SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Összeállította: Önkormányzati és Szervezési Iroda
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges!
Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról (Készült: a Képviselő-testület 2014. június 12-i ülésére)
A Képviselő-testület a 494/2011.(XI.15.) Kt. sz. határozatban döntött a Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában álló 4566/2 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről A határozat végrehajtása folyamatban van.
1.
A Képviselő-testület a Dunakanyar sétányon található, forgalomképtelen ingatlanrész pályázat útján történő értékesítéséről döntött. A pályáztatás eredménytelen volt, de a szomszédos ingatlan tulajdonosoknak megvásárlásra felajánlásra került az ingatlan. Öt ingatlanrész közül három esetében nyilatkoztak a megvásárlásról. A szakhatósági nyilatkozatokat várjuk, amint a Közlekedés Felügyelőség és a kijelölt szakhatóság megadja állásfoglalását a földhivatali eljárást megindítjuk.
Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. október 31.
A Képviselő-testület az 507/2011.(XI.15.) Kt. sz. határozatban döntött Szentendrén megvalósítani kívánt „Szentendrei Madár-elsősegély és Környezeti Nevelési Tanoda” ingatlan tárgyában A határozat végrehajtása folyamatban van.
2.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egyelőre nem engedélyezi a Madárkórház létrehozását. Popovits Frigyes úrral egyeztetetés történt, hogy a későbbiek folyamán ismét megpróbálja az engedélyek beszerzését. Az ügyfélnél van az intézkedés lehetősége, de az egyeztetései eddig nem vezettek eredményre. Az ügy összetettsége okán az ügyfél továbbra sem kezdeményezte Önkormányzatunknál a telekcserét.
Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31.
A Képviselő-testület az 53/2012. (II. 9.) Kt. sz. határozatban döntött BICAJOS nevű létesítmény területi igényéről A határozat végrehajtása folyamatban van.
3.
A Képviselő-testület a Koródi Project Kft. által kért, Bicajos Project elnevezésű, kerékpáros találkozószolgáltató létesítmények, és kapcsolódó felületek, a 4590 hrsz-ú önkormányzati ingatlanon, a Papszigetre vezető hídtól északra eső területen történő elhelyezéséhez előzetes elvi hozzájárulását adta. A határozat végrehajtásának feltétele, hogy a Koródi Project Kft-nek kérelmeznie kell a tulajdonosi hozzájárulást, miután a szakhatóságok hozzájárulását beszerezte és a beruházási programot pontosította. A szakhatósági hozzájárulás beszerzése folyamatban van. Az egyeztetések még folynak. Fejlesztő kérelmet eddig még nem nyújtott be Önkormányzatunkhoz.
Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31.
1
A Képviselő-testület 328/2012. (XI.8.) Kt. sz. határozatában döntött az érdekeltségi rendszer bevezetéséről A határozat végrehajtása folyamatban van. 4.
A Képviselő-testület határozata a gazdasági társaságok vezetői részére megküldésre került, amely alapján a javadalmazási szabályzatok előkészítése és egyeztetése folyamatban van. Módosított határidő: 2014. június 15. Új határidő: 2014. november 30. A Képviselő-testület a 142/2012. (IV. 12.) Kt. sz. határozatban döntött a Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában álló értékesítésre kijelölt 3772/3 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről A határozat végrehajtása folyamatban van.
5.
A földhivatal 2013. október 16-án javító határozatot küldött, melyben helyesbítették a 3792 hrsz-ú ingatlan megnevezését, így a szerződés újra átdolgozásra került, melyet december 18-án a hivatal aláírt, az ügyfél pedig befizette a szerződés szerinti vételár felét. Az összeg második felének befizetése 4 éven belül kell megtörténjen, addig az ingatlanra jelzálogjog bejegyzés kerül. A szerződés aláírásra került. A földhivatal elutasította a bejegyzési kérelmet, mert a változási vázrajz záradéka lejárt, valamint az ügyfél ügyvédje további iratokat nem mellékelt és az igazgatási szolgáltatási díj sem került kifizetésre. A változási vázrajzok újrazáradékoltatás alatt vannak. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31.
A Képviselő-testület 318/2012. (X.11.) Kt. sz., 381/2012. (XII. 13.) Kt. sz. határozataiban döntött Szentendre Város Önkormányzatának Dumtsa Jenő Keretstratégiájának megalkotásáról és célmeghatározásáról valamint a 366/2013. (XII.12.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre Város Dumtsa Jenő Keretstratégiájának módosuló ütemtervéről A határozatok végrehajtása megtörtént. 6.
A Képviselő-testület elfogadta a Dumtsa Jenő Keretstratégiájának módosuló ütemtervét, mely egyúttal a 318/2012. (X.11.) Kt. sz. valamint 381/2012. (XII. 13.) Kt. sz. határozatokban foglalt ütemezés felülvizsgálatát is jelentette. Az új határidőt a 366/2013 (XII. 12.) Kt. sz. határozat alapján, de a korábbi testületi döntések érdemi elemeinek (stratégia-készítési alapelvek, részterületek, szakmai indokok) figyelembe vételével kellett meghatározni. A Képviselő-testület a 72/2014.(IV.17.) Kt. sz. határozatában jóváhagyta a 381/2012.(XII.13.) Kt. sz. határozatban elfogadott további célokra vonatkozó rész-stratégiák elkészülésének határidejét, valamint az azokért felelős vezetők személyét. Eredeti határidő: folyamatos A Képviselő-testület 35/2013. (II. 14.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre energiastratégiája kidolgozásának a Városi Szolgáltató Zrt-hez való utalásához
Város
A határozat végrehajtása folyamatban van.
7.
A Képviselő-testület a határozatában a VSZN Zrt-t kérte fel a Város Energiastratégiájának kidolgozására. A stratégia kialakításához az összes intézmény energetikai felülvizsgálata, kiértékelése szükséges, melynek eredményeként lehetséges egy megvalósítható korszerűsítési város stratégia kimunkálása. Előkészítése folyamatban van. Módosított határidő: 2014. május 31. Új határidő: 2014. december 31.
2
A Képviselő-testület 39/2013. (III. 14.) Kt. sz. határozatában döntött Pipiske utcai csapadékvíz elvezetésről
A határozat végrehajtása folyamatban van.
8.
A Városi Szolgáltató Zrt. pályázatot írt ki a Galamb és Pipiske utcák vízelvezetésével kapcsolatos problémák megoldására. A beérkezett ajánlatok alapján a Galamb és Pipiske utcák vízelvezetésének kivitelezési munkáinak költsége nagyságrendileg 25-30 Mft-ot tesz ki. A Városi Szolgáltató Zrt. megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a kivitelezést a jóváhagyott 15 Mft-os keretösszegből megoldja úgy, hogy saját géppel és szakértelemmel besegít a kivitelezésbe, azonban megállapítást nyert, hogy a kivitelezés a biztosított költségvetésből a jelenlegi engedélyes tervek alapján nem valósítható meg. A Fejlesztési és Projekt Iroda valamint a VSZ Nonprofit Zrt. megvizsgálta a megvalósítás további lehetőségeit. A korábbi becslések szerint jelzett összegből a kivitelezés nem valósítható meg. A vízjogi létesítési engedély lejárt, amely nem hosszabbítható. Új megoldások és ehhez kapcsolódóan új engedély beszerzése szükséges. A tervezésre, az engedélyezési dokumentáció elkészítésére vonatkozó ajánlatkérések megtörténtek. A szerződéskötés folyamatban van. Módosított határidő: 2014. augusztus 31.
A Képviselő-testület 41/2013. (III. 14.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Zrt. hulladékgyűjtő gépjármű beszerzéséről
A határozat végrehajtása folyamatban van.
9.
A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-nek a hulladékdíjak bevétele nem biztosít fedezetet arra, hogy a határozatban szereplő nettó 15mFt értékben elindíthassa a közbeszerzési eljárást a hulladékgyűjtő gépjármű beszerzéséről. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség iparfejlesztési pályázatán az idő rövidsége miatt nem sikerült támogatást szerezni.
Módosított határidő: 2014. május 31. Új határidő: 2014. december 31.
A Képviselő-testület az 56/2013. (III. 14.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Város Önkormányzat „Alvó ingatlanként” megjelölt ingatlanjaira vonatkozó hasznosítási javaslatról (Radnóti út)
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület a 8634/85 hrsz. Radnóti út mellett fekvő ingatlanra vonatkozó hasznosítási javaslatot 10. elfogadta, miszerint a beépítetlen területet telekalakítást követően értékesíti. A telekalakítási szakhatósági határozat megérkezett, a telekalakítási kérelem a Földhivatalhoz benyújtásra került. Az ingatlan hirdetése folyamatos.
Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31.
3
A Képviselő-testület a 116/2013. (IV.11.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendrei Turul Szoborért Alapítvány kezdeményezésében megvalósuló Turul szobor elhelyezéséről
A határozat végrehajtása folyamatban van.
Az Ivó lány szobor elhelyezése a Bükkös patak északi oldalán lévő parkos kiteresedésbe tervezett. A park újszerű kialakítását és a szobor tervezett helyét a Dunakorzó építészeti /tájrendezési/ forgalomtechnikai 11. terveinek a Bükkös patak hídjáig való kiterjesztése fogja tartalmazni. A Turul szobor elbírálására a lektorátusi testület összehívása megtörtént, a benyújtott véleményezési kérelem alapján. A szobor elhelyezése 2014. július első felére tervezett. Ezzel párhuzamosan fog megtörténni az Ivó lány szobor tisztítása és áthelyezése, valamint az új helyen a közműellátottság kialakítása – az Alapítvány és a VSZN Zrt. közös vállalásával. NKA- hoz pályázat lett benyújtva, a döntés még nem nyilvános. A bronzöntési stádium jelenleg is tart, a kő oszlopfő faragása szintén folyamatban van.
Módosított határidő: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 141/2013. (V.9.) Kt. sz. határozatában döntött az Egres úti óvoda építése tárgyában
A határozat végrehajtása folyamatban van.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy meg kívánja valósítani az „Egres úti óvoda építése” c. pályázatát, 12. megerősíti a 84/2013. (III.28.) Kt. sz. határozatát. Az óvoda építés kivitelezőjének kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás folyamatban van. A hiányzó plusz forrásra vonatkozóan pozitív támogatói döntés még nem érkezett, emiatt a közbeszerzési határidőket betartva a Képviselő-testület biztosította azt 2014. májusi 15-i ülésén. Az összegezés 2014. május 20-án kiküldésre került az ajánlattevők részére.
Módosított határidő: 2014. június 30.
A Képviselő-testület a 147/2013. (V.9.) Kt. sz. határozatában döntött Duna-korzó kialakításával kapcsolatosan
A határozat végrehajtása folyamatban van.
A Képviselő-testület támogatta azt a képviselői indítványt, hogy a Duna-korzóra tervezett fák a szentendrei művészek emlékére kerüljenek elnevezésre. A Művészeti Tanács állásfoglalásban rögzítette miszerint az elképzelést alapvetően jónak tartja. A koncepció kidolgozását az ötletgazda hatáskörébe teszi 13. vissza, azaz kéri az elképzelés ötletadó általi részletes kidolgozását és a Művészeti Tanács ez alapján kíván vélemény formálni. A koncepció javaslat még nem került kidolgozott formában a Művészeti Tanács elé. Fülöp Zsolt és Fekete János képviselő urak, mint előterjesztők E-mail útján 2 alkalommal is megkapták a Művészeti Tanács fent írt véleményét. A felvetés kidolgozása az ötletgazdák által még nem történt meg.
Módosított határidő: 2014. május 31. Új határidő: 2014. október 31.
4
A Képviselő-testület a 154/2013. (V.23.) Kt. sz. határozatában döntött Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. 2012. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Pro Szentendre Kft. elleni munkabér megfizetése iránti perben a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság a 2014. január 20-i tárgyaláson meghozott ítéletével helyt adott Bornemisza Miklós prémium14. követelésének és 11.555.000,-Ft + késedelmi kamatok összeg, valamint 846.000,-Ft perköltség megfizetésére kötelezte a Pro Szentendre Kft-t. Ez a felperes eredeti kereseti követeléséhez (12.748.000,-Ft + kamatok) viszonyítottan 91%-os pervesztességet jelent a Pro Szentendre Kft számára. Az ítélet nem jogerős, ellene fellebbezés lett benyújtva az elsőfokú eljárás alperesi érvei alapján. A cég további működésére vonatkozó javaslat, előkészítés alatt áll. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. október 31. A Képviselő-testület a 187/2013. (VI.13.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában álló Boldogtanyai, 7863 hrsz-ú ingatlan értékesítésre való kijelöléséről A határozat végrehajtása folyamatban van. 15. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Boldogtanyán található 7863 helyrajzi számú, beépítetlen terület megnevezésű, 7925 m2 ingatlant értékesítésre kijelöli és pályázat útján értékesíti. A pályázat eredménytelen lett, a hirdetés folyamatos. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31. A Képviselő-testület a 201/2013. (VI.13.) Kt. sz. határozatában döntött közterület Dr. Szűk Ödönről történő elnevezésről
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy az önkormányzat tulajdonát képező 6206 hrsz-ú (Barackos út) ingatlanból egy terület leválasztásra kerüljön, új közterület elnevezése érdekében. 16. Az Építéshatósági Irodához beérkezett a telekalakítási kérelem az elkészült vázrajzokkal együtt. A Pest Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályánál kizárási okot jelentettünk be, kértük eljáró hatóság kijelölését. A kijelölés megtörtént, az eljáró hatóság Budakalász Város Önkormányzata. A szakhatósági állásfoglalást az eljáró hatóságtól megkértük, mely április 1-jén megérkezett. A telekalakítási kérelem a Földhivatal felé benyújtásra került. A Földhivatal a telekalakítási kérelemről még nem döntött. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. szeptember 30.
17.
A Képviselő-testület a 220/2013. (VI.25.) Kt. sz. valamint 348/2013. (XI.14.) Kt. sz. a határozataiban döntött Szentendre Város 21/2002. (VIII. 15.) Önk. sz. rendeletének Szentendre Város Helyi Építési Szabályzata (HÉSZ) módosításáról, az OMV benzinkúttal szembeni területről, a Bezsoker Kft. tulajdonát képező ingatlannal kapcsolatos rendezési javaslatokról
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület 348/2013.(XI.14.) Kt. sz. határozatával támogatta a Szentendre, Déli iparterület K* övezeti besorolású területek korlátozás nélküli közlekedési területté történő átminősítését.
5
A HÉSZ módosításra vonatkozó árajánlatkérés után a nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés megtörtént 2014. április 11-én. A véleményezési és partnerségi egyeztetési szakasz lezárult. Jelenleg tart a beérkezett államigazgatási szervezetektől megkapott és egyéb partnerségi vélemények értékelése. Egyes vélemények tárgyalására és a településrendezési tervezési koncepció véglegesítésére a 2014. június 12- i Képviselő- testületi ülésen kerül sor. Eredeti határidő: folyamatos
A Képviselő-testület a 256/2013. (IX.12.) Kt. sz. határozatában döntött ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. kérelme alapján a 16 hrsz-ú ingatlan távhővezetékpár nyomvonalára szolgalmi jog alapítása A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. kérelmére hozzájárult a 16 hrsz-ú ingatlanon fűtővezeték szolgalmi jogának alapításához. A kérelmező 18. részére a határozat megküldésre került. A szerződés az Önkormányzat részéről aláírásra került. Az ÉMI tájékoztatása alapján addig amíg a többi ingatlan tulajdonos nem írja alá a szerződést, addig ők sem szeretnék ezt megtenni, mivel egyszerre kívánják ellenjegyezni a szerződéseket, így általuk még nem került aláírásra a szerződés.
Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31.
A Képviselő-testület a 298/2013. (X.10.) Kt. sz. határozatában döntött 2013. évi ÁROP pályázat tárgyában
A határozat végrehajtása folyamatban van. 19.
A Támogatási Szerződéshez szükséges dokumentumok megküldésre kerültek a Közreműködő Szervezet részére. A lakossági igényfelmérésre, a szervezetfejlesztésre és a nyilvánosság biztosítására vonatkozó szerződés aláírásra került. Informatikai beszerzés még folyamatban van.
Módosított határidő: 2014. június 15. Új határidő: 2014. július 15.
6
A Képviselő-testület a 315/2013. (X.10.) Kt. sz. valamint 106/2014. (V.15.) Kt. sz. határozataiban döntött a Szentendre Sportjáért Közalapítvány és Szentendréért Közalapítvány új felügyelő bizottsági tagjának megválasztásáról és a közalapítványok alapító okiratainak módosításáról, új tisztségviselők választásáról A határozat végrehajtása megtörtént. 20. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Szentendréért Közalapítvány új kuratóriumi tagjának Pethő Zsoltnét, a Biztonságos Városunkért Közalapítvány kuratórium elnökének Király Gergő Józsefet, valamint a Szentendre Sportjáért Közalapítvány kuratórium elnökének Dombay Zsoltot választotta meg. Az alapító okiratok módosítása a megváltozott jogszabályi előírásoknak megfelelően megtörtént. Eredeti határidő: 2014. május 31.
A Képviselő-testület a 335/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozatában döntött a Sztaravoda út és a 11-es számú főút közötti 3427/1 hrsz-ú ingatlan törzsvagyonból történő kivonásáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő, Szentendre belterületi 21. 3427/1 hrsz-ú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyonba tartozik, és a törzsvagyonból kiemeli. A törzsvagyonból kivont ingatlanrészt értékesítésre kijelöli és a szükséges hatósági eljárások lefolytatását követően az önálló ingatlant pályázat útján értékesíti. A földmérő elkészítette a telekalakítási dokumentációt, jelenleg a szakhatósági nyilatkozatokra várunk.
Módosított határidő: 2014. május 30. Új határidő: 2014. október 31.
A Képviselő-testület a 336/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozatában döntött a Panoráma utca részterülete telek-kiegészítés céljára történő értékesítéséről
A határozat végrehajtása folyamatban van.
A Képviselő-testület megállapította, hogy Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában áll a Szentendre, 7134 hrsz-ú, kivett közterület megnevezésű, 7967 m2 nagyságú ingatlan, amely forgalomképtelen törzsvagyonba tartozik és úgy döntött, hogy 372 m2 nagyságú területrészét a törzsvagyonból kiemeli. A 22. törzsvagyonból kivont ingatlanrészt értékesítésre kijelöli és a szomszédos 7120 hrsz-ú ingatlan tulajdonosának telek-kiegészítésként értékesíti. A megkereső levél a szomszéd ingatlan (7185, 7186, 7187 hrsz-ú ingatlanok) tulajdonosai részére megküldésre kerültek. Az egyik szomszéd ingatlan tulajdonos földhivatali eljárást indított túlkerítés miatt, ezért kérte az értékesítés felfüggesztését. Így az adás-vételi szerződés nem került megkötésre. Az utca szemközti oldalán lakó által indított Földhivatali eljárás, a nyilvántartás szerinti telekhatárok helybenhagyásával lezárult. Az önkormányzati telekrész értékesítés folytatódik, melyről a kifogásoló ingatlantulajdonos értesítése is megtörtént. A telekalakítási kérelem a földhivatalhoz benyújtásra került.
Módosított határidő: 2014. július 31.
7
A Képviselő-testület a 337/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozatában döntött a Barackvirág utca részterülete telek-kiegészítés céljára történő értékesítéséről A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület megállapította, hogy Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában áll a Szentendre, 5075 hrsz-ú, kivett közterület megnevezésű, 705 m2 nagyságú ingatlan; amely forgalomképtelen törzsvagyonba tartozik, melynek egy része a HÉSZ alapján a forgalomképtelen törzsvagyonból kivonható, 23. és úgy dönt, hogy az ingatlannak a határozat mellékletét képező vázrajz szerinti 36 m2 nagyságú területrészét a törzsvagyonból kiemeli. Az ingatlanrész értékét 9.230 Ft /m2 fajlagos áron, bruttó 332.280.Ft forgalmi értékben határozta meg. Az ingatlanrészt a szomszédos 5074/1 hrsz-ú ingatlan tulajdonosának a meghatározott vételár ellenében telek-kiegészítésként értékesíti. A szerződés előkészítése megtörtént, a telekalakításhoz szükséges szakhatósági hozzájárulásokat megkértük, a telekalakítás folyamatban van. Módosított határidő: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 338/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozatában döntött Szentendre Város Önkormányzat tulajdonában álló Gólyahír utcában lévő ingatlan értékesítésre való kijelöléséről
A határozat végrehajtása folyamatban van. 24.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Szentendre belterületi 3524/18 hrsz-ú, 665 m2 nagyságú beépítetlen terület megnevezésű ingatlant a törzsvagyonból kivonja, az ingatlant értékesítésre kijelöli és pályázat útján hasznosítja. A pályázati kiírás megtörtént, de a pályázatra nem érkezett ajánlat, az ingatlant folyamatosan hirdetjük. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. december 31. A Képviselő-testület a 339/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozatában döntött a Pilisi Parkerdő Zrt-vel kötendő megállapodásról A határozat végrehajtása folyamatban van.
25. A Pilisi Parkerdő Zrt. részére megküldésre került a szerződés és a határozat. A megállapodást mindkét fél aláírta, a földhivatali eljárást a Pilisi Parkerdő Zrt. elindította. Módosított határidő: 2014. április 30. Új határidő: 2014. október 31.
A Képviselő-testület a 358/2013. (XII.12.) Kt. sz. valamint 120/2014. (V.15.) Kt. sz. határozataiban döntött a Szentendre egyes közterületein keletkező csapadékvíz elvezetési szolgáltatási díjak megállapításáról és a Szentendre egyes közterületein keletkező csapadékvíz elvezetésével kapcsolatos szerződésekről A határozat végrehajtása folyamatban van. 26. A Képviselő-testület a 120/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatával elfogadott szerződések szolgáltatási területének és azok lefolyási tényezőjének felülvizsgálata megtörtént, az egyeztetésre május 29-én került sor. A burkolatok nagyságának felmérése folyamatban van. A szerződések aláírás folyamatban van. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. szeptember 30.
8
A Képviselő-testület a 364/2013. (XII.12.) Kt. sz. határozatában döntött a 2010. október 15-én Szentendrén történt kerékpárbaleset károsultjának orvosszakértői vizsgálatáról, és annak díjának megfizetéséről 27. A határozat végrehajtása megtörtént. Biztosító álláspontja szerint a büntetőeljárás jogerős lezárásáig nem fizet kártérítést. Az ügyben tájékoztató készült a Képviselő-testület 2014. júniusi ülésre. Módosított határidő: a Képviselő-testület 2014. júniusi ülése
A Képviselő-testület a 17/2014. (I.30.) Kt. sz. határozatában döntött közösségi kert alapításáról a Püspökmajori lakótelepen A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy támogatja a közösségi kert létrehozását Püspökmajor lakótelepen (8634/87 hrsz. alatt) és ezt a terület használatba adásával is támogatja. A közösségi kert megvalósítására a Képviselő-testület a Környezetvédelmi Alapból 7 millió Ft-ot biztosít. Az összeg pénzügyi felhasználását 28. a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság ellenőrzi. A jövőbeni kerttagok toborzása folyamatosan zajlik az eddigi tagok segítségével a lista folyamatosan bővül specifikusan a Püspökmajori lakótelepen élők körében. A kert előreláthatólag a jövő tavaszi vegetációs időszakban valósul meg mivel a növények számára az a legkedvezőbb fejlődési időszak. Addig a kerttagok toborzása, közösségépítési folyamatok illetve a kert terveztetése kerül megszervezésre.
Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. szeptember 30.
A Képviselő-testület a 29/2014. (II.13.) Kt. sz. határozatában döntött a BKV Zrt. és Szentendre Város Önkormányzat közötti telekcseréről
A határozat végrehajtása folyamatban van. 29. A BKV Zrt. az önkormányzat döntéséről tájékoztatást kapott. A szerződés szövegtervezete a BKV Zrt.nek megküldésre került. A szerződéshez kapcsolódó előzetes épületfeltüntetést, telekalakításokat a BKV Zrt. intézi, amely folyamatban van. Módosított határidő: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 33/2014. (II.13.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendrei nevelési-oktatási intézmények tetőszerkezeteinek kiegészítő szakértői véleménye A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület a Barcsay Jenő Általános Iskola, a Templomdombi Általános Iskola, az Izbégi 30. Általános Iskola és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tetőszerkezeteinek felújítási munkáival kapcsolatban úgy döntött, hogy a kiegészítő szakértői véleményben foglalt műszaki tartalommal egyetért és azt meg kívánja valósítani. A kiegészítő kivitelezési munkálatok kivitelezőjének kiválasztása tárgyában a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122/A. § szerinti közbeszerzési eljárást indít. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, az összegezés 2014. május 27-én kiküldésre került. Módosított határidő: 2014. június 30.
9
A Képviselő-testület a 39/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött pályázatok tárgyában (Árvízvédelmi védmű)
A határozat végrehajtása folyamatban. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a SWIETELSKY-Kötiviép’B Konzorcium, mint kivitelező által benyújtott 2. sz., 5. sz. és 7.a sz. követelések Mérnök által felülvizsgált és jóváhagyott tartalmát elfogadja; 31. a követelésekből adódó összesen: 70.007.176,- Ft + ÁFA többletköltség igényt elfogadja; felkéri a Polgármestert a Támogatási Szerződés módosítási eljárás lefolytatására; felhatalmazza a Polgármestert a Támogatási Szerződés módosítás és a kivitelezésre vonatkozó szerződés módosítás aláírására; a jelen határozat hatályba lépésének feltétele, hogy a Támogató a 70.007.176,- Ft + ÁFA többletköltség igényt elfogadja és annak kifizetését vállalja. A szerződés módosítás kezdeményezése megtörtént, jelenleg az ellenőrzése folyik. Módosított határidő:: 2014. június 15.
A Képviselő-testület a 40/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött pályázatok tárgyában (Egres úti Óvoda)
A határozat végrehajtása megtörtént. 32. A Közreműködő Szervezet részére benyújtásra került a Támogatási Szerződés módosítási kérelem a többletköltség vonatkozásában, azonban arra még nem érkezett válasz. A Képviselő-testület májusi ülésén döntés született a hiányzó forrás biztosításáról, az összegezés 2014. május 20-án kiküldésre került. Módosított határidő: 2014. május 31.
A Képviselő-testület a 43/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. iparfejlesztési pályázatával kapcsolatos közbeszerzés indítása
A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy felkéri a VSZ Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy 2 db szelektív hulladékgyűjtő és szállításra alkalmas gépjármű feltételes közbeszerzési eljárásának megindítása felől intézkedjen. 33. A határozat végrehajtása meghiúsult, mert a támogatási szerződés által meghatározott rendkívül rövid, 1 hónapos megvalósítási időtartam alatt nem sikerült a pályázati feltételeknek megfelelő, eladó, használt járművet találni.
Eredeti határidő: 1. pont : azonnal; 2. pont: közbeszerzési eljárás lefolytatását követően
10
A Képviselő-testület a 44/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2014. évi üzleti tervének elfogadásáról A határozat végrehajtása folyamatban van. 34. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a VSZ Nonprofit Zrt. 2014. évi üzleti tervét elfogadja. Felkéri a VSZ Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja felül az Önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződéseket. A közszolgálati szerződések felülvizsgálata folyamatban van. Módosított határidő: 2014. május 31. Új határidő: 2014. november 30. A Képviselő-testület a 46/2014. (III.13.) Kt. sz. valamint a 73/2014. (IV.17.) Kt. sz határozataiban döntött a Pirk János Múzeum Nonprofit Kft. támogatási kérelméről és a 2014. évi üzleti tervének elfogadásáról és a Pirk János Múzeum Nonprofit Kft. támogatási kérelméről A határozat végrehajtása folyamatban van. 35. A Képviselő-testület a 73/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában hatályon kívül helyezte a 46/2014.(III.13.) Kt. sz. határozat 2. és 3. pontját és a beruházás folytatásához a Pirk János Múzeum Nonprofit Kft. számára 10.000 EFt támogatást biztosított az általános tartalék terhére. A Jogi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság hagyja jóvá a Pirk János Múzeum Nonprofit Kft.-vel kötendő támogatási szerződést. A támogatási szerződés előkészítése folyamatban van. Eredeti határidő: 2014. március 31. Új határidő: 2014. szeptember 30. A Képviselő-testület a 56/2014. (III.13.) Kt. sz. határozatában döntött Dr. Földi László és Társa Bt. bérlői tartozásából eredő részletfizetési kérelemről A határozat végrehajtása folyamatban van. 36.
A felmondási határidőig az ingatlant a bérlő nem adta át. Az ingatlan visszavétele 2014. május 12-én megvalósult. A részletfizetési megállapodás előkészítése folyamatban van. Módosított határidő: 2014. május 09. Új határidő: 2014. június 30.
A Képviselő-testület a 65/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a Belvárosi Csapadékvízelvezetési Programról A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy meg kívánja oldani Szentendre belváros csapadékvíz elvezetési problémáit, és ezért elindítja a Belvárosi Csapadékvíz-elvezetési Programot a feladat komplex és hosszú 37. távú rendezése érdekében, valamint a Belvárosi Csapadékvíz-elvezetési Program első lépéseként 3 millió Ft + ÁFA összeget biztosít a 2014. évi költségvetés 3/a sz. mellékletében szereplő Vujicsics tér csapadékvíz elvezetés kivitelezés sor terhére egy a belvárosi csapadékvíz-elvezetési probléma teljes körű megoldására vonatkozó tanulmányterv készítésére, és felhatalmazza a Polgármestert e tanulmányterv elkészítésére vonatkozó, a Mélyépterv Komplex Zrt.-vel kötendő szerződés aláírására és az egyéb ezzel összefüggő és szükséges jognyilatkozatok megtételére. Szerződés egyeztetése, aláírása folyamatban. Módosított határidő: 2014. május 31. Új határidő: 2014. augusztus 31.
11
A Képviselő-testület a 66/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött óvoda projekt tárgyában
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az „Egres úti óvoda építése” című pályázati projekttel kapcsolatosan elfogadja, hogy a projekt fizikai befejezésének és megvalósulásának tervezett napja 2015. szeptember 30. és a pályázat megvalósításához biztosít 1.545.905,- Ft összeget a költségnövekményhez, 38. 2.287.225,- Ft összeget biztosít szakági mérnökökre és további 16.000.000,- Ft összeget biztosít óvodai eszközökre, bútorokra, és feltételes döntést hozott a közbeszerzési eljárásban. A Támogatási Szerződés módosítás hiánypótlása benyújtásra került, mely a kivitelezéshez szükséges többletforrás igényt és a határidő módosítási igényt tartalmazza, várjuk az elbírálást. A májusi ülésen a hiányzó forrás biztosításra került, az összegezés 2014. május 20-án kiküldésre került.
Módosított határidő: 2014. június 30. A Képviselő-testület a 67/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a CONCERTO program keretén belül megvalósuló Hamvas Béla út 2-10. szám alatti társasház energetikai korszerűsítés fejlesztés kivitelezés megkezdéséről
A határozat végrehajtása folyamatban van. A 2014. május 17-én elfogadott Hamvas Béla utca 2-10. társasház CONCERTO korszerűsítésére vonatkozó határozatok végrehajtása folyamatban van. A Társasházi közös képviselet 2014.05.27-én tartott közgyűlést, melyen többek között dr. Dóka Zsolt, Filó Frigyes, Matolcsy Károly és Répánszky Júlia is részt vett. A részvétel a Concerto program és az Önkormányzati tulajdonhányad szempontjából is fontos volt. A közgyűlésen 1 tartózkodással a jelenlévő több, mint 60%-os tulajdonhányad, a Concerto programra és a programhoz szükséges önrészhez a hitelfelvételre IGEN-el szavazott. A következő közgyűlésen a 39. konkrét határozatok megszavazására is sor kerül. A VSZN Zrt. kötelezettségébe tartozó hibrid napelem napkollektor rendszer kivitelezésének és finanszírozásának közbeszerezéséhez szükséges anyagok összeállítása megkezdődött. A Bimbó utcai óvoda tervezéséhez a tervező irodák versenyeztetése megkezdődött, az ajánlatok elbírálás alatt vannak, a fő indikátor szempont a legalacsonyabb ár. A bírálatot követően a szerződést a nyertes ajánlattevővel megkötjük.
Eredeti határidő: 1. -5. pont: azonnal; 6. pont: a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően; 7. pont: 2014. június 15.; 8. pont: a társasházi döntést követően haladéktalanul
40.
A Képviselő-testület a 68/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt., az AQUAPALACE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft., a Szentendrei Sportcélú Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. és a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. új könyvvizsgálójának megválasztásáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Társaságok könyvvizsgálója a VERKO-FULL Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. képviselőjének, Veres Olgának a kezdeményezését a Társaságok könyvvizsgálói
12
szerződéseinek közös megegyezéssel történő megszüntetésére, a könyvvizsgáló részéről felmerült egészségügyi okokra hivatkozással, 2014. május 31. napjával elfogadta. A Társaságok új könyvvizsgálójának az East Audit Zrt-t (cím: 4025 Debrecen, Széchenyi u. 15.) választja meg 2014. június 1-től 2015. május 31. napja közötti időszakra. A Társaságok okiratainak változás bejegyzése folyamatban van. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. július 31. A Képviselő-testület a 71/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással kötendő, a hulladékudvar létesítésére szolgáló földhasználati megállapodás elfogadásáról valamint 108/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulásnak a települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztését érintő pályázatáról
A határozatok végrehajtása folyamatban van. A Képviselő testület a hulladékudvar kialakításához szükséges további területigény kielégítése érdekében 41. a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással kötendő, a hulladékudvar létesítésére szolgáló földhasználati megállapodás elfogadása kapcsán úgy döntött, hogy elfogadja a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással kötendő földhasználati szerződést. A BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósággal eddig még nem sikerült egyezségre jutni. Az egyezségi tárgyalások folyamatosan zajlanak, és a 108/2014.(V.15.) Kt.sz. határozat szerint az egyezségnek megfelelően módosítandó földhasználati szerződés a Jogi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jóváhagyását követően írható alá.
Eredeti határidő: 2014. június 15. Új határidő: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 74/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött Bükköspart 36-38. (volt Egészségház) ingatlan hasznosításáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. 42.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a beruházási programterv készítésére 2 700 000 Ft + ÁFA összeget biztosít. A programterv tervezőjének kiválasztására az ajánlatkérés folyamatban van. Előzetes programfelhívás megküldésre került a tervezők részére. Az ajánlatkérés és tervezői megbízás kiadása előtt a meghívott építész tervezőkkel előzetes egyeztetés történt 2014. június 2- án, segítendő a tervezési program tisztázását és az ajánlattétel módját. Eredeti határidő: folyamatos
13
A Képviselő-testület a 76/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a Bercsényi u. 2/A. szám alatti ingatlan építési engedély lezárásának határidő módosításáról A határozat végrehajtása megtörtént. A Bercsényi utca 2/A. és 4. szám alatti ingatlanok hasznosításáról szóló Építési Koncessziós Szerződéssel 43. kapcsolatban a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a B2A4 Project Kft. által benyújtott határidő módosítási kérelmet elfogadja és az Építési Koncessziós szerződés 9. pontjában szereplő „Az építési engedélyezési eljárás befejezésének Felek által közösen elvárt véghatáridejét” a Bercsényi u. 2/A. szám alatti ingatlan vonatkozásában 2014. április 15-ről 2014. július 15-re módosítja. A koncessziós szerződés módosításának aláírása megtörtént. Módosított határidő: 2014. május 31. A Képviselő-testület a 78/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a konyhák összevonásáról és a napközi konyha felújításáról A határozat végrehajtása folyamatban van. 44. A képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a Hold u.-i és Napközis konyha összevonását. A szükséges felmérések elvégzésre és a tervezés megrendelésre került. Módosított határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. augusztus 31. A Képviselő-testület a 79/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a FORRÁS-SQL integrált gazdálkodási szoftver használatának kiemelt támogatására irányuló szolgáltatási szerződésről A határozat végrehajtása folyamatban van. 45. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a GriffSoft Informatikai Zrt-vel kötendő, a FORRÁS SQL szoftver alkalmazását segítő szolgáltatási szerződést. A szerződés fedezetét az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének dologi előirányzata terhére biztosítja. A szolgáltatási szerződés aláírása folyamatban van. Módosított határidő: 2014. június 30. A Képviselő-testület a 80/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött Akácfa utca tárgyában A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy meg kívánja rendelni az Akácfa utca 5411/2 hrsz-ú vízfolyás és a környezetének további sorsához szükséges szakértői anyagot (részletes talajmechanikai szakvélemény, 46. aktuális geodéziai felmérés készítése, rézsű állékonysági számítás véges elem módszerrel) bruttó 1.778.000,- Ft összegért, melyet a Város 2014. évi költségvetésének működési tartaléka terhére biztosít. A geodéziai felmérés megállapításainak ismeretében dönt a vízfolyás esetleges kitisztításáról. Beszerzési eljárás, szerződés aláírás folyamatban. Módosított határidő: 2014. június 30.
14
A Képviselő-testület a 83/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a szarvashegyi városüzemeltetési kérdésekről (kerékpárút nyomvonal) A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Szarvashegy városrész kerékpárral való megközelítése érdekében a szabályozási terv és helyi építési szabályzat felülvizsgálata során kerüljön sor a kerékpárút végleges 47. nyomvonalának rögzítésére, melynek meghatározásába vonják be a Szarvashegyen élő lakosokat, különösen azokat, akik telkét érintené a tervezett nyomvonal. Az átfogó HÉSZ felülvizsgálat közlekedési munkarésze vizsgálni fogja a kerékpárút nyomvonalának rögzítését. A HÉSZ felülvizsgálat elfogadásának várható időpontja: 2016. február. Eredeti határidő: 1. pont: a szabályozási terv és helyi építési szabályzat általános felülvizsgálata során folyamatosan; 2. és 3. pont: szabályozás terv hatályba lépését követően azonnal A Képviselő-testület a 84/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a szarvashegyi városüzemeltetési kérdésekről (közvilágítás)
A határozat végrehajtása folyamatban van. 48. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Forrás utca és a Buszvégállomás közvilágítását meg kívánja valósítani napelemes, illetve hagyományos lámpákkal. A munka elvégzéshez 3.020.000,- Ft + ÁFA összeget biztosít a Város 2014. évi költségvetésének működési tartaléka terhére. A megvalósításhoz szükséges beszerzési eljárások lebonyolítása folyamatban van, a szerződések, és az egyéb jognyilatkozatok előkészítés alatt állnak. Az ELMŰ-vel és a napelemes lámpák beszerzését illetően megkezdődtek az egyeztetések. Módosított határidő: 2014. június 30. A Képviselő-testület a 85/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött a Ferenczy Múzeum - Régészeti Látványraktár és Múzeumpedagógiai Foglalkoztató, valamint a Ferenczy Múzeum – Pest Megyei Történeti Tár részére történő működési engedély kiadására vonatkozó kérelem benyújtásáról
49. A határozat végrehajtása folyamatban van. A Ferenczy Múzeum - Régészeti Látványraktár és Múzeumpedagógiai Foglalkoztató, valamint a Ferenczy Múzeum – Pest Megyei Történeti Tár adatlapjai alapján a működési engedély kiadására irányuló kérelem Emberi Erőforrások Minisztériumához történő benyújtása folyamatban van. Módosított határidő: 2014. június 15.
A Képviselő-testület a 88/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozatában döntött adományozásáról
a Városi Pedagógiai
Díj
A határozat végrehajtása megtörtént. 50. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy 2014. évben Szentendre Város Pedagógiai Díjat Torbáné Ballagó Zsuzsannának adományozza. A kitüntetéshez járó érme, oklevél átadása a Városi pedagógiai nap keretén belül átadásra került. Eredeti határidő: 2014. június 4.
15
A Képviselő-testület a 92/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2013. évi számviteli törvény szerinti beszámolójáról A határozat végrehajtása megtörtént. 51. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2013-évre vonatkozó beszámoló jóváhagyásának jogát a Jogi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságra, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságra ruházta át. A bizottságok 2014. május 29-én tárgyalták meg a beszámolót a 112/2014. (V.29.) JPEB sz. valamint a 116/2014. (V.29.) GVB sz. határozattal elfogadtak. Eredeti határidő: azonnal A Képviselő-testület a 94/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda gyülekezeti fenntartásba adásáról A határozat végrehajtása megtörtént. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy hozzájárul a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda (2000 52. Szentendre, Pannónia utca 40.) az Evangélikus Egyház fenntartásából a Szentendrei Evangélikus Egyházközség fenntartásába kerüljön azzal, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház – a Szentendrei Evangélikus Egyházközség útján – továbbra is köteles teljesíteni a Szentendre Város Önkormányzatával kötött, Szentendrén, 2011. május 17-én kelt tulajdonátadási megállapodásban, valamint közoktatási megállapodásban vállalt kötelezettségeit. A határozat megküldésre került. A nyilatkozatok megtétele megtörtént. Eredeti határidő: azonnal A Képviselő-testület a 95/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2014. évi működési támogatásáról szóló szerződés jóváhagyásáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. 53. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Szentendre Város Önkormányzata és a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. között 2014. évre vonatkozó működési támogatási szerződést. A támogatási szerződés aláírása folyamatban van.
Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: 2014. május 31. Új határidő: 2014. augusztus 31.
A Képviselő-testület a 96/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a „Hazai kredit” címmel megrendezett előadássorozat támogatásáról
A határozat végrehajtása megtörtént. 54.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy támogatja a „Hazai kredit” elnevezésű program előadásainak megrendezését, és együttműködik a Zsigmond Király Főiskolával annak megszervezésében. A felhívás közzététele a Szentendrei Hírek, Szentendre és Vidéke, Hírlevélben valamint Facebook oldaln megjelenésre került. Az első előadásra 2014. május 23-án került sor az Evangélikus templom előtt.
Eredeti határidő: azonnal
16
A Képviselő-testület a 97/2014. (V.15.) Kt. sz. valamint a 98/2014. (V.15.) Kt. sz. határozataiban döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. hulladéklerakási szolgáltatási igénybevételével és üzemanyag beszerzéssel kapcsolatos közbeszerzés indításáról
A határozatok végrehajtása folyamatban van. 55. A Képviselő-testület úgy döntött, mint a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. Alapítója, hogy a települési szilárd hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása szolgáltatás igénybevétele tárgyában valamint a Társaság üzemanyag beszerzése érdekében közbeszerzési eljárást indít. A közbeszerzési eljárást lezáró döntésének jogát a Közbeszerzési Bizottságra ruházta át. A közbeszerzési eljárás megindítása előkészítése folyamatban van. Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: közbeszerzési eljárás lefolytatását követően
A Képviselő-testület a 99/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a földgáz közbeszerzés lezárásáról
A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület a 2014/S 069-118407 azonosító számú hirdetménnyel indult, „Szentendre földgáz közbeszerzés” tárgyú közbeszerzési eljárásban. A lezáró döntést az alábbiak szerint hozzta meg: Az 56. eljárás eredményes. A nyertes ajánlat: E.ON Energiakereskedelmi Kft. 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8. Kalkulált ajánlati ár: Molekuladíj+RHD, nettó 120,02 Ft/ m3. Az adott ajánlat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó, érvényes, egyetlen ajánlat. Az eredmény kihirdetés megtörtént. A nyertes ajánlattevővel a földgáz kereskedelmi szerződés aláírása folyamatban van. Eredeti határidő: 1.-3. pont: azonnal, 4. pont: 2014. május 31. Új határidő: 2014. június 30.
A Képviselő-testület a 103/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a számviteli beszámolók jóváhagyási jogának átruházásáról
A határozatok végrehajtás folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Pap-Sziget Revitalizációjáért Nonprofit Kft. és Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. 2013. évre vonatkozó számviteli törvény szerinti beszámolók jóváhagyásának jogát a Jogi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságra, valamint a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottságra ruházta át. 57. A bizottságok 2014. május 29-én tárgyalták meg a beszámolókat. A Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. beszámolóját a 113/2014. (V.29.) JPEB sz. valamint a 117/2014. (V.29.) GVB sz. határozattal elfogadta. A bizottságok a Pap-Sziget Revitalizációjáért Nonprofit Kft. számviteli törvény szerinti beszámolóját nem tárgyalták.
Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. augusztus 31.
17
A Képviselő-testület a 104/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Ferenczy Múzeum Alapító Okiratának módosításáról A határozat végrehajtása megtörtént. 58. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Ferenczy Múzeum alapító okiratot módosító okiratát, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. Az alapító okirat a Magyar Államkincstár részére megküldésre került. Eredeti határidő: azonnal A Képviselő-testület a 105/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött az Egészséges Városért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról A határozat végrehajtása megtörtént. 59. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja az Egészséges Városért Közalapítvány alapító okiratának - az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben foglaltak szerint. Az alapító okirat aláírása és a közhasznúsági megfelelőség határidőben történő igazolása megtörtént, a közhasznúsági nyilvántartásba vételi eljárást a közalapítvány határidőben kezdeményezte. Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: 2014. május 31. A Képviselő-testület a 107/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodásának módosításáról A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elfogadja a Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodás módosítását. A módosított Társulási Megállapodás 60. aláírására akkor kerülhet sor, ha a társulás minden tagja meghozta jóváhagyó képviselő-testületi határozatát.
Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. június 30.
A Képviselő-testület a 109/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött az Egres úti óvoda építése és egyéb közbeszerzések tárgyában I. 61. A határozat végrehajtása megtörtént. A közbeszerzési eljárás eredménye 2014. május 28-én kihirdetésre került. Eredeti határidő: 2014. május 28. A Képviselő-testület a 110/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött az Egres úti óvoda építése és egyéb közbeszerzések tárgyában II. 62.
A határozat végrehajtása folyamatban van. A támogató a többlettámogatásról még nem nyilatkozott. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. szeptember 30.
18
A Képviselő-testület a 112/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött az Izbégi Általános Iskolában tervezett tanterem bővítésről A határozat végrehajtása folyamatban van. 63.
Az Izbégi Általános Iskolában megvalósítandó tanterem beruházás tárgyában az együttműködési megállapodás megkötése folyamatban van. A beruházás részleteiről pontos információ még nem áll rendelkezésre.
Eredeti határidő: 1. és 2 pont: azonnal; 3. pont: a beruházási szerződés szövegének egyeztetését követően azonnal; 4. pont: a Város 2014. évi költségvetésének következő módosításakor A Képviselő-testület a 113/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a gyermekek nyári felügyeletének ellátásáról A határozat végrehajtása folyamatban van. 64.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a gyermekek nyári felügyeletéről ún. nyári napközi program indításával gondoskodik, amely június 16-án kezdődik. A nyári napköziben gyermekfelügyeletet ellátó tanárok megbízási szerződéseinek megkötése folyamatban van. Eredeti határidő: azonnal Új határidő: 2014. június 16.
A Képviselő-testület a 114/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a szentendrei kerékpározási lehetőségek fejlesztéséről A határozat végrehajtása folyamatban van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy támogatja a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 47/2014. (IV.24.) számú közgyűlési határozatában foglaltakat, és részt kíván venni azon egyeztetéseken, melyek célja, hogy megállapodás szülessen a 11-es főút érintett szakaszain kerékpár nyomvonal felfestésének lehetőségéről és módjáról. Ezzel összefüggésben kezdeményezi, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 65. 11-es főút szentendrei szakaszán engedélyezze a kerékpározást. A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-tre vonatkozóan a kerékpáros útvonalak felülvizsgálata, és ezzel kapcsolatos tábla csérék folyamatban vannak. A Közlekedési Munkacsoport az Ifjúsági Koncepció 4.2.3 pontjának megfelelően és Rajna Botond szakdolgozata javaslatai alapján a szentendrei kerékpáros szervezetekkel együttműködésben a koncepció kidolgozása után javaslatot tesz a város ifjúság- és kerékpárosbarát közlekedésének fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban. A Koncepció kidolgozása folyamatban van. Eredeti határidő: 3. pont: 2014. június 15.; 4. pont: folyamatos; 5. pont: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 115/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei között kötendő üzemeltetési szerződésről A határozat végrehajtása megtörtént. 66. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a Szentendre Város Önkormányzata, valamint Szentendre Város Egészségügyi Intézményei között az egészségügyi intézmény feladatellátását szolgáló szentendrei belterületi 2409 hrsz. alatti, valamint szentendrei belterületi 2837 hrsz. alatti ingatlanok vonatkozásában kötendő üzemeltetési szerződést. A szerződés aláírása megtörtént. Eredeti határidő: 2014. május 31.
19
A Képviselő-testület a 116/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Pap-szigeti strandfürdő őrzéséről A határozat végrehajtása folyamatban van. 67. A Jogi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság 111/2014. (V.29.) JPEB sz. határozata a szerződést jóváhagyta, szerződés aláírása folyamatban van. Eredeti határidő: 2014. május 30. Új határidő: 2014. július 31.
A Képviselő-testület a 118/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a helyi közösségi közlekedés támogatási kérelmének benyújtásáról 68.
A határozat végrehajtása folyamatban van. A helyi személyszállítást fenntartó önkormányzatok részére kiírt a helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat előkészítése folyamatban van. Eredeti határidő: 2014. június 11. A Képviselő-testület a 119/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött közterület elnevezéséről A határozat végrehajtása folyamatban van.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a 1652 hrsz-ú névtelen utca megjelölésű területet Bubán térnek 69. nevezi el. A Földhivatal felé az utcanév-változásról az értesítés megtörtént. Az új utcanév a utcanévjegyzéken átvezetésre került. A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t a szükséges utca-névtáblákat 2014. augusztus 31-ig kihelyezi az érintett területre.
Eredeti határidő: 1-3. pont: azonnal; 4. pont: 2014. augusztus 31. A Képviselő-testület a 121/2014. (V.15.) Kt. sz. határozatában döntött a Városi Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság új felügyelő bizottsági tagjának megválasztásáról A határozat végrehajtása megtörtént. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Városi Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő 70. Részvénytársaság alapszabályát VII. 21. pontját kiegészíti azzal, hogy a negyedik felügyelő bizottsági tag 2014. május 16-tól határozatlan időre dr. Sirokiné Nagy Erika. Az módosított alapszabály megküldésre és benyújtásra került a Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróságához.
Eredeti határidő: 1. pont: azonnal; 2. pont: 2014. június 14.
20
Határozati javaslat Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló jelentést azzal, hogy a(z) I. 318/2012. (X.11.) Kt. sz. határozat 381/2012. (XII. 13.) Kt. sz. határozat 315/2013. (X.10.) Kt. sz. határozat 364/2013. (XII.12.) Kt. sz. határozat 366/2013. (XII.12.) Kt. sz. határozat 40/2014. (III.13.) Kt. sz. határozat 76/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 88/2014. (IV.17.) Kt.sz. határozat 92/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 94/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 96/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 104/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 105/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 106/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 109/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 115/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 121/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat
végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént. végrehajtása megtörtént.
II. 494/2011.(XI.15.) Kt. sz. határozat 507/2011.(XI.15.) Kt. sz. határozat 53/2012. (II. 9.) Kt. sz. határozat 328/2012. (XI.8.) Kt. sz. határozat 142/2012. (IV. 12.) Kt. sz. határozat 35/2013. (II. 14.) Kt. sz. határozat 41/2013. (III. 14.) Kt. sz. határozat 56/2013. (III. 14.) Kt. sz. határozat 147/2013. (V.9.) Kt. sz. határozat 154/2013. (V.23.) Kt. sz. határozat 187/2013. (VI.13.) Kt. sz. határozat 201/2013. (VI.13.) Kt. sz. határozat 256/2013. (IX.12.) Kt. sz. határozat 298/2013. (X.10.) Kt. sz. határozat 335/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozat 338/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozat 339/2013. (XI.14.) Kt. sz. határozat 358/2013. (XII.12.) Kt. sz. határozat 17/2014. (I.30.) Kt. sz. határozat 44/2014. (III.13.) Kt. sz. határozat 46/2014. (III.13.) Kt. sz. határozat 56/2014. (III.13.) Kt. sz. határozat 65/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 68/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 71/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 73/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 78/2014. (IV.17.) Kt. sz. határozat 95/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 99/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 103/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 107/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 108/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 110/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 113/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 116/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat 120/2014. (V.15.) Kt. sz. határozat
végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van végrehajtása folyamatban van
21
Új határidő: 2014. október 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. november 30. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. október 31. Új határidő: 2014. október 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. július 15. Új határidő: 2014. október 31. Új határidő: 2014. december 31. Új határidő: 2014. október 31. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. november 30. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. augusztus 31. Új határidő: 2014. július 31. Új határidő: 2014. július 31. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. augusztus 31. Új határidő: 2014. augusztus 31. Új határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. augusztus 31. Új határidő: 2014. június 30. Új határidő: 2014. július 31. Új határidő: 2014. szeptember 30. Új határidő: 2014. június 16. Új határidő: 2014. július 31. Új határidő: 2014. szeptember 30.
Felkéri a Jegyzőt, hogy a határozatok végrehajtását kísérje figyelemmel, valamint a Polgármestert, hogy a tett intézkedésekről számoljon be. Felelős: Polgármester, Jegyző Határidő: azonnal A végrehajtásér közvetlenül felelős: Önkormányzati és Szervezési Iroda
Szentendre, 2014. június 5. dr. Dietz Ferenc polgármester A határozati javaslat törvényességi szempontból megfelel. Szentendre, 2014. június 5. dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző
Előkészítette:
Ellenőrizte
Lantos Anna testületi referens
Bartha Enikő irodavezető
22