1 luxembourgi joggyakorlat

JeMa 2010/1 L u x e mb o u r g i j o g g y a k o r l a t

Karsai Krisztina A Katz-ügy* Az Európai Bíróság ítélete a pótmagánvádló tanúkénti meghallgatásáról Hivatalos hivatkozás: C-404/07. sz. Katz-ügyben 2008. október 9-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] Tárgyszavak: büntetőeljárás és EU-jog • fegyverek egyenlősége • igazságügyi együttműködés büntetőügyekben • pótmagánvádló • sértett • sértett tanú vallomása • tisztességes eljárás Értelmezett jogszabályhelyek: a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat (HL L 82., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 72. o.) 2. és 3. cikk • 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról (Be.) 28. § (7) bekezdés, 31. § (1) bekezdés, 53. § (1) bekezdés, 236. §, 343. § (5) bekezdés

1. Alapügy és előzetes kérdés 2. Az előzetes kérdés jogi kontextusa 2.1 Az EuB előzetes döntéshozatali hatásköre a harmadik pillér körében 2.2 A sértett jogállásáról szóló kerethatározatról és az EuB ítélkezési gyakorlatáról 2.2.1 A 2001/220/IB kerethatározat 2.2.2 Előzetes döntések a 2001/220/IB kerethatározat rendelkezéseihez 2.3 A magyar büntetőeljárási törvény és az EuB előzetes döntéshozatali hatásköre 2.3.1 Alávetési nyilatkozat 2.3.2 A magyar büntetőeljárási törvény szabálya az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről 3. Az EuB előtti eljárás és a felek előterjesztései 3.1 Beadványok, az azokra adott főtanácsnoki vélemény és az előterjesztett álláspontok 3.2 A főtanácsnoki indítvány 3.2.1 Az előzetes kérdés átfogalmazása 3.2.2 Elfogadhatóság 3.2.3 A főtanácsnok érvelése és végkövetkeztetése 4. A döntés érvelése 4.1 Elfogadhatóság 4.2 Sértett-e Katz György? 4.3 A sértett számára nyújtott jogszabályi védelem tartalma 4.4 A tisztességes eljáráshoz való jog 5. A rendelkező rész és a ratio decidendi 6. Az érvelés kritikája 6.1 A hatáskör jogalapja 6.2 A kérdés relevanciája az alapügyben 6.3 Az érdemi kérdés megválaszolása a szabály céljának fényében 7. Az ítélet jelentősége

1. Alapügy és előzetes kérdés A magyar büntetőeljárás, amelyben sor került előzetes kérdés felterjesztésére az EuB-hoz, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette [Btk. 318. § (1) bekezdés és (6) bekezdés a) pont] miatt folyt: Katz György pótmagánvádlóként fellépve ezzel a bűn-

Karsai Krisztina: A Katz-ügy

cselekménnyel vádolta Sós István Rolandot, miután az ügyészség nyomozást megszüntető határozatot hozott. Katz György a pótmagánvádas eljárásban indítványozta saját maga tanúkénti idézését és kihallgatását, amit a Fővárosi Bíróság elutasított, mert értelmezése szerint a pótmagánvádló az ügyész jogait gyakorolja (Be. 312. §), így tanúkénti meghallgatása kizárt. A bizonyítási eljárás lezárása után a pótmagánvádló Katz perbeszédében sérelmezte, hogy nem hallgatták ki tanúként, ezáltal megsérült a tisztességes eljárásnak, azon belül a fegyverek egyenlőségének az elve; s mivel a nyomozó hatóság nem tett eleget a tényállás felderítése kötelezettségének, azt vallomása megtételének hiányában a pótmagánvádló sem tudta pótolni. Mindezek miatt mint sértett a terhelthez képest hátrányosabb helyzetbe került. A Fővárosi Bíróság – miután a pótmagánvádló perbeszédében elhangzottak, így különösen a tanúkénti meghallgatás megtagadásával kapcsolatos „kifogás” következtében a bizonyítási eljárást (a Be. 320. §-a szerint) újból megnyitotta – arra a következtetésre jutott, hogy a pótmagánvádló pozíciója vizsgálatakor az ügyész joghelyzetére irányadó szabályokból kell kiindulni. Miután pedig az ügyész tanúként nem járhat el, illetve erre nézve feloldó szabály nem szerepel a Be.-ben, továbbra sincs lehetőség a tanúkénti meghallgatásra. Abból is erre lehet következtetni a Fővárosi Bíróság álláspontja szerint, hogy a magánvádas eljárásokban erre nézve kifejezett megengedő szabályt tartalmaz a Be. [494. § (5) bekezdés], így a pótmagánvád esetében az ilyen rendelkezés hiányát – tekintettel a két jogintézmény (részben) hasonló céljára, valamint arra, hogy a büntetőeljárási normarendszer nem diszpozitív – nem lehet analógiával feloldani. Ezért tehát nem lehet a sértettet tanúként meghallgatni, ha pótmagánvádlóként jár el. Másfelől viszont azt is megállapította, hogy a jogintézmény értelme eleve az, hogy a sértett reális lehetőséget kapjon a bírósági döntés kikényszerítésére, így a pótmagánvád a hatósági tétlenség és a szakszerűtlen eljárás fontos korrekciós eszköze. Ezen túlmenően pedig az ügyészi jogosítvánnyal rendelkező pótmagánvádló erős eljárási jogait, így önálló in-

* Az írás elkészítéséhez adott tanácsaiért köszönettel tartozom Csuhány Péternek (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Alkotmányjogi Főosztály).

57

L u x e mb o u r g i j o g g y a k o r l a t

dítványtételi jogát, amely bizonyítékok szolgáltatására (is) irányulhat, olyannak tekinti a Fővárosi Bíróság, mint amely éppen hogy a (saját) tanúvallomás szolgáltatásának elfogadása mellett szólna. Tekintettel arra, hogy a sértett büntetőeljárásbeli jogállását a 2001/220/IB kerethatározat uniós jogi eszközökkel szabályozza, felmerül a kérdés, hogy vajon a sértettnek a kerethatározatban megfogalmazott „tényleges és megfelelő” szerepe megköveteli-e tanúkénti meghallgatása lehetőségét. Emiatt a Fővárosi Bíróság [az alapügynek a Be. 266. § (1) bekezdés c) pontja és 307. §-a szerinti felfüggesztése mellett] 2007. július 6-án előzetes kérdést terjesztett elő az EUSZ 35. cikke értelmében: „a […] kerethatározat 2. és 3. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy a nemzeti bíróság számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a sértett a pótmagánvádas eljárásban is tanúként meghallgatható legyen?” Igenlő válasz esetében ugyanis az EU-jog közvetett hatálya miatt a Be. vonatkozó rendelkezéseit is ennek megfelelően kell értelmezni és alkalmazni.

2010/1 JeMa

latban nem áll az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak az EuB rendelkezésére azok a ténybeli és jogi körülmények, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson. Ezen esetek kivételével az EuB köteles az EUSZ 35. cikk (1) bekezdésében szereplő jogi aktusokra vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről határozni. Az előzetes döntésre irányuló előterjesztésében (ez formailag a tagállami bíróság határozata) a bíróság bemutatja az alapeljárás tényállását, illetve az alkalmazandó nemzeti jog közvetlenül ide vonatkozó rendelkezéseit, és kifejti azokat az indokokat, amelyek alapján a kerethatározat értelmezését kéri, valamint a kerethatározat és az alkalmazandó nemzeti jog közötti összefüggést. 2.2 A sértett jogállásáról szóló kerethatározatról és az EuB ítélkezési gyakorlatáról A 2001/220/IB kerethatározat az EU harmadik pillérének jogi aktusai közé tartozik, az EUSZ 34. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján

2. Az előzetes kérdés jogi kontextusa Ahhoz, hogy az ügy lényegét, így annak az EU-joghoz való kapcsolódását jobban megértsük, az előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó jogszabályi környezet főbb csomópontjait mindenképpen szükséges összefoglalni. 2.1 Az EuB előzetes döntéshozatali hatásköre a harmadik pillér körében Az Amszterdami Szerződés iktatta be az EUSZ szövegébe a 35. cikket, amely lehetővé teszi, hogy az EuB kontrollt gyakorolhasson a Tanács és bizonyos mértékben a tagállamok harmadik pilléres tevékenysége (büntetőügyekben történő igazságügyi és rendőrségi együttműködés) felett.1 E hatáskör „alávetéses”, ami azt jelenti, hogy az EuB csak akkor járhat el, ha az adott tagállam előzetes nyilatkozatával meghatározza, mely bíróságok terjeszthetnek elő előzetes döntést. Ez alapján az EuB a számára biztosított hatáskört gyakorolhatja, azonban nincs szükség minden egyes ügyben az „alávetésre” – ha egy tagállam egyszer már nyilatkozott, nem kell minden egyes konkrét esetben ismét nyilatkoznia. Az EuB a harmadik pillér által megalapozott hatáskörökben az EKSZ szerinti általános eljárási rendelkezések (220–223. cikk) szerint jár el, az EUSZ 46. cikkében foglalt utaló szabály értelmében. Az előzetes kérdéseknek az EuB elé terjesztését akkor teszi lehetővé az EUSZ (az EKSZ 234. cikkéhez hasonlóan), ha a nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy ítéletének meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére. Az EUSZ 35. cikke szerinti eljárás csupán lehetőség a nemzeti bíró számára. Irányadó azonban ebben a kontextusban az EuB kialakult joggyakorlata, amely szerint a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni. Így akkor, ha nyilvánvaló, hogy a kérdésekkel érintett uniós jog kért értelmezése semmilyen kapcso-

58

a Tanács az e címben megállapított megfelelő forma és eljárás alkalmazásával intézkedéseket tesz, és előmozdítja az együttműködést, hozzájárulva ezzel az Unió célkitűzéseinek megvalósításához. Ebből a célból a Tanács bármely tagállam vagy a Bizottság kezdeményezésére egyhangúlag eljárva […] kerethatározatokat fogadhat el a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése céljából. A kerethatározatok az elérendő célokat illetően kötelezőek a tagállamokra, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A kerethatározatoknak nincs közvetlen hatálya.

Célkitűzéseit illetően kötelező a tagállamokra nézve, ami azt is jelenti, hogy a tagállamok a Tanács által meghatározott időpontig intézkednek a célkitűzések saját jogrendjükbe történő átültetéséről. Ez a harmadik pilléres jogi aktus tehát működési mechanizmusát tekintve nagyon hasonlít az első pilléres irányelvekre. Amennyiben a tagállam nem tesz eleget beillesztési kötelezettségének, akadályozza ugyan a kerethatározat célkitűzéseinek realizálódását, de EU-jogi konzekvenciával nem kell számolnia (ebben tehát egy kerethatározat eltér az első pilléres irányelvektől). A Lisszaboni Szerződés változást hoz ebben a tekintetben (is), mivel szerződésszegési szankciót helyez kilátásba ilyen esetekre.

1 Az EUSZ 35. cikk (1) bek. szerint „az Európai Közösségek Bírósága az e cikkben előírt feltételek mellett hatáskörrel rendelkezik a kerethatározatok és határozatok érvényességére és értelmezésére vonatkozó, valamint az e cím alapján létrejött egyezmények értelmezésére és az azokat végrehajtó intézkedések érvényességére és értelmezésére vonatkozó előzetes döntések meghozatalára”.



2.2.1 A 2001/220/IB kerethatározat A kerethatározat célja, hogy a bűncselekmények sértettjei a terhelttel szemben lefolytatott büntetőeljárásban megfelelő védelemben részesüljenek, jogaikat és érdekeiket kellő módon érvényesíteni tudják, valamint a büntetőeljárásban megőrizhessék egyéni méltóságukat. Az e célkitűzések megvalósítására alkalmas minimumstandardokat tartalmazza a kerethatározat, így először is meghatározza – többek között – a sértett fogalmát, illetve kimondja, hogy büntetőeljárás alatt a nemzeti jog szerinti büntetőeljárást kell érteni (1. cikk). Az 1. cikk értelmében a „sértett” az a természetes személy, aki olyan károsodást szenvedett, ideértve testi vagy szellemi épségének sérelmét, érzelmi szenvedését vagy gazdasági veszteségét is, amelynek közvetlen oka olyan cselekmény vagy mulasztás, amely valamely tagállam büntetőjogi szabályainak megsértésével valósult meg. E fogalmi meghatározásból az következik tehát, hogy a természetes személytől eltérő sértettre, ha a sértetté válást a tagállami jogrend megengedi, nem terjed ki a kerethatározat által kialakított védelem (lásd 2.2.2 pont). Hasonló a helyzet a magyar jogban is, mivel a Be. 51. § (1) bekezdése szerinti sértettfogalomba – amelynek értelmében sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette – a nem természetes személy sértettek is beletartoznak; így például jogi személyiséggel rendelkező társaságok önálló vagyonukkal „áldozatai” lehetnek sokféle bűncselekménynek (például lopás, sikkasztás, csalás stb.). A magyar Be. sértetti köre tehát tágabb, mint amelyet a kerethatározat védelmez. E fogalmi széttartásnak akkor lenne érdemben jelentősége, ha a magyar jogban (akár a jogalkotásban, akár a jogalkalmazásban) létezne olyan tendencia, amely a nem természetes személy sértetteket eltérő bánásmódban kívánná részesíteni. Megjegyezhető persze, hogy ilyen esetben a kerethatározatra ugyan nem, de a diszkrimináció tilalmára – adott esetben – lehetne hivatkozni. Mivel azonban a nem természetes személy sértetteket a magyar büntetőeljárás nem kezeli külön, a sértett akkor is sértett, ha épp nem emberi személy, e hipotetikus problémafelvetés le is zárható. A kerethatározat 3. cikke a sértettek meghallgatásának, valamint a bizonyítékok szolgáltatásának lehetőségéről szól az eljárás során, melyek biztosítása valamennyi tagállam kötelessége. Kiemeli ugyanakkor azt is, hogy a meghallgatásokat a büntetőeljárás céljainak eléréséhez szükséges mértékre kell szorítani. A továbbiakban a kerethatározat a tájékoztatáshoz való jogról (4–5. cikk), a térítésmentes tanácsadásról, a jogsegélyről és az ezekhez való hozzáférés lehetőségéről (6–7. cikk), a tanúvédelem legalapvetőbb normáiról és a tanúk megfélemlítésének kiküszöböléséről (8. cikk), a sértettet megillető jóvátételről, a kártalanításhoz való jogról (9. cikk), a sértett és a bűncselekmény elkövetője közötti megegyezésben történő közvetítésről (10. cikk), a más tagállamban lakó sértett joghelyzetéről (11. cikk), a tagállamok közötti együttműködésről (12. cikk), a sértetteket segítő szervezetek támogatásáról (13. cikk), a sértettekkel érintkező hatóság tagjainak képzéséről (14. cikk) tartalmaz rendelkezéseket.


2.2.2. Előzetes döntések a 2001/220/IB kerethatározat rendelkezéseihez A kerethatározatot a Tanács 2001. március 15-én fogadta el, rendelkezéseinek nagy részét 2002. március 22-ig, a térítésmentes jogi segítségnyújtásra vonatkozó cikket 2004. március 22-ig, a közvetítésre vonatkozó szabályokat pedig 2006. március 22-ig kellett a tagállamoknak átültetniük jogrendjükbe.2 Tehát csak ezt követően kerülhetett sor egyáltalán arra, hogy tagállami bíróság az előtte folyó ügyben előzetes kérdést előterjeszthessen az EuB elé. Először a Pupino-ügyben,3 majd két év elteltével a Dell’Orto-ügyben4 került a kerethatározat az EuB asztalára előzetes döntéshozatali eljárásban, majd ezt követően alig egy év múlva, 2008-ban a Katz-ügyben. Ez ugyan nem mondható sűrű programnak, de már ennyi ítélet is lehetővé teszi, hogy az EuB megismételje korábbi tételeit (is), így végső soron beszélhetünk „ítélkezési gyakorlatról”. A Pupino-ügy a kerethatározat 8. cikkének (védelemhez való jog) azon rendelkezése körül forgott, hogy a sértettek legveszélyeztetettebb csoportja (amelyet egyébként nem definiál a kerethatározat) lényegében különleges bánásmódot igényel,5 s hogy ezt a kerethatározati követelményt mennyire lehet számon kérni az eltérő tagállami előírásokon. A konkrét olasz büntetőeljárásban gyermekkorú sértettek tanúkénti meghallgatását (nyomozati szakban) azért zárták ki, mert erre csak bizonyos bűncselekmények esetében volt jogszabályi lehetőség, de a vádlott, Maria Pupino ellen nem ebbe a körbe tartozó bűncselekmények miatt folyt eljárás. Az EuB ebben az ügyben kimondta, hogy a kerethatározat vonatkozó rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy kiskorú gyermekek részére – akik, az alapügyhöz hasonlóan, magukat bántalmazás sértettjének vallják – engedélyezze tanúvallomásuk megtételét számukra megfelelő védelmet biztosító részletes szabályok szerint, például nyilvános tárgyaláson kívül és azt megelőzően. A nemzeti bíróságnak a nemzeti jog szabályainak összességét figyelembe kell vennie, és azt, amennyire csak lehetséges, e kerethatározat szövegére és céljára tekintettel kell értelmeznie. Összességében a Pupino-ügy igazán jelentősnek tekinthető,

2 Magyarország a kérdéses átültetést a következő tv.-kkel valósította meg: 2006. évi CXXIII. tv. a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről; 2005. évi CXXXV. tv. a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről; 2006. évi LI. tv. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. módosításáról. 3 C-105/03. sz. Pupino-ügyben 2005. június 16-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5285. o.]. 4 C-467/05. sz. Dell’Orto-ügyben 2007. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-5557. o.]. 5 2001/220/IB kerethatározat 8. cikk: „Minden tagállam biztosítja, hogy azok a sértettek, különösen a legveszélyeztetettebbek, akiket meg kell védeni a nyilvános bírósági tárgyaláson való tanúskodás következményeitől, jogosultak legyenek a bíróság határozata alapján az adott állam jogrendje alapvető elveivel összeegyeztethető bármely alkalmas eszköz igénybevételével olyan feltételek mellett vallomást tenni, amelyekkel a fenti cél elérhető.”

59


mivel ebben mondta ki először azt az EuB, hogy a kerethatározatok is rendelkezhetnek ún. közvetett hatállyal,6 azaz közvetlen hatályuk és alkalmazhatóságuk hiányától függetlenül a tagállami jogalkalmazást is befolyásolják a jogértelmezési kötelezettségen keresztül. Ez a harmadik pillér szabályozási területét tekintve meglehetősen forradalmi újítás volt. Más kérdés, hogy mivel az EuB a tapasztalatok szerint minden eszközt megragad arra, hogy a pillérek közötti különbségeket a maga jogi eszközeivel lebontsa (és ezzel saját hatáskörét bővítse), a döntés majdhogynem várható volt. A másik korábbi ügyben, a Giovanni Dell’Orto és társai ellen gazdasági bűncselekmények miatt indult olasz büntetőeljárásban a sértett gazdálkodó szervezetnél lefoglalt pénzös�szeg visszafizetésével kapcsolatban merült fel az a probléma, hogy a lefoglalásról az olasz jog szerint a végrehajtási bíró rendelkezhetett, az alap büntetőeljárás bírája nem. A kerethatározat azonban kimondja, hogy „a büntetőeljárás során lefoglalt, a sértett tulajdonában lévő és visszaszolgáltatható vagyontárgyakat haladéktalanul vissza kell szolgáltatni a sértettnek, amennyiben a visszaszolgáltatást a büntetőeljárással összefüggő kényszerítő ok nem akadályozza” [9. cikk (3) bekezdés]. Az előzetes kérdést előterjesztő – alapügyben eljáró – bíró szerette volna a lefoglalt összeget visszautalni a gazdálkodó szervezet sértettnek, így lényegében a fenti rendelkezésben szereplő sértetti kategória ismérveit tette az előzetes döntés tárgyává, mely szerint lehet-e sértett a kerethatározat értelmében a jogi személyiségű gazdálkodó szervezet. Az EuB döntésében megismételte a sértett kerethatározati fogalmát, s kimondta: a kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás során – közelebbről a bűnösséget kimondó jogerős ítéletet követő büntetés-végrehajtási eljárás során, mint amilyen az alapeljárás is volt – a sértett kerethatározat szerinti fogalma nem foglalja magában azokat a jogi személyeket, amelyeknek valamely tagállam büntetőjogi szabályozásának cselekvéssel vagy mulasztással való megsértése közvetlenül kárt okozott.

2010/1 JeMa

ban, az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásával összefüggő nyilatkozatról szóló 2088/2003. (V. 15.) Korm. határozatban az EuB hatáskörét tágan, kifejezetten az EUSZ 35. cikk (3) bekezdés b) pontja szerint ismerte el. 2.3.2 A magyar büntetőeljárási törvény szabálya az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről A 2003. évi XXX. törvény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról az előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel új felfüggesztő okot vezetett be a Be. szövegébe [266. § (1) bekezdés c) pont], melynek értelmében a bíróság az eljárást hivatalból vagy indítványra felfüggeszti, ha az EUSZ-ben, valamint az EKSZ-ben foglalt szabályok szerint az EuB előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezi. A magyar bíróság e határozatában megfogalmazza azt a kérdést, amely az EuB előzetes döntését igényli, valamint – a feltett kérdés megválaszolásához szükséges mértékben – ismerteti a tényállást és az érintett magyar jogszabályokat. A határozatot az EuB-nak, továbbá tájékoztatásul az Igazságügyi Minisztériumnak is megküldi. E felfüggesztési ok formailag megkönnyítette a magyar büntetőbíróság dolgát, de fontos látni, hogy ennek hiányában

6 Ez lényegében a tagállamokat terhelő értelmezési kötelezettséget jelent, amelyet az EuB a közösségi jogi irányelvekkel kapcsolatosan dolgozott ki. A tagállami jogot a közösségi joggal (az irányelvvel) konform módon kell értelmezni, azaz úgy, hogy az lehetővé tegye az irányelv érvényesülését. E kötelezettség nem azt tartalmazza, hogy a tagállami bíróság közösségi jogot alkalmaz, hanem a nemzeti jog megfelelő értelmezésével biztosítja a közösségi jog közvetett hatályosulását. Az EuB álláspontja szerint a tagállami bíróság tehát először a nemzeti jog közösségi jognak megfelelő értelmezését keresi, majd ha ez nem lehetséges, alkalmazza az elsődleges közösségi

2.3 A magyar büntetőeljárási törvény és az EuB előzetes döntéshozatali hatásköre

jogot a nemzeti joggal szemben is (ez utóbbi nem történik meg a harmadik pilléres aktusok esetében). Lásd 14/83. sz., von Colson és Kamann ügyben 1984. április 10-én hozott ítélet [EBHT 1984., 1891. o.]; C-106/89. sz. Mar-

2.3.1 Alávetési nyilatkozat

leasing-ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet [EBHT 1990., I-4135. o.]. 7 HL 2005. L 327., 19. o.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában a magyar bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultságáról különböző közlemények jelentek meg. Először az, hogy Magyarország az EUSZ 35. cikk (3) bekezdés a) pontja szerint ismeri el az EuB hatáskörét, mely szerint csak a végső fokon eljáró bíróságok lennének jogosultak előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére.7 A Hivatalos Lapban 2008-ban (a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek az EuB-hoz érkezését követően) jelent meg Magyarország korrigáló nyilatkozata, amelyben az első nyilatkozatát visszavonta, és helyette úgy nyilatkozott, hogy az EUSZ 35. cikk (3) bekezdés b) pontja szerint ismeri el az EuB hatáskörét.8 Eszerint bármely nemzeti (esetünkben magyar) bíróság jogosult előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére.9 A korrigáló nyilatkozat megjelenése előtt azonban Magyarország már egy belső jogi aktus-

60

8 A második nyilatkozat pontos idejére vonatkozó kérdésünkre a Külügyminisztérium Nemzetközi és Európai Uniós Közjogi Főosztálya (Horváth István főosztályvezető) 14223/Adm/KÜM/2009 jelzés alatt a következő választ adta: „Az EUSZ 35. cikke szerinti második alávetési nyilatkozatot 2007. szeptember 20-i dátummal írta alá Göncz Kinga Külügyminiszter Asszony, és a Külügyminisztérium még azon a napon továbbította a római nagykövetségünkre, hogy azt tegye letétbe az Olasz Köztársaság Kormányánál, mint letéteményesnél. Így az Olasz Kormány azt feltehetően a rá következő napokban kaphatta meg.” Ez azt jelenti, hogy az előzetes kérdés beadásának időpontja (2007. július 6.) után, de fél évvel a Hivatalos Lapban való megjelenés (2008. március 14.) előtt történt meg a nyilatkozat aláírása. A nyilatkozatnak az EUSZ 35. cikke szerint egyébként nem érvényességi kelléke a Hivatalos Lapban való megjelenés. A második magyar alávetési nyilatkozat tehát 2007. szeptember végétől (szeptember 20. plusz a postaidő) hatályos. 9 HL 2008. L 70., 23. o.



is éppúgy lehetősége (joga) lenne az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére, mivel az a közösségi (uniós) jogból fakadó „sui generis eljárás”.10 A hazai büntetőbíróságok nemigen kényeztették el a szakmai közönséget előzetes döntések nagyszámú előterjesztésével; a Katz-ügy előtt a Vajnai-ügyben11 történt csak előzetes kérdés megküldése, amelyet azonban az EuB hatáskör hiányában elutasított.12

Az Európai Bizottság beadványában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanúvallomás kirekesztése a lényegétől fosztaná meg a sértett meghallgatáshoz való jogát; kiemelte, hogy a kötelező vallomástétel problémáját nem vonja a jelen ügy tartalmi körébe, továbbá megállapította, hogy akár lehetetlenné is válhatna a büntetőigény érvényesítése, ha a sértett nem tehetne vallomást. Mindezekből következően az Európai Bizottság azon az állásponton volt, hogy a vádat képviselő sértettnek is jogosultnak kell lennie a tanúvallomás megtételére.

3. Az EuB előtti eljárás és a felek előterjesztései

3.2 A főtanácsnoki indítvány

3.1 Beadványok, az azokra adott főtanácsnoki vélemény és az előterjesztett álláspontok

3.2.1 Az előzetes kérdés átfogalmazása

A magyar kormány előterjesztett álláspontja szerint csupán hipotetikus problémáról van szó, ami miatt az előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem nem elfogadható. Hipotetikus, mivel a magyar jog helytelen értelmezésén alapul, hiszen a pótmagánvádló tanúkénti kihallgatása eddig sem ütközött akadályba. Kiemelten hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi véleményére, amely szerint „nincs törvényes akadálya annak, hogy a pótmagánvádlóként fellépő sértettet a büntetőeljárásban tanúként hallgassák ki. A Be. 494. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy a magánvádlót, aki ugyancsak vádlóként jár el, ki lehet hallgatni tanúként.”13 A főtanácsnok ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy a hipotetikus jellegű problémák esetén az EuB valóban elutasítja az előzetes döntéshozatali kérelmet, azonban a konkrét ügyre vonatkozóan rámutat: már önmagában a kihallgatás elutasításának ténye jelzi, hogy a kérdés nem hipotetikus, hiszen a kérdéses jogértelmezés vezetett az elutasító határozat meghozatalához. S bár az EuB nem értelmezheti a magyar jogot, az elutasítás kapcsán felmerült kétség feloldásában, amely az adott jogértelmezés és az uniós jog közötti viszonyt érinti, segítséget nyújthat. Ezért a kérdés a főtanácsnok szerint nem tekinthető hipotetikusnak. Katz György beadványában azt a kiterjesztő értelmezést javasolta,hogy az EuB az előzetes kérdésre az eredetinél tágabb kontextusban adjon választ, és vizsgálja azt is, megköveteli-e a 2001/220/IB kerethatározat, hogy a vádhatóság egyes nyomozati jogosítványait is átengedjék a pótmagánvádló számára. Ezt azonban a főtanácsnok nem támogatta, mivel Katz mint az alapeljárás résztvevője („fél”) nem rendelkezik az előzetes kérdésre vonatkozó kezdeményezési joggal, hiszen az csak a nemzeti bíróságot illeti meg. Így beadványában csak az eredeti kérdésre vonatkozóan tehet észrevételeket, annak kiterjesztését (mintegy új kérdés megfogalmazását) nem kérheti joghatályosan. Az osztrák kormány (mint az eljárásban közvetlenül nem részes tagállami kormány) álláspontja szerint a vallomástétel nincs nevesítve a kerethatározatban, de mivel a meghallgatás kategóriájába belefér, nem lehetne megtagadni a vallomástétel lehetőségét; másfelől azonban azt is hangsúlyozza, hogy a vallomástétel megengedése nem jelenti egyben annak kötelezővé tételét.


Julianne Kokott főtanácsnok 2008. július 10-én ismertetett indítványában az előzetes kérdés átfogalmazására tett ajánlást: az említett cikkeket „akként kell-e értelmezni, hogy a sértettnek a pótmagánvádas eljárásban lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy tanúvallomásával ezen eljárásban bizonyítékot szolgáltasson?” Az átfogalmazásra véleménye szerint azért van szükség, mert a kerethatározat a sértetti jogállás immanens alkotóelemeire vonatkozik, nem pedig közvetlenül a nemzeti bíróságok eljárási jogosítványaira, így a kérdés értelemszerűen a sértett meghallgatáshoz való jogának létezésére irányul. Ha pedig ez a jog létezik, akkor az is logikusan következik, hogy a nemzeti bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie a meghallgatásra, de ez már a sértetti jogosítványból fakadó eljárási jogintézmény lesz. 3.2.2 Elfogadhatóság A főtanácsnoki indítvány az elfogadhatóság kérdésében megállapította, hogy az EuB a kerethatározatok értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatali hatáskörével kapcsolatosan több magyar nyilatkozat is közlésre került (lásd 2.3.1 pont). A joghelyzetnek a fentiekhez hasonló bemutatását követően kimondta, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatására van hatásköre az EuB-nak. 3.2.3 A főtanácsnok érvelése és végkövetkeztetése A főtanácsnok a probléma lényegét abban látta, hogy a sértett számára az ilyen eljárásban a tanúvallomás megtételének lehetővé tételét megköveteli a kerethatározat, de nem vonja ide a tanúvallomás megtételének kötelezővé tételét. Indítványában elismerte, hogy ha a vádhatóság helyett a sértett képviseli a vádat a büntetőeljárásban, a saját vallomás

10 Blutman László: „Az eljárásjogi törvények újabb módosítása és az uniós jog” Európai Jog 2003/5. 12. 11 C-328/04. sz. Vajnai-ügyben 2005. október 6-án hozott végzés [EBHT 2005, I-8577. o.]. 12 Balázs Horváthy: „After the first lessons and experiences – Cases concerning Hungary before ECJ 2004-2007” Acta Juridica Hungarica 2008. 89–110. 13 Az LB BK 2007. május 4-i 4/2007. sz. véleménye.

61


mint bizonyítási eszköz igénybevétele érdekkonfliktus miatt kétséges lehet, ugyanakkor az igazság megtalálásában komoly jelentőséggel bírhat. A kérdéses kerethatározat nem tartalmaz konkrét szabályokat a vádat képviselő sértett jogaira nézve, hanem az általános szabály az irányadó, mely szerint a sértettnek mindig lehetőséget kell adni arra, hogy vallomásával a büntetőeljárásban bizonyítékot szolgáltasson (3. cikk első mondat). A főtanácsnok leszögezte: a kerethatározatban nincs olyan szabály, amely megengedné, hogy a sértetti jogok másképp érvényesüljenek a pótmagánvádas büntetőeljárásban. Ugyanakkor éppen a pótmagánvádlói pozíció miatt a sértett fokozott védelemre szorul, hiszen a vádhatóság támogatása nélkül érvényesíti a büntetőigényt – a vallomástétel kizárása többlethátrányt jelentene a számára. A főtanácsnok álláspontja szerint azonban a kerethatározatból nem következik a sértett számára az automatikus tanúi jogállás, s mivel maga a kerethatározat is megkülönbözteti a sértett tanút és a sértett felet, a sértetti bizonyíték-szolgáltatási és meghallgatáshoz való jog nem sérül akkor, ha nem tanúként hallgatják meg a sértettet – amennyiben ezt az elkülönült eljárási pozíciót a tagállami jogrend ismeri. A főtanácsnok az EuB tudományos kutatási részlege által készített elemzésre hivatkozva megállapította, hogy sok tagállamban a sértett többféle eljárási pozícióban tehet vallomást és nyújthat így bizonyítási eszközt. Ez a differenciált megítélés figyelemmel van a sértetti helyzet nehézségeire, és lehetőséget ad az eljáró bíróság számára, hogy a sértetti vallomást különös gonddal, egyéni helyzetére tekintettel mérlegelje, de egyben azt is elismeri, hogy a vádat képviselő sértettől nem feltétlenül várható el a gondos tanúra jellemző tárgyilagosság, továbbá az ilyen vallomásnak nem lehet teljes, megdönthetetlen bizonyító erőt tulajdonítani. Kiegészítésképpen arra is utalt a főtanácsnok, hogy a vád sértett általi képviselete nem csorbíthatja a védelemhez való jogot, amelyet az EJEE is biztosít; így a fegyverek egyenlőségének elvét azokban az eljárásokban is biztosítani kell, amelyekben a sértett képviseli a vádat. Az EJEE 6. cikk (3) bekezdés d) pontja szerint a vádlott – többek között – jogosult kérdéseket intézni vagy intéztetni a vád tanúihoz. Ez a bűncselekmény sértettjének vallomására is vonatkozik, még akkor is, ha a sértett képviseli a vádat. A vád és a védelem fegyveregyenlősége nem sérülhet. Ennek megfelelően ha a bűncselekmény sértettje vallomást tesz mint a vád tanúja, a vádlottnak joga van hozzá kérdéseket intézni (intéztetni). A főtanácsnok végkövetkeztetése az volt, hogy a sértettnek lehetőséget kell adni arra, hogy vallomásával bizonyítékot szolgáltasson olyan eljárásban is, ahol ő maga képviseli a vádat, azonban nem szükséges tanúi jogállást biztosítani a számára, amennyiben a nemzeti büntetőeljárási jog lehetőséget ad a más pozícióban történő vallomástételre és ez a vallomás bizonyítási eszközként felhasználható.

4. A döntés érvelése

2010/1 JeMa

4.1 Elfogadhatóság Miután az EuB megállapította, hogy a kérelem megfelel a Magyar Köztársaság által tett alávetésnek, a magyar kormánynak azt az álláspontját vizsgálta meg, mely szerint a kérelmet annak hipotetikus problémára vonatkozó mivolta (lásd 3.1 pont) miatt el kell utasítani. Ezt az EuB nem fogadta el, és kiemelte, hogy a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni, és bár e kivételes okok egyike valóban a hipotetikus jellegű kérdés, itt nincs szó erről. Tény ugyanis, hogy a Fővárosi Bíróság azért utasította el a tanúkénti meghallgatásra irányuló indítványt, mert álláspontja szerint a magyar eljárási törvény nem írja elő kifejezetten ezt a jogot a pótmagánvádas eljárásokban. Az EuB hangsúlyozta, hogy a belső jog értelmezésének tárgyában nem foglalhat állást, de az uniós jogi eszköz vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése körében választ kell adnia az előzetes kérdésre. Az EuB a 2088/2003. (V. 15.) Korm. határozatra alapította hatáskörét, hiszen Magyarország az előzetes döntéshozatali eljárás indítványozásakor még nem adta le az alávetési nyilatkozatát, ezért az nem is jelent meg. 4.2 Sértett-e Katz György? Az érdemi vizsgálat körében először azt vizsgálta meg az EuB, hogy a kerethatározat fogalma szerint sértettnek tekinthető-e Katz György, s megállapította, hogy igen, mivel megfelel a kerethatározat 1. cikk a) pontjában meghatározott definíciónak (lásd 2.2.1 pont). Másfelől kiemelte, hogy a kerethatározat hatálya ugyan a büntetőeljárásban tanúként vagy félként szereplő sértettre terjed ki, de kizáró szabály hiányában arra a sértettre is vonatkozik, aki az eljárásban a vádhatóság helyett jár el és annak feladatait gyakorolja. 4.3 A sértett számára nyújtott jogszabályi védelem tartalma A kerethatározat előírja, hogy a bűncselekmények sértettjeinek magas szintű védelmet kell biztosítani [(4) preambulumbekezdés], ami azt jelenti, hogy egyfelől tényleges és megfelelő büntetőeljárásbeli szerepet kell biztosítani a számára, másfelől azt, hogy a sértett jogait és jogos érdekeit elismerjék, s különösen hogy a meghallgatása jogát és a bizonyítékszolgáltatási jogát gyakorolhassa. Ezen túlmenően azonban a kerethatározat nem tartalmaz előírást a sértettekre alkalmazandó bizonyítási rendszer vonatkozásában, ami azt jelenti, hogy a tagállamoknak tág a mozgásterük, amennyiben szabályozásuk megfelel a fenti elvárásoknak. Annak érdekében azonban, hogy a kerethatározati szabályozás ne veszítse el hatékony érvényesülését, az EuB a 2. és 3. cikket úgy értelmezi, mint amelyek megkövetelik a sértett vallomástételi lehetőségének biztosítását, illetve azt, hogy e vallomást bizonyítékként lehessen figyelembe venni.

Az EuB harmadik tanácsa a 2008. július 10-i tárgyalást követően 2008. október 9-én hozott ítéletet.

62



4.4 A tisztességes eljáráshoz való jog

6.2 A kérdés relevanciája az alapügyben

Az EuB megállapította, hogy a kerethatározatot az alapvető jogokat, így az EJEE 6. cikkében szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot tiszteletben tartva kell értelmezni, ami azt jelenti, hogy a nemzeti bíróság feladata lesz annak biztosítása, hogy a bizonyításfelvétel a tisztességes eljárás európai követelményének – a pótmagánvádas eljárásban is – megfeleljen. E körben nem részletezte tovább az európai emberi jogi bíráskodás, így az EJEB ítélkezési gyakorlatában megszületett vívmányok uniós joggal való összefüggését,14 még a főtanácsnok rövid összefoglalását (lásd (3.2.3 pont) sem ismételte meg.

Az EuB számára az előzetes döntéshozatali eljárásban (pontosan megfogalmazott) kérdés esetén túl nagy elvi mozgástér nem áll rendelkezésre: azt az uniós (közösségi) jogszabályt értelmezi, amelyre az előzetes kérdés vonatkozik. Más kérdés azonban, hogy a gyakorlatban nem ritka, hogy az EuB (esetleg a főtanácsnok indítványára) átfogalmazza a kérdést, vagy pedig a nemzeti bíró által kevésbé pontosan körvonalazott értelmezési konfliktusba beemeli azokat a jogszabályokat, amelyek megítélése szerint az értelmezési kérdés körébe eshetnek. Az elfogadhatóságra vonatkozóan először a magyar kormány „vádját” merítette ki a hipotetikus kérdést illetően, és el is utasította azt, mivel kimutatta, hogy már a konkrét eset is jelzi, van értelmezési szükséglet a kerethatározati tartalomra vonatkozóan. Megállapította tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre választ kell adnia. Elegendő volt a nemzeti bíró közösségi (uniós) normára való hivatkozása ahhoz, hogy befogadja a kérelmet, hiszen éppen a nemzeti bíró az, aki meg tudja ítélni, hogy az ő számára vajon szükséges-e az előzetes döntés kezdeményezése. Önmagában az a tény, hogy egyébként vita van az adott Be.-rendelkezések értelmezése tárgyában és hogy létezik olyan belső jogéleti értelmezés is (esetünkben a 4/2007. BK vélemény), amely már eleve „kerethatározat-konform”, nem akadályozza az EuB-t az előzetes kérdés eldöntésében. Az EuB nem tekinti feladatának a nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában való állásfoglalást, viszont amennyiben döntésével olyan véleményt képvisel, amely adott esetben a hazai jogértelmezési variációk valamelyikének megfelel, döntése – hatását tekintve – mégiscsak egyfajta állásfoglalás is lesz.

5. A rendelkező rész és a ratio decidendi A rendelkező rész két elemből áll. Egyfelől megállapítja, hogy a kerethatározat 2. és 3. cikke nem tartalmazza a tanúként történő meghallgatás kötelezettségét, ha valamely bűncselekmény sértettje az alapügybelihez hasonló pótmagánvádas büntetőeljárásban pótmagánvádló. Másfelől viszont kimondja, hogy a tanúkénti meghallgatás hiányában a sértett számára lehetővé kell tenni, hogy bizonyítékként figyelembe vehető vallomás megtételét engedélyezzék számára. A döntés ratio decidendije az alábbiakban ragadható meg: a kerethatározat 2. és 3. cikke értelmében a bűncselekmény sértettje ezt a pozícióját mindig megtartja, pozíciója és az ehhez fűződő jogok akkor sem korlátozódnak, illetve akkor sem veszíthetnek tartalmukból, ha a sértettnek más eljárásjogi pozíciót is biztosít a nemzeti eljárásjogi rendszer. A sértettekkel való bánásmód tartalma és követelménye nem függ attól, hogy a sértett adott esetben az ügyész feladatait is magára veszi, elsődlegesen akkor is a bűncselekmény sértettje marad.

6. Az érvelés kritikája

6.3 Az érdemi kérdés megválaszolása a szabály céljának fényében Az EuB-nak az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés érdeméről lefolytatott vizsgálata pontos, a felesleges logikai ke-

6.1 A hatáskör jogalapja Problematikusnak tartjuk az EuB hatáskörének a 2088/2003. (V. 15.) Korm. határozatra való alapítását jogforrástanilag, hiszen a magyar jogrendben a kormányhatározat kizárólag a végrehajtó hatalmon belülre vonatkozó aktus.15 Eleve kérdéses a bíróságokra vonatkozólag bármiféle kötelező normatív rendelkezés megfogalmazása kormányhatározatban (ez lenne a jogalkotással szembeni kritikánk),16 ennek megfelelően bírósági hatáskör alapítása sem volna lehetséges erre (ez pedig az EuB-val szembeni kritikánk). A hatáskört az EUSZ szerint egyébként is csak az alávetési nyilatkozatra lehet alapítani, ez pedig a jelen ügyhöz szükséges formában az előzetes döntés beadásának időpontjában Magyarország részéről még nem történt meg.17 Úgy látjuk tehát, hogy az EuB-nak nem volt hatásköre a kérdésben. Ez azonban nemcsak az EuB-nak, de más, külföldi elemzőknek sem tűnt fel.18

14 Ehhez részletesebben lásd Kondorosi Ferenc: „Alapjogok és alapjogvédelem az Európai Unióban” in Kondorosi Ferenc – Ligeti Katalin (szerk.): Az európai büntetőjog kézikönyve (Budapest: Magyar Közlöny- és Lapkiadó 2008) 749–827. 15 Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete (Budapest–Pécs: Dialóg Campus 2007) 179. (624. lj.) és 186–187. 16 Ilyesmit a Be.-n, ill. a Pp.-n belül, esetleg külön tv.-ben lehetne megtenni. A törvényhozó végül (jelentős késéssel) egy vegyes kihirdető tv.-t alkotott [2009. évi CLIX. tv. az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján létrejött, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló Egyezmény és az azt kiegészítő jegyzőkönyvek, valamint az Európai Unióról szóló Szerződés 35. Cikkének (2) bekezdése alapján megtett nyilatkozat kihirdetéséről], amelynek 14. §-a tartalmazza a kérdéses nyilatkozatot. 17 Lásd (8. lj.). 18 Tony P. Marquery: „Case C-404/07, György Katz v. István Roland Sós, Judgment of the Court (Third Chamber) of 9 October 2008, not yet reported” Common Market Law Review 2009. 1697–1708.


63


rülőutakat nélkülözi, érvelése ellentmondásmentes – talán nem túlzó az állítás, hogy valójában a kérdés sem volt igazán bonyolult. Az érvelés során a kerethatározati definíciók kontúrjait jobban kiemelte, ezzel – bár ez így nem kifejezetten található meg az ítélet szövegében – a sértetti pozíciót végül is érinthetetlenné tette, azaz a kerethatározat által biztosított sértetti jogokat igyekszik függetleníteni a sértett esetleges más eljárási pozíciójától. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy az EuB a tisztességes eljárás követelményének megemlítésével lényegében a vádlottnak biztosított garanciákat tekinti korlátnak a sértetti jogok érvényesülése szempontjából. A pótmagánvádlóként eljáró sértett vonatkozásában, aki tanúvallomásával bizonyítékot szolgáltat, a vádlottnak biztosítani kell a kérdezés jogát (és a sértett által mondottakkal való szembesítését). Amikor a sértettnek nyújtott jogszabályi védelem tartalmát (lásd 4.3 pont) óvni kívánja a kiüresedéstől és meg kívánja tartani a sértetti jogok érvényesülési hatásfokát, azzal egyben az uniós szabályozás egységes érvényesülését (effet utile) is – funkciójának megfelelően – biztosítja. Akkor lehet a sértett büntetőeljárásbeli szerepe tényleges és megfelelő, ha megszólalása az ügy érdemi eldöntését megelőző időszakban történik meg, s mondanivalója akár felhasználható a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapító ítélet bizonyítékául is. Az EuB kimondja az értelmezési tétel magvát, mely szerint a vonatkozó cikkek megkövetelik, hogy vallomást tehessen a sértett, illetve azt is, hogy ezt a vallomást bizonyítékként lehessen figyelembe venni.19 Megállapítható, hogy az érvelés ezen a ponton lép át alkotó jogértelmezéssé, mivel az EuB összekötötte a sértett meghallgatáshoz való jogát bizonyítékszolgáltatási jogával, azaz kimondta, hogy a meghallgatásból származó vallomást kell bizonyítékként felhasználni. A kérdés érdemének helyes megválaszolása azonban nem terelheti el a figyelmet arról, hogy az ítélet meghozatalára álláspontunk szerint az EuB-nak nem is volt hatásköre (lásd 6.1 pont).

7. Az ítélet jelentősége Az EuB szempontjából az eset jelentősége elsősorban a harmadik pilléres közvetett hatályra vonatkozó joggyakorlat erősítésében rejlik. Az EuB nem foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy a belső szabály eltérő értelmezései közül melyik lenne helyes, hiszen a belső jog tartalmáról sem hozhat – pro forma – ítéletet, másrészt azonban nyilvánvalóvá kellett tennie, hogy csakis az az értelmezés helyes, amelyik megfelel a kerethatározati célkitűzéseknek. Ezért ismételten kimondta a belső jogszabályok kerethatározat-konform értelmezésének kötelezettségét (azaz ezek „közvetett hatályát”), és az ezt a kötelezettséget megalapító korábbi Pupino-ügyet20 is meghivatkozta. Nem kizárt, hogy az EuB a fentieken túlmenően még azért is foglalkozott az üggyel érdemben, mert így a kerethatározat-konform jogértelmezési kötelezettségnek ítélkezési gyakorlatot teremthetett a Pupino-ügyet a Katz-üggyel kiegészítve. Magyar szempontból első ránézésre nincs különösebb je-

64

2010/1 JeMa

lentősége az esetnek, és ennek megfelelően nem is váltott ki jelentősebb hazai szakmai sajtóvisszhangot (az általunk jogilag tévesnek talált hatásköri kérdés tekintetében sem, lásd 6.1). Köszönhető ez feltételezhetően a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma 2007. május 4-i, 4/2007. számú véleményének, amely (már korábban) egyértelműen kimondta, hogy nincs törvényes akadálya a pótmagánvádlóként fellépő sértett tanúkénti kihallgatásának. Szakmai körökben elfogadott vélemény volt, hogy az előzetes kérdés előterjesztése majdhogynem felesleges, hiszen olyasmit sugallt – ti. a tanúkénti meghallgatás kizárását –, ami nem felelt meg az elterjedt jogértelmezésnek, ráadásul az elismert jogértelmezés éppen megfelelt a kerethatározati célkitűzéseknek. Az előzetes kérdés ettől függetlenül végül is megállta a helyét a szigorú luxembourgi bírák előtt, s az elfogadhatóság akadályát sikerrel vette. A jogértelmezési vita tehát, amely egyértelműen fennállt a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság között a pótmagánvádlóként fellépő sértett tanúkénti meghallgatásával kapcsolatosan, eldöntésre került ezáltal az uniós jog fényében. Így amennyiben egy magyar bíróság ezt követően vonakodik meghallgatni tanúként a pótmagánvádlót, megsérti a kerethatározatból fakadó kötelezettségeket. Ahogy azonban már említettük (lásd 2.2 pont), ennek jogi szankciója a tagállammal szemben nincs (legfeljebb csak politikai). Más kérdés, hogy éppen az EJEE 6. cikkében foglalt védelemhez való jog (valamint az, hogy a vádlott kérdéseket intézhessen a sértetthez még akkor is, ha ő épp a vádlói funkciókat látja el pótmagánvádlóként) is sérülhet, ha a kerethatározattal ellentétes gyakorlatot folytatna a bíróság, így nem lenne kizárt, hogy adott esetben az EJEB is befogadna egy hasonló tartalmú kérelmet. Az eset azonban egy további magyar szempontból is igen érdekes. Jól mutatja ugyanis, hogy egy nemzeti bírósági rendszer bejáratódott hierarchikus viszonyait miként bolygathatja meg az EU-jog. A Fővárosi Bíróság lényegében a Legfelsőbb Bíróság (pontosabban annak büntető kollégiumi véleménye) ellen „lázadt” azzal, hogy előzetes döntési kérelmet adott be. Az EU-jog tehát a bíróságok közti presztízs- és hatáskörküzdelem része (minden tagállamban, nem csupán Magyarországon).21 A Katz-ügy szemléletes ellenpéldája a Cartesio-ügynek22 ebből a szempontból: a jelen ügyben a „lázadás” sikertelen volt, a Cartesio-esetben ellenben az alsóbb fokú bíróság sikeresen tört ki a hierarchiában felette álló bíróság uralma alól. A bíróságok a világon mindenütt igyekeznek saját presztízsüket és

19 Az EuB teleologikus-aktivista hozzáállásáról lásd Allan F. Tatham: „Impact of European Law in the National Arena. A Reply to András Jakab’s Interventi

on” in András Jakab – Péter Takács – Allan F. Tatham (szerk.): The Transformation of the Hungarian Legal Order 1985–2005 (Alphen aan den Rijn: Kluwer 2007) 627–631.

20 C-105/03. sz. Pupino-ügyben 2005. június 16-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5285. o.]. 21 Karen Alter: Establishing the Supremacy of European Law (Oxford – New York: Oxford University Press 2001) 49. 22 C-210/06. sz. Cartesio-ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé].



hatáskörüket növelni,23 ez azonban nem csupán a végrehajtó hatalommal (vagy alkotmánybíróságok esetében a törvényhozással) szemben történik, hanem egymással szemben is. Ennek megfelelően a nemzeti felsőbíróságok (Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság és az AB) erős nemzeti-intézményes pozíciójuknál fogva kevésbé érdekeltek az EuB-val való együttműködésben és így előzetes döntési kérelmek beadásában. Az alsóbíróságok ellenben jó lehetőséget láthatnak saját intézményes pozíciójuknak a Legfelsőbb Bírósággal szembeni erősítéséhez az EU-jogban (és az előzetes döntési kérelemben). Ha tehát azt feltételezzük, hogy a bírák racionális önérdekkövetők (azaz presztízs- és hatáskörnövelők), akkor arra kell számítanunk, hogy a magyar előzetes döntési kérelmek szinte soha nem a Legfelsőbb Bíróságtól fognak eredni, hanem azokat mindig alsóbb fokú bíróságok adják majd be. Kivéve persze, ha akár ezt a cikket olvasva (és e tézisünket szándékosan cáfolva) a Legfelsőbb Bíróságon meg akarják mutatni, hogy ők igenis nyitottak


az EuB-vel való együttműködésre. A joggyakorlatra vonatkozó jóslásoknak ugyebár pont ez az egyik legkomolyabb nehézségük: esetenként maga a jóslás (annak tartalma) is befolyásolhatja az eseményeket. De egyúttal ez teszi fontossá az olyan esetmagyarázatokat is, mint amilyen ez kívánt lenni.

Karsai Krisztina egyetemi docens • Szegedi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék • info@ karsai-krisztina.hu

23 Richard A. Posner: „What Do Judges Maximize? (The Same Thing Everyone Else Does)” Supreme Court Economic Review 1993. 1–41; Richard A. Posner: How Judges Think (Cambridge, Mass.: Harvard University Press 2008).

65

1 luxembourgi joggyakorlat

Recommend Documents