2. Kedves Olvasóink!

1994/2 Kedves Olvasóink! Kész csoda, hogy ebben a gazdasági helyzetben még mindig talpon vagyunk, és négy esztendeje megállás, kihagyás nélkül jelenünk meg havonta. Ám minket is fenyeget a megszűnés veszélye. Az árak növekedésével csappant megrendelőink száma. Mint azt Önök jól tudják, sajnos az utcán nem kapható a lapunk, csak előfizetőink számára biztosíthatjuk. Reklámra pénzünk nincs. Mindössze annyit engedhettünk meg magunknak, hogy - a Calibra Kiadó jóvoltából - az idei tanévben több alkalommal is kiküldtük ingyen minden oktatási intézménynek. Szerkesztőségünk pedagógusokból áll. Már volt olyan pillanat amikor azt gondoltuk, abbahagyjuk az egészet, de hála Önöknek, kedves, biztató soraiknak, újra erőt kaptunk. Nem adjuk föl! Hisszük, hogy szükség van az Új Katedrára. Egyetlen lehetőségünk - csekély minisztériumi támogatás mellett -, hogy az Önök segítségével növeljük előfizetőink számát. Kérjük, barátaik, kollégáik körében népszerűsítsék az Új Katedrát, és küldjék megrendeléseiket. Ha minden előfizetőnk csak tíz újabb megrendelést hoz, már megmaradunk. Megmaradunk Önöknek, akik szívesen olvassák az Új Katedrát, és magunknak, akik olyan szeretettel csináljuk. Pedagógusok a pedagógusokért! Köszönjük: A szerkesztőség És most lapozzanak tovább. Kicsit megváltoztunk, legalábbis külsőleg. Reméljük ezzel is örömet szerzünk Olvasóinknak. Várjuk továbbra is írásaikat, beszámolóikat, tanítványaik rajzait, fogalmazásait. Márciusban újra találkozunk! Göncz Árpád a pedagógusokról A tisztesség ereje Hagyományteremtő kezdeményezés Szolnokon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett „Hol élünk?" fesztivál. Az egy hónapon át tartó rendezvénysorozat, melyhez már több város csatlakozott, a magyar művészeti élet kiválóságai mellett megszólaltatja a határon túl élő alkotókat is. Az ünnepi program január 22-én, a szolnoki Városi Művelődési Központ színháztermében Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének köszöntőjével kezdődött. Az író-politikus beszédében kifejtette: saját kultúránk elismertetése csak a másság elfogadásával lehetséges. Ha megtanuljuk tisztelni, elfogadni és értékelni mások értékeit, megértjük kultúrájukat, akkor adhatunk mi magunk is maradandót a többieknek, a vetünk együttélőknek. Göncz Árpád az ünnepi megnyitót követő sajtótájékoztatón válaszolt az Új Katedra kérdéseire is. — Milyen a kultúra helyzete ma hazánkban? — Minden értelemben átmeneti. Megvan a tehetség, megvan a kezdeményező erő, és Istennek hála, a művészet az a terület, ahol a tehetséggel áthidalható minden probléma. Az anyagi lehetőségek korlátozottak, így a következő évek feladata a szinten tartás csupán. Az összes posztkommunista ország most az átmenet nehézségeivel küszködik, mi is. Így a kultúrának a gondjai szintén összefüggenek az átmenettel. Ugyanakkor, amihez mi felzárkózni szeretnénk, az is értékválságban van. A nagy váltást Közép-Európában nem követte új eszméknek a megjelenése. De Európában sem látok új eszméket. Úgy tűnik, az egész világ egy nem várt, ismeretlen helyzettel birkózik. Mi ennek egy része vagyunk, s az

1994/2 induló sebességünk kisebb, mint a nyugati országoké. Ugyanakkor, amit ma láttam ezen a fesztiválon, az optimizmust tükrözött, ami bizakodással tölt el. — Mi a jelentőségük ezeknek a rendezvényeknek, fesztiváloknak? Nem túl kampányjellegűek? — Egy ilyen fesztivál mindig mozgósít. Valamilyen módon pedig az erők fokuszálása hasznos lehet. A fesztiválok egy része tulajdonképpen az idegenforgalom céljait szolgálja. Ez is fontos, mert hiszen a település meg akarja mutatni arcát a világnak, és ha ez határokon is átnyúlik, s bevonja az ott élő magyarságot, akkor már eredményes. A másik a kulturális fesztivál. Az utóbbi három esztendőben szinte nem is volt. Pedig nagy szükség volna rá. Meggyőződésem, hogy ha a kultúra szerepválsága, értékválsága megszűnik, komolyabb eredmények is elérhetők. — Mit tehet a többszörösen becsapott és meglehetősen rosszkedvű pedagógustársadalom, hogy megértesse a gyerekekkel: a műveltebb ember többre viszi? — Abban a régi, többszörösen becsapott korszakban, mikor én börtönben voltam, négy gyerekem járt iskolába. És a pedagógusok, amikor pedig veszélyes volt egy forradalmár„ellenforradalmár" gyerekeivel kapcsolatot tartani, kézen fogták őket és vitték, egészen fel, az egyetemig. Volt, amelyiknek kétszer kellett a húsz pontot megszereznie, de ameddig pedagógusok foglalkoztak velük, addig bizony nem volt semmi gond. Nem érezték magukat sem gyöngének, sem elesettnek, sem pedig elhagyottnak. Igaz, akadt olyan pedagógus is, aki ferde szemmel nézett rájuk, de nem ez volt a jellemző. Az az igazgató, aki a történelmet tanította nekik, azt mondta 1956 megbeszélésekor Kinga lányomnak, hogy neki ezt nem kell megtanulnia. Én azt hiszem, ennél világosabban nem lehet gyerekeket tanítani. A kettős pedagógia idején is lehetett (emberséggel, becsülettel) szólni. És ez nem pénzkérdés. Ezért ez a tisztesség a legfontosabb lelki táplálék a pedagógusnak, mert a pedagógus dolgozik a legértékesebb nyersanyaggal. Öt éven át tanítottam én magam is az egyetemen, és ugyanezt tapasztaltam. A fiatalok végtelenül hálásak a tisztán kimondott szóért. Soha nem szabad őket megtéveszteni. Annak a pedagógusnak van előttük tekintélye, aki az igazat mondja. És ez a legfontosabb! (csébé) VÉLEMÉNY A TANTERVI KÖVETELMÉNYEK CÍMŰ SZAKANYAGRÓL Preambulum A véleményezők sok hiba forrását jelentő körülményként értékelték, hogy a követelményrendszer megfogalmazására olyan nélkülözhetetlen rendszerelemek előzetes tisztázása nélkül került sor, mint amilyen egy manifeszt oktatáspolitikai koncepció, illetve a nemzeti alaptanterv. Az oktatási rendszer fejlesztése megkövetelné, hogy elemei átlátható logikai rendben, tartalmilag és időben egymásra építve fogalmazódjanak meg és kerüljenek nyilvános vitára. A véleményezésre megküldött Tantervi követelmények sok esetben pontosan a rendszerfejlesztési szempontból megelőző lépcsőfokoknak számító, még nem kidolgozott elemek hiánya miatt kerül csapdahelyzetbe, illetve több esetben önmagával is ellentmondásba. A dokumentum első, az elveket megfogalmazó részéről • Megerősítjük az anyag készítőit abban, hogy célként a személyiség teljes kibontását határozzák meg. • Üdvözöljük a követelmények szakaszonkénti megállapítását, ami a tanévekre szóló tervezésnél nagyobb rugalmasságra, az egyénekhez való differenciáltabb alkalmazkodásra ad lehetőséget. Ugyanakkor a résztvevők egy része nem értett egyet a konkrét szakaszhatárokkal, ők lazább határokat állapítottak volna meg, a további belső szakaszolást az iskolákra bízva.

1994/2 • Értékeljük, hogy a tanulási motívumok az anyagban ilyen fontos szerepet kapnak, s külön azt is, hogy a dokumentum tanult motívumokra hivatkozik, érzékeltetve ezzel azt, hogy létrehozásuk a pedagógiai folyamat feladata. E vélemény Az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesület, az Iskolafejlesztési Alapítvány, az Iskolafejlesztési Központ, valamint a 4H Mozgalom által összehívott pedagógusok, oktatási intézmények és pedagógus szakmai szervezetek találkozóján alakult ki 1993. november 23-án. • Örömmel fogadtuk, hogy a vitaanyag az eddigi logikát megfordítva először felkészültségekben gondolkodik és csak ezt követően rendel ezekhez tartalmakat. (A tanácskozáson eltekintettünk attól, hogy magáról a felosztásról, az osztályokba sorolásról és különböző lehetséges tipológiákról vitatkozzunk.) • Pozitívan értékeltük, hogy a tervezet ilyen hangsúllyal tekint a pedagógus-tanuló viszony és az iskolai klíma befolyásoló szerepére. • Nem alakult ki egyetértés a 10 osztályos általános iskola kérdésében. A résztvevők egy része - az iskolázási esélyek közelítését, az átjárhatóságra törekvést látva mögötte örömmel üdvözölte, hogy a tervezet nem „maradék" iskolaként kezeli a 10 osztályos általános iskolát. Mások az iskolarendszer már kialakult tagoltságát tekintve irrelevánsnak tartották ezt a törekvést, mint olyat, amely megvalósulás esetén megszüntetné a 8 osztályos általános iskolát és a 4 osztályos középiskolát. További átgondolást igénylő kérdésnek ítélték meg a rendszer egész belső strukturáltságát abban az esetben, ha valóban egy 10 osztályos általános iskolával, nem pedig egy „maradék" 9-10. évfolyammal kell számolni. Többen azt is felvetették, hogy a jelenlegi pénzügyi realitások sem teszik lehetővé, hogy a 9. és a 10. évfolyam valóban integráns rendszerelemként szervüljön az általános iskolába. A dokumentum második, a tartalmi kifejtést tartalmazó részéről Az egyes szakterületek konkrét követelményeivel nem foglalkoztunk. Ennek egyik oka, hogy a felkérés megérkeztétől rendelkezésre álló idő ehhez kevés volt. Másik oka pedig, hogy Az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesület, mint a felkérés eredeti címzettje, kompetenciáját nem ebben, hanem az általános alapelvek véleményezésében látta, és ennek értelmében hívott társszervezeteket tanácskozásra. • A tartalmi kifejtést az elvi alapokkal részben szemben állónak, részben önmagán belül is ellentmondásosnak tartjuk. Fontos volna következetesen az első részben megfogalmazott elvek és prioritások jegyében építkezni (motívumok, felkészültségek, képességek), vagy pedig akár azt kimondani, hogy a követelmények operacionalizálására ezek az elvek igazán nem alkalmasak. Mindenképpen fontos volna észrevenni, hogy milyen nagy különbség van a dokumentum alapelvei, az elviekben preferált értékek és a konkretizált követelmények között. • Feltehetően a szerkesztők is tudják, mégis észre vételezzük, hogy a jelenlegi készültségi szinten erősen érezhetők a részanyagok részben felfogásbeli, részben műfajértelmezési, részben stiláris egyenetlenségei. (Némely anyagrész tanulmány jellegű, más részek egy alaptanterv műfajában fogalmazódtak, megint mások valóban követelményekként. Ez utóbbiak körében is nagy a felfogásbeli egyenetlenség: bizonyos részeiben az anyag egy klasszikus, szigorúan szabályozó tantervre emlékeztet.) • A résztvevőknek nem állt módjukban a tanulókra vonatkozó megterhelés szempontjából elemezni az egy-egy szakaszra jutó követelmények mennyiségi terheit, de határozottan hangot adtak annak a benyomásuknak, hogy az egyenetlenség a helyenkénti túlterhelés irányába mutat. Ezért feltétlenül szükségesnek ítélnek egy horizontális áttekintést. Az „Alfejezet" kérdőívről A kérdőív egyes kérdései sokkal összetettebbek annál, mintsem hogy a bináris kódrendszert használva egyszerű egyetértünk-nem értünk egyet alapon válaszolhassunk rájuk,

1994/2 ugyanis alapvető egyetértéseink mögött többnyire fenntartások is meghúzódnak. Ezért válaszainkat szövegesen fejtjük ki. A) Koncepcionális kérdések ad 1. Az állítással alapvetően egyetértünk, ugyanakkor szükségesnek tartjuk, hogy a szabályozó eszközrendszer felsorolt elemei közötti hierarchia is nyilvánvalóvá váljék. ad 2. Egyetértünk. Egyidejűleg hangot adunk annak az elhangzott véleménynek, hogy a követelményeket minden szinten számonkérhető formában kell megfogalmazni. ad 3. Egyetértünk, de a szakaszolás adott rendszerével nem. ad 4. Az állítással egyetértünk, de az ebben szereplő kategóriák alá rendelt fogalmak rendszerezését, az ebben megnyilatkozó tipológiát több helyen önkényesnek, kifogásolhatónak tartjuk. ad 5. Az elvet elfogadjuk (a kifejtésben szeretnénk viszontlátni az elv megvalósulását) ad 6. Egyetértünk. B) Illeszkedési problémák Erről véleményünket a korábbiakban már kifejtettük. C) A szakanyagra vonatkozó kérdések ad 1. Nem értünk egyet azzal, hogy az egyes szakanyagok követelményei ténylegesen is megfelelő mozgásteret adnának. ad 2. Nem értünk egyet azzal, hogy az egyes szakanyagok ugyanakkor kellően konkrétak volnának a szükséges mértékű orientációhoz. Loránd Ferenc Az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesület elnöke VITAVERSENY DEBRECENBEN Szokatlan verseny zajlott le január 7-től 9-ig Debrecenben, a Váci Mihály Kollégiumban. Résztvevői - mintegy kétszázan - általános és középiskolás gyerekek voltak. Ők az elmúlt tanévben, ül. idén szeptembertől iskolájukban vitakultúrát tanultak. A 'Soros Alapítvány támogatásával alkalmuk van évente többször összemérni tudásukat, érveiket, logikus gondolkodásukat az Amerikában közismert, nálunk még csak most terjedő ún. versenyvitán. Korán érkeztünk, a kollégisták még nem hagyták el a szobákat. Lepakoltuk csomagjainkat és egy darabig a városban csellengtünk a gyerekekkel. (Minden pedagógus kilenc tanulót vihetett a versenyre.) Mire visszaértünk, már zsongott az egész földszint. Szobákat ugyan még mindig nem kaptunk, táskák, kabátok szanaszét, de a kék nevezési lapokat már osztogatták a szervezők. A gyerekeket egyáltalán nem izgatta a fejetlenség, még mindig lázas izgalommal gyűjtögették az érveket, cáfolatokat. Papp Gabriella, a Soros Alapítvány munkatársa, a verseny szervezője ismertette a feladatokat. Egy óra múlva meg is kezdődött az első forduló. Elcsöndesedett a kollégium, üres szobákban, folyosószegletekben mérkőztek a csapatok. Három korosztály különböző témában mérte össze tudását. A legkisebb 12, a legnagyobb 18 éves volt. A háromtagú csapatok minden versenyzőjének más-más szerepe volt. Közben a pedagógusok sem ültek tétlenül, mindenki bíráskodott. Természetesen nem saját tanítványaik mérkőzésein, hanem a többiekén. A gyerekek és á felnőttek kb. két hónappal ezelőtt ismerték meg a megvitatandó témát, tehát fölkészülhettek: könyvtárba jártak, házi versenyeket rendeztek. Három napon át jóformán szünet nélkül folytak a körmérkőzések olyan kulturáltan és olyan komolysággal, hogy bizony sok felnőtt tanulhatna tőlük!

1994/2 Sajnálatos, hogy Magyarországon egyelőre csak kétszáz gyerek részesülhet ilyen jellegű oktatásban, felkészítésben. Felsorolni is nehéz, hányféle képességet fejleszt egy ilyen verseny, illetve az arra való felkészülés: jegyzetelés, szelektálás, csoportosítás, előadásmód, retorika, kreatív gondolkodás, vitalitás, kulturált magatartás, többszempontú érvelés stb. -, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A tanításban is kiválóan alkalmazható a vitamódszer; érdekesebbé, változatosabbá teszi az ismeretek feldolgozását, önálló gondolkodásra nevel. Talán a jövő politikusai közülük kerülnek ki. A következő verseny áprilisban, a tavaszi szünetben lesz Pécsett. Pecsenye Éva RIPORT Dr. BENE KÁLMÁNNAL SZEGÉNY SZÜLŐK DRÁGA TANKÖNYVEK A közoktatási törvény, valamint a NAT nem tette könnyebbé a tankönyvírók dolgát. Nagy fába vágta most a fejszéjét az, aki a serdülő ifjúság boldogítására összefoglaló műveket készül közkinccsé tenni. Bizonytalan a kiadás, nem megoldott a terjesztés, kétkedő a pedagógus-társadalom és félelmekkel teli a kisdiák. A támogatások rendszere nem kellőképpen kidolgozott, hiányos a tájékoztatás és kevés előnnyel kecsegtet a többkönyvi tanítás elfogadtatása. A gondokról, az esélyekről és a változásról Dr. Bene Kálmán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára beszél. - A régi „egy-tankönyves" világból eljutottunk egy igen széles választékot kínáló piacra, amely mindenképpen megnöveli a tanulni vágyók esélyeit. Magam egy általános iskolásoknak szóló irodalomtankönyvvel léptem be ide, s bízom benne, hogy majd az érdeklődők haszonnal forgathatják. Egy kis csapat, a szegedi Mozaik Stúdió adja ki ezt a munkát, s remélem, a napjainkra kialakult bő választékból lesz, aki a mienket választja. Szükség van erre a széles skálára, hiszen még sokan emlékeznek rá, a régi időkben csak az olvasástanításra közel tucatnyi könyv volt elérhető, míg az utána következő „egy-tankönyves" rendszer nem hozott megoldást. Örvendetes mindannyiunk szám ára, hogy ismét megélénkült a tankönyvpiac, és nemcsak választani van miből, de megvan a választás szándéka is. Jó lenne, ha a pedagógusoknak módjában állna megismerkedni a teljes kínálattal, kézbe venni, belelapozni valamennyi, a szakterületükhöz kapcsolódó könyvbe, és így dönteni... Minden bizonnyal kevesebb lenne az évközi félreértés és probléma. Szabadság vagy anarchia? - Szabaddá vált tankönyvpiac? Átcsap-e ez a szabadság anarchiájába? - Piac van, és ez már önmagában is nagy szó. Több kiadó jött létre, amelyek tevékenyen vesznek részt az iskolai élet megújításában. Folyamatosan jelennek meg a legújabb segédeszközök, bővítve ezzel a választékot. Ugyanakkor azonban változatlanul baj van a terjesztéssel, a megfelelő propagandával, és nincs tisztázva a támogatások rendszere sem. Anarchiáról azonban mégsem beszélhetünk, hiszen a könyvek eljutnak használóikhoz. A Tankönyvkiadó régi művei tovább élnek, néha az új kiadás is változatlanul jelenik meg, tehát a szervezettség még hagy maga után kívánnivalót. Összességében azonban most jobb a helyzet. Egy-két éven belül minden bizonnyal kialakul a megnyugtató állapot. - Említette, hogy az ön könyve is most jelenik meg. Mennyiben más ez, mint a többi?

1994/2 - Amivel a mi csapatunk elindult, az a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolának egy 6+6 osztályos kísérlete volt. Közben kaptunk egy felkérést, hogy készítsünk egy kerettantervet a 7-10. osztályig, azaz a tízosztályos általános iskolára. A mi tankönyvünk tulajdonképpen ennek a hetediknek - az új oktatási terv szerint hatodik osztály utáni - alapszintjét képviseli. Egy kicsit kapcsolódik a régi irodalomtankönyvekhez is, de annak rejtett irodalomtörténeti rendszere helyett ez elsősorban irodalomelméletre alapozódik. Mi elemzést tanítunk, irodalmi alapismereteket. - A közoktatási törvény elhúzódása és a NAT körüli ellentmondások nem vetik vissza az új tankönyvek kibocsátását? - Bizony, komoly hátrányt jelentenek. Még ma sem tudjuk, mi legyen az a tantervi minimum, amit minden iskolában tanítani kellene ahhoz, hogy egy egységes vizsgarendszer legyen 10-12, illetve 16 éves korban. Természetesen nem arról van szó, hogy a létező érettségi mellé szükség volna még néhány kisérettségire, mindössze arról, ez a körvonalazódó, sokszínű iskolarendszer vizsgával mérhető legyen. A sokféle elvárású tankönyv, iskolatípus mind előreviszi az oktatásügyet, de ebben a mérhetőség elengedhetetlen követelmény. Értelem és élmény - A saját könyvét ajánlja minden iskolának vagy csupán azt: mindenki válasszon és éljen a sokszínűség adta lehetőségekkel? - Természetesen ajánlom a saját könyvemet, hiszen sokéves csapatmunka előzte meg kiadását. Remélem, ez talán jobb lett, mint az eddigiek. Ugyanakkor azonban az a véleményem, ha az iskolák lehetősége megengedi, a tankönyvpiacon megjelenő könyveket ismerjék meg, olvassák el, és ezután válasszanak. Éljenek a választás lehetőségével, mert a régi, „egy-tankönyves" világ láthattuk, hová vezetett. - Nem hiányzik a régi, megszokott állami támogatás? - Azt hiszem, nem is annyira nekünk hiányzik, mint inkább a szülőknek. Az a negyven százalék, amennyivel kevesebbe kerül nekik a tankönyv, valójában csak elenyésző megtakarítás. Ha megnézzük a piacon megjelenő könyveket, megdöbbentő árak szerepelnek a hátoldalon. Így jóformán elérhetetlen a már egyébként is komoly anyagi gondokkal küszködő családoknak. Ugyanakkor ez a támogatás csupán egy könyvre adható. Ha tehát a pedagógus alternatív tankönyvet is felvesz a listájára, a támogatás hiányában a szülő ezt képtelen kifizetni. Végül is a színes paletta, a nagy választék ugyanúgy beszűkül egy könyvre, mintha mi sem történt volna. Szegény iskola és szegény gyerek, hiába gazdagodik a könyvpiac. - Komoly félelem él a gyerekekben, hogy ismét visszatér az „egy-tankönyves" oktatás, ahol az egyszerűség kedvéért marad a feladott anyag bemagolása. Jogos-e ez a félelem? - Mint irodalomtanár, soha nem voltam híve annak, hogy a tankönyvet megtanultassák. Tanítottam általános és középiskolában is, és mindig azt vallottam, a tankönyv segédeszköz gyereknek, szülőnek, tanárnak egyaránt. Egy irodalomtanárnak pedig főleg a saját egyéniségéből, tudásából kell sokat adnia diákjainak. A lényeg az, hogy a diák olvasni tanuljon meg. Természetesen nemcsak arra gondolok, hogy ismerje a betűket, bár ezen a téren is vannak még hiányosságok, hanem arra, hogy értsék meg a szöveget és az olvasás élményt adó gyönyörűség legyen. És ebben nagy szerepet kap a pedagógus. Diákkoromban nagy hatással volt rám több irodalomtanár, akik mesteri módon tudták ötvözni a szellemet, a szépséget és a segédeszközök használatát. Talán ezért lettem én is pedagógus. Egy magával ragadó tanár, egy gördülékeny irodalomóra csodákra képes. De legyünk realisták, ehhez szükség van a megfelelő eszköztárra. Jól összeállított, megszerkesztett tankönyvekre, amelyek lehetővé teszik a megfelelő felkészülést. Ezért mondom, még ha látszólag a saját könyvem ellen beszélek is, hogy a pedagógus válasszon. Mert a legfontosabb az, hogy a nevelő igazán érdekes és hatásos irodalomórát tudjon tartani. A többi csak utána jön.

1994/2 Cs.B. Egy TOK a sok közül BARLAI RÓBERTNÉ ÉS PECSENYE ÉVA RIPORTJA Pontosan egy évvel ezelőtt állt föl az a nyolc tankerületi oktatásügyi központ - eleinte TOK, majd ROK, most ismét TOK néven -, amely a közoktatási törvény kritikusai körében a legnagyobb fölháborodást keltette. Kíváncsiak voltunk, mi történt az elmúlt egy évben. Házigazdáink: Szöllősi Csaba igazgató (Sz.Cs.) és Ritterné Vájta Mária (VJVL) igazgatóhelyettes. - A pedagógusok körében elég nagy ellenállást váltott ki a TOK-ok létrejötte. Milyen érzés olyan állásra pályázni, aminek létét pedagógusok nem kívánják? Segítség az iskolának Sz.Cs.: Bizonyos körökben valóban ellenszenvet váltott ki, de nem az egész pedagógustársadalomban. Vidéken például örömmel üdvözölték. Fontosnak tartották, hogy létrejöjjön ez a szervezet. Én nem vezetőnek, hanem főmunkatársnak jelentkeztem, de az igazgatónőt (Tiszavölgyi Kingát) visszahívta az iskolája. A pályázatot láttam az újságban, és jelentkeztem. V.M.: Gyakorló helyről jöttem ide. A tiltakozó pedagógusok egy része valójában nem is tudta, miről van szó, csak a TOK hírét hallotta, vagy olvasta az újságokban a véleményeket. Mikor megkérdeztem, miért nem akarják, nem tudták megmagyarázni. Tanár vagyok, pontosan megvan az elképzelésem arról, mit jelent az, ha az iskolafenntartó mindenbe beleszólhat. Az iskolában a pedagógus teljesen kiszolgáltatott. Feje fölött dúlnak a hatalmi harcok és mindebben ő sérül, ő marad alul. Egyébként a TOK sem védi meg a tanárt, csupán a felszínre hozza azt, hogy adott esetben az iskolafenntartó helyesen cselekszik-e, jogszerűen jár-e el. Úgy gondoljuk ez egy lehetőség, segítség az iskolának, az igazgatónak. A tanárok nagy része nem tudja, miért vagyunk, a törvényt sem olvasták, csak véleményeket ismernek. - Kevesebb pénzből inkább a pedagógiai intézeteket kellett volna megerősíteni. Nem? Sz.Cs.: A pedagógiai intézetek munkáltatója ugyancsak a fenntartó, annak a költségvetéséből is fizetik őket. Nem érdekük, hogy rámutassanak az éppen a fenntartó által elkövetett hibákra. Egyébként a legtöbb igen jól végzi a munkáját: a szolgáltatást. Így kiegészítik egymást a tankerülettel, amelynek fő feladata az ellenőrzés. - Az jó, hogy olyan emberek pályáztak ide, akik valóban hisznek benne. Most hogyan működik a TOK? Sz.Cs.: Egyik feladatunk - ami az Új Katedra feladata is -, hogy megismertessük a pedagógusokat a törvénnyel. Ez a munka évekig tart. Most már nem a törvényt magyarázzuk, legfeljebb kérdésekre válaszolunk. A végrehajtásban is segítünk a minisztériumnak, amely kéri a véleményünket. Gyakorló pedagógusokkal működünk, akik ugyancsak aktívak az oktatást érintő kérdésekben, és még hisznek is a törvényben. - Többnyire az önkormányzatok fordulnak ide? A bizalom jele Sz.Cs.: Az oktatási bizottságok kevés emberrel működnek, sok esetben kikérik a véleményünket, állásfoglalásainkat, vagy szakértőként alkalmaznak minket. De iskolák is jelentkeznek. - Milyen segítséget kérnek általában? VJVL: Átestek a ló túlsó oldalára: mindent tőlünk várnak. A gyakorlatban egyáltalán nem tapasztaljuk, hogy félnek tőlünk. Olyasmit is velünk akarnak megoldatni, ami nem a mi kompetenciánk. Ilyen például az iskolaindítás. Oda irányítjuk őket, ahova kell. Azért ebben az

1994/2 a megnyugtató, hogy felszínre kerülnek a megoldatlan kérdések. Előbb-utóbb minden abba a csatornába folyik, ahova kell. Ezt a megkeresést azonban mindenképp a bizalom jelének tekintjük. Igyekszünk jól együttműködni. Vizsgáljuk az igazgatói pályázatokat, nevelői értekezleteken veszünk részt stb. Sz.Cs.: Érdekes, hogy az egy kerületből a szülők is, a pedagógusok is hozzánk fordultak, mivel az igazgató az egyik tanítónénit másik osztályba akarta áthelyezni. A szülők előzőleg felkeresték az igazgatót, aki válaszra sem méltatta őket. Egyeztettünk az önkormányzattal, majd úgy döntöttünk, szeptemberig rendeződnie kell a dolognak. Megnyugodtak a szülők is, mindenki elégedett. - Mennyire tudják befolyásolni a minőségi munkát? Sz.Cs.: Rövidesen megvizsgáljuk a minősítéseket, azoknak törvényességét. Tudnunk kell, hogy egy kerületben hány pedagógus, hány képesítés nélküli dolgozik. Most küldjük ki a kérdőíveket, és szeretnénk, ha az igazgatók pontosan válaszolnának rá. Ezt ingyen csináljuk. Szükséges, hogy minden iskolának meglegyen az alapító okirata, az igazgató munkaköri leírása stb. A fenntartó az adott terület gazdája csak úgy lehet, ha tisztában van az oktatási programmal, koncepcióval. Hosszútávú elképzelésre van szükség. Szeretnénk csinálni egy tanfolyamot, ahol megtanulják, hogyan kell elkészíteni egy koncepciót. - Mekkora a létszám, hány fővel dolgoznak? Sz.Cs.: Folyamatosan érkeznek a pályázatok. A törvény előírja, hogy szeptembertől a TOK-ok csak szakértőkkel dolgozhatnak. Itt most 12 ember van. Vidéken is ugyanez a helyzet. - Eddig mi a legnagyobb eredményük, mit tudnak fölmutatni? Sz.Cs.: Van hol, van kikkel, van mit. A rengeteg levél amit kapunk, a tanfolyamok, az információk feldolgozása. V.M.: Naiv, demagóg vélemény volt, amikor azt mondták, erre nincs szükség. Nemcsak a gyakorlat cáfolja, az elméletet sem lehet megkérdőjelezni. Ez kell! - Mi lesz a választások után? Sz.Cs.: Erre csak azt tudom mondani, ha minket elbocsátanak, biztos, hogy pártpolitikusok ülnek majd a helyünkre. De ettől én nem tartok. - Köszönjük a beszélgetést. SZERELEM HATÁROK NÉLKÜL Évtizedekkel ezelőtt egy kisvárosi egyetemen látványos botrányt kavart a hír: egy professzor beleszeretett a növendékébe. S bár mindkettő felnőtt, független ember volt, s szerelmük pap előtt meg is pecsételődött, a kedélyek mégis lassan csillapultak. Mert milyen dolog ez? Hogy fér össze a pedagógusetikával? - zsörtölődtek a megbotránkozók. Később, úgy a hetvenes évek derekán egy középiskolában történt hasonló eset. Az ügy pikantériáját fokozta, hogy a tanár úr nős volt, a diáklány meg érettségiző. Hogy mi lett a románc vége, azt már nem tudom. Szövődnek szerelmek katedraközeiben? A kérdés azért jut eszembe, mert nem is oly régen egy pedagógusnak távoznia kellett iskolájából, hisz egyik növendékét közelebb engedte magához, mint illik. (Mondják a fölötte pálcát törők.) De meg lehet-e mondani teljes biztonsággal, hogy hol a határ a pedagógus-diák viszonyban? Az egyetemen, főiskolán azt nem tanítják a lelkes fiataloknak, mit kell tennie egy csinos, fiatal tanárnőnek, ha az osztálybulin a kamasz Jocó táncra kéri, átkarolja, kezét szorosan a csípőjén tartja. Sokan talán tudatlanságukban, meggondolatlanságukban követnek el hibákat. A tanárdiák viszonyban a felek nem egyenrangúak. A sérülékeny, az érzékeny, a kiszolgáltatott a

1994/2 gyermek. Ezért meghatározó a kapcsolatban a tanár. Ám hogy egy adott szituációban ki mit tesz, hogyan viselkedik, az nagyrészt az illető személyiségétől, egyéniségétől, felkészültségétől és intelligenciájától függ. Sajnos történtek, s ma is történnek visszavonhatatlan események, melyek talán egy egész életre hatással lehetnek a fiatalabbra és az idősebbre egyaránt. Ezért érzem úgy, hogy a témával foglalkozni kell. Meglehet, a pályakezdők egy-két tanulságot levonhatnak az esetekből. Mit tegyen a fiatal, nős, gyerekes, jópofa, lányokkal együtt játszó tanár úr, ha mondjuk sportolás közben a kamaszlány „véletlenül" többször is testileg túl közel kerül hozzá. Elfusson? Tegyen úgy, mintha mi sem történt volna? Vagy ...? Hogyan viselkedjék a harmincas, érett férfi, amikor a balatoni nyaralás idején a szép, fiatal diáklány bebújik a hálózsákjába, mondván, hogy fázik? Megmelegítse? No és meddig? Engedjen-e a csábításnak? Vagy? Elfogadható-e, ha az érett tanárnő ölbe veszi a kamasz növendékét, mert annak vigaszra, jó szóra, anyai szeretetre van szüksége? Lehetnek-e (a törvénysértés kizárásával!) platói érzelmek tanár és diák között? Hogyan kell tapintatosan elutasítania egy pedagógusnak az érette epedő tanítványát? Szabad-e baráti puszival köszöntem a más nemű tanítványt, ha a köztünk lévő korkülönbség pár év csupán? Magához ölelheti-e a kamaszlányt a huszonévébe épp csak belépő ifjú pedagógus? Mi árthat többet egy szerelmes kamaszlány lelkületének, a jó szándékú, kedves visszautasítás vagy az érzelmekben való esztelen tobzódás? A több éve tanítóknak bizonyára történeteik és tanácsaik is vannak azoknak (főként kezdőknek), akik minden jó szándékuk ellenére súlyos hibákat követnek el visszafordíthatatlanul. A kiszolgáltatottakért, a védtelenekért, az elhibázott lépések megelőzéséért, vagyis minden sérült és sérülékeny lélekért voltam bátor a kérdést feltenni. Szemán Éva Megjegyzés: Nagyon sokan félnek beismerni - még önmaguknak is -, hogy hibázunk mindannyian napi munkánkban éppúgy, mint civil életünkben. Várjuk véleményüket, észrevételeiket Mese, mese, mese Hasraesike története Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyerek. Az olyan figyelmetlen volt, hogy azt ki sem lehet mondani! Egyszer hófehér ruhában ment az iskolába. Mit gondoltok, mi történt? Ne törjétek a fejeteket! Soha nem jönnétek rá. Hasra esett! Csupa sár lett szegényke! Így lett a neve Hasraesike. Már tizenkilenc éves, de még mindig figyelmetlen, nem néz a lába elé. Ezért újból és újból elesik. És sáros lesz a hófehér ruhája! Vajon, mikor komolyodik meg végre? Ti mit gondoltok? Peske Szandra A nyár Nyáron, mikor fürödtünk, és bementünk a vízbe, akkor én azt kívántam: - Bárcsak tudnék úszni! Fényesen sütött a nap, elmentünk fagyizni. Elúsztunk a tó közepére, mert ott volt egy sziget. De nekem még mindig az volt a vágyam, hogy megtanuljak úszni.

1994/2 És most teljesült a vágyam. Az osztállyal úszni járok! És még a tanár is jó! Pomozi Bernadett A macska meg az egér Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egér meg egy macska. A macska meg az egér egy házban lakott. A gazdasszony mindennap friss tejet hozott a boltból a macskának. De a macska nem itta meg a friss tejet, hanem csak arra az egérre fájt a foga. A gazdasszony ezt észrevette, és jól elverte a macskát. Ha a macskát meg nem verték volna, az én mesém is tovább tartott volna. Dunai Bence Zsömle mese Egyszer volt egy zsömle. Gurulni kezdett. Gurulás közben találkozott egy szalmaszállal. - Hova gurulsz, zsömle koma? - Megyek világgá! - Megyek veled én is. - Jó! Gyere velem! Mentek, mendegéltek. Már esteledett, amikor egy kis fényt pillantottak meg. Odamentek. Jaj, de nem fény volt az, hanem tűz! - Jaj, segíts! - kiáltott a szalma, de sajnos már késő volt, szegény szalmaszál elégett. A zsömle egyedül folytatta az útját, amíg egy folyóhoz nem ért. Belegurult, ott elsüllyedt. Azóta nincs hír róla. Gizella Dániel A macskáim Mit csinálnak a macskáim? Elmesélem. Minden reggel fél 8-kor indulunk az iskolába. A cicák már ott sündörögnek a lakásunk előtt. Ha nyílik az ajtó, pillanatok alatt beszöknek a lakásba. Anyu ilyenkor mérges rám: - Miért eresztetted be a macskákat? Addig nem tudunk elindulni, amíg egy kis tejjel vagy kajával nem sikerül kicsalogatni őket a lakásból. Mire ez sikerül, addigra anyu már elmegy otthonról. Sipos Gergely Soma, a világ legaranyosabb kutyája Történt egyszer, hogy a papám, Soma és én bementünk az erdőbe. Ott találkoztunk egy vaddisznóval. Azt mondja a vaddisznó: - Hej, te, Soma! Miért jöttél az erdőbe? A papám éppen felelni akart, amikor egy tigris ugrott elő a bokorból. Soma felugrott a fára, én beugrottam egy bokorba, és onnan figyeltem, hogy a papám a tigrissel verekszik. A tigris ellökte a papámat. Erre én kiugrottam a bokorból. Soma leugrott a fáról, és legyőztük tigrist. Boldogan indultunk haza. Otthon a mama nem hitte el! így volt, nem így volt, de azért mese volt. Demeter Áron A mi macskánk A mi macskánk olyan huncut, hogy mindig felugrik az asztalra. Különösen akkor, ha valami finomság van rajta.

1994/2 Ezért Kati és én mindig adunk neki valami finomságot a tányérunkról. Egyszer átjött hozzánk játszani Saci. Képzeljétek, a cica még a Katihoz sem akart odamenni! Elbújt valahova, és amíg Saci nálunk volt, nem jött elő. Kersner Juli A Biblia örök érték Egyetértek azzal az indító gondolattal, hogy „furcsa dolgokat tudunk íróasztal mellett produkálni". Szeretném a témához véleményemet, tapasztalatomat a gyakorlatból merítve kifejteni. Kellően megalapozottan feltárni és megoldást javasolni. Olyan javaslattal szeretnék élni, amely a gyerekek érdekét szolgálja, és nem sért egyetlen érintett felet sem. A világnézeti semlegesség elvárása a tanároktól az iskolában olyan abszurd követelmény, ami az elmúlt 40 évben sem vált be. A tanító, a tanár csak meggyőződéssel és hittel tud tanítani. A gyerekek a tanártól, a tanítótól várják a személyes meggyőződésből fakadó tudás továbbadását. Minden embernek van világnézete, hite; ilyen, vagy olyan. Ezt megtagadva, nem lehetek a gyerekhez nyílt és egyenes. Mert mindenki valahová tartozik. Nagyon sok esetben a leghatékonyabb nevelőhatás a tanári példakép. A Biblia világörökség, műveltségünk, kultúránk, ismereteink részévé kell válnia, akkor is, ha egy gyerek szülője nem kéri a hittanórát, nem gyakorolja a vallást. A Biblia tudomány, pótolhatatlan kincsestár. Ennek elhagyása hiányos műveltséghez vezet. Gazdag irodalmi műhellyel rendelkezik. Választékos nyelvezete, stílusgazdagsága igényli ennek a könyvnek tantárgyként való tanítását. Aki ezeket a csodálatosan gazdag elbeszéléseket a megfelelő életkorban nem ismerheti meg, pótolhatatlan értéket veszít el. Nem minden gyerek tanul tovább, jut el a gimnáziumig. Aki nem tanul művészettörténetet, nem ismerkedik meg az egyház kulturális értékeivel, legyen az építészet, szobrászat, festészet vagy zenevilág. Ezeknek a megértéséhez, élvezetéhez bibliai ismeretekre van szükség. A következő megoldást, javaslatot tenném. A gyerek iskolába lépésekor nyilvánítsa ki a szülő: kéri a hittanórát, aki pedig ebben nem biztos, vagy „nem" a véleménye, ugyanabban az órában bibliaórát kapjon! Beindult a főiskolákon a teológiai képzés. A bibliaórát olyan tanító v. tanár tanítsa, aki ilyen képzésben részesült. Miért nem a történelem- vagy magyartanárok?! Mert a Biblia tanítását, magyarázatát csak hitelesen, az Egyház Tanító Hivatala által elfogadott módon lehet és szabad előadni! A Biblia tudomány. Példa: háromféle elbeszéléssel találkozhatunk: 1. tanító, 2. hitvalló, 3. értelmező. Ezt a történetet csak kizárólag hitelesen magyarázhatom (teológiai értelmezése). Az, hogy a gyerek életkorához mérten bibliaórát hallgat, bibliaismeretet tanul, nem jelent vallásosságot. Én 5. éve tartok bibliaórákat mindenkinek, a szülőkkel megbeszélve. Most IV. osztályban 2 tankönyvből. „Válaszol az Úr" - ezek ószövetségi történetek. Nagy erénye a könyvnek: a történetek tanulságait összekapcsolja a gyerek értékes emberi tulajdonságaival, emberi értékekkel. A másik: „Szeretet az Isten" Bibliai idézetek, színezési lehetőségekkel - egyházi ünnepek, parancsolatok. Tehát van hittanóra és van bibliaóra. Szeretném a lényeget megvilágítani. A hit, személyes elkötelezettségem Isten mellett. Ez a szülő ügye, felelőssége gyermekével szemben. Hogy a család életében mi az értékrend, ez a család választási lehetősége. Első osztályos szülői értekezleten elmondtam: Azzal az elvárással hozza az iskolába a szülő a gyermekét, hogy az a legjobbat kapja, ezért sok áldozatot is képes hozni. Nemcsak anyagi, hanem mindenféle egyéb segítséget is megad a gyermekének. Azt szeretné, hogy a „tudást birtokolja" - ugyanakkor „ép testben ép lélek" lenne a cél. Ahhoz, hogy egy felnövő

1994/2 fiatal választani tudjon, hogy mit hisz, mi a világnézete, ahhoz „kínálatra" van szükség. Ezért nem kell (ideológiailag) megijedni, hogy megismeri vagy olvassa a gyermek a Bibliát. Nézzünk körül magunk körül, a fiatalok között. Attól nem fél a szülő, hogy szektába keveredik serdülő gyermeke? Vagy a rohamosan terjedő kábítószer fogyasztástól? folytathatnám! Az a gyermek, aki helyesen megismeri a Bibliát, jobban kezelhető lesz serdülőkorában, mert kapott a lelkében felmerülő rengeteg kérdésre választ. És ettől kezdve, ha felnő, a hit vagy nem hit közül szabadon választhat. Ha a szülő szereti a gyermekét, a javát akarja. Én is, ezekkel a sorokkal sok százezer gyerek élete alakulásáért aggódom. Nagyon sok szülőt fel kell világosítani, mert nem tudják, miről van szó, hiszen a mai szülők sem kaptak ilyen irányú képzést. Elutasítani csak azt szabad, amit ismerek és meggyőződtem arról, hogy az nekem nem kell. Itt következik a pedagógustársadalom óriási felelőssége! De itt is meg kell állni. Az képes ebben a kérdésben hasznos tanácsot adni, aki a tudást birtokolja. Kevés keresztény pedagógus van a tantestületekben. Először is meg kell keresni minden tantestületben azt, akit szívesen, hitből, önként adja át ismereteit. A „40 éves lelki terror" megtette a hatását. Érthető módon a tanárok nagy része nem ismeri vagy rosszul ismeri a Bibliát, az egyház negatív példáira hivatkozik. A sok pozitív értéket és elmozdulást is észre kell venni! A megoldás: hiteles tanulmányt adni a pedagógusok kezébe. A Biblia kultúrtörténeti érték, aminek oktatásával érzelmileg és tudásban gazdagabb nemzedéket tudunk nevelni. Ki tudjuk elégíteni a gyermek kiapadhatatlan belső egyensúly iránti vágyát, ami a lelki világában jelentkezik. Ha ezt nem adjuk meg a léleképítéshez - a lelkierő emberi életünk nélkülözhetetlen kelléke - lelki bajokhoz, torzulásokhoz vezethet. Ezen a pedagógus társadalomnak okosan, értelmesen kell segíteni. Biztos vagyok benne, hogy az egyház illetékes vezetői az általuk irányított teológiai tanfolyamokon tanuló tanárok bibliatanítását támogatják. Összefoglalva: a bibliaismeretet oktatni kell, az életünket átszövő szellemiséget kell kiemelni belőle. Két választás: hittanóra vagy bibliaóra. A másodikat teológiai végzettségű vagy most tanuló biblia szakos tanító vagy tanár tanítsa. A bölcseleti kultúra növelése, a világnézeti problémák egyensúlyának a helyreállítása létszükséglet gyereknek, tanárnak, szülőnek egyaránt. A keresztény szemléletű pedagógusnak pedig közelítenie kell, segíteni azokat, akik ilyen ismerettel nem rendelkeznek. Türelemmel, tapasztalattal, szeretettel kell a pedagógustársakkal beszélgetni, ismereteket átadni. Ha a pedagógusok nyitottak, minden irányban kellő tiszteletadással meg lehet és meg kell oldani ezt a kérdést. Egy egészséges nemzedék képezése nem csak oktatásból áll, ezért komoly lépéseket kell tennünk, mert a terméketlen elutasításból üresség és szegényes nemzedék felnevelődése válik. Nemcsak tudásban, hanem lelkiekben gazdag gyermekeket szeretnénk felnevelni, akik felnőttként képesek lesznek megbirkózni a rájuk háruló sokoldalú feladattal a családban és a társadalomban egyaránt. Hiába okos egy fiatal, ha az életben az első jelentkező probléma esetén összeroppan. Gondoljunk a katonaságban felmerülő problémákra. Valahol helyet kell kapni a léleképítésnek, a lelki problémák, jó tulajdonságok kiművelésének. A Biblia könyvénél értékesebbet és szebbet nem tudunk! Ezért kell a nem hittant választó gyerekeknek a bibliaóra. Ennek a tanítását meg lehet alaposan gondolni, a gyermek életkorához mérten mit és mennyit tanítsunk. Jelenleg elég gazdag a kínálat, vannak új és nemrég megjelent ajánlatok, csak választani kell a szakkönyvek közül. „Együttműködést a jobbítás érdekében" jelszóval.

1994/2 Zárom gondolataimat és javaslataimat. Bencze Gy. Sándorné Tanító, Paks Bemutatjuk az ÍGY ÍROK ÉN rovat egyik tehetséges diákját Velenczei Éva néven születtem Egerben immár 17 éve, és most a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban tanulok angol tagozaton. 13 éves korom óta érdeklődöm igazán az irodalom iránt, ekkor határoztam el, hogy újságíró leszek. Ez még most is szilárd elhatározásom, bár bővült a lehetőségek skálája műfordító, tudósító, rádió- vagy tévémunkatárs, nemzetközi angoltanár pályákkal. 13 évesen első verseimet, 14 évesen első cikkeimet közölték az iskolai újságban, majd ballagásom után volt szerencsém találkozni Utassy Józseffel, aki a folytatásra biztatott. Középiskolába kerülve már az első hónapban megkerestem Kondor Jenő tanár urat, aki iskolánkban orosz-magyar szakos tanár és költő. Tőle (is) tanultam/tanulom a versek szeretetét, az emberek tiszteletét és a nyitott szemmel való járást. 15 évesen jelentek meg verseim a helyi Új Kisvárda című folyóiratban és a gimnázium diáklapjában is egy írásommal együtt. Tavaly, 16. évemben átvettem a Besi-Lesi szerkesztését, és a városi újságban is egyre több versemet és írásomat közölték. Időközben az Időjelek című antológiában, amit Kondor Jenő szerkesztett, is megjelentették egy versem. A nyáron pedig egy újabb irodalmi antológiához kértek tőlem pár verset, amely a tél folyamán várhatóan már az olvasó kezébe kerül. 1993 februárjában az Ifjúsági Magazinban is bemutatkozhattam egy vers erejéig. 1993 tavaszán meghirdettek egy pályázatot a Coca-Cola Amatil alkalmazottai gyerekeinek a számára, melynek jutalma egyéves ösztöndíj Ausztráliába. A meghallgatás júliusban volt, amin 14-en vettünk részt az országból. Különböző tesztek, provokáló játékok és elbeszélgetés után döntöttek a szakemberek. Augusztusban értesítettek, hogy én lettem az egyik nyertes - ugyanis ketten utazunk. Azt hiszem, ez életem egyik fő állomása lesz, hiszen a látókör szélesítése, az alkalmazkodás és a nyelv tökéletes elsajátítása jövőm szempontjából is nélkülözhetetlenek. Számomra pedig a jövő a legfontosabb, hogy valóra válthassam a már 4 éves terveket. Kereslek Minden szemvillanásban lépteket őrző pocsolyában agyagot kímélő Tiszában madárbújtató fában fájdalmat cipelő felhőben megújuló akaratomban a zsákok utcájában hajnalodó sötétben. 1992 Tél Jég jajául léptem alatt, fehérbe csomagolom magam, az ég vizére szomjazom, könnyek öntözik magányom. 1992 Szemben a nappal Az ég keserű foszlányait keresve, szemem vörös cseppjei eggyéolvadva elmerülnek a távolság végtelenjének égető korongjában. Érzés nélküli csók Boldogan megyek végig a hólepte járdán az ismerős házak mellett. Péntek délután van. Gondolataim pár órával előrébb járnak, már látom magam a színes fények tűzében, a

1994/2 Várdában. Az egyik hely, ahová elmenekülhetek az iskola és a szülők által korlátozott egyhangúságból. Egy hely, ahol adva van a szórakozás lehetősége. A fiatalok egy része a péntek estének külön kultuszt teremtett. A fehér paripás herceg érkezése ma már megegyezik a hosszú hajú, enyhén borostás, bőrdzsekiben feszítő fiú egy odavetett pillantásával. Ő tudatában van külseje vonzerejének, azért nyugodtan mustrálgatja a manöken-pózokban kitekeredett lányokat. Tíz óra múlt. Már nagyobb a választék a „vadászok" számára. Itt van a szép szemű, fekete, a kicsi vörös, a hosszú lábú szőke is, az újabb kalandra vagy talán az igazira várva. A kíváncsi szemek egyre gyakrabban villannak egymásra tömeg és félhomály ellenére is. A „vadász" elégedetten néz végig a lány szőke haján, vékony derekán, és már előre élvezi a haverok irigykedését. A lassú szám közepén végre felkéri a lányt, aki odaadóan bújik a fiú karjaiba. Mindez természetesnek és igaznak tűnik, amíg el nem kezdenek beszélgetni. A fiú a szájával, a lány a szemével. Az önteltséggel átitatott szavak az elért hatást váltották ki, már ha akarná se tudná lerázni új szerzeményét. Arcáról nem a boldogság, a remény sugárzik, hanem a csatát nyert büszkesége. Nem tudja és nem is akarja az általa kiváltott gondolatokat értékelni, szegény érzelemvilágából hiányzik a felelősségtudat. Csak a pillanatnyi feladatra koncentrál: a teljes meghódításra. Ebbe belefér még egy üdítő és egy hot dog ára is, amit megszokott gáláns mozdulattal nyújt át. Hiszen nyilvánvaló, hogy ő „eteti" a lányt. Ám bármennyire is kényelmes és általánosan elfogadott viselkedés ez, a kamaszkori szerelem megismerésének nem ez a módja. A „szerelem első látásra" eljátszása és a külső tulajdonságok túlzott fokú figyelembevétele lehetetlenné teszik a kölcsönös szerelmet. Tapasztalataim szerint a fiatalok nyitottak és kezdeményezők, de nem nyíltak és félnek az őszinteségtől. Pontosabban az újabb csalódástól, attól, hogy ismét „puskavégre" kerülnek. Ne rontsuk el a diákéveinket érzés nélküli csókokkal, hamis ígéretekkel. Ne a büszkeség, hanem a toleranciajellemezze a kapcsolatokat. Tallózás diáklapokból Best élet A Bessenyei György Gimnázium Diáklapja „Kopasz” eposz (Homérosz után zengő hexameter bessenyeicusban) (Részlet) Invokáció Múzsa, kopaszról szólj, aki vágyott itt tanulásra s félve nyitotta ki résre a háznak nagy kapuszárnyát, hogy majd nyelveket, s más tudományokat itt kitanulja, kézben a táskát, súlyos könyveit egyre cipelve. Első nap Itt van a rózsás ujjú Hajnal, csörget a vekker. Kél heverőről jó szülejének búteli sarja. Folytatja álmát reggeli közben, majd buszon ülve így ér nyolcra be, ám szomorúan hallja az intést: Itt a tanítást jóval előbb megkezdeni szokták! - Ejnye, de rosszul kezdtem! - mondja búsan a hősünk. Egy elsős tapasztalatai a gimnáziumról Nehéz egy röpke hónap alapján összegezni benyomásainkat az iskoláról. Az tény, hogy újra elsős vagyok, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Az igazság az, hogy nem könnyű

1994/2 megszokni a nagyok közül a kicsikhez való tartozást. És még: arra gondoltam, hogy tanulni kell, de hogy ennyit...! Korábbi gyakorlatunkhoz híven most diáklap-társunk írásaiból mutatunk be néhányat, és kívánunk a szerkesztőknek, az iskola minden tanárának és tanulójának további sikeres munkát! Milyen érzés másodikosnak lenni? Szerintem klassz dolog! De persze ennek a dolognak is megvan a maga jó és rossz oldala. Mert ugye egy másodikos már nem kezdő diák, akit pátyolgatni kell, ezért a tanárok sem olyan elnézőek, mint elsőben. Jóval többet kell tanulni, és mindamellett nemsokára beindulnak a fakultációk is. De azért nem csak szenvedéssel jár a másodikos élet! Mert ugye ekkor már elég jól kiismerjük magunkat tanáraink között, így valamivel könnyebb a dolgunk, mint elsőben, mikor megszeppenve néztünk rájuk, vajon milyenek lehetnek?? Meg aztán ott vannak a följebblépéssel járó apróbb kiváltságok, pl. sorban állásnál az ajtóban. Mennyivel könnyebb így, hogy már nem mi vagyunk a legkisebbek, a GÓ LYÁ K. Mert ugye a szegény kis gólya más egyebet sem hall, mint hogy: „Legyél tekintettel az idősebbre!", vagy „Kicsinek hátul a helye". Nekünk már valamivel könnyebb. Ismerjük a suli írott és íratlan törvényeit, van mihez tartani magunkat. (Meg kellett ismernünk..., ugyanis tavaly kaptunk egy kis fejmosást ebben a lapban a felsősöktől, viselkedésünk miatt...) Egy picit nagyobb a tekintélyünk is, és ez ad egy kis önzéssel járó fensőbbségi tudatot nekünk. Nos igen... van még egy egészen apró dolog. Hogy... ugye ez még csak a 2. lépcsőfok. Fölöttünk áll még kettő! Na de sebaj! Két év múlva már mi leszünk a legnagyobbak! Hogy addig...?? Addig talán várunk és tanulunk!!! Hogy milyen harmadikosnak lenni? Amilyen egyszerű a kérdés, olyan nehéz a válasz. Szerintem, ami minden harmadikosnak először az eszébe jut, az az, hogy már nem vagyunk „kis másodikosok". Ami sokak szerint bizonyos előjogokkal jár, például á „művészbejáró". Másodszor eszébe jut mindenkinek az is, hogy hiába csak egy évvel vagyunk idősebbek, mégis kétszer annyit kell tanulni. Kis gondolkodás után beugrik egy szó: OSZTÁLY. A negyedik jön, az érettségi jön, a felvételi jön ... az osztály megy... És akkor...? Hihetetlen. Már harmadik éve koptatjuk az iskolapadokat ebben a gimnáziumban? Hogy repül az idő! Ezennel tehát „komoly" harmadik osztályosok lettünk. Belegondoltál már, micsoda előnyökkel jár ez? Hogy csak a legfontosabbakat említsem: az ebédidőben nem kell az állóképességedet próbára tenned a sorban állással, és úgy, mint a „nagyok", a sor elejére állhatsz. Látod, már ezt is megteheted, mert Te már Harmadikos vagy. -Vagy talán ezt eddig is meg merted tenni? Ebéd után is még nyugodtan ülhetsz a padon és gyönyörködhetsz a természetben. Megtehetnéd ezt, ha mondjuk már negyedikes lennél? Ugye nem! Megfigyelted már őket, hogy milyen lehangoló látványt nyújtanak? Mind ideges, csak az érettségi és a felvételi jár az eszükben. Szinte már sajnálod őket. Te viszont élvezed az életet, és látszólag gondtalan vagy. Hát nem csodálatos? Csak egy év múlva fogsz idegeskedni, mert te harmadikos vagy és még - ha egy évig is - tiéd a világ. Álmodozhatsz, tervezgethetsz, de azért nem árt, ha tanulsz is. Talán még mindig nem késő pótolnod a mulasztásodat! S ki tudja, lehet, hogy kevesebb nyugtatóra lesz szükséged egy év múlva. Érted már, hogy milyen nagyszerű az, hogy még csak harmadikos vagy? Mennyi lehetőséget rejt még az az egyetlen év, és neked csak ki kell használnod! Velenczei Éva

1994/2 Nemzeti alaptanterv BEVEZETÉS A Nemzeti alaptanterv (NAT) a Magyar Köztársaság közoktatásának - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben meghatározott - alapdokumentuma. A törvény 9. §-a kimondja, hogy „a nevelés és oktatás kötelező közös tartalmi követelményeit - ... e törvény preambulumával, 4. §-ának (l)-(3) bekezdésével, 10. §-ának (l)-(3) bekezdésével, 13. §-ával összhangban - a Nemzeti alaptanterv határozza meg". A NAT két részből áll: a Tantervi alapelvekből (jelen dokumentum) és a Tantervi követelményekből. A NAT-tal összhangban az egyes iskolatípusokra vonatkozóan kerettantervek készülnek, míg az egyes iskolákban a nevelő és oktató munka kerettantervre épülő helyi tanterv alapján folyik (ld. II/2. pont). A közoktatási törvény 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a Tantervi alapelveket a kormány, a Tantervi követelményeket pedig - az Országos Köznevelési Tanács javaslatára - a művelődési és közoktatási miniszter adja ki. A NAT fontos szerepet tulajdonít a nemzeti azonosságtudat fejlesztésének, nemzeti hagyományaink ápolásának, beleértve az ország nem magyar nemzetiségű és etnikumú polgárainak tradícióit és identitását. Hivatott kifejezni azt is, hogy közoktatásunkban hazánk környezetéből ki nem szakadva kell törekednünk európaiságunk érvényesítésére, az európai örökség védelmére, földrészünk közös jövőjének tudatos megalapozására. A NAT feladata, hogy az alább következő négy fejezetben és a külön kibocsátásra kerülő tantervi követelményekben válaszoljon a nevelőknek, a szülőknek, a tanulóknak, az oktatásügyben felelős szerepet betöltő intézményeknek, testületeknek és személyeknek, az egész társadalomnak az iskolai neveléssel-oktatással kapcsolatos kérdéseire, hogy segítse az iskolákat a fiatalok felkészítésében, a jövő feladatainak szolgálatában. Feladata továbbá a NAT-nak, hogy megjelenítse a közoktatás céljainak egységét, az iskolarendszer összehangolt működését. A célok ugyanis az átjárható iskolarendszerben különböző utakon érhetők el; az új iskolarendszer - a társadalmi igényekre is válaszolva nemcsak legalább tízéves általános képzést, hanem ennek teljesítéséhez többféle választási lehetőséget kínál. A NAT-nak elő kell segítenie, hogy az iskolarendszer átjárhatóvá váljék a diákok számára, lehetővé téve a tanulási pályák módosítását is. A Tantervi alapelvek - a közoktatási törvény rendelkezéseivel összhangban - az első fejezetben a közoktatás általános céljait, a második fejezetben a közoktatás tartalmi szabályozásának elveit, a harmadik fejezetben a közoktatás pozitív megkülönböztetést igénylő területeinek - így a nemzeti és etnikai kisebbségek, a fogyatékos tanulók, a kisiskolások nevelésének és oktatásának, valamint a tehetséggondozásnak - oktatási elveit tartalmazza; a negyedik fejezet az általános képzés területeit és ezek alapvető céljait írja le. I. A KÖZOKTATÁS ÁLTALÁNOS CÉLJAI A NAT a közoktatás általános céljait az alkotmányban, a lelkiismereti és vallásszabadságról, a közoktatásról, a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló és más törvényekben, az alapvető emberi és gyermeki jogokról szóló nemzetközi egyezményekben, a több ezer éves fejlődésben kiérlelt európai politikai, kulturális és erkölcsi értékrendben, a hazai és nemzetközi tapasztalatokban, a tudományok fejlődésében és a bővülő ismeretekben, a magyar közjogi, kulturális, pedagógiai hagyományokban megjelenő elvek és értékek alapján fogalmazza meg. A NAT ezek jegyében kíván az ember, a közösségek és az ország olyan megerősödéséhez hozzájárulni, hogy a társadalom korunk kihívásaira megfelelő ismeretekkel, korszerű műveltséggel, fejlett készségekkel és megbízható etnikai tulajdonságokkal legyen képes válaszolni.

1994/2 Magyarország valamennyi közoktatási intézményének tevékenységét meghatározza az az európai, humanista értékrend, amelynek leglényegesebb eleme az élet és az ehhez kapcsolódó általános emberi értékek tisztelete. Elfogadása, igenlése mindannak, ami az egyén (a személyiség) és a közösség (a család, a haza, a nemzet) érdekét szolgálja, és elutasítása mindannak, ami akár az egyén, akár a közösség életének kibontakozását gátolja. A NAT-ban a célok ebből fakadóan, illetve ehhez kapcsolódóan fogalmazhatók meg az oktatás és a nevelés harmóniájában. 1. Értékrend, emberkép A közoktatási rendszer cél- és eszközrendszerét meghatározza az az emberkép, amely szerint az ember tudatosan élő lény, aki képes saját maga és az őt körülvevő emberi, társadalmi és természeti környezet megismerésére; akinek célja, jövője van; aki akarattal rendelkezik; akinek életét érzelmek jellemzik; aki tudatos lényként kérdez és válaszokat fogalmaz meg; akit a fizikai lét, a szellemi lét, az élet értelme, problémái és feladatai foglalkoztatnak. Az ember szabad választásra és megkülönböztetésre képes jó és rossz, igaz és hamis, szép és rút között; ebből is adódik, hogy pedagógiánkban a jóságot, az igazságot, az igazságosságot és a szépséget - a görög gondolkodók óta vallja ezt az európai kultúra alapvető értéknek kell tekinteni. Az ember életét egyszeri és megismételhetetlen történésként éli meg: feszültségben és harmóniára törekvésben önmagával, a többi emberrel, a környező világgal. Az ember szuverén személyiség, akinek élete másokkal való kölcsönhatásban teljesedik ki a családban, a lakóhelyi, az anyanyelvi, és az őt körülvevő kulturális, politikai és vallási közösségben; az ember kultúrateremtő lény is, aki alakítja a környező világot, de - bár önmaga állandó meghaladására képes - belőle kiszakadni nem tud, mivel önmaga is része a világnak. Miként az előzőkre nézve, a nevelés ügyében azt is hangsúlyozni kell, hogy az ember felelősséggel rendelkező lény, akinek feladata, hogy megőrizze és gazdagítsa önmagát, az emberi közösséget, a természetet, mely otthona, de amely hatalma alatt is áll, és amelyet őriznie kell, s aki életét a környezetével való állandó párbeszédben teszi teljessé. 2. A közoktatás céljai és feladatai A közoktatás céljai között ezért kiemelt helyen szerepelnek azok, amelyek közvetlenül az emberre, a tanulásban-nevelésben kiteljesedő emberre vonatkoznak. Az oktatásban és nevelésben arra kell törekedni, hogy az ember olyan személyiséggé váljék, aki életigenlő, bizakodó, örülni tud, konfliktusokat feloldani képes; aki korszerű tudományos eredményeken alapuló ismeretekkel és világképpel rendelkezik, alkotó és kritikus gondolkodásban személyes döntésen nyugvó világnézet kialakítására képes; akinek számára fontosak az európai kultúra etikai értékei; akiben a szellemi értékek a jellemerősséget szolgáló testi edzettséggel párosulnak; aki saját és társai munkáját és eredményeit megbecsüli; aki a másik ember személyiségét elfogadni képes; aki szolidáris a hátrányos helyzetűekkel; együttműködésre, felelős és önálló feladatvégzésre kész; aki szereti családját és hazáját, érte cselekvésre és áldozatra is kész; aki a más népeket megbecsüli és békében kíván azokkal élni; aki ismeri szűkebb közössége és az ország múltját, gazdasági, politikai és kulturális helyzetét, és a gazdasági és szellemi fejlődést előmozdítani képes; aki a pillanatnyi érdekek és a jövőt biztosító értékek között különbséget tud tenni; aki tevékeny, alkotó emberként kívánja életét élni. Míg a fentiekben azokról az értékekről és célokról van szó, amelyek alapján a közoktatásban a NAT szerint az embert oktatni-nevelni kell, addig a feladatok itt arról

1994/2 szólnak, hogy mire kell képeznie-nevelnie az iskolának. Ennek jegyében a közoktatás feladata, hogy kiművelje a tanulókban a valóság sokoldalú és tárgyilagos megismerésére, a korszerű ismeretek elsajátítására és alkalmazására való hajlandóságot és képességeket; a kutatómunka alapvető készségeit (adatgyűjtés, rendszerezés, feldolgozás, közlés, értelmezés); a szóbeli kifejezés, a megértés - általában a kommunikáció - képességeit; az információforrások és eszközök hatékony felhasználásának képességét; a kézi munka, az eszközhasználat képességét; az élmények kifejezésének és a művészetek megértésének képességét; a testi ügyességeket, a fizikai állóképességet; a szervezett munkához szükséges együttműködési képességeket, amilyenek a vezetés és az engedelmesség, a tárgyalás, a megegyezés, a munkamegosztás és a tevékenységek összehangolásának képességei. A fentebb megfogalmazott értékek és célok megvalósítása érdekében növendékeinket az élet tiszteletére, a természet szeretetére, az emberi munka, a kultúra megbecsülésére, az egészséges életvitel igényére, s az ehhez szükséges önfegyelemre, az igazság feltétlen tiszteletére, az erkölcsös cselekvés feltétlen igenlésére és igényére, a természetben és az emberi alkotásokban megjelenő szépség csodálatára, valamint a tevékeny és alkotó életre kell nevelni. A tanulókra közvetlenül vonatkozó célok és feladatok mellett a közoktatásban különösen fontos szerep jut az intézményekre vonatkozó céloknak, az általuk is megvalósítandó értékrendbeli követelményeknek. Ezek körében a közoktatásnak biztosítania kell, hogy minden Magyarországon élő tanköteles gyermek az általános emberi jogok és gyermeki jogok egyezményeinek megfelelően a lelkiismereti szabadság és a tanszabadság jegyében korszerű tudást nyújtó, sokoldalú és tárgyilagos iskolai oktatásban, szeretetteljes, gyermekközpontú nevelésben részesüljön. A közoktatás rendszerének ezúton is segítenie kell az alkotmányban meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján lehetséges gyakorlásának kiteljesedését. A közoktatás feladata, hogy olyan oktatást és nevelést valósítson meg, amelynek szemléletében a jogállamiság, a demokrácia és a szociális piacgazdaság jutnak kifejezésre és a társadalmi gondolkozásban ezek működésének erősödésére vezetnek. A közoktatásban - a helyi önkormányzat, illetve az állam általános iskolafenntartó szerepe mellett - biztosítani kell a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának jogát, és ehhez nevelési-oktatási intézmények alapításának szabadságát. Minden érdekelt adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően - a törvényes rendelkezések feltételei között - választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. E lehetőségek érvényesülése végett az állam és az önkormányzat anyagilag támogatja a nem állami, illetve nem önkormányzati nevelési-oktatási intézményeket is olyan arányban, amilyen arányban ezek állami, illetve önkormányzati feladatokat vállalnak át. Az állampolgári jogegyenlőség jegyében a közoktatásban tilos - fajtához, nemhez, nemzethez, nemzeti vagy etnikai csoporthoz tartozás, lelkiismereti meggyőződés, származás, vagyoni helyzet, valamint az iskolafenntartó jellege alapján - bármilyen hátrányos megkülönböztetés. A lelkiismereti szabadság és az európai értékrend jegyében, miközben az állami és helyi önkormányzati iskola nem lehet elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem, pedagógiai programjában biztosítani kell a tananyag, a vallási, illetve világnézeti ismeretek tárgyilagos és többoldalú közvetítését, gondoskodni kell az alapvető erkölcsi ismeretek elsajátításáról. Minden nevelési-oktatási intézményben lehetővé kell tenni, hogy a gyermekek a szülő vallási meggyőződésének megfelelő fakultatív hit- és vallásoktatásban vehessenek részt.

1994/2 Nem lehet oktatni és nevelni olyan elvek szerint, amelyek az ország alkotmányos rendjét, a közbiztonságot, a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértik, illetőleg mások jogai vagy szabadsága ellen irányulnak. Az általános intézményi célok között kell kiemelni, hogy a közoktatás feladatait - a jogok és kötelezettségek harmóniájában - a tanulók, a pedagógusok, a tantestület, a fenntartó, a szülők, az önkormányzati szervek, a szakmai érdekvédelmi testületek, valamint a kormányzati intézmények együttműködésével kell megvalósítani. II. A KÖZOKTATÁS TARTALMI SZABÁLYOZÁSÁNAK ELVEI 1. A nevelés és oktatás általános elvei a) A nevelés, a nevelő és a tanuló személyes kapcsolata A nevelés az egész társadalom feladata, különösen a szülőké és az iskoláé. A nevelés és az oktatás nem választható el egymástól, és a gyermek érdekét kell szolgálnia. Az iskolai nevelés elsősorban a tanítás és tanulás folyamatában valósul meg. Ennek során a tanítvány a maga teljes személyiségében gyarapodik, és a felnőtt nevelő személyisége is teljesebbé válik. b) A gyermek nevelése, a család és az iskola közös felelőssége A nevelés alapvető színtere a család. Az iskola nem csorbíthatja a szülők jogait és nem vállalhatja át kötelességeiket. Köteles felismerni a családi nevelés hiányosságaiból eredő (elsősorban nyelvi és viselkedésbeli) hátrányokat és segíteni azok csökkentését. Az iskola akkor számíthat a szülői ház támogatására, ha a nevelési céljait és módszereit el tudja fogadtatni vele, és követelményei igazodnak a tanulók teherbíró képességéhez. c) Önállóság és közös munka a tanulásban Az. iskolában arra kell felkészíteni a tanulókat, hogy első (szak)képzettségük megszerzése után is képesek legyenek új, további szakismeretek, képzettségek megszerzésére, s hogy a demokratikus közéletben való hozzáértő részvételükre számít a társadalom. Az iskolának tehát törekednie kell az önálló tanulás képességének kifejlesztésére, a tanuló nyitottságának, képezhetőségének megőrzésére. Ennek érdekében a tanítás és a tanulás elsősorban az önálló és a tártas cselekvésekben szerzett közvetlen tapasztalatokra m. Törekedni kell arra, hogy a tanulók azonosuljanak a tanítási és a tanulási célokkal. Önkéntes feladatvállaláson alapuló, egyéni és kisebb csoportokban végzett közös feladatokkal, önálló megfigyelést, adat- és információgyűjtést, elemző munkát, véleményformálást, a vélemények ütköztetését, a teendők közös értékelését igénylő feladatokkal neveljük őket munkájukban önállóságra, az együttműködésben nyitottságra, szervezettségre. A modern társadalmi és gazdasági életben, a közéleti demokrácia szempontjából alapvető jelentőségűek azok a kommunikációs és munkakészségek, amelyeket az így szervezett tanulás során sajátítanak el a tanulók, s amelyek az iskolában tanult ismereten túl felkészítik őket az egész életen át tartó tanulásra, művelődésre. d) Egyéni bánásmód, esély béli különbségek kiegyenlítése A tanulók esélyegyenlősége mellett egyéni bánásmóddal, differenciált foglalkoztatással segíthető elő, melynek igazodnia kell adottságaikhoz, körülményeikhez. Figyelembe kell venni az eltérő képességű, tapasztalatú, érdeklődésű, vallású, egészségű, családi és társadalmi hátterű fiatalok sokféleségét, a magyarországi társadalom sokszínű természetét, érzékenységét is. Nem csupán egyéniségük, jellemük fejlesztésére, önállóságuk, felelősségtudatuk és függetlenségük megélésére kell nevelni a tanulókat, hanem a különbözőségek elfogadására,

1994/2 megértésére is. Az oktatás és nevelés folyamatában tekintettel kell lenni a fiúk és a lányok különbözőségeire, eltérő beállítottságára. e) A társadalmi életre való fölkészítés A tanuló az iskolában éli meg először a társadalom függőségi és hatalmi viszonyait, saját jogait és lehetőségeit sorsa és a közélet formálásában. Ezt figyelembe véve kell közvetíteni a vele szemben támasztott követelményeket, alakítani azt a módot, ahogyan vele viselkednek, ahogyan vele szemben követelményeket támasztanak, amiképpen hozzá szólnak és róla beszélnek, ahogyan megszervezik és értékelik a munkáját, s a módszereket, amelyekkel elősegítik az együttműködését. Személyiségének alakulására nagy hatással van a diáktársak értékrendje, a tanárok és a diákok, valamint a diáktársak között uralkodó magatartás és hangnem. Az iskolának figyelemmel kell lennie arra, hogy nevelő szerepét ezekben a kapcsolatokban is gyümölcsöztetheti. f) Hazaszeretetre nevelés A magyar közoktatásban az európai gyakorlatnak megfelelően a környező népekkel való megértő együttműködés mellett — miként ezt a közoktatásról szóló törvény preambuluma is kiemeli — nagy hangsúlyt kell helyezni a hazaszeretetre nevelésre. Ezért az iskolai nevelés és oktatás minden lehetséges alkalmat és eszközt felhasználva segítse elő azoknak a közösségi összetartó erőknek a kialakulását és növekedését, amelyek erősítik a növendékek kötődését a nemzethez, erősítik a haza szeretetét, az érzést és tudatot, hogy jó dolog a független és demokratikus Magyarország polgárának lenni. Ehhez szükséges, hogy az oktatás és nevelés folyamatában kultúránkra nézve is erősítsük a tanulókban a nemzeti azonosságtudatot. Kultúránk az antik-klasszikus és zsidó-keresztény forrásokból táplálkozó európai kultúra szerves része. Legősibb elemei azonban finnugor, illetve belső-ázsiai múltba nyúlnak vissza. Sorsunkat a Kárpát-medencében mindenkor a Kelet és Nyugat közötti élet és kapcsolatrendszer jelentette. Ebben sorsunk azonos a velünk együttélő és szomszédos népek, nemzetek sorsával, érdekeivel, múltjával. Ennek jegyében kell nemzetünk sorsáért felelősséget érző, tenni akaró és tudó állampolgárokat nevelni, akik értik és megbecsülik a velünk együttélő és szomszédos népeket, kultúrájukat, és természetesen saját kultúránkat, és azt, hogy mindez a magyar és európai kultúrák termékeny kölcsönhatásában jött létre, s hogy mindez a jövő európai egységhez tartozásunknak is alapja. A hazaszeretetre nevelés kiemelkedő eszköze a magyar történelem, a földrajz, a magyar művelődéstörténet és irodalom tanítása. Ha a diákok megértik, mit jelent a magyarság számára címerünk, zászlónk, a szent korona és államiságunk egyéb jelképei, ha megértik a Himnusz és a Szózat üzenetét, jeles elődeink szerepét, akkor nem kell nekik magyarázni, mit jelent magyarnak lenni. Tudatosítani kell a tanulókban, hogy történelmi okok miatt határainkon kívül sok magyar él, akik magyarnak érzik, illetőleg vallják magukat, történelmük a magyar történelem része, és ezért hozzánk tartoznak. A hazaszeretetre neveléshez hozzátartozik a múlt megbecsülése és a jövőbe vetett reménység táplálása. Hozzátartozik annak belátása is, hogy a magyar jövő azon múlik, sikerül-e a romboló belviszály okát kiküszöbölni, és a bennünket körülvevő országokkal, népekkel jó viszonyt kialakítani. Mindkettő nemzeti ügy, tehát a józan hazaszeretetre nevelés ezeket nem nélkülözheti. Történelmi szerepünk tárgyszerű ismertetésére és tárgyilagos értékelésére van szükség. Befogadó nép voltunk és vagyunk. A vendégszeretet hagyományai ma is elevenen élnek. E hagyományok ápolása és éltetése vonzóvá teheti hazánkat az idelátogató idegenek számára is, míg a kirekesztés, megkülönböztetés a hazaszeretettel sem fér össze. g) Erkölcsi nevelés

1994/2 Az ember közösségi lény. Az egyén élete az egyéni és közösségi élményvilág egymástól el nem választható szintjei közt mozog. Az anyagi, valamint szellemi értékek minden ember számára jelentős összessége alakítja ki a közjót, mely a társadalom erkölcsi életének fontos tényezője. A közös emberi értékek tisztelete, azok megvalósításában az egymásrautaltság s az egymástól való függés tudata erkölcsi szolidaritásban egyesíti a társadalom tagjait. A közös értékekhez tartozás alakítja egy emberi közösség erkölcsi tudatát. Igen nagy a pedagógus szerepe a társadalmi erkölcs alakításában. A jót építő, az igazat érvényre juttató szeretet által vezérelt közösségekben kialakulnak azok a viselkedési formák, szokások, amelyekre a társadalomnak szüksége van: szolidaritás, udvariasság, állhatatosság, előítéletmentesség, a másik ember tisztelete, megbízhatóság, alkalmazkodóképesség. Az erkölcsi nevelés nem egyetlen tanár feladata, hiszen az erkölcsi nevelés legfontosabb eleme a példaadás. Minden pedagógus példát ad, akár akarja, akár nem, ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok tudatában legyenek felelősségüknek. A pedagógus felelőssége az is, hogy mire irányítja a tanulók figyelmét; az, hogy küzdjön a felületesség, figyelmetlenség ellen, neveljen az alapos megismerésen alapuló értékítéletre. Az erkölcsi értékek a nevelés folyamatában válnak a mindennapi élet irányítására alkalmas tényezővé. A társadalmi együttélés szabályainak fontosságát a közlekedési szabályok ismertetésével, a helyes közlekedésre neveléssel kiválóan be lehet mutatni. Minden igaz ismeret nemcsak elméleti tudásunkat, hanem erkölcsi készségünket is gyarapíthatja, segítheti, hogy a tanulók a jó és rossz közti különbséget felismerni képes, a jót szabadon választó emberekké váljanak. Az erkölcsi nevelés legfontosabb feladata az önismeret, az öntudat és a döntésre való képesség kialakítása. A tanulókat segíteni kell abban, hogy képesek legyenek az önnevelésre. A helyes önismeret kialakításához feltétlenül szükség van érzelmi biztonságra, helyes elvárásokra, a belső lelki törvényszerűségek életkornak megfelelő ismeretére. Mind a túlzott elvárás, mind a túl alacsony elvárás megnehezíti azt, hogy a tanuló elfogadja önmagát, tisztában legyen azzal, hogy mire képes, mire nem képes, a valóságot megfelelően tudja felfogni, és érdeklődjön mások véleménye iránt. Nagyon fontos, hogy a szülői elvárás és a pedagógus elvárása ne különbözzön nagyon egymástól. h) Családi életre nevelés A különböző társas kapcsolatok között az erkölcsi nevelés szempontjából legfontosabb a család. A családban tudatosul a legközvetlenebbül az emberek egymásrautaltsága, egymástól való függése. A családi életre az iskolának is nevelnie kell. Fel kell készítenie a felelősségteljes döntés képességére, amely a párválasztáshoz, a házassághoz, a szülői feladat vállalásához szükséges. Az iskolának sokféle lehetősége van erre. A mások, és önmaguk iránt érzett felelősség tudata jól fejleszthető például az egészséges, kiegyensúlyozott életre neveléssel. A nemek közti alapvető különbséget már az egészen kicsi gyermek is észreveszi. A kisiskolás már véleményt formál, s e vélemény nagymértékben függ a szülőktől, a pedagógusoktól. A nemek közti különbség tudatosítása, tisztelete, a férfi és a nő egyenrangúságának elfogadtatása fontos nevelési feladat, ugyanakkor lényeges a férfias és nőies magatartás kialakítása. A jelentős számban csonka családban felnövő gyermekek, tanulók számára fontos a vonzó családpéldák bemutatása. Ismerkedjenek meg az egymás segítésének, kölcsönös szeretetének pozitív eredményeit igazoló példákkal. Fel kell hívnunk a tanulók figyelmét arra, hogy a tartós kapcsolatok kialakulásához szükségesek a társak hasonló műveltsége, érdeklődése, a hasonló igények. A téma iránti tisztelettel beszélni kell a serdülőknek a testi szerelemről. Megfelelő felkészítéssel segíteni lehet a serdülőkor szexuális kihívásaival küzdő fiataloknak. A szexuális felvilágosítás, amely a biológiai ismereteket fejleszti elsősorban, fontos, de nem elégséges, mert nem ad választ a serdülőkor alapvető kérdéseire. A „miért élek? kinek élek?" kérdések

1994/2 megválaszolatlansága, a céltalanság vezet legtöbbször a meggondolatlan kapcsolatokra. Mindenki tudja, hogy nem jó egyedül, párban szeretne élni. Ezért tudatosítani kell a tanulókban, hogy a hűség, a család: érték, és az ezért az értékért hozott áldozatvállalásnak értelme van. A pedagógusoknak fel hívniuk a figyelmet az élet védelmének minden más szempontot megelőző fontosságára, arra, hogy — amint az az ENSZ gyermeki jogokról szóló dokumentumában is olvasható — a gyermeket a fogantatás pillanatától megilleti a gondoskodás, a szeretet. i) Egészséges életmódra nevelés Az iskolának nagy gondot kell fordítania az egészséges életmódra nevelésre. Az egészség a testi, lelki és szociális harmónia állapota. Fontos, hogy a fiatalság felismerje: az egészség érték, amelyet az egyénnek és a közösségnek egyaránt óvnia, ápolnia kell. E cél csak akkor érhető el, ha kialakítjuk a diákokban az önmagukért és másokért érzett felelősség tudatát, ezért az egészséges életmódra nevelés erkölcsi nevelés is. Az egészségnevelésnek kiemelt szerepet kell játszania az egész iskola életében. A családdal, a társadalommal együttműködve a legfontosabb a megelőzés, az egészségmegőrző szokások kialakítása. Az iskolának segítenie kell a helyes táplálkozás- és mozgáskultúra, a testápolási szokások kialakításában. Szükséges az egészségkárosító tényezők megismertetése. A tanulóknak tudniuk kell, hogy az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a kábítószer-fogyasztás, a szexuális szabadosság és következményei (pl. AIDS), a helytelen gyógyszerfogyasztás, vegyszerkezelés az egészségüket veszélyezteti. Csak egészség legyen Diplomás ápolók Az elmúlt esztendőben Gyulán, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolájának tagozatán megkezdődött az első évfolyam felkészítése. A fiatal diplomások belépésével, munkába állásával újabb lépés történhet a korszerű egészségügyi ellátás valóra váltására. A lehetőségekről és az elvárásokról Pflaum Mária, a tanulmányi osztály vezetője beszél: — Az egészségügy helyzete, a magasabb szintű betegellátás és nem utolsósorban az európai színvonalhoz való közelítés megkövetelte ennek az oktatási formának a kialakítását. A tapasztalatok alapján jött létre ez a nyolc féléves, felsőfokú képzés, melynek során az itt végzettek egészségügyi intézményekben, gyakorlati helyeken elsajátíthatják a szükséges tudnivalókat. Így a diploma megszerzése után a háziorvosi szolgálatban is dolgozhatnak majd. Képzettségük alapján az orvos távollétében is elláthatják a betegeket. Ez távolról sem lesz úgynevezett „orvoshelyettesítő" feladat, hiszen az ápolástan, tehát amire felkészítik őket, ugyancsak külön tudomány. — Kiket várnak a főiskolára? Előzetes szaktudás vagy hivatástudat szükséges inkább a sikeres felvételihez? — A városi kórház régóta gyakorlóhelye a szegedi orvostudományi egyetemnek, de most ezzel a debreceni profilbővítéssel tovább emelkedett szakmai rangja, így az itt tanulók a legújabb eredményekkel, a gyakorlatban alkalmazott legkorszerűbb módszerekkel ismerkedhetnek meg. Nem árt tehát egyfajta beállítódás, elhivatottság. Ugyanakkor azonban a felvételi vizsga meglehetősen kemény. Az egyszakos képzéshez biológiai, fizikai, kémiai ismeretek szükségesek. Nem könnyű megfelelni a követelményeknek. — Hány hallgatóval indul az első év? Húsz fiatal kerül be, s remélhetőleg, a negyedik év végén ők lesznek a megújult egészségügy sokoldalúan képzett diplomás ápolói. A statisztikák riasztó tükrében mindenki számára nyilvánvaló, nem mindegy, kiknek a kezébe

1994/2 kerül a komoly egészségügyi problémákkal küszködő beteg ember. Bízom abban, hogy a főiskolánkon végzettek kiválóan megállják majd helyüket a kórházakban és a házi betegápolásban. Csilléi Béla Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk októberi számában megjelent a Magyar Kultúra Napja tiszteletére meghirdetett pályázat tavalyi győztesének, Menyhárt Melindának a dolgozata. Melinda megkapta az Önök kedves ajándékát, amit honoráriumként küldtek. Nagyon örült neki. Tavalyi sikerünkről újságcikk jelent meg a Dél-Magyarországban, majd Sándor Katalin a Szegedi Rádió riportere riportot készített Melindával. Az újságcikket, a fényképet és a kazettát elküldöm Önöknek. Kérem, hallgassák meg, megdöbbentő élményben lesz részük. Ennek a riportnak egy részletét június végén, egy szómban délelőtt sugározta a Kossuth Rádió is. Most kérem Önöket, hogy köszönetünket tolmácsolják Montágh Imréné tanárnőnek, Nellikének, akitől levelet kaptam Budapestről, melyben felajánlotta segítségét, és azóta minden hónapban 1000 Ft-ot küld Melindának. A pénzt az én címemre küldi, s már 6000 Ft összegyűlt Melinda nevére nyitott betétkönyvben, és egy íróasztalt szeretnénk majd belőle venni, mert tulajdonképpen még egy rendes asztaluk sincs Melindáéknak. Kérem Önöket, hogy a Jó hírek rovatban is köszönjék meg Nellikének az önzetlen segítségét, hiszen: „Az élet értékét nem években mérik, hanem örömben. Kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak." Köszönettel: Savanya Antalné tanár II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6760 Kistelek, Rákóczi u. 41. Becsülendő a tanárnő szerénysége: a történetben betöltött szerepét meg sem említi. Pedig ő is dicséretet érdemel. (szerk.) HARDI ANDRÁS TUDÓSÍTÁSOK A SZAKADÉKON TÚLRÓL 3. Tanár gyerekek Gyanakvásom '91 karácsonyán kezdődött. Az óvodát valójában csak az ünnepélyeken keresztül ismertem. Szülőire sem jártunk minek is -, hiszen vagy én, vagy a feleségem nap mint nap találkoztunk a vezetőóvónővel. Ilyenkor megbeszéltük a teendőket; mi hiányzik, pályázzunk-e, segítsek-e megírni stb. Akkor, karácsony előtt, az utolsó tanítási napon összefutunk az utcán. A nyugdíj felé járó asszony - a vezető óvónő - arcán jól látszik a zavar. - Mi van - kérdem -, nem jött össze valami? - Ne haragudj - mondja -, hogy nem szerepelt a gyerek a télapóünnepélyen. Nem tudtam. Ha jól emlékszem, nagyobbik fiam nem is hívott bennünket olyan lelkesen. Így aztán csak a feleségem ment, én otthon maradtam a kicsivel. - Nem volt kedve? - kérdeztem - Van ilyen a gyereknél! - Dehogynem - legyint -, tudod, hogy mennyire szeret szerepelni. És ő tud a legjobban verset mondani az óvodában. -Akkor?

1994/2 - Tudod, a tanévnyitón öt verset mondott. A nyáron alig voltak gyerekek, néhányukkal kellett összeállítani a műsort. Aztán az első szülői értekezleten felállt egy anyuka: hogyan lehet az, hogy a tanárgyerek öt verset mond. Mennyivel különb? -kérdezte. - Hát igen. Alakul a demokrácia — válaszoltam egy kis iróniával, csakhogy szabaduljak a gondtól. - Jó nagy vihar a vizespohárban. De azért gyanakodni kezdtem. Év vége felé, hosszú családi viták után kénytelenek voltunk úgy dönteni, hogy a gyerek „saját" iskolánkba járjon. Nagyon szerettük volna máshová vinni, hiszen volt már tapasztalatunk arról, hogyan „szocializálódik" a pedagógusok gyermeke abban az iskolában, ahol a szülei tanítanak. A körzetben egy iskola van, Pécsre járatni egy elsős gyereket barbárság a távolság miatt, munkahelyet változtatni egyelőre egyikünk sem tud - maradt hát munkahelyünk. Aztán figyeltük, hogy cipeli a gyerek a „mi keresztünket". Az első hetek jelensége az volt, hogy harmadikos, negyedikes gyerekek kopogtak be a tanáriba: - A tanár bácsi fia verekszik! Az egyik „hússzal nagyobb" (mármint húsz centivel és húsz kilóval) mondja: - Tessék szíves lenni megverni! - Aztán miért? - kérdezem. - Mert engem megvert. Ránézek. A fiú jó nagy csibész, végigverte már többször az alsó tagozat illetékes fiataljait. Egyébként aranyos, jó srác. - Mondd, ha te verekszel, ki szalad el apádért? - kérdezem. - Senki - válaszol vigyorogva - apám az Uránban dolgozik. Az ide húsz kilométer. - Na, akkor te se gyere hozzám! Cserébe én sem foglalkozom azzal, hogy verekedtek. Mert te is ütöttél, ugye? - Persze. Ösztönösen figyelni kezdtük a hasonló helyzetben levő tanárgyerekeket. Ismeretségi, baráti körünkben több is akadt. Egyikük - kolléganőnk akkor hetedikes fia - mindig pontosan, tételesen megtanulta a tananyagot. Irodalomórán azonban soha semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán. Eleinte elkönyveltem, hogy nem érdekli az irodalom. Inkább a természettudományok. De mindent tudott, amit tudni kellett, irodalomból, történelemből egyaránt. Gyakran előfordult, hogy óra végén megkérdezte: Akkor most pontosan mit kell tudni? Aztán egyszer visszakérdeztem. Kérdésemre meggondoltan válaszolt: - Tudja, azt nem lehet osztályozni, hogy szeretem-e a verseket. Meg kell tanulnom mindent. Mert ha én egy kicsit kevesebbet tudok az ötösnél, és ezt nem veszi észre a tanár, ötöst kapok, mindjárt nagy a felzúdulás: kivételeznek a tanár-gyerekkel. Amit nekem szabad, azt a többieknek sokszorosan szabad. Ha ketten elkövetünk valamit, akkor mindig én vagyok a hibás. Nem tudta? így aztán mindent pontosan megcsinálok, hogy a szüleim ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe. Ennyi az egész. Valóban, az általam ismert tanárgyerekek nagy része ilyen. Befelé forduló személyiség valamennyi. Barátokat nehezen találnak, egy idő után nem is keresnek. Egy biztos, a fiam nagyon korán megtanult önállóan tanulni. Mert amikor hazamegyünk, jönnek a füzetcsomagok. Az „Apu, segíts!", „Anyu, segíts!" kérés után röpke három-négy perc alatt kész a megoldás. Nincs több idő. Aztán, mivel titokban minden pedagógus maximalista, a tudásnak, a házi feladatnak tökéletesnek kell lennie. A napköziből pont ezért vettük ki: ott megtehette, hogy a leckét összecsapja. Mire kijavítunk egy füzetcsomagot (dolgozat, tollbamondás, felmérő, akármi...), a gyerek kész a leckével. Utána javíthatjuk azt, a türelem pedig fogy, egyre fogy...

1994/2 Persze előfordul az is - melyik pedagógusgyerekkel nem fordul elő -, hogy a felsősök megverték. Valamelyik tárgyunkból „bezúgott" a srác, hát leverte a „tanár fián". Túltettük magunkat rajta, egy idő után a gyerek karate tanfolyamra vágyott. Igazából az indulatok akkor kezdtek fokozódni bennem, amikor bejelentés érkezett az iskolába. Teljesen komoly névtelen bejelentés - mondaná a rendőr Bacsó Tanújában. Lényege az volt, hogy a tanár úr meg a fia iskolaidőben sétálhatnak nyugodtan a faluban, a tanár gyerekének nem kell igazolás. (Épp beteg volt a gyerek, táppénzen voltam vele, orvoshoz vittem.) Hát figyeljünk arra, hogy mikor mit csinálunk, mert a tanárok csak húsz órát dolgoznak, és teljes fizetést vesznek fel - de ez már nem tartozik ide. Aztán egy iskolai ünnepélyen egymás mellett néztük a műsort a falu egyik gazdájával. Azok közül való volt, akik a rendszerváltást T. úr, a neves politikus bűvöletében élte meg. Véletlen sodródtunk egymás mellé. Mikor fiam éppen verset mondott, halkan mormolta: - Disznóság, hogy a kommunista tanár fia verset mondhat az ünnepségen. - Aztán mért? - kérdeztem, nem fejtve ki, hogy mit nem értek. Rám néz. Meglepődik. Magyarázkodni kezd: - Hát azért, mert... maga akkor is történelmet tanított. - A gyerek is? - kérdeztem, és nem várva meg a választ, odébb léptem. Az első eset volt, hogy tanárként nem vártam meg az ünnepély végét. Ha van hátrányos helyzet, akkor a „tanárgyerekeké" fokozottan az. Türelem kell a helyzet kezeléséhez, elsősorban a gyerek részéről. Félve várom, mikor kérdezi meg: - Mondd, te mikor mész nyugdíjba? GYERMEKNEVELÉS „LEGÚJABB" MÓDSZERE -ANNO 1913 A jogszabályok mögött meghúzódó kiforratlanság, rugalmatlanság, egyoldalúság többet árt, mint használ a gyermeknevelés ügyének. A képesítés megszervezésének kritériumai minden iskolatípus esetében pontosan rögzítve vannak. De ezen belül a nevelési környezet feltételeinek differenciáltsága, kisebb-nagyobb eltérések, módosítások, a személyre szabottság mértéke már nincs ilyen pontosan körvonalazva. A kezdeményezőkészség, vállalkozói magatartás kiművelése is igényelne bizonyos szabályozottságot. A nevelési környezet feltételein változtatni akaróban fölmerül: bővíthető-e az óvodai nevelés területe barkácsműhely, veteményeskert üzemeltetésével, a szabadban való mozgást lehetővé tevő árnyas, ligetes parkrészlet létesítésével; foglalkoztathat-e az óvoda kertészmérnököt, ipari szakmunkást, parkgondozót stb. A közalkalmazotti törvény, az óvodai nevelés programja, a munka törvénykönyve nem foglalkozik ilyen kérdésekkel. Jogszabály hiányában az önkormányzatok is tehetetlenek. A jogszabályok között nem található olyan paragrafus, amelyből a vállalkozó ötletet, kedvet, önbizalmat meríthetne. Inkább kedveszegetten szemléljük gyemekeink esetlen mozgását a szűkre méretezett udvaron. Az út menti keskeny járdán mindennap végigsétáló gyermekkaraván a mozgásukban korlátozott, láncra vert rabok menetelését juttatja eszünkbe az óvónéni, „gyermekcsőszként" őrködik felettük. A szűk mozgástérhez szűk mellkas társul; a beszűkült mellkasú embernek lágyabb az agya is. A körzetesítés jóvoltából már a kisiskolások is tehetetlenül várják az iskolabuszt. A melléjük kivezényelt pedagógus a karhatalmista „rendőr" szerepét tölti be - már csak a gumibot hiányzik. Hasznos, alkotó tevékenységek végzése helyett gyermekeink tétlen várakozással, utazgatással, számukra nem éppen a legkedvezőbb sétálgatással töltik idejüket. A gyermeki tétlenség a legfőbb melegágya a fiatalkori bűnözésnek, a munkanélküliség újratermelődésének. A gyermeket már kiskorától kezdve az alkotómunka szeretetére, önmaga felfedezésére, önfejlesztésére kellene nevelni. Az önmagával szemben nem tehetetlen, a társaival együttműködni tudó gyermekből felnőttként is vállalkozó kedvű, a jég hátán is boldogulni tudó ember válik.

1994/2 Egyéb hiányában a pedagógus csak a neveléstörténetből meríthetne ötletet, javaslatot, támpontot önmaga igazolására, önbizalma megerősítéséhez. A pedagógusképzés legelhanyagoltabb területe mégis a neveléstörténet, ami nem egyéb, mint idegen kifejezések, évszámok száraz halmaza. Helyettük a nevelési alternatívákat bemutató életközeli szemelvényválogatást, szöveggyűjteményt kellene adni útravalóul a diploma mellé. A múzeumok, könyvtárak, levéltárak polcain porosodó iskolai értesítők, évkönyvek, megsárgult folyóiratok, hírlapok adatainak feltárásával életszerű neveléstörténeti gyűjteményt lehetne összeállítani. Országos szervek, helyi önkormányzatok pályázatok kiírásával, pályadíjak odaítélésével segíthetnék a feltáró kutatómunkát. Publikálási lehetőség a település helyi sajtójában is kínálkozik. Minden településnek megvan a maga sajátos kultúrája, hagyománya, szokásai. Az Új Pedagógiai Szemle 1993/4. számában két tapolcai tanáregyéniségről olvashatnak az érdeklődők („Publicisztikai figyelő pályázat"). „A gyermeknevelés legújabb módszeré"-ről írja a Zalavármegyei Hírlap 1913. április 13. száma: „Megszívlelendő példával járt elöl néhány fővárosi gyermekbarát, akik azt kérték a fővárosi tanácstól, engedjen át néhány hold területet a szabadban a gyermeknevelés céljaira. Arról van szó, hogy tanítónők és óvónők vezetése mellett játszhassanak a gyermekek. A terv készítői egy színész és két újságíró, természetes tehát, hogy a nevelés bizonyos artisztikus jelleggel karöltve magasabb, intelligens szempontok szerint van kitervezve. Mennyire könnyebb dolog vidéken megvalósítani ezt a tervet, ahol szabad tér bőven van, s a helybeli intelligenciának módja volna befolyni a nevelés nagyfontosságú kérdésébe. Közös megállapodás, az eszmék tisztázása és az intelligens, gondos nevelés, amely egy egész generáción lendíthet egyszerre, bizonyára van olyan fontos, mint a telivérek tenyésztése és a dolog mégis úgy áll, hogy manapság bizony sokkal több embernek fői a feje a telivér paripák nevelése, mint a gyermeknevelés miatt. Kevés ember hinné, hogy a gyermek fejlesztésének alapelve micsoda. Az, hogy hagyják a gyermeket a maga körében és a játékainak társadalmában állítsák fel azokat az erkölcsi szabályokat, amelyek az öntudatos embernél az élet szépségeit alkotják. Fontos ez az utóbbi azért, mert jellem csak bizonyos szabad keretekben fejlődhetik, ahol a gyermek saját ítélőképességét tornáztathatja. A gyermeknek megvan a maga társadalma, amelynek szintén megvannak a maga megkötései, a játékrontókkal, a kis szélhámossággal szemben. Dickens mutatott rá először regényeiben, hogy az egész fiatal gyermek is kész ember, érzésvilágának ezért sokkal finomabban kell kezelni lelki rugóit, épp ezért fontos, hogy az intelligencia közös megállapodásból származó, emberi számítások szerint legjobban meggondolt módszer alapján alakuljon ki a jövőgeneráció. Mi kell egy ilyen gyermektelephez? Először is sok levegő, mert ahhoz a klasszikus gondolkodáshoz kezdünk visszatérni nevezetesen, hogy az ép lélek és ép test teljes harmóniája nélkül nem ér semmit a tudás. Itt a gyermek háborítatlanul élje a maga társadalmát, alkalma legyen a legeklatánsabb emberi dolgokba belekóstolni, lehessen bíró, védhessen gyengébbet, verekedhessen másokkal, ez az élet. Ha a gyermek komolyan veszi játékát, komolyan fogja venni az életet is. Önérzetes, jogszerető emberek csakis ilyen társadalmacskából várhatók. Ebben a keretben megtalálja majd a pedagógus-tanár éppúgy a maga érvényesülését, mint ahogy hosszas magyarázat nélkül az orvos, de helye van az agrárembereknek is a munkában, aki gyümölccsel látja el a telepet; a filantróp suszternek, aki cipőt foltoz, vagy a kevésbé filantróp suszternek, akivel cipőt foltoztatnak. Nagyszerű dolog az is, mikor van hely, ahol fenntartás nélkül szaladgálhatnak mezítláb a gyerekek. Ott, ahol van hozzávaló vezető, szlöjd-munkával, apró művészeti pepecseléssel lehet fejleszteni a gyermekek artisztikus érzéseit. Aki magáévá teszi a szép szeretetét a művészetben, az nem fogja megtagadhatni azt az életben sem, és a jövő polgári osztály intelligenciája már ismerhetni fogja az esztétikai erkölcs fogalmát.

1994/2 De nemcsak a jövő intelligenciája szorul erre a nevelésre. Általános a panasz, hogy mindenki tudományos pályákra tódul. A szabad természet keretében bizonyára sokan kapnának kedvet az agrikultúrához, a munka szemlélete másrészt együtt fog járni a munka megbecsülésével. Látnivaló, hogy mások azok a keretek, melyekben egy fővárosi gyermektelep mozog, és mások a lehetőségek vidéken. Tulajdonképpen voltak és vannak gyermektelepek ma is, melyeket ligák és egyesületek tartanak fenn, de természetes az is, hogy más az, ha egyes községekben a saját gyermekeink sorsát intézzük. Amit a bürokratikus rendszer sohasem fog tudni elérni, a feltétlen szeretet jellegét, amely az alapítás gondolatától a kivitel üzletszerűségéig is sokat kopik -, itt biztosítva láthatjuk. A dolgot úgy lehetne fogalmazni, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy szeretik a gyermekeket, hanem, hogy szeretjük a gyermekünket, ami bizony mégis csak a legnyomósabb indíték. Hazánk a gyermekvédelem terén elismert tekintély Nyugat-Európában. Ne álljunk meg afelé úton, fejlesszük tovább a dolgokat. Elvégre szép dolog a gyermekvédelem, dehát azért, mert gyámoltalan gyermekeket védünk, ne feledkezzünk meg a saját gyermekeinkről sem és hozzunk értük áldozatokat. Akkor lehetséges egy jó, egészséges, erkölcsös generációt nevelni." Kiss Ferenc EGY JÓ NAPOM - Reggel van? Máris? Álmodtam valamit. Jót. Mit is? Egy kicsit visszaalszom, hátha folytatódik. Nem megy. Én nem kelek fel. Iskola. Nincs kész a házidogám. Címe: „Egy jó napom". Ha! Ha! Mikor sikerül nekem egy napom? Pláne, ami felkeléssel kezdődik! (- Kisfiam, hányszor szóljak? Elmúlt fél hét. Este lennél álmos, amikor videózol! Siess mosakodni!) - A tükör. Igazat mond. Milyen a szemem! Kicsi. Be van dagadva. Mindig ilyen ronda volt az én szemem? És ha így felhúzom a szemöldököm? Jobb, sokkal jobb. Matekórán nem elfelejteni: felhúzott szemöldök, érdeklődő tekintet a tanárnő felé. (- Itthon ne hagyd ma is a szemüveged!) - Az előnyös külső félsiker. Ma oldalt fogom fésülni a hajamat. Így. Nem áll oda! Nem marad meg! Akkor jobbra. Egy kis zselé segít. Mégis talán balra. Úristen, égnek áll! Megszáradt a zselé. Mit megszáradt, rákötött! Most mi legyen? Nem is rossz. Pont jó. Eredeti. így hagyom. (- Kész vagy már? Még meg se fésülködtél! Hogy nézel ki?) - Belső tartás! Az adja az egyéniség varázsát, erejét. Van nekem belső tartásom? Fogalmam sincs. És külső tartásom? Ha így felemelem a fejem, és lassan oldalt pillantok, van bennem valami. Hasonlítok... kihez is hasonlítok? (- Meddig vacakolsz még? Mit csinálsz? Remélem, nem a pattanásaidat kínozod megint.) - A mosolyom! Szerintem tökéletes. Most szerény, most egy büszke, magabiztos mosolyt! Most széles, jókedvűt! Remek! Szupi! Mindig így fogok mosolyogni. (- Jaj, ne röhögj olyan idétlenül! Mostál te ma fogat?) - Kikaparom már a körmeimet, legyen egy jó napjuk nekik is. Mi mindent meg fogok ezzel a kézzel valósítani! Lehet, hogy híres szobrász leszek! Vagy festő! Fogom az ecsetet, így, és ...

1994/2 (- Ne rágd folyton a körmödet, fiam! Rossz szokás. Ideges vagy? Miért nem csinálsz valami hasznosat inkább?) - Mit vegyek fel? Mindenki fekete pólóban jár. Ez meg kék. Új vagy kivasalták? Nekem nem képesek egy dögös darabot venni. Ez ronda! Hol a tegnapi ingem? (- Mit állsz ott, meddig ábrándozol? Öltözz már! Ebbe akarsz jönni? Meg vagy őrülve? Ez az, amiben edzésen voltál. Kisfiam, ez bűzlik. Én itthagylak, így nem megyek veled végig az utcán.) - Az ÉLET-re készülni kell. Hát én fel is készülök. Viszem valamire... Lehetek például életmentő. Kimentenék valakit a vízből vagy a tűzből. Mindenki odáig lesz... Majd én megmutatom! (- Legalább egyszer egy héten vinnéd le a szemetet! De soha...!) - Mindenkinek kell egy példakép. Nekem ki legyen? Einstein? Petőfi? Zrínyi? ... Honnan is rohant ki Zrínyi? (- Nézd meg apádat, bezzeg ő már a te korodban dolgozott. Pénzt vitt haza. Te meg... most hova rohansz?) - A latintanár azt mondta, hogy a szavaknak óriási hatásuk van, ha tudunk velük élni. Meg kell tanulnom szövegelni! Idézeteket fogok bevágni és dobálózni. Művelt leszek. Például: „hic et nuc..." meg ilyesmi. (- Szólj már, ha kérdezlek! Teljesen kihozod az embert a sodrából, mikor ilyen konokul hallgatsz.) - Múltkor Pandora szelencéjéről beszéltek nekünk. Ebből is látszik, hogy mindennek, ami rossz, a nők az okai. Ezért vagyok babonás. Reggel az első, akit meglátok, ne nő legyen, mert akkor aznap nem sikerül semmi. Na tessék, a nagyi! Most már tuti, hogy rossz napom lesz. (- Csillagom, miért vagy olyan morcos! Istenem, milyen édes, mosolygós kisbaba voltál! Emlékszel, hogy ... Itt hagysz? így sietsz megint, pedig egy jó meleg sapkát kötöttem neked. Megfázik a füled, gyere, vedd fel!) - Ellenségkép. Ákos a legjobb kézis. Utálom. Jó bulinak látszott, hogy tesióra előtt mindkét tornacsukájának összecsomózom a fűzőjét. Gabi fedezett. Ákos meg majdnem egész órán azt bontogatta. Lassan csinálta direkt, a piszok. De legalább mi győztünk. (- Kérem az ellenőrzőt! Ez ebben a hónapban már a második figyelmeztetés részemről. De van itt több is, amint látom. Kérem, ezen nincs mit mulatni!) - Ez az ebéd moslék. Úgy teszek, mintha enném. Délután veszek egy hamburgert. (- Kisfiam, nincs étvágyad? Beteg vagy? Nem lázas ez a gyerek? Serdülőkoromban a vasszeget is megettem volna.) - A nők. A többieknek rengeteg kalandja van. Nekem is szerelmesnek kéne már lennem valakibe! A villamoson láttam tegnap egyet. Szőke volt. És pont engem stírölt a csaj. Mit néz? Kicsit idegesített. Úgy összeszorítottam a fogaimat, hogy fájt. Ő meg csak nézett. A francba. Mit csináljak? Mit szoktak ilyenkor mondani? Inkább elfordulok. Atyavilág, ez nem is engem, hanem azt a bajuszost nézi! (- Menj arrább, öcsi! Belelógsz a képbe, nem veszed észre?) - Tanítás után elmentem Nórival az ABC-ig, mintha oda mennék, pedig haza akartam kísérni. Téma - egy szál se. Miről kéne szövegeinem? (- Édes kisfiam, hagyd már ezt a sok üres dumát. Etesd ezzel a lányokat!) -Bajtársiasság. Az van, nem vagyok irigy. Szólt Gábor, hogy suli után elmenne Mártival, de akkor segítsek lekapcsolni Zsoltot, míg ők eltűnnek. Mi sem könnyebb annál! Bedobtam a Zsolt táskáját a lány vécébe, míg onnan kikönyörögte, ezek meglógtak. (- Hol van Márti? Gáborral? Szóval ezért tetted. Te marha, ezt nem felejtem el, ezt visszakapod!)

1994/2 - Nórival fejlődik a dolog. Már majdnem hazáig kísértem, de meglátott az ősöm. Gyorsan leléptem. (- Láttam, fiam, lányokat kísérgetsz. Nagyoskodunk, nagyoskodunk? Mutasd meg neki a szobádat, az otthagyott zoknikkal, meg egyebekkel. El lesz bűvölve.) - Tök jó ez a pörkölt... mennyei. (- Úgy falsz, mint egy disznó. Késről, villáról nem hallottál?) - Na végre, egy jó cucc! Szuper! Van már egy dögös rongyom. Marha klassz! Az osztály bedilizik, ha meglátnak benne! (- Öcsi, hol van az új brokát blúzom, ide tettem a székre. Mindjárt elkések a buliról. Hülye vagy? Az az enyém! Add ide!) - Mi a fenének kell tánciskolában vizsgát tartani? Bármelyik bányarém lehet a párom. Aki következik. Épp ezt a kövéret kellett kifognom! Ilyen az én szerencsém. És néznek a szülők. Bámulnak. A francba. Egy-két-há... Már megint eltévesztettem. Persze, mert úgy izzad a kezem. Nyakkendő. Megfulladok! Azt hiszem, vécére kell mennem. Hányni fogok? Milyen tömeg! Hol van Gábor? Ellógnék vele. Utálom magamat, ahogy itt ugrálok. Parancsszóra. Vajon hány óra? Sokáig tart? Nekem az életbe semmi se sikerül. Hiába, ez vagyok én! (- Ügyes voltál, kisfiam. Jó ritmusérzéked van. Örülök, hogy Juditkát választottad a keringőre. Mégis ugye, az igazgató kislánya. Kicsit molett még, de majd kinövi. Gyere a büfébe, válassz valamit!) Arany Piroska HÁLÁVAL TARTOZOM Néhány éve a „Hálával tartozom" című rovatunkban az élők vallottak néhai tanáraikról, nevelőikről. Most holtak, „nagy árnyak" - írók, művészek, tudósok, politikusok - soraival idézzük föl egykori iskolájukat, pedagógusaikat, azokat a helyeket és személyeket, amik, akik meghatározók voltak egyéniségük kiteljesítésében. Sinka István: A FEKETE BOJTÁR (Részlet; a szerző eredeti helyesírásával) (...) Szeptember elején aztán iskolába kerültem. Micsoda zűrzavart és szorongást hozott ez nekem. Anyám kendőbe kötött egy kis szelet kenyeret s első nap feljött ő is velem. Az iskolatornác nagy oszlopánál megállottam félénken, mezítlábason s úgy tűnt nekem az egész gyereksereg, mint mikor sok kotlóalja csirkét összevernek s egyik se találja világát, csak sipog egyre mind s komolytalan és lehetetlen valaminek tartja a nagyok dolgait. Úgy éreztem magam, mint aki ártatlanul börtönbe kerül. Anyám nem sokáig állt mellettem; talán ő is épp úgy szorongott belül, mint én s csakhamar ott hagyott. Akkor éreztem a világban először és igazán a magam nagy magánosságát. Úgy éreztem, hogy az iskola küszöbin túl egy ismeretlen, félelmes világ van, mibe, ím, most nekem bé kell bújnom, mint a sárkány szájába. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy meglépek onnan, s otthon kis hazugsággal majd csak elütöm a dolgot. Ám, nem volt kurázsim. Reszkettem hát és maradtam. Kibontottam a kendőből kis szelet kenyeremet, leültem az oszlop tövibe s ott lassacskán megeszegettem. Utána meg beléptem a tanterembe. S ez tetszett nekem: hogy milyen bátor is vagyok én! Bátor és önálló! Láttam ugyanis, hogy majdnem minden gyerekkel ott van az anyja.

1994/2 Hegyeskontyú iparosasszonyok cipőben és kerek laposkontyú parasztasszonyok papucsban. Nagy volt a zsibongás. Úgy éreztem magam, mint egy kiscsirke, ami idegen udvarra téved, hol temérdek kotló kotyog s én mégse búhatok egyiknek se a szárnya alá. A hegyeskontyú asszonyok az első pad körül tolongtak s beültették sorba a gyereküket. Nagy bizonytalanságomban én is oda sodródtam, s mint egy oltalmazót keresve félelmemre, beültem én is az első pad legvégibe. Még pedig két okból. Az első, amit említettem, hogy az asszonyok között oltalmat kerestem ismeretlen veszedelmek ellen, a második meg az volt, hogy a pad vége közel esett az ajtóhoz. Ki tudja, hátha innen menekülni kell. S ha valóban ez bekövetkezik, én az elsők között legyek, akik elhagyják a kultúrterületet. Hát bizony, bevallom, nem jól számítottam. Mit tudtam én még akkor azt, hogy cipők és papucsok között különbség van. Eszem ágába se volt azon tűnődni: miért van az, hogy az első pad előtt papucsos asszonyok nem tolongnak. Ezek a jó nénikék, gondoltam, s szorongásom kezdett eltünedezni. Igen ám, de alig helyezkedtem el, az egyik „jó néni" már meg is fogta a kezemet, felállított és eltanácsolt hátrafele. Felállottam, de nem mentem. Olyan rémület fogott el, hogy nem volt erőm járni. Bizalmam a „jó nénikékben" csúful cserben hagyott, hebegtem és szégyelltem magamat. Hogy nem mentem, a hegyeskontyúak méltatlankodni kezdtek, de bejött a tanító és elhallgattak. Az első nehéz perceket megúsztam tehát, habár verejtékesen is. Pár perc múlva kiürült tőlük az iskolaterem. Ahogy elmentek, azonnal csend lett. Lám, kitudódott a vé-gin, hogy a gyerekeknél a felnőttek sokkal zajosabbak. A tanítónk felállt, sorba felolvasta a nevünket s elmagyarázta, hogy másnap kűplajbászt, meg kűtáblát vigyünk. Amíg olvasta a nevünket és magyarázott, én le nem vettem róla a szemem. Úgy néztem rá, mint az életem megrontójára. Vallom pedig, hogy amíg el nem értem az iskolás kort, nagyon vágyakoztam, hogy elérjem. Ám nem azért, mintha püspök akartam volna lenni, hanem így reméltem Berek Esztit véglegesen meghódítani. Azután azonban, hogy Eszti és Balog megcsúfoltak a Köles-ér bokra alatt s első szerelmem szagokba fulladt, számításaimból teljesen kiesett az iskola. S hogy ez mégis elkövetkezett, a tanítóban láttam azt az embert, aki az én szándékaimat erőszakkal összetöri. Az első nap szinte ténferegve mentem haza az iskolából. Azt hittem, valami rossz álom csak az egész, ami tovább úgyse folytatódik. Csak akkor ocsúdtam fel ebből a gondolkodásból, mikor másnap nehezen megint rátaláltam az első pad végire. - Mi ez?! Hát ezt csakugyan muszáj!? Hazafelé menet a nagy lábam ujjait belevertem a pallók végibe. Folyt a vér mind a kettőből. Felhasadtak. Gyámoltalan voltam s még a járásban is bizonytalan. Harmadnap a tanítónk rendezte a padokban az ülés sorrendjét. Odajött hozzám és megkérdezte, ki ültetett oda. Nem bírtam felelni neki. Szólott, hogy álljak fel. Felálltam. Akkor azt mondta: - Sinka István üljön az utolsó padba! A szemem se rebbent, pedig akkorára, harmadnapra, tudtam már milyen különbség van első és utolsó pad között. Azt hittem, nem is élek, csak egy név ballag vigyorgó gyerekek között, szörnyű csendben az utolsó pad felé. Arról tudtam, hogy mégis vagyok, mert a két nagylábujjamon láttam a két nagy piszkos bubát. Az utolsó padban magam ültem. Mikor végig tekintettem az előttem álló padsorokon, megrémültem. De most már akartam iskolába járni. A padsorokat le kellett győznöm. Csengetéskor az illemhelyen az első padosok oldalbavizeltek, hazafelé menet hátbavertek. Egy hónap múlva visszaütöttem. Két hónap múlva az én kűtáblámon volt legszebb a betű, s ha valaki nem tudott felelni, helyette feleltem én. Karácsonykor a negyedik padban ültem.

1994/2 Mire nyár eleje lett, a vizsga napján a második padban első voltam. Egy számmal lejjebb az első padnál. Nem bírtam elérni azt, amit akartam, pedig a jogom már megvolt hozzá. A tanítómat Borbély Lászlónak hívták. Él ma is. Mikor a nagytemplomba vizsgára mentünk, elhatároztam, hogy a jövő évben az első padosokat egyenkint győzöm le. Így múlt el a nyár. Apám őszre beállott galuskás Balogékhoz, anyám hazaköltözött, én pedig a második elemiben megkezdtem csatáimat az első padért. S mire a kora őszi derek megjöttek, mezítlábasán és győzelmesen bevonultam oda, a cipősök közé. Érdekes, hogy mikor elhelyezkedtem ott, úgy véltem, hogy a színtetőn ülök, és látom messze a sok pici tornyot. Nem soká rá csizmát vett nekem apám s többé nem féltem tőle, hogy a cipősök letapossák a lábom ujját. Mert bizony, amíg csizmám nem volt, sokszor megtették. Tűrtem, mert tűrnöm kellett az első pad rendjéért, meg nem akartam árulkodó lenni. A tanítónk többször észrevette, hogy amíg a fejünk semmit el nem árul, alul a lábak dolgoznak. Tudta, hogy nem én taposom a többiek lábát. A csizmával aztán, mintha megjött volna az akaratom is: két fejjel megint előrébb kerültem. Észrevettem, hogy a tanító figyel engem. Egyszer csengetéskor odahívott magához és megkérdezte, ki az édesapám, mi a foglalkozása, hol él? Mikor megmondtam neki, elmosolyodott és megsimogatta a fejem. Végignézett a csizmáimon, vékony kis „lékrimen" és mondta, hogy üljek be a padba. Kinn már akkor esett a hó és hideg szél fújt. Míg a többiek kinn játszottak, én sírni szerettem volna benn a padban örömömben, hogy ím, nem vagyok már magános a cipősök között, mert mellém állott a tanítóm s kiverekedett jogaimat elismeri cipő és matrózblúz nélkül is. Azontúl e tanítómat gondolatban mindig apám mellé állítottam. Egyek voltak bennem. Mikor a cipősök látták, hogy közöttük végleg megragadtam, elkezdték ravasz kis rohamaikat ellenem, hogy lökdösöm őket, hogy taposom a lábukat, hogy a nagykabátom büdös, hogy a csizmámról a hó tócsává olvad a lábam alatt, hogy fokhagymás kenyeret eszek stb. A tanítóm csak hallgatott, vagy ingerülten pirított rá a vádolóra. Ilyenkor nagy léptekkel sétált alá s fel, aztán lecsapott az első pad vidékére kérdéseivel gyorsan és váratlanul, mint a pergőtűz. Izzadtak és sápadtak ilyenkor a cipősök, mert ezek voltak azok a percek, mikor az első padból az utolsóba lehetett jutni. Egyetlen bizonytalan dadogásnak is négy-öt pad volt a büntetése. Éreztem, hogy köröttem titkos vita folyik az első pad és a tanítóm között. A cipő és a csizma párbaja. Egyszer egy téli délelőtt bejött egy asszony a hegyeskontyúak közül és hangosan sokáig veszekedett a tanítóval, hogy a gyerekibe tetűt lelt, mert a tanító mindenféle szedettvedett rongyost az első padba ültet, ahol az ő fia is ül. A szedett-vedett rongyos én voltam, mert hiszen rajtam kívül az első padban mind cipősök ültek. A vád tehát én ellenem szólott. A tanító figyelmeztette az asszonyt, hogy ne avatkozzon az ő dolgába, aztán vette a kabátját, az asszonyt köszönés nélkül otthagyta. Kiment. Az asszony, igaz nem vádolt név szerint engemet, de mégis meg kellett innom a levit a látogatásának. Délután valamelyik cipős megint vádolt, hogy lökdösöm, és hogy a lábára léptem. Ez már sok volt. így történt, hogy akkor délután a kilencedik padba kerültem, két félhülye gyerek közé. Csak hárman ültünk ott.

1994/2 Oly távolinak éreztem akkor délután az én pici tornyaimat, hogy azt véltem: ahhoz, hogy valaha elérjem őket, kevés az erő és kevés az élet. Másnap felállított felelni a tanítóm és én nem feleltem. Nem tudtam felelni. Álltam csak a padban a szám meg-meg-mozdult, s két kis sovány kezem mint a rongy csüngött alá. Odajött hozzám s csodálkozva nézett rám. Nem szólt egy szót se. Amikor hebegve visszarogytam a padba, ő előre buktatott fejjel, gondolkozva, a két sor pad között visszasétált az asztalig. Akkor nap egy órával előbb hazaengedett bennünket, s délután se kellett iskolába mennünk. Beletelt egy hét, mire magamhoz tértem. Tisztán emlékszem rá, hogy egy hétig semmiféle leckéből nem kellett felelnem. Akkor nem tudtam, most már tudom, hogy miért. Időt adott arra, hogy a keserű pirula elolvadjon, s meginduljon bennem az élet. Tudta, hogy megindul. Várt reá. S mikor látta, hogy most már lehet, szépírási versenyt rendezett. Egy rosszul alkalmazott vonal, egy helytelen vagy formátlan vessző elég volt ahhoz, hogy az elsők utolsókká legyenek, s az utolsók elsőkké. Felírta a táblára a példát, megmondta, hogy hány perc alatt kell megcsinálni, az órát maga elé tette. Soha nem láttam se azelőtt, se azután úgy kikelve magából, mint akkor. Percek alatt változott meg a padokban az ülésrend. Táskák zörögtek, sírások fuldoklottak, tintásüvegek borultak fel, olyan riadt volt az egész osztály, mintha bombázták volna az épületet. A kész dolgozatot elébe kellett vinni, ránézett, s már mondta is az ítéletet, vagy dicséretet. Egy órahosszáig tartott az íráspróba. S bizony, az első pad cipősei közül az ötödik padba is kerültek. Akkor délelőtt, ha kihívott volna maga elé, kezet csókoltam volna neki. A második padban a harmadik helyen ültem. Így múlt el a tél. Tavasz jöttivel vasárnaponkint ki-kilátogattam apámhoz a galuskás Balog tanyára s mindig megnyugodva tértem onnan vissza: ím, itt van apám közel s erős, s én nem veszíthetek. Ezzel a tudattal hordoztam ócska tankönyveimet. De, hogy a kása már kétszer megsütötte a számat, egyelőre felhagytam az első pad ostromával. Elég volt az, hogy ott volt előttem. Tudtam, hogy úgyis oda jutok. Inkább hallgattam füllel, szemmel a tanítóm meséit. Soha azóta se hallottam még úgy mesélni embert, mint őt. Bocskairól, Kossuthról, a hajdúkról mesélt, pedig az még nem tartozott a második osztály tananyaga közé. De ő mesélt, úgy tanított. Mesélt a szegénységről, a szabadság szépségéről s arról, hogy az igazság mindig győzelmes, bármiképp is elnyomják azt. A ravasz ember apró kis fondorlatairól beszélt száz és száz példázatban. ... Jó öreg tanítóm, Mester József, eljöhetnél most is segíteni a cipősök ellen. Tapossák most is a lábom, s mégis ők kiabálnak, hogy lökdösöm őket. Eljöhetnél és mesélhetnél nekik az irigy és ravasz emberekről. Tudatlansággal, műveletlen-seggel, egyhangúsággal, betokosodással, póriassággal vádolnak és gúnyolnak ma is a cipősök engem, de nagy ravaszul mégis éntőlem tanulnak, azt meg letagadják. Folyik a párbaj újra, Mester József, s most is fokhagymaszagú vagyok a cipősöknek. Amit te bontogattál bennem, szárnyat és világot, ezek most leköpdösik, ezek, akik az íráspróbán az ötödik helyre kerülnek, de a cipőjük jogán követelik az első padot. A fundamentumot, amit te kezdtél, én toronnyá és erőddé építettem szörnyű hányattatással a hátam mögött a mi világunk, a mi igazságunk és a mi szabadságunk védelmére, s most ezek a finnyáskodó cipősök, ezek a bonbonier-skatulya tervezők lefitymálják. Az élet nagy

1994/2 nyugtalanságától féltik a kripta csendjét. Az én buzgó vérem pirosságától az aszályos tintásüveget. Igen, jó öreg Mester József, jöjj és segíts a cipősök ellen. Nyugodtan elfogadom a te igazságodat. Idézlek és szinte látlak, ahogy meghökkenve nézel mozgó hangtalan számra, aztán lehajtod a fejed és gondolkozva visszaballagsz az asztalodig. Nem tudom élsz-e, halott vagy-e? Légy áldott mindenképpen! Harcos és felejtett sorsodból ideemellek az én tornyomra, hogy lásson a világ és úgy lásson, mint ahogy én láttalak és látlak ma is téged. Köszönöm a meséidet, köszönöm az igazságodat és köszönöm, hogy éltél. Ez az én koszorúm reád. A SZAKOKTATÁS MEGÚJULÁSA SZLOVÁKIÁBAN IS ELKERÜLHETETLEN A gazdasági szerkezetváltás következtében összeomlott a nagyüzemi termelés Szlovákiában és összeomlott az erre épülő szakoktatás is. Ezért át kell értékelnünk, meg kell újítanunk szakképzésünk egész sturktúráját. A tartalmi megújulás jó ütemben halad, de gondot okoz a tanár-diák viszony megváltoztatása. Hiszen ebben az esetben magának a tanárnak, a tanár hozzáállásának kell megváltoznia. És ez bizony nehezen megy, hiszen a poroszos fegyelem az osztályokban, a tekintélyelvűség a tanár - diák viszonyban és még sok más beidegződés a változtatás ellen szól. A nehézségek ellenére azért egyre több iskolában alkalmaznak újszerű tanítási módszereket, olyanokat, amelyek a cselekvési formákat hangsúlyozzák. Ezeknél a módszereknél - főleg a szaktantárgyak oktatásában - döntő szerepe van a materiális cselekvésnek. Az oktatás nem merülhet ki verbális közlésekben, tudatok kölcsönhatásában, hanem ennek középpontjába is a cselekvést kell állítani. A megismerés alapja és forrása a cselekvés. A tanár számára tehát a legfontosabb feladat: megfelelő tanszereket biztosítani és megtalálni az adekvát cselekvési formákat. Egyúttal ez a legnehezebb feladat is, mert tanszert kell adni valamennyi tanuló kezébe (hogy a cselekvést elvégezhesse) és ki kell dolgozni a tanszerekkel végzett műveletek olyan algoritmusát, amely a tantárgy sajátosságainak feltárására irányul és a tananyag elsajátítására szolgál. Ilyen tanszercsomagot fejlesztettünk ki a mechanikus hajtások témakörében. Ezt szeretnénk most röviden bemutatni. Az ábrán bemutatott „csomag" négy tanszerkészletből áll. (A csomagok száma az osztálylétszámtól függ. Ideális esetben valamennyi tanuló l-l csomaggal rendelkezik.) Az ábra jobb oldalán látható panel segítségével valamennyi mechanikus hajtás - tehát a dörzs-, szíj-, lánc- és fogaskerékhajtás - megvalósítható. A dörzshajtás három dörzskerékből, a laposszíjhajtás két szíjtárcsából és egy lapos-szíjból, az ékszíjhajtás két ékszíjtárcsából és egy ékszíjból, a lánchajtás két lánckerékből és egy hajtóláncból áll. A szíj- és a lánchajtásokat feszítőtárcsával is ki lehet egészíteni. A fogaskerékhajtás nyolc fogaskerékből és két fogaslécből tevődik össze. A tanszercsomagot a szakközépiskolák részére fejlesztettük ki, de korlátozott mértékben hasznosítható az általános iskolákban és gimnáziumokban a fizikaoktatásban is. Lehetőleg minden tanuló kezébe adunk egy csomagot - így biztosítható a tanulók tevékenysége. A figyelem felkeltése után a tanár felvázolja a problémaszituációt és közösen meghatározzák a problémafeladatot. A visszacsatolást a feladatlapok biztosítják, amelyek egyúttal a tanszerkészlettel való cselekvést is meghatározzák. A készlet előre megrajzolt, írásvetítőhöz használt fóliákat is tartalmaz, amelyek jól hasznosíthatók a figyelemfelkeltéskor, sőt egyúttal a problémafeladatok megoldását is tartalmazzák. A bemutatott tanszercsomagot mindenekelőtt a gépelemek oktatásában hasznosítjuk, de szakmai körökben sikert aratott a nyitrai MEDACTA '9l-es tanszerkiállításon is. Jelenleg a tanszerkészlet számítógépes változatán dolgozunk.

1994/2 Ing. Albert Sándor CSc. Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola, Kassa