10

2011/72 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 72. szám

2011. november 4.

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/10 A mentőellátás helyzete a Dél-Dunántúlon Az egészségügyi ellátásban speciális szerepet töltenek be a mentők.1 A mentők elsődleges, legfontosabb, de nem egyedüli feladata a mentés. Az Egészségügyi Törvény szerint a mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre feljogosított szervezet által végzett sürgősségi ellátása, illetve az ehhez szükség szerint kapcsolódóan – az egészségi állapotának megfelelő ellátásra alkalmas – legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítása, valamint a szállítás közben végzett ellátása. A beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul: a) személyi sérüléssel járó baleset, tömeges baleset, katasztrófa esetén, b) ha életveszély vagy annak gyanúja áll fenn, c) heveny vagy riasztó tünetekkel járó esetekben, ha a sürgősségi ellátás elmaradása életveszélyhez, maradandó egészségkárosodáshoz vagy a gyógyulás elhúzódásához vezethet, d) szülészeti esemény során, e) ha az erős fájdalom vagy egyéb súlyos heveny tünet csillapítása sürgős orvosi beavatkozást igényel, f) heveny tudatzavar esetén, g) veszélyeztető állapot vagy annak gyanúja esetén. A felsorolt esetekben bárki jogosult a mentés kezdeményezésére. Mentésnek minősül továbbá: a) az orvos által rendelt sürgős (azonnali és egy órán belüli), illetve sürgősségtől függetlenül a mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás, b) a más jogszabályokban meghatározott életmentő ténykedésekhez az azt végző orvos, illetve munkacsoport szállítása (például szervátültetés), c) életmentő orvosi eszköz és gyógyszer, valamint átültetésre kerülő szerv sürgős szállítása, d) a mozgóőrség (mentési készenlét biztosítása meghatározott helyen és ideig). Ez utóbbi feladatok kezdeményezése nem a lakosság jogosultsága. A mentés igénybevételéhez való jog a Magyar Köztársaság területén – állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül – mindenkit megillet. A mentés biztonságos, egységes és összehangolt működéséhez szükséges feltételrendszer biztosítása és megszervezése állami feladat. A mentés feladatait az ország egész területére kiterjedően az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), valamint más, mentésre feljogosított szervezetek látják el az OMSZ koordinálása mellett.2 Dél-Dunántúlon 2010-ben az OMSZ összesen 25 mentőállomást működte-

tett, hetet Baranya, tizet Somogy, nyolcat pedig Tolna megye területén. Számuk 2008 óta – amelyet vizsgálatunk kezdő évének választottunk – nem változott. (A választást az indokolta, hogy bizonyos adatok esetében a korábbi évekkel való összehasonlíthatóság nem biztosított.) Százezer lakosra tavaly – csakúgy, mint két esztendővel azelőtt – a régió egészében 3 állomás jutott, ez eggyel meghaladta az országos átlagot. A térségen belül a fajlagos mutató értéke Somogyban és Tolnában volt magasabb, ott – ugyanúgy, mint 2008-ban – szintén 3–3-at tett ki, Baranyában viszont – ugyancsak megegyezően a bázisévivel – csak 2 volt. Az állomásokon az elmúlt év során összességében 103 gépkocsit tartottak nyilván, ezek állománya sem változott 2008 óta. Közülük 35 Baranyában, 39 Somogyban, 29 Tolnában állt rendelkezésre. A kocsik lélekszámhoz viszonyított aránya alapján Dél-Dunántúl az országosnál némileg kedvezőbb helyzetben van, százezer főre jutó számuk ugyanis itt 2010-ben 11, az ország egészében viszont „csak” 9 volt. Az ellátás a mentőállomásokhoz hasonlóan Somogyban és Tolnában valamivel szélesebb körű volt, mint Baranyában, előbbiekben átlagosan 12 –13, utóbbiban 9 gépkocsi szolgált ki minden százezer rászorulót. A jelenlegi struktúrában (a speciális egységeken kívül) a mentés megszervezése az ún. szervezett mentőgépkocsikra (a továbbiakban mentőgépkocsik), valamint az eset- és rohamkocsikra épül. A mentőgépkocsi ápolói szintű beavatkozási lehetőséggel, a betegellátáshoz szükséges alapfelszereléssel dolgozik. Az esetkocsi teljeskörű sürgősségi betegellátásra (néhány magasabb szintű orvosi beavatkozás kivételével) alkalmas, orvos vagy mentőtiszt irányításával működő egység, a rohamkocsi pedig különlegesen felszerelt, (szak)orvossal, szakápolóval ellátott esetkocsi, amely teljes, magas szintű ellátást nyújt. A felsoroltakon, azaz a futó mentőgépkocsikon kívül az állomány részét képezik még a tartalék gépkocsik is. A régió egészében 2010-ben a kocsik 68%-át az egyszerű, normál mentőgépkocsik tették ki, 17%-uk eset-, illetve rohamkocsi, fennmaradó 15%-uk pedig tartalék mentőgépkocsi volt. Ez az összetétel lényegében az országossal megegyezett, s nem tért el a 2 évvel ezelőttitől sem. A magasabb színvonalat képviselő eset- és rohamkocsik részaránya a térségen belül – összefüggésben az egészségügyben betöltött központi szerepével – Baranyában az átlagost meghaladó mértéket (közel 23%-ot) ért el, a mentőgépkocsik hányada ugyanakkor a másik két megyében volt számottevőbb. A mentőgépkocsik az elmúlt év folyamán Dél-Dunántúlon mintegy 3,8 millió km utat tettek meg, hogy szolgálatukat teljesítsék, ez a 2008. évinél 12%-kal volt több. Egy kocsi egy nap alatt átlagosan 119 km-t járt be, a két évvel korábbinál 13 km-rel hosszabb távot, az országosnál azonban 8 km-rel rövidebb utat. A régión belül a tolnai kocsik igénybevétele volt a legjelentősebb, ezek átlagosan napi 126 km-t futottak, a somogyiak a térségi átlagnak megfelelő távolságot, 119 km-t, a baranyaiak pedig 114 km-t tettek meg.

1 Az elemzés az Országos Mentőszolgálat adataira épül. 2 Magyarországon az embermentést, mint kötelezettséget már Mária Terézia királynő is törvényben írta elő. A mentőszolgálat megszervezésére – Európában másodikként – végül is 1887-ben került sor, ekkor alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME), amely mindenkinek a nap és az éj bármely órájában minden díj nélkül nyújtott segítséget. Ennek mintájára más városokban is megalakították az önkéntes társadalmi mentőegyesületeket. 1926-ban a BÖME mintájára szerveződött helyi mentőegyletek összefogásával létrejött a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME). A II. világháború után, 1948. május 10-én a Népjóléti Minisztérium állami tevékenységgé tette a mentést és államosítással létrehozta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ). A szervezési munkálatokat megelőzően kialakították a koncepciókat. Az egyik legfontosabb az volt, hogy az ellátásra szoruló az ország bármely pontjáról közel azonos idő alatt érkezhessen az egészségügyi ellátó intézménybe. Így született meg a határozat, amelynek nyomán 30 km-es sugarú körökre osztották az ország területét, és ezek középpontjaiban kezdték meg a mentőállomások szervezését, építését. Az 1948-ban felállított intézmény feladatául kapta, hogy földrengés, árvíz, tűzvész és más tömegkatasztrófák esetén is képes legyen az egészségügyi tennivalókat elvégezni. (Érdekességként említhető a mentőszolgálat emblémája a kék, hatágú, ún. „Konstantin-kereszt”, az élet csillaga, középen a kígyós bottal. A kereszt hat ága a mentés hat alapvető követelményét szimbolizálja: felismerés, segélykérés, elsősegély, mentőellátás, szállítás alatti kontroll, definitív ellátás. A kígyós bot az orvoslás-gyógyítás eszméjét fejezi ki.)

2

Statisztikai tükör 2011/72

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2011/10

1. ábra A mentőgépkocsik megoszlása típus szerint, 2010 (%) 100% 80%

14,3 22,9

15,4

13,8

15,4

13,8

14,6 17,5

15,3 18,0

60% 40%

egymástól (sorrendben 2, illetve 8 fő volt százezer lakosra jutóan). Ugyanakkor azonban mentőápolóból – a népesség fentiekben megadott egységére – az országos 29-cel szemben a régióban 35 fő jutott. 1. tábla A tényleges mentőfeladatot ellátók számának alakulása Megnevezés

62,8

69,2

Barany a

Somogy

megy e

megy e

72,4

67,9

66,7

Tolna

Dél-

Ország

megy e

Dunántúl

20% 0%

Futó mentőkocsi

Rohamkocsi

Tartalékkocsi

A mentőfeladatok szakmai részének elvégzése a mentőorvosokra, mentőtisztekre és mentőápolókra hárul. Az orvosok orvosi egyetemet végzett szakemberek, akiknek általában több szakvizsgájuk is van. A mentőtisztek főiskolai diplomával rendelkeznek, többet tudnak és tehetnek, mint egy ápoló, de kevesebbet, mint egy orvos. Utóbbiakkal – akik több helyen is dolgoz(hat)nak – ellentétben ők csak mentőn teljesíthetnek szolgálatot. A mentőápoló a mentőegység kötelező tagja, nélküle nincs mentés. Általában OKJ-s képzésen részt vettek töltik be ezeket az állásokat. (A mentésben elvitathatatlan szerepet játszanak még a mentőgépkocsi-vezetők, akik nagy tapasztalatú „sofőrök”. A legmagasabb szintű pályaalkalmassági vizsgálaton kell megfelelniük. Használják az elsősegélynyújtó felszereléseket, de az eszköz nélküli beavatkozások terén is otthonosan kell mozogniuk.) 2010-ben a Dél-Dunántúlon a mentőorvosok, -tisztek és -ápolók együttes száma valamivel meghaladta a 400-at (416 fő volt). Számuk 2008 óta – az országosnál (7%) erőteljesebben – 21%-kal emelkedett. A három megye közül a legszámottevőbb gyarapodásra (28%) Baranyában került sor, Somogyban és Tolnában ettől jóval elmaradó (17–18%-os) növekedés következett be. A különböző végzettséggel, illetve beosztásban dolgozó szakembereket tekintve elsősorban a mentőtisztek tűntek ki, az ő állományuk bővült ugyanis a vizsgált időszakban a legjelentősebben (26%-kal). Őket a mentőápolók követték, akik valamivel több mint egyötödével voltak többen 2010-ben, mint 2 évvel korábban. Legszerényebb mértékben (alig 7%-kal) a mentőorvosok tábora gyarapodott. A vázolt változások a régióban némiképp másként zajlottak le, mint Magyarországon általában. Az eltérések részben a szakmák sorrendjében, részben a növekedés nagyságában jelölhetők meg. Országosan a leglátványosabban (35%-kal) az orvosok száma ugrott meg, a második helyen (12%-os emelkedéssel) a mentőtisztek álltak, míg a legvisszafogottabbnak ez esetben a mentőápolók létszámbővülése bizonyult (5%). Ugyancsak differenciák tapasztalhatók a régió egészén belül az egyes megyék között is. Baranyában a mentőtisztek, Somogyban a mentőorvosok emelhetők ki, Tolnában pedig mind a kettő. Baranyában ugyanis tavaly az átlagos 26%-kal szemben 43%-kal több tiszt látta el feladatait, mint 2008-ban, Somogyban – az általános növekedéssel ellentétben – a mentőorvosok száma 20%-kal fogyott. Tolnában az orvosok száma a két évvel ezelőtti szinten maradt, a mentőtiszteké pedig csak „minimálisan”, 12%-kal gyarapodott. A szakmai feladatokat ellátó „mentősök” lélekszámhoz viszonyított aránya a régiónak az országosnál valamivel előnyösebb helyzetére utal. 2010-ben a Dél-Dunántúlon százezer főre átlagosan 44 ilyen szakember jutott, hattal több, mint az ország egészében. A jobb ellátottság egyértelműen a mentőápolók nagyobb gyakoriságának köszönhető, az orvosok és tisztek népességre vetített hányada ugyanis térségünkben és országosan nem tért el

Mentőovos

Baranya megye Somogy megye Tolna megye Dél-Dunántúl Ország

10 4 2 16 192


125,0 80,0 100,0 106,7 135,2

Mentőtiszt

Mentőápoló

2010 30 113 24 122 18 93 72 328 655 2 919 2010 a 2008. évi %-ában 142,9 124,2 120,0 118,4 112,5 119,2 126,3 120,6 111,6 104,6

Összesen 153 150 113 416 3 766 127,5 117,2 117,7 120,9 107,0

A térségen belül 2010-ben a fajlagos mutató alapján Tolna ellátottsága tekinthető a legszélesebb körűnek, itt a szakállományúak százezer lakosra jutó létszáma elérte a 49 főt, miközben Somogyban csupán 47, Baranyában pedig mindössze 39 főt tett ki. A megyék közti különbség – akárcsak a régió és az ország közötti – ez esetben is elsősorban abból fakadt, hogy az ápolók jelenléte az egyes területeken eltérő intenzitású volt. Tolna megyében minden százezer lakos átlagosan 40, Baranyában ezzel szemben csak 29 mentőápoló potenciális segítségére számíthatott. Említést érdemel még, hogy mentőorvossal viszont Baranya volt jobban ellátva, mint a másik két megye, tekintve, hogy itt 3, miközben azokban csupán egy-egy orvos jutott százezer főre. A mentőknél dolgozók munkája köztudottan nem hétköznapi, részben a munka jellege, részben külső és belső hatásai miatt. Hazánkban is – csakúgy, mint nemzetközi szinten – felismerték, hogy a mentődolgozók a lakosság egészéhez és az egészségügyi alkalmazottakhoz képest is fokozottan vannak kitéve egészségi problémák megjelenésének. Szinte minden, a körükben végzett vizsgálat bizonyítja, hogy munkájuk rendkívül stres�szes, érzelmileg megterhelő. A mentőket gyakran érik fenyegetések, inzultusok erőszakos, érzelmileg labilis betegek részéről, emellett gyakran szembesülnek érzelmileg felkavaró halálesetekkel. Maga a munkavégzés a közlekedési helyzetekből adódó folytonos baleseti veszéllyel jár, az ön- és közveszélyes vagy fertőző betegekkel való kapcsolat pedig életveszélyt vagy egészségre ártalmas tényezőt jelenthet. Fárasztó, hogy az esti, illetve éjszakai órákban vagy hétvégén is dolgoznak, állandó figyelemkoncentrációs készséggel, hogy riasztás esetén azonnal intézkedni tudjanak.3 Az eddigiekben vázolt dologi és személyi feltételekkel a mentők 2010-ben a Dél-Dunántúlon mintegy 101 ezer mentőfeladatot teljesítettek, 13 (országosan 11)%-kal többet, mint két évvel korábban. A feladatok területi megoszlása nagyjából az egyes megyék lélekszámának megoszlását követte, 45%-ukra Baranyában, 33%-ukra Somogyban, 22%-ukra pedig Tolnában került sor. A három megye közül előbbiben a régiós átlagnak megfelelő, Somogyban attól valamivel elmaradó, Tolnában viszont azt némileg meghaladó mértékben emelkedett a mentőfeladatok száma a vizsgált időszak során. A feladatok többségét – csakúgy, mint országosan, az 56%-át – a közterületen, illetve lakáson végzett mentések tették ki. Számuk – az országos átlaghoz hasonlóan – 20%-kal gyarapodott 2008-hoz képest. A második leggyakoribb feladatnak a mentőszállítás (azaz a betegnek az egyik

3 A téma fontosságára több hazai közlemény is felhívta a figyelmet, ezért a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara önkéntes válaszadáson alapuló felmérést végzett 364 mentődolgozó anonim részvételével. A kérdőívet kitöltő mentődolgozók 75,8 százaléka érezte túlhajszoltnak, 22,8 százaléka nagyon zaklatottnak az életét; 67,6 százalékuk egészségi állapota valamilyen szinten, 4,1 százalékuké pedig gyakran akadályozza a mindennapi tevékenysége ellátásában. Mindez azért is elgondolkodtató, hiszen megalapozott egészségügyi ellátást csak azok az emberek képesek nyújtani, akik maguk is egészségesek.



gyógyintézetből a másik gyógyintézetbe való szállítása) számított, az esetek 36 (országosan 33) %-ában erre a segítségre volt szükség. Az áttekintett időszakban ez tevékenység is viszonylag jelentős mértékben fokozódott, 16%-kal gyakrabban vették igénybe a rászorulók, mint 2008-ban (az ország egészében ugyanezen időszakban 3%-os volt a növekedés). A feladatok sorában a harmadik helyen – mintegy 7%-os részaránnyal (ami valamivel elmaradt az országos átlagtól) – az őrzött szállítás állt, vagyis a betegnek a feltalálási helytől az egészségügyi intézetbe történő szállítása. Ez a fajta mentői munka – az előbbiekkel ellentéten – a két évvel korábbihoz képest igencsak megritkult, közel három tizedével esett vissza 2008 óta. Ugyancsak veszített jelentőségéből a szülésekhez igényelt mentői segítségek száma is. Míg a vizsgált időszak kezdetén még kb. 1800 nő utazott mentővel a kórházba, hogy gyermekét világra hozza, addig a végén már csak 1600-an, vagyis 13%-kal kevesebben. Ebben – a születések számának csökkenése mellett – szerepet játszik az a körülmény is, hogy ma már úgyszólván minden család rendelkezik személygépkocsival, amivel normál esetben a szülő nőt a hozzátartozója maga juttathatja el az egészségügyi intézménybe. Mindezek következtében 2010-ben a szülésekhez történő hívások sem a régióban sem országosan nem érték el az összes feladatnak már a 2%-át sem. A feladatok fennmaradt, elenyésző hányadát (0,2%-át) a mozgóőrség tette ki, ami a sportrendezvények, fesztiválok, koncertek, kulturális rendezvények, filmforgatások egészségügyi biztosítását jelenti, a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően. Dél-Dunántúlon az elmúlt évben összesen 175 olyan esemény zajlott, ahol erre szükség volt, 12%-kal kevesebb a két évvel korábbinál. 2. ábra A mentőfeladatok megoszlása, % 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 2008 2010 2008 2010 2008 2010 2008 2010 2008 2010 Barany a

Somogy

Tolna

megy e

megy e

megy e

Dél-Dunántúl

Mentés közterületen és lakáson

Szülés

Mozgóőrség

Őrzött szállítás

Ország

Mentőszállítás

A régió megyéi között a mentőfeladatok sorrendjét illetően különbség nem mutatkozott, differenciák csupán az arányszámok nagyságában adódtak. A legelterjedtebbnek számító feladat a lakáson, illetve közterületen végzett mentés a három megye közül Somogyban még az átlagosnál is gyakoribb volt (61%), Tolnában ezzel szemben jóval az alatt maradt (47%-ot tett ki). A mentőszállítást tekintve viszont a két megye helyzete megfordult, e tevékenység összesenen belüli hányada Somogyban (29%) maradt el a régiós átlagtól, és Tolnában (40%) haladta meg azt. Az őrzött szállítás aránya ugyancsak Tolnában volt a legmagasabb, 10%-on felüli, miközben Baranyában alig 3%-ra rúgott. A szülés és a mozgó őrség tekintetében – az arányszámok alacsony volta miatt – a területi differenciák elhanyagolhatók. Lényegében a fentiekben vázoltakat tükrözi, csak kissé más megközelítésben a feladatok népességre vetített számának áttekintése is. Ennek alapján látható, hogy Dél-Dunántúlon 2010-ben tízezer lakosra átlagosan 1069

mentőfeladat jutott, az országosnál 74-gyel, a 2008. évinél pedig 132-vel több. Minden tízezer fő közel 600 esetben közterületen, illetve lakásban történő mentéshez, mintegy 380 alkalommal mentő-, 72 esetben őrzött szállításhoz, 17-szer pedig szüléshez hívott mentőt. (A mozgóőrségnek a népesség említett egységére eső száma mindössze 2 volt.) A két főtevékenységet tekintve megállapítható, hogy a mutató a régióban az országos átlagnál magasabb értéket ért el, a többi feladat esetében pedig ahhoz nagyjából hasonló szintet. 2. tábla A mentőfeladatok 10 000 lakosra jutó számának alakulása

Megnevezés

Mentés MentőközterüMozgó- Őrzött Mentő- feladat Szülés leten és őrség szállítás szállítás összelakáson sen 2008


576 493 347 491 463

16 21 22 19 19

1 3 3 2 2


652 639 440 596 555

15 19 18 17 18

2 2 1 2 2

134 67 89 100 90

293 349 347 325 320

1 020 933 808 938 895

39 86 108 72 88

451 304 375 382 332

1 159 1 051 943 1 069 995

2010

A lakosság számához viszonyítva a legtöbb, tízezer főre jutóan megközelítőleg 1200 mentőfeladat a baranyai mentősökre hárult, velük szemben tolnai kollegáik – népességarányosan tekintve – „mindössze” valamivel több, mint 900 alkalommal kerültek bevetésre. Baranya nem csak a mentőfeladatok összességét illetően érdemel említést, hanem amiatt is, hogy a két legnagyobb súlyt képviselő tevékenység is itt volt a legintenzívebb. Közterületen és lakásban végzett mentésre tízezer lakosonként átlag 652, mentőszállításra 451 esetben vettek igénybe mentőt az itt élők. Az őrzött szállítások tízezer főre jutó száma Tolnában, a szüléseké pedig Somogyban volt a három megye közül a legmagasabb. A mentési munkálatoknak újfajta nézőpontját jelentheti a feladatoknak a gépkocsik állományához történő viszonyítása. Dél-Dunántúlon a 2010-es esztendő folyamán egy-egy futó mentőkocsinak átlagosan 1147 mentőfeladattal kellett megbirkóznia, ez valamivel kevesebb az országosnál, a két évvel ezelőttit viszont 128-cal meghaladta. Legszámottevőbben (106-tal, illetve 57-tel) a két főcsoportba tartozó tevékenységek száma gyarapodott, ezzel az elmúlt évben közterületen, illetve lakáson egy gépkocsi átlagosan már 639 mentést végzett, mentőszállításra pedig minden egyes kocsi esetében immár 410 alkalommal került sor. A két fő feladattal ellentétben valamelyest megritkult viszont az őrzött szállítások és a szülések egy futó mentőgépkocsira jutó száma, előbbi 109-ről 77-re, utóbbi 21-ről 18-ra esett vissza. (Megjegyzendő, hogy a mutató mind a négy esetben kevesebb volt, mint az ország egészében.) Mozgóőrséget egy-egy kocsinak az országoshoz hasonlóan – csakúgy, mint 2008-ban – 2010-ben is kétszer kellett teljesítenie. A régió három megyéje közül e tekintetben ismét Baranya emelkedett ki, ahol az egy kocsira jutó feladatok száma tavaly meghaladta az 1500-at, míg ugyanez Somogyban alig 1000-et tett ki, Tolnában pedig nem érte el a 900-at sem. Egy-egy futó mentőautóra Baranyában a múlt év folyamán mintegy 850 közterületi, illetve lakáson történő mentés, valamint 590 mentőszállítás elvégzése hárult, jóval több, mint a másik két megyében. Kizárólag az őrzött szállítás az, amiben a tolnai gépkocsik álltak a régión belül az élen, minden egyes tolnai mentő 101 ilyen esetnél működött közre 2010-ben.

3

4



3. tábla Az egy mentőkocsira jutó mentőfeladatok számának alakulása

Megnevezés

Mentés közterüMozgó- Őrzött Szülés leten és őrség szállítás lakáson


760 484 329 534 604

21 21 21 21 25


854 619 409 639 718

19 18 17 18 23

2008 2 3 2 2 3 2010 3 2 1 2 2

Mentőszállítás

Mentőfeladat összesen

176 66 84 109 117

386 342 329 353 417

1 345 915 766 1 019 1 166

51 83 101 77 114

590 294 349 410 430

1 517 1 016 877 1 147 1 287

További, újabb információkhoz juthatunk a mentősök munkájával kapcsolatban az egy napra jutó feladatok alakulásának áttekintésével. Ebből látható, hogy a rájuk háruló napi tennivalók a vizsgált időszak során megszaporodtak. Míg 2008-ban egy naptári napon a régióban 245 esetben kellett kivonulniuk, addig 2010-ben már 277-szer. A feladatok sokasodása azonban nem jellemző valamennyi fajtájukra, miközben a már sokszor említett két fő tevékenység napi szinten gyakoribbá vált, addig az őrzött szállítás és a szüléshez való igénybevétel valamelyest ritkult. Mindezek folyományaként a mentődolgozók munkája 2010-ben a következő képet mutatta: naponta 154 alkalommal közterületen, illetve lakáson mentettek, 99 mentőszállítást végeztek, 19 esetben őrzött szállításhoz hívták őket, 4 esetben pedig várandós kismamához. A régión belül a területi különbségek ez esetben is érzékelhetők. A legnagyobb forgalom Baranyában bonyolódott, ahol az elmúlt év minden egyes napján átlagosan 125 alkalommal vonultak ki a mentők. Ez több mint kétszerese volt a Tolnában, s bő egyharmadával több a Somogyban dolgozók igénybevételének. 3. ábra Az egy napra jutó mentőfeladatok számának alakulása 300 250 200 150 100 50 0 2008

2010

2008

2010

Barany a megy e Somogy megy e

2008

2010

Tolna megy e

Mentés közterületen és lakáson

Szülés

Mozgóőrség

Őrzött szállítás

Mentőszállítás

2008

2010

Dél-Dunántúl

Az előző két vizsgálati szempont összevetésével az elvégzett feladatok egy kézzelfoghatóbb értelmezést nyernek, kitűnik belőle az, hogy egy kocsi egy nap alatt mennyi munkát végez. Dél-Dunántúlon 2010-ben egy futó gépkocsi naponta átlagosan 3 mentőfeladatot látott el, eggyel többet, mint országosan, ám a két évvel ezelőttivel pontosan megegyező számút. A térség megyéi közül Baranyában tavaly napi 4, Somogyban 3, Tolnában pedig 2 feladat jutott egy-egy mentőre. A mentősök tevékenységének szakmai részét – mint korábban már szó volt róla – a mentőorvosok, mentőtisztek és mentőápolók (a továbbiakban szakdolgozók) végzik. A régióban 2010-ben 416-an teljesítettek ilyen szolgálatot, közülük egy-egy főre tehát átlagosan 243 feladat ellátása hárult. Ez az igénybevétel kisebb, mint az országban általában, és egyben – tekintve, hogy a vizsgált időszakban a szakdolgozók száma jóval számottevőbben gyarapodott, mint a feladatoké – a két évvel korábbinál is valamivel mérsékeltebb leterheltséget jelent. A 243 feladatból 135 közterületen, vagy lakáson végzett mentés, 87 mentő-, 16 őrzött szállítás, 4 pedig szülés volt. A térségben a baranyai szakdolgozók számítottak a legelfoglaltabbnak, egyegy fő közülük közel 300 esetet látott el az elmúlt évben, ennek több mint felét a közterületen, illetve lakáson történt mentések tették ki. Somogyban valamivel jobb volt a helyzet, ott 224 feladat jutott átlagosan egy szakemberre. A régión belül Tolnában mutatkoztak a legkedvezőbb körülmények, tekintve, hogy a megyében egy-egy mentősre „csupán” 194 hívás ellátása hárult. A mentési munkák egy másfajta vetületét adja, ha azokat a szállítások célja szerint tekintjük át. Dél-Dunántúlon a 2010-ben mintegy 101 ezerre rúgó mentőfeladatok túlnyomó többségét, valamivel több, mint háromnegyed részét a lakásokból, vagy a feltalálás helyéről a gyógyintézetekbe történő szállítások tették ki. További bő egytizedük a gyógyintézetek egymás közti forgalma volt, a harmadik legnagyobb hányadot (7%) azok az esetek jelentették, amikor a beteget, illetve sérültet a helyszínen látták el. A feladatok fennmaradó mintegy 6%-át pedig a rendelőintézetbe, lakásra, és egyéb helyre történő szállítások töltötték ki, illetve azok a riasztások, amikor a helyszínen nem találtak beteget (ide értendő a mozgóőrség ellátása is). Ezek az arányok nagyjából hasonlóak az ország egészét jellemzőkhöz, csekély eltérésként legfeljebb csak annyi említhető, hogy a gyógyintézetekbe irányuló szállítások hányada a régióban némileg magasabb, ugyanakkor a helyszínen ellátott eseteké valamelyest alacsonyabb volt az országos átlagnál (országosan az előbbi 73, az utóbbi 9%-ot ért el). 2008 óta a három legfőbb célhoz köthető feladatok száma az átlagosnál erőteljesebben gyarapodott: a gyógyintézetekbe irányuló szállításoké 29%-kal (közel 77000-re), ezen intézmények egymás közti forgalma 33%-kal (mintegy 11000-re), emelkedett, a helyszínen ellátott esetek száma pedig 15%-kal lett több, ezáltal tavalyra megközelítette a 7 és fél ezret. Mindezekkel szemben a kisebb súlyt képviselő feladatok némelyikénél viszont igen számottevő visszaesés tapasztalható, így pl. a rendelőintézetekbe való szállításoknál, amelyek 2010-re úgyszólván teljesen elvesztették jelentőségüket. Két évvel korábban még megközelítőleg 12000 esetben volt valamilyen rendelőintézet a mentőutak célpontja, ugyanakkor az elmúlt évben ezek száma már nem érte el az ezret. Ezek a változások oda vezettek, hogy kismértékben módosult a feladatok cél szerinti struktúrája. A három fő célhoz kapcsolódó tevékenységek részaránya kisebb-nagyobb (2-10 százalékpont közötti) mértékben növekedett, miközben az utóbb említett rendelőintézeti szállításoké a 2008. évi 13%-ról nem egészen egy százalékra zsugorodott. A többi feladat tekintetében az előbbiekhez fogható mérvű átrendeződés nem következett be. A régió megyéi között a célok összetételében jelentős differencia nem mutatkozott, a prioritások mindenütt ugyanazok voltak, legfeljebb az arányszámok nagysága tért el kissé egymástól. Somogyban a gyógyintézetekbe irányuló betegszállítások összes feladaton belüli hányada (78%) haladta meg a térség és a másik két megye átlagát egyaránt, Tolnában ugyanez a szinte „leírt” rendelőintézeti szállításokról mondható el (aránya itt 3% volt).



4.tábla

A mentőfeladatok megoszlása a szállítások célja szerint,%

Megnevezés

Gyógyintézetbe

Rendelőintézetbe


69,9 55,4 75,4 66,2 70,5

9,8 23,5 4,4 13,2 4,1


75,2 77,5 74,9 75,9 73,4

0,1 0,5 3,2 0,9 1,3

5

Lakásra, gyógyintézetből

Lakásra rendelőintézetből

2008 0,4 0,1 0,1 0,2 0,2 2010 0,5 0,1 0,2 0,3 0,3

A mentőfeladatokon belül külön említést érdemelnek a tényleges mentési esetek. A régióban 2010-ben közel 56000 mentést teljesített az apparátus, – az országoshoz hasonlóan – 20%-kal többet, mint két évvel korábban. Ezek helyszíne többnyire az érintettek otthona volt, az esetek közel héttizedében a kocsiknak oda kellett menniük. Ezt a közterületi mentések követték, az utcák, terek, parkok, parkolók, stb. az esetek egynegyedének voltak bekövetkezési területei. Jelentősebb arányt képviseltek még a közlekedési mentések is, az összesnek 4%-ot meghaladó részét tették ki. Ipari (üzemi), illetve sport helyszín csak elvétve akadt, az eseteknek mindössze 0,5, illetve 0,8%-a köthető ezekhez. (Az arányok nagyjából az országos eloszlást követték.) Megjegyzendő, hogy 2008-hoz képest az egyik legerőteljesebb növekedés (23%) épp ez utóbbi (sport) helyszíneken végzett mentések számában következett be, amit csak a háztartásokban teljesítettek számának emelkedése (28%) szárnyalt túl. E kettőn kívül még a közterületeken történt mentések gyarapodtak (12%-kal) a vizsgált időszak alatt, a többi helyszín azonban kevesebbszer fordult elő 2010-ben, mint két évvel azelőtt. Ezek a változások a helyszínek szerinti megoszlásban nem okoztak alapvető átalakulást, a fontossági sorrend 2008 óta változatlan maradt, csupán a megfelelő arányszámok módosultak a két év alatt néhány(tized) százalékponttal. Dél-Dunántúl mindhárom megyéjét – kisebb eltérésekkel – nagyjából a fentiekben vázolt struktúra jellemezte. A régiós átlagnak leginkább Tolna felelt meg, Baranyában a térség egészéhez képest némileg magasabb volt a lakás, és alacsonyabb a közterületi, Somogyban épp fordítva: valamelyest kisebb a lakás, és nagyobb a közterületi mentések hányada. Minden eset, amelyben a mentők közreműködésére, segítségére van szükség az érintettek, illetve családjuk számára sokkoló esemény. Különösen igaz ez akkor, ha gyermekekről van szó. A régióban 2010-ben összesen mintegy 3700 esetben kellett 14 éven aluliak mentéséhez kocsit hívni, vagyis az összes ilyen jellegű esetek 7%-ában gyermekek voltak a szenvedő alanyok. Ez a korosztály tavaly a 2008. évinél jóval nagyobb veszélyeztetettségnek volt kitéve, amit az is tükröz, hogy a körükben végrehajtott mentések száma 21%-kal meghaladta a két évvel korábbit (országosan ugyanezen időszak alatt 27%-os volt a növekedés). A gyerekek esetében – csakúgy, mint általában – szintén a lakás és a közterület volt a legfőbb helyszín, tavaly a mentések 56, illetve 31%-a innen történt. Körükben

Gyógyintézetből gyógyintézetbe

Egyéb helyre

Helyszínen hagyva

Beteget nem találtak

0,1 0,1 0,1 0,1 0,2

8,6 9,4 10,4 9,3 10,3

0,9 1,7 1,4 1,3 2,4

7,6 7,3 6,1 7,2 8,8

2,7 2,4 2,1 2,5 3,5

0,1 0,0 0,1 0,0 0,1

12,2 8,8 11,6 10,9 10,2

2,2 3,6 1,4 2,5 2,6

7,3 7,9 6,6 7,3 8,8

2,4 1,4 2,0 2,0 3,4

– a régió teljes populációjával ellentétben – relatíve számottevő súlya volt a közlekedési, de méginkább a sport helyszínekről történt mentéseknek (ezek sorrendben 7, illetve 6%-ot tettek ki). A mentések számának növekedése – a közlekedési kivételével – valamennyi helyszínen meghaladta az átlagos 21%-os emelkedést (leginkább a sport területe tűnt veszélyesnek, ahol 26%-os ugrás következett be). A kivételként említett területen viszont közel egytizedével ritkábban került sor mentésekre. 2008-hoz viszonyítva a helyszínenkénti összetétel – a vázolt folyamatok hatására – annyiban módosult, hogy valamelyest csökkent a közlekedési területekhez, és majdnem ugyanennyivel nőtt a lakásokhoz kötődő esetek részaránya. Meg kell jegyezni, hogy vannak olyan helyszínek, amelyek a gyermekekre való fokozottabb odafigyelést igényelnék, nevezetesen a közlekedés és a sport, mégpedig azért, mert e területeken a 14 év alatti fiatalok hányada az összes mentésen belül az átlagos 7%-kal szemben 11, illetve 45%-ot ért el. A gyermekmentések helyszínei a régióban és az ország egészében nagyjából hasonló összetételt mutattak, s a térség egészén belül a három megye között sem adódtak szembetűnően nagy különbségek e tekintetben. Néhány százalékpontos differencia volt csupán látható, Baranyában a lakásokból, Tolnában a közlekedési, Somogyban pedig a sport területekről történt mentések aránya haladta meg valamivel az átlagost, illetve a másik két megyében tapasztaltat. A megfelelő korú népesség számához történő viszonyításból kitűnik, hogy a dél-dunántúli gyermekek veszélyeztetettsége az országosnál számottevőbb volt. 2010-ben tízezer 14. életévét még be nem töltött fiatalra a régióban 273 mentés jutott, miközben országosan „csak” 223. Ez az arányszám a 2008. évit is jelentősen (55-tel) meghaladta. A 273 esetből 154 lakáshoz, 84 közterületi, 20 közlekedési, 15 pedig sport helyszínhez volt köthető. Megjegyzendő, hogy a megfelelő országos átlagoknál valamennyi mutató rendre magasabb volt. A régió megyéi közül Baranyában a lakásokba, Somogyban a közterületekre irányuló hívások voltak a lélekszámhoz viszonyítva az átlagosnál gyakoribbak, előbbiben tízezer gyermekkorúra vetítve 178, utóbbiban 107 volt a megfelelő arányszám. Tolnában ugyanakkor az említett két helyszín a fiatalok kisebb részére nézve tűnt veszélyesnek, mint a másik két megyében, itt tízezer 14 év alatti lakosra 112 lakáshoz, illetve 59 közterülethez kötődő mentés jutott 2010-ben.

6



4.ábra A tízezer megfelelő korú (0–14 éves) lakosra jutó gyermek mentési esetek számának alakulása 350 300 250 200 150 100 50 0 2008

2010

2008

2010

Barany a megy e Somogy megy e

2008

2010

Tolna megy e

2008

2010

Dél-Dunántúl

Közterületi mentés Sport mentés Lakásból, háztartásból történt mentés Közlekedési mentés

A mentők munkájának speciális területét jelentik – már súlyuknál fogva is – a tömeges balesetek, azaz az olyan események, amelyek egyidejűleg 5, vagy több személy sérülését, megbetegedését okozzák. Dél-Dunántúlon 2010-ben 20 ilyen eset következett be (10 Baranyában, 6 Somogyban, 4 Tolnában), számuk 2008 óta összességében kedvezően változott, 40%-kal csökkent. Ez az országosnál előnyösebb helyzetet jelent, az ország egészében ugyanis ezen időszak alatt 23%-os fogyás következett be.

A mentési munkának sarkalatos pontja az idő. Erről azonban csak a – fentiekben említett – tömeges baleseteket illetően rendelkezünk információkkal, mégpedig részben arra vonatkozóan, hogy a mentők a bejelentéstől számítva hány perc alatt értek a helyszínre, másrészt pedig, hogy ott mennyi idő alatt számolták fel a balesetet (illetve a kettő összegeként, hogy a bejelentéstől a felszámolásig összesen mennyi idő telt el). A dél-dunántúli tömegbaleseteknél a mentősöknek 2010-ben átlagosan kereken 60 percre, azaz egy órára volt szükségük ahhoz, hogy a riasztástól a baleset felszámolásáig eljussanak. Ez 3 perccel rövidebb idő, mint két évvel korábban volt. A szakmán belül régóta ismert fogalom az „aranyóra”. Amennyiben a baleset bekövetkeztétől számított egy órán belül a sérült a végleges ellátóhelyre kerül, a további életkilátásai az átlagoshoz képest nagyságrenddel megnőnek. A fentiekből megállapítható, hogy a régiós átlagidő ebbe az egy órába – ugyan éppencsakhogy – de belefért. (Országosan valamivel kedvezőbb a helyzet, ott tavaly 56 percet tett ki a hívástól a befejezésig eltelt idő.) A 60 percből 10 percet vett igénybe az, hogy a mentők a helyszínre érjenek, további 50 perc pedig a baleset felszámolásával telt. Előbbi valamivel (egy perccel) jobb, mint az országos átlag, utóbbi azonban 4 perccel hosszabb annál. A térségen belül Tolna emelkedett ki, itt volt ugyanis az összidő a legrövidebb, 2010-ben 50 perc (ebből 10 perc a baleset helyszínére való megérkezéshez, 40 perc a szerencsétlenség felszámolásához kellett). Baranyában ennél rosszabb helyzet mutatkozott, tekintve, hogy a megyében tavaly 58 percet igényelt az, hogy a riasztástól a felszámolásig eljussanak a szakemberek, igaz, hogy az „aranyórán” még így is belül maradtak. Megjegyzendő, hogy itt értek a leghamarabb (9 perc alatt) a helyszínre a mentősök, a sérültek ellátása azonban esetükben 49 percig tartott. Az előbbi két megyével szemben Somogyban a bűvös egy órát 10 perccel túllépték, itt az átlagos 70 percből 11-et tett ki a helyszín elérése, 58-at pedig a szerencsétlenség felszámolása. Tolna a tekintetben is említést érdemel, mert a régión belül az egyetlen megye volt, ahol a teljes átlagidő 2008-hoz képest visszaesett, méghozzá elég tetemesen, 24 perccel, amit szinte teljes egészében a gyorsabb felszámolás tett lehetővé. Baranyában ugyanakkor 10, Somogyban pedig 6 perccel hosszabbodott az összidő, ez esetben is a sérültek ellátása okozta a változást, ám ezúttal annak nagyobb időigénye miatt.

További információk, adatok (linkek): A Dél-dunántúli statisztikai tükör eddig megjelent számai

Elérhetõségek:

[email protected] Telefon: (+36-72) 533-319 Információszolgálat Telefon: (+36-1) 345-6789 www.ksh.hu

© KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2011 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!

10

Recommend Documents