MÁGOCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/2000. (V. 01.) rendelete A települési folyékony hulladék – szippantott szennyvíz – összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásokról Mágocs Nagyközség Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében, valamint az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv. 2. §-ában és 4. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja. Általános rendelkezések 1. § (1) Mágocs Nagyközség Önkormányzata a települési folyékony hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére helyi közszolgáltatást szervez. E tevékenységének ellátásáról a helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás bevezetésének célja a köztisztasággal, településtisztasággal, a közegészségüggyel, valamint a természeti környezet védelmével összefüggésben e tevékenységek kiszámítható, biztonságos és ellenőrizhető ellátása. 2. § A rendelet hatálya kiterjed a Mágocs nagyközség közigazgatási területén lévő, a szennyvíz közműcsatornával el nem látott területen, vagy közcsatornával ellátott, de arra nem csatlakozó ingatlanokon elhelyezett építményekben keletkező települési folyékony hulladék elhelyezésére, valamennyi ilyen építmény tulajdonosára, kezelőjére, vagy egyéb jogcímen használójára (továbbiakban: Tulajdonos) függetlenül attól, hogy az természetes, vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. 3. § E rendelet alkalmazásában: (1) Települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, a közcsatorna hálózatba vezetett, valamint a termelési és szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszap kivételével. (2) A települési folyékony hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás: A folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítése és a folyékony hulladék elhelyezése céljából történő elszállítása. (3) A hulladék elhelyezésére irányuló közszolgáltatás: A hulladék ellenőrzött és rendezett lerakását (befogadását), illetőleg feldolgozását, vagy ártalmatlanítását szolgáló létesítmény üzemeltetése. (4) Közműpótló: a vezetékes közműellátást helyettesítő műtárgy (szennyvíztároló). (5) Gravitációs rákötés: az ingatlanon keletkező szennyvíznek közcsatornába juttatása gépi átemelés nélkül.
-24. § (1) A szennyvizet kibocsátó, de közcsatornára rá nem köthető ingatlanok új ivóvíz bekötését, szennyvizet kibocsátó építmények építését, használatba vételét csak közműpótló berendezés megléte esetén lehet engedélyezni. (2) A közműpótló berendezés használatára vonatkozó (1) bekezdés szerinti előírást azon közcsatornába be nem kötött ingatlanok esetében is alkalmazni kell, amelyek beépítése, az azon fekvő építmények építése, használatbavétele, vagy ivóvíz bekötése e rendelet hatályba lépését megelőzően történt, de a kommunális szennyvíz szakhatóság által is jóváhagyott terv alapján létesített közműpótló berendezésbe történő elhelyezésről az ingatlan tulajdonosa nem gondoskodik. A települési folyékony hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás rendje, a szolgáltató jogai és kötelezettségei 5. § (1) Mágocs nagyközség területén a települési folyékony hulladék elszállításával kapcsolatos helyi közszolgáltatás teljesítésére az előzetesen lefolytatott pályázat alapján jogot szerzett szolgáltató a KÉTYI PARK KFT Döbrököz Külső u. 54. (továbbiakban: Szolgáltató) 2000. május 1-től 2005. április 30-ig. (2) A Szolgáltató köteles az ellátással kapcsolatos, jelen rendeletben foglalt feladatokat végrehajtani, és a meghatározott jogosítványokkal élni. (3) Mágocs nagyközség közigazgatási területén csak az (1) bekezdésben megjelölt Szolgáltató végezheti a települési folyékony hulladék szállítását. (4) A Szolgáltató köteles a Tulajdonos bejelentését követően a legközelebbi szállítási napon a szolgáltatást elvégezni. Az összegyűjtött szennyvizet a Mágocs nagyközség külterületén lévő szennyvízürítő helyen kell elhelyezni, a telep közegészségügyi hatóság által jóváhagyott üzemeltetési szabályzata alapján. (5) A Szolgáltató a települési folyékony hulladék elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve ha feltételezhető, hogy az nem minősül települési folyékony hulladéknak. Ez esetben a Szolgáltató kérelmére a jegyző a Tulajdonost laboratóriumi vizsgálat elvégeztetésére kötelezheti. Amennyiben a laboratóriumi vizsgálat eredményeként a folyékony hulladék nem tekinthető a 3. § (1) bekezdésében meghatározott hulladéknak, úgy a Szolgáltató a mindenkori jogszabályi előírások figyelembevételével megtagadja az elszállítást. (6) A Szolgáltató köteles nyilvántartást /naplót/ vezetni a szolgáltatás során a tulajdonostól elszállított szennyvíz mennyiségéről. A nyilvántartás adatait évente egy alkalommal összesíteni kell és az összesítést a tárgy évet követő január 10-ig meg kell küldeni a jegyzőnek, valamint a területileg illetékes ÁNTSZ-nek. A jegyző az elszállított szennyvíz mennyiségét összehasonlítja az ingatlan vízfogyasztásával. Amennyiben az elszállított szennyvíz mennyisége nem éri el a vízfelhasználás 9. § (2) c.) pontjában előírtakat, úgy szabálysértés miatt a 15. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint jár el. 6. § (1) A települési folyékony hulladék gyűjtése és elszállítása az erre a célra engedélyezett, zárt rendszerű, csepegést és szaghatást kizáró eszközzel végezhető. (2) A gyűjtésre és szállításra használt eszközökön a Szolgáltató nevét, címét az alapszíntől eltérő
-3színű, jól olvasható betűnagyságú felirattal fel kell tüntetni. 7. § (1) A Szolgáltatónak a tevékenység ellátása során rendelkeznie kell a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges: a.) ügyfélszolgálati és ügyeleti feladatokat ellátó szervezettel, b.) a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó nyilvántartási rendszerrel. (2) A gyűjtésre és szállításra használt eszközök, gépek közterületen, továbbá természetes környezetben nem tárolhatók, nem tisztíthatók. Az eszközök, gépek csak megfelelően kialakított telephelyen tárolhatók, tisztításukat és fertőtlenítésüket csak erre a célra létesült tisztítóban (mosóban) végezheti a szolgáltató. (3) A gyűjtést és szállítást végző személyek részére a telephelyen, illetve a lerakóhelyen az egészségügyi és munkavédelmi előírásoknak megfelelő szociális létesítményeket, helyiségeket biztosítani kell. A dolgozókat védőeszközökkel, védőfelszerelésekkel kell ellátni. A veszélyeztetett dolgozók fertőző betegség elleni védelméről védőoltással kell gondoskodni. A tulajdonosok feladatai, kötelességei 8. § (1) A jelen rendelet szerinti közszolgáltatást a szennyvízhálózatra rá nem kapcsolt ingatlan Tulajdonosa köteles igénybe venni. (2) A folyékony hulladék elszállítását a Tulajdonosnak kell megrendelnie a Szolgáltatónál, arra nem jogosult személlyel, szervezettel a szállítást nem végeztetheti el. 9. § (1) A tulajdonos a folyékony hulladékot az ingatlanán az elszállításig közműpótló berendezésben köteles elhelyezni. (2) Megfelelő a közműpótló berendezés használata, ha a.) azt a szakhatóságok előírásainak és engedélyének megfelelően létesítették és üzemeltetik, b.) a tervezett, vagy kibocsátott szennyvízmennyiség legalább két heti tárolására alkalmas, vízzáró, továbbá c.) az ingatlanon felhasznált vízmennyiség – a mellékvízmérőn mért és igazoltan szennyvíz keletkezés nélküli célra felhasznált (locsolás, mélyalmos állattartás) vízmennyiség kivételével 2002-ig 70 %-ának 2003-tól 90 %-ának megfelelő folyékony hulladék elszállítása igazoltan megtörtént. A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatási szerződés létrejötte, a közszolgáltatás díja 10. § (1) A szervezett közszolgáltatást igénybevevő Tulajdonos és a Szolgáltató között a Ptk. 387, 388. §-a szerint szerződéses jogviszony jön létre. (2) A szerződés létrejön: a tulajdonos megrendelésével
-4-
a szolgáltatás igénybevételével
(3) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlan tulajdonosa az e rendelet melléklete szerint meghatározott díjat köteles fizetni. (4) Lakossági megrendelés esetén a fizetendő díj az e rendeletben megállapított díj és a Szolgáltató által a mindenkori éves költségvetésről szóló törvények „a normatív kötött felhasználású támogatás” tárgyú melléklete szerint a „települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása” címen igényelhető költségvetési támogatás különbsége. (5) A szolgáltatási díj számításának alapja az elszállított települési folyékony hulladék m3-e. A díjat az elszállított települési folyékony hulladék mennyisége után köteles a tulajdonos megfizetni. (6) A Szolgáltató vagy megbízottja a szolgáltatási díjról számlát állít ki, melyet a közszolgáltatás igénybevevője a szolgáltatással egyidejűleg készpénzzel egyenlít ki. (7) Nem lakossági fogyasztó esetében a számla kiegyenlítése külön megállapodás alapján történik. A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltató kiválasztásának szabályai, a szerződés megkötése 11. § (1) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nyújtó kiválasztása nyilvánosan meghirdetett pályázaton történik. (2) A pályázati kiírásban rögzíteni kell, hogy olyan szakvállalkozás (több pályázó közösen is pályázhat) nyújthat be pályázatot, aki – közös pályázat esetén a résztvevők mindegyike külön-külön – a jogszabályban foglalt szakmai és egyéb követelményeknek megfelel, továbbá rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges technikai feltételekkel és hatósági engedélyekkel. (3) Több pályázó együttes pályázata esetén a pályázónak a (2) bekezdésben foglalt feltételeket összességében kell biztosítani a közszolgáltatás ellátásához. 12. § (1) Több pályázó együttes pályázata esetén az együttesen pályázó feleknek a pályázatban az önkormányzathoz címzett külön nyilatkozatot kell csatolniuk, mely tartalmazza a.) a felek feltétlen és egyetemleges kötelezettségvállalását a pályázati kiírásban foglaltak teljesítésére, b.) a pályázat elnyerése esetére az önkormányzattal kötendő szerződésben foglalt kötelezettségek egyetemleges teljesítésének kötelezettségét és c.) a pályázat elnyerése esetére meg kell határozniuk azt az intézményt, illetve szakvállalkozást, amely szerv szolgáltatóként megjelölésre kerül és képviseletükben a közszolgáltatási szerződést aláírja. (2) Több pályázó együttes pályázata esetén a pályázathoz csatolni kell a pályázó felek között létrejött cégszerű aláírással ellátott szerződés eredeti példányát, amely legalább az alábbiakat tartalmazza: a.) az együttesen pályázókat képviselő szerv /személy/ - mint a pályázatnyertesség esetén megnevezett szolgáltató – kijelölését, a közszolgáltatási szerződés aláírására vonatkozó meghatalmazást,
-5b.) a szerződés célját, c.) egyetemleges kötelezettségvállalást a közszolgáltatás teljes körű és osztatlan szolgáltatási kötelezettségének ellátására és felelősségére, annak garanciáival, d.) a felek egymás közötti kapcsolatának részletes szabályait, kiemelten a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a tulajdonost terhelő díjfizetéssel kapcsolatos elszámolás módját, a folyamatos közszolgáltatás megfelelő garanciáit, a felek közötti szerződés módosítása esetén tájékoztatási kötelezettséget az önkormányzat felé. (3) Több pályázó együttes pályázata esetén a pályázati kiírásban megkövetelt pénzügyi és szakmai alkalmasság igazolását a pályázók mindegyikének kell teljesítenie, illetve nyilatkoznia azok meglétére. A képviselőtestület az együttesen pályázók pályázatát mindezekre tekintettel, öszszességében értékeli. 13. § A pályázat nyertese a jogszabályokban, valamint a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek legjobban megfelelő, összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő pályázó. A képviselőtestület a pályázat nyertesének egy szolgáltatót – több pályázó együttes pályázata esetén a pályázatban pályázatnyertesség esetére megnevezett, a képviselet jogával felruházott szakvállalkozást – jelöl ki. 14. § (1) A pályázat nyertesével (több pályázó együttes pályázata esetén a képviseleti joggal felruházott nyertessel) a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás teljesítésére a képviselőtestület szerződést köt, melynek egy példányát a területileg illetékes ÁNTSZ-nek is meg kell küldeni. (2) A szerződés 5 évre szól. A szerződésben a szolgáltató kötelességeként kell meghatározni a pályázati kiírásban megjelölt feltételeket, továbbá a benyújtott pályázatban szereplő vállalásokat. (3) A szerződésben rögzíteni kell: a.) a települési folyékony hulladék elszállításának a bejelentéstől számított legkésőbbi határidejét, b.) a települési folyékony hulladékok gyűjtésének módját, c.) a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igazolási és ellenőrzési módját, d.) a lerakóhelyek megnevezését, e.) a közszolgáltatás finanszírozásának módját és feltételeit, f.) a szolgáltatónak a lakosság felé irányuló tájékoztatási kötelezettségét, g.) a szerződés módosításának lehetséges okait és eljárási rendjét. (4) Ha a közszolgáltatási szerződés határozott ideje lejár és a kiírt pályázat eredménytelenül zárult és szolgáltató más okból nem képes a közszolgáltatás ellátására, a képviselőtestület legfeljebb 1 év időtartamra – pályázat nélkül – megbízást adhat a közszolgáltatás teljesítésére, amíg új pályázaton nem kerül sor szolgáltató kijelölésére. (5) A szerződést mindkét fél 3 hónapos felmondási idővel írásban kártérítési kötelezettség nélkül (rendes felmondás) felmondhatja. A felmondási idő alatt a szolgáltatást változatlan feltételekkel kell teljesíteni. Súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú felmondásnak is van helye. (6) A szerződés lejártát megelőzően legalább 3 hónappal, vagy a felmondás kézhezvételét követő 1 hónapon belül a képviselőtestület újabb pályázatot ír ki a közszolgáltatás ellátására.
-6Szabálysértés 15. § (1) Szabálysértést követ el és 30.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a.) a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatást nem veszi igénybe, a 8. § (1) bek. és 9. § (1) bek., vagy nem a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást veszi igénybe (8. § (2) bek.), b.) a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatást jogosulatlanul végez (5. § (3) bek.), c.) települési folyékony hulladékot nem a kijelölt helyen helyez el (5. § (4) bek.). (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben 10.000.- Ft-ig terjedő helyszíni bírság is kiszabható. A települési folyékony hulladékra vonatkozó kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése 16. § (1) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi rendelkezések ellenőrzését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat végzi. (2) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos köztisztasági és egyéb kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése a jegyző feladata. (3) Az ellenőrzésre jogosultak szabálysértési feljelentést tehetnek és helyszíni bírságot is kiszabhatnak. Vegyes, átmeneti és hatályba léptető rendelkezések 17. § (1) Amennyiben a Tulajdonos számára a közműves csatornahálózat és az arra történő gravitációs rákötés lehetősége adott, a rendelet hatálybalépésekor azonban a rácsatlakozás még nem történt meg, úgy azt a tulajdonos 2001. december 31-ig köteles végrehajtani. (2) A képviselőtestület a közműves csatornahálózattal nem rendelkező településrészeken a csatornahálózat elkészülte után e rendeletben jogosult meghatározni a rácsatlakozás végső határidejét. (3) A tulajdonos a 9. § szerint közműpótló berendezést – annak hiánya esetén – 2001. december 31-ig köteles megépíteni. 18. § A képviselőtestület a szolgáltatás díját az éves víz, csatorna szolgáltatási díjakkal együtt, hatósági árként állapítja meg.
-719. § Ez a rendelet 2000. május 1-én lép hatályba.
M á g o c s, 2000. április 25.
dr. Czinege Imre polgármester
ZÁRADÉK: A rendelet kihirdetve 2000. május 01. Mágocs, 2000. május 01.
Uti Ferencné jegyző
Uti Ferencné jegyző
-8-
MELLÉKLET A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételének díja 2000. évben: 500.- Ft/m3 + ÁFA = 560.- Ft/m3 A közműves csatornahálózattal el nem látott településrészen a lakosság 100.- Ft/m3 + ÁFA támogatásban részesül, ezért a szolgáltató ezen területeken a támogatással csökkentett díjat köteles beszedni. Állami támogatásssal csökkentett lakossági szolgáltatási díj:
400.- Ft/m3 + ÁFA = 448.- Ft/m3
Lakossági szolgáltatási díj csatornázott területen:
500.- Ft/m3 + ÁFA = 560.- Ft/m3
Intézményi, vállalkozói szolgáltatási díj:
500.- Ft/m3 + ÁFA = 560.- Ft/m3
A díjkülönbözetet negyedéves elszámolás alapján téríti az önkormányzat a Szolgáltatónak. Ehhez a szolgáltató minden negyedév végét megelőző hó 15-ig számlával igazolt kimutatást készít a jegyző számára az elszállított folyékony hulladék mennyiségéről.