HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA
Ketten együtt
H. Fehér Ildikó
2015. FEBRUÁR 27.
2. oldal
Sport
A hatékonyabb energiafelhasználásért
Egy energiahatékonysági pályázat részleteiről számolt be sajtótájékoztatón Kiss Attila polgármester, Tiba István országgyűlési képviselő, Koláné dr. Markó Judit jegyző, Fórizs László alpolgármester és Uzonyi-Tóth Anita, a Városfejlesztési és Műszaki Osztály pályázati referense február 17-én. A városvezető elmondta, mintegy kétszáz darabból álló napelemes rendszert telepítenek a Polgármesteri Hivatal épületére. Kiss Attila hozzátette, azért a városházára esett a választásuk, mert az önkormányzati fenntartású intézmények között ez az egyik legna-
A közelmúltban fejeződött be a városháza épületének bővítése a Petőfi utca irányába. Az energiahatékonyság érdekében a kormányhivatal tetejére már elhelyezték a napelemeket. A közeljövőben hasonló napenergiát hasznosító berendezéseket telepítenek.
Megújuló templom
Az épület nagyon rossz állapotban volt, évtizedek óta felújításra szorult, amire anyagi források hiánya miatt nem került sor. Az önkormányzat támogatásával a főtér hármas projekt keretein belül az egyházközösség, közel 13 millió forintot kapott, továbbá a helyi védettség alatt álló épületre három éve pályázat útján egy millió forinkészítettek a szakemberek, valamint új világítási rendszert kapott a templom. A fűtése sem volt kellőképpen megoldva, ezért a padfűtés mellett infravörös paneles rendszerrel bővítettük. A plébánián napelem rendszert helyeztünk el, amely hozzásegít az elektromos energia termeléséhez. A felújítási munkálatokban az egyházközösség nyújtott segítséget. Katonka Klaudia
8. oldal
gyobb, energiafelhasználását tekintve. Emellett pedig a város fejlesztési koncepciójában is hangsúlyos szerepet kap az energetikai korszerűsítést célzó beruházások támogatása, amely révén – egyebek mellett – a közeljövőben Böszörményben megújul a közvilágítási rendszer is. Ezt követően a pályázat részleteiről tájékoztatták a sajtó képviselőit. Elhangzott, a beruházás tervezett összköltsége mintegy 50 millió forint, amelyből több mint 35 millió forint a megítélt támogatás összege. A napelemes telepítés helyszínéül pedig az épület déli és keleti tájolású ferdeteteje kiválóan alkalmas, minthogy a tetőfelület „teljes benapozású”. A pályázat megvalósításának végső határideje augusztus 31-e.
Elkészült a homlokzat Megújult a Bocskai téri Református gyülekezet épülete. A ház 1931-ben épült, 2008 óta az egyház tulajdona.
A hajdúböszörményi Római Katolikus templom 1861- ben épült, és Szent István király oltalma alatt áll. Az épületet utoljára Szenes József plébános ideje alatt renoválták 1994-ben. Az elmúlt évben pályázati forrásból az egyház 13,5 millió forintot kapott a rekonstrukcióra. Kocsis Gábor plébános a felújítás részleteiről elmondta: - A templom külső és belső fala három méter magasan salétromos volt, ezért egy lélegző vakolatot
XXV. ÉVFOLYAM 7. szám
tot nyertek. Ezt az összeget a külső homlokzat feújtására fordították. Az egyház saját forrásából közel 16 millió forintot fordított a felújítási munkáltokra. A kivitelezés során a főtér építészeti környezetéhez, színvilágához tökéletesen illeszkedő gyülekezeti ház külső felújítása történt meg. Az egyházkösség tervei között szerepel, hogy megfelelő anyagi források biztosítása után az impozáns épület belső rekonstrukcióját is befejezik. K. K.
2
VÁROSI HETILAP
V. Kapusi Anita
A
rendszerváltást megelőzően a művelődési központban dolgozott technikusként, majd úgy döntött, hogy az induló agrárgép-támogatások lehetőségeivel élve traktorokat és munkaeszközöket vásárol, hogy beindítsa mezőgazdasági vállalkozását. – tudtuk meg Kardos Ferencről.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Ketten, együtt
Ekkor még nem rendelkezett földterülettel, apró lépésekkel haladt előre. A több mint tíz éves kemény munka végül meghozta a gyümölcsét, 2006-ban megalakulhatott a Kardos Farm Kft. A feladatokat hat fő látja el, egy könyvelő, egy adminisztrátor, egy lakatos, két gépkezelő és a kisebbik fia, Csaba. Munkájuk során gépi szolgáltatással, terménytárolással, szállítással, valamint mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak. A mintegy 800 hektáros kül- és belterületen többek között kukoricát, napraforgót, búzát, lucernát, és zöldborsót termelnek. „Szerencsésnek érzem magam, hogy a vállalkozásomban a család mindig támogatott. A nagyobbik gyermekem nemzetközi árufuvarozó, a kisebbik fiam, Csaba pedig a cég társtulajdonosaként segíti a vállalkozást. Amit elértünk, az a kitartó munkának köszönhető és annak, hogy éltünk az előttünk álló lehetőségekkel.” – tette hozzá a cégvezető. Kardos Csaba a cég társtulajdonosa Gödöl-
Könyvtári farsang
Tündérek, királylányok, boszorkányok és sok-sok más mesehős népesítette be a városi könyvtárat február 20-án.
Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik 12 000 példányban Főszerkesztő: V. SZABÓ SÁNDOR Szerkesztő: VARJASI IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ 280-040 E-mail:
[email protected] Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I tér 1. Terjeszti a Magyar Posta • ISSN 0866-6660 Szabadhajdu online: www.hbtv.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.
XXV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
lőn, a Szent István Egyetem Gazdasági Agrármérnök Karán végzett. Elmondta, az iskolai évektől folyamatosan dolgozik édesapja mellett. „Elsősorban az irodai csapatot erősítem, valamint a vállalatszervezési feladatok hárulnak rám, de mindemellett a gépkezelési és a termelési munkákat is szívesen ellátom. A mezőgazdasági vállalkozásunk sikerének érdekében, fontosnak tartom a továbbképzést, ezért
jelenleg Debrecenben az agráron növényvédelmi szakra járok.” A sok munka mellett időt szakít arra is, hogy elmegy az ismerőseivel és barátaival sielni. A cégtulajdonosok további fejlődést szeretnének elérni a termelés és terményszállítás területén, valamint tervezik az öntözés szélesebb körben történő kialakítását is.
Röviden
KÉPEKET KERESNEK. A Hajdúsági Múzeum a Hajdúkerület és a Jókai utca beépítésével, építészeti jellegzetességének kialakulásával foglalkozik, a Hajdúkerület és a Jókai utca jeles épületeiről gyűjt adatokat. A múzeum azzal a kéréssel fordul a város lakosságához, hogy akinek családi gyűjteményében a Hajdúkerület vagy a Jókai utcán készült régi fotó található, ossza meg a múzeummal.
KÖLTÖZIK A TOURINFORM. A Tourinform iroda március 16-tól új helyre költözik. A Kálvin térről hamarosan a város szívébe, a Bocskai térre kell elmenni az érdeklődőknek, ha a Tourinformot keresik. A Kormányablak épületében kialakított irodahelyiségben modern, akadálymentes környezetben fogadják a városba érkező turistákat és a helyi lakosokat. A helyiségbe korszerű, a Magyar Turizmus Zrt. arculatának is megfelelő elemekkel díszített bútorzat készült. Az irodát március 16-tól már az új A farsanghoz kapcsolódva im- helyen kereshetik az érdeklődők. már harmadik alkalommal rendezték meg a „Könyvkarnevál” elneve- TÁJÉKOZTATÓ. Hajdúböszörmény lakosságának belgyógyászati fekvőzésű programot az intézményben. beteg ellátása átkerül a Kenézy Kórházból a Klinikai Központba. A HajAz alkalomra mintegy ötven alsó dúböszörményből érkező betegek továbbra is a Kenézy Kórház sürgősségi tagozatos kisdiák öltözött kedvenc osztályán jelentkezhetnek, és ha szükségessé válik belgyógyászati fekvőmeseszereplője jelmezébe. A rend- beteg ellátásuk, akkor átszállítják őket a Klinikai Központ Belgyógyászati kívül jó hangulatú karneválról min- Klinikájára. A tüdőgyógyászati fekvőbetegek ellátása - Hajdúböszörmény den gyerek emlékezetes élmények- lakosságát illetően - szintén a Klinikai Központban történik. Az átszervezést február hónapban folyamatosan végzik. kel térhetett haza. NAGY ÉRDEKLŐDÉS KÍSÉRTE dr. Csernus Imre „Párkapcsolat, önértékelés, boldogság” című előadását, melyet február 17-én, 19 órától a művelődési központban tartott. KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR indul márciustól óvodások és kisiskolások (5-14 év) részére a Maghy Zoltán Művészházban (Hb., Deák F. u. 2.). A foglalkozások időtartama hetente 1x2 óra, délután. Részvételi díj: 2.500,Ft/hó. Felnőttek részére (18 évtől) márciusától (3 hónap) a Maghy Zoltán Művészházban. A foglalkozások időtartama hetente 1x2 óra, délután. A szakköröket vezeti: Fekete János művésztanár. Részvételi díj: 3.000,-Ft/ hó. Jelentkezni és érdeklődni lehet a művelődési központban Kupás Csilla előadónál. Telefonszám: 06-20-560-3332
2015. FEBRUÁR 27.
V. Kapusi Anita
„Őseid emlékét éjjel-nappal idézd fel, kutasd néped bölcsőjét, őrizd meg a történt tények és évkönyvek okmányait, mert nem szép dolog az, ha saját hazádban, mint idegen jársz.” (Cassiodorus)
VÁROSI HETILAP
Történelmünk nyomában
H
ajdúböszörmény komoly történelmi múlttal rendelkezik, Báthory Gábor böszörményi hajdútelepítése után közel kétszáz évig volt a hajdúkerület székhelye, az egykori patinás hajdúkerületi székházban ma a Hajdúsági Múzeum és a bíróság működik. A hajdúmúlt kötelez – vallják a böszörményiek – s ezt a gondolatot erősíti a honismereti klub is. Mónus Imre klubvezető elmondta, nyugdíjba vonulása után ismerőseitől azt az ötletet kapta, hogy alapítson egy olyan csoportot, amelynek tagjai változatos programokkal a múlt értékeit igyekeznek felszínre hozni és tovább gazdagítani. Az elképzelést akkor érdeklődés kísérte, így 2005 októberében mintegy 15 fővel megalakították a Honismereti Klubot. A civil szervezetnek jelenleg 89 tagja van. A kéthetente, csütörtöki napokon tartott alkalmakra közel 50 fő gyűlik össze a művelődési központban. Mónus Imre hozzátette, a klub tagTarczy Péter
E
lső könyve, a Réz-metszet után most jelent meg a második. Friedrich Ádám kürtművész, városunk díszpolgára Böszörménytől Böszörményig címen, az elsőhöz hasonlóan a hajdúvároshoz kötődő emlékeiről és zenész pályájának évtizedeiről ír. Ez a kiadvány az előzőhöz képest tematikailag bővült: az 56-os forradalomra visszaemlékező sorai is helyet kaptak benne. Fiatalemberként élte át azt a pár napot, a szemtanú hitelességével merült a budapesti és miskolci események forgatagába. Intellektuális, közösségi emlékek és a magánember történetei élvezetes egyensúlyban követik egymást új könyve oldalain. Friedrich Ádám bár 14 évesen elkerült Böszörményből, hűtlen sosem lett hozzá. Az utóbbi évtizedekben a közeledés egy kicsit felgyorsult: fellépett a zeneiskolában, egy-két egykori osztálytársával újra kapcsolatba került, másfél éve pedig díszpolgá-
3
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
jai azok az emberek lehetnek, akik szeretik városunkat, érdeklődnek történelmünk és hazánk eseményei iránt. A Honismereti Klub munkatervében évente több mint 26 program szerepel. Találkozóik általában előadásokkal, kirándulásokkal, valamint bemutatókkal telnek. A klubtagok az utazások során, a magyar területeken túl már jártak Erdélyben, ahol ellátogattak többek között Nagyszalontára, Érmindszentre, Székelyhídra és Nagyváradra, valamint voltak Szlovákiában is, ahol a betléri kastélyt nézték meg. Az idei évben tervezik, hogy elutaznak Nyíracsádra a Vécsey kastélyba, Tiszacsegére a zsellérházba, Miskolcra, Lillafüredre, valamint Fűzérre, a füzérradványi kastélyba. A civil szervezet tagjai a
kirándulások mellett, az előadások és bemutatók témáit is megválogatják, hiszen fontosnak tartják a hagyományőrzést és a hagyományápolást. Legutóbbi foglalkozásukon Szepesi Tibor a pálinkafőzés történetéről szólt, de idén az érdeklődők a búzatermesztésről, a naptári ünnepekről és ünnepkörökről, a város közbiztonságáról és a tanyavilág történetéről is hallhatnak beszámolót. Pálinkás Lászlóné öt éve tagja a Honismereti Klub közösségének. Sokat segít a programszervezésben, valamint a családját is bevonja a különböző feladatok elvégzésébe. Elmondta, hogy nagyon hangulatosak a találkozók, a tagok barátságosak és jó ötleteik vannak egy-egy kirándulás megszervezésében.
Juhász Istvánné három éve jár a klubba, ez idő alatt sok kellemes emlékkel gazdagodott. „Barátságos emberek vesznek körül az ös�szejöveteleken. A klubot ajánlom mindazoknak az embereknek, akik szívesen megismernék közösségünket, s így közösen fedezhetjük fel múltunkat, történelmünket.” Szabó Imréné már több mint kilenc éve klubtag. „ Az ember míg aktív dolgozó, el se tudja képzelni, hogy milyen csoportok működnek a városban. Erre akkor döbbentem rá én is, amikor nyugdíjba vonultam. Előfordult, hogy a teendőim végeztével, nem tudtam mit kezdjek a szabadidőmmel. Végül az ismerőseimnek köszönhetően eljöttem a klubba. Nagyon szeretek ide járni” Molnár Pál alapító tag. Elmondta, a kilencvenes években először a bélyegklub foglalkozásaira járt, majd a kisgrafikai körrel is felvette a kapcsolatot. Mostanában pedig Mónus Imrével, a Kossuth Lajos Tudományegyetem honismereti klubjának találkozóin is szívesen részt vesznek. A hajdúböszörményi Honismereti Klub idén októberben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A jeles alkalomra a tagok jubileumi kiállítással és képvetítéssel készülnek.
Emlékek, vallomások
A felvétel 1992 őszén készült Budán a kertben ra lett a városnak. A zeneművész felmenői a böszörményi temetőben nyugszanak, korán meghalt édesapja és zongoratanár édesanyja is, aki a szolfézsoktatás elkötelezett, elismert alakja volt. A kötet szerkesztőjeként elmondhatom, hogy sokat tanultam Ádámtól, hiszen zenei ismereteim általánosnak mondhatók, kihívásként fogtam
fel néhány kézirat gondozását, elsősorban a zenei vonatkozásúakat és az utazásokkal kapcsolatos emlékezéseket. A humorba, gyakran öniróniába csomagolt bölcsesség, szerény láthatatlanság és mégis jelenlévő, sokszor véleményformáló akarat jellemzi írásait. Ezekkel az erényekkel felvértezve máris érdeklődést és rokonszenvet vált ki olva-
sóiban. A kötet írásainak csaknem fele Böszörménnyel kapcsolatos: díszpolgári beszéde; a középkerti gyermekkori paradicsom hangulata; egy esti szekérút a Rétről Böszörménybe; a kedves gyermekkori ismerőssel való újratalálkozás Budán; Kiss Attila polgármesterhez írt levele vagy a Böszörményi morzsák. Múlt és jelen kapcsolódik egymásba irásaiban, rég eltávozott kedves ismerősök, családtagok elevenednek meg, korabeli hangulatok mai életérzésekkel. Friedrich Ádám visszaemlékezése a városi könyvtárban még kapható. A könyvet a Szabadhajdú Nonprofit Kft. adta ki, megjelentetését a böszörményi önkormányzat, Jenet László vállalkozó és Konrád György brácsaművész támogatta. (Friedrich Ádám Böszörménytől Böszörményig 104. p. Hajdúböszörmény 2015. Szerkesztette: Tarczy Péter. Kiadta: Szabadhajdú Nonprofit Kft. )
4
VÁROSI HETILAP
„Gyűrű-kúra” A házasság hónapja keretében a Bocskai téri Református Egyházközség szervezésében, „Gyűrű - Kúra” címmel dr. Mihalec Gábor lelkész, családterapeuta tartott előadást február 22-én a Baltazár-iskolában. A szegedi Hetednapi Adventista Egyház lelkipásztorát munkáról, családról, valamint a házasság és a párkapcsolat fontosságáról kérdeztem.
- Hogyan lett lelkészből családterapeuta? - Mind a két munka nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Lelkészként sokszor kerültem olyan helyzetbe, amikor a teológiai tudásom kevésnek bizonyult. Olyan családi problémákkal, válási helyzetekkel, megcsalásos élettörténetekkel kerestek fel az emberek, hogy nem volt elég azt mondanom nekik; menjenek haza, majd imádkozok értük. Ekkor döntöttem el, hogy a lelkészi hivatásom mellett, továbbképzem magam, és elkezdtem család- valamint párterápiát tanulni. Munkám során soha nem rejtettem „véka alá”, hogy keresztény vagyok. Ezért azokkal, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a vallásról, gyorsan összhangba kerülök. Előfordult már, hogy Istent is bevontuk a terápiába és imádkoztunk az adott problémáért. Mások azt mondják, tudják, hogy „hívő” vagyok, de nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni, sőt nem is érdekli őket, hogy mik a nézeteim. Nekik az a fontos, hogy az adott problémájukra minél hamarabb megoldást találjak, amit én természetesen tiszteletben tartok. - Hogyan vélekedik a házasság és az egymás iránti elkötelezettségről? A házasság Isten ajándéka, aki tudja, hogy egy párnak mire van szüksége, hogyan tudnak együtt a legboldogabbak, lenni. A házasság egyik legfontosabb alappillére, hogy elkötelezem magam, a felesé-
gemmel élem le az életem. A terápiák során sok olyan helyzet volt, ahol az elkötelezettség mentette meg két ember házasságát, amelyért folyamatosan tenni kell. Nem mindig izzik a szerelem két ember között és nem mindig röpködünk a felhők fölött, hogy milyen jó, egymásra találtunk. Nem könnyű a házasság, de soha nem szabad feladni. Harcolni kell érte.
- Ön szerint mi a legnagyobb akadálya annak, hogy két ember egymásra találjon és a későbbiekben boldog házasságban éljenek? - A mai társadalom olyan küszöböket lépett át az elmúlt évtizedek során, amelyet nehéz visszafordítani. Egy nagyon egyszerű példa. Valaki megvesz egy robotgépet, és ha az egy garanciális időn belül elromlik, akkor a vásárló visszaviszi a szolgáltatóhoz, aki nem megjavítja a gépet, hanem kicseréli. Ebből a fogyasztói magatartásból is látható, hogy az emberek a párkapcsolatukkal ugyanezt teszik. Elromlik valami? Javítani kellene rajta? Nem foglalkoznak vele, hanem fogják, és lecserélik. Amit élettelen tárgyakkal megteszünk, azt később megtesszük élőlényekkel, emberekkel is. - Két kamasz gyermeket nevelnek feleségével, Dórival. Hogyan készítik fel őket a házasságra? - A lányom Bogi tizenkét éves, a fiam Viktor pedig tizenhét. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha majd a gyermekeim elérik a kamaszkort, akkor megtörténik az a bizonyos „nagybeszélgetés”. Persze, ahogy cseperedtek a gyerekek rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így működik. Mert a gyerekeink nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak. Ez egyrészt egy megnyugvás, másrészt egy kihívás is, hiszen nem kell arra a bizonyos beszélgetésre várnom, hanem ott lehetek az életükben és bármikor tudok rajtuk segíteni. V. Kapusi Anita
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Őszintén a krízishelyzetekről A Hajdúböszörményi Városi Televízió Esélyt az egészségnek c. magazinműsorában, az Egészségfejlesztési Iroda szakértőivel működik az Orvos válaszol rovat. Legutóbbi adásunkban Papp Mária klinikai szakpszichológus, az EFI krízisklubot ismertette. Az EFI krízisklub célja a krízisben lévők lelki támogatása, a lelki egészség védelme. A krízis szó mára eléggé elcsépelt lett (például gazdasági krízis, társadalmi krízis), de elsősorban egy pszichológiai fogalom. Általában úgy fogalmazzuk meg magunknak a krízishelyzetet, hogy a „padlón vagyok”, „kicsúszott a lábam alól a talaj”, lényegében magyarosan válságban vagyok. A szó, eredete szerint egy hirtelen bekövetkező brutális betegséget jelentett. Ma a pszichológiában úgy fordítható le, hogy egy olyan válságos állapot, amire az ember nem volt felkészülve. Egy korábbi lelki egyensúlyt megborító eseménnyel került szembe, ahol döntésre kényszerült. Döntenie kell, ugyanakkor még nem látja a probléma megoldásának lehetőségeit. A krízis lényegében egy lehetőség arra, hogy fejlődjünk. Ugyanakkor ha nem találjuk meg belőle a kiutat, sajnos kialakulhat belőle testi betegség is. A krízisek kialakulásának okát vizsgálva, ha megnézzük a 10 leggyakoribb fajtát, azok közül hét családi eredetű. Beszélhetünk fejlődési és esetleges krízisekről. A fejlődési az, amikor életünk nagy fordulópontokhoz érkezik. Például a serdülőkori krízis, ahol van testi, hormonális változás, és lelki, szociális változás is. A fiatal még nem tudja, hogyan kell megoldani az előtte lévő problémákat. Ha megoldja, akkor a személyisége nagy fejlődésen megy keresztül. A másik típus, az esetleges krízisek, váratlan eseményekhez kapcsolhatók, nem életkor függőek. Például a szeretett személy elvesztése, de akár egy munkahely elvesztése is okozhat krízist. A krízis hossza nagyon változó. Egy eseti krízis, azaz a hirtelen bekövetkező esemény után a krízis 6-8 hét alatt lezajlik, míg egy életszakasz váltáshoz kapcsolódó krízis akár hónapokig, sőt évekig is eltarthat. Ebben nyújt segítséget a környezet, a barátok, az ismerősök, de bátran felkereshetőek a szakemberek, mint például egy pszichológus, vagy az EFI krízisklub. A krízisklub a „Verem mélyén” címet kapta, havonta 1-2 alkalommal működik, Hajdúböszörményben péntekenként fél öttől fél hétig, Hajdúnánáson hétfőnként fél öttől fél hétig. További információk az alábbi elérhetőségeinken kérhetőek. A kistérségi Egészségfejlesztési Iroda elérhetőségei: Cím: 4220 Hajdúböszörmény, Korpona utca 17. Telefonszám: +36 20 298 8867 Email:
[email protected] Honlap: http://efi.eszv.hu Facebook: https://www.facebook.com/hajduboszormenyefi
Ebösszeírási hiánypótlási felhívás 2012. január 1-jén lépett életbe az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítása, amely az önkormányzatok számára előírja, hogy háromévente ebösszeírást végezzenek. Az első adatgyűjtés határideje 2014. december végén lejárt, a beérkezett adatlapok feldolgozása megkezdődött. Az ebösszeírásra vonatkozó első felhívás 2014. június 27-én jelent meg a Szabadhajdú hetilap hasábjain. Annak ellenére, hogy a Városüzemeltetési Intézmény kérdezőbiztosai igyekeztek mindenhova eljutni az elmúlt hat hónapban, sajnos nem sikerült minden előírt adatot összegyűjteni. A törvény együttműködésre és adatszolgáltatásra kötelezi az eb tulajdonosát és tartóját. Egy másik jogszabály, az állatvédelmi bírságról szóló kormányrendelet ugyanakkor arról rendelkezik, hogy aki elmulasztja az adatszolgáltatást, azt minimum 30.000 forint pénzbírságra meg kell büntetni. A jogszabály súlyos kötelezettséget ró Hajdúböszörmény Város Önkormányzatára, amelynek a bírság kiszabása tekintetében nincs mérlegelési lehetősége. Ezért kérjük azokat a Tisztelt Ebtartókat, akik eddig az ebösszeírással kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségüknek nem vagy hiányosan tettek eleget, hogy a hiányosságokat pótolják. Ennek határideje 2015. március 13. Az ebtartók a hiánypótlási felhívásnak az erre a célra bevezetett ebösszeíró nyomtatvány kitöltésével tehetnek eleget, amely ingyenesen átvehető a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal 10-es irodájában, illetve letölthető a www.hajduboszormeny.hu címen található városi honlapról. Egyben tájékoztatjuk a lakosokat, hogy az önkormányzatnak nincs szándékában bevezetni, és nem is tervezi ebrendészeti hozzájárulás, azaz ebadó kivetését. Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Osztály
2015. FEBRUÁR 27.
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
5
6
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Közérdekű
XXV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Ingatlan
Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Segélyhívószám: 112
Hb. Vitéz u. 34. sz. alatti ház eladó. Érd. 06-30/290-2008
Állás
Polgármesteri Hivatal: 563-200
A Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. szakmai tapasztalattal és nemzetközi személyszállításban szerzett gyakorlattal rendelkező autóbuszvezetőt azonnali kezdéssel felvesz. Feltétel: D kategóriás jogosítvány, GKI vizsga, digitális kártya. Kérjük, hogy jelentkezését fényképpel ellátott önéletrajzzal, emailben küldje el részünkre a
[email protected] címre, vagy a Hajdúböszörmény, Radnóti u. 1.sz. alatti telephelyre.
VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁS Március 4. 9-12 óra: Fórizs László alpolgármester. KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: Telefon: 560-130 www.eszv.hu KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET hétköznap: 16-08 óráig hétvégén, ünnepnapon: 8-8 óráig Telefon: 311-104 GYERMEKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYEREKÜGYELET: szombaton 8-12 óráig. Tel: 560-133. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
hétköznap: 19-22 óráig szombaton: 13-22 óráig vasárnap, munkaszüneti napon: 8-22 óráig 27-én Vöröskő (Karap F. u. 5.) 28-án Arany Sas (Ady tér 11.) Március: 1-jén Arany Sas (Ady tér 11.) 2-án Bethlen (Bethlen u. 9.) 3-án Hajdú (Árpád u. 45.) 4-én Kehely (Arany J. u. 12.) 5-én Szentháromság (Pálnagy Zs. u. 1/a.) 6-én Vöröskő (Karap F. u. 5.)
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk szüleink,
ÁLLATORVOSI ÜGYELET:
Február 28-tól március 2-ig: dr. Cs. Varga Sándor (Enyingi Török Bálint u. 3. Tel: 06-30-965-4187). HBCom ügyfélszolgálat: 229-190 HBTV:
219-999
Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: 06-80-204-270 Tigáz: 06 40 333 338 A művelődési központban működő csoportok programjai Március 1. 15 óra: a Dóry József Nótaklub foglalkozása. Március 2. 16 óra: a Kézimunkakör foglalkozása. Március 2. 17 óra: a Tessedik Sámuel Kertbarátkör szervezésében. Vendégünk Kathyné Juhász Ildikó. Március 3. 14 óra: a Kisnyugdíjasok Egyesületének foglalkozása. Március 5. 15 óra: a Honismereti Klub foglalkozása. A búzatermesztés története – előadó: Dr. Kiss László. Március 6. 15 óra: a Varga Lajos Kultúrkör foglalkozása. Nőnap a klubban – Példamutató nagyasszonyok – előadó: Bagossi Gáborné.
KRAUSZ FERENC (volt Csillag TSZ nyugdíjasa) halálának 2. évfordulójára „Csak az hal meg, akit elfelejtenek Örökké él, akit nagyon szerettek.”
Szerető feleséged és lányai családjaival.
FEKETE JÓZSEFNÉ FEKETE JÓZSEF született Balla Róza halálának halálának 25. évfordulójára 10. évfordulójára
(volt Szénássy utcai lakosok) A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás
Köszönetnyilvánítás
Köszönetnyilvánítás
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk,
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk,
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk,
GERGELY IMRÉNÉ született Spankusz Zita Ildikó (fodrász)
özv. PÓR JÁNOSNÉ született Kis Zsuzsánna
BENKE ANTALNÉ született Szolnoki Róza
gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. központi száma megváltozott. A régi számon a továbbiakban nem érhet el bennünket! A Radnóti utcai irodák - a munkaügy, könyvelés illetve a titkárság - elérhetőek a 06/52-219-500 és 219-501 telefonszámokon. A Káplár utcai iroda - az élelmezés - telfonszáma 06/52-219-321. A fürdő telefonszáma 06/52-371-653.
2015. FEBRUÁR 27.
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Köszöntés
Húsvéti készülődés A Szabadhajdú Nonprofit Kft. szeretettel vár minden érdeklődőt a Sillye Gábor Művelődési Központban 2015. március 21-én 15-17 óráig tartandó kézműves délutánjára, ahol mindenki elkészítheti saját húsvéti ajtódíszét. Részvételi díj: 700 Ft
Várunk minden érdeklődőt!
Balla Sándort szeretnénk köszönteni ezzel a képpel, aki február 20-án ünnepelte 90. születésnapját.
Kívánunk nagyon jó egészséget és hos�szú, boldog életet! Családja
7
8
VÁROSI HETILAP
Futsal Női NB I: HTE – DVTK Vénusz 5-2 (4-1). Gól: Vágó Fanny (2), Farkas Éva, Halászi Kinga, Benkő Mónika. Női NB II: HTE – Békéscsaba 28-2 (15-1). Gól: Quirikó Vivien (9), Koch Fruzsina (6), Bernhardt Bernadett (3), Bölömi Ibolya (2), Pálóczi Krisztina (2), Szilágyi Mariann (2), Balogh Erika (2). Leány U15: HTE – Gödöllő 9-2 (5-1). Gól: Nagy Mária (2), Madzin Dóra (2), Szekeres Anna (2), Oláh Erika (2), Sóvágó Olívia. Megyei U15 fiú, rájátszás: HTE – Hajdúsámson 6-4 (4-3). Gól: Rákos Balázs (3), Forgács Csaba (2), Balogh Alex. DLA – HTE 2-6 (2-4). Gól: Balogh László (4), Szanyi Dániel, Zelenka Marko Lajos. Megyei U13 fiú: Loki Focisuli – HTE 0-2 (0-1). Gól: Andorkó Attila, Hegedűs Tamás Bernát. Nagyhegyes KSE – HTE 0-6 (0-2). Gól: Papp Levente, Hegedűs Tamás Bernát, Eszenyi Bálint Balázs, Varga Péter, Andorkó Attila, Kompár Bálint. Megyei U11 fiú: HTE – NFSE 3-1 (1-1). Gól: Szekeres Ákos, Bódi Kristóf, Benke István.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
PÁLYÁZAT HELYI KIADVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA 2015 Hajdúböszörmény Város Önkormányzata pályázatot hirdet a település kulturális életét gazdagító, kiemelt értéket képviselő helyi kiadványok megjelenésének támogatására. A pályázat célja: Hajdúböszörmény város bemutatását szolgáló történelmi, néprajzi, irodalmi, művészeti (egyéb kulturális), gazdasági jellegű, nyomdai (elektronikus-) úton vagy hang (kép-) rögzítéssel előállított kiadványok megjelenésének támogatása. A pályázati kiírás és a pályázati adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatal 62.sz. szobájában, illetve letölthető a www.hajduboszormeny.hu honlapról.
Kézilabda NB II férfi: Berettyó MSE – HTE 24-25 (13-13). HTE: Debreceni Csaba, Egri Gyula, Zolnai Antal Péter, Feind Zoltán (2), Kathi István (8), Tóth Tibor, Varga Antal, Bődi Gábor (2), Sántha Dávid, Kiss Máté (7), Hadházi Csaba (2), Hajdú János (4), Szabó Zsolt, Sugár Bence, Varga Gergő. Edző: Zámbó Attila.
Birkózás A második helyen zárta a szabadfogású kategóriában a küzdelmet Szolnoki Imre, a Kincses SE sportolója, az elmúlt hét végén, Cegléden megrendezett versenyen.
Meccsajánló Február 28. 14 óra, Városi Sportközpont: HTE – Putnok FC NB III labdarúgó mérkőzés. Belépő: 500 Ft. Február 28. 16 és 18 óra, Városi Sportközpont: HTE – Fehérgyarmati VSE NB II férfi junior és felnőtt kézilabda mérkőzés. A belépés ingyenes! Február 28. 16 és 18 óra, Bocskai-csarnok: HTE - Derecske NB II női felnőtt és junior kézilabda mérkőzés.
MODUL® FRANCHISE RENDSZER
TÖBB M
INT
20
év TAP ASZ TA
L ATA
LEGYEN ÖN IS EGY SIKERES, NEMZETKÖZI HÁLÓZAT TAGJA! Most Önnek is lehetősége van a DIEGO családhoz csatlakozni az alábbi városban: HAJDÚBÖSZÖRMÉNY A 20 éves DIEGO lánc mára a Kárpát-medence laminált padló, szőnyeg, PVC-padló, függöny, tapéta és az ezekhez tartozó kiegészítő termékek piacának meghatározó szereplőjévé vált. Partnereink sikeréhez FOLYAMATOS TERMÉKFEJLESZTÉST | JÓL ISMERT MÁRKANEVET | ERŐS MARKETING HÁTTERET KÖZPONTI ÁRUKISZÁLLÍTÁST biztosítunk. www.diego-modul. hu
Bővebb információ a 06-30/526-6005 telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen.