47 . évf. 2. szám
1982. február
Gál Ferenc Közösségi tudat a hivő szemével Vasadi Péter b-=-C~ Magatartásunk '( ( .formáiról \ . -, "o
~
~- ~ - - .
SZINDBÁD-CSONTVÁRYHUSZÁRIK Deme Zoltán , Hegyi Béla, Huszár ik Zoltán, Ludvig Nándor, Rudnai Gábor és Ta rbay Ede írása i
Berda józ sef
levelezéséből
Képes Géza , Kovács józsef és Román Tatjána versei Mézes Flórián "Gondolkodó magyarok"
Précis : fr anc;ais , deutsch , English, italiano
_)
VIGILIA
47. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Közösségi tudat a hivő szemével.. . . .. . . .. . .. . . . .. .. . .. . ... . . . . .. Magatartásunk formáiról..................................... Halottaim. A láng. Hajótörött (versek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
81 85 89
Huszárik Zoltán Vincent. Csontváry (versek) TARBAY EDE: A teremtéssel vajúdó Huszárik.. . .. . .. . .. .. . .. . .. . . . . .. . . HUSZÁRIK ZOLTÁN: Bizakodás a szinházban DEME ZOLTÁN: Szindbád holdudvarában TARBAY EDE: Káprázatok (vers) HEGYI BÉLA: Beszélgetés Huszárik Zoltán nal HALASSY ADRlEN : A piacere (vers) LUDVIG NÁNDOR: A Csontváry-dráma BALÁZS KATALIN: Az Olajfák hegye Jeruzsálemben (vers) RUDNAI GÁBOR: Seb a cédruson. Három vers a Magányos cédrusról ,........... HERMANN HESSE: A gyóntató (elbeszélés - forditotta Ruszthy Éva) KOVÁCS JÓZSEF: Itt vagyok elevenen. Rokona halálára (versek) GICZY GYÖRGY: A felvilágosodás kori új héber irodalom jelentősége II. ROMAN TATJÁNA: Velence ege alatt, Séta a parkban. Ne adj erőt. Század-forduló (versek) VARGHA KÁLMÁN: Egy adventi vers dicsérete. Berda József: Diákmisén
90 93 94 98 99 101 102 106 107 113 114 118 122 123
GÁL FERENC:
VASADI PÉTER: KÉPES GÉZA:
SZABÓ FERENC:
BERDA JÓZSEF levelezéséből
A kapuk Inkarnáció (versek)
VALKÓ ANTAL:
előtt. Csendből
Dokumentum Liszt Ferenc levele
BEKE MARGIT:
128 130 138
és csontból, Misszió. Mértan. Halottaim.
142 143
Napló "Gondolkodó magyarok" (Mézes Flórián) 145 Irodalom Fényhalász (Rónay László) -147; Beney Zsuzsa: A második szó (Bálint B. András) -148; Filozófia Bevezetés a filozófiába (Fila Béla) - 149; Lukács György: Napló (Földényi F. László) - 1SO; Képzőművészet Művészet Magyarországon 1830-1870 (Kovács Péter) - 152; Zene A XX. század zenéje (Váczi Tamás) - 153; Idegen nyelvű tartalomjegyzék 156; A Vigilia postájábó/-160; Haza és nagyvilág - lapunk hátsó belső és külső borítóján; Könyvjelzőink - a 129. és 144. oldalon KÉPEK: Huszárik Zoltán grafikája a címlapon, Markovics Ferenc felvétele Huszárik Zoltánrói a 91. oldalon, Wei nacht Péter miniatúrái a 106. oldalon, Czóbel Béla Berda-portréja a 130. oldalon. Főszerkesztő: HEGYI BÉLA Szerkesztőség
Fe/e/ős kiadó: VÁRKONYI IMRE
és kiadóhivatali ügyintézés: Budapest V., Kossuth Lajos u. 1. Telefon: 173·913.177·246. Postacím 1364 Budapest, PL 111. Laptulajdonos : Actio Catholica. Terjeszti, előfizetési és templomi árusítás: V i g i I i a Kiadóhivatala. árusít ja a Magyar Posta is. A Vigilia csekkszámlaszáma: OTP 37.343-Vlt. Hazai előfizetesek külföldre: Posta Kezponti Hiriapiroda, Budapest V., József Nádor tér 1. Postacim : 1900 Budapest. Külföldön terjeszti a Kultúra Könyv- és Hirlap Külkereskedelmi Vállalat, H-1389 Bpest, Pf. 149. Nyugati országokban az évi előfizetési ár: 16,50 USA dollár, vagy ennek megfelelőösszegű más pénznem. Átutalható a Magyar Nemzeti Bankhoz (H-1850 Budapest) a Kultúra 024-7. sz. csekkszámlájára. feltüntetve, hogy az előfizetés a Vigilia cimu lapra vonatkozik. A szoctalis ta országokban elöfizethető a helyi postahivatalokban is. Egyes szám ára 20.- Ft Előfizetés: negyedévrc 60.-- Ft. félévre. 120.- Ft. egy évre: 240,- Ft Megjelenik minden hónap elején. Index-szám: 26.921 HU ISSN 0042--6q24. ~.ésZíti a Petőfi Nyomda. Kecskemét (82/20050). Szedte a Nyomdaipari Fényszedő Uzem (819344/09)
GÁL FERENC ••
••
#
"
,
KOZOSSEGI TUDAT A HIVO SZEMEVEL
Az ember közösségi lény. Az egyén részesedik az emberi természetben, birtokolja azt, és a maga módján egyediesíti. Így valójában az egész emberiség egyetien közösséget alkot. Az egyedi jegyek. azonban mindenkiben egyoldalúak, részlegesek. ezért az "ember" fogalmát igazában csak az egész emberiség tölti ki. Nemcsak az egyes személyek statikus adottságaival, hanem az egész történeti kibontakozással. Mivel mindenki csak a maga módján ember, igy mindig kaphat valamit a másiktól emberségében. A kőzősség olyan többlet, amely az egyéri kibontakozásához vezethet. Ezzel a többletével gyakorol hatást az egyénre, hogy a közösségben jelenlevő értékeket felismerje és azokhoz igazodjék. A szociológia ide illeszti a kérdést: vajon az egyén és a közösség elméletileg és gyakorlatilag milyen viszonyban áll egymással, melyiké az elsőség a másikkal szemben, és milyen alapon. A kettő egyensulya különbőző lehet az egyes korok kulturális, gazdasági és politikai felfogása szerint, de arra vigyázni kell, hogy az egyénne tűnjön el a kollektivizmus személytelenségében és ismeretlenségében. vagy ellenkezőleg: a túlzott individualizmus következtében meg ne szűnjön a kőzösség fékező, nevelő és serkentő szerepe. Ma a szociológiában közességi tudat helyett szivesebben emlegetnek társadalmi tudatot. Társadalomnak olyan közösséget mondunk , amelynek tagjai az élet széles keresztmetszeten kölcsönhatásban, interakcióban vannak. A társadalom meghatározó jegyei közé tartozik a tartós együttélés, a nemzeti, eszmei vagy ideológiai keret. De formáját nem mechanisztikus vagy organikus összekapcsolódás adja, hanem a személyes beilleszkedés. A cél nem valamilyen funkció betöltése, hanem az egész élet alakítása. A társadalom történetileg kialakult közösség, s az összetartozásnak megvannak a tárgyi kötelékei: a kultúra, a nyelv, a hagyományok, a vallás és a gazdasági berendezkedés. Az egyén sok-sok szállal kötődik a társadalmi kőzösséghez, De a társadalom mindig élő emberek közössége, érvényesek rá mindazok a lélektani törvények, amelyek az embert általában befolyásolják. Jelentkezhetnek hasznos és téves eszmék, mozgalmak, irracionális erők, de az egyénnek joga van arra, hogy szellemi és erkölcsi tudatával foglaljon állást. Ma a népesség szaporodása. a technikai és a kulturális fejlődés, a föld javainak kimerítésétől való félelem uj színeket vitt a társadalmi összetartozásba és uj követelményeket is támasztott. Ma nemcsak azt tapasztaljuk meg, hogy létün k "világban való lét", hanem azt is, hogy "egymásra utalt lét", "egymásért való lét". Ezért az egyén és a közösség, az egység és a pluralizmus, a szabadság és a kötöttség új hangsúlyt kap. Nemcsak abból a szempontból, hogy a közösség benső békéjét, anyagi jólétét és kulturális fejlődését hogyan lehet biztositani, hanem abból a szempontból is, hogy az igények, jogok és kötelességek tömkelegében az egyén hogyan élheti meg személyi méltóságát, életének értelmét, hivatásának értékét és az együttélés megnyugtató voltát. A politikai és társadalmi rendszerek éppen azért tartják szükségesnek az ideológiai nevelést, hogy az összetartozást, az egységet, a társadalmi tudatot elmélyítsék. Az egyház belső egységét a közös hit és a sz.eretet parancsa szolgálja. De mivel a kinyilatkoztatás az egész emberi létet annak eredetét és célját is megvilágitja, kiolvashatjuk onnan azokat az alapvető utalásokat is, amelyek a konkrét emberi kapcsolatokban eligazítást nyujtanak. Tanúsíthatjuk, hogy az az evangéliumi szeretet, amely az igazságcsságra épül, mennyire az emberi lét követelménye.
A személyes lét zártsága és nyitottsága
A közösségi kapcsolatokat vissza kell vezetni az egyén belső képességeihez, illetve azokból kell levezetni. A hagyományos keresztény filozófia ezt metafizikai alapon végezte el, hivatkozva az emberi természetre. A mai perszonalista és egzisztencialista irányzatok az élmény oldaláról közelítik meg a problémát. A lét törvényszerűsége tudatomban tükröződik, az egész létre .vonatko-
81
zólag saját élményemből adhatok magyarázatot. Attól függően, hogy ki milyen élményből indul ki, első helyre teszik a személyes lét zártságát vagy nyitottságát. Sartre például a zárt individualista szélsőséget képviseli. Szerinte az egyén biológiailag a közösséghez kötődik, de szellemi tudatának lényege a szabadságra, függetlenségre való törekvés. Ismerjük a "megpillantás jelenségéről" szóló eszmefuttatását : ha egyedül ülök a szobámban, ott mindent átfogok gondolataimmal, minden rám irányul és semmi sem korlátoz. Kötetlennek. szabadnak érzem magam. De ha belép egy idegen, annak csak tárgy leszek: meglát, felismer, véleményt mond rólam. Ekkor a saját létemért, teljességemért való félelem mozgósit. Találva, leleplezve, felfedezve, korlátozva érzem magam, s énem csak akkor lesz újra egész, ha az idegen kilép életemből, nem bontja meg a körülöttem levő és rám irányuló rendet. Az idegen megismerő alanyt nem tudom elhelyezni személyes világomban, mert ő nem tárgy, hanem létem korlátja. Úgy érzem, ellopja, decentralizálja világomat, pillantása megzavarja egyensúlyi helyzetemet. Az ellentét kitörhet elzárkózásban, féltékenységben, menekülésben vagyellentámadásban. Sartre-nál tehát a személyi relációban az alaptéma nem valamilyen én-te kapcsolat. hanem inkább az "én és az én dialektikája".' Magammal vagyok párbeszédben, a magam függetlenségét védelmezem, és csak így érzem át igazán emberi mivoltornat. Ha van egyáltalán közösség, annak megteremtőjecsak az érdek és a magunkkal való megalkuvás lehet. Más célzattal ugyan, de szintén az emberi tudat zártságára mutat rá Husserl a "beleélés" filozófiájával. Az ember valójában csak önreflexióra képes: saját tudatomat pusztán magam élem meg, oda senki más nem hatolhat be, viszont én sem hatolhatok bele a máséba. Minden ember külön, zárt világ. Hogy a másik embernek egyáltalán van öntudata, azt csak a külső hasonlóságra építem: ha látok egy élő emberi alakot, abba belevetítek egy, a magaméhoz hasonló tudatot, s li külső jelek alapján állítom róla, hogy ő is érez, gondolkodik és reagál a benyomásokra. A magatartás kialakítására, mások megértésére vonatkozóan ebből a projekció-elméletből is sok következtetést levonhatunk, de jelen esetben elégedjünk meg azzal a meglátással, hogya személyi mivolt belső alkotó eleme a zártság, az elszigeteltség. Ha az egyén kilép magából és a másikban feltételez valamilyen szellemi tartalmat vagy hangulatot, ebben szükségszerűen kifejeződik saját értékelése, gondolattársítása vagy hangulata is. Ez magyarázza, hogya társas kapcsolatban az embereket mindig a magunk képére akarjuk alakítani, a magunk elgondolásába akarjuk beleszorítani, nem pedig olyannak elfogadni őket, amilyenek. . A személyek együttlétére vonatkozó reflexió sokkal szélesebb körű lesz akkor, ha az emberi lét ontológiai alapjait is belevonjuk. Rájövünk, hogya létnek ajándékjellege van, s ezen a téren jelentkezik a transzcendencia: az önmagunkból való kilépés, az önmagunk fölé emelkedés. Minden emberi élet azzal kezdődik, hogya szülők a gyermek léte mellett döntenek és nem ellene. Akarták, elfogadták, létet adtak neki. Lehetővé teszik, hogy legyen, hogy ő maga legyen, személyes egyediségében. Beöltöztetik időbe és térbe, lehetőséget adnak a kibontakozásához. Ez már nem a biológia vak törvénye, hanem tudatos döntés. A szülők valamilyen formában mindig tisztázzák magukban, hogy az új életet milyen motívum hatására, milyen célzattal és ígérettel fogadják el vagy akarják. A szabad elhatározás teret enged az új személynek, ahol szabadon mozoghat, ahol meg tudja magát valósítani. A szülők tisztában vannak vele, hogy majd a gyermek is szabadon tekint vissza,rájuk, s szintén vagy elfogadja vagy elutasítja őket. Elhatározásukban tehát benne rejlik az újnak, a másságnak elfogadása, a szabadság rizikójának vállalása. Az élet bontakozása csak akkor lehetséges, ha elismerjük azt, ami méltó arra, hogy legyen. De az is nyilvánvaló, hogy a személyek együtt és egymásért való létének szükséges légköre a szabadság. A szabadság eredeti értelme nem az, amit Sartre megállapít, hogy egyiknek az autonómiáját hangoztassuk a másikkal szemben, hanem hogy lehető vé tesszük egymás számára a kiszabadulást a zártságból, a kötöttségből, az elszigeteltségből. Itt az egyik személy a másik kibontakozásának feltételévé válik. A szabad odafordulás az ajándék jellegével hat, és kiváltja a másikból a szabad viszonzást. Az emberi lét genezisének vizsgálatából tehát két igazságot lehet leszűrni: a létnek ajándék jellege van, s a személyek egymás felé fordulása a tudatosan átélt szabadság jegyében történik. Az egymás felé fordulás nem egyszerűen egy ajtó kinyitása, hanem sajátos személyes aktus, az énnek a másik énre mint te-re való hangoltsága, sőt megszólítása. A kapcsolat legátfogóbb kifejezője a beszéd. A beszéd több, mint ismertetőjelek közlése: mindig megszólítás is. A társalgásban - a
82
gondolatközlés mellett -- elsőrendű helyet kap az az igény, hogy valakihez szóljunk és valakit hallgassunk. Amikor az anya megtanitja beszélni gyermekét, nemcsak ismertető szavakat közöl vele, hanem megszólitással, a te-re való figyelemmel felébreszti benne az én-tudatot. Az én-te kapcsolat a személyi struktúra alapvető adottsága. De a megszólításban és a beszédben a személyek úgy állanak egymással szemben, ahogy megélik saját világukat, s éppen ebből a megélt egyéni világból közölnek adatokat egymással. Észreveszik azt is, hogy személyi világuknak vannak közös adottságai, érdekei, céljai. Közös értékeket hordoznak, s azokat egymással kicserélik. Az én-te közösség így válik mi-közösséggé. Az én-te közösségben azok a személyek érdekesebbek, vonzóbbak, akiknek gazdagabb az egyéni világa, s abból többet nyújthatnak. A szeretet is azért boldogító, mert ott az egyéni világ kölcsönösen kitárul. Egyik a másikat gazdagítja, élménnyel tölti el. Az én-te kapcsolat bármennyire intenzív, nem adhatja meg a világban való lét teljességét. A személy szellemi befogadóképessége határtalan, ezért tud állandóan új kapcsolatokat teremteni és a mi-közösséget kiszélesíteni. Végeredményben tehát eljutottunk oda, hogy az emberben nemcsak zártság, hanem nyitottság is van. De ez a nyitottság feltételezi az igazi emberi mivoltomra irányuló reflexiót. Amikor elismerem létemnek ajándékjellegét, akkor a háttérben kereshetem az ajándékozót, Azért ajándékozhatom magamat baráti kitárulásban, szeretetben, mert létemet valamilyen ajándékozás alapozza meg. A másik ember is ugyanilyen alapon ajándékozhatja-magát nekem. Ajándék az a világ is, amelybe beleszülettünk, s amelynek ismeretére, javainak birtoklására mások vezetnek el bennünket. Egymástól kapjuk ismereteinket, egymás munkájából élünk. Ha így tekintem létemet, akkor nekem sincs több jogom az élethez, a világ javaihoz, mint embertársamnak. Az ember személyi autonómiája tehát nem jelent szupra-egzisztenciát, sem kontra-egzisztenciát, hanem felfedezhetjük benne az egymásért való lét, a pro-egzisztencia vonásait. Személyi autonómiánkat belülről az korlátozza, hogy nem vagyunk elegendők magunknak, az élet minden vonatkozásában rászorulunk másokra, hiányérzetünket egészen soha nem tudjuk megszüntetni. Az egész élet kísérletezés, hogy az emberi kapcsolatokon keresztül eljussunk valamilyen boldogságra. A személyes lét ajándék jellegéhez az emberi lét fogalmi elemzéséből jutottunk el. A fogalom azonban csak az ismeret rendjében létezik. Az egyes embernél az értelmesség mellett számolni kell az ösztönösséggel, s a szellem transzcendenciája mellett a testi zártsággal. Ebből-adódik, hogy az egymás mellett való élés inkább mutatja a szupra-egzisztenciára való törekvést, vagy a kontra-egzisztencia képét, mint az egymásért való lét békéjét. Az ember saját hiányérzetét megkísérli kitölteni uralomvággyal. kisajátítással, kihasználással. mert ez jobban megfelel ösztöneinek, mint a szellemi nyitottság, a bizalom és a nagylelkűség. Ezért az én-te és a mi-közösség mindig megoldandó feladat marad. Az igazi személyes kapcsolatot csak teljes szellemi és erkölcsi felelősség gellehet létrehozni. A közösség megteremtéséhez szükségünk van magasabb motívumokra, vonzó célokra. A konkrét társadalomban a nevelés, a közös értékek felismerése, a meggyőzés, a jogrend, a tekintély erejének latbavetése együttesen igyekszik az összetartó és széthúzó erők között az egyensúlyt fenntartani.
A közösségi természet teológiai megvilágításban Az egyház a világ előtt úgy értelmezi magát, mint "az emberiség végső egységének és üdvösségének hatékony jele". Az emberiség arra hivatott, hogy az örök életben hazataláljon Istenhez a szeretet egységében. Az egyház küldetése, hogy ezt hirdesse, s az embereket Isten gyermekeivé tegye a megigazulás és megszentelődés által. Az üdvösségben az a közösségi természet éri éi célját és dicsőül meg, amelyet Isten ilyennek teremtett. S mivel az örök élet közössége csak szeretetközösség lehet, minden igazi szeretetközösség már annak a végső állapotnak az elővételezése és jele. Az egyház azért tekinti magát szentségi jelnek, mert megkapta a szeretetparancsát, s tudja azt is, hogy a kegyelem révén Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által (Róm 5,5). Nem érdektelen tehát figyelni arra, hogy Isten milyen alapon és milyen eszközökkel alakítja ki maga körül azt a közösséget, amely véglegesen diadalmaskodik a széthúzó erőkön. Az ember Isten képmása, tehát közösségi természetének eredete is itt kereshető. A filozófiai
83
gondolkodás felismeri azt a nehézséget, hogy lsten, a lét teljessége, akinek semmi nem hiányzik, hogyan alkothat meg valamit, ami nem Ő, ami rajta kívül van. He~1 is csak úgy tudta a létet megmagyarázni, hogy az Abszolútumot nem tekintette merev szubsztanciának, hanem valamilyen belső dialektika hordozójának. Előtte már évszázadokkal Aquinói Tamás és, Bonaventura azt állították, hogy a teremtés, az Istentől különböző létnek a létrehozása csak azért lehetséges, mert magában Istenben rejlik a másság gyökere. Vagyis a teremtés csak a Szentháromság titkából értelmezhető. Minden dialektikának alapja az, hogy Isten mint Atya a maga tökéletes ismeretében egészen kimondja magát, s ez a kimondott szó, az Ige saját lényegér fejezi ki, tőle születik: ő a Fiú. Annyira lényege, hogy nem osztja meg egységét, mégis különböző személy. Ő nemcsak a kimondott Szó, hanem égyúttal a megszólított ; s a megszólítottságot is annyira átéli, hogy egyúttal ő a felelet az Atya szavára. Ez a benső, örök párbeszéd a végtelen szeretet hangján megy végbe, s itt a szeretet is személlyé lesz mint Szentlélek. Az ember teremtésében az Atya nem magát nevezi meg, hanem csak valamit kimond magáról, ezért az ember csak képmás, hasonlóság. Az ember is személy, de benne csak a teremtő szó testesült meg, tehát nem a Fiú egylényegűségével tekint vissza az Atyára: a végtelennel úgy áll szemben mint véges, a tiszta szellemmel szemben mint testi lény és az örökkévalóval szemben mint időbeli. Az ember is megszólitott lény, hiszen a teremtő szó hívta a létbe, de nem felelet: időt kapott arra, hogy megfogalmazza magában a választ, ilietve hogy élete legyen felelet a teremtő szóra. A megszólitás miatt énnek érzi magát, ezért mindig keresi az én-te kőzősséget. Az ember eljuthat annak felismerésére, egy felső akarat szabadságot engedett neki, hogy térben és időben értelmezze magát, de a testiség, a világhoz kötöttség korlátként veszi körül. A benne levő transzcenden6ia ellenére megelégedhet immanens világával. A földhöz kötött emberből Isten úgy akar népet szervezni, közösséget alkotni, hogy újra megszólítja, de most már természetfölötti alapon. Kinyilatkoztatásban beszél hozzá, én-te közösségbe hívja. Az isteni szó elérte teljességet Jézus Krisztusban, akiben az Atya örök szava, Igéje lett emberré. Ő maga a megszólítás az emberek számára. Mivel embersége az örök fiúság véges vetülete ~ földi küldetése és szerepe azt nyilvánítja ki, ami benne van örök fiúságában. Az atyaság és a fiúság mint egymás felé néző viszonya pro-egzisztenciának, az egymásért való létnek 'kifejezése. Az Atya és a Fiú mi-közössége annyira eleven, hogy személlyé válik a Szentlélekben. Mármost a teremtmény számára a remény akkor csillan fel, ha ez a pro-egzisztencia feléje is kitárul, illetve ha kaphat belőle, hogy az egymás közti kapcsolatban megvalósítsa. Amikor az Atya így felénk fordult, atyaságának megfelelően kötelezte el magát. A Fiú nekünk adásával a pro-egzisztenciát felénk is kiterjesztette. A Fiú pedig úgy jött el, mint "elsőszülött a sok testvér közül", tehát eljövetele jelzi, hogy az Atya szava mindenkit el akar érni. Küldetése az, hogy az Atya nevében megszólítsa az embert, és részesítse fiúságában. Ahol pedig az Atya és a Fiú az embert bevonja saját életkapcsolatába, ott már jelen a Szentlélek is, mint a mi-közösség biztosítéka. Ezt a programot hirdetni kellett, hogy az ember magáévá tegye, és megfogalmazza magában a választ. Ezért kap az Isten szava olyan nagy szerepet a kinyilatkoztatott vallásban: mind az Ó-, mind az Újszövetségben Isten népének toborzó eszköze lett, és egyúttal a közösség összetartó kapcsolata. Jézus az ember állandó megszólitását azzal is feltételezte, hogy tanításának az örömhír, az üzenet nevet adta, egyházát pedig arra kötelezte, hogy hirdesse ezt az üzenetet "minden teremtménynek". Az evangélium hirdetésénél tehát tudnunk kell, hogy Isten saját belső szentháromsági interkommunikációját irányította felénk. Az ember a természetfölötti rendben is megszólításra szorul, hogy kialakuljon benne az Isten gyermekeinek "én"-je, mint ahogy a gyermek is az anya megszólítására tudatosítja magában az ént, a személyiséget. A beszéd az összetartásnak, a mi-közösségnek kinyilvánítója és táplálója. Romano Guardini, Wittgenstein, Martin Buber az ismeretközlő nyelven kívül beszélnek a prófétai nyelvről. amely elsősorban tanúskodik igazságról, jóakaratról, együttérzéstől,szeretetről. Ahol a beszéd elhal, ott megszűnik az egymás iránti érdeklődés, kihűl a szeretet. Az egyháznak Jézus prófétai beszédét kellett átvennie. Abban pedig ilyen mélységek vannak: amit az Atyától hallottam, mindazt közöltem veletek; ahogy az Atya engem szeret, úgy szeretlek én .is titeket. De megkívánja, hogy mi is hasonló szeretettel forduljunk egymás felé. A pro-egzisztencia tehát mindennapi feladat. Az egyház bizonyos abban, hogy közössége csak akkor eleven, ha tagjai a hitben átélik Krisztus szavát, és tevékeny szeretettel tesznek tanúságot a szeretet Lelkének jelenlétéről.
84
Isten népének közössége tehát végső fokon az egymásért való lét kisugárzó és vonzó erejére épül. Ez az erő mindig személyes. Az egyház nem a struktúrákban bízik, nem is a tárgyiasított intézményekben, hanem az egyének élő hitében és szeretetében. A törvényt, a tekintélyt, a tanítást a személyes odaadás teszi elevenné és hatékonnyá. A természetfölötti kép érvényes a természetes közösségekre is. Azok is csak akkor válnak szellemi otthonná, csak akkor biztosítják az érdekek belső egyensúlyát, ha a tagok interkommunikációjában megvalósul a legmélyebb emberi értékek kicserélése is. Igazi közösséget csak felelős személyek alkothatnak. Igazi felelősség pedig csak ott van, ahol a személy reflektál életének értelmére és végső céljára is.
VASADI PÉTER
,
,
,
MAGATARTASUNK fORMAIROL
Ahitben nem lehet .,szárazon", szeretet nélkül elmerülni. A hit abban hisz, aki a Szeretet. Nem programban, nem előirásokban. nem.kizárólagosságban - ezekben nem érdemes hinni -, hanem abban, hogya Szeretet Isten, és Isten merő szeretet, örök, egyetlen. Az üdvösség történetében ilyennek mutatta magát, belsőleg is ilyen, s ennek alapján kér választ az embertől. A hitben tehát nem lehet .,szárazon" elmerülni. A hitben elmerülni annyi, mint fáradhatatlanul járni a szeretet partvidékét. Lehetetlen, hogy ne álljak közel azokhoz, akik belemerülnek a hitükbe. Az én hitembe nem tudnak belemerülni, csak a magukéba. A hit nem konfekciós kabát, amely ezen a valakin ugyan lötyög, a másikon feszül, de azért jó. A hit -- bár közös "használatra" szolgál - pontosan igazodik a vonalaimhoz. A hit az én hitemmé válik, az én szeretetemrné, az én életemrné. Hitem által érzek, mozdulok, lélegzem, ölelek. Megszólalok vagy hallgatok. Elmerülök a hitemben, de a hitem is elmerül bennem. Jézus Krisztusban van hely számomra, és van bennem is hely Jézus Krisztus számára. Átélt hitem automatikusan keres és talál magának testvéreket. Ú gy is lehetne mondani, akit - akárkit! - talál, testvérként találja meg, még ha visszautasításban részesül is, ha elfordulnak is tőle.llegyintenek is rá, ingerülten félre is tolják; a pofonoktól. amit az ártatlan kap, még ártatlan marad. A Jézus Krisztusban való hit természetesen változtatja testvérivé az emberek között testvérietlenné vált viszonyokat. Mélyebbre már nem hatolhat: aki testem vére, az én vagyok. Akinek a teste-vére vagyok', azzal legbelül egy vagyok. I. Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.! - mondta Péter apostol Jézusnak. S amikor Jézus magáról vallatta az első tanítványt, megörvendeztette őt e szavakkal: - Boldog vagy, mert ezt (azt, hogy Jézus az.Isten fia) nem a vér, hanem a Lélek nyilatkoztatta ki neked ... Avilai Teréz azt irja magáról: nagy bűnös vagyok. Hihetünk nekik? Ha valakiknek, nekik igen. Átlátták magukat. Átvilágította őket a szentség ereje. Minél mélyebb pillantást vetettek magukba, annál pontosabban érzékelték bűneik árnyékát lsten rájuk eső fényében. Csakhogy a Lélek nem olyan finnyás, mint mi - egymás iránt. A Lélek azokat az embereket használja, akiket talál, akik éppen vannak.·Ügyei halaszthatatlanok. Miközben föladatokat oszt ki, megtisztit. Alkalmassá edz a munkákra, nem vizsgáztat. Vagy egyetlen vizsgává avatja egész életünket. Egy jeles gondolkodó irja: .nem Isten léte problematikus, hanem az emberé. S nem az, hogy az ember van, hanem hogy miért van? Simone Weil szerint Isten, amikor teremtett, visszahúzódott, hogy helyet adjon annak, ami nem ő, a teremtésnek. Ha nem húzódott volna vissza, semmi sem
85
lenne, csak Isten. De amikor visszahúzódott, "maga előtt" hagyta az embert, aki mintha a tenger lépett volna ki s megszárítkozott; Isten "elpárolgott" róla. Most magára maradt; önálló, de istennélküliségében elégedetlen. Az ember saját akarata nélkül lett, s miután már van, akarhat. Minden ember teremtésétől fogva már csak Istentől való függésében élhet. Aki tagadja, az is ebben a függésben él. A keresztény embernek ez a függés olyan kényszertjelent, ami az örökéletre irányítja őt. Tehát ez a függés - végső elemzésben - az öröme. De átérezheti-e ezt az örömet anélkül, hogy ne akarná szétszakítani magát a függést? Melyik a mélyebb ártatlanság: a bűn nélküli vagy az elkövetett bűn utáni, a visszakapott, a megváltott ártatlanság, amelynek fehérségében a kimoshatatlan vér foltjai látszanak? A keresztény, éppoly bűnös ember, mint bárki más. Az, hogy megsejti lstenben az igazi életet, inkább ítéletére lesz, mint mentségére. Azt mondja a fiatal Karl Barth: a bűnös ember Istent halálos ellenségének tekinti. Élethalálharc alakul ki köztük, hiszen .a Makulátlan a Bűnösnek annyi, mint fenyegetés. Isten megadja magát az embernek. Lehajtja fejét a bakó tönkjére. A bakó lefejezi őt. Ez a pillanat az emberi történelem fordulópontja. Virágja ebből nő ki, a megölt Isten föltámad. Föltámadásából új nép keletkezik, új kegyelmi rend, de az új Izrael is elfárad. Így lesz az egyház "semper reformanda". Átéljük-e, vágyjuk-e a reformálást? Hogy tud belőlünk a megszokás e1nehezedő, hamar hervadó, minimalista keresztényt nevelni? Azt mondja Tertullianus egyházatya: Krisztus igazságnak hívja magát, nem szokásnak. Egy jelentős keresztény, a kínai származású W. Nee írja egyik könyvében: kétségbeejtő a hivő nép helyzete. Csak nagyon keservesen tudja fölfedezni Krisztust, s hitének folyton elemi iskolájába iratkozik be. Mintha nem akarna tovább tanulni. Minden másban igen, hitében nem ... Tovább él bennünk a vámos és a farizeus. De a farizeusnak nagyobb, ravaszabb, ellenállóbb a természete szívünkben, mint a halk, bűnbánó, esendő vámosnak. Igazában nem is szeretjük ezt a vámost. Megvetjük, lenézzük. Ebből a farizeusi "többletünkből" származik az ítéletre való készségünk. Holott annyiszor halljuk Jézus intő szavát: Ne ítéljetek! ... Miért ne? Ne ítéljetek, mondaná Jézus, mert se nem láttok, se nem mértek elég pontosan. Nem vagytok lényeglátók. Az Atya lát csak. S az ítél, akit Ő fölhatalmaz rá. Ne ítéljetek, mert nem vagytok jók. Ami nem azt jelenti, hogy rosszak, csak átmenetiek. Irgalomra szorulók. Becsüljétek azt a tényt. hogy mások is azok. Ítélkezzetek magatok fölött is irgalommal. Magatok iránti szeretetből ítélkezzetek. Mert vámosok vagytok. Tehát megigazulhattok. Máté evangélista írja: "Mondom nektek, ha vallásosságtok nem lesz bőségesebb az írástudókénál és a farizeusokénál, nem mentek be Isten országába!" (5,20). Megrettentik az embert Jézusnak ezek a nyugodt szavai: nem mentek be. Lehetséges, hogy nem megyünk be? .. Talán ezt válaszolná Jézus: Ezt a bukást meg kell előznötök. Legyen vallásosságtok bőségesebb. Élőbb, teljesebb, vállalkozóbb. Nem pedig szűkös, hűvös keretek közé szorított, szinte pórázon tartott, épp hogy pihegő, jaj, csak el ne áradjon, gátakat ne törjön, takaréklángon égjen, öregesen. Bősé ges legyen. Rugalmas, legyen benne fölösleg, jusson másoknak is. Ahelyett, hogy aggodalmaskodtok ... Ne számítgassatok, ne méricskéljetek, hogy lehet a legkisebb munkával a legtöbb jót elérni. Az Atya az Atyátok, nem pedig bankár, aki a könyvelési dossziéi fölött görnyedve piszmog. Ratzinger írja: "Az még nem keresztény, aki azt méregeti, mennyit kell imádkoznia, tennie, várnia ahhoz, hogy elég legyen s néhány mesterfogással tisztán tartsa a fehér mellényét?" A me1lény szó szimbolikáját nem hagyhatjuk kihasználatlanul. A keresztény nem lehet .magymellényű" , sőt jó esetben még mellénye sincs. Vagyis bántani bánthatják, megalázhatják, mert alkalmas a közmegvetésre, a szenvedésre, mit hitéért vállalnia kell s kellett minden időben; kiszolgáltatott. Hiszen ez a hit látszhat anakronizmusnak, helybenjárásnak, hamis tudatnak, idealizmusnak, irrealizmusnak, téves eszmének, botránynak, balgaságnak, és még mi mindennek ... Ha van mellénye a kereszténynek, az csak munkaruha jellegű lehet, ami munka közben beszennyeződik. Nem a türelmetlenül áhított bűntelenség teszi az embert krisztusivá, hanem a Krisztusban fölismert szeretet Isten és ember iránt. Vagyis azt kell vállalnunk, amit Krisztus hozott az emberiség életébe. Mit hozott? Elsősorban nem erkölcsiséget, amelynek valamilyen formája nélküle is elsajátítható, de aminek vele együtt is van veszélye. Az, hogya tiltó és javalló erkölcsiség megtarthat ugyan
vizéből, Istenből
86
a járható úton, megóv hat a kilengéstől, de el is távolíthat az egésztől, a szent és az igaz szemlélésétől ; aranyrög helyett aprópénz csörög így a zsebünkben. Jézus nem egy-egy tettet vár tőlünk, hanem odaadást. A lelki ember alázatosságát egyszer csak fölválthatja az erkölcsi ember bőbe szédű öntudata. Annak gazdag csöndjét fölválthatja ennek hangos biztonsága. Holott Jézus örömhírt hozott az embereknek, amely végülis fölülmúl minden rosszat, minden esetlegeset, minden tragikumot. Ez az öröm tehát a létezés fölötti öröm, annak ellenére, hogya létezésnek rejtett és sötétlő szakadékai vannak. Ez alétöröm megtisztítja az embert az önzés zavarosságától, leleplezi a tudálékosságot, kideríti a féltékeny viszonyokat ember és ember között, a gyanakvást, a bünt. Világos, hogyalétöröm nyomában erkölcsi tisztulás jár. Az erkölcsiség mintha a kegyelem hő{oka lenne, nem a terméke. Visszamutat eredeti forrására, az igazra, és sohasem lesz rutinos önigazolássá. Az igazi erkölcsiség a szentségben gyökerező személyiség szépsége, nem szabályhalmaz.
Nincs kétségünk afelől, hogy az a jövő embere, aki másokért él. Jézus Krisztus másokért él. Az egyház az a "hely", ahol a mások gyülekeznek s együtt Krisztust alkotnak, vagyis a Másokért Élőt. Ezeknek tehát Krisztus az életük. De az egyházban időről időre keletkeznek olyan magatartásformák, amelyek épp azért nem élők, mert nem krisztusiak. Vegyük szemügyre például a "belső anyagelvűséget". Ez nem azt jelenti, hogy hitünk ki van téve hitetlenségűnk veszélyeinek, hanem azt, hogy tetteink, érdeklődésünk, értelmezésünk anyagias. Ennek a magatartásnak velejárója a nagyon átlagos tudás, a hányaveti észrevételek, az elkent érvelés, mert az anyagiasság lapos tömegigényt tükröz. Ebből a talajból nem tud kicsírázni életet megváltoztató döntés, sem fordulat. Az anyagias keresztény fájdalmas ragaszkodással szereti kényeimét, félszemmel a karrierjére kacsint, ezt is, azt is biztosítani akarja, elhárít mindenfajta lemondást, s miközben összeköttetések megszerzéséért és fönntartásáért oa fél életét kényszerlátogatásokon elkedélyeskedi, időszakonként megmerítkezik "buzgó" vallásos élményeiben. Vallásos emberek között tapasztalható az "egészséges primitivizmus" szeretete, az a fajta szellemi magatartás, mely elutasítja a napi életbeosztást, a megfeszített tanulási kedvet, az olvasást, a rendszeres elmélkedést, a firtató pontosságot, mint valami kisszerűséget és abból a kevésből akar megélni, amije van, amit valamikor megszerzett. Akár az ős-zsenik. S olykor az infantilizmus mágikus abrakadabráját tekinti az elragadtatás legfelső fokának. Látszólag ezzel ellenkező, de vele rokon magatartás az, amely tekintélyi rendíthetetlenséget mutat, rövid szavú, érzelemmentes, sőt rideg. Igen alázatosnak látszik, de valójában a külső világtól való félelem hatja át. E szorongó közérzet igazi oka az, hogy szuper-konzervatív beállítottsága miatt elveszitette kapcsolatát a világgal. Elidegenedése szellemi mellékutakra tereli s hogy ezt kiegyenlítse, heves ál-világszeretetet fejez ki, bár voltaképpen nem meri az adott kor szerint értelmezni sem magát, sem a vallásosságát. A vallásos ember szívébe .mély" - és valódi - "evilágiság kellene", véli Bonhoeffer. Az evangélium értelmezésében egyesek Krisztus tanításának sarkosságát lekerekítik azzal a szándékkal, hogy hozzásimítsák egymáshoz azokat, amik széttartanak. Mint például a törvényt és a szeretetet, a bűnt és a szentséget, a világ sötétségét és az Ige világosságát, az ítéletet és a megbocsátást, az igazságot és a manipulációt. Igaz, nehezebb megteremteni az ellentétek evangéliumi egységét, mint Krisztus követelményeinek élét letompítani; de hát ez nem vezet sehová. Ebből a félénkségből kitetszik a szabadságtól való félelem. Önvédelemből kénytelen ez a magatartás a szabad gondolkodás lelkességét lelkendezéssé leminősíteni. Veszélyesnek ítél minden újszerűt és helyteleníti, ha az ember közvetlenül Jézusból merít, ahelyett, hogy - indírekt módon - az egyháztörténet folyamán tipikussá vált vallásos tapasztalatokból merítene. Így alakul ki eleven keresztény közvetlenség helyett az az egyházpolgári közvetettség, amely már megjelenésekor korszerűtlen, mivel fáziskésésben van. II. Kereszty Rókus dallasi teológus azt írja Krisztus című könyvében, hogy "Jézus Krisznis öröktől fogadja az Atya határtalan szeretetét". Ez a szeretet az Atya szerelme, s elborítja, beburkolja, alámeríti magában a Fiút. A szeretetnek ez az extázisa az emberi léleknek érthetetlen, és mármár visszatetsző: miért ez a nagy lángolás? Mivel az ember nem képes fölfogni, vagy elfordul tő le vagy megrendülten követi. Isten pedig a Fiú iránt érzett szeretetét az emberre is átsugározza, amikor azt mondja Egyistensége másik két személyének: "Alkossunk embert képünkre és hason-
87
lóságunkra!" Nem Krisztust formálta az ember mintájára, hanem az embert az örök elgondolásában élő Jézus Krisztus képére. A Bölcsesség Könyve szerint az ember lsten képére van teremtve. Istennek nem gondja az, hogy extázisa meghökkentő. Fogadjuk el az extázist, azt akarja. Izajás e szerelern tüzében mégis megpillantja a Fájdalmak Emberét, lehunyt szemét, eltorzított arcát, akihez igy kiált föl az ember: hát veled is elbántak? ... Milyen mélyre láthatott az agg Simeon, hogy amikor Jézust bemutatták a templomban a szűlei, ezt tudta mondani: most bocsásd el szolgádat, Uram, mert látták szemeim "üdvösségedet". Az izzón szeretett üdvösségnek szétzúzott arca van ... Ki ez a Jézus, aki egyedülképes megrajzolni a helyes keresztény magatartást? Ártatlanul érkezik s ártatlanul, de bűnözőként hal meg. Útja, természete, szava kihívja maga ellen a haragot. Küldetése - látszólag - kudarcot vall. Mégis, e kudarcból születik minden jó az emberiségnek, s rövid élete alatt örökre megszégyeníti az öncélú, anyagias, kegyetlen világot. Megszégyeniti, de nem mond le róla. És hogyan él? Nem tesz, nem tehet engedményeket annak a világnak, amelyet megváltoztatni jött. A rejtett szeretetnek él, az minden szava, ereje, indulata. Az embert mindenkinél jobban ismeri. A görög intellektus lemosolyogja és legyint rá : ugyan, sarlatánság! A zélóták félreértik, azt hiszik, forradalmár. Hogyan lehetne az, ha "szelíd és alázatos szivű"? A nyomorgó zsidók gazdag országot, erős politikai hatalmat várnak tőle, de Jézus a Hegyi beszédben kiábrándítja őket. Fantaszta? Képzeljük el a hithű farizeusok bosszankodását, ideges intézkedéseit; mindig az útjukba áll. Istennek ő a legemberibb ember, ezért először vele mondatja ki: Te. Ez a Te kinyílás a Végtelen felé. A kinyílást a Végtelen beáradása követi. A legemberibb ember tehát a legnyitottabb is, és nemcsak érinti a Végtelent, hanem azonos is vele; ez Jézus. S Fiában az Atya is mintegy a bitóra megy, mert csak végtelen szeretettel tud válaszolni a gyűlöletre, vagyis a lényege szerint. Isten engedelmessége éppen olyan extatikus, mint szeretete. Miféle erkölcs az, amely Istent elítélheti? Mi áll itt -- rendet mímelve -- a feje tetejére? Hogyan viselkedik a Fiú ennyi gyűlölet közepette? Szabálytalanul, de nem törvényszegően. "Illetlenül" jól érzi magát a vámosok és a nyilvános bűnösök között. De jajt kiált a képmutatókra, az igazság hivatalos képviselőire. A rongyosokat, a bénákat, a büdösöket, aszerencsétleneket megeteti, megitatja. Erre a szomorú seregre mindig elfintorítja az orrát a jószimatú hatalom, éssietve odébbáll. Kínos bizonyíték ez a tömeg arra, hogy valójában rosszul mennek a dolgok. De mikor a nyomorultak jóllaknak, s mámorosan - voltaképpen nagyon islogikusan .. biztosítani akarják mindennapi kenyerüket a Csodatévő ereje által s királlyá kiáltanák ki, Jézus eltűnik előlük; azt már nem ... Mindenféle kisértésnek ellenáll, bárhonnan jöjjön is. Arra figyelmeztet, meg ne romoljunk s a gyermek tisztaságát őriz zük meg. Bizalomra buzdít, hitre, irgalomra. De vannak fenyegetései is. Nem zárja ki a kárhozatot, s ugyanakkor örök életet ígér egy pohár vízért. Az ember Jézus szemében is szabad, de kijelenti: "Nélkülem semmit sem tehettek". Nem azt mondja, ha hisztek bennem, rajta, védjetek meg, hanem azt, aki sorsom beteljesülésének útjába mer állni és megmentésemen töri a fejét, az "Sátán". Engedjetek utamra, mondja, akkor elküldöm nektek a Szentlelket, aki megtanít titeket mindenre. Nem erre vagy arra, hanem mindenre. Életre, üdvösségre, teremtésre. Bízzatok bennem, mondja, én legyőztem a halált. De meg kell halnom. S nem akárhogyan, hanem mint egy utolsónak, Amikor megfeszítik, azt mondja Atyjának: "Bocsásd meg nekik, nem tudják, mit tesznek ... " Érti a gyilkosait. akik nem értik sem áldozatukat, sem magukat. Ki ez az ember? Belép az életünkbe és addigi nyugalmunkra azt mondja: ezt hagyd el. Nyugtalanságainkra meg így szól: ez az én békém, ezt hagyom rátok ... Ami eddig fontos volt nekünk, a siker, a teljesítmény, a rang, a vagyon, a védekezés, a divat, kiderül róluk, mind kacat. Bemutat a tenger közepére: evezz a mély fölé! Ott vannak a halak: Kockáztass értük! Vállalj értem veszé'lyeket! Ez lesz a biztonságod. Az ember hüledezik: eddig azt hittem, a biztonság az biztonság. Nem, fordul feléje Krisztus: Én vagyok a biztonság. Ne cselezgess! Vedd föl a keresztedet, azután könnyebb lesz. Ez az én édes és könnyű igám. Ki ez az ember? Szívében van az ember megújulásának titka. Jézus megszokhatatlan : él, kérdez, válaszol, tilt és lefoglal, jó barát. Ítélő, erős és féltékeny lsten. Éjet, amely este kihuny bennünk, és minden reggel napi föladattá lesz. Út és a személy értékeinek egyedüli ismerője. Igazság és erő. Vigasz és gyöngeség. A boldog pogány százados tudta, kicsoda, amikor így sóhajtott föl: "Ez valóban Isten Fia volt".
88
KÉPES GÉZA VERSEI
Halottaim
Aláng
Minden halottal én leszek kevesebb ezt mondta Donne Minden halottal én több leszek ezt- mondhatom.
Néha már megbicsaklik a láng, pedig kemény volt s milyen falánk! Nagymesszire elment a hire: elnyelt egy erdőt reggelire.
Ha valakim meghal: belémköltözik: bőrömbe
húsomba beléöltözik
Mielőtt kialudna végleg, felnyúlik partjáig az égnek: az éjszakába vet világot, talán felgyújtja a világot.
De nem. A láng utolsot lobban. a homály minden sarokhan Sötét van s a világ nem gyúlt ki, sarkáhól a föld sem fordult ki. Gyűl
A láng lehunyta fáradt szép szemét s észre se vette senki, hogy nem ég.
velem jön vígan mindenüvé tudja: amim van minden övé. Mind igy élnek bennem a holtak Mindig élnek hár sose voltak.
Hajótörött A világ képei az őszi égbolt szelíd fényében hunyorogtak . Már zátonyra vetett kalóz vagyok csak. Álmodni még? Csattog a viz II sziklán. I
Magam vagyok. Látom villanni halkan a kedves mosolyát - mint egy sirály. vergődik még s elmerül a viharban. A homály mint hideg kígyó kúszik rám, de már tudom, hogy nem fog győzni rajtam. Szomjas vagyok s csak az nem kap vizet, aki a szomjúságrál is lemond. 89
Szerkesztőségünk
hónapok óta készül arra, hogy összeállításban méltassa Huszárik Zoltán filma nemzetközileg elismert Szindbád és A piacere cimű filmek alkotóját. Szeptemberben még vele együtt terveztük, szerkesztettük a számot, melynek már csak nyomdai elő készitése volt hátra, amikor megtudtuk a hírt: Huszárik Zoltán SO esztendős korában, 1981. október IS~én váratlanul elhunyt. "V életlenül éppen egyedűl volt írja a jó barát, szerzőtárs Császár István nekrológjában _o, véletlenül látogatóban járt nála a halál, megszerette, mint annyian, és magával vitte." Szindbád (1971) cimű filmjével szinte az egész világ műértő közönsége előtt jelesre vizsgázott. 1972-ben megkapta a XXI. Mannheimi Nemzetközi Filmtárlat evangélikus filmközpontjának Joseph von Sternberg-díját, 1973.-ban a Milánói Filmszemle nagydíját, az Aucklandi Fesztivál rendezési díját és az Atlantai Filmverseny zsürijének arany különdiját, Kisfilmjei közül az Elégia (196S) Oberhausenban akiemelt fődijat, Melbourne-ben az Ezüst Bumerángot, a Tisztelet az öregasszonyoknak (1972) a Berlinben és Barcelonában rendezett filmfesztiválon egyaránt a nagydíjat nyerte el. Az A piacere (1977) Oberhausenban a Nemzetközi Rövidfilmfesztivál különdiját és a Katolikus Filmszövetség díját érdemelte ki, s még ugyanebben az évben elhóditotta a Barcelonai Rövidfilmfesztivál nagydíját is. Az A piacere oberhauseni sikere után Huszárik Zoltán az alábbi interjút adta .' rendező életművét,
- A nyugat-németországi Oberhausenban évente megrendezett Nemzetkiizi Riividfihnfesztiválon az idén tavasszal hét zsűri - köztük kettő egyházi adott ki díjakat.' 2] filmet ( 14 k ülfo ldit ) ::6 díjjaljutalmaztak . 4 Katolikus Filmszővetség kétezer márkával járó díját Huszárik Zoltán A piacere (Tetszés szerint cimű dokumentumfilmje - .esszéisztikus mű a halál problémájáról"- nyerte. Az indoklás kiemeli afilm .briliánsfényképezéset és afilmvágás mesteri alkalmazását".' egy-egy motivum többszöri ismét!ésével- szinte a zenei szekvenciához hasonlóan - más-más hatástokot ér el, s ezzel olyan képi cisszefiíggéseket teremt, amelyek a nézőtfilozófiaifelismerésekhez és személyes tanulságokhoz juttatják. - Nagyon örülök a katolikus zsüri döntésének. Megtisztelőnek érzem, hogy egyházi intézmény ilyen elismerően reagált filmemre. Nem először szerepeltem Oberhausenban. I96S-ben az Elégiá-ért az összetett zsüri fődíját kaptam meg. A mostani díj valószínűleg előző filmjeimnek. eddigi munkássagomnak is szól. A magyar közönség ezeket - Elégia, Capriccio, Tisztelet az öregasszonyoknak - az A piaceré-ves egy műsorban tekintheti majd meg a mozikban az ősz folyamán. A kúliiildi k atolikus sajto .rtovemberifilmnck:" nevezi: hivatkozva a zsűri ajánlására, hogy .kű liinásen alkalmas vetitésre a halottak napja körüli időszakban, mert oldja az ember idegenkedéset az elmúlás gondolatátol , azt a félelmet és gútlást , melvet a halál ténye a halandónak okoz". Hordoz-e spirituális tartalmat? -- Feltétlenül. A halált szeretném kivédeni azzal, hogy megértetem. A tényt, hogy meghalokmeghalunk, egyetemes összefüggésekbe kell helyeznünk. A személyes lét és a történelem kapcsolatát, kis és nagy sorsok egybefonódását, életek és tragédiák találkozását a végtelen vetületében kell vizsgálnunk. A kiutat, egy meghosszabbított élet lehetőségét próbálom szuggerálni, kínálni a nézőknek. Ez pedig spirituális következtetések nélkül aligha lehetséges. A filmet Magyarországon kívül többek kőzt Romániában. a prágai zsidótemetőben és a római kapucinus altemplomban forgattuk.
l LJj Ernber. 1977. június 19.
90
- A film voltaképpen magas érzelmi töltéssel megalkotott "tanulmány" a halálról, melynek "elemzése" szavakkal elmondhatatlan. annyira a látvány, a képek 1l)'1!/\ÚI jogl1/I11I1:':'11 meg mondanivalóját. - Úgy hiszem, itt a korábbiakhoz képest más esztétikai je1rendszer is érvényesül. De ahhoz, hogy bővebben beszélgessünk róla, újból meg kellene néznem. Bevallom, engem már az új munkám foglalkoztat, és a régiről, a befejezettről nem szívesen nyilatkozom. - A Szindbád óta nem rendezett játékfilmet. - Most a Csolltváry-ra készülök. Együtt terveztük, álmodtuk Latinovits Zoltánnal. Nehezen fogok hozzá nélküle. Csontváry életében bizonyos értelemben az ő sorsvonalát is látom, az ő vesszőfuttatására ismerek. A filmet mindenképpen neki ajánlom. Huszárik festői tehetsége, képalkotóiképessége lehetővé tette, hogy olyan különleges filmnyelvet kísérletezzen ki, melyben a szó helyett - tartalmi sűrítettsége révén - a kép beszél. Nem az elbeszélő mozi érdekelte, hanem a moziköltészet. A filmpoétika vonzotta, nem annyira pasolinis értelemben _. véli a neves olasz kritikus, Elena Matachena -, mint inkább abban, hogy a képek egymásutánisága pontosan a költői alkotás szerkezetét építse újjá a filmvásznon. A képek segítségével, amint azok egymást követik és egymáshoz csatlakoznak, felhasználva a vágás eizensteini eszközeit, Huszárik valódi, vizuális költeményeket teremtett, amelyekben a verssorokat és versszakaszokat film-képsorok, illetve művészi snittek helyettesítik. Filmjeiben, akárcsak a lírában, az alkotói folyamat, az ihlet hangsúlyai a jelképekre és asszóciációkra tevődnek.? Ezek a szimbólumok azonban többet és mást mutatnak, mint rendezőtársai - például Jancsó Miklós vagy Gyöngyössy Imre .- műveiben: a tudat és a lélek mélységeit jelölik, az eszmélet, élet és enyészet összefüggéseit mérik fel Isten, ember és természet sz~ros, kimeríthetetlen kapcsolatában. Giacomo Gambetti olasz filmkritikus a magyar filmművészetről írt cikksorozatában többek közt megállapítja, hogy Huszárik "Szindbád-ja, amelynek alapja egy híres múlt századi regény, eléggé ködösnek tűnik, főleg annak a nézőnek, aki nem ismeri jól a múlt századi magyar kulturális és művészeti .életet (Magyarországon a filmnek nagy közönség- és kritikai sikere volt) - én, őszintén szólva, inkább öncélú stilisztikai gyakorlatnak éreztem, amelynek metaforái mindvégig rejtve maradnak. A Csontváry cimű film viszont elmeséli a tehetséges és szerencsétlen sorsú század eleji magyar festő életét. A rendező képes arra, hogy behatoljon a művész belső világába, amely tele víziókkal és a realitástól való menekülés kényszerével, betéved a tudatnak és a fantáziának legtitkosabb, csodálatos régióiba. A néző legjobb esetben csak sejtheti a film jellegét és értekét, talán úgy véli, kirekesztődik abból a kapcsolatból, amely a rendező és filmjének főhőse kő zött fennáll. Mindezek ellenére a Csontváry niűvészi, megszenvedett és bensőségesen átélt film marad.'?
A Csontváry - Huszárik Zoltán szerint - elsősorban az alkotó és istenkereső ember drámája. Azé az emberé, aki a lét és az alkotás felelősségét, magatartásának és tevékenységének következményét hordozza. Ember és világ, technika és szellem, egyén és társadalom, tekintély és szabadság dialektikus feszültségeben. ellentmondásai közt a helyes egyensúly megtalálására törekszik, a lét belső igazságából eredő rend megértésére és harmóniájára vágyik. Aki választ vár arra a kérdésre: hol, kinél van a dolgok hiteles mértéke, valódi értelme és célja összegezve? Az alkotó ember _. éppen az alkotásába vetett ereje és meggyőződése révén - születés és szenvedés, hit és katarzis olyan útját járja végig mondanivalója érdekében, amelyre csak Istennél lel magyarázatra. Szabó Ferenc Csontváry, a 'magányos cédrus' című tanulmányában 4 így ír a filmről : "A rendező régóta dédelgetett álmát valósította meg ezzel az alkotással. A tragikus sorsú Latinovits Zoltán emlékének ajánlotta, akit még korábban a főszerepre szánt. Végül is Csontváry-LatinovitsHuszárik sorsa és művészete tárul elénk a »három sikú«, illetve jórészt egymásba olvadó esemény- és képsorok játékában. A film nagy vitákat váltott ki: a szenvedélyes pró és kontra vélemények minden bizonnyal elfogultak. A »szürrealista« és »egzisztencialista« film engem lenyű gözött. Mindenekelőtt a »Csontváry-titokra« irányította a figyelmemet. 2 Filmkultúra. 1981/5. sz. 3 L'Osservatore Romano, 1981. március 28. 4 Katolikus Szernle, 1981/1. sz.
92
Világos, hogy Huszárik nem annyira a festő kész műalkotásait, képeit akarta elemezni - folytatja gondolatmenetét Szabó Ferenc -, mint például Tarkovszkij Rubljov-filmje tette (bár ez utóbbi remekmű rányit a művész belső világára is), hanem- hogy úgy mondjuk - Csontváry teremtő személyiségének anatómiáját kívánta megvilágítani : a gyógyszerészből lett festő, az ős zseni, akit nem lehet az izmusok és az iskolák szokványos kereteibe beszoritani, a művészi látás és az in fieri alkotás kiváltságos pillanataiban villan fel szemünk előtt. Az a »megszállott«, aki a Tátrától Taormináig,Görögországig és Libanonig kalandozva I880-as sugallatát akarja megvalósitani - be1emerülve a teremtő fejlődésbe, mintegy azonosulva a teremtésben műkődő isteni energiával -: újrateremteni a természetet, »Isten segitségével« ellesni a »napút-távlat« titkát, a megvilágítás szürrealisztikus kezelésével kifejezni a »természetfelettit«. E »kifejezés« új teremtés: a valóság így átalakul annak égi másává ; a majdnem naturalisztikus látvány az átváltoztatás után az eidosz örök eszményiségébe magasodik. A Jajcei vtllanyvilágitouafák, az Athéni sétakocsikázás és a Tengerparti sétalovaglás szinte szupernaturális sugárzása tanúsítja azt. hogy ebben az »átváltozásban« »a természet valóságfelettivé emelkedik«, Marcel Brion mély meglátása szerint. A Magányos cédrus - ugyancsak M. Brion szép jellemzésével - »elragadóan érzékelteti a fa magányosságát. Ez a művész egyéniségét fejezi ki, utal élete magányosságára. Ma is érezzűk belőle fájdalmát; pedig rendületlenül hitt magában és zsenijének művészi teremtőerejében. Ez a festmény egy hatezer éves cédrus képének majdnem szürrealista ábrázolása, amint valószerűtlen magasságból tekint le a föld és a vizek végtelenségére.« (Csontváry-emlékkönyv, Bp. 1976)"
SZABÓ FERENC VERSEI
Vincent
Csontváry
Hiába tett a nap korongja gloriát a Magvető fejére, nyárvégre rászakadt bomolva a sárga tűzvihar a földre. A mindenségben meglazult minden ereszték, részeg táncba kezdett a szélmqlom s a szék, örvénylő ciprusok, aran}' napraforgók s búzaföld felett szállongtak a hollok ; távoli csillagok földközelbe jöttek s a Nap, a tűzgolyó perzselte a földet . . .
Tajtékzó vízesés zuhog a mélybe: a sziklán sistereg, alkonyi fénybe szivárványt szitál. Egymagában áll, naputat nézve.
Hirtelen felriad: most elhúz felette egy angyal-csapat.
Ez még csak a kezdet; mi lesz, ha a lángot nem tartja vissza már tűzvulkán szemed.
93
TARBAY EDE
,
,
,.
,
A TEREMTESSEL VAJ U DO. HUSZARIK Ne aztfogatmazza meg a
művész ,
ami láthatá. hanem azt, ami nem. J Ameriga Tot
Első hangja emberi kiáltás volt. Kétségbeesett búcsú a társunktól. akit az ember magához szelidített, aki valóban társa volt létünknek. Részese a munkánknak, segítő, és a harcban ugyanúgy áldozat, végül játszótársunk, egészen napjainkig. Lelkes világunk alázatos része. Az Elégia volt ez a hang, de ez volt-e az első valójában? . Huszárik Zoltánt száz éve ismerem, mondanám a mi időnk szerint, vagy hogy pontos legyek: lassan harminc éve. A főiskola könyvtárában ült, kirekesztve a filmrendezők közül, hogy évek múlva térhessen közéjük. Ült, és konokul rajzolt a világba. Úgy éreztem akkor a falak közt, hogy a pontossága vele született. Lényegretörő kevés vonásában együtt volt minden: tárgy és ő maga, a mozdulat, a mozgás lendülete, bármilyen papíron, csak papír legyen. Az a fojtott aszkéta-nyugalom végigkísérte, benne van a munkáiban, nemcsak azokban, melyeket jól ismerünk - Szindbád-filmjében, kisfilmjeiben a legelsőtől a legutolsóig ., hanem bujkáló rajzaiban is, boritóiban, díszletterveiben, rádiós munkákban és magányos, egyetlen színházi rendezésében is, a debreceni Macskajáték-ban. . Ha ezt ci felszínes felsorolást nézzük, úgy tűnik, a filmes rendező kalandozik, holott Huszárik nem filmrendező, hanem az Ember egy kivesző fajtája, aki bármit érintsen is meg, azt azon nyomban élővé tudja tenni. Azt is mondhatnám : duendéje van, de ez a Lorca közvetítette szó, bármily találó, kevés Huszárikhoz. Kevés, mivel Huszárik teremtő, aki a világot úgy tudja ábrázolni, hogy újraalkotja öntörvényeivel saját képére, hasonlatosságára. Törvénye az élet teljessége, amelyben ott a mulandóság szine, s az, hogy éppen ezzel a színnel vall életszeretetéről, konok igenléssel. Így volt ez már első filmjében, s mindabban, ami ezután következett, még az alázatos Tot-portréban is, de ott feszült régi rajzaiban, a forgatások lélekölő szünetét kitöltő skiccekben és gyakorlataiban. A grafikus Huszárik szinte rejtőzködik, de fel-felbukkan sokhangú világa - ami mégis kezéről árulkodik - a Filmkultúra számaiban éppúgy, mint az Élet és Irodalom már töredező régi lapjain, néhány könyvboritón, egyetlen gyermekkönyvben, Demény Ottó mesekönyvében. Azt hihetnénk, mindez melléktermék, ha a nyilvánosság szaggatott ideje nem árulkodna ismét valami másról. Huszárik ugyanis örökké tevékeny, bár önálló filmje ugyancsak kevés van, ám a filmek közötti szünetekben - és ez szinte beláthatatlanul nagy- sokasodnak ezek a grafikák, imittamott megjelenő rajzok. A filmkészítés hosszú hónapjait leolvashatjuk hallgatásából ; ilyenkor semmi másra nem figyel, mint a filmszalag megmunkálására. Ha grafikai felől közeledünk, a nyugalom és a Van Gogh-i nyugtalanság együttléte figyelhető meg azokban a város-vázlatokban -ő maga nevezi ezeket vázlatoknak -, amelyek olasz útjait tükrözik. Az emberi házak, utcák nyugalmába minduntalan betör a természet, fák és bokrok szertelenebb rendje, lobogásával, nyugtalanságával. Furcsa, de a mediterrán világ - ez is Van Gogh-i vonás Huszáriknál - ragadja meg Dél-Amerikában, a Pesaro 1972 rajzban. Ez a kontraszt, a fehér kőfalak, ember nélkül is emberi jelzések és a lombok expresszív lángolása ugyanolyan visszatérő hatás, mint amilyenre filmjei épülnek: az emberi elmúlás és az elvenség egymást erősítő összefonódása. Az elmúlás ott a rajzokban is: egy harangtorony melletti, vakolatát vedlő olasz házon, a tégla-húsát mutató falon és az egykori tető nyomvonalán. A rajzok Huszárik árulói, hiszen a világból erre figyelt föl, ezt kényszerült rögzíteni. És mert árulók, kulcsai filmjeinek, a vágóasztalon születő részleteknek, s a részletekből álló épületnek. A nagy nyugalom és a nyugtalanság - élet, elmúlás - kontrasztja, együttléte Huszárik ismertető jegye. Különös, de nagyon jellemző is - nem tudom, ezt mennyire elemezték - a Szindbád-film és Krúdy viszonya. Azaz pontosabban : Krúdy és Huszárik kapcsolata. Ami Krúdy a filmben: a részletek, hangulatok, ízek és figurák, tájak, kellékek, ruhák, városképek. Ami Huszárik - s ebben más, mint Krúdy -, az a mondatok megfogalmazása, a film egészét jelentő szerkezet, a rész-
94
letek, a képpé vált szavak. Ezeknek Krúdyétól eltérő ritmusa, nyugalma és nyugtalansága van. Huszárik Szindbádja pontosan fogalmaz, más-más nevén nevezi a Monarchiát. a széthulló pusztulást. ami Krúdynál meghúzódik a háttérben. És a krúdys lassú hömpölygésnek a képi textusban szinte nyoma sincs, csupán egyetlen helyen, a vendéglőben, ahol a terített asztal színes betét; bár a tragédia felvillanó képe, a jeges folyóból kicsáklyázott kendő ezt is robbantja, de nem Krúdy módján. Mégis ezért, így lett igazán Krúdi ez a Huszárik-Szindbád, Mert saját lüktetése szerint teremtette a szavakat képpé, újrafogalmazva magát az alapmüvet. Amit hozzátettek kiemelései, a tetszhaláltól a tényleges halálig, s amiben a tetszhalál kérdéses: Huszárik egy teljes életet perget le, valahogy úgy, ahogyan Golding tette a Ripacs Martin halálpercével. Visszatekintés az elrnúltra, amit summázni kell egyetlen pillanatban, számvetést adni egyetlen nézöpontból. Ez a nézőpont Szindbád esetében férfi és nők, ember és emberek kölcsönhatása, ebbe sűrítve össze éveket, múltra utalást, jövőbe mutatást, kép-hang disszonálást, mert az idő-tér maga is disszonáns. Úgy lépnek az emlékek egymásra, hogy nagyon gyakran súrlódva csúsznak össze, és az életút egésze is ívelt: az ifjúságtól Szindbád vétkein, a visszautaló jelen gyónásán, majd a búcsús megbánásori át a befagyott tó kegyelméig ível, és a halál végpontjáig feszül. Teljes út, emberi, kemény, és a vége megbocsátás, szelíd befogadás. H uszárik ot, a grafikust, nem tudni pontosan, előkészületként-evagy sem, dc foglalkoztatta Krúdy, nem is egyszer. Rajzai kő zül kettő kétféle módon közelitette meg, és mindkettő találón. Az egyik statikus ülő nő-alakja a késő-szecesszió világát idézi, ebben lendülete a természetnek van, és a figura sugaras szoknyájának. A másik: három, korcsolyázó alak, középen egy nagykalapos nő, s ez a hármas, különős együttes, amit papír, toll ellenhatása fokoz szálkásságával, ponthatásaival. a billenő világ - a Monarchia asszociációját kelti éppúgy, mint a Krúdy-világ tűnő igézetet. Ismét más paraszti fafaragás világot jelez markáns Szentcsalád-ie, vagy a gótikában gyökerező rajza, a Notre Dame-i koronás Madonna. Kik még a témái? Don Quijote, borospohara mellett ülő öreg munkás, rohanó kakas, teázó üzbég férfi, néhány portré, időnkint fanyar humor - mint egy kivégzés emberbaráti pillanata, melyben a kivégzendő szemét befogják, kézzel - és egy sorozat: kórházi ágyon fekvők, férfiak a nyugalom óráiban, úgy is mondhatnánk, amikor nincsen látogatás, vizit. De a rajzok ez már bizonyosság - előkészítették első filmjét is. Az Elégia filmverse mellett megjelentetett lovak ugyanazt idézik, amit később a film: emberi társaink múló életét, egy-egy állomását : elevenséget, leromlást, halált. Ezek a néhány vonásos vázlatok tele vannak érzéssel, szánalommal, de kiáltás is sugárzik belőlük, az a bizonyos emberi kiáltás, amellyel Huszárik elbúcsúzott tőlük. Talán önkényes, hogya kiáltást- minden születés, élet első jeIét tartom Huszári k fő jellemzőjének. Mintha rá is érvértyes lenne az, amit Kormos István önmagáról rnondott: "Amit meg kell írnom, az csak az enyém". Huszárikban ugyanigy égett a kell, s ugyanilyen .módon lett az övé, amit a kell kíkényszerített. Ezért is mertem mondani: teremtő, hiszen a világot önmaga képére, hasonlatosságára formálta akkor is, amikor éppen más nyelven beszélt. A szavakat szinte csak kölcsönkapja, mint rádiós munkái esetében, a Keresztrefeszités-octi. A csinovnyik halá/á-ban, A tokbabújt emher-ben, vagy az Emlékezz Arzamaszra és a Petőfi pere hangmontázsában. Mi jellemzi rádiós munkáit? Pontosan az, ami a filmjeit, grafikáit; azzal él, amit az anyaggal - itt a hanggal legjobban kifejezhet, és ezen belül ugyancsak keresi, mi az, amiben ő is jelen lehet. A keresztrefeszítésben a koponya mint a mulandóság, a testi lét utolsó nyoma újra és újra felbukkanó kép, igy van ez Huszáriknál a rádiójátékban is. Itt a koponya, kontrasztként. hangsúlyt kap az aláhúzott "kidomborodó homlokban'' is; és az emberi elmúlás másik vonása, az egymás mellé csúsztatott idő, az összemosott kontraszt uralkodik a felnőtt- és a gyerek-hang együttesében. Egyszerre önmaga és önmaga rnúltja is Arzamasz. És mintha a Szindbád egészét átfogó gondolat világítana rá, úgy épül az Arzamasz nyolcvan perce Latinovits emberi hangjára, az emberi hangban rejlő zenére is. "A lélek szenved a sírbatett testtől" tolsztoji mondat kiemelésével hirtelen rálátás nyílik a rendezőre, ugyanúgy, mint ebben a gondolatban: "Isten ereje nem a bűnben van, hanem a jótettben", s "a halódó élettől féltem, amikor élet és halál egybefolyik", De ugyanilyen Huszárik-gondolat a Petőfi-per végén is található: "Én magammal akarok békében élni, nem a világgal", s ezek a mondatok, hangsúlyaik miatt olyan erőt kapnak, amely egy életmű egészét megméretteti. A Petőfi-per formai találata, az, hogya színészek legnagyobb feladata -- és ez valóban a legnagyobb feladat I - színészségük elfelejtése: olyan valóságos hangon szólalnak
95 .
meg, mintha Petőfi, Szeberényi, Császár Ferenc szólna - a magasabb rendű gondolathoz viszonyítva már-már semminek tűnik. Mindehhez Huszárik maga ad fogódzókat, nemcsak árulónak nevezett rajzaiban. hanem olykor írásaiban is. Az előőrsök paradoxona cimű fesztivál-beszámolójában azzal, ahogvan és (fil/ire figyel: "Még a jeltelen hősök is, a rohamcsapatok is megteremtették a magúk művét. Emlékmű vek maradtak, temetkezési helyek, sírok, el egészen a meszesgödrök kegyetlen valóságáig" ~. írja 1967-ben, messze megelőzve a Tisztelet az öregasszonyoknak és az A piacere montázs-részleteit. "Két pólusa van az érdeklődésének - mondja Michael Shaw Hullámhosszan című filmjét ismertetve -: a születés és a halál, ezen belül a személyiség és a világ viszonya. A két pólus közöttí élményeket a képzelet eruptív alkotásai tükrözik ... Az időnek akar emlékművet állitani, ahol a szépség és a szomorúság egyenlő erővel szólal meg. A tiszta filmidő és filmtér fogalmának ábrázolását tűzte ki célul a szerző, úgyhogy a néző, amíg a filmet nézi, az illúzió és a valóság kőzőtt ingadozik." Ezt az idézet-sort elég a Huszárik-filmekkel összevetni, vagy a Debrecenben rendezett Macskajáték-ával ahhoz, hogy mindaz világossá váljék, ami Huszárik nyíltan vallott titka. Huszárik tehát nem kalandozik, hanem önmagát fejezi ki mindig, és ezt ráadásul elementárisan, az egyéniség kemény erejével. A huszáriki Macskajáték-ban, ebben a sokszor és sokfelé játszott remekműben minden úgy kezdődik, hogy nem kezdődőtt el még semmi. Mielőtt bármi történne, elindítja a történést a nézőben már azzal, hogya Szkalla-lányok hatalmas fényképét kortinává teszi a színházban. Ezzel egyszerre idézi fel a kort, egyben magát a dráma lényegét: a kétféle látásmód, konfliktus ütköző jét. Tudatunkba vési a vissza-visszatérő ernlékképet, fő motivumot, méghozzá úgy, hogy később mindig látjuk, amikor a képről Orbánné, Giza beszél. De meghökkentő az óriás blondel-keret - diszlettervező: H uszárik Zoltán -r-, a valóságos arányok felrúgása, amit tovább fokoz egy állóóra, a művirágokkal díszített ravatal, az eleven-holt Giza játéktere. S mellette az élet rekvizitumai: asztal, gyümölcsös tál, telefon, gyertyatartó. A képi sűrítés kézenfogja s vezeti a nézőt a dráma felé, elmúlásunk szorításába és akitörésbe, életakarásba. Ezt viszi tovább a választott zene: Brahms III. szimfóniájának harmadik tétele, ami ugyanúgy simul a drámához, az inditáshoz. záráshoz, Orbánné monológ-pilléreibez, mint a tetszhalott .. talán inkább halott - Szindbád vándorolratásához Bach f-moll largo tétele, rnelyben a hangok úgy távolodnak el, ahogya lélek távolodik a testtől; élőtől a halott, emlékké szelídülve, vagyakisfilmek alatt visszatérő "Lovamat kötöttem" dallama, szövege, s a nem zene, de zenei hangzású "Isten báránya ... " a fehérvárcsurgói szobor-szenteléskor. Mindaz, ami a színházban ezután következik, egyszerre tartja be Örkény utasítását, és mégis mássá teszi, .Jiuszárikossá". a rendező személyes vallomásaivá. Mindennek, ami a színpadon eleven: ember és tárgy, állandó kapcsolata van, s ez a kapcsolat az, ami Huszárik egyéniségének vetülete. Keresztül szűrődik minden rajta, vagy ha úgy tetszik: hangszerelődik. Ami ebben mégis a legfontosabb, az az, hogy Giza - kivéve Orbánné temetés-monológját > mindvégig jelen van a színpadon. Ettől a játék monológ jellege felszívódik, így kettős dráma lesz, Orbánné és Giza kő zös drámája. Giza az első megszólalásától - itt megy föl a fénykép-kortina - elevenen él, ha olykor homályban is, kapcsolatot tart leszűkült világával: cigarettával, kártyával, gyümölccsel, nyomorékságátjelző botjával is, a hintaszékkel. mely emberi melegséggel öleli magába a tehetetlen testet. Ilyen és ehhez hasonló apróságok teszrk erőteljessé a gondolatot is, a két emberi élet különbségét, s mindazt, ami ebből következik: Giza - elbeszélése szerint - a társaság középpontja és mégis magányos, méghozzá a vagyon bástyái között, ugyanakkor Erzsi magányosságában emberek közt él, "ezeregy szál" füzi az élethez. Még legútszélibb konfliktusai is, pöröskődése és önzése mind az élet felfokozott szeretetéről árulkodik. Ezt mutatják azok az indulatos, érzelmi' - a Brahms-zenére is utaló, már-már érzelmes - felfutások, melyek a két emlékezésben csúcsosodnak ki és jutnak el Orbánné vallomásáig : "Most már elárulom: Viktor jött Szo!nokról. Őt vártam azon a képen, őneki örültem, őfelé' rohantam. Azon az estén lettem az övé." A Huszárik-színház ereje abban található, ahogy az élet igazságereje tovább fokozza a dráma igazságát. A darabból kiérezhető instrukciókat szélesíti is, mint Orbánné és Ilus összecsapásában. Kifakadása, helyzete summázá~a: "Csakhogy én azt hittem, emberekkel beszélek" - Huszáriknál Gizára is üt, Giza ugyanis pasziánszozik. Ez a cselekvés a levél folytatása, ami így kezdő-
96
dik: "Csendes a ház, Misiék Baden-Badenben vannak", és igy fejeződik be: "Egyébként a mogyorószín, ha elég sötét az árnyalata, nem okvetlenül túl fiatalos, és nyugodtan viselheted". Amikor Orbánné a Don Carlosról beszél, belemarkol az asztalteritő-rojtba, úgy vonja fel, mint egy színházi függönyt, s ettől a csipke hirtelen azzá is válik a metafora költői vonzatától. A nyitott napernyő, egy régi nyár tárgyi emléke föld felé fordítva csónakká változik, ringása a csónak ringásává, s ebben a csónakban ott ülnek már ők, a Szkalla-lányok, évtizedekkelezelőtt, amikor még fogalmuk sem volt a jelenüket égető elmúlásról. A tárgyakban manifesztálódott emlék sokkal mélyebb tartalmukra utal: egy bizonytalan, elmosódott napra, s önnön sorsuk lényegére is. Mert a tárgyak értéke, tartalma - Huszárik tudja, következetesen vallja - nemcsak önmagukban van, hanem a sugárzásban, ami sorsukkal beléjük íródott. . Szemünk láttára változik szerepe annak a csokornak, amit Erzsi Csermlényitől kapott, s ami meg-megfordul Orbánné kezében, hogy végül a képzelet sírjába hullva fejezze be színpadi életét. De a tárgyaknak feszültségük is van: egy zöldre festett fogas színe kelti; egy lámpa ugrásra ké- . szen várja a bekapcsolást Orbánné éjjeliszekrényén egészen az öngyilkossági jelenetig. Akkor aztán önmaga ellentéte: fényétől lesz teátrálisabb a halál akkor komikus előkészülete. A rendező legnagyobb merészsége mégis abban mutatkozik meg, ahogy a három gyönyörű nőalakot, Orbánnét, Gizát és Egérkét közelhozza egymáshoz Egérke levél-rnonológja alatt. A valóságban falak és végtelen távolság választja el hármukat egymástól; Huszárik azonban a tömbszerű triptichonnal az emberi féltés és egymásra utaltság felfokozott nagyjelenetét teremti meg, s a szinpadjainkon ritkán látható humánumot szenvedélyes, fájdalmas képpé fogalmazza. Évekkel ezelőtt, amikor a debreceni Macskajáték előadásokat láttam, a filmrendező Huszárikot szerettem volna tetten érni. Ennél több történt: Huszárikra, a teremtő emberre leltem rá, s ezt a felfedezést tovább fokozta, ahogy grafikái után barangoltam, ahogy megismertem rádiós munkáit, néhány írását, interjúját is. Nyugtalanított a kérdés: honnan ez a szem, ez a különös makacsság, pontosság, ami alig adatik meg ma; s hogyan tudja nekünk felmutatni a magányban az élet szeretetét. Mitől, honnan az a merészsége, amivel örökké fricskázza a halált, s-mi vezeti az élet és halál kettős véglete között bukdácsoló, bukásában felmagasztalt ember megtisztulásához. láttatásához, az önmaga által megváltotthoz, a mások által megváltotthoz is? Életszeretetérőllevélben vall. "Hazulról, az anyámtól irgalmatlan életszeretetet hoztam. Egy sor olyan érvényes fogalmat, amire életben-művészetben egyaránt szükség van: bizalom, szeretet, barátság." (Dayka Margitnak). Amiről nem beszél: hogyan tudta megőrizni önmagát mert az igazi titka itt kezdődik - a töretlenségben. A pályakezdő éveket mint pályamunkás, szobafestő, olajbányász, földműves, falusi népművelő, biztosítási ügynök, rajzfilmes vészelte át - mindezt öt év alatt! - majd a filmgyári ügyelőségig jutott, és aztán újra a főiskoláig. Ezalatt sem keseredett el, építette önmagát, ha úgy tetszik, elkezdte vajúdását, s ez a teremtéssel való vajúdás, örök munkálkodás az ő igazi lényege, amí nem kevés, hiszen az ernber is nap nap után újra teremtődik bennünk.
A SZERKESZTŐSÉG KÖZLI: Kérjük kedves munkatársainkat, hogy lapunknak szánt kézirataikat két példányban (egy másolattal) és a szabványnak megfelelő gépeléssel (egy oldalon 25 sorral, egy sorban 60 leütéssel, kettős sorközzel. megfelelő margóval) küldjék be, mert ezzel egyrészt megkőnnyítik a nyomdai korrektúra munkáját, másrészt megkimélik a szerkesztőséget a kéziratmásolás többlet-költségeitől. - Kéziratokat és illusztrációkat, amelyeket nem mi kértünk, vagy előze tesen nem beszéltünk meg, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. - Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, kedd, csütörtök 9-16 óráig,
97
HUSZÁRIK ZOLTÁN
,
"
BIZAKODAS A SZINHAZBAN
Én nem vagyok filmrendező, habár elkövettem egy s .mást, amiért az emberek így őrizne k meg vagy felejtenek el emlékezetükben. "Hölgyeim és Uraim! Ha Önök mind művészek és zsenik, akkor én csakis valami más lehetek. Elmejátékos talán, bölény, táncoló jegesmedve, csillagász, kuvikmadár, hosszú lejáratú vértanú, akármi, csak más, még csak távoli rokon sem ... " - De félre a tréfával, amit most bevezetőként mondtam, a korán, elfelejtett Nagy Lajos irótól származik. De beszéljünk a színházról. Életem két legboldogabb hónapját színházi emberként éltem meg Debrecenben, ahol is Örkény István Macskajáték című darabját rendeztem, díszletét és jelmezét is terveztem egyszersmind. Megszerettem a szinházat, mert a tévedések lehetőségét biztosította. Nem voltam agresszív színészeimmel, szinész barátaimmal. Az előadást együtt találtuk ki, gondoltuk végig; máig is büszke vagyok Örkény István kézfogására. rniszerint a legérzékenyebb elő adást produkáltam. Sajnos, elmúltak az aranjuezi szép napok. A színház elvesztette moralitását. Társulatok alig vannak, az emberek menekülnek egymástól. A régi görög színház még fiesta volt, ahol is a színészek s a közönség egyaránt hetekig, hónapokig készülődtek egy-egydarab bemutatójára, ami aztán bacchanáliába fordult; a lényeg ellenben az, hogy kialakult egyfajta kommunikáció a közönség és a színház között, Ugyanez megtalálható a középkori misztériumjátékokban vagy passiójátékokban. De hogy ne menjek ennyire messzire - Magyarországon a XII. században, de még ötven évvei ezelőtt is, Debrecenben hasonló jelenségek fordultak elő. Újváry Zoltán debreceni tanár könyvében, A temetés paródiájá-ban többek között a következőt mondja: "A halált követő en vagy a lakodalmat követve eljátszották a temetés rítusát, ami obszcén és blaszfémikus formát öltve színielőadás volt, amin az egész falu részt vett". Ez a vidám temetés egyúttal annyit is jelentett, hogy az élet csaka halál felől értelmezhető. Sokáig tabu volt mindez szinjátszásunkban. De most mintha elfelejtettük volna, hogy az emberi tevékenység nem csupán szexualitásból áll, s az ember csinált valamit ez alatt a nem tudom, hány ezer év alatt, és csinál ma is, új társadalmat épit például. Kínlódva: de minden születés nehéz. De hadd élcelődjek: hogy képzelek el egy mai színházi előadást? A nézők még a ruhatárban vetkőzzenek le mezítelenre, míg a szinészek állig öltözve, viktoriánus módon, még arcukat is rejtve játsszanak valamit, de lehetőleg ne mondjanak semmit. A másik lehetőség közönség és színház találkozására : az írók írjanak hétperces darabokat, ahol az L felvonás 2 percig, a második felvonás szintén 2 percig, a III. mondjuk legyen 4 perc, mert katarzis is kell. A felvonások közötti szünetek viszont legyenek 25-30 percesek, ahol is a közönség találkozzon a színészekkel, és két deci bor vagy cseresznye mellett esetleg szót váltanának a valóságról is. Mindez, amit élcelődve mondtam, nem cinizmus: kiáltás, aggodalom az emberért, a művésze tért, a színházért, amit gyakorolni akarok; s hogya civilizáció okozta zajok, háborúk ne küldjék nyugdíjba vagy elfekvőbe a csalogányokat meg a pacsirtákat ...
98
DEME ZOLTÁN
,
,
SZINDBAD HOLDUDVARABAN
Mindent szeretett, ami hazugság, illúzió, elképzelés, regény . . .
Az őszi széllel a kriptájából elszökdöső álomhajós elsőül elhagyott kedveseit kereste föl, a hervatag, drága és ábrándos nőket, akik fölött visszavonhatatlanul elmúlott az idő. Mert az idő csak a nőkön múlik el igazán a hajósról szóló korai novellák szerint ... I Ők azok, akik lelkük mélyéig megszenvedik a mindennapos, apró szomorúságokat, az unalmas éveikben fészket rakó hazugságokat, csalásokat, önámításokat. Mélységesen elhiszik a falusi temetőkből visszatérő ködlovagok csalárd, szép szavait, a gordonkahangú férfiak mézes bókjait, s magukra maradnak velük. Igazából csak ők érzik, mennyi bánatot ont az emberre a világ: mikor örömtelen sorsuk fölött tépelődve csöndes imába kezdenek, vagy kék fátyol mögé rejtett arccal a folyók habjaiba hullanak. Hervadó, hullott szépségek szinte mindannyian: a vízpart fövenyekenpihenő öngyilkos lányok, a novemberi esőkkel együtt sírdogáló, megcsalt kisasszonyok, s az öregedő hölgyek, akik a hideg téli estéken, gavallérjukra várva, a bérkocsik lefüggönyözött ablakai mögött szégyenkeznek. Mindnyájan elvágyódnak az életükből, mint az N. N. című regényben a háztetőn járó holdkórosok, akik kivétel nélkül mind hölgyek voltak. Andalító, érzelmes, muzsikáló világot szerettek volna maguk körül: poézis ből és szerelemből szőtt, halkan múló éveket. Zsongó és meleg szavak töretlen varázsát: az álmokat szépítő férfihazugságok mindennapos megvalósulását. Pedig nem is volna érdemes álmodni, ha az álmok mind megvalósulnának - sóhajtja Szindbád, aki sokszor eltűnődik kedveseinek vágyai fölött, mielőtt végleg elhagyná őket. Az ő számára a nők az élet drága tehetetlenjei maradnak, kivéve talán az egyetlen Boldogfalvinét, aki a kisvárosi fogadó ócska kanapéján maga is vidám hazugságokat duruzsolt az álmélkodó hajós fülébe. Mert a hazugságoktól nem szenvedni kell, hanem szeretni őket: varázsukért, hangulatukért, mesék és titkok fonalait rejtő, magukban való szépségükért. Mélyen elmerülni bennük, mint a korai hóesésben". Szindbád nagyon szerette a hazugságokat. Életének talán legszebb emlékei voltak azok a percek, amikor holdas éjjeleken, a templomok falainál térdepelve, gyöngéd fogadalmakat tett ábrándozó kedveseinek. Tudta, hogy sohasem fogja megtartani ígéreteit, a pillanat kedvéért azonban mindent elfelejtett. Csodálatosan szépeket tudott hazudni, és bűvös szavai előtt mindig megnyíltak a vágyakozó szivek. Sóhajai nyomán örömtelen szemek fényesültek ki, remegő, lágy muzsikával telt meg a lélek, és a női vállak simulásában poézis volt ílyenkor. Foszló szalagcsokrokat lebegtetett az esti szél az illatos selyemruhák peremén, amíg a bánatos arcú hölgyek elmerültek az álom csöppnyi tündérségében ... Álmodásból, illúzióból, szép bolondságokból szőtt magának vigasztaló, tarka világot a hajós és mindenkit elgyönyörködtetett benne. Ennél többre nem is vágyott. pedig hosszú életet élt át, és időnként nagyon messzi tájakon utazott. A valószínűtlen, álomízű szépségeket kereste mindenütt. A piros bor színeiben és a langyos nyári estéken megszólaló tücsök muzsikájában. A női vállak ívében és az ecetfák szomorúságában. Az asztalkendőkre hímzett, régi monogramokban ... Nem nagyon tudta, mi az emberi csalás és silányság; mert ezek szövevényéből is csak a néhol megvillanó, szépnek mutatkozó részletek, a poétikus színezetű rezzenések jutottak el hozzá. Ami körülötte képtelen, groteszk, visszataszító és rút volt, az mind kihullott élményeinek rostáján. Imádságos alázattal kóborolt a világban a hajós, mert nagyon parányinak sejtette magát benne. Titokzatosnak és alig fölfoghatónak érzett maga körül mindent: a természet örök megújulását és az időjárás változásait'. A kék téli estéken a templomtorony fölött szálldosó varjakon tűnődött el. Az illatos erdőkben sétálva a csókok különösségén töprengett. Sokat vándorolt fatornyos föl-
99
vidéki városokban, elhagyatott dunántúli várromok között, hársfával benött falusi temetőkben, és semmit sem felejtett el egészen közelről megnézni. Szinek bomlottak ki előtte és áhítatos varázsok pihentek meg a tenyerében. Széljárta, zegzugos utcákon hajózott, és sokáig figyelte, hogyan röppen föl a kiskocsmák elhagyott asztalairól a halott falevél. Az orosz határszélen járva a gesztenyés fácánsült ízein csodálkozott el. Ám élményeiben folyvást mélyen elmerült és sohasem tudott a valóság törvényeivel is megismerkedni. Szindbád nem sejtette, hogy a világban erkölcsi normák is uralkodnak. Összeszorult torokkal figyelte a tetteik helyességén töprengő nőket a málnaszinű szalonok mélyén; ám valójában soha, egyetlen pillanatra sem értette meg őket. Ő mindig egyféleképpen cselekedett: azt tette, ami jólesett neki. Ha a friss hóeséstől étvágya támadt, nyomban a közeli vendégfogadóba sietett, hogy délutánját finom vadpecsenyék társaságában töltse. Ha túl érett szőlők szagát sodorta felé a szél, azonnal falura utazott, hogy a szüretnél segédkezhessék. Ha elhervadt asszonyok sírvirágszagú meséire vágyott, mindjárt ablakaik alá ment s néhány' történet után csöndesen elaludt a selyemkanapén. Volt álomfejtő, aranyműves, romos szélmalmok szigorú őre, rossz arcú pénzhamisító, megátalkodott nőrabló és otthonülő családapa. Volt véghetetlenül gazdag és megalázott, elhagyatott, garastalan szegény. Látott halált, születést, esküvőt és vérlázító gyilkosságokat az őszi erdőben. És mégis: midőn százhúsz esztendős korában, jószagú öregemberként falun éldegélt; még mindig egészen értetlen szemmel nézett gazdasszonyára, aki vecsernye idején erkölcsös életre és jó magaviseletre nevelő intelmeket mormolgatott neki.
Aranyszínű
és vaníliaszagú cukrászboltokban sokat üldögélt a hajós. Nézegette a falikárpitot borító, barna fotográfiákat, a dohányszínű függönyöket, a nők selyemszalagos és pillangós cipő it, s a cukrászné nyakában megrezzenő, parányi medaliont. Díszeit, díszes burkait, öltözeteit szerette ő igazán a világnak", Életörömtől a torkában dobogó szivvel járkált a májusi utcákon, midőn virágnyílásos időben a nők az új ruháikat vették föl. Szenvedélyesen, főlindult tekintettel figyelte a fiatal hölgyek finom, illatos ingeeskéit. a negyvenesztendős asszonyok pompás pávatollait, utazó nők zöld szoknyáját, elszegényedett grófnék gyöngyházgombos mandzsettáját, s a rózsafüzéreket morzsoló, parányi gyűrűcskéket rejtő, gyönge asszonykezeket. Széretett díszes' szerelmi jelvényeket időnként számba venni: zsüpponokat, szalagocskákat, apró szelencéket, régi arcképeket, emlékezetes faleveleket. És szeretett elutazni a messzi városokba: ahonnan még emlékezett egy szalagcsokorra, egy csipkés zsebkendőre, egy illatra, vagy akár egy sóhajra is. De talán mindennél jobban elvegyülni szeretett a világban. Belesimuini bálok forgatagába, falusi lakodalmak hangulatába, temetési menetek szomorúságába. Orgonazúgásos délutánokon a budai templomokban halkan letérdepelni, s illatos májusi éjszakákon a szerenádozó ifjúsággal együtt énekelgetni. Bujkáini a liget fái közt, tavaszi szellők módjára, s az üde júniusi záporok kal együtt érkezni meg végül hervadó szerelmeseihez. Vérfoltos késő őszi falevelek között hirtelen eltűnni, s ájtatos zárdanövendékek imádságaiban jönni elő, nagysokára és észrevétlenül. .. Hol fagyönggyé lett, hol bronzfésűvé fiatal lányok hajában, hol szélhajtotta rózsalevéllé. A lehetetlen színekben pompázó, szent és megfejthetetlen elet úgy temette őt inagába, akár a keleti hercegeket a kincsekkel rakott, titokzatos Ezeregyéjszaka. Jegyzetek: ISzindbád ifjúsága és szomorúsága, Budapest, 1917. Dolgozatunk e kötet történeteihez kapcsolódik ... A mese, az álom, a képzelet, az emlékezés hullámain haladó történetekben a nök tartják a valóságos élettel a legszorosabb kapcsolatot; időérzetük is többnyire a megszekott. a hétköznapi. Szeretnek. elhervadnak. csöndesen megöregszenek és meghalnak, mint minden valóságos ember ... Tétova hangulataikra. bánatos tűnődéseikre kűlönösen is figyelni szeretnénk: mintha a valóságos világon túllépni készülő Krúdy Gyula bennük fejezné ki életérzésének azt a rétegét, amelytől maga is szabadulni igyekezett. Mert az iró mindennapos élményvilága korántsem volt olyan varázsos, mint a művei sejtetik. A valóság rossz és nagyon mulatságos, titkát nem ismerjük és mindnyájan egyforma keveset tudunk róla irja Csergő Hugónak (Krúdy világa, 1964.266. o.). Az élet unalmas, az emberek kicsinyes, nyomorúságos, alávaló életet élnek, hazudoznak, kedveskednek, folyton előnyös oldalukról akarnak mutatkozni. A szokásos undorodás fog el irja els" feleségének (Krúdy világa, 1964. 142. o.). Közvetlen, nyers valóságélményei ezek az irónak, aki olykor céltalannak és bevégzettnek érzi az életét (Krúdy világa, 1964. 382. o.). Innen lép tovább, a világból csupán a jóleső élményekkel törődve, hangulatteli és álomszerű mozzanatokkal, mesés, poétikus, tündéri rezzenésekkel. .. Nőalakjai viszont, szép emlékek gyérülő fényei közőtt, egyre közelebb kerülnek a fájdalmas, sivár, hétköznapi 'valósághoz. 2Gyönyőrű novellák sugallják ezt, szinte valamennyi történet a Szindbúd iflúsága <'s szomorli"ága cimű kötetből. Maga az
100
író is sokat szenvedett az életét körülfonó csalások tól és hazugságoktól : amíg meg tudta pillantani a bennük rejtőző költészetet. Mert a sűrű hazudozásban a világ csöndesen átrendeződik : miközben hangulatok, dallamok, színek kéinek életre a sodrán. Apró varázskörökszületnek az újszerűen összekapcsolódó valóságelemekből : melyekbe jólesik beletemetkezni. Ismeretlen ízű élmények igézik meg a hazudozókat, haa valótlanság bűvöletébe lényűk gazdagodásáért hullanak. Titkos örömök, a mesék intimitása .. , Hiszen az ember szépnek érezheti azt is, amit nem tart igaznak. 3Krúdy korában több filozófia is fölmérhetetlennek és kiismerhetetlerínek látja a külvilágot, tragikusan kiszolgáltatottnak és végtelenűl gyengének, gyarló nak ítéli az embert. Schopenhauertől Kafka hőseiig regényalakok és eleven emberek egész sora éli meg ezeket az érzéseket, szenvedve, szomorúan ... Szindbádnak a külvilág titokzatossága, beláthatatlan szövevényessége azonban inkább csak örömöket okoz: színes események, színpnmpás életjelenségek sokaságát sodorja' elé, amelyekben jóízűen elgyönyörködik. Az ember parányiságának és gyöngeségének az érzete sem nyomasztó a számára: inkább elfeledett, régi, gyermeki szemét nyitja meg, melyek csöndesen csodálkoznak rá az élet ezernyi mozzanatára . .
4S mindez újabb negatív élménykörök átélésétől óvta meg ... A hajós tudatában a hagyományos halálélmény például szinte egészen széttöredezik. Halálesetek látásakor Szindbád önkéntelenül is a jelenlévő szinekben, villanásokban, rezzenésekben, apró részletek izolált szépségében merül el: az események valódi arca ismeretlen marad előtte. Gyönyörüségek, különös hangulatok forrása lesz számára a halál, amelynek embersújtó erejét szinte egyáltalán nem érzékeli. Csöndesen fölbomlik tudatában a hagyományos emberi időélmény is. Elgyönyörködései, áhított élményei állandó, önfeledt szédületében élve sokszor szinte egyáltalán nincs sejtelme a mindennapos, gépies időmúlás alakulásáról. Hiába kondul délidőben tizenkettőt a toronyóra, hiába tűnnek föl deresedő hajszálak a hajós halántékán, hiába hervadnak el körülötte a hölgyek: hangulatokra, lirára, poézisre talál rá ezekben a mozzanatokban is, és nem az emberen elmúló idő nyugtalanító jelzéseire ... Ekképpen fejlődik Szindbád, lassan, csöndesen, varázsos erejü emberalakká. Olyanná, aki attitüdjével széppé és emberi érdek űvé szelídít í az élet riasztóan abszurd jelenségeit is. Olyanná, kit a létezés keményen emberelleneerőinek, a pusztulásnak, az időmúlásnak. az öregedésnek. az emberi parányiságnak és silányságnak nemhogy megszenvedtetni - még megrezzen ten i sem sikerül igazán.
Kápráz:atok H. Z.-nek, egy beszélgetésünk emlékére
A folt a ház falán egy sárkány, az eresz nagyapánk pipája, vedlett mező az ablakpárkány. s a faodú - óriások szája. A kút mélyére lendülő vödör nagyanyánk sok szoknyája, utána ugrunk, messziről hoz fel suhogó szárnya. Mit mondottneked a kerítés, és mit: mondott nekem? Más volta szó, mert más a rés, hogy mindkettőnk 'más legyen. Más volt nagyapánk beretvatartoja, és mégis egy és ugyanaz, kapaszkodunk az elmúló napokba, és együtt látjuk, hogy a nyár havas. TARBAY EDE 101
HEGYI BÉLA
,
,
,
,
BESZELGETES HUSZARIK ZOLTANNAL
Huszárik Zoltán filmrendező két filmet szen- , öreg parasztasszonyok ráolvasásátál, buzgó fohászaitól áhítja a gyógyulást. telt Latinovits Zoltánnak. 1971-ben Krúdy Szindbád-ját játszatta el vele, az 1980-ban beB. Nagy László afilmet a ..költészet diadalámutatott Csontváry-t már csak a színész emlé, nak" tekintette, Kelecsényi László ..egy rendekének ajánlhatta. Mindkét filmben jelen volt: zői oeuvre és egy színészi pálya metszéspontján . az egyikben testestid-lelkestid, a másikban csak álló kűlonleges bravúrnak" ...Szindbád alakja a a lelke. - Latinovits az irodalomtör.ténetnél is szemlélődésre késztetett tettvágy, a lebéklyóhitelesebben közvetíti Krúdy világát, esszényi zott megpihenni nem tudás ellentétének jelképét elemzésnél teljesebbet árul el hőséről. Sőt minthordozza - írja Latinovits-monográfiájában. ha visszafelé korrigálná a Szindbádról alkotott, Tragédiája, hogy kűldetését már nem hajthatja olvasmányélményiink alapján megrajzolt eddigi végre, mert az idő kegyetlenül meghiúsítja váképünket. De ha valaki előbb nézi meg a filmet gyait, Ezért hát álmaiba menekűl, teremt magáés utána olvassa el a regényt, akkor sem az írónak egy másik, igazabb valóságot. Durcás gyernak hisz, hanem afilmrendezőnek. kőccé válik, aki nem akar és nem tud felnőtté - Tudom. Százszor köszönte ezt nekem lenni, mert akkor meg kellene alkudnia,feladva Krúdy Zsuzsa, mert tulajdonképp a Krúdy-reönmagát, Csak biológiailag öregszik, belül neszánsz akkor következett be, amikor én megmarad tiszta szivű, kiváncsi gyermeknek ...' megcsináltam a filmet. S korábban csináltam Kelecsényi a fentieket Latinovitsra vonatkozmeg, megelőztem a közízlés, a közhangulat tatva megállapítja: ..Úgy tűnik, csakis róla szól változását. Mert ha most forgatom le, amikor ez a jellemzés. Pedig mindkettöjiikről szál ; ez elborít minket a nosztalgiahullárn, és újra fel- a színész és a szerep rokonsága. Egyúttal a tökéletes Szindbúd-alakitás egyetlen műhelytitfedezik Karády Katalint meg Herczeg Ferencet, s a nosztalgia falvédőktől a nosztalgia ka.'! A szenvedés, a megcsalatás és az iinmarcandíszkóig és nosztalgia vacsorákig már kitalálgolás drámája a Csontváry-film is, itt azonban nak mindent - osztatlan sikerrel fogadnák. Akkor szememre vetették, hogy megint egy mindennek társadalmi felhangjai vannak. A dráma már túllép az egyén szféráján: a művész múltba révedő, szomorú film... és a művészi alkotás nem szorítható az individu- Én inkább a reménység filmjének nevezalitás keretei közé, a művész és a művészi alkoném. Elnéző jóindulat veszi körül Szindbádot, tás kollektív kincs, közösségi érték. Mégis, a aki szép hazugságaival és .boldogság-ígéreteivel művész és környezetének, a művész és társadalvigasztal, ébren tartja a már csak parázsló remának viszonya rendszerint feszültséget tükröz, ménységet és szeretetvágyat az Amáliákban, ellentmondásokat hoz létre, konfrontálódik. Lenkékben, Imolákban, Majmunkákban és nem - A film cselekménye két szinten játszódik: utolsósorban önmagában. A szép hazugság egyrészt Csontváryról, a festőről, másrészt megér egy bűnbocsánatot. És felejthetetlen a Z.-ről, oa színészről szól, akinek a filmben film záróképe : az élet befejező percei, a szlv Csontváryt kell megszemélyesitenie. Csontutolsó dobbanásai, az erek végső lüktetése . . . váryban az előle örökösen e1illanó valóság - és A permanens állhatatlanság, a türelmetlen keresés, a vétlen vétkezés búcsúakkordja - és a valóság elől futamodó piktor -, valamint ennek a valóságnak logikus absztrakciója között megoldása a templomban, a corpus alatt. Ráríteremtődik kettősség, akárcsak Z.-ben a játmelő megfelelése, betetőzése ez a kalandok tól, fájdalmaktól gyötört Szindbád korábbi kitérő szott ábrándvilág és a folyamatosan tagadott érzelmi világ között, Lét és nemlét, pusztulás jének afalusi búcsújáróhely éjszakájába. ahol az Részlet egy, a Gondolat Kiadónál a közeljövőben megjelenő kötetből.
102
és megdicsőülés, kegyelem és rontás szakadékainak a közelében járunk. A Bolond figurája megpróbálja áthidaini a valóság válságait, ellentmondásait, igyekszik feloldani ezt a tudathasadásos állapotot magyarázataival. váratlan megjelenéseivel, de közvetítése aligha sikerülhet, mert a művészi teremtésnek és a művész életének a teremtő munka során lezajló történéseire, a létrejött összefüggésekre legfeljebb csak utalhat, de megfejtésükre nem vállalkozhat. - A Bolond nem alteregója a festőnek is meg a szinésznek is? Nem a két személy tudatalatti énjének kivetülése? Vagyis: nem egyetlen személy végül is a festő, a szinész és a bolond? Csak ugyanannak az arcnak háromféle tekintete. ugyanannak a léleknek háromféle kifejező dése, ugyanannak a kontiiktusnak három irányú
szétsugárzása? - Lehet. _. A Csontváry vallomás a művészről és sorsáról: Csontváryrál, a festőről és Latinovitsról, a színészről. A festő küzdelmeiről kora értetlenségével. a szá::adelő társadalmi konvencióival, kitaszitottságának okozóival .. és a szinész emberi és művészi gyötrelmeiről, az örökös szereppel való viaskodásárol, a jelenkor magyar kulturális vílágához fűződő kapcsolatáról, mellő ziiuségének stigmáirál. - Nem. Flaubert merészen állította: Bovaryné én vagyok. Én sem mondhatok mást: Csontváry én vagyok. A film rólam beszél elsősorban, az én véleményemet, elképzeléseimet fogalmazza meg a világról, az emberről, a közősségről, de természetesen vall arról a viszonyról is, amely engem a festőhöz és a színészhez.köt.
.. Mégsem nevezi senki Csontvary-filmnek, hanem Latinovits-filmnek. .Huszárik kettős portrét csinált Csontvárybál - vélí Sumonyi Zoltán az Élet és Irodalomban. - Egyszerre akarta - s olykor csak párhuzamos. olykor meg érintőleges vonalak kal- megrajzolni a zseniálisan őrült festő és a festő szerepére k('szülő zseniálisan őrült szinész arcvonását : Csontváryét és Latinovitsét, Már ez a kényszerű 'pályakorrek cio' sem bizonvult túl szerenesésnek. hiszen a ketfigura azonos hő/ókon való izzitása ebben a párhuzamos-érintőleges viszonyban inkább gyengíti, mint erősíti egymást. Ez pedig időn ként olyannyira zavaro, hogya mozinézlf már
azt sem tudja, mikor képzelí magát festőnek a szinész, és szlnésznek a festő." - A Csontváry-filmnek Latinovits lett volna a főszereplője. Kettős figurát kellett volna megelevenítenie : egy önmagát ma megvalósító szinészt és a pálya delelőjén élő Csontváryt. Nem akartam hullagyalázó lenni. Latinovits életanyagából jóformán semmit sem használtam föl. Kifejezetten csak az emblémában, ajánlásomban említem őt, miután eredetileg vele terveztem a filmet. Egyetlen kép szól róla ilyen értelemben, a nyitókép : a felröppenni készülő, de vízre huppanó, vergődő galamb. Az epizódok néhol olyan emberi viszonyokat, eseményeket érintenek, amelyek kapcsolatba hozhatók Latinovits emberi és művészi történéseivel: az elmegyógyintézet, a színész tiprodása a két szeretett asszony között, kínlódása a megformálandó szereppel, az élettel szembeni infantilizmusa stb. - Kétségkivül vannak áthallások, vannak párhuzamok, de ezek legfeljebb harmadlagos, még csak nem is közvetlen mutatói a filmnek. Utólagos értelmezések, találgatások tapadnak hozzájuk. De hagyom magam meggyőzni: Csontváry én is vagyok. Szigorúan véve a film Csontváryja nem reális figura, csak mint modell reális, amely hordozza a művészember koroktól független és a koroktól nagyon is függő általános és egyedi problémáit. Ha a történetileg hiteles Csontváryhoz ragaszkodom, egészen más filmet kellett volna hogy készítsek. Csontváryról, a magánemberről egyébként is keveset tudunk. Életrajzi adatai elférnek néhány sorban: született Kisszebenben 1853. július 5-én, apja után gyógyszerész lett, a szegedi árviznél bronchitist szerzett s emiatt felment a Magas-Tátrába, Iglón patikusként dolgozott, hogy a keleti utazásait fedezze, 19l9-ben meghalt. Én jártam abban a gyógyszertárban. Ma is ott áll a ház hátsó traktusában az a pálinkafőzde, amiből ő a szeszt kimérte - szlovák nyelvű község lévén - a tót atyafiaknak. Nem akartam a filmben erre még csak célzást sem tenni, mert ismét kihívtam volna a művészet történészek és a sznob műkedvelők ellenkezését. Csontvárynak jócskán hozhatott a konyhára ital mérése. Mikor fordultak a parasztok gyógyszerészhez? Soha. Emlékszem a gyermekkoromból, hogy a sósborszesz volt mindenre az orvosság. Ha megvágtam az ujjam,
103
anyám azt mondta, pisiljem le, majd beheged a seb. Vagy elvittek a javasasszonyhoz. Egyetlen orvosra 16 község jutott. Apám úgy halt meg huszonnégy évesen ~ kétéves koromban -, hogy ha idejében orvoshoz viszik, megmenthető. De egy állat elvesztése, egy ló, amit fel kellett volna áldozni apám kezeléséért, többet jelentett' akkor a parasztnak, mint egy ember élete, mert az emberi élet pótolható.
- Miért akartad mégis Latinovitscsal eljátszaini a címszerepet ? - Benne ugyanazt az elhivatottságot, küldetéstudatot éreztem, mint magamban. Bocsánat ezért a megállapításért. nem szeretnék nagyobb horderejű személyiségnek látszani nálánál, annál is inkább, mert én nyugodtabb, valamivel kiegyensúlyozottabb habitusú vagyok. De nem tagadhatom ezt a fajta azonosságot: a művészi önmegvalósításba, a kifejezés szabadságába vetett hitet, az arra való törekvést, hogy a művészet emberséget és morált jelentsen, hogy az alkotó munka folyamatában felőrlődő művésznek ne legyenek napi gondjai, kényszerü összeütközései, kiváltott téveszméi. Az alkotó művésznek joga van mindehhez. Hogy miért? Csontváry megindokolja a Napló-jában: "Ők azok, akik kötelesek az átélt életet feltárni, a következő növendékek fejlő dését elősegíteni és oly példákkal gazdagítani, amelyek nem a mindennapi életből, hanem a sors megpróbáltatásaiból és saját keserves tapasztalatainkból eredtek a világrendünk fenntartása és tovább fejlesztése céljából. Ha tehát: ők azok, kik a lélek és az érzés parancsolta tapasztalattal magukban, adott esetben helytállanak és a tömegeknek jó példát szolgálnak, kötelességüknek eleget tettek, mert mi vagyunk azok, akik a szokások tőmkelegében, a szokások befolyása alatt önmagunkkal is küzdelemben élünk. Az önküzdelem rendkívüli elhatározást igényel, rendkívüli energiát követel abban a tudatban, hogy ezt így kívánja az Isten világfenntartó szelleme, amelyhez csatlakozik az ember tiszta érzelme." - A film nem talált egyértelmű fogadtatásra. Karcsai Kulcsár István véleménye szerint, hogy a film nem maradéktalan élmény, még nem bizonyitja a vállalkozás kudarcát...Sokkal inkább annak a törekvésnek. hogy a film egy másik síkon a festő szerepét alakító színészt is fő szereplávé teszi. 2., a színész viaskodik a szereppel, hivatásával, megbillenő tudatával, szét-
104
zúz maga körül minden kapcsolatot, míg végül magányos lesz, mint Csontváry. Amíg a film csak terv volt és élt La tinovits, neki szánta a szerepet. Lehet, hogy az ő lázas alkata hitelesítette volna azt a kettősséget, melyet az egyébként kiváló, Csontváryt alakító bolgár szinész talán meg sem értett. Mint ahogya nézőnek, aki egy műalkotást szemlél; szintén nem kell tudnia, milyen szinészi emlékekkel viaskodik a rendező. Így sajnos, ez a .szinész vonat leválik a filmröl, és végül utolsó harmadában már nehezen követhetövé vcilik."
- Igen, sokan nem tudták követni a filmet. Mint ahogy sokan nem tudták követni Csontváryt sem, Latinovitsot sem az életében. Talán még a halálukban sem. A kritika hűvösen fogadta a filmet. Mély meggyőződésem azonban, hogy ezt is korábban csináltam meg, és hibáit ismerve merem állitani, a Csontváry-ban nemcsak hogy rnegvalósitottam önmagamat, hanem igenis túlléptem saját mércémen. Itt tehát olyan önmeghaladás történt, amit a kritika mai ítéletében később korrigálni fog. Lehet, hogy négy-öt év múlva majd méltányolják, és elnyeri az őt megillető helyet a magyar filmtörténetben. Ennek már most látom jeleit a születő tanulmányokban, az újabban közölt dolgozatokban, amelyek egyetemesebb, átfogóbb szemlélettel íródtak és felülbírálják az eddigi értékeléseket. elsietett vélekedéseket. A kritika nem vette észre, milyen jelentősé ge van nálam a fáknak, a filmben kenzekvensen visszatérő és emlékeztető fakoronáknak, lomboknak, csupasz ágaknak, ágak erdejének, a cédrusok, tölgyek, eukaliptuszok felbukkanásának, kitárulkozásának, amelyek mindmind az Életfára. a teremtés-mítosz egyik legszebb szirnbólumára utalnak. Nem értették a képek fölött húzódó primer szöveganyagot, amit aBibliától Dantéig és Nitzschétől Sehopenhauerig vettem. Mi ez? - csodálkoztak sokan. Ez a kor szellemtörténete, amiben Csontváry élt, amiből eszméi sarjadtak. - Azt hiszem, az értetlenségnek egyik, gyakran be sem vallott oka, hogy filmjeid a valóság olyan rétegét derítik föl. amely ritka látvány. Az asszociáciok, hangulatok, lélekomlások ama birodalmába visznek, ahol a dolgokat már a racionalizmus és irracionalizmus kibogozhatatlan láncolatai fonják körül. Az' érinthető valóság mögé néznek, egy mélyebb és öntudatlanabb világba.
- Nekem más információim vannak a valóságról, mint azoknak, akik tőlem a valóság ábrázolását kérik számon. Mondok erre egy példát. Én az orosz irodalmon nőttem fel, Tolsztojjal, Dosztojevszkijjel. Csehovval, az orosz klasszikusokkal már gyermekfejjel meg. ismerkedtem. Amikor a filmfőiskolára kerültem, azokat olvastam, akiket nálunk senki sem olvas. 1870 táján Oroszországban iszonyú éhinség pusztított, amelynek következtében 28-30 ezer ember vesztette életét. Ennek jelentős dokumentumirodalma van, ami elsüllyedt a Széchényi Könyvtár irattárában. Átrágtam magam a számunkra jóformán ismeretlen írók anyagán. S megrökönyödtem a felfedezéstől: amikor az éhhalál ezerszámra szedte áldozatait oroszhonban, a nagy humanista, Tolsztoj az Anna Kareninát írta. Sosem titkoltam, hogy engem az örök témák érdekelnek: születés, szerelem, szenvedés,
halál, hit és hivatás. Ezek nem évülnek el, nem napi aktualitások, életünk elodázhatatlan kérdései és állomásai. Ezért azokhoz az emberekhez, művekhez vonzódom igazán, akiket ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak, akik a lehetséges földi válaszokért cserébe az életüket adták: Kondor Béla, Nagy László, Csontváry, Weöres Sándor, Pilinszky, Latinovits Zoltán. .. Kevés olyan megrendítő, lélektisztító olvasmányélményem volt, mint a Biblia, kevés olyan meggyőző tanítást merítettem, mint Pál apostolleveleiből, ·szeretethimnuszából. Újra és újra visszatérek hozzájuk. A szeretetnek olyan megtestesülése, mint Jézus pedig arra int, hogy ne veszítsük el türelmünket egymás és a világ iránt, tudjunk megbocsájtani, hogy próbáljuk meg tisztelni a XX. századot is.. amely eddig nem sok jóval, vígsággal kecségtette az emberiséget.
~..a.._.
-
~~! ,~.~~
$~"'~~~!
......
..
......... ...~~ 1~_. IA._ _ ~ "-~'
105
A piacere (Huszárik Zoltán rövidfilmjeihez)
Kinek vala ez a tömény, fogvatartó-taszító képáradat 'rohanás? Még ma is visszabeszélnek, néznek, párálva zihálnak lofejeid. Nem való: gyenge idegzetűnek, nem való: óvatos szemlehunyonak, nem való ki fülét be akarja csukni a valóság döngve dübörgő robajától. Nem való képmutatóknak. Nem való sunyi tekintetűnek, a félszívűek is kint toporoghatnak a bejárat előtt. Csak a gondolatokban edzettek szűk-számú élcsapata érti a szédült szín-kép-lobogást. Csak a mindennel bátran szembenézők tekintete tűri rebbenéstelenül végig a látványt. Csak az önmagukat is keresők találják meg az útmutatást. Csak a nyíltszívűek bírják elolvasni szótlan beszéded képsorait. HALASSY ADR/EN
106
LUDVIG NÁNDOR
A CSONTVÁRY-DRÁMA
Nagy a tolongás az idők kikötőjében. Művészek, tudósok, politikusok indítják útnak hajóikat, és megrakják műveikkel, cselekedeteikkel. De látjuk: egymás után: elmerülnek. Huszárik Zoltán Csontváry-ja - immár bizonyos - nem merült el. De vajon eljut-e távolabbi korok embereihez? Most, két évvel a bemutató után már csend van körülötte, nincs nyüzsgés, kiabálás. Jó alkalom arra, hogy vizsgálódásaink célkeresztjébe hozzuk, eltöprengjünk mindazon, amit eddig megtudtunk róla.' ELŐZMÉNYEK
A kor. 1980-ban, amikor a Csontváry a közönség elé került, a II. világháború már csak emlékek foszlányaiban él, a Rákosi-éra túlhaladott lépcső, de 1956 még nyomasztó teher. A hatvanas évek látványos gazdasági-szellemi prosperitása a következő évtized küszöbén megtorpan, sez nem független a nemzetközi eseményektői, de belső okainak meggyőző elemzésével a történészek adósak. S·bár a hetvenes évek a konszolidáció időszaka, az alkotói magatartás és a társadalom viszonya olyan problémákat vet fel, amelyek az elmúlt harmincöt év ellentmondásait is magukban rejtik. Huszárik Zoltán volt az a filmrendezőnk. akinek agyát mindez nemcsak megérintette, de inspirálta is, aki felismerte: szükségszerűvé tette a kor, hogy végre film szülessék a lángészről. Huszárik. Pályája tüneményesen indul. Az Elégiá-ról Pilinszky János jelenti ki, hogy "csúcsa a magyar filmnek". Aztán jött a Szindbád, a művészet ünnepélyeként. "Tündérálom ... varázslat" - írják róla a kritikusok, és a film az egész világot bejárja. Rövidfilmjeinek füzérét : az A piaceré-t Somlyó György Nagy László költészetéhez méri, és úgy üdvözli, mint a "szocialista művészet remekét". Mint minden igazi alkotó, ihletettje más művészeteknek is: Hajnóczy Péter regényét látomásos rajzokkal illusztrálja, és ilyen sorokat ír: " ... Néha a test még gondolkodik, megfakult szóvirágokba öltözteti modelljeit, de a beálló csendben ezek is szétporladnak ... " Tehát a költők közül is való. Csontváry-jába a filmtörténet különösen kedvező időszakában kezd bele, hisz - Penelope Houston szavaival- "Nagyon sok energia halmozódott már fel a filmgyártásban ... a gondolatok és hipotézisek ahhoz hasonló felpezsdülése, amelyet húsz évvel ezelőtt tapasztaltunk. már nagyon esedékes ... " A vállalkozás. Miközben a kortárs filmrendezők hitvallásai egyre kisszerű bbek lesznek, és egyre siralmasabban hirdetik, hogy erény úgy gondolkozni és beszélni, ahogy a piacokon szokás, Huszárik készülő Csontváry-filmjéről így nyilatkozik: " ... a lángész nyomvonalán kell elindulni, elrugaszkodni a földtől, eljutni a kozmoszig, ahol is a tűz, a víz, az energia szemszögéből méretik meg az ember ... " Csontváry ebben az időben kultusz tárgya, s talán esztétikai köntösbe rejtett szellemi fegyvere is egy mechanizálódó, mesék től fosztott, szívtelen kultúrából kitörni vágyó nemzedéknek. Művészek sora hódol előtte, elég ha Decsényi János nagyzenekari vázlataira, vagy Seregi László A cédrus című balettjére gondolunk. Huszárik Latinovits Zoltánnak, a "színészkirálynak", a Ködszurkáló szerzőjének is emléket kíván állítani. S mindezeken túl, Huszárik - aki immár egy ország érdeklődésének tárgya- szólni szeretne saját magáról is. A program tehát hatalmas, joggal kérdezhette az ember: vajon a rendező, mint az ős-eposzok költői, miféle istenekhez fohászkodott, amikor e roppant feladattal megbirkózni indult?
107
A munkálatok. A Csontváry fél évtizednél is hosszabb ideig készült, nem mindennapi nehézségek közepette. Latinovits, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna, meghalt, és kezdődhetett minden elölről. Az utódjául kiszemelt Szmoktunovszkijnak nem állt módjában elvállalni a szerepet. A forgatás másfél évig tartott, és ennyi ideig együtt tartani, sőt fanatizálni a stábot, idegőrlő munka. Ajeleneteket a hazai helyszíneken kívül Bulgáriában, Görögországban, Jugoszláviában, Olaszországban és a Szovjetunióban vették fel, nem forgathattak viszont - a feszült politikai légkör miatt ~ Libanonban. Az operatőr mintegy negyvenezer méter képnegatívot használt fel, tízszeresét a mozikba kerülő standard kópia hosszának. A színészek nemegyszer életveszélyes körülmények között dolgoztak, és volt úgy, hogy hetekig kellett várniuk az időjárás kedvező alakulására. Huszárik hatalmas apparátust irányított, és az eredeti alkotóközösségbebevonta Dobai Pétert, Gyurkovits Tibort és Pertorini Rezső pszichiátert is. A film költségvetése kétszerese volt egy átlagos magyar film költségvetésének. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Huszárik az egyetlen élvonalbeli rendezőnk, aki tíz éve nem. forgatott nagyjátékfilmet.
KRITIKA A bemutatás. A szűkkörű filmgyári bemutatót egyrészt az őszinte ámulat, másrészt - elégtételként hosszú évek kínzó irigységéért - a hibák felfedezésének boldog ·légköre jellemezte. A pécsi filmszemlén viszont már egyértelmű a siker. A bolgár Pavlina Zseleva ezt írja: "A Csontváry a legérdekesebb és legsajátosabb költői mű a szemlén". Egy nyugati vendég.ta holland Pieter van Lierop pedig így tudósitja hazája olvasóit: "Nem lehetetlen, hogy a Csontváry nemsokára Cannes-on, Velencén és a Filmlnternacionalon keresztül babérral koszorúzva vonul be a mi filmszínházainkba is". K ulturális életünk irányítói H uszárik művét - mint különösen magas művészi fokon álló alkotást ~ az úgynevezett "kiemelt A" kategóriába sorolják, biztosítva számára az állam teljes anyagi és erkölcsi támogatását. Ezzel némileg ellentmondásban van az, hogy a filmből- habár mód volt rá ~ nem készült annyi kópia, amennyi a legszélesebb körben való elterjedést lehetővé tenné. A közönség. Meglepő adatot kell közölnöm azokkal az értelmiségi nézőkkel, akik mintha kissé erőszakosan próbálnák a CsontJ;áry-hoz hasonló filmeket a magukénak kisajátítani. A filmet 1980. október l. és december 31. között közel 200 ezer ember látta Magyarországon, és ez a szám vetekszik a sikerfilmek nézettségi indexével. Az a felfogás tehát, hogy ami emelkedett és nemes, annak nincs tömegbázisa - egyszerűen hazugság. Vajon tniként vélekednek azok, akiket nem kérdez meg senki, de akik mégis meghatározhatják egy mű sorsát? Hogyan reagált a Csontváry-ra a nagyközönség? Beszélgettem iparban, mezőgazdaságbanés a szolgáltató ágazatban dolgozókkal, értelmiségiekkel, sőt olyanokkal, akik maguk is alkotók. Faggattam férfit és nőt, öreget és fiatalt. Döbbenetes volt, hogy a vélemények kavargásából olyan erővonalak rajzolódtak ki, amelyek ~ társadalmi hovatartozástól függetlenül ~ szinte minden néző gondolatain áthaladtak. Szinte mindenkinél elhangzottak ezek a szavak: "csodálatos képek", .Játványos", "gyönyörű színek", "jó volt nézni". Egy esztergályos szerint: "szép volt. .. mint egy tökéletes munkadarab a műhelyben". Mindez azt bizonyítja, hogy a szépség demokratikus, és nincs emberi lélek, amelyben ne találna otthonra. A harmadik jellemző véleménycsoport viszont ~ az ösztön szakérteImével - a film formanyelvének valódi problémáját ragadta meg: "nem értettem teljesen", "zavaros volt", "túl gyorsan kapkodták a képeket", "nem tudtam követni". Végül észrevehető volt: rákérdezés nélkül keve. sen beszéltek a film gondolatairól, eszméj éről. Úgy tűnt számomra, hogy míg a szellemi szféráktói távolabb élő és dolgozó emberek számára a film világa inkább egzotikus híradó, addig az értelmiségiek már jobban magukra ismertek a jelenetekben. Mindent egybevetve: a közönség "tetszett-nem tetszett" mérlegén a film az első serpenyőbe került. A hazaikritikák. Átlapozva a Csontváry-ról szóló írásokat, az első szembetűnő jel: a kvázi-kritikák nagy száma. Olyanok, mintha filmkritikák lennének, de mégsem azok. Szólnak filmtörténetről, Csontváry, Latinovits, Huszárik életművéről, pszichiátriáról- csak éppen a bemutatott mű-
108
ről
nem. Ezzel kétségtelenül eleget tesznek a kritika ismeretterjesztő és magyarázó funkciójának, de nem járulnak hozzá ahhoz, hogya nézők megtanulják "a látvány logikáját", és esztétikai érzékük éppen a látott film értő elemzése révén váljék fejlettebbé. Ami még sajnálatosabb: kritikairásunkban polgárjogot nyert egy tiszteletlen, a szakértelem hiányát jópofasággal leplező stílus, amit Horváthné Maros Etelka, majd Ágh István költő szóvá is tett, és amelynek semmi köze a fílrnművészethez, előrehaladását inkább gátolja, mintsem segítené. A szó eredeti értelmében vett filmkritikák szűkebb köre egyrészt összecsengett a közönség véleményével annyiban, hogy méltatta a Csontváry filmtörténeti jelentőséget és vizuális bravúrjait : "Gyönyörű filmet kaptam ... Igaziszenzációk sodortak. Horribilis jelentőségű látványok panorámájába szédülve ... a magyar kultúra boldog és eszelős nagy hiedeImét éltem" (Sváby Lajos, Filmvilág); "Olyan snittek vannak az új magyar filmben, amelyekhez foghatókat eddig legföljebb Fellinitől, Bunueltől kapott a néző" (L. L., Somogyi Néplap); "Valósággal fürdőm a festői képek megkomponált gyönyörűségében"(L. Gy., Magyar Ifjúság); "lírai melegségű kép" (Benedek Miklás, Észak-Magyarország); "expresszíven hatásos képsorai csodálatos szépsegűek" . (Geszti Pál, Magyar Hírlap). Másrészt alig akadt kritika, amely fenntartás nélkül dicsérte volna a filmet, és az elmaraszta. lások főként azokra a szerkezeti problémákra utaltak, amelyeket a közönség is emlegetett: " ... a film ténylegesen - néha bántóan - zaklatott, kusza, nehezen követhető" (Gantner Ilona, Népszava);" ... parttalan és szertelen, mértéktartás és arányosság nélküli, monstruózus és megmagyarázhatatlan film, amely egyszerre zseniális és élvezhetetlen ... s amelynek fenséges és pokoli részletei elvesznek a komponálatlanság rettentő útvesztőiben" (Geszti Pál, Magyar Hírlap); "Nem tudom, megértheti-e külföldi ember ezt a filmet?" (Sváby Lajos, Filmvilág): "vágáskor azonban olykor a néző és a film rovására eltévesztette a mértéket, és ez baj, mert .. , két órában kissé fárasztó" (P. M., Kisalföld); " ... gyakran sajnálatos is szertelerisége, fegyelmezetlensége ... amikor egy vélt poén kedvéért nagylelkűen lemond koncepcióról, logikáról. ' . '.' (Fábián László, Filmkultúra); " ... a .szövegeket' környezetük rendszerint nem hangsúlyosabbá teszi, hanem épp hangsúlytalanná" (Zay László, Magyar Nemzet). Igaz, Zalán Vince (Filmvilág) ezt a kérdést másként látja: " ... előbb csak érezzük, bizonyossá csak később lesz bennünk, hogya kuszaság csak látszólagos, hisz a képváltások határozott rendet alkotnak ... " A teljes képhez hozzátartozik az a pár kritika is, amely teljes egészében elutasítja a filmet: "Nem szeretek kertelni, ezért jobb ezzel kezdeni: számomra a Csontváry a csalódások filmje" (Bernáth László, Esti Hírlap); sőt N. L. (Békés Megyei Népújság) ekképp vélekedik: " ... hiba a széles nyilvánosság előtt forgalmazni a Csontváry cimű filmes emlékművet", (Bevall om, képtelen vagyok megérteni ez utóbbi, a "széles nyilvánosság" ügyét annyira szívén viselő publicista aggályait. Vajon miért zavarhatna bárkit egyfestőről szóló film? .. ) Ami a film által hordozott eszmét illeti, ezzel a bírálatok jóval behatóbban foglalkoztak, mint a közönség, egyben e reagálások gondolatmenete önmagában véve is jellemzőnek tűnik: "Mit lehet tenni korunk művészetének boldogtalanságával? Tekintve, hogy eliminálhatatlan. alighanem csak egyet: kibeszélni ... Huszárik ilyesmire tett kísérletet" (Oravecz Imre, Film Színház Muzsika); " ... a zsenielmélettel az a baj, hogy -szép, kerek, romantikus hazugság" (Bernáth László, Esti Hírlap); .Huszárik Zoltán azt érzékelteti, hogy a művészi öntudat miként, milyen emberi-társadalmi tényezők hatására torzul megalomániává" (Zöldi Lászlo, Népszabadság); "Csontváry ... megnyilvánulásaiban felfedezhető a skizofrénia. .. személyiségének túlértékelésében éppúgy, mint gyermeki őszinteségében" (Gantner Ilona, Népszava); "Az üzenet pedig, amely e filmből sugárzik, voltaképpen erősen vitatható: az a fajta, bár humanizált, de mégiscsak sötétségbe burkoló zsenikultusz, amely az extravaganciát, a küldetéstudatot, a kiválasztott megvilágosultak, s az értetlen külvilág kibékithetetlen és minden történelmi korszakban egyforma erejű konfliktusát tételezi fel, ez a nietzscheiánus-wagneriánus megistenülés voltaképpen nem tartható semmiféle vitában - ha komolyan beszélünk egymással" (Geszti Pál, Magyar Hírlap). Huszárik tehát - aki a kivételesen kreatív személyiség vizsgálatát tűzte ki célul, nem tudta elhitetni a kritikusokkal, hogy a zsenialitás nem hazugság, hogy a művészi öntudat nem megalománia, hogy a gyermeki őszinteség nem skizofrénia, hogy Nietzsche és Wagner nézetei egyelőre még a magyar újságírókkal szemben is vitaképesek. Az idő majd eldönti, hogy ezért a rendező szuggesztivitásának gyengesége, vagy a kritikusok hamis tudatának ereje volt-e felelős. S bár Za-
109
lán Vince (Filmvilág) szerint: "Sajnos a rnű, a Csontváry nem vet új megvilágító fénycsóvát erre a kifürkészhetetlennek tetsző határvidékre", ha volt kommentátor, akit ilyen cím választására ösztőnzött a film: "Megérteni és gondozni a tehetséget!" (P. M., Kisalföld), akkor ez mégiscsak azt mutatja, hogy Huszárik szellemi kisugárzása hasznosabb, mint kortársaié. A külföldi kritikák. A Csolltváry-t Cannes-ban, majd a bécsi és a taorminai filmfesztiválokon már láthatta a külföld, és a reagálásokra elsősorban egy szokatlan és nem várt élmény döbbenete volt a jellemző: " ... filozofikus reflexió és költői hitvallás, amely a mai magyar filmművészet legeredetibb alkotása" (Umberto Rossi, Cinemasessanta); "meglepően egyéni film, az alkotófolyamat szokatlan lirai vizsgálatával" (Gene Moskowitz, Variety); "az inspiráció ilyen szabadságát kelet-európai filmekben még nem tapasztaltuk ... " (Jacques Siclier, Le Monde); "Csodálatos költemény a Csontváry. , . Sokkoló mű, nehéz mű, zavartan állunk fel utána mikor nyugtalanságunk enyhül, vágyunk nő, hogy többet tudjunk róla" (André Russer, Nice-Matin). A hazai fogadtatáshoz hasonlóan a film látványossága itt is mindenkit megragad: "H uszárik filmje látványos és ellentmondó, valóságos vizuális delirium jellemzi" (Marcel Martin, CinemaImage et Son-Ecran): .Szép és látványos film. , . valójában egyáltalán nem olyan idegen és távoli. mint első látásra tűnhet" (Lothar Strater, Wiener Zeitung). Szigorú, de lelkiismeretes elemzés Freddy Busche-e (Tribune Lausanne), aki rámutat ii.A bonyolult forgatókönyv, amelyben két életút keveredik össze, a filmet nehezen olvashatóvá teszi ... és túlterheltsége oda vezeti a rendezőt, hogy vizuális képzelete fölött elveszítse a kontrollt. Így aztán maradnak a csodálatos képsorok". A legtalálóbbnak talán David Robinson (The Times) kritikája látszik, szavait érdemes megszivlelni : "Egy ilyen nagyszabású műnél, mint a Csontváry, elkerülhetetlenek a hibák, sajnálatos félrecsúszások. De mindezek mellett a Csontváry rendkívüli látvány, kiemelkedő esemény," Üzleti sikert mégsem hozott a film, A szocialista országok közül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK is megvette a filmet, de a nyugati érdeklődés e tekintetben elmaradt a várakozástól. Ortega szerint ha a művészi alkotás virágoskert, amelyet üvegablakon keresztül szemlélünk, akkor Európa barbárságba süllyedt, mert a XX. század embere immár csak az üvegre összpontosít ... Bár az is igaz: a Szindbád annak idején a filmforgalmazók szívét is megnyerte.
Az analízis hiánya. A kritikaírásnak meg kell változnia. A jelzőkből és kifejezésekből nem maszszát, hanem egyenleteket kellene alkotnia, mert csak ezek képesek a mű törvényeinek mélyét föltárni. "Zseniális és élvezhetetlen." De miért? Miért szenzációs, gyönyörű, eredeti, bonyolult, zaklatott, komponálatlan, lírai, fárasztó? Miért "nem vet új fénycsóvát" a problémakörre? Ezekre a miértekre annak, ,;aki nem akarja a világosság szelleme ellen elkövetett halálos bűnnel terhelni lelkiismeretét", válaszolnia kell. Már csak azért is, mert éppen Csontváry vetette az esztéták szernére, hogy "megdermedve állnak, az energiát csodálják. de a kizsigereléshez nincs méltó tudásuk - mert ha volna, meg is tudnák csinálni".
A forma. A művésznek joga, hogy azt csináljon a formával, amit akar. A művésznek kötelessége, hogy ne azt csináljon a formával, amit akar, hanem azt, ami által a lehető legtökéletesebben ölt testet az eszme, amelyet közölni óhajt. Ha a forma úgy viszonyul a tartalomhoz, mint az anyag az energiához. akkor felmerül a kérdés: vajon a forma, amellyel a Csantváry rendelkezik, megfelel-e az energiáknak. amelyeket Huszárik e műben felszabadítani szándékozott? A forgatókönyv. Császár István ötlete nagyszerű, mert azzal, hogy két, egy múltban és egy jelenben élő művész útját futtatja párhuzamosan, a nézőt kiemeli a jelen idő rabságából, ami pedig a múltban játszódik, azt érvényesíteni tudja a jelenre. Másrészt azáltal, hogy a festő szerepének alakításába a szinész beleroppan, egyszerre minősíti az előbbi nagyságát és az utóbbi elhivatottságát, De Császár István nem tudta megoldani azt, amit a kapillárisok megoldanak az emberi szervezetbcn : kapcsolatot létesíteni két független pálya, artéria és véna között. Csontváry és Latinovits pályája nem fonódik egymásba. Ennek aztán- ördögi kört alkotva - további következményei vannak. Például az eseménysíkok váltásainál rendszeresen kizökkenünk azokból a világokból, amelyekbe a jelenetek éppen belevonnak, így a film veszít hipnotikus hatásából, egyben a felfogott közlések - mint a rossz ütemben kibocsátott elektromágneses hullámok - gyengítik
IlO
egymást. Továbbá: két, önmaga törvényeivel a másik kölcsönhatása nélkül viaskodó zsenit látunk a vásznon. Ám ismerünk-e bolygórendszert. amely két nap körül kering? Két géniuszról egy filmben szólni, nos, ez magasabb rendű törvényekkel ellenkezik, ennélfogva diszharmóniába kell torkollnia. A forgatókönyv Dobai Péter által írt részei szuverén irodalmi remeklések, inspiráló képei különösen alkalmasak filmes asszociációkra. Ám a művészi alkotásoknak, úgy tűnik, van egy olyan sajátosságuk, hogy kibontakozásuk dinamikája ~ különös módon a szerelem rítusához hasonlóan - engedelmeskedik egy törvénynek, amely az előkészületeket, a konfliktusok. küzdelmek utáni tetőpontot és az azt követő megnyugvást láncolatba szervezi. Nem tudjuk, miért van így, de így van. A Csontváry-ban ez a fokozás, a mű kinyílásának-föltárulkozásának ez a sajátossága nem kidolgozott. A film a festő képeinek és szavainak olyan hőfokán indul, amelyhez képest feljebb lépés nincs, nem is nagyon lehet. És még alig láttunk belőle valamit, amikor a színházban Z. már a zsenik teljes fegyverzetében jelenik meg. A Doktor Faustus hatszáz oldalból áll, de a százötvenediken Leverkühn még csak improvizálni merészel. Időbe telik, harcba, bizonyitásba, míg valaki a "zseni" szót - "isten nevét" - a szájára veheti. A fényképezés. Jankura Pétert feltétlen és egyértelmű rajongással illette a kritika és a közönség, és ennek jogossága kétségbevonhatatlan. Ám abban, hogy a film "szép, gyönyörű, festői látvány", elsősorban a forgatókönyvnek és a rendezésnek van szerepe. Mert a szépség: a sóvárgás, és a Csontváry kompozíciója az egyik legerősebb emberi sóvárgást elégíti ki: a kiszabadulni vágyást az egyéni élet tér-korlátai közül. A budapesti vagy kaposvári polgár, aki a Vezúvot látja a vásznon, mérhetetlenül szebbnek ítéli, mint az a földműves, akinek ablaka a tűzhányóra nyílik. Vulkán, sivatag, tenger, keleti városok, bércek, vízesés - megannyi messzeség, amelyek között madárként száll a néző, a lélek orvosát pedig, aki erre - még ha illúzió is - képessé tette i áhítatával jutalmazza. Jankura tehetsége abban áll, hogy rendre eltalálja azt a képkivágást, amelyben egy vízesés "vízesés volta", vagy egy vulkán .vulkánséga" a legtökéletesebben érvényesül. A főszereplő. Jchak Finci abszolút főszereplő, s mint ilyen, alkotásában, mozgásában, mimikájában, gesztusaiban hordozza a film esztétikumának nagy részét. Sajnos - a kritika minden dicsérete ellenére - nem tudott felnőni a feladathoz. József Attilát nem játszhatja el egy arisztokrata, Széchenyit nem játszhatja el az, akinek arcára a proletárnegyedek füstje rakódott. A lángészt sem játszhatja el az, aki nem közülük való. Ichak Finci európai rangú szinész, de csak sejtése és nem megélt tudása van a Csontváryk személyiségéről. Hogy tudna hát egy ilyen embert megjeleníteni? Nagyszerűt nyújt viszont az alkotóerejében meggyengült, öreg Csontváry ábrázolásában. A rendezés. Huszárik Zoltán mint rendező elsősorban abban zseniális, amiben Kolumbusz vagy Kőrösi Csoma Sándor. Világokat fedez fel, amelyek addig is megvoltak, de nem volt róluk tudomásunk. Gondolkodásunkban mostantól fogva új látványok munkálkodnak: égből ömlő vízesés, ókori kapuk, medencében úszó festmények, szegény viaszbábuk, levegő-húrokonjátszó elmebeteg, elromlott iránytű, halott színház, fortyogó kráterek és megannyi más kép áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy életünk eseményeit hozzájuk hasonlítva körülírjuk. Huszárik gazdag fejezetet irt e művével a vizuális kifejezésmód lexikonába, egyben tágította életterünk horizontját is, hiszen Wittgensteinnek igaza van: "Nyelvünk határa világunk határa is", Azzal, hogy a látomások, képzelődések, hallucinációk világát egyenrangú mondatokként szervezi be képi nyelvtanába, megtanít bennünket arra, hogy felismerjük: az ellenőrzött, a tudatos gondolkozás kútjának mélyén olyan villódzó-kavargó lények lakoznak, amelyek gyakran igazabb tükrei a világnak, mint a felszín sztereotípiái. A Csontváry talán a következő század művé szi gondolkodásmódjának egy újabb, nagyszerű előhírnöke, a közönség számára pedig edzés, hogy élvezze és ne gyűlölje a sajátos logikát, amelyet a kor rákényszerít. A helyszínek megválasztásában Huszárik nagystílű, abszolút pontos, és ért a "hely szellemének" megszólaltatásához. Színészvezetése ezúttal is magas színvonalú, bár például a hegedülő L körül táncoló oligofrének jelenetében nem sikerült teljesen elhitetnie a spontaneitást. A "Te leszel a világ legnagyobb festője ... " - mondat pedig - noha ezek a szavak egy átlagemberi és egy zseniális emberi lét .világtengelyét" alkották - túlságosan is beleolvad az audiovizuális környe-
III
zetbe. A filmből tökéletesen érződik, hogy Huszárik lírai alkat, művészete metaforák felismerésén alapul. Ezek közül az egyik, a barlang vizében vergődő galamb képsora egyedülálló. Ugyanakkor ő sem tudta magát kivonni ama felfogás befolyása alól, amely korunk kollektivizálási mámorától megittasulva azt hirdeti, hogyannál jobb egy mű, minél tőbben bábáskodnak körülötte. Holott a Földnek csak egy centruma van, és azt hiszem, egy centruma van a kreatív tettnek is. A rendezőtől ~ eddigi művei alapján - idegennek érzem a transzparensekre írt forradalmi jelmondatok használatát. Örök titok marad, hogy néhány ehhez hasonló, a film stílusától elütő kép a túlságosan is népes-alkotógárda éppen melyik, rendezői hatáskörbe merészkedő tagjától származott. Noha ez csak részben esztétikai kérdés, érdemes eltűnődni azon, hogya filmben gyakran egyidejűleg halljuk az önmagukban is nehéz szövegidézeteket, a bonyolult zenét és a képek koncentrátumát. Kevés emberi antenna létezik, amelynek csövei nem bizonyulnának szűknek a feléje áramló közlések ilyen mérvű torlódásakor. Bár lehet, hogy utódaink, akik sokszorosan fejlettebb percepciós készséggel rendelkeznek majd, mint mi, ezen a megál1apításon mosolyogni fognak. Az eszme. I. Minden kornak kétféle szívdobogása van. Az egyik a valódi, a másik pedig az, amit érdektől és ostobaságtól vezérelt emberek mímelnek mások előtt. A Csontváry-ból - amint azt dolgozatom elején már említettem ~ az előbbi hallatszik; kőszönet érte Huszáriknak. 2. Magyarországon ma már felnagyított gyufaszálakat lehet kiállítani a Műcsarnokban, félperces művekkellehet előlépnia Zeneakadémián, és a butaság "blődli" néven bevonulhat a színházakba. De Huszárik visszatér a művészet eredeti értékrendjéhez, ahol "a költő szeme földről az égre, égből földre villan". 3. A filmből nagyratörés, roppant erőfeszítés sugárzik. Ez kigyógyítja a nemzeti kisebbségi érzésből azokat, akik hivatottak, de addig nem "mertek nagynak lenni". Azokat pedig messzire távolítja a filmkészítéstől, akik csak a passzió és öntetszelgés óráit keresik benne. 4. Ha már korunk a Szépség trónfosztásának ideje, ám legyen! De legalább az egyensúly érdekében üdvözöljük kétszeres szeretettel a Csontváry-t, amely képes volt szépérzést kiváltani. 5. Huszárik a személyes alkotókészség problémáját járja körül e filmben. Azon keveseket, akiket e kérdés izgat, talán Bohrhoz, Rutherfordhoz tudnám hasonlítani: félelmetes erők felé tapogatóznak, s bár munkájukból- mint minden felfedezésből-jó és rossz egyaránt születhet, nem kétséges: a jövő kulcsait tartják kezükben. 6. Az élettelen dolgok, az elemek, a táj mintha élők lennének, úgy részei az emberi létezésnek. Nagyszabású, rejtélyes keret - mondja Huszárik. De ha a képeket a komponálás nagyobb szigorúságával fűzte volna fel a mű intel1ektuális hálózatára, akkor az is világossá vált volna: szükségszerü volt, hogy éppen ezek a helyek állították meg Csontváryt vándorlása közben, és nem mások. 7. Az emberi lélek kútjába Huszárik nem meríti mélyebbre vödrét, mint tanítómesterei : Dante, Schopenhauer, Nietzsche, Freud, Van Gogh, Ady, József Attila. Ebben a vonatkozásban a rendező inkább bizonyult zseniális interpretátornak, mint szerzőnek. Igaz, ez az interpretálás határainkon túlra tekintve is egyedülállónak tűnik. De a mű, amely a zseniális személyek különleges szerepét kijelöli a "túlsó partra" menekülő emberiség sorsában - még várat magára. Így büntet bennünket Latinovits: a meg-nem-született mű hiányával. 8. A társadalom, amely Z.-t körülvette - tehát amelyik végignézte mások mellett Latinovits pusztulását - alig tűnik fel a filmben. Én érzem: Huszárikot más relációk vonzzák, mint amelyek láthatóvá teszik a társadalom igazságait vagy igazságtalanságait, mindazonáltal az efféle kérdésekbe belebonyolódni sosem volt veszélytelen. De azért azok, akiknek nevei és szavai elhangoznak a filmben, az ördögöt, akivel szerződést kötöttek, erre a vidékre is követték. 9. A történelem fel-felvillan a filmben, de az okok, amelyek egy kor - jelen esetben a monarchia - társadalmát a pusztulás szürrealista gőzfürdőjébe vezették, nem nyerték el azt a .Jevegőtávla 1..0t", amelyekre éppen Csontváry életpályája nyújtott ragyogó és tragikus kilátást. 10. Az előbbi fokozatokon nyugszik az a teleszkóp, amel1yel Huszárik a kozmoszt fürkészi. Tevékenysége annyira jár eredménnyel, amilyen magasra az előbbiekben felhágott. Hogyan? - kérdezhetné bárki, talán éppen a magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotója ne lett volna képes arra, hogy hősét s a nézőket a remekművek aranyliftjébe ültetve az élettelen
112
dolgok, az emberi lélek, a társadalom, a történelem, az univerzum közös folyosóján vezesse végig? Igen, ez már a ..Csontváry"-dráma. Az alkotóé, aki többre becsülte az önpusztitás mítoszát, mint saját teremtő tehetségét, egy nemzeté, amely egyik legnagyobbját sem tudta megóvni attól, hogy ez bekövetkezzék. .
* Elgondolkodom azon - szerény figyelője a dolgoknak -, amit eddig leirtam. Hogy jövök én ehhez? Érzéketlenségemmel nem vezetem-e félre az Olvasót? Nem manipulálok-e önkéntelenül? Kitűnt-e, hogy Huszárikért haragszom, nem ellene? Igazam van-e? Mentségemre szolgál: az esztétikának nincs meg a maga Lorentz-transzformációja. Csupán viszonyítási rendszerek léteznek: az alkotóé, barátaié, kritikusoké, politikusoké, vájtfülűeké, a tömegé, a betegeké és egészségeseké, a gazdagoké és szegényeké, magyaroké és nem magyaroké, és néha-néha: a magasabb rendű ideáké. De ami értékes az egyiknek, mennyire értékes a másiknak?, egyáltalán: az egyes értékrendszerek relatívak-e, vagy létezik-e egy abszolút viszonyítási rendszer - mindmáig nem tudjuk. Mást nem tehetünk, mint figyelemmel és szeretettel fogadjuk az igazi műveket, amelyek értünk ~ egyelőre ismeretlen cél szolgálatában - megszülettek. A Csontváry ezek közé tartozik.
Az Olajfák hegye Jeruzsálemben (Egy Csontváry-képhez) Mikor itt járt, verejtékét az aszott füvek beitták. Majd áldás harmatozott rája, ettől lett szép olajzöld a cédrus koronája, tőle vakítanak látón a házsorok izzik a tájék, aranylik a homok Bár örökre elment, mindvégre itt maradt. Belőle isznak, lám, mind a madarak. BALÁZS KATAL/N
113
RUDNAI GÁBOR
SEB A CÉDRUSON Három vers a Magányos. cédrusról Csontváry képei közül a két cédruskép (Magányos cédrus . Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban) a legismertebb. Csontváry nevét hallva szinte mindnyájunk előtt a Magányos cédrus jelenik meg: a fa őt szimbolizálja. A fa gyökérzete állatlábakra, jobb oldali ága madárnyakra hasonlít: a növényi formákba zártan magasabb rendű élőlény küszködik. Magányából, az őt lealacsonyító környezetből nem törhet ki: lombja, levéltenyerei tehetetlenül hajlanak vissza. Cserbenhagyja a vérszín hajú felhőalak is: talán éppen az a láthatatlan szellem, melynek jóslatára (" Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél") Csontváry iglói patikusból festővé vált. A háromszögletű kis fekete mag, melyet Csontváry akkor bal kezén pillantott meg, a cédrus jelképe. A cédrus ágkarjai most tőrt emelnek: saját indulatai sebzik halálra. A másik cédruskép viszont éppen Csontváry megdicsőülését, a láthatatlan szellem (Csontváry szóhasználatával: "magasabb hatalom", "akaraterő", "világteremtő hatalom", "pozitívum", "sors", "láthatatlan mester", "Isten", "a természet ereje") jóslatának beteljesülését mutatja. A két képcímet hovatovább már kiírni sem szükséges, a "cédrus" említése irodalomban, rnű vészetben Csontváryt juttatja eszünkbe. Nagy László versének első megfogalmazásában (Szép versek, 1972) még szerepelt egy sor: "Jaj Csontváry magányos cédrus-sebe", ez az újabb szövegváltozatból kimaradt, hiszen már a cím is felidézi a festményt. Ugyanilyen egyértelmű Hidas Frigyes-Seregi László balettcíme (A cédrus) és Hubay Miklós filmforgatókönyvének címe (Cédrusok árverésen. Új Írás, 1973). Az operaházi műsorfüzet címlapján a Magányos cédrus látható, egy német lemezkiadó, az NDK-beli Eterna cég viszont a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című kép reprodukcióját választotta Stravinsky Tavaszi áldozat-ának (Le Sacre du Primtemps) balettzenéjéhez. A költőkortársak közül Ady költészete rokon és nagyságában is méltó párja Csontvary festészetének. " ... életem millió gyökerű" - írja Ady az Ifjú szivekben élek című versben. Csontvaryversében Nagy László nemcsak a Magányos cédrust, hanem Adyt is felidézi: "törvény, hogy cédrussá válj on a milliógyökerű magány". A fa, mint szimbólum, megjelenik Ady A platánfa álma című versében is, a következő két versszakára szinte visszautal Nagy Lászlónál a "szűziség, lombzene, bilincstelen": "Két lábam elhűlt és szétbomolt / Gyökerekként a mélybe szállva / S itt állok a fehér mezőn, / Mint árva platánfa. / Girhes, szomorú derekam / Szökkenve büszke lombot ontott, / Lombom a felhőket veri / S elhagytak a gondok". A bilincstelenség azonos a gondoktól való szabadulással, a "fehér mező" megfelelője Nagy Lászlónál : "magaslati hó". A .szű ziség" Ady Magyarfa sorsa című versében: "Mások gyümőlcsősődtek,/ Én mindig virágoztam", A "szűziség, lornbzene" ugyanakkor nemcsak a Magányos cédrust eleveníti föl, hanem Csontváry saját naplóját is a kép keletkezéséről: "Ha felmegyünk a Libanonba, a hatezer éves cédrusok otthonába, ott látjuk a háromezer éves hajadonokat, türelmesen pártában hajlongani s csak a negyedik évezredben gyümölcsöt termő koronával bontakozni. A hatezer éves cédrusokat senki sem látta volna? Soha festőművész nem fordult meg ott, soha? Nem úgy tűnik-e fel ez a földi élet, mint egy iskola - ahol a sok diák közül egyet választ ki a tanár, s ennek az egynek kell folyton felelni s az egész iskola helyett tanulni." A beszéd kényszerként jelenik meg Mándy Stefánia A cédrus című versében is. "Én nem kívántam szólani", Csontváry első mondatát pedig szinte szó szerint idézi Füst Milán A magyarokhoz cimű versének 2. versszakában: "De légy türelmes - szólok hozzád -, vedd a Libanon / Ős cédrusát, e háromezeréves szüzet - rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre, / Tekintsed őt - türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong, / De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben / Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé". Csontváry tehát nemcsak képeivel, hanem írásaival is, egész egyéniségével hatást gyakorol az irodalomra. Weöres Sándor például egy versciklusának a Csontváry-vásznak címet . adta (a ciklus nem festményekről szól,a cím magyarázatát a Csontvárytól választott mottó adja:
114
"Nem szólok magamról- akinek egész élete egy láthatatlan Teremtő erőnek van kiszolgáltatva ... "), Csontvary verseit kommentál va pedig meghatározza helyét a magyar festészetben: "Talán a legnagyobb magyar festő, nem csak festményei nagy részének szobafal-nagyságú méretét tekintve, hanem azt is, ami képeiről sugárzik" (Weöres Sándor : Három veréb hat szemmel. Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1977).
VIDOR MIKLÓS; Csontváry: Magányos cédrus*. A vers szerkezetileg két részből áll. 1-4. versszak: felkészülés a repülésre; 5-8. versszak: a repülés. A cédrus mozgásai: elröpül, bontja szárnyát, áll, vár, ellendül, lobog, eltűnik. A képnéző (olvasó) megszólitása, cselekvései: nézd, figyeld, látod, látod-e!? A cédrus kitörési kísérlete látszólag sikerül, de ebben a kűlső beavatkozás is közrejátszik. Élőként, megszemélyesítve jelenik meg a fa képi környezete ("borzongó felhők", "zizzenő szelek motoznak", ..fények daloljak"). A cédrus pedig metaforikusan madárként. Környezete nem lehúzza, épp ellenkezőleg, ösztökéli a repülésre. A cédrus része az eleven természetnek, melyből kiszakadva pusztulásra ítéltetett. A repülés alatt, a vers második felében nem az igék, hanem a hely-, mód- és állapothatározók vannak túlsúlyban: a körülmények változnak, de a fa sorsa nem. A színek a versben: "zöld bűvölet", "aranylón", "vérszínű foszlány". A vér már a halálra utal; lezárja a felbomlási folyamatot, a fa egyre kisebb részekre hullását: "lombos szárny" - .Jeveles tollak" "vérszínű foszlány". Utóbbi nem felhőalak, hanem a lombkorona, sőt az egész fa maradványa. Nem egyszerüen arról van szó, hogya távolodó eltűnik a horizonton, hiszen a részekre szakadás még a repülés előtt, a vers első felében megindult. Ezért is lesz a repülés "iszonyú szárnyalás". A vers mondanivalója tehát éppen az ellenkezője a festmény nek : maradni - élet, elszálIni - halál. A versbéli fának mégis mennie kell, s ezt megteheti, hiszen nincsenek gyökerei, csak törzse és lombja. S hogy érdemes-e, erre közvetett választ adnak az állapothatározók : az első részben ,.magánosan", a második részben ,.aranylón és hatalmasan". Mindez azonban csak a dicsőséget jelenti, nem a boldogságot. - Bár van egy konkrét égtáj irányként megjelölve ("keletnek"), ami a képen látható felhő helye, maga a vers mégis a végtelen térben és időben játszódik : a "végtelen" szó előbb időt ("végtelen ezredmásodperc"), aztán teret jelent ("a megálmodott végtelen fölött"). A cédrus sorsa azonban egyszeri és megismételhetetlen, környezetében minden többedmagával fordul elő (többes szám: felhők, szelek, fények), ő egyedül van, nem sokszorozhatja meg önmagát, a részeire bomlás ezzel nem azonos, egyre kevesebb marad belőle. MÁNDY STEFÁNIA: A cédrus**. A vers eleje a Csontváry pályáját meghatározó kinyilatkoztatásra utal: "a szó szólt". Ez dönti el a költő sorsát is. A cédrus és a zarándok (maga a költő) sorsa találkozik. A vers elején még ,.Én nem kívántam szólani", a vers végén "eljövök ... tehozzád szólni": csak a cédrushoz fordulhat. A 2. versszakban mintha a Zarándoklás a cédrusokhoz képe jelenne meg, de a 3. versszak egyértelmüen a Magányos cédrusra vonatkozik. A versben növények és állatok jelentik a környezetet, de a költő-csak a cédrushoz szólhat. Meg is teszi: "áldott kopárság, még adj, még erőt" - a szinte dadogó megszólalástól eljut a cédrussal való azonosulásig. Előbb nem akar, aztán nem tud megszólalni, végül tudatosan beszél a fához. A "lágy talpaimba szegeket veretni" a megfeszíttetest jelenti, a cédrus a kereszt. Élet és halál, megfeszíttetés és feltámadás állandóan ismétlődik, több élete ("élteim") és több halála ("új s új halál") van, minden halál egyúttal újjászületés is ("most nem tudok már többé nem születni"): a vers a végtelen időben játszódik ("örök időn vontam keskeny csapásorn"), a jelen pillanatai (a 3. versszakban a "most" időhatározó háromszori ismétlése) egy nagy folyamat részei ("örök idő", "többé", "mindig"). Az l-2. versszakban egyáltalán nincsenek időhatározók : az idő érzékelése csak a 3. versszakban következik be, a cédrus (= kereszt) hatására a költő követi a kinyilatkoztatást, ráeszmél feladatára. A 2. versszakban a természet a megszemélyesítések ellenére is passzív ("hallgat", "bámul"), a 3. versszakban viszont a megszemélyesített halál nagyon is aktív ("megelőz"). Színek csak a 2. versszakban vannak ("arany", "zöld"), a harmadikban nincsenek, a "buja táj" ellentéte az "áldott kopárság". A táj itt is, akárcsak Vidor Miklós versében, békés, harmonikus, • A vers a költő Magánbeszéd című kötetében jelent meg (Magvető. 1957). •• A vers a költö A kés a kéz a hal című könyvében olvasható (Magyar Műhely kiadása, Párizs. 1970).
115
élő, a belőle való kiszakadás a halált jelenti. Itt azonban a megváltó-szerep belső igénnyé válik ("visszavágyom"), s a vers hőse ezt nem érzi áldozatnak. A "zöld" és az "arany" mel1ett itt nem jelenik meg a vér színe, a halál egyúttal újjászületés is.
NAGY LÁSZLÓ: Seb a cédrllSOll***. A vers Nagy László Versben bujdosó eimű kötetében jelent meg, s nemcsak Csontváry cédrusáról szól- a költő önarcképe is. A kötetben Nagy László fényképe látható profilból, s ugyanezt ábrázolja a költemény is, képvers formájában: profilbóllátunk egy fejet (a szem a vastag, vízszintes Ó betű, az orr a következő négy sor, a felső és alsó ajak a "csupa" szó vastag "C" betűje), következik az áll, a nyak, a "Jób sebe ... " kezdetű sortól a törzs, velünk szembefordulva, a két kar baloldalt a "jaj", jobb oldalt a "sebe" szóból függőlegesen. A képvers felidézi az óegyiptomi képtechnikát. miszerint a legnagyobb felületet kell megmutatni, ezért a szemet nem oldalról látjuk, hanem frontálisan. Egyiptomra utal még a versben a "piramisfai téglavörös lejtő" sor és Ekhnáton fáraó neve. A szellemi elődök ön kívül édesapja is megjelenik a versben. Nagy László posztumusz kötetében (Jönnek a harangok értem, Bp. 1978) közölt önéletrajzában írja: "TeljeSj:n barna, szikár, sasorrú, mindig lapos hasú, jó ivó -férfi volt". A Versben bujdosó kötetben, a Seb a cédruson ciklusban van A sasorrú temetése eimű vers, ami "emlékmű sasorrú Atyánknak" s megjelenik a "cédrus"-motívum is: "halhatatlan szikla feszít legbelül; ereim cédrusai közt komorodva". A képversben az orrrajzánál megjelenő .Sascsör és mennykő véresül egybe" sor utal a költő édesapjára. Jób példája viszont a Műtét Anyánk szemén című versben tér vissza: "Ha Jób javaiért, ha hontalan honáért, ; én mindenemért perlek és tusakszom", A képvers második fele egy monumentális névsor, mely az ókortól napjainkig terjedő időt öleli fel, sőt folytatódik a jövőben is: "Jaj kikkel a föld s az űr lesz tele; Jaj a jeltelenek örökösen izzó sebe". Hasonlóképp található meg az időfogalom a másik két költőnél is: végtelen idő Vidor Miklósnál, örök idő Mándy Stefániánál. A névsorban felsoroltakban közös a szenvedés. Istárt, a mezopotámiai termékenység-istennőt az alvilágban börtönbe zárják és hatvanféle betegséggelkínozzák. Prométheuszt, a lázadó titánt, aki ellopta az égből és az embereknek adta a tüzet, Zeusz a Kaukázus sziklájához láncoltatta ; naponta odarepült egy keselyű és a máját tépdeste. A betegségben, megpróbáltatásban rokona Jób, a római rabszolgavezér Sparíacust Jézushoz hasonlóan megfeszítették, Szent Johannát máglyán, Dózsát izzó vastrónon égették el. Csokonai tűdőgyulladásban, Edith Piaf májzsugorban halt meg, de két baleset és tüdőödéma is súlyosbította helyzetét. Petőfit a segesvári csatában ölték meg, Van Gogh és Majakovszkij lőfegyverrel lettek öngyilkosok, József Attila Balatonszárszón a tehervonat elé vetette magát, Radnótit meggyilkolták Abda mellett, Dylan Thomas delíriumban halt meg az 1953"asamerikai felolvasó körútja során, Kondor Bélát szívroham ragadta el Bécsi utcai műtermében, 1972-ben. Van néhány azonos betegség, halálnem: öngyilkosság (Van Gogh, Majakovszkij, József Attila), megégetés (Johanna, Dózsa), megfeszítés(Jézus, Spartacus), kivégzés hátulról (Petőfi, Radnóti), szeretteinek elvesztése, betegség (Jób, Istár), tüdőgyulladás és tüdőödéma (Csokonai, Edith Piaf), a májba hasító fájdalom (Prométheusz, Edith Piaf). Vannak azonban ennél lényegesebb egyezések is. A Baalbek (más eimen: Naptemplom Baalbekben) keletkezéséről írja Csontváry: "Másnap hajnalban a naptemplommal szemben levő Hotel Viktóriában álmomból felriasztott egy fény, mely tűzvörösben húzódott le a magas Libanonról, belángolta a Helliosz oszlopait aranylehelettel s átkarolta a Bachus, Antonius és Vesta templomait világító színekkel. Önmagától előállott az I880-iki kinyilatkoztatás tartalma, vagyis a világ legnagyobb napút plein air motívuma. A motívum, helyesebben alátlat 350 méter hosszú volt; ehhez járult a kő bányában fekvő 21 méteres áldozó kő, mely a festményt költőileg kiegészítette, így került Párizsba a nagy k,ristálypalotába, a közönség elébe, s a kritika röviden - ez a munka a világot túlszárnyalta. Ez az értelme annak a ,parányi kis magnak, mely kezembe adatott: hogy a világot egy szellemi akaraterő fejleszti és semmiből életre kelti." A nagy motívumot tehát Baalbekben, az ősi Heliopoliszban, Napvárosban találja meg, mely az egyiptomi Ré napisten kultikus helye volt. Nagy baalbeki képébe belehelyezi a látványban nem szereplő áldozati követ (a képen balra, a cédrus melletti tevés alaknál), sőt a kő oldalára az alvadt vér csíkjait is ráfesti. Nagy László versében erre utalnak az állatáldozatok ("bárányhús pirosa", "bikahús vöröse") . ••• A vers legutóbb Nagy László Versek és versfordítások című kötetében látott napvilágot (Magvető, 1975. I. kötet).
116
Csontváry a követ külön is ábrázolja Áldozati kő Baalbekben című festményén. A Biblia helyett az ősi napimádathoz fordul. A nap iránti rajongás ihleti Ekhnáton (IV. Amenofisz) fáraó naphimnuszát (Himnusz Áton napisten tiszteletére. Ay amarnai sírjából. Közli: A gyönyörűség dalainak kezdete. Óegyiptomi szerelmes versek. Európa Kiadó, Bp. 1976). Áton napistent korong alakban ábrázolták, így vésték a fáraó síremlékére is. A modern természettudománnyal szembehelyezkedve Csontváry is így képzeli el a napot: " ... az alkotó erőnek kiegészítő része a nap, mely nem tűzgolyó, hanem gyűjtőleneséhez hasonló lapos, kékes-zöldes színű korong, amely szabad szemmellátható és rezegve a föld körül forog. A föld áll, s nincs oka, hogy mozogj on, mikor a nap folytonos rezgéssel ezt nem is kívánja. Galilei a földet nem érezte, s a napot szabad szemmel nem látta, mert ha érezte, látta volna, nem szorult volna a kijelentésre." A fáraó és Csontváry utóélete is hasonlít: az "eretnek fáraó" halála után rendeleteit visszavonják, az Átonvallást megszüntetik ; Csontvary halála után képeit a megsemmisítés fenyegeti, szerencsére nagy részüket Gerlóczy Gedeon megmentette, de még így is vannak elveszett képei, sőt olyan is, amit felszabdaltak (Passió). Jézus a Fohászkodó üdvözítő című kép főalakja, Szent Johanna pedig égi kinyilatkoztatásra kezdett új életet, mint Csontváry. Van Gogh is a nap színeit kutatta, mint Csontváry; a versben"Van Gogh sebe" nemcsak az öngyilkosságra utalhat, hanem levágot! fülére és idegbaj ára is, de halála előtti utolsó szavai akár a vers .mottója is lehetnének: "Az emberi szenvedésnek soha nem lesz vége". Dylan Thomas édesapja vak volt, de "lehet meteor szemű, ki vak" - vallja róla a költő; Nagy László viszont a Műtét Anyánk szemén-ben ezt írja: "szemed jegén a kés nyomán / elvérzik lassan a homály, kisüt a nap". Edith Sitwell írónő így jellemzi a fiatal Dylan Thomast: "Tágra nyílt szeme ... először azt a benyomást kelti, mintha nem nézne rád, hanem a mindenségre vetné tekintetét. megmérhetetlen távolságokat ölelve" (Ungvári Tamás utószava D. T.: Az író arcképe kölyökkutya korából c. könyvéhez, Bp. 1959). A kortársak lángoló kerubnak, arkangyalnak látják Dylan Thomast; Nagy László mindkét képet alkalmazza Kondor Bélára, versben kerubnak nevezi, önéletrajzában pedig arkangyalnak. . Ahogy Kondor Béla mindig csak Jézus keresztre feszitését ábrázolja biblikus képein, soha más jelenetet Jézus életéből (Németh Lajos észrevétele a Kondor-album bevezetőjében), ugyanúgy Nagy László is csak a tragikus mozzanatokat emeli ki versében, nem utalva feltámadásra, utókorra, kései elismerésre, aminek Csontváry festészetében a másik cédruskép, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban felel meg. A képvers első változata meg fát ábrázolt, a Magányos cédrust, a második mát a költő önarcképe. Az első változat kezdősorai : "A seb / a sebed". A máso. diké: "Sebed / sebem is". A cédruson már Nagy László sebe is rajta. A megváltók magánya nem azonos a szó köznapi értelmében vett egyedűlléttel. Az ő sebük a "világ sebe". Magányuk, Pilinszky János szavával, plakátmagány. A plakátszerűséget a csupa nagybetűs írás adja. A vers tehát nemcsak tartalmában ölel fel évezredeket, hanem formájában is: a képírástól a plakátig. Átnyúlik korokon és mitológiákon, ahogy maga Csontváry is törekedett az egész emberi kultúrtörténet feldolgozására. A "bárányhús pirosa" felidézi például az ősi állatáldozatot, de a húsvéti bárányt is, a legrégibb szertartásoktól a kereszténységig. Pilinszky a Jézus-emblémát vonatkoztatja Van Goghra: "Világ báránya". Nagy László verse még ennél is tovább megy, Van Gogh sebe is csak egy a sok közül. Vidor Miklós versében három szín jelent meg: a zöld, az arany és a vérszín ; Mándy Stefánia versében csak kettő: a zöld és ~ arany, mert a halál újjászületés is. Nagy Lászlónál a börtönre és a kivégzésre a vér színe, többféle árnyalatban, más. szín nincs a versben. 19-szer fordul elő a "seb" szó, 17 név van felsorolva, a tizennyolcadik körülírással a költő édesapjáé. Egy hely űres. Az első változatban még 17:17 volt az arány. Mintha csak megérezte volna, hogy Kondor Béla után ő következik. A cédrusról írja: "Óriásabb seb lesz a -hiánya", Posztumusz kötetének ugyancsak nagybetűs nyitóversében saját magáról állítja: "Hiány vagyok". Ez is rokonítja Csontváryval, aki számos képen (Ámor; Mária kútja Názáretben; A Panaszfái bejáratánál Jeruzsálemben) megörökítette önmagát is. De nem jósol magának megdicsőülést, mint Csontváry A magyarok bejövetelé-ben. Vajon hányan mondhatják el Nagy Lászlóval: "Megérhettem, hogy verseim érvényt szereztek maguknak, bár nem tettem értük semmit, nem szervezkedtem, nem alázkodtam, nem vesztegettem se mást, se magamat"? Csontvárynak, aki nem tartozott egyetlen művészcsoporthoz, iskolához sem, aki nem adta el képeit még az elvétve jelentkező vevőknek sem, mert önálló múzeumról álmodott, életében igen kevés elismerés jutott, művészete csak a 60-as években vált igazán közkinccsé.
117
A GYÓNTATÓ írta HERMANN HESSE
pihenőhelyet,
Másnap már jókor, mikor a két férfi még aludt, elhagyta a és egész napi fárasztó vándorút után elért egy helyre, amelyről tudta, hogy jámbor barátok lakják, és azt remélte, hogy onnan a szokásos vándorúton jut majd el Aska. lonba. Amikor estefelé odaért a remetékhez, üde zöld oázis fogadta, fákkal körülvéve. A közelből kecskék mekegése hallatszott, a zöldes árnyalatú. félhomályban kunyhótetőket vélt felfedezni, úgyhogy emberek közelségét sejtette. Amikor habozva közelebb lépett, érezte, hogy egy tekintet szegeződik rá. Megállt és körülnézett, és ekkor a közeli fák alatt egy fatörzsnek támaszkodva egy alakot látott ülni. Ősz szakállú öregember volt, aki, úgy látszott, már hosszabb ideje figyelte. Az öreg tekintete éles volt, rezzenéstelen, de hideg és kifejezésnélküli. Olyan embernek a tekintete, aki megszokta, hogy megfigyeljen, de nem kiváncsi és nem barátkozó, aki közelébe engedi az embereket és dolgokat és igyekszik megismerni őket, de nem ráncigál oda, nem hív meg senkit. - Dicsértessék a Jézus Krisztus!- köszöntötte Josephus. Az aggastyán mormogott valamit válaszként. - Engedelmével- mondta Josephus -, Atyám idegen, akárcsak én, vagy itt lakik ezen a szép helyen? - Idegen vagyok - mondta a fehérszakállú. - Tiszteletreméltó Atyám, meg tudná mondani, hogy eljuthatok-e innen az askaloni útra? - EI- mondta röviden az öreg. Lassan felemelkedett, kissé merev tagok kal, szikár óriás. Ott állt és tekintete a távolba meredt. Josephus érezte, hogy az ősz óriásnak nincs kedve a beszélgetéshez, de egy kérdést mégis megkockáztatott. - Hadd kérdezzek még valamit, Atyám - mondta udvariasan, és nézte, ahogya férfi tekintete visszatér a messzeségből. Hidegen és figyelmesen mérte végig őt. - Nem ismeri véletlenül a helyet, ahol megtalálhatom Dion atyát, akit Pugilnak neveznek? Az idegen kissé összevonta szemöldökét. és tekintete még hidegebb lett. - Ismerem őt - mondta szűkszavúan. - Ismeri? áh, akkor mondja meg, hol van; ugyanis éppen hozzá, Dion atyához szeretnék eljutni. A szálfatermetű öreg fürkészően nézett le rá. Sokáig váratott a válaszra. Aztán visszalépett a fatörzshöz, lassan ismét leereszkedett a földre, visszaült előbbi helyére, hátát a fa törzsének támasztotta. Intett Josephusnak, hogy ő is üljön le. Az engedelmeskedett az~intésnek, és amikor leült, ólmos fáradtságot érzett a tagjaiban, de mindjárt el is feledkezett róla és az öregnek szentelte egész figyeimét. Az, úgy látszott, elmélyedt gondolataiban, elutasító szigor ült méltóságteljes arcán, amire azonban, mintha egy másik kifejezés, szinte egy második arc borult volna átlátszó álarc-
Az elbeszélés
118
első
részét januári számunkban
közőltük.
ként, hosszú és magányos szenvedés kifejezése, amit csak a büszkeség és rnéltóság nem enged megnyilvánulni. Sokáig tartott, míg a tiszteletreméltó agg pillantása ismét feléje fordult. Élesen fúródott belé ez a pillantás, és parancsoló hangon tette fel a kérdést: - Ki vagy te, barátom? - Vezeklő vagyok - válaszolta Josephus. - Hosszú évek óta élek magányban. - Ezt látom. De azt kérdeztem. ki vagy. - Josephus a nevem, Josephus, a szolga. Amikor Josephus kimondta a nevét, az öreg, aki addig mozdulatlan arccal ült ott, olyan erősen összevonta szemöldökét, hogy a szeme egy darabig szinte eltűnt arcának redői között. Úgy tűnt, hogy Josephus válasza megdöbbentette, megrémítette, vagy csalódást okozott neki. De az is lehet, hogy csak fáradtság tükröződött a szemében, a figyelme hagyott ki egy pillanatra; talán kis gyengeség fogta el, ahogy az öreg embereknél előfordul. Mindenesetre továbbra is mozdulatlan maradt az arckifejezése, szemét behunyta, és amikor újra kinyitotta, megváltozott a tekintete: ha lehet, még öregebb, még magányosabb, még megkövültebb és befele nézőbb lett. Lassan megmozdult az ajka, és megformálta a kérdést: - Hallottam rólad. Te vagy az, akihez az emberek gyónni járnak? Josephus zavartan mondta ki az igent. Úgy érezte, mintha pőrére vetkőztetnék. A híre most rövid idő alatt másodszor hozta zavarba. Az öreg a maga nyers módján újabb kérdést intézett hozzá: - Most tehát Dion Pugilhoz akarsz menni? Mit akarsz tőle? - Gyónni szeretnék nála. - Mit vársz ettől? - Nem tudom. De bizalmam van hozzá, sőt úgy érzem, mintha egy égi hang küldene, irányítana felé. - És ha meggyóntál, mit csinálsz? - Akkor azt teszem majd, amit parancsol nekem. - És ha helytelent tanácsol vagy parancsol? , - Nem fogom kutatni, hogy-jó-e, amit mond, vagy nem, gondolkodás nélkü!"engedelmeskedni fogok neki. Az öreg nem szólt többet. A nap lehanyatlott, a fa koronáján megszólalt egy madár. Minthogy az öreg hallgatott, Josephus felemelkedett. Félénken újra visszatért az ügyére. - Azt mondtad, hogy tudod, hol találom meg Dion atyát. Megmondanád, hűl az a hely és hogyan juthatok el oda? Az öreg ajka gyenge mosolyra húzódott. - Gondolod - kérdezte szelíden -, hogy . szívesen fogadna? Josephus csodálkozott és megrémült a kérdéstől. Zavartan állt ott. Aztán így szólt: - Rernélhetem, hogy még találkozom veled? Az öreg főhajtással köszöntötte, és így felelt: - Itt fogok aludni, és valamivel napfelkelte utánig itt maradok. Most menj, mert éhes és fáradt lehetsz. Josephus tiszteletteljes köszöntéssel ment tovább, és alkonyatra odaért a remetékhez. Inkább kolostorhoz hasonlított ez a közösség. Remeték laktak itt együtt, akik különböző városokból és falvakból jöttek, és itt, a vadonban készítettek maguknak szállást, hogy zavartalanul a csendnek és elmélkedésnek éljenek. Josephusnak ételt és vizet adtak, egy ágy hoz vezették, és mivel látták, hogy fáradt, nem zaklatták kérdésekkel, vagy beszélgetéssel. Egyikük esti imát mondott, a többiek térden állva II9
hallgatták, az áment valamennyien együtt mondták. E jámborok társasága máskor örömmel töltötte volna el, de most csak egy dolog járt az eszében, így már kora hajnalban visszasietett arra a helyre, ahol az öregembert hagyta. A földön fekve találta, ott aludt, keskeny pokrócba csavarva. Félreült tehát, és a fák alatt várta meg, míg felébred. Hamarosan megmozdult az alvó, felült, kihámozta magát a pokrócából, nehézkesen felállt, kinyújtóztatta elmerevedett tagjait, aztán letérdelt a földre és elvégezte imáját. Amikor újra felemelkedett, Josephus közelebb ment hozzá, és néma meghajlással üdvözölte. ~ Ettél már? - kérdezte az idegen. - Nem. Az a szokásom, hogy csak egyszer eszem napjában, méghozzá napnyugta után. Te éhes vagy, tiszteletreméltó Atyám? . - Most vandorúton vagyunk - mondta amaz - és egyikünk sem fiatal már. Jobb, ha eszünk egy keveset, mielőtt folytatnánk utunkat. Josephus kinyitotta tarisznyáját és megkínálta a datolyájából. A barátságos remetéknél, akiknél éjszakázott, köles ből készült kenyeret is kapott, ezt most megfelezte az öreggel. - Mehetünk - mondta az öreg, amikor ettek. - áh, hát együtt megyünk? - kiáltott. Josephus örömmel. - Persze. Arra kértél, hogy vezesselek el Dionhoz. Hát jer! Csodálkozva és boldogan nézett rá Josephus. - Milyen jó vagy, Atyám! - kiáltott és hálálkodni kezdett. De az idegen egy nyers kézmozdulattal elhallgattatta. - Egyedül az Isten jó - mondta. - Most menjünk..És ne szólíts atyának. Mi szükség van két öreg vezeklő közt formaságokra ? - A nagy termetű férfi elindult, Josephus utána. Közben már a nap is felkelt. A vezető, úgy látszik, jól ismerte az utat, és azt ígérte, hogy déltájban egy árnyas helyre érnek, ahol lepihenhetnek a fák alatt, és megvárják, míg elmúlik a nap heve. Többet aztán már nem is beszéltek az úton. Csak amikor a rekkenő hőségben megtett gyalogút után elértek az árnyas helyre, és az odvas sziklák árnyékában kipihenték magukat, szólította meg Josephus ismét a vezetőjét. Megkérdezte tőle, hány napi járásnyira vannak Dion Pugiltól. - Ez csak rajtad áll - mondta az öreg. - Rajtam? - kiáltott Josephus. - áh, ha rajtam állna, akkor legszívesebben már ma elébe állnék. Az öreg most sem volt beszédesebb hangulatban. - Majd meglátjuk - mondta röviden, oldalára fordult, és behunyta szemét. Josephus nem akarta nézni álmában, ezért félrehúzódott és ő is lefeküdt. Észre sem vette, hogy mikor aludt el, holott máskor egész éjszaka is ébren feküdt. A vezetője keltette fel, amikor elérkezett az ideje, hogy folytassák útjukat. Késő délután elérkeztek egy táborhelyhez, ahol a víz mellett füves, fás terület volt. Ittak, mosdottak és az öreg kijelentette, hogy itt töltik az éjszakát. Josephusnak ez nem tetszett. Félénken tiltakozott. . - Azt mondtad - szólt -, hogy csak rajtam áll, mikor érek Dion atyához. Én kész vagyok még akárhány órát menni, ha valóban már ma vagy holnap találkozhatom vele. ' - á nem - szólt a másik. - Mára már eleget mentünk. - Bocsáss meg - szólt Josephus -, de hát nem tudod megérteni a türelmetlenségemet? - De igen, megértem. De felesleges a türelmetlenség. - Akkor miért mondtad, hogy rajtam áll, mikor találkozom Dion atyával? 120
- Úgy van, ahogy mondtam. Ha biztos vagy benne, hogy valóban gyónni akarsz, ha már eltökélt szándékod, bármikor megteheted. - Akár most is? ~ Akár most is. Josephus csodálkozva pillantott a csendes, öreg arcba. - Lehetséges lenne? - kiáltott szinte magánkívül. - Te magad vagy Dion atya? Az öregember bólintott. - Pihend ki magad a fák alatt - mondta barátságosan-, de ne aludj, hanem szedd össze a gondolataidat. Én is pihenni fogok, és én is gondolkodom. Akkor aztán elmondhatod nekem, amit el kell mondanod. Josephus hirtelen úgy érezte, hogy célba ért. Nem értette, hogyan nem ismerte fel már előbb a tiszteletreméltó férfiút, akivel egy egész napon át vándorolt. Visszavonult, letérdelt és imádkozott, majd végiggondolta, hogy mit akar a gyóntatóatyának mondani. Egy óra múlva visszatért, és megkérdezte Diont, hogy elkezdheti-e. Azután meggyónt. Lassan peregtek ajkáról a szavak.' Elmondta mindazt, amit évek óta átélt, és amiről már régen úgy érezte, hogy nincs értelme az emlékezetébe idézni. Elbeszélés, panasz, kérdések és önvád formájában most megjelent egész keresztényi és vezeklői élete; a vezeklés, amit azért vállalt, hogy megtisztuljon és megszentelődjön, és ami végül zavarrá, sötétséggé és kétségbeeséssé lett. A legutolsó napok eseményeit sem hallgatta el; megfutamodását, és azt, hogy ez a menekülés végül a megváltottság és reménység érzését hozta neki, felkeltette elhatározását, hogy Dionhoz menjen; elmondta, hogy amikor még ismeretlenül találkozott vele, azonnal bizalmat és szeretetet érzett iránta, pedig a nap folyamán többször is hidegnek, különcnek, sőt szeszélyesnek találta társát. A nap már alacsonyan járt az égen, amikor mondanivalójának végére ért. Az öreg Dion lankadatlan figyelemmel hallgatta, félbeszakítás és kérdés nélkül. És még akkor sem szólalt meg, amikor Josephus befejezte a gyónást. Nehézkesen felállt, nagy szeretettel nézett Josephusra, lehajolt hozzá, homlokon csókolta és a kereszt jeiét rajzolta rá. Csak később jutott Josephus eszébe, hogy ez ugyanaz a néma, testvéri, ítélettől tartózkodó gesztus volt, amivel ő maga is annyi gyónót' bocsátott el. Nem sokkal ezután elköltötték vacsorájukat, elmondták az esti imát és lefeküdtek. Josephus még egy ideig gondolkozott és töprengett. Tulajdonképpen korholást és penitenciát várt, mégsem volt csalódott vagy nyugtalan, hogy elmaradt. Dion tekintete és testvéri csókja megnyugtatta, most csend és béke volt a szívében, és hamarosan jótékony álomba merült. Az öreg másnap magától értetődően hívta, induljanak. Jókora utat tettek meg, és négy-öt nap múlva megérkeztek Dion magányos otthonába. Ettől kezdve ott laktak együtt: Josephus segédkezett Dionnak a napi munkában, megismerte és megosztotta vele mindennapi életét. Nem nagyon különbözött ez attól, amit ő maga is folytatott éveken keresztül. De most már nem volt egyedül, 'valaki másnak az árnyékában és védelme alatt élt, így ez már egészen más élet volt. A környező falvakból, Askalonból és még messzebbről jöttek a tanácsot kérők és gyónni vágyók. Josephus eleinte sietve visszavonult, ha látogatók érkeztek, és 'csak akkor mutatkozott, ha már elmentek. De Dion mind gyakrabban visszahívta, mintha a szolgája lenne, vizet hozatott vele, vagy más hasonló szolgálatot kért tőle, és miután ez egy ideig így ment, Josephus hozzászokott, hogy egy-egy gyónást meghallgasson, hacsak nem tiltakozott ellene a gyónó. De sokan, a legtöbben nem bánták, ha nem egyedül kellett szemben állniuk rettegett Pugillal, hanem ott volt ez a csendes, szelíd tekintetű, szolgálatkész segítőtársa is. Így lassanként megtanulta, hogyan gyóntat Dion, hogyan vigasz-
a
121
tal, korhol, hogyan büntet és milyen tanácsokat ad. Csak ritkán engedett meg magának 'egy-egy kérdést, mint például akkor, amikor egy átutazó tudóssal beszélt. Mint az elbeszélésből kiderült, ennek az átutazónak mágus és csillagjós barátai voltak. Amikor megpihent köztük, néhány órát elbeszélgetett a két öreg vezeklővel. Udvarias és mesélő kedvű vendég volt, nagy tudományú ember, érdekesen beszélt a csil1agokról, és arról, hogy hogyan megy körbe az ember az istenek kel egy korszak során az állatkörök házain. Beszélt Ádámról, az első emberről, aki szerinte azonos Jézussal, a keresztrefeszítettel. A megváltás, úgymond, amelyet ő vitt végbe, nem más, mint Ádám útja a tudás fájától az élet fájáig, a paradicsombeli kígyót azonban a szent ősforrás, a sötét mélység őrzőjének mondta, azokból az éjsötét vizekből származik minden teremtmény, az emberek és istenek is. Dion figyelmesen hallgatta az embert, akinek szír beszédébe görögös hangsúly vegyült. Josephus csodálkozott rajta, sőt meg is volt botránkozva, hogy Dion nem utasítja vissza felháborodva ezeket a pogány mendemondákat. De úgy látszott, mintha Diont a tudós zarándok beszéde szórakoztatná és érdekelné, mert nemcsak hogy figyelmesen hallgatta, de egy-egy szóra el is mosolyodott és bólogatott, mint akinek tetszik, amit hall. (RUSZTHY ÉVA fordítása) (A
befejező
részt márciusi számunkban közöljük)
xovacs JÓZSEF VERSEI
Rokona halálára Jérez de la Frontera terén cigányok isznak egy bazaltkocsmában. Jerzy Ficowski
Itt vagyok elevenen Voltam ahogy voltam Egy nyelvben hazában Nomádként koboroltam Most le-fol lebegek: E Xx. századi telepen Keserű éneket dalolva
Dzsungel a nomádok szigete, elárvult a Tücsökhöz címzett kocsma, járhatatlan utak gyerekkorom felé, könyöklök ébenfedelű asztalokra. Megőrölt
Jövőm
kártyalapokkal játszom: talonban. Epilepsziád kihajt a fekete síkra: vesztes éveim kiosztva.
Nincs helyem sehol Íme itt vagyok ' Elevenen sarokbaszoritva
A kopjafa-erdős temető, osszerugdalt, beszakadt emberkoponya, szál gyertya virraszt érted Halász: részeg fényében zeng, a kísértet bazalt-kocsma'
megalázott csillag Így a sorsom hová vonul Kétezer évet átbolyongva?
122
jövendő tündökletem
GICZY GYÖRGY
A, FELVILÁGOSODÁS KORI , , UJHEBER IRODALOM JELENTOSEGE ~
II.
Maszkilok Nyugat-Európában A legkiválóbb, Mendelssohn-tanítványok egyike, Naftali Herz Wesel (1725--1805) elsősorban mint kitűnő filológus vett részt a Biur szerkesztésében, de a Mendeissohn alapította Hámmeászéf (A gyűjtő) című, a felvilágosodás eszméit terjesztő folyóiratnak is munkatársa, volt. A kor szellemi pezsgését döntő módon befolyásoló sajtó - ahogy francia mintára a szalon ok (például MendeIssohn leányának, Dorothea Veitnak szalonja) ~ azonos érdeklődésű és célokért küzdő entellektüeleket gyűjtött maga köré -, így alakult ki a Meászéf-kőr is, ahol Wesel szintén vezető szerepet töltött be, Wesel kitűnő nyelvtudományi ismereteiről tanúskodik ifjúkori műve, a Gán nául (Zárt kert, 1765), hírnevét azonban aMendelssohn biztatására írt, már emlitett Dibré salom veemet (A béke és igazság szavai) című művével szerezte, amelyben II. József türelmi ediktuma alkalmából a zsidókat a világi műveltség megszerzésére buzdította, Fő műve a Klopstock Messiás-ának hatását magán viselő Siré Tiferet (A dicsőség dalai, 1789), Ez az öt részből álló Mózes-eposz szónokiasan és terjengősen tárgyalja a bibliai történetet, formailag azonban forradalmi újítást hoz: a spanyolországi héber költők révén divatba jött arab metrum helyett Wesel bevezeti az újhéber strófát, amely a verssorok arányos megoszlásán és szótagszámainak egyezésén alapul. Habár A dicsőség dalai tartaimát tekintve nem a legsikerültebb alkotás, egyes részletei s maga a Mózes-történet felelevenitése - mivel a felvilágosodás eszméinek szolgálatában állt - méltán aratott sikert a zsidó olvasóközönség körében, Ettől kezdve az újhéber irodalomban általánossá lesz a hászkálá mondanivalójának kífejezése a Szentírás alakjain és eseményein keresztül. Németország után Ausztriában, főleg Galiciában fejlődik ki a modern héber irodalom. Kiemelkedő személyisége a később prágai rabbivá lett Salamon Jehuda Rappaport (1790-1867), aki a zsidó történelem jelentős alakjainak bemutatásával népét múlt jának megismerésére és szeretetére akarta nevelni. Racine Eszter-jének hatására megalkotott Seerith Jehuda (Juda maradéka) című drámájában Eszter Ahasvér királyhoz intézett szavai a felvilágosodás kori zsidóság vágyait és követeléseit szólaltatják meg: (16) Hogy mi a vágyunk? mit kérünk mi tőletek? E/eget sanyargattatok, gyötörtetek -t: Vegyétek gyermekeinket végül ember számha! Őket is asszony szűlte, holdog apák álma! ( ... Lovatokat , kutyátokat becézitek, Mért szenvednek hát, vérzenek testvériek ? Arcunk is emheri arc, miként arcotok, De mintha á/arc vo/na, úgy gúnyoltatok. Van-e kűliinbség kiiztűnk ? Nincsen semmi, semmi, Oh miért féltek hát mihozzánk közeledni? Rappaport ugyanakkor jól tudta: a zsidóság emancipációjának nemcsak az a feltétele, hogy az európai népek hajlandónak mutatkozzanak a befogadásra, hanem az is, hogya zsidóság, elhagyva a gettó-életet, minél inkább elébe menjen a "találkozásnak". Ezért Rappaport a zsidó tudósok közül elsőként vonta történelmi kritika alá a modern élet fejlődésének akadályát, a Talmudot. Rappaportnál is eredetibb és mélyebb szellem Nachnum Krochmal (1785-1840), a zsidóság fejlődésének történetfilozófusa. Egyetlen művében, a Moré nebuché hasemán-ban (Korunk tévelygőinek útmutatója) népe történelmét a kialakulás-fejlődés-összeomlás örökké ismétlődő mozza-
123
nataiban vázolja, s a nemzet fennmaradásának és örökkévalóságának a titkát látja benne. Juda Halévi (tii45) Kuzari-ja óta ő és fia, Abraham Krochmal (\823-1888) voltak az elsők, akik hirdették, hogya Sinai kinyilatkoztatástól fogva egész Izrael prófétai magaslaton áll. A nép kiválasztottsága egyúttal küldetés is: diadalra juttatva az igazságot és az abszolút erkölcsöt, lsten országává kell magasztositania a világot. Ez a küldetéstudat azonban nem gátolta meg A. Krochmait abban, hogy könyörtelen kritikát mondjon a Talmudról. Rappaport és Krochmal történeti vizsgálódásait a zsidóságtudomány megalapítója, Leopold Zunz fejlesztette tudományos szintre, aki a felekezeti elfogultságoktól mentes történetírást művelte. Hatalmas művében, a Die gottesdienstlichen Vortrdge der Juden-ben (\832) a zsinagóga történetét ismertette: a Tóra-olvasás intézményét, a Targumot, a Midrástés a derását (prédikáció). Tőle már csak egyetlen lépés vezet Abraham Geigerhez, majd Heinrich Graetz óriási méretű vállalkozásához. a Geschichte der Juden-hez (1853-1876), mely mindmáig a zsidó történelemkutatás alapműve. A kor szatirikusa Jichák Erter (1792-1851). Cikkei és rajzai posztumusz gyűjteményes kiadásban Hácofe lövet Jiszráél (Izrael házának figyelője) eimmel jelentek meg. A galíciai faluból származó, lengyel-ehászid módon nevelt Erter keserű gúnnyal mondott ítéletet a chászidizmusról és a csodarabbikról. .Különös hévvel ostorozta a képmutatókat és szenteskedőket, akik szerint elegendő, ha a zsidó lsten iránti kötelességeit teljesíti, de lábbal tiporhatja azokat a kötelességeket, amelyekkel embertársainak tartozik." Erter nem kegyelmez a "szőrszálhasogató talmudista rabbiknak sem, támadja a megkövesedett agyú áltudósokat és elítéli a zsidó közösségek vezetőit ... , akiket csak anyagi érdekük és hiúságuk vezet". (17) Száné, Szánszáné, Szemángelofeimű írásában - a címben név szerint szereplő - három, gyermekágyas asszonyokat őrző angyal mondja el sérelmeit, kigúnyolva a babonát. A panasz elsősorban az ellen a chászid-hit ellen szól, miszerint minden jó cselekedet új angyalt teremt. Az égben mérhetetlenül elszaporodott angyalok egymás lábán tipornak, lármáznak és veszekednek, s kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy ebben a .mennyei zűrzavarban" meghallják az ember segélykiáltásait. Ezért ők maguk fordulnak a túlzott angyaltisztelet ellen: .Démonoktól és gonosz szellemektől ne féljetek és angyalokban ne bízzatok. Mert gondolataitok teremtményei azok s bálványok ... Istentől féljetek, őt tiszteljétek és benne bízzatok. Ő, aki kimentett benneteket az egyiptomi rabszolgaságból, meg fog benneteket váltani a balgaság jármától is." (\8) Nem csoda, hogy Erter írásait a fanatikusok mint eretnekséget tűzre vetették. Az olaszországi Sámuel David Luzzatto (\800--1865) Krochmallal vetekedő képzettségű tudósa a hászkálának. Már harmincéves korában a páduai rabbiszeminárium igazgatója. Hangja - sokoldalú műveltsége vagy hivatala miatt - sokkal mérsékeltebb, mint kortársaié. Művében, a Jeszodé Hát/árá-ban (A Tóra alapjai) védelmébe veszi a szertartásokat és a vallási szokásokat, mondván, hogy önmagukban ugyan értéktelenek, mint a gyertyában a kanóc, de ahogy a kanóc nélkül sincs, úgy nélkülük sincs se fény, se meleg. Nála a vallás nem spekulatív, hanem erkölcsi és érzelmi alapon állólmagatartás. Ezért bírálja a filozófusokat és a racionalista bibliakritikusokat: Moses Maimonidest, Ábrahám Ibn Ezrát és Spinózát, valamint kortársait, a maszkilok jelentős képviselőit is. Hogy mégis a hászkála egyik legnagyobb alakja, bizonyítják olasz nyelvű bibliafordításai s az, hogy műveiben a halácha ellenében mindvégig a természetes értelemhez ragaszkodott. Világosan látta, hogy a Talmud aprólékos életszabályai nem illenek a felvilágosodás világába. s hogy a zsidóságnak. Európában csak európai módon lehet élnie. De Luzzatto azt is tudta, hogy az alkalmazkodás nem tehet kárt a zsidóságban mint vallásban és népben, hiszen ez a nemzet megszűnéséhez vezetne. A maszkilok problémája mindvégig az volt, hogy meddig lehet elmenni az asszimilációban. Mindegyikük "vérmérséklete" szerint válaszolt erre a kérdésre. Innen adódtak vitáik, 'ellentéteik, s ide vezethető vissza az ortodoxia és a neológság párharca is, ami a kozmopolita zsidóság vallástalanságában tetőződik. Luzzatto figyelmeztetése örök érvényű: az Egyisten helyébe nem kerülhet az emancipáció bálványképe. Luzzattónak hazájában is voltak tehetséges tanitványai, kiterjedt levelezése folytán NyugatEurópában is sokan ismerték és tisztelték, de eszméinek hatása legjobban a kelet-európai újhéber irodalomban fedezhető fel,
124
A kelet-európai újhéber romantika A XVIII. század második felében és a XIX. század elején az európai irodalmi életet egyedülállóan uraló klasszicizmussal szemben Franciaországban Rousseau, Németországban a folklór és a középkor legendáit kutató Herder, Kelet-Európában az újhéber irodalom területén az orosz maszkil triumvirátus ~ Lewinsohn, Grinzburg és Lebensohn ~ indítja meg az új irodalmi irányzatot, a romanticizmust. Szellemi központjuk a "litván Jeruzsálem", Vilna. Jelentőségük a modem héber irodalomban felmérhetetlen: a zsidó romanticizmus művelői fogalmazzák meg a legpontosabb választ az asszimiláció kérdésére. Izsák Beer Lewinsohn egyik epigrammája (19) különbséget tesz a válaszadó irányzatok között:
Népünk fiai napjainkban három pártra hulltak. .Jstentelenek", "égbetörők"' s .felvilágosultak". A felvilágosult: Kutatja, milyen volt a múlt. Az égbetörő: Keresi mi lesz a jövő. És az istentelen? ~ Csak egyet néz: mi a jelen? (A három párt) Oroszországban a pogromok színhelyén életszükséglet az emancipáció kivívása ..Az orosz maszkilok tisztában vannak azzal, hogy a választ nem lehet elodázni, de az üldözésekben edzett tudatosságuk megóvja őket a hitehagyás kísértésétől. Számukra a romantika a legalkalmasabb irodalmi irányzat: visszafordulva a dicső múltba, a bibliai korba, relativizálják a felvilágosodás legádázabb ellenségét, a talmudizmust, s ugyanakkor Isten kinyilatkoztató szavát idézve, megóvhatják a vallást. A kelet-európai újhéber költők vallás- és irodalomtörténeti szerepe vitathatatlan: "Való igaz, hogy a Meászéf köré csoportosuló írók és tudósok voltak azok, akik először használták a héber nyelvet ~ írja Hermann Cvi (20)~, de nyelvezetük száraz, szépség nélküli volta miatt nem tudott széles körben híveket szerezni. A romantikusok azok, akik valósággal újjáélesztik a héber nyelvet." Végül a romanticizmusnak köszönhető, hogy megszületett az első újhéber regény. A megkésett orosz felvilágosodás regényír6ja Abraham Mápu (1808-1867) huszonhárom éven keresztül dolgozott monumentális alkotásán, az Áhávát Cijon-on (Cion szeretete), amely Cidkijáhu király és Izajás próféta korát bemutatva, hatalmas közönség előtt tárta fel a jobb élet ideálját és a jövő szimbólumát. A gettó neveltjei megdöbbenve olvasták, hogy az emberiség egyik legnagyobb prófétája, Izajás nem szigorú rabbi volt, hanem egy - legalábbis a regényben úgy lépett eléjük - álmodozó, akiben lángol a hazaszeretet, s ákinek az a véleménye, hogya sok lélektelen ceremónia fölösleges: "Minek a sok áldozat?" Ugyanezzel a módszerrel nem tudományos okfejtéssel, hanem vonzó életideált adva - küzd Mápu második regénye is, az Ásmát Somron (Szamaria vétke) a felvilágosodásért s a fanatizmus ellen. Az Ácház király korában játszódó cselekmény a jelennek szóló allegória: a bibliai próféták ostorozó jövendöléseí a kor vallási vezetői, a rabbik ellen irányultak. Azok magukra ismertek, s ezért - vagy ennek ellenére - a könyvet betiltották. Mápu harmadik regénye, az Ájit Cávua (Festett keselyű) a romanticizmusból a realizmusba ível. Ebben a művében közvetlenül a saját korát eleveníti meg s "plasztikusan és művészi hűség gel szemlélteti az erkölcsi romlást, amely a vallás leple alatt búvik meg, a lelki szegénységet, amely tudálékosságba burkolózik, az üres szőrszálhasogatást, amely a korlátoltságot és az érzelem hiányát igyekszik elleplezni" (21). Az orosz regényíró mellé természetesen felsorakoztak a honfitárs költők is. Legjelentősebb a Hámélic(A tolmács) szerkesztője, Jehuda Léb Gordon (1832-1891), aki a múlt század legünnepeitebb zsidó költője. Életműve felöleli a lírát és az epikát. Két verse Kosztolányi Dezső Idegen költők antológiájá-ban is szerepel (22). . v-
125
Az Áhávát Dávid vö Michál (Dávid és Michál szerelme) Dávid király korát felelevenítő romantikus kőltői elbeszélés; a Bén sinné árájot (Az oroszlán torkában) Jeruzsálem pusztulásáról szól, s új korszakot nyit Gordon költészetében : a "második Templom" lerombolásával kapcsolatban a költő szembefordul a Talmud egykori bölcseivel, akik mindenáron békét akartak Rómával, mert nekik csak a Tóra volt fontos, s a nemzet politikai szabadságával és a tömegek nyomorávaI nem törődtek. A saját korának szóló célzás félreérthetetlen. Ezért írja az eszerint kétfelől is - a külső hatalomtól és saját elöljáróitól - szorongatott népéről: Kiszikkadt aggyal, fullqtag tüdővel. Fanyar lélekkel és fonnyadt erővel Tengsz-lengsz ; poros könyvek, meddő viták Fönntartanak, de csak mint múmiát!
Gordon szatirikus verseiben is kora vallási visszásságait veszi célba. Az Ásáká döriszpák (Két árpaszem) című versében egy szegény családot mutat be, amely nagy nehezen összekuporgatta a húsvéti vacsorára való költséget, de két árpaszem a kovásztalan levesbe esett, s a rabbi - betűhöz ragaszkodó - ítélete szerint ki kellett dobni az ételt is, az edényt is. A döntés következtében a nyomorgó család nemcsak anyagilag ment tönkre, hanem erkölcsileg is: a "hanyagság" miatt a férj válólevelet ad feleségének. A költemény az eltaszított asszony panaszával zárul: "házam feldúlá-két árpaszem". A betűhöz való merev ragaszkodás értelmetlenségét leplezi le a Kocó sel jod (A jod betű tövise) című verse is. De nem kerülik el Gordon metsző kritikáját a zsidó községek elöljárói (I. Söné Joszéfben Simon - Simonnak két Józsefnevű fia; Someret Labhan - Aki a sógorra vár) sem. Találóan jegyzi meg J. Klausner, hogy "kérlelhetetlenebb gúnnyal támadni, szégyenítőbb váddal illetni már nem is lehetett volna a vakbuzgó rabbik szellemi csökönyösségét" (23).
A hászkálá hanyatlása. Bialik
A maszkil-rnozgalom - mint általában a felvilágosodás "tehermentesítő" akciója Európa-szerte - minden jogos és hasznos célkitűzése ellenére sem volt egyértelműen pozitív hatású: a hászkálá képviselőinek egy része - a legfelelőtlenebbek, tehát a leghangosabbak - "hovatovább minden jellegzetesen zsidó dolog iránt lenéző és elutasító magatartást tanúsítottak" (24), hogy bizonyítsák európaiságukat. Ennek hatására számos zsidó nemcsak népéről, hanem ezzel együtt vallásáról is megfeledkezett. A felvilágosodás korában fellépő szekularizáció a zsidóságot az emancipáció reményénkeresztül érte. Kivédhetetlen csapásnak látszott. De amikor olyan szélsőséges vélemények is elhangzottak, hogy az egész rabbinikus irodalom balgaságok halmaza, ez már több volt, mint a tradíció kinövéseinek nyesegetése, a lényegbe hatolt - s megsértette a héberül olvasók többségét, A nyolcvanas évek oroszországi pogromjai pedig - nem téve különbséget a vallásos és a felvilágosult zsidó között- kétségessé tették a felvilágosodás hirdette emancipáció lehetőségét. . A belső kiegyensúlyozatlanság és a politikai helyzet kilátástalansága új eszmét indított el az orosz zsidóságban. Szembefordulva a maszkilok kozmopolitizmusával, meghirdették a "chibbát Cijjon", Cion szeretetének gondolatát. Szerintük a világon szétszóródott zsidóság egyetlen nép - s hogy ez tényszerűen is kifejeződhessen, náluk a zsidó valláshoz való visszatérés az őshazába való visszatérést jelentette. Jelszavuk a bibliai mondatból (I. lz 2,5): Bét Jákob Löchu Vönélcha! (Jákob háza, gyertek, induljunk i), illetve ennek kezdőbetűiből állt: BILU. Sok maszk il is hangot váltott: Lewinsohn és Mandelkem a cionizmust magasztalta, s az öregedő Gordon a BILU-mozgalomjelszavával vigasztalja az Üdvöske húgom című versében Jákob leányát, akit meggyalázott Chamor fia: Gyere hát. menjünk! Hol szabadság napja Sugarát mindenkire ragyogtatja, Hol emberkéz től emberszív nem vérzik,
126
Istenét, népét senkitől se kérdik, Hol nem zaklat majd kétség, fájdalom, Hol szeretnek majd, Üdvöske húgom. Ebben az új történelmi helyzetben szólal meg "a legzsidóbb héber költő", az újhéber irodalom "koszorúja", Chájim Náchmán Bialik (1873~1934). Költészete szintézist teremt az ősi hebraista líra és a modern stilus közőtt (25). A talmud-iskola kilszöbén című versében már a "hatalmas szellem rejtekének" nevezi a jesivát, az Ismered a forrást . . . című költeményében pedig a talmud-iskola, ami ellen oly elszánt haraggal küzdöttek a maszkilok, a zsidóság őseredeti szellemi forrásává magasztosul:
A tanulás ódon házába menj! . . . Oh tudd meg testvér, csak kis üszök az, Csodásan óvott maradéka A szent nagy tűznek, örök tiszta lángnak, Mely ős~id oltárán lobogott. A hászkálá korában megszületett világi zsidó tudomány és irodalom megmutatta, hogya Talmud nem lehet egyedüli szabályozója az életnek s nem elsődleges dokumentuma a vallásosságnak. A maszkil-rnozgalomrnal szembeforduló Bilu felhasználta a felvilágosodás valamennyi mérsékelt eszményét s az újhéber szépirodalom eszközeivel lépett fel. A felvilágosodás világpolgárság-gondolatát nacionalizmussal a visszájára fordítva sem tagadta az emancipáció jelentősé get, hanem csak azt vonta kétségbe, hogy Európában a zsidóság számára egyáltalán lehetséges-e a teljes jogegyenlőség célkitűzését sikerre vinni. Sőt a hászkálá nem is ér véget a zsidó nacionalista mozgalomrnal, hiszen az ortodoxia a felvilágosodás korában kapott halálos sebét a mai napig se tudta kiheverni, s az alapító Moses MendeIssohn tanítására visszavezethetőneológság a hászkálának köszönheti létét. Még olyan ~ végül is a judaisztika területén belül - másodlagos kérdés is napirenden maradt, mint a maszkilok által felvetett Jézus-probléma. BiaIik hazafias Credójának a zsidó üdvösségtörténet Ábrahámtól induló áttekintésében Jézus kulcsszerepet kap: a nemzet nagyságának egyik bizonyitó erejű tétele, hogy a zsidóság kiváló képviselőjének, Jézusnak követői kétezer éven keresztül hírdették a pogány világban a Messiás eljövetelének tanítását (26). - S ha a zsidó felvilágosodás úgy is tekinthető, mint a Talmudtól elforduló vallási irányzatok egyik újkori kifejeződése, akkor is megvan utóélete, legalábbis, mint gyötrő kétség a rabbaniták túlzott talmudizmusával szemben. Bialík leghíresebb költeményében, a Hámatmid-ban (A talmudista) a szegénységre, a nyomorra és a reggelig tartó tanulásra kárhoztatott talmudísta megöregedve siratja elmúlt ifjúságát, a "kárba veszett szent erőt" ~ habár a verssorokban megszólal a költő nosztalgiája és tisztelete is a jesiva ősi falai iránt:
Még vannak itt-ott rejtett városok, Hol öreg mécsünk pislog még titokban, A régi tűz már régen nem lobog, De hamvából egy-egy parázs kilobban, Miként az üszkök, !ustölögnek szerte Enyésző lelkek, árván, elhagyottan, Még ifjak, és már vénség átka verte, Aszottak mint fű tikkadt vadonokban ...
... Ha kimégy sötét éjnek idején, Ez áldott városokban egyedül, S megüti filled síró ének hangja, S távolból látsz világos ablakot, Mögötte ember himbál jobbra-balra, Fehéren, miként kisértő halott; Himbálja testét s belesír az éjbe, S körül az éj dalával megtelik : Egy talmudisuu látsz a börtönébe, Ki könyve fölölt virraszt reggelig.
Jegyzetek: (16) I. Putuí Já::.H:! Héber költők. I-V. k. IV. k. 34--35. o. (A versek idézese a továbbiakban is ebből a kőtetből.) - (17) l. J. KlausGeschichte der ncuhebráischen Literatur. hrsg.: Hans Kohn, Berlin, Jüdischer Verlag, 1921. 19-20. o. (18) Patai J.: im. 42-43. o. (19) uo .. n. o. (20) l. Hermann Cvi: Héber irodalomtörténet. A héber romanticizmus, Cluj. 1935., Hanvar Hacioni. 93. o. (21) 1. KlausIlel' _ un. 45. o. (22) Kl1leidos=kúp, sZt:rk.: Vas István, Szepirodalrni. 41-42. o. - (23) J. Klausner : im. 57. 0, -- (24) uo. 61. o. - (25) Poemcs hrbraiquvs par H. N. Bialik. Version francaise de O. Camhy, Préf.: M. Gustave Kahn, Les Éditions Ricder. Paris. 19.H.; 24. o. - (26) vö. G. X BiaIik : Debarim Sheb'aJ Peh. Tel Aviv, 1935., I. k. 54. o.
Hcr:
127
ROMÁN TATJÁNA VERSEI
Velence ege alatt Kígyócsillámú hold, Tejút íze, Szájszélen lecsorduló méregcsepp lüktetése, Nem bírom visszaszlvni, magamba nyelni Önnön izeim, felépíteni mákonytégláit Az édes bódulatnak. Mikor se ég, se föld, Csupán a tégla. Hazug holdszívem menedéke. Kígyófogakból rakott felirat; ..Amice, ad quid venisti?" ..Barátom, miért jöttél?" Lüktet a tengerár, ..Látod? Az ott . . . ni lefutott . . . " Apálysöpörte bolyhos éjszaka, Velence ege már üres. Csörög nyakam körül A lánccá szelídült ítélet; nem kérdés, Nem föld, nem' ég. Boltíves verem. Istenségemre emlékező, tekergő félelem.
Séta a parkban
Ne adj erőt
Hitet sugárzó kő-mosol/yal, tárt karokkal, Narancsligetbe rejtezetten,
Ne adj nekem, Uram, erőt! Roskadozzam teher alatt! Kőbe, gyökérbe besimulni Hagyd meg nekem az utakat. Tekergőzve gyökérbe bújni, Kő-erezetbe oldozódni; Vagyok, és mégse lássanak. Miért gyúrsz formára a porból? Szilárdítasz kő koromból ? Gyökértestemben vizek zúgnak, Áttetszőségem majd az Úrnak Közvetíti tenger hul/ámát? A .Van-nak, ..Lesz'í-nek árapályát? Engedj visszahul/ni, létemben elsimulni. Csak csepp vagyok, csak por, csak lenyomat.
Kő-ölelésre
Kő-időtől kő-erezetten, Kő-országban,
Buddha-országban Verik a kövek a visszhangot ; Pusztíts minket lsten kegyelme, Hogy bölcsességünk elfeledve, Porral, sárral elkeveredve, Múljék: el rólunk ezer-élet Örökre elátkozott terhe.
128
Század-forduló Galaktika! Ez fontos! Még jobb: Galaktikák! Egymásnak feszülő égitestek bikaviadala, Mikrokozmoszok tágulása, Betontemetők döngése, zugpiacok hajnali csendje, Salátaleve/et bágyadtan lapátoló szél, Sunyi zúgású fenyveserdők pók szőtte levegője, Népvándorlások mozdulatlansága, Lélekvándorlások görcse mint egyetemes igazság, Egyetemesség mint megosztottság, Barátságok toltekezése, Az átmert kutak egy érben egyesülnek, Részegek nyálcsorduló felejtkezése, Felejtkezésből épülő művek kockakövei a kocsma A zajba párolt némaság eszperantó-hazugsága, Hogy hisz van közös nyelv, Csupán, másképpen ejtjűk a szót . . .
előtt,
Tűnik
Párás vizek felett, csipkebokornyi áhítat.
K Ö
N Y
V
J E L Z Ő
A fiaral Kallka Margit Bár könyvei rendre-sorra megjelennek, némelyik ajánlott olvasmány is a középiskolákban a szélesebb irodalmi közvélemény s az olvasóközönség jelentős része lassan elfeledkezik Kaifka Margitról. A fiatalok hovatovább mit sem tudnak róla. Ideje volna újból felfedeznünk s a magyar literaturában az öt megilletö helyre emelni. Kaffka Margit az elsők közé tartozott, akik a női nem megbecsüléséért. politikai-emberi emancipációjáért harcoltak; ö elsősorban irásaival. Prózajában a lelki élet s a társadalomrajz művészi egységbe forr, ugyanakkor megőrzi
a személyesség varázsát. Tanári magatartásában is
egyedülálló, eredeti jelenség volt. Külsejével hem törödött, a belső értékeket mindennél fontosabbnak ítélte. Túlnőtt amindennapiság apró-cseprő dolgain. M ilyen jó volna, ha a mai fiatalok olykor meglátogat nák a sírját, tanóraikon vagy önképzőkőri foglalkozásokon megemlékeznének róla, és ami a leglényegesebb minél többet forgatnak műveit. Mert változatos, forrongó korunkban szükség van szilárd, a 'múltban gyökeredző, a jelenben is érvényes és a jövőt megalapozó példákra. Amilyen Kaffka Margit.
A Magyar Tudományos Akadémia 1980-ban, születésének századik évfordulóján jelentette meg az irónő levelezését Afiatal Katika Margit eimmel. A Hangyaboly, a Két nl'ár, a Szinek és évek szerzőjénck levelezése is érdekes 01vasmány. Rolla Margit, a kötet szerkesztője, az előszó írója évek óta kutatja Kaffka életét, megfordult azokon a helyeken, ahol az irónő élt és dolgozott, hozzájutott leveleihez, igya kötetben közzétett 1894 és 1904 kőzött született negyvennégy levélhez is. Közülük negyvenhármat harmadunokatestvérének- és barátnőjének. Nemestothy Szabó Hedvignek, egyet pedig anyai nagyanyjának, Csanády Miklosnénak írt. A leveleket betűhív formában, íráshibáival és javításokkal együtt olvashatjuk, Kaffka Margit "fiatal éveiről nem sokat tud az irodalom írja Rolla Margit. Érdemes pedig végigkísérni az itt következő levelekben életét és íróvá fejlödését. Már mutat arra, arnivé lenni akar. Benne él már a minden maradi, feudális gitttól való szab~dulás nosztalgiája. De lehúzza és akadályozza környezete és neveltetése sok zavaró k őrűlménye. Ebből szabadul ki lassan. A levelekben látjuk a fejlődés belső megmozdulásait s végigkísérhetjük azokon a kis dűlőutakon. amelyek az igazi útra elvezették." (Répássy Magdolna)
129
VARGHA KÁLMÁN
EGY ADVENTI VERS DICSÉRETE Berda József: Diákmisén Legutóbb egy heti ideggyógyfürdőn voltam a Pilis legmegszenteltebb vidékein többedmagammai. . . Szóval így múlnak napjaim, egyelőre lsten lélekgyógyító sugarában. Bár erósebb volna ez az isteni sugar az Ördög sötét terveinél.
Berda József 1941. augusztus 9-én kelt, Megyer Szabolcsnak szóló leveléből.
1 IBerda József vallásos élményt
kifejező
ver-
~ seiről, a katolicizmus ihlető hatásáról a leg-
alaposabb elemzést Bálint György, a két világháború közötti haladó kritika és publicisztika kiemelkedő egyénisége, a humánum és a ráció egyik legkövetkezetesebb képviselője írta. Világosan és kritikus szemmel látja a költő vallásos érzéstől áthatott lírai megnyilatkozásainak különböző jellegű és értékű típusait, de 1931-ben, amikor tanulmányát a Nyugat számára megírta, természetesen nem tudhatta előre, hogy az évtized vége felé, amikor majd Európa fölött elsötétül a mennybolt és mindenfelől a barbár embertelenség 'hullámai törnek fel, milyen fontos szerepe lesz a katolicizmusnak, illetve tágabb értelemben a keresztény human izmusnak Berda mozgósító hatású, az élet, az emberség, 'lz értelem, a szabadság mindenféle megcsonkítása ellen tiltakozó, szenvedélyes hangú lírájában. Mindaz viszont, ainit a költő , ~ 1931-ben Irgalmas szegénység címmel megjelent ~ gyűjtemény ét elemezve a kötet vallásos inspirá-- , cióból született verseivel kapcsolatban elmond, reális megfigyelésen alapul és Berda fiatalkori lí... rájával kapcsolatban vallásos élmény és költészet összefüggésének néhány alapvetően fontos --.. kérdését világítja meg. .Berda József költészetének fő témája ebben a kötetben a katolicizmus - írja Bálínt György. - A katolicizmus önmagában, éppúgy, mint a marxizmus önmagában, még senkit sem tett költővé. Berdánál azonban a katolicizmus költészet lesz, Vannak ugyan egyes versei, amelyeknek genezise láthatóan csak az, hogy Berda bizonyos vallásos hangulatokat egyszeruen verses sorokba foglalt össze. Ezek a versek azonban Verlaine, sőt Claudel katolikus lírája után nem elégítik ki irodalmi igényeinket. De ezeken a költeményeken kívül szép számmal találunk a kis kötetben igazi verseket is. Ha az előb bieket, mondjuk, Guido Reni édeskés szentképeihez hasonlítanók, akkor Berdának más versei megérdemlik, hogy Fra Angelico friss, primitív bájú festményei jussanak helyenként eszünkbe róluk. A kérdés csupán az, hogy ma - ismétlem -, hosszú időve! Verlaine és rövid idővel Claudel 130
után: van-e létjogosultsága annak, hogy tehetséges, fiatal költők több-kevesebbvariációval és mindenesetre kevesebb kifejező erővel és formaművészettel elmondják ugyanazokat a témákat és hangulatokat, 'amelyeket Verlaine és Claudel már klasszikussá tettek? Sokkal rokonszenvesebb, szebb és meggyőzőbb Berdának az a néhány verse, amelyekből egy fáradt, érzékeny és pietizálásra hajló léleknek és egyel nem nyűtt erejű, életet követelő fiatal testnek konfliktusa csendűl ki ... Ezekben a költő saját mondanivalóját mondja el, a saját módján. Gazdag hangszereléssel, finoman, erőteljesen és szuggesztív költőiséggel." A vallásos érzések, hangulatok által ihletett, de ugyanakkor a testiség örömeit is űnneplő költészet ellentmondásainak a kérdése Berdát is élénken foglalkoztatta. "Kedves Mester - írja Babits Mihálynak szóló, keltezés nélküli levelében, valószínűleg az Irgalmas szegénység megjelenése után -, itt küldöm néhány versemet. bizonyára akad köztük egy-kettő olyan is, ami tetszeni fog. Ha kicsit furcsák is ezek a versek: de mégis igazak: hisz ilyen vagyok én igazán! Talán meghökkentő, hogy legutóbbi kötetem - éppen egy csomó vallásos versem után, ilyen másik végletű, brutális versekkeljelentkezem most , de hálisten, hogy igy van! Azt hiszem, minden alkotás érzéki kielégülés is. ( Erotikától a misztika sem mentes!) A fejlődés: nyugtalanság és változás, anélkül hogy önmagunk esztétikai ellenőrzéséről és afelelősségrőllemondanánk. Ennek tudatában, azt hiszem, nem kellfélnem a merészség sokszor gyanús veszedelmétől." De miféle élmények ből, indítékokból, vonzásokból és vonzódásokból fejlődött ki a vallásos líra sajátos változata éppen Berda esetében, akit Illyés Gyula 1929-ben, a Nyugatban megjelent felfedező értékű tanulmányában úgy jellemez, hogy "meleg lehelet, friss testillat árad felénk" a verseiből, "itt-ott némi rabelais-i bátorsággal"? "A testével kapcsolódik Berda József a világba - fejtegeti Illyés -, hasonlatai csaknem kivétel nélkűl a test működésével vannak vonatkozásban. Csak a test élete eszmélteti a testentúli életekre is: Istenre, a halálra, a közösségre. Természetes, hogy Istene igen jó és bölcs, a halál rettenetes, az emberi közösség pedig a legprimitívebb, a legösztönösebb úton, a fajta-szeretetén halad." Berda szűkszavú nyilatkozataiban, önvallomásaiban is találunk néhány utalást, amelyek némi fogódzót adhatnak vallásos költészete 'eredetének tisztázásához. Rövid önéletrajzában, amelyet huszonnyolc éves korában fogalmazott meg és küldött el Párizsba Löfller A. Pálnak, a franciaországi magyar szocialista munkások számára szerkesztett Horizont cimű folyóirat szerkesztőjé nek, tömören rögzíti addigi élete eseményeit, írói fejlődésének útját is felvázolva. .Szűleuem: 1902-ben Budapesten, proletár szülőktől. (Apám napszámos, anyám pedig mosónő volt.) Életem különböző állomásai: voltam három évig lakatosinas, majd szervitarendi fráter, kifutó, konvvűgy nok, hordár stb. Végzettségem négy elemi ... Áradás címmel jelent meg; 1926-ban első verskötetem, mely erősen magán viselte még az expresszionizmus ésfuturizmus elkerülhetetlen hatásait, hogy később annál felszabaditóbb erőkhöz és lehetőségekhez jussak. " Verseim a legkülönbözőbb folyóiratokban (Nyugat, Széphalom, Erdélyi Helikón stb.) és napilapokbanjelennek meg." Amikor 19441 január 18-án megkapja a Baumgarten-díjat, a nyilatkozatot kérő újságíró kérdésére, hogy első, megjelent verse szerelmes költemény volt-e, azt válaszolja: ,,- Nem, nem volt szerelmes. Vallásos vers volt." Első nyomtatásban közreadott versét lapkivágatban élete végéig megőrizte. Assisi Ferenc igy énekelne - ez volt a vers címe. Vallásos ihletésű, illetve hangulatú lírája ősforrásait nyomozva vissza kell nyúlnunk a költő rövid expresszionista-futurista korszakán, Szent Ferenc tanitásának szellemében' fogant első versén, szervita rendi fráterségén túl, egészen angyalföldi gyermekkorának mélyrétegébe, abba az időszakba, amelyben iskolából, inaskodásból kikopva a külvárosi utcagyerekek életét éli. Ha tehette, a Gömb utcából, majd a Teve utcából, ahol laktak, a Váci út és a Duna között húzódó, akkor még fás, bokros, mocsaras Vizafogóra, a szeszélyesen kanyargó Rákos-patak környékére csavargott el. A vízben, növényzetben, vízimadarakban, apró erdei-mezei állatokban gazdag városszéli ősvilágban kerül közel a természethez, amellyel élete végéig meghitt és eleven kapcsolatban marad. Ugyanakkor rendszeresen ministrál a karmeliták Huba utcai templomában, és alkalmi kisegítőként egyre több időt tölt a rendházban is. Mint külvárosi útcagyerek először a templom falai között találkozott látványban, zenében, szertartásban olyan jelenségekkel, amelyek az élmény erejével hatottak rá, és egy időre kiragadták köznapi léte szűkös, sivár kereteiből, és költői-misz tikus hajlamokat ébresztettek benne . ..Gyertya ég, villany ég, már búg az orgona, I ó kicifrázott
131
ének. Ó mély ünnepélyesség / s tömjén jó szaga I Ím sza vak sóhaja / feszül az égnek. lélek és sziv puha falán / keresztültör az érzés zúgó hang versenye .' / ki tudja. mi lázad s örül itten?" -- írja egyík
fiatalkori versében. Az egyházi zenének, énekes nagymisék látványos pompájának. imát mormoló processziók végtelen vonulásának. latin nyelvű liturgikus szövcgek. ősi gregorián dallamok varázsának élete végéig megrendült és áhítatos csodálója. Azt viszont, hogy érzelmi világát, erkölcsi felfogását, nosztalgiáit, képzeletét és képzettársításait milyen mélyen meghatározták gyerrnekkorának, ifjúságának vallásos élményei és megrendülései, azt avantgardista (illetve saját meghatározása szerint expresszionista-futurista) kezdőkorának vívódásai és ellentmondásai is bizonyítják, annak a periódusnak a versei is, amelyben mindenáron el akart szakadni egyháztól, vallástól, mindenféle hagyománytól.
2 IArról, hogy milyen külső hatásra vagy belső fordulat
következtében vált öntudatos balol-
=..--J dali költővé, aki az avantgarde költészet formanyeJvén elsősorban azt kivánja tudatosítani, hogy az egész társadalmi berendezkedés igazságtalan, embertelen és erkölcstelen, nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy már fiatalon Angyalföldről Újpestre költözik, ahol 1922-től rövid életű baloldali irányzatú, helyi lapok munkatársa lesz, és kapcsolatba kerül néhány radikális felfogású íróval, Hajdú Henrikkel, Hevesy Ivánnal, Pintér Ferenccel. Az első kötete elé írt bevezetőben Szabó Lőrinc is arra hívja fel a figyelmet, hogya fiatal újpesti költő frazeológiájában "a sz~lsősé gesnek nevezett szellemi mozgalomhoz igazodik". Egyezően a korabeli avantgarde költészettel, amelyben a forradalmak bukása után a társadalmi szerkezet radikális átalakításának programjával szemben előtérbe került az új ember megteremtésének, az individuum forradalmának gondolata, Berda lírájában is erős hangsúlyt kap az egyéniség újjászületésének igénye. Verseinek tanusága szerint legerősebb törekvése ez idő tájt az önmegvalósítás, a teljes újjászűletés, de miközben el akar szakadni tegnapi ..templomos" önmagától, vallásos nosztalgiái is kiújulnak. "Tudom, hogy legszomorúbb arcom a bennem meghalt krisztusok reggeli öröme" - írja egyik versében. Még "holnapi" önmagát tervező-építő verseinele a címei is vallásos-liturgikus vonatkozásúak ( Prédikúcio fiataloknak. Új evangélium, Hajnali rekviem, Lázadó áhítat, Paripa-induló a Megváltás kűsziihén, Groteszk zsoltár, Mea culpa -- ego . . . ,
Evangélium) .
A század haladó költészete, amely már a világháború idején a pusztulásra ítélt humánus értékekért szállt síkra és jelképesen szólva az embert akarta oltárra emelni, szintén gyakran élt a vallásos szemlélet képeivel, fogalmaival, fordulataival. Forradalmiság és krisztianizmus gyakran jelentkezett együtt a kor lírájában, de Berda verseiben ennél többről és részben másról is van szó. Annak következtében, hogya radikális megújulás és újjászületés programját kifejező költészet lelkes vállalásával sem tudott (bár mindenképpen szeretctt volna) vallásos hitétől és nosztalgiáitól megszabadulni, belső konfliktusai támadnak. Fiatalkori verseiben gyakran visszatérő kulcsszó a disszonancia és a diszharmónia. mert ellentétes (illetve a kor társadalmi viszonyai között összeegyeztethetetlennek látszó) vonzáskörök között íngadozva nehezen jutott valamiféle belső bizonyosság és állandóság birtokába. ..Osszhangtalanul égnek bennem a problémák" - panaszolja . egyik versében. Válságaiból végül is abba a gondolatba kapaszkodva próbál kitörni, hogy az ember egyéniségének az egymásnak ellentmondó elvek küzdelméből kell újjászületnie (Voltam k ongreganista és forradalmár / Mert kellett ez a purgatórium). Sárközi György Angyalok harca című kötetét elemezve is azt fejtegeti, hogy az igazi harmónia csak válságok árán szerezhető meg. .Kell, halálosan kell. az olyan templomi muzsika . . . amelynek melyén ott él az ember sorsáért meaculpázo ideges lélek, hogy megmutassa a ledorongolt Ember változatos Arcát. Sárkázi Grörgy is muzsikus ebben az értelemben. Nagy lelki válságok és megbékélésck komponistúja, aki az Istenbemerűlés dogmáin keresztül keresi - mint korának minden nyugtalan keresője - a széttdredezett Harmoniát, " Ő maga egyébként a vágyott és keresett harmóniát akkor találja meg, amikor (nyomban első
kötetének megjelenése után) szakít az avantgarde irányzattal. A radikális áramlatok tól való elfordulásának azonban nem annyira világnézeti, inkább alkotáslélektani, illetve egész költői létét és továbbfejlődését meghatározó okai voltak. Azért szakított az avaritgarde-dal, rnert legszemé-
132
Iyesebb dolgairól, örömeiről, fájdalmairól, megrendüléseiről, közérzetéről, testi-lelki állapotairól, nincstelenségéről, magányáról, szerelem nélkül múló fiatal éveiről a csak kőzösségi problémák kifejezésére alkalmas irányzat formanyelvén nem lehetett vallania.
3 I"A
mai vásári zajhan : csönd akar lenni ez a könyv - írja 1928-ban, a Babits Mihálynak aján~ lott, E-gyedül címmel megjelent másodík kötetének előszavában. -- Mert úgy érzem, ma sokkal konnyebh k áromkodni, mint áhitatha mélyűlni, vagy komolyan beszélni komolyabb dolgokról az izmusok már-már zsákutcába kerülő harcában . . . Csak egy célt ismerek: a felelősséget! . . . Az emher legyen emher -- onmagábál, minden merev tendencia nélkül . . . Mert csak az igaz, ami önmagunkon keresztül- mindenkiért igaz lehet ' ... Ez az én igazságom ma, amikor - a magam elmúlt lármája után is - úgy látom, nagy a szomjúság a Tiszta Szára, Krisztus orgonájára; hogy szolidáris tudjak lenni jóban és rosszhan testvéreimmel. akikkel hiszem eggyé-porladok majdan a Jó Halál tisztito malomkövei között." A sorsába való belenyugvásnak és az avantgarde-tól való eltávolodásának jellemző tünete, hogy már nem keresi lázas nyugtalansággal helyét a világban, a bennünk rejlő új ember kibontásának gondja sem foglalkoztatja többé. Nem a holnapja érdekli már, hanem mindennapi életének létkérdései. Megszaporodnak elmélkedő-önelemzőversei, a nyugatos lírához, illetve annak impresszionista változatához való hozzáhangolódása leginkább abban nyilvánul meg, hogy gyakran panaszkodik borús hangulatairól, rossz közérzetéről, a magány siv'árságáról, zsibbadt órák nyomasztó unaimáról. Annak is számos jele van, hogy valamiféle átszellemült poézisre, kedvelt szavát idézve: spirituális költészet kialakítására törekedett. A Kimondkatatlani kimondani! - írta címként egyik verse fölé, költői céljainak összegzéseként. Mégis másfelé fordult az útja, mint szerette volna. A látszat szerint véletlenül, valójában persze tehetsége legösztönösebb hajlamait követve talált rá költészete egyik leggazdagabb forrására, a testiség élményének kifejezésére. A lírájában 'bekövetkező változásról Érzékiség című versében jámbor középkori példázatokra emlékeztető módon számol be, arról panaszkodva, hogy éppen templomba indult, amikor az árva ördög, hogy őt kísértésbe hozza, ruganyos lábakat lóbált a szeme elé, ő pedig a látvány hatására megbokrosodott és az érzékiség útjára tévedt. Az egész fordulatban, a testiségnek. mint számára nagyon fontos témaforrásnak a felfedezésében az a legmC)lepőbb, hogy az érzékiségnek a költészetébe való betörése nem fordítja visszájára, hanem inkabb beteljesíti "spirituális" szándékait, jeIéül annak, hogy áhítata 'most találta meg igazi tárgyát, a testiség, a természet, az életszeretet és az önszeretet egymást átható érzésének rajongó mámorában. Nem kifinomult érzések, hangulatok, lelki rezdülések indítják el benne a versépítést. hanem párolgó húslevesek, ropogós sültek, tüzes borok elfogyasztásának élvezete, napfényben fürdő, egészséges, fiatal testek' látványa, csavargások, kóborlások, a szerelem érzéki örömei vagy éppen hírtelen haragjának, felháborodásának índulathullámai, közérzetének ragyogó vagy siralmas állapotai. Költészetének páratlan ereje, hogy verseiben 'a legtriviálisabb témák is megtisztulnak. átszellemülnek, fölragyognak. .Berda vastag, holland-realista ecsetvonásokkal dolgozik - írja Rónay György, a Vigiliában megjelent tanulmányában -, de míg a tál zsírjában hanyatt fekvő ropogós libát festi, lelkében szinte az etruszk sírkamra-festmények koszorús-derűs túlvilági lakomájának eszménye lebeg." Továbbra is hű marad az avantgarde időszakából örökölt szabad vershez, de azt az antik líra stilusához, hagyományaihoz közelíti. Az antik költészet hatása rajongó életszeretetét kifejező verseinek patetikus hangvételén. világos szerkezetén, érzékletes képein éppúgy megérezhető, mint a költeményeit átható 'pogány' derűn, dionüszoszi mámoron. Egyik kritikusa, Berzy András azt fejtegeti a Széphalomban, hogy Berda "lázongó forma- és élményvilága a fűben, fában f1uídumként megbúvó istenség izével ... a klasszikus mitológiák vílágát idézi",
4
IAzok számára, akík megérezték Berda költészetében a személviség hitelét, aligha volt zava-
.:......-J ró, hogy lírájában (legalábbis a közízlés megítélése szerint) egymástól nagyon távoli emóci-
ók ösztönző hatása érvényesült. Radnóti M íklós például, aki 193l-ben bírálatot írt Berda harmadik kötetéről, az Öröm-ről, a költő robbanó erejű képalkotó tehetségének bemutatására egyik erotikus költeményére hivatkozik, de ugyanott arra is felhívja-a figyelmet, hogy a vallásos áhítat-
133
ból is olyan tiszta, szép versek születtek, mint a kötetben található Litánia vagy a Lombok alatt beszélsz. Berda rajongó életszeretetet és érzékiséget kifejező versei is 'vallásos' megnyilatkozások - a fogalom tágabb értelmében. Bizonyára képtelenségnek érezte volna, ha éppen extatikus életimádatának hangot adó verseiben hallgatta volna el nagyon is intenzív istenélményének mámoros örömét. A képzeletében-érzelmeiben testet öltő istenfogalom nem azonos sem az Ószövetség félelmetes ítélkező Birájával, sem a kereszténység könyörülő Atyaistenével, inkább Dionüszosz vagy Bacchus krisztianizált változata: örömeinkben részt vevő, derűs istenség, aki kedvét leli emberek, állatok, növények boldog létében. Életszeretetéhez, természetrajongásához, érzéki vágyaihoz, kötöttséget nem ismerő, szabad és korlátlan csavargó-létéhez a maga teremtette isteneszmében keres jóváhagyást. "Én az Istennek legkedvesebb / gyermekei közé sorolom magam, ha nem hazugság, / hogy szeretni s csókolni még mindig a legszebb erény / ezen az árva földtekén" - írja Örök gyermek című versében. Berda verseinek istene önmagát mintázta meg az emberben, a forró nyári homokban heverő, napozó fiatal testek Istenre hasonlítanak és ékszerként ragyognak a napban, a füstös, de jámborok szándékát sose sértő vendégfogadóban pedig kegyelemmel teli öröm árad szét, sőt a vidám részegeket is Isten humora szállja meg. A Borocskát dicsérő ájtatos szavak cimű versében hasonló szellemben végrendelkezik: .s ha meghalok egykor, / koporsómba egy hordócskára / valót kérek belő led vigasztalónak, / hogy a feltámadáskor legyen mivel l majd koccintani, ha a jókedrvű Isten / az asztalához ültetne netán." Bármennyire magabiztos is a hangja és pajzán a derűje, vaskos tévedés volna játékos hangulatú vagy éppen dévajkodó modorú istenes verseivel kapcsolatban kegyeletsértő szándékot látni. Számára a természetnek, a testi örömöknek vagy akár puszta létének az érzékelése is' áhítatra méltó, szakrális alkalom. "Az Egyedül modern panteizmusa végül egy Francis Jammes-i kanyarral az Öröm sajátos ízű pogány-katolicizmusán át egy teocentrikus világérzés és világnézet extázisához vezet" - írja Berzy András már idézett bírálatában. A "pogány" érzékiség és a "vallásos" átszellemültség érzéshullámain kívül az 1930-as évek elejétől gyakran vívódó lelkiállapota, túl fokozott érzékenysége, neuraszténiára való hajlama indítja versírásra. Elég egy rossz álom ( Álmomban verebet öltem . . . ), hogy belső egyensúlya meginogjon, és tárgyatlan bűntudat telepedjen lelkére: Alkotáslélektani szempontból azonban távolról sem jelent veszteséget idegrendszere 'tűrőképességének' csökkenése. Közérzéti bizonytalanságának növekedésével fokozódik verseinek érzelmi telítettsége, számára eddig ismeretlen új érzések, benyomások, rezdülések, megrendülések kifejezésére válik alkalmassá lirája. Magánya, szegénysége, kiszolgáltatottsága, sehová sem tartozása nemcsak szorongást vált ki belőle, hanem végtelen gyöngédséget, szeretetet a nála is védtelenebbek. a gyermekek és az állatok iránt. Az élet legegyszerűbb, legköznapibb látványai is szokatlan izgalmi állapotba sodorhatják : ..Délután, ó kövér rét/fű és lucerna illata! / Nézd csak, gödrös szemem: öreg kacsa / totyog fia tal kacsákkal. Picinyek / és sárgák. Legelnek s csipognak hozzá. / Kisfiú kicsi lány őrzi őket, két / szőke lej. két piros arcocska, két mosolygás. / Két jóság együtt: pásztorok / csipogájoságok sorsán . . . / Ó, csók, ó,jóság ! / most ártatlan vagyok megint, / romlott fiú, térdre ereszkedem . . . " "Eddigi verseiben fékezhetetlen éh-vágy kapcsolta a világhoz - írja az Öröm megjelenése alkalmából Illyés Gyula a Korunkban -, mostani kötetében már csendes ellágyulassal szemleli a maga körül lévő dolgokat. És olyan verset ir a totyogó kis kacsákról, hogy az ember a halottaiból megelevenedő lírát látja tipegni a vers meleg realitásában." A gyermekekkel kapcsolatban érzett gyöngédség a gyermeki lét eszményítésévé mélyül költészetében. Ellágyuló szeretettel idézi fel és éli át magában újra gyermekkorát, mint a jóság, tisztaság romlatlan ősállapotát. A gyermekkorba való visszavágyódása összefügg azzal a felismeréssel, hogy nemcsak a világot nem fogja már (mint ahogyavantgarde időszakában elképzelte) .megváltani" vagy meghódítani, de arra sem lesz képes, hogy saját életét alapvetően megváltoztassa. A világ idegen marad, s~t egyre,idegenebb lesz számára, a civilizáció is inkább csak korlátozza természetes vágyaiban. Ö pedig az élet minden mozzanatának olyan közvetlen és mélyreható átélésére vágyik, amilyenre csak a gyermek képes. Gyermeki voltát szeretné ilyen értelernben megőrizni magában, életének végső határáig. ..Gyermek, te örök gyermek bennem: / mért akarsz meghalni már? / Arcod beesik, éjről éjre hervadsz, / de belül még mindig lobogsz, / mintha
134
nem is tudnád: már jön, I lassan rádköszön a csendes I öregség hűs őszi nyugalma. II Ne bánd; fák lombja közt csillogó I napfény leszel te akkor is. Öreg gyermek, I kit Isten derűs kegyelme őriz I s földi élete utolsó napján úgy I ölel majd magához, mint szomjas I tavaszi föld a zuhogó májusi záporesőt ... "
5 IAz 1939 márciusában (fél évvel a második világháború kitörése előtt) Sötétség címen meg=-..Jjelent kötetét rövid bevezetővel adta ki. "Olyan nagy a köd, hogya legkörültekintóbb költó sem ismeri ki magát. Éppen ezért kénytelen voltam - sajnos nem első izben - kihagyni ebből a kötetből sok olyan verset, melyek kötetemet még teljesebbé tették volna." Könyve a kihagyások ellenére is egyértelmű tagadása mindannak, amit a hitlerista német terjeszkedés következtében jobbra tolódó kormányzat egyre merevebbé váló politikája az országra kényszerített. Tiltakozás azellen, hogy az embert megfosszák attól a jogától.ihogy szabad lehessen, hogy vágyai szerint élhessen és boldogságát keresse. Korábbi köteteinek rajongó életszeretetét, vidám érzékiségét nyomasztó hangulatok váltják fel, líráját a még rosszabb jövőtől való félelem szomorúsága hatja át. "Csupa tilalom már az élet: kegyes I irgalom már az is, hogy eszem, iszom és I alszom csupán s ha olykor mégis bolond kisértésbe esem, I olyan kéjjel méregetem-mustrálgatom magam, I hogy máris mosolygok, - mily bőséges falatot I emészt meg majd a föld, ha egykor I ölébe fogad." A szűkre mért, tilalmas jelenből szilaj gyermekkora szabad csavargásaira emlékezve nosztalgiával idézi fel boldog napjait: .mily kár, mily szomorú, hogy mindennek vége már I hogy sose jó többé vissza a kor, melyben Isten I jókedve lakozott valaha. A vének szeretője I a szomorúság lett az~ta egyetlen, hűséges barátod." "Hadat űzen a kontároknak. akik elrontják a világot ... - írja Berdáról a Sötétség verseit elemezve Darvas Szilárd a Korunkban. - Mint költő kétszeresen érzi a gyűlölet bilincseit, s tiltakozásának még szerelmes verseiben is hangot ad. Te igázz le, ne a bárgyú vezérek - ezt kéri a szerelemtől, hogy a kötet legszebb versében megszállottjin könyörögjön: Szeress már minket, Szabadság! A szabadságnak, egy emberibb, megértőbb világnak a sóvárgása mély pesszimizmus sal párosul nála. Ez a sötéten látás érthető és indokolt ... nem a költő felelős érte. Bizonyára teljesebb lenne a kötet, de így is komoly irodalmi élmény s egyben tett is: a hajón maradtak helytállása." A második világháború idején megjelent köteteiben (Béke, 1940; Ördögnyelv, 1941; Fény és árnyék, 1943) azt a hangot folytatja, azt a magatartásformát fejleszti tovább, amelyet a Sötétségben elkezdett. A költői szó tisztaságát végig megőrizte az egyre nehezebbé, értelmetlenebbé, embertelenebbé váló világban. Babits Mihály, Fodor József, Illyés Gyula, Radnóti Miklós lírája mellett az ő költészetének is része volt az ország szellemi-morális ellenállásában. Tisztánlátására, szilárdságára jellemző, hogy egy pillanatra sem adta fel humanista meggyőződését. Inkább vállalta a zaklatásokat, a cenzúra szövegcsonkításait, könyvének betiltását, a bírói fórumok megalázó ítéleteit, hogy megőrizhesse függetlenségét. .Berda József csupán négy elemit végzett. Mégis nagy költő volt, mert amikor a reprezentatív 'ész-költők' kisiklottak, ő csalhatatlanul tudta, mi ajó és mi a rossz" - vallotta egyik nyilatkozatában, I97S-ben Vas István, a költői tudatosság és ösztönösség, erkölcs és intellektus kölcsönhatását elemezve. A munkásmozgalommal való fiatalkori találkozása, a szocialista és radikális írói csoportosulásokkai kialakult kapcsolatai mellett annak is fontos szerepe volt Berda kritikai érzékének, morális függetlenségének megőrzésében, hogy az embertelenség esztendeiben is meg-megújuló erőt, vigaszt és önigazolást talált a keresztény humanizmus eszmevilágában, amellyel mindvégig ösztönös szimbiózisban maradt. "Vigyázz reám, I légy a védangyalom, ifjú szent! I Én már romlott vagyok, de ha szeretsz; I vigasztald meg testem-lelkem s küldj I jó álmokat reám, - igy talán én is I méltó leszek a vidám vértanúságra" - írja a Szent Sebestyén százados-hoz szóló versének záradékában. 6 IA háborús évek szűkös, nyomott, szorongásokkal teli időszakából felragyogó szép adventi =-..J verse, a Diákmisén 1943. november IS-én jelent meg abban a Kállay Miklós és Zilahy Lajos szerkesztésében kiadott Híd című irodalmi és müvészeti képeslapban, amely akkor már - a lehetőségekhez mérten - a háborúból való kilépés gondolatát próbálta tudatosítani a közvéleményben.
135
Diákmisén "Harmatozzatok, égi magasok!" Ezüsthangú angyalsereg, ti énekeltek most, a ti mennyei hangotok cseng az egek felé, hirdetvén a gyermeki lét isteni örömét! - Ó, bár ti énekelnétek mindig, s hallgatna el már a sok romlott szájú felnőtt mindenütt e baljos világban! Énekeljetek, imádkozzatok csak értünk, szegény, rossz útra tévedt vénekért. kiket elhagyott már a ti angyali évetek ideje s csupán a számadást várjuk, mely itéletre hív csúnya bűneinkért. . .. Énekeljetek csak, ó, énekeljetek még értünk, sohase hallgassatok el, romlatlan angyalok!
o
A tizenhat soros szabad vers adventi, karácsonyt váró hangulatára a mottó utal, a Tárkányi Béla Katholikus egyháziénektár-ában I855-ben kiadott ének kezdősora, amely Izajás próféta könyve egyik szövegrészletének (Iz 45,8) inspirációj ára született. A mottó hangulatot teremtő funkciój án túl azt is sugallja, hogy az adventi misén részt vevő diákok, akiknek áhítata a költőt is magával ragadja, és akiket a rajongás hangján szólít meg, szintén az Úr eljövetelét áhítozó éneket zengik: "Harmatozzatok I égi magasok! I Téged vár epedve I a halandók lelke, I Jöjj el, édes ' Üdvözítónk!" A Diákmisén hangütése, erőteljes, határozott irányú indítása viszont már azt is jelzi, hogy sokkal többről, illetve másról lesz szó, mint a gyertyafényes adventi reggelek, az ünnepet váró áhítat meghitt hangulatának felidézéséről. Berda verse világos felépítésű, erős érzelmi feszültséget sugárzó gondolati költemény, amely a rádöbbenés és a felismerés (illetve az újrafelismerés) élményének logikáját követve hirdeti a költő egyik legsajátosabb. korábban is sokszor megfogalmazott meggyőződését arról, hogy csak a gyermeki lét tiszta és romlatlan. Régi igazságát ismétli tehát újra, de a vers születésének "pillanatában" mindaz, amit a gyermeki tisztaságról valaha is vallott, különösen fontos és idöszerű lesz számára. Meggyőződése új tartalmi elemekkel bővül, újabb összefüggések viszonylatába kerül, mélyebb értelmet, nagyobb távlatot kap és kiélezettebb formában nyer megfogalmazást. Már a verset indító, a költő elragadtatását kifejező felkiáltó mondat is minden korábbinál erő teljesebben, a rajongás felsőfok án fogalmazza újra a költő felfogását, azt vallva, hogya diákok, az ezüsthangú angyalsereg egek felé csengő énekének mennyei hangja a gyermeki lét isteni örömét hirdeti. De mindez csak a kezdet, az átszellemültség első hulláma. A diákok templomi énekén meghatódó és föllelkesülő költő a rázúduló élmény hatására úgy éli át magában a gyermeki tisz-o taság és a felnőttek által elrontott világ kibékíthetetlen ellentétet, mintha a Jó és a Rossz egyetemes küzdelmének volna szorongó-reménykedő szemlélője és résztvevője. Az pedig, hogy a második világháború negyedik évében egy pillanatnyi, határtalannak érzett örömélmény és tisztaság-extázis a legfontosabb és egyben legidőszerűbb kérdéseket tudatosítja benne, nem meglepő és nem előzmények nélkül való. Szó volt már arról, milyen korán felfigyelt arra a veszélyre, ami a szabad, korlátlan és értelmes emberi életet fenyegeti. Már a háború kitörésének előestéjén azt panaszolja egyik versében, hogy köröskörül a sötétség hatalmai terpeszkednek, hogy ököl és bomba hirdeti jogát az Ember birodalmában.
136
Bizonyára költői hivatásával függ össze, hogy leginkább az emberi szóval történő visszaélésekre volt érzékeny. Gyűlölte a politikai szónokok, az uszító hangú sajtó és a háborús hírverés buta szólamait, hazug szóhabarcsait , az ostoba jelszavakat, az öblös handabandát, a részeg próféták károgását. Kitűnő érzéke volt ahhoz, hogy a politikai programokban, vezércikkekben. felhívásokban, kiáltványokban, hadijelentésekben, a propaganda legkülönbözőbbtermékeiben.felismerje a hazugságot, a demagógiát, az önellentmondást, a valóságtól idegen elemeket, a tudat és az ítélő képesség megzavarásának szándékát. Tisztában volt azzal, hogya "modern" hadviselés egyik leghatásosabb és egyben legsötétebb eszköze a megtévesztés, a hamis tanok és hazug állítások szüntelen és szakadatlan ismétlése és ismételtetése. Ötvenkét háborús hónap visszafojtott keserű sége és indulata tör fel belőle, de most már az üdvösséget és szabadulást óhajtó ószövetségi próféta bizakodásával. abban reménykedve, hogya Jó el fogja végre némítani a pusztító szándék, az ördögi tervek romlott szószólóit: ..Ó, bár / ti énekelnétek mindig , s hallgatna el már / a sok romlott szájú felnőtt mindenűtt / e haljós világhan r De remélhet-e szép és diadalmas szabadulást a gonoszoktól megrontott csúnya század védtelen és kiszolgáltatott fia, ha ahhoz a nemzethez tartozik, amelyik még mindig a pusztítás, az embertelenség, a sötétség hatalmainak oldalán harcol? Függetlenítheti-e magát a költő a közös bűntől (és annak következményeitől),amelyben rossz útra tévedt vagy taszított népével együtt sorsszerű en osztoznia kell? A számadás. az ítélet órájában félreállhat-e a többiektől, mert ő mást gondolt, mást akart, mást szeretett volna, és mindig iszonyodott az ocsmány erőszaktól? Történelmi sorsfordulók, nemzeti katasztrófák, útvesztések, válsághelyzetek idején többnyire azokban a költőkben támad őrigyötrő felelősségérzet, a rossz útra térés következményei miatti aggodalom vagy éppen kollektív bűntudat, akik egyénileg tiszták maradtak a háborúra uszító, embert ember ellen fordító indulatok fertőzetétől. Az elsö világháhorút követö összeomlás idején talán senki sem szenvedte meg olyan mélyen az országra zúduló katasztrófát, mint Ady Endre, aki az első pillanattól kezdve szenvedélyes indulattal, megvetéssel, kétségbeesett szomorúsággal tiltakozott az országra kényszerített háború ellen. Két évtízed múlva pedig Babits Mihály, aki ellen már az első világháboru éveiben hajszát indítottak békét vágyó és békét követelő versei miatt, a Jónás könyvé-ben egy vesztébe rohanó ország helyett végzi el önkínzó szigorúsággal a lelkiismeret-vizsgálatot. Berda versében sem törést, hanem a dolgok más nézőpontból való megközelítését jelzi a fordulat, amely a költemény nyolcadik sorában a bizakodó hangú megnyilatkozást követi, azt az óhajt, hogy bár mindig a diákok mennyei hangú kórusa zengene, és elhallgatnának végre a romlott szavú felnőttek. Látszólag váratlanul, mégis a probléma nagyon logikus továbhgondolásának jeleként új értelmet kap a diákok éneklésének a szerepe. ..Énekeljetek. / imádkozzatok csak értünk, szegény, / rossz útra tévedt vénekért. kiket / elhagyott már a ti angyali / évetek ideje s csupán a számadást / várjuk, mely ítéletre hív csúnya bűneinkért." Az örömet, ünnepet, szabadulást váró adventi hangulat így telítődik a szárnadásra, ítéletre váró lélek szorongásával. A fölzengő tiszta ének mámoros öröme, amely a gyermekkor áhitatát hozta vissza, és egy pillanatra a szabadulás, a Jó-győzelmének reményével töltötte el a költőt, az eufóriás élmépy árapályában élesebb látásra, kíméletlen önszemléletre kényszeríti. Magát sem vonva ki a sorból, bűnösnek érzi mindazokat, akik felnőttként részesei a baljos világnak, akik már túl vannak a gyermeki lét isteni örömének korán, akik már csak arra valók, hogy az ítélet következzék be rajtuk, de akik megérdemlikmég az értük való imát, a tiszta, szent éneket. Ha a verset kiváltó élmény belső logikája más irányba vitte is a költeményt, mint amilyet az indítás, az első sorok hangütése jelzett, reménytelenségről, a szabadulás hitének elvesztéséről nem beszélhetünk Berda adventi versével kapcsolatban. Sőt a vers hangulatában bekövetkezett fordulat, amorális indítékú rezignáció is feloldódik a költemény záradékában, amelyben a költő újra hitet tesz a romlatlanság, a bűnbeesés előtti állapot tiszta öröme és a rosszat jóra fordító hatalma mellett: .. ' .. Énekeljetek csak, Ó. énekeljetek még / értünk, sohase hallgassatok el, / romlatlan angyalok!"
137
BERDAJÓZSEFLEVELEZÉSÉBŐL B. J. levele Szabó
Lőrincnek
Újpest, 1926. dec. 19. Kedves Szabó Úr' Nagyon kérem, hogy legújabb kötetéböl (A Sátán mű remekei) sziveskedjék - ha lehet - egy példányt címemre küldeni, hogy a helyi lapok egyikébe irhassak róla. Ha úgy gondolja, hogy fontos a többi helyi lapok kritikája is: akkor küldjön több példányt - és én majd szétosztom azokat e célból. Üdvözli igaz híve Berda József NB. Mindenesetre örömmel venném, ha dedikál va küldené el a kötetét '
B. J. levele Juhász Gyulának
Újpest, 1927. okt. 2. Kedves Mester! A ..Palota- Újpest" c. pol. hetilap - amely nagy tisztelöje az Ön művészetének - megbízásából tísztelettel kérem, sziveskedjék értesiteni : nem engedné-e át közlésre Ó aszszonyok ' ... verset? Szives engedélye esetén ezt a példányt el fogom juttatni Önhöz, Igaz tisztelője Berda József
Kosztolányi
Qezső
levele B. Ji-nek
Budapest, 1931. aug. '25. Drága fiam, azok a versek, rpelyeket eljuttatott hozzám, egytöl egyig gyönyörűek. Nem szoktam ilyen kifejezéseket ok nélkül használni. Olybá vegye tehát megállapitásornat, mint kivételest és igazat. Nekem főképp az .Jlletlen" versek tetszettek, a péklegények meg a zabálás kéjéről irtak. Ezek valósággal kiharsantak. Csak akkor kell verset írni, mikor ésszel nem lehet megközelíteni, amit mondani akarunk, s annyi bennünk a bátorság és a csiklandó csikótűz, hogy semmire sem vagyunk tekintettel. Ezeket a verseket azonnal elvittem a Nyugat-hoz s átadtam Gellért Oszkárnak. Nekí is igen tetszenek. A P. Hi-nak- fölajánlottam a többit, de ott - teljes joggal- haragszanak önre. mert másutt megjelenteket adott el nekik. Ilyent nem szabad csinálnia máskor. Verseskönyvet - rám való hivatkozással - eladhat Karinthynak (estefelé Hadik kávéház vagy Verpeléti úton a lakásán), Förstner Tivadar föigazgató úrnak (Hold u. Kultusz Minisztérium), nekem is, ha átnéz, anélkül, hogy újabb verseskönyvet kérnék az áráért. Szóval: örülök szép verseinek. Hive: Kosztolányi Dezső
Sárkiizi György levele B. J.-hez Budapest, 1927. okt. 3. Kedves Barátom, szivesen hozzájárulok, hogy Virágok beszélgetése c. versemet a Palota- Újpest közölje. Kérném viszont a vers alatt megjegyezni: "A szerző Angyalok harca c. kötetéből. Athenaeum kiadása." Kérem továbbá, legyen olyan jó ügyelni, hogy sajtóhiba ne éktelenkedjék a versben. Nagyon örülnék, ha eljuttatná hozzám azt a számot is, amelyben a könyvről irt kritikája megjelent. Szíves üdvözlettel Sárközi György.
József Attila levele B. Ji-nek
Budapest, 1934. nov. 23. Kedves Jóska, még eddig nem tudtam beszélni abban az ügyben.' mert eddig nem találkoztunk, telefonon pedig te is felhívhatod. Nyugalmat ajánlok, ha lehet, ha találkozunk, érdeklődni fogok. Szervusz A.
Kosztolányi Dezső levele ismeretlenneks B. J. levele Zolnai Bélának
Méltóságos Professzor Úr! Ha nem haragszik meg érte: itt küldöm meg két másik versemet is, talán megfelelnek. Bár mindkettő vallásos vers, de hiszem, bele lehet illeszteni a Széphalom-oe.) Őszintén szólva : azért is küldöm ezeket a verseket a Széphalom-nak, hogy ne csak azok a vallásos versek - mint ilyenek - kapjanak erkölcsi létjogosultságot, amik sajnos legtöbbször a kongregációk önképzököri nivóján mozognak, - a Magyar Kultúra és a Kath. Szemle lírikusaira gondolok -, hanem az irodalmibb s emellett dogmatikus tisztaságú, modern katolikus versek is' Ugyanitt arra kérem Professzor Urat - ha lehetséges - küldessen egy mutatványszámot a Széphalom-ból az Újpest Kőzművelődési Kőr (Újpest) címére. Mélységes tisztelettel és ragaszkodással legígazibb hive Berda József
138
Kedves Barátom, múltkori beszélgetésünk re s szives igéretedre hivatkozva kérlek, iktasd a rádió rnűsorába Berda Józsefnek itt mellékelt verseit. E versek írója az új költői nemzedék egyik legeredetibb s legtehetségesebb tagja, ezenkívül szegény is és nagyon rászorul támogatásodra. Szivességedért fogadd előre is hálás köszönetemet. Kosztolányi Dezső
Berda József versfogalmazványai az 50-es évekből •
t
•
i t
;.
J
t
I
..
~
Lesznai Anna levele B. J.-nek Drága Berdám, nagyon sajnállak ~ siess meggyógyulni, hogy jövő pénteken (mához nyolc napra) felkeress. Írj addig is, hogy vagy. Hídd el azt a derék orvosbarátodat - aki nekem is írt. Az jó ember lehet, bizonyára felkeres szivesen. Küldök némi elemózsiát: remélem eltaláltam ízlésedet. Fogyaszd el elébb azt, ami romlandó - nehogy elrontsd a gyomrod ~ kűldök öt pengőt is fűtésre - és ötöt, azt amít jövő hóra tartogattam az Irén pénzéből - így csak ötöt fogok adni tudni - de ha most gyengélkedő vagy - most jobban kell. Szeretettel üdvözöllek Jászi Málid5 Tegnap egy ifjú, tehetséges festő rajongott .mészáros'' versedérté - Hincz Gyula nevezetű. Megállapítottuk, hogy valami görögös van a verseídben ! Adj kérlek pár sor elismervényt levélről és csomagról mert egy idegen fűszeresfiúcska viszi a holmit.
hallgat és nem hallgat ránk.) Igy most már csak egy év múlva lesz aktuális a dolog. Nagyon kérem, irjon egy lapot, majd nov. elején figyelmeztetőül. Fájdalommal érzem, milyen csekély vigasztalás ez a jelen pillanatban, de - sajnos, egyelőre nem tudok mit tenni.? Szivélyes barátsággal köszönti Sík Sándor
Zelk Zoltán levele B. J.-nek Mohács, 1944. jan. 30. Édes Jóskám, újból Magyarországon 10 s két hét múlva Pesten. Addig is szivemből köszöntöm a Baurngarten-dijas költőt. Most igazán mindenképpen méltó ember kapta a kitüntetést! A viszontlátásig sok szeretettel ölel Zelk
B. J. levele Kozocsa Sándornak Kassák Lajos levele B. J.-nek Kedves Berda József, küldeményét megkaptam, köszönőm. 'Valóban beszélgettűnk a maga írásairól Lesznai Annával. Mint neki is mondtam, szeretem és becsülöm a maga verseit. Sajnos, hogy egyelőre ilyen keserű, őngúnyos és nekikeseredett dolgokat küldött nekem. Inkább valami bensőségesebblírát kérnék : ha ezeket közölném. barátaink direkt tendenciát látnának benne. Kérem, ha bent jár Pesten, valamelyik délben (l-2 között) nézzen be hozzám a Parlament kávéházba, hozzon be magával verseket, hogy közösen kiválogathassunk közülük közlésre. Én inkább amazokat a melegebb, boldogabb emberi sorait szeretem. Ezekből szeretnék kapni.? ~ Várom látogatását s addig is szívesen üdvözli Kassák Lajos
Babits Mihály levele B. Js-nek Budapest, 1937. aug. Kedves Berda, nem voltam Pesten, mikor levele érkezett, s azért nem tudta:n hamarabb válaszolni. (A levelet ugyanis Esztergomból Pestre küldték utánam - én pedig éppen akkor utaztam el és csak visszajövet kaptam meg.) A kért cikket szívesen rendelkezésére bocsátom, tessék rám hivatkozni és elkérni a Nyugat-tól az illető számot.f Én most künn lakom a Zugligetben, úgy hogy nem tudok hirtelen intézkedni. Üdvözli Babits Mihály
Sík Sándor levele il. J-nek Szeged, 1938. dec. 18. Kedves Kollégám, sajnos egy héttel elkéstünk ezidén, pedig igazán örömmel próbáltam volna meg a dolgot. (Bár jól tudja, teljesen és kizárólag egy emberen fordul, aki saját izlése szerint
140
Újpest, 1945. febr. 22. Kedves Sanyikám, én hál' Isten, nagynehezen átvészeltem - szörnyű bű vészmutatványok közepette ~ a nyilas őrületet. Most már csak a Ti sorsotok érdekel: életben vagy tok-e (tekintettel a belvárosi pokolra). Remélem, igen. Azonnal értesít s sorsotokról s ha tudsz valamit Eősze András szobrászművész és Hegedűs Zoltánék sorsáról, úgy arról is értesíts! (Baló Elemért és Csorba Gézát elhurcolták a nácik.) Várom válaszodat. Ölel Berda Jóska
Ui. Jankovich és Pirchala sorsáról semmit se tudok. A többiek - a szokott társaságból ~ élnek. Hála Istennek.
B. J. levele Dévényi Ivánnak Kedves Iván, jó a memóriád. Ott valék a vad-olasz (Marinetti) elő adásán, (sokan valának ott, de a tapsoló Hegedűs Lóránton kívül senkit se ismertem meg), az Akadémián, ahol a márványarfú ökör (így nevezte Berzevíczy Albertet Ady) elnökölt. A tolmács szerint kb. a következőket mondotta Kassákró\: "kár, hogy nem láthatom itt a nagy futurista költöt, Kassák Lajost; néki nem az ellenkezö táborban. hanem a fasiszták oldalán volna a helye! (Kár, hogy kommunista lett.) Nagy költő a maguk Kassák Lajosuk! Az ő
költészete többet ér, mint az Akadémia falán
levő
giccsek!
(Lotz?)" Marinertit Öexcellenciájaként köszöntötte Berzeviczy, a másik excellenciás. (Mussolini Olaszországában minden akadémikusnak a "kegyelmes úr"-i címzés dukált.)ll A Babits-ünnepségre várjatok! Ölel mindnyájatokat: Berda Jóska Üdvözlet: Kassák Lajos
B. J. levele Jankovich Ferencnek
B. J. levele Kovalovszky Miklósnak
Újpest, 1960. aug. 15. Kedves Ferikém, az utóbbi időben egyre-másra, szinte sorozatosan halnak meg kedvesnél kedvesebb, szivbéli barátaim. Legutóbb Füsi Jóska - 1929 óta barátom - halála verte meg nagyon a szivemet ! Halála előtt öt nappal együtt ittunkettünk a volt Illiknél és utána Rátesynél. (Kocsis Bandiékkal. ) Túl érzékeny vagyok, de Néked - hál' Isten - gyé.mánt idegeid vannak. És - 105 évig fogsz élni! Éppen ezért arra kérlek - mint legfőbb végrendelkezömet -, ha elpatkolnék az árnyékvilágból : úgy intézkedj, hogy ne az újpesti, hanem a farkasréti temetőbe temessenek! Miért? Mert elhunyt barátaimnak nyolcvan százaléka ott alussza örök álmát, s egyébként is hegyoldalon van ez a temető. (Költőnek való túlvilági szállás! Igaz?) Az újpesti temetőben csak egyetlen barátunk - Kertai Ernő - nyugszik l - j A fa'tkasréti temetőbe való temetkezésnek ma már amúgy sincs bürokratikus akadálya, mert Újpest, - mint IV. kerület - Nagybudapesthez tartozik. Egyébként ne neheztelj, hogy ily furcsa ügyben zargattalak csupán. Ölel barátod: Berda Jóska
Újpest, 1966. jún. 17. Kedves Mildósom, szerdán Gún. 22.)13 eljönnék Hozzátok, nagyon fontos ügyben. Egy NDK-beli irótól hosszú levelet kaptam: a tanácsodat kérném. A szokott időben jönnék. Ölel mindnyájatokat: Berda József
B. J. levele Jankovich Ferencnek
Újpest, 1960. szept. 10. Ferikém,
szívzavaraim egyre dühödtebben, egyre kínzóbb módon jelentkeznek. (Sajnos, hogy Aranyt ídézzem: "Nem mese ez gyermek l"). Ezért fontosnak tartom tudatni véled: ha elpatkolnék. két kitűnő barátunkra bízd a katalogizálást: 12 a Te idegeidnek nincs erre idői - Az egyik neve Kovalovszky Miklós (lakik Kispesten, Könyvkötö ucca 28 szám alatt), a másík neve: Vargha Kálmán (lakik VIII. ker. Kálvária tér 16. szám alatt). Kovalovszkya Nyelvtudományi Intézet szótárszerkesztője, Vargha Kálmán az Irodalomtörténeti Intézet titkára. Velük intézd a dolgokat, ha sor kerülhet erre. Szept. 20-tól terjedő három hétre (3000 Frt előleget igért erre Mátyás Feri) Visegrádon "kötök ki", (ha igaz). Gáspár Géza - a földtársad Badacsonyban - fényképeket készitett badacsonyi rezidenciánkról, szerettem volna átadni, de nem mutatkoztál ehelyt! (Rátesynél ). Ölel Berda Jóska
Végrendelkezésem
Ha hirtelen halnék meg: hátrahagyott kézirataim és egész levelezésem sorsát Kovalóvszky Miklósra (lakik: Kispest, Könyvkötő u. 28.) bizom; Ö rendelkezzék valamennyivel, legjobb belátása szerint. Értesítendők még: Szőke István (Budapest, II. Bem József rakpart 56.), Berda Teréz, nővérem (Budapest, XIII. Teve u. 55.), ürtutay Gyula (Budapest, II. Pasaréti út 83.), Bárdos Lajos (Budapest, II. Mártírok útja'62/b), Kassák Lajos (Budapest, III. Bécsi út 98.), Vargha Kálmán (Budapest, XII. Városmajor utca 53/a), Schwott Lajos (Budapest, XIV. Semsey Andor u. 10.), Németh Kálmán szobrászművész (Fót), Illyés Gyula (Budapest, III. Józsefhegyi út 9.), Bittner Lajos (Solymár, Hősök útja 17.), Antalffy Gyula (Budapest, XIV., Vezér u. 126.), Mátyás Ferenc (Budapest, XII. Dobsinai u. 1.), Kónya Lajos (Budapest, XII. Lóránt út 9.). Elhunyt barátaim sokasága (kb. kilencven százalék) a Farkasréti temetőben nyugszik. Ide temessenek! - Egyházi temetést kérek! (r. k.). Temetésemről - triivel "vagyonom" nincs - az frószövetség (Budapest, VI. Bajza u. 18.) gondoskodjék, ha van alap reá, és erre érdemesnek tart. Előbbi végrendelkezésem elavult a gyorsan változó állapotok miatt! Újpest, 1966. június 22. Berda József Újpest, Szt. Gellért u. 31.
B. J. levele Szőke lSlvánnak l4
Kedves Pista, csütörtök este felmegyek a Peyerlihez, ha addig meg nem bénul a lábam. (Irtózatos sokat szenvedek.) Miklósnak mondd meg: végrendelkezésembe vegye fel még a következő két nevet: Marton László, Tapolca, Kunszery Gyula, Bpest, V. ker. Kossuth Lajos ucca l. szám. Ölel: Jóska U. i. nem bíroma hosszú várakozást: 9-1/2 IO-néltovább nem maradok.
Jegyzetek: l A Zolnai Béla szerkesztésében Szegeden 'kiadott Széphalom című ..irodalmi és tudomanyos folyóiratban" 1929 és 1933 közötr Berdának huszonegy verse, köztük több vallásos élményt és hangulatot kifejező költeménye (Szent Ágoston, A barátok templomában, Öszi borongás, Harmadik osztály: négy apáca utazik, lsten etőn állsz. Roráté, Éjszakai kutya, Az öreg papról. Kegyelem láiü, Heverő beszéde) jelent meg. ~- 2Pesti Hírlap 3Nem tudjuk, hogy milyen ügyben kerte József Attila közvetítését Berda. - 4A levél címzettje valószínűleg Cs. Szabó László író, kritikus, aki 1935·töl 1944~ig a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője volt. Berda először 1936. április d-án olvasta fel verseit József Attilával közös műsorban a rádióban. - SA Nyugat első nemzedékéhez tartozó Lesznai Anna (Jászi Oszkárné Moscovitz Amália) kedvelte Berda verseit, és anyagilag is támogatta a nehéz sorsú költöt. A Nyugat-ban ő mutatta be a költő Emelt fővel című kötetét. Berda az EKY igaz asszonyhoz címú versében méltatja és ünnepli Lesznai Anna emberséget. A levélben említett Irén föltehetően Hirsch Albertné Hatvany Irén. -- 6Berda Mészároslegény című verse 1934-ben jelent meg Indulat című kötetében. - 7A Kassák Lajos által szerkesztett Munka cimű folyóiratban, I936-ban négy vers jelent meg Berdátó!. - BBerda valószínűleg Babits Thomas Mann levele clmü írására figyeltfe! (Nyugat, 1937. I. J57.). és kért engedélyt, feltehetően valakinek a megbízásából, a cikk újraközlésére. Babits cikke egyértelmű állásfoglalás a hitlerizmussal szembeforduló német író mellett. "Soha egyenesebben nem nézett farkasszemet a szellem a hatalommal" - írja Babits Thomas Mannról. - 9Berda Sik Sándor támogatását kérte annak érdekében, hogy a januárban kiosztásra kerülő 1939. évi Baurngarten-dijból ő is ré-
141
szesüljön. Mire levele megérkezett Sík Sándorhoz. az alapítvány kuratóriuma már meghozta a döntést, így Sík Sándor. aki az alapítvány tanácsadó testületének tagja volt, nem szólhatott érdekében. Sik Sándor tapasztalata szerím külőnben is mindig egy ember nyilván a kurátor tisztét betöltő Babits Mihály - véleménye érvényesült a díjazásoknál. - lOZelk Zoltán mint munkaszolgálatos kerűlt 1944 elején Ukrajnaból haza, Magyarországra. Mohácson is munkaszolgálatosként volt századával karanténban, egészségügyi megfigyelés alatt. ~ II Dévényi Iván irodalom- és művészettörténész egyik korábbi beszélgetésükre hivatkozva 1958, június lS-én levélben arra kérte Berdát, hogy írásban is rögzítse Marinetti 19:\1-es budapesti látogatásával kapcsolatos emlékeit. Marinetti szerepléséről annak idején a napi sajtó híreihez kapcsolódva Kassák is beszámolt a Nyugat-ban, (1931. I. 56--57), gúnyos megjegyzésekkel kisérve a fasisztákhoz szegődött futurista költő megnyilatkozásait. azt sem hallgatva el, hogy Marinetti a konzervatív akadémiai kőrők és a meghívott k őzönség előtt őt úgy próbálta denunciálni. hogy kommunistának nevezte. Berda levelét, mintegy közlesenek tartalmi valóságát igazolva, Kassák is aláírta. l 2Berda irodalmi hagyaték ának .jcatalogizálásával". vagyis rendezésével és filológiai feldolgozásával korábban Jankóvich Ferencet bizta meg. 13Berda látogatása során - két héttel 1966. július 5-én bekövetkezett halála előtt kéziratos végrendeletet is átadta Kovalovszk y Miklósnak azzal a kéréssel, hogy gépeltesse le. A végrendelet gépirat os másolatát július 3-an írta alá az újpesti Árpád kórházban, ahová előző este súlyos betegen szállitották a' mentők. 14Bcrda dátumozatlan levelét 1966. június 29-én kézbesitette a posta Szőke Istvánnak.
VALKÓ ANTAL VERSEI
A kapuk előtt
Mértan
Szorosan simulunk az idő méhébe várjuk a megszűletést a megmentő katapultot mely széttördeli a síkokat és megnyitja a titkok összes kapuit
A szaggatott vonalon túli terek részarányosan kiszabják a még meglehető utat a megtehetetlenhez
szerelmesűnk
Halottaim Csendből és
csontból
Csendből és csontból megalkotva a néma tabernákulum hordozza súlyos nyomait a szívben veled egykorú horpadt félelem berendezkedve örökös vacogásra az elhalkuló téli hóesésben
Misszió Elindulok közétek hogy felmentselek álmaitok alól 142
Soha el nem felejtve életembe szögként beleütve fáján és mereven fekszetek a sötét tudat legmélyén kialakulva és változatlanul már öröklétre ítélve
Inkarnáció A magányos folyók felrepülnek mind az egekbe a halhatatlan űr megtelik szeretettef és reménnyel s mindenhol áthúzzák a .nincs kegyelem" táblákat
DOKUMENTUM
A Prímási Levéltárból LISZT FERENC LEVELE Liszt Ferenc 170évvel ezelőtt, 18i l. október 22-én született, és 95 évvel ezelőtt hunyt el, 1886.júIius.Jl-én. Életművének kutatása állandóan újabb és újabb adatokat tár fel ma is. Az alábbiakban egy eddig kiadatlan Liszt-levelet közlök az esztergomi Prímási' Levéltár anyagából (Simor, CaL 44. Nr. 5821/1879). Bogisich Mihá/y (1839-1919) az egyházi ének jeles művelője volt a múlt században. Mint budapesti káplán és a nemzeti zenede titkára, külföldi tartózkodása idején kapcsolatban állt Liszt Ferenccel. Ezt bizonyítja ez az Acta Musicalia csomóban talált levél is Simor János (1867-1892) prímás iratanyagában. Ebben ugyanis Liszt Simor primásnak támogatásra ajánlja Bogisich A keresztény egyház ősi zenéje című munkáját, mely Egerben jelent meg 1879-ben. A terjedelmes mű három részből áll: r. M űtörténelem, II. Gyakorlati útmutatás, III. Zenemellekletek. Az egyházi ősi liturgikus zene felújítása IX. Pius pápától (1846-1878) indult ki, aki új egyházi énekeskönyvek kiadását sürgette. Az énekeskönyvek elkészitését a S. S. Rituum Congregatio egyik bizottságára, a kiadási jogot Friedrich Pustet regensburgi pápai könyvárusra bízta. Utóda, XIII. Leó (1878-1903) 1878. november IS-én apostoli levéllel fordult a kiadóhoz, amelyben ajánlja a gregorián enekeket a szent liturgiában. Ez a pápai megnyilatkozás siettette Bogisich Mihályt, hogy hosszú gyűjtőmunka eredményeként megszületett művét kiadja. A szerző Simor prímás ajánlását kivánta elnyerni a magyar ifjúság és a magyar papság érdeklődésének felkeltésére. E cél érdekében fordult Liszt Ferenchez, eszközölje ki ezt számára Simor prímástól. Liszt teljesítette kérését. Liszt levelét Bogisich 1879. szeptember 20-án továbbította Simor prímásnak, amikor egyidejüleg A gyermek szent fohászai című új könyvének példányát átnyújtotta. Kísérő soraiban így ir: "Megküldöm nagy hazánkfiának, Liszt Ferencnek j4 keresztény egyház ősi zenéje cimű, október közepe táján szép kiadásban megjelenendő munkámról szóló s Eminentiád magas személyéhez intézett ajánló levelét". 1879. október 10-én Bogisich megjelent könyvének előszavában mély hálával emlékezik meg Lisztről, "a nemeslelkű barát, az utolérhetetlen művészről", aki a .rnunka nehéz óráiban bölcs tanácsával támogatva kitartásra buzdított". Így tehát szorosabb, valóban baráti kapcsolatra kell gondolnunk, ha Liszt "nehéz órákban" állt egy megszülető, jeles zenetörténeti mű mellé. Egyben Liszt érdeklődésének is bizonysága, mellyel az egyházi zenét nemcsak műveivel, de a történeti kutatások támogatásával is pártolta. Mindamellett ajánlása higgadt hangvételű. Lássuk mármost a levelet, előbb eredeti német szövegében, majd magyarra fordítva: Eminenz ' Durch/auchtigster Fürst Primas! Gediegene Arbeiten über die Entstehung und Entwickelung der Christlich Katolischen Kirchen Musik Sind überal/ se/ten. meines Wissens in ungarischer Spraehe kaum vorhanden. Herr Michael Bogisich Kap/an zu Maria Himmelfahrt, in Budapest hat ein ungarisches Werk verfasst, we/ehes die .Urmusik der Christlichen Kirche. von den Aposte/n bis zur Gründung der niederlandischen Musikschu/e " ausfűrhrlich darstel/t. Die Dedication dieses verdinstlichen Werkes geruhten bereits. Eure Eminenz, gnddigst anzunehmen und es er/aubt sich nur dessen weitere Förderung Euer Eminen: zu empfehlen, in untertiinigsten Unterwűrfigkeit und dankbarer Ergebenheit treu gehorsamst F. Liszt 6-ten September, 79- rom
143
A levélre kívül rávezette a kancellária: "Opus Mich, Bogisich musicale 'Ker. Egyház je' commendat Liszt. Praes. 79. IX. 28. Servetur in actis."
ősi
zené-
Eminenciás Uram' Legkegyelmesebb Hercegprímás! A jeles művek a keresztény katolikus egyházi zene keletkezéséről és fejlődéséről általában igen ritkák, tudomásom szcrint magyar nyelven alig találhatók. Bogisich M ihálvúr, a Szűz Mária mcnnybevétclérűl nevezett plébánia (belvárosi Nugyholdogasszony ) káplánja Budapesten , magyar művet állitott össze. amelv a ..Keresztény egyház ősi zenéjét az apostolok korától a németulfőldi zeneiskola magalapitásáig" részletesen adja elő. Ennek az igen érdemes műnek ajánlásár Eminenciád kegyesen elvállalni méltoztatott és szabadjon csupán ennek további támogatását Eminenciádnak ajánlani a legmélyebb alázattal és hálás hodolattal a hűségesen engedelmes Liszt F. Róma, 1879. szeptember 6-án.
Kívül: "Bogisich Mihály zenemű vét : a 'Ker. egyház IX. ~8. Irattárban őrizzék."
ősi
zenéje' ajánlja Liszt. Bemutatva 79.
BEKE MARGIT
K Ö
N Y V
J E
L Z Ő
RUFFY PETER: Koronánk könyve, A szerző a korona hazahozatala után az elsők közt látott hozzá, hogy nemzeti ereklyénk évezrede, hanyanatásának históriáját megírja; a kiadói és a nyomdai átfutás tréfúja. hogy a kötet csupán tavaly láthatott napvilágot. S bár több szakmunka, elemző történettudományi mű megelőzte, mégsem hiábavaló Ruffy Péter könyvének kiadása, hiszen ö ahhoz a korosztályhoz "fiatalokhoz szól. amely törlénelem-oktatásunk ál szemérme folytán vajmi keveset haJIhátott a magyar korona hazai és külhoni sorsáról. A könyv Rutfy roppant eleven stílusában -, tájékoztatja az olvasót a korona eredetéről, a görög és a latin rész egyesitéseről, az ereklye diszeiről. a biblikus képek jelentcseről. A legkalandosabb dctcktivregénynél is izgalmasabb az a fejezet. amelyben a korona elrablása iról tudósít. valamint az. amelyben leirja. miként került a kírályí fejdisz a Habsburgokhoz. A korona története kapcsán olyan történelmi eseményekről értesúlünk. amelyek kimaradtak a tankönyvekből, de még a tudományos igényű tanulmányokból is. Ruffy szakértője a témának és mcsterc az elbeszélésnek. méltó kézből kerül al ifjúság könvvespolcara a Aoronónk könvv\'. A kötet dicséretére válik a sok-sok illusztráció; mctszetek. festmény-reprodukciók, fényképek tárják elénk a korona történetének egy-egy mozzanatát s a diszes uralkodói jelvényeket: a palástot. a kardot. az országalmát és a jogart. (l\lóra Könyvkiadó, 19~1)
144
GALAMBOSI LÁSZLÓ: Naptollú vándor. Költő válogatott verseinek gyűjteménye mindig jó alkalom arra. hogy munkásságái a teljesség felől, az életmű értéke szempontjából vizsgáljuk, Galambosi Lászlónak eddig kilenc őn álló kötete jelent meg. egy alkalommal pedig közösen adott ki könyvet Bertok Lászlóval és Makay ldával. A Naplol/ú l'iÍndol'-nak tehát már valamennyi darabját 01vashartuk. a könyv mégis a felfedezés erejével hat: nyomon követhetjük a költő fejlődeset a húsz-huszonöt éve
irou daloktól a mai versekig. Zömében ezek is
megőrizték
a dulformát a nepéletbőí és balladákhól meritett képi világot. de mondanivalojuk már túlmutat a fogalmazás egyszerüsegén. Sőt a (eremfmények találkozása cimű ciklus az utób hí négy-őt esztendő termésének legjobb darabjai szétfcszítik a hagyomanyos formát, s Juhász Ferenc HJ rajára emlékeztető hömpölygésscl. Nagy Lászlót idéző fegyelmezett mondatfolyamban tudósítanak arról. hogya fájdalom mind nehezebben elviselhető ! A fújdalom kapuiában ), rcndct'csak,a vaspalástú. kaszaboló tollú angyal" legyőzcsével teremthetünk (A tiirvcnvhozokho: ), a pusztulást jel kél'Clii Ziild Fejedelmet csak k özös akarattal verhet jük vissza (A támadás tiirctcse), A köny", és az eddigi életmű legszebb versei ezek. hál' ha a költő a most megkezdett utat kivánja folytatni, fennáll a veszelv. hogy szuverén k épvilúg« túlon'tül a7 imént említett mcsterek hatása alá kerül. (Szépirodalmi Kiadó, 19~ II
NAPLÓ
"Gondolkodó magyarok" Ama baljós 1939. évben Magyarországon megjelent két írás. Az egyiket a hivatalos Horthy-Magyarország szerkesztői állították össze, a másikat Babits Mihály írta. Az előbbi egy katonai mű szaki lexikon, Babits tanulmányának címe pedig: "A magyar jellemről". Várhatott volna a tanulmányával. A katonai lexikon frappáns adalék lehetett volna önkínzó kérdéseíhez-válaszaihoz: mi is hát a magyar? A katonai munka ugyan ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozott, annál inkább azokkal a hasznos tudnivalókkal, melyek nélkül nem működhet egy hadsereg. Abban az évben lengyellovashadosztályok hősies-nyomorultul pusztultak el a német harckocsikkal való ütközetben, de jóformán feltartóztatni sem tudták őket, nemhogy megállítani'. A magyar katonai lexikon ugyanekkor több sort, több helyet szentelt a ló és.a lószerszámok, alótartás leírásának,mint a harckocsik, a modern fegyverek ismertetésének. Bizonytalan, mert ismeretlen halálba küldtek embereket? Hát igen. De a magyar lovagoló - mert akkor lovasnak már nemigen nevezhető - nemzet. Az nem is kér~és, hogy ki a nemzet. Szó sincs tehát felelőtlenségről, különösen nemzeti felelőtlenségről. Olyannyira nincs, hogy még a ló körüli tennivalók nál ís több helyet szánt a praktikus kézikönyv a tiszti párbajok lebonyolítási rendjének, a párbajkódexnek, Nehogy folt essék a becsületbeli ügy elintézésének tisztaságán. Mit ért itt a köldöknézőnek leszólt Babits - s társai - szava, ön- és közkínzása. A levegőben lógott a világháború - .anindenki a békéről szaval, háború lesz", írja ekkor Bálint György -, Babits is tisztázandónak érzi: mi is hát. a magyar, mert csak ezután lehet megmondani: mit is kell tenni, hogya nemzet épségben, nemzetként élje túl a várható katasztrófát. A szellem gyöngécske szava azonban nemigen jut el a nemzetvezetők füléig. Tíz- és százezrek pusztultak nyomorultul, estek fogságba rá két-három évvel a hivatalos magyarságért és annak nevében, parancsára, rossz ruhában, éhezve, ócska és kevés fegyverrel a kézben. Nem jobb hát letagadni, hogy ember az ember? "Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével, s ha egy helyről másra hurcoltatik. setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk" - írja Kölcsey Kálmánhoz intézett Parainesis-ében Kölcsey Ferenc. Mi az a kőr, amit Kölcsey megvilágithat, ahová magát kapcsoltatnia kell? A nemzet, hogyne. Azt világította volna meg 11 maga korában a plebejus Apáczai Csere János, a gróf Széchenyi István, a kisnemes Deák Ferenc és Kossuth Lajos egymás ellenében is, a közember Vajda János, a magyarként európai Babits Mihály. A nemzetet világították - volna meg. Ma már igen, feltétlenül azt, a Magvető Könyvkiadó most indult, messzemutató éppen mert múltba nyúló - sorozatának, a "Gondolkodó magyarok"-nak első szeriői*. De azt megvilágitani saját korukban? Mi légyen az - akkor és ott, itt és most? A halandó ember kiszolgáltatott: életében-halálában- tudatosan vagysem - nemzetet képvisel, nemzeti eszme nevében cselekszik, ha cselekedni kényszerítik, holott legtöbbször azt sem tudja, rni az, amit képvisel. Nem mintha nem tudná, magyar, német, orosz, ukrán, japán vagy más nemzet fia-e. Csak éppen magyar volt Szent István, de az Vata és a fia, János is. Magyarságát is hangsúlyozta Székely György, de ugyancsak apellált erre Werbőczy. Magyar volt a "Pro libertate" k üzdő kurucság, de nem magyarnak mondta-e magát a labancnak állt úr és szolga? Magyar, hogyne: az I848-as honvéd, az a vörösőr, azok az "I 945-ben hadsereget - bár erősebb érdekek nyomására bevetetlent alakitqtt hadifoglyok és katonák, de vajon nem tartotta-e magát annak az orgoványi, siófoki tiszti különitményes vagy a Szálasi-nyilas ... ? • A Magvető Kiadó gondozásában indult "Gondolkodó rnagyarok " sorozat eddig megjelent füzetei: Kolcsey Ferenc: Paraincsis Kölcsey Kálmánhoz. Deák Ferenc Kossu/h Lajos: Párbeszéd a k icgyczésről, Babits Mihály . A magyar jellemről, Apáczai Csere János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról. " "' Scéchenvi Is/váti: A Magyar Akadémia körül, Va]da János: Egy honvéd naplójúból
145
Jönnek egymás után és egymás mellett: saját kisértéseink. megcsalatásaink és megaláztatásaink, büszkeségeink a múltból, s némely árnyékaink a jövőre. Kár úgy tenni, mintha bizonyos dolgok megtőrténtek volna, bizonyos dolgok pedig nem. Úgy szemelgetünk néha saját történelmünkben, mint piacon asziivában: cz kell, ez egészséges, ez nem kell, mert kukacos, amaz sem, mert rothad. Holott mind magyarok voltunk-vagyunk, akik itt, s egy ideje részben máshol éltünk-élünk. A történelmet sokféleképpen lehet nézni, de nincs félrevezetőbb annál, mintha úgy nézzük, ahogy nekünk jobban tetszenék. A felelősség, a nemzeti felelősség sem visszamenőleges, hanem előremutató. Épp ezért szükségtelen pusztán el- és megítélni őseink, elődeink tetteit, s kirostálni azt, ami nem tetsző, hanem okulní kell belőlük. Nemzetben gondolkodni egyszerre jelenti azt, hogy múltban, s azt, hogy jövőben gondolkodni. A magyar az egyidejűleg az, ami volt, s az, ami lehet. Magyarként és emberként. Hogy melyik a fontosabb? Magyarországon sokáig csak azt vették igazán emberszámba, aki hangosan, látványosan magyar. . Persze nem akármilyen magyar. Amióta világ a világ, az uralkodó osztályoknak mindig határozott elképzelésük volt arról, mi is értessék nemzetin. Soha nem szán ták rá magukat hosszas tanulmányokra, mint Babits, megelégedtek azzal, hogy mindenáron érvényesítsék: nemzeti az, amit ők annak tartanak. S ha az a nemzeti, ha valaki nem-nemzeti, akkor az. Az uralkodó osztályok mindig kisajátították maguknak a nemzetben gondolkodás jogát is, amivel- logikusan - a tévedés megítélésének jogát is magukénak vallották. Hisz jól tudták, ha nem tőlük függ, mi a helyes és mi a helytelen, mi számít tévedésnek, mi nem, akkor a poklot szabadítják el: a kételkedés jogát. . A hazafiatlan, a nemzetietlen a magyar történelemben sűrűn elhangzó vád, érv. Többnyire az számított annak, ami a hatalmat sérti, a hatalom birtokosait zavarja, az uralkodó réteg, osztály uralmát kérdőjelezi meg, nota bene: másnak adatná át ezt az uralmat. Ha egy mozgalorn beleszólt a hatalmi pozíciók szétosztásába, vagyis a hatalom gyakorlásába, azt hazafiatlannak, nemzetellenesnek bélyegezték. Mit vágtak Deák Ferenc fejéhez, vagy mivel vádolták Vajda Jánost? Apáczai Csere János idegen eszmék megszállottja lett, mert "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól" szólt. Kölcsey magánya közismert - ahogy ma már Parainesis-e is. S hogy meg kellett küzdenie Széchenyi Istvánnak az Akadémiáért. maradibbnál maradibb érvekkel vitátkozva. Babits hiába-szavairól nem is szólva. Pedig ez csak hat, a "Gondolkodó magyarok" sorozat szerzőiből az első hat. S ki hallja meg Kölcsey aggodalmait? Az utókor. Apáczait eltávolítják Gyulafehérvárról, Erdély központjából. Szervezhet azért iskolát, a maga erejéből- periferikusabbat, Kolozsvárott. Hazafiatlan, nemzetietlen. Pedig még csak nem is sért közvetlen uralmi érdekeket egyik sem. Csakhogy mit ér a "legnagyobb magyar" szépségflastroma a . döblingi tébolydában? A nemzeti eszme önmagában sem nem jó, sem nem rossz. Használni és felhasználni, élni és visszaélni vele sokféleképpen lehet. amire a történelemből. a hazai és világtörténelemből garmadával hozhatók a példák. A nemzeti tudat az összetartozás tudata, az összetartozók közösségérzete. Aki rést üt ezen a kőzősségérzeten azzal, hogy kisajátítja a nemzeti tudat élesztésének, fenntartásának, ápolásának, fejlesztésének, a nemzetben gondolkodásnak a jogát, az rést üt az összetartozáson. S magára. veszi azt a felelősséget, amit csak felelőtlenség képes kihordani. A nemzeti eszmét már sokféleképpen értelmezték. A múltban legtöbbször valamilyen életeszmény, államrend fenntartásának, továbbvitelének eszközéül. Ami egyúttal azt is jelentette, hogy nem tarthat igényt a nemzeti gondolkodás jelzőjére az, aki másként képzeli el a nemzet jólétének és jól-létének növelését, mint ahogy azt a kisajátítók elgondolták vagy ahogy az ő érdekükben állt. Végeredményben minden eszme-kisajátító magát - csoportját, osztályát - tekintette nemzetnek, ezzel lemondott arról az óriási előnyről, amit a sokféleség, az együtt-gondolkodás, a kölcsönösség ereje hoz magával. A világ magyarázata - végső soron minél teljesebblmegismerése - feltétele megváltoztatásának. A történelemben nincsenek steril helyzetek, sőt sterilen értelmezhető helyzetek sem. A história tanúsága szerint egyetlen evmén('» idt'nln!!lahnl kiindulo \ila!lmall~ ~t rázat csak akkor lehet egyedül helyes, egyedül üdvo- rt tlt'1T1rrt vamar:t OH
MÉZES FLÓR/ÁN
146
IRODALOM
Fényhalász Képes Géza legújabb - ha jól számoljuk : tizenhatodik - verseskötetének" egyik ciklusa árulkodó címet visel: Nem. Az ember általában nem szívesen mondja ki ezt a szót, vagy ha kimondja, nyomós oka van rá. Ha visszafelé követjük az időben Képes Géza költészetét és magatartását, rögtön sejteni kezdhetjük, hogy ez a nem kezdettől jellemzi őt. Jóformán indulása pillanatától. Hiszen kis híján elbeszélő lett belőle, megnyerte a Pásztortűz novella-pályázatát, s nem kisebb tekintély szólt elismeréssel prózájáról, mint Móricz Zsigmond. S nemet mondott akkor is, amikor hosszú ideig nem a fővá rosban. Babits Mihály körében kereste az irodalmi érvényesülés lehetőségét, hanem Sárospatakra ment tanítani, s a Péntek Esték sorozattal egyik indítója egy olyan jellegű kulturális mozgalomnak, amit ma népművelésnek neveznénk. És amikor - még mindig ifjan - úgy látta, hogya világ ellensé-: ges táborokra szakad, meghirdette az úgynevezett permanentista mozgalmat, s azt a célt tüzte maga elé, hogya népek megértését fordításokkal fogja szolgálni. Szívós munkával dolgozta bele magát az egész világirodalomba. Nyelvtudásáróllegendákat mesélnek, s ha volt már magyar költő, aki jogos öntudattal írhatta fordításait tartalmazó kötete címéül: Először magyarul - ő volt az! Talán fölösleges nyomon követni az életút egyes állomásait ahhoz, hogy megértsük: Képes Géza makacs következetességgel járta a maga útját. S az is nyilvánvaló, hogy ez az út nem volt kikövezve. Képes Géza sebeket kapott rajta haladva, de megtalálta azt a módot, ahogy kiírhatja magából indulatait: újraélesztette az epigramma rnűfaját, nem a martialisi "simogató" értelemben, hanem keserű, kristálykemény kérlelhetetlenséggel,az Ígazi lírikus személyességével, primér hevületével. Mert Képes Géza valóban lírikus alkat. A szónak abban az értelmében is, hogy kendőzetlenül, mindenfajta áttétel nélkül vallja meg érzelmeit: keserűségét és örömét, elégedetlenségét és boldogságát. Néha az az érzése támad olvasójának, hogy azok a rövid sorok, melyeknek gyakorlatát - alighanem az ősi finnugor versformálás példájára ., ő honositott meg irodalmunkban, az indulat szaggatott lélegzetvéte1e szerint szakadnak ki ·belőle. Olyan poéta írja ezeket az aritrniás verseket, akit szüntelen szomjúság hajt, új és új jelenségekkel akar megismerkedni, és görcsös öleléssel próbál mindent magához szorítani, mindent, amit érde"Képes Géza: Fényhalász
(Magvető
Kiadó, 1981)
mes, aminek van számára emberi üzenete. " ... szárnyra kap s száll a szabad vágy" - írja Hírhozó az őshazábó/ cimű, Veres Péternek ajánlott versében. Költői szemléletmódját valóban ez a korláttalanság, a versben megtalált szabadság jellemzi leginkább. Széttördeli, dűhödten tapossa el azokat a korlátokat, melyeket az élet épít föl előt te, s megtanul a jelenségek fölött új dimenzióból tekinteni a világra: ebből a perspektívából új és szebb arca tárul elébe. Pedig nem kedvelt szava a "szépség". Gyana-' kodva szemlél minden lírai sztereotípiát. Az ő versei üllőn készülnek, súlyos kalapácsűtésekkel. (Ez a motívum nagyon sokszor tér vissza műveiben: apja kovácsmester volt.) Ahogy két kézre fogja súlyos szerszámát, mintha azokra az alig hallható, csak a lélek belső köreit fodrozó jeladásokra is felelne, melyekről A gondolat szabad cimű költeményében ír: A süllyedő hajó megszá//ott távírásza konokul kopogja a vészjeleket
tititi tátátá tititi tititi tátátá tititi
Mentsétek meg lelkeinket
A versbéli hajók nem hallják a segélykérő jelzéseket, vagy ha hallják is, nem indulnak el. "Neki - már - mindegy ... ", Képes Gézának azonban nem mindegy. Számára minden egyes vers újabb erőpróba. Kihívás. Födetlen mellel áll: tessék, ide üssetek! S mondhatja, mert voltaképp sebezhetetlen. Hiszen az élet valós vagy vélt csapásait a költészet síkján, bármikor gyógyíthatja. Hite szerint a líra a gyógyító forrás, melyhez újra és újra el kell zarándokolnunk, hogy vizétarcunkra csorgatva hűl jenek lázaink, s belőle izlelve megismerjük a művé szet mindenkori vigasztalását. Magatartásának, Iíraszemléletének és a művészetről való felfogásának összefoglalását olvashatjuk ki a Tiszta cimű vers néhány részletébő1: Ősz már?
Műve:
Áll mint a
friss tiszta forrás csobog kifogyhatatlanul dacolva az idővel . . .
kőszál
dacolva a korral -
Képes Géza lírájában kezdettől tetten érhetünk egyfajta romantikus lángolást, pátoszt, melyet nem annyira Hugo nyelvén fejezett ki, inkább. Baudelaire képi világának segítségéve\. Ezt a ro-
147
mantikus elhivatottságot ma is konok következetességgel őrzi. Mi sem idegenebb tőle, mint hogya költészetet kísérletek terepének tekintse. Versei hagyornányosak, legalábbis abban az értelemben, Kényes jószág a szonett, Igaz, Théophile Gautier más véleményen volt, azt mondtu róla, olyan mint a hogy nemcsak a maga számára akar közölni bennük valamit, hanem kapcsolatot akar teremteni az macska, mindig talpra esik - de ebben valószinűleg olvasóval, szuggesztív kifejezésének áramkörébe \ tévedett: tíz méter magasból, netán ha földhöz rágják, a macska is alaposan megüti magát, Kontár kevonva őt. Arra akar tanitani. hogy nézzünk és lászéböl "ugorva" a szonett kW;ri kezét-lábát .. hogy sunk. Ennek a tiszta meditációnak el kell következnie ahhoz, hogy tetteink 'is értelmesek, becsülekedvünk teljék benne, olyan mcsterek műveit kell olvasnunk, mint Petrarca, Mallarmé vag)! Szabó Lő tesek lehessenek. Meglehet, az utóbbi évtizedekrinc. ben egye szűkebb térre korlátozódik a művészetek Beney Zsuzsa legutóhhi kiitete. A második szó." hatósugara, s ez részben egészséges jelenség, hiszen harminc szonettet tartalmaz .. veretes, kimunkált nem is oly rég még annak lehettünk tanú i, hogy az irodalom vállalt magára olyan feladatokat, melyek költeményeket kilenc ciklusba foglalva. Benev nem tördeli szét a formát, mint A huszonhatodik év megoldására más szférák a hivatottak. De a szószerzője, megőrzi a vers klasszikus zártságát, núnnak és a hangnak megmaradhat az a szerepe. hogy den szot , minden rimet a helyére tesz hogya tartabenne jobbik részünkre ismerhetünk. Még akkor is, ha énünknek e sokszor rejtve maradó adottsága lom robbanjon a sorok kiiziitt . Hisz nyi/ván az el/entét kedvéért választotta ezt a megoldást: létünk végküzdve és lázadozva fejeződik ki az alkotásban. SŐ kérdéseiről, az értelmetlen pusztulásrol, az isteni Képes Géza költészete is ilyen küzdelcrnre emlérossz megnyilvánulásairól csakfegyelmezetten érdekeztet. mes szolni. A fájdalmasan kinyöRött szo is tobbet ér Itt kell visszatérnünk a bevezetőben emlitett az összevissza jajgatásnál. Amikor "minden másogondolathoz, a nem-hez, amit a költő oly fontosnak és jellemzőnek tart önmagára, hogy ciklusdik szó kimondhatatlan", amikor a lelkek "hóbacímadóvá emelt ki. Mire mond hát nemet Képes fuit száncsengők jajszavában. síkságok kopár éjei Géza? - Az életnek erre a rosszabbik részére! Arra felett, újra és újra a haláluk élték", amikor "mega vágyakból. érzelmekből és reményekből szőtt roppannak az ég boltjai, nem birja lsten tovább tartományra, mely látszataival elsekélyesíti gontartaní mindazt a kínt, amelyet megtcrerntett" dolkodásmódunkat, a tett helyett folytonos önelé- akkor nem marad más menek vés számunkra, mint gültségre nevel, s arra ösztönöz, hogy ne szálljunk a szavak rendje, az értelemé. Csak értelmünk révén szembe a rosszal, hanem fogadjuk el a jó természelátjuk meg újra - mint Beney> a tavat, a nyárfát és tes velejárójának és kiegészítőjének. Meglehet, így a vadkacsákat: az isteni rendet az emberi zűrzavar kényelmesebb az élet. De - és ezért pöröl Képes han. Géza nem szűnő indulattal- alél' igazí lehetőségeit De a kijltő fő kérdése nem az, miért a pusztulás, sosem ismerhetjük meg, ha a könnyen szerezhető hanem hogy miért olyan, amilyen: csontig égett hivei megelégedünk, s betelünk a készen kapottal. tek füstjétől hűzlő, testvér-fájdalomtol hemocskolt Képes Géza lirája voltaképp azt az ígazságot sués magányos. Nem tud rá válaszolni, a tömegsirhan gallja, hogy a langyosakat kiköpi az Úr. egyedül marad az ember. De kérdez és keres és fölMeg kell tanulnunk újra szeretni. Elégni a mafedez jeleket egy széuort pohár szineiben, elhúzo gunk vállalta érzelmekben. Szakítanunk kell a látvadkacsákban .. reménykedik, bár nem tudja, van-e szatokkal, hogy a lényeg közelébe juthassunk. Ezeoka-joga hozzá, .I' bizonytalan, szabdd-e szálnia róla. ket a gondolatokat fejezi ki a Fényhalász magas fo..Bárhol vágsz az anyagba. felszínén ! ered csak kú ízzással, az átélés nem lanyhuló erejével. Azt a néha lebben fel a fény / hogy megsejtsd azt, mi tükvilágot segít építeni, melyben a homályosuló emrei alatt van - / és a parton reszketve kérdezed / az beri értékek viszik ismét a vezető szerepet, s a neangyalt, aki érted érkezett: / kimondható-e ami mesebb célra irányuló akarat segít felismerés ükláthatatlan?" Az angyal - valahonnan János jelenében: seihől- nem válaszol. Neki az a dolga, hogy föllebheil/se a [átylat, bemutassa, ami reánk vár. A világot megérteni egyszerű Töhh kritikusa is utal rá, hogy Beney Zsuzsa azt nem matematikai ez a költői utat folytatja, amelyet Pilinszky János képletek mint megkezdett, Ezzel csak részben érthetünk egyet. kellenek egy Mert az Apokalipszis-látomásokhan érezhető s tavalami simogatás ... gadhatatlan a Pilinszky-hatás, de a látomás költői más! újjáteremtése merőben más jellegű. Pilinszky --főleg
Beney Zsuzsa: A második szó
RÓNA Y LÁSZLÓ
148
• Szépirodalmi Kiadó, 1981
utolsó éveiben - egy-egy szikár képpel, leesupaszitott szó val fejezett ki világnyi rendüléseket .. Beneynél, ha szigorúformában is, hömpölyög, már-már elsodor a látomás-folyam. S ha Pilinszkyt emlitjűk . nem hagyhatjuk ki József Attilát. Ha Beney Mandelstarnot mond, hozzá kell tennünk Blokot és Ahmatovát. Ha Simone Weiire gondol, mellé kívánkozik Kierkegaard, Heidegger, Mounier neve. A látóhatár tágabb, mint hinnénk: a szo szoros értelmében a Fildtől az égig ér.
Az égig, melynek fényei "csak tükrök közt szétzilált fellegek", hold-reflexek egy másik tofenéken. De megláthatjuk-e az igazi fény t, válaszol-e nekünk az angyal, kimondható-e valaha is az a bizonyos második szó? A kérdésre Beney Zsuzsa - talán már következő verskotetében, talán egy olyan mives esszé' ben, amilyet az Ódá-ról írt _.fel~lni fog.
FILOZÓFIA
dukciót irt. A könyv nem skolasztikus problémákat, rendszert ismertet, nem a skolasztika szellemi konfrontációját végzi el a modern bölcselettel, vagy egyáltalán az európai bölcselettel, hanem az egyetemes európai és különösen a mái bölcseletben, annak lényegi problémáiban és eredményeiben kíván közérthető eligazítással szolgálni, Kitűzött célját először azzal igyekszik elérni, hogy eredeti filozófiai szövegrészleteket közöl a kötet baloldalán, a jobb oldalon pedig megkísérli azok rövid magyarázatát. Sőt arra készteti az olvasót, hogy maga is hozzájáruljon a szövegekben rejlő gondolati kincsek feltárásához. És ezáltal tl\ár nemcsak a bölcseletbe, hanem a bölcselkedésbe ís bevezetést nyújt. A mű komolyan számol a filozófia mai, tényleges helyzetével, de úgy tájékozódik, hogy történeti és szisztematikus szempontokat egyaránt tekintetbe vesz. Az eredeti szerző és a fordítók-átdolgozók tudatában voltak annak, hogya mai, megváltozott szellemű világban tfölcselettel már csak akkor lehetséges foglalkozni, ha kellőképpen kiemelik .a filozófia eddigi történetének reflexív értékelésén alapuló történetiségét. Mivel a filozófiai gondolkodás és gondolat történetisége reflexión és értelmezésen alapul, azért itt nem egyszerűen bölcselettörténetről, vagy a bölcseletbe való történeti bevezetésről van szó, hanem a filozófiába való lényegi, tárgyi bevezetésről. Azt a kérdést szeretnék tisztázni, hogy egyáltalán mi is a filozófia? A filozófiai életbe való bevezetéskor számot kell vetni a filozófia történeti, korszakos jelentésváltozásaival, különösen a történeti kezdettel: a görög bölcselettel. Ezzel tárul föl a filozófia alapkérdése, a létkérdés. Ma már világosan látjuk a klasszikus filozófia mérlegét. A keresztény bölcselkedés lé- \ nyegileg lendült előre, tovább és fölfelé, amikor tisztázódott a teremtő Isten mivolta, Az eszmélő dés útja az újkorban folytatódik az antropológiai fordulat filozófiai földolgozásával. A lét mint alap, a teremtő lsten és az ember mint új kiindulási alap a mű támpontjai. Másodlagos és esetleges hozzáadásnak tűnik a logikai és az etikai bevezetés. Szervesen is beépíthető lett volna a szisztematikus
Bevezetés a filozófiába A filozófia lényege, alapproblémái és ágai Cl mu könyv három szerző (Turay Alfréd, Nyírí Tamás és Bolberítz Pál) közös müve. * A szerzők, bevallásuk szerint, J. K. Mader Der Philosoph(WienHeidelberg, 1966) cimü munkáját használták vezérfonalként. A Római Katolikus Hittudományí Akadémia levelezö tagozatos hallgatóinak szánták kézikönyvnek, de ajánlják minden érdeklődőnek. Hasonló jellegű és igényű művet csak Schűtz Antal jelentetett meg 1927-ben, illetve átdolgozott kiadásban l 940-ben A bölcselet elemei címmel. Ha összehasonlítjuk a két kiadást, nyomban kitűnik. hogya teológiai oktatásban milyen fontos helyet foglal el a filozófia. Föltárul az is, hogya keresztény gondolkodásban milyen szerepe lehet a filozófiának. Schütz Antall927-ben még egyértelműen a megújhodott neotomista bölcseletet nyújtja. Veretes, tömör stílusa és problémamentesnek tűnő gondolatvilága Aquínói Szent Tamás tanitását adja vissza, könyve skolasztikus hagyományon nyugvó összefoglaló, spekulatív bevezetés a filozófiába. Az 1940-es kiadás nagy eseménye volt a magyar skolasztikus bölcseletnek. A szerző ekkor már arra vállalkozott lényegileg átdolgozott művében, hogy a hagyományos skolasztikát egybevesse a modern filozófia kérdésfelvetéseivel és vajúdásaival (pl. Hartrnann, ontológia, értékelrnélet, karakterológia stb.), megteremtve közöttük a történeti folytonosságot. Feloldotta a zárt, fegyelmezett skolasztikus gondolkodás szerkezetét és rendszerét. Törekvése azonban befejezetlen kísérlet maradt. A filozofia lényege, alapproblémái és ágai is bölcseleti bevezetésre törekszik, de új és döntő kisérlet ebben a műfajban. A szerzők komplex feladatra vállalkoztak, amikor olyan külföldi író művét dolgozták át, aki egészen modern szemléletű intro-
• Szent István Társulat kiadása, 1981
BÁLINT B. ANDRÁS
149
keretbe, de talán itt a tanmenet külső szempontjai érvényesültek. , A szerzők törekvését csak az tudja értékelni igazán, aki nem a.filozófián kívül foglal el merőben ismertető, leíró álláspontot, hanem vállalja a filozófiai kérdésfeltevést és kidolgozást ; akí utat mer vágni a filozófiai hagyomány rengetegében és sűrű jében, sőt határozott irányt tud adni az egyetemes emberi, szellemi erőfeszítésnek. A könyv jó példa arra, hogy egy bizonyos feltétel és támpont kidolgozásával, hogyan maradhatunk és mozoghatunk a filozófián belü!. Természetesen lehetne más feltételeket és támpontokat ís találni, és azok segítségével kalauzolni az olvasót a bölcseletben. A filozófiába való bevezetést úgy végzi el a könyv, hogy fölvillantja a tényleges filozófiai gondolkodás elemeit, alapkérdéseít. Ú gy rnutatja be a lényegi gondolatokat, ahogyan azok valójában fölmerül tek a nagy gondolkodókban, és egyszersmind fölmerülhetnek .az olvasóban, egzisztenciálisan is érintve őt. Tudatában van mind a jelenkori problémáknak, mínd a történetileg irányított perspektivisztíkus filozófiai folyamatoknak.
•
FILA BÉLA
Lukács György: Napló A végső megoldhatatlanság képezi a naplóirás formaproblémáját: a napló legbensőhb lényege szerint kísérlet. hogy formát adjon a mindennapi életnek. A naplóíró paradox vállalkozása: az életet élve próbálja megragadni és közölhető formába önteni azt a helső, páratlan ritmusts amelyet a személyes élet végső kőzölhetetlensége határoz meg. A naploire kívülről akarja meghatározni azt. amínek Ő maga is része. saját életének végleges formáját egy külső gyújtópont segitségével igyekszik feílobbantani. és azt, ami páratlan, kimondhatatlan és megbonthatatlan, a reflexiókkal terhes forma révén kisérti meg érthetővé, lebonthatóvá tenni. A napló az egyedi életet a naplóiró szándéka ellenére művé absztrahálhatja, metafizik át kölcsönöz neki, noha talán éppen az élet egyedisége taszitja el magától a metafizikát. A forma lebecsüli a megformáltat ; a metafizika fölénnyel viszonyul az egyedi élethez: ez teszi .- jobb esetben - kinossá vagy viszolyogtatóvá a reflexiókat, amelyek létünket értelmezni óhajtják. (A műfa jok történelmi atlaszán a napló helye alighanem a keresztény kultúrkörön belüljelölhető ki. Lukács György most közreadott fiatalkori naplójafekszik előttünk 1910-11-hől- Lendvai L. Ferenc
• Lukács György: Napló - Tagebuch (1910 II), Das Gericht (1913); Akadémiai Kiadó, 1981
150
pontos és gondos rekonstrukciója eredményeként". Nehéz ellenállni a csáhitásnak , hogy az első olvasást követően ne olvassuk el még egyszer a feljegyzéseket - visszafelé haladva. Ismerjük a küls(J keretet : Lukács képtelen volt választani - élete nagy szerelmét elszalasztotta, A gyötrődést és habozást a tragédia követte: Seidler Irma 1911 májusában.félresikerült házassága és Balázs Bélával kötött kapcsolata után öngyilkos lett, majd ezt követően hamarosan meghalt Lukács legközelebbi barátja, Popper Leó is. Eddig a történet, amelyet az életben maradt Lukács feljegyzései kerekitenek egésszé. Visszafelé olvasva az az érzésünk, mintha a napló a történtek után, és eleve műként iródott volna. /910. május 4-én ezt olvassuk: "Nem az-e az egyetlen "becsidetes' útja az életnek: elhervadva hagyni a dolgokat és teme III i azután a halottakat? De ki az élő és ki a halott ?' Ugyanez év június l-én: ..Most mindig úgy érzem: rajtam áll minden; ha én igazán akarom ... " És 1911. február ll-én lrmáról: "ő nem emelkedett ott. ahol énfellendúltem'', Irma má- . jus 18-i halála után, május 24-én: ..Itt van a halálos itélet az én existentiám felett. Nem Úhetek soha senkinek semmi . . . " - ám a halálos ítélet lényege pár sorral lejjebb derül ki: "Most csak munka van - ameddig birom". Popper Leó halála után, október 22-én, már németül, ezt olvashatjuk: ..Mint egy vezető és cél nélküli ordogi gép. úgy jár az agyam, teljes űrben és sötétséghen" . Ok tober 27-én: "Érdekes, hogy tavasszal (1908-ban Olaszországban. F. FL.). miután együtt voltam Leóval és Irmával, sokkal magamra hagyatottabb voltam, mint most , és hogy ők ketten elevenebb partnerek számomra most, mint akkor (mik ént egyszer lrmával kapcsolatban meg is jegyeztem: jelenléte nem veheti fel a versenyt távollétével.}" November I 7-én : "Nem becsűletesebb és következetesebh-e mindennek véget vetni, semminthogy lassan belekényszeridni a kompromisszumokha?" És végül, december l i-én, a napló utolsó előtti feljegyzéséhen : "Úgy tűnik, vége a válságnak. Ismeretelmélethe és [rivolitásba menekűltem. Attól tartok, menni fOK. " 'Életemet' és 'túlélőképessége met' hanyatlásnak érzem: az öngyilkosság révén lennék eleven, akkor lennék következetes, úgy érném el lénvegem csúcsát. Így minden csupán szomorú megalkuvás és elmúlás." Ismételjuk meg : mintha a történtek után, eleve műként iródott volna e napló. És ettől igazán nyomasztó, nem a benne leirtuktol. Mert afeljegyzések szaporodásával eK.I-re bizonyosabbnak tűnik, hogy nemcsak mi tekintjuk műnek a naplót, hanem maga . Lukács is úgy szemlelte saját életét, mint ami eleve a naplóirás számára teremtetett. Reflexiók, elméleti megfontolások híján az életet káosznak látja, és a refiexiákhoz, a világos és tiszta fogalmakhoz akkor is ragaszkodik, ha - mégoly nyilvánvalóan is - ezzel az életet pusztítja e! maga körül. A szerelmi törté-
nettel kapcsolatban feltehető egyik kérdés igy hangzik: azért hiúsult-e meg a boldogság, mert először a metafizikai probléma szintjére kellett emelni LlZ életet? De másként is feltehető a kérdés: nem azért volt-e szűkség a metafizikai igazolásra, mert az élet .megtagadtu magát" Lukácstol ? Az életben való tehetetlenség és a metafizika birodalmában nyújtott bravúr kettősségejelöli ki a szerelmi történet határait - de e kozott feszül az a vákuum is, amely egyaránt felszippantja az egyéni szen vedest és halált, valamint az általános [orma-metafizik át. A személyes élet és az intellektuális szemlelet kibékíthetetlensége Irma számára a tragédíát eredménvezi - Lukács számára a megformált itéletet, 1910. szeptember 29-én feljegvzi, hogv a melankolia lehetősége nem adatott meg számára, és mint több más helyen, itt is elárulja magát: a melankolia csakis akkor borítja el az embert, ha a személyes élet és az ún. metafizikus lét egységbe simul, és megadatík az a többdimenziós látásmód, amely sehol sem talál kielégűlést, bár egyidejűleg mindenűtt jelen van. Lukács esetében a két szint nem olvadt egybe, ami ajelen esetben aztjelenti, hogy képtelen voll egyidejűleg őszintén és mélyen átélni mindk ct lehetőséget: ha belefeledkezik az életbe, akkor az élethez lesz hűtlen, ésforditva (vö. /9/0. májusZ').), A naplót végigkisérik az empirikus és metafizikus IéI ellentmondásaival kapcsolatos meglátások . ám ezek - az élet a bizonyság - megmaradtak teoretikus problémáknak. Nem a szenvedés meglétét, intenzitását vitatjuk , hanem a tárgyát. És -- műről van szó! - kizárolag az előttünk fek vő napló alapján ítélkezünk így, amelyben a tárgyi tartalom nem azonos a megformálás mikéntjében rejlő mélvebb világgal. Úgy tűnik, Lukács nem annyira a szerelemtől, a kudaretál szenvedett legjobban, mint azoktól a kérdésektől, amelyeket - ösztönös teoretikusként - feltelt magának. Egymást követik a bejegyzések, arnelvek szerint az Irmával kapcsolatos gondolatok segitették őt hozzá teoretikus kérdések megoldásához és a munka pátosza, a mű igézete szahja meg az empirikus élethez való viszonyulást is. ("Az én élctem .steht und fdllt' a munkamámorokkal." 19lO. július 2.) Abejegyzéseket lapozva úgy érezzük, mintha afiatal Lukács gvakran nem a szerelern meghiúsulása miatt szenvedett volna igazán, hanem amiatt. hogv a szerelem okozta sienved,;s a munka lehetőse gét hiúsítja meg. A fiatal Lukács szenvedését az teszi sajátossá. csakis őrájellemzővé, hogy oka és tárgya mélyen alkatilag meghatározott. Az alkatra való hivatkozás megfellebbezhetetlennek látszik - olyan zsákutca, amely olcsó megoldás (a kérdések .riividre zárása"), ám amelv egyszersmind a legfinomabb ,;s legbonyolultabb céltábla is. Az empirikus életben való tehetetlenség és a teoretikus tisztánlátás azonhan - az alkatí adottsagon túlmenően sorsis, amely 11'-
herként nehezedik viselője vállára. Ettől nem lehet megszabadulni és ezért az. álmodozás, amely oly szembetűnő a naplóhan (álmodozás az öngyilkosságrol, az irreális emherlehetőségekről, a csoda várásrol, arról, hogy Irma (') mit szol, ha ő meghal, stb.i, innen a fatalizmus (bármit tett volna, a történteken nem modosithatott volna), és innen a színte eszelős gondolatfutamok Irma és Leó halála után. A két szeretctt lénv elvesztését követően a kétségbeesést ep;yre szemmel láthatábban váltja fel az öngyilkossággal, bűnnel kapcsolatos teoretikus elmélkedés. "Ha agyonlövöm magam, úgy ennek oka legyen oly tiszta és világos, mint egy jó ismeretelmélet nyitokérdese írja 191 l. november 17-én. Az ismeretelméletnek, általában pedig a filozófiának azonban nincsenek világos. elkülöníthető nyítókérdései, hiszen mindcnfilozófia az élethezfűződő viszonyban, a ködben kezdődik el, láthatatlanul, kibogozhatatlanul. A világos kérdés keresése nemcsak az öngyilkosságelodázásának , hanem az élettől való menekű lésnek is jele: az életet a fogalmak szintjére kell emelni, hangzik a remény (1911. október 22.). A szenvedés igazi oka tehát a választani nem tudás, és a naplót olvasva úgy tűnik, hogy Lukács későbbí pályafutása nem választás, hanem tehetetlen végzet eredménye. Az empirikus és metatizik us lét szétválasztásának meddő kísérlete, és egyeztetésének görcsös igyekezete teszi emberivé afiatul Lukácsot, de ez személviségénck korlátja is. Számtalan kiutat ismerünk: a fenyegetettség érzése feloldható humorhan (Kafka). életterhnikában (Kierkegaard}, halálhan (Kleist) sth. Lukács egy ízben felvetette, hogy k álváriáiára az tesz majd pontot, ha egy ismeretlen jénai pincérnő miatt egyszer váratlanul agvonlovi magát ( 19l1J. június 19.). Lukács azonhan nem Kleist , aki megtalálja a maga Henriette Vogeljét : élethen maradt, nem lett életművész, nem oldotta humorba vagy irániába étetérzését. Túlságosan tiszteletben tartotta saját görcsösségét - és fiatalkori naploju jelzi, hogya szerelmi történet idején élt élete nem sokhan különbözik későhhi sorsátol. ("Dolgozni, mintha hetvenéves lennék" - adja ki magának a parancsot 19/0. június l-én.) Egy sem nem kűliinösebben bátor, sem nem eléggé humoros fiatalember képe bontakozik ki így előt tünk e lapok 0/1 , aki- bár tragédiák veszik körül és maga is állandúan a tragikus életérzéssel kacérkodik saját. akkori helyzetét isjellemzi, amikor maga elé képzelijö!'őjét: "Ha előrenézek arra az ötven évre, ami még kiivetkeznifog, egy nagy szűrke sivatagot látok magam előtt. De ha most gondolkodom a dolgon, csak egytőlfélek : kibírja-e a produktivitásom nielege ezt a jégsivatagot ~ Nem lesz-e íg)' száraz pedáns helá/em:) Csak magamtól/élek- nem az élctemtol : csak a munkámat féltem - nem magamat." (./9lO ..szept, 29.) FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ
151
,
"
"
,
KEPZOM UVESZET Művészet Magyarországon
1830-1870. 1981 kétségkívül egyik legérdekesebb kiállítása volt az, amit a fenti címmel az MTA Müvészettőr téneti Kutatócsoportja a Magyar Nemzeti Galériával összefogva rendezett. A gazdag tartalmú katalógus csaknem két teljes oldalon át sorolja a mű tárgyakat kölcsönző múzeumok, egyházi szervezetek és magánosok neveit, s ugyancsak hosszú listában foglalja össze akiállításban közreműködöket, a kétkötetes. sok száz oldalas tanulmánygyűjte mény szerzőit. A mennyiség önmagában is tiszteletet parancsol. A kiáIlítás összképe, az első benyomás azonban a szinte áttekinthetetlen zsúfoltság miatt inkább meghökkentő volt. Önkéntelenül is azt kérdeztük legelőször önmagunktól. hogy en ynyire, ilyen gazdag volna-e negyven év magyar müvészi hagyatéka '! A kiállítás elején, még az előcsarnok falán egy hatalmas történeti kompozició fogadta a látogatót. Peter Krafftnak 1820-25 között készült Zrínyí kirohanása Szigetvárbál cimű munkája. A kép itteni szereplését - mivel még a kiállttás korszak határa elött született - külön tanulmányban igazolja Galavics Géza. Írásából 'egy meglepőert tanulságos történet bontakozik ki. A kép ötletét és a megbízandó művész nevét is egy osztrák báró, Joseph Hormayr vetette föl, aki ezt olyan sorozat első darabjának szánta, mely a magyar népnek a Habsburgok iránti hűséget lett volna hivatott dokumentálni: A sorozatból végül is ez az egyetlen darab készűlt el. Ami igazán érdekes, az a kép hazai, illetve bécsi szakmai fogadtatása. A kompozició még nem volt kész, amikor Kazinczy Ferenc véletlcnülmegtudta, hogy Krafft a .Jiadvezér Zrínyi helyett a költő" arcképét használta modellként. Kazinczya történelmi .Juteltelenség" eIlen magánál a nádornál tiltakozott, levelében fenyegetőzve, hogy a "Critica hallgatni nem 'fog". Krafft kénytelen egy szakáIlal helyreütni hibáját, hogya magyar "critica" megnyugodjék. Ugyanekkor Bécsben is felmerül a történelmi hitelesség problémája, ott azonban a kérdést Hormayr így intézte el: "Milyen gyakran találkozunk - írta a tudományok és rnű vészetek céljainak és lehetőségeinek teljes összezavarásával ! Vajon egy tragédiától is kronológiai, heraldikai, vagy genealógiai k övetkezetességet várunk el s azt, hogy a tragikus hatás történetileg is pontos legyen? .. Mintha a' festészetnek valami másra kellene figyelnie és törekednie, mint a festői ségre" (Galavics Géza dolgozatából). - Krafft k é-
152
pét számunkra ez a rnondat teszi igazán fontossá a kiáIlitáson. (Sajnos, maga a mű, az éppen, csak megkezdett restaurálás miatt, csaknem teljesen élvezhetetlen volt.) Kazinczyt egy szak állal elégítette ki Krafft, s az elkövetkező negyven évben több-kevesebb kivétellel ez a "szakáll" maradt az egész magyar n'űvészet alapvető problémája: valami olyan művészeten kivüli szempont. amely legnagyobb tehetségeinket is megrontotta. Fülep Lajos szigorú szavait, melyek 1922-ben jelentek meg a Magyar rnűvészet címü kis könyvében, néha bizony már hajlamosak vagyunk túlzásnak tekinteni. Ez a kiállítás azonban ismét az ő igazáról győzött meg. Mert egyrészt rnűvészein ket valóban igazságtalan lenne a kor leghaladóbb mestereivel összevetni. Másrészt mégis tény, hogy e négy évtized művészetét elsősorban Delacroix, Millet, Courbet, a Preratlaeliták és Manet neve fémjelzik. De ha ettöl teljcsen el is tekintünk, mi marad valójában ') Fülep egyik legriasztóbb elemzését a korszak talán legnagyobb magyar festőte hetségéről. Székely Bertalanról írja, s az elemzés bizony ma is áll. Székely festői, k ompoziciós elképzelése" ... kívül esik nemcsak a képiras és a költészet, hanem minden valaha volt és lehető rnű vészi forma határán ... " Kompoztciói, mondja Fülep, valóságos pszeudo-kompozíciók. s megállapítását a Dobo:v é:,' hitvese képpel, illetve vázlataival igazolja: "A kérdések, melyck (Székely t) izgatják, a szempontok. melyek vezérlik, ilyenek: benne legyen mar a férfi-töre a nő testében vagy ne? egy utolsó csók ban találkozzanak vagy ne? az életre termelt ifjú nőben a halál borzalma előtt való megtántorodás vagy a megingathatatlan elszántság fejeződjék-e ki?" Valóban, hol van itt szó festői problémákról? Ha pusztán ennyiről volna szó, mi indokolja a felkészült kutatók hadúnak szorgos munkáját, melynek a vaskos katalógus a gyümölcse? S ugyan mi magyarázza egyáltalán a zsúfolt kiállítás letét? Ha egyedül a fülepi szigor mértékével élnénk. a rostán talán csak Iz.só Miklós teljesitménye maradna iönn. Táncoló parasztjai és a Csokonai-szobor gipsze nemcsak vígasztaló darabok, hanem valóban az ígazi művészet levegőjét hozták a kiállitásra. Izsó ösztönösen, egyszerre tudott megszólaini kora internacionális szobrászi nyelvén, s tudott valami sajátosan helyhez kötöttet. magyart is adni. Más kérdés, hogy jelentőségét Fülep Lajos kis könyve előtt szinte senki sem érezte meg. Ma már s ebben része van a Fülep-tanulmány megjelenése óta eltelt ujabb hatvan esztendő történeti tapasztalatainak is sokkal kedvezőbb kép él bennűnk a kor épitészetéről, mint korábban. E műfajra nézve teljesen igaz az a tétel is, hogy az adott teljesitmények sajátos értékét alig, vagy sok
esetben egyáltalán nem csökkenti az a bizonyos sokat emlegetett .fázískésés" Európához, a Nyugathoz viszonyítva. Pollack, Hild, Feszl és Ybl - hogy csak a legismertebb épitészeinket említsük - nevei nemcsak minőséget fémjeleznek, hanem mutatói annak a folyamatosságnak is, amely egyenesen vezetett ahhoz a csúcshoz, amit Fülep Lajos is csak a legnagyobb elismeréssel tudott emlegetni: Lechner Ödön magyaros szecessziójához. E két dolog azonban még együtt is alig indokolná a fölvonultatott tudományos apparátust. Persze említhetnénk még azoknak a varázslatos képeknek a sorát is, amely a magyar fotográfia kezdeteit idézte a kiállításon, de még így is meghökkenten kellene járnunk a termeket, lapoznunk a katalógus két kötetét. Nem lenne kevesebb is elég a "szakáll'vprobléma illusztrálására? Sem a gondos, szűk témájukat néha túlságosan is komolyan vevő tanulmányok, sem a kiállítás rendezése nem segítenek eléggé a nézőnek a tájékozódásban, s látszólag megrekednek - Kazínczyt folytatva - a "szakállkérdés" taglalásánál. tudomásul véve, hogy ezeknek a művészeknek és műveknek végső soron ez a legfőbb problémájuk. Mintha a tudós szerzők és rendezők maguk is a Fülep által ostorozott művé szeten kivüli szempontokat tették volna magukévá. Bevallom, voltak pillanatok. amikor elbizonytalanodva magam is így éreztem. A kiállítás és a katalógus tanulságai azonban sokkal gazdagabbnak és sokoldalúbbnak bizo-
nyultak. Egyrészt végre sikerült kiéleznie a kérdést (ha a válasz eddíg nem is született meg): mi lehet az oka, hogy XIX. századí társadalmunk, melynek igénye, ízlése és megfelelő műveltsége ís volt egy magasrendü irodalom befogadására, amelynek va-.. lóban nem kellett szégyenkeznie magaszülte-teremtette épitészete miatt, ugyanez a társadalom hogyan elégedhetett meg a képzőművészetben nem is az akadémízmus unalmas sémáival, hanem még ezeknek ís csak olcsó pótlékaival ? Másrészt pedig a gondos olvasó és néző valamit mégis megértett; E negyven éva magyar képzőművészet számára a felnötte válás, a műkedvelőből "profivá" válás korszaka volt. S ennyiben nincsen igaza Fülep Lajosnak, amikor azt mondja, hogy az ígazi magyar művészet nem ebből a talajból nőtt ki. Mert bár "a magyar képirás akkor született meg igazán, amikor hűtlen lett Székelyhez ... ", de Nagybánya megszületéséhez ez a "hűtlenség" önmagában kevés lett volna. Kellett hozzá a Székelyek szenvedése, kínlódása is, kellett bízony a művészet különböző "intézményeínek" - múzeum, kiállítási formák, kritika stb. - kín-keserves megszületése is: mindaz, ami a valódí művészet számára mégiscsak előkészítette a talajt. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása ennek a munkának, ennek a hősies erőfe szitésnek hű dokumentuma. S hogy az lett, mégís a "szakáll-kérdés" következetes és alapos körüljárásának köszönhető. KOVÁCS PÉTER
ZENE
Elöljáróban csak egy nevet írunk ide: John Cage. "Cage talán nem tekinthető alkotónak a szó megszokott értelmében, viszont rengeteget tett azért, hogy megváltoztassa ezt a »megszokott értelmet«." De mi is ez a .rnegszokott értelem" ? Az európai tradíció által mélyen a tudatunkba és tudatunk alá vésődött szok ások, értékrendek. beállítódások. Cage példája mögött azonban egy sokkal általánosabb kapcsolat és konfliktus is rejlik. nevezetesen Európa és Amerika kölcsönhatása. Vajon felmértük-e már reálisan. milyen mértékben hatott és hat (vissza) Amerika Európára ? Ez azonban csak egyike azoknak a kérdéseknek. amelyeket Salzman könyvét olvasva végiggondolhatunk. Salzman tárgyalásmodjának: menete a következő: a szoban forgó korszak zenéje történeti szempontból kétfő időszakra osztható. Az első szakasz a század 'elejétőlo második világháborúig tart. melynek fő változásai, .forradalmai" a hagyományos funkciós tonalitás felbomlása, az új tonalitások létrejötte és az ..atonalitás" kialakulása körül csoportosulnak. A második szakasz pedig a háború utáni korszak, melyet viszont a technológia óriási fejlődése, a zene totális racionalizálása, illetve deracionalizálása, az
A XX. század zenéje ... címmel nemrég jelentette meg a Zeneműkiadó az amerikai Eric Salzman könyvét. Mint a cím ből is sejthető, a szerző századunk első kétharmadának zenéjéről összefoglaló áttekintést irt. Munkáját hézagpótlónak nevezhetjük. mert annak ellenére. hogy a századunkrzenéjévelfoglalkozo magyar nyelvű irodalom folyton gyarapszik. kevesen vállalkoznak osszegzésre. Tegyük hozzá: érthető okból. hiszen századunk muzsikája a zenetörténet még lezáratlan fejezete. Különösen az a korszak, amely 1945 után kezdődik és napjainkban is tart. A jelenségek megitéléséhez pedig két dologra mindenképp szűkség van: a jelenségek ismeretére és az itéletalkotáshoz szűkséges távlatra. De ha ei a távlat nem lehet idő beli, legalább segithet a térbeli távolság. Jelen esetben: nem véletlen. hogy e könyv Európa és Amerika kettős vonzásában íródott. Mint ahogy az' sem lehet véletlen, hogy éppen Amerika reagált gyakran legélesebben az avantgarde zene válsághelyzeteire.
153
elektronikus és a konkrét zene felfedezése. majd a fokozatosan kifejlődő "új előadói gyakorlat" létrejötte jellemeznek. A huszadik század emberének lépésről lépésre szakítania kellett és kell korábban megkérdőjelezetlen fogalmakkal. szokásokkal, gon, dolkodásmódokkal és értékrendekkel. Így van ez a zeneművészet területén is, ahol a ..modern zenét" létrehozó alapvető változás, tehát a hagyományos funkciós tonalitás bukása volt a század elején. Ez az az alapelv, amely a huszadik századi zenét végső soron megkülönbözteti a tizenkilencedik századig tartó több száz éves korszak zenéjétől. Salzman könyvében kifejti, mi ez a tonalitás, hogyanrortént meg aláásása, kik voltak a zene párizsi, illetve bécsi .forradalmárai" , milyen irányokba fejlődött a zene . a megújulások nyomán. Azt a kérdést azonban, hogy az itt leírt változások mögött lényegében milyen okok rejlenek, nem elemzi tovább. A hagyományos funkciás tonalitás több évszázadon keresztül a zenei gondolkodásmód kulcsfontosságú rendező elve. Válsága és bukása párhuzamosan zajlott a művészetek, a tudományok, az emberi gondolkodás és a világnézet máig húzódó mélyreható válságával és átalakulásával. E változások igazi magyarázatát a társadalom-o és szellemtárténetnek, szűkebb területünkön pedig a zene társadalomtörténetének kell megadnia. A funkciós tonalitásról eztírja Salzman: ..A »tonalitás« leegyszerűsítve olyan alapvető skálaforma megnyilvánulását jelenti, amelyen belül bizonyos stabilitási és tnstabüitási pontokban kifejeződő hierarchia uralkodik . . . . Valamennyi zenei eseménynek »funkcioja«, funkcionális szerepe van." Majd: ..Az elsődleges nyugvópontok megteremtették a másodlagos nyugvópontok lehetőségét, a »modulácio« fogalmát ... Ez tette lehetővé a XVIlI. és XIX. századi zene bonyolult építkezését . . . " A moduláció és a kromatica túlfejlődese azonban már az atonalitás mezsgyéire juttatta Wagner, Richard Strauss és kortársai zenéjét. És ekkor szűkségképpen bekövetkezik a ..párizsi és bécsi forradalom". Akulcsév 1912. Ekkor készült a Saere du Printemps. ..... ugyanabban az évben amelyben Debussy a Jeux-t, Schoenberg pedig a Píerrot lunaire-t komponálta. Mig a Jeux a forma, a Pierrot pedig a harmónia- ésdallamszervezés válságát sejteti, a Sacre határozott szakítás a régi ritmus-, hangsúly- és frázisstruktúrákkal." Amint látjuk, Schoenberget érdekelte leginkább a hangmagasságok rendjének sorsa. Így jutott el következetesen a tagadásig : létrehozta a dodekafóniát és vele az atonalitást. Ezzel megteremtette a .forradalmak'' utáni idifszak egyik pólusáto A másik oldalon pedig Stravinsky és a neo-tonalitás, neo-klasszicizmus áll, valamint mindaz ; ami ilyen értelemben szembeállítható az atonalitással: nemzeti stílusok stb. És mi történik a húszas-harmincas években? ..Mindazok a zeneszerzők, akik részt vettek a század első tíz-tizenöt évének zenei
154
forradalmaiban, ezután az új anyagok bizonyos mű vészi expresszív és/vagy intellektuális szintézisére törekszenek új. de világos és átfogó formákban." Ez tehát idáig Salzman gondolatmenetének végsőkig egyszerűsített logikája. Meg kell értenünk a történetírót: ahhoz, hogy valamennyire is rendet tudjon teremteni egy korszak jelenségei között, fogódzókra van szüksége. Méghozzá minél biztosabb fogódzókra. Salzman első számú támpontja, amint láttuk, a neotonalitás és atonalitás szembeál/ításából ered. Ne feledjük: ő nem egyes zeneszerzők életművének értékelését, vagy egymáshoz-mérését tekinti célnak. hanem egy egész korszak egyrészt kronológiai, másrészt áram~ latok, irányzatok, ha tetszik, ideológiák szerinti áttekintését. Így lehetséges az is, hogy Bartók .beszorul" a nemzeti stílusok alfejezetbe. Salzman értékítélete elég megbízható j tökéletesen tisztában van Bartók jelentőségével. Erett alkotói korszakáról írja: ..... teljesen egyenrangú és párhuzamos a má-' sutt végbement fejlddéssel'' . A róla szóló - viszonylag rövid - értékelését pedig így fejezi be: ..... meglehet viszont, hogy az általa meg valósított szintézis természete. kompozípiós technikáinak öszszefoglaló jellege nagyobb jelentőségű, mint eddig gondoltuk. Zenéjének vonzó és személyes felszíne mögött. olyan egyetemes értékek rejlenek. amelyek idővel mind jobban előtérbe kerülnek majd." Amikor pedig Salzmann rátér a mához közelebb álló. második világháború utáni korszak tárgyalására. a kovetkező dolgokat jelöli meg központi fontosságúnak az új zene megítélése szempontjából: a technológiai kultúra előretörése. ultra-, illetve antiracionalizmus (értsd.' szerialtzmus, illetve aleatoria ), az új élő zene és előadói gyakorlat. A technológia térhódításáról például az alábbiakat írja: "Ennek eredményeként kottairás és az élő 'előadás szerepe gyökeresen átértékelődött. Az újfajta hangzások, bár jelentőségük vitathatatlan, az 'elektronikus technológia talán legkevésbé fontos eredményei. A totális kontroll; a vég nélküli ismételhetőség, a minden lehetséges hangzást és zenét magába foglaló kibővüIt élmény világ és a kommunikáció uj modjainak kifejlődése - ezek a legfontosabb következmények, különösen. mivel az alkotás és kommunikáció régi problémáinak megdöbbenuien új útjait sugallták ." Míg a technikai fejlő dés kívülről változtatta meg a zenélés feltételeit, az ember viszonyát a zenei alkotáshoz, előadáshoz és befogadáshoz, az ultraracionalizmus - legalábbis látszólag - egyenesen következett a dodekafóniából. A szerializmus kifejlődésével vált csak világossá, hol a dodekafotüa Achilles-sarka: .Schoenbergnél. .. a tizenkéthangúság lényegében eljárás maradt. .. (A sor funkciója. .. olyan anyagkészlet, olyan osszefűggésrendszer, amely óriási lehető-
a
ségeket kínál a rajtuk uralkodni tudó fegyelmezett fantáziának.) ... Babbittnél a legszigorúbb értelemben vett határozott kimunkált »rendszeri az
JolIaMI Seb.-tia. B""h: Négy motetta. (A Magyar Rádió és Televízíó Kórusa, Lehotka Gábor orgona; vezényel: Sapszon Ferenc. Hungaroton, SLPX 12104)
egyes darab tényleges kibontakozása pedig permutácios folyamat ... " Kérdésessé válik tehát, hogy a zeneszerző továbbra is a leendő hangzásból indul-e ki, vagy a valami másbál, kvázi zenén kivüli elembő!' Akárcsak Stockhausennél: .A technikai és a formai elképzelések gyakran messze túlhaladják a tényleges anyagot: a Klavierstűcke I-IV-ben (1952-53) például olyan kombinációk és olyan finum megkülönböztetések vannak, amelyeknek értelme a megvalásitásban már nem felfogható". Láthatjuk, hogy válik az ultraracionális a fül, az érzékek számára irracionálissá. Már csak egy lépésre vagyunk az antlracionalizmustol. És paradox módun: ..Ha a matematikusnak tiszta véletlenszerűség re van szűksége, a géphez'és a komputerhez fordul. lannis Xenakis (sz. 1922) alkalmaz is ilyen eljárásokat . . . " A muzsikus is matematikus. Az érzékek csillagásza.
Természetes, hogy hatalmas vallásos ihletésű remekművei mellett talán maga Bach is elhanyagolta kissé a motetta műfaját, bár amit irt, maradandó remekmű. Az új magyar hanglemezen a kettős kórusra írt kompozíciókat hallhatjuk, mégpedig orgonakísérettel. Az előadói gyakorlatban ina is vÚa tárgya, vajon ezeket az a capella kórusműveket szabad-e orgona vagy cembalo kíséretével "megtámasztani", A lemez ismertető szövegének szerzője, Juhász Előd Albert Schweitzerre hivatkozva fejti ki, hogy az eljárás jogos. Valóban fennmaradt Bachnak olyan feljegyzése, melynek alapján feltételezhető, hogy a különböző kórusok at különféle összeállítású hangszeres együttesek kisérték. Ezúttal talán nem is ez a lényeg. Hiszen Bachnak e műveit meglehetősen ritkán hallhatjuk, annál nagyobb öröm, hogy ilyen ihletett előadásban szólal meg a négy motetta, mely szervesen illeszkedik a kantáták világába. Kivételes elismerés illeti Sapszon Ferenc karnagyot. aki nagy átéléssel, kivételes stílusismerettel és a hangzás lehetőségeinek tökéletes kihasználásával vetette lemezre mind a négy alkotást. A Magyar Rádió és Televízió Énekkara a megszokott magas szinvonalon, kristályos hangzással adja elő a müveket, s csak sajnálhatjuk, hogy hangversenyleremben nem vállalkoznak hasonló tolmácsolásra.
Még egy igen lényegesnek tűnő jelenséget ir le Salzman, ez pedig az ..új előadói gyakorlat" kialakulása. Azért lényeges tünet ez, mert egyrészt utal a művészet és élet között lévő [eszűltségre, a zenei köznyelv hiányára, másrészt viszont talán sejteti, hogyan változhatnak, oldódhatnak majd meg ezek a problémák. Grafikus notácio és ak ciozene, modern jazz és nem jazz improvizáció, új virtuozitás és nyitott forma: mind az új amerikai (és európai) zenének olyan újitásai, melyeknek: fókuszában a mindenkori élő előadás áll. Élő előadás, amely közelebb hozhatja az alkotót az előadóhoz, az előadót a hallgatókhoz. "Az új előadói gyakorlatnak és az alkotói-előadói együttműködés hangsúlyozásának egyik természetes következménye volt az előadói és improvizácios együttesek alakulása." (Nagyon késve és lassan hazánkban is kialakulni látszik valami/éle ..új előadói gyakorlat", Erre utal az Új Zenei Stúdió, a Miskolci Új Zenei Műhely munkássága és ilyen szellemben tevékenykedett a Kassák Klub Kortárs
Zenei
Műhelye
is.)
"A felfedezések kora lejárt - közeledik Salzman konklúziojához, - Nyersanyagként minden tapasztalat - teljes térbeli és időbeli folytonossággal - a művészet rendelkezésére ál/. Csak az számit, hogy mi készül ebböl a »nyersanyage-bol. Újra fel kell vetnünk az összefüggés (a műalkotás társadalmi környezete) és a tartalom (a kitágított értelmű »jelentés« ) régi kérdéseit." VÁCZ1 TAMÁS
•
MAGYAR KURiR A Magyar Kurír a Katolikus Püspöki Kar félhivatalos hírügynökségí értesítőj.e, mely néhány oldal terjedelemben, kőnyomatos eljárással jelenik meg. Főszerkesztője: Dr. Goják János. A lap elsősorban a magyar egyházi élet jelentős és aktuális eseményei ről tudósít, de mindazokról az érdekes külföldi hirekről ís beszámol, amelyek vallási életünket érinti k, s a hazai teológiai és egyházpolitikai változásokra is hatással lehetnek. Célja, hogy informálja a közvéleményt mindarról, ami ez irányú tájékozódásunkat segítheti. A Magyar Kurírra csak az előfizetők tarthatnak igényt. Előfizetés bejelentése: Magyár Kurír, 1364. Budapest, Postafiók 41. Díja: egy évre: 390,- Ft, félévre: 195,- Ft, negyedévre : 97,50 Ft.
155
1982' ANNÉE XLVII.
VIGILIA
FEVRIER-FEBRUAR FEBRUARY-FEBBRAIO
Revue mensueIle - Monatsschrift - Rédacteur en chef - Chefredakteur: BÉLA HEGYI
1053 Budapest. Kossuth Lajos U~ 1. - Abbonnements pour un an - Abbonnement für das Jahr: 16,50 US dollár
RÉSUMÉ En téte de notre numero, une étude sur les diverses manifestations de l'esprit communautaire par Ferenc GÁL, Professeur a I'Académie de Théologie Catholique de Budapest dont il est Doyen cette année. « ... en réalité, l'humanité forme un tout » -- écrit le Professeur qui étudie cette question avec le regard da la foi, « Cependant, les caracteres individuels sont de toute facon trop exclusifs, trop particuliers pour étre communs a tout le genre humain qui seui est propre a remplir véritablement fe concept d'homme, a son plus ha ut degré de généralité ainsi que dans son évolution historique. Du fait que chacun n'est homme qu'á sa maniére, l'humanité de l'un peut toujours enrichir celle de l'autre, La communauté est a rnérne de faire épanouir la person ne dans son individualité et c'est en ceci que réside son plus. » En conc\usion de son étude. le Professeur G ÁL expose ses réfiexions sur la communauté des croyants: « La communauté du peuple de Dieu doit sa cohésion a la force 'de rayonnement et d'attraction de la vie vécue par les uns pour les autres. ce qui lui conférc un caractere toujours personnels. L'Eglise ne met pas sa confiance dans les structures ni dans les institutions par lesquelles elle se voit objectivée, mais dans la foi et la charité vivante de ses membrcs. C'est le dévouement personnel qui donne vie et efficacité a la loi, a l'autorité, a I'enseignement. Par la, la communauté de nature divine sert bien de modéle aux communautés de nature humaine. » Notre rédaction s'appréte depuis des moi s .a présenter a ses lecteurs I'éminent cinéaste, Zoltan HUSZÁRIK don t les deux films Sindhad et Csontvárv lui ont valu une renommée internationale. Nous allions envoyer les manuscrist a l'imprimerie lorsque nous avons recu la nouvelle que Zoltan HVSZÁRIK, ágé de cinquante ans, éta it mort subitement le 15 octobre 1981. Son film intitulé Sindhad (1971), le premier long métrage qu'il ait réalisé, a fait l'admiration des connaisseurs du cinéma a l'échelle mondiale, comme en témoignent les nombreux prix qui lui ont été décernés pour sa réalisation : 1972: XXIc Semaine Internationale du Film de Mannheim: Prix Joseph Sternberg attribué par le Jury du Centre International Evangélique du Film; 1973: Milan: Grand Pr ix ; Auckland: -Festival du Jeune Cinéma : Pr ix de la mise en scene ; Atlanta: Festival International du Film: Prix d'or spéci al du Jury. Pour son court-métrage A piacere (1976), le Festival International du courtmétrage d'Oberhausen (Westdeutsche Kurzfilmtage) lui a décerné en 1977 son Prix spécial; de plus, il a aussi obtenu le Prix du Jury du travail Cinématographique Catholique (Jury der Katholischen Filmarbeit in Deutschland). Dans son numéro du 28 mars 1981, l'OSSERVATORE ROMANO apprécie en termes élogieux l'autre grand film de HUSZÁRIK qui apour titre Csontváry et qu'il a réalisé en 1979. En hommagc il Zoltán HUSZÁRIK, nous publions son essai inédit, intitulé Foi duns le thédtre, L'auteur y écrit : « Le théátre a perdu sa moralité. Il n'existe plus guére de compagnies, les hommes se fuient les uns les autres. Le théátre grec antique fut eneore une festivité ou les acteurs tout autant que le public se préparaient durant des sernaines et des mois il la premiere d'une piéce qui finissait par tourner en bacchanale; néanmoins, ce qui importe, c'est qu'une sorte de communication s'est établie entre le public et le théátre. Il en était de mérne pour les mysteres de la Passion au Moyen Age. ( ... ) Mais a présent, comme si nous avions oublié que I'activité humaine ne se réduit pas il la sexualité, que l'homme a fait quelque oeuvre utile durant les je ne sais cornbien de millénaires révolus et que mérne de nos jours, l'homme ne finit pas d'ceuvrer, il construit par exemple une société nouvelle; en peinant, mais toute naissance est toujours laborieuse, » Interviewé par Béla HEGYI. Zoltán HUSZÁRIK s'est déc\aré en ces termes: «Je ne m'en suis jamais caché que ce sont les themcs éternels qui m'intéressent vraiment : naissance, amour, souffrance, mort, foi et vocation. Dépassant de loin l'actualité du moment, ces thémes évoquent les réalités majeures de notre vie ce qui les garde de se péri mer. Aussi ai-je une véritable affinité avec ceux qui se préoccupent des mémes questions, qui y ont trouvé la réponse au pr ix de leur vie. Je connais peu de lecturesd'un effet aussi bouleversant, aussi purifiant pour I'árnc que la Bible: peu de lectures m'ont convaincu aussi profondément par la vérité de leurs enseignements que les épit res de saint Paul, son hymne a la charité. Je n'en finis pas p'y revenir et d'y revenir eneore. Jésus qui est l'incarnation mérne de l'amour, nous met en garde contre la ten tat ion de perdre patience envers les autres ou envers le monde. II nous exhorte il étre prét il pardon ner et il considérer avec respect mérne ce XXe sieele bien que jusqu'á présent il n'ait guére fait le bonheur de l'humanité. »
156
L'ceuvre cinématographique de HUSZÁRIK - il classer désormais définitivement - est apprécié dans son ensemble par Ede TAR BAY. - Nándor LUDVIG donne one analyse pénétrante du film intitulé Csontváry (1979) dans lequeI HUSZÁRIK portant il l'écran la vie de l'illustre peintre hongrois (1853-1919), le met en scéne comme un grand artiste créateur en quéte de Dieu .. Gábor RUDNAY procéde a l'examen structural des poérnes inspirés par l'une des toiles maitresses de CSONTV ÁRY, Le Cédre solitaire (1907). -- Essai d'envolée lyrique de Zoltán DEME sur le cycle de nouvelles dit « Sindhad s du grand écrivain hongrois, Gyula KRÚDY (1878-1933).
(Margit NÉMETH)
INHALT An der Spitze der Februar-Nummer der Vigilia steht ein Essay von Ferenc GÁL, Professor und diesjáhriger Dekan der Budapester Katholischen Theologischen Akademie. In seinem Beitrag intersucht er die verschiedenen Bewusstseinsiiusserungen mit dem Auge des Glaubigen. "In der Wahrheit steIIt Professor Gál fest - bildet die ganze Menschheit eine einzige Gemeinschaft. Die individuellen Züge sind immer einseitig und teilhaftig und so wird der Begriff .Mensch' wirklich nur von der ganzen Menschheit ausgefüllt. Nicht nur mit den statischen Gegebenheiten der einze1nen Personen, sondern mit der ganzen geschichtlichen Entfaltung. Da ein jeder nur auf seine eigene Weise Mensch ist, karin er hinsiehtlich seines MenschSeins immer etwas von dem anderen erhalten. Dadurch wird die Gemeinschaft zu einem Plus, das zur Entfaltung des Individuums führen kann." Am Ende seiner Betrachtungen schreibt der Autor über die Gemeinschaft der Gliiubigen: "Die Gemeinschaft des Gottesvolkes baut sich letzten Endes auf die ausstrahlende und anziehende Kraft des füreinander Seins. Diese Kraft ist immer persönlich. Die Kirche traut nicht den Strukturen und auch nicht den versachlichten lnstitutionen, sondern dem lebendigen Glauben und der Liebe der einzelnen Personen. Das Gesetz, die Autoritat. die Lehre werden nur durch die persönliche Hingabe lebendig und wirksam. Dieses übernatürliche Bild gilt eigentlich auch für die nat türlichen Gemeinschaften." Unsere Redaktion bereitete sich schon seit liingerer Zeit vor das Lebenswerk des Filmregisseurs Zoltán HUSZÁRIK, Erschaffer der weltbekannten Filme Szindbád uná Cson t várv in einer Zusammenstellung zu würdigen. Es fehlte nur mehr die technische Vorbereitung als wir die Nachricht erhielten, dass am 15. Oktober 1981. Zoltán Huszárik im Alter von 50 Jahren unerwartet hinschied. Mit seinem Film Szindbád errang er die Anerkennung des sachverstiindigen Publikums beinahe auf der ganzen Welt. Im Jahre 1972. bekam er den Joseph von Sternberg Preis des evangelischen Filmzentrums in Mannheim. im Jahr 1973. den Grosspreis der Filmschau von Mailand. den Regisseur Preis des Festivals von Auckland und den goldenen Sonderpreis der Jury des Filmwettbewerbs von Atlanta. Für seinen Kurzfilm A piacere erhielt er den Sonderpreis des Internationalen Kurzfilm Festivals von Oberhausen im Jahre 1977. und den Preis des Katholischen Filmverbandes. Der Osse-rvatore Romano schrieb in seiner Nummer vom 28. Miirz 1981. mit grosser Anerkennung über den Film C.I'ontvárl' und würdigt ihn als ein innerlich erlebtes grosses Kunstwerk. In unserer Gedenk-Zusammenstellung veröffentlichen wir einen Klein-Essay von Huszárik, betitelt 'Verlrauen in dem Theater. Darin schreibt er unter anderem: "Das Theater verlor seine Moralitiit. Ensernbles gibt es kaum, die Menschen flüchten voneinander. Das alte griechische Theater war noch eine Fiesta wo Schauspieler und Publikum gleichfalls sich wochen-, monatelang auf die Premiere vorbereiteten, die sich dann in eine Bacchanalie umwandelte; wichtig aber war, das s zwischen Publikum und Theater eine gewisse Kommunikation sich ausbildete. Dasselbe kann man auch in den mittelalterlichen Mysterienoder Passionsspielen auffinden ... Heute scheint es aber als ob wir vergessen hátten. dass menschliche Tátigkeit nicht ausschliesslich aus Sexualitiit besteht, und dass der Mensch, wiihrend Gott weiss wieviel tausend Jahren. doch etwas schufund auch heute noch schafft, er baut zum Beispie1 eine neue Gesellschaft auf. Qualvoll vielleicht, aber jede Geburt ist schwer." In einem Interview das er an Béla HEGYI gab, sagt Huszárik unter anderem: "Ich machte nie daraus ein Geheimnis, dass mich die ewigen Themen interessieren: Geburt, Liebe, Leiden, Tod. Glaube und Berufung. Diese verjiihren sich nicht, sie sind keine tagliche Aktualitiiten, sondern unumgiingliche Fragen und Stationen unseres Lebens. Deswegen zichen mich jene Menschen und Werke wirklich an die dieselben Fragen behandein, und die für die möglichen zeitlichen Antworten ihr Leben opferten ... Wenige so erschütternde und seelenreinigende Leseerlebnisse hatte ich als die Bibel und wenige so überzeugende Lehren fand 'ich als in denBriefen des Apostels Paulus und in seiner Liebeshymne. Immer wieder kehre ich zu ihnen zurück, Eine solche Verkörperung der Liebe wie Jesus es war, mahnt uns unscre Geduld ein-
157
ander und der Welt gegenüber nicht zu verlieren, wir sollen verzeihen können und versuchen wir auch das zwanzigste Jahrhundért zu achten das bisher mit nicht sehr viel Gutem und Fröhlichkeit die Menschheit bescherte." Das - nunmehr abgeschlossene - Lebenswerk des Huszárik würdigt Ede TARBA Y. Nándor LUDVIG analysiert den Film Csontváry in dem der Regisseur anhand des Lebens des grossen ungarischen Malers die Rolle des gottsuchenden und schaffenden Menschen nachforschte. Zu der Zusammenstellung schliesst sich eine Studie von Gábor RUDNAI über Gedichte an, die von einem Csontváry Bild inspiriert wurden, sowie ein Iyrisches Essay von Zoltán DEME über die Szindbád Novellen von Gyula Krúdy.
(Károly DOROMBY)
CONTENTS The leading article of our February issue is a study by Ferenc GAL, professor and present dean of the Roman Catholic Theological College of Budapest. It examines the different manifestations of public consciousness through the eyes of a believer. Professor Gál writes, " ... in fact the whole mankind makes up a community. The individual characteristics are by ali means one-sided and particular, so the notion of 'rnan' is represented by the whole mankind indeed. Not only with the static characteristics of the individuais, but with the whole historical development. As everybody is a man only in his own way, he can always get something from the others in this respect. Thus the community is something that can support the development of the individual." At the end of his study he says about religious communities, "The community of God's people is based on the irradiant and attractive power ofliving for each other. This power is always personal. The Church trusts neither in structures nor in objectivized institutions, but it relies on the live faith and love of the individuals. The law, the authority and the instruction are made live and 'effective by the personal devotion. This supernatural image applies to natural comrnunities, too." For some months we have been preparing to write about the oeuvre of the director Zoltán HUSZÁRIK, who made the films titled Szindbád and Cson/váry, which were a great success abroad, too. The material was being prepared to be put to press when we received the news: Zoltán Huszárik died unexpectedly at the age of 50 on 15th actober 1981. His film titled Szindbád met with recognition among art experts nearly ali over the world. In 1972 he won the Joseph von Sternberg Prize of the evangelic film centre of the 21st International Film-Show in Mannheim. In 1973 he got the grand prize of the Film-Show in Milan, the prize for direction at the Auckland Festival and the golden special prize of the jury of the Film Contest in Atlanta. He got the special prize of the International Festival of Short Films in Oberhausen in 1977 and the prize of the Catholic Film Association for his short film titled A piacere. On 28th March 1981 the Osservatore Romano appreciates the Csontváry-film and calls it an artistic, laboured and deeply spirited work. ln our memory collection we publish Huszárik's short essay titled Trust in the Theatre. He says, "The theatre has lost ils morality, There are hardly any companies, people try to escape from each other. The ancien t Greek theatre was a fiesta where both the actors and the audience were preparing for the first night of a play for weeks and months, which then turned into a bacchanalia; but the important thing is that there was a sort of communication between the audience and the theatre. The same can be found in the mystery-plays and the Passio n-play s of the Middie Ages, ( ... ) But now we seem to have forgotten that human activity is not confined to sexuality alone, man has done something during these I don't know how many thousand years and is still doing something, e.g. he is building a new society. He is struggling, but giving birt h is always difficult." ln his interview to Béla HEGYI he says, "I've always admitted that I'm interested in eternal subjects: birth, love, suffering. death, faith and vocation. They don't grow out of date, they are not daily topicalities, they are the imperative questions and stations of our life. That's why I feel attracted by people and works that induige in the same problems, who gave their lives in rerum for the possible earthly answers ... Hardly ever did I get such a touching, soul-c1eaning experience as the Bible, hardly ever did l draw so convincing instructions as from Paul, the apostle's letters and ant hem of love. I turn to them again and again. And the incarnation oflove such as Jesus warns us not to lose our patience towards each other, and the world, to be able to forgive and to try to respect the 20th century, which hasri't provided mankind with much good and gaity so far." . Ede TARBA Y writes about Huszárik's, by now complete, oeuvre. Nándor LUDVIG gives the intensive analysis of the Csontvárv-film, in which Huszárik examined the role of the goodseeking and creative
158
man through the life of the great Hungarian painter. Moreover you can !ind Gábor RUDNAl's study here, in which he analises the structure of the poems written about a painting by Csontvary (The Lonely Cedar) and Zoltán DEME's lyrical essay the Szindbád-short stories by Gyula Krúdy.
(Katalin BERÉNYI)
SOMMARIO L'articolo piú iruportante dclnumero di fcbhraio di Vigilia é il saggio di Ferenc GÁL professore. c quest'anno decano, dell'Accademia Cattolica di Scienze Teologiche, che esamina le varie espressioni della coscienza social e dal punto di vista dei credenti. « ... in realtá tutta l'umanitá forma una sola comunita scrive il professore . I caratteri individuali sono pero sempre parziali e unilaterali. percic il concetto di «uorno» é rappresentato invero da tutta l'umanitá, non soltanto con le qualitá statichc dei singoli individui, ma con tutto 10 sviluppo storico. Siccome ogn un o é uomo solo a modo suo, puó scm pre ricevere qualcos a dal suo prossirno, nel carupo umanitario. Percic la comunita é quel soprappiú ehe puo portarc l'individuo a svilupparsi.» lnfine si esprime cosi sulle comunita dei credenti: «La comunitá del popola di Dio é basata in fondo sulla forza irradiata di essere gli uni per gli altri. Questa forza é sempre personale. Non sono le strutture o le istituzioni materializzatc su cui la Chiesa fida, ma la viva fede e l'arnore dei singoli, Leggc. autonta c insegnarnento sono res i vivi ed effícací dalia dedizione personale, e questo quadro soprannarurale é valido pure per le comunita naturali.» La nostra redazione prepara giá da mesi un articolo sulloeuvre del régista Zoltán H USZÁR IK, autore dei film Szindbád e Csontvarv. che hanno riscosso grandi successi anche all'estero. Era giá pronto per la stampa quando ci é arrivata la notizia della morte improvvisa di Huszárik, cinquantenne. il 15 ottobre scorso. Col film S~indhád si era conquistuto il riconoscimento del puhblico di quasi tuuo il mondo. Nel 1972 aveva vinto il premio «Joseph von Sternberg- del Centro Cinernatografico Evangelico alla XXI. a Rassegna Internazionale di Mannheim: nel 1973 il gran premio alla Rassegna Cinernatografica di Milano, il premio di regia al Festival di Auckland e il premio doro speciale della giuria al concorso cinernatografico di Atlanta. Per il cortometraggio «A piacere- avcva ottenuto nel 1977 il premio spectale al Festival Internazionale di Oberhausen c il premio dellUnione Cinernatografica Cattolica. L'Osservatore Romano, nel numero del 28 marzo 198 L aveva encomiato il film Csonlwíry, definendolo unopera' di alto valore artistleo. profondamente vissuta e sofferia. Pubblichiamo ora un piccolo saggio di Huszárik intitolato «Fiducia nel teatro», in cui scrive: «ll teatro ha perduto la rnoralitá. Ci sono appena compagnie fisse, le persone si fuggono. L'antico teatro greco era aneora una «Fiesta», dove tanto gli attori ehe il pubblico si preparavano per settimane o mes i alla rap p resentazione di un pezzo, che poi sfociava in un baccanale. Ma I'essenziale é che si ereava una certa comunieazione tra il pubblico e il teatro. La stessa cosa si verificava nei misteri medioevali oneIle rappresentazioni della Passione ( ... ) Ma ora, come se avessimo dimenticato ehe l'attivitá umana non é costiruita.soltanto da sessualita, e che in quesio paio di millenni l'uorno ha ben fatto qualcosa, e 10 sta facendo tuttora, per esem pio costruisce una societá nuova: soflrendo. natural mente, poiché ogni parto é laborioso.: Nell'intervista data a Béla HEGYI egli dice: «Non ho mai negato che mi interessirto i temi eterni: nascita, amore, sofferenza, morte, fede e vocazione. Questi rimangono sem pre validi, non sono attualitá del giorno, ma problem: e stazioni indifferibili della nostra vita. Pereio mi attirano veramente le persone e le opere ehe si occupano di quesri problerni e che per avere una possibile risposta terrena hanno dato anche la vita ... Ho avuto poche letture ehe mi abbiano scosso e purificato l'anirna come la Bibbia, epochi insegnarnenti tanto convincenti quanto le lettere di San Paolo apostolo, del suo inno damore. Ritorno sempre di nuovo a loro. Una personiticazionc dell'amore come Gesú esorta invece a non perdere la pazienza colprossirno e col mondo, a sa per perdonarc. a cercare di rispettare anche il XXo secolo che finora non ha dato all'umanitá troppe cose buone e allegre.. Ede TARBA Y apprezza l'opera di Huszárik, ormai comoiuta. e Nándor LUDVIG analizza a fondo il film Cson!váry, nel quale il registu. attraverso la vita del grande pittore ungherese. indaga la funzione dell'uorno creativo alla ricerea di Dio. Sullo stesso terna Gábor RUDNAI fa l'analisi struttura1e di una poesia ispirata da un quadre di Csontvary (II cedro solitario) e Zoltán DEME ci offre un saggio lirieo sulle «novelle di Szindbad» di Gyula Krúdy.
(Brita FRANC HI)
159
A Vigilia postájából BAJ VAN A VIGILIÁVAL Baj van. Nem fogynak a Vigiliák. Júniusi számból még ma is kettő, júliusiból már vagy négy, augusztusiból még több maradt, szeptemberit meg alig vitték. Pedig többször lelkükre beszéltem, hogy ez a pár kiadványunk van, cl kellene kapkodn i egymás elől. Nem kapkodják. . Őszintén megvalljam? Nem csodálom. Újabb időben I~I szám annyira egy speciális érdeklődésű és ezért nyilvánvaló viszonylag kis csoportra van tekintettel, hogy biztatás, buzdítás nem használ semmit. Például egy szám úgyszólván csak Bartókkal foglalkozott. Ha már az egyházi kiadványoknak olyan kicsiny az arzenálja, nem volna okosabb, ha vallási témákhoz közelebbivei foglalkoznának a számok, legalábbis súlypontjában? Vagy mar nincs elég nivós írónk c téren? Vagy már minden témát elnyúztunk ? .. Kérésem: októbertől kezdve, vagy ha ez nehézséget okoz, januártól kezdve csökkentsek a 15 példányunkat 10 példányra, mert csak itt marad a nyakunkon. Ha kevésnek bizonyul, ajánljuk majd, vegyék meg a standon. Köszönti Önöket Komló, 1981. szept. 7. Bors László plébános Őszintén megvalljuk , mi is csodálkozunk. NYári~őszi számaink homlokterében valóban egy-egy speciális művészeti, társadalmi kérdés állt, de úgy véljűk, ezck fbtvetése II megválaszolása nekűnk , keresztényeknek is fe/adatunk. Hiszen hogy is mehetnénk el szó nélkűl a Xx. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének , Bartók Bélának 'munkássága mellett. épp a művész 100. ssűletésnapján .. vag." miért ne beszélnénk az anya>zyelvi mozgalom helyzetéről. a határainkon túl élő magyarok gondjairól s az óhazával tartott kapcsolatairól a IV. Anyanyelvi Konferencia idején: s hogyan hallgathatnánk a hazai rokkantak szociális és beilleszkedési nehézségeiről a rokkantak évében? A magunk szemszogéből, sajátos eszközeinkkel rátereini igyekszünk a közjigyeImet ezekre a kérdésekre, nem elterelni róluk. De nézzük a vallási témákat. Júniusi számunkhan Szennay András pannonhalmi főapát tanulmánya, gazdag Prohászka-anyag, a Rerum novarum enciklika méltutása, ll. János Pál braziliai útja stb. szerepelt. Júliusban a Bartókemlékezések mellett közöltük Bolberitz Pál jelentős tanul-
mányát az ateizmusra adott keresztény válasz ról, Pietro
Diodato apostoli látogatásai t Domonkos Pál Péter tollából, ismertetést Zolli professzor életút járól. Augusztusban Bánk József érsek-püspök ajánlásával Harsányi Lajos foljegvzéseit, Rónay György e/ső szentjeinkről irott tanulmányát, Pascal imáját. Márton Áron gyulafehérvári püspök portréját, történeti áttekintést a Szent Lászlá-emlékek sorsáról stb. Vajon ezek sem érdeklik a komlói katolikusokat' A Vigilia, a magyar hivő értelmiség - papok és világiak folyóirata, természetesen nemcsak egyházi, szarosan vett vallási témákkalfoglalkozik. Fe/adatunk az is, hogy a mai magyar társadalom. a szellemi élet - a művészetek , a tudományok, a teológia stb. ~ kérdéseire keresztény választ adjunk. Össztársadalmi problémák megoldásához szeretnénk hozzájárulni s ezen belül magától értetődően egyházi gondjaink megoldásához is, hiszen nem kivül élünk a magyar valóságon - bármennyire szeretnék is egyesek innen is, onnan
160
is
Ó,
hanem éppen a sűrűjében. Nem
hisszűk . hogya:
válna a
jó keresztény. aki csak a vallás témaköréből olvas szivesen, aki nem keresi helyét a világban, aki nem gyarapitja szellemi-Ie/ki kincseit s nem ápolja felebaráti kapcsolatait muvelt, felkészült emberként. Hitünk teljes életet követel tő lünk .klelő.ISéget. cselek vo részvételt hazánk. egyhúzunk s az emberiség dolgaiban. Ezt szolgáljuk , csak igy tölthetjük he k ereszténv hivatásunkat. Ebben a szolgálatban számitunk a jövőhen if minden olvasonkra. Így a komláiakra is, [elelosségtudatukho: és lelkiismeretükhöz fellebbezve.
TETSZIK A VIGILIA Tetszik a Vigilia újabb megjelenési formája. tördelése stb. Egyáltalán nem zavarnak a kisebb betük, mivel igy bővül a terjedelem. Szép a nyomdai munka is. Jók a tanulmányok, s tetszik az is, hogy egy-egy számot egy-egy témának szemelnek ... K ülönösen szívesen olvasom a könyvismertetéseket, szín házi és zenei kritikákat. Viszont több és állandó filmismertetést szeretnénk. Sokszor megnézem a régebbi filmkritikákat is. Köszönörn az elmúlt harminc év sok jó írását. A Vigiliának kb. 90 százalékát mindig elolvasom.
dr. Mátrai Béla Pécs
SZILI LEONTIN: A WtJRZBURGI GYERTYA (1981. májullÍ szá_k) A Westminster katedrális a katolikusok székesegyháza ott nincs Poets Corner. Ahol ez megtalál ható, az az anglikán templom, a Westminster Abbey.
H. G.
RUFFY PtTER: MÁRTON ÁRON EMLÉKEZETE (19ll1. szeptetnberi szá_k) A Márton Áronról készűlt felvételt nem én készítettem - s ezt valamikor egy évvel ezelőtt, amikor a fotót elküldtem. legjobb emlékezetem szerint meg is jegyeztem -, hanem korondi szűletésű kornám unokaöccse, Balázs Dénes (198tl-ban utols~ éves gyulafehérvári teológus) egyik társa készitette, majd 'rokoni szalak útján jutott el hozzam. Balázs Dénest idénjúniusban szentelték pappá, Korondon volt a miséje.
Szekér
Ernő
A SZENT LÁSZLÓ EMLÉKEK SORSA (1981. októberi számook) Sinkó Ferenc "A Szent László emlékek sorsa a XVI. és XVII. században" c. írásában a művelt közvélemény előtt kevésbé ismert egyháztörténeti vonatkozások gondos ősz szefoglalásával egyben tanulságos áttekintést nyújt a címben megidézett korszak egyetemes magyar történelméről is. Az elmúlt évtizedek ískolai történelemoktatasának hiányosságai miatt, a hivatkozott korszakról valló, minden
érdekes írást, mely elősegíti a kor kultúrájának, szellemének alaposabb megismerését örömmel kell fogadnunk. Sinkó Ferenc azt írja: ,,1599-ben Mihály havaselvi oláh vajda betört Erdélybe. A bíboros fejedelem megkísérelte az ellenállást, a vajda azonban elsöprő győzelmet aratott fölötte, a csatatéren holtan maradt Báthory András" kit egy sorral feljebb 'nagy tehetségű és jobb sorsra érdemes' fejedelemnek minősit. A Szent László emlékek sorsának alakulásában valóban mellékes az esküszegő vajda erdélyi betörése, tizenegy hónapos rémuralmat teremtő ott-tartózkodása, és Báthori András erdélyi fejedelem halálának rnódja. De korántsem az a magyar hístóriában! Ismert tény: a csatában elesettek holttestéből olyan magas dombot tornyoztak fel, hogy - Szamosközy István történetíró szavaival - "az elkövetkezendő századokban is Erdély romlásának őrök emlékjele maradt". A Sinkó Ferenc által megfogalmazott mondatok tömőrsége a történelem részleteiben kevésbé járatos olvasónak (s rnit tagadjuk, sokan vagyunk ilyenek l) téves ismereteket sugall. S mivel a mű velt közvélemény napjainkban fokozott figyelemmel fordul múltunk eseményei felé, megérezve nemzeti önismeretünk gyarapitásának létszükségletét, e csekélynek tűnő pontatlanság mellett sem szabad szó nélkül elmenni. Hangsúlyozni kivánom: nem a megemlített történelmi esemény bővebb ismertetését hiányolom. a tömör összefoglalás lényegtorzító jelzői miatt érzem szükségesnek a vitába bocsátkozást. Az kétségtelen: Báthori András (és nem Báthory), a jámbor, jóindulatú, főképpen hiszékeny bíboros, Wartenburg püspöke "jobb SOrsra érdemes" fő pap volt, de állítani : nagy tehetségű, ezt nem hihetjük el, a fejedelem héthónapos uralkodása ezt nem igazolta. Ez olyan nóvum, melyet külön bizonyítani kellett volna. Nem tartom szerenesésnek az elsöprő jelzőt sem, noha tudjuk, a csata hosszú időre megpecsételte Erdély sorsát. A Szeben melletti ütközet azonban egyaránt komoly veszteséggel zárult mindkét küzdő fél számára. Mihály vajda pünkösdi királyságán kívül az osztrákoknak hozott elsöprő győzelmet. Mert a havaselvi vajda nem önerejéből, hanem osztrák támogatással és felbujtásra, a Báthorlak (Gábor, Zsigmond) által korábban méltánytalanul megsértett székelység pillanatnyi megtévesztésével törhetett be a XVI. században Erdélybe. Nem erősíti meg a nagy tehetségű jelzőt az sem, hogy Báthori András ügye számára nem tudta megnyerni a székelységet. Nem szól mentségére túlzott hiszékenysége sem, aminek következtében elhitte: az esküdöző vajda seregét a török s nem az erdélyi magyar hadak ellen fordítja. Az pedig, hogy Báthori András a csatatéren esett volna el, míndenképpen helyesbítésre szorul. A csata utáni hatodik nap éjjelén, november 2-án vágták le fejét - Mihály vajda vérdíjának reményében - a Báthoriakat meggyűlölt székelyek, a Csíkszentdomokos melletti Pásztorbükk nevü havason. Orbán Balázstól tudjuk, 1816-OOn a bűnbánó csíkszentdornokosiak kereszttel jelölték meg a becstelen gyilkosság helyét, s az emlékműre felvésték : Báthori cardinál Erdély Fejedelme. Éltét itt végezte, végső veszedelme Tulajdonittatik Nagy Kristály Andrásnak. Mikor egy híja volt az ezerhatszáznak. S aztán tizenhét s kétszáz esztendőkkel Tétetett e kereszt. hogy lenne örök jel.
A havas neves búcsújáró hellyé vált a múlt században. Évente, mindszentek napján, sok zarándok kereste fel, énekelve:
Te Pásztorbűkk! a mely fejemről Nevezetes lettél nevemről. Itt szakasztad végit éltemnek S minden földi dicsőségemnek.
Módornban volt meggyőződni, hogy e megemlékező sorokat ma is kívülről idézik a csíkszentdomokosiak. De nem merült feledésbe az sem, hogy VIII. Kelemen pápa száznapos böjttel sújtotta a falu lakosságát abiboros meggyilkolásaert. Azt pedig Domokos Pál Péter Márton Áronról írt, jelenleg kéziratban lévő müvéböl tudjuk, milyen erős volt a falu kollektív bűntudata és mennyire motiváló erő ként hatott még a XX. században is. Nemes szándékú, jámbor biborosként halt meg Báthori András. Hithű, becsületes életét nem lehet vitatni, emlékér tiszteljük meg azzal is, ha tehetséget érdemén felül nem méltatjuk. Hajdu D. Dénes
műhe.y
A Párizsban megjelenő folyóirat 64. számának középpontjában Petőfi S. János Szöveg és jelentés cimű tanulmánya áll. Az írásnak különös jelentőséget kölcsönöz, hogy mindkét fogalmat igen gyakran használjuk szakmai írásokban, de a mindennapi beszédben is anélkül, hogy jelentésüket tisztáztuk volna (ez azért is nehéz feladat, mert szakmai körök 00tt is sokféle értelmezésük lehetséges). Petőfi S. János erre tesz kisérletet kivételes elméleti fegyverzetben megírt munkájában. Mivel rnunkája rendkívüli terjedelmű, a lap ezúttal kevés irodalmi anyag közlésével borzólja a hagyományos ízlést. Ámbár Baránszky László Tartalmi kivonat Homérosz Odüsszeiajából vagy Ladik Katalin költeménye igy is alaposan föladja a leckét az olvasának.
SZÁMUNK iRÓl DEME ZOLTÁN film- és tévérendező. tanár, etnográfus. Bölcsészdoktori dolgozata (Verseghy könyvtára) az Akadémiai kiadó gondozásában jelenik meg rövidesen. Folyóiratunk 1974. februári számába "Hagyományrétegek Juhász Ferenc A tékozló ország cirnű művében", 1981. novemberi számába pedig "Az Ómagyar Mária-siralom és a Halotti beszéd modern adaptációi" címmel írt tanulmányt. Verseit 1981. szeptemberi számunkban publikálta - müfordításaival a Nagyvilág lapjain találkozhatott az olvasó. RUDNA Y GÁBOR magyar-orosz szakos tanár, író. "Teremtés" cimű verse 1978. júliusi számunkban jelent meg. TARBAYEDE iró, kritikus, dramaturg. Az elmúlt években a következő tanulmányait közőltük : "Az írástudó elkötelezettsége. Nemeskürty István filmesztétikája" (1978. február), "A próbára tett közönség. Egy életmű gyújtópontja : Bergman Rítusa" (1976. október). VASADl PÉTER költő, újságiró, az Új Ember és a Vigilia munkatársa, Megjelent kötetei: Jelentés Babylonból (1974), Ének a szomjúságrol (1976), Tamariszk (1978), Tűzjel (1978). Verseit legutóbb a Vigilia 1980. áprilisi számában olvashattuk. 1980 augusztusában "A világiak apostolkodása" c. tanulmányát publikáltuk.
VIGILIA I~"dves
Ára: 20,- Ft
Daritom, Eerda József, olyan jó költő, ~ki necérdenelné,
hogy a hizá.ba J árj anak, ehelyet t ó Já.r házrólzhazra a könyvével. De ezt Petőfi és Csokonq is igy t,ették. l~em szée;yen. Kitünó tisztelettel
Hatvany Lajos ajánlólevele a 30-as évekből Vargha Kálmán Berda-tanulmánya lapunk 130, oldalán
HIRÜNK A VILÁGBAN
Az NC, az USA katolikus hírügynöksége "Magyar katolíkus lap szélesiteni akarja a párbeszédet" eimmel (8-3-18--81) Jelf Endrst ismertetésében méltatta a Vigilia 1981. januári számának programcikkét.
A Művelődéskutató Intézet gondozásában megjelen ő folyóirat. a KCLT{)RA ,'s KÖZÖSSÉG 1981.5. száma "Láttam a világ nyomorúságát, de nem láttam a kiutat ... " eimmel közölte lapunk szerkesztőjének, Bálint B. Andrásnak az adventisták közösségében készitett riportját.
A VATIKÁNI RÁDIÓ 1981. október 13-án interjút sugárzott a Vigilia Rómában járt főszerkesztőjével. Hegyi Bélával. A Rádió magyar tagozatának vezetője, Szabó Ferenc SJ által készített interjút csaknem teljes terjedelmében közőlte a MAGYAR KURÍR 1981. október 15-i száma.
A magyar kulturális tallózó, a LÁTÓHATÁR szepternber, október és november hónapban a következő anyagokat vette át a Vigilia őszi számaiból : Távolsági beszélgetés Cs. Szabó Lászlóval (részletek); Tűz Tamás verse, a Ha egyszer eljön az óra; Franka Tibor-Havas Henrik . nek űnk a mozgás az élet" c., a mozgássérültckről szóló riportja.
A Münchenben megjelen ő Új LÁTÓHATÁR irodalmi folyóirat 1981/1. számában Határ Győző méltatta Hegyi Bélának A dialógus sodrában c. kötetét (Magvető, 1978).
A Magyarok Világszövetségének lapja, a MAG YA R HÍREK 1981/26.. karácsonyi számában jelent meg Hegyi Béla ..A külföldi magyarság és a Vigilia" c. cikke.
