2011. XXIII. évf. 8. szám
Ára: 100,- Ft
Civil és családi nap a kastélyban
Augusztus 27-én, szombaton megvalósult egy tavaszi gondolat. Akkor volt szó arról, hogy a környék civil szervezeteinek lehetne egy kistérségi szintű találkozója. Ha már Orosháza és Székkutas is ennyire közel van hozzánk, akkor viszont ők sem maradjanak ki a sorból. Közben a horgásztavat a csónakházzal együtt kibérelte Szilágyi Zoltán a családjával, és bekapcsolódott az ötletbe, méghozzá nagyon aktívan. Rendbe tették kívül-belül a csónakházat, a területet rendezték, többet is, mint amennyit a szerződésben vállaltak. Testvérük büfét hozott nagyon barátságos árakon. Szegvárról, ahonnan a család is jött, divatbemutató és olcsón megvásárolható ruhák érkeztek. Ők szervezték a csocsó-, sörivó- és virslievő-versenyt is. Valamint a délelőtt fő programja, a horgászverseny is a Szilágyi család szervezésében valósult meg. Hetvenhárman versenyeztek a parton fél tizenkettőig. Az alábbi eredmények születtek: 1. Bozó Sándor, aki a legnagyobb kifogott hallal is büszkélkedhet (Nagymágocs), 2. Hegedűs György (Nagymágocs), 3. Váradi Antal (Nagymágocs). Elkezdtük kihordani a meghívókat, amiben mind a szentesi mind az orosházi Kistérségi Iroda segítségünkre volt. Jöttek a telefonok. Mintegy százhatvan fő jelentkezett be, tizennégy civil szervezet képviselői, és ebben még a nagymágocsiak nem voltak benne. És még sokan jelezték, hogy szívesen jöttek volna, de sajnos már nem tudnak, mert más programjuk van. Közte több nagymágocsi szervezet, hiszen ezen a napon lovas nap volt Eperjesen. A Rákóczitelepi Nyugdíjas Egyesület jelezte, hogy ők szívesen fellépnek, van női és férfi tánckaruk, valamint egy női dalárdájuk. Nagy örömmel vettük önként jelentkezésüket! Fellépésük meglepetést és nagyon jó hangulatot hozott! A Szentesi Szabadidős Sportklub is kitelepült, ördöglakatokat, ügyességi játékokat, fúvócső pályát hoztak. Ugyanitt Kovács
Ivánné bútorfestő munkáiban is gyönyörködhettünk, aki ízelítőt hozott munkáiból. Szegvárról a délutáni programhoz ismét megérkeztek a kajakok, kenuk, vízibiciklik. A vízi sportok ismét hatalmas sikert arattak a gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Mindeközben lezajlott kilenc civil csapat részvételével a Károlyi Kupa, ami a versenyzők elmondása alapján igen jól sikerült, nagyon élvezték a feladatokat, és amiből nem maradhatott ki egy kis történelmi totó és az evezés sem. Első helyezett a Székkutasi Lovasok, második a Főtengely Csapágy, míg a harmadiknak járó serleget a Kutasi fiúk csapat vihette el. Hogy senki ne maradjon éhen, bográcsokban rotyogott az étel. Az önkormányzat szervezésében négyszáz adag babgulyás főtt, de volt birkapörkölt is és a derekegyházi polgármester lecsót főzött az övéinek, akik a készlet erejéig másokat is meginvitáltak. A mi polgármesterünk marhapörköltet készített, és magáncsoportok is főztek, sokan piknikeztek. Hortobágyi Gyula igazgató jóvoltából egész nap szólt a zene, meg volt oldva a hangosítás, emellett padokat és asztalokat is biztosított, hogy minél többen helyet tudjanak foglalni ebédkor. Szerencsére csodálatos időnk volt. Ahogy figyeltük az arcokat, úgy láttuk, jól érzik magukat, akik eljöttek. A szép környezet, a kötetlen, vidám hangulat, a tó varázsa mindenkire hatással volt. Azután a visszajelzések megerősítették ezt az érzésünket. Ez a rendezvény a közreműködők idejébe került legfőképp. Szinte mindennek visszajött az alapanyag és ráfordítási költsége, így az önkormányzat úgy tudott közreműködni ennek a közös napnak a létrejöttében, hogy plusz költségébe nemigen került. Ezúton köszönjük dolgozóinknak, a segítőknek, támogatóknak, hogy együttműködtek! A nagymágocsiaknak, valamint minden jelen lévő civil szervezetnek, hogy eljött! Jövőre ismét találkozunk! Reméljük még többen, jó hangulatban, ismét ilyen szép időben! Magyar Zita
Tartalomból: Beszélgetés a polgármesterrel * Falunapi képriport * Focitábor 2011 * Nagymágocsi lányok az országos mazsorett versenyen * Kistérségi Lovas Napok * Becsöngettek * Kék hírek
2. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
Beszélgetés a polgármesterrel Lassan egy év óta dolgozik hivatalában Atkári Krisztián polgármester. Talán indokolt rákérdezni, hogyan is állnak a falu ügyei, mik a legfontosabb megoldandó problémák, milyen sikerek esetleg kudarcok kísérték eddigi munkáját. Az első kérdésem a megyei újságban is megjelent falunapi támogatással kapcsolatos. –Valóban ennyire szűkös a költségvetés, hogy a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak kellett besegíteni a falunap költségeihez? Esetleg más feladatok ellátására sem lesz elég pénz? –Ha jól tudom, a tavalyi falunap megrendezése 1.200.000 Ftba került. Ennyi pénz az idén egyáltalán nem állt rendelkezésre. De mivel a falunap hagyománynak számít és elvárás, hogy megszervezzük, úgy gondoltuk támogatni kell ezt a rendezvényt. 5050.000 Ft-ot adtunk be néhányan, illetve volt, aki 30.000 Ft-ot. De akadt olyan képviselő, aki más módon támogatta a rendezvényt. Ebben a formában ez több volt mint „besegítés” a költségek viselésébe. A képviselői hozzájárulások nélkül az idén nem lett volna falunap. Itt szeretném megemlíteni, hogy köszönettel tartozunk a falunapot szponzoráló cégek és magánszemélyek felé. A sikeres falunaphoz szükség volt az ő közreműködésükre is. A falunk pénzügyeire visszatérve, előre láthatólag az idén lesz elég a kötelező feladatok ellátására. Az lehetséges, hogy át kell majd csoportosítani a rendelkezésre álló költségvetési kereteket. Igyekszünk spórolni, ezért például a zöld terület karbantartásra rendelkezésre álló 350.000 Ft-ot talán nem költjük el teljes egészében, így a megmaradó összeget más területre lehet majd felhasználni. Folyamatosan ellenőrizzük ezeket a tételeket. Sajnos szükség van az előző évben felvett 15 milliós folyószámlahitelre, ami segít abban, hogy a kifizetéseket folyamatosan teljesíteni tudjuk, ugyanis az adóbevételek beáramlása ingadozó. Például a nyári hónapokban kevesebb folyik be. Ilyenkor az említett folyószámlahitellel tudunk boldogulni. Meg kell említenem a közmunkaprogramot is. A tavalyihoz viszonyítva nagyon kicsi létszámmal dolgozunk és oldjuk meg a falu karbantartását. A 11 hektárnyi zöld terület gondozását, ha nehezen is, de igyekszünk elvégezni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a belvízi csatornák gondozására ez a kis létszám már nem lesz elég. Itt a lakosságra is hárul az egyébként kötelező feladat. Az ingatlantulajdonosokkal közösen leszünk csak képesek a belvízelvezető árkok karbantartását elvégezni. –Hol tart jelenleg a szennyvízberuházás ügye? –Előrehaladott állapotban van a bürokratikus rész. Ilyen méretű beruházást saját hatáskörben törvényileg nem lehet intézni. Közbeszerzési eljárás szerint kell versenyeztetni a cégeket. A cégek kiválasztása is időt vesz igénybe, ugyanis többszörös szűrőn kell átesniük. A kiviteli tervek már kb.70%-ban elkészültek. Szeptember 30-ig kell azokat befejezni. Ezután lehet versenyeztetni a kivitelezőket. A legoptimistább számítások szerint remélhetőleg az ősz végén elkezdődhet a munka. (A beszélgetés óta történt fejleményekről külön cikket olvashatnak az újságban. A szerk. megj.) –Hogyan alakultak a befizetések? –A falugyűlés után javult a fizetési morál. Jelenleg kb.70-75%os az arány. Egyébként elindultak a letiltások az egyáltalán nem fizetőktől. Itt jegyzem meg, hogy a lakáskasszás, tehát államilag támogatott befizetési lehetőség már lezárult. Részletfizetésre ezután is van mód melynek részleteiről Rostásné Etelka ad tájékoz-
tatót az érdeklődők számára. –Ha már a vizeknél tartunk, hogyan áll a termálvíz ügye? –Sajnos, sok éve nem történt semmi ebben az ügyben. Többféle hasznosítás is lehetséges. Először meg kell vizsgálni, mire is alkalmas a meleg vizünk. A kutakat be kell vizsgálnunk, jelenleg a mérések folynak. Az egyik lehetőség a távfűtésre történő hasznosítás. A kastélyotthon, illetve a közintézmények fűtését a megyével közös beruházásban lehetne megoldani. Ha a mérési eredmények jók, akkor a beruházást érdemes lehet elindítani. Abban az esetben végre a 20 év óta elfolyó termálvizet hasznosítani tudnánk.
–A másik fontos kérdés a munkahelyek számának növelése a faluban. Erre milyen lehetőségek mutatkoznak? –A legfontosabb talán azt megemlíteni, hogy ellentétben minden híreszteléssel a polgármester munkahelyet nem tud teremteni. Felkutatni, idecsábítani és segíteni tudja az esetleg idetelepülni szándékozó vállalkozásokat. Például azzal, hogy lehetőséget nyújtunk helyszín és épületek biztosításával. A megfelelő tájékoztatással és a bürokratikus akadályok leküzdéséhez asszisztálhat. Én magam megkerestem a SZEFO vezetőit, akik annak idején rossz szájízzel távoztak Nagymágocsról. Már hónapokkal ezelőtt tárgyalásokat folytattunk egy esetleges új üzem nyitásáról, amihez kb. 80 fő jelentkezett is. Ezen kívül jó néhány céget kerestem meg, amelyek azonban a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben nem tudnak fejlesztéseket végrehajtani. A legbiztatóbb egy nyíregyházi varróüzem ígérete, amelynek képviselői már a rendelkezésre álló épületeket meg is nézték. Van némi remény arra, hogy 25-30 főt tudnának alkalmazni. A magtár új tulajdonosa arról tájékoztatott, hogy megnyert pályázattal rendelkezik, arra vonatkozóan, hogy turistaszállót, borkóstoló helyiséget és borpincét létesítsen. Ez 100 milliós beruházás lenne, amelynek építésében és majd a kiszolgáló személyzet biztosításában nagymágocsi munkaerőre is szükség lehet. Ígéretet kaptam arra, hogy az önkormányzatunkra is számítanak a helyi munkaerő kiválasztásánál, legyen az kőműves, ács vagy egy egyszerű segédmunkás. –A választási célkitűzések közül mi az, amit megvalósított? –A rendelkezésre álló kevés idő egyelőre érdemi eredményeket nem hozhatott. Az első hónapok arra jók, hogy az új polgármester feltérképezi a hivatalát, felméri a pénzügyi lehetőségeket és a munkatársak hozzáállását. A folyamatban lévő egyszerű, de annál
2011. augusztus
3. oldal
több ügyet kell intézni, ami lényegesen bonyolultabb feladat, mint ahogy azt a kívülálló gondolná. Úgy érzem, hogy abba az irányba sikerült elindulnom, amit célul tűztem ki magamnak. Azon vagyok, hogy összekovácsoljam az embereket és megújuljon a falunk légköre. Néhány program szervezésével a közösségi élet felpezsdítése talán sikerült is. Közös faültetés, vizes nap, gyerekek biciklis kirándulása, az elég jól sikerült falunap remélhetőleg segítenek ebben. (A falunapi képriportunk külön cikkben található. A szerk. megj.) Sikernek élem meg a dögtelepes átalakítás ügyét, hiszen a tavaszi 2-300 ezer Ft-os havi kiadásokkal szemben július és augusztus hónapban 0 Ft-ot fizettünk ki a Vásárhelyi ATEV-nek. Ez azt jelenti, hogy sikerült kiküszöbölni a szomszéd településekről hozzánk szállított dögök ártalmatlanításának ránk terhelt költségét. –Milyen csalódások érték? –Ami csalódást okozott, az a tájékozatlanság és az ebből eredő rosszindulatú vélemények. Ezen az állapoton lenne jó változtatni, jobb tájékoztatással, gyűlésekkel, több közös programmal. Persze, kettőn áll a vásár. Ha nincs befogadókészség, akkor lehetetlen a közös munka. Csalódás a számomra, hogy a falunk ügyeiről tartott utcagyűléseken szinte nem lehetett fiatalokat látni.
–Miért nem válaszolt az előző polgármester és a volt képviselők által jegyzett olvasói levélre? –A szóban forgó levél hangneme nem igazán javító szándékú volt. Csak hasonló stílusban lehetett volna válaszolni, ezt azonban nem kívántam folytatni. –Nem zavarja az önkormányzati munkát, hogy az aláírók közül ketten most is képviselők? –Eredetileg sem bólogató jánosokkal akartam együtt dolgozni. Mindenkinek lehet és kell is, hogy legyen önálló véleménye. A testületben számomra nem ellenfelek ülnek, hanem olyan személyek, akik képességeik szerint a falu ügyét szolgálják. Már olyanra is volt példa, hogy egy-egy kérdésben leszavaztak. De ezt nem feltétlenül kudarcnak élem meg, hiszen demokrácia van. A döntésekért mindenki vállalja a felelősséget. Mindezeket figyelembe véve tudunk együtt dolgozni. –Volt-e szabadságon, volt-e szabad ideje? –Rövid szabadságon voltam. Ausztriába, a testvértelepülésünkre utaztam ki, saját költségen, majd onnan Franciaországban mentem át három napra. Szabad időm szinte nincs is. –Köszönöm a beszélgetést! Labádi József
Tájékoztató testületi ülésről 2011. augusztus 18-án rendkívüli testületi ülésen két téma szerepelt a napirenden. 1. Szennyvízberuházás kiviteli tervére szerződéskötés A szennyvízhálózat kiviteli terveinek elkészíttetése a megrendelő önkormányzat feladata, a szennyvíztisztító telep terveztetése pedig a majdani kivitelező feladata lesz. Az előbbire irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatásra került. Az ajánlattételi felhívásunkra egy pályázat érkezett, így versenyhelyzet nem alakult ki. A pályázó Derekszolg Szolgáltató Nonprofit Kft. vállalkozási díja 24.750.000 Ft+ÁFA. A Támogatási Szerződés erre a célra nettó 14.000.000 Ft-ot biztosít. A plusz kiadásként jelentkező ös�szeg 10.750.000 Ft. A bíráló bizottság javasolta a közbeszerzési eljárás eredményesnek nyilvánítását. A dokumentumok a közreműködő szervezet részére megküldésre kerültek, amely a közbeszerzési eljárás, ill. a szerződés megkötése ellen nem emelt kifogást. Így a közbeszerzési eljárás eredményesnek minősül. Újabb pályáztatás több hónapos csúszást jelentene, ugyanakkor nem biztos, hogy kedvezőbb ajánlat érkezne. Az itt jelentkező többletkiadás a projekt más részfeladatainál várhatóan megtakarítható lesz. Mindezek mérlegelése után a képviselő testület 5 igen és 1 nem szavazattal a szerződés megkötése mellett döntött. 2. Folyószámlahitel meghosszabbítása.
2010. szeptember 6. napjával a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet az önkormányzat rendelkezésére bocsátott 15.000.000 Ft folyószámla-hitelkeretet, mely éven belüli lejáratú, így 2011. augusztus 31. napjával lejár. Erre a hitelkeretre továbbra is szükség lesz, mert az önkormányzat bevételei és kiadásai nem időarányosan teljesülnek. A folyamatos működést ez a hitelkeret biztosítja, ezért a képviselő-testület a folyószámla-hitelkeret szerződést egyhangú szavazással egy évvel meghosszabbította. Mészáros József
FALUGYŰLÉS 2011. szeptember 30-án, 18 órakor a művelődési ház nagytermében Téma: elsősorban a szennyvízberuházás, de a fórumon lehetőség van arra, hogy más, a falut érintő témában is feltegyék a kérdéseiket az érdeklődők
Ünnepi mise Augusztus 20-án ünnepi díszbe öltözött a nagymágocsi római katolikus templom. Az oltáron gyönyörű virágcsokor és nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér jelezte, hogy mai alkalom különleges nemcsak Nagymágocs, de az ország minden polgára számára. Ez a nap az egyik legősibb
magyar ünnep: Szent István király és a keresztény államalapítás emléknapja. Topsi Bálint plébános által celebrált mise számos pontjában emlékezett az ünnep jelentőségére. A mise végén megáldotta az új kenyeret, hiszen minden évben hagyományosan kötődik ehhez a naphoz a kenyérszentelés. Mészáros József önkormányzati képviselő megemlékezése után az új kenyér megszegése következett. A szentmise fényét, hangulatát emelte a Nefelejcs Népdalkör és a Napraforgó Citerazenekar műsora. A résztvevők ünnepi hangulatban emlékezhettek arra, hogy Szent István személyisége milyen fontos a magyar katolikus egyház megalapításában és az állami lét alapjának megteremtésében.
4. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
A szennyvízberuházás pénzügye és a szükséges önrésszel kapcsolatos tudnivalók
A víziközmű társulat beszámolója
Korábban már tájékoztatást adtunk arról, hogy Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata aláírta a szennyvízcsatorna-hálózatának és a szennyvíztisztító telepének kiépítésével kapcsolatos támogatási szerződést. A szerződés aláírását követően az önkormányzatnál elkezdődött és jelenleg is folyamatban van a közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Ezzel párhuzamosan a társulat tárgyalásokat folytatott a pályázati önerőt megfinanszírozó hitelfelvétel ügyében. A hitelfelvételről a társulat 2010. április 29-én megtartott küldöttgyűlése döntött, felhatalmazva az Intéző Bizottságot, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően teljes körűen járjon el az önrészt megfinanszírozó hitel ügyében. A társulat a megbízott tanácsadó cég közreműködésével több pénzintézettől kért be hitelajánlatot. A beérkezett négy ajánlat előzetes kiértékelése után személyes meghallgatásra került sor. A hitelkondíciók javítását célzó tárgyalásokat követően a bankok a hitelkérelem elbírálásába kezdtek. Több hét után a négy bank közül csak a falunkban irodát is üzemeltető Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet küldött értesítést számunkra. A mai gazdasági viszonyok miatt a nagy bankok nem kívánnak hitelt adni az önkormányzatunknak, így választási lehetőség nélkül a takarékszövetkezettel a társulat 2011. augusztus 22-én megkötötte a hitelszerződést. A kölcsön összege 194.867.254 Ft, melyből 170.800.000 Ft a kamattámogatásos hitel (a
támogatás mértéke 70%), 24.067.254 Ft pedig piaci feltételű hitel. A banki hitel fedezetét az érdekeltégi hozzájárulásokból keletkező megtakarítás, illetve a Fundamenta-Lakáskassza szerződések jelentik. A közel 860 érdekeltségi egység után képződő megtakarítás kamattal és 30% állami támogatással megnövelt ös�szege a szerződések lejárta után állnak majd rendelkezésre. A kölcsön végső lejárta 2016. december 20. Tudni kell, hogy a kamattámogatott társulati hitel csak a természetes személyű társulati tagok után vehető igénybe. A hitelező pénzintézet a társulati kölcsönszerződéshez az önkormányzat készfizető kezesség vállalását és a költségvetési számlákon az inkasszó jog azonnali beszedési megbízás biztosítását kötötte ki. Azaz a nem fizetők helyett az önkormányzatnak kellene helyt állni. Azonban az önkormányzati tartalék hiánya és a „megszorított” költségvetés mellett a további terhek ilyen jellegű átvállalása nem lehetséges. A településünk működését veszélyeztetik azok, akik az önrészt nem fizetik, így sajnos szükséges az elmaradt befizetések behajtása. Jelenleg 860 LTP-s szerződés van megkötve. Ebből 12%-nak jelentős elmaradása van, és nem fizetnek többszöri felszólításra sem. A 12%-os elmaradás 5,8 millió Ft hiányt jelent, melyet az önkormányzatnak kellene teljesíteni a költségvetés terhére. Ezen túl 44 lakástulajdonos semmilyen formában nem fizetett eddig. Jelenleg 33 esetben a végrehajtás folyamatban van.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a kölcsönszerződés alapján a társulat teljes pénzforgalmának bonyolítása a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott számlán történik. Ezek után 2011. november 1-től az érdekeltségi hozzájárulás részleteit, a havi készpénz befizetéseket, illetve átutalásokat az alábbi számú számlára kérjük teljesíteni: Nagymágocsi Víziközmű Társulat 57200110-10011458 A készpénzbefizetés nem készpénzfizetési csekkel történik, hanem a mindenki részére kiállított ügyfélkártya segítségével. A kártya felmutatásával lehetséges az esedékes törlesztőrész befizetése a takarékszövetkezet irodájában. Az átutalással fizetők pedig a közlemény rovatba írják be átutaláskor az ügyfélkártyán feltüntetett ingatlan azonosító számot. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a beruházás sikere és Nagymágocs működőképességének megőrzése érdekében szíveskedjen a fent leírtaknak megfelelően az önrész fizetést teljesíteni. Az eddig elmaradt törlesztőrészletek mihamarabbi pótlásáról gondoskodni szíveskedjenek. További részletfizetési lehetőségekről Rostásné Kozma Etelkánál a polgármesteri hivatalban érdeklődjenek. Atkári Krisztián polgármester és Berkecz Edit a Víziközmű Társulat elnöke
Augusztus 20-a a „Kertben” A Klubkert Kft. idén különleges megemlékezést szervezett államalapításunk ünnepén a sokak által kedvelt Pinceklubban. Három napon keresztül zajlottak a programok, amelyek kellemes kikapcsolódást ígértek az érdeklődőknek.
Augusztus 19-én kellemes szalonnasütésre, grillezésre várták az embereket, majd karaoke esten szórakozhattak a megjelentek. Az augusztus 20-i programok Domjánné Szólik Anikó verses köszöntőjével kezdődtek. Versenyek garmadája várta a szép szám-
ban megjelenteket, akik elsőként a legfinomabb sütemény készítőjének, Szabó Nagy Zoltánnénak tapsolhattak. Meghirdették a „Kert Szépe” szépségversenyt is gyermekeknek, ahol a díjazottak Verók Violetta, Bálint Fanni és Kádár Kamilla voltak. A sörivó versenyt nagy izgalom előzte meg a férfiak körében. Jó pár bátor jelentkező vállalta a megmérettetést, leggyorsabb sörivó pedig Fehér Péter lett. A söröshordó-cipelő verseny ügyességet és erőt is kívánt, a versenyszámot Szöllősi Tamás nyerte meg. A sörpocak szépségverseny volt az est legforróbb hangulatú versenyszáma, büszke díjazottja Gránicz János volt. A gyerekeket a nap folyamán végig programok várták, dinnyeevő verseny, halacska-horgászat, gyöngyfűzés, sárkányeregetés, aszfaltrajz-verseny, puzzle játékok és arcfestés is. Este a táncos lábúaknak pedig Szabó Kornél húzta a talpalávalót régi idők nagy slágereivel. Vasárnap tízfordulós csocsóverseny zárta a programokat, amelyeken minden résztvevő
jól érezte magát. Itt Deák Adrián ünnepelhette az első helyet. A Pinceklub több akcióval is várja a vendégeket szeptemberben is. Többek között szerencséjüket tehetik próbára dobókockával: ha két hatost tud dobni (maximum két próbálkozásból), akkor egy üveg sörre vagy 2 dl szénsavas üdítőre a szerencsés a Klubkert Kft. vendége. A másik akció a sörivókat célozza meg: akinél kifogy a söröshordó, az vendég egy korsó csapolt sörre! Mindemellett vodka akcióval is kedveskednek az ital kedvelőinek: minden nap 17 ótáról 19 óráig egyet fizet – kettőt kap! Szeretettel várják a vendégeket a
Klubkert Kft. dolgozói!
2011. augusztus
5. oldal
Módosult a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési támogatási rendszere A Kormány felülvizsgálta a mozgásszervi fogyatékos személyek közlekedési kedvezményrendszerét, és 2011. július 2-i hatál�lyal új támogatási rendszert vezetett be a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet megalkotásával. VÁLTOZÁSOK: Súlyosan mozgáskorlátozott személy a) mozgásszervi fogyatékosnak minősülő súlyosan fogyatékos személy, b) a 18. életévét be nem töltött, magasabb összegű családi pótlékra mozgásszervi fogyatékosságára tekintettel jogosult, c) a BNO kód XIII. főcsoportjába tartozó (csont-izomrendszer és kötőszövet betegségei) tartozó vezető diagnózisra tekintettel megállapított, legalább 40%-os egészségkárosodással rendelkező személy. 2013. január 1. napjával megszűnik a közlekedési támogatás. 2010. évben csak azon mozgáskorlátozott személyek részére állapítható meg közlekedési támogatás, akik olyan szakvéleménnyel rendelkeznek, amely végleges állapotot vagy a következő felülvizsgálat időpontjaként a kérelem benyújtása utáni időpontot jelöl meg. Az új támogatási rendszer két közlekedési kedvezménye - a személygépkocsi szerzési támogatás és - a személygépkocsi átalakítási támogatás. Személygépkocsi szerzési támogatás a) új járműnek (használatba vétele az első forgalomba helyezés időpontjáig nem történt meg) minősülő személygépkocsi, b) újnak nem minősülő, de legfeljebb négy éve forgalomba helyezett személygépkocsi, c) segédmotoros kerékpárnak minősülő három- vagy négykerekű jármű, d) járműnek nem minősülő, 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes gépi meghajtású kerekesszék szerzésére felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott támogatás. A támogatási összegek jelentősen emelkedtek. A támogatás mértéke - az a) pont esetében 900.000 Ft - a b) és c) pont esetében a vételár 60%-a, de legfeljebb 600.000 Ft - a d) pont esetében a vételárnak a társadalombiztosítási támogatással csökkentett vételár minősül. Személygépkocsi átalakítási támogatás a személygépkocsinak a) a vezetés feltételeként külön jogszabály alapján előírt automata sebességváltóval vagy más sebességberendezéssel történő felszereléséhez, átalakításához vagy b) a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását lehetővé tevő átalakításához, vagy biztonságos szállítását szolgáló eszközzel való ellátásához nyújtott hozzájárulás.
Az átalakítási támogatás mértéke az átalakítás költsége, de legfeljebb 90.000 Ft. A személygépkocsi szerzési és átalakítási támogatás közös szabályai Jogosultsági feltételek a) a kérelem benyújtását megelőző hét éven belül a súlyos mozgáskorlátozott személy vagy rá tekintettel más személy nem részesült a kérelmében megjelölt közlekedési kedvezményben, b) a mozgásszervi fogyatékossággal élő személy a gépjármű vezetésére maga is képes, c) a súlyos mozgáskorlátozott állapota miatt vezetésre alkalmatlan, és szállítását a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója (vér szerinti, örökbefogadó és nevelőszülő, házastárs, élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettárs, a súlyos mozgáskorlátozott személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő vér szerinti, örökbefogadott és nevelt gyermek vagy testvér) vállalja. A szerzési és az átalakítási támogatás egyidejűleg is igényelhető. A kedvezmény megállapításánál előnyben kell részesíteni azt a súlyos mozgáskorlátozott személyt, aki kereső tevékenységet folytat, tanuló, képzési jogviszonyban áll, 14 éven aluli gyermeket egyedülállóként nevel, honvédelmi kötelezettség teljesítése során, azzal összefüggésben vált súlyos mozgáskorlátozottá. Jogosultság megállapítása A támogatás megállapítása iránti kérelmet a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához (6741 Szeged, Rákóczi tér 1.) kell benyújtani. A kérelem benyújtásának határideje minden év március 31-e. A kérelem nyomtatvány letölthető a www.csm-kh.hu honlapról à Szakigazgatási Szervek à Szociális és Gyámhivatal à Mellékletek letöltése menüpontról, illetve a www.nagymagocs.hu honlapon a Polgármesteri Hivatal menüpontnál. Kérelem mellékletei - a súlyos mozgáskorlátozottság tényét igazoló dokumentumok másolata (fogyatékossági támogatást megállapító hatósági határozat vagy tartós beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekről kiállított szakorvosi igazolás vagy szakérői szerv, illetőleg jogelődje által az egészségkárosodás minősítése során kiadott hatályos szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás), - a súlyos mozgáskorlátozott vagy a szállítást végző személy érvényes vezetői engedélyének, a gépjárművezetői alkalmasságot tanúsító szakvéleménynek a fénymásolata, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy nem áll a járművezetéstől eltiltó bírói ítélet vagy szabálysértési határozat hatálya alatt,
- a szállítást végző személy írásbeli nyilatkozatát, valamint a hozzátartozói kapcsolatot és a súlyos mozgáskorlátozott személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő vér szerinti, örökbefogadott és nevelt gyermek vagy testvér esetén a közös háztartásban élést igazoló dokumentum fénymásolatát, - kereső tevékenységet igazoló dokumentumokat, tanulói, képzési jogviszony fennállását igazoló dokumentumokat, kérelmező nyilatkozatát a gyermeket egyedülállóként nevelésének tényéről, szakértői szervnek vagy jogelődjének a hadigondozásról szóló törvény szerinti hadieredetű fogyatkozás fennállását igazoló szakvéleményt, - a súlyos mozgáskorlátozott és a szállítást végző személy nyilatkozatát arról, hogy a kérelem benyújtását megelőző hét éven belül ő maga vagy reá tekintettel más személy nem részesült közlekedési kedvezményében, - használt vagy új gépjármű vásárlása esetén a súlyos mozgáskorlátozott vagy a szállítást végző személy nyilatkozatát arról, hogy a lízingszerződés megkötését vállalja. Az új támogatási rendszerben a jövedelmi viszonyok nem kerülnek vizsgálatra, tehát a közlekedési kedvezmények igénybevételének nem feltétele, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem mennyi. A jogosultságról a Szociális és Gyámhivatal minden év május 31-ig dönt. A támogatás felhasználása Új vagy használt gépjármű vásárlása esetén közbeszerzési eljárás útján kiválasztott finanszírozó szervezettel kötött lízingszerződés keretében, a többi esetben a hivatal által kiállított utalvány vételárba vagy átalakítás költségeibe való beszámítással történik.
Védőnői hírek A Lelki egészségünk klub továbbra is várja a beszélgetni, kikapcsolódni vágyókat minden hónap második hétfőjén a könyvtár kis olvasójában 14 órakor. Ebben a hónapban szeptember 12-én lesz a találkozójuk. A Baba-mama klub foglalkozásait minden hónap utolsó hétfőjén tartja Tóthné Mucsi Erzsébet. Szeptemberben 26-án, délelőtt 10 órakor találkoznak. Szeptember 17-én, szombaton délelőtt a művelődési házban ruhabörzén vehetnek részt az érdeklődők, ahol megunt, régi, de jó állapotú gyermek és felnőtt ruhaneműk értékesítésére vagy cseréjére van lehetőség. Minden alkalomra, foglalkozásra szeretettel várja Önöket Tóthné Mucsi Erzsébet védőnő!
6. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
Falunapi képriport
Feltűnt egy nyári mikulás is…
Kalandtúra eredményhirdetés
A szalmabála legyőzése
Repül a gumicsizma, ki tudja hol áll meg… A Szűcs-Gazsó duó koncertje
A Belevaló Klub foglalkozásai
Indul a 7próba
Ez vajon mi? Készül az ebéd
A lóerő szerelmesei – másként
Hamupipőkék akcióban Mi akad a horgunkra?
Kukoricamorzsolás szegvári módra
A köz szolgái munka közben
A főzőverseny eredményhirdetése
2011. augusztus
7. oldal
Kungfu pandák
A Szilver AMI nagymágocsi táncosai
Danci bohóc
A dalkör és a citerazenekar
Nagymágocsi Majorette fellépése
Emlékplakett átadása testvérvárosunknak, Kispiacnak
Géppuskalábú fiatalok
Bűvészinas
Ősi hangszerekkel játszanak a capoeirások
A tűz virtuózai
J3 koncert közben
Nagymágocs legfiatalabbjai
Új képriport sorozatunkban a falunapon köszöntött babákról közlünk le egy-egy fényképet, három hónapon keresztül.
Berezvai Szilvia Andrea
Bihari Margaréta
Czakó Réka
8. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
2011. július 16. Kistérségi Lovas Napok
Három megye versenyzői rajtoltak
Lovas történet dióhéjban: Az 1990-es évek derekán itt a községben tizenkét lovas barát úgy gondolta, hogy létrehozza a Nagymágocsi Lovassport Egyesületet. Ennek a közhasznú szervezetnek az a célja, hogy a lótenyésztéssel, lovas élettel és a lósporttal kapcsolatos helyi teendőket fölvállalja. Teendőik az évenként megrendezett nagymágocsi Civil nap hintós fölvonulása, a nagymágocsi lovas napok hagyományos megszervezése és a május elsejét megelőző lampionos menet lovas kiszolgálása. Az egyesület alakulásakor megfogalmazott célokat és szabályokat Csongrád megye határain túl is jónak tartják. Lásd: folyamatosan csatlakoznak a nagymágocsiakhoz az orosházi és a csanádpalotai lovasok. Ma negyvenkét tagot számlál az egyesület.
A helyi Civil naphoz visszatérve, minden alkalommal annyi hintó és egyéb fogat áll a rendező csoport szolgálatára, amennyit kér. A lovasok a megbeszélt időben pontosan – a délelőtti órákban – érkeznek, és a nótaszóval, mazsorett-tánccal, kulcsos kaláccsal díszített hagyományőrző „műsorból” ők lépnek ki utoljára. Több hintó lovastól, gazdástól Orosházáról, Székkutasról gurul át Nagymágocsra. Minden hívó szóra jönnek.
Azok a régi, szép lovas hintós fölvonulások az itteni Civil napi kocsikázásban már-már visszaköszönnek. Harmati Albert elnök szíve szerint visszatérne azokhoz a legelső Civil napi kezdeményezésekhez, amelyeken még rezes banda fújta, és jutott elegendő kulcsos kalács a kocsikra, abból bőségesen lehetett osztogatni a megállókban. Szóval, hogy ne az anyagiak felé tolódjon el ez a szép összefogás ebben a faluban. A Nagymágocsi Lovassport Egyesület programsorozatának egy része az a lovas nap, amit 2011. július 16-án Nagymágocson tartottak. Egy része, mert a 2009-ben meghirdetett Vidékfejlesztési Program keretében Kistérségi Lovas Napok címmel pályázatot nyert az egyesület. Kistérség itt: Árpádhalom, Eperjes, Nagymágocs, Derekegyház-Tompahát településeket foglalja magába. A program szerint pedig a lovas versennyel együtt – azzal párhuzamosan – egyéb szórakoztató műsorral is kell szolgálniuk a szervezőknek. Az itteni rendezvényt színesítette a mazsorett csoport, a helyi népdalkör és citerazenekar, szegvári nótaénekes. És volt egy ugrálóvár a legapróbbaknak. Harmati Albert a technikát is a sikeres rendezvény fontos részének tartja, hiszen a pályáról a közvetítést az egész falu hallhatta. A délkelet-magyarországi régiós „C” kategóriás versenyen: Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből mintegy 44 póni-, illetve nagyfogat indult. E versennyel párhuzamosan zajlott az úgynevezett szabadidős fogathajtó verseny is. Eredmények: Pónifogatok „C” kategóriás versenyében: 1. ifj. Bálint László (Hódmezővásárhely), 2. Beréti Andrea (Békés megye), 3. Emődi Imre (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Becsöngettek
Megszólalt az iskolacsengő. 2011. augusztus 31-én, 17 órakor várta iskolánk tanévnyitóra a diákokat. Reményi Ferencné tanévnyitó beszédében kihangsúlyozta, hogy „ … a tanulás és a jó jegyek megszerzése nem cél, hanem eszköz.” A diákokhoz szólva a tanulás, az abba fektetett energia fontosságát emelte ki: „Itt az iskolában olyan dolgokat tanulhattok, amelyek mindegyike hozzátehet valamit az életetekhez, de a saját hozzáállásotokon is sok minden múlik. A józan ésszel és tisztességgel befektetett munka valamilyen formában mindig megtérül. Miközben ugyanis az ember tanul, nagyon komolyan megküzd magával: megedződik a figyelme, a kitartása, a szorgalma. ... A tehetségetek kamatoztatása csapatmunka. Nemcsak a saját kitartásotokon, nemcsak a szüleiteken és a tanáraitokon múlik, hanem azon is, hogy egymást mennyire tudjátok segíteni. Ha egy osztályban jó közösség alakul ki, minden gyerek szívesebben jár iskolába. Ezért kérem tőletek, hogy figyeljetek oda egymásra.” Majd külön köszöntötte az beszédében a 29 első osztályos tanulót,
Pónifogatok szabadidős fogathajtó versenyében: 1. ifj. Héjja Gyula (Nagyszénás), 2. Fehér Imre (Székkutas)
Kettes fogatok „C” kategóriás versenyében: 1. Molnár András (Jász-NagykunSzolnok megye), 2. Lévai Lajos (Békés megye), 3. Sárközi Zsolt (Jász-NagykunSzolnok megye), 4. Németh Béla (Békés megye), 5. Deli Dániel (Csongrád megye), 6. Medvegy Zoltán (Békés megye) Kettes fogatok szabadidős versenyében: 1. Gémes Lajos (Mindszent), 2. Zelei Zsófia (Tiszakécske), 3. Nacsa Gergely (Nagymágocs), 4. Harmati Albert (Nagymágocs), 5. Kapocsi János (Nagymágocs), 6. Marton Erika (Nagymágocs), 7. ifj. Juhász István (Nagymágocs), 8. ifj. harmati Albert (Nagymágocs), 9. Pusztai Pál (Szentes) Harmati Albert ezúton is tisztelettel köszöni Horváth Gyula, Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Nagy Gábor és Joó Károlyné támogatását, valamint azt a sok segítséget, amit a tagok és azok családjai nyújtottak. E nélkül nem lett volna sikeres 2011. júliusában Nagymágocson a lovas nap. Közreadta: - dj -
akik Maszlag Gáborné és Mórocz Nikoletta tanítókkal iskolaotthonos oktatási formában kezdik a tanévet. Az iskolaotthonos oktatási forma megkönnyíti a gyermekek beilleszkedését az iskolába, a délutáni szabadidőprogramokat a gyermekek és a szülők időbeosztásához, igényéhez igazítják és a szakkörök is szerves részét képezik a délutáni foglalkozásoknak. Ez az oktatási forma kevésbé megterhelő a gyerekek számára, mint a hagyományos délelőtti oktatás. Az iskola tantermei és folyosói nagytakarítás után csillogó tisztasággal várják a gyerekeket. Négy tanterem és az irodahelyiségek teljes festésére, az iskola kerítésének megújítására került sor a nyári szünetben. Reményi Ferencné igazgató végezetül megköszönte az alkalmazottaknak, a fenntartó önkormányzatnak a segítését, valamint az önkormányzat közhasznú dolgozóinak lelkiismeretes munkáját, hogy tiszta termek és rendezett körülmények várják a nagymágocsi gyerekeket. Az új tanulóként iskolánkba került diákoknak zökkenőmentes beilleszkedést és valamennyi tanítványnak, kollégáinak sikerekben gazdag, nyugodt, eredményes tanévet kívánt. M. J.
2011. augusztus
9. oldal
Nagymágocsi lányok a hajdúszoboszlói országos mazsorett versenyen 2011. július 10-e ismét egy fontos dátum a nagymágocsi mazsorett csoport életében. E napon került megrendezésre az országos mazsorett verseny Hajdúszoboszlón. Erről a neves rendezvényről természetesen a mi lányaink sem hiányozhattak! És nem is hiányoztak! Kijelenthetjük, hogy ismét eredményesen helyt álltak és újfent öregbítették Nagymágocs hírnevét. Méltán lehetünk büszkék rájuk! Július 4. és 6. között egy edzőtábort szervezett Szabó Ferenc a lányoknak, ahol reggeltől estig keményen gyakorolták a botforgatást. Voltak, akik apró sérülésekkel jöttek a táborba, de ez itt nem számított, mert együtt lehettek, még akkor is, ha közben dolgozni kellett. A nagyobb lányok pátyolgatták a kisebbeket, vigyáztak a sérültekre. Felnőtteket meghazudtoló összetartásról tettek tanúbizonyságot. Örültek egymás sikerének, együtt sírtak azzal, akinek nem sikerült a „kétfordulás”, és biztatták a másikat, hogy legközelebb biztosan menni fog. Így is lett. A tábor végére már sokkal ügyesebbek lettek, amit nagyon sokan láthattak a táborzáró fellépésen, ahol számot adtak a lányok a tudásukról. A felkészülés után kaptak két nap pihenőt, ez idő alatt még botot sem vehettek a kezükbe. Halkan jegyzem meg: nem tudom, ezt hány kislány tartotta be. Majd eljött a nap, a szombat délelőtt, amikor izgatottan gyülekeztek a lányok a művelődési ház udvarán. Végre elindulhattak Hajdúszoboszlóra. Miután megérkeztek a szállásukra, kicsomagoltak, és már mentek is gyakorolni. Kipróbálták a színpadot, meneteltek, készültek a másnapi nagy megmérettetésre. Az éjszakájuk nyugalomban telt, jól kipihenték magukat. Másnap hajnalban egy szülőkkel, nagyszülőkkel teli busszal indultunk a lányok után Hajdúszoboszlóra, velünk jöttek az ovisok is. Őket a buszon öltöztették, majd a városba érkezésig a frizurájuk is kész lett. Épp a felvonulás kezdetére értünk oda. A város főutcáján 19 település lányai vonultak végig, majd álltak fel a megnyitó ünnepségre. A megnyitó után kezdődött a menetverseny: egy előre kijelölt 100 m-es szakaszon kellett a lányoknak zenére koreográfiával végigvonulni. A nagy meleg ellenére nagyon szépen sikerült a bemutatkozás. A menet után átsétáltunk a színpadhoz, ahol megkezdődtek a szóló, duó, miniformáció, valamint csapatversenyek. Először az ovisok
Focitábor 2011 Idén 10. alkalommal került megrendezésre a focitábor. Több mint 70 táborlakó gyűlt ös�sze. Csütörtök este már nagyon vártuk a következő napi kezdést. Péntek reggel 9-kor gyülekeztünk a sportpályán. Elkezdtük felállítani a sátrakat. Elég gyorsan benépesültek a focisták nevével ellátott utcák. A sátorállítás után kihirdették a hat csapatkapitányt. Megalapítottuk a csapatokat, megrajzoltuk a címert, kitaláltuk a csatakiáltást. Mikor mindenki végzett, elmentünk ebédelni az iskolai konyhára. A jól megszokott borsólevest és bolognai spagettit kaptuk. Miután visszatértünk a sátrunkhoz, egy kis pihenés után már indultunk is a strandra. Szentesre készültünk sok-sok autóval. Mikor odaértünk, megvettük a jegyeket, és egyből öltöztünk is át fürdőruhába. Szaladtunk a medencébe, utána a csúszdákhoz. A felhős ég sem rontotta el kedvünket. Mert mikor kicsit fáztunk, átmentünk a meleg vízbe. Az úszni tudók a mély medencébe is belemehettek. Megkaptuk az egyforma citromsárga, feliratos pólót. A fárasztó, de mégis nagyon jó úszás, ugrálás, pancsolás után hazajöttünk. A szülők sütöttek nekünk vacsorára hamburgert. Mindenki kért
léptek színpadra. Édesek voltak, izgultak nagyon, hiszen még sosem szerepeltek ennyi ember előtt. Az óvodások után a szólóprodukciók következtek. Ebben a kategóriában négy lányunk versenyzett. A szólóprodukciókat a duósok követték, ahol öt párral voltunk érdekeltek. Ekkorra már nagyon felmelegedett az idő, az utcai hőmérő 40 fokot mutatott. Nem beszélve a színpadot borító gumiszőnyegről! A lányok – elmondásuk szerint – nem mertek hozzáérni, mert forró volt. Szó szerint égett a lábuk alatt a talaj. De a meleg, a tűző nap ellenére rendben lezajlott a versenynek ez a része. Egy rövid ebédszünet következett, majd folytatódott a megmérettetés a miniformációkkal. Itt is érdekeltek voltunk kadet és junior korcsoportban is. A nap hátralevő részében pompon versenyek zajlottak, késő délután került sor a csapatversenyekre. Ekkorra a lányok már nagyon elfáradtak, mégis szép produkciókat láthattunk tőlük. Az eredményhirdetés este 8 órakor volt. Településenként sorakoztak fel a csapatok a színpad előtt. Itt aztán volt minden: sírás, nevetés. Ki örömében, ki bánatában sírt. Mi, szülők is együtt örültünk a lányokkal a sikereiknek. Éjjel fél tízkor indultunk haza és fél egykor fáradtan, de teli élményekkel, büszkén szálltunk le a buszról a művelődési háznál. És hogy miért voltunk rájuk büszkék? Lássuk az eredményeket! Ovis csoport: 3. hely, Kadet szóló: Oprea Brigitta 3. hely, Kalapos Kamilla 7. hely, Junior szóló: Lucz Lolita 7. hely, Szenior szóló: Bandula Ágnes 11.hely, Kadet duó: Kalapos Kamilla–Plenter Izabell 3. hely, Osztás Roberta–Kiss Alexandra 6.hely, Junior duó: Lucz Lolita–Labádi Adél 1. hely, Bálint Fanni – Köteles Adél 3. hely, Szenior duó: Bandula Ágnes–Simondán Beatrix 11. hely, Kadet és junior miniformációnk egyaránt 5. helyezést ért el. Kadet összetett csapat: 4. hely, Junior összetett csapat: 1. hely és ezüstminősítés Végül szeretnék a lányok és szülőtársaim nevében köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon segítették és támogatták a lányokat. Köszönjük! Kalaposné Bodnár Tünde SZMK elnök
repetát, így a szülők csak vajas kenyeret ettek. Elkezdett szakadni az eső. Ezt énekléssel próbáltuk elűzni, de ez sajnos nem sikerült. Ezért többen hazamentünk aludni. Szombat reggel vettük észre, hogy voltak páran, akik hősiesen tűrték az esőt és kint aludtak. Szendvicset reggeliztünk. Ezután reggeli torna és sátorvizit volt. A csapatok újra összegyűltek. Sorrendben indultunk a sorversenyhez. Az első megálló a Stop Hami volt. Ott egy 13+1es totót töltöttünk ki. Kaptunk hideg üdítőt, aztán mentünk is tovább a régi iskolához. Ott dartsozni kellett. A következő megálló a piros játszótér volt. Itt időre kellett minél gyorsabban lecsúszni a csúszdán. Mentünk tovább a cukrászdához. Ezen a helyen a tavalyi strandon készült képet raktuk ki. Ezután a sárga játszótér következett. Ez volt a kedvencünk. A gyorsasági verseny. Ennek a végén mindenki kapott 2 gömb fagyit. Mentünk is vissza a pályára. Ennek a versenynek az utolsó feladata itt volt. Ismert mesék zenéit kellett kitalálni. Ezután gulyáslevest és palacsintát ebédeltünk. A délután is csapatversenyekkel telt el. Bicikliverseny, akadályfutás, célba rúgás, kötélhúzás. Aki épp nem versenyzett, az kipróbálhatta a rekeszmászást is. Vacsorára tejfölös sajtos lángost kaptunk. Mikor besötétedett,
kincsvadászatra indultunk, és egy nagy táska édességgel tértünk vissza a nagy öltözőbe. Ekkor derült ki, hogy még csak a péntek esti programot élvezhettük. Pár perc múlva ismét indulhattunk kincset keresni. Ezen az éjszakán már mindenki a saját sátrában aludt a csillaghullás megfigyelése után. A vasárnapot is reggeli tornával és sátorrend ellenőrzéssel kezdtük. Azután jött a 7-es és 11-es rúgó verseny. Külön lányok és fiúk, kisebbek és nagyobbak. Mikor ennek vége volt, megérkeztek a székkutasi veterán motorosok. A járművek között volt oldalkocsis és sima is. Mindenki mehetett pár kört. A szülők alig tudták visszatartani a durakodó gyereksereget. Azután jött a „titok” ebéd, ami gyros volt. Ebből is kért mindenki repetát. Ezután lázasan vártuk az eredményhirdetést. Mindenki kapott érmet, egyéni emléklapot, a biciklikre első és hátsó lámpát és egy kis édességet. Összepakoltuk a 3 napi otthonunkat. Hazaindulás előtt kaptunk még egy jégkrémet. Elköszöntünk egymástól és elhagytuk a tábort. Megyünk jövőre is, ha lesz rá lehetőség. Szerintem minden táborlakó nevében mondhatjuk, hogy köszönjük, hogy van július utolsó hétvégéje. Kristóf Erzsébet
10. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
Könyvtár hírei Nagy sikere volt a nyári játszóházi foglalkozásoknak a könyvtárban. Minden szerdán népes gyereksereg gyülekezett a foglalkozásokra. Az érdeklődők többféle kézműves technikával ismerkedhettek, ezeken a délelőttökön ingyen használhatták a gyerekek a számítógépeket. Készültek papírból különböző tárgyak: pl. virágkoszorú ajtóra, varázspálca, repülő kacsa, bohócfiú és bohóclány, kúpbábok, macis doboz, többféle könyvjelző, órarend, harmonikahajtással egérke, maci, cica, kígyó, kukacos alma. Üvegfestéssel poharakat díszítettünk, krepp-papírból virágokat, erdei tündért varázsoltunk. Dióhéj felhasználásával béka és csiga készült, színes
spárga és fagyöngyök felhasználásával karkötőket fontunk. Illatbatyut rózsaszirommal töltöttünk, batikolással uzsonnás szalvétát festettünk. A hetenkénti foglalkozások előkészítésében, vezetésében, lebonyolításában a nyári hónapokban itt dolgozó Szabó Nagy Anita volt a segítségemre. Egy-egy alkalommal Pelle Gabriellával fonalgrafikáztak, Kalaposné Bodnár Tündével kulcstartót készítettek térfonással, Kajtár Jánosné Szabó Eszter segítségével csuhéfigurákat készíthettek a gyerekek. Göbölyős Judit az agyagedény készítés rejtelmeibe avatta be őket, Orbán Nikolett-tel mobildíszt készítettek gyöngyökből valamint hajdíszt és kitűzőt organza és flitterek, gyöngyök felhasználásával. Alkalomszerűen Berkó Viktor és Nagy Gergő felügyelt a számítógépes teremben tevékenykedőkre. Valamennyi segítőnek ezúton is köszönöm a munkáját, mellyel hozzájárultak, hogy a gyerekek számára tartalmas időtöltést tudjunk biztosítani a hosszú nyári szünet ideje alatt. Köszönjük „A Nagymágocsi Gyermekekért” Alapítvány támogatását, mellyel a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagok beszerzését segítették. A nyár olvasója akciónkba sokan bekapcsolódtak. Gyerekek és felnőttek egyaránt sűrűn látogatták a könyvtárat és olvasnivalókkal felpakolva távoztak. A verseny értékelésére és jutalmazásra a gyerekek körében szeptember végén kerül sor a népmese napja alkalmából rendezett események során. A felnőttek az októberi könyvtári hét alkalmából vehetik át jutalmukat. Könyvtárunk is csatlakozik az Országos Könyvtári Napok rendezvényeihez október hónapban. Öröklődő tudás témában a következő programokat tervezzük: Barangolás Nagymágocs múltjában címmel tervezünk beszélgetést szokásokról, hagyományokról. Kiállítási tablót állítunk össze régi nagymágocsi képeslapokból, fotókból, valamint kártyanaptárakból. Akinek ilyen van a birtokában és szívesen megosztaná ezt az emléket másokkal is, kérem, jelentkezzen a könyvtárban. A behozott lapokat scanneljük és azonnal visszaadjuk eredeti tulajdonosának. Helyi alkotók munkáiból (népi hímzés, fafaragás, kerámia stb.) kiállítást rendezünk. Tanulás a tudásért téma keretében az idősebb és az információs technikák használatában járatlanabb olvasók számára segítséget nyújtunk a modern tájékozódási és kapcsolattartási formák közötti eligazodásban.
Praktikus tudás témában kedvenc receptek kóstolóval egybekötött csereberéjét tervezzük. Meghívott előadóval kerti munkákról tervezünk előadást. Játékkal a tudásért témában tanulást támogató, fejlesztő játékokat ajánlunk. Tudáspróba címmel játékos irodalmi csapatversenyt szervezünk. A programok iránt érdeklődők figyeljék plakátjainkat, szórólapjainkat. Tóthné Rostás Ágnes könyvtáros
KÉK HÍREK Az elmúlt időszakban Nagymágocs község területén az alábbi bűncselekmények történtek: B. J. nagymágocsi lakos azért tett feljelentést, mert ismeretlen tettes a Nagymágocs, mágocsoldali részen lévő körbekerített lakatlan tanyájának lezáratlan melléképületéből eltulajdonított 46 db előnevelt csirkét és 20 kg csirketápot, ezzel 30.000 Ft kárt okozva. F. J. nagymágocsi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2011. 08. 18-ra virradóra lakása tyúkóljából alkalmi lopás módszerével eltulajdonított 9 db nagytestű tyúkot, és 2 db kakast. A sértett kára: 50.000 Ft. Eljárást indítottunk ismeretlen tettes ellen, aki 2011. augusztus 11-re virradóra ajtókifeszítés módszerével behatolt a piactéren lévő Hóbort büfébe, onnan eltulajdonított 150 doboz cigarettát, valamint a játékgépet megrongálta, és a benne lévő készpénzt magával vitte. Eljárást folytatunk ismeretlen tettesek ellen, akik 2011. augusztus 16-án a déli órákban kábeltévé szerelőnek kiadva magukat bementek P. J-né nagymágocsi lakos családi házába. Az idős asszony figyelmét elterelve, a szobaszekrényéből eltulajdonítottak 7.000 Ft készpénzt, valamint különféle arany ékszereket. A lopási kár: 100.000 Ft. Eljárást indítottunk fk. Sz. S. nagymágocsi lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy huzamosabb ideje különféle drogokat használ. Az eljárás szakértő bevonásával folyamatban van. S. I-né nagymágocsi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2011. július 21-én a sportpályai buszmegállóból eltulajdonította a sértett gyermekének lezárt MTB kerékpárját. Az eljárás folyamán megállapítottuk, hogy az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható egy nagymágocsi lakos, aki ellen a nyomozás folyamatban van. Kérjük, hogy aki a fenti ügyekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, keresse fel a rendőrőrs munkatársait! dr. Bottyán József r. alezredes őrsparancsnok
Jutalmazzuk hűségét A Nagymágocsi Hírmondó szerkesztőbizottsága új játékot hirdet, amely a gyűjtögető kedvű játékosoknak kedvez. A Hírmondó soron következő három számában, a jelenlegivel együtt tehát négy számban, szelvényeket teszünk közzé. Ezeket a szelvényeket összegyűjtve, egy névvel, címmel ellátott lapra felragasztva a karácsonyi Hírmondó ajándéksorsolás előtt egy sorsjegyre lehet beváltani. Kezdődjön a gyűjtögetés!
NAGYMÁGOCSI HÍRMONDÓ XXXIII. évf. 8. szám
1. szelvény
2011. augusztus
11. oldal
SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 6622 Nagymágocs, Mátyás k. u. 22. (Óvoda mellett) ÉVGYŰRŰK ELŐTAKARÉKOSSÁGI BETÉT Havonta (1.000–20.000 Ft-ig) fizethető 3 éves megtakarítási forma. Kedvező kamatozású, az egy évet meghaladó betét esetén prémium jár. Bármilyen célra felhasználható. Éven túli megtakarítás után hitelfelvételi lehetőség. A kölcsön kamata változó, a mindenkori 3 évet megélt előtakarékossági betétszámla kamata: 7,20%. (THM:13,50;10,69%)
DIÁKSZÁMLA 14-25 éves nappali tagozatos diákoknak kedvezményes számlavezetés. Díjmentes Internetbank szolgáltatás.
HITEL Fogyasztási hitel
Szabadon, bármilyen célra felhasználható hitelforma. Kamata: 19,00%, futamideje maximum 5 év. (THM:29,88%) Az igényléshez munkabér- vagy nyugdíjasigazolás szükséges.
Folyószámlahitel
Ha számlájára legalább 3 hónapja rendszeres munkabér vagy nyugdíjátutalás érkezik, lakossági folyószámlahitelt vehet igénybe. A hitelösszeg maximum 200.000,- Ft. A hitel kamata: 19,00% (THM:27,84%)
Jelzáloghitel
Tetszőleges célra igénybe vehető, a felhasználást nem kell igazolni. A hitel nagysága az ingatlanfedezet értékbecslésében meghatározott forgalmi értékének legfeljebb 50%-a lehet. A hitel kamata: 15%. (THM: 19,74%)
Bővebb felvilágosításért keresse fel kirendeltségünket, ahol kellemes környezetben, udvarias kiszolgálással, szeretettel várjuk régi és új ügyfeleinket!
12. oldal
XXIII. évfolyam 8. szám
Családi események
Szókereső B Á B J Á T É K O S
O Í I O I D A V L O
J K B N R O N O D R
T T L O Z O Ó A A A
O O I A R A K K É K
R I A D Ó S A N K O
J R A A O E Z P A Z
Á A I R Á V L Í Ó T
N P S A Ó E R S N A
K I S M A L A C O K
ÁRA, ÁRIA, BÁBJÁTÉKOS, BIBLIA, BÍBORSZÍN, BOJTORJÁN, BOROK, CSÍP, DONOR, IPAR, KÉK, KISMALACOK, KOCA, LEVES, LÓRA, MARAD, OLD, OLT, OLVAD, ORSI, RIADÓ, ROLNI, ROSKAD, SORAKOZTAK, TANK, ZAKÓN Keresse meg a felsorolt szavakat a betűhálóban! A megtalált szavak betűit húzza át! (A szavak lehetnek vízszintesen: két irányban; függőlegesen: két irányban; átlósan: négy irányban.) Ha minden szót megtalált, betűit áthúzta, a rejtvényben marad kilenc fel nem használt betű. Ezeket összeolvasva kapja a megfejtést, amely egy fontos „beosztást” jelentett az 50–60 évvel ezelőtt működött cséplőbrigádokban. Ezt a szót kell beküldeni az újságban közölt szelvényen vagy személyesen behozni, névvel, címmel ellátva szeptember 15-ig a szerkesztőségünkbe: 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. A helyes megfejtést beküldők között 2 db 500 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyeket a SZA-DO 2009 Kft. (Sport ABC) ajánlotta fel. A nyertesek nevét a következő számunkban tesszük közzé. Mint azt sokan észrevették (és néhányan jelezték is), az előző számunkban közölt rejtvény mellől hiányzott a megkeresendő szavak listája. Sajnos a nyomdában kifelejtették, újranyomtatni az újságot pedig a sorszámozott sorsjegyek miatt nem lehetett. Így sokkal nehezebb lett megfejteni a Szókeresőt, de ennek ellenére 11 db helyes megfejtést küldtek be. „Jutalomból” minden beküldő nevét közöljük, akiknek gratulálunk, közülük sorsoltuk ki a nyerteseket. Bakóné Molnár Katalin, Bartolák Zsolt, Bodnár István, Bozó Boglárka, Dóczi Márta Klára, Kun Ramóna, Lődi Zsuzsanna, Molnár Anett, Sági László, Szabó Sándorné, Vass Attiláné A két szerencsés nyertes pedig egy-egy ajándékcsomaggal lett gazdagabb, amelyeket Pinka László, az Aro diszkont vezetője ajánlott fel: Bartolák Zsolt, Arany J. u. 12. Bozó Boglárka, Tölgyes u. 29. Gratulálunk, nyereményüket a szerkesztőségünkben vehetik át.
NAGYMÁGOCSI HÍRMONDÓ Szókereső rejtvény, XXXIII. évf. 8. sz.
Megfejtés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Név: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Beküldési határidő: 2011. szeptember 15.
Házasságkötés: ÁRA Petrecz Zsolt (Hunyadi KÉK J. u. 6.) és Berkecz Krisztina (Dózsa Gy. u. 12.) ÁRIA KISMALACOK Osztás Mihály (Táncsics M. u. 12.) és Nacsa Zsanett (Móricz Zs. u. 17/a.) BÁBJÁTÉKOS KOCA Dési Viktor (Budapest, Víziorgona u. 9.) és BIBLIA LEVES Ábrahám Nikoletta (Kossuth L. u. 36.)
RIADÓ ROLNI ROSKAD
SORAKOZTAK Sok boldogságot! BÍBORSZÍN LÓRA TANK Születések: Kruzslicz László és Magony Erzsébet (Vörösmarty u. 6.) BOJTORJÁN MARAD ZAKÓN Abigél Krisztina Bodzsár Krisztián és Lakatos Aranka (Szentesi út 31.) BOROK OLD Krisztián Alex Petrecz Zsolt és Berkecz Krisztina (Rákóczi u 6.) Réka CSÍP OLT Malkócs István és Pardi Barbara (Szentesi út 26.) Dávid Attila DONOR OLVAD Mészáros Zsolt és Szénási Szilvia (Árpád u. 29.) Nimród Zsolt Gratulálunk! IPAR ORSI Halálesetek: Buda Jánosné (Szentesi út 2.) Dajka Rozália (Ótompahát 24.) Détár Bálint Béla (Jókai u. 6.) Gémes Sándor (Szentesi út 2.) Hajnal István (Szentesi út 2.) Kiss Józsefné (Szentesi út 123/a.) Nagy Istvánné Lóczi Ibolya Gizella (Szentesi út 2.) Petrecz Sándor (Mátyás király u. 105.) Piti József (Szentesi út 2.) Szabó Sándor (Szentesi út 2.) Veres Jánosné Hegedűs Erika (Szentesi út 2.) Zahorecz Mihály (Rózsa u. 8.) A családoknak őszinte részvétünk. Összeállította: Kruzslicz Pálné anyakönyvezető és Tóthné Mucsi Erzsébet védőnő A nagymágocsi Kung Fu Panda Klub új tagok jelentkezését várja 4-99 éves korig, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy elsajátítsák az egyik leghatékonyabb önvédelmi módszert, és szeretnék szabadidejüket vidáman eltölteni. Jelentkezni lehet az edzéseken: hétfőn és csütörtökön, 18.00-20.00 óráig a művelődési házban, illetve telefonon Nagy Pál edzőnél a 70/357-32-05 telefonszámon.
Nagymágocsi Hírmondó Kiadja Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata 6622 Nagymágocs, Szentesi út 42. Felelős kiadó: Dobóczki Józsefné Felelős szerkesztő: Labádi József Szerkesztőség címe: Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely