Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2009. (X.12) rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A.§(2) bekezdésében, illetőleg a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – figyelemmel a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv rendelkezéseire - a következő rendeletet alkotja:
(1)
1.§ A város címerének és zászlójának megállapításáról és használatának rendjéről szóló 8/1991. (V.23) rendelet 10. § (1) és (2) bekezdése hatályát veszti. Ezzel egyidejűleg a (3)-(4) bekezdések számozása (1)-(2) bekezdésekre módosul.
(2)
A rendelet 10. § (2) bekezdés helyébe az alábbiak szerint módosul: „(3) Az engedély kiadásáért díjat kell megállapítani, ha a város címerét kereskedelmi célra kívánják felhasználni. A díj összege a forgalmi érték 0,5%-a.”
(3)
A rendelet az alábbi 11/A. §-al egészül ki: „11/A. § Az engedélyt a kérelem benyújtásától számított harminc napon belül kell kiadni.”
(4)
A rendelet 13. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „(2) A polgármester az engedély kiadását az (1) bekezdésben meghatározott esetekben indokolással megtagadhatja.”
(5)
A rendelet az alábbi 17. §-al egészül ki: „17. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja”.
(1)
2.§ A városnév használatának szabályairól szóló 16/1994. (VI.9) rendelet 3. §-a az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) Az engedélyt az illetékes bizottság ülésétől számított harminc napon belül kell kiadni, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül.”
(2)
A rendelet 4. § (1) bekezdés c.) pontja hatályát veszti.
(3)
A rendelet az alábbi 9. §-al egészül ki „9. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.”
(1)
(2)
3.§ A helyiségbérlet szabályairól szóló 17/2006. (V.25) rendelet 10. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A pályázati ajánlathoz csatolni kell, vagy be kell mutatni a rendelet 4. §-ában megjelölt igazolásokat, engedélyeket és más okiratokat. Az Európai Unió más tagállamából származó irat esetén az iratokról magyar nyelvű fordítást mellékelni szükséges. Közösségi jogszabály ettől eltérően rendelkezhet.” A rendelet 40. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki
„(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.”
(1)
4.§ Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata közművelődési, közgyűjteményi feladatairól és ellátásuk módjáról szóló 7/2008. (IV.29) rendelet 1. § első mondata az alábbiak szerint módosul: „Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tv. 4. §-ában foglaltak szerint a művelődési jogokat elismeri, azok feltételeinek biztosítását kötelező feladatának tekinti.
(2)
A rendelet 3. § a.) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: E rendelet hatálya kiterjed: „a./ Szombathely város közigazgatási területére, Szombathely város önkormányzata által, illetve Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részvételével működő intézményi társulás által fenntartott és működtetett közművelődési és közgyűjteményi intézményeire”
(3)
A rendelet 8. § (1) bekezdés a-c./ pontja az alábbiak szerint módosul: Az Önkormányzat közművelődési, közgyűjteményi feladatai ellátása során együttműködik, szükség esetén társulást hoz létre a./ a nevelési-oktatási intézményekkel, b./ a város nem önkormányzati fenntartású intézményeivel, a kulturális tevékenységet végző gazdasági társaságokkal, magánszemélyekkel, c./ a közművelődési célú, vagy részben ilyen tevékenységet folytató társadalmi szervezetekkel, civil szervezetekkel, autonóm kulturális közösségekkel,
(4)
A rendelet 12. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.”
5.§ A menetrendszerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 3/1991. (II.14) rendelet 4. § az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 6.§ A távhőszolgáltatás legmagasabb díjairól szóló 27/1992. (XII.17) rendelet az alábbi 4. §-al egészül ki: „4. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 7.§ A helyi építészeti értékek védelméről szóló 29/1993. (XII.16) rendelet 15. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 8.§ Az Európa Parlament tagjai, az országgyűlési, valamint helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők, továbbá a polgármester választása során hirdetmények és hirdetőberendezések elhelyezésének szabályairól szóló 7/1994. (II.24) rendelet az alábbi 10. §-al egészül ki:
2
„10. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 9.§ A víz- és csatornaszolgáltatási díjak megállapításáról szóló 8/1994. (II.24) rendelet az alábbi 4. §-al egészül ki: „4. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 10.§ A vásárok és piacok működéséről szóló 34/1995. (X.26) rendelet 18. § az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 11.§ A települési szilárd hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 5/1996. (II.29) rendelet 15. § az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki: „(5) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 12.§ A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 5/1997. (II.27) rendelet 13. § az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki: „(5) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 13.§ A környezetvédelem helyi szabályozásáról szóló 25/1997. (IX.25) rendelet 42. § az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 14.§ A temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 25/2000. (IX.28) rendelet 21. § az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 15.§ A települési folyékony hulladék összegyűjtéséről, szállításáról és elhelyezéséről szóló 27/2000. (IX.28) rendelet az alábbi 14. §-al egészül ki:
ártalommentes
„14. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 16.§ A sportról szóló 6/2002. (III.28) rendelet az alábbi 20. §-al egészül ki:
3
„20. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 17.§ A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörhöz kapcsolódó talajterhelési díjról szóló 50/2004. (XII.20) rendelet 5. §-a az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 18.§ Az elektronikus hatósági ügyintézés és szolgáltatás helyi szabályozásáról szóló 33/2005. (X.27) rendelet az alábbi 17. §-al egészül ki: „17. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 19.§ A vállalkozások foglalkoztatás-növelő támogatásáról szóló 40/2005. (XI.24) rendelet 10. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 20.§ Az önkormányzati beruházásban megvalósuló út- és közműépítés költségeiről szóló 23/2006. (VI.22) rendelet az alábbi 10. §-al egészül ki: „10. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 21.§ Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 30/2006. (IX.7) rendelet 63. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 22.§ Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Építészeti – Műszaki Tervtanácsának létrehozásáról, működési rendjéről szóló 8/2007. (II.22) rendelet 9. §-a az alábbi (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 23.§ A hirdető-és reklámberendezések, valamint hirdetmények elhelyezéséről és szabályozásáról szóló 28/2007. (XI.29) rendelet 13. §-a az alábbi (8) bekezdéssel egészül ki: „(8) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.”
4
24.§ A közterület rendeltetéstől eltérő használatának szabályairól szóló 29/2007. (XI.29) rendelet 25. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 25.§ A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. Törvény helyi végrehajtásáról szóló 26/2008. (XII.4) rendelet 38. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 26.§ A lakáshoz jutás, a lakbérek és a lakbértámogatás, az önkormányzat által a lakásvásárláshoz és építéshez nyújtható támogatások szabályai megállapításáról szóló 15/2009. (VI.3) rendelet 101. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.” 27. § Ez a rendelet 2009. november 1. napján lép hatályba.
Dr. Ipkovich György sk. polgármester
Dr. Kaczmarski János sk. jegyző
5