Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter /2006. (
) ÖTM rendelete
a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet módosításáról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. §-a (2) bekezdésének i), valamint k) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el: 1. § (1) A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-ának (2) bekezdése utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „Az egységes RST adatbázis létrehozására és működésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) főigazgatója tájékoztatót ad ki.” (2) Az R. 2. §-ának (3) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) Az RST kötetből az OKF Főügyeletén (a továbbiakban: Főügyelet) kell elhelyezni:” 2. § (1) Az R. 3. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [(2) Az elkészült RST kötetet 3 munkanapon belül köteles egy példányban, nyomtatott formában, jóváhagyásra felterjeszteni] „b) a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (a továbbiakban: FTP) és az RKI, az OKF-re.” (2) Az R. 3. §-a (3) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „Az egyetértést a jóváhagyó igazgatóság, az FTP és az RKI esetén az OKF köteles beszerezni.” 3. § Az R.4. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A tűzoltóság működési területének meghatározásakor előforduló vitás kérdésekben – a rendelet 2. melléklete 8. pontjának figyelembevételével – az OKF főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) dönt.” 4. § Az R.8. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
2 „(2) A fenntartója engedélyével a tűzoltóság megállapodást köthet létesítményi tűzoltósággal annak működési területén kívüli vonulásaira, ha a megállapodásban foglaltak nem veszélyeztetik a létesítményi tűzoltóság alapfeladatának ellátását. A megállapodást a tűzoltóság köteles az igazgatóságra vagy az FTP esetén az OKF-re felterjeszteni. A megállapodásnak tartalmaznia kell a költségek megtérítésének rendjét is.” 5. § Az R.11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 11. § A 9. § (1)-(3), továbbá (5) bekezdéseiben foglalt esetekben az igénybevétel költségeit - a riasztásra (a tűzoltó egyesületek esetében értesítésre) jogosultak általi elrendelés esetén az OKF, az erre a célra biztosított költségkeret terhére téríti meg. 6. § Az R.12. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép „(1) Az igénybevétellel kapcsolatos költségtérítést az igénybe vett hivatásos önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltóság parancsnoka az igénybevétel helye szerint a fővárosi tűzoltóparancsnok vagy a területileg illetékes igazgatóság útján igényli az OKF-től a 6. mellékletben meghatározott igénybejelentő nyomtatványon és adatlapon. (2) A költségtérítési igény jogosságát a fővárosi tűzoltóparancsnok vagy a területi katasztrófavédelmi igazgató megvizsgálja, és véleményével kiegészítve, a kérelem benyújtásától számított 10 napon belül felterjeszti az OKF-re.” 7. § Az R. 1. mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 8. § Az R. 5. mellékletének helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 9. § (1) Ez a rendelet 2006. december 1-jén lép hatályba. (2) A Riasztási és Segítségnyújtási Terv e rendeletnek megfelelő átdolgozásának és jóváhagyásának határideje a hatálybalépéstől számított 8 nap, amelyet követően az új RST kötetet kell alkalmazni. Dr. Lamperth Mónika
3 1. melléklet a
/2006. (
) ÖTM rendelethez
„1. melléklet az 57/2005. (XI. 30.) BM rendelethez Készenléti szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati, önkéntes tűzoltóságok, valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területe BARANYA MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KOMLÓ Elsődleges működési körzet: Bakóca Bodolyabér Felsőegerszeg Hosszúhetény Husztót Kárász Kisbeszterce Kishajmás Komló Kovácsszénája Köblény Liget Magyaregregy Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Máza Mecsekpölöske Mindszentgodisa Oroszló Palé Sásd Szalatnak Szászvár Tófű Varga Vázsnok Vékény Segítségnyújtási működési körzet: Dombóvár Kaposvár Mohács Pécs Siklós Szekszárd Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bátaszék Böhönye Kadarkút Tamási Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe.
4 Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MOHÁCS Elsődleges működési körzet: Babarc Bár Bezedek Borjád Bóly Dunaszekcső Erdősmárok Fazekasboda Geresdlak Görcsönydoboka Himesháza Ivándárda Kátoly Kisbudmér Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Liptód Majs Maráza Máriakéménd Mohács Monyoród Nagybudmér Nagynyárád Sárok Sátorhely Somberek Szajk Szederkény Szellő Székelyszabar Töttös Udvar Versend Segítségnyújtási működési körzet: Baja Komló Pécs Siklós Szekszárd Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Bátaszék Tolna Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: PÉCS Elsődleges működési körzet: Abaliget Apátvarasd Aranyosgadány Áta
5 Bakonya Baksa Belvárdgyula Berkesd Bicsérd Birján Boda Bogád Cserkút Egerág Ellend Erzsébet Görcsöny Gyód Hásságy Keszü Kékesd Kisasszonyfa Kisherend Kozármisleny Kökény Kővágószőlős Kővágótőttős Lothárd Magyarsarlós Martonfa Nagykozár Nagypall Olasz Orfű Pellérd Pereked Pécs Pécsbagota Pécsudvard Pécsvárad Pogány Regenye Romonya Szemely Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Tengeri Téseny Velény Zengővárkony Zók Segítségnyújtási működési körzet: Baja Barcs Dombóvár Kaposvár Komló Mohács Nagyatád Siklós Szekszárd Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bátaszék Böhönye
6 Csurgó Kadarkút Tamási Tolna Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SIKLÓS Elsődleges működési körzet: Adorjás Alsószentmárton Babarcszőlős Baranyahidvég Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egyházasharaszti Garé Gordisa Harkány Hegyszentmárton Hirics Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kemse Kémes Kisdér Kisharsány Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Kórós Lapáncsa Lúzsok Magyarbóly Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ócsárd Ózdfalu Palkonya Páprád Peterd
7 Pécsdevecser Piskó Pócsa Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Tésenfa Túrony Újpetre Vajszló Vejti Villány Villánykövesd Vokány Zaláta Segítségnyújtási működési körzet: Komló Mohács Pécs Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Véménd önkéntes tűzoltóság működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZIGETVÁR Elsődleges működési körzet: Almamellék Almáskeresztúr Basal Bánfa Besence Bogdása Boldogasszonyfa Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csányoszró Csebény Cserdi Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Endrőc Felsőszentmárton Gerde Gilvánfa Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Hetvehely
8 Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kákics Kétújfalu Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Magyarmecske Magyartelek Markóc Marócsa Merenye Molvány Mozsgó Nagycsány Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Okorág Okorvölgy Patapoklosi Pettend Rózsafa Sellye Somogyapáti Somogyhatvan Somogyhárságy Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentkatalin Szentlászló Szentlőrinc Szigetvár Szörény Szulimán Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor Lad (Somogy megye) Patosfa (Somogy megye) Segítségnyújtási működési körzet: Barcs Kaposvár Komló Mohács Nagyatád Pécs Siklós hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Böhönye Kadarkút
9 Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: VÉMÉND Elsődleges működési körzet: Erdősmecske Feked Lovászhetény Palotabozsok Szebény Szűr Véménd
BÁCS-KISKUN MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BAJA Elsődleges működési körzet: Baja Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csátalja Csávoly Dávod Dunafalva Érsekcsanád Felsőszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút Homorúd (Baranya megye) Újmohács (Baranya megye, Mohács település) Segítségnyújtási működési körzet: Kalocsa Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Mohács Szekszárd hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Bátaszék Jánoshalma Kecel Soltvadkert Tolna Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe.
10 Önkéntes tűzoltóság: BÁCSALMÁS Működési területe: Bácsalmás Bácsszőlős Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke Tataháza Önkéntes tűzoltóság: JÁNOSHALMA Működési területe: Borota Jánoshalma Kéleshalom Mélykút
Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság: KALOCSA Elsődleges működési körzet: Apostag Bátya Drágszél Dunaegyháza Dunapataj Dunaszentbenedek Dusnok Érsekhalma Fajsz Foktő Géderlak Hajós Harta Homokmégy Kalocsa Miske Ordas Öregcsertő Solt Szakmár Uszód Újtelek Segítségnyújtási működési körzet: Baja Dabas Dunaújváros Sárbogárd Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Paks Szekszárd hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint:
11 Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Soltvadkert Szabadszállás Tolna önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: KECEL Működési területe: Császártöltés Imrehegy Kecel
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KECSKEMÉT Elsődleges működési körzet: Ballószög Helvécia Jakabszállás Kecskemét Nyárlőrinc Orgovány Városföld Segítségnyújtási működési körzet: Baja Cegléd Csongrád Dabas Dunaújváros Kalocsa Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kunszentmárton Paks Szeged Szekszárd Szentes Szolnok hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás Tiszaföldvár Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság:
12 KEREKEGYHÁZA Működési területe: Ágasegyháza Fülöpháza Kerekegyháza Kunbaracs Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KISKŐRÖS Elsődleges működési körzet: Akasztó Csengőd Dunatetétlen Kaskantyú Kiskőrös Páhi Tabdi Segítségnyújtási működési körzet: Baja Kalocsa Kecskemét Kiskunfélegyháza Kiskunhalas hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Soltvadkert Szabadszállás önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KISKUNFÉLEGYHÁZA Elsődleges működési körzet: Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Jászszentlászló Kiskunfélegyháza Kunszállás Móricgát Pálmonostora Petőfiszállás Tiszaalpár Csengele (Csongrád megye) Pusztaszer (Csongrád megye) Segítségnyújtási működési körzet: Baja Csongrád Kalocsa
13 Kecskemét Kiskőrös Kiskunhalas Kunszentmárton Szeged Szentes hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Lajosmizse Nagykőrös Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KISKUNHALAS Elsődleges működési körzet: Balotaszállás Csólyospálos Harkakötöny Kelebia Kiskunhalas Kiskunmajsa Kisszállás Kömpöc Kunfehértó Pirtó Szank Tompa Zsana
Segítségnyújtási működési körzet: Baja Kalocsa Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Szeged hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Jánoshalma Kecel Kerekegyháza Lajosmizse Ruzsa Soltvadkert Szabadszállás önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: KUNSZENTMIKLÓS Működési területe: Dunavecse
14 Kunpeszér Kunszentmiklós Szalkszentmárton Tass Apaj (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: LAJOSMIZSE Működési területe: Felsőlajos Ladánybene Lajosmizse Táborfalva (Pest megye) Önkéntes tűzoltóság: SOLTVADKERT Működési területe: Bócsa Soltvadkert Tázlár Önkéntes tűzoltóság: SZABADSZÁLLÁS Működési területe: Fülöpszállás Izsák Kunadacs Soltszentimre Szabadszállás Újsolt Önkéntes tűzoltóság: TISZAKÉCSKE Működési területe: Lakitelek Tiszakécske Szentkirály Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszaug
BÉKÉS MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BÉKÉSCSABA Elsődleges működési körzet: Békés Békéscsaba Bélmegyer Csabaszabadi Csárdaszállás Doboz Kamut Kétsoprony Köröstarcsa Mezőberény Murony Szabadkígyós Tarhos
15 Telekgerendás Újkígyós Segítségnyújtási működési körzet: Gyula Szarvas Orosháza Mezőkovácsháza Szeghalom hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Komádi Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: GYULA Elsődleges működési körzet: Elek Geszt Gyula Kétegyháza Kötegyán Lőkösháza Méhkerék Sarkad Sarkadkeresztúr Újszalonta Segítségnyújtási működési körzet: Békéscsaba Mezőkovácsháza Orosháza Szarvas Szeghalom hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Komádi Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MEZŐKOVÁCSHÁZA Elsődleges működési körzet: Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház Medgyesbodzás Medgyesegyháza Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagybánhegyes Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza
16 Segítségnyújtási működési körzet: Békéscsaba Gyula Makó Orosháza Szarvas Szeghalom hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Tótkomlós önkéntes tűzoltóság működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: OROSHÁZA Elsődleges működési körzet: Csanádapáca Csorvás Gádoros Gerendás Kardoskút Nagyszénás Orosháza Pusztaföldvár Székkutas (Csongrád megye) Árpádhalom (Csongrád megye) Eperjes (Csongrád megye) Nagymágocs (Csongrád megye)
Segítségnyújtási működési körzet: Békéscsaba Gyula Hódmezővásárhely Makó Mezőkovácsháza Szarvas Szeghalom Szentes hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Tótkomlós önkéntes tűzoltóság működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZARVAS Elsődleges működési körzet: Békésszentandrás Csabacsűd Hunya Gyomaendrőd Kardos Kondoros Örménykút Szarvas Segítségnyújtási működési körzet: Békéscsaba Gyula Kunszentmárton Mezőkovácsháza Mezőtúr Orosháza
17 Szeghalom Szentes Szolnok hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Komádi Tótkomlós Tiszaföldvár önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZEGHALOM Elsődleges működési körzet: Dévaványa Füzesgyarmat Kertészsziget Körösladány Okány Szeghalom Vésztő Csökmő (Hajdú-Bihar megye) Darvas (Hajdú-Bihar megye) Segítségnyújtási működési körzet: Berettyóújfalu Békéscsaba Gyula Karcag Mezőkovácsháza Mezőtúr Orosháza Püspökladány Szarvas hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kisújszállás Komádi Kunhegyes Létavértes Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: TÓTKOMLÓS Működési területe: Ambrózfalva (Csongrád megye) Békéssámson Csanádalberti (Csongrád megye) Nagyér (Csongrád megye) Pitvaros (Csongrád megye) Tótkomlós
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ENCS Elsődleges működési körzet: Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár
18 Alsógagy Alsóvadász Arka Aszaló Baktakék Beret Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Büttös Csenyéte Csobád Detek Encs Fáj Fancsal Felsődobsza Felsőgagy Felsővadász Fony Forró Fulókércs Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Garadna Gönc Göncruszka Halmaj Hejce Hernádbüd Hernádcéce Hernádkércs Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hidasnémeti Homrogd Ináncs Kány Kázsmárk Kéked Keresztéte Kiskinizs Korlát Krasznokvajda Kupa Léh Litka Méra Mogyoróska Monaj Nagykinizs Novajidrány Nyésta Pamlény Pányok Pere Perecse Pusztaradvány Rásonysápberencs Regéc Selyeb
19 Szalaszend Szászfa Szemere Szentistvánbaksa Telkibánya Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta Segítségnyújtási működési körzet: Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KAZINCBARCIKA Elsődleges működési körzet: Aggtelek Alacska Alsószuha Balajt Bánhorváti Berente Boldva Borsodszirák Damak Dédestapolcsány Dövény Dubicsány Edelény Felsőkelecsény Felsőnyárád Hangács Hegymeg Imola Irota Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kurityán Lak Ládbesenyő Mályinka Múcsony Nagybarca Nyomár Ormosbánya Ragály Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Sajószentpéter Szakácsi Szuhafő
20 Szuhakálló Tardona Tomor Trizs Vadna Zádorfalva Ziliz Zubogy Segítségnyújtási működési körzet: Eger Encs Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Bélapátfalva önkéntes tűzoltóság működési területe Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MEZŐKÖVESD Elsődleges működési körzet: Bogács Borsodgeszt Borsodivánka Bükkábrány Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Csincse Egerlövő Gelej Kács Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőnyárád Négyes Sály Szentistván Szomolya Tard Tibolddaróc Tiszabábolna Tiszadorogma Tiszavalk Vatta Egerfarmos (Heves megye) Füzesabony (Heves megye) Mezőszemere (Heves megye) Mezőtárkány (Heves megye) Szihalom (Heves megye) Segítségnyújtási működési körzet: Eger Encs Gyöngyös Heves Kazincbarcika
21 Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszafüred Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Bélapátfalva Egyek Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MISKOLC Elsődleges működési körzet: Alsózsolca Arnót Berzék Bőcs Bükkaranyos Bükkszentkereszt Emőd Felsőzsolca Gesztely Harsány Hernádkak Hernádnémeti Kisgyőr Kistokaj Kondó Mályi Miskolc Nyékládháza Onga Parasznya Radostyán Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajópálfala Sajópetri Sajósenye Sajóvámos Szikszó Szirmabesenyő Varbó Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Eger Encs Hajdúnánás Heves Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Nyíregyháza
22 Ózd Salgótarján Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Egyek Bélapátfalva Tiszavasvári önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ÓZD Elsődleges működési körzet: Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csermely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Gömörszőlős Hangony Hét Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Putnok Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Serényfalva Uppony Szentdomonkos (Heves megye) Segítségnyújtási működési körzet: Eger Encs Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Salgótarján Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Bélapátfalva önkéntes tűzoltóság működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
23 SÁTORALJAÚJHELY Elsődleges működési körzet: Alsóberecki Alsóregmec Bodroghalom Bodrogolaszi Bózsva Erdőhorváti Felsőberecki Felsőregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Györgytarló Háromhuta Hercegkút Hollóháza Karcsa Karos Kenézlő Kishuta Kisrozvágy Komlóska Kovácsvágás Makkoshotyka Mikóháza Nagyhuta Nagyrozvágy Nyíri Olaszliszka Pácin Pálháza Pusztafalu Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Tiszacsermely Tiszakarád Tolcsva Vágáshuta Vajdácska Vámosújfalu Viss Vilyvitány Zalkod Segítségnyújtási működési körzet: Encs Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Szendrő Szerencs Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Ibrány önkéntes tűzoltóság működési körzete.
24 Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZENDRŐ Elsődleges működési körzet: Abod Alsótelekes Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Debréte Égerszög Felsőtelekes Galvács Hidvégardó Jósvafő Kánó Komjáti Martonyi Meszes Perkupa Rakaca Rakacaszend Rudabánya Szalonna Szendrő Szendrőlád Szin Szinpetri Szögliget Szőlősardó Szuhogy Teresztenye Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Viszló Segítségnyújtási működési körzet: Encs Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Ózd Sátoraljaújhely Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZERENCS Elsődleges működési körzet: Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Csobaj Erdőbénye
25 Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Szerencs Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tállya Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Tokaj Újcsanálos Segítségnyújtási működési körzet: Encs Kazincbarcika Kisvárda Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete Ibrány önkéntes tűzoltóság működési körzete. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: TISZAÚJVÁROS Elsődleges működési körzet: Ároktő Girincs Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Igrici Kesznyéten Kiscsécs Köröm Mezőcsát Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Ónod Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld
26 Tiszakeszi Tiszapalkonya Tiszatarján Tiszaújváros Folyás (Hajdú-Bihar megye) Polgár (Hajdú-Bihar megye) Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye) Újtikos (Hajdú-Bihar megye) Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Encs Hajdúnánás Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Nyíregyháza Ózd Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Ibrány Tiszavasvári Újfehértó önkéntes tűzoltóságok működési területe.
CSONGRÁD MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: CSONGRÁD Elsődleges működési körzet: Csongrád Csanytelek Felgyő Tömörkény Segítségnyújtási működési körzet: Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskunfélegyháza Kunszentmárton Makó Szeged Szentes hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kerekegyháza Lajosmizse Ruzsa Tiszaföldvár Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Elsődleges működési körzet: Hódmezővásárhely
27 Mártély Mindszent Segítségnyújtási működési körzet: Csongrád Makó Orosháza Szeged Szentes hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ruzsa Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MAKÓ Elsődleges működési körzet: Apátfalva Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Makó Maroslele Nagylak Óföldeák Segítségnyújtási működési körzet: Csongrád Hódmezővásárhely Mezőkovácsháza Orosháza Szeged Szentes hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ruzsa Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: RUZSA Működési területe: Ásotthalom Öttömös Pusztamérges Ruzsa Üllés Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZEGED Elsődleges működési körzet: Algyő Baks Balástya Bordány Deszk Dóc
28 Domaszék Forráskút Kistelek Kübekháza Mórahalom Ópusztaszer Röszke Sándorfalva Szatymaz Szeged Tiszasziget Újszentiván Zákányszék Zsombó Segítségnyújtási működési körzet: Baja Békéscsaba Csongrád Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Makó Mezőkovácsháza Orosháza Szarvas Szentes Szolnok hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Jánoshalma Ruzsa Soltvadkert Tótkomlós önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZENTES Elsődleges működési körzet: Derekegyház Fábiánsebestyén Nagytőke Szegvár Szentes Segítségnyújtási működési körzet: Csongrád Hódmezővásárhely Kecskemét Kiskunfélegyháza Kunszentmárton Makó Orosháza Szeged Szarvas hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kerekegyháza Ruzsa Tiszaföldvár Tiszakécske Tótkomlós
29 önkéntes tűzoltóságok működési területe.
FEJÉR MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BICSKE Működési területe: Alcsútdoboz Bicske Bodmér Csabdi Etyek Felcsút Mány Óbarok Újbarok Vértesboglár Herceghalom (Pest megye) Tök (Pest megye) Zsámbék (Pest megye) Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: DUNAÚJVÁROS Elsődleges működési körzet: Adony Baracs Beloiannisz Besnyő Daruszentmiklós Dunaújváros Előszállás Iváncsa Kisapostag Kulcs Mezőfalva Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Szabadegyháza Segítségnyújtási működési körzet: Érd Kalocsa Kiskőrös Paks Sárbogárd Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kecel Kerekegyháza Kunszentmiklós Mór Polgárdi Soltvadkert Szabadszállás Tamási Vál önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság:
30 MÓR Működési területe: Bakonycsernye Balinka Bodajk Csókakő Mór Nagyveleg Pusztavám Söréd Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SÁRBOGÁRD Elsődleges működési körzet: Alap Alsószentiván Bikács Cece Dég Hantos Igar Káloz Lajoskomárom Mezőszilas Nagykarácsony Nagylók Sárbogárd Sáregres Sárkeresztúr Sárosd Sárszentágota Vajta Belecska (Tolna megye) Keszőhidegkút (Tolna megye) Kisszékely (Tolna megye) Nagyszékely (Tolna megye) Ozora (Tolna megye) Pálfa (Tolna megye) Simontornya (Tolna megye) Tolnanémedi (Tolna megye) Segítségnyújtási működési körzet: Balatonfűzfő Dombóvár Dunaújváros Kalocsa Paks Pétfürdő Siófok Szekszárd Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Mór Polgárdi Tab Tamási Tolna önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZÉKESFEHÉRVÁR
31 Elsődleges működési körzet: Aba Bakonykúti Csákberény Csákvár Csór Csősz Fehérvárcsurgó Gánt Gárdony Iszkaszentgyörgy Isztimér Kápolnásnyék Kincsesbánya Lovasberény Magyaralmás Moha Nadap Pákozd Pátka Pázmánd Sárkeresztes Sárkeszi Sárszentmihály Seregélyes Soponya Sukoró Szabadbattyán Székesfehérvár Tác Úrhida Velence Vereb Vértesacsa Zámoly Zichyújfalu Segítségnyújtási működési körzet: Balatonfűzfő Dombóvár Dunaújváros Érd Győr Kalocsa Kaposvár Komárom Paks Pétfürdő Sárbogárd Siófok Szekszárd Tatabánya Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Balatonfüred Balatonboglár Bicske Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány Polgárdi
32 Tab Tamási Vál Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: POLGÁRDI Működési területe: Füle Jenő Kisláng Kőszárhegy Lepsény Mezőszentgyörgy Nádasdladány Polgárdi Balatonfőkajár (Veszprém megye) Önkéntes tűzoltóság: VÁL Működési területe: Baracska Gyúró Kajászó Tabajd Tordas Vál
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: CSORNA Elsődleges működési körzet: Acsalag Árpás Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Bősárkány Cakóháza Csorna Dör Egyed Enese Farád Fehértó Győrsövényház Jobaháza Kisbabot Kóny Maglóca Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Mórichida
33 Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Tárnokréti Vág Zsebeháza Segítségnyújtási működési körzet: Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Pápa Sárvár Sopron Szombathely hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Csepreg Kőszeg Répcelak önkéntes tűzoltóságok működési körzete. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: GYŐR Elsődleges működési körzet: Abda Bőny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Écs Felpéc Gönyű Gyömöre Győr Győrasszonyfa Győrladamér Győrság Győrszemere Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezőörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka
34 Nyúl Öttevény Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábapatona Rétalap Románd Sikátor Sokorópátka Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tényő Tét Töltéstava Vámosszabadi Veszprémvarsány Vének Bakonypéterd Lázi Segítségnyújtási működési körzet: Csorna Kapuvár Komárom Mosonmagyaróvár Pápa Pétfürdő Sárvár Sopron Székesfehérvár Tatabánya Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Kisbér Mór Nagyigmánd Répcelak Oroszlány Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KAPUVÁR Elsődleges működési körzet: Agyagosszergény Babót Beled Cirák Csapod Ebergőc Edve Fertőd Fertőendréd Fertőszentmiklós Fertőszéplak Gyóró Himod Hövej Iván
35 Kapuvár Kisfalud Mihályi Osli Petőháza Pusztacsalád Rábakecöl Röjtökmuzsaj Sarród Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd Segítségnyújtási működési körzet: Csorna Győr Mosonmagyaróvár Pápa Sárvár Sopron Szombathely hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csepreg Kőszeg Répcelak önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MOSONMAGYARÓVÁR Elsődleges működési körzet: Ásványráró Bezenye Darnózseli Dunakiliti Dunaremete Dunasziget Feketeerdő Halászi Hegyeshalom Hédervár Jánossomorja Károlyháza Kimle Kisbodak Levél Lébény Lipót Máriakálnok Mecsér Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Püski Rajka Újrónafő Várbalog
36 Segítségnyújtási működési körzet: Csorna Győr Kapuvár Sopron hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SOPRON Elsődleges működési körzet: Ágfalva Fertőboz Fertőhomok Fertőrákos Harka Hegykő Hidegség Kópháza Lövő Nagycenk Nagylózs Nemeskér Pereszteg Pinnye Sopron Sopronhorpács Sopronkövesd Újkér Völcsej Segítségnyújtási működési körzet: Csorna Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sárvár Szombathely hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csepreg Kőszeg Répcelak önkéntes tűzoltóságok működési területe.
HAJDÚ-BIHAR MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BALMAZÚJVÁROS Működési területe: Balmazújváros Hortobágy Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BERETTYÓÚJFALU Elsődleges működési körzet: Ártánd Bakonszeg Bedő Berekböszörmény
37 Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Bihartorda Bojt Derecske Furta Gáborján Hencida Konyár Mezőpeterd Mezősas Nagykereki Szentpéterszeg Tépe Told Váncsod Vekerd Zsáka Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Hajdúnánás Karcag Püspökladány Szeghalom hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Komádi Létavértes önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: DEBRECEN Elsődleges működési körzet: Bocskaikert Debrecen Fülöp Hajdúbagos Hajdúsámson Mikepércs Nyíracsád Nyíradony Nyírábrány Nyírmártonfalva Sáránd Vámospércs Segítségnyújtási működési körzet: Berettyóújfalu Békéscsaba Hajdúnánás Karcag Miskolc Nyírbátor Nyíregyháza Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balmazújváros
38 Csenger Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Ibrány Komádi Létavértes Szakoly Tiszavasvári Újfehértó önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: EGYEK Működési területe: Egyek Tiszacsege Újszentmargita Segítségnyújtási működési körzet: Nagyiván Hortobágy települések területén. Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Működési területe: Hajdúböszörmény Hajdúhadház Téglás Önkéntes tűzoltóság: KOMÁDI Működési területe: Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz Biharugra (Békés megye) Körösnagyharsány (Békés megye) Körösújfalu (Békés megye) Mezőgyán (Békés megye) Zsadány (Békés megye) Önkéntes tűzoltóság: LÉTAVÉRTES Működési területe: Álmosd Bagamér Esztár Hosszúpályi Kismarja Kokad Létavértes Monostorpályi Pocsaj Újléta Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: HAJDÚNÁNÁS
39 Elsődleges működési körzet: Görbeháza Hajdúdorog Hajdúnánás Segítségnyújtási működési körzet: Berettyóújfalu Debrecen Nyíregyháza Püspökladány Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Szakoly Tiszavasvári Újfehértó önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: HAJDÚSZOBOSZLÓ Működési területe: Ebes Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes Segítségnyújtási működési körzet: Kaba Nádudvar települések területén. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: PÜSPÖKLADÁNY Elsődleges működési körzet: Báránd Biharnagybajom Földes Kaba Nagyrábé Nádudvar Püspökladány Sáp Sárrétudvari Szerep Tetétlen Segítségnyújtási működési körzet: Berettyóújfalu Debrecen Hajdúnánás Karcag Szeghalom Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Balmazújváros Hajdúszoboszló
40 Kisújszállás Komádi Kunhegyes Létavértes önkéntes tűzoltóságok működési területe.
HEVES MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BÉLAPÁTFALVA Működési területe: Balaton Bekölce Bélapátfalva Bükkszentmárton Egercsehi Mikófalva Mónosbél Nagyvisnyó Szilvásvárad Szúcs Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: EGER Elsődleges működési körzet: Aldebrő Andornaktálya Bátor Bodony Bükkszenterzsébet Bükkszék Demjén Eger Egerbakta Egerbocs Egerszalók Egerszólát Erdőkövesd Fedémes Feldebrő Felsőtárkány Hevesaranyos Istenmezeje Kápolna Kerecsend Kisfüzes Maklár Mátraderecske Nagytálya Noszvaj Novaj Ostoros Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szarvaskő Tarnalelesz Tarnaszentmária Terpes
41 Tófalu Váraszó Verpelét Segítségnyújtási működési körzet: Gyöngyös Hatvan Heves Jászberény Kazincbarcika Mezőkövesd Miskolc Ózd Salgótarján Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bélapátfalva Egyek Jászkisér Pásztó Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: GYÖNGYÖS Elsődleges működési körzet: Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Parádsasvár Rózsaszentmárton Szücsi Vámosgyörk Vécs Visonta Visznek Segítségnyújtási működési körzet: Eger Gödöllő Hatvan Heves Jászberény Salgótarján Nagykáta
42 hivatásos önkormányzati tűzoltóságok Jászkisér Pásztó Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe.
elsődleges
működési körzete, valamint:
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: HATVAN Elsődleges működési körzet: Apc Boldog Csány Ecséd Hatvan Heréd Hort Lőrinci Nagykökényes Petőfibánya Zagyvaszántó Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Bér (Nógrád megye) Buják (Nógrád megye) Egyházasdengeleg (Nógrád megye) Erdőkürt (Nógrád megye) Erdőtarcsa (Nógrád megye) Héhalom (Nógrád megye) Kálló (Nógrád megye) Kisbágyon (Nógrád megye) Palotás (Nógrád megye) Szirák (Nógrád megye) Vanyarc (Nógrád megye) Galgahévíz (Pest megye) Kartal (Pest megye) Tura (Pest megye) Verseg (Pest megye) Segítségnyújtási működési körzet: Balassagyarmat Eger Gödöllő Gyöngyös Heves Jászberény Nagykáta Salgótarján Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Jászkisér Pásztó Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság: HEVES Elsődleges működési körzet: Átány Besenyőtelek Boconád Dormánd Erdőtelek Erk
43 Heves Hevesvezekény Kál Kompolt Nagyút Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Segítségnyújtási működési körzet: Eger Gyöngyös Hatvan Jászberény Karcag Mezőkövesd Szolnok Tiszafüred Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Jászkisér Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: TISZANÁNA Működési területe: Kisköre Kömlő Sarud Tiszanána
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Önkéntes tűzoltóság: ABÁDSZALÓK Működési területe: Abádszalók Tiszabura Tiszaderzs Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: JÁSZBERÉNY Elsődleges működési körzet: Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászágó Jászárokszállás Jászberény
44 Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jásztelek Pusztamonostor Segítségnyújtási működési körzet: Eger Gyöngyös Hatvan Heves Karcag Mezőtúr Nagykáta Szolnok Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint Jászkisér Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: JÁSZKISÉR Működési területe: Jászapáti Jászkisér Tiszasüly Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KARCAG Elsődleges működési körzet: Berekfürdő Karcag Kunmadaras Bucsa (Békés megye) Segítségnyújtási működési körzet: Berettyóújfalu Debrecen Heves Jászberény Mezőtúr Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Balmazújváros Egyek Hajdúszoboszló Kisújszállás Komádi Kunhegyes Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: KISÚJSZÁLLÁS
45 Működési területe: Fegyvernek Kenderes Kisújszállás Örményes Ecsegfalva (Békés megye) Segítségnyújtási működési körzet: Karcag Túrkeve települések területén. Önkéntes tűzoltóság: KUNHEGYES Működési területe: Kunhegyes Tiszabő Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KUNSZENTMÁRTON Elsődleges működési körzet: Cserkeszőlő Csépa Kunszentmárton Mesterszállás Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas Segítségnyújtási működési körzet: Szentes Szarvas Csongrád Kecskemét Kiskunfélegyháza Mezőtúr Szeghalom Szolnok hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Jászkisér Lajosmizse Tiszaföldvár Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MEZŐTÚR Elsődleges működési körzet: Kétpó Kuncsorba Mezőhék Mezőtúr Túrkeve
46 Segítségnyújtási működési körzet: Jászberény Karcag Kunszentmárton Szarvas Szeghalom Szolnok Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Jászkisér Kisújszállás Kunhegyes Tiszaföldvár önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZOLNOK Elsődleges működési körzet: Besenyszög Csataszög Hunyadfalva Jászladány Kőtelek Nagykörű Rákóczifalva Szajol Szászberek Szolnok Tiszapüspöki Tiszatenyő Tiszavárkony Tószeg Törökszentmiklós Újszász Vezseny Zagyvarékas Segítségnyújtási működési körzet: Békéscsaba Cegléd Gyöngyös Hatvan Heves Jászberény Karcag Kecskemét Kunszentmárton Mezőtúr Nagykáta Püspökladány Szarvas Szeghalom Szentes Tiszafüred hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Jászkisér Kisújszállás Kunhegyes Lajosmizse Nagykőrös Tiszaföldvár
47 Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: TISZAFÖLDVÁR Működési területe: Cibakháza Kengyel Martfű Rákócziújfalu Tiszaföldvár Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: TISZAFÜRED Elsődleges működési körzet: Nagyiván Tiszafüred Tiszaigar Tiszaörs Tiszaszentimre Tiszaszőlős Poroszló (Heves megye) Újlőrincfalva (Heves megye) Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Eger Heves Jászberény Karcag Mezőkövesd Mezőtúr Püspökladány Szeghalom Szolnok Tiszaújváros hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Abádszalók Jászkisér Balmazújváros Egyek Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Kisújszállás Kunhegyes Tiszanána önkéntes tűzoltóságok működési területe.
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Önkéntes tűzoltóság: ÁCS Működési területe: Ács Bana Bábolna Önkéntes tűzoltóság: BAJNA
48 Működési területe: Bajna Epöl Gyermely Szomor Nagysáp Máriahalom Úny Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ESZTERGOM Elsődleges működési körzet: Annavölgy Csolnok Dág Dorog Dömös Esztergom Kesztölc Leányvár Piliscsév Pilismarót Sárisáp Piliscsaba (Pest megye) Pilisjászfalu (Pest megye) Tinnye (Pest megye) Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Érd Komárom Nyergesújfalu Szentendre Tatabánya hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Bajna Kisbér Nagyigmánd Pomáz önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: KISBÉR Működési területe: Aka Ácsteszér Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Csatka Császár Ete Kerékteleki Kisbér Réde Súr Vérteskethely
49 Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KOMÁROM Elsődleges működési körzet: Almásfüzitő Dunaalmás Komárom Mocsa Naszály Neszmély Segítségnyújtási működési körzet: Esztergom Győr Nyergesújfalu Székesfehérvár Tatabánya hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Bajna Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: NAGYIGMÁND Működési területe: Csém Csép Kisigmánd Kocs Nagyigmánd Szákszend Tárkány Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NYERGESÚJFALU Elsődleges működési körzet: Bajót Lábatlan Mogyorósbánya Nyergesújfalu Süttő Tát Tokod Tokodaltáró Segítségnyújtási működési körzet: Esztergom Komárom Tatabánya hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Bajna Bicske Kisbér Nagyigmánd Oroszlány önkéntes tűzoltóságok működési területe.
50 Önkéntes tűzoltóság: OROSZLÁNY Működési területe: Bokod Dad Kecskéd Oroszlány Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: TATABÁNYA Elsődleges működési körzet: Baj Dunaszentmiklós Héreg Kömlőd Környe Szárliget Szomód Tardos Tarján Tata Tatabánya Várgesztes Vértessomló Vértesszőlős Vértestolna Szár (Fejér megye)
Segítségnyújtási működési körzet: Esztergom Érd Győr Komárom Nyergesújfalu Szentendre Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Ács Bajna Bicske Kisbér Mór Nagyigmánd Oroszlány Pomáz Vál önkéntes tűzoltóságok működési területe.
NÓGRÁD MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BALASSAGYARMAT Elsődleges működési körzet: Balassagyarmat Bánk
51 Becske Bercel Bokor Borsosberény Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Csesztve Csitár Debercsény Dejtár Drégelypalánk Érsekvadkert Felsőtold Galgaguta Garáb Herencsény Hollókő Hont Horpács Hugyag Iliny Ipolyvece Kétbodony Kisecset Kutasó Ludányhalászi Magyarnándor Mohora Nagylóc Nagyoroszi Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Őrhalom Patak Patvarc Pusztaberki Rétság Rimóc Romhány Szanda Szátok Szécsénke Szente Szécsény Szügy Terény Tereske Tolmács Varsány Segítségnyújtási működési körzet: Hatvan Salgótarján Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Pásztó Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság:
52 PÁSZTÓ Működési területe: Alsótold Csécse Ecseg Jobbágyi Kozárd Mátraszőlős Mátraverebély Pásztó Sámsonháza Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SALGÓTARJÁN Elsődleges működési körzet: Bárna Bátonyterenye Cered Dorogháza Egyházasgerge Endrefalva Etes Ipolytarnóc Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kazár Kishartyán Kisbárkány Litke Lucfalva Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraterenye Mihálygerge Magyargéc Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Nógrádmegyer Piliny Rákóczibánya Salgótarján Ságújfalu Szalmatercs Sóshartyán Szécsényfelfalu Szilaspogony Szuha Vizslás Zabar Ivád (Heves megye) Mátraballa (Heves megye) Segítségnyújtási működési körzet:
53 Balassagyarmat Eger Gödöllő Gyöngyös Hatvan Ózd Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bélapátfalva Pásztó Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe.
PEST MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: CEGLÉD Elsődleges működési körzet: Abony Albertirsa Cegléd Ceglédbercel Csemő Dánszentmiklós Jászkarajenő Kőröstetétlen Mikebuda Tápiószőlős Törtel Újszilvás
Segítségnyújtási működési körzet: Dabas Gödöllő Jászberény Kecskemét Kiskőrös Monor Nagykáta Szigetszentmiklós Szolnok Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Jászkisér Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Szabadszállás Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: DABAS Elsődleges működési körzet: Alsónémedi Bugyi Dabas Hernád
54 Inárcs Kakucs Ócsa Örkény Pusztavacs Tatárszentgyörgy Újhartyán Újlengyel Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Cegléd Érd Gödöllő Kalocsa Kecskemét Monor Nagykáta Szigetszentmiklós Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kerekegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Nagykőrös Ráckeve Szabadszállás Tiszakécske önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ÉRD Elsődleges működési körzet: Biatorbágy Budaörs Diósd Érd Páty Pusztazámor Sóskút Százhalombatta Tárnok Törökbálint Ercsi (Fejér megye) Martonvásár (Fejér megye) Ráckeresztúr (Fejér megye) Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Cegléd Dabas Dunaújváros Esztergom Gödöllő Monor Nagykáta Nyergesújfalu Sárbogárd Szentendre
55 Székesfehérvár Szigetszentmiklós Tatabánya Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bajna Bicske Polgárdi Pomáz Ráckeve Vál önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: GÖDÖLLŐ Elsődleges működési körzet: Aszód Bag Dány Domony Erdőkertes Galgamácsa Gödöllő Hévízgyörk Iklad Isaszeg Kerepes Kistarcsa Mogyoród Szada Valkó Vácegres Váckisújfalu Vácszentlászló Veresegyház Zsámbok Segítségnyújtási működési körzet: Balassagyarmat Budapest Cegléd Dabas Gyöngyös Hatvan Jászberény Kecskemét Monor Nagykáta Salgótarján Szolnok Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Pásztó Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MONOR Elsődleges működési körzet: Bénye Csévharaszt Gomba
56 Gyömrő* Káva Maglód Mende Monor Nyáregyháza Péteri Pilis Sülysáp Úri Üllő* Vasad Vecsés* Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Nagykáta Szigetszentmiklós Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, Nagykőrös önkéntes tűzoltóság működési területe, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben az RKI működési területe. *A Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér hivatásos tűzoltóságának működéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 8/1997. (II.12.) BM rendelet 2.§, valamint a Polgári Légiközlekedési Hatóság mindenkori határozatában megjelölt területen bekövetkezett, a légiközlekedési hatóság által meghatározott légiközlekedési balesetek, rendkívüli repülőesemények kivételével.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NAGYKÁTA Elsődleges működési körzet: Farmos Kóka Nagykáta Pánd Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószecső Tápiószele Tápiószentmárton Tóalmás Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Gyöngyös Hatvan Jászberény Monor Szigetszentmiklós Szolnok Vác
57 hivatásos önkormányzati tűzoltóságok Jászkisér Nagykőrös önkéntes tűzoltóságok működési területe.
elsődleges
működési körzete, valamint:
Önkéntes tűzoltóság: NAGYKŐRÖS Működési területe: Kocsér Nagykőrös Nyársapát Önkéntes tűzoltóság: POMÁZ Működési területe: Budakalász Csobánka Pilisszántó Pilisszentkereszt Pomáz Önkéntes tűzoltóság: RÁCKEVE Működési területe: Áporka Dömsöd Kiskunlacháza Lórév Makád Ráckeve Szigetbecse Szigetszentmárton Szigetújfalu Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZENTENDRE Elsődleges működési körzet: Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentlászló Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Esztergom Érd Szigetszentmiklós hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Bajna Pomáz önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZIGETSZENTMIKLÓS
58 Elsődleges működési körzet: Délegyháza Dunaharaszti Dunavarsány Halásztelek Majosháza Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmiklós Taksony Tököl Segítségnyújtási körzet: Budapest Cegléd Dabas Érd Gödöllő Monor Nagykáta Szentendre Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kunszentmiklós Pomáz Ráckeve önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: VÁC Elsődleges működési körzet: Acsa Csomád Csörög Csővár Galgagyörk Göd Ipolydamásd Kismaros Kisnémedi Kosd Kóspallag Márianosztra Nagymaros Őrbottyán Penc Püspökhatvan Püspökszilágy Rád Szob Szokolya Sződ Sződliget Vác Vácduka Váchartyán
59 Vácrátót Verőce Zebegény Alsópetény (Nógrád megye) Berkenye (Nógrád megye) Diósjenő (Nógrád megye) Felsőpetény (Nógrád megye) Keszeg (Nógrád megye) Legénd (Nógrád megye) Nézsa (Nógrád megye) Nógrád (Nógrád megye) Nőtincs (Nógrád megye) Ősagárd (Nógrád megye) Szendehely (Nógrád megye) Segítségnyújtási működési körzet: Balassagyarmat Budapest Cegléd Dabas Gödöllő Hatvan Jászberény Monor Nagykáta hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Pásztó Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Önkéntes tűzoltóság: VÁMOSMIKOLA Működési területe: Bernecebaráti Kemence Perőcsény Tésa Nagybörzsöny Ipolytölgyes Letkés Vámosmikola
SOMOGY MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BALATONBOGLÁR Működési területe: Balatonboglár Balatonfenyves Balatonlelle Balatonőszöd Balatonszemes Fonyód Gyugy Karád Látrány Ordacsehi
60 Somogybabod Somogytúr Szőlősgyörök Visz Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BARCS Elsődleges működési körzet: Babócsa Barcs Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kastélyosdombó Kálmáncsa Komlósd Lakócsa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár Segítségnyújtási működési körzet: Kaposvár Marcali Nagyatád Siklós Siófok Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: BÖHÖNYE Működési területe: Böhönye Inke Nagybajom Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése Önkéntes tűzoltóság: CSURGÓ
61 Működési területe: Bélavár Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Őrtilos Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Szenta Zákány Zákányfalu Önkéntes tűzoltóság: KADARKÚT Működési területe: Csököly Gige Hedrehely Hencse Jákó Kadarkút Kőkút Mike Rinyakovácsi Visnye Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KAPOSVÁR Elsődleges működési körzet: Alsóbogát Baté Bárdudvarnok Bodrog Bonnya Bőszénfa Büssü Cserénfa Csombárd Ecseny Edde Felsőmocsolád Fiad Fonó Gadács Gamás Gálosfa Gölle Hajmás Hetes Igal Juta Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr
62 Kaposmérő Kaposszerdahely Kaposújlak Kaposvár Kazsok Kára Kisasszond Kisbárapáti Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezőcsokonya Orci Osztopán Patalom Patca Pálmajor Polány Ráksi Sántos Simonfa Somodor Somogyacsa Somogyaszaló Somogydöröcske Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Somogyszil Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Szorosad Taszár Törökkoppány Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Baranyajenő (Baranya megye) Baranyaszentgyörgy (Baranya megye) Gödre (Baranya megye) Szágy (Baranya megye) Tormás (Baranya megye) Segítségnyújtási működési körzet: Barcs Dombóvár Komló Marcali Nagyatád Siófok Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab
63 Tamási önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MARCALI Elsődleges működési körzet: Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Balatonújlak Buzsák Csákány Csömend Főnyed Gadány Hács Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Kisberény Lengyeltóti Libickozma Marcali Mesztegnyő Nagyszakácsi Nemesvid Nikla Öreglak Pamuk Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyvámos Somogyvár Somogyzsitfa Szegerdő Szőkedencs Táska Tikos Segítségnyújtási működési körzet: Barcs Kaposvár Keszthely Lenti Nagyatád Nagykanizsa Siófok hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NAGYATÁD Elsődleges működési körzet:
64 Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagyatád Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyő Rinyaszentkirály Segesd Somogyszob Szabás Tarany Segítségnyújtási működési körzet: Barcs Kaposvár Marcali Nagykanizsa Siófok Szigetvár hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Kadarkút Tab önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SIÓFOK Elsődleges működési körzet: Ádánd Balatonendréd Balatonföldvár Balatonszabadi Balatonszárszó Bálványos Kereki Kőröshegy Kötcse Nagyberény Nagycsepely Nyim Pusztaszemes Ságvár Siófok Siójut Som (kivéve: Daránypuszta) Szántód Szólád Teleki Zamárdi Enying (Fejér megye) Mátyásdomb (Fejér megye) Mezőkomárom (Fejér megye) Szabadhídvég (Fejér megye) Felsőnyék (Tolna megye)
65 Balatonvilágos (Veszprém megye) Segítségnyújtási működési körzet: Balatonfűzfő Barcs Dombóvár Kaposvár Marcali Nagyatád Sárbogárd Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Balatonfüred Böhönye Kadarkút Polgárdi Tab Tamási önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: TAB Működési területe: Andocs Bábonymegyer Bedegkér Kapoly Kánya Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszőlős Somogyegres Somogymeggyes Tab Tengőd Torvaj Zala Zics
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Önkéntes tűzoltóság: CSENGER Működési területe: Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Gacsály Garbolc Hermánszeg Jánkmajtis Kishódos Kisnamény Komlódtótfalu Méhtelek Nagyhódos
66 Pátyod Porcsalma Rozsály Szamosangyalos Szamosbecs Szamossályi Szamostatárfalva Tisztaberek Túrricse Tyukod Ura Zajta Önkéntes tűzoltóság: FEHÉRGYARMAT Működési területe: Cégénydányád Fehérgyarmat Fülesd Gyügye Kérsemjén Kisar Kisszekeres Kömörő Mánd Nábrád Nagyar Nagyszekeres Nemesborzova Panyola Penyige Szamosújlak Tarpa Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Zsarolyán Önkéntes tűzoltóság: IBRÁNY Működési területe: Balsa Beszterec Buj Gávavencsellő Ibrány Nagyhalász Paszab Tiszabercel Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KISVÁRDA Elsődleges működési körzet: Ajak Anarcs Berkesz Dombrád Döge
67 Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Kisvárda Laskod Lövőpetri Mezőladány Nyírkarász Nyírlövő Nyírtass Pap Pátroha Petneháza Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tiszakanyár Tornyospálca Újdombrád Újkenéz Cigánd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Dámóc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Lácacséke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Semjén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Révleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Zemplénagárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Segítségnyújtási működési körzet: Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza Sátoraljaújhely Záhony hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csenger Fehérgyarmat Ibrány Szakoly Újfehértó Vásárosnamény önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: MÁTÉSZALKA Elsődleges működési körzet: Barabás Beregdaróc Beregsurány Botpalád Csaholc Fábiánháza Fülpösdaróc Gelénes Géberjén Győrtelek Hetefejércse
68 Hodász Jármi Kántorjánosi Kispalád Kocsord Kölcse Lónya Magosliget Márokpapi Mátészalka Mátyus Mérk Milota Nagydobos Nagyecsed Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Őr Papos Rápolt Rohod Sonkád Szamoskér Szamosszeg Szatmárcseke Tiborszállás Tiszaadony Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakerecseny Tiszakóród Uszka Vaja Vállaj Vámosoroszi Segítségnyújtási működési körzet: Kisvárda Nyírbátor Nyíregyháza Záhony hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csenger Fehérgyarmat Ibrány Szakoly Újfehértó Vásárosnamény önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NYÍRBÁTOR Elsődleges működési körzet: Bátorliget Encsencs Kállósemjén Kisléta Máriapócs
69 Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgyulaj Nyírlugos Nyírpilis Nyírvasvári Ófehértó Ömböly Penészlek Piricse Pócspetri Terem Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Kisvárda Mátészalka Nyíregyháza Záhony hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balmazújváros Csenger Fehérgyarmat Hajdúböszörmény Ibrány Létavértes Szakoly Újfehértó Vásárosnamény önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NYÍREGYHÁZA Elsődleges működési körzet: Apagy Baktalórántháza Besenyőd Demecser Kálmánháza Kemecse Kék Kótaj Levelek Magy Nagycserkesz Nagykálló Napkor Nyírbogdány Nyíregyháza Nyíribrony Nyírjákó Nyírkércs Nyírpazony Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Rakamaz Ramocsaháza Sényő Szabolcs
70 Székely Timár Tiszanagyfalu Segítségnyújtási működési körzet: Debrecen Hajdúnánás Kisvárda Mátészalka Miskolc Nyírbátor Sátoraljaújhely Szerencs Tiszaújváros Záhony hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balmazújváros Csenger Egyek Fehérgyarmat Hajdúböszörmény Ibrány Szakoly Tiszavasvári Újfehértó Vásárosnamény önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Önkéntes tűzoltóság: SZAKOLY Működési területe: Balkány Biri Bököny Geszteréd Nyírgelse Nyírmihálydi Szakoly Önkéntes tűzoltóság: TISZAVASVÁRI Működési területe: Szorgalmatos Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszalök Tiszavasvári Önkéntes tűzoltóság: ÚJFEHÉRTÓ Működési területe: Érpatak Újfehértó
71 Önkéntes tűzoltóság: VÁSÁROSNAMÉNY Működési területe: Aranyosapáti Pusztadobos Csaroda Nyírmada Gemzse Gyüre Gulács Ilk Jánd Kisvarsány Nagyvarsány Olcsva Tiszaszalka Tákos Tiszavid Vámosatya Vásárosnamény Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ZÁHONY Elsődleges működési körzet: Benk Eperjeske Győröcske Komoró Mándok Tiszabezdéd Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Tuzsér Záhony Zsurk Segítségnyújtási működési körzet: Kisvárda Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Csenger Fehérgyarmat Vásárosnamény önkéntes tűzoltóság működési területe.
TOLNA MEGYE Önkéntes tűzoltóság: BÁTASZÉK Működési területe: Alsónyék Báta Bátaapáti Bátaszék Mórágy Pörböly
72 Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: DOMBÓVÁR Elsődleges működési körzet: Attala Csibrák Csikóstőttős Dalmand Dombóvár Döbrököz Dúzs Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcső Kisvejke Kocsola Kurd Lápafő Lengyel Mucsi Nak Szakcs Várong Alsómocsolád (Baranya megye) Ág (Baranya megye) Bikal (Baranya megye) Egyházaskozár (Baranya megye) Gerényes (Baranya megye) Hegyhátmaróc (Baranya megye) Kisvaszar (Baranya megye) Mágocs (Baranya megye) Mekényes (Baranya megye) Meződ (Baranya megye) Nagyhajmás (Baranya megye) Szárász (Baranya megye) Tarrós (Baranya megye) Tékes (Baranya megye) Vásárosdombó (Baranya megye) Csoma (Somogy megye) Kercseliget (Somogy megye) Mosdós (Somogy megye) Nagyberki (Somogy megye) Szabadi (Somogy megye) Segítségnyújtási működési körzet: Kaposvár Komló Paks Sárbogárd Siklós Siófok Szekszárd hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Kadarkút Tab Tamási Tolna önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság:
73 PAKS Elsődleges működési körzet: Bölcske Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Németkér Paks Pusztahencse Sárszentlőrinc Segítségnyújtási működési körzet: Dombóvár Dunaújváros Kalocsa Sárbogárd Szekszárd hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Bátaszék Kunszentmiklós Tamási Tolna önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZEKSZÁRD Elsődleges működési körzet: Alsónána Aparhant Bonyhád Bonyhádvarasd Cikó Decs Diósberény Felsőnána Grábóc Gyönk Györe Harc Hőgyész Izmény Kakasd Kalaznó Kéty Kisdorog Kismányok Kistormás Kölesd Medina Miszla Mőcsény Mucsfa
74 Murga Nagymányok Nagyvejke Őcsény Sárpilis Sióagárd Szakadát Szálka Szárazd Szedres Szekszárd Tengelic Tevel Udvari Varsád Váralja Várdomb Závod Zomba Hidas (Baranya megye) Mecseknádasd (Baranya megye) Óbánya (Baranya megye) Ófalu (Baranya megye) Segítségnyújtási működési körzet: Baja Dombóvár Kalocsa Kiskőrös Komló Mohács Paks Pécs Sárbogárd Siklós hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok elsődleges működési körzete, valamint: Bácsalmás Bátaszék Jánoshalma Tamási Tolna Véménd önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: TAMÁSI Működési területe: Értény Fürged Iregszemcse Koppányszántó Magyarkeszi Nagykónyi Nagyszokoly Pincehely Regöly Szakály Tamási Újireg Önkéntes tűzoltóság: TOLNA
75 Működési területe: Bogyiszló Fadd Fácánkert Tolna
VAS MEGYE Önkéntes tűzoltóság: CSEPREG Működési területe: Bő Bük Csepreg Gór Iklanberény Lócs Sajtoskál Simaság Tormásliget Tömörd Egyházasfalu (Győr-Moson-Sopron megye) Gyalóka (Győr-Moson-Sopron megye) Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye) Szakony (Győr-Moson-Sopron megye) Und (Győr-Moson-Sopron megye) Zsira (Győr-Moson-Sopron megye) Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KÖRMEND Elsődleges működési körzet: Alsószölnök Apátistvánfalva Csákánydoroszló Csörötnek Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsőjánosfa Felsőmarác Felsőszölnök Gasztony Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ispánk Ivánc Katafa Kemestaródfa Kétvölgy Kisrákos Kondorfa Körmend Magyarlak
76 Magyarnádalja Magyarszecsőd Molnaszecsőd Nagykölked Nagymizdó Nagyrákos Nádasd Nemesmedves Nemesrempehollós Orfalu Őrimagyarósd Őriszentpéter Pankasz Pinkamindszent Rábagyarmat Rádóckölked Rátót Rönök Sárfimizdó Szaknyér Szakonyfalu Szalafő Szarvaskend Szentgotthárd Szentpéterfa Szőce Vasalja Vasszentmihály Viszák Csöde (Zala megye) Ozmánbük (Zala megye) Vaspör (Zala megye) Zalaháshágy (Zala megye) Zalalövő (Zala megye)
Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Lenti Sárvár Szombathely Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csepreg Kőszeg Répcelak Vasvár Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: KŐSZEG Működési területe: Bozsok Cák Horvátzsidány Kiszsidány Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Lukácsháza
77 Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem Önkéntes tűzoltóság: RÉPCELAK Működési területe: Csánig Nick Répcelak Vámoscsalád Vasegerszeg Csáfordjánosfa (Győr-Moson-Sopron megye) Csér (Győr-Moson-Sopron megye) Dénesfa (Győr-Moson-Sopron megye) Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SÁRVÁR Elsődleges működési körzet: Bejcgyertyános Boba Borgáta Bögöt Bögöte Celldömölk Chernelházadamonya Csempeszkopács Csénye Csönge Duka Egervölgy Egyházashetye Gérce Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Jánosháza Karakó Káld Keléd Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kenyeri Kissomlyó Köcsk Megyehíd Meggyeskovácsi Mesterháza Mesteri Nagygeresd Nagysimonyi Nemeskeresztúr Nemeskocs
78 Nemesládony Nyőgér Ostffyasszonyfa Ölbő Pápoc Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy Rum Sárvár Sitke Sótony Szeleste Tokorcs Tompaládony Uraiújfalu Vashosszúfalu Vasszilvágy Vásárosmiske Vát Vönöck Zsennye Zsédeny Kamond (Veszprém megye) Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Csorna Kapuvár Keszthely Körmend Lenti Pápa Sopron Szombathely Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csepreg Kőszeg Répcelak Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: SZOMBATHELY Elsődleges működési körzet: Acsád Balogunyom Bozzai Bucsu Dozmat Felsőcsatár Gencsapáti Gyanógeregye Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kenéz
79 Kisunyom Meszlen Narda Nárai Nemesbőd Nemeskolta Perenye Pornóapáti Rábatöttös Salköveskút Sé Sorkifalud Sorkikápolna Sorokpolány Söpte Szombathely Tanakajd Táplánszentkereszt Torony Vasasszonyfa Vaskeresztes Vassurány Vasszécseny Vép Segítségnyújtási működési körzet: Csorna Kapuvár Körmend Lenti Sárvár Sopron Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csepreg Kőszeg Répcelak Vasvár Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: VASVÁR Működési területe: Alsóújlak Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Gersekarát Győrvár Hegyhátszentpéter Kám Olaszfa Oszkó Pácsony Petőmihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Szemenye Telekes
80 Vasvár
VESZPRÉM MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: AJKA Elsődleges működési körzet: Ajka Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csehbánya Devecser Doba Halimba Iszkáz Kapolcs Karakószörcsök Kisberzseny Kislőd Kolontár Magyarpolány Noszlop Nyirád Oroszi Öcs Pula Pusztamiske Somlójenő Somlóvásárhely Szőc Taliándörögd Tüskevár Úrkút Városlőd Vigántpetend Segítségnyújtási működési körzet: Badacsonytomaj Balatonfűzfő Keszthely Körmend Pápa Pétfürdő Sárvár Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonfüred Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BADACSONYTOMAJ Elsődleges működési körzet: Ábrahámhegy
81 Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatoncsicsó Balatonederics Balatonhenye Balatonrendes Balatonszepezd Hegymagas Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kővágóörs Köveskál Mindszentkálla Monoszló Nemesgulács Nemesvita Óbudavár Révfülöp Salföld Szentantalfa Szentbékkálla Szentjakabfa Szigliget Tagyon Zánka Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Balatonfűzfő Keszthely Pápa Pétfürdő Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonfüred Sümeg Tapolca Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: BALATONFÜRED Működési területe: Aszófő Balatonakali Balatonfüred Balatonszőlős Balatonudvari Csopak Dörgicse Lovas Örvényes Paloznak Pécsely Tihany Vászoly Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: BALATONFŰZFŐ Elsődleges működési körzet:
82 Alsóörs Balatonalmádi Balatonfűzfő Balatonkenese Királyszentistván Litér Papkeszi Vilonya Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Pápa Pétfürdő Sárbogárd Veszprém Siófok Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Balatonfüred Mór Polgárdi Sümeg Tab Tapolca Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: PÁPA Elsődleges működési körzet: Adásztevel Adorjánháza Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyság Bakonyszentiván Bakonyszücs Bakonytamási Béb Békás Csót Csögle Dabrony Dáka Döbrönte Egeralja Egyházaskesző Farkasgyepű Ganna Gecse Gic Homokbödöge Kemeneshőgyész Kemenesszentpéter Kerta Kiscsősz Kispirit Kisszőlős Kup Külsővat Lovászpatona
83 Magyargencs Malomsok Marcalgergelyi Marcaltő Mezőlak Mihályháza Nagyacsád Nagyalásony Nagydém Nagygyimót Nagypirit Nagytevel Nemesgörzsöny Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápa Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Somlószőlős Somlóvecse Takácsi Ugod Vanyola Vaszar Várkesző Vid Vinár Mersevát (Vas megye) Szergény (Vas megye) Bakonygyirót (Győr-Moson-Sopron megye) Bakonyszentlászló (Győr-Moson-Sopron megye) Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye) Fenyőfő (Győr-Moson-Sopron megye) Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye) Szerecseny (Győr-Moson-Sopron megye) Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Balatonfűzfő Csorna Győr Kapuvár Pétfürdő Sárvár Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Kisbér Répcelak Sümeg Tapolca Vasvár Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: SÜMEG Működési területe: Bazsi
84 Bodorfa Dabronc Csabrendek Gógánfa Gyepükaján Hetyefő Hosztót Káptalanfa Megyer Nemeshany Rigács Sümeg Sümegprága Szentimrefalva Ukk Veszprémgalsa Zalaerdőd Zalagyömörő Zalameggyes Zalaszegvár Kisvásárhely (Zala megye) Sümegcsehi (Zalamegye) Önkéntes tűzoltóság: TAPOLCA Működési területe: Gyulakeszi Hegyesd Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Monostorapáti Raposka Sáska Tapolca Uzsa Zalahaláp Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: PÉTFÜRDŐ Elsődleges működési körzet: Berhida Csajág Hajmáskér Jásd Küngös Öskü Ősi Pétfürdő Szápár Tés Várpalota Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Balatonfűzfő Győr Pápa Sárbogárd
85 Székesfehérvár Veszprém hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonfüred Kisbér Mór Polgárdi Sümeg Tapolca Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: VESZPRÉM Elsődleges működési körzet: Barnag Bánd Eplény Felsőörs Hárskút Herend Hidegkút Lókút Márkó Mencshely Nagyvázsony Nemesvámos Sóly Szentgál Szentkirályszabadja Tótvázsony Veszprém Veszprémfajsz Vöröstó Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Balatonfűzfő Győr Keszthely Pápa Pétfürdő Sárbogárd Sárvár Siófok Székesfehérvár hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonfüred Kisbér Mór Polgárdi Sümeg Tapolca Zirc önkéntes tűzoltóságok működési területe. Önkéntes tűzoltóság: ZIRC Működési területe: Bakonybél Bakonynána
86 Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Borzavár Csesznek Csetény Dudar Nagyesztergár Olaszfalu Pénzesgyőr Porva Zirc
ZALA MEGYE Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: KESZTHELY Elsődleges működési körzet: Alsópáhok Balatongyörök Bókaháza Cserszegtomaj Dióskál Egeraracsa Esztergályhorváti Felsőpáhok Gétye Gyenesdiás Hévíz Karmacs Keszthely Ligetfalva Nemesbük Pacsa Rezi Sármellék Szentgyörgyvár Szentpéterúr Tilaj Vallus Várvölgy Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Vonyarcvashegy Zalaapáti Zalacsány Zalaigrice Zalaköveskút Zalaszabar Zalaszántó Zalaszentmárton Zalavár Balatonberény (Somogy megye) Balatonszentgyörgy (Somogy megye) Vörs (Somogy megye) Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Körmend Lenti Marcali Nagykanizsa
87 Sárvár Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Balatonboglár Böhönye Csurgó Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóságok működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: LENTI Elsődleges működési körzet: Alsószenterzsébet Baglad Barlahida Bázakerettye Belsősárd Bödeháza Csertalakos Csesztreg Csömödér Csörnyeföld Dobri Felsőszenterzsébet Gáborjánháza Gosztola Gutorfölde Hernyék Iklódbördőce Kálócfa Kányavár Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kiscsehi Kissziget Kozmadombja Külsősárd Lasztonya Lendvadedes Lendvajakabfa Lenti Lispeszentadorján Lovászi Magyarföld Maróc Márokföld Mikekarácsonyfa Muraszemenye Nemesnép Nova Ortaháza Páka Pórszombat Pördefölde Pusztaapáti
88 Ramocsa Resznek Rédics Szentgyörgyvölgy Szentmargitfalva Szentpéterfölde Szécsisziget Szijártóháza Szilvágy Tormafölde Tornyiszentmiklós Zalabaksa Zalaszombatfa Zebecke Bajánsenye (Vas megye) Kercaszomor (Vas megye) Kerkáskápolna (Vas megye) Magyarszombatfa (Vas megye) Szatta (Vas megye) Velemér (Vas megye) Segítségnyújtási működési körzet: Keszthely Körmend Nagykanizsa Szombathely Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Csurgó Vasvár önkéntes tűzoltóság működési területe.
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: NAGYKANIZSA Elsődleges működési körzet: Alsórajk Balatonmagyaród Bánokszentgyörgy Becsehely Belezna Bocska Borsfa Börzönce Bucsuta Csapi Eszteregnye Felsőrajk Fityeház Fűzvölgy Galambok Garabonc Gelse Gelsesziget Hahót Homokkomárom Hosszúvölgy Kacorlak Kerecseny Kilimán Kisrécse Kistolmács
89 Letenye Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Miháld Molnári Murakeresztúr Murarátka Nagybakónak Nagykanizsa Nagyrécse Nagyrada Nemespátró Oltárc Orosztony Pat Petrivente Pölöskefő Pötréte Rigyác Sand Semjénháza Sormás Surd Szentliszló Szepetnek Tótszentmárton Tótszerdahely Újudvar Valkonya Várfölde Zajk Zalakaros Zalakomár Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszentbalázs Zalaszentjakab Zalaújlak Pogányszentpéter (Somogy megye) Segítségnyújtási működési körzet: Barcs Keszthely Lenti Marcali Nagyatád Zalaegerszeg hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Böhönye Csurgó Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóság működési területe. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: ZALAEGERSZEG Elsődleges működési körzet: Alibánfa Almásháza Alsónemesapáti Babosdöbréte
90 Bagod Bak Baktüttös Becsvölgye Bezeréd Bocfölde Boncodfölde Böde Bucsuszentlászló Csatár Csonkahegyhát Dobronhegy Egervár Gellénháza Gombosszeg Gösfa Gyűrűs Hagyárosbörönd Hottó Iborfia Kávás Kemendollár Keménfa Kisbucsa Kiskutas Kispáli Kustánszeg Lakhegy Lickóvadomos Milejszeg Misefa Nagykapornak Nagykutas Nagylengyel Nagypáli Nemesapáti Nemeshetés Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Orbányosfa Ormándlak Padár Pálfiszeg Petőhenye Petrikeresztúr Pókaszepetk Pölöske Pusztaederics Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Salomvár Sárhida Söjtör Szentkozmadombja Teskánd Tófej Vasboldogasszony Vöckönd Zalaboldogfa Zalacséb Zalaegerszeg
91 Zalaistvánd Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentlőrinc Zalaszentmihály Zalatárnok Andrásfa (Vas megye) Mikosszéplak (Vas megye) Nagytilaj (Vas megye) Segítségnyújtási működési körzet: Ajka Badacsonytomaj Keszthely Körmend Lenti Nagykanizsa Sárvár Szombathely hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, valamint: Böhönye Csepreg Csurgó Kőszeg Sümeg Tapolca Vasvár Zalaszentgrót önkéntes tűzoltóságok működési területe.
Önkéntes tűzoltóság: ZALASZENTGRÓT Működési területe: Batyk Döbröce Dötk Kallósd Kehidakustány Kisgörbő Mihályfa Nagygörbő Óhid Pakod Sénye Szalapa Türje Zalabér Zalaszentgrót Zalaszentlászló Zalavég Hivatásos önkormányzati tűzoltóság: FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG Elsődleges működési körzet: Budapest* Budajenő Budakeszi Csömör
92 Dunakeszi Ecser Felsőpakony Fót Gyál Nagykovácsi Nagytarcsa Pécel Perbál Pilisborosjenő Pilisszentiván Pilisvörösvár Remeteszőlős Solymár Telki Üröm Segítségnyújtási működési körzet: Dabas Dunaújváros Esztergom Érd Gödöllő Monor Nagykáta Nyergesújfalu Szentendre Székesfehérvár Szigetszentmiklós Tatabánya Vác hivatásos önkormányzati tűzoltóságok elsődleges működési körzete, Bajna Bicske Pomáz Ráckeve Vál Vámosmikola önkéntes tűzoltóságok működési területe, valamint a RKI működési területe. Megjegyzés: 1. A tűzoltóságok elsődleges működési körzetéhez tartozik a felsorolt helységek közigazgatási határán belüli valamennyi belterület és külterület. 2. A segítségnyújtási működési körzettel nem rendelkező önkéntes tűzoltóság működési területe azonos az elsődleges működési körzettel. * A Budapest Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér hivatásos tűzoltóságának működéséről, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló 8/1997. (II.12.) BM rendelet 2.§, valamint a Polgári Légiközlekedési Hatóság mindenkori határozatában megjelölt területen bekövetkezett, a légiközlekedési hatóság által meghatározott légiközlekedési balesetek, rendkívüli repülőesemények kivételével.”
93 2 . melléklet a
/2006. (
)ÖTM rendelethez
„5. melléklet az 57/2005. (XI. 30.) BM rendelethez A Regionális Műszaki Mentő Bázisok működési területe BUDAPEST Elsődleges működési körzet: BAJNA Önkéntes Tűzoltóság (a továbbiakban: ÖT) (Komárom-Esztergom megye) Bajna Epöl Gyermely Szomor Nagysáp Máriahalom Úny BALASSAGYARMAT Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság (a továbbiakban: HÖT) (Nógrád megye) Balassagyarmat Bánk Becske Bercel Bokor Borsosberény Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Csesztve Csitár Debercsény Dejtár Drégelypalánk Érsekvadkert Felsőtold Galgaguta Garáb Herencsény Hollókő Hont Horpács Hugyag Iliny Ipolyvece Kétbodony Kisecset Kutasó Ludányhalászi Magyarnándor Mohora Nagylóc Nagyoroszi Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál
94 Őrhalom Patak Patvarc Pusztaberki Rétság Rimóc Romhány Szanda Szátok Szécsénke Szente Szécsény Szügy Terény Tereske Tolmács Varsány BICSKE ÖT (Fejér megye) Alcsútdoboz Bicske Bodmér Csabdi Etyek Felcsút Mány Óbarok Újbarok Vértesboglár Herceghalom (Pest megye) Tök (Pest megye) Zsámbék (Pest megye) FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Budapest, továbbá Budajenő Budakeszi Csömör Dunakeszi Ecser Felsőpakony Fót Gyál Nagykovácsi Nagytarcsa Pécel Perbál Pilisborosjenő Pilisszentiván Pilisvörösvár Remeteszőlős Solymár Telki Üröm DABAS HÖT (Pest megye) Alsónémedi Bugyi Dabas Hernád Inárcs Kakucs Ócsa Örkény
95 Pusztavacs Tatárszentgyörgy Újhartyán Újlengyel DUNAÚJVÁROS HÖT (Fejér megye) Adony Baracs Beloiannisz Besnyő Daruszentmiklós Dunaújváros Előszállás Iváncsa Kisapostag Kulcs Mezőfalva Nagyvenyim Perkáta Pusztaszabolcs Rácalmás Szabadegyháza ESZTERGOM HÖT (Komárom-Esztergom megye) Annavölgy Csolnok Dág Dorog Dömös Esztergom Kesztölc Leányvár Piliscsév Pilismarót Sárisáp Tardos Piliscsaba (Pest megye) Pilisjászfalu (Pest megye) Tinnye (Pest megye) ÉRD HÖT (Pest megye) Biatorbágy Budaörs Diósd Érd Páty Pusztazámor Sóskút Százhalombatta Tárnok Törökbálint Ercsi (Fejér megye) Martonvásár (Fejér megye) Ráckeresztúr (Fejér megye) GÖDÖLLŐ HÖT (Pest megye) Aszód Bag Dány Domony Erdőkertes Galgamácsa Gödöllő Hévízgyörk
96 Iklad Isaszeg Kerepes Kistarcsa Mogyoród Szada Valkó Vácegres Váckisújfalu Vácszentlászló Veresegyház Zsámbok GYÖNGYÖS HÖT (Heves megye) Abasár Adács Atkár Detk Domoszló Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Halmajugra Karácsond Kisnána Ludas Markaz Mátraszentimre Nagyfüged Nagyréde Parádsasvár Rózsaszentmárton Szücsi Vécs Visonta HATVAN HÖT (Heves megye) Apc Boldog Csány Ecséd Hatvan Heréd Hort Lőrinci Nagykökényes Petőfibánya Zagyvaszántó Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Bér (Nógrád megye) Buják (Nógrád megye) Egyházasdengeleg (Nógrád megye) Erdőkürt (Nógrád megye) Erdőtarcsa (Nógrád megye) Héhalom (Nógrád megye) Kálló (Nógrád megye) Kisbágyon (Nógrád megye) Palotás (Nógrád megye) Szirák (Nógrád megye) Vanyarc (Nógrád megye) Galgahévíz (Pest megye)
97 Kartal (Pest megye) Tura (Pest megye) Verseg (Pest megye) KALOCSA HÖT (Bács-Kiskun megye) Apostag Drágszél Dunaegyháza Dunapataj Dunaszentbenedek Géderlak Harta Solt Ordas Újtelek KISKŐRÖS HÖT (Bács-Kiskun megye) Dunatetétlen KUNSZENTMIKLÓS ÖT (Bács-Kiskun megye) Dunavecse Kunpeszér Kunszentmiklós Szalkszentmárton Tass Apaj (Pest megye) LAJOSMIZSE ÖT (Bács-Kiskun megye) Felsőlajos Ladánybene Lajosmizse Táborfalva (Pest megye) MONOR HÖT (Pest megye) Bénye Csévharaszt Gomba Gyömrő Káva Maglód Mende Monor Nyáregyháza Péteri Pilis Sülysáp Úri Üllő Vasad Vecsés NAGYKÁTA HÖT (Pest megye) Tápióság Tápiószecső Tóalmás Kóka NYERGESÚJFALU HÖT (Komárom-Esztergom megye) Bajót Lábatlan Mogyorósbánya
98 Nyergesújfalu Süttő Tát Tokod Tokodaltáró PÁSZTÓ ÖT (Nógrád megye) Alsótold Csécse Ecseg Jobbágyi Kozárd Mátraszőlős Mátraverebély Pásztó Sámsonháza Szarvasgede Szurdokpüspöki Tar POMÁZ ÖT (Pest megye) Budakalász Csobánka Pilisszántó Pilisszentkereszt Pomáz RÁCKEVE ÖT (Pest megye) Áporka Dömsöd Kiskunlacháza Lórév Makád Ráckeve Szigetbecse Szigetszentmárton Szigetújfalu SALGÓTARJÁN HÖT (Nógrád megye) Bárna Bátonyterenye Cered Dorogháza Egyházasgerge Endrefalva Etes Ipolytarnóc Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kazár Kishartyán Kisbárkány Litke Lucfalva Márkháza Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraterenye Mihálygerge Magyargéc
99 Nagybárkány Nagykeresztúr Nemti Nógrádmegyer Piliny Rákóczibánya Salgótarján Ságújfalu Szalmatercs Sóshartyán Szécsényfelfalu Szilaspogony Szuha Vizslás Zabar Ivád (Heves megye) Mátraballa (Heves megye) SZABADSZÁLLÁS ÖT (Bács-Kiskun megye) Fülöpszállás Kunadacs Soltszentimre Szabadszállás Újsolt SZENTENDRE HÖT (Pest megye) Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentlászló Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád SZÉKESFEHÉRVÁR HÖT (Fejér megye) Aba Csákvár Gánt Gárdony Kápolnásnyék Lovasberény Nadap Pákozd Pázmánd Seregélyes Sukoró Velence Vereb Vértesacsa Zichyújfalu SZIGETSZENTMIKLÓS HÖT (Pest megye) Délegyháza Dunaharaszti Dunavarsány Halásztelek Majosháza Szigetcsép Szigethalom Szigetszentmiklós
100 Taksony Tököl TATABÁNYA HÖT (Komárom-Esztergom megye) Héreg Szárliget Tarján Tatabánya Várgesztes Vértessomló Vértesszőlős Vértestolna Szár (Fejér megye) VÁC HÖT (Pest megye): Acsa Csomád Csörög Csővár Galgagyörk Göd Ipolydamásd Kismaros Kisnémedi Kosd Kóspallag Márianosztra Nagymaros Őrbottyán Penc Püspökhatvan Püspökszilágy Rád Szob Szokolya Sződ Sződliget Vác Vácduka Váchartyán Vácrátót Verőce Zebegény Alsópetény (Nógrád megye) Berkenye (Nógrád megye) Diósjenő (Nógrád megye) Felsőpetény (Nógrád megye) Keszeg (Nógrád megye) Legénd (Nógrád megye) Nézsa (Nógrád megye) Nógrád (Nógrád megye) Nőtincs (Nógrád megye) Ősagárd (Nógrád megye) Szendehely (Nógrád megye) VÁL ÖT (Fejér megye): Baracska Gyúró Kajászó Tabajd Tordas Vál VÁMOSMIKOLA ÖT (Pest megye)
101 Bernecebaráti Kemence Perőcsény Tésa Nagybörzsöny Ipolytölgyes Letkés Vámosmikola Segítségnyújtási működési körzet: Győr Miskolc Pécs Szeged Szolnok Veszprém Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
DEBRECEN Elsődleges működési körzet: BALMAZÚJVÁROS ÖT (Hajdú-Bihar megye) Balmazújváros Hortobágy BERETTYÓÚJFALU HÖT (Hajdú-Bihar megye) Ártánd Bakonszeg Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Bihartorda Bojt Derecske Furta Gáborján Hencida Konyár Mezőpeterd Mezősas Nagykereki Szentpéterszeg Tépe Told Váncsod Vekerd Zsáka CSENGER ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Császló Csegöld Csenger Csengersima Csengerújfalu Darnó Gacsály Garbolc Hermánszeg
102 Jánkmajtis Kishódos Kisnamény Komlódtótfalu Méhtelek Nagyhódos Pátyod Porcsalma Rozsály Szamosangyalos Szamosbecs Szamossályi Szamostatárfalva Tisztaberek Túrricse Tyukod Ura Zajta DEBRECEN HÖT (Hajdú-Bihar megye) Bocskaikert Debrecen Fülöp Hajdúbagos Hajdúsámson Mikepércs Nyíracsád Nyíradony Nyírábrány Nyírmártonfalva Sáránd Vámospércs EGYEK ÖT (Hajdú-Bihar megye) Egyek Tiszacsege Újszentmargita FEHÉRGYARMAT ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Cégénydányád Fehérgyarmat Fülesd Gyügye Kérsemjén Kisar Kisszekeres Kömörő Mánd Nábrád Nagyar Nagyszekeres Nemesborzova Panyola Penyige Szamosújlak Tarpa Tivadar Tunyogmatolcs Túristvándi Zsarolyán GYULA HÖT (Békés megye) Geszt Kötegyán
103 Méhkerék Sarkad Sarkadkeresztúr Újszalonta HAJDÚBÖSZÖRMÉNY ÖT (Hajdú-Bihar megye) Hajdúböszörmény Hajdúhadház Téglás HAJDÚNÁNÁS HÖT (Hajdú-Bihar megye) Görbeháza Hajdúdorog Hajdúnánás HAJDÚSZOBOSZLÓ ÖT (Hajdú-Bihar megye) Ebes Hajdúszoboszló Hajdúszovát Nagyhegyes IBRÁNY ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Balsa Beszterec Buj Gávavencsellő Ibrány Nagyhalász Paszab Tiszabercel Tiszarád Tiszatelek Vasmegyer KISVÁRDA HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Ajak Anarcs Berkesz Dombrád Döge Fényeslitke Gégény Gyulaháza Jéke Kékcse Kisvárda Laskod Lövőpetri Mezőladány Nyírkarász Nyírlövő Nyírtass Pap Pátroha Petneháza Rétközberencs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Tiszakanyár Tornyospálca Újdombrád Újkenéz KOMÁDI ÖT (Hajdú-Bihar megye)
104 Komádi Körösszakál Körösszegapáti Magyarhomorog Újiráz Biharugra (Békés megye) Körösnagyharsány (Békés megye) Körösújfalu (Békés megye) Mezőgyán (Békés megye) Zsadány (Békés megye) LÉTAVÉRTES ÖT (Hajdú-Bihar megye) Álmosd Bagamér Esztár Hosszúpályi Kismarja Kokad Létavértes Monostorpályi Pocsaj Újléta MÁTÉSZALKA HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Barabás Beregdaróc Beregsurány Botpalád Csaholc Fábiánháza Fülpösdaróc Gelénes Géberjén Győrtelek Hetefejércse Hodász Jármi Kántorjánosi Kispalád Kocsord Kölcse Lónya Magosliget Márokpapi Mátészalka Mátyus Mérk Milota Nagydobos Nagyecsed Nyírcsaholy Nyírkáta Nyírmeggyes Nyírparasznya Olcsvaapáti Ópályi Ököritófülpös Őr Papos Rápolt Rohod Sonkád Szamoskér Szamosszeg
105 Szatmárcseke Tiborszállás Tiszaadony Tiszabecs Tiszacsécse Tiszakerecseny Tiszakóród Uszka Vaja Vállaj Vámosoroszi NYÍRBÁTOR HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Bátorliget Encsencs Kállósemjén Kisléta Máriapócs Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgyulaj Nyírlugos Nyírpilis Nyírvasvári Ófehértó Ömböly Penészlek Piricse Pócspetri Terem NYÍREGYHÁZA HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Apagy Baktalórántháza Besenyőd Demecser Kálmánháza Kemecse Kék Kótaj Levelek Magy Nagycserkesz Nagykálló Napkor Nyírbogdány Nyíregyháza Nyíribrony Nyírjákó Nyírkércs Nyírpazony Nyírtelek Nyírtét Nyírtura Rakamaz Ramocsaháza Sényő Szabolcs Székely Tímár Tiszanagyfalu
106 PÜSPÖKLADÁNY HÖT (Hajdú-Bihar megye) Báránd Biharnagybajom Földes Kaba Nagyrábé Nádudvar Püspökladány Sáp Sárrétudvari Szerep Tetétlen SZAKOLY ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Balkány Biri Bököny Geszteréd Nyírgelse Nyírmihálydi Szakoly SZEGHALOM HÖT (Békés megye) Dévaványa Füzesgyarmat Kertészsziget Körösladány Okány Szeghalom Vésztő Csökmő (Hajdú-Bihar megye) Darvas (Hajdú-Bihar megye) TISZAFÜRED HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok megye) TISZAVASVÁRI ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Szorgalmatos Tiszadada Tiszadob Tiszaeszlár Tiszalök Tiszavasvári ÚJFEHÉRTÓ ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Érpatak Újfehértó VÁSÁROSNAMÉNY ÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Aranyosapáti Pusztadobos Csaroda Nyírmada Gemzse Gyüre Gulács Ilk Jánd Kisvarsány Nagyvarsány Olcsva Tiszaszalka
107 Tákos Tiszavid Vámosatya Vásárosnamény ZÁHONY HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Benk Eperjeske Győröcske Komoró Mándok Tiszabezdéd Tiszamogyorós Tiszaszentmárton Tuzsér Záhony Zsurk Segítségnyújtási működési körzet: Miskolc Szolnok Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
GYŐR Elsődleges működési körzet: ÁCS ÖT (Komárom-Esztergom megye) Ács Bana Bábolna CSORNA HÖT (Győr-Moson-Sopron megye) Acsalag Árpás Bágyogszovát Barbacs Bezi Bodonhely Bogyoszló Bősárkány Cakóháza Csorna Dör Egyed Enese Farád Fehértó Győrsövényház Jobaháza Kisbabot Kóny Maglóca Magyarkeresztúr Markotabödöge Mérges Mórichida Páli Pásztori Potyond Rábacsanak Rábacsécsény Rábapordány
108 Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábcakapi Sobor Sopronnémeti Szany Szil Szilsárkány Tárnokréti Vág Zsebeháza GYŐR HÖT (Győr-Moson-Sopron megye) Abda Bőny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Écs Felpéc Gönyű Gyömöre Győr Győrasszonyfa Győrladamér Győrság Győrszemere Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Ikrény Kajárpéc Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezőörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyalka Nyúl Öttevény Pannonhalma Pázmándfalu Pér Ravazd Rábapatona Rétalap Románd Sikátor Sokorópátka Tarjánpuszta Táp Tápszentmiklós Tényő Tét Töltéstava Vámosszabadi Veszprémvarsány Vének Bakonypéterd Lázi
109 KAPUVÁR HÖT (Győr-Moson-Sopron megye) Agyagosszergény Babót Beled Cirák Csapod Ebergőc Edve Fertőd Fertőendréd Fertőszentmiklós Fertőszéplak Gyóró Himod Hövej Iván Kapuvár Kisfalud Mihályi Osli Petőháza Pusztacsalád Rábakecöl Röjtökmuzsaj Sarród Szárföld Vadosfa Vásárosfalu Veszkény Vitnyéd MOSONMAGYARÓVÁR HÖT (Győr-Moson-Sopron megye) Ásványráró Bezenye Darnózseli Dunakiliti Dunaremete Dunasziget Feketeerdő Halászi Hegyeshalom Hédervár Jánossomorja Károlyháza Kimle Kisbodak Levél Lébény Lipót Máriakálnok Mecsér Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Püski Rajka Újrónafő Várbalog SOPRON HÖT (Győr-Moson-Sopron megye) Ágfalva Fertőboz Fertőhomok Fertőrákos
110 Harka Hegykő Hidegség Kópháza Lövő Nagycenk Nagylózs Nemeskér Pereszteg Pinnye Sopron Sopronhorpács Sopronkövesd Újkér Völcsej KISBÉR ÖT (Komárom-Esztergom megye) Aka Ácsteszér Ászár Bakonybánk Bakonysárkány Bakonyszombathely Bársonyos Csatka Császár Ete Kerékteleki Kisbér Réde Súr Vérteskethely KOMÁROM HÖT (Komárom-Esztergom megye) Almásfüzitő Dunaalmás Komárom Mocsa Naszály Neszmély NAGYIGMÁND ÖT (Komárom-Esztergom megye) Csém Csép Kisigmánd Kocs Nagyigmánd Szákszend Tárkány OROSZLÁNY ÖT (Komárom-Esztergom megye) Bokod Dad Kecskéd Oroszlány TATABÁNYA HÖT (Komárom-Esztergom megye) Baj Dunaszentmiklós Kömlőd Környe Szomód Tata CSEPREG ÖT (Vas megye)
111 Egyházasfalu (Győr-Moson-Sopron megye) Répcevis (Győr-Moson-Sopron megye) Und (Győr-Moson-Sopron megye) RÉPCELAK ÖT (Vas megye) Csánig Nick Répcelak Csáfordjánosfa (Győr-Moson-Sopron megye) Csér (Győr-Moson-Sopron megye) Dénesfa (Győr-Moson-Sopron megye) Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) SÁRVÁR HÖT (Vas megye) Kemenesmagasi Kenyeri Pápoc PÁPA HÖT (Veszprém megye) Bakonyság Bakonyszentiván Bakonytamási Csót Egyházaskesző Gecse Gic Kemeneshőgyész Kemenesszentpéter Lovászpatona Magyargencs Malomsok Marcaltő Nagyacsád Nagydém Nemesgörzsöny Pápateszér Takácsi Vanyola Vaszar Várkesző Bakonygyirót (Győr-Moson-Sopron megye) Bakonyszentlászló (Győr-Moson-Sopron megye) Csikvánd (Győr-Moson-Sopron megye) Fenyőfő (Győr-Moson-Sopron megye) Gyarmat (Győr-Moson-Sopron megye) Szerecseny (Győr-Moson-Sopron megye)
Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Veszprém Zalaegerszeg Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
MISKOLC Elsődleges működési körzet: BÉLAPÁTFALVA ÖT (Heves megye) Balaton Bekölce Bélapátfalva
112 Bükkszentmárton Egercsehi Mikófalva Mónosbél Nagyvisnyó Szilvásvárad Szúcs EGER HÖT (Heves megye) Aldebrő Andornaktálya Bátor Bodony Bükkszenterzsébet Bükkszék Demjén Eger Egerbakta Egerbocs Egerszalók Egerszólát Erdőkövesd Fedémes Feldebrő Felsőtárkány Hevesaranyos Istenmezeje Kápolna Kerecsend Kisfüzes Maklár Mátraderecske Nagytálya Noszvaj Novaj Ostoros Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szarvaskő Tarnalelesz Tarnaszentmária Terpes Tófalu Váraszó Verpelét HEVES HÖT (Heves megye) Besenyőtelek Dormánd ENCS HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár Alsógagy Alsóvadász Arka Aszaló Baktakék
113 Beret Boldogkőújfalu Boldogkőváralja Büttös Csenyéte Csobád Detek Encs Fáj Fancsal Felsődobsza Felsőgagy Felsővadász Fony Forró Fulókércs Gadna Gagyapáti Gagybátor Gagyvendégi Garadna Gönc Göncruszka Halmaj Hejce Hernádbüd Hernádcéce Hernádkércs Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hidasnémeti Homrogd Ináncs Kány Kázsmárk Kéked Keresztéte Kiskinizs Korlát Krasznokvajda Kupa Léh Litka Méra Mogyoróska Monaj Nagykinizs Novajidrány Nyésta Pamlény Pányok Pere Perecse Pusztaradvány Rásonysápberencs Regéc Selyeb Szalaszend Szászfa Szemere Szentistvánbaksa Telkibánya
114 Tornyosnémeti Vilmány Vizsoly Zsujta KAZINCBARCIKA HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Aggtelek Alacska Alsószuha Balajt Bánhorváti Berente Boldva Borsodszirák Damak Dédestapolcsány Dövény Dubicsány Edelény Felsőkelecsény Felsőnyárád Hangács Hegymeg Imola Irota Izsófalva Jákfalva Kazincbarcika Kurityán Lak Ládbesenyő Mályinka Múcsony Nagybarca Nyomár Ormosbánya Ragály Rudolftelep Sajógalgóc Sajóivánka Sajókaza Sajószentpéter Szakácsi Szuhafő Szuhakálló Tardona Tomor Trizs Vadna Zádorfalva Ziliz Zubogy KISVÁRDA HÖT (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Cigánd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Dámóc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Lácacséke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Semjén (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Révleányvár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Zemplénagárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
115 MEZŐKÖVESD HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén Bogács Borsodgeszt Borsodivánka Bükkábrány Bükkzsérc Cserépfalu Cserépváralja Csincse Egerlövő Gelej Kács Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőnagymihály Mezőnyárád Négyes Sály Szentistván Szomolya Tard Tibolddaróc Tiszabábolna Tiszadorogma Tiszavalk Vatta Egerfarmos (Heves megye) Füzesabony (Heves megye) Mezőszemere (Heves megye) Mezőtárkány (Heves megye) Szihalom (Heves megye) MISKOLC HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Alsózsolca Arnót Berzék Bőcs Bükkaranyos Bükkszentkereszt Ernőd Felsőzsolca Gesztely Harsány Hernádkak Hernádnémeti Kisgyőr Kistokaj Kondó Mályi Miskolc Nyékládháza Onga Parasznya Radostyán Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajópálfala Sajópetri
megye)
116 Sajósenye Sajóvámos Szikszó Szirmabesenyő Varbó ÓZD HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csermely Csokvaomány Domaháza Farkaslyuk Gömörszőlős Hangony Hét Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Ózd Putnok Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Serényfalva Uppony Szentdomonkos (Heves megye) SÁTORALJAÚJHELY HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Alsóberecki Alsóregmec Bodroghalom Bodrogolaszi Bózsva Erdőhorváti Felsőberecki Felsőregmec Filkeháza Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Györgytarló Háromhuta Hercegkút Hollóháza Karcsa Karos Kenézlő Kishuta Kisrozvágy Komlóska Kovácsvágás Makkoshotyka Mikóháza
117 Nagyhuta Nagyrozvágy Nyíri Olaszliszka Pácin Pálháza Pusztafalu Sárazsadány Sárospatak Sátoraljaújhely Tiszacsermely Tiszakarád Tolcsva Vágáshuta Vajdácska Vámosújfalu Viss Vilyvitány Zalkod SZENDRŐ HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Abod Alsótelekes Becskeháza Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Debréte Égerszög Felsőtelekes Galvács Hidvégardó Jósvafő Kánó Komjáti Martonyi Meszes Perkupa Rakaca Rakacaszend Rudabánya Szalonna Szendrő Szendrőlád Szin Szinpetri Szögliget Szőlősardó Szuhogy Teresztenye Tornabarakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentjakab Varbóc Viszló SZERENCS HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Abaújszántó Alsódobsza Baskó Bekecs Bodrogkeresztúr
118 Bodrogkisfalud Csobaj Erdőbénye Golop Legyesbénye Mád Megyaszó Mezőzombor Monok Prügy Rátka Sima Sóstófalva Szegi Szegilong Szerencs Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Tarcal Tállya Tiszaladány Tiszalúc Tiszatardos Tokaj Újcsanálos TISZAFÜRED (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Poroszló (Heves megye) Újlőrincfalva (Heves megye) TISZANÁNA ÖT (Heves megye) Sarud TISZAÚJVÁROS HÖT (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Ároktő Girincs Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Igrici Kesznyéten Kiscsécs Köröm Mezőcsát Muhi Nagycsécs Nemesbikk Oszlár Ónod Sajóhídvég Sajóörös Sajószöged Szakáld Tiszakeszi Tiszapalkonya Tiszatarján Tiszaújváros Folyás (Hajdú-Bihar megye) Polgár (Hajdú-Bihar megye) Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye)
119 Újtikos (Hajdú-Bihar megye) Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Debrecen Szolnok Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
PÉCS Elsődleges működési körzet: BAJA HÖT (Bács-Kiskun megye) Baja Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bátmonostor Csátalja Csávoly Dávod Dunafalva Érsekcsanád Felsőszentiván Gara Hercegszántó Nagybaracska Nemesnádudvar Rém Sükösd Szeremle Vaskút Homorúd (Baranya megye) Újmohács (Baranya megye, Mohács település) BARCS HÖT (Somogy megye) Babócsa Barcs Bolhó Csokonyavisonta Darány Drávagárdony Drávatamási Heresznye Homokszentgyörgy Istvándi Kastélyosdombó Kálmáncsa Komlósd Lakócsa Péterhida Potony Rinyaújlak Rinyaújnép Somogyaracs Szentborbás Szulok Tótújfalu Vízvár BÁTASZÉK ÖT (Tolna megye) Alsónyék
120 Báta Bátaapáti Bátaszék Mórágy Pörböly BÖHÖNYE ÖT (Somogy megye) Nagybajom DOMBÓVÁR HÖT (Tolna megye) Attala Csibrák Csikóstőttős Dalmand Dombóvár Döbrököz Dúzs Gyulaj Jágónak Kapospula Kaposszekcső Kisvejke Kocsola Kurd Lápafő Lengyel Mucsi Nak Szakcs Várong Alsómocsolád (Baranya megye) Ág (Baranya megye) Bikal (Baranya megye) Egyházaskozár (Baranya megye) Gerényes (Baranya megye) Hegyhátmaróc (Baranya megye) Kisvaszar (Baranya megye) Mágocs (Baranya megye) Mekényes (Baranya megye) Meződ (Baranya megye) Nagyhajmás (Baranya megye) Szárász (Baranya megye) Tarrós (Baranya megye) Tékes (Baranya megye) Vásárosdombó (Baranya megye) Csoma (Somogy megye) Kercseliget (Somogy megye) Mosdós (Somogy megye) Nagyberki (Somogy megye) Szabadi (Somogy megye) KADARKÚT ÖT (Somogy megye) Csököly Gige Hedrehely Hencse Jákó Kadarkút Kőkút
121 Mike Rinyakovácsi Visnye KALOCSA HÖT (Bács-Kiskun-megye) Fajsz Foktő Homokmégy Kalocsa Miske Uszód KAPOSVÁR HÖT (Somogy megye) Alsóbogát Baté Bárdudvarnok Bodrog Bonnya Bőszénfa Büssü Cserénfa Csombárd Ecseny Edde Felsőmocsolád Fiad Fonó Gadács Gamás Gálosfa Gölle Hajmás Hetes Igal Juta Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr Kaposmérő Kaposszerdahely Kaposújlak Kaposvár Kazsok Kisasszond Kisbárapáti Kisgyalán Kiskorpád Magyaratád Magyaregres Mernye Mezőcsokonya Orci Osztopán Patalom Patca Pálmajor Polány Ráksi Sántos Simonfa Somodor Somogyacsa Somogyaszaló
122 Somogydöröcske Somogygeszti Somogyjád Somogysárd Somogyszil Szenna Szentbalázs Szentgáloskér Szilvásszentmárton Szorosad Taszár Törökkoppány Újvárfalva Várda Zimány Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Baranyajenő (Baranya megye) Baranyaszentgyörgy (Baranya megye) Gödre (Baranya megye) Szágy (Baranya megye) Tormás (Baranya megye) KOMLÓ HÖT (Baranya megye) Bakóca Bodolyabér Felsőegerszeg Hosszúhetény Husztót Kárász Kisbeszterce Kishajmás Komló Kovácsszénája Köblény Liget Magyaregregy Magyarhertelend Magyarszék Mánfa Máza Mecsekpölöske Mindszentgodisa Oroszló Palé Sásd Szalatnak Szászvár Tófű Varga Vázsnok Vékény MOHÁCS HÖT (Baranya megye) Babarc Bár Bezedek Borjád Bóly Dunaszekcső Erdősmárok
123 Fazekasboda Geresdlak Görcsönydoboka Hímesháza Ivándárda Émetkér Kátoly Kisbudmér Kisnyárád Kölked Lánycsók Lippó Liptód Majs Maráza Máriakéménd Mohács Monyoród Nagybudmér Nagynyárád Sárok Sátorhely Somberek Szajk Szederkény Szellő Székelyszabar Töttös Udvar Versend NAGYATÁD HÖT (Somogy megye) Bakháza Beleg Bolhás Görgeteg Háromfa Kaszó Kisbajom Kutas Lábod Nagyatád Nagykorpád Ötvöskónyi Rinyabesenyő Rinyaszentkirály Somogyszob Szabás Tarany PAKS HÖT (Tolna megye) Bölcske Dunaföldvár Dunaszentgyörgy Gerjen Györköny Kajdacs Madocsa Nagydorog Paks Pusztahencse Sárszentlőrinc PÉCS HÖT (Baranya megye)
124 Abaliget Apátvarasd Aranyosgadány Áta Bakonya Baksa Belvárdgyula Berkesd Bicsérd Birján Boda Bogád Cserkút Egerág Ellend Erzsébet Görcsöny Gyód Hásságy Keszü Kékesd Kisasszonyfa Kisherend Kozármisleny Kökény Kővágószőlős Kővágótőttős Lothárd Magyarsarlós Martonfa Nagykozár Nagypall Olasz Orfű Pellérd Pereked Pécs Pécsbagota Pécsudvard Pécsvárad Pogány Regenye Romonya Szemely Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Tengeri Téseny Velény Zengővárkony Zók SÁRBOGÁRD HÖT (Fejér megye) Keszőhidegkút (Tolna megye) SIKLÓS HÖT (Baranya megye) Adorjás Alsószentmárton Babarcszőlős Baranyahidvég
125 Beremend Bisse Bogádmindszent Bosta Cún Csarnóta Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Egyházasharaszti Garé Gordisa Harkány Hegyszentmárton Hirics Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Kásád Kemse Kémes Kisdér Kisharsány Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisszentmárton Kistapolca Kistótfalu Kovácshida Kórós Lapáncsa Lúzsok Magyarbóly Matty Márfa Márok Nagyharsány Nagytótfalu Old Ócsárd Ózdfalu Palkonya Páprád Peterd Pécsdevecser Piskó Pócsa Rádfalva Sámod Siklós Siklósbodony Siklósnagyfalu Szalánta Szaporca Szava Tésenfa Túrony Újpetre Vajszló
126 Vejti Villány Villánykövesd Vokány Zaláta SZEKSZÁRD HÖT (Tolna megye) Alsónána Aparhant Bonyhád Bonyhádvarasd Cikó Decs Diósberény Felsőnána Grábóc Gyönk Györe Harc Hőgyész Izmény Kakasd Kalaznó Kéty Kisdorog Kismányok Kistormás Kölesd Medina Miszla Mőcsény Mucsfa Murga Nagymányok Nagyvejke Őcsény Sárpilis Sióagárd Szakadát Szálka Szárazd Szedres Szekszárd Tengelic Tevel Udvari Varsád Váralja Várdomb Závod Zomba Hidas (Baranya megye) Mecseknádasd (Baranya megye) Óbánya (Baranya megye) Ófalu (Baranya megye) SZIGETVÁR HÖT (Baranya megye) Almamellék Almáskeresztúr Basal Bánfa Besence Bogdása Boldogasszonyfa
127 Botykapeterd Bükkösd Bürüs Csányoszró Csebény Cserdi Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávasztára Endrőc Felsőszentmárton Gerde Gilvánfa Gyöngyfa Gyöngyösmellék Helesfa Hetvehely Hobol Horváthertelend Ibafa Kacsóta Katádfa Kákics Kétújfalu Királyegyháza Kisdobsza Kistamási Magyarlukafa Magyarmecske Magyartelek Markóc Marócsa Merenye Molvány Mozsgó Nagycsány Nagydobsza Nagypeterd Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Okorág Okorvölgy Patapoklosi Pettend Rózsafa Sellye Somogyapáti Somogyhatvan Somogyhárságy Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szentdénes Szentegát Szentkatalin Szentlászló Szentlőrinc
128 Szigetvár Szörény Szulimán Teklafalu Tótszentgyörgy Várad Vásárosbéc Zádor Lad (Somogy megye) Patosfa (Somogy megye) TAMÁSI ÖT (Tolna megye) Értény Koppányszántó Nagykónyi Regöly Szakály Tamási Újireg TOLNA ÖT (Tolna megye) Bogyiszló Fadd Fácánkert Tolna VÉMÉND ÖT (Baranya megye) Erdősmecske Feked Lovászhetény Palotabozsok Szebény Szűr Véménd Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Szeged Veszprém Zalaegerszeg Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
SZEGED Elsődleges működési körzet: BÁCSALMÁS ÖT (Bács-Kiskun megye) Bácsalmás Bácsszőlős Csikéria Katymár Kunbaja Madaras Mátételke
129 Tataháza BÉKÉSCSABA HÖT (Békés megye) Békéscsaba Csabaszabadi Doboz Kétsoprony Szabadkígyós Telekgerendás Újkígyós CSONGRÁD HÖT (Csongrád megye) Csongrád Csanytelek Felgyő Tömörkény GYULA HÖT (Békés megye) Elek Gyula Kétegyháza Lőkösháza HÓDMEZŐVÁSÁRHELY HÖT (Csongrád megye) Hódmezővásárhely Mártély Mindszent JÁNOSHALMA ÖT (Bács-Kiskun megye) Borota Jánoshalma Kéleshalom Mélykút KALOCSA HÖT (Bács-Kiskun megye) Bátya Dusnok Érsekhalma Hajós Öregcsertő Szakmár KECEL ÖT (Bács-Kiskun megye) Császártöltés Imrehegy Kecel
KISKUNFÉLEGYHÁZA HÖT (Bács-Kiskun megye) Bugac Bugacpusztaháza Fülöpjakab Gátér Jászszentlászló Kiskunfélegyháza Kunszállás Móricgát Pálmonostora Petőfiszállás Csengele (Csongrád megye) Pusztaszer (Csongrád megye)
130 KISKUNHALAS HÖT (Bács-Kiskun megye) Balotaszállás Csólyospálos Harkakötöny Kelebia Kiskunhalas Kiskunmajsa Kisszállás Kömpöc Kunfehértó Pirtó Szank Tompa Zsana KISKŐRÖS HÖT (Bács-Kiskun megye) Akasztó Csengőd Kaskantyú Kiskőrös Páhi Tabdi MAKÓ HÖT (Csongrád megye) Apátfalva Csanádpalota Ferencszállás Földeák Királyhegyes Kiszombor Klárafalva Kövegy Magyarcsanád Makó Maroslele Nagylak Óföldeák MEZŐKOVÁCSHÁZA HÖT (Békés megye) Almáskamarás Battonya Dombegyház Dombiratos Kaszaper Kevermes Kisdombegyház Kunágota Magyarbánhegyes Magyardombegyház Medgyesbodzás Medgyesegyháza Mezőhegyes Mezőkovácsháza Nagybánhegyes Nagykamarás Pusztaottlaka Végegyháza OROSHÁZA HÖT (Békés megye) Csanádapáca Gádoros Kardoskút Nagyszénás
131 Orosháza Pusztaföldvár Csorvás (Békés megye) Gerendás (Békés megye) Árpádhalom (Csongrád megye) Eperjes (Csongrád megye) Nagymágocs (Csongrád megye) Székkutas (Csongrád megye) RUZSA ÖT (Csongrád megye) Ásotthalom Öttömös Pusztamérges Rúzsa Üllés SOLTVADKERT ÖT (Bács-Kiskun megye) Bócsa Soltvadkert Tázlár SZEGED HÖT (Csongrád megye) Algyő Baks Balástya Bordány Deszk Dóc Domaszék Forráskút Kistelek Kübekháza Mórahalom Ópusztaszer Röszke Sándorfalva Szatymaz Szeged Tiszasziget Újszentiván Zákányszék Zsombó SZENTES HÖT (Csongrád megye) Derekegyház Fábiánsebestyén Nagytőke Szegvár Szentes TÓTKOMLÓS ÖT (Békés megye) Ambrózfalva (Csongrád megye) Békéssámson Csanádalberti (Csongrád megye) Nagyér (Csongrád megye) Pitvaros (Csongrád megye) Tótkomlós Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Szolnok Pécs Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
132
SZOLNOK Elsődleges működési körzet: ABÁDSZALÓK ÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Abádszalók Tiszabura Tiszaderzs BÉKÉSCSABA HÖT (Békés megye) Békés Bélmegyer Csárdaszállás Kamut Köröstarcsa Mezőberény Murony Tarhos CEGLÉD (Pest megye) Abony Albertirsa Cegléd Ceglédbercel Csemő Dánszentmiklós Jászkarajenő Kőröstetétlen Mikebuda Tápiószőlős Törtel Újszilvás GYÖNGYÖS HÖT (Heves megye) Vámosgyörk Visznek HEVES HÖT (Heves megye) Átány Boconád Erdőtelek Erk Heves Hevesvezekény Kál Kompolt Nagyút Pély Tarnabod Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tenk Zaránk Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) JÁSZBERÉNY HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Alattyán Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászágó
133 Jászárokszállás Jászberény Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jásztelek Pusztamonostor JÁSZKISÉR ÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Jászapáti Jászkisér Tiszasüly KARCAG HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Berekfürdő Bucsa (Békés megye) Karcag Kunmadaras KECSKEMÉT HÖT (Bács-Kiskun megye) Ballószög Helvécia Jakabszállás Kecskemét Nyárlőrinc Orgovány Városföld KEREKEGYHÁZA ÖT (Bács-Kiskun megye) Ágasegyháza Fülöpháza Kerekegyháza Kunbaracs KISKUNFÉLEGYHÁZA HÖT (Bács-Kiskun megye) Tiszaalpár KISÚJSZÁLLÁS ÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Fegyvernek Kenderes Kisújszállás Örményes Ecsegfalva (Békés megye) KUNHEGYES ÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Kunhegyes Tiszabő Tiszagyenda Tiszaroff Tomajmonostora KUNSZENTMÁRTON HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Cserkeszőlő Csépa Kunszentmárton Mesterszállás Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas MEZŐTÚR HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Kétpó
134 Kuncsorba Mezőhék Mezőtúr Túrkeve NAGYKÁTA HÖT (Pest megye) Farmos Nagykáta Pánd Szentlőrinckáta Szentmártonkáta Tápióbicske Tápiógyörgye Tápiószele Tápiószentmárton NAGYKŐRÖS ÖT (Pest megye) Kocsér Nagykőrös Nyársapát SZARVAS HÖT (Békés megye) Békésszentandrás Csabacsűd Hunya Gyomaendrőd Kardos Örménykút Szarvas Kondoros SZABADSZÁLLÁS ÖT (Bács-Kiskun megye) Izsák (Bács-Kiskun megye) SZOLNOK HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Besenyszög Csataszög Hunyadfalva Jászladány Kőtelek Nagykörű Rákóczifalva Szajol Szászberek Szolnok Tiszapüspöki Tiszatenyő Tiszavárkony Tószeg Törökszentmiklós Újszász Vezseny Zagyvarékas TISZAFÖLDVÁR ÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Cibakháza Kengyel Martfű Rákócziújfalu Tiszaföldvár TISZAFÜRED HÖT (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
135 Nagyiván Tiszaigar Tiszaörs Tiszaszentimre Tiszaszőlős TISZANÁNA ÖT (Heves megye) Tiszanána Kisköre Kömlő TISZAKÉCSKE ÖT (Bács-Kiskun megye) Lakitelek Tiszakécske Szentkirály Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Tiszaug Segítségnyújtási körzet: Budapest Debrecen (Hajdú-Bihar megye) Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Szeged (Csongrád megye) Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
VESZPRÉM Elsődleges működési körzet: AJKA HÖT (Veszprém megye) Ajka Apácatorna Bakonypölöske Borszörcsök Csehbánya Devecser Doba Halimba Iszkáz Kapolcs Karakószörcsök Kisberzseny Kislőd Kolontár Magyarpolány Noszlop Nyirád Oroszi Öcs Pula Pusztamiske Somlójenő Somlóvásárhely Szőc Taliándörögd Tüskevár Úrkút Városlőd Vigántpetend BADACSONYTOMAJ HÖT (Veszprém megye) Ábrahámhegy
136 Badacsonytomaj Badacsonytördemic Balatoncsicsó Balatonhenye Balatonrendes Balatonszepezd Hegymagas Káptalantóti Kékkút Kisapáti Kővágóörs Köveskál Mindszentkálla Monoszló Nemesgulács Nemesvita Óbudavár Révfülöp Salföld Szentantalfa Szentbékkálla Szentjakabfa Szigliget Tagyon Zánka BALATONBOGLÁR ÖT (Somogy megye) Balatonboglár Balatonlelle Balatonőszöd Balatonszemes Gyugy Karád Látrány Somogybabod Somogytúr Szőlősgyörök Visz BALATONFÜRED ÖT (Veszprém megye) Aszófő Balatonakali Balatonfüred Balatonszőlős Balatonudvari Csopak Dörgicse Lovas Örvényes Paloznak Pécsely Tihany Vászoly BALATONFŰZFŐ HÖT (Veszprém megye) Alsóörs Balatonalmádi Balatonfűzfő Balatonkenese Királyszentistván Litér Papkeszi
137 Vilonya KAPOSVÁR HÖT (Somogy megye) Kára (Somogy megye) MÓR ÖT (Fejér megye) Bakonycsernye Balinka Bodajk Csókakő Mór Nagyveleg Pusztavám Söréd PAKS HÖT (Tolna megye) Németkér PÁPA HÖT (Veszprém megye) Adásztevel Adorjánháza Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonyszücs Béb Békás Csögle Dabrony Dáka Döbrönte Egeralja Farkasgyepű Ganna Homokbödöge Kerta Kiscsősz Kispirit Kisszőlős Kup Külsővat Marcalgergelyi Mezőlak Mihályháza Nagyalásony Nagygyimót Nagypirit Nagytevel Nemesszalók Németbánya Nóráp Nyárád Pápa Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Somlószőlős Somlóvecse Ugod Vid Vinár Mersevát (Vas megye) Szergény (Vas megye) PÉTFÜRDŐ HÖT (Veszprém megye)
138 Berhida Csajág Hajmáskér Jásd Küngös Öskü Ősi Pétfürdő Szápár Tés Várpalota POLGÁRDI ÖT (Fejér megye) Füle Jenő Kisláng Kőszárhegy Lepsény Mezőszentgyörgy Nádasdladány Polgárdi Balatonfőkajár (Veszprém megye) SÁRBOGÁRD HÖT (Fejér megye) Alap Alsószentiván Bikács Cece Dég Hantos Igar Káloz Lajoskomárom Mezőszilas Nagykarácsony Nagylók Sárbogárd Sáregres Sárkeresztúr Sárosd Sárszentágota Vajta Belecska (Tolna megye) Kisszékely (Tolna megye) Nagyszékely (Tolna megye) Ozora (Tolna megye) Pálfa (Tolna megye) Simontornya (Tolna megye) Tolnanémedi (Tolna megye) SIÓFOK HÖT (Somogy megye) Ádánd Balatonendréd Balatonföldvár Balatonszabadi Balatonszárszó Bálványos Kereki Kőröshegy Kötcse Nagyberény Nagycsepely Nyim Pusztaszemes
139 Ságvár Siófok Siójut Som Szántód Szólád Teleki Zamárdi Enying (Fejér megye) Mátyásdomb (Fejér megye) Mezőkomárom (Fejér megye) Szabadhidvég (Fejér megye) Felsőnyék (Tolna megye) Balatonvilágos (Veszprém megye) SÜMEG ÖT (Veszprém megye) Bodorfa Gyepükaján Káptalanfa Nemeshany Szentimrefalva Veszprémgalsa Zalaszegvár SZÉKESFEHÉRVÁR HÖT (Fejér megye) Bakonykúti Csákberény Csór Csősz Fehérvárcsurgó Iszkaszentgyörgy Isztimér Kincsesbánya Magyaralmás Moha Pátka Sárkeresztes Sárkeszi Sárszentmihály Soponya Szabadbattyán Székesfehérvár Tác Úrhida Zámoly
TAB ÖT (Somogy megye) Andocs Bábonymegyer Bedegkér Kapoly Kánya Lulla Miklósi Nágocs Sérsekszőlős Somogyegres Somogymeggyes Tab Tengőd
140 Torvaj Zala Zics TAMÁSI ÖT (Tolna megye) Fürged Iregszemcse Magyarkeszi Nagyszokoly Pincehely (Tolna megye) TAPOLCA ÖT (Veszprém megye) Gyulakeszi Hegyesd Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Monostorapáti Raposka Sáska Tapolca Zalahaláp VESZPRÉM HÖT (Veszprém megye) Barnag Bánd Eplény Felsőörs Hárskút Herend Hidegkút Lókút Márkó Mencshely Nagyvázsony Nemesvámos Sóly Szentgál Szentkirályszabadja Tótvázsony Veszprém Veszprémfajsz Vöröstó ZIRC ÖT (Veszprém megye) Bakonybél Bakonynána Bakonyoszlop Bakonyszentkirály Borzavár Csesznek Csetény Dudar Nagyesztergár Olaszfalu Pénzesgyőr Porva Zirc Segítségnyújtási működési körzet: Budapest Győr Pécs Zalaegerszeg
141 Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési
körzete.
ZALAEGERSZEG Elsődleges működési körzet: BADACSONYTOMAJ HÖT (Veszprém megye) Balatonederics BALATONBOGLÁR ÖT (Somogy megye) Balatonfenyves Fonyód Ordacsehi BÖHÖNYE ÖT (Somogy megye) Böhönye Inke Nemesdéd Nemeskisfalud Szenyér Tapsony Varászló Vése CSEPREG ÖT (Vas megye) Bő Bük Csepreg Gór Iklanberény Lócs Sajtoskál Simaság Tormásliget Tömörd Gyalóka (Győr-Moson-Sopron megye) Szakony (Győr-Moson-Sopron megye) Zsira (Győr-Moson-Sopron megye) CSURGÓ ÖT (Somogy megye) Bélavár Berzence Csurgó Csurgónagymarton Gyékényes Iharos Iharosberény Őrtilos Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Somogybükkösd Somogycsicsó Somogyudvarhely Szenta Zákány Zákányfalu KESZTHELY HÖT (Zala megye) Alsópáhok Balatongyörök Bókaháza Cserszegtomaj
142 Dióskál Egeraracsa Esztergályhorváti Felsőpáhok Gétye Gyenesdiás Hévíz Karmacs Keszthely Ligetfalva Nemesbük Pacsa Rezi Sármellék Szentgyörgyvár Szentpéterúr Tilaj Vallus Várvölgy Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Vonyarcvashegy Zalaapáti Zalacsány Zalaigrice Zalaköveskút Zalaszabar Zalaszántó Zalaszentmárton Zalavár Balatonberény (Somogy megye) Balatonszentgyörgy (Somogy megye) Vörs (Somogy megye) KÖRMEND HÖT (Vas megye) Alsószölnök Apátistvánfalva Csákánydoroszló Csörötnek Daraboshegy Döbörhegy Döröske Egyházashollós Egyházasrádóc Felsőjánosfa Felsőmarác Felsőszölnök Gasztony Halastó Halogy Harasztifalu Hegyháthodász Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Ispánk Ivánc Katafa Kemestaródfa Kétvölgy Kisrákos Kondorfa
143 Körmend Magyarlak Magyarnádalja Magyarszecsőd Molnaszecsőd Nagykölked Nagymizdó Nagyrákos Nádasd Nemesmedves Nemesrempehollós Orfalu Őrimagyarósd Őriszentpéter Pankasz Pinkamindszent Rábagyarmat Rádóckölked Rátót Rönök Sárfimizdó Szaknyér Szakonyfalu Szalafő Szarvaskend Szentgotthárd Szentpéterfa Szőce Vasalja Vasszentmihály Viszák Csöde (Zala megye) Ozmánbük (Zala megye) Vaspör (Zala megye) Zalaháshágy (Zala megye) Zalalövő (Zala megye) KŐSZEG ÖT (Vas megye) Bozsok Cák Horvátzsidány Kiszsidány Kőszeg Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Lukácsháza Nemescsó Ólmod Peresznye Pusztacsó Velem LENTI HÖT (Zala megye) Alsószenterzsébet Baglad Barlahida Bázakerettye Belsősárd Bödeháza Csertalakos Csesztreg
144 Csömödér Csörnyeföld Dobri Felsőszenterzsébet Gáborjánháza Gosztola Gutorfölde Hernyék Iklódbördőce Kálócfa Kányavár Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kiscsehi Kissziget Kozmadombja Külsősárd Lasztonya Lendvadedes Lendvajakabfa Lenti Lispeszentadorján Lovászi Magyarföld Maróc Márokföld Mikekarácsonyfa Muraszemenye Nemesnép Nova Ortaháza Páka Pórszombat Pördefölde Pusztaapáti Ramocsa Resznek Rédics Szentgyörgyvölgy Szentmargitfalva Szentpéterfölde Szécsisziget Szijártóháza Szilvágy Tormafölde Tornyiszentmiklós Zalabaksa Zalaszombatfa Zebecke Bajánsenye (Vas megye) Kercaszomor (Vas megye) Kerkáskápolna (Vas megye) Magyarszombatfa (Vas megye) Szatta (Vas megye) Velemér (Vas megye) MARCALI HÖT (Somogy megye) Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Balatonújlak Buzsák
145 Csákány Csömend Főnyed Gadány Hács Hollád Hosszúvíz Kelevíz Kéthely Kisberény Lengyeltóti Libickozma Marcali Mesztegnyő Nagyszakácsi Nemesvid Nikla Öreglak Pamuk Pusztakovácsi Sávoly Somogyfajsz Somogysámson Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyvámos Somogyvár Somogyzsitfa Szegerdő Szőkedencs Táska Tikos NAGYATÁD HÖT (Somogy megye) Segesd (Somogy megye) NAGYKANIZSA HÖT (Zala megye) Alsórajk Balatonmagyaród Bánokszentgyörgy Becsehely Belezna Bocska Borsfa Börzönce Bucsuta Csapi Eszteregnye Felsőrajk Fityeház Fűzvölgy Galambok Garabonc Gelse Gelsesziget Hahót Homokkomárom Hosszúvölgy Kacorlak Kerecseny Kilimán Kisrécse Kistolmács Letenye
146 Liszó Magyarszentmiklós Magyarszerdahely Miháld Molnári Murakeresztúr Murarátka Nagybakónak Nagykanizsa Nagyrécse Nagyrada Nemespátró Oltárc Orosztony Pat Petrivente Pölöskefő Pötréte Rigyác Sand Semjénháza Sormás Surd Szentliszló Szepetnek Tótszentmárton Tótszerdahely Újudvar Valkonya Várfölde Zajk Zalakaros Zalakomár Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszentbalázs Zalaszentjakab Zalaújlak Pogányszentpéter (Somogy megye) RÉPCELAK ÖT (Vas megye) Vámoscsalád Vasegerszeg SÁRVÁR HÖT (Vas megye) Bejcgyertyános Boba Borgáta Bögöt Bögöte Celldömölk Chernelházadamonya Csempeszkopács Csénye Csönge Duka Egervölgy Egyházashetye Gérce Hegyfalu Hosszúpereszteg Ikervár Jákfa Jánosháza
147 Karakó Káld Keléd Kemeneskápolna Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kissomlyó Köcsk Megyehíd Meggyeskovácsi Mesterháza Mesteri Nagygeresd Nagysimonyi Nemeskeresztúr Nemeskocs Nemesládony Nyőgér Ostffyasszonyfa Ölbő Pecöl Porpác Pósfa Rábapaty Répceszentgyörgy Rum Sárvár Sitke Sótony Szeleste Tokorcs Tompaládony Uraiújfalu Vashosszúfalu Vasszilvágy Vásárosmiske Vát Vönöck Zsennye Zsédeny Kamond (Veszprém megye) SÜMEG ÖT (Veszprém megye) Bazsi Dabronc Csabrendek Gógánfa Hetyefő Hosztót Sümeg Rigács Megyer Ukk Zalaerdőd Sümegprága Zalagyömörő Zalameggyes Kisvásárhely (Zala megye) Sümegcsehi (Zala megye) SZOMBATHELY HÖT (Vas megye) Acsád
148 Balogunyom Bozzai Bucsu Dozmat Felsőcsatár Gencsapáti Gyanógeregye Gyöngyösfalu Horvátlövő Ják Kenéz Kisunyom Meszlen Narda Nárai Nemesbőd Nemeskolta Perenye Pornóapáti Rábatöttös Salköveskút Sé Sorkifalud Sorkikápolna Sorokpolány Söpte Szombathely Tanakajd Táplánszentkereszt Torony Vasasszonyfa Vaskeresztes Vassurány Vasszécseny Vép TAPOLCA ÖT (Veszprém megye) Uzsa VASVÁR ÖT (Vas megye) Alsóújlak Bérbaltavár Csehi Csehimindszent Csipkerek Gersekarát Győrvár Hegyhátszentpéter Kám Olaszfa Oszkó Pácsony Petőmihályfa Püspökmolnári Rábahídvég Szemenye Telekes Vasvár ZALAEGERSZEG HÖT (Zala megye) Alibánfa Almásháza Alsónemesapáti Babosdöbréte
149 Bagod Bak Baktüttös Becsvölgye Bezeréd Bocfölde Boncodfölde Böde Bucsuszentlászló Csatár Csonkahegyhát Dobronhegy Egervár Gellénháza Gombosszeg Gösfa Gyűrűs Hagyárosbörönd Hottó Iborfia Kávás Kemendollár Keménfa Kisbucsa Kiskutas Kispáli Kustánszeg Lakhegy Lickóvadomos Milejszeg Misefa Nagykapornak Nagykutas Nagylengyel Nagypáli Nemesapáti Nemeshetés Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Orbányosfa Ormándlak Padár Pálfiszeg Petőhenye Petrikeresztúr Pókaszepetk Pölöske Pusztaederics Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Salomvár Sárhida Söjtör Szentkozmadombja Teskánd Tófej Vasboldogasszony Vöckönd Zalaboldogfa Zalacséb Zalaegerszeg Zalaistvánd
150 Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentlőrinc Zalaszentmihály Zalatárnok Andrásfa (Vas megye) Mikosszéplak (Vas megye) Nagytilaj (Vas megye) ZALASZENTGRÓT ÖT (Zala megye) Batyk Döbröce Dötk Kallósd Kehidakustány Kisgörbő Mihályfa Nagygörbő Óhíd Pakod Sénye Szalapa Türje Zalabér Zalaszentgrót Zalaszentlászló Zalavég Segítségnyújtási működési körzet: Győr Pécs Veszprém Műszaki Mentő Bázisok elsődleges működési körzete.
A REGIONÁLIS MŰSZAKI MENTŐ BÁZISOK KÜLÖNLEGES TECHNIKAI ESZKÖZEI Budapest 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű
Debrecen 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű Győr 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű
151 Miskolc 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű Pécs 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű Szeged 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer Szolnok 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db vezetési pont konténer 1 db különleges darus gépjármű Veszprém 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű Zalaegerszeg 2 db cserefelépítményes jármű 1 db műszaki mentő konténer 1 db vegyi mentesítő konténer 1 db szállító konténer 1 db különleges darus gépjármű”
INDOKOLÁS a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI.30.) BM rendelet módosításához A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet, az 1996. évi XXXI. törvény felhatalmazása alapján megfelelően szabályozza a tűzoltóságok együttműködését a tűzoltási és műszaki mentési feladataik ellátása során. A hivatkozott rendelet 1., valamint 5. mellékletinek aktualizálása, módosítása az alábbiak indokolják: 1. 2006. december 1-jétől — központi támogatás biztosítása mellett — hét új köztestületi önkéntes tűzoltóság (Bátaszék, Böhönye, Polgárdi, Tiszanána, Vasvár, Véménd, Répcelak) kezdi meg működését. Ezáltal a kormányprogram elvárásainak megfelelően jelentősen javul az érintett térség tűzvédelmi helyzete. 2. Az ország úthálózata jelentős mértékű fejlődésen ment át. Az új utak átadásával változtak a vonulási távolságok, ami a tűzoltóságok működési területének módosítását is indokolja, szükségessé teszi. 3. A BM rendelet előírásainak megfelelően kijelölésre került a kérelmező önkéntes tűzoltóságok segítségnyújtási működési körzete, amely szintén a mentő tűzvédelmi lefedettséget javítja. A rendelet-módosítás új költségvetési elemet nem tartalmaz, de — a 2006. évi bázist figyelembe véve (9 millió Ft fix és 647,5 Ft/fő lakosságarányos támogatás) — a 2007. évi támogatás különbözete 116.455.658 Ft. A különbözet, a megalakuló és 2006. december 1-jétől működési területet vállaló 7 önkéntes tűzoltóság finanszírozásával, valamint a már működő önkéntes tűzoltóságok működési területeinek bővülésével, a lakosságarányos támogatásuk növekedésével magyarázható. A tervezetben ezen kívül átvezetésre kerültek a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvényből adódó szervezeti változások is.