mesačník zdarma 2. ročník 2008/10 október
COPUS
veľkokapušianske správy
Udalosť storočia Posviacka gréckokatolíckeho chrámu
19. október zostane nezabudnuteľným dátumom pre celé naše mesto. Pre gréckokatolícku cirkev však zostane navždy najväčším dňom v našej histórii – posvätenie nášho chrámu. Ľudia, ktorí sú otvorení smerom k mystike museli zbadať, že táto oslava bola viac ako pamätný program, či kolaudácia budovy. Obrad posviacky chrámu slúžili traja grécko-katolícki veľkňazi: Mons. Milan Chautur košický eparcha, Mons. Filip Kocsis hajdudorogský eparcha a Mons. Szilárd Keresztes emeritný hajdudorogský bis-kup. Ich modlitby sprevádzali dvadsiatidvaja kňazi, dvaja dia-
koni a viac než tisíc veriacich. Slávnostné obrady sa začali už v predvečer, v sobotu v rímskokatolíckom kostole, kde sme privítali relikviu blahoslaveného biskupa mučeníka Pavla Gojdiča. Tento mimoriadny biskup sa stal obeťou neľudskosti a bezbožnosti komunistického režimu, a stal sa príkladom zmierenia sa, bratskej lásky a vytrvalosti vo viere. Pri relikvii veľkňaza mučeníka sme poďakovali za výnimočnú bratskú lásku rímskokatolíckej cirkvi, s ktorou sme počas štyridsiatich rokov spolu slúžili v jednom chráme a pri jednom oltári. ...
I. Mládežnícky Copus konvent Stretnutie vedenia a mládežníkov mesta Veľké Kapušany a jeho okolia Myšlienka usporiadať veľkú mládežnícku konferenciu v našom meste vznikla ešte v decembri 2007 v CVČ počas tvorby projektu ADAM 2, ktorý bol podporený MŠ SR 98 tis. Sk, podporený aj Komisiou školstva, mládeže a kultúry pri MZ a dofinancovaný CVČ. Podstatou projektu je participácia – ako základná platforma pre diskusiu o možnostiach aktivizácie mládeže. V rámci projektu sme sa stretli s Mládežníckym parlamentom vo Zvolene, so Študentským a žiackym parlamentom v Košiciach. Tieto stretnutia boli neformálne a priateľské s cieľom zhromažďovania poznatkov a skúsenosti, aby mladí ľudia boli pripravení demokratickej premeny z obyvateľa mesta na aktívneho občana. Vzniknutý parlament mladých, ktorý
zastrešuje zástupcov zo všetkých škôl sa aktívne zapája do viacerých mestských akcií. Konferenciu otvoril primátor mesta Mgr. Peter Petrikán La
Posviack éck ok at olíck eho chr ámu osviackaa gr gréck éckok okat atolíck olíckeho chrámu ... So sviečkovým sprievodom sme sa vybrali do večerného mesta, aby cez otvorené brány nášho chrámu, vstúpil ako prvý, blahoslavený biskup Pavol Gojdič, ktorého pozostatky sprevádzal biskup Keresztes Szilárd. Po večierni sme sa pomodlili Moleben, ktorú viedol košický gréckokatolícky spevácky zbor z farnosti Nad Jazerom. Dlhoročné očakávanie sa zhustilo do jednej noci. S modlitbami žalmov sme volali Kráľa Slávi, aby posvätil jeho pozemský príbytok. V nedeľu ráno o desiatej hodine s mocou Svätého Ducha sa otvorili brány nášho chrámu, cez ktoré navždy vstúpila božia sláva a zaplnila ju na večné časy. Boli sme svedkami neopísateľného tajomstva, čo nám odomklo hranice viditeľného a neviditeľného sveta. Kamene Gábora Vargu, a Cherubíni Györgya Ferenca sú hmatateľné, a predsa sme vedeli, že tieto mohutné kamene znázorňujú to čo sa práve odohrávalo: „My cherubínov tajomne predstavujeme a životodarnej Trojici trojsvätú pieseň spievame, odložme teraz všetky svetské starosti. Veď máme prijať Kráľa všetkých, ktorého anjelské zbory neviditeľne nesú v sláve. Aleluja”. Na vysokej stene svätyne vidíme tvorbu Laszlóa Kárpátiho: Mapu Použia a Medzibodrožia so sviečkami, ktoré znázorňujú gréckokatolícke chrámy nášho dekanátu. Nad tieto chrámy stojí Presvätá Bohorodička,
naša jediná ochrankyňa. Môžeme si všimnúť, že tieto sviečky nezvyčajným spôsobom žiaria vnútorným svetlom. Ich ozajstné svetlo pramení od večného svetla: Ježiša Krista, ktorý je znázornený so zlatou svätožiarou v lone Márii. Na ľavej a pravej strany Bohorodičky je nadpis: „Raduj sa zmierenie nepriateľov“. Veľkokapušnaský chrám má za úlohu zmierniť protiklady, a vytvoriť medzi nepriateľmi Kristov mier. Steny voňali tymianom, svätenou vodou pokropili tehelné múry, a so svätým myrom pomazali celý chrám. Obrovská ikona Zsolta Makláryho nám stále pripomína, že tu je prítomný Svätý Boh. Pre slovenských gréckokatolíkov vo Veľkých Kapušanoch 19 október môže byť dňom znovuzrodenia. Dlhé roky kresťania východného obradu nemali svoj vlastný chrám kde by žili svoj vlastný obrad. Teraz, s posvätením chrámu sa splnila túžba mnohých gréckokatolíkov či sú to maďarskej alebo slovenskej národnosti. Po dokončení stavbe chrámu, sa začína duchovná stavba. Snažíme sa vzbudiť v srdciach každého gréckokatolíka túžbu po viere, po ich obrade v ktorom boli pokrstený. Slovenské obrady sa slúžia v stredu o 17:00 a v nedeľu o 11:00. Okrem tých dňoch sa môžeme stretnúť častejšie podľa vlastnej potreby obyvateľov nášho mesta.
Stretli sa futbalové legendy Bývalí hráèi V.Kapušany – Starí páni VSS Košice 2:2 V peknom jesennom počasí počas veľko-kapušianského jarmoku v sobotu 25.októbra sa odohralo exhibičné stretnutie futbalových hviezd na ihrisku MFK Veľké Kapušany. Radosť bolo pozerať sa na technické kumšty 74 ročného Kánássyho, na nestarnúceho ľavého krídelného útočníka Boroša (60) na jeho kľučky, presné centre. Samozrejme na kapušianského rodáka Jána Strausza, ktorý hral len prvý polčas ale aj tak ukázal svoje futbalové umenie. Za domácich Ján Vírčík (72) v bráne chytal ako Lev Jasin, v obrane Robo Jószay ešte nič nestratil zo svojej rýchlosti. Vargaeštók a Skrežina lietali na ihrisku ako vždy . Rudi Treľo ešte stále nezavesil svoje gólové topánky na klinec. Tých 40 nadšených divákov prišlo na svoje medzi nimi aj Vírčik Július (72) alias Šnúri bývalí náš ostrostrelec, ktorý priniesol fotografie a zaspomínal na staré časy. Pochváľme ešte hlavného rozhodcu Hreňa z Ruskej, ktorý pískal veľmi taktne na uspoko-
jenie každého. Zostavy družstiev: V.KapušanyVirčík-Jószay, Čiribán, Rebreš, Vargaeštók-Brezo, Petrikán, Szarvas, Skrežina-Treľo, Síčák. Starí páni VSS Košice: BattyányiBlaga, Boroš, Čákváry, Číslak, Kondáš, Králka, Kánássy, Hromi, Lukáč, Pillár, Plichta, Pohly, Tokár a Strausz. Góly: Treľo 2-Blaga,Pohly polčas 1:0. Po spravodlivej deľbe bodov čakalo aktérov pohostenie a ochutnávka vín z Egerských pivníc. K dobrej nálade prispeli aj maďarský muzikanti z Dombrádu a spevom Kánássy, ktorý dokázal že nie len na ihrisku sa cíti doma ale aj v operetných áriách.
Slávnostné otvorenie nového multifunkèného ihriska
Kapušančania sa môžu tešiť na nové viacúčelové ihrisko. Jedno podobné športové ihrisko sa nachádza v areály ZŠ J. Erdélyiho, ktoré slúži hlavne na futbal. Druhé viacúčelové ihrisko bolo slávnostne odovzdané dňa 25.10. 2008 na ul. Kúpeľnej . Na jeho výstavbu mesto
2
copus
získalo nenávratné finančné prostriedky zo zdrojov rozpočtovej rezervy predsedu vlády SR a Nadácie SPP v celkovej čiastke 1,2 mil. Sk /39.833 EUR/. Športový areál predstavuje viacúčelovú športovú plochu o rozmeroch 33 x 18 m s tenisovým, volejbalovým, minifutbalovým a basketbalovým ihriskom, ktoré sú vzájomne farebne odlíšené. Na jeho slávnostné odovzdanie prišli Ján Strausz, Ján Virčík a bývalí futbalisti VSS a Energetik Veľké Kapušany. Budeme radi, keď túto príležitosť občania využijú pre svoje potešenie a pohodu, pre aktivity a oddych a radosť z pohybu a tiež rozvoj svojich telesných schopností. Andrea Soltészová, Ing.
Na Margo Rok 2008 vyhlásila Organizácia spojených národov za Medzinárodný rok planéty Zem. Pri tejto príležitosti Národná rada Slovenskej republiky pod záštitou predsedu zahraničného výboru NR SR Borisa Zaku v spolupráci so spoločnosťou Artem a s podporou Ministerstva kultúry SR, pripravili rovnomennú výstavu pod názvom,,Medzinárodný rok planéty Zem”. Výstava je od 7. novembra otvorená vo výstavných priestoroch Slovenského rozhlasu v Bratislave.Okrem slovenských výtvarných umelcov sa výstavy zúčastňujú aj výtvarníci z Českej republiky, Nórska Bulharska a Talianska. Jedným z vystavujúcich je aj veľkokapušančan Dr. Štefan Toviš, ktorý sa prezentuje dvoma plastikami, ,,Cogito ergo sum” a plastikou ,,Quo vadis”. Umelecké originály vznikli na III.ročníku tvorivého sympózia Artem a samotná výstava má putovný charakter.
Uznesenia z mes ts kého zas tupit eľ z mests tského zastupit tupiteľ eľss tv tvaa Záv er 5. zasadnutia Mes ts kého zas tupit eľ onaného dňa 30. okt óbr Záver eryy z 1 z 15. Mests tského zastupit tupiteľ eľss tv tvaa kkonaného októbr óbraa 2008 Uznesenie č. 1 93 193 K Pracovnému poriadku zamestnancov MsÚ Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch berie na vedomie pracovný poriadok zamestnancov Mestského úradu vo Veľkých Kapušanoch bez pripomienok. Uznesenie č. 1 94 19 K plánu organizačného zabezpečenia Vianočného jarmoku Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch berie na vedomie technicko-organizačné zabezpečenie Vianočného jarmoku bez pripomienok. Schvaľuje termín Vianočného jarmoku na 15. a 16. december 2008 ako aj poplatky podľa predloženého technicko-organizačného zabezpečenia Vianočného jarmoku. Uznesenie č. 1 95 195 K návrhu na odpis pohľadávok za nájom a služby spojené s užívaním mestských bytov v prvej etape Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch schvaľuje návrh na odpis pohľadávok za nájom a služby spojené s užívaním mestských bytov v prvej etape v celkovej výške 504.571.- Sk podľa predloženého zoznamu bez pripomienok. Uznesenie č. 1 96 196 K materiálu riaditeľa MsKS vo Veľkých Kapušanoch „BRÁNA“ Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch schvaľuje 1. predložený materiál „BRÁNA“ bez pripomienok. 2. pričlenenie Turisticko-informačného centra vo Veľkých Kapušanoch k Mestskému kultúrnemu stredisku formou správcovskej zmluvy s účinnosťou od 1.1.2009. Uznesenie č. 1 98 198 K Dodatku č. 2 k VZN č. 60 zo dňa 10.3.2004 o vytvorení školských obvodov v meste Veľké Kapušany Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch schvaľuje Dodatok č. 2 k VZN č. 60 o vytvorení školských obvodov v meste Veľké Kapušany zaradením do školského obvodu v meste Veľké Kapušany pre ZŠ J. Erdelyiho s vyučovacím jazykom maďarským ročníky 1 – 4 obce Oborín. Uznesenie č. 200 Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapušanoch v zmysle zákona číslo 596/2003 Z.z. o štátnej správe v školstve a školskej samospráve v znení neskorších predpisov v súlade
s ust. § 25 ods. 5 citovaného zákona berie na vedomie delegovanie pána Júliusa Szanya Ing. do rady školy pri ZŠ J. Erdelyiho pána Mikuláša Gyurkovicsa Mgr. do rady školy pri ZŠ P.O.H. pána Zoltána Kanócza Mgr. do rady školy pri ZUŠ pani Annu Poláčkovú do rady školy pri CVČ pani Juditu László do rady školy pri MŠ Tolstého pani Máriu Hájekovú do rady školy pri MŠ P.O.H. Uznesenie č. 20 1 201 K žiadostiam Ekoung, spol. s r.o. ul. Hlavná č. 3 Veľké Kapušany, Marty Miľovej sídl. P. O. Hviezdoslava bl. 74 Veľké Kapušany a Svetlany Karkovej – Bar Pizzéria Sacramento na ul. J. Kráľa č. 27 vo V. Kapušanoch Mestské zastupiteľstvo vo Veľkých Kapu-
šanoch v súlade s § 4 ods. 1 pís. c) VZN Mesta uje: Veľké Kapušany sch schvv aľ aľu 1. otváraciu dobu majiteľov pohostinských zariadení podľa v žiadostiach uvedených požiadaviek 2. zatváraciu dobu - pre Bar – spoločné stravovanie na ul. Hlavnej č. 3 vo Veľkých Kapušanoch - pre prevádzku Marta Miľová – Bar M Klub na sídl. P.O.Hviezdoslava č. 77 vo Veľkých Kapušanoch - pre prevádzku Bar – Pizzéria Sacramento na ul. J. Kráľa č, 27 vo Veľkých Kapušanoch nasledovne: Pondelok – štvrtok do 22.00 hod. Piatok – sobota do 24.00 hod. Nedeľa do 22.00 hod., pričom podľa ust. § 4 ods. 1 písm. c/ cit. VZN je po 22.00 hod. povolená len prísluchová hudba.
I. Mládežnícky Copus konvent Myšlienka usporiadať veľkú mládežnícku konferenciu v našom meste vznikla ešte v decembri 2007 v CVČ počas tvorby projektu ADAM 2, ktorý bol podporený MŠ SR 98 tis. Sk, podporený aj Komisiou školstva, mládeže a kultúry pri MZ a dofinancovaný CVČ. Pods ou pr ticipácia – ak or ma pr žnos tiach odsttat atou proojektu je par participácia akoo základná platf platfor orma pree dis diskkusiu o mo možnos žnostiach aktivizácie mládeže. V rámci projektu sme sa stretli s Mládežníckym parlamentom vo Zv olene, so Študents kým a žiackym par lament om v K ošiciach. TTie ie tr Zvolene, Študentským parlament lamentom Košiciach. ietto sstr treetnutia boli neformálne a priateľské s cieľom zhromažďovania poznatkov a skúsenosti, aby mladí ľudia boli pripravení demokratickej premeny z obyvateľa mesta na aktívneho občana. Vzniknutý parlament mladých, ktorý zastrešuje zástupcov zo všetkých škôl sa aktívne zapája do viacerých mestských akcií. Pravidelne zasadajú v CVČ, kde hodnotia, plánujú, nadväzujú kontakty a realizujú sv tr eh svooje pos postr treh ehyy a nápady nápady.. Vyvrcholením úspešného projektu Aktívna mládež – úspešné mesto bolo usporiadanie I. Mládežníckeho Copus konv entu 2 4. okt a, kde sme pozv 24. októó b rra, pozvaa l i zástupcov všetkých škôl, predstaviteľov mesta, poslancov MZ, zástupcu Študentského parlamentu v Košiciach, starostov a mládežníckych lídrov z okolitých obcí. Konferenciu otvoril primátor mesta, program pokračoval prezentáciou činnosti parlamentu mladých – činnosť prezentoval edseda Erik TTir ir pák ale pr predseda irpák pák,, ďďale alejj pos postta v ením, úlohami a možnosťami mládeže v mikroregióne, spoluprácou so samosprávou a v závere pr Y Zuzk agy eds cii. proojekt jektoov á manažér manažérkka IUVENT Nagy agyoov á pr preds edsttavila pr proojekt Mláde Mládežž v ak akcii. IUVENTY Zuzkaa N Myslíme si, že takéto aktivity sú vhodnou formou pre prípravu mladého človeka na demokratické vyjadrovanie vlastného názoru a dobrou školou pre aktívny občiansky život v dospelosti. Moja skúsenosť je taká, že mládež má obavu vystupovať na verejnosti, ťažko pretavujú myšlienky do slov a práve takýmito aktivitami chceme ich podporiť a minimaliz vy nimalizoov ať ich oba obavy vy.. Mladí ľudia ako členovia občianskej spoločnosti primerane svojmu veku, by mali byť schopní prispievať svojimi postojmi a názormi k riešeniu problémov ovplyvňujúcich pr os tr edie v kt or om ži jú. My chceme pomôcť v hľ adaní ces pros ostr tredie ktor orom žijú. hľadaní cestt y, pr preetože cieľ je jasný jasný,, chceme aktívne pomôcť nášmu mestu.
copus
3
Nar odil sa s cer uzk ou v r arodil ceruzk uzkou v ruk ukee uk Mgr .ar Mgr.ar .artt Michal Za Zavv acký Narodený : 26.03.1984 Bydlisko: I. Krasku 11, 071 01 Michalovce, SK, www.zavacky.org Záujmy: Video hry, socha, film, šport.... Vzdelanie: Škola úžitkového výtvarníctva Košice, 1998-2002, Fakulta umení, Katedra výtvarných umení a intermédií, Košice, 2002-2008 Doc. Adam Szentpétery, akad. maliar, vedúci Ateliéru súčasného obrazu pre bakalárske štúdiu. Prof. Rudolf Sikora, akad. maliar, vedúci Ateliéru súčasného obrazu pre magisterské štúdium Skúsenosti s nasledujúcim softwarom : Autodesk 3Ds max, Adobe Photoshop, Corel Draw, Corel Painter, Macromedia Flash, Splutterfish Brazil , Cebas finalRender
“Dalo by sa povedať, že sa narodil s ceruzkou v ruke” Výtvarné prostredie mu bolo domovom od prvého spoznávania svojho okolia. Nešlo tu o umelé zbližovanie sa s ním, ale skôr o spontánny prejav jeho osobného záujmu a vyjadrenia toho, čo cítil. Rodičia ponechali jeho vývoju i výberu štúdia voľný priebeh. Návšteva Dní otvorených dverí na ŠÚV v Košiciach, bola poslednou bodkou v ceste jeho rozhodovania V roku 1998 nastupuje na ŠÚV v Košiciach, odbor GRAFIKA, kde mu boli učiteľmi akademickí maliari pp. Jeníková, Jeník, Blónská, Csako a iní. V januári roku 2002, absolvoval prijímacie pohovory na Fakultu umení. Tu sa konala jeho prvá maturita života. Nič sa nenechalo na náhodu a systematickou prípravou u akad. maliara Doc. Jozefa Haščáka a v ateliéri nár. umelca, akad. sochára Arpada Račka, sa cibrilo jeho umenie. Z vyše 75 prihlásených uchádzačov, prijali štyroch. On, ako 17 ročný najmladší, skončil na prvom mieste. Po absolvovaní ŠÚV, dosiahnutí dospelosti 18. roku života a prijatím na vysokoškolské štúdium, sa prezentoval na Samostatnej výstave v priestoroch Zemplínskeho osvetového strediska v Michalovciach. Tu predstavil predovšetkým školské práce portréty a figurálnu kompozíciu, i práce, ktoré vytvoril k prijímacím pohovorom na Fakultu umení. Bolo to akýmsi zavŕšenie prvej etapy jeho štúdia.
Počas štúdia na Fakulte umení, mu bol vedúcim Ateliéru súčasného obrazu, Doc. Adam Sentpétery, akad. maliar, pre bakalárske štúdium a Prof. Rudolf Sikora, akad. maliar, pre magisterské štúdium. V roku 2004 sa zúčastňuje, ako najmladší výtvarník /20 ročný/ Trienále maľby Medzinárodného maliarskeho plenéru na Zemplínskej šírave, ktorý organizoval Košický samosprávny kraj a Zemplínske múzeum v Michalovciach. Už tu prejavil svoju kresliarsku a maliarsku zručnosť. Pléner bol zakončený slávnostnou vernisážou v galérií Zemplínskeho múzea v Michalovciach. Jeho najlepšia práca z plenéru je majetkom organizátora podujatia KSK Košice. Po ukončení bakalárskeho štúdia v roku 2002, pokračuje na magisterskom štúdiu, ktoré ukončil v roku 2008. Tvorba Michala Zavackého sa dá rozdeliť do dvoch skupín - maľba a počítačová grafika. V maľbe, ktorú prezentuje hlavne školskými prácami, zastupujú významné miesto portréty a práce zamerané na ochranu životného prostredia. V portrétnej tvorbe cítiť profesionálne vedenie štetca, umocnenie charakteru osobnosti, či skratky a jemu vlastnou farebnosťou a pastóznosťou. Cítiť to hlavne na prácach v štýle NEO ART, Spomienky, r. 2006, záverečná bakalárska diplomová práca. Nebojácne sa púšťa do rozmerných portrétov, kde necítiť absenciu farebnosti, či detailu, práve naopak. Priam folklórnym dojmom pôsobí modelované pozadie, v ktorom vyjadruje svoju spätosť s potré- tovanou osobou od prvých spomienok s nimi až po súčasnosť. Najväčším prejavom toho je portrét matky, ktorá mu bola výraznou oporou počas celého štúdia i nespočetným modelom pri portréte. U nej hľadal azyl a čerpal sily pre svoju ďalšiu tvorbu. Ak by sme mali citovať hodnotenie portrétnej tvorby Michala Zavackého, asi by sme použili slová hosťujúcej doc. Anna Tretter z Mníchova na FU, ktorá ho označila, ako rodeného portrétistu, pastózne narábajúceho s farbou s osobitým štýlom, jemu vlastným.
Dv oky v elit Dvaa rroky elitee
Z ľľaava: Dzur osla er nár Dzurkko Milan, Galgan Jar Jarosla oslavv, V Ver ernár nárssky Július, P Peetőcz ol, Magy ar Zoltán, Fleischer Bar yák Ján arol, Magyar Barttolome olomej,j, Bosn Bosnyák K ar
4
copus
Portrét realizuje s ľahkosťou, ako by sa s ním pohrával a v záverečnej fáze ho umocní vypracovaním detailu, resp. vkomponovaní charakterizujúceho prostredia, portrétovanej osoby. Jeho obľúbenou technikou v portréte je olej, v ktorom modeluje s podkladom, no využíva i akryl, či suchý pastel a kombinovanú techniku, olej – akryl. Prácami na ochranu životného prostredia, Michal Zavacký prezentuje svoju dušu veľmi citlivého mladého muža, ktorého sa hlboko dotýka negatívne dianie civilizácie na našej planéte. Dôkazom toho je práca Stop lovu veľrýb, stvárnená jemu vlastnou filozofiou. Na brutálne obnažených častiach veľryby, evokovať v ľuďoch protest a spoločne vyvodiť verejný odpor. Jeho nesúhlas s praktikami niektorých štátov, ktoré napriek celosvetovej snahe o ochranu týchto výnimočných jedincov, najväčších žijúcich cicavcov našej zemegule, tieto lovia, je vyjadrený práve touto formou . Podobne v prácach, zameraných na záchranu našich Tatier po tragickej kalamite, ktorú sa jednotlivé skupiny snažia zneužiť a necitlivým zásahom sledujú svoje komerčné ciele. Parafrázovaný Manhattan, či mega parkovisko pod Tatrami sú výstrahou pred tzv. obnovou Tatier, ktoré sú našim spoločným prírodným bohatstvom. Podobne práce spojené s globálnym otepľovaním sú prejavom zdvihnutého prsta, kde môže skončiť bezhraničný priemyselný boom, bez rešpektovania obmedzenosti hraníc jeho rozpínavosti, nehľadiac na zdravú budúcnosť ďalších generácií. Nové vedecké objavy kybernetiky a jej široké uplatnenie v praxi sa premietlo aj do hier súčasných deti. Postupne sú vytláčané klasické vláčiky, či princezné z rozprávok a ich miesto obrou silou nahrádzajú domáce počítače a play stations. Vystavené práce s touto tematikou, reprezentujú víťaza, ktorý použitím zbraní najväčšieho kalibru, víťazí nad svojimi súpermi a jeho pohľad siaha do diaľav porazených nepriateľov. Z ďalšej tvorby spomeňme veľkorozmernú prácu Vzkriesenie v Dome smútku v Ruskej (r. 2004, akryl na dreve 250x625cm), práce v Domoch smútku Krišovská Liesková (r. 2007, akyl na dreve 250x125cm). Pre publikácie vytvoril portréty národného umelca Prof. Tibora Bártfaya, akad. sochára, a mnoho ďalších umelcov, či nestora našich karikaturistov Viktora Kubala. V počítačovej grafike sa venuje vytváraniu virtuálnych objektov a prostredí. Michal Zavacký, touto prezentovanou výstavou uzavrel svoju doterajšiu študijnú etapu prípravy na profesionálnu tvorbu. Do ďalšej jeho tvorby mu prajeme veľa tvorivých síl a originálnych nápadov. Informačné centrum Veľké Kapušany, 5.11.2008
Má sedemnásž a už je uèite¾ ILLUSIONS TRIO Na základnej umeleckej škole vo Veľkých Kapušanoch to v stredu 22. 10. 2008žilo hudbou nádejného gitaristu Andreja Karlíka a jeho kapely Illusions Tio. (gitarista Andrej Karlík, bubenik Michal Fedor, basák František Šimku) Andrej Karlík, 17 ročný študent gymnázia, ktorý je zároveň aj učiteľom na ZUŠ vo V. Kapušanoch. Sa hudbe venuje od svojich 12 rokov a podľa vzoru svojho otca hrá na gitare. DAR OD BOHA Andrej bol spočiatku samouk – nepoznal noty ani teóriu, no mal sluch, čo je základ... „Hudbe sa nedá začať venovať len tak zo dňa na deň. Ide to časom, postupne, počúvaním. V hudbe je totiž veľa pre a proti, veľa zásad, no aj záhad, ktoré dokáže človek odhaliť jedine časom.“ „Andrej je skutočne úžasný, talentovaný hudobník a skvelý človek. Je sním stále sranda či už pri skúškach, alebo v súkromí,“ prezradil na Andreja bubeník jeho kapely Michal, ktorý sa hudbe venuje od svojich 6 rokov. ANDREJOVE ÚSPECHY „Za úspech treba pokladať všetko. Zo začiatku bol pre mňa úspech keď som vzal do ruky gitaru a zahral prvý tón, neskôr keď som zahral ľudovú pieseň Kohútik Jarabí. Za úspech po-
važujem to že mám kapelu, že učím na ZUŠ... no pevne verím že ich bude ešte oveľa viac a väčších.“ Povedal Andrej, ktorému pokora určite nechýba. MÔJ POSTREH Pri pozorovaní Andreja a počúvaní jeho hudby som si uvedomila že hudba je dar. Nestačí zahrať pár tónov, ale hudobník jej musí dať dušu. Andrejovi sa to podarilo s hudbou sa stotožnil a diváci mali pocit, akoby ich hudba obklopila a že nevychádza Andrejovej gitary ale z jeho srdca. Andrej na to povedal len toľko: „Keď hudobník hrá, nesmie vnímať okolie, musí sa do hudby vžiť, ja však vnímam ešte veľa vecí, preto sa mám ešte čo učiť.“ Možno že sa Andrej ešte má čo učiť (ale ruku na srdce veď nikto nie je dokonalý), no určite sa vie do hudby vžiť, stotožňuje sa s ňou a narodil sa pre ňu! Lucia Jaršinská
Špor ybári opúšť ajú I.ligu Športtoví rrybári opúšťajú Rok 2006 bol našim veľmi úspešným rokom. Všade kde sme sa zúčastnili, vyhrávali. Najcennejšie čo sme dokázali, bol pos tup do I. Ligy postup Ligy.. Po dvoch rokoch účinkovania v I. Lige sme neus peli. Sezónu v rr.. 2009 začíneuspeli. name v II. Lige s predsavzatím - vrátiť sa do I. Ligy Ligy.. N Noováčik áčikoovskú daň sme už zaplatili.
Hittmár Ján
Ihnát Vincent
Michalo VER Michalovvský Imrich –MA –MAVER
copus
5
6
copus
Új klasszikus zenei fesztivál eresztett gyökeret Nagykaposon és környékén
Zenei ünnep az U ng-vidék en Ung-vidék ng-vidéken Magdaléna Bajuszová igényes gondossággal összeállított, fergeteges sikerű zongoraestjével ért véget október 2-án az Ung-vidéki Zenei Napok immár harmadszor megszervezett koncertsorozata. A szlovák kulturális minisztérium anyagi támogatásával rendezett fesztivál szeptember 17én kezdődött a Lavotta Kamarazenekar fellépésével és a szervezők, de a hallgatók egybehangzó véleménye szerint is az idei idény volt eddig egyértelműen a legszínvonalasabb. A klasszikus zene iránt érdeklődők kilenc hangversenyt látogathattak meg. Ebből a Zene Határok Nélkül elnevezésű rendezvény a nagykaposi, ungvári és sátoraljaújhelyi zeneiskolák tehetséges diákjainak nyújtott bemutatkozási lehetőséget. A maradék nyolc koncertből négyen a szlovák, négyen pedig a magyar hangversenyélet legjavának képviselői szerepeltek; előadásukban több mint ötven zeneszerző műveit csodálhattuk meg Palestrinától Suchoňig, Haydntól Bartókig. Idén először hangzott el a fesztivál megrendelésére irt kompozíció, mégpedig Norbert Bodnár kassai zeneszerző Hommage ŕ Bartók című, fuvolára és zongorára írt alkotása. A komponista szerint „az elnevezés kissé humoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a nagy magyar szerzőnek az éven nem ünnepeljük sem születési, sem halálozási évfordulóját“. Bodnár műve valóban kissé bartókosan hangzott, ám a legkevésbé sem szolgai módon. Ellenkezőleg, szikrázóan szellemes zenei nyelvével és megnyerő eredetiségével a fesztivál egyik legsikerültebb momentumát képezte. Az ősbemutatót Dombóvári János Imre fuvolaművész zeneileg kiforrott tolmácsolásában ismerhette meg a a nagykaposi művészeti alapiskola koncerttermének közönsége. Ugyanez a terem adott helyet Jozef Podhoranský, a szlovákiai előadóművészet élő legendája gordonkaestjének. A mester Arenszkij, Csajkovszkij és Glier darabjait, valamint Brahms gyönyörűen melankólikus e-moll szonátáját tűzte műsorra. Podhoranský szavai szerint „az előadónak ünnep, ha igazi zeneértő és zenekedvelő közönség előtt alkothat. Ez olyan megismételhetetlen atmoszférát teremt, ahol öröm a hangszerhez nyúlni.“ Nem kevésbé volt sikeres az Eperjesi Egyetem Iuventus Paedagogica női karának fellépése a deregnyői Lónyaikastélyban. Ezt a koncertet azért sorolhatjuk a rendkívüliek közé, mert teljesen egészében 20.századi – elsősorban szlovák - zeneszerzők alkotásainak adott helyet, ami még országos méretben is ritkaság. De említésre méltó a szintén eperjesi Musica Historica régi zenei együttes hangversenye is, amelyre az Ungmogyorósi református templomban került sor (a történelem folyamán először). A 3. Ung-vidéki Zenei Napok abszolút csúcspontjaként a világhírű nyíregyházai Cantemus Gyermekkar fellépését könyvelhetjük el. A földbolygó egyik legjobb gyermekkaraként ismert Cantemus különleges szépségű, kristálytiszta és átszellemült éneklése Szabó Dénes Kossuthdíjas karnagy vezetése alatt örökre szóló élményt nyújtott a zsúfolásig telt nagykaposi római katolikus templom közönségének. Egy órára a kialakult zenei és szellemi légkörnek köszönhetően olyan érzése lehetett az embernek, mintha Budapesten, New Yorkban vagy más zenei világvárosban lenne. Ferencz László, a királyhelmeci Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ , az Ung-vidéki zenei fesztivál társrendezőjének képviselője, a fesztivál szervezőbizottságának tagja szerint a hagyományt folytatni kell. „Most éreztem igazán, hogy többéves szívós munkánk meghozta első gyümölcseit. Az itteni emberek igénylik az értékes, élő muzsikát“, mondta el lapunknak Ferencz. Megfontolandó ugyanakkor szerinte több koncert „áthelyezése“ Nagykaposról a környező falvakba. Ennek az a rendkivüli visszhang az oka, amit az Ung-vidéki Zenei Napok rendezvényei a helyi közösségekben kiváltanak.
Gy er ekkor Gyer erekkor ekkorii eml ék eim … emlék ékeim (a Kiskaposi cimborákkal) Kis szinke padlásán volt a gyerektanya, ej de sokat jártunk bujócskázni oda, tetejét szalmával fedte le nagyapám s így állott az udvar leges-leg hátulján. Endi, Jotyu, Miklós, Jóska, Laci és én mind ott bújócskáztunk a szinke környékén, mondókát is tudtunk, kisoroltuk egymást, hogy ki lesz a soros hunyni az oszlopnál. A szomszéd kertjében vén csűr állott csendben, deszkáit zöld penész lepte be nedvesen, öreg rozsdás sarkok tartották ajtaját, nagy kovácsolt szögek szúrták a gerendát. Szalmás teteje volt a rozzant vén csűrnek, két végéből ágos meredt a kék égnek, vén gólya őrködött a környék rendjére kövér kisgyólyákra és jó öreg fészkére. Kisborjú bőgése hallatszik az ólból kacsák hápogása a vizes válótól, kendermagos tyúknak anyás kotyogása hívta kiscsirkéit vörös gilisztára. Vakk-vakk vakkandozott a pincsi békésen s egy tejszínű lepkét fogott meg ügyesen, fekete orrával majszolta szerte szét rámvetette olykor ártatlan két szemét. Kis cimboráimmal bújócskáztunk vígan, szakadt a nadrágszár az öreg szugolyban, merre lehet Endi?, hová bújt el Laci?, elindult a hunyó mindet megkeresni. Este a hatoson járt már a mutató hazaintett minket a kicsi harangszó, húzta Pityubácsi a templom tornyában, véget ért a játszás hátul a szugolyban. Mindenki hazament örömtől izzadtan, Mosdás, vacsorázás volt este a program, Utána nagyapám mesét mondott csendben, Egész addig amíg el nem szenderedtem. 1964. május 27. Kissi István
Hor amás Horkkay TTamás Megjelent az Új Szó 2008. október 13-i számában
copus
7 6
Történelmi visszatekintõ Hatv an év e ttör ör tént 2. rész Hatvan éve örtént – a nagykaposi magyarok kitelepítése 1944 novemberében a frontvonal elérte Ungvárt, és folyamatosan közeledett Nagykaposhoz, ahol elég nagy számú német katonaság állomásozott. November 19-én, vasárnap a harangok már nem szóltak. A templomokban félelem közepette tartották az istentiszteletet. Hétfő reggel megindult a szovjet támadás. 1944. november 23-án a szovjet csapatok a német katonaság hathatós ellenállása ellenére elfoglalták a várost. Nagykapos felszabadult. A „felszabadulás“ ténye a fasizmustól való megszabadulást jelentette, de valójában egy újabb diktatúra vette kezdetét. A nyilasok egyszerre kommunistákká vedlettek át, és ahogyan látni fogjuk, a későbbiekben ők lettek Kaposon élet és halál urai. Alighogy túljutott a front a magyar települések felett, a nőket és férfiakat munkára rendelték ki. Decemberben Kaposon és környékén összegyűjtötték a 18 és 55 év közötti férfiakat azzal, hogy háromnapi munkára viszik őket, ugyanis Nagymihály mellett repülőteret fognak építeni. A háromnapi „malenykij robot”ból öt év oroszországi kemény kényszermunka lett. Sokan már útközben meghaltak. Nagykaposról 96 embert hurcoltak el, közülük hatvannégyen tértek haza. A harctéren katonaként elhunyt 20 ember, otthon civilként tizenhárom. A gulágról visszatértek sokáig emlegették a helyi szovjet parancsnokság egyik kiszolgálóját, a lóháton, fehér kesztyűben nyargalászó hajcsárt, aki az Ungvárról visszaparancsolt, és ezáltal már-már megmenekülő férfiakat Veskóc mellől fordította vissza, és küldte a deregnyői gyűjtőtáborba. 1944. december 3-án elhurcolták otthonából Mikolajcsik (Mikolay) Jánost, a katolikus iskola igazgató-tanítóját, Balogh Bálint gazdálkodót és Juhász Lajos vállalkozót. Máig tisztázatlan körülmények között eltűntek. 1945 tavaszán a helyi közigazgatás rendelete alapján minden felnőtt lakosnak bizottság előtt kellett bevallania nemzeti hovatartozását. Ennek alapján a magyarokat két csoportba osztották: azok, akik 1938 novemberében telepedtek le, rózsaszínű igazolványt kaptak, akik annak előtt is a településen éltek, fehér színűt. A rózsaszínű „cédula“ tulajdonosait minden előzetes felszólítás nélkül kitoloncolták az országból, a fehér „cédula“ tulajdonosaira várt a csehországi munkaszolgálat, a reszlovákizáció és a lakosságcsere. A SzNT 33/1945. sz. „a fasiszta bűnösök, megszállók és kollaboránsok megbüntetéséről” szóló rendelete alapján megkezdték mű-
85
copus
ködésüket a szlovák népbíróságok. Országos viszonylatban sokkal több magyar nemzetiségűt ítéltek el ennek a rendeletnek az értelmében, mint egyéb nemzetiségűt, ezzel is bizonyítva a magyar kisebbség háborús bűnösségét, jog-és vagyonfosztásának, valamint későbbi kitelepítésének jogosságát. Ilyen népbírósági per indult Dr. Kiss Bálint ügyvéd és Dr. Magda Sándor református püspök ellen, aki a magyar parlament felsőházának tagja volt. A vád szerint 1938 és 1944 között aktívan bekapcsolódtak a város szellemi életének irányításába. Ugyanis az első bécsi döntés alapján Magyarország visszakapta a trianoni békediktátum alapján elcsatolt Felvidék egy részét, ennek alapján 1938 novemberében Nagykapos ismét Magyarország fennhatósága alá került. Az anyaországba való visszatérés vagy ahogyan máig emlegetik, amikor „a magyarok bejöttek“ örömünnep volt a városban, virágcsokrokkal, énekszóval fogadták a kaposi emberek a bevonuló magyar katonaságot. Ennek egyik következménye lett a már említett népbírósági per. A vádlottakat Dr. Szekeres Albín járási főbíró védte. Dr. Magda Sándornak 1945 végén megtiltották az igehirdetést, annak ellenére 1946 Újév napján még imát mondott a templomban az üldözött magyarokért. A következő vasárnaptól már fia, Dr. Magda Barnabás tartotta az istentiszteletet. Ide kívánkozik még egy eset: a római katolikus templomban a szentmise végeztével, ami az akkori törvények értelmében csakis szlovák nyelvű lehetett (!), a katolikus iskola kántortanítója, Bacsár Károly elénekelte a katolikus magyarság néphimnuszát, a Boldogasszony Anyánk kezdetű éneket. Másnap, félve a retorziótól, elhagyta a várost, és önként áttelepült Magyarországra. 1946-ban megjelent az ún. reszlovakizációs törvény, a magyarok teljes asszimilálásának hathatós eszköze. Megindult a „visszaszlovákosítási” kampány, azaz a törvény lehe-
COPUS II. Ročník/ II. Évfolyam
tőséget adott arra, hogy az „elmagyarosodott szlovákok” visszatérjenek „eredeti”, szlovák nemzetiségűkhöz. A Reszlovakizációs Bizottság mellett, amely a törvény végrehajtását irányította, a reszlovakizáció legagilisabb szervezete a Szlovák Liga és a Szlovák Matica volt. A nagykaposi járást, tekintettel magyar többségű lakosságára, a kiemelten kezelendő járások csoportjába sorolták. Nagykaposon a Schlanger-féle vendéglő nagytermében (régi mozi épülete) megtartott nagygyűlésen Dr. Szabad Antal volt ungvári magyar királyi ügyész mondott agitáló beszédet szlovák nyelven. A teremben lévők között alig volt olyan, aki értette volna a szlovák nyelvű beszédet, ezért többen felkérték, hogy mondandóját magyar nyelven is közölje. A rendezők nagy felháborodására a lényeget megismételte magyarul: Nagykapos lakossága tagadja meg magyarságát, „térjen vissza“ a szlovák nemzet kötelékébe. A „rendezők“ és néhány helyi lakos, igyekezett rábírni, főleg a tétovázó magyarokat arra, hogy saját érdekükben, gyermekeik jövőjének érdekében írják alá a reszlovakizációs nyilatkozatot. Sok helyen nem riadtak vissza a lelki kényszer alkalmazásától sem, mintegy „megsúgták“, hogy aki reszlovakizál, az majd mentesül a kitelepítés alól. Nagykaposon jelentős tiltakozás indult a reszlovakizáció ellen, ezt támasztják alá az előkerült korabeli dokumentumok. 1947-ben önként áttelepült Magyarországra Dr. Kiss Bálint ügyvéd és felesége, valamint Dr. Magda Sándor református püspök és felesége. 1947-ben politikai okokból 25 kg-os csomaggal, kényszerből elhagyta Nagykapost Balogh Kálmán, Hornyák Béla és Kárpáti János. Ezek után már sok nagykaposinak megpecsételődött a sorsa.
3. rész A Csallóközben 1947 elején megkezdett kitelepítés 1948 őszén elérte a nagykaposi és környékbeli magyarokat. 1948. szeptember 13-án tizenhárom család kapta meg az ún. „áttelepítési cédulát“, szeptember 20-án még egy, a Hegedűs család, vagyis azon családok, akiknek háza és vagyona megtetszett az 1946-ban itt járt magyarországi áttelepülőknek, és akiket sikerült néhány helybeli „szervezőnek“ rávennie arra, hogy települjenek át
ve¾kokapušianske správy október 2008
Vydavateľ: Mestský úrad vo Veľkých Kapušanoch, Tolstého 1, 079 01 Veľké Kapušany Telefón: 638 – 43-17 E-mail:
[email protected] Redakčná rada: Királyová Jana, Mgr., Ladislav Papp, Mgr., Zuzana Nagyová Príprava do tlače: Katarína Hudáková, Tlač: MS-PRINT, CTP: Compugraph Košice Registračné číslo: MK SR – RP 205/2006, ISSN 1336-9466
Magyarországról Csehszlovákiába, esetünkben Kaposra. Az áttelepülési értesítőben utasították az áttelepítendőket, hogy szerezzék be a szükséges iratokat: anyakönyvi-, telekkönyvi kivonatokat, mert azokra szükség lesz Magyarországon. A Nagykaposról 1948 októberében erőszakkal kitelepített családok névsora: 1. Agárdi Antal, Kolónia, 2 szülő, 2 gyermek 2. Asztalos Sándor, Fő utca, 1 nagyszülő, 2 szülő, 2 gyermek 3. Danyi János, Kiskapos, 2 szülő, 3 gyermek 4. Hegedűs Sándor, Fő utca, 2 szülő, 3 gyermek 5. Kiss Ernő, Csepely utca, 2 szülő, 2 gyermek 6. Köblös Ferenc, Csepely utca, 2 szülő, 4 gyermek 7. Köblös Gyula, Csepely utca, 2 szülő, 2 gyermek 8. Lengyel Istvánné, Új sor, 1 szülő, 2 gyermek 9. Papp Bertalan, Kiskapos, 1 nagyszülő, 2 szülő, 1 gyermek 10. Papp Lajos, Fő utca, férj és feleség 11. Pellei István, Zöldág utca, 2 nagyszülő, 2 szülő, 2 gyermek 12. Rindó József, Új sor, 2 szülő, 1 gyermek 13. Simkó József, Csepely utca, 1 nagyszülő, 2 szülő, 1 gyermek 14. Szőlősi Ferenc, Csepely utca, férj és feleség Sötét, drámai napokat élt át a város magyarsága. Senki sem tudhatta, mi és ki következik mindezek után. Teljes volt a bizonytalanság és a félelem. 1948 október első hetében megérkeztek Magyarországról a MATEOSZ-teherautók Nagykaposra, ezek szállították a kitelepítendők ingóságait a vasútállomásra. Minden család magával vihette bútorait, beérett mezőgazdasági terményeit, kisebb gépeket és háziállatokat. 1948. október 6-án négy családot: Hegedűs Sándor, Papp Bertalan, Pellei István, Rindó József családját és azok ingóságait rakták vagonokba a kaposi állomáson. A negyvennyolc megrakott vagon még másnap is az állomáson vesztegelt, várva az indulásra. A többi családot – talán félve az esetleges tiltakozásoktól – már a távolabbi, a vajáni vasútállomáson vagonírozták be. A családtagok az állomás területét nem hagyhatták el. De eljöttek hozzájuk a kaposi és a vajáni állomásra a rokonok, barátok, szomszédok, közeli és távoli ismerősök egy utolsó kézfogásra, egy utolsó ölelésre. A szerelvényeket csak október 8-án indították útjára. A vagonok nyitott ajtajában álltak a búcsúzó kaposi magyarok, egyre távolodva otthonaiktól. Amíg csak látni lehetett a vonatból, integettek, kinyújtott karjaikkal búcsút intve eddigi életüknek is. Azt, hogy mit éreztek abban a pillanatban, amikor a vagonajtó rájuk zárult, csak ők tudhatták. Csak ők tudhatták, milyen fájdalommal és keserűséggel hagyták itt szülőföldjüket. A szerelvénnyel október 10-én, éjfélkor lépték át a csehszlovák-magyar határt. Az első állomáshelyen, Sátoraljaújhelyben az Áttelepítési Bizottság nyilvántartásba vette a kitelepített kaposiakat, és megkapták az ún. „kék cédulát“, ami később hivatalos irataik kiállítására szolgált. Itt nem tudtak tájékoztatást adni arról, hogy hová, Magyarország mely vidékére viszik őket. Hosszú, több napig tartó „utazás” vette kezdetét. Az októberi hidegben fázósan húzódtak meg a tehervagon belsejében. Egy-egy állomáson, amikor engedélyt kaptak rá, megetették és megitatták a háziállatokat. A célállomásról a szerelvényt irányítók sem tudtak sokkal többet „utasaiknál”, ők is csak útközben kapták az újabb és újabb utasításokat. Két lehetőséggel számoltak: a Dunántúl vagy Békés megye. Végül a vonat Békés megye felé vette az irányt. Békéscsabára való megérkezés után hét családot Elekre, egy román határ menti, többnyire sváb nemzetiségű mezővárosba irányítottak, három családot Békéscsabán hagytak, a többieket a Békéscsaba környékén elszórt tanyák valamelyikébe vitték. Az elekiek a vasútállomáson ellenszenvvel fogadták a hét családot. A kitaszítottakból, az erőszakkal elüldözött magyarokból, az itteni lakosság szemében betolakodók lettek. Megtörtént az is, hogy az őrzésükre kirendelt karhatalom mentette meg a családokat az állomáson való kirablástól. Esetenként pedig olyan megalázó helyzetbe kerültek, hogy a számukra lakóhelyül kijelölt házban még ott volt a kitelepülni kényszerülő sváb család. A hetek, hónapok múlásával sikerült valamelyest a családoknak beilleszkedniük az új környezetbe. De esténként, amikor egymás közt voltak, a kaposi otthonról álmodoztak. Kezdetben még azt latolgatták, hogy ez a helyzet nem tarthat örökké, bizakodtak abban, hogy a jogtalanságot hamarosan orvosolni fogják. Mint tudjuk, nem így történt. 1948 októberében önként, de valójában a sors hozta kényszerből elhagyta Nagykapost és Magyarországra áttelepült: - Juhász Imre, a csepelyi református gyülekezet lelkésze és felesége - Kropok István, Vasút utca, 2 szülő, 2 gyermek - Lobó János, Csepely utca, egyedül - Pápai Istvánné, a református iskola igazgató-tanítójának felesége négy gyermekével 1948. december 13-án áttelepült: - Bellák Barnabás, nagyszelmenci református lelkész, 1 szülő, 2 gyermek - Csanálosi Géza, Fő utca, 2 szülő, 4 gyermek - Galgóczy István, ungmogyorósi bíró, 2 szülő, 2 gyermek
- Ladányi Sámuel, veskóci bíró, 2 szülő, 3 gyermek - Hadházi István, idős tanító, Zöldág utca, apa és lánya 1960-ban önként áttelepült Magyarországra Mikolay Jánosné két gyermekével. Ma már az egykori családfők örök álmukat alusszák valahol Magyarországon, lassan elmegy a második generáció is. De itt vagyunk mi, akik nem felejtjük el azt a gyalázatot, ami a huszadik században megesett elődeinkkel! Nekünk adatott meg az a kötelesség, hogy megidézve a multat, emlékeztessük a jelenkor és a jövő nemzedékét! Éljünk vele! Demjénné Kovács Erna
Egyszer volt, hol nem volt ... Óvodánk a Nagykaposi Magyar Tanítási nyelvű Óvoda „Óvodások mesemondó találkozóját” szervezte meg Nagykaposon a Magyar közösségi házban. A találkozón tíz óvoda 13 kis mesemondója vett részt óvónénijével együtt. A mesemondás Bergengóciában zajlott le. A király és annak udvarnépe nagyon sok szeretettel fogadata a kis mesemondókat. A kihívás nagy volt, mivel fel kellett vidítani a szomorú királyt, akit a bánat már majdnem elemésztett. Egyetlen gyógyír volt a bajára: a mesehallgatás varázsa. Bergengócia népe ünnepelte a királyát, aki ismét derűs és vidám lett, mi pedig ünnepeltük gyerekeinket akik ügyesek és bátrak voltak. A találkozó végén a királyi főtanácsos kiértékelte a gyerekek szereplését és mindenkit jutalomba részesített. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a Magyar közösségi ház igazgatójának, aki otthont adott a rendezvénynek, a városi önkormányzatnak, akik anyagilag támogattak bennünket, a gimnázium 4.B osztályos diáklányainak, akik játékukkal színesebbé tették a találkozó hangulatát, valamint köszönet illeti a vendégeket, akik jelenlétükkel megtisztelték ezt a találkozót. A mesemondó verseny résztvevői: Szatmáry Flórián Vaján, Lukács István Mokcsa-mogyorós, Koczúr Eszter Csicser, Kovács Dáriusz Lelesz, Nagy Fanni Kaposkelecseny, Ignác Nóra Nagyszelmenc, Dobos Réka Abara, Pál Zsófia Mátyóc, Ignác Tibor Dobóruszka, Saffo Melitta Nagykapos, Kovács Evelyn Nagykapos, Setét Erika Nagykapos, Gyure Timea Nagykapos Jeczko Éva, óvónő
copus
9 4
Velünk mindig történik valami ... Velem mindig történik valami - mondja Janikovszky Éva könyvében az eleven fiúcska. Ez a mondat a Fabotóra is érvényes, hiszen június végétől október 4-ig a citerazenekarunkkal is szinte mindig történt valami. Volt úgy, hogy egy hétvégén három különböző helyszínen kellett közönség elé állnunk. Fellépéseink sorát a vajdasági II. Nemzet-
A történések sora ezzel még korántsem ért véget, hisz ezután következett az a rendezvény, amire már egy éve lázasan készültünk- a Nagykaposi Citeratalálkozó. A citeratalálkozó megrendezésének gondolata még 2007 őszén fogalmazódott meg bennünk, és 2008-ban, amikor a kulturális minisztérium és városunk vezetősége jóvá-
közi Népzenei Fesztiválon, Csókán való szereplésünk indította, ahol a Seprődi János Kóruszövetség meghívásának tettünk eleget. Annak ellenére, hogy zenekarunk nem volt jelen teljes létszámában, a szakmai kóta dicséretes minősítésben részesített minket. Szeptember 20-án szerepeltünk Százdon, az immár tizedik, jubileumi Országos Citeratalálkozón. Itt is derekasan helytálltunk, s bár a szervezőknek nem állt szándékában szakmailag értékelni a fellépőket, zenekarunkról mégis nagy elismeréssel beszéltek, osztva ezzel a szakmai és a laikus közönség véleményét is. Az idén nagy megtiszteltetés érte a zenekarunkat, hisz tavaly után az éven is elnyertük az országos Csemadok szervezet bizalmát, és képviselhettük hazánkat a XIII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokon, aminek most Kárpátalja adott otthont. A siker itt sem maradt el. Üde színfoltja voltunk a Makkosjánosiban, s másnap a Munkácsi várban megrendezett ünnepi műsornak is. S ha már úgyis Kárpátalján voltunk, eleget tettünk a técsői Arany ősz művelődési egylet meghívásának, ahol a II. Nemzetközi Szüreti Kórustalálkozón adtunk ízelítőt citerazenénkből és régiónk népzenéjéből.
hagyta a kért anyagi támogatás egy részét, az elképzelés valós alakot öltött. Nagy lelkesedéssel vágtunk tehát a szervezésbe, de ugyanakkor aggódtunk is, hogy képesek leszünk-e megvalósítani mindazt, amit elképzeltünk. A találkozó időpontjának közeledtével viszont lassan megoldódtak a problémák, és helyükre kerültek a dolgok. A találkozót Hrubik Béla, a Csemadok országos elnöke nyitotta meg, aki méltatta a citeratalálkozó és a Fabotó citerazenekar magyar közösségerősítő szerepét a keleti végeken. Az ünnepélyes megnyitó után elsőként mi, a Fabotó citerazenekar léptünk a színre. Az előadott szirénfalvi népdalcsokor néhány perc után magával ragadta a közönséget, és az utolsó taktusokat szinte már elnyomta a vastaps. Minket követően a mezőtúri Lókötők citerazenekar zenélt, majd a három ifjú vidám hölgyből álló Riglizni citeratrió, akik Paksról, illetve Dunaszentgyörgyről érkeztek. Arról, hogy Tiszakécske a jó citerások „bölcsője“ meggyőződhettünk a Kéknefelejcs citerazenekar produkciójából, akik a már ismert, de a találkozón hiányzó Tisza´83 citerazenekar Tiszakécskéről alkotott hírnevét öregbítették. Nagy élmény volt újra hallani a lukanényei citerásokat, kik ismét bebizonyították, hogy nem
l. Ifjúsági Copus konvent Nagykaposon 2008. október 24.-én a nagykaposi Szabadidőközpont és az Ifjúsági diákparlament szervezésében került sor az I. Ifjúsági Copus konvent nevű rendezvényre. Célunk városunk ifjúságának motiválása volt, részt venni önkormányzatunk munkájában, ismertetni a fiatalokat az ifjúsági participáció állapotáról hazánkban. Lázár Irén, a nagykaposi Szabadidőközpont igazgatónője szeretettel köszöntötte az l. Ifjúsági Copus konvent vendégeit, akik között ott voltak: Mgr. Petrikán Péter városunk polgármestere, Mgr. Gyimesi György polgármester helyettes, Papp László a nagykaposi iskolaügy vezetője, Ábel Emese, Nagy Zsuzsanna, a kassai Ifjúsági parlament küldöttje, valamint a nagykaposi iskolák diákjai és tanárai. A rendezvény első felében városunk polgármestere elmondta ünnepi beszédét, majd Tirpák Erik, az Ifjúsági parlament elnöke bemutatta a nagykaposi diákparlamentről szóló prezentációt. A programok közti szünetben friss szendvicsekkel és üdítőkkel kínáltuk vendégeinket, akik a konvent második felében láthatták Papp László és Nagy Zsuzsanna prezentációját, ami a fiatalok helyzetéről és lehetőségeiről szólt az Európai Unióban és Szlovákiában. Reméljük ezzel a rendezvénnyel felkeltettük a fiatalok érdeklődését Nagykaposon és a környező falvakban, ahhoz, hogy összefogjunk, és még többet segíthessünk a városnak és javíthassunk a városlakók életszínvonalán. Vaszily TTamar amar a, az Ifjúsági diákparlament tagja amara,
10 3
copus
véletlenül kapták meg idén az országos citeratalálkozó vándorserlegét. A Riglizni citeratrió egyik tagja, Juhász Kitti aztán szólóban is bemutatta, hogy nemcsak a hagszerrel bánik mesterien, de az énekhangja sem hétköznapi. Nagy örömünkre szolgált, hogy Pandák Pali barátunk elfogadta meghívásunkat, és társaival, a pálházi Huták Virágai népdalkörrel emelte az est fényét. A hivatalos program utolsó fellépőjeként a Hunor citerazenekar muzsikált. A zenekar specifikuma, hogy nem egy települést vagy szervezetet képvisel. Maga a zenekar több felvidéki citerazenekar zenészeiből tevődik össze, és az előadásukat hallva be kell vallanunk, nem akármilyen zenészekből. A műsor végén ráadásként bemutattunk egy közös produkciót, amelyben minden, az est folyamán szereplő zenekar képviseltette magát. Annak ellenére, hogy valójában rögtönzött előadásról volt szó, „nagyot szólt“ a összzenekar. A találkozó végére záróbeszédével Köteles László parlamenti képviselő tett pontot. Az ízletes és kiadós vacsora után pedig teret kapott az örömzene, a baráti eszmecsere és az önfeledt szórakozás. A fesztivál nem titkolt szándéka volt, hogy népszerűsítse a citerazenét, hogy megkedveltesse az ifjabb generációval is ezt a műfajt. A mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy a gyenge propagációnak vagy a nagykaposiak érdektelenségének tudható-e be a foghíjas nézőtér. Akik azonban egy igazi zenei élményre vágytak és a szombat estjükből nem sajnáltak két kurta órát velünk tölteni, azt hiszem, nem csalódtak. És biztos vagyok benne, hogy nem csalódtak sem a meghívott vendégeink, sem a távolról érkezett citerás pajtásaink. Hadd idézzem egy sokat tapasztalt citerás barátunk köszönő szavait: „Sok helyen felléptem már, sok helyen voltak irántam szeretettel, de ilyen fogadtatásban, mint itt Nagykaposon, még soha életemben nem volt részem. Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem.“ A nagykaposi citeratalálkozó megrendezésének az imént felsoroltakon kívül volt még egy nagyon fontos célja, mégpedig az, hogy mint magunknak, úgy a szakmai közönségnek is bebizonyítsuk, hogy képesek vagyunk színvonalas találkozót szervezni. Ez azért volt fontos, mert annak ellenére, hogy valójában csak tavaly kerültünk be a már jól összeszokott felvidéki citerás társadalom tudatába, sikerült megnyernünk a jövő évi, azaz a XI. Országos citeratalálkozó rendezési jogát. Mindez azért is rendkívüli jelentőségű, mert a nyugati országrészből, ahol tucatszám működnek citerazenekarok, sikerült elhozni a keleti végekbe a találkozót, ahol valójában csupán egy zenekar, a Fabotó működik. Végül szeretnék a citerazenekar nevében köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen módon vagy formában részt vállalt a rendezvény sikeres lebonyolításában, nem utolsó sorban a Fabotó citerazenekar muzsikusainak és családtagjaiknak, akik derekasan kivették részüket a szervezésből. Boczán Ferenc
Görög katolikus templomszentelés Az ünnepi szertartások már szombat este elkezdődtek a római katolikus templomban, ahol ünnepélyesen köszöntöttük boldog Gojdics Pál vértanú püspök ereklyéjét. Az 1960-ban elhunyt szentéletű püspök áldozata lett az embertelen és hitetetlen kommunista rendszer kegyetlenségének, nekünk pedig életével és halálával tanúságot tett a megbocsátásról, a békeszeretetről és az Istennek szentelt élet hitelességéről. Boldog Pál püspök ereklyéje mellett adtunk hálát a római katolikus egyház páratlan testvérszeretetéért, azért, hogy negyven éven át megosztották a görög katolikusokkal templomukat, oltárukat. Majd ünnepélyesen, fáklyás mentettel elindultunk az esti városba. A görög katolikus templom ajtaja nyitva állt, hogy elsőként Pál püspök földi maradványa vonuljon be rajta, Keresztes Szilárd püspök úr kíséretével. Este vecsernyét, parakliszt és zsoltárokat imádkoztunk egészen hajnal egy óráig. A sok éves várakozás egy éjszakai virrasztásba sűrűsödött össze, és a zsoltáros szavaival vártuk, hogy belépjen a Dicsőség Királya. Majd vasárnap reggel tíz órakor az isteni kegyelem leesdését kértük, ezzel a körülírhatatlan erővel nyíltak meg a templomajtók és alakult át az építkezés Isten lakhelyévé. Annak a titokzatos csodának lehettünk tanúivá, amely feltárta előttünk a látható és láthatatlan erők határait. Láthatóak Varga Gábor kövei, érinthetőek Ferenc György kerubangyalai, mégis érezhető, hogy ezek a súlyos kövek a láthatatlan angyali erőket ábrázolják, kik velünk szolgáltak az Isteni Liturgián. A szentély hatméteres falára földrajzi pontossággal festette fel Kárpáti László művész úr az Istenszülő Máriát, és lábai alá a Bodrogköz és az Ungvidék görög katolikus templomait, melyek helyén gyertyák lobognak parányi fényekkel. A gyertyák különös módon befelé ragyognak, mert igazi fényüket nem önmagukból nyerik, hanem a felettük tündöklő Krisztustól. A falakat tömjénillat járta át, szenteltvízzel hintették meg a tégla építményt és végül műró olajjal kenték fel a világ Urának földi templomát. Makláry Zsolt hatalmas Krisztus Ikonja a kupola magasságából erre emlékeztet minket: egy a Szent, egy az Úr Jézus Krisztus. Rövid nagykaposi jelenlétem során sok derék és becsületes családot ismerhettem meg, az emberek küzdenek a hétköznapokért, a jobb jövőjét. A terhet le kell, hogy valahol tegyék, ahol megpihenhetnek, ahol erőt meríthetnek emberségük megőrzéséhez. A nagykaposi görög katolikus templomnak pont ez a küldetése, hogy átvigye az embert a kemény kővilágból az isteni szépségbe, hogy ez a szent szépség a hétköznapjainkat is megvilágítsa. A templom nyitva áll mindenki előtt: a téli időszámításban keddtől szombatig 17:oo-tól, vasárnap 9:oo-tól a magyar nyelvű liturgia, 11:oo-tól a szlovák nyelvű liturgia ideje alatt. Ezenkívül vasárnap este 17:oo-tól a közös esti imádság idejére, és más egyéni kérésre is. Gyurkovics Miklós, nagykaposi görög katolikus áldozópap
kedves Emlékezõk! ... Nekik is kijár egy rekviem! ....
... Az igazságtalanul elhurcoltaknak! Az ártatlanoknak, akiket nemzetiségi hovatartozásuk miatt űztek el szülőföldjükről és fosztottak meg legdrágább értéküktől, az életüktől. Emlékezzünk a történelmi léptékkel mérve, nem is annyira távoli időre,1944 tavaszára, amikor a nagykaposiak szemtanúi voltak a helyi zsidó családok deportálásának! Tehetetlenül és megdöbbenve szemlélték, hogyan hurcolják el jó ismerőseiket, szomszédjukat, a közeli boltost vagy épp az orvost. A némán szemlélők nem tudhatták azt, hogy majd a zsidókat Ungváron vasúti vagonokba zsúfolva, a megsemmisítő táborokba szállítják. Még azt sem sejthették akkor, hogy pár hónap eltelte után, a magyarokra is kegyetlen sors vár. 1944. november 23-án a szovjet csapatok elfoglalták Nagykapost. Alighogy túljutott a front a magyar települések felett, a nőket és férfiakat közmunkára rendelték ki. Decemberben Kaposon és környékén összegyűjtötték a 18 és 55 év közötti férfiakat azzal az indokkal, hogy háromnapi munkára viszik őket, ugyanis Nagymihály mellett repülőteret fognak építeni. A valóság ettől sokkal tragikusabb volt. A 4. ukrán front határozata értelmében az akkor még Magyarországhoz tartozó területekről a magyar és német civil férfilakosságot és a hadviselteket ily módon kellett letartóztatni, hadifogolytáborokba irányítani, megsemmisíteni. Ennek a tervnek volt része a háromnapi munka, a „malenykij robot”, mely valójában sok embernek az életébe került, másoknak öt évet jelentett. Erre akkor senki sem gondolt. Az összegyűlt férfiakat gyalogmenetben hajtották Pálócra, ahol az iskola épületében összezsúfolódva, már fegyveres őrök vigyáztak rájuk. Így lettek civilként, egy legyőzött ország polgáraiból - hadifoglyokká. És jaj a legyőzötteknek!! És jaj a magyaroknak! Ha valamelyik fogolynál kétely merült fel nemzetiségi hovatartozását illetően, a fogvatartók felszólították, hogy mondja el a Miatyánkot, követve a régi igazságot, hogy imádkozni, számolni és álmodni anyanyelvén szokott az ember. Ha hibátlanul imádkozott szlovák nyelven, máris szabadulást nyert, ha nem, fogoly lett. Pálócról a deregnyői Lónyay grófok kastélyába, majd innen tovább, előbb a szinnai kastélyba, majd a Kárpátok szerpentines útjain, az uzsoki hágón keresztül hajtották az egyre fáradtabb és gyengébb embereket. Szolyvát, Szambort, Foksánit, Máramarosszigetet, mint a magyar Golgotát őrzi az emlékezet. Sokan még addig sem jutottak el, mert útközben meghaltak. Akik rosszul lettek vagy nem bírták a menetelést, a fogolycsoport elvonulása után a hátramaradt őrök végeztek velük, és az útmenti árokba dobták. Ennyit ért egy ember élete. Ekkor már nem volt kétséges, hogy a végállomás, valamelyik Gulág koncentrációs tábor lesz. Nagykaposról kilencvenhat embert hurcoltak el orosz fogságba, közülük harmincketten soha sem jöttek haza. Álljon itt annak a harmickettőnek a neve, akik valahol, messzi vidéken, jeltelen sírban nyugszanak és akiknek sírjánál szeretteik soha sem tudták a maguk fájdalmát kisírni: Balogh Bálint, Balogh István, Balogh Lajos, Barra Zsigmond, Basa Gyula, Békési, Bisztray Károly, Bodnár István, Cap István, Csengery Antal, Dudás Béla, Eszterhay Sándor, Fedor István, Fedor József, Fedor Miklós, Fülöp József, Helmeczy József, Kelény István, Kelőcsi Antal, Kis Antal, Kovács Márton, László Béla, Mikolay János, Németh József, Pál Lajos, Pellei József, Rindó György, Simon András, Szabó Gyula, Szabó István, Tippan András, Tóth Béla. És miért kellett meghalniuk? Mert magyarok voltak! Mert ez a megsemmisítés más nemzeteket nem érintett, csak a magyarokat, akiket kollektív háborús bűnösöknek tekintettek. Hozzávetőlegesen hatszázezer magyar soha sem tért vissza hazájába. A hazatértek többsége fizikai és lelki szenvedéseit soha sem tudta kipihenni, soha sem tudta feldolgozni a feldolgozhatatlant. Többségük nem érte el az öregkort, hisz a fogság öt embertelen esztendeje maga volt a pokol. A hiányos öltözet, a silány élelmezés és az erős fizikai munka sokak számára jelentette a megsemmisülést. Csak a remény éltette az embereket ott, a távoli Oroszországban, a remény, hogy egyszer véget ér ez a szenvedés és hazamehetnek. A remény és az álmodozás, az álmodozás a távoli homályba veszett otthonról és a családról. Tisztelettel emlékezünk a harctereken elesett milliókra, köztük a húsz nagykaposi áldozatra. A mai nemzedék – és ez így van rendjén – csak elbeszélésekből, olvasmány- vagy filmélményeiből ismeri ezt a korszakot. Minden ma élőnek, magyarnak és nem magyarnak tudnia kell, hogy mit műveltek őseinkkel az etnikai tisztogatás jegyében és hogy mi a kollektív bűnösség. Tudniuk kell, hogy felismerjék időben a veszélyt, és hogy tudjanak védekezni. Ami ma történik a politika színpadán mindnyájunkat éberségre int: a hibrid nyelvű tankönyvek, nemzeti történelmünk kigúnyolása, a szlovákiai magyarság megkérdőjelezett száma, mindennapi háttérbeszorításunk. Az ellenünk, népünk ellen elkövetett bűnöket el nem feledtük, de megbocsátottunk., mert hiszünk a józan emberi gondolkodás tisztességében. Hit nélkül pedig nem lehet megbocsátani, mert a megbocsátáshoz bizony nagyobb erő kell, mint a gonoszság elkövetéséhez. Köszönöm a figyelmet! Demjénné Kovács Erna Elhangzott a nagykaposi református templomban 2008. október 31-én.
copus
11 2
ingyenes havilap 2. évfolyam 2008/10 október
COPUS
nagykaposi hírnök
Az évszázad eseménye Görög katolikus templomszentelés Október 19. Nagykapos számára emlékezetes nap marad még hosszú időn át. Bár némi elfogultsággal írom ezt a cikket, de az biztos, hogy városunk jelenkori történetének egyik legnagyobb eseménye a görög katolikus templom felszentelése volt, a keleti katolikusok számára pedig valóban felejthetetlen ünnepség. Aki egy kicsit nyitott a misztika felé, az biztos, hogy észrevette a templomszentelési szertartáson, hogy ez az ünnepség több mint egy megemlékezés, más mint egy épület átadása, és mélyebb töltetű sok más keresztény szertartásnál is.
kedves Emlékezők! ... Nekik is kijár egy rekviem! .... Az ősz legbensőségesebb ünnepe közeleg: mindenszentek és halottak napja. Itt a csendes megemlékezés ideje. A mindennapok rohanása közepette legalább ilyenkor megállunk egy pillanatra, félretesszük a hétköznapok gondjait és emlékezünk. Emlékezünk elhunyt szeretteinkre, felidézve egyegy villanásnyi időt az együtt eltöltött órákból. A sírokon virágok, szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak, alkonyatkor varázslatosan békéssé, nyugodttá téve a sírkertet. Ott, ahol sírjaik domborulnak! De vannak több mint hatvan éve siratott szeretteink, akiktől egykor a házastárs, a szülők, a gyermekek még el sem búcsúzhattak, akik ma valahol messze, jeltelen sírban, idegen országban alusszák örök álmukat. A multat nem feledve, követjük a jövő parancsát, a visszatekintést. Rájuk emlékezzünk most! Mert nekik is kijár egy rekviem! folytatás a köv. oldalon
A templomszentelési szertartást három görög katolikus püspök vezette: Mons. Milan Chautur, a kassai görög katolikus egyházmegye főpapja; Mons. Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye püspöke; és Mons. Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspök. A püspökök imádságát huszonkét pap és két diakónus kísérte, több mint ezer keresztény hívővel, közöttük a közélet kiemelkedő nagyjaival, mint például Csáky Pállal – az MKP elnökével, Köteles Lászlóval és városunk polgármesterével Petrikán Péterrel. folytatás a köv. oldalon
