2008. június
A BALATONEDERICSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
SZENTHÁROMSÁG SZOBOR MEGÁLDÁSA Összefogás eredményeként új színfolttal szépült Ederics. A koslatón befejezõdött a Szentháromság szobor felújítása. Pünkösdhétfõn szentmisével kezdõdött az ünnepség. Innen együtt vonultunk a szobor leleplezésére, megáldására. Németh József polgármester úr beszédében elmondta, hogy sok évvel ezelõtt kezdõdött meg a gyûjtés a felújítás költségeire. Tavaly, Gelencsér Feri bácsi jóvoltából összegyûlt a szükséges összeg. Ezzel elkezdõdhetett a szervezés, és a sok munkafelajánlással nem csak a szobor, hanem a környezetének rendbetétele is megvalósult. Kocsis Tibor tervezõ, Nagy János kõfaragó, ifjú Ihász István, Csali János, Szindekovics József vállalkozók, Molnár István, Németh Zoltán kõmûves mesterek, Varga Ferenc villanyszerelõ mester, a Balatonedericsért Alapítvány jelentõs részt vállaltak a megvalósításban. A leleplezést követõen Fódi Ákos plébános úr kért áldást a szoborra, “amelyet a Te szolgáid Néked a Szentháromságban dicsõített Isten tiszteletére és dicsõségére készítettek. BECEI BÚCSÚ A három faluból templomi, községi zászlók alatt, imádkozva, énekelve érkeztek a kápolnához a hívek. Öt órától esti zsolozsmának lehettünk részesei. Ezt követõen kezdõdött Barsi Balázs ferences atya, s ü m e g i t e m p lo m i g a z g a t ó házfõnök által celebrált szentmise, amelyen mindenki áhítattal vett részt. A p r é d i k á c i ó m i n d e n k i t megérintett, hosszú idõre adott elgondolkodni, megbeszélni valót. A szertartásban segédkeztek: Balatonalmádiból Szabó János plébános, Kerekes Zoltán atya, Balatongyörökrõl Deák Ákos plébános, és Fódi Ákos plébános. Közremûködött az edericsi vegyeskar, és az edericsi ministránsok. A szentmise után mindenki megterített, egymást megkínálva alkalom nyílt a rég nem látott barátokkal találkozni, új ismeretségek, barátságok szövõdhettek. Az ünnepség sikerét az jellemzi legjobban, hogy mindenki sötét estig együtt maradt. Köszönjük a szép élményt Fódi Ákos atyának, és minden segítõnek, akik hozzájárultak a megvalósuláshoz.
XIV. évf. 136. szám
“Áldd meg és szenteld meg azt, és adj néki gyógyító erõt, amely elûz minden ördögi ármánykodást, és add, hogy meghallgatásra találjanak mindazok, akik elõtte buzgón imádkoznak, és elnyerjék a Te emberszereteted irgalmát és kegyelmét. "…"Add kegyelmedet, hogy aki ez elõtt a szobor elõtt könyörögve dicsõíti és magasztalja a Te szent nevedet, nyerjen oltalmat a Földön és örök dicsõséget a Mennyben. Krisztus a mi Urunk által. Ámen A Mindenható Istennek, az Atyának és Szentléleknek áldása szálljon erre a szoborra és mindnyájatokra, akik itt jelen vagytok. Ámen"
SZEZONNYITÓ Az idõ kimondottan a strandra invitálta az embereket szombaton idei szezonnyitónkon. A kora reggel kezdõdõ horgászversenyen 18. felnõtt vett részt. Összesen annyi halat sikerült kifogniuk, hogy a mindenki családostól jóllakhatott volna. A legszerencsésebbnek Kovács Imre bizonyult, aki a 820 g-os kárásszal a "legnagyobb hal" címet is elnyerte, de az 1280 g-os 4 hallal az elsõ helyet is megszerezte.
Révai Gábor követte a dobogón. 5 kifogott hala 668 g-ot nyomott. Szabó Árpádnak 2 hal akadt horogra, 668 g súllyal. Délelõtt a felnõtt korosztály foci mérkõzései zajlottak Tóth Zoltán irányításával. I. helyezett: "Gépállat" II. helyezett: Arsenal III. helyezett: Vajas Team ...folytatás az 5. oldalon
2
Dobszó Helyett...
Önkormányzati hírek
RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS Balatonederics Települési önkormányzat képviselõtestülete a többször módosított 1997. évi LXXVIII törvény (a továbbiakban: Étv) 9. §. (2) bekezdése elõírja, hogy "A településrendezési eszköz kidolgozása elõtt meg kell határozni a rendezés alá vont területet….", ki kell nyilvánítani a rendezés általános célját és várható hatását, hogy az érintettek azzal kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tehessenek. Ennek során: a) az érintett népesség, szervezetek, érdek-képviseleti szervek véleménynyilvánítási lehetõségét biztosítani kell, ezért a helyben szokásos módon az érintettek tudomására kell hozni a településrendezési eszköz kidolgozásának elhatározását, b) az államigazgatási szerveket, valamint az érintett települési önkormányzati szerveket az elõkészítésbe be kell vonni úgy, hogy azok a megkeresés kézhezvételétõl számított 30 napon belül írásos tájékoztatásukban ismertessék a település fejlõdése és építési rendje szempontjából jelentõs terveiket és intézkedéseiket, valamint ezek várható idõbeli lefolyását, valamint a hatáskörükbe tartozó kérdésekben a jogszabályon alapuló követelményeket. Az elmúlt idõszakban felmerült módosítási igények és javaslatok ismeretében döntött a települési önkormányzat képviselõ-testülete a rendezési terv módosításának elõkészítésérõl. 55/2008. (V. 9.) számú határozat Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselõtestülete felülvizsgálja és módosítja a községé rendezési tervét és helyi építési szabályzatát. A rendezés alá vont területek a rendezésre céljának és tartalmának meghatározásával a következõk: I. Terület: Petõfi S u 8. és Egri u. közötti tömbben telekalakítás lehetõségének felülvizsgálata II. Terület: A Kossuth L. u Ny-i oldalán az iskola melletti
FELHÍVÁSOK!
Kérem, hogy a következõ idõszakra tervezett rendezvényeink sikeréhet is járuljanak hozzá segítségükkel! Ha Önnek van a tervezett kiállításokhoz kiállítási tárgya, vagy tudomása van arról, hogy ismerõse rendelkezik ilyennel, kérem, hogy hívja fel az õ figyelmét is, hogy adja kölcsön a kiállításunkra! július 19-re tervezzük kézimunka kiállításunkat -elsõsorban HÍMZÉSeket vázunk, amelyeket bármilyen technikával készíthettek. Augusztus 15-én HORGOLÁSOKat szeretnénk kiállítani. Természetesen örülünk, ha régi darabok is elõkerülnek!!! KÉREM, HOGY MINÉL KORÁBBAN JELENTKEZZENEK, hogy legyen mód a szervezésre, tervezésre. Nagyon köszönöm! Ugyancsak szeretnénk, ha egy különlegességgel tudnánk meglepni az idei szüreti felvonulás résztvevõit, és az erre idelátogató vendégeket. Tervünk, hogy a faluban meglévõ házilag és/vagy egyedileg készített kistraktorokból, mezõgazdaságban használatos eszközökbõl, gépekbõl összeállított kiállítást, felvonulást szervezünk. A nem mûködõképes eszközök is fontos részei lehetnek a kiállításnak! Szintén azt kérem, hogy szíveskedjenek ezek létérõl értesíteni akár saját tulajdonukban van, akár tudomásuk van annak létezésérõl ismerõsi körükben! Töreky Éva -MHK vezetõje
2008. június
Gksz besorolású terület felhasználásának módosítása lakóövezetre, LF övezetbe tartozó Kossuth utcai ingatlanok építménymagasság 4,5 m-re III.Terület : A település közigazgatási területének Ény-i részén az eredeti gyepterületen a rendezési terv erdõsítést javasolt. (Ev) Az igény az, hogy maradjon általános mezõgazdasági terület (Má) IV. Terület: A külterület Dny-i részén a cseppkõbarlang kiszolgálását segítõ felvételi épület (pénztár, WC) és parkolóhelyek létesítésére lehetõség biztosítása V. Terület A HÉSZ kiegészítése a külterületi kõkeresztek helyi védelmével VI.Terület A település É-i bekötõútja és a 84. sz. fõút csatlakozásánál Gksz terület kialakítása: idegenforgalmi információs központ, benzinkút és kereskedelmi egység elhelyezése céljából. A Képviselõ-testület megbízza a polgármestert, hogy az Étv-ben elõirt közzétételi és egyeztetési kötelezettségnek a következõk szerint tegyen eleget. - hirdetményben ismertesse a település lakosságával a rendezés célját és tartalmát - keresse meg az egyeztetésbe bevonandó államizgatási szereket, az érintett települési önkormányzati szerveket és kérje írásos tájékoztatásukat, az Étv-ben elõirt határidõ betartásával, a település fejlõdése és építési rendje szempontjából jelentõs terveikrõl és intézkedéseikrõl, valamint ezek várható idõbeli lefolyásáról, valamint a határkörükbe tartozó kérdésekben a jogszabályon alapuló követelményeket. Ennek az egyeztetési kötelezettségünknek eleget téve tesszük közzé az önkormányzat döntését a helyi újságban. Az észrevételek benyújtásának határideje: 2008. június 20. Nagyné Simon Margit-körjegyzõ A tavalyi fotópályázat sikerén felbuzdulva, idén is pályázatot hirdetünk FOTÓPÁLYÁZAT Balatonederics polgármestere fotópályázatot hirdet. Pályázni lehet olyan felvételekkel, amelyek Balatonedericsen és/vagy közvetlen környékén készültek. A képek témája: "Szépség és szörnyeteg" a témán belül a táj szép és/vagy elrettentõ pillanatai illetve azt tartósan átalakító jelenségei, de bármi lehet, ami a témához kapcsolódik. Pályázni lehet: 10 db képpel (13x17,5 cm-s matt fotópozitívval, és minimum 1600x1200-as felbontású JPG digitális képpel) A képek leadási határideje július 1. Helye: Balatonederics, Könyvtár A képeket a Mûvelõdési Házban kiállítjuk július 27augusztus 08. között, a közönség szavazatai alapján díjazásra kerülnek. Díjazása: I. 15.000, II. 10.000, III. 5.000 ezer forint értékû tárgyjutalom ____________________________________ "KIS MÛVÉSZ" PÁLYÁZAT Pályázatot hirdetünk gyermek alkotóknak, amelyre bármilyen technikával készített képzõmûvészeti alkotással pályázhatnak (rajz, festmény, sógyurma, agyag, textil stb.) Fontos, hogy az alkotás minél ötletesebb, kifejezõbb legyen. A kép mérete A/4-A/3 között lehet, a plasztikai alkotásnál méretmegkötés nincs. A pályázat témája EDERICS Két korcsoportban értékelünk: 10 év alatti és 10-15 éves A pályamûvek leadási határideje július 1. Helye: Balatonederics, Könyvtár A Mûvelõdési Házban kiállítjuk július 28-augusztus 8. között, a közönség szavazatai alapján díjazásra kerülnek. Mindkét korcsoportból az elsõ három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül
Dobszó Helyett... HÍREK AZ ÓVODA ÉLETÉBÕL Az év elején beszámoltunk már arról, hogy Sipos Gábor segítsége által részt vehetett óvodánk egy új, sportszerré is alakítható óvodai bútor tesztelésében. Karácsony elõtt megkapta az óvoda az egyik csoport bútorait - asztalok székek, bordásfalak, hinták - majd a tavasszal a másik csoportba is megérkeztek az új asztalok, székek. Itt már az általunk javasolt módosítások megtörténtek. A két csoport bútorai 3 évig a cég tulajdonát képezik, használat során keletkezõ meghibásodásokat javítják, s a három év letelte után lesz az óvoda tulajdona. A tesztelést folyamatosan végezzük, az általunk használat közben észlelt pozitív és negatív tapasztalatokat jelezzük a gyártó felé. A csoportszobák mellett az udvarunk is megváltozott, megszépült. Az uniós szabványoknak való megfeleltetés miatt több játékot ki kellett szedni, mert veszélyesnek minõsítették, néhányon pedig átalakításokat írtak elõ. A megszüntetett játékok helyett újakat kellett vásárolni, ami több mint 700.000 Ft volt. Ennek anyagi fedezete nagyrészt az óvodánál keletkezett elõzõ évi pénzmaradvány volt, melyet a fenntartó eszközfejlesztésre az óvodánál hagyott. Kisebbik részben pedig pályázaton nyert összegbõl történt. Szeretnénk megköszönni a szülõknek játékok telepítésében nyújtott sok és fáradságos munkát, melynek eredményeként az óvoda udvara szebb és biztonságosabb lett. A megszépült udvaron rendezhettük a már hagyományos, idei évben már a kilencedik, közös gyermeknapi programot a lesencetomaji óvodával. Mi voltunk a vendéglátók. A PULZUS együttes zenés gyermekmûsorral szórakoztatta a gyerekeket, majd a helyi általános iskola néhány ügyes táncosa mutatta be tánctudását. A gyerekek birtokba vették az udvar összes játékát, de legkedvesebb a légvár- ugráló volt. A szülõk gondoskodtak enni és innivalóról, saját készítésû sütirõl. A zsákbamacskás tasakokban meglepetések sokasága várt a gyerekekre. Minden kisgyerek kapott ajándékba lufit, nyalókát, szappanbuborék fújót, jégkrémet. A délelõtt legmozgalmasabb programja a szülõ-gyerek párossal szervezett csapatjáték volt. 5 csapat versengett egymással különbözõ játékos feladatokban. Ezeket a játékokat szülõk gyerekek egyaránt nagyon élvezik, s öröm nézni az a közös játékot. A csapatokban a gyerekek szép jutalmakat vihettek haza. Nagyon jó hangulatú délelõttöt tölthettek együtt a két óvoda gyermekei szüleikkel. Köszönjük a szülõknek, hogy ilyen sokan részt vettek és a lebonyolításban aktívan munkálkodtak. Örülünk, hogy ilyen tevékenyek, összetartóak és segítõkészek az óvodás szülõk. Itt szeretném megköszönni SziMiklós Emõkének az óvodának ajándékozott virágokat, melyek a környezetünket szépítik. A nyári szünet ideje az óvodában 2008. augusztus 4.- 23. közötti idõszakban három hét lesz. Szabó Mária -tagóvoda-vezetõ
Hírek
2008. június 3
IDÕSEK NAPJA - 2008 "Lesz idõ még, mikor újra éled, Ami rég volt, ami semmivé lett. Tavasz csókja átszáll a világon Rügy patakzik a letarlott ágon Régi nótád lángra gyújtja bennünk Azt az érzést, amit elfeledtünk." A vendégeket a Pipitér gyermek néptánccsoport és az 5. osztályosok szórakoztatták mûsorukkal. Németh József polgármester úr köszöntötte a meghívottakat. "A települések nagy része októberben, az Idõsek Világnapján köszönti idõskorú lakóit, mi immár hagyományként a tavasz legszebb hónapjában, májusban tesszük ugyanezt. Májusban megújul a természet, a fák, virágok szirmot bontanak, és színessé, széppé varázsolják a kerteket, tereket. Ehhez a megújuláshoz járulunk mi is hozzá a magunk szerény eszközeivel…." A polgármester úr beszélt az elõdeink által ránk hagyott értékekrõl, hogy ezeket kötelességünk óvni, szépíteni, bõvíteni. Példaként említette a Szentháromság szobrokat, a Petõfi utcai keresztet, az Urbán szobrot, a Hõsök kertjét, amelyek megújulásához a jelenlévõk közül is sokan járultak hozzá anyagilag és munkával is. "Hagyomány, hogy megemlékezünk azokról az idõs lakóinkról, akik már nem lehetnek közöttünk. Mielõbbi gyógyulást, jó egészséget és békességet kívánok mindazoknak, akik betegségük miatt nem lehetnek közöttünk." "Külön köszöntjük községünk két legidõsebb tagját: a 97 éves Gelencsér Feri bácsit és a 94 éves Dr. Kendi Dezsõnét." Sajnos egészségi állapotuk miatt õk nem tudtak eljönni a találkozóra, így a polgármester úr és Szijártó Ferenc alpolgármester úr a lakásukon keresték fel õket, és adták át ajándékukat. 80 ÉVES DR. MAROSY JENÕ
A képviselõ-testület köszöntötte fel mindnyájunk "DOKTORBÁCSIJÁT", aki nemrégiben betöltötte 80. évét. Jó egészséget, gondtalan, boldog életet kívánunk mindnyájan!
4
Dobszó Helyett...
Hírek
"URBÁNADÓ" Május 23-án pénteken este zarándokoltunk az "Urbánszoborhoz". Itt tartottuk meg most is a Pipitér gyermek néptánccsoport idei évzáróját. A három csoportban fejlõdõ táncosaink közel egy órányi mûsoridõben szórakoztatták a közönséget. Tanáruk, Tarjányi Sándor is elégedett volt a teljesítménnyel.
Az óvodai táncoktatásnak -Csilla néninek (Tarjányiné Vajda Csilla, illetve Lajos bácsinak (Fekete Lajos)köszönhetõen többen a csoportban a legkisebbek is már "gyakorlott táncosok". A tudásukat hosszú tapssal jutalmazta a közönség.
2008. június
virágot, hogy védelmet nyújtson az év során a természeti csapások ellen. Majd meggyújtottuk a tábortüzet, és vidám zeneszó mellett mindenki sütögette szalonnáját. A vidám est létrejöttében segítséget kaptunk Szabó Zoltán, Effenpergel Gyõzõ, Osvald Ernõné, Szi-Miklós Emõke vállalkozóktól. Egy-két dolog azért befelhõzte a programot. Nyolc, majd tíz óra körül kiszállt a rendõrség. Valaki bejelentést tett, hogy a zene zavarja. Így be kellett fejezni az estet. Sajnos, nem mindenkinek egyformák az igényei -vagy legalábbis nem ugyanabban az idõpontban kívánja a vigalmat. ERRÕL IS,…ARRÓL IS… A közelmúltban tartott egyik rendezvényünk kapcsán többen mondták el véleményüket errõl is, arról is. A kiváltó ok az volt, hogy a sok érdeklõdõt vonzó rendezvényt be kellett zárni a rendõrségen tett bejelentés miatt. Hogy a naponta nyitva tartó szórakozóhelyek környékén méltatlankodnak a lakók a rendszeres zaj miatt, érthetõ. Edericsen nyaranta 5, éjfél-két óráig tartó szabadtéri program van. 2 a Bakos-dombon, 1 a sportpályán, 2 a strandon. Jöjjenek közénk, vegyenek részt, biztosan jól fogják magukat érezni! Vagy ha nem tudnak eljönni, kéjük nézzék el ezt a néhány alkalmat azoknak, akiknek ez jelenti a szórakozási lehetõséget! Bezárt ajtó-ablak mellett talán nem elviselhetetlen! Köszönjük megértésüket! Más dolog, hogy a szórakozásból hazatartók ne bömböljék végig a falut törve-zúzva, rongálva. Mert ezzel meg õk is tartoznak a többi lakónak! Meg, hogy a rendezvény környékén lévõ kertek termését ne tekintsék sajátjuknak! Persze ez más alkalmakra is érvényes! Néhányan ugyanis úgy közlekednek a mások által megtermelt javak között, mintha joguk volna hozzá. Sõt! Végigtapossák a veteményt, ágakat törnek…. Miért okoznak kárt másoknak? Hogy várhatjuk el a gyerekektõl, hogy legyenek becsületesek, ha nem figyelmeztetjük õket, ha nem mutatunk nekik példát? Miért félnek a felnõttek figyelmeztetni mások gyerekeit, ha rosszat csinálnak? Hogy reagálnak õk akkor, ha az õ gyereküket figyelmezteti más felnõtt? Vajon milyen felnõtt lesz abból a gyerekbõl, akit jogos feddéssel szemben a szülei pártfogásba vesznek? Hogy fog viselkedni, amikor nem látja a szülõ, vagy ha õ lesz erõsebb szüleinél..??? -tyéKULTURÁLIS BEMUTATÓ A NABE SZERVEZÉSÉBEN A Nõk a Balatonért Edericsi Csoportja kulturális bemutatót szervezett áprilisban, amelynek elõadói fõként az iskola tanulói, és a csoport tagjai voltak. A mûsor nagyon változatos volt, mindenki találhatott kedvére valót. Vers, hangszeres zene, ének, tánc elõadók komoly és komolytalan formában.
Három tagunk: Polgár Katica, Darvas Józsi és Szita Kristóf idén jubileumot ünnepeltek. Õk 10 évvel ezelõtt kezdték a néptáncot. Hagyományosan õket felnõtté avattunk. Katica táncpalackot, a fiúk kalapot kaptak emlékül. Örülnénk, ha középiskolásként sem válnának meg együttesünktõl, és a közeljövõben a gyerek csoport mellett kialakulna egy fiatalok részvételével mûködõ csoport is.
Az elõadás mellé teát, süteményt kínáltak a közönségnek. Sikeres vasárnap délutáni program kerekedett a kezdeményezésbõl, amit érdemes máskor is megrendezni. Várjuk jövõre azokat is, akik most nem jöttek el. Nem bánják meg!
A bemutatók után megkoszorúztuk az "Urbán szobrot", érdeme szerint borral locsoltuk meg. A virágkoszorúból pedig sokan vittek haza, illetve a pincébe egy-egy szál
BAKONYOSZLOPI SZEREPLÉS Jótékonysági koncert elõadójaként kapott meghívás Bakonyoszlopra a Vegyeskar. A leégett plébánia épületének felújítására másodízben tartottak jótékony célú programot. A helyi kórus mellett a halászteleki Bel Canto Kamarakórus mûsorát hallhatta a közönsség.
Dobszó Helyett... SZEZONNYITÓ
Hírek
2008. június 5
(folytatás az 1. oldalról)
Legjobb kapus: Muzsi Zolt (Arsenal) Legjobb mezõnyjátékos: Forgács Gyula (Vajas Team) Gólkirály: Szivák Péter (Gépállat) Délben az 5-8 osztályosokat vártuk focira, de ez a kupa elmaradt. 13 órától a Polgármesterek-képviselõk foci zajlott Horváth József játékvezetésével, az alábbi eredmények születtek. Hosszú küzdelem után, mivel a játékidõ végére 1:1-es döntetlen eredmény született, így 7 m-es rúgásokkal dõlt el 6:5-ös végeredménnyel a verseny I. II.
Képviselõk csapata Polgármesterek csapata
Legjobb kapus: Szabó András (képviselõ-"jelönt") Legjobb mezõnyjátékos: Németh László (képviselõ) Gólkirály: Vella Zsolt (polgármesterek)
Nagyon látványos akrobatikus Capoeira bemutatót adott a Flyng Fighters Show. Sötétedés után padig szintén az õ
Délutáni sportversenyek Tóth Zoltán irányításával zajlottak: Röplabda: I. Fa Bory II. Benszülöttek III. "Gépállat" Lábtengó: I. Horváth-Tóth páros II. Izer Gábor-Kocsis Péter III. Horváthné Happ Henrietta-Tóthné Bokor Zsuzsanna Célba rúgás: -vezette: Forgó János I. Szücs Adrián II. Horváth Gergõ III. Tóthné Bokor Zsuzsanna Más versenyszámokban nem volt verseny indítására elégséges nevezés. Homokvár építésben csapatverseny zajlott. a zsûri elnöke Osvát Ernõné volt. I. Coca-cola csapat II. Hupikék törpikék csapat III. Csipet csapat
elõadásukban tûzzsonglõr produkciót csodálhattak meg a kitartóak. A hirdetett idõponthoz képest csúszással. Egy baleset miatt késõbb érkeztek, ezért kárpótlásul a "nagymûsorukból" is beszerkesztettek néhány ugrós elemet, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott. A mûsorok mellett még egész délután igénybe vehették, és próbára tehették kreativitásukat a merészebbek a
Aszfaltrajz verseny zsûrijét Horváth Jánosné irányította. Eredmények: 1. 2. 3.
Óvoda kiscsoport: Papp Csongor Gönye Benjámin
Óvoda nagycsoport: Szi-Miklós Klaudia Mészáros Everlin Novák Botond
Alsó tagozat: Novák Lili Tóth Eliza
Felsõ tagozat Szita Evelin Németh Regina Danyi Dóra
Korcsoporton felüli induló Herczeg Xénia nagyon szép rajzával különdíjat kapott. Idei fõzõversenyünk legeredményesebb csapatai: I. Lesencetomaj Önkormányzat, II. Horgászegyesület, III. Turisztikai Egyesület-Önkormányzat csapata Zsûri-elnök Mezõsi Vilmos volt. A versenyek mellett lehetõség volt változatos szórakozásra is. Remélem minden korosztály, különbözõ ízlés talált magának valót: A Koplaló Mátyás címû meseelõadást a Bécsy Tamás Egyetemi Színház elõadásában láthatták. Szalontáncos tanulóink elõadásában country és jive táncot láthattak ízelítõként a vasárnapi elõadásból. Késõbb Szabó Fruzsina, Melinda és Veronika hastáncot mutattak be nagy sikerrel. Carlos Martins és Peltzer Ferenc elõadásában portugál, brazil -latin zenei koncertet hallottunk. Az elõadók az igényes, képzett közönség számára is élményt nyújtottak tudásukkal.
kergebringákkal, ügyességi, logikai és sportjátékokkal. Ugyancsak kedvenc a kisgyerekek körében az ugráló légvár, amit az alkalomra kitelepült vállalkozó biztosított. Este Bogdán Norbert és Kálmán Balázs vezetésével -saját eszközeik biztosításával- táncprogram volt. A korábbi alkalmaknál nagyobb érdeklõdés mellett, de még most sem teltházzal. Nem tudom, hogy mi lehet az ok., hogy rendszeresen hiányolják a bált, ha van, akkor meg mégsem élnek a lehetõséggel. Talán segítenek megfejteni. A megvalósulásban sokan segítettek. A résztvevõk nevében is köszönjük munkájukat. A TURISZTIKAI EGYESÜLET VÁRJA A JELENTKEZÕKET TAGJAI KÖZÉ
Nem csak szobakiadással foglalkozók, hanem vállalkozók, magánszemélyek, de közösségek is beléphetnek! MINDENKI TAG LEHET, AKI A TURISTÁK SZOLGÁLATÁBAN akár közvetve is- RÉSZT VESZ, vagy saját elõbbre jutását reméli ettõl.
6
Dobszó Helyett...
Hírek
ZARÁNDOKLAT RÓMÁBA Az utazás egy zarándoklat és egy áldozat. Áldozunk a múltnak, õseinknek, a barátságnak, az egymást erõsítõ együttlétnek. Április 7-én 46 fõvel indultunk Balatonedericsrõl Rómába. A csoport tagjai zömmel edericsi lakosok, voltak, de eljöttek velünk Keszthelyrõl, Hévízrõl, Herendrõl, Balatonalmádiból, Nagykanizsáról, Kiskunfélegyházáról, Hajmáskérrõl, Nemesgulácsról, Cserszegtomajról, Veszprémbõl is. Röviden szeretném leírni merre jártunk és milyen csodálatos értékeket láttunk. Elsõ megállóhelyünk Padova volt, amely Európa minden tájáról érkezõ hívek zarándokhelye. Történelmi, mûvészeti és építészeti mûkincseiben gazdag. A Szent Antal Bazilika a 14-15 század között épült. A bazilikában található márványkoporsó õrzi a város védõszentjének padovai Szent Antalnak testét. A szent nyelvét egy értékes ereklyetartóban helyezték el. Egy monda szerint, ha valaki megérinti a szent koporsóját, annak kívánsága teljesül. Zarándokok hosszú sora állt némán várakozva, hogy imáikban meghallgatást nyerjenek. Utunk második napján elhagyva szálláshelyünket Montecatinit, Sienna felé tartottunk. Sienna a gótika fellegvára, nemcsak Itália, hanem egész Európa legegységesebb, legnagyszerûbb gótikus városa. Elõször Olaszország egyik védõszentjének Szent Katalinnak házát tekintettük meg. Õ volt az elsõ nõi szent, aki VI. Pál pápától megkapta az egyházi doktori címet. A Siennai Dóm látványa mindnyájunkat lenyûgözött. A templomba belépve az embert mindig megérinti a hely atmoszférája, még ha egyébként nem is vallásos, akkor is érzi, hogy nem egyszerû falak között sétál, hogy az épület több mint téglák, gerendák és vakolat gondosan kialakított együttese. A Dóm impozáns freskói, oltárai, felbecsülhetetlen értékû kódexei felejthetetlen élményt nyújtottak. Assisi Szent Ferenc templomában 233 olyan ostyát õriznek, amely 274 év óta mindenféle fizikai és biológiai hatás ellenére ép maradt. A közmondás szerint "Minden Út Rómába vezet" Harmadik és negyedik napon vettük birtokunkba Rómát, az "Örök Várost, ahol találkoznak az antik világ és a kereszténység legszebb mûemlékei. Róma a Világörökség része. A monumentális Bazilikák látványa lenyûgözött mindnyájunkat. A Szent Pál Bazilika, Lateráni Szent János Bazilika, Szent Lépcsõ /ahol csak térden imádkozva lehet feljutni a Szentek Szentje Kápolnához./ Ezen a lépcsõn ment fel Jézus Pilátus elé /"Szent Péter bilincsei templomban" megcsodálhattuk Mózes márványszobrát is. Kívülrõl megtekintettük Róma egyik szimbólumát, a Colosseumot, a római építészet egyik legjelentõsebb alkotását. Gladiátor viadalokra, állatviadalokra, egyéb elõadásokra használták. Színhelye volt a korai kereszténység idején, a nyilvános kivégzéseknek, amelyeket állatviadalokkal kombináltak. Itt végezték ki Szent Pétert is. Róma hét dombja közül egyik legmagasabb és leghíresebb a Forum-Romanum, a város ítélkezéseinek, politikai életének és kereskedelmének központja. A Pantheon egyik legjobban megmaradt ókori római mûemlék. A mai napig keresztény templom. Több, híres ember nyughelyéül szolgált. Tovább folytatva sétáinkat, mindnyájunkra nagy hatással volt a Santa Maria Maggiore Bazilika. A legenda szerint Szûz Mária nyár közepén hóeséssel jelölte meg ezt a helyet, akarva, hogy ide építsenek a rómaiak Bazilikát. Számos magas ,mûvészeti értéket képviselõ csodálatos szépségû freskó található benne. A Szûz Anya tiszteletére kis létszámú énekkarunk tagjai elénekelték a Stabat Máter egyházi éneket, amit a hallgatóság meghatódva fogadott. Római tartózkodásunk másnapján került sor a Vatikán megtekintésére. A Szent Péter Bazilika egyike Róma négy nagy bazilikájának. A Vatikán legkiemelkedõbb épülete. Kupolája uralja Róma látképét. Méretei elképesztõk. A templom számos jelentõs mûvészeti alkotásai között kiemelkedõ Michelangelo Piétája. Szent Péter szobra elõtt zarándokok sora vonult, hogy lábát megsimítva kérjék imáik meghallgatását. A sok szép látnivaló után elszorult torokkal és könnyes szemmel hajtottunk térdet II. János Pál pápa sírhelye elõtt. A Vatikáni Múzeum gyöngyszeme a Sixtus-Kápolna, ahol
2008. június
felbecsülhetetlen értékû mûkincsek láthatók. Sétánk során megtekintettük a világ leghíresebb és legszebb szökõkútját a Trevi-kutat. Méretei alapján 26 m magas és 20 m széles. A hiedelmek szerint, aki pénzt dob a kútba az visszatér még Rómába. Az 5. napon fájó szívvel vettünk búcsút ettõl az örök szép várostól. Az esõ esett és Szilvia szerint az idõ is minket siratott. Indultunk Assisi, Szent Ferenc városa felé, amely a tájból Trevi-kút kiemelkedõ hegyek gerincén épült fel. A templomegyüttesben, "Templom a templomban" található Szent Ferenc sírja. A Szent Ferenc legendája c. sorozatban, amely olyan , mint egy középkori képeskönyv, a szent cselekedetei jelennek meg. A 6. napon elköszöntünk Montecatinitõl, ahol nagyon kényelmes és szép szállodában voltunk elszállásolva. Utunk hazafelé az Olasz Alpok lenyûgözõ tájain, hegyei között vezetett. Zarándok csoportunk minden tagja nevében köszönet illeti Fódi Ákos plébános atyát, aki ezt a kirándulást tartalommal, szépséggel megtöltve megszervezte. A jó Isten adjon neki továbbra is erõt, egészséget, fiatalos lendületet, hogy híveit még más helyekre is elvihesse. Pihenõ - Il Gesú (Róma elsõ és leghíresebb barokk temploma) elõtt
Köszönjük László Szilviának a gondos és precíz felkészülést, a sok szép gondolatot, amit velünk az út során megosztott. Hálásak vagyunk Némethné Kálmán Zsuzsának, azokért a szép énekekért, amelyet a rózsafüzérek imádságai közé beszerkesztett. Minden elismerés a csoport tagjainak, akik fegyelmezett magatartásukkal, egymás iránti alkalmazkodással, fáradságot nem kímélve járták végig ezt a szép utat. Úgy érezem, hogy a sok széptõl feltöltõdve és hitben megerõsödve tértünk vissza szeretteinkhez, akikért oly sok imát elmondtunk. Horváth Jánosné-ny. tanítónõ MEGÚJULUNK-E? Mondják nekem, hogy a pozitív életszemlélet hiányzik belõlem. Már iskolás koromban sem volt erõsségem a matematika. De komolyra fordítva a szót: hogy lehet valaki pozitív életszemléletû egy negatív világban. Egy olyan világban, ahol minden, vagy majdnem minden fordítva mûködik, felemás módon. Ahol a másság is felemás. A különbözõség nem a sokszínûség eleme, hanem a meghökkentésé, a megbotránkoztatásé, politikában, erkölcsben, a mûvészetekben és sorolhatnám még. Még ma el kellene kezdeni a cselekvést és nem beszélni róla. A tisztességes ügyészek és bírók gyakorolhassák esküjüknek megfelelõen, az alkotmányhoz igazodva hívatásukat, minden sajtó munkatárs felejtse el a tények elhallgatását, meghamisítását, bárki legyen a tisztességtelenség alanya. A megélhetési bûnözés fogalmának kitalálói luxus méretû trükközéseik ne legyenek titkosíthatók, az elkövetés elévülése is törlendõ. Nagyon megérett már ez a nép a katarzisra és talán meg is érdemli a valódi tavaszi megújulást. /Tajti/
Dobszó Helyett...
Június 02-28. 15. Július
05.
12-13.(?) 19.
2008. június 7
Programok, hírek, sport
2008. évre tervezett rendezvények Juni a könyvtár, mûvelõdési ház leltár miatt Verkürzte Öffnungszeit in Juni (wegen Inventur) rövidített idõben tart nyitvaDi-Fr 16-18 Uhr keddtõl-péntekig 16-18 óra között Kulturhaus und Bibliothek Iskolai évzáró, ballagás Schuljahrabschluss, Abschlussfest Juli Helyi KUL-TÚRA Nyaralós mûv., amatõr Örtliche Amateure KUL-TURA – Urlaubskünstler – mûv., Csallóközi t.település amatõrjei, Amateure aus Grosser Schütt Einladung von hivatásos elõadók meghívása, kiállítások 2- Berufskünstlern, Austellungen über 2 Wochen aus der 2 héten át közösségeink történetébõl, és Geschichte unserer Gemeinschaften und Werken képzõmûvészeti alkotásokból bildender Künstler „Edericsi Búcsú” „Kürmiss Ederics” 1800 Ikon kiállítás megnyitó 1800 Eröffnung der Ausstellung von Ikonen und 30 19 A kõszegi Concordia-barátság Heiligenbildern énekegyüttes; Balatonedericsi Vegyeskar 1930 Programme –mit Singergruppe mûsora Dr. Nagy Endre Emléknap -Afrika Múzeum Gedenktag von Herrn Dr. Nagy Endre – Afrika-Museum 1800 Mûsoros kiállítás megnyitó - hímzések Eröffnung der Ausstellung von Handarbeiten, Stick arbeiten mit Programmen 30 19 Bakosdombi est Bakosdomber Abend
Augusztus Helyi KUL-TÚRA 1900 Mûsoros kiállítás megnyitó „Szépség és szörnyûség” Természetfotókból fotópályázat Öbölparti Operett-est -német elõadók
August Örtliche Amateure KUL-TURA Eröffnung der Ausstellung „Schönheiten und Greuleien” -Aus Naturphotos – Die Bilder für das Preisausschreiben Buchtparty Operettenabend – mit deutschen Vortragskünstlern
1900 Mûsoros kiállítás megnyitóHorgolások 1900 Mûsoros kiállítás megnyitó„Seregélyriasztók…” (Madárijesztõ kiállít.)
Eröffnung der Ausstellung von Haekelarbeiten mit Programmen Eröffnung der Ausstellung von Vogelscheuchen Gegen Stare
30-31. Búcsú Templom, sportpálya, presszók Szeptember 5-6-7. „Lesencéktõl a Balatonig…” Szüreti Nap Házigazda: B.ederics : „Recege” kiállítás
Kirchtag . Kirche, Sportplatz, Cafés September Weinlesetage, Gastgeber: Balatonederics – Ausstellung
1. 2-3. 8.vagy15 . 15. 29.
KAMIONMAKETT-KIÁLLÍTÁS A közelmúltban megalakult Turisztikai Egyesület programot szervezett gyermeknap alkalmából. A program gyerekeknek, lélekben fiatalságát megtartó, mûszaki érdeklõdésû felnõttnek, de aki csak a kitartást értékeli annak is érdekes látványt jelent. A nemrégiben edericsre költözött német házaspár, Brigitte és Oswin felajánlották gyûjteményüket egy kiállításra, amit a mûvelõdési házban nyitottunk meg két hete. A közel hétszáz darabból álló gyûjtemény tematikus egységekben került a tárlatba. A különbözõ szállító kamionok mellett a "Forma I" jármûvei is szerepelnek. Érdekessége még a kiállított daraboknak, hogy az eredeti jármûvek pontos kicsinyített másai. A látvány mellett a gyerekeknek külön meglepetéssel is kedveskedtek a szervezõk. Szebbnél-szebb -no meg f i n o m süteményfigurákkal, ajándék lufikkal, üdítõvel várták õket. A gyerekek biztosan örömmel veszik, ha hagyománnyá válsik ez a nap!
LABDARÚGÁS III. osztály: Balatonederics-Dabronc 5:2 Balatonszepezd-Balatonederics 1:4 Balatonederics-Zánka 1:0 Lesenceistvánd-Uzsa-B.ederics 4:2
(2:1) (1:2) (1:0) (2:1)
Tartalék: Balatonederics-Dabronc Balatonszepezd-Balatonederics Balatonederics -Zánka Lesenceistvánd-Uzsa-B.ederics
(6:0) (1:0) (0:0) (1:0)
9:1 5:0 1:0 3:1
TABELLA - 2008. JÚNIUS 01.
Felnõtt csapatok: 1 2 3 4 5
Káptalantóti Gógánfa Balatonszepezd Balatoneder ics Zánka
1 2 3 4 5
Káptalantóti Gógánfa Monostorapáti Balatoneder ics Szigliget
21 21 21 21 21
21 14 11 11 9
5 4 3 4
2 6 7 8
107 : 28 58 : 23 71 : 36 45 : 27 48 : 54
63 47 37 36 31
Tartalék csapatok: 21 21 21 21 21
15 14 13 11 11
4 2 5 5 3
2 5 3 5 7
88 : 24 107 : 24 85 : 26 65 : 43 76 : 50
49 44 44 38 36
8
Dobszó Helyett...
VOM KREISNOTAR DER BALATONEDERICS-NEMESVITA
Hirdetések GEMEINDEN
Balatonederics Kossuth u. 84 Tel.: 87 466-133 FAX: 87 566-o23 E-mail:
[email protected] Sehr geehrter Empfaenger Die Vertreterkörperschaft der Gemeinde-Selbstregierung Balatonederics hat das Mass der nach dem Aufenthalt zu zahlenden Fremdenverkehr-Kurtaxe in ihrer SelbstregierungVerordnung über örtliche Steuer in 27o,-Ft per Nacht festgelegt. Diese Steuer ist nach der Person zu zahlen, die in der Gemeinde über keinen staendigen Wohnsitz verfügt und sich dort aufenthielt. Der Kreis der Befreiung wurde vom bezogenen Gesetz gemaess folgenden festgelegt: a. Jugendlichen unter dem 18. Lebensjahr, weiterhin Privatpersonen, die ihr 70. Lebensjahjr vollendeten b. Kranken, die in einem Heilinstitut bettlaegerig sind, oder Privatpersonen die in einer sozialen Institution gepflegt sind c. Privatpersonen, die über ein Schüleroder Studentenrechtsverhaeltniss in einer Mittelschule oder Institution der Hochschulbildung verfügen, oder von einer Behörde oder einem Gericht zur Ortschaft disponiert sind, die in der Ortschaft eine Fachausbildung haben oder dienstlichen Verpflichtungen nachkommen, oder Angestellten einer Unternehmung sind, die über einen Amtsitz oder eine Anlage in der Ortschaft haben, oder diejenige Unternehmer und ihre Angestellten, die sich aufgrund des 2. Absatzes des Htv Paragraphs in der Gemeinde zwecks Ausführung von Arbeiten aufenthalten. d. Besitzer oder Mieter eines Urlaubhauses im Kompetenzgebiet der Gemeinde, Mitglied einer Wohnungsgemeinschaft mit Benutzungsrecht für die Dauer des Benutzungsrechtes, bzw. die Verwandschaft des Besitzers oder Mieters des Benutzungsrechtes der Wohnungsgemeinschaft (Bürg.Gesetzbuch 685 Paragraph Punkt b.)
2008. június
A TAPOLCAI KÓRHÁZ AUDIOLÓGIÁJA INGYENES HALLÁSSZÛRÉST, TANÁCSADÁST TART, 2008. JÚNIUS 26-ÁN (CSÜTÖRTÖK) 9.00 - 13.00 ÓRÁIG A BALATONEDERICSI MÛVELÕDÉSI HÁZBAN.
GÉPKOCSIVEZETÕ-KÉPZÕ TANFOLYAM INDUL a Balatonedericsi Mûvelõdési Házban 2008. június 16-án (hétfõn) 17 órakor a RÉFI AUTÓSISKOLA szervezésében. Érdeklõdni, további információ: Góczán Ferenc-vizsgabiztos 20/225-3393 Az orvosi alkalmassági vizsgálat elvégzésének határideje június 20!
Die Selbstregierung bekommt zu jedem Forint der eingenommenen Kurtaxe 2Ft staatliche Subvention. Sie beabsichtigt die Mehrkosten, die durch höhere Ansprüche infolge des Fremdenverkehrs im Territorium der Selbstregierung entstehen, aus diesen beiden Quellen zu sichern. Die Einkassierung des Einkommens wünscht die Selbsregierung durch Steuerkontrollen zu sichern. Der entdeckte Mangel wird durch einen Steuerzuschlag und eine Stuerbusse zur Geltung gebracht. Um diesen Unanehmlichkeiten vorzubeuegen, bitten wir Sie, darauf zu achten, dass die örtlichen Steuer erklaert und bezahlt werden, falls die Immobilien aufgrund obiger Punkte durch Verpachtung oder Benutzung steuerpflichtig sind, dass die Pflicht der Registration im Falle eines Handelszwecks und die Pflicht der Führung des Gastbuches nicht versaeumt werden. Versaeumung der Einkassierung der örtlichen Steuer befreit den Immobilienbesitzer von der Steuerpflicht nicht . Vorlegung der Dokumentationen bzgl. der Verpachtung (Mietvertrag, Schein für Verpachtung) ist erfordert. Die nicht einkassierten oder eingezahlten Steuer werden durch die aufgrund des Wohnsitzes zustaendige Selbstregierung mit Teilnahme der Steuerbehörde in jedem Fall einkassiert. Für die im Territorium der Gemeinde über Immobilien verfügenden Besitzer wird auf Wunsch ein mit Photo versehener Ausweis ausgestellt. Der Steuer zahlender Immobilienbesitzer kann diesen Ausweis für sich und die von ihm angegebene weitere eine Person beziehen, mit diesem Ausweis ist man auf dem Strand zu einer um 5o% ermaessigte Eintrittskarte berechtigt. Den Antrag kann man in unverbundener Form auch im Brief unterbreiten, der Antragsteller kann für sich und für andere Berechtigten das nötige Photo mitsenden (oder per elektronischen Weg in e-mail zukommen lassen.) Den ausgestellten Ausweis kann man vor der Lösung der Eintrittskarte übernehmen oder er wird notfalls auf Wunsch per Post an die angegebene Adresse weitergeleitet. Die Selbstregierung verwendet eine grosse Sorge auf die Sauberkeit und Instandehaltung der Strassen der Gemeinde, sorgt für die regelmaessige Saeuberung von öffentlichen Plaetzen, Strassen und Graeben. Diese Aufgabe ist aber nicht nur eine Gemeindepflicht, jeder Bürger muss daran teilnehmen, man ist im inneren Ortsgebiet verpflichtet, die Dienstleistung der Müllabfuhr in Anspruch zu nehmen, Für Bewohner in den aeusseren Gebieten ist die Müllsammlung in den von der Selbstregierung zu diesem Zweck zur Verfügung gestellten Saecken möglich, darüber hinaus stehen Mülltonnen für selektive Müllsammlung an drei Stellen in der Gemeinde zur Verfügung der Einwohner. Einen sehr traurigen und verstimmenden Anblick gewaehren die kleinen Mülltonnen um die Autobushaltestellen und an verkehrsreichen Stellen in der Gemeinde, als sie an den Wochenenden von allerleien Abfaellen vollgestopft werden und die Umgebung von verschiedenen Tüten belegt ist. Einen genau solchen Anblick zeigen die selektiven Mülltonnen auch, obwohl eindeutige Zeichen deuten auf die neuverwendbaren Müllarten, die in bestimmte Tonnen zu werfen sind.
Gegen die illegalen Mistmacher veranlassen wir in jedem einzelnen Fall die Bemessung einer maximalen Geldbusse und fordern das Saeubern des beschmutzten Gebietes. Das Gesetz ermöglicht für uns, dass wir zum Saeubern des Gebietes von dem Besitzer durchführen lassen, falls die Taeter nicht aufzufinden sind. Falls Ihr Alter und Ihre Gesundheit zulassen, bitten wir Sie höflichst, sich an der Verschönerung der Gemeinde, der Blütenpflanzung, Pflegearbeit der schon vorhandenen Pflanzen zu beteiligen. Glauben wir fest daran, dass auch eine in Ordnung gehaltene Umgebung eine Ordnung schaffen kann . In der Beilage informieren wir Sie zugleich über die geplanten Veranstaltungen in der Gemeinde und hoffen darauf, dass Sie Ihre in Balatonederics zu verbringende Zeit in einer angenehmeren und schöneren Umgebung verbringen können. Balatonederics, den 12. Februar 2008 Nagyné Simon Margit - Kreisnotarin
A Balatonedericsi Települési Önkormányzat havi lapja A szerkesztõség címe: Balatonederics, Kossuth u. 84. Tel.: 87/466-133 Lapengedély száma: 75.918/1997 Felelõs szerkesztõ: Töreky Éva Ezt a számot készítette: Töreky Éva, Németh József Tördelés: Kiss Zoltán Készült: Kölcsey Nyomda Kft., Tapolca, Batsányi u. 1.