10

A BGF KVIK – tudományos folyóirata 2013/10

AGORA

Tartalom – Content Buzási Attila Az indikátormódszer alkalmazhatóságának vizsgálata a városi fenntarthatóság értékelésében Analysing the Applicability of the Indicator Method in Assessing Urban Sustainability

7

Fenyvesi Éva, Vágány Judit, Kárpátiné Daróczi Judit A bizalom és az érzelmi intelligencia szerepe a szervezeti tagok ”együttmûködôbbé” válásában The role of trust and emotional intelligence in getting more cooperative of enterprise’s membres

34

Karakasné Morvay Klára – Villányi Márton Egy szállodai márkaérték meghatározásának modellje Model for determining the added value of a hotel brand

49

Muhi B. Béla A falusi turizmus, mint Vajdaság vidékfejlesztési politikájának meghatározó eleme Rural tourism, as a key element of rural development policy in Voivodina

64

Juhász László Múlt a jövôben – Szállodaipar, szállodaoktatás fejlôdése és szerepe a felsôoktatásban Past in the Future – Hospitality, development of the higher education of hospitality

77

Remenyik Bulcsú – Tóth Géza – Molnár Csilla – Sóvári Katalin A tóturizmus helyzete Magyarországon Lake Tourism in Hungary

90

5

AGORA Buzási Attila

Az indikátormódszer alkalmazhatóságának vizsgálata a városi fenntarthatóság értékelésében Analysing the Applicability of the Indicator Method in Assessing Urban Sustainability Összefoglalás

Summary

A városi fenntarthatóság értékelése és az ehhez kapcsolódó módszertani kérdések a városkutatások egyik legfontosabb területei. Az indikátormódszer, valamint az összetett mutatók használata széles körben elterjedt a fenntartható fejlôdés helyi értelmezéséhez, különösen igaz ez a városi területekre. A szakirodalomban különbözô módszertanok látnak napvilágot a probléma kezelésére, amely metodikák között nincs egységes álláspont a probléma megoldását illetôen. Jelen tanulmány fô célja, hogy összehasonlítson öt különbözô módszertani megközelítést a városi fenntarthatóság értékelésére, valamint következtetéseket vonjon le az ismertetett módszerek elônyeinek és hátrányainak tükrében. Kulcsszavak: fenntartható fejlôdés, városi fenntarthatóság, indikátormódszer

Urban sustainability and related assessment methods are one of the most important issues in urban studies recently. Indicator methods and composite indices are widely used tools to assess sustainable development at local scale, especially in urban areas. There are different methods to measure sustainable development in cities released in journals, moreover there is a lack of united stand about the used approaches. The main purpose of this paper is to compare five different assessment methodologies in connection with urban sustainability and draw conclusions by considering both advantages and disadvantages. Keywords: sustainable development, urban sustainability, indicator method

Fenntartható fejlôdés és városfejlesztés

2007). A növekedési tendenciák következményeképpen a város elvesztette azt az organikus jellegét, ami a történelmi idôkben jellemezte. Az elmúlt két-háromszáz évben ÉszakAmerikában, valamint Európában lezajlott az urbanizáció, azaz a városiasodás folyamata. Ezeken a területeken további erôteljes városnövekedésrôl már nincs értelme beszélni, ellenben a Föld számos más pontján ez a folyamat éppen napjainkban indul, illetve folyamatban van. Ilyen hely többek között Ázsia, azon belül is Kína délkeleti része. A fejlett világ központjai mind-mind olyan metropoliszok (New York, Tokió, London), amelyek nem az ipari termelésben,

Napjainkban a tudományos felfedezések, a technikai újítások, valamint a társadalmi átalakulás következtében folyamatosan nô az emberek várható életkora, amely a Föld lakosságának rohamos növekedését vonja maga után. Ennek a folyamatosan növekvô népességnek mára már több mint a fele városokban él (Nagy, 2008) és ez az arány eléri 2050-re világszerte a 70%-ot (Shen et al., 2011). A városok népességnövekedésének üteme kétszerese az össznépesség-növekedés mértékének (Fórián,

7

AGORA hanem a pénzügyi szolgáltatásokban érnek és értek el kimagasló eredményeket (Sassen, 1991). Ezzel ellentétben, a már említett ázsiai nagyvárosok közül sok a specializált ipari ágazatainak ”köszönheti” elképesztô növekedését. A városalakító tényezôk ilyen mértékû differenciálódása a városok fejlôdésére kiegyenlítetlenül hat. Létrejönnek a mai értelemben vett fejlett városok a nyersanyaglelôhelyek, a szállítási útvonalak, valamint a termelési lehetôségek által elônyösnek ítélt helyeken, míg a többiek lemaradnak. Az érintett települések nagy árat fognak fizetni azért, mert megtörték a városok organikus növekedésének és kialakulásának rendjét és szinte csak egyfajta szolgáltatásra rendezkedtek be (Meggyesi, 2005). A növekvô környezetszennyezés, a társadalmi és gazdasági problémák együttes jelenléte mind-mind azt bizonyítja, hogy felbomlott az egyensúly a városok és környezetük között. A mai világvárosok egyáltalán nem fenntarthatók, gondoljunk csak az oda naponta érkezô ingázók millióira, aminek következtében a közlekedés okozta környezetterhelés sok esetben már szinte elviselhetetlen viszonyokat okoz. Természetesen nemcsak a levegôszennyezés írható a metropoliszok számlájára, a naponta keletkezô szilárd és folyékony hulladék mennyisége is elképesztô méreteket ölt egy milliós nagyváros esetén. Ezek mind-mind próbára teszik, sok esetben pedig meg is haladják Földünk nyelô képességét. Mindezen tények együttese után nyilvánvaló, hogy szükség van a városok esetében fenntartható városfejlesztési elveket, elôírásokat alkalmazni, aminek következtében helyreáll és megmarad az épített és a természeti környezet egyensúlya, amely az emberiség városi létét fenntartható módon szolgálja. A legújabb kutatások megállapításai szerint a fenntarthatóság feltételeit figyelembe véve alapvetôen két nagy témakört szükséges elemezni, mégpedig 8

a globális gazdaság fejlôdésének hatásait és az ezen hatásokat módosítani képes várospolitikát (Enyedi, 2012). A kidolgozott mutatószámrendszer éppen a várospolitikai akcióterületekhez kapcsolódó beavatkozási lehetôségekre és az egyes tényezôk súlyának megítélésére hívja fel a figyelmet a fenntarthatóság különbözô aspektusaiból. Jelen tanulmány a városi fenntarthatóságot három közép-európai fôváros vonatkozásában vizsgálja, azonban a modell általánosan alkalmazható lehetôséget adva további összehasonlításokra és a gyakorlatban is alkalmazható a fenntarthatóság irányába mutató várospolitikai döntések meghozatalának elôsegítése érdekében. A vizsgálatok elsôdleges célja a nemzetközi szakirodalom áttekintése és a különféle értékelési módszerek vizsgálata, valamint ezen módszertanok elônyeinek és hátrányainak értékelése.

Az indikátormódszer alkalmazásának nemzetközi gyakorlata a városi fenntarthatóság értékelésére A következô alfejezetekben öt olyan tanulmány bemutatására kerül sor, amelyek a városi fenntarthatóság értékelését tûzték ki célul. A minél szélesebb körû bemutatás nemcsak módszertani, hanem földrajzi oldalról is fontos szempont, amit ausztrál, ázsiai és európai példák is alátámasztanak. Nemcsak a tudományos élet szereplôi próbálnak meg a témában kutatásokat végezni, hanem non-profit környezetvédelmi szervezet és a versenyszférában érdekelt vállalat által készített tanulmányok értékelésére is sor került a vizsgálatokban. A bemutatott nemzetközi esettanulmányok az alkalmazott módszertani megoldások minél szélesebb körének bemutatására törekednek.

AGORA Egyszerû rangsorolás Az Ausztrál Természetvédelmi Alapítvány (Australian Conservation Foundation, ACF) felkérésére a brit Forum for the Future non-profit szervezet elkészítette a húsz legnagyobb ausztrál város fenntarthatósági indexét és a sorba rendezés után értékelte is azokat az ún. Fenntartható Város Index (Sustainable City Index-SCI) segítségével (Forum for The Future, 2010). A városok tulajdonságait, valamint teljesítményeit három nagyobb csoportba osztották: környezeti teljesítmény, életminôség és jövôbeli alkalmazkodóképesség. Mivel az ausztrál nagyvárosok általában a déli partvidéken találhatók, így ezek saját bôrükön tapasztalhatják a globális klímaváltozás következményeit és jövôbeli veszélyeit (Australian Sustainable Built Environmental Council), ezért az indikátorok kiválasztásánál megpróbáltak nagy hangsúlyt helyezni erre a problémára és olyan mutatókat használni, amik valamilyen szinten hely specifikusak. Minden csoportban öt indikátorral jellemezték az adott várost és a sorrendet az egyes értékek alapján állították fel. Az adott területen legjobb értékekkel rendelkezô város kapta a legkisebb értéket, egyest, a legrosszabb pedig 20 pontot kapott. A csoportba tartozó indikátorok alapján felállított rangsort ezután összegezték. A felhasznált adatok minden esetben nyilvános adatbázisból kerültek ki, mivel az index készítésekor alapelv volt az átláthatóság és a hitelesség. Ez azt jelenti természetesen, hogy voltak olyan adatok, amelyek adott esetben hiányosak voltak, vagy pedig nem voltak naprakészek. Az index készítôinek feltett szándéka ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöbölése például új indikátorok és friss adatbázisok használatával. A csoportonkénti és az összesített rangsorból leszûrhetô, hogy az egyes városok mely területeken értek el jó eredményt és ez milyen súllyal szerepel az összevont eredményben.

Minden város esetében a környezeti teljesítményt mérô indikátor megmutatta a város és a környezet közötti kapcsolatot, illetve a város által kifejtett terhelést a környezetre nézve. Az öt indikátor, amely alapján az értékelés történt a következô volt: levegôminôség, ökológiai lábnyom, környezetbarát épületek, vízhasználat és a biodiverzitás. A levegôminôség mérésére a szállópor értékeit mérték, a mérôszám a PM10 koncentráció volt m3-ként a városi területen belül. Az adatok központi forrásokból kerültek ki, azonban a bázisévek nem voltak mindig azonosak, 2001-tôl egészen 2007-ig terjedtek. A második indikátor a széles körben ismert és alkalmazott ökológiai lábnyom. A mutató mértékegysége: ha/fô/év. Az adatok az ACF fogyasztási térképérôl származtak, amelyet a Sydney University egy kutatócsoportja értékelt és ez alapján kerültek meghatározásra az egyes városok ökológiai lábnyomai. A harmadik indikátor a környezettudatos épületekkel van kapcsolatban, és mutatója az úgynevezett Green Star jelzésû épületek száma a városban. A Green Star-t a Green Building Council of Australia adja olyan épületek számára, amelyek megfelelnek a bizottság elôírásainak. A minôsítéskor kilenc kategóriában adnak pontszámot az épületeknek és ez alapján minôsítenek (www.gbca.org.au). A kategóriák a következôk: menedzsment, beltéri környezetminôség, energia-felhasználás, közlekedés, vízfogyasztás, felhasznált építôanyagok, földhasználat és ökológia, emissziók és az innovációs készség. A kapott pontszámokat összeadva végül besorolják az épületet a hat eredménycsoport valamelyikébe. Minél több pontot kap egy épület, annál magasabb a besorolása. Ennél az indikátornál a jövôben szeretnének változtatni és egy újabb mutatót, az egy fôre jutó zöldfelületek m2-ét használni. A negyedik indikátor a vízhasználattal függ össze. Az egy háztartásra jutó vízhasználat mennyiségét mérik és ezt viszonyítják az éves csapadékmennyiséghez, majd ezen értékek 9

AGORA alapján állítják sorba a városokat. Ennél a jelzôszámnál azonban három városra, Hobart, Launceston és Sunshine Coast esetében nem voltak elérhetô nyilvános adatok, ezért az egy háztartásra jutó vízfogyasztást a többi 17 város átlagából számították, így ez a mutató némiképp hibás képet ad a valódi helyzetrôl. Az utolsó környezeti teljesítménymutató a biodiverzitás. Összetettségébôl adódóan három különbözô értékbôl tevôdik össze. Az elsô az élôhelyek kapcsolódásának kérdése. Figyelembe vették például, hogy egy autóút milyen mértékben szel ketté egy életteret, illetve ha kettészeli, akkor biztosított-e az állatok átjárása ezen az úton (általában vadfelüljárók és aluljárók segítségével). A második faktor a tájhasználat intenzitása, amellyel az élôhelyek minôségét lehet leírni. Az utolsó összetevô pedig az ökoszisztémák veszélyeztetettségének százaléka. Az egészségügyi mutató alatt a kettes típusú diabéteszben szenvedô betegek arányát mérték. Azért ezt a betegséget, mert ennek a kialakulásában nagymértékben szerepet kap a túlsúly és az elégtelen étkezés. Ebbôl a szempontból tehát egy átfogó képet kaphatunk a lakosság általános egészségi helyzetérôl. A jövôben ezt az indikátort kibôvíteni tervezik egy olyan mérôszámmal, amely kapcsolatot teremt a lakosság egészségügyi helyzete és az épített környezet között. A népsûrûség a második indikátor a kategóriában, mértékegysége fô/km2. Ezt az indikátort a lakosság kényelemérzetének meghatározására is használják. A harmadik mérôszám a szubjektív jólét mutató. A közlekedési indikátor az 1000 fôre jutó személygépkocsik számát mutatja, amely kapcsolatban áll a tömegközlekedést érintô hátrányokkal. Egyértelmû, hogy minél magasabb az 1000 fôre jutó gépkocsik száma, annál kevésbé használják a lakosok a tömegközlekedési eszközöket, helyette inkább autóba ülnek és azzal közlekednek. Az adatokat a 2006-os népszámlálási adatokból nyerték, így ez nem mutat teljesen 10

naprakész információkat, inkább csak nagyságrendileg reprezentálja a 2010-es helyzetet, ezért a kutatást végzôk körében nagy az igény friss adatok használatára, így a felmérés hitelessége is nô. Emellett az indikátort ki akarják még bôvíteni a tömegközlekedésre vonatkozó mutatókkal, illetve az egyéb, alternatív közlekedési fajták használatával is. Ebben a csoportban az ötödik mutató a foglalkoztatási indikátor. Itt megvizsgálták a munkanélküliségi rátának az elmúlt 12 hónapban mutatott átlagát, amibôl a hosszú távú stabilitásra és a város gazdasági erejére lehet következtetni. A jövôbeli alkalmazkodóképesség csoport indikátorai azt próbálják meg bemutatni, hogy az egyes városok mennyire felkészültek a jövô kihívásaira, és ha felkészültek, akkor milyen intézkedéseket hoztak. A klímaváltozással kapcsolatos intézkedések jelentik az elsô indikátort ebben a csoportban. A Helyi Környezetvédelmi Kezdeményezések Nemzetközi Tanácsa (ICLEI) kidolgozott egy öt pontból álló, szabványosított eszközt, amely a klímavédelmet helyezi a középpontba a helyi önkormányzatok részére. Ez az úgynevezett ötlépcsôs folyamat a következôkbôl áll: ÜHG-emisszió mértékének meghatározása, célok megfogalmazása a kibocsátás-csökkentés érdekében, az emisszió csökkentése, monitoring, valamint beszámoló a környezeti teljesítményrôl. A második mutató a közösségi aktivitás. Ebben az esetben azt mérték, hogy a városok lakói milyen arányban vesznek részt civil mozgalmak és egyesületek munkáiban, amelyek a helyi közösségek összetartását erôsítik. Az adatok a 2006os népszámlálás eredményeibôl kerültek ki, ezért fontos ezek frissítése. A következô indikátor az oktatással kapcsolatos. A mérôszám azon 20 évesek, vagy e kor fölöttiek, akik rendelkeznek 12 elvégzett tanévvel, mindez a teljes lakosság százalékában. Az adatforrás ebben az esetben is a 2006-os cenzus volt, ezért ezt a mutatót is frissíteni kell.

AGORA Ebben a csoportban a negyedik mutató a háztartások kiadásait vizsgálja. Pontosabban az összes bevételük hitel visszafizetésre fordított százalékát, amelybôl következtetni lehet a háztartások pénzügyi stabilitására. A 2006-os adatok mindenképpen frissítésre szorulnak. Az utolsó indikátor ebben a csoportban az élelmiszertermeléssel és ellátással kapcsolatos. A mérôszám a termelôi piacok és a helyi termelôk száma a népességhez viszonyítva. Ezáltal képet kaphatunk arról, hogy az adott város milyen mértékben függ a mezôgazdasági termeléstôl és mennyire érvényesíti központi termelôi és elosztói szerepét. A módszertan értékelése A különbözô csoportokat és a bennük szereplô indikátorokat az összesített eredmény függvényében megvizsgálva levonható néhány következtetés a Fenntartható Város Indexrôl. Az elsô és leginkább szembetûnô, hogy minden csoport és azon belül minden indikátor azonos súllyal számít bele a végsô rangsorba. A leglátványosabban ez az elsô helyezett Darwin esetén látható, ahol hiába alacsony a munkanélküliség, a klímaváltozás hatásaira való felkészültségben csak a 15., az ökológiai lábnyom esetében pedig a 18. helyet szerezte meg (Forum for The Future, 2010). Ettôl függetlenül a vizsgálat szerint a legfenntarthatóbb ausztrál város lett. A második helyet elért Sunshine Coast hiába teljesített holtversenyben a legjobban a környezeti fenntarthatóságot illetôen (Forum for The Future, 2010), ez sem volt elegendô a végsô gyôzelemhez, mivel kevesebb kategóriában végzett az elsô helyen, mint Darwin. A harmadik legfenntarthatóbb város, Brisbane például a 4. legnagyobb ökológiai lábnyommal ”büszkélkedhet” (Forum for The Future, 2010), ennek ellenére az egyik legjobb értékelést kapta a környezeti teljesítményt mérô csoportban.

Az 1. táblázatban láthatók a városok rangsorai a három nagy csoport, valamint az összesített eredményük alapján. Ha megfigyeljük a csoportonkénti rangsort és ezt összehasonlítjuk az összesített eredménnyel, akkor érdekes tendenciákat figyelhetünk meg a három vezetô város esetében. Az elsô Darwin az életminôség és az alkalmazkodóképesség területén nyújtott kiemelkedôt, ugyanakkor a környezeti fenntarthatóságot vizsgálva csupán a középmezônyben foglal helyet. A város részletes eredményeit megfigyelve (Forum for The Future, 2010) látható, hogy a vezetô helyét nagyban köszönheti az alacsony, 1,89%os munkanélküliségnek és annak, hogy a háztartások bevételének csak 22,56%át költik hiteltörlesztésre. E két indikátor esetén Darwin az elsô helyet szerezte meg a 20 legnagyobb ausztrál város közül. Szintén jól teljesített a szubjektív jólét mutató, a biodiverzitás, valamint a levegôminôséget érintô mutatóknál. Meg kell említeni, hogy kifejezetten rossz értékelést kapott az ökológiai lábnyom (7,06 ha/fô/év), a közegészségügy (a lakosság 6,306 %-a szenved kettes típusú diabéteszben) és a klímaváltozásra való felkészültségben. A többi mutatónál Darwin a középmezônyben foglal helyet. A második helyezett Sunshine Coast sokkal kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtott a különbözô csoportok tekintetében. Holtversenyben Brisbane-nel a leginkább fenntartható ausztrál város környezeti szempontból. Az összes vizsgált város közül itt a legjobb a levegô minôsége, a PM10 koncentrációja 13,7 μg/m3 (Forum for The Future, 2010). Ugyancsak a legjobb eredmény érték el a szubjektív jólét mutató esetén. Megállapítható tehát, hogy ebben a városban érzik magukat a legjobban az emberek. Ez még akkor is igaz, ha a háztartások bevételének több, mint 36%-át hiteltörlesztésre költik, ami a 3. legrosszabb mutató a 20 város közül. Az élmezônyben található Sunshine Coast a közegészségügyi mutató alapján, a lakosságnak csak 4,16%-a szenved 11

AGORA kettes típusú diabéteszben. A többi indikátort vizsgálva az erôs középmezônybe tartozik a város. Az összesített harmadik helyezést a népességszámban is harmadik helyen található Brisbane szerezte meg. Sunshine Coast-hoz hasonlóan ebben az esetben is szembetûnô, hogy kiegyensúlyozottabbak a helyezései, mint az elsô helyezett Darwinnak. A részletes eredményeket megfigyelve (Forum for The Future, 2010) itt is észrevehetô néhány érdekesség. Az elôzôleg bemutatott Sunshine Coast-tal együtt holtversenyben Brisbane érte el a legjobb környezeti teljesítményt az indikátorok szerinti összegzés után. Az elôzô várossal ellentétben azonban Brisbane egyetlen környezeti mutatóban sem ért el elsô helyezést, sôt a 6,87 ha/fô/év ökológiai lábnyommal mindössze a 17. helyezést érte el. Ezzel szemben a környezettudatos építészetet bemutató Green Star-ral jelölt épületek száma a népességhez viszonyítva

12

a második legjobb a húsz város közül. A vízfogyasztás és a biodiverzitás terén egyaránt a 4. legjobbnak bizonyult. Az életminôséget mérô mutatók megmutatták, hogy Brisbane ebbôl a szempontból csak a középmezônyben foglal helyet. Ez ”köszönhetô” a szubjektív jólét alacsony mértékének, valamint az alacsony népsûrûségnek. Megemlítendô azonban, hogy a húsz város közül Brisbaneben a legalacsonyabb a diabéteszesek aránya, a teljes lakosság arányában alig több mint 4%. A jövôbeli alkalmazkodóképesség csoportban elért holtversenybeli harmadik helyezés is csalóka, mivel az egyes indikátorokat megnézve kiderül, hogy pl. a klímaváltozásra való felkészültség és a társadalmi szerepvállalásban is csak a 13. helyet érte el a város. Ugyanakkor a másik három indikátor szerint Brisbane az élmezônyben található (oktatás 4. hely, bevétel hitertörlesztésre fordítása 6. hely, mezôgazdaság 5. hely). Összefoglalva megállapítható, hogy

AGORA 1. táblázat A vizsgált városok rangsora (Forum For The Future, 2010)

Környezeti teljesítmény (1)

Életminôség (2)

Alkalmazkodóképesség (3)

Összesített (4)

Adelaide

15

16

3

14

Albury-Wodonga

10

14

11

15

Ballarat

9

18

2

14

Bendigo

4

17

4

10

Brisbane

1

7

3

3

Cairns

3

11

8

9

Canberra

12

5

1

5

Darwin

8

2

2

1

Geelong

14

9

14

18

Gold Coast-Tweed

6

3

13

8

Hobart

5

8

6

6

Launceston

10

12

10

13

Melbourne

7

6

7

7

Newcastle

11

13

14

17

Perth

16

13

9

19

Sunshine Coast

1

4

5

2

Sydney

9

10

12

12

Toowoomba

5

10

11

11

Townsville

13

1

2

4

Wollongong

2

15

15

16

Table 1. Overall ranking (Forum For The Future, 2010) Environmental performance (1), Quality of life (2), Resilience (3), Overall position (4)

13

AGORA az index az úgynevezett gyenge fenntarthatóságot tartja szem elôtt, mivel az összes indikátort azonos súllyal kezeli. Így elképzelhetô, hogy egy környezeti szempontból kevésbé fenntartható város a végsô rangsorolásnál elôkelô helyet foglal el a gazdasági és a társadalmi mutatók alapján, ezért egyfajta torzított eredményt lehet leszûrni csak a végeredmény, vagy akár csak a különbözô csoportok külön-külön való értékelésével, a hátteret a városok részletes bemutatásával kell feltárni. Az ott megtalálható számszerûsített adatok alapján már levonhatók olyan következtetések, amelyek az erôs fenntarthatóságot szem elôtt tartó nézôpontot képviselik. Ezen felül az alkalmazott sorrendi skála alapján nem lehet megállapítani, hogy egyes városok mennyivel értek el jobb eredményt a másiknál. Ennél a módszernél felléphet egy olyan szituáció, hogy a 20 város közel azonosan teljesít egy indikátort tekintve és csak nüánsznyi különbségek merülnek fel, mégis a végeredményben a leggyengébb 20-szor annyi pontot kap, mint a legjobb teljesítményt elérô, holott az eredménye nem 20-szor rosszabb annál. Mindez persze igaz ellenkezô elôjellel, vagyis a sorrendi skála kicsinyítheti is a fennálló különbségeket. További problémát vet fel az adatok kezelése és alkalmazása. A vizsgálatban vegyesen találhatók meg a 2006-os és 2009-es adatok, illetve ahogy fentebb említettem, az egy fôre jutó vízfelhasználással kapcsolatban három városnál egyáltalán nem rendelkeztek adattal. Ebben az esetben az összevont értékekbôl átlagoltak, ami véleményem szerint teljesen elfogadhatatlan eljárás, mivel nagy eséllyel köszönôviszonyban sincs a kiszámított érték a valódi fogyasztáshoz képest. Ilyen esetben inkább szakértôi becslést kellett volna alkalmazni például az adott városok vízgazdálkodási vezetôjével vagy egyéb helyi szakemberrel. 14

Különbözô súlyok használata I. 2004-ben kutatók kísérletet tettek a közepes méretû kínai városok fenntarthatóságának mérésére (van Dijk és Mingshun, 2005). A kínai terminológiában közepes méretûnek a 200 000 és 1 000 000 népességszám közötti városokat értik. A 2000-es évek elején 150 ilyen települést tartottak nyilván, amelybôl négyet választottak ki, elsôsorban azon elvek alapján, hogy a városok eltérô földrajzi, gazdasági, környezeti és társadalmi adottságokkal rendelkezzenek. Az elsô város Qinhuangdao volt, amely egy tengerparti város 280 km-re Pekingtôl északkeletre, területe 100 km2, lakossága 680 000 fô. Qinhuangdao egy közepesen fejlett városnak tekinthetô, amely tengerparti elhelyezkedésének köszönhetôen a tengeri kereskedelem és a turizmus köré építette fel a gazdaságát. Maanshan volt a második város, amely Qinhuangdao-hoz hasonlóan közepesen fejlettnek számít, gazdasága az acéliparra épül. A város Kína keleti részén található, területe 286 km2, népessége 480 000 fô. A harmadik vizsgált város Taizhou, amely a négy vizsgált város közül a legfejlettebb, amelyet fejlett vegyiparának és kikötôjének köszönhet. Az ország délkeleti részén található, népessége eléri a 720 000 fôt, területe 137 km2. Végül, a negyedik város Wuhai volt a Belsô-Mongol Autonóm Régióból. A négy város közül ez a leginkább fejletlen, gazdasága a szénbányászatra és az állattartásra épül. Területe és népessége is a legkisebb a négy közül, 35 km2 és 180 000 fô. A kutatás elsô lépéseként meghatározták azokat az indikátorokat, amelyekkel ezen városok fenntarthatóságát mérni akarták. Ehhez egy bô, 387 mutatót tartalmazó listából választottak ki 97-t kérdôívek és szakemberek segítségével. Ezután további két körben szûkítették a listát a végleges 22 indikátorra, mely folyamatban az elsôdleges szempont az adatok

AGORA elérhetôsége volt, amely procedúra alatt az elôzetes kérdôívek eredményére támaszkodtak. Az indikátorokat csoportosították hat úgynevezett ”alindexre”, majd ezeket három ”fôindexbe” osztották. Különbséget tettek a városok jelenlegi állapotát, koordinációs képességét és jövôbeli lehetôségét meghatározó tulajdonságok között. A 2. táblázatban láthatók a használt indikátorok és csoportosításuk. Minden indexet külön-

külön súlyoztak, így téve különbséget az egyes indexek városi fenntarthatóságban betöltött szerepe között. Ezt a súlyozást nemcsak a fôindexekre, hanem az alindexekre és az egyes indikátorokra külön-külön is alkalmazták. Mivel a városi fenntarthatóságot leginkább a jelen állapotok határozzák meg, ezért ez kapta a legnagyobb súlyt, a második a koordinációs képesség, harmadik pedig a jövôbeli lehetôségek indexe lett.

2. táblázat Az USI-ban alkalmazott indikátorok (van Dijk és Mingshun, 2005)

Fôindex (1)

Alindex (5)

Indikátor (12) GDP/fô (0.36) (13) GDP növekedése (0.20) (14)

Szociális-gazdasági fejlettségi index (0.50) (6)

Szegénységi küszöb alatt élôk %-a (0.30) (15) A GDP oktatásra fordított hányada (0.14) (16) SO2 napi koncentráció (0.20) (17)

Állapot index (0.41) (2)

PM10 napi koncentráció (0.24) (18) Környezeti index (0.30) (7)

Ivóvíz minôsége (0.22) (19) Mûvelhetô földterület/fô (0.10) (20) Vízfogyasztás/fô (0.10) (21) Átlagos COD koncentráció (0.14) (22)

Intézményi kapacitás index (0.20) (8)

Városlakók elégedettsége (23)

15

AGORA Keletkezô szennyvíz a GDP hányadában, 10000 CNY-re vetítve (0.15) (24)

Koordinációs index (0.34) (3)

Gazdaság és környezet kapcsolatának indexe (0.34) (9)

Szennyvíztisztítók aránya (0.20) (25) SO2 kibocsátás a GDP hányadában, 10000 CNY-re vetítve (0.15) (26) Hulladékhasznosítás mértéke (0.20) (27) A GDP környezetvédelemre fordított hányada (0.30) (28) Megújuló energiaforrások használatának mértéke (0.20) (29)

Jövôbeli lehetôség index (0.25) (4)

Ökológiai és környezetvédelmi lehetôségek indexe (0.60) (10)

Nem megújuló energiaforrások használatának mértéke (0.25) (30) Összes szennyezésbôl a lebomló szennyezôanyagok mértéke (0.25) (31) Összes szennyezésbôl a nem lebomló szennyezôanyagok mértéke (0.30) (32)

Jólétnövekedés index (0.40) (11)

Bevétel növekedés/fô (0.40) (33) Alapszükségletek bôvülése (0.60) (34)

Table 1. Drainage and rainwater data by FCsM and metnet (Source: edited by the author) (1) Components index, (2) Urban status index, (3) Urban coordination index, (4) Urban potential index, (5) Subcomponent index, (6) Socioeconomic development index, (7) Environmental index, (8) Institutional capacity index, (9) Coordination index of economic and environmental, (10) Ecological and environmental potential index, (11) Welfare growth index, (12) Indicator, (13) Per capita GDP, (14) Growth rate of GDP, (15) % of population below the poverty line, (16) Educational investment share in GDP, (17) Daily concentration of SO2, (18) Daily concentration of PM10, (19) % of water meeting the drinking quality standard, (20) Average concentration of COD, (21) Area of arable land per capita, (22) Per capita water resource, (23) Citizens’ satisfaction with their city, (24) Generation of waste water per 10000 CNY GDP, (25) Ratio of sewage treatment, (26) Generation of SO2 per 10000 CNY GDP, (27) Recycling ratio of urban wastes, (28) Environmental investment share in GDP, (29) Ratio of renewable resources consumption, (30) Ratio of non-renewable resources consumption, (31) Ratio of degradable pollutant to their purification, (32) Ratio of non-degradable pollutant to their purification, (33) Growth rate of income per capita, (34) Growth rate of basic needs

16

AGORA A módszertan értékelése Az összesített, ún. városi fenntarthatósági index (USI- urban sustainability index) az egyes fôindexek összesítésébôl számolható. Ezeknek az értékei 0 és 1 között változik, majd a súlyozás és az összeadás után megkapjuk a végsô számértéket. A fôindexek az alösszetevôk indexeibôl számolandók hasonló metodika alapján, amelyek az egyes indikátorok eredményeibôl számíthatók. A végeredményt, hogy értékelni lehessen, négy különbözô kategóriába sorolták. A 0 és 1 közötti intervallumot négy részre bontva jellemezhetô egy adott város fenntarthatósága a 0 és 0,25 közötti ”nem fenntartható” értéktôl egészen a 0,75 és 1 ”fenntartható” értékig. A kettô között az

úgynevezett ”gyenge fenntarthatóság” szerepel 0,25 és 0,5 között, valamint az ”érzékeny fenntarthatóság” 0,5 és 0,75 között. Mindezek alapján már képesek vagyunk a városunk fenntarthatóságát meghatározni. Az USI nagyon fontos tulajdonsága, hogy nem csak egy állapotot jelöl, hanem évenkénti meghatározásánál megfigyelhetô egy tendencia is, vagyis az, hogy a fenntarthatóság szempontjából a város milyen intervallumban javított vagy rontott az eredményén. Az 1. ábra azt mutatja, hogy a kutatásban részt vett összes város 1994-hez képest 2000-re javított a fenntarthatóságán. Árulkodó adat, hogy a 0,75-ös értéket egyik sem érte el, sôt még csak meg sem közelítette. Egyedül Qinhuangdao városa lépte át 1999-ben a 0,5-ös küszöböt.

1. ábra A vizsgált városok fenntarthatóságának változása (van Dijk és Mingshun, 2005) 0,75

0,5 Qi Ma Ta Wu 0,25

0

94

95

96

97

98

99

00

Figure 1. Change of urban sustainability in the measured cities (van Dijk and Mingshun, 2005)

A 2. ábra megmutatja az USI egyik legnagyobb elônyét, vagyis azt, hogy az alösszetevôk indexe révén egyfajta részeredményt kaphatunk a teljes index megalkotása elôtt, ezáltal lehetôség nyílik nemcsak a teljes eredményt értékelni, hanem az alindexek eredményére

lebontva is megvizsgálni a tendenciákat. Az 1. ábra alapján kijelenthetô volt, hogy mind a négy város fenntarthatósága javult, azonban nem kaptunk információt arról, hogy melyik mutató volt az, ami a javulásért a leginkább felelôs volt. A 2. ábra eredményeit megfigyelve 17

AGORA az az aggasztó jelenség látható, hogy a teljes fenntarthatóság ugyan nôtt, azonban éppen a környezet állapotát jellemzô indexek azok, amelyek mind a négy város esetében csökkentek. Ez azt jelenti, hogy a környezeti fenntarthatóság romlása ellenére is az eredmények alapján a teljes fenntarthatóság növekedését lehet megállapítani. Ez a felfogás az úgynevezett gyenge fenntarthatóság elvrendszerével rokon, vagyis hogy a természeti és környezeti tôke helyettesíthetô gazdasági tôkével. További problémák fedezhetôk fel az indikátorválasztás terén. Ha visszapillantunk a 2. táblázatban közölt mutatókra, akkor világosan látszik, hogy azokból hiányzik a társadalmi dimenziót értékelô összetevô. A mutatók legnagyobb része a környezeti teljesítményt méri, ami egyrészrôl érthetô a fejlôdô világ városainak környezeti problémáit ismerve, azonban ez az arány teljesen elcsúszott a végeredményben. Véleményem szerint a fôindexek meghatározása sem a klas�szikus fenntarthatóságot értékeli, ebben az esetben célravezetôbb lett volna a hagyományos környezet-gazdaságtársadalom hármast alkalmazni, ami

18

egyfajta iránymutatást is adhatott volna a készítôknek az indikátorválasztás területén, így elkerülve a fent említett helyzetet, hogy a társadalmi dimenzióról nem kapunk képet. A tanulmányban alkalmazott módszer kritizálhatóságát megnehezíti az a tény, hogy a szerzôk nem közölték azt a módszertant, ami alapján a városok teljesítményét számították. Mint fentebb említettem, az összes pontszám 0 és 1 között változik. Ugyanez igaz az alindexekre is, és az alindexeken belül az indikátorok összsúlya is 1,00. Lehetséges tehát, hogy az adott mutató esetében legjobban teljesítô város 1-es pontszámot kapott, a többi pedig 0-t. Egy másik lehetséges módszer, hogy a legjobbhoz viszonyítva arányosan kaptak pontot a városok. A két eljárás között óriási különbség van, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy melyiket alkalmazták a vizsgálat során. Összefoglalva tehát a mutató egyik nagy elônye, hogy az alindexeknek köszönhetôen részletesen megvizsgálható a városi fenntarthatóság, azonban a környezeti fenntarthatósági indikátorok nem kellô mértékû súlyozása a gyenge fenntarthatóság felfogását vonja maga után.

AGORA 2. ábra Az alindexek idôbeli változása (van Dijk és Mingshun, 2005), illetve saját szerkesztés I.

1 0,8

0,4 Qi Ma Ta 0,3 Wu

0,6 0,4 0,2 0

Qi Ma Ta Wu

0,2 94

95

96

97

98

99

00

0,1

III.

0,5

94

95

96

0,3 0,2 0,1 94

95

96

97

98

99

98

99

00

Qi Ma Ta Wu

0,1

00

V.

1

97 IV.

0,4 Qi Ma 0,3 Ta Wu 0,2

0,4

0

II.

0,5

0

94

95

96

97

98

99

00

0,9 0,8

Qi Ma Ta Wu

0,7 0,6 0,5 0,4

94

95

96

97

98

99

I. II. III. IV. V.

Szociális-gazdasági fejlettségi index (1) Környezeti index (2) Gazdaság és környezet kapcsolatának indexe (3) Ökológiai és környezetvédelmi lehetôségek indexe (4) Jólétnövekedés index (5)

00

Figure 2. Figure 2.: Change of subcomponent index in years (van Dijk and Mingshun, 2005), and own edit (1) Socioeconomic development index, (2) Environmental index, (3) Coordination index of economic-environmental issues, (4) Ecologocial and environmental potential index, (5) Welfare growth index

Különbözô súlyok használata II. Egy másik kutatás és az ezáltal megalkotott fenntarthatósági index lépéseket tett az irányba, hogy orvosolni tudja az erôs fenntarthatósággal kapcsolatos fent említett problémákat a súlyok helyes megválasztásával. Peking példáján létrehozták az úgynevezett ”városi vitalitás index”-et (Urban Vitality Index, UVI), amely egy egészen más szemszögbôl közelíti meg a fenntarthatóság helyzetét (Yang et al., 2010). Az alapgondolat, hogy a városi ökoszisztéma rendszere a gazdasági, a társadalmi és a környezeti

alrendszer összefonódott kapcsolatából áll, ahol az alrendszerek folyamatos kapcsolatban és interakcióban állnak egymással. Az újdonság azonban, hogy ezeket az alrendszereket összekapcsolja az emberi tevékenység és az ember szerepe például a gazdasági szereplôk környezeti szabályozása révén, ezáltal megszabva a fejlôdési útvonalakat. A fenntarthatóságot jellemzô környezeti dimenziót ökológiai hatásnak, a társadalmit életminôségnek, a gazdaságit pedig termelôerônek nevezték el. A negyedik rendszer pedig, amelyik az emberi beavatkozást volt hivatott bemutatni, életerôként definiálták. A 3. táblázatban látható és olvasható az UVI, mint városi 19

AGORA fenntarthatósági index teljes felépítése. Az elôbb említett négy tényezô alkotja a mutató gerincét, ezeket további alrendszerekre osztották. A felosztási logika lényegében megegyezik a szokványos három tényezôs felbontással, a környezet, a társadalom és a gazdasági dimenzióra jellemzô alcsoportok, alrendszerek találhatók. Ezeken az alrendszereken belül találhatók maguk az indikátorok, szám szerint 29. Az elôzô alfejezetben ismertetett USIval szemben itt az alrendszerek, valamint a fôrendszerek nem kaptak külön-külön súlyozást, ellenben az indikátorok súlyozását négy tizedes jegyig végezték el. Az egyes mutatók közül három emelkedik ki, amelyek esetében a használt súlyozás 0,1 fölött van. A legmagasabb az egy fôre jutó átlagos évi fizetésé, 0,1583, a

második legfontosabb 0,1493-as értékkel a használati melegvíz kezelésének aránya, amellyel a befogadó vízi területek hôszennyezésérôl kaphatunk képet. Az egy fôre jutó GDP értéke pedig 0,1305ös súllyal szerepel. A környezeti rendszerre vonatkozó súlyok alapvetôen átlagos értékkel szerepelnek, az elôbb említett indikátort leszámítva egyéb jelzôszámok nem rendelkeznek kiemelkedôen magas súlyozással. A teljes index módszertanára nagyon jellemzô adat, hogy a negyedik legfontosabb indikátor a negyedik fôrendszerbôl került elô, 0,0787-es súl�lyal, ami az egy fôre jutó GDP-arányos anyagfelhasználást méri. Tehát mind a négy fôrendszerben található egy ”zászlóshajó” és ezek mögött találhatók az egyéb indikátorok.

3. táblázat Az UVI-ban használt indikátorok (Yang et. al, 2010)

Fôrendszer (1)

Termelôerô (2)

Alrendszer (6)

Indikátor (18)

Súly

Gazdasági fejlettségi szint (7)

GDP/fô (19)

0.1305

GDP növekedés (20)

0.0228

Információs ipar GDP-hez való hozzájárulása (21)

0.0106

Szekunder szektor bôvülése (22)

0.0434

Külföldi befektetések aránya (23)

0.0297

Export aránya (24)

0.0155

Regisztrált munkanélküliek %-a (25)

0.0515

A városi és falusi népesség bevételeinek különbsége (26)

0.0100

Szabadalmak alkalmazási aránya (27)

0.0063

Középiskolai oktatásban részt vevôk aránya (28)

0.0031

10000 lakosra jutó fôiskolai hallgatók száma (29)

0.0264

10000 lakosra jutó lakossági könyvtárak száma (30)

0.0085

Gazdasági struktúra (8)

Urban Vitality Index

Gazdaság verseny-képessége (9) Társadalmi helyzet (10)

Életminôség (3) Kutatás és oktatás szintje (11)

20

AGORA Közegészségügy (12) Életminôség (3)

Urban Vitality Index

Életminôség (13)

Erôforrás felhasználás (14) Ökológiai hatás (4) Környezetminôség (15)

Környezetvédelmi oktatás (16) ”Életerô” (5)

Gazdaság és környezet kapcsolata (17)

Születési ráta (31)

0.0236

10000 lakosra jutó kórházi ágyak száma (32)

0.0030

Átlagos évi fizetés / fô (33)

0.1583

Egy fôre jutó átlagos lakásméret (34)

0.0193

Engel-együttható (35)

0.0087

10000 lakosra jutó buszok száma (36)

0.0156

Háztartási vízfogyasztás / fô (37)

0.0060

Burkolt útfelület / fô (38)

0.0316

Zöldterület / fô (39)

0.0174

Ipari víz újbóli felhasználásának mértéke (40)

0.0010

A levegôminôség ”kiváló” vagy ”jó” minôsítésének aránya (41)

0.0483

Ipari szennyvíz-kibocsátás (42)

0.0331

Szennyvízkezelés aránya (43)

0.1493

Ipari szilárd hulladék feldolgozásának aránya (44)

0.0046

Környezetvédelmi oktatás aránya a középiskolai oktatásban (45)

0.0167

Energiafelhasználás/GDP/fô (46)

0.0266

Anyagfelhasználás / GDP / fô (47)

0.0787

Table 3. The indicator constitution of UVI (Yang et. al, 2010) (1) Main index, (2) Productivity level, (3) Living status, (4) Ecological ascendancy, (5) Vital force, (6) Subsystem , (7) Economic development level, (8) Economic structure, (9) Economic competitive power, (10) Social status, (11) Scientific and educational level, (12) Population health, (13) Living quality, (14) Resources utilization, (15) Environmental quality and eco-security, (16) Environmental education, (17) Relationship between economy and environment, (18) Indicator, (19) Per capita GDP, (20) GDP growth rate, (21) Proportion of information industry to GDP, (22) Growth rate of secondary industry, (23) Proportion of foreign investment to GDP, (24) Proportion of gross export to GDP, (25) Registered unemployment rate, (26) Difference between per capita incomes of rural and urban resident, (27) Authorized rate of application patent, (28) Popularization rate of junior and middle school education, (29) Number of college students per 10000 persons, (30) Number of public library collections per 10000 persons, (31) Human birth rate, (32) Number of hospital beds to per 10000 persons, (33) Annual average wage per employee, (34) Per capita housing area of urban residents, (35) Angel’s coefficient, (36) Number of public bus per 10000 persons, (37) Per capita domestic water quantity, (38) Per capita area of paved road, (39) Per capita green area, (40) Repeated utilization rate of industrial water, (41) Excellent and good rate of

21

AGORA air quality, (42) Reach-to-the-stand rate of industrial wastewater discharge, (43) Treatment rate of urban domestic water, (44) Comprehensive utilization rate of industrial solid waste, (45) Popularization rate of encvironmental education in junior and middle school, (46) Energy consumption per capita GDP, (47) Material consumption per capita GDP

A módszertan értékelése

tásban mutatja az elért eredményeket ugyanezen periódus alatt. A 4. ábráról két fontos összefüggés is leolvasható. Az elsô, hogy a kérdéses 1988-1990 közötti, valamint az 1992-es csökkenésért felelôs területek világosan látszanak. Elôbbiért a termelôerô, vagyis a gazdasági dimenzió a felelôs, az ezen belüli folyamatok látszódnak az összevont eredményeken. A második csökkenésért pedig a környezeti teljesítményben bekövetkezett negatív változás a felelôs.

Az index használhatóságát és érzékenységét az egyes fôrendszerekben, illetve alrendszerekben bekövetkezett változásra a 3. és 4. ábra érzékelteti. A 3. ábra Peking városi vitalitás indexét mutatja 1986-tól 2005-ig. A diagramra nézve látható egy folyamatos fejlôdés, amely 1988-1990 között és 1991-ben megtörik. Ahhoz, hogy ennek a két csökkenésnek az okát megértsük, a 4. ábrára kell tekinteni, amely a fôrendszerek szerinti bon-

3. ábra Peking UVI mutatója 1986-2005 között (Yang et. al, 2010.) 1,00 0,90 0,80 0,70 0,60 0,50 0,40 0,30 0,20

Figure 3. UVI indicator of Beijing, 1986-2005, (Yang et. al, 2010)

22

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

0,10

AGORA 4. ábra Az UVI fôrendszereinek változása 1986-2005 között (Yang et al., 2010), illetve saját szerkesztés

2005

2000 2001

2002 2003 2004

1999

2005

2003 2004

0,10

1994 1995 1996 1997 1998

0,20

0,10

1993

0,30

0,20

1986

0,40

0,30

2005

0,50

0,40

2003 2004

0,60

0,50

2000 2001 2002

0,70

0,60

1999

0,80

0,70

1994 1995 1996 1997 1998

0,90

0,80

1993

0,90

1987 1988 1989 1990 1991 1992

1,00

1987 1988 1989 1990 1991 1992

IV.

1,00

1986

2000 2001 2002

1986

III.

1999

0,10

1994 1995 1996 1997 1998

0,20

0,10

2005

0,30

0,20

2002 2003 2004

0,40

0,30

2000 2001

0,50

0,40

1999

0,60

0,50

1994 1995 1996 1997 1998

0,70

0,60

1993

0,80

0,70

1987 1988 1989 1990 1991 1992

0,90

0,80

1986

0,90

1993

II. 1,00

1987 1988 1989 1990 1991 1992

I. 1,00

I. termelôerô; II. Életminôség; III. Ökológiai hatás; IV. Életerô (1) (2) (3) (4)

Figure 4. Change of main systems of UVI, 1986-2005 (Yang et al., 2010), and own edit (1) Producing power, (2) Living status, (3) Ecological ascendancy, (4) Vital force

Ezen következtetések mellett meg lehet állapítani, hogy az összevont index kifejezetten jól ”reagált” az egyes fôrendszereken belüli változásokra, vagyis a fôrendszerek változása egyenletesen, egymással összefüggésben hatottak a teljes index eredményére. A módszer tehát kiküszöbölte azt a hibát, amit az elsô részben bemutatott USInál láttunk, vagyis hogy az alrendszerek változásai nincsenek elég nagy kihatással az index összevont értékére, ezért csökkenô környezeti fenntarthatóság mellett is növekvô városi fenntarthatósá-

got láthattunk. Minden bizonnyal ebben az esetben a helyes súlyozás lehet a kulcs, amely ezt a problémát feloldotta. Ugyan nincsenek az alrendszerek és a fôrendszerek külön súlyozva, de az egyes indikátorok súlyozása olyan részletességgel lettek kidolgozva, amely biztosítja az erôs fenntarthatóság elvét. A módszer hátrányai közé lehet sorolni, hogy ugyan eredményesen reagált az index a környezeti változásra, azonban felmerül a kérdés, hogy kevésbé intenzív teljesítmény-csökkenés esetén is a környezeti fenntarthatóság elég nagy súllyal szere23

AGORA pel-e az indexben. A választ erre az 19951999 közötti idôszak adja meg, ahol a környezeti fenntarthatóság lényegében stagnált, a teljes, városi fenntarthatóság azonban egyenletesen növekvô tendenciát mutatott ebben az idôszakban. Elmondható tehát, hogy az UVI lényegesen érzékenyebb mutató az USI-nál, ám ez az érzékenység még mindig nem elég ahhoz, hogy a környezeti fenntarthatóság döntôen befolyásolja a városi fenntarthatóságot. Másik negatívumként kell megemlíteni, hogy a környezeti dimenzió nincsen kitüntetett helyen a többivel szemben, mivel a legnagyobb súlyt az átlagos évi fizetés kapta és a GDP/fô mutató sincs sokkal elmaradva a fenntarthatóság környezeti alrendszerét értékelô ”ökológiai hatás” legerôsebben súlyozott mutatójától. A két kutatást teljesen összehasonlítani természetesen nem lehet, mivel az elôzônél 4 város összehasonlítása szerepelt, míg az UVI-nál csak Pekinget értékelték. Érdekes lenne ugyanezeket a mutatókat az elsô kutatás városaira is megvizsgálni és összehasonlítani a két eredményt. Sajnos egyik esetben sem kapunk információt arról, hogy a vizsgált város(ok) teljesítménye mi alapján kerül osztályozásra és mi alapján kapnak 0 és 1 közötti értékeket.

Min-max módszer és az intervallumskála használata Malajziában a fenntartható fejlôdés felé tett lépések jegyében a 2001-2005 közötti idôszakra érvényes nyolcadik fejlesztési terv tartalmazza a városok és a régiók fenntarthatóságának mérését célzó programokat. Az átfogó célrendszerben megtalálhatók a nemzeti, a regionális és a helyi fenntarthatóságot mérô indexek kialakítása. Ennek jegyében 2004-ben kiépítették a Maláj Városi Indikátorrendszer Hálózatot, amelyet az angol nevébôl MurniNet-nek kereszteltek el (Hezri, 2004). Ebben a komplex rendszerben 55 fenntarthatósági indikátort használnak, amelyek alkalmasak a települések fenntarthatóságának mérésére. A program célja, hogy segítse a döntéshozókat a jövôbeli tervezési folyamatokban. Kidolgozásában a Városok Szövetségi Hivatala, a Maláj Területrendezési Hivatal és a Lakásügyi és Önkormányzati Minisztérium vett részt. A 4. táblázatban olvashatók az indikátorok, és a csoportosítási elvük, mely szerint az 55 indikátort 11 tervezési területre osztották.

4. táblázat A MurniNet által alkalmazott indikátorok (Marzukhi et al., 2011)

Tervezési terület (1)

Indikátor (13) Urbanizációs ráta (14) Népsûrûség (15)

Demográfia (2)

Éves átlagos népességnövekedés (16) Medián életkor (17) Háztartások átlagos nagysága (18) Ingatlan költségek a jövedelem függvényében (19)

Lakásügy (3)

Lakásbérlet aránya a teljes jövedelembôl (20) Egy fôre jutó lakásterület (21) Lakásállomány %-a (22)

24

AGORA Munkanélküliségi ráta (23) Gazdaság, foglalkoztatás (4)

Foglalkoztatási ráta bôvülése (24) Foglalkoztatás bôvülésének aránya (25) Szegénységi küszöb alatt élôk aránya (26) Jövedelem eloszlás (Gini-együttható) (27) Vízfogyasztás (28) Vízpazarlás aránya (29)

Infrastruktúra (5)

Ártéri területek %-a (30) Átlagos napi szemétgyûjtés háztartásonként (31) Csatornázott területek %-a (32) Orvosok aránya (33)

Közintézmények, szabadidôs létesítmények (6)

Közösségi területek a teljes terület arányában, 1000 fôre vetítve (34) Diák/tanár arány általános iskolában (35) Óvodák aránya a teljes népességre vetítve (36) Vásárcsarnokok aránya (37) Környezetvédelmi irányítás pénzügyi lehetôségei (38) Asztmások aránya / 10000 fô (39) Tereprendezési programok finanszírozhatósága (40) Vízminôségi index (41)

Környezetvédelem (7)

Hulladékgyûjtési szolgáltatások elérhetôsége, a teljes terület %-ában (42) Szilárd hulladék újrahasznosításának %-a (43) Megengedett zajszintet átlépô zajterheléses napok száma (44) Víz és étel útján terjedô megbetegedések 10000 fôre vetítve (45) Társadalmi részvétel százaléka a közösségi kezdeményezésekben (46) Egészségügy helyzete (47)

Társadalom (8)

10000 fôre jutó bûncselekmények száma (48) 10000 fôre jutó fiatalkori bûncselekmények (49) 1000 fôre jutó letartóztatások száma (50) 1000 háztartásra jutó válások száma (51)

Földhasználat (9)

A szabad földterületek közösségi kihasználhatóságának %-a (52) Beépített terület %-a (53) 25

AGORA Turizmus (10)

Turisztikai területek fenntartásának költségei (54) Turisztikai területek %-a (55) Közösségi közlekedést használók %-a (56) Közösségi buszhálózat minôsége (57)

Közlekedés és elérhetôség (11)

Az elérhetôség javításának költségei (58) Utas nélküli autók %-a a reggeli csúcsforgalomban (59) 10000 fôre jutó közúti balesetek száma (60) Halálos kimenetelû balesetek %-a (61) Egy fôre jutó helyi bevételek (62) Adókulcs (63)

Pénzügyek (12)

Járandóságok aránya (64) Egy fôre jutó kiadások (65) Köztisztviselôk aránya (66) Mûködési kiadások bevételek feletti %-a (67)

Table 4. Table 4.: The indicator constitution of MurniNet (Marzukhi et al., 2011) (1) Planning sector, (2) Demography, (3) Housing, (4) Urban Economics, (5) Utilities and Infrastructure, (6) Public Facilities and Recreation, (7) Environment, (8) Society, (9) Land Use, (10) Tourism, (11) Transport and Accessibility, (12) Finance, (13) Indicator, (14) Urbanization rates, (15) Population density, (16) Average annual growth rate of population, (17) Median age, (18) Average household size, (19) The ratio of house price to income, (20) The ration of house rent to income, (21) The ratio of floor space per one person, (22) The percentage of housing stock, (23) Unemployment rate, (24) Employment growth rate, (25) The rate of employment growth, (26) The poverty rate of population, (27) Income distribution (Gini coefficient), (28) Water consumption, (29) The rate of water loss, (30) Percentage of flood area, (31) Average daily garbage collection for each resident, (32) Percentage sewerage service received by residential, (33) The ration of doctor to the population, (34) The ratio of total land area of public open space to 1000 people, (35) The ratio of teachers to primary school student, (36) The ration of pre-school to the population, (37) The ratio of halls to the population, (38) Percentage of financial allocation for environmental management, (39) The ratio of cases of asthma to 10000 population, (40) Percentage of allocation of financial for landscaping program, (41) Water Quality Index, (42) Percentage of are receiving garbage collection services, (43) Percentage of solid waste recycling, (44) The number of noise complaints received in a year, (45) The ratio of cases waterborne diseases and food to 10000 population, (46) Percentage of population participation in community programs, (47) The quality of health services, (48) The ratio of index crimes to 10000 population, (49) The ratio of juvenile to 10000 population, (50) The ratio of arrest cases to 1000 population, (51) The ratio of divorce to 1000 households, (52) Percentage of passing land for community facilities, (53) Percentage of residential floor area in the city, (54) The percentage of expenditure for maintenance of the tourist attraction area, (55) The percentage of attractions area, (56) Percentage of public transport uses, (57) The quality of public bus services, (58) Percentage of expenditure to improve the accessibility system, (59) The percentage of private cars without passenger in central city during peak hours in the morning, (60) The ratio of number of road accidents to 10000 people, (61) The percentage of cases involving fatal accidents, (62) Local revenue per capita, (63) The rate of tax collection, (64) The ratio of flow to the emoluments, (65) Expenditure per capita, (66) The ratio of officers to population groups and associations, (67) Percentage of operating expenditure over revenue

26

AGORA Az eredmények értékelése oly módon történik, hogy az egyes indikátorok értékeit egy hármas skála szerint osztályozzák, tehát minden mutatónál 1-tôl 3-ig kaphat pontszámot a város az eredménye alapján, ahol a 3-as jelenti a legjobb teljesítményt (Marzukhi et al., 2011). Miután ezeket a pontszámokat összegezték, a városokat fenntarthatóság szerint osztályozzák. Az 50% alatti összpontszám jelenti a nem fenntartható várost, 50% és 80% között félig fenntartható városról beszélünk, 80% felett pedig megfelelô a város fenntarthatósága. Ezeknek az eredményeknek a megállapítása központilag történik, mégpedig olyan módon, hogy a városok által beszolgáltatott adatokat a Városok Szövetségi Hivatala és a Maláj Területrendezési Hivatal értékeli ki, majd a végeredményt bemutatják az érintett városnak. Az eredmény mellé különbözô tanácsokkal is ellátják a város vezetôit, hogy melyek azok a területek, ahol bizonyos intézkedésekkel javítható a város fenntarthatósága.

soknak csak elenyészô része képes mind az 55 mutató esetében releváns adatot szolgáltatni. A legtöbb esetben 20 és 40 között volt a használható indikátorok száma, ami teljesen összhangban van az elôbb említettekkel (Moles et al., 2008). A rendszer másik hátránya, hogy az 55 indikátorból mindössze 8 értékeli a környezetminôséget, tehát a környezeti teljesítmény lényegében elveszik a többi mutató mellett, mivel a fôcsoportok egységes súlyozást kaptak. Ez semmiképpen sem nevezhetô az erôs fenntarthatóság elvével összhangban lévô értékelésnek. A háromfokozatú minôsítési rendszer egy nagyon hasznos megközelítés, világos képet kaphatunk arról, hogy melyik város milyen pontszámot kapott az egyes mutatóknál, illetve könnyen összehasonlíthatók különbözô városok teljesítménye. Egyetlen negatívumként azt lehet felhozni, hogy a hármas intervallum-felosztás nem fejezi ki eléggé a teljesítmények közötti különbségeket, egy ötös osztás valószínûleg jobban tükrözné ezt.

A módszertan értékelése

Kvantitatív és kvalitítav adatok együttes összemérése

A rendszer nagy elônye, hogy központilag meghatározott minôsítési szintek szerint történik az értékelés és ennek kidolgozásában több szakterület is részt vett. Az indexet egyre több város értékelésére használják országszerte, 2004ben még csak nyolc, 2010-ben már 105 olyan település volt, ami a MurniNet szerint mérte a fenntarthatóságát. Ennek a hármas minôsítési rendszernek nagy elônye pl. az ausztrál városi fenntarthatósági mutatóval szemben, hogy nem enged túlságosan nagy elônyt azoknak a városoknak, akik egy-egy területen jó értékekkel rendelkeznek. Így nem fordulhat elô az az abszurd helyzet, hogy a harmadik legrosszabb légszennyezettségi értékkel rendelkezô város legyen a leginkább fenntartható, mint azt korábban az ausztrál példánál láttuk. A program elsô értékelésébôl is látszik, hogy túl sok indikátort választottak, mivel a váro-

A Siemens cég 2009-ben publikálta elsô Green City Index (GCI) jelentését a német, valamint az európai városokról. A felmérésekben az Economist Intelligence Unit (EIU) szakértôi, valamint más, független városszakértôk vettek részt. Az index készítôinek nem a városi fenntarthatóság teljes értékelése volt a célja, hanem mint a névbôl is látszik, a városok környezeti szempontú fenntarthatóságát vizsgálták. Ezt minden esetben körülbelül 30 indikátorral próbálták megkísérelni, amely lefedi a környezeti fenntarthatóság nagyobb részkategóriáit. Az index nem kísérli meg a gazdasági és a társadalmi fenntarthatóságot értékelni a városok esetén, csupán a környezeti teljesítményre fókuszál. 27

AGORA A komplex mutató készítésénél használt módszertan általános leírását az európai nagyvárosokra készített tanulmány példáján mutatom be (Economist Intelligence Unit, 2009). Természetesen vannak eltérések az egyes kontinensek indikátorai, illetve ezek értékelése között. A fô cél, hogy bemutassák a vizsgált városok környezeti teljesítményét, illetve kvalitatív indikátorok segítségével a jövôbeli elkötelezettségüket és a rendelkezésre álló eszközrendszer hatékonyságát a teljesítményük javításának függvényében. A teljes index nyolc alkategóriából áll össze. Ezek a következôk: CO2-vel összefüggô indikátorok, energia, épített környezet, közlekedés, víz, hulladékgazdálkodás és területhasználat, levegôminôség, valamint környezetvédelmi kormányzás. Az európai index esetében a nyolc kategóriában összesen 30 indikátor található, ezek közül 16 mennyiségi indikátor, amely az adott város jelenlegi környezeti teljesítményét méri, a maradék 14 pedig minôségi mérôszám, amelyek a város környezetvédelmi törekvéseire és ambícióira vonatkoznak. Az adatokat megpróbálták nyilvános adatbázisokból összegyûjteni, ilyenek a nemzeti statisztikai hivatalok, a helyi önkormányzatok, illetve a városi és a nemzeti környezetvédelmi hivatalok adatbázisai. Az egyik legfôbb célkitûzés az volt, hogy friss adatokkal tudjanak dolgozni, ezért a 2009-ben publikált tanulmányhoz a 2007-es év adatai voltak az értékelés alapjai. Abban az esetben, ha egy bizonyos adat nem volt elérhetô a városra nézve, akkor az EIU szakértôi becslést alkalmaztak a nemzeti adatokból kiindulva. Annak érdekében, hogy össze lehessen hasonlítani az adatokat, valamint az összegyûjtött adatokból egy objektív indexet tudjanak készíteni, az elsô feladat a beérkezô adatok normalizálása volt. Ez a normalizálás egy 0-tôl 10-ig terjedô skálán való értékelést jelentett, ahol 10 pontot olyan város kapott, amely meghaladta az adott területen fennálló környezetvédelmi célokat, elôirányzatokat. 28

Ezt a skálát többféleképpen hozták létre. Az egyik megoldás, hogy alsó vagy felsô korlátokat alkalmaztak, amely korlátokat EU-s direktívákból emelték ki. Például egy felsô korlát volt a szilárd hulladékok 50%ának újrahasznosításának elôirányzata a városok számára, amely egy 2020-ra teljesítendô EU-s elôírás. Amelyik város a szilárd hulladékainak több mint 50%-át forgatta vissza újrahasznosítás céljára, az 10 pontot kapott. Alsó határra példa a levegôszennyezô anyagok napi kibocsátásának maximumának meghatározása, mely szintén EU-s szabályozás, például a NO2 esetében 40μg/m2. Ha egy városban az erre vonatkozó emisszió meghaladta ezt a határértéket, azonnali nulla pontot eredményezett. Abban az esetben is osztottak nulla pontot, ha egyetlen város sem lépte át a meghatározott határt. Ekkor az a város kapta a nulla pontot, amelyik a legrosszabbul teljesített egy ilyen indikátor esetében, 10 pont pedig a határtól ”legmesszebb” teljesítô várost illette. Nem minden mutatónál használtak alsó és felsô határt, ahol nem létezik ilyen EU-s elôírás, ott egyszerûen sorrendbe állították a városokat és az értékek alapján állapítottak meg minimum és maximum értékeket, amely végén a legrosszabb 0 pontot, a legjobb 10 pontot kapott. A köztes eredményeket az átlagtól való eltérés függvényében állapították meg. Annak érdekében, hogy a kiugró értékek ne torzítsák az eredményt, az ilyen városokra külön alsó valamint felsô korlátokat határoztak meg. A minôségi indikátorok objektivitásáért az EIU szakemberei voltak a felelôsök, akik a környezetvédelmi programok, célok, elôirányzatok és ezek teljesülése függvényében értékelték a városok teljesítményét hasonlóan a minôségi indikátorokhoz, 0-tól 10-ig terjedô skálán. Például a CO2-csökkentési stratégiáknál, ha a város folyamatosan és rendszeresen monitorozza az adatokat, teljesíti a (saját maga által) kitûzött célokat és elkötelezett a folyamatos teljesítményjavítás mellett, 10 pontot kap.

AGORA A teljes index elkészítéséhez a kategóriákon belül található indikátorokat fontosság szerint súlyozták. Az itt kapott 0-10-ig terjedô pontszámok összeadódtak és megadták a kategória pontszámát. A kategóriák között nem tettek különbséget, vagyis mindegyik kategóriát hasonló súllyal számolták, ezt az

eredményt pedig kiterjesztették egy 100-as skálára, így hozták létre a végsô, összefoglaló indexet. Ezután a városokat egyszerûen sorrendbe állították és így kapták meg a kontinensek nagyvárosainak GCI alapú sorrendjét. Az 5. táblázatban az európai GCI kategóriáit, indikátorait és azok súlyozását láthatjuk.

5. táblázat Az európai GCI összetevôi (Economist Intelligence Unit, 2009)

Kategória (1)

CO2 (2)

Energia (3)

Épített környezet (4)

Közlekedés (5)

Indikátor (10)

Súlyozás (38)

Leírás (39)

CO2-kibocsátás (11)

33%

Teljes kibocsátott CO2 t/fô (40)

Fajlagos CO2 (12)

33%

Kibocsátott CO2 gramm/GDP egység (41)

CO2-csökkentési stratégia (13)

33%

Stratégia értékelése (42)

Energiafogyasztás (14)

25%

Teljes energiafogyasztás, GJ/ fô (43)

Fajlagos energiafogyasztás (15)

25%

Egységnyi GDP-re jutó energiafogyasztás MJ-ban kifejezve (44)

Megújuló energiaforrások használata (16)

25%

Megújuló energiaforrások használatának aránya %-ban kifejezve (45)

Fogyasztáscsökkentési stratégiák (17)

25%

Stratégia értékelése (46)

Lakossági épületek energiafogyasztása (18)

33%

Teljes energiafogyasztás / m2 (47)

Energiahatékonysági tanúsítások (19)

33%

Épületekre érvényes tanúsítványok elterjedtsége (48)

Célkitûzések az energiabarát épületekre (20)

33%

Energiabarát épületek támogatása (49)

Autóhasználat nélküli közlekedés (21)

29%

Tömegközlekedéssel, gyalog vagy biciklivel munkába járók aránya (50)

Autómentes közlekedési hálózat mérete (22)

14%

Kerékpárutak és tömegközlekedési vonalak hossza km/km2 városi terület (51) 29

AGORA

Közlekedés (5)

Vízügy(6)

Hulladékgazdálkodás és területhasználat (7)

Levegôminôség (8)

Környezetvédelmi kormányzás (9)

30

Zöld közlekedési módok támogatása (23)

29%

Tisztább közlekedési módok elterjedésének elôsegítése (52)

Forgalomcsökkentési intézkedések (24)

29%

Az intézkedések értékelése (53)

Vízhasználat (25)

25%

Teljes vízhasználat m3/fô (54)

Vízszivárgás (26)

25%

Elfolyt vízmennyiség a teljes mennyiség %-ában (55)

Szennyvíz-kezelés (27)

25%

Csatornázottság %-a (56)

Vízfelhasználás hatékonysági és csökkentési intézkedések (28)

25%

Az intézkedések értékelése (57)

Hulladékmennyiség (29)

25%

Teljes megtermelt hulladékmennyiség, kg/fô (58)

Újrahasznosítás (30)

25%

Újrahasznosítás mértékének %-a (59)

Hulladékcsökkentési intézkedések, stratégiák (31)

25%

Stratégiák értékelése (60)

Zöldterület használati rendelkezések (32)

25%

Elôírások értékelése (61)

NO2

20%

Napi átlagos NO2-kibocsátás, μg/m3 (62)

O3

20%

Napi átlagos O3-kibocsátás, μg/ m3 (63)

Szálló por (33)

20%

Napi átlagos PM10-kibocsátás, μg/m3 (64)

SO2

20%

Napi átlagos SO2-kibocsátás, μg/m3 (65)

Levegôminôséggel kapcsolatos stratégiák (34)

20%

Stratégiák értékelése (66)

Környezetvédelmi stratégia (35)

33%

Stratégia értékelése (67)

Környezetvédelmi irányítás (36)

33%

Elért eredmények értékelése (68)

Civil részvétel a környezetvédelemben (37)

33%

Részvétel értékelése (69)

AGORA Table 5. The indicator constitution of European GCI (Economist Intelligence Unit, 2009) (1) Category, (2) CO2, (3) Energy, (4) Buildings, (5) Transport, (6) Water, (7) Waste and land use, (8) Air quality, (9) Environmental governance, (10) Indicator, (11) CO2 emissions, (12) CO2 intensity, (13) CO2 reduction strategy, (14) Energy consumption, (15) Energy intensity, (16) Renewable energy consumption, (17) Clean and efficient energy policies, (18) Energy consumption of residential buildings, (19) Energy-efficient buldings standards, (20) Energyefficient buildings initiatives, (21)Use of non-car transport, (22) Size of non-car transport network, (23) Green transport promotion, (24) Congestion reduction policies, (25) Water consumpotion, (26) Water system leakage, (27) Wastewater treatment, (28) Water efficiency and treatment policies, (29) Municipal waste production, (30) Waste recycling, (31) Waste reduction and policies, (32) Green land use policies, (33) Particulate matter, (34) Clean air policies, (35) Green action plan, (36) Green management, (37) Public participation in green policy, (38) Weighting, (39) Description, (40) Total CO2 emissions, tons/head, (41) Total CO2 emissions, grams/unit of GDP, (42) Assessment of strategy, (43) Total final energy consumption, GJ/head, (44) Total final energy consumption MJ/unit of GDP, (45) Percentage of total energy derived from renewable energy, (46) Assessment of strategy, (47) Total energy consumption / m2, (48) Extensiveness of cities’ energy efficiency standards for building, (49) Efforts top romote energy efficiency of buildings, (50) The total percentage of the working population travelling to work on public transport, by bycicle, and by foot, (51) Length of cycling lanes and the public transport network, km/km2 urban area, (52) Extensiveness of efforts to increase the use of cleaner transport, (53) Assessment of actions, (54) Total water consumption, m3/ head, (55) Percentage of water lost in water distribution system, (56) Percentage of dwellings connected to the sewerage system, (57) Assessment of actions, (58) Total annual municipal waste, kg/head, (59) percentage of municipal waste recycled, (60) Assessment of strategy, (61) Assessment of policies, (62) Annual daily mean of NO2 emissions, (63) Annual daily mean of CO2 emissions, (64) Annual daily mean of PM10 emissions, (65) Annual daily mean of SO2 emissions, (66) Assesssment of strategy, (67) Assessment of strategy, (68) Assessment of achieved international environmental standards, (69) Assessment of participation.

A módszertan értékelése Mint azt korábban említettük, a GCI nem ad információt a városok gazdasági és társadalmi fenntarthatóságáról, igaz, ez nem is volt célja a készítôknek. Mindezek mellett vegyesen alkalmazzák a minmax módszert, illetve a kvalitatív indikátoroknál kifejezetten erôs a szubjektív nyomás a pontozásnál. Ez a szubjektivitás így alkalmatlanná teszi az index összemérését más mutatószámrendszerekkel. Mivel a GCI csak a városok környezeti teljesítményét értékeli, ezért külön a csoportok nem voltak súlyozva, lévén nincs értelme az erôs fenntarthatóság elvét ilyen módon kifejezni a másik két dimenzió hiánya esetében. Kérdéseket vet fel, hogy az index mennyire érzékeny a bekövetkezô változásokra, azaz tendenciák modellezésére alkalmas-e vagy sem. Erre vonatkozóan az index készítôi nem adtak választ, bár vélhetôen nehezen

lehetne éves elemzést készíteni abban az esetben, amikor a rendelkezésre álló adatok 2004-tôl egészen 2007-ig terjednek. A mutató legnagyobb hátránya, hogy az egyes indikátorok több éves eltéréssel mutatják az adott ország teljesítményét. Ez a probléma kiküszöbölhetô lenne, ha minden városnál azonos évre vonatkozóan vizsgálnák meg az értékeket és ez alapján állapítanák meg a minmax értékeket.

Következtetések A bemutatott módszertanok alapján levonható a legfontosabb következtetés, miszerint napjainkra nem alakult ki egy egységes, koherens módszertani megoldás a városi fenntarthatóság értékelésére a nemzetközi szakirodalomban. A részletesen értékelt számítási és értékelési módszerek mindegyikének megvannak az elônyei és hátrányai, ugyanakkor a 31

AGORA jelenleg is egyre növekvô számban publikált fenntarthatósági értékeléseknél még nem érett meg egy olyan módszertan, amely például a fent bemutatott módszerek elônyös oldalait ötvözte volna. Az egyszerû rangsorolás legnagyobb elônye az egyszerû használhatóságban és kommunikálhatóságban rejlik, hátrányainak száma azonban jóval túlhaladja ezt az elônyt. A felmerülô torzító hatások mind-mind téves következtetésekhez vezethetnek, lásd a részletes város rangsor elemzéseknél megjelenô gyenge és erôs fenntarthatóság közötti elmosódó határokat. A súlyozás használata mind a két elemzett esetnél megpróbálta ellensúlyozni a gyenge fenntarthatóság felé való átmenetet, azonban a módszertan egyik legnagyobb hátránya, hogy a súlyok megválasztásánál az elemzés szubjektív oldala kidomborodik, így ezen módszertani megoldás az objektív értékeléseknél csak feltételesen használható. Láthattuk mindkét bemutatott példán keresztül, hogy az indikátorok egyenkénti súlyo-

32

zása egyáltalán nem biztos, hogy az erôs fenntarthatóság érvényre juttatását eredményezi. Az intervallumskála és a min-max módszer alkalmazása eredményesen kiküszöböli az egyszerû rangsorolás torzításait, azonban a nem kellôen széles intervallumok és a nem elég részletes és aprólékos skálabeosztás további pontatlanságokat eredményezhet. Mégis, kijelenthetô, hogy az intervallumskála és a min-max módszer együttes használata az egyik legalkalmasabb jelenleg is használt módszer városok teljesítményének és fenntarthatóságának összehasonlítására. Az utolsó bemutatott módszer esetében felmerül a fenntarthatóság negyedik dimenziójának nevezett intézményi oldal értékelésének kérdése. A legújabb városi fenntarthatósági értékelések közül nem egy foglalkozik a témával, azonban a kidolgozott módszertanok még igencsak gyerekcipôben járnak és nem tudják megfelelôen kezelni az intézményi fenntarthatóság értékelésének erôsen szubjektív mivoltát.

AGORA Felhasznált irodalom Economist Intelligence Unit (2009): European Green City Index. Letölthetô: http:// www.siemens.com/entry/cc/features/greencityindex_international/all/en/pdf/ report_en.pdf, letöltés ideje: 2012. április 11. Enyedi Gy. (2012): Városi világ. (1. kiadás) Akadémiai Kiadó, Budapest Fórián S. (2007): Urbanizációs folyamat és annak néhány hatása a környezetre. Debreceni Mûszaki Közlemények 1. évf. 1. szám, pp. 5-17. Letölthetô: www.eng.unideb.hu/userdir/dmk/docs/20071/07_1_01.pdf, letöltés ideje: 2012. május Forum For The Future (2010): Sustainable Cities Index – Ranking Australia’s 20 largest cities in 2010. Letölthetô: http://www.acfonline.org.au/uploads/res/2010_ACF_SCI_ INDEX_REPORT.pdf, letöltés ideje: 2012. január 15. Hezri, A. A. (2004): Sustainability indicator system and policy processes in Malaysia: a framework for utilisation and learning. Journal of Environmental Management, Vol.73., pp. 357-371. Marzukhi, M. A. - Omar, D. - Leh, O. L. H. - Hamir, M. S. - Bargchi, M. (2011): Malaysian Urban Indicator Network: A Sustainable Development Initiative in Malaysia. European Journal of Social Science, Vol. 25., pp. 77-84. Meggyesi T. (2005): A 20. század urbanisztikájának útvesztôi. (1. kiadás) Terc Kiadó, Budapest Moles, R. - Foley, W. - Morrissey, J. - O’Regan, B. (2008): Practical appraisal of sustainable development – Methodologies for sustainability measurement at settlement level. Environmental Impact Assessment Review, Vol. 28., pp. 144-165. Nagy I. (2008): Városökológia. (1. kiadás) Dialóg Campus, Budapest Sassen, S. (1991): The Global City: New York, London, Tokyo. (1. kiadás) Princeton University Press, Princeton Shen, L-Y. - Ochoa, J.J. - Shah, M.N. - Zhang, X. (2011): The application of urban sustainability indicators – A comparison between various practices. Habitat International, Vol. 35., pp. 17-29. van Dijk, M. P. - Mingshun, Z. (2005): Sustainability indices as a tool for urban managers, evidence from four medium-sized Chinese cities. Environmental Impact Assessment Review, Vol. 25., pp. 667-688. Yang, Z. - Su, M. - Chen, B. (2010): Change of urban ecosystem development – A case study of Beijing, China. Procedia Environmental Sciences, Vol. 2., pp. 681-688,

Szerzô (author) Buzási Attila Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Környezetgazdaságtan Tanszék, [email protected]

33

AGORA Fenyvesi Éva, Vágány Judit, Kárpátiné Daróczi Judit

A bizalom és az érzelmi intelligencia szerepe a szervezeti tagok ”együttmûködôbbé” válásában The role of trust and emotional intelligence in getting more cooperative of enterprise’s membres Összefoglalás

Summary

Napjainkban egyre inkább elôtérbe kerül a tudás, mint a vállalati versenyképesség egyik fontos tényezôje. A tudás megléte egy vállalatnál azonban akkor jelentheti a siker zálogát, ha az nem marad a szervezet egyes tagjainak a ”birtokában”, hanem megosztják, felhasználják azt, úgy, hogy a vállalat számára minél nagyobb hozzáadott érték elôállítását tegye lehetôvé. A tudásmegosztás egyik nélkülözhetetlen feltétele, hogy az egyének együttmûködô magatartást tanúsítsanak. Ehhez pedig elengedhetetlen a bizalom és számos olyan személyiségjegy, képesség, amely alapvetôen az emberek érzelmi intelligenciájához kapcsolható. Ebben a tanulmányban az együttmûködés, a bizalom és az érzelmi intelligencia közötti összefüggést vizsgáljuk, amelyhez néhány a szakirodalomban fellelhetô tanulmányt és egy saját empirikus kutatás adatainak feldolgozását vettük alapul. Kulcsszavak: tudásmenedzsment (TM), tudásmegosztás, együttmûködés, bizalom, érzelmi intelligencia (EI)

In these days the knowledge as an important element of competitiveness has come to the front. Knowledge at a company can mean the pawn of success only if it does not remain in possession of individuals but it is shared and used in a way that it can help to generate the most added values for the company. Cooperative behavior of individuals is one of the essential conditions of knowledge sharing. Trust and some other personal features and talents which are linked to emotional intelligence are crucial for cooperative behavior. We construe the correspondence among cooperation, truth and emotional intelligence in this article based on the result of our empiric research and some publications about this topic. Keywords: knowledge management, knowledge sharing, cooperation, trust, emotional intelligence (EI)

Bevezetés

ligenciához kapcsolhatóak. Kutatásunk ezen belül is arra fókuszál, hogy felmérjük milyen mértékben jelennek meg az EI társas készségek a munkavilágában, vannak-e különbségek e tekintetben vezetôk és beosztottak, nôk és férfiak, korcsoportok, illetve iskolai végzettség tekintetében? A felmérés, amelyet bemutatunk egy összetett kutatás egyik ”próbakérdôíve”, amelyet a késôbbiekben csak a KKV szektorra korlátoztunk, de az így kapott elôzetes részeredményeket is érdemesnek tartottuk publikálásra.

Valahányszor a tudásmegosztásról beszélünk, felvetôdik az együttmûködés és a versengés közötti választás problémája. Különösebb magyarázat nélkül hajlandók vagyunk elfogadni, hogy a tudás megosztása kooperáció nélkül nem létezik. A szervezeti tagok kooperációs készségét azonban számos tényezô befolyásolja. Az elmúlt évek kutatásai azt bizonyítják, hogy ezek közül a készségek közül nagy szerepe van azoknak, amelyek az érzelmi intel34

AGORA Irodalmi áttekintés, együttmûködés versus versengés Az együttmûködés egy cselekvési stratégia, a szociális viselkedés egyik alapvetô formája, amely meghatározza, hogy valaki mennyire tudja a hétköznapi és a munkakapcsolatait hatékonyan, sikeresen mûködtetni. Így a csoport- és a társadalom-szervezôdés legfontosabb elvének tekinthetjük. Tehát, ha valaki együttmûködik, akkor másokkal közösen, összhangban tevékenykedik. Az együttmûködésben ezért mindig jelen kell lennie egy közös célnak, függetlenül attól, hogy valós vagy képzelt tétje van az együttmûködésben résztvevôk számára. Ez a cél bármi lehet, akár maga a kooperáció is. Ezzel szemben a versengés inkább az individualitásra motivál. Aki verseng, másokat megelôzni igyekszik egy cél, vagy egy teljesítmény elérésében. A személyközi kapcsolatokban a versengés ölthet tisztességes és tisztességtelen formát. Ezeknek a formáknak a megjelenése fôként a helyzet sajátosságainak, illetve a résztvevôk önmagukhoz és társukhoz való viszonyulásának függvénye. Az együttmûködést és a versengést gyakran egymás ellentéteiként mutatják be, de a valóságban nem létezik tisztán együttmûködô vagy tisztán versengô viselkedés. Sokkal inkább egymás mellett léteznek. Hisz minden versengés megkövetel egy elôzetes kooperációt a tekintetben, hogy mi a cél, amit el kell érni, mik a szabályok, és milyen szankció jár a szabályok megszegéséért. Amen�nyiben ezt nem tisztáznánk, akkor már nem versengésrôl, hanem egymás elleni hadjáratról lenne szó. Fordítva is igaz. Például a kooperáció idônként nem szolgál egyebet, mint a jobb esélyek biztosítását a túlélésért folytatott harcban. Míg azonban a versengés konfliktust elôidézô tényezô, addig az együttmûködés a konfliktusok megoldását segíti elô (Fenyvesi, 2007).

Az együttmûködés alapelvei Az együttmûködés legfontosabb feltételei a közös cél, a kommunikáció és a bizalom. Mindemellett a kooperatív és a kompetitív viselkedés közötti választás erôtejesen kultúrafüggô. Az együttmûködés feltételeibôl ebben a munkában elsôsorban a bizalomra fókuszálunk, hisz a munkatársak közötti bizalom megléte különösen hangsúlyos a tudásmegosztás során, valamint jelentôs hatással van az összes többi tényezôre. A tudásmenedzsmenttel foglalkozó kutatások már régóta kiemelik a bizalom szerepét a TM hatékony mûködésében (Brink, 2011; Chin, 2005; Tomka, 2006). Ha úgy tetszik, a bizalom a szervezet éltetôereje, az emberek motiválásának legmagasabb szintû módja. A gyakorlatban azonban a munkatársak közötti ”megfelelô” bizalmat nehéz kialakítani. ”A bizalom a szabályszerû, becsületes és együttmûködésre kész viselkedés elvárása egy közösségen belül, a közös normák alapján, e közösség más tagjai részérôl.” (Fukuyama, 1997:45). Fukuyama kihangsúlyozza, hogy nem elég, ha a közösség tagjai szabályszerû viselkedést várnak el egymástól, mivel egymás becsapása is lehet szabályszerû. Ezért szabályszerûségnek és a becsületességnek együtt kell fennállnia, hisz a bizalom a másik féltôl függô sebezhetôség (vulnerabilitás) felvállalását jelenti. Ez nem egyenlô azzal, hogy a tudásmegosztás alapját képezô bizalom naiv, garanciák nélküli bizalom legyen. Sokkal inkább tudatos, garanciákra épülô bizalmat értünk alatta, amely fokozatosan, hosszabb idôn keresztül, folyamatos ellenôrzés mellett alakul ki, és csak kölcsönösség esetén tartható fenn. A bizalom mértéke nehezen meghatározható, mivel észlelése függ az egyén megítélésétôl, korábbi tapasztalataitól, értékrendjétôl, egyéni beállítottságától. Ha nincs bizalom, vagy az nem megfelelô 35

AGORA mértékû, akkor más dolog is összetarthatja a különbözô társadalmi csoportok tagjait. Ilyen például a jogi szabályozás. A legális szervezeteket hivatalosan, jogi úton hozzák létre egy közös cél elérése érdekében. Tagjai olyan szerzôdô felek, akik különbözô értékeket képviselnek, de az adott csoportban látják saját érdekük érvényesülését. A szerzôdéssel tehát lehetôvé válik, hogy ”idegenek” is összefogjanak, és megpróbálják szabályokkal, utasításokkal összeegyeztetni egyéni és közös érdekeiket. Fukuyama szerint, ahol csak úgy tudnak együttmûködni, hogy mindenre pontos szabályok, elôírások vannak, a jogi apparátus, amely a bizalmat hivatott pótolni sok pénzbe kerül. Ezt az ”adót” nem kell megfizetniük azoknak a társadalmaknak, szervezeteknek, amelyekben a bizalom magas fokú. Az igazán hatékony szervezetek nem a terjedelmes szerzôdésekre építenek, hanem közös etikai értékrenden alapulnak, és tagjaik olyan erényekkel gazdagodnak, ”mint hûség, megbízhatóság”. ”A csoportnak, mint egésznek pedig közös normákat kell elfogadnia, mielôtt a bizalom általánossá válhat tagjai között” (Fukuyama, 1997:47). Az ilyen szervezetek tagjai valószínûleg jobban érzik magukat, ami kihat a rájuk bízott feladatok ellátásának minôségére. Klang szerint célszerû különbséget tenni a bizalom szintjei között, ha a bizalomról a szervezetek vonatkozásában beszélünk. Klang (2001) az intézményi bizalommal kapcsolatos kutatásaiban megkülönböztet makro- és mikro-bizalmiszintet. Makrobizalomnak (confidence) tekinthetô a technikai rendszer infrastruktúrája, IT technológia, adatbázisok, hálózatok és mûködésükbe vetett bizalom, valamint az ezeket szabályozó jogintézmények. Mikrobizalmi szintet (trust) feltételez a közvetlen formális vagy informális kapcsolatban lévôk tudásmegosztása, az egymástól való tanulás. A mikro-, illetve makrobizalom helyzeti elônye attól is függ, hogy az adott szervezetben a tudásmegosztás alapvetôen melyik 36

tudásra – tacit vagy explicit – vonatkozik. Azokban a szervezetekben, ahol a tudás könnyen kodifikálható, a feladatok standardizálhatóak, a makrobizalmi mechanizmusok kerülnek elôtérbe. A tacit tudás kinyerése ezzel szemben mikrobizalmi szintet igényel, hisz itt hangsúlyosabb szerepet kapnak a személyközi kapcsolatok. A két szint kölcsönösen hat egymásra, erôsítik vagy gyengítik egymást. A legtöbb szervezetnél a tényleges munkát személyes kapcsolatokon keresztül végzik, ezért a mikroszintû bizalom kialakulása kritikus fontosságú lehet az életükben (Fenyvesi, 2007).

Az érzelmi intelligencia, az együttmûködés és a bizalom A szakirodalomban számos tanulmányt olvashatunk arról, hogy az intelligencia befolyásolja-e és milyen mértékben az emberek teljesítményét. Az errôl szóló vitákban a nézetek elsôsorban abban különböznek, hogy melyik intelligencia típust tartják meghatározónak a teljesítmény alakulásában. Vannak, akik az IQ tesztek használhatóságát vélik bizonyítottnak (Carroll, 1993; Herrnstein – Murray, 1994), de olyanok is szép számmal akadnak, akik nem tartják eléggé megalapozottnak azt (Gardner, 1983; Ceci, 1990). Hunter (1983) úgy gondolja, hogy az intelligenciatesztek ponteredményei több oldalról képesek a munkateljesítményt elôre jelezni, például a döntéshozatal hatékonysága, vagy a munkadarabok minôsége tekintetében. Ezzel ellentétes az a vélemény (Neisser at all, 1996), miszerint ezek a tesztek csak kevesebb mint egynegyedét igazolják a munkával összefüggô mérôszámok varianciájának. Neisser és munkatársai az IQ tesztekkel nem mérhetô személyiségvonásokat azonban legalább ilyen fontosnak tartják. Flynn (1984, 1987) azt mutatta ki, hogy az intelligenciatesztek eredményei az évek múlásával egyre

AGORA magasabbak. Ezt más kutatók (Neisser at all, 1996) is megerôsítették, amely szerint tízévente átlagosan 3-mal növekednek az IQ tesztpontok. (Ez a növekedés azonban ”eltûnik” mivel a teszteket bizonyos idôközönként újra standardizálják.) Az IQ tesztek megbízhatóságát bírálók szerint az így kapott pontszámok túlhangsúlyozása eltereli a figyelmet a mentális képességek számos aspektusáról. Ezen tényezôk számbavételére több új megközelítés született. Ilyen a ”többszörös intelligencia” modell (Gardner, 1983), amelyet gyakorlatban elsôsorban tanulók teljesítményének összehasonlítására alkalmaznak. Gardner szerint az intelligencia az embernek az a képessége, amely arra teszi ôt alkalmassá, hogy ”hasznos dolgot hozzon létre, vagy saját kultúrájában értékesnek számító feladatot végezzen”, azaz ”olyan képességegyüttes, amelynek segítségével az ember az életben felmerülô problémákat megoldja”, ”új megoldásokat talál, és új tudást szerez” (Gardner 1983: 60−61). Gardner hét egymástól függetlenül létezô intelligenciát azonosított: nyelvi; zenei; logikai; matematikai; téri; testi, kinetikus (mozgásos); személyes (intraperszonális), társas (interperszonális) intelligenciát. Egy másik intelligencia modell az érzelmi intelligencia (Solovey – Mayer, 1990; Goleman, 1997). Az EI-t Goleman (1997) e témában írt könyve tette igazán ismertté. Goleman Salovey és Mayer (1990) meghatározását vette alapul, kiszélesítve azt, de késôbb saját eredeti modelljét módosítva (Boyatzis at all, 2003) az EI négy elemét különbözteti meg (éntudatosság, önmenedzselés, társas tudatosság és kapcsolatmenedzselés), amely alá további 19 alskála tartozik. Goleman szerint alapvetôen az EI tényezôk határozzák meg a munkahelyi teljesítményt. Mérô László (2010) bírálja Golemant, és úgy véli, hogy az IQ és az EI nem választható el élesen egymástól. Mérô szerint a különbözô ”speciális képességek akkor

jól fejleszthetôek, ha megvan az IQ szint, amely eleve szükséges hozzájuk” (Mérô, 2010: 187). Más kutatók szerint amellett, hogy az intelligenciák idônként egymás segítségével fejleszthetôek (a 4 éves koráig nem beszélô Einsteint állítólag édesanyja énekkel tanította meg beszélni), elôfordulhat az is, hogy gátolják egymást. Moran–Kornhaber–Gardner (2006) könyvükben arról tesznek említést, hogy Picasso számára a betûk alakja megnehezítette az olvasást. E tanulmányban nem azt kívánjuk eldönteni, hogy a felsorolt modellek közül melyik használhatósága bizonyíthatóbb a gyakorlatban. Mi úgy véljük, hogy az intelligencia modellek közül az a szervezeti tagok együttmûködôbbé válásában valószínûsíthetô, hogy az érzelmi intelligencia szerepe a nagyobb. Ezért a továbbiakban az EI gyakorlati alkalmazásának lehetôségeire fókuszálunk. Ezt az elhatározásunkat megerôsítették más kutatások eredményei is. Cherniss (1999) több kutatás eredményét összegyûjtve bizonyította, hogy az EI-hoz kapcsolódó képességek fejlettsége meghatározó a munka, illetve a vezetôi hatékonyság területén. Például kétszáz vállalatánál és szervezeténél végzett kutatásból azt a következtetést vonták le, hogy a különbözô munkakörökben nagyobb teljesítményt nyújtók egyharmada a szakmai gyakorlatnak és a megismerô képességnek, míg a kétharmada az érzelmi kompetenciának köszönheti jobb teljesítményét. A csúcsvezetôi munkakörökben négyötödnél is nagyobb különbséget mutattak ki az érzelmi kompetencia javára (Spencer, 1997). Az Egon Zehnder International kutatócég által végzett kutatásban 515 felsôvezetôt vontak be az elemzésbe. Az eredmények szerint azoknál, akiknek az érzelmi intelligenciája magas volt, sikeresebbek voltak, azokkal szemben, akik jobbak voltak akár korábban megszerzett szakmai tapasztalatuk, akár IQ-juk alapján. A sikeres vezetôk 74%-ának magas érzelmi 37

AGORA intelligenciája volt, míg a kevésbé sikereseknél, ez az érték csak 24% volt (Cherniss, 1999). Az EI fontosságát igazolták a L’Oreal-nál végzett kutatások is. Azok az üzletkötôk, akiket bizonyos érzelmi kompetenciák alapján választottak ki, kimutathatóan többet adtak el, mint azok, akiket a cég régi kiválasztási módszerével vettek fel (Spencer & Spencer, 1993; Spencer, McClelland, & Kelner, 1997). Az optimizmus, mint egyik érzelmi kompetencia, ugyancsak a termelékenység növekedéséhez vezethet. Egy erre vonatkozó kutatás szerint a Met Life-nál azok az új üzletkötôk, akik magas pontszámot értek el a tanult optimizmusra vonatkozó tesztben, 37%-kal több életbiztosítást adtak el az elsô két évükben, mint a pesszimisták (Seligman, 1990). Szintén vitathatatlan tûnik, hogy a csoportban való munkához is számos olyan képesség szükséges, ami kellô érzelmi intelligencia szintet feltételez. Az együttmûködéshez egy csoport tagjainak meg kell tanulniuk önmérsékletet mutatni, másokat meggyôzni, tapintatosnak és megértônek lenni. Ezt támasztja alá Druskat és Wolf (2002) a csoport eredményességére vonatkozó tanulmánya is. Szerintük alapvetôen három feltétel – a bizalom, a csoportszellem (összetartozás), a csoport segítôereje – dönti el, hogy egy csoport milyen színvonalon oldja meg a rábízott feladatokat. Ezek a feltételek pedig elsôsorban az érzelmekre vezethetôek vissza. Kovács (2010) ”A bizalom szerepe és helye az érzelmi intelligenciában” címû munkájában arra törekszik, hogy feltárja

38

a személyes bizalom és annak meghatározó tényezôit, illetve az érzelmi intelligenciát alkotó személyes kompetenciák közötti kapcsolódási pontokat. Kovács (2008) szerint például egy +10%-os elmozdulás a kollégákkal folytatott társadalmi érintkezés intenzitásának skáláján átlagosan 3,1%-kal növeli az egyén saját bizalmi szintjét. Emellett természetesen az egyén felé megnyilvánuló bizalom is magasabb lesz.

A kutatási felvetés és módszertan Kutatásunkban arra a kérdésre keressük a választ, (1) hogyan érzékelik a megkérdezett személyek munkahelyi életükben azokat az EI társas készségeket, amelyeknél a bizalom szerepe a meghatározó, illetve van-e különbség (2) a nôk és a férfiak (3) az alkalmazottak és a vezetôk (4) a különbözô korcsoportok, (5) valamint az eltérô iskolai végzettség között e tekintetben. A vizsgálati elemek kiválasztásánál Kovács (2010) elôzôekben említett kutatásából indultunk ki, amelybôl azokat a szociális társas kompetenciákat vizsgáltuk (befolyásolás, kommunikáció, kapcsolatépítés és együttmûködés), amelyek a szervezeti tagok közötti kooperáció szempontjából meghatározóak. Kovács tanulmányában kiemeli, hogy az EQ elemeknél nem egyformán hangsúlyos a bizalom szerepe. Azok a komponensek, ahol ez a kapcsolat bizonyítottan erôsebb az 1. számú táblázatban ferdén szedve találhatóak.

AGORA 1. táblázat Az egyének érzelmi intelligenciáját alkotó személyes és társas kompetenciák (Forrás: Goleman, 2003: 58-61, in Kovács, 2010)

Az érzelmi kompetencia szerkezete (1) Személyes kompetencia (2) Én-tudatosság (4)

Önszabályozás (5)

érzelmi tudaönkontroll (10) tosság (9)

Szociális kompetencia (3)

Motiváció (6)

Empátia (7)

Társas készségek (8)

teljesítménymotiváció (11)

mások megértése (12)

befolyásolás (13)

mások fejlesztése (17)

kommunikáció (18)

pontos önértékelés (14)

megbízhatóság elkötelezôdés (15) (16)

önbizalom (19)

lelkiismeretesség (20)

kezdeményezô kliens-közponkészség (21) túság (22)

alkalmazkodás (24)

optimizmus (25)

innováció (28)

konfliktus-kezelés (23)

sokszínûség vezetés (27) értékelése (26) politikai tudatosság (29)

a változás katalizálása (30) kapcsolat-építés (31) együttmûködés (32) csapatszellem (33)

Table 1. Personal and social competences of individual’s emotional intelligence. (Source: Goleman, 2003: 58-61, in Kovács, 2010) structure of emotional intelligence (1), personal competence (2), social competence (3), selfawareness (4), self-regulation (5), motivation (6), empathy (7), social skill (8), emotional selfawareness (9), self-control (10), achievement drive (11), understanding others (12), influence (13), accurate self-awareness (14), trustworthiness (15), commitment (16), developing others (17), communication (18), self-confidence (19), conscientiousness (20), initiative (21), service orientation (22), conflict management (23), adaptability (24), optimism (25), leveraging diversity (26), leadership (27), innovation (28), political awareness (29), change catalyst (30), make relationship (31), collaboration and building bonds (32), team capabilities (33)

Kérdôív és feldolgozásának néhány jellemzôje A kutatási felvetések vizsgálatához szükséges adatokat kérdôíves felméréssel vettük fel. A vizsgálat 2012 szeptemberétôl 2013 februárjáig tartott. A vizsgálatban 135 szervezet vett

részt, a kérdôívet 180-an töltötték ki. A minta nemek szerinti megoszlása reprezentatív, a kitöltôk kora, és a vizsgálatban részt vett szervezetek ágazati és méret szerinti megoszlása nem. A kérdôívet kitöltôknek kérdésekként 3 illetve 4 eldöntendô válasz közül kellett választaniuk. A kérdôívek kódolása és feldolgozása Excel 2007 programmal történt. 39

AGORA Az empirikus kutatás eredményei A befolyásolás olyan hatékony meggyôzô képesség, amely segít másokat a saját oldalunkra állítani. Lehetôvé teszi, hogy másokban szimpátiát, és hasonlóság érzetet keltsünk. A válaszadók több mint 80%-a (70% gyakran, 13,8% teljes mértékben) érzi úgy, hogy alapvetôen képes arra, hogy munkatársait meggyôzze egy adott kérdésben a saját igazáról (1. ábra). Ez a képesség azért fontos, mert általa könnyebben meg tudjuk érteni a körülöttünk zajló interperszonális folyamatokat, azok kimenetelét. Birtokában képesek vagyunk egy

adott csoportba való beilleszkedésre, a társakkal való együttmûködésre. A megkérdezett vezetôk ebben a tekintetben sokkal hatékonyabbnak tartják magukat, mint beosztottjaik. Befolyásolás szempontjából a férfiak bizonyultak eredményesebbnek, hisz azoknak a férfiaknak az aránya majdnem kétszer nagyobb, mint azoknak a nôké, akik ”teljes mértékû” (9%, illetve 5%) befolyásolásra képesek. Azok, akik ”gyakran” sikerrel járnak mások meggyôzésében szintén a férfiak. Ez utóbbi kérdésben a válaszok kiértékelése alapján 30%-kal (41%, illetve 29%) magasabb eredmény született a nôkhöz képest. A korcsoportok között e tekintetben nincs jelentôs különbség (1. ábra).

1. ábra A munkatársak meggyôzése egy adott kérdésben az egész sokaságra vonatkozóan (a), illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 1. Conviction of associates about a given topic in the total group (a) and by age (b), position (c) and gender (d) (Own research) sometimes (1), often (2), fully (3), employee (4), leader (5), woman (6), man (7)

40

AGORA A befolyást erôsítô tényezôk között szerepel a vonzalom, a hasonlóság érzése a másik iránt. Szívesebben dolgozunk azokkal, akik iránt szimpátiát érzünk, akiket hasonló mentalitásúnak ítélünk. Egyszerûbben mondunk igent azoknak, akiket kedvelünk, ismerünk. A vizsgált sokaságnak arra kérdésre adott válaszaiból, hogy mennyire tartják kollegájuk mentalitását hasonlónak önmagukéhoz, úgy tûnik a szervezetek tagjai számára fontos, hogy munkatársaikat

magukhoz hasonlónak lássák vagy, hogy olyan helyen dolgozzanak, ahol többségében rokonszenves emberek veszik ôket körül. Az eredmények alapján a férfiak elfogadóbbak, és kollegáikat inkább hasonlónak érzik magukhoz, mint a nôk. A legfiatalabbak vélik úgy, hogy a velük együtt dolgozó munkatársak mentalitása eltér az övékétôl, míg a vezetôk véleménye az alkalmazottakhoz képest az, hogy kollegáiknak inkább hasonló mentalitásuk van hozzájuk, mint eltérô (2. ábra).

2. ábra A megkérdezettek és munkatársaik mentalitásának hasonlósága az egész sokaságra (a) vonatkozóan, illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 2. Resemblance of mentality of interviewed employees and their collegues in the total group (a) and by age (b), position (c) and gender (d) (Own research) not at all (1), hardly (2), fairly (3), fully (4), employee (5), leader (6), woman (7), man (8)

A kommunikáció segít a kölcsönös megértésben, mások problémás helyzeteinek könnyebb megoldásában. A számítógépes rendszerek ugyan jelentôsen megkönnyítik az adatok, információk átláthatóságot, azonban nem helyettesítik a közvetlen beszélgetést. Az adatbázisok és egyéb informatikai és papíros alapú tárolók képesek rengeteg adat és információ tárolására, de a fejekben lakozó tudás hozzáférhetôségét a tagok közötti kétirá-

nyú kommunikáció biztosítja. Ahhoz, hogy kicseréljék gondolataikat és érzéseiket, interakcióba kell lépniük egymással. A közvetlen, nyílt kommunikáció lehetôvé teszi az információ, valamint a tudás megosztását, ami hozzájárulhat a kapcsolatok további javításához. Ezen kívül a kommunikáció egyik fontos eszköze a befolyásolásnak, valamint a tacit tudás megosztásának, a feladatok hatékony végrehajtásának is nélkülözhetetlen feltétele. 41

AGORA A vizsgálat eredményei is azt mutatják, hogy a problémamegoldás gyakori eszközének tartják a szervezetek tagjai a közvetlen kommunikációt. A korcsoporti adatok elemzése alapján a 31-40 éves korosztály az, amelyik a legkevésbé él

a közvetlen kommunikáció eszközével munkája során. A vezetôk valamivel jobb kommunikátoroknak tartják magukat, mint beosztottjaik. A felmérés szerint a nôk és a férfiak között e tekintetben nincs szignifikáns különbség. (3. ábra)

3. ábra A problémás helyzetek közvetlen kommunikációval megoldásának jellemzôi az egész sokaságra (a) vonatkozóan, illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 3. Characteristics of solving the problematic situations by direct communication in total group (a) and by age (b), status (c) and gender (d) (Own research) never (1), sometimes (2), often (3), fully (4), employee (5), leader (6), woman (7), man (8)

Együttmûködés a tervek, információk és erôforrások megosztása, megfelelô egyensúly megteremtése a feladatok megoldása és a személyes kapcsolatok ápolása között. A tudásmenedzsmenttel foglalkozó kutatók azt vallják, hogy az ”osszuk meg a legjobb gyakorlatot” elv sikere elsôsorban a vezetôi kultúrától függ, mert ha ôk ezen értékek alapján mûködnek, a szemlélet a szervezet alsóbb szintjeire is elôbb-utóbb elkezd terjedni. Nem elhanyagolható kérdés tehát, hogyan értékeli egy szervezet vezetôsége ezeket a helyzeteket, és ez által mennyi tudást tudnak kinyerni és felhasználni, illetve átadni a munkatársak tudásából. 42

A felmérés alapján csupán 1% az, aki ”egyáltalán nem” osztja meg az információkat munkatársaival, mégis meglepô, hogy ilyen eredmény is születhet egy munkahelyi közösségben. Kissé meghökkentô eredményt olvashatunk le a korcsoportok szerinti megoszlásból is: 40 éves korig fokozatosan csökken a munkatársak együttmûködési készsége. A vezetôk teljes mértékben kooperatívnak tartják magukat, míg az alkalmazottak több mint 20%-a egyáltalán nem (3%), vagy csak néha (19%) osztja meg az információkat a többiekkel. A férfiak és a nôk között ebbôl a szempontból sincs szignifikáns különbség. (4. ábra)

AGORA 4. ábra A munkával kapcsolatos információk, tervek, erôforrások megosztásának jellemzôi az egész sokaságra (a) vonatkozóan, illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 4. Parameters of work related information, ideas and resource-sharings in the total group (a) and by age (b), status (c) and gender (d) (Own research) never (1), sometimes (2), often (3), fully (4), employee (5), leader (6), woman (7), man (8)

Az eredményes együttmûködés minden területén nagy jelentôsége van az emberek egymás közötti kapcsolatának, a munkához és a munkahelyhez való viszonyulásának. A kapcsolatépítés képessége az egyént alkalmassá teszi kiterjedt kapcsolati háló létrehozására. E képességgel bíró emberek jól ápolják a szervezeten belüli kapcsolataikat, sôt idônként szívesen létesítenek a szakmai köteléken felül baráti kapcsolatot. Az ilyen erôs vonzással bíró szervezeti tagok egyaránt segítik a kommunikációt, a problémák megoldását, az együttmûködést.

A kérdôívet kitöltôk közül csupán 15% véli úgy, hogy kevébé jó a kapcsolata kollegájával. A legfiatalabbak (18-24 évesek) 20%-a szerint lehetne jobb is a munkahelyi kapcsolatuk. A 31-40 éves korosztály bár kitûnônek nem tartja egyetlen kapcsolatát sem, de lenagyobb részt ôk vélik úgy, hogy elég jó a viszonyuk a munkatársaikkal. A vezetôk válaszai alapján leginkább ôk rendelkeznek makulátlan munkahelyi kapcsolatokkal (47%), míg a férfiak és a nôk válaszai között e tekintetben sem született szignifikáns különbség. (5. ábra)

43

AGORA 5. ábra Munkatársak egymással való kapcsolatának jellemzôi az egész sokaságra (a) vonatkozóan, illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 5. Characteristics of associates’s relationship in the total group (a) and by age (b) status (c) and gender (d). (Own research) should be better (1) quite good (2) excellent (3) employee (4), leader (5), man (6), woman (7),

A fenti kérdésekre adott valamennyi válasz mögött ott rejtôzik a mikrobizalom mértékének a kérdése. Például a kommunikációs szituációk, az információ átadás, vagy a kapcsolatok milyenségének egyik problémája lehet a munkatárak közötti bizalom hiánya. Ez a kapcsolat azonban fordítva is fennáll: a bizalom létrejöttének alapfeltétele a szervezeti tagok nyílt, becsületes kommunikációja, egymáshoz való viszonya. Ezek tehát kölcsönösen egymásra ható tényezôk, s az ördögi

44

körben az ok és az okozat állandóan szerepet cserélnek. A teljes mértékû bizalom kiépítése igen nehéz, talán ilyen a gyakorlatban ”nem is létezik”. Ennek ellenére a válaszadók 30%-a úgy véli, hogy 100%osan megbízik munkatársaiban. Teljes mértékû bizalom a legfiatalabbaknál (18-24 évesek) és a 40 feletti korosztálynál tapasztalható leginkább. A vezetôk ebbôl a szempontból óvatosabbak, mint beosztottjaik, míg a férfiak és a nôk között továbbra sincs jelentôs eltérés.

AGORA 6. ábra A munkatársakba vetett bizalom szerepe a szakmai kérdésekrôl folyatatott kommunikációban az egész sokaságra (a) vonatkozóan, illetve kor (b), beosztás (c) és nem (d) szerinti bontásban. (Saját kutatás)

Figure 6. Role of the confidence in associates during communication about the vocational topics in the total group (a), and by age (b), status (c) and gender (d) (own research) never (1) sometimes (2) often (3) fully (4) employee (5), leader (6), man (7), woman (8)

Következtetések Annak a szervezetnek van igazán esélye piacvezetô pozícióba kerülni – tagjai tudásának felhasználásán keresztül –, ahol az emberek úgy érzik, bíznak bennük, és az emberek is bíznak egymásban és vezetôikben egyaránt. A kérdôívek adatai azt mutatják, hogy eltérôen alakul a munkatársak kora, beosztása és neme alapján a szervezeti tagok közötti együttmûködés, kommunikáció, kapcsolatépítés és bizalom. Nehéz megállapítani, hogy milyen eredménnyel lehetünk igazán elégedettek. Talán sokkal fontosabb annak tudatosítása, hogy mindig van arra mód, hogy javítsunk a pillanatnyi eredményeken. Az együttmûködési képesség fejleszthetô, ami számos tényezôn keresztül valósítható meg. Henkey István például (2013) kilenc olyan elemet emel ki ”Együttmûködési kompetenciák” mun-

kájában, amelyek nélkülözhetetlenek, ahhoz, hogy jól lehessen kooperálni a magánéletünkben és munkavilágában egyaránt. Ezek: érzelmi intelligencia, TIT FOR TAT módszer, bizalom kiépítése, a stressz és a konfliktusok menedzselése, idôgazdálkodás, IT együttmûködési kompetencia (groupware), kommunikáció és az elsô benyomás. Elsô hallásra talán az jut eszünkbe errôl, hogy jó esetben is egy szervezetben a tagok csupán néhány %-a képes ennyi elem fejlesztésére, ami ráadásul sok idôt és kitartást igényel. Mi úgy gondoljuk a valóságban jóval ”egyszerûbb” a helyzet, hisz számos esetben tapasztaljuk, hogy egy vagy néhány területen való továbblépés – mivel ezek szoros kapcsolatban vannak egymással – kihat a többi tényezôre is. Így tehát érdemes a vállalatok vezetôinek odafigyelni arra, hogy lehetôvé tegyék a szervezetük tagjainak ilyen irányú fejlôdését is. 45

AGORA Az együttmûködés, a bizalom és az EQ kéz a kézben jár. Véleményünk szerint, ezek a tényezôk, amelyek meghatározó szerepet töltenek be az ”együttmûködôbbé” válás-

46

ban. Közös erôvel jelentôs hatást gyakorolhatnak az egyének együttmûködési képességére, vagy ha úgy tetszik az együttmûködési kompetenciáira.

AGORA Felhasznált irodalom Brink, P. (2001): Measurement of Conditions for Knowledge Sharing. In: Dan Remenyi (Ed.), Proceedings of the 2nd European Conference on Knowledge Management (pp. 677-693). ECKM. Carroll, J. B. (1993): Human cognitive abilities: A survey offactor-analytic studies. Cambridge, England: University of Cambridge Press. Ceci, S. J. (1990): On intelligence more or less: A bioecological treatise on intellectual development. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall. Cherniss, C. (1999): The Business Case for Emotional Intelligence. Prepared for the Consortium for Research on Emotional Intelligence in Organizations. http:// doreenmcgunagle.com/files/EI_Case_Study.pdfDruskat, V. U. & Wolf, S. B. (2002): A csoportok érzelmi intelligenciájának fejlesztése. Harvard Businessmanager, 2, 15-24. Fenyvesi, É. (Szabóné) (2007): Együttmûködés és versengés a tudásmegosztás során. PhD Flynn, J. R. (1984). The mean IQ of Americans: Massive gains 1932 to 1978. Psychological Bulletin, 95 (1), 29-51. doi:10.1037/0033-2909.95.1.29. Flynn, J. R. (1987): Massive IQ gains in 14 nations: What IQ tests really measure. Psychological Bulletin, 101, 171–191. doi: 10.1037/0033-2909.101.2.171. Fukuyama, F. (1997): Bizalom: a társadalmi erények és a jólét megteremtése. Budapest: Európa Könyvkiadó. Gardner H. – Moran S. (2006): The Science of Multiple Intelligences Theory: S Response to Lynn Woterhause. Educational Psichologyst 41 (4), pp:227-232. Gardner, H. (1983): Frames of mind: The theory of multiple intelligence. New York: Basic Books. Goleman, D. – Boyatzis, R. – McKee, A. (2003): A természetes vezetô. Az érzelmi intelligencia hatalma. Budapest: Vince Kiadó. Goleman, D. (1997): Érzelmi intelligencia. Budapest: Háttér Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. Goleman, D. (2002): Érzelmi intelligencia a munkahelyen. Budapest: SHL Hungary Kft. Henkey, I. (2013): Együttmûködési kompetenciák. In: Karlovitz, J. T. (Ed.), Ekonomicke studie – teória a prax (pp. 72-83). Komárno: International Reasearch Institute s.r. o. Hermstein, R. J. – Murray, C. (1994): The bell curve: Intelligence and class structure in American life. New York: Free Press. Hunter, J. E. (1983): A causal analysis of cognitive ability, job knowledge, job performance, and supervisor ratings. In: Landy, E. & Zedeck, S. & Cleveland J. (Eds.), Performance Measurement and Theory (pp. 257-266). Hillsdale, NJ: Erlbaum. Klang M. (2001): Who do you trust? Beyond encryption, secure e-business. Decision Support System, Special issue: Electronic commerce 31 (3), 293-301. Kovács, T. (2008): A bizalmi és viszonossági kapcsolatokat meghatározó személyiségjellemzôk. In: Csukás, Cs. (Ed.), Pro Scientia Aranyérmesek IX. Konferenciája (pp. 199-204), Kaposvár. Kovács, T. (2010): A bizalom szerepe és helye az érzelmi intelligenciában. Periodica Oeconomica 3 (2), 48-58. Mérô, L. (2010). Az érzelmek logikája. Budapest: Terricum Kiadó. Neisser, U. – Boodoo, G. – Bouchard, T. J. – Boykin, A. W. – Brody, N. – Ceci, S. J. – Halpern, D. F. – Loehlin, J. C. – Perloff, R. – Sternberg, R. J. – Urbina, S. (1996): Intelligence: Knowns and unknowns. American Psychologist 51 (2), 77–101. Salovey, P. – Mayer, J. D. (1990): Emotional intelligence. Imagination. Cognition, and Personality 9, 185-211. 47

AGORA Spencer, L. M. J. – McClelland, D. C. – Kelner, S. (1997): Competency assessment methods: History and state of the art. Boston: Hay/McBer. Tomka, J. (2006): XII. Vezérigazgatói Találkozó. A TM a XXI. sz. gazdaságának hajtóereje. 2006. szeptember 22. http://www.google.com/search?q=cache:fYosu1AmyoJ:www.cebc. hu/ppt/vezerigazgato/Prezik/dr_tomka_janos.ppt+tud%C3%A1s megoszt%C3%A1s&hl=hu&ct =clnk&cd=2&gl=hu&lr=lang_hu Letöltve: 2013. március 20.

Szerzôk (Authors) Dr. Fenyvesi Éva BGF KVIK, Közgazdasági Intézeti Tanszék [email protected] Dr. Vágány Judit Általános Vállalkozási Fôiskola [email protected] Kárpátiné Daróczi Judit Általános Vállalkozási Fôiskola [email protected]

48

AGORA Karakasné Morvay Klára – Villányi Márton

Egy szállodai márkaérték meghatározásának modellje Model for determining the added value of a hotel brand Összefoglalás

Summary

Marketingkutatók véleménye szerint egy sikeres márka önmagában is érték (Keller, 1993), de használata többletértékkel ruházza fel viselôjét. A márkázás jobb pénzügyi teljesítményt és stabilabb versenyképességet biztosít (Mudambi, 2002). Jelen tanulmányban arra vállalkozunk, hogy egy nemzetközi szállodalánc egy adott brand-jének hozzáadott értékét megbecsüljük egy modell segítségével. A Hilton Budapest szálloda példáját alapul véve vizsgáljuk, hogy mennyiben járul hozzá piaci teljesítményéhez (elsôsorban bevételeihez) a Hilton márkanév, illetve mekkora ráfordítást igényel a brand névhasználata. A Hilton márka nettó értékét az elért bevétel többlet és a szükséges költség többlet különbségeként értelmezzük. Számításaink segítségével megállapítottuk, hogy a Hilton név használata évi mintegy nettó 500 millió forinttal járul hozzá a szálloda eredményéhez. A kutatás háttereként a multinacionális szállodaláncokkal köttetett névhasználati szerzôdések szolgáltak, amelyek megkötésekor, megújításakor vagy éppen felbontásakor érdemes megvizsgálni, hogy milyen piaci lehetôségekkel számolhat egy adott szálloda, ha egy nemzetközi szállodalánc brandjéhez tartozik és milyen lehetôségekkel, ha önálló szállodaként üzemel. Kulcsszavak: Branding, szállodaipar, Hilton, márkaérték, franchise

Marketing researchers have suggested (Keller, 1993), that a successful brand taints value itself, but its use gives added value to the wearer. The branding improves financial performance and ensures competitiveness (Mudambi, 2002). In this paper, we undertake to estimate the added value of an international hotel brand using a simple model. We examine the example of Hilton Budapest Hotel and try to measure how its name contributes to market performance (primarily to revenues), and how much does the use of this name cost. In our model the net added value determined by balancing the added income with the additional cost. We concluded that the use of Hilton brand contributes approximately HUF 500 million net a year to the hotel results. The franchise agreements of multinational hotel chains served as a background of this study. In case of signing or renewal or termination of such a contract, property owners or managers have to consider what kind of market and financial opportunities can be expected possessing a brand. Keywords: Branding, hotel, Hilton, brand value, franchise

49

AGORA A márkaérték mérés elméleti háttere A márkázás ma már széles körben ismert fogalom a fogyasztói piacon. A márka egy név, kifejezés, jel, szimbólum, design, vagy ezek kombinációja. Célja, hogy adott eladó vagy eladók adott csoportjainak termékeit vagy szolgáltatásait azonosítsa és megkülönböztesse ôket a versenytársakétól. (Kotler, 1996) A márka tehát asszociációk összessége, amely egy fogyasztó fejében megjelenik egy vállalattal, szervezettel, termékkel, szolgáltatással kapcsolatban. A 90-es évektôl jelennek meg a törekvések, hogy a márka erejét megmérjék. Általában kétféle indok motiválta a szakembereket és a kutatókat: • Egészen pontosan pénzben kifejezni a márka értékét, hogy kimutatható legyen a vállalati mérlegben az eszközök között. Ezzel a cégek eladásakor, felvásárlásakor, egyesülésekor vagy a franchise konstrukciók mérlegelésekor érvényesíthetôvé vált az a többlet, amit a brand ad a vállalat értékéhez. • A marketing tevékenység hatékonyabbá tétele. A fogyasztók szegmentálása és megismerése, és egy erôs márka felépítése segíthet a marketing költségek termelékenységének fokozásában az olyan piacokon, ahol erôs a verseny és a kereslet stagnál. A márkaérték (brand equity) fogalma végül így kristályosodott ki: ”A márkaérték a márkához kapcsolható aktívák és passzívák összessége, a márka neve és szimbólumrendszere, amely hozzáad vagy elvesz abból az értékbôl, amelyet a termék vagy szolgáltatás a vállalat és/ vagy a vállalat vevôi számára jelent.” (Aaker, 1991. 15. o.). Barwise (1993. 100. o.) szerint ez a ”hasznosság nem vizsgálható számszerûsíthetô attribútumokkal, mivel ez leginkább egy olyan megkülönböztetô imázs, ami túlmutat 50

az egyszerû termék preferenciákon”. Keegan, Moriarty és Duncan (1995) azt emeli ki, hogy a márkaérték ott mutatkozik meg, hogy a fogyasztók hajlandóak jóval magasabb árat kifizetni egy márkázott termékért, ha a vállalat szoros kapcsolatot tud kialakítani a vevôkkel és eléri lojalitásukat a brand irányában. A márkaérték meghatározására számos módszer létezik, de nincs egyetértés a kutatók között, hogy melyik a legmegfelelôbb (Birkin 1991, Egan – Guilding 1994). A conjoint analízisben egyedileg kellene vizsgálni a márkanév – mint tényezô – hatását, ami a szegmensek aggregálásakor nehézséget okozhat az elemzésben, a piaci részesedés többlet (market share premium) és az árakban elérhetô többlet (price premium) kimutatásában (Park-Srinivasan, 1994). A márkaérték mérhetô úgy is, hogy kimutatjuk a költségmegtakarítás és a cash flow növekmény azon részét, ami a márkanévhez köthetô (Tuominen, 1999). A márka menedzserek számára a fogyasztók felmérésén alapuló mérések lehetnek hasznosak, ahol elkülönítik a termék jellemzôktôl független – azaz a márkához köthetô – preferencia jellemzôket. Például a Marlboro cigarettához kapcsolódott a férfiasság hangsúlyozása, melynek semmi köze nincsen a termék tulajdonságaihoz, mégis fontos lehet a vásárlási döntésben (ParkSrinivasan, 1994).

A szállodai brandek A szállodai szolgáltatások értékesítése nagy kihívások elé állítja a szolgáltatókat, mivel rendkívül erôs a verseny. Ilyen piaci helyzetben szükség van a termékek megkülönböztetésére, a minôség egyértelmû üzenetekben történô megfogalmazására. Erre kiválóan alkalmas a márkázás, melynek a szállodaiparban már kialakult gyakorlata van. Ki ne ismerné a multinacionális márkákat, mint a Sofitel, a Hilton, a Sheraton, az InterContinental, vagy a Marriott?

AGORA A szállodaláncok és szálloda csoportok földrajzilag eltérô helyeken található szállodákat tömörítenek közös név és/vagy üzemeltetés alatt. Egy szállodaláncnak általában több márkája van, amely különbözô célcsoportokat jelöl ki magának. Ezen márkákat az egyes szállodákkal névhasználati (franchise) szerzôdés köti össze, amely szerzôdésben foglalt fizetendô díjak (elsôsorban belépési díj, royalty, marketing díj, foglalási díj, törzsvendégprogram díj) igen sokfélék lehetnek, és szerteágazó összetételben jelenhetnek meg (1. sz. táblázat). Ezek fejében a

márka tulajdonosa (franchisor) azt ígéri, hogy az általa kifejlesztett sztenderdek betartásával a franchisee-t többlet értékhez juttatja. A rengeteg szállodai márka közötti eligazodást nagyban segíti a Smith Travel Research (STR, 2011. U.S. Chain Scales) kategorizálása, amely hat szintre osztja szét a márkákat minôség alapján: luxury, upper-upscale, upscale, uppermidscale, midscale, economy. 1.sz. táblázat: Részlet a szállodai franchise díjakat összefoglaló kiadványból (forrás: HotelManagement.net, 2012. június 4.)

51

52 Table 1. A portion of datas from the publication that presents the franchise fees

1. táblázat Részlet a szállodai franchise díjakat összefoglaló kiadványból (forrás: HotelManagement.net, 2012. június 4.)

AGORA

AGORA A Hilton és a budapesti ötcsillagos szállodapiac jellemzôi

szerelt minden egyes szobába televíziót. A Hilton Budapest a fôváros egyik (a II. Világháborút követôen épültek közül az InterContinental után a második) legrégebbi luxusszállodája a – patinás, az UNESCO Világörökség részét képezô – Budai Várban található, 1976. december 31-én nyílt meg. 322 szobájából 295 kétágyas szoba, 27 pedig lakosztály. Ez utóbbiak között találjuk a háromszintes barokk apartmanokat, illetve az elnöki lakosztályt is. A Dunára nézô szobákból és lakosztályokból páratlan kilátás nyílik a város pesti oldalára. A szálloda emellett jelentôs rendezvény kapacitással rendelkezik, 24 rendezvényterme akár 660 fô befogadására képes. A budapesti ötcsillagos szállodapiac szereplôit tekintve a bôvülés jelenleg nem jellemzô tendencia. A 2008-as világgazdasági válság óta a szállodai beruházások megcsappantak, csak az a néhány új szálloda nyílt meg, amelyek építését már korábban elindították. 2011-ben összesen 3912 ötcsillagos minôsítésû szállodai szoba volt Budapesten. Ezek közül a Hilton Budapest az alábbi szállodákat (2. sz. táblázat) tekinti közvetlen versenytársnak.

A Hilton Worldwide szálloda csoport jelenlegi márkaportfóliója tíz brandbôl áll, amelyek a legszélesebb körben igyekeznek kielégíteni minden vendégtípus igényeit. A márkák között megtalálható az összes minôségi kategória, a luxus kategóriát képviselô WaldorfAstoria hotelektôl a midscale kategóriát képviselô Hampton szállodákig. Mindegyik márkának megvannak a maga piaci célszegmensei, mindegyik jellegzetes sajátosságokkal rendelkezik, hogy így legyen megkülönböztethetô és egyértelmûen azonosítható. A Hilton márka egyértelmûen a leghíresebb tagja a Hilton Worldwide szállodacsoport márka-portfóliójának. Az alapító - Conrad Hilton - nevét 540 szálloda viseli, ami több mint 191000 szobát jelent világszerte. Több területen is úttörôként tartják számon, mint például a reptéri hotel (Airport Hotel) koncepcióban vagy éppen azon szállodaláncként, amely elsôként

2. táblázat A Hilton Budapest és fô versenytársainak kínálati megoszlása

Szobaszám (1)

Kínálati részesedés (%) (2)

Hilton Budapest

322

8,23

InterContinental Budapest

398

10,17

Kempinski Hotel Corvinus

369

9,43

Marriott Budapest

362

9,25

Sofitel Budapest

353

9,02

Hilton Budapest WestEnd

230

5,88

Table 2. Distribution of supply among the Hilton Budapest and the main competitors (1) Room number (2) Percentage of all five-star room numbers

A budapesti ötcsillagos szállodák a keresletet általában négy szegmensre bontják két ismérv szerint: az együtt utazók száma alapján lehetnek egyéni vagy csoportos, a motiváció szerint pedig szabadidôs vagy

hivatás turisták. A négy szegmens vendégéjszakáit vizsgálva látható (3. sz. diagram), hogy a szabadidôs céllal érkezôk adják a szállodai éjszakák 60%-át, és az egyéni vendégek biztosítják az 54%-át. 53

AGORA 1. ábra A vendégéjszakák megoszlása szegmensenként Forrás: adaptálva KPMG, KSH, személyes konzultációk

Figure 1. Distribution of demand in percentage of room nights Segments: (1) FIT (2) Business travelers (3) MICE (4) Groups (5) Other

A Hilton brand értékének elemzése bevétel oldalról A márkaérték méréssel (Brand equity) foglalkozó tanulmányok egyik típusa a brand erejét méri a fogyasztói attitûdök vizsgálatával, míg a másik típus a vállalkozások szempontjából igyekszik teljesítménymutatókkal megfogalmazni ezt az értéket (Keller és Lehmann, 2003). A teljesítmény mutatók olyan indikátorokat foglalnak magukban, mint például a bevétel, a nyereség, az árban érvényesített többlet (price premium), illetve olyan adatokat, melyeket a megfigyelt piaci teljesítményekbôl számítanak ki. Ilyen módszert találhatunk Simon és Sullivan (1993) vagy Mahajan és szerzôtársai (1994) tanulmányaiban, akik pénzügyi adatok segítségével kalkulálták a márkaértéket, mint a vállalat tárgyi eszköz értékén felül kimutatható piaci maradványértéke. Jelen elemzés célja kimutatni, hogy a szállodai bevétel mekkora hányadá54

val korrelál teljes mértékben a márkanév. Mivel a Hilton szállodák forgalmi adatai bizalmasak, ezért egy kétlépcsôs modell használatával vizsgáljuk, hogy milyen lehetôsége lenne a szállodának a Hilton név nélkül, illetve mennyi bevételtöbbletet jelent a márkanév. A kapott eredmény természetesen több ponton becsléseket tartalmaz, ezért a modell maga is csak bizonyos megkötésekkel használható. A kutatás jelentôs része 2012. második felében zajlott le, így az adatok a 2011es KSH által publikált piaci adatokra támaszkodnak. A két alkalmazott modell (KPMG, 2001; Petri, 2004; Woolwridge, 2013): Tiszta Piaci Verseny Modell (Pure Competition Model) és a Direkt Hatás Modell (Direct Impact Model). A tiszta verseny feltételei fennállnak a budapesti szálláshelyek, így az ötcsillagos szállodák esetében, hiszen több résztvevô kínálja ugyanazt a (vagy nagyon hasonló) szolgáltatást, és a potenciális vendégek száma is nagy.

AGORA Tiszta Piaci Verseny Modell Ebben a modellben (KPMG, 2001) a Hilton Budapestet egy ”átlagos” ötcsillagos szállodaként kezeltük. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálat során nem vettünk figyelembe olyan fontos hatásokat, mint a márkanév, a történelmi múlt, az adott egység hírneve, stb. Kizárólag a tiszta piaci versenyviszonyok között vizsgáltuk a teljesítményt (Petri, 2004), azaz a vendégéjszakák és az árbevétel nagyságát. Piaci megoszlás (Fair Share) jellegû mutatókat számoltunk a KSH 2011. évi budapesti ötcsillagos szállodákra vonatkozó

adatainak figyelembevételével (4. sz. táblázat). A számítás menete: A vizsgált idôszakban a budapesti ötcsillagos szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma: 1 255 401. Egy ötcsillagos szállodai szobára (1255401/3912) hozzávetôlegesen 320,9 vendégéjszaka jut. Ezt felszorozva a Hilton Budapest esetében meglévô 322 szobával (320,9*322) megkaptuk, hogy 103 333 vendégéjszakát realizálhat a szálloda kapacitásának függvényében. Az árbevétel meghatározásának gondolatmenete azonos.

3. táblázat A Hilton Budapest fair share adatai - 2011 Forrás: KSH

Vendégéjszaka (éj) (1)

Árbevétel (m Ft) (2)

Budapesti összesített mennyiség (3)

1 255 401

27 003,9

Budapesti ötcsillagos szobaszám (4)

3 912

3 912

Egy szobára jutó mennyiség (5)

320,9

6,9

103 333,1

2 222,3

A Hilton Budapestre jutó mennyiség (6)

Table 3. The fair-share of the Hilton Budapest – 2011 (1) Room nights (2) Revenue (in million Forints) (3) Demand and revenue in Budapest (4) Fivestar rooms count of Budapest (5) Fair (specific) share of one room (6) Fair (specific) share of the Hilton Budapest

Korlátot jelent, hogy a fentiekben közölt bevételi adatok csupán a szoba árbevételre vonatkoznak, így nem a valóságot tükrözik, hanem a modellben megállapított körülmények között mérhetô eredményeket. Általában a városi szállodák szoba árbevétele a teljes bevételük mintegy 60%-át teszi ki, melyet az egyéb szolgáltatásokból befolyó tételek egészítenek ki. Mivel az F&B és az egyéb árbevételt termelô tevékenységekrôl nincs kiterjedt információnk, ezért a továbbiakban csak a szobaárbevételt elemezzük. Direkt Hatás Modell Ebben a modellben (KPMG, 2001) a szállodát konkrétan – mint Hilton Budapest

– vizsgáljuk, figyelembe véve azokat a specifikus hatásokat, amelyek a márkanév használata következtében jelennek meg. Elsôként piaci térhódítás jellegû (Market Penetration) mutatót kreáltunk, amelynek lényege, hogy a profilból, brand-bôl, elhelyezkedésbôl, felszereltségbôl (azaz minden sajátosságból) kifolyólag milyen konkrét eltérés tapasztalható a Hilton Budapest vendég összetételében. Ehhez a szálloda segítségét kértük, tehát a kapott adatok híven tükrözik a 2011. évi szegmens-megoszlást. (A piaci térhódítás-index alapjául szolgáló átlagos szegmens megoszlás az 1. diagramon került ismertetésre) 55

AGORA 4. táblázat Piaci térhódítás és a vendégéjszakák aktuális piaci megoszlása szegmensenként Forrás: Hilton Budapest adatai alapján saját szerkesztés

Piaci térhódításindex (1)

Vendégéjszaka (2)

Megoszlás (%) (3)

103 333

100%

106%

32 860

31,80%

82,50%

17 050

16,50%

Csoportos turista

71,60%

22 217

21,50%

Csoportos üzletember

125,30%

24 593

23,80%

100%

1 033

1%

Összesen (4) Egyéni turista Egyéni üzletember

Egyéb

Table 4. Market penetration index and the actual market share by segments (1) Market penetration index (2) Room nights (3) Distribution (4) Summary of the datas (Followed by the market segments: FIT, Business travelers, Groups, MICE, Other)

A ”Piaci térhódítás-index” adatok azt fejezik ki, hogy a ”Fair Share” adatokhoz (tehát a korábban ismertetett szegmens-megoszláshoz) képest mennyivel több vagy kevesebb az adott szegmens részesedése a valóságban (pl.: az egyéni turista szegmens átlagos megoszlása (Fair Share) 103333*0,3=31000 vendégéjszaka a budapesti ötcsillagos piacon, míg az egyéni turista szegmens konkrét részesedése (Market Share): 31000*1,06=32860 vendégéjszaka a Hiltonban). Ezen arányeltolódások tudatában az aktuális szegmens-megoszlás könnyen kiszámítható (5. sz. táblázat). A sajátosságok okozta arányeltolódás önmagában ugyan nem hoz több vendégéjszakát, de vizsgálatát fontosnak tartottuk a késôbbiekben kiszámolandó márka-okozta többletbevétel kiszámításához. A következôkben a különbözô rezervációs csatornák okozta vendégéjszaka növekedést vizsgáltuk. A névhasználathoz kapcsolódó foglalási hálózatokba való bekerülés a márka egyik legnagyobb – pénzben is kifejezhetô – értéke, hiszen a márkahû vendégek ezen keresztül jutnak el a szállodákhoz. Összességében a Hilton Reservations Worldwide™ (Hilton Reservations & Customer Care™) és a Hilton Sales Office™ – 56

avagy a központi rezervációs irodák – igen jelentôs vendégéjszaka számot hoznak a szállodának. A ”Hiltonos” forrásból származó 27076 éjszaka az összes vendégéjszakák közel 26%-át teszik ki (Forrás: Hilton Budapest). Mivel ezek a vendégéjszakák a márkahû fogyasztóktól származnak, ezért ezeket teljes mértékben a márka által biztosított többletként értelmeztük. Az egyéb disztribúciós csatornák esetében feltételezhetô, hogy a Hilton márkanév imázsának köszönhetô a vendégéjszakák még legalább 15%-a. A becslés alapjául egy korábbi (KPMG, 2001) tanulmány szolgált, amelyben egy szintén ötcsillagos szálloda, ugyanezen disztribúciós csatornák esetében feltételezhetô vendégéjszaka növekményét 20 százalékra becsülték. A disztribúciós csatornák komplexitását figyelembe véve kellett becsléssel élnünk modellünkben, de véleményünk szerint a 15% jobban illik a mai telítettebb, nagyobb versenyû piachoz, mivel a presztízs márkák jelenléte sokkal elterjedtebb, így kisebb részesedést tud egy márka kiszakítani. A különbözô foglalási csatornákon realizált vendégéjszaka-többlet tehát 42 731 éj, mely szorosan illetve közvetetten kapcsolódik a Hilton márkanévhez (6. táblázat).

AGORA 5. táblázat Az egyes hatások okozta vendégéjszaka-többlet mértéke, megoszlása és márkahûsége Forrás: saját szerkesztés

Vendégéjszaka (1) Megoszlás (2) Márkahûség (3) Hilton foglalási csatornák (4)

27 076

0,617

100%

Közvetlen foglalás (5)

15 500

0,353

36%

155

0,004

5%

42 731

1

Egyéb (6) Összesen (7)

Table 5. Additional room nights (1) Room nights (2) Distribution (3) Brand loyalty (4) Hilton reservations channels (5) Direct reservations (6) Other reservations (7) Summary

A többletbevétel számszerûsítése A számszerûsítés alapjaként a korábban megadott, piaci térhódítás-index által korrigált szegmens-megoszlás,

az összesített vendégéjszaka-többlet, illetve a szegmensenkénti költési hajlandóság szolgált. Az utolsó adat a Hilton Budapesttôl származik.

6. táblázat A Hilton márkanév okozta bevételtöbblet számszerûsítése Forrás: Saját szerkesztés

Megoszlás (2)

Vendégéjszaka (3)

Átlagár szegmensenként (Ft/fô/éj) (4)

Bevételtöbblet (e Ft) (5)

Egyéni turista (6)

31,80%

13 588

20 176

274 151

Egyéni üzletember

16,50%

7 050

22 284

157 102

Piaci szegmensek (1)

Csoportos turista

21,50%

9 187

14 153

130 023

Csoportos üzletember

23,80%

10 169

26 995

274 512

Egyéb

1,00%

427

3 226

1 378

Összesen (7)

100%

42 731

837 166

Table 6. Summarizing the additional revenue of the Hilton brand (1) Market segments (2) Distribution (3) Room nights (4) Average room rate by segments (5) Additional revenue (6) FIT (followed by the other segments: business travelers, groups, MICE (7) Summary

57

AGORA A 7. táblázatból kiderül, hogy igen jelentôs pluszbevételt generál a Hilton név. A több mint 837 millió forint a teljes bevétel 27,36 százalékát jelenti. Hangsúlyozni kell, hogy a fenti vizsgálat kizárólag a szoba árbevételre vonatkozik, nem terjed ki az F&B illetve a konferencia tevékenységre. Alátámasztás nélkül feltételezhetô, hogy a Hilton védjegyek elismertségének és garantált minôségének köszönhetôen – mint a Hilton Breakfast™ vagy a Hilton Meetings™ –, a fentiekben leírt arány (27,36 százalék) – amellyel a szoba árbevétel korrelál – pozitív irányba tolódik el,amennyiben a teljes szállodai bevételt vennénk figyelembe. A szerzôk feltételezése szerint a teljes bevétel vizsgálatánál ez az arány megközelítôleg 33,3%.

A Hilton brand értékének elemzése költség oldalról Fontos tisztában lenni a szállodai márka esetében a pozitív következmények után a negatív hozamokkal is, így a Hilton márkanév miatt fellépô költségeket számszerûsítjük. A franchise díjak közzététele kötelezô Amerikában (ld. 1. sz. táblázat), ugyanez Európára nem mondható el. Mivel a Hilton Budapest franchise szerzôdésének adatai titkosak, ezért a díjak kiszámításának alapját az amerikai adatok jelentették. Az alábbiakban egy fiktív szálloda adataira alapozva állapította meg az amerikai HVS cég (Hotel Valuation Services – a szakma egyik legelismertebb konzultációs cége) egy adott márkával rendelkezô szálloda 10 évre feltételezhetô összes, egy szobára jutó fizetendô franchise díját. A számítás alapjául szolgáló fiktív szálloda adatai:

7. táblázat A franchise díjak vizsgálatának alapját képezô fiktív ötcsillagos szálloda alapvetô adatai Forrás: HVS Franchise Fee Guide - United States 2011

Elsô osztályú szálloda (1) Szobaszám (2)

300

Átlagár (euró) (3)

85

Foglaltság (%) (4)

68,3

10 éves vendégéjszaka szám (5) Átlagos tartózkodási idô (éjszaka) (6)

799 350 2

10 éves szállás árbevétel (euró) (7)

77 914 200

10 éves F&B árbevétel (euró) (8)

46 748 500

Table 7. Fundamental datas regarding the fictional five-star property (1) First-class property (2) Room number (3) Average room rate (in euros) (4) Occupancy rate (5) Assumed/hypothetical room nights for a 10 year period (6) Average room nights spent (7) Hypothetical room revenue for a 10 year period (8) Hypothetical F&B revenue for a 10 year period

58

AGORA Észrevehetô, hogy ezen fiktív szálloda alacsony hibahatáron belül fedi le a jelen tanulmányban vizsgált példaszálloda (Hilton Budapest) alapvetô adatait. A szobaszám a példaszálloda esetében 7,3%kal nagyobb (322 szoba) csupán, míg a 68,3%-os foglaltság majdnem azonos a budapesti ötcsillagos szállodapiacra jellemzô – így a példaszálloda esetében is feltételezett - 68,1%-os foglaltsággal. Az egy szobára jutó névhasználati díjak összesítése esetében a Hilton mellett

még négyet bemutatunk, így összehasonlíthatóak a Hilton által felszámolt díjak a többi upper-upscale szállodai márka költségével. Az összehasonlítás alapját képezô mutató: az egy szobára jutó összes franchise díj 1 évre feltételezhetô mértéke ezer forintban (8.sz. táblázat, utolsó sor). A dollár-euró átváltási ráta 0,7708 (2013. május 14. – Európai Központi Bank), míg az euróforint árfolyam 289 Ft (2013. május 22. – MNB).

8. táblázat A névhasználati díjak kategóriánkénti összege az öt vizsgált szállodamárka esetében 1 éves idôtartamra ezer forint értékben Forrás: HVS Franchise Fee Guide - United States 2011, MNB, ECB

Hilton

Autograph

Le Meridien

aloft

Wyndham

Egy szobára jutó összes franchise díj 10 évre (€) (1)

36 519

22 847

34 437

33 586

30 433

Összes franchise díj 1 évre /szoba (€) (2)

3 652

2 285

3 444

3 359

3 043

Összes franchise díj 1 évre /szoba (e Ft) (3)

1 055

660

995

971

880

Table 8. Summary of franchise fees by categories (in 1000 Hungarian forints) (1) Summary of franchise fees for 10 years divided by the room numbers (in euros) (2) Summary of franchise fees for 1 year divided by the room numbers (in euros (3) Summary of franchise fees for 1 year per room (in 1000 Hungarian forints)

A díjakat tekintve a Hilton márkanév tûnik a legköltségesebbnek a vizsgált öt szálloda brand közül. Éves szinten (1055*322) 339.710.000 forint direkt ráfordítással terheli a Hilton Budapest szállodát a díjak megfizetése.

A Hilton brand hozzáadott értékének meghatározása Modellünk (9. ábra) nagyon egyszerûen ábrázolja a márka nettó értékének összetevôit. Törekedtünk arra, hogy a számszerûsíthetô tényezôket kiemeljük egy bonyolult hatásrendszerbôl, amit egy jól bejáratott márkanév viselése indukál.

59

AGORA 9. ábra A márka nettó értékének kiszámítási modellje Forrás: Saját szerkesztés

Figure 9. The method behind determining the net added value of a hotel brand (yield and revenue generated by the brand minus fees generated by the brand is equal to the net value added by the brand)

Sikerült meghatározni a bevétel oldali többletet (837 166 eFt), illetve egy fiktív szálloda példájának segítségével a márkanév viselésének költségvonzatát (339

710 eFt). Ezek után értelemszerû egy egyenleg megállapítása, mely a Budapest Hilton szálloda esetében számszerûsíti a Hilton szállodai márkanév nettó értékét.

10. táblázat A Hilton márka nettó értéke a Hilton Budapest esetében

Hilton Budapest Árbevétel (e Ft) (1)

2 222 300

Bevételtöbblet (e Ft) (2)

837 200

Költségtöbblet (e Ft) (3)

339 710

Hozzáadott érték (e Ft) (4)

497 490

Table 10. The net added value of the Hilton in case of the Hilton Budapest (1) Revenue (2) Additional Revenue (3) Additional cost (4) Net added value

60

AGORA A számítás korlátja, hogy míg a bevételtöbbletet konkrétan a Hilton Budapest szállodára vonatkozóan számítottuk ki, addig a költségtöbblet egy kissé eltérô adottságú, fiktív szállodára lett megállapítva. Emellett a franchise díjak az amerikai díjakat tükrözik, mivel Európában ezen díjak nem publikusak.

Eredmény, következtetések Jelen tanulmány rávilágított arra, hogy a márkáknak valóban van értéke. A kapott eredmény a Hilton Budapest szálloda esetében mintegy 500 millió forint, mely egyértelmûen pozitív. Azt bizonyítja, hogy egy márkanév használata ugyan komoly ráfordításokkal, minôség ellenôrzéssel jár, de ezek elfogadhatóak a bevételben tapasztalható többlet megszerzése érdekében. A folyamatos bevétel oldali monitoring segítségével képet kaphatunk a lokális és globális események brandre gyakorolt hatásáról. Tehát a hozzáadott érték alakulása egyben indikátora is lehet a márka globális teljesítményének. A szálloda tulajdonosok számára is hasznos lehet annak számszerûsítése, hogy érdemes-e egy adott márka névhasználatát szorgalmazniuk. Ha igen, akkor melyik név mellett tegyék le a voksot? Mint látható, nem elegendô csak a költ-

ségek számbavétele, és a legolcsóbb verzió kiválasztása, hiszen ez alapján a Hilton nevet kevesen használnák. A nettó márkaérték egy egyszerû modellel számszerûsíthetô, ám a modell csak bizonyos megkötésekkel alkalmazható. A franchise szerzôdések és a szállodai gazdálkodási adatok titkossága miatt bizonyos tényezôket csak becsülni lehet. A kutatás további irányait tekintve bevétel oldalról elsôsorban az általánosítás lenne a cél. Specifikusan a Hilton márkaértékének mérését lehetne tovább vinni oly módon, hogy több Hilton brand-del rendelkezô házat vonnánk be a tanulmányba több régióból. Ezek különbözô eredményeibôl – egy bizonyos megbízhatósági szint mellett – lehetne egy általánosított bevételhányadot megállapítani, amivel korrelál a Hilton név. Ez az irány fontos és életképes mind a Hilton Worldwide, mind általában a franchise szállodák számára. Költségoldalról a további cél természetesen az európai franchise díjak elemzése lenne, de ez sajnos annak nem publikus volta miatt jelenleg komoly akadályokba ütközik. A modell valószínûleg további tényezôkkel bôvíthetô, illetve árnyalható, de módszertanát tekintve bizonyos, hogy a dinamika felhasználható információ a gyakorlatban egy bizonyos küszöbérték fölött.

61

AGORA Felhasznált irodalom Aaker, D. (1991): Managing Brand Equity. Capitalizing on the Value of a Brand Name. Free Press: New York. Barwise, P. (1993): Brand Equity: Snark of Boojum? International Journal of Research in Marketing 1993:1, p: 93–104. Birkin, M. (1991): Brand Valuation. In: Understanding Brands, ed. by Don Cowley,. Kogan, London. p: 183–198 Egan, C. – Guilding, C. (1994): Dimensions of Brand Performance: Challenges for Marketing Management and Managerial Accountancy. Journal of Marketing Management 1994:6, p: 449–472. Keegan, W. – Moriarty, S. – Duncan, T. (1995): Marketing. Prentice Hall: Englewood Cliffs. Keller, K. L. (1993): Conceptualising, measuring and managing customer-based brand equity. Journal of Marketing, Vol. 57. No 1, p: 1-22. Keller, K. L. - Lehmann D. R. (2003): How do brands create value? Marketing Management.May/June 2003. Kotler, P. (1996): Marketing Management – Analysis, Planning, Implementation and Control. Prentice Hall, New York p: 490-494. Mahajan, V. - Rao, V. – Srivastava, R. (1994): An approach to assess the importance of brand equity in acquisition decisions. J. Product Innovation Management. 1994:11, p: 221-235. Mudambi, S. (2002): Branding importance in business-to-business markets: Three buyer clusters. Industrial Marketing Management, Vol. 31. No 6, p: 525-533. Park, W. – Srinivasan, V. (1994): A Survey-Based Method for Measuring and Understanding Brand Equity and Its Extendibility. Journal of Marketing Research 1994:2, p: 271–288. Petri, F. (2004): General Equilibrium, Capital and Macroeconomics, Cheltenham: Edward Elgar. Simon, C. J. – Sullivan, M. W. (1993): The measurement and determinants of brand equity: A financial approach. Marketing Science. Vol 12 (Winter), p: 28-52. 2012 Franchise Fees Guide: Hotel Management, Vol. 227. No 7. June 4. 2012. p: 24. Tuominen, P. (1999): Managing brand equity. The Finnish Journal of Business Economics, 1/1999. p: 65-100. Woolwridge, J. M. (2013): Introductory econometrics: a modern approach. Az ötödik kiadás módosított, nemzetközi kiadása. Kiadó: South-Western College Publishing. HVS (Hotel Valuation Service) (2013): United States Hotel Franchise Fee Guide http://www.hvs.com/article/6306/2013-united-states-hotel-franchise-fee-referenceguide/ KPMG Travel, Leisure and Tourism Group (2001): Study to measure to what extent the opening of the Hilton Budapest WestEnd has effected the performance of the Hilton Budapest. STR (Smith Travel Research) (2011): 2011 US Chain Scales http://www.str.com/ documents/2011_STR_US%20Chain_Scales.pdf

62

AGORA Szerzôk (Authors) Karakasné Morvay Klára adjunktus Budapesti Gazdasági Fôiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Villányi Márton hallgató Budapesti Gazdasági Fôiskola Kapcsolattartó szerzô: Karakasné Morvay Klára +36 30 756 4630 [email protected]

63

AGORA Muhi B. Béla

A falusi turizmus, mint Vajdaság vidékfejlesztési politikájának meghatározó eleme Rural tourism, as a key element of rural development policy in Voivodina Összefoglalás

Summary

A falusi turizmus fogalma ma sokkal szélesebben értelmezhetô, mint korábban, és a vidékfejlesztés egyik kimagasló elemének tekinthetô, hiszen a falusi turizmus alapvetô célja a vidéki lakosság - ezen belül elsôsorban az agrártermelôk - kiegészítô jövedelemhez juttatása, ezáltal megélhetési gondjaik mérséklése, az életszínvonal növelése, s nem utolsósorban a helyben tartás, az elvándorlás megakadályozása. A vidékfejlesztés egyre inkább központi szerepet tölt be a fejlett országok gazdaságpolitikájában. Az utóbbi években az Európai Unió is nagymértékben támogatja a vidékfejlesztési programokat és projektumokat. Ebbôl részesül közvetve a falusi turizmus is, mint a vidékfejlesztés egyik fontos eleme. A vidékfejlesztés támogatásával foglalkozó Európai Uniós programok, illetve a szerbiai és vajdasági (országos és tartományi) fejlesztési alapok és programok támogatják a falusi és egyéb vidéki turizmusformákat. A falusi turizmus ennek köszönhetôen olyan összetett tevékenységgé fejleszthetô, amely települési és kistérségi szinten közvetlenül és közvetve a fenntartható vidékfejlesztést segítheti. Kulcsszavak: Vajdaság, falusi turizmus, vidékfejlesztés

Nowadays the concept of rural tourism is more widely interpreted than earlier. Rural tourism became an important element of rural developement. The essential aim of rural tourism is to provide additional income to the rural population, especially for the agricultural producers, also to increase the standard of living, and prevent migration from rural areas. Rural development is playing a central role in the economic policy of many developed countries. In recent years, the European Union strongly supports the rural development programs and projects. It directly benefits rural tourism as an important element of rural development. The rural developement programs of the European Union and also the Serbian development funds support rural and other forms of tourism. Due to this, rural tourism can be developed into a complex activity, that can be part of sustainable rural developement policy on the local and sub-regional level. Keywords: Vojvodina, rural tourism, rural development

A falusi turizmus fogalma

Egyre többen választják a klasszikus, tömeges ún. ”napfény turizmus” helyett a ”szelíd”, ”zöld” turizmust. Sokan szeretnének elmenekülni a túlzsúfolt, zajos városokból és helyette vidéki környezetben, természetben töltenék a szabadságukat. Ezzel egyidôben egyre többen kínálják falusi szálláshelyeiket, részben

A turizmus napjaink gyors ütemû fejlôdésének köszönhetôen a XXI. század egyik vezetô iparágává nôtte ki magát. Az üdülni vágyó embereknél új motivációk és utazási szokások jelentek meg. 64

AGORA azért, hogy tanult szakmájukként kihasználják az ismert lehetôségeket, részben azért, mert az élet rákényszeríti ôket a saját házuk üresen álló helyiségeinek hasznosítására (Holló, 2009). Számos kutató definiálta már a falusi turizmust, egy-egy aspektusból vizsgálva. Könyves és Müller (2001) szerint a falusi turizmus nem más, mint termékek, szolgáltatások, tapasztalatok, élmények elôállítása és fogyasztása, amely elsôsorban a vidéki/falusi közösségek természeti és kulturális erôforrásain alapul, azok fenntarthatóságának határait nem lépve át. Gannon (2001) a következôképpen fogalmazta meg a falusi turizmust: a falusi turizmus fogalma magában foglalja mindazokat a tevékenységeket, szolgáltatásokat és helyi környezeti értékeket, amelyeket a falusi lakosság a turistáknak felkínál elszállásolásuk, üdülésük, szabadidôtöltésük érdekében, és amely igénybevételért a turisták fizetnek, tehát aminek révén a falusi lakosság és a település jövedelemre tesz szert. Csizmadia (1993) a falusi turizmust a szelíd turizmus kategóriába helyezi és az alábbi meghatározással írja le: a klas�szikus értelemben vett falusi turizmus azt jelenti, hogy a faluban élôk fô foglalkozásuk mellett (mezôgazdaság, ipar) jövedelemkiegészítô tevékenységként saját házaikon belül kihasználatlan szálláshelyeiket az üdülés szolgálataiba állítják, miközben a falu környezetével és hangulatával megmarad eredeti állapotában. Arra továbbra is mezôgazdasági termelés, állattartás és ezekhez kapcsolódó ipari tevékenység lesz a jellemzô. Késôbb a szerzô a megfogalmazást így folytatja: tágan vett értelemben a falusi turizmus által vidéken, a városokon kívüli területeken kihasználatlan szálláshelyek idegenforgalmi hasznosítása mellett az ott meglévô és létrehozandó idegenforgalmi struktúrák nyújtotta szolgáltatások, és ezek igénybevételének összességét értjük. Így ebben az értelemben - a falusi portákon kívül - idetartozónak kell tekin-

teni a falun kiadott fizetô vendégszobát, a falusi kempinget, a strandot, a korcsmát, és a faluszépítô egyesületet is. Jenkei (1996) így fogalmaz: falusi turizmus a falun történô üdülést, nyaralást jelenti, azaz a falvakban megvalósuló turizmust. Nanszákné (1996) a falusi turizmust úgy definiálja, mint üdülést a vidéken, olyan természeti-épített környezetben, amely optimális rekreálódási feltételeket biztosít az urbanizáció ártalmaitól menekülô városlakóknak, és hitelesen ôrzi, ápolja és közvetíti a település tradícióit. A szerbiai (vajdasági) szerzôk közül Tomić (2008) úgy határozza meg a falusi turizmust, mint a tömegturizmus ellentétjét, olyan idegenforgalmi irányzatként, mely a természeti és antropogén elemekre építi a kínálatot és amely fôként a városlakókat vonza a falusi-tanyasi környezetbe. Štetić (2007) megfogalmazásában a falusi turizmus a vidék- és falufejlesztés egyik legfontosabb eleme, melynek népességmegtartó és munkahelyteremtô szerepe különösen kihangúlyozandó. A falusi turizmus fô célcsoportja pedig azon turisták, akik a vidék természeti és kulturális értékei iránt vonzódnak, függetlenül, hogy városlakók vagy nem. Általánosan elmondható, hogy a falusi turizmus olyan gazdasági tevékenység, amely a helyi erôforrásokra alapozódik, ezeket felhasználva képes lassan kiteljesedô szerves fejlôdést indukálni a vidéki térségekben. Ideális esetben a falusi turizmus az egyéni, kis- és középvállalkozások, valamint kistérségeken belüli együttmûködésük gerjesztôje és integrálója. A falusi turizmus a vidéki családok többnyire már meglévô lehetôségeire alapozott jövedelem-kiegészítési formát is jelent. De a falusi turizmust sokkal átfogóbban is lehet értelmezni, hiszen a vidéken folyó összes turisztikai tevékenységgel azonosítható, melybe beleférnek a hagyományos idegenforgalmi vállalkozások, panziók, éttermek, a vidéki térségben folyó valamennyi vendéglátási és szabadidôs kikapcsolódási forma. 65

AGORA Összegezve a falusi turizmus ismérvei a következôk lehetnek: – Fenntartható, nem tömegturizmus, – Helyi, kistérségi vonzerôre alapuló családias, emberbarát szemléletû, munkahelyteremtô, lakosságot helyben-tartó (pótlólagos) jövedelmet szerzô tevékenység, – Kerékpározással, túrázással, lovaglással, sporttal, öko-túrákkal kiegészített falusi-vidéki üdülés, amely borturizmust, a helyi hagyományokat, kézmûvességet bemutató kulturális rendezvényeket, táborokat is magában foglalhat, – Fejlesztése a vidékfejlesztés egyik legfontosabb eszköze. A falusi turizmus fogalma ma sokkal szélesebben értelmezhetô, mint korábban, és a vidékfejlesztés egyik legfontosabb elemének tekinthetô. A falusi turizmus alapvetô célja ugyanis a vidéki lakosság kiegészítô jövedelemhez juttatása, ezáltal pedig megélhetési gondjaik mérséklése, az életszínvonal növelése, s nem utolsósorban a helyben tartás, az elvándorlás megakadályozása. Gazdasági és társadalmi funkciói mellett a falusi turizmusnak jelentôs ökológiai szerepe is van, a tájak sokszínûségének, a tájjellegnek a megôrzése, az erdô, mezô és más természeti élôhelyek megóvása, általában az ökológiai rendszerek védelme tekintetében. Mindemellett kiemelkedôen fontos szerepet játszik a vidéki életformához szorosan kapcsolódó közösségi és kulturális értékek megtartásában is, a falusi közösségekben megtestesülô értékek megôrzésében. A következô példával jól jellemezhetô a falusi turizmus: A Földközi-tenger vidékén és az EU-hoz tartozó szigeteken a trópusi gyümölcsöt termesztô farmok váltottak ki tekintélyes idegenforgalmi érdeklôdést. A farmlátogatás során megtekinthetôk a termesztô-központok, az egzotikus fajokat bemutató élô múzeum, a különbözô mûvelési rendszerek, technológiák. A bemutatót párosítják a szezonális gyümölcsök és gyümölcslevek kóstolójával, és 66

lehetôség nyílik a farmmunkákban való részvételre is. Tenerifén (Kanári-szigetek) – ahol egy ideje már kialakult a falusi és tanya (farm) turizmus – nagyon sok tanya mûködik ilyen céllal. Spanyolországban a falusi turizmus sok esetben drágább, mint egy 4 csillagos szálloda. Jellegzetes kúriákat alakítanak át vendégházakká, korhû berendezéssel. A többnyire elegáns vendégek ellátására a mezôgazdasági termékeket a gazdaságokból szállítják. Reklámra szinte nem költenek, az egyik vendég hozza a másikat, illetve a vendéglátók szövetségekbe tömörülnek vagy helyi vidékfejlesztési programokon keresztül népszerûsítik magukat (Holló, 2009).

A vidék és a vidékfejlesztés fogalma A vidéki területek meghatározását általában minden ország a saját társadalmi és gazdasági kritériumokra alapozva végzi el. Ilyenek például a népsûrûség, az ágazati foglalkoztatottság, a népesség nagysága, a települések típusai. Az Európai Unióban vidéknek tekintik azt a területet, melyen a mezôgazdasági tevékenység és a zöld felület dominál, amelyet kis népsûrûség illetve beépítettség jellemez, ahol a lakosság jelentôs hányada mezô-, erdô-, vad-, és halgazdálkodásból, állattenyésztésbôl él. Az Európai Unióban használt kritériumok szerint az unió összes területének döntô hányada (96,1%) vidéki térségnek minôsül, ahol a népesség közel háromnegyede (73,6%) él. Sarudi (2003) a vidék jellemzôit a következôképpen írja le: – alacsony népsûrûség, – a mezô-, rét-, legelô-, gyep-, erdô- és vízterületek magas aránya az urbanizált területekhez képest, – alacsony jövedelemteremtôés érdekérvényesítô képesség, – az összes foglalkoztatotton belül a mezô- és erdôgazdálkodási foglalkoztatottság magas szintje,

AGORA – az életmód és a természeti környezet szoros összefüggése, – az üdülési, pihenési funkciók megjelenése (falusi-, tanyaturizmus). A vidékfejlesztés fogalmát nemzetközi, illetve hazai szinten eltérôen értelmezik a vidék szó többes jelentése miatt. Jelentheti a fôvárosból nézve az egész országot, a vidéki térségeket, de a városok kisebb-nagyobb vonzáskörzetét is. Gyakran azonosítják a falupolitikával, ritkábban a mezôgazdaságtól függô falvak problematikájával. Jávor (1998) szerint a vidéki területek szociális, ökológiai és gazdasági teljesítôképességének megtartására, fejlesztésére irányuló komplex stratégiák megvalósítását nevezhetjük vidékfejlesztésnek. Dorgai (1998) úgy véli, hogy a vidékfejlesztést nem lehet csupán a gazdaságfejlesztés támogatására, sôt általában a támogatásokra korlátozni, hiszen számos igen fontos eleme a tudatformáláson, a közösségi élet aktivizálásán, a civil szervezetek mûködésén, a közösségi értékek megóvásán, az élô és épített környezet védelmén, továbbá egyéb tevékenységeken keresztül éri el hatását. Buckwell (1997) kutatásai során megállapította, hogy a vidékfejlesztés magában foglalja a helyi lakosságot, annak életformáját, a foglalkoztatási helyzetet, a jövedelem-szerkezetet, a lakhatási körülményeket és a szolgáltatások szintjét, valamint a kulturális aspektusokat is: a hagyományos foglalkozásokat, ételeket, nyelvet, öltözködést, szokásokat stb. Bálint (2009) szerint a vidék meghatározásából következik, hogy a vidékfejlesztés tág térbeli kiterjesztésû, magában foglalja a tanyák, falvak és kisvárosok fejlesztését, beleértve a vidéki térségekben folytatott gazdasági tevékenységeket, a foglalkoztatási és kereseti viszonyok javítását, a települési (lakossági) és termelô infrastruktúrát, az élô és épített környezet értékeinek megóvását, és a vidéki közösségek fejlesztését. A vidékfejlesztés a hátrányos helyzetû és az ígéretesen fejlôdô kistérségekben fontos közösségteremtô

program, amelyet a tehetséges, a szükséges kompetenciákkal felvértezett, a vidék iránt elkötelezett szakemberek sikeresen menedzselhetnek. Több szerzô a vidékfejlesztés fogalmán általában a vidéken élô lakosság életminôségének javítását érti. Olyan összetett folyamatként értelmezik, melynek a gazdasági, társadalmi, szociális és környezeti hatásai is fontosak. A vidékfejlesztés tehát mindazon tevékenységek összessége, amely a vidéki területeken élô lakosság gazdasági, ökológiai és társadalmi helyzetének javítását célozza. A vidékfejlesztés legfontosabb feladata a hátrányos helyzetû, periférián elhelyezkedô vidéki térségek fejlesztése és fejlôdésre való képességének növelése. Sarudi (2003) szerint a vidékfejlesztés célkitûzései és feladatai a következôk: – a mezôgazdaság és a vidék összehangolt fejlesztése, – a vidék gazdasági bázisának erôsítése, diverzifikálása, – a fenntartható fejlôdés feltételeinek biztosítása, – a vidékfejlesztés integrált megközelítése, – falusi- és tanyaturizmus fejlesztése, – a vidéki életkörülmények javítása, – a vidéki foglalkoztatási és kereseti viszonyok javítása, – a vidéki infrastruktúra fejlesztése, – a vidéki társadalmi közösségek, civil szervezôdések és kulturális értékek megôrzése, védelme, – a falvak és tanyák megújítása.

A falusi turizmus és a vidékfejlesztés kapcsolata A falusi turizmus, a mezôgazdaság és a vidékfejlesztés kapcsolata egyértelmû, hisz a vidék színteret nyújt a mezôgazdasági tevékenységek számára (azaz a mezôgazdaság a vidékfejlesztés szerves része), a falusi turizmus pedig a mezôgazdaságot egészíti ki. A vidéki környezetben folytatott turizmus az Európai 67

AGORA Unión belül tágabb értelmet nyer, nemcsak a gazdák nyújtotta szállást foglalja magában, hanem többféle idegenforgalmi tevékenységet, amely vidéki környezetben zajlik. Egyre nagyobb teret kap az ökológiai termelés, illetve az abból származó termékek árusítása a vendégek részére. Franciaország, Németország, Ausztria, Spanyolország Magyarországtól és Szerbiától igen eltérô általános gazdasági háttérrel, és a falusi turizmus terén nagy múlttal rendelkeznek. Az említett országok mindegyikére jellemzô, hogy a falusi turizmus legtöbbször a mezôgazdasághoz kapcsolódik vagy a szállásadó közvetlen termékértékesítése vagy a térség mezôgazdasági termékeinek felhasználása révén. Az állam, a szakmai (gazdasági és egyéb) kamarák és a helyi szervezetek által nyújtott támogatás jelentôs, a szervezôdés nagyrégiós és kistérségi szinten egyaránt folyik. A vidékfejlesztés hosszú távú céljai között gazdasági oldalról a gazdasági bázis erôsítése, a strukturális átalakulás mellett megtalálható a gazdasági diverzifikáció megteremtése is, mely sokszínûség, többlábon-állás még igen sok kihasználatlan kapacitással rendelkezik a szolgáltatások terén, de különösen a falusi turizmus vonatkozásában. A vidékfejlesztés ökológiai célkitûzése a fenntartható mezôgazdaság, az agrár-környezetvédelem, a természeti és épített környezet védelme. A falusi turizmus – azzal, hogy a mezôgazdasági tevékenységekbôl származó jövedelmet egészíti ki klasszikus értelemben - hozzájárul a mezôgazdaság vidéki értékeket megôrzô funkciójának erôsítéséhez, különösen ott, ahol a természeti adottságok nem teszik lehetôvé az intenzív mezôgazdaság gyakorlását. Itt megvalósulhat a mezôgazdaságból származó környezetterhelés csökkentése, mely igazodik a vidékfejlesztés természeti értékek védelmére, a fenntartható mezôgazdaság elvének figyelembevételére irányuló célkitûzéseihez. 68

Ezeken a területeken, mint alternatív jövedelemszerzési lehetôség jelenik meg a falusi turizmus, mely egyrészt kapcsolódik a mezôgazdasághoz – hiszen azt egészíti ki –, másrészt céljait tekintve kapcsolódik a vidékfejlesztéshez, hiszen megvalósítja a gazdasági diverzifikációt, részt vállal a vidékfejlesztés ökológiai céljainak megvalósításában, és szerepe van a vidékfejlesztés társadalmi célkitûzéseiben, azaz a kulturális értékek, hagyományok megôrzésében. A vidékfejlesztés támogatásával foglalkozó Európai Uniós programok, illetve az országos fejlesztési stratégiához kapcsolódó egyéb programok támogatják a falusi és egyéb vidéki turizmus-formát, így számos településen eséllyel indulnak (indultak) ilyen jellegû projektekkel. A falusi turizmus azonban nemcsak azt jelenti, hogy a település néhány házára kiteszik a ”Kiadó szoba” táblát. A falusi turizmusnak az egész település összefogásán kell alapulnia, közös megegyezéssel a falu egészének a fejlesztését kell maga után vonnia (Holló, 2009).

Falusi turizmus Vajdaságban A vidék vonzerôinek felfedezése a turizmus számára, ezen belül a falu, a mezôgazdaság, a hagyományok, mint különleges vonzerôk turisztikai kínálatba kapcsolása, a hagyományos paraszti mezôgazdasági tevékenység bôvítése vendéglátással, szállásadással az 50-es évektôl kap nagyobb lendületet Nyugat-Európa több országában. A nyugateurópai agrárfejlôdés – a közös piaci integráció, a farmgazdálkodás, az egyre erôsödô specializáció, koncentráció és diverzifikáció, mint nemzetközi trend, a turizmus felé irányított nagyon sok vidéki mezôgazdasági termelôt és közösséget. A vidéki lakosság városba áramlása, egyes vidéki térségek elnéptelenedése, az alacsony mezôgazdasági jövedelmek kiegészítésének szükségessége, és a táj fenntartása iránti társadalmi igény

AGORA ebben a folyamatban az állami vezetési szerveket is aktív fellépésre késztette. A mezôgazdasággal foglalkozó családok modernizálták házaikat, és a gazdálkodás mellett, különösen a nôk foglalkoztatási és jövedelemszerzési lehetôségeinek megteremtése érdekében, turisztikai tevékenységbe kezdtek. Az állam (majd késôbb az EU) megfelelô infrastruktúra létrehozásával segítette ôket, biztosította a megfelelô szaktudás elsajátításának lehetôségét, támogatta az új tevékenység marketingjét. A turizmus a mezôgazdasági termelés mellett kiegészítô jövedelmet, önfoglalkoztatást, tanulási, emancipálódási lehetôséget jelentett a termelôk családtagjai számára. Ez a megközelítés nagy szerepet játszott abban, hogy Nyugat-Európában a vendéglátás és a turizmus a családi gazdaságok, a mezôgazdasági háztartások természetes diverzifikációs lehetôségeként jelent meg. Vajdaságban a falusi turizmus kezdetei egészen a múlt század elejére vezethetôk vissza és a II. világháborúig igen dinamikusan fejlôdött. A világháborús pusztítások, majd a késôbbi agrárpolitikának, az iparosításnak és a szövetkezetesítésnek hatására a falusi idegenforgalom szinte teljesen megszûnt. Az 60-70-es évektôl - a hétvégi házak gyarapodásával - inkább az üdülésre, pihenésre alapozódó turizmusról lehetett beszélni. A kialakult szakszervezeti és vállalati üdültetés rendszerének egyenes következményeként a falusi üdülés jelentôsége alacsony volt. A lovaglás, a lovassportok, a vadászat néhány állami gazdaság keretein belül kapott helyet. Idôvel fokozatosan kiépültek a magánvállalkozások. Az 1980-as évek elején indult meg igazán a változás, a vidéki településeken élôk közül többen kezdték felkínálni szabad szobáikat, házukat turisztikai céllal. Szerbiában a hegyvidéki falvakban kezdôdött meg a szervezett vendégfogadás (Tara, Divčibara, Kopaonik, Ozren környékén). Vajdaság számos falvában és a tanyavilágban is egyre többen

figyeltek fel a falusi és tanya turizmus nyújtotta lehetôségekre. A múlt század végétôl már adókedvezmények, pályázati lehetôségek, infrastrukturális fejlesztések, szakmai és nyelvi képzések segítik a falusi szállásadókat abban, hogy sikeresebbek lehessenek. Annak ellenére, hogy nemzetközi összehasonlításban jelenlegi turisztikai kínálatával, vendégforgalmával és bevételeivel Szerbia, illetve Vajdaság nem tartozik Európa kiemelkedô turisztikai célterületei közé, a turizmus az elmúlt évtizedben a gazdaság egyik húzóágazatává vált. A szerbiai (és ezen belül a vajdasági) települések sok esetben kiváló természeti adottságokkal, sokszínû kulturális és történelmi emlékhelyekkel és értékekkel, gazdag néphagyománnyal rendelkeznek, így a példák tára szinte kimeríthetetlen. Az idegenforgalom Vajdaság gazdaságpolitikájának egyik kitörési pontja lehet, mely jelentôsen hozzájárulhat a térség fejlôdéséhez és a foglalkoztatás javulásához. A falusi turizmus terén nagy lehetôségek rejlenek a régióban. A tartomány idegenforgalmi kínálatának alapját a terület természeti és kulturális kincsei képezik, amelyek elegendô attraktivitást tartogatnak ahhoz, hogy térségünkbe turistákat csalogassanak. Ugyanakkor a turizmus fejlesztésekor a környezettudatos magatartást és a fenntartható fejlesztést kell szem elôtt tartani. Ez meghatározza a kormány, a kormányzati szervek, a szakmai szervezetek, a turisztikai vállalkozások, a turisták és a helyi lakosok feladatait is a turizmus fenntartható fejlôdésének érdekében. Az érintetlen természeti környezet, a régi falusi gazdálkodás megôrzése, a csendes, nyugodt légkör, valamint a történelmi-tárgyi emlékek gazdagsága együtt komoly vonzerôt jelent Vajdaságban. A vidéki térségek, az érintetlen természet, a bácskai, bánáti és szerémségi falvak, tanyák mellett kétmillió hektárnyi vadászterület, 1700 kilométernyi horgászásra alkalmas vízpart, termálvizes forrá69

AGORA sok, védett területek, természetvédelmi területek, rezervátumok, nemzeti park, valamint számos vendéglátóipari létesítmény, és több helyen fejlett infrastruktúra fogadja az idelátogatókat. Vajdaság egyes települései kiemelkednek a különbözô idegenforgalmi rendezvények szervezésében is. Ezek nagyon kreatív és komplex programokkal tûzdelt kulturális, mûvészeti rendezvények, melyek hozzájárulnak Vajdaság

idegenforgalmi vonzatának kialakításához. Kevés olyan hely van Európában, ahol a tájképi szépség és sokszínûség, valamint a kultúrtörténeti értékek ilyen gazdag tára egyszerre, és viszonylag érintetlen formában van jelen, mint Vajdaságban. Országos szinten az idegenforgalmi térképen jelenleg csaknem 200 falu és tanya szerepel turisztikai célpontként, és ezek nagy része Vajdaságban található.

1. ábra A 84-es tanya Újvidéknél

2. ábra A 137-es tanya Újvidéknél

Figure 1.

Figure 2.

3. ábra A Kátai Tanya Kishegyesnél

4. ábra Jelen (Ôz) tanya Palicson

Figure 3.

Figure 4.

70

AGORA 5. ábra Falusi udvar (Óbecse)

6. ábra Kisállatkert az udvarban (Padé)

Figure 5.

Figure 6.

A falusi turizmus helye és szerepe Vajdaság vidékfejlesztési politikájában A vidékfejlesztés lehetôségei Szerbia, illetve Vajdaság jövôje szempontjából is meghatározó jelentôségûek, ugyanis az ország területének legalább kétharmada vidéki térség, ahol a lakosság több mint fele él. A vidéki gazdaság ugyanakkor súlyos gondokkal küzd. Jelentôs a munkanélküliség, elhanyagolt az infrastruktúra, alacsony a helyi szervezettség szintje, és elégtelen a társadalmi tôke. A jövôben jelentôs erôfeszítéseket igényel a közbizalom helyreállítása, a civil mozgalmak erôsítése, és a helyi erôforrások mobilitása is. Kiútként a helyi erôforrások és a külsô támogatások (fôként az EU-s alapok) felhasználásának helyi szervezésével és kontrolljával megvalósuló önerôs fejlôdés modellje kínálkozik. A vidékfejlesztés támogatásával foglalkozó Európai Uniós programok, illetve a hazai (országos és tartományi) fejlesztési alapok és programok támogatják a falusi és egyéb vidéki turizmusformát. A falusi turizmus olyan összetett tevékenységgé fejleszthetô, ami települési és kistérségi szinten egymásba kapcsolódó szolgáltatásrendszert alakíthat ki, miál-

tal közvetlenül és közvetve a fenntartható vidékfejlesztést segítheti. Mindez lehetôséget ad a vidéki lakosság megélhetésének biztosítására, ezáltal helyben maradására. Újraéleszti a falusi életmód elemeit, a néphagyományokat, védi a természetet és környezetet a falvaktanyák megújulása érdekében. A falusi turizmusnak az egész település összefogásán kell alapulnia, közös megegyezéssel a falu, illetve a vidéki térség egészének a fejlesztését kell maga után vonnia. Jelenleg a Vajdaság vidékfejlesztési politikájában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a falusi turizmusra. Példamutató lehet Vajdaság számára Franciaország, Németország, Ausztria, Spanyolország vidéki térségei, habár térségünktôl igen eltérô általános gazdasági háttérrel és a falusi turizmus terén nagy múlttal rendelkeznek. A fent említett országok mindegyikére jellemzô, hogy a falusi turizmus a vidékfejlesztés szerves része, és legtöbbször a mezôgazdasághoz kapcsolódik vagy a szállásadó közvetlen termékértékesítése vagy a térség mezôgazdasági termékeinek felhasználása révén. A falusi turizmus egyben növeli az ország belsô exportját azáltal, hogy helyben értékesíti az elôállított termékeket. Az állam, a szakmai kamarák és a helyi szervezetek által nyújtott támogatás jelentôs. 71

AGORA Vajdaság jövôbeni vidékfejlesztési politikájának mindenképpen tartalmaznia kell az agrár-vidékfejlesztésen túl a település és térségfejlesztés, a foglalkoztatáspolitika, az egészség-, és az oktatáspolitika, továbbá más szakpolitikáknak a vidéki térségekre kiterjedô összehangolt rendszerét, ahol a falusi turizmus is meghatározó helyet kell, hogy kapjon. Vidékfejlesztési-gazdasági szempontból nagy elônye a falusi turizmusnak, hogy szinte pótlólagos beruházás nélkül hozhat jövedelmet úgy, hogy a meglévô természeti, szellemi értékeket hasznosítja. A családi gazdaságok gazdálkodásának jó kiegészítô – jövedelemforrása lehet (alternatív jövedelemszerzési lehetôséget biztosít). A vidéki népesség jövedelmének a növekedése a vidék fejlôdését vonhatja maga után. Nagy elônye a falusi vendéglátásnak, hogy a helyi és saját termékek direkt módon értékesíthetôk. Továbbá pozitívan befolyásolhatja a település infrastrukturális fejlettségét. Társadalmi szempontból a lakosság jövedelmének a növekedése elvezet a lakosság helyben tartásához. Ezen túlmenôen lehetôség nyílik a népi hagyományok, helyi nevezetességek ”értékesítésére”, a közösségi és kulturális értékek megôrzésére is. Legfontosabb társadalmi szerepét a vidéki életforma fenntartásában látható, mely összhangban áll az integrált vidékfejlesztés és a multifunkcionális mezôgazdaság által támasztott követelményekkel. Ökológiai szempontból a természeti értékek, mint idegenforgalmi termékek jelennek meg a turizmusban. A falusi turizmus jelentôs szerepet játszhat a biodiverzitás fenntartásában, az ökológiai rendszerek és természeti élôhelyek védelmében.

Vidékfejlesztés a gyakorlatban Az elmúlt néhány évben több sikeres vidékfejlesztési program valósult meg 72

Vajdaság területén, melyek sok esetben a Gazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Mezôgazdasági Minisztérium, illetve a Tartományi Gazdasági Titkárság kezdeményezése, illetve támogatása révén valósultak meg. Számos olyan eset is volt, amikor civil szervezetek, a helyi önkormányzat és a lakosság összefogásának gyümölcseként lett sikeres egy-egy vidékfejlesztési tevékenység. A hazai, illetve az Európai Uniós alapok támogatásának lehetôségével élve határon átívelô, továbbá nemzetközi vidékfejlesztési projektek is megvalósultak, néhány pedig folyamatban van. Nemrégen együttmûködési megállapodást írtak alá a Vajdaság Autonóm Tartomány képviselôi az olaszországi Umbria régióval. Az együttmûködés alapja elsôsorban a vidékfejlesztésre összpontosít, és több érintett fél is szerepet vállalt a vidékfejlesztési programokban, mint pl. az Újvidéki Egyetem, a Vajdasági Gazdasági Kamara, a Tartományi Gazdasági Titkárság, az Energiaügyi Titkárság és mások. A két régió már korábbról is jó kapcsolatokat ápolt. A vidékfejlesztés mellett a környezetvédelem, a hulladékfeldolgozás, a közlekedés terén is gyümölcsözô lehet az együttmûködés. A vajdasági intézmények számára felbecsülhetetlen értéket jelentenek az olasz partnerek európai uniós tapasztalatai is. Fontos megemlíteni a vajdasági Háló nevû fejlesztési alapot, mely 2009. júniusában kezdte meg munkáját. Célkitûzése többek között a vidékfejlesztési, a gazdasági és a vállalkozásfejlesztési programok elôsegítése. Eddig több mint 60 településen, számos civil szervezettel, termelôvel, vállalkozóval együttmûködve majd 200 kisebb-nagyobb projektet készített el, illetve mûködött közre. A vajdasági vidékfejlesztési programokban nagy szerepet kapott a falusi és a tanyai turizmus is. Több esetben sikerült a kistérségi (mikrorégió) együttmûködést is megvalósítani, a határmenti régiókban. A határon átívelô közös projektek elsôsorban a szerb-magyar és a szerb-horvát oldalon

AGORA voltak kiemelkedôk az IPA Határon Átnyúló Együttmûködési Program keretében. A IPA (Instrument for Pre-accession Assistance) program fô célja, hogy az Európai Unió támogatásával lehetôséget biztosítson a határvidék közös fejlesztésére egy harmonikus, együttmûködô, fenntartható és biztonságos környezettel rendelkezô régió létrehozásával. Vidékfejlesztés szempontjából kiemelkedôen sikeres volt a Fenntartható tanyamodell kialakítása nevû projekt is, melyben vajdasági és magyarországi kutatók a magyar-szerb IPA pályázati forrás támogatásával felmérték azokat a tevékenységeket, amelyeket a mai gazdasági körülmények között érdemes és ésszerû tanyai viszonyok között végezni.1 A tanyai gazdálkodás három alapvetô témakörre lett osztotva: növénytermesztés, állattenyésztés és a turizmus. A pályázat három tanyát érintett Vajdaságban és hármat Magyarországon. Tekintettel arra, hogy vajdasági tanyák idegenforgalmi szolgáltatásokat még nem nyújtottak, így egy komplex, széleskörû fejlesztési modell kialakítása volt szükséges, amely magában foglalta a rövid- illetve a hosszú távú célokat, melyeknél a vidékfejlesztés kiemelkedô szerepet kapott.2 A pályázat által érintett három vajdasági tanya kedvezô földrajzi adottságokkal rendelkezik, mint pl. a térség fekvése, éghajlata, a természetvédelmi területek közelsége, a különleges természeti adottságok, az erdôk, a mezôk, a vízfelületek (folyók, tavak, mocsarak), továbbá a növény- és állatvilág (ôshonos fajok), a gyógynövények, a gyümölcs-, szôlô- és bortermelés, a gyógy- és termálvizek stb. A kulturális jellemzôk is kivételes értékeket jelentenek. A turistákat érdekelhetik a kézmûves mesterségek, a népszokások, a helyi gasztronómiai kínálat, az étel- és italkülönlegességek, a népi építészet emlé-

kei, különbözô rendezvények (falunap, szüreti mulatság, fesztivál, jelmezbál) stb. A turizmus, mint fejlesztési lehetôség a tanyákon nem kínál azonnali, nagymértékû gazdasági fellendülést. Az eddigi tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy több vonatkozásban is pozitív hatással van a vendégfogadás a tanya gazdálkodására és általában a régió fejlôdésére is nagy hatással van. A projekt befejeztével és a tanyák idegenforgalomba való bekapcsolódásával vidékfejlesztési szempontból is jelentôs eredmények születtek, melyek közül a következôk emelhetôk ki: • Új munkahelyeket teremtett (a helyi lakosságra épül, a helybeli munkaerôt köti le, így nô a foglalkoztatottság). • A fiatalok bekapcsolása enyhítette a munkanélküliséget. • A mezôgazdasági tevékenységbôl élôk kiegészítô jövedelemforrása lett. • A látogatók a helyben elôállított termékeket fogyasztják, így a mezôgazdasági javak egy részének ez biztos keresletet jelent, tehát érzékelhetô a termelés- és fogyasztásösztönzô hatás. • A lakóhelyen belüli és kistérségi együttmûködéseket generálja, ösztönzi. • Hozzájárult a szûkebb és a tágabb értelemben vett lakókörnyezet esztétikusabbá, kellemesebbé tételéhez; az életkörülmények, az életszínvonal javulásához. • Pozitív hatása volt a hagyományok, a mûvelôdéstörténeti és mûvészeti, valamint a közösségi értékek megôrzésében, a népi mesterségek és a népmûvészet gyakorlásában, amely egyrészt elôsegíti a tradicionális termelési módszerek és életmód fenntartását, másrészt a természeti és kulturális értékek védelmét.

A projekt címe: Fenntartható tanyamodell kialakítása, idôtartama 2010.06.01.–2011.09.30., azonosító száma: HU-SRB/0901/214/108. A projektet a szegedi Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft és a Zentai Kertészek Egyesülete közösen valósította meg. 2 Bôvebben lásd: Fenntartható tanyamodell kialakítása, Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft, Zentai Kertészek Egyesülete, Lux Color Printing, Óbecse, 2011 1

73

AGORA • Jelentôs hatása volt az emberi kapcsolatok alakulásában: nyitottabbá váltak a helybeliek a turistákkal szemben. • A tanyákról mérséklôdött az elvándorlási tendencia, így azok elnéptelenedése, visszafejlôdése, elsorvadása nem következett be, mint számos vajdasági tanya esetében • Ha továbbra is sikeresen folytatódik a tanyai turizmus gyakorlata, ismertté válik a térség, a jó hírnév az egész régió turizmusára is jó hatással lesz.

Összefoglalás A vidékfejlesztés alapvetô célkitûzése a vidéken élô lakosság életfeltételeinek, életminôségének biztosítása és javítása, harmóniában a vidéki környezet és táj adottságaival, megôrizve annak nem pótolható erôforrásait. Ez a gyakorlatban olyan vidékfejlesztést jelent, amely a vidéki térségek számára esélyt kínál, és feltételeket teremt a hátrányos helyzetük leküzdéséhez. A vidékfejlesztés lehetôségei Szerbia, illetve Vajdaság jövôje szempontjából is meghatározó jelentôségûek, ugyanis az ország területének legalább kétharmada vidéki térség, ahol a lakosság több mint fele él. Jelenleg Vajdaság vidékfejlesztési

74

politikájában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a falusi turizmusra, ez érthetô is, hisz az idegenforgalom Vajdaság gazdaságpolitikájának egyik kitörési pontja, mely jelentôsen hozzájárulhat a térség fejlôdéséhez és a foglalkoztatás javulásához és a falusi turizmus terén különösen nagy lehetôségek rejlenek a régióban. Vidékfejlesztési szempontból a falusi turizmus nem kínál azonnali, nagymértékû gazdasági fellendülést, sem pedig komplex megoldást a súlyos problémákkal küszködô kistérségnek. Ám a tapasztalatok alátámasztják, hogy új munkahelyeket teremt, a helyi lakosságra épül, az ottani munkaerôt köti le, így nô a foglalkoztatottság. A családok falusi turizmusba történô bekapcsolódása enyhíti a munkanélküliséget, a látogatók a helyben elôállított termékeket fogyasztják, így a mezôgazdasági javak egy részének ez biztos keresletet jelent. A mezôgazdasági tevékenységbôl élôk kiegészítô jövedelemforrása lehet, a lakóhelyen belüli és kistérségi együttmûködéseket generálja, ösztönzi, ha jól mûködik, helyi adóbevételhez jut a helyi önkormányzat is, amit további fejlesztésre lehet fordítani. Ha sikeres a falusi turizmus gyakorlata, ismertté válik a falu, a jó hírnév pedig az egész térség imázsára és idegenforgalmára is jó hatással van.

AGORA Felhasznált irodalom BUCKWELL A. (1997): Towards a Common Agricultural and Rural Policy for Europe. In: European Economy, European Commission Directorate ñ General for Economic and Financial Affairs, Reports and Studies, No 5, Luxembourg, pp 15-22. CSIZMADIA L. (1993): Falusi turizmus - környezetbarát turizmus oktatási összefüggései, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzô, Budapest DORGAI L. (1998): Az agrárgazdaság helye és szerepe a vidékfejlesztésben, A Falu, XIII. évf. 4. szám, pp 32-37. Fenntartható tanyamodell kialakítása, Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft, Zentai Kertészek Egyesülete, Lux Color Printing, Óbecse, 2011 GANNON A. (1994): Rural Tourism as a Factor in Rural Community Economic Development for Economies in Transition, Journal of Sustainable Tourism, vol. 2, pp 51-60. HOLLÓ M. (2009): Vidéki turizmus, falusi turizmus, BÁLINT J. szerk Vidékfejlesztés vidékfejlesztési menedzsment és marketing, Corvinus Egyetem, Budapest HRABOVSKI-TOMIĆ E. (2008): Selektivni oblici turizma, Fakultet za uslužni biznis, Sremska Kamenica http://www.eurogites.com - Falusi Turizmus Európai Szövetsége http://www.falusiturizmus.eu - Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége http://www.vetesforgo.hu - Vidékfejlesztési menedzsment és marketing http://www.vojvodinaonline.com - Vajdaság Idegenforgalmi Szervezete JÁVOR K (1998): Vidékfejlesztés alulnézetbôl, A Falu, 13. évf. 3. szám, pp. 50-51. JENKEI L. (1996): A falusi turizmus helyzete Magyarországon In: A falusi turizmus, mint a vidéki térségek megújításának egyik esélye., FTOSZ, MTARKK. Szombathely KOVÁCS D. (2003): Falusi vendéglátás Magyarországon, Agroinform, Budapest KOVÁCS D. (szerk.) (2001): Falusi turizmus olvasókönyv, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet, Vidéki Turizmus Tanszék, Gödöllô KOVÁCS, D. (2003): Falusi és vidéki turizmus - értelmezések a nemzetközi szakirodalomban, Mezôgazda Kiadó, Budapest KÖNYVES E., MÜLLER A. (2001): Szabadidôs programok a falusi turizmusban, Szaktudás, Budapest MUHI B. (2010): A vajdasági falusi turizmus fenntartható fejlesztésének szempontjai, Business Economy, Educons University, vol. 2/2010 MUHI B. (2010): Falusi turizmus és vidékfejlesztés – A falusi turizmus szerepe az Európai Unió és hazánk vidékfejlesztési politikájában, Árgus, Újvidék, pp. 78-86. MUHI B. (2012): A turizmus, mint alternatív jövedelemszerzési lehetôség Vajdaság tanyavilágában, Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Szabadka NANSZÁKNÉ (1996): Turisztikai termékfejlesztés. Kereskedelmi és Gazdasági Fôiskola, Szolnok SARUDI Cs. (2003): Térség- és vidékfejlesztés: a magyar térgazdaság és az európai integráció, Agroinform, Kaposvár ”TETIĆ S. (2007): Posebni oblici turizma, Forma B, Beograd

Szerzô (Author) Dr. Muhi B. Béla, Educons Egyetem, Közgazdasági Kar, Újvidék, Vajdaság, Szerbia [email protected] 75

AGORA Juhász László

Múlt a jövôben – Szállodaipar, szállodaoktatás fejlôdése és szerepe a felsôoktatásban Past in the Future – Hospitality, development of the higher education of hospitality Összefoglalás

Summary

Szerzô felvetése arra irányul, hogy egy adott téma szemszögébôl elemezze, hogy milyen kihívások, erôfeszítô cselekvések állnak a társadalom és a felsôoktatás kettôs halmaza elôtt az elkövetkezô években. Múlt a jövôben, tradíció és megújulás a turizmusban és vendéglátásban felvetése két téma elemzését sugallta a szerzônek: a szállodaipar fejlôdését és a felsôfokú szállodaoktatás fejlôdését. Elsô részcél, a szállodaipar hazai fejlôdésének történeti áttekintése 1960-2011 idôszakra a kereslet és kínálat alakulásának rövid elemzésével. Második részcél, a felsôoktatásban a turizmus – vendéglátás és ezen belül a szállodaoktatás fejlôdési szakaszait mutatja be a szerzô. Kiemelve a KVIF és BGF-KVIK fejlôdési szakaszait és Dr. Csizmadia László (1937) szerepét a szállodaoktatás akadémiai szintre emelésében.

The author proposes to provide an analysis of the challenges and strenuous efforts society and higher education have to face in the years ahead, by focussing on a particular topic. Working with the concept of ‘past in the future’ or ‘tradition and renewal in tourism and hospitality’ prompted the author to explore two areas: the development of the hotel industry and the development of the teaching of hotel management in higher education. The paper is defined by two main objectives. On the one hand, it gives a historical overview of the evolution of the hotel industry in Hungary through a brief presentation of the changes in supply and demand during the period 19602011. On the other hand, an attempt is made at describing the developmental stages of the teaching of hotel management within the broader context of tourism and catering programmes in higher education, highlighting developmental phases in the history of the former College of Commerce, Catering and Tourism and of BBS CCCT, as well as emphasising the role of Dr László Csizmadia (1937-) in elevating hotel management studies to an academic level

Szerzô felvetése, hogy a hazai szállodaipar keresletének és kínálatának alakulása és a hazai felsôfokú szállodaoktatás fejlôdése között összefüggés mutatható ki. Az esszé elsôdleges célja a KVIK szállodai-tantárgyak felsôoktatási helyzetének bemutatása a szállodák eltérô piaci fejlôdési szakaszaiban. Elsô részcél, a szállodaipar hazai fejlôdésének történeti áttekintése 1960-

2011 idôszakban, kereslet és kínálat alakulásának rövid elemzésével. Indoklásra kerülnek azok a releváns lépcsôfokok, amelyek hatással voltak a jelenlegi piaci helyzet kialakulására. A hosszú távú elemzéshez használt diagramban nagyon jól kimutathatók azok az évek, amelyek kiemelkedô hatással voltak a hazai szállodaipar fejlôdésére és ezzel a szakaszok kialakítására.

76

AGORA Második részcél, a turizmus – vendéglátás felsôoktatás és ezen belül a szállodaoktatás fejlôdési szakaszainak bemutatása. A fejezet kiemeli a KVIF fejlôdési szakaszait 1963 – 2011 idôszakban, és Dr. Csizmadia László (1937) szerepét a turisztikai és ezen belül a szállodai-tantárgyak oktatásának akadémiai szintre emelésben. Kihívások 2013-2020, a kihívás nem lehet jó és nem lehet rossz, de kemény próbára tesz, hogy elérjük céljainkat. Az ember tér és idôérzékét elveszítve egy számára örömet és kihívást jelentô tevékenységbe belefeledkezik és ez számára boldogságérzést okoz, ez a koncepcionális szint a vezetésben és az ”Agapé szint a szeretetben” (Coelho,1987) és ez jeleníti meg a kihívást.1 Öt szó kihívás, múlt a jövôben, tradíció és megújulás – jellemzô és kifejezô a szállodaiparra és a turizmusra. A szállodák évezredekkel ezelôtt is jelen voltak a múltban és a kihívásokat (mint evocatio és nem provocatio) (Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmezô Szótára 2011)2 felismerve képesek voltak megújulni, specializálódni és ezzel hagyományokat áthozni a múltból a jövôbe. A szakma és

az oktatás együttes felelôssége, hogy a múlt értékeit, a tradíciókat tovább adja a jelennek és ezzel teljesítse egyik kihívását, hogy a múlt jelen legyen a jövôben. Hazai szállodaipar evolúciós fejlôdésének szakaszai Szerves fejlôdés3 elsô szakasz kezdetét vegyük az 1789-as évektôl, a modernkor kezdetétôl, 1950-ig az államosításig. A modernkor elôtti idôkben is jelen volt a szálláshely szolgáltatás hazánk területén, már az ókorban is. Az elsô evolúciós (Magyar Értelmezô Kéziszótár, 1987)4fejlôdési szakaszt felváltotta az állami irányítású fejlôdési szakasz 1950-tôl a rendszerváltásig 1989-ig. A második szerves fejlôdési szakaszt 1989-tôl számítjuk és tart napjainkban is. A diakép jól szemlélteti az irányított fejlôdés küszöbeit és azok idôpontjait. A ”Motelprogram” idôszakát, a ”Vadászati Világkiállítás” hatását és végül az ”Osztrák hitel programot”. A hazai irányított fejlôdés végének elsô jele a ”GT”(Gazdasági Törvény, 1988)5 megalkotása volt és végül az utolsó lépcsô a ”Privatizációs korszak”.

Három Görög szó a szeretetre, Paulo Coelho, Zarándoklat 1987. A szerzô összekapcsolja a szeretet szintjeit, Eros, Philos, Agape és a vezetôvé válás szintjeit technikai, befolyásoló, koncepcióalkotó. Evocatio az idézô kihívást jelenti, míg a provocatio a felbujtó kihívást jelenti. 3 A szervezetek evolúciós fejlôdési elmélete szerint az egyszerûszervezet a fejlôdés során óhatatlanul funkcionális bürokratikus szervezetté alakulnak, majd további fejlôdés során divízió rendszerû szervezetté. 4 Evolúció magasabb rendû szervezetek kialakulása alacsonyabb rendû szervetekbôl. Szállodaiparban a családi-szállodák és vagy önálló-szállodák (egyszerû szervezetek) szállodalánc vállalatokká fejlôdnek. 5 GT. Gazdasági Tôrvény, amely alapjaiban változtatta meg a vállalatról és tulajdonjogról alkotott képet. Az állami és szövetkezi tulajdont felváltatta az Rt, KFT, Bt és Közös vállalat fogalma. A GT megjelenését a szerzô a Duna Gate hatásával teszi egyenlôvé. A Gt szerepét 2014. március 15-tôl a PTK veszi át. 1

2

77

AGORA 1. ábra “Magyarországi szállodaipar szervetlen, állami irányítású fejlôdési szakasza.” Szerzô saját szerkesztése 1995

Figure 1. ”State-led development period of Hungarian Hotel Industry” Edited by the Author 1995

A szerves fejlôdés második szakasza 1989 után kezdôdött és még sokáig tarthat. A piaci fejlôdés hatására, már nemzetközi szállodavállalatok szállodái nyíltak meg Magyarországon. Családiszállodák és önálló-szállodák nyitnak évrôl évre, kevesebb szobaszámmal, mint az irányított fejlôdési szakaszban ezért csökken a hazai szállodák átlagos üzemmérete. Az elô-privatizáció során a szállodavállalatok éttermeinek és kisebb szállodáinak megvásárlásra biztosított kedvezményes lehetôséget az állam, mint tulajdonos, ezzel erôsítendô

a magántulajdon szerepét és a polgáriasodást. Az állami irányítású fejlôdési szakasz jellemzôje, hogy a minden tulajdon állami tulajdon volt.6 A szállodavállalatok használati joggal rendelkeztek és ez alapján üzemeltetették a szállodákat és az éttermi egységeket. A fejlesztések állami döntésen alapultak és állami beruházások voltak. Nem volt, illetve csak nagyon kevés volt a magántulajdon.7 Az elsô családi-szálloda, magántulajdonú szálloda 1983-ban nyitott meg. (Hotel Victoria 2011)8 Az állami irányítású

Az állami tulajdon mellett csak a szövetkezeti tulajdon jelent meg, még az önkormányzatnak (tanács) sem volt tulajdona. 7 Egy – egy cipész, bôrdíszmûves, kötödés, lángossütô, fagylaltárusítás lehetet magántulajdonban, de ezek is csak jellemzôen 1968 ”Új gazdasági mechanizmus” után. Idôvel évrôl évre nôtt a lehetôség a magántulajdonú kisvállalkozások alakulására. 8 Hotel Victoria Budapest. Forrás: http://www.victoria.hu/. 6

78

AGORA szakasz jellemzôje a szakaszos, lépcsôs építkezés. Amikor valami ok adódott, akkor épült 5-10 szálloda, majd éveken keresztül csak egy – egy szálloda épült. Az állami irányítás és az állami tulajdon jellemzôje, hogy a szervezetek üzemeltetése során nem vagy csak nagyon kis mértékben foglakoznak az innovációval és fejlesztésekkel. A megtermelt eredményeket felélte a rendszer vagy más területeken tartotta fontosnak a beruházásokat a szocialista állam. A vállalatok nem rendelkeztek teljes mértékben a megtermelt eredménnyel. A szerzô röviden áttekinti az ”Állami irányítású fejlôdési szakasz” öt évtizedét. 1950-es évek, a II. Világháborút követôen az összes magyarországi szálláshely szolgáltató létesítményt és vendéglátóhelyet államosították. A budapesti szállodák üzemeltetésére létrehozták az Elsô Magyar Szálloda Vállalatot, a HungarHotels jogelôdjét, szállodái voltak például a Gellért, Royal, Béke, Duna, Margitsziget, Metropol, Nemzeti, Palace, Park szálloda, a legtöbb budapesti szálloda. Létrehozták az ”Éttermi és Büfé Vállalatot” majd minden budapesti vendéglátóhely üzemeltetésére, ez volt a Pannonia Szálloda és Vendéglátó Vállalat illetve a Pannonia Hotels majd

Pannonia Hotels Rt. jogelôdje.9 A turizmus, szállodaipar és vendéglátás egységesen a belkereskedelmez tartozott. 1950 végére minden kisebb – nagyobb családi-szálloda és önálló-szálloda, mint például a Gellért, a Royal, a Béke vagy a Nemzeti az elsô Magyar Szállodavállalat kezelésébe került. Minden étterem és büfé az Éttermi és Büfé Vállalat kezelésébe került. A tulajdonjog állami volt, csak a használati jog került a szocialista vállalatokhoz. A tulajdonjog és használatának szétválasztása csak késôbb került rendezésre. Például, a privatizációval (Pannonia 1990).10 A hazai kereslet és kínálat alakulását jól szemlélteti a következô dia, két jól elhatárolható szakaszt különböztetünk meg. A keresleti és kínálati piac szakaszait. A keresleti piac 30 éves idôszaka sok szakember életét ”aranyozta be”. Pontosan mutatja a diagram a váltás évét, hogy 1990-tôl már a kínálat növekedése volt mindig magasabb a keresletnél. Ezt a versenyhátrányt nem volt képes ledolgozni a szállodaipar. A kínálati piac már 21 éve tartja magát. A kezdeti idôszakban az 1990-es évek elején sok tulajdonos, szállodaigazgató, értékesítési igazgató nehezen kezelte a piac változását keresletirôl - kínálatira.

Több regionális, megyei és kerületi vendéglátó vállalat is alakult. Pannonia Hotels Privatisation Memorandum 1990 Budapest. Pannonia 1990, Pannonia Hotels, Privatization Information Book, Pannonia Hotels, Budapest.

9

10

79

AGORA 2. ábra ”Magyarországi kereslet és kínálat alakulása 1960-2011” Szerzô szerkesztése KSH és KVIK adatok felhasználásával 2012.

Figure 2. “Hungary, supply and demand trends from 1960 to 2011” Author and edit using CSO data CCCT 2012

1960-as évek, az elsô nagyobb változást a Brüsszelben rendezett Világkiállítás jelentette (1958). Ezen részt vettek a hazai belkereskedelem vezetôi és képviselôi és ekkor lett egyértelmû, hogy a turizmus11 fontos szektor lehet. A könnyûszerkezetes építészet ”Motel” rendszer licencét megvásárolta az állam. A faelemekbôl építhetô ”Motel” szállodák egységesített bôvíthetô panel elemekbôl álltak. Ezekbôl épültek fel a motelek Balatonon (Siófok, Zamárdi, Szántod, Balaton-Mária, Tihany, Balatonföldvár) és a Velencei-tónál az ”Agárd Motel”. A turizmus fejlôdésének hatására döntés született Siófokon a szállodasor (négy 138 szobás szállodaépület) és Balatonfüreden a Marina és

Annabella, valamint az Aurora szállodák és a budapesti Intercontinental felépítésére. Ez a fejlesztési lépcsô, nagymértékben növelte Budapest és Balaton megismerését az osztrák és német piacon. Az egyetlen utazási iroda az IBUSZ volt. Az IBUSZ bérleti szerzôdéssel rendelkezett a legtöbb balatoni szálloda szobáira. A sikeres program hatására a korábbi ”Éttermi és Büfé Vállalat” is részesült a szállodafejlesztésekbôl és így az új nevet vett fel és Pannónia Szálloda és Éttermi Vállalat lett 1966-ban. Turizmus fejlesztésének fô okai a deviza illetve valuta bevételek növelése, a külkereskedelmi mérleg és exportjavítása, valamint a szocialista rendszer életképességének bemutatása volt.

Abban az idôben és egészen 1990-ig az idegenforgalom volt a turizmus elfogadott megnevezése.

9

80

AGORA Kereslet, két évben is, 1966-ban és ’69ben növekedett meghatározóan 22 és 19 százalékkal. Keresletnövekedés ebben a dekádban átlagosan hét százalék volt. Kínálat, a növekedés átlagosan öt százalék. Ez két százalékponttal alacsonyabb a keresletnövekedésnél. Ezzel biztosan tartotta a szállodaipar a keresleti piacot, sôt a második öt évben (1966-1970) a kereslet 41%-kal növekedett. Az okok az 1958 évi Brüsszelben tartott Világkiállításra12 vezethetôk vissza, illetve az 1968 évi Újgazdasági Mechanizmus hatása nagymértékben segítette a nemzetközi nyitást. Felsôfokú szakoktatás elindítása 1963ban, ebben a turizmus számára igen kedvezô idôszakban alakult meg a szakmunkásképzésbôl kiemelkedve. Majd az Fôiskola nevét és elismertségét megalapozó ”Vendéglátó Fôiskola” ebben a dekádban, 1969-ben ala-

kult meg. Már ebben az idôszakban is megjelent a szállodai ismeretek oktatása Rózsahegyi György Royal Hotel és Gundel Ferenc Nemzeti Szálloda igazgatói és szakemberei oktatták a szállodai alapismereteket. Dr. Csizmadia László 1968-ban csatlakozott a fôiskolához és akkor kezdett oktatni vendéglátás szakismereteket.13 1970-es évek, a második nagy fejlôdési lépcsô 1971-ben volt, amikor megrendezték a Vadászati Világkiállítást Budapesten, illetve Magyarországon. Ezt megelôzôen hat évig nem volt komolyabb szállodai fejlesztés. Kínálat, a Vadászati Világkiállítás évében nyitott majdnem az összes szocreál stílusban épült szálloda, Wien (Kelenföld), Volga (Ibis Váci út),14 Balatonon több szálloda, Keszthelyen, Hévízen, Visegrádon a Silvanus, Dobogókôn a Nimród szálloda és Szekszárdon a Gemenc Hotel.

A szerzô 1966-os években dolgozott abban a Gresham Kávéházban, ahol a Világkiállításon kint volt Herendi porcelánborítású háromkaros kávéfôzô gépet használtuk. 13 Vendéglátás szakismeret alapvetôen vállalati szintû gazdálkodás ismeret volt, mert minden étterem egy vendéglátó vállalathoz tartozott. 14 Negyvenegy év után, 2012 évben lebontásra került. 12

81

AGORA 3. ábra Magyarország kereslet és kínálat alakulása és szállodai tárgyak oktatói. Szerzô szerkesztése 2012.

Figure 3. “Supply and demand evolution of Hungarian Hotel Industry 1960-2011. Edited by the Author 2012

A Danubius Hotels15 szállodavállalat ebben az idôszakban alakult meg. Jellemzô, hogy a köztes idôszakokban nem épült szálloda hazánkban. Átlagosan 3% volt a kínálatnövekedés, 1976-ben a Hilton (Hilton 2011)16 nyitása évében a növekedés 7% volt, különben minden évben egy-két százalék. A margitszigeti Termál Hotel 1979-ben nyitott meg. (Danubius 2011)17 A dia egyértelmûen rámutat a keresleti és kínálati piaci váltásának évére és a szállodai tantárgyak oktatóinak váltásaira. Kiemelve azt a

tényt, hogy Dr. Csizmadia László átvette a tárgy oktatását, de elôtte a Nemzeti Szállodában kiegészítô tanulmányokat folytatott. Keresletnövekedés háromszor volt a 10% közelében vagy annál magasabban. Tíz év alatt egyszer volt 12%-os keresletnövekedés (1978) és kétszer 10%-os (1970 és 1974) években. A dekádban a kereslet átlagos növekedési üteme csökkent az elôzô idôszakhoz képest három százalék ponttal, de így is elérte az átlagos 4%-ot. Legmagasabb csökkenés a dekádban

Danubius Hotels 2012 évben ünnepelte 40 éves születésnapját, például a Budapest Hotel 1967-ben nyitott. Forrás:http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/hotel_budapest/danubius_hotel_budapest_sajtokozlemeny. 16 Forrás:http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/hilton_budapest?sid=o3s2q96jr 579o3qfd82s513dp1. 17 Forrás:http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/danubius_health_spa_resort_ margitsziget/danubius_hotels_margitsziget. 15

82

AGORA -5% volt 1972-ben, ez egyértelmûen az elsô olajválság hatása. Volt a dekádban egyszer egy nagyobb növekedés 1978ban 12%, aminek az okát a szerzô az osztrák, finn, svéd és máltai vízum eltörlésével magyarázza. Ebben az évben vezették be az általános forgalmi adót, de ez nem indokol 12%-os vendégéjszaka növekedést. A Vadászati Világkiállítás ellentmondásos, mert csak 2%-kal nôtt 1971-ben a kereslet, igaz elôtte két évben 16%-kal illetve 10%-kal a keresletnövekedés. 1977-ben, a Hilton nyitás évében a kereslet 7%-kal növekedett. KVIF: a hetvenes évek közepétôl kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi gazdasági szaktanárképzés indult. Rózsahegyi György, Gundel Ferenc mellett Dr. Csizmadia László is tanítja a szállodai alapismereteket.18 1980-es évek, harmadik kiemelkedô fejlôdési szakasz a franchise illetve osztrák hitel korszaka. Keresletalakulás: a dekádban két alkalommal volt kiemelkedô19 keresletnövekedés, 1984-ben (10%) és 1987-ben (14%) (KSH 2011)20. Az osztrák hitel szállodáinak piaci elismertsége és Budapest Világörökségi helyszíneinek elfogadása adták a lehetôséget a növekedésre. Ugyanakkor 1980-ban (-12%) és 1988-ban (-6%) volt a csökkenés. Az évtizedben az átlagos keresletnövekedés 3%-os volt. Kínálatalakulás: 1982-re készültek el az Osztrák Hitel Program keretében meg-

valósult szállodai és turisztikai beruházások. Ausztria és Magyarország hitelszerzôdésének értelmében a stagnáló osztrák építôipari vállalatok, osztrák bankok hiteleibôl Magyarországon építenek kizárólag turisztikai célú létesítményeket. A hitelt Magyarország vette fel igen kedvezô kamattal. Ekkor nyitott meg a Buda Penta Hotel franchise szerzôdéssel, ma Mercure Buda, az Atrium Hyatt Hotel franchise szerzôdéssel, osztott Malév – Pannonia, ötven – ötven százalékos tulajdonjoggal és Pannonia Hotels üzemeltetéssel, a szálloda ma a Sofitel21 nevet viseli. A Novotel Congress, Kongresszusi központ, a Forum Hotel, a mai Intercontinental, a Ferihegyi repülôtér II. és több határátkelô, például Hegyeshalom került megépítésre vagy felújításra. Kiemelkedô színvonalas és nagyléptékû fejlôdési pontja volt ez a hazai turizmusnak és különösen a szállodaiparnak. A jól sikerült program nagymértékben hozzájárult a nemzeti turizmus fejlôdéséhez és annak nemzetközi elismeréséhez. 1982ben került több kiemelkedô márkanév hazánkba névhasználati szerzôdéssel, Hyatt, Novotel, Penta, Forum és a Ramada. A nemzetközi szállodaláncok a névhasználati szerzôdés keretein belül nem csak a hazai, hanem a nemzetközi elismertséget biztosították. A dekádban 5%-os átlagos növekedés volt. Az 1982 évi szállodanyitások 15%-kal növelték a kínálatot.

Forrás: KVIK 2011, http://www.bgf.hu/kvik/AKARROL/AKARTORTENETE, A szerzô 1976-1980 közt volt a Fôiskola hallgatója. 19 10% feletti a növekedés. 20 KSH 2011 kereskedelmi szálláshelyek alakulása gyorsjelentés. 21 Azóta már volt Sofitel Budapest Dorottya, majd Sofitel Budapest Chain Bridge. 18

83

AGORA 4. ábra Szállodaipar piacának versenyelônyös és versenyhátrányos dekádja 1960-2011 Szerzô szerkesztése KSH adatok felhasználásával 2012

Figure 4. “Competitive advantages and disadvantage decades of Hungarian Hotel Industry 1960-2012. Edited by the Author using CSO data

Ezekben az években nagymértékben erôsödött a hazai turizmus elismertsége, köszönhetôen részben a franchise partnereknek. A versenyhátrány két százalékpontos, ennyivel növekedett gyorsabban a kínálat a keresletnél. Ebben a dekádban már kismértékben – mínusz két százalékponttal – elkezdôdött a keresleti piac kínálati piaccá alakulása. A dia jól szemlélteti, a keresletalakulások hektikusságát. A 2009 évi csökkenés (-8%) mellett már 1990 (-12%) és 1980 (-10%) években is volt tíz százalékot meghaladó csökkenés, szállodai csôdök nélkül. KVIF, vendéglátás és szálloda szakok megalakultak 1982-ben, a hallgatói lét-

szám 60 illetve 100 fô volt.22 Három év múlva 1985-ben megalakul az idegenforgalmi tanszék két fô oktatói létszámmal. (KVIK 2011)23 Dr. Szalók Csilla elkezdi a szálloda tantárgy oktatását és ezzel a szállodai alapismeret oktatás és szállodagazdálkodás elkezdett szétválni. Szállodai alapismeret tárgy a tevékenységekre és felszereltségre terjedt ki. A gazdálkodás a vállalatgazdálkodás tárgy keretébôl alakult ki és egyértelmûen a mikró gazdálkodást helyezte fókuszba. A dekád következô nagy változása, az 1988-ban elfogadott Társasági Törvény hatására indult el a privatizáció. A jogszabályok addig nem ismerték el a gazdálkodás

A mai alapszintû nappali oktatásra magyar, angol, német 700 hallgató került felvételre. Dr. Csizmadia László és Dr. Szalók Csilla.

22 23

84

AGORA társasági formáit, csak az állami vállaltokat és a szövetkezeteket. Tanszálloda: mérföldkô volt, hogy a hallgatók szakmai gyakorlatának helyszíne az ”Erzsébet Hotel Tanszálloda” lett. A hallgatói létszám lehetôvé tette, hogy egy szálloda legyen a kiemelt gyakorlati hely. Több fôiskolának van tanszállodája (Szolnok – Liget, Gyôr – Famulus, Eger – Junior, Gyöngyös – Opál, közoktatásban Gyomaendrôd, Kaposvár, Békés). A tanszálloda elônyei az oktatásban egyértelmûek és vitathatatlanok. Csizmadia László kinevezése után két évvel volt tanszállodája az oktatásnak. Az Erzsébet Hotel 1987 – 1992 években volt tanszálloda, majd a Páva Hotel 1996 – 1998 közt. Azóta nincs a Fôiskolának Tanszállodája, annak a Fôiskolának, ahol a turizmus, szálloda és vendéglátás felsôfokú oktatását hazai és nemzetközi24 szinten is elismerik. A szakma keresi a KVIK hallgatóit, rendszeres toborzásokat tartanak, hogy minél több gyakornoka legyen egy – egy országnak25, vállalatnak vagy szállodának. Ez az idôszak a bizonyítéka, hogy a szakma és szolgáltatás menedzsment oktatásának és gyakorlásának kiteljesedése nem lehetséges innovatív és a kihívásokat felismerô vállalkozóvezetés nélkül. 1990-es évek a privatizáció és kínálati piac kialakulásának korszaka, a privatizációs idôszak alatt a szállodacsoportok portfoliója nagyon letisztult, a kisebb vidéki szállodákat hazai kisbefektetôknek adta el a Magyar Állam nevében az Állami Vagyonügynökség. A vállalatok éttermeit az Elsô Privatizációs Törvény szerint értékesítették. Az akkori bérlôknek és szabadkasszás üzletvezetôknek elôvásárlási joguk volt. Az állami tulajdonú szállodavállalatok elsô lépésben

részvénytársaságokká alakultak. A hazai szállodaipar újra az organikus fejlôdés szakaszába lépett 1990-tôl. Keresletalakulása: a balkáni háború 1990 és 1991 években nyolc és öt, összesen 13 százalékkal csökkentette a keresletet.26 Ezt követôen két meghatározó növekedés volt, 1993 és 1994-ben, mindkét évben 12% és 1996-ban egy átlagos növekedés, 7%. Az évtized elsô évei hozták meg Magyarország szállodaiparának azt a piaci változást, amikor a keresletibôl kínálati lett a piac. Kínálatalakulás: az elsô változás a kínálati oldal összetételét és számát változtatta meg. Vállalati és szakszervezeti üdülôket zártszálláshely szolgáltatásból átsorolták a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásba. Ez azt jelentette, hogy az addig csak vállalati dolgozókat vagy szakszervezeti tagokat fogadó üdülôk kereskedelmi szállodaként üzemeltek, úgy hogy az elsô idôszakban a vállalatok és szakszervezetek üzemeltetési költségtérítést adtak a szállodáiknak. Részlegesen és elvétve, de még napjainkban is elôfordul ez a gyakorlat. Fôleg kiemelt üdülô körzetekben lévô vállalati és szakszervezeti üdülôk átsorolása ebben az évtizedben megnövelte a kínálatot. A kínálatnövekedés 1993-94-95 években összesen 39% volt. Az elmúlt ötven évben (1960-2010) évente átlagosan 14 szállodát nyitottak meg. Az állami irányítású szakaszban 1960-1989 évente három szálloda nyitott. A rendszerváltás elsô öt évében (19901995) évente átlagosan 48 szálloda került regisztrálásra. Az elmúlt tíz évben (20002010) átlagosan 12 szálloda nyílt meg évente. A számok érzékeltetik a piaci változás intenzitását a ’90-es évek elején. A piacváltozást erôsítette, a volt szocialista országok igen nagyszámú csoportos uta-

A Turizmus oktatása már harmadszor kapta meg a nemzetközi Institute of Hospitality szakmai oktatás akkreditálását. 25 Amerikai Egyesült Államok, Ciprus, Görögország, Thaiföld, Kína a kiemelt országok, de vannak hallgatók Új-Zélandi és Izlandi szállodákban is. 26 Az öt évvel korábbi 1986 évi szintre csökkent 7.100.000 vendégéjszakára. KSH 2012, KSH jelentés 4.4. Idegenforgalom1960. http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_oga001.html -.Olvasva 2012. május 28. 24

85

AGORA zásainak elmaradása. E kettô környezeti tényezô változása értékelte fel a piacigazdálkodás27 jelentôségét hazánkban. Az 1990-es évek elején a szerzô által vizsgált szállodai és turisztikai cégek még az eredményességet tartották a legfôbb sikerüknek és céljuknak. A stratégiai gondolkodás még nem jelent meg a vállalatok életében.28 A dia mutatja, hogy egyes dekádokban mekkora volt a szállodaipar piaci elônye, hátránya. Két dekádban, 1980-as években (-2), de valóban az 1990-es (-4) években alakult ki a piaci versenyhátrány. KVIK: a turizmus és vendéglátás oktatása 1992-ben szétvált, a szakon 60 hallgató tanult, és volt további 20 nappali és 20 levelezô hallgató. A Páva Hotel 1996 – 1998-ig a tanszállodája volt a fôiskolának. Sajnos nem sikerült a felsôoktatás vezetô turisztikai fôiskolájának szert tenni egy tanszállodára, ahol a hallgatók az oktatás szerves részeként gyakorolhatnak és megismerhetik a szállodával szemben támasztott engedélyezési és mûködési elvárásokat. A szállodavezetés tárgy oktatását Dr. Horvátth Ákos erôsíti ebben az idôszakban, aki a gazdálkodási szemléletet helyezi elôtérbe, az egyik szállodavállalat gazdasági igazgatója volt, amikor oktatni kezdett. Dr. Csizmadia László 1991-1993 években Fôigazgató helyettes és 1993-2002 közt Fôigazgató. A nemzetközi kapcsolatok erôsödése és turizmus – vendéglátás szakok kialakítása jellemzi ezt a korszakot. 1992 évben indult az angol nyelvû oktatás 30 fôs hallgató létszámmal.29 2000-es évek, keresletalakulásban biztató kezdet, de ebben az évtizedben nem volt egyetlen évben tíz százalék

feletti a növekedés. Az Európai Unióhoz csatlakozás évében (2004) +8% volt és a légtér liberalizáció évében (2005) újabb +8% növekedést volt a vendégéjszakák számában. Ez volt a biztató kezdet. Keresletcsökkenés csak 2009 évben volt -8%, a ”válság”30 hatására. A dekádban az átlagos keresletnövekedés két százalék volt. Az öt dekádból itt a legalacsonyabb a keresletnövekedési ütem. Kínálatalakulás: a szerves piaci fejlôdés hatására a kínálat kiegyensúlyozottan növekedett átlagosan egy százalékkal, évente 17 szállodanyitással. Ebben a dekádban javult a piaci versenyhelyzet egy százalékponttal. Utoljára hatvanas években volt két százalékpontos a piaci elôny és a hetvenes években egy százalékpont. KVIK: az évtized elején, 2000 évben megalakult a BGF. A Bolognai Rendszer bevezetése 2005-ben volt. A szállodaoktatásban Dr. Szalók Csilla gazdaság orientáltságát tovább vitte Horvátth Ákos.31 Majd a cikk szerzôje kapott felkérést a szállodai tantárgyak koordinációjára. Határozottan elvált az alapismeret, a szállodaüzlet vezetés (Room Division Management), Szállodai vendéglátás vezetés és a Szállodavezetés és gazdálkodás két féléves tantárggyal. A vezetés és gazdálkodás az értékesítéstôl az eredmény-kimutatásig felöleli a gazdálkodás esszenciális területeit. A fôiskola Turizmus – Vendéglátás szakiránya töretlenül tartja vezetô szerepét a felsôoktatásban. Dr. Csizmadia László 2002-ig volt Fôigazgató. A Fôiskolai Kar elsôszámú vezetôje a Dékán lett és az integráció sok elônye mellett megjelentek kimutatható hátrányok, amelyek nem engedtek teret

Piaci-gazdálkodás a szerzô értelmezésben a vendég érkezése elôtti gazdálkodási ciklus tevékenységeit foglalja magába (Market Management). Dr. Juhász László Szállodavezetés integrációja 2010. Dr. Juhász László 1990. Magyarországi idegenforgalom és szállodaipar sikertényezôi, 1990, Budapest 176 oldal, BKE IMC Kutatási disszertáció. 29 Az elmúlt években rendszeresen 150- 160 hallgató kerül felvételre, erre a képzésre. 30 A 2008 évben a kereslet stagnált (0%), 2009 évi csökkenés 9% volt, 2010-ben 6% növekedés volt. A balkáni háború két éveiben (1990-91) a csökkenés szintén 13% volt és 1980-ban is 12% volt a csökkenés ez volt a legnagyobb éves keresletcsökkenés közel sem volt akkora negatív hatása, mint az 2009 évi -8%-os csökkenésnek. 31 Horvátth Ákos elhunyt 2004 évben. 27

28

86

AGORA a (turizmus – vendéglátás – szálloda) szak töretlen fejlôdésének.

Összegzés A hazai szállodaipar piaci egyensúlya, ötvenkét év távlatában (1960-2011) közel kiegyenlített (0,48 százalékpont) képet mutat. A keresletnövekedés (121,1%) és kínálatnövekedésben (96,6%) természetesen vannak kiemelkedô növekedési és csökkenési szakaszok. Az egyensúlyt keresleti oldalról javították a ’60-as és ’70-es évek és rontották a ’80-as és fôleg a ’90-es évek. Tíz százalékot meghaladó keresletcsökkenés 1980-ban (-12%) és a 1990-91 években volt (-13%), de ekkor nem voltak szállodai csôdeljárások. Kisebb (-5%-os) volt 1972-ben és (-6%-os) csökkenés volt 1988-ban. A harmadik nagyobb csökkenés a ”pénzügyi válság” idôszakában elérte a mínusz nyolc, azaz -8 százalékot és ezt a csökkenést a szállodák tulajdonosai nem tudták kezelni a gazdaságpolitika és banki hozzáállás hatásai miatt és így több szálloda a bank tulajdonába került (Dr. Juhász 2009).32 Esély van arra, hogy 2012 év után a kereslet várhatóan tartja a négy százalékos keresleti ütemet, míg a kínálat növekedése megtorpan a Hotelstras EU33 – Nemzeti Védjegy és kötelezô kamarai tagság valamint a Fogyasztóvédelmi Felügyelet együttes hatékony munkásságának hatására. (Dr. Juhász 2012)34 A szerzô elôrejelzése szerint a kereslet alakulása megmaradt az átlagos évi 4%-os szinten, de a szállodai kínálat, a szobák száma az átrendezôdési idôszakban csökkeni fog két év alatt legalább 10%-kal. A turisztikai, szállodai felsôoktatás szerepét, elismertségét segítette a szakma töretlen fejlôdése, a hallgatói elége-

dettség és az intézmény elismertsége. Ennek hatására alakult ki a vendéglátás felsôfokú szakoktatása (1963), majd felsôoktatása (1969) és késôbb a szállodaszak (1982). Ehhez természetesen hozzájárult az oktatási intézmény piacorientált szolgáltatás menedzsmentje. Minden nemzetközileg elismert felsôfokú oktatási intézménynek van olyan szintû campusa és kollégiuma, amely megfelel a század elvárásainak és az oktatás elvárásainak is. A felsôoktatási intézmények büszkék a ”tanszállodájukra, éttermükre”, amelyek az oktatás mellett üzemeltetnek. A Fôiskola életének egyharmadában sok pozitív stratégiai változás volt Dr. Csizmadia László (1937) Fôigazgatói idôszakában, több mint a fennmaradó kétharmadban, köszönhetô az innovatív, kihívásokat felvállaló vezetôi attitûdnek. A bevezetôben említett citálás, miszerint, minden feladat kihívás a vezetônek, igaz. Ésszerû és elfogadható vezetôi kockázatok felvállalása nélkül az irányított szervezet nem képes fejlôdni és megtartani versenyképességét, azt a versenyképességet, amit a Turizmus – Vendéglátás sajátos, egyedi oktatási területén elért az intézmény, és amit már több mint tizennégy intézmény átvett.35 A társadalmi felelôsség a hallgatók részérôl töretlenül megjelenik. A hallgatók ezen a szinten felvállalták az egyéni felelôsségüket. Potenciális felsôoktatási hallgatók, köszönhetôen az oktatás elismertségének, elônyben részesítik a turizmus – vendéglátás oktatást, mert felismerik a szolgáltatásmenedzsment jövôképét.36 A nemzetközi akkreditáció, a kötelezô idegen nyelvismeret, a nemzetközi szakmai gyakorlat lehetôsége és a nemzetközileg elismert oktatási anyag biztosítja a fenntartható társa-

Dr. Juhász László PhD, Válság menedzsment lépései a szállodaiparban 2009. Budapest. Hotelstars 2012, http://www.hotelstars.hu/ olvasva 2012. június 13. 34 Dr. Juhász László 2012, Csillagok – csillagok, szabályozott szabálytalanság a hazai szállodaiparban, Agora. 35 A hazai felsôoktatásban csak hat intézmény oktat szállodai szakirányt és csak háromban több mint egy féléves a szállodai tantárgyak oktatása. 36 A tercier szektorban foglalkoztatottak részaránya az rendszerváltás óta 54%-ról már kissé meghaladta a 60%-ot. Forrás: KSH adatok. 32 33

87

AGORA dalmi felelôsség egyik részterületét. A társadalmi felelôsség felismerése szükséges, hogy a turisztikai alapszolgáltatásokat egy szektorba szervezze. A szálláshely és vendéglátás ”I” szektorának kiegészítése az utaztatás és rendezvényszervezés (kulturális, sport és egyéb) szolgáltatásokkal, biztosíthatja a turizmus további erôsödését és elismertségét.37 Hazai szállodaipar és szállodai felsôoktatás jövôképe, a turisztikai oktatás és ezen belül a turizmus – vendéglátás

– szállodaipar felsôoktatása, egyedisége miatt eltér a többi gazdasági oktatási területtôl, még a szolgáltatás menedzsmentoktatástól is. Ennek felismerése egyik alapfeltétele, hogy a nemzetközi felsôoktatásba további elismertséget38 érjen el a hazai turizmus felsôoktatása. A hazai és nemzetközi szállodaipar a turizmus fejlôdésével együtt fenntartható gazdasági növekedési pályán van annak ellenére, hogy a hazai turizmus versenyképességi rangsora stagnált az elmúlt idôszakban.39

Ebben az esetben a Turizmus Szatellit Számla kiegészítésre csak a személyi közlekedést kell konszolidálni. Institute of Hospitality már évtizedek óta akkreditálja az oktatást. 39 The Travel and Tourim Competitiveness Report 2011. Word Economic Forum Genava Switzerlan 2011, Magyarország a 38. helyezett 4,54 pontszámmal 2009 és 2011 években is. 37 38

88

AGORA Felhasznált irodalom Paulo Coelho (1987.): Zarándoklat Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmezô Szótára 2011 Magyar Értelmezô Kéziszótár, 1987 Gazdasági Törvény, 1988 http://www.victoria.hu/ The Travel and Tourim Competitiveness Report 2011. The Travel and Tourim Competitiveness Report 2009. Hotelstars 2012, http://www.hotelstars.hu/ olvasva 2012. június 13. Dr. Juhász László (2009.): Válság menedzsment lépései a szállodaiparban, Budapest Dr. Juhász László (2012.): Csillagok – csillagok, szabályozott szabálytalanság a hazai szállodaiparban, Agora Dr. Juhász László (1990.): Magyarországi idegenforgalom és szállodaipar sikertényezôi, 1990, Budapest 176 oldal, BKE IMC Kutatási disszertáció http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_oga001.html KVIK 2011, http://www.bgf.hu/kvik/AKARROL/AKARTORTENETE http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/hotel_budapest/ danubius_hotel_budapest_sajtokozlemeny http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/hilton_budapest ?sid=o3s2q96jr579o3qfd82s513dp1 http://www.danubiushotels.hu/sajtoszoba/magyarorszag/budapest/danubius_ health_spa_resort_margitsziget/danubius_hotels_margitsziget Pannonia Hotels Privatisation Memorandum 1990 Budapest. Privatization Information Book, Pannonia Hotels, Budapest 1990, Budapest

Szerzô (Author) Dr. Juhász László Budapesti Gazdasági Fôiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Turizmus Intézeti Tanszék [email protected]

89

AGORA Remenyik Bulcsú – Tóth Géza – Molnár Csilla – Sóvári Katalin

A tóturizmus helyzete Magyarországon Lake Tourism in Hungary Összefoglalás

Summary

A tanulmány célja, hogy bemutassa a szabadidôs turizmus tárgykörébe tartozó tóturizmus szerepének változását és fejlesztési lehetôségeit Magyarországon. Közép-Európa nyugati felében – fôleg a német anyanyelvû országokban - a tóturizmus már az 1960-as évektôl vezetô turisztikai termékké vált. Az 1960-as években felívelô téli tömegturizmus, a síelés aktív életmódra ösztönözte ezen országok lakosságát, míg a nyári idôszakban a tóturizmus vált vezetô termékké. A tóturizmus 4S-sel - Sailing (hajózás), Swimming (úszás), Summer (nyár), Surf (szörf) – leírható termékei képesek voltak megszólítani szinte valamennyi korosztályt. Hazánkban a turisztikai termék az 1990-es években elveszítette a vezetô szerepét az egészségturizmussal és a kulturális turizmussal szemben, azonban a 2000-es évek második felétôl újra a ”sztár” kategória felé halad. Köszönhetôen az idôjárásban bekövetkezett változásoknak a nyári idôszakban a napsütéses órák száma folyamatosan növekszik, jelentôs aszályokkal párosulva. A hômérséklet növekedése és a csapadék mennyiségének csökkenése ösztönzôleg hatott a tóturizmus népszerûvé válására. A jövôbeli fejlesztések a turizmus ökológia rendszeréhez igazodva történnek, a turizmusökológiai kutatások nem ismeretlenek az angolszász irodalomban, azonban nálunk még csak most kezdenek elterjedni. Kulcsszavak: tóturizmus, turizmusökológia, ökoturizmus, kulturális turizmus, természeti turizmus

The present study, comparing and contrasting tourismand visitor-based economic developments at major lakes in Hungary, describes recent changes and new opportunities in the lake tourism sector. As a result of the increasing popularity of skiing in the 1960s, active tourism became widespread in the Western part of Central Europe (Germany, Switzerland, Austria and Slovenia), making lake tourism a leading tourism product as well. The 4S’s of lake tourism – Sailing, Swimming, Summer, and Surfing – had something to offer all age groups. Hungary saw a boom in its lake tourism in the mid-1960s, as leaders of its planned and centralized economy saw the opportunity to generate income from tourism and undertook to counterbalance the possible siphoning-off of Western tourists by Romanian and Bulgarian seaside resorts. As a result, Lake Balaton, Lake Tisza and Lake Velence received major state funding and emerged as the most popular lake tourism destinations. During the 1990s, lake tourism lost its leading position to health tourism and culture tourism in Hungary. However, the second half of the 2000s saw lake tourism becoming predominant again. Changing weather patterns, particularly the increase in the number of dry and sunny days, have provided new impetus to lake tourism. Future use of land and visitor-based economic development at these destinations should be undertaken while taking tourism ecology into account. Tourism ecology is a synthetic approach, integrating various aspects of human-environmental interactions, as well as providing new ways of exploring active tourism, ecotourism, culture tourism, and heritage tourism. Keywords: lake tourism, tourism ecology, ecotourism, culture tourism, natural tourism

90

AGORA Bevezetés A víz olyan természeti erôforrás, amely a világon mindenütt a legsikeresebb turisztikai desztinációk alapját jelenti (Mill–Morisson, 1992). A tavak – keletkezésüknél és fejlôdésüknél fogva – rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a turizmusban történô hasznosításukat meghatározzák (Cooper, 2006). A nagy kiterjedésû, nyugodt víztömeg látványa és hangulata, az élôvilág, a háttértelepülések sokszínû természeti és kulturális értékei látogatók sokaságát vonzzák. A turizmus e terméke az érintett desztináció és a fejlesztések irányai függvényében egyaránt tartozhat a tömegés az alternatív turizmus tárgykörébe. Magyarországon a tóturizmust érintô tömegturisztikai fejlesztések 1963-tól indultak meg elôször a Balatonnál, amikor a turizmusipar politikai megítélése megváltozott. A rossz gazdasági helyzet, továbbá a szocialista országok (fôleg Románia, Bulgária) sikeres tengerparti fejlesztései az állampárt vezetôit is változtatásokra ösztönözték. ”Hivatalos tétellé” vált, hogy a turizmus alapelvévé kell tenni a nyugati beutazó forgalom, így a devizabevételek növelését (Rehák, 2011). Ennek érdekében 1964-ben egyszerûsítették a deviza és vámszabályokat, gyorsítottak a vízumkibocsátás menetén, több ország esetében vízummentességet vezettek be és javítottak az utasok devizaellátásán is. Az 1968-ban induló ”Új Gazdasági Mechanizmus” a népgazdasági prioritások közé sorolta a turizmus fejlesztését, a tóturizmus az üdülôturizmussal együtt vezetô turisztikai termékké vált Magyarországon. A ’70-es évektôl kezdôdô két évtizedben a Balaton nemcsak a belföldi lakosok, de a hazánkba látogató külföldiek – elsôsorban a németek – kiemelt desztinációjává vált. Az 1980-as évek közepére a Balaton part kezdett telítetté válni, a tó teherbíró képessége immár a

határokat feszegette. A fenntarthatóság igénye egyre nagyobb szerepet kapott, így a fejlesztések másik két tavunk, a Velencei-tó és a Tisza-tó felé fordultak. Az 1990-es években nemzeti parkok sora jött létre a vizes élôhelyeken (a FertôHanság Nemzeti Park, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park, a Duna-Ipoly Nemzeti Park), a nemzeti parkok kezdték egyre inkább az ellenôrzésük alá vonni a számukra értékes területeket. 1999-ben a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a világörökségi listára, ezzel a Tisza-tó Madárrezervátum része is világörökségi védettséget kapott. A Fertô-Hanság Nemzeti Parknak nagy szerepe volt abban, hogy a Fertô-tavat 2001-ben kultúrtájként a világörökség részévé választották, a tóturizmus további fejlesztésénél elôtérbe került az öko- és a természeti turizmus fejlesztése. A Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Fertô-tó fejlôdésének további lehetôségét jelenti, hogy a turizmus számára fontos stratégiai összeurópai irányvonalak áthaladnak a területükön (1. ábra). Az így kialakult Csillag térszerkezeti egység kijelöli a turizmus számára is fontos fejlesztési magterületeket Magyarországon. Az elsô ábrán is látható, hogy a turizmus és a közlekedés szempontjából is Budapest az ország központja, ide futnak össze a transzeurópai közlekedési útvonalak. A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó is a délnyugat-északkelet tengelyen fekszik, amely a fejlett észak-olaszországi iparvidéket kapcsolja össze Kelet-Európával. A Gyôr és Szeged között futó északnyugat-délkeleti tengely Németországot köti össze a Balkánnal és a Közel-Kelettel, azonban a Fertô-tó nagy hátránya, hogy nem csatlakozik a stratégiai útvonalhoz, a megközelíthetôségén még javítani lehetne. A transzeurópai közlekedési hálózat kiépülése a területek könnyebb megközelítését tette lehetôvé és a turizmusfejlesztésre is hatást gyakorolt.

91

AGORA 1. ábra A Csillag térszerkezeti egység a turizmusban. (Forrás: Remenyik, 2012)

Figure 1. The star-shaped layout of the Hungarian highway system in tourism. (Source: Remenyik 2012)

A tavak által érintett települések lehatárolása, elemzése A jelen tanulmányban vizsgált négy tó (Balaton, Fertô-tó, Tisza-tó, Velenceitó) elemzése némi nehézségbe ütközik. Ennek az az oka, hogy a természetföldrajzi határokat igen nehéz megfeleltetni a közigazgatási határokkal. E probléma feloldására térinformatikai szoftver (ArcView 9.3.1.) segítségével azon településeket határoltuk le, melyek közigazgatási területének akár 1 négyzetkilométernyi része is az adott tó egy részét tartalmazza. A parttól távolabb

92

elhelyezkedô településeket nem vettük figyelembe. Természetesen ezzel nem állítjuk, hogy e települések a partközelség hasznát ne élvezhetik, de ezzel az önkényes távolságkijelölést elkerüljük. A hivatkozott módszerrel vizsgálatunk során 75 települést határoltunk le, melyek több mint fele 1000 és 2000, illetve 2000 és 5000 fô közötti népességû. Az össznépesség viszonylatában e két kategória jelentôsége némileg kisebb, s ekkor már elôtérbe kerül a vizsgálati terület egyedüli 50000 fônél népesebb települése: Sopron. Összességében megállapíthatjuk, hogy a tavak által érintett települések meglehetôsen elaprózódottak (1. táblázat).

AGORA 1. táblázat A tavak által érintett települések népességnagyság szerint, (2010) Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján

Településnagyság kategóriák

A települések száma

Megoszlás, %

A települések népessége

Megoszlás, %

- 199

2

2,7

267

0,1

200 - 499

13

17,3

4 706

1,8

500 - 999

9

12,0

6 402

2,4

1 000 - 1 999

24

32,0

33 491

12,7

2 000 - 4 999

18

24,0

58 156

22,1

5 000 - 9 999

4

5,3

29 979

11,4

10 000 - 19 999

2

2,7

24 389

9,3

20 000 - 49 999

2

2,7

45 394

17,2

50 000 -

1

1,3

60 755

23,1

Összesen

75

100,0

263 539

100,0

Table 1. Lake area settlements by population (2010) (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

A tóturizmus helyzete napjainkban A következôkben a tavak által érintett települések néhány – általunk fontosnak vélt – indikátorát vesszük górcsô alá. Kiindulópontként természetesen le kell szögezzük, hogy bár a tavakhoz tartozó települések összehasonlítása megtehetô, az viszont nem, hogy az egyes társadalmi-gazdasági jelenségek alakulását, illetve folyamatait csupán a turizmus helyzetéhez kötôdôen magyaráznánk. Véleményünk szerint bár a jelenségek összekapcsolódnak, de azok háttere sokkal összetettebb. A Balaton 51 vizsgált településén a legfrissebb adatok szerint közel 147 ezer, a Fertô tónál fekvô 7 településen közel 66 ezer, a Tisza-tó 12 településén mintegy 28 ezer, s végül a Velencei-tó 5 településén közel 23 ezer fô lakott. A kutatási

célterületek népességének változása ugyanakkor különbözô: míg a Velencei- és a Fertô tavak esetében 2000hez viszonyítva egyértelmûen jelentôs népesség növekedés történt, addig a Balatonnál csak stagnálásról, míg a Tisza-tó esetében csökkenésrôl beszélhetünk. A Velencei-tó, és a Fertô-tó környékére jelentôs növekedés jellemzô. A Balaton településeire mérsékelt, míg a Tisza-tóra egyértelmûen az elvándorlás a jellemzô az elmúlt évtizedben. A Tiszató környéke hasonlóan rossz helyzetben van a fejlettséget mutató két alapindikátor, a munkanélküliségi arány és az egy fôre jutó jövedelem vonatkozásában is. Itt jóval magasabb a munkanélküliség, illetve alacsonyabb a fajlagos jövedelemszint, mint az országos átlag. A legkedvezôbb helyzetben munkanélküliség vonatkozásában a Fertô tó, míg a jövedelem tekintetében a Velencei-tó van (2. táblázat).

93

AGORA 2. táblázat A tavak által érintett települések néhány jellemzô adata Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján

Lakónépesség (2011. jan 1.)

Lakónépesség (2000=100)

1000 fôre jutó vándorlási egyenleg (2000-2010)

Munkanélküliségi arány (2010)

Egy fôre jutó jövedelem, 2010 (országos átlag = 100)

Balaton

146 708

100,8

3,4

7,7

97,6

Fertô tó

65 828

110,5

10,4

2,6

90,2

Tisza-tó

28 055

87,5

-8,0

16,8

74,5

Velencei-tó

22 948

118,2

23,0

6,3

116,0

9 985 722

97,9

–

8,9

100,0

Tavak

Ország összesen

Table 2. Relevant statistical data of lake area settlements (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

Az egy fôre jutó jövedelmet (2.ábra) érdemes tovább, részletesen is megvizsgálni, mivel belôle a térségek legfontosabb fejlettségi tendenciái kiolvashatók. A vizsgált négy térség közül egyértelmûen a Velencei-tó a legfejlettebb, ráadásul itt láthatjuk a leggyorsabb fejlôdést is (+15,2 százalékpont). Bár ebben a körben a legfejletlenebb a Tisza-tó térsége, mégis fejlôdése 2000 és 2010 között majdnem elérte a Velencei tavat (+14,7 százalékpont). A Balatonnál inkább csak stagnálást láthatunk (+3,7 százalékpont), míg a Fertô-tónál a visszaesés igen jelentôs (-17,6 százalékpont). Felmerül a kérdés, hogy ezek a fejlôdési tendenciák milyen területi különbségek mellett mutatkoznak a tavaknál? Vizsgálatunkban a hazai tanulmányokban gyakran szereplô Hoover-indexet alkalmaztuk (3.táblázat), ami 0-tól 100%-ig terjedô skálán azt fejezi ki, hogy az egyik vizsgált jellemzô (jelen esetben a szemé-

94

lyi jövedelemadó alapot képezô jövedelem) mekkora hányadát kellene az egyes szakaszok települései között átcsoportosítani ahhoz, hogy megoszlása pontosan megegyezzen a másik vizsgált jellemzô (jelen esetben népesség) települések közötti megoszlásával. Mivel eltérô nagyságú településcsoportokat vizsgáltunk, így az összehasonlíthatóság érdekében az egy területegységre esô eloszlásváltozását igyekeztünk mérni. Képlete:

ahol xi és fi két megoszlási viszonyszám (esetünkben az i-edik település népességének, illetve jövedelmének részesedése az adott szakasz össznépességébôl, illetve összes jövedelmébôl), melyekre fennáll a következô két egyenlet: ∑xi=100% és ∑fi=100%. n a településszám.

AGORA 2. ábra A vizsgálati térségek egy fôre jutó jövedelme az országos átlag százalékában, 2001-2010 (Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján) 120,0 110,0

százalék

100,0 Balaton

90,0

Fertô-tó

80,0

Tisza-tó

70,0

Velencei-tó

60,0 50,0

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

40,0

évek Figure 2. Per capita income of lake area population relative to Hungarian national average (percentage), 2001-2010. Source:Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors

Mint látható, az egy településre jutó területi különbségek mértéke a Tiszaés a Velencei-tónál a legmagasabb, ráadásul mindkettônél a tendencia egyértelmûen pozitív. A Fertô tó esetében ezzel szemben a viszonylag

alacsony különbségek tendenciája negatív. A négy desztináció közül a Balaton térsége mutatja a legkisebb területi különbséget, melyek mértéke az elmúlt idôszakban jelentôsen nem változott.

95

AGORA 3. táblázat A vizsgált térségek Hoover indexei, 2001-2010 (Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján)

Tavak

2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Balaton

0,22

0,23

0,23

0,22

0,21

0,21

0,21

0,20

0,21

0,20

Fertô tó

0,55

0,52

0,54

0,47

0,43

0,41

0,42

0,35

0,33

0,27

Tisza-tó

0,84

0,92

1,02

1,11

1,17

1,17

1,19

1,13

1,05

1,00

Velencei-tó

0,73

0,79

0,63

0,76

0,86

0,94

0,88

0,90

1,11

1,01

Table 3. The Hoover-index of lake areas, 2001-2010 (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

A térségek kereskedelmi szálláshelyeinek vendégforgalmát tekintve messze kiemelkedik a Balaton, hisz a hazai szálláshely kapacitás egynegyedét adó desztinációba csoportosul az országos vendégéjszakák közel ötöde. Ráadá-

sul e területen a legpiacképesebb, magasabb kategóriába sorolt szállodai férôhelyek száma is kiemelkedô. 2000hez viszonyítva a férôhelyek csak a Tisza tónál nôttek, míg a legjelentôsebb visszaesés a Fertô-tónál látható (4. táblázat).

4. táblázat Kereskedelmi szálláshelyek néhány jellemzôje a vizsgált térségekben Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján

Vendégéjszaka (2010)

Vendégéjszaka 2010 (2000=100)

Férôhely (2010)

Férôhely, 2010 (2000=100)

Balaton

18,9

78,2

26,2

94,2

Fertô tó

2,8

121,1

1,4

76,6

Tisza-tó

0,5

106,5

2,4

135,3

0,9

110,5

2,0

86,3

100,0

106,5

100,0

99,6

Tavak

Velencei-tó Összes település

Table 4. Visitor related data of public accommodation establishments in the lake areas (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

A tendenciákat vizsgálva megállapíthatjuk ugyanakkor, hogy 2000 és 2010 között csak a Balatonnál csökkent a kereskedelmi szálláshelyek vendégéj-

96

szakáinak száma, míg a többi térségben növekedés látható. A legjelentôsebb gyarapodás a Fertô tónál történt (3. ábra).

AGORA 3. ábra Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakái a vizsgált térségekben, 2000=100 Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján 160 140

százalék

120

Balaton

100

Fertô-tó Tisza-tó

80

Velencei-tó

60

országos átlag

40 20

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

0

évek Figure 3. Number of guest nights at public accommodation establishments. (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeirôl és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjérôl szóló 239/2009. (X. 20.) Kormányrendelet elnevezés szerinti egyéb szálláshelyek (2009-ig magánszálláshelyek) tekintetében a Balaton

dominanciája még jelentôsebb. Itt realizálódik a vendégéjszakák négytizede, illetve a férôhelyek fele. 2000-hez képest ugyanakkor a férôhelyek itt és a Velencei-tónál csökkentek, míg a másik két tónál jelentôs bôvülés látható (5. táblázat).

5. táblázat Egyéb szálláshelyek néhány jellemzôje a vizsgált térségekben Forrás: saját szerkesztés a KSH adatai alapján

Tavak

Vendégéjszaka 2010

Vendégéjszaka 2010 (2000=100)

Férôhely 2010

Férôhely, 2010 (2000=100)

Balaton

39,7

67,9

50,7

76,8

Fertô tó

1,0

134,8

0,5

158,3

Tisza–tó

1,2

205,6

2,1

188,2

Velencei-tó

0,7

16,4

1,2

85,0

100,0

88,7

100,0

102,6

Összes település

Table 5. Visitor related data of other (private) accommodation establishments in the lake areas Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors

97

AGORA A vizsgálati idôszak alatt a kereskedelmi szálláshelyeknél tapasztaltakkal megegyezô folyamatok zajlottak az egyéb szálláshelyek piacán is: a Balatonnál és a Velencei-tónál jelentôs csökkenés, a másik két térségben növekedés látható. A legjelentôsebb gyarapodás mind a kapacitások, mind pedig a vendégéjszakák tekintetében a Tisza-tónál történt. Ennek oka véleményünk szerint egyrészt az egyre erôsödô és hatéko-

nyabbá váló, a termékfejlesztést és kommunikációt is magában foglaló Tisza-tavi marketing tevékenységben rejlik, másrészt természetesen a fogyasztói szokások megváltozása is ebbe az irányba hat. 2000 és 2010 között a Balatonnál és a Velencei-tónál csökkent az egyéb szálláshelyek vendégéjszakáinak száma, míg a másik két térségben növekedés látható. A legjelentôsebb gyarapodás a Tisza-tónál történt (4. ábra).

4. ábra Egyéb (2009-ig magán) szálláshelyek vendégéjszakái a vizsgált térségekben, 2000=100. Forrás: Saját szerkesztés a KSH adatai alapján 400 350

százalék

300 Balaton

250

Fertô-tó

200

Tisza-tó Velencei-tó

150

országos összesen

100 50

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

0

évek Figure 4. Number of guest nights at other (private) accommodation establishments (percentage) 2000=100. (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

A Tisza-tónál a külföldi vendégek száma 2000-ben 21 ezer volt, mely 2010-re is hasonló mértékû maradt. A 2%-os emelkedés belsô szerkezete hasonló volt a belföldiekéhez: a kempingeknél itt is jelentôs, közel 20%-os visszaesés történt, de a szállodáknál még ennél is jelentôsebb, közel 25%-os a visszaesés. A többi típusnál erôteljes növekedést láthatunk. 2010-ben a külföldi vendégek közel fele a kempingeket választotta, a második helyen a szállodák állnak. Igen jelentôs 98

növekedés történt az üdülôházaknál, melynek köszönhetôen arányuk jelenleg 13%-os. A többi szállástípus részesedése jelenleg elhanyagolható (6. táblázat). A régióban a belföldi vendégéjszakák száma a vizsgálati szakaszban 123 ezerrôl 196 ezerre nôtt, mely közel 60%-os javulást jelent. A legnagyobb, több mint hétszeres növekedést a szállodáknál figyelhetjük meg, de jelentôs bôvülés történt még a panzióknál és az üdülôházaknál is. A látogatók 2010-ben

AGORA az összes belföldi vendégéjszaka harmadát a szállodákban töltötték, 1990-ben ez az érték még a 10%-ot sem érte el. A panziók és az üdülôházak részesedése

hasonló nagyságrendû (24-20%). 1990ben még a kempingek álltak az elsô helyen közel 80%-al, mára arányuk a 20%-ot sem adja ki.

6. táblázat A Tisza-tó szálláshely struktúrája (Saját szerkesztés a KSH adatai alapján) Típus

2000

2005

2008

2010

Egység

Férôhely

Egység

Férôhely

Egység

Férôhely

Egység

Férôhely

Kereskedelmi

67

4 121

91

10 865

90

11 055

89

11 071

Szálloda típusú

33

1 268

40

2 155

39

2 362

42

2 455

Szálloda típusú

7

721

15

1 128

13

1 172

13

1 124

1*

1

40

3

191

4

250

2

79

2*

1

106

4

217

3

183

3

166

3*

4

293

7

608

5

643

5

512

4*

1

282

1

112

1

96

2

143

5*

–

–

–

–

–

–

1

224

Panzió

26

547

25

1 027

26

1 190

29

1 331

Egyéb szállástípus

34

2 853

51

8 710

51

8 693

47

8 616

Turistaszálló

3

139

2

237

3

87

2

67a1`

aIfjúsági szálló

1

112

2

168

3

342

2

363

Üdülôház

18

505

24

1 155

24

1 150

22

1 020

Kemping

12

2 097

23

7 150

21

7 114

21

7 166

Magán

630

3 706

787

5 148

960

6 790

1 014

7 327

Fizetôvendéglátás

135

656

463

3 053

489

3 599

519

3 990

Falusi szállásadás

495

3 050

324

2 095

471

3 191

495

3 337

Összesen

697

7 827

878

16 013

1 050

17 845

1 103

18 398

Table 6. Distribution of accommodation establishments in the Lake Tisza area (Source: Hungarian Central Statistical Office, edited by the authors)

99

AGORA Turizmusökológia a tóturizmusban A turizmusökológia a tóturizmust három (humán-, táj- és településökológia) aspektusból vizsgálja. A nemzetközi szakirodalomban több szerzô is foglalkozik a turizmus és ökológia kapcsolatrendszerével (Tyler-Dangerfield, 1999, Grgona, 2005), azonban a hazai szakirodalomban még nem terjedtek el ezek a kutatások. A humánökológia a társadalom és turizmus viszonyát, a tájökológiai rész a földterületek beépítettségét, a településökológia az urbanizációs folyamatok és a turizmus viszonyai közötti párhuzamot vizsgálja.

Tájökológia és turizmus kapcsolata A tájökológiai vizsgálatok a földterületek beépítettségének változásait és a turizmus kapcsolatát elemzik. Kimutatható, hogy a tömegturizmus kialakulása után a táj teljesen átalakult, a mûholdfelvételeken foltszerûvé váltak a megmûvelt mezôgazdasági területek, az erdôvel borított térszínek. A térképek elemzésénél megfigyelhetô, hogy a part menti változások, a területen lezajló gyors urbanizációs folyamatok átalakították az infrastruktúrát és csökkentették a mezôgazdasági területek arányát. Az átalakulás formai tekintetben is rendkívül látványos, megnövekedett a települések beépített területe, a korábbi településközpontoktól általában távolabb kialakultak új, turisztikai funkciójú településrészek. A vízi-, vízparti turizmusra épülô idegenforgalom megjelenésekor a korábban nem közvetlenül az újonnan létrejött vízparton elhelyezkedô települések is ”közelebb húzódtak” a tavakhoz (Radics, 2007). Egy 2003. évi kérdôíves megkérdezés szerint (Martonné–Bodnár, 2003) a válaszadók egyöntetûen pozitív hatásként

100

értékelték a tavaink partján megvalósuló kerékpáros-, vízi- és ökoturisztikai fejlesztéseket, a tóparti térségek kellemes környezetet biztosító üdülôközpontjainak kialakulását. A negatív hatások közül az infrastruktúra rossz állapotát, a szemetelést és a part menti ingatlanárak emelkedését emelték ki. A tó kialakításához kapcsolódóan természetesen megjelentek a vízparton a vízi turizmushoz kapcsolódó létesítmények, amelyek általában a kialakított gátakon belül jöttek létre. A strandok, mint új létesítmények elsôrendû célpontjai lettek a turistáknak.

Településökológia és turizmus kapcsolata A településökológia területén a települések belsô területeinek átalakulását elemeztük. Felméréseink szerint a turizmus által érintett városrészeknek a presztízse megnövekedett, míg a turizmus által kevésbé érintett városrészek elhanyagoltabbá váltak. A turisztikai funkció megjelenése azonban nemcsak a területhasználat átalakulását hozta magával, hanem az érintett települések belsô struktúrájának megváltozását is. Ez elsôsorban azt jelenti, hogy a turisztikai célterületnek számító létesítmények, vendéglátóhelyek, a kikapcsolódást biztosító területek rendezettsége jelentôs mértékben növekedett. Jellegzetességként írható le, hogy az üdülôfunkcióval jellemezhetô területek fejlesztése mellett sokszor nem marad elég erôforrás a turisták által nem vagy csak ritkábban látogatott településrészek megfelelô fejlesztésére. Ezt bizonyítja, hogy az üdülôtelepek és turisztikai célpontnak számító településrészek esetében magasabb a megfelelôen burkolt utak, járdák aránya, tehát a távolabb esô városrészek fejlesztésére nem marad elég önkormányzati forrás.

AGORA Humánökológia és turizmusra vonatkozó elméletek vizsgálata A társadalom és turizmus viszonyának kutatásakor azt vizsgáltuk, hogy az érintettek hogyan észlelik, és miként minôsítik a turizmus fejlôdése következtében tapasztalt változásokat. Az elôbb hivatkozott megkérdezések kimutatták, hogy a helyi lakosok és a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek elfogadják a megnövekedett turistaforgalmat a településeken, azonban ellentételezésként az infrastrukturális fejlesztéseket hiányolják (utak, szeméttárolók kiépítése). Az itt nyaraló idôsebb korosztály jelentôs problémának tartja a zajszennyezést a parkolókhoz és a közutakhoz közeli területeken, valamint a nyári idôszakban mûködô éjszakai szórakozóhelyeken. A középkorosztályt leginkább a horgászok és a vadkempingezôk által okozott szemetelés zavarja. A horgászok egy jelentôs része hagy hátra maga után szemetet, beleértve a kiürült mûanyag csalis dobozt is, amelyet gyakran lehet látni a horgászhelyeken, vagy a víz tetején úszva. A megkérdezett természetvédelemmel foglalkozó szakemberek szerint a fenntartható turizmusfejlesztésnél figyelembe kell venni a tavainkat, mint potenciális vízbázist is. A szennyvízhálózat fejlesztésével a szennyvíz elvezetése megoldott a hétvégi házaknál és a települések nagy részén (fontos lenne a teljes csatornázottság megteremtése). Közvetlen veszélyt jelentenek a fürdôzôk testérôl a vízbe kerülô napozószerek, amelyek a víz felszínén vékony filmréteget alkotnak, ez a réteg csökkenti a víz oxigénfelvevô, oxigénátadó képességét, és ez rontja a vízi élôlények életfeltételeit. A Tisza-tónál a vadkempingezés mellett a legnagyobb problémaként az engedélyezett jet-ski, motorcsónak-használatot jelölték meg, az üzemanyag szennyezi a tó vizét és károsítja élôvilágát, ugyanakkor a motor

keverô hatása megkönnyíti az oxigén bejutását a víz mélyebb rétegeibe, s növeli a víz oldott oxigéntartalmát.

Fejlesztési lehetôségek a tóturizmus területén, a turizmusökológia alapján A tóturizmus fejlesztési lehetôségei közül mind a négy tavunknál a kerékpáros turizmus és a vízi turizmus prioritást élvez. A kerékpáros turizmus egyre kedveltebbé válik Európában még olyan országokban is, ahol a kapcsolódó infrastruktúra kevésbé kiépített. A Happy Bike és Magyar Kerékpárosklub vonatkozó kutatásai és elôrejelzései alapján megállapítható, hogy a turizmus e formája iránt hazánkban is nô a kereslet és egyre inkább a minôség irányába tolódik. Peeters (Peeters ”et. al.” 2007) kutatásai szerint évente közel 2,8 milliárd kerékpáros turisztikai utazást, kirándulást bonyolítanak le a kontinensen. A legalább egy éjszakát a felkeresett területen eltöltô kerékpárosok száma 25,6 millió körüli, ami az összes EU tagállamok lakói által generált turisztikai célú utazás 3%-a. Az EuroVelo jelentése szerint (www.eurovelo.org) , az egynapos kiránduló utakon az átlagos fejenkénti költés európai átlaga 16, a többnapos utazásoké fejenként 350 € körül alakul napjainkban. A kerékpáros nyaralások átlagos fejenkénti napi költése 53.36 €, melynek kb. 40%-át szállásra, 30%-át ételre és italra, további 30%-át pedig más szolgáltatásokra (vásárlásra, közlekedésre, programokra) fordítják. Az Európai Uniós pénzügyi támogatásoknak köszönhetôen a tavaink körüli kerékpár úthálózat lassan kiépül és a nagy európai útvonalakhoz (EUROVELOhálózat) való csatlakozás is megvalósul. A kerékpáros turizmus vendégkörén belül Magyarország nagy tavainál is érdemes figyelemmel lenni annak valamennyi formájára, így a turisztikai élmény integrált részét képezô hagyományos kerékpá101

AGORA ros turizmusra, a kerékpáros nyaralásra, melynek során a kerékpározás, mint kedvelt kikapcsolódási forma motivál az utazásra, körtúra, csillagtúra vagy vándortúra formájában (a tó körülkerékpározása) a hosszabb távú kerékpáros utakra (ez esetben például a Balaton és a Velencei-tó közös fejlesztése is megvalósulhat) illetve a kerékpáros eseményekre (versenyek, teljesítmény túrák), továbbá kerékpáros tematikus utakra is. Az infrastrukturális beruházások mellett természetesen a kerékpáros szálláshelyek (Bed&Breakfast Hotelek), szervizek és kölcsönzô állomások, megálló- és tárolóhelyek, kulturális programok és természeti látványosságok, kerékpáros események fejlesztése is fontos, amit hatékony marketing tevékenységgel – köztük a nemzetközi sztenderdeknek megfelelô minôsítési- és tájékoztatási rendszer kiépítésével - kell a turizmus nemzetközi piacára vinnünk. A nemzetközi tapasztalatok alapján egyre inkább jellemzô egyéb szabadidôs tevékenységek összekapcsolódása a kerékpáros turizmussal. Ilyenek például a geocaching, a bobozás, a kalandpályák és a vizsgálati célterületek fejlesztése szempontjából fontos vízi turizmus. Utóbbin belül megfontolandó lehet olyan programok kialakítása, melynek során vízi, természetjáró- és evezôs túrákkal kapcsolható össze az utazás. További kapcsolódási lehetôséget jelenthet a gasztro- és borturizmus (nagy tavaink környékén számos borút található), a rurálisés az örökségturizmus. A másik továbbfejlesztésre alkalmas termékké a vízi turizmus válhat. A hajózás legnagyobb lehetôségei a kirándulóhajók, a rendezvényhajók és esetlegesen az üdülôhajók vonatkozásában rejlenek. E téren a Balatonnál jelentôs fejlesztések valósultak meg az elmúlt években, a többi desztinációban ugyanakkor a lehetôség még adott. A sportcélú hajózásba tartozik a vízisízés és a jet-ski. Ezek egy-egy szûkebb területhez kötôdnek, általában a hajó tárolására, vagy vízre102

bocsátására alkalmas kikötô környékén jellemzôek. A horgászturizmushoz kapcsolódó vízi turizmusban a horgászok három lehetôség közül választhatnak: horgászhatnak partról, evezôs csónakból, a Tisza-tónál motorral hajtott csónakból is. Mivel a horgászat sikerében jelentôs szerep jut a helyismeretnek is, a horgászok többsége ragaszkodik a bevált helyekhez, ez is oka lehet, hogy a horgászturizmusra a csillagtúra jellegû, egy kikötôbôl induló, és oda visszatérô mozgás a jellemzô (Füstös, 2009). Fejlesztésénél fontosak a parti vagy part közeli horgász-barát szálláshelyek és megfelelô minôségû vendéglátóhelyek, a kiépített kikötôk, a jól felszerelt horgászboltok és a képzett túravezetôk. Bár profi, megszállott horgászoknak egyéb kapcsolódó szolgáltatások nehezen adhatók el, érdemes figyelembe venni, hogy gyakran érkeznek családdal, akiknek a kikapcsolódási- és szórakozási lehetôségei meghatározóak lehetnek a helyszín kiválasztásakor. Vizsgálatba vont nagy tavaink mindegyikérôl elmondhatjuk, hogy a halállomány jó, a divatos hazai- és a külföldi horgászmódszerek szinte mindegyike alkalmazható. Szûk keresztmetszetet fôleg a víz megközelíthetôsége (nádasok, hosszan beépített partszakaszok, és a szabályozatlanság (pl. betartható és betartatható horgászrend, halak megtartása és elvitele) miatt a más vendégekkel való konfliktusok, továbbá a sokszor rendezetlen tulajdonjogok jelentenek. A turizmus e terméke esetében a felsoroltakon túl különösen a különbözô horgász-csoportok eltérô igényeire és a vízterület adottságaira fókuszáló termékfejlesztés és a termékspecifikus tájékoztatást magában foglaló, hatékony marketing tevékenység vezethet sikerre. Az egyes prioritások területén természetesen különbségek is kimutathatóak, hiszen míg a kulturális- és örökségturizmus a Balatonnál jelentôsebb, addig az ökoturisztikai fejlesztésekben a Fertô- és a Tisza-tó vezet.

AGORA Következtetések A magyarországi tóturizmus perspektíváit vizsgálva kimutatható, hogy a turisztikai terméken belül tavaink közül a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Fertô-tó turizmusa a meghatározó. A tóturizmus az 1990-es években elvesztette vezetô szerepét a turisztikai termékek rangsorában és jelenleg is az egészség- és a kulturá-

lis- és örökségturizmus mögött található. A turizmus szakmán belül a Balaton (RátzVízi 2004, Rátz-Michalkó 2008) és a Tiszató turizmusának (Dávid 2003, Dávid 2005, Michalkó 2005, Dávid-Michalkó 2008) a kutatása került elôtérbe. A tóturizmus további vizsgálatának lehetôségei a turizmusökológiai kutatásokhoz kötôdnek (Dávid-Vargáné Csobán 2010, DávidBaros-Patkós-Tuohino 2012).

103

AGORA Felhasznált irodalom Dávid, L. – Michalkó, G. (Szerk.), (2007) A Tisza-tó turizmusa. Magyar Turizmus Zrt., Budapest, pp. 107-119. Dávid, L. – Baros, Z. – Patkós, Cs. – Tuohino, A. (2012) Lake Tourism and Global Climate Change: an integrative approach based on Finnish and Hungarian casestudies. Carpathian Journal of Earth and Environmental Sciences 2012/1. pp. 28-42. Dávid, L. – Vargáné Csobán, K. (2010) A turizmus ökológiai alapú fejlesztése. Turizmus, környezet, fenntartható fejlôdés. Regionális Turizmuskutatás Monográfiák 2., Gyöngyös. Dávid, L. – Michalkó, G. (2008) A Tisza-tó turizmusa. Magyar Turizmus Zrt., Budapest. Dávid L. (2005) The Connection Between Lake Tourism and Regional Development along the River Tisza in Hungary, with Special Regard to the Improvement of Vásárhelyi Plan. China International Lake Tourism Forum, Hangzhou Thousand-Island Lake, China, pp. 1-6. Grgona, J. (2005) Tourism and Ecology. Annals of DAAAM&Proceedings. London. Dávid, L. – Kóródi, M. – Puczkó, L. – Vasvári, M. (2010): A Tisza-tó imázsa és márkázottsága. – Turizmus Bulletin, 14. évf. 1-2. szám, pp. 85-92. Martonné, Erdôs K. – Bodnár, R. (2003) A turizmus és környezet kölcsönhatásai a Tisza-tó példáján. In Csorba P. szerk.: Környezetvédelmi mozaikok. Debrecen. pp. 307-326. Michalkó, G. (2005) A Tisza-tó turisztikai potenciálja. Földrajzi Értesítô, 54. 1-2. füzet pp. 129-147. Mill Robert Christie & Morrison Alastair M. (1992) The Tourism System. An Introductory Text. Second Edition. Prentice-Hall International Editions. Petykó, Cs. (2010) A kempingturizmus fejlôdése 1964-tôl napjainkig. PhD-disszertáció. Pécs. Radics, Zs. (2007) A Tisza-tó településeinek turisztikai fejlôdése és átstrukturálódása. In: Rátz, T. – Michalkó, G. (2008) A Balaton turisztikai miliôje: a magyar tenger sajátos atmoszférájának turizmusorientált vizsgálata. – Turizmus Bulletin. 11. évf., 4. sz. pp. 13-19. Rátz, T. – Vizi, I. (2004) The impacts of global climate change on water resources and tourism: the responses of Lake Balaton and Lake Tisza. – In: Matzarakis, A. – de Freitas, C. R. – Scott, D. (eds.): Advances in Tourism Climatology. Ber. Meteor. Inst. Univ. Freiburg, Nr. 12, pp. 82-89. Rehák, G. (2011) Turizmuspolitika Magyarországon. PhD-disszertáció. Debrecen. Tyler, D. – Dangerfield, J. M. (1999) Ecosystem Tourism, a resource based philosophy for ecotourism. Journal of Sustainable Tourism. 7(2). London, pp. 146-158.

104

AGORA Szerzô (Author) Dr. Remenyik Bulcsú Budapesti Gazdasági Fôiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Turizmus Intézeti Tanszék, [email protected] Dr. Tóth Géza Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet Dr. Molnár Csilla Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Marketing Intézet, Turizmus Intézeti Tanszék Sóvári Katalin Budapesti Gazdasági Fôiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Turizmus Intézeti Tanszék

105