Vásárhelyi Pál Általános Iskola Kisköre és Tarnaszentmiklósi Tagiskola Diákönkormányzata
2013. január
XVI. évfolyam/1.szám
Újévi köszöntő
Jeles napok
Mit kíván az új esztendőre?
Visszanéző: Adventi vásár
DÖK hírek
Tudtad-e?
Híres íróink, költőink
A varázslatos Tisza-tó: Tiszafüred
Nevetni kell
Kedvenceink: Sztárvilág, Állatvilág
Nevek eredete
Horoszkóp
Filmismertető
Olvasni jó
Sport
Egy mondatban
Sarkadi Sándor: Újévi köszöntő Komámuram bújjék be! Mi jót hozott újévre? Komatálat, bablencsét, Kívánok jó szerencsét. Cifra csizmát, cifra szűrt, Teli pincét, teli csűrt, Fehér cipót, piros bort, Decemberi disznótort. Rámás csizmát, kalapot Tizenhárom malacot Ezer tyúkot, búbosat Egy bukszát, de púposat. Almát, körtét, potyogóst Libát, kacsát, totyogóst Lova járjon csikóval Borát mérje akóval. Bokrosodjék kalásza Gangosodjék a háza Százesztendős korában Tűz égjen a pipába.
Eredményekben gazdag és békés, boldog új esztendőt kívánok az iskola tanulóinak és valamennyi munkatársamnak. Kovács Márton igazgató
2
Mit kíván az új esztendőre? Kovács Márton igazgató bácsi: Azt szeretném, hogy a szépen felújított iskolánkat minden tanuló óvja. Tanuljatok szorgalmasabban, hiszen a tantermek is korszerű taneszközökkel vannak felszerelve, amelyek „segítenek” a tananyag jobb megértésében. Ezen kívül kívánok békességet, megértést és jó egészséget. Tóthné Csernei Mária igazgatóhelyettes néni: „Szaporodjon ez az ország Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, s ki honnan jött, soha soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk…” - folytatva a 2012-es jókívánságokat Kányádi Sándor versével kívánok békés, boldog új évet mindenkinek. Péterné Kiss Emese tanár néni: Kívánok mindenkinek egészséget, jobb és szebb jövőt, boldogulást a jövőben, jobb életet és szerencsét. Bacsu Miklósné tanító néni: Egészséget, szeretetet, megértést minden családnak. A gyerekeknek kitartást, szorgalmat a tanév hátralevő részére. Az új iskolát őrizzük meg ilyen szép állapotban! Csontos Eszter 3.a osztályos tanuló: Azt kívánom, hogy mások is jól tanuljanak, a versenyeken jó eredményeket érjünk el, és jó legyen a bizonyítványunk. Nagy Dóra 8.b osztályos tanuló: Azt kívánom minden iskolás gyereknek, hogy jól menjen a tanulás, szerezzenek sok jó jegyet. A nyolcadik osztályosoknak szívből kívánom, hogy vegyék fel őket abba a középiskolába, ahová jelentkeztek. Szerkesztőség
3
Jeles napok januárban JANUÁR 1. – A BÉKE VILÁGNAPJA A BÉKE VILÁGNAPJÁt VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon. JANUÁR 6. – VÍZKERESZT Vízkereszt napja, a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. Háromkirályok napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről, ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szentelt víz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más szóval koledálás szokása. Általában a pap és a kántor elmegy a hívek házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta. Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöznek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsenkirály szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni. FARSANG Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliá-knak hagyományaiban gyökerező szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorult. Mivel azonban a húsvét a tavaszi
4
napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebbhosszabb időszaknak is. . JANUÁR 10. – A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MEGALAPÍTÁSA – 1973 A Hortobágy Európa legnagyobb szikes pusztája. Itt alapították meg Magyarország első nemzeti parkját 1973. január 10-én: a 81 000 hektár kiterjedésű Hortobágyi Nemzeti Parkot. A Hortobágy sajátos földrajzi tájegység: tágas legelőterület, amely az egyik ősfoglalkozást, az állattenyésztést annak eredeti vonásaival együtt máig megőrizte. Az 1999-től a Világörökség részeként számon tartott terület magában foglalja a Hortobágyon kívül a Nagykunság jelentős részét, valamint a vidék arculatát meghatározó építészeti emlékeket, mint például a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi Csárdát és a Pásztormúzeumot. JANUÁR 22. – A MAGYAR KULTÚRA NAPJA – A HIMNUSZ SZÜLETÉSNAPJA A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Ezen napon tüntetik ki a pedagógusokat is 1993 óta. JANUÁR 27. – A HOLOCAUST NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA 1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holocaust nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe. Bozó Zoltán 4.b
5
Január 22. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban Csekén ezen a napon fejezte be - "a magyar nép zivataros századaiból" vett példákra épített költeményét - a Himnuszt. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat: az Apáczai Csere Jánosdíjat, a Brunszvik Teréz-díjat, az Éltes Mátyás-díjat, a Karácsony Sándor-díjat, aKiss Árpád-díjat, a Németh László-díjat, a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2013-ban, a 190. évfordulón a magyar levéltárak országszerte számos kulturális és művészeti rendezvénnyel szolgálják a nemzeti kultúra ápolásának, erősítésének ügyét. Fehér Boglárka 4.b
6
DÖK hírek
FARSANGI BÁL 2013. február 8. péntek
2013. február 8-án pénteken 15.00 órakor kezdődik a
FARSANGI BÁL. A nyitótáncot a 8. osztályosok táncolják. JÓ SZÓRAKOZÁST MINDENKINEK! Nagy Ferencné DÖK vezető
7
III. ADVENTI VÁSÁR - Szent István Park 2012. december 14. péntek A Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszentmiklósi Tagiskola Szülői Munkaközössége immár harmadik alkalommal rendezte meg Kiskörén a Szent István parkban az ADVENTI VÁSÁRt. Délelőtt a szülők felállították a sátrakat, és a saját standjukon szépen feldíszített környezetben rendezgették a gyerekek által készített ajándéktárgyakat, valamint az osztályok által felajánlott játékokat, könyveket. Az ünnepi műsor keretében karácsonyi verseket hallhattunk, Szabó Dorina csodás énekkel kápráztatott el bennünket, a néptánc tanszak 3. osztályos tanulói pedig Betlehemes játékkal kedveskedtek a közönségnek. A szülők zsíros kenyérrel és forró teával kínálták a diákokat, a felnőttek forralt borral melegedhettek.
A vásáron az óvoda dolgozói idén is képviselték intézményüket, az énekkaruk karácsonyi dalokat énekelt és a sátrukban árusították a saját készítésű díszeiket. Intézményünk tagiskolája, Tarnaszentmiklós is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Az eladásból befolyt összeg a hagyományokhoz híven az osztálypénztárakat gyarapítja. Szívet melengető érzés volt látni a karácsonyi hangulatot idéző megtelt parkot, ez a néhány óra igazi boldogságot hozott a jelenlévők szívébe. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek az önzetlen segítséget, mellyel hozzájárult a rendezvény lebonyolításához. Ezt a szép hagyományt mindenképpen szeretnénk folytatni. Szerkesztőség
Köszönöm polgármester asszonynak, az SZMK vezetőségének, a szülőknek, a nyugdíjas klub tagjainak, a pedagógusoknak és valamennyi közreműködőnek a segítőkész szervező munkáját. Kovács Márton igazgató
8
9
10
11
Tudtad-e ? A víziló bőre közel 6,5 centiméter vastag, így a legtöbb fegyver lőszere ellen védelmet nyújt. Az állat 3 méternél nagyobbra és 4 tonnára is megnőhet, mégis gyorsabban tud futni, mint egy ember!
1981-ben az olasz Ancona-ban egy tornádó 16 méter magasra emelt, majd 100 méterrel távolabb sértetlenül letett egy kisbabát - anélkül, hogy a gyerek felébredt volna.
Egy 200 éves periódus alatt történt, hogy 3 hajó süllyedt el ugyanazon a helyen Wales partjainál, mind a három ugyan azon a napon (December 5) és mind a három esetnek csak egy túlélője volt. Mind a három túlélő neve ez volt: Hugh Williams. Pintér Nikoletta 8.b
12
Horoszkóp
Azték horoszkóp
Az asztrológiai jelrendszer általánosan 12 jelből áll, amelyek állatokat, növényeket illetve tárgyakat szimbolizálnak. Az azték horoszkóp eredetileg a maja néptől származik. Egy különleges rendszerre épül, ugyanis minden ember védjegyét és sorsát a születési időpontjában levő csillagok pontos helyzete határozza meg. Most Te is megtudhatod, mely azték jegyben születtél. Az azték horoszkóppal kétségkívül jobban megértheted saját természetedet, amelyet talán a klasszikus nyugati horoszkóp nem tud felfedni. Ház Az anyaság szimbóluma, ebből az okból kifolyólag a Ház jegyében szülöttek materialisták. Szeretnek otthon lenni és a szórakozásukat is ott keresik. Nagyon aggódnak a család és az anyagiak miatt, fő szempont számukra az érzelmi jólét és a saját biztonságuk felállítása. A Ház jegy szülöttjének nyugalomra és eredetiségre van szüksége, valamint munkára, hogy tudását ki tudja teljesíteni. Érzelmileg intenzív, kifelé forduló. Erősen tud imádni és szeretni, de soha nem vesz vissza, amikor csalódott. A ház jegyében szülöttek általában bizonytalan természetűek. Szerelem nélkül képtelenek a romantikára. Magatartásuk drámaian megváltozik, amikor kis probléma adódik és szükségük van megoldásra. Akihez illik: Kígyó, Nád, Nyúl, Sas és Ház. Talmács Vivien 4.b
13
Híres íróink, költőink Nemes Nagy Ágnes
Élete Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin– művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral. Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg. 1947-
14
1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton. Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított, de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író. A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái. Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában. 1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnesemlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek. Díjai Baumgarten-jutalom (1948) József Attila-díj (1969) A Munka Érdemrend arany fokozata (1982) Kossuth-díj (1983) Az Év Könyve Jutalom (1985) Bacsu Katalin Dominika 5.a
15
A varázslatos Tisza-tó Tiszafüred
Tiszafüred a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja, a Tisza-tó fővárosa. A város és környéke a csendes természeti környezetre vágyó vendégek kedvelt helye. Az ide látogatóknak lehetőségük van lovaglásra, lovas túrákon és a Tisza mentén, kerékpáros túrán való részvételre. Aki megcsodálja ezt a tájat, az beleszeret és évről-évre visszatér.
16
A Tisza-tó mellett szintén nagy kincse városunknak a termálvíz, az ide látogatókat a termálstrand várja, melynek területén található úszómedence, strandmedence és fedett termálmedence. A 39 °C-os alkálihidrogénkarbonátos víz kiválóan alkalmas regenerálódásra és különböző mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére. A városba érkező vendégek szállásáról szálloda, családias panziók, színvonalas kempingek és a magán szállásadók gondoskodnak.
Termálfürdő Kalandpark A Robin Kalandpark a kalandparkok között kicsit más, de erre szükség is van egy szórakoztató központnál. Kalandszigetről van szó, hiszen a bejutás komppal, vagy motorcsónakkal megvalósítható a kalandparkba, de természetesen ez benne foglaltatik a jegy árában. Ezért is mondjuk, hogy a Robin Kaland Sziget Magyarország kalandpark és élményparkjainak legváltozatosabbja.
17
Ebből sejthető, hogy sok a kaland park, illetve szigetünk területén, mely természeti adottságaiból kifolyóan, a Tisza-tó vizén csodálatos élményt nyújt azoknak is, akik nem akarják adrenalin szintjüket alaposan felemelni. A kalandpark Magyarország egyetlen vízzel körülvett kalandszigeteként, mégis nagy területen, 18 ártéri hektáron várja a kalandor látogatókat 140 akadályelemből álló kötélpályával, ami földközelben is fut, de a lombkoronában is küzdhetünk. Kalandpark- Robin Kalandsziget A 15 méteres, versenyre is tökéletes mászó fal, tetején a kilátóval és a 300, illetve 400 méter hosszú kötélcsúszdával lépcsőn is megközelíthető és tetejéről az egyedülálló madárvilág is tartogat nekünk látnivalókat, amitől ez az ártéri kalandpark csak még különlegesebbé, egyedibbé válik. A kalandpark Kelet-Magyarország közepén rengeteg szolgáltatást nyújt a gyermekes családoknak is, várja őket a játszótér, a zorb, a minigolf, erdei tornapálya, íjászat és vízi kenguru, de még sorolhatnánk, inkább látogassanak el kalandparkunkba és írják be vendégkönyvünkbe, hogy érezték magukat! Átkelés A Kalandpark célja: természetes mozgásformák, természetes környezetben. Két éves kortól a fizikai aktivitás végéig várjuk a csúszni, mászni, vagy csak kirándulni vágyó vendégeinket. Eszközeinkkel arra törekedtünk, hogy minél több ember megtalálhassa nálunk a hozzá méltó feladatokat. Kalandpark öltözet A részvételhez utcai öltözet is megfelelő. Optimális viseletként a sportruházatot és a zárt cipőt ajánljuk. Az íjászathoz és drótkötélcsúszdához bármilyen viselet alkalmas.
18
Kisebb csoportok, családok, párok, iskolás osztályok is megtalálják a kalandpark területén a nekik legkedvezőbb „kalandelemeket”. Így bátran kijelenthetjük, hogy nálunk minden korosztály, szervezet, csoport megtalálja az igazi kikapcsolódást. Kalandsziget Sokan vagyunk, akik a szabadidejüket élményekkel szeretik eltölteni, és mi élményt adunk, nagyon sok élmény. A leghosszabb a legnagyobb a legtöbb. Tudjátok, mennyi izgalmat tudunk 18 hektárnyi kalandpark területen összegyűjteni? IGEN, ezt látni kell, leírni nehéz!
Kalandpark tekintetében ma már nagyon sokféléről beszélhetünk, jól tudjuk, hogy a világ leglátogatottabb attrakciói valamilyen téma köré épülnek. Lehet az Disneyland, Ferrari vidámpark, vagy akár indián rezervátum. Mi itt Tiszafüreden, úgy állítottuk össze kínálatunkat, hogy mindenki megtalálja a tudásának, bátorságának, vérmérsékletének megfelelő szórakozást. A belépő nélküli strand kalandpark szigetünkkel szemben segít a lehűlésben, ha kimelegedtünk. Ám nem feledkeztünk meg arról a csodálatos természeti környezetről sem, mely körbeveszi kalandparkunkat. A Tisza- tó csodálatos világába repítjük el a lelkes kalandvágyókat és bemutatjuk nekik az egyedülálló növény és állatvilágot is több kilométer hosszú tanösvényünkön. Ha már a legekről beszéltünk: az ország legnagyobb mászó felületű és egyik legmagasabb mászó fala a legtöbb akadályt felsorakoztató kötélpálya rendszere, mindez a legnagyobb alapterületű kalandparkban! Persze a játékok sora ezzel még nem ért véget. Száguldás 17 méter magasról egy drótkötélen? Ugye, hogy izgalmasan hangzik?
19
Zorb Bizony, ez az a félelmetes óriási gumilabda, melyben feje tetejére áll a világ, ha belemerészkedsz. Íjászpálya Lépj Robin Hood nyomdokaiba, izgalmas és nehéz pálya vár Rád! Az ártéri kalandpark területén bob pálya ugyan nincsen, viszont van gyönyörű Tisza-tavunk! Ha meleged van, felfrissülhetsz a vízi játékoknál vízi kenguru, vízicsopper, water-walker, azaz vízigömb, kalandparkunkban ezek is megtalálhatóak! Félelemre azonban semmi ok! Teljes a biztonság. Jól képzett animátoraink ügyelnek a kalandpark minden játékeleménél, biztosító eszközeink pedig a legmodernebb és legmegbízhatóbb technikát vonultatják fel. Ha csak nem vagy 5 tonnánál nehezebb, nálunk tényleg biztonságban érezheted magadat! Mi azonban nem véletlenül hívjuk a tiszafüredi Császlód-szigetet KalandSzigetnek. A Robin KalandSziget az egyetlen kalandpark az országban, amely valóban egy szigeten található a Holt-Tisza árterében. Hozzánk már a bejutás is élmény! Vendégeinket vízi úton szállítjuk be a kalandpark szigetre menetrend szerinti kompjáratunkkal vagy igazi tiszai motoros ladikokon. Kalandpark Vízi elemek: vízicsopper, vízikenguru, water walker, azaz vízen sétáló Vízicsopper, vízikenguru A vízicsopper felnőtt illetve gyermek méretben is megtalálható a Kaland Szigeten, fantasztikus lehetőségeket rejt magában. Kézi erővel működtethető, izgalmas, játékos minden korosztály számára. Az ember saját energiáját felhasználva haladhat előre a vízen és a kenguru mozdulatait utánozva növelheti sebességét. Ha már ráéreztünk igazán egyedi élményt nyújt a vízikenguruval való siklás a vízen.Semmiképpen nem ajánljuk lusta kalandpark látogatóknak, de akik szeretnék kipróbálni képességeiket és rendelkeznek alapvető egyensúlyérzékkel, azoknak felejthetetlen pillanatokat okoz.
20
Kötélpályák Kalandpark Kötélpályák: magas, alacsony - gyerek kötélpálya, csapatépítő kötélpálya, gyermek kötélpálya, 300 és 400 méteres drótkötélcsúszda, extrém kötélpálya Tanösvény Kalandpark Tanösvények: Lombkorona tanösvény, Hód tanösvény Népművészet A népművészet iránt érdeklődők megismerkedhetnek a híres füredi fazekassággal, megtekinthetik a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházat. Városunkban jelenleg is két műhelyben űzik a fazekas-mesterséget, az általuk készített tárgyak megvásárlása őrzi az itt töltött pihenés emlékét. Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház termékei
A város, kedvező fekvése lehetővé teszi az itt üdülők számára, hogy megismerjék a környék nevezetességeit. Színes nyári programokkal szeretettel várja az látogatókat Magyarország legnagyobb horgászparadicsoma. Bacsu Katalin Dominika 5.a
21
Kedvenceink – Állatvilág A rókamanguszta vagy más néven sárga mongúz első pillantásra megkülönböztethető a többi mongúzfélétől, mert mellső lábain öt, a hátsókon viszont négy ujja van.
Elterjedése A rókamanguszta Dél-Afrikában a Jóreménység fokától a dél-afrikai homokos sivatagig él. Megjelenése Felépítése és életmódja is a szurikátához áll igen közel; attól külsőleg leginkább hosszú, bozontos rókafarka különbözteti meg. Törzse 40, farka további 30 cm hosszú. Egyenletesen világosvörös vagy sárgásbarna alapszíne a fején és végtagjain sötétebb, a hasoldalon világosabb árnyalatra vált. A farok szőrei ezüstszürkével vegyesek, a farok hegye fehér. Szeme fölött és a felső ajkán hoszszú, fekete serték nőnek. Életmódja Egerekkel, madarakkal, tojással, mindenféle ízeltlábúval táplálkozik. Kizárólag nappali állat. A szurikátához hasonlóan gyakorta hátsó lábaira ágaskodik, és úgy figyeli, hogy van-e veszély a környéken. A két faj hasonlósága okán rendszeresen össze is tévesztik őket: így például az Animal Planet tévécsatorna Meerkat Manor c. sorozatát magyarul szurikáta helyett tévedésből Rókamanguszták udvarháza címmel vetítik. Műalkotásokban A rókamangusztákat (akárcsak rokonaikat, a szurikátákat) többnyire ügyes, leleményes, mókás és gyakorta szimpatikus lényeknek ábrázolják; ilyen például a Disney stúdió: Az Oroszlánkirály c. filmjében Timon. Legismertebb irodalmi feldolgozásukként Yann Martel: Pi élete c. regényében rókamanguszták az úszó sziget lakói. Fehér Boglárka 4.b
22
Nevetni kell… - Mennyi az ember átlagos alvásigénye? - Csak még öt perc.
- Milyen az arab lopakodó? - Teve mamuszban.
- Milyen mértékegységgel mérik a malac hosszát? - Rőfben.
- Miért nem játszik a tűzoltózenekar betonon? - Mert olyan hangszer nincs. - Mi lesz abból, ha két busz összeütközik? - Két rombusz.
- Milyen buli van az intenzív osztályon? - Eszméletlen!
-
„Savanyú a szőlő” - mondta az oroszlán és megette a szüretelőket. Fehér Boglárka 4.b
23
Kedvenceink – Sztárvilág Robert Douglas Thomas Pattinson 1986. május 13-án született Londonban, Angliában. Angol színész, modell és zenész. Rob a Tower House School-t és a Harrodian School-t végezte el, majd egy amatőr színházi csoportba állt be, a Barnes Theatre Company-be. Néhány szerep után szerepelhetett a Tess of the D'Urbervilles című tv-sorozatban is, majd ez után nagyobb szerepekhez is szerett volna hozzájutni. Ekkor igazából csak színész szeretett volna lenni, ám modellként is sikeres pálya állt előtte. 12 évesen kezdett modellkedni, de csak pár év múlva gondolta komolyan, addig nem igazán foglalkozott vele. Első, mondhatni nagyobb szerepe, és egyben színészi pályájának kezdete a német A gyűrű átka című tvfilmben volt mint Giselher. 2005 májusában részt vett a The Woman Before című film brit premierjén, ahol megismerte Tom Riley rendezőt, aki később ráosztotta Cedric Diggory karakterét a Harry Potter és a tűz serlege című filmben. Szereplése után a The Times kikiáltotta a British Star of Tomorrow-nak, vagyis magyarra fordítva a Holnap sztárjának. Mások már az új Jude Law-t látják benne. Mint színész, az igazi áttörést Edward Cullen karaktere hozta meg számára a 2008-ban bemutatott Twilight (Alkonyat) című filmben. A film Stephenie Meyer azonos című bestseller könyvének filmes adaptációja, melynek van még további három része, amiket szintén megfilmesítenek: a New Moon (Újhold), melyben Edward körül forog majd minden, de mégsem szerepel végig benne, az Eclipse (Napfogyatkozás), és a Breaking Dawn (Hajnalhasadás) melyekben főszerepet játszik. Az utóbbi könyvből készült filmet kettébontották, akár a Harry Potter utolsó részét. Robert nem csak mint színész, hanem mint zenész is tehetséges: gitáron és zongorán is játszik, valamint saját zenéit komponálja. Az Arsenal Football Club nagy szurkolója. Rohoska Kincső 8.b
24
Nevek eredete, jelentése Adrienn: Név jelentése: hadriai, Hadria városból való Név eredete: Újlatin, latin-francia eredetű, a latin Adriána franciás alakja. Név elemzése: Az Adrienn név okos, jó üzleti érzékkel rendelkező, felelősségteljes, az élet szépségeit értékelő személyiség kialakulását támogatja. Nagyon fontos számára a család és az otthon. Legnagyobb vágya, hogy biztos hátteret teremthessen magának, és azok körében időzzön, akik fontosak számára. Bármilyen célt is tűzzön ki, a lehető legtöbbet igyekszik kihozni magából, és hogy azt el is érje, minden feladatot a lehető legjobb tudása szerint lát el. Becenevek: Adri, Adrika, Adi, Adika, Ada, Adica
Gergő: Név jelentése: Éberen őrködő Név eredete: A görög eredetű Gergely becézett alakjának önállósulása Név elemzése: A Gergő név idealista, érzékeny, a kultúra iránt fogékony személyiség kialakulását támogatja. Nyugodt körülmények között tud a legjobban dolgozni; jó, ha olyan tevékenységgel foglalkozik, melyben eszközként az írást vagy a matematikát használhatja, de legalábbis kihasználhatja kimagasló összpontosító készségét. Mások nem veszik észre rajta, de olykor nagyon feszült és türelmetlen. Nehezen beszél érzéseiről vagy mélyebb gondolatairól, szívesebben írja le azokat. A pozitív hozzáállás és a magabiztosság hiánya az oka, hogy nagyon nehezen hoz üzleti döntéseket. Becenevek: Gergőke, Gerő, Gerőke, Geri, Gerike, Gerus Pintér Nikoletta 8.b
25
Filmismertető
Csingiling – A szárnyak titka Csingiling újra a mozikban! A Pán Péter-univerzum apró tündérének negyedik egész estés animációs kalandja került múlt év nyarán a hazai mozik vásznaira. Kedvenc tündérünk ezúttal a tiltott világban kalandozik. Megismerkedik Periwinkle-lel, és mindkettejük tündérbarátaival együtt felkerekednek, hogy bevessék magukat a téli erdő öreg fái közé. A kíváncsiság és a kalandvágy vezérli hőseinket, Csingiling pedig csodálatos felfedezést tesz: olyan mágikus titokra bukkan, ami örökre megváltoztatja a tündérek világát. Rohoska Kincső 8.b
Olvasni jó! Rachel Vincent: Lélektolvajok Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint. Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga. Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő. Pintér Nikoletta 8.b
26
SPORT Labdarúgás 2012. december 11 – én került megrendezésre a XIII. „Dr. Bús” Kupa kispályás teremlabdarúgó torna a II. korcsoportos fiúk számára, ahol az alábbi eredmények születtek:. 1. Kömlő 2. Nagyréde 3. Kisköre
12 p. 6.p. 6 p.
4. Mátraderecske 5. Tenk
6 p. 0 p.
A mérkőzések izgalmasak és színvonalasak voltak. Köszönetünket fejezzük ki Dr. Bús Andrásnak az erkölcsi és anyagi támogatásért, amellyel hozzájárult a XIII. „Dr. Bús” kupa sikeres megrendezéséhez.
27
KÉZILABDA: 2012. december 19-én Hevesen a XXI. Mátyás Ferenc emléktornán a IV. korcsoportos lány kézilabda csapatunk ezüst érmet szerzett. A csapat tagjai: -
Csonka Zita Laura Gönczi Lívia Izsold Orsolya Korponai Dzsenifer László Cintia Lázók Paula Nagy Ágnes Nagy Dóra Simon Gréta Babett
A torna legjobb játékosa iskolánk tanulója, Gönczi Lívia lett.
Bozó Zoltán 4.b
28
Egy mondatban 45
Január 16-án 7 -kor félévértékelő iskolagyűlést tartunk. A féléves szülői értekezletekre az alábbi időpontokban kerül sor: alsó tagozat felső tagozat
2013. január 08. 2013. január 09.
00
17 00 17
A 2012/2013-as tanév első féléve 2013. január 11-ig tart. Január 14-én /hétfőn/ kezdődik a 2012/2013-as tanév második féléve, órarendváltozás lesz. Január 18-án /pénteken/ kerül sor a félévi bizonyítványok kiosztására. Január 19-én /szombaton/ lesz az Arany János tehetséggondozó programra jelentkezők, valamint a 8. osztályos tanulók írásbeli felvételi vizsgája.
A hónap idézete: „A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki." (Szepes Mária)
SZERKESZTŐSÉG: Bozó Zoltán 4.b Fehér Boglárka 4.b Talmács Vivien 4.b Bacsu Katalin Dominika 5.a Pintér Nikoletta 8.b Rohoska Kincső 8.b Felelős szerkesztő: Bodorné Nagy Erzsébet tanító Felelős kiadó: Kovács Márton igazgató
Levélcím: Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszentmiklósi Tagiskola 3384 Kisköre, Széchenyi u. 42. E-mail cím:
[email protected] Honlap cím: www.iskola.kiskore.hu
29