Q
2111
SZADA
3
… Én mint ökológus azt tudom mondani, hogy ha ezt a világot egy értelmes lény elkezdi felülrôl figyelni, azt állapítja meg, ezen a bolygón ôrültek vannak hatalmon, akiknek az a céljuk, hogy ledarálják a bioszférát, és abból szemetet csináljanak. Amibe aztán ôk maguk is belepusztulnak. … (Balogh János)
Ünnepi Megemlékezés Szadán az 1848-as Forradalom Tiszteletére
BALOGH MIKLÓS:
Nônapra
2006. március 15.
Köszöntünk ma minden kislányt, minden nagylányt, anyukát,
A Faluházban
a nôi nem minden ágát, kismamát és nagymamát.
15 óra Áldás a honra, Istenem áldás rája (Petôfi) c. ünnepi mûsor a Színházikó csoport elôadásában rendezte: Buzogány Márta színmûvész
Töltsék be szent hivatásuk, önzetlenül éljenek,
Az ünnepet köszönti Vécsey László polgármester
szeretettel vállalják el, s ôrizzék az életet.
ezt követôen Bartók Béla: Allegro Barbaro c. zongoradarabját bemutatja: Farkas Lajos tanár KASSÁK LAJOS:
16 óra Ólomkatonák c. kiállítás az 1848/49-s szabadságharcosok és az osztrák, orosz katonai csapatok korabeli viseletérôl, fegyvereirôl, zászlóiról
Hódolat Kedves, ki szemben ülsz velem a nyári kertben
Kávéházi rendhagyó megnyitót tart Fábián Dénes festômûvész, tanár az ólomkatona gyûjtemény tulajdonosa
csodállak a serdülô kamaszok csodálatával csodálatos halvány kezeid finomsága s a szemeid éles, vakmerô pillantása
A Faluház elôkertjében
még csodálatosabb.
17.30 óra Gyülekezô, fáklyaosztás Nézlek s miközben a szél
18 óra Fáklyás felvonulás Kollerffy Koller Mihály 48-as honvéd sírjához
rózsaszín almavirágot röpít felettünk
megemlékezés, koszorúzás
mit gyermekkoromban
számhoz emelem furulyám és fújom a dalt
a vándorcirkuszok porondján fújtak egyszerû falusi zenészek. 2006/2.
Szada
■
FÔSZERKESZTÔ: Windhager Károly
TERVEZÔ SZERKESZTÔ: Kerék Antal
■
SZERKESZTÔ-
■
Alkony harmatozza már a tájat
SÉG: 2120 Dunakeszi, Vörösmarty u. 2., telefon:
06-30-335-9050, fax: 06-27-342-108. e-mail cím:
[email protected] honlap: www.szada.hu
■
s mily szép ez a tarka dal s mily szép vagy te is
■
a virágzó nyári kertben
HIRDETÉSFELVÉTEL: Szada Nova Kht, tel.: 06-28-503-510
■
Kiadja: Szada Nova Kht ■ Felelôs kiadó: Pálmai Zoltán ■ Képek: Windhager Károly
születésem értelme, életem ékessége:
■
Nyomdai elôkészítés: VikArt Grafikai Stúdió
asszony.
■
Nyomás: FollPress Nyomda Kft.,
1145 Budapest, Bosnyák utca 20. Felelôs vezetô: Várlaki Imre ügyvezetô igazgató.
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
4
Q
IDÔSEK NAPKÖZI OTTHONA A képviselô-testületi ülés február 6-án este ismét bejárással kezdôdött. A képviselôk a Szociális Alapközpont új részét, a volt rendôrlakásból kialakított Idôsek Napközi Otthonát tekintették meg, melyet Szabó Györgyi, a SZAK vezetôje mutatott be az érdeklôdôknek. VAGYONNYILATKOZATOK A napirend elôtt Pálmai Zoltánné ismertette, hogy egy képviselô nem teljesítette az ülés megkezdéséig vagyonbevallási kötelezettségét, így az illetô bár részt vehet az ülésen, csak tanácskozási joga van, a szavazásoknál véleményét nem vehetik figyelembe, amíg hiányosságát nem pótolja.
A
KÖLTSÉGVETÉS 2006-RA A legfontosabb rendelet, a 2006. évi költségvetés elôterjesztését Török László, a Pénzügyi Bizottság elnöke ismertette és indokolta. Elnök úr azt tudatosította, hogy a község költségvetésénél a legfontosabb szabály az, hogy „Addig nyújtózkodjanak, ameddig a takaró ér!” Mivel 2006-ban az ismertté vált tények és adatok alapján 809 millió forint bevétellel számolhatnak, így a kiadásokat is ezen
Kádas Judit bemutatkozika
Az Idôsek Napközi Otthona egyik szobája
Bejáráson Szabó Györgyi, Verébné Kovács Rozália és Pál Szilvia
2111
SZADA
az összeghatáron belül kell megtervezni. Ez takarékos és fegyelmezett gazdálkodást követel, s a fejlesztési keret is kisebbre kell beállítani. Mivel a bevételek nem egyenletesen érkeznek ezért a folyószámla hitelkeretet erre az évre is biztosítani szükséges. A 70 millió forintos keretet a képviselôtestület külön is megszavazta teljes egyetértésben. A bevételek közt a különféle adónemekbôl összesen 158 millió forintra számítanak, ami közel azonos az elôzô évivel, az államtól érkezô összeg pedig mindössze 4
Képvise millióval várható magasabbnak, mint 2005ben. Ingatlanértékesítésbôl az év során 60 millió forintos bevételt szeretnének elérni. Az önkormányzat által fenntartott legnagyobb intézmény, az ÁMK az év során 230 millió forintból gazdálkodhat. Az ezen belüli felosztást Ágotai Ferenc igazgató úr végzi el az egyes egységek vezetôvel folytatott megegyezéssel, majd a képviselôtestület hagyja jóvá a következô alkalommal. A községben mûködô civil szervezetek ez évben is pályázhatnak tevékenységeik támogatására a szokott feltételekkel a Mûvelôdési Bizottsághoz. ISKOLABUSZ A messzebb lakó gyerekeknek könnyebb iskolába járása érdekében szeretnének iskolabusz járatot beindítani Szadán. E célból Ágotai Ferenc igazgató úr kapott feladatot a szervezésre. A feladathoz az önkormányzat havi 50.000 Ft költség átvállalásával járul hozzá. A többi költséget a buszt igénybe vevô tanulók jegyeinek ára fedezheti majd. A busz persze nem mehet végig Szada minden utcáján, de körjáratban érintheti az összes fontos csomópontot, az aszfaltos úton közlekedve. MÁSODIK VÉDÔNÔI KÖRZET Az orvosi körzet megosztásához hasonlóan a lakosság létszáma indokolja a védônôi körzet megosztását is, azaz egy új körzet felállítását. Pálmai Zoltánné védônô örömmel számolt be az elôkészületekrôl és bemutatta a második körzet védônôi feladatainak ellátására jelentkezô Kádas Juditot. Jámbor Lajos jegyzô ismertette, hogy a második pályáztatás végre eredményes lett. Bár csak egy pályázat érkezett, de az szabályos, és a kiírási feltételeknek mindenben megfelelô, így már csak a képviselô-testület döntésétôl függ, hogy szerzôdtetik-e a jelentkezôt. A Szadáról készült film megtekintése
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
2111
SZADA
5
Q
Kezdetben a két védônô megosztva, közösen használhatja a rendelôt, így ez a bôvülés nem jelent külön költséget az önkormányzatnak, ám jelentôs elôrelépés érhetô el általa az ellátási színvonalban. Az új körzetet április 1-jei hatállyal kívánja a testület beindítani. A képviselôk véleménye megegyezett az elôterjesztéssel, 10 egybehangzó IGEN szavazattal fogadták el Kádas Judit személyét, aki itt építkezik, s ôsztôl várhatóan már állandó lakosunk is lesz, addig pedig kijár Szadára.
kásból menjenek szavazni április 9-én, hanem ellenôrizzék a kiküldött értesítôn, hogy melyik szavazókörben adhatják le szavazataikat. A három helyszín a következô: Faluház, Iskola, Varroda. A TELEPÜLÉS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A képviselôi javaslatok megtárgyalását a néhány nappal késôbbre tervezett képviselôi kiskonferencia témakörébe utalták, hogy legyen bôséges idô a téma mindenre kiterjedô, alapos megvitatására.
10%, s annak elnyerése esetén folytatódhat a második lépcsôben is a kialakítás. FILM SZADÁRÓL Mint decemberi lapszámunkba beszámoltunk róla, a Virágzó Magyarország sorozatban Szadáról is készült egy tízperces, látványosan szép, bemutató mûsor, melyet CD-rôl egy laptopon megtekintett a testület ezen az ülésen. (lásd képünkön). A képviselôtestület munkája azonban ezen az estén még sokáig folytatódott... Windhager
lô-testületi ülés A GYERMEKVÉDELMI RENDELET Verébné Kovács Rozália tájékoztatása szerint a módosítást a hasonló nevû törvény változása miatt kell átvezetni a helyi szabályozásban, melyet a képviselôk egyhangúlag tudomásul is vettek. SZOCIÁLIS RENDELET Hasonlóképpen vita nélkül módosították a helyi Szociális rendeletet is, a Szociális Alapközpont vezetôjének jogkörében bekövetkezett változás miatt. TALAJTERHELÉSI DÍJ Visszavonták a korábban életbe léptetett talajterhelési díjról szóló rendeletet abból a célból, hogy újat alkossanak. Az országos rendelet értelmében, ahol van csatorna, de a lakó mégsem használja azt, hanem továbbra is a talajban szikkasztja el a szennyvizeit, az évente növekvô kulcs alapján fizetheti meg a talajterhelési díjat. A SZADA NOVA KHT 2006-OS MEGBÍZÁSA Pálmai Zoltán, a Szada Nova Kht. ügyvezetôje elkészítette az üzleti tervet erre az évre, s azt a képviselô-testület jóvá is hagyta. Érdekes fejlemény, hogy az új jogszabályi rendelkezés értelmében az önkormányzatok által létesített közhasznú társaságoknak 2009-ig át kell alakulniuk nonprofit Kft-vé. KÖZBESZERZÉSI TERV Elfogadták a közbeszerzési tervet, mely keretjellegû és év közben derül majd ki, hogy milyen pályázati célokra írnak ki pályázatokat, és az is, hogy a pályázatokhoz a költségvetés évközi állása biztosítja e a szükséges önrész. SZAVAZÓKÖRÖK Változás a korábbiakhoz képest, hogy az eddigi két szavazókör helyett mostantól már három lesz a községben. Jegyzô úr kéri a lakosságot, hogy emiatt ne megszo-
A SZÉKELY KERT ÉS AZ ÉPÜLETEK HASZNÁLAT A Kulturális Bizottság elnöke, Sipos Bulcsú Kadosa ismertette a Székely kert és az abban található épületek felújítási terve körüli egyeztetések állapotát. A mûvészeti központ kialakítása során is gondoskodni kívánnak a jelenleg ott tevékenykedô egyéb szervezetekrôl is, de végleges megállapodásra az érintettek az ülés idôpont- A vendégek sora jáig még nem jutottak. Várhatóan a szombati kiskonferencián tudják ezt a kérdést is nyugvópontra juttatni. Juhászné Bankó Erzsébet, a Faluház vezetôje ismertette, hogy az elnyert összegbôl történô felújítás csak az elsô lépés a hosszútávú tervek kivitelezése során. Március folyamán ugyanis ismét be lehet adni a Közkincs pályázatot, melyhez az önrész mindössze Elôtérben Oroszi Sándor Süni, mellette Petrák Árpád alpolgármester
SZADA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELÔTESTÜLETE 2006. MÁRCIUS 6-ÁN 17 ÓRÁTÓL KÖZMEGHALLGATÁST TART A FALUHÁZBAN. A KÖZMEGHALLGATÁS NAPIRENDJÉN: ■ KÖZSÉGÜNK 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEMUTATÁSA ■ A TELEPÜLÉS-SZERKEZETI TERV FELÜLVIZSGÁLATI ANYAGÁNAK ELÔZETES BEMUTATÁSA ■ ÉS EGYEBEK. MINDEN ÉRDEKLÔDÔT SZERETETTEL VÁR A KÉPVISELÔ-TESTÜLET!
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
6
2111
SZADA
Q
ÖNKORMÁNYZATI
Önkormányzati konferencia 2006. február 11. Február 11-én szombaton került sor az önkormányzat szokásos éves konferenciájára. A konferencia célja, hogy az alaposabb elôkészítést, „kibeszélést” igénylô, nagyobb horderejû döntéseket idôkorlátozás nélkül hozhassa meg a képviselô-testület. A konferencia keretében hagyományos képviselô-testületi ülés is zajlott, amelyen véglegesítettük és elfogadtuk önkormányzatunk 2006. évi költségvetését. Véleményeztük a településszerkezeti tervünk felülvizsgálati anyagának elôzetes bemutatásához készült Településfejlesztési koncepció tervezetét. Ezeket a március 6-án megtartandó közmeghallgatáson szeretnénk ismertetni. A napirendek között szerepelt még különféle kérelmek elbírálása, a TIGÁZ – gázhálózatunk megvételére irányuló – ajánlatának elutasítása, valamint döntöttünk néhány fontos pályázat elindításáról. A 17 óráig tartó konferenciát csak egy késôi, egyszerû, ám annál ízletesebb ebéd szakította meg, amit a képviselôk az új étkezdében fogyasztottak el. A reggel 9 órai kezdéskor egyébként a Meseház Alapítvány Waldorf óvodájának kérelmét kezdte tárgyalni a képviselôtestület. Mint ismeretes, több folyamatban lévô és már elnyert pályázat nyomán még az idén elindul a Székely Bertalan Mûvészeti Központ kialakítása. A Székely-kertben mûködô civil szervezetek elhelyezési gondjait, mûködésük további biztosítását az elmúlt hónapok egyeztetéseit követôen sikerült minden érintett megelégedésére megoldani. A Waldorf óvoda ügye bonyolultabb, új épületbe kellene költöznie, melynek felépítéséhez sikerült alapítványi támogatást és kedvezményes bankhitelt szerezniük. A szadai köznevelés sokszínûségének fenntartása községünk érdekében áll, ezért törekvésük elnyerte önkormányzatunk feltétlen erkölcsi támogatását. A támogatás esetleges egyéb formáiról az elkövetkezô hetek tárgyalásait követôen születhet megállapodás. A Kulturális Bizottság elôterjesztése alapján megtörtént a községi ünnepek és rendezvények ez évi programjának egyeztetése, különös tekintettel a Falunapra, melynek programját össze kell hangolni a Székely kertben, a mûteremben és a házban tavasszal induló munkálatokkal. Áttekintettük a szennyvíz csatornázás és a kapcsolódó perek, egyeztetések állását. Mind a ciklusterv, mind pedig az éves munkaterv egyik legfontosabb része a községi fejlesztések lehetôségeinek feltárása, az illeszkedô pályázatok elindítása. Ezen belül is kiemelt fontosságú az útprogram és a hozzá csatlakozó csapadékvíz elvezetési és járdaépítési tervek alakulása, melyek elôterjesztôje és gazdája a Fejlesztési Bizottság és a Szada Nova Kht. volt. Ami a konferencia idején csaknem biztosnak látszik: az idén végre el tudjuk kezdeni a Székely Bertalan út rekonstrukcióját. Mindezekrôl a 2111 Szada továbbra is folyamatos tájékoztatással szolgál Önöknek.
HÍREK
Pályázati kiírás önkormányzati támogatás elnyerésére civil szervezetek, közcélú feladatokat ellátó társadalmi szervezetek, klubok, szakkörök, egyesületek részére
Tisztelt Pályázók!
T
Vécsey László polgármester
Tisztelettel hívjuk fel civil szervezeteink figyelmét, hogy ebben az évben is pályázhatnak önkormányzati támogatásra. Amennyiben élni kívánnak a lehetôséggel, kérjük az alább megadott feltételeknek megfelelôen, juttassák el pályázatukat az Önkormányzati Hivatalba, a Civil Kuratóriumnak címezve. A pályázatot írásban (gépelt, vagy nyomtatott formában), zárt borítékban kérjük benyújtani, az arra jogosult személy(ek) aláírásával, a szervezet pecsétjével. A benyújtás határideje: 2006. március 15. PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: benyújtó szervezet pontos neve, címe, székhelye, elérhetôsége A vonatkozó rendelet (11/2000.(05.09), mód.: 4/2002. (03.129) értelmében az elôzô évi felhasználás hitelt érdemlô elszámolása (amennyiben részesült támogatásban az elmúlt évben) Az elvégzett tevékenység leírása, különös tekintettel a társadalmi hasznosságra Az életképesség kimutatása, a szervezet tervei, céljai
Felhívjuk figyelmüket, hogy miután a szervezetek nem önkormányzati támogatásra jöttek létre, így az elbírálásnál nem szempont a mûködési minimum biztosítása. Az Önkormányzati támogatás nem hivatott a Civil szervezet költségvetésének „fedezet” oldalát betölteni! Fontos szempont a jó gazdálkodás! Legyen nyomon követhetô a pályázatból az eredményes forráskeresés (külsô pályázatokon való részvétel), az életképesség kimutatása! Amennyiben a benyújtott pályázatok között átfedéseket lehet kimutatni, úgy az érintett pályázók nem kaphatnak támogatást! Az ÁMK keretén belül mûködô szervezetek önkormányzati támogatásra nem pályázhatnak. Azonban közcélú feladatok ellátásához eseti elbírálásra adhatnak be kérelmet a Képviselô-testületnek címezve. A pályázatok eredményérôl a pályázó szervezetek írásban értesítést kapnak, melyet a „2111 Szada” címû helyi lapban is közzé teszünk.
2006. január 6. Sipos Bulcsú Kadosa bizottsági elnök
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
ÖNKORMÁNYZATI
HÍREK
Q
2111
SZADA
7
Megegyezés a Székely kert használatáról Tárgy:
Egyeztetô tárgyalás és megegyezés a Székely kertben érdekelt civil szervezetek – Örömhír Tábor Alapítvány, KIK – képviselôi: Pálinkás Ibolya, Tábor Alapítvány kuratóriumi elnök, Szigeti Péter, valamint a Székely Bertalan ÁMK, képviselôje: Ágotai Ferenc igazgató között. Helyszín: Székely Bertalan ÁMK Általános Iskola igazgatói iroda Ideje: 2006-02-08. 19.15. A község, a gyermekek, az érintettek érdekeit szem elôtt tartva az alábbi megállapodás született: A Székely lakóház óvoda melletti lakórészét használók vállalják, hogy a képviselôtestület által elfogadott és nyertes Közkincs I. pályázat célkitûzéseinek megvalósítása érdekében kiürítik (az ÁMK dolgozóinak aktív, fizikai segítségével) az érintett helyiségeket az átalakítás megkezdése elôtt egy héttel. Mivel a pályázat megvalósításának, és elszámolásának végsô határideje: 2006. május 31. a munkák megkezdésének várható ideje 2006. március vége, április eleje. A pontos idôpontról a munkálatok megkezdése elôtt legalább egy héttel korábban írásban értesítik az érintetteket. Az érintettek ekkor a lakóház mellett ideiglenesen elhelyezett konténerben helyezik el tárgyaikat, és mûködtetik szervezeteiket. Ezt 2006. május 31-e után a Közösségi Ház udvarán felszabaduló a Kht tulajdonát képezô lakókonténer váltaná fel. A Kht-vel való egyeztetés folyamatban. Az érintettek addig mûködnének ezen a helyszínen, míg a Székely kertben hozzáépítés, bôvítés nem következik be, ahol az érintett szervezetek, közösségek az eredeti helyhez hasonló nagyságrendû mûködési területet kapnak. A Tábor Alapítvány nyári táborát továbbra is 2007. júniusáig, azaz a Waldorf óvoda végleges kivonulásáig, a Székely kertben, az óvoda tereinek felhasználásával szervezi. Az ÁMK az alábbi tereit ajánlja fel a Tábor sikeres mûködéséhez: Pihenôpark, szabadtéri sportpálya, tornaterem, technika terem, szertár, étterem, Faluház nagyterem és rendezvényterem. Iskola vállalja, hogy egyeztetés alapján 1-2 hét napközis tábort mûködtet az ÁMK területén a Tábor Alapítvánnyal egyeztetett idôpontban. A Faluház egyhetes tábort szervez, a Szada SE Tömegsport Szakosztálya egyhetes sporttábort szervez a Tábor Alapítvánnyal egyeztetve. A fenti megállapodást az érintettek aláírásukkal igazolják, a béke, a megbékélés, a tenni akarás érdekében megvalósítani kívánják.
Pálinkás Ibolya
Szigeti Péter
Ágotai Ferenc
Nyitva van a Waldorf-kapu! Ötödik éve nyílik ki tavasszal a „Waldorfkapu” a Székely-kertben mûködô Meseház Waldorf-óvodában. Az óvoda jelenleg 24 kisgyereket fogad be, teljes kihasználtsággal mûködik. Az iskolába lépô gyerekek helyébe, és a tervek között szereplô óvoda-bôvítés miatt azonban az óvodai közösségnek lehetôség nyílt a szadai családok szélesebb köre felé „nyitni”. Az óvónôk, valamint az óvoda szülôi köre szeretettel vár tehát minden érdeklôdô szülôt és nagyszülôt március 17-én, péntek délután, az Óvodában tartandó nyílt napra. Itt megismerhetô lesz az óvoda gyermekközpontú, a kisgyermekek belsô, élô ritmusára építô, természetes anyagokat használó módszertana, pedagógiája. Hadnagy Judit, vezetô óvónô és Fazekas Dóra, óvónô várja az érdeklôdôket. Még aznap este, tehát március 17-én este 18 órától várjuk Molnár V. Józsefet, aki néprajzkutató, és a Faluházban fog elôadást tartani a gyermekrajzok esztétikájáról, elemzésérôl.
Ö
A Waldorf-óvodát és az ezzel járó életmódot választó szülôket további beszélgetôs-bemutatkozós délutánokra várják majd márciustól az óvónôk és az „öreg” szülôk, hogy megismertethessék ôket az évkör ünnepeivel, a Waldorfos szokásokkal, a heti ritmust alkotó foglalkozásokkal. (viasz-gyurmázás, gyapjúkép-készítés, cipó-sütés, stb.) Ezen kívül az óvoda fenntartásáról, a szülôkre háruló feladatokról, és a Waldorf-közösséghez tartozás mindennapjairól is lehet majd hallani. Még idén tavasszal ellátogat Szadára Vekerdy Tamás, az ismert pszichológus, a hazai Waldorf-mozgalom egyik kiemelkedô alakja.
2
0
0
6
Az iskolába lépô gyerekek szüleinek külön elôadás-sorozatot is szervez a gödöllôi Waldorf-iskola. Ennek keretében látogat el a szadai Waldorf-óvodába a következô tanév leendô elsôs tanítója, Szalai Imre, aki az iskolaérettségrôl fog elôadást tartani. Az elôadás idôpontja: 2006. március 7-e, 18.30., helyszín: a Székely-kerti óvoda helyiség. Az óvodáról további információkat a www.szadai-waldorfovi.hu címen lehet elérni, valamint a
[email protected] címen is lehet kérdezni. Az Óvoda telefonszáma: 20/399-81-10 A Meseház Alapítvány szülôi köre tisztelettel kéri az adózókat, hogy ajánlják fel adójuk 1%-át a Szadai Meseház Kulturális Alapítványnak. Adószámunk: 18692206-1-13
.
F
E
B
R
U
Á
R
8
2111
SZADA
Q
ÖNKORMÁNYZATI
HÍREK
A Szada Nova Kht. tavaszi hírei ■ ■ ■
■
Szemétszállítási napok áthelyezése Szelektív gyûjtés HÁZHOZ megy Veszélyes hulladék gyûjtését és a lomtalanítást májusban szervezzük Az elsô félévben ünnepnapok miatt a kukás szemétszállítási napok áthelyezése a következô lesz: márc. 15. (szerda) helyett 14-én kedden ápr. 17. (hétfô) helyett 18-án kedden máj. 1. (hétfô) helyett 2-án kedden június 5. (hétfô) helyett 6-án kedden
■
Szelektív hulladék gyûjtésében ÁPRILIS-tól lényeges változások várhatóak, amennyiben március folyamán egy másik hulladék-feldolgozóval létrejön a szerzôdés. Ugyanis ekkor lehetôvé válik minden szemétszállítási szerzôdéssel és folyamatosan díjfizetô szadai ingatlantulajdonos számára a sokkal kényelmesebb módszer: Havonta egyszer, az ingyenesen átvehetô mûanyag zsákban válogatva gyûjtött mûanyag palackot, mûanyag flakont- és csomagolóanyagot, tejes dobozt és gyümölcsleves dobozt, fém italos palackot a házak elôl (ahová a kukákat szokták helyezni) tudjuk elszállítani.
A FENTIEKKEL KAPCSOLATOS NÉHÁNY AKTUÁLIS ELÔZETES: Felhívjuk lakótársaink figyelmét, hogy március második felében lehet néhány nap, amikor semmilyen konténert nem találnak a gyûjtôszigeteken. Az átállás miatt elnézésüket kérjük! Figyeljék a március 20-a után megjelenô „2111 Szada” címû újságban és a www.szada.hu honlapon az aktuális híreket. Márciusban háztartási komposztáló értékesítését is megkezdjük! A komposztáló: 400 literes, zöld színû, felfelé keskenyedô hengeres, idôálló és stabil mûanyag edény. A teljesen megtöltött edényben 2-3 nap alatt 1/3-ra esik össze a szerves anyag. Levehetô fedele biztosítja a töltést, alsó részén pedig zárható tolóajtó teszi lehetôvé a komposzttá vált tartalom ürítését. Az alsó perforált rész és a csonka kúpos megoldás biztosítja az oxigén cirkulációját, ami a gyors komposztálást eredményezi. Megvásárolható március közepétôl a Kht. irodájában Ára 14.000.- Ft Az elsô 15 vásárló közül 1 szerencsés vevô visszakapja a komposztáló árát. A sorsolást a „2111 Szada” címû újság szerkesztôi elôtt végezzük, melynek eredményérôl hírt adunk. A veszélyes hulladék gyûjtésének és a lomtalanításnak szervezésérôl az újságunk áprilisi számában tudósítunk.
FÖLDMÉRÉS, GEODÉZIA HALÁSZY FÖLDMÉRÔ Bt. HALAS GEO
10 éve a megrendelôk szolgálatában. Cégvezetô: Halászy Gábor 25 éve a földmérés területén.
Telekrendezés: megosztások, egyesítések, határrendezés. Épületfeltüntetési vázrajzok készítése. Kitûzések: épületek, ipari létesítmények, nagypontosságú kitûzések, ipari berendezések beállítása. Telekkitûzés. Közmûfelmérés. Szolgalmi jogi dokumentációk készítése. !!Reklám ár: Szadán 1 db épületfeltüntetés 30.000,- Ft+Áfa!!
Cím: 2111 Szada, Nyárfa u. 30. Tel/Fax: 06-28-404-219 Tel: 06-70-310-8808
E-mail:
[email protected]
Szada Nova Kht.
MARIKÁNÁL Minôségi import gyermek- és felnôttruha vásár, valamint új függönyvásár lesz Szadán, a volt Varroda épületében, MÁRCIUS 3-án, pénteken, 8-tól 13 óráig. Teljes árucsere, nagy választék! Megtudhatja, hogyan takarítsunk, mossunk és tisztítsunk vegyszer és tisztítószer nélkül (csak vízzel) környezetünk védelme érdekében. Mi megmutatjuk! Jöjjön! Vásároljon! Megéri! 06-70-210-6689
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
ÁMK
Q
2111
SZADA
9
Félévzárás az általános iskolában 2006. JANUÁR 30-ÁN HÉTFÔN, 16.15-ÖS KEZDÉSSEL ÖSSZEÜLT A TANTESTÜLET ÉRTÉKELNI A 2005/2006-OS TANÉV ELSÔ FELÉT
A
A tanévet minden álláshelyen szakképzett pedagógussal kezdhettük, és új lehetôségként megkezdte mûködését két fôvel Pedagógiai Szakszolgálatunk. Egy hét után Szarka Zsuzsa tanítónô, a 2.a osztály vezetôje bejelentette: távozik az iskolából. Helyét úgy kellett betölteni, hogy az érintett gyermekek érdekei semmiképpen se sérüljenek. Így az osztályt Harsányi Sándorné, igazgatóhelyettes vette át, s vezeti azóta is mindenki megelégedésére. Viszont néhány hét után bebizonyosodott, hogy egy emberrôl két bôrt nem praktikus lehúzni. Ezért a helyettesi feladatok ellátására Verébné Kovács Rozáliát kértem fel, s látja el ezt a munkakört azóta is mindenki megelégedésére és hasznára. Az elsô félévben ezen kívül, minden érintett érdekeit figyelembe véve az 1. a osztály vezetését Benárd Katalin vette át, a 2. b-s napközibe Fodorné Varga Enikô került. A második félévtôl bontásra került az 5-6. osztály informatika oktatás szempontjából, s egy idôben két helyen (iskolaFaluház) zajlik az oktatás. Az 5. osztályban az angol oktatást Váradyné Bagi Katalin vette át, az egyik 6. osztályban a magyart Krámer Judit. Év elejétôl a mûvészeti iskola két tanárát közalkalmazottként sikerült alkalmazni. A tantestület így egyre egységesebb, hatékonyabb, sikeresebb lett, néhány gyenge ponttól eltekintve. Decemberig tartott az új étterem, konyha építése, mely nehezítette az óvoda, iskola napi mûködését, de a végeredmény megérte. TÁRGYI FELTÉTELEK Az év kezdetéig minden tanterem, mosdó, tábla felújításra került. A téli szünetben kifestésre került a tornaterem. Két tanterembe kerülnek új padok szülôi felajánlásból, másik kettôbe iskolák közötti átadásból.. Négy kamerával rövidesen befejezésre kerül a térfigyelô rendszer telepítése. Könyveket, videókat, oktató cd-ket, 5 cd-s magnót, grafikai prést, zárt termi magasugráshoz használható szivacsot, bejárati szônyeget, fôbejárati függönyt vásároltunk. A két elsô osztályos tanterembe számítógép került az oktatás segítésére. A 2005-ös gazdasági évet, a sok nehézség ellenére is . jelentôs megtakarítással zártuk. OKTATÁS Változatlanul legfôbb feladatunknak tekintjük, hogy diákjaink biztos alapokat kapjanak, hiteles értékeléssel, s mellette
minden területen (zene, sport, mûvészeti, informatikai, nyelvi képzés, szakkörök) minden reális igényt ki tudjunk elégíteni a plusz elvárások terén. Ezen kívül jelentôs erôfeszítéseket teszünk a lemaradó vagy gyengébb, vagy rész képességzavarokkal küszködô gyerekek érdekében. Két logopédus, fejlesztô pedagógus, tanári korrepetálások segítségével. A novemberi pedagógiai tanácskozáson hozott határozatnak megfelelôen a képviselôtestület támogatását fogjuk kérni, ahhoz, hogy szeptembertôl már harmadik osztálytól megkezdôdhessen az idegen nyelv tanítása. Márciusban pályázatot adunk be az ÖKO-iskola cím elnyerése érdekében, mellyel szeretnénk a falu jelentôs részét is megmozdítani, összefogni. Már sok mindent megvalósítottunk, sok mindent elkezdtünk. Például minden szerdán egyegy osztály, pedagógus egy szünetben egészséges ételekkel, gyümölcsökkel látja vendégül társaikat. Kerékpártárolók kerülnek az udvarra, volt madáretetô készítô verseny, madár-fotó verseny, folyamatosan ellenôrizzük az órák állását, a fogyasztást. Harmadik osztálytól felfelé minden osztály saját termét igyekszik rendben tartani (szemetet szed, felseper, tiszta vízzel feltörli a termet). Péntekenként a takarító nénik tartanak alaposabb rendrakást. NEVELÉS Nehéz helyzetben vagyunk. A saját személyes példaadáson, a következetes, értelmes rend, szabályok, normák betartatásán kívül szinte nincs is eszköz a kezünkben. A társadalom a médián keresztül szinte „ellenünk” dolgozik mindazzal, amit közvetít. Sok esetben a szülôi háttér sem nyújt segítséget, s néha „örülhetünk” ha csak közönyös. Így is megragadunk minden eszközt, órai, órán kívüli lehetôséget, programot a nevelés, összefogás, követendô normák átadására. Egyre jobban megerôsödik a mûvészeti iskola, s azon belül fôleg a képzômûvészeti rész. A még meglévô esetleges hibák kijavítása érdekében szaktanácsadót „fogadtunk”. Minden hétfôn tantestületi értekezletet tartunk, utána mindig vezetôségit. Ezeken pontos tájékoztatást adunk, megbeszéljük, a feladatokat, értékeljük a közös munkát, bemutatóórákat, elôadásokat szervezünk Nagyon megerôsödött a sportélet. 1-8. osztályig vannak kosárlabda foglalkozások. Jó a kapcsolat a Szada SE –vel kosárlabda, foci, asztalitenisz, tömegsport ügyekben. Egy lány kosárcsapatunk a me-
2
0
0
6
gyei bajnokságban szerepel. Az iskolában két szinten van ping-pong asztal, (az egyik A Tömegsport szakosztály ajándéka – köszönjük) melyet a gyerekek szünetekben, tanítás elôtt, után használhatnak. Élénk diák önkormányzati élet folyik, sok programmal, versennyel, elsô ízben januárban Diákfórumot is szerveztek. Az elsô félévben Tanár-Szülô Sportnapot szerveztünk, múzeumi napot tartottunk, nyílt napokon ismerhették meg a szülôk gyermekeik iskolai munkáját, több körben, programmal segítettük a nyolcadikosok pályaválasztását, a Szada SE kezdeményezését támogatva szombati családi délután rendeztünk. Szeretnénk a faluval, s fôleg az általános iskolai korú gyerekek szüleivel megismertetni az ÁMK-t, az iskolát, bemutatni milyen a valóságban, hogy eloszlassunk néhány tévhitet, tisztázzunk félremagyarázott, vagy rosszindulatú állítást. Hisszük, hogy minden szadai gyereknek jó helye lenne nálunk, s ahol esetleg még javítani való van, ott közösen kellene cselekednünk, szülônek, gyereknek, pedagógusnak, önkormányzatnak. Úgy legyen! Ágotai Ferenc
Eladó egy 300 literes fagyasztószekrény és egy 300 literes fagyasztóláda. Tel.: 06/20 439-6134 Szadán a Présház út 19-ben lévô ház eladó. 06/70 225-7929 Mogyoródi, 1338 m2-es telek 75 m2-es házzal 6,5 millió Ft-ért eladó. Tel.: 06/30 900-7538 Német nyelvtanítást, korrepetálást vállalok kezdô szinttôl a nyelvvizsgáig! Tel: 06/30 653-1686 20 éves lányok babysitterkedést vállalnak részmunkaidôben! Tel: 06/20 494-0651, 06/20 383-0065
.
F
E
B
R
U
Á
R
10
2111
SZADA
Q
ÁMK
Szadán ÖKO iskola?
SZADA Sport Egyesület 2006. évi tervezett programjai:
Nem kis feladatra próbál vállalkozni a Székely Bertalan ÁMK, méghozzá arra, hogy szeretné az Oktatási Minisztériumtól és a Vízügyi és a Környezetvédelmi Minisztériumtól elnyerni az ÖKO iskola címet. Ezzel az iskola szellemiségét és a gyerekek szemléletét szeretnénk megújítani. Ez egy igen összetett feladat, aminek egy részét már régebb óta a gyakorlatban is megvalósítjuk (Például kirándulásokat, múzeumi napokat, családi sportnapokat szervezünk…) és vannak új törekvéseink is. Elkezdtük az egészséges életmód bemutatását a szerdánkénti kóstolókon keresztül, ami nagy sikert arat a gyerekek körében. Helyeztünk ki osztályonként madáretetôket, amelyeket folyamatosan töltögetünk fel. Ehhez kapcsolódóan fotópályázatot hirdettünk „Kertünk vendégei, a madarak” témakörben. Újfent megalakult a „Zöldfülûek” természetjáró csoport, akik például voltak madárlesen, mérték a Szadán átmenô forgalmat... Környezettudatos magatartásunk fejlesztése érdekében a gyerekek besegítenek saját osztályuk takarításába és odafigyelnek iskolánk dekorálására, szebbé tételére. Várjuk az ÖKO iskolához a további jelentkezôket, ötleteket, szülôi támogatást. ÖKO csoport
Február
Iskolabusz Elment? Vagy el sem indulhat? Évek óta jelzik a szülôk: gond a parkolás, gond a járda hiánya, gond a biztonságos eljutás az iskolába. A megoldás? ISKOLABUSZ. Az elmúlt évben több céget, vállalkozót megkerestem ez ügyben. Bekértem ajánlataikat. Január végére úgy tûnt, megvan a megoldás. Az iskolabusz csak különjáratként mûködhet. Nagy busz lévén nem juthat el mindenhová, de a cég diszpécserével bejártuk a tervezett útvonalat. Minden hétköznap 7-8 óra között illetve 13 és 14.15 között két-két kört tett volna meg a járat a Borostyán étteremtôl a Vasút utca Székely B. út által behatárolt területen 10 megállóval. Az állami támogatáson felül havi 50 ezer Ft-tal járult volna hozzá a mûködéshez az Önkormányzat, 14 ezerrel az ÁMK. A fennmaradó összeget a használók, a bérletet vásárlók adták volna össze, fejenként 2-2 ezer forinttal havonta, kb. 60 jelentkezô esetén. Felhívásunkat közzétettük az óvodában, s eljuttattuk minden iskolás szüleihez. A képviselôtestület is reménykeltôen állt hozzá a megkereséshez. Viszont felhívásunkra összesen nyolcan válaszoltak pozitívan. Így - egyelôre – az iskolabusz tervét kénytelenek vagyunk felfüggeszteni, várva a több érdeklôdôre, vagy egy olcsóbb megoldásra. Ágotai Ferenc
Vállalkozásra tanítana az iskolában az EU
0
0
6
.
F
E
B
R
Március 03. 04. Közösségi terek karbantartása 03. 10. Éjszakai ping-pong a tornateremben 03. 15. Lovas díszfelvonulás ( Szada – Gödöllô ) 03. 18. Természetjáró túra 03. 25. Kistérségi-területi Amatôr asztalitenisz bajnokság András napi kosárlabda visszavágó
Április 04. 04. 04. 04. 04. 04.
07. 08. 09. 22. 29. 30.
Tavaszi hadjárat / Lovas bemutató Indul a labdarugó amatôr bajnokság heti rendszerességgel Nyuszi Kupa Házi asztalitenisz bajnokság a gyerekeknek A Föld Napja - Falutakarítás Természetjáró túra Majális, aktuálisan jelentkezünk a részletes programmal
Május 05. 05. 05. 05. 05. 05. 05. 05. 05.
01. 01. 05. 06. 13. 14. 20. 21. 27.
Majális? Street ball bajnokság délután a Dobogónál Éjszakai ping-pong a tornateremben Lovas túra (lovasoknak) Bárány tanya – Margita díj lovas verseny Székely Bertalan Nap Természetjáró túra Fut a Szada ! térségi futóverseny Gyereknappal egybekötött Nyílt Sport Nap a Szada Se. Szakosztályival Indul a Pest Megyei Street ball Bajnokság ( 2 fiú és 1 lány csapattal)
Június 06. 17. 06. 24. 06. 24-25. 06. 26-30.
Nyílt Sport Nap a Bárány tanyán az egyesület szakosztályaival Természetjáró túra 2 napos túra a lovas szakosztálynak Asztalitenisz edzôtábor
Július
Brüsszel szerint az európai iskolákban vállalkozási tanórákat kellene bevezetni, hogy a „vállalkozói elkötelezettség” már fiatal korban kialakuljon, s ennek segítségével legalább hosszú távon jelentôsen javuljon az Európai Unió gazdasági versenyképessége. Günter Verheugen bizottsági alelnök szerint nagyon fontos, hogy az Unió társadalma vállalkozásbarát legyen. Ehhez fel kell ébreszteni a fiatalokban a gazdasági tevékenység iránti érdeklôdést, motivációt - írja az euractiv.hu. A bizottsági alelnök örömmel venné, ha ezt a gondolkodást elsajátítanák a középiskolák, amelyek nagyon sokat tehetnek azért, hogy diákjaikban kialakuljon a vállalkozói szellem. Günther Verhaugen gyakorlatilag felhívást intézett az Unió területén mûködô középiskolákhoz, hogy kampányokkal, játékokkal és a vállalkozási ismeretek tanrendbe „csempészésével” segítsék a jövô generációjának felkészítését – az Egész Európai Unió érdekében. Az alelnök jó példákkal, s adatokkal támasztotta alá felhívását, mint mondta: a hasonló jellegû iskolai kampányok résztvevôinek egyötöde rövid idôn belül saját vállalkozást hoz létre. Verheugen üdvözölte a luxembourgi általános iskolákban honos gyakorlatot: a kis EUország fôvárosában rajzfilmeken ismertetik, hogy miként kell elindítani és megalapozni egy vállalkozást. (NAPI Online) 2006.2.15 - 12:10 http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=281254
2
02. 03. Éjszakai ping-pong a tornateremben 02. 25. Természetjáró túra Korcsolyázás a jégpályán Február vége, március elején elkezdôdik az amatôr kispályás labdarúgó bajnokság szervezése.
U
Á
R
07. 07. 07. 15. 07. 29. ??? ???
Éjszakai ping-pong a tornateremben Nyílt Sport Nap Éjszakai természetjáró túra Szada Se. Sportbál-mulatság 2. Józsa-András napi kosárlabda torna
Augusztus 08. 07-11. 08. 12. 08. 12-13. 08.19 ? 20. 08.26.
II. Sporttábor Kisgyermekes sportnap 2 napos túra lovasoknak Augusztus 20. Ünnepe és Sport nap Természetjáró túra
Mindenkit, kicsiket és nagyokat is sok-sok szeretettel várunk a fenti programok bármelyikére. Az aktuális programokról amennyiben szükséges, szeretnénk elôtte az újságban részletes tájékoztatást nyújtani. Sporttársi üdvözlettel, Balázs Judit Szada SE. elnöke
KÖZÖSSÉGI
ÉLET
Q
2111
SZADA
11
Faluházi rendezvények Március 1. 11 óra Játsszunk pantomimet c. színházi elôadás 5-10 éves gyerekeknek. Jegyek február 25-tôl kaphatók a Faluházban Március 9. 18 óra Világjárók Klubja III. Valahol Európában c. Március 15. ünnepi m ûsor, (részletesen lásd a 3. oldalon.) Mozgás! Mozgás! Alakformáló torna minden kedden 18-19 órakor, vezeti: Wertán Kinga Baba-Mama és Várandós torna csütörtökönként 10 -11 órakor, vezeti: Wertán Kinga Új jelentkezôket várunk még!
Minden szerdán 1o órától újra indul Hóc -Hóc gyerekjátszónk március 1-tôl. Régi és új játszótársakat és szüleiket várjuk szeretettel! Tánciskolát nyitunk kezdôknek és haladóknak péntekenként 18 órától. Klasszikus alaptáncok, össztánc, szalonzene! Érdeklôdni és jelentkezni csak egy hétig lehet március 1-8 között Juhászné B. Zsóka faluház vezetônél. Elegendô jelenkezô esetén március 17én indulunk!
Portrék A fenti címmel rendezett kiállítást a Magyar Kultúra Napjához kötôdôen a Faluház január 20-án, Bada Márta festômûvész alkotásaiból. A kiállítást háziasszonyként Juhászné Bankó Erzsébet nyitotta meg, a mûvésznôt és tárlatát Lábady Károly néprajzkutató mutatta be és méltatta. Az emelkedettebb hangulatot Zöld Ági nagyszerû Bach hegedûjátéka is megalapozta. A szavakban elmondottakat azután Fuszenecker Ferenc és Lôrincz Ferenc, Bada Mártáról készült filmje követte, melyet igen nagy érdeklôdéssel fogadott a hallgatóság. A kifejezô erejû mûveken túl Bada Márta mûvésznô sorsa, és kedves, de visszafogott egyénisége is megragadta a jelen lévôket. A Faluház mûvészetpártoló tevékenységének egy újabb példájának lehettek a tanúi ezen a napon a szépet kedvelô szadai emberek. WK
Farsangi Pincebuli Február 24. péntek 20.00 Farsang a pince klubban. Belépés csak jelmezben! (jelmez nélkül 300Ft)
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
12
2111
Civil Ház A Székely kert sorsa és jövôje szerepelt a Civil Ház napirendjén január 26-án este, melyre a téma jelentôségének megfelelôen a szokásosnál valamivel több érdeklôdô is jött el. A rendezvényen a beszélgetés fonalát Ágotai Ferenc ÁMK igazgató, a Székely Bertalan Mûvészeti Központ vezetôje, valamint a Juhászné Bankó Erzsébet a Faluház vezetôje tartotta kézben, de természetesen jelen voltak az érintett civil szervezetek képviselôi, számos érdeklôdô lakos, Vécsey László polgármester, Sipos Bulcsú Kadosa a Mûvelôdési Bizottság elnöke és néhány képviselô is. A Székely kert jövôjének megvitatása azért is idôszerû napjainkban, mert az önkormányzati pályázattal nyert összeggel megtörténhet a Székely Bertalan Mûvészeti Központ kialakításának elsô beruházása a tavasszal. Remény van rá, hogy további pályázatokból szerzett összegekkel fokozatosan, de belátható idôn belül elkészülhet a terveknek megfelelôen kialakított épületegyüttes, mely már alkalmas helyszín lesz az elképzeléseknek megfelelô sokszínû mûvészeti tevékenységhez. Mindehhez elôzetes tanulmányok is készültek, amelyek megfelelô kiinduló alapot jelentenek a munkához (lásd a keretes részben a tanulmány tartalomjegyzékét).
A
SZADA
Q
KÖZÖSSÉGI
ÉLET
A többek által megfogalmazott cél, hogy és szervezés során figyelembe kell venni a Szada neve minél erôteljesebben fonódjon község önszervezôdô civil szervezetinek éregybe a mûvészetekkel és ezen belül Székely dekeit is. Olyan megoldást kell találni, Bertalan örökségével, de a hagyományok amely senkit sem zár ki a Székely-kertbôl, a ápolásán és elevenen tartásán túl a mai kor- Székely-kert változatlanul maradjon a nak megfelelô mûvészeti tevékenységeknek szadai emberek kedvelt helyszíne, amelyet is adjon helyet. mindenki a magáénak érez. Legyen ott egy olyan mûvészeti ihletésû Több hozzászólás foglalkozott a részletekközösségi tér, amely szellemiségével alkotás- kel, az elképzelések megvalósításának várra buzdít és ehhez lehetôségeket is kínál. ható ütemezésével, de a többször megfogalMindebbe beletartozik a mûterem, a szabadtéri színpad, a kert, a lakóház rendbetétele, korszerûsíAvagy Szépmûvészetek kertje Szadán c. (tanulmánytervezet) tése, alkalmassá tétele kézmûves foglalkozásokI. Székely Mûvészeti Központ, mint egyedi, „újrafogalmazott” építészeti tér és az ott megvalósítandó hoz, tárlatokhoz, mûvémûvészeti tevékenységek együttese szeti táborok rendezéséII. Székely Mûvészeti Központ hatása a település hez, s természetesen ez fejlôdésére lesz a Székely Bertalan III. A Székely Mûvészeti Központ lehetséges szerepvállaláMûvészeti Iskola legfonsai a kistérség, régiós, országos kulturális közéletben tosabb színtere is. IV. Melléklet: a Székely Mûvészeti Központ alapítása, A fentieken túl fontos mint projekt feladat a Nemzeti GalériMelléklet 2: a szervezeti és mûködési keretei, becsült költával és az egyéb mûvéségvetéssel szeti szervezetekkel történô szoros kapcsolat kialakítása, s a mai kor szellemének megfelelô- mazott alapgondolatot senki sem vitatta, sôt en az átgondolt gazdasági és lobbitevékeny- mindenki egyetértett vele, hogy Székely Bertalan nevének és örökségének a falu védség sem nélkülözhetô. Vécsey László polgármester és Sipos Bul- jegyévé kell válnia. Felhívták a figyelmet arcsú Kadosa bizottsági elnök kifejtette, hogy ra is, hogy a gyakori és pongyola megfogala szigorúan szakmai alapokon álló tervezés mazás félreérthetô, sokan azt hiszik, hogy ez a kert az erdélyi székely néprôl kapta a nevét és keresik a jólismert székely-kaput. Célszerû tehát a hosszabb, de pontosabb Székely Bertalan kert, Székely Bertalan Mûvészeti Központ, Székely Bertalan Nap elnevezéseket használni. Windhager
Székely Bertalan Mûvészeti Központ,
Fénysugár a szadai múltra A csöppet sem bôbeszédû, ám pontos és ígéretes meghívó többünket a Faluházba vonzott február elsô szombatján. Kiállításra szólt, melyet a képzelet-ébresztô Magántörténelem cím jelzett. Elôzetesen megtudhattuk még, hogy e kiállítás a Zlinszky hagyaték irat-anyagából állt össze. (E név az elmúlt másfél évtized közéleti híradásaiból ismerôsnek tûnt. Késôbb megtudhattuk, hogy jogosan, mert e család egy tagja alkot-
2
0
0
6
.
F
mánybíránk, majd Piliscsabán egyetemi tanárunk.) A meghívóból kiderült még, hogy a megnyitóra – Helytörténeti Asztaltársaság címmel induló sorozat kezdô eseményeként – beszélgetés következik falubelink, Csajbókné Rába Krisztina, a kiállítási anyag közrebocsátója részvételével. Így már érthetô, hogy többen jócskán a kezdésre hírdetett esti 6 óra elôtt kezdtünk gyülekezni, mert már a megnyitó elôtt tájékozódni kí-
E
B
R
U
Á
R
vántunk a kiállított anyagról. A falon méretes családi képek, a tárlókban írások, iratok, iskolai bizonyítványok, emléktárgyak, melyeket – szintén a meghívó szerint – Kerényiné Bakonyi Eszter rendezett kiállítássá. Aztán ugyancsak ô nyitotta meg a bemutatkozó kiállítást is, melyre az ígért beszélgetés következett Rába Krisztinával, akit Falucskai Zoltán kérdezgetett. Éppen csak, mert Rába Krisztina magávalra-
gadón, a kezdeti érdeklôdést még fokozva beszélt a kiállítással bemutatott felmenôirôl, saját gyerekkori s késôbbi emlékeirôl. Élvezetes elôadása nyomán szinte körülnéztünk Szada múltjának egy, a címadó Magántörténelemnek megfelelô szeletében. Ez eseménynek bizonyára vesztese is volt, de csak az, aki nem volt ott a rendezvénytermet megtöltô, számos érdeklôdô közt... Np
KÖZÖSSÉGI
ÉLET
Q
2111
SZADA
„Szép mese az én életem...” Szereposztás: A mesemondó: Falucskai Zoltán (Zoli bácsi) A mesékhez kapcsolódó feladatok összeállítója: Juhászné Bankó Erzsébet (Zsóka néni) A meséket feldolgozzák a Székely Bertalan ÁMK alsós tanulói, tanítóik segítségével
Augusztus végén az alsós tanítók, a Faluház vezetôje és könyvtárosa közös munkaközösségi értekezleten megállapodott arról, hogy egész éven át tartó „mesés” vetélkedô sorozatot indít a kisdiákok számára. A megbeszélésen H. C. Andersen meséire esett a választás. Többen úgy vélték, hogy a gyermekek számára nehezen feldolgozható meséket írt Andersen. Késôbb, amikor már megkapták az évfolyamok a mesékhez tartozó feladatokat, s tanítójuk segítségével elmélyedtek abban, kiváló alkotások, megoldások, elôadások születtek. Négy mesére esett a választás. A mese meghallgatása után kb. 1 hónap van a felkészülésre. Majd újra összegyûlünk, elôadjuk, bemutatjuk az elôzetesen megkapott feladat szerint. Így került sor ôsszel a Bodza-anyóka, télen a Fenyôfa c. mese bemutatására. Már meghallgattuk a tavaszit is, melynek címe A len, s tanév végére a Császár új ruhája jutott. Ma már sok gyermek csak TV-n, VIDEO-n, DVD-n keresztül hallgat, néz mesét. Kevés az a család, ahol jut idô a szülôk, nagyobb testvér, nagyszülôk által elmondott mesék meghallgatására. Hogyan történik ez most nálunk? Faluházunk könyvtárosa Zoli bácsi olvassa fel a meséket. Leül a karosszékbe, a gyermekek körülötte. Megvárja, míg mindenki elcsendesedik, s elvarázsolja Andersen mesevilágába a kicsinyeket. A mese meghallgatása után Zsóka nénitôl húznak az évfolyamok képviselôi egy borítékot, amelyben a következô feladatok egyike szerepel: illusztráció készítése, bábkészítésbábelôadás, dramatikus feldolgozás, útilapú: kérdések a hallott meséhez kapcsolódóan. Ki lesz a gyôztese ennek a „mesés” versenynek? Úgy gondolom mindenki, aki részt vesz benne; szervezô, mesemondó, felkészítô ta-
Egy este a Szabad Földdel
nár, s végül de nem utolsó sorban a legfontosabbak a DIÁKJAINK. Az a diák, aki jól rajzol, énekel, bábozik, feladatlapot old meg, mind-mind nyert. Az évfolyamok közösen készülnek, s a közös munka öröme, egymás megismerése is nyeremény. Tanév végén a legjobbak bemutathatják a szadai nagyközönség elôtt alkotásaikat.
Tizenhét év után újra Szabad Föld-est volt Szadán. Amikor 1989 februárjában a faluban járt a szerkesztôség kis csapata (e sorok írója mindennap itt jár, mert itt lakik), még más volt a világ. Azóta lezajlott az, amit rendszerváltásnak nevezünk, ki-ki megítélheti magában, milyen eredménnyel. Annyi biztos: sokat változott az életünk. És változott a ma is legtöbb elôfizetôvel bíró Szabad Föld is. Miben? Hát például az árában. Akkor 3 forint 80 fillérbe került, most meg 165 forint (elôfizetôknek 125). A tartalom és a küllem igazodott a korhoz, színesebb lett az újság, s a vidék családi lapjaként igyekszik mindenrôl szólni, ami a vidéken lakót érdekli. Szadán a kertészkedéssel, gyümölcstermesztéssel, gazdálkodással kapcsolatos kérdések foglalkoztatták leginkább az egybegyûlteket (köztük szép számmal azokat, akik már tizenhét évvel ezelôtt is ott voltak az estünkön). Olyan kiváló kollégáink, szakembereink válaszoltak, mint a televízióból is jól ismert Gyôrffy Sándor, T. Dögei Imre, a rádiósként is népszerû Bozsik gazda vagy Valló László, akinek A metszés ábécéje címû könyve évrôl évre újabb kiadásokat ér meg. Rajtuk és e sorok íróján (a Szabad Föld felelôs szerkesztôjén) kívül Szücs Gábor lapigazgató és O. Horváth György fôszerkesztô-helyettes volt a jóízû beszélgetés résztvevôje. Az elhangzottakból sokat tanultunk mi is. És ha hívnak, eljövünk máskor is.
Miért esett a választás Hans Christian Andersenre? Születésének 200. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. A dán irodalom legismertebb alakja. 1805-ben született egy mûvelt csizmadia és egy vallásos parasztlány házasságából. Gyermekkora nagyon hányatott volt: szegényházba került, dolgozott szövödében, dohánygyárban, patikában, énekelt és táncolt színpadon, míg végül befejezhette iskoláit. Miután ismertté vált, életének nagy részét híres emberek vendégeként utazgatással töltötte. Számos útinaplót írt, melyek közül az egyiknek magyar vonatkozása is van: dunai hajóútjáról és pesti tartózkodásáról számol be. Alkotott verseket, regényeket, novellákat, világhírét azonban az általa kezdetben kevésbé becsült mesékkel teremtette meg. Felfogása alapvetôen romantikus, mint ahogy élete is az volt. Jellemzô, hogy önéletrajzi mûvének is az Életem meséje címet adta. 156 mesét írt, melyeket folyamatosan, kis füzetekben jelentetett meg. Egy részük dán és külföldi forrásokra, az Ezeregyéjszaka történeteire, népmondákra vezethetô vissza, a többi eredeti alkotás. Korszakalkotó jelentôségük, hogy gyökeresen megváltoztatták azt a stílust, amit a Grimm testvérek teremtettek. Andersen meséi szaggatottak, sok bennük a köznyelvi fordulat, a felkiáltás, a szubjektív megjegyzés. Az élôbeszédhez hasonlító elôadásmód jól követi a meseértés folyamatát. Ahhoz, hogy mesét szôjön, nem volt szüksége népmesei keretekre. Elég volt, ha szétnézett a szobában, a konyhában, az utcán, és mesévé vált szívében minden: a foltozótû, egy darabka rongy, a bodzatea gôze, a szélfújta cégtáblák... Ami más szemében hétköznapi, az tolla alatt költôi rangra emelkedett. A mesék Andersent már életében híressé tették. Történetei hazánkban is több százezres példányban kerültek a könyvesboltokba. Az elsô magyar kiadás még a nagy mesemondó életében, 1858-ban jelent meg Szendrey Júlia, Petôfi Sándor özvegyének fordításában. 1875-ben halt meg Koppenhágában. Leghíresebb meséi: A rút kis kacsa, A rendíthetetlen ólomkatona, A király új ruhája, A vadhattyúk, A kis gyufaárus lány
2
0
0
6
13
Dulai Sándor
.
F
E
B
R
U
Á
R
14
2111
SZADA
Q
LELKI
Tartalmas évtizedek A Székely kert és a mûteremház, valamint a hozzá tartozó lakóház várható felújításáról megjelentetett írásaink olvasóinkat is elgondolkodtatták. Többekben felmerültek emlékek a hat évtizeddel ezelôtti pusztulásról és az azt követô idôszakról. Ezek a visszaemlékezések apró adalékok, de igen hasznos tájékoztató adatok. Fontosak ahhoz, hogy azt a korszakot megértsük, s Szada történelmének azon napjai se legyenek homályos, üres lapok. Szerencsére még élnek a faluban olyanok, akik tisztán emlékeznek, és szívesen beszélnek emlékeikrôl. Így tárul fel egyegy szadai család, egy-egy ember életútja, s ezekbôl kerekedik ki a történelem. Küzdelmes, sok megpróbáltatással és fôleg nagyon sok munkával eltelt idôszakról van szó. Ismerkedjünk meg ez alkalommal a 75 éves Györki Gyula életével, hogyan látta a magyar valóságot a saját maga és a családja sorsán keresztül.
A
NÉMETEK ÉS OROSZOK HARCA SZADÁN Az 1931-ben született fiatalember Budapest ostromakor kamaszfiúként élte át a harcokat, amelyek nem kímélték községünket sem. Az érdeklôdô fiú figyelve az itt harcálláspontot kialakított németek tevékenységét összebarátkozott a legfiatalabb kiskatonával, aki csak 18 éves volt. Jó nyelvérzékkel, gyorsan tanulta el a német szavakat, sikerült megértetnie magát. Bár a német katonák jobb élelmiszer ellátást kaptak, de azért ôk is szûkölködtek sok mindenben. Egy alkalommal babot kértek s cserébe cukrot ajánlottak. Ez az akkori világban igen vonzó ajánlat volt, bele is ment és szerzett egy vödör babért egy vödör kristálycukrot. Nagy volt az öröm a családban. A front közeledtével Gödöllô felôl átvonultak a falun a csendôrök, akik Nyugat-Magyarországra, késôbb Ausztriába vonultak vissza. Valkó felôl egy német SS szakasz tartotta a frontot, feltartóztattak egy egész orosz ezredet. Itt Szadán, 10 német katona tartotta a vonalat. 4 géppuskafészket építettek ki. Nagy tûzerejû ikergéppuskáik voltak, s igen nagy veszteséget okoztak az erdô felôl beszivárgó oroszoknak. Az oroszok Veresegyház felôl támadtak T34-es harckocsik támogatásával. Szadán is volt egy harckocsi, egy német Tigris, az lôtte az orosz tankokat. Német katonabarátja szerencsére leküldte a lôállásból vízért, amikor az állásukat egy akna telibe találta. Sátorlapban hozták le a még mindig élô, de felismerhetetlenül megsérült egyik katonát. A Tigris oldalára kötözték fel, s az vitte magával Szentjakabra. A német páncélosok ott gyülekeztek, s aztán vonultak vissza Budapest védelmére. Az ô barátja, a fiatal német fiú is elesett, ô célzott lövést kapott, pont a szívébe. A németek visszavonultak, az orosz túlerô elözönlötte a falut. A harcban felhevült oroszok
2
0
0
6
.
F
E
B
még a halott német katonát is ütlegelték. A fiatal német katona holttestét aztán Juhász Pista barátjával ott az út mentén, egész közel az I. Világháborús Emlékmû mellett egy hirtelenjében ásott gödörbe temették el. Érdekes, hogy a Kastélyban kialakított német katonai kórházat az orosz csapatok is kórháznak használták tovább.
A HÁBORÚS KÁROK HELYREÁLLÍTÁSA A falu épületeiben komoly károk keletkeztek, különösen a kúriákban volt sok rongálás, leszakított ajtók, tokostól betört ablakok árulkodtak a vandál pusztításról. Györki Gyula ebben az idôben igen kapósnak számító szakmát választott, asztalostanulónak állt be Braun Lajos mûhelyébe. Már tanulóévei alatt is és azután is számos épület rendbetételére kérték fel, többek közt Székely Bertalan mûtermének betört ajtóit és ablakait is neki kellett rendbe tennie, az üvegablak helyett zárható fatáblát beépíteni, hiszen táblaüveget nem lehetett szerezni akkoriban. Így vált végül az épület ismét zárhatóvá. A romok közt még egy szerencsésen megmenekült festményt is találtak mesterével. Egészen a bevonulásáig asztalosként dolgozott a faluban, számos villa felújításában vett részt igen nehéz körülmények közt. Nem nagyon lehetett például deszkát, faanyagot kapni. Így került sor a Kastély melletti egyik vadgesztenyesor kivágására, hogy azt felfûrészelve faanyagot nyerjenek a Tanács által rendelt feladatokhoz. Érdekes, hogy az akkori hivatalnak is kevés pénze volt, ezért a legtöbb esetben társadalmi munkában dolgoztak az épületeken. A tevékeny Tóth Rezsô bácsin és Vásárhelyi József kántortanítón kívül az akkoriban iskolaigazgatónak Szadára került Rózsa Andrásnak is sokat köszönhet a falu. Szinte hetente járt be Ortutay Gyula, akkori mûvelôdésügyi miniszterhez, s apránként sikerült kijárnia egy köbméter deszka kiutalását, amibôl aztán az egyik tanterem padjait készítették. Mivel az igazgató úrnak nem volt lakása, feladatul kapták, hogy tegyék ismét lakhatóvá Székely Bertalan egykori lakóházát a számára. A nagytudású és igen tevékeny igazgató azonban nem töltött túl sok idôt a faluban, mert felfigyeltek rá, és munkát kapott a minisztériumban. KATONASÁG ÉS MUNKAKEZDÉS 1950-ben annak rendje és módja szerint behívták katonának, s három év után, 1953-ban szerelt le. Mint talpraesett, ügyeskezû fiatalt az alapkiképzést követôen gépkocsivezetô és gépkocsiszerelô tanfolyamra küldték, ahonnét aztán repülôtiszti iskolára is jelentkezett. Ez igen kemény próbatétel volt az életében, 49 tantárgy anyagából kellett felkészülniük. Kiváló eredményének köszönhetôen a 102 jelentkezôbôl felvett két fô egyike ô lett. Külön érdekesség,
R
U
Á
R
EGÉSZSÉG
hogy a másik kiválasztott fiatal is szadai volt. Koták József vadászpilóta képzést kapott, Györki Gyula pedig repülôtechnikus lett. Az egykori asztalos így elsajátította a fémmunkák minden csínyját bínyját, az esztergálástól a fegyverkovácsolásig. Többek közt az ô keze munkáját dicséri a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia bejáratát díszítô két löveg, Budapesten, az Üllôi úton. Leszerelése után Györki Gyula kiváltotta az iparengedélyt, de az akkori viszonyok nem kedveztek a kisiparosnak, a maszeknak. A munkájukat 27 %-os forgalmi adóval terhelték. A község vezetôi mindig megkérték különbözô fontos társadalmi munkák elvégzésére, de az adóbefizetés elôl kedvezményt sohasem kaphatott. Néhány éven belül be kellett látnia, hogy abban a rendszerben egy kisiparos aligha boldogulhat, s felvállalta a Budapestre ingázók életmódját, gyárban helyezkedett el. CSALÁDALAPÍTÁS, EGÉSZSÉGÜGYI GONDOK 24 évesen nôsült, feleségül vette Farkas Máriát. A boldog házaséletet gyermekáldás követte, megszületett Mária, késôbb pedig Gyuszi.
Az életerôs és addig egészséges kislányuk azonban elkapta a kor egyik legveszedelmesebb betegségét a gyermekparalízist. Jól emlékszik Gyula bácsi a napra, 1956. október 28át írtak, az ország a forradalom lázában égett. Elôször csak a kislány lába, majd az egész teste lebénult. A szülôk minden tôlük telhetôt megtettek, vitték orvoshoz, kórházba, de számottevô javulást nem tudtak elérni. Szadán 7, az országban 14 ezer gyerek osztozott a sorsában. A család húsz éven keresztül nem evett asztalnál egyetlen vasárnapon sem, mert mindig kórházba mentek a beteg lányukat látogatni. SIKEREK A GYÁRBAN Györki Gyula 1963-ban bekerülve a rákospalotai Sportszergyárba, végigjárta a lehetséges ranglétrát. Hamar kiderült, hogy kiváló szaktudása mellett gondolkodó, folyamatosan a jobb megoldást keresô ember, akinek a keze alól igényesen végzett munkadarabok kerülnek ki, s mindig számítani lehet leleményességére is. Így lett egy idô után mûvezetô, majd fômûvezetô. Mivel nemcsak a fônökei, hanem munkatársai és beosztottai is megbecsülték és
LELKI
EGÉSZSÉG
elismerték mind szakmai munkáját, mind emberi tartását, olyan beosztást is betölthetett, ami nem a vállalat vezetôin múlott, megválasztották a Vállalati Szakszervezeti Bizottság titkárának. Ebben a tevékenységében már megnyílt elôtte a fôhatóságok és minisztériumok ajtaja, munkája során sûrûn képviselte ott a Sportszergyár, majd egy összevonás után az Újpesti Iskolabútor és Sportszergyár több mint 600 munkását. Különösen büszke a gyárukba készített és az általa kifejlesztett márkás teniszütôkre, tollasütôkre, melyeket a világ számos országába szállítottak megrendelésre. Számos újítása, szakmai fogása épült bele ebbe a több mint két évtizedes munkába. NYUGDÍJAS ÉVEK Most, a korral haladva további egészségügyi bajok jelentkeztek. Elôbb felesége kapott agyvérzésszerû, kétoldali agyérinfarktust, majd ô maga is súlyos tünetekkel került az orvosok elé. Magasvérnyomás, szívritmuszavar és egyéb betegségek is nehezítik az életét, kétszer tört el a lába. Az asztalukon kosárnyi gyógyszer található, melyeket szedniük kell. Ezek a bajok sem tudták azonban megrendíteni az életben való bizakodásukat, hitüket, ma is erejükhöz képest kimagaslóan tevékeny emberek.
Q
2111
SZADA
15
AMI ÖSSZEKÖT – A SZERETET A H O G YA N A Z I M A H E T E T Á T É LT Ü K
nevelésre”. (2Tim 3:16) S ez nagyon jó! – Jó lehetôség az imahét a kapcsolattartásra a helyi gyülekezetek között. – Nem egyházakról volt szó, hanem az igérôl, az Úr Jézusról. Egyek vagyunk egy Istenünk van.. Az igei tanítások azt erôsítették meg, hogy egy Atya gyermekei vagyunk. – Az ökumenikus mozgalom alapítójából származnak az alábbi gondolatok: Az ökumenizmusban az a jó, hogy a gyülekezeteknek nem egymáshoz kell közeledni. Mert ha két gyülekezet közeledik egymáshoz, annak az a következménye, hogy automatikusan eltávolodik a harmadiktól. Nekünk az Úr Jézushoz kell közelebb kerülni, s akkor kerülünk egymáshoz is közelebb. Mint a kocsikerék vagy a bicikli küllôi: minél közelebb vannak a kerék közepéhez, annál közelebb vannak egymáshoz.
A sokéves gyakorlatnak megfelelôen január harmadik hetén idén is megtartottuk az imahetet. Az imahetet követôen több embernek feltettem a kérdést: „Hogyan látta, hogyan élte meg az imaheti alkalmakat?” Ime néhány különféle, mégis hasonló válasz – idôsektôl, középkorúaktól és fiataloktól. – Településünkön az idei imaheti alkalmak is jó lelkületûek voltak, amikor a békesség és a megbocsátás kapott fô hangsúlyt. Tehát ami összeköt - a szeretet, Isten megbocsátó kegyelme - és nem ami szétválaszt. Jó tapasztalni a többi egyház lelkészeinek hitben járó életét. – Szívesen hallgatom a többi gyülekezet lelkészeit is, és jó ellátogatni a templomokba! – Nagyon jó érzés testvéri közösségben Istent dicsôíteni. Többször is lehetne ilyen alkalmakat rendezni. – Közelebb kerülnek egymáshoz a különféle felekezetbe tartozó emberek, s ennek hatása van a hétköznapokra is. – Isten igéje hangzik az imahéten is, amely „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való
Imádkozz lélek, az ima örök. Mondd el Istennek szíved panaszát! Az ima Istenünkkel összeköt: Az ima vigaszt, enyhet ád. -s -a
Lejegyezte: Windhager Károly
Zálogfiók és ékszerüzlet Hitelfolyósítás: arany-ékszerekre, ezüst tárgyakra, mûszaki cikkekre, arany órákra, porcelán készletekre 1.400 és 2.200 Ft/gramm (arany ékszerekre)
kamat: csak 2,3 % havi (napi 0,07%) 120 nap futamidôre!!! Mi készülünk az ÜNNEPEKRE!!! Arany ékszerek már 2.500 Ft/gr ártól!!!
Úszni nem tudóknak és úszni tudóknak egyaránt ajánlott a
VIZITORNA – VIZIFITNESZ Könnyû – élvezetes – hasznos mozgásra hívják Veresegyházon a Mézesvölgyi Iskola uszodájába mindazokat, akik akár fogyni szeretnének, akár mozgásszervi gondjaik miatt szeretnének a hasznos, gyógyjellegû foglalkozáson részt venni. Már 10 alkalom észrevehetô hatással bír. A részvétel díja 1000,- Ft alkalmanként, mely az egyórás, felügyelet mellett végzett vizitorna után az uszoda szabad használatát is magában foglalja. Vizitorna idôpontok: kedd – csütörtök délután 7-tôl 8-ig,
Ékszer készítés, javítás, beszámítás Nekünk fontos az Ön véleménye, hogy megelégedéssel távozzon és újra visszatérjen hozzánk!
szombaton 3–4-ig.
Kisgyerekes édesanyák figyelmébe!
2100 Gödöllô, Kossuth L .u. 44. Tel: 06-28-416-662 Nyitva tartás: H-P 8.00-16.00 Ebédidô: 12.00-12.30 Köszönjük, hogy minket választ!!!
Szeretettel várunk mindenkit a Baba-Mama Klubba, hétfônként 9:30-tól 11:30-ig! (Székely-kert, lakóépület, hátsó ajtó)
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
16
2111
SZADA
Q
TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Választópolgárok!
M
Mint az Önök elôtt már bizonyára ismeretes, a köztársasági elnök 2006. április 9. és 23. napjára kitûzte az országgyûlési képviselô választást.
I. szavazókör
A névjegyzékbe történô felvételrôl szóló értesítôk az ajánlószelvénnyel együtt 2006. február 6. és február 10. között postázásra kerültek. A névjegyzékbôl való kihagyás, törlés, illetôleg a névjegyzékbe való felvétel miatt 2006. február 15-én 16 óráig lehettet kifogással élni. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt a választópolgár a lakcíme szerint illetékes Helyi Választási Iroda (HVI) vezetôjétôl kérheti 2006. március 17-én 16 óráig. Igazolást – a választás elsô és második fordulójára egyaránt – személyesen vagy meghatalmazott útján legkésôbb 2006. április 7-én 16 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az legkésôbb 2006. április 4-én megérkezzen a HVI-hez. A módosított névjegyzék 2006. április 7-én 16 óráig, illetve április 21-én 16 óráig tekinthetô meg a Polgármesteri Hivatalban. A névjegyzék 2006. április 8. után lakcímváltozás miatt nem módosítható. A közszemlére tett névjegyzék másolatát a HVI vezetôje a jelölt, jelölô szervezet kérésére 2006. március 21-tôl adja át. Szada községben a választójoggal rendelkezô személyek száma összesen 2875 fô, ezért szükség volt egy 3. számú szavazókör kialakítása. A 1. és 2. számú szavazókörök címe változatlan, a Faluház illetve az Általános iskola épületében kapnak helyet. A 3. szavazókör helyszíne pedig a közösségi ház (volt varroda-Dózsa Gy. u. 90.) lesz. Az egyes szavazókörökhöz tartozó utcák jegyzéke az alábbiakban olvasható, de megtalálható az egyes értesítôkön is. 1. számú szavazókör: Akácfa, Aradi, Aranyhegy, Árpád, Béke, Bem, Boncsoki, Buckai, Corvin, Csapás, Dózsa György 64., Erdô, Ezredes, Homok dûlô, Illés tetô, Jókai köz, Jókai utca, József Attila, Kopladi, Korizmics, Köves, Margita 1-65., Margita 2-48., Mátyás király, Méhes, Nyár, Nyárfa, Õsz, Panoráma, Pazsaki, Rózsa, Sport, Széchenyi, Szurdok, Tábornok, Tavasz, Tél utak 2. számú szavazókör: Akácvirág, Arany János, Borkô, Cipôsök, Csatári, Dózsa György 21-147., Fehérház, Földvár, Gesztenyefa, Hajagos, Határ, Kisfaludy köz, Kisfaludy utca, Koncz köz, Kossuth, Margita 56/b86/a, Margita 77-99., Petôfi, Présház, Szabadság, Szánkó utak 3. számú szavazókör: Ady Endre, Dombos, Dózsa György 1-19., 2-62., 66-164., Fácán köz, Fácán út, Fenyves liget, Fenyves u., Fenyveserdô u., Földvár, Gorkij, Hajnal, Halesz tanya, Halesz út, Julianus barát, Kertalja, Kôrösi Csoma Sándor, Postaköz, Rákóczi, Sólyom utak Gödöllôn, jól megközelíthetô helyen, fedeles lovardával rendelkezô lovastanyán bértartást vállalunk. Boxos elhelyezés, szakszerû ellátás, karámozási lehetôség adott. Igény szerint I. oszt. lovasedzô vállal oktatást, belovaglást. Bértartás 40.000/Ft/ló Érdeklôdni:
2
0
0
20/3430-238
6
A Szavazatszámláló Bizottságok és a Helyi Választási Bizottság összetételét az alábbiak szerint fogadta el a Képviselô-testület:
.
F
E
B
R
U
Á
R
Tag
Póttag
Helyi választási bizottság
I. szavazókör
III. szavazókör
Gombai Istvánné Illés István Bajkai János
Galántai Gáborné Kosik Vendelné Guba Ildikó
Oroszi Istvánné Szabó Györgyi Guaryné Kiss Erzsébet
Illés Tibor Kiss Istvánné
Molnár László Puskás István
Horváth Ágnes Unger Róbertné
Antalka Géza Póttag: Morzsányi László, Hrustinszky Ferenc, Molnár Andrea, Cene Gábor
Szada, 2006. február 15. dr. Pál Szilvia aljegyzô
Választási tájékoztatás A 2111 Szada, mint az önkormányzat által alapított és fenntartott lap, jellegébôl fakadóan igyekszik a lehetô legteljesebb tájékoztatást adni az elôttünk álló országgyûlési választásról, s természetesen helyet ad a választáson induló pártok és személyek bemutatkozó anyagainak is. Célunk az, hogy Kedves Olvasóink minél teljesebb képet nyerjenek, s majdan a választások alkalmával ismereteik birtokában dönthessenek a szavazófülke magányában arról, hogy kit, illetve kiket szeretnének a Magyar Országgyûlésbe juttatni, kikre szeretnék országunk irányítását bízni. A pártok felkért szakemberek által javasolt és összeállított kampányt hajtanak végre stratégiai, taktikai lépéseket terveznek, melyeket természetesen anyagi lehetôségeik is befolyásolják. Igyekeznek kihasználni a mai kor számos lehetôségét, ahhoz, hogy tudatnivalójukat eljuttassák a választókhoz. Ezek közül a legnépszerûbbek és a leghatásosabbak és egyben a legköltségesebbek a televíziós megjelenési lehetôségek, valamint a nagy példányszámú országos lapok. Ezen túl azonban élhetnek a helyi újságok és kábelTV-k adta lehetôségekkel, plakátokat ragaszthatnak, szórólapokat juttathatnak el a lakosság postaládáiba, tarthatnak gyûléseket, sôt még a telefonon történô felhívások sem hiá-
nyoznak a fegyvertárukból. Lapunk a 2111 Szada is szívesen ad helyt minden kérésnek, bármely párttól elfogadjuk fizetett hirdetési anyagát. Decemberi számunkban már közöltünk FIDESZ kérésre országgyûlési felszólalást, januárban az MDF élt ezzel a lehetôséggel, jelenlegi lapszámunkban már megtalálható a FIDESZ, az MSZP és az MDF megnyilvánulása is. Nyitottak vagyunk a többi párt igénye esetén is, ám nyilván nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy nálunk helyezze el kampányszövegét. A sok lehetôség közti választás az egyes kampányfônökök dolga. Kérjük ezért Kedves Olvasóinkat, hogy ne tekintsék részrehajlásnak, ha a pártok és képviselôjelöltek írásai nem azonos terjedelemben találhatók lapunkban, mert ez nem tôlünk, hanem az illetôk kampánystratégiájától függ. A fentieken túl azonban lapunk igyekszik utána járni, hogy a már nyilvánosságra került jelöltekrôl tájékoztatást adhassunk. Eddig a következô képviselôjelöltekrôl tudunk: Erdész Zoltán – FIDESZ, Kiss Róbert – SZDSZ, Tóth András – MSZP, Vincze Barnabás – Harmadik Út Windhager Károly – MDF. fôszerkesztô
TÁJÉKOZTATÁS
Tóth András államtitkár, országgyûlési képviselô Nagy megtiszteltetésnek tekinteném, ha ezen a választáson ismét sikerülne elnyerni a 3. számú választókerület voksoló polgárainak bizalmát, és így Önöket, szadaiakat is képviselhetném a Parlamentben. Programom dióhéjban: használjuk ki minden oldalúan, maximálisan ennek a településnek és környékének adottságait. A tények nyelvére lefordítva: legyen magas színvonalú, mindenki számára elérhetô az oktatás és az egészségügy. Legyenek biztonságosak az utcák és a porták, legyen élhetô és kellemes a természeti környezet. Ne vesszen el egyetlen állampolgár jogos panasza sem a bürokrácia útvesztôjében. Ezért fogok dolgozni a képviselôházban. Talán nem szerénytelenség az ígéretek fedezetérôl szólva arra hivatkozni, amit a most véget érô ciklus után elkönyvelhet Szada lakossága: kis- és középméretû vállalkozások támogatására például a legutóbbi 16,5 millió forinttal együtt összesen több mint 26 millió forintot, közhasznú foglalkoztatásra több mint 25 millió forintot, a mindannyiunknak kedves Székelykert felújítására több mint 4 millió forintot. A szadai emberek munkaszeretete és az állam támogatása együtt járul hozzá Szada község felvirágoztatásához. Tóth András
Q
2111
SZADA
17
Hitelesség és tettek VARGA MIHÁLY MUTATTA BE
ERDÉSZ ZOLTÁNT,
A FIDESZ KÉPVISELÔ-JELÖLTJÉT Hitelességem bizonyítékai azok a dolgok, melyeket az elmúlt nyolc évben tett a városért a polgári többség – jelentette ki Erdész Zoltán azon a nagygyûlésen, melynek keretében Varga Mihály expénzügyminiszter bemutatta ôt, mint a Fidesz választókerületi országgyûlési képviselôjét. A közel háromszáz fôs közönséget Széchenyi gondolatai és egy zongoradarab felcsendülését követôen Varga Mihály Fidesz alelnök köszöntötte. Mint mondta, sok helyen olyan új jelölt indításáról döntött a Szövetség, akik a helyi közéletben már bizonyították alkalmasságukat, s egy jobboldali választási gyôzelem esetén képesek támogatni a jobboldal programját. Így a Pest megyei 3. számú választókerületben Erdész Zoltán – aki 8 éve Dunakeszi alpolgármestere – küzd meg az országgyûlési képviselôi mandátumért. Erdész Zoltán bemutatkozó beszédében felidézte a Dunakeszin eltöltött gyermekkorát, az iskolai éveit és emlékeit. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy a várost olyan ember képviselje a Parlamentben, aki hiteles személy, s nemcsak a havonta egyszer megrendezett fogadóóráin érhetô el a helyi polgárok számára, hanem itt él közöttük, bármikor felkereshetô. Ezt követôen felsorolta azokat az eredményeket, melyeket a jobboldali vezetésû önkormányzat elért az elmúlt közel nyolc esztendô során: a teljes csatornázottság, a megszépült Duna-parti sétány, a 154 leaszfaltozott út, a Dunakeszi ás Göd közötti kerékpárút, egyre több cég telepedik meg az ipari parkokban. Mint mondta, személyeskedésektôl és vádaskodásoktól mentes, a programokról, elképzelésekrôl szóló kampányt szeretne látni Dunakeszin is. Ezzel kapcsolatosan egyeztetést kezdeményezett Tóth Andrással, akit az MSZP indít a választásokon. A jelenleg is szocialista színekben politizáló titokügyi államtitkár azonban közölte: erre nem tehet ígéretet, hiszen a helyi kampányt is központilag irányítják majd. Ennek ellenére Erdész Zoltán hangsúlyozta: a Fidesz a kampány során helyi
2
0
0
6
.
szinten is az embereket kívánja megszólítani, s a programjának ismertetésére, nem pedig az ellenfelek lejáratására koncentrál. Varga Mihály alelnök felszólalásában hangsúlyozta: komoly gondban van a magyar gazdaság. Az ígéretük ellenére a szocialisták minden, a Fidesz kormány által elindított jó kezdeményezést megszüntettek vagy kiüresítettek. Így tettek a lakástámogatási rendszerrel, a Széchenyi Programmal, az adókedvezményekkel és a családtámogatási rendszerrel. Mint fogalmazott, az országnak gazdasági értelemben is változásra van szükség. Nem lehet hagyni, hogy tönkremenjen a hazai kisés középvállalkozói réteg, a diplomás fiataloknak épphogy itthon kellene munkát biztosítani, nem pedig a külföldi távozásra ösztönözni ôket. A Fidesz meggyôzôdése, hogy az adók és járulékok csökkentésével új lendületet lehet adni a magyar gazdaságnak, nôhet a jövedelmezôség, csökkenhet a munkanélküliség, s alacsonyabbak lehetnek a munkaadók terhei. Kérdésre válaszolva elmondta: a szocialisták állításával szemben az adók és járulékok csökkentése ösztönzôleg hat a gazdaságra. Erre jó példát szolgáltatott mind a Horn, mind az Orbán kormány: az alacsonyabb adók és járulékok ellenére a bevételek nemhogy csökkentek, de nem várt mértékben növekedtek. Végezetül felhívta a figyelmet: a jobboldal csak öszszefogással, az emberekhez eljuttatott világos programja lévén nyerheti meg a tavaszi választásokat. Arra kérte a megjelenteket, gyôzzék meg barátaikat, szomszédaikat, hogy szükség van a változásra. S ezt ôk hitelesebben tehetik meg mint bármely országos politikus vagy központi kampány. Cs. Bíró Attila
F
E
B
R
U
Á
R
18
2111
SZADA
Q
TÁJÉKOZTATÁS
Választási célkitûzéseim Szeretném a Magyar Demokrata Fórum színeiben ennek a térségnek a gondjait a Magyar Országgyûlésben megjeleníteni, s ezzel együtt az ország szekerét jobb irányba fordítani. Hiszünk benne, hogy nem csak kell, de lehet is változtatni a mára kialakult helyzeten, egy Normális Magyarország felépítésével. Olyan országot szeretnénk, ahol a munkának, a becsületnek értéke van, ahol a jog a becsületes embert védi, s nem a rendôrnek kell mentegetôznie, ha a bûnözôt üldözi. Olyan országot szeretnénk, ahol a hazai vállalkozó boldogulni tud, és nem a multi élvez elônyöket. Olyan országot szeretnénk, ahol nem kell a nyugdíjasnak félnie a kiszolgáltatottságtól, ahol az orvosok nem azon törik a fejüket, hogy hogyan mehetnének ki külföldre a nagyobb fizetés reményében, ahol a magyar szellem kibontakozhat, s feltalálóink, tudósaink itthon is boldogulhatnak. Olyan országgyûlést szeretnénk, ahol nem vádaskodásokkal és mentegetôzésekkel töltik a képviselôk az idejük nagy részét, hanem az ország érdekeinek legjobban megfelelô törvények megalkotásán dolgoznak. Azt szeretnénk, ha a tisztességnek ismét értéke lenne, és akirôl bebizonyosodik, hogy vaj van a fején, az komoly beosztást ne kaphasson, s ha valakirôl ez mégis utólag derül ki, az azonnal mondjon le. Ne felejtsük el, hogy a miniszter szavunk – ugyanúgy, mint a ministrál szó - a latin szolgálni kifejezésbôl származik. Minden képviselônek és tisztséget betöltônek szolgálnia kell a hazát, s ennek tudatában lélekben is alázattal illik viselkednie.
Hol áll a politikai palettán az MDF? Ahogy Fekete László, a kétszeresen a Világ Legerôsebb Embere cím birtokosa, az MDF egyik dunántúli képviselôjelöltje megfogalmazta, „Akik a két szélen állnak azok forgolódhatnak, de aki középen van, annak a helyén kell maradnia.” Az MDF a hagyománytisztelô-keresztény-magyar érdekek képviselôje.
ÉPÍTÉSZIRODA
Nem célom rábeszélni senkit arra, hogy meggyôzôdése ellenére ránk szavazzon. Aki más pártban látja a boldogulás útját, az tegye úgy. Biztos vagyok azonban benne, hogy sokan vagyunk olyanok, akik a józanságot, a becsületességet tartjuk a legfontosabbnak, és segítenek nekünk ezt az ország kormányzásában is érvényre juttatni.
TELJESKÖRÛ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS, TANÁCSADÁS
Elsô feladatunk a kopogtató cédulák összegyûjtése! Kérem, hogy aki az MDF számára szeretné leadni, az hívjon fel minket a 06-30-335-9050 vagy a 06-20-539-5228 telefonszámon, szívesen elmegyünk érte. Az MDF-nek és a személyemnek megelôlegezett bizalmat elôre is megköszönöm!
2111 Szada, Jókai u. 62. Telefon: (28) 407-256
2
0
0
6
Windhager Károly képviselôjelölt
(20) 936-2718 .
F
E
B
R
U
Á
Mindehhez az szükséges, hogy a korrupciós ügyekbôl kimaradt, letisztult MDF megfelelô „nyugodt” erôvel tudjon fellépni, hogy jelenlétével, higgadtságával, önmérsékletével a nagypártokra is hatással lehessen. Az MDF erejéhez mérten eddig is tette a dolgát ezekben az ügyekben, például a törvények szigorítását sikerült elérnie Dávid Ibolya vezérletével a mindössze nyolcfôs parlamenti létszámnak, ellenzékbôl. A sajtó azonban nagyon ügyel arra, hogy az MDF sikerei minél ritkábban jussanak el az emberekhez. Leginkább akkor hallanak rólunk, ha valamilyen hírnevünket rontó, gyengítô eseményt tudnak a tollukra tûzni, bár az is elôfordul, hogy ilyen hiányában hamis tálalásban adják elô a történteket. Ilyen volt legutóbb a Gémesi-ügy, amikor országos visszhangot keltettek azzal, hogy képviselô úr az MDF-bôl a FIDESz-be tart. A valóságban pedig az ellenkezôje történt, egy Vas megyei FIDESZ-es országgyûlési képviselô Gyimesi József ült át az MDF soraiba. A gödöllôi választókerületben pedig dr. Gémesi Györgyöt felkérte a KDNP, hogy ôket is képviselje. Így Gémesi György az MDF és a KDNP-FIDESZ közös jelöltje. Mindezzel együtt az utóbbi idôben ismét felerôsödött az MDF iránti szimpátia az országban látva a következetes, tiszta, értékelvû gondolkodást és határozott kiállást a normális viszonyok elérésére. Ne felejtsük el, hogy a 2004-es Európai Uniós választáson is tudott az MDF képviselôt küldeni Brüsszelbe, s a jobboldal csak az MDF által hozott eredményekkel együtt tudott többségbe kerülni. Az MDF kellôképpen letisztult párt. Mindenki elhagyott minket, aki a maga pecsenyéjét kívánta sütögetni. Akik viszont kitartanak és ma is MDF színekben indulnak, azok ezt nem az egyéni haszonszerzés reményében teszik, hanem az ország sorsa iránt érzett felelôsségtôl vezérelve vállalják azt.
SZÔCS ÉS KAJTOR KFT.
Mobil:
Választást pedig, olyat szeretnénk, ahol nem számháború, nem ígérgetési verseny zajlik, hanem józan ésszel, az ország valódi helyzetére alapozott tervekkel érvelnek a politikusok. Olyat, ahol a lakosságot felnôttként kezelik, és el merik mondani azt is, ha gond van, mert hiába beszélnek szép mondatokban, ha az emberek a bôrükön az ellenkezôjét érzik.
R
TÁJÉKOZTATÁS
Q
2111
SZADA
19
LOVARDATÜZEK CSÖMÖRÖN SAJTÓKÖZLEMÉNY A Gödöllôi Rendôrkapitányság jelentôs kárt okozó rongálás bûntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. 2005. szeptember 09-én az éjszakai órákban Csömör, Szedervölgyi úton lévô lovarda kigyulladt. A tûzben egy ló elpusztult. A tûzvizsgálati szakértô megállapította, hogy szándékos gyújtogatás történt. 2005. október 12-én hajnalban Csömör, Major utcában lévô lovarda tetôszerkezete gyulladt ki, akkor még ismeretlen okból. A tûzben három ló pusztult el. A tûzvizsgálati szakértô ebben az esetben is azt állapította meg, hogy szándékosan okozták a tüzet. A lovardatüzek ügyében a Gödöllôi Rendôrkapitányság nyomozó csoportot hozott létre. A vizsgálat során merült fel, hogy a környéken elkövetett betöréses lopások és a gyújtogatás között esetleg összefüggés lehet. Csömörrôl lopták el azt a Mitsubishit, melyet Jászberényben foglaltak le a helyi rendôrök. A gépkocsi átvizsgálása során kerültek elô K. Sándor 30 éves alattyáni állandó, csömöri tartózkodási helyû lakos iratai. Kihallgatása során részben tett beismerô vallomást. A fiatalember Csömörön egy tanyán dolgozott, mint lovász. A tartózkodási helyén megtartott házkutatás során 172 darab különféle tárgyat foglaltak le, melyekrôl az ellenôrzés során megállapítást nyert, hogy bûncselekmények elkövetésébôl származnak. A barkács gépek, kézi szerszámok, benzines kannák, lószerszámok mindegyike betöréses lopásból származik. A gyanúsított az elé tárt tárgyi bizonyítékok hatására részletes beismerô vallomást tett, melyben elismerte a lovardák felgyújtását és 22 rendbeli hétvégi ház feltörést, valamint Csömörön több családi ház betörést is.
A lovardák felgyújtását azzal indokolta, hogy a korábban hátrahagyott bizonyítékokat (lábnyom) kívánta eltûntetni. K. Sándort a bíróság elôzetes letartóztatásba helyezte, az általa okozott kár megközelíti az ötven millió forintot. Budapest, 2006. február 9. Pest Megyei Rendôr – fôkapitányság Kommunikációs Iroda Az ügyben tartott sajtótájékoztatón bemutatták Sasvári Szilárd ismert zenészt, aki a lovas társadalom összefogását méltatta. Horváth Béláné Mónika, a sértett megköszönte a rendôrök igyekezetét, az eredményes nyomozását. Dr. Ignácz István r. dandártábornok jutalmat adott át munkájuk elismerése képpen a Gödöllôi rendôrkapitányság két tisztjének: Szilágyi Katalin r. alezredesnek és Nemes István r. alezredesnek.
REÁL MEN’S
ÖLTÖNYHÁZ Rendkívüli öltöny és télikabát vásár Közvetlen gyári értékesítés! Extra méretekben is!
B u d a p e s t , X V. R á k o s ú t 7 0 . ( S z e re n c s u . s a ro k ) Tel: 306-4010 Nyitva tartás: 10–18, szombaton 9–13.
ÖLTÖNY, ZAKÓ, PANTALLÓ CSERE Behozott használt, szakadt, megunt, kihízott öltönyét beszámítjuk! Ingek, nyakkendôk, övek, egyéb kiegészítôk.
M É R E T R E I G A Z Í TÁ S 2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
20
2111
SZADA
R E N D Ô R S É G I Két méter mélyre ásták a vállalkozó holttestét A Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság nyomozói elfogták azt a 39 éves fülöpszállási férfit, aki testvérével egy hónappal ezelôtt megölt egy 55 éves ceglédi vállalkozót. A férfi eltûnését lánya jelentette be a rendôrségen január 16-án, majd az eltûnés gyanús körülményeit a fôkapitányság célkörözési csoportja kezdte vizsgálni. Ennek köszönhetôen találták meg a kecskeméti kórház elôtt a sértett autóját. Az adatgyûjtés során a nyomozók látókörébe került egy fülöpszállási testvérpár, melynek egyik tagja kihallgatása során ellentmondásokba keveredett, végül beismerte, hogy testvérével együtt agyonverték a ceglédi férfit, a holttestet pedig a tanyájuk melletti erdôs területen elásták. Az ügy további részleteirôl a Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság hétfôn sajtótájékoztatót tart. Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság Kommunikációs Iroda
Gyermekkorút zsarolt meg egy fiatalkorú gödöllõn 2006. február 01-jén a kora esti órákban Gödöllôn a Szôlô utcai buszmegállóban várakozott két kiskamasz, amikor odament hozzájuk egy általuk ismeretlen fiatal fiú, majd az egyiküktôl a nála lévô értékei átadását követelte. A 11 éves kisfiú annyira megijedt a fenyegetô fellépést tanúsító és kiabáló fiútól, hogy átadta neki a mobiltelefonját és pár száz forintját. A történteket a kisfiú elmondta szüleinek, akik azonnal értesítették a rendôrséget. A bûncselekményt elkövetô 15 éves fiút gödöllôi tartózkodási helyén rövid idôn belül sikerült elfogni. A házkutatás során az elvett mobiltelefon is elôkerült. G. R. ellen zsarolás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetôeljárás.
Q
TÁJÉKOZTATÁS
H Í R E K
abban az esetben is, ha ismeretlen, gyanús személyek, gépjármûvek jelennek meg a lakókörnyezetükben! Fontos még az is, hogy az egyedül élô, vagy napközben egyedül otthon tartózkodó idôsekre jobban figyeljenek a szomszédok, és amennyiben ott gyanús személyek jelennek meg értesítsék a rendôrséget! Mindig egészséges bizalmatlansággal fogadják az idegeneket, akik lakásukba ellenôrzésre, pénz, ajándék átadásra, netán valamilyen közüzemi díj, adomány megfizetésére hivatkozva akarnak bejutni pl. a polgármesteri hivatal, szeretetszolgálat, gáz-, víz-, telefon-, áram-, kéményseprô szolgáltató, posta, rendôrség stb. munkatársainak kiadva magukat, valamint azokat is, akik rosszullétre hivatkozva fordulnak Önökhöz segítségért, vagy netán rokonuk valótlan tartozását akarják kiegyenlíteni! Ne hagyják magukat megtéveszteni, becsapni, kihasználni!
Ne hagyják magukat megtéveszteni, becsapni! A csalásra, mások megtévesztésére „szakosodott” bûnözôk, illetve a törvénytelen úton saját vagyonukat gyarapítani kívánók ötlettára kifogyhatatlan! A Gödöllôi Rendôrkapitányság illetékességi területén lévô településeken élôk közül február hónapban többen bejelentették, hogy egy ismeretlen telefonáló magát az önkormányzat munkatársának kiadva a lakásukban lévô, és a telefonkönyvekben szereplô vezetékes telefonszámokon felhívta ôket arra hivatkozva, hogy egy felmérést készítenek az ô, és családja szokásairól. A kérdések között szerepelt többek közt, hogy hányan élnek az adott lakásban, ki mikor megy el otthonról, milyen útvonalon, hol dolgoznak, mennyit keresnek, mikor és hol szoktak nyaralni, milyen értékeket tartanak otthon, van-e biztonsági rendszer a lakásban stb. A kapitányság területén mûködô önkormányzatok közül egyik sem folytat ilyen jellegû felmérést! Valószínûleg egy bûnözôi kör így próbálja felmérni hová érdemes betörni és mikor nincs otthon senki, mivel a felhívottak neve és lakcíme is szerepel a telefonkönyvekben. Kérjük Önöket saját vagyonvédelmük érdekében, hogy sem telefonon, sem személyesen ne adjanak ki magukról, szokásaikról információkat idegen személyeknek!
Ismét az egyedül élõ idõsek Bravúros elfogás a bûnõzõk célpontjai A Gödöllôi Rendôrkapitányságon feljelentést tett egy egyedül élô, idôs gödöllôi nô, akinek hiszékenységét használta ki két – eddig – ismeretlen tettes. Január utolsó napján a délelôtti órákban a Mátyás Király utca egyik családi házának ablakán kopogott be két nô, akik azt állították az egyedül élô tulajdonosnak, hogy a Polgármesteri Hivataltól jöttek fûtéstámogatást szedni. A gyanútlan nô igazolvány, engedély stb. bemutatása nélkül beengedte ôket a lakásába és kifizette nekik a kért – 3000,-Ft-os – díjat. Közben az egyik személy kikéredzkedett a WC-re, majd pár perc elteltével visszajött és mindketten távoztak a lakásból. Az idôs nô csak ezt követôen vette észre, hogy eltûnt a pénzes borítékja, amiben kb. 60.000,Ft-ja volt. A két, magukat a polgármesteri hivatal munkatársainak kiadó nô személyleírása: kb. 40 év körüli, kb. 160 cm magas, kövér testalkatú, sötétbarna vállig érô hajú, barna bôrû kb. 50 év körüli, kb. 165 cm magas, átlagos testalkatú, rövid barna hajú. Kérjük Önöket, hogy amennyiben hasonló módszerrel próbálnak bejutni lakásukba, házukba azonnal értesítsék a rendôrséget (a 28/514-655 vagy az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es telefonszámokon), illetve
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
2006. január 31-én 08 óra 15 perckor a BRFK. XVI. kerületi RK. ügyeletese telefonon értesítette a Gödöllôi Rendôrkapitányság ügyeletesét arról, hogy Budapesten a XVI. kerületi Vidámvásár úton egy férfi kirángatott egy WV Beatle típusú személygépkocsit vezetô nôt az autójából, majd nagy sebességgel elhajtott a helyszínrôl. A Gödöllôi Rendôrkapitányság ügyeletese azonnal értesítette a Kistarcsai Rendôrôrs, a Dányi KMB Alosztály és a Péceli Rendôrôrs járôrszolgálatát a fentiekrôl, és felhívta a figyelmüket, hogy amennyiben a gépkocsi a területükön megjelenik, azonnal vonják intézkedés alá. Ezt követôen 5-8 perc múlva a Kistarcsai járôr jelentette, hogy a fenti gépkocsit látják és nyomába eredtek. A keresett gépkocsi azonban a megkülönböztetett jelzést használó elékanyarodó Kistarcsai járôrautót kikerülte és Gödöllô irányába tovább haladt. Ekkor már több járôrautó is a Beatle után ment, hogy megpróbálják megállítani. Végül a bûncselekmény elkövetését követô fél óra múlva a 30-as út Domonyvölgyi elágazásában úttorlasz alkalmazásával sikerült az elrabolt gépkocsit megállítani és az abban egyedül tartózkodó S. László 31 éves budapesti lakost elfogni. Az rendôri intézkedés során személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett. Az ügyben a büntetôeljárást az illetékes rendôrhatóság (BRFK. Bûnügyi I. Fôosztály Gépjármûbûnözés Elleni Osztály) folytatja le.
TÁJÉKOZTATÁS
Q
2111
Gépkocsi súlyadóval kapcsolatos rendõrségi tájékoztató Minden év elején visszatérô probléma a korábban a tulajdonunkban lévô, de már értékesített gépjármûvek után fizetendô súlyadó kérdésköre. A gépkocsi, illetve annak tulajdonosának adataiban történô változásokat a forgalmi engedélyben szereplô tulajdonos lakóhelye szerint illetékes és a változás(ok) bejegyzésére jogosult hatóságnál kell bejelenteni 15 napon belül mind korábbi, mind az új tulajdonosnak! (Ezt a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szabályozza.) Amennyiben valamelyik fél nem tesz eleget törvényi kötelezettségének és ebbôl a másik félnek problémája, panasza adódik, akkor az illetékes szervhez (okmányiroda, polgármesteri hivatalt) kell fordulni. A Rendôrség nem jogosult ilyen ügyekben eljárni – kivéve, ha bûncselekmény történt -, illetve igazolásokat sem tud kiadni a fennálló tulajdonviszonyok tekintetében !!! KONKRÉTAN A SÚLYADÓRÓL A súlyadót annak kell kifizetni, akinek a tárgyév elsô napján (január 01jén) a nevén szerepel a gépjármû. Adás-vétel esetén az eladó minden esetben 15 napon belül adjon le a szerzôdésébôl egy-egy fénymásolt példányt a lakóhelye szerint illetékes okmányirodában és polgármesteri hivatalban (1 példányt viszont ôrizzen meg, hogy késôbb is tudja igazolni mikor és kinek értékesítette jármûvét!) Amennyiben nem jelentette be a polgármesteri hivatalban a tulajdonos változást és kiküldik a tárgyévet követô évben a súlyadót, akkor az adás-vételi szerzôdés bemutatásával ekkor tudja igazolni, hogy már nem Ön az adó fizetésére kötelezett személy. Elôfordul az is, hogy Ön már bejelentette a polgármesteri hivatalban a tulajdonváltozás tényét és mégis Önnek küldik a súlyadót, akkor ismételten be kell mutatni az adás-vételi szerzôdést, illetve az okmányirodában is jelezni kell, mivel ebben az esetben valószínûleg az új tulajdonos nem íratta át a saját nevére a jármûvet (Amennyiben Ön nem tudja adásvételi szerzôdéssel vagy egyéb okirattal igazolni, hogy mikortól nincs a tulajdonában a gépkocsi, akkor is az okmányirodát kell felkeresni, és ott jegyzôkönyvet vesznek fel az adás-vétel idôpontjára vonatkozóan.) Ezt követôen az okmányirodában fognak intézkedni a jármûtulajdonosok nyilvántartásának módosítása felôl.
Rablás egy gödöllõi bankban 2006. február 15-én 09.25 órakor érkezett a Gödöllôi Rendôrkapitányság ügyeletére egy segélykérô telefonhívás a Gödöllô központjában lévô egyik pénzintézménybôl, azzal, hogy ott egy nô ki akarja rabolni a bankot. A rendôrjárôrök azonnal a helyszínre mentek, és ott elfogták a bûncselekmény elkövetôjét: T. Renáta 24 éves veresegyházi lakhelyû nôt. Az elsôdleges adatok alapján a nô 09.15 óra körüli idôben érkezett a bankba, ahol egyébként több ügyfél is tartózkodott, majd az egyik ügyintézô pultjához ment és átnyújtott neki egy papírlapot, amin a követelései szerepeltek. Egy milliárd forintot akart jogellenesen elvinni a bankból, és közben egy fegyvernek látszó tárgyat tartott az ügyintézôre. Szerencsére sem az alkalmazottak, sem az ügyfelek nem veszítették el lélekjelenlétüket és az egyik banki dolgozónak sikerült telefonon értesíteni a rendôrséget, illetve az egyik ügyfél felismerte, hogy a nônél lévô fegyver egy mûanyag játékpisztoly, így a biztonsági ôr megakadályozta a bûncselekményt, illetve visszatartotta az elkövetôt. Személyi sérülés nem keletkezett sem a bûncselekmény elkövetése, sem az elfogás során. T. Renáta ellen fegyveres rablás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei Rendôr-fôkapitányság Bûnügyi Osztály Rablási Alosztály folytatja a büntetôeljárást. A Büntetô törvénykönyv szerint ezért a típusú súlyos bûncselekményért akár 5-tôl 10 évig terjedô szabadságvesztés büntetést is kaphat.
SZADA
21
Pályázati felhívás A Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság pályázatot hirdet olyan cigány származású fiatalok középiskolai tanulmányainak támogatására, akik vonzódást éreznek a rendôri pálya iránt. A pályázaton részt vehetnek azok a cigány származású fiatalok, akik – évismétlés nélkül – a középiskola utolsó három évfolyamának valamelyikén tanulnak, tanulmányi átlageredményük legalább 3,50 és a hivatásos szolgálati jogviszony létesítésének feltételei közül az alábbiak már a pályázat benyújtásakor teljesülnek: ■ magyar állampolgárság, ■ állandó Pest megyei lakóhely, ■ büntetlen elôélet, ■ a fegyveres szolgálat vállalása, ■ kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élôknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti. ■ egészségügyi alkalmasság. ■ írásbeli hozzájárulás a személyes adatok kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat elôzetesen, és a tanulmányi szerzôdés hatályának tartama alatt a rendôrség bármikor megvizsgálja. A pályázatot a 2006/2007-os tanévben 3 fô nyerheti el a középiskolai tanulmányok hátralévô idejére, de legfeljebb az utolsó két évfolyamra. A pályázatot elnyert tanulókkal a Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság tanulmányi szerzôdést köt, amiben a Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság az alábbiakat biztosítja: ■ diákotthoni, vagy kollégiumi szállásköltség teljes körû térítésével, ■ a menzai étkeztetés költségeinek teljes körû térítésével, vagy – a szerv választása szerint- étkezési utalvánnyal ■ tanévenként – számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000,- Ft értékben - ruházkodási segéllyel, ■ tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történô, teljes mértékû térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig, ugyancsak számla alapján – tanévenként és személyenként legfeljebb 4.500,- Ft értékhatárig), ■ tanulmányi eredmény függvényében havi pénzbeni juttatással: 3,50 – 4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 1.000,- Ft/hónap 4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 1.500,-Ft/hónap 4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 2.000,- Ft/hónap ôsszegben. A tanulóknak vállalnia kell, hogy: ■ tanulmányi- és vizsgakötelezettségeinek eleget tesz, ■ kifogástalan magatartást tanúsít, ■ középiskolai tanulmányainak utolsó évében rendôri szolgálat vállalása céljából jelentkezik valamelyik rendészeti szakközépiskolába, vagy a Rendôrtiszti Fôiskolára, és részt vesz a felvételi eljárásban, ■ amennyiben felvételt nyert, tanulmányai befejezését követôen a támogatás folyósításának idôtartamának megegyezô ideig szolgálatot teljesít a Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság állományában. A pályázatot írásban kell beadni. Ennek tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait (név, születési hely, idô, anyja leánykori neve, lakcím) és egy részletes önéletrajzot, amelybôl megismerhetôk családi körülményei, iskolai tanulmányi eredménye, valamint a jövôjérôl szóló elképzelése. A pályázat megküldésének határideje: 2006. március 30. Postacím: Pest Megyei Rendôr-fôkapitányság Személyügyi Szolgálat 1557. Budapest, Teve u. 4-6. A pályázat eredményérôl minden résztvevô 2006. május 10-ig levélben értesítést kap. (A pályázathoz csatolandó anyagokról, illetve bôvebb felvilágosításért a Pest megyei Rendôr-fôkapitányság Személyügyi Szolgálatához és a Gödöllôi Rendôrkapitányság Személyzeti Fôelôadójához lehet fordulni telefonon vagy személyesen!)
2
0
0
6
.
F
E
B
R
U
Á
R
22
2111
Örömmel vesszük minden hónapban kezünkbe a lapot, és rendre ki is szoktuk olvasni. Van azonban egy kicsi tüske, ami most már igazán kikívánkozik belôlem. Ma kaptuk kézbe a január havi kiadást, ma pedig 28.-át írunk. A kiadásban szereplô minden program már a múlté, ha az újságra hagyatkoznánk, már minden programot lekéstünk volna. És az újság - hogy miért, azt nem tudom - mindig ilyenkor, hónap végén érkezik meg. Nem jöhetne korábban? A szadai programokkal kapcsolatban is lenne észrevételem: A családommal 4 éve élünk Szadán, a sportpálya környékén, és csak mióta a fiam az óvodát elkezdte, azóta jellemzô, hogy gyakrabban járunk a faluközpontban. Emiatt a várható programokról szinte kizárólag az újságból értesülnénk, hacsak valaki nem hall valamit az utcabeliek közül, és véletlenül azt nem osztja meg velünk. Azért csak értesülnénk, mert - bár többször átmazsoláztam az újságokat - nem jellemzô, hogy a 2111Szada a falusi programokat összeszedetten, teljes körûen, elôre közzétenné. Sokszor vannak az újságban programelôzetesek, az igaz, de azok az újságban szétszórva találhatóak, és - nem tudni, milyen elv szerint - van amit megtalálunk a lapban, van amit pedig nem. Véleményem szerint azért a falu egyetlen újságjával szemben nem lenne túlzott elvárás a programok közzététele. Legalábbis mi remek gondolatnak tartanánk. Természetesen, csak ha idôben eljutna hozzánk az újság. Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelt, remélem igényem mások igényével is találkozik, és sikerül valamilyen megoldást találni. Üdvözlettel: Berkó Nóra
Kedves Olvasónk!
Köszönjük észrevételét, mely sajnos idônként valóban elôfordul. Legutóbb a Családi délután idôpontja okozott gondot számunkra és persze Kedves Olvasóinknak és a szervezôknek méginkább. Hiába jelent meg az újság a tervek szerinti idôben, mert a kihordása is 1-2 nap alatt történik meg, így elôfordulhat, hogy akadt olyan család, akikhez már csak utólag érkezett meg. Jelenlegi számunkban a pincebuli híre nem biztos, hogy idôben jut el mindenkihez. Rendkívül sajnáljuk, de az ilyen idôpontra tervezett eseményeket az elôzô hónapban lett volna célszerû megjelentetni. Kérem ezért, hogy a rendezvények szervezôi, ha tehetik, gondoljanak másfél hónappal elôre, például március 14-éig adják le az áprilisi események tervét, meghívóit, hogy azok valóban eljuthassanak mindenkihez. Lapunk minden hónap 20-a és 30-a közt jelenik meg, általában pénteki napon, s a kihordás bizonyos esetekben hétfôn fejezôdik be. Lapzárta, azaz a megjelentetni szándékozott írások leadásának végsô határideje minden hónap 14-e. Emailen még az utolsó pillanatban is elfogadjuk küldeményeiket. A bosszússágok elkerülése érdekében kérem, hogy mindenki ezzel az átfutási idôvel számoljon. Megértésüket köszönöm! Windhager Károly fôszerkesztô
0
0
6
.
F
Q
TÁJÉKOZTATÁS
FONTOS TUDNIVALÓK
Tisztelt Szerkesztôség!
2
SZADA
E
B
KÖZPONTI TELEFONSZÁMOK MENTÔK 104 TÛZOLTÓK 105 RENDÔRSÉG 107 Általános segélyhívó 112 Központi tudakozó 198 EGÉSZSÉGÜGY ORVOSI RENDELÔ I. számú körzet dr. Ács Tamás Rendelési idô: hétfô-szerda-péntek: 13.00-17.00, kedd-csütörtök: 8.00-12.00. II. számú körzet dr. Szemerédy István Rendelési idô: hétfô-szerda-péntek: 8.00-12.00, kedd-csütörtök: 13.00-17.00. ORVOSI ÜGYELET Gödöllô. Tel.: (28) 430-655. Munkanapon: 18:00-08:00, munkaszüneti napon/hétvégén: megelôzô este 18:00 – követô reggel 08:00. FOGORVOS Fogorvosi rendelô: Szada, Dózsa György út 76. Tel.: 405-440. Mobil: 06-209-44-77-71 MENTÔK 2100 Gödöllô, Ady Endre sétány 56. Tel.: 420-844, honlap: www.mentok.hu GYÓGYSZERTÁR Ezüstkehely Gyógyszertár Szada, Rákóczi u. 2/a. Tel.: 28-404-299. Nyitva: munkanapokon: 9.00-15.00., VÉDÔNÔI SZOLGÁLAT Szada, Rákóczi út 1. Tel.: 28-404-092. SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT, 2111 Szada, Dózsa György út 76. Tel.:28/503-625. HIVATALOK OKMÁNYIRODA 2100 Gödöllô Szabadság tér 7. Tel: (28) 420-411, fax: (28) 413-663. Ügyfélfogadás: hétfô: 8.00-18.00, kedd-csütörtök: 09.00-16.30, szerda: 08.00-16.30, péntek: 09.00-12.00. POLGÁRMESTERI HIVATAL 2111 Szada, Dózsa György út 88. Központi telefonszám (28) 405-181 Telefax: (28) 503-066. Ügyfélfogadási idô: hétfôn és szerdán 8-16 óra között, pénteken: 8-12 óra között Vécsey László polgármester Tel.: (28) 503-055. Félfogadás: hétfön 13-16 óra között Jámbor Lajos jegyzô Tel.: (28) 503-065. Fax: (28) 503-066 POSTAHIVATAL Szada, Dózsa György út 78. Tel.: 28-405-198. Nyitvatartás: h-cs: 08.00-16.00, pénzfelvétel 15:00 óráig; ebédidô: 12.00-12.30. RENDÔRSÉG Rendôrôrs 2112 Veresegyház, Petôfi Sándor utca 3. tel.: 28/385-011, villámposta:
[email protected] honlap: www.b-m.hu/police/ A Veresegyházi Rendôrörs járôrkocsijának telefonszáma: 06-20-989-2607 Rendôrkapitányság 2100 Gödöllô, Petôfi Sándor utca 6/10. Tel.: 420-333, villámposta:
[email protected] honlap: www.b-m.hu/police/ Telefontanú (ORFK) 06-80-555-111 Drogsegély (BRFK) 06-80-202-502 Országos Központ (ORFK zöldszám: 06-80-201-303 TÛZOLTÓSÁG 2100 Gödöllô, Szabadság út 28. Tel.: 105; 420-011, honlap: www.b-m.hu/katved/katweb.nsf.
R
U
Á
R
P O L G Á R Ô R S É G 24 órás ügyelete Tel.: 06-20-367-0071 és 06-20-470-1595 KÖZMÛSZOLGÁLTATÓK ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ELMÛ Budapesti Elektromos Mûvek Gödöllôi Kirendeltség 2100 Gödöllô, Faiskola tér 13. Tel: 06-40-38-38-38, villámlevél:
[email protected], honlap: www.elmu.hu. Nyitvatartás: hétfô:10-18 óráig, kedd: 8-13 óráig, szerda: 10-18 óráig, csütörtök: 8-14 óráig, péntek: 8-13 óráig. Pénztárzárás az ügyfélfogadás vége elôtt fél órával. GÁZSZOLGÁLTATÓ Ügyfélszolgálat:hétfô/szerda 9-12. Telefonszáma: (28) 521-400, (28) 430-849 TIGÁZ RT Gödöllôi Kirendeltség 2100 Gödöllô, Kenyérgyári út 1. Tel.: 430-488, fax: 430-886, 410-725. Hibabejelentés:folyamatosan. INTERNETSZOLGÁLTATÓ V-net Vivendi Telecom Hungary Rt. 2101 Gödöllô, Pf. 407. Tel: 1288 – ingyenesen hívható, fax: 06-80 88-55-55, villámlevél:
[email protected] honlap: www.vnet.hu (értékesítési vonal). Személyes tájékoztatás: munkanapokon 8.30-20.30. Ügyfélszolgálat:1233 (kék szám). Dunaweb Kft. 2600 Vác, Szüret u.17. Tel./fax: 06-27-300-072 Tel/fax: 06-27-301-571 villámlevél:
[email protected], honlap www.dunaweb.hu TELEFONSZOLGÁLTATÓ V-fon Vivendi telecom Hungary 2100 Gödöllô, Dózsa György út 1/3. tel.: (80) 880-880 díjmentes, fax: (62) 551-239, villámlevél:
[email protected], honlap: www.v-fon.hu Nyitvatartás hétfô: 09.00-18.00, kedd-csütörtök: 09.00-16.00, péntek: 09.00-14.00. A pénztárak ugyanebben az idôben tartanak nyitva, ebédidô 12.00-12.30-ig tart. Díjmentesen hívható ügyfélszolgálat: 184 VÍZMÛVEK DMRV Gödöllôi Üzemigazgatóság 2100 Gödöllô, Sík Endre utca 4/7.. Tel.:520-790, fax: 520-799. Ügyfélfogadás: hétfô: 7:00-17:00, kedd-csütörtök: 7:00-13:00. Hibabejelentés folyamatosan 0:00-24:00. INTÉZMÉNYEK ÁMK Általános Mûvelôdési Központ ÁLTALÁNOS ISKOLA Székely Bertalan Általános Iskola, 2111 Szada, Dózsa Gy. u. 63. Tel: 503-580, Igazgató 503-581 ÓVODA 2111 Szada, Dózsa György út 63. Tel.: 503-586 Konyha: 503-585 FALUHÁZ 2111 Szada, Dózsa György út 63. Tel.: 405-453, fax: 503-180 TELEHÁZ 2111 Szada, Dózsa György út 63. Tel: 503-180, fax: 503-181 WALDORF ÓVODA 2111 Szada, Székely kert. Tel: 404-710 SZADA NOVA KHT. 2111 Szada, Dózsa György u. 88. Tel: 06-28-503-510 EGYHÁZAK BAPTISTA EGYHÁZ Dózsa György út 58. Tel.: 28-404-407 villámlevél:
[email protected] REFORMÁTUS EGYHÁZ Dózsa György út 79. Tel.: 28-405-317 villámlevél:
[email protected] RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dózsa György út 92. Tel.: 405-303. Irodai szolgálat: hétfôn 16.00–17.45-ig.