1Móz 1,14-19 A nappal és az éjszaka elválasztása „És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókúl az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.” Bevezetés A felolvasott Igét - mint az előző verseknél is -, elsősorban nem történeti, hanem próféciai szempontból szeretném a testvérek elé tenni. Főként pedig úgy, mint amire Isten tanítani akar bennünket személyesen, ami a jelenre szóló üzenete számunkra. 1.) Az Ige szó szerinti jelentése, az égitestek teremtése Nem sokat szeretnék foglalkozni azzal, amit a bibliakritikusok szoktak kérdezni, hogy: miként lehetséges az, hogy az első napon a világosságot teremtette Isten, és csak a negyediken teremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat. Ez nem kérdés. Főleg akkor nem kérdés, ha tudjuk azt, amiről az elején is szó volt: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet”. Amikor az eget teremtette, akkor megteremtette a Napot is, a Holdat is, a csillagokat is. Mindent. A földet is tökéletesen, de amikor a sátáni lázadás volt, - ezen a földön sűrű sötétség lett, az ítélet miatt vízzel elborítva -, azután már nem látszott sem a Nap, sem a Hold, sem pedig a csillagok. Amikor Isten beleragyogott a földön lévő sötétségbe, elválasztotta a mennyezet alatt való vizeket (a föld alatti és a föld felszínén lévő vizeket), a mennyezet fölött való vizektől. Kialakította ennek a földnek a légkörét. Mindent, amit a Sátán összekutyult, Isten elrendezte, és akkor egyszer csak feltűnt ugyanúgy a Nap, a Hold és a csillagok, mint ahogyan Isten teremtette azokat. (1) „bárá” vagy „ászá”? Látnunk kell a 16. versben: „Teremté tehát Isten a két nagy világító testet…” -, hogy nem ugyanazt a szót használja a héber Szentírás, mint amit az elsőben: „…teremté Isten az eget és a földet”. Az első versben a „bárá” szót használja, mert: „Kezdetben teremté [bárá] Isten…”. Ez azt jelenti: ami láthatatlan, azt előhozza Isten, és láthatóvá teszi. Úgy szokták mondani: a semmiből. Persze nem a semmiből, mert az Ige azt mondja a zsidókhoz írt levélben: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, ami látható, láthatatlanból állott elő” (Zsid 11.3). Ilyet csak Isten tud teremteni, hogy ami nem látszik ebben a fizikai világban, egyszer csak Isten előhozza. A 16. versben: „Teremté tehát Isten a két nagy világító testet…” nem az a szó van, hogy „bárá”, hanem „ászá”. Az „ászá” azt jelenti: alkotni; a már meglévőt formálni, készíteni belőle valamit, elrendezni. Az emberi munkára is ezt az „ászá” szót használja az ószövetségi Szentírás:
mikor az ember épít valamit úgy, hogy a már meglévőből formálja. Itt is ez a szó áll. Mindezekből is látszik, hogy Isten nem ekkor teremtette a láthatatlanból a Napot a Holdat és a csillagokat. Amikor az összekuszált, kaotikus földet elrendezte Isten, ismét a régi rendbe állította azt, amit „kezdetben teremtett”: a Napot, a Holdat és a csillagokat. (2) Milyen célra teremtette Isten az égitesteket? Milyen célból teremtette Isten? Itt van leírva! Először is azt olvastuk a 14. versben, hogy: „…elválaszszák a nappalt az éjszakától…”. Figyeljük meg, hogy Isten ismét elválaszt. Láttuk, hogy eddig mindig, minden napon elválasztott valamit. Erről már bővebben volt szó, hogy milyen fontos a szellemi életünkre nézve is, hogy elválasztódjon a világosság a sötétségtől; a földi a mennyeitől. Itt Isten ismét elválaszt: a világosságot a sötétségtől; az éjjelt a nappaltól. Ez volt az első cél. A második: legyenek jelek. A Nap, a Hold és a csillagok kétféle jelet mutatnak. Az egyik jel a földrajzi helyükre vonatkozik. A csillagok, a Nap és a Hold állásából az embereknek meg lehet tudni, hogy a sötétben, az éjszakában: merre is van észak, merre van a hazájuk, merre kell menni, hogy el ne tévedjenek. Ugyanakkor bizonyos időjelek is: „… legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek” (1Móz 1,14). A Hold telik és fogy, a csillagok állása pedig mindig más és más. Ebből lehet tudni, már közel van a reggel, vagy éppen most van éjfél. A Hold fogyatkozásairól azt, hogy jön az újhold, vagy jön az ünnep. Az Ószövetségben sok ünnepet kötöttek a Hold és a Nap állásához . Azt, hogy elmúlik az év és kezdődik az új év azóta is a csillagok állásáról tudják kiszámítani. Tehát az égitestek megmutatják, hogy hol vagyunk, merre van időben is és térben is az emberiség. A harmadik cél (azt olvastuk a 15. versben) az volt - Isten azért teremtette a világító testeket -, hogy világítsanak a földre. Az első napon azt mondta Isten, hogy legyen világosság, és a negyedik napon rendelt is égitesteket. Még éjjel is legyen bizonyos világosság, hogy ne legyen soha az a vaksötét, amiről a második versben olvastuk (kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén). 2.) Az Ige prófétai jelentése Az előbbiektől fontosabb számunkra az, amit prófétailag jelentenek az égitestek, amiket Isten elrendezett. Háromféle égitestről van szó: a Napról, a Holdról és a csillagokról. Ezt a negyedik napon rendezte el így Isten. A negyedik ezer esztendőben - tehát Ádámtól, az ember teremtésétől számítva a negyedik ezer esztendőben -, különösen annak a végén történt az, amikor ezek az események prófétailag beteljesedtek. (1) A Nap: Jézus Krisztus A Nap, ami világít a földre, nyilvánvalóan Jézus Krisztust jelenti. Néhány Igét fel is olvasnék ezzel kapcsolatban Lukács evangéliuma első részéből. Ez az Ige arról szól, amikor Isten megjelentette Keresztelő János apjának, hogy megszületik János, és ez a János a Messiás előtt fog járni. Akkor Keresztelő János apja nagyon örült, elsősorban nem azért, mert fia lesz. Annak is - hiszen öregek voltak és nem volt gyermekük -, de leginkább azért, hogy a Messiás megszületik. A következőt olvassuk a Lukács evangéliuma 1. részének 67. versétől: „És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála, mondván: Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét, És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában, A mint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik
eleitől fogva voltak”. A 76. verstől: „Te pedig kis gyermek - [ezt mondja az ő fiára, Keresztelő Jánosra] -, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed; És az üdvösség ismeretére megtanítsad az Ő népét, a bűnöknek bocsánatjában A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból" (Lk 1,76-78). Ezt mondta Krisztusra: „…meglátogatott minket a naptámadat a magasságból”. Krisztus a „naptámadat”. Amikor itt járt a földön, akkor Isten dicsősége, szellemi napja ragyogta be azt a népet, azt a földet, ahol járt. Ő maga is így beszélt, hogy: „…Járjatok, a míg világosságotok van…(Jn 12,35), mert …eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik”. Amikor az Úr Jézus Krisztus meghalt, el is jött az éjszaka. Amikor megfeszítették, lehajtotta fejét, és azt mondta: „…Elvégeztetett!” (Jn 19,30). Kilehelte lelkét, a templom kárpitja kétfelé hasadt, elsötétedett a Nap, sötétség volt az egész föld színén mintegy három óráig (Mt 27,45; Mk 15,33; Lk 23,44-45). Ezzel is jelezte Isten azt, hogy igen a Nap, a szellemi Nap, meghalt. Nincs többé olyan világosság, olyan nappali világosság, mint amikor Ő itt járt a földön. Mióta Ő elment, szellemileg sötétben van ez a világ. (Erről akkor lesz szó, amikor az Ige számunkra szóló, mai üzenetéhez érünk). Most már, szellemileg sötét éjszakában vagyunk. Az éjszakában kell, hogy ragyogjanak a csillagok, és világítson a Hold. Mit is jelent számunkra tehát Krisztus, a Nap? Még egy Igét felolvasnék ezzel kapcsolatosan Malakiás próféta könyvének 4. részéből. Ez az utolsó prófétai könyv, közvetlenül Máté evangéliuma előtt. „És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt…" (Mal 4,2). Az Ószövetség utolsó prófétája, a könyvének utolsó fejezetében beszél erről, hogy eljön az igazság napja, a naptámadat, Jézus Krisztus. Még egy Igét említenék a Nappal kapcsolatosan. Azt, amikor a megdicsőülés hegyén volt az Úr Jézus Krisztus. Máté evangéliuma 17. részének 2. versében azt olvassuk: „És elváltozék előttük, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség." Amikor lehullott a lepel a tanítványok szemei előtt - láthatták úgy Krisztust, amilyen valójában-, akkor azt is látták, hogy az arca ragyog, mint a Nap. A Jelenések könyvében ugyanígy mutatja be a Szentírás az Úr Jézus Krisztust, hogy az arca ragyog, mint a Nap. „Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leestem az ő lábaihoz…" (Jel 1,16). Tehát a Nap Jézus Krisztusra mutat, és valóban, a negyedik ezer esztendőnek a végén született meg az Úr Jézus Krisztus, érkezett meg a Nap. (2) A Hold: a Gyülekezet A másik égitest a Hold. A Holdról azt olvastuk, azért tette Isten az ég mennyezetére, hogy világítson a földre éjszaka, uralkodjék az éjszakán. Olvassunk a Holdról igeverseket a 104. zsoltár 19-23. verséig: „Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; A napot, a mely lenyugovását tudja. Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai; Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket. Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek; Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.” Ebben a néhány igeversben sokkal több van, mint csupán egy természeti leírás, hogy éjjel sötét van, nappal meg világos; éjjel széjjeljárnak a mezőn a vadak, az oroszlánkölykök ordítanak; ha felkel a nap, akkor elrejtőznek; az ember kimegy a munkájára és végzi azt mind estig. Ez nem csak ennyi! Nem azért van leírva - amit mindenki tud -, mivelhogy így szokott lenni. Jelentősége van! A jelentése az, hogy lement a Nap. Attól kezdve, hogy lement - Jézus
Krisztus a világ világossága alig hogy eljött, meghalt -, azóta itt vagyunk a szellemi sötétségben. Ebben a szellemi sötétségben, amikor éjszaka van, szétjárnak a mező összes vadjai és az oroszlánkölykök. Majd arról is lesz szó, mit jelent az, hogy a hatodik napon Isten teremtette a mezei vadakat. Azokat a sötét szellemi hatalmakat jelentik, amelyekről azt mondja az Ige: „…a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pét 5,8). Ez az Ige azt mondja, hogy a szellemi sötétségben szétjárnak a mezőnek a vadjai. Prédát lesnek, keresve kit lehet elnyelni, de felkel a Nap és elrejtőznek, mert újból fel fog kelni a Nap. Tudjuk mikor lesz az, amikor újból felkel a Nap, amikor ennek a sötétségnek vége lesz? Eljön az ezeréves királyság, újból felkel a Nap. Amikor felkel a Nap, az ember munkájára megy ki, mégpedig nem úgy általában az ember, hanem az Ember, Jézus Krisztus. Elvégzi azt a munkát, amit Isten rábízott, és rábízott az ő népére is: munkájára megy ki, s az ő dolgára, mind estig. Ez a hetedik napnak az üzenete, ami az ezeréves királyságot jelképezi. Azt olvastuk, hogy Teremtett Holdat, ünnepeknek mutatására. A sötét éjszakában Isten mégis adott valami világosságot: a Gyülekezetet. A sötét éjszakában a Gyülekezetnek van szerepe. A Hold állandó kísérője a Földnek. Éjszaka a Nap sugarait vetíti a földre, és bár nem ad olyan fényességet korántsem, mint a Nap, de nincs vaksötét. Ez a Gyülekezet szerepe, hogy míg fel nem kel a Nap, addig a Krisztus világosságát beletükrözze ebbe a világba. Nincs meg az az erőnk, ami a Napnak van. Amikor a Nap felkel, elrejtőznek az oroszlánkölykök, és azok a vadállatok, amelyek széjjeljárnak a mezőn. Most nem rejtőznek el, most ahol lehet, pusztítanak. Mégis van valami világosság. Isten nem hagyja ezt a szellemileg sötét világot tanúbizonyság nélkül. (3) Csillagok: mint gonosz szellemi hatalmak Az ég mennyezetén vannak csillagok is. Ez a harmadik égitest, ami világít. Nagyon érdekes, ha szellemi hátterét nézzük meg a jelentésüknek. A csillagok nagyon sokszor a tiszta és a gonosz szellemi hatalmasságoknak a jelképei. Olvasok néhány Igét, amikor a csillag gonosz szellemi hatalmasságra vonatkozik. Például a Jelenések könyve 9. részének 1. verse: „Az ötödik angyal is trombitált, és látám, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa, Megnyitá azért a mélység kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének a füstje; meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt. A füstbőlpedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, sem semmi zöldelőt, sem semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte." Nyilvánvaló, hogy nem egy fizikai csillag az, ami lehullott az égből. Akinek a mélység kútjának kulcsát odaadta Isten, az egy szellemi hatalmasság. Egy másik Ige a Jelenések könyve 12. részének a 3-4. verse: „Láttaték más jel is az égben, és imé vala egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona; És a farka után vonszá az ég csillagainak a harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye.” Nyilvánvaló, hogy ez a veres sárkány a Sátán jelképe. Farka után vonja az ég csillagainak harmadrészét. Ez sem azt jelenti, hogy fizikailag a csillagokat, hanem akik a csillagok mögött vannak: szellemi hatalmakat; a bukott angyalokat; a tisztátalan szellemvilágot. Ebből az Igéből úgy látszik, hogy ez az egész angyalvilágnak az egyharmad része.
Még egy érdekes Ige a Jób könyve 25. részének 2. versétől, ami szintén a csillagokra vonatkozik: „Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban. Van-e száma az ő seregeinek, és kire nem kél fel az ő világossága? Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született? Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt. Mennyivel kevésbbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó." Amikor azt mondja, hogy „nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt”, akkor nem a fizikai Holdra és a csillagokra gondol az Ige. Meg is mondja: „…az ő angyalaiban is talál hibát” (Jób 4,18). (4) Csillagok: mint tiszta szellemvilág Nemcsak a sötét, hanem a tiszta szellemvilágot is jelentik a csillagok. A Birák könyve 5. részének 20. versében ez áll: „Az égből harczoltak, A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával!”. Nem a fizikai csillagok vívtak. Sohasem Izrael népe győzte le hatalmas ellenségeit. Mindig Istentől jött a segítség. Ha azt mondja, a csillagok vívtak a helyükből, és az égből harcoltak, akkor a csillagok mögött angyalfejedelmek voltak, akiket Isten küldött népének a megsegítésére. Dániel próféta könyvében is találunk olyan Igét, amikor teljesen nyíltan mondja, hogy angyalfejedelmeket küld Isten az Ő népéért. „De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál" (Dán 10,13). Ami a háttérben történik, arra mutat rá Istennek az Igéje. Azt mondja, hogy Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek jött el segítségül. A szellemvilágban dőlnek el a dolgok. Amikor Siserával vívtak a csillagok, az is azt jelentette, hogy a szellemvilágban folyt és dőlt el a harc. Abban, hogy a csillagok a tiszta szellemvilágot is jelentik, egészen odáig elmegy az Ige, hogy Mózes negyedik könyvében, amikor Bálám prófétál, azt mondja: „…a megnyilt szemű ember szózata […] Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből..." (4Móz 24,15-17).Nyilvánvaló, hogy ez Krisztusra vonatkozik. Péter levelében azt olvassuk erről: „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel a szívetekben” (2Pt 1,19). Ez a hajnalcsillag az Úr Jézus Krisztus. A Jelenések könyve 22. részének 16. versében azt mondja: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.” A negyedik ezer esztendőnek a végén, amikor az Úr Jézus Krisztus eljött erre a világra, nagy dolgok történtek a szellemvilágban. Csak sejtjük - például ezekből az Igékből is -, hogy mik azok. Jézus Krisztus nem akkor lett, amikor megszületett erre a földre. Ezért vonható párhuzam. A Napot sem a negyedik napon teremtette Isten, hanem, csak akkor tűnt fel, akkor lett látható. Amikor Jézus Krisztus eljött erre a világra, Isten Benne kezdte el a szabadító munkáját. Úgy is mondhatnánk, hogy: harcát a sötétség hatalma ellen, a Sátán ellen azért, hogy legyőzze. A szellemvilágban nagy dolgok történtek! Megmozdult az egész! Nem véletlen, hogy a Szentírás Jézus Krisztus világra való eljövetelétől kezdi az utolsó időket említeni: „…ez utolsó időkben szólott nekünk Fia által” (Zsid 1,1). Ahogy Jézus Krisztus eljött, megkezdődött az utolsó idő. Közbejött még a Gyülekezet korszaka, a kegyelemnek az ideje, de ez nemsokára befejeződik. Befejezi Isten az utolsó időket is. Nagy a mozgás a szellemvilágban, a tiszta és tisztátalan szellemvilágban egyaránt. Jézus Krisztus, a világ világossága eljött, azért, hogy uralkodjék nappal. Még mindig enged időt a Sátánnak is, hogy legyen éjszaka, de adta a Holdat és a csillagokat. Ne legyen a föld teljesen
vaksötétben, tanúbizonyság nélkül! Ezért jött a Gyülekezet, és amit még a csillagok jelentenek, az egyes szentek. 3.) Az Ige személyes üzenete Szellemileg tehát sötét éjszakában vagyunk. Nincs itt az Úr Jézus Krisztus, de létrehívta a Gyülekezetet. Itt van a Hold, és itt vannak a csillagok. (A Holddal tovább nem foglalkozunk, de Isten a Gyülekezettel célba ér, ez biztos!) Szeretnék viszont bővebben foglalkozni a csillagokkal, ami ránk mutat: vagyis az egyes hivő emberekkel. Mi a felelősségünk? Mi Isten célja és akarata az életünkben? (1) Tévelygő csillagok „Jaj nékik! mert Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magukat hízlalják; víztelen, szelektől hányt vetett fellegek, elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák: Tengernek megvadult habjai, a maguk rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre" (Júd 11-13.). Látnunk kell, hogy ebben a sötét éjszakában kétféle csillag van. Ahogy láttuk prófétailag, jelenthetnek tiszta és tisztátalan szellemi hatalmakat. Lehetnek olyan csillagok, akik az Isten dicsőségét ragyogják bele ebbe a világba, akik a tiszta szellemvilágból valók. Lehetnek olyanok is, akik más fényt, más világosságot hoznak. Az Igében azt olvastuk: „…tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.” Ezekről a tévelygő csillagokról az is meg van megírva, hogy „szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magukat hizlalják…”. Tehát ezek a sötétségből, homályból való, tisztátalanságot hordozó csillagok. Nagyon is igyekeznek beférkőzni Isten gyermekei közé a gyülekezetekbe. „Nem is csoda; [mondja az Ige] , hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává” (2Kor 11,14). Tehát, akkor az ő szolgái is átváltoztatják magukat. Ez a fény idegen fény, és ez a csillag tévelygő csillag. Ideteszem a testvérek elé, mint egy jelzést, az Ige intését: vigyázzunk! (2) Csillagok:mint az egyes hívő emberek Nézzük meg az igazi csillagokat! „Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette kik között fényletek, mint csillagok e világon, Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába” (Fil 2,14). Itt más csillagokról beszél Istennek az Igéje. Azt mondja: „Istennek szeplőtelen gyermekei”. Valamilyen célból ebben a sötét világban vannak. Láttuk azt, hogy Isten abból a célból teremtette a csillagokat, az égitesteket, hogy világítsanak a földre. A csillagok nem adnak nagy világosságot. Egyetlen csillag különösen nem. Még sok csillag sem a tiszta égbolton, de a csillagok mégis beszélnek valamiről. Azt is olvastuk, hogy nemcsak világítanak erre a földre, hanem: „legyenek jelekül, meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek”. Valóban, a hívő ember, ha ragyog – még ha nem is olyan erősen -, fényt áraszt a környezetében. Ha tisztán ragyog az élete, „Életnek beszédét tartván elébök” (Fil 2,16); ha tiszta, nem szennyezi be magát
bűnnel; nem keveri bele az életébe a világot, a sötétséget; akkor egyetlenegy hivő ember is jel. Megmutat valamit. Beszél arról, hogy van egy másik világ, nemcsak ez. Van egy tisztább, szent világ, ahol más törvények uralkodnak. Nem ugyanazok, mint a földiek. Ha már több csillag is van az égen, akkor jelez, megmutatja az irányt azoknak, akik eltévedtek a sötét éjszakában. Megmutatja, merre van a hazavezető út. A hivő embereknek ez az egyik nagyon fontos dolguk ebben a világban. Ha ragyogni tudnak, ha tud az életük beszélni arról, hogy van egy másik világ - egy másik haza -, akkor mutassák is meg az utat. Mutassanak rá Krisztusra, mert Ő az út. Valaki feltekint az égre, rátekint a hivő emberekre, láthatja az életükből, merre kell menni. Mindenki lássa meg: van mennyei út, menny felé vezető út, hogy el ne vesszenek. Még másról is beszélnek a csillagok. Arról is, hogy hol tartunk az időben. A csillagok állásáról le lehet olvasni, hogy már hajnalodik. Így a hivő emberek életéből, magatartásából, egymáshoz és a világhoz való viszonyából - akinek van szeme és értelme -, ki lehet olvasni, hogy bár az éjszaka ugyan nagyon sötét, de elmúlóban van. Nemsokára megjelenik a Nap: Jézus Krisztus. Vége lesz az éjszakának. Igaz, mielőtt feljön a hajnalcsillag, az éjszaka nagyon sötét, a hajnalok hidegek, de nemsokára jön! Ilyen jelek a hivő emberek is, mint csillagok, ebben a világban. Mit ír Pál apostol arról, mikor leszünk alkalmasak, hogy ilyen jelei, meghatározói legyünk napoknak, hónapoknak és esztendőknek? Azt mondja, hogy „mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világban, Életnek beszédét tartván elébök". Látjuk az Igéből, hogy elsősorban nem az a fontos, amit tudunk, amit mondunk, hanem ahogyan élünk. „Életnek beszédét tartván elébök”! Ez nem jelenti azt, hogy nem kell beszélnünk, ha megkérdeznek. Ha Isten készít rá alkalmat, akkor kell, de az élet beszéde a fontos: egy hivőember nem zúgolódik; nem verseng; feddhetetlenül, tisztán él. Még szeplőt sem tűr meg, semmi foltot, a legkisebb szennyet sem az életén. Szeplőtelenek legyetek az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette! Nem könnyű e tisztátalan, mocskos, elvetemült, Isten ellen fordult világban zúgolódás és versengés nélkül, tisztán, szeplőtelenül megállni. Hívatásunkat azonban csak így töltjük be, „… kik között fényletek, mint csillagok ezen a világon”. (3) Miről lehet felismerni a tévelygő csillagokat? Honnan lehet felismerni azokat, akiknek szintén van valami fényük, szintén mutatnak valami utat, de tévelygő csillagok? „Jaj nékik, mert a Kain útján indultak el [Kainnal foglalkoztunk nemrégen. Ő, a maga erejében és a maga jóságában, áldozatában bízott], Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki…” (Júd 11). Azaz, a pénz szeretete. Ugyanez van ebben a világban: „… Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13). „…Kóré ellenkezésével vesztek el”. Kóré mindenhogy szolgálni akart Istennek. Olyan szolgálatot akart végezni, ami nem volt rábízva, papi szolgálatot. Volt saját szolgálata, de azt nem akarta tenni. Irigykedett, versengett Mózessel. Olyan szolgálatokat akart, amit nem bízott rá Isten. „Kóré ellenkezésével vesztek el. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magukat hizlalják" (Júd 11-12). Isten gyermekei soha nem maguknak kedveskednek. Nem akarják magukat hizlalni. A szeretet himnuszában és más helyen is mondja az Ige, hogy ne nézze ki-ki azt, ami az övé, hanem azt is, ami a másé. Ne keresse a maga hasznát!
„…szelektől hányt-vetett fellegek…”, „…kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele” (Ef 4,14). Gyümölcstelenek! Ezek azok a jellemzők, amikről meg lehet tudni, ki mutatja a helyes irányt és ki az, aki tévelygésül lesz. „Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, Életnek beszédét tartván elébök”. (4) Amikor hasonlókká leszünk Hozzá Valamit megemlítenék a csillagokkal kapcsolatosan. A Dániel könyve 12. részében - ez az utolsó rész - arról beszél az Ige: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok fénylenek, mint a csillagok örökkön örökké”. Máté evangéliuma 13. részének 43. versében pedig ez áll: „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja". Nyilvánvaló, hogy az utolsó időkről van szó. Arról, amikor Istennek a gyermekei feltámadnak, és beteljesedésre jutnak, az igazak fénylenek, mint a Nap. Már nem mint csillag, hanem mint a Nap. „...hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van” (1Jn 3,2). Most még, mint csillagok a sötét éjszakában, de akkor eggyé leszünk az Úrral. Ő a Nap és mi is fénylünk Vele együtt, mint Nap. A Bírák könyve 5. részében - ahol Siseráról volt szó -, a 31. versben egyszerre mondja az Ige: „Egy veszszenek el minden te ellenségeid Uram! De a kik Téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!” Itt: most csillagok, de: akik az Urat szeretik; akik tudják, hogy minden a javukra van; meghajolnak az Ő keze alatt; olyanok lesznek, mint a kelő Nap az ő erejében: egyek az Úrral! (5) „Csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve” A Korinthusiakhoz írott első levél 15. részének 41. versében arról van szó, hogy: „Más a napnak a dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve". Ez azt jelenti, hogy a hivő emberek, amikor az Úr jutalomosztó széke elé állnak, különböző jutalmat kapnak. Mindenki csillag és mindenki ragyog, de különbözőképpen és különböző dicsőséget és különböző jutalmat kapnak. Mitől függ ez? A Korinthusiakhoz írott második levél 4. részének 17. versétől azt mondja az Ige: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra…”. Minél jobban hasonlítunk Krisztushoz, annál inkább ragyogunk ebben a világban, de a szenvedésünk is több lesz. Akkor is csillag a csillagtól különbözni fog, és most is csillag a csillagtól különbözik ragyogásra nézve. „Életnek a beszédét tartván elébök”! Befejezés „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ézs 60,1-3). Izráelre vonatkozik ez az igerész, de mi is tanulhatunk belőle. Sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket. Rajtunk az Úr dicsősége feltámadt. Most, a népek közül csak egyes emberek jönnek ehhez a világossághoz. Eljön azonban az az idő is, amikor egész nemzetek mennek Izráelhez.
Ez a rész így fejeződik be a 18. verstől: „Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességűl nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad. És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre. A legkisebb ezerre nő, a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt”. Izráel népére vonatkozó prófécia ez. Nyilván először az ezeréves királyságban, majd az új égen és új földön teljesedik be. Azonban nekünk is sokat mond. Akinek feltámadt Jézus Krisztus, a Nap, a világ világossága; akin Ő meglátszik; aki mint csillag ragyog most ebben a sötét világban, azokat ide vezeti el az Úr. Azoknak mások felé is áldás lesz az élete. Most még csillagok, de akkor majd, mint a kelő Nap a maga fényességében! Ne sajnáljunk semmit elvetni magunktól, ami ezt a fényességet elhomályosítaná! Legyünk Istennek szeplőtelen gyermekei e sötét, elvetemült nemzetség közepette! Ámen. Debrecen, 1994. február 6.
