Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló – többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 82.§-a alapján – figyelembe véve ezen jogszabály, valamint a Költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolásának rendszeréről szóló – többször módosított – 217/1998. (XII.30.) Kormányrendeletben meghatározottakat – az 2004. évi költségvetésének zárszámadásáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1.§. A rendelet hatálya kiterjed Bekecs Községi Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetési szerveire. 2.§. (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a) önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - Polgármesteri Hivatal b) részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - II. Rákóczi Ferenc Informatika és Matematika Tagozatos Általános Iskola - Gondozási Központ (2) Az (1) bekezdésben felsorolt önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények különkülön címet alkotnak. (3) A költségvetési szervekhez nem tartozó kiadások külön címet alkotnak. (4) A címrendet az önkormányzat 5/2004. (III.1.) számú 2004. évi költségvetéséről szóló rendeletének melléklete tartalmazza. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2004. évi költségvetésének teljesítése. 3.§. A képviselő-testület az önkormányzat 2004. évi költségvetése teljesítésének a) kiadási főösszegét 302.784 ezer forintban, b) bevételi főösszegét 312.871 ezer forintban állapítja meg.
I. A költségvetési bevételek 4.§. Az önkormányzat 2004. évi költségvetési bevételeinek forrásonkénti , illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését a 1. számú melléklet tartalmazza. II. A költségvetési kiadások 5.§. (1) Az önkormányzat teljesített – továbbá eredeti, illetve módosított előirányzat szerinti működési, fenntartási kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint hagyja jóvá: Megnevezés
e Ft
- Működési kiadások előirányzata összesen:
235.023
Ebből: - személyi jellegű kiadások:
126.837
- munkaadókat terhelő járulékok:
42.068
- dologi jellegű kiadások:
66.118
- speciális célú támogatások: (2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervei teljesített – továbbá eredeti és módosított előirányzat szerinti - működési kiadásait kiemelt előirányzatonként a 2. számú melléklet szerint állapítja meg. 6.§. (1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen 17.385 ezer forint A felújítási és felhalmozási kiadásokból - a beruházások teljesített előirányzata: 5.442 ezer forint, - a felújítások teljesített előirányzata: 2.126 ezer forint, - egyéb felhalmozási kiadások 260 ezer forint, - felhalmozási célú pénzeszköz átadás 9.557 ezer forint (2) Az önkormányzat költségvetési szervei teljesített – továbbá eredeti és módosított előirányzat szerinti - felújítási és felhalmozási kiadásait az 3.számú melléklet tartalmazza
(3) Az önkormányzat egyéb a. 5. §. (1) és a 6. §. (1) bekezdésében megállapított kiemelt előirányzatokba nem tartozó kiadásainak teljesítése 49.799 ezer forint. (4) Az önkormányzat és költségvetési szervei a (3) bekezdésben meghatározott előirányzatainak teljesítését – részletezve – az 4. számú melléklet tartalmazza. III. A költségvetési kiadások és bevételek 7.§. A Polgármesteri Hivatal év közben fel nem használt általános és céltartalék előirányzatai: - cél tartalék: 0 ezer forint, Az év közben felhasznált általános és céltartalék előirányzatok: - cél tartalék: 0 ezer forint, 8.§. A községi önkormányzat mérlegét a 5. számú melléklet adja meg. 9.§. A községi önkormányzat finanszírozását a 6. számú melléklet mutatja be. 10.§. A pénzkészlet változását a 7. számú melléklet mutatja be. IV. A pénzmaradvány 11.§. (1) Az önkormányzat 2004. évi gazdálkodás során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált pénzmaradványa 26.490 e Ft-ban kerül jóváhagyásra. (2) A jóváhagyott pénzmaradvány a 8. számú melléklet szerint használható fel. V. Egyéb rendelkezések 12. §. Az önkormányzat az állami támogatásokkal, hozzájárulásokkal és egyéb állami pénzalapokkal kapcsolatos elszámolását a 9. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
13. §. Az önkormányzat vagyonkimutatását a 10. számú melléklet szerint hagyja jóvá. Záró rendelkezések 14.§. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Tóth István sk. polgármester
Bodnár Jánosné sk. jegyző
Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésének napja: 2005. május 1.
Bodnár Jánosné sk. jegyző
Másolat hiteléül: Bekecs, 2005. június 6.
Pipicz Sándorné leíró
1.számú Melléklet Az önkormányzat és az önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek bevételei forrásonként, illetve működési és felhalmozási cél szerint JOGCÍM I. Működési bevételek: l. Intézményi működési bevételek 2.Önkormányzatok sajátos működési bevételei 2.1 Helyi adók 2.2 Átengedett központi adók II. Támogatások: 1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 1.1 Normatív támogatások 1.2 Normatív kötött felhasználású támogatások III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek: 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése IV. Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszköz átvétel -ebből OEP-től átvett pénzeszköz 2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
e/Ft 162.024 138.644 12.774 125.870 133.826 133.826 89.651 44.175 5.758 5.758 13.597 12.097 2.141 1.500
V. Hitelek: l. Működési célú hitel 2. Felhalmozási célú hitel VI. Pénzforgalom nélküli bevételek l. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2. Egyéb átfutó bevételek
- 2.334 - 2.334
2. számú Melléklet Az önkormányzat és költségvetési szervei működési és fenntartási kiadásai kiemelt előirányzatonként (az 5.§. (2) bekezdéshez) Cím
Költségvetési szerv
Működési és fenntartási Összesen kiadás kiemelt előirányzat e Ft-ban
száma: neve: 1.
2.
3.
4.
Polgármesteri Hiv. Védőnő
Általános Iskola
Gondozási Központ
Költségvetési szervekhez nem tartozó
Személyi jell. kiadások Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadások Speciális célú támogatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Összesen:
30.697 9.140 21.814
Személyi jell. Kiadások Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadások Speciális célú támogatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Összesen:
73.404 24.346 28.954
Személyi jell. Kiadások Munkaadókat terh. járulék Dologi kiadások Speciális célú támogatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Összesen: Személyi jell. Kiadások Munkaadókat terh.járulék Dologi kiadások Speciális célú támogatások Ellátottak pénzbeli juttatásai
61.651
126.704 8.105 2.742 5.114 15.961 14.631 5.840 10.236 49.799
2004. évi költségvetési beszámoló Dologi kiadások adatok eFt-ban
Szakfeladat Közutak, hidak Óvodai étkeztetés Napközi étkeztetés Önkorm. igazgatási tevékenység Intézményi vagyongazdálkodás Város és községgazdálkodás Vízellátás Közvilágítás Óvodai nevelés Diáksport Általános Iskola Védőnői szolgálat Házi segítségnyújtás Szociális étkeztetés ÖNO Telep. Hulladék Művelődési Ház Könyvtár Temetkezés EU-s népszavazás Normatíva visszafizetés ÖSSZESEN
Eredeti 2.300.4.045.7.120.17.754.6.822.500.1.900.2.873.1.416.-----------4.750.460.50.1.500.3.880.2.200.1.050.760.580.----------------------------59.960.-
Módosított 3.029.4.045.7.120.19.048.6.822.500.1.9002.873.1.416.334.8.029.460.50.1.500.3.880.2.200.1.380.809.580.419.------------66.394.-
Teljesített 2.861.3.947.6.761.21.046.7.328.420.1.520.2.580.1.322.335.7.040.326.131.1.291.3.692.825.1.624.597.812.442.1.218.66.118.-
% 95,4 97,6 95,0 110,5 107,4 84,0 80,0 89,8 93,4 100,0 87,7 70,9 262,0 86,1 95,2 37,5 117,7 73,8 140,0 105,5 99,6
2004. évi költségvetési beszámoló Bér + TB járulék BÉR adatok eft-ban
Szakfeladat Óvodai étkeztetés Iskolai étkeztetés Igazgatási tevékenység Intézményi vagyon Város és községgazdálkodás Óvoda Iskola Napközi Védőnői szolgálat Házi segítségnyújtás Családsegítő szolgálat ÖNO Országgyűlési választás (Népszavazás) ÖSSZESEN
Eredeti Módosított Teljesített 2.690.2.690.2.643.3.936.3.936.3.051.28.079.28.079.28.274.2.862.2.862.3.177.7.050.12.914.14.631.18.564.18.564.18.011.43.619.43.519.42.543.4.006.4.006.3.979.2.081.2.081.2.159.1.638.1.638.1.649.3.338.3.338.2.961.3.165.3.165.3.495.-------------264.264.121.028.- 127.056.- 126.837.-
% 98,3 77,5 100,7 111,0 113,3 97,0 97,8 99,3 103,7 100,7 88,7 110,4 100,0 99,8
TB járulék adatok eFt-ban
Szakfeladat
Eredeti
Teljesített
%
Módosíto tt Óvodai étkeztetés Iskolai étkeztetés Igazgatási tevékenység Intézményi vagyon Város és községgazdálkodás Óvoda Iskola Napközi Védőnői szolgálat Házi segítségnyújtás Családsegítő szolgálat ÖNO Munkanélküliek EÜ Országgyűlési választás (Népszavazás) ÖSSZESEN
901.1.304.8.589.986.2.693.6.092.14.100.1.250.679.570.1.137.1.056.100.-------------39.457.-
901.1.304.8.589.986.5.247.6.092.14.100.1.250.679.570.1.137.1.056.100.59.42.070.-
902.1.132.8.315.,1.115.5.495.5.976.13.912.1.309.774.571.1.009.1.162.345.51.42.068.-
100,1 86,8 96,8 113,1 104,7 98,1 98,7 104,7 114,0 100,2 88,7 110,0 345,0 86,4 100,0
3.sz. melléklet
2004. évi felújítási és felhalmozási kiadások alakulása
adatok eft-ban Megnevezés
Eredeti Ei
Módosított Ei
Teljesítés
%
1.Polgármesteri Hivatal: Szennyvíz Áfa Rendezési terv Áfa Villanyhálózat bővítés Áfa Falufejlesztés, felújítás Részvények EHP törlesztés Képzőművészeti alkotások Tűzoltó fecskendő átadott pe.
39.454.9.863.1.200.300.1.200.300.1.240.260.-------------
39.454.----------------------9.863.- ------------------- ---------1.200.- ------------------- ---------300.- ------------------- ----------1.200.616.51,33 300.- ------------------ ----------3.607.2.126.58,9 1.427.1.427.100 260.260.100 -----------270.- --------666.665.100,0
2. Általános Iskola: Iskola bővítés Áfa Számítógép (iskola) HACCP edények beszerzése Áfa
11.200.2.800.-
11.200.- ------------------- ----------2.800.- ------------------- ---------86.86.- -----------------------1.517.-------------379.-
3. Gondozási Központ: HACCP edények beszerzése Áfa
----------------------
285.71.-
4. Egyéb KV-i Kívüli szervek: Telek Fűkasza Lakásfelújítási támogatás Felhalmozási kiadások ÖSSZESEN:
-----------------166.8.892.67.817.-
81.421.-
625.- ----------166.- ----------8.892.100,0 17.385.-
21,35
4.sz. melléklet
2004. évi költségvetési beszámoló Önkormányzat által nyújtott támogatás adatok eFt-ban
Rendszeres pénzellátás, ebből: -AKNEFO Rendszeres szoc. segély -Időskorúak járadéka -Lakásfenntartási támogatás -Gyermekvédelmi támogatás -Ápolási dij -Közgyógyellátás -Tankönyvtámogatás -Étkezési támogatás -Idősek Napja -Főiskolások támogatása -Közlekedési támogatás ÖSSZESEN -Átmeneti segély MINDÖSSZESEN Átfutó kiadások
Lakásfelújítás Közmű támogatás Tartalékok Összesen
Eredeti 20.000.1.000.150.21.000.2.400.1.000.2.387.5.130.1.500.2.000.--------------56.567.2.000.58.567.-
Módosított Teljesített 14.494.14.240.1.000.932.1.188.1.664.16.713.16.710.2.400.2.299.300.279.2.387.1.848.4.598.3.507.1.300.1.055.2.000.3.217.866.868.47.246.46.619.2.000.1.560.49.246.48.179.-
% 98,2 93,2 140,1 99,9 95,8 93,0 77,4 76,3 81,2 160,8 100,2 98,7 78,0 97,8
577.Átadott, átengedett pénzeszközök összesen Módosított Eredeti 8.892.--------------------1.620.2.500.--------------11.392.1.620.-
Teljesített -------1.620.-------------1.620.-
% ------100,0 --------100,0
Teljesített 126.837.42.068.66.118.17.385.48.179.1.620.577.302.784.-
% 99,8 99,9 99,6 21,4 97,8 100,0
Kiadások összesen Bér TB Dologi Felhalmozási Támogatás Átadott pénzeszköz Átfutó kiadások Összesen
Eredeti 121.028.39.457.59.960.67.817.58.567.11.392.--------------358.221.-
Módosított 127.056.42.070.66.394.81.421.49.246.1.620.---------------367.807.-
82,3
7.sz. melléklet
Pénzkészlet 2004.12.31-én adatok eFt-ban
Költségvetési számla 2004. évi nyitó
22.323.-
Bevételek Kiadások
312.871.302.784.-
Költségvetési számla 2004.12.31. Pénzkészlet
32.410.-
Pénztár Pénzkészlet összesen
0.32.410.-
8.sz. melléklet
2004.évi jóváhagyott Pénzmaradvány felosztása Bekecs Község Önkormányzat képviselő-testülete a 2004. évi pénzmaradvány összegét 31.973 eFt-ban állapítja meg és hagyja jóvá. 1, ebből kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány: • Normatíva visszafizetése • Szállítói kötelezettség
5.483 eFt 4.541 eFt 942 eFt
2, ebből kötelezettséggel nem terhelt szabad pénzmaradvány 26.490 eFt, amelynek összege a 2005. évi költségvetésben bevételként és kiadásként megjelenik: • Fejlesztési célú pénzmaradvány 24.000 eFt, amelyből 14.000 eFt-ot szennyvízhálózat bővítésére fordít az önkormányzat, 10.000 eFt-ot az általános iskola bővítésére. • Működési célú pénzmaradvány 2.490 eFt, amelyet a Polgármesteri Hivatal és Intézményei dologi kiadásaira fordít az önkormányzat.