,5 700
105
105 6
1
105 7 /2
25 700
2 /5
2 /4
107
107
7/4
Lke8 105 7/3
105
9
5
107
2 /3
107
7/6 105 7 /5
105
2255,, 00 5500,, 00
118 1
4
107 3
107 1 107
SZ Lke8 4,5
9 11
117
0
106 9
5
106 6
106
106 8
106 2
106 7
Lke8
4 8
106
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
28
352/11
/5 354
17 35 17 34 173 3 173 2
172 6
Z-2 Üü2
17 60
172 6/2
KK
17 41 /1
Kki
Üü2
17 17 431 5 74 17 4 2 53 17 44 17 17 17 52 45 51 17 1 17 7 50 17 46 49 3 17 /1 47 17 6 37 1748/1 173 17 1 174 173 8/ 2 17 38 0 3 1 9 7 1741/2 40/ /1 17 1741 173 172 29 0/2 9/2172 8/1 17 8 172 2 172 /2 4 7 172/1 4/2 172 5
3355 ,,00
KK
KK
35 7/6 7
2200 ,,00
17 61
25 25
3,5 2000
K
KK
17 aló 62 z
Vv
Ev(e)
SZ 10 352/12 4,5 3000
Kki
KK 352 /6
Ev(e)
4400,
b
V 28 28
Natura 2000
050
30 30
33 33
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
29
83 /3
31 31 78
83 /6
79
577
6/2 39
57 /7 57 /9 57 /8
81 76
58/3 58/2
/1 75
/3 178
75 /2 73
74
68 /1
étá
/3 179
69 / 69 1 /2
72
/1 179
/2 178
71
6/1 39 7
39
16 7
16 6
s ály
ny
egységes szerkezetben
77 82
ca ut
S ir
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei
Üh9
154 9
1122 ,,00
83 /4 83Ildi /5 kó
kö
1510
57 /6
2
9 15
z
tca
Vir ág 57 kö /10 z
576 /2
578 /1
4 39
39 5 7/1 6
357 /62
169 6/2
169 6/1
171 1/2
581
581 /2 39 2/5
171 1/1
172 6/1
172 6/2
392 /2
392 /1
39 2/4
391
/2
389
17 35 17 34 173 3 173 2
352 /6
utc 35 a
16 9
17 0/2
5 2 51 48 4 3 1 1 149 1 15 15 7 14
161
393
17 0/1
155 /
15 8
357 M /7 ól óu 357 tca /5
157 156
Ho rgá sz
14 6
2200,, 00
14 4 14 3
yi u
84
/4 179
Lke5
SZ 180 4,5
/1 350
4400,,00
SZ 20 4,5 250
152 151
15
80
or
tca
SZABÁLYOZÁSI TERV
85
las
u ály
00 2200,, 34 34
3 152
v il
S ir
Üh13
Üh13
a
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
142
242/12 86 4 /2 / 6 4 2 4 7 4 2 1 2 344 247 5 / 2 3 /1 34 2 248 24 2/6 175 4 34 2 /7 /2 242 249 341 175 8 /1 / 0 2 4 0 3 176 24 25 /9 242 /10 3398 251 /2 3 2 3 242 25 176 11 53 4 / 2 2 25 24 337 177 6 255 57 33 2 /1 256 335 258 178 9 5 2 33433 261 3 260 2 263 26 332 265 4 331 6 2 266 267 9 26 330 268 270 73 2 329 271 8 32 274 299 277 275 7 8 32 276 27 2 / 6 32 /1 279 326 325 280 324 281 323
lsô
/3
Natura 2000
N
4 14
87
Fe
350
V
7 14 6 14
88
149 148
Üh6
/1 174
sheg
SZ 83/715 4,5 800
SZ 20 4,5 250
352/9
141
/2 242 4 4 2 /3 245 242
Üh10
8 152
243
83/8
16 1
/1 89
Jáno
16 166
/2 89
0 152 1 152 2 152 159
N1
90
158
/56
149
7 35
91
164
29 29
Z-0 /2 349 /1 349 348 347 346 345
352/8
1519
93 172
159
Z-2
98
161
E1
92
147 146
9/4 34
/6
1509
Vt8
8 151
SZ 25 /3 349 4,5 1000
94
95
171/2
/2 82 16148
Vt9
,,00 1100
<
96
158 157
357/55
97
156 154 153 151 152
168 3
Üh13
357
N
kV 20
14 17 15 1516
1
6
Keü
155/1
utca
/8
Lke6
/1 82 16 /4 82 16
SZ 47 15 1 4,5 800 6
,,00 5555
357 /65
/10
25 800 168/2
8 14
43
357
10
Üh6
149 6 15
/1 168
2
Üh5
4 12
Üh6150/2
150/1
151/3
3 10
0 SZ1 101 15 00 5,5 1800
4 10
fü Szeg
/1 5
357
352/7
168 4
Üh13
25 SZ 7 154 15 5,5 2000
161
357
/1 3 3 57/1 1
10 7
5 12
151/4
4
149
357
168 5
SZ 4,5
/2
161
144 143 142 141
16 3
5 10
6 12
3 12
Lke6
398
168 6
Z-2
b
Lke5
5 16
163/1
tca
Lke6
144
9 15 158 56 157 1 154
E
Üü2 Üh13
út
8 15
lói u
139
4400,, 00
Üü2
KÖk
köz
Lke6 Lke2
1/2 15
Üh5 Üh5*
7 12
138
Z 10 ,55 3000
/2 161
Lke6
7 165
6 10
137
Üü2
ors zág os
/1 161
145Ig
5/
1
12
136
Üü2
159
800 8
3 14
2 15
2 16
172 173 017 1 173 191 0 718 171 172 172 7 1 9 172 170 1 722 172 8/1 171 517 1 723 8/2 6 041 172 1 / 703 170 4/1 1 1 1714715 170 7 172 6 2 / 2 1 3 1/271 4/2 1 701 1 169 359 172 170 707 171 4/2 1169 /6 5 170 3 016 170 8/1 891 171 8/2 169 0 1 692 688 2 170 16 9/1 99 9 169 169 /2 171 3 35 169 /1 8 0 3/2 357 7/29 357/611687 169 1 6 7 94 357 /63 357 /6 /2 169 357 4 357 1 5 /27 / 5 357 9 357 /6 357 /66 357 0 /26 /23 357 357 /24 357 /18 /17
160
165
148
Bal ato nk örú t
4,5
2 14
9 12
Üh5 161362
357/2
Lke6
3 15
5,5 80007
2 14
KÖk
26 26
0 13
1615
Üü2
1 14
KÖk
/2 225/4 182
25 81/1 /2 1 181 1000 183 a utc y lg Vö
/1 182
Lke5 184
187
70 173/2
/2 185
86 SZ 125 /2 189 1 / 4,5 11000 89
M= 1:2000
VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
30
165
Üh12
5/ 2
1576
1561 7 165
5 SZ 15715 4,51573500
161362
169 168 167 166
0 166
164
161 159 158 6 157 15 54 1 153
1 166
157
66 16
68 15
Üh5 68 16
75 16
/1 1
kö z
03 6/3 2
K
35 35
K
öz nk dk a K2 9 15
SZ 15 K 2 4,5 400
K2
5
K K3
Va
K3
03 6/2 9
K
161
03 6/3 5
Üh16
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
0 3 162 6/1 6
30 15
K2
03 6/2 2
31
SZ
K2
6/2
K
Üh6 35
K2
Üh16 163
4
K3
32
26
55/2
Cs erj e
03 7/8
34
K3 K
03
55/2 2
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
33
036
55/1 7
/15
03 6/2 6
63 62 /1
64
55/2 0 55/2 1
55/43
55/1 6
03 7
SZ 15 4,5 600 K3
55/1 9
55/1 5 55 /2 3
53
Üh8*
55/29
55/1 8
tca
55/3 2
1
K3
K
óu
SZ 5 15 5/34 4,5 800 55/3 3
54
55/ 3
t Kilá
Üh6
55 55/ /10 30
55/1 2 55/7 55/42
55/3 5
K3
03 7/3
Hul lá
7
SZ 15 600 4,5 K R3
03 7/7
8
55/3 6
Vö lg y
71
70
9
60
u6t 5ca
55/3
55/9
mu tca
67
61
57 /8 72
5 5 /3
59 /2
Üh6
K3
55/40
59/1
55/3
68 /2
55/8
55/4 1
utca58/1
03 7/9
58/ 7
D o mb 66
SZ 25 /2 189 1 / 4,5 11000 89
Üh8*
K
K3
55/4 58/ 6
58/3 58/2
55/5
57/5
57/4
58/4
173/2
K
03 7/2
57 /6
57 /7
57/3
Üh6
69 / 69 1 /2
K3
a 55/6
57/2
68 /1
b
03 7/4
162
2 153
3 153
58/5
186
4 155
03 7/5
171
173
tc
1 153 a
4 153
SZ 15 K 4,5 600
út
5 155
03 6/3 4
154 6
6 16
2 17
5 153
a
2 156
Üh10
173
9 152
Vir ág 57 kö /10 z
1556
6 153
Üh8*
1563
1557
K3
03 7/6
154 7
163
169
u rág yvi öng
Üh12
9 153 7 153
17 2
168 167
Gy
5 152
1 154
1564
4
1558
0 154
K
Cs erj e
154 9 154 8
156 154
157
b 171
16
8 152
30 30
Üh8*
2
03 7/1 0
152 151
153
16 1
159
1510
1
2000
1559 3 154
8 153
17
1560
44 15
1
4 152
7 152
1671 74 16
3 167
Üh10 3 SZ 15 500 152 5,5 542
200
70 16
55/4 4
7 14 6 14
149 148 158
0 152 1 152 2 152
15 67
69 16
76 16
173
6 156
1519
172
/5 82
149
Vt8
0
69 15
16
8
Üh12
2 /6
03 6/3 6
147 146
/2 82 16148
16
/1 82 16 /4 82 16
1571
1682/7
03 7/1
SZ 101 15 00 /3 5,5 1800 82 16
1572
03 7/1 1
2 10
03 7/1 2
3 10
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
31
14
19 243 K
Üh6
19 01 K3
V
R4
19 2K5 3 19 K263
040/3
ton al m ád i
1K903 2
2
19
19 2K3 3
Üh6
04
K3
040 /1
Ba la
1K902 3
SZ1921 K3 4,5 800 19 22
V
04 1
RREE
Ny árf a
1K903 4
Üh6 15 Z-0
19 19 19 20 b a K3
ut c a
ÖÖkk
MMaa BBee RREE xx.. éé ééppíí ppíítt ttééss mméé mm nnyy éérrttéé mmaa kkee ggaa : ssss KKÖÖ áágg:
K3 1 b 90628 28 a K 1K903 5
19 27 K2
Ba la
ton
alm ád i 33 33
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
32
29 29
V
34 34
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
33
00 2200,,
4400,,00
30 30 N
/1 326 325
279
Üh9
324 323
E
SZ 4,5
281
20 1 2 3 500 320
188
284
tán Sé t
Z-0 Üh9
Üh9
288
315
289
314
308
00 5500,,
300
296
00 5500,,
297
306
/2
/1 238
10 6
305
298 ^ ^
304
c
,,00 4400
33 33
Lke5
/2 200
295
a
00 3300,,
19
/2 196
199
294
307
/1 195
/2 197
290
310 309
193
/1 197
SZ313 20 291 312 500 SZ 20 4,5 292 311 4,5 500 293
352/4
N1
194
/2 195
225/5
287
tc1a90 191/3
ó Als 191/2
286 316
yú
b E1
u köz
/1 191
285
317
N
184
283
318
Z-2
Lke5
282
319
N1
86 SZ 125 /2 189 1 / 4,5 11000 89
187
322
351/1
/2 225/4 182
KÖk
280
a utc y lg Vö
^ ^
303 302
35 35
301
88,,00
V*
352/10
Kst1 SZ 8 4,5 2 ha KK
KK
V Natura 2000 36 36
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
34
hé sz kö z
161
ru tca óe rdõ so utc a
03 5/3 03 5/1
03 5/2
03
ke ne se
5 /7
K3
/2Mé
03 6/3
Gy 4
03 6
173/1
c K2
d 03 5/4
03 6/1 9
03 6/4
a
Üh16 a
Ba lat on
03 5/5 03 6/1
K
03 5/6
se ne
/2 225
n lato Ba
223
b R3
K2 03 6/1 4
Õz ike K3
Fe ny ve s
SZ R 315 K 4,5 400
K3
K3
220
/2 219
222
/2 17
/1 17
Als
03 6/1 5
03 6/1 8
kö z
Üh16
K3
ke on
18
/3 219
K c2
K2
R3
Mó ku s
K
03 6/1 7
K
kö z
K3
d R3
K2
03 6/2 3 03 6/2 0
03 6/2 8
Va dk 036 / a 03 n k 27 6/2 ö 4 z
kö
z
03 6/3 0
án
Fá c
6/8
03 6/7
03 6/5 19
216
0 3 162 6/1 6
öz 164 6/2 1
167
Õ z 166 ik 03 e k
168
169 171
172
174
K
R
3 6/1 03
lat Ba
20
/4 219
R3
SZ 15 4,5 400
K3
215
163
03
03 6/2 2
6/2
5
03 6/2 6
03 6/3 6 03 6/3 4
173
K
K2
K3
21
218
kör út
Kst1
K3 03 6 /6
123
15 500
217
KK
03 7/1
03 6/9
124
122 121
SZ 4,5
/2 213
KÖk
K3 K
Z-0
23
22/2 22/1
25 212 1000
214
K3
K3
K3
Üh12
116
/1 213
119 8 11 7 11
10 9
24
114 113 112
34 34
1 11
8 10
SZ Lke5210 4,5 /1 209
Gy 4
03
42 /1
/2 206
211
K3 K
tca ó u /1 2 lát 36 Ki 0
/1 206
/2 209
036/31
174
25 2 40/
207
173
a utc205
208
K
Gy 4
Gy 4 41
rdô Fü
172
2 42/
a utc á tó Kil 171
169 8 16 7 16 6 16
4 16 3 16 2 16 1 16
39 9 15
201
/3 206
SZ 8 ,5 2 ha
K3
40 /1
43
203
Üh16
K2
K
37 55/28
44
K3
Máma tetõ K3
46
2
204
27
38
1 SZ 199/0025 /1 2 4,5 1000 02
00 5500,,
Üh6 45
198
K3
2
55/2 7
tca
Lke5
/2 199 /2 200
30 15 29 800 8
K2
K
K
03 6/ 1 0
50
ru
/1 196
/2 196
SZ 364,5
5 5 /2 6
aso vill
/1 195
35
4
55/2 5
51
lsô
193
55/2
31
31 31
03 6/3 3
55/1 7
52
K
Üh6
3
/1 1
a90 utc1 191/3
55/1 6
32
26
53
Fe
ó Als
köz
55/1 5 55/ 2
036
SZ 25 9/2 4,5 1000 18
55/3 2
54
186
Z b K3
16/1
16/2
15/6
a utc r 224 llaso i sôv l e F 4
15/3
1
106
13
KÖk
KK
15/5
12
15/2 11
239
v
10
238/2
9 / 225 6
237
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
8
Lke5
37 37 A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
35
V
Ba lat on ke ne se
34 34
37 37
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
36
11
239
v
35 35
10
238/2
9 / 225 6
237 225 /3
236
8
7
SZ6 25 4,5 5 1000
la Ba
234
4 3 2
232
Üh15
ese ken ton
233
1
se nkene Balato
KÖu
235
Lke5
231
SZ 230 20 4,5 1000 229 228 226
37 37
BALATONFÛZFÕ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SZABÁLYOZÁSI TERV
A 11/2005 (III.31.) önk. rendelet 47/A. § (2) a)-k) mellékletei egységes szerkezetben
M= 1:2000 VÁROS ÉS HÁZ BT - 2014 02.
37