ENERGIA
HÍREK
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
IGEN ÉLÉNK, NEM EGYSZER INDULATOKKAL T E L I vita folyt különbözõ fórumokon a bioetanol jövõbeni szerepérõl a magyar gazdaságban. Hallhattuk azok véleményét, akik szerint hazánk rövid idõn belül bioetanol nagyhatalom lehet, sót azzá kell válnia. Ugyanakkor találkozhattunk olyan véleményekkel is, miszerint ez az egész egy agyrém, amit gyorsan el kell felejteni. Egy külsõ szemlélõ nem lett okosabb az egymással szemben álló szakemberek gyenge lábakon álló érvelését olvasva.
Hasonló volt a helyzet az Egyesült államokban is, ahol az etanol program már a 90-es évek elején beindult. Kezdetben itt is megfigyelhetõ volt, hogy ki-ki adott helyzetébõl kindulva, vagyis érdekeinek megfelelõen hol az egyik, hol a másik tanulmányra hivatkozva foglalt állást. Másfél évtizednek kellett eltelni ahhoz, hogy végre elkészüljön egy tárgyilagos elemzés, amelynek alapját tíz, különbözõ idõben készült tanulmány adta. Ezek közül hat kukorica keményítõn alapú technológiákkal, mig négy a cel-
5. SZÁM
lulózra alapozott technológiákkal foglalkozott. Az elemzés módszeresen készült: elõször is meghatároztak egy dimenzió nélküli hatékonysági mutatót (rE) amelynek számlálójában a termelt etanol által képviselt energia értéke van, a nevezõben pedig a teljes folyamatban – a kukorica vetését megelõzõ szántástól kezdve – felhasznált összes energia mennyisége szerepel. Ha az rE >1, akkor nyerünk bizonyos mennyiségû plusz energiát, ha viszont ez kisebb mint 1, akkor az akció már deficittel jár. A konkrét adatok azt mutatják, hogy a kukorica alapú etanolgyártási technológiáknál a hatékonysági mutató viszonylag széles határok között változik (0,84 ≤ rE1,65) és értéke nem túl magas. A cellulózból kiinduló
gyártásnál ennél jóval kedvezõbb értékeket kaptak (4,40≤ rE≤ 6,61). Más kérdés, hogy a négy közül a túlzottan alacsony, mindössze rE=0,69 értéket kitevõ hatékonysági mutatót nem vették figyelembe az átlag számításánál. (Forrás: Environmental Science & Technology / VOL. 40. NO. 6. 2006)
Hõmennyiségmérés lakásonként
A távhõ felhasználóinak régi igénye a lakásonként teljes önállóságot biztosító szolgáltatás. A fûtés esetében ez amegfelelõ mûszaki átalakítás után eddig is biztosítható volt, de a használati meleg víz készítése korábban csak az épület egészére volt lehetséges, így csak az együtt mért hõenergiára vonatkozó költségosztás lehetett az elszámolás alapja. A felhasználók egyéni igényeinek kiszolgálását, mint komplett rendszert a Fõtáv Zrt.-vel egyeztetve dolgozta ki a Líra Kft. a német Meibes és a hazai Temesi Kft által forgalmazott mini-hõközponttal tervezi megvalósítani. A lakásban alkalmazható hõközpont a fûtési igények korlátlan kielégítésére alkalmas, a melegvíz-készítés esetében pedig két teljesítmény-kategóriában készül. A mini-hõközpont fogyasztók számára megmutatkozó legnagyobb elõnye az egyéni igényekhez igazodó szabályozhatóság, a fûtés tetszõleges igénybevétele (akár nyáron is) vagy szüneteltetése, vagyis kialakítása esetében ugyanazt a szabadságot biztosítja a felhasználok számára, mint a hagyományos cirko-fûtés.
A mini-hõközpont biztosítja az egyedi szabályozást, a FÕTÁV Zrt. pedig biztosítja a szükséges energiát, valamint a felhasznált fogyasztás lakásonkénti mérését, elszámolását, akár távleolvasással is. A mini-hõközpont egyaránt felhasználható meglévõ épületek fûtési rendszereinek felújításánál, valamint új létesítmények kialakításánál. Alkalmazásával lehetõség van meglévõ panelházak távfûtéses rendszerének egyedi, lakásonkénti mérésének kialakítására, vagy meglévõ társasházak távhõre kapcsolására. Meglévõ épületek esetén természetesen a jelenlegi központi fûtési rendszert el kell bontani, és helyette egy lakásonként önálló rendszert kialakítani. Ebben a konstrukcióban a mini-hõközpont biztosítja az egyedi mérés, szabályozás feltételeit, a meleg víz elõállítását. Meglévõ épület átalakítása esetén a hõközpont és a szükséges átalakítások együttes költsége lakásonként 3-500 ezer forint között változhat. Új létesítmények esetén pedig egyre inkább elvárás a társasházi lakások fûtési és használati melegvíz-ellátó rendszereinek kialakításakor a felhasznált hõmennyiség egyedi mérése, szabályozása és elszámolása. A FÕTÁV Zrt. a mini-hõközpont energiaellátása, a mért fogyasztás elszámolás során a felhasználó igényeihez rugalmasan alkalmazkodik. Ennek részeként a FÕTÁV Zrt. ingyenesen biztosítja az egyéni hõközpontok mérõberendezéseit, az épület meglévõ hõközpontjában szükséges átalakításokat, a táv-adatleolvasáshoz, és távmûködtetéshez szükséges eszközöket és szerelvényeket. Természetesen lakásonként egyénileg köt szerzõdést a felhasználókkal, és az egyénileg mért hõfogyasztás alapján állítja ki a számlát.
Folytatás a 15. oldalon
4
energia hírek
Meg kell szüntetnünk a Fõtáv Zrt. versenyhátrányát INTERJÚ DR. ZSEBIK ALBINNAL, A FÕTÁV ZRT. MÛSZAKI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESÉVEL
DR. ZSEBIK ALBIN PRÁGÁBAN KEZDTE EGYETEMI T A N U L M Á N Y A I T , majd két évvel késõbb a Budapesti Mûszaki Egyetem hõerõgépész szakán folytatta, és itt szerzett diplomát 1974-ben. Az egyetem után három évig a Pozsonyi Energiakutató Intézetben dolgozott, majd 1977-ben újra a BME – re vezetett útja, a Hõ-és Rendszertechnikai Intézet aspiránsa lett. A kandidátusi cím megszerzése után rövid ideig dolgozott még a Pozsonyi Energiakutató Intézetben, de 1983-ban véglegesen lehorgonyzott a Budapesti Mûszaki Egyetemen. Azóta is itt oktat és kutat, de emellett számos egyéb feladatot is ellát. 1996-2002-ig a Rendszer- és Irányítástechnikai Tanszék vezetõje volt. Évek évek óta szoros kapcsolatban van a hazai távhõszolgáltató cégekkel, megbízóinak készített tanulmányaival közremûködött a bajai, dunaújvárosi, kaposvári,
fõvárosi önkormányzat), a hõtermelõk, a fogyasztók és a Fõtáv Zrt. egyet akarjon és aszerint cselekedjen. Közös érdekünk, hogy a fogyasztó által igényelt hõkomfortot minél kevesebb hõvel biztosítsuk. A megtakarítással járuljunk hozzá, hogy az energiahordozók árának növekedése minél kisebb mértékben hasson a lakossági költségek növeléséhez, csökkentsük az energiaimport-függõséget, s nem utolsó sorban a környezet szennyezését. – De az üzletnek hazánkban sok távhõs
makói, nyíregyházi, szegedi, székesfehérvári, és további városok – távhõrendsz-
cég esetében – így Önöknél is – van egy fõ-
erének fejlesztésében. Szakmai körökben határainkon túl is jól ismerik nevét, köz-
szereplõje, az erõmû, amelytõl a hõt, vagy
remûködött több külföldi projektben, munkájára igényt tartottak Németország-
legalábbis annak egy részét vásárolják. Ve-
ban, Finnországban és Szlovákiában is.
lük hogyan sikerül majd zöld ágra vergõdni?
Több jelentõs megbízást kapott a hazai kormányhívataloktól, dolgozott a Gazdasági
– Társaságunknak több hosszútávú szerzõdése van a Budapesti Erõmû Zrtvel. A szerzõdésekben rögzített hõár viszonylag magas, ez korlátozza a versenyképességünket a központi hõellátással szemben. Ezt tudják a BE Zrt. vezetõi is. Szóban már megállapodtunk abban, hogy a fõvárosban rendkívûl fontos a távfûtés helyzetének javítása, és ennek érdekében közösen fogjuk keresni a költségcsökkentési lehetõségeket. A versenyképesség megteremtése közös érdekünk. Ha ez rövid idõn belül nem sikerül, Budapesten beindul egy olyan folyamat, amely a távfûtési piac számottevõ szûkülését fogja eredményezni. Ezt az erõmû is meg fogja érezni. Ahogy mondani szokás, egy hajóban evezünk, nincs tehát kétségem afelõl, hogy energiahatékonysági terveinkhez, s az Ökoprogram megvalósításához a Budapesti Erõmû Zrt. is konstruktívan fog viszonyulni.
és Közlekedési Minisztériumnak, a Magyar Energia Hívatalnak. Évek óta aktív tevékenységet fejt ki az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületben. 1985-tõl a Hõszolgáltatási Szakosztály titkára, 1991-96 között elnöke, ezt követõen az Egyesület alelnöke, 2001-tõl fõtitkára, s mellette az Energiagazdálkodás címû folyóirat fõszerkesztõje. Dr. Zsebik Albint elõször arról kérdeztük, hogyan fogadták a tudomány fellegvárából érkezõ vezetõt a Fõtáv-nál.
– Kedvezõek a tapasztalataim. Sok szakembert ismerek itt, és nekem se kellett mindenkinek bemutatkoznom, akikkel az elsõ napokban találkoztam. A cég mûszaki szakemberei jól felkészült mérnökök, nem egy közülük tanítványom is volt az egyetemen. Meggyõzõdésem, ez a csapat alkalmas arra, hogy 2-3 éven belül megszüntessük a Fõtáv versenyhátrányát, visszaszerezzük a távhõszolgáltatás
tekintélyét. Ehhez szükség van külsõ segítségre is – gondolok itt elsõsorban a fõvárosi és kerületi önkormányzatok, a kormány támogatására – de legalább ennyire fontos az is, hogy a fogyasztókkal – a fûtési rendszereik korszerûsítése érdekében – sikerüljön egy igazán konstruktív együttmûködést kialakítani. El kell érnünk, hogy ennek az „üzletnek” minden érintettje, a döntéshozók (a kormány, a
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
3
– Ha már megemlítette, kérem fejtse ki kicsit részletesebben, hogy mit is jelent az Ökoprogram.
– Az Ökoprogramot én egy a fogyasztói rendszerek korszerûsítése érdekében történõ kezdeményezésnek, az érintett felek összefogásnak, a megvalósítás szervezésének tekintem. Budapesten az elmúlt másfél évtizedben 100 lakásból csupán 12-ben végezték el a lakók azt a korszerûsítést, aminek eredményeként lehetõvé vált az egyedi szabályozás és a felhasznált hõ lakásonkénti fogyasztásarányos megosztása. Az a tervünk, hogy ez általánossá tegyük a fõvárosban. Ehhez hasonló programot már több városban sikeresen megvalósítottak. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták – ami természetesen nem lepte meg a szakembereket –, hogy jelentõs mértékben csökkent a fogyasztás. A lakók törekszenek a takarékosságra, ha ehhez a szabályozószelepek zárásával, nyitásával megvan a lehetõségük, s hozzá anyagi érdek is fûzõdik. – Engedje meg, hogy közbevetõleg megemlítsem: ha mindenki takarékoskodni fog, akkor a Fõtáv és az erõmû feltehetõen jelentõs bevételektõl esik majd el.
– Ez így csak részben igaz. A hõ árának nagy részét a tüzelõanyag költségek teszik ki. Ezért a takarékossággal nemcsak a bevételek, a kiadások is csökkenni fognak. A fogyasztói hõigények csökkenése a hõszolgáltatás fajlagos költségeinek növekedését fogják eredményezni, ezért különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a beépített erõmûvi és hálózati kapacitást új fogyasztók ellátására használjuk fel. – Az ára miatt sok fogyasztó elfordul a távhõellátástól, ezen hogy kívánnak változtatni?
Budapesten jelenleg valóban magas a távhõre kapcsolt lakások hõellátási költsége. Ez nagyrészt az épületek rossz hõtechnikai tulajdonságai és fûtési rendszerei miatt van így. Azon leszünk, hogy segítsük fogyasztóinkat ezek jobbításában. Ha közremûködésünkkel, vagy nélkülünk minél hamarabb megteszik ezt, annál korábban fog csökkenni költségük. Vannak, akik szûklátókörûen, vagy érdekeiktõl vezérelve a leválás mellett érvelnek. Képzelje el, lakónegyedeinket a pincében, vagy a tetõn elhelyezett kazá4
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
nok füstfelhõiben. Vajon átgondolják-e a leválások pártfogói a helyi hõtermelés környezeti hatását? Költségesítették-e az ablakok közelében kiáramló, sok esetben a lakóházak közé beszoruló füstgáz hatását az ott lakók egészségre? A távhõszolgáltatástól való elfordulást a költségeink csökkentésével, s nem utolsó sorban a fentiek tudatosításával kívánjuk mérsékelni. Hosszabb távon a fõváros belsõ kerületeirõl sem szabad lemondanunk, hiszen itt is tisztább lenne a levegõ, ha a sokszor rosszúl beszabályozott egyedi gázfûtés helyett a lakók a környezetbarát távhõszolgáltatást vennék igénybe. A távolabbi jövõben a távfûtés mellett a távhûtést is szeretnénk megvalósítani. Elsõ lépésként a fogyasztónál fogunk abszorpciós hûtõt telepíteni, s a hõt a jövõ nyáron nemcsak víz melegítésére, de néhány helyen már hûtésre is fogjuk szolgáltatni. Erre már hazánkban is van igény, s van egy-két jó példa is. – Miben áll az Ökoprogram újszerûsége?
– A program részletein most dolgozunk. Újszerûsége csupán abban van, hogy az eddigiektõl nagyobb erõvel fogunk a megvalósításán dolgozni. Tudatában vagyunk annak, hogy a távhõ termelõ, szolgáltató és fogyasztó kölcsönösen egymásra utalt, s csak az összehangolt fejlesztéssel valósítható meg gazdaságosan a távhõszolgáltatás. A Fõtáv a korszerûsítést anyagilag is támogatni fogja. Bízunk abban, hogy a környezetvédelmi haszna miatt, s az energia import függõség csökkentése érdekében a megvalósítását a kormány is támogatni fogja. Arra számítunk, hogy a fogyasztók legjobb belátásuk és lehetõségeik függvényében vagy azonnali hozzájárulással, vagy a díjba beépítve járulnak hozzá fûtési rendszereik korszerûsítéséhez. Arra számítunk, õk is felismerik, hogy korszerûsített lakásuk nemcsak energiatakarékosabb, de értékesebb is lesz. – A panel lakások tulajdonosai nem egyszer szóvá tették, hogy szerintük túlságosan magas az alapdíj aránya, és ez hátrányosan érinti õket különösen az enyhébb telek idején. Lehetne ezen változtatni?
– Az alapdíjat, mint díjtételt nem lehet megszüntetni – bár sokan ezt szeretnék – mert a távfûtõ rendszernek kis teljesítményen való mûködése idején is igen
jelentõs költségek merülnek fel, és ezeknek a fedezetérõl gondoskodni kell. Bizonyos módosítási javaslatot azonban már elõ is terjesztettünk. A fõváros minden fogyasztónak szeretné megadni a lehetõséget arra, hogy 2008 januárjától maga válasszon a lehetséges kétféle alapdíjhõdíj változat közûl. A vevõinknek természetesen elõre kell nyilatkozniuk arról, hogy esetükben a 35:65, vagy pedig a 48:52 százalékos arányszámot vegyük figyelembe. Nem elhanyagolható az sem, hogy társaságunk az Ökoprogramhoz csatlakozók részére további 10 százalékkal mérsékli az alapdíjat. – Ön elismert szakembere a hazai távhõszolgáltatásnak. Olvasóink bizonyára kiváncsiak arra, hogyan látja a szakma jövõjét.
– Hazánkban közel 100 településen mûködik távhõszolgáltatás, a bekapcsolt lakások száma meghaladja a 600 ezret, ez az ország teljes lakásállományának több, mint 16 százaléka. A szolgáltatott távhõ 12 százalékát közületek, 37 százalékát pedig ipari fogyasztók használják fel. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy Magyarországon széles körben elterjedt a környezetbarát távhõszolgáltatás. Arra azonban nincs okunk, hogy elbizakodottak legyünk. Tekintve, hogy az energia minél hatékonyabb felhasználása létfontosságú az ország számára, törekednünk kell arra, hogy a távhõrendszerek mûszaki színvonalát is javítsuk. Ennek a fõvárosban nagyon fontos eleme a az Ökoprogram, de számos egyéb helyen is jobbíthatók a korábbi gazdasági környezetben épült rendszerek. Számítunk arra is, hogy az elkövetkezõ években egyre nagyobb igény lesz a távhûtésre. Növelni fogjuk a villamosenergiával kapcsoltan termelt hõ hûtésre történõ hasznosításának arányát, vagyis szerepet kell vállalnunk nem csak a fûtésben, hanem a hûtésben is. A hõtermelés egyenletessé tétele, és a csúcsidõben történõ villamosenergia termelés megvalósításához keresni fogjuk a hõtárolás lehetõségét. Ehhez alkalmaznunk kell majd a legkorszerûbb technológiákat is. Én bízom abban, hogy a távhõszolgáltatás értékét egyre többen felismerik és tudatosítják, majd pártfogásukba és igénybe is veszik e megbízható és környezetkímélõ szolgáltatást. Árokszállási Kálmán
energia hírek
ság) nyújthatnak be támogatási kérelmet 2008. február hónapban. A támogatható tevékenységek köre:
Vállalkozások indításához és mûködtetéséhez kapcsolódó tanácsadói tevékenység nyújtása,
gazdasági vállalkozói ismeretek elméleti és gyakorlati tudás transzfer,
tananyag, tréninganyag kidolgozása vagy már meglévõ továbbfejlesztése oktatási célra,
mentor program: már sikeresen mûködõ vállalkozó és leendõ vállalkozó közötti kapcsolat létrehozása és mûködtetése,
vállalkozói lét mint társadalmi érték megjelenítése, imázsának építésére szol-
A kezdõ vállalkozói aktivitás ösztönzése A pályázati konstrukció alapvetõ célja a vállalkozóvá válás, a kezdõ vállalkozói aktivitás ösztönzése gazdasági, vállalkozói ismeretek, tananyag kifejlesztése, oktatása, tanácsadása révén; ezáltal a vállalkozói kultúra, a vállalkozói lét, imázs erõsítése, s a versenyképes vállalkozói tudás, a legjobb gyakorlatok,
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS
PR és kommunikációs ismeretek fejlesztése. A december közepén meghirdetésre került konstrukció keretében a támogatás céljának megfelelõ oktatási, tanácsadási tevékenységet végzõ szervezetek (költségvetési szerv és intézménye, egyesület, kamara, alapítvány, közhasznú társa-
gáló PR és kommunikációs költségek.
A támogatásra 500 millió Ft keret áll rendelkezésre, ami várhatóan 40-60 pályázat támogatását teszi lehetõvé. Egy pályázó 70-80 % mértékû, minimum 3 millió Ft és maximum 35 millió Ft támogatást nyerhet el. A pályázáshoz szükséges dokumentáció 2008. január 10-tõl olvasható és tölthetõ le a GKM – www.gkm.gov.hu – honlapjáról. (GKM)
Gazdasági Klímaváltozás
A globális felmelegedés gazdasági hatásainak kiértékelése céljából, „Éghajlatváltozás – Gazdasági Klímaváltozás” címmel nagyszabású közös konferenciát rendezett október 4-én a Világgazdaság címû napilap, a budapesti Brit Nagykövetség és a Magyar Környezetgazdaságtani Központ. A Hotel Mercure Budapest szállodában megrendezett eseményen a résztvevõk a legilletékesebb külföldi és hazai elõadóktól szerezhettek naprakész ismereteket a szükséges intézkedések költségeirõl és várható hasznáról, a kormányzati szerepvállalásról, valamint egyes nagyvállalatok alkalmazkodási stratégiáiról. A konferenciát megelõzõen és azzal egyidõben a Világgazdaság több szakosított oldalt jelentetett meg a globális felmelegedés következményeit a gazdaság oldaláról bemutatva. A brit kormány megrendelésére elkészített, az éghajlatváltozás gazdasági hatásait bemutató Stern-jelentésre támaszkodva az elõadók sorra vették, hogy milyen várható kiadásokat, illetve megtakarítást jelenthet a vállalatoknak a klímaváltozásra történõ felkészülés, továbbá milyen költségeket okozhat a további tétlenség. Több elõadás foglalkozott a kormányzati szerepvállalás témájával, részletesen kiértékelve a lehetséges szakpolitikai intézkedések következményeit, illetve az Új Magyarország
Fejlesztési Terv fenntartható fejlõdést segítõ támogatási rendszerét. Ezt követõen a konferencia résztvevõi a Shell, a British Telecom, a Mol Nyrt., az MVM csoport, valamint a Vertis Zrt. tapasztalatain keresztül több nagyvállalat alkalmazkodási stratégiáját, valamint a klímapolitikákkal kapcsolatos tapasztalatait és dilemmáit ismerhették meg A rendezvényen külön szekcióülés foglalkozott a klímakockázatok pénzügyi kezelésével, s ennek részeként a biztosítási és banki szektor tevékenységének változásaival, a projektportfoliók, a hitelkockázatelemzés és a kockázati prémiumok rendszerének átalakulásával. A zárószekcióban az érdeklõdõk a klímaváltozás állami kockázatkezelésének strukturális eszközeivel ismerkedhettek meg. Ennek részeként pedig részletes információkat kaptak a klímaváltozás és az árvízvédelmi intézkedések kölcsönhatásairól, valamint a közpénzekbõl finanszírozott ágazati fejlesztési politikák közötti összhang követelményeirõl. 2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
5
Hõtárolás távfûtõ mûvekben A dán távfûtõ cégeket a helyszínen tanulmányozó szakemberek meglepve tapasztalják, hogy szinte minden távhõs rendszerben található egy mûködõ hõtároló berendezés. Ezeknek a tárolóknak fontos szerepe van
Az európai országok Kyoto-i céljainak teljesítése Ország
CO2 emisszió, millió tonna 2003 2004 2005
Kyoto-i cél 2012-re
Többlet a célhoz képest %
Luxemburg Ausztria Spanyolország Olaszország Dánia Portugália Írország Szlovénia Belgium Hollandia Németország Görögország
11,30 92,50 407,40 577,30 73,60 83,70 68,40 19,70 147,60 215,40 1024,40 137,20
9,14 68,68 332,79 485,88 54,77 76,15 63,03 18,60 135,87 201,45 917,67 138,82
38,95 35,85 32,40 19,84 16,67 12,28 10,90 9,14 5,84 5,29 3,07 0,27
12,80 91,20 425,20 580,50 68,20 84,60 68,60 19,90 147,60 218,40 1025,00 137,60
12,70 93,30 440,60 582,20 63,90 85,50 69,90 20,30 143,80 212,10 1001,50 139,20
Kevesebb, mint a cél % Lettország Litvánia Észtország Bulgária Románia Magyarország Szlovákia Lengyelország Cseh Köztársaság Svédország Finnország Franciaország Egyesült Királyság Málta Ciprus
10,70 16,70 21,20
10,70 21,10 21,20 Nincs adat 68,90 Nincs adat 160,10 83,30 79,50 51,10 49,50 382,50 396,70 147,50 147,30 70,90 69,70 85,40 81,20 560,90 556,00 668,00 660,40 3,10 3,20 9,20 9,90
10,90 22,60 20,70 69,80 153,70 80,50 48,70 399,00 145,60 67,00 69,30 553,40 657,40 3,40 9,90
23,82 46,86 39,23 121,50 259,90 114,89 67,36 531,34 180,58 75,35 71,10 567,09 671,90
54,24 51,77 47,23 42,55 40,86 29,93 27,70 24,91 19,37 11,08 2,53 2,41 2,16
Nincs cél Nincs cél
Nincs cél Nincs cél
Forrás: European Environmental Agency Megjegyzés: Látható, hogy hazánk több kelet-európai országgal együtt a Kyoto-célt már jócskán teljesítette.
6
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
a kogenerációs rendszerek hatékony üzemeltetésében a szilárd tüzelésû berendezések hatásfokának növelésében a napi fogyasztási ingadozások kiegyenlítésében a rendszerben a nyomás szintjének fenntartásában téli hideg napokon a csúcsigények kielégítéséban.
A viszonylag egyszerû, atmoszférikus tartályok leginkább közvetlenûl vannak a rendszerhez kapcsolva. Van azonban néhány bonyolultabb megoldás is, ahol az üzemi hõmérséklet 120 oC, és szívattyún, illetve fojtó szelepen keresztül csatlakoznak a rendszerhez. Ezt a technológiát választották például a Koppenhágai távfûtõ vállalatnál is , ahol 2 db, egyenként 50 ezer m3 térfogatú tartály szolgál a hõenergia tárolására.
energia hírek
A 289/2007.(X.31.) Kormány rendelet értelmében módosult a lakossági gázfogyasztás szociális támogatásának igénybevétele. A 2007. évre vonatkozó jogosultság december 31-én lejárt, így a támogatási kérelmet újra el kell juttatni a Magyar Államkincstár (MÁK) illetékes regionális igazgatóságához, akkor is, ha a fogyasztónak 2007-re megítélték a gázártámogatást.
A Magyar Államkincstár azoknak, akik 2007-ben már kapták gázártámogatást, november 20-ig postai úton eljuttatta a 2008. évre vonatkozó igénylõlapot. Amennyiben a gázfogyasztó nem kapta meg a támogatáshoz szükséges igénylõlapot, letöltheti a Magyar Államkincstár (www.allamkincstar.gov.hu) és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjáról (www.szmm.gov.hu) illetve személyesen átveheti a Kincstár ügyfélszolgálati irodáiban. A kitöltött igénylõlapot a MÁK Területi Igazgatóságára kell visszaküldeniük az alábbi kötelezõen csatolandó mellékletekkel együtt:
Minden gázszolgáltató, így társaságunk is a Magyar Államkincstártól heti gyakorisággal kapja meg a határozatokat, a támogatás a MÁK határozatában megállapított kezdõ dátumtól automatikusan kerül érvényesítésre a számlákban. A gázszolgáltató kizárólag a Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján érvényesíti a támogatást, ezzel kapcsolatban semmilyen döntési joga nincs. (Fõgáz Zrt.)
– a legutóbbi gázszámla másolata, – legutóbb kézhez kapott gázszámla másolata, – új fogyasztási hely esetén a gázszolgáltató társasággal kötött szerzõdés másolata.
Az igénylõlap 4. pontjának kitöltéséhez szükséges, gázszolgáltatásra vonatkozó adatok mindegyike megtalálható a gázfogyasztásról kapott számlán, felsorolásuk – és további segítség – megtalálható társaságunk honlapján: www.fogaz.hu, illetve további tájékoztatás elérhetõ a társaság telefonos ügyfélszolgálati rendszerében is. Fontos tudni, hogy a 2008-as támogatás 2008. január 1-jétõl érvényesíthetõ, azonban nem visszamenõlegesen. Így tehát 2008 egész évére csak azok kapnak támogatást, akik még az idén beadják – a szükséges mellékletekkel együtt – a Magyar Államkincstárhoz az igénylést. Minden más esetben – hibátlan igénylés esetén – az igénylést követõ hónap 1-jétõl kap az igénylõ támogatást. A gázártámogatásra kizárólag a fogyasztó jogosult, akinek a nevén szerepel a gázmérõ. Mivel a támogatás odaítélése a háztartásban élõk egy fogyasztási helyre esõ jövedelmétõl függ ezért mindegy, hogy a háztartás tagjai közül kinek a nevén szerepel a gázmérõ. A szociális támogatásra beadott igénylések elbírálásával, illetve az esetleges hiánypótlással kapcsolatban kizárólag a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatósága tud felvilágosítást adni, illetve tájékoztatás kérhetõ a
[email protected] e-mail címen is.
R Á Z Á G S Á T A G TÁMO
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
7
Különbözõ
ADSZORPCIÓS HÛTÕ RENDSZEREK teljesítmény mutatói
Az elmúlt két évtizedben megnõtt az érdeklõdés az adszropciós hûtõberendezések iránt és ennek megfelelõen néhány kutató helyen végzett fejlesztõ munka eredményeként lényegesen javultak a COP és a SCP mutatók. Az alábbi táblázatban a különbözõ prototipusok legfontosabb jellemzõit láthatjuk. Ezek az adatok rámutatnak arra, hogy az egyes technológiáktól mit várhatunk el, arra azonban nem alkalmasak, hogy az egyes eljárások hatékonyságát összehasonlítsuk egymással, mivel az üzemi feltételek eltérnek egymástól. Az adszorpciós hûtõberendezésekben hasznosítani lehet az ala-
csony hõmérséklet szintû hulladék hõáramok energiáját és a sikkollektorok által befogott napenergiát is. Egy német kórház és a kinai Shanghai Jiao Tong University példája mutatja, hogy ez a technológia a trigenerációs rendszerekbe is jól beilleszthetõ, az összes hatásfok ilyen esetekben meghaladja a 70 százalékot. Irodaházak esetében egy trigenerációs rendszer megtérülési ideje (12 kW névleges villamos teljesítményt, 10 kW névleges hûtõ teljesítményt és 28 kW névleges fûtõteljesítményt alapul véve) 2-3,2 év között várható feltéve, hogy a földgáz ára 0,19- 0,23 USD/ Nm3.
Alkalmazás
A hõforrás hõmérséklete
Adszorbens vagy a besugárzás mértéke
COP
SCP vagy a termelt jég és munkaközeg mennyisége
Jéggyártás
20MJ/m2nap 105 oC 18,1-19,2 MJ/m2nap 17-20 MJ/m2nap 15,4 MJ/m2nap 20 MJ/m2nap <120 oC <120 oC
Aktív szén- metanol Aktív szén- ammónia Aktív szén-metanol Aktív szén-metanol Szilika gél-víz Aktív szén-metanol Aktív szén-metanol Aktív szén+ CaCl2-ammónia
0,12 0,10 0,12-0,14 0,13-0,15 0,16 0,16 0,18 0,41
6 kg/napm2 36 W/kg 5,0-6,0 kg/nap m2 6,0-7,0 kg/nap m2 2,05 kg/napm2 9,4 kg/napm2 27 W/kg 731 W/kg
55 oC 100 oC 65 oC 75-95 oC 80-85 oC 80 oC
Szilikagél-víz Aktív szén-metanol Szilikagél-víz Szilikagél-víz Szilikagél-víz Szilikagél-víz
0,36 0,40 0,28 0,35-0,60 0,30-0,60 0,30-0,50
3,2 KW/ üzem 73,1 W/ kg 12,0 KW/ üzem 15,0 kW/m3 20 W/kg 91,7-171,8 W/kg
232 oC 204 oC 230 oC 310 oC 100 oC 230-300 oC
Aktív szén-ammónia Zeolit-víz Zeolit-víz Zeolit-víz Aktív szén- ammónia Zeolit-víz
0,42-1,19 0,60-1,60 0,41 0,38 0,20 0,20-0.21
nincs adat 36-144 W/ kg 97 W/ kg 25,7 W/ kg 600 W/ kg 21,4-30 W/ kg
Jéggyártás Jéggyártás Jéggyártás Jéggyártás Jéggyártás Jéggyártás Jéggyártás Hûtött víz Hûtött víz Hûtött víz Hûtött víz Hûtött víz Hûtött víz Légkondicionálás Légkondicionálás Légkondicionálás Légkondicionálás Légkondicionálás Légkondicionálás
COP=Coefficient of Performance SCP=Specific Cooling Power (W/kg), a hasznos hûtõteljesítmény osztva az adszorbens mennyiségével
ENERGIATAKARÉKOSSÁGI PÁLYÁZATOK A Nemzeti Energiatakarékossági Program és a Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram pályázatainak befogadása 2007. december 15-én lezárult. Az eddigi jelentõs érdeklõdést figyelembe véve a tárca jövõre ismét meghirdeti az energiatakarékossági programot, melyre várhatóan 2008 tavaszán kerül sor. Az eddig összesített adatok a következõk: Beérkezett pályázatok száma összesen 3725 db. A támogatott pályázatok száma 3437, ami nagyobb, mint az elõzõ eszten8
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
dõben (2969) Ez a növekedés az egyszerûsített pályázati rendszernek köszönhetõ. Megítélt támogatás összege 757 M Ft. Az ehhez kapcsolódó kedvezményes megítélt hitel 2100,8 M Ft. Az így generált beruházások összértéke 5525,6 M Ft. Kedvezményes hitel csak 2007-tõl állt a pályázók rendelkezésére. A hitel jelentõsen hozzájárult ahhoz, hogy 2007-ben az elõzõ évhez képest lényegesen nagyobb az eddig regisztrált beruházások összértéke is. (2006-ban ez az összeg 3397 M Ft volt.)
A lakossági energiatakarékossági pályázat támogatási kerete 2007-ben 2000 M Ft, eddig a beérkezett 3217 db pályázatból 2978 kapott 647,3 M Ft támogatást és 1740 M Ft kedvezményes hitelt a 4596,6 M Ft értékû beruházáshoz. A megújuló energiaforrások felhasználása pályázat támogatási kerete 2007-ben 400 M Ft, az eddig beérkezett 508 db pályázatból 459 kapott 109,7 M Ft támogatást és 360,8 M Ft kedvezményes hitelt a 929 M Ft értékû beruházáshoz. (GKM)
energia hírek
Kis hírek a nagyvilágból Izlandon a geotermális léte-
sítmények kútjainak mélyítése révén az áramtermelést tízszeresére tudják növelni. A kútmélyítési projekt keretében számos helyen lefúrnak 3,5 kilométer mélységig, ahonnan már magas hõmérsékletû vizet tudnak a felszínre hozni. Szaud-Arábiában a Shuqaiq Water and Electricity Company
szerzõdést kötött a francia Areva nevü céggel egy 400/132 kVos alállomás építésére. A 67 millió euróba kerülõ létesítményt – amelynek funkciója egy tengervíz sótalanító üzem áramellátása – 2009-ben helyezik üzembe . Az Egyesült Államokban (Új Mexico) a Fluor Corporation nevû
fõvállalkozó cég kapott megbízást egy 1,5 GW teljesítményû korszerû, széntüzelésû erõmû megépítésére. A létesítmény 2013ban fog teljes kapacitással járni és a káros anyag kibocsátása a legalacsonyabb lesz az USA-ban. Az olasz Enel cég engedélyt kapott arra, hogy teljes ellenõrzé-
se alá vegyen egy orosz áramtermelõ céget. Az illetékes orosz hatóság közölte, hogy az Enel 30 százakékról 70 százalékra emelhette tulajdoni hányadát a 9 GW teljesítményû hõerõmûben. Az Enel azáltal is erõsítette pozicióját, hogy Oroszország legnagyobb áramszolgáltató vállalatában 49 százalékos részesedést szerzett.
SAJTÓKÖZLEMÉNY Nincs olyan tényezõ, ami miatt a lakossági áramszolgáltatás esetében kétszámjegyû áremelkedésre kellene számítani. A kormány a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel élni kíván, hogy a villamos energiára ható árnyomást csökkentse. Nincs olyan tényezõ, ami miatt a lakossági áramszolgáltatás esetében kétszámjegyû áremelkedésre kellene számítani. A kormányzat az egyetemes szolgáltatás zavartalansága érdekében biztosítja az ahhoz szükséges megfelelõ villamosenergiamennyiség rendelkezésre állását. Az egyetemes szolgáltatásnál az állam nem vonul ki teljesen a rendszerbõl, egyfajta hatósági árellenõrzés a továbbiakban is megmarad. A jövõben is lehetõsége van a Magyar Energia Hivatalnak és a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy betekintsen a piaci szereplõk árképzésébe. A nem lakossági fogyasztók esetében a vonatkozó törvények lehetõséget biztosítanak a fent említett hatóságoknak, hogy a piaci erõfölénnyel való visszaélés esetén megfelelõ intézkedéseket foganatosítsanak a piaci szereplõkkel szemben.
(GKM)
Indiai Kalyani csoport megvásárolta a német RSBconsult nevû,
szélenergia szakértõ céget és így szeretne vezetõ poziciót szerezni az indiai szélenergia hasznosítási piacon. Az RSB feladata a jövõben az indiai projektekkel kapcsolatos mûszaki tervek elkészítése és a létesítmények kivitelezése lesz. A vietnámi kormány garanciát vállalt azokra a hitelekre, ame-
lyeket külföldi bankok nyújtanak két energetikai projekt finanszírozására. Az egyik létesítmény egy 360 MW teljesítményû vízerõmû, a másik pedig egy 300 MW-os széntüzelésü erõmû. Thaiföld négy széntüzelésü erõmû építését tervezi, hogy csök-
kentse az ország földgáz függõségét. Az ország áramellátásáért felelõs hatóság (EGAT) vezetõje úgy nyilatkozott, hogy az egyenként 800 MW teljesítményû erõmûvek megvalósíthatósági tanulmányai jelenleg készülnek.
Jenbacher gázmotork Dunaújvárosban a távhõellátó üzemben elhelyezett Jenbacher gázmotorok 36,5 megawatt elektromos energiát és 36,8 megawatt hõenergiát állítanak elõ. A projektet a távhõellátó üzem tulajdonosa, az Energott Kft. dolgozta ki, mely egyben a projekt fõvállalkozója is volt. A leszállított GE JMS 620 GS-N.LC típusú 3 megawatt teljesítményû Jenbacher motorok 86,4 százalékos hatásfok mellett képesek elektromos energiát és hõenergiát termelni. A GE Energy eddig összesen mintegy 220 megawatt energia elõállítását biztosító Jenbacher gázmotort szállított a távhõellátás területén mûködõ magyarországi ügyfeleinek. Miután Közép- és Kelet-Európában egyre több kogenerációs erõmû létesül, a GE Energy 2005 végén megnyitotta a Jenbacher motorok magyarországi szervizközpontját. A Budapesttõl 20 km-re fekvõ Veresegyházon található a vevõszolgálati iroda és a GE gázturbina alkatrész gyártó üzeme is.
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
9
Külföldi rendezvények 2008-ban
1 JANUÁR
World Future Energy Summit
Abu Dhabi, UAE www.wfes08.com
Barcelona, Spain www.internationalpowersummit.com
3
FEBRUÁR POWER-GEN Middle East 2008
Manama, Bahrain www.power-gen-middleeast.com
POWER-GEN Renewable Energy and Fuels 2008
Las Vegas, NV, USA www.power-gengreen.com
E-World Energy and Water 2008
Essen, Germany www.e-world-2007.com
MÁJUS WindEnergy 2008
Hamburg, Germany www.windenergyhamburg.de
Transmission and Distribution Europe
Mechanical Power Transmission and Motion Control
China Power, Oil and Gas
4
ÁPRILIS POWER-GEN India and Central Asia
New-Delhi, India www.power-genindia.com
Renewable Energy World Exhibition
POGEE 2008
PowerExpo+
Karachi, Pakistan www.pogee.compk
Zaragoza, Spain www.infopower.es
6
10 OKTÓBER
JÚNIUS POWER-GEN Europe
Milan, Italy www.powergeneurope.com
POWER-GEN Asia 2008
Kuala Lumpur, Malaysia www.powergenasia.com
Johannesburg, South Africa www.terrapinnmedia.com
Milan, Italy www.powergrideurope.com
11 DECEMBER
Russia Power
Moscow, Russia www.russia-power.org
Valencia, Spain www.expoenergetica.com
Johannesburg, South Africa www.terrapinn.com
POWERGRID Europe
Renewable Energy Europe
Milan, Italy www.renewableenergyeurope.com
Genera 08
Madrid, Spain www.genera-ifema.es
XXV. ÉVFOLYAM
Guangzhou, China www.chinapoweroilandgas.com
Africa Power and Electricity Congress
2007 OKTÓBER
COAL-GEN
Louiswillw, Ky,USA www.coal-gen-europe.com
Milan, Italy www.fieremostre.it
7 JÚLIUS
10
AUGUSZTUS
Amsterdam, the Netherland www.td-europe.eu
8
9 SZEPTEMBER
Expo Energetica
5
MÁRCIUS
DistribuTECH 2008
Tampa.FL, USA www.distributech.com
2
International Power Summit
COAL-GEN Europe
Warsaw, Poland www.coal-geneurope.com
5. SZÁM
POWER-GEN International
Orlando, FL,USA www.powergen.com
energia hírek
Napelem falra kenve?
1 2 3 4
A New Jersey Institute of Technology kutatói a közelmúltban közölték, hogy sikerült kifejleszteniük egy új tipusú napelemet, amely nem csak olcsó, hanem rendelkezik azzal az elõnyös tulajdonsággal is, hogy felkenhetõ egy hajlékony mûanyag lemezre, mintha festék lenne, vagy akár közvetlenül a ház falára. Somenath Mitra, az intézet kémiai osztályának professzora szerint a technológia olyan egyszerû, hogy adott esetben egy otthoni tintasugaras nyomtatóval is elkészíthetõk a napelem modulok, és ezeket a falra, tetõre, vagy a kerítésre erõsítve ki kimegépítheti saját mini erõmûvét. A gyártási folyamatban fontos szerepe van azoknak a nanocsöveknek, amelyek szénatomokból állnak össze, és henger alakot vesznek fel. Méretük 50 000-szer kisebb, mint az ember hajszála, ugyanakkor kiválóan alkalmasak a napenergia befogására, vezetõképességük pedig még a réznél is jobb. A kutatók a szén nanocsöveket kombinálták fullerénekkel és így egy kigyó alakú strukturát hoztak létre. A fullerén befogja a képzõdõ elektronokat, de mivel nem képes azok elvezetésére, szükség van a nanocsövekre is. Az olcsó, könnyen hozzáférhetõ, felhasználóbarát áramtermelõ megoldás a fejlesztõk szerint forradalmasítani fogja a napenergia hasznosítását. (Journal of Materials Chemistry 2007 junius)
hírek
Az IEA szerint a Dániában összes energia fogyasztás több, mint 30 éve nem változott, miközben az ország GDP-je kétszeresére növekedett. Ugyanebben az idõszakban az USA energiafogyasztása 40 százalékkal, a GDP-je négyszeresére növekedett. Egy átlagos dán állampolgár évente 6600 kWó villamos energiát használ fel, egy átlagos amerikai pedig ennek több mint kétszeresét.
1 2 3 4
hírek
Titkolózások és több évig tartó elzárkózást követõen Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség rendelkezésére bocsátott több fontos dokumentumot, és megengedte a NAÜ szakértõinek, hogy kikérdezzék azokat az iráni szakembereket, akik résztvettek a titkos centrifuga fejlesztõ munkában. Az ügynökség képviselõi szerint nem volt tapasztalható olyan szándék iráni részrõl, hogy félrevezessék õket. Ugyanakkor teljes bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy Irán nem rejteget-e valamit ezen a téren. A tisztánlátást nehezíti az is, hogy az ügynökség ellenõreit csak néhány létesítménybe engedték be.
1 2 3 4
hírek
Biogáz üzemet avattak Kaposváron, amely egyedülálló technológiára alapozva épült meg. Arról van szó, hogy ez az üzem – ellentétben más biogáz elõállító létesítményekkel – kizárólag a cukorgyártás melléktermékeként keletkezõ répaszeletet használja alapanyagként. A Magyar Cukor Zrt. gyárában az évi 60 napos kampányban 400 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel, amibõl 110 ezer tonna préselt répaszelet keletkezik. A biogáztermelõ üzem kapacitása napi 110 ezer m3 biogáz.
1 2 3 4
hírek
Magyarországnak a stratégiáiban felvázolt fejlõdése csak úgy tartható, ha teljes mértékben az orosz energia importra támaszkodik – vélekedett Dennis Meadows amerikai ökológus professzor, aki a Tudomány Világfórumára érkezett Budapestre. Bármilyen döntést is hoz azonban Magyarország, 25 év múlva jelentõs energiahiánnyal kell szembe néznie. Az egyetemi tanár az atomenergiát nem látja megoldásnak hazánk számára sem környezeti, sem gazdasági szempontból.
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
11
Közmûvek összefognak A Fõvárosi Gázmûvek Zrt. és a Fõvárosi Vízmûvek Zrt. közös programot indít a két társaság ügyfeleinek még hatékonyabb és gördülékenyebb kiszolgálására. A megállapodás célja, hogy a közös lehetõségek feltárásával és kiaknázásával racionalizálják az ügyfélszolgálatok mûködését a fogyasztók minél magasabb szintû kiszolgálása érdekében. Az együttmûködés három lépcsõben valósul meg.
1
Egyes változások, fejlesztések már ebben az évben is érzékelhetõek lesznek a fogyasztók számára. Ilyen például az automatán keresztül közölt mérõállások egy – a Fõvárosi Vízmûvek által üzemeltetett – rendszerben történõ fogadása, a két társaság honlapjainak átjárhatósága, valamint a két cég információs anyagainak elérhetõsége a
Samso önellátó energiából
partner ügyfélszolgálatain. Ezen túlmenõen olyan, a fogyasztók számára egyelõre
Aki látogatást tesz a dán félszigettõl kétórás hajóutra fekvõ Samso szigetén az a jövõvel találkozhat. Az alig több, mint 100 négyzetkilométernyi sziget négyezer lakója megálmodta a jövõt és meg is valósította azt. A jármûvek repcébõl gyártott biodízellel mûködnek, a meleg vizet és az áramot napkollektorokkal és szélturbinákkal állítják elõ. Fosszilis fûtõanyagokat egyáltalán nem használnak. A sziget lakói tíz évvel ezelõtt, amikor a kormány azzal a felhívással fordult az ország lakóihoz, hogy használjanak mind nagyobb mértékben megújuló energia forrásokat, lehetõség szerint legyenek önellátóak energiából, és törekedjenek a széndioxid kibocsátás csökkentésére, igennel válaszoltak. Az elhatározást tettek követték. Tekintve, hogy a szigeten gyakran fúj a szél, számos szélturbinát állítottak fel. A repceolaj energetikai hasznosítására biodízel üzemet építettek. A lakóházak fûtésére a szigeten korábban hulladékként kezelt szalmát alapul véve távhõrendszert alakítottak ki, amely az egyedi fûtési megoldásokkal szemben sokkal hatékonyabb, és egyben környezetbarát is. A „tiszta” sziget híre gyorsan terjedt az országban, és így ma már több turista is megfordul itt, mint régebben.
12
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
„láthatatlan” folyamatok is elindulnak, mint például a közös szolgáltatási szintek – szolgáltatási színvonal, megválaszolási idõ, ügyintézési idõ – meghatározása.
2
2008 folyamán közös ügyfélszolgálati pontokat alakítanak ki a már meglévõ ügyfélszolgálati irodákban, és a tervek szerint az ügyfelek számára közös internetes felületen lesz elérhetõ a mérõállás rögzítése.
3
Hosszabb távon a két társaság tervei között szerepel egy olyan eljárási rend kialakítása, amely felgyorsítja és racionalizálja a víz- és gázszolgáltatással kapcsolatos ügyintézést – például az átíráshoz szükséges dokumentumok és az átírás menetének egységesítése –, a legjobb gyakorlatok átadása, illetve közös elektronikus ügyfélszolgálati felület létrehozása és üzemeltetése.
energia hírek
A hazai szerelvény- és síktömítés piac vezetõszállítója
KLINGER KHA és KHI gömbcsapok KHA gömbcsapok · · · ·
Karimás DN 15 – DN 125-ig, menetes ½" - 2"-ig és hegtoldatos DN 10 – DN 125 kivitelben Kompakt rugós tömítõelemmel 300°C-ig alkalmazható Cseppmentes biztos zárás
KHI gömbcsapok · ·
Karimás és hegtoldatos kivitelben DN 150 – DN 800-ig Kompakt rugózó tömítõelemmel
Elérhetõség: 1225 Budapest, Bányalég u. 48. Tel: 227-4945 Fax: 227-3268. E-mail:
[email protected] Internet:www.soltesz.hu
Távhõtermelõ projekt Miskolcon
December 11-én ünnepélyesen átadták Miskolcon azt a több távhõtermelõ létesítményt magába foglaló beruházást, amely Miskolc jelentõsebb távhõkörzeteiben – az Avasi, a Belvárosi, a Diósgyõri és a Bulgárföldi távhõkörzetekben – olcsóbb hõenergia termelésére szolgál. E létesítmények megvalósításának jogát az MVM Zrt. nyerte el – a Miskolc város Közgyûlése által is támogatott – a MIHÕ Kft. 2001-ben kiírt pályázatán. A több részbõl és több ütembõl álló beruházás teljeskörûen 2007. december 1-jére készült el 16,7 Mrd Ft projekt költséggel, amelynek finanszírozása 70%-ban hosszú lejáratú bankhitellel történt. A beruházás a MIFÛ Kft. mint projekttársaság bonyolításában zajlott, amely társaságnak az MVM Zrt.
több mint 99%-ban tulajdonosa, kisebbségi tulajdonosa pedig a miskolci távhõszolgáltató. A projekt elsõ ütemében gázmotoros erõmûfejlesztések történtek, amelyek még az MVM Zrt. beruházásában 2003 év végére készültek el, és azóta folyamatosan üzemelnek. Miskolcon a Tatár utcában 5x3,9 MW villamos és 5x4,1 MW hõteljesítményû, a diósgyõri hõkörzetben 1x3,9 MW villamos, és 1x4,1 MW hõteljesítményû, míg a bulgárföldi hõkörzetben 1x1 MW villamos és 1,1 MW hõteljesítményû gázmotoros fûtõerõmû létesült. A gázmotoros erõmû egységek üzemeltetésére alakult meg 2003-ban a Miskolci Fûtõerõmû Kft., amely a további létesítmények beruházója is lett. Ezek a gázmotorok 2007. december 1-jével apportálásra kerültek a MIFÛ Kft.-be és ezáltal váltak a projekt részévé, mint a projekt saját forrása. A második ütem során Miskolcon a Hold utcában egy 42 MW villamos és 35 MW hõteljesítményû kombinált ciklusú erõmû. lé-
tesült., mely a sikeres próbaüzem után december 1-jén kezdte meg a folyamatos termelést. Ezzel Miskolc két legnagyobb hõkörzetének, az Avasi és Belvárosi hõkörzeteknek hõigényét 2/3 részben korszerû kogenerációs technológiával elégítik ki. A projekt második ütemének részeként a MIFÛ Kft. a beruházási költség terhére. kivásárolta a MIHÕ Kft. Tatár utcában meglévõ 2x100 MW és 2x50 MW teljesítményû PTVM kazánjait és annak infrastruktúráját. Ezáltal e két körzet hõigényét teljes körûen az MVM tulajdonú MIFÛ Kft elégíti ki. A két ütemben és több hõkörzetben megvalósított beruházások eredményeként a MIFÛ Kft. összesen 66,4 MW villamos és 360,7 MW hõteljesítménnyel rendelkezik. Az átadó ünnepségen a beruházó részérõl Dr. Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatója méltatta az elkészült létesítményeket. Kiemelte hogy az MVM – stratégiájának részeként – befektetõként is támogatja mind a hazai, mind az EU jogszabályok által is preferált nagy hatékonyságú kapcsolt villamosenergia-termelést. (MVM) 2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
13
Közlemény 2008. január elsejétõl megindult a verseny a teljes egészében liberalizált magyar árampiacon. 2008 azonban még az átmenet, az új modell bevezetésének éve lesz, mivel a piaci szereplõk most tanulják az új szabályokat. A lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói piacon 3-4 éven belül már valódi piaci verseny lesz tapasztalható. Az árampiac liberalizációjának jogszabályi elõkészítése 2007. december 21-én lezárult, a piacnyitáshoz szükséges jogszabályok a Magyar Közlöny 2007. december 29-i, 187. számában megtalálhatók, az alábbi linken elérhetõk: http://www.magyarkozlony.hu/ nkonline/index.php?menuindex=200&pagei ndex=kozltart&ev=2007&szam=187 Felsmann Balázs, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára 2007. december 21-én sajtóbeszélgetés keretében elmondta: „kielégítõ a szabályozás, amely alkalmas arra, hogy a piac megfelelõ módon elindulhasson, és 2008-ban csak finomhan(GKM) golásra legyen szükség”.
Tisztelt Szerkesztõség! Tekintve, hogy az energia számlák összege a mi családi költségvetésünkben is egy jelentõs tételt jelent, idén elhatároztam, hogy egy kicsit alaposabban utánanézek annak, hogyan lehetne a fûtési számlák összegét csökkenteni. Elhatároztam, hogy elkészítem a házunk belsõ hõmérsékleti térképét. Vettem egy tapintó hõmérõt és azzal a pincétõl a padlásig végig mértem a különbözõ felületek hõfokát, és berajzoltam a hideg zónákat A4-es lapokra. Meglepõ dolgokra derült fény. Kiderült például, hogy a harmadik szinten két hálószoba alatt egy-egy árkád helyezkedik el és ezeken a helyeken a padló 2-3 fokkal hidegebb mint máshol. Mivel egyelõre nem tervezünk külsõ szigetelést, a hideg felületekre vastag szõnyeget terítettünk. A „hõvadászat” során megtaláltam azokat a helyeket is, ahol az egyébként tûrhetõ minõségû kétrétegû fa ablakok vetemedése miatt kisebb hideg levegõáramlatok alakúltak ki. Ezekre a helyekre gumi hõszigetelõ szalag darabokat ragasztottam be, és ezzel szüntettem meg a befúvásokat. Az egyik emeleti hálószoba északi fekvésû fala érthetõ módon feltûnõen hídeg volt. Ide – közvetlenûl a fal mellé – áttelepítettem egy nagyméretû, régi könyvekkel teli polcot. Így a sok régi könyv ezután hõszigetelõként is funkcionál, tehát segít majd a gázfogyasztás csökkentésében. T. Károly, Miskolc
ENERGIA
HÍREK
Megjelenik minden páros hónapban Szerkeszti a Szerkesztõbizottság
A szerkesztõbizottság elnöke: dr. Garbai László
Tagjai: Bohoczky Ferenc, Csonka Tibor, Gasz Zoltán, Horváth J. Ferenc, H. Szováti Miklós, László György, Móczár Gábor, Dr. Molnár László, Németh Frigyes, Németh Gábor, Dr. Szerdahelyi György, Dr. Zentai Károly
Felelõs szerkesztõ: Árokszállási Kálmán
Lapmenedzser: Csuti József
Tervezõ szerkesztõ: Barczag Andrea
Kiadó és Szerkesztõség: Roxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A Szerkesztõség azt szeretné, ha a jövõben lapunk olvasói rendszeresen véleményt nyílvánítának a lapban megjelent cikkekkel kapcsolatban, illetve bármilyen más témában is, ami összefügg az energetikával. Küldje el cikkét a következõ címre:
[email protected] A legjobb cikkek íróit megjutalmazzuk.
14
2007 OKTÓBER
XXV. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
Cím: 2030 Érd, Emília u. 27. Tel.: 06-23 / 362-987
A kiadásért felelõs: Árokszálllási Kálmán HU ISSN 0236-5006 Index 25.199
A távhõvel együtt alkalmazott mini-hõközpont elõnyei:
4 Nem kell lakásonként kéményt kialakítani. 4 Nincs a lakásban gáztüzelés. 4 A gáz égéstermék visszaáramlása nem történhet meg. 4 Új építésnél a kéményekre és gázvezetékre elõírt kötöttségektõl mentesül a tulajdonos és a beruházó, a gáz hiányában könnyebben teljesíthetõk az építésügyi elõírások. 4 A mini-hõközpont közvetlenül csatlakozik az épület fûtési elosztó hálózatához valamint a hidegvíz-rendszerhez, tehát a lakásig, üzlethelyiségig csupán a hideg víz és a fûtési vezetékpár kiépítése szükséges. 4 A használati meleg víz elõállítása és elosztása közvetlenül a lakásban történik. 4 A mini-hõközpont után a lakásban vízszintes fûtési és melegvíz-hálózat úgy kerülhet kiépítésre, mint bármely egyedi készülékkel rendelkezõ lakásban, vagy családi házban. 4 Lakáshoz tartozó mini-hõközpont elhelyezhetõ meglévõ épületeknél a jelenlegi strangban közös területen, vizesblokkban, új létesítményben bárhol.
4 Nincs szükség kiterjedt központi használati melegvíz hálózatra és keringtetõ rendszerre, ezáltal szinte nincs hõvesztesége a melegvízszolgáltatásnak. 4 Egyedi kombinált készülékekkel és a hozzájuk szükséges kéményekkel szemben alacsonyabb a mini-hõközpontra kapcsolt távhõ beruházási költsége, nincs helyi füstgázkibocsátás. 4 A meleg víz hõmérséklete a legnagyobb és a legkisebb vételezési mennyiség között csak ± 3°C mértékben változik. 4 A lakásokban a többi lakótól független fûtési rendszer, az egyéni hõmérséklet-szabályozás érdekében mágnesszeleppel és egy szobatermosztáttal vezérelt, a hõleadók pedig egyedi szabályozókkal is elláthatók. MEGLÉVÕ ÉPÜLETBEN A MINI-HÕKÖZPONT ALKALMAZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ÁTALAKÍTÁSOK 4 Jelenleg egy-egy lakásban több fûtési felszálló vezeték (strang) van. Ez az oka annak, hogy nem lehet egy lakást leválasztani a rendszerrõl. Ezeket a strangokat meg kell szüntetni, és az egymás fölötti lakásokhoz egy-egy szekunder felszálló strangot kell kiépíteni. Erre a vezetékpárra csatlakozik a lakást ellátó mini-hõközpont. 4 A mini-hõközpont rendszerbe állításával az eddigi melegvíz-hálózat – a teljes csõrendszer és cirkulációs rendszer –, feleslegessé válik, azt meg kell szüntetni. Ezzel jelentõs hibaforrás küszöbölhetõ ki és költség takarítható meg. A melegvíz-ellátást a mini-hõközpontba épített hõcserélõ helyben és folyamatosan biztosítja. 4 A fûtési rendszer szekunder strangjának kiépítésével egy idõben – a gépészeti rendszerek mûszaki állapotára tekintettel a lakás hidegvíz-strangját is célszerû kicserélni. 4 A felújított strangra csatlakoztatható a mini-hõközpont, mely tartalmazza a már a hitelesített egyéni vízmérõt is.
(E-mail:
[email protected])