Melléklet a BM-4208/2011. számú előterjesztéshez
A belügyminiszter …/2011. (…) BM rendelete az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló 26/2004. (VI. 11.) BM rendelet módosításáról A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 13. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, – az igazgatási szolgáltatási díj tekintetében az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § q) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. § Az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló 26/2004. (VI. 11.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4. § (1) A kijelölés iránti kérelmet – szakterületenként és tevékenység típusonként önálló kérelemben – a bizottságnak címezve, az 1. mellékletben meghatározott nyomtatványon, a BM OKF-hez kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell a) a kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy szervezetük megfelel a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Msztv.) 3. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban, 4. §-ában és 6. § (1) bekezdésében foglaltaknak, b) a kérelmező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy szervezetük megfelel a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének részletes szabályairól szóló 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § (3)-(5) bekezdésében foglaltaknak, c) az Msztv. 6. § (3) bekezdésében, a Kr. 11. § és 12. §-aiban előírt dokumentumokat, d) a (4) bekezdésben feltüntetett igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást, e) a kérelmezett szakterület megnevezését: ea) tűzvédelmi technika I. kategória (tűzoltójárművek, felépítmények), eb) tűzvédelmi technika II. kategória (oltóanyagok, szakfelszerelések), ec) tűzvédelmi technika III. kategória (egyéni védőeszközök), ed) beépített tűzjelző berendezések és tartozékai, ee) beépített tűzoltó berendezések és tartozékai, ef) kézi hordozható vagy szállítható tűzoltó készülékek, eg) tűzálló kábelrendszer és tartozékai, eh) tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés vagy azokból álló technológiai rendszer, ei) tűzcsap, fali tűzcsap és tartozékai,
2
ej) egyéb tűzoltó-technikai termék (szerelvényszekrény, áttétkapocs, nyomótömlő, állványcső, sugárcső, tűzcsapkulcs, kapocskulcs, osztó, gyűjtő, szívótömlő, szűrőkosár, jelzőtábla tűzoltó vízforrásokhoz, füstriasztó eszközök). (2) A megfelelőségértékelési tevékenységben résztvevő munkavállaló, a kijelölésben szereplő szakterülethez kapcsolódóan műszaki képzési területen szerzett mérnöki szakképzettséggel, végzettséggel, valamint a végzettség megszerzését követően a szakterületen eltöltött legalább 5 éves szakmai gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen. Ezen felül a megfelelőségértékelési tevékenység során a döntést meghozó, felelős munkavállaló a kérelmezett szakterületekhez kapcsolódóan legalább egy szakterületen rendelkezzen a Magyar Mérnöki Kamaránál bejegyzett érvényes szakértői vagy a BM OKF-nél bejegyezett érvényes tűzvédelmi szakértői jogosultsággal. (3) A megfelelőségértékelési tevékenységben résztvevő, a kérelmező szervezettel kapcsolatban munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy vagy szervezet munkavállalója legalább középfokú végzettséggel, és a szakterületen eltöltött legalább 5 éves szakmai gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen. (4) A kijelölési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke a) új kérelem esetén tevékenység típusonként és szakterületenként 64.000 Ft, b) már kijelölt szervezet esetén új tevékenységre vagy új szakterületre tevékenység típusonként és szakterületenként 42.000 Ft, c) lejárt okirat esetén, ugyanazon tevékenységre és szakterületre 42.000 Ft, d) kizárólag az adatokban történt változás esetén 23.000 Ft, e) a kijelölési tevékenység felfüggesztése utáni engedélyezés esetén 42.000 Ft. (5) Az igazgatási szolgáltatási díjat a Magyar Államkincstárnál vezetett 10023002-0028349400000000 számú számlára kell befizetni. (6) Az Msztv. 3. § (2) bekezdésének c) pontjában előírt felelősségbiztosítási szerződésben biztosítandó fedezet legkisebb mértékét e rendelet 3. melléklete tartalmazza. Amennyiben több szakterületre irányulnak a kérelmek, a biztosítandó fedezet legkisebb mértékét a 3. mellékletben szereplő szakterületek közül a legmagasabb fedezet érték alapján kell megállapítani.” 2. § Az R. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A kijelölésről szóló okirat eredeti példányát és annak másolatát a BM OKF részére meg kell küldeni. A BM OKF az okirat eredeti példányát megküldi a kérelmező részére.” 3. § Az R. 5. §-a következő (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) A kijelölési okirat a kiállítástól számított 5 évig érvényes.” 4. §
3
Az R. 6. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A kijelölési okirat kiállításának alapjául szolgáló személyi, szakmai és tárgyi feltételekben bekövetkezett változásról szóló – a kijelölt szervezet által tett – bejelentést a BM OKF haladéktalanul ellenőrzi.” 5. § Az R. 7. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „7. § (1) A kijelölt szervezet az előző évben végzett megfelelőségértékelési tevékenységéről készített jelentést minden év január 31-ig megküldi a BM OKF részére. (2) Az (1) bekezdés szerinti jelentés tartalmazza a) megfelelőségértékelési eljárás típusonként az eljárást kérelmező nevét, székhelyét, a szerződések, a vizsgálati, ellenőrzési jegyzőkönyvek, a kiadott tanúsítványok iktatószámát, a megfelelőségértékelés eredményét, valamint ha van közreműködő szervezet, annak nevét, b) a kiadott tanúsítványok másolatát elektronikus formában, c) a kijelölt szervezet tevékenységével összefüggő, a szervezethez beérkezett panaszok felsorolását és a panaszok kivizsgálásának eredményét, d) a kijelölt megfelelőségértékelési területtel kapcsolatos képzések, együttműködések felsorolását, e) a kijelölt megfelelőségértékelési területen – a termék forgalmazására vonatkozó rendelkezések megsértésével összefüggésben – a piacfelügyeleti hatóságnak és a kijelölt megfelelőségértékelési területen működő más megfelelőségértékelő szervezeteknek küldött tájékoztatások felsorolását, azok iktatószámát, valamint f) a visszavont tanúsítványok iktatószámát, a kérelmező megnevezését, a tanúsítvány tárgyát, a visszavonás indokát.” 6. § Az R. a következő 11. §-sal egészül ki: „11. § (1) E rendeletnek az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló 26/2004. (VI. 11.) BM rendelet módosításáról szóló …/2011. (… …) BM rendelet (a továbbiakban: módosító rendelet) hatálybalépése előtt kijelölt szervezet kijelölése a módosító rendelet hatálybalépését követő 5. év leteltével hatályát veszti. Ebben az esetben a kérelmező új kijelölés iránti kérelmet nyújthat be. (2) Az (1) bekezdésben említett kérelem esetében a kérelemhez nem szükséges becsatolni azokat a dokumentumokat, amelyeket a korábbi kérelemhez már csatoltak, azok a kijelölő hatóságnál megtalálhatók, és azok tartalmában változás nem következett be. Utóbbiról a kérelmezőnek nyilatkozatot kell becsatolnia.” 7. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
4
8. § Az R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 9. § Az R. e rendelet 3. mellékletével megállapított 3. melléklettel egészül ki. 10. § Az R. 3. § (2) bekezdésében a „BM OKF főigazgatója” szövegrész helyébe a „BM OKF főigazgatója vagy az általa megbízott személy” szöveg lép. 11. § Hatályát veszti az R. a) 5. § (1) bekezdésében a „számú” szövegrész, b) 6. § (1) bekezdésének „A BM OKF háromévente köteles a kijelölésnek való megfelelést felülvizsgálni.” szövegrésze, továbbá (4) bekezdése, valamint c) 8-9. §-a. 12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba.
dr. Pintér Sándor
5
1. melléklet a …/2011. (… …) BM rendelethez „1. melléklet a 26/2004. (VI. 11.) BM rendelethez
Kérelem tűzoltó-technikai termékek és tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző, tanúsító szervezetként való kijelölésre 1. A kijelölést kérelmező szervezet adatai a) A szervezet neve és címe (székhelye): Név: Cím: Telefon: Telefax: Elektronikus levélcím: b) A kérelmező szervezet törvényes képviselője: Családi és utónév: Beosztás: Hivatali cím: Telefon: Telefax: Elektronikus levélcím: c) A kijelölő hatósággal való kapcsolattartásra megjelölt személy: Családi és utónév: Beosztás: Hivatali cím: Telefon: Telefax: Elektronikus levélcím: 2. A kérelmezett tevékenység típusa (a megfelelőt aláhúzással kell jelölni) vizsgálat
ellenőrzés
tanúsítás
6 3. A kérelmezett szakterület és/vagy termékcsoport, továbbá az azokra vonatkozó jogszabályok, szabványok, műszaki követelmények, egyéb előírások megjelölése szakterület/termékcsoport
jogszabályok, szabványok, műszaki követelmények
4. A tevékenység végzéséhez szükséges szakmai képesítés követelményét teljesítő munkavállalók családi és utóneve
szakterületének részletezése
képesítése
5. A kérelmező szervezet azon dokumentumai, amelyek a kijelölés iránti kérelem megalapozottságát igazolják a) 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat, a) minőségirányítási kézikönyv, b) belső szabályzat, c) esetleges akkreditálási okirat, d) a kérelem benyújtását megelőző 2 évben végzett vizsgálatok adatai, vonatkozó előírások, az elvégzett vizsgálatok száma, e) a kérelem benyújtását megelőző 2 évben végzett ellenőrzések adatai, vonatkozó előírások, az elvégzett ellenőrzések száma, f) a kérelem benyújtását megelőző 2 évben végzett tanúsítások adatai, vonatkozó előírások, az elvégzett tanúsítások száma, g) a kérelmezett tevékenységével okozott kár pénzügyi fedezetére kötött felelősségbiztosítási szerződés, h) vizsgáló, illetve ellenőrző tevékenység esetén valamely kijelölt tanúsító szervezettel kötött érvényes együttműködési megállapodás, i) a kijelölés tárgyát képező tevékenységgel foglalkozó főállású, szakképzett munkatársak száma és a saját vizsgáló laboratóriumok alapterülete. 6. Alvállalkozás a) A kijelölés tárgyát képező tevékenységhez alvállalkozóként igénybe vett szervezet(ek) neve, székhelye és az igénybe vett tevékenység. b) Érvényes írásbeli megállapodás az alvállalkozókkal. c) Alvállalkozók minősítésének írásos eljárása. d) Az alvállalkozók laboratóriumainak, tevékenységének a vonatkozó hatályos szabványnak, jogszabálynak való megfelelősége. 7. Bizalmas ügykezelés Miként van biztosítva az információk bizalmas kezelése. 8. Kiadványok
7 a) Az eljárási szabályzat nyilvánosságra hozatalának módja. b) A tevékenységével érintett szervezetek, termékek és tanúsító iratok jegyzékének elkészítésére, karbantartására, valamint nyilvánosságra hozatalára vonatkozó eljárási szabályok. 9. Tanúsító iratok, tanúsítási jelek alkalmazásának ellenőrzése a) A szervezet dokumentált eljárása az általa kiadott tanúsító iratok és tanúsítási jelek alkalmazásának hatékony ellenőrzésére. b) A szervezet intézkedései a tanúsító iratok és tanúsítási jelek megtévesztő használata vagy a tanúsításra vonatkozó helytelen hivatkozások esetére. c) A szervezet dokumentált eljárása az általa kiadott tanúsító iratok és tanúsítási jel visszavonására és törlésére. 10. Panaszok A tanúsító szervezet eljárása a gyártók, forgalmazók irányában annak érdekében, hogy minden, a tanúsító iratok tárgyával kapcsolatos panaszt és ezek kivizsgálását nyilvántartsák. 11. A kijelölés tárgyát képező tevékenységgel kapcsolatos referenciák A szervezet kijelölés tárgyát képező tevékenységét az elmúlt 5 évben értékelő szervek, szervezetek által az ellenőrzésről készített dokumentumok. Alulírott mint a kijelölést kérelmező szervezet felelős vezetője kijelentem, hogy az 1-11. pontokban közölt válaszok és adatok a valóságnak megfelelnek. Kelt: ........................................................ ..................................................... a szervezet törvényes képviselője”
8
2. melléklet a …/2011. (… …) BM rendelethez „2. melléklet a 26/2004. (VI. 11.) BM rendelethez
Szám: ................. Kijelölési okirat A műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről szóló …/2011. (… …) BM rendelet alapján megállapítom, hogy a .............................................................................................................. (szervezet megnevezése) ............................................................................................................ (szervezet székhelye) megfelel a hivatkozott jogszabályban előírt feltételeknek, ezért írásban előterjesztett kérelme alapján kijelölöm a következő tevékenységek elvégzésére: szakterület: ....................................................................................................................................................... tevékenység jellege: ....................................................................................................................................................... a tevékenységre vonatkozó jogszabály(ok): ....................................................................................................................................................... A kijelölt szervezet a kijelölést képező tevékenységét mindenkor az arra vonatkozó jogszabályok és szabványok előírásainak következetes és pontos betartásával, az ilyen tevékenységet ellátó szervezettől elvárható pontossággal és színvonalon köteles ellátni. Jelen okirat a kiadását követő öt évig érvényes. Budapest, 20......... év ..................... hó ......... nap ........................................ belügyminiszter”
9
3. melléklet a …/2011. (… …) BM rendelethez „3. melléklet a 26/2004. (VI. 11.) BM rendelethez A felelősségbiztosítási szerződésben biztosítandó fedezet legkisebb mértéke szakterületenként
Szakterület megnevezése
Fedezet legkisebb mértéke
Tűzoltókészülék
2.000.000 Ft
Egyéb tűzoltó-technikai termék
2.000.000 Ft
Tűzcsap, falitűzcsap és tartozékai Tűzálló kábelrendszer és tartozékai Tűzvédelmi technika I. kategória (tűzoltójárművek, felépítmények) Tűzvédelmi technika II. kategória (oltóanyagok, szakfelszerelések) Tűzvédelmi technika III. kategória (egyéni védőeszközök)
5.000.000 Ft 5.000.000 Ft 30.000.000 Ft
Beépített automatikus tűzjelző berendezés
10.000.000 Ft 10.000.000 Ft
Beépített automatikus tűzoltó berendezés Tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés vagy azokból álló technológiai rendszer
20.000.000 Ft 10.000.000 Ft
10.000.000 Ft