139. szám. Budapest, Augusztus hó 28. MEGJELENMINDEN VASÁRNAP

1892.

III. Évfolyam.

A HÉT

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési f e l t é t e l e k : Egész évre

frt i o . —

Félévre N e g y e d é v r e »

»

5.— 2.50

TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS M Ű V É S Z E T I K Ö Z L Ö N Y . SZERKESZTI

Egyes szám ára 20 kr.

K I S S

J Ó Z S E F

35/139. s z á m . Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz H i r d e t é s e k

*8i»éteiej. B y anott. Kéziratok

nem adatnak

vissza.

Budapest, A u g u s z t u s h ó 28.

Krónika. —

aug.

24.

Zelmira. Tegnap este vacsora után előre dűlve a nagy melegségben, egy uri emberbe7 ütköztem, aki valami privát bankházban van alkalmazva, ha jól tudom, évi 720 forint fizetéssel. — Hová ? kérdezi, miután hogylétem felől megnyugtató választ kapott. — A Rémi-kioszkba, feketére. Nem jön velem ? A z én emberem indignálódva nézett rám. — A Rémibe! Jó izlésü ember nem jár már a Rémibe. El van az árasztva mindenféle emberekkel. Jó éjszakát! A fiuk még nem voltak ott. Letelepedtem a törzsasztalunkhoz a kioszk legsötétebb zugában és nyomban, anélkül, hogy rendeltem volna, ott termett előttem az én fekete-kávém. Jól esik, hogy igy gondomat viselik, hogy ismerik a szokásaimat, mintha otthon volnék. Körülnéztem és jól esett látnom a megszokott idegenismerős arczokat, mindegyiket a maga helyén. Amott a harmadik asztalnál, épén a lámpa alatt, melynek fénye fekete gigerli-kalapja alá világit, ül Zelmira, a bájos karcsú teremtés, a Rémi-kioszk tündére. Tavaly szőke volt és rózsaszín ruhát viselt, virágos szalmakalappal, az idén fekete és kék ruhában jár, fehér pettyekkel. Mondják, hogy egészen más leány, mint a tavalyi, ami valószínű. De most ő a kioszk tündére, mint volt tavaly a másik, akiről nem tudtuk, hogyan hivják, kinek a lánya s elneveztük Zelmirának. Hűségesen ellátogat hozzánk minden este, ugyanaz alá a lámpa alá telepedik és nyújt szemünknek biztos, gyönyörködtető nyugvópontot. Fényes, gyermekes szemeit reám szögezve, tudomásul vette, hogy itt vagyok. Ez is jól esett. És ekkor eszembe jutott az én bankházbeli emberem az ő megvető mondásával. A Rémi-kioszkba ma már nem jár jó izlésü ember. — Miért nem ? morfondíroztam magamban. Hiszen itt van Zelmira! Zelmira, ha nem tekintem tündéri voltát, embonpointos papáját, még mindig gyönyörű szép teremtés számba megy, akinek megadatott, hogy Ízléssel és elegáncziával készült toilettejének több szépséget nyújt, mint az neki. Miért ne jönne ide jóizlésü ember, hogy őt megcsodálja ?

»El van az árasztva mindenféle emberekkel.« Ez igaz. Még egy pár grófot is látok itt. E g y pár pesti képviselőt, ügyvédeket, orvosokat, börzianereket, faczér kellnereket és újságírókat. Valóban vegyes társaság. Igazán nagyszerű! A z én harmincz krajczáromért láthatom Zelmirát, mulathatok a legkülönbözőbb típusokon, tanulmányozhatom azt az érdekes konfliktust, melybe a fák árnyéka a szórványos gézlámpák fényével keveredik, szíhatom a tiszta, nedves dunai levegőt és még ráadásul kapok fekete kávét és szivart. Nem tudom felfogni, mért nem jön ide mindenki, akinek harmincz krajczárja van? Ez az uri ember olyan souverain megvetéssel emlegette ezeket a mindenféle embereket. Kár. Jó volna, ha ő is egy uj specziest képviselne közöttünk. Hát mért olyan büszke ? S micsoda furcsa izlés az, hogy csak egyféle emberek közt szeret lenni ? — A fiuk ma olyan soká késnek és a papa széles háta elfödi Zelmirát. Borzasztó! És nekem azon kell tűnődnöm, hogy ez a kalkulusvető uri ember mért nem szereti a mindenféle embereket? Hát miféle embereket szeret? Lássuk csak. Ez az ur hivatkozik a jó Ízlésre, tehát a maga fajtáját ki nem állhatja. Akik itt vannak, mind ide valók. Csupa egész kabátos ember, csupa divatos kalapu hölgy. És törzsvendégek valamennyien, mindnyájan per Károly szólítják a főpinczért. S azt hiszem, mindnyájuknak több jövedelme van hétszázhúsz forintnál és föltehető, hogy az újságon kivül néhány könyvet is olvastak. Mind olyan dolgok, melyek a leereszkedés szükségét az én emberemnél teljesen kizárják. Nem tehető föl más, minthogy ez a hely neki túlságos elegáns s nem érzi magát oda valónak. Nevetséges ! Igazán nevetséges! Manapság, a demokrata korban divatos kabáttal, elegáns nyakkendővel nem merni odamenni, ahol senki sem törődik a másikkal, s ahol Zelmira valóban republikánus szellemben uralkodik 1 Ha ő azonban olyan szerény, miért veti meg a helyet, ahová nem való ?

De ime ott van! — Nem; csak valaki hozzá hasonló. Belépett a hátulsó kis ajtón és körüljártatta blasirt tekintetét, lassan járkál végig az asztalok között. Csodálatos, még csak oda sem hederített Zelmirára. A dunai

550' oldalon megáll a legszélsőbb asztalnál, annál a bizonyos exklusiv asztalnál, ahol azok telepednek le, akik külön levegőre aspirálnak, aztán nem látván ott senkit, kedvetlenül lép ki a korzó felé. Keresett valakit abból a társaságból, legalább ugy tett.

gondoltam,

Utolsó reggel. . Olyan nyájas ez a reggel, A napfény is ugy

Könnyű szellő hozza A viola

A szivarom igen jó. Világos kék füstje szinte fehérre festi körülöttem a levegőt. S ugy érzem, mintha bodor felhőibe vegyülne a tompa, jókedvű moraj és Zelmira kedves, gyermekes kaczagása. Otthon vagyok, mint a madár az ágon, s ha jönnek a fiuk, vendégszeretően fogom őket fogadni. *

Fürge, hivő

csobbanással

Fut a kedves kis patak, Hűs vizére,

hízelegve

Selymes ágak

„Mért

mind ugy

marasztal: megint?"

Oh patak, fenyők,

virágok!

Oh szabad, havas

hegyek!

Mily örömmel

itt

maradnék,

Bt maradnék

köztetek!

Utam a távolba Ámde minden

szólit, visszahí;

S a szivem csak Lassan,

búsan

És a mint

V a g y ugyl Azóta nem jár jóizlésü ember a Rémibe. Azóta mindenféle a népség benne, amióta az a bizonyos czimeres créme nincs ottani

Körülöttem

Réveur..

nevetnek,

meglegyint,

sietsz el már

Mindig olybá tünt föl nekem, mint valami kutya a teritett asztal körül. S valóban jól esett látnom végre, hogy elmaradt a társaság és aztán elmaradt a kutya is. Azóta —

Alázatos szolgája, Arbitráló ur! dicsérem az Ízlését. A kis baronesse itt van és épenséggel nem veszi észre, hogy ön nincs ott. Zelmira kedves szeme pedig máiismételten nézett apika vállain keresztül a mi törzsasztalunk felé, kémlelve, kérdően: hol maradnak a fiuk ? Mert ezek a fiuk velem együtt szegény, alázatos újságírók, akik nem válogatósak az emberekben s ha kell, grófok. közé is mennek. Mind olyanok, akiknek a világért sem jutna eszébe, hogy léteznek olyan porszemek, akiknek egyedüli vágyuk egy selyem uszályhoz ragadni. Akiknek értékét nem a szerint szabják meg, hogy kinek a társaságában szeretnének lenni, hanem a szerint, hogy kik szeretnének az ő társaságukban lenni. S mondhatom, hogy a mi harmincz krajczárainkkal elmehetnénk — nem a Rémi kioszkba — de a legbüzösebb kávémérésbe is a nélkül, hogy uri voltunkat féltenünk kellene. Amit Arbitráló ur, ugy látszik, nem mondhat magáról.

hajlanak.

Kék virágok rám A fenyő

Nagyszerül Ez a substraháló és multiplikáló úriember harmincz krajczárért még arisztokrata társaságot is akar 1 Nem tart elegánsnak egy helyet, ahol nem ő az utolsó ember és csak oda jár, ahol oly emberek vannak, akik leköpik őtl

szárnyán

illatot.

Bérezi szellő

Nini, a kis baronesse 1 Hát visszakerült már ? — Vájjon merre járt ? Igen jó színben van. Májusban, mikor utoljára láttam, nagyon sápadt volt. A z én bankbéli emberem azt mondta, hogy igen érdekes. És ugy nézte őt mindig, mint én Zelmirát. Lehetőleg közel ült minden este az exklusiv asztalhoz és fülelt. Nekem sohasem jutott még eszembe kilesni Zelmíra beszédjét. Ó azonban diadalmasan jött hozzám és elbeszélte nekem azokat a beszédfoszlányokat, miket elcsenegetett. Jelentéktelen üres szavak, lehet, hogy a baronesse finom ajkairól másként hangzottak, mint ebben a brutális fonografreprodukczióban.

ragyog

elborítja valami.

körültekintek

Csendesen búcsúzva Hallkan,

még,

mintha ködbe veszne a vidék . . . .

Szalay Fruzina.

A N N A . Történet. Irta : H E R M Á N

OTTÓNÉ.

»Alig volt tizenhat éves — férjhez ment az istenadta. Férjhez ment, csak ugy, szokásból — épen mint az édes anyja.« Ráillik szórul-szóra,'csupán a tizenhat év nem felel meg a tényállásnak. Több volt tán kettővel, mondjuk négygyei, lehet különben, hogy hattal is. Ezt hát ne is kutassuk. Elég, hogy szép volt, fiatal és aránylag tapasztalatlan. Györgygyei a megyebálon találkozott először, aztán még egy bálon. Vizit, virágcsokor, kotillon, második négyes, soupé-csárdás, éji zene stb. stb. mindvégbe ment annak rendi módja szerint, ami csak egy rangos udvarláshoz megkivántatik. A harmadik látogatás már a kézfogó volt — négy órajárásnyira nem lehet sokat vizitezni egy jó hivatalfőnek — aztán folyt simán, gyo.rsan a lakodalmi előkészület, nem látták egymást egész az oltárig, hová a délezeg vőlegény »fülig szerelmesen« a szép ara pedig szemlátomást szívesen lépett. Azon vették észre, hogy férj-feleség lettek, mielőtt hogy egymást tulajdonképpen ismerték volna. A m i különben egyelőre nem is igen tünt fel nekik. Legalább a mézeshetek alatt bizonyosan nem. A nászutról egy forrongó chaos maradt fejükben : A Svájcz, a Rigi — Milánó; székesegyház; sok torony;

247' harangzugás •— Verona; Júlia sirja; szalámi — Velencze; Dogé palota; gondola; szerenade; Lido; Szent-Márktér — Trieszt; Miramare, — Fiume; molo, Abbazzia és a többi, tűvel-hegygyel, összevissza, épen mint uj háztartásuk, mely otthon várt a fiatal asszony szakavatott kacsóinak rendezésére. A z uti benyomásokat a kezdő gazdasszonykodás apró-cseprő gondjai szorították háttérbe, majd — mikor már a házirend is nyugodt, egyenletes folyamatnak indult — az obligát látogatások és fogadások robotját végezték. Szóval, mindaddig, amig volt valami rendezgetni, tenni, menni, várni valójuk, nem igen jutott eszükbe, hogy egymást lélektani megfigyelések mikroskopiuma alá helyezzék. Lassankint azonban az élet a megszokott mindennapiság szűk medrébe tért és folydogált körülöttük. Szabatos időközök határozták meg a háztartási teendők, a hivatalba járás, a séta, az olvasás óráját — sőt a szerelmét is. Megtörtént bizony, hogy órákig is el voltak egymás nélkül, megtörtént — majdnem hihetetlen — hogy a férj, előbb igaz, hogy csak elvétve, de aztán mind sűrűbben, végre pedig minden este »benézett« a kaszinóba. Tény, hogy naponkint kevesebb idő jutott a turbékolásra, ami különben olyan természetes s amit mégis a legokosabb fiatal asszony is csak hosszú idő múlva tud megérteni. Anna is csodálatosnak találta, mikor egyszer azt a fölfedezést tette, h o g y : nini, hiszen ő ma megint egyedül van, holott tegnap is egyedül volt. Gondolkozott és rájött, hogy ha ez igy foly, tarthat tőle, hogy holnap, holnapután sőt azután is sokat, nagyon sokat kell egyedül lennie. Még nem unatkozott, de már nagyon közel járt hozzá. E g y poéta — aki természetesen hazudik, mint minden poéta — azt állítja: mihelyt az asszony egyedül van, azonnal rosszra gondol. Annácska tényleg egyedül van — noha nincs is hivatalos óra — és lám, nem gondol rosszra. A férjére gondol — igaz, de csak eszmetársulás utján. Szellőzteti a szalont és ugy találja, hogy rettenetes dohányszagu a függöny. Soha se képzelte, hogy az a Gyuri ilyen szertelen nagy pipás legyen. Mikor jegyben jártak, fél naponkint alig szítt el egy-két finom szivart, azt is csak a kertben. A nászuton is csak szivar járta, itthon pedig egész délután, sőt egész este ki nem szakad a pipa a szájából — igenis, pipa, közönséges nagy tajtékpipa, hol hosszabb, hol rövidebb szárú. Persze, ki nem küldheti pipázni a szalonból, mert akkor még sokkal többet _ kellene egyedül lenni P h i ! . . . Rázza a függönyt, rángatja. — Szervusz Pannikám! dörgi bátamögött egy erőteljes barriton. Oh, hogy összerezzen az a finom kis teremtés 1 Gyuri áll előtte mosolyogva, pipája, az elválhatatlan már kezében, a kalap pedig még a fején van — természetesen csak szórakozottságból. A z asszonyka kitér az ölelés elől, kezét hallgatva nyújtja csókra és néz néz A z a kalap rettenetesen szúrja szemét és fúrja a fejét másnap, harmadnap is. Pedig az alatt, csak ugy, észrevétlenül, sok apró részlet gyűlt rakásra, ami ezt a kis keserűséget onnan kitörülhette volna. Például: Pörkölő forróságban jön haza György a hivatalból. Ingujjra vetkezik szobájában. Ebédhez hijják — jön azon módon és asztalhoz telepszik. — Megengeded édes? A z asszony bólint, a férj gyanutlanul szürcsöli levesét. Föl se pillant, pedig jó lett volna meglátni azt a két tágra nyilt galambszemet, amely a visszafojtott könyektől vörös pillák alól a két fehér ingujjat majdhogy keresztül nem égeti.

«

Leves után Gyuri sót, paprikát hint egy kis kenyérhéjra és megeszi. Máskor is tette, de Annuskának csak most jut eszébe, hogy ez mennyire »nem finom« szokás. Aztán napról-napra szaporodik a bünrovás. Egyszer ebéd után látta, hogy Gyuri a villával fogait piszkálja. Máskor megint vacsorára behozatta a sonkacsontot magának és a teához finoman szervírozott asztalnál — ahol szép, rózsaszínű sonka papírvékony szeletei sorakoztak aranyszínű aszpiksánczok között — kinyitotta tulajdon zsebkését s a csontról jóizüen faragcsálva vacsorázott meg. A bicskájával e v e t t ! . . . Sonka csontról!... Pedig vendégük is volt. Milyen szégyen; s milyen kinos, lealázó dolog, ha az asszonynak pirulnia kell — a férje m i a t t ! . . . Napokon, éjszakákon át eltöprengett — tépelődött ezen — kezdte gyanitani, hogy ő egy nagyon, nagyon boldogtalan teremtés — mig egy ujabb, valamennyinél szörnyűbb fölfedezés csordultig töltötte a keserűség kelyhét. Vacsorára voltak meghíva. A z asszonyka — mint egy idő óta rendesen — titokban férjét tanulmányozta. E g y mozdulata sem kerülte ki figyelmét. »Lám, az asztalkendőt gallérjába t ü z i . — a más asztalánál! a csirke szárnyát kezébe fogja — idegen helyen!« »Istenem, istenem!!...« Sört hoznak. A háziúr habosra tölti vendége poharát, György egy hajtásra kiissza s leteszi a poharat. A sör csillogó habjából vastag fehér rojt csügg ajka fölött. Gyuri nem tétováz — nyelve hegyének egy gyakorlott kanyaritásával a tajtékot beszopja. Hát csak ez hiányzott E g y tompa sóhajjal, csaknem ájultan ereszkedik Anna hátra a széken. Szemeit lezárja, hogy ne lássa Beretvásnak — a szép Beretvás Antinak gúnyos arczát, amint a férjére néz, amint pillantása világosan kifejezi azt a szörnyű Ítéletet, mely az ő szivét titkon már hónapok óta marczangolja: „közönséges ember". Igen, immár nincs kétség benne, az ő férje közönséges ő egy közönséges ember felesége 1 És ezt im látja, tudja más is a szép Anti, aki ott ül átellenben. Angol szabású kabátja, finom pepita nadrágja, fodorított bajsza, gyönyörűen csiszolt rózsás körmei mind, mind csupa sikk, csupa finomság hát még a malicziózus tekintet, mely e pillanatban — érzi, világosan érzi — az ő arczán nyugszik végtelen szánalommal, mintha azt akarná mondani: Te szegény, szerencsétlen, jobb sorsra méltó asszony. Később magához tér. Suttyomban összehasonlításokat tesz — rossz jel, ha az asszony már erre adja a fejét — Gyuri a jobb kezével eszik milyen kéz 1 széles, izmos, barna. — A z Antié nyúlánk, karcsú, mint egy szép asszonyé. A balkéz kis ujján a vastag aranykarika mély tüzü saphirja mellett kápráztatóan csillog egy gyémántokkal köritett parányi rubinsziv — női gyürü, az v i l á g o s . . . . vájjon kitől kaphatta ? . . . Gyuri nem visel gyürüt — keztyüt sem, meg is látszik rajta Aztán, napbarnított arcza, fekete, hátra fésült, akaratos haja milyen contrast az Anti szőke, selymes, középen választott hajával, halvány, előkelően bágyadt arczszinével. Még a hangjuk is mennyire különböző — a György barritonjától szinte vibrál a levegő, a másiké kellemes, lusta, lágy tenor, mely álmataggá tesz, elandalít...; Fölsóhajtott. Milyen boldog az az asszony, akinek ez a hang, ilyen ember mondja: Szeretlek 1 E perczben szemük találkozik. A z Antié olyasmit fejez ki: Te lehetnél az az asszony — ha akarnád. És Anna gyorsan, kéjes zavarral süti le ismét szemeit

552' Hogy, hogy nem, ettől fogva Annának a nap bizonyos órájában mindég akad valami halaszthatlan tennivenni valója az erkélyen, Beretvás Antinak pedig ugyanazon órában múlhatatlan járókája az erkély alatt. Látták, nézték egymást, hosszan, ábrándosan, szomorúan, némán. Sokáig ment ez igy, de örökbe csak nem mehetett. Legalább hogy Anti igy vélekedett, bizonyítja az a rózsaszín levélke, amely egy szép reggel ott reszketett az Annuska izgatott, finom ujjacskái közt: »Asszonyom! Ön boldogtalan, ne tagadja, látom . . . . érzem; s igy természetes, hogy én sem lehetek boldog. Szenvedek, mert ön szomorkodik. Ön, kit annyiszor láttam az erkélyen, mint tűnődő, váró Júliát, meg fogja tűrni, hogy lelkem egész önfeláldozásával Rómeója lehessek. Oh, adjon alkalmat találkozásra, hogy bár csak egyszer mondhassam el élő szóval, hogy szivem, lelkem, életem öné — rendelkezzék fölötte Mától fogva minden este hétkor a tó mögötti nyirligetben várom. Oh jöjjön . . . . tegyen próbára, kívánjon tőlem bármi nagyot, hősiest, lehetetlent s én készséggel rohanok vesztembe — a kárhozatba is — habozás, fontolgatás nélkül szállok szembe ezer halállal — a poklok hadával ha kell, csakhogy meggyőzzem mérhetetlen hatalmáról, melylyel fölöttem — rabszolgája fölött — rendelkezik most és mindörökké — — Amen sohajtá öntudatlan boldogsággal Anna. Aztán elolvasta a levelet — mondjuk harminczszor, lehet azonban, hogy ötvenszer is és jóllehet már könyv nélkül tudta, lefekvés előtt elolvasta még egy párszor. Milyen levél 1 Megható, felséges, mint egy imádság. Csupa tűzláng minden sora, Gyuri neki ilyet soha sem irt K é t levelet irt mint vőlegény. Közönséges fehér papíron. Szó sem volt abban Júliáról, annál kevésbbé Rómeóról, legkevésbbé pedig pokol, kárhozat és ezer halálról. Oh, ha csak egyszer ajkairól, az ő, az Anti ajkairól hallhatná ezeket a szavakat De hát miért is ne hallhatná? E g y »véletlen« találkozás, rövidke félórára, naplementén a nyirligetben — mi rossz van ebben ? Aztán, hisz ugy se menne egyedül, Bruno elkiséri. A z a hű, hatalmas állat megvédelmezi minden bajtól — de mi is érhetné ? mitől félhet ? . . . Aztán Gyuri nem tudja meg, hivatalos dologban utazott K.-ra s csak harmadnap délre jön meg onnan. Lefeküdt; gyertyáját eloltá, de — mint már ilyenkor lenni szokott — álom nem jött pilláira s reggelre kelve már bizonyosan tudta, hogy Beretvás Anti ma este nem vár hiába a nyiresbe. Hétre csöndül az erdei kápolna kis harangja. A tó felett kanyargó magas szikla uton, gyors, meg-megroskadó léptekkel suhan első légyottjára a szép Anna. Bruno, a gyönyörű newfoundlandi, békésen czammog nyomában' tiszta, értelmes szemeit olykor kérdőleg függesztve úrnőjére, ki most a lejtő alján megállva, kémlő tekintetét a közelgő alkony hamvas párázatában uszó nyires mentén jártatja végig. „ Senki 1... Ó az első, gondolja csalódottan . . . . ha csak a berek sürüje el nem rejti még előle azt, akiért erre az őrült lépésre vetemedett, melyet most minden erejéből bánni kezd. »Térj vissza esztelen, hogy soha, soha se jöjj többé — súgja jobbik énje. De a rosszabbbik se hallgat: »várj legalább öt perczig, az órák nem szoktak egyformán járni.« Ls vár öt perczig, aztán még egy néhányig Most összerezzen léptek zaja a csalit közt —• ő az végre 1 — — Csalódik. E g y paraszt asszony közelit, hátán nagy rőzseköteget czipel. Keményen döngő sarkokkal halad el

mellette, görnyedve a teher alatt s »szerencsés jó estét« dünnyögve, kíváncsi szemekkel tekintget rá vissza. Anna reszket, pirul. Egek! ez mindent tud; milyen megvetéssel mosolygott reá; kitalálta arczárói, mi járatban van itt. Oh, ha otthon lehetne! De most már mindegy. Fia Anti itt nincs, akkor útközben szembe találná — igy is ugy is a »világ szájára« kerül . . . A nap most bukik a Szent-Mártonhegy háta mögé; még világos nappal van, de a hold ezüst sarlója már a nyires fölött úszik; a tó fölött lengő párázat átszűri a kettős világitást, mely alatt a tó vize mint egy sötét aczéllap, sugárzón, simán terül szét, élesen visszaverve a szélén elvonuló magas sziklapárkány redőzetét páfrányaival s a karfával együtt, mely a sziklába vágott utat szegély zi. A nyiresből lágy madárcsicsergés, egy-egy élesebb vijjogás hangzik olykor — hazatérő, pihenni szálló madarak boldog esteli zsivajgása — — és ő, ő itt van, távol a fészek, az édes otthon lágy ölétől — egyedül!... Miért is van ő itt ? Hogy is jött ide ? . . . Körül néz, majd megrázkódik. Torkát fojtogatja valami — bizony alighanem sirhatnékja van. — Megyek! szól egyszerre gyors elhatározással. Valami neszt hall — vissza se néz. Bódultan, megszégyenülve siet a meredek sziklauton fel, zsibongó fejjel, maradozó lélekzettel. Tizet se lép, mikor háta mögött Bruno ideges, nyugtalan nyiffantását hallja. — Ide Brúnó 1 kiáltja. Á m a kutya áll, mintha leszögezték volna és csöndes morgással mereven néz fel egy alacsony égerfa sűrű ágai közé. Lompos farka, mint fekete zászló lebben meg néha; úrnőjére tekint, ismét a fára, de a hivásra meg se moczczan. Anna visszatér. — Mi az kutyám ? Keresd 1 . . . Több se kell Brúnónak. E g y szökéssel a fának esik, s két hatalmas talpát neki támasztva, tompa, mély ugatással ostromolja. Iszonyú, kétségbeesett, nem is emberi ordítás hangzik a fáról, aztán egy súlyos tömeg puffanása a földön. A z ékes Anti az, piros szekfüvestől, fehér kamáslistul a nemzeti trikolort szerencsésen egészíti ki — zöldre vált arcza. Dülledő szemekkel, fogvaczogva, kézzel-lábbal védekezik, nyöszörög a fiiben. Á z emberséges állat pedig — látva ellenfele veszélytelen voltát — örvendezve forgolódik körülte s hogy megnyugtassa barátságos intencziói felől, láthatólag azon van, hogy arczát szeretettel végignyalja. __ — Fogja meg 1 h é . . . . tartsa v i s s z a . . . . Végem v a n . . . . jaj, j a j . . . . összecsufol, jaj, fogja hát meg . . . Anna odalép, megfogja a kutyát örvénél és mosolyogva nézi, amint imádója, minden izében reszketve, föltápászkodik — legalább ő azt képzeli, hogy mosoly az a kinos vonaglás, ami ajkán átczikázik. — Ön fél? Fél egy kutyától! Ö n ! . . . Hát az „ezer halál, kárhozat, poklok hada ?" Á m a »finom« Anti méltatlankodik, még pedig meglehetős közönséges modorban. — Átkozott fekete bestiája ! . . . Oda van a nadrágom ki az ördög látta kutyával járni randevúra! Miért hozta magával ezt a dögöt? — Flogy legyen, aki megoltalmazzon. Köszönöm B r ú n ó . . . . Ls lehajolva, megcsókolja az eb fényes, bársosonyos fejét. — Gyerünk! S egy leírhatatlan pillantással végigmérve a leírhatatlan szánalmas alakot, gyors léptekkel siet a sziklauton fel. — Izé A n n a . . . . egy szóra I Kérem . . . . Nagysád 1 nem méltóztatik hallani ? . . . Szép, mondhatom. Ezért

553. guggoltatott félóráig a fán, mint egy baglyot ?... Gyönyörű ! . . . A z asszony csak halad. »Olyan gyáva, hogy még csak nem is szégyelli« gondolja mélységes undorral. Még világos van, mikor a tóba beszögellő »fehér szent lába« nevű magas sziklatalapzathoz ér, melyről a szent János szobrot egy vihar évek előtt a tóba döntötte. Ezen a két öles talapzaton, a szobor helyén egy ember áll, mintha maga is kővé volna meredve. Kezében horogvessző, melynek vizben lebegő páráját feszült figyelemmel lesi a szédületes mélyben. Anna csaknem fölsikolt. Kendőjét ajkára szoritva áll meg, lélekzete akadozik.... A férje az Ha látta ha meglátja! — — El, gyorsan! Talán sikerül észrevétlenül elosonni a szikla alatt. Késő. Brúnó észrevette és féktelen örömében bolondul ugrándozva a szikla alatt, hangos kaffogassal üdvözli urát. György mosolyogva int. Szerszámját gyorsan fölmotollálja, lekúszik a sziklán, mint egy macska, s pillanat múlva ott áll az uton, szemben a feleségével. — Hol veszed te itt magad, Pannikám ? Megöleli és összecsókolja jókedvűen. — Én, én . . . . de te ?. dadogja szegényke. — Elvégeztem a dolgomat és siettem haza — hozzád. Nem találtalak otthon, hát gondoltam, addig szer zek a konyhára egy kis harapni valót. Nézd. Két pompás pisztráng, ezüstös, rubintos, karnyi vastag csillogott a vállán átvetett hálóban. Anna mosolyogni próbált. — Milyen gyönyörű Nekem fájt a fejem, kijöttem kissé a szabadba. Valamivel tovább mentem mint akartam; — de nem féltem — Brúnó velem volt. — Megnyugtatott, mikor mondták otthon. »Pannika« arcza lángol. Sohse hitte, hogy ilyen folyékonyan tud hazudni. Karon fogja férjét, aztán indulnak hazafelé. A z ut néptelen. A völgyre, tóra már ráboritá kékes fátyolát az alkonyat árnya, csak a szent Mártonhegy fenyvesének csúcsán égett még kápráztatóan a napnak búcsúzó sugára. Távolról kolomp méla csengését hozza a szellő — egyre közelebb-közelebb hangzik, olykor rövid, szakgatott, mennydörgésszerű hangok moraja vegyül bele. — A csorda a bika szól elhalványodva Anna. ^ És csakugyan a keskeny sziklás ut kanyarulatánál könnyű porfelleg mutatkozik, majd egy kajla tülkü riska tömzsi feje, aztán még egynéhány tehén, mig végre előbukkan a csorda gonosz bikájának hatalmas kormos feje, amint nyakát gőgösen megszegve, mély szaggatott bömböléssel közeledik. Kitérni nincs hova Jobbról az ut karfája alatt hat öles mélységben terül a tó, melyet a nép »feneketlennek« mond. Balról a függőlegesen meredő sziklafal — Gyuri, végünk van! súgja Anna tikkadtan, Gyuri hozzá lép, derékon kapja, fölemeli játszva, mint egy kis babát s a karfára, egy telegráfoszlop mellé állítja. — Öleld át szorosan és meg ne mocczanj. Brúnó, feküdj 1 A z okos állat meglapul, hogy majdnem egyenlő a földdel. György aztán megáll az ut szélén, mint egy szobor. Egyik lábát előre fesziti, jobb keze az angol horogszerszám botját szorítja, a bal kéz markolásra készen — arczczal az egyre közeledő bika felé fordul.

Anna nézi, csodálja urát.... Egész lelke rátapad a nyugodt, elszánt férfiarczra, mely e perczben szép, mint egy félistené. A bika pedig csak közeledik. Nehéz, dobogó lépteitől reng a sziklatalaj; kormos szügyén duzzad, feszül a hatalmas izomrétegzet. Most egészen György közelébe jut, ki emelt fejjel, szikrázó szemekkel várja. A bika megáll — egy másodperczig merően farkasszemet néz a két ellenfél — Annának egy örökkévalóság — aztán az állat, mintegy megszégyenülve, elfordítja tekintetét s apróra szedett dörmögéssel békésen halad tovább. Még egy perczig fogva tartja Annát a pillanat igézete — aztán leugrik, s mint a. mágnesszikra röpül urának vaskarjába. — A z . okosabb enged — mondja György nevetve. Szép volt ő fenségétől, mert bizony csak rajta mult, hogy föl nem spékelt. — — Akkor, én is megtudtam volna: milyen mélyen fekszik a szent-János szobra — feleli Anna, a tóra mutatva; és könyein keresztül szemébe néz urának. És nézi hosszan, mintha most látná először életében.... A z a két mélységes barna szem pedig, amely az előbb villámokat szórt, most csak gyöngédséget, gyermeki szelid elégedettséget sugárzik *

Aznap a vacsoránál sör volt az asztalon. György, miután jóízűt kortyantott, leteszi a poharat. Mielőtt azonban ideje volna a szokott expedienshez fordulni, a feleség fölugrik s a bajuszról a sörhabot saját finom lilaszin szegélyű battist kendőcskéjével itatva le, egy hosszuhosszu csókot nyom az »ura« ajakára, aztán ennyit mond nagy elégedetten: —

így.'...

Ne hagyj magamra. Ne hagyj magamra,

maradj

Az élet legszebb perczit Oly drága minden

vélem,

élem,

pillanat,

Ne hagyj magamra,

óh maradj !

Tavaszi nap jár fenn az égen, Felhő kiséri, űzi régen, Most eltakarja a

ború....

Nap nélkül élni olyan szomorú, Palágyi Lajos.

A tetszés m ű v é s z e t e a csalás m ű v é s z e t e . Pope.

*

Jóra nem v e z e t h e t , a mi a természettel *

Romok

ellenkezik.

fölött zöldül a l e g s z e b b

zöld,

R o m o k között l e g h a n g o s a b b a szöcske, S a pusztulásnak k ö z e p e t t e Legvakmerőbb

ah,

az u j j o n g ó ö r ö m ! Grabbc

554.

Krónika II. — aug. 25-én.

Hazafiság és nemzetiségek. Derék színművészeink a nyári szünidőt szépen használták fel. Elkövettek ugyanis minden tőlük kitelhetőt, hogy a duzzogó és háborgó nemzetiségeket meghódítsák a magyar állameszmének, és pedig a hozzájok egyedül méltó eszközzel: szép szóval, nyájassággal, diplomácziával. E czélból temérdeket fáradoztak, s épp oly viszontagságos, mint tanulságos körutakat tettek. A hazafias mozgalom szellemi vezére: Solymosi Elek volt, aki előbb Ratiut igyekezett kapaczitálni, utóbb pedig Lukács Lászlót szólította fel, hogy szeresse hazánkat; de, mint halljuk, a kiváló komikushoz többen is csatlakoztak, hogy a hazafias vállalkozás veszélyeiben és sikerében vele osztozkodjanak. így, értesüléseink szerint, Kassai Strossmayernél jelentkezett kihallgatáson, Újvári pedig Baltik püspökkel konferencziázott. Egyedül Faludi volt akadádályozva, hogy átvegye a Iaczfalusi főparancsnokságot; neki ugyanis Kissingenbe kellett utaznia, Bismarckot értesíteni, hogy a mérsékelt ellenzék nem ellensége a hármas szövetségnek. Ellenben Sántha megjelent a vendek és ruthének körében, s Kölcsey »Hass, alkoss, gyarapits«-ának elszavalásával csillapitólag hatott a legizgatottabb nemzeti kedélyekre is. Sajnos, a derék vállalkozásnak nem volt meg a kivánt sikere: a magyar állameszme teljes és tökéletes diadalát ezúttal még nem érhettük meg. De viszont éppenséggel nem mondhatni, hogy ez a sok hazafias czélu fáradozás mind füstbe ment volna. Ellenkezőleg, a tapasztalatok, melyeket művészeink tettek, igen értékesek s méltók az illetékes körök legteljesebb figyelmére, sőt bizvást állithatjuk, hogy a nemzetiségi viszonyok helyes megítélésére keresve sem találhatunk jobb forrást, mint aminő az a néhány röpke följegyzés, melyekben művészeink beszámolnak a helyszínén szerzett impreszszióikkal. Sietünk közölni e feljegyzések gyöngyét — fájdalom, csak az Újságok Blahánéja nyomán — az alább következő czikkben-: Egy

csini

nélküli

interview. Torda,

csütörtökön.

Hazánk e kies vidékén járva, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy Ratiut, a hirhedt agitátort, aki mellesleg, mint mondják, többszörös sikkasztó, okirat-hamisító, félelmetes uzsorás, zugiró, s a román és magyar népnek egyformán rettenetes szipolyozója, meglátogassam. A következő kártyát küldtem neki: »Mélyen tisztelt Uraml Üdvözölni kívánom önt bécsi útja után, s nagyon szerencsésnek érezném magam, ha poharat kocczinthatnék az ön és a román nép jóvoltáért, mert én a román népet mód nélkül szeretem, épp ugy, mint a román nyelvet, a román dalt, zenét és a román lyrát« stb. Azt üzente, hogy másnap délelőtt tiz órakor rendelkezésemre áll.

Attól tartván azonban, hogy házára nem fogok ráakadni, egy kisded, de hazafias tüntető csoporttal még az nap estefelé fölkerestem a lakását s a követ, mely hazafias aggodalmaktól szorongó lelkemet nyomta, behajítottam az ablakán, hogy a törött ablaküvegről másnap annál biztosabban megismerjem a házat. A tüntetők ekközben halálra keresték az agitátort, de én, tudva, hogy Ratiu már elinalt, felszakítottam mellényemet s igy kiáltottam fel: — Csak e mellényen keresztül fogjátok őt megölni ! . . . Amire a kiszipolyozott románok, akik abban a balvéleményben voltak, hogy Ratiu csak pénzt eldugni járt Bécsben, felhagytak véres szándékukkal és szétoszoltak. í g y mentettem meg én a hirhedt agitátort a nép dühe elől a hóhér számára. Másnap délelőtt tizkor megindultam a lakása felé, bár tudtam, hogy csak az asszonyok vannak otthon. De én éppen igy gondoltam a dolgot. Annak, aki meg akarja nyerni a román népet, először is a román nőket kell megnyernie. Megismertem a házat (ámbár gonosz kezek zsindelylyel helyettesitették a betört ablaktáblákat) és bekopogtattam. — Ki az? — kérdezte egy félénk női hang. — Életemet és véremet a román nőkért! — feleltem én. Bebocsátottak s egy száraz női alak lépett felém, az agitátor neje. Hogy bizalmát lehetőleg megnyerhessem, román nyelven s ekkép mutattam be magamat: — Én X. Y., hazaáruló vagyok. (Nemi tudom, ennek a bemutatásnak, vagy puszta megjelenésemnek köszönhettem-e, elég az hozzá, hogy az agitátor neje nagyon, de nagyon szeretetreméltó iparkodott lenni). De — beszéljünk egyébről. Nagyon hamar rátértünk a politikára. O arra kért, hogy énekeljem el neki a Corneville-i gokból a »Bejártam kétszer a világot« kezdetű kát, de én figyelmeztettem, hogy látogatásomnak komolyabb czélja van.

ugyan harandalocssokkal

— Nagysád — szóltam román nyelven — én a magam szerény körében egész életemen át arra törekedtem, hogy a magyar és román testvériesség kérdését sikerrel szolgáljam s hogy elérhessük a békés egyetértés állapotát. Ilyen czélból fölkerestem ugy a jó hazafiakat, mint a kéteseket, vagy épen a kifogásoltakat. Roppant érdekelne, vajon tisztelt férjét a három kategória közül melyikbe sorozzam, ámbár, hogy világosan szóljak, ki kell jelentenem, hogy én a román népet mód nélkül szeretem, épp ugy, mint a román nyelvet, dalt, zenét és lyrát. — Akkor előbb azt kell kérdeznem, mit szól ön a szebeni pontokhoz? — Sajnálom, asszonyom — szóltam hidegen — de a szebeni pontokat nem fogadhatom el. — Vigyázzon, uram — felelt ő — ha ön ily ridegen utasítja vissza legforróbb óhajtásainkat, ebből még baj lehet, igen nagy baj.

555. — Ha baj lesz — válaszoltam simán és diplomatikusan — ezt a bajt nem én fogom megsínyleni. — Hogyan, uram, ön fenyeget bennünket ? — Én senkit sem fenyegetek, asszonyom. Én Napoleonnal tartok, és Napoleon sohase fenyegetőzött. — Jól van, uram — szólt ő. — Hagyjuk abba a politikát; nem nekünk kettőnknek való az. Mosolyogtam, de mosolyomat nem végezhettem be a kellő hatással, mert uj alak lépett a szobába. A z agitátor lánya. — Nézd, lányom — szólt a háziasszony — ez az ur a mi barátunk. — Igen, kisasszony — mutattam be magam — én mód nélkül szeretem a román népet, épp ugy, mint a román nyelvet, dalt, zenét és lyrát. A kisasszony egy kődarabot tartott a kezében. — Ezek az én drágaköveim, — szólt a Gracchusok leánya. E kezdet után kitalálhatják önök, hogy alkudozási kísérleteim nála sem vezettek kellő eredményre. Annyit azonban, a »Bejártam kétszer a világot« eléneklésével mégis kicsikartam tőle, hogy távozásomkor virágbokrétával tisztelt meg, melynek közepébe egy szebéni pont volt tűzve. Elfogadtam a virágbokrétát, mert tudom, hogy megérdemeltem: a magyar nép minden súrlódások daczára szereti és becsüli a román népet, a román dalt és költészetet. Elfogadtam az ajándékba kapott szebeni pontot is. Végre ez is valami. E g y jó fegyverszünet többet ér, mint egy dicstelen háború. A fegyverszünettel különben se vesztünk semmit. A dákórománizmus veszélye még nem fenyeget közvetlen közelből. A nagy agitátor házában egyetlen egy dákot sem találtam.

Kvitt.

N é z d m e g az e m b e r e k

milliárdjait k ö z e l r ő l ! N é z d m e g előitélet

nélkül, józanul, az á l l a p o t o k változhatlanságának h o g y u g y m o n d j a m : kenyértávlatból! zel-lábbal, mint Lásd,

valami

rémséges

hogy

kénytelen

hizelkedni,

csalni. - M i n t

lehetetlen

nem

vész el éhen és

merül

alá,

d o g m á j á t honn h a g y v a ,

Lásd, hogy

küzd és harczol k é z -

vizárba sodort

megrémült birkanyáj.

ravaszkodni,

löknie,

nem

meghunyászkodni

tolnia és

tipornia,

és pusztul el némán láttatlan,

ha

—

és mint

szerény,

h a igaz, h a őszinte és m a g á r a t a r t ó ! Fóliák

Illés.

*

Fülemhez

téve ajka . . .

Fülemhez téve ajka, Ú g y sugja, h o g y

szeret;

H o g y senki m e g ne hallja, M e r t a b b ó l b a j lehet.

O, mégis

hangosabban

• M o n d d azt a d r á g a szót, S ne h a g y j bizonytalanban, H o g y csak a p a c s i r t a

szólt. Gyomai

Zsigmond,

Számkivetve. GUY

DE

MAUPASSANT.

A »Kléber« horgonyt vetett és én elragadtatva merengtem el az előttünk elterülő Bougie-öböl szépségein. A hegyeket Kabyl-erdők borították; a part sárga homokja, mely a távolban látszott, széles aranypor-kerettel övezte körül a tengert és a nap tűzcsóvákat küldött a városka fehér házaira. A meleg afrikai szellőben a sivatag illata csapta meg ujjongó szivemet, a nagy titokzatos szárazföld amaz illata, melyet észak fia csak ritkán ért meg. Három hónap óta tévelyegtem ennek az idegenszerű, érthetetlen világnak a partján, abban a fantasztikus talajban gyönyörködve, mely a gazellának, a vizilónak, az elefántnak, a strucznak, a tevének és a négernek hazája. Láttam az arabust, mikor szélvészként vágtatott tova, aludtam sátrakban, megfigyeltem a sivatag mádarának vonulását; ittas voltam a fénytől, a túlfeszített képzelgéstől, a térpazarlástól. Most, ezután az utolsó kirándulás után, búcsút kell vennem, vissza kell térnem Francziaországba és viszontlátnom Párizst, a haszontalan fecsegés, a kicsinyes gondok, a számtalan kézszorítás városát; búcsút kell vennem az uj, szeretett, alig látott dolgoktól, melyeket nehezen fogok nélkülözni. A gőzhajó körül a bárkák egész serege tolongott, beleugrottam az egyikbe, melyben egy néger-fiu evezett és csakhamar a rakodó-parton voltam, a régi szaraczénkapu közelében, melynek szürke romjai egy őskori nemes család czimeréhez hasonlóan emelkednek a Kabyl-város bejárata előtt. Mikor a rakodó partra érve, megálltam a podgyászom mellett és az időközben horgonyt vetett nagy hajó felé néztem, mikor elragadtatva bámultam meg a partot hullám-mosta hegylánczával, mely szebb volt, mint a nápolyi öböl hegyláncza és legalább is olyan szép, mint Corsica szigetén az ajacciói, hirtelen súlyos kéz nehezedett a vállamra. Hátrafordultam és magas szőke embert láttam, aki szalmakalappal a fején, fehér flanelbe öltözve állt .mellettem és látható érdeklődéssel vizsgált, mig kék szeme elégedetten nyugodott rajtam. — Nem voltál valaha iskolatársam ? — kutatta mosolyogva. — Lehetséges; mi a neved? — Tremoulinl — A z ördögbe is, hiszen akkor szomszédom voltál. — Igen, igen öregem, én az első pillanatra megismertelek. A szőke ember hirtelen nagy gyöngédséggel átölelt; olyan megelégedettnek, olyan vidámnak, olyan boldognak látszott, mert engem látott, hogy az önző barátságnak egyik rohamában derekasan megráztam ennek az egykori pajtásomnak mind a két kezét és elhitettem magammal, hogy boldog vagyok, miután viszontláttuk egymást. Tremoulin négy évig legbensőbb és leghívebb tanuló társam volt, akit azonban, mikor a kollégiumot elhagytam, nagyon hamar elfelejtettem; akkor magas vékonyka fiu volt, túlságosan nehéz, túlságosan nagy, túlságosan gömbölyű fejjel, melyet majd jobbra, majd balra hajtott; sőt csaknem azt hittük, hogy ez a fej még be fogja nyomni a hosszúlábú iskolatárs vékony mellét. Mint fölöttébb értelmes, mindent végtelenül könynyen felfogó, ritka szellemi ruganyossággal biró és minden irodalmi tanulmánynyal ösztönszerűleg rokonszen-

556' szenvező fiu, mindig Tremoulin volt az, aki az osztályban valamennyi dijat elnyert. A kollégiumban meg voltak arról győződve, hogy hires ember, valószinüleg költő lesz belőle, mert verseket csinált és zseniális és kedves ötletei voltak; apja, a Pantheon környékén gyógyszertáros, szegény ember hírében állt. Mikor baccalaureus lett, teljesen elvesztettem szem elől. — Mit csinálsz itt? kérdém tehát jókedvűen tőle, mikor most ilyen váratlanul magam előtt láttam. — Ültetvényes lettem, — válaszolt mosolyogva. — Ugyan, ültetsz ? — Ls szüretelek. — Ugyan mit ? - Szőlőt, melyből bort csinálok. — Ls megy a dolog ? — Nagyon jól. — Annál jobb, öregem, annál jobb. — Vendégfogadóba akartál menni? — Igen. — Abból semmi sem lesz, hozzám jösz. — De.... — Semmi ellentmondás. És odakiáltott a négerfiunak, aki minden mozdulatomat figyelemmel kisérte: — Ali, haza. — Igen uram! — válaszolt ez, azután bőröndömmel a hátán elrohant, hogy fekete lába egész porfelhőket vert föl. Tremoulin karonfogott és elvezetett. Eleinte utazásomról és azokról a benyomásokról kérdezősködött, melyeket rám Afrika tett, mikor lelkesedésemet látta, láthatólag még jobban megszeretett. Lakása régi mór épület volt, belül nagy udvarral; az utczára nem nyiltak ablakai, csak egy nagy terrasse diszitette, melyről gyönyörű kilátás nyilt az öbölre és az erdőkre, a hegyekre és a tengerre. — Ezt már szeretem I — kiáltottam föl élénken. Ebben a lakásban az egész kelet beszél szivemhez! Milyen boldog vagy, hogy itt élhetsz, micsoda pompás éjszakákat kell ezen a terrasseon eltöltened! Ugy-e itt alszol? — Igen, nyáron; ma este föl fogunk menni; szereted a halászatot? — Attól függ, micsoda halról van szó. — Mondjuk például a szatying-halat. -- Bizonyára, ez már beszéd. — Nos tehát, vacsora után ebben a gyönyörűségben is lesz részed, azután a háztetőről bámulunk majd a világba és fagylaltozunk. Miután megfürdöttem, barátom megmutatta nekem a bájos Kabyl-várost, a tengerig fokozatosan csoportosuló fehér házakat. Mikor az este beköszöntött, hazajöttünk és a pompás keleti ebéd után lesiettünk a rakodópartra. Nem láttunk már egyebet az utczákban lobogó tüzeknél és a nagy, ragyogó csillagoknál, melyek csak az afrikai égen ragyognak igy. A kikötőnek valamivel félrébb eső részén csónak várt reánk; mihelyt beszálltunk, egy ember, kinek arczvonásait nem láttam egészen tisztán, evezni kezdett; mig barátom a szenes serpenyőt igyekezett meggyújtani, igy szólt: — Tudnod kell, hogy tőlem nagyon félnek ezen a vidéken, mert a legerősebbek közé tartozom. - Sok szerencsét hozzál Valami molofélét hajóztunk körül és ebben a perczben magas sziklák övezte öblöcskében voltunk; a vizben

visszatükröző sziklarészek óriási, sőt irtózatos arányú kőtornyoknak látszottak, melyek a vizből emelkedtek ki. Hirtelen észrevettem, hogy a tenger villózik, az evezők, melyek lassan és egyenletesen csapkodták a vizet, sajátságos fényt idéztek elő, amely arany-barázda gyanánt követett minket és lassan-lassan elhalt; a tengernek ezt a sajátságos csillogását most láttam először és elragadónak találtam, legszebbnek abban a pillanatban, mikor lassanként elhalt. Hová mentünk? Nem láttam többé szomszédaimat, nem láttam egyáltalán semmit, csak a fénylő evezőket és a szinte pattogó szikrákat. Meleg volt, nagyon meleg és a szivem nagyon különösen dobogott, mig bárkánkban némán siklottam tova ezzel a két emberrel az éjszakába. Barnabőrü, villogó szemű, hegyesorru sovány arab kutyák ugattak felénk a partról, amint minden éjjel ugatni szoktak ezen a tágas síkságon, a parttól egészen messze be a sivatagig, rókák, sakálok és hiénák feleltek az ugatásra és néha-néha meghalljuk az oroszlán tompa mormolását is. A z evezés hirtelen félbeszakadt; hol voltunk ? Valami sustorgást hallottam, gyufát gyújtottak. Azután egy kezet láttam, nem többet egy kéznél, mely a lángot a csónak elején álló, fával megrakott vaskalitka felé látszott vinni; meglepetve fordultam meg, a látvány szokatlan volt és bizonyos izgatottsággal néztem a tűzre, mely a rőzsébe kapott. A sötét éjszakában hirtelen magas láng lobogott föl, köröskörül mindent megvilágítva ; most észrevettem, hogy a vén matróznak, aki evezett, hosszú fehér szakálla volt és a fején fehér kendőt viselt, most láttam Tremoulin ragyogó szőke szakállát. -— Csak előre! — szólt a csónakosnak és ez erősen evezett tovább, mig Tremoulin újból ágakat dobott a tűzbe. Ismét kihajoltam és most a tenger fenekét láttam és a lángok fényében állatokat és növényeket, melyek fantasztikus alakokat öltöttek Tremoulin a csónak orrán állt, fölső testével előre hajolva, figyelmesen meredt a mélységbe; hirtelen olyan erővel lökte a kezében tartott fegyvert egy mellettünk eliramló halba, mintha szigonyt dobott volna ki; én mitsem láttam, csak Tremoulinnek ezt a mozdulatát s most hallottam, hogy ujjongásba tört ki. Mikor a hegyes fogakkal ellátott nehéz érczrudat kiemelte, ficzánkoló, vonagló halat, egy ángolnát láttam rajta; miután megvizsgálta és megmutatta nekem is, miközben a lánghoz közel vitte, a csónak fenekére dobta az állatot; az öt sebből vérző tengeri kigyó ott vonaglott lábaimnál, hasztalan keresve menekülést; mig végre olyan helyre akadva, ahol a csónakban egy kevés viz gyűlt össze, összetekergőzött és félig már halálra szántan megadta magát sorsának. Csodálatos ügyességgel és mesés gyorsasággal sikerült barátomnak körülbelül valamennyi élő lényt, mely a tenger fenekén hemzsegett, megkaparitania és valamennyivel igy bánt el, az állatokat előbb a tüz fölé tartotta, azután a csónak fenekére hajította; időről-időre ugy tünt föl nekem, mintha ragadozó madarak siránkozó károgása zúgna körül, fölnéztem, hogy megtudjam, honnan ez a lárma; és ekkor csakugyan nagy madarak egész seregét láttam, melyet valószinüleg a lángok csaltak ide s amely most körülröpködött minket; sőt néha azt hittük, hogy az a lárma, melyet csinálnak, a tenger mélyéből száll föl. — Ugyan mi fütyöl ugy ? kérdeztem végre és barátom fölvilágosított, hogy ezek a faszén-darabok, melyek a tűzbe esnek. Tremoulin azonban hirtelen élénken fölkiáltott:

557 — Oh, a liba! Mikor lándzsáját újra kiemelte, nagy, vörös husczafatot láttam rajta. Óriási tintahal volt. Közelebb hozta hozzám a szörnyeteget, mint a többieket, láttam az állat nagy, vérrel aláfutott szemét, mely valami táskaféléből kancsalított ki ; mivel az állat azt hitte, hogy visszanyerte szabadságát, lassan kinyújtózkodott. Tremoulin azonban kinyitotta a kését és mélyen az állat két szeme közé döfte. Sóhajtást, valami sajátságos neszt hallottunk, de az állat még nem mult ki, mert SZÍVÓS életereje volt. Tremoulint hirtelen furcsa harag fogta el. — Megállj csak, majd befütök neked! — kiáltott föl, miközben újra felnyársalta és a tüz fölé tartotta az állatot; nekem ez a kegyetlenség a körmöm hegyéig fájt és majdnem hevesen igy kiáltottam : — Ilyesmit nem csinál az ember ! — Ugyan, — mondá Tremoulin nyugodtan — ez a halál még mindig elég jó az ilyen bestiának ! Azután a kimúló állatot a csónak fenekére dobta ; lábamhoz repült, a többi hal közé, ahol páráját kilehelte. Még sokáig folytattuk a halászatot, mig tüzelőkészletünknek végére nem jártunk; azután Tremoulin az egész égő kalitkát a vizbe sülyesztette s mi egyszerre a legmélyebb sötétségbe voltunk burkolva. A z öreg újra evezni kezdett, lassan, egyenletesen csapta a vizet; hol volt a kikötő, hol a part, hol az öböl bejárata és hol a messze tenger ? Nem tudtam magam tájékozni és azt sem tudtam, hol vagyunk. A tintahal időről-időre még meg-megmozdult lábamnál és nekem fájt a körmöm, mintha azt égették volna el; egyszerre csak lámpákat láttam és észrevettem, hogy a kikötő bejárata elé érkeztünk. — Almos v a g y ? — kérdezte barátom. — Legkevésbbé sem ! — A k k o r még beszélgetünk egy keveset a tetőn. — Nagyon szivesen. Éppen mikor a terrassera léptünk, bukott ki a hold a hegyek közül ; a meleg szellő kellemes illatokat hozott felénk, olyan kertek illatait, melyekben dél virágai pompáztak. Lenéztünk a fehér házakra, melyek terrasse-alakulag vonulnak le a tengerig, a maguk négyszögletes házfödeleivel; ezeken részint álló, részint fekvő emberi alakokat láttunk, melyek aludtak vagy a csillagos ég alatt ébren álmodtak ; egész családok feküdtek itt hosszú flanel-ruhákba burkolva és az éjszaka szélcsendjében kipihenték a nap fáradalmait. Hirtelen ugy éreztem, hogy keleti hangulat fog el, az egyszerű népek költői és regeszerü természete; szivem telve volt bibliai visszaemlékezésekkel az ezeregyéjszaka meséivel ; prófétákat véltem hallani, akik csodákat hirdetnek és a paloták terrasseain herczegnőket láttam keleti selyembugyogóban, mig ezüst szénserpenyőkben finom illatszerek gőzölögtek és zamatos illatjokat az ég felé küldték : Tremoulinhez fordulva igy szóltam: — Jgazán nagy szerencsében van részed, hogy itt élhetsz. Ó azonban azt felelte: — A véletlen vezetett ide. — A véletlen? — Igenl A véletlen és a szerencsétlenség. — Szerencsétlen voltál? — Nagyon szerencsétlen ! Ott állt előttem hosszú burnuszába burkolva és engem akaratlanul is hideg borzongás fogott el, olyan fájdalmas meghatottságot árult el a hangja. Pár percznyi szünet után folytatta :

— Elmondhatom neked fájdalmam okát, talán meg is könnyebbülök, ha beszélhetek róla. — Nos tehát mondd el. — Akarod ? — Igen! — Halld tehát! Még emlékszel, milyen voltam, mikor együtt jártunk iskolába, olyan poéta-féle, aki egy gyógyszertárban nevekedett föl. Arról álmodtam, hogy könyveket fogok Írni s mikor tanulmányaimat elvégeztem, tényleg meg is próbáltam; nem sikerült. Kiadtam egy kötet verset, majd egy regényt, alig kelt el mindkét könyvből valami; végül színdarabot irtam, melyet nem adtak elő. Akkor szerelmes lettem. Szenvedélyemet nem akarom izzó színekkel ecsetelni neked; apám boltja mellett lakott egy szabó, akinek nagyon szép leánya volt; belé voltam szerelmes. Müveit lány volt, aki kitűnő nevelést kapott, élénk volt és emellett egész lénye bizonyos bensőségteljes harmóniát sugárzott ki; tizenöt esztendősnél nem látszott többnek, noha már a huszonkettőn is tul volt; kicsiny volt, finom vonásai voltak és egészben egy nagyon gyöngéden festett akvarellhez hasonlított, orra, szája, kék szeme és szőke haja, alakja, mosolygása, keze — mindez az üvegszekrény számára volt teremtve és nem az életre meg a szabad levegőre. Mindennek daczára élénk, fürge és hihetetlenül dolgos volt — őrülten belébolondultam 1 Még ma is emlékszem néhány sétára a Luxembourg-kertben, a Medicis-kútnál, ezek életem legszebb emlékei. Hiszen ismered a gyöngéd bolondságnak azt a sajátságos állapotát, melyben csak az imádás iránt van érzékünk; valami érzés fogva tartja az embert, üldözünk egy asszonyt és más nem érdekel, egyedül csak ő. — Megtörtént az eljegyzés; én közöltem vele terveimet, melyeket nem helyeselt; sem regényírónak, sem költőnek nem tartott, legkevésbbé pedig drámairónak. Különben is azon az állásponton volt, hogy a kereskedelem, ha virágzik, nagyon könnyen teljes, zavartalan boldogságot biztosithat az embernek. — Lemondtam tehát arról a gondolatról, hogy könyveket Írjak és megelégedtem azzal, hogy könyveket adtam el; Marseilleben nagy könyvkereskedést. vettem meg, melynek a tulajdonosa éppen meghalt. — Három év mult el, nagyon kedvezően. Üzletemből irodalmi salon-félét csináltam, hova a város literátus emberei el-ellátogattak egy-egy órai csevegésre. U g y jöttek hozzánk, mint a klubba mennek, beszélgettek könyvekről, költőkről, a politikáról általában. Feleségem, aki az üzletet vezette, bizonyos hírnévnek örvendett a városban, én pedig többnyire az első emeleten levő irodámban dolgozgattam, melyet csigalépcső kötött össze az üzlettel. Hallottam a hangokat, a nevetést, az alkudozásokat és gyakran abbahagytam az irást, hogy odafigyeljek; titokban regényt kezdtem irni, melyet még ma sem fejeztem be. Rögtönzött klubbhelyiségem leggyakoribb látogatói voltak Montina ur, a rentier, magas, szép fiu, délfranczia typus, behízelgő szemek és fekete szakáll, azután Barbet ur, a városi hivatalnok, két kereskedő Francil ur és Laharegne ur, végül pedig de la Fléche marquis tábornok, a royalista párt vezére, a vidék legelőkelőbb embere, hetven egynehány éves kora daczára még igen szívós öreg ur. A z üzlet pompásan folyt és én nagyon meg voltam elégedve. E g y napon, három óra felé, éppen üzleti ügyekben kellett kisétálnom, mikor a Saint-Féreol-utczában valamelyik kapuból egy hölgyet láttam kilépni, aki nagyon emlékeztetett a feleségemre, annyira, hogy azt mondtam magamban, a feleségemnek kellene lennie, ha reggel 2

254. nem emiitette volna, hogy rosszul érzi magát, tehát nem megy sehová, hanem az üzletben marad. Gyorsan lépdegélt előttem, én pedig anélkül, hogy tudtam volna mit teszek, meglepetve és nyugtalanul követtem őt. Azt mondtam magamnak, lehetetlen, hogy ő legyen, hiszen neki a feje fáj és most otthon van; különben is, mit csinálhat ezen a neki teljesen ismeretlen vidéken ? Mindazonáltal tisztán akartam látni és siettem, hogy őt elérjem; megérezte a közelgésemet, a jelenlétemet? — Nem tudom, — talán ő is megismerte az én lépésemet, mindenesetre hirtelen hátrafordult és én meggyőződtem, hogy ő volt. Mikor meglátott, elpirult, azután megállt és mosolygott. — Ah, hiszen itt vagy I Szivem sajátságosan elszorult. — Igen, itt vagyok, hát te mégis csak kimentél ? — kérdeztem, erőszakosan közömbös hangot kényszerítve magamra. — Jobban éreztem magamat és kisétáltam. — Hová, ha kérdenem szabad ? — Lacausadehoz a Pasinetti-utczába, irónokat rendeltem meg. Nyugodtan az arczomba nézett, most már nem volt piros, hanem inkább halvány; tiszta, átlátszó szemével ugy nézett rám, mintha a legtisztább igazságot tudná csak mondani — oh ezek az asszonyszemek 1 Mindazonáltal fájdalmas bizonyossággal éreztem, hogy hazudik ugy mint még soha! Zavartabban, megindultabban álltam előtte, mint ő, nem mertem gyanakodni és mégis bizonyos voltam abban, hogy hazudott; hogy miért, azt természetesen nem tudtam. — Okosan tetted, hogy kimentél, ha a fejfájásod már javulti szóltam hosszabb szünet után. — Oh, jelentékenyen! vallotta be. — És most haza mégy ? — Mindenesetre I Elváltam tőle, magányosan barangoltam az utczákon, nem tudtam mi történik velem. Hirtelen az a meggyőződés támadt bennem, hogy a feleségem álnok, nagyon álnok — és képtelen voltam ebben hinni. Mikor hazaértem, szemrehányásokkal halmoztam el magamat, hogy őszinteségében csak egy másodperczig is kételkedni mertem. Azt mondtam magamban, hogy féltékeny vagyok és ezzel igazságtalanságot követek el. Szivemre keserű fájdalom első cseppje esett és ennek a hatását nem tagadhattam el; nem volt határozott gyanúm, nem gondoltam valami határozott rosszra, csak azt tudtam, hogy hazudott. Es esténkint, mikor az utolsó vevők eltávozása után egyedül maradtunk, vagy ha szép időben kettecskén a rakparton sétáltunk, én, aki különben egész lényemet föl szoktam tárni előtte, most azzal a kérdéssel gyötörtem magam, hogy megcsal-e vagy nem? A feleségem része volt életemnek, ő volt egyetlen örömem, kis kezében ő tartotta fogva az én szegény, bizakodó lelkemet. A z első pár nap alatt, mikor legelőször gyanakodni kezdtem, noha ez a gyanú még nem öltött határozott alakot, olyan voltam, mintha megbénultam, mintha a szivem kővé fagyott volna, ugy éreztem, hogy nagy, nehéz betegség fog meglepni; mindig dideregtem, nem ettem és nem is aludtam 1 — Miért hazudott? Mit csinált abban a házban? Azóta én is ott voltam, hogy ha csak lehetséges, fölfedezzek valamit, de nem találtam semmit; az első emelet lakója, egy kárpitos megismertetett a ház valamennyi lakójával, anélkül, hogy én valami nyomot találtam volna, melyet abban a reményben kövessek, hogy fején találom a szeget. A második emeleten egy bába, a harmadikon egy varrónő és két kocsis lakott. (Befejezése köv.)

Az ö n é r z e t . — Májusi vihar. —

...Jól

BELLA:

adja mondhatom.

Különben

Önérzetet mért is keresni

Önben?

Mért lenne jobb a többinél? Nevelhet;

— Jobb ha megkímél

Gúnyos tekintetétől, hogyha már Az ember egy szót mind hiába vár. — Csak egy szavamra

vágna vissza jól,

Hadd érzeném, hogy férfiú, De nem felel.

ki

— S ha ez

fölháborü:

Ön nyugton egy szivarkát En izgatottan járok

itt

szól!

sodorit.

körül:

Ön hintaszékén szépen elterül. A „gyáva"

szót nyíltan arczába

Ón csak dobálja kis

vágom:

kanáriját;

Azt mondom, hogy pipogya, szép bar álom: Ö11 dúdol egy kopottas Kiváltom,

áriát;

hogy az élet így pokol:

Ón félrenéz

s az ablakon dobol.

Hiába sértem; színleli a rút Hideg közönyt. — Mint fáj

a férfiul

(Kinek fölényét tudni élvezet) Látnunk, önérzete ha elveszett, A nő előtt ha félszegen A meggyalázást

lapul,

tűrve

"

szótlanul.

Izzó szemét úgy mért függeszti

rám ?

Arczom hevén gyönyörködik talán ? Vagy gúnyosan talán azon mulat, Mint rengeti keblem az Ah, végre mozdul;

indulat?!

— erre tart felém,

Válaszra készül; ezt akartam én; Kezét kinyújtja — ah!...

és

—

átölel...

Megcsó-kol... Ó hát mégis csak felel. S e válasz mily önérzetes, Ajkáról -

A

remek:

mézes lángok festenek.

kis

kanári,

nézze,

.. .Beszélj csak, édes...

mint.

irigyli;

itt is...

—

itt is...

így ni!

Gamma.

Vájjon csak véletlen nincs

mit

tartamok,

kik

volna, hogy erősek

és

azok az illatok, a melyeknek

hatalmasok és kik előtt nyitva a

világ, nem ismerik a tettetés!: és cselszövést,

hanem

mind csupa hátnr

szívű, nyers őszinteség ? * Állandó és igaz pedig egyedid az, hogy minden élő lénynek joga van

ehhez

egyenlően.

a

füldhüz

és

az ő kenyeréhez —

egyformán, egyaránt és Pollák

Illés.

559.

Gr. Károlyi Melinda.

cseresznyézgetni s százszorta mint

Azt, hogy szép — tudják, hisz mindenki ismeri Budapesten. Azt, hogy egyszerű, közvetlen igaz megjelenésében, s minden mozdulatában, bárki megérezheti rajta. Ahhoz, ami nekem tetszik rajta, ehhez tán már személyes ismeretség, sőt barátság szükségeltetik. Szeretem rajta, hogy magyar, hogy tán a legmagyarabb fiatal előkelő leányaink közöl, akit ismerek, és tán ezért összhangzatos a lénye, egyensúlyban mindig. Szeretem, hogy gyűlöli mindazt, ami »túlságos«, ami a karrikatura felé hajlik s amelynek sajna, nem egyszer ami »modern« magyar kultúránkban az eredetiséget kell pótolnia. Ugyanaz az anyag a Károlyi Melinda grófnő, mint valamelyik egyszerű hajadontársa ott a Tisza partján, csak evolválva, eljutva a szellemi evolutió legmagasabb fokára. Abból a fajból van, mint azok a Károlyi és Batthyány grófnék, (nagyanyja és nagynénje) akiket Petőfi énekelt meg, — meg az a Csekonics grófné, ki legelébb nyitotta meg ajtaját a magyar szellemnek. Van mind a három nagy női alakunkból valami az egyéniségében s van amellett rendkivül sok olyan, ami »Károlyi Melinda z s kizárólag és csakis ő. Szeretem aztán, azt a végtelen igazságot, amit minden mozdulatával kifejez. Őszinte közvetlen bármikor s bárkivel, mert nincs szüksége arra, hogy ne legyen az. Elle a le courage de son opinion et — toujours. Ami nagy dolog a conventionalizmus századában, a midőn mindenki vagy benne van nyakig a conventiókban, vagy körömszakadtáig küzd ellene s igy túlzásba esik. Ez a fiatal leány azon ritka e g y é n i s é g e k — s kivált nők — táborából került ki, akik a konventiókat csinálják. Reméljük, hogy gróf Károlyi Melinda szerepet fog játszani Magyarország művelődésének történetében. A z a szép leány már ma egyéniség, akivel mindenkinek számolnia kell, s akire mi mind, akik Magyarország szellemi fejlődését szivünkön hordjuk, számítunk! Justh Zsigmond.

sabb észjárásuknál fogva, h a m a r o s a n jobb ülni,

mint

gatni, ugy

állni, kellemesebb

m i n t olvasgatni azt, a m i t b e t ű egy k ü l ö n ö s ,

A

Hét

szerkesztője

n a p óta sűrűn érkeznek

mabban

tud

a

hosszú

és

kezd. rövid,

aug.

engedelmével

idejét

és

Tizennégy együgyli

kezektől szerkesztett levélkék, m e l y e k m i n d az tásához hiven, szintén hozzá akarnak megoldásához,

melynek

neve

ö

saját

kimerítették

mogja

boszusan

és

idegesen

született episztolákat a szerkesztőség

és

járulni a m a gordiusi c s o m ó

leány-gimnázium.

dobálja

az

»Ejnye,

emiitett,

jobb

morsorsra

papírkosarába, czitálván

Mi

tehát

nyilatkoztunk

tekintünk visz-

betű még

fino-

is

igénybe

veszem

sokaknak

kissé

állítása

(?) m i n t a b i b l i a i o l a j o s k o r s ó . E s

m á r a többiek,

pár

csepp

tán

rendeltetése,

le

vagyunk

szavazva,

mégis

ha

maradt

hogy általam

legyőzve,

a leány-gimnáziumnak ;

rény iA voksunkat.

Az

jain n y i l a t k o z o t t

gimnázium

fel-

a

mi,

kik

legyőzve ugyan,

ellene

de

nem

m e l y t ú l k i a b á l t a a m i sze-

a lelkesedés a z o n b a n , mellett,

m e l y e l a p hasáb-

egy cseppet sem

rokon

a z z a l , m e l y egy u j e s z m e , e g y u j i g a z s á g , e g y u j s z a b a d s á g letését s z o k t a ü d v ö z ö l n i . V a n s á g és e x t r a v a g a n c z i a . komoly

b e n n e egy j ó a d a g h i ú s á g ,

Nagyon

kevesen g o n d o l t á k

»dernière nouveautée«-eszme ;

a

mas d r u k k o t a latin óra előtt« dolgoknak

képzelik.

roppant

meg a

annyit

ság l e g b á j o s a b b k o r s z a k á b a n , bakfis-napok

óráit nehéz, u n a l m a s

jelent,

dolog

álmait,

és

mulatságos hogy

végig-

n y o l e z évre, a z

az a r a n y

a

fiatal

könyvestáskának,

ifjú-

szabadságról,

leány

gondtalan

t a n u l m á n y o k n a k , az iskolapadnak, a

vestáskának föláldozni. A

cz a

» é d e s izgal-

eszébe,

mint

lemondani

rózsás

az

érdekes

V a j m i kevésnek jutott

tanulni a gimnáziumot

a boldog

könyvestáskát,

szü-

kaczér-

o l d a l á t ; a h ö l g y e k n a g y o b b részét csak m u l a t t a t j a

köny-

mely távolból

nézve

oly p o m p á s k o k e t t i r o z ó s z e r s z á m n a k Ígérkezik, közelről a z o n b a n látjuk, hogy kinzóeszköz, m i n t Arbuez

és

Torquemada

spanyol

c z i z m á i ! É s m é g egyet u t o l j á r a , egy k ö r ü l m é n y t , m e l y e n a leánygimnázium

elébb-utóbb

vallomást:

mi magyar

hajótörést leányok

nem

fog

szenvedni,

szerelünk

egy

tanulni!!

őszinte Azonban

k é r e m , ne értsenek félre : n e m m i n t h a i d e g e n k e d n é n k

a

foglalkozástól, ellenkezőleg :

világtörté-

De

melegen

m i szívesen f o r g a t j u k

érdeklődünk

az

irodalom

a természettudományok

az

olyan

a

szellemi

i r á n t s gyer-

voltak kedvencz

tudományoktól,

melyek

a

tantár-

legcsekélyebb

engednek a fantáziának, melyek pusztán a

égbolt,

de

száraz

m a t h e m a t i k a , g e o m m e t r i a , algebra,

annál

távolságra van a naptól,

Bennünket

unalmasabbnak

az

hogy

vesze-

egy

tálból

ez

h o l d , ez a f ö l d k ö r ü l f o r o g

—

elragadtat a

találjuk,

ha

valaki

a

csillag

kalandjait,

de

ennek

a

planétája,

ez a

-

M i l y k e d v v e l és é l v e z e t t e l szerelmi

viszont

tanulgattuk mennyi

a franczia

keserves

Lajosok

nyögésbe

és

s ó h a j t á s b a k e r ü l t a kis egyszeregy b e m a g o l á s a ! És

igy

tovább.

Folyik a harcz,

zúg

hébe-korba belecsendül

egy ezüst-timbre-cs

egy h a n g

Pató

hallanom

hiányzik :

a

Pál

uramé.

a

csatazaj,

melybe

amazon-hang. Pedig

beh

jól

az ö kedélyes, j ó i z ü , ö r ö k k é uj m o t t ó j á t : E j h ,

Csak esnék

ráérünk

arra m é g ! Mert

delmes dolog ö n ö k r e nézve az olvasó k ö z ö n s é g ü k k e l

kérdőleg

mindkettő,

m e g g y ő z ő d v e a z o n 80 s z a v a z a t á l t a l ,

i c h n u n n i c h t l o s ! . . .« jövőre, szerkesztő u r a m ,

mámorí-

szivünkön,

használtassák.

terrin-

ö r e g G ö t h e » Z a u b e r l e h r l i n g « - j é b ö l : » D i e i c h rief, d i e G e i s t e r , w e r d

Jegyezze m e g tehát

én

mely

b e n n e , egész a f e n e k é n , m e l y n e k

szép

felszólí-

g e t t é t ! h á t m i k o r lesz m á r v é g e e n n e k a p a p i r o s - ö z ö n n e k ?«

nyomtatott

mely még

m e l y n e k r a g y o g á s a a z t feleli

tehát

türelmét,

szerint, oly kifogyhatatlan, talán

hall-

m a g y a r á z g a t n i kezdi : a Sirius e n n y i m e g e n n y i íooo m é r t f ö l d n y i

25.

s z e l l e m e s , r ó z s a s z í n és f e h é r , c r é m e és s z ü r k e , s z é p és n e m

másokat

hízelegni ; azt súgja : igen, te okos vagy !

Kegyes becses

gyor-

valamint

mulatságosabb,

sza : i g e n , t e s z é p v a g y ! M o n d o m , a n y o m t a t o t t

csillagos

türelmetlenkedni

hozzá

bir,

oh, ezektől m e n t s m e g U r a m , minket !

Budapest,

mint

sokkal

varázszsál

bele a csillogó ü v e g mélyébe,

játszótért sem

legeslegutolsó.)

hogy

m á s o k g o n d o l t a k ki. É s a

hatalmas

észhez szólnak, u g y m i n t (A

is

h a f é n y e s b á l i p a r ü r e - b e n a t ü k ö r elé á l l v a ,

gyaink.

scriptum.

beszélni,

közönség,

hölgyek,

t ó b b a n n á l a g y ö n y ö r t e l j e s é r z é s n é l is, m e l y á t v o n u l

mekkorunkban

Post

A

észreveszik,

a saját fejünk szerint irai

nelem lapjait,

Még egyszer a leány-gimnázium.

v e s z e d e l m e s e b b , h a ez a

ezúttal, a szépnem által van képviselve.

igaza

Pató

Pálnak

ez

egyszer

kivételképen

tökéletesen

volna. Alexandrine.

2*

560'

Folt a napban. (Mese.) A sárga bőrii, geniálisan felfésült hajú udvari miniszter a legtiszteletteljesebb mosolylyal jegyezte m e g : - Kitencz óra, fenséges uram. A herczeg megbicczentette hatalmas főjét, megigazította a félrecsúszott piros Waldemár-szalagot mellén s magas, szép homlokán végigsimított a kezével: — Menjünk, gróf ur 1 A gummival béliéit szárnyasajtók nesztelenül pattantak fel előttük. A bársonykabátos, puha gerinczü lakájok hihetetlenül meggörbülve hajlongtak, mig csak el nem haltak könnyű lépéseik a hosszú gót folyosóban. A z üvegfedelü perron alatt várakozott a sárga selyembéllésü Daumont-kocsi. A négy fekete orosz mén ünnepélyes merevséggel, mozdulatlanul vesztegelt, akárcsak a csupasz képű lovászok rajtok. A kürtszó felhangzott. A palota-zenekar rázendítette az uj örömindulót, amelyet az udvari karmester maga dirigált sápadt arczczal és ideges mozdulatokkal. A fáklyatartók százai meglobogtatták az izzópiros lángokat s a dél óta várakozó óriási tömeg, mint valami láthatatlan jeladásra, egyszerre tört ki zugó, hatalmas örömkiáltásba. A z összefolyó hanghullámokat csak pillanatokra szakította meg a fregattákról behangzó százegy ágyúlövés döreje. A hófehér egyenruhás délczeg testőrök aranymarkolatos kardja megcsillant a levegőben. A kendők lobogtak, a sok ezer kék-fehér zászló tiszteletteljesen meghajolt, a búzavirág és margarét (a fejedelem kedvencz virága) hullott mindenfelé. A fekete, csillagtalan éjszakából, mint valami bűvös, ezeregyéji látomány, emelkedett ki a székváros fényben uszó épülettömege. A z udvari fogat lassú, méltóságteljes tempóban haladt előre. A fenséges ur erős vonású, olajbarna arczát, amelynek a büszke, családi sasorr valami sajátos, kemény jelleget adott, mély'elmerültség szeliditette meg. A j k á n ritka vendég, mosolygás, jelent meg, egészen elhallgatott és hátradőlt a sárga selyempárnák közé. L s mialatt a kezével jobbra-balra integetett hű népeinek, az a jelenet jutott eszébe, mikor husz év előtt egy hóviharos, zord téli éjszakán egy vad tivornya mámorában a reszkető testőrkapitány halotthalvány arcz-. czal a fűiébe súgta: — A fenséges ur haldoklik. Másnap átvette nagybátyja nehéz örökségét. A z arany koronát, amely akkor nagyon sok szomorúsággal, nagyon fekete árnyakkal volt megbéllelve. A pezsgős poharat összezúzta, a rózsákat eltiporta, megvált a puha, meleg kerevetektŐl. Erős, munkabíró kézzel ragadta meg a meglazult .uralkodói gyeplüket. Beteg elődje alatt, aki utolsó éveiben a milliókat csupa bizarr, fantasztikus lovagvárak építésére pazarolta el, pusztulásnak indult minden. És ma — husz év multán — örömben, jólétben, gazdagságban úszik az egész herczegség. Tudta, érezte, hogy ma az általános öröm nem hazugság, a lelkesültség nem színlelés és a fény, amely mindenünnen feléje árad, nem hamis. Amerre csak nézett, a diadalkapuk tetején, az ablakok tarka transparentjein, a világitó-torony ormán ott ragyogott millió apró gázlángból kombinálva az arany sziv. A legszebb epitbeton, amelyet fejedelemnek népe adhat. Es amerre elhaladt az udvari fogat, a kőfalként álló néptömeg a legmélyebb hálaérzettel súgta mindenütt: — A z aranyszív 1 L e g y e n megáldva mindenkor. Valami jóleső meghatottság, édes megelégedés melegítette fel öreg szivét, amelynek az uralkodói ezer gond között mindeddig nem volt ideje ilyesmire.

Nézett, hallgatott, gondolkozott, Amint a belső város romantikus, ódon házaktól környezett piaczára fordultak be, a dynastia alapitójának érczszobra tövében, gügyögő gyermekhang ütötte meg a fülét. Fehérruhás, anyjába kapaszkodó gyermekleány volt. . — É s a Hófehérke ? Hol a Hófehérke mama ? E g y pillanatra elsötétült a nagy fényesség szeme előtt és a gyenge mosoly elhalt az ajakán. Igen, a Hófehérke 1 Hol a Hófehérke ? A Hófehérke otthon van a néma, csendes várban. Jobb, h o g y nem látja a nép, amely jobban bálványozza, mint hajdan a magyar Erzsébetet alattvalósága. Mert most igazán ráillik a beczéző név, amelyre a közszeretet keresztelte. Fehér, hideg, szomorú mint a hó. És fogy, egyre fogy, mint a tavaszi hó a napsugarak olvasztó melegében. És a harangok ünnepélyes zúgása, a szakadatlan éljenmoraj, a vakitó fényesség közepette, egyszerre valami fekete, mély szomorúság borult a szivére. Látta édes szép gyermekét lehajtott fővel, csüggedten állani előtte, mig ünnepélyes hangon elmondja neki: — Szeretett császárunk öcscse kezedet akarja. A rózsaszínű angyalarcz akkor először vált halálos fehérre. A két kaczagó barna szem vizbe borult. Néma, fájdalmas kérdés csillogott bennök. O megértette. — A grófot elfeledjük, édes gyermekem. A k i k koronával születnek, azok a sziv jogairól lemondanak. Ez a frigy lesz népem boldogságának leghatalmasabb biztositéka. Pihenhetek ezután és nyugodtan dőlhetek si romba. Hófehérke mosolygott. Nincsen siró arcz fájdalmasabb, mint ez a mosolygó volt. A martyrok vérző glóriája sugározta be szelid arczát, mialatt lassan, ünnepélyesen, mint egy bibliai szűz, meghajtotta szőke fejét. — Jó lesz, atyám. És azóta fehér Hófehérke. És egyre fehérebb, egyre sápadtabb, egyre légiesebb. Valami titkos, csodálatos fény rezeg a szemében, amely félelembe ejti. Valami büszke, félelmes határozottság csillog benne. — Megteszem, de meghalok. É s azóta olyan nehéz fején a korona. Hiszen csak egy pár szavába kerülne. — Szeresd, akit szeretsz. L e g y e n a koronám egy ragyogó ékkővel szegényebb és a szivem egy mérhetlen boldogsággal gazdagabb. A tiedével, gyermekem. De a fejedelem nem tudja kimondani azt, amit az apa sug n e k i . . . . A kocsi visszaérkezett az üveges perron alá. Fáradtan, setét arczczal szállott ki belőle. A szárnyas ajtók újra nesztelenül feltárultak és a selyemkabátos lakájok újra hajlongtak előttük. A fehér erkély terembe mentek. A sárga bőrű, sovány arczu udvari miniszter újra mosolygott: — A nép fenségedet még egyszer látni óhajtja. Talán egy pillanatra az erkélyen Kiment. A zenekar trombitái harsogtak, az ágyuk dörögtek, a harangok kongtak a harmincz toronyban és a nép szenvedélyes lelkesültségében tombolva hangoztatta : — A r a n y s z í v . . . . aranyszív 1 Milyen nagy, milyen nemes, milyen fenséges 1 Befordult a félhomályos kristályterembe. A falak sötét bársonyából, mint valami megelevenült márványszobor, lehajtott fővel, szelid mosolygással lépett eléje halavány gyermeke. Kis, puha ajkát rászorította nagy, csontos kezére. A z óriási tükörablakokon átszűrődött a tömeg szűnni nem akaró magasztalasa. — Milyen nagy) milyen nemes, milyen fenséges!

257' És benn a szivében egy komor, panaszos, szemrehányó hang félelmesen zúgott át az örömrivalgáson: — És milyen szívtelen! Lancelot.

Indiánus, Sümeg.

Hóvirág,

Szilas-Balhás.

nem közvetítünk.

Még

Arad.

Nagysád

igen

kérdést

intéz

csókolóznunk,

színházból

jövet

unokafivérünkkel

h a a m a m á k és a bácsik

az

utczán

ben n a g y o n is m e g o s z l o t t .

A

órai tanácskozás u t á n

v é l e m é n y e e k é n y e s kérdés-

tárczairók

g a z d á s z o k és t ö z s d e - t u d ó s i t ó k

többnyire

pro,

a következő

Több

döntvény-

ben állapodott meg : S z a b a d is, n e m is. E z 1-ör hivják,

az

ha

unokafivértöl.

Béla

H a - t.

tartalékos

t a r t v a s a bácsik és n é n i k m ö g ö t t kis n é n i v e l :

a

harmónia,

i.

az

huszártiszt,

unokafivért

ha

Béla

összeölelkezve t r a p p o l a szép

numerus

és

rythmus

ugy

kívánják,

sen

ha

az

u t c z á t ó l is.

senki

sem

Homályos

bandukol

az

mellék-utczákban,

ábrándozó

rokonok

nem

kebben izgathatná, a lése

kerülendő.

Ez

bizalmasságok esetben

e

mikor

Friederikét

» M i n e k a szőke

megpillantotta.

Kis csillagász, Pécska. 1. Ö n a legújabb nap,

kutatások

megnyerte a fogadást.

kiderítették,

s n e m a n a p a föld

csakugyan

Mint

mozog

igen.

Melanie, Ó-Becse. A z t a k i t ű n ő r e g é n y t , m e l y r ő l N a g y s á d szól,

nem

Ohnet

irta,

hanem

Apafy

Miksa

munkatársunk.

S n e m is » V é r v i r á g g r ó f n ő « a c z i m e , h a n e m : » F e k e t e , m i n t éjfél.« K ö z l é s é t m á r a j ö v ő h ó n a p b a n

az utczá-

az

megkezdjük.

Bájlaki Norbert. C z i k k é b e n a n n y i a zöldség, h o g y g a s t e i n i szinére

óhajtanók.

40,897. sz. előfizető. A z ó r á t m e g r e p e r á l t a t t u k , ' s a g o m b o t Czipöt

azonban

csak

ugy

küldhetünk,

ha

előbb

kegyeskedik.

kicseré-

D e m i n d e z n e m c s a k az u n o k a f i v é r t ö l , s n e m c s a k

a

2. C o p e r n i c u s n e m v o l t zsidó,

körül.

mögött,

csókokra

tól f ü g g , h a n e m

föld

festethetnök, ha kéziratát felhasználni

hátralékos

nézve határidő-üzletet

a

a

különö-

élén-

volna,

4. K é r d e z e t t

v i l l á n k n e g y v e n a b l a k á n a k összes zsalugátereit a r e m é n y

járókelőket

túlontúl feltűnő

előnyösebb

megduelláltak

météltet.

becses l á b m é r t é k é t h o z z á n k b e k ü l d e n i

jövő

kérésére is

h o g y S i p u l u s z ame-

b a r n a , r ó m . k a t h . , k i l e n c z g y e r m e k a t y j a ; a csu-

kokban

szemközt

ajánlatokat

hasonló

h ú z a t t a k ki.

felvarrattuk.

a

1. S z e r e l m i

Texasban

jegyzék-váltását. K i v i l á g í t o t t p o n t o k o n a z o n b a n , k i v á l t h a a csóösszeolvadás

sohase

mikor

s e m m i sem a k a d á l y o z z a a b a r á t s á g o s és r o k o n i érzés e g y ö n g é d

való

József

énnekem,

h o g y a k a p o t t c s ó k o k a t a szép kis n é n i visszaadja. D e f ü g g ez : 2-or

ketten

3. Sorsjegyei

Irodalombarát, V e c s é s .

Bélának

katonalépést

Buzo-

ajánlunk.

Kiss

Ferdinánd

de Thaies, m i n t a névből g y a n i t h a t j a ,

függ:

l e g b i z t o s a b b szer

én a b a r n á t szeretem !« Á l l í t ó l a g G o e t h e k i á l t o t t fel igy, a köz-

jobbára kontra nyilatkoztak.

szerkesztőségünk

Szt.-Miklős.

szát szereti j o b b a n s n e m a

elül m e n n e k és s e m m i t

sem g y a n í t n a k ?« Szerkesztőségünk tagjainak a

merő koholmány. munkatársunk

h o z z á n k , m e l y e t i t t k ö z l ü n k egész t e r j e d e l m é b e n : »Szabad-e

téved;

t a g a d ó l a g kellett v á l a s z o l n u n k . 2. A z a h i r ,

nyomán.) fogas

Ön

Lesseps

rikai nagybátyjai közül Szép k i s néni,

ellen

Robinettit.

Szerény k ö n y v v i v ő ,

»Szerkesztői üzenetek.«

kopaszság

kapható Turtcltaub Attilánál,

g á n y - u t e z a 7., 1 f r t 5o k r é r t . 2. C z é g e k e t n e m

vágta földhöz

(Kánikulai elmésségek>a napi lapok

1. A

dr. K ä n g u r u h fog-pásztája,

X.

kötni.

INNEN-ONNAN.

függ:

3-or és k i v á l t k é p e n : a szép kis n é n i t ő l . Jön! Kíváncsi részt m i n t

hajadon,

ezredes

a

Csab-Rendek.

venezuelai

»Cseress G á b o r « c z i m ü

Prém

József

háborúban;

nem

ellenben

vett

ö irta a

A

fényes k á v é h á z a k és k i o s z k o k e l ő t t

czifra népe, f a g y l a l t o t n y a l o g a t , A fecskefarkos

pinczérek karjukon

n á n t repkednek

regényt.

az

ellepett

lapokat. Minden asztalnak H—y ország

is

K—nt részt

Ármin,

vesz

a

következő kiállítók vannak 1. F e n y v e s s y

Szoboszló.

chicagói

Világos,

hogy

világkiállításban.

Magyar-

Eddigelé

a

bejelentve:

Ferencz

kiállit két tuczat

fin-de-siécle

égszínkék

legszebb

nyak-

melyet

Lola

magyarjának.

2. U g y a n ö k i á l l í t j a a » M a g y a r Ú j s á g « összes n y e r t e s sorsjegyeit. 3. B u d a p e s t

főváros

tanácsa

kiállit

.bizottsági h a t á r o z a t o t , m e l y n e m c s a k van

egy

közegészségügyi

k i b o c s á t t a t o t t , d e végre is

hajtva. 4. W e k e r l e m i n i s z t e r k i á l l í t j a P o l y k r a t e s g y ű r ű j é t ,

a K i s pipá-ban, egy h a l á s z l é b e n 5.

Vaszary

Kolos

6. A

nemzeti

zenede

hogy a Hymnus-pályázatot

melyet

a

tál

töltött-káposztát,

egy

jelen m e g .

dalárt,

n e m n e k i kellett

aki

volna

7. S z i l á g y i D e z s ő i g a z s á g ü g y m i n i s z t e r k i á l l i t

Mi

újság?

nevetgélés, zsibon-

Jön-e?....

azt

állítja,

megnyernie. egy

sajátke-

ban

és

csak

szelíd,

A z esti l a p

bizonytalan.

környékén.

Micsoda

de

jegestengerig.

Majd

kontár

ban

terem,

Európa

az

kiszámíthatatlan

ut

ez.

A p á l m a és d a t o l y a

A z u t á n l á t n i v é l t é k Párizs-

a hir jött,

európai

egyik

arrogáns!

Nem

hanem

föbejáráshoz

hogy m é g sem ö volt,

utánzója.

a

akart nép

a

S

északnyugati keleti

került

hátsó

erre

kezdődött

és

jön,

elhagyja olvadni

és

—

mindenütt.

Jön,

H a m b u r g k i k ö t ő város

s az

disz-kapujában.

ajtókon jön

a

egész

össze. S t e m é r d e k o t t a piszok.

parádéval.

s rémülten

Antwerpenben,

bizonyosan

Mily

besompolyogni,

egész

fagylaltját

a kolera-hireket. G y a n ú s megbetegedések

jön !. . ,

v i l á g b ó l sok

De

A lesi

Berlin-

csoda-e ?

nép csődül ott

D e n á l u n k is t e m é r d e k s h o z z á

i t t is r é m i t ö m e l e g v a n . J ö n , n i n c s kétség, h o g y n e m s o k á r a i t t lesz. É s a k k o r . . . hétre,

olvasni.

stropháját.

ki hitte volna!

sápadtság

van. — H a m b u r g b a n ?

r e m é n y k e d é s , — t á n m é g sem j ö n . É s m o s t egyszerre H a m b u r g -

r ü l , h o g y ö m i n d e z i d e i g n e m felejtett el sem irni, sem 8. G y u l a i P á l k i á l l í t j a » R o m h á n y i « u t o l s ó

már Hamburgban

hazájából fölszaladt a

mintha

t ö b b i k i á l l í t ó még

elhallgat.

— Jön, —

— Lehetetlen,

z ü l e g irt b o l d o g ú j é v i g r a t u l á c z i ó t , m e l y b ő l kétségen k i v ü l kide-

A

s k i o s z t j á k az esti

kis k i r á l y a , ki f ö l n y i t j a

Á z s i á b ó l i n d u l t ki, á t c s a p o t t O r o s z o r s z á g b a .

ben

Ízlelni. kiállit

egy-egy

az egyrétü n y o m d a s z a g u lepedőt s átfutja. A gás egy p i l l a n a t r a

czifra f ő v á r o s i

talált.

kiállítja. azt

melyet a nunczius nem akart

fehér k e n d ő i k k e l pillék gya-

asztalok k ö z ö t t

van

ül a főváros

m o n d el és nevetgél.

p r i v i l é g i u m o s a i n a k a r c z á n k e l l e m e t l e n v o n á s s egy kis

k e n d ő t , s egy pár s z i v á r v á n y s z í n selyem h a r i s n y á t , Montez hagyományozott a

adomákat

melyek

Kiki

aggódva pillant

végig a czifra

k i a k a r n á sejteni, h á n y a n ü l n e k vagy azok.

egy

hónapra

elköltöznek

És a soványak

itt, a

a

kik

kerepesi

szeme a k ö v é r e k e n

tömegen,

m á h o z egy határba

s

és a k ö v é r e k

szeme a soványakon akad meg. Ez m á r a megnyugvás

pillanata.

562' A

czifi'ü

nek

az

tömeg m¡igához

tér s ú j b ó l fogy a fagylalt,

edények

kanalak,

kaczagás. csak kell

és

Hisz jön,

túléljük,

hanem

tán

de

vagy

nem

föltartóztatják

egyszer

vele.

lábáról,

vigasz

mélyében

a

s

cl.

németek

helyes

Rég éreztük

betegség

elhallgatott

hiénák,

ha

a

van, de m á r —

Egyszer

u g y is fog

kell

és

meg

bántani,

félni!

tiszta,

Az

erélyes

Toulouseba

már s

volna.

francziák

a

is, m a j d

francziák megbirkóztak

hogy

ott Tán

mögött!..

van. H a n e m

azért a lelke

hogy jön. K ü l ö n b e n

egészségesek

magunkat

olyan

egyszerre.

így

hogy

jól, m i n t

most.

hallgatnak

mélyéből

jelezve,

Nem

az okos,

elmaradni a

és j ó ,

puszta

hangja,

Tán

csöng

S ha jön

világra s z a b a d u l h a t o t t

senki sem kétkedik,

oroszlán

itt.

Marseillcsbe a

csörömpöl-

beszéd,

is é p e n m i n k e t

útjában. A

mielőtt

vagyunk.

a

nincs

meghalunk.

jön

Beszorították

csak n e m a k a r n a k Mindez

most

a

asztal-szomszédainkat.

hogy

németek

v e r t é k le

mormol

valószínűleg n e m

inkább

kizárva,

még

legfeljebb

halni. A z u t á n

sincs

a

kidörög

ö, a

a

el

Minden

a sakálok

még

és

láthatatlan

legrettenetesebb m é g

távol

jön 1 *

Szalmaözvcgység.

O

kevés z á p o r ,

nyokat

még

vannak

dáira

vannak

után

a

mult

mindig

utalva.

éjjelek

még

egyikén

rettentő,

az

lehet h a z a h o z n i , a b ú t o r o k

bujtatva, a lakásban

b ű z van s a férjek e s t é n k é n t

asszo-

még

még mindig

min-

naftalin

m i n d i g a főváros nyáréji

Mit csináljon,

hova

menjen

képes

volna

vele

az

otthoni

n y á r i vacsorázó hely,

husos-fazekakat

feledtetni.

E s m i f é l e m u l a t s á g o k d e r í t h e t n é k fel b ú s ö z v e g y i s z i v é t ? A színházakban ban

cso-

naplemente

az ilyen szegény budapesti s z a l m a ö z v e g y ? M i n d e n e k e l ő t t az

egész f ő v á r o s b a n és k ö r n y é k é n n i n c s o l y a n mely

sem

titok«

rossz d a r a b o k a t

játszanak

miért

nem

játszanak

jobbakat

járja itt üres h á z a k

rosszul s a

jobban.

előtt

és

A

nyári

népszínház-

szerencsétlen

sötét

titok,

vizpocsékolds

t i l t j a be c d a r a b o t

»Sötét

hogy a

város

s még

söté-

czimén

t e b b t i t o k , m i n t k é p e s a d i r e k t o r a n a p i b e v é t e l e k b ö l c s a k a gázf o g y a s z t á s t is f e d e z n i .

Wulfl

czirkusza a ligetben a világ

legunalmasabb czirkusza. M i ó t a való,

hogy a jegyszedők

ránkozzanak

a

egyetlenegy

Már

a

vizben kívánni. orfeum

maradnak.

feketék

már a »Weaner

primadonnák dalos

tűri

színházak

már, mire

szegényt, bizonyosan

az

czirkusz,

c s a k 20 k r . A z

már

a távol

nem

már

schán«

német vagy

rá

minden

előadásai

ezekben

ragyogó

szólni

szabály

dolgába

kontárkodjék.

a

ellenérc,

rendőrséh o g y ez a

De a

rendőr-

az orfeumban, a közönséggel

együtt

operettre

k e r ü l a sor.

Ne költsük mint igy

—

férjeik n e m

végig k ó s t o l n i a főváros n y á r i unottan

fel

amit

a kapunyitó

h á z m e s t e r r e vár, elfintorított

itt n e m érdemes szalmaözvegynek

*

s mindenáron

Erre aztán

az

ez

érdekelhet,

Önök

—

most

Tápé körül

birákról, h a n e m

szolgabírói

H e k t o r m é g m i n d i g n e m s z ü n t e t t e be a

vannak

elküldte

mondják

scgédszolgabiráik itt n e m

tán

s azok

segédszolgaigenis

a z és n e m m á s , a m i t a z a v i s s z a u t a s í t á s k ö v e t e ) . E g y s z o l g a b í r ó n a k kinek az a hivatása, hogy csendőrökkel

is a k a d á l y o z z a

valaki párbajozni akar, n e m

a párbajozást

imponálhat

meg,

v é n y k ö n y v , m e r t f ö l ö t t e m á r nincs szolgabíró, a k i az ö elmentek

a székelyföldre, h o g y élve vagy h a l v a előállítsák uri

állt elő

emberrel igen

a

szolgabiró-segédek

való dolga

nincs

ezúttal

vc-le.

sem u t a s í t o t t a

vala neki, —

undorral,

irattól undorodott

ö azt

hanem

egy igen' szivélyes ő s z i n t e g r a t u l á c z i ó t . nikáló

0

meg s bizonyára

Ugronnak

páry Gyula gróf van gyönyörrel

fogja

elfogadni

S z ó v a l az u r a k n a k ügy

»lovagias

Hanem De

a

—

s

honfiúi

elintéztetett.«

a

Sza-

Ugrón

azt

nyugtatni.

ellen —

tápéi választás

hanem

azért, meg a

melyben

hogy

lelkesedéssel

m á r e z t a h a r e z o t is j ó lesz párbaj-kódex,

rá

exkommu-

Próbálja

iratot,

egymás A

volna

az

a t t ó l is csak

s meglátja,

semmi kifogásuk

uton

most

nem

egy olyan

kiátkozva

egy

semmiesetre

küldött

csupán

m e r t a b b a n egy párthive volt e x k o m m u n i k á l v a . szolgabíró s k ü l d j ö n

harczias

kihadakozni

H a a szolgabíró ur például

küld

v o l n a vissza

hanem

megüzente a

szolgabírónak, h o g y tisztelteti szépen, de s e m m i f é l e kedves eljegyzési k á r t y á t

Ugrón

se élve, se h a l v a ,

okosan

tör-

lovagias

beleakadékoskodbatnék.

okos

Tehát

ha

tiltó

ügyébe

s ezzel még

az

nem.

lovagiasan

megvívni.

törvénykönyv

szabályai

szerint. * * O

Füsttelen lőpor.

v e r t m é g fel a n n y i p o r t , számára

Pozsony

*

Kevés

dolog vetett m é g a n n y i

mint

a

határában

lőport, mely a Manlicheren

füsttelen

késziti

kivül

roszabb esetben a g y ő z e l e m n e k . h í r l a p u n k elég k o m o l y

lőpor.

A

füstöt

egy n a g y g y á r a

Ezt

és

monarchia füsttelen

egyik záloga a békének,

vagy

az egyik zálogot m o s t

és n a g y k é p p e l e l v e s z e t t n e k és n e m

egy léte-

z ő n e k híreszteli. A k a t o n a i k ö r ö k hivatalos lapja pedig, a helyett, hogy megnyugtatna az

aggasztó

bennünket,

híresztelésnek,

Csak egygyel n e m

vagyunk

részt a z t m o n d j a , ban, másrészt, ha

nem

hogy

robban,

hatása ? Lehet, tudná

hogy

o l y a n furcsa c z á f o l a t o k k a l

a

mely

mint

A

a

hir

a

hirét

fogadjuk,

m i jó puskaporunk

jobban

esik

olyan

a

melyik

elsül.

Mert

municziónk,

melylycl

mint

felől v a l ó

sodás. E g y á l t a l á n : h a l l g a s s u n k erről a p u s k a p o r r ó l olyat,

esnék

ugy

járhatunk

a

megbizonyoés

csináljunk

h a sokat hirdetjük, hogy

bizony

rob-

Ámde romboló

kétség,

nekünk,

hasznavehetetlensége

egy-

nem

a k é r d é s r e is meg-

a d n i a feleletet, de k é r j ü k : ne t e g y e ! A

az ö rosz

ugyanis

puskákat.

robbanásának

l e l e p l e z ő h i r l a p erre

ront

megerösitéssel.

egyáltalán

tönkreteszi

lehet

a

egy

még tisztában.

füsttelen lőporunk

robbanása

hogy

fölér

elfogyott

még a

a h o g y a n P u k M i h á l y generálissal jártak

a

musz-

nagyidai

czigányok. *

* 9 tót

Nagyon

. *

újság igazat

csodálkoznánk mondott

.

'

r a j t a , h a a Narodnie

volna,

(ilyesmi

megesni rajta), hogy H ó d m e z ő v á s á r h e l y e n

bánnak

az oda

adnak

került

tót

fiukkal:

nekik. H á t az

nem

Ütik-vcrik

bizony a gazdája

hiszen a saját

tüzelést

legyinti az

ember, ha rászolgál,' hanem

volna a tót

fiúcskák,

kedves cselédjét

az olyan

olyan

őket,

lehetetlen, hogy

egy kicsit,

Noviny

nevű

v é l e t l e n s é g b ő l se i g e n

szokott

a

Achillest.

van,

hogy

segédekről v a n szó. P á r b a j , —

k ö z t egy vásott tót fiu, a k i t

m é g nagyobb emberré akarja tenni S i m a

is

megküldvén

abbéli szándékát,

ezeket k ü l d h e t i k a h o v á a k a r j á k . C s a k h o g y

nem mindig dul

iratot

p u b l i k á l t a a z t » u r b i et

s n e m titkolta

élvezeteinek

* denique még

Kelemen

m á r a z é r t is a s z e n t e k k ö z é f o g j a s o r o z n i .

hisz a s z o l g a b i r á k n a k

aggód-

önma-

mert

szolgabírónak

jött a rendes m a g y a r f o l y t a t á s : a szolgabíró

kával, m i n t

lenni.

hogy

excommunikáló

csak

szalma-

s z á j j a l v a l l j a be

vélvén, Kelemen

segédeit a z u n d o r o d ó v i s s z a u t a s i t ó h o z . N o s , h á t —

az elsüthető

*

csata. K e l e m e n

s

»undorral visszautasította« ö a kiátkozottat

ballag éjfélkor h a z a s m i a l a t t

gának, hogy

tj. » L o v a g i a s u t o n . «

Simát

m i n d e n k i n e k , a kit

nyáron,

korhelykedhet-

el ő k e t . E g y s z e r - k é t s z e r m i n d e n

poharát, de a z t á n

fővávannak

minden

nyaraló asszonyok,

megpróbálja

az

operettel

az

kellene

a

lehet

csak

morzsáiból álló

se f a r k a

s z e b b e t és e l m é s e b b e t á l m o d i k ,

el i t t s n e m felejtik

özvegy

van.

hogy

m e g n é z n i érdemes volna s a m i n m u l a t n i lehetne. Ne

janak nek

állatkert

s bebizonyult, ezektől

a

mert

torkig

a s z i n p a d o n l á t h a t n a . Nincs, s e m m i sincs B u d a p e s t e n amit

azt

o r b i « . A z e x c o m m u n i k a c z i ó t a z o n b a n egy e l l e n p á p a , U g r ó n G á b o r ,

s bot-

lehet járni,

»vi!ágváros«-ban

operettek,

tiszt, aki ott inspekeziózik rég elaludt

másik

szalmaözvegy

Többet

vonzanának,

miért

sörház a

füle

ezek a z

még

hogy

se

kiátkozta

arra

lehetséges

p e d i g ez a l e g i z e t l e n e b b h e l y a m a g y a r

nagyképű, Ha

A

végig-produkálták

kivül a Budapest

Már

súlyosbítva. günkre,

minden

is

rosban. Most egy-egy

már

is

van.

nélkül

magukat

czirkusz

jobb, de ebbe n e m

fürdésüket Ezen

ott

fővárosi

v a n n a k s b e l é p t i dija

amazonjaival

—

ugyanis

egyik

b i r k ó z n a k benne, csak

ásítozzak

egy

clown

valamivel

előadásai d é l u t á n dahomcyi

hogy

valamirevaló

Barokaldié, alig

nem

halálra

felett,

szolgabíró

volt ilyesmire jussa, h á t

k é t igen

esett

a meleg m e g

mindig nem

dig c z i h á k b a

*

Hiába

—

tápéi

pápának

G á b o r t . A z , szerencsére, n e m

*

valami

A

rosszul

enni

akadt

helyben

a

meg többi

hagyott

( g y e r m e k é t ) is meg-

hogy enni nem

hazugság, a m i t

kaptak

csak e z u d a r

rossz

563' akarat

mondhat.

T e s s é k csak

mostanában

elmenni

Hmvásár-

ges h ő s é g n e m

tudja kikölteni,

csakis i l y e n

helyre ugy piacz fogytán a Nagypiaczra, a n n y i gazdátlan d i n n y é t

képes ezt a b u r k o t s z é t p a t t a n t a n i .

meg

rak nagy

kótyot

(sárga

nénémasszony,

dinnyét)

mert

nem

találni

ott,

amit

k e l t el és n e m

( m i v e l h o g y o t t h o n is v a n elég), h o g y egy t ó t se f o g y a s z t a n á nyét ennék. dus miként

ott

hagyott

érdemes falu

a

hazaczipelni,

mény

három

melyek

hétig

el, h a s o h a e g y e b e t se t e n n e , m i n t f o l y t o n d i n y -

Tessék csak

megnézni, hogy a két

tarisznyás

vánszorog az a l a m i z s n á k súlya alatt. U g y a n

pel ? A z e g y i k

tarisznyában

fehér

liszt m e g

s z a l o n n a - s z e l e t e k és o l y a n k a r é j k e n y e r e k ,

tojás, a

nap-

milyen főispán

bátran

tartanák

megehetné kalács g y a n á n t . É s

jól a szegény t ó t

fiukat,

gazdával,

egy

tálból

doggá lehetne ki

merit

első

ilyen vásárhelyi

tál

tenni

hányszor

vele és m i l y e n

tartalmával

merte

bele a t á n y é r j á t

és

hány

tót

falut nézik,

karéj

kat

se.

—

elmondja

az

asztaltól

az

kiéhezett

áldást:

tót

fiu

azt, hogy Vásárhelyen még

—

uram

isten

minden

k é l fel

senki

éhesen,

v o l t is. —

fenn a felső vidéken, el n e k t e k

adj

nem

Máskor,

tisztelt

tessék e g y é b h a z u g s á g o t a tót

fiukat

az o l á h o k

nem

és

hosszú időn

Természettudósok

bogara csak m i n d e n

Sürgöny váltás.

9

—

csuklik

és

még

—

Válasz

fizetve.

ne lehetne

ezer h i t e l r é s z v é n y t .

egyéb

—

Pedig h á t nem

ü g y l e t e t pl. a b e c s ü l e t - ü g y l e t e t

rűen lebonyolitani.

Megsürgönyzöd:

Veszek

az.

ilyen

mert

jól, n e m

hiszik

(elégtételt)

Válasz

SZÍNHÁZ. Az

A z eladott

száma

színház m á r

mostan

Az

a

vig d a l m ű v é t ,

sikert

mely a

a r a t o t t és m e l y e t

műsorába, magyar

magyar

k i v ü l Alföldi

k e l t e t t és a k i iránt.

irván,

a

kir.

Irén

szöveggel

opera

két

akadémia

gróf

figyelmét

és Schebesta

k i v ü l » / « Bayreuth«

is

operai

operette-szöveget

néha. régen,

c z i m ü egy felvonásos a l k a l m i bohó-

hagyot

zenéjével.

hátra, melyet aztán Murai Károly

A z uj operette a népszínház

H o g y B u d a p e s t e n , i t t a f ő n és s z é k e n , régi h á z a t , b o c s á n a t o t

'

A

kérek,

mitse

A h , a poloska szivósabb a

a kisasszony

képes

hozzáfüződnek.

használ,

ujabban

vasnál! a »Napló« :

került

Festettessék be m i n d e n

padló

hárman

lesz

a

A

milliónyi pete

múlva

kötött

két

mihozzánk.

szerződésnél

Vajon

egyetlen

mondhatjuk-e

emberi kor végső

.... A E

»Pesti N a p l ó «

k e v e r é k h o g y m i is

Hogy

határáig! hallgat róla

megjelennek, a n y a k u n k b a Honnan

burokkal

a

kis

ezt,

Kopácsi

ha

az sem

már

Juliska

fog fellépni. O f f e n b a c h n a k kerül

Budán

szinre

—

s

juta-

asszony, »Orphcus

Kopácsi

Juliska

a z o n k í v ü l a j ö v ő h é t e n e g y kis Pécsliay

tizenkétesztendös

rajostul

potyognak.

szerint a fekete

befödve, a

közönsé-

A

csak u g y ö n t i k

v í g j á t é k egy f e l v o n á s b a n .

van

majd

művész

lesz m o s t s z o m b a t o n

szívességből

c z i m ü operetteje

Városligeti színkör. (a s z i n k ö r ö k

és m o s t e g y s z e r r e

hullanak, a tányérunkba

melyek hogy

Aladár

fogja a

dijakra

befolyást

gyakorolna.

*

valami kemény

idegen

p a u z á k a t k i t ö l t e n i , a n é l k ü l , h o g y ez a b e l é p t i

k e r ü l t e k elő ? T e r m é s z e t t u d ó s o k állítása

b o g á r petéje

hegedűművész,

mélyen,

l e h e t m á s , csak a n y o m d a f e s t é k I * *

való

E u r i d i k é t fogja énekelni.

voltaképen,

r5) A f e k e t e bogár. S o h a se l á t t u k

kihez

az alvilágban«

m i o k o z n á a poloska vesztét 7 . . . .

De nem

a

volt kollegája, vendégképen válik,

megfelelni,

konstatáljuk,

lesznek?

lomjátéka,

elpusztulna;

N e várjunk, mig a baj nagyobbá Az

szinre.

N á d a s d y R ó z s a kis-

várakozásoknak

Örvendetes jelenségképen

Budai s z í n k ö r . P i n t é r I m r é n e k O l y keverékkel, melytől napok

kerül

vég-

darabra.

asszonyt szerződtette az o p e r á h o z alt szerepekre. R e m é l j ü k , h o g y

A z egyetlen m ó d , azt m o n d j a f a l és

jövő idényében

U j operai tag. A z o p e r a i n t e n d a t u r á j a

a c s ú f poloska-féreg !

Z a c h e r l i n és T i r g r á m

maga Smetana

Bécsből.

z e t t be. Z e n é t K o n t i J ó z s e f s z e r z e t t a h á r o m f e l v o n á s o s

Ellepte m i n d

osz-

U j operette K o n t i J ó z e f t ő l . C s i k y G e r g e l y e g y b e f e j e z e t l e n

czélja,

baj, m e l y a n n y i e m b e r t g y ö t ö r

és

feltűnést

felköltötte

kisasszonyok

z a t k e r ü l s z i n r e , n é v t e l e n s z e r z ő t ő l , Raimann

soha;

28-án.

Szir'ovatha

tagján,

a

először

kisasszony fog k ö z r e m ű k ö d n i , ugyan-

müszeretö Volf

Továbbá

dalművén

noha,

s z ú r ó s t á r g y a t is é r i n t s e n

Smetana

nagy

t á l y á n a k idei v i z s g á j á n f o e n o m e n a l i s h a n g j á v a l á l t a l á n o s

szó,

nyilván,

D e h á t e g y l a p n a k az 'is e g y i k

oly

a z , k i a z o r s z á g o s zene- és s z i n m ü v é s z e t i

»Napló,«

-

kezdik

Egyszersmind

hirdeti.

menyasszony.

színházban

előadásban

Hegedűsön

H o g y l a p t á r s a i n k , sok e g y é b r ő l

hirdeti

r-én

gróf Esterházi Miklós tatai színpadán fogják előadni e h ó

hintik,

épp csemegéről van

eddigelé

nemzeti

m i o p e r á n k is f e l v e t t i d e i

fáma,

elismerjük, jegyzi m e g a

E z o d i ó z u s tigygyel, f o n t o s

A

előleges j e l e n t é s s z e r i n t s z e p t e m b e r

a bérleti feltételeket

mindig.

S ez a v e r z i ó lesz a z o k a

A

Mért

egysze-

— Kapod a következő tudósítást; Adok (nyilatkozatot) —

oda

kifundálni,

ujság-czilút.)

miért üres

H o g y itt most n e m

A

—

olyan

ellenségeink

tartják

Z a c h e r l i n n e l h a b á r egyre

Hogy

Adok.

szűkölködőnek, ha

dolog.«

szedett

foglalkoztak

*

Veszek.

m e g az előadásokat T e l e k i L á s z l ó »Kegyencz«-ével.

E l m o n d j a , a m i t rég suttog a

Nem

siéclc

járadékot. A d o k

hogy

*

»Pesti N a p l ó « c s ü t ö r t ö k i

Hát

de

egy

bécsi k i á l l i t á s i

várpalota

Fin

jelenkezik.

*

uj saisonját.

»Csúnya

A

szerint a egyszer

se.

*

Hogy

állítása

*

Nemzeti színház.

A

megint nyomu-

bol-

*

(Versbe

fejében,

á t s e n k i se l á t j a

száz esztendőben

bizo-

darabig

az emberek

eltűnnek

Schluss!

akkor

egy

M i l e h e t n e ez e g y é b e g y b ö r z e i ü z l e t k ö t é s n é l . V e s z e k ezer a r a n y -

kenyeret

nagyot

motoszkálnak

elő,

nyomtalanul

Mikor

becsapja a bicskáját,

ott

e z e k is c s a k

bújnak

e g y kis a l k a l m a t l a n s á g o t s z e r e z n e k , a z u t á n

fizetve.

a g.izda

stb. bogarai,

hatása alatt

is,

pl. a Sza-

némelyeknek

v á g o t t l e : e s z i k m i n d e n k i , a m i g a t á l b a n v a n és a m i g j ó l l a k i k . azután

időjárás

tüne-

még

tálból 1 Hiszen

két hétre. É s bizoriy itt n e m

rendkívüli

egyéb

b ú j n a k elő. I l y e n e k

badság, Testvériség, Egyenlőség

asztalnál ül a

e g y Ínséges

időközökben

idegent

otthon. És ott

a z a régi p a t r i a r c h a l i s s z o k á s , h o g y a s z o l g a e g y

bogarak

Vannak

Vásárhe-

m i k o r ott az

igy s z o k t á k k i n á l n i : egyél, n e koplalj, m i n t

Ez a

r ö p k ö d n e k a levegőben,

fehér, m i l y e n lyen ne

nagy

forróság

áll p á r a t l a n u l .

czi-

számos a lábára ejtené, h á r o m napig sántitana u t á n a . És sátoros ü n n e p e n

csak

rendkívüli

t ű n n e k fel ezek a b o g a

rendkívüli időjárás alkalmával.

nyos

mit

Ízletes t i s z t a b u z a k e n y é r , a z á r v a m e g y e i

és nem

kol-

másikban

h o g y ha egy tót

ritkán

azonban

Azért

mult

héten

ismét

a premiéreket)

még

C z i m e : Hangverseny

előtt.

premiere pedig A

vígjáték-

n a k a m á r e m i i t e t t e r é n y é n k i v ü l (t. i. h o g y e g y f e l v o n á s o s ) a z a z e r é n y e is v a n ,

hogy zenés,

hogy

együtt

a

vígjátékkal

kell

mig

a

zenének

élvezni.

A

az

szöveg

volt

énekes

a

még

hibája, szerzője

L u k á c s J á n o s és t a r t a l m a a z , h o g y e g y f i a t a l ö z v e g y ( a k i h ó b o r -

564 tosnak t ű n i k föl) beleszeret egy h ó b o r t o s zenészbe

(aki egészen

derék embernek látszik) és egy kis herczehurcza u t á n el is m e g y hozzá.

Valamiképen

mégis

csak

becsúszott

néhány

talpraesett

ötlet, a m i ö r ö m é r e szolgált a k ö z ö n s é g n e k és b u z d í t á s u l a

fiatal

nak leginkább igényt a

közül

akadályverseny«

a

Hadik gróf

E s t e r h á z y g r ó f i s t á l l ó j á b ó l Olympiát

IRODALOM. Choay

»Centres

dia, Oroszország és

a a

Hollan-

intézeteit

szervezetét

ismerteti

meg

és

nagyon

a

szetesen

első

való

sorban

kórházakról,

melyekről

ötven

éves

érdekel,

mit

mindenütt

a

fennállásának

melyet Török József

az

ügyét. ir

Minket

Choay

a

legnagyobb

igazgató

ünnepét tanács

ülte,

budapesti elismeréssel

a

alelnöke

termé-

gyermekdiszebédc-n,

adott,

Choay

is részt vett, C h o a y valóságos elragadtatással ir arról a vendégszeretetről, melylyel az a l e l n ö k h á z á b a n valódi franczia, magas f o k ú pás m a g y a r borokról, m e g dégeket egészen az gyönyörűsége mester, a jelen

magyar

a

kiküldöttei,

beszéltek

meggyözöüést,

orvosi

legmelegebb

találkozott,

hogy

egyetemről

ir,

Nagy

és

ez

»mennyire A könyv

orvosai stb. is ébresztette

szeretik

föl

az

igaz

k ö v e t k e z ő fejeze-

m é g pedig szintén az elismerés

hangján.

SPURT. A

tatai

tek d ö n t é s r e állítja.

lóversenyekről, a »Sálon

A programm

»Eiadó-Handicap«, díjért

1000

Esterházy

melyek

és S p o r t «

első s z á m a mely

12

m é t e r távolságra Miklós

Orchidée-)c

melyeknek a P é c h y A n d o r

»Fsterhájy-Handicap«

Üstökénél ragadd meg a szerencsét. Helyesen fejtették meg : László Albertné, Rosenfeld Endre, Ujhelly Janka, Schwarzné Spiegel Luiza, Tenkei Róza, Hubert Jenny, Bálint Ervin, Gencsi Ida, Horváth Emilia, Tóth Janka, Incze Amália, Seftsik Béla, Tegze Laura, Papp Irén, Szigethy Jolán, Tauher Jenő, Csipkéi Malvin, Tatár Emma, Rankai Zelma, Varga Irén, Nits Francziska, Amond Géza, Kajdu Erzsébet, Tóth István

mint

m e l y e n a főpolgár-

a kórház

francziául

hazafiak Francziaországot.«

tében az

a

páratlan

ki szép hegedű-szóval.

hogy a banketen,

minisztériumok

b e n n e azt

a

A 34. számban közölt képtalány megfejtése :

HETI POSTA.

lelkesedéssel emlékszik m e g a pom-

a j t ó i g kisérték

sokat

a

a »tziganes«-ról, a kik a t á v o z ó ven-

telt a b b a n ,

voltak,

Capt.

ala-

följegyzéssel és

n y i l a t k o z i k . C h o a y a k k o r járt n á l u n k , m i k o r a Stefánia kórház

a

v i t a t h a t j a el a babért.

n a g y o b b városai-

sok érdekes

berendezésének

az

az

»Kis-biró*-

és a M r . S m a r t

franczia

kiküldötte,

fontos s t a t i s z t i k a i a d a t t a l g a z d a g í t o t t a a k ó r h á z a k m o d e r n tudom á n y o s szellemben

»Eladó-

távolságon

AAA

T ö r ö k o r s z á g k ö z p o n t i egyetemeinek és kór-

posan t a n u l m á n y o z t a a fent e m i i t e t t országok idevágó

méter

n a g y o n érdekes k ö n y v e t a d o t t ki,

közönséggel. C h o a y , m i n t a párisi községtanács nak

sejtjük. — A z

4ooo

KÉPTALÁNY.

Ausztria-Magyarország, B e l g i u m ,

h á z a i n a k berendezését és

a

legjobb

legméltóbb

universitaires établissements hospita-

l'étranger« c z i m a l a t t

melyben Németország,

»Síróf«-jában

7 nevezéséből

George »Granat*-ja

E.

melyek

ját v é l j ü k a k o m o l y k ü z d ö k élén, m e l y e k t ő l l e g i n k á b b

ször és m á s u t t is t a l á l k o z n i .

mellett

méterre) ö t ló k ü z d h e t csak a diadalért, ellenfelét

liers á

terhe

chance-szal a D r é h e r A . » Dornbusch*-\a. i n d u l h a t ;

aki szép d a l a i b a n és k u p l é i b a n erőteljes k o m p o z i t o r i

tesz t a n ú s á g o t . A z t hisszük, Veisz Jenövei a l k a l m u n k lesz több-

mi könnyű

(1000 frt 24oo

Írónak. S o k k a l n a g y o b b sikert ért el Veisz J e n ő , a zene szerzője tehetségről

győzelemre;

u t ó b b i t ó l v á r u n k legtöbbet. A »Gát-verseny*-ben

a

ma

a

két

évesek

nevezéssel legnagyobb s a

(vasárnap)

következő

br.

»Futár*-ja

1000 frtjáért,

számára

zárult.

Az

esélylyel

kiirt

1000

frt

indulhat

az

veszélyes.

1200 méterre

I l a léteznék egy határvonal, mely a nők szellemi képességeit oly élesen jelölné, mint például a képesség háromig olvasni s nem tovább — ez esetben a nők társadalmi sorsa mathematikai biztonsággal volna meghatározható. De e tekintetben tájékozatlanság uralkodik s a határok, melyek közt a nők szellemi niveauja mozog, sokkal tágabbak, mint azt sokan képzelik azok közül, kik csak a női frizurák egyformaságát és az elcsépelt szerelmi históriákat ismerik versben és prózában. Alexandrine. Jövőre is szívesen látjuk. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F .

»Alag*-ja,

(Jchtritz Zs. lehet

kerül-

prognostichont

L o l a . A l a m a l a . M i r i a m . W . A n n a és többeknek. A leánygimnázium kérdéséhez még folyton érkeznek hozzánk a pro- és contraszavazatok. Az újonnan beküldött dolgozatok közt nem egy olyan van, mely uj és eredeti szempontokból világítja meg a kérdést. Fájdalom, mi — ezúttal legalább — azon olvasóink iránti tekintetből, akiket a kérdés kevésbbé érdekel — nem akarjuk tovább feszegetni a kérdést. A dessertet is feltálaltuk, nem kezdhetjük elől a menüt. Kivételt csak egy czikkecskével tehetünk, az Alexandrinéval, mely már zárszavunkra való vonatkozással íródott és nem annyira a gimnáziummal, mint a nő psychologiájával foglalkozik. Lola czikke is igen elmés. Átveszszük belőle a következő mélységesen igaz czitátumot :

—

i3

ló

Az lett

»Old-Ireland*-

bejelentve, melyek k ö z ü l a B a t t h y á n y E l e m é r g r ó f

j é n e k s az E s t e r h á z y M ó r i c z » P > g d n y l ó * - j Á t \ a k lehet egymással élénk k ü z d e l m e , s meglepetést a S c a z i g h i n o jától

várunk.

—

»Tóvárosi-Handicap*

A

24oo méterre t i z e n k e t t ő a nevezett lovak a Kinsky R. gróf

» Csendes*-ébcn

R o t h s c h i l d b á r ó »Eikonogen*-je

palaty*-ja Handicap«

sejtik

és a

»Sladeroh«-

lovag 2000

frtos

száma. a

nyerőt,

Scazighino

dijáért

Szakemberek melynek a

tehetik nehézzé a k ü z d e l m e t . — A z i5oo frtos » Tatai 10 aláírással z á r u l t . A br. Ü c h t r i t z »Cara

E s t e r h á z y M. g r ó f »Leidi-*je

s a Batthyány

Elemér

II*-je,

az

»Contan-

dind*-ja k ö z t keletkezhetik k o m o l y a b b k ü z d e l e m , m e l y e k

közül

m i az elöl e m i i t e t t e t hiszszük első helyen beérkezni, — A » R e m e -

teségi-dijtrn indulásra.

COGNAC

» Pity-

lovag

( i 5 o o frt Köztök

1000

Durcfds,

méterre)

Johnsbach

csak és

hét

ló

Kis-Iblya

jogosult

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely k i z á r ó l a g csak a legmagasabb k i t ü n t e t é s e k e t nyerte, sajáttöltésü palaczkokban mindenütt kapható :

az

tofll

tarthat-

A g r ó f Keglevich

Budapest, 1892. N y o m a t o t t az _ A t h c-n a e u m " i r o d a l m i és n y o m d a i r. t á r s u l a t betűivel.

[mr;: I

István-féle

p r o m o n t o r i cognac-gyár i g a z g a t ó s á g a

n

Budapesten.