1138 Budapest, Váci út 76. telefon: 06 1 238 2210 | fax: 06 1 238 2219 www.sinergy.hu
Fenntarthatósági jelentés
2010-2011
Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék 4 Köszöntő 7 Legjobb gyakorlataink 11 Cégbemutatás 29 Kapcsolatok 41 Gazdasági teljesítmény 51 Környezeti hatások csökkentése 71 Egészségvédelem és biztonság 77 Emberi erőforrás gazdálkodás 85 Társadalmi szerepvállalás 88 Elkötelezettség a csr kiválóság felé 94 Rövidítések, definíciók, magyarázatok 95 Tanusító levél 96 Gri tartalmi index 100 Impresszum
Olvasói kalauz
egészítés alapján készült, melynek magyarra fordítását a Társaságunk is támogatta. A jelentés megfelelési szintje „A+”.
gri megfelelési szint
2002-nek
Szabadon választott
Kötelező
megfelelően
1
Önbesorolás
Független fél ellenőrizte
GRI ellenőrizte
www.globalreporting.org
C
C+
B
B+ Külső fél által hitelesítve
jelent energiaszektorra kiadott ágazati ki-
A Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft. (Sinergy) negyedik alkalommal jelentet meg Fenntarthatósági Jelentést. Az első, GRI „B” szintű jelentés 2008-ban a 2007. évi tevékenységünket mutatta be. 2009-ben a GOOD CSR program keretében GRI „C” szintű, 2010ben már külső fél által hitelesített GRI „B+”szintű jelentést készítettünk a 2008-2009 naptári évről. Jelentésünk a 2010-2011 naptári és egyben üzleti év környezeti, gazdasági és társadalmi eseményeit foglalja össze, ezúttal is külső fél által hitelesítve az abban foglaltakat. A jelentés tartalmának összeállításánál elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkoztunk, amelyekről úgy gondoltuk, hogy érintettjeink számára fontosak lehetnek, kiemelten kezelve jelenlegi és leendő vevőink igényeit, valamint a tevékenységünkben bekövetkezett változásokat, eredményeket. Azokat az adatokat és információkat közöltük, amelyek bemutatják működési környezetünket, tevékenységünket és az ezekből adódó hatásokat, a hatások kockázatalapú és hatékony kezelését a fenntarthatóság gondolatának tükrében. Jelentésünkben követtük az előzők szerkezeti felépítését, az egyszerűbb eligazodás, a változások nyomon követhetősége, és az összehasonlíthatóság megkönnyítése érdekében. A jelentés a Global Reporting Initiative (Globális Jelentéstételi Kezdeményezés, GRI ) 2006ban megjelent, ún. G3 útmutatója, valamint a tavalyi évben magyarul is megjelent energiaszektorra kiadott ágazati kiegészítés alapján készült, melynek magyarra fordítását a Társaságunk is támogatta. A jelentés megfelelési szintje „A+”. Az indikátorok helyét jelölő „GRI Tartalmi Indexet” a jelentés végén találják. A jelentésben szereplő gazdasági adatok a Sinergyre és konszolidált leányvállalataira, a környezeti és társadalmi adatok minden üzemeltetett létesítményre vonatkoznak. Ebben változás nem történt az előző jelentéshez képest. A tulajdonosi és üzemeltetői kör nyomon követhető a cégbemutatás fejezet 13. oldalán található táblázatban. A gazdasági adatokat a Számviteli Törvény előírásainak megfelelően, a környezeti adatokat a külső fél által tanúsított integrált irányítási rendszer belső teljesítménymutatói szerint, illetve a két nagy ipari erőmű esetén a tulajdonosok által rendelkezésre bocsátott adatok alapján mutatjuk be. A jelentés adatai dokumentált mérésekből, számításokból, nyilvántartásokból és számításokon alapuló becslésekből származnak. 2010-ben első alkalommal adtunk számot a 2009 évre vonatkozó ökológiai lábnyomunkról, amely számítást 2010-2011 évre is elvégeztünk és bemutatunk. A jelentés új fejezettel bővült, amely számot ad az elmúlt két év során elvégzett CSR kiválóságért végzett tevékenységünkről. Ha a jelentéssel, vagy tevékenységünkkel kapcsolatosan bármilyen kérdése, észrevétele van, azt örömmel fogadjuk a honlapunkon, illetve a hátsó borítón található elérhetőségek valamelyikén.
Külső fél által hitelesítve
A jelentés, a tavalyi évben magyarul is meg-
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A
A+
3
Köszöntő
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Tisztelt Olvasó!
4
A 2008-óta tartó és elhúzódó gazdasági válságnak köszönhetően, a gazdaság más területein tevékenykedő szereplőkhöz hasonlóan, nekünk is a korábbiaknál nagyobb erőfeszítéseket kellett tennünk annak érdekében, hogy megőrizzük eddig elért eredményeinket és megteremtsük a további fejlődés lehetőségeit. A legutóbbi Fenntarthatósági Jelentésünk 2010-es megjelenése óta eltelt időszakban tevékenységünk minden területén a rendelkezésünkre álló erőforrások jobb kihasználására törekedtünk. Ennek érdekében tovább folytattuk üzemeltetési tevékenységünk fejlesztését, melynek eredményeként az energiaszolgáltatási szervezeten belüli átszervezéssel létrehoztunk egy önálló karbantartási tevékenységekre szakosodott csoportot, dolgozóink továbbképzésével pedig megteremtettük az egyes létesítményeink közötti átjárhatóságot. A szervezeti átalakításon túlmenően létrehoztunk egy önálló karbantartó-javító műhelyt és tovább fejlesztettük diagnosztikai eszközparkunkat. Ezekkel az intézkedésekkel jelentősen csökkentettük létesítményeink üzemeltetési költségét és az üzembiztonság növelése terén is komoly eredményeket értünk el. Partnereinkkel folytattuk a szoros együttműködést, melynek keretében olyan új beruházásokat hajtottunk végre, amelyek hozzájárulnak a primer energiafelhasználás és az üvegház hatású gázkibocsátás csökkentéséhez. A BorsodChem Zrt.-vel partnerségben elvégeztük a 2008-ban létesített gőzkazán átalakítását, amely lehetővé teszi a vegyipari technológiában már nem használható hidrogén elégetését. A kazán alternatív hidrogéntüzelésre való átállításával évente 12 millió m3 földgáz tüzelőanyag váltható ki, amely közel 23 ezer tonna széndioxid kibocsátás csökkenést eredményez. Ezen túlmenően folyamatban van egy új füstgáz hő hasznosító rendszer telepítése is, amely a BorsodChem Zrt.-t ellátó erőmű tüzelőanyag felhasználását csökkenti, valamint növeli az erőmű gőzkapacitását. A TVK Nyrt.-vel való együttműködés során több energetikai hatékonyság növelő projektet hajtottunk végre, amelyek szintén a primer energiafelhasználás csökkenését eredményezték. A megújuló energiaforrások hasznosítása terén 2011-ben több sikert is elkönyvelhettünk. Az Új Széchenyi-terv keretében elnyert támogatás segítségével elindulhatott a Felsődobsza Vízerőmű régóta tervezett kapacitásnövelő átépítése. A tavaly századik születésnapját ünneplő létesítmény teljesítménye a beruházás eredményeként mintegy 30%-kal lesz magasabb. A legkorszerűbb technológia alkalmazása hozzájárul a hazai vízerőmű potenciál jobb kihasználásához és a klímavédelmi célok eléréséhez, az ipari műemlékvédelem szempontjainak figyelembe vétele mellett. A megújuló energia felhasználáson belül a biomassza hasznosítás területén is nagy lépést tettünk előre. Tiszaújvárosban megkezdődött egy hazai technológián alapuló, a különböző biomassza tüzelőanyagok széles körének hasznosítására alkalmas tüzelőberendezés létesítése. A tüzelőanyag hosszú távú biztosítása érdekében tervbe vettük egy energiaültetvény telepítését is, amely fenntartható módon, a térség adottságait kihasználva járul hozzá a hasonló beruházások működtetéséhez. A távhő szektort érintő jogszabályváltozások, a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételi rendszerének megszüntetése olyan kihívásokat állítanak elénk, amelyek az elmúlt évektől eltérő szemléletet igényelnek az energiatermelésben. A korábbiakhoz képest még nagyobb jelentőséget kapott a hatékony üzemeltetési szervezet kialakítása és fenntartása, továbbá az energiatermelő berendezések működésének optimalizálása. Ennek jegyében fejlesztettük ki a Sinergy Virtuális Erőművet, amely egy közös felügyeleti platform alá rendezi
a társaságcsoportba tartozó villamos energiatermelő létesítményeket. A rendszer segítségével összehangoltan, csoportszinten optimalizálva tudjuk a szerződésben vállalt villamos energiaszállítási kötelezettségeinket teljesíteni. A szakmai kompetenciák fejlesztésén túlmenően továbbra is fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségünk kifejezését. Az elmúlt években hagyományt teremtettünk azzal, hogy a partnereinknek ajándékozására szánt összeget jótékony célra fordítottuk. Ez a hozzájárulás tette lehetővé, hogy az Alsózsolcai és Gönci Gyermekotthonok új bútorokhoz, háztartási- és informatikai eszközökhöz jussanak. Az észak-magyarországi régióban – amely gazdasági tevékenységünk fő színtere – több kulturális fesztivál és alapítvány támogatásában veszünk részt. A vállalatok társadalmi felelősség vállalása terén tett erőfeszítéseink egyik elismeréseként 2012. márciusban megkaptuk az „Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” díjat és az EFQM elismerő oklevelét az „elkötelezettség a CSR kiválóságért” pályázaton való sikeres részvételünkért. A program során elvégeztük az EFQM modell alapkritérium rendszerére épülő CSR szempontú önértékelést, ez alapján az erősségek és a fejlesztési területek meghatározását, valamint a projektek priorizálása után négy projekt megvalósítását.
5
Az elért eredményeinkért, sikereinkért köszönettel tartozunk minden munkatársunknak, kiemelten azon kollegáknak, akik lelkes, és elkötelezett munkájukkal hozzájárultak a CSR tevékenységünk fejlesztéséhez, valamint azon partnereinknek is, akik ezen az úton velünk tartottak és támogattak bennünket. Továbbra is célunk a fenntartható, hatékony energiatermelés biztosítása az elérhető legjobb technológiák, gyakorlatok alkalmazásával, a jelenlegi és jövőbeni partnereink megelégedettségét szolgálva. Úgy gondoljuk, hogy a társadalomért érzett felelősség sok kihívást és lehetőséget tartogat mind vezetőink, mind munkatársaink számára, amivel mindenki élni kíván.
Papp András ügyvezető igazgató Budapest, 2012. június
6
Legjobb gyakorlataink
Legjobb gyakorlataink Napjainkban egyre több jel mutat arra, hogy növekszik azok tábora, akik felismerték, és magukévá tették a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősség elvét. A környezeti és szociális szempontok üzleti működésbe való integrálása új szemléletet kíván a társadalom és a gazdaság valamennyi szereplőjétől. Ez az átfogó szemléletváltás csak a környezeti és társadalmi szempontok értékalapú megközelítésével, hosszabb távon valósítható meg. Ennek érdekében a vállalatok számára elengedhetetlen az elérhető legjobb technológiák telepítése, valamint gazdasági, környezeti, szociális tevékenységük során a legjobb gyakorlatok megismerése, kifejlesztése és alkalmazása. Ezt a célt szolgálta számunkra 2010-2011-ben sikeresen végre hajtott „Elkötelezettség a CSR kiválóság projekt”, amivel egy lépést tettünk ezen a területen a kiválóság felé, megismerve más vállalatok legjobb gyakorlatait és bemutatva az általunk alkalmazottakat a projektben részvevő vállalatok számára. 2010-ben alkalmaztuk először, és ezután a további években is a környezeti hatásaink azonosítására az ökológiai lábnyomszámítás módszerét, amely Magyarországon az iparágban elsőnek számít. Társaságunk, beépítve a fenntarthatóság szemléletét tevékenységébe, összekapcsolja azt az általa alkalmazott kapcsolt energiatermelési technológiával, a megújuló erőforrások alkalmazásával, annak hatékony üzemeltetésével, karbantartásával és humán erőforrás gazdálkodással, mind emellett felelősséget érezve a körülöttünk élő közösségekért. Ebben a fejezetben összefoglaljuk, hogy mit jelent számunkra a fenntartható energiatermelés, a jövő generációkért érzett felelősség, milyen jó gyakorlatokat alkalmazunk ennek érdekében figyelembe véve legfontosabb érintettjeink elvárásait, az ezekhez kapcsolódó körülményeket, bemutatva a Társaságunk által elért eredményeket, és elismeréseket. Az itt szereplő tevékenységekről, az alkalmazott jó gyakorlatokról bővebben olvashat a jelentés hátralévő oldalain.
Hatékony Energiatermelés
Fenntartható gazdasági teljesítmény
Sinergy, mint felelős munkáltató
2006
2007
Üzemi tevékenység eredménye
2008
2009
2010
2011
Adózott eredmény
Bôvebben: Gazdasági eredményeink: 42-50. o. Kapcsolatok: 30-40. o. Elkötelezettség a CSR kíválóságért: 90-93. o.
19,62%
20,67%
19,91%
18,57% 2011
16,72%
2010
Bôvebben: Integrált energiaszolgáltatás: 22-28. o. Kapcsolatok: 30-40. o. Emberi erőforrás gazdálkodás 78-84. o. Elkötelezettség a CSR kíválóságért:90-93. o.
Dolgozói elégedettség 2010 90% 80% 70%
20%
63%
67%
30%
66%
40%
82%
• állandóan változó piaci körülmények • szakképzett munkaerő megtartása • veszélyes technológiák • szervezeti változásokhoz való alkalmazkodás
80%
60%
43%
2005
2007
50%
• elégedett munkavállalók • teljesítményértékeléshez kapcsolódó juttatások • munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági rendszer működtetése • ismeretek folyamatos fejlesztése képzésekkel, átképzésekkel • szakképzett munkaerő megtartása • intézkedési terv kidolgozása a dolgozói elégedettség növelésére
2009
0%
Nehézségek
Eredményeink
2008
5%
57%
931 203 379 776
1 500 114 1 296 225
1 484 538 1 282 654
0
10%
83%
• energia és költség hatékony rendszerek létesítése (kapcsolt hő- és villamosenergia termelés) • átlátható árképzés • hatékony erőforrás gazdálkodás • korszerű karbantartási gyakorlatok alkalmazása • megújulókra épülő projektek elindítása • mini benchmark projekt
• stabil munkahely • versenyképes bérek és juttatások • egészséges és biztonságos munkahely • folyamatos szakmai fejlődés • kompetenciák kihasználása
1 309 270 990 194
400 000
20%
46%
• üzleti stratégia kidolgozása, és aktualizálása • MOM Park Energia központ, Év kapcsolt energiatermelő erőműve, gázmotoros kategória - 3. helyezés • Heller László díj – Bercsi Gábor ügyvezető igazgatónak
Eredményeink
1 000 000
200 000
Eredményeink
• növekvő energia árak és költségek • magas megbízhatósági, rendelkezésre állási elvárások • szigorodó környezetvédelmi elvárások • az elérhető legjobb technikában kicsi a kibocsátás csökkentési potenciál
1 200 000
8600 000
25%
Nehézségek
1 400 000
800 000
Primerenergia megtakarítás
15%
Legfontosabb elvárások
1 284 652 934 267
• gazdasági világválság elhúzódása • energiapiacok megnyitása • kapcsolt termelés telítődése • szűkülő lehetőségek a távhőpiacon • kedvezőtlen piaci szabályozás
• versenyképes energiaszolgáltatás • termelő, szolgáltató rendszerek magas megbízhatósága • berendezések magas rendelkezésre állása • egyedi igényekre szabott megoldások • Fajlagos energiafelhasználás csökkentés
1 600 000
1 056 782 801 252
Nehézségek
e Ft
956 208
• gazdasági növekedés • beruházások megtérülése • piaci részesedés növelése, új területekre való belépés • új beruházások a megújulók terén
Legfontosabb elvárások
Sinergy Kft. konszolidált eredménye
467 550
Legfontosabb elvárások
8
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Egyaránt figyelembe veszik a vállalati és munkavállalói érdekeket
A vállalat legértékesebb erőforrásaként bánnak az alkalmazottakkal
10% 0% A cég tisztességesen bánik munkatársaival
Legjobb munkahelyek
Országos átlag
Sinergy
Bôvebben: Irányítási rendszerek: 18-22. o. Kapcsolatok: 30-40. o. Munkatársak: 35-37. o. Egészségvédelem és biztonság: 72-76. o. Emberi erőforrás gazdálkodás: 78-84. o. Elkötelezettség a CSR kíválóságért: 90-93. o.
9
Ökolábnyom, környezeti hatások csökkentése, felelősség a társadalomért
2011-ben részt vettünk a KÖVET Egyesület által szervezett Zöldiroda Programban, amely során csökkentettük a Budapest Központi Iroda környezeti hatásait.
Legfontosabb elvárások • környezettudatos energiatermelési módszerek alkalmazása • takarékos erőforrás felhasználás • üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése • ökolábnyom csökkentése • mecenetarura
Nehézségek • környezetbarát technológiák megtérülése nehezen illeszthető a össze az üzleti elvárásokkal • növekvő energia igények • üvegházhatású gázok kibocsátási kvóta szabályozás várható változása • szakképzési hozzájárulásról szóló törvény változása
Eredményeink • jelentős primer energia megtakarítás az alkalmazott technológiákból adódóan • fejlesztések kidolgozása az energia, az anyag felhasználás és környezetbe való kibocsátások csökkentésére • zöldiroda program • támogatás a szakképzés számára • gyermekotthonok támogatása
Bôvebben: Integrált energiaszolgáltatás: 22-28. o. Emisszió-kereskedelem: 46-50. o. Környezeti hatások csökkentése: 52-64. o. Sinergy Kft. működésének korlátozott ökolábnyom számítása: 65-70. o. Társadalmi szerepvállalás: 86-88. o. Elkötelezettség a CSR kiíválóságért: 90-93. o.
Nyílt kommunikáció, átlátható működés Legfontosabb elvárások • üzleti jelentések • anyavállalati adatszolgáltatások • hatósági adatszolgáltatások korrekt elvégzése • tevékenységünk információs rendszerrel való támogatása • integrált irányítási rendszer működtetése • érdekelt felek folyamatos informálása
Nehézségek • érdekelt felek különböző elvárásai • folyamatosan változó jogszabályi előírások • egyedi informatikai igények
Eredményeink
10
• telephely látogatások • EBK beszállítói fórum • vevői szakmai napok • megújult honlap • negyedévente megjelenő hírlevél • fenntarthatósági jelentés készítése • üzemeltetést, karbantartást támogató szoftver bevezetése
• intranet • belső hírlevél • PR filmek készítése • Elkötelezettség a CSR kiválóságért díj
Bôvebben: Integrált energiaszolgáltatás: 22-28. o. Irányítási rendszerek: 18-22. o. Kapcsolatok: 30-40. o. Elkötelezettség a CSR kiíválóságért: 90-93. o. Megújult honlapunkon minden információt megtalál rólunk: www. sinergy. hu
Cégbemutatás
Kazinc-Therm Kft.
*49 % Sinergy tulajdon
**60% Sinergy tulajdon
Zugló-Therm Kft.*
Tisza-Therm Kft. BC-Therm Kft.
Tisza-WTP Kft.
A Sinergy Kft. feladatai közé tartozik többek között: ◇ zöldmezős energetikai beruházások megvalósítása iparvállalatok, önkormányzatok, közintézmények, kereskedelmi ingatlanok részére; ◇ energetikai hatékonyság növelő beruházások megvalósítása meglévő energetikai rendszerek korszerűsítése keretében; ◇ a beruházások, felújítások révén létrejött ill. meglévő energetikai rendszerek üzemeltetése, karbantartása, integrált energiaszolgáltatás.
A Társaságcsoport 2011-ben új vállalattal bővült. Július 1-én a Sinergy Kft. 60% és a Ganz-Danubius Hungarosteel Kft. 40% részesedésével megalakult a Tisza-BioTerm Kft., melynek feladata a Tiszaújvárosban létesülő új 500 kW hőteljesítményű biomassza tüzelésű kazántelep megvalósítása.
A Sinergy Kft. tulajdonosi szerkezete és leányválallatai
RWE EnBW BC-ErŐmŰ Kft.
ELMŰ Nyrt. ÉMÁSZ Nyrt. TVK-ErőmŰ Kft.
Sinergy Kft.
Tisza-BioTerm Kft.**
12 Ózdi ErőmŰ Kft. Sárospataki Fűtőerőmű
Tiszaújvárosi Fűtőerőmű
Sinergy Kft. Sinergy Kft. Zugló-Therm Kft.
BC-Erőmű Kft. BC-Therm Kft. Kazinc-Therm Kft. Ózdi Erőmű Kft. ÉMÁSZ Nyrt. ÉMÁSZ Nyrt. TVK Erőmű Kft. Tisza-WTP Kft. Tisza-Therm Kft. Sinergy Kft.
Trigenerációs energiaközpont Gázmotoros fűtőerőmű Gázmotoros fűtőerőmű
Gázturbinás ipari erőmű Gőzkazán Gázmotoros fűtőerőmű Gázmotoros fűtőerőmű Megújuló Megújuló Kombinált ciklusú ipari erőmű Vízelőkészítő Gázmotoros fűtőerőmű Gázmotoros fűtőerőmű
összesen
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Sinergy Kft.
Üzemeltető
Kazincbarcika
Kazincbarcika
Kazincbarcika
Sárospatak
Tiszaújváros
Tiszaújváros
Tiszaújváros
Felsődobsza
Gibárt
Ózd
2005.
2001.
2000.
Budapest Régió
2001.
2002.
2003.
2004.
1911.
1903.
2005.
2002.
2009.
2001.
BorsodChem Zrt.
BorsodChem Zrt.
Főtáv Zrt., MÁSZ Kft.
Főtáv Zrt., MÁSZ Kft.
MOM Park MFC Kft., MOM Torony Kft.
6,4 MW 1,0 MW
Tiszaszolg 2004 Kft., MÁSZ Kft. Patakhő Nonprofit Kft., MÁSZ Kft.
128,39 MW
-
605 t/h gőz
132,7 MW
1,3 MW
42 MW
-
255 t/h gőz
-
2 x 220 kW 1x50kW 35,0 MW
-
4,8 MW
58 MW
110 t/h gőz
240 t/h gőz
18 MW
1,6 MW
7,0 MW
hő
2 x 250 kW
4,8 MW
9,6 MW
-
50,0 MW
18 MW
1,6 MW
1,0 MW
villamos
TVK Nyrt., TVK-Erőmű Kft.
TVK Nyrt.
MÁSZ Kft.
MAVIR Zrt.
Ózdi Távhő Kft., MÁSZ KFt.
Timpanon Kft., MÁSZ Kft.
Észak-Magyarország Régió
Budapest
Budapest
Budapest
Helyszín
6,4 MW
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
6,4 MW
hűtés
-
-
-
-
12 m3/h
-
-
-
-
22 m3/h
víz
494 m3/h
-
10 m3/h
450 m3/h
A Társaságcsoport 2011-ben új vállalattal
TVK Vízelőkészítő
TVK Erőmű
Vízerőmű
Vízerőmű
Ózdi Erőmű
Kazincbarcikai Fűtőerőmű
BorsodChem Kazántelep
BorsodChem Erőmű
Füredi utca Fűtőerőmű
Rózsakert Fűtőerőmű
MOM Park Energiaközpont
Tulajdonos
Típus
szesedésével megalakult a Tisza-BioTerm Kft.
Projekt
Ganz-Danubius Hungarosteel Kft. 40% ré-
Beépített kapacitás
bővült. Július 1-én a Sinergy Kft. 60% és a
Partner Vevő
földgáz
földgáz
földgáz
földgáz
-
-
földgáz
földgáz
földgáz/hidrogén
földgáz
földgáz
földgáz
földgáz
Felhasznált primer energia
Sinergy Kft.
Üzembehelyezés
A folyamatosan bővülő és egyre inkább komplex szolgáltatást igénylő fogyasztói elvárások teljesítése érdekében az RWE-EnBW társaságok többségi tulajdonában lévő Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMÜ) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) 1999-ben megalapította a Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.-t. Társaságunk központja Budapesten található, innen történik a 12 vidéki telephely irányítása. Cégünk korlátolt felelősségű társaság, tagjai az alapítók. Jelenleg már holding jellegű vállalatként működik, a beruházások részben vagy egészben Sinergy tulajdonú projekttársaságok tulajdonában vannak, Sinergy üzemeltetéssel.
A Sinergy Kft. által megvalósított, ill. közreműködésével megvalósult energetikai beruházások, amelyek üzemeltetését végzi
Cégbemutatás
13
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. szervezeti felépítése és a fő szervezeti egységek és vezetőik felelősségei
Felügyelő Bizottság
Értékesítési vezető Értékesítési vezetô Vári László Vári László Felelőssége: • új projektfejlesztési lehetőségek feltárása • Kapcsolatok kiépítése fenntartása a partnerekkel • Piacfigyelés, piackutatás
Felelőssége: • Marketing stratégia kialakítása • PR tevékenység koordinálása A Sinergy Kft. felelős vezetői, balról jobbra
14
tatási Divízió új struktúrában működik, kialakításra került a karbantartási szervezet. 2012 februárjától a telephelyeink csak két régió irányításában működnek, az Észak-magyarországi és a Budapest régióban.
Felelőssége: • Integrált Irányítási rendszer felügyelete, fejlesztése
Felelőssége: • A Sinergy csoport gazdasági területeinek (pénzügy, számvitel, kontrolling, személyügy, informatika) irányítása.
Kósa András, Dévai István, Strenner Éva, Molnár László,
2010. januártól kezdődően az Energiaszolgál-
Ügyvezetô igazgató Ügyvezető igazgató Papp András Bercsi Gábor
Gazdasági igazgató Gazdasági igazgató Kósa András Kósa András
Papp András, Pálfyné Huszka Ágnes, Vári László
Társaságunk tevékenységét négy divízióra osztotta, amelyek a következők: Projektfejlesztés, Energiaszolgáltatás, Projekttámogatás és Vagyonkezelés, illetve Gazdasági divíziók. A Menedzsment mellett működik a Minőségirányítás, az EBK Irányítás (Egészségvédelem, Biztonságtechnika Környezetvédelem), az Értékesítés, valamint a PR és Marketing. 2010. januártól kezdődően az Energiaszolgáltatási Divízió új struktúrában működik, kialakításra került a divízióvezető irányítása alatt a karbantartási szervezet, valamint átalakultak a régiók az Észak-magyarországi területen. A kazincbarcikai létesítményeket, a vízerőműveket és az Ózd Fűtőerőművet az Észak-magyarországi régió I., a Tiszaújvárosban lévő telephelyeket és a Sárospatak Fűtőerőművet az Észak-magyarországi régió II. fogta össze. 2012 februárjától ezen régiók is összevonásra kerültek, így ma a telephelyeink csak két régió irányításában működnek, az Észak-magyarországi és a Budapest régióban. A társaság ügyvezetését a legfelsőbb döntéshozó testület, az 5 főből álló, negyedévente ülésező Felügyelő Bizottság ellenőrzi és értékeli. Tagjai az RWE-EnBW konzorcium Magyarországi befektetéseit koordináló képviselők, 2010. májusától Dr. Marie-Theres Thiell, Dr. Kövesdi Zoltán. Mr. Hans-Günter Hogg, Mr. Torsten Hauck, és Dr. Arndt Brandenberg. Az üléseken ügyvezetésünk ismerteti az elért eredményeket, illetve előterjeszti javaslatait az újabb beruházásokra, amellyel kapcsolatos döntéseket a Felügyelő Bizottság hozza meg. A Gazdasági törvény értelmében Társaságunknál kötelező könyvvizsgáló választása. A könyvvizsgáló feladata, hogy gondoskodjon a Számviteli törvényben meghatározott könyvvizsgálat elvégzéséről, annak megállapításáról, hogy a Társaság Számviteli törvény szerinti beszámolója megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá megbízható és valós képet ad-e a Társaság vagyoni és pénzügyi helyzetéről, működésének eredményéről.
Minôségirányítási vezetô Strenner Éva
Felelőssége: • A társaság elsőszámú vezetője, felelős a teljes irányításért és a fenntartható fejlődés elveinek figyelembevételéért
PR és Marketing munkatárs Francsek Dóra
Szervezeti működés
Menedzsment
Energiaszolgáltatási Divízió Dévai István
Projekt Fejlesztés Divízió Molnár László
Gazdasági Divízió Kósa András
Felelőssége: • Energiaszolgáltató rendszerek üzemeltetése, karbantartása • Fentiek tervezése, szervezése, végrehajtása, ellenőrzése
Felelőssége: • Műszaki, gazdasági felmérések elvégzése • Koncepció, ajánlat, szerződés kidolgozása • A szerződött beruházás teljes műszaki lebonyolítása
Felelőssége: • A Társaság és leányvállalatai számára pénzügyi, számviteli és kontrolling szolgáltatásai • Emberi erőforrás gazdálkodás • Jogi terület • beszerzés
EBK vezetô Pálfyné Huszka Ágnes Felelőssége: • EBK tevékenység tervezése, szervezése, irányítása, ellenőrzése, • EBK szaktevékenység ellátása, • Jogszabályi megfelelés biztosítása a szakterületén
Projekttámogatás és Vagyonkezelés Divízió Angyal András Felelőssége: • Tervezett beruházások gazdasági vizsgálatainak elvégzése • Pénzügyi modell elkészítése • Projektek pénzügyi lebonyolítása • Működő projektek gazdaságipénzügyi nyomon követése és kezelése
Karbantartás Észak-Magyarország Régió Budapest Régió
15
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Társaságunk tevékenységét az ügyvezető igazgató, 2012. július 1-től Papp András személyében a hozzá beosztott közvetlen vezetőkön keresztül irányítja, ő felelős a szervezet költséghatékony működéséért, a minőségi szolgáltatásért, az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtéséért és a környezet megóvásáért, a hatályos jogszabályi előírások betartása mellett. A fenti követelmények teljesülését az integrált irányítási rendszer előírásai szerint az ügyvezető igazgató által évente kétszer összehívott vezetőségi átvizsgálás során a vezetők áttekintik és értékelik, meghatározva a további fejlesztési lehetőségeket. Az átvizsgálás során a vezetőség nyomon követi a Minőség és EBK célokban, programokban megfogalmazott fenntarthatósággal kapcsolatos feladatok teljesülését, ha szükséges új feladatokat határoz meg. Új projektek indításánál ezen követelményeket már a projektfejlesztés során, majd a fővállalkozói szerződés megkötésénél meghatározzuk, majd a tervezés kivitelezés során érvényesítjük.
A Sinergy Kft. küldetése és Stratégiai nyilatkozata Társaságunk tevékenységét az ügyvezető igazgató, 2012. július 1-től Papp András személyében a hozzá beosztott közvetlen vezetőkön keresztül irányítja.
Stratégiai Nyilatkozat A Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.
küldetése Magyarország legjobb energetikai szolgáltatója Meghatározó piaci szerep elérése az integrált energiaszolgáltatás és a megújuló energiaforrások felhasználása területén.
A Társaság küldetése és stratégiája
16
Társaságunk fontosnak tarja, hogy mind vezetői, mind munkavállalói számára meghatározza azokat a tevékenységére sajátos célkitűzéseket, fő irányokat, és amelyeknek megvalósítására folyamatosan törekszik, amelyek figyelembevételével tervezi meg és végezi tevékenységét. Ennek érdekében megfogalmaztuk, és 2011-ben aktualizáltuk a Sinergy küldetését: Magyarország legjobb energiaszolgáltatójaként meghatározó piaci szerepet kívánunk elérni az integrált energiaszolgáltatásban és a megújuló energiaforrások felhasználása területén, a legjobb szolgáltatói hírnév kivívásával, teljes körű és magas színvonalú tevékenységgel a vevői és tulajdonosi elvárásoknak megfelelve. Elkötelezettek vagyunk a társadalmi felelősségvállalás növelésére, kiemelve a biztonságos munkavégzést, fenntartható fejlődést és a környezettudatos energiatermelést. Szintén 2011-ben megalkottuk a Társaság stratégiáját is, amely két fő elemre épül, a meglévő beruházások jövedelmezőségének és üzembiztos működésének a megőrzésesére, valamint új beruházások megvalósítására elsősorban az ipar, illetve megújuló energiaforrások területén. Az üzleti stratégiába beépítettük a CSR szempontokat is, így a környezeti terhek csökkentését, a munkavállalóinkért és érdekelt feleinkért érzett felelősséget Annak érdekében, hogy minden munkavállalónk megismerje fő stratégiai célkitűzéseinket kiadásra került az ügyvezető által a Stratégiai Nyilatkozat. 2012-ben az RWE Társaságcsoport tagvállalataival együttműködve aktualizáltuk stratégiánkat a következő három évre vonatkozóan, összehangolva a tagvállalatokkal való hatékony együttműködés területeit és lehetőségeit, az energia hatékonysági szolgáltatásokat a teljes értéklánc mentén, a tervezéstől a finanszírozáson, technológián, energia beszerzésen keresztül a szolgáltatásig, illetve az üzemeltetésig. Célul tűztük ki a fűtőerőművek közös távfelügyeltének megvalósításával az üzemeltetési, költségek csökkentését, a Virtuális Erőmű működtetésével az árambevételek növelését, ezzel biztosítva a belső hatékonyságnövelést. A stratégia felvázolja a következő évekre a lehetséges és elérendő új projektlehetőségeket, megfogalmazva azokat az új területeket, amelyeken a korábbinál nagyobb részesedést kell a Társaságnak szereznie. Az új projekt lehetőségek három nagy területhez köthetőek, egyrészt a nagy iparvállalatok részére teljes szolgáltatási csomagok biztosítása, beleértve az energiabeszerzés-kezelési szolgáltatásokat is, másrészt betörést a megújuló energiapiacra, biogáz, biomassza projektek megvalósításával, saját energiaültetvény létrehozásával és a vízerőmű portfólió bővítésével, harmadrészt épületenergetikai szolgáltatások nyújtásával, ezen projektek energiagazdálkodásának javításával.
2011-ben aktualizáltuk a Sinergy küldetését és megalkottuk a Társaság stratégiáját. Az üzleti stratégiába beépítettük a CSR szempontokat is.
A legjobb szolgáltatói hírnév kivívása teljeskörû és magas színvonalú tevékenységgel, a vevôi és tulajdonosi elvárásoknak megfelelve. elkötelezettség a társadalmi felelôsségvállalás növelésére, kiemelve a biztonságos munkavégzést, fenntartható fejlôdést és a környezettudatos energiatermelést.
A Sinergy Kft. vezetõsége áttekintette a társaság küldetését, valamint elkészítette a 2011–12 évekre vonatkozó stratégiát. A Társaság küldetése Társaságunk küldetése meghatározó piaci szerep elérése az integrált energiaszolgáltatás és a megújuló energiaforrások felhasz nálása területén. A Társaság küldetését a legjobb szolgáltatói hírnév kivívásával és magas színvonalú tevékenységgel kívánja elérni, elkötele zetten a társadalmi felelõsségvállalás növelésére – kiemelve a biztonságos munkavégzést, fenntartható fejlõdést és a környezet tudatos energiatermelést –, a vevõi és tulajdonosi elvárásoknak megfelelve. A Társaság 2011–12 évre vonatkozó stratégia célkitûzései A Társaság 2011–12 évre megfogalmazott stratégiája két fõ elemre épül, a meglévõ beruházások jövedelmezõségének és üzem biztos mûködésének a megõrzésére, valamint új beruházások megvalósítására elsõsorban az ipar, illetve megújuló energiafor rások területén. A meglévõ beruházások jövedelmezõségének megõrzése keretében nagy hangsúlyt kell fektetni a kapcsoltan termelt villa mosenergia kötelezõ átvételének jogszabályi változásából adódó kihívások gazdasági és mûszaki kezelésére, megfelelõ mûkö dési keretet biztosítva az érintett beruházások számára. Ehhez kapcsolódóan szükséges a megtermelt villamosenergia szabad piaci értékesítése, illetve a hazai villamosenergiarendszer részére rendszerszint, szolgáltatások nyújtása. A Társaság összjövedelmezõségének megõrzéséhez fontos az energiaszolgáltatási tevékenység költséghatékonyságának fenn tartása, illetve ahol lehetséges növelése, a szolgáltatási színvonal megtartása, javítása mellett. Új beruházások megvalósítása elsõsorban az ipari energiaszolgáltatás, valamint a megújuló energiák felhasználása területén látszik célszerûnek. Az ipari beruházások esetén elõnyösen használhatóak ki a már meglévõ üzleti kapcsolatok, mivel ezek ki terjesztésével is új beruházási lehetõségeket lehet feltárni és megvalósítani. Ezen túlmenõen szükséges a meglévõ üzleti kör bõ vítése új ipari energiaszolgáltató beruházások megvalósításával. A megújuló energiaforrások felhasználása területén is egyrészt célszerû a meglévõ üzleti partnerekkel az együttmûködést bõ víteni, másrészt új beruházások fejlesztését megkezdeni elsõsorban biomassza, biogáz és vízenergia hasznosításával. Új üzleti lehetõségként ki kell aknázni az energiaszolgáltatás területén felhalmozott szakmai tudást úgy, hogy azt szolgáltatás keretében nem Társaságunk által fejlesztett és tulajdonolt társaságok felé nyújtjuk. A fenti célok elérése érdekében szükséges a Társaság ismertségének növelése az üzleti célcsoportokon belül, valamint a meg lévõ partnerek részérõl az elismertség javítása. Továbbra is fontos stratégiai cél a biztonságos munkavégzés fenntartása, melyhez új célként kapcsolódik a munkavállalók egész ségügyi állapotának megõrzése, illetve javítása. A Társaság vezetése elkötelezett az alkalmazottak motivációs és elégedettségi szintjének folyamatos fenntartásában, emelésében. A Társadalmi felelõsségvállalás jegyében folytatjuk az energiahatékonysági és a környezeti hatások csökkentése érdekében in dított programjainkat, valamint a közvetlen környezetünkben élõ közösségek segítését támogatásokkal és társadalmi munkákkal. Budapest, 2011. június 30.
Bercsi Gábor ügyvezetô igazgató
Kiadó: Sinergy Energiaszolgáltató és Beruházó Kft. 1138 Budapest, Váci út 76.
17
A Sinergy Kft. irányítási rendszereinek tanusítványai
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. a 2011-ben kidolgozott stratégiája mentén 2012. évben az alábbi kapacitásnövelő beruházások megvalósítása mellett határozta el magát:
Minôség és EBK politika Minőség és EBK politikánkat minden évben a vezetőségi átvizsgálások alkalmával felülvizsgáljuk, annak módosítására az el-
Sinergy Kft. folyamatban lévő kapacitás növelő beruházásai Megnevezés Felsődobsza Vízerőmű kapacitásnövelő átépítése Tiszaújváros Fűtőerőmű biomassza alapú fejlesztése
múlt két évben nem volt szükség.
Kapacitás a beruházás
Növekmény
Primer energiaforrás
előtt
után
480 kWe
940 kWe
460 kWe
Víz
-
500 kWe
500 kWe
Biomassza
A fentieken túlmenően tervezzük a Sinergy Kft. üzemeltetése alatt álló hőtermelő létesítmények, jelenleg földgáz bázisú hőtermelő kapacitásának biomassza alapú hőtermelésre történő részbeni kiváltását. Ennek révén a következő 2-3 évben mintegy 30 MWth hőtermelő kapacitást és 20 MWe kapcsolt erőművi kapacitást tervezünk létesíteni. Ipari fogyasztóink hőigényének növekedése az üzembiztonság megtartása érdekében szükségessé teszi tartalék kapacitások beépítését. A hőigények várható növekedési üteme mellett ez mintegy 100-120 MWth új hőtermelő kapacitás létesítését teszi szükségessé az elkövetkezendő 3-5 évben, előreláthatólag földgáz bázison. A kapacitásnövelő fejlesztések nem az abszolút mértékben növekvő energiaigények kielégítését szolgálják, hanem a rendelkezésre álló potenciálok jobb kihasználását és az előállított energián belül a megújuló energia arányának növelését. A vízerőmű kapacitásbővítés célja összhangban áll hazánk megújuló energia felhasználásának növelésére tett célkitűzéseivel és a rendelkezésre álló vízerőmű potenciál jelenleginél jobb kihasználására irányuló célokkal. A biomassza alapanyagú hőtermelés növelése is az üvegház hatású gázkibocsátás csökkentésre irányuló célok elérését és a versenyképesebb hőszolgáltatás megteremtését, az energiafüggőség diverzifikálását segíti elő. Az ipari fogyasztók gőzigénye folyamatosan növekszik, melyet a jelenlegi kapacitásokkal üzembiztosan kielégíteni már nem lehet. A tervezett kapacitásnövelés ebből a szempontból összhangban van a fogyasztó igény növekedésével.
Irányítási rendszerek
18
A küldetésünkkel és stratégiánkkal összhangban megfogalmazott Minőség és EBK politikánkat minden évben a vezetőségi átvizsgálások alkalmával felülvizsgáljuk, annak módosítására az elmúlt két évben nem volt szükség.
Az integrált energiaszolgáltatási és beruházási tevékenységünk során kötelezettséget vállalunk arra, hogy az általunk nyújtott szolgáltatások minősége meghaladja a vevői elvárásokat. Alapvető üzleti érdekeink mellett kiemelt figyelmet fordítunk az egészséges és biztonságos munkahelyi környezet kialakítására, a környezetünk tisztaságára, követve az elővigyázatosság, a felelős gondoskodás és a megelőzés elvét, elkötelezve a társadalmi felelősség vállalás iránt, hozzájárulva ezzel a fenntartható fejlődés megvalósításához. Társaságunk, alapítása óta, ezen értékekre fókuszálva az RWE-EnBW csoporton belül és versenytársai közül is elsők között vezetett be integráltan minőség- és környezetirányítási rendszert 2003-ban, majd 2006-ban kidolgozta a Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási rendszert (MEBIR), ezzel létrehozva azt az Integrált Irányítási Rendszert, amely jelenleg lefedi az ISO 9001, az ISO 14001, és az OHSAS 18001 szabványok követelményrendszerét. Jelenleg mindhárom rendszer külső fél – SGS Hungária Kft.- által auditált és tanúsított. Az Integrált Irányítási Rendszer Társaságunk működésének alapja, amelynek alapdokumentumai a Minőség és EBK politika, a Minőség és EBK célok és programok, a kézikönyv és az eljárások.
A politika összefoglalja hosszú távú célkitűzéseinket is, amelyek az alábbiak: ◇ a vevők minőséggel kapcsolatos igényeinek kielégítése, teljes körű és magas színvonalú tevékenységgel, ◇ Társaságunk versenyképességének, piaci pozíciójának, jó hírnevének folyamatos erősítése, a legjobb szolgáltatói hírnév kivívásával, ◇ a szolgáltatásunk színvonalának és az EBK teljesítményünk folyamatos javítása, ◇ a minőséggel és az EBK tevékenységgel kapcsolatos jogszabályi, hatósági, tulajdonosi és partneri elvárásoknak való megfelelés, belső előírásaink teljesítése, ◇ minden munkatársunk számára magas szintű, pro-aktív foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítása, munkavállalóink egészségének megőrzése, ◇ a technológiáinkból és az üzemeltetési, karbantartási tevékenységünkből származó EBK kockázatok ésszerű, elfogadható szintre való csökkentése,
A sinergy Kft. Minőség és EBK politikája
A Sinergy Kft.
MINÔSÉG ÉS EBK POLITIKÁJA A SINERGY Kft.-nél vezetôi filozófiánk elválaszthatatlan része a minôségi szolgáltatás, valamint az egészségvédelem, a biztonságtechnika, és környezetvédelem (EBK). Integrált energiaszolgáltatási és beruházási tevékenységünk során kötelezettséget vállalunk arra, hogy az általunk nyújtott szolgáltatások minôsége meghaladja a vevôi elvárásokat, növelve ezzel a Társaság iránti megelégedettséget és bizalmat. Alapvetô üzleti érdekeink mellett kiemelt figyelmet fordítunk az egészséges és biztonságos munkahelyi környezet kialakítására, a környezetünk tisztaságára, követve az elôvigyázatosság, a felelôs gondoskodás és a megelôzés elvét, elkötelezve a társadalmi felelôsségvállalás iránt, hozzájárulva ezzel a fenntartható fejlôdés megvalósításához.
Ennek érdekében a Sinergy Kft-nél ISO 9001, ISO 14001, valamint az OHSAS 18001 szabványok követelményeinek megfelelô integrált irányítási rendszert vezettünk be és mûködtetünk. Biztosítjuk, hogy munkatársaink és partnereink megismerjék a Társaság politikáját, az integrált rendszer céljait, felépítését és megvalósításának módszereit. A minôségre és az EBK tevékenységre kiható folyamatainkat, eljárásainkat, módszereinket folyamatosan fejlesztjük, tökéletesítjük. Munkatársainkat a legújabb tudományos ismeretek alapján rendszeresen tovább képezzük, és a rendszer követelményeinek megfelelôen oktatjuk. Az irányítási rendszer mûködését szabályozottan felügyeljük, az eltéréseket, azok okait feltárjuk és megszüntetjük. Munkatársainkban és partnereinkben tudatosítjuk, hogy a minôség, a biztonságos munkavégzés és a környezet iránti elkötelezettség meghatározó a célok elérésében. Vezetôségünk és munkatársaink elkötelezettek a minôségi szolgáltatás, a magas szintû egészségvédelem, a munkabiztonság, valamint a környezet erôforrásainak takarékos felhasználása, a természeti értékek megóvása, a környezet védelme iránt. Vezetô munkatársainkkal szemben elvárás, hogy irányítási tevékenységükben érvényesüljön a minôségi munka, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése és a környezetvédelem megkülönböztetett kezelése, ezen követelmények betartása és betartatása munkatársainkkal és partnereinkkel, a kötelezettségek teljesítése és a folyamatos fejlôdésre törekvés a napi munkavégzés során. Társaságunk fontosnak tartja, hogy mind a vezetôi, mind a munkatársai számára meghatározza azokat a fô célkitûzéseket, irányokat, amelyekre tevékenysége során folyamatosan törekszik és a küldetésében megfogalmazott.
Célunk a vevôk minôséggel kapcsolatos igényeinek kielégítése, teljes körû és magas színvonalú tevékenységgel, a Társaság versenyképességének, piaci pozíciójának, jó hírnevének folyamatos erôsítése, a legjobb szolgáltatói hírnév kivívásával, a szolgáltatásunk színvonalának és az EBK teljesítményünk folyamatos javítása, a minôséggel és az EBK tevékenységgel kapcsolatos jogszabályi, hatósági, tulajdonosi és partneri elvárásoknak való megfelelés, belsô elôírásaink teljesítése, minden munkatársunk számára magas szintû, pro-aktív foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítása, munkavállalóink egészségének megôrzése, a technológiáinkból és az üzemeltetési, karbantartási tevékenységünkbôl származó EBK kockázatok ésszerû, elfogadható szintre való csökkentése, a munkabalesetek, tûzesetek, környezetszennyezések megelôzése, a kapcsolt hô és villamos energiatermelés, valamint a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körû elterjesztése, a hatékony energiaforrás gazdálkodás és az üvegház hatású gázok csökkentése érdekében, olyan beszállítók és üzleti partnerek kiválasztása, akik megfelelnek a minôség és EBK politikánknak és elvárásainknak, különösen a hosszú távú partneri kapcsolatok esetén, a minôség és EBK kultúra fejlesztése, hogy az ez iránti elkötelezettség minden munkatársunknál belsô késztetéssé, igényességé váljon, ezzel hozzájárulva az üzleti kiválóság megteremtéséhez. A Sinergy Kft. politikája vezetôségünk által elfogadott és hivatalosan kinyilvánított szándék és irányvonal, amely összhangban van a Társaság küldetésével és stratégiai célkitûzésével.
Bercsi Gábor ügyvezetô igazgató Budapest, 2009. március 1.
19
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
◇ a munkabalesetek, tűzesetek, környezetszennyezések megelőzése, ◇ a kapcsolt hő- és villamos energiatermelés, valamint a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű elterjesztése a hatékony energiaforrás gazdálkodás és az üvegház hatású gázok csökkentése érdekében, ◇ olyan beszállítók és üzleti partnerek kiválasztása, akik megfelelnek minőség és EBK politikánknak és elvárásainknak, különösen a hosszú távú partneri kapcsolatok esetén, ◇ a minőség és EBK kultúra fejlesztése annak érdekében, hogy az ez iránti elkötelezettség minden munkatársunknál belső késztetéssé, igényességé váljon, hozzájárulva ezzel az üzleti kiválóság megteremtéséhez.
Irányítási rendszer dokumentumok A Kézikönyvben fogalmazódik meg Társaságunk minőség- és EBK filozófiája, amely tükrözi a vezetőség és a dolgozók elkötelezettségét, tudatosságát, és hosszú távú célokat fogalmaz meg. Az eljárások kétszintűek: ◇ rendszerszintű eljárás szabályozza az alkalmazott szabványok követelményeinek megfelelő tevékenységeket, meghatározva a feladatokat, felelősöket és dokumentálási kötelezettségeket; ◇ a folyamatszintű eljárások írják le a fő tevékenységekre vonatkozó előírásokat, úgy mint energiaszolgáltatás, projektfejlesztés, számlakezelés, beszerzés, szerződéskötés. Az energiaszolgáltatáson belül szigorúan szabályozzuk mind az üzemeltetésre, mind a karbantartásra vonatkozó követelményeket. Irányítási rendszerünk fontos alapdokumentuma a Minőség és EBK célok, programok. Ebben fogalmazódnak meg többek között a fenntarthatósággal kapcsolatos célok, programok és az ezekhez kapcsolódó feladatok, amelyek tartalmazzák az adott feladatok végrehajtásának felelőseit és az üzleti tervben betervezett pénzforrásokat is.
Magatartási Kódex
20
Társaságunknál, mint ahogyan az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoporthoz tartozó valamennyi vállalatnál, érvényben van a Társaság csoport által kiadott Magatartási Kódex, amelyet minden munkavállalónk személyre szólóan megkapott, az intraneten elérhető, betartása kötelező. A magatartási kódex két lényeges feladatot tölt be. Egyrészről a csoport minden egyes munkatársát önálló, felelősségteljes cselekvésre bátorítja, és segíti az eligazodásban. Másrészről pedig célokat és elveket jelöl meg a vállalatok működése számára. Munkatársaink tevékenységét az önálló felelősségvállalás, az őszinteség, a lojalitás, valamint az embertársaik és a környezetük iránti tisztelet határozza meg. Ezen elvek érvényesüléséért a vezetők külön felelősséggel tartoznak. A Magatartási Kódex az Egyesült Nemzetek Szervezetének ún. „Globális megállapodás” (Global Compact) elnevezésű kezdeményezésére épít. A megállapodás elvárja a vállalatoktól, hogy befolyásolási környezetükön belül fogadják el az emberi jogokat, munkaügyi normákat (szervezkedés szabadságának védelme, kollektív alku jogának elismerése, kényszermunka, kötelező munkavégzés minden formájának, valamint a hátrányos megkülönböztetés felszámolása), a környezetvédelmét, és korrupció elleni küzdelmet érintő alapvető normákat, azt támogassák, és feleljenek meg ezeknek a gyakorlatban is. Ezen alapelveket képviselve a Magatartási Kódex olyan specifikus vállalati értékeket fogalmaz meg, mint a bizalom, a megbízhatóság, a jövő tudatos alakítása, a teljesítmény, és az összes munkatárs tevékenységét meghatározó ügyfélorientált hozzáállás.
2011. április 1-je óta az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport létrehozta a konszernszinten egységes, külső kapcsolattartó intézményét.
A Kódex megfogalmazza az általános alapelveket, az ügyfelekkel, a szállítókkal, a tanácsadókkal és a nyilvánossággal szembeni viselkedési normákat, az elkötelezettséget a társadalmi felelősség mellett. A vállalat tartós sikereinek lényeges eleme a társadalommal és a környezettel szembeni felelősségvállalás. A Társaság tiszteletben tartja minden egyes munkatársának emberi méltóságát és személyiségét, támogatja az esélyegyenlőséget és a sokrétűséget, mindkettő a jó hírnév és a vállalati siker elengedhetetlen feltétele. Az egymással való érintkezésben a kölcsönös tisztelet, a korrekt magatartás, a csapatszellem, a szakértelem és a nyitottság a meghatározó. A kódex gyakorlati alkalmazásának biztosítása érdekében a vezetők felelősek azért, hogy minden munkatársuk tisztába legyen a kódex tartalmával, és azt a gyakorlatba is be tudja tartani. Elsődleges követelmény, hogy a munkatársak a kódex betartását érintő valamennyi kérdést először felettesükkel tisztázzák, amennyiben ez nem lehetséges, akkor az úgy nevezett teljesítésért felelős megbízotthoz fordulhatnak a kódex megsértése miatt. 2011. április 1-je óta az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport létrehozta a konszernszinten egységes, külső kapcsolattartó intézményét. A külső kapcsolattartó partner kiegészítő kommunikációs csatornaként szolgál, amit akkor lehet igénybe venni, ha a munkavállaló nem szeretne közvetlenül a feletteséhez vagy a megfelelési biztoshoz fordulni. A Sinergy Kft. menedzsmentjének folyamatosan dokumentálnia kell, továbbá évente jelentést kell készítenie, a kódex megvalósulásáról, kitérve annak megszegésével kapcsolatos esetekről is. A Sinergy munkavállalói a Magatartási kódex megsértése miatt nem fordultak panasszal sem vezetőjükhöz sem pedig a kódex teljesítésért felelős megbízotthoz. A Magatartási Kódex előírásaihoz ad útmutatást, az üzleti partnerek (fogyasztók, beszállítók, gazdasági, közigazgatási és politikai döntéshozók) kezelésére vonatkozó szabályzat, melynek célja, hogy az üzleti partnerekkel való kapcsolattartás során elkerülhető legyen a nem megengedett befolyásolásnak a látszata is. A tanácsadói szerződések megkötésére vonatkozó irányelv szintén a kódexben megfogalmazott szabályokkal való összhangot teremti meg azzal, hogy előírja a szerződések megkötésének
21
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
kötelező rendjét, nyilvántartását, a tanácsadók háttér ellenőrzését. A tanácsadói szerződéseknek tartalmazniuk kell egy olyan záradékot, amelyben a vállalat nevében tevékenykedő személyek kijelentik, hogy tevékenységük sem a törvényes rendelkezéseket, sem pedig a Magatartási Kódexet nem sértik. A tanácsadói szerződések megkötéséről, tartalmáról, azok nyomon követéséről havonta a teljesítésért felelős megbízottnak jelentést kell készíteni.
◇ L étrehoztuk a Virtuális Erőművet. ◇ T iszaújváros Fűtőerőmű területén biomassza kazánt építünk és állítunk üzembe 2012-ben.
◇ A tavalyi év során indult el a Felsődobsza Vízerőmű rekonstrukciós munkáinak az
Integrált energiaszolgáltatás
előkészítése
Társaságunk az energiaszolgáltatás területén új beruházások kulcsrakész megvalósítását, meglévő energetikai rendszerek fejlesztését és már meglévő technológiák üzemeltetését és karbantartását kínálja partnerei számára: Partnereink számára az irányítási rendszerünkben megfogalmazott két fő folyamat, a projektfejlesztés és az energiaszolgáltatás nyújtja a következő szolgáltatásokat:
Üzemeltetés, karbantartás, komplex energiaellátás
Projektfejlesztés, projekttámogatás, vagyonkezelés
22
Egy új energetikai rendszer kiépítése, mint zöldmezős beruházás, vagy a fogyasztói igények, jogszabályok változása miatt szükségessé váló energetikai fejlesztés jelentős idő- és költségráfordításokat igényel, nem is beszélve a beruházás lebonyolítása miatt lekötött belső erőforrásokról. Mindezekkel a tevékenységekkel járó felelősséget és költségeket Társaságunk átvállalja, lehetővé téve ügyfeleinek, hogy szabad pénzeszközeiket olyan üzleti lehetőségekbe fektessék, melyek fő tevékenységükhöz kapcsolódnak, és lényegesen nagyobb jövedelemtermelő képességgel rendelkeznek, mint egy energetikai beruházás. Szolgáltatásunkat igénybe vevő partnereink között megtalálhatóak iparvállalatok, önkormányzatok, távhőszolgáltatók, valamint épületüzemeltetők. Energetikai szolgáltatásunk részeként villamos energia, forró víz-, gőz-, hűtési energia-, kezelt víz előállítást és szolgáltatást nyújtunk, de vállaljuk egyéb, speciális energetikai igények kielégítésére szolgáló létesítmények megvalósítását is (pl. sűrített levegő előállítás-elosztás, egyéb ipari gázok szolgáltatása stb.). Energetikai beruházásainknál az elérhető legjobb technika alkalmazásával elkészítjük a beruházás műszaki gazdasági koncepcióját, a pénzügyi számítások és modellek alapján, majd a környezet és munkabiztonsági szempontoknak megfelelő kiviteli terveknek megfelelően elvégezzük a beruházás lebonyolítását. Energetikai hatékonyságnövelő beruházási tevékenységünk keretében vállaljuk a meglévő energetikai infrastruktúra működésének átvilágítását, amely után javaslatot teszünk a rendszerek, berendezések hatékonyabb működtetésére. Igény esetén ajánlatot teszünk a szükséges korszerűsítések, rekonstrukciók megvalósítására, garanciát vállalva az elérhető energia-, illetve költségmegtakarítás mértékére. Az ajánlat elfogadása esetén a fejlesztés finanszírozását és a megvalósítás teljes koordinálását Társaságunk végzi. A rekonstrukció befejezését követően a partnerrel kötött hosszú távú energiaszolgáltatási, illetve energiahatékonysági szerződés keretében végezzük a szolgáltatást. Az elmúlt két év során az alábbi beruházásokat, átalakításokat végeztük el: ◇ 2011-ben átalakítottuk a BorsodChem Zrt. gőzellátását szolgáló, a BC-Therm Kft. tulajdonában lévő gőzkazánt úgy, hogy az alkalmassá vált a földgáz mellett hidrogén tüzelésére is. ◇ Szintén a tavalyi évben kezdődött el a BC Erőmű GT2 gázturbinájához kapcsolódóan füstgáz hő hasznosító rendszer kiépítése. ◇ A Tisza-WTP területén biztonságnövelő beruházások megvalósítását kezdtük el az elmúlt évben, melynek tervezett befejezési ideje 2013, ezzel további lehetőségeket biztosítva az eddig is kiváló rendelkezésre állás további fenntartásához.
◇ 2011-ben létrehoztuk a Virtuális Erőművet, amely a Sinergy Kft. tulajdonában ill. részesedésében álló kiserőművek központi felügyeletét és szabályozhatóságát biztosító informatikai rendszer. A Virtuális Erőmű lehetővé teszi a kiserőművek közötti villamos teherelosztást és a termelői csoport villamos szabályozási energia igényének minimalizálását. ◇ Tiszaújváros Fűtőerőmű területén kísérleti jelleggel 500 kW-os biomassza kazánt építünk és állítunk üzembe 2012-ben. A kivitelezés előkészítő munkáit, így az építési engedélyezést már a tavalyi évben elkezdtük. A megvalósított létesítmény eredményei ismeretében további, jelentősen nagyobb teljesítményű biomassza kazánok kivitelezését tervezzük. ◇ A tavalyi év során indult el a Felsődobsza Vízerőmű rekonstrukciós munkáinak az előkészítése, a bontási és kivitelezési munkák 2012-2013 évben kerülnek végrehajtásra. Az elkészült, és az Energiaszolgáltatási Divíziónak üzemeltetésre átadott létesítmények gazdálkodásának folyamatos nyomon követését, vagyonkezelését, a pénzügyi és gazdasági működtetését a Projekttámogatás és Vagyonkezelés Divízió látja el.
Az Energiaszolgáltatási Divízió a saját és idegen beruházásban megvalósult integrált energiaszolgáltató rendszerek üzemeltetését és karbantartását végzi A divízió felelőssége az energiaszolgáltató rendszerek teljes körű üzemeltetése és karbantartása, ezen keresztül az előírt műszaki paraméterekkel rendelkező hő-, hűtési és villamos energia, valamint kezelt víz szolgáltatása Vevői részére. Az Energiaszolgáltatási Divízió jelenleg 12 telephelyen 100 saját alkalmazottal, valamint alvállalkozók bevonásával végzi üzemeltetési, karbantartási tevékenységét.
Üzemeltetési tevékenység
Tevékenységünk hatékonyságának növe lése érdekében az elmúlt két évben kifejlesztettük az „extRIM Power” elnevezésű informatikai rendszert.
Az elmúlt két év során az alábbi beruházásokat, átalakításokat végeztük el:
◇ 2 011-ben átalakítottuk a BC-Therm Kft. tulajdonában lévő gőzkazánt hidrogén tüzelésre.
◇ B C Erőmű GT2 füstgáz hő hasznosító rendszer kiépítettük.
◇ A Tisza-WTP területén biztonságnövelő beruházások megvalósítását kezdtük el.
Az üzemeltetési tevékenység kiterjed e munkák tervezésére, szervezésére, végrehajtására, irányítására, ellenőrzésére. Fő célja a szerződéses kötelezettségeink maradéktalan teljesítése mellett a vevői megelégedettség elérése, fenntartása és javítása. Mindezeket szolgálja az Integrált Irányítási Rendszerben megfogalmazott eljárások és utasítások rendszere, és az abban foglaltak végrehajtása. Ennek eredményeként biztosítható a minőségi munkavégzés. Telephelyeink üzemeltetését, túlnyomórészt saját személyzettel végezzük, előtérbe helyezve a korszerű technológiák alkalmazását, a magas szintű automatizálást és a távfelügyeletes rendszerek üzemeltetését. Tevékenységünk hatékonyságának növelése érdekében az elmúlt két évben kifejlesztettük az „extRIM Power” elnevezésű informatikai rendszert. A szoftver támogatja az üzemeltetési, karbantartási tevékenység tervezését, nyomon követését, dokumentálását, az adatszolgáltatást, segíti az információk rendszerezését, tárolását, a beszerzési, raktározási tevékenységet. Egységes rendszert hoz létre 12, földrajzilag különálló telephelyen.
Karbantartási tevékenység A technológiai rendszerek, berendezések üzemeltetése során teljes körű karbantartási tevékenységgel biztosítjuk a hosszú távú megbízható üzemeltetést. A vizsgált időszakban a régiók illetve telephelyek önállóan szervezték és bonyolították a karbantartási tevékenységet. A karbantartási tevékenységet 2010-től új alapokra helyeztük, a belső erőforrások minél teljesebb kiaknázásával, a megbízhatóság alapú karbantartás (RCM) és kockázatalapú felülvizsgálat (RBI) módszereinek alkalmazásával. Ezek célja a berendezések minél magasabb rendelkezésre állásának biztosítása és a meghibásodások számának csökkentése. Ezen célok elérésének érdekében önálló szervezetet alakítottunk ki az Energiaszolgáltatási divízión belüli karbantartási tevékenység összefogására, szervezésére, működési hatékonyságának javítására.
23
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Gőzszolgáltatás kiesésével járó üzemzavarok száma 2007 Kiesések száma (db)
Főberendezések rendelkezésre állási mutatói (%)
2008
Kiesések átlagos hossza (h)
Kiesések száma (db)
2009
Kiesések átlagos hossza (h)
Kiesések száma (db)
2010
Kiesések átlagos hossza (perc)
Kiesések száma (db)
Telephely
2011 Kiesések átlagos hossza (h)
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
MOM Park
2010
2011
99,86
99,92
100
100
Hűtőgép Kazán
100
100
Gázturbina
98,3
87,4
Kazán
97,3
90,8 96,02
BorsodChem Ipari Erőmű
1
2,5
1
2
—
—
4
9,7
2
2
BC Erőmű
TVK Ipari erőmű
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
Sárospatak
Gázmotor
98,39
Rózsakert
Gázmotor
98,08
97,47
Gázmotor
91,46
89,23
100
100
96,39
94,88
100
100
93,025
90,707
Ionmentes víz szolgáltatás kiesésével járó üzemzavarok száma 2007
TVK Vízelőkészítő
Kazincbarcika
2008
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
—
—
2009
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
1
12
2010
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
—
—
2012-ben, az előző két év tapasztalatait feldogozva, és figyelembe véve a külső igények változását, újabb szervezeti átalakítást hajtottunk végre, tovább erősítve a karbantartó szervezetet. Az átszervezés lehetőséget ad külső munkák vállalására is, növelve ezzel az emberi erőforrás hatékonyságát és javítva a Társaság pénzügyi eredményét. Az extRIM Power rendszerben éves karbantartási tervet készítünk az állapotfüggő, a megelőző és a rendszeres karbantartási tevékenységek megszervezésére, lebonyolítására és ellenőrzésére. A merev ciklusrend szerinti karbantartásokat hatékonyan egészítik ki az állapotfüggő karbantartások. A megelőző karbantartás és a hibajavítás mellett, karbantartási tevékenységünk szerves részét képezik a különböző diagnosztikai tevékenységek. Így napi szinten végezzük a rezgésdiagnosztikai, thermovíziós, villamos diagnosztikai, kalibrálási, víz- és olajvizsgálati, valamint anyagvizsgálati eljárásokat. Ezen vizsgálatok célja a berendezések, eszközök, anyagok jellemző tulajdonságainak tervezett, rendszeres mérése, a tőlük elvárt funkció figyelemmel kísérése az időben történő beavatkozás céljából. A diagnosztikai vizsgálatokkal elérhető a berendezések hibamentes működésének a meghosszabbítása, és a váratlan meghibásodások kiküszöbölése. A főberendezések karbantartására a gyártó cégek hivatalos szerviz cégével kötünk szerződéseket, amelyek megbízható alkatrész utánpótlást, a szükséges karbantartások magas szintű végrehajtását és nagyfokú rendelkezésre állás biztosítását teszik lehetővé. A kiszolgáló berendezések karbantartását részben saját személyzettel látjuk el. Tevékenységünk és szakembergárdánk ismereteinek folyamatos fejlesztése lehetőséget biztosít számunkra, hogy saját személyzetünk által végzett karbantartási tevékenységünket egyre szélesebb körben alkalmazhassuk, így biztosítva partnereink számára a szakszerű, de mégis költséghatékony karbantartást.
24
Berendezés típus Gázmotor
Kapcsolt energiatermelés A kapcsolt energiatermelés technológiáját eddig minden jelentésünkben bemutattuk. Mivel bizonyíthatóan a kapcsolt energiatermelési technológia az egyik leghatékonyabb eszköz a primer energiafelhasználás csökkentése terén, ezért úgy döntöttünk, hogy az eddigi bemutatás ezen jelentésünkből sem maradhat el.
2011
Tiszaújváros
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
Kiesések száma (db)
Kiesések átlagos hossza (perc)
—
—
—
—
mellett,
karbantartási
tevékenységünk
szerves részét képezik a különböző diagnosztikai tevékenységek: rezgésdiagnosztikai, thermovíziós, villamos diagnosztikai, kalibrálási, víz- és olajvizsgálati, valamint anyagvizsgálati eljárások.
Gázmotor Kazán Gázturbina
TVK Erőmű
Gőzturbina Hőhasznosító kazán
81,3
94,33
93,025
90,707
100
100
TVK Vízkezelő
Kezeltvíz előállítás
Füredi utca
Gázmotor
95,35
99,57
Felsődobsza
Vízturbina
96,3
99,4
Gibárt
Vízturbina
99,4
99,8
Ózd
Gázmotor
98,35
96,68
Kapcsolt energiatermelés
A megelőző karbantartás és a hibajavítás
Kazán
Kapcsolt energiatermelés (kogeneráció) során valamilyen primerenergia-hordozó felhasználásával hőt- és villamos energiát állítanak elő közös technológiai folyamatban. Az ilyen típusú energiatermelés lényegi jellemzője tehát az, hogy 1. két „energetikai terméke" van, hő- és villamos energia, 2. ezek előállítása egyazon technológia folyamat keretében történik, 3. ugyanazon primerenergia-hordozó(k) felhasználásával.
Azonos Mennyiségû hô- és villamos energia elôállításához szükséges primerenergia GJ 1,8 1,6 1,4
1 0,8 0,6
A tüzelőanyag-felhasználás hatékonyságának növelése mindebből következően környezetvédelmi és nemzetgazdasági érdek. Környezetvédelmi feladat, mert a kapcsolt energiatermelés révén megtakarítható tüzelőanyagot nem kell a környezet rovására megtermelni, és a tüzelőanyag-megtakarítás a környezetterhelés csökkentését eredményezi. A kapcsolt energiatermelés helyes műszaki kialakítás esetén ugyanakkor jelentős gazdasági előnyökkel bír, ami az energetikai termékek árának a csökkentését teszi lehetővé.
0,456 GJ
1,2
0,4
1,142 GJ
1 GJ
Külön technológiák
Kapcsolt termelés
0,2 0
Energiamegtakarítás kapcsolt termeléssel Az állítás alátámasztására a következő számítás szolgál: 1 GJ földgáz (kb. 29,4 m3) gázmotorba történő bevezetésével hasznos termékként 0,4 GJ (111,1 kWh) villamos energia és 0,42 GJ hőenergia nyerhető ki. 0,4 GJ (111,1 kWh) villamos energia előállításához egy 35% hatásfokú kondenzációs erőműben 0,4/0,35=1,142 GJ földgázra van szükség. 0,42 GJ hőenergia előállításához egy 92% hatásfokú kazánokkal üzemelő fűtőben 0,42/0,92=0,456 GJ földgázt kell bevezetni. Összesen tehát 1,142+0,456=1,598 GJ földgázt használtunk fel, szemben a kapcsolt energiatermelő berendezésbe bevezetett 1 GJ-lal szemben.
25
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. büszke arra, hogy beruházásai megvalósítása kapcsán minden esetben a lehető legnagyobb mértékben kihasználta a kapcsolt energiatermelés nyújtotta környezetvédelmi hasznot, jelentősen hozzájárulva ezzel a környezetterhelés csökkentéséhez.
Primerenergia megtakarítás (PEM)* és a kinem bocsátott CO2 mértéke a Sinergy Kft. beruházásainál
2007 Létesítmény Sárospataki gázmotoros
PEM
PEM
(%)
(GJ)
2008 ki nem bocsátott CO2 (t)
PEM
PEM
(%)
(GJ)
2009 ki nem bocsátott CO2 (t)
PEM
PEM
(%)
(GJ)
2010 ki nem bocsátott CO2 (t)
PEM
PEM
(%)
(GJ)
14,79%
8 545
406
17,37%
7 701
430
20,09%
7 184
401
18,83%
7 627
19,60%
20 167
905
19,96%
17 364
969
19,83%
16 849
941
19,87%
17 449
Tiszaújvárosi Fűtőerőmű
17,24%
69 372
3 196
18,77%
66 000
3 640
18,32%
63 985
3 537
21,82%
76 979
Kazincbarcikai Fűtőerőmű
17,16%
104 120
4 815
18,11%
85 707
4 784
17,16%
84 351
4 708
19,28%
92 992
19,33%
225 157
10 139
19,64%
187 403
10 461
19,31%
181 350
10 123
20,04%
188 652
20,94%
82 636
3 647
20,61%
63 892
3 566
19,62%
58 060
3 241
19,55%
59 319
18,59%
14 852
675
19,83%
13 217
738
18,34%
12 487
697
19,25%
13 622
BorsodChem Ipari Erőmű
9,06% 409 602
20 793
14,55%
525 296
29 322
16,76%
426 786
23 823
18,18%
631 573
TVK Ipari Erőmű*
25,95%
45 691
25,95%
781 426
43 619
25,95%
704 369
39 318
21,96% 609 338
ÖSSZESEN
16,72% 1 753 003
90 268
19,62% 1 748 006
97 529
20,67% 1 555 421
86 788
19,91%
blokkfűtőerőmű Rózsakerti gázmotoros blokkfűtőerőmű
Füredi utcai gázmotoros fűtőerőmű Ózdi gázmotoros fűtőerőmű MOM Park Energia-központ (trigeneráció)
818 552
1 697 551
A biomassza felhasználásának területén fahulladék és energetikai céllal termelt mezőgazdasági termékek energetikai hasznosítását tűztük ki célul.
Megjegyzés: „A primerenergia-megtakarítás (PEM) számítására a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamos energia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról szóló 110/2007. (XII.23.) GKM rendelet alapján került sor." *becsült adat
2011-ben száz esztendős felsődobszai vízerőmű forgó gépeinek nagymértékű el-
A TVK Erőmű esetében a táblázat becsült adatokat tartalmaz, mivel a létesítmény egy összetett kapcsolású kombinált ciklusú gáz-gőzturbinás erőmű, amely magas hatásfokkal hasznosítja nemcsak a bemenő tüzelőanyagot, hanem adott esetben a TVK-ban keletkező gőzt is. A bonyolult kialakításból adódóan nem került minden olyan mérés kiépítésre, ami alapján a tisztán kapcsolt energiatermelés – ezáltal a PEM számításához szükséges – termelési illetve felhasználási adatai megállapíthatóak lennének. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a hatályos jogszabályi előírás alapján az erőmű jelenleg nem kötelezett ezeknek a méréseknek a kiépítésére.
26
Megújuló energiaforrások hasznosítása A mezőgazdaságilag megművelhető területek-, az ivóvíz minőségű édesvíz készletek- és a fosszilis energiahordozó tartalékok gyors csökkenése miatt az egészséges élelmiszer, a tiszta ivóvíz és a fenntartható energiaellátás biztosítása a XXI. század legjelentősebb stratégiai kihívásai közé tartoznak. Magyarország Nemzeti Energiastratégiája e tényeket figyelembe véve,
használódása miatt a tulajdonos ÉMÁSZ és az üzemeltető Sinergy a vízerőmű fő berendezéseinek cseréjével egybekötött teljesítménynövelő átépítés mellett döntött.
a legfontosabb globális kihívásokra adandó válaszok, az uniós energiatörekvések mentén, a geopolitikai sajátosságaink figyelembe vételével került kidolgozásra. A Nemzeti Energiastratégia alapvető céljai között szerepel többek között az energiaellátás biztonsága, a versenyképesség növelése, a fenntarthatóság, az energiahatékonyság és energiatakarékosság, és a megújuló energia lehető legmagasabb arányú felhasználása. Magyarország európai viszonylatban viszonylag jó, azonban nem megfelelő módon kihasznált megújuló energia potenciállal rendelkezik a biomassza, biogáz, geotermikus-és napenergia hasznosítás területén. Ezen túlmenően a vízenergia és hulladékok energetikai célú hasznosítása területén is vannak tartalékok. Az energiastratégia szerint a felhasználásban a decentralizált alkalmazások elterjesztésére, és az ahhoz szükséges ösztönző feltételek biztosítására (kapcsoltan termelő biogáz és biomassza erőművek) kell hangsúlyt helyezni, amelynek során a megújuló energia részesedését legalább a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő arányban kell növelni. Az EU ambiciózus energia- és éghajlat-politikai célkitűzéseket fogadott el: 2020-ig az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 %-os csökkentését, a megújuló energiaforrások részarányának 20 %-ra való növelését, valamint az energiahatékonyság 20 %-os javítását. A 20% megújuló részarány uniós átlagként lett megadva, a kötelezettség viszont országok szerinti bontásban szerepel. Magyarországra nézve ez 13%. Az ennek való megfelelés érdekében Magyarország a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben a megújuló energiafelhasználás 14,65%-os arányát tűzte ki célul. A hazai viszonyokat figyelembe véve több projekt keretében vizsgáltuk, és jelenleg is vizsgáljuk a biomassza felhasználásának területén energetikai céllal termelt mezőgazdasági termékek (pl. energetikai faültetvény, energia nád), mezőgazdasági melléktermékek (pl. szalma), fahulladék (erdei és feldolgozóipari fahulladék) energetikai hasznosítását. A biomassza felhasználásának területén fahulladék és energetikai céllal termelt mezőgazdasági termékek energetikai hasznosítását tűztük ki célul, mely cél megvalósításának első lépése a Tiszaújvárosba tervezett, többfajta tüzelőanyag elégetésére alkalmas fluidágyas biomassza kazán ez évi megépítése. Társaságunk, mint a Hernád folyón lévő (anyavállalatunk az ÉMÁSZ Nyrt. tulajdonát képező) gibárti és felsődobszai vízerőmű üzemeltetője, érdekelt a vízerőművek technológiájának hosszú távú fenntartásában, bővítésében. A 2009-ben műemlékké nyilvánított és 2011-ben száz esztendős felsődobszai vízerőmű forgó gépeinek nagymértékű elhasználódása miatt a tulajdonos ÉMÁSZ és az üzemeltető Sinergy a vízerőmű fő berendezéseinek cseréjével egybekötött teljesítménynövelő átépítés mellett döntött. A beruházás során korszerű turbinák kerülnek beépítésre, amelynek köszönhetően a vízerőmű villamos energiatermelő kapacitása közel duplájára, 940 kW-ra növekszik. A 800 millió forintot meghaladó projekt része a szükséges villamos berendezések beépítése, valamint a vízi műtárgyak és az erőmű gépház átépítése a műemlékvédelmi követelményeknek is megfelelve. A Sinergy Kft. 2010. december 20-án nyújtott be pályázatot a KEOP-2009-4.4.0 konstrukcióra, (Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő és villamosenergia-, valamint biometán termelés), amelynek eredményeként - a 2011. júliusában megszületett döntés értelmében - a projekt 375 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül. A beruházás tervezett befejezési határideje 2013. június. A gibárti vízerőmű 2010 nyarán a Hernád folyón minden eddiginél magasabb vízszintet eredményező árvíz következtében jelentős károkat szenvedett, az árapasztó mű használhatatlanná vált, amelynek következtében megszűnt a villamos energiatermelés. Gyors intézkedést követően ideiglenes gát épült az árapasztó helyén, lehetővé téve a turbinák újraindulását.
27
Ezzel párhuzamosan megkezdődött a műtárgy helyreállításához szükséges tervezői és engedélyezési munka. A tervezés fő célja volt egy olyan műtárgy megépítése, amely a folyón elképzelhető legnagyobb árvíz esetén is biztonságosan működik, és lehetővé teszi a környezetében történő egyéb átalakítások megvalósításával, az árvízzel szembeni minél hatékonyabb védekezést. Ehhez megszereztük a tulajdonos , és egyben a rekonstrukciós munkák megrendelőjének, az ÉMÁSZ Nyrt.-nek a jóváhagyását is, majd a hatóság is engedélyezte a megvalósítást. A kivitelezési munkák az időjárás és a vízhozam függvényében jól haladtak, sikerült a műtárgy megépítését határidőre, 2011. novemberére befejezni. Az építési munkák során a kivitelezést végző alvállalkozók 8890 teljes munkaidő-egyenérték napot (FTE) dolgoztak. Az új műtárgy működése megfelel az elvárásoknak, biztonságos lehetőséget teremve a rendkívüli helyzetek kezelésére, az eddigiekhez hasonlóan a sikeres árvízi védekezéshez.
Zöld áram Az ELMŰ/ÉMÁSZ Társaságcsoport elkötelezett az energiahatékonyság és a környezet védelme iránt, ezt az elmúlt évek során a piacon elsőként bevezetett termékek és szolgáltatások támasztják alá (Energia Pontok, GEO-tarifa Elektromos autó). Ebbe a sorba illeszkedik a 2011-ben bevezetett „zöld”-tarifa, amelyet az ELMŰ és az ÉMÁSZ a „zöld” gondolatra fogékony lakossági ügyfelek részére kínál a versenypiacon prémium termékként. A zöld tarifa számára a Sinergy által üzemeltetett felsődobszai vízerőmű biztosította az energiát a 2011.09.01 és 2012.07.31. közötti időszakban, mintegy 2,7 GWh mennyiségben.
A Sinergy Kft. referenciái Gázturbinás erőmű Gázmotoros erőmű Gázmotor Energia Központ Vízerőmű Kazántelep Vízkezelő
28
A gibarti vízerőmű 2010 nyarán árvíz következtében jelentős károkat szenvedett, az árapasztó mű használhatatlanná vált. A műtárgy helyreálliasát 2011-ben elvégeztük.
Kapcsolatok
Kapcsolatok
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A tevékenységek jellegéből adódóan Társaságunk kapcsolatrendszere nagyon összetett. Közvetlen partnereink között megjelennek többek között a távhőszolgáltatók, ipari létesítmények tulajdonosai, villamos energia energiaellátó rendszerek üzemeltetői, a berendezések beszállítói, karbantartási szolgáltatást nyújtók, a hatóságok. A közvetett partnerek közzé soroljuk, az általunk nyújtott szolgáltatások kiemelt fontossága miatt, a helyi önkormányzatokat, és a lakosságot is. 2011-től új partnerünk a villamos energia értékesítésben a Magyar Áramszolgáltató Kft. (MÁSZ) A társasági kapcsolatok kiemelt területe a munkatársakkal való együttműködés, amelynek alapja a munkatársak széles körű bevonása a szervezet működésébe. A Társaság értékeit széles szakmai kapcsolatrendszeren keresztül jeleníti meg az érintettek között.
az ELMŰ, ÉMÁSZ, Mátrai Erőmű vonatkozásában. 2004-ben alakult meg az RWE Energy Hungária Kft., amely ma már Magyarországon jelentős szerepet játszik a víz-, gáz- és villamosenergia-szolgáltatásban a FŐGÁZ, a TIGÁZ és a Fővárosi Vízművekben szerzett részesedéseivel. Tulajdonosaink az általuk kiadott irányelveken, szabályozásokon és a Felügyelő Bizottság tevékenységén keresztül irányítják Társaságunk működését, ezáltal biztosítva a cégcsoport tevékenységében lévő szinergiák kihasználását.
Sinergy Kft. elhelyezkedése az RWE Hungária Kft.-én belül RWE AG
Tulajdonos
RWE EAST, s.r.o.
Társaságunk két tulajdonosa az ELMŰ és ÉMÁSZ Nyrt. a magyarországi villamosenergia szolgáltató piac meghatározó szereplői, Budapest és Pest megye, valamint Magyarország észak-keleti területén fejtik ki tevékenységüket. A két cég az RWE cégcsoport többségi és az EnBW csoport kisebbségi tulajdonában áll. Az RWE konszern Európa egyik vezető villamosenergia- és gázszolgáltatója. A villamosenergia-termelés, - értékesítés és - kereskedelem legfontosabb piacai Németországban, Nagy-Britanniában és Közép-Kelet-Európában vannak. Az RWE Energy AG 1992-ben hozta létre magyarországi képviseletét, majd jelentős részesedést szerzett a magyar villamos energia piacon,
RWE Hungária Kft.
Tulajdonosaink az általuk kiadott irányelveken, szabályozásokon és a Felügyelő Bizott-
Dr. Marie-Theres Thiell
Dr. Arndt Brandenberg
Dr. Kövesdi Zoltán
László Koncz
József Valaska
Az ügyvezetés elnöke
ügyvezető igazgató
ügyvezető igazgató
ügyvezető igazgató
ügyvezető igazgató
Managing Director
CEO
CFO
Áram értékesítés
Gáz
Termelés
IT
Víz
Termelés
IT Service
FVM
Mátra Erőmű
ság tevékenységén keresztül irányítják Társaságunk működését
A Sinergy Kft. szakmai kapcsolatrendszere
Villamos energia kereskedők
Downstream Áram
Downstream Gáz
55,3%
54,3%
49,8%
ELMŰ
ÉMÁSZ
FŐGÁZ
TIGÁZ
70%
30%
100%
100%
FŐGÁZ DSO
TIGÁZ DSO
ELMŰ-ÉMÁSZ KSG 100%
100%
Bankok
ELMŰ DSO
ÉMÁSZ DSO
Finanszírozás
65%
biztosítások
értékesítés
44,2% RWE IT Magyarország
35%
ELMŰ-ÉMÁSZ NSG
Biztosítók
villamos energia beszerzés,
RWE IT GmbH
50%
50%
MÁSZ 50%
Távhőszolgáltatók
Gázkereskedők
Vevők
hőenergia termelés
tüzelőanyag beszerzés
Hatóságok
Főberendezés szállítók
engedélyek, felügyelet
karbantartási szerződések
30
50%
Sinergy
Helyi szolgáltatók
Beszállítók
kommunális,
anyagbeszerzés, javítás, karbantartás, tanácsadás
Ipari
egészségügyi szolgáltatások
létesítmények
2011-ben már negyedik alkalommal szervez-
energiaszolgáltatás, tanácsadás
tük meg a TVK Nyrt.-vel és TVK Erőmű Kft.-vel közös Szakmai Napot.
Vevőink alapvető, szolgáltatással kapcsolatos igényei a szolgáltatási szerződésekben és együttműködési megállapodásokban jelennek meg. Társaságunk nagy hangsúlyt fektet a szolgáltatások és a szerződéses dokumentumokban megjelenő kötelezettségek teljes körű teljesítésére. A vevőkel történő kapcsolattartás alapja a napi kommunikáció, amely szervesen beágyazódik a telephelyek mindennapi tevékenységébe. Ez a kapcsolat, mely az üzemeltetési adatok on-line átadásán keresztül, a napi jelentési rendszeren át, a megfelelő üzemeltetői szintek szoros együttműködését foglalja magába, egyben a vevői igények és elvárások megismerésének fontos csatornája is. Rendszeresen szervezünk Szakmai Napokat is vevőinknek. 2011-ben már negyedik alkalommal szerveztük meg a TVK Nyrt.-vel és TVK Erőmű Kft.-vel közös Szakmai Napot, amelyen lehetőség volt egymás tevékenységének részletesebb bemutatására, a jövőről történő közös gondolkodásra. A Szakmai Napok eredménye minden esetben további együttműködési lehetősségek feltárása volt.
31
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. vevői MAVIR Kft. MÁSZ Kft.
TiszaSzolg 2000 Kft.
Főtáv Zrt.
BC Therm Kft.
Patakhő Non-profit Kft.
MOM Park MFC Kft.
Timpanon Kft.
BC Erőmű Kft. A 2010-ben végrehajtott teljes honlap át-
Wtp Kft., TVK Nyrt.
TVK Erőmű Kft., TVK Nyrt.
lyeken folyó munkákról, eseményekről kellő mértékben tájékozottak. Munkatársaink hozzáállásával, segítőkészségével elégedettek. A 2010-ben végrehajtott teljes honlap átalakítás meghozta a témakör elégedettségi szintjének javulását. Ennek hatására 2011-ben a kérdőíven ezt a kérdést módosítottuk is, a weboldal használhatósága helyett a Társaságunkról kapott információkkal (hírlevél, szakmai és nyílt napok, weboldal) való elégedettségre kérdeztünk rá, amely 93%-os elégedettséget mutatott ügyfeleink körében a legutóbbi felmérés során. Ez az eredmény a szakmai és nyílt napok sikerének is bizonyítéka, melyeket 2008 óta folyamatosan szervezünk. Azonban a kapcsolattartás témakörének eredményét nem tudta javítani e rendezvénysorozat sem, ezért 2012-es célként a személyes kapcsolattartás erősítését fogalmaztuk meg, különösen azon vevők esetén, ahol az értékelés nem haladta meg a 80%-os elégedettségi szintet. A felmérések tapasztalatai alapján az összetett vevői elvárásoknak a Sinergy Kft. összességében meg tud felelni, így partnereink nagy arányban ajánlanák is szolgáltatásunkat ügyfeleiknek, üzletfeleiknek. Az irányított kérdésfeltevésen felül, vevőinknek lehetőségük van egyéb, a Társaság tevékenységét érintő észrevételeik, véleményük kifejezésére, rendszerint élnek is a lehetőséggel, ezzel biztosítják folyamatos fejlődésünket és hatékonyabb együttműködésünket.
alakítás meghozta a témakör elégedettségi szintjének javulását.
Ózdi Távhő Kft.
A pozitív tapasztalatok alapján 2010-ben hasonló Szakmai Napot szerveztünk a BorsodChem Zrt.-vel és a BC Erőmű Kft.-vel, melynek eredményeként sikerült a vevői igényeket jobban megismerni és a szolgáltatást azokhoz eredményesebben igazítani. Az elmúlt évben Kazincbarcika Fűtőerőműben szintén Szakmai Napot szerveztünk a Timpanon Kft.-vel, ahol bemutattuk a telephely és a régió működését és információkat kaptunk a kazincbarcikai távhőszolgáltatás fejlesztési terveiről. További fontos kommunikációs eszköz a vevői látogatási rendszer, melyet a vevői elégedettségmérési rendszer keretén belül működtetünk.
Vevői kérdőíves felmérés összesített eredménye % 100 90 80 70 60
Vevôi elégedettségmérés és eredményei
32
Szolgáltatásunk minőségének folyamatosan fejlesztéséhez elengedhetetlen a vevői visszajelzés, információgyűjtés, emellett az elégedettségmérés lehetőséget biztosít számunkra annak kinyilvánítására, hogy Társaságunk még jobban kívánja vevőit szolgálni, kíváncsi igényeire és véleményére. Az Integrált Irányítási Rendszer bevezetésével és működtetésével egy időben partnereink elégedettségének dokumentált formában történő figyelemmel kísérése folyamatosan történik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kérdőívek visszaküldési aránya magas volt, 2003ban, 2005-ben és 2010-ben is elérte a 100%-t. Az eredményeket megrendelőnként és összesítve is elemezzük és összehasonlítjuk az elmúlt évek eredményeivel. Amennyiben szükséges helyesbítő, megelőző intézkedést fogalmazunk meg és hajtunk végre. Az eredményeket összesítő diagramról leolvasható, hogy partnereink évek óta jó vélemén�nyel vannak tevékenységünkről. Véleményük megerősíti Társaságunk energetikai piacon betöltött meghatározó szerepét. A szerződésekben szabott határidők csúszása nem fordul elő. A telephe-
50 40 30 20 10 0
Segítségnyújtás
Karbantartások ütemezése
Kérések, panaszok kezelése
Hírlevél, weboldal
96
94
98
83
83
81
94
94
96
83
79
87
83
94
93
89
85
85
85
80
78
88
88
85
75
85
81
88
79
88
93
90
81
93
Általános vélemény
Szolgáltatás minősége
Határidők betartása
KapcsolatSzakértelem tartás
2007
89
91
85
89
2008
85
89
85
2009
89
89
2010
83
2011
83
33
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Beszállítók, alvállalkozók
eredményeink ismertetésére és a résztvevők számára a területhez kapcsolódó javaslataik, észrevételeik felvetésére, a közös gondolkodásra. A 2010-es fórum a biztonságos karbantartás kérdéskörével foglalkozott, 2011-ben a fő cél az egymástól való tanulás volt. Három nagy beszállítónknak is lehetőséget adtunk, arra, hogy ismertesse az általa alkalmazott legjobb EBK gyakorlatát. A fórumon bemutattuk a CSR területen alkalmazott legjobb gyakorlatainkat és a CSR kiválóság programunkat, ösztönözve vállalkozóinkat arra, hogy ők is vegyenek részt hasonló programokon.
Nagy súlyt fektetünk a beszállítói kapcsolatok kiépítésére és fejlesztésére. A szolgáltatás minden területén törekszünk arra, hogy a kulcs szerepet játszó fő technológiai berendezések, illetve technológiai rendszerek karbantartását hosszú távú szerződésekkel fedjük le. A kialakított beszállítói kapcsolatrendszer hozzájárul a magas színvonalú energiaszolgáltatáshoz, és egyben a beszállítóink számára kiszámítható és stabil környezetet jelent. A beszállítói szerződéses kapcsolatok kialakításánál – a költséghatékonyság szem előtt tartása mellett –Társaságunk törekszik a helyi vállalkozók, (akinek a telephelye az adott régióban van bejegyezve), vállalkozások széleskörű bevonására, ezzel is elősegítve a működéséből fakadó gazdasági előnyök közvetlen környezetünkben történő megjelenítését.
Munkatársak
Helyi vállalkozók aránya 190
Helyi vállalkozó
260
197
266
Nem helyi vállalkozó
2011 óta működik az anyavállalati intranet, ezen kívül a kéthavonta megjelenő belső
2010
2011
A kiemelt beszállítóink (pl. a főberendezések karbantartói) munkájának szoros figyelemmel kísérésével és lehetőségeink szerinti szakmai támogatás biztosításával segítjük elő alvállalkozóink jó teljesítését. Különösen fontos ez a projektjeink kivitelezése, építése, valamint az üzemeltetés, karbantartás során, az üzemeltetés megbízhatósága, a szerződéses partnereink és alvállalkozóink munkabiztonsága szempontjából. Beszállítóink biztonságos munkavégzése kiemelt fontosságú számunkra, így 2011-ben negyedszer rendeztük meg főbb beszállítóink számára a beszállítói EBK fórumot. A fórumok lehetőséget adnak Társaságunk számára az EBK követelményeink tudatosítására, ezen a területen elért
2011-ben negyedszer rendeztük meg főbb beszállítóink számára a beszállítói EBK fórumot. A 2010-es fórum a biztonságos karbantartás kérdéskörével foglalkozott, 2011ben a fő cél az egymástól való tanulás volt.
Szerződéses partnerek, alvállalkozók „teljes munkaidő-egyenérték napjai” (FTE)
hírlevél is a munkatársaink információval való ellátását szolgálja.
2011-ben a családi napon egészség sátor felállításával, benne szűrővizsgálatok biztosításával hívtuk fel munkavállalóink figyelmét az egészség megőrzés fontosságára. Dolgozóink iparági sporteseményeken való részvételének támogatásával, társaságunk kapcsolatrendszerük fejlesztését kí-
Munkavégzés típusa
Teljes munkaidő egyenérték napok (FTE) 2010
2011
0
192
Karbantartás
4228
7874
ÖSSZESEN
4228
8066
34 Építés
Megjegyzés: az építésre vonatkozó adatok becsült adatok
vánja elősegíteni, az egészséges életmódra való ösztönzés mellett.
Társaságunk tevékenysége során törekszik arra, hogy munkatársaival a lehető legszélesebb körben működjön együtt, ezzel is elősegítve a szervezetben lévő egyéni értékek és kezdeményezőkészség megjelenését. A munkatársak bevonásának hagyományos területe az integrált irányítási rendszer, ezen keresztül eredményesen működtetjük az újítási, javaslattételi és értékelési rendszert. Az évente megtartott állománygyűléseken Társaságunk minden dolgozója közvetlenül a felső vezetéstől kap tájékoztatást az előző évben elért eredményekről és a Társaság előtt álló legfontosabb feladatokról, az aktuális stratégiai elképzelésekről. A telephelyeken félévente megtartott helyi állománygyűlések további lehetőséget adnak arra, hogy a helyi vezetők a telephely érintett időszakában bekövetkezett eseményeket, a telephely előtt álló feladatokat és a társaság tevékenységét érintő eseményeket a dolgozókkal megbeszéljék. A belső kommunikáció hatékonyságát növeli a mindenki számára elérhető belső informatika hálózat, mely lehetővé teszi a társasági szerveren tárolt telephelyi és egyéb információk elérését. 2011 óta működik az anyavállalati intraneten belül a Sinergy intranet, ahol munkavállalóinkat folyamatosan tájékoztatjuk az aktuális eseményekről. Minden munkatársunknak van hozzáférése az ELMŰÉMÁSZ intranethez, ami betekintést nyújt az anyavállalati eseményekbe, fontosabb információkba, valamint mindenki igénybe tudja venni az ott lévő szolgáltatásokat. Az intranet szolgáltatáson kívül kéthavonta megjelenő belső hírlevél is a munkatársaink információval való ellátását szolgálja. Az egyes divíziók közötti munkakapcsolatok fejlesztésének egyik bevált módszere a minden év elején megtartott évértékelő értekezlet. Ez lehetőséget ad az egyes szervezeti egységek eredményeinek, a jövőbeni feladatainak ismertetésére, értékelésére és az előttük álló kihívások megbeszélésére, nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok elmélyítésére. Társaságunk a munkatársak közötti kapcsolatok fejlesztésére felhasználja a különböző rendezvények adta lehetőségeket is. Így évente megrendezzük a Karácsonyi partit, a Családi napot, valamint a Horgászversenyt. 2011-ben a családi napon egészség sátor felállításával, benne szűrővizsgálatok biztosításával hívtuk fel munkavállalóink figyelmét az egészség megőrzés fontosságára. A telephelyeken dolgozók számára általuk választott szabadidős programok segítik elő a személyes kapcsolatok építését. A telephelyek között lehetőséget biztosítunk egymás telephelyeinek meglátogatására, mely a helyi technológiai rendszer megismerésén túl a személyes kapcsolatok építésére és fejlesztésére is szolgál. Ezt szolgálják továbbá a közös régiós szervezésű szabadidős rendezvények is, ahol helyt kapott a sport is, hiszen 2011-ben a Tiszaújvárosi kollegák ennek keretén belül próbára tehették magukat a sárkányhajózás területén is. Dolgozóink iparági sporteseményeken való részvételének támogatásával, melyek legtöbbje évente kerül megrendezésre, úgymint a kajak-kenu verseny, síverseny, Társaságunk a munkatársaink iparágon belüli személyes kapcsolódását, kapcsolatrendszerük fejlesztését kívánja elősegíteni, az egészséges életmódra való ösztönzés mellett.
35
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
2010-es dolgozói elégedettség mérés eredménye
Munkatársak elégedettségének felmérése
Elkötelezettség
100% 80% 60% 40%
63%
67%
74%
63%
70%
65%
68%
81%
73%
43%
81%
72%
49%
79%
67%
59%
87%
70%
74%
88%
Kollégák
Emberek megbecsülése
Munkafeladatok
Önmegvalósítás
Hatáskör
Munkaeszközök
Munkafolyamatok
Fizetés
Juttatások
Erkölcsi elismerés
Karrier
Fejlődés
Szabályozások
Teljesítménymenedzsment
Vállalati hírnév
Munkáltatói hitelesség
Munka/Élet egyensúly
Munkakörnyezet
elkötelezett dolgozóinak aránya 82% volt.
79%
Közvetlen felettes
A 2010-es eredmények alapján a Sinergy Kft.
82%
Felsővezetés
0%
Elégedettség
20% Elkötelezettség
2004. óta minden évben figyelemmel kísérjük, illetve kutatjuk azt, milyennek ítélik kollégáink Társaságunkat. Kezdetben az általunk összeállított kérdőívet alkalmaztuk véleményük megismerésére, majd 2005-től belső felmérésünket kiegészítettük az Aon Hewitt által szervezett Legjobb Munkahely felméréssel, amely a dolgozók véleményének megismerése mellett egy országos megmérettetésre is lehetőséget biztosít. Az országos rangsorban 2006-ban sikerült az eddigi legjobb eredményt elérni, az előkelő 5. helyezést, mely dolgozóink elégedettségének és elkötelezettségének bizonyítéka. A kérdőíves felmérés 19 meghatározó területen méri a dolgozók elégedettségi szintjét. A 2010-es eredmények alapján a Sinergy Kft. elkötelezett dolgozóinak aránya 82% volt, ami azt bizonyítja, hogy a munkatársak motiváltságuknak köszönhetően egyértelműen hozzájárulnak az üzleti sikerességhez. Ez az eredmény meghaladja a 2009-ben mért értéket (79%), és magasabb, mint a 2008-as érték (77%), vagy a 2010-es országos átlag (57%). A témakörönkénti elégedettségi értékek minden területen meghaladják az országos átlagot és több esetben a legjobb munkahelyek átlagát is. Az eredményekről minden évben készül egy részletes jelentés, amely alapja a további fejlesztéseknek. A 2010-es jelentésből kiderült, hogy cégünk dolgozói szerint az egyik legnagyobb erősség a munkát nagyban elősegítő jó munkaeszközök és fizikai munkakörnyezet biztosítása. Nagyon fontosnak tartják munkavállalóink azt, hogy a cég által nyújtott szolgáltatás minősége kiemelkedő, és ezzel kimagasló értéket nyújt ügyfeleinek. A kiemelkedő béren kívüli juttatások biztosítása és a vállalati hírnév is a Társaság erősségei közé sorolható, mint ahogy az is, ahogy a vállalat lehetőséget ad arra, hogy olyan tudást, képességeket szerezzenek meg a munkatársak, melyek támogatják szakmai fejlődésüket. A munkavállalók nagy része úgy érzi, hogy a munkája és a magánélete egyensúlyban van, ezek arányát egészségesnek tartja, valamint a munkatársak egymás közti kapcsolata is kiemelkedő. A felmérésből az erősségek mellett természetesen a fejlesztendő területekre is fény derült, a dolgozók nem látják tisztán előrelépési lehetőségeiket, nem érzik úgy, hogy kiemelkedő teljesítmény után kiemelkedő jutalomban részesülnének, valamint hiányolják a felettesüktől kapott visszajelzéseket.
Sinergy Energiaszolgáltató Beruházó és Tanácsadó Kft. Országos átlag Legjobb munkahelyek
2011-ben a kérdőíves felméréstől eltérően személyes fókuszcsoportos beszélgetéseket tartottunk, melynek eredménye alapján összeállítottunk egy intézkedési tervet, feladatokkal, felelősökkel, határidőkkel.
Kitöltött kérdőívek száma
Dolgozói létszám
Kitöltött kérdőívek száma
Az erősségek megtartása és a fejlesztendő területek javítása érdekében 2011-ben a kérdőíves felméréstől eltérően -a CSR kiválóság program keretén belül- személyes fókuszcsoportos beszélgetéseket tartottunk minden telephelyen annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk arról, hogyan is látják a munkatársak az egyes folyamatokat, és hol lehetnek terület specifikus problémák, amelyeken változtatni kell. A fókuszcsoportos beszélgetések eredménye alapján újra meghatároztuk az erősségeket és fejlesztendő területeket, valamint összeállítottunk egy intézkedési tervet, feladatokkal, felelősökkel, határidőkkel. Az akciótervezésben minden szervezeti egység képviseltette magát. A jóváhagyott intézkedési tervben meghatározott feladatok végrehajtása segíti a dolgozói elégedettség szinten tartását és növelését. 2011-ben minden telephelyen HR napot tartottunk a dolgozók problémáinak meghallgatására és orvoslására. Stratégiai nyilatkozatban tájékoztattuk munkatársainkat a vállalat hosszú távú célkitűzéseiről. A 2011-ben kiadott intézkedési tervben megfogalmazott feladatok év végén kiértékelésre kerültek és kisebb módosításokkal 2012-es évre is érvényben maradtak, annak érdekében, hogy a jövőben is munkatársaink elégedettségének növelését szolgálják.
Helyi közösségek 36 Telephelyeinken rendszeresen lehetőséget biztosítunk szakmai látogatásokra.
A helyi közösségekkel történő párbeszéd fontos Társaságunk életében, ezért közvetlen kapcsolatot tartunk fenn a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel. Az igények és elvárások jobb megismerése érdekében vezetőink évente több alkalommal találkoznak és egyeztetnek az önkormányzati vezetőkkel. Tevékenységünk minél szélesebb körű megismertetése és társadalmi elfogadtatása érdekében telephelyeinken rendszeresen lehetőséget biztosítunk szakmai látogatásokra, amelyeken iskolákat is fogadunk. A Felsődobsza és Gibárt Vízerőművekben rendszeren vendégek az iskolai
37
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Állam, hatóságok
2011. október 19.-én, az ÉMÁSZ Nyrt. és Sinergy Kft. által rendezett Felsődobsza Vízerőmű 100 éves fennállása alkalmából rendezett centenáriumi ünnepség volt. Az ünnepségre Társaságunk rövid ismertető filmet készített, a filmet megtekinthetik a honlapunkon: www.sinergy.hu.
tanulók. A látogatások alkalmával munkatársaink részletes tájékoztatást adnak az erőművek történetéről, a technológiáról, az alkalmazott gépekről, berendezésekről. Számításaink szerint 2010-11-ben összesen 3600 diák kapott betekintést az erőművek működésébe. Működésünk során fontos számunkra a közvetlen szomszédságunkban élő lakosság megelégedettsége is. A lakossági kapcsolattartásra, panaszkezelésre vonatkozó eljárási rend az integrált irányítási rendszer eljárásában van szabályozva. Minden lakossági panaszbejelentést kivizsgálunk, meghozzuk a szükséges hibajavító tevékenységeket és erről tájékoztatjuk a panaszost. A Kazincbarcika Fűtőerőmű működésével kapcsolatosan volt az elmúlt években lakossági panaszbejelentés egy lakos részéről, amit kezeltünk.
Társaságunk partnerkapcsolati rendszerének kiemelten fontos része a hatósági kapcsolat, mely szorosan kapcsolódik mind az energiaszolgáltatási, mind a beruházási tevékenységünkhöz. A hatóságokhoz kapcsolódó kötelezettségeink teljesítése során elsődleges szempont az előírásoknak való teljes körű megfelelés. Ennek biztosítása a Társaságon belüli kapcsolattartási és adatszolgáltatási rendszer kialakításával és működtetésével történik. A személyes és szakmai kapcsolatok fejlesztésének érdekében törekszünk arra, hogy az érintett hatóságok képviselőit a hivatalos eseményeken túlmenően is bevonjuk tevékenységünkbe. Erre volt példa a 2011. október 19.-én, az ÉMÁSZ Nyrt. és Sinergy Kft. által rendezett Felsődobsza Vízerőmű 100 éves fennállása és az új beruházás alapkő letétele alkalmából rendezett centenáriumi ünnepség, ahol a hatóság, az helyi önkormányzat és az állami képviselők is részt vettek. Az ünnepségre Társaságunk rövid ismertető filmet készített a Hernádon lévő két vízerőműről, valamint megjelent egy kiadvány, amely bemutatja a Felsődobszai Vízerőmű 100 éves történetét A kiadványt olvashatják, a filmet megtekinthetik a honlapunkon: www.sinergy.hu Mint iparági szereplő aktívan részt veszünk az állami jogszabály-alkotási tevékenységben a működésünket érintő tervezetek véleményezésével, az iparágon belüli párbeszéd megteremtésében. Ennek keretében az elmúlt években az ügyvezetőnk a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnökeként aktív szerepet vállalt a kapcsolt termelőket érintő szabályozás-változás hatósági egyeztetési folyamatában, és erőfeszítéseket tett a termelők számára egy működőképesebb környezet megteremtése érdekében.” A Társaság elengedhetetlennek tartja a párbeszédet az állami szervek és a politikai pártok képviselőivel. Annak érdekében azonban, hogy a nem helyénvaló befolyásolásnak még a látszatát is elkerüljük, pártpolitikailag semleges magatartást folytatunk, nem adunk adományokat politikai pártoknak, sem olyan szervezetek és alapítványok részére, amelyek szoros kapcsolatban állnak politikai pártokkal.
Szakmai kapcsolatok
2010-11-ben összesen 3600 diák kapott betekintést az erőművek működésébe.
38 Társaságunk a gázmotoros szakma számára 2011-ben a Budapesti Műszaki Egyetem által szervezett gázmotoros tanfolyamon mutatta be az elért eredményeit és tapasztalatát.
Társaságunk bekapcsolódik a tevékenységéhez kapcsolódó szakmai szervezetek munkájába, annak érdekében, hogy elképzelését megjelenítse a közös fejlődési irányok meghatározásában, valamint az állami szervek felé megfelelő keretek között zajló lobbi tevékenységet tudjon folytatni. A szakmai szervezetek munkájában történő aktív részvétel nem csak a tagságra korlátozódik, hanem bizonyos esetekben vezetőségi tagokat is delegálunk, így a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) elnöki posztját 2007-től 2012-ig Társaságunk ügyvezető igazgatója töltötte be, jelenleg is több munkatársunk tagja az egyesületnek, többek között a gázmotoros munkabizottság vezetője egyik vezető munkatársunk. Az MKET tevékenységén keresztül lehetőségünk van bekapcsolódni a magyarországi energetikai rendszer, ezen belül is kiemelten, a kapcsolt hő- és villamos-energiatermelés jogszabályi környezetének alakításában. Kezdeményezésünkre alakult meg a MKET gázturbinás munkabizottsága. A munkabizottságok munkájában való aktív részvétel lehetőséget ad a szakmai kapcsolatok fejlesztésére a szakmai együttműködés új formáinak a kialakítására és hatékony működtetésére Az MKET éves konferenciájának és egyéb rendezvényeinek támogatásával, Társaságunk hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a lehető legszélesebb körben lehessen megismerni a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés előnyeit is eredményeit. Társaságunk a gázmotoros szakma számára 2011-ben a Budapesti Műszaki Egyetem által szervezett gázmotoros tanfolyamon mutatta be az elért eredményeit és tapasztalatát.
39
Gazdasági teljesítmény
Szakmai szervezeti tagságok Magyar Kapcsolt Energia Társaság Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége Magyar Biogáz Egyesület Magyar Biomassza Társaság Magyar Szélenergia Társaság Magyar Outsoucing Szövetség KÖVET Egyesület
2009 elején csatlakoztunk a KÖVET Egyesülethez azzal a céllal, hogy a tagvállatokkal közösen együttműködve további lépeseket tudjunk tenni a fenntartható gazdálkodásért. 2010-ben a Követ egyesülettel közös szakmai munka eredményeként határoztuk meg 2009 évi ökológiai lábnyomunkat, valamint 2011 évben részt vettünk az egyesület által szervezett zöldiroda programban és versenyen. A zöldiroda képzésen munkatársunk megismertette a hallgatóságot az ökolábnyom számítás gyakorlati alkalmazásával.
Annak érdekében, hogy minden érdekelt felünk betekintést kapjon tevékenységünkbe, az általunk nyújtott szolgáltatásokba, a tavalyi évben készíttettünk egy referencia filmet Társaságunkról. A filmet a Tisztelt Olvasó szintén megnézheti honlapunkon.
40
2011 évben részt vettünk a KÖVET Egyesület által szervezett zöldiroda programban és versenyen.
Gazdasági teljesítmény
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A 21. század egyik legnagyobb kihívása, legyen szó ipari folyamatokról vagy háztartásokról, a versenyképes, környezetbarát, fenntartható és megbízható energiaellátás. Társaságunk megalakításakor az elsődleges cél az integrált energiaellátás kapcsán megjelenő növekvő vevői igények kezelése és olyan, Magyarországon még új eljárások bevezetése volt, amelynek eredményeként a potenciális partnerek részére hosszú távú, költséghatékony és környezetbarát energiaszolgáltatás valósulhat meg. Az alapítás óta eltelt 12 év eredményei igazolják, hogy a Sinergy meghatározó piaci pozíciót szerzett a magyarországi ipari, illetve távhőtermelési kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés és -szolgáltatás területén. Ezt bizonyítja, hogy Társaságunk létesítette Magyarországon az első kereskedelmi jellegű épületegyüttest kiszolgáló trigenerációs energiaközpontot, de társaságunk nevéhez fűződik Európa egyik legmodernebb ionmentes vízellátását biztosító rendszerének létesítése és működtetése is. A Sinergy napjainkra egy cégcsoportot irányít és birtokol. Az elmúlt évig a hat nagyobb beruházás megvalósítására önálló leányvállalatokat alapított. Öt társaság esetén tulajdoni hányadunk 100 %, a hatodik esetben 49 %. A leányvállalatok konszolidálásra kerülnek a Társaság év végi beszámolójában. 2011. július 1-én a Sinergy Kft. 60 %-os részesedéssel létrehozta a Tisza BioTerm Kft.-t, A Társaság saját tőkéje 500 EFt, eredménye még nem volt, ezek alapján nem minősül jelentősnek, ezért a Sinergy nem vonja bele az éves konszolidált beszámolóba.
tudtunk felmutatni az elmúlt években, a 2011-es évet leszámítva, ahol a távhő termelő vállalatok eredményei jelentősen lecsökkentek az őket sújtó jogszabályváltozás miatt. A 13 429,2 MFt árbevétellel szemben konszolidált szinten 12 928,7 MFt ráfordítás áll, mely 10 221,8 MFt anyagjellegű, valamint 1 274 MFt személyi jellegű ráfordításokat, továbbá 1 102,6 MFt értékcsökkenési leírást és 330,3 MFt egyéb ráfordítást foglal magában. Az árbevétel és költségek különbségeként a Társaság 2011-ben 931,2 MFt üzemi eredményt ért el. A Sinergy 2011. évben 125 fő munkavállalót foglalkoztatott. A személyi jellegű ráfordítások a Társaság kiadásainak közel 10%-a. A Társaság csoport szinten 379,8 MFt adózott eredménnyel zárta a 2011-es üzleti évet. A Társaság a hatályos törvényeknek megfelelően a Kazinc-Therm Kft., Tisza-Therm Kft., Ózdi Erőmű Kft., BC-Therm Kft. és Tisza-WTP Kft. 100%-os leányvállalatait teljes körűen, míg a Zugló-Therm Kft. 49%-os leányvállalatát részesedése arányában konszolidálja.
A cégcsoport tagjainak legfontosabb termelési adatai
M.e.
2007
2008
2009
2010
2011
Hűtési energia
GJ
45 210
47 250
32 150
40 510
32 333
Hőtermelés
GJ
100 849
106 644
103 687
108 477
91 461
MWh
20 489
20 872
19 383
26 131
26 283
GJ
465 544
474 452
446 525
487 180
446 975
MWh
54 794
49 176
53 527
50 070
45 707
GJ
326 240
339 729
324 631
329 312
314 213
MWh
111 383
112 654
109 605
110 720
53 100
m3
309 877
314 217
297 709
313 297
299 885
MWh
35 977
37 842
37 840
36 833
32 053
m3
2 794 096
2 775 395
2 458 002
2 362 744
2 170 077
GJ
118 645
121 345
111 548
116 549
106 250
MWh
36 449
33 539
33 872
32 526
27 330
0
0
617 293
607 305
1 018 595
2011. július 1-én a Sinergy Kft 60 %-os részesedéssel létrehozta a Tisza BioTerm Kft-t.
Gazdasági eredmények
Sinergy kft.
Villamosenergia termelés
A Sinergy Kft. a fentiekben bemutatott tevékenységéből összességében 4 035,1 MFt árbevételt realizált a 2011-es üzleti évben. Konszolidált szinten ez az összeg 13 429,2 MFt. A gazdasági válság, és a gyorsan változó gazdasági körülmények ellenére eredmény szinten is növekedést
kazinc-therm kft. Hőtermelés Villamosenergia termelés ZUGLÓ-therm kft.
A Sinergy cégcsoport tagjai
Hőtermelés
2011. decedmber 31.
Jegyzett tőke E Ft
Tulajdoni hányad %
Könyv szerinti érték E Ft
Saját tőke E Ft
2011. évi adózott eredmény E Ft
Villamosenergia termelés Tisza-THERM kft.
Kazinc-Therm Kft.
465 000
100
465 000
387 147
-146 613
Hőtermelés
Tisza-Therm Kft.
353 500
100
353 500
212 245
-158 326
Villamosenergia termelés
Tisza-WTP Kft.
455 000
100
455 000
455 000
91 119
Zugló-Therm Kft.
902 000
49
441 980
1 264 295
-84 341
Ózdi Erőmű Kft.
431 000
100
431 000
348 533
-82 467
BC-Therm Kft.
983 000
100
983 000
983 000
184 558
500
60
300
300
0
TISZA-WTP kft. Előállított sótalan víz ÓZDI ERŐMŰ kft. Hőtermelés
42
Tisza-BioTerm Kft.
ÖSSZESEN
3 129 780 eFt
Villamosenergia termelés BC-THERM kft. Gőztermelés
GJ
43
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Közvetett gazdasági hatások
A sinergy Kft. konszolidált eredménykimutatása
M.e.
2007
2008
2009
2010
2011
Üzemi tevékenység eredménye
eFt
1 284 652
1 309 270
1 484 538
1 500 114
931 203
Értékesítés nettó árbevétele
eFt
8 981 009
10 107 844
12 122 525
12 625 557
13 429 197
Aktivált saját teljesítmények értéke
eFt
0
30 858
40 158
0
9 300
Egyéb bevételek
eFt
92 377
102 782
79 543
50 735
421 463
Anyagjellegű ráfordítások
eFt
6 069 157
7 074 002
8 345 687
8 488 635
10 221 795
Személyi jellegű ráfordítások
eFt
938 812
1 065 365
1 130 893
1 263 278
1 273 996
Értékcsökkenési leírás
eFt
632 283
627 469
1 053 022
1 100 232
1 102 628
Egyéb ráfordítások
eFt
148 482
165 378
228 086
324 033
330 338
Pénzügyi műveletek eredménye
eFt
-235 849
-181 077
-33 107
-3 740
-459 798
Pénzügyi műveletek bevételei
eFt
291 416
434 273
606 037
565 652
570 903
Pénzügyi műveletek ráfordításai
eFt
527 265
615 350
639 144
569 392
1 030 701
Szokásos vállalkozási eredmény
eFt
1 048 803
1 128 193
1 451 431
1 496 374
471 405
Rendkívüli eredmény
eFt
-32 098
-37 597
-23 754
-24 539
-27 646
Rendkívüli bevételek
eFt
2
3
0
0
0
Rendkívüli ráfordítások
eFt
32 100
37 600
23 754
24 539
27 646
Adózás előtti eredmény
eFt
1 016 705
1 090 596
1 427 677
1 471 835
443 759
Adófizetési kötelezettség
eFt
82 438
100 402
145 023
175 610
63 983
Adózott eredmény
eFt
934 267
990 194
1 282 654
1 296 225
379 776
eFt
0
0
0
0
0
Jóváhagyott osztalék, részesedés
eFt
0
0
0
0
0
Mérleg szerinti eredmény
eFt
934 267
990 194
1 282 654
1 296 225
379 776
Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre
Az elmúlt két évben a TVK Erőműben a karbantartási tevékenységünk fejlesztése érdekében gépész és villamos karbantartó műhelyt alakítottunk ki, amely tervezési kivitelezési munkáit helyi vállalkozó végezte.
Távfűtött lakások száma ellátási körzeteinkben Budapest XXII. Kerület Lakosok száma (fő) Távfűtött lakások száma (db)
Budapest XIV. Kerület
Kazincbarcika
Tiszaújváros
Ózd
53 000
165 000
33 400
18 000
38 000
1485
17 813
8 376
5 519
5 534
Új tárgyi eszközök beszerzése megyék szerint (eFt) Épület, egyéb építmény Budapest
2007 2008 2009
44
A Sinergy Kft. jelenleg az ország két területén, az Észak-kelet magyarországi régióban és Budapesten rendelkezik beruházásokkal, telephelyekkel. Különösen fontos az Észak-magyarországi régióban betöltött szerepünk. A korszerű technológiákat alkalmazó munkahelyeken mind a vezetők, mind az alkalmazottak 100%-ban a helyi munkaerőpiacról kerültek ki, akik számára a régióban kiemelkedő bérezést biztosítunk. A telephelyeinket befogadó városok közül, az északi régióban mintegy 20 ezer távfűtéses lakásban a fűtési igényeket korszerű, gazdaságos és környezetkímélő technológia alkalmazásával biztosítjuk. Ezen térség negatív gazdasági hatásainak mérsékléséhez kívánunk hozzájárulni azzal is, hogy a telephelyek üzemeltetése, karbantartása során felhasznált eszközök, anyagok, szolgáltatások nagy részét a helyi kis- és középvállalkozásoktól szerezzük be, hosszú távú szerződésekkel biztosítva a stabilitást magunk és beszállítóink számára. Az elmúlt két évben a TVK Erőműben a karbantartási tevékenységünk fejlesztése érdekében gépész és villamos karbantartó műhelyt alakítottunk ki, amely tervezési kivitelezési munkáit helyi vállalkozó végezte. A gépész műhelyt korszerű gépekkel szereltük fel, forgódaruval, fúró, maró és esztergagéppel, amely a gépbeszerzések jelentős részét adták.
2010 1011
Gép, berendezés és jármű
0
2 541
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
5 538
7 935
Összesen
5 538
10 475
Budapest
0
2 832
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
0
10 844
Összesen
0
13 676
Budapest
0
2 142
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
0
17 076
Összesen
0
19 206
Budapest
0
1 928
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
16 855
12 654
Összesen
16 855
14 582
Budapest
0
207
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
12 890
16 300
Összesen
12 890
16 507
45
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
1. Távhôfogyasztók leválása Magyarországon magas a távhővel ellátott lakások száma, sok háztartás fűtését biztosítják ezzel a technológiával. A jogszabályok alapján a távfűtés versenytársát jelentő egyedi fűtés – kisebb teljesítménye miatt – nem tartozik a szén-dioxid kereskedelmi rendszer hatálya alá, így nem terhelik az ezzel kapcsolatos költségek. Amennyiben a későbbiekben az ingyenes kvótakiosztás megszűnik és ezeknek a létesítményeknek az összes kibocsátási egységet a szén-dioxid kereskedelmi piacról kell megvásárolniuk, akkor jelentős versenyhátrányba kerülnek az egyedi fűtéssel szemben. Ez azt jelentheti, hogy a távhőfogyasztók tömegesen válhatnak le a távhőrendszerről, így a kapcsolt energiatermelés hőbázisa elvész.
2. A korszerû berendezések esetén nincs kibocsátás csökkentési lehetôség A Sinergy Kft. szén-dioxid kereskedelmi rendszerben érintett létesítményeiben korszerű, magas hatásfokú berendezések üzemelnek, amelyek esetében már csak kevés további lehetőség van a kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére. A kibocsátás volumenét a mindenkori fogyasztói hőigények alapozzák meg. A szakszerű és folyamatosan fejlődő üzemeltetési-karbantartási tevékenységek alkalmazásával, biztosítható, hogy a berendezések az idő előrehaladtával is megfelelő hatásfokkal üzemeljenek, ezáltal biztosítható a kibocsátás szinten tartása, illetve a kisebb mértékű technológia átalakításokkal csökkenthető a kibocsátás.
3. Emisszió kereskedelmi rendszer jogi szabályozásának várható módosítása 2013-2020 között jelentős változások lép-
A vállalat által fizetett helyi adók hozzájárulnak a telephelyeknek otthont adó települések fejlődéséhez. Vállalatunk alkalmazottai magyar állampolgárságúak és a telephelyeinken dolgozók 100%-a a telephelyet befogadó település vagy a legszűkebb régión belüli lakos.
Emisszió-kereskedelem A tudomány mai állása szerint a Föld átlaghőmérsékletének emelkedéséért elsősorban a légkörbe kibocsátott szén-dioxid tehető felelőssé. A szén-dioxid – egyéb gázokhoz hasonlóan – üvegházhatást okozó gáz, ami, ha a légkörben feldúsul, akkor a napsugárzással beérkező energiát nem engedi távozni, így a hőmérséklet növekedését idézi elő. E hatás mérséklésére a Kiotói Jegyzőkönyvet aláíró államok vállalták, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását egy meghatározott bázisidőszakhoz képest csökkentik. A csökkentés megvalósításának gazdasági ösztönzője a kibocsátás-kereskedelmi rendszer. E rendszer lényege, hogy az érintett létesítmények meghatározott mennyiségű kibocsátási egységet (kvótát) kapnak térítésmentesen és a tárgyévet követően hitelesített jelentést kell tenniük a kibocsátásukról. Amennyiben a hitelesített kibocsátás meghaladja a kiosztott mennyiséget, akkor a különbözetet a szén-dioxid kereskedelmi piacról kell beszereznie, vagy büntetést kell fizetnie. A társaság el is adhat kibocsátási egységet, ha a tényleges kibocsátása alacsonyabb, mint a részére kiosztott mennyiség.
46
Kockázatok az emisszió-kereskedelmi rendszerben Míg a villamos energia akár nagy távolságokra is elszállítható, nem feltétlenül kell a termelés közelében felhasználni, addig a hőenergiáról ugyanez nem mondható el. Gazdaságos kapcsolt energiatermelés akkor valósítható meg, ha a telepítés közelében van lehetőség a megtermelt hő felhasználására. Ebben van tehát a kapcsolt energiatermelés létesítésének korlátja.
nek életbe. Ez idő alatt a villamosenergia termelés után kapott ingyenes kvóta megszűnik és az értékesített hő után kapott kvóták mennyisége is jelentősen csökken évről-évre.
A szén-dioxid kereskedelmi rendszer több periódusra vonatkozik. A 2005-2007. közötti időszak tulajdonképpen a rendszer bevezetését volt hivatott szolgálni, a 2008-2012. közötti úgynevezett 2. kereskedési időszak a rendszer „éles” üzemét jelenti. Erre az időszakra a létesítmények jellemzően kevesebb kibocsátási egységet kaptak, mint az első időszakban. A 3. kereskedési időszak alatt a 2013-2020 közötti periódust értjük, amely során jelentős változások lépnek életbe. Ez idő alatt a villamosenergia termelés utána kapott ingyenes kvóta megszűnik és az értékesített hő után kapott kvóták mennyisége is jelentősen csökken évről-évre, ezzel ösztönözve a társaságokat kibocsátásuk csökkentésére. Az új rendszer további gazdasági terheket fog róni Társaságunkra.
A Sinergy Kft. az emisszió kereskedelmi rendszerben A Sinergy Kft. a szén-dioxid kereskedelmi rendszerben három távhőtermelő létesítményével (Kazincbarcika, Tiszaújváros Fűtőerőművek, Füredi utcai gázmotoros erőmű) és a BorsodChem területén létesített kazánnal vesz részt. A jogszabályi előírásoknak megfelelően minden telephelyen határidőre megtörtént a kibocsátás hitelesítése és az egységek visszaadása. Kvótahiány a második kereskedési időszakban a Füredi utcai Fűtőerőműben volt. Az erőmű a második kereskedési időszakban kezdte meg működését. Sajnos a kvótakiosztás hátrányosan érintette, az indokolt kibocsátásnál lényegesen kisebb kvótamennyiséget kapott, így a kvótahiány 2008 óta folyamatosan fennáll. Az évente történő kiosztás és visszaadás időpontja közötti átfedés miatt azonban ez ideig nem volt szükség a hiányzó kvóták megvásárlására, így a társaság részére nem eredményezett többletköltséget. A kapcsolt energiatermelés tüzelőanyag felhasználás (primerenergia) megtakarítással jár a külön-külön történő energiatermeléssel szemben, ezáltal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe. A ki nem bocsátott szén-dioxid mennyiségét a korábban bemutatott primer energia megtakarítás alapján számítottuk.
47
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. számára összesen kiosztott és az összes felhasznált CO2 kibocsátási egység (tonna) I. kereskedési időszak
Létesítmény
Tiszaújvárosi Fűtőerőmű
Kazincbarcika Fűtőerőmű
Füredi Fűtőerőmű*
BC-kazán**
ÖSSZESEN
Szén-dioxid kibocsátás
II. kereskedési időszak
2005
2006
2007
2008
2009
2011
2012
kiosztott kibocsátási egységek
34 704
34 704
34 704
32 322
32 322
32 322
32 322
hitelesített kibocsátás
35 094
32 203
29 434
29 581
28 692
30 002
27 934
kiosztott kibocsátási egységek
52 735
52 735
52 735
47 803
47 803
47 803
47 803
hitelesített kibocsátás
51 902
49 743
44 681
43 831
43 201
45 131
41 766
kiosztott kibocsátási egységek
32 033
58 622
58 622
49 556
49 556
49 556
49 556
hitelesített kibocsátás
29 806
53 806
52 459
53 260
52 426
52 143
48 767
kiosztott kibocsátási egységek
40 445
36 591
61 052
hitelesített kibocsátás
39 032
33 773
56 409
kiosztott kibocsátási egységek
119 472
146 061
146 061
129 681
170 126
166 272
190 733
hitelesített kibocsátás
116 802
135 752
126 574
126 672
163 351
161 049
174 876
2007
2008
2009
2010
2011
Sinergy saját
28 408 t
28 354 t
27 057 t
28 050 t
24 890 t
Tisza-Therm Kft.
29 434 t
29 581 t
28 692 t
30 002 t
27 934 t
Kazinc-Therm Kft.
44 681 t
43 831 t
43 201 t
45 131 t
41 766 t
Zugló-Therm Kft.
52 459 t
53 260 t
52 426 t
52 143 t
48 767 t
39 032 t
33 773 t
56 409 t
BC-Therm Kft.
Megjegyzés: A Sinergy saját: a Rózsakert, Sárospatak, Ózd Fűtőerőművek és a MOM Park Energiaközpont
zán belépésének köszönhető. A 2011. évben a fent említett szabályozási környezet megváltozása az egyes telephelyek kibocsátásának csökkenését is eredményezte, egy kivételével. A BC kazán kihasználtságának növekedése okán, e telephely emissziója jelentősen növekedett, oly mértékben, hogy az Sinergy összes kibocsátása 2011-ben meghaladta a megelőző évi kibocsátást.
*2005 közepén kezdte meg a kereskedelmi üzemét **2009-ben lépett üzembe
A Sinergy Kft. összes ki nem bocsátott széndioxid mennyisége 2010-ben 25,5 ezer tonna, 2011 évben pedig 22,8 ezer tonna volt. A kapcsolt termelésnek köszönhetően ekkora megtakarítást ért el társaságunk, ami a kapcsolt termelésből származó kibocsátás 13,5%, illetve 11,4 %-a. A 2011-ben bekövetkezett ki nem bocsátott szén-dioxid mennyiségi csökkenését a kapcsolt energiatermelésre vonatkozó szabályzások változása miatti kapcsolt termelő berendezések üzemmenetében bekövetkezett csökkenés okozta. Az Sinergy összes kibocsátást tekintve 2009-ben láthatunk egy emelkedést, amely a BC ka-
A TVK és a BorsodChem Erőművet a Sinergy Kft. csak üzemelteti, ezért a CO2 kibocsátással kapcsolatos ügyek és az emisszió kereskedelem a tulajdonosok kötelezettségébe tartozik. A diagramhoz a tulajdonosok adtak adatszolgáltatást. A TVK-Erőmű esetében a 2010-2011 években figyelhető meg jelentős kibocsátás csökkentés, aminek fő oka, hogy a partner energiaigénye is csökkent. Ugyanezen időszakban a BC-Erőmű esetén, a partner által az erőműtől igényelt energiamennyiségek jelentősen nőttek.
Ki nem bocsátott szén-dioxid BC- és TVK-Erőmű szén-dioxid kibocsátásai
t/év 25 000 20 000
tCo2
15 000
300 000
10 000
250 000
5 000
200 000
0
48
2007
2008
2009
2010
2011
Sinergy saját
5 633
5 703
5 279
5 470
5 191
Tisza-Therm Kft.
3 585
3 640
3 537
4 297
3 368
Kazinc-Therm Kft.
4 815
4 784
4 708
5 191
4 279
Zugló-Therm Kft.
10 139
10 461
10 123
10 530
9 993
Sinergy összes
23 783
24 588
23 647
25 488
22 832
150 000 100 000
49
50 000 0
2007
2008
2009
2010
2011
BC-Erőmű
225 133
198 282
191 554
247 887
265 835
TVK-Erőmű
173 211
178 957
167 692
153 225
151 594
Közvetett módon kibocsátott üvegházhatású gázok súlya
Környezeti hatások csökkentése
Általános tendencia, hogy a napi munkavégzéshez kapcsolódó közlekedési igények folyamatosan növekednek, amely egyrészt a munkába járás, másrészt a közvetlen munkavégzéshez szükséges utakból tevődnek össze. Az utazások jelentős részét autóval bonyolítjuk le, miközben tudjuk, hogy Európában a közúti autóforgalom felelős a közlekedésből eredő CO2-kibocsátás 90%-áért. Mint minden vállalkozásnak, a Sinergy Kft.-nek is szüksége van tevékenysége ellátása érdekében a telephelyek közötti közlekedésre, valamint a feladatok ellátáshoz szükséges hosszabb utazásokra, hiszen egy két régióban működő cégről van szó. Bár munkavállalóink a munkahelyük szerinti településen, vagy annak térségben dolgoznak, egy részük még is rákényszerül arra, hogy naponta hosszabb utat is megtegyen a munkahelyére.
Sinergy Kft. által közvetett módon kibocsátott üvegházhatású gázok
Gépkocsi használat típusa
CO2 kibocsátás (kg) 2010
2011
Munkával kapcsolatos autó használat
136 277
140 570
Munkábajárással kapcsolatos autóhasználat*
35 562
35 730
171 839
176 300
összesen
Gépkocsi használat típusa
Futott km 2010
2011
Munkával kapcsolatos autó használat
941 506
907 227
Munkábajárással kapcsolatos autóhasználat*
252 216
253 405
1 193 722
1 160 632
összesen *becsült adat, munkavállalói felmérésen alapszik
A közlekedésből eredő kibocsátásaink csökkentésével a „Zöldiroda Program” során foglalkoztunk és a zöldiroda alapelvek szabályozásunkba való beépítésével továbbra is foglakozni kívánunk vele, törekedve az utaskilométerek csökkentésére, a telekocsi rendszer alkalmazására, és dolgozóink fenntartható közlekedési módokra való ösztönzésére (tömegközlekedés, kerékpár használata), amit támogat a cafetéria rendszerünk is a helyi utazási támogatásával.
50
Környezeti hatások csökkentése
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Társaságunk működésével, feladatainak ellátásával óhatatlanul befolyásolja a természetes és épített környezetet. A Minőség és EBK politikában megfogalmaztuk, hogy alapvető üzleti érdekeink mellett kiemelt figyelmet fordítunk környezetünk védelmére, követve az elővigyázatosság, a felelős gondoskodás és a megelőzés elvét, hozzájárulva ezzel a fenntartható fejlődés megvalósításához. Ennek érdekében tevékenységünk során betartjuk a jogszabályokban, hatósági, tulajdonosi, partneri elvárásokban és a belső előírásainkban megfogalmazott követelményeket, és ezt elvárjuk alvállalkozóinktól is. A technológiáinkból származó környezeti kockázatok minimalizálásával, a környezetszen�nyezések megelőzésével, környezeti teljesítményünk folyamatos javításával, valamint a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés, valamint a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű elterjesztése révén kívánunk hozzájárulni a hatékony energiaforrás-gazdálkodáshoz és az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. A tevékenységünk által kiváltott környezeti hatásokat az irányítási rendszeren belül annak kialakításakor felmértük, és évente aktualizáljuk. Az eltelt évek tapasztalatai alapján szükségesnek ítéltük a hatásértékelési rendszerünket fejleszteni, így a 2010-es évben új módszertant dolgoztunk ki és e szerint aktualizáltuk a hatásregisztereinket. A 2011-es Zöldiroda programunk során az irodáink környezeti hatásait pontosítottuk, aminek során bevetettük az ökolábnyom számítás módszerét is.
jelentős környezeti hatás
◉
tereinket. Zöldiroda programunk során az irodáink környezeti hatásait pontosítottuk, aminek során bevetettük az ökolábnyom számítás módszerét is. Kazincbarcika Fűtőerőmű és a BC Erőmű egységes környezethasználati engedélyét vizsgáltuk felül 2011-ben.
jelentős hatás csökkenés
Füredi utca Fűtőerőmű
◇ ◇ ◇
◇ ◇ ◇
MOM Park Energia Központ
▢
▢
◇ ◇ ◇
Vízerőművek
◇ ◇ ◇ ◇
Budapest Irodai munkahelyek
▢
Kazincbarcikai Fűtőerőmű Tiszaújvárosi Fűtőerőmű
Rózsakert Fűtőerőmű Ózd Fűtőerőmű
52
Sárospatak Fűtőerőmű
Alvállalkozók
◉
▢ ▢ ▢ ▢ ▢
◇ ◇ ◇ ◇ ▢
◇
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ▢
◇ ◇
▢ ▢
◇
▢ ▢ ▢ ▢ ▢ ▢ ▢
◇ ◇ ◇
▢
▢ ▢
▢
◇ ◇ ◇
◇
nem jelentős hatás
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ▢
Az irodai munkahelyek levegőbe való kibocsátásánál a közlekedésből származó kibocsátást vettük figyelembe
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ▢
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
◇
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
árvíz
Zajkibocsátás
Levegő szennyezés
Zajkibocsátás
Vészhelyzetből eredő hatások Hulladék keletkezés
Szennyvízkibocsátás
▢
◇ ◇
Levegőbe való kibocsátás
TVK Vízelőkészítő
◇ ◇
Víz felhasználás
▢ ▢
BC Erőmű
Anyag felhasználás
Földgáz felhasználás
TVK erőmű
◇ ◇
Telephelyek megnevezése
Gőzfelhasználás
Villamosenergia felhasználás
Üzemszerű működésből eredő hatások
Vízszennyezés
▢
ki és e szerint aktualizáltuk a hatásregisz-
Talaj-talajvíz szennyezés
Telephelyek és tevékenységek környezeti hatásai
2010-es évben új módszertant dolgoztunk
Az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás alá eső létesítményeink közül -BC Erőmű és Gőzkazán, TVK Erőmű, Kazincbarcika, Tiszaújváros Fűtőerőművek- Kazincbarcika Fűtőerőmű és a BC Erőmű egységes környezethasználati engedélyét vizsgáltuk felül 2011-ben. A felülvizsgálat alapja, hasonlóan az engedélyezési eljáráshoz ,,az egységes környezethasználati engedélyezési dokumentáció volt. A dokumentáció áttekintette és aktualizálta a tevékenység minden környezeti elemre vonatkozó hatását, értékelte a környezetterhelés mértékét, és bemutatta az elérhető legjobb technika alkalmazását. A hatósági eljárás keretén belül az önkormányzatoknál hirdetmény kerül kifüggesztésre, amely során az érdekelt felek, így a lakosság is tájékozódhat a megvalósítandó létesítményről, és észrevételt tehet, amely szükség esetén beépül az engedélyezési eljárásba. A kedvezőtlen környezeti hatások csökkentésére, figyelembe véve a jogszabályi előírások változásait is, minden évben EBK célokat, programokat indítunk. Tevékenységünk során a környezeti hatások csökkentését technológiai fejlesztésekkel, hatékonyabb üzemeltetéssel érjük el,
A legfontosabb energia- és költségmegtakarítást célzó mûszaki fejlesztések
▢
◇
▢
2010-2011. években Társaságunk folytatva az előző években megkezdett utat, további műszaki fejlesztéseket hajtott végre a meglévő technológiai rendszereken, amelynek fő célja az energia hatékonyság növelése mellett, a környezeti hatások fajlagos csökkentése volt. ◇ A BC Erőmű és Gőzkazán létesítményben 2011-ben a 125 t/h teljesítményű földgáz/tüzelőolaj tüzelésű gőzkazán átalakításra került, annak érdekében, hogy alkalmas legyen a BorsodChem Zrt.-nél keletkező, és továbbiakban nem feldolgozható hidrogén eltüzelésére. A megvalósult beruházás által a hidrogén hasznosításán kívül, jelentős földgáz tüzelőanyag megtakarítás érhető el, ezen felül CO2 csökkenés is várható. ◇ 2011-ben megkezdődött a BC Erőműben, és 2012-ben a TVK Erőműben is kiépítésre kerül egy füstgáz hő hasznosító berendezés, amelynek célja, hogy az erőművekben üzemelő hő hasznosító gőzkazánok tápvizét, a gáztalanítós-táptartály vízkörében előmelegítse, a gázturbina távozó füstgázának hő visszanyerésével. Ezzel a megoldással a rendszer primer -energiafogyasztása csökken, ami előzetes számítások szerink kb. 4800 t/év CO2 kibocsátás csökkenéssel jár a BC Erőmű esetében. ◇ A műszaki fejlesztések mellett fontos követelmény a technológiai fegyelem szigorúbb megtartása is, amellyel ha nem is nagy volumenű, de kisebb energia és víz megtakarítások érhetőek el. Ilyen programok indultak el a TVK Erőműben az éves villamos energia felhasználás, illetve a vízvesz-
53
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Gázmotorok átlagos összhatásfok adatai
teségek csökkentésére. A beépített mérőrendszereknek, a bevezetett és szigorúan megkövetelt üzemviteli szabályozásoknak köszönhetően a 2010-es tény villamos energia felhasználás a tervnél 20%-kal kevesebb volt. 2011-ben pedig az eddigi 9,2 %-ról 3,2 %-ra csökkent a vízveszteség.
% 90
Energiahordozók felhasználása
80 70 60
Villamosenergia-felhasználás
50
A telephelyek üzemeltetési tevékenységük során villamos energiát használnak fel. A felhasznált és a termelt energia aránya 3% körül mozog. A villamos energiatermelésünk ingadozása függ a hőigényektől is, így a 2010 évi termelés magasabb volt, a következő évi visszaesésben szerepet játszott az év közepétől érvénybelépő kötelező átvétel megszűnése.
40 30 20 10 0
Kazincbarcika
Tiszaújváros
MOM Park
Sárospatak*
Rózsakert
Füredi utca
Ózd
2007
76
77
79
76
79
77
80
2008
78
77
80
79
79
77
80
2009
76
76
79
83
79
76
79
11 200 000
2010
78
78
79
82
79
77
77
11 000 000
2011
80
79
80
82
80
78
80
Termelt-felhasznált villamosenergia mennyiség sinergy összesen (MWh) Földgáz felhasználás GJ
termelt felhasznált
10 800 000
28 728
835 458
28 286
803 818
698 629
28 273
24 469
773 044
27 176
10 600 000 10 400 000
9 800 000 9 600 000
Tüzelôanyag felhasználás
54
A létesítményeinkben alkalmazott berendezések üzemeletetéséhez tüzelőanyagként földgázt használunk fel. A BorsodChem Erőmű és Gőzkazán, valamint a TVK Erőműben a segédkazánok tüzelőolajjal is üzemeltethetőek, azonban erre csak a gázfogyasztás korlátozásakor lehet szükség. 2012 évtől kezdődően a BC Gőzkazán hidrogénnel is üzemeltethető. A földgázfelhasználás növekedése a 2011 évi fűtési igények növekedésével (hideg tél), valamint a Füredi utca Fűtőerőmű villamos energiatermelésének növekedésével magyarázható. A fűtési energia mennyiség csökkentése érdekében fontos követelmény a berendezések gyári hatásfokának elérése, amit a megfelelő üzemállapotok beállításával, valamint az előírt karbantartások elvégzésével biztosítunk. A gázmotorok hatásfok adatai a kiadott energiamennyiségekre vonatkoznak, emiatt nem a technológiai dokumentációkban megadott hatásfok adatokat tükrözik. Sárospatak gázmotor esetében az adatok 2011-re vonatkozóan figyelembe veszik, hogy a motor április 30.-tól nem üzemelt.
10 614 755 9 956 051
10 077 662
10 000 000
10 234 293
10 200 000
Anyagfelhasználás
10 982 942
836 427
*2011-ben 04.30-ig üzemelt
9 400 000
2007 2008 2009 2010 2011
Fűtőolaj felhasználás Fűtőolaj felhasználás év
A TVK Vízelőkészítőben a pH beállításhoz a
Me.
kézi erővel történő sósav és nátrium-hidr-
2007
GJ
1762,35
oxid betöltés helyett biztonságosabb, kör-
2008
GJ
249,82
nyezetkímélőbb vegyszer beadagolás került
2009
GJ
6306,73
2010
GJ
609,28
2011
GJ
14,336
kialakítása.
A telephelyek az üzemeltetési tevékenységük során különböző vegyszereket, veszélyes anyagokat használnak fel. A TVK Erőműben a tápvizek pH-értékének beállítására ammónia oldatot, a kazánok vízoldali belső felületeinek korrózióvédelmére trinátrium-foszfátot használnak, a zárt folyadékhűtő rendszer pedig különböző hűtőfolyadékokat tartalmaz. A BorsodChem Erőműben és Gőzkazán létesítményben az ammónia kiváltásra került NALCO Eliminox vegyszerre. A turbinák és generátorok forgórészeinek kenését turbinaolaj biztosítja, a kazánházi szivattyúk, levegőkompresszorok és egyéb berendezések kenésére kenőolajat használnak fel. A gázturbinák kompresszor lapátsorainak zárt rendszerben történő üzemszerű mosására szolgál a turbinamosó folyadék. A TVK vízelőkészítőjében a vízelőkészítés során sósavat, nátrium-hidroxidot és nátriumhipokloritot használnak fel nagyobb mennyiségben. Nátrium-hidroxid és a sósav közúti tartálykocsiban érkezik a lefejtő állomásra. A vegyszerek tárolása 1 db 50 m3-es savtárolóban és 1 db 30 m3-es lúgtárolóban történik. A tárolótartályokat a vegyszerek térfogatának megfelelő és vegyszerálló burkolattal védett kármentő veszi körül. A TVK Vízelőkészítőben a pH beállításhoz a kézi erővel történő sósav és nátrium-hidroxid betöltés helyett biztonságosabb, környezetkímélőbb vegyszer beadagolás került kialakítása. A városi fűtőerőművekben, a vízelőkészítőben a víz pH-értékének beállításához kénsavat, nátrium-hidroxidot, trisót és különböző fantázianevű korróziós inhibitorokat használnak fel. A gázmotorok üzeméhez kenőolajra van szükség. A kiépített rendszerrel a cserékhez és az utántöltésekhez szükséges olajat, valamint az üzemelés során felmelegedett olaj visszahűtését kell biztosítani.
55
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Veszélyes anyagok felhasznált mennyisége Anyag megnevezése
M.e.
2007
2008
2009
2010
2011
Ammónium hidroxid
liter
1 800
9 000
6 000
3 600
3 600
Egyéb vízkezelő vegyszerek
kg
49 065
40 575
35 352
32 133
27 367
Fagyálló folyadék
liter
1 100
4 100
6 100
3 804
2 950
Fűtőolaj
liter
59 203
9 000
202 000
16 000
400
Kenőolaj
liter
3 420
79 767
57 573
36 119
32 766
Kénsav
kg
522
1 335
813
1 727
1 702
Nátrium-hidroxid oldat (tömény)
kg
153 516
194 686
161 961
113 032
101 118
Nátrium-hipoklorit oldat (160g/l)
liter
19 508
24 582
18 960
17 115
18 835
Regeneráló só
kg
22 800
31 575
21 875
26 800
22 750
Sósav oldat (tömény)
liter
269 397
275 780
232 089
153 844
138 219
Temper hűtőfolyadék
liter
1000
500
4 500
1 500
650
Turbina mosófolyadék összesen
liter
120
3 150
3 100
1 675
1 955
Trisó
kg
0
1 842
1 775
1 600
1 950
Nalco - Eliminox
kg
0
0
4 000
1 110
1 200
Nalco - 72310
kg
0
0
4 000
1 820
1 940
A létesítményeink üzemeltetése során csak a TVK Vízelőkészítőben kerül sor vízvisszaforgatásra, más anyag visszaforgatás nincs. A TVK Nyrt. a vásárolt sótalanvíz egy részét kondenzvíz formájában visszaadja, amelyet újra feldolgozunk. Ez összes vízhasználatunk 9-12%-át teszi ki. Az elmúlt két évben a visszaforgatott víz aránya 1 %-kal csökkent, mivel a TVK Nyrt., sótalanvíz igénye csökkent.
Vízerőművek éves vízfelhasználása (millió m ) 3
56
2008
2009
2010
2011
Gibárt
255
293
260
220
241
Felsődobsza
234
261
242
225
267
Vízfelhasználás vízerőművek nélkül (e m ) 3
4588
ipari víz
4710
63
ivóvíz
4395
66 2007
63 2008
4378 70
2009
3035 79
2010
2011
A TVK és BorsodChem erőművek működésük során ionmentes vizet, ipari vizet és ivóvizet használnak fel. Az ionmentes vizet mint a termelt hőenergia hordozóját, a BorsodChem Erőmű esetében a BorsodChem Zrt. biztosítja, a TVK Erőmű a TVK Vízelőkészítő által előállított sótalan vizet használja fel. A két erőmű közvetlenül sem felszíni, sem felszín alatti vizet nem vételez.
Vízfelhasználás Létesítményeink működésük során vezetékes ivóvizet, ipari vizet, közvetetten felszíni vizet, azaz előkezelt ipari vizet használnak fel. A legnagyobb vízfelhasználó a TVK Vízelőkészítő. A vízelőkészítés célja a TVK Nyrt. és a TVKErőmű Kft. sótalanvíz igényeinek – ülepített Tisza-víz nyersvízből és a TVK Nyrt. különböző felhasználási területeiről visszatérő kondenzvizekből kiindulva ultraszűrő berendezést, fordított ozmózist és kevertágyas ioncserélő eljárást alkalmazó technológiával történő – kielégítése. A membrán technológia a belépő nyersvíz hőmérsékletére min. 20 ˚C-ot ír elő és max. 40 ˚C-ot enged meg. A nyersvíz melegítése elsődlegesen a rendelkezésre álló kondenzvíz segítségével történik, másodlagosan fűtőgőz felhasználása is szükséges. A membránok védelme érdekében a kondenzvizet kezelni kell. A kondenzvíz kezelése a diszperz korróziós termékek kiszűrésére és az olaj tartalom csökkentésére irányul. Az olajtalanítás alacsonyabb hőmérsékleten hatékonyabb, ezért a kondenzvíz teljes mennyisége hőcserélőn keresztül kerül átvezetésre, amelyet nyersvízzel hűtenek. A kibocsátott hulladékvizek minőségét (vezetőképesség, pH-érték, hőmérséklet) és men�nyiségét önellenőrzési tervünknek megfelelően folyamatosan saját magunk ellenőrizzük, és negyedévente akkreditált laboratóriummal méretjük a kémiai és biokémiai oxigénigényt, a pHértéket, az összes nitrogént, az összes foszfort és az összes oldott anyag tartalmat. A vízelőkésztő üzemeltetési időszakában határérték túllépés nem volt.
2007
Visszaforgatott víz aránya a TVK Vízelőkészítőben Újrafelhasznált/visszaforgatott víz
M.e.
2007
2008
2009
2010
2011
Újrafelhasznált/visszaforgatott víz
m3
376 389
439 232
446 630
383 643
359 730
Visszaforgatott víz aránya
%
8,93
10,22
11,92
10,84
10,83
2010-ben a TVK erőműben az eddig csatornára engedett kondenzvizeket is összegyűjtöttük néhány technológiai átkötés megvalósításával, így a TVK erőmű kondenzvíz vesztesége 2011-re 67%-kal csökkent.
Az előző években végrehajtott vízveszteség csökkentéseket folytatva, 2010-ben a TVK erőműben az eddig csatornára engedett kondenzvizeket is összegyűjtöttük néhány technológiai átkötés megvalósításával, így az szintén a TVK Vízelőkészítőbe került újrafelhasználásra, aminek köszönhetően a TVK erőmű kondenzvíz vesztesége 2011-re 67%-kal csökkent. A városi fűtőerőművek technológiai pótvíz, kommunális, valamint tűzoltási célú vízellátása, a városi ivóvíz hálózatról történik. A távfűtő rendszer üzemelése során a megfelelő vízminőségi mutatók megtartásáról, továbbá a rendszer vízveszteségének pótlásáról vízutántöltéssel kell gondoskodni.
57
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A telephelyeken található pontforrások és a pontforrásonkénti főbb szennyező anyagok
A pótvíz betáplálása, előállítása és kezelése, nátrium-ioncserés lágyítással és fordított ozmózisos eljárással működő teljes sótalanító berendezéssel (RO) történik. A Hernád folyón lévő vízerőművek vízhasználatát a vízturbinákon átáramló víz mennyisége adja.
TELEPHELY MEGNEVEZÉSE
PONTFORRÁS MEGNEVEZÉSE Gázmotor
3
CO, NOx, NMCH
Rózsakert Fűtőerőmű
Gázmotor
1
CO, NOx, NMCH
Gázmotor
1
CO, NOx, NMCH
Kazán
2
CO, NOx
Gázmotor
2
CO, NOx, NMCH
Kazán
3
CO, NOx
Gázmotor
1
CO, NOx, NMCH
Gázmotor
3
CO, NOx, NMCH
Kazán
3
CO, NOx
Gázmotor
2
CO, NOx, NMCH
Gázturbina
1
CO, NOx
Segédkazánok
1
CO, NOx
Gázturbina
2
CO, NOx
Segédkazánok
1
CO, NOx
Gőzkazán
1
CO, NOx
Tiszaújváros Fűtőerőmű
A társaságunk által üzemeltetett telephelyeken összesen 28 db pontforrás üzemel. A gázmotorok füstgáza nitrogén-oxidokat, szén-monoxidot és elégetlen szénhidrogént (NMCH) tartalmaz, míg a forróvíz kazánok, illetve a gőzkazánok füstgáza földgáztüzelés esetén nitrogén-oxidokkal és szén-monoxiddal terheli a környezeti levegőt. Létesítményeink tervezésénél alapvető szempont volt az elérhető legjobb technika alkalmazása. A károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében a gázmotorok füstgázrendszerébe katalizátorokat a kazánokba a kibocsátott nitrogén-oxidok (elsősorban a nitrogén-monoxid) koncentrációjának csökkentése érdekében un. Low-NOX égőket építettek be. A kazánokban a tüzelés magas hőmérsékleten zajlik, a füstgáznak alacsony a szén-monoxid tartalma, a koromképződés pedig minimális. Por emisszió nincs. Az ipari erőművek gázturbináiban szintén alacsony emissziójú égőkamrák vannak. A pontforrások napi átlag kibocsátása egyik telephelyen sem haladta meg a technológiai kibocsátási határértékeket a teljes üzemeltetés időszakában. A kibocsátásokat a TVK és BorsodChem erőművekben folyamatos emisszió-mérővel mérjük. A megbízható hatósági jelentések elkészítése érdekében a légszennyező anyagok mennyiségét a fűtőerőművekhez hasonlóan akkreditált laboratóriummal is megméretjük minden évben. 2011-ben Magyarországon először vezettünk be hidrogéntüzelést. A BorsodChem Zrt. technológiáiban melléktermékként hidrogén keletkezik, melyet a megszüntetésre tervezett az ammónia gyártásnál használ fel. Ezen hidrogén mennyiség fáklyán való elégetése helyett a BCThem gőzkazán átalakításával lehetőség nyílt annak energetikai hasznosítására, kiváltva ezzel jelentős mennyiségű földgáz tüzelőanyagot. A kazán hidrogén-földgázkeverék tüzelésre való átalakításához új fő berendezések, rendszerek létesítése volt szükséges: ◇ Kisnyomású hidrogén tüzelőberendezés ellátó rendszer ◇ Nagynyomású hidrogén tüzelőberendezés ellátó rendszer ◇ Nitrogén kifúvató hálózat ◇ A 125 t/h –ás kazán meglévő égőinek cseréje
FŐBB SZENNYEZŐ ANYAGOK
Füredi utca Fűtőerőmű
MOM Park Energiaközpont
Levegő-tisztaság védelem
PONTFORRÁS DARABSZÁM
Sárospatak Fűtőerőmű Kazincbarcika Fűtőerőmű Ózd Fűtőerőmű TVK Erőmű
BC Erőmű és Gőzkazán
Az égő a levegő megosztás elve alapján működik. Az alacsony NOx értékeket úgy érik el, hogy a primer levegő megtáplálás kevesebb, mint a szükséges. A maradék levegőt a szekunder rendszeren keresztül vezetik be. Így egy elnyújtott kisebb maghőmérsékletű láng alakul ki, amely alacsonyabb NOx kibocsátást eredményez. A hidrogén és nitrogén szerelvények a kazánház előtt elhelyezett, tüzihorganyzott, kétszintes acélszerkezeten kerültek elhelyezésre. Az acélszerkezetre a kazánházból a 2. égő szintjéről lehet kijutni, illetve a szabadból hágcsón is biztosított a közlekedés, amely egyben a menekülést is biztosítja. A felső szinten a kisnyomású hidrogén rendszer kapott elhelyezést, míg az alsón a nagynyomású. A nitrogén rendszer az acélszerkezet alatt, 0,0 szintre lett telepítve. A hidrogén és földgáz keveréktüzelésnek szigorú technológiai követelményei vannak. Hidrogén csak a megadott minimális földgáz mennyiség mellett tüzelhető, illetve égőnként a földgáz mennyiség nem haladhatja meg a szintén előre meghatározott értéket, az olajtüzelés mellett hidrogén nem égethető. Ezen követelmény rendszer betartását irányítástechnikai rendszer figyeli.
2011-ben Magyarországon először vezettünk be hidrogéntüzelést. A BorsodChem Zrt. technológiáiban melléktermékként hidrogén keletkezik, a BC-Them gőzkazán átalakításával lehetőség nyílt annak energetikai hasznosítására.
Légszennyező anyag kibocsátás Sinergy saját kg 400 000 350 000 300 000
CO (kg)
NOx (kg)
351 202
2009
370 624
2008
2010
2011
28 771
2007
27 188
2011
36 112
2010
32 277
2009
59 35 082
2008
186 467
2007
341 769
0
163 829
50 000
195 352
100 000
166 155
150 000
177 079
58
286 690
200 000
338 617
250 000
2007
2008
2009
2010
2011
NMCH (kg)
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Légszennyező anyag kibocsátás ipari erőművek
TVK Erőmű
Talaj- és vízvédelem
BC Erőmű
tonna
Szennyvíz és csapadékvíz elvezetés A városi fűtőerőművekben a hőtermeléssel összefüggésben szennyvíz keletkezik a forróvíz kazánok iszapolásakor, a gázmotorok kipufogó gázainak kondenzációjából, a sótalanító berendezés üzemelésekor, a mintavételezések során és a különböző berendezések ürítése idején. A szennyvizek gyűjtése a hűtőaknában történik. Hűtés és megfelelő előkezelés után a maximum 40 °C-os szennyvizeket a csatornahálózatba engedik. A hűtőaknában összegyűlt víz szivattyús átemeléssel jut a városi csapadékcsatorna hálózatba, majd ezen keresztül a végső befogadóba. A BorsodChem és TVK erőművek területén belül a kommunális és nem olajos szennyvizek elvezetése a BorsodChem Zrt. és a TVK Nyrt. csatornáin keresztül történik, így az erőművek csak közvetett kibocsátók. Azokat a csapadék- és használtvizeket, amelyeknél fennáll az olajszennyezés veszélye, illetve az egyéb berendezésekből kikerülő szennyvizeket előtisztítás után szintén a vállalatok szennyvízcsatornáiba vezetik be. Az előtisztítást az erőművekben telephelyenként két szennyvíztisztító berendezés biztosítja. A kibocsátott szennyvizekre az erőművek vonatkozásában a hatóságok külön határértékeket nem határoztak meg, mivel a végkibocsátó mindkét esetben a két vegyipari cég.
350 300 250 200 150 100 50 0
CO
NOx
2007
2008
2009
2010
2011
2007
2008
2009
2010
2011
185
100
78
58
48
253
163
134
126
127
70
79
110
95
191
112
142
110
322
224
Kibocsátott szennyvíz mennyisége és befogadói BC Kazán kibocsátása földgáz+hidrogén tüzelés esetén Telephely megnevezése mg/m3
kibocsátás
határérték
TVK Vízelőkészítő
180
TVK Erőmű
160
Tiszaújváros Fűtőerőmű
Kibocsátás helye
Végső befogadó
1 337 078
TVK Nyrt. csatornahálózat
Sajócsatornán keresztül, Tisza folyó
23 909
TVK Nyrt. csatornahálózat
Sajócsatornán keresztül, Tisza folyó
Városi csapadékvíz elvezető
Tisza folyó
2010
2011
1 235 463 51 898 3 818
5 120
Kazincbarcika Fűtőerőmű
11 065
18 521
Városi csapadékvíz elvezető
Sajó folyó
120
BC Erőmű és Gőzkazán
41 429
84 261
BorsodChem Zrt. csatorna hálózata
Sajó folyó
100
Füredi utca Fűtőerőmű
3 039
2 384
Közcsatorna
Duna folyó
30 084
33 447
Közcsatorna
Duna folyó
1 376 796
1 504 720
40
0
Talajvizek
7,1
20
Összesen
100
60
MOM-Park Energiaközpont
161
159,0
140
80
CO
NOx
Maximális kazánterhelés: földgázfogyasztás: 7105 m + hidrogén fogyasztás: 7509 m3 3
Kibocsátott ózon károsító anyagok
60
Kibocsátott szennyvíz mennyisége (m3/év)
A TVK Erőműben, TVK Vízelőkészítőben, a BC Erőműben, valamint a MOM-Park Energiaközpontban üzemeltetünk az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről szóló 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó klíma berendezéseket, amelyek kielégítik a rendelt előírásait. A klímák jogszabályilag kötelező karbantartását és szivárgás vizsgálatait elvégeztetjük, a rendszerek utántöltésére nem volt szükség, így kibocsátás nem volt, ez dokumentált a HLH monitoring rendszeren keresztül.
A klímák jogszabályilag kötelező karbantartását és szivárgás vizsgálatait elvégeztetjük, a rendszerek utántöltésére nem volt szükség, így kibocsátás nem volt.
A TVK és BorsodChem erőművekben a tüzelőolajat 300 m3-es duplafalú tartályokban tárolják. A tartályok környezetében TVK Erőműben három, a BorsodChem Erőműben egy figyelőkút üzemel a talajvíz minőségi paramétereinek mérésére. Üzemszerű működés során Társaságunk nem szennyezi a talajt, illetve a talajvizet, ezért a figyelőkút rendszer fenntartásának célja a talajvíz áramlásának következtében megjelenő szennyeződések figyelése. Akkreditált laboratórium bevonásával a talajvíz minőségi paramétereit negyedéves, illetve a TVK esetében havi rendszerességgel ellenőriztetjük. Üzemzavarok esetén előfordulhat talaj-, talajvíz-, vagy felszínivíz-szennyezés. Működésünk során csupán egy alkalommal, 2006-ban fordult elő környezetszennyezés a Füredi utcai Fűtőerőműben, a folyékony hulladékok tárolására szolgáló tartály túltöltése miatt. A befogadóba került kb. 20 liter olajos víz kis mértékű élővíz szennyezést okozott, a csapadékvizet befogadó Rákos pataknál védekezésre nem volt szükség. A szennyezést azonnal felszámoltuk, hatósági intézkedés, bírság kiszabása nem történt. 2008-ban a csapadékvíz elvezető aknákba olajfogót telepítettünk a környezetszennyezés megelőzése érdekében;
61
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Az 50 MW bemenő hő teljesítménynél nagyobb létesítményeinknél mindenhol rendelkezünk üzemi vízminőségi kárelhárítási tervvel, amely terveket a hatósági előírások szerint folyamatosan felülvizsgálunk. 2010-ben a jogszabályi kötelezettségeken felül elkészíttettük a TVK Vízelőkészítő vízminőségi kárelhárítási üzemi tervét a TVK Nyrt.-vel egyeztetetten. Az BC Erőmű és Gőzkazán létesítmény komplex védelmi tervét a kiegészítettük a hidrogén tüzelésre vonatkozó előírásokkal.
A zöldiroda program keretében korszerűsítettük a budapesti iroda szelektív hulladék 2010-ben a jogszabályi kötelezettségeken
gyűjtési rendszerét, a papír hulladékot olyan
felül elkészíttettük a TVK Vízelőkészítő víz-
vállalkozónak adjuk oda, aki garantálja an-
minőségi kárelhárítási üzemi tervét a TVK
nak újrahasznosítását.
Nyrt.-vel egyeztetetten.
Hulladékgazdálkodás
Biodiverzitás védelme
Hulladékgazdálkodási tevékenységünket a jogszabályi előírás alapján elkészített hulladékgazdálkodási terv szerint végezzük. 2009-2014. közötti időszakra rendelkezünk a hatóság által jóváhagyott hulladékgazdálkodási tervvel.
Nem veszélyes hulladék Sinergy összes 46
2010 2011
46
47
47
48
48
49
49
50
50
tonna
47,376 50,007
Veszélyes hulladék Sinergy összes ( t )
51
57
61
70
67 A Felsődobsza Vízerőmű rekonstrukciója során hallépcső kerül kiépítésre.
2007
62
2008
2009
A társaság tevékenysége során veszélyes hulladék, ipari nem veszélyes és települési szilárd hulladékok, a karbantartási munkák során bontási hulladékok (fém, papír) keletkeznek. A kommunális hulladékok gyűjtését és elszállítását, ártalmatlanítását a telephelyek által kötött szerződések alapján külső vállalkozók végzik. Az idei jelentésünkben bemutatjuk a nem veszélyes hulladékok mennyiségét is az elmúlt két évre vonatkozóan. A 2011-es mennyiségi növekedést a karbantartás során kiépített alkatrészek adják, amelyeket újrahasznosításra adtunk át. Veszélyes hulladékok az üzemeltetési és karbantartási tevékenységből származnak. Ezen tevékenységünkből keletkező hulladékok közül a legnagyobb mennyiséget az olaj hulladékok és folyékony üzemanyagok hulladékai (olajos iszapok, fáradt olaj, olajos víz, emulzió) teszik ki. A másik jelentősebb mennyiségű hulladék az abszorbensek, felitató anyagok, szűrők. A kiemelt hulladékáramok közül az előbb említetteknek megfelelően fáradt olaj, jelentéktelen mennyiségben akkumulátorok, elemek fordulnak elő. Klórozott fenilek (PCB, PCT) tartalmú hulladékok nem keletkeznek. Ilyen anyagokat nem is használunk fel. A fáradt olaj hulladékokat olyan cégeknek adjuk át, akik biztosítják, hogy a fáradt olaj újrafeldolgozásra kerüljön. Az egyéb veszélyes hulladékokat elégetik, illetve lerakják. A 2010-es évben a veszélyes hulladékok mennyiségében kismértékű növekedés volt tapasztalható, amelynek oka az volt, hogy a Füredi utca fűtőerőműben a gázmotorok HT köré-
ben a hűtővizet soron kívül cserélni kellett szennyeződés miatt, amit veszélyes hulladékként kezelünk. Ennek kiküszöbölése érdekében projektet indítottunk a 2012-es EBK célok között, a motorok HT köreihez szűrőrendszer kerül kiépítésre. Minden telephelyünk rendelkezik a jogszabályi előírásoknak megfelelő üzemi gyűjtőhelyekkel, és bevezettük a telephelyeink nagy részében a kommunális hulladékok szelektív gyűjtését. A zöldiroda program keretében korszerűsítettük a budapesti iroda szelektív hulladék gyűjtési rendszerét, a papír hulladékot olyan vállalkozónak adjuk oda, aki garantálja annak újrahasznosítását.
2010
2011
Létesítményeink és az általunk üzemeltetett létesítmények ipari területen, vagy városban találhatóak, így természetvédelmi oltalom alatt álló területeket nem érintenek. Ez alól kivétel a Gibárt Vízerőmű, mivel ennek területét érinti a Sóstó-Legelő Természetvédelmi Terület. A Hernád mente, mint a hegyek között átvezető, táplálékban gazdag folyosó a madárvonulás egyik főútja. Az ártéri területek mezőgazdasági művelése azonban erősen csökkentette eltartóképességét, ezért a hegyek között itt átjáró madarak a még fennmaradt tocsogós területek, a tavasszal vizenyőssé váló legelők területén zsúfolódnak össze. Ilyen rész a Sóstó-legelő is. A védett területen a kis énekes madarak sokasága költ, de még ennél is sokkal fontosabb, hogy a legelőn gazdag ürge- és hörcsögközösség él. A Hernád gibárti szakaszán ívik folyóvizeink egyik leggyakoribb előfordulású lakója a paduc. Az ívási időszakban az erőmű zsilipénél, a hullámtörőknél rajba verődve a vizet szinte feketévé változtatják. Az erőmű üzemeltetésénél különös figyelmet fordítunk arra, hogy az ívásukat ne zavarjuk meg. A Felsődobsza Vízerőmű rekonstrukciója során hallépcső kerül kiépítésre a felvíz csatorna és a duzzasztó alatti alvíz meder között. A hallépcső biztosítja majd a halak szabad mozgását és a duzzasztó alatti meder friss víz ellátását. A hallépcső a NATURA 2000 területek vonatkozásában a „Hernádvölgy Sajóládi erdő” elnevezésű és a „Zemplén-hegység a Szerencsi dombsággal és a Hernád-völggyel” elnevezésű különleges madárvédelmi terület részét képezi. Mint ökológiai folyosó az országos ökológiai hálózat övezetéhez tartozik. A rekonstrukció és az erőmű működése az ott élő fajok és élőhely típusok természetvédelmi helyzetére jelentős hatást nem gyakorol. Mindkét vízerőmű műemlékké nyilvánított létesítmény. A gibárti erőmű másik érdekessége ipartörténeti emléke mellett, hogy a természetvédelmi területen átvezető országos Kéktúra vonal egyik megállóhelye, ahol a túrázóknak munkatársaink igazolják az eddig teljesített útvonalat.
Zajvédelem Erőműveink zajkibocsátását már az építésüknél figyelembe vettük, azonban az üzemmenet változásából adódnak a Kazincbarcika Fűtőerőműben zajproblémák. 2009-től kezdődően több esetben történt lakossági panaszbejelentés az erőmű ugyanazon szomszédjától mind társaságunk, mind a környezetvédelmi hatóság felé. A környezetvédelmi hatóság több esetben hatósági zajmérést végzett, amely során 2010 nyarán 2 dB határérték túllépést azonosított az éjszakai időszakban, és ez alapján 48000 Ft. zajbírságot szabott ki, amely kifizetésre került. A további határérték túllépések elkerülése érdekében módosítottunk az erőmű üzemmenetén. 2011 évben is több alkalommal végzett a hatóság mérést, azonban akkor már határérték túllépés nem volt tapasztalható.
63
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Környezetvédelmi költségek és ráfordítások
Sinergy Kft. működésének korlátozott Ökolábnyom számítása
Céljaink, programjaink megvalósításához és a mindennapi környezetvédelmi tevekénységünk megfelelő színvonalú elvégzéséhez pénzforrásokat kell biztosítani, amely pénzforrásokat az éves és hosszú távú terveinkben szerepeltetünk, valamint a kontrolling rendszerünkkel folyamatosan nyomon követünk.
"A világ erőforrásai elegendőek, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de arra már nem, hogy kielégítsék mindenki mohóságát!" (Mahatma Gandhi)
Környezetvédelmi költségek és ráfordítások
Ökolábnyom Annak a területnek a nagyságát
Kiadások
M.e.
2007
2008
2009
2010
2011
8 569
20 854
21 947
32 265
28 915
Megjegyzés
jelenti, amely az általunk felhasznált javak (lakhatás, étel,
Folyó környezetvédelmi ráfordítások
64
levegő-tisztaság védelem
eFt
2 780
5 141
3 815
4 132
4 820
szilárd, nem veszélyes hulladék kezelés
eFt
337
991
922
1 197
1 322
veszélyes hulladék kezelés
eFt
3 366
2 695
2 505
3 246
3 620
szennyvíz kezelés
eFt
135
143
257
4 930
3 337
egyéb szolgáltatások
eFt
0
0
0
0
0
kármentesítés
eFt
0
0
0
0
0
környezetterhelési díj*
eFt
1 952
11 883
14 448
18 759
15 816
Bírságok
eFt
0
0
0
48
0
Közvetlen környezetvédelmi beruházások
eFt
1 660
0
924
0
0
levegő-tisztaság védelem
eFt
0
0
0
0
0
veszélyes hulladék kezelés
eFt
1 318
0
924
0
0
szennyvíz kezelés
eFt
342
0
0
0
0
talaj, talajvíz védelem
eFt
0
0
0
0
0
Integrált környezetvédelmi beruházások
eFt
0
71
0
0
82 200
levegő-tisztaság védelem
eFt
0
71
0
0
82 200
hulladék kezelés
eFt
0
0
0
0
0
szennyvíz kezelés
eFt
0
0
0
0
0
egyéb
eFt
0
0
0
0
0
Beruházások összesen
eFt
1 660
71
924
0
82 200
Összesen
eFt
10 229
20 925
22 871
32 313
111 115
A táblázatban 2011. évben a BC Erőműben, az integrált környezetvédelmi beruházásként megvalósuló hőhasznosító berendezés tavalyi évre eső beruházási költsége szerepel.
ital, energia, üzemanyag stb.) előállításához, illetve a belőlük keletkező hulladék kezeléséhez (ártalmatlanítás, lerakás stb.) szükséges. Mértékegysége a globális hektár (gha).
Újra és újra felvetődik a kérdés, hogy kinek milyen szerepet kellene vállalnia a gazdaság fenntarthatóvá válásában. Mit tehetnek azok, akik úgy érzik felelősen akarnak cselekedni, hogyan induljanak el, és melyik úton ahhoz, hogy fenntarthatóan működhessenek. Még ha nyilvánvalóak is a gazdasági ámokfutás által a környezetre és a társadalomra rótt terhek, szükséges a megoldás irányának megmutatásához és a megvalósulás méréséhez alkalmas mutatók bevezetése. A környezeti hatások mérésére több módszer is létezik, ilyen módszer többek között a tevékenységek ökolábnyomának kiszámítása, amelynek fogalmát és számítási módszerét először 1992-ben publikálták, és az óta is használják a különböző ember csoportok (országok, régiók, városok) esetében, azonban ennek a módszernek az ipari tevékenységekre való alkalmazása kevésbé elterjedt. Pedig ha tudjuk, hogy mennyi természeti erőforrást használunk, és hogy mennyi áll a rendelkezésünkre - azaz tisztában vagyunk az ökológiai lábnyomunk méretével, akkor csökkenteni is tudjuk azt. Ennek a gondolatnak a jegyében vállalkozott a Sinergy Kft. a KÖVET egyesülettel közösen arra, hogy Magyarországon az iparági gyakorlatban először a 2009 évi tevékenységéből eredő környezeti terheket számszerűsítse az ökolábnyom számítás segítségével. Az ÖL módszer lényege, hogy az emberiség igényeit tudja összehasonlítani a bioszféra azon képességével, hogy megújuló erőforrással lát el bennünket és különböző szolgáltatásokat nyújt. Mind az emberiség szükségleteit, mind pedig a rendelkezésre álló természeti források mennyiségét földterültre számítja át, és így mindenki számára közérthető módon válik összehasonlíthatóvá a mérleg két oldala. Ezzel a módszerrel valamennyi természeti erőforrás egy képzeletbeli átlaghoz (világátlag [globális] hektár) viszonyítva kiszámítható, és ugyanezzel a módszerrel az emberek által elfogyasztott javakhoz (igénybe vett szolgáltatásokhoz stb.) felhasznált földterületek is kiszámíthatóak.
Az ÖL számítás alapkoncepciója 2010-ben a Társaság tevékenységét figyelembe véve a számítás során első lépésként az adatgyűjtés körét, a főbb fogyasztási osztályokat, a rendszer határait határoztuk meg. Az ökológiai lábnyom kiszámításakor kétfelé bontottuk a tevékenységünket. Egyrészt megvizsgáltuk, hogy mekkora a technológiából adódó lábnyom mérete (ezt a felhasznált alapanyagok lábnyom összetevőinek – főleg karbonlábnyom – összegzésével számítottuk). Másrészt kiszámítottuk, a nem technológiai tevékenységből adódó lábnyom nagyságát. Ide elsősorban az irodai tevékenységet és a takarítást soroltuk. A számítások során a technológiák legfőbb anyagáramait vettük figyelembe (bemeneti oldalon: energia-, földgáz-, veszélyes anyag felhasználás és vízfogyasztás, valamint a kimeneti oldalon a termelt villamos energia, hő- és hűtési energia). Ugyanakkor fontos szempont volt az is, hogy a technológiához kapcsolódó anyagfelhasználást külön tudjuk választani a szervezet
65
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
1000 GJ termelt energiára jutó ökológiai lábnyom
mindennapi működéséhez (pl.: irodák) kapcsolódó anyag- és energia felhasználásoktól. A nem technológiai adatok gyűjtése kétféle módon valósult meg. Egyrészt figyelembe vettük az irodai beszerzéseket és egyéb (pl. gépkocsi, hulladék) nyilvántartásokat, másrészt 2009-ben a szervezet dolgozói tájékoztatást kaptak az ÖL módszertanának lényegéről, és az ő tevékenységükhöz kapcsolódó fogyasztásokat kérdőívekkel mértük föl. Ezeket az adatokat 2010 és 2011 év vonatkozásában már a szervezetektől gyűjtöttük be a rendelkezésre álló nyilvántartások alapján. Mivel 2010-ben első alkalommal vállalkoztunk arra, hogy az ÖL módszerét alkalmazzuk fenntarthatósági tevékenységünk mérésére, nemcsak a munka úttörő jellege miatt, de a számítás módszertanának újszerűsége miatt is számos olyan nehézséggel kellett szembenézni, mint a számításhoz szükséges adatkör meghatározása, nagy mennyiségű adat összegyűjtése, az adatgyűjtés pontosságára való törekvés, a rendszerhatárok kijelölése. A 2010 évben kidolgozott módszertant korlátozott ökolábnyom számításnak neveztük éppen az előzőekből adódóan. A módszertant és a számítás metodikáját az elmúlt két évben nem változtattuk meg, az előző év adataival való korrekt összehasonlítás végett, azonban a felvett adatokban több pontosítást is alkalmaztunk főleg az irodai tevékenységekkel kapcsolatosan. Így pontosítottuk:
ÖL/1000 GJ
Fogyasztási osztály
Sajnos a számítás pontatlanságát okozza, – mint ahogyan az a Budapest Központi irodaház esetén is látható – az energia és vízfelhasználási adatok becsült, terület arányos meghatározása a bérelt létesítményekben.
Mértéke
2009
2010
2011
Termelt villamos energia (kWh)
698 628 941
803 817 735
773 043 776
Hőenergia termelés (és gőz) (GJ)
6 424 337
6 006 190
6 549 837
32 150
40 510
32 310
Hűtési energia (GJ)
2011
gha
18,14
19,62
19,28
ÖL (gha)
Kiinduló adatok
ÖL (gha)
Kiinduló adatok
ÖL (gha)
2009
2009
2010
2010
2011
2011
Vízfelhasználás
m3
4 458 000,00
3 952,76
4 447 877,00
3 945,27
3 113 708,00
2 761,86
Ebből vízelőkészítő
m3
2 854 715,00
2 531,18
3 154256,00
2 797,83
2 960 263,00
2 625,75
Energia felhasználás
kWh
28 272 820,00
7 177,88
24 469 275,00
6215,19
27 176 238,00
6902,76
Ebből vízelőkészítő
kWh
4 803 753,00
1 219,62
4 611 793,00
1171,39
4 251 910,00
1079,98
Fosszilis energia
GJ
9 956 051,00
153 903,06
10 614 754,95
164 082,88
10 982 941,77
169 774,31
Beépített terület
m2
47 985,97
92,52
47 985,97
92,61
47 985,97
92,61
ÜHG kibocsátás (nem Co2)
kg
573 233,11
1 040,88
561 640,00
1051,55
566 439,00
1 031,94
A módszertant és a számítás metodikáját az elmúlt két évben nem változtattuk meg, az
Veszélyes anyagok
170,41 liter
259 572,81
Összes
176,45
169,07
52 119,00
33,94
166 506,58
182,19 33 166,00
175 597,91
21,60 180 767,28
előző év adataival való korrekt összehasonlítás végett.
A számítások végeredményét az ún. földhasználati mátrixban foglaltuk össze.
2010 irodai működés ökológiai lábnyomösszetevők nagysága Kategóriák 1. Élelmiszer
66
2010
Kiinduló adatok
Irodai működés
A korlátozott ökolábnyom számítás eredményei
Fő termelési adatok, amelyre a fajlagos Ökológiai lábnyomot kiszámítottuk
2009
A Sinergy lábnyomának összetevői
◇ A dolgozók munkába járásával, fogyasztásával kapcsolatos adatokat. ◇ Az irodai áram-, és vízfogyasztási adatokat, a saját létesítményeinkben ◇ Az irodabútorok mennyiségét
A technológiai adatok a Sinergy éves beszámolójával megegyeznek. Ezek az adatok kerülnek bemutatásra a fenntarthatósági jelentés egyéb fejezeteiben is. A technológiai adatok közül a veszélyes anyagok és a veszélyes hulladékok valamint az egyéb hulladékok csak korlátozottan kerültek beszámításra. A módszertan iránymutatásai ezen a területen hiányosak. A technológiai tevékenységünkből származó ökológiai lábnyomunk 2010-ben 5%-kal, 2011ben 3%-kal nőtt, ami az energiatermelés és ezzel a fosszilis energiafelhasználás és az áramfelhasználás növekedéséből adódik, valamint a 2011-es kedvezőtlen törvényi változások miatt az üzemmeneten is változtatni kellett a kapcsolt energiatermelés hátrányára. Mint látható a technológiai tevékenység lábnyomának a fosszilis energiafelhasználás a legnagyobb arányú összetevője. A termelési adatokra vetített számításaink azt mutatják, hogy az elmúlt két év 1000 GJ termelésre eső lábnyoma közel azonos.
M.e.
Karbon elnyelő (erdő)
Szántó
Legelő
Erdő
Beépített terület
Összes
(gha) 2,07
0,63
0,13
0
0,87
3,71
78,70
0
0
6,31
0,37
85,38
3. Közlekedés
71,71
0
0
0
8,29
79,99
4. Fogyasztási cikkek
1,34
0
0
4,90
0,17
6,41
0,48
0
0
0
0,06
0,97
154,30
0,63
0,13
11,64
9,75
176,46
2. Épület és infrastruktúra
5. Hulladék
Összes 1 főre eső (129 fő)
1,37
67
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
2011 irodai működés ökológiai lábnyomösszetevők nagysága
Kategóriák
Karbon elnyelő (erdő)
Szántó
Legelő
Erdő
Beépített terület
Összes
(gha)
1. Élelmiszer
2,28
1,03
0,21
0
0,97
4,50
2. épület és infrastruktúra
80,67
0
12,74
63721,39
3663,50
87,41
3. Közlekedés
66,19
0
0
0
8,06
74,25
4. Fogyasztási cikkek
1,35
0
0
5,24
0,17
6,75
5. Hulladék
7,81
0
0
0,51
0,97
9,28
170,68
1,03
0,21
12,19
10,53
182,19
Összes
Az év végén az elért célok számszerű visszamérésére azonosítottuk a 2011 évre vonatkozó lábnyomunkat is. A fenti tételek csökkenése ellenére is az eredmény hasonlóra adódott, mint az előző évi, összesen 36,65 gha-ra, egy főre vetítve 1,60 gha/fő-re. Ennek indoka, hogy irodánk bérbeadója által azonosított, terület arányosan elosztott energiafogyasztás (bérlők számának, szolgáltatások körének változása miatt) növekedett az előző évihez képest. Úgy gondoljuk, hogy mivel a lábnyom összetevők jelentős hányadát az energiafogyasztás adja, így a méretlen és becsült energiafogyasztás nagyban befolyásolja a korrekt végeredményt.
1 főre eső (125 fő)
Budapest irodai tevékenység ökolábnyom összetevői 2010
2,91 %
30 %
60,45 %
6,09 %
0,55 %
1,46
Nem-technológiai komponensek összefoglalása A nem-technológiai adatok gyűjtésekor arra kerestük a választ, hogy az irodai működés, valamint a dolgozók munkához kapcsolódó közlekedése és fogyasztása mekkora területigénnyel bír. A fogyasztások alapján a magyarországi adatok figyelembevételével kerültek megállapításra az egyes fogyasztási osztályokhoz tartozó Ökolábnyom komponensek. A számítások végeredményét az ún. földhasználati mátrixban foglaltuk össze. A 2009 évi nem technológiai tevékenységünk lábnyoma 170,41 gha, 1 főre vetítve 1,54 gha/fő volt, amely azonban csak a felmérésben részt vett dolgozói létszámot vette figyelembe. Az elmúlt két év már a tényleges dolgozói létszámmal számol, mivel az adatokat minden munkavállalóra begyűjtöttük. A növekedés a karbantartási tevékenység bővülése miatt bekövetkezett céges utazás növekedéséből, valamint az energiafelhasználás pontosításából, illetve a bérelt irodák területarányos energia felosztásából adódik.
A Zöldiroda Program során is bevettettük az ökolábnyom számítást 2011-ben kiszámoltuk a Zöldiroda Verseny során a budapesti iroda ökológiai lábnyomát a program céljainak meghatározása és mérhetősége érdekében, amely összesen 36,65 gha-ra, egy főre vetítve 1,59 gha/fő-re adódott. A végrehajtott programok következtében, palackos vízfogyasztás és az ebből adódó műanyag hulladék csökkentésével, valamint a telekocsi rendszert bevezetésével környezeti hatásainkon csökkentettünk.
68
M.e.
2010
2011
Autó használat (cégutak)
(utaskm)
366 118
333 695
8,86
(l)
2653,68
874,44
67,05
(kg)
399,80
132,00
66,98
Hulladékkeletkezés (műanyag flakon)
2011-ben kiszámoltuk a Zöldiroda Verseny során a budapesti iroda ökológiai lábnyomát a program céljainak meghatározása és mérhetősége érdekében, amely összesen 36,65 gha-ra, egy főre vetítve 1,59 gha/főre adódott.
csökkenés mértéke (%)
Szolgáltatás/fogyasztás
Elfogyasztott ásványvíz
Budapest irodai tevékenység ökolábnyom összetevői 2011
69
Az eredmények összehasonlítása a magyarországi adatokkal Az előző fenntarthatósági jelentésünkben is igyekeztünk már az általunk számolt adatokat ös�szehasonlítani más ipari szereplőkkel, illetve a magyarországi egy főre eső lábnyommal, azonban akkor nem találtunk az ipari gyakorlatban más számítást. Most az általunk számított adatot össze tudjuk hasonlítani nem csak a magyarországi átlaggal, hanem a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében szereplő KFKI Rendszerintegrációs Zrt. által kiszámított lábnyommal is.
Sinergy ökológiai lábnyoma (2009)
166 506,58
gha
ebből az irodai tevékenység (2009)
170,41
gha
1 főre eső ökológiai lábnyom (2009)
1,59
gha/fő
Sinergy ÖL/1000 GJ*
18,14
gha
Magyarország ÖL (36 199 772 gha)
3,55
gha/fő
KFKI Rendszerintegrációs Zrt. teljes ökológiai lábnyoma (2009) KFKI Rendszerintegrációs Zrt. 1 fő dolgozóra eső ökológiai lábnyoma (2009)
962,00
1,96
gha
gha/fő
A fentiekből látható, hogy egy átlagos magyar ökológiai lábnyománál (3,55 gha/fő), egy iparvállalat irodai tevékenységből származó ökológia lábnyom jóval kedvezőbb értéket mutat. Mind az általunk, mind a Telekom Fenntarthatósági jelentéséből kitűnik, hogy kis lépéssekkel is van mód csökkenteni környezeti kibocsátásainkon. E terhek csökkentéséhez vezető út, ha számszerűsítjük őket. Az Ökológiai lábnyom módszere ma már egyre szélesebb körben ismert és elismert mutató szám, mint ahogyan ez látható más iparvállalati gyakorlatban és a városok környezeti hatásainak azonosítására. A számítások több éves alkalmazásával Társaságunk szeretne hozzájárulni a módszer további terjedéséhez, és ezzel felhívni a figyelmet az alternatív mutatók fontosságára, bízva abban, hogy az ökológiai lábnyom vállalati és nemzeti szintű mutatóként is működhet majd. Felhasznált irodalom: http://www.globalfootprintnetwork.com/ Wackernagel M.- Rees W. (2001): Ökológiai lábnyomunk Föld Napja Alapítvány Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentés
70
Egészségvédelem és biztonság
Egészségvédelem és biztonság
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Társaságunknál 2006 áprilisában kezdtük meg az OHSAS 18001 szabvány szerinti rendszer kiépítését és integrálását a már tanúsított ISO 9001 és ISO 14001-es rendszerekhez, amely integrált rendszer külső fél által tanúsított. Az egészségvédelmi és biztonságtechnikai tevékenységünket közösen kezeljük a környezetvédelmi tevékenységgel, az EBK vezető irányításával. A telephelyeken minden telephelyi vezető felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításáért, az irányítási rendszerekben előírtaknak megfelelően. Célunk az EBK feladatok egységes rendszerszemléletben való kezelése, a technológiáinkból és az üzemeltetési tevékenységünkből származó kockázatok minimális szintre csökkentése, az ehhez szükséges intézkedések költséghatékony végrehajtása, a jogszabályi előírások teljesítése mellett. Kiemelt fontosságú a munkabalesetek, fokozott expozíciók és foglalkozási megbetegedések, tűzesetek megelőzése, a munkahelyi biztonság és egészségvédelemben közreműködők hatékony együttműködése, az EBK teljesítményünk folyamatos mérésére szolgáló teljesítménymutatók értékelése, teljesítményünk folyamatos javítása.
EBK célokat, programokat. Továbbra is az alapvető biztonsági célunk a munkabalesetek megelőzése és preventív foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás biztosítása, amelynek érdekében 2010-2011 évben az alábbi feladatokat valósítottuk meg. ◇ A BC Erőműben a Gőzkazán létesítmény fontosabb objektumainál kamerák kerültek kiépítése, a jelenlegi rendszer bővítésével, a személyi biztonság és a vagyonbiztonság érdekében. ◇ Az egyszemélyes munkahelyek biztonságának növelésére a két vízerőműben is kialakításra került a személyi biztonsági rendszer. ◇ Felsődobsza Vízerőműben és a Füredi utca Fűtőerőműben az ergonómiai szempontoknak megfelelő vezetői iroda került kialakításra. ◇ A karbantartások munkabiztonságának növelése érdekében 2010-ben a Füredi utca Fűtőerőműben új, megfelelő teherbírású daru került felszerelésre, 2011-ben a Tiszaújváros Fűtőerőműben katalizátor mozgató teheremelő darupálya került kiépítése
Egészségvédelem Társaságunknál három foglalkozás-egészségügyiszolgáltató látja el a munkaegészségügyi szaktevékenységet, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban és Budapesten, biztosítva ezzel az egységes és preventív foglalkozás-egészségügyi ellátást. Munkatársaink a belépéskor előzetes, és évente egyszer időszakos orvosi vizsgálaton vesznek részt. Rendelés mindhárom szolgáltatónál minden nap van, a TVK és a BorsodChem erőművek dolgozóinak biztosított a 24 órás sürgősségi ellátás is. Az orvos a munkahelyi kockázatértékelésekben azonosított kockázatok alapján határozza meg a vizsgálatok körét, és végzi el azokat. A vízerőművekben a dolgozóknak kullancs elleni védőoltást biztosítunk. A központban dolgozó munkatársak számára biztosítjuk a lehetőséget, hogy hetente saját költségükre, munkaidőben részt vehessenek irodai masszáson. Az egészségmegőrzés területén fontos lépés volt 2010-ben a családi napon kialakított egészségsátor, ahol szűrővizsgálatok álltak a munkavállalók és családtagjaik rendelkezésére, így vércukorszint és koleszterinszint mérés, PSA szűrés a férfiak részére, CO (szén-monoxid) szintmérés, testzsír és BMI index vizsgálat, vérnyomásmérés és csontsűrűség vizsgálat. A vizsgálatokon való részvétel aránya közel 50-50%-os volt a munkavállalók és a családtagjaik részéről. 2011-ben az anyavállalattal közösen a Társaság egészére vonatkozó egészségvédelmi program indult. A program során kérdőéves felméréssel kérdeztük rá a munkavállalók egészségi állapotára és egészségmegőrzéssel kapcsolatos szokásaira, valamint műszeres vizsgálatok igénybevételére is volt lehetőség, természetesen önkéntes alapon, az adatvédelmi és személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett. 2012-ben került kidolgozásra a teljes Társaságcsoportra vonatkozó egészségstratégia és program, amely jelenleg felsővezetői jóváhagyásra vár.
EBK események 2011-ben az anyavállalattal közösen a Tárprogram indult.
EBK események száma EBK esemény
Munkabiztonság 72
Munkavédelmi tevékenységünk alapja a teljes körűen, minden telephelyre elkészített, és minden évben felülvizsgált munkahelyi és kémiai kockázatértékelés, amelynek során feltártuk mind a Társaság alkalmazásában lévő munkavállalók, mind a Társasággal szerződéses viszonyban lévő üzemeltetői tevékenységet végző vállalkozók, valamint az egyéb vállalkozók és látogatók kockázatait. 2009-től kezdődően kiegészítettük kockázatértékeléseinket a pszichoszociális kockázatok felmérésével is. A kockázatértékelések megállapításaival összhangban dolgozzuk ki az
Társaságunknál fennállása óta 2011 év végéig négy munkabaleset történt, amely összesen 29 nap munkaidő-kieséssel járt. A tavalyi év során a kiesett munkanapok száma egy balesetből adódik, ami a munkavállaló bokatörésével járt. A balesetek kézsérüléssel, bokasérüléssel és
saság egészére vonatkozó egészségvédelmi
2009-től kezdődően kiegészítettük kocká-
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
Munkabaleset
0
1
0
2
1
0
2
2
unkabaleset miatt kiesett M munkanapok száma
0
6
0
0
0
0
0
23
Alvállalkozói baleset
Nincs adat
Nincs adat
2
1
0
1
0
0
Kvázi baleset
Nincs adat
Nincs adat
5
4
4
4
4+7
6
zatértékeléseinket a pszichoszociális koc-
Tűzeset
1
-
-
1
1
1
0
0
kázatok felmérésével is.
Környezetszennyezés, veszélyeztetés
-
-
1
-
4
1
3
1
73
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
egy alkalommal a fej beütésével jártak. A balesetek megelőzésének egyik fontos eszközének tekintjük a majdnem balesetek (kvázi balesetek) bejelentési és kivizsgálási eljárását. A majdnem baleseti bejelentések ösztönzésére az elmúlt években minden évben pályázatot írtunk ki a munkavállalók között, amit pénzjutalommal díjaztunk. A rendszer további fejlesztésre szorul, mert a pályázat és a magas pénzügyi elismerés ellenére sem megfelelő a bejelentett majdnem balesetek száma. Foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíció működésünk során nem következett be.
A biztonsági dokumentum és kulcsszéf rendszert 2011-ben a vízerőművekre is kiterjesztettük.
Képzések
Tűzvédelem
Minden új belépő dolgozó az irányítási eljárásban szabályozottaknak megfelelően EBK oktatásban részesül. Ennek során megismerkednek az irányítási rendszer működésével, a kockázati tényezőkkel és környezeti hatásokkal, magatartási szabályokkal, az EBK események bejelentésének módjával, a tűz, vészhelyzet esetén betartandó szabályokkal és teendőkkel. Az éves ismétlő oktatások során a fenti ismeretanyagot frissítjük, kiegészítve az aktuális belső és jogszabályi változásokhoz kapcsolódó témákkal. A tavalyi évben kiemelt fontosságot tulajdonítottunk a vezetők EBK képzésére. A vezetőknek EBK napot szerveztünk, amely során részletesen ismertette EBK vezetőnk a jogszabályi változásokat és az ebből adódó feladatokat, valamint mód nyílt arra is, hogy az aktuális, ezen a területen felmerült kérdéseket, problémákat megvitassuk.
A biztonságtechnika részét képező tűzvédelemi tevékenységünk alapja a tűzmegelőzés, amit megfelelő vészhelyzet kezelési intézkedésekkel, a tűzoltó berendezések megfelelő biztosításával, karbantartásával és hatékony tűzoltási módszerekkel biztosítunk. A tűzveszélyt kiemelt kockázatként kezeljük. A létesítményeink nagy része tűzjelző rendszerrel, automata oltóberendezéssel ellátott. A gázturbinák kabinjaiban CO2 oltóberendezések üzemelnek. A két nagy ipari erőmű, a BorsodChem Erőmű és Gőzkazán, valamint a TVK Erőmű esetében elkészítettük a komplex védelmi terveket, amely terv a tűz esetén követendő intézkedések mellett a teljes EBK jogszabályi követelményeket lefedő vészhelyzetben követendő magatartási szabályokat és előírásokat is tartalmazza. A BC gőzkazán hidrogén tüzelésre való átalakításával átdolgozásra került a létesítményre vonatkozó robbanásvédelmi dokumentáció amely szigorú előírásokat tartalmaz a fokozottan tűz és robbanás veszélyes gáz jelenléte miatt. A vészhelyzetekre való felkészülés érdekében ezen tervek folyamatosan oktatásra kerülnek és vészhelyzeti gyakorlatokat tartunk a korrekt gyakorlati alkalmazásuk érdekében. A létesítményeik tűzvédelemmel kapcsolatos előírásait a tűzvédelmi szabályzatok és a tűzriadó tervek tartalmazzák.
A tavalyi évben kiemelt fontosságot tulajdonítottunk a vezetők EBK képzésére. A vezetőknek EBK napot szerveztünk. A BC gőzkazán hidrogén tüzelésre való átalakításával átdolgozásra került a lé-
Alvállalkozók biztonsága
tesítményre vonatkozó robbanásvédelmi dokumentáció.
Alvállalkozóink biztonsága érdekében szigorú munkaengedélyezési rendszert működtetünk. Telephelyeinken munkát csak munkavégzési engedély birtokában lehet végezni, amelynek melléklete egy EBK utasítás a külső munkavégzők részére. A munkavégzési engedélyek kiadása előtt
A dolgozók részvétele a munkavédelemben
A munkavédelmi képviselők újraválasztása 2010-ben volt. A munkavállalók régiónként választottak képviselőket, ennek megfelelően a Paritásos Munkavédelmi testületet is átalakítottuk.
74
gondoskodunk a berendezések veszélymentesítéséről. A saját és az alvállalkozók munkavállalóinak biztonságát szolgálja a 2007-től fokozatosan bevezetett biztonsági dokumentum és kulcsszéf rendszer, amelynek alkalmazásakor a szakaszolási pontokat, fizikailag is kizárjuk, lakatolással és egyéb elzáró eszközökkel. A biztonsági dokumentum és kulcsszéf rendszert 2011-ben a vízerőművekre is kiterjesztettük, ezzel a rendszer alkalmazása az egész Társaságnál teljes körűvé vált. A külföldi alvállalkozók biztonságos munkavégzése érdekében a munkavégzési engedélyek és a biztonsági dokumentumok angol nyelven is rendelkezésre állnak.
2006-ban megalakult Társaságunknál a Munkavédelmi Bizottság és az Üzemi Tanács. A működésünkkel kapcsolatos tárgyi és személyi feltételeket, az ehhez biztosított költségeket mindkét szervezettel külön-külön megállapodásokban rögzítettük. 2009-ben az Üzemi Tanács újraválasztása megtörtént, a munkavédelmi képviselők újraválasztása 2010-ben volt. A Munkavédelmi Bizottság részt vesz a munkavédelmi tevékenységben, feladatait, jogait, kötelezettségeit a megállapodáson kívül az irányítási rendszer eljárásaiban is rögzítettük. Részt vesz a Társaság azon döntéseinek előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a munkavállalók egészségére és biztonságára, ideértve a beruházásokat, a gépesítést, a korszerűsítést és az új munkahelyek létesítésére vonatkozó döntéseket. A munkavédelmi képviselő jogosult részt venni a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések okainak feltárásában, részt vehet az üzembe helyezési eljárásokon, EBK szemléken. A 2010 –es munkavédelmi képviselő választáson a munkavállalók régiónként választottak képviselőket, így a bizottság létszáma csökkent, ennek megfelelően a Paritásos Munkavédelmi testületet is átalakítottuk, amelyben 2-2 fő képviseli a munkáltatót és a munkavállalókat. A testület évente egyszer az integrált irányítási rendszer beszámolójának elkészülte után, illetve szükség szerint ülésezik, megtárgyalja a Társaság munkavédelmi (munkabiztonsági- és egészségügyi) helyzetét, a jogszabályi változásokból adódó feladatokat, a jelentősebb EBK eseményeket, baleseteket, kvázi baleseteket, a megelőzés érdekében teendő intézkedéseket.
75
Emberi erőforrás gazdálkodás
76
Emberi erőforrás gazdálkodás
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Szervezeti felépítésünk Társaságunk történelme folyamán folyamatosan fejlődik, rugalmasan alkalmazkodva a bennünket érő külső környezeti hatásokhoz, változásokhoz, vevőink igényeihez. A folyamatos változásoknak megfelelve, a jövőbeni kihívásoknak elébe menve szükségessé vált az Energiaszolgáltatási Divízió tevékenységének átalakítása. A felhalmozott szakmai tudás és tapasztalat, valamint a rendelkezésre álló emberi erőforrás lehetőségeinek kiaknázása érdekében 2010-ben átalakítottuk a szervezetet, létrehozva az önálló karbantartó szervezetet. A karbantartó szervezet a telephelyi vezetők műszaki, karbantartási tevékenységéhez nyújt támogatást, kezdetben 4 fővel, majd a sikeres tevékenység eredményeként 2012-től 6 fő karbantartó technikussal kiegészülve, továbbra is bevonva a telephelyi üzemeltető személyzetet a karbantartási munkákba. A változás eredményeként jelentős mennyiségű munkát tudunk átvenni a vállalkozóktól, ezzel javítva a telephelyek pénzügyi eredményét. Ezzel együtt a karbantartásban tevékenykedő munkatársaknak tudásukhoz és tapasztalatukhoz jobban illeszkedő tevékenységet tudunk biztosítani, melynek eredménye az elégedettség és az elvégzett munka minőségének javulása.
A változások hozzájárultak a személyzet és a technológia biztonságának fokozásához, az energiaszolgáltatás folytonosságának biztosításához, a nem tervezett leállások számának jelentős csökkentéséhez, a személyi állomány kompetenciájának fejlesztéséhez. A társaság által üzemeltetett létesítményeket saját munkavállalóink, valamint az Ózd és Sárospatak Fűtőerőműveket a saját dolgozóink távfelügyelete mellett, a helyi távhő vállalat alkalmazottai üzemeltetik szerződés keretében. Minden munkavállalónk határozatlan idejű munkaszerződéssel van alkalmazásban. Munkatársaink nagy része kiemelkedő képességű, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya átlagosan a teljes állomány 30%-a. A munkavállalói létszám 2011-ben csökkent, mivel a hatékonyság javítása érdekében a kilépett munkavállalók munkakörébe új munkavállalót nem vettünk fel. Munkavállalóink átlagéletkora 43 év, azonban több olyan munkavállalónk van, aki a nyugdíjkorhatárt öt, illetve tíz éven belül eléri, ezért fontos a megfelelő utánpótlás időben történő kinevelése. A munkaköri leírásokban vezetőségünk meghatározta a szervezeten belüli felelősségi és hatásköröket. A végzettségre, képzettségre és gyakorlatra vonatkozó elvárásokat az azonosított munkaköri jegyzék határozza meg.
2010-ben a karbantartó szervezet 4 fővel 2012-től 6 fő karbantartó technikussal kiegészülve működik.
Munkatársak létszámadatai SZÉKHELY ÉS TELEPHELYEK
Végzettség felsőfokú
középfokú
Munkavállalók alapfokú
férfi
nő
Munkaviszony időtartama határozatlan
határozott
Fluktuáció belépett
kilépett
Öregségi nyugdíjkorhatárt elérők száma
2010
2010
Központ
24
1
16
9
25
0
4
3
Budapesti Régió
5
7
12
0
12
0
0
0
TVK-Erőmű
3
16
19
0
19
0
0
0
Tisza-Therm Kft.
2
9
11
0
11
0
2
1
Tisza-WTP Kft.
3
9
12
0
12
0
1
0
BC Erőmű és BC-Therm Kft.
3
22
25
0
25
0
1
0
Vízerőművek
1
8
Kazinc-Therm Kft.
2
10
43
82
ÖSSZESEN
6
6
15
15
14
12
0
12
0
0
0
122
9
131
0
22
4
5 éven belül
10 éven belül
Nők
Férfiak
Összesen
Nők
Férfiak
Összesen
Nők
Férfiak
Összesen
Felsővezetők
0
2
2
0
0
0
0
0
0
Középvezetők
2
8
10
0
0
0
1
2
3
Adminisztratív (irodai) munkavállalók
7
14
21
0
0
0
0
1
1
Fizikai munkavállalók
0
98
98
0
4
4
0
10
10
9
122
131
0
4
4
1
13
14
ÖSSZESEN 2011 Öregségi nyugdíjkorhatárt elérők
2011
78
Öregségi nyugdíjkorhatárt elérők
Létszám összesen
Létszám összesen
5 éven belül
10 éven belül
Nők
Férfiak
Összesen
Nők
Férfiak
Összesen
Nők
Férfiak
Összesen
Központ
18
1
11
8
19
0
2
6
Felsővezetők
0
2
2
0
0
0
0
0
0
Budapesti Régió
5
7
12
0
12
0
0
0
Középvezetők
2
8
10
0
1
1
1
2
3
TVK-Erőmű
3
16
19
0
19
0
0
0
Adminisztratív (irodai) munkavállalók
6
14
20
0
0
0
0
1
1
Tisza-Therm Kft.
2
9
11
0
11
0
0
0
Fizikai munkavállalók
0
93
93
0
5
5
0
14
14
Tisza-WTP Kft.
3
9
12
0
12
0
0
0
8
117
125
0
6
6
1
17
18
BC Erőmű és BC-Therm Kft.
3
22
25
0
25
0
0
0
Vízerőművek
1
8
Kazinc-Therm Kft.
2
10
ÖSSZESEN
37
82
6
6
15
15
12
0
12
0
0
0
117
8
125
0
2
6
ÖSSZESEN
79
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Humánerőforrás-stratégiánk alapja a tehetséges kollégák felkutatása, megtartása és képességeik folyamatos fejlesztése. Cégünk a szervezetfejlesztés, a munkavállalók kiválasztása, és a tehetséggondozás területén az esélyegyenlőség figyelembevételével a folyamatos utánpótlás-gondozást tartja most kiemelt célnak. Folytatjuk a "tehetségek párosítását" is, vagyis hogy a különböző divíziókban dolgozó tehetséges kollégák megismerjék egymást és rálátást nyerjenek egymás feladataira. Társaságunk jó működését a jogszabályok és előírások mellett, belsőleg kialakított, és az aktualitásokhoz gyorsan alkalmazkodni képes integrált irányítási rendszer is biztosítja. A munkaköri leírásokban vezetőségünk meghatározta a szervezeten belüli felelősségi és hatásköröket. A végzettségre, képzettségre és gyakorlatra vonatkozó elvárásokat az azonosított munkaköri jegyzék határozza meg, amely évente egyszer, illetve a változásoknak megfelelően felülvizsgálatra, aktualizálásra kerül. Az ügyvezető igazgató munkaköri kötelezettségeit a munkaköri leírás határozza meg, amelyet a társaság tulajdonosa hagy jóvá.
A teljesítményértékelés az egyéni és szervezeti teljesítmény növekedése mellett megfelelő információt ad a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodáshoz, így a munkavállalóink munkaköri alkalmasságának eldöntéséhez, áthelyezéséhez, vagy magasabb munkakörbe való előléptetéséhez. Az értékelés alapot ad az alapbéremeléseknél, az előző év teljesítménye alapján fizetett prémium megállapításánál, illetve szükséges képzések, fejlesztések tervezésénél.
Képzések Munkavállalóinkat rendszeresen oktatjuk és tovább képezzük. A képzések alapvető célja az oktatásban részesülő munkavállalók munkájának hatékonyságnövelése, valamint a munkavégzéshez szükséges, ugyanakkor hiányzó képesítések megszerzése, azok folyamatos szinten tartása és új ismeretek megszerzése. A hatásosság értékelése a képzési célkitűzések teljesülésének elemzésén alapul. Ezért az adott munkavállaló közvetlen felettese az éves munka értékelése keretében az új ismeretek alkalmazását is vizsgálja. Az értékelés tapasztalatait felhasználják a képzés továbbfejlesztése során. A képzési költségeket tervezzük az üzleti tervezés során. 2010 és 2011 évben az előző kétévihez képest a képzési költségek csökkentek, ennek indoka, hogy 2008-2009 évben szükséges volt a karbantartási rendszerünk átalakítása kapcsán a munkavállalóink ez irányú továbbképzésére, illetve új szakképzettségek megszerzésére. A szakmai konferenciáknál egyéb képzéseket is feltüntettünk, amelyek egy-egy napos szakmai ismeret szerzést takarnak, ezekre 2010-ben 4.851 ezer forintot, 2011-ben 3 187 ezer Ft-ot fordítottunk.
Teljesítményértékelési rendszer
80
Munkatársaink támogatása terveik elérésében többek között személyre szabott motivációs rendszeren keresztül valósul meg. Társaságunk – anyavállalataihoz hasonlóan – 2004-ben bevezette, majd 2009-ben átdolgozta az ún. Balanced Scorecard (BSC) teljesítménymérési rendszert a közép- és felsővezetők, valamint a szellemi munkakörben foglalkoztatottak körében. Ez a teljesítményértékelési módszer, először a vezetői körre alkalmazva, négy szempontból közelíti meg a szervezet egészét, és rendezi összefüggő rendszerré: ◇ pénzügyi szempont: milyen lett a társaság eredménye. ◇ piac/ügyfél szempont: hogyan ítéli meg a piac, az ügyfelek a vállalat teljesítményét, beleértve a fenntarthatósági szempontokat is. ◇ belső szervezeti folyamatok: hogyan segítik elő a vállalat stratégiai céljainak elérését, a környezeti hatások csökkentését, a munkafolyamatok optimalizálását beleértve az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodást, és a belső kommunikációs folyamatok javítását ◇ Munkatársak szempont: hogyan tudjuk biztosítani a jövőbeli célok elérését, a vállalat fejlődőképességét, a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztésével, kihasználásával, megfelelő munkakörülmények biztosításával. A BSC rendszer lehetővé teszi, hogy a társaság küldetése és stratégiai céljai alapján határozzuk meg az éves feladatokat az egyes szervezeti egységek, majd ezt lebontva az egyes munkavállalók számára, biztosítva ezek végrehajthatóságát. A módszer javítja vezetőink érdekeltségét is, mivel az egyéni célokhoz mutatószámokat és feladatokat rendel, és attól függően, hogy ki milyen százalékban teljesítette a célkitűzéseket, annak megfelelően kapja meg a teljesítményéért járó prémiumot. A szervezetben dolgozó valamennyi fizikai munkavállaló teljesítményét is értékeljük. Az alkalmazott módszer a munkavállaló egy éves időszakát átfogó teljesítményének felmérésére és értékelésére vonatkozik, melynek célja: ◇ Kompenzációs, fizetési döntések megalapozása ◇ Egyéni teljesítmények megítélése, elismerése ◇ Egyének fejlődését elősegítő fejlesztési céljaink meghatározása ◇ A munkavállalók motivációjának, elégedettségének növelése a visszajelzés alapján ◇ A munkavállaló erősségeinek és gyengeségeinek beazonosítása ◇ Képzési, fejlesztési igények megfogalmazása
Képzésre fordított költség (eFt)
Tanulmányi szerződés alapján
Nyelvtanfolyamok
Szakmai konferenciák
81
Képzésre fordított költség összesen (millió Ft)
12792
28936
29179
23852
20079
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Bérek és juttatások
Képzésre fordított átlagos képzési óraszám munkavállalói kategóriánkénti bontásban Egy főre jutó átlagos képzési órák száma
óra/év
2010
2011
80,0 70,0 60,0
57,9 40,2
18,5
20,0
43,4
48,5
30,0
64,7
64,5
40,0
75,1
50,0
10,0 0,0
Felsővezető
Középvezető
Adminisztratív
Fizikai
Társaságunknál munkavállalóinkat rendszeresen ismétlődő oktatások keretében oktatjuk az integrált irányítási rendszer folyamatairól, ezen belül a betartandó munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályokról. Biztosítjuk a munkavédelmi képviselők és a belső auditorok folyamatos továbbképzését. Ezen oktatások vállalaton belül történnek. Az egy főre eső képzési órák száma magas, ennek meghatározása során figyelembe vettük a külső és belső képzések óraszámát is. Az elmúlt két évben a munkavállalóink rezgésdiagnosztikai ismeretek bővítése; vízkémiai ismeretek; esztergályos, fúró-maró oktatáson; villamos diagnosztika; thermográfiai vizsgálat oktatáson vettek részt, valamint ismereteket szereztek a gázmotor kezelés, hibaelhárítás, karbantartás terén is. A műszaki jellegű képzéseken túlmenően folyamatosan lehetőséget biztosítunk munkatársaink számára nyelvtudásuk fejlesztésére.
Személyi jellegű ráfordítások eFt 1 400 000 1 200 000
82
1 273 996
1 130 893
400 000
1 065 365
600 000
938 812
800 000
1 263 278
1 000 000
200 000 0
Az elmúlt két évben a munkavállalóink rezgésdiagnosztikai ismeretek bővítése; vízkémiai ismeretek; esztergályos, fúró-maró oktatáson; villamos diagnosztika; thermográfiai vizsgálat oktatáson vettek részt.
A bér és jövedelempolitikánkban különböző szempontokat mérlegeltünk: ◇ a munkavállalói jövedelemnek, mint költségtényező figyelembe vétele a vállalat pénzügyi stratégiájának megvalósításában. Meghatároztuk a bérekre és egyéb keresetekre fordítható összeget. ◇ kialakítottunk egy olyan kereseti struktúrát, amelyet a munkavállalók reálisnak fogadnak el, egyrészt a vállalaton belüli jövedelemarányokat illetően, másrészt a többi vállalat, hasonló munkakört betöltő munkatársaival való összehasonlításban. Olyan összefüggő motivációs rendszert alakítottunk ki, amelyben a pénzbeli juttatások mellett az alábbi tényezők is minél nagyobb szerepet játszanak: ◇ sokoldalú, érdekes munkakör ◇ részvétel a döntési folyamatokban ◇ önkifejtésre és önfejlesztésre való lehetőség ◇ vonzó szervezeti kultúra. Társaságunknál a kereset elemei: ◇ alapbér ◇ a különböző bérpótlékok (vezetői pótlék, műszakpótlék, készenléti pótlék, túlóra pótlék) ◇ a prémiumok és jutalmak (melyeket általában valamilyen előírt teljesítmény elérésekor fizetünk ki) ◇ az egyéb bér jellegű juttatások (újítási díjak) Az alapbéren kívüli juttatások igen jelentős szerepet töltenek be a dolgozók megtartásában és motiválásában. Ebbe a körbe tartozik a 13. fizetés és az évente fizetett bonusz prémiumok. Egységesen, valamennyi munkavállalónk számára biztosítjuk az alapbér 6%-át önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásként, csoportos balesetbiztosítást, rendkívüli és temetési segélyt, éleslátást biztosító szemüvegvásárlás térítését, és a cafetéria rendszert. Munkakörtől függően ezen kívül munkavállalóink kaphatnak mobiltelefont, saját gépkocsi használat elszámolásának lehetőségét, illetve cégautót. A cafetéria rendszeren belül munkavállalóink 2012-től új juttatási elemekből választhatnak: ◇ Igy lakáshoz jutás támogatása, végtörlesztés támogatása ◇ Önkéntes Egészségpénztári hozzájárulás ◇ Önkéntes Nyugdíjpénztári hozzájárulás. Önsegélyező Pénztári hozzájárulás ◇ Táppénz kiegészítő biztosítás ◇ SZÉP kártya ◇ Étkezési támogatás (Erzsébet utalvány, saját kártyás rendszer) ◇ Helyi utazási támogatás ◇ Iskolakezdési támogatás. Tevékenységünkből adódóan a nők aránya igen alacsony. A férfiak alapbére magasabb, amely abból is adódik, hogy a középvezetők között a felelősségben és hatáskörben jelentős különbségek vannak.
83 2007
2008
2009
2010
2011
Női/férfi munkavállalók alapbéreinek aránya beosztási kategóriánként
Társadalmi szerepvállalás
2010
2011
Nők
Férfiak
A női/férfi munkavállalók alapbéreinek aránya
Felsővezetők
0
2
nem értelmezhető
0
2
nem értelmezhető
Középvezetők
2
8
56,38%
2
8
55,76%
7
14
78,90%
6
14
81,23%
0
98
nem értelmezhető
0
93
nem értelmezhető
Beosztási kategória
Adminisztratív (irodai) munkavállalók Fizikai munkavállalók
Nők
Férfiak
A női/férfi munkavállalók alapbéreinek aránya
Munkavállalói érdekképviselet A Társaságunknál önálló szakszervezet nem működik, de üzemi tanácsot működtetünk. A Magatartási Kódexben megfogalmazott alapelveknek (szervezkedés szabadsága és kollektív alku jogának elismerése) megfelelően munkavállalóinknak lehetősége van az anyavállalatnál működő Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségébe belépni. Munkavállalóink közül jelenleg 17 fő a tagja ezen szakszervezetnek.
84
Társadalmi szerepvállalás
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A Sinergy Kft. fő célkitűzései a társadalmi felelősségvállalás területén, hogy jelentős mértékben támogassa a működési területén, elsősorban az észak-magyarországi régióban élő ifjúság életkörülményeit, lehetőséget teremtve ezzel egy biztosabb jövő megalapozására. E támogatás célja nem csupán a pénzügyi hozzájárulás a társadalom által elfogadott értékek megőrzéséhez. Célunk, hogy az érintett terület lakossága olyan magas kulturális értékekkel találkozhasson, olyan eseményeken vehessen részt, mely számukra különleges, életre szóló élményt jelent. Az északi régiónkban működő szakképző intézmények, ifjúsági sportegyesületek támogatásával folyamatosan igyekszünk ezt teljesíteni, valamint más terülteken is próbáljuk kivenni a részünket a társadalmi felelősségvállalásból. Néhány példa, amelyekre a legbüszkébbek vagyunk: hozzájárultunk Kazincbarcika ötvenedik évfordulójára készült szakszerű forráselemzésen alapuló helytörténeti monográfia megjelentetéséhez. Esélyegyenlőséget támogató tevékenységünk részeként támogatást nyújtottunk a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének. Dolgozóink összefogásával, társadalmi munkában játszóteret építettünk a tiszaújvárosi Éltes Mátyás Iskola sajátos nevelési igényű diákjainak. 2010-11-ben is főtámogatói voltunk a Borsodi Művészeti Fesztiválnak, amely jelentős mértékben járul hozzá a térség közművelődési és kulturális életének gazdagodásához. A fesztiválon olyan neves előadóművészek léptek fel többek között, mint: Sebestyén Márta, Hobo, a Duna Művészegyüttesés a Csík Zenekar. Mindkét évben támogattuk a Hejőmenti Sokadalom kézműves kirakodóvásár, népzenei és néptánc fesztivált. A non-profit rendezvény bevétele a hejőbábai helytörténeti gyűjtemény és tájház létrejöttét támogatja.
Szakképzô intézmények A 2008. szeptember 1-jétől hatályba lépett, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. Törvény változásával, a szakképzési támogatásban részesíthető intézmények köre leszűkült. 2010-es évben cégünk 3.000.000 Ft-tal támogatta a Sajó –menti Szakképzés-szervezési Társulást. A támogatott szervezet e hozzájárulást a gyakorlati oktatás és képzés tárgyi feltételeinek javítására volt köteles fordítani.
Alapítványok, rendezvények
2010-11-ben is főtámogatói voltunk a Borsodi Művészeti Fesztiválnak, amely jelentős mértékben járul hozzá a térség közművelődési és kulturális életének gazdagodásához.
Sinergy által nyújtott támogatások (millió Ft)
Támogatások megoszlása területenként
kultúra sport szakképzés esélyegyenlőség konferenciák 40%
6,85 6,85
4,55 4,55
6,71 6,705
8,32 8,31865
5,85 5,848
36% 13%
sport 1%
2010
Társaságunk szponzorálja az alábbi északi régió városaiban működő alapítványokat, és kulturális eseményeket: ◇ Hejőmenti Hagyományőrző Közhasznú Alapítvány ◇ Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány ◇ Felsődobsza Alapítvány ◇ IX. Borsodi Művészeti Fesztivál ◇ Villamosenergia-ipari Sportklub A támogatások során a Sinergy az anyavállalat által, a Magatartási Kódexben megfogalmazottak szerint jár. Minden pénzkifizetés, és pénzbeli juttatás, hivatalos szervek és helyek, közhasznú egyesületek, valamint egyéb társadalmi érdekeket szolgáló intézmények számára, támogatási szerződés alapján kerül kifizetésre, és teljes körű nyilvántartásba kerül. Készpénzben történő juttatások nem megengedettek.
10%
50% 27% 19%
86
2011
4%
szakképzés 0%
87
2007
2008
2009
2010
2011
Elkötelezettség a CSR kiválóságért
Gönci Gyermekotthon adományozás
Társadalmi felelősségvállalás
88
A 2010-es évtől Társaságunk úgy döntött, hogy partnerei megajándékozására szánt összeget is jótékony célra fogja fordítani. Választásunk az első évben az Alsózsolcai Gyermekotthonra esett, majd 2011-ben a Gönci Gyermekotthont támogattuk. A döntés egyik oka, hogy az eddiginél is sokkal nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására, hiszen a gyermekotthon lakói a legodaadóbb gondozás mellett is hátránnyal kezdik életüket, ezért itt igazán elkél a segítség. Az alsózsolcai szakmai egységekben az ép értelmű és a sajátos nevelési igényű, fogyatékos, különnemű 3-18 éves gyermekek otthont nyújtó és különleges ellátását, valamint a 18-24 éves fiatal felnőttek utógondozói ellátását végzik. A gyermekotthon speciális csoportjában a súlyos személyiségzavarokkal küzdő, illetve súlyos pszichotikus vagy neurotikus tüneteket mutató, azonos nemű ellátottak speciális ellátását biztosítják. A Gönci gyermekotthon 1955 óta működik, több változáson ment keresztül, jelenleg családias jellegű csoportjaik vannak, három normál csoport, ahol 12-12 fő gyermek van elhelyezve 3-18 éves korig. Mindkét jótékony célú eseményen a gyermekotthonok lakói által szervezett ünnepélyes karácsonyi műsor keretein belül, nagy értékű háztartási gépeket, konyhai eszközöket, valamint a dolgozóink által gyűjtött játékokat adott át Bercsi Gábor a Sinergy Kft. akkori ügyvezető igazgatója. Alsózsolcán egy komplett számítógépes szobát is berendeztünk az otthon kis lakói részére. Az adományok összege mindkét esetben meghaladta az egymillió forintot. Szeretnénk hagyományt teremteni Társaságunk életében, hogy minden évben hasonló jótékony célú esemény valósulhasson meg, így sok gyermek életébe vihetünk boldog pillanatokat.
Elkötelezettség a CSR kiválóságért Mit is jelent a CSR, vagyis a vállalatok társadalmi felelősség vállalása? A vállalati társadalmi felelősség (CSR) fogalom jelentése az, hogy a vállalatok önkéntesen szociális és környezeti szempontokat érvényesítenek üzleti tevékenységükben és a partnereikkel fenntartott kapcsolatokban. A CSR fogalmára sok féle definíció létezik a szakkönyvekben, interneten, de úgy gondoljuk, hogy minden vállalatnak más-más tartalommal, a végzett tevékenységet visszatükrözően kell megtölteni a fogalmat. A társadalmi felelősségvállalás számunkra egyet jelent a fenntartható gazdasági teljesítménnyel, a versenyképes és hatékony energiaszolgáltatással, felelős munkáltatóként a biztonságos és stabil munkahelyek megteremtésével, szakmailag képzett, versenyképes bérekkel rendelkező, elégedett munkavállalók alkalmazásával, környezeti hatásaink csökkentésével, a társadalom, illetve közvetlen környezetünk támogatásával és a nyílt átlátható működés biztosításával, amit mindenki számára elérhetővé teszünk a Fenntarthatósági Jelentéseink kiadásával. Társaságunk alapítása óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel és ezen elvek szerint végzi tevékenységét a jó gyakorlatok bevezetésével és alkalmazásával. Mindezek ellenére is felmerül a gondolat, hogy vajon az általunk végzett tevékenység mennyire felel meg az üzleti kiválóság modelljének, mennyire végezzük sikeresen a CSR tevékenységünket, milyen fejlődési lehetőségeink vannak. Az ez irányú tevékenységünk mérésére és fejlesztésére jó lehetőségnek tartotta a Társaság vezetése a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az Alternate Kft. által indított CSR kiválóság pályázathoz való csatlakozást, egyetértve a pályázat céljával, hogy az EFQM (European Foundation for Quality Management) modell alapkritérium rendszerére épülő önértékelésre alapozva, alacsony erőforrás igényű, viszonylag rövid idő alatt megvalósítható projektek végrehajtásával fejlesszük tevékenységünket.
Önértékelés elvégzése A program első lépéseként 2010-ben elvégeztük az EFQM modell alapkritérium rendszerére épülő CSR szempontú önértékelést. A kérdőívek fő kérdéscsoportjai a vezetésre, politikára, stratégiára, munkatársakra, partner kapcsolatokra és erőforrásokra, folyamatokra, valamint az ezeken a területeken elért eredményekre vonatkoztak. Az önértékelés során konkrét bizonyítékokat kerestünk a megadott kérdésekre, valamint értékeltük ezen területeken kialakult gyakorlatunkat. Az önértékelés képezte az alapját az erősségek és a fejlesztési területek meghatározásának, valamit az indítandó projektek priorizálásának.
90
A projekt teamben minden szervezeti egység képviseltette magát, ami lehetőséget biztosított számunkra, hogy megismerhessük egymás gondolatait, véleményét arról, hogy ki hogyan látja a cég tevékenységét. Természetesen voltak vitáink a projektülések során, de a végén mindig közös megegyezésre jutottunk és még tanultunk is egymástól. Strenner Éva Minőségirányítási vezető, a projekt team tagja
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
Fejlesztési projektek Az önértékelés eredményeiből adódó fejlesztési projekteket rangsorolva négy projekt megvalósítását tűztük ki célul, figyelembe véve azon szempontokat, hogy a kiválasztott projektek szolgálják a Társaság céljait, politikáját, jövőképét, legyenek hatással a kulcsteljesítményeinkre, valamely működési elem hiányát pótolják, fejlesszék a működési folyamatainkat és az érdekelt feleink elégedettségét is növeljék. A projektek megvalósítására 2011 első felében került sor.
Projektjeink az alábbiak voltak 1. Üzleti stratégia alkotás folyamatára eljárásrend kidolgozása, ennek megfelelően stratégiai célok megfogalmazása, CSR szempontok figyelembe vételével A projekt során kidolgoztuk a stratégia tervezés folyamatát, ez megjelent igazgatói utasítás keretében, így részévé vált a szabályozási rendszerünknek, pótolva egy hiányzó működési elemet, fejlesztve működési folyamatainkat. A tervezési folyamat alapján átdolgoztuk a Társaság stratégiáját, amely lefedi az üzleti és támogató területeket, a CSR tevékenységünkre is kiterjedően. Fontos eredménynek tekintjük, hogy a stratégiai nyilatkozat kiadásával, minden munkavállaló tudja, hogy milyen alapelvek szerint kell dolgoznia és munkájával milyen stratégiai célkitűzések megvalósulásához járul hozzá. Az új elvek és folyamat alapján elkészített stratégia lehetőséget nyújt arra, hogy a Társaságunk gyorsabban tud alkalmazkodni a változó piaci viszonyokhoz, az általa kitűzött célok pontosabban lebonthatók a szervezeti egységek és dolgozók szintjére, ezáltal a Társaság eredményessége és társadalmi megítélése is javul. 2. Benchmark folyamat kialakítása a szervezeten belül, mini kiválóság program megvalósításával. A projekt megvalósításának célja a Társaság benchmark tevékenységének fejlesztése volt, mini kiválóság program megvalósításával. A program során szakmai napot szerveztünk, ahol a telephelyek előadások keretében bemutatták, hogy hogyan szervezik meg és végzik el a főberendezések karbantartását, kitérve annak biztonságos végrehajtására is. Az előre kialakított szempontrendszer alapján a résztvevők értékelték a bemutatott tevékenységet, ezt követően a team vezető intézkedési tervet állított össze a legjobb gyakorlat Társaságon belüli meghonosítására.
„A legjobb karbantartási gyakorlat bemutatására indított mini projekt jó példája volt annak, hogy hogyan lehet a szervezeti működésében lévő potenciált hasznosítani, a szervezeti egységek szintjén levő ismeretet a szervezet teljes vertikumában ismertté tenni. A projektfeladat kidolgozása a résztvevők körében kedvező visszhangra talált, amit a résztvevők odaadó munkája és az ebből eredő színvonalas feladat megoldások tükröztek.” Papp Tibor Karbantartási menedzser, a projekt team tagja
91
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
A különböző karbantartási módszerek összehasonlítása és azokból a legjobb gyakorlatok elterjesztése, az egymástól való tanulás közvetlenül hozzájárult a munkavégzés minőségének, biztonságának a javulásához, a munkateljesítmény növekedéséhez, és a jóváhagyott intézkedési terv biztosítani fogja a folyamatok további fejlesztését is.
Sinergy Kft. zöldirodájának 10 aranyszabálya
3. Dolgozói elégedettség felmérés alapján jóváhagyott intézkedési terv kidolgozása Társaságunk évek óta készít, illetve készíttet dolgozói elégedettség felmérést, de az eredmények tükrében sem sikerült korábban hatékony intézkedéseket megfogalmazni és végrehajtani. A fejlesztési tevékenység célja, így egy jóváhagyott intézkedési terv kidolgozása volt. Az intézkedési terv alapja a 2010 évben elvégzett munkatársi elégedettség mérés eredményei voltak, kiegészítve jelen projekt során végzett fókuszcsoportos beszélgetések összegzésével. A fókuszcsoportos műhelymunka elnevezés egy körülbelül 2 órás, egyszerre 15 fő részvételével zajló, a Hewitt tanácsadói által összefogott, aktív közös gondolkodást takart. Célja egyrészt a 2010-es kérdőíves felmérés alapján kapott eredmények - azon belül is a leginkább meglepőek, érdekesek - közös értelmezése, mélyebb elemzése, a hátterükben lévő lehetséges okok, magyarázatok feltárása. Másrészt javaslatok és ötletek gyűjtése a fejlesztendő területekkel kapcsolatban, mely összefoglalva a felső vezetés elé került. A meghatározott erősségek és fejlesztendő területek tükrében kiadtuk az intézkedési tervet, amelynek végrehajtása kapcsán többek között átdolgozzuk a vállalat teljesítményértékelő rendszerét, hatékonyabbá válik az információáramlás az intranet népszerűsítésével, egyéni és társasági célú kompetenciafejlesztés valósul meg, ezzel hozzájárulva a dolgozók igényeinek, aggályainak kielégítéséhez, megválaszolásához és ezáltal elégedettségük növeléséhez. 4. Zöldiroda programban való részvétel A projekt megvalósításának célja, hogy Társaságunk az irodai tevékenysége során környezeti teljesítményét javítani tudja, azzal, hogy részt vesz a Budapesti Központi irodájával a KÖVET Egyesület által meghirdetett Zöld Iroda Programban.
A projekt során felmértük irodánk alapállapotát, azonosítottuk az erősségeket és a fejlesztendő területeket, és javaslatokat fogalmaztunk meg intézkedésekre, amelyek priorizálásával dolgoztuk ki a célokat és feladatokat, felelősök határidők és költségek megjelölésével. Fő célkitűzéseink voltak munkavállalóink környezeti tudatformálása, a zöldiroda működés szabályozása, a szelektív hulladékgyűjtés korszerűsítése, energia, vízfelhasználás, közlekedésből származó kibocsátások csökkentése, valamint az irodai működés környezeti hatásának számszerűsítése az ökolábnyom módszerével. Ezen célkitűzések megvalósítása kapcsán kidolgoztuk a zöldiroda 10 alapelvét, és beépítettük a szabályzatainkba, oktatásokat tartottunk, az összegyűjtött papírt garantáltan újrafelhasználásra adjuk át, megszüntettük a palackos vízfogyasztást, bevezettük a telekocsi rendszert, és kiszámoltuk a 2010 éves irodai ökolábnyomunkat, ami 1,59 gha/fő-re adódott. A projekt egyik legfontosabb eredménye a fentieken kívül, hogy sok környezettudatos munkavállaló segítette a célok sikeres megvalósítását.
Szakmai napok A program során a 8 résztvevő vállalatnak lehetősége volt a projekt támogatóinak, - Magyar Telecom, Alcoa-Köfém Kft., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., ColoplastHungary Kft. - legjobb CSR gyakorlatát megismerni. Egymástól is sokat tanultunk az önértékelést követően a résztvevő szervezetek által rendezett szakmai napokon. Egy rendezvénynek a Sinergy Kft., adott otthont, ahol az EFQM 3.-as kritérium rendszerét, a munkatársakkal kapcsolatos önértékelésünket és gyakorlatunkat mutattuk be, lehetőséget biztosítva a résztvevőkkel a témával kapcsolatos szakmai beszélgetésre.
Eredmények És aki kíváncsi, hogy a többi résztvevő mit „Committed to Excellence” európai
ajánl, az nézze meg a projektről készült vi-
szintű elismerő oklevél
deó filmet. http://csrkivalosag.blogspot.hu/
Az „Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” program 2011 szeptemberében konferenciával zárult, ahol vállalati folyamatokat, partnerkapcsolatokat, környezet- és egészségvédelmi teljesítményt érintő projekteket a résztvevő szervezetek első számú vezetői, valamint az érintett szervezetek vezető szakemberei mutatták be. A CSR kiválóság pályázaton elért eredményeinket a pályázat szervezői a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az Alternate Kft. a „Kiválóság Tavasz 2012 – EFQM Kiválóság Nap” keretében 2012. március 8-án az EFQM „Committed to Excellence” európai szintű elismerő oklevéllel és a „Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” díjjal ismerte el.
Programajánló Ajánljuk a CSR kiválóság programot azoknak, akik szeretnék szisztematikusan áttekinteni a CSR tevékenységüket, képesek szembenézni a valós helyzettel, kis lépésekkel hatékonyan, sikeresen szeretnék fejleszteni vállalati felelősségvállalási tevékenységüket, szeretnének tanulni a legkiválóbbaktól és természetesen a projektben résztvevő szervezetektől, és nem utolsó sorban szeretnek lelkesen csapatmunkában dolgozni. Pálfyné Huszka Ágnes
92
„Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” díj
EBK vezető, a program team vezetője
93
Rövidítések, definíciók, magyarázatok
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
RCM (Reliability-centred Maintanance) megbízhatóság központú karbantartás: olyan módszer, amely magában foglal egy logikus döntési folyamatot az eszközök karbantartási igényeinek meghatározásához, figyelembe véve a lehetséges károsodás következményeit és a berendezéstől elvárt megbízhatóságot. Azokra a gépegységekre kell az RCM-t kiterjeszteni, amelyek meghibásodása a legsúlyosabb következményekkel jár. RBM (Risk Based Maintanace) kockázat alapú karbantartás: az RBM-t a termelést meghatározó, elsődleges feladatokat ellátó berendezéseken, ill. azok elemein alkalmazzák. A berendezések karbantartási stratégia kidolgozásakor figyelembe veszik az egyes elemek meghibásodásának valószínűségét és az esetleges meghibásodások következményeit, azaz az üzemeltetés kockázatát. Teljes munkaidő egyenérték (FTE) napok: a „teljes munkaidő-egyenérték napokat” (FTE) úgy számítjuk ki, hogy a szerződéses partnerek és alvállalkozóik által a naptári év során ledolgozott összes óra számát elosztjuk nyolccal. Trigeneráció: a kogeneráció továbbfejlesztett formája, amely hőenergia felhasználásával hideg energia előállítását teszi lehetővé abszorpciós hűtő segítségével. Konszolidált vállalti kör: a Társaság a hatályos törvényeknek megfelelően a Kazinc-Therm Kft., Tisza-Therm Kft., Ózdi Erőmű Kft., BC-Therm Kft. és Tisza-WTP Kft. 100%-os leányvállalatait teljes körűen, míg a Zugló-Therm Kft. 49%-os leányvállalatát részesedése arányában konszolidálja. EFQM: European Foundation for Quality Management/ Minőségmenedzsmentért Európai Alapítvány. Ez az alapítvány dolgozta ki az Európai Minőségi Díj alapját képező EFQM Üzleti Kiválósági Modellt, mely önértékelésre és a szervezeti kiválóságot alkotó nyolc alapkoncepcióra épül. Alapfizetés: az a rögzített minimum összeg, amit a munkavállaló feladatai elvégzéséért kap. Az összegbe nem számítanak bele a további juttatások, mint például a ledolgozott évek után vagy a túlórák után járó pénz, fizetésen felüli jutalmak, juttatások, vagy bármilyen további támogatás (pl. utazási támogatás). Egy főre jutó átlagos képzési óraszám: összes képzési óra a munkavállalói kategóriában / munkavállalók száma a munkavállalói kategóriában PEM: a kapcsolt energiatermelésből származó elsődleges energiaforrás-megtakarítás. Számítása a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamos energia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról szóló 110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet 2. sz. melléklete szerint történik.
94
95
GRI tartalmi index
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS 1
Stratégia és analízis
1.1
A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata arról, hogy a fenntarthatóság miért fontos a szervezet és stratégiája számára
4-6
1.2
A kulcsfontosságú hatások, kockázatok és lehetőségek bemutatása
4-10
2
Szervezeti profil
2.1
A szervezet neve
12
2.2
E lsődleges márkák, termékek, és/vagy szolgáltatások
12, 22-28
2.3
A szervezet működési szerkezete
12-18
A szervezet központjának helyszíne
12
2.5
A szervezet a legjelentősebb egységei
28
2.6
A tulajdon természete és jogi formája
12
2.7
A kiszolgált piacok
13, 28
2.8
A jelentéstevő szervezet mérete
13, 42-44, 78
2.9
A szervezet méretében, szerkezetében vagy tulajdonviszonyaiban a jelentéstételi időszak alatt történt jelentős változások
3 3.1
A jelentéstételi időszak alatt kapott kitűntetések és díjak.
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
4-6, 22-23
8, 92
OLDAL
A korábbi jelentésekben már szerepelt információk újra-közlésének indoklását és hatásának magyarázatát
3
3.11
A z előző jelentéstételi időszakokhoz képest bekövetkezett jelentős változások
3
3.12
GRI tartalmi index
96-99
3.13
Külső tanúsítással kapcsolatos gyakorlat
3
4
Irányítás, kötelezettségvállalás és kötelezettségek
3.10
2.4
2.10
96
OLDAL
5.
Vezetési szemlélet és teljesítmény indikátorok
EC
Gazdasági teljesítmény indikátorok
EC
Vezetési szemlélet bemutatása
42-44
30-40
A keletkezett és felosztott közvetlen gazdasági érték
42-44
4.2
A legfelsőbb szintű irányító testület elnöke ügyvezetői szerepkörrel is rendelkezik-e
Nem releváns
EC2
A z éghajlatváltozásból eredő pénzügyi következmények, egyéb kockázatok és lehetőségek
46-47
A juttatási csomagból eredő kötelezettségek fedezete
Nem releváns
4.3
A legfelsőbb szintű irányító testületben résztvevő tagok száma
Nem releváns
4.4
echanizmusok arra, hogy a részvényesek M és az alkalmazottak javaslatokat tegyenek
4.5
K apcsolat a legfelsőbb szintű irányító testület tagjai, a felsővezetők és ügyvezető igazgatók és a szervezet teljesítménye között
80
A z összeférhetetlenségek elkerülése a legfelsőbb irányítás szintjén
Gazdasági törvény előírásai szerint
4.6
14-16, 35-37.
F olyamat, szervezet gazdasági, környezeti és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos stratégiáját meghatározó személyek képesítésére és tapasztalatára
80
4.8.
B első nyilatkozatok a szervezet küldetéséről, értékeiről, viselkedési normáiról
20-22, 91
4.9
4.7
3 3
3.3
A jelentéstételi ciklus meghatározása
3
80
19-20
14-16
3.4
E lérhetőség azok számára, akiknek kérdése van a jelentéssel kapcsolatban
3
4.10
E ljárások, amellyel a szervezet legfelsőbb szintű vezetése saját teljesítményét értékeli
3.5
A zon folyamat bemutatása, amely során a jelentés tartalmának meghatározása történt
3
4.11
A z elővigyázatosság elvének érvényesülése a szervezeten belül
3.6
A jelentés határa
3
4.12
20
3.7
A kiterjedési körrel és a határokkal kapcsolatos bárminemű korlátozás bemutatása
3
C harták, alapelvek vagy egyéb kezdeményezések, amelyeknek a szervezet tagja vagy támogatója
4.13
Tagság egyesületekben
40
A jelentésben lefedett vállalati kör
3
4.14
Az érintettek listája
30
4.15
Az érintettek kiválasztásának módja és alapelvei
3, 30
3
4.17
K ulcsfontosságú témák és kérdések a felsorolása, amelyek az érintett felekkel folytatott párbeszéd során merültek fel.*
30-40
EC1
A legutóbbi jelentés dátuma
A z adatmérési technikák és a számítások alapjainak bemutatása
A z érintettek bevonására alkalmazott módszerek bemutatása
14-15
3.2
3.9
4.16
A szervezet irányítási struktúrájának bemutatása
A szervezet legfelsőbb szintű irányító testülete hogyan felügyeli a gazdasági, környezeti és társadalmi teljesítményt
3.8
OLDAL
4.1
A jelentés paraméterei A jelentéstételi időszak meghatározása
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
EC3 EC4
Az államtól kapott jelentős pénzügyi támogatás
27
EC6
P olitikák, gyakorlatok a helyi beszállítók alkalmazására
34-35, 45
EC7
A helyiek alkalmazására vonatkozó eljárások
34-35
EC8
E lsősorban közhasznú céllal megvalósított – kereskedelmi, természetbeni vagy közérdekű kötelezettségvállalás útján végrehajtott – infrastrukturális befektetések és szolgáltatások fejlesztése és hatása
Tevékenységhez nem kapcsolódott
EC9
Jelentős közvetett gazdasági hatások
45
EN
Környezeti teljesítmény indikátorok
EN
Vezetési szemlélet bemutatása
52
EN1
A felhasznált anyagok mennyisége
55-56, 62
EN2
A visszaforgatott anyagok százalékos aránya
57
EN3
Közvetlen energia-felhasználás
54, 57
EN4
Közvetett energia-felhasználás
54
EN5
A z energiatakarékossági és az energiahatékonysági intézkedések
53-54, 57,
EN6
egújuló energiaforrások használatára épülő M és energia hatékony termékek és szolgáltatások előállítására irányuló kezdeményezések
EN7
K özvetett energiafelhasználás csökkentésére irányuló kezdeményezések
KÓD
GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
EN8
Összes vízkivétel források szerinti bontásban
56-57
EN9
A vízkivétel által jelentősen érintett vízforrások
56-57
EN10
Az összes visszaforgatott és újra felhasznált víz
57
EN11
B iodiverzitásban gazdag élőhelyek nagysága és elhelyezkedése.
63
EN12
A tevékenységekkel összefüggő, biodiverzitásra gyakorolt jelentősebb hatások
63
EN14
Stratégiák, jelenlegi intézkedések és jövőbeli tervek a biodiverzitásra gyakorolt hatások kezelésére
63
EN16
Kibocsátott üvegház-hatású gázok
46-49
EN17
E gyéb közvetett módon kibocsátott üvegházhatású gázok súlya
50, 68
EN18
A z üvegház-hatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó kezdeményezések és az elért kibocsátás-csökkenések
46-49
EN19
A kibocsátott ózonkárosító anyagok súlya
60
EN20
Jelentős légszennyező anyagok kibocsátása
58-60
EN21
V ízkibocsátás minőség és befogadók szerinti bontásban
61
EN22
Az összes hulladék mennyisége
62
EN23
A jelentős kiömlések száma és összes térfogata
61
EN25
V íztesteknek és a hozzájuk kapcsolódó élőhelyeknek a megnevezése amelyekre a jelentéstevő szervezet vízkibocsátásai és lefolyásai jelentős hatást gyakorolnak
61
EN26
K örnyezeti hatások mérséklését célzó kezdeményezések és a hatás mérséklésének mértéke
53-54. 55, 57, 58-59, 68
EN27
A visszanyert eladott termékek és a visszanyert csomagolás százalékos aránya kategóriánként
Nem releváns
EN28
A jelentősebb büntetések összege
63
EN 29*
Á ruk, anyagok, munkaerő szállításának jelentősebb környezeti hatásai
50, 68
EN30
A környezetvédelmi intézkedésekhez és beruházásokhoz kapcsolódó összes kiadás
64
LA
unkaügyi gyakorlat és tisztességesM munkakörülmények teljesítmény indikátorok
58-59
26-28
53-54, 57-59
OLDAL
97
Sinergy | Fenntarthatósági Jelentés
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS LA
HR4
LA1
A munkaerő teljes létszáma a foglalkoztatás típusa
LA2
A teljes munkaerő fluktuáció
78
LA3
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkaerő juttatásai
80, 83-84
LA4
K ollektív szerződés hatálya alá tartozó alkalmazottak aránya
Nincs kollektív szerződés
LA5
A szervezeti működésben bekövetkező jelentős változások bejelentésére vonatkozó minimális értesítési idő, illetve, hogy ez a kollektív szerződésben meg van-e határozva
Nincs kollektív szerződés
A munkaerő-képviselet aránya egészségi és biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságokban
75
LA7
Sérülések, munkahelyi balesetek száma
LA8
O ktatás, képzés, tanácsadás, megelőzés, és kockázatkezelési programok, amelyek a munkavállalókat, családtagjaikat és a helyi közösség tagjait segítik a súlyos betegségekkel kapcsolatban
LA9
LA10
73-74
72
A munkahelyi egészség és biztonság kérdéseit érintő, szakszervezetekkel kötött hivatalos megállapodások
75, 84
A z egy főre eső éves átlag képzési óraszám, alkalmazotti kategóriánkénti bontásban
82
LA11
A z élethosszig tartó tanulásra irányuló programok
80-82
LA12
A lkalmazottak,akik rendszeresen kapnak teljesítmény értékelést
80
LA13*
A z irányító testületek összetétele, és az alkalmazottak csoportosítása
78, 84
LA14
A férfiak és nők alapfizetésének egymáshoz viszonyított aránya beosztási kategória szerint
HR
Emberi jogok teljesítmény indikátorok
HR
Vezetési szemlélet bemutatása
HR1
A zon jelen tős befektetési megállapodások százalékos aránya, illetve száma, amelyek az emberi jogokat figyelembe vevő záradékot tartalmaznak, vagy emberi jogi szempontok alapján is átvizsgálták őket
HR2
A zon jelentős beszállítók és alvállalkozók százalékos aránya, akiket emberi jogi szempontból, illetve ilyen irányú tevékenységeiket tekintve átvilágítottak
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
72,78 78
LA6
98
Vezetési szemlélet bemutatása
OLDAL
84
A hátrányos megkülönböztetést alkalmazó esetek száma, illetve a kiküszöbölésüket célzó intézkedések
OLDAL 21
PR6
HR5
O lyan helyzetek, amelyekben fennáll annak a kockázata, hogy az egyesülésre és kollektív szerződéshez való jog sérül, illetve azok a lépések, amelyek ezen jogok sértetlenségét biztosítják
21, 84
HR6
Gyermekmunka alkalmazásának kockázata
Magyarország alaptörvényének betartásával
HR7
K ényszermunka és kötelező munkavégzés előfordulásának kockázata
Magyarország alaptörvényének betartásával
S
Társadalmi teljesítmény indikátorok
S
Vezetési szemlélet bemutatása
SO1
A tevékenység által a helyi közösségre gyakorolt hatások
86-88
SO2
A korrupció kockázatával kapcsolatosan megvizsgált üzleti egységek száma és százalékos aránya
SO3
A szervezet korrupcióellenes üzletpolitikájának és eljárásainak témakörében képzést végzett alkalmazottak százalékos aránya
74
EU19
Érdekelt felek bevonása az energiatervezéshez
31-32, 3738, 52
Nem volt
EU20
elyi lakosok áttelepítésével kapcsolatos H hatások kezelése
Nem releváns
EU21
Válságtervezés, katasztrófavédelem, vészhelyzet kezelési tervek
75
EU22
F izikai vagy gazdasági okok miatt kitelepülésre vagy kitelepítésre kényszerült emberek
Nem releváns
EU23
E nergia ellátás bővítésére és ügyfélszolgálati tevékenység javítására irányuló programok
Nem releváns
EU24
átrányos helyzetből adódó nehézségek H kezelésével összefüggő gyakorlat az elektromos energiához való hozzáféréssel és biztonságos használattal kapcsolatosan
Nem releváns
EU 25
A társadalmat érintő balesetek és halálesetek száma melyben a társaság eszközeinek érintettsége megállapítható, beleértve az ítélettel vagy megegyezéssel zárult illetve a folyamatban lévő jogi eseteket is
Nem volt ilyen eset
Szektorspecifikus teljesítmény indikátorok
13
21
EU4
F öld alatti és légvezetékek (szállító és elosztó) hossza
Nem releváns
20-21
EU5
K iosztott széndioxid kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerek szerinti bontásban
47-48
EU6
Rövid és hosszú távú rendelkezésre állás és ellátás biztonság
26
EU7
F ogyasztó oldali szabályozásra vonatkozó programok, ideértve az ipari fogyasztókat is
53, 58-59
EU26
Az ellátás nélküli lakosság aránya
Nem releváns
EU8*
K +F tevékenység, valamint ráfordítások a fenntartható fejlődés érdekében
53
EU27
A lakossági nem-fizetés miatt megszűntetett szolgáltatások
Nem releváns
EU9
Nukleáris erőművek leszerelése
Nem releváns
EU28*
Áramkimaradások gyakorisága
Nem releváns
A tervezett teljesítmény és a hosszú távú kereslet összehasonlítása, energiaforrás és szabályozási rendszer szerinti bontásban
EU29*
Áramkimaradások átlagos hossza
Nem releváns
EU10
16-18
EU30
Átlagos rendelkezésre állás
26
EU11
Hőerőművek átlagos energiatermelési hatásfoka
55
EU12
Átviteli és elosztóhálózat veszteségei
Nem releváns
EU13
K iváltott élőhelyek biodiverzitásának összehasonlítása érintetlen területekével
Nem releváns
EU14
E ljárások a képzett munkaerő rendelkezésre állására
80-82
EU15
A zon alkalmazottak százalékos aránya, akik az elkövetkező 5 illetve 10 évben jogosulttá válnak a nyugdíjazásra, munkakör és régió szerinti bontásban
79
EU16
E gészségvédelmi és munkabiztonsági politikák és elvárások
19, 72
SO8
A törvények és jogszabályok be nem tartásából adódó jelentősebb bírságok pénzügyi értéke és a nem pénzügyi szankciók száma
39
Nem volt
32-33
Nem releváns
PR3
A különböző eljárások által megkövetelt, termékre és szolgáltatásra vonatkozó információ típusai. Az információszolgáltatási követelmények alá tartozó lényeges termékek és szolgáltatások aránya százalékban
Nem releváns
PR5
A vevői elégedettség elérését célzó gyakorlatok
32-33
21
E gészségvédelmi és munkabiztonsági képzésben részesülő alvállalkozók
L akossági, ipari, közületi és kereskedelmi ügyfelek száma
SO06
Nincs ilyen befektetés
EU18
EU3
P olitikai pártoknak, politikusoknak, és kapcsolódó intézményeknek kifizetett pénzügyi és természetbeni hozzájárulások teljes összege országonkénti bontásban
PR1
34
43, 54, 66
39
A zon életciklus szakaszok, amelyekben a termék, illetve szolgáltatás egészségi és biztonsági hatásait javítási célzattal kiértékelik. Az ilyen kiértékelési eljárásba bevont jelentős termékek és szolgáltatások aránya százalékban kifejezve
V állalkozók és alvállalkozók munkavállalói által építési, üzemeltetési, karbantartási tevékenységekkel eltöltött napok száma
Megtermelt energia mennyisége
Részvétel a közpolitika kialakításában és lobbi
20
EU17 20-21
OLDAL
EU2
86
SO5
Vezetési szemlélet bemutatása
GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
13
21
PR
EU
A jelentősebb bírsággal büntetett, termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos, gondosságra és használatra vonatkozó jogszabályok és egyéb rendelkezések be nem tartásának mértéke, azaz a büntetések pénzben kifejezett összege
KÓD
Beépített teljesítmény
Korrupciós eseményekkel kapcsolatos válaszlépések
PR
PR9
A marketingkommunikációra – beleértve a reklámot, a promóciót és a szponzorálást is – vonatkozó jogszabályoknak, szabványoknak és önkéntesen vállalt normáknak való megfelelés érdekében indított programok
OLDAL
EU1
SO4
Termékfelelősséggel kapcsolatos teljesítmény indikátorok
KÓD GRI INDIKÁTOR LEÍRÁS
Az alábbi index a GRI G3 Útmutatója szerint kódok alapján tartalmazza az indikátorokat, témakörök szerinti csoportosításban. Az indikátorok leírása elérhető a www.globalreporting.org címen.
99
Impresszum Szöveg:
Dizájn: Felelős kiadó: A kiadás időpontja: Központ: Cím: Telefon: Telefax: E-mail: Web:
Pálfyné Huszka Ágnes, Strenner Éva, Macsuka Éva, Francsek Dóra, Dévai István, Papp Tibor, Lőrincz Attila, Kurucz Balázs Gestalt Team Papp András Ügyvezető igazgató 2012 augusztus Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft. 1138, Budapest Váci út 76. 06-1-138-2226 06-1-128-2219
[email protected] www.sinergy.hu
Köszönjük a Sinergy Kft. valamennyi munkatársának a jelentés elkészítéséhez nyújtott segítségét.