1928. SZÁMŰ ENGEDÉLYÉVEL

f ; íicmár;; e'kncrizve 2013 m

! F

i

QÖRÖGKATHOLIKUS

LELKIPÁSZTOR k HAJDUDOROG-EGYHÁZMEGYEI FŐHATÓSÁG 701/1928. SZÁMŰ ENGEDÉLYÉVEL Szerk. és kiadóhivatal: I Nyírcsászári, Szatmár in. j

Felelős szerkesztő: KOZMA JÁNOS

j I

Megjelenik minden hó 15-én

Előfizetési ára a Chrysostomos hitszónoklati melléklettel együtt egy egész évre 20 P. — Csonkamagyarország határain kivül egész évre 30 P. Az előfizetéseket legcélszerűbb „ K o m u l J á n o s N y t r c s A s s e f t r l " névre szóié sz. postatakarékpénztár! csekkre befizetni.

45.595.

Tartalom: Actio Catholica. — C. Krisztus titokzatos teste.

— Krisztus testének

titka. — Dr. Rohály Ferenc. Szent Bazil rendje Magyarországon. — Fr. Cyrill. Katholikus templomban keresztelt házassága. — Papp György.

akatholikusok

Nagy Szent Bazil régi magyar életrajza. — Illyés András. Törvények, rendeletek. Papi napszám körüli viták. Kegyúri szolgáltatás átértékelése. A püspökök cimzése. Egyházi és iskolai adók kivetési alapja. Hirek és vegyesek.

V. évfolyam.

4 - 5 (29-30) szám.

1931. május.

Jézus Szive Szövetségének (imaapostolságának)

napi imaszándékai. 1931 junius hóra.

—H— Főszándék: Jézus Szive minden sziv királya és központja. Missziós szándék: Az izlám veszedelmes terjedése Afrikában, Védőszent: bz. Bonifác. Ünnepek és pártfogók 1 H Jusztin vt. 2 K Nicefor vt. 3 Sz Luciiián vt. 4 Cs Űrnapja § Dorót pk. vt. Besszárion a. 7 V P. 2. v. Teodot 8 H Tivadar vt. 9 K Alex. Cirill 10 Sz Timót vt. pk. 11 Cs Bertalan np. Jézus Ssive 12 P 13 Sz Aquilina vt. 14 V P. 3. Elizeus 15 H Amosz próf. 16 K Tichon pk vt. 17 Sz Mánuel vt. 18 Cs Hipát vt. J ú d á s ap. 19 P 20 Sz Metód pk. vt. 21IV v. 4 Gyula vt 22 = fi Özséb pk. vt. 23 K Agrippina vt. 24 Sz Ker. Ján. szül. 25 Cs Febronias vt. Dávid rem 26 P 27 Sz Sámson sz. a. 281 v P 5. Cirus 29 H Péter, Pál 30: K 12 apostol

Napok

L

Napi imaszándék Jöjjön el Jézus Szive ország'.. Jézus Szive tisztelete a missziókban. Családfelajánlás terjedése. Hódolat a legmélt. Oltáriszentségnek. Első pént. Buzgóság a J. Sz. Szöv.-ben. Béke és szeretet a családokban. Jézus Szive — apostolokért. A Szivgárdaház ügyei. A nagykileneed megértése és gyakorlása. E s y jó szándékra. Jézus Szive tisztelete keleten. Engesztelés és szeretet Jézus Szivéhez. A nyomor megszűnése. Nyilvános hódolat Jézus Szive eiőtt. Egy vallástalan család megtérése. A vaMházasságok megszűnése. A Szivgárda terjedése. Két anya és gyermekei. E^y szerz. intézmény virágzása. Bűnösök megtérése. Az ifjúság tiszta élete. Több fontos szándék. Külföldi missziókért. A Manréza a n y a g i ügyei. A Szentatya szándékaira. A tanyai lakosság lelki gondozása. Munkanélküliekért. Bátorság a hit megvallásában. Hűség az Anyaszentegyházhoz. A Szövetség e havi elhunytjai-

Teljes b u c s u t nyerhet ű) minden tag: 1) a. hó egy tetszésszeriati ünnepén, 2) a hó egy teszé.eszeiinti napján, 3) azon a napon, melyen a szentórát tartja; b) minden csoportvezető: Jun. 3-án (Sz. Klotild n.), juü, 29. Sz. Péter és Pál ünnepén.

•

I

GÖRÖGKATHOLIKUS

LELKIPÁSZTOR A hajdudorog-egyházmegyei főhatóság 701/1928. sz. engedélyével Szerkesztőség és kiadóhiva- 1 Felelős szerkesztő: tal: Nyircsászári, Szatmár m. KOZMA JÁNOS

V. évfolyam.

Megjelenik minden hónap 15-én.

4-5 (29-30) szám.

Actio

1931. május.

Oatliolica..

Az Anyaszentegyház a hivek kormányzásában, az üdvgondozás isteni missziójának teljesítésében következetesen ugyanazon elvek mellett haladva s isteni alapitójának szándékai szerint működve, mindenkor eszközül használta a korszellem produktumait, s ezekre gyakorolt irányító befolyást oly célzattal, hogy a bennük rejtőző jót a lelkek érdekében hasznosítsa, sőt fokozza. Ennek a sok évszázados, tervszerű tevékenységnek XX. századbeli jelensége, megnyilatkozása az a mozgalom, melyet a világ ma actio catholica néven emleget: magasztal vagy ócsárol kiki saját felfogása, világnézete és érdekei szerint. A francia forradalmak óta s most a világháború óta még inkább az állami, társadalmi, vallási vagy vallásellenes életben egyaránt a társulás ösztöne nyilvánul meg. Soha annyi különféle célú egyesület nem működött a földkerekén, mint ma. A szerzetesrendek kitermelték a vallási életben a világi hivek jámbor társulatait, karitatív szervezeteit, az anyagi érdekek védelmére ipari és kereskedelmi, mezőgazdasági és sokféle egyéb szakegyesületek alakultak, még a szovjet is csak úgy remél győzhetni vallásellenes elveivel a lelkeken, hogy egyesületet alapit a bezbozsnikok, istentagadók számára. Az ember ma jobban érzi elhagyatottságát, mint bármikor s ezért társulást keres, tartozni akar valamely szorosabb közösségbe, s csak félig tréfa annak megállapítása, melyet egyik napilapunk kroki-irója ilyenformán szövegezett m e g : Most már elhárithatatlanul szükségesnek látszik, hogy egyesület keretében szervezkedjenek azok, akik semmiféle egyesület tagjai nem kívánnak lenni és az egyesületek megszüntetését óhajtják. Az actio catholica, mely eredetileg egy kis német egyesületnek a cime volt, utóbb az olaszországi katholikus mozgalmak diadalmas szervévé vált, most pedig őszentsége XI. Pius pápa szándékai szerint a katholicizmus világszervévé készül lenni, a mai kor társulási mozgalmait kivárt ja az egyház s ezáltal a lelkek örök java érdekében felhasználni. Az egyházon belül s az egyház keretei

34

GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR

között bizonyos igen jelentékeny teret kiván biztosítani a laikus hivek számára és pedig az egyház apostoli tevékenységében épugy, mint a szeretetművekben, de egyúttal arra a íőcélra törekvően, hogy az egyház közvetlen munkásságában résztvevők által üdvös befolyást gyakoroljon a külső társadalmi, sőt az állami életre is. Nem kormányzó vagy kormánybuktató politikai pártot akar, sőt fölötte kiván maradni minden olyan dolognak, mely tisztán a politika körébe tartozik, érintetlenül kiván hagyni minden gazdasági vagy társadalmi szervezkedést, de bele akarja vinni mindenbe Krisztus szellemét, a keresztény erkölcsiséget, mely onnan kiküszöböljön minden hazugságot, színlelést, szabadelvűséget, visszahelyezze az egész emberi társadalmat minden vonatkozásában a tízparancsolat alapjára. Hogy ezt elérje, öntudatos katholikusokra van szüksége Őszentségének, kik nemcsak bátran vallják magukat katholikusoknak, hanem ugyanilyen bátor hitvallókká nevelik embertársaikat s a hitvallásnak nem csupán vallói és hangoztatói lesznek, nem elégszenek meg önmaguk és lelki életüknek katholikus elvek és eszmék szerinti revideálásával, hanem elsősorban családjukat, másodsorban mindazokat, akikkel bármi vonatkozásban állandóan érintkeznek, akikre befolyást gyakorolhatnak a szigorú evangéliumi alapra visszavinni, azon megerősíteni igyekeznek, a közéletben pedig minden erejüket megfeszítik s vállvetve, mint egy ember igyekszik minden katholikus azon, hogy vezető szellem az evangélium szelleme legyen, a polgári törvények semmit se tágítsanak a krisztusi elveken alapuló törvényeken és ezáltal ideálisan tiszta közéletet teremtsenek. A katholikus akció keretében szervezkedett katholikusság — míg egyrészt vallását példaszerűen gyakorolja s annak rendelkezéseit semmi földi érdeknek alávetni nem hajlandó — mint az éltető nap akarja beragyogni a krisztusi szeretet melegével a társadalmi és kulturális életet épugy, mint a gazdasági vagy politikai tevékenységet, de orkánszerű erővel akar eltávolitani útjából mindenkit, aki Krisztus Urunk erkölcsi törvényein vagy az isteni törvények egyenesvonalú korlátain bármi cimen is rést kivánna törni. Belső, lelki reformációhoz hasonlithatnók talán az actio catholicát legjobban: az ó ember levetését s újba öltözésünket az élet mindenféle vonatkozásaiban társadalmi szervezkedések által. Az összes katholikus egyesülések egy nagy szövetségéről s ezen messze . túlmenően a nagy közösség öntudatának és önbizalmat nyújtó felfogásának közkinccsé tételéről van szó. A magyar püspöki kar ezt az egyházközségi életnek intenzivvé tétele és kiterjesztése által gond^Jja célravezetőnek s ebben az irányban rövidesen utmutatások és buzditó rendelkezések is fognak megjelenni. Nekünk az egyházközségi szervezetek mellett külön s Őszentsége szándékainak általános katholikus és speciálisan gör. kath. szempontok szerinti megvalósitására is igen alkalmas szer-

35 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR vünk lehetne a Magosz, de múlhatatlanul szükséges volna annak teljes kiépítése. Nagyon sok egyházközségünkben ma sincs a magosznak helyi szervezete, mely közdolgainkkal törődnék s a hivek ezrei és a vezetőség közötti érintkezést állandósítaná s lehetővé tenné, hogy a tagok a vezetőség intencióit megértve nekik segítőkezet nyújtsanak, amazok viszont megismerjék a vidék bajait s program kitűzéseiknél ezekre tekintettel legyenek. Népünkhöz rendszerint csak akkor szólunk közdolgainkról, ha valamit kérünk tőlük s ezért nem egy alkalommal tapasztaltuk már az idegenkedést az Egyház távolabbfekvő, magasabbrendű érdekeivel való foglalkozással szemben. Ha módot és alkalmat keresnénk rá, hogy megmagyarázhassuk nekik prédikációkon kivül a hozzászólásra, kérdezgetésekre is alkalmas egyesületi élet kereteiben mindazokat, melyek a keresztény, közelebbről a katholikus elveknek, még közelebbről pedig Egyházunk érdekeinek a közéletben való gyakorlati érvényesítésére vonatkoznak, az áldozatos szellem önként honosúlna meg körükben és nemcsak akkor mutathatnánk fel nagyobb eredményeket, mikor közcéljaink érdekében kérni kényszerülünk, hanem nagy és igen megbecsülendő eredmény mutatkoznék abban, hogy hiveink önként találnák meg azt, amire áldozniok kell és önként gondolnának azokra az intézményekre, melyek egyházunk fölvirágoztatásához múlhatatlanul szükségesek. C.

Krisztus

titokzatos teste. — Krisztus testének: titka.

Tagadhatatlan, hogy keleti szertartásunk ellenére is a nyugati kultura gondolatkörében élünk és éltünk évszázádok óta és így, bár a keleti egyház történetében nincs középkor, sem reneszánsz, ezeknek minden csapását mi is szenvedjük. Á reneszánsz ugyanis felébresztette az emberekben az obiectívvel szemben a kritikát s az emberiség gondolkodásában nagy felfordulást okozott. A régi egyházias világnézettel szembea a súbiectiv-individualista világszemléletet állította be, mely kitermelte a theológiában a protestantizmust, az egyházpolitikában és jogban a jozefinizmust, a bölcseletben az összes újkori gondolkodási eltévelyedéseket és izmusokat. Ennek hatása alól a magyar papság sem vonta, n e m is vonhatta ki magát mondhatni egész a legújabb időkig és pedig azért, mert a jozefinista szellem megalapozói: Mária Terézia és II. József voltak a papnevelés legnagyobb s utolsó reformátorai. (A 4 éves theológia egész a legújabb időkig az általuk kiadott tanterv alapján tanított). Ők pedig gondoskodtak arról, hogy a modern korszellem, ne pedig az egyházias érzület és világnézet legyen a papságban az uralkodó. Azért száműzték teljesen a tantervből a régi egyház felfogását logjobban tükröző liturgikát s redukálták, amennyire lehetett, a dogmatikát; ezzel szemben ki-

36


emelték az exact tárgyakat; a bibliai kritikát, jogot, keleti nyelveket ujabban az apologetikát s megalkották a pasztorálist. E korszellem csődjét megláthatjuk a mai világ gazdasági és erkölcsi válságában, szinte összeomlásában, de ugyanekkor le kell vonnunk a következtetést e korszellem okára vonatkozólag is. A legújabb kor pápái meg is tették már ezt s felvették ellene a küzdelmet; igy XIII. Leó a szociológiában, X. Pius pedig a bölcseletben, dogmatikában s a lelkiéletben, különösen a liturgikus mozgalommal. Az ő elve: „Instaurare omnia in Christo." Megujitani mindent Krisztusban, és ezt a lelki életre vonatkoztatva így alkalmazta: Vissza kell térni a lelki élet ősi, igazi forrásához, a liturgiához. — De mivel a liturgia az ősegyház szellemét leheli, annak terméke, az emberiség gondolkodása pedig megbicsaklott, modern gondolkodással a liturgiát meg nem érthetjük (ezért nem lehet a mai korszellem kívánalmai szerint reformálni sem) s a lelkiélet forrásává nem tehetjük. Hogy megérthessük és hogy helyes értelmezését adhassuk, le kell vetnünk az individuálista felfogást s a régi egyházias, dogmatikus szemszögből kell a liturgiát vizsgálnunk, a történeti szempontokat szem előtt tartva. Elsősorban tehát ezeket az új szempontokat — melyek nem új doldok, sőt nagyon régiek, de nélkülözhetetlenek — kell bemutatnunk s ecélból ily szempontokból vizsgáljuk a liturgia alanyát és tárgyát. A liturgia alanya Krisztus titokzatos teste, tárgya Krisztus testének titka. *

Krisztus titokzatos teste. Szent Pál római fogsága alatt arról értesül, hogy Kolosszában gnosztikus ízű, továbbá a mózesi törvények, kötelező voltát hirdető tévtanitók. veszélyeztetik a hitet, viszont az efezusi egyházban szép előmenetel tapasztalható, ezért két levelet ir, egy óvó és intő levelet a kolosszaiakhoz s egy apostoli körlevelet az efezusi és környékbeli egyházaknak, hogy őket a keresztény érzületben megszilárditsa. Ezeknek a benyomásoknak a hatása alatt jött létre tehát az efezusi levél első része, melyben a pogányos misztikum helyett keresztény misztériumot ad s ez a keresztény lelkiéletnek, a keresztény öntudatnak megszilárditója, a kereszténység alapvető tanítása ; a szentek közösségének (communio sanctorum), más szóval az Egyház misztériumának; „Krisztus titokzatos testének (Corpus Christi mysticum)" tana. De mi köze ennek a liturgiához? Nagyon sok. Nézzük csak, eddig az Egyházról milyen felfogásunk volt, hogyan magyaráztuk azt ? Talán így: Krisztus, nem három év és Zsidóország pár városának emberei számára jött: igazságait hirdetni kell az egész világnak, minden hely és minden idő emberének. Azért elküldte apostolait az ő hatalmával és parancsával, hogy hirdessék az evangé-

37 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR liumot az ő nevében — s a híveknek parancsot adott, hogy fogadják be azt. („Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg.") így jön létre bennünk a tanitó egyház fogalma. — Vagy gondolunk a galileai nyilatkozatra és jutalomra: „Te Péter vagy s e kőszálon épitem Anyaszentegyházamat" — s a feltámadás után adott hatalomra és parancsra: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat!" s kialakul bennünk az Egyház kormányzó hatalmának képe. Az előbbi a racionális hajlamú elméket elégiti ki, az utóbbi a voluatáris gondolkozásuakat s ezzel készen volnánk. Pedig nem. Az Egyház „Krisztus második énje." De Krisztus nemcsak próféta volt (tanitó egyház), nemcsak királyi hatalmat gyakorolt (kormányzó egyház), hanem az embereket megváltotta, áldozatot mutatott be s hagyott reánk, újra testvéreivé fogadott, megszentelt bennünket — másszóval örök főpapi hatalmát is gyakorolta. S ha az Egyház Krisztus második énje, akkor az Egyházról vallott fogalmunkban ennek is benne kell lennie, amint benne is van és elsősorban ez van benne az Egyház fogalmának legelső meghatározásában; nem a Catechismus Romanus definíciójában, nem a tridenti, mégcsak nem is a niceai zsinat dogmáiban, hanem Sz. Pálnak az efezusiakhoz irt levelében: „mindent az ő lábai alá vetett és őt tette fejévé az egész anyaszentegyháznak, mely az ö teste és teljessége annak, ki mindent betölt mindennel." (Efez. 1,22 — 23.) De ezt nem is Sz. Pál találta ki, hogy pogány misztériumot kereszteljen meg, vagy^ gnosztikus fogalmat ellensúlyozzon. Már Krisztus tanitja: . . . „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, aki énbennem marad és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem . . . " (Ján. 15,4 — 5.) Főpapi imájában pedig igy imádkozik : „Nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, kik az ő igéjük által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan eggyé legyenek, amint te Atyám énbennem és én tebenned, úgy ők is mibennünk eggyé legyenek . . . (Ján. 17,20 — 21.) Sőt sokat beszél az Isten országáról is, (még a mindennapi imádságban is ezt kell k é r n i : „Jöjjön el a te országod!", mely nem mindig eschatologikus értelmű s az egyházat kell rajta értenünk. Hogy az egyház fogalmának ilyen értelmezése nem egyéni belemagyarázás, azt mutatja az első magyar dogmatikus szaktekintélynek, Schütz professzornak meghatározása: „Az Egyház az a vallási társaság, mely Jézus Krisztus meghatalmazásából az idők végéig valósltja az emberek megszentelését, melynek tagjai a hit, a kegyelemeszközök és a törvényes felsőbbségek iránti hódolat által, mint Krisztus titokzatos teste közösségben vannak egymással és Istennel." (Dogmatika. 1. 122.) Mi tehát az Egyház, mint a liturgia a l a n y a ? A tanitói hatalom igehirdetésével a lelkeket az evangélium befogadására birja, a Krisztus megváltói kereszthalálából fakadt keresztséggel pedig az Egyház tagjává avatja, belekapcsolja a „szőlőtő" életnedvkeringésébe, contactusba hozza a világ világossága áramkörével. De nemcsak ennyit tesz. Azzal, hogy a lelkeket belekapcsolja a termé-

38


szetíeletti élet forrásába, Krisztusba (hisz a szőlővesszőben nincs élet, ha nem kap állandóan a tő életnedvéből) még nem tett eleget. Azon kell munkálkodnia, hogy állandó kapcsolatban, közösségben maradjon Krisztussal; de nemcsak vele, hanem a többi ilyen lélekkel is, hogy az ilymódon Krisztusban kapcsoltak élő, összefüggő organizmust alkossanak. Az emberi test sejtjei összeköttetésben vannak a szivvel (belőle veszik a vért,) de egymással is, mert az összes sejtek a sziv vérkeringésével együtt alkotják az élő organizmust. (A szív működése nélkül nincs élet, de organikus életre alkalmas, egymással közösségben levő sejtek nélkül hiábavaló a szív működése.) Ilyenféleképen van az Egyház is. A lelkek hivatása a természetfeletti, örök élet. Ennek forrása, állandó táplálója (szive) Krisztus s a vele és egymással életközössében levő lelkek (sejtek) alkotják az ő titokzatos testét, más kifejezéssel a szentek közösségét, mert az a természetfölötti életáram, mely Krisztusból, mint szent szőlőtőből indul, az Egyház tagjaira mint venyigékre kiárad és köztük is eleven életnedv keringést tart fenn, melynek következtében a természetfeletti javak (az ú j szövetség áldozata és annak minden áldása, az Egyház imádsága), a főből a tagokra áradnak, de a tagok természetfeletti életereje és életbősége (jócselekedet, közbenjárás, kegyelemszerzés) is kölcsönös közlekedésben vannak (Schütz: Dogm. I. 138) Ez a szentek közössége (a megkereszteltek összetartozása), ez a Krisztus titokzatos teste, az Egyház, mint a liturgia alanya. Krisztus testének titka. Mi a liturgia maga ? Ennek az organizmusnak, tehát nem az egyes lelkeknek, hanem a közösségnek, mint ilyennek — az élet működése térben és időben ; időben úgy, hogy a közösséggel krisztus életét életi le a napnak leforgásában az officiummal, az évnek leforgásában pedig az egyházi év keretében; térben meg nem más, mint egyrészt különleges kegyelemközlési mód (felvétel: keresztség, bérmálás; gyógyítás: poenitencia, utolsókenet; állapotbeli kegyelem közlés; egyházirend, házasság, tehát a szentségek és szentelmények,) de elsősorban az organizmus táplálása és fentartása, Krisztus testének és vérének szétosztása, a keresztáldozat vérontásnélküli megújítása, az életadó Úrvacsorának állandó megismétlése, vagyis a szentmiseáldozat bemutatása. *

Ilyen szemszögből nézzük most az áldozati liturgiát. Régen a hívek adták össze az áldozathoz a kenyeret és a bort. A legelső liturgikus irat, a Didaché (80—100 között keletkezett) már ebben is a közösség titkát szemléli. Amint a hegyekről összeszedett buzaszemekből s a sok szőlőszemből lesz az egy áldozati kenyér és bor s ez Krisztus teste és vére, ugy legyenek a belőle részesülő keresztények egyek Krisztus titokzatos testében.

39 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR Tehát a közösség tagjai a felajánlás előtt odavitték s a diákonusnak adták az áldozat anyagát, a titokzatos egységet jelképező kenyeret és bort. S ez sem jelentés nélkül való. A mindennapi élet kenyerét áldozták, nem ostyát. Ez a mindennapi kenyér mint a vegetatív élet legáltalánosabb képviselője kerül az oltárra s melléje a bor, a vígabb, örömteli élet, meg a gyógyulás forrása. (Általában az Egyház liturgiájában az élet négy legszükségesebb fenntartó anyagát használja szent titkainak kifejezésére és létrehozására : a vizet, olajat, kenyeret és bort.) Ezzel a két áldozati ajándékkal: a mindennapi kenyérrel és a vigasság borával a közösség a felajánláskor az oltárra helyezi egész életét, a megélhetést és az örömöket; odatette hálaadással (eucharistia,) hogy a pap, ki közbenjáró Isten és az emberiség között, leesdje ezekre Krisztus és a Szentlélek áldását — az ajándékokra és a felajánlókra, a mindennapi kenyérre és az életre; a vigasság borára és az élet örömeire ; — hogy az ajándékokat consecrálja, átváltoztassa és átszentelje, a jelképezett örömet és életet pedig megszentelje. Ezek után a közösség újra az oltárhoz járult, hogy visszavegye azt, amit odaadott: a kenyeret, mely már nem a mindennapi kenyér, hanem az élet kenyere, Krisztus teste; a bort, mely már nem az örömök bora, hanem az üdvösség kelyhe, Krisztus vére. És ahogyan az ajándékok consecratiójában megszentelődött a felajánlók élete, ugy most valóságban megszentelődik a jelenlevők teste és lelke; a közösség Krisztus valóságos misztikus teste lesz, mert mindegyiket összekapcsolja Krisztus valóságos teste és vére az áldozat közösségében. így fonódik össze a nagy titokban Krisztus testének titka {az áldozat) és Krisztus titokzatos teste {az egyház). *

Ha ezeket megértjük, feleletet kapunk sok látszólagos furcsaságra. Csak egy néhányat! Miért nem volt régen csendes mise ? Azért, mert az áldozat nem a pap magánájtatossága, mely alatt imádkozhatik a nép, amit akar, hanem az egyház áldozata, melyet a pap a közösségben a néppel együtt ajánl fel. Miért volt a régi templomokban csak egy oltár s rajta naponta csak egy áldozat s miért a concelebratio ? Mert a misét az egész közösség áldozatának tekintették és rajta mindenki — mint testvérek — együtt jelent meg s ajánlotta fel az egész közösségért. Ebből fejlődött ki a parancs: szentmisén részt végy! Régen a nép alkalmazkodott az Istenhez és Egyházhoz, most valahogy fordítva. Nem is az elvet nézik, hanem a parancs betűjét, s ha ti nem jöttök egyszerre — kenyér, mammon vagy kényelem miatt ? mindegy ! — ismételjük meg az áldozatot! Miért nincs misén kívül áldoztatás ? Azért, mert az áldoztatás az áldozattal szoros kapcsolatban van, annak integráns része s tőle elválasztani nem szabad. Betegeknek adják ugyan külön, de ezt csak az elkerülhetetlen kényszer hozta már magával s az

40


Egyház eredeti gondolata ebben is az, hogy a betegeket a templomba kell hozni és ott a szentmise alatt megáldoztatni. Ennek bizonyítéka az az oltárkiváltság, melynél fogva ma is szabad az ilyennel felruházottaknak a beteg házában, misézni. Aránylag nem is oly régen volt Hunyadi János halála. Őt még a templomban látják el viaticummal s utolsó kenettel. A régi szerkönyvek szerint is a teplomba kell vinni a beteget s ott adja fel a hét pap az utolsó kenetet. Ezért van a két szin alatt való áldoztatás is. Amint ugyanis két szin alatt hozzák az ajánlatot, két szin alatt kell venniök is. A nyugati egyházban is csak a huszitizmus terjedésekor tiltják el végleg (XV. sz elején) a két szin alatt való áldozást. (A túlzó hygienikusok idegeskedése nem lehet elég ok e nagyjelentőségű gondolat lerombolására.) *V

Ugyancsak e felfogás miatt nem volt nálunk szentségimádás. A keleti theológia gyönyörűen kifejtette a Christologia tanát, de nem ezt tette hitének centrumává, hanem a Szentháromság titkát. Tisztelte Krisztust, az Istene nbert, hisz zsolozsmájának invitatoriumában igy szól: „Jertek, imádjuk Krisztust. . .", sőt a katechumenek liturgiájában is uralkodik e gondolat, főleg a feltámadt Krisztus dicsőitése, — de legszentebb misztériumában, a hivők liturgiájában már nem az Istenembert teszi kultusz tárgyává, hanem a Szentháromság titkát. Amikor az eucharisztikus áldozatot bemutatja, Krisztus testét és vérét ajánlja fel, de a Szentháromság tiszteletére különösen az Atyához irányítva. (Á szentmisében épugy, mint a kereszten, Krisztus áldozat s nem kultusztárgy). Mikor a hálaadás kezdődik (Méltó és igazságos . . .) a pap a Fiúról (nem Krisztusról) és a Szentlélekről megemlékezve az Atyához fordul, neki ad hálát s újra megemlékezik ugyan a Fiúisten áldozatáról (consecratio), segítségül hívja a Szentlelket is (epiklézis), de a könyörgéseket az Atyához intézve ajánlja neki az áldozatot: „Tieidet a tieidből néked ajánljuk fel . . ." Krisztusról már csak az áldozási részt kezdő „Minden szentek" ekténiát bevezető ekfonezis emlékezik meg. Az imádás legmagasabb fokát pedig az áldozatban látták. Hiszen ebben benne van mindenféle imanem: imádás (az Isten fölségének legfőbb kifejezése), hálaadás (eucharistia), engesztelés (Krisztust mutatják be az Atyának) és kérés (Krisztus, az örök főpap a mennyben mindig közbenjár éretiünk. Zsid. 7. 25.) mégpedig a legmagasabb fokon. Hogy az áldozatbemutatást tartották a lelkiélet centrumának, ez érthető. Ez ugyanis az egyetlen kegyelmi eszköz, mely a lelkiélet állandó erősítésére és fenntartására szolgált. A keresztség csak kezdete, a bérmálás megerősítés a keresztség befejezése (görög szerint telejozisz); a poenitentia gyógyeszköz, vagy támasz, — olyan, mint a bot, mely az öregeknek támasz, egyes körülmények közt segítség, de nem rendes életszükséglet. — Az ősegyház ily

41 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR felfogásáról tanúskodik az, hogy ott az ideál nem a gyakori gyónás volt, hisz soká vitatták a többszöri poenitentia lehetőségét is; a kath. gondolat az volt: a keresztségben megkaptad a megszentelő kegyelmet, őrizd mindvégig! — az egyházirend és házasság állapotbeli kegyelmet adnak. Az meg már természetes, hogy ezt az áldozat bemutatásnál szereplő eucharistiát nem tekintették végcélnak, mit imádni kell, hanem az üdvösség — istenimádás és istenközösség — eszközének, lelki tápláléknak s a közösség fenntartójának, amint Szt.Pál kifejezi: „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérében való részesedés- e ? és a kenyér, melyet megszegünk, nem az Úr testében való részesülés-e ? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik az egy kenyérben részesülünk." (Kor. I. 10, 16 — 17.) Tehát az ősegyház az Oltáriszentségben az áldozatot látta, melyet a Szentháromság tiszteletére mutatott be és lelkének táplálására s az Isten közösség kiépítésére vett magához. *

Régen igy volt, most másként van. Régen kegyelmi élet volt, most gyakori bűnbánat, de még több bűnnel. Régen a Szentháromság titka volt a centrum s ekörül helyezkedett el arányosan a Krisztus-kultusz, Szűz Mária és a szentek tisztelete, ma pedig ? — Szent Antal, Kis Terézke, Sz. József, rózsafüzér, skapuláré, Szent Szív, Oltáriszentség — s nincs tovább. Mintha élesen csillogna minden csillag az égen, a hold a maga teljességében ragyog, világos van, csak a nap nincs sehol, zúzmarás, hideg, metsző téli éjszaka van s mi baktatunk mankóinkon. Di. Rohály Ferenc.

Szent Bazil rendje Magyarországion. (2. közlemény.)

Történetírásunk ezt a János püspököt tartja az első munkácsi püspöknek, ki 1491—98-ig kormányozta a híveket. Katholikus voltát, vagy legalább is katholikus lelkületét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konstantinápolyi pátriárka — mint már emiitettük — kivétette joghatósága alól a körtvélyesei kolostort és vele a máramarosi oláhokat. Szinte egészen biztosra vehetjük azonban, hogy nem ő volt az első munkácsi püspök. Elsőnek csak azért tartjuk, mert elődeiről nincs biztos adat. Ismeretesek azok az okiratok, melyek ú j püspökségek alapításával kapcsolatosak. A munkácsi egyházmegye ilyen okirattal nem dicsekedhetik. Ulászló király nem alapit püspökséget Munkácson, nem ruházza fel joghatósággal a munkácsi kolostort, hanem egyszerűen, mint mikor régi és ismert, mindenki által megszokott dologról van szó, János püspök trónfoglalása alkalmával kinevezésszerű okiratot intéz „universis et singulis plebanis Ruthenis sub iurisdictione Ecclesiae B. Nicolai Confessoris in

42


oppido Munkács Ritu Graecorum fundatae." Nem ő helyezi, nem is emliti, mintha most helyeztettek volna a pápa vagy a konstantinápolyi pátriárka által a papok e joghatóság alá, hanem olymódon beszél hozzájuk, mint akik már régóta e joghatóság alatt éltek. Szórói-szóra ugyanígy szól Ferdinánd is 1551-ben, midőn a névszerint ismert második püspök: László (nem Basilius-Vladislaus, mint a munkácsi schematizoausokban említtetik, hanem Ladislaus) egyes papok renitenskedése folytán a királyhoz fordul püspöki tekintélyének helyreállításáért. János püspök óta 53 év telt el. Két emberöltő. Harminc évet megközelítő püspökösködést számítva is, legalább két püspök uralkodása esett közbe, kikről nincs semmi említés. László püspök tehát akkor sem lehetett második a püspökök sorában, ha valóban János volt az első. Az a körülmény azonban, hogy a kettő között oly huzamos időn át nincs említés a püspöki hatalom birtokosáról, csak megerősíti ama föltevésünket, hogy János előtt is voltak már munkácsi püspökök. Ez alatt az ötven esztendő alatt a kolostor nem örvendhetett valami magas jólétnek, sőt el is pusztult. László püspök 1552ben Ferdinánd királytól a Latorca folyón levő régi klastromi malom visszaadását kéri, mely „tempore desolaiionis vraefati Claustri perierat." Ki és mikor építette fel újból a kolostort, nincs adat róla. László püspök idejében azonban már állott, ugyancsak fából épült templomával, mert Ferdinánd király Pozsonyban, 1552. március 15-én kelt oklevelében László kérése olymódon van idézve, mint aki régebben múlt időről beszél. Hogy némely papok László püspök iránt engedetlenek voltak, az schizmatikus hajlandóságot sejttet. Ugyanerre mutat a hitélet meglazulása is, mely főleg abban nyilvánult, hogy némely papok megengedték híveiknek a házassági elválást, amit egyes vidékeken a schizmatikusok gyakoroltak s ma is gyakorolnak bizonyos esetekben. A püspök s vele a rend helyes kathoiikus felfogására utal, hogy ennek a lehetetlen helyzetnek véget akar vetni s evégből ismét a királyhoz fordul, ki ugyanakkor, mikor a latorcai malmot visszarendeli, szigorú rendeletet ad ki a házasság szentségének megóvására, s főleg a világiak közbeavatkozását tiltja el igen szigorúan, kik pénzért érvényesítették befolyásukat a házassági elválások érdekében, kétségkívül a terjeszkedni kezdő protestantizmus befolyása alatt is. László utóda Hilárius (Lariona) már püspöki kiváltságokat, nemesi jogokat nyer Izabella királynétól, János Zsigmond pedig 1561ben megadja neki a jogot, hogy utódlási joggal segédpüspököt válaszszon maga mellé. Miksa királyunk 1569-ben kelt rendeletéből megtudjuk, hogy Hilár ismeretlennevű utóda kánoni látogatásokat tett az egyes „ruthén plébániákon." A vallásmegoszlás korában a reformáció hatása alatt a világiak mind többet és többet ártották bele magukat az Egyház ügyeibe. A bazilitáknak is sokat ártottak. Rudolf király hiába védel-

43 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR mezte. II. László püspök és utódai s vele az egész rend egyre több és több zaklatásnak voltak kitéve. A terület, főleg Munkács vára és környéke Szapolyai óta sokszor cserélt gazdát. Majd ide, majd amoda vetette a politika szeszélye, később a forgandó hadiszerencse. 1606-ban „Stephanus Hungáriáé Transylvaniaeque princeps" is elismeri „a sok külömb-külömb féle hadak miatt való sok kárvallásokat." Hosszú időn át semmit sem jegyzett fel a krónika a rendről. 1630-ban tanúsítja egy okirat, hogy Gregorovics János püspök a (kilencedik) bejárta Bereg, Ung, Szabolcs, Zemplén, Mármaros és Sáros vármegyéket s canónica visitatiót tartott. Utóda volt a sokat hányatott Taraszovics Bazil. Hogy a katholikus érzés hogy állott akkoriban a ruthénségben, tudni nem, legfeljebb következtetni lehet. A világiaknak az egyházi ügyekbe való beleártakozása ekkor már Németországban véres háborút, nálunk fölkeléseket idézett elő. Minthogy a király katholikus volt, minden politikai ellenfele a protestánsokat dédelgette s azon volt, hogy a kath. egyházat gyengítse. A javaiktól már jórészt megfosztott, szabad mozgásuktól a hadak által gátolt bazilitákat is hol erre, hol amarra sodorta a szél. Sz. Bazil szelleme élt ugyan bennük s mutatta a helyes u t a t : az egyház egységéhez való ragaszkodás útját, de ez az üt ekkor már hitvallókat és vértanúkat követelt. Ehhez nem mindnyájan voltak hozzáedzve. A Rómától való függés abban az időben a latin egyházban is lazább volt. Sok pap elszakította s behódolt a protestáns eszméknek. A mieinket ezek az eszmék nem fertőzték meg oly értelemben, hogy talán áttértek volna hozzájuk, de valahogy az volt a korszellem, hogy a Rómától való függés vagy függetlenség nem lényeges kérdés az Egyház életében. Taraszovics Bazilt Moldvában szentelték püspökké, szinte egész bizonysággal nem katholikusok. Püspöki kinevezését Rákóczy Györgytől kapta, Bethlen István utódától, 1633-ban. Taraszovics az ő útlevelével s valószínűleg az ő akarata folytán ment Moldvába felszentelődni. Kinevezési, illetve megerősítő okirata, mely Gyulafehérvárról, 1634. január 5-ikéről van keltezve, maga egy érdekesség. A protestáns hajlandóságú nagyúrnak nem igen tetszettek a katholikus „babonák" s ennek okkal-móddal kifejezést ad az okiratban is. „Quae (sc. Ecclesia vei Dioecesis) suo destituatur Gubernatore, facile haereticae opiniones repullulescere, supersticionum monstris ingenia hominum infascinari, Artium Liberalium studia barbarici scabis deformari, divinarum scriptarum lectiones anilium fabularum rpcitationibus anteverti occipiunt. Triste utique eius exhibe t Exemplum, Ecclesia ista Graecanica, olim et Doctorum virorum copia celebris, et sedes sapientiae florentissima, caius omnis status inscitiae tenebris, et simonía opressus, vix vestigium pristinae dignitatis ex ignorantiae sordibus hodie protendit." Taraszovicsot azért nevezi ki Gregory (Gregorovics) utódának, „ne in profundiores

44


abyssos sine Moderatore praeceps ruat." Mintha csak mai protestáns vezetőembereink egyikét-másikát hallanók szólani a katholicizmus sötétségéről s visszamaradottságáról. A fejedelem megad Taraszovicsnak minden püspöki hatalmat. Elrendeli, hogy évenként látogassa meg a parókiákat és iskolákat, győződjék meg papjainak tudománya felől, helyesbítse a tévelygőket, szenteljen papokat, a makacskodókat az apostoli és egyetemes zsinati kánonok értelmében fenyítse meg, excommunikálja. Hívjon össze gyűlést és reformálja meg Egyházát az ősi szerint. Restaurálja a leromlott templomokat, alapítson iskolákat, alkalmas helyen állítson gimnáziumot, taníttassa benne a szláv, rutén, görög és latin nyelvet, (a magyart nem rendeli el) stb. Taraszovics komolyan s egészen szószerint vette a kapott utasításokat, de nem olyan értelemben, mint Rákóczy György értette. Már a következő esztendőbe megkezdte látogatásait a joghatósága alatt levő parókiákon. És valóban azon volt, hogy a görög egyház régi fényét, a szent atyák korának dicsőségét helyreállítsa. Ezt pedig másként nem tehette, mint a katholikus egyházhoz való hűség ápolása által, s igy történt, hogy a schizma terjesztésére kiszemelt főpásztor apostola lett az Anyaszentegyház egységéhez való ragaszkodásnak, s ahogy Basilovits módja, „Catholicae fidei acerrimus defensor extitit. Nationemque Ruthenam et Valacham Curae süae Pastorali divinitus commissam, passimque in fide nutantem ab omni errore perseverare, errantes ad unitatem, et grémium Ecclesiae Catholicae reducere omni studio contenderat." Ennek nyomán azonban nemsokára kitűnt, hogy a protestáns felfogás mit tart a babonából való kivetkőzésnek, felvílágosulásnak és az ősi dicsőség visszaállításának, mert a munkácsi várkapitány, Balingh János útján arra kényszeritette Taraszovicsot, hogy magát schizmatikusnak nyilvánítsa. Taraszovics az erőszaknak, vagy más befolyásnak engedve megtántorodott. Bizonyára része volt ebben a Ballinghtól függő anyagi szolgáltatások megvonásának is és megtette a fejedelem kívánságát, de nemsokára meg is bánta s ismét hitvallást tett a kath. egyház mellett, mire 1640. decemberében Ballingh elfogatta. Főpapi diszben, az oltártól hurcolták el s kisérték végig Munkácson, majd a vár börtönébe vetették. Ferdinánd király közbevetette magát s érdekében ugy Ballinghoz, mint magához Rákóczy Györgyhöz is levelet intézett, de hasztalan. Hiába tiltakozott az egri püspök is (1641.) hiába szólalták fel Taraszovics papjai Marinics főesperes vezetése alatt, hiába lépett közbe Szimándi István erdélyi püspök. Végre 1642 ben kibocsátották. A kolostor romokban hevert, szerzetesei szétszóródtak, temploma nem volt hasznavehető. Taraszovics hozzálátott, hogy mindezeket helyreállítsa, de mit sem tehetett. Rákóczy György, úgy látszik, csak az erősebb bonyodalmak kikerülése végett, tessék-lássék bocsátotta szabadon, mert alig néhány hét múlva Taraszovics már ismét a várbörtönben sínylődött.

45 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR Nehezen sikerült ismét kiszabadulnia, de már ekkor szó sem lehetett arról, hogy Csernek hegyet visszaállítsa. Ferdinánd királynak még 1641-ből való intézkedése alapján Nagykálióba tette át székhelyét s innen intézte egyházmegyéje ügveit még buzgóbb katholikus szellemben, mint azelőtt. Őt már az összes oklevelek, az erdélyi fejedelem Írásait kivéve „görög katholikus püspöknek" nevezik. A csernekhegyi kolostor pusztulásáról világosan szól Basilovits, javainak elkobzásáról Ferdinánd király 1643. évbeli oklevelei tanúskodnak. „Basilio Taraszovits . . . in quem ob Professionem Religionis Catholicae ejectione a sede, et Monasterio suo Munkácsiensi, et demptione omniutn Bonorucn . . •. " Már ekkor voltak opportunitásból schizmához húzó papok és hivek is, különben nem mondaná az oklevél: „plebem Gr. Ritus . . . ad obedientiam et unionem Ecclesiae C ithulicae reducere valeat." (Folytatjuk.) Fr. Cyrill.

Katholikus templomban keresztelt akattiolikusok házasságra. (Hozzászólás.)

A Lelkipásztor nov. számában igen érdekes jogi kázus jelent meg Rohály dr. tollából. A dec. szám pedig közölte, hogy a Codex magyarázó bizottság döntése szerint az 1099. c. 2. § ban említett akatholikusoktól születettekhez számitandók azok is, akik bármely részről akatholikusoktól születtek. Ez a két közlés némi homályt hagy hátra s azért nem lesz talán felesleges röviden kifejteni a tényállást az előzményekkel. Az 1099. c. 1. § felsorolja azokat, akikre nézve kötelező a házassági forma betartása, akik tehát anélkül érvényes házasságot nem köthetnek: . . . „mindazok, akik a kath. Egyházban lettek megkeresztelve, vagy oda megtértek herezisből, vagy schizmából, bárha azután akár ezek, akár azok elhagyták azt (az Egyhazat) . . . A 2. § pedig ezen jogszabályok alól bizonyos kivételt állapit meg, mikor felsorolja azokat, akik nincsenek a formára kötelezve, köztük azokat, akik . . . akatholikusoktól születtek, bárha az Egyházban lettek megkeresztelve, azonban kisded koruktól herezísben, vagy schizmábau, vagy hitetlenségben, vagy minden vallás nélkül lettek felnevelve" . . . Kérdés tehát, vájjon, a vegyes házasságból születettek is a 2. § által megállapított kivitelbe esnek-e bele, vagyis hogy nevezhetők-e ők is „ab acatholicis nati" néven, s következőleg köthetnek-e a forma nélkül is érvényes házasságot? A régi jogban ez a kérdés nem merülhetett fel. A Tametsi idejében a forma-kötelezettség szempontjából csupán azt keresték, hogy a felek lakóhelyén kihirdettetett-e a Tametsi vagy s e m .

46


Ahol pedig kihirdettetett, s ahol a kihirdetés idejében az akatholikusoknak szervezett egyházközségük még nem volt, ott ezeket is (az akatholikusokat) kötelezte tekintet nélkül arra, hogy ki milyen vallású szülőktől született, hogyan kereszteltetett és hogyan neveltetett, — bár az Egyház ezen elvet az akath >!ikusokra vonatkozólag nem túlságosan hangsúlyozta. A Ne temere egészen u j alapokra helyezkedik. Kötelezi a formára mindazokat, akik „a kath, Egyházban lettek megkeresztelve, vagy oda megtértek, herezisből vagy schizmából, bárha ezután akár ezek, akár azok elhagyták a z t . . . " — (art. XI. § 1) — vagyis szórói-szóra megegyezik a Codex 1099 c. 1. §-ában lefektetett jogszabállyal, a különbség csupán az, hogy a Ne temere még nem ismeri az 1099, c. 2. §-ban foglalt, idézett kivételt, — vagyis a Codex előtt a forma betartására volt kötelezve minden házasuló, aki a kath. Egyházban lett megkeresztelve, akár katholiku soktól, akár vegyes házasságból, akár tisztán akatholikusoktól született is. Tehát a kázusban felvetett kérdés komoly dubium formájában még akkor sem vetődhetett fel. Rohály dr. ugyan döntő bizonyiték gyanánt hivatkozik a Congr. S Conc 1908. febr. 1-iki döntvényére (bizonyára Sipos: Enchiridion p. 588. not. 1. alapján) azonban ez egyáltalán nem alkalmas a bizonyításra. Hivatkozott döntvény a Ne temere kihirdetése után tömegesen befutó kételyeket tárgyalja egymás után s köztük arra a kérdésre, „vájjon Németország területén azok a katholikusok, akik eretnek vagy schizmatikus szektára tértek, . . . esetleg már ifjú, vagy kisded korban, kötelezve vannak-e a formára ?" — azt a választ adja, hogy igenis; kötelezve vannak, sőt a Németország különleges körülményeire való hivatkozással kért felmentést is megtagadja. 1 ) Ez a döntés — mely még a Codex distinciót nem ismeri — nem érinti a mi dubiumunkat: csupán a döntést kisérő „votutn consultóris"-ban (B. Pompilitő!) tétetik emlités a Curi általános helynök felterjesztéséről, melyben azt kérdezi, vájjon kötelezi e a forma azon házasságra lépni óhajtó akatholikust, aki mint kisded, a kath. Egyházban kereszteltetett meg, a kath. anya halála után azonban az akath. atya által gyermekkorától herezisben neveltetett. 2 ) A conzultor véleménye természetesen igenlő volt, hiszen a törvényszöveg világosan „omnes in cath. Ecclesia baptisati"-ról beszél és semmi kivételt nem enged meg. Csupán 1911 márc. 31-iki döntvényébeu rendelkezett úgy a Congr. S. Off. hogy valahányszor akatholikusnak kath. módon keresztelt, de akath. vallásban nevelkedett gyermekeinek házasságáról van szó" : recurrendum esse in singulis casibus 3) Tiszta helyzetet teremtett a Codex, mely az 1099 c. 1. §-ban szószerint átveszi a Ne temere idézett szövegét, — a 2. §-ban !) A. S. S. 1908, p. 108. ) U. o. p. 102. ') A. A. S. 1911. p. 163.

2

47 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR azonban a föntebb idézett kivételt állapítja meg — miért is Pompi!i consultor (és nem a Congr.) véleménye többé már nem lehet irányadó. A Codex kihirdetése után (megjelent kommentárok és kézikönyvek egyszerűen idézik a kánon szövegét, anélkül, hogy észrevennék a diffieultást (Pl. Cerato: Matr. c. 96, Blat: Comm. ad. c. 1099, Ciielodi: Jus matr. c. 139 és De Smet is 1920-ban megjelent művében: De Spons et Matr. u. 139). Vlaming volt az első, aki foglalkozik ezzel a kérdéssel (Praelect n. 599.) Szerinte a vegyes hazasságból születettek nem nevezhetők akatholikusoktól születetteknek, tehát kötelezve vannak a formára, vagyis, forma nélkül kötött házasságuk érvénytelen. Az ő véleményét követik: Vermeersch-Orensen (Epit. II. 407), Capello (De Matr. n. 701), WernzVidal (Jus Matr. n. 552) Noldin (De Sacr. 644) és De Smet is munkájának 1927 es kiadásában (De spons et Matr. 143.) Velük szemben jóformán egyedül áll Leitner (Handbuch, IV. 236) Tehát az auktorok legnagyobb része Rohály dr. véleményét támogatja. Nézzük most a mindkét vélemény javára felhozható argumentumokat. Vlamingék véleménye mellett lehet felhozni a következőket: Az 1099 c. 1. § többes számot használ: „ad acatolicis nati"; márpedig igy nem nevezhető az, aki csupán egyik részről született akatholikustól. Aki legalább egyik részről kath.-tól születik s még hozzá akath. Egyházban keresztelkedik meg, az már az Egyházhoz tartozik, (bárha azután eretnek szektához is csatlakozik), vagyis alá van vetve, az Egyháznak formát előíró rendelkezésének. Méginkább áll ez akkor, ha az a vegyes házasság az előirt cautiók mellett köttetett meg a törvényes dispenzatio elnyerése után. Az 1099 c. 2. § kivételt tartalmaz, az u. a. can. 1. §-ban foglalt általános jogszabály ellen s azért a 19. c. szerint stricteértelmezendő. Végül egy kath. módon megkeresztelt embert akatholikusokhoz számítani odiosus már pedig áll a morális elv: „odia sunt restringenda". Az ellenkező vélemény javára szólnak a következő érvek: A többes szám csupán azt akarja jelezni, hogy a Codex általánosságban beszél: mindazok, akik akatholikusoktól származnak s ez nem zárja ki azokat, akik csupán egyik részről születtek akatholikustól. „Ab acatholicis nati" szembehelyeztetik „acatholicis nati"val; márpedig e vegyes házasságból származók, ha nem nevezhetők akatholikusoktól születetteknek, éppen úgy nem nevezhetők katholikusoktól születetteknek sem. A többes számra vonatkozólag határozottan dubiumunk van, márpedig a 20. c. szerint, ha a jognak nincs határozott előírása, akkor a dubium elsősorban „a legibus latis in similibús" döntendő el, vagyis analóg helyekkel s csak ha ilyenek hiányzanak s egyébb mód nincsen a megoldásra, tehát utolsó esetben kell a tudósok közösen és általánosan vallott véleményét alapul venni. A mi esetünkben azonba van ilyen analóg hely. A 987. c. u. i. felsorolja azokat, akik akadályozva vannak

48


a pappászentelésben, közöttük p. Filii acatholicorum. Márpedig a Codexmagyarázó Commissio 1919. okt. 16 iki döntése szerint idetartoznak a vegyes házasságból születettek is, mégha volt is cautio és dispensatió. Vermeersch ugyan tiltakozik (Epit. II. n. 407) az ellen, hogy ezt a „különleges körülményekben gyökerező döntést" az 1099. c-ra is átvigyük, bárha — ő is elismeri — ez az eljárás „juri anteriori prorsus conformis est." Tiltakozásának okául pedig azt hozza fel, hogy ez a döntés: interpretatio extensiva. Vermeersch véleménye azonban alig védhető, amennyiben ha egy döntés „juri anteirori conformis" — a 6. c. alapján már nem nevezhető interpr. extensivának, — különben is itt csak arról van szó, nevezhető-e a vegyes házasságból született „ab acatholicis natus"-nak vagy sem. Ebben a két kánon megegyezik, tehát az értelmezés átvihető. (V. ö. még 18. c. dubium esetén: reccurrendum ad locos Codicis paralellos.) Egyébként is konveniens, hogy azokat, akik nem a maguk, hanem nevelőik hibája folytán lettek eretnekek, ne sújtsa az Egyház formát-előiró rendelkezése, mely számukra gyakorlatilag csaknem teljesen lehetetlenné teszi az érvényes házasságkötést. Itt ismét azt mondják az ellenfelek, hogy ilyen címen a tisztán katholikusoktól születettek, de eretnekségben nevelkedettek is mentesitendők volnának a forma kötelezettségtől — ami azonban ismét nem á l l ; mert a konvenientiát figyelembe kell vennünk kétes helyek megoldásánál, de sohasem világos jogszabályoknál. Hivatkozhatnak még Vlamingék álláspontjának követői arra is, hogy az 1099 c. 2. § vulnus a Ne temere által kifejezett s a Codex által átvett általános princípiummal szemben, — tehát stricte magyarázandó. Egyébként is — szerintük — ha a formára kötelezi őket az Egyház, katholikusok közé számítja őket, ellenkező esetben, mintegy magától eltaszítva, az akatholikusok közé sorolja azokat, — vagyis az akath. szektának kedvez. Ez az ellenvetés azonban ismét nem álhat meg, mert nem a szektának, hanem a nevelőinek hibája folytán akath. szektához tartozó, házasuló félnek kedvez az Egyház, amikor távoltartja tőle az érvénytelenül kötendő házasságnak veszélyét, — ami pedig az Egyháznak, mint jó anyának kötelessége. Tehát az érvek megoszolnak; mindkét vélemény támogatására lehet argumentumokat felhozni. A vitát eldöntötte a Commissio idézett döntvénye 1929 jul. 20ról, kijelentve, hogy a csupán egyik részről akatholikustól született, kath. módon megkeresztelt, de akath. módon nevelt házasuló nincsen kötelezve a formára — még akkor sem, ha szülei reverzalissal és dispensatióval kötötték meg házasságukat. Ezzel azonban még nincs teljesen eldöntve Rohály dr. kázusa. Érvényes-e hát valóban, vagy érvénytelen Péter első házassága? Hogy a jövőben ilyen házasság érvényes lesz, az kétségtelen. De hogy a Codex óta comm. döntvényéig kötött ilyen házasság is érvényes-e — az még vita tárgyát képezheti. Arról vitatkoznak u. i. a jogászok, hogy milyen természetű

49 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR a comm. idézett törvénye ? Ha interpretatio extensiva, akkor a 17. c. 2. §. szerint csak a kihirdetés után válik kötelező erejűvé s nem bir visszaható erővel. Ha azonban csupán interpretatio declarativa, akkor nem szorul kihirdetésre s a múltra épen ugy vonatkozik mint a jövőre. Creusen az előbbi álláspontot védi (Nouvelle Revne Theologizne 1930; 66) s azt vitatja, hogy a múltban megkötött ilyen házasságok — köztük Péter első házassága is — érvénytelenek. Vele szemben Marotó (Apollinaris 1930. p. 615) a comm. döntését interpretativ declarativának vallja s a mondott házasságok érvényességét állítja. Anélkül, hogy bármelyik, felfogáshoz is csatlakoznánk, két jogi princípium segítségével levonhatjuk a végleges következtetést. A jogászok nagy része érvénytelennek tartja ezt a házasságot, — azonban véleményük nem nevezhető biztosnak. Hisz sokan egyáltalán nem érintik ezt a kérdést. — s van olyan auctor is (Leitner), aki egyenesen szembehelyezkedik velük. Mindkét vélemény javára hozhatók fel komoly argumentu nok. Tehát a kérdés valóban kétes; már pedig akkor áll a jogi elv: leges irritantes in dubio juris non urgent (15. can.); megkötött házasságra vonatkozólag pedig ezen felül a másik jogi elv. in dubio standum est pro valore matrimonü (1014. can.) (V. ö. Marató, i h.) Tehát Péter nem volt kötelezve a forma betartására, következőleg első házassága érvényes s az Egyházba csak akkor vehető vissza, ha talán jóhiszemüleg, de mindenesetre érvénytelenül kötött második házasságát abbahagyja. Papp György. ISTacry Szent B a z i l

réoi

magyar

életrajza. (Folytatás.)

Azután Bazilius és Eubolus elhagyván Makszimus püspököt, ki igen kívánta az ő nyájaskodásokat, Antiokiába menének, ahol Malétzius annak a városnak püspöke, Baziliust Diakónussá szentelé, és ő ki kezdé nyilatkoztatni a mennyei tudománynak fényességét, mely ő benne vala, prédikálván a kösségnek, mindenek csodálkozására és sokaknak előmenetelekre: mivelhogy az ő prédikálása által némelyek, kik pogányok voltak, keresztényekké lettek és egyebek, kik feslett erkölcsű keresztények voltak, életeket megjobbították. Némelyek a hamisan keresett marhát visszaadták, mások a gonosz életű asszonyokkal való tisztátalan társaságot elhagyták. Némelyek beszédeikben való szokott esküvéseket, mások az átkozott játékoknak gyakorlását elhagyták. Némely ifjak bementek a szerzetbe, némely leányzók nem gondolván az ideig való Jegyesekkel apácákká és a Krisztus Jézus Jegyeseivé lettek. Némelyek sokat böjtöltek, mások hosszú ideig imádkoztak, egyebek sok alamizsnát osztogattak s mindnyájan siratván vétkeiket, azokró penitenciát tartottak.

50


Kihiresedék a Sz. Bazilius tudománya és szent élete egész Napkeletben és sokan küldöttek érette, hogy az ő tudományával örvendezzenek. Sok helyekbe elment, de kiváltképpen Cezárea városába, ahol hasonló gyümölcsöt hozott. Oly nagyra becsültetett és mindenkitől dicsértett Bazilius, hogy Ezébius annak a városnak püspöke egy kevéssé irigykedett ellene, a mint Naziánzi Gergely mondja, azokáért nem oly szivvel kezdé látni, mint annakelőtte, sőt oly szókat monda, melyek visszatetszének Baziliusnak, elannyira, hogy el akara onnan m e n n i ; elmenvén az ő barátaival Pontus tartományába, egy klastromba rekeszté magát némely napokig. Azután az áriánusok megerősödének és maguknak hitelt szerzének Cezárea városában. Nagy szükség volt, hogy valamely tudós ember kerestetnék, ki vetekednék az áriánusokkal az igaz keresztények oltalmára. Az egész városbeliek a cezáreai püspökkel egyetemben Baziliusra forditák szivüket, gondolván, hogy tudósabb embert nálánál arra a dologra nem találhatnának, őérette küldvén, hivaták őtet. Sz. Bazilius tanácsot kére e dologról Naziánzi Gergelytől, kit igen szeretett és Eubolustól. Felele néki Gergely, hogy nem tekintvén arra, ami közötte és a püspök között történt, mivel a dolog az Isten tisztességére volna, néki úgy látszik, hogy el kellene menni Cezáreába és ő is társa akarna lenni. Ezek az Anyaszentegyháznak két világosságai elmenének abba a városba, Eubolust is elvivén magukkal. Mihelyt oda érkezének, mindjárt az eretnekek setétségei eltávozának és megváltozók a dolgoknak mivolta: mivelhogy az igaz keresztények pártja, mely gyenge kezdett vala lenni, megerősödék, az eretnekek pedig mindennap inkább megszégyenülének. 7. Azután nem sok napok múlva meghala Euzébius a cezáreai püspök és Gergely rendelése által, melyet némely püspökökkel szerze, kik az ú j püspök választásra egybegyűltek vala. Sz. Bazilius választaték a püspökségre, minden ellenmondás nélkül. Ki ha azelőtt, minekelőtte püspök volna, szorgalmatos volt az Isten dolgaiban, sokkal szorgalmatosabb lett azután, nagyobb terhe levén. Ázon fárada, hogy minden eretneket kivessen abból a városból; ha valaki az eretnekek közül megmaradóit, titkon tartotta magát. Efelett, minekutána sokat imádkozott, böjtölt, vigyázott és egyéb szent cselekedeteket gyakorlott volna, a szent püspök új formát rendele a misemondásban, különbözőt attól, melyet abban az időben tartottak, a ceremóniákra és az imádságokra nézve. Melynek cselekedésére kiváltképen való jelenése volt néki az Istentől. Első nap. mikor olyan formán, amint rendelné, misét szolgálna, egy nagy fényesség láttaték lejönni, mely az ő feje fölött álla, míg elvégződék a szent áldozat. Meg akarván áldozni, kétfelé osztá a sz. ostyát 1 ) és egyik részét magához vevé, másikat a tabernákulumba tevé, mely egy ') Az ostya szót az iró itt semmi esetre sem értette a latin szertartás mai ostyájára, egyszerűen csak a latin szert, olvasók által ismert szót használta a könnyebb elképzelés, megértés végett. Különben is latin hostia, mit már az olasz nyelv is ostyának ejt ki, áldozati állatot jelent s ebben az értelemben majdnem teljesen fedi az amnos—áhnec {-bárány) értelmét.

51 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR aranyos galamb módjára volt csinálva, Eubolus némely prelátusokkal a kápolna kórusában volt, ahol a sz. püspök misét szolgála és mindnyájan láták a fényességet, mint egy tüzes sugárt a feje fölött állani és sok mennyei angyalokat, ifjak képében, fehér ruhában, kik őneki szolgáltak az oltárnál. Ezen mindnyájan igen csodálkozának; és mikor a sz. püspök elvégezé a misét, lábaihoz borulának, dicsőitvén az Istent. Sz. Bazilius megkérdé őket, mért cselekednék a z t ? kik felelének, hogy a csudálatos látásért, melyet láttak vala. Ő pedig hálát ada az Istennek és egy csudálatos prédikációt tőn a községnek, melyből mindnyájan nagy lelki vigasztalást vettenek. Ennek a sz. püspöknek idejében egy igen nagy drágaság lőn, mely miatt sokan igen féltek az éhségtől. De oly nagy volt az ő szorgalmatossága némelyektől kérvén és másoknak adván és más helyekről gabonát hozatván, hogy a drágaság nem lőn annyira ártalmas, amint sokan gondolták volt. Ezekért a község sokkal inkább kedveié őtet és inkább kiterjede az ő hire. Az időben Valens császár, Valentiniánus atyjafia uralkodott Napkeletben, ki igen gonosz áriánus eretnek volt: ez tanácsot vévén az erenekektől, üldözni kezdé Szent Bazilius püspököt és avégre méne Cezáreába. De látván, hogy a község igen szereti a püspököt, nem meré nyilván ártani néki, félvén, netalán valami pártütést szerezne. Mindazáltal egy Modesztus nevű kapitányát küldé hozzája beszélgetni, kinek élete nem egyezett a nevével; mert igen kegyetlen ember volt és oka minden kegyetlenségeknek, melyeket Valens cselekedett; amelyek közül egyik volt, hogy nyolcvan püspököket és papokat egybegyűjtvén, mivel nem akarták az Árius vallását bevenni, egy régi hajóba téteté, és a tenger mélyére vitetvén, mind megégetteté őket. Ez a gonosz, kegyetlen ember Sz. Baziliushoz menvén, elsőbben édesdeden beszéle néki, azt Ígérvén, hogy a császárnak nagyon jó akaratjában lenne, ha az Árius tudományát követné. És mivel az édes beszédek semmit sem fogának rajta, igen kegyetlenül megfenyegeté őtet. De az állhatatos püspök meg nem ijedt tőle, sőt felele néki, hogy a földi császarnak kedvéért nem akarná megbántani a mennyei Császárt, és nem gondolna az ő fenyegetésével, mert ha megöleti őtet, nagy jót cselekszik néki, mivelhogy megszabadítja őtet a földi életnek fáradságos nyomoruságaitól. Monda Modesztusz: No, Bazilius gondolkodjál az éjjel a te dolgaidról és holnap adj választ nekem. Felele Szent Bazilius: Nem szükség, hogy időt rendelj nékem, mert aminémű szándékban vagyok most, holnap is abban leszek. Modesztus a császárhoz menvén, megbeszélé neki, mint folyna a dolog. Igen megharaguvék Valens császár és számkivetésbe akará a püspököt küldeni. Megiraték a számkivetésre való szentencia, és a császárhoz viteték, hogy a nevét aláírja, és mihelyt kezébe vevé, mindjárt elromlék a szék, melyen ül vala, és maga a földre e s é k ; mindazáltal meg nem változtatá szándékát, sőt fogá a pennát, hogy a nevét alája irja a szentenciának, de soha csak egy betűt sem irhata, noha háromszor változtatá a pennát.

52


Nem lévén az elég szándékának változtatására, szorgalmatosan más pennát kére, de osztán reszketni kezde a keze, mintha inaszakadt volna, azokáért teljes lévén bosszúsággal, elszaggatá a levelet, melyben a szentencia volt irva. (Folytatjuk.)

Papi napszám körüli viták. Egy görögkatolikus lelkész azzal a kéréssel fordul a Közigazgatási Hatósághoz, hogy hajtsa be a hívektől a részére nyújtandó kézi-, illetőleg igásnapszám egyenértékét. A közigazgatási behajtási eljárás során panaszlottak azt vitatták, hogy a kimutatott hátralék jogtalan, mert a panaszos lemondott a köteles napról. Erre a főszolgabíró azzal az indokolással utasította a panaszost a rendes bírósághoz, hogy a tételek vitásak. A rendes bíróság leszállította hatáskörét, mert az egyházi természetű jogviszony parochiális köteléken alapuló közjogi természetű jogviszony s az ebből származó vitás ügyek csak akkor érvényesíthetők a rendes bírói úton, ha valamely jogszabály azt kifejezetten odautalja. Ilyen jogszabály pedig a kérdéses igás- és kézimunkákra vonatkozóan nincsen. A Hatásköri Bíróság 1929. évi 55 sz. alatt ezt az összeütközést a Közigazgatási Hatóság hatáskörének megállapításával szünteti meg. Indokok:

Nem fér kétség ahhoz, hogy a jelen esetben a h . . . görög katolikus hivők által a lelkész részére nyújtandó kézi, illetőleg igás napszám a lelkészi illetmények munkaszolgáltatásból (facere) álló része, amelyet a hivek vagy természetben róhattak le vagy készpénzben válthattak meg. A tisztán parochiális kötelékből, vagyis az egyházközség és a hivők közti viszonyból, tehát nyilvánvalóan közjogi jogviszonyból folyó lelkészi illetmény közjogi természetű. Már pedig jogszabály levén, hogy ha csak a törvény vagy más törvényes jogszabály eltérően nem rendelkezik, a közjogi jogviszonyból eredő követelések érvényesítése közigazgatási útra tartozik, a lelkészi illetménynek, mint ilyennek érvényesítésére, behajtására és az e körül felmerülhető jogviták eldöntésére is eltérő jogszabály hiányában — végérvényesen a közigazgatási hatóság hivatott. Eltérő szempont alá csak olyan lelkészi illetménykövetelések esnek, amelyekben, mint pl. a párbér bizonyos eseteiben, elvontan a parochiális köteléktől, az a kérdés a vitás, hogy létezik-e olyan jogcim, amelynél fogva a parochiális kötelékhez nem tartozó egyén a lelkészi illetményhez való hozzájárulásra jogszerűen kötelezhető, vagy pedig amidőn a vita a körül forog, vájjon valaki — szintén elvontan a parochiális kötelékhez tartozástól — merőben magánjogi alapon (szerződés, végrendelet stb. alapján) tartozik-e a szóbanforgó szolgáltatással.

53 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR Az imént említett eltérő szempontok alá tartozó esetekben tehát a végérvényes döntésre a vitássá vált kérdések magánjogi természeténél fogva a rendes bíróság hivatott és ez áll különösen akkor, amidőn a járandóságát igénylő lelkész azt vitatja, hogy az illetményeinek részét alkotó szolgáltatás, akár ingatlanon nyugvó magánjogi dologi teher, akár kötelmi jogviszonyon alapuló személyes kötelezettség. Minthogy pedig a jelen esetben egyházi célra, a lelkész ellátására szolgáló járandóságról, azaz hitfelekezeti kötelezettségről van szó, anélkül, hogy a kötelezettség alapja abból a magánjogi szempotból vitássá vált volna, hogy az ingatlan birtokhoz magánjogi jogalapon kötött dologi teher vagy kötelmi jogviszonyon alapuló személyes kötele zettség-e, ilyen vitás kérdések hiányában a fennforgó esetben az egyházlátogatási jegyzőkönyvből kitetszően kizárólag a parochiális kötelékhez tartozás tényén alapuló lelkészi járandóság behajtása a közigazgatási hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közigazgtási hatóság hatáskörén nem változtat az a körülmény, hogy alperesek a felperessel szemben joglemondást vitatnak, mert a követelés fennállása ellen tett kifogást elbírálására szükségképen ugyanaz a hatóság hivatott, amelyik elé a követelés érvényesítése tartozik. § Kegyúri szolgáltatás átértékelése. A katholikus egyház a kegyúrtól az egyházközség által emelt új templom épitési költségeihez való hozzájárulást szorgalmazta s a hozzájárulás átértékelt összegben leendő szolgáltatását kéri. Az ügyet a Közigazgatási Hatóság és a rendes biróság egyaránt a saját hatáskörébe tartozónak tekintette. A Hatásköri Bíróság 1929. évi 77. sz. döntvényében a Közigazgatási Hatóság hatáskörének megállapításával szünteti meg az összeütközést. Indokok:

A Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint a kegyuraság (ius patronatus), ideértve magánkegyúri viszonyt is, amely utóbbi — alapuljon akár törvényen, vagy más törvényes jogszabályon, akár az egyházlátogatásokról felvett jegyzőkönyveken — végeredményben, mindhogy plébános kijelölési (ius presentandi) stb. joggal kapcsolatos, szintén a királyt illető legfőbb kegyúri jognak a folyománya, ugy keletkezésének a jogalapjára, mint egész tartalmára nézve kétségtelenül közjogi intézmény. Ennek folytán úgy a kegyúri jogok, mint a kegyuraságból származó kötelezettségek is egyaránt közjogi természetűek. Jogszabály, hogy a közjogi jogviszonyból felmerülő vitás kérdések csak akkor tartoznak a rendes biróság hatáskörébe, ha van olyan törvényes jogforrás, amely az emiitett kérdéseket kifejezetten rendes birói útra utalja; különben pedig a közjogi jogviszonyból származó vitás tény - és jogkérdések egész komplexumának elbírálására a közigazgatási hatóság hivatott. Olyan jogszabály azonban nincsen, amely a magánkegyúri jog és kötelezettség keletkezésének, fennállásának és megszűnésének közjogi kérdéseit a renbes bíróság hatáskörébe utalná.

54


Következésképen a kegyúri jog és kötelezettség keletkezésére, fennállására, tartalmára, terjedelmére, és megszűnésére vonatkozó mindennemű vitás kérdés elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Ilyen körülmények között tehát nemcsak az első, vagyis az eredeti kegyúri jogviszony létrejötte állapítandó meg közigazgatási uton, hanem ugyancsak a közigazgatási hatóság állapítja meg egyfelől azt, hogy a kegyúri jognak és kötelezettségnek ki a mindenkori alanya, másfelől azt is, hogy az alanyi szempontból nem vitás kegyúri jognak minő a tárgyi terjedelme, azaz, hogy a kegyúri jog az egyes esetben minő szolgáltatás kötelez. Kegyúri jogviszony létrejötte ugyanis csak úgy képzelhető, ha egyfelől megvan az a természetes vagy jogi személy, aki, illetőleg amely a magánkegyúri jogot megszerezve, a jogoknak gyakorlására és a korrelativ kötelezettségeknek teljesítése hivatott, másfelől ha megvan határozva az említett jogoknak és kötelezettségeknek |tárgyi köre, terjedelme. Már pedig gyakorlatilag teljesen célszerűtlen és indokolatlan, sőt kivihetetlen is volna az államhatalmi hatásköröknek olyan megosztása, amely mellett egyrészt közigazgatási útra tartoznék annak kimondása, hogy létesült- e az egyházzal szemben kegyuraság, másrészt pedig a rendes bíróság döntene afelett, hogy a közigazgatási úton megállapított, avagy a fennállása szempontjából nem vitás kegyuraság most már kit és minő terjedelemben illet. Az eredeti kegyúri viszony létrejöttének megállapítására jogosult közigazgatási hatóság hatáskörének tehát múlhatatlanúl ki kell terjednie arra is, hogy ilyen esetekben a kegyúri jog és kötelezettség alanyát és tárgyi terjedelmét is meghatározhassa. A közigazgatási hatóság hatáskörén nem változtat az a körülmény, hogy a magánkegyuraság hazánkban rendszerint a földbirtokkal járó dologi teher. Nem változtat pedig azért, mert ezekben az esetekben is a kegyuraság szabályként nem magánjogi, hanem közjogi jellegű, dologi teher s mert államhatalmi hatásköri jogrendszerünk szellemében, de a Ppé. 8. § ának helyes értelmében is a dologi teher után hátralékos szolgáltatások behajtását tárgyazó perek nem feltétlenül, hanem csupán annyiban tartoznak rendes birói útra, amennyiben a dologi tehernek magánjogi jogviszony szolgál alapjául s illetőleg az utóbbi esetben is csak akkor és annyiban, amidőn és amennyiben a kérdéses jogviszony elbírálása a rendes bíróság hatásköréből külön törvénnyel vagy más törvényes jogszabállyal elvonva nincs. De nem változtat a közigazgatási hatóság hatáskörén az a körülmény sem, hogy a kegyúri hozzájárulás összegét az egyházközség átértékelten (valorizálva) érvényesíti, mert amint ezt a Hatásköri Bíróság számos határozatában ismételten kimondotta, az átértékelten érvényesítés ténye a követelés jogi természetét nem változtatja meg és így a hatáskörre sincs befolyással. Miadezeknél fogva, tekintve, hogy a jelen esetben a jogvitá-

55 GÖR. KATH. LELKIPÁSZTOR nak az a kérdés szolgált tárgyául, köteles-e a kegyúr az ú j templom építési költségéhez hozzájárulni; s hogy a hozzájárulási Összeg átértékelésének a kegyúrral szemben helye van-e s tekintve, hogy e kérdések eldöntése, minthogy nyilvánvalóan a kegyúri kötelezettség tárgyi terjedelméről van szó, a kifejtettek értelmében a legfőbb kegyúr hatáskörében eljárni hivatott közigazgatási hatóságoktól az 1869 : IV. t.-c. 1. § ában foglalt elv sérelme nélkül el nem vonható, sem maga az alapkérdés eredeti közjogi elemeiből ki nem vetkőztethető, — ki kellett mondani, hogy ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. §A püspökök eimzése. A S. Congr. Caerem. 1930. december 31-i kelettel a következő rendeletet adta k i : "SSmus D. N. Pius Papa XT. eo consilio, ut dignitas eorum, qui cum in Ecclesiae gubernatione, tum in ipsa Pontificis Maximi Domo principes habent partes, maiore cotidie in honore sit, Purpuratorum Patrum percontatus sententiam, qui sacris caeremoniis regundis praepositi sunt, die II. mensis Decembris huius anni, arcessito viro hac in pagina subsignato, qui Sacrae Congregationi Caeremoniarum est a secretis, decrevit: Excellentiae Reverendissimae titulum, praeterquam Patriarchis et Latinae et Orientális Ecclesiae, praetev quam Praelatis, qui a flocculis vulgo appellantur, praeter quam Nuntiis et Internuntiis Apoatolicis, tribuendum quoque esse Arcbiepiscopis atque Episcopis, sive residentialibus sive litularibus tantum, itemque Magistro Pontificii cubiculi, Praelatis qui assident vei sunt a secretis in Sacris Romanís Congregationibus, Secretario Supremi Tribunalis Signaturae Apostolicae, Praelato Decano Sacrae Romanae Rotae, ac denique substituto Secretariae

Status. Contrariis quibuscunque non obstantibus. Dátum Romae, ex Aedibus Sacrae Congregationis Caeremonialis, die 31. Decembris 1930. f I. Card. Granito Pignatelli de Belmoníe, Ep. Ostiensis et Albanensis, Praefectus. B. Nardone, Secretarius." § Egyházi és iskolai adó kivetési alapja. Adott esetből kifolyólag a pénzügyminiszter döntést hozott két fontos kérdésben, nevezetesen, hogy egyházi és iskolai adó vethető-e ki jövedelem- és vagyonadó után, továbbá olyan ú j házak után, melyek még adó mentességet élveznek. A döntés, mely a 157.574/1930. VII. a pénzügyminiszteri számot viseli és 1930. december 30-ról kelt, a VKM-hez intézett átirat alakjában a következőket tartalmazza : A felekezeti iskolai adó alapját az állami hozadéki (tárgy) adók, mégpedig a föld-, ház- és 5°/o-al kivetett általános kereseti adó képezheti. Személyi adók, nevezetesen pedig a jövedelemadó, mely a hozadéki adókkal érintett s általában az összjövedelmeknek összefogható progresszív adója, a felekezeti


56 iskolai adónak az alapjául nem vehető. . . . A törzsadók utáni pótlékok kivetése sokkal biztosabb jövedelmi forrás az egyházi adókra is. Az iskolai adókat azonban semmiesetre sem lehet ily alapon (t. i. mint a bepanaszlott helyen kivetették,) kivetni, mert azok az 1868: XXXVIII. t.c. határozott kirendelkezései értelmében az állami egyenes adók után vetendők ki. A 89.182/1927. VII. a szám alatt kiadott körrendeletemből mégcsak a legtávolabbi következtetés sem vonható arra, hogy a felekezeti iskolai adó alapja gyanánt a jövedelemadó is szolgálhat. A hivatkozott 89.182/1927. VII. a számú 'körrendeletemben kifejezetten törzsadókról van említés téve. A törzsadók alatt pedig azokat az alapadókat értjük,

amelyek a vonatkozó törvények értelmében a pótlékjellegű adók kivetésének az alapjául szolgálhatnak. Ilyenek a föld-, ház-, és az ált. kereseti adók. A jövedelmi adó törzs vagy alapadónak nem tekinthető, annál kevésbbé, mert annak a pótlékolását a vonatkozó törvényes rendelkezések, nevezetesen a jövedelem és vagyonadókról szóló 1927. évi 500. P. M. sz. H. Ö. 70. §-a határozottan tiltja! . . . Minthogy azonban az ideiglenes házadómentesség kizárólag csak az állami adóra és bizonyos esetekben a községi pótadóra vonatkozik, nincsen elvi akadálya annak, hogy N. N.-nek X községben levő ideiglenes adómentes háza után számított eszményi házadó alapján százalékos felekezeti iskolaadóval megrovassék.

HÍREK e s v e g y e s e k — U n g v á r g y á s z a . A munkácsi egyházmegye régi, magyar nevelésű és érzésű gárdájának erős pillérei dőltek ki április hóban. Az első nagy veszteség Karczub Endre kanonok, papn. int, rektor halála volt, mely a ruthének nagypéntekén, április 10-én megdöbbentő hirtelenséggel következett be. Hatvannyolcéves, életerős ember dőlt ki egyszerre olyan őrhelyről, hol r á pótolhatatlan szükség volt. Veszített vele a papnevelés, sokat veszített az egyházmegye, de legtöbbet az ungvári magyarság, melynek — bár a politikától távoltartotta magát — oszlopa és erőssége volt. Alig két hét múlva, április 26-án Gebé Péter munkácsi püspök, a kiüldözött Papp Antal kiváló s magyar szempontból is kiíogástalan utóda hunyt el szintén egészen váratlanul. Az ungvári és budapesti theologiák neveltje, Krisztus szive szerinti pap volt, ki oly nehéz viszonyok között vette át a püspöki pálcát, minőben a munkácsi egy-

házmegye még sohasem volt. Kötelességét igyekezett teljesíteni, mikor a terhes feladatot vállalta, hogy rendet teremtsen az idegen megszállás alatt felzaklatott egyházmegyében. Szerencsés tapintattal s íőpásztori éleslátással tekintette át a helyzetet s találta meg a leghelyesebb utat a politikai trükkökkel felzaklatott lelkiélet megújítására. Számolt az adott politikai változásokkal anélkül, hogy meghunyászkodott volna s megküzdött a feltörő právoszláviával, anélkül, hogy bármit is feláldozott volna. Az emberfeletti munka azonban felőrlöte erőit s már elhatározta, hogy másnak engedi át helyét, ő maga pedig kolostorba vonul. Isten másképen határozott felőle. Bár már a cseh kor állította az egyházmegye élére, egyházmegyéje mint utolsó magyar püspökét gyászolja. Temetésén a hajdudorogi egyházmegye képviseletében Bányay Jenő prelátus, nagyrépost vett részt.

CB

anagy

Bií íiER

aranyérmet l

63

JANÜS

aranykoszorus egyházi műötvösmester B u d a p e s t I X . , K i n i z s y > u . 14. (Cégtulajd.: Bittner Lajos ötvösm)

bronzérmet és L elismerő oklevelet

K é s z í t : szentségtartókat, kelyheket, kereszteket, gyertyatartókat, stb.kegyszereket aranyból, ezüstből és bronzból. — Tűzi aranyozást és ezüstözést legmegbízhatóbban vés;ez. Nem kereskedő! Valódi készítője a fémből készült kegyszereknek!

itéltmeg az 1928. évi kézművesipari kiállítás bíráló bizottsága az

A hajdudorogi püspök ur Őméltósága 1626. évi III. sz. k ö r l e v e l é b e n 1176—1926. sz. rendeletével a főtisztelendő papságnak cégemet melegen ajánlotta.

ECCJLJHSIA R T . BUDAPEST IV., VACI-U. 5 9 . áltál kiállított tárgyakra.

Pártoljuk a megbízható kath. mütparost! 9

gÉ=2SSSSSS SSSSSSÍÖ S ==SK^®3=S3S5SrS3

r

OBERAUER A. U T Ó D A

M a g y a r o r s z á g legrégibb miseruhák, egyházi szerek, zászló, oltárépitő és templom berendező vállalata wmmaammmmmammm^ j j

D

A

p

E

s

T

I V . , V Á C í - U T C A 41. s a . T e l e f o n ; Aut.: 8 3 3 -44.

MMIWB8, • Vállalja oltárok, ikonosztázok, felionok, kelyhek, stb. elkészítését és restaurálását. — Költségvetéssel, tervekkel és inintaküideménnyel dijtalanul szolgál.

é v !

1863,

Nyomatott a Beniczky Fiúotthon könyvnyomdájában Homokon.

1928. SZÁMŰ ENGEDÉLYÉVEL

Recommend Documents