: Vakolatok

Pozsonyi László /Saint-Gobain Weber Terranova Kft./ : Vakolatok Statikai jelentısége ugyan nincsen, de az épület megjelenésében óriási a jelentısége annak, hogy milyen vakolat, milyen vakolat-rendszer kerül fel a falazatokra. Manapság eléggé népszerő fogalmak a fenntartható fejlıdés, energiatudatosság, energiatakarékosság, környezetvédelem, ezek mind összefüggı dolgok, és tulajdonképpen ott tartunk mi gyártók is, hogy érezzük ennek hatását begyőrőzni, tehát úgymond a divatot ezek az elvek irányítják és határozzák meg. Gyakorlatilag a hıtechnikai szabályozás ott tart, hogy két rendelet fog megjelenni, ezek közül az egyik már ismert, ez a 7/2006-os rendelet, a másoknak is meg kellett volna jelenni, csak egyéb okok miatt ez még nem történt meg. Ez az épület energiatanúsítására vonatkozó rendelet lesz, amihez kaptunk haladékot az EU-tól, de jövı év januárjáig mindenképpen ki kell jönnie. Ezt szokták úgy is emlegetni, hogy „zöldkártya”, de nem teljesen igaz az analógia, hiszen az autók esetében vannak konzekvenciák, ha valami nem felel meg, itt viszont nem lesznek ilyen kötelezı érvényő rendelkezések, itt csak egy bizonyítványa lesz az épületnek, ami az ingatlan értékét fogja befolyásolni, de nem lesz kötelezı érvényő a felújítás a megfelelı szintre. Kivéve az új épületeket, természetesen ott be kell tartani a fokozott elıírásokat már a tervezınek is. Erre vonatkozik az elsı rendelet, ennek a számítási metódusára, fıleg, és a használatbavételi, engedélyezési eljárásoknál is ezt a második energiatanúsítást fogják kérni arra hivatott szakemberek, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a tervezı munkáját ellenırizzék, hogy betartotta –e a számítás során ezeket az irányelveket, másrészt pedig, hogy a kivitelezı munkáját ellenırizzék, hogy terv szerint valósította –e meg az épületet. És majd ilyesféle lesz, (ez még csak tervezet), a bizonyítvány maga, ami egész szemléletes módon fogja ábrázolni egy laikus számára is, hogy milyen kategóriába esik az a bizonyos épület. Csak megjegyzem, hogy a „C” fölötti jobb kategóriák új épületnél jöhetnek számításba, ott mindenképpen a fölött kell maradni, a régi épületeknél a „D”-tıl lefele lévı kategóriákba is bele fognak esni bizonyos épületek. De ez a rendelet majd csak jövıre lép életbe. Hogy innen közelítsük meg a témát, magát a vakolástechnikát, mindjárt felmerül a kérdés, hogy mikor kell hıszigetelni, mikor nem kell hıszigetelni. Nem feltétlenül kell szigetelni új épületek esetében akkor, ha ez a bizonyos rétegtervi hıátbocsátási tényezı értéke, amit az elsı rendelet szabályoz, 0,45 W/m²K alatt marad. Ez persze komplexebb problémakör, ez csak egy

része a szabályozásnak, illetve méretezésnek, gyakorlatilag még van két lépcsı, két szint, ami alapján el kell dönteni az épület energetikai megfelelıségét. Magyarul célszerő ezen érték alatt maradni, hogy a késıbbi hatásokkal (pl. hıhíd-hatásokkal) együtt, és az épületgépészeti üzemeltetési feltételekkel együtt is megfeleljen az épület energetikailag. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy olyan vastagságban vesszük a hıszigetelı rendszereket, hogy kb. 0,3-as értékre álljon be a hıátbocsátási tényezı, mert így felel meg az egész épület komplexen az elıírásoknak. Ha mégsem kell hıszigetelni, mert sikerül olyan falazó elemet választani, és olyan egyéb szerkezeti megoldásokat, hogy nincs szükség plusz hıszigetelésre, akkor a homlokzatnál maradva, csak egyetlenegy cél van általában, a kivitelezı számára fıleg, hogy minél gyorsabban befejezze a homlokzatképzést, tartós, esztétikus megoldással. Mutatni fogok példát erre, hogy milyen rendszerekkel lehet meggyorsítani ezt a folyamatot. Az alapokra visszatérve nézzük meg, hogy a hagyományos vakolatrendszerek hogyan épülnek fel. A klasszikus három rétegő rendszer elvét mutatja ez a séma, amikor is a faltól elindulva kell egy kötıhíd, ezt a szakzsargonban gúznak nevezik, magyarul: elıfröcskölı. Ennek többféle szerepe van, az egyik legfontosabb az, hogy biztosítsa az összekötést az alap vakolati réteg és a falfelület között. Másik fontos szerepe, hogy az alap szívóképességi egyenlıtlenségeit kiegyenlítse. Gondoljanak csak arra, ha valaki nem megfelelıen végezné ezt a mőveletet, esetleg kihagyná a gúzt, lehet, hogy nem jönne még le az alapvakolat, ha ráadásul elvékonyítaná az alapvakolatot, és úgy tenné rá a színt, a szívóképességi egyenetlenségek átütnének a színen is, és egy foltos felületképzést eredményeznének. Ha ilyen csúnya foltos vakolatot látnak, akkor lehet, hogy éppen ez az oka, hogy nem megfelelıen gúzoltak. Miért inhomogén egy falszerkezet? Tudjuk mindnyájan, hogy vannak olyan szerkezeti részek, amik nem téglaszerőek: koszorúk, áthidalók környéke, bár a gyártók többsége most már erre is a saját elemeit ajánlja egyedi megoldásban. Ytongnak is, Wienerbergernek is vannak ilyen koszorúelemei. A gúzolást mindenképpen el kell végezni, akár téglafal, akár kıfal, akár betonfal van. Kivétel azonban van, ezek pedig a puha építıanyagok. Az Ytongot tudnám említeni, nem negatívumként mondom ezt, nagyon pozitív építıanyag elem az Ytong, csak sokkal puhább, mint egy égetett kerámiatégla. Emiatt az az erıs gúz, ami cementkötésen alapul, megtépheti, amikor szilárdul, és zsugorodási feszültségeket hoz létre, és elıfordulhat, hogy kiszakítja az Ytongnak a külsı felületét, és az összes többi réteggel együtt ez nyílván leválik. Tehát az Ytong esetében nem szabad erıs cementes gúzt használni, ami nekünk is viszonylag erıs gyári termékként, de ha a helyszínen kevernek, akkor is mindenképpen olyat, ami illeszkedik ehhez a viszonylagos puhasághoz. Mi azt szoktuk ajánlani, hogy az

alapvakolatot hígítsa fel gúz-szerő hígításban, és azzal fröcskölje elı a felületet. Az Ytong amúgy is elég homogén felület, tehát ott a szívóképesség kiegyenlítésére nincsen szükség, a szívóképesség csökkentését pedig azzal intézik el, hogy elınedvesítik a vakolás megkezdése elıtt az elemet, vagy pedig vannak szívóképesség csökkentı alapozók, nekünk is Beton Kontakt néven forgalomban, amivel lehet tompítani ezt a nagy szívóhatást, ami megint csak vakolatkárosodást eredményezne, hiszen a kötéshez szükséges vízmennyiség nagy részét elszívná a falazó anyag. Azt jegyezzék meg, hogy az Ytongnál kivétel ez a gúzolás, az összes többi falazó elemnél szinte mindig szükséges. Régi épület esetében több lehetıség elıfordul ezeken kívül. Például egy vályog épület, melynél nem csak az a baj, hogy puhább, hanem hogy poros is a felület. Itt minden esetben a vakolást csak úgy lehet megtenni, hogy stabilizáljuk ezt a felületet. Magyarul nem elég gúzolni, hanem egy vakolattartó rabichálót kell beépíteni. A rabicolásnak két fı fajtája van: van a vakolattartó és a vakolat erısítı. A vakolat tartónak valóban statikai szerepe van, vagyis az összes többi réteg súlyát kell rögzítse a falhoz. Ezek nem mőanyaghálók, hanem drótháló kell erre a célra. De nem a jól ismert „csirkeháló”, azt lehetıleg kerüljék, mert egy idı után elkorrodálódik és nem ér semmit, hanem vagy nemesacélból, vagy legalább horganyzott anyagból készült hálót kell betenni. Ilyen pl. a Heraklithnak a hálója, melyet a saját rendszerükhöz fejlesztettek ki ugyan, de erre is nagyon alkalmas, négyzethálós kialakítású, és rögzítı dőbelek is vannak hozzá rendszeresítve. Ezt a hálót fel kell feszíteni erre a bizonytalan, vagy inhomogén falfelületre, mint a vályog, vagy a vegyes falazatú, kıfalazatú régi épületeknél ugye ezek is lehetnek téglával vegyítve, tehát kifeszített állapotban van, és úgy kell begúzolni, hogy a gúzba beépüljön ez a háló. Ilyenkor tulajdonképpen egy kemény betonszerő héj alakul ki, ami alkalmas lesz a többi vakolatréteg tartására és viselésére. Ha túl vagyunk a gúzoláson, következik az alapvakolat. Ennek legfontosabb szerepe, hogy kiegyenlítse az alapfelület egyenetlenségeit a fedıréteg számára, ami általában sík alapfelületet igényel. A másik szerepe többféle lehet. Például hıszigetelésben is, hiszen vannak a hıszigetelı alapvakolatok: nálunk Terralit néven van ez forgalomban. Tehát nem csak kiegyenlíti az egyenetlenséget, hanem hıszigetel is. Ezek a korszerő falazó elemek már nem úgy készülnek, mint a régi kismérető téglából, hogy van a futósor, meg kötısor, és nem lehet átlátni a falon, még akkor se, ha kispórolják belıle a falazóhabarcsot. Itt bizony át lehet látni, mert átmenı fugahézagok vannak. Általában nem hıszigetelı falazóhabarcsba teszik, mert elfeledkeznek róla, hogy olyan is van, hanem hagyományos falazóhabarcsba.

Épületfizikából tudják, hogy ezek hıhídhatást eredményeznek, a hıvezetı képessége ugyanis sokkal nagyobb, mint a mellette levı falazó elemnek. Ezt a hıhídhatást tompítandó célszerő alkalmazni a hıszigetelı alapvakolatokat. Tehát egy kiegyenlítı hatást eredményez a felületen és így a hıhídhatást megszünteti. A fedıréteg következik ezután. Az elsı variációban azt tüntettem fel, hogy ez egy vastag rétegő nemesvakolat. Többféle lehetıség van a fedıréteg kialakítására, ezek színes termékek, lehetnek zsákos, tehát szárazhabarcsok, amihez vizet kell hozzáadni, ilyenek a nemesvakolatok. Mi úgy tekintjük a nemesvakolatot, hogy az a száraz, színes termék, ami fedıvakolat is egyben. Sokan említik a vékonyvakolatot is nemesvakolatnak, ami teljesen készre van keverve és vödörben van, mi ezt vékonyvakolatnak hívjuk, ez egy másik kategória, és kicsit más technológiát is igényel. Majd errıl is szó lesz, de most maradjunk a nemesvakolatoknál. A zsákos vakolatokat a helyszínen vizet hozzákeverve kell felhordani. Gyakorlatilag több fajtájuk van, itt a vastag rétegőt tüntettem fel, ami végleges vastagságában fél centinél vékonyabb, azt tekintem vékony rétegő vakolatnak, ami ennél vastagabb az pedig a vastag rétegő. Azért kell szétválasztani, mert más alapfelület kialakítást igényel az alapvakolat részérıl. Amikor az alapvakolatot befejezzük, akkor két eset lehetséges: vagy besimítjuk a felületét, vagy felérdesítjük. A felérdesítés akkor jó, ha teljes felületében felérdesítjük. Ezt nagyon egyszerően el lehet érni egy alapvakolatnál azzal, hogy az építkezésen mindig van ún. collos deszka, tehát ami nem gyalult léc, és a friss alapvakolat felületét átlécezik, minél hosszabb léccel annál jobb, mert egyben tudják kiegyenlíteni is a síkot. Ezzel kellemesen bolyhos lesz a felület, ami nagyon alkalmas a vastag nemesvakolatok fogadására. Mielıtt a nemesvakolatot felhordják, megfelelı szilárdságúnak is kell lenni az alatta levı rétegeknek, ez azt jelenti, hogy legalább 10-14 napot célszerő várni. Ezt a kivitelezık nem szeretik, de fontos abból a szempontból, hogy minden anyag bizonyos fokig zsugorodik, és ha a környezeti feltételek nem ideálisak, például nincs utókezelve egy alapvakolat, (fıleg a hıszigetelınél igaz ez,) ha nyári nagy melegben vakolnak, és elfelejtik locsolni két-három napig, (mint a betont, ugye úgy kellene utókezelni), akkor olyan nagy mértékő lesz ez a zsugorodás, hogy meg is reped. Nem biztos, hogy még lejön, de a repedés folytonossági hiányt jelent az alapvakolatban. Ha idejekorán rákerülne a fedıvakolat, és utána repedne meg, nyílván a fedıvakolatot is átrepesztené, és az már sokkal komolyabb baj. Tehát azért kell kivárni ezt a 10-14 napot, hogy ha meg akar repedni, akkor inkább repedjen meg, alapvakolatot ki lehet javítani viszonylag könnyen, akár egy másik réteg felhordásával, vagy ki se kell javítani, mert

a vastag rétegő fedıvakolat elfedi ezeket a zsugorodási repedéseket, feltéve, ha ez nem olyan mértékő, hogy már megszakadt a gúzzal való kapcsolata is. Tehát tételezzük fel, hogy az alapvakolat ily módon elkészült, fel van érdesítve, és várja a nemesvakolatot. Akkor viszont 2 hét után nagyon kiszáradt ez a rendszer, mert nyílván nem fogják két hétig locsolni, de ha locsolják, akkor is, tehát a kötéshez már nincs szükség vízre, a hézagtérfogata már kialakult a megszilárdult anyagnak. Ahhoz, hogy a nemesvakolatot megfelelıen fel lehessen hordani, elı kell nedvesíteni. Itt szokták azt a hibát elkövetni, hogy azt hiszik, egy locsolótömlıvel megspriccelik a felületét, és máris megtörtént az elınedvesítés, látszólag. Nem errıl van szó. Itt teljes rétegvastagságban, mondhatnám telítettségig át kell nedvesíteni ahhoz, hogy be tudják dolgozni a nemesvakolatot viszonylag kényelmesen. A nemesvakolat színfoltosodásának a másik problémaköre, vagy oka szintén ebbıl adódik, hogy nincs megfelelıen elınedvesítve, és nem tudja egyenletesen bedolgozni a nemesvakolat felületét, strukturális hibák lesznek, és ezek távolról nézve foltszerő elszínezıdést jelentenek. Nagyon csúnya, és viszonylag nehezen javítható. Az átfestés se segít mindig, hiszen a strukturális hibák csak mérséklıdnek az átfestéssel, de nem szőnnek meg. Tehát az elınedvesítésre ügyelni kell. A fedıvakolat, tehát a nemesvakolat ezután felhordható. A mi nemesvakolat rétegeink kézzel és vakológéppel egyaránt elkészíthetıek. Egyre több kivitelezı rendelkezik már komoly gépparkkal, és ezzel meggyorsíthatja ezt a folyamatot. A felhordás után a nemesvakolatot kiegyenlítik, egy kartecsnivel elhúzzák. Kartecsninek nevezik ezeket az általában alumíniumból készült szerszámokat. H-kartecsninek azért hívják, mert a metszete kis „h” bető alakú, hogy meg tudják fogni. Ezzel elnyesik, elhúzzák a felületét, és a kapartaknak (nekünk kapart nemesvakolataink vannak vastag rétegőben) ahhoz, hogy másnap megkaparható legyen egy kaparószerszámmal, és ez a durva rusztikus felület kialakuljon, a kıporos kapart struktúra, jellegzetesen régi vakolatstruktúra ugye, ahhoz hogy ez létrejöjjön homogénen, ahhoz muszáj, hogy begletteljék a saját levében a nemesvakolatot. Tehát ez egy fontos mővelet, amit viszonylag egyszerő végrehajtani, de ha valaki elfelejti, akkor nagy bajok származnak belıle. Gondolják meg, ha durván van elhúzva egy nemesvakolat, és másnap elkezdi kaparni a mester, nem látja igazán még, hogy hol van megkaparva, mert durva az egész felület, és hol nincs. Látszólag elvégzi a munkát, elbontja az állványt, szárad tovább a nemesvakolat, és egyszer csak elkezd színváltozáson átmenni, megint foltosodni. És közelebb megy az ember, megnézi, a foltosodás abból származik, hogy ahol megszáradt a nemesvakolat a saját levében, színében, tehát nem volt megkaparva, ott egy fényesebb színt fog kapni, ahol meg megkaparták, ott egy tört, matt szín jön ki belıle. Ez okozza ezt a különbséget. Ezt pedig

tényleg csak úgy lehet elkerülni, hogy beglettelik a saját levében és utána kaparják meg másnap. Mert ha glettelve van a felület, akkor egyértelmően látszik, hogy hol van megkaparva és hol nincs a kaparási folyamat alatt. Még mindig a három rétegő rendszernél maradva, láthatják, hogy az elızıhöz hasonló, csak a végén van eltérés a tekintetben, hogy itt most vékony rétegő vakolatokat tettünk fel, tehát 5 mm-nél vékonyabb vakolatokat, melyek nálunk kétfélék lehetnek: a vékony rétegő nemesvakolatok, melyek mint mondtam zsákos anyagok, és lehetnek a kész vakolatok, melyek vödörben kerülnek forgalomba, ezek a vékonyvakolatok. Ezek vizes bázisúak, legalábbis nálunk, tehát itt nincs másra szükség, mint a vödörben, saját levében összekeverni, és fel lehet hordani a felületre. Egyetlen követelmény azonban van, és itt az 5-ös pontban megjelenik egy újabb réteg, az elıbbihez képest: a simítóvakolat. Tehát itt folyamatosan kell csinálni a gúzt, alapvakolatot, simítóvakolatot – úgy szokták ezt mondani, hogy „nedveset a nedvesre elvet követve” – tehát még ne száradjon meg teljesen, általában másnap már fel kell hordani a következı réteget is, így egybe tud ugyanis érni, és utána kell kivárni ezt a 10-14 napot amirıl az elıbb beszéltem. Persze a simítóvakolatra is van késztermék nekünk is, meg általában a gyártók többségének, csak hát ezt sokkal vékonyabb rétegben kell felvinni, mint a többit. Míg az alapvakolatnál a szokásos rétegvastagság legalább egy olyan 2,5-3 cm szokott lenni, hagyományos vakolatoknál, egy hıszigetelı vakolatnál, pl a Terralitnál ez 5 cm is lehet, abból adódóan, hogy kisebb a térfogatsúlya, emiatt ugyanazon a felületen nagyobb súly tud megfelelıen rögzülni. Tehát a simítóvakolatot az alapvakolatra hordják fel kb. 3 mm rétegvastagságban. Ezt kézi, hagyományos módszerrel, ún. fandlival, felcsapja, kartecsnivel elhúzza, kiegyenlíti és polisztirol dörzsölıkkel alakítják ki a megfelelı simaságot. Nincs szükség arra, hogy vékony rétegő színes vakolatok alá glettelés legyen, elég ha sima a felület. Fajlagos érdessége nagyobb egy simítóvakolatnak, mint egy leglettelt rétegnek, ez azonban jól is jön a vékony rétegő nemesvakolat megtapadásához, bedolgozhatóságához. Van még egy újabb réteg itt, ami szükséges a vékony rétegőeknél, ez pedig a vékonyvakolatalapozó. Itt nem szabad elınedvesíteni, a két hetet ki kell várni, de a vékonyvakolat alapozóval kell pótolni ezt az elınedvesítést. Ezt azért lehet megtenni, mert ezeknek a vékony rétegő vakolatoknak a kötıanyaga már nem tisztán vagy egyáltalán nem mészhidrát-cement kötıanyag, mint a nemesvakolatok esetében, amely szilikátkötéső anyag. Ezek ún. vegyes kötéső anyagok, a vékony rétegő nemesvakolatban is van már egy kis mőgyanta kötıanyag, amitıl „ragad” a vakolat egy kicsit, és ez lehetıvé teszi, hogy nem kell, hogy nedves alapvakolat legyen, hanem egy vékonyvakolat-alapozóval kiegyenlített felületre lehet felhordani. Ugyanez igaz a vödrös vékonyvakolatokra, tehát a pasztaszerő anyagokra is, hogy

alapozni kell elıtte vékonyvakolat-alapozóval a száraz simítóvakolat felületén. Természetesen az alapozónak is meg kell száradnia, és másnap viszik fel aztán a fedıréteget. Az egyik fı cél, ha nincs szükség hıszigetelésre, hogy gyorsan végezzen a kivitelezı a munkával. Erre fejlesztettük ki az egyrétegő vakolatrendszert: Weber.pral vakolatrendszer. Ami egyrétegő azért, mert egy anyaggá érik össze, de az ábrából is látszik, hogy két ütemben kell felhordani. Tehát nincs szükség más anyagra, mint erre a speciális nemesvakolatra. Ami nálunk 72-féle színben kapható, és vakológéppel is felhordható. Az összes eddigi munkafolyamat, amirıl beszéltem, elintézhetı. Tehát van a csupasz fal, odamegy a kivitelezı, felhordja az elsı réteget, mint egy gúz-alapvakolat egyesített változataként az alapfelületre, lehet látni, hogy egy picit bordázottan hagyja abba, ehhez egy speciális fogazott H-kartecsni van, amit célszerően vízszintesen elhúznak, hogy nagyobb tapadási felületet eredményezzen, és ráadásul gyorsabban is szárad, mert fajlagosan nagyobb lesz így a felülete. Vagy még aznap, de legkésıbb másnap felmegy a második ütemben a saját anyagából a második réteg. Ez a második réteg egyben a befejezı réteg is, ezt is kaparják, tehát egy kapart felülető nemesvakolat alakul ki úgy, hogy nincs alatta gúz, alapvakolat, egyéb rétegek, csak a saját anyaga. Ez azt jelenti idıben, hogy míg egy hagyományos 3 rétegő rendszernek a két hét kivárás miatt legalább összességében 3 hétre van szükség az elkészítéséhez, addig ennél az egyrétegő rendszernél ez 3 napra redukálódik. Egy 100 m²-es családi házat is, melynek kb. 200 m² a homlokzati felülete általában, egy jól szervezett vakológépes brigád ezt is meg tudja csinálni 3 nap alatt úgy, hogy ebben benne van az állványozás is, meg a vakolóprofilok, stb. felerısítése. A korszerő vakolási technikában már nem csak a szerelt rendszereknél jelennek meg ezek a profilok, hanem a hagyományos rendszereknél is, amikkel sokkal jobban be lehet állítani a végleges síkokat. Lábazati sínekkel meg az élvédıkkel is, és utána egyszerőbb, meg gyorsabban végrehajtható a vakolás. Nos tehát ez a Weber.pral F(fine) vagy M(medium), azaz finom vagy középszemcsés. Ez tehát egy speciális nemesvakolat. Itt is szükség van az alapfelület elınedvesítésére, mert ez mészhidrát-cement kötéső anyag, nagyon pici egyéb adalékkal ellátva, tehát itt a „nedveset a nedvesre”-technológiát kell folytatni. Tehát ez akkor mőködik, ha nem kell hıszigetelni, hiszen egy viszonylag jobb hıvezetési tényezıjő anyagról van szó, tehát feltételezzük, és az ábrán is ez szerepel, hogy legalább egy 38-as vagy 44-es Porotherm fal van mögötte, amire nincs szükség külön kiegészítı hıszigetelésre. Ytong esetében fokozottan be kell tartani a felület elınedvesítését, a vályognál pedig, mivel ennek mésztartalma is van és az megtámadhatja, a gúzolást el kell végezni, ebbe a

vakolattartó rabichálót el kell készíteni, és a gúz lesz az alapfelülete a vályogon, és arra kerül fel az egyrétegő vakolat. Ez olyan technológia, hogy egy locsolóembert kell rendszeresíteni oda, aki megy a technológia elıtt és nedvesíti. Van a mészcement mint kötıanyag, a dolomit, mint fı alapanyag, vannak benne nemesítı adalékok (bedolgozhatóság, víztaszító hatás), és színezı pigmentek. Minden fedı réteg manapság már víztaszító képességgel rendelkezik. Nagyon fontos, hiszen azzal, hogy víztaszítóvá teszek egy felületet, meggátolom, hogy igazán mélyebb rétegbe beszívódjék a nedvesség, és esetleg egy fagyási kárt okozzon téli idıszakban. Vízzáró vakolat is van, ennek speciális elkészítési módja van, vagy pedig olyan adalék van benne, amitıl vízzáróvá válik. Nekünk nincs ilyen. Homlokzatképzésnél megelégszünk a víztaszító hatással, ami nem jelent mást, mint hogy ha a csapóesı ráesik, összerándul cseppekbe, és azok a cseppek lefele gördülnek. Gyakorlatilag egy pici beszívódik, ezt lehet is látni esetleg nyári zápor idején, hogy elsötétül a felület esızés alatt, de ahogy kisüt a nap, pillanatok alatt visszaszárad. Ez nem vakolathiba, ez természetes, mert nem vízzáró a vakolat, csak víztaszító. Viszont azáltal, hogy víztaszító a páraáteresztı képessége viszonylag jó, az ásványi összetétel miatt. Hiszen a vízmolekula az sokkal nagyobb, mint a páramolekula, ezért ahol a víz nem tud átmenni, ott a pára még vígan átjön. Ezért van az, hogy azt mondjuk, hogy az ásványi vakolatrendszerek, azok rendszerben is jó páraáteresztı képességet biztosítanak a fal számára. Itt ugyanis kritikus lenne, hogy pont a fedı réteg lenne rossz páraáteresztı képességő, mert az már a leghidegebb zónában van, ha még hıszigeteléses fal is mögötte van, itt biztosan kicsapódna a pára, és biztosan lefagyna télen. Lehet ilyen lefagyást produkálni úgy is, hogy belülre teszem a hıszigetelést. A mi éghajlati viszonyaink között ez nem célszerő. Azzal, hogy belül van a hıszigetelés, kiszorítottam a hideg zónába a falszerkezetemet a külsı vakolatrendszerrel együtt, tehát ami pára elindul bentrıl kifelé, az a harmatponti hımérsékletet valószínőleg valahol a külsı rétegekben el is fogja érni és ott kicsapódik. Ha aztán jön hirtelen egy fagy, onnan le is feszít mindent. A színezı pigmentek is fı alkotóelemei a nemesvakolatoknak, ezzel adjuk meg a végleges színárnyalatot. Ez a nemesvakolatok esetében oxid-festéket jelent. Jellegzetes struktúrák: kapart (durva kapart és a finom kapart), fröcskölt, cuppantott. Ezeket célszerszámmal lehet elérni. A kaparónál a kaparóféső, ez olyan mint egy kefe, vagy egy simítószerszám, amibıl szögek állnak ki. Nyilván ez gyárilag készül, hogy egyenletes, sík felülete legyen. Ezt dörzsölésszerően végigvezetve a felületen lehet egy egyenletes kapart struktúrát elérni. A fröcskölt vagy szórt vakolatot szóró szerszámmal viszik fel, ennek már

kisebb napjainkban a jelentısége. Ez a hagyományos kézi technológia. A modernebb, az a festékszóróhoz hasonló vakolatszóró tölcsér. Ehhez már egy legalább 3 bar-os kompresszorra van szükség, és ezt akkor viszonylag nagy hatékonysággal ugyancsak szórtan ki lehet spriccelni a felületre. A cuppantott struktúrát inkább vízszinteseknél szokták alkalmazni, ilyet pl. a Pannonhalmi Gimnáziumnál láthatnak, amit Terranova vakolattal újítottak fel, ilyen cuppantott struktúrával. Nemesvakolat struktúrák változatait láthatják színekkel és a struktúrákkal: jobb oldalt láthatják, hogy ha körkörösen vagy egy irányban dörzsölik, más-más hatás érhetı el. A jobb felsı sarokban pedig egy általunk kitalált variációt láthatnak. Ezt úgy érik el, hogy megkaparják a felületet, utána egy vékony szórt réteget rávisznek ugyanabból az anyagból, és azt úgymond beglettelik egy glettvassal. Ezáltal helyenként nagyon durva lesz a felület, helyenként meg nagyon sima, ráadásul színben is eltér azáltal, hogy glettelt és kapart matt felület váltakozik. Engem arra emlékeztet, mintha édesvízi mészkövet valaki elmetsz, és megnézi a struktúrát, ott is vannak ilyen kioldódó részek a mészkıbıl. Ez nagyon kellemes díszítı elem akár ablak körüli keret-díszítéseknél, vagy nagyobb homlokzatoknál tagozatokat lehet ily módon könnyen megcsinálni, és nem kell hozzá más anyag, egy anyagról van szó. Ezt a Weber.pralból is lehet, meg a hagyományos nemesvakolatokból is. Itt arra van példa, hogyan lehet saját anyagából díszíteni építészetileg a vakolatokat, nemesvakolatból. Ezt vékonyvakolatból nem tudják megcsinálni, mert egy ilyen nútolásnál egybıl kilátszana az alapvakolat szürke színe. Régen úgy csinálták, hogy úgymond bezsaluzták a núthézagokat, általában fából csinálták meg. Ha kis elırelátás volt a mesterben akkor kónuszosan vágta ki ezeket a zsalukat, hogy ki tudja utána könnyen fejteni. Ha nem, akkor csak téglalap keresztmetszet volt és az úgy bedagadt a nedvességtıl, hogy utána nem tudták kivenni, kiégették, meg vésték, kitört a vakolat, tehát egy halom kivitelezési hiba adódhatott belıle. Itt viszont van most már egy komoly technológia: egy kézi gyalut képzeljenek el, nútoló szerszámnak hívják, amit egy vonalzó mentén az elıre kirajzolt mintázaton a vakolat felületén másnap, pl. egy kapart vakolat felületén, meg lehet csinálni és be lehet nútolni a száraz vakolatba. Kialakulnak újabb díszítési lehetıségek azáltal, hogy ott, ahol megnútolja, ott más színben fog megjelenni a vakolat. Ezt láthatják a jobb alsó sarokban, hogy világosabb szín van ott, hiszen ott elnyeste és a fehér dolomit miatt, ott ahol a festék kevésbé érvényesül, egy világosabb szín fog kialakulni a nútban, ahhoz képest, ahol kapart strukúra van a kváder felületén. Nagyon esztétikus és szerény díszítıelemek ezek, de ugyanakkor nagyon feldobják az épületet. Lehet színekkel kombinálni, vastagítani, mélyíteni a vakolatokat, tehát lehet játszani a síkokkal, struktúrákkal, színekkel.

A másik kategória a vékony rétegő vakolatok, ezek két félék lehetnek, vagy nemesvakolatok, vagy a vödrös, kész anyagok. A kettı között ott már nincs különbség, hogy miután a nemesvakolatot összekevertem vízzel ott a helyszínen, ugyanúgy kell felhordani, mint a vödrös anyagokat. Két szerszámra van szükség: egy rozsdamentes glettvasra, szinte festı módszerrel kell felglettelni a felületre, és egy bedörzsölı szerszámra, ami általában puha mőanyag simító, ami ugyanolyan, mint a glettvas, csak mőanyagból. Ezek a vékony rétegő vakolatok kivétel nélkül dörzsölt vakolatok. A puha mőanyag simító helyett szoktak polisztirol dörzsölıt is alkalmazni, ez már ízlés dolga, ilyenkor egy kicsit durvább lesz a felület, ha félpuha dörzsölıvel munkálják meg. Ezeket a vékony rétegő struktúrákat láthatják itt, a jobb felsı részben gördülıszemcsés vakolatról van szó, ez azt jelenti, hogy a folyamatos szemcseeloszlásban szándékosan van egy hiány. Vagyis a folyamatos szemcseeloszlásban kimarad egy frakció, és bejön néhány durva szemcse, ami sokkal kevesebb persze, mint az összes többi. Ezáltal, amikor ezt földörzsölik, ezek a szemcsék meggördülnek a felületen, és ilyen „kukacos” mintázatot hagynak. Itt is lehet játszani azzal, hogy egy irányba dörzsölöm vízszintesen, vagy függılegesen, vagy körkörösen össze-vissza. Az egy irányba való dörzsölésnél azonban nagyon oda kell figyelni, mert ha valakinek kicsit kimozdul a keze, akkor az meg fog látszani, tehát itt inkább a körköröset ajánlom. A jobb alsó sarokban 3 színben egy-egy sávban vékonyvakolatot láthatunk, ez egy speciális színes lábazati vakolat. Ezt ugyanúgy glettvassal kell felvinni, vizes bázisú vödrös anyag, de mőgyanta kötéső, azért, mert a lábazati részen fokozott víz igénybevételt kap a felület, és itt ráadásul fagyállónak is kell lennie a vakolatnak, nem csak víztaszító hatásúnak. Az összes fedıvakolat, ami a homlokzatra kerül, víztaszító hatású, de nem fagyállóak. Nem is kell annak lenniük, mert a víztaszító hatás elegendı ahhoz, hogy ne történjék fagykár, ha azt normálisan elkészítik. A lábazatnál viszont megállhat a hó, lassan elkezd olvadni, beszivároghat a felületbe tartósan, és ha nem fagyálló maga az anyag, akkor lefagyhat. Tehát ott az adalékanyagnak is, amibıl áll a vakolat, fagyállónak kell lennie. Tehát fagyálló kızetekbıl van összeállítva, pl. az alsó struktúránál látható fehér szemcse egy kalcilit kristály, ami márványszerő, de még mészkıkategóriába tartozó, kemény, fagyálló kızet, tört formában; a fekete szemcse, az bazalt, ami szintén fagyálló; és a piros szemcse, az pedig kavics, amire rá van égetve a festék. Ezt a Bramac-technológiából vettük át, hıkezelési eljárással van ráégetve a festék az anyagra. Miután ezeket összekeverték, akkor jön ki ez a jellegzetes struktúra. Vannak kötıanyagukban színezett vakolatok is, a vékonyvakolatok többsége az, amikor festéket teszünk bele, a felette levı két szín az ilyen. Itt a szemcse azt hiszem kvarchomok,

tehát annak is fagyállónak kell lennie, csak itt a színezı anyag az nem természetes színe az adalékanyagnak. A vékonyvakolatok tehát vödörben kerülnek forgalomba, amin a színek különbözısége azt mutatja, hogy milyen kötıanyagú. A lábazati vakolat, mint említettem, mőgyanta kötıanyagú. Homlokzati vakolatnál 3 fajta kötıanyag terjedt el: a mőgyanta, mely kevésbé erıs, mint a lábazatinál, mert itt nincs szükség fagyállóságra. A másik, az a szilikát kötéső anyagok esetében a káli-vízüveg, azért káli, mert kívül vagyunk, és a nátrium-vízüveg, habár olcsóbb lenne, napfény hatására változást mutatna. A harmadik pedig a szilikon-gyanta, ami egy speciális mőgyanta. A víztaszító hatás a vékonyvakolatokra is igaz, de a szilikongyantának még van egy speciális tulajdonsága, ez pedig az öntisztuló hatás. Ez azt jelenti, hogy a saját mikroporózus szerkezetén belül, amikor az esı ráesik, és vízcseppé rándul össze, akkor a felületi feszültségkülönbség miatt a porszemcséket is magához vonzza a vízcsepp, és azzal együtt, hogy legördül, letisztul felület. Nem szilikongyanta kötéső anyagnál a víztaszító hatás ugyanilyen, csak nem biztos, hogy a porszemcse a vízzel le fog menni, hanem továbbra is a felületen marad. Ez a legdrágább kategória persze a vékonyvakolatok közül, de ennek van egy öntisztuló hatása. Hogy ez mennyire jó, mennyire rossz, mindenki maga döntse el. Itt mondjuk a jobboldali épületnél, ahol nincsen ereszkinyúlás, ott nyilván érvényesül ez az öntisztuló hatás, de ahol ereszkinyúlás van, ott könnyő elképzelni, hogy ahol nem éri az esı soha, ott viszont nem fog megtisztulni. Tehát a másik állapot áll elı. Ugyan nem kell megtisztítani a homlokzatot, de ott ahol az esı nem érte, ott meg elıbb-utóbb beporosodik, tehát mégiscsak kell tisztítani. Azt szoktuk mondani, hogy évente egyszer, célszerően nyáron – egy családi háznál ezt meg lehet tenni, amikor locsolják a kertet – kell venni a fáradtságot, és át kell mosni a felületet. Akkor ugyanis még a porszennyezıdés még csak mechanikailag tapad a felületen, tehát könnyen eltávolítható. Felújul színben is a vakolat, mintha éppen frissen vakolták volna, olyan hatást fog kelteni. Ha viszont éveken keresztül ott marad – a savas esı nem kizárható még manapság sem, vagy az egyéb ilyen kémhatású esık –, akkor vegyi átalakuláson esik keresztül az a porszemcse és bizony reakcióba lép a felülettel, és utána már nem eltávolítható. Javítani javítható, például átfestéssel, csak hát az már húzósabb költséget eredményez, hiszen vannak homlokzatfestékeink hasonló színekben, tehát át lehet festeni bármikor a felületet festékkel. A szilikát vakolatoknak, a káli-vízőveg kötéső vakolatoknak pedig az a nagy elınye, hogy a szilikát kötés miatt jó páraáteresztı képességet biztosít az alatta levı rétegek számára is, és a napfénnyel szemben nincs öregedı hatása. Minden szerves anyag bizonyos színelváltozáson

átesik a napfény sugárzása hatására, amit általában észre se vesznek, mert hosszú évek során következik be. A szilikát vakolat kilóg ebbıl a sorból, mert ebben nincsen szerves anyag. Tehát itt a vízüveg kötés miatt ez a szervetlen kötıanyag nem hajlamos az öregedésre. A mészhidrát-cement kötéső anyagok esetében is gondot jelenthet, ha olyan felületek szennyezıdnek be, melyeket nem akartunk levakolni. Gondoljanak csak a fatokos ablakokra, ha rákerül a mész, akkor nem csak a festéket marja meg, hanem be is szívódik, és akkor mindenféle csiszolási mőveletekkel, meg újrafestéssel lehet csak a tokot helyreállítani. Ez még intenzívebben jelentkezik a korszerő anyagoknál, tehát a vödrös vékonyvakolatoknál, hiszen itt más kötıanyagok is megjelennek. Olyannyira más, hogy például az alapozó is, – említettem, hogy vékonyvakolat-alapozó kell alájuk, ami színtelen – megmarhatja az üveget. Tehát az összetételbıl adódóan vegyi elváltozást okoz az ablaküvegen, magyarul ha nem takarták le elıtte, azt nem veszik észre, hogyha rácsöppent, és amikor kész az egész mővelet, és tisztítja a háziasszony az ablakot, a pengével, mindennel neki próbál esni, meg hív minket kétségbeesetten, hogy most mit tegyen, akkor sajnos széttárjuk a kezünket, hogy most már nem lehet mit tenni, újra kell üvegezni a felületet. Ez ugyanis a kivitelezı felelıssége lett volna, és le is írjuk a kalauzban, külön sorokban felhívva a figyelmet, mindent amit nem akarnak levakolni, lealapozni, azt le kell takarni. Ez nagyon fontos dolog, mert az ı felelıssége lesz. …… A következı részt a homlokzati hıszigetelésre szentelném, azon belül is ezek a félig szerelt rendszerek, azért mondom hogy félig szerelt rendszer, mert ez már nem hagyományos vakolatrendszer, de ugyanakkor a klasszikus értelemben nem a szerelt rendszerek közé tartozik. Tehát nem az átszellıztetett légréteges szerelt homlokzati hıszigetelı rendszert értem ez alatt, hanem a kettı között, amikor ragasztva kerülnek föl a felületre ezek a lapok, és az összes többi réteg is folyamatosan tapad az elızı réteghez, tehát nincsen légrés. Más néven teljes hıszigetelı rendszernek is szokták ezeket nevezni, röviden THR-nek. A rétegfelépítés általánosságban: tehát van az alapfelület, arra ragasztják a hıszigetelılapokat, amik lehetnek polisztirol lapok vagy kızetgyapot lapok egyaránt. A kızetgyapot lap esetén, de a polisztirol lap esetén is speciálisan vakolattartó lapokról van szó. Tehát a kızetgyapot lapnál sem jó az a fajta szálas anyag amit mondjuk a tetı-hıszigetelésnél használnak, hiszen arról letépıdne a vakolat könnyedén. Ezek általában préselt lemezek, vagy kikeményítettek. Most éppen a Rockwool vezet be egy ilyen újabb termékcsoportot, ahol két rétegbıl áll a kızetgyapot lap: van egy keményebb réteg és van egy puhább, szálasabb réteg, és még kedvezıbbé válik így a vakolat, illetve a rétegek megtapadása. A lapok felragasztása után,

amit kötésben végeznek el, következik az üvegszövet beágyazása két ragasztóréteg közé. Ott látható: a kis sötétebb a ragasztóréteg, a világosabb maga az üvegszövet. Miután ez beglettelésre került és megszáradt, megint csak a vékonyvakolat alapozó és vékonyrétegő fedıvakolat következik. Meg kell hogy mondjam, hogy itt nekünk van már talán másfél éve egy speciálisan kifejlesztett rendszerünk, egyedülállóan az országban, és meg tudjuk csinálni egy ilyen rendszerrel azt is, hogy a fedıvakolat nem vékony rétegő, mint a gyártók többségénél hanem vastag rétegő nemesvakolat kerülhet rá egy speciális ragasztó révén. Tehát egy durvább szemcséjő ásványi ragasztó gyakorlatilag a vakolat alatti réteg, és azon meg tud tapadni ez a vastag rétegő nemesvakolat, amit szintén kapart formában javasolunk kialakítani. Ily módon most már egy ilyen kıporos jellegő felületképzés jelenik meg a felületen, csak kopogtatással lehet érzékelni, hogy alatta van a hıszigetelés is. És ugyanazok a díszítések amiket az elıbb mutattam a nemesvakolaton, saját anyagában, elvégezhetık rajta. Ezeknél a rendszereknél is szükség van kiegészítıkre a rendszerkészítésnél. A Weber.therm név itt ne zavarja önöket mindig ez jelenik meg, nálunk a hıszigetelı rendszereknek ez a győjtıneve, tehát minden ami Weber.therm az biztos hogy homlokzati hıszigetelı rendszer. Ezen belül vannak homlokzati rendszerek, lábazati hıszigetelı rendszerek, ásványgyapotosok, polisztirol laposak, tehát vannak különféle alfajok, de a Weber.therm az mindig a hıszigetelı rendszert jelöli. A kiegészítıknek az a feladata

hogy a minıséget javítsák azáltal, hogy a

hibalehetıségeket csökkentik. Ezek elıre beállítható, és szükségszerően

beállítható segédeszközök. Csomóponti

megoldásokat is lehetıvé tesz bizonyos esetekben, rögzítést biztosít, a dőbelekre gondolok itt, és ha mindezeket használják, akkor az élettartama is megnövekedhet a rendszernek. Hát itt egy ellenpélda, amikor nem használták a dőbelt, bizony ilyen csúnya, és nem is megfelelıképpen ragasztották ezeket a lapokat. Tehát ilyen csúnyán, azt hiszem ez éppen tavaly készült Szekszárdon, egy nagy szél után volt egy ilyen eset, komoly letépıdés következett be. A rögzítéstechnikában többféle eljárás van a lapok rögzítésére, a hagyományos módszer az, amikor polisztirol lapnál van egy mőanyag hüvelyes dőbel és abba egy mőanyag szög kerül beütésre, befeszülve rögzül a falba és biztosítja a lapnak a rögzítését. (kérdés) Versenytársról csak jót vagy rosszat szokták mondani, nekünk nincsen ilyen tárcsás tehát azt nem tudom megítélni, hogy mennyire jó vagy mennyire nem jó, tudom a technológiát ismerem. Egyetlen észrevételezésem van csak, úgyse ússza meg a dőbelezést csak ott elıre dőbelez. Bár ık úgy hirdetik hogy nincs szükség dőbelezésre. Én megkérdeztem éppen az EJOT-osokat, mert mi az ı dőbeljeiket forgalmazzuk, az EJOT az egy márkanév itt Magyarországon, és talán szerénytelenség nélkül mondhatom, bár nincs üzleti érdekünk hozzá kapcsolódóan, hogy tényleg minıségi termékeket és technológiákat adnak el. Tehát az ı véleményük

alapján is az a rögzítési mód a szél szívó hatása ellen nem minden esetben megfelelı, vagy akkor annyira kellene sőríteni hogy akkor már nem lenne gazdaságos. …ha egy rögzítıelem kívülrıl tart vissza valamit, az szíváselem. Itt a dőbel-tárcsa kívül van, a lapnak a külsı oldalán valahol, az többet jelent, mintha én belülre teszem ugyanezt és csak ragasztó biztosítja a kapcsolatot az alapfelülettel szívóhatás ellen. Tehát nem tudom, ık valamilyen módon kifejlesztették ezt a technológiát, biztos hogy megvan az elınye is, javaslom hogy ha ık tartanak elıadást tegye föl ezt a kérdést én ennyit tudok róla mondani, nem azt mondom hogy rossz, azt se mondom, hogy jó, ki kell próbálni. Mi a hagyományos elvet valljuk tehát nekünk a hagyományos dőbel-technológia a nyerı.

Na és visszatérve a dőbelezéshez, többféle dőbel van, a polisztirol lapoknál elegendı a mőanyagszög mőanyaghüvellyel. Egy kızetgyapot lapnál viszont már, olyan nagymértékő a súlykülönbség a két lap között – nem tudom tudják-e, míg egy polisztirol lapnak körülbelül 18-20 kg/m³ körül van a térfogatsúlya, addig egy kızetgyapot lapnak, legalábbis ami a homlokzatra kerül, annak olyan 160-165 kg/m³ a térfogatsúlya. Most könnyő belátni, hogyha elkezdik ezeket lentrıl fölfele ragasztani a felületre és még a ragasztó nem húzott meg, mert olyan gyorsak és szorgalmasak az emberek ahogy haladnak fölfele, nem várják ki a ragasztó meghúzását, akkor a nagy súly hatására az alsó lapok két sor után kihajlanak, gyakorlatilag kinyomódnak a friss ragasztóból. És ez gyakorlatba is bekövetkezik, tehát úgy kell lassítani, ha nem akar valaki ilyen szögesdőbelt használni, úgy kell lelassítani a folyamatot, hogy mindig körbemenni az épületen, (de hát az nonszensz), és mire visszaér addigra meghúzott a ragasztó, fölteheti a következı sort. Most ez így nem megy, ezért az van, hogy frissen kell dőbelezni, általában két sor után megállnak egy picit, és dőbelezik, rögzítik ezzel a fémszöges dőbellel a kızetgyapot lapokat a felülethez. Ami itt látható az egy speciális dőbel és az EJOT fejlesztette ki, itt már csavar van benne – ez még nem lenne speciális mert másnak is van csavaros dőbele, tehát amikor a saját hüvelyébe csavaros megoldással feszül be, aztán végül is a fal üregébe az elıre kifúrt furatba a dőbelvég – de ráadásul egy ilyen speciális szerelékkel, amit a fúrógépbe beerısítve alkalmaznak. Be is süllyesztıdik ez az egész dőbel-garnitúra úgymond. A csavar elıre be van csavarva de nem teljesen, hanem csak a dőbel fejéig. Amikor rákerül ez a szerelvény, a fúrás után ugye betették szárazon a hüvelybe, és elkezdik becsavarni a csavart azzal egyidıben nyomást is gyakorol ez a szerelvény a dübeltárcsára, és tömöríti a lapot maga elıtt, tehát benyomja. Ugyanakkor a palást mentén egy ilyen éles koronafúró-szerően ki is vág egy ilyen henger alakú képzıdményt, és abba a pozícióba nagyjából megáll ahogy ott látszik. Ez azt jelenti, hogy süllyesztett fejő dőbelezés alakul ki, és ott a megüregedett henger helyén betehetı ez a kis dugó, ami ott látszik. Ez szintén polisztirol lapból van, ezt így szárazon benyomják, és onnantól kezdve teljesen homogén lesz a felület hıtechnikailag úgymond tehát a hıhíd hatás még jobban csökken. Bár a mőanyagnak sem olyan jó a hıvezetése, mint egy fémnek, de

azért a polisztirol laphoz képest mégiscsak jobb, tehát ilyen pontszerő rövid hatásokkal számolni kell, és ugye a számítási eljárás is, amirıl az elején beszéltem, felhívja a figyelmet, hogy figyelembe kell venni a pontszerő hıhídhatásokat is. Figyelembe kellene venni. Ennél az esetnél ez nagymértékben csökken, hiszen homogén lesz a felület teljes egészében. Igen ám, csak ennek van egy határa: a 8cm vastagság, mert ha túl vékony a lap, 8cm nél vékonyabb, akkor már könnyő elképzelni nem lehetne megcsinálni a süllyesztést hiszen akkor már egy szél szívó hatására könnyebben kiszakadhatna. Nem csak ez a nagy elınye ennek a dőbelnek, hogy ilyen módon komplexen besüllyeszthetı a fej, hanem az is, hogy azáltal, hogy összenyomul a polisztirol lap vagy a kızetgyapot lap, a rugalmassága révén vissza is akarná „lıni” ezt a fejet. Tehát abban a pillanatban észleli a kivitelezı, hogy fogott-e a falba a dőbel megfelelıen vagy sem. Mert ha visszajön, és kitudja szedni kézzel, akkor nyilván nem, például ha üreges téglába fúrt, és ütvefúrót használt helytelenül, és az üregeket szétroncsolta, tehát magyarul benn van egy nagy lukba ott a dőbelfej vége. Ha ezt kézi hagyományos módszerrel csinálja, lehet hogy észre sem veszi, beüti a szeget, és azt hiszi hogy fogott a dübel. Így viszont azonnal visszajelzést kap, hogy nem jó a dőbelezés, kihúzza, egy 10cm-rel odébb fúr egy másik lukat, és beteszi oda, és ott már fogni fog nagy valószínőséggel. Tehát önellenırzı szerepe van, és ez fontos mert a kivitelezés során a minıségellenırök, akik egyre gyakrabban most már fel fogják keresni, fıleg a panelfelújítások kapcsán az építkezéseket, ezt fogják nézni, hogy mennyire rögzített, (éppen az elıbbi katasztrófális eset miatt amit mutattam), hogy mennyire rögzítették a lapokat a felülethez biztonsággal. És ha találnak 5%-nál nagyobb helytelen dőbeleket, tehát amit kézzel könnyen ki lehet húzni, akkor azt mondják, hogy ez nem dőbelezés, meg kell ismételni az egészet. Na most ez egy komoly költség egy kivitelezınek, ha meg kell ismételni az egész felületen a dőbelezést. Tehát én csak javasolni tudom, hogy ha majd lesz módjukban befolyásolni a dolgot, hogy ezt, vagy ehhez hasonló dőbeleket használjanak.

És akkor nézzük meg mindazt, amit elmondtam filmen, hogy hogyan néz ki: Kifúrták a lukat, beteszi szárazon, most kezdi csavarni be és egyben süllyeszti is, látják az a speciális fej, és ez a tömörítı hatás biztosítja azt, hogy ha a végén nem fog a dőbel akkor nyilván visszalıne és ki lehetne szedni. Hogy mikor kell dőbelezni, mikor nem, az késıbb meg fog jelenni a dián, most nem akarok elébe menni. Itt csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a rendszernek fontos kellékei a kiegészítık, és ezen belül is a rögzítéstechnológiára oda kell figyelni.

Ugyanúgy kiegészítı még kellékként a lábazati lezárósín és az élvédık is. De ezek majd késıbb megjelennek. Tehát a lábazati lezárósín az egy alumíniumból készült U alakú profil, aminek a végén van egy kis vízorrléc hajlítva, és olyan vastagságban kell megválasztani amilyen vastag a lap. Ezzel kell indítani a kivitelezést, hogy megfelelı vízszintességbe tudjon elindulni az elsı sor. Ezt kb. 50 cm-enként tiplikkel rögzítik a felülethez. De ezt is majd fogjuk látni. Inkább most nézzük meg azt, hogy mik a folyamatok. Nagyon fontos a hıszigetelésnél, hogy az alapfelületet megvizsgáljuk kellı gondossággal. Kivitelezıi feladat ez, és gyakorlatilag az ı haszna is bánhatja, ha ezt nem teszi meg, vagy elmulasztja a vizsgálatot. Gondoljanak csak arra, hogy a ragasztó, mint említettem, az komoly szereppel bír, és drága is, tehát ha túlzott ragasztófelhasználás van, azt valakinek fedezni kell. Na most a megrendelıt nem nagyon érdekli ez a dolog, mert azt mondja, hogy elolvasta a katalógust, az van benne hogy 6 kg/m2, és hogy-hogy itt másfélszer annyi anyag kell? Mindjárt megvádolja a kivitelezıt hogy biztos ellopta, vagy máshol használta föl pedig nem, egyszerően olyan volt a felület amilyen, nem vizsgálták meg gondosan egyenletesség szempontjából, és sokkal több ragasztó kellett a ragasztáshoz, mint ami a normában elı van írva. Tehát a kivitelezı érdeke lenne, hogy ezt megcsinálja, és ebben az esetben még fel tudja hívni a megrendelı figyelmét arra, hogy jöjjön ide, nézze meg, 2 m-es lécet mellé tettem ilyen egyenlıtlenség van, vagy többletragasztó felhasználás lesz, vagy pedig ki kell egyenlíteni a felületet pl. egy hagyományos alapvakolattal, gúzolás után persze. Annak megvan a száradási ideje, és mikor megszáradt, azután lehet kezdeni a ragasztást. De akkor normán belül fog maradni a ragasztóval. Na most itt alul a kistáblázatban megjelennek majd idınként ezek a pontossági vagy tőréshatárok, ezt egy kicsit túlzásnak érzékelhetik önök, ezeket nem én találtam ki, és nem is mi Terranovások találtuk ki, mivel nincs igazán szabvány a mérettőrésekre, ebben az esetben ezért az osztrákok akikkel mi komoly kapcsolatban voltunk meg vagyunk is; az ottani vakolat és rendszergazdák összeálltak, és saját irányelveket dolgoztak ki. És az irányelvekben megszabták saját maguk számára a minıséget is úgymond ilyen tőrési követelményekkel. Mindig a táblázat azon része lesz bevetítve ami a munkafázisra vonatkozik. Alkalmas –e a felület vakolattartásra? Ezt kell megvizsgálni elsısorban. Itt mechanikailag értendı ez elsısorban, nyilván ha nem, akkor a felületet biztosítani kell, vagy stabilizálni kell úgy, ahogy elmondtam a vályog esetében. Ha olyan rossz felületrıl van szó, vegyes falaknál szokott ez általában elıfordulni, akkor azzal kell kezdeni a dolgot, hogy vakolattartó rabicháló gúzba beágyazva, kiegyenlítı vakolat, meg kell hogy száradjon, és utána lehet kezdeni a ragasztást.

Szükséges-e

kiegyenlítı

alapvakolat?

Ez

pontosan

az

egyenletlenség

függvénye.

Ablakkönyöklık be- vagy átépítése szükséges-e? Itt komoly gond szokott lenni hogy errıl megfeledkeznek, fıleg az épületfelújításoknál, de az új épületeknél is, hogy olyan mértékő legyen a kinyúlása az ablakkönyöklınek hogy elférjen a hıszigetelı rendszer elıtte, plusz még a vízorr részéig maradjon még egy olyan 2 cm. Ha korábban be volt építve a könyöklı, nagy valószínőséggel nem fog elférni a hıszigetelés, magyarul át kell építeni a könyöklıt. De nem akkor, amikor már fönn van a hıszigetelırendszer, márpedig legtöbbször akkor kezdenek „kapálózni” amikor már fölragasztották, ugyanis a csomóponti kialakítások nem hozhatók létre megbízhatóan, ha erre nem elızetesen figyelnek oda. Tehát elıbb a könyöklıket kell beépíteni szabályosan, és utána jöhet csak a hıszigetelırendszer elkészítése. Egyetlen egy kivétel van ez alól: mikor bádogból van kialakítva a könyöklı rész azt a hıszigetelés után szokták fölhajtani, és akkor ott tömítıanyagokkal manipulálnak, de hát az nem mindenkinek tetszik, és szerintem sem igazán esztétikus. Tehát a kıszerő könyöklıknél ott mindig elızetesen kell elvégezni ezt az átépítést. Na és itt látható egy lábazati profil, amivel indul a kivitelezés, U alakú profil, látszik a vízorr része is, az a szélesebb rész az kerül a fal felé, ott kell dübelezni 50cmként. És amik itt jobb oldalon láthatók ezek az úgynevezett hézagolóelemek, ezek készletben kaphatók különbözı vastagságban, mőanyag elemecskék, ezek pedig azért szükségesek, mert ugye nincs tökéletes fal és amikor tiplizik ezt a lábazatit a falhoz, akkor bizony ugye ezt vagy csavarják, vagy néha még beütıszögessel is szokták csinálni, a lényeg az hogy behúzódik a falhoz, tehát követi a fal egyenetlenségeit. Na már most hogyha ez ilyen alaprajzot mutat felülnézetbıl akkor nem fogja tudni betenni a lapot. Tehát ahhoz mindenképpen síkba kell maradni a lábazati profilnak. Ezzel a hézagolóval biztosítják, hogy a dőbelezés során ne húzódjon be a fal egyenetlenségeit követve. A lábazati profilokat toldani is kell, ezek általában ilyen 2,5-3 m-es szálakban kerülnek forgalomba. A toldásnál is be szokott következni, az a hiba, hogy elég néhány mm elcsúszás, az már nagyon csúnya, hogyha valaki ránéz egy homlokzatra. Fıleg ha magas a lábazat és látja azt, hogyha valamilyen fogasság van, tehát ugrás van benne. Tehát az a szép ha egy vonalba fut, és ezért vannak ezek a mőanyag toldó elemek, amivel gyakorlatilag a két bütüsen illeszkedı lábazati profilt egymáshoz lehet illeszteni folyamatosan és vízszintesen. A sarkoknál is be szokott következni ez a fogasság, ha nem figyelnek oda, erre a célszerő hogy így toldják a sarkot. Látszik is hogy ezek alumínium profilok, lemezvágó ollóval könnyen kimetszhetık. Tehát ne a sarkoknál legyen toldva, hanem csak behajlítva, és ezáltal biztos, hogy ott folyamatosan fog menni az alsó sík és nem ugrik. Ezután következik a ragasztás

mővelete, hát itt most polisztirol lapon látszik ez, de kızetgyapot lapnál is hasonlóképpen kell megtenni, hogy ragasztóval nem a teljes felületét kenik be a lapnak, és eleve nem a falra teszik a ragasztót – sajnos néha még ezt is elkövetik, ezt a hibát – hanem a lapra. Ezt pontperem módszernek hívják, tehát a fal felöli oldalának a szélét kenik be a lapnak, nem a bütüs felét a vastagság mentén, csak a szélét, és néhány kupac pontot tesznek oda a ragasztóból. Hogy hogyan van ez a pontkiosztás, azt egy dolog határozza meg, én azt szoktam mondani, hogy a dominó öt pontja szerint, de a dominó 6 pontja szerint is jó, nincs jelentısége, egy a lényeg hogy oda kerüljön a ragasztókupac ahova késıbb a dőbel fog kerülni. Ugyanis ha két ilyen kupac közé dőbeleznek, el tudják képzelni, hogy gyakorlatilag egy kéttámaszú tartóként ugye szépen az behajlik, amikor behúzza a dőbellel, és egy ilyen kagylós felületet fog eredményezni a polisztirol lapban vagy a kızetgyapot lapban. Tehát mindenképpen, hogy stabil legyen az alátámasztás, nagyjából oda kell esni a ragasztónak, ahol dőbelezés lesz. Magyarul elıre kell tudni, hogy milyen módszerrel és szisztéma szerint dőbeleznek. Az is majd mindjárt fog látszódni hogy milyen szisztémákat ajánlunk a dőbelezésre. Tehát a pontperem módszerrel kell ragasztani ez a lényeg. Ennek páratechnikailag is jelentısége van, mert a ragasztó óhatatlanul mőgyantát tartalmaz a cementkötés mellett, és a mőgyanta az mint tudjuk kevésbé vonzza a párát. Ha telibe kennénk ragasztóval akkor mindjárt ott egy párafékezı réteget eredményezne már a ragasztásnál, és ráadásul több ragasztó is kellene hozzá. Ily módon viszont, hogy csak ilyen pontszerően van és peremszerően, még van lehetıség is arra, hogy a kisebb egyenlıtlenségek, amikor fölnyomják a lapokat kiegyenlítıdjenek a felületen. Ez a mozdulat a következı, ami látszik is, beállítják a lábazati sínbe, és utána a ragasztónál végighúzzák a polisztirol lap felületén a kezüket, hogy érezzék hogy a ragasztó mindenképpen nekiért a falnak. A lapokat kötésben, a téglakötés szabályai szerint kell tenni, és vízszintesen, nem függılegesen elhelyezve Azért vízszintesen, mert így sokkal nagyobb az átkötés lehetısége. Az ilyen lap az 50 cm x 1 m általában, legalábbis a polisztirol lapok, ha ezt most függılegesen állítanám akkor csak 25 cm átfedés lenne mindig, így viszont 50 cm-ként az egyes sorok egymáshoz képest eltoltan jelentkeznek. A sarkoknál is kötésbe kell tenni, ez azt jelenti hogy egyszer így engedem ki a sarkon a lapot, egyszer úgy. Célszerő nem is azonnal levágni, hanem megcsinálni a két oldalt a saroknál teljes egészében, vagy legalábbis elkezdeni a másik oldalt, aztán egy fémhuzal mentén, amit valahol az eresz és a járda között kifeszítenek, utólag levágni vagy cekasszal vagy főrészlappal. És ily módon az él az teljesen a vonal mentén meg fog jelenni. Ha ezt valaki úgy próbálja csinálni, hogy vízmértékkel minden egyes lapot függıbe tesz, nincs az a pontos szemmérték, ami ilyen

fogasságot ne eredményezne, tehát ez nem jó megoldás, mindenképpen az a jó, ha utólag vágják le az élek mentén a lapokat. Nyílászáróknál nem a sarkokban illesztünk. Kényelmi szempontból azt szokták megtenni, hogy ha van egy nyílás akkor úgy vágom a lapot hogy pont ott kezdıdjön a következı lap, mert akkor nem kell sokat toldogatnom, na most ez azért helytelen, mert a fal az egy tárcsának képzelhetı el, és minden nyílás tárcsagyengítı hatással bír ebben a tárcsában, függetlenül attól hogy ajtó vagy ablak. A tárcsagyengítés pedig azt jelenti, hogy feszültségcsúcsok alakulhatnak ki a nyílások sarkainál, és ez valóságban ki is alakul bármilyen kisebb mozgás hatására, de még a hımozgás hatására is; a lapoknál mindenképpen elegendı a hımozgás is. Tehát itt egy plusz megerısítésre van szükség a sarkoknál, amit kétféleképpen tudunk megtenni, és kell is megtenni, az egyik az hogy nem pont ott toldom ahol a sarok van hanem kifaragom a sarok helyén a lapot és egy ilyen kifaragott részt teszek oda a sarokhoz. … Ne pont a saroknál legyen a toldás. És még pluszban, amikor már felragasztottam a lapokat az üvegszövetet is megerısítem: a várható 45 fokos repedés irányára merılegesen még plusz üvegszövet csíkot, egy olyan 25-30 cm-es csíkot, ragasztok rá. Majd késıbb fog látszódni a képen is, hogy hogy van ez. Itt a sarkoknál egy kötésben túlnyújtva utólag húzza, ezt mondtam, itt kell levágni az éleket képezni. Ez azért is fontos mert fıleg az épületfelújításoknál, utólagos hıszigeteléseknél, gondoljanak egy többszintes épületre, nem biztos, hogy függıleges az az él. Ha most én elkezdem ezt az elvet követni, hogy mindig tartom a függılegességet, akkor fönt már több 10 cm ragasztóvastagság is kijöhet, ami nonszensz, azt nem is lehet megcsinálni. Tehát ilyenkor „csalni” kell, követni kell a síkok dılését azáltal, hogy legalább az él legyen vonal mentén, tehát a végén vágom le úgy, hogy ezt a ferdeséget tudjam követni, és akkor lentrıl nem is látszik, vagy ráfogják a perspektivikus hatásra és jól teszik. Itt láthatók a dőbelezés javasolt módjai, kétféle módon szokták általában ezt végezni, az egyiket úgy nevezzük mi hogy T-módszer, a másikat meg V-módszernek a geometriából adódóan. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a fölsı módszer esetében a lapoknak a sarkait fogják meg, minden egyes lapnak a sarkát, és középre legalább egyet, esetenként két dőbelt betesznek valahol a közepére. A másik módszernél pedig a háromszögalakban hol a háromszög csúcsa van felül, hol alul váltakozva; az egymás melletti lapoknál rögzítik tehát 3 db dőbellel laponként az elemeket. Mind a két módszer helyes polisztirol lap esetében. Kızetgyapot lapnál azonban az alsó a javasolt, tehát a V-módszer. Mert ha megnézik, vagy megfognak ilyen kızetgyapot lapot, és általában már a szállításnál is sérülékenyebbek ezek, a sarkok azok nagyon könnyen letörnek,

pont a szálas anyag merevségi hiánya miatt. Tehát nem célszerő pont ott megfogni dőbellel, ahol esetleg eltörik, hanem jobb ez a módszer, ahol nem egészen a sarkon van a dőbel kiosztás, az alsó módszer esetében, hanem csak a sarok közelében. A lényeg az, hogy legalább olyan 4-5 ponton legyen rögzítve. Több is lehet rajta, csak hát akkor több ragasztó kell hozzá. De mint látják majd a következı ábrából, nem mindig kell dőbelezni, itt van felsorolva hogy mely esetekben. Tehát ha nem kell, akkor bárhova eshet az a 6 pont. Ez csak akkor igaz, ha tudom elıre, hogy dőbelezni kell, ezt elıre kell fölmérni. És hogy mikor kell dőbelezni? Hát véleményem szerint a következı esetben: a meglévı vakolatoknál, tehát felújítások esetében, nem kell feltétlenül leverni a régi vakolatot, viszont nehogy attól függjön az élettartama a ragasztás miatt csak a hıszigetelı rendszernek, hogy most milyen állapotban van a vakolat, ezért plusz biztonságként dőbelezni is kell. Ásványgyapot lapoknál mindenképpen az elıbb említett súlykülönbség miatt, méghozzá fémszöges dőbellel. Sarkoknál mindenképpen legalább két-két darabot pluszban be kell tenni még a normál dőbelkiosztáson kívül. Két okból fontos ez: egyrészt ugye a szél, azt nem tudjuk elıre, hogy honnan fog fújni, és itt fıleg a szél szívóhatása az érdekes. A saroknál turbulencia alakulhat ki, és onnantól kezdve föl akarja szakítani pont azt a szélsı lapot a saroknál. Tehát azért hogy az a turbulens hatásnak is ellent tudjon állni rögzíteni kell laponként 2-2 db dőbellel kb. 20 cm-re az élétıl. Ezt ha megnézik a gyakorlatban nagyon kevés kivitelezı tartja be, és legtöbbször csak akkor gondol erre amikor már baj van, de hát az meg már késı. A másik, ami miatt rögzíteni kell a sarkoknál, az az, hogy ugyan az üvegszövet a lapokat együtt dolgoztatja, legalábbis hımozgás szempontjából ez a fı feladata, de a sarkoknál mégis kell dőbelezni, mert egy síkot ugye együtt tudok dolgoztatni azáltal, hogy üvegszövetet ágyazok be ragasztóval, de a sarkoknál irányváltozás van, tehát gyakorlatilag a két saroknál – tételezzük fel, hogy ugyanolyan a hımozgás – felcsúcsosodás következne be, tehát egy ilyen ragasztótól való elválni akarása a lapoknak. Hogy ez ne történjék, ezért kell ott mindenképpen dőbelezni, akkor is, ha egyébként nem kell dőbelezni. A 6 cm-nél vastagabb polisztirol lapokat vajon miért kell dübelezni? Kızetgyapot lapot teljesen mindegy milyen vastag, azt kell, de a polisztirol lapnál 6 cm a határ. Hát azért, mert ha ilyet próbálnak majd egyszer ragasztani, vagy kísérletképpen akár otthon a saját házukon besegítenek a mesternek, akkor azt tapasztalják, hogy mivel vékonyabb a lap, amikor nekiteszik és jön ez a simogatásos mozdulat, hogy nekiért-e a ragasztó a felületnek azt még érzékeli az ujjnak az érzékenysége. És minél vastagabb a lap, annál merevebb, úgymond

téglaszerővé válik. A 6 cm az egy olyan határ, hogy ott már nem érez semmit, ott már csak puff nekiteszi, vagy nekiért a ragasztónak, vagy nem alapon. Na most ezt a bizonytalanságot kiszőri az ember, ezért javasoljuk, hogy 6 cm fölött mindenképpen dőbelezzenek. Két szintnél magasabb épületeknél a szél szívó hatása miatt. Beton alapfelületen, ez is egy érdekes dolog ott vajon miért? És ide tartoznak a panelok is. Nem, nem kell a rabicháló, a rabicháló az akkor kell, ha bizonytalan az alap, puhaság szempontjából, vagy valamilyen állékonysági problémája van; a beton az egy jó fogadófelület, ráadásul még ásványi is. Tehát a ragasztó megtapad a betonfelületeken még akkor is, ha sima, a vakolat, igaza van, nem mindig tapadna meg, hogyha nincs szívása a betonnak. Pl. a monolit födémnél, amikor fémzsaluval zsaluzzák, ott nagyon nehéz vakolni. Ott szoktak ilyen trükköket, hogy inkább ragasztógletteket alkalmaznak ha jól sikerült.

Tehát a betonnál azért kell mindenképpen dőbelezni a lapokat, mert ez pont a két szélsıséges eset hıtágulás szempontjából. A hıtágulási együtthatókat ha nézzük. Az egyik az nagyon nagy rugalmasságú, a polisztirol lap, a másik meg nagyon kicsi, és ilyenkor még a rugalmas ragasztók is – ezekhez rugalmas ragasztók kellenek, tehát flexibilis ragasztók – kevésnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy minden szituációban a kapcsolatot biztosítsák a lap és az alapfelület között. Tehát itt megint a kockázat elkerülés érdekében szükséges. Lábazatnál pedig azért mert ott egyszerően a mechanikai hatás várhatóan nagyobb lesz mint egy homlokzaton, ugye a gyerekek labdáznak, biciklit támasztanak neki stb. szórakoznak, tehát ott mindenképpen tanácsos dőbelezni, ha egyébként nem is kellene. A Weber.therm-nél, általában a ragasztott hıszigetelı rendszereknél a következı munkafolyamat a lapok csiszolása és az élképzés. Ez ugyanolyan fontos, mint ahogy az elıbb említettem a kapart nemesvakolatoknál a felület beglettelése a kaparás elıtt azért, hogy látszódjon hol van megkaparva, hol nincs megkaparva. Ha az elmarad, akkor végzetes hibák keletkezhetnek. Itt is ugyanez a helyzet, ha ez a csiszolási mővelet elmarad, akkor végzetes hibák keletkezhetnek. Ahogy a számítógép kiírja hogy Fatal Error, ez pont az a kategória, ott nincs mit csinálni, ott valószínőleg fejet kell hajtani a megrendelı elıtt, amikor költségmegvonásban fogja részesíteni a kivitelezıt, mert az egyenetlenségeket késıbb amik képzıdtek a felületen nem fogja tudni kiegyenlíteni ragasztóval sem meg vékonyvakolattal sem. Még ha vastagvakolatos rendszer van, akkor talán sikerülni fog ez neki, de hát az még nem igazán terjedt el. Hiszen nálunk is csak 2 éve van vastagvakolatos rendszer erre a hıszigetelı rendszerre. Tehát a lényeg az, hogy ez egy fontos mővelet. Ennek a célszerszáma ott látható, ez a viszonylag nagy alakú simító amire egy durva, azt hiszem korund szemcsékbıl álló csiszolópapír van ráragasztva, és ezáltal viszonylag egyszerően, fıleg a polisztirol lapnál, dörzsölı mozdulatokkal síkba lehet csiszolni a lapok egymástól való

síkeltérését, vagy elcsúszását. Ugyanúgy az élek mentén is, ha van valami korrekcióra szükség, ezt még most meg lehet tenni a polisztirol lapnál nagyon könnyen. Igen ám, de mit csináljunk a kızetgyapot lapokkal? Ugye azt mindnyájan tudjuk, hogy annak ellenére, hogy préselt ez a lap, meg annak ellenére, hogy azt mondják a kızetgyapot lap gyártók, hogy igazán nem okoz szilikon veszélyt, meg környezetbarát, de hát én nem szívesen lélegzem be azt a port ami onnan származik, sıt én allergiás is vagyok rá. Tehát ott már egy ilyen porálarc, porvédı maszk kell ahhoz, hogy valaki ezt végigcsiszolja. Na most ezt a kivitelezık nem szeretik több okból se. Tehát ott kerülni kell ezt a szituációt, ezt a helyzetet, hogy csiszolásra szükség legyen. Két módon lehet ezt megtenni: jobban odafigyelnek akkor, amikor ragasztják a lapokat, hogy lehetıleg síkban legyen, másrészt mi gyártók azzal segítjük ezt, hogy mivel a kızetgyapot lapnak érdesebb a felülete, mint egy polisztirol lapnak, eleve más típusú ragasztó kell hozzá, ráadásul több ragasztó is kell hozzá hiszen a szálak közé is bemehet a ragasztó fıleg a glettelésnél. Ezért egy úgynevezett középágyazatú ragasztó lett kifejlesztve ezekhez, magyarul vastagabb réteget eredményezı ragasztó: kb 8 mm az üvegszövet beágyazásának a két rétege együttesen, rétegvastagságban, ami már biztosít bizonyos korrekciós lehetıséget az ilyen kisebb síkbeli eltérésekre. Jobban mint a polisztirol lapnál, ahol összesen 3 mm az üvegszövet beágyazásának, az ágyazó- és a fedıglettnek az összvastagsága. Tehát polisztirol lapnál mindenképpen kell ez a mővelet, kızetgyapot lapnál pedig meg kell elızni lehetıleg, hogy ne kelljen erre sort keríteni. Ezután következik az élvédık rögzítése. Az élvédık általában mőanyagból vannak most már, és fel van kasírozva rájuk jobbra balra az üvegszövet csík. Ez pontosan annak érdekében van, hogy egyrészt lehessen elıre rögzíteni, másrészt meg azért hogy amikor a tényleges üvegszövetezés történik, akkor itt mindjárt megvan az átfedés aminek a minimális szélessége 10 cm és ezek a szoknyák, amik jobbra-balra kilógnak a profilról, ezek is kb10-15cm-esek. Na itt látható a nyílásnál az amit az elıbb mondtam, ott van az a plusz üvegszövet-csík még erısítés gyanánt. Tehát ezeket nem szabad elfelejteni a sarkoknál. Ráadásul most már van egy ennél korszerőbb elhelyezési módja, mert néha még ez is kevésnek bizonyul, tehát érdemes ezt a csíkot lejjebb húzni hogy átfedjen a nyílás sarkánál is, és bemetszeni egy ollóval és visszahajlítani a kávához. Behúzom úgy, hogy átmenjen a nyílászáró sarokrészénél és bemetszem ollóval és visszahajtom a kávához. Az aztán már igazán jobban fog és biztosít. Ezután következik az ágyazóglett felhordása. Hát itt megint csak rozsdamentes szerszámokat kell használni hiszen ebben is van mőgyanta, és a mőgyanta ugye az megtámadja a tiszta vasat vegyileg, tehát csak rozsdamentes szerszámok alkalmazhatók, a mőanyag azért nem célszerő mert nagyon hozzáragad az anyag tehát marad a glettvas. És ez be is vált általában

most már tudják a kivitelezık, hogy ilyen szerszámmal kell a ragasztót felhordani. Kb. polisztirol lapnál 1,5 mm vastagságot fölglettelnek a ragasztóból, és ebbe frissen a másik kolléga, aki párhuzamosan ott készíti elı az üvegszövet csíkokat, belenyomja – amúgy tekercsben van az üvegszövet, tehát föntrıl lefele haladnak az üvegszövetezéssel, a lap ragasztásával lentrıl fölfele haladunk, az üvegszövetezéssel meg föntrıl lefele. 10 cm átfedéseket alkalmazva az egyes átfedések között függıleges és vízszintes értelemben is. És az pedig belenyomja akkor, és glettvassal áthúzza ebbe a ragasztóágyba az üvegszövetet. Gyakorlatilag itt azokat a hibákat szokták elkövetni megint csak kényelmi okokból vagy oda nem figyelésbıl, mondhatnám inkább, hogy hanyagságból is, hogy egyszerőbb legyen a kivitelezı dolga, hogy azt mondja, hogy egyrészt én spórolok ragasztót magamnak mert lehet, hogy haza tudom vinni és a megrendelı meg azt hiszi hogy kijöttem a normából másrészt gyorsabban túlleszek a munkafolyamaton, ezen a fázison azáltal hogy fog két 100-as szöget, az üvegszövetet fönt megfőzi, ugye a polisztirol lapba kézzel be tudja nyomni a szöget, és utána otthagyja szárazon lelógatva. Aztán a kolléga jön és kívülrıl begletteli ragaszttóval az üvegszövetet, látszólag úgy tőnik hogy minden rendben lenne. Na most valójában nincs rendben semmi, mert minél jobban nyomást gyakorol az üvegszövetre, annál jobban nekiér a lapnak szárazon, és csak kívülrıl kerül a beágyazódás az üvegszövetre ragasztó formájában. Tehát itt az együttdolgozásról szó sincsen, hogy én együttdolgoztatom a lapokat. És ez be is következik az által, hogy késıbb meg fog repedni. Vagyis a lapok illesztései mentén szépen kirajzolódik a laphálózat azáltal, hogy a vakolat átrepedt. Tehát ez nem helyes módszer, ez mindenképpen kerülendı, ráadásul elfelejtik a 100-as szöget is, és az késıbb kirozsdál majd, és megjelenik ilyen pontszerő barna foltokban. Tehát még arra is lusták hogy kihúzzák. A helyes módszer az hangsúlyozom, hogy ágyazóglett, üvegszövetbeágyazás vagy benyomás, és fedıglett, hogy bennlegyen a végleges ragasztórétegnek nagyjából a közepén az üvegszövet. Ez nagy húzószilárdságú üvegszövet és alkáli bevonattal van ellátva. Miért kell ez a bevonat? Hát azért, mert cementes bázikus közegben van, hogy a ragasztó által nehogy elfogyjon vagy eltőnjön. Az ócska üvegszöveteket pont innen lehet felismerni, hogy nem megfelelı az alkáli védelem. Nem mindig lehet meggyızıdni sajnos, ez utólag derül ki. Márpedig Magyarországon vannak forgalomban ilyen olcsóbb anyagok, amiket a hozzá nem értık elıszeretettel föl is vásárolnak a takarékosság jegyében, de hát ez mőszakilag teljesen kerülendı. Egyébként az üvegszövetek jóságáról van egy jó próba, ahol meg lehet gyızıdni. Az üvegszövet maga nem ég, de ez az alkáli bevonat, ha rajta van, ez ég. Egyrészt fogok egy öngyújtót, meggyújtok egy darabot belıle, és nézem hogy vígan ég-e. Ha vígan ég, akkor valószínőséggel ott van ez a bevonat. A másik hibája a nem helyes kialakítású üvegszövetnek

pedig az, hogy a szálak nem így vannak keresztbe egymásba szıve úgymond, hanem csak egymásra illesztve és pont ez a bevonat ragasztja csak össze ıket. Amíg rajtavan a bevonat addig úgy tőnik, hogy az üvegszövet rendben van. Errıl megint csak a meggyújtással lehet meggyızıdni. Ha leég a bevonat róla abba a pillanatba ez szétesik darabjaira, összeesik és porrá lesz úgymond, vagy legalábbis szállá lesz az egész. Na ez az ócska üvegszövet ezt akkor el kell dobni és nem szabad felhasználni. A glettelést tehát elvégeztük, a fedıréteg, fedıglett rákerült, és ezt lehetıleg minél szebben be is kell glettelni akkor, ha vékony vakolat fedıréteg fog véglegesen rákerülni. Azért, hogy minél síkabb legyen a felület, minél szebben lehessen és egyenletesebben felhordani a vékony vakolatot. És itt megint a 16-os kép, a legalsó kép egy ilyen csiszolási mőveletet mutat, hiszen a glettréteg megszáradása után is lehetnek glettelési hibák óhatatlanul, nagy felületen biztos, hogy lesznek is. Ez nem baj, azt a csiszolóval, facsiszoló ez végül is, át lehet csiszolni a glettelt felületet is és ezeket a hibákat eltüntetni. Tehát magyarul ezt is síkba kell csiszolni, és itt még mindig lehet javítani a helyzeten. Csiszolásnál kivétel a minerál rendszerünk, a vastagvakolatos, nemesvakolatos hıszigetelırendszerünket nevezzük minerálrendszernek. Ott nyilvánvalóan erre a csiszolásra nincs szükség, már a ragasztó megcsiszolására, mert ott pont az az érdekes, hogy jó érdes legyen a felület, hogy rá tudjon tapadni a nemesvakolat. Tehát ott abban az esetben nem síkba csiszolják, hanem eleve a glettréteget, ami egyébként vastagabb ragasztót is jelent, fogazott glettvassal vízszintesen elhúzzák ugyanúgy, ahogy a csempét felragasztják, és így egy fajlagosan érdesebb felület alakul ki, amire majd ez a speciális nemesvakolat ami rendszeresítve van meg fog tapadni. Esetleg lehetséges dekorprofilok felragasztása, ezeket díszítés céljából szokták alkalmazni elıszeretettel,

ablak

körüli

keretdíszítéseknél

meg

magashomlokzatoknál,

esetleg

osztópárkányok helyett. Ezek polisztirol lapból sajtolt, vagy valamilyen eljárással megmunkált profilok különbözı keresztmetszetben, általában az ilyen antik díszítıelemeket utánozva, de lehet sík felületekkel is, készen kaphatók szálakban, méteres hosszakban vagy 2 méteres hosszakban. Könnyen szeletelhetı, gépben vágható, egy keretdíszítésnél az ablaknál ott a helyszínen egyszerően és ugyanazzal a ragasztóval amit használtunk a rendszernél lehet fölragasztani. Ha ilyen van, akkor ezt itt kell megtenni, tehát amikor kész a ragasztási mővelet és síkba csiszoltam, akkor jön a dekorprofiloknak a fölragasztása és elhelyezése. Azért jó ez a polisztirolos profil mert könnyő. A régi gipsz díszítések amik a klasszikusan megjelentek a régi épületeken azok akkor anyag hiányában voltak gipszbıl tehát tudjuk hogy a gipsz az nem egy szerencsés anyag kívül. Tehát sokkal jobb ez még akkor is hogyha ez nem annyira természetes anyag mint a gipsz. Vannak olyan gyártók akik vállalnak egyedi gyártást.

Megadja a keresztmetszetét a kívánt profilnak, és akkor ezt legyártja, nyilván felárral fogja mert ahhoz neki szerszámot kell legyártani, de vannak egyedileg is. Nekünk is van, majd itt a kalauzba is találnak az egyik oldalon néhány rendszeresített profilt, amit tudunk tenderbe adni, de egyedileg is legyártható felárral. Ezeket a profilokat nyilván nem vakolni szokták hanem festeni. De ez szép is, hogy egy struktúrált vakolat mellett megjelenik a diszítı elem simább felülettel, mert ugye általában görbült felületeket nehéz is lenne vakolattal követni. Na miután megszáradt a ragasztó és mindezeket a mőveleteket elvégeztük, akkor következik az alapozás mővelete, hiszen mint már említettem általában vékony rétegő vakolatok kerülnek befejezı rétegként. Tehát azt, amit az elején mondtam, hogy vékony rétegő nemesvakolat vagy vödrös vékonyvakolat, mind a kettı fölkerülhet a felületre. Hogy most mikor melyiket, az részben a vevı ízlésén vagy igényén múlik, hogy melyik tetszik neki végsı felületképzıként, másrészt pedig a gyártón múlik, márpedig rajtunk meg a többi gyártón, hogy azt a rendszert mi hogy minısítettük be, ugyanis nem mondtam még de itt nem csak arról van szó, hogy különbözı anyagokat teszünk egymásra, aztán a végén úgy hisszük hogy kész van valami. Nem. Szigorú szabályok szabályozzák most már Magyarországon is hogy 2003 óta forgalomba hozni építési terméket csak megfelelı minıségtanúsítással lehet. Na most a minıségtanúsítás alapja az többféle lehet, ha van európai szabvány rá akkor a szabályra való hivatkozással akár a gyártó is kiadhat ilyen tanúsítványt. Ha nincs európai harmonizált szabvány rá akkor viszont Magyarországon egyedül az ÉMI az pillanatnyilag az építési termékekre az akkreditált minısítı szervezet. Tehát akkor nála kell megcsinálni ezt a bevizsgálást. Ez tekinthetı mőszaki specifikációnak, amire mi már tudunk hivatkozni eladáskor egy megfelelı igazolással, hogy megfelel ezeknek a mőszaki specifikációban elıírt követelményeknek az egész rendszer. És itt hangsúlyozom, hogy tehát a rendszert kell beminısíteni, nem az egyes termékeket külön-külön. Ráadásul Magyarországon nem tudom hallották-e mostanában történt az OTSZ-nek (Országos Tőzvédelmi Szabályzat) a felülvizsgálata és az újra való kiadása. Május 22-tıl lesz érvényben, már megvan a rendelet, csak akkor lesz hatályos. És ez hát hogy is mondjam egy kicsit belevágott az üzleti élet vénájába, mert van benne egy olyan cikkely a korábbi évekhez képest, hogy középmagas épületek esetében 8 cm-nél vastagabb éghetı burkolat nem alkalmazható. Na most ha belegondolnak, mit jelent ez egy gyártó számára meg egyáltalán a felhasználó számára, azt hogy polisztirol lappal nem lehet hıszigetelni középmagas épületeket. A panelépületek többsége ebbe esik. Panelprogram most fut. Kérdem én, hogy azoknak a pályázati anyagoknak amik már folyamatban vannak, kiadásra kerültek, netán elkezdték csinálni most május 22-e után vége? Kızetgyapot lappal kell helyettesíteni? 3x-os ára van a kızetgyapot

lapnak a polisztirol laphoz képest, hát nem mindegy az hogy hogyan tudják ezt finanszírozni akkor, amikor most már az önkormányzatok is kilépnek a buliból, ınekik az volt a pályázatuknál hogy 1/3 részt ad a lakóközösség 1/3 részt az önkormányzat 1/3 részt az állam. Most az önkormányzat kivonult úgymond, tehát marad a 2/3 rész a lakókra 1/3 rész meg az államtól. Ha most ennek megemelkedik 3x-osára az ára, mert a lap ára az biztos hogy annyi, akkor ezt egyszerően nem fogják tudni befejezni, mert nem tudom honnan kerítenek pénzt rá. Tehát most ez foglalkoztatja az érdekelt feleket, és mennek a lobbizások, megmondom a mi részünkrıl is, bár mi nem gyártunk hıszigetelı terméket, tehát nekünk mindegy lenne az hogy most kızetgyapot lap van ott a rendszerben vagy polisztirol lap, mi rendszergazdák vagyunk csak, mi vakolatot meg ragasztót gyártunk hozzá, az meg úgyis mind a kettıhöz kell, de abból a szempontból nem mindegy, hogy azoktól a piacoktól elesünk ugye, meg hát nem lesz fizetıképes kereslet már, hogy ilyen hıszigeteléseket csináljanak. Miért kell a drágábbat megvenni amikor van olcsóbb is? Hát ennek több oka van, az egyik oka az, amirıl beszélnek ugyan, de mőszakilag nem mindig megalapozott hivatkozással, az a páraáteresztı képessége a rendszernek. A kızetgyapot lapnak annak kb. csak másfélszer rosszabb a páraáteresztı képessége, mint az ugyanolyan légréteg-vastagságú levegınek. Vagy még annál kevésbé is rosszabb. 1.4 körül van a µ-tényezıje. Addig egy polisztirol lapnak 4050 körül van ez a µ-tényezıje. Jóllehet a fának is nagyjából itt van, legalábbis egyes fáknak. Mégis mindenki azt mondja, hogy a polisztirol lap párafékezı, azért nem hıszigetelek polisztirol lappal, mert akkor befülled a házam, nem lélegzik a falam stb. Ennek van valóságalapja, de csak részben, mert ugyanis a fizika törvényszerőségei alapján a helyiségben képzıdı légnedvesség nagy része úgyis közvetlen, konvektív módon igyekszik eltávozni, tehát az ablak résein keresztül, bejön valaki az ajtón stb. Ott a 97%-a kimegy abban a pillanatban, és csak a 3%-a préselıdik keresztül diffúz módon a határoló szerkezeteken. Na most kérdem én, hogy ha 3-4%-on múlik az hogy bepenészedik-e a falam, akkor ott már nagyon ki volt élezve valami korábban is, tehát ott már nem igazán áll fenn a gondolkodásmódnak ez a logikája. Sokkal inkább az van, és ezt tapasztalatból állítom, mert voltunk ilyen reklamáción nem egyszer kinn, hogy megcsinálják az utólagos hıszigetelést mondjuk egy családi házon, mert összejött rá a pénz, és teljesen logikusan kicserélik a nyílászárókat is, mert mikor nem ha most nem. Hát ha már lúd akkor legyen kövér, gyorsan az ablakok is jól hıszigeteljenek. Ezek a modern nyílászárók azonban már többszörös légáteresztés ellen tömített kialakítással készülnek, aminél ha nem figyel oda gondosan a szellıztetésre, akkor bizony befülled a levegı, és ha visszatérek az elızı gondolatra, ha 97 %ban avatkozok be drasztikusan azáltal, hogy meggátolom a természetes légáramlást, akkor azt

valóban megérzi a fizika, és az valóban megtalálja abban a pillanatban a hidegpontokat, és ki fog csapódni, és elindul a penészedés. A laikus emberben, aki megcsinálta a hıszigetelést mi marad benn? Amig nem volt hıszigetelve – arra már nem emlékszik, hogy fújt a szél kint, be volt csukva az ablak és mozgott a függöny – addig nem volt penészedési problémám. Hát persze, megvolt a légcsere vígan, csak hát sokat kellett főteni. Most ugyan kevesebbet főt, de mióta föltette a hıszigetelést, és „én megmondtam a kımővesnek hogy ne polisztirol lapot tegyen föl” vagy legalábbis kért javaslatot tıle, csak hát ugye drága volt és abban a pillanatban megalkudott, azóta van a penészedési probléma. Magyarul rá akarják fogni a homlokzati burkolatra, annak a rossz páraáteresztı képességére. Ez azért nem igaz így teljes egészében. Annyiban igaza van az ilyen kétkedıknek, hogy ami bemegy viszont a szerkezetbe a 2-3% páramennyiség annak viszont tényleg célszerő kijönnie, vagy legalábbis problémamentesen kondenzáció-veszély mentesen, vagy ott kondenzálódjék, ahol nem okoz különösebb problémát eltávoznia. Mert ha az nem tud, akkor az okozhat valóban problémát, de hangsúlyozom, ha 2-3%-on múlik a dolog akkor ott már nagyon ki volt valami korábban is feszítve vagy élezve. Erre figyeljenek majd oda a gyakorlatban is, hogy nem szabad erre hárítani a dolgot, hogy itt valaki tévedett, sem mi anyaggyártók nem tévedtünk, mi nem adtunk rossz rendszert kívülre, hanem itt egyszerően arról van szó, hogy valószínőleg a konvektív páraforgalomba lett beavatkozva mindenképpen drasztikusan. A másik ok, hogy kızetgyapot lapot miért használnak, azért mert a kızetgyapot lap éghetetlen kategória, vagyis a mostani besorolása „A1”-be esik, míg a polisztirol lapos rendszerek „B”kategóriásak, illetve ha csak a polisztirol lapot nézem az pedig „E”-kategóriás ráadásul, de rendszerben „B”- kategóriába esik. Mindenképpen nehezen éghetı tartományba sorolható hıszigetelı rendszer. Épp az elıbb említett tőzvédelmi elıírások szigorodása miatt nem mindegy már, hogy mit teszek a homlokzatra. Azt mondja a rendelet, hogy két szintes épületig, ahova a családi házak többsége sorolható, ott még megengedhetı a polisztirol lapos rendszer is mindenféle vizsgálat nélkül, tehát magyarul nem kell úgynevezett tőzterjedési vizsgálatot végezni az ÉMI-nél, ami szintén egy komoly összeg egy gyártónak (kb olyan 1.5-2 millió Ft körül van egy ilyen). Tehát ezt nem kell elvégeznie akkor hogyha az a két szint azonos funkcióval rendelkezik, tehát ha mind a két szinten lakás funkció van, akkor nem kell tőzterjedési vizsgálattal bizonyítani a végén, hogy megfelel, magyarul a polisztirol lap mehet minden további nélkül. Ha viszont két szintes az épület, de közben megváltozik vagy szándékosan vagy véletlenszerően a rendeltetése mondjuk az egyik szintnek, és pl. iroda lesz alul, fölül meg marad a lakófunkció, akkor már tőzterjedési vizsgálattal kell bizonyítani a burkolatnak a megfelelıségét. Tehát ezek a szabályok egyre szigorúbbak, és ilyenkor ugye két

eset lehetséges vagy eleve kızetgyapot lapot tesz föl az ember, és akkor mentesül ettıl, vagy pedig a rendszer gazdájától meg a többiektıl be kell szerezni a tőzterjedési vizsgálat eredményét. Ez arra megy ki, hogy megnézzék, hogy milyen módon terjed a tőz az éghetı burkolatok által a homlokzaton. Meg kell hogy mondjam a mi polisztirol lapos rendszereink 0.75 órát tudnak tehát 45 percet tőzterjedési határértékben, ami egy középmagas épületnél éppen az alsó határ a megengedhetı tőzterjedési határértéknek. Tehát a középmagas épületeknél eddig lehetett alkalmazni. Itt most a 8 cm jön be korlátozásként, ami miatt izgul a szakma, hogy mi lesz belıle, de középmagas épületnél eddig lehetett alkalmazni a polisztirol lapos rendszereket vastagsági korlátozás nélkül, ha 45 percet kibírt a homlokzati tőzterjedése. Ennyit tudok mondani, hogy ezért kell kızetgyapot lap általában. Még a hangszigetelést is meg lehetne említeni, de azt azért nem mondom szándékosan, mert ha belegondolnak, hol van jelentısége egy hangszigetelésnek a homlokzaton, legfeljebb a tőzfalon, mert ha nyílászárókkal televan, akkor úgyis az lesz a mértékadó és nem az, hogy a falsáv a két ablak mellett meg le van hangszigetelve. De hát kétségtelen jobb a hangszigetelı képessége nyilván a polisztirol lapos rendszerénél a kızetgyapotosnak. A következı mővelet a vékonyvakolatos rendszereknél tehát az alapozás. Ez ugyanúgy történik a vékonyvakolatnál: simán teddy-hengerrel fölviszik festékszerően és hagyják megszáradni. Vastagrétegő vakolatok alá, tehát a minerál rendszerünk alá nem szabad ezt, ott felérdesítik a ragasztót, ezzel a bordázattal hagyják abba, és ott nem kell alapozni. És akkor az i-re a pontot azzal teszik fel hogy megcsinálják a befejezı réteget. Itt is ugye a két változat látszik, tehát az egyik a vékonyvakolatos rendszer, amikor glettvassal felhordják, és puha mőanyagsimítóval bedörzsölik a vékonyvakolatot, a másik pedig a kapart nemesvakolatos rendszer, amikor vakológéppel vagy hagyományos módon felcsapják kb olyan 0.5-1cm vastagságban, attól függ hogy milyen szemcsemérető a vakolat, és másnap megkaparják ezzel a kaparószerszámmal, ami itt látszik. Itt van egy megjegyzés a két kép között, hogy a HBV érték, azaz a visszaverıdési érték 2530% felett kell maradjon. A hıszigetelı-rendszereknél a fedıvakolat színe azért nem közömbös, mert tudjuk jól, hogy a sötétebb színek jobban elnyelik a fényt, a világosabbak meg jobban visszaverik, és ha túlzottan fölmelegszik egy ilyen fényelnyelés folytán a rendszer, akkor nagyobb lesz a hımozgás. Ha nagyobb a hımozgás, akkor azonban nagyobb igénybevétel keletkezik pl. az üvegszövetre nézve, vagy a ragasztóra nézve, ami már nem biztos, hogy belefér az általa elviselhetı tartományba. Tehát korlátozni kellett, erre van ez a HBV-érték, visszaverıdési érték (gyakorlatilag csak német rövidítésben van így fordítva). A mi színkártyáinkon is megjelenik hátul, ha megnézik, a HBV értéknek a százalékos

tartománya, tehát hogy hány százalék a visszverıdési érték. Ugye minél kisebb a visszaverıdési érték, annál kisebb az elnyelıdési érték és fordítva. Tehát legalább 25-30%nak kell lenni a visszaverıdési értéknek, magyarul világosabbnak kell lenni a színnek ahhoz hogy ne melegedjen túlzottan föl a hıszigetelı rendszer. Egy kicsit oda kell figyelni igenis a megrendelıt befolyásolva arra, hogy milyen színő legyen a fedıréteg. Ez persze nem jelent jelentıs korlátozást mert nekünk is 245 féle színünk van, azok közül nagyon kevésnek kb. 10%-ának van ez alatt a visszaverıdési értéke. Tehát még igen sok szín közül tud ezután is választani. Na most ez nem vonatkozik a díszítésekre nyilvánvalóan, hanem csak a teljes felületre. Az hogy az ablak köré teszek sötét színeket, annak nincs jelentısége. Itt a színkártyákból látszik néhány ilyen. Már most felhívom a figyelmet, hogy a Weberkalauz alapján ne válasszanak színt, ez csak ilyen tájékoztató jellegő, hogy mennyi színünk van, a kereskedınél kell kiválasztani színkártya, illetve a vakolatminta alapján a színt, mert különben becsapódik az ember. És becsapódhat akkor is amikor már elkészült az épület, ilyen reklamációk is néha jönnek, legutóbb pont egy ilyen volt, hogy az egyik oldalán az épületnek zöld park volt, a másik oldalán meg autóparkoló lebetonozva, és reklamálták hogy hát más színő vakolatot adtunk, most hogy elkészült és lebontották az állványt, az egyik oldalon világosabb a szín a másik oldalon meg sötétebb. Kimentünk megnézni, hát egyszerően a fényárnyék hatásról volt szó, ahol a zöldterületrıl verıdött vissza a fény ott más volt vakolat színárnyalata, mint ahol a betonfelületrıl verıdött vissza. Látványosan tényleg úgy tőnt mintha színhiba lenne de nem volt színhibáról szó. Tehát erre oda kell figyelni, hogy a fény produkálhat ilyen különleges dolgokat. A strukturális hatások is befolyásolhatják a színárnyalatot, mindnyájan tudjuk egy vastagabb strukturált vakolat, pl. kapart vakolat ugyanolyan színárnyalatban sötétebbnek tőnik, mint egy simított, esetleg glettelt felület. Mert a fény árnyék hatás miatt sötétebb tónusban jelenik meg. A távolságnak is nyilván szerepe van a színérzékelésben és hát ezt az elıbb említett HBV-értéket is figyelni kell, itt a hıszigetelésnél legalább. Egyébként ez nem érdekes csak normál alapvakolatoknál, hıszigetelı alapvakolatoknál nem, csak ebben az esetben a hıszigetelı rendszereknél. (kérdés) Igen valóban a kızetgyapot lap az jobban összenyomható mint egy polisztirol lap az anyagtulajdonságok miatt, de azért ott is megvannak az anyagnormák, pontosan az elıbb említett Rockwool példáján, hogy ık is rájöttek arra hogy muszáj valamit tenni annak érdekében, hogy keményebb legyen a vakolathordozó réteg. Tehát itt most nem vakolatról van szó általában hanem ragasztóról, az kerül kapcsolatba közvetlenül a kızetgyapot lappal. Ha a kivitelezı ügyesen dolgozik és nagyjából azonos stílusban, akkor ennek nincs jelentısége, mert magyarul ha azonos erıvel nyomja föl a ragasztót mindenütt, akkor lehet hogy egy kicsit betömörödik, de azonos felületet fog eredményezni. Akkor van baj, ha van egy mackós erıs ember ugye, meg van egy vézna egymás mellett

haladnak, és az egyik éppen hogy maszatolja, a másik meg erıs nyomást gyakorolva nyomja be a ragasztót, akkor lehetnek ilyen anomáliák. De ez általában nem szokott jellemzı lenni, mert a mővezetı azért van, hogy ilyenre odafigyeljen, és azt mondja az erıs embernek, hogy akkor csináld meg egyedül az egészet ha ilyen erıs vagy. Vagy egy másik kollégát választ melléje, aki hasonló fizikumú. Ennek gyakorlatban általában nem szokott jelentısége lenni, de valóban oda kell figyelni rá.

Arról beszélnék még, hogy vannak olyan rendszerek Magyarországon most már, hıszigetelı homlokzati rendszerek, amik már megérettek a felújításra. Hát ugye a dryvit, mint elv az régóta van elterjedve, én is annak idején még, mikor egyetemre jártam úgy tanultam, hogy dryvit, most manapság már nem szívesen használom ezt a kifejezést mert ugye a Terranovánál dolgozom, és ez most már márkanév és nem system megjelölés. Tehát ez már régen elterjedt, csak Magyarországon igazán meghonosodni talán a 70-es évek elején tudott, lehet hogy még korábban is, én arra vezetem vissza, hogy akkoriban jött be a Gmk-zás mint idıszak. Na most a Gmk-zásról azt kell tudni, hogy az a Kft-nek az elıdje volt, ami a szocializmusban azt jelentette, hogy kipihenték magukat az emberek a munkahelyen, és utána munkaidı után alig várták hogy elmentek Gmk-zni, ott viszont egyetlen dolog számított, hogy mennyiségben minél többet megcsinálni, plusz jövedelemszerzés céljából. Tehát a minıség nem számított, csak a mennyiség. És ott tényleg minden hibát, amit lehetett elkövettek, én Debrecenben láttam egy ilyen többszintes épületnek a hibáját ebbıl adódóan, amit akkoriban csináltak. Hát cafatokban lógott az üvegszövet a lapon, alatta lehetett látni hogy nem kötésben tették a lapokat, tehát eleve hálósan tették föl, és nem megfelelıen ragasztották, akkor még a dőbelezés nem volt ismert igazából, tehát minden mondom, mint egy beteg ló, ami hibákat el lehetett követni az ott el volt követve, és hát a lakók ott sírtak mert valahol már leesett a lap, valahol már a lélek tartotta. Ezek felújításra szorulnak ezek a régi hıszigetelt rendszerő épületek. Na most nem mindegy, hogy milyen technológiával újítjuk fel, mert nyilván találkoztak már ilyennel, ha elkezdenek egy polisztirol lapot főrészelni, akkor is rengeteg hulladék keletkezik a porból csak. Próbálják elképzelni, hogy valaki le akarja tépni ezeket a lapokat a felületrıl, ahol fogja a ragasztó ott az istenért nem fog elválni, ahol meg nem ott könnyen lejön, magyarul eltörik a lap, össze-vissza viszi a szél abban a pillanatban ahogy eltört. Ha ott egy park van ott pillanatokon belül fehér lesz minden jönnek a zöldek, jönnek a lakók, reklamálnak, tehát nem egy hálás munka egy kivitelezınek, az biztos hogy szidni fogják ıket hogy ez így nem megfelelı. Ezért találtuk ki ezt a technológiát, amit le is szabadalmaztattunk itt Magyarországon is, ezeknek a hıszigetelı rendszereknek felújítására. Kétféle módszer van gyakorlatilag, részben hasonlóság van köztük, az igazi különbség a két módszer között hogy egyszer plusz hıszigetelés fokozással újítjuk fel a rendszereket, ami

általában szükséges is, hiszen akkoriban más hıtechnikai elıírások voltak, mint manapság. A másik pedig akkor, ha végül nem mindenkinek szükséges a hıszigetelést fokozni valami miatt, akkor viszont meg lehet csinálni anélkül is hogy plusz lapokat ragasszunk föl. Ez ami itt látszik ez a hıszigetelés fokozása nélküli megoldás. Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a régi lapok, amik ilyen foltosak, azok a régi hıszigetelı rendszer sematikus ábráját jelölik, azt be kell marni egy marószerszámmal úgy, hogy átvágják ilyen flex-szerő eszközzel, vastagabb flexet képzeljenek el, átvágják kb 15x15 cm-es raszterben a vakolatot és az üvegszövettel együtt, tehát kb. olyan 6 mm mélységig belevágnak a polisztirol lapba is. Fölkockázzák magyarul a felületet. Ez három dolog miatt kell: ezáltal feszültségmentesítıdik ez a felület, ami az esetleges korábbi helytelenségek miatt lehetett, másrészt pedig ha nedvesség is volt benne, mert általában van benne nedvesség mert a hibákon keresztül bement, akkor itt könnyebben ki tud szellızni. Harmadrészt pedig, mert egy ilyen kockát, ha nem fogja a ragasztó, sokkal könnyebb kivenni, pótolni és ragasztani, mintha egész táblát kellene letépni. Azonnal kiderül az, hogy hol vannak a gyengepontok, azokat kiveszem és beteszem helyette az új lapot. Nyilván ugyanolyan vastagságban, most már megfelelı ragasztással. Miután ezt kijavítottam ezt a felületet, és nem akarok pluszban hıszigetelni, akkor az üvegcella beágyazása következik ebbe a speciális retech-ragasztóba, ez a renovation technologynak a rövidítésébıl adódó szóösszetétel. A lényeg az tehát hogy innentıl kezdve a mővelet hasonló az elıbbihez amiket mondtam, hogy üvegszövetet kell beágyazni két ragasztóréteg közé. A különbség ott van, hogy mivel most már fölvágtam a lapokat. itt rögzíteni kell és együttdolgoztatni a rendszert újból. A dőbelezést nem a száraz lapfelületen kell elvégezni, hanem az üvegfelületen keresztül tehát elıbb beágyazom az üvegszövetet ragasztóba, és utána dőbelezek. Ebbıl az is következik, hogy nem ütıszöges dőbelt használok, mert akkor összevissza fröcsög a ragasztó és tele lesz a fülem, szemem, minden, hanem a csavaros dőbelek jönnek itt már számításba mindenképpen, amit finoman becsavarok és nem szóródik szét a ragasztó. Ezáltal az üvegszöveten keresztül fogja össze az egész korábbi rendszert még egyszer, és sokkal biztonságosabban rögzíti, még annál is biztonságosabban mint amit elıbb javasoltunk. Tehát itt is az STR-csavaros dőbel a javasolt amit az elıbb mutattam a kis videoklipben is. A fedıbevonat az pedig lehet vékonyvakolatok közül lehetıleg a jobb páraáteresztı-képességő, ha már itt feltételeztük, hogy nedvesedés is van, hogy minél elıbb kiszáradjon. Illetve a nemesvakolatok közül is a vékonyrétegő javasolt, hogy ne terheljük plusz súllyal ezeket. A másik módszer ugyanúgy megegyezik a hagyományos módszerrel, tehát itt a rétegrendek ugyanúgy következnek. Ugyanúgy el kell végezni ezt a bemaratást, átvágás, de utána a lapok

felragasztásától kezdve a mőveletek teljesen hasonlóak a hagyományos jellegő hıszigetelı rendszerek készítéséhez. Tehát itt az üvegszövet alatt dübelezünk. Egy plusz hıszigetelı lappal amit kiszámolt valaki, vagy éppen valamilyen módon meghatározták annak a vastagságát. Ez a hıszigetelés növelésével létrejött javítási eljárás. Ezáltal, ezzel a technológiával nem keletkezik hulladék, mert azokat a kis kockákat könnyedén ki tudom venni úgy, hogy megfelelı helyre tárolom, és pótolom ott a helyszínen. Sokkal gyorsabb lesz a kivitelezés is, mert nem kell várni arra, hogy az egész felületet letakarítom, a megmaradt ragasztót levésegetem a felületrıl, tehát ez borzasztó munka lenne. Így ami jó lap az fönnmarad, ami nem azokat a kockákat pótoljuk, és utána vagy újabb hıszigetelı rendszer kerül föl, vagy pedig az elıbb említett felületi rögzítéssel egy vakolatréteg közvetlenül. Ez a retech-nek az elve, gyakorlatilag a kétféle módszer. El kell hogy mondjam hogy már itt Budapesten is vannak ilyen referenciák, azt hiszem 2, meg valamelyik vidéki városban is most pontosan nem tudom fejbıl, tehát felismerték ennek a módszernek az elınyeit azok, akiknek meg kellett csinálni. Viszonylag drágább is, vagy legalábbis úgy tőnik, de valójában nem drágább, mert az idı az végül is nagy pénz, és idıben ez mindenképpen elınyösebb, és a környezet szempontjából is elınyösebb eljárás, mint egy hagyományos javítás. Ragasztani mindig kell, azt nem lehet hogy csak dübelezek és nem ragasztok tehát ragasztani mindenképpen kell a lapokat és még dübelezni is lehet vagy kell, de külön-külön nem lehet alkalmazni, illetve csak ragasztani lehet, de dübelezni kiegészítésként lehet csak tehát nem önállóan. …… Befejezésül a vakolástechnológiának egy olyan részérıl szeretnék beszélni, ami itt Magyarországon is, de mondhatnám, hogy mindenütt fı probléma, nevezetesen a régi épületeknek a nedvességgel szembeni ellenállósága, vagy nem ellenállósága. Amikor egy szigetelési hiba miatt, vagy annak hiánya, elöregedése miatt alulról, kapillárisan kezd felszívódni a nedvesség a falszerkezetekbe. Komoly gondokat okozva nem csak azáltal, hogy a víz megfagyhat és ledob magáról mindent, hanem azáltal is, hogy legtöbbször vízben oldódó sókat szállít a talaj felıl, vagy a szerkezetekbıl, rétegekbıl kioldva, felfele haladva. Ezek a sók a párolgási zónában, jól látható módon meg is jelennek, fıleg a felsı felületén a nedvesedési zónának, ami ugyanúgy viselkedik kristályosodáskor, mint egy jégkristály. Magyarul a térfogatának többszörösét igyekszik felvenni, és ilyenkor feszítı hatást jelent. Ezért van az, hogy mindent dob le magáról, ráadásul sókristályosodás akkor következik be, amikor el tud párologni a víz az oldatból, az pedig a felületen fog bekövetkezni. Tehát mindig az aktuális felület lesz éppen a legveszélyeztetettebb. Magyarul elıször a vakolat kezd majd

leválni, és annak az egyes rétegei, majd legvégül maga a tégla, ami kezd „visszarágódni” a sókárok által. És mondhatni, hogy elfogy a fal, pont egy olyan zónában, ahol a leginkább szükség lenne rá statikailag, hogy a legvastagabb és teherbíróbb legyen ott a lábazat körüli részen. Nos erre többféle megoldás van, meg hát nyílván tanultak is róla, hogy hogyan lehet védekezni ez ellen a probléma ellen. A legbiztosabbak azok a megoldások, melyek a szigetelés utólagos helyreállítására irányulnak. Ennek 3 fı kategóriája van: az egyik a mechanikai jellegő megoldások, amikor vagy átsajtolnak valahol, ahol tudnak, valamelyik fugahézagban, egy újabb vízzáró szigetelı réteget – általában ezek ilyen merev lapok formájában egymásra illesztve kerülnek besajtolásra a fal teljes keresztmetszetébe. Vagy pedig a hagyományos módszert követve, de annak most már talán kisebb a létjogosultsága, hogy visszabontják a falakat, és elkészítik a hagyományos jellegő szigetelést, ilyen darabokban, szintén átfedésben. De azt már ritkábban alkalmazzák, mert borzasztó munka, és statikailag mindenképpen bizonytalanságot jelent az, hogy én elbontok egy falat és utána visszaépítem, még akkor is, ha azt megfelelıen kiékelik. Tehát inkább ezek a besajtolásos módszerek terjedtek el mechanikai módszerként. A másik ilyen módszer a helyreállításra, azok a kémiai módszerek, vagy vegyi módszerek, amikor injektálnak be a falszerkezetbe különbözı anyagokat, annak a céljából, hogy elterjedjen és felszívódjék a faltestbe, mintegy víz-zárt létrehozva. Ezek is nagyon jó megoldások, akkor, ha ügyesen megcsinálja valaki, és megtervezik elıre. Abban a pillanatban ugyanis, ha nem érnek össze ezek a felszívódási kúpok, egymással nincsenek áthatásban, abban a pillanatban, ha lesz egy folytonossági hiány és ott a víz még koncentráltabban fölfele fog kúszni és nem ér semmit az egész. Tehát ez nagy odafigyelést igényel, hogy jó legyen a végeredmény. A harmadik módszer pedig az elektrofizikai módszerek, amikor valamilyen aktív vagy nem aktív potenciálkülönbség hatására megváltozik a víznek az áramlási iránya. Alaphelyzetben a szárazság irányába, tehát lentrıl fölfele mozog kapillárisan a víz a hajszálcsövecskékben, ezzel az elektrofizikai módszerrel ezt meg szokták fordítani, és föntrıl lefele fog mozogni a víz, az ionvándorlás befolyásolásával. Vagyis visszaszívódik ami eddig fölfelé akart szívódni. Ezek is nyilván jó megoldások, de egyrészt van üzemeltetési költsége, másrészt az elektródák, amiket belesüllyesztenek a falba vezetıként, elıbb vagy utóbb elkorrodálnak még akkor is, hogyha nemesebb acélból készülnek. Ezek voltak tehát a vízutánpótlás megszüntetésére irányuló megoldások, vannak azonban sótalanítási eljárások is, ami a sónak a közömbösítésére szolgál. Nyilván, hogy a kikristályosodott sókat nem viszi vissza, tehát ilyen esetben, fıleg a vakolás szempontjából érdekes csak, sótalanítani kell a felületet, és úgy lehet visszatenni a vakolatot. Tehát arra is megvannak a módszerek. Nyilvánvalóan a sószennyezıdés a vakolás

szempontjából is egy szennyezıdés, tehát gyakorlatilag szennyezett felületre nem lehet vakolni, ebbıl kell kiindulni, tehát mindenképpen a felületet közömösíteni, illetve a maradványoktól amik látszanak, mentesíteni kell. Tehát ezek a biztos megoldások. Példaként, hogy mennyi vizet tud tárolni egy fal: egy tömör falnál, mondjuk egy 1m²-nyi 40 cm vastag falnál 15%-os nedvességtartalom, az több, mint 100 litert jelent, amit párolgás révén igyekszik eltávolítani magából, és ugye ez okozza a gondot, hogy egyrészt nem sikerül teljesen, mert mindig jön utánpótlás, másrészt meg a sók ki fognak kristályosodni a felületen. Tehát a kapilláris vízfelvétel ellensúlyozására vagy megoldására, vagy ennek a problémakörnek a megszőntetésére terjedtek el ezek a falszárító, vagy más néven felújító vakolatrendszerek. Nálunk a Weber Terranovánál is vannak ilyen rendszerek, győjtınéven, ahogy az elıbb Weber.therm volt a hıszigetelı-rendszereknek a győjtıneve, úgy a Weber.san, a Sanierung szónak a rövidítésébıl, ezeknek a felújító vakolatrendszereknek a győjtıneve. Tehát a felújító vakolatoknak két fı feladata van: egyrészt a sómegkötés, másrészt pedig az, hogy folyamatosan lehetıvé tegyék a párolgást. Laikusok gyakran szokták úgy kérni tılünk, hogy „Hallottuk, hogy van jó hıszigetelı rendszerük, abból kérünk”. Hát ez nem igaz így, mert pont az ellenkezıje igaz, itt nem a szigetelésre irányul az erıfeszítés, hanem a feszültség mentesítésre. Tehát az, hogy minél könnyebbé tegyem a víz kijutásának az útját, ha már benn van a falban, és ne gátoljam. A régi módszerek sajnos sokszor hibásak voltak és követtek el, és még manapság is követnek el hibákat, hogy jó vízzáró, vagy közel vízzáró típusú vakolatokat tesznek fel. Mindnyájan tudjuk, ha a cementadagolást növeljük egy vakolatban akkor az vízzáróbbá lesz. Tehát jó cementes vakolatokat hordtak fel például egy pincehelyiségben, hogy tudjanak ott tárolni dolgokat. Az lehet, hogy egy darabig ott valóban nem volt nedvesedés, látszólag, de az biztos, hogy az a víz, ami kapillárisan szívódott fel, az most már nem tudott ott párologni a pince irányában, így még följebb fog kényszerülni, és még magasabb régiókban fog gondot okozni. Tehát ha valakinek van egy alápincézett épülete, és nem jó vakolatot használ a pincében, akkor korábban, ha a lakásban még nem volt nedvesedés, akkor várható, hogy hamarosan lesz, hiszen fölfele kúszik a nedvesedés, és ha ott is hibás a szigetelés, akkor valószínőleg meg fog jelenni ott is. Tehát ezek nem jó megoldások. A megoldás lényege az, hogy ha már ott van a nedvesség, akkor azt minél könnyebben eltávolítsuk onnan, vagy legalább tegyük lehetıvé a párolgást számára. Persze, ha nem szüntetjük meg az utánpótlását, akkor ez egy körfolyamat egyensúlyi irányba való befolyásolása lesz csak, de ez bıven elegendı ahhoz, hogy szárazzá tegyem a vakolat felületét, és sókivirágzás mentessé. Mert ha belegondolnak, egy helyiséget azonnal tudok használni, ha már nem dohos, nedves a falfelület, és nincsenek ezek a vakolatpotyogások a

sókivirágzás miatt. Kívül ugyanez a helyzet: a lábazati részt azonnal rendbe tudom tenni, ha nem látom ezeket a hibákat rajta. Tehát látszólag kozmetikázásnak tőnik ez a dolog, de a gyakorlatban pont ennek a „kozmetikázásnak” van jelentısége, ezért érdemes ezeket a vakolatokat használni. Ráadásul, azok akik ezeket az utólagos szigetelésjavító eljárásokat alkalmazzák is elıírják legtöbbször, hogy befejezésül igenis falszárító vakolatot tegyen fel, mert ha sikerül is helyreállítani a víz-zárt valamilyen módszerrel fölötte benne van még a nedvesség meg a só is, tehát gyakorlatilag az ki fog kéredzkedni onnan elıbb-utóbb a fizika törvényszerőségei révén. Ennek megakadályozására legalább akkor a szigetelés helyreállítása feletti részen igenis célszerő alkalmazni ezt a falszárító vakolatrendszert. És akkor ott joggal el lehet mondani, hogy egy végleges megoldás is lesz, mert soha többet ott már nem jön utánpótlás. Ha nem állították helyre a szigetelést, csak vakolattal avatkoztak be a folyamatba, tehát feltételezzük, hogy még meg van az utánpótlás, akkor elıbb-utóbb telítıdni fog az a sótároló képessége a vakolatnak, és meg fog szőnni a mőködése ilyen szempontból a javító vakolatoknak. Egyszer persze kimerül az élettartama, és újra kell csinálni. De az is az igazsághoz tartozik, hogy itt nálunk Magyarországon, legalábbis mi, 1985 óta gyártjuk ezeket a felújító vakolatokat, és sok mőemlék épület helyreállításra került már ilyen módszerrel, és a mai napig igazán nincsenek gondok. Tehát igen hosszú élettartamú vakolatok jöhetnek ily módon létre. Korábban volt olyan elıírás, hogy bizonyos sótartalomig, bizonyos nedvességtartalomig javasoljuk. Ezek a mostani prospektusokban már nem találhatóak meg, pontosabban csak néhány változatnál, amik gyengített változatok, emiatt olcsóbbak. Az igazán erıs javítórendszereknél nincs ilyen korlátozás, mert fölösleges volt, hiszen a javasoltnál sokkal többet kibírt, és mőködött a gyakorlatban. Magyarul túlhaladta az elméletet úgymond a valóság és a gyakorlat. A javító-vakolatrendszerek mőködési elve a következı: a faltestbe kapillárisan felszívódó nedvességet ki kell juttatni minél elıbb és könnyebben a légrétegek felé. Akár belülre, akár kívülre, mert mind a két helyen elıfordulhat ez a probléma. A rendszernek általában, de nem mindig, két fı része van: egy sómegkötı képességő speciális gúzréteg és egy falszárító hatású, viszonylag vastagabb javító vakolatréteg. Azért mondom, hogy csak bizonyos esetben van ez az elkülönülés, mert nekünk is vannak olyan rendszereink, amikor egyesítettük a két funkciót, tehát elég egy egyrétegő vakolatot két ütemben fölhordva felvinni, és mind a kettı funkciót fogja tudni teljesíteni. Ez a képesség abból fakad, hogy teljes szerkezetükben (gúz+javítóvakolat) hidrofóbizáltak ezek az anyagok, vagyis víztaszító hatásúak. A kapillárisokban a felszívódás mértéke, az több dologtól függ, de a leglényegesebb az

átmérınek a nagysága, azaz minél szőkebb, annál jobban felszívódik, a másik pedig a hajszálcsövecskék palástfelületének a nedvesíthetısége. Ha megfelelıképpen hidrofóbizálom, akkor nem lesz nedvesíthetı ez a hajszálcsövecske, meg a pórusok sem, ezáltal nem fog felszívódni, vagy nem olyan könnyen akar felszívódni, mint korábban. A másik trükk pedig abban van, hogy lényegesen nagyobb a pórustartalma, és ezért is hívják légpórusos vakolatoknak, már a gúznak is, meg a javítóvakolatnak is egy hagyományos vakolathoz képest. Meg a faltesthez képest is általában. Fıleg egy tömör falhoz képest. Ez azt jelenti, hogy olyan 40-45% között is lehet a megszilárdult vakolat porozitása, tehát a légpórustartalma. Ha képzeletben kinagyítjuk a határfelületet, ami a fal és a gúz határán van, és a gúz szerkezetét is úgy képzeljük el, hogy hajszálcsövecskék hálózzák be, a légpórusokat egymással összekötve, szaknyelven ezt nevezik kapillárpórusos rendszernek egyébként. A szilikátanyagok többsége ilyen rendszer, csak hát nem mindegy, hogy milyen mértékben vannak jelen ezek a pórusok. Tehát ennél a vakolatnál olyan nagy mértékő a megnövekedése ezeknek a levegıvel telített részecskéknek az elızı réteghez képest, hogy ami ott eléri a határt a falfelület és a gúz között, az hirtelen egy kitáruló teret észlel maga elıtt. Tehát megszőnik a folyamatos vízszállítás. Ugye a kapilláris csıben folyamatosan ment fel a falba, és mikor kitárul a tér, nem tudja megtölteni ezt a teret, vagyis hirtelen bejutva ebbe a nagy légpórusba, elkezd párologni. Ebben a pillanatban a sók elkezdenek kristályosodni. Tehát most már nem a felszínen fog kristályosodni a só, ott ahol korábban is okozta a kárt, a vakolat felszínén, vagy mindig az aktuális külsı felület felszínén, hanem ott, ahol elıször meg tudja ezt tenni. Magyarul a gúzban fıleg, a gúz és a falazat határán, de fıleg a gúzrétegben fog kristályosodni. A gúz viszont úgy van kifejlesztve, hogy nem csak hogy nagy légpórustartalma van, még nagy szilárdsága is, különbözı adalékok révén, tehát egyrészt tudja a feszítıerıt hosszabb ideig, másrészt meg van helye a kristályképzıdésnek ezekben a nagy légpórusokban. Sok kis kristály, és egymás mellé szépen felépül, és hosszú idı telik el, míg kitölti majd ezt a teret, és gátolja a funkcióját az egész rendszer mőködésének. Tehát abban ez a lényeg, hogy a párolgási zóna eltolódik a vakolat felületérıl a falazat és a vakolatrendszer határára, nem látható tartományba. És ez a funkcionalitás szempontjából elınnyel bír, mert a felületet mindig száraznak fogjuk érezni tapintásra is, meg látványra is, és sókivirágzás mentes meg azért lesz a felület, mert a só belül fog majd valahol felhalmozódni, ahol nem látjuk. Erre az a tapasztalat, hogy most már 25-30 éve gyakorlatilag tud ellenállni ez a vakolatrendszer az ilyen hatásoknak, tehát mondhatjuk, hogy ahol alkalmazták, ott sikeres volt ez a beavatkozás.

Hogy mi is az a WTA? Ezt biztosan hallották, vagy fogják majd hallani, ha felmerül a javítóvakolat-rendszer alkalmazásának a kérdése, hogy kérik azt a megrendelık, hogy WTAminıségő legyen az a vakolat. Mivel nincsen igazán szabvány ezekre a javítóvakolatokra még Európa szerte, ezért létrehozták ezt a nemzetközi tudományos-technikai munkacsoportot a vakolatgyártók, annak a céljából, hogy fıleg a mőemléki felújításoknál, de egyéb esetben is az ilyen gyártók termékeit minısítsék, és megfelelı követelményrendszert állítsanak vele szemben. Magyarul, ha valaki a WTA-minısítésen átesik, az egy magasabb minıségi kategóriában tudja eladni a termékét, mint az akinek nincsen WTA-minısítése. Ez nem kötelezı, ezt lehet csinálni, nyilván fizetni kell érte, viszont lesz egy bizonyítvány arra, hogy ez kielégíti ezeket a viszonylag szigorú követelményeket. Ezek fıleg a légpórusosságra vonatkozó követelmények, a só tároló képességre és egyéb ilyen javítóvakolatbeli tulajdonságokra. A mőemlékvédelem területén bizonyos esetekben elıírás, hogy nem fogadnak el mást, csak azt, aki WTA-minısítést tud felmutatni. Gyakorlatilag a mővelet azzal kezdıdik, hogy diagnosztizálni kell a falat, tehát egy faldiagnosztikát elvégezni, erre megvannak a különbözı módszerek; leginkább a fúrásos terjedt el, amikor fúrásmintákat veszünk a falból, ezeket laboratóriumban kiértékeljük nedvességtartalom és sótartalom szempontjából. Azt mondtam, hogy a vízben oldódó sóknak van jelentsége itt, hiszen az okozza a problémát, hogy feloldódik, aztán késıbb hidratáció során kristályosodik. Három jellemzı só szokott legtöbbször elıfordulni: a szulfát, a nitrát és a klorid sók. Ezeknek az aránya attól függ, hogy milyen közegben van az épület. Általában szennyvízveszélyes területen a nitrát sók szoktak elıfordulni, más esetbe pedig a szulfátok, vagy a kloridok a dominánsak. Magyarországon szabvány ugyan nincs rá, de van egy irányelv a falnedvesedési problémák kezelésére, ahol megfelelı kategóriákba besorolják a nedvességi sótartalom alapján ezeket a vizsgálati eredményeket. Ily módón kiértékelhetıvé válnak, és a módszerek is könnyebben megtalálhatók hozzá, ami szükséges a javításhoz. Azzal kezdıdik a mővelet, hogy a régi vakolatot teljes egészében leverik, a fugákat mélyen ki kell kaparni valami ácskapocsszerő szerszámmal, mert telítettek sóval a fugák is, tehát minél mélyebben azért, hogy az új vakolatrendszer, a gúz meg tudjon tapadni. Elıtte kimérik, hogy meddig kell leverni a vakolatot, láthatják, hogy ott már be van rajzolva ceruzával. Nem csak addig ameddig a nedvesedési felszívódás látszott a falon elszínezıdés formájában, mert ugye sötétebbnek látszik, hanem a fölött ráhagyással kell leverni, és alkalmazni az új vakolatrendszert. Erre azért van szükség, mert az ilyen faltestekben a kapilláris felszívódás révén olyan nedvességeloszlás alakul ki, ami haranggörbeszerő. Magyarul a párolgási felületeknél lejjebb van ugyanaz a nedvességtartalmú hely, és a fal belsejében pedig egyre

följebb. Ha csak addig verném le, amíg látom a felületen, akkor elıfordulhatna az a szituáció, hogy megkerüli és fölül ki fog jönni. Tehát rá kell hagyni a biztonság miatt. Ez a távolság 80100 cm legalább, illetve vastagabb falaknál (Pannonhalmán volt például 1,5m vastag fal is) legalább a falvastagságnyi részt kell ráhagyni, és addig kell leverni a régi vakolatot, majd alkalmazni az újat. A rabicolás itt általában mindig szükségszerő akkor, hogy ha mállékony a fal. Van tehát egy megtisztított falfelület, és a vakolattartás céljára egy rabichálót erısítenek fel dőbelezéssel. És aztán ez lesz gúzba elrejtve, az által, hogy begúzolják utólag, és beépül a gúzrétegbe, és egy kemény héjat hoz létre, ami a rákerülı vakolat szempontjából egy biztos alapot biztosít. Itt azonban, mint említettem egy speciális gúz fog rákerülni, aminek mindjárt ez a szerepe, hogy a sótározás és a nedvesség-átalakítás szerepét biztosítsa, magyarul vízbıl párát hozzon létre. Teljes fedettségben kell általában gúzolni ezeket a rendszereket, tehát nem maradhatnak folytonossági hiányok. A kalauzban pont a WTA vakolatrendszernél találhatnak egy olyan cikkelyt, hogy 50%-os gúzolás szükséges, de ott pont az a lényeg, ott úgy van kifejlesztve az a rendszer, hogy ott a gúznak valóban csak egy ilyen közvetítı és tapadásfokozó szerepe van, ott a sótározást és a nedvességforgalmat is a vakolat maga szabályozza. Ezért ott megengedjük, hogy bekerüljön a vakolatba a sós víz és majd ott fog létrejönni az átalakulás. Ez a vakolatrendszer vakológéppel is felhordható, nem csak kézi módszerrel. Általában két rétegben viszik fel, az elsı réteg egy durvább réteg, és a második réteget bedörzsölik. A második réteg egyengetése általában H-kartecsnivel történik. Gyakorlatilag a felület bedolgozása és véglegesítése itt be is fejezıdhetne. Tehát a gúz és a javító vakolat. Mivel mind a kettı hidrofóbizált, akár kívül is megállná a helyét, és meg is állja, hiszen innentıl kezdve a csapadék ellen is védve van az egész falfelület. Hogy miért nem fejezik be itt általában – ugyan van fehér meg szürke színő javító vakolatunk is, attól függıen, hogy fehér cementbıl, vagy szürke cementbıl készül –, annak az az oka, hogy struktúrált vakolatot akarnak rátenni, magyarul díszíteni akarja, esztétikailag megfelelıvé kívánja tenni. Ennek nincsen akadálya, csak be kell tartani a technológiai elıírásokat: a nedveset a nedvesre elv alapján lehet rátenni például egy simító vakolatot, aminek páraáteresztı képességben illeszkednie kell nyilván ehhez a rendszerhez, de úgy is van ez kifejlesztve, és a simítás után lefestheti akár szilikát vagy szilikon festékkel, a mi festékeink közül. És akkor így a teljes rendszerre garanciát kap. Azért nem jöhet számításba akármilyen fedıréteg, mert ha a végén lezárom egy párazáró vagy párafékezı vakolattal, akkor elrontok mindent. Pont a nedvesség nem fog tudni kijönni, aminek az útját gyorsítottam meg az elıbbi rétegekkel.

Itt láthatják egy simítóvakolat bedörzsölését polisztirol dörzsölıvel, és akkor gyakorlatilag a színvakolat felhordása után pedig a színképzés, vagy pedig festés. Tehát vagy vékonyvakolat kerül rá, jó páraáteresztı képességő szilikon vagy szilikát vakolat, vagy pedig szilikát festék vagy szilikon festék. Arra is van példa, hogy nem teszik rá a simítót, hanem csak durván eldörzsölik a javító vakolatot, akkor egy ilyen nemesvakolat dörzsölt struktúrát kapnak, amiket elıbb mutattam, és azt egyszerően átgördítik festékkel. Mondom itt nincs jelentısége a fedırétegnek funkcionális szempontból, mert maga az egész vakolat egy védelmi funkciót is ellát, mert hidrofóbizált, itt csak esztétikai kérdés, hogy milyen réteget teszek rá befejezı rétegként, vagy egyáltalán nem teszek rá semmit. Egy példa arra, hogy hogyan valósult meg egy ilyen kivitelezés: egy tőzoltóraktárt kellet felújítanunk. A baloldali kép mutatja az eredeti állapotot, és a jobb oldali kép pedig a felújítás utáni. Itt is a szokásos mőveleteket hajtottuk végre: diagnosztizálás után a vakolatleverés, gépi vésıvel, aztán a gúzréteg felhordása, javító vakolat felhordása több rétegben, elhúzása… érdekességképpen megemlítem, hogy itt a javítóvakolat felhordásánál, ha géppel hordják fel, akkor nyilván a vakológéppel terítik a felületre, ott nincsen különösebb gond, de ha kézzel hordják fel, akkor itt nem szabad fandlit használni. Mert a hagyományos vakolatot ugyan felcsapják fandlival, de ezzel a csapás mozdulattal óhatatlanul egy-egy nagyobb légzárványt is bezárnak, ami egy hagyományos vakolatnál általában nem probléma. Itt viszont nagy probléma volna, ha lenne egy ilyen folytonossági hiány a rendszerben. Tehát ha légzárványokat hozok létre, akkor nem fog mőködni és össze is repedezik az egész. Tehát tömören kell felhordani a vakolatot. A szerkezetében szilárdulás után alakul ki ez a légpórusos állapot. A vakolat tömör felhordásának kézi módszer esetén az a megfelelı eszköze, hogy kanállal felcsapják kis adagokban, és utána elhúzzák egy elhúzóléccel. A megfelelı sőrőségben kevert anyagot úgy nézik meg, hogy felemelik a habarcsot és megfordítják a kanalat, és ha az még éppen nem esik le a kanálról, az a sőrőség a jó. A lábazati rész az egy külön problémakör, általában ugye a lábazat környékén van a probléma, hiszen a talaj felıl jön a víz, de ott nem elegendı a homlokzati javító vakolat rétegrend. Ott egy speciális lábazati vakolat rétegrend kell. Erre kifejlesztettünk egy olyan lábazati vakolatot, a Weber.san plus-t, mely saját anyagába besimítható, teljes egészében hidrofóbizált anyag. Ilyen módon nem kell és nem is szabad simítóvakolatot használni, maximum lefestheti ezt. A kalauzunkat érdemes nézegetni, ez egy olyan komplex kiadvány, hogy el lehet indulni a könyv tanulmányozása során többféle módszerrel: ha valakinek problémája van és a probléma felıl akarja megközelíteni a kérdéskört, akkor a problémamegoldások fejezetet válassza, és ott

az övéhez hasonló problémától indulva megtalálja a további utat a termékekhez. Ha általában van alkalmazástechnikai kérdésekre válaszigénye, akkor az alkalmazástechnikai részben kell megnézni. Ha valakinek pedig már konkrét termékre van tudásvágya, az a terméklapokat nézegesse meg, ha általános információk érdeklik (színskálák, struktúrák), akkor pedig az elsı fejezetet.

A cégrıl még nem beszéltem: a Saint-Gobain cégcsoport része vagyunk, Magyarországon is az üvegiparáról híresült el a cég, gyakorlatilag a Napkirály idejében már Saint-Gobain-es üveget gyártottak a Versailles-i kastély tükörtermét is Saint-Gobain-es üvegbıl készítették, ha valaki az autó üvegét is tüzetesebben megnézi, akkor ott is gravírozva gyakran benne van a Saint-Gobain cégjelzése. De mai viszonylatban már túlhaladott az üveggyártáson, nem csak arról híres, láthatók azok a No.1, No.3-as jelek, amik az élvonalban való helyzetünket bizonyítják. A Saint-Gobain csoporton belül több alcsoport van, a Weber csoport az egyik, mi is ide tartozunk, ennek a filozófiáját fejezi ki ez a néhány mondat, illetve azt, hogy miket gyártunk, milyen termékeket. Fontos elvünk az, hogy a problémákat ismerjük fel, a felhasználók szokásait, igényeit kutassuk, és ennek megfelelıen ne csak terméket adjunk neki, hanem szolgáltatásban pontos technológiát is. A termékskálánk világviszonylatú eloszlása erre mutat példát, hogy azért nagy részünk most már látható, hogy nem az üveg, hanem a homlokzat és a csemperagasztás. Pilisvörösváron, ahol a Terranova központ van, ott is ez a két fı termékcsoport van, tehát a homlokzati termékek és a csemperagasztó rendszerek gyártása. Nem csak Európában, hanem Amerikában és Ázsiában is vannak már Weber-es érdekeltségek, 27 ország tartozik a Weber-csoporthoz, közel 5000 alkalmazottal. Itt Pilisvörösváron mi 130-150-en vagyunk maximum, és minekünk van kb. olyan 7 milliárd forintos éves árbevételünk ezen létszámmal. A Weber-csoport pedig 2007-ben 1,1 milliárd Eurós éves árbevétel datált. Azóta már a Maxi-csoport, ami egy nagy mőszaki habarcsgyártó cég, is fúzionált és beépült a Saint-Gobain-be, tehát hamarosan Magyarországon is meg fognak jelenni ezek a mőszaki habarcsok, mintegy kiegészítve a termékkínálatunkat. Tehát Pilisvörösváron van a központ, ha valaki arra jár nagyon szívesen látom, engem személy szerint is megkereshetnek. Én alkalmazástechnikai vezetıként dolgozom ott, tehát bármilyen szakmai kérdésük van nyugodtan zavarjanak vele, szívesen segítek. Köszönöm a türelmüket és figyelmüket, és jó tanulást kívánok a továbbiakban!

Készült: Pozsonyi László 2008. évi elıadásának hangfelvétele alapján