1
Mezőnagymihály település lakóinak lapja. Kiadja A MI FALUNKÉRT Alapítvány.
Krónikás 2009. 4. évfolyam, 3. szám
Ára: 100 Ft.
Megkezdődött a 2009/2010-es tanév, az Arany János Általános Iskolában Idén is találkoztunk kis elsősökkel akik kicsit félve ugyan, de átlépték az iskola küszöbét. Ugyan úgy, mint egykor mi is, mások is. A napjaik megváltoznak, kevesebb idő jut babázásra, játékra, építésre. Hiszen tegnap még csúszdázhattak, ma pedig olvasnak, írnak, belépnek a számok csodás világába és szép lassan megtanulnak boldogulni az Életben. A felsősök idén kis számítógépeket is kaptak, amelyek a tanulást fogják könnyíteni. Amikor először használtuk ezeket a kis gépeket, az jutott eszünkbe: milyen érdekes, 5 évvel ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy ilyen dolgokkal fogunk tanulni. Öt éve
már, hogy Én és osztálytársaim is Pavolek Terézia tanár nénivel megkezdtük az első osztályt. Nem rég még arra voltunk büszkék, ha a füzetbe szép, csinos kis vonalakat tudtunk húzni, ma pedig arra, ha ez a csinos kis vonal nem az ellenőrzőnkben végzi egy felelet után. Nagyon érdekes, hogy egykori óvodatársaim, a mostani nyolcadikosok már ballagnak, hiszen olyan mintha csak tegnap előtt lett volna, hogy együtt játszottunk. Hát igen, az idő repül és hamarosan mi is meg fogunk nőni és lehet, hogy majd más is ír rólunk egy ilyen cikket. Alberti Giulia
Krónikás
2
Életképek a júliusi sátortáborból
Az Iskola A Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma, köszönetét fejezi ki azoknak, akik adójuk 1%-val idén is támogatták munkáját.
A MIFA Alapítvány kuratóriuma, köszönetét fejezi ki azoknak, akik adójuk 1%-val idén is támogatták munkáját.
Mezőnagymihály Község Sportegyesülete köszönetét fejezi ki azoknak, akik adójuk 1%-val idén is támogatták tevékenységét.
Az 1%-ból befolyt összeg: 203.307 Ft.
Az 1%-ból befolyt összeg: 89.303 Ft.
Az 1%-ból befolyt összeg: 58.733 Ft.
Krónikás
3
A huszonnegyedik órában Hosszú évek óta veszek részt választások alkalmával a szavazatszámláló bizottság munkájában. Ezen alkalmakkor szembesültem először azzal a sajnálatos ténnyel, hogy milyen arányban csökken évről-évre a választásra jogosultak száma. Ezzel párhuzamosan csökken a település lakosainak száma, csökken a születések aránya, növekszik a fiatalok elvándorlása. Nézzük meg, mi lehet ezeknek a folyamatoknak az oka. Vegyük sorra intézményeinket, körülményeinket, a helyi lehetőségeket, adottságokat a teljesség igény nélkül. Környezetünk közvetlen közelében fekszik a csodálatosan szép Délborsodi Tájvédelmi Körzet, mely növényzetével, állatvilágával ritka természeti kincs. A közelben emelkedik ki az alföld rónájából a Bükk hegység. Falunk mellett halad az M3-as autópálya, mely gyors megközelíthetőséget biztosít Mezőkövesdre, Miskolcra vagy akár Debrecenbe, Budapestre is. A kanyargó szőke Tisza sem esik messze tőlünk. Van két gazdaságilag jól működő intézménytársulásunk Gelej településsel, mely nagyobb mozgásteret biztosít az önkormányzat számára, a szűkös bevételek mellett. Óvodánkban nagyon szép környezetben hozzáértő kezek alatt cseperednek gyerekeink Nyugodtan állíthatjuk hogy iskolánk felszereltsége, oktatási módszerei a környéken messze a legjobbak, pedagógusai felkészültek. Közbiztonsági helyzetünk a környező településekhez képest sokkal jobb. A település kapcsolata a Mezőkeresztes Rendőrőrssel jó. Jól működő nagy lét-
számú és ami fontos, lelkes, kötelességtudó polgárőrség is működik nálunk. Lelkes szervezőknek és szponzoroknak köszönhetően sportéletünk dinamikusan fejlődik. Sportegyesületünkön belül női kézilabda és férfi futball szakosztály is működik. Aki pedig más módon szeretne sportolni, annak erre is nyílik lehetősége, akár a hét minden napján a tornateremben, de űzheti akár a szellem sportját a sakkot is, egy frissen alakult szervezetben. Most pedig nézzük a problémákat. Hiába van Mezőnagymihály környezetében annyi természeti látnivaló, ha annak aki látni szeretné először magán a falun kell keresztül mennie. Az önkormányzat az utóbbi néhány évben komoly erőfeszítések árán ugyan, de rendben tartja a hozzá tartozó közterületeket, de a civil lakosság nagy része sajnálatos módon nem törődik környezetével. Márpedig kinek tetszik az a falu, ahol az utcákon végigmenve sok helyen derékig érő gazt, rendezetlen portákat düledező, magára hagyott épületeket, szétszórt szemetet lát. Sajnos tudomásul kellene venni, hogy ezen a helyzeten akár a törvény erejével is, az önkormányzatnak kell változtatnia, mert úgy látszik egyeseknek a kérés, a jó szó kevés! Egyre többen szenvedünk az allergiától is, de sajnos aki nyitott szemmel körbejár a közvetlen környezetünkben, az szomorú tényekkel szembesül. Több hektárnyi olyan kultúrnövénnyel bevetett terület van, ahol maga a parlagfű sűrűbben és magasabbra nő, „hála” a „gondos” gazdáknak, mint maguk a takarmánynövé nyek. És akkor a földek széléről, az utak mentéről, a patak partról még nem is beszéltünk. Nézzük meg kicsit a munkahelyek kérdését. Településünkön az önkormányzatnál alkalmazásban álló-
kon kívül, aki helyben szeretne dolgozni, az csak a mezőgazdaságra és állattenyésztésre épülő néhány vállalkozónál kereshet munkát. Ezeknek az állásoknak a száma erősen korlátozott és szinte folyamatosan betöltött. Aki más területen szeretne munkát vállalni annak vagy a tömegközlekedés, vagy az autó marad, amivel dolgozni járhat, esetleg valamilyen vállalkozásba kezd. Viszont a tömegközlekedés majdnem teljesen alkalmatlan munkába járáshoz. Ha valaki busszal, ne adj isten busszal és vonattal szeretne eljárni, az naponta több órát fog várakozással tölteni. Ehhez jön még a bérlet ára, amit manapság nagyon kevés munkáltató fizet. Csoda-e, hogy ilyen feltételek mellett még az sem nagyon akar dolgozni, aki esetleg kapna munkát. A fiatalok pedig ezt a szempontot is figyelembe veszik, amikor kiválasztják, hol kívánnak letelepedni. Térjünk vissza kicsit az óvodához és az iskolához. A gyerekeink szívesen járnak ezekbe az intézményekbe, ahol egészen a nyolcadik osztály végéig a tanuláson kívül rengeteg egyéb szabadidős program is várja őket. A jelenlegi oktatási törvény azonban – hiába a sok-sok beadott és megnyert pályázat és a megnyert támogatás – sajnos, a nem is olyan távoli jövőben ezen a területen is szinte leküzdhetetlen akadályokat gördít majd a fenntartók elé. Ha megnézzük a grafikont /a 2009-es adat szeptember 1-ig szól/, láthatjuk, hogyan csökken a születések száma Mezőnagymihályon és Gelejen egyaránt. Sajnos ez a csökkenés előbb-utóbb az iskola megszűnéséhez vezet és ahol nincs iskola, az a település végképp képtelenné válik a fiatalok megtartására. Ez pedig a lakosság számának drasztikus csökkenéséhez vezet. Nézzük most meg a 14 és 20 év közöttiek helyzetét, akik hirtelen kiszorulnak az iskola programjaiból és már senkit sem érdekel, hogy ha itthon vannak hová mehetnek, milyen programokon vehetnek részt, vagyis hogyan és hol szórakoznak. Szórakozni pedig egyéb létesítmények híján csak a kocsmában vagy az utcán lehet. A szülők pedig ide, főleg a lányos szülők, nem engedik gyermekeiket – néhány kivételtől eltekintve - vagy csak szigorú megkötések mellett. Ez persze nem baj, hiszen így van ezzel mindenki, jómagam is. Ezek után persze
Krónikás
4
messzebbre mennek, ott ismerkednek meg másokkal, ott érzik jól magukat és ott is fognak letelepedni. Évek óta próbálunk változtatni ezen a helyzeten úgy, hogy kifejezetten ennek a korcsoportnak igyekszünk programokat szervezni, de állandó hely hiányában ezek a próbálkozások nem vezetnek eredményre. Végig gondolva a dolgokat láthatjuk, hogy cselekednünk kell, ha nem akarjuk - hogy kicsit túlozva ugyan – Nagyecsér sorsára jussunk. Ha nem teszünk semmit, bizony már mi magunk is látni fogjuk a szomorú valóságot. Minden felelősen gondolkodó mezőnagymihályi lakosnak tenni kell azért, hogy ezeket a problémákat megoldjuk. Legnagyobb a felelőssége természetesen választott vezetőinknek, polgármesterünknek és a testületi tagoknak van, hiszen elsősorban ők vannak döntéshozó helyzetben. Csak néhány ötlet melyekkel talán segíthetünk a gondokon. Mi lenne, ha a busz, vonat esetleg az autópálya bérletek árát átvállalná az önkormányzat a kezdő munkavállalóktól? Mi lenne, ha új művelődése ház helyett – melynek működtetése alaposan megterheli majd az önkormányzat büdzséjét – a tornaterem karzatán alakítanánk ki, közösségi teret? Mi lenne, ha azokat, akik nem tartják rendbe környezetüket, szigorúan bírságolnánk? Mi lenne, ha a parlagfű tenyésztőkre a törvény teljes szigorával sújtanánk le? Mi lenne, ha az újonnan letelepedők számára telket biztosítanánk? Mi lenne, ha a lakást vásárlókat segítenénk? Mi lenne, ha jobb lenne településünk reklámja? Mi lenne, ha … Csupa olyan kérdés, amelyre jelenleg nem tudjuk a választ – sőt lehet másképpen és más kérdéseket kell feltenni - de ötletek kellenek ahhoz, hogy változtassunk jelenünkön és gyors cselekvés. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Pató Pál uramat játszunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezekkel a kérdésekkel ne foglalkozzunk mostantól nap mint nap. A választott vezetőink sem tehetik meg, hogy ráérősen hagyják, hogy teljen az idő és „majd a következő testület” címszóval várakozó álláspontra helyezkedjenek. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy az óra ketyeg és sajnos egyre gyorsabban és hangosabban!
Falunapi Fesztivál Idén a falunapi fesztivált úgy döntöttünk képviselőtársaimmal együtt, hogy búcsú szombatján rendezzük meg. A dátum megjelölésénél az vezérelt bennünket, hogy ilyenkor nagyon sok gyermek, rokon hazalátogat erre az ünnepre és így még emlékezetesebbé tehetjük ez a hétvégét. Nem csalódtunk. A vártnál sokkal többen vettek részt a fesztiválon, aminek szívből örültünk. Végre Mezőnagymihályon is megmozdult valami. A színes programok kialakításánál nagy segítség volt számunkra a Terület és Vidékfejlesztési program keretében pályázaton nyert 500.000 FT+ÁFA támogatás. A Mi Falunkért Alapítvány jóvoltából fotókiállítást tekinthettek meg az érdeklődők régi fotók összeállításából. Jó volt látni az arcokat, amikor valaki felismerte magát, vagy ismerősét a már rég elfeledett fotókon. A délelőtt folyamán a gyermekeket sokféle program várta. (aszfaltrajz verseny, ügyességi játékok) A kicsiknek nagy élmény volt az óriás csúszda. Nagy volt az érdeklődés a nagypályás labdarúgó mérkőzésnél, hiszen most játszott először az újonnan megalakult csapat Tiszabábolna ellen és fölényes győzelmet aratott. A vendégeket Barati Róbert hintójával falujárásra invitálta. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Napközben főzőverseny, házi készítésű sütemény, pálinkakóstoló verseny volt. Erre szeretnénk, ha a jövőben sokkal többen jelentkeznének. A Mi Falunkért Alapítvány jóvoltából nagy sikere volt a „Cigány-gyepen” megrendezett Paint Ball versenynek. A délelőtti eseményeket a Duna TV munkatársai végigkísérték. Riportot készítettek többek között Barati Róbert helyi gazdával, Tóth Béla nyugalmazott iskolaigazgatóval, érdeklődéssel figyelték, hogyan fő a nagy bográcsban Angyal Kálmán által főzött szürke marha, felvételt készítettek a labdarúgó mérkőzésen és csodálattal hallgatták a helyi hagyományőrző énekkar énekét. A riportok később adásba is kerültek. A délelőtti program ingyenes ebéddel zárult. A délutáni program házigazdája Konczné Tegzes Erika volt. A megnyitó után, az óvodások műsora, majd a Kulipintyó színjátszó csoport, majd a hagyományőrző együttesek műsora következett. Felléptek a mezőkövesdi Nagymama Klub, a geleji, a tiszakeszi és a helyi népdalkör. Nagy érdeklődés kísérte Borbély Károly nosztalgia énekes műsorát. Nagy sikere volt Matyi és a Hegedűs műsorának. A Real Dance Táncstúdió növendékei latin és standard táncokkal kápráztattak el bennünket. Hatalmas érdeklődéssel várták a Beatrice együttes fellépését. A szomszédos településekről is sokan eljöttek és tapsoltak Nagy Ferónak és együttesének. Az egész napos programot egy nagyon jó hangulatú utcabál zárta, ahol a zenét a Spektrum zenekar szolgáltatta hajnali fél négyig. A nap folyamán megtiszteltek jelenlétükkel többek között Kormos Dénes országgyűlési képviselő, Hideg Imre a Megyei Oktatási Osztály főosztályvezetője, Balázs János a Leader csoport vezetője, Kuzmi István a Borsod Takarék elnöke, Demeterné Nyeste Erzsébet Gelej polgármestere, Dózsa György Mezőkeresztes Polgármestere, Bogdán József Borsodivánka polgármestere. Szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik azon fáradoztak, hogy ez a nap a legjobban sikerüljön és mindenki számára emlékezetes legyen. Köszönöm a DVCS, a Borsod Takarék, a Ker-Coop, a Gelej Sajt Kft, Alberti Massimiliano és Bogárdi Ferenc támogatását! Köszönöm az óvónők, a pedagógusok, a konyhai dolgozók, az önkormányzati dolgozók, képviselőtársaim, jegyző úr segítségét! Köszönjük a rengeteg tombola felajánlást, a fődíj egy hintaágy volt.
…
Végül köszönöm mindenkinek, aki eljött és megtisztelt minket a részvételével, hiszen ezt a napot a falu lakosságának szórakozására, kikapcsolódására rendeztük meg!
Ilku Imre
Vályi László polgármester
Tik-tak, tikk-takk, tikkk-takkk
Krónikás
5
Mese a közétkeztetésről Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsinyke falu, valahol Magyarországon. Egy aprócska patak szelte ketté és a határából jól látszottak a Bükk lankái. Tisztes, jóravaló polgárok lakták, akik szerettek itt élni. Megvolt minden, ami a nyugodt élethez kellett. Itt élt a Család is. Amikor a gyerekeik megszülettek az asszony úgy gondolta, akkor tesz a legjobbat velük, ha fél éves korukig csak anyatejjel táplálja őket. Tudta jól, hogy abban minden benne van, ami az egészséges fejlődésükhöz szükséges és nélkülözhetetlen. Nőttek is, gyarapodtak is rendesen. Aztán jöttek a gyümölcsök, zöldségek, majd a hús, és szép sorban a többi étel. Volt nagy öröm a háznál, hiszen bármivel is kínálták a gyerekeket, ők mindent jóízűen megettek. Teltekmúltak a hónapok, az évek, és mire a szülők felocsúdtak, az újszülöttből csecsemő, a csecsemőből, pedig kisgyerek lett. Egy szempillantás alatt elérkezett a bűvös hároméves kor, amikor a falu aprócska lakói bekerültek az Óvodába. Ettől fogva az idejük nagy részét ott is töltötték. Mindenki igyekezett, hogy a testi- szellemi – lelki fejlődésükhöz minden feltétel biztosítva legyen. A szülők is megnyugodtak, amikor látták, hogy a gyerekeik nagyon jó kezekbe kerültek és úgy bánnak velük, hogy abban semmi kivetnivalót nem találtak. Hazatérve a gyerekek mindig boldogan mesélték az élményeiket, amelyek aznap estek meg velük. Az asszony gyakran megkérdezte: -Aztán mi volt a tízórai? -Vajas kenyér, tejfölös kenyér, lekváros kenyér, májkrémes kenyér, sajtos kenyér.. -Ebédre mit ettetek? -Levest és „másodikfélét”: husit, tésztát… -És az uzsonna mi volt? -Puding, mézes kenyér, nápolyi, csoki, nutellás kenyér, vajas kenyér, keksz… Az elhangzottak egy idő után szöget ütöttek az asszony fejében és reggelente már egészen más szemmel böngészte a falra kirakott étlapot. Számolgatni kezdett: napi háromszori, azaz heti tizenöt ovis étkezés. Ebből 5-6 alkalommal édesség és ugyan ennyiszer vagy még többször valamilyen kenyér. Eddig úgy tanulta, tudta, hogy a fejlődés alapfeltételei között kiemelt jelentőségű az egészséges táplálkozás és otthon is sokat beszéltek róla a gyerekekkel. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mit és mennyit esznek. Jártában- keltében az asszony más szülőkkel is találkozott, beszélgetett, és néhányan közülük osztoztak is ebbéli aggodalmában. Segítségül hívta hát a csuda masinát, a számítógépet, mert abban sok okosság lakozik. Tátotta is a száját, amikor elmélyedt a témában, hiszen saját szemével láthatta, olvashatta, hogy a közétkeztetés sokakat érdekel és érint érzékenyen. Ekkor szembesült vele, hogy a mérleg egyik serpenyőjében elvárásként, sőt követelményként mi minden jelenik meg. Olvasott a mindennapos gyümölcs- és zöldségfogyasztás fontosságáról, a teljes kiörlésű gabonákból készült termékek hasznáról, a saláták és savanyított tejtermékek áldásos hatásáról. Nagyon sok mintaétrendet is talált, így aztán látta, hogy lehet ezt másként is csinálni. Na, de ott volt az a bizonyos másik serpenyő, benne pedig a normatíva, fejkvóta, költségvetés és egyéb „szörnyűséges” kifejezések. Csak az a tény tudta felvidítani, hogy a falu elöljárói biztosí-
tották a gyerekek számára a napi egy pohár tejet. „Ez egy biztos és jó kiindulási pont. Van remény!”- sóhajtott fel az asszony. Beköszöntött az igazi ősz, hullottak a fákról a levelek és velük együtt az almák, szilvák, körték is. Lekerültek a tőkékről a szőlők is. „Végre, jöhet a sok vitamindús gyümölcs!”- hangzott el a Család asztalánál. Várta, várta az asszony, de hiába. Véget ért a hosszú tél, az is szinte gyümölcstelenül. Reménykedett, hátha egy kis savanyított káposzta csak kerül a gyerekek kenyérkéje mellé. Aztán eljött a tavasz és vele együtt az idényzöldségek ideje. „Na, most!” Most már biztosan színesebbé válik az étkezés, hiszen egy szelet paradicsom, egy kevéske paprika, retek vagy uborka mindig lesz a kenyér mellett.” Sajnos tévedett. Pedig néhány paradicsom felvágva, maga lett volna A Paradicsom. Az sem baj, ha nem eszi meg minden csöppség, de legalább ismerkedik vele, megszokja és előbb vagy utóbb meg is eszi, sőt igényli és követeli. Időközben másfelől is meghallotta a zokszót az asszony, nagyobb lurkók panaszolkodtak: „….kevés az étel….és hideg mire elénk kerül…és nem is túl ízletes.” „Ennek most már a fele sem tréfa. Szedd össze minden bátorságodat!”- biztatta magát az asszony, mert a tehetetlenséget sose szívlelte, a segítségnyújtást annál inkább. Felkerekedett hát és a falu legfőbb embere elé tárta a gondját. Elmondta mit, s hogyan mondtak, s mit hogyan hallott innét is, onnan is. Jó szót, biztatást kapott és ígéretet is: Másként lesz ezután! Egy kicsit megnyugodott, de még mindig árgus szemmel nézte reggelente az étlapot. Bár tudta jól- de legalábbis remélte-, hogy mindenki a legjobb tudása szerint igyekezett végezni a munkáját, mégis úgy érezte, hogy valahol, valamikor hiba került a gépezetbe. A gond csak az, hogy ezt máig még senki sem javította ki. Közben azért töri a fejét ő is, hogyan és mit kellene tenni, hogy ami papíron létezik, az a valóságban is teljesüljön. Vár és reménykedik abban, hogy kerül még magvas zsömle az asztalra (persze sok paradicsommal) és persze lesz sok gyümölcs és zöldség és müzli és joghurt és sovány hús is. Talán új, eddig ismeretlen ízeket is kipróbálhatnak majd a gyerekek! Ha az étlapon több egészséges étel szerepelt volna, az én mesém is tovább tartott volna. Barta Andrea (A mese szereplői és helyszínei csak a képzelet szüleményei. Bármiféle hasonlóság a valóssággal csak a véletlen műve!)
Krónikás
6
Családi napközi lehetősége Mezőnagymihályon
2010. április 30-át követő szülések esetén gyermekgondozási díjra jogosult a biztosított szülő, ha a gyermekgondozási díjigénylését megelőzően két éven belül 365 napon át, biztosított volt. Változik még a gyermekgondozási díjra jogosultság időtartama. A gyermekgondozási díj legkorábban a terhességi-gyermekágyi segély, illetőleg annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a gyermeket szülő anya esetében a szülést, egyéb esetben a jogosultságot megelőző két éven belül megszerzett biztosításban töltött napoknak megfelelő időtartamra, de legfeljebb a gyermek második életévének betöltéséig jár. A GYES-re vonatkozó szigorúbb szabályokat is (t.i., hogy a gyermek 2 éves koráig jár) csak a 2010. április 30-át követően született gyermekekkel összefüggő igények esetében kell alkalmazni. Fenti törvényi változásokat olvasva megfogalmazódik a szülőkben az a kérdés, hogy „Hová helyezem el gyermekemet a 2. életéve betöltése után?” Ismeretes, hogy az óvoda csak a gyermek 3. életévének betöltése után fogadja a gyermekeket. Amennyiben a szülők nem tudják családon belül megoldani (pl.: nagyszülők, rokonok) a gyermekük elhelyezését, komoly nehézségek előtt állnak. A mai gazdasági viszonyok sem engedik meg azt, hogy az édesanya jövedelem nélkül töltsön el akár egy évet – vagy többet – gyermeke otthoni nevelésével. Sok családnak ezáltal a megélhetése is veszélybe kerül, mivel a meglévő hiteleket, számlákat nem képesek egy bérből illetve fizetésből fedezni. Erre a problémára nyújt megoldást az országban már egyre több településen, városban elterjedő családi napközik létrehozása. Mivel településünkön, illetve a szomszédos településeken még nem létezik ilyen ellátási forma, ezért röviden szeretném bemutatni ezen intézményforma lényegét. A családi napköziben történő ellátás során a családban nevelkedő gyermekek részére nyújtanak nem közoktatási céllal az életkoruknak megfelelő
1 nappali felügyeletet, 2 gondozást, 3 nevelést, 4 étkeztetést és 5 foglalkoztatást A családi napközit igénybe vehetik: 1 a bölcsődei vagy óvodai ellátásban nem részesülő gyermekek; 2 az iskolai oktatásban résztvevő gyerekek az iskola nyitvatartási idejét követően, különösen azok, akik az iskolai napközit vagy tanulószobát nem veszik igénybe; 3 a fogyatékos gyermekek, és itt részükre sajátos szükségleteinek megfelelő ellátást kell biztosítani Családi napköziben ellátást csak olyan nagykorú, cselekvőképes, büntetlen előéletű személy biztosíthat: 1 aki személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas gyermek felügyeletére, gondozására, nevelésére, és 2 akinek személyével szemben nem áll fenn a gyermekvédelmi törvényben meghatározott kizáró ok, valamint 3 aki érvényes Egészségügyi Nyilatkozattal rendelkezik, 4 aki a külön jogszabályban meghatározott tanfolyamon eredménnyel részt vett. Családi napköziben nem biztosíthat ellátást és nem foglalkoztatható az a személy: 1 aki ellen gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény miatt eljárás folyik, vagy akit jogerős bírói ítélettel ilyen bűncselekmény miatt ítéltek el, 2 akinek szülői felügyeleti jogát a bíróság jogerős ítéletével megszüntette, valamint 3 külön jogszabályban rögzített kivételektől eltekintve -, akinek a szülői felügyeleti joga a gyermek átmeneti nevelésbe vétele miatt szünetel (a gyermekvédelmi törvény szerinti kizáró ok) A családi napközi csak akkor kezdheti meg a működését, ha az előre
nem látható váratlan események (például betegség) esetére az ellátást biztosító személyeknek a fenti feltételeknek megfelelő helyettese is biztosítva van és érvényes működési engedéllyel rendelkezik. A családi napközi működtethető az ellátást nyújtó személy saját otthonában vagy más - erre a célra kialakított - helyiségben is. A felvétel iránti kérelmet ebben az esetben is az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani . Ez az ellátási forma mindig kiscsoportos elhelyezést biztosít, ahová húszhetestől tizennégy éves korig vehető fel gyermek. A családi napköziben a saját, napközbeni ellátást másutt igénybe nem vevő, tizennégy évesnél fiatalabb gyermeket is figyelembe véve legfeljebb öt gyermek gondozható. Ha a családi napköziben egy fogyatékos gyermeket is gondoznak, akkor a gondozható gyermekek száma 4 fő, amen�nyiben valamennyi gyermek fogyatékos, úgy 3 fő lehet. Kivételesen további két egészséges, illetve egy fogyatékos gyermek gondozása engedélyezhető, ha az ellátást végzőnek a kisegítő feladatokra állandó segítsége van. Az állam pályázati formában is támogatja ezen gondozási forma létrehozását illetve működtetését. Jelenleg is több pályázati kiírás vonatkozik új családi napközi létesítéséhez szükséges eszközbeszerzésre, a létesítéshez szükséges ingatlan fejlesztésére, bővítésére, a szükséges tanfolyam elvégzésének támogatására stb. Személy szerint támogatnám ezen intézményforma megvalósítását településünkön. Kapcsolatom van egy vállalkozóval, aki ennek megvalósítását adott esetben vállalná is. Mindehhez egy családi ház és legalább 5 fő gyermek állandó részvétele szükséges. Ezért kérem, hogy aki az elkövetkezendő 1-2 évben – előre láthatólag szeretné a családi napköziben gyermekét elhelyezni, azt felém jelezni szíveskedjen. Amennyiben kérdésük lenne még a családi napközi ellátással kapcsolatban, azt is jelezzék felém. Grófné Balla Erika családgondozó
Krónikás
7
A Kálvin köz története Mezőnagymihályon 2009.
Az egyházi sajtóban a Kálvin év alkalmából kiírt pályázatokat tanulmányoztam, majd az olvasottakat forgatva gondolataimban, elindultam a parókiáról, a Névtelen utcán át. Morfondíroztam: itt nincsen szobor a nagy reformátorról, Kálvin utcánk sincsen …S ekkor adta az ötletet a Szentlélek Isten: miért ne viselhetné ez a kis köz, ahol éppen most megyek, a Kálvin köz elnevezést? Elindult az egyeztetés, engedélyeztetés, szervezés – „magyar” módra… S mivel Kálvin születésének évfordulója közelgett, így július 11-re terveztük a Kálvin köz avatást, a parókia falára felerősített emléktábla leleplezését és megkoszorúzását. A Gyülekezet odaadással, szeretettel és reménységgel készült minden téren, hogy a tervezett ünnepség kifogástalan legyen. 2009. július 11-én, szombaton délután nagytiszteletű Dr. Kádár Zsolt, az Egervölgyi Református Egyházmegye esperese, a MRE Doktorok Kollégiuma Főtitkára vezetésével magas rangú vendégek érkezésének örülhettünk. Főtiszteletű Dr. Huszár Pál professzor, valamint Főtiszteletű Dr. Márkus Mihály tb. püspök, a MRE Kálvin Bizottságának elnöke tisztelte meg családtagjaikkal, valamint kíséretükkel együtt a Mezőnagymihályiakat, bennünket. A református templomban tartott léleküdítő áhítatot két színvonalas, de nem elvont előadás követte. Majd kivonultunk a parókiához, ahol az emléktábla leleplezése, megkoszorúzása, és a Himnusz eléneklése meghitt, megszentelt pillanat maradt minden ott jelenlévő emlékezetében. E szép perceket mintegy megkoronázta, amint elsétáltunk a nemzeti szalaggal átkötött - még névtelen utcára, - s a szalag elvágásával megtörtént az ünnepélyes „névadás”. Ez utóbbi aktusnál a helyi összefogás szép példáját tükrözte, hogy a Lelkipásztor és a frissen megválasztott Polgármester együtt vágta el a szalagot. Zsoltárt zengve ajakink, meghatottan lépdeltünk a
Kálvin közön, el egészen a lelkészlak másik bejáratáig, amin át megközelítettük a gyülekezeti házat. Itt már a (leendő) nőszövetség asszonyai végtelen szeretettel és természetesen, terített asztallal vártak mindannyiónkat. Dr. Huszár professzor Kálvinról megjelent érdekfeszítő könyvét, több példányt is - nagy örömünkre – dedikálta. Erről a tartalmas délutánról az Európa Rádió is hírt adott, s a jelen levő riporter megkérdezte: miért fontos számunkra az, hogy Kálvin János nevét viselje Mezőnagymihályon egy utca? Elmondtuk, hogy a Kálvin év kapcsán méltó, hogy ily módon is kifejezzük tiszteletünket és megbecsülésünket a nagy elődünk iránt, de bármikor, ha rátekintenek az erre járók, vagy az itt lakók a szép utcanév táblára, elgondolkodnak, s ha esetleg nem rémlik, akkor utánanéznek, vagy utána kérdeznek, hogy ki is volt az a Kálvin. A hittanos gyermekeknek már előzetesen „szemet szúrt” a Kálvin köz tábla, s érdeklődésükre megbeszéltük, hogy ő volt az a nagy reformátorunk, akinek a tanai a Bibliára épülnek, aki igen szigorú elveket vallott, s jó lenne, ha minél hitelesebben tudnánk megélni az ő tanítását, s ennek nyomán - is - Krisztus követését. Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, akit illet, aki bármilyen téren hozzájárult ahhoz, hogy ez az ünnepség ilyen szépen lezajlott: a Gondviselő Isten áldja meg gazdagon Mindannyiójukat! Áldást kívánva: Nagytiszteletű Komróczki Sándorné Kádár M. Mezőnagymihály református Lelkipásztora
„Tebenned bíztunk eleitől fogva…”
MEGHÍVÓ Mezőnagymihályi Református Egyházközség tagjai szeretettel meghívják - Kedves Családjával, Szeretteivel együtt -
a 2009. szeptember 27-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődő gyülekezeti délutánra.
Mely alkalomra elsősorban gyülekezetünk betegjeit, időseit, mozgásában korlátozva lévőket hívunk. A református templomban 15 órai kezdettel Dr. Kádár Zsolt esperes tart rövid istentiszteletet, majd átvonulunk az egykori iskolába, tea, pogácsa mellett felelevenítjük a régmúlt időket. Tisztelettel kérjük, hogy kedves Családtagjának szerezzen azzal örömet, hogy a közlekedésben segíti, ha szükséges, gépkocsiján elhozza az alkalomra. „Állj meg és gondold meg az Istennek csodáit…” Józsué
Krónikás
8
Múltunk nyomában – épületfelmérő tábor Nagyecsérben Történetünk 2006 októberében kezdődött, amikor először látogattunk el a kihalt településre. Mezőnagymihályról származó édesapám keltette fel családunk érdeklődését az egykori tanyaközpont iránt. Építészhallgatóként számomra érdekes és nem mindennapi látványt nyújtottak a szebb időt megélt népi lakóházak, amelyeket már nem ért el az elmúlt két évtized műanyagablakos, hőszigetelős, bitumenzsindelyes felújítási hulláma. Olyan volt, mintha egy skanzenben járnánk – éppen csak itt minden valóságos volt, és ezért sokkal nagyobb hatást gyakorolt ránk. Véletlen, hogy a későbbi kiállítás (Nagyecsér – egy letűnt település emlékezete) gyűjtői is éppen akkor jártak kinn – így egy lépéssel előttük járva még éppen készíthettünk fényképet a református imaház szószékéről, az iskola egyetlen épen maradt padjáról. Hosszú idő telt el ezután, és időközben többen is foglalkoztak a településsel, néprajzi, területfejlesztési szempontok szerint. Azonban egyikük sem tért ki részletesen az épületállományra, annak formakincsére, szerkezeti sokféleségére, részletes bemutatásukra. Egy évvel ezelőtt döntöttem el, hogy ez a feladat ránk vár. A Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán rendszeresen szerveznek különböző épületfelméréseket, és az elmúlt évek során jó csapatok jöttek össze ezeken az egyhetes nyári felméréseken. Nem volt tehát kérdés, hogy az ismerőseim köréből összegyűjtsek egy kisebb csapatot, akikkel elkezdhetjük az épületek felmérését. Felkerestem Ilku Imrét, aki sok információval látott el, Dr. Krähling János tanárunk pedig gyakorlati tanácsokkal és biztató szavakkal vértezett fel. Először július elején jelentünk meg kilencen, hét egyetemista és szüleim. Öt napot töltöttünk kinn, rajzoltunk, mértünk, főztünk, kirándultunk a környéken. Először a jobb állapotú épületeket mértük fel, hogy mindenki kellő lelkesedést gyűjtsön a következő alkalomra: szeptember elején hatan ismét lementünk pár napra, és már sor került néhány nádfedésű házra, melléképületre is. Szállást Baranyi Imréné Bözsike nénitől kaptunk, ráadásul egyszer még nagy adag pörkölttel is megleptek bennünket. Bözsike néni abban is segítségünkre volt, hogy összegyűjtsük, melyik házban ki lakott, és kinek a tulajdonában van ma. Ebben többen is segítettek, hiszen a falu egyáltalán nem olyan kihalt, mint amilyennek először tűnt: mindkét alkalommal találkoztunk nosztalgiázni lejövő régi lakókkal, és olyanokkal is, akik fontolgatják a kiköltözést. De egyelőre mindenki vár, hogy valami történjen, mert nagyon körülményes még folyamatosan „kinn” lakni.
A mérés közben észrevétlen is rengeteget tanultunk a népi építészetről: legtöbben még csak könyvben láttunk például ollólábas és ágasfás tetőszerkezetet. Ami önmagában szomorú, hogy a vakolat, a tapasztás, a festés sok helyen hiányos, számunkra nagyon is különleges lehetőséget nyújtott, hiszen mindazt láthattuk, amit a kész házon már eltakar a meszelés: a gerendákra szegelt lécvázat, a tapasztást, a vályogtéglából és égetett téglából váltott sorokban rakott falat. A padlásokra is felmentünk, ügyelve, hogy csak a falak tetejére és a gerendákra lépjünk, nehogy kárt okozzunk a házakban – saját épségünkről nem is beszélve. Gyűjtőmunka ez is, de mi hagyományos értelemben semmit nem viszünk el a helyszínről: felmérési rajzokat (alaprajzokat, metszetet, homlokzati rajzokat) készítünk a házakról, azután pedig mérőszalaggal „körbemérjük”, és a méretek alapján immár számítógépen felszerkesztjük a rajzokat. Az alaprajzon jelölt méreteken kívül rengeteg más adatra is szükség lehet a minél pontosabb felrajzoláshoz, ami gyakran nem kis fantáziát és leleményességet igényel, a katolikus templom belmagasságát például pecabottal mértük meg. Jólesett az a végtelen nyugalom, amely körülvett bennünket, és pihenésként éltük meg a dolgos napokat. A két felmérés során összesen 19 lakóházat és 6 melléképületet mértünk fel, valamint a katolikus templomot, a református imaházat és az iskolát. Emellett több száz fényképet készítettünk és néhány látványrajzot is. Maradandó élmény volt ez mindannyiunknak, és a történetnek itt még koránt sincs vége: körülbelül tíz épület még hátravan, utána pedig szeretnénk az egészből összeállítani egy kiállítást, amely a település épített örökségét mutatja be. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak a Nagyecsérből származóknak és a környékbelieknek lehet érdekes, hanem azoknak is, akik a népi építészet, a hagyományos épületszerkezetek, a falusi életmód iránt érdeklődnek. Talán nem csak álmokat kergetek, ha azt mondom, ez az első lépés ahhoz, hogy a ma még magányosan álló épületekre ismét rátaláljanak az emberek – akár a korábbi lakók, akár újak, akiket vonz a csendes, várostól elvonult életmód, és akik készek és hajlandóak ezt az életmódot választani. Akik majd nem elvisznek innen, hanem hoznak: téglát, nádat és cserepet, vetőmagot és bútorokat, és lelkesedést, munkakedvet. Embereket, életet. Nagy Orsolya
Krónikás
9
Mezőnagymihályi kézilabdások kalandozása a Balatonnál Amikor augusztus elején - kissé bágyadtan - gyülekeztünk az első kézilabdaedzésre, a júniusi diákolimpia emléke még nyomasztó emlékként élt mindannyiunkban. A „magasból” a hegy aljára huppantunk vissza és ismét neki kell látni az alapoktól kiinduló, türelmes visszakapaszkodásnak. De hát ez az élet rendje, a sikerért mindenkinek magának kell megdolgoznia, ha vágyik rá! A kudarcokból talán még többet tanul az ember, mint a diadalokból. Megtapasztaltuk, hogy sikertelenség esetén ki fordul el tőlünk és ki az, akire ilyenkor is számíthatunk. Sosem szabad elfelejteni, hogy 10-14 éves gyerekekről szól mindez, akik elsősorban játszani szeretnének és nem versenysportolók – szerencsére. Azon túl, hogy többet kell edzenünk, több edzőmérkőzést kell játszanunk és bizonyos képzettségbeli / technikai és taktikai/ hiányosságaink is vannak, még egy tanulságot levontunk. Soha senkit sem szabad tehetségére hivatkozva versenyzésre kényszeríteni, arra rábeszélni. Csak azokkal a gyerekekkel érhető el valami, akikben ott a győzni akarás és akik örömmel versenyeznek. Az ilyen gyerekekből akad is nálunk bőven, csak hát – hogy is fogalmazzak - még túl kicsik vagyunk. Egyenlőre korosztályuknál /10-11 éves lányok/ jó pár évvel idősebbek között kell játszaniuk, mert a kupákat, a diákolimpiát 12 éves kor fölött rendezik. Ez volt a helyzet az idei Balaton Kupán is, ahol az 1996-ban született lányok ellen küzdöttünk. Neveztünk egy nagyobb csapattal is, de míg a kicsik túl kicsik, ők pedig túl kevesen voltak, mindössze négyen maradtak a tavalyi csapatból. Hagyományosan jó kapcsolatunk Mezőkeresztessel megmentett minket, kaptunk két „idegenlégióst” tőlük, cserének meg a bátrabb kicsikből álltak be többen a 4-5 évvel idősebbek közé. Ennek tükrében a kupagyőzelem nem volt reális elvárás a csapattól, pláne amikor megláttuk az ellenfelek listáját. Három NB I A csoportos csapat ……….. –gárdája, Szlovákiából Kassa és egy diákolimpia bajnokcsapat, Siófokról várt a mieinkre. Gondolom ezek után érthető, ha az utazás sport értéke helyett inkább a turisztikai élményekről mesélek a továbbiakban. A helyszín a Balaton déli partján fekvő Fonyódliget sok nagymihályi gyerek számára ismerős, hiszen ötödik éve já-
runk ide kézilabda tornára. Minden évben augusztus 19-23. között rendezik a nemzetközi Balaton Kupát. Idén szlovák csapatokkal mérkőztünk, szintén a szlovák-magyar barátság jegyében. Gyerekeinknek ismét el kell magyarázni, miért van az, hogy a kassai kislányok beszélnek /sőt, mérkőzésen sajnos még értenek is/ magyarul, de idén tényleg meglepődtünk, amikor óriási tasakot adtak át nekünk a meccs elején, tele ajándékkal. De ne szaladjunk ennyire előre, hisz megérkezésünk napja is épp elég kalandosra sikeredett… Hajnali fél 6-kor indultunk busszal Mezőnagymihályról. Annak ellenére, hogy gyerekeink lelkére kötöttük, hogy tényleg csak a legszükségesebbet hozzák magukkal, mire őket és csomagjaikat feldobáltuk a vonatra Mezőkövesden, aznapi energiánk fel is emésztődött. A csapatot két szülő, Zsipiné Lengyel Emese és Horváthné Hajdú Marianna kísérte, nagy-nagy lelkesedéssel. Segédedzőnek három „IFI”, Zsipi Ivett, Áfra Gábor és Demeter Péter ajánlkozott a lányok fékentartására. A gondok már a vonaton megkezdődtek, Orsi fogfájása és a többiek Shrekből ismert, „ott-vagy-unk-már” mondókája képében. A vasútállomásról csomagok nélküli, kényelmes sétával jutottunk a Somogy megyei gyermektáborba, a kupa helyszínére. A táj varázslatos, a faházak közvetlenül a Balaton partján vártak minket, szemben a Badacson�nyal. A Balaton part egyik utolsó még „érintetlen” /lásd, eladatlan/ vízparti táborába érkeztünk meg. Többen már útközben fürdőruhába bújtak és nem sok időt vesztegeltek a parton, gyakorlatilag azonnal a Balatonban kötöttek ki. Csak egy mérkőzés erejéig másztak ki a vízből a kicsik délután, BalatonszemesMezőnagymihály: 13-6. Este megnyitóünnepség és Horváth Balázs feketeöves karate mester bemutatója következett, akinek csupasz kézzel úgy sikerült egyetlen ütéssel porrá zúznia az üveget az ajtóban, hogy semmi karcolás sem esett rajta. A „Húzd be az ajtót, nehogy be-
jöjjenek a szúnyogok” projekt ezzel kútba is esett. Szúnyogvadászat közben ellenben furcsa idegenekre bukkantunk a „nagylányszoba” ablaka alatt, akik hajdúszoboszlói fiúknak vallották magukat és megígérték, hogy megtanítják a lányokat kézilabdázni. Ebben meg is egyeztünk, csak kértük őket, ha lehet ne most este… Másnap reggel, az 1995-ös lányaink Siófokkal lejátszott mérkőzését látva már főhetett a fejük, milyen keményfába vágták a fejszéjüket, SiófokMezőnagymihály: 24-4. Nagylányaink a kézilabdázáson kívül még sok mindenhez értettek, hiszen első este házi modell-versenyt szerveztek a kicsiknek profi felkészítőkkel, sminkesekkel és ajándékokkal. Jórészt nekik köszönhető, hogy a több napos /szépészeti, nem kézilabdás/ tréning Nagymihály csapatának elsöprő győzelmet hozott – az esti tábori szépségversenyen. A ruhaválasztás, a smink, a frizura, a modell mozgás betanítása a Koncz Kamilla vezette teamnek szenzációsan sikerült és arany-ezüst-bronz érmet jelentett kislány kategóriában. A tábor szépe Kerekes Dorina lett, mindannyiunk nagy büszkeségére. A második napi izgalmakhoz még egy foghúzás is hozzá tartozott, Emesét idézve „Demeter Orsit megszabadították a méregfogától”, ami annál is inkább nagy teljesítmény, mert augusztus 20-án sikerült fogorvost találni a közelben … Orsi egyébként a beavatkozást követően valóban ontani kezdte a gólokat, a módszer, szabadalmaztatásra vár. Az ő játéka sajnos nagyon hiányzott a Balatonberény-Mezőnagymihály mérkőzésen: 12-3. Augusztus 20-án este kivonultunk a vízpartra romantikázni, korosztálynak megfelelően. A kicsik a tűzijátékot,
Krónikás a nagyok a hulló csillagokat, a fiúk a mi lányainkat bámulták. Ivettnek komoly problémát okozott a hulló csillag megjelenése és az ekkor szokásos kívánság időbeli összehangolása, de a szorgalmas gyakorlás meghozta gyümölcsét, viszont az éjjeli alvás hiányt nappal kellett pótolnia. Pedig nagy szükség lett volna tanácsaira a másnap reggeli KadarkútMezőnagymihály meccsen, ami 12-6-ra végződött. /a későbbi bronzérmessel szemben, nem is olyan rossz eredmény/. A délutáni Mezőnagymihály-Kistarcsa meccs vége, 4-14, annál inkább. A kicsik sem reménykedtek MezőnagymihályDunakeszi: 5-29. Hiába jött Emese és az ő „csodatévő” fastum gélje, a hajdúszoboszlói fiúk lelkes szurkolása és az álltaluk hozott sok pirosaranyos zsíros kenyér, hátha attól beindulnak a lányok. A lányok az esti discoban indultak be, illetve el, néhányan szószerint pizsamában … A helyzetnek megfelelő zsarolással élve, csak úgy engedtük el őket, - lévén felügyelnünk kell alvás helyett – ha másnap reggel friss kávét hoznak nekünk az ágyba. Megtették. A zsarolás másik eszköze volt a lányok szobájáról készült fotó, ami az interneten kötött volna ki, ha nem fogadnak szót. A fényképek láttán egyébként a hajdúszoboszlói fiúk lányaink iránti hosszabb távú érdeklődése némileg megcsappant lehet, hogy gonosz dolog volt megmutatni nekik. Soron következő mérkőzésünket Csorvással vívtuk, 14-4 lett a vége. A kicsik Kassával küzdöttek hősiesen, de eredménytelenül: 2-16. Egyedüli pozitívum, hogy a siklósi edző látva mieink játékát megjegyezte, hogy jövőre ő is elhozza a kupára hasonló korú csapatát, így végre lesz olyan ellenfelünk, akiknek nem a derekáig érünk meccs közben. Hosszan ecseteltük gyerekeink egyetlen erényét a bátorságát /hogy egyáltalán ki mertek állni ilyen nagyok ellen/. Pedig volt másik erényünk is az ötletesség. „Kiscsapatunk” ugyan is a vereségek láttán, akcióba kezdett úgy, hogy először a jegyzőkönyv-írókat majd az ellenfeleket, végül a játékvezetőket módszeresen „lelkesítette”. A széleskörű kapcsolatépítésnek és barátkozásnak köszönhetően gyakorlatilag mindenki: bírók, edzők még az ellenfelek is nekünk szurkoltak. De hiába. A legtöbb hasznos tanácsot a hajdúszoboszlói edzőtől, Juhász Károlytól kaptuk aki elmesélte, hogy – zsírosbödönnel, pirospaprikával, több kiló kenyérrel kell egy ilyen kupára útnak indulni. Ellátott bennünket az egyesület szá-
10 mára adható adó 1%-ok megszerzésének trükkjeivel, illetve gyakorlati tanácsokkal a lövő edzések terén. Hálás köszönet érte. A búfelejtés eszköze a délutáni kisvonatozás volt, Fonyódra. A csapat „kezdő” kisvonatozónak számított, mert gyakorlatilag végig kurjongattuk és végig integettük a kétszer 60 percet. Közben reprezentatív felmérést is végeztünk a hazai lakosság körében a jó fej – nem jó fej arányt mértük %-ban. A felmérést „vis�szaintegetett-e nekünk” alapján számoltuk és a végeredmény az igen pozitív 75%-25% lett. A fonyódi várhegyen egyébként Magyarország bizonyítottan legszebb panorámájában és másutt nem látható csodálatos múlt századi villákban gyönyörködhettünk. És eljött az utolsó nap reggele sikerélmény pedig sehol. Ki más ellen ha nem a későbbi kupagyőztes Kassa ellen szép bizonyítani! Igencsak megleptük őket, 5-3-as félidőt követően, nagyon jó mérkőzésen mindenki bíztatásával csak 10-5-re kaptunk ki tőlük, ez szenzációs eredmény egy szlovák élcsapat ellen. A kicsik sem adták alább, jól megszorongatták a bronzérmes Csorvást 7-12 lett a vége. Játékunk látványosat fejlődött az utolsó nap végére. Lehet, hogy csak játszani kell sok mérkőzést-ennyi a titok. A lányok persze hallani sem akartak a továbbiakban kézilabdáról, hanem szaladtak a vízbe. A beígért vízibiciklizés sem maradt el. Közben a nagy fiúk Gabi és Peti okoztak némi riadalmat a következő hangos megjegyzésükkel, amit a vízből kifelé, a part felé sétálva mondogatták: „A túlpartról jövünk, de mivel az a part sem jobb mint ez …” Utolsó nap lévén Mariannal felváltva „ tartottuk a frontot”, a vízparton és a vízben ami a vízben fellelhető száz gyerekfej közül a mieink megkülönböztetését, mozgásainak nyomon követését és állandó megszámlálását jelentette /utólag kiderült, sikerrel/. Este még egy búcsú pizsama parti, Toncsi rókavadász videójának elkészítése és a hűtőben található maradék élelmiszerek elfogyasztása következett. Szomorúan bandukoltunk a hazautazás napján, az ajándékba kapott fehér egyenpólókban a vasútállomás felé. Ott a Balaton partján az aznap kezdődő „szeles őszben” búcsúztattuk a nyarat, s gondoltuk hozzá: „Viszlát Balaton, jövőre ismét találkozunk!” Farkas Kornélia
A szerepjátékokról általában Hogy ki és miért játszik szerepjátékokat? Ezernyien ezernyi okból. Van, aki a kalandot keresi, van, aki az érzelmeket, ki rejtélyt, ki a rejtvényeket, van, aki itt éli ki vágyait. Van, aki más szeretne lenni, és van, aki csak önmaga. Ahány játékos, annyiféleképp értelmezi, játssza, éli meg a szerepjátékot, és ezek mindegyik formája egyformán megállja a helyét. A szerepjáték voltaképp nem más, mint élő, lélegző, érző regény. Ezt a regényt azonban nem egy ember írja. Olyan történet, amely a résztvevők közreműködésének eredményeként lát napvilágot. Egyikük – a Kalandmester – vezényletével teremtik meg az eposzt, amelynek főszereplői a többi játékos által megformált és irányított hősök. A cselekmény folyását, hangulatát, a történet elképzelt világát, a miliőt a Kalandmester határozza meg, a játékosoknak mégis van szavuk a dologban, hiszen ők azok, akik eldönthetik, miképp cselekedjenek a regény főhősei – az általuk megszemélyesített héroszok. Az ily’ módon teremtett világnak csak a fantázia szab határt. Ezért a szerepjáték változatosságában, sokszínűségében és játékélményben bátran állítom, hogy messze túlmutat a klas�szikus kártya-, számítógépes- vagy táblás játékokon.
Krónikás
11
A visszaszerzett juss
A gyakorlatban mindez úgy zajlik, hogy egy kényelmes helyen összeül egy – optimálisan 4-6 fős- baráti társaság. Nekünk lehetőségünk van a Művelődési Ház egyik termét használni, de kedvező időjárás esetén akár a szabad ég alatt is lehet a helyszín. A szerepjáték nem igényel drága számítógépeket. Mindenki számára könnyedén elérhető felszerelés kell hozzá: papír, ceruza és dobókocka. (A dobókocka hivatott a játékban a szerencsét és a véletlen eseményeket meghatározni.) Ha a fentebb említett feltételek adottak, akkor kezdetét veheti a játék. A játékosok kitalálnak maguknak egy-egy karaktert, azt, akit majd játszani fognak: kinézetét, képességeit és tulajdonságait leírják egy papírlapra. A mesélő pedig kitalálja a környezetet a kalandhoz. Ő találja ki, hogy milyen helyzetekbe csöppennek a játékosok, de természetesen rajtuk múlik, hogyan reagálnak ezekre. A Kalandmester nem egy karakterrel rendelkezik, hanem a játékot és a mellékszereplőket mozgatja és a karakterek számára motivációt, bonyodalmat biztosít. Ezt a játékosok a karakterek ismereteit felhasználva igyekeznek megoldani. A szerepjáték bizonyítottan fejleszt egyes képességeket, ezért az általam leírtak egyszerűbb változatát az oktatásban és felnőttképzésben is használják. Szükség van megfelelő kommunikációs készségre, színes előadásmódra, hogy a társaság tagjai könnyedén beleélhessék magukat az elmesélt helyzetbe és gond nélkül megérthessék egymást. Számos esetben rögtönözésre van lehetőség, hiszen folyamatosan alkalmazkodni kell a kialakult váratlan eseményekhez. A játékosok hol együttesen, hol egyénileg próbálnak megbirkózni az eléjük állított akadályokkal, amely a problémamegoldó készséget fejleszti. Mindezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy ebben a média által erősen befolyásolt és irányított világban lehetőség van a szabadidő minőségi eltöltésére is. A Mónika- showk és Joshi Bharatok, a bármiféle mondanivalót nélkülöző mesék ellenpólusaként, elsősorban a fiatalok számára nyújt kellemes, értékeket képviselő alternatívát a szerepjáték valamely formája. De a nyugati országokban nem számít fehér hollónak az idősebb generáció által létrehozott szerepjátékos- klub sem. Balla József
Magyarország 328 várossal büszkélkedhet, ebből 304 város, 23 megye jogú város, 1 főváros. Borsod – Abaúj – Zemplén megyében 29 város van. 2009-ben nyerte el ezt a titulust megyénk két települése: Sajóbábony és a községünkkel szomszédos Mezőkeresztes. A cím adományozása minden évben egyszer történik meg. Idén 31 település pályázott a városi rang elnyerésére, akik közül 22 léphetett föntebb a közigazgatási egység ranglépcsőjén: Balatonkenese, Beled, Budakalász, Csanádpalota, Gyönk, Igal, Jászkisér, Mágocs, Medgyesegyháza, Mélykút, Mezőkeresztes, Nagymányok, Nyírmada, Pacsa, Rácalmás, Rákóczifalva, Sajóbábony, Tápiószele, Újkígyós, Vaja, Vép, Zsámbék. Mezőkeresztes első alkalommal pályázott a városi cím elnyerésére. Ennek alapvető feltétele, hogy a nagyközség indokolni tudja a pályázatban fejlettségét, és a térségben betöltött fontos szerepét. Dr. Dózsa György Béla, a 4400 fős település polgármestere elmondása szerint az utóbbi időben sokat gyarapodott Mezőkeresztes: orvosi rendelő felújítása, iskolabővítés, felújították a polgármesteri hivatalt és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre. Az M3-as autópálya és a még készülő repülőtér közelsége is további fejlesztéseket von majd maga után a településen. A cikk címében nem véletlenül írtam, hogy visszaszerzett juss a városi rang elnyerése Mezőkeresztesnek. Ezt a titulust Mária Terézia magyar királynő (1740-1780) adományozta először a településnek, körülbelül 100 évig büszkélkedhettek ezzel a ranggal, mivel az 1848/49-es szabadságharcban betöltött szerepéért megfosztották ettől a címtől, most azonban visszaszerezték a méltón kiérdemelt jussukat, amit Ferenc József - az akkori még csak Habsburg császár, de nem magyar király - vett el a településtől. A városavató ünnepséget augusztus 30-án tartották a településen. A város kulcsát és a várossá nyilvánítás okiratát Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke adta át Dr. Dózsa György Béla polgármester úrnak. A Városháza előtt tartott ünnepség keretében több mezőkeresztesi polgárnak, köztük a település szülöttjének, Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművésznek is kitüntetést adtak át. A városi polgárok a délután folyamán a Népkertben ünnepelhettek tovább, és válogathattak a változatos programok közül. Az ünnepnapot Republic zenekar koncertje és tűzijáték zárta. Gratulálunk a város vezetőinek az elért eredményhez, és a további célok megvalósításához sok sikert kívánunk! Cselényi Dóra
Krónikás
12
Sokszor hallottam helyi lakosoktól, hogy milyen nagyszerű futball élet zajlott egykor Mezőnagymihályon. Milyen sokan jártak vasárnap délutánonként a meccsekre, hogy mekkora eseménynek számított egy-egy rangadó mérkőzés, és micsoda eredményeket ért el a helyi csapat. Mindez lassan már legenda számba megy, aminek talán az is az oka, hogy hosszú éveken keresztül a rendszerváltás után, teljesen megszűnt a mezőnagymihályi foci élet. Szép lassan a pusztulás szélére sodródott az öltöző épülete és maga a pálya is. Aztán történt valami és pár lelkes embernek köszönhetően úgy néz ki, hogy újra hangos szurkolás zaja veri fel vasárnap délutánonként a foci pályát. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük először, mi és hogyan történt azokban a legendás időkben. Ha minderről képet szeretnénk kapni, akkor ki máshoz is fordulhatnánk, mint Bukta Józsefhez? Felkerestem hát otthonában az „öreg Buktát”, ahogyan mindenki nevezi manapság, ezzel is tisztelegve kora és tettei előtt. A szép őszies időben, egy kávé mellett hosszasan elbeszélgettünk az életéről és a mezőnagymihályi fociról.
foci Mezőnagymihályon és milyenek voltak ez első idők? Tisztán emlékszem a dolgokra, hiszen mind ez, hogy úgy mondjam nálunk történt – kezd a történetbe és látszik azon, ahogyan beszél róla, hogy élete a futball. 1950-ben nálunk lakott Péter Zoltán tanító és Pusztai Balázs tanító is és ott is kosztoltak. Én akkor 10 éves voltam. Nagyon jó emberek voltak mindketten, akik a fejükbe vették, hogy foci csapatot csinálnak. Ha van a szomszéd falvaknak, akkor miért ne lehetne nekünk is – mondogatták. Így történt, hogy az Állami Gazdaság segítségével létre jött az első csapat. Az első focipálya valahol ott volt, ahol most Barati Róbert háza áll, majd később átkerült oda, ahol idősebb Komáromi Lajos lakik. Mi tagadás, elég érdekesek voltak ezek a pályák, de még érdekesebb maga a játék. Kezdetben aki akart, az focizott és elég nagy volt a zűrzavar, de aztán belerázódtak a dolgokba. Emlékszem akkoriban úgynevezett „mezítlábas” volt a játék. Ez azt jelentette, hogy egyforma meze még csak volt a csapatnak, de a lábbelik! Eltudod azt képzelni Imre, hogy milyen a játék olyankor, amikor az egyik játékos mezítláb, a másik utcai cipőben, sőt, van aki vasalt csizmában játszik? Pedig az elején így ment a dolog és ez természetes volt. Idegenbe, még Mályiba is, lovas kocsival jártunk. Jártunk, mert engem a Péter Zoliék mindenhová magukkal vittek, így szinte az anyatejjel szívtam magamba a futball világát. Kezdők voltak, de lelkesek, ezekben az időkben a játékosok! Meg is lett ennek az eredménye, mert 1954-ben a csapat megnyerte a járási bajnokságot és bekerült a megyei bajnokságba. Aztán úgy tudom, hogy az akkori gazdasági vezetők sikkasztásba keveredtek és elvitték őket. Így mivel nem volt pénz, egy meccset sem játszott a csapat a megyei bajnokságban, hanem visszakerült a járásiba. Mikor és hogyan került a pálya a mai helyére? Az is 1954-ben történt, amikor még úgy volt, hogy megyeiben játszik tovább a csapat. Kellett hozzá egy jobb pálya is, így esett a választás a pálya mai helyére. Traktorral felszántották a helyét és elboronálták. Ezután mi gyerekek, Pusztai Balázs tanító vezetésével kapával, gereblyével elegyengettük az egészet és ledöngöltük. Megvallom őszintén, hogy örömmel csináltuk, mert addig sem kellett iskolába mennünk és tanulnunk sem kellett. Hát így született meg a mai focipálya. Ekkoriban épültek az első szolgálati lakások is a gazdaságban. Hogyan került végül aktívan is kapcsolatba a nagymihályi focival? Egy kicsit még visszakanyarodnék az előtte történtekhez, ha nem bánod – mondja és látszik rajta, hogy nem szívesen beszél arról, ami az ő érdeme. A hatvanas évek elején megszűnt a
A foci mindenek felett
Mesélj egy kicsit magadról, gyerekkorodról, mielőtt belevágnánk a régi futball élet felelevenítésébe – kértem tőle. Akkor ott kezdeném, hogy 1940. március 10-én születtem. Gyerekkorom első emlékei, a II. világháború végéhez kötődnek. Emlékszem, hogy a 44 őszén itt lévő német katonák, nagyon rendesek voltak velünk. Cukrot, csokit osztogattak a gyerekeknek. Mikor ők elmentek, akkor jöttek az oroszok. Az ő jövetelükkor sok asszony, köztük édesanyám is kenyeret sütött és azokkal fogadta a falu lakossága, a Nyár utcában az első katonákat. Voltak itt orosz és román katonák is. Megmondom őszintén, nem nagyon szerettük őket, mert elég gorombán viselkedtek, elvették például tőlem, a nagyapám öngyújtóját is. Az iskolában és később a középiskolában elég rossz gyerek voltam így történt, hogy onnan ki is maradtam. Szívesebben dolgoztam, mint tanultam akkoriban. A Tsz-ek létrehozása minket nem nagyon érintett, mert édesapám gyári munkás volt, édesanyám pedig kifőzdét csinált, ahol nagyon sokan étkeztek, kosztos helynek hívták. Mezőnyárádon kezdtem dolgozni a gépállomáson. Közben zajlottak az 56-os események. Péter Zoltán a Tanácsháza előtt ( a mai Községháza ) elszavalta a Nemzeti dalt és Ő valamint Gál Bertalan, Keresztúri József és Koncz István megalakították a Nemzetőrséget. Egyszer még felvonulás is volt a Kossuth utcán, ahol kb. ötvenen vonultunk és kiabáltunk különféle jelszavakat. Aztán hirtelen vége lett az egésznek. Orosz tankok vonultak a falu alatt Budapest irányába, lövéseket hallottunk Mezőkövesd irányából. De sokáig emlékeztetett még mindenkit az eseményekre, egy lerobbant orosz tank, amelyik valahol a vályoggödör környékén maradt hátra. 1958-tól Diósgyőrben dolgoztam a kohászatban, majd innen 1964-ben a MAVAUT-hoz mentem dolgozni. Ez a mostani Volán társaság elődje volt. Kezdetben úgynevezett „Fakarusz”-t vezettem, ami tulajdonképpen egy teherautó volt, aminek a platójára lemezből volt fülke hegesztve. Ide szálltak be az utasok. Mit mondjak, a fülke kényelmesebb volt. Azon kevesek közé tartoztam, akik vezethették a 321-es jobbkormányos Ikaruszt is. 1966-ban megnősültem és született két gyönyörű leányom. 1969-ben jöttem haza dolgozni az állami gazdaságba és innen mentem nyugdíjba 1996-ban. Beszélgessünk most akkor a fociról. Mikor kezdődött a
13 foci, mert nem volt, aki tovább csinálja azt a sok mindent, amit egy csapat körül el kell végezni. Ekkor jött két lelkes ember Kis Tibor és Nagy Gyula, akik fáradságot és pénzt nem kímélve, újra életet leheltek belé. Nekik köszönhető, hogy vasárnaponként megint ki lehetett menni a meccsekre és szurkolni a helyi csapatnak – mondja és látszik rajta, hogy szívesen beszélne még bármiről, csak magáról ne kelljen, de én nem hagyom. Beszéljünk most már rólad is egy kicsit. Újra feltenném az előző kérdést. Hogyan kerültél a nagymihályi focihoz? 1968-ban, amikor a gazdaságban kezdtem dolgozni, én hordtam busszal a csapatot idegenbe. Mivel a hazai meccseken is mindig ott voltam és édesanyám mosta a csapat mezét, szép lassan belesodródtam az eseményekbe. Eleinte mindezek mellett kaszáltam festettem a pályát. Majd azt vettem észre, hogy már én szerződtetem a játékosokat, intézem a pénzügyeket és már edzősködöm is. Ha szegény feleségem tudná, mennyi zsebpénzemet költöttem akkoriban a csapatra – nevet fel, majd rögtön hozzá is teszi – de az már elég régen volt, gondolom, talán már elmondhatom – és közben huncutul csillog a szeme. Anyagilag akkoriban sokkal könnyebb volt azért fedezni a kiadásokat, mert ott volt a gazdaság, a tanács és az ÁFÉSZ, akiktől csak kérnem kellett és mindig meg volt a pénz ami kellett. Igaz a vége felé már ez is egyre nehezebben ment. Öltözőnk csak 94-95-ben lett, amikor az önkormányzat megvásárolta a gazdaságtól az étkezőt. Egészen 2000 tavaszáig vittem a vállamon a dolgokat. Akkor igaz nem szívesen, de úgy döntöttem, hogy fájó szívvel, de abbahagyom – és itt látom rajta, hogy nem érdemes tovább faggatóznom, mert ezekről az eseményekről nem akar többet beszélni. A végére azért még maradt egy kérdésem – mondom neki. Milyen eredményeket értek el a csapatok az évek során? Mint már mondtam, 1954-ben Megyei I. osztályba került a csapat. Ezen kívül 4 vagy 5 alkalommal nyertünk járási bajnokságot, melyek után osztályozó meccset kellett játszani. Így 1 alkalommal kerültünk Megyei II. osztályba, ahonnan nagyon érdekes módon estünk ki a szezon végén. Nekünk 16 pontunk volt, Sajószentpéternek 0 pontja. Mégis mi estünk ki, mert a Megyei politika beleszólt a dolgok menetébe, elvégre is Sajószentpéter város volt. Ezt a döntést Ivádi Béla közölte velünk elég érdekesen. Ma is a fülemben cseng a gúnyosan hangzó mondat „nem baj, de legalább nyertetek egy hangszórót”. 1987-ben a MK-ban idehaza azért visszaadtuk nekik. November 29-én 2:0-ra vertük meg Sajószentpétert, egy fantasztikus meccsen, így mi jutottunk tovább. Ezután Mátészalka csapata következett, akiktől 2:1-re kaptunk ki idehaza, ahol a második félidőben óriási felhőszakadás mosta el a pályát. Szerintem ez volt az egyik legnagyobb eredményünk, ha ott győzünk, akkor már a fő táblán vagyunk és csupa NB I-es csapattal játszottunk volna. Még egy nagy eredményünk volt, 1972-ben, amikor Megnyertük a Borsod Megyei MEDOSZ Kupát. A döntőben 1:0-ra vertük Felsőzsolca csapatát, a gólt Barczi József rúgta. Ezután megköszöntem neki, a beszélgetést, de azért én még ide írnék egy-két dolgot. Bukta József két alkalommal részesült országos kitüntetésben. Először 1985-ben kiváló munkájáért kapott bronz fokozatú kitüntetést, majd 1988-ban a Minisztertanácstól Kiváló Társadalmi Munkájáért kapott elismerést. Személy szerint én is szeretném neki megköszönni az önzetlen munkáját, amit a falu sport életéért tett az évek alatt. És most térjünk vis�sza a jelenbe. Mint feljebb olvashattuk, több alkalommal nem volt évekig focicsapata a falunak. Így volt ez 2000-től 2009-ig is. De mint a múltban, most is jött pár lelkes em-
Krónikás
ber, aki tovább viszi a zászlót. A napokban közülük ifj. Holló Ferenccel beszélgettem el erről. Hogyan jött az ötlet, hogy újra csapat legyen Mezőnagymihályon? Éveken keresztül jártunk egy autóval Áfra Lajossal és Demeter Péterrel a környező településeken rendezett meccsekre. Utazás közben gyakran beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne, ha más csapatok helyett a saját falunk csapatának szurkolhatnánk hétről-hétre. Így esett, hogy egyik alkalommal azt mondták nekem „szervezzed Ferike, mi majd segítünk”. Mi minden kellett ahhoz, hogy az álom valósággá váljon? Először is számba kellett venni, hogy kik fognak nálunk játszani. Majd szükségessé vált egy testületi döntés, hogy amen�nyiben elindul a csapat, ők támogatják. Ez a döntés a júniusi ülésen meg is született, ahol 5:2 arányban elfogadták a támogatási javaslatunkat. Ezután jogilag rendbe kellett tenni a dolgokat, így jött létre a Mezőnagymihály Sportegyesületen belül a labdarúgó szakosztály. Ekkor lehetett csak hozzáfogni a játékosok leigazolásához. Mennyibe kerül a csapat működése? A szakosztály működése évente kb. 500.000 Ft-ba kerül. Ebben benne van az évenkénti pályahitelesítés, a nevezési díj, játékengedélyek, tagdíj, sportorvosi engedélyek, játékvezetői díjak. Ez viszont csak az éves költség. Most induláskor, mindehhez még kellett olyan 350.000 Ft-nyi elvégzendő munka, melynek csak egy részét kellett kifizetni. Milyen munkákat kellett elvégezni? Alaposan meglátszott a pályán és környékén az, hogy kilenc évig alig, vagy egyáltalán nem törődött vele senki. 4 helyen gyeptéglázni kellett, amit Márkus László és Nyeste Gyula végeztek el. Kellett készíteni két új kaput, ezért külön köszönet jár Fábián Lajosnak. Be kellett szerezni, a korláthoz vas anyagot. Ezért köszönet illeti Barta Károlyt, Bozsik Zsoltot, Komáromi Lajost és Németh Jánost. A korláttal sokat dolgozott Gulyás András és Újhelyi Tibor. Rendbe kellett tenni a pálya környékét és az öltözőt, melynek burkolását Sinka Lajos készítette el. A fű locsolásához kutat kellett fúratni, amit Áfra Lajos rendezett. A pálya talaját is rendbe kellett tenni, ezért a munkáért köszönet illeti az önkormányzat dolgozóit. Honnan sikerült ezeket az összegeket előteremteni? Az önkormányzat induláshoz rendelkezésünkre bocsátott 520.000 Ft-ot. Alberti Massimiliano 200.000 Ft-tal támogatott minket. Jelenleg őket nevezhetjük a fő szponzorainknak. Ezen kívül magánszemélyektől is kaptunk támogatásokat. Demeterné Nyeste Erzsébet elkészítette a pártolói igazolványokat, melyek 2, 5 és 10 ezer forintos összegekben vásárolhatók /Eddig vásároltak: 10.000 Ft-ost, Áfra Lajos, Alberti Massimiliano, Demeter Péter, Bogárdi Ferenc, ifj. Holló Ferenc,
Krónikás
14
Nagy István, Simon István, Titkó Tibor, Tóth József, Vályi László. 5000 Ft-ost, Ficsór László, id. Holló Ferenc, Holló Péter, Kiss Gyula, Molnár Zoltán, Szabó Zoltán. 2000 Ft-os, Béres-Deák István, Bukta József, Czirkusz Gyula, Németh János, Tóth József./ Az 5 és 10 ezer forintosak a hazai meccsekre is biztosítanak ingyenes belépést. A helyben vásárolható jegyek ára 300 forint. Ezeken kívül Demeter Péter minden hazai meccs után saját költségén bográcsoláson látja vendégül a hazai csapatot, mely jó alkalom a beszélgetésre, a közösség összekovácsolására. Milyen elvárásaid vannak ezzel a szezonnal kapcsolatban és milyen feladatok várnak még rátok? Ebben az évben a legfontosabb dolgunk a csapatépítés és a tisztes helytállás. Ki kell válogatnunk a csapat tagjait, meg kell néznünk, kikre számíthatunk. Meg kell szervezni a szakosztályt
is, mert Áfra Lajossal ketten nem tudjuk az összes munkát elvégezni, ami a csapat és a meccsek körül adódik. Itt jegyezném meg, hogy külön köszönet illeti Lőrincz Ádámot és csapatát, akik a hazai meccseken a rendezői feladatokat látják el. Szükség lenne valakire, aki az Ifi csapatot is megszervezi és vezeti. Törekedni kell arra is, hogy minél nagyobb részét tudjuk előteremteni a működéshez szükséges pénznek. Szóval van munka bőven és bízom benne, hogy lesznek mások is, akik segítenek majd mindezeket elvégezni. Sok sikert, lelkes szurkolókat, szép eredményeket kívánok neked és mindenkinek, aki jelenleg és a jövőben részt vesz ebben az önzetlen, szép munkában! Ilku Imre
A M. III. Dél-Borsod felnőtt tabella állása a 2009.09.14. előtti mérkőzések alapján. Helyezés+csapat
M
GY
D
V
LG
KG
GK
P
1. Sajóörös
4
4
0
0
8
2
6
12
2. Tiszatarján
4
2
1
1
14
7
7
7
3. Mezőkeresztes
3
2
1
0
12
5
7
7
4. Tiszakeszi
4
2
1
1
12
8
4
7
5. Cserépfalu
3
2
0
1
9
6
3
6
6. Mezőnagymihály
3
1
1
1
7
7
0
4
7. Hejőbába
3
1
0
2
7
13
-6
3
8. Tiszabábolna
4
1
0
3
7
13
-6
3
9. Mezőnyárád
3
0
2
1
5
8
-3
2
10. Tard
4
0
1
3
3
9
-6
1
11. Hejőszalonta
3
0
1
2
2
8
-6
1
Az őszi forduló menetrendje
Időpont 1
2009.11.08
Hazai csapat
Vendég csapat
13:00
Cserépfalu
Mezőnagymihály
Eredmények nincs lejátszva
2
2009.08.30
17:00
Mezőnagymihály
Tard
1-1
(1-1)
3
2009.09.05
14:30
Tiszakeszi
Mezőnagymihály
5-2
(3-0)
4
2009.09.13
16:30
Mezőnagymihály
Hejőbába
4-1
(3-0)
5
2009.09.20
16:00
Mezőkeresztes
Mezőnagymihály
nincs lejátszva
6
2009.09.26
16:00
Mezőnagymihály
Tiszabábolna
nincs lejátszva
8
2009.10.10
15:00
Sajóörös
Mezőnagymihály
nincs lejátszva
9
2009.10.17
14:30
Mezőnagymihály
Tiszatarján
nincs lejátszva
10
2009.10.24
14:30
Mezőnyárád
Mezőnagymihály
nincs lejátszva
11
2009.10.31
13:30
Mezőnagymihály
Hejőszalonta
nincs lejátszva
Krónikás Kiadó: MIFA Alapítvány Mezőnagymihály, Kossuth út 95. Felelős kiadó: Ilku Imre Szerkesztők: Balla József, Cselényi Dóra, Barta Andrea, Molnár Valéria, Szabó Andrea Tördelés, nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd. Tel.: 49/414-000
