Szurkolói füzet CTRK 2016/1. Metabond kupa és XV. Horváth Boci Emlékverseny MARB 2016 Nyugati régió 1.futam Écs, Rábaring
Készítette: Horváth András „Bandee” a szervezők engedélyével
www.nyilasroka.gportal.hu
Indul a rallye szezon
Magyarország nyugati régiójában is kezdődik a rallye szezon, ezúttal is az écsi Rábaringen veszi kezdetét a Céltrans Kupasorozat, mely a Magyar Amatőr Rallye Bajnokság Nyugati régiójának első futama lesz a Metabond kupáért. Április 16-17-én a Győr melletti Écs településen találkozhatunk majd a versenyautókkal. Szombaton, 16-án a község központjában zajlik majd az adminisztratív és a technikai átvétel. A lóerők harca vasárnap, azaz 17-én negyed 12-kor veszi kezdetét a már hagyományosnak mondható helyszínen a Rábaringen. Most is egy újításokkal teli pályavezetés lesz kijelölve 9,8 km-es távval. A bemelegítő körön kívül négyszer kell teljesíteni a mezőnynek a kijelölt szakaszt, hogy előre láthatólag negyed nyolckor kiderüljön, hogy az idei első futamon ki volt az, aki a leggyorsabban vezetett az összesen több mint 50 km-en. A szervező Arrabona Rally Club életében fontos szerepet tölt be minden évben a Horváth Boci Emlékverseny. Most ez a futam lesz az egykori versenyzőtárs emléke előtti tiszteletadás eseménye. Horváth László immáron 14 éve szurkol nekünk odafentről, de minden évben egy futamot neki szentelnek a szervezők, immáron a tizenötödiket. Évről-évre szeretnénk mindig valami újdonsággal vagy különleges programmal kedveskedni azoknak, akik kilátogatnak a Rábaring-re. Idén, a legkisebb gyermekek elektromos go-kartokat próbálhatnak ki. A felnőttek számára, most először nyílik lehetőség arra, hogy szlalom versenyben mérjék össze vezetési tudásukat a bátor vállalkozók. Akinek van jogosítványa és megfelelő autója, ezúttal verseny körülmények között mutathatja meg, hogy mit tud a kormány mögött. Erre a megmérettetésre akár a helyszínen is lehet jelentkezni – mondta Bognár Gábor az egyesület elnöke. Április 17-én mindenkit vár az Arrabona Rallye Club az écsi Rábaring-en.
Részletek: www.a-r-c.hu és a Facebook-on, Arrabona Rally Club Czigler Hédi Sajtófőnök
Bognár Gáborral, vagy ahogy többen ismeritek „Bogesszel” beszélgettem az A-R-C idei terveiről
Hogyan értékelnéd az egyesületetek tavalyi évét? Bár csak 4 futamra kaptunk engedélyt(…) szervezés szempontjából jól sikerült, volt egykét újdonságunk: Utcai gumi kategória, korai rajt jelző, amit csak mi, az A-R-C csapata alkalmaztunk. Mennyire volt nagy a küzdelem az előző szezonban a kategóriákon belül? Az abszolútért is sokáig nagy volt a küzdelem, mert az érintettek minden futamunkon indultak, s nagyokat vívtak. Szinte minden kategóriában nyitott maradt az utolsó Bajnai futamig a helyezések sorsa, szóval izgalmas év volt. Milyen pályák, kihívások várnak az idei szezonban a nyugati sprintes régió mezőnyére? Sajnos idén mi csak 3 futamot tudunk önállóan rendezni (Rábaring,- Csurgó,- Bajna), de Füredi Andráséknak segítünk az Oroszlányi futamban, a másik két versenyről nincs pontos infónk, azt a Veszprémiek rendezik, de úgy tudom Nagyvázsony az lesz náluk… Rendezői oldalról hozzávetőlegesen mennyi idő és energia egy-egy futam megszervezése? Mennyire nehéz az egyre szigorodó biztonsági követelményeknek megfelelni? Egyre több… mindig vannak változások, újabb és újabb követelések az MNASZ felől, amit egyre nehezebb végrehajtani/betartani, aztán a versenyzők és nézők igényét is próbáljuk lekövetni, no és persze nekünk is van mindig egy-két ötletünk. Öröm, hogy vannak újra fiatalok, akik aktívan kiveszik részüket a szervezésből, így ők nagy segítség a „régi magnak”! Az idei sorozat a Rábaring-en kezdődik, mennyire kedves számotokra ez a pálya? Mit lehet dióhéjban elárulni a futamról az érdeklődők számára? Újra benne lesz a kavicsos nagydomb, ami már vagy 6-7 éve nem volt, s lesz egy-két változás is a korábbi évekhez hasonlóan. Mi nagyon szeretjük a ringet, szinte itt nőttünk fel, minden zugát ismerjük, átlátható, ideálisak a szerviz és nézői körülmények, közel van Győrhöz az autópályához, egy helyen van szinte minden ezért jól átlátható, szóval egy igazi rally katlan.
Úgy hallottuk az idei évben ismét képbe kerül az A-R-C-nél a szlalomverseny is, mit lehet elárulni erről a kezdeményezésről? Korábbi években (2013-14) Régi Peti vezetésével és az ALEXOVICS Kft. támogatásával sikeresen bonyolítottunk le egy-egy sorozatot, aztán a szervezőcsapat leterheltsége megnőtt a munkahelyeken, így a színvonalas rendezéshez már nem maradt kapacitás. Idén úgy döntöttünk, hogy újra felvesszük a kesztyűt, meg sem állunk a szlalom OB rendezéséig, persze ehhez most megint be kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk rá! Az első fordulót itt a ringen szerettünk volna rendezni, de sajnos technikai okok miatt nem tudjuk ezt most profi szinten megvalósítani. Egyébként 3-4 futamot tervezünk, még nincs teljes kép a helyszínekről, nem egyszerű, ugyanis nem feltétlenül parkolókban akarjuk ezeket rendezni…Ahogy lesz pontos infó a honlapunkon közzétesszük.
Végül, de nem utolsó sorban, kik támogatják a versenyeitek lebonyolítását? A CÉLTRANS’97 ZRT. a kupasorozat névadója a Nyugati Régió mind a 6 MARB futamának, az ALFA GIROD Kft.,ALEXOVICS KFT. , METABOND KFT. a GALGÓCZI AUTÓ KFT. az AUTO-SZOFT KFT, a FENESI AUTÓSZERVIZ és ÜVEGEZÉS, az E-KART RING, a DENT-ART-TECHNIK KFT. a BEPE 2004 KFT. és természetesen a sok-sok aktivista, és „névtelen támogató”, akik munkájukkal, szolgáltatásukkal, sportszeretetből állnak mellettünk, s azért, mert Ők is vallják: RALLY VAGY SEMMI!
Virtuális pályabejárás Szalai Robival
Sosem navigáltam! Nem is kell komolyan venni! Azért a lényeg benne van…Itt állunk… de most mé? Mé nem enged tovább az ember? Mi? Ja, hogy a rajtidő még odébb van? Hát jó…Na, akkor majd ha ebből a gyűjtőből kiengednek, akkor jobbra fel a ferde le-fel járón, amerről lejöttünk a szervizparkba. Aztán a „ferdetetején” rögtön balra. Nahát! Itt már volt valamelyik versenyen rajt! Hm… Milyen rendesek ezek. Mutatják, hogy egy perc múlva, meg fél perc múlva, meg tíz másodperc múlva végre mehet a padlógáz! He-he! Nem mer elénk állni az ember! Az órára bízza a reflexidőnket. Végül is igaza van, benne van a szabályokban, hogy a „korán elmenők” megbűnhődnek! Az meg az eredményhirdetéskor rosszul fog esni…Ééééss elmentünk! Izé… elrajtoltunk! Jobb láb a gázpedálon, gázpedál a padlólemezen! Juhé! Ja! Már megint korán élveztem… Mármint, hogy az interjúról megfeledkeztem! A francba! Totál „lilaköd”… Itiner az, nem interjú! Szóval rajt után jobb és picit fel de rögtön bal. Jobb oldalon „macskakő” és haladunk vagy 300 métert és olyan „hurokszerűség”-ben visszafordít jobbra nagy ívben a vége bal és ismét 200 egyenes, és milyen jól szól ez az autó! Na fasza! Ezen a poros rövid átkötőn bal-jobb. Ráadásul nem lehet lecsípni, mert valaki gumikat rakott a belső ívekre. „Fehér beton”! Marha jó! Pont úgy „billen” amerre kanyarodunk. Jobb-bal-jobb-bal. Magyar csárdás mi? Van ritmusa és jólesik! A vége fekete aszfalt, balra jó ívű, tapad az! El ne vedd! Innen „főfelé” megy. És a jobbos is „feszülős”, de eriggyünk mert a balos már visszafordító szerű. Utána lefelé indul és jóleső „haladós” jobbos, de a vége már felfelé megy és rövid egyenes után balra visszafordít. Na, a „tetőn” vagyunk! Ha ráérnénk szétnézni, csodálhatnánk a Pannonhalmi Apátságot. Rövid egyenes, és a bal után jobb a szalagkorlát mellett (belül betonárok), üdvözöljük a szurkolókat! És a következő balos után lefelé haladunk erdei környezetben, miközben jobbos és balos elég tempós. És a tempós után a jobbost is meg kell oldani, mert 150 méter után fék és jobbra fel, aminek a tetején majdnem egyenesen, de mégis picit balra. Hamarosan jön a „teknő”. De addig balról szalagkorlát, jobbról növényzet, és jobbos, és 150 egyenes, és le a „rézsűn”, be a „teknőbe” ferdén le, ahol jobbra visszafordít. Itt meg valakik raktak bele „kacifántot” (gumisor hol innen, hol onnan), hogy ne gyorsulási versenyen érezzük magunkat. „Teknőből” ki balra-fel-balra. „Teknő” mellett elhaladva balra majd jobbra. A „dobóson” (Takácsi-kanyar) jobb-bal, majd enyhén felfelé tempós jobbos a végén balos és erős jobbos. Pici egyenes, és nyújtott balos és tovább megy, mert így építették meg… Balos után jobb (hosszú vagy két jobb). Bal, egyenes, jobb. Enyhén lefelé kb. 300 méter, de a végén nagyon be kellene fordulni jobbra a bokrok közé, ahol 10 méter után rögtön megint jobbra. Jobb oldalon zöldövezet! Bokrok-fű-fa! Balról betonrengeteg… Lehet szép ívesen haladni, a végén kéziféket rángatni! Aztán jobb-bal-jobb, be abba a „klausztrofóbiás” keskeny sávba, ami a betonrengeteg közepébe vezet. Itt legalább lehet padlózni! És mielőtt jönne a
visszafordító, kikerülünk egy gumifalat, és a jobbos visszafordító után megint kikerülünk egy gumifalat, és bepréseljük magunkat az előbbivel ellentétes irányú keskeny sávba. Na, legalább már kifelé vezet az út a betontenger közepéből! Párszáz méter után visszafordulunk balra (ki kis, ki nagy ívben, belátása szerint). Végre ismét mellettünk a „zöldövezet” jobbról! De elég széles a „placc”, ki kell kerülni vagy három gumifalat. És balra be. Megint elég szűk. És végre mehetnénk hosszanpadlón, de azt mondták ez nem végsebesség-mérő rendezvény, úgyhogy van benne egy kis jobbbal, majd az „egyenes” végén ismét gumifal, és nem tudunk „berepülni” a nagykörös-visszafordítós „placcra”, mert ki kell kerülni egy újabb gumifalat balra, ami a végén visszafordít jobbra, és csak ezután enged be egy balossal a „placcra”. És itt lehet sederni a gumisor mellett szépen körben! Izé… csak lehetne… mert az egész kört nem lehet „lerajzolni”, mert a kétharmada után szemben gumisor, amit ki kell kerülni, és jobbra lefelé a „porondot” el kell hagyni. Nem sok lejtő, és a végén jobbra, és ismét árnyas-zöldes erdei hangulat! Végre lehet üvöltetni, mert kívánja! Van tempó! Basszus! Ide meg ki rakott mesterséges akadályt (lassító)? Na, mindegy! Ha már itt van, ne romboljuk szét, hátha műemlék jelleget kapott és a végelszámolásnál „kiszámlázzák”… Kerüljük ki inkább jobbról-balról-jobbról. Na, ez letudva! Mehet tovább az üvöltetés-visíttatás-padlógázas hangoskodás! És mire ismét elhatalmasodhatna rajtunk a gyorsulási-verseny hangulat, újra találkozunk egy kikerülendő „keresztbefogazott” gumiobjektummal (lassító). Inkább kerülgetjük, mert drága a karosszéria és futómű alkatrész… És tovább. Picit (néha nagyon) poros-koszos-saras, de jön egy jobbos, majd balos, és ismét „erdei hangulat”, a végén nyúlik a jobbos. De úgy néz ki, hogy ebben az esetben a nyúl rövid „u”-val értendő, mert szemben szalag-gumi, és a fahrert jobbra irányítani! Ja-ja! Régi idők hangulata! Aszfaltba egy kis murva rakva! Fel a tetőre! Ismét nem érünk rá a panorámábangyönyörködni. A csúcsponton túl jobbra hajlik és lefelé halad, de gyorsan vége a kavicsnak és lehet kaland! Mert a lejtő aszfaltban folytatódik, és az alján balra kell(ene) fordulni. Ha sikerült, bal és pici ív jobbra, de bal és bal. És innen lehetne „ereszd el a hajamat”, de 100 méter után egy kis terelő a bekötő útnál. És mehetünk tovább a balos ívben, aminek a végén lassító, ami után jobbra le. A „le” végén jobbra visszafordít, és innen lehet végsebességet tesztelni a nagydöntöttben. Amíg nem találjuk magunkat szembe a cél előtti lassító szándékú gumiterelésekkel. És cél. És stop. És szervizpark. És „menjünk még egy kört”! A változtatás jogát fenntartjuk! Jó versenyt! Szerencsés kéz és lábtörést!
De ki is volt Horváth „Boci” László? Az A-R-C honlapjáról megkapjuk a kérdésre a választ: Volt egy barátunk, amatőr versenyeken indult, legtöbbször az 1-3. helyek valamelyikén végzett, 1999-ben a Rali Túra bajnokságban kategória bajnok lett. Versenyek szervezéséből nem lehetett kihagyni, többek között a 2000. évi győri Túra OB futam rendezésében is oroszlánrésze volt, neki is köszönhető, hogy ez a „derby” kiérdemelte az „Évad legjobb futama és pályái" díjat. Soha nem panaszkodott, így totálisan megdöbbentett mindenkit, mikor 2002-ben itt hagyott bennünket. Még nem volt 38 éves, felesége és két lánya gyászolja azóta is. Még abban az évben megrendeztük az első Emlékversenyt, és 2003-ban megalakítottuk az Arrabona Rally Clubot, régi és hálistennek fiatal, lelkes új tagokkal (mert ugye: a Rallye fertőző kórság). Morbid, de Lacinak is köszönhetjük, hogy újra versenyeket rendezünk, és vannak versenyzőink! Elég ha egyesületünk alapszabályából kiragadunk egy részletet: „Az egyesület célja: egy ebek mellett....fiatalon elhunyt versenyzőtársunk, autósport rajongó barátunk—Horváth László- családjának anyagi és tárgyi megsegítése. ” Magyarán, kutya kötelességünk minden évben versenyt rendezni, ami jó érzés, nem pedig gond! –Szalai Robi-
A versenyzői oldalról Kállai Tamást kérdeztem a hétvégi futamról
Első kérdésem: Hogy készültök a hétvégi régiós nyitányra? Előzetesen milyen eredménnyel lennétek elégedettek? Igen rosszul kezdődik az év számunkra. Sajnos az autó új motorja még mindig nincs készen. Így Ringen nem is a már megszokott kawazöld Ladával fogunk rajthoz állni. Viszont annyit elárulhatok hogy ez is hátul hajt! . Mivel nem saját autó és mivel szombaton fogok benne elöször ülni így természetesen nem az eredmény lesz a legfontosabb. Szerétnénk biztonságban végig érni. Magáról, a Rábaringről milyen emlékeket őrzöl? Imádom a Rábaringet. Sokan már biztos unalmasnak találják. De én nem tudom megunni! Nem szerettük volna ezt a versenyt sem kihagyni! Ezért döntöttünk a bérlés mellett! A Rábaring nekünk úgy mond hazai pálya. Az évek során itt mentem a legtöbbet, itt nőttem fel! Amikor még OB futamok voltak kisgyerekkent csodáltam a versenyeket és nagyon boldog vagyok hogy én is részese lehettem valamilyen formában.
A hétvégi nyomvonal a pályarajz alapján mennyire nyerte el a tetszésed? Nekem nagyon tetszik! Nagyon sok verzióban mentünk már. De talán igy még soha! Nagyon kíváncsian várom milyen lesz. De a pályarajz alapján nagyon jónak tűnik! És ami számomra nagyon pozitív az pedig az hogy 9.8km a szakasz. Örülök hogy nem ilyen kis rövid 5km mint pl. más régiókban idén. A futam után az idei évben hol láthatunk még titeket versenyezni? A futam után újra visszaülünk a megszokott kis autómba, és elsősorban a déli régió Lada 1.6A kupájában szeretnénk pontokat gyűjteni. Az év végi buli Szilveszter Rally-t pedig nem szeretnénk kihagyni.
Végül, de nem utolsó sorban kik támogatják a versenyzésed? Elsősorban köszönöm a támogatást a VPT Group-nak! Nélkülük nem tudtam volna a Ringen egy ilyen komoly autóval menni. Köszönöm továbbá a SopronRally-nak és a ZK Techniknek. És persze nem utolsó sorban Berki (Gagarin) Gábornak az autót. Neked pedig köszönöm hogy felkerestél.
Belépő a futamra: 700 Ft 14 év felett!
RALLY XV. HORVÁTH BOCI EMLÉKVERSENY ELŐNEVEZÉSI LISTA Nr. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55
Pilóta neve Bogár Ferenc Bognár Gergely Farnadi Ágnes Garzó Attila Kerék Norbert Puli Kócs Szabolcs Sipos István Tradler Attila Aczél József Bauer Zoltán /Nyaki/ Békési Lajos Desics Péter Farkasdi Tibor Gasztonyi Martin Geng Bence Géringer Zoltán ifj. Heizer-Venesz Tibor Hoffer Géza Kallai Tamás Kulcsár Balázs Látó Krisztián Lengyel Gábor Lukács András Paár Zoltán Pintér-Burus László Tamás Gergely Turóczy Szabolcs Vass Károly Biránti Dániel Csáki Péter Dallos Tamás Flaskár Sándor Kellner Helmut Kertész Csaba Kiss Imre Tibor Kubovics István Magyari Beck Szabolcs Marton Zoltán Máté Péter Ódor László Pénzes Csaba Szabó György Szőke András ifj. Farkas Péter Serdült József Somogyi Zoltán Dr.Olaj Vigh Levente Biránti Lajos Faltusz Péter Kelemen Richard Cseh Vili ifj. Bakonyi Csaba Balics Ákos Prosszer Péter Stöckelmaier Michael
Navigátor neve Balogh Balázs Karizs Péter Mócher László Schrey Róbert Shrekk Snaiker Dániel Hada Timea Marcsa Niki Aczél András Hetesi Renáta /Nyakine/ Horváth András Vozári Krisztina Szabó márk Nagy Tamás Geng Ferenc Somodi Attila Ábrahám János Tóth Zoltán Lakatos Miklós Varga Kristóf Kótai Gyula Lengyel Liliána Palotai Zoltán Molnár Bálint Faminger Imre Szász Tina Scher Anita Szabó Lajos Farkas Erik Tóth Ádám Illés Zoltán Flaskár Katalin Kellner Evelyn Sóvágó Ádám Bedő Vince Gerendás Ádám Török András Tőke Tamás Máté-Szabó Hajnalka Lukácsi Balázs Mészáros Sándor Horváth Viktória Szőke Nikolett Simon András Bor Tibor Mohácsi László Csehi Blanka Békefi Zoltán Halasi Orsolya Bereczki Szilvia Borsfai Dávid Rakonczai Dávid Hegedüs Krisztian
Nat. H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H A H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H A
SE neve Gyártmány Típus RRO-LOG ASE Trabant 601R Arrabona Rally Club Suzuki Swift GTi MR Racing SE Suzuki Swift GTi Gyufa Team Skoda Favorit EK. Suzuki Swift GTi EK. Suzuki Swift Rs EK. Suzuki Swift GTi EK. Suzuki Swift GTi EK. Honda Civic VTi EK. Lada 2101 Békési ASE Lada 2107 EK. Peugeot 106 EK. Lada 2105 EK. Lada 2107 Vad-Hajtás ASE Opel Corsa A EK. Honda Civic EK. Lada 21011 EK. Suzuki Ignis MR Racing SE Lada 2107 EK. Skoda Felicia EK. Opel Kadett Tápiómenti AMSE Lada VFTS EK. Lada VFTS EK. Lada 2107 Gyufa Team Lada 2101 EK. Honda Civic Békési ASE Lada VFTS Balatonkenese SC Lada 21013 EK. VW Golf EK. Lada VFTS EK. Lada VFTS EK. VW Golf 2 MSRR Neulengbach Renault Clio RS EK. BMW E36 Tápiómenti amse VW Golf EK. Lada 2107 EK. Renault Clio Williams Zeusz ASE Renault Clio Sport M&B Team Renault Clio Rs EK. Honda CRX EK. Lada VFTS EK. Peugeot 206 EK. Peugeot 306 Budatech Motorsport BMW E30 EK. BMW E36 325i EK. BMW E30 EK. BMW 325 Compact EK. VW Golf Faltusz Team Skoda Favorit Richie Rallye Team Lada 2107 MR Racing SE Mitsubishi EVO 9 Garzone R.O.P KFT Mitsubishi EVO 6 Vital-Sziget Kft. VW Scirocco Budatech Motorsport Audi 90Q D&S Motorsport Subaru Impreza
Ccm 595 1298 1298 1289 1298 1328 1298 1298 1595 1600 1600 1598 1600 1600 1596 1590 1600 1490 1600 1598 1600 1600 1600 1600 1600 1598 1600 1598 2000 1990 1700 2000 2000 1998 1800 1900 1998 1998 1998 1998 1800 1998 1998 2500 2494 2500 2494 2000 1300 1598 2000 1997 1600 3490 1996
Kat. 2. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 3. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 4. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 5. 6. 6. 6. 6. EF EF EF L L L L L
FIGYELEM! AZ ITT LÁTHATÓ ELŐNEVEZŐI SORSZÁM SZERINT KELL AZ ÁTVÉTELI IDŐPONTOKBAN MEGJELENNI AZ 1.sz. VÉGREHAJTÁSI ÚT. SZERINT ! !
A rendezvény támogatói: