RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2001.(IX.24.) önkormányzati rendelete A KÖRNYEZETVÉDELEM RÉSZLEGES HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL a 23/2004.(IX.27.) rendeletbe foglalt, ezen rendeletre vonatkozó 18.§ (2) bekezdésével, a 34/2008.(XII.22.), a 13/2009.(IX.21.), a 15/2012.(V.21.), valamint a 19/2016.(VII.19.) módosító rendeletekkel egységes szerkezetben 1
Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva - figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, továbbá a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001.(II.14.) Korm. rendeletben foglaltakra – a környezetvédelem helyi szabályozására a következő rendeletet alkotja:
I. FEJEZET A rendelet célja és hatálya 1. § E rendelet célja, hogy az emberi egészség és az emberi környezet megóvása érdekében megállapítsa az azokat veszélyeztető: -2 - a levegőtisztaság-védelmi előírásokat.
2. § E rendelet az önkormányzat közigazgatási területén: (1)3 (2)A mezőgazdasági termelés során keletkező hulladék égetésével, a háztartási és szolgáltató tevékenységet ellátó üzemi létesítmények, valamint az avar, nád, tarló és kerti hulladék égetésével kapcsolatos levegőtisztaság-védelmi szabályokat tartalmazza. 1
Módosította a 13/2009.(IX.21.) rendelet 1.§-a, hatályos 2009. október 1-jétől Hatályon kívül helyezte a 13/2009.(IX.21.) rend. 2.§-a, hatályos 2009. október 1-jétől 3 Hatályon kívül helyezte a 13/2009.(IX.21.) rend. 2.§-a, hatályos 2009. október 1-jétől 2
2
3. §4 4. § A rendelet hatálya a természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki.
II. FEJEZET5 ZAJVÉDELEM 5. § 6. § 7. § 8. § 9. § 10. § 11. § 12. § 13. § 14. § 15. § 16. § 17. § 18. § 4 5
Hatályon kívül helyezte a 13/2009.(IX.21.) rend. 2.§-a, hatályos 2009. október 1-jétől Hatályon kívül helyezte a 13/2009.(IX.21.) rend. 2.§-a, hatályos 2009. október 1-jétől
3
III. FEJEZET LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM
Mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék kezelésének, égetésének szabályai 19. § (1)A mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással, ha ez nem lehetséges, elszállításával kell gondoskodni. Az elszállítás során a köztisztaság fenntartásáról szóló önkormányzati rendelet előírásait be kell tartani. (2)Mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladékot égetni tilos. (3)Rendkívül indokolt esetben (pl. fertőzésveszély) a növényi hulladék égetését a jegyző az egyéb jogszabályok figyelembe vételével engedélyezheti
A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok 20. § (1)Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad elégetni. (2)A tüzelőanyag egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot - különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket - nem tartalmazhat.
Tarlóégetésre vonatkozó szabályok 21. § (1)Tarlóégetés csak rendkívül indokolt esetben, járványveszély elhárítása érdekében engedélyezhető, az engedélyt a jegyző adja ki. (2)Az engedélyezési eljárás során be kell szerezni a növény-egészségügyi hatóság állásfoglalását.
4
Avar, nád és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok 22. §6 (1) Az egészséges, kórokozóktól és kártevőktől mentes avar és kerti hulladék (a továbbiakban együtt: kerti hulladék) ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással kell gondoskodni. (2) Az ártalmatlanítás történhet a szervezett szemétszállítás keretében történő elszállítással is. A közszolgáltatás keretében elszállított kerti hulladék csak engedéllyel rendelkező kezelőnek adható át. (3) Hatóságilag elrendelt tűzgyújtási tilalom esetén az ártalmatlanítás kizárólag az (1) és (2) bekezdésekben megjelölt módon történhet. A kerti hulladék égetése 18. életévét betöltött cselekvőképes személy által, vagy felügyelete mellett végezhető a hatályos Országos Tűzvédelmi Szabályzatban foglaltak betartásával. (4) Tilos az égetés a hatóságilag elrendelt általános tűzgyújtási tilalom és a füstködriadó időtartama alatt. (5) Kerti hulladékot a város belterületén a) február 1. és május 31. közötti időszakban, illetve b) szeptember 1. és december 15. közötti időszakban péntekenként 8 és 18 óra között lehet égetni. (6) Fertőzés esetén égetni – az (5) bekezdéstől eltérő időpontban - külön jegyzői engedéllyel, az e paragrafusban foglaltak betartásával lehet. (7) A város teljes közigazgatási területén, hétvégén és ünnepnapokon tilos a kerti hulladék égetése. (8) Avart és kerti hulladékot magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek. (9) Tilos az égetés szeles, ködös időben, valamint szmoghelyzet esetén. (10) Tilos az égetés szociális egészségügyi, oktatási, kulturális és sport intézmények 100 méteres körzetében azok működési ideje alatt, valamint az egyházi és vallási rendeltetésű ingatlanok 100 méteres körzetében az egyházi szertartások, rendezvények ideje alatt. 22/A. §7 Aki ezen rendelet III. Fejezetében foglalt szabályokat megszegi, azzal szemben – az egyéb jogszabályokban foglalt jogkövetkezmények mellett – a jegyző által kiszabott, 50 000 Fttól 100 000 Ft-ig terjedő összegű környezetvédelmi bírságnak van helye.
Területi besorolás 23. § Levegőtisztaság-védelmi szempontból a város teljes területére a mindenkor érvényben lévő Településrendezési Terv előírásai érvényesek.
6 7
Módosította a 19/2016.(VII.19.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos: 2016. július 20-ától Beiktatta a 19/2016.(VII.19.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos: 2016. július 20-ától
5
IV. FEJEZET8 Önkormányzati környezetvédelmi alap 24.§ (1) (2)
V. FEJEZET Szabálysértési rendelkezések 25.§9 26.§10 Záró rendelkezések 27.§ (1)E rendelet 2001. október 1-jén lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. (2)Folyamatban lévő ügyekben jelen rendelet szerint kell eljárni.
28.§11 E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelveknek való megfelelést szolgálja.
dr. Kulcsár István s.k. polgármester
Stáhly István s.k. jegyző
HATÁLYBA HELYEZVE: 2001. október 1.
A rendelet egységes szerkezetbe foglalása: 2016. július 21.
Bartal Zita jegyző 8
Hatályon kívül helyezte a 23/2004.(IX.27.) rend. hatályos 2004. szeptember 27-étől Hatályon kívül helyezte a 15/2012.(V.21.) önk. rend. 9.§-a, hatályos: 2012. június 1-jétől 10 Hatályon kívül helyezte a 15/2012.(V.21.) önk. rend. 9.§-a, hatályos: 2012. június 1-jétől 11 Beiktatta a 34/2008.(XII.22.) rendelet. Hatályos: 2009. január 1-jétől 9
6
a 12/2001.(IX.24.) rendelet I. számú melléklete 1. számú táblázat Területi funkció
Megengedhető határérték LAEg dB nappal éjjel
Üdülőterület
45
40
Lakó- és intézményterület laza beépítéssel
50
40
Lakó- és intézményterület tömör városias beép.
55
45
Iparterület lakóépületekkel, intézményekkel vegyesen
60
50
2. számú táblázat Üzemelési rend
Működési napok száma 30 nap alatt
Módosító tények dB
Rendszeres
7, vagy ennél több nap
0
Időszakos
3 - 6 nap
+5
Kevesebb, mint 3 nap
+ 10
Alkalmi
3. számú táblázat A létesítmény környezetének jellege
Módosító tényező dB
Üdülőhely központja, városközpont, valamint vasúti fővonal, főközlekedési út, zajos közlekedési létesítmény 50-100 m-es körzetben,
+5
Vasúti fővonal, főközlekedési út, zajos közlekedési létesítmény körzetében 50 m-en belül
+ 10
7
a 12/2001.(IX.24.) rendelet II. számú melléklete Imissziós zajhatárértékek lakó- és középületek helyiségeiben megengedett egyenértékű A hangnyomásszintek MSZ 18151/1-82. szerint A helyiség megnevezése
Megengedett LAeg egyenértékű A-hangnyomásszint dB nappal éjjel
Rendelőintézetek kezelőhelyiségei
40
40
Tantermek, előadó- és foglalkoztató termek, bölcsődékben, óvodákban és oktatási intézményekben ülés-, és tárgyalótermek, könyvtári olvasótermek, tanári szobák
40
40
Lakószobák lakásokban, szociális otthonokban, közösségi üdülőkben
40
30
Lakószobák szállodákban, munkásszállókban, diákotthonokban
45
35
Szállodák, közösségi üdülők, szociális otthonok, munkásszállók és diákotthonok közös helyiségei
50
50
Éttermek, eszpresszók
55
55
Üzletek, szolgáltató intézmények helyiségei, várótermek
60
60
Étkezőkonyhák lakásokban
45*
45*
* A helyiségekbe behatoló közlekedési zajra nem vonatkozik.
8
a 12/2001.(IX.24.) rendelet III. számú melléklete12 ÖNKORMÁNYZATI KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP felhasználásának SZABÁLYZATA
12
Hatályon kívül helyezte a 23/2004.(IX.27.) rendelet, hatályos 2004. szeptember 27-étől