Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének
.../2009. (VIII.25.) rendelete a 2009. évi költségvetésről szóló 8/2009. (II.12.) rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 2009. évi költségvetésről szóló 8/2009. (II.12.) rendelet (továbbiakban: Rendelet) módosítására az alábbi rendeletet alkotja. 1. § A Rendelet 3. § (1) bekezdésének a, b, valamint (2) bekezdésének a, b, pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek: ( (1) A közgyűlés a 2009. évi önkormányzati költségvetés) "a, kiadási főösszegét 12.986.263 ezer forintban b, bevételi főösszegét 11.295.464 ezer forintban” (állapítja meg.) ( (2) A közgyűlés a pénzügyi műveletekkel csökkentett 2009. évi önkormányzati költségvetés) "a, kiadásait 12.216.170 ezer forintban b, bevételeit 11.248.784 ezer forintban " (állapítja meg.) 2. § A Rendelet 1. sz. mellékletében szereplő fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki: Cím AlElőKiem. címir. ei.sz. szám szám csop.
1 1 1 1 3 6 2 6 1 4 1 2 7 3
Cím -név
Alcím név
Előir. csop.
Kiem. ei. név
Mód. ei.
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Gyermekvédelmi támogatások Kiadások Önkormányzatok által folyósított ellátások Nyári étkeztetés biztosítása Önkormányzati támogatás
1
99 423 119 697 3 273
5 614
14 366 57 657
2 1 1 3
II. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 218 780 ebből
8 3 1 1 1 2 3
ebből
8 3 4 1 1 1 2 3 7 1 1 1 3 9 2 1 1 3 1 1 1 3 9 3 3 1 1 3 9 2 1 1
- karbantartási kiadás
Felújítás ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás - élelmezési kiadás - karbantartási kiadás
4 858
3 883
799 131 257 308 432 199 250 396 8 259
Felújítás 1 859 Önkormányzati támogatás 1 376 371 Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Spec.Szakisk. és Egys. Pedag. Szaksz. Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 143 627 Munkaadót terhelő járulékok 45 905 Önkormányzati támogatás 218 050 KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 204 573 Önkormányzati támogatás 296 549 Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 42 628 Önkormányzati támogatás 322 323 III. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 118 596 Felhalmozási kiadás 1 000 Önkormányzati támogatás 150 886 Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 42 364 Felhalmozási kiadás 8 035 Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 9 262
2
1 1 1 1 2 3 5 3 6 5 8 9 12 2 1 1
IV. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek támogatása Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Felújítás Felhalmozási kiadás Felhalmozási c. támogatási kölcsön Bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről
2 1
3 2 6 1 2 5 1 1 3 9 6 1 19 1 13 15 16 18 22 26 27 7 1 1 3 5 2
Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Központosított előirányzatok - Területi kiegy. szolgáló fejl. célú támogatás - Leghátr. helyzetű kistérs. felzárkóztató támogatása Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. sajátos felhalm. és tőkebevételei Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Védelmi feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Helyi utak, hidak fenntartása Hőközpontok karbantartása Pervesztés, perköltségek ÁFA befizetés Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. Környezetvédelmi program felülvizsgálata Előző évi kiutalatlan támogatások rendezése Dolinka őrzése Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek támogatása
3
676 543 198 819 272 054 144 7 524 513 957 859 035 1 500
226 163 6 123
181 710 20 000 3 158 38 389 485 203 173 106
1 117 14
58 138 5 413 7 757 48 267 134 101 2 6 696 200
7 396 1 600
6 5 8 1 1 3 6 2 3 9 1 6 1 10 1 1 3 6 1 11 1 1 3 6 1 12 1 1 3
Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Beszterce Kosárlabda Klub műk. támogatása Civil feladatok Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Civilszervezetek támogatása Ifjúsági feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Ifjúsági feladatok támogatása Kitüntető címek, díjak Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Gazdálkodó szervezetek Oktatási feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás -ebből Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya
6 1 4 17 18 4 5 9 13 17 19 1 1 1 2 3 9 2 6 1 2
Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Nógrád megyei Közokt.Közalap.iroda műk. támogatása Egyéb szervek támogatása Általános tartalék Céltartalékok Érettségi és szakmai vizsga saját erő Integráltan nevelt SNI gyerm. gyógyped. ellátása JAMKK Dixie fesztivál Szilárd hull. lerakóval kapcs. tulajd. feladatok Útfelújítások pályázati saját erő Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bev.
4
2 700
8 101 23 940 6 300
2 465
3 025 550
1 096 200
7 909 4 000
700 180 4 253 23 688 3 819 23 458 12 000
11 740 3 935 42 457 7 126
58 132 7 126
3. §
Kiem. ei. név
Előir. csop.
Alcímnév
Címnév
Fejezetnév
Kiem. ei.sz.
Előir. csop.
Alcímszám
Címszám
Fejezetszám
A Rendelet 2. sz. mellékletében szereplő fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki: 2009 évi módosított előirányzat e Ft
KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások
II. 2 1 8 1 3 1 8
1 1 9 3 1 7 8
IV. 1 1
3 883
Felújítás 1 2 3 4
III.
Felújítás Aprófalva Tagóvoda fűtési hálózat és melegvíz ellátási rendszer felújítása ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Bóna Kovács Károly Tagiskola könyvtárépület tetőfelújítása Bóna Kovács Károly Tagiskola tornaterem felújítása Arany János Tagiskola tornaterem felújítása Arany János Tagiskola bojler csere
EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Felhalmozási kiadás 1 Forgószínpad kialakítása Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Felújítás Felhalmozási kiadás 3 Kamerarendszer beszerzése 4 Távfelügyeleti állomás kiépítése POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások
8 6 9 32 33 9 38 42
1 859
Felújítás Illyés Gyuláné Óvoda, ÁI. Szakiskola és Egységes Ped. Szaksz. utólagos akadálymentesítés Pécskő út felújítása Régi központi temető ravatalozó melletti támfal felújítása Balassi B. Megyei Könyvtár és Közművelődési Int. felújítása Felhalmozási kiadás Játszóterek kialakítása pályázati saját erő Pécskő úti játszótér kialakítása saját erő
5
1 000
250 850
26 072 69 246 965 18 000
212
46 5 1 9 1 1 9 1 2
Tóstrand és környéke fejlesztésére irányuló projekt előkészítése Védelmi feladatok Kiadások Felhalmozási kiadás Csónakmotor üzemanyag tartály beszerzése Kompetencia alapú képzés Kiadások Felhalmozási kiadás Immateriális javak (jogdíjak) Számítástechnikai eszközök beszerzése
5 000
14
426 6 700
4. § A Rendelet 5. sz. melléklete „Önkormányzati intézmények 2009. évi létszámkerete” c. táblázat adatai az alábbiak szerint módosulnak: Fejezet- Cím- Fejezetszám szám név
II.
Elrendelt Engedélyezett Engedélyezett álláshely álláshely a álláshely változás változás után
Címnév
KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diák3 otthon Illyés Gy-né Óvoda, Ált. Iskola, Spec. Szakisk. 4 és Egys. Ped. Szaksz. II.FEJEZET ÖSSZESEN
ÖNKORMÁNYZAT MINDÖSSZESEN
314,50
-2,00
312,50
67,00 946,75
-2,00
67,00 944,75
1 339,75
-2,00
1 337,75
5. § A Rendelet 6. sz. mellékletében szereplő „Többéves kihatással járó döntések éves bontásban” c. táblázat adatai e rendelet mellékletében foglaltak szerint egészülnek ki, illetve az összesen sor az ott leírtak szerint módosul. 6. § Az „ Európai Uniós eszközök támogatásával megvalósuló projektek bevételei, kiadásai” c. 10. sz. melléklet az alábbiakkal egészül ki: Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban TÁMOP 3.1.4/08/2.-2009-0268 FORRÁSOK -saját erő -állami támogatás -EU támogatás. FORRÁSOK EGYÜTT KIADÁSOK -működési kiadások -felhalmozási kiadások KIADÁSOK EGYÜTT
6
2009. előirányzat
2010. előirányzat
Összesen
65 258 65 258
69 757 69 757
135 015 135 015
58 132 7 126 65 258
69 757
127 889 7 126 135 015
69 757
7. § Ezen rendelet kihirdetését követően 2009. augusztus 26. napján lép hatályba.
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester
dr. Kádár Zsombor jegyző
7
Melléklet a .../2009. (VIII.25.) rendelethez
Többéves kihatással járó döntések éves bontásban 2009.
Megnevezés
2010.
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
2020.
2021.
2022.
Összesen
Beszterce Kosárlabda Klub részére a Wamszler SE férfi kosárlabda csapat I/A felnőtt bajnokságban való eredményes szereplésének támogatása
11 700
11 700
József Attila Művelődési és Konferencia Központnak a 2009/2010-es színházi évadra 2 felnőtt színházi bérletsorozat indításához Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban c. projekt működési költségei
9 000
9 000
69 757
69 757
Összesen
604 624
56 667
56 667
56 667
56 667
1
56 667
56 667
56 667
56 667
56 667
56 667
56 667
42 496 1 270 457
INDOKOLÁS (a .../2009. (VIII.25.) rendelethez) 1. §-hoz A költségvetés előirányzat-módosításai érintik az önkormányzat költségvetési főszámait, ezért azok módosítása is szükséges. 2. § I. Egészségügyi-Szociális Központ fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint. Dologi kiadás - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint. - Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint a működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre kiadáshoz átcsoportosítva. (Családi Napközi támogatása miatt.) Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint a dologi kiadásról átcsoportosítva. (Családi Napközi támogatása miatt.) Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése. (KAB-ELT pályázat, Munkaügyi Központ bértámogatása munkanélküliek foglalkoztatása miatt.) Gyermekvédelmi támogatások Kiadások Önkormányzatok által folyósított ellátások Nyári étkeztetés biztosítása A központi költségvetésből a gyermekszegénység elleni program keretében a nyári étkeztetés biztosítása címen kapott központosított előirányzat rendezése miatt. Önkormányzati támogatás A központi költségvetésből a gyermekszegénység elleni program keretében a nyári étkeztetés biztosítása címen kapott központosított előirányzat rendezése miatt.
1
Módosítás ÖSSZESEN
807 807 460 1 060 -600 600 600
1 867 1 867
14 366 14 366
14 366 14 366
Címnév
Alcím név
Előir. csop.
Kiem. ei. név
Előir.
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Gyermekvédelmi támogatások Kiadások Önkormányzatok által folyósított ellátások Nyári étkeztetés biztosítása Önkormányzati támogatás
Előir.vált.
Mód. ei.
98 616 119 237 2 673
807 460 600
99 423 119 697 3 273
3 747
1 867
5 614
43 291
14 366 14 366
14 366 57 657
2. § II. Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
II. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az Aprófalva Tagóvoda fűtési hálózat és melegvíz ellátási rendszerének felújításához átcsoportosítva.
Módosítás ÖSSZESEN
-1 783 -1 783
ebből - karbantartási kiadás
-1 783
Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az Aprófalva Tagóvoda fűtési hálózat és melegvíz ellátási rendszerének felújításához átcsoportosítva.
-1 783
Felújítás
1 783 Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az Aprófalva Tagóvoda fűtési hálózat és melegvíz ellátási rendszerének felújításához a dologi (karbantartási) kiadásról átcsoportosítva.
ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült átlagbér költségek megtérítésének előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) 2
1 783
-762
70
- Az Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő oktatási intézmények gyermek- és diákétkeztetése, továbbá az alkalmazotti közétkeztetés biztosítása tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás pályázati nyertese a Sodexo Magyarország Kft lett. Az általa ellátott intézmények köre 2009. 07.01-től a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola, az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálat, valamint a Stromfeld A. Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola ellátásával bővült. A Sodexo Kft. az újonnan üzemeltetésbe vett konyhák dolgozóit 2009. 07.01-től változatlan feltételekkel átvette. Az átadás-átvétel a II. Rákóczi F. Tagiskola esetében 1 fő teljes-, és két fő részmunkaidős (4 órás) dolgozót érintett. A létszámcsökkenés személyi juttatást érintő előirányzati rendezése miatt. (Fedezetet a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési többletkiadásainak egy részére.) Munkaadót terhelő járulékok A Sodexo Kft. az újonnan üzemeltetésbe vett konyhák dolgozóit 2009. 07.01-től változatlan feltételekkel átvette. A II. Rákóczi F. Tagiskola esetében a létszámcsökkenés személyi juttatás vonzatait érintő előirányzati rendezése miatt. (Fedezetet a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési többletkiadásainak egy részére.) Dologi kiadás - Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az érvényes számviteli előírásoknak való megfelelés miatt a felújítási kiadásokról átcsoportosítva. - 2009. szeptember 01-től a II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési kiadásai nem a korábban alkalmazott nyersanyagnorma + áfa összeg alapulvételével, hanem fogyasztói áron (Sodexo Kft. által számlázott ár) kerülnek elszámolásra, ami miatt 3.575 eFt többletkiadás jelentkezik, melynek előirányzati rendezése miatt. - Átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint.
-832
-285
-285
6 496 2 821
3 575
100
ebből - élelmezési kiadás
3 575
2009. szeptember 01-től a II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési kiadásai nem a korábban alkalmazott nyersanyagnorma + áfa összeg alapulvételével, hanem fogyasztói áron (Sodexo Kft. által szálázott ár) kerülnek elszámolásra, ami miatt 3.575 eFt többletkiadás jelentkezik, melynek előirányzati rendezése miatt.
3 575
ebből - karbantartási kiadás
2 821
Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az érvényes számviteli előírásoknak való megfelelés miatt a felújítási kiadásokról átcsoportosítva.
2 821
Felújítás
-2 821 Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint az érvényes számviteli előírásoknak való megfelelés miatt a dologi (karbantartási) kiadásokhoz átcsoportosítva: Bóna Kovács Károly Tagiskola könyvtárépület tetőfelújítása Bóna Kovács Károly Tagiskola tornaterem felújítása Arany János Tagiskola tornaterem felújítása Arany János Tagiskola bojler csere.
3
-1 -540 -1 600 -680
Önkormányzati támogatás - Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült átlagbér költségek megtérítésének előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) - 2009. szeptember 01-től a II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési kiadásai növekedésének (3.575 eFt), valamint az átvett konyhai dolgozók személyi juttatás (-832 eFt) és járulékvonzatai (-285 eFt) csökkenésének előirányzati rendezése miatt.
2 628
70
2 458
- Általános tartalékból való átcsoportosítás miatt. 100 Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Spec.Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - A Sodexo Kft. az újonnan üzemeltetésbe vett konyhák dolgozóit 2009. 07.01-től változatlan feltételekkel átvette. Az átadásátvétel az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. -985 Szakszolgálat esetében 2 fő teljes munkaidős dolgozót érintett. A létszámcsökkenés személyi juttatást érintő előirányzati rendezése miatt. - Az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálatnál egy új autista osztály indítása miatt a pedagógus létszám 2 fővel növekszik, melynek a személyi juttatást érintő előirányzati rendezés miatt. Munkaadót terhelő járulékok - A Sodexo Kft. az újonnan üzemeltetésbe vett konyhák dolgozóit 2009. 07.01-től változatlan feltételekkel átvette. A létszámcsökkenés személyi juttatás vonzatait érintő előirányzati rendezése miatt. - Az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálatnál egy új autista osztály indítása miatt a pedagógus létszám 2 fővel növekszik, melynek a személyi juttatás vonzatait érintő előirányzati rendezés miatt. Önkormányzati támogatás - A Sodexo által átvett konyhai dolgozók személyi juttatás (-985 eFt) és járulékvonzatai (-334 eFt) csökkenése biztosítja a fedezetet a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési többletkiadásainak egy részére, melynek előirányzati rendezése miatt. - Az új autista osztály indítása miatt a pedagógus létszám 2 fővel növekszik, melynek a személyi juttatás, és vonzatait érintő előirányzati rendezés miatt. (Átcsoportosítás a Céltartalékok cím Integráltan nevelt SNI-is gyermekek gyógypedagógiai ellátása kiemelt előirányzatáról.) KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült átlagbér költségek megtérítésének előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) 4
265
1 250 29 -334
363 294 -1 319
1 613
20 20
Önkormányzati támogatás Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült átlagbér költségek megtérítésének előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.)
20
20
Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 1 139 A Sodexo Kft. a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezésének ellátására alvállalkozói szerződést kötött a Táncsics M. Közgazdasági, Ügyviteli és Vendéglátóipari Szakközépiskolával. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény élelmezési bevételeinek alapját a szerződés megkötésétől az addigi 1 139 nyersanyagnorma+áfa ár helyett az alvállalkozói szerződésben rögzített elszámoló ár képezi. Az ebből keletkező 1.139 eFt-os többletbevétel előirányzati rendezése miatt. Önkormányzati támogatás A Sodexo Kft. a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezésének ellátására alvállalkozói szerződést kötött a Táncsics M. Közgazdasági, Ügyviteli és Vendéglátóipari Szakközépiskolával. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény élelmezési bevételeinek alapját a szerződés megkötésétől az addigi nyersanyagnorma+áfa ár helyett az alvállalkozói szerződésben rögzített elszámoló ár képezi. Az ebből keletkező 1.139 eFt-os többletbevétel biztosítja a fedezetet a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola élelmezési többletkiadásainak egy részére, melynek előirányzati rendezése miatt.
Címnév
Alcím név
Előir. csop.
Kiem. ei. név
Előir.
-1 139
-1 139
Előir.vált.
II. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 220 563 6 641 ebből - karbantartási kiadás Felújítás 2 100 ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 799 893 Munkaadót terhelő járulékok 257 593 Dologi kiadás 425 703 246 821 ebből - élelmezési kiadás 5 438 - karbantartási kiadás Felújítás 4 680 Önkormányzati támogatás 1 373 743 Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Spec.Szakisk. és Egys. Pedag. Szaksz. 5
-1 783
Mód. ei.
218 780
-1 783
4 858
1 783
3 883
-762 -285 6 496
799 131 257 308 432 199
3 575 2 821
250 396 8 259
-2 821 2 628
1 859 1 376 371
Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 143 362 265 143 627 Munkaadót terhelő járulékok 45 876 29 45 905 Önkormányzati támogatás 217 756 294 218 050 KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 204 553 20 204 573 Önkormányzati támogatás 296 529 20 296 549 Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 41 489 1 139 42 628 Önkormányzati támogatás 323 462 -1 139 322 323
2. § III. Egyéb Önállóan Gazdálkodó Intézmények fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
III. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás - Közművelődési feladatok címről átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. - Ifjúsági feladatok címről átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. Felhalmozási kiadás A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 149/2009. (VII.17.) sz. határozatában döntött a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében kialakításra kerülő forgószínpad költségeihez történő 1.000 eFt-os hozzájárulásról, melynek előirányzati rendezése miatt. (Fedezetét a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok cím felújítás előirányzat csoport Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat akadálymentesítésére tervezett előirányzatról történő átcsoportosítás biztosítja.) Önkormányzati támogatás - A József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében kialakításra kerülő forgószínpad költségeihez történő 1.000 eFt-os hozzájárulás előirányzati rendezése miatt. (Fedezetét a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok cím felújítás előirányzat csoport Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat akadálymentesítésére tervezett előirányzatról történő átcsoportosítás biztosítja.) - Közművelődési feladatok címről való átcsoportosítás miatt. 6
Módosítás ÖSSZESEN
4 898 4 454 444 1 000
1 000
5 898
1 000
4 454
- Ifjúsági feladatok címről való átcsoportosítás miatt. Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint. Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint. Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt.
Címnév
Alcím név
Előir. csop.
Kiem. ei. név
Előir.
III. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 113 698 Felhalmozási kiadás Önkormányzati támogatás 144 988 Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 40 864 Felhalmozási kiadás 6 935 Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 6 662
444
1 500 1 500 1 100 1 100
2 600 2 600
Előir.vált.
Mód. ei.
4 898 1 000 5 898
118 596 1 000 150 886
1 500 1 100
42 364 8 035
2 600
9 262
2. § IV. Polgármesteri Hivatal fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
IV. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült költségek előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) Munkaadót terhelő járulékok 7
Módosítás ÖSSZESEN
2 840 2 840 820
Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült költségek előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) Dologi kiadás - Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült költségek előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) - "Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya" c. projekt fedezetbiztosítása miatt. (Átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatához.) Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek támogatása - Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült költségek előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) - Átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint. Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása - Az Európai Parlament tagjai választásának lebonyolítása során felmerült költségek előirányzati rendezése miatt. (Forrása: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől erre a célra kapott támogatás értékű működési bevétel.) - Átcsoportosítás az általános tartalékból: a mellékelt táblázat szerint. a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány részére a Nógrád Táncegyüttes lengyelországi Beskidek Fesztiválra való elutazásának támogatására 700 eFt eFt; a Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány részére a 25. évforduló megünneplése kiadásainak támogatására 50 eFt eFt biztosítása miatti előirányzat rendezés.
820
-992
3 008
-4 000
44
29
15 2 496
7
1 739 700
50
Felújítás - A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 149/2009. (VII.17.) sz. határozatában döntött a József Attila Művelődési és Konferencia Központ színháztermében kialakításra kerülő forgószínpad költségeihez történő 1.000 eFt-os hozzájárulásról, melynek fedezetbiztosítása miatt: Illyés Gyuláné Óvoda, ÁI. Szakiskola és Egységes Ped. Szaksz. utólagos akadálymentesítés - A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 133/2009. (VI.30.) sz. határozatában döntött a Wamsler SE-Salgótarján férfi kosárlabda csapatait versenyeztető Beszterce Kosárlabda Klubnak az önkormányzat 2009. évi költségvetésében történő 6.300 eFt-os támogatásáról, melynek fedezetbiztosítása miatt. Illyés Gyuláné Óvoda, ÁI. Szakiskola és Egységes Ped. Szaksz. utólagos akadálymentesítés 8
75 906
-1000
-3 521
- A Pécskő út felújítására benyújtott pályázatunkon 59.894 eFt pályázati támogatást nyertünk, illetve a módosított végleges árajánlat saját erő szükséglete, ( az ÁFA változás hatására) 2.600 eFt-tal haladja meg a feladatnál rendelkezésre álló előirányzat összegét. A módosítás rendezéséhez a fedezetet 59.894 eFt-ban a támogatásértékű felhalmozási bevételek növekedése, 1.032 eFt-ban az Illyés Gyuláné Óvoda, ÁI. Szakiskola és Egységes Ped.Szaksz. utólagos akadálymentesítésénél keletkezett maradvány, 1.568 eFt-ban pedig (mivel a feladat az elmúlt évben megvalósult) a Beszterce lakótelepi Tagiskola Konyhai helyiség felújítására kapott LEKI támogatás biztosítja, melynek előirányzati rendezése miatt: Pécskő út felújítása pályázati támogatás Pécskő út felújítása saját erő növekedés Illyés Gyuláné Óvoda, ÁI. Szakiskola és Egységes Ped. Szaksz. utólagos akadálymentesítés - A Salgótarján régi központi temető ravatalozó melletti támfal állapota oly mértékben károsodott, hogy felújítása a megkért statikai szakértői vélemény szerint tovább nem halasztható. Az újjáépítés első szakaszának becsült költsége 965 eFt, melyre fedezetet a Városfenntartási és egyéb feladatok cím Környezetvédelmi program felülvizsgálata kiemelt előirányzatáról való átcsoportosítás biztosít, melynek előirányzati rendezése miatt. - A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 139/2009. (VI.30.) sz. határozatában döntött a Balassi Bálint Könyvtár és Közművelődési Intézet felújításáról, átalakításáról és kivitelezési munkákhoz történő 50 %-os hozzájárulásról, melynek előirányzati rendezése miatt. (A várhatóan 18.000 eFt-os kivitelezési költség fedezetét 9.000 eFt-ban a Céltartalékok cím szilárd hulladéklerakóval kapcsolatos tulajdonosi feladatok kiemelt előirányzatáról történő átcsoportosítás, 9.000eFt-ban pedig a Nógrád Megyei Önkormányzattal történő megállapodás szerinti, az abban általa vállalt támogatás értékű felhalmozási bevétel képezi.)
59 894 2 600 -1 032
965
18 000
Felhalmozási kiadás - Önkormányzatunk at ÉMOP-3.1.2/B pályázati kiírás keretében pályázatot nyújt be az Alkotmány út felújítására. A pályázat benyújtásához szükséges önerő, valamint a tervek elkészítéséhez szükséges források megteremtése miatt: Játszóterek kialakítása pályázati saját erő Pécskő úti játszótér kialakítása saját erő - A Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gazdaságfejlesztési tervében szerepel a Tóstrand fejlesztése. A megvalósítás előkészítéséhez szükséges elemzések, tanulmánytervek, látványtervek várható, 5.000 eFt-os költségeihez szükséges az előirányzat megteremtése, melyre a fedezetet a Városfenntartási és egyéb feladatok cím normatív állami hozzájárulás és egyéb központi támogatás visszafizetése kiemelt előirányzatáról történő átcsoportosítás biztosítja.
9
-1 372
-5 000 -1 372
5 000
Felhalmozási c. támogatási kölcsön A Nógrádi Geopark Nonprofit Kft részére nyújtandó 1.500 eFtos tagi kölcsön előirányzati rendezése miatt. Bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. - A Vágta G.T. Kft-től a Nemzeti Vágtán való részvétellel kapcsolatos kiadások támogatására 1.000 eFt pályázati pénzösszegben részesültünk, melynek előirányzati rendezése miatt. - Az utak nem közlekedési célú igénybevétele kapcsán befolyt többletbevétel előirányzati rendezése miatt. - Az elmúlt időszakban a kamatbevételek teljesülénél jelentkező többletbevétel biztosít fedezetet: az Alkotmány út felújításához szükséges saját erő, a Baglyasalja, 343 hrsz.-ú ingatlan megszerzéséhez kapcsolódó kártalanítási különbözet, a Nógrádi Geopark Nonprofit Kft részére nyújtandó tagi kölcsön nyújtásához, melynek előirányzati rendezése miatt. - A Nógrád Volán Zrt.-vel a tevékenysége reklámozására megkötött megállapodásban a Nógrád Volán Zrt. vállalta, hogy 2009. évben 960 eFt + Áfa összegű díjat fizet önkormányzatunknak, melynek előirányzati rendezése miatt. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről A Vágta G.T. Kft-től a Nemzeti Vágtán való részvétellel kapcsolatos kiadások támogatására 1.000 eFt pályázati pénzösszegben részesültünk, melynek előirányzati rendezése miatt. - Központosított előirányzatok - Mivel az indokoltnál nagyobb létszámra igényeltek támogatást az esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások címen a központi költségvetésből kapott előirányzat 754 eFt-tal csökkentésre került, melynek előirányzati rendezése miatt. - A központi költségvetésből a gyermekszegénység elleni program keretében a nyári étkeztetés biztosítása címen kapott pótelőirányzat rendezése miatt. - A központi költségvetésből óvodáztatási támogatás címen beadott igényléseink alapján 170 eFt érkezett a számlánkra, melynek előirányzati rendezése miatt. (Átcsoportosítás a támogatás értékű műk. bevételek kiemelt előirányzatáról.) - A központi költségvetésből az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása címen kapott pótelőirányzat rendezése miatt. - Területi kiegy. szolgáló fejl. célú támogatás Az elmúlt időszakban a központi költségvetésből a Térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének támogatására beadott pályázatunkon 20.000 eFt TEKI támogatást nyertünk, melynek előirányzati rendezése miatt. (Átcsoportosítás a támogatás értékű felhalmozási bevételek kiemelt előirányzatáról.)
- Leghátr. helyzetű kistérs. felzárkóztató támogatása 10
1 500 1 500
15 149 1 000 64
5 628 5 757 1 500
1 200 1 000 1 000 20 470 -754
14 366
170
6 688 20 000
20 000
3 158
Az elmúlt időszakban a központi költségvetésből a Beszterce lakótelepi Tagiskola konyha helyiségének felújítása tárgyában beadott pályázatunkon 3.158 eFt LEKI támogatást nyertünk, melynek előirányzati rendezése miatt. (Mivel a feladat már 2008. évben megvalósult, a felszabaduló pénzösszeg 1.590 eFtban fedezetet biztosít a Wamsler SE-Salgótarján férfi kosárlabda csapatait versenyeztető Beszterce Kosárlabda Klub támogatására, 1.568 eFt-ban pedig a Pécskő út felújításánál az ÁFA többlet hatására.) Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. sajátos felhalm. és tőkebev. A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 133/2009. (VI.30.) sz. határozatában döntött a Wamsler SE-Salgótarján férfi kosárlabda csapatait versenyeztető Beszterce Kosárlabda Klubnak az önkormányzat 2009. évi költségvetésében történő 6.300 eFt-os támogatásáról, melyhez a forrást 1.189 eFt-ban ingatlanértékesítésből származó többletbevétel biztosít, melynek rendezése miatt: Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. - Az elmúlt időszakban a központi költségvetésből óvodáztatási támogatás címen beadott igényléseink alapján 170 eFt érkezett a számlánkra. Eredeti előirányzatként a támogatást támogatás értékű működési bevételként kellett megtervezni, de a támogatás kiutalásakor központosított előirányzatként kezelendő. Fentiek miatt a jelzett előirányzatot a központosított előirányzatok kiemelt előirányzatához szükséges átcsoportosítani, melynek rendezése miatt. - A 2009. június 07.-i Európai Parlament tagjai választása lebonyolításához a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökétől kapott pénzügyi fedezet előirányzati rendezése miatt. Támogatásértékű felhalmozási bev. - Az elmúlt időszakban a központi költségvetésből a Térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének támogatására beadott pályázatunkon 20.000 eFt TEKI támogatást nyertünk. Eredeti előirányzatként a támogatást támogatás értékű felhalmozási bevételként kellett megtervezni, de kiutalásakor TEKI támogatásként kezelendő. Fentiek miatt a jelzett előirányzatot a Támogatások előirányzat csoport TEKI támogatás kiemelt előirányzatoz szükséges átcsoportosítani, melynek rendezése miatt.
3 158
1 189
1 189
6 624
-170
6 794 48 894
-20 000
- A Balassi Bálint Könyvtár és Közművelődési Intézet felújításának, átalakításárnak költségeihez történő, a Nógrád Megyei Önkormányzat által vállalt 50 %-os hozzájárulás előirányzati rendezése miatt.
9 000
- A Pécskő út felújítására benyújtott pályázatunkon 59.894 eFt. pályázati támogatást nyertünk, melynek előirányzati rendezése miatt
59 894
Védelmi feladatok 11
Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás A Salgótarjáni Polgári Védelmi Kirendeltség vezetőjének kezdeményezése szerint a felhalmozási kiadásokhoz átcsoportosítva. Felhalmozási kiadás A Salgótarjáni Polgári Védelmi Kirendeltség vezetőjének kezdeményezése szerint csónakmotor üzemanyag tartály beszerzésére a dologi kiadásról átcsoportosítva. Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Helyi utak, hidak fenntartása Az utak nem közlekedési célú igénybevétele kapcsán befolyt többletbevételből. (Forrása: a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok cím intézményi működési bevétel kiemelt előirányzatának növekménye.) Hőközpontok karbantartása A Dolinka őrzésére az Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesülettel megkötendő szerződés pénzügyi feltételeinek rendezése miatt az ehhez szükséges 200 eFt-os előirányzatot célszerű önálló kiemelt előirányzatként kezelni, melynek forrásbiztosítása miatt. Pervesztés, perköltségek Önkormányzatunk szociális létesítmény elhelyezése céljából a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal 11.215-7/2005. sz. határozatával megszerezte a salgótarjáni, 343 hrsz-ú, 2687 m2 alapterületű, "beépítetlen telek" elnevezésű ingatlan tulajdonjogát. A kisajátított ingatlanért a Hivatal 3.032 eFt kártalanítási összeget állapított meg, mely összeg a volt tulajdonos részére megfizetésre került. A volt tulajdonos a határozat ellen felülvizsgálati keresettel élt, melyben a kártalanítási összeg felemelését kérte. A Nógrád Megyei Bíróság a kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján a kártalanítás összegét 9.289 eFt-ra emelte, valamint kötelezte önkormányzatunkat 500 eFt perköltség megfizetésére. Mivel a pervesztés, perköltségek kiemelt előirányzatán rendelkezésre álló előirányzat a különbözet, valamint a perköltség kifizetésére nem elegendő, az előirányzat 5.757 eFt-tal történő megemelése vált szükségessé, melyre a fedezetet a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím kamatbevételek teljesülésén rendelkezésre álló többletbevétel biztosítja. ÁFA befizetés A Nógrád Volán Zrt.-vel a tevékenysége reklámozására megkötött megállapodásban a Nógrád Volán Zrt. vállalta, hogy 2009. évben 960 eFt + Áfa összegű díjat fizet önkormányzatunknak, melyből a 240 eFt-os Áfa befizetés előirányzati rendezése miatt. Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. - Az esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások címen a központi költségvetésből kapott központosított előirányzat 754 eFt-tal csökkentésre került, melynek fedezetbiztosítása miatt. 12
-14 -14 14 14
64 64 -167
-167
5 757
5 757
240
240
-12 450 -754
- A 2008. évi intézményi kiutalatlan támogatások előirányzati rendezéséhez szükséges fedezet biztosítása miatt. - A Tóstrand és környéke fejlesztésére irányuló projekt 5.000 eFt-os előirányzat-rendezésének fedezetbiztosítása miatt. Környezetvédelmi program felülvizsgálata - A Dolinka őrzésére az Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesülettel megkötendő szerződés pénzügyi feltételeinek rendezése miatt az ehhez szükséges 200 eFt-os előirányzatot célszerű önálló kiemelt előirányzatként kezelni, melynek forrásbiztosítása miatt. - A Salgótarján régi központi temető ravatalozó melletti támfal felújításához szükséges 965 eFt-os forrás biztosítása miatt. Előző évi kiutalatlan támogatások rendezése A 2008. évi intézményi kiutalatlan támogatások előirányzati rendezése miatt. (Fedezetét a normatív állami hozzájárulások és egyéb központi támogatások visszafizetése kiemelt előirányzatáról történő átcsoportosítás biztosítja.) Dolinka őrzése A Dolinka őrzésére az Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesülettel megkötendő szerződés pénzügyi feltételeinek biztosítása miatti előirányzat rendezés.
-6 696 -5 000 -998
-33
-965 6 696 6 696 200 200
Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. - A Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztivál rendezésének költségei a József Attila Művelődési és Konferencia Központ felé 7.000 eFt-ban előirányzatilag átcsoportosításra kerültek. Az előirányzat visszapótlásához szükséges a Céltartalékok cím JAMKK dixieland fesztivál kiemelt előirányzatán erre a célra elkülönített előirányzat átcsoportosítása, melynek rendezése miatt. - A közművelődési címnél felmerült, az eredeti költségvetésben be nem tervezett feladatok költségeinek előirányzati rendezése miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatáról.) Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek tám. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint. Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek tám. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint.
13
4 386 -5 604
7 000
2 990
550 550 600 600
Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. - A Vágta G.T. Kft-től a Nemzeti Vágtán való részvétellel kapcsolatos kiadások támogatására 1.000 eFt pályázati pénzösszegben részesültünk, melynek előirányzati rendezése miatt. - Átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint. A Salgótarján- Baglyasalja Futball Klub játékosainak szállítására Nógrád Volán Zrt.-vel a megkötött szállítási szerződésben a Nógrád Volán Zrt. vállalta, hogy 960 eFt + Áfa összegű szállítási díj megfizetése ellenében 2009. évben 3.200 km-t szállítást biztosít, melynek előirányzati rendezése miatt. Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támog. - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint. - Az SBTC működési támogatásának előirányzati rendezése miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatáról.) Beszterce Kosárlabda Klub műk. támogatása A Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 133/2009. (VI.30.) sz. határozatában döntött a Wamsler SE-Salgótarján férfi kosárlabda csapatait versenyeztető Beszterce Kosárlabda Klubnak az önkormányzat 2009. évi költségvetésében történő 6.300 eFt-os támogatásáról, melynek előirányzati rendezése miatt: Civil feladatok Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Civilszervezetek támogatása A Salgótarján Nagyvárosi Polgárőr Egyesület működési támogatásának előirányzati rendezése miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatáról.) Ifjúsági feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Ifjúsági feladatok támogatása - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint. - Átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint. 14
1 670 -2 690
1 000
2 400
960
3 690 2 690
1 000 6 300
6 300
300
300
-844 -844 550 400 150
Kitüntető címek, díjak Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás A Kultúramecénása-díj (képzőművészeti alkotás) elkészítése költségeinek előirányzati rendezése miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda kezdeményezése szerinti átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatáról.) Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Gazdálkodó szervezetek támogatása A Salgótarján Civil Társadalmáért-díj összegének előirányzati rendezése miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda kezdeményezése szerinti átcsoportosítás az Oktatási feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatáról.) Oktatási feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. - Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerint a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány működésének támogatásához átcsoportosítva.
250
250
200 200
-1 120 -180 -200
- A Kultúramecénása-díj (képzőművészeti alkotás) elkészítése költségeinek (250 eFt.), valamint a Salgótarján Civil Társadalmáért-díj (200 eFt.) összegének forrásbiztosítása miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás a Kitüntető címek, díjak cím előirányzataihoz.)
-450
- A közművelődési címnél felmerült, az eredeti költségvetésben be nem tervezett feladatok költségeinek forrásbiztosítása miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás a Közművelődési feladatok cím dologi kiadás kiemelt előirányzatához.)
-2 990
- A Salgótarján Nagyvárosi Polgárőr Egyesület működési támogatásának forrásbiztosítása miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás a Civil feladatok cím működési c. pe. átadás előirányzatához.)
-300
- Az SBTC Sport Egyesület működési támogatásának forrásbiztosítása miatt. (Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerinti átcsoportosítás a Sportfeladatok cím működési c. pe. átadás előirányzatához.)
-1 000
- A Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gazdaságfejlesztési tervében hangsúlyosan megjelenik a térség tudásalapú fejlesztésének szükségessége, ezen belül a műszaki felsőfokú képzés lehetőségének megteremtése. Az ehhez kapcsolódó "Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya" c. projekt 4.000 eFt-os költségének előirányzatára a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím dologi kiemelt előirányzatáról történő átcsoportosítás biztosítja, melynek rendezése miatt.
15
4 000
-ebből
Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya A "Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya" c. projekt előirányzatának rendezése miatt.
Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Nógrád megyei Közokt.Közalap.iroda műk. tám. Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda vezetőjének kezdeményezése szerint a dologi kiadás kiemelt előirányzatáról átcsoportosítva. Egyéb szervek támogatása Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint. Általános tartalék - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint. - A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány részére a Nógrád Táncegyüttes lengyelországi Beskidek Fesztiválra való elutazásának támogatása miatti előirányzat rendezés. - A Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány részére a 25. évforduló megünneplése kiadásainak támogatása miatti előirányzat rendezés. Céltartalékok Érettségi és szakmai vizsga saját erő A központi költségvetésből az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása címen kapott pótelőirányzat rendezése miatt. (Fedezetét a Polgármesteri Hivatal Igazgatási feladatok cím központosított előirányzatok kiemelt előirányzatának növekedése biztosítja.) Integráltan nevelt SNI gyerm. gyógyped. ellátása Az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálatnál egy új autista osztály indítása miatt a pedagógus létszám 2 fővel növekszik, melynek a személyi juttatás, és vonzatait érintő fedezetbiztosítás rendezése miatt. JAMKK dixie fesztivál A Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztivál rendezésének költségei a József Attila Művelődési és Konferencia Központ felé 7.000 eFt-ban előirányzatilag a Közművelődési feladatok dologi kiemelt előirányzatáról átcsoportosításra kerültek. Az előirányzat visszapótlásához szükséges az erre a célra elkülönített előirányzat átcsoportosítása, melynek rendezése miatt. Szilárd hull. lerakóval kapcs. tulajd. felad. A Balassi Bálint Könyvtár és Közművelődési Intézet felújításának, átalakításának költségeihez történő 50 %-os fedezetbiztosítás előirányzati rendezése miatt. Útfelújítások pályázati saját erő Önkormányzatunk az ÉMOP-3.1.2/B pályázati kiírás keretében pályázatot nyújt be az Alkotmány út felújítására. A pályázat benyújtásához szükséges önerő, valamint a tervek elkészítéséhez szükséges 12.000 eFt-os előirányzat rendezése miatt. (Fedezetét a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím felhalmozási kiadás előirányzat csoportról történő 6.372 eFt-os átcsoportosítás, 5.628 eFt-ban pedig a kamatbevételeknél jelentkező többletbevétel biztosítja.) 16
4 000 4 000
200 200 180 180 -5 154 -4 404 -700
-50
6 688
6 688
-1 613 -1 613 -7 000
-7 000
-9 000 -9 000 12 000
12 000
Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 7/2009.(I.27.) Öh. sz. határozatában döntött a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. pályázat benyújtásáról. A projekt 2009. évre megnyert és a Támogatási Szerződésben jóváhagyott összege 65.258 eFt, melyhez a kapcsolódó személyi juttatás jellegű kiadások előirányzati rendezése miatt. Munkaadót terhelő járulékok A Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. projekthez kapcsolódó munkaadót terhelő járulékok előirányzati rendezése miatt. Dologi kiadás A Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. projekthez kapcsolódó dologi kiadások előirányzati rendezése miatt. Felhalmozási kiadás A Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben c. projekthez kapcsolódó felhalmozási kiadások előirányzati rendezése miatt. Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. A TÁMOP 3.1.4/08/2.-2009-0268 jelű "Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban" c. projekt 2009. évre megnyert és a támogatási szerződésben jóváhagyott összege 65.258 eFt, melyből a működési jellegű kiadásokat finanszírozó rész előirányzati rendezése miatt. Támogatásértékű felhalmozási bev. A TÁMOP 3.1.4/08/2.-2009-0268 jelű "Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban" c. projekt 2009. évre megnyert és a támogatási szerződésben jóváhagyott összege 65.258 eFt, melyből a felhalmozási jellegű kiadásokat finanszírozó rész előirányzati rendezése miatt.
Cím -név
Alcím név
Előir. csop.
Kiem. ei. név
Előir.
IV. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek támogatása Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Felújítás Felhalmozási kiadás 17
11 740
11 740
3 935 3 935 42 457 42 457 7 126 7 126
58 132
58 132
7 126
7 126
Előir.vált.
Mód. ei.
673 703 197 999 273 046
2 840 820 -992
676 543 198 819 272 054
100
44
144
5 028 438 051 860 407
2 496 75 906 -1 372
7 524 513 957 859 035
Felhalmozási c. támogatási kölcsön Bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről
Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Központosított előirányzatok - Területi kiegy. szolgáló fejl. célú támogatás - Leghátr. helyzetű kistérs. felzárkóztató támogatása Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. sajátos felhalm. és tőkebevételei Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Védelmi feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Helyi utak, hidak fenntartása Hőközpontok karbantartása Pervesztés, perköltségek ÁFA befizetés Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. Környezetvédelmi program felülvizsgálata Előző évi kiutalatlan támogatások rendezése Dolinka őrzése Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek támogatása Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támogatása Beszterce Kosárlabda Klub műk. támogatása Civil feladatok Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Civilszervezetek támogatása
18
1 500
1 500
211 014 5 123
15 149 1 000
226 163 6 123
161 240
20 470 20 000
181 710 20 000
3 158
3 158
37 200
1 189
38 389
478 579 124 212
6 624 48 894
485 203 173 106
1 131
-14 14
1 117 14
58 074 5 580 2 000 48 027 146 551
64 -167 5 757 240 -12 450
58 138 5 413 7 757 48 267 134 101
1 000
-998 6 696 200
2 6 696 200
3 010
4 386
7 396
1 050
550
1 600
2 100
600
2 700
6 431
1 670
8 101
20 250
3 690 6 300
23 940 6 300
2 165
300
2 465
Ifjúsági feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Ifjúsági feladatok támogatása Kitüntető címek, díjak Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Gazdálkodó szervezetek Oktatási feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás -ebből
3 869
-844
3 025
550
550
250
1 096
200
200
9 029
-1 120 4 000
7 909 4 000
500 9 407
200 180 -5 154
700 180 4 253
17 000
6 688
23 688
5 432 7 000 32 458
-1 613 -7 000 -9 000 12 000
3 819 23 458 12 000
11 740 3 935 42 457 7 126
11 740 3 935 42 457 7 126
58 132 7 126
58 132 7 126
846
Felsőfokú műszaki képzés kialakításának tanulmánya
Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Nógrád megyei Közokt.Közalap.iroda műk. támogatása Egyéb szervek támogatása Általános tartalék Céltartalékok Érettségi és szakmai vizsga saját erő Integráltan nevelt SNI gyerm. gyógyped. ellátása JAMKK Dixie fesztivál Szilárd hull. lerakóval kapcs. tulajd. feladatok Útfelújítások pályázati saját erő Kompetenciafejlesztés Salgótarjánban Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bev.
3. §-hoz Az 1. §-ban foglalt módosítások érintették a Rendelet 2. sz. mellékletében foglalt felújítási, felhalmozási kiadások részletezését, ezért azok módosítása is szükséges.
4. §-hoz Az Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő oktatási intézmények gyermek- és diákétkeztetése, továbbá az alkalmazotti közétkeztetés biztosítása tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás pályázati nyertese a Sodexo Magyarország Kft lett. Az általa 19
ellátott intézmények köre 2009.07.01-től a SKÁID II. Rákóczi F. Tagiskola, az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálat, valamint a Stromfeld A. Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola ellátásával bővült. A Sodexo Kft. az újonnan üzemeltetésbe vett konyhák dolgozóit 2009.07.01-től változatlan feltételekkel átvette. Az átadás-átvétel a II. Rákóczi F. Tagiskola esetében 1 fő teljes-, és két fő részmunkaidős (4 órás), az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálat esetében 2 fő tejes munkaidős technikai dolgozót érintett, ami miatt szükségessé vált az 5. sz mellékletben engedélyezett álláshelyek 4 fővel történő csökkentése, illetve az Illyés Gy.-né Óvoda, Ált.Isk., Spec.Szakisk. és Ped. Szakszolgálatnál egy új autista osztály indítása miatt a pedagógus létszám 2 fővel növekszik, melynek rendezés miatt.
5. §-hoz A Közgyűlésnek a 7/2009. (I.27.) Öh. sz. és a 133/2009. (VI.30.) Öh. sz. illetve a 142/2009. (VI.30.) Öh. sz. határozataiban hozott döntései érintették a Rendelet 6. sz. mellékletében foglalt „ Többéves kihatással járó döntések éves bontásban” c. táblázat adatait, ezért azok módosítása is szükséges. 6. §-hoz Az 1. §-ban foglalt módosítások érintették a 10. számú, az „ Európai Uniós eszközökkel megvalósuló projektek bevételei, kiadásai” c. mellékletet, ezért annak módosítása is szükséges.
7. §-hoz Ezen szakasz a rendelet hatályba léptetéséről rendelkezik.
20
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Az általános tartalék 2009. június-július havi felhasználása ezer forint
Intézmény Szervezet
Átadás jogcíme
Dologi Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon
Arany János tagiskolában gyermeknap megrendezése
A szigetközben esélyegyenlőségi tábor szerSalgótarjáni Központi Általános Is- vezése hátrányos helyzetű gyermekek számákola és Diákotthon ra Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon összesen Észak-magyarországi Tehetségkutató Rock Fesztivál megrendezése (reklámköltség, díFiatalok Együtt Salgótarjánért Egye- jak, vendéglátás, zenekarok fellépésének sület költségei) Dr. Förster K.Városvédő és Város- Kálvária takarítása, karbantartása, a munkálaszépítő Egyesület tokban résztvevők megvendégelése
FLÓRA Egyesület
A Cered-Salgótarján Nemzetközi Művésztelepen készült grafikák bemutatása a budapesti Duna Galériában Bányásznapi és Borbála napi rendezvény Baglyasalján Nemzetközi Rocktábor megrendezése Salgóbányán
Zenit Közhasznú SE Salgó Vagyon Kft. Palló Ifjúságsegítő Egyesület
Telek András Finnországi Veterán Atlétikai Világbajnokságon történő részvétele (nevezési díj, szállásköltség) Tarjáni Tóparti Salgóbányai juniális rendezvény költségei
Ars Longa Művészeti Egyesület Bánya és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete
Polgármesteri Hivatal
Kv.tám.
Műk.c.pe. átad. áll. házt. kívülre
Tám.ért. Működ. kiadás
Ifjúsági feladatok Működési c.pe. átad. áll. házt.kív.
Sportfeladatok Dologi kiadás
Összesen
50
50
50
50 100
50 100
50 100
65
150
215
30
30
100
100
20
20
605
605
30 439 50
30 439 50
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Az általános tartalék 2009. június-július havi felhasználása ezer forint Polgármesteri Hivatal
Intézmény Szervezet
Átadás jogcíme
Dologi Stellum Marketing Kft
Tarjáni Kavalkád c.kiadvány megjelentetése
Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség
Oláh Zsolt részvételének támogatása a "Zene határok nélkül" Nemzetközi Muzsikustábor és Művészeti Fesztiválon Október 23.-i emlékfutás és családi váltófutás megrendezése
Kv.tám.
Műk.c.pe. átad. áll. házt. kívülre
Tám.ért. Működ. kiadás
Ifjúsági feladatok Működési c.pe. átad. áll. házt.kív.
100
15
15
300
100
100
1739
Összesen
100
300
Nemzeti Vágta nevezési díja Összesen
Sportfeladatok Dologi kiadás
15
150
2 400
2 400
2400
4 404
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Közművelődési feladatok előirányzat-rendezése 2009. június-július hó ezer forint Közművelődési feladatok Szervezet
Cél
Balassi B. Megyei Könyvtár és Közművelődé- Ünnepi Könyvhét városi rendezvények költsége (dologi si Intézet kiadások, tiszteletdíjak) V. SAIGON Nemzetközi Rock Tábor rendezésének költFlóra Egyesület ségei (dologi kiadások, hangosítás, stb.) József A. Művelődési és Konferencia Központ Mrozek: Mulatság c. színházi előadás költsége Összefogás Napja városi rendezvény költsége (dologi kiadások, kölcsönzési díj, meghívó, plakát, közreműködési József A. Művelődési és Konferencia Központ díj) Magyar Hősök Emlékünnepe városi ünnepség költsége József A. Művelődési és Konferencia Központ (dologi kiadások, tiszteletdíjak) Győzelem Napja városi ünnepség rendezésének költsége József A. Művelődési és Konferencia Központ (dologi kiadások, nyomdaköltség, tiszteletdíjak)
Szlovák Kisebbségi Önkormányzat AVANA Egyesület
V. Tarjáni Folk- és Szlovák Napok megrendezésének költsége (étkezés, útiköltség, tiszteletdíjak, dologi kiadások) HUNGAROCON Országos Sci-Fi Találkozó megrendezésének költségei (Zsoldos Péter irodalmi díj)
Cered-St. Nemzetközi Művésztelep rendezésének költségei (dologi kiadások, szállás, étkezés díja, illetve költségei, St. Testvérvárosaiból művészek fogadása a művészteARS LONGA Művészeti Egyesület lepen) A JAMKK belső KERT-jének szabadtéri programjainak József A. Művelődési és Konferencia Központ költségei (dologi kiadások, tiszteletdíjak)
Műk. c. pe.átad. áht-n kívülre Dologi kiadás Egyéb szervek támogatása -250 -100
Támogatás értékű műk. kiad. Egyéb szervek támogatása
JAMKK
dologi
250 100
-480
480
-204
204
-82
82
-138
138
-300
300
-150
150
-200
200
-550
550
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Közművelődési feladatok előirányzat-rendezése 2009. június-július hó ezer forint
Közművelődési feladatok Szervezet
Cél
Augusztus 20-i Szent István Napja városi ünnepség költségei (dologi kiadások, tiszteletdíjak, útiköltség, meghíJózsef A. Művelődési és Konferencia Központ vók, plakátok, stb.)
St-i Kamarazenekar Egyesület
Somoskői Várfesztivál c. rendezvénysorozat költségei (dologi kiadások, szállásdíj, étkezési költség, szállítási díj., tiszteletdíj, művészeti tevékenység díjak) ÖSSZESEN
Műk. c. pe.átad. áht-n kívülre Dologi kiadás Egyéb szervek támogatása
Támogatás értékű műk. kiad. Egyéb szervek támogatása
-3 000
JAMKK
dologi
3 000
-150
150
-5 604
600
550
4 454
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Sportfeladatok előirányzat-rendezése 2009. június-július hó ezer forint
Szervezet
Nm-i Sportági Szakszövetségek St-i Fiatalok Extrém SE St-i Strandépítők Strandkézilabda Klub Beszterce DSE St-i Teke Klub
Beszterce Kosárlabda Klub St-i Vadmacskák SE Rónafaluért Baráti Társaság Zenit Közhasznú SE
Cél
Nógrádi Futball 2008-2009. c. könyv nyomdai előállításának költsége Extrém sportversenyek, bemutatók költségei és díjai, a vendéglátás költségei, a pályakarbantartáshoz szükséges anyagok, eszközök vásárlása Strandkézilabda torna rendezési költségei és díjai, versenybírói díjak, mobil WC, hangosítás, vendéglátás költsége Kézilabda utánpótlás csapatok versenyeztetésének költségei: nevezési díjak, bírói díjak, utazási és szállás költségei, sportfelszerelés, -eszköz vásárlás Az NB II-es bajnokság versenyeztetési költségek támogatása: nevezési díj, versenybírói költségek, pályabérlet és az utazás költségei A Nemzeti Bajnokság A ligájába jutott salgótarjáni férfi kosárlabda csapat (Wamsler SE-Salgótarján) versenyeztetési költségei: nevezési díj, szövetségi tagdíj, játékengedélyek díjai, bírói díjak, utazási és étkezési költségek, sportfelszerelés vásárlása A versenyeztetés költségei: nevezési díjak, bírói díjak, utazási- és szállásköltségek, valamint sporteszköz és -felszerelés vásárlása XII. Róna Kupa kispályás labdarúgó torna rendezési költségei, a vendéglátás költségei és díjai Finnországban megrendezésre kerülő Veterán Atlétikai Világbajnokságon történő részvétel utazási költségei ÖSSZESEN
Sportfeladatok Műk.c. pe.átadás áht-n kívülre dologi Egyéb szervek támogatása -20
20
-100
100
-100
100
-100
100
-100
100
-2 000
2 000
-200
200
-20
20
-50
50
-2 690
2 690
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Ifjúsági feladatok előirányzat-rendezése 2009. június-július hó Ifjúsági feladatok Szervezet
Fiatalok Együtt St-ért Egyesület JAMKK
Cél
Az ÉTER Fesztivál szervezési és reklám költségei, díjai, a rendezvény vendéglátási költségei a fellépő zenekarok fellépési költségei A 2009. évi Városi Gyermeknap rendezési költségei, fellépőinek díjai, a rendezvény jogdíja ÖSSZESEN
JAMKK
Műk. c. pe.átad. áht-n kívülre
dologi
Ifjúsági feladatok támogatása
-400
400
-444 -844
dologi
444
400
444
Táblázat a .../2009. (VIII.25.) rendelet indokolásához
Oktatási feladatok előirányzat-rendezése 2009. június-július hó
Oktatási feladatok Szervezet
Cél Dologi kiadás
Műk. c. pe.átad. áht-n kívülre Egyéb szervek támogatása
Rónabányai Baráti Kör
Rónabányai Juniális rendezvény költségei
Lélekpendítők Társasága
Kárpát-medencei fiatalok olvasótábora Bajor cserekapcsolat – diákok utazási költségeinek támogatása
OPERATION FRIENDSHIP HUNGARY
ÖSSZESEN
-30
30
-100
100
-50
50
-180
180